Share | 

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Ω mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
Ω headhunter
Humor :
Ω fuck off



A poszt írója Marcus J. Lawrence
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 11, 2017 8:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Bizony. – bólintottam mélyeket a meglepettségét hallva, ezzel próbálva időt nyerni magamnak, hogy kitaláljak valami jól hangzó bűntényt. Nem lehet olyan nehéz, csak ilyenek mennek a tévében. – Egy kettős gyilkossághoz. Megöltek egy prostituáltat és … -  egy olyan helyen, mint Appleton, nem csoda, ha az emberek prostikhoz járnak. Inkább, mint az öngyilkosság, nem? – … egy appleton-i családapát. Találtak egy kutyát is a helyszínen. – teszem még hozzá. Egy rakétavetővel dekorálnám ki annak az állatnak a hátsófelét, aki képes kutyákat ölni, de most egy jól csengő hazugság érdekében talán nem olyan nagy bűn ezt kiejteni a számon. A kutyákat mindenki szereti, két rosszabb dolog van, mint a gyilkosság. A kutya és a gyerek gyilkosság.
-Lehet, hogy átverték és … valójában nem volt új. – vetem fel az ötletet. Még szerencse, hogy sok ilyen sorozatot nézek, különben nem biztos, hogy ilyen gyorsan tudnék mindenre improvizálni valamit. – Appleton kisváros, észre sem venné, ha átmenne rajta. – jegyzem meg. Az a vicc, hogy tényleg így van. Az a hely a kutyát se érdekli, éppen ezért ironikus, hogy egy fiktív kutya épp ott halt meg. – Tizenöt éve? Talán … Wisconsin-ból származik? – kérdeztem kíváncsian, miközben magamban Istenhez könyörögtem, hogy a válasz egy nem legyen. Ilyen nők nem származnak onnan, Wisconsin-ban a nők szakállasok és … férfiak. Ő viszont alig néz ki többnek, mint … legfeljebb harminc. Tizenötéve még bőven tinédzser volt. Talán megszökött onnan, meglehet érteni.
-Sőt, kérem! – bólintottam, majd elkezdtem az iratait nézni. Hol az iratait, hol őt néztem, kapkodva a tekintetem köztük. Nos, nem kaptam valami részletes személyleírást ugyan, de illik nagyjából minden rá. – Ms. Quenell … - olvastam fel a nevet, miután vetettem egy pillantást a keze felé. Nincs rajta gyűrű. Ez ám a szerencse. Nem szeretem, mikor a dühös férjek reklamálnak, hogy elraboltam a feleségüket. – Nagyon szép a … neve. Biztos sokan mondták már. – bólintok, ahogy visszanyújtom neki az iratait. Ja, végül is, valahogy így is lehet mondani, nem?
-Marcus Lawrence … nyomozó. – miért lennék holmi járőr, ha lehetek nyomozó is, nem igaz? Mindenki tudja, hogy ők a legjobbak. A kommandósok és a rohamosztagosok után, persze. – Egy pillanat … úgy tűnik az autóban maradt! – mutatom, hogy várjon, miközben az autóhoz sétálok és a kesztyűtartóból néhány pillanat múlva elővarázsolok egy jelvényt és egy bilincset. A bilincset vissza is teszem, ki van párnázva, nem épp olyan, amit a rendőrök hordanak, a jelvény is halloween-i szerelés része, de … megteszi. Az emberek egyébként se szokták megnézni. – Látja? – mutattam fel, csak annyi időre, hogy lássa valóban egy jelvény, majd gyorsan el is süllyesztettem a zsebemben mielőtt jobban megnézhette volna. – Épp itt haladtam át, mikor szóltak, hogy egy körözött rendszámú autó közelít, úgyhogy félreálltam. Talán paranoiás? – döntöttem oldalra a fejemet. Be kell mennem majd a Burger King-be egy koronáért … a mai színészi teljesítményem Oscar gyanús.
-Ms. Quenell … ha nem tesz eleget a kérésemnek kénytelen leszek letartóztatni és bevinni. – mondtam, visszatérve a motozásra. Ha már rendőrnek adtam ki magamat, legyen valami jó is benne. – Egy óra ide a legközelebbi őrs, arról nem is beszélve, hogy legalább két órát ülne a kihallgatóteremben is. Mindössze szeretném megkímélni ettől és minél előbb tisztázni ezt, ha valóban egy … félreértés. – a lehető legbarátságosabb arcomat veszem elő, hogy mindezt el is higgye. Ennyi várakozás után kijár nekem egy kis … majdnem baráti motozás, nem?
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❖❖ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
❖❖ full-time traveller
Humor :
❖❖ cute like a little dog



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Pént. Nov. 10, 2017 7:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Marcus & Sophie
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Bűntényhez? – Az állítása több sebből vérzett: milyen bűntényt követte volna el? Arra is fokozottan ügyeltem, hogy ne sértsem meg az emberek érzéseit, nem hogy bűncselekményt kövessek el ellenük! Vámpírként meglett volna a lehetőségem arra, hogy bankot raboljak és elfeledtessem mindenkivel a helyiségben, hogy ott jártam vagy lehettem volna befolyásos üzletasszony, mert fél percembe került volna beleigézni a partnereimbe, hogy azt tegyék, amit én akarok… mégsem tettem. Belőlem nem került kiirtásra a lelkiismeretem az átváltozásommal, nem hittem, hogy enyém a világ, sokkal inkább alkalmazkodni akartam a többi bolygón élőhöz és nem élősködőként rájuk tapadni szó szerint vagy akár csak átvitt értelemben. Tehát, a bűnözés nem szerepelt a repertoáromban.
- Három éve vettem, újonnan és tizenöt éve nem voltam Wisconsin-ban. Főleg nem Appleton-ban. – Szóval fogalmam sincs, miért lettem megállítva, de ezt csak magamban tettem hozzá. A férfi nagyon eltökéltnek tűnt. Honnan tudta már akkor, hogy köröznek, amikor a közelben sem voltam? Az út közepén ácsorgott, várt rám. A végén elülteti bennem a paranoia magvait és még inkább azt fogom hinni, hogy teljesen indokolatlanul toporgok az autóm mellett.
- Kinyithatom az ajtót? – Nem hiányzott volna, hogyha azt hiszi, veszélyes bűnöző vagyok és a fegyveremért nyúlok, ezért belém repít egy tárnyi golyót. Csak az irataimért nyúltam, kihúztam őket a táskámból és átnyújtottam a férfinak. Tévedtem, állandóan átverni az államot azzal, hogy huszonöt éves vagyok, lehet, hogy beletartozik a bűncselekmény kategóriájába, de mégsem mutogathatom úton-útfélen a ’867-ben kiállított születési okmányomat. Ha híre menne, hogy igazából mikor születtem, még többen állítanának meg.
- Tessék? – A homlokomra szaladt a szemöldököm hallva a motozási szándékát. Eddig a pillanatig meg voltam győződve arról, hogy kedves arcom van, amely megbízhatóságot sugall és szimpatikussá tesz, bármilyen kőszívű személyről legyen szó, ám a biztosúron a mosolynak halvány jelét sem láttam. – Be sem mutatkozott és a jelvényét sem mutatta meg. – Burkolt kérés volt mindkettő végrehajtására, reméltem, hogy eleget is tesz neki. Fogalmam sincs, ki ez a férfi és ha nem kellene aggódnom a testi épségem miatt, akkor már csárdást járna a szívem, amiért idegenként tapogatásomra készül. Ha rendőr, ha nem. – Maga itt várt rám? – A fejemmel a kocsija felé biccentettem. – Honnan tudta, hogy jönni fogok? Talán a kollégái jelentették? – Akkor miért nem ők kapcsoltak le? Én lennék túlságosan gyanakvó? Ezeket a kérdéseket bárki más feltenné a helyemben, nem?

40 ● ● coded by bryan
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Ω mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
Ω headhunter
Humor :
Ω fuck off



A poszt írója Marcus J. Lawrence
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 02, 2017 9:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Sokszor kellett már valakit államokon át üldöznöm, hogy sikerüljön eleget tennem a megbízó kérésének. A technikáim eleinte nem volt valami kiforrott, berúgtam az ajtót, próbáltam egyből mindenkit elintézni. Mostanra kifinomultabb lettem, ha láttam, hogy elmennek kurvázni, akkor vártam addig, amíg nagyjából bele nem kezdtek, és csak akkor rúgtam rájuk az ajtót, mikor már ment az akció. Volt, hogy pizzafutárnak adtam ki magam, de voltam már rendőr is. Egy szexshopból beszereztem a kellékeket, a többség meg sem nézi rendesen a jelvényt, vagy el sem kéri. Így pedig elég gyakran kiadtam már magam rendőrnek, és általában be is jön. Még csak hamis oklevél se kellett hozzá.
- Ahogy mondja. – bólintottam nagyot. – A rendszám kapcsolódik egy bűntényhez, az autó leírása is stimmel. A sajátja, vagy vette? Mióta van meg? – teszem fel a kérdéseket, fenntartva az álcám. Elég sok Dr. Csontot és egyéb sorozatot néztem, hogy rám ragadjon néhány dolog, amivel eladhatom magamat rendőrnek. – Tudja, a wisconsin-iak elég törvénytisztelő egy népség, a gyorshajtás miatt is rosszul érzik magukat. Nem szeretik, ha valakit pont náluk köröznek. – vontam meg a vállamat. Csak párszor jártam Wisconsin-ban, elég unalmas és sivár egy hely, távol mindenfajta élettől. Az embernek olyan érzése van ott, mintha Alaszkában nyaralna. Soha nincs bikiniszezon.
A kérdését hallva nem sokon múlt, hogy rávágjam „remélem, igen”, de elképesztő önuralomról teszek magabiztosságot, mikor lenyelem ezeket a szavakat. – Sajnálom, de ez a munkám, ez az eljárás része. Megtenné, hogy a papírjait is átadja? – nyújtottam ki a kezem. A megbízóm nem volt a helyzet magaslatán, egy szedett-vedett külső leírás és egy-két nem túl mérvadó infó, plusz a kocsi rendszáma. Az utóbbival értem a legtöbbet. – Appleton-ban. – adok választ, de csak azért tudom egész gyorsan rávágni, mert ez az egyetlen város, ahol voltam Wisconsin-ban. Kis híján befagyott a seggem, elég maradandó élménynek bizonyult.
- Kérem, forduljon meg és tegye a kezeit a kocsira! – lapogattam meg gyengéden az autója oldalát, mutatva, hogy hova kéne támaszkodnia.  Nem szívesen erőszakoskodnék egy hölggyel. Biztos a reptéreken is folyton vetkőztetik, hogy teljesen megbizonyosodhassanak arról, nem ragasztott magára bombákat. – Gyors leszek. – francokat. Lassú és alapos, ennyi jár nekem, tekintve, hogy mennyit vártam rá a kocsimban ülve. Olyan ez, mint a vadászat. Nem szabad ráijeszteni a prédára, hanem közelebb csalogatni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❖❖ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
❖❖ full-time traveller
Humor :
❖❖ cute like a little dog



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Szer. Nov. 01, 2017 8:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Marcus & Sophie
[You must be registered and logged in to see this image.]
Az országúton vezetni, tövig nyomni a gázpedált és bele sem nézni a visszapillantóba túlságosan jó érzés volt ahhoz, hogy kihagyjam a lehetőséget: a szomszédos városba tartottam egy ismerősömhöz, a hatvanhatoson egy óra alatt Daneville-be lehetett érni, hogy a barátnőmmel koktélt szürcsölgessünk és kivesézzük az elmúlt egy évben történteket. Ő is nagy világutazó hírében állt, mint én, nem bírt sokáig egy helyen maradni, de mindig találtunk rá időt, hogy kivesézzük a velünk történteket és megbeszéljünk egy következő találkát. Vámpírként kevés örökre szóló barátságot volt esélyem kötni, ám mivel a lány is a halhatatlanok táborát erősítette, nem kellett amiatt aggódnom, hogy 50-60 év múlva elveszítem, így sokkal könnyebben engedtem közel magamhoz.
Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy azért kell lassítanom, mert egy férfi kisétált az út közepére. Szerencsére ekkor már nem hajtottam gyorsan és bár a látásom tökéletessége ellenére hunyorítanom kellett, hogy meglássam, integet, hogy hajtsak az út szélére, eleget tettem a nonverbális kérésnek. Elvégre… csak nem hajthatok át rajta! Akkor sem, ha civilként hajlong az út közepén. Talán bajban van, segítségre szorul és én vagyok az első, aki erre járt: ez az útszakasz nem a nagy forgalmáról híres.
- Tessék? – Mire megérett bennem a gondolat, hogy kiszállok, addigra ott is termett az ajtó mellett, így az ablak lehúzása mellett döntöttem. A megállítani kényszerítésem indoka miatt majdnem eltátottam a számat, összevont szemöldökeim bőven jelezhették, hogy fogalmam sincs, honnan vette az információit. – Körözik az autómat? Wisconsin-ban? – Ismételtem meg a szavait. Körülbelül húsz éve nem jártam abban az államban, semmi sem volt ott, ami miatt érdemes lett volna odautazni. Eleve szabálytartó voltam, pedig megengedhettem volna magamnak, hogy semmibe vegyem az emberi törvényeket, ám hogy azért állítsanak le, mert körözést adtak ki az autómra egy államban, ahol évtizedek óta nem jártam… erre nem számítottam.
- Uram, úgy nézek ki, mint aki fegyvert hord magánál? – Bukott ki belőle. De tényleg, ez van az arcomra írva? Inkább nem akadékoskodtam, kinyitottam az ajtót és kiszálltam az autóból. – Pontosan Wisconsin-on belül hol is adták ki ellenem a körözést? – Kérdeztem rá a biztonság kedvéért az információra, ami eleve lehetetlennek tűnt. Ha megpróbál megmotozni, biztosan eltöröm az orrát: úgy, hogy egyáltalán nem vagyok agresszív teremtés. Amíg nem válaszol a kérdéseimre, a karjaimat a mellkasom előtt összefűzve fogok bámulni rá.

 40  ● ● coded by bryan
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Ω mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
Ω headhunter
Humor :
Ω fuck off



A poszt írója Marcus J. Lawrence
Elküldésének ideje Pént. Okt. 27, 2017 8:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Habár bizonyos szempontokból nézve ez volt a világ legjobb melója, bőven volt olyan pillanat mikor nem voltam oda azért, hogy nem szereztem valami rendes állást. Nem mintha olyan jó lennék mondjuk … rendőrnek. Nem vagyok oda a szabályokért, az egyenruha pedig egyenesen röhejes. A bilincset pedig jobb szeretem a hálószobában a zárt ajtók mögött. Fejvadásznak viszont remek vagyok. Szeretek pénzért embereket ütni. Mondanám, hogy vannak erkölcsi aggályaim, de … mondhatni, pénzért levetkőzöm őket.
Úgy … két-három órája ülhettek a kocsimban, félreállva az út mellett. Szerencsére van néhány haverom, akik kénytelenek segíteni nekem egy-két régi szívesség miatt. Így megspóroltam magamnak azt, hogy be kelljen járnom az egész államot, helyette szóltam egy barátomnak, hogy amint feltűnik a radarjaikon az a kocsi, ami nekem kell, szóljon. Nagyjából három órája kellett volna szólnia, ez pedig aggasztani kezdett. Főleg mert a zenék is ismétlődtek már a rádióban, a keresztrejtvényeket már mind megoldottam, úgyhogy … nem nagyon volt mivel elfoglaljam magam. Ekkor pedig, mintha csak maga Isten szólt volna, végre megcsörrent a telefonom.
Kiszálltam az autómból, a pisztolyomat a hátamnál a nadrágomba dugtam és kiálltam az út mellé, a tekintetemmel pedig a távolban lévő autókat figyeltem. Néhányat engedtem elmenni mellettem, majd ahogy feltűnt az, amelyik nekem kell, kiálltam az út közepére, és önjelölt rendőr módjára mutattam, hogy lassítson és álljon félre. Közel sem vagyok ugyan rendőr, de ha elég határozott az ember, a többség elhiszi. Nem először csinálom.
-Üdv, hölgyem! – emeltem meg a nem létező kalapomat, az autóhoz lépve, beszólva az ablakon. Egy pillanatra kihagyok, mikor meglátom. Nem kaptam valami részletes leírást, így kissé meglep, hogy a célszemély elég … mutatós. Sajnálom, de én is férfi vagyok, ki kell hívjam, hogy megmotozhassam. – Tudja, hogy az autójára körözést adtak ki? Wisconsin-ban. – az pont elég isten háta mögötti hely, hogy senki ne tudjon még egy körözésről sem, amit ott adnak ki. – Megtenné, hogy kiszáll? Meg kell győzödnöm róla, hogy nincs önnél fegyver. – elléptem az ajtótól és mutattam, hogy szálljon ki. Talán mégiscsak pályát tévesztettem. Ilyenkor rohadt mód tudtam irigyelni a zsaruk dolgát.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Szer. Márc. 15, 2017 3:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Szabad játéktér!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
♕ my destiny
Tartózkodási hely :
♕ where my business is
Hobbi & foglalkozás :
♕ buildings
Humor :
♕ sober



A poszt írója Abel F. Milborrow
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 31, 2016 10:32 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

delena & abel
i never break a promise
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Hát hogyne. - Igazából még meg is nyugtathatott volna az, amit mondott, de nem hittem neki. Az apám legalább annyira dühös volt rám, mint én rá, és nem vettem be azt, hogy semmi rosszat nem mondott rólam. Hacsak nem akarta titokban tartani, hogy az élete kicsit sem idilli. A lánynak bizonyára többet is elmondott, de ehhez tudnom kellett volna azt is, hogy mennyire volt bensőséges kettejük viszonya, vagy tényleg csak beszélgetőpartnerként tartotta a csajt. Mindegy, nem az én dolgom. Apámon és rajtam kívül senki nem tudta, mi történt kettőnk között, az egész anya halála után kezdődött, már nem volt meg a villámhárítónk, és sejthető volt előre, hogy az egész bukik... nem tudtunk együtt élni, és a legjobb döntés, amit hozhattam, az az volt, hogy mielőbb kirepülök onnét.
- Ahhha - biccentettem, mikor az üzletről kérdezett. Tényleg meglepődöttnek tűnt, és kétlem, hogy ilyen remek színész lenne. Én jól ismertem az embereket, egyetlen pillanat alatt lebuktattam őket, ha ilyen ügyekben füllentenek. - Tehát nem számítottál apám földön túli ajándékára? - kérdeztem, és csak a mihez tartás végett felvontam a szemöldököm. Ragozhattam volna, hogy vajon miért nem a családjára, rám hagyta a nagy üzletét, ami tényleg nagy profitot tudott hozni, ha volt, aki törődött vele, de rögtön rájöhetett arra, hogy ha már nem ápolt jó kapcsolatot a fiával, nem is fogja ráhagyni. Ez túl kevés lett volna békítő ajándéknak. Nem mellesleg késői is. - Nem hiszem, hogy ilyen könnyen átruházható lenne a dolog - ingattam meg a fejem nagy sóhajtással, közben egy kis szemtelen vigyor bújkált a szám szélében. Lemondana róla, pedig oda tényleg csak egy női kéz kellene. És némi üzleti érzék... amíg anya élt, és segített apának, az üzlet virágzott. Majd anya elment, apa pedig egyedül maradt... várható volt a kudarc, már el is könyvelte magában, de soha nem mondta ki hangosan... legalábbis akkor még nem, mikor vele éltem.
Biccentettem, és elindultam a kocsi ajtaja felé, hogy bevágódjak az anyósülésre. Szokatlan helyzet volt. Mármint nem az, hogy más vezet, de nem gyakran fuvarozott egy nő egyik pontból a másikba. Elég volt oldalra néznem, hogy lássam, a gondolatok csak úgy cikáznak a fejében. Nők. Mindent túlspiláznak. Engem aztán nem muszáj szóval tartani. - Nem terveztem ide utazni, arról nem is beszélve, hogy az apámon kívül nem volt itt senkim és semmim - mondtam, hallhatóan nem sok feldúltsággal vagy szomorúsággal. Már megtanultam együtt élni ezekkel, ahogy azzal is, hogy mikor otthagytam az apámat, mindenről lemondtam, amim volt. - Nyilván hallott az anyám haláláról. Ennek már majdnem tíz éve. Ezidő alatt egyszer jártam a városban, három éve. Akkor is nagyjából húsz percig, ennyi kellett ahhoz, hogy az apám elküldjön a fenébe - köszörültem meg a torkomat. Oké, erről még soha senkinek nem beszéltem, ez hallatszódott is a hangomon, soha nem szoktam megingani. Fiatalon, tizennyolc évesen hagytam itt ezt a várost, szörnyű dolgot téve az apámmal... és mikor megpróbáltam jóvátenni, ő elküldött. Onnantól kezdve már tudtam, hogy ezzel a bűntudattal együtt kell élnem örökre.
- Amúgy... tegyen egy próbát az üzlettel. Bár nem hiszem, hogy rendben lenne az adminisztráció, és kell idő, mire kiismeri a dolgokat, de... ha megakad, hívjon fel. Ismerem az apám üzletét, segíthetek - nyúltam a zsebembe, és a névjegyemet a kesztyűtartóba tettem.

Remélem, jó lesz. 40[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 20, 2016 5:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


abel & delena
Kellemetlenül éreztem magam, talán látszott is rajtam. Nem véletlenül nem mentem oda hozzá a temetésen… nem volt mondandóm, a részvétem szócska tökéletesen kifejezte, mit gondoltam. A Philippel való ismeretségem furcsa volt, nem ismertem a családját, csupán hallottam róluk és nem hittem, hogy bármikor találkozni fogok velük. Addig biztos nem, míg itt vagyok. Azt nem számoltam bele a történetbe, hogy Phillip meghalhat, részt kell vennem a temetésén és egy buta véletlen folyamán összefutok a fiával a városhatárban. Nem tudtam osztozni abban, ahogy ő beszélt az apjáról, velem mindig kedves volt. És volt egy olyan érzésem, hogy a fiával is az lett volna, ha hagyja magát és nem burkolózik be abba a sértődöttségbe, amit régebben élt át. Nem mintha én sokkal jobb lettem volna… én sem voltam odáig és vissza az apámért, de nekem nyomós okom volt rá. A világ egyik legnagyobb szörnyetege volt.
- Soha nem mondott rólad egyetlen rossz szót sem. Sőt… - Nem az én dolgom volt, hogy közöljem vele, az apja nem értette pontosan, hogy a fia miért nem nyit felé és szenvedett ettől a viselkedéstől. A családi ügyeket bolygatni illetlennek éreztem, főleg, hogy a fiút egyáltalán nem ismertem. Nem tudtam, mi játszódhat le a fejében, miért viselkedik úgy, ahogy, de nem igazán volt szimpatikus. Olyannak tűnt, aki alapvetően el van szállva magától, mindegy ki mit mond neki, akkor is neki lesz igaza, pedig egyébként semmi nincs, ami miatt fent hordhatná az orrát. Sokkal inkább szerettem kerülni a hozzá hasonló embereket, még az is furcsán hangzott a szájából, hogy mondhatni megdicsért, amiért nem nézi ki belőlem, hogy a vagyonáért voltam az apja közelében. Azt sem tudtam, hogy van vagyona, de nem is kezdtem el magyarázkodni, abból nem jöttem volna ki jól. És őszintén… nem érdekelt, mit gondolt rólam.
- Rám hagyta az üzletet? – A szemöldökeim a homlokomra csúsztak a meglepetéstől. Nem az öröm játszott az arcomon, inkább megijedtem. Nekem nincs régiségüzletem az elkövetkezendőkben, nem is lehet… kezdtem bepánikolni. Egyetlen papír, azon egy aláírás és változik a jövőm. Nagyszerű, remélem egy elutasítás bőven elég lesz ahhoz, hogy helyrehozzam ezt a gikszert. Nem mintha nem lenne bőven dolog, amit renoválni kellene ahhoz, hogy ne módosítsák az évekkel későbbi történéseket. – Én… nem tartok rá igényt, legyen a tiéd vagy bárki másé, aki szerepel a végrendeletben. – Úgy éreztem, mintha meggyaláztam volna Philip akaratát, de nem fogadhattam el ezt az ajándékot. Teljesen szürreális lett volna, főleg, hogy még személyivel sem rendelkeztem ebben az időben. Azt hittem csak napokig maradok, erre hónapok óta itt tanyáztam… és nem igazán tudtam semmi hivatalosat csinálni, nemhogy üzletet vezetni. Arról nem is beszélve, hogy szívesen kihagytam volna ezt a tapasztalatot az életemből.
- Oké, elviszlek. – Sóhajtottam leemelve róla a pillantásomat. Elindultam a kocsim felé és be is ültem a volán mögé várva, hogy beüljön az anyósülésre. Közben azon gondolkoztam, mégis miről fogok én vele beszélni. Nem lett volna muszáj, de utáltam a kínos csendet, bár a kínos beszélgetés még rosszabb volt. Amint viszont beült el is indultam, pár másodperc múlva mély levegőt vettem. – Itt már nincs is dolgod? Csak jöttél és mész is?

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
♕ my destiny
Tartózkodási hely :
♕ where my business is
Hobbi & foglalkozás :
♕ buildings
Humor :
♕ sober



A poszt írója Abel F. Milborrow
Elküldésének ideje Vas. Júl. 10, 2016 4:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

delena & abel
i never break a promise
[You must be registered and logged in to see this image.]
Megvontam a vállamat. Talán kijelenteni azt, hogy ismerem, túl erős megnyilvánulás volt, tekintve, hogy egyszer találkozott a tekintetünk, és ezt még nem nevezzük ismeretségnek. Nagyon semminek se nevezzük, de annyiban könnyebb dolgom volt, hogy már volt lehetőségem összeülni az apám ügyvédjével, és annyira meglepődtem pár döntésén ezzel a lánnyal kapcsolatban, hogy utána kellett járnom, ki az a Delena Salvatore, és mit akart az apámtól. Bár érdekes módon a twitteren sem találtam meg. Vagy nagyon elfoglalt lány, vagy... teljes mértékben az apám demenciájának egy korai jele. Ezt ki is zárhattam, tekintve, hogy itt állt előttem, és már a temetésen is volt lehetőségem látni. Szuper, bebizonyosodott, hogy nem az apám volt megbolondulva, és nem képzelt be fiatal lányokat magának.
- Igen, kedves volt. Tudott lenni, ha akart - pontosítottam a véleményemet, de talán tényleg jobb lett volna, ha tartom magamat ahhoz, hogy halottról jót vagy semmit. Főleg hogy a halott ezúttal az apám. Úgy tűnik, vannak emberek, akiknek semmi se szent. Én ilyen voltam. Mindig is mélyre vittem az érzéseket, nem engedtem, hogy mások lássák bennem. A temetésen is hallottam, ahogy a vén nyanyák összesúgtak a hátam mögött, mégis hogy voltam képes rezzenéstelen tekintettel végigülni apám búcsúztatóját anélkül, hogy egy könnycseppet elmorzsoltam volna. - Gondolom rólam nem kedvesen beszélt, bár ahhoz mindig is gyáva volt, hogy elmondja, miért lett a kettőnk viszonya szar - sóhajtottam fel újfent, nem cifrázva túl sokat. Kimondtam, amit gondoltam, nem akartam felesleges köröket futni. - A végrendelet pedig... nem nézel ki olyannak, mint aki azért játszik társalkodónőt, hogy aztán hasznot húzzon valakiből. Bár a látszat sokszor csal, engem is sokan hisznek úriemernek. Családi vonás - húztam ki magam. Na igen. Beszéltem és beszéltem, bár viszonylag lassan, mereven és ridegen. Engem nehezen bűvölt le egy nő szépsége, habár nem vetettem meg az ellenkező nemet, de voltak helyzetek, mikor nem a szépségük volt mérvadó. És tudnom kellett, kinek is adok át valamit, ami az enyémnek kellett volna, hogy legyen. - Rád hagyta a régiség üzlet tulajdoni jogát. Azt csinálsz a bolttal, amit akarsz. Az ügyvéd a napokban biztosan meg fog keresni - tettem még hozzá, majd hátat fordítva behajoltam a kocsiba, hogy kivegyem a telefont.
Feltoltam a szemüvegemet, majd megtöröltem az egyre inkább fáradó szemeimet. Nem kalkuláltam bele a fejezetbe, hogy még kereket is cserélni kelljen, az órára nézve pedig hamar rájöttem, hogy le fogom késni a gépet, ha ilyen tempóban kecmergek. - Nincs most erre idő. El tudnál vinni a reptérre? Lekésem a gépemet, és holnap estére muszáj Manchesterbe érnem. - De nem szerettem én szívességet kérni.

Remélem, jó lesz. 40[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 11, 2016 5:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


abel & delena
Kedvem lett volna megkönnyebbültem felsóhajtani, amikor felajánlotta a tegeződést. Nem lehetett sokkal idősebb nálam, eszméletlenül furcsa volt úgy beszélni vele, mint... nem is tudom, egy tapasztaltabb, idősebb személlyel. Csak az ember hirtelen azt sem tudja, mitévő legyen, ha rájön, hogy valószínűleg azzal a valakivel áll szemben, akiről eddig ugyan csupán történeteket hallott, de azok egyáltalán nem voltak szépek. Nem mintha az apja bármi rosszat mondott volna... én voltam az, aki a mögöttes tartalomra fókuszált és azt látta, hogy itt van egy fiatal srác, aki arra sem volt képes, hogy megbocsásson az apjának annak a vélt vagy valós bűnei miatt. Ám én legyek az első, aki ráveti azt a bizonyos követ: én sem voltam jóban a biológiai apámmal, de eddig nem is adódott rá alkalom, hogy Oliver megbánja a bűneit és a bocsánatomért esedezzen, mert nem volt képes arra, hogy apa legyen. Nem is tudom, jobban jártam volna-e, ha ő próbál felnevelni az anyámmal karöltve... ki tudja, mikor őrült volna meg ismételten, hiszen én nem egy hibázó, esendő emberről beszéltem, hanem a világ egyik legalattomosabb lényéről.
- Szóval ismersz? Mégis honnan? - Reflexszerűen vontam össze a szemöldökeimet. Nem mentem oda hozzá a temetés után, nem mutatkoztam be és nem hiszem, hogy téma lettem volna közte és az apja között, főleg, hogy Phillip elmondása alapján egyáltalán nem beszéltek.
- Túl sokan türemkedtek azért, hogy részvétet nyilvánítsanak, nem éreztem értelmét, hogy én is ezzel traktáljalak. De sajnálom, ami az apáddal történt. Nem ismertem régóta, viszont... kedves ember volt. - Nagyot nyeltem. Nem akartam ajtóstól rontani a házba és kiteregetni, hogy hallottam róla ezt-azt. Nem határozhattam meg őt azért, mert az apja felszínesen megemlített róla néhány dolgot. Az viszont, amit mondott, annyira meglepett, hogy pár pillanatig talán levegőt is elfelejtettem venni. Én? Bekerültem Phillip végrendeletébe? De mégis... hogyan, miért, hogy gondolta ezt?
- Erről nem tudtam. Most hallok először róla és... nagyon megleptél, mert... elképzelésem sincs arról, hogy miért kerülhettem bele a végrendeletbe. - Őszintén nem értettem, Phillip-nek milyen célja volt ezzel a lépéssel, mivel tényleg nem ismertük annyira egymást, hogy ilyesfajta gesztus forduljon meg a fejében. És úgy látszott, a fia sem fog tudni választ adni a kérdésemre.

©


A hozzászólást Delena Salvatore összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 27, 2016 5:46 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
♕ my destiny
Tartózkodási hely :
♕ where my business is
Hobbi & foglalkozás :
♕ buildings
Humor :
♕ sober



A poszt írója Abel F. Milborrow
Elküldésének ideje Kedd Május 03, 2016 9:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

delena & abel
i never break a promise
[You must be registered and logged in to see this image.]
Szinte rögtön felszaladtak a szemöldökeim. Nem is azért, ahogyan beszélt. Furcsa szavakat használt, habár lehet, hogy csak beképzeltem azt a hangszínt. Ami viszont zavart, az az, hogy nem tegezett le. Basszus, megkockáztattam volna, hogy két-három év korkülönbsét lehet közöttünk, nem több, és nem is kevesebb. Bár lehet, hogy az öltöny tette, emiatt gyakran keltettem azt a látszatot, hogy ragaszkodom az efféle udvariassági formulákhoz. Talán le kellett volna vetnem legalább mára ezeket a göncöket, és farmerbe bújni egy kényelmes pólóval, legalább a repülőtérig. Így mindenki úgy kezelt, mint valami beképzelt kis úrigyereket. Na jó, felesleges lett volna letagadni, hogy az is voltam, de azért nem szerettem, ha ennyire nyilvánvalóan éreztették velem. Inkább próbálkoztam nem figyelembe venni mások kritikáját, tekintve, hogy annak idején az én szavam sem volt döntő senki életében. Ez a lány pedig apám kedvence volt, nem az enyém. Azt sem tudtam, hogy mi köze volt ahhoz a félnótáshoz, aki valószínűleg pár éven belül már azt is elfelejtette volna, hogy mi a neve. A lánynak is meg neki is. Nem fűztek hozzá szoros érzések, nem volt közöttünk kötődés, csak egyszerű... apa-fia rokonság, amiben semmi plusz nem kapott szerepet. Ennek tükrében nem is akartam foglalkozni azzal, hogy mit akart tőlem. Sejthette volna, hogy a történtek után köpök majd az akaratára.
- Hm - sóhajtottam fel, és megforgattam a szemem, miután levettem a szemüvegem. - Ezt ne csináld. Inkább tegezz le - tettem hozzá, hogy tudja, miről is beszélek. Le kellett volna nyelnem a békát, nem említeni, hogy zavar, ha valaki - ráadásul ha velem nagyjából egykorú - nem tegez le rögtön. És az is furcsa volt, hogy miközben lekésem a gépemet, ez a legnagyobb problémám.
- Szóval - sétáltam utána, miután benézett a csomagtartóba, majd levonta a következtetést. Elég gyorsan fel tudtam kapni a vizet, főleg ha nem várt események szakították félbe a terveimet. Például azt, hogy minél előbb el tudjam húzni innen a csíkot. Se a temetéseket, se a porfészkeket nem szerettem, még akkor sem, ha itt születtem, és itt nőttem fel. Úgy tizenhat éves koromig. - Autómentő - ráztam meg a fejem, miközben nyomkodni kezdtem a telefon kijelzőjét. - Láttalak az apám temetésén. Delena - tettem nyilvánvalóvá, hogy tudom a kilétét, bár nem is hiszem, hogy ez egy titkosított akta lenne. - Bár gyorsan eltűntél. Viszont az én memóriám megjegyzi ezeket a dolgokat - vontam egyet a vállamon. - Honnan ismerted ezt a bájos, elbűvölő öregembert, aki annyira szívén viselte a sorsodat, hogy belekerültél a végrendeletébe? - vált aztán negédessé a hangom. El tudtam képzelni, hogy ha ismerték egymást, miket mondott rólam a saját öregem.

Remélem, jó lesz. 40[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 09, 2016 6:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


abel & delena
Sokkolt a felismerés, hogy hol láttam ezt a fiút. Az pedig még jobban, amikor az jutott eszembe, hogy a temetés után mindenki felé vette az irányt, hogy részvétet nyilvánítson. Én szó nélkül oldalaztam el mellette, mert nem álltam Phillip-el olyan szoros kapcsolatban, hogy ismerjem a családtagjait, hiába beszélt a fiáról. És az elmondások alapján nem is gondoltam, hogy őszintén fogadná a részvétemet, az apjától hallott sztorik alapján nem abba az embertípusba tartozott, akivel szívesen megismerkednék. Sokkal inkább tűnt túlságosan önérzetes, elkényeztetett úri fiúnak, aki még azt is a szívére veszi, ha a teáját rosszul szolgálják fel. Mondhatná, hogy ismerem az érzést, amikor nem szándékozol megbocsájtani a vér szerinti apádnak, de az én esetem más volt... az apám egy szörnyeteg, ezen nem volt mit mellébeszélni és még csak azt sem mondhattam el róla, hogy megpróbálta megmutatni a jó oldalát, ami megért volna egy misét. De Phillip... jó ember volt.
- Mertem gondolni, hogy defekt lehet a dologban és nem csak jókedvből ácsorog az út szélén mondjuk az áldozataira várva. - Bukott ki belőlem halvány mosollyal. A vele kapcsolatos gondolataim ellenére ösztönösen húzódott mosolyra a szám, pontosan úgy, mint amikor bárkit megláttam. Ahhoz nem volt merszem, hogy rögtön nekitámadjak vagy egyáltalán felhozzam, hogy ismerős... nem tudtam, hogy ő látott-e engem és félő, hogy ki is bukott volna belőlem valami olyasmi vélemény, amit jobb lett volna magamban tartani.
- Soha nem volt még defektje? Szerencsés. - Vagy csak az én formám, hogy amelyik autóba beülök egy idő után feladja a harcot... reméltem, hogy a Chevy-vel azért kihúzom hazáig, Damon megöl, ha kárt teszek a kocsijában. Mindenesetre a gondolataim eltereléséhez éppen megfelelő volt a kilyukadt kerékről szóló eszmecsere. - Akkor gondolom azt sem tudja, hogy van-e a csomagtartóban emelő vagy szerszám. A kerék önmagában nem elég, az nem cseréli ki magát. - Megkerültem a kocsit és felnyitottam a csomagtartót. Nem mintha én autószerelő műhelyben nőttem volna fel, de már láttam néhány kerékcserét ahhoz, hogy el tudjak indulni egy vonalon, de eszköz hiányában... jellemző. - Azt hiszem marad az autómentő. A bérelt kocsikból hajlamosak kiszedni a tartozékokat.

©


A hozzászólást Delena Salvatore összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 27, 2016 5:47 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
♕ my destiny
Tartózkodási hely :
♕ where my business is
Hobbi & foglalkozás :
♕ buildings
Humor :
♕ sober



A poszt írója Abel F. Milborrow
Elküldésének ideje Vas. Márc. 20, 2016 8:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

delena & abel
i never break a promise
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem hittem a sorsban, és erre nyomós okaim is voltak. És ráadásképpen voltam olyan hálátlan gyerek, hogy apám utolsó kérését sem kívántam teljesíteni, habár még kiskölyök koromban megfogadtam neki, hogy minden ígéretemet be fogom tartani. Csak itt az volt a nagy helyzet, hogy én nem ígértem semmit, ő akar rám kényszeríteni egy olyan valamit, amihez nekem semmi közöm. Azt se tudom, hogy ki ez a csaj, és hogy apámnak mi köze volt hozzá. Azon kívül, hogy mindig holdkóros volt, elég sok mindent hallottam már róla, de azt nem, hogy fiatal lányokkal kezdett ki. Eléggé beteges is lett volna, és tegnap végignézve azon a lányon, éppen nem úgy nézett ki, mint aki összeszűrné a levet azzal, aki a nagyapja is lehetne. Furcsa gondolatok cikáztak a fejemben, de talán csak okokat kerestem arra, hogy miért is dacoljak a tulajdon apám akaratával így, a temetése után. Nem ezt érdemelte, legalábbis anyám mindig ezzel védte, mikor valami rosszat tettem, és a magyarázatom annyi volt, hogy az apám sem foglalkozott velem. De ennek ellenére ő nem ezt érdemelte. Hát hogyne...
- Hát - kezdtem bele, mikor a lány megállt. Persze, hogy megállt. Mégis mit gondolnának róla a nyelvek, ha a sorsára hagyott volna egy szegény kisfiút? - Üdv - tettem aztán hozzá a magam szokásos modorával. Eléggé nyers tudtam lenni, valószínűleg az üzleti főiskolán ragadt rám. Másokra a kosz ragad, rám ez.
Felsóhajtottam, és elkezdtem kigombolni a zakómat, hogy ledobhassam a kocsira. Valójában nem nagyon tudtam, mit is kezdjek, eléggé cink lenne, ha egy csajt kérnék meg, hogy segítsen kereket cserélni. Azt sem tudom, van-e nálam megfelelő szerkezet hozzá. És hogy van-e pótkerék. Istenem, miért nem béreltem sofőrt... - Szóval, deffekt - böktem az egyik hátsókerék irányába. - És nem nagyon vagyok jártas az ilyen... dolgokban - húztam el a számat. Inkább el is kerültem a tekintetét, fog ő bélyegezni engem úrigyereknek anélkül is, és ezt inkább nem akarom látni.  - Gondolom a csomagtartóban kell lennie... keréknek, de azt sem tudom, hogy kezdjek hozzá - sóhajtottam fel, és a fejemre toltam a szemüvegemet. Nem volt annyi ész bennem, hogy megnézzem a lányt magamnak, elvégre most nem ez volt a legfontosabb bajom.

Remélem, jó lesz. 40[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 22, 2016 12:28 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


abel & delena
Kocsiba ültem, mert ki kellett szellőztetnem a fejem és Damon Chevy-je éppen megfelelőnek tűnt a kiruccanásnak ugyan nem nevezhető, de pár kilométer megtételének már beillő utazáshoz. Mire észreveszi, úgyis visszaviszem és mivel a saját kocsim az én időmben maradt, anya pedig éppen az egyetemen volt, egyedül a nevelőapám maradt, akitől le tudtam nyúlni a négy keréken guruló járművet. Nem hittem volna, hogy részt kell vennem egy temetésen... utáltam a temetéseket, de mégis ki szereti őket? Még akkor is megrázóak, ha alig ismertük a halottat. Mindössze egyszer jártam Phillip üzletében és egy vacsorával egybekötött estét töltöttem vele, aztán már csak annak a hírét hallottam, hogy eltávozott... alig akartam elhinni és amint lehetett, távoztam is a szertartásról, csupán a tiszteletemet akartam leróni egy kedves idegen előtt, aki meggyőzött arról, hogy igenis, van még az emberekben jóság, érdekesség, szellemiség és rengeteg olyan tulajdonság, amiért megéri foglalkozni velük. Túl sok olyan személy és történés volt az életemben, ami megrengette ezt a hitemet, amire mindig is büszke voltam, de voltak, akik képesek voltak aláásni, én pedig hajlamos voltam belefáradni abba, hogy mindig a jót lássam a dolgokban. Aztán jött valami, ami ismét mosolyt csalt az arcomra és képes volt újraértelmeztetni velem mindent, hogy oda lyukadjak ki, ahonnan elindultam és jól legyen. Pozitív. Ezért is rázott meg Phillip halála... szükségem volt az egyedüllétre. Talán túlságosan lelkis voltam. Igen, biztosan ez az egyik legnagyobb defektem.
Az út kihalt volt, tipikusan olyan amerikai országút, amelyiken a madár sem szívesen járt, mert semmi keresni- és tennivalója nem volt egy ilyen helyen, így kényem-kedvem szerint mehettem hol gyorsabban, hol lassabban, akkor lepődtem meg leginkább, amikor megpillantottam az út szélén egy autót és egy mellette ácsorgó srácot. Mégis ki jár hétköznapokon öltönyben ennyire fiatalon? Messziről is úgy tűnt, mint aki egy teljesen másik világba tartozik és bár én sem voltam lepukkant, az eleganciája hétköznapra eléggé meglepő volt.
- Segíthetek? - Lehúztam az ablakot, miután lefékeztem mellette. Elhajtani eléggé udvariatlan lett volna és mivel hittem a karmában, nem akartam pórul járni abban az esetben, ha nekem is segítségre lett volna szükségem. De ezt a fiút már láttam... és nem is kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjek, hol. Tegnap, Phillip temetésén.

©


A hozzászólást Delena Salvatore összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 27, 2016 5:47 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
♕ my destiny
Tartózkodási hely :
♕ where my business is
Hobbi & foglalkozás :
♕ buildings
Humor :
♕ sober



A poszt írója Abel F. Milborrow
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 20, 2016 7:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

delena & abel
i never break a promise
[You must be registered and logged in to see this image.]
Csak pár napja tartózkodtam a városban, de a fejem már totálisan szétesett az átállás miatt. Anglia messze volt innen, nem is véletlenül tűntem el a lehető legtávolabbi pontra. Igaz, ennyi erővel mehettem volna a Közel-Keletre is, hogy biztosan ne unatkozzak, de önkéntes mártír még én sem vagyok, sőt. Ez a szerep állt tőlem a legtávolabb, ezt nevelték belém, legalábbis... nem, ez rossz kifejezés. Nem neveltek belém semmit. Az anyám próbálkozott, apám a munkájával törődött, és ha ezen a nyers neveltetési formulán múlt volna, hát egy senkiházi haszontalan lettem volna életem végéig. Miután anya meghalt, otthagytam apámat, hogy sanyargassa önmagát, sajnáltassa szegény életét mással, én nem kértem belőle. Örültem, hogy a nevét meg tudtam jegyezni, fel tudtam idézni... és hogy nem módosítottam a saját családnevemet, pedig sokáig a pakliban volt, hogy megteszem.
Az a néhány nappal ezelőtti telefonhívás viszont váratlanul ért. Éppen egy projektben voltam benne, mikor apám egyik málhás szamara felhívott, hogy apám sincs az élők között többé. Nem is tudtam volna jól körülírni az érzéseket, amelyek a gyomromban keletkeztek a hír hallatán. Nem voltam mintagyerek, ő sem volt mintaapa, de a halál visszafordíthatatlan, és még én sem mondhattam azt, hogy megérdemelte. Sokat szenvedett élete során, főleg mikor anya meghalt. Talán jobb lett neki most, hogy már nincs közöttünk, nem érez fájdalmat, és mi több, nem áll többek célkeresztjében. Voltak haragosai, hiszen csak egy... zálogházas régiségkereskedő volt, azt sem tudtam néha, honnan szerzi a cuccait, de fogadni mertem volna arra, hogy nem tisztán kerülnek hozzá. Ki tudja, emiatt hány haragosa akadt az évek alatt...
A reptérre indultam volna, a csomagjaimat bedobáltam a hátsó ülésekre, hisz miért is használnánk a csomagtartót... a temetés tegnap volt, elég sokan eljöttek, de fogadni mertem volna, hogy leginkább az ingyen kaja miatt. Jellemző, amerikai mentalitás. Még lehúznak egy kis hasznot szegény emberről. Nem fájt annyira, mint kellett volna. Évek óta nem láttam. A végrendeletében mindent rám hagyott, azt is, hogy vigyázzak valakire. De azt sem tudtam, ki az. Bár a temetésen látni véltem egy pillanatig. Meg is lepődtem, hogy az öregem az ilyen fiatal bulákra bukott, mint ez a... Delena. Nem esküdtem volna meg a nevére. De ha eddig tudott vigyázni magára ebben a cseszett városban, ezek után is tudni fog. Itt nőttem fel én is, tudtam, hogy merről fúj a szél, és aztán én magam is egy lettem azok közül, akiknek köszönhető, hogy picit... lezüllött a város hírneve.
- A rohadt életbe! - bukott ki belőlem dühösen, amikor kipattantam a kocsiból az egyik mellékúton. A kerék feladta a szolgálatot, talán belevezettem egy szögbe, vagy... nem is értettem én ehhez, nem ezzel kerestem a kenyeremet, leggyakrabban taxit béreltem vagy sofőrt, nem értem rá ilyesmivel foglalkozni. Hát igen, apám emiatt szégyellte magát miattam. Pedig ugyanazt csináltam, amit ő. Pénzt. Úgy, hogy senkire nem voltunk tekintettel közben. Hol a változás? Generációról generációra öröklődik.
Talán fél óra telt el, mikor a motorháztetőnek dőlve végre megpillantottam egy másik autó fényszóróját. Csinos kis verda volt, hát kinyújtottam a kezemet. Hátha megszán, ha látja, hogy nem egy veszélyes bűnözőnek tűnök. Az egyik legdrágább öltönyömet viseltem, és mint a jobb napjaimon, még meg is fésülködtem. Nem keltettem sorozatgyilkos hatását. Azt viszont már kevésbé akartam elhinni, hogy a világ ilyen kicsi; nem sejtettem, hogy az, akibe ezúttal belebotlok, az pont az lesz, akit az apám az én gondjaimra akart bízni. Ilyen nincs.

Remélem, jó lesz. 40[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 09, 2016 9:26 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

folyt itt:
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
Tartózkodási hely :
☽ New Orleans >> soon Seattle



A poszt írója Hayley Labonair
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 07, 2016 11:26 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Szavaira csak csendesen bólintottam, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy mit mondhatnék. Tudtam jól, hogy a családjuk részese lettem Hope várásával, de ugyanakkor nem volt könnyű ezt elfogadni. Fura érzés volt belecsöppeni az ő kisvilágukba, veszélyes, de ugyanakkor bekebelező is. Rövid újra a tájat, a fel-felbukkanó házakat figyeltem, majd az újabb szavaira csodálkozva, kikerekedett szemmel pillantottam rá és sietve ráztam meg a fejemet.
- Nem értem, hogy miért gondolod ezt…Egy szóval se mondtam ezt, Elijah. Tudom, hogy nem csak addig kellettem neked, de azt is tudom, hogy kötelezettségeid vannak és egy része a szívednek Algírba húz. Nem akarom, hogy miattam essen bajuk, vagy miattam szegd meg a szavaidat. Ahogyan a te ajtód előttem mindig nyitva állt, úgy áll előtted nyitva az enyém is mindig. Nem számít, hogy merre sodor az élet, mert szeretlek, még ha ezt nehéz is elhinned. – mondtam neki komolyan, majd gyengéden végig simítottam arcának vonalán, míg végül ajkaimmal egy apró csókot nem leheltem arcának barázdáira. Fájt, hogy azt gondolja, hogy esetleg az juthatott az eszembe. Szó se volt róla, de mind a kettőnknek kötelezettségei voltak a város bizonyos lakói felé és nem szerettem volna azt, ha miattam szegi meg esetleg a nekik tett ígéreteit.
Hamarosan pedig a zene felcsendül, mintha a vádló és nyomasztó gondolatokat szeretné semmisé tenni. Egyszerűen, ahogyan az eső lemossa az utca kövéről a vért, úgy a zene talán lelkünket nyomasztó démonoktól szabadít meg, vagy legalábbis rövid időre.
- Boldogan elmegyek veled, de azt majd súgd meg, hogy mibe illik abba az étterembe menni. – mosolyodtam el, majd hamarosan már fel is tűnt a „villa”. Egy apró sóhaj szökött ki ajkaimon keresztül, majd mikor a motor leállt, akkor sietve kapcsoltam ki az övemet és közelebb hajoltam hozzá, hogy egy csókot lopjak tőle, mielőtt újra felemészt minket New Orleans bűnös utcái.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Kedd Jan. 05, 2016 10:34 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Magamban egyetértek vele, ahogy azt mondja, nyilván vannak akik a halálát kívánják. Vagy csak azért, mert vérfarkas uralkodó, vagy azért, mert gyűlölik a családunkat, ezáltal hát őt is, de lényegében egyre megy. Az élete eddig sem volt könnyű, összeforrva a Mikaelsonokkal meg pláne nem.
- Bárhogy is legyen Hayley, te már hozzánk tartozol. Ez azt jelenti, hogy a családom bármely tagja megtesz bármit a védelmed érdekében - mondom nyomatékosan és határozottan. - Akármilyen bonyolult is a családunk tagjainak kapcsolata, kiállunk egymásért. Örökkön örökké - teszem hozzá, aztán összeráncolom a szemöldökömet.
- Veled megyek, vissza a Mikaelson házba. Megígértem, hogy melletted leszek. Vagy talán azt gondoltad, hogy ha már megkaptalak, megszegem az ígéretemet, mert csak addig érdekeltél, míg nem vittelek az ágyamba? - kérdezem kissé megbántódva. Elmondtam neki, hogy vele maradok, miért hitte, meg meggondolom magam? Algír elvan nélkülem, ahogy Gia is. Legalábbis egy darabig. Az pedig nem rossz, ha ők ketten nem tudnak egymásról. Alighanem maga Hayley darabolna fel utána. Vagy legalábbis felképelne, és nyilván nem nagyon érdekelné, hogy a történtekre van logikus magyarázatom.
Lenyúlok, és egy mozdulattal felkattintom az autórádiót, hogy kellemes, halk zene lengjen körül bennünket, és megenyhülnek a komor, vádló gondolataim is.
- Holnap este menjünk el vacsorázni. Feltéve, ha van kedved hozzá. Van néhány olyan remek étterem, ahol megkapod azt a királynői bánásmódot, amit érdemelsz. Főképp, ha velem vagy - mondom. - Örülnék, ha megtisztelnél azzal, hogy elvihetlek.
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
Tartózkodási hely :
☽ New Orleans >> soon Seattle



A poszt írója Hayley Labonair
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 04, 2016 12:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

- Ezt örömmel hallom, mert nem úsznád meg ezt a dolgot. – mosolyodom el, miközben szavaimat játékosan csendülnek. Szokatlan lesz számomra is, hiszen idejét se tudom annak, hogy mikor is tettem bármi hasonlót. Talán még sose, vagy kamaszként, de akkor se azért, mert ilyen erős érzelmek kötöttek volna valaki felé. Lehet, hogy bűn ezt érezni, de ezzel a bűnnel képes vagyok együtt élni. Szeretem őt, s ha már hangosan is ki mertem mondani, akkor ostobaság lenne, ha most akarnám megfosztani magunkat eme mennyei, de ugyanakkor veszélyes érzelmeket.
- Talán igazad van Elijah, de talán pontosan emiatt részben halálba is kívánnak. A családunk sose arról volt híre, hogy másik közkedveltje lenne. De általam egy gyenge pontot is kaptatok és nem szeretném, ha miattam esne bárkinek is baja. – a hangom egyre halkabban csendül, hiszen hozzájuk képest tényleg sokkal sebezhetőbb vagyok. S ahogyan telnek a napok, úgy érkezik egyre több idősebb vámpír. Olyan, akiket nem a jó szándék vezérel, hanem sokkal inkább a hatalom vagy éppen a bosszú. Mintha ez a város egyszerűen csak a harcok központja lenne, s semmi jó nem történhetne itt.
- Kérned se kell ezt, mert szerintem mind a ketten letértünk a szerelem bűnös útjaira. – s egy apró nevetés is társul a sóhaj mellé, de a szememben látszik a szerelem és az, hogy egyáltalán nem bánom a dolgot. De azt is tudom, hogy mindig is első helyen a lányom fog állni, mert ennyire önző sose tudnék lenni. Számomra ő a legfontosabb, és ha ehhez le is kell majd egyszer mondanom a boldogságról, a szerelem örvényéről, akkor valószínűleg meg is fogom tenni, hiába szeretem Elijah-t.
- Maradni fogsz, vagy esetleg újra a másik otthonodban szállsz meg? – pillantottam rá, hiszen szerettem volna, ha marad, de nem kényszeríthetem rá. Biztos vagyok abban, hogy várnak rá ott, ahova költözött és nem szakíthatom el a friss vámpíroktól se.
- Holnap esetleg lenne kedves valahova menni? – pillantottam rá érdeklődve. Biztos mind a kettőnknek sok dolga lenne, de még is szeretnék vele eltölteni egy kis időt, ha több nem is adatik meg egy nap alatt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 04, 2016 10:50 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

- Amit a normális párok tesznek - ismétlem el szavait csak úgy magam elé, közben az utat bámulva. - Nyilván olyasmit értesz ezalatt, hogy vacsora, esetleg mozi, séta a városban édes kettesben és hasonlók. Nos, ami engem illet azt mondom, jól hangzik. Benne vagyok - fordítom felé a fejem egy biztató kis mosoly kíséretében. Ugyanakkor felötlik bennem egy nem túl kellemes gondolat. Ha sűrűn látnak minket, nyilván egy idő után mindenki sejteni fogja, hogy bármilyen módon is, de Hayley fontos számomra. Reménykedem, hogy odáig nem fajul el a new orleans-i háborúskodás, hogy ő legyen a túsz, akinek az élete csak valami súlyos áldozat árán legyen megmenthető. Aztán félresöpröm ezeket a gondolatokat, és a szavaira koncentrálok.
- Tévedsz, Hayley. A jó híred nem szenvedett csorbát. Sőt, azt hiszem, vannak néhányan, akik irígyelnek téged. Bár Niklaus miatt nyilván nem mindenki, tekintve a hozzá fűződő kapcsolatodat és az ő nem túl szerencsés természetét, de bárki, aki téged néz azt látja, hogy a családunk részévé váltál. Ez ezer év alatt még szinte senki másnak nem sikerült. Csodálnak téged, amiért neked igen - mondom ki a gondolataimat hangosan, és nagyot nyelek, amikor elhúzza rólam a kezét. Kár. Jólesett az érintése. Túlságosan is jól.
- Én is szeretlek, Hayley. Az első pillanattól fogva - válaszolom. - Legyünk önzőek együtt. Ugyanis én sem szándékozom lemondani rólad - kanyarodok be a New Orleansba vezető útra. És tisztában vagyok vele, mert a lelkem mélyén ott lüktet az érzés, hogy talán lesz majd egy nap, mikor a saját, és Hope biztonsága érdekében el kell küldenem őt messze magamtól. A szerelem számomra sosem volt könnyű, és talán ez alkalommal sem lesz másképpen.
- Hazaviszlek. Rád fér a pihenés - fordítom aztán vissza a fejem Hayley felé, és látom rajta, hogy a boldogság ellenére is fáradt. Nem is csoda. Egy jókora út, és egy roppant kielégítő szeretkezés van a hátunk mögött.
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
Tartózkodási hely :
☽ New Orleans >> soon Seattle



A poszt írója Hayley Labonair
Elküldésének ideje Vas. Jan. 03, 2016 12:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Ahogyan egyre közelebb értünk a városhoz, úgy illant el egyre inkább az a meghitt és bensőséges pillanat, ami még pár perce körbeölelt minket, de ennek ellenére is tudtam, hogy nem fogom hagyni, hogy elvegyék tőlem teljesen, hogy megfosszanak a boldogságtól. A boldogságom csak akkor lett volna még nagyobb, ha Hope is velünk, velem lesz, vagyis a családjával. Már is hiányzott, pedig még csak rövid ideje engedtem ki a karjaim közül, de még is úgy tűnt, mintha ezer év eltelt volna azóta. A csend fala megrepedt, először az érintések kaptak helyet, majd pedig a szavak is utat leltek maguknak, betöltve így a köztünk lévő teret.
Csendesen hallgatom a szavait, majd egy aprót bólintottam. – Nos, valóban jobban tudom, de még az se zavarna, ha nem olyat tennénk, amit egy normális pár tenne, hiszen csak az számít, hogy veled tölthetem el az időt. – s a szemeimben ott csillogott a szerem apró szikrája, ajkaim pedig mosolyra húzódtak, hiszen ez volt az igazság. Mindegy hol vagy éppen mit csinálunk, ha a szerelem lángja ölel minket körbe. – Az én jó hírem szerintem abban a pillanatban elillant, amikor beléptem ebbe a városba. S pletykák mindig is lesznek, de nem mindig kell őket meghallani. Nem akarok erről lemondani, rólunk… - hangom komolyan csendül és közben őt fürkészem. – Szeretlek Elijah, olyat érzek legbelül, mint még sose korábban. Minden egyes porcikámmal, a lényem minden apró rezdülésével téged akarlak, s ezen semmilyen pletyka nem változtathat. Talán önző vagyok, de nem fogok lemondani erről a boldogságról… - majd a kezem gyengét érintései abba maradtak és őt figyeltem, míg végül egy apró tincset a fülem mögé nem tűrtem, s hamarosan a várost jelző tábla is felvillant.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 02, 2016 6:02 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Beáll egy néhány perces csend az autóban, de ez nem kellemetlen, vagy kényelmetlen, épp ellenkezőleg. Mintha csak a szavak akarnának megszületni, amiket alig tudunk kimondani, eltöltenek az érzések, szinte fürdöm bennük, és ahogy kinyújtom a kezem Hayley felé, úgy simul arcával a tenyerembe, mint aki végérvényesen megtalálta a helyet, ahová tartozik. Mikor pedig kezünk a lábamra kerül, és néhányszor végigsimít rajtam, elömlik rajtam a nyugalom, amit senkit más nem tud nekem megadni, egyedül ő. Mintha egyetlen érintésével eltűnne életemből a minket fenyegető veszély, a háború, minden rossz amit ezer éves átkunkkal hordunk magunkkal. Nem számít semmi, csak ő, és én.
- Ezer éves vagyok, Hayley - válaszolom aztán. - Rég nem tudom már, hogyan viselkednek a normális párok, tekintve hogy kapcsolataim ezen ezer év alatt szintén távol álltak a hétköznapitól. De te még nyilván emlékszel rá, és szeretném, ha azt éreznéd, hogy fontos vagy nekem. Az pedig, hogy a város mit gondol, nem érdekel. A családunkba tartozol, miért ne vihetnélek el vacsorázni? - vonom meg finoman a vállamat. - Ha pedig rájönnek, hogy több van köztünk családi kapcsolatnál, az sem érdekel. Szeretlek, és felvállallak bárki előtt. Neked kell meggondolnod, vállalod-e a pletykákat, amik szárnyra kelhetnek a városban, miszerint az egyik Mikaelson testvér már nem volt elég neked. A te jó híredről van szó, és nem az enyémről. Távol áll tőlem, hogy kellemetlen helyzetbe hozzalak.
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
Tartózkodási hely :
☽ New Orleans >> soon Seattle



A poszt írója Hayley Labonair
Elküldésének ideje Pént. Jan. 01, 2016 7:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Mind a ketten tudtuk, hogy egyikünknek ki kell majd mondani a végszót, azt a szót, ami majd ketté töri eme meghitt és magával ragadó pillanatot, de ennek ellenére az érzelmek nem röppennek tova, A szemünk csillogása viszont még mindig elárulhat minket, de ez se különösebben érdekel. Boldog voltam és nem akartam lemondani eme boldogságról. Lehet, hogy önző voltam, de mutass olyan személyt, aki nem az ebben a világban. Hamarosan pedig le is csusszantam az öléből, leszálltam róla, hogy ő is fel tudjon öltözni. Amikor pedig kiszállt, akkor sietve kezdtem el keresni a leesett fehérneműmet. Szerencsére csak az ülés mellé csúszott be, így egész hamar megtaláltam, majd elkezdtem bele bújni, amikor pedig megfordult, akkor mosolyogva pillantottam fel rá.
- Megoldom egyedül is, de köszönöm, hiszen a végén még kísértésbe vinnélek. – mosolyodtam el még szélesebben, amikor megláttam a reakcióját, majd hamarosan már a nadrágomba tuszkoltam vissza magamat és akkor jöhetett még a felsőm. Sietve kaptam magamra, majd amikor mindent felvettem, akkor sietve teremtem mögötte, majd nyaka vonalára egy apró csókot leheltem. – Kész vagyok, mehetünk, ha gondolod. – s még az eső cseppek se zavartak, amik közben ránk hullottak. Mosolyogva figyeltem őt. Alig, hogy mind a ketten elfoglaltuk a helyünket, akkor a motor felzúgott és elindultunk. S újra ott tartottam, hogy hirtelen nem tudtam mit mondani, mintha hirtelen minden szó elavult lenne, vagy nem lenne elegendő ahhoz, hogy kifejezze, azt amit érzek. Amikor megérzem az érintését, akkor lehunyom a szemeimet és elveszek abban az érintésben, majd mielőtt elvehetné a kezét, s a combjára teszem a kezünket. Amikor pedig mind a két kezére szüksége lesz, akkor már csak az én kezem pihen ott, s gyengéden néha végig simítok rajta.
- Királynőnek? – pillantottam rá egy kisebb kuncogás keretében. – Nem vagyok királynő, s már azért is a világ legszerencsésebb nője vagyok, amiért itt van nekem és a szívedet magaménak tudhatom. – szólalok meg teljesen őszintén, majd egy apró puszit nyomok az arcára. – Örömmel elmennék veled vacsorázni, sétálni, vagyis andalogni, azt hiszem egy hétköznapi pár azt teszi. – mosolyodtam el, hiszen már azt se tudtam, hogy igazából mit csinál egy hétköznapi ember, vagy legalábbis ilyen téren. – Viszont, ha elmegyünk együtt valahova, akkor többé már nem marad a mi titkunk, hiszen ebben a városban egy ilyen dolog nem maradhat titok örökké. Tényleg ezt szeretnéd? – s közben kíváncsian fürkésztem őt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Pént. Jan. 01, 2016 6:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Egész testemben reszketek, mintha a hideg rázna, pedig szó sincs erről. Noha a verejték már felszárad rólam, és érzem a hűvös levegőt, mégsem ez tehet arról, ha remegek. Egyszerűen a közelsége, a boldog kielégülés okozza ezt nálam, és az az örömteli tény, hogy a karomban tarthatom, és hogy tudom, enyém a szíve és a lelke is. Lopott percek amiket együtt töltünk, de talán még így is több van benne, mint volt életemben bármikor.
Végül ő mondja ki a végszót, miszerint mennünk kell, és lecsúszik az ölemből. Érzem, ahogy kicsúszok testéből, és nagy sóhajjal, meg még nagyobb erőfeszítéssel kell kiszállnom, hogy felöltözhessek. Remélem a szex semmihez nem hasonlítható illatát nem fogja megérezni senki rajtunk. A szerelem csillogását a szemünkben? Az már valószínűbb.
- Segítsek? - hajolok vissza a kocsiba, mikor már újra úriember mivoltomba varázsolom magam, aztán azonnal el is fordítom a fejem, mert épp olyan testrészeivel szembesülök, amitől azonnal úgy érzem, mintha nem percekkel ezelőtt kaptam volna meg, és legszívesebben azonnal újra lerohannám. De nem lehet... immár kénytelen leszek visszafogni magam.
Mikor ő is visszaváltozik felöltözött önmagává, újra helyet foglalok a volán mögött. Indítok, és visszasorolok a forgalomba, noha kezem még meg-megremeg a kormányon. Ő csendesen ül mellettem, én pedig nem tudom megállni, hogy ne nyújtsam ki a kezem, és ne cirógassam meg a haját.
- Arra gondoltam... - veszek nagy levegőt - hogy ha lenne kedved, egyik este elmehetnénk együtt valamerre. Mondjuk vacsorázni. Szeretném megadni neked azt, ami egy királynőnek jár, és mindazt, amit egy férfi egy nőnek megad egy átlagos kapcsolatban. Tudom, a miénk nem átlagos, de mégis... - teszek egy magyarázó, egyben kérdő mozdulatot.
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
Tartózkodási hely :
☽ New Orleans >> soon Seattle



A poszt írója Hayley Labonair
Elküldésének ideje Pént. Jan. 01, 2016 11:26 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Egyikünk se mozdul, mintha attól félnénk, ha megmozdulunk és elindulunk, akkor hirtelen minden tovareppen és kiderül, hogy az egész csak egy álom volt, a vágyak és a szívünk rejtelmeinek az álma, de nem így volt. Ez a valóság volt és minden apró része a szívemnek boldogságban mártózott. Féltem kimondani azt, amit érzek, de miután kimondtam hirtelen minden megváltozott és úgy éreztem, hogy ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok. Azt is tudtam, hogyha visszatérünk New Orleans zűrzavarába, akkor se fog ennyire egyszerűnek tűnni. Minden újra bonyolult lesz, de nem akarok tovább rejtőzni, nem akarom elveszíteni őt, azért, mert esetleg abban a bűnös városban nem akarna elférni még egy „bűn”. Bár a szerelem szerintem nem bűn, sokkal inkább olyan dolog, amit mindenkinek meg kellene tapasztalnia és engednie kellene, hogy rabul ejtse őt.
A sóhajok elhalnak, a szavak bent ragadnak, nem találnak utat a felszínhez. A pillantásuk és a tetteink mesélnek helyettük, de többet mondanak minden egyes szónál, hiszen egy szerelmes pillantás sokkal beszédesebb, mint maga a szó. Mosolyogva figyelem és azt kívánom, hogy bár csak örökké az ölelésében maradhatnék…Amikor arcomra tapadt hajamat simítja ki, akkor egy pillanatra lehunyom a szemeimet és elveszek abban a röpke pár másodpercre, majd amikor megszólal, akkor boldogsággal csillogó tekintettel nézek le rá. –Nem akarok többé elfutni, elveszíteni téged. – eddig se veszítettük el egymást, vagy talán még is, hiszen az érzelmeinket megtagadtuk, de többé nem akarom megtagadni. Mellette szeretnék álomba szenderülni, mellette ébredni és fülébe suttogni szerelmes szavakat. Amikor a zakóját rám teríti, akkor segítek neki megigazítani, hogy ne csússzon le, majd egy apró csókot lopok tőle, miközben az eső továbbra is ostromolja az autót. – Lassan mennünk kell, nem bújhatunk el örökre. – szólalok meg szinte suttogva, mert legszívesebben örökre elvesznék vele és a lányom társaságában, de nem foszthatom meg az apjától Hope-t, mi meg örökké nem menekülhetünk el a város őrültségeitől…
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Vissza az elejére Go down
 

Hatvanhatos út

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Hatvanhatos út

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: A határokon túl
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3