Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 8:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5



To

Shirley, Nash, Dommiel



Megkövülten álltam és megdöbbentem azon, hogy ennyire hidegen hagyják a szavaim. Reszketve néztem az anyám háta mögé, Nash és Dommiel még mindig civakodott. Nem hagyhatom, hogy valami baja essen Nash-nek, segítenem kell neki, de ez az undok dög, még mindig itt áll előttem és teljesen kifogytam a megmentő ötletekből. Szép szóra nem hallgat, és erősebb mint én. Miért kellett nekem leszúrnom azt az átkozott angyalt?!
- Undorító vagy! Elképesztő, hogy most is csak magadra gondolsz! - üvöltöttem duzzogva. Dühöngve toporogtam és a hajamat téptem mérgembe. Utálom, utálom, utálom! Legszívesebben bevonultam volna egy sarokba és vörösre bőgtem volna a szemem.
Tehetetlen hisztirohamom közepette megakadt a szemem egy közeli fán. Magasan lévő ága benyúlt az útba és pont felettűnk helyezkedett el. Próbáltam nem túl feltűnően örülni az újonnan született ötletemnek és csak a változatosság kedvéért egy lesújtó pillantásban részesítettem azt a szörnyű anyámat. Persze teljesen feleslegesen, úgysem hatja meg... Nem törődik senki és semmi mással csak a saját szórakozásával.
Megszorítottam a kést a kezemben és elrugaszkodtam a talajtól. Olyan gyors voltam, mint még soha. Megragadtam a fa ágát és egy nagy lendülettel, kecsesen átfordultam rajta, így az anyám háta mögött estem talpra, de nem volt időm rá, hogy hátranézzek, követ-e, vagy felfogott-e valamit az akciómból, mert tudtam, hogy gyorsabb mint én. Ha most késlekedek, meg fog állítani. Ott termettem a civakodó páros mellett és újfenn Dommiel hátába döftem a késtem.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 7:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Claudia Dommiel Nash...
Teljesen lefagytam attól amit mondott. Viszont nem az a fajta vagyok, aki csak így kicselezhető. Tudtam mire megy ki a játék. Felkapta a kést a földről.
Gúnyos mosollyal emeltem kérdőn a karomat a levegőbe. - Ugye ezt te sem gondoltad komolyan szívem?! - kérdezem. Egy késsel aligha tudna ártani nekem. Meg nem gondoltam volna, hogy a saját gyermekem képes lenne megszúrni. Most vagyok igazán önmagam. Viszont nem tudtam hova rakni ezt az egész találkozást Claudiával. Lehet úgy kellett volna tennem, mintha fel sem ismertem volna őt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 7:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5



To

Shirley, Nash, Dommiel



Egy dühös pillantást vetettem anyu felé és fintorogva megjegyeztem.: - Ne nevezz engem kicsimnek!
Aztán minden nagyon gyorsan történt. Dommiel megragadta Nash-t és együtt hatalmas erővel a betonútba csapódtak, olyan nagy erővel, hogy még a föld is megremegett alattam. Abban a képtelen helyzetben nem bírtam elfojtani kétségbeesett sikításom és könnyek homályosították el a látásom. Az anyám, Dommiel parancsára előttem termett és vámpírfogait megmutatva próbált az utamba állni.
Dommiel egy fakaróval próbálta leszúrni Nash-t, de közel sem volt olyan erős, hogy ezt megtehesse. A fejét a betonba verte, hogy harcképtelenné tegye. Hihetelennek tűnt, hogy a vérző hasú Dommiel-nek van még ereje arra, hogy megtámadja és ilyen lendülettel a földre utasítsa ellenfelét. A hajamat téptem tehetetlenségemben és idegesen futottam neki újból és újból az anyámnak, hogy félre tudjam lökni az útból, de ő újra és újra a földre utasított.
Villámgyorsan ki kellett dolgoznom egy tervet, de éppen most semmi nem jutott eszembe, így hát rögtönöztem. A véres kést felkaptam a földről és erősen fogtam, hogy még egyszer ne tudják kiütni a kezemből. Kétségbeesetten toporogtam, mert nem jöttem rá, hogyan kerülhetem ki... hogyan terelhetem el a figyelmét. Volt egy ötletem, és bár nem volt valami okos, de célszerű volt megpróbálni... Jobbhíján.
- Azért jöttél vissza, hogy újra keresztbe tegyél nekem? Mikor elvesztettelek senki nem maradt nekem, nagyon hosszú ideig. - kiabáltam neki mérgesen a könnyeimmel küzdve. A nyakamat csomó fojtogatta és reszketve néztem Nash és Dommiel harcát. - Most végre találtam valakit, aki törődik velem és ezt is elvennéd? Gyűlöllek! - amit mondtam azt a figyelemelterelés miatt volt, de az még nem jelenti azt, hogy nem volt igaz.
Reméltem, hogy ettől elterelődik a figyelme és villámgyorsan kikerülve őt segíthetek Nash-nek.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 6:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Dommiel Nash Claudia&Shirley
Egészen meglepődtem. Claudia ismerné ezt a ribancnak kinéző lányt? Nem mondom nem nézett ki rosszul. Lehet jól elszórakoztattam volna, ha nem lenne barátnőm és nem állna a másik oldalon.
Már majdnem kérdésre nyílt a szám, hogy mi ez az érzelem kitörés hirtelen a részéről, amikor valami hatalmas nekem csapódott. Egyenesen a betonba repültem háttal. Dommiel feküdt rajtam. Körülöttem a beton véres lett, ugyanis örülök, hogy ha a hátamon 2% bőr is maradt. Iszonyatosan fájt ahogyan végigcsúsztunk a betonfalon. Felüvöltöttem fájdalmamban. - Ne...- nyögtem fájdalmamban, mikor azt a nőszemélyt valamire utasította, aminek minden következtetésem szerint köze volt Claudiához. Nem akartam, hogy valami történjen vele. Azt nem engedem! Viszont most kissé elfoglalt voltam, hogy képes legyek felállni és segíteni rajta. Egy fakaró egyenesen felém lendült. Szerencsére elkaptam. Az adrenalin felszabadult a testemben és megőrültem. Egyenesen Dommiel gyilkos és bosszúvágyó tekintetébe néztem. Rám nehezedett egész testével. A sebéből a meleg vér a hasamra folyt. Vámpírfogaim előbújtak és kivörösödött a szemem. Ez egy kis erőt adott. A kezemmel megpróbáltam visszatartani a tőrt, de fogalmam sem volt melyikünk fogja tovább bírni. - .. rohadj meg... - szűröm a fogaimon keresztül. Nagyon erőlködtem.


A hozzászólást Nash Cranford összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 29, 2013 10:06 am-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 6:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Claudia Dommiel Nash...
A kislányom.. a saját lányom arca megijesztett. Láttam, hogy úgy néz rám... úgy ahogyan nem szabadna egy anyára néznie a gyermekének. A szám széle megremegett. Az érzelmeimtől már megszabadultam. Egyszerűen kikapcsoltam őket. Nem szándékozom visszakapcsolni a jövőben, de ez akkor is fájt.
Annyi kérdéssel fordult hozzám. Mit keresek itt? Jó kérdés. Égett az arcom. Mondtam volna, hogy a természetfelettihez vonzódó kiváncsiságom hozott ide és hogy lepaktáltam egy angyallal az információkért cserébe? Aligha ezt akarta volna hallani. - Semmi közöd hozzá kicsim... - mondtam végül. Ez volt a könnyebb út. Annyi kérdésem lett volna hozzá, annyi mindent meg akartam tudni, de ez nem a megfelelő pillanat volt erre. A gyanúm be is bizonyosodott, hiszen a következő pillanatban Dommiel nekiugrott Nashnek és engem is parancsra utasított. Tudtam, hogy engedelmeskednem kell neki. Amúgy is jobb Claudiának, ha nem avatkozik közbe. Ezért Claudia elé ugrottam és fenyegetően nyitottam nagyra a számot, megmutatva az összes vámpírfogamat.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 6:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Shirley Claudia Nash...
Itt volt az ideje, hogy megpattanjak. A testemből vöröslő nedv szivárgott és kezdtem szédülni. Persze nem mutattam semmit. Szinte már kettőt láttam Claudiából, de ugyanúgy mereven álltam ott.
Itt volt az ideje lelépni, de nem akartam. Meg akartam fojtani Nasht mindkét kezemmel. Ezért előkaptam a bokámra erősített tokból egy fakarót és nekifutottam. - Shirley...- intettem felé, hogy foglalja le a mi kis Claudiánkat, amíg én megpróbálok végezni, egy ősvámpírral. Valószínűleg sikertelenül... De nem érdekelt. Addig fogom kínozni, amíg olyanná nem válik, mint én. Reményvesztett senkivé. Nekirohantam tehát Nashnek teljes erőmből és a betonba csapódtunk. A kést egyenesen a szívébe próbáltam nyomni, de nem nem engedte. Egész testemmel Nashen feküdtem és ide oda nyomogattuk a kést. A szabad kezemmel a fejét próbáltam összezúzni. Beletiporni az egész agyát a betonba. Azt akartam, hogy fájjon neki! Ha tropára zúzom a fejét, akkor biztos nem éled újra. Fej nélkül elég nehéz lenne. Annyira erőlködtem, hogy a fogaim csikorogtak. A nyálam is folyt, de az inkább már a seb okozta fájdalomtól. Ha végeztem Nashel biztosan Claudiát is megleckéztetem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 6:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5



To

Shirley, Nash, Dommiel



Dommiel arca továbbra sem tükrözött semiféle érzelmet, pedig a hasából ömlött a vér és a szemében könnyek gyűltek. Mégis megtartotta azt az érzelemmentes álarcát, amit eddig is. Miért rejti el az érzelmeit? Miért jó neki, hogy belül szenved, kívül pedig közömbösséget mutat?
A szél erősen fújt és felkavarta a homokot ezen a járatlan, üres úton. Először csak egy nő alakját tudtam kivenni a sűrű homokfüggöny miatt, de egyre közelebb jött, így végre jobban szemügyre vehettem. A szám tátva maradt, a szemeim kiguvadtak és a levegő megakadt a torkomon. Ez a hosszú szőkehajú, kreol bőrű, gyönyörű nő, az én édesanyám, akit hosszú évek óta nem láttam, és mégis, az arca semmit sem változott, egy szem ránc nem volt rajta és a testalkata is, olyan tökéletes volt, mint amilyen még mindig az emlékeimben élt.
Ijedten felhorkantam, mikor kilökte a kést a kezemből. Nem tudtam mégis, mit mondjak, mert Nash máris előttem termett és védelmezően, Dommiel és közém állt.
- Anyu... - nyögtem zavartan. - Mit keresel itt? - jobb nem jutott eszembe. Ez volt az első kérdés, ami az eszembe ötlött és semmi kedvem nem volt a normális csevegésre ezzel a nővel, máskor sem, de főleg nem most. Még az édes vérére sem tudtam gondolni, egyre csak az édesanyám mosolygós arcát bámultam. Nem tudom, hogy milyen kifejezést tudott leolvasni az arcomról, mert legalább egymillió érzelemhullám haladt át rajtam, rövid idő alatt. Először csodálkoztam, örültem, undorodtam, féltem, összezavarodtam, majd újra ledöbbentem. - Ha a te kezed van a dologban... - morogtam idegesen és közelebb léptem Nash-hez.
Ő farkasszemet nézett a leszúrt Dommiellel, akinek továbbra sem láttam semmi érzelmet az arcán, főleg nem fájdalmat a sebe miatt. Úgy tűnt csak még nagyott bajt okoztam azzal, hogy beledöftem a kést az angyalba. Még mindig Nash mögött álltam, de kész voltam, arra, hogy ha Dommiel támad, én eléléphessek és megvédhessem.
- Nash, sajnálom... Nem tudom miért tettem, megijedtem. - súgtam alig halhatóan. Kicsit megijedtem, mert nem akartam, hogy baja essen, mert én itt elszerencsétlenkedtem az időt. Lehet, hogy nem is kellett volna leszúrnom Dommielt, de bepánikoltam és mégis mit tudtam volna tenni? Előbb utóbb bekövetkezett volna, hiszen meg kell ölnünk, ahhoz, hogy ne féljünk minden percben attól, hogy ő öli meg valamelyikünket.
Azonban nem tudtam, hogy egy angyalt mi öli meg. Nem úgy tűnt, mintha a fájdalmon és a megállíthatatlan vérzésen kívül bármi más történne vele, pedig már jelentős vért veszített és egy normális embert már az ájulás környékezne.
Erőlködve vettem a levegőt, mintha lefutottam volna a fél maratont és az édesanyám és a vérző Dommiel között kapkodtam a fejem. Egy szörnyetegnek érzem magam, ha belegondolok, hogy most szúrtam le egy érző lényt, sebesülést okoztam egy neki. A vére az én kezemen szárad, még akkor is, ha nem fog meghalni. Borzasztó lelkiismeretfurdalásom volt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 27, 2013 11:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Shirley Claudia Nash...
A lány egyenes belém döfte a kést. Csak fájdalmat éreztem. Pokoli fájdalmat. Nem volt szokatlan, sőt meg se kottyant, ahhoz amiket már átéltem, mégis annyira fájt. Továbbra is érzelemmentesen álltam ott. Aztán olyan hirtelen történt minden.
A sebemből folyt a vér, de nem érdekelt. Egy kis vérveszteségbe nem halok bele. Akármit csinálok akkor sem fog emberi sebességnél gyorsabban begyógyulni. A fájdalmat elviseltem. Meg se látszott rajtam, pedig iszonyatos volt. A szemem bekönnyezett. Az erek a szemeimben kivörösödtek a fájdalomtól. Aztán ott termett Shirley. Pont jókor. Lassan itt az ideje, hogy végre lelépjek. Csak kiváncsi voltam, hogy vajon milyen állapotban van Nash. Ez csak egy teszt találkozás volt. Nem akartam még megölni. Hagy féljen egy kicsit. Rettegjen! Már biztosan elfelejtette az érzést. Nem kellett sok és már itt is volt az én régi cimborám. - Nash...- sziszegem. Ez volt az első alkalom, hogy az arcom érzelmeket tükrözött. Fájdalom, harag, sértettség, minden ketyvelege. Viszont itt lenne az ideje lelépni... nem hiába hoztam magammal Shirleyt. Tudtam, hogy milyen kapcsolat van Claudia és közte. Majd jól lefoglalja őket, amíg én elsurranok.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 27, 2013 11:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Dommiel Nash Claudia&Shirley
Egy útszéli fáról kísértem az eseményeket. Claudia nagyon bátor volt. Annyira féltettem. Annyira nem akartam, hogy baja essen. Úgy szerettem volna ettől az egésztől megkímélni, de nem tudtam. Féltem, hogy sosem fogom tudni megvédeni az ilyen helyzetekről. Neki is meg kell tapasztalni a halálközeli élményeket. Ettől lesz talpraesettebb.
Amikor megpillantottam Dommielt el sem hittem, hogy tényleg ott áll tőlem pár száz méterre. Olyan hihetetlen volt. Mintha csak tegnap történt volna. Mintha csak tegnap téptem volna szét a lelkét és hagytam ott a porban. Aztán Claudia szúrt. A szám is tátva maradt. Nem értettem miért szúrta le. Már ott is teremtem előtte védelmezően, de egy harmadik ember lépett a képbe. Egy nő. Nagyon csinos volt és késve érkeztem, mert a fegyvert már kiverte a kezéből. Claudia elé álltam féltakarásban. Akármilyen vámpír is ez a nő, nem akartam, hogy bántsa bármelyikünket is. Kicsim? Egyre furább volt a helyzet. Dommiel szilárdan állt tőlem két méterre. A vér folyt a sebből, amit Claudia okozott neki. Az arcán egy szikra fájdalom nem volt. Egyenesen a szemébe néztem, miután megállapítottam, hogy a vámpír nő nem fog közeledni. Annyira más volt. Olyan rideg... mint mikor először találkoztunk. - Üdv...Rég találkoztunk...- nyögöm hallkan... még mindig féltem attól, amit velem tehet. - .. mi az megkövültél?... - sziszegem.


A hozzászólást Nash Cranford összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 29, 2013 10:06 am-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 27, 2013 11:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Claudia Dommiel Nash...
Úgy pár száz méterre üldögélhettem az autóban, amivel jöttünk. Dommiel azt ígérte, hogy mesél az angyalokról, ha segítek neki. Én pedig szíves örömest bele is mentem a játékba. Nem vagyok valami régi vámpír, de az, hogy meggondolatlanul cselekszem és nagyon sokat tudok a természetfeletti lényekről már egy előny.
A zenét hangosan üvöltettem a kocsi hangszórójából. Valahogy unatkoztam. Próbáltam hunyorogva valamit kilesni az előttem játszódó jelenetből, de túl messze volt. Azt mondta az én kis angyalkám, hogy csak akkor avatkozzak be, ha elfajulnának a dolgok. Énekelgettem tovább a kedvenc dalomat, de aztán megéreztem a vér szagát. Angyalvérszagot. Kicsaptam a kocsiajtót és már ott is voltam. Dommiel vérzett...és aki leszúrta az...az az én lányom! A szám elkerekedett. Már egy ideje, hogy nem láttam. Az érzelmek felgyülemlettek bennem. De nem tudott érdekelni. Már rég kikapcsoltam őket. Nem akarom visszakapcsolni. De ez hogy lehet! Hogy lehet vámpír! Miért vált ő is vámpírrá! Én nem ezt akartam neki! Nem ezt! Egy ideig mardostam önmagamat, aztán elmosolyodtam. Odamentem hozzá és kivertem a kést a kezéből. Majd csípőre tettem a kezemet. - Szia kicsim... Rég nem találkoztunk... - mondom afféle vámpírmosollyal..

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 27, 2013 10:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5

Lassan odasétált hozzám, nekem pedig, akkor kellett volna szúrnom, de képtelen voltam rá. A testem fel volt készülve rá. Erős, gyors vagyok, vámpír, mégsem vagyok képes beleszúrni egy kést. Kiguvadt szemekkel néztem, hogy egyre közelebb jön és az sem zavarja, hogy az éles kés hegye az ő irányába mutat. A mutatóujjával lazán félretolta a hegyet, és ezután vörös, édes nedű folyt ki a sebből. Végignyalta a sebét, biztosan csak azért, hogy engem idegesítsen.
Éreztem, ahogy lángokba áll a torkom, az arcom elváltozik és a szemfogaim kidüllednek. Nem akartam nekitámadni, mert hiába homályosította el az agyam a vörös köd tudtam, hogy azért csinálja, hogy nekitámadjak, és akkor elbánhat velem. Az egyik kezemmel még mindig a kést szorítottam, a másikkal beletúrtam a hajamba és a torkom szorongattam, de úgy, hogy ha még ember lennék, megfulladtam volna.
Fenyegetően megszólalt, de nem érdekelt, hogy mit tesz velem ezek után. Nash itt van és, biztos közbelép, ha valami baj lenne.
Minden erőmet bevetve a lehető leggyorsabban a hasába döftem a kést, majd azon nyomban ki is húztam azt és hátráltam pár lépést.
Hallottam, ahogy a késről csepeg le a szomjoltó vér cseppjeiben és nem bírtam megállni, hogy ne kostoljam meg. Az ujjamat végighúztam a kés tompa szélén, majd lenyaltam és úgy éreztem, ennél többet akarok.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 27, 2013 9:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


For Claudia Miller...
Eltávolodott tőlem és a kést nekem szegezte. Az arcom még mindig közömbös volt. Nem mutattam félelmet, vagy bármit is, aminek köze van az érzelmekhez. Igazából próbáltam megtalálni a hangsúlyt a lány és önmagam között.
Annyi hozzá hasonló elveszett lelket ápolgattam az évszázadok során. Viszont most nem akartam még egy téglát sem arrébb rakni a kedvéért. Lehet ezért is kényszerültem börtönbe. A szemléletváltozásom miatt. Már nem vagyok hívő és így büntetnek. Nem Isten létezésében nem hiszek, hanem a módszereiben. A szél feltámadt. Lenge majdnem átlátszó fehér ingemet ide oda fújta. A hajamat a szemembe sodorta. Odasétáltam és a mutatóujjammal arrébb löktem pár centit a felém fenyegetően néző kés élét. A kés felsértette a bőrömet és vér kezdett ömleni a sebből. Az én vérem nem földi, de mégiscsak vér. Sokkal pirosabb, mint egy emberé. Láttam a lányon, hogy nekem esne, ha sokáig húznám az agyát. Ezért lenyaltam az ujjamról. - Bántani akarsz? Még egy karcolást ejteni esetleg a testemen?...Gyere csak picim... Talán lesz még egy heg a testemen, de a tied garantáltan nem marad egybe akkor... - fenyegettem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 27, 2013 8:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5

Tátva maradt a szám döbbenetembe és hátráltam néhány lépést, mikor levette a dzsekijét és a földre dobta. Nem egészen ilyen reakcióra vártam. A teste izmos és kidolgozott volt, tökéletességét, csak az a néhány karc és heg csorbította, amik a karján voltak. egy picit ijesztő volt. Mi történhet egy angyallal, hogy ennyi sebesülés tarkítja a testét. A tökéletességén nem lepődtem meg. Így képzeltem egy angyalt, de tudtam, ez csak a külső, belül apró jel sem utalhat arra, hogy kívül ilyen hibátlan.
Annyira le voltam döbbenve, hogy nem tudtam időben reagálni a mozdulatára. Közelebb lépett és az ujjait beleszötte a hajamba, a tenyerét a halántékomhoz nyomta és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Én pedig néztem angyali arcán és meglepődtem a közönyösségén. Úgy tűnt semmit nem érez és ez rémisztő volt számomra. Valami súlyos lelki baja lehet ennek az embernek.... angyalnak. Már azon gondolkodtam, hogy gyorsan felemelem a kést és levágom a karját, amivel hozzám ért. Már lelkileg is rákészültem, hogy mit fogok tenni. Sosem határoztam el még így semmit, kivéve az átváltozásom. Azt is gyorsan, hirtelen, váratlanul döntöttem el és hosszas lelki beleegyezés kellett hozzá. Hát most nem volt időm órákon át rendet tenni magamban, gyors döntés kellett.
Erősen megszorítottam a kést és már kezdtem felemelni, mikor megláttam érzelemmentes arcán legördülni egy csepp könnyet. Annyira megdöbbentően hatott azon a közömbös, rideg arcom, egy csepp érzelmet kifejező könny, hogy nem tudtam eldönteni mit kezdjek ezzel a látvánnyal. A kezem, amelyikben még mindig a kést szorongattam visszahanyatlott és zihálva vettem a levegőt. Nem segített zavart helyzetemen az sem, hogy valami fura, rövid beszédet is tartott, amiből nem sok mindent tudtam kivenni és, amit értettem is, nem akartam felfogni. Elég volt az egyedüllétből. Miket papol ez nekem itt össze-vissza?
- Ne érj hozzám. - hököltem hátra. A hangom alig volt hangosabb elhaló suttogásnál. Levegőt alig bírtam venni, úgy éreztem, mindjárt elbőgöm magam, de dühösen néztem vele farkasszemet. Hátráltam még pár lépést és a konyhakést magam elé tartottam. Szúrni készültem. Meg fogom védeni magam. Már nem vagyok az a törékeny kis ember, aki hagyja, hogy mások bántsák, eltiporják, ez most fontos minden szempontból. Fontos, mert ha most megvédem magam túllendülök az elmúlt sok évemen, amikor szabadon megsérthettek, rám léphettek bűntetlenül és fontos, azért is, hogy életben maradjak.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 26, 2013 4:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


For Claudia Miller...
Az agyam hihetetlen gyorsasággal pörgött. Lassan kezdett összeállni a kép. Biztos voltam benne, hogy Nash is a közelben van. Túl sok bizonyítékot hagyott maga után. A lány kezébe nyomott egy konyhakést. Úgy látszik még mindig nem tud normális terveket szőni. Még egy lépést léptem a lányhoz. A kést nézegettem eleinte.
Még ha a hátamba is döfné, akkor sem halok meg. Viszont elég fájdalmas lenne. Elkezdtem levenni a bőrdzsekimet és már arrébb is dobtam. Alatta egy feszülős fehér átlátszó selyemszerű rövid ujjas volt. Minden egyes izmom megmutatkozott. A karom tele volt hegekkel. Nagyobb darabokkal is. A testem tökéletes volt, hiszen valaha angyal voltam. Tökéletesnek kell lennem. Ez ezzel jár. Rám mondható, hogy én volnék a 40 éves szűz, hiszen sosem ért női kéz tökéletes domborulataimhoz. Sosem volt rá esély, hiszen emberként élt életem 32 évében a vallásom nem engedte, aztán pedig meghaltam és angyal lettem. A vállam széles volt és erős. Ott állva... a lány olyan törékenynek tűnt hozzám képest. Tudta, hogy Nasht akarom. Elég sokat tudhat rólam. Tudja talán azt is, hogy angyal vagyok? Tudja, hogy a kis elméjét egy másodperc alatt tönkrezúzhatom? Túl fiatal, túl naiv, túl lányos. A bal kezemet, mivel bal kezes voltam a halántékához nyomtam. Ujjaim a hajába túrtak. Kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Gyönyörű angyali tekintetembe. Nem sok ember láthat ilyen közelről olyasfajta lényt, mint én. Arcom közömbös. Sosem mutatkozik rajta érzelem. Olyan, mint a festményeken. Fennkölt és érzelemmentes. Szinte már szobor. Érzelmek egyedül a szememben vannak és onnan elég nehéz olvasni. Nem szoktam sokat beszélni. Nem szeretem a szavakat pazarolni. Az érintésemmel átéreztem a fájdalmát. A szemem sarkából érzelemmentesen egy halvány könnycsepp gördült ki. Olyan voltam, mint egy síró Mária szobor. Nem akartam belelátni, de nem irányíthatom ezt. Akihez hozzáérek érzem, amit ő. Félt tőlem. Úgy gondoltam nincs értelme megkínozni. Magától is elfogja mondani, hogy hol bujkál az én kis barátom. Viszont a szívem megremegett. Olyan régen éreztem más érzéseit. Nagyon ritkán érek emberekhez. Sosem akarok visszatérni a Nagyúrhoz, de nem is akarok ezen a piszkos földön maradni. A lány fájdalma. Fogalmam sem volt mi bánthatta meg ennyire, de nagyon fájt. Ha nem tudnám uralni testem minden egyes kis izmát, már rég a földre borultam volna fájdalmamban. De csak egy könnycsepp folyt végig mozdulatlan rideg arcomon. - Egyedül vagy amint elhiszed magányod. Hozzád hajolhat az égbolt. Tárt karját feléd nyújtja egy angyal, nem látod? Tagadásod maga a kínpad.... - szóltam az égi nyelven. Fogalmam sem volt, vajon mit fog kiérteni a szavaimból. Ha ennyire fáj a szíve miért nem tombol?? Miért nem üvölt?? Miért zárja magába??? A kérdésére nem válaszoltam. Nem rá tartozik. Ha Nash még élni fog mire végzünk, akkor majd elmeséli ő maga.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 25, 2013 6:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5

Kényelmetlenül éreztem magam, ahogy alaposan végigmért és közben láttam gonoszan csillogni a szemét.
- Nem..ööö... izé... - a hangom elcsuklott, mikor láttam, hogy észrevette a konyhakést a kezemben.
A fogaimat össze kellett szorítanom, hogy ne sikítsam el magam. Úgy éreztem túl felkészült és figyelmes volt. Még a vámpírgyorsaságomat is lassúnak éreztem, ahhoz, hogy ott teremjek a háta mögött és belemélyesszem a kést a hátába. A kést, viszont nem akartam eldobni vagy a kedvéért letenni, mert tudtam, hogy szükségem lesz rá. Bár eléggé kínosan éreztem magam, ahogy a nagy konyhakést nézi szánakozva. Azt hiszi nem tudok ezzel ártani neki. Igazából én se voltam biztos benne, hiszen nem tudtam, hogy működik egy angyal, de Nash adta a kezembe biztos nem véletlenül.
- Tulajdonképpen miért akarod bántani Nash-t? - kérdeztem és úgy tettem, mintha érdekelne. Az járt a fejembe, hogyan tudnám ezt a kést a testébe döfni, úgy, hogy ne tudjon megsebezni. Ezer féle ötlet futott át a fejemen, de egy sem volt olyan megvalósítható, mint az, hogy villámgyorsan a háta mögé kerülök és beleszúrom a hátába. Már csak egy kis bátorság kéne hozzá. A szám alsó szélét véresre harapdálva igyekeztem merészséget erőltetni, gyáva, de elszánt szívembe.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 23, 2013 10:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


I know you want me...
A por elült és megláttam a tőlem csak egy karnyira álló lányt. Éreztem és tudtam is, hogy élőhalott. Egy vámpír. Nem szerettem a fajtáját. Az egyetlen, aki megtudta változtatni a véleményemet róluk az Nash volt. De mint tudjuk, annak a dolognak csúfos vége lett pontosan azért ami.
A lány szinte reszketett előttem. Nem értettem miért. A külsőm még mindig angyali. A testem meleg és emberi. A szememben tükröződik a jóság. Viszont ami belül van. A szívemben. Na az már nem volt olyan csábító. Romlott vagyok és nem is akartam tagadni. Hiányzott a szárnyam, amit a tettem miatt elvesztettem. Úgy élek, mint egy burokban. Egy burokban, amiből nem lehet kitörni. Zsebre nyomtam a kezemet. Eddig a poros földet bámultam, de most egyenesen a lányra néztem. Nagyon szép volt. A barna haját ide-oda fújta a szél, ahogyan az én göndörödő tincseimbe is belekapdosott. Nők... sosem voltak az életemben. Mondhatjuk, hogy én volnék a negyven éves szűz. Egészen kiskorom óta hívő voltam, amiben nem szerepelnek lányok... Aztán meghaltam Isten fiát követve a Mennybe kerültem és mint tudjuk ott sincsenek hölgyek. Tehát az életem egy szívás volt. Csak bámultam közömbösen a lányra. Aztán kimondta a nevemet. Honnan tudja a nevemet??? Kérdőn megdöntöttem a fejemet kb. 45°os szögben. Talán Nashnek máris eljárt volna a szája? Nem mondta senki ennek a lánynak, hogy angyalok nevét nem igen vesszük a szánkra? Végül is mindegy. Egy ideig forgattam ide oda a fejemet, a tekintetemet le sem véve a lányról. Egyenesen a szemébe néztem. - Tényleg ennyire hülyének nézel? - mondom szárazon. Szemeim a kezére vándoroltak, amik oly rendesen próbálták elrejteni a kis konyhakését. Most komolyan?! Egy konyhakés?!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 23, 2013 7:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5

Pár perce sétáltam már az út szélén, amikor egy fekete alakot láttam meg a távolban. A szél úgy fújta a homokot, hogy az alak szabályos körvonalai homályba vesztek, csak annyit láttam, hogy egy emberszerű forma állt ott talpig feketében. Nem volt jó előérzetem. A kést úgy szorítottam a markomban, hogy belefehéredtek az ujjperceim és a lábaim úgy remegtek, hogy azt hittem menten összeesek. Mégis rendíthetelenül haladtam előre, meg sem fordult a fejemben, hogy visszaforduljak, pedig minden lépéssel, amivel egyre távolabb kerülök Nash-től, egyre jobban fogy el a bátorságom.
A szívem vadul versedett, miközben láttam kikörvonalazódni a pontos alakját, arcát, és ez azt jelentette, hogy közeledek. Zihálva vettem a levegőt, mikor megálltam, körülbelül fél méterre tőle. A kést egy kicsit a hátam mögé próbáltam rejteni, ha még sem ő az, akkor elég hülyének nézne, hogy egy nagy konyhakéssel álok előtte.
- Do... Dommiel? - nyögtem fuldokolva. Mély levegőt vettem és próbáltam higgadságot tettetni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 22, 2013 10:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


I know you want me...
Már a poros úton vártam a lányt. Ott álltam az út közepén. A felkavarodott portól csak a közeledő alakját láttam. Kitárt karokkal vártam, hogy végre megláthassam az arcát. Kíváncsi voltam vajon mit keres Nash mellett. Ő nem az a típus volt, aki nagyon barátkozott volna. Legalábbis a barátkozás alatt nem érdekbarátok gyűjtésére gondolok. Mondjuk ennek már több száz éve. Évtizedek óta a nyomában vagyok. Viszont túl okos. Ismerjük egymás gondolkodását. Sosem voltam még ilyen közel hozzá. Mióta ebbe a városba jött valami megváltozott. Túl sok gyengeséget szedett magára.
A lány közeledett... Most már ő is biztosan lát. Vajon tudja, hogy én vagyok az? Vajon tudja, hogy ki vagyok? Annyi kérdés cikázott a fejemben. Kikérdezzem vagy megkínozzam? Tudni akartam mindent. Minden kis mocskos részletet, amit tud Nashről. Mindent....Mindent magamba akartam szippantani. Elképzeltem, hogy a karjaim közt tartom őt és én veszem el azt a drága életét. A gonoszság és bosszúvágy leolvasható volt az arcomról. Akartam őt. Akarom őt. A szívem hevesen kalimpált a mellkasomban. Egy fekete dzseki volt rajtam. Alatta egy szürke feszülős felső farmernadrággal. A nyakamban egy rózsafüzér lógott és egy keresztes medál, ami hatalmas volt. Tenyérnyi. Itt az idő. Már csak pár lépés választ el attól, hogy találkozhassak régi cimborámmal. A lányt fogom csalinak használni. A kezem ökölbe szorult. Feszült voltam. Olyan voltam, mint egy drogos, aki a következő adagjára vár. Borzalmasan akartam Nasht a kezembe. Úgy bánni vele, ahogy ő velem. Kiverni belőle a hitét, még ha nincs is neki. Aztán elküldeni a pokol legmélyére. Igen! Ezt akartam tenni és fogom is. Egy szívtelen dög vagyok a sok állat között. Már nem gondoltam bele a következményekbe. Csak bosszú...véres bosszú...felejthetetlen....A szemem izzott a vágytól.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 22, 2013 10:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5

Egy piros Ferrarival mentünk ki a hatvanhatos úthoz. Egy piros Ferrarival! Igyekeztem nem túlságosan csodálkozni ezen és nem végigsimítani az autó minden négyzetcentiméterén. De azért valamit furának találtam, ha ez az autó Nashé, akkor miért nem kék? De persze így pirosan is nagyon szép volt.
Mikor megérkeztünk Nash kinyitotta nekem az ajtót. A kés még mindig a kezembe volt bevallom kicsit undorodtam tőle. Ha minden igaz ezzel fogom kioltani egy angyal életét. Kitudja, hogy ez jó vagy rossz dolog?! Hát én nem, de bízom Nash-ben és hiszek neki.
A hideg is kirázott azon, amit mondott, de visszagondoltam a levélre, amit Nash szobájában hagyott, az arcára, a könnyeire és felgyülemlett bennem a harag. Megérdemli, amit kapni fog. És tőlem megkapja a magáét.
Nash megölelt, én pedig szorosan hozzábújtam. A kezem elkezdett remegni, de a kést biztosan fogtam a markomban. Bólintott, hogy indulhatok.
- Ha... minden rendben lesz. - hosszan lehunytam a szemem. Nem voltam benne száz százalékig biztos, hogy túlélem. Persze tudtam, hogy Nash nem fogja hagyni, hogy megöljön, de ma rendesen bepánikolt tőle, és az csak egy levél volt. Ki tudja mekkora hatalom és erő van Dommiel kezében? - El kell mesélned az egészet. - utaltam az angyallal való kapcsolatára. Hogyan fajulhatott odáig a dolog, hogy most itt készülünk őt megölni? A legjobb barátja volt, valami súlyos dolog történhetett.
Egy erőltetett mosolyt villantottam felé, majd remegő lábakkal elindultam az út szélén és közben arra gondoltam, mit fogok majd mondani az angyalnak, ha találkozom vele. Honnan ismerem egyáltalán meg?
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 22, 2013 9:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Claudia& Nash
Leparkoltam a poros, kihalt út szélére. Kiszálltam a kocsiból és kinyitottam az ajtót Claudiának is. Szerettem a piros Ferrarimat, de komolyan gondolkoztam rajta, hogy veszek egy kéket.
Hát itt is volnánk. Ezt az utat nem nagyon használja már senki, mióta megépítették az újabb elvezetőrészt. Az kikerüli a dombosabb részeket. Sokkal gyorsabb. Látszott is az úton, hogy már régen járt rajta négykerekű dolog. A szél csak úgy vitte a homokot. A szemembe is belefújta, amit utáltam. Tudtam, hogy ide jön utánunk. Viszont itt volt az ideje, hogy Claudiából csali legyen. Feléje fordulok. - Ha minden igaz, akkor azt fogja hinni, hogy egyedül jöttél. Remélem megvan még az a kés amit adtam. A feladatod annyi lesz, hogy elcsalod a figyelmét, amíg én le nem nyomom a torkán a mérget. De persze úgy csinálod ahogy akarod. Felőlem teleszúrkálhatod a késsel. -Igazából fogalmam sem volt, mitől döglik meg egy száműzött angyal, de próba szerencse, nemde? A legerősebb méreg csak keresztbe tesz neki. A konyhakéses dologban nem igazán hittem, bár tudtam, hogy ő is elvérezhet, hiszen egyszer már vérbe áztattam. Kár volt. Ha akkor nem bántom, akkor most nem állnék itt az életemet kockáztatva, hogy megöljem. Nem az a gyilkos fajta vagyok. Nem akarom, hogy meghaljon. Valaha a legjobb barátom volt. De inkább ő mint én. A szívem vadul vert. Azt hittem ottmaradok az aszfalton. Megöleltem Claudiát és bólintottam, jelezve, hogy kezdjen el sétálni az úton. Nem mondtam neki, hogy ha elfajulna a helyzet közbeavatkozom. Úgy gondoltam ezt nem kell mondanom. Ez nyílvánvaló. Bármikor meghalnék érte.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5

Vissza az elejére Go down
 

Hatvanhatos út

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5

 Similar topics

-
» Hatvanhatos út

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: A határokon túl
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3