Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 01, 2016 7:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Mind a ketten tudtuk, hogy egyikünknek ki kell majd mondani a végszót, azt a szót, ami majd ketté töri eme meghitt és magával ragadó pillanatot, de ennek ellenére az érzelmek nem röppennek tova, A szemünk csillogása viszont még mindig elárulhat minket, de ez se különösebben érdekel. Boldog voltam és nem akartam lemondani eme boldogságról. Lehet, hogy önző voltam, de mutass olyan személyt, aki nem az ebben a világban. Hamarosan pedig le is csusszantam az öléből, leszálltam róla, hogy ő is fel tudjon öltözni. Amikor pedig kiszállt, akkor sietve kezdtem el keresni a leesett fehérneműmet. Szerencsére csak az ülés mellé csúszott be, így egész hamar megtaláltam, majd elkezdtem bele bújni, amikor pedig megfordult, akkor mosolyogva pillantottam fel rá.
- Megoldom egyedül is, de köszönöm, hiszen a végén még kísértésbe vinnélek. – mosolyodtam el még szélesebben, amikor megláttam a reakcióját, majd hamarosan már a nadrágomba tuszkoltam vissza magamat és akkor jöhetett még a felsőm. Sietve kaptam magamra, majd amikor mindent felvettem, akkor sietve teremtem mögötte, majd nyaka vonalára egy apró csókot leheltem. – Kész vagyok, mehetünk, ha gondolod. – s még az eső cseppek se zavartak, amik közben ránk hullottak. Mosolyogva figyeltem őt. Alig, hogy mind a ketten elfoglaltuk a helyünket, akkor a motor felzúgott és elindultunk. S újra ott tartottam, hogy hirtelen nem tudtam mit mondani, mintha hirtelen minden szó elavult lenne, vagy nem lenne elegendő ahhoz, hogy kifejezze, azt amit érzek. Amikor megérzem az érintését, akkor lehunyom a szemeimet és elveszek abban az érintésben, majd mielőtt elvehetné a kezét, s a combjára teszem a kezünket. Amikor pedig mind a két kezére szüksége lesz, akkor már csak az én kezem pihen ott, s gyengéden néha végig simítok rajta.
- Királynőnek? – pillantottam rá egy kisebb kuncogás keretében. – Nem vagyok királynő, s már azért is a világ legszerencsésebb nője vagyok, amiért itt van nekem és a szívedet magaménak tudhatom. – szólalok meg teljesen őszintén, majd egy apró puszit nyomok az arcára. – Örömmel elmennék veled vacsorázni, sétálni, vagyis andalogni, azt hiszem egy hétköznapi pár azt teszi. – mosolyodtam el, hiszen már azt se tudtam, hogy igazából mit csinál egy hétköznapi ember, vagy legalábbis ilyen téren. – Viszont, ha elmegyünk együtt valahova, akkor többé már nem marad a mi titkunk, hiszen ebben a városban egy ilyen dolog nem maradhat titok örökké. Tényleg ezt szeretnéd? – s közben kíváncsian fürkésztem őt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Pént. Jan. 01, 2016 6:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Egész testemben reszketek, mintha a hideg rázna, pedig szó sincs erről. Noha a verejték már felszárad rólam, és érzem a hűvös levegőt, mégsem ez tehet arról, ha remegek. Egyszerűen a közelsége, a boldog kielégülés okozza ezt nálam, és az az örömteli tény, hogy a karomban tarthatom, és hogy tudom, enyém a szíve és a lelke is. Lopott percek amiket együtt töltünk, de talán még így is több van benne, mint volt életemben bármikor.
Végül ő mondja ki a végszót, miszerint mennünk kell, és lecsúszik az ölemből. Érzem, ahogy kicsúszok testéből, és nagy sóhajjal, meg még nagyobb erőfeszítéssel kell kiszállnom, hogy felöltözhessek. Remélem a szex semmihez nem hasonlítható illatát nem fogja megérezni senki rajtunk. A szerelem csillogását a szemünkben? Az már valószínűbb.
- Segítsek? - hajolok vissza a kocsiba, mikor már újra úriember mivoltomba varázsolom magam, aztán azonnal el is fordítom a fejem, mert épp olyan testrészeivel szembesülök, amitől azonnal úgy érzem, mintha nem percekkel ezelőtt kaptam volna meg, és legszívesebben azonnal újra lerohannám. De nem lehet... immár kénytelen leszek visszafogni magam.
Mikor ő is visszaváltozik felöltözött önmagává, újra helyet foglalok a volán mögött. Indítok, és visszasorolok a forgalomba, noha kezem még meg-megremeg a kormányon. Ő csendesen ül mellettem, én pedig nem tudom megállni, hogy ne nyújtsam ki a kezem, és ne cirógassam meg a haját.
- Arra gondoltam... - veszek nagy levegőt - hogy ha lenne kedved, egyik este elmehetnénk együtt valamerre. Mondjuk vacsorázni. Szeretném megadni neked azt, ami egy királynőnek jár, és mindazt, amit egy férfi egy nőnek megad egy átlagos kapcsolatban. Tudom, a miénk nem átlagos, de mégis... - teszek egy magyarázó, egyben kérdő mozdulatot.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 01, 2016 11:26 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Egyikünk se mozdul, mintha attól félnénk, ha megmozdulunk és elindulunk, akkor hirtelen minden tovareppen és kiderül, hogy az egész csak egy álom volt, a vágyak és a szívünk rejtelmeinek az álma, de nem így volt. Ez a valóság volt és minden apró része a szívemnek boldogságban mártózott. Féltem kimondani azt, amit érzek, de miután kimondtam hirtelen minden megváltozott és úgy éreztem, hogy ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok. Azt is tudtam, hogyha visszatérünk New Orleans zűrzavarába, akkor se fog ennyire egyszerűnek tűnni. Minden újra bonyolult lesz, de nem akarok tovább rejtőzni, nem akarom elveszíteni őt, azért, mert esetleg abban a bűnös városban nem akarna elférni még egy „bűn”. Bár a szerelem szerintem nem bűn, sokkal inkább olyan dolog, amit mindenkinek meg kellene tapasztalnia és engednie kellene, hogy rabul ejtse őt.
A sóhajok elhalnak, a szavak bent ragadnak, nem találnak utat a felszínhez. A pillantásuk és a tetteink mesélnek helyettük, de többet mondanak minden egyes szónál, hiszen egy szerelmes pillantás sokkal beszédesebb, mint maga a szó. Mosolyogva figyelem és azt kívánom, hogy bár csak örökké az ölelésében maradhatnék…Amikor arcomra tapadt hajamat simítja ki, akkor egy pillanatra lehunyom a szemeimet és elveszek abban a röpke pár másodpercre, majd amikor megszólal, akkor boldogsággal csillogó tekintettel nézek le rá. –Nem akarok többé elfutni, elveszíteni téged. – eddig se veszítettük el egymást, vagy talán még is, hiszen az érzelmeinket megtagadtuk, de többé nem akarom megtagadni. Mellette szeretnék álomba szenderülni, mellette ébredni és fülébe suttogni szerelmes szavakat. Amikor a zakóját rám teríti, akkor segítek neki megigazítani, hogy ne csússzon le, majd egy apró csókot lopok tőle, miközben az eső továbbra is ostromolja az autót. – Lassan mennünk kell, nem bújhatunk el örökre. – szólalok meg szinte suttogva, mert legszívesebben örökre elvesznék vele és a lányom társaságában, de nem foszthatom meg az apjától Hope-t, mi meg örökké nem menekülhetünk el a város őrültségeitől…
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Pént. Jan. 01, 2016 9:14 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]

Néhány nappal ezelőtt, ellentmondva a szívünknek és minden köztünk tomboló érzésnek felállítottunk egy határt, megegyezve abban, hogy ami egyszer már megtörtént, nem eshet újra meg. És eddig bírtuk, még akkor is, ha összeszedtük minden akaraterőnket. Hiába, a vágyaknak, és az érzéseknek nem lehet parancsolni. De azok után, hogy bevallottuk egymásnak a legmélyebb érzéseinket, már nem is akarunk. Legalábbis ami engem illet. És ahogy most Hayleyre nézek, az arcára, amin játszik a gyönyör, a nyirkos hajára, ahogy vállára tapad, reménykedem benne, hogy ő is ugyanígy gondolja, ahogy én, és neki sem a megbánás lesz a végszava, ha visszatérünk a new orleans-i hétköznapok egyhangúságába.
Csípője egyre gyorsabban mozdul rajtam, sóhajaink betöltik az utasteret, párásak már az ablakok, és mikor Hayley csípője megremeg, magam is követem őt a gyönyör világába, aztán csak ülünk, szoros ölelésben összeforrva, megnémulva. A mozdulataink és a tekintetünk azonban beszédesebb minden szónál.
Erőtlenül felemelem a kezem, és kisimítom Hayley arcából a csapzott fürtöket, majd rámosolygok.
- Soha nem akarlak elengedni - mondom röviden, de őszintén, aztán a zakómat gyengéden a vállára borítom, hogy ne érhesse a hűvösebb levegő, de még nem engedem ki az ölelésemből. Ki akarom élvezni a lopott percek minden pillanatát.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 31, 2015 4:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Az élet kegyetlen játékának voltunk bábui, akiken még a természet szíve is megesett, így elrejtett minket a kíváncsi szempárok előtt. Szerettem volna nem titkolni, nem arra gondolni, hogy ki tudja, hogy testünk mikor forrhat egybe, hogy mikor dobbanhat egy ritmusra újra szívünk élet mámorának tengerében, de még is eszembe jutott, majd ahogyan egyre inkább csókjaival, érintéseivel halmozott el, úgy távolodtam eme gondolatoktól. Minden egyes másodpercét ki szerettem volna élvezni ennek a tiltott szerelem beteljesülésének.
Csókunk összeforrt, mintha sose akarna véget érni nyelvünk őrült tánca, a csípőm mind eközben eleinte lassan, majd pedig egyre gyorsabban mozgott. Minden egyes mozdulattal egyre inkább nőtt bennem a vágy, s egyre közelebb sodrottam ahhoz a bizonyos ponthoz. Egyszerűen, mintha nem is egy autóban lettünk volna. Még a hely se számított, hanem csak az számított, hogy az érzéseink végre viszonzásra lelhetnek és most az egyszer nem kell lepleznünk azt, amit egymás szemeimben már oly régóta megbújt…
Amikor meghallom a nevemet a vágyak tengerében, akkor az még nagyobb lök, majd egy-két mozgás után testem megremeg, ajkaimat egy mélyről jövő vággyal átitatott sóhaj hagyja el, amelybe neve is belekeveredik. Testemet bizsergés járja át, szinte megsemmisülök, majd amikor megérzem, hogy ő is eljutott arra a pontra, akkor még egy sóhaj tör elő a lelkem legmélyéről a mámor tengerében. Majd szép lassan mozgásom alább hagy, míg végül teljesen abba hagyom. A homlokomat övének támasztom, miközben az izzadság cseppek borítják a testünket. Szívem hevesebben ver, a légzésem szapora, de nem mozdulok meg. Túl jó az ölelésében lenni, nem akarom, hogy ez a pillanat csak úgy elillanjon. Végül ajkaim mosolyra húzódnak, a szemeimben pedig a szerelem és a boldogság csillan meg és úgy tekintek le rá.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szer. Dec. 30, 2015 7:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Lassan, szinte őrjítő lassúsággal mozdul rajtam, mintha csak el akarná nyújtani egyesülésünk minden pillanatát, hogy ezzel is kiélvezzük a lopott percek, és a lopott kéj minden gyönyörűségét és önfeledtségét. Ajkával számra forr, szomjasan issza a csókjaimat, és szinte lebegek ebben a csodálatos, mindent felölelő érzésben, amit nemcsak teste, de szíve dobbanása is jelent nekem. Szeretem őt... talán szavakkal el sem tudnám mondani, hogy mennyire. Egy áldás a léte, minden nehézség ellenére is. Mintha minden borús és sötét lett volna eddig nélküle, és most mintha egész életemre a napfény ragyogna rá. Ilyen lehet amikor hajnalodik a tengeren...
Megfogom csípőjét, hogy segítsem mozgását, miközben szemébe mélyedek. Tekintete mélyén parázs izzik, de percről percre jobban borítja el a köd pillantásait, ahogy egyre feljebb vonszolja magát a gyönyör tüzes hóval borított csúcsára. Érzem verejtékének csábító illatát, és érzem, hogyan lüktetek minden lökésnél testének legmélyén. Rejtett izmai körülölelnek, szorítanak, és tudom, hogy egyikünk sem áll messze a beteljesüléstől.
- Istenem, Hayley - sóhajtom egyre sűrűbben, ahogy mozdulatai hevessége fokozódik, és össze kell szednem minden erőmet, hogy kibírjam addig, míg őt magát is el nem éri a mindent feloldó mámor a karjaimban.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 30, 2015 1:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Hallom férfias hördüléseit, aminek köszönhetően az iránta érzet vágyaim még magasabb „lángokra” kapnak. Nem csak testileg vágyom rá, hanem a szívem minden egyes dobbanása érte dobban, szeretem őt és nem csak testemet, elmémet, hanem a lényem is az övé lett. Egyetlen egy pillantás, érintés elegendő ahhoz, hogy örökre elvesszek. Kezei halmaimra siklanak, mire egy apró sóhaj tör elő mely mélyről jött, meg vággyal átitatott. Csípője nekem feszül, így még jobban érezhetem közelségem hatását. Csípőm egy-két szívdobbanásnyi időre táncra kél, mintha csak megőrülnék azért, hogy végre érezhessen, végre kitöltsön és testünk egybe forrhasson.
Miután felső teste megszabadult félig, vagy éppen teljesen az ingétől úgy siklik lejjebb, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, mintha nem ez lenne az első, vagyis a második alkalom, hogy teret adunk vágyainknak, érzéseinknek és egymáshoz való vonzódásunknak. Ujjaim sietve bontják ki az övét, majd a nadrágja gombját, majd egyszerűen alsója alá siklanak. Ujjaim férfiassága köré siklanak és egy apró sóhaj szalad ki a számon, hiszen vágyom rá, arra vágyom, hogy végre befogadhassam, de még túl sok a ruha…. Harapása váratlanul, de nem fáj. Még ez is gyengéd, s kicsit még talán jobban is fokozza a vágyaimat, szabad kezemmel hajába túrok, majd amikor meghallom az újabb hörgését a nevemmel fűszerezve, akkor a testemen egy jól eső bizsergés fut végig, még inkább magához láncol.
Kicsi a hely, de még ez se érdekel. Megemelkedek és segítek neki, hogy megszabadítson a nadrágomból, majd a bugyim is mellénk hullik. Hamarosan pedig ő is megszabadul nadrágjától, vagy legalábbis férfiasságát hamarosan nem fedi el semmi se, s amikor újra ölébe siklom, akkor befogadom őt egy újabb vággyal fűszerezett sóhaj keretében, ujjaim vállaiba „vájódnak”. Már pillanat erejéig szemeibe merülök el, majd nyaka köré fonom a karomat, ajkaimmal ajkait veszem „ostrom” alá, miközben csípőmmel szép lassan elkezdek mozogni – már amennyire a hely engedi -, mintha csak valami fura táncot járnánk. Minden egyes perccel egyre közelebb kerülök a mámoros tengerhez, minden egyes másodperccel egyre inkább kitölt és az őrületbe kerget, s a vágyaim egyre inkább nőnek irányába…
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szer. Dec. 30, 2015 1:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Készségesen pattan az ölembe, mintha csak tudná, hogy számára tartom fenn ezt a helyet nemcsak testemben, hanem a szívemben is. Ahogy a karjaimba simul, mintha csak kiegészítene engem, minden téren. A vágy úgy lobban fel bennem másodpercek alatt, mintha életem első szerelmét élném át, és minden gondolatom, minden érzésemet kitölti nemcsak csókja, de a puszta jelenléte is. A levegő megtelik elektromossággal, fojtott erotikával, amitől csak egyre nehezebben és egyre inkább kapkodva veszem a levegőt, és ha most leállítana, azt hiszem olyan érzés lenne, mintha kitépné a szívemet.
Meghallom nevét a számból, vágyakozó és csengő hangon, és nem bírom tovább, muszáj lebontanom róla a ruhákat. Ahogy markomba fogom melltartó fedte idomait, szinte felhördülök, és nekifeszítem csípőmet, hogy érezze, már ennyivel is mit váltott ki belőlem. Akarom ezt a nőt, úgy, ahogy még talán soha senkit nem akartam életemben.
Kezeivel lassan az ágyékom irányába tapogatózik, én pedig élvezem ahogy megérinti vágyam kézzelfogható jelét. Lehunyt szemmel adom át magam a kényeztetésnek, finoman beleharapva vállába hogy elfojtsam egy-egy hangosabb nyögésemet.
- Hayl... - zihálom, de a szó vége bennem akad egy rekedt hörgéssel. Úgy érzem ebben a másodpercben, hogy nem bírom tovább... akarom őt, most, azonnal! Noha nem könnyű a kis helyen, de lefejtem róla a nadrágját, és előbújtatom magamat is a nadrág sliccén, hogy mikor újra az ölembe húzom, már elmerülhessek teste forróságában.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 30, 2015 11:05 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Nem volt csöppet se egyszerű a helyzet, még is miként vált volna azzá a vallomásom után? Sokkal inkább nehezebb lett. Kimondva még inkább veszélyesebb lett az egymás irányába érzet érzelmek, hiszen most már tudtuk, hogy mit érez a másik. Ha nem is írtuk oly gyönyörűen le, mint esetleg egy festő tenné a festményével, vagy éppen egy költő fogalmazná meg, attól még abban az egy szóban oly mértékű erő, vágy és érzelem lakozott, ami szerintem képes lett volna mindent elpusztítani és talán fog is…
Hova mehetnénk? Nem tudom, hiszen Elijah új otthona se tűnt ilyen téren biztonságosnak. Oda bárki és bármikor besétálhat, gondolom pontosan ugyanúgy, ahogyan a régi otthonába, oda, ahol Klaus és én is lakok. De az a hely se tűnt túl jó ötletnek, mert talán nem kellene a hibridek királyának orra alá dörgölni, hogy a vágyaink miként is öltenek testet, vagy miként is bújnak meg egy-egy sóhajban. Itt meg eléggé ki vagyunk téve közszemlére, így érthető volt, hogy nem maradhatunk, hanem valami menedéket kellene lelnünk a kíváncsi szempárok elől. Amikor megfogja a kezemet, akkor követem őt, hamarosan pedig az autóba ülünk újra. Fogalmam sincs ó, hogy hova fogunk menni, de rövid időn belül kiderül, hogy csak arrébb mentünk, hogy ne legyünk annyira szem előtt. Figyelem őt, miközben hallom az esőcseppek koppanását az autón, mintha még ő is el akarna rejteni minket, mintha a természet is nekünk akarna kedvezni, hogy senki se láthassa azt, amint két lélek egymásra talál, ahogyan két test összeforr. Alig, hogy a motor leállt a széke hátrébb tolódott, s mire észbe kaphattam volna, addigra már az ölében voltam. Lábaim szinte körbe ölelték ott, hiszen lábai mellett pihent, a hajam, mint valami elrejtő fátyol lenne úgy borult ránk, miközben a „zene ütemét”az esőcseppek adták.
Ajkai perzselik a bőrömet, miközben nyakamon kalandozik fejem kicsit hátrébb bicsaklik, majd egy sóhaj bújik elő ajkaim közül, miközben nevét suttogom. – Elijah! – érzem, ahogyan teste életre kél, ahogyan testem minden apró porcikája feléled, a lábam köze minden apró érintésére összerándul és a vágyam egyre inkább nő. Végül sietve „csapok le” ajkaimmal ajkaira, miközben kezem vándorútra indul, hogy megszabadítsam felsőjétől, majd egyre lejjebb és lejjebb siklik férfiassága irányába…
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Kedd Dec. 29, 2015 6:29 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Ujjaival finoman felemeli a fejemet, és zihálva, utolsó önuralmamat összeszedve nézek a zöld szempárba. Eddig is megigézett minden pillantásával, most pedig ott ragyog benne a szerelem, a szenvedély, és ez mintha ököllel vágna belém a bordáim alatt ott, ahol a szívem veri az ütemet. Kell nekem ez a lány, úgy kell, ahogy még talán senki más. Szeretem őt, őszinte, tiszta érzésekkel. És nem fogok erről lemondani. Az életemben most először önző leszek, és elveszem azt, ami jár nekem.
A kérésén kissé elgondolkodom, összevont szemöldökkel. Hová vihetném? Algírba, ahol akármikor besétálhat Gia, vagy akár Marcel? Vagy vissza a Mikaelson házba, ahol az öcsém végighallgatja majd szenvedélyes egyesülésünk hangjait? Vámpírhallása van, és nem mellesleg nem hülye. Szóval egyik választás sem túl jó. Béreljek egy motelt? Az isten háta mögött vagyunk, és kétlem, hogy képes lennék uralkodni magamon addig, míg találunk egy normális helyet. És egyébként is... talán addigra elszállna a pillanat eme varázsa. Most akarom őt megkapni, nem később, vagy soha. Ugyanakkor azt sem tartom a legjobb ötletnek, ha a mellettünk elhaladó autósok lennének kéretlen szemtanúi szenvedélyes nászunknak.
- Gyere - fogom meg aztán a kezét, mert eszembe jut a jelen helyzetben legjobb ötlet. Visszaültetem az autóba, de nem hajtok túl messzire, alig néhány száz méterre. Itt most tényleg a természetben vagyunk, bokrok, fák és virágok vesznek körbe.
Az eső közben szép csendesen elered, de nem foglalkozom vele. Hátratolom az ülésemet, amennyire lehet, és mire Hayley kettőt pislogna, máris az ölembe húzom őt. Tény, hogy nem a legkényelmesebb, de a célnak megfelel. És a cél ezúttal ő.
- Drága Hayley - suttogom, miközben forró csókokkal szórom tele vállát, kulcscsontját, és lassan haladok lejjebb a mellei irányába. A testem már ennyitől is életre kel alatta, és tudom hogy innen már nem lesz megállás.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 28, 2015 7:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Elmémet a szerelem ködje elborítja és hirtelen még az se igazán zavar, hogy az út szélén állunk, az hogy esetleg erre jöhet valaki és megláthat minket. Mintha a világ egyszerűen csak megszűnt volna és nem maradt volna más csak ő és én. Az élet gondjai elillantak és csak a boldogsággal kecsegtető szerelem maradt, az a szerelem, ami akár keserves és kínokkal is megajándékozhatja azokat, akik belesétálnak a „csapdájába”, de még se érdekelt. Elijah iránt érzett vágyaim többek voltak, mint puszta testi vágyódás, szerettem őt teljes szívemmel. A szívem minden apró zugával, amiket oly féltve őriztem egészen mostanáig és kimondta hirtelen úgy tűnt, hogy eme érzéseknek semmik se szabhatnak gátat. A szavai is ezt erősítették bennem és tudtam, hogy nem fogom feladni. Harcolni fogok érte és a lányomért is, vagyis a boldogságomért…
Ahogyan kiejti a nevet szinte a lelkembe hatol és magához édesget. A szavai mögött rejlő érzésekkel képes megbabonázni és magához édesgetni még inkább. De pár másodperc múlva egy pillanatra talán úgy pillantok rá, mint egy riadt kismadár, de amikor a homlokát egyémnek támasztja, akkor nem mozdulok, hagyom a lénye körbe öleljem és ne eresszen el többé. A szavai kicsit meglepnek, hiszen sose fordult meg a fejemben az, hogy esetleg annak tart engem. Egyszerűen csak újra elvesztettük a fejünket a vágyak tengerében. Kezem gyengéden siklik arcára, majd álla alá siklik egy-két ujjam és kicsit felemelem a fejét.
- Sose gondoltam azt, hogy annak tartasz, ahogyan azt is tudom, hogy a legjobbat szeretnéd megadni nekem, ahogyan én is neked. – szólaltam meg még mindig kicsit zihálva, miközben újra elvesztem a sötét íriszeiben. – Szeretlek Elijah, s ezen semmi se tud változtatni. Ha emiatt el kell hagynom a várost, ha emiatt bujkálnunk kell, az se érdekel. De nem akarom többé meghazudtolni a szívemet, amit sok-sok hónappal ezelőtt elraboltál úgy, hogy szinte észre se vettem. – majd egy apró csókot leheltem ajkaira. – Ha gondolod, akkor menjünk innét, olyan helyre ahol úgy érzed, hogy méltó helye lenne a szerelmünk beteljesedésének. – suttogtam ajkai felet, miközben gyengéden végig simítottam arcának vonalán, miközben másik kezem még mindig mellkasán pihen...
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 28, 2015 4:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Szinte megszűnik a világ, talán az sem érdekelne, ha a világ legforgalmasabb útjának kellős közepén estünk volna egymásnak. A vágy, amit eddig vissza kellett fojtanunk magunkban most kirobban, mint a vulkán, nem csak belőlem, hanem belőle is. Nincs hezitálás, nincs előre töprengés, mi történik, ha fény derül az érzéseinkre, ha mások számára is nyilvánvalóvá válik, hogy ami köztünk van, nem csak egyszerű családi viszony. Most nincsenek aggodalmak, miértek, veszélyek, most csak ő van, és én. A forró ajka, a mohó keze, ami már a mellkasomat cirógatja az ingem alatt, a szapora lihegése, ami elárulja, már most mekkora vágy uralkodik el rajta. Nincs más, csak ez a pillanat, csak ő és én, és a szerelem.
Alig kapok már levegőt az engem borzongató mámortól, ahogy érzem a csípőm köré kulcsolódó lábait, de a következő pillanatban leállok, mert valami szinte nyílvesszőszerűen pattan a szívembe. Egy gondolat... egy érzés.
- Hayley... - zihálom, és fektében egymásnak szorítom a homlokunkat, kezem pedig ökölbe rándul, hogy képes legyek visszatartani magam, legalább néhány másodpercig.
- Talán nem itt kellene... nem így... - suttogom. - Te nem egy útszéli nő vagy, akit egy autón... királyi lakosztályt érdemelsz, egy királyi ággyal. Nem akarom, hogy azt hidd, nem tartalak többre annál, mintsem itt essek neked. Ha nem akarod, kérlek, most mondd, amíg képes vagyok magam visszafogni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 27, 2015 5:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

A szavai melegséget csempésznek a szívembe, s egyre közelebb sodornak hozzá. Ki mondtam hangosan azt, amit oly sok ideje nem mertem és tudom, hogy többé nem tehetem meg nem történté, de nem is akarom. Úgy érzem, hogy egy része a lényemnek megkönnyebbült, felszabadult a titkok hálójából, míg a másik része a lényemnek kicsit még inkább aggódik. Félek attól, hogy ezek után mi lesz, hiszen eddig se volt könnyű, de a kimondott igazsággal vajon az lesz? Vagy esetleg még több embert sodorunk bajba a vágyaink miatt? Olyan dolgok, amik egyetlen egy csóknak köszönhetően szertefoszlanak, mintha nem is lennének lényegesek. A karjai között hirtelen úgy érzem, hogy újra hazatértem, hogy odatartozom.
Nem sokkal később egyszerűen felkap, mintha csak valami tollpihét emelne és pár pillanattal később már a motorháztetőnek simul a hátam. A lábaimmal körbe ölelem a csípőjét, miközben közelebb húzom őt. Nem érdekel már, hogy mennyire nem lenne szabad, mert egyszerűen vágyom rá. Vágyom arra, hogy a kimondott érzések homályában, a szerelem mámorító és bódító egyvelegében újra egymáséi lehessünk. Viszonozom a csókját, miközben ujjaim ingjeinek a gombjával matatnak, majd pedig gyengéden siklik végig az ujjam mellkasának vonalán egyre lejjebb és lejjebb. Nem érdekel még a hely se, egyszerűen a szavainknak köszönhetően a gát átszakad és nem vágytam másra, mint arra, hogy ilyen módon is megmutassam neki az iránta érzet vágyaimat és érzéseimet.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Vas. Dec. 27, 2015 3:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Csak nézek ragyogó szemmel az ő csillogó szemeibe, és egy pillanatra lehunyom a szemem, mikor végigsimít az arcomon. A szavai megborzongatnak, végigbizsergetnek, és homlokának támasztom a homlokomat.
- Ugyanúgy Hayley, ahogy én is szeretlek - suttogom. - Amikor Sophie Deveroux elém hozott a temetőben, és megkérdezted, ki vagyok... azt hiszem, abban a pillanatban estem beléd visszavonhatatlanul - vallom be. Mikor pedig úgy dönt, harcol értem, és harcoljunk egymásért, szinte felrobban körülöttem a világ.
A karjaimba, az ölelésembe zárom, és mikor ezúttal ő csókol meg, szinte eszemet vesztem. Elfeledkezem minden rosszról, még arról is, hol vagyunk. Csak ő számít, és a pillanat. Mindaz, amit iránta és érte érzek. És igen, harcolni akarok érte. Bárkivel, bármikor, és bárhol. Akarom őt, és jogunk van egymásra. Ami köztünk van, olyan, mint ami eleve elrendeltetett.
A vérem felbuzog, már attól nehezen veszem a levegőt, hogy hozzám simul, engedelmesen fészkeli magát a karjaimba, mint aki hazatalál, én pedig óvatosan a motorháztetőre fektetem. Barna haja beteríti a szélvédőt, én pedig két lába közé állok, így hajolok a testére. Már nem érdekel, hogy talán nem szabad megtennünk, amire most készülök. Csak annyi biztos, hogy gyönyört, mámort, és szerelmet akarok neki adni. Ha csak egy ilyen lopott órában, és lopott helyen, hát az sem érdekel.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 27, 2015 10:26 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Amikor megláttam a reakcióját, hogy feltartja a kezeit, akkor újra lesütöttem a szemeimet. Nem akartam veszekedni, se neki rontani, amikor pedig hallottam a szavait, akkor sietve kaptam fel a fejemet. Figyeltem őt úgy, mint aki alig akarja elhinni azt, amit hall. Nem állt szándékomban tovább harcolni, egyszerűen csak féltem kicsit legbelül, hogy most miként lesz ezek után. A legféltettebb titkomat is ismeri, de a szavainak köszönhetően melegség költözött a szívembe. Néha-néha újra nagyot dobbant a hallottaknak köszönhetően a szívem. Éreztem, amint a korábban megjelent apró könnycsepp végig gördült az arcomon, ajkaim halovány mosolyra húzódtak, de mielőtt bármit is mondhattam volna ajkai ajkaimra tapadtak. Viszonozom a csókot, a kezem lassan siklik arcára, majd szép lassan a karomat a nyaka köré fonom, miközben a csók egyre hevesebb vesz. Amikor pedig ajkaink végül elszakadnak egymástól, akkor kicsit zihálva veszem még a levegőt, de nem mozdulok az öleléséből. – Szeretlek… - suttogom eme egy szót ajkai felett, majd óvatosan felpillantok rá. – a kezdetektől fogva. – fejezem be a mondtatod, miközben arcának vonalán egyik kezemmel gyengéden simítok végig. – Nem akarok többé futni ez elől. Nem akarom elrejteni. Harcolni akarok érte, értünk, ahogyan a lányomért is teszem. – nem lenne szabad, tudom, hiszen majdnem minden porcikám ezt súgja, hogy veszélyes. De nem megy az, hogy megtagadjam magamtól. Minden apró érintése életre kelti az összes porcikámat, a szívembe melegséget csempész és a karjai között lenni olyan, mintha a világ legjobb helyén lennék. Leírhatatlan érzések kerítenek hatalmába. Szeretem őt, talán jobban is, mint szabad lenne. Majd egyszerűen most én találom meg őt az ajkaimmal és hagyom elvesszek abban a pillanatban, abban a mámorban, ami ilyenkor körbe leng minket, amikor a levegő még inkább felforr…
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 26, 2015 2:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Még mindig kimérten csodálkozom a dührohamán. Hallottam önmagamról néhány szót, igen, tény. Talán nem volt tisztességes, hogy ezt tettem, de legalább volt egy esélyem, hogy végre tisztában legyek az igazsággal. Nem érdemeltnek érzem a haragját és a gúnyos nevetését is.
- Bocsáss meg - emelem fel a kezem - de ha akkor megjelenek a teraszon, talán abbahagytátok volna a beszélgetést, de nyilván mindkettőtök fejében megfordult volna, hogy minden szavatokat hallottam. Így legalább őrizhettem a titkot, legalábbis egy darabig. Tudod Hayley, lehet hogy igazad van. Talán nem volt részemről becsületes dolog, de végre, tudom, te mit érzel irántam. Igaz, ez könnyebbé nem teszi a helyzetünket, de már azon nem kell őrlődnöm, te vajon úgy érzel-e irántam, ahogy én irántad. Mert én szeretlek, olthatatlan szerelemmel, úgy, ahogy életemben talán kétszer szerettem még egyáltalán. Ezer évem alatt te vagy a harmadik nő, aki képes volt elbűvölni önmagával, az egyéniségével, az egész létezésével. Talán önző vagyok, hogy nem mondok le erről, de képtelen vagyok rá. Függök tőled Hayley, el sem tudod képzelni, mennyire. Nem tudom elképzelni, hogy ne legyek a közeledben, hogy ne érintselek meg, vagy ne érezzem a csókodat. A te arcod van a szívemben, és örökké hallom a nevetésedet. Szép vagy. Egyszer faragok egy nagy kalitkát, ott tartalak bezárva, a kezemből etetlek. Eddig csak léteztem a világon, de most mindenre képes volnék érted. Kidönteném azt a vén fát… elhordanám a hegyet, annyi bennem az erő! Mit tegyek érted? Mivé legyek érted? Éjszaka kinyitom a rádiót, mert jó rád gondolni, ha szól a zene. Azon veszem észre magam, hogy a nevedet mondom, és már attól is rám szakad a boldogság. A szenvedés is jó. Mindezt te tetted velem Hayley. És ha most újra veszekedni akarsz, van rá módszerem, hogy befogjam a szád - lépek közelebb, és a következő pillanatban az ajkára tapasztom a sajátomat.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 25, 2015 6:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Megszokhattam volna már, hogy a békesség sose tart örökké, hogy pont akkor távozik a közelünkből, amikor már túlzottan megszoktuk, amikor már túlzottan megszeretnénk azt. De az is tény, hogy nem igazán számítottam arra, ami ezek után történt. Nem gondoltam volna azt, hogy hallotta mind azt, amit Rebekah-nak mondtam, de már megszokhattam volna, hogy ahol vámpírok vannak, ott kevés titok marad meg, mert meghallják még akkor is a mondanivalót, ha nem az ő fülüknek szánták azt. Lehet, hogy jogában állt volna tudni, de úgy éreztem, hogy csöppet se lenne egyszerűbb a helyzet, ha tudná azt, ha kimondanám azt, hogy szeretem őt. Így is eleget szenvedtünk már amiatt, hogy hiába vágytunk a másikra, nem kaphattunk meg.
Sietve szálltam ki a kocsiból dühömben, mert tényleg nem szerettem volna bántani őt, vagy olyat tenni, esetleg mondani, amit később megbánnék. Tudtam, hogy Elijah sose lenne képes bántani, de ennek ellenére se rajta akartam levezetni az iránta érzet dühömet, ami a kijelentésének köszönhetően járta át a lényemet. A szavaim dühösen lengik be a köztünk lévő teret, s egyáltalán nem bánom, hogy távolabb lép. Így mindenkinek jobb, kisebb az esélye, hogy hülyeséget csinálok. Figyelem őt izzó és dühös szempárral. – Ohh, s persze pont meghallottad és utána gondolom olyan nehéz lett volna nem tudomást venni arról, ami a teraszon zajlott. – s kicsit talán tényleg úgy fújtatok, mint egy dühös vadmacska, de akkor se számítottam erre, hogy hallotta, azt amit mondtam a testvérének. Amikor tesz felém egy lépést, akkor csak lesütöm a szemeimet, majd a következő szavait hallva egy kisebb nevetés hagyja el az ajkaimat, majd egy pillanatra még a karjaimat is széttárom. – Miért nem hallhattad volna? Miért nem mondtam neked? – kérdezem tőle úgy, mint aki tényleg nem érti, hogy miként nem tudhatja erre a választ. – Elijah, nézz ránk! Nem lehet, egyszerűen mind a ketten tudjuk, hogy lavinát indítanánk el akkor, ha engednénk, hogy a köztünk lévő dolgok utat törjenek maguknak. – kezdek bele és egy apró könnycsepp jelenik meg a szemem sarkában. – Szeretlek, Elijah, de még se engedhetek ennek a vágyamnak, ennek a féltve őrzőt dolognak, mert ki tudja, hogy mekkora pusztítást okoznék. Talán ezért nem mondtam sose ki hangosan, talán emiatt nem suttogtam a fülembe ezt az egy szót. Nem akartam még inkább megnehezíteni ezt, mint amennyire nehéz. – adom ki magamból hosszú idő után az érzéseimet, miközben őt figyelem. Nem akarom bántani és sose lennék képes rá, de hogy ezek után mi lesz… Nos, azt talán az égiek tudják egyedül vagy még ők se…
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Pént. Dec. 25, 2015 6:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Noha vonzza az ötlet, mint méhet a virág, hogy ott maradjon a húgommal és a lányával, tudja, hogy nem teheti meg. Játszik a gondolattal, de tisztában van vele, hogy a saját boldogságáért mások boldogságát vagy akár életét áldozná fel. Csalódtam volna benne, ha nem így döntött volna, így hát most csendes elégedettséget érzek.
A csend csak addig tart, míg úgy ki nem pattan az autómból, mintha kilöktem volna. Összevont szemöldökkel, némileg értetlenül szállok ki magam is, és mikor felém fordul, mintha egy bősz vadmacskát látnék. Szinte eltátom a számat, mert ilyennek még sosem láttam. A tombolás és a szikrázó düh messze áll tőle, most pedig magam vagyok ennek a középpontjában. Haragszik, csakugyan, valójában haragszik, én pedig semmi másra nem vagyok képes, csak megállapítani magamban, hogy még így is milyen fenségesen szép. Aztán hátrébb lépek, mert megérzem a levegőben, hogy dühe úgy áramlik felém, mint a szökőár.
- Nem volt jogom hozzá? - kérdezem, tőle ellentétben nyugodtan. - Különös. Mintha még a nevemet is hallottam volna - jegyzem meg. - Talán nem volt tisztességes, de ha belegondolsz a helyembe, nyilván te is füleltél volna. Egyébként ha ez megnyugtat, nem volt benne szándékosság. Egyszerűen felébredtem, és a következő pillanatban meghallottam a nevemet. És azt is, hogy miket mondtál Rebekah-nak rólam. Azt, hogy hogyan érzel irántam - teszek felé óvatosan egy lépést. Annyira talán csak nem dühös, hogy rám támadjon, és az erőmet ellene kelljen használnom.
- Nem értem, miért vagy úgy kiakadva ezen.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 25, 2015 4:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Tisztában voltam azzal, hogy egy-egy érintésnek mekkora súlya, mekkora köveket, hegyeket megmozgató ereje lehet és szerintem most egyikünknek se hiányzott még több bonyodalom az életéből. Volt így is sok olyan dolog, ami miatt főhetünk a fejünk, de ugyanakkor még se vonhattuk ki magunkat a kötelességeink alól, bármennyire is vágytam volna arra, hogy hagyjunk magunk mögött mindent… Egyszerűen abszurd gondolat volt, amit egyből el is vetettem.
Kíváncsian pillantok rá, amikor megszólal és egy percre se hagyom abba arcának fürkészését, szemei után való kutakodást. S egy pillanatra úgy érzem, mintha elmémbe látott volna, mert én is pontosan ezt éreztem őt. Pontosan azt gondoltam, amit ő szavakba öntött. – Szerintem mindegyik együtt, hiszen ki ne vágyna egy kis békességre, ahonnét hiányzik az a sok őrület, ami New Orleansban van? Illetve szerintem Rebekah tökéletes helyet talált, s igazán otthonossá varázsolta azt a házat. – mosolyodom el, mert tényleg gyönyörű volt és olyan otthon, ami Hope-nak kijár. Mindig is arra vágytam, hogy normális élete legyen. Jobb, mint nekem vagy az apjának és jelenleg megaadatott ez, még ha emiatt távol is kellett tőle lennem. Szerettem ott lenni és olyan hamar elillant az az egy nap, de tudtam, hogy nem maradhatunk tovább. Menni kell, ha nem akarunk gyanút kelteni. Így is érdekes lesz, ha egyszerre érünk haza. De már ez se érdekelt. A világ összes kincséért se cseréltem volna el azt a pár órát. Feltöltött és olyan érzésekkel telítődtem meg, amelyekre talán már nincsenek is szavak.
Elijah kérdését hallva sietve kaptam fel a fejemet és pár pillanat erejéig megszólalni se tudtam volna, hiszen megfordult a fejemben… De nem lehet… Nem tehetem meg, illetve nélkül se lenne olyan az a hely, amilyenre vágytam, vágyok... – De megfordult a fejemből, de még se tehetem meg. – szólalok meg alig hallhatóan és kicsit benedvesítem ajkaimat, hiszen hirtelen úgy érzem, mintha kiszáradtak volna. – Kötelességem van New Orleansban és amúgy se lenne olyan, ha nem lennél ott. – jegyeztem meg az utolsó pár dolgot halkabban, mert fogalmam sem volt, hogy miként fog reagálni a szavaimra. Meg amúgy is lehet, hogy jobb lett volna, ha nem mondom ki.
Nem értettem, hogy hirtelen miért lassított, s miért tértünk le az útról. Azt hittem, hogy minél hamarabb szeretne visszaérni a városhatárokon belülre, de talán tévedtem. Jó lett volna örökre távol maradni, de vigyáznom kellett a falkámra is, nem hagyhattam azt, hogy Klaus szeszélyeinek legyenek kitéve. A következő kijelentése viszont tényleg meglepett. Jobban, mint bármi az indulás után és kicsit érthetetlenül is pillantottam rá, mert nem értettem, hogy ezt miből gondolhatja, de amikor meghallottam azt a dolgot, akkor egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtettem. – Nem volt jogod hozzá! – szólaltam meg dühösen, majd egyszerűen csak kikapcsoltam az övemet és kiszáltam az autóból, mielőtt még ostobaságot csinálok. Ha ő is kiszállt, akkor eléggé hangosan szólaltam meg. – Még is hogyan?! Miért?! – s mellé dühösen pillantottam rá. Nem neki szántam azokat a szavakat, hanem Rebekah-nak, még akkor se, ha az iránta érzet dolgokról volt szó.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Pént. Dec. 25, 2015 2:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Bólintással reagálok a szavaira, miszerint nem tart engem hazugnak. Egy probléma kipipálva. Noha nyilván megtorlás nélkül hagytam volna, ha így vélekedik rólam, mégis megnyugtat a tudat, hogy nem zuhantam a szemében.
A keze megrebben, mint egy kósza pillangó, mintha pár pillanatig nem tudná, hová is tegye, aztán visszaejti az ölébe, mintha csak félne egy belsőségesebb mozdulattól, vagy egy érintéstől. Talán igaza van, talán csak így tudunk megállni az általa felállított határ két oldalán. Igaz, onnan is perzselő pillantásokkal vizslatjuk egymást, jelképesen persze.
- Igazad van - értek aztán egyet vele. - Én is éreztem ezt a békét, és nyugalmat. Nem tudom, mi teszi ezt. A tény, hogy távol esünk New Orleans városától, vagy Bekah jelenléte és az általa megszerzett többé-kevésbé normális élet, vagy épp Hope jelenléte. Talán mindhárom együttesen. Az a ház olyan, mint a béke és boldogság egy aprócska szigete, ahová nem kap akárki belépést - válaszolom, de beszéd közben le nem veszem szemem az útról. Nem nézek felé, mert félő, hogy abban a pillanatban átszakadna a gát, és nem lennék képes ura lenni önmagamnak és a cselekedeteimnek. Annak pedig még megihatjuk a levét. Bár ez egy olyan pokol lenne, amibe önként és dalolva vetném magam, de sajnos őt is magammal rántanám. Erre pedig nem lennék képes.
- Nem gondoltál még rá, hogy ott maradj a húgomnál? - teszem fel aztán a kérdést kalapáló szívvel. - Ott lehetnél minden nap Hope-al, és nem kellene New Orleansban, abban a háborús káoszban kitenni magad minden kellemetlenségnek, ami már történt, és ami várhat még rád - nyelek nagyot. Szívemből kívánom, hogy megkapjon egy olyan életet, ami jár neki, ugyanakkor belehalnék a puszta ténybe is, ha nem látnám minden nap, ha nem érezném az érintését a bőrömön, és nem hallanám a hangját. Választanom kell, mi a nagyobb. Az ő jóléte, vagy az én önzőségem. Jókora dilemma.
Hirtelen ötlettől vezérelve lassítok, és lehúzódom az út szélére, egy néptelen parkolóba. A felettünk lévő fák árnyékba vonják az autót, sötét és árnyékos foltokat varázsolnak a szélvédőre. A lelkemben is így váltakoznak az érzések, vegyesen, kiegészítve egymást.
- Azt hiszem, ha így lenne, és így döntenél, Bekah örülne neked. Úgy láttam, jól kijöttök - fordítom végül felé az arcomat, és belenézek az igézően zöld szempárba. Meglepett, gyanakvó és csodálkozó pillantást kapok válaszul a szavaimra.
- Hallottalak beszélni titeket - bököm ki végül. - Rólam - teszem hozzá feleslegesen.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 25, 2015 1:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vannak olyan pillanatok, amikor az ember nem tudja, hogy mit mondhatna, vagy mit kellene tennie. Egyszerűen csak szüksége van néhány perc magányra, csendre, hogy összeszedje a gondolatait, de nekem ez eléggé nehezen ment. Egyszerűen nem tudtam, hogy mit kellene tennem, vagy mondanom, hiszen a levegőben szinte tapintani lehetett a köztünk lévő feszültséget, azt a feszültséget, amit a ki nem mondott vágyak, a be nem teljesült szerelem generált. S hiába szerettem volna kimondani azt, amit Bekah-nak is mondtam, egyszerűen nem ment. Féltem attól a lavinától, ami így elindulhat. Féltem attól, hogy csak még inkább felkavarhatom a csöppet se nyugodt vizeket, kedélyeket, amik New Orleans egyes lakóit jellemzik. Azt is tudtam, hogy Elijah húgának igaza van, ahogyan abban is, hogy a lányomra is gondolnom kell. Én ne gondoltam volna rá? Szinte minden egyes másodpercben, ugyanakkor a szívemnek is néha egyre nehezebb volt parancsolni. Főleg azok után, ami nem olyan régen történt közöttünk. Végül sikerül megtalálnom a hangomat, de akkor is inkább csak egy bocsánat kérés hagyja el ajkaimat vagy valami olyasmi.
- Nem mondtam ilyet, hogy hazudnál, ahogyan a szíved se. Nem is értem, hogy miből következtettél erre. – szólaltam meg picit csodálkozva, miközben a kezem kicsit megmozdult. Megfordult a fejemben, hogy a kezemet a combjára, vagy kezére teszem, de végül inkább csak ölembe ejtettem. Nem akartam kísérteni semmit se, mert így is szerintem bőven körbe lengett minket a kísértés szele. – Nem, egyáltalán nem gondoltam arra, hogy eltitkoltad volna előlem ezt. Bízom benned Elijah, s tudom, hogy sose lennél képes ártani nekem, vagy hazudni. – komolyan gondoltam, amit mondtam és közben őt fürkésztem, mintha csak arcának rezdüléseiből szerettem volna olvasni. – Legszívesebben még maradtam volna. Ott minden annyira egyszerűnek tűnt. Ott egy pillanatra elhittem, hogy minden teljesülhet. Hogy nincsen olyan vágy, olyan dolog, amit nem lehet kimondani, aminek nem lehet teret adni. – s most talán kicsit magunkra is gondoltam volna, végül egy pillanatra lesütöttem a szemeimet és újra az ablakon átfigyeltem az elmosódó tájat. Nem tudtam, hogy merre tovább, vagy mi tévő legyek, de azt pontosan tudtam, hogy sose éreztem még olyat, mint iránta…
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
A város megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Pént. Dec. 25, 2015 1:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Hosszú mérföldeket hagytunk magunk mögött azóta, hogy elindultunk a húgomtól vissza New Orleans, akár úgy is mondhatnám, a már megszokott mindennapi téboly irányába. Mindketten némán ülünk a kocsiban, csak a rádió szól, és Bruce Springsteen rekedtes hangja tölti meg az utasteret. Kisorolok a forgalomból, egy néptelenebb útszakaszra, és még mindig ugyanaz a némaság ül közöttünk. Mindketten a saját gondolatainkba mélyedünk. Hogy ő épp min mereng, azt nem tudom, fejével az ablaknak támaszkodik, és kifelé mereng a tájra. Nem látom az arckifejezését, még a szeme villanását sem, amiből pedig már úgy olvasok, akár egy nyitott könyvből. Sokért nem adnám, ha tudnám, mi jár a fejében.
Hogy az enyémben mi, azt tökéletesen tudom. Az elmúlt 12 órában valóságos érzelmi hullámvasúton ültem, ami a felbukkanását, és a közelségét illeti. Megjelent Bekahnál, amivel egyszerre váltott ki belőlem rémületet, és heves szívdobogást. Hallottam a rólam szóló szavait, most pedig alig fél méterre van tőlem, és még ha nem is néz éppen rám, a levegőben ott ugrál és vibrál az a különös feszültség, ami valahányszor köztünk van egymás társaságában.
Megrezzenek, és visszatérek a jelenbe mikor végre felém fordul. A szavak, amik elhagyják az ajkát egyben bocsánatkérést jelentenek, ugyanakkor bűntudatot is keltenek bennem.
- Az anyai szív nem hazudik - ismétlem a szavait. - Vegyem ezt úgy, hogy én azt teszem? - kérdezem vissza, minden harag nélkül, csupán tárgyilagosan. - Sajnálom, ha nem avattalak be az igazságba az első másodpercben, de kifejtettem az indokaimat. Remélem nem hiszed, hogy szándékomban állt örökké eltitkolni előled, hogy láthatod Hope-ot - teszem hozzá. - A te boldogságod az én boldogságom is. Jólesik a puszta gondolata is annak, hogy örülsz valaminek. Ha ez az elmúlt 12 óra önfeledt felhőtlenséget, jókedvet és vidámságot hozott az életedbe, számomra ez többet jelent bárminél.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 22, 2015 5:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Előzmény

Szerettem volna még maradni, de tudtam jól, hogy Elijahnak igaza van. Ideje indulnunk, így csak bólintottam a szavaira. Sietve adtam egy puszit a lányom arcára és öleltem magamhoz úgy, mintha sose akarnám elfelejteni ezt az érzést, illetve az illatát kiverni a fejemből. Fogalmam nem volt arról, hogy mikor láthatom őt még újra, így ezért is fájt ennyire a búcsúzkodás. Rebekah-t is megöleltem, majd szép lassan elindultam kifelé, a kocsi felé. Szerencsésebb azzal menni, mint esetleg gyalog. Pár lépés után viszont Elijah is utol ér, hiszen hagyni akartam időt nekik is, hogy elbúcsúzzanak egymástól. Még is csak a testvéréről van szó, s ki tudja, hogy ők is mikor látják egymást újra. Az érintésének köszönhetően egy jól eső bizsergés szeli át a testemet. Ujjaink egymásba fonódnak úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, de amilyen hirtelen egymásra találtak, oly hirtelen is szakadnak el egymástól, hiszen elérünk az autóhoz. Egy utolsó pillantást vetek a házra, s próbálok nem arra gondolni, hogy mennyire fáj az, hogy újra magára kell hagynom a lányomat. Próbálom azzal nyugtatni magamat, hogy ez jobb mindenkinek. Ő biztonságban van itt és szeretet veszi körül.
Az autó motora lassan felzúg, majd hamarosan már el is indulunk. A fejemet az ablaknak támasztom, de nem szólalok meg. Nem tudom, hogy hirtelen mit mondhatnék. Túl sok minden történt itt is. A lányommal lenni leírhatatlan dolog volt, de ugyanakkor Rebekah szavai is ott csengenek a fülemben, mert tudom, hogy igaza van és nem puszta vágyról van szó, hanem többről, de nem lennék képes a lányom sorsát kísérteni. Nem szeretném azt, hogy nélkülem nőjön fel, ugyanakkor a mellettem ülő férfi felé is húz a szívem. S tudom, hogy a kettő együtt is teljesülhetne, de olyankor mindig bevillan az, hogy Klaus mikre volt eddig is képes és ez az, ami visszatart attól, hogy olyat tegyek, amit nem lenne szabad. Lopva néha rápillantok, de mielőtt elkaphatná a pillantásomat, elfordítom a fejemet és újra a tájat figyelem.
- Sajnálom, hogy így beállítottam. De ahogy mondani szokás, az anyai szív sose hazudik. – s egy kicsit keserű mosolyra húzódnak ajkaim, miközben őt figyelem, hiszen Hope nem lehet itt velünk. - De örülök annak, hogy követtelek, mert így láthattam őt.- s ekkor egy boldog, de halovány mosoly jelenik meg arcomon. Legszívesebben, mint magam mögött hagynék. A várost, a zűrzavart és a hülye szabályokat. Egyszerűen csak eltűnnék Hope-val, s vele, Elijah-val, de nem lehet. Nem lehetek felelőtlen, így sietve űzöm távol eme gondolatokat.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 16, 2015 9:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

18+

to Thadeus

it's a new flame in my life

Vannak olyan pillanatok, amikor egyszerűen csak elfogynak a szavak. Mikor nem is lényeg, hogy mit mondunk, akadnak helyettük cselekedetek, érintések, apró mozzanatok... és ezek ezerszer fontosabbak, lényegesebbek, mint akár ezer kimondott szó, amelyek arról szólnak, mennyi változás képes beállni egyetlen életbe röpke fél nap alatt. Körülbelül ennyi ideje ismerem ezt a férfit, és amikor besétáltam a bárba, majd helyet foglaltam, még nem hittem volna, hogy pár óra elteltével egy ilyen helyzetben találom magam... pont vele, aki egyáltalán nem violt az a tipikus szívtipró a legelején... éppen ellenkezőleg. Valami más volt benne, amit akkor még nem értettem, de most már igen... gyászol... még most is... az élete magányosan telt hónapok, évek óta, és ez nagyjából úgy érinthette őt, mint engem a saját magányos nyomorom... sosem pótolta az életemben senki azt a hatalmas űrt, amelyet éreztem. Akartam valalami újat, valami szokatlant, ami végre kiutat jelent egy keserű életszakaszból, és mikor azt hittem, megtaláltam valaki oldalán, elbuktam. Elestem. És fél nappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy pont ez a motoros, bőrzsekis fickó fog kirángatni belőle. Arról nem is beszélve, hogy ha teljes mértékben nem is zártam ki a testiséget, biztos voltam abban, hogy csak arról fog szólni... testiségről. Ösztönökről... de tévedtem. Még soha ekkorát nem tévedtem az életemben.
Csókja már teljesen vad volt, nem úgy tapadt a számra, ahogyan az imént, de ez még inkább mozgósított bennem valamit... talán azokat az ösztönöket, amelyekről azt hittem, csak akkor létezhetnek, ha az egészbe nem vegyülnek érzések, de ez minden volt egyszerre... vad száguldás, egy érzelmi és érzéki hullámvasút, hol fenn, hol lenn, és most határozottan fenn voltuink mindketten... azon törve magunkat, hogy még feljebb és feljebb jussunk, a kéj már szinte végigkorbácsolta a hátam, ahogyan újra és újra mozdult a csípőm. A hangok, amelyek kibuktak belőlem, hol halkan buggyantak elő a torkomból, hol hangosabban, nem tudtam gátat szabni ezeknek, de most nem is volt bennem semmi más, csak az, hogy átadjak magamból mindent, amire szüksége lehet... lényegében rám... rám van szüksége. Annyira, mint nekem most rá. Éhezem arra, hogy szeressenek, hogy törődjenek velem... és ez az összefonódás, a  tökéletes összhang minden képzeletet felülmúl. Voltak már viharos kapcsolataim, furcsa beszélgetéseim, egyszerű, alkalmi viszonyaim, és nem tudtam eldönteni, holnap mi vár majd ránk, közösen megyünk-e tovább, vagy külön válunk, az útjaink többé nem keresztezik egymást... de ez most nem is érdekelt.
Egy apró mosoly jelent meg a szám sarkában, mikor hirtelen helyet cseréltünk, felém kerekedett, és a kezeimet a fejem fölé szorította. Éreztem egy apró verejtékcseppet a halántékomon, szinte ezzel együtt érezve a sós nedvesség ízét a számban, ahogyan végignyaltam alsó ajkamat. Meleg volt, a teste tüzelt, szinte megégetett, ahogyan mellkasa melleimet érintette. Fokozta azt, amibe én az imént belekezdtem, lábaim csípője köré fonódtak, és kezeim ugyan néha megrezdültek, szinte reflexszerűen, hogy megérintsem, de mindez automatikus volt részemről. Fogalmam sem volt arról, hogy mindez olyan gyorsan, hirtelen fog beköszönteni, mint eső az őszi melegben, amely kellemesen lehűti a testet... most éppen fordítva történt... ami készült ránk törni, valami forró volt, valami igazi, égető tűz, amely már bizsergetve masszírozta a gerincem vonalát, míg összerándítva a testemet, ki nem tört belőlem...



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 26, 2015 12:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

18+




Vicky & Thadeus
 

Érzem, hogy karcsú teste újra és újra megfeszül, mintha belső vívódás gyötörné. Ezért vonom hát folytonosan pillantásom tüzébe a zavartan, mégis lelkesen csillogó szempárt,  hogy megerősítsem, mindez nem bűn. Bukjunk együtt le a feneketlen mélységbe, nincs mit veszítenünk. Ő az én múzsám, aki újraalkotásra késztet, egyben ő a műalkotás is. Az a tökéletes teretmény, mely kezeim alatt formálódik, és formál át engem is. Eltaszít, és magához ránt, mintha halálos táncot járnánk, amelybe mindketten belehalunk megannyi alkalommal, hogy egy párként keljünk életre. Azt mondják figyelni kell a nagy Ő feltűnésére. Most már tudom, több ilyen is létezhet. Az, aki volt az életemben, elveszett. Hogy közel másfél évvel később egy másik nagy Ő jelenjen meg a semmiből. Nem számít az, hogy ő csupán azt érezheti, hogy sebtapasz vagyok a magányos éjben, nekem most akkor is ő a minden. Az, aki nem pusztán a feszültséget öli ki, testi valójában is eljuttat abba a kéjes állapotba, amelyről régen lemondtam, pontosan tudván, hogy életem ezen fejezetének már leáldozott. Vicki történelmet ír, szinte kiradírozva azt, amely engem ilyenné formált.
Talán olyan férfira lett volna szüksége, aki azonnal elveszi, amire vágyik, és szenvedélytől fűtve szorítja le a földre. Engem először rosszifúnak címkézett, majd ráébredt, talán sokkal közelebb állok a tisztességeshez.  A végtelenségig bizonytalan, magára hagyatott valaki, aki már nem is nagyon reménykedett, hogy van még számára kiút ebből az érzelmi pöcegödörből. Hogy aztán feltűnjön a barna csodahattyú, és lenyúljon értem. Ahogyan ő tette korábban, most én nyúlok az álla alá, hogy érezze, megfog a tekintete, abban vesztem el. Onnantól tudtam, hogy többé már nem lesz más az életem, amint megpillantottam. Leszögezhettem, hogy bár kilépek majd a küszöbön, ő fog a fejemben járni, ám úgy, hogy még el sem bírtam szakadni tőle, tudom, hogy nem csak a ma estére kívánom őt, s nem csak mint szeretőt. Tagadhatatlan, oly mértékben a világom lett pillanatok alatt, hogy képtelen lennék csupán a testiségre gondolni vele kapcsolatban. Ám, hogy mindezt ki is mondjam? Félelmetes lenne, abban biztos vagyok. A gyengébbik nem, csábítást, erőt keres bennünk pasikban, nem elanyátlanodott kiskutyát. És vajon mit is adhatnék neki? Az erő ott él bennem, ám ki kell csomagolnia, és nem merhetem remélni, hogy van hozzá türelme. Minden amit adok, önzetlen, feltétlelek nélkül.
S nem sokkal később, hogy mégis kimondtam, tudnám őt szeretni, szeretem is, mert nem kellettek ehhez újabb évek, itt zihálunk egymás karjaiban, vágytól feltüzelve.
Próbálnék még gondolkozni, ám ahogyan az ölembe fészkeli magát, egyszerre lesz rajtam urrá a szorító érzés, s a vágy, hogy felfedezzem teste rejtett zugait. Egy pillanatra felnyögve hunyom le a szemeimet, hogy aztán ismét kinyissam. Álmomban sem vágyhattam volna tökéletesebb megváltóra, mint ő, és ezt ki is fejezem. Megtalálom önmagamat, ahogyan legyűrve a félelmet felpillantok rá, és most félretéve minden bizonytalanságot, férfiasan merülök el a tekintetében, és a romantikát mellőzve keményen, vadul csókolom meg. Hagyom, hogy kitartson, és ne induljon meg, hogy mindketten érezzük a pillanat tökéletességét. Aztán pár taktusig diktálja a tempót, ám eljön az a pillanat, amikor azt akarom, hogy érezze, kell ő valakinek. Határozott mozdulattal szorítok rá a csípőjére, hogy megállítsam, és egyetlen, gyors mozdulattal emelve őt fordítsam át a hátára. A karjait a feje fölé emelem, hogy korántsem gyengéd csókjaimmal borítsam el a nyakát, és a kebleit. Innentől már nincs megállás... Száguldunk a mennyekbe fel.





Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére Go down
 

Hatvanhatos út

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: A határokon túl
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Pént. Május 25, 2018 12:12 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3