Share | 

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Kedvenc dal :
Payphone



A poszt írója Thadeus Neubauer
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 01, 2015 7:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next




Vicky & Thadeus
[You must be registered and logged in to see this image.]
  - Ugyan... – Horkantok fel édelgő mosollyal, s a tarkómon simítok egyet végig. Pár pillanatig merőn nézem őt, majd egyszerűen vállat vonok. – Eljöttél, és ezt értékelem. Ne legyél telhetetlen, hercegnőm. – Nem fogok még mélyebben merülni az emlékezés mocsarában. Neira meghalt, és soha többé nem jön vissza. Ha véletlenül ismerne olyan varázslatot, amivel mégiscsak túlélné a sötétséget, akkor sem keresett, így a történetünk örökké nyitva marad. Bármit is teszek, el vagyok átkozva, és nincsen az a csillogó szemű lányka, aki el tudná feledtetni azt, ami történt, bár be kell vallanom, pillantásai megrezdítik a hideg kőfalakat, amiket emeltem magam köré. Hiába mondott kezdi feladni a tippelgetést, miszerint mégsem vagyok annyira rosszfiú, meg kell értenie, nem tudok vele úgy bánni, ahogyan megérdemelné. Vagy már én skatulyázok? Ahogyan időnként rámnéz, és már kifejtette, miért kéne mindenkivel porcelánbabaként viselni? Félek, hogy összetöröm? Ha valóban évszázados boszorkány, akkor az enyémeknél rosszabb emlékeket is láthatott, mégsem tört alattuk össze. Ami az illeti, kisugárzása alapján egy magabiztos, kezdeményő személyiség, míg én már a jelenlétemmel is borongóssá varázsolom az amúgy ránctalan kis homlokát. Türelmesen hallgatom, miközben vetkőzünk a szoba hőfokához alkalmas szerelésre, hogy módjában lenne akár bántani is engem, ezúttal nincsen tűzgyújtó kedvében.
Az érdekes az, hogy még ha nem boszorkány lenne, emberként is oly empatikus, hiszen átlát a szitán, a kifejzetten seggfej viselkedésen túl van még bennem jóság, a történtek nem tudták teljesen kiírtani belőlem.
- Mellőlem viszont elhullani szokás, rajtam van az öröklét átka, és nem tudok szabadulni tőle. - Ismerem be félrenéze a barna szempártól. Bármilyen erősek is voltak a farkasok, akiket kineveltem, előbb utóbb utól érte őket a vég, és porrá lettek, mint a halandók.
Nem véletlen, hogy viszonylag keveset töltöttem a civilizációban, a jelenlétemben kevesen érezték komfortosan magukat, hiszen keserűségem az acélos akaraton is átüt, ember legyen a talpán aki ezt elviseli. Vicki-vel valamiért nem vagyok annyira nyers, mint kezdetben hittem. Már a bárban ahogyan eltettem a cigit, már az is jelzésértékű volt, hogy talán ez esetben nem csupán a magány jut osztályrészül. Ha megtenném, azonnal összetörne a varázs, amely különös módon mellém láncolja az enyébként csinos hátsóval megáldott barnát.
- Az útmutatás már nekem sem osztályrészem, ellenben az a nyitott könyv fogjuk rá... akár érdekelhet is. - Nem is tudom, hogy mit mondok éppen ki, lehet, hogy csak a töreténetére vagyok kiváncsi, vagy mint nő keltette fel a figyelmemet?  Nyilván a Neira-mentes időszak után férfiként muszáj volt valahogy levezetnem a feszültséget, és aligha sikerült volna ez nőnemű egyedekkel, egyszerűen senki esetében nem voltam ráhangolva, hogy lépjek, vagy fogadjam a közeledést, így aztán szép lassan eltávolodtam a vonzódás szabályaitól, megszűnt az, amitől úgy igazán férfinak érezhettem magam, ezért is huny ki lassan a harcos-énem.  Egészen mostanáig, hiszen most már fogjuk is egymás kezét. Bár tudnám, hogy mi visz rá, hogy engedjem, vagy hogy megtegyem. Egyátalán mit akar tőlem? Ha túl lenne azon a szakításon, ilyen csinos pofival biztosan találna magának amolyan igazi rosszfiús hímet, még egy háremre valót is.
- Képes lennél lemondani arról, hogy megismerj... ez igazán álszent, és nem is igaz. – Mondom ki kaján mosollyal, mint ahogyan és sem vagyok az a vigasztalós típus. Őszintén szólva szar ügynek gondolom, ami vele történik, mindenkinek megvan a maga keresztje. De akkor mi a fenét kezdünk itt egymással? Amikor elhúzza a kezét, azt hiszem, hogy megjött a vacsora, csak elgondolkoztam, így én lepődöm meg a legjobban, amikor ajkait a sajátomon érzem, tarkomon pedig cirógató ujjait. Ösztönösen nyitom szét a szám, szinte hivogatóan, farkasként sosem a józan eszem vitt előre. Ezidág... Mert bármilyen is édes is, az a vad tánc, amelybe hív, már a harmadik lépésnél mormolok bele mindebbe.
- Na ezt... ne! - Tolnám el, hogy aztán magam is meglepődve a tettemen finoman, meglepően gyengéden szaladok végig ujjaimmal az arccsontján, hogy beletúrjak a szinte ébenszín tincsekbe, miközben ismét visszahunyom a szemem, és megharapom az ajkát, hogy visszaengedjem a varázslatosan csapkodó halacskát a fogaim közé. Itt történik meg a kopogás, megjött a vacsoránk. Fájdalmasan szakítom el magam, hogy felálljak, és némi komor pislogást vessek a lányra, aki ezt volt képes művelni velem. Az ajtóhoz lépve engedem be a személyzetet, akik gurulós kocsin tolják be a rendelésünket, majd miután kaptak némi aprót, távoznak is. Szótlanságba burkolózva nyúlok a tányérom után.




♫ When I Get You Alone ♫ ♠ Aktuális viselet ♠ @
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Kedvenc dal :
Titanium
Tartózkodási hely :
の all around the world
Hobbi & foglalkozás :
の ex-student
Humor :
の old... a little



A poszt írója Victoria D. Morrison
Elküldésének ideje Kedd Márc. 31, 2015 8:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Let's be clear, I trust no one
thadeus && vicki

Skatulyák. Talán ő az első olyan ember, aki azt mondja, hogy inkább soroljam őt mindennemű gondolkodás nélkül egy bizonyos csoportba, mintsem hogy beszélnie kelljen róla. Egyelőre még nem tudom, hogy ez előny vagy hátrány, nem mintha én annyira hagynám, hogy eltitkoljon előlem bármit. Ha csak két napunk is van... a nagy dolgok hirtelen történnek.
Hát csak apró mosolyra húztam a számat, hiszen miért vágjak mufurc pofát, miközben ő is nevet? Eléggé nyersen, de nevet. Jobb nem durcázni, mielőtt kirak a küszöbre.
- Ó, dehogynem! Ennél önállóbb döntésed még sosem volt - kacsintottam rá szemtelenül. Végül is, játhatszánk millió meg egy szerepet, elfedhetnénk egymás elől, kik vagyunk, vagyis... én biztosan megtehetném, nem esne nehezemre. De miért adnám ki magam másnak, miközben tudom, hogy ez vagyok én? És jobb, ha ő is tudja. Egy mindenlében kanál, okoskodó, őszinte boszorkány... és ahogyan előttem is nyitva az ajtó, úgy előtte is. Bár egyelőre azt hiszem, nem örülnék neki, ha elmenne, vagy menekülne. Nem mentem olyan messzire szavakkal, hogy keresnie kelljen a kiutat innen. Vagy a társaságomból.
[You must be registered and logged in to see this image.]
A pillantásom pár másodperc erejéig az ajtó felé tévedt. Ugyan nem tudom, itt milyen gyors a kiszolgálás, de azt hiszem, hogy a kaja sosem jöhet rosszkor. Főleg ebben a helyzetben. Egyelőre még nem tudok rájönni, vajon mi lesz ebből az estéből. Már csak azért sem, mert sosem voltam könnyűvérű nő, de voltak bizonyos helyzetek, amikor nem attól függött az egész, hogy az vagyok-e vagy sem. Ez millió más dologtól függ, még a világ legprűdebb nőjét is képes elragadni valami, amit egyszerűen kémiának és vonzódásnak neveznek. És azt hiszem, hogy ez a jelenlegi helyzet... talán azért beszélek és gondolkodok ennyit, mert addig sem arra gondolok, vajon közöttünk ez a két dolog mennyire működik.
- Hm - gondolkodtam el, majd elmosolyodtam. - Vannak rosszabb napjaim, akkor kicsit hézagosabban működik a kontroll bennem, deee ez a mai nap nem olyan nap... tökéletesen ura vagyok a képességeimnek. Nem foglak felgyújtani álmodban... remélhetőleg. Akkor sem ha szerinted rászolgáltál - húztem el a számat kissé viccesen, majd halkan felkuncogtam. Miért szolgált volna rá? Újabb rejtély. Hogy mikor fogok én ezekre a kérdésekre választ kapni? És még azt hittem, hogy mi nők vagyunk olyanok, mint egy labirintus... a fenéket.
- A szárnyaim már régen letörtek,s belefáradtam más emberek védelmezésébe és abba, hogy meg akarok érteni mindent... de vannak furcsa kivételek - vontam egyet a vállamon. - Én olyan vagyok, mint egy nyitott könyv, szóval... már nem tudnék hová tárulkozni... szivi - mondtam, beleharapva alsó ajkamba, mikor a pici jelzőt odabiggyesztettem a mondatom végére. Ha neki szabad, nekem is. Nem mintha attól függene, hogy ő mit enged meg magának velem szemben. Értettem persze, hogy mire vonatkozik, de ismét a gondolatok... minden lépésemet meg akarom gondolni, nem akarok elsietni semmit, és úgy egyáltalán... felnőtt ember vagyok, valószínűleg ő is az.
Nem nagyon kellett húznia, leültem mellé, és egy apró sóhaj kíséretében kerestem meg ismét a tekintetét. Talán az előbb azért volt olyan nagy szám, mert míg ő ült, én álltam. Most viszont így, szem magasságból... nem is tudom, mintha biztonságot adott volna a tény, hogy bizonyos értelemben én vagyok "felül". De ez a tényező most megszűnt.
Lenéztem a kezére, amely az enyémre fonódott, majd halványan elmosolyodtam.  
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Semmit sem muszáj mondanod, ha nem akarsz. És nem fogok a... fejedbe sem nézni engedély nélkül, nem érezném... fairnek - köszörültem meg a torkomat, de valamiért minden szó amit mondani tudtam volna, megakadt valahol félúton. Az egész annyira nevetségesen egyszerű, mégis túlbonyolítom éppen. És azt sem tudom, vajon miért érzem azt, hogy meg akarok tenni valamit, amit kerültem hetekig, sőt hónapokig, mióta Gabriel eltűnt. Itt a válasz a kérdésre, itt az a bizonyos vonzódás, amelyet ha ő nem is akar észrevenni, de én érzek. Nem is tudom, és nem is akarom elnyomni, egyszerűen csak élni akarok valamit, amit egyszer már elvettek tőlem, és esélyem van arra, hogy ismét éljem... meg kell becsülnöm. Nem sírással és nem élet-kerüléssel. Hanem ezzel... ezzel itt.
Hát kihúztam a kezemet az övéből, majd lassan emeltem fel azt, ujjaim végigfutottak tarkóján, majd minden szó vagy apró jelzés nélkül döntöttem; megcsókoltam. Hirtelen döntés volt, lehet, hogy öt másodperc múlva megbánom, de azt hiszem, hogy nem. Semmi sincs kizárva, talán lökött nőnek fog nézni, vagy elkönyveli, hogy mégis könnyen kapható vagyok, de ez már igencsak mellékes. Nincs minden felett hatalmunk. És miközben lehunyt szemekkel ajkaim megízlelték az övét, ujjaim elvegyültek rövid hajában.



|| [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Kedvenc dal :
Payphone



A poszt írója Thadeus Neubauer
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 30, 2015 7:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next




Vicky & Thadeus
[You must be registered and logged in to see this image.]
 Nem igazán vagyok tisztában a a pontosan múltjával ahhoz, hogy tudjam, más mint a többi. A saját tapasztalataimra vagyok kénytelen hagyatkozni, amiben nagyon szerepet kap az, hogy bizony manapság a lányok elvárják a vadfeminizmus ellenére, hogy a srác kezdeményezzen, viszont bármikor nemet mondhatnak. A lovagiasság ugyan már kihalt a világból, és összemosódtak szerepek, ám a lányok hajlamosak mindkét nemből a számukra kényelmesnek tűnő szálakat választani.
- Talán mert feleslegesnek érzem magamról fecsegni? Nem szeretnék csalódást okozni, így nyugodtan skatulyázz valami rosszfiúnak, vagy fényes páncélú lovagnak, amelyikhez éppen kedved tartja. – Nevetem el magam nyersen, és bár nem tudok a velem való képzelgéseiről, pont az az érdekes, hogy bennem felmerülnek bizonyos dolgok, és ha nem lennék ekkora seggfej, akkor talán már léptem is volna azon túl, hogy motorozás közben egyszer finoman végigsimítottam a térdén, valahol nem érzem azt, hogy túl sok odafigyelés, vagy gyengédség szorult volna belém. Minden ami volt, elmúlt. Akárcsak a fodrok a tó vizében, miután követ hajtottál bele, előbb utóbb kisimul.
Miután megrendeltük a vacsorát, felsétálunk a szobába, hogy belakjuk azt. Egyetlen éjszakáról lesz szó, reggel már állunk is tovább. Nehéz elképzelni, hogy egy szobában leszünk, minden gesztusára csak úgy süt a nőiesség, illata valóban fenségesen hatol érzékeny orromba, zavart keltve minden érzékemben. Zordan meg kell ráznom a fejemet, hátha kissé kitisztul. Ezért is vetem fel a tényt, hogy a földön fogok aludni, nem fogok közösködni vele az ágyon, hogy aztán rám süthesse, hogy olyan vagyok mint a többiek. Nem szokásom tárgyként kezelni a nőket, nem ő lesz az első, akivel ezt megteszem.
- Nagyszerűen csinálod, hogy még az önálló döntés jogát sem hagyod meg. – Bólintok továbbra is komolyan, mert bár a gesztus valóban kedves, csupán nem érzem azt, hogy felém jogos lenne. Még mindig zavar, hogy úgy kezel, mintha valami rendes faszi lennék, csak mert nem küldtem vissza az anyjába, mintha oly nagyon társaságra vágytam volna. Nem tudom, hogy ami köztünk szövődik, barátság, haverkodás, vagy nőként kéne rá tekintenem? Kora folytán már nem kamasz csitri, aki nagy szemekkel nézi végig elrablását, vélhetően indokolatlannak érzi, ahogyan bánok vele. Eddig is sejtette, hogy nem vagyok egy nagy dumás, a tőmondatok nálam az olyasmiknél ki is merülnek, hogy faszom... leszarom... Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem vagyok arra kiváncsi, hogy a másik mit akarna mondani, csak éppen ritkán kérdezek vissza, mert már az is azt takarja, hogy érdeklődnék én, csak nem akarok még ennyivel sem kitárulkozni.  Minden mozdulatát akaratlanul is követem a tekintetemmel, miután ledobtam magam a pamlagra, várva a vacsorát. A hotdogon kívül idejét sem tudom, hogy mikor ettem utoljára. Talán tegnap éjjel, amikor  véletlenül összedobtam magamnak valami tésztát.  
- Akkor fogjuk a korodra, hogy képes vagy nem oldalba kapni valami varázslattal boszorkány? Rászolgáltam. – Itt elmosolyodom, hiszen kár lenne belemásznia az elmémbe, pedig megtehetné, hogy lássa az összes szenvedést, amit átmentem. Tulajdonképpen amit akartam, azt közöltem, de valami túl személyes, nem rá tartozik, főleg ha ő maga sugalta azt, hogy tovább kell lépni, úgy életet kezdeni, levonva a tanulságokat a szakításból. Így belegondolva nem tudom, hogy másokét hogyan kezelni, hozzám hasonlóan keserű sors, csak míg nekem a tetteim alapján, neki a vérében van a kárhozat, a boszorkányok buja aurájukkal szinte vonzzák azokat, akik összetörik a szívüket.  
- Nyílt kártyák, ez igazán remek... Valami önjelölt angyalnak hiszed magad, hogy mindent tudni akarsz, vagy csak te tárulkozol ki szivi? – Kérdezem, egyértelműsítve, hogy különös hatással vagyunk egymásra,  nincs mit magyarázni. Ha lát bennem valamit, lényegében halálosan mindegy, hogy mit, úgysem áll módomban erősíteni, vagy elfedni. A szimpátia, vagy éppen a vonzalom nem módosítható, bárki bármit mond. Odanyúlok érte, és lehúzom magam mellé az ágyra, míg én felülök.
- Ha akarom, bármikor megadhatom neked az emlékeimet, vagyok annyira idióta, hogy engedjem, hogy belémláss... A kérdés, hogy akarom-e, hogy az én szememmel láss. Talán jobb lenne legalább valamit mondanom, nemigaz,  hercegnő? – Kulcsolom rá ujjaimat finom bőrére, átfogva a kezét.  



♫ When I Get You Alone ♫ ♠ Aktuális viselet ♠ @
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Kedvenc dal :
Titanium
Tartózkodási hely :
の all around the world
Hobbi & foglalkozás :
の ex-student
Humor :
の old... a little



A poszt írója Victoria D. Morrison
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 9:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Let's be clear, I trust no one
thadeus && vicki

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ooooké! Az én lelki világom érdekes. Az övé nem. Most akkor hogy is van ez? Lehet, hogy neki nem érdekes a sajátja, de hát engem sem érdekel az enyém... már eléggé régóta. Kivéve mikor éppen arra hajtok, hogy sajnáltassam magam. Tény, hogy rekorder vagyok az utóbbi időben ilyen szempontból.
- Máris megkönnyebbültem. - Egy pici fintor jelent meg az arcomon. Miből szűrte le, hogy nem akarom sokáig élvezni a társaságát? Vagy csak úgy mondja, mert nincs jobb dolga. Neki sem. Na jó, a pillanását nem tudom elkerülni, szóval már csak emiatt sem veszem halálosan komolyan ezt a mondatot
- Hm, de azt még nem tisztáztuk, hogy te miért vagy ilyen... nem is tudom - köszörültem meg a torkom. Kétlem, hogy szakítás állna a háttérben, habár lehetséges. Nem lehet kirázni az ég világon semmit, de az bizonyos, hogy én itt nem állok meg. Túl kíváncsi vagyok, és amennyire próbálja elfedni magát, én pont annyira akarom őt ismerni. Talán azt hiszi, hogy megszabadul tőlem két nap után, de téved. Kivéve ha megtudom a történetét, és kiderül, hogy tényleg olyan, amilyennek mutatja magát. Akkor azt hiszem, alaposan kiábrándulnék, bár kétlem, hogy tényleg csak ennyi lenne ő. Apró jelzések mutatják, hogy ennél többről van szó... és ez nekem pont elegendő. Ó, de még mennyire!
Visszakérdezett. Ha most nem is, egykoron biztos volt benne némi úriember. Most csupán viszont azért kapta ezt a jelzőt, mert egyes férfiak mellett ő tényleg annak számít. Magam sem tudom, hogy miért mondtam ki ennyire nyilvánvalóan a gondolataimat, habár nemrég még azon az elméleten voltam, hogy egy vérbeli rosszfiú ő is... nem a legrosszabbik fajtából, de az.
Sejtésem sincs, hogy milyen gondolatok futottak át rajta, mikor azt mondtam, felőlem aludhat velem egy ágyban. Ahhoz ismernem kellene némileg a gondlatait, de meglepő módon nem engedett túl nagy betekintést az életébe. Ami nem is probléma. Több jut nekem. Imádok búrákodni, és ami azt illeti, most egy eléggé mély vízzel találtam szemben magam. De minél mélyebb, annál izgalmasabb és rejtélyesebb... remélhetőleg a legalján nem egy cápa vár rám, még ha ez egy röhejes hasonlat is.
Nézegettem az étlapot, de végül az egyszerű sült krumpli mellett döntöttem mindennemű velejáró nélkül. A saláta maradjon meg a nyulaknak és kecskéknek, este pedig már egyáltalán nem szoktam húst enni, szóval marad az utolsó szénhidrátbomba, ami szóba jöhet.
Amint ő is leadta a rendelését, követtem, és rögtön végigpásztázott a szemem a kissé egyszerű, de otthonos szobán. Az ágy nagy, a tévé is nagy, a helyiség viszont bámulatosan szép, de eléggé eltér a Mystic Falls-i hotelszobák berendezésétől. Nem mondanám, hogy tartós ideig itt tudnék maradni, de egy éjszakára tökéletes.
Míg ő az ágy szélére ülve meditált, én levettem a kabátomat, és mellé dobtam az ágyra, de a tekintetemet rajta legeltettem.
- Tudom hogy szeretnéd ezt hallani, de akkor sem fogok hálózsákban aludni, ha ez a bizonyos velem alvás csak eme tény elhangzásakor válna lehetségessé - fontam karjaimat a mellkasomra, majd félrebillentettem a fejem, és megtámasztottam hátsó felemet az ággyal szemközti asztalban, így álltam meg vele szemben. - Felőlem játszhatunk nyílt lapokkal. Ha te nem is, én azokkal fogok játszani - vontam egyet a vállamon. - Régen elmúltam már huszonegy, sőt! Azt hiszem, már ennek a tripláján is régen túl vagyok, de a matek nem az erősségem - sóhajtottam fel. - Tudok kezelni bizonyos helyzeteket, és ez is közéjük tartozik. Főleg hogy azt hiszem, téged sem most engedtek le a falvédőről... szóval mondhatni, mindketten régi kiadások vagyunk... egy frissnek tűnő csomagolásban - mértem végig, majd megköszörültem a torkomat. Talán túl sokat beszélek, mondjuk nemcsak talán, hanem biztos. Eddig sem fogadtam túl jól, hogy kislányként kezeltek, de jó, ha tudja, hogy jóval idősebb vagyok annál, hogy hercegnőnek higgyem magam, vagy hogy úgy kezeljenek. - Szóval nem érdekel, egy ágyban alszunk, ügy lezárva - mondtam aztán. Hát, erről ennyit. - Vagy ellent mondasz egy hercegnőnek?


|| [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Kedvenc dal :
Payphone



A poszt írója Thadeus Neubauer
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 8:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next




Vicky & Thadeus
[You must be registered and logged in to see this image.]
   Karbafont kézzel méregetem, már megint úgy érzem, hogy ez a motyogás valami zavar jele lehet. Valami szikra táncol köztünk, és már másodszor szökik meg velem, ezúttal hosszabb lélegzetvételre, ám én a hippi külső ellenére sem érzem magam feljogosítva, hogy egy fiatal erényébe másszam bele, akár lelkileg is. Ahogy mondta, bármennyire is odavágós stílusom volt, mindig voltam annyira korrekt, hogy ne bántsam igazán. Még az álcám is pocsék, remek...
- Bennem nincsen semmi érdekes, remélem nem fogsz faggatni. Azt kifejezetten rühelleném. Ez az utazás nem erről szól. A lelkivilágod valahogy érdekes, nem kell kölcsönösnek lennie. – A hangom most is bársonyos, sehol a kioktató él, nem tudok vele keményebb lenni. Tudom, hogy kihasználhatnám a helyzetet, talán vissza sem utasítana, minden érintésemért úgy tűnt, hogy ha nem is rajong, bizonyos fokig felvillanyozza.
- Ne aggódj, nem kell sokáig elviselned a társaságomat. – Szólok vissza élesen, őziketekintete ellenben pajzsként szolgál, hárítja az arroganciát, így vissza is küldöm felé, amolyan lehengerlő pillantás kiséretében. Enyhén szólva is fel van vértezve azzal, hogy ne vegye magára azt, ami nem inge. Bár én lennék lelkileg ennyire összeszedett, és harmónikus. Jobb is, ha gyorsan indulunk, és nem folytatódik az eszmecsere, ami az utolsó percekben kialakult. Nem igazán öltözött át, nem is volt rá szükség, megelőzően is csinos volt. Az úton nem hallom a zenét, amit a fülébe dugtam, nem is gond, a szél bőven átsüvít rajtam, és elmerülök a gondolataimban. Vagyok már annyira ösztönös motoros, hogy szinte tudat alatt váltok sávot, vagy éppen sebességet, fel sem tűnik, automatikusan repesztünk a cél felé, a hegyekbe.
- Azt már tisztáztuk, hogy szakítottál. Ennyire lelkizős alkat vagy, hogy nem tudsz továbblépni.  – Ez nem kérdés, egyenesen felszólítás arra vonatkozóan, hogy nála hol a kaki  palacsintában. Valóban lehetünk még jobban elszigetelve, ezen az estén ez jut, ha nagyon menni akarnánk tovább, majd korán nyugovóra térünk, és a kelő nappal célozzuk meg a kihalt csúcsot. Ott még a szarvasok is közel merészkednek, szinte sosem látnak embert, ezért nem félnek.
- Úriember? - Lepődök meg. Ha a lány annyira rámerőltette a bárban a rosszfiú klisét most a csúszka másik végére helyez el, mintha próbálna kiismerni. Attől félek, egyik sem vagyok már igazán, sikerült elvesztenem magamat. Valóban mindig is tiszteletben tartottam a gyengébb nemet, ám mellett sötét, szörnyű dolgokat tettem, ez is megállja a helyét.
Sokszor van egy olyan érzésem, hogy tényleg el kéne húznom, hogy soha többé vissza se nézzek ebbe a rohadt városba, ahol nincsen kiért, vagy miért maradnom. Még a saját leszármazottaim is a saját életüket élik. . Most még itt vagyok, a napommal, aki nem úgy tűnik, hogy nagyon prűd lenne, hiszen már az együtalvást készíti elő gondolatban. Átfut elmémen az, hogy az enyhén kényelmetlen lenne, hogy ha viszonylag kevés ruhában, érezve a haja, s bőre illatát, egymáshoz feszülve mennyire tudnék ellenállni a vágynak, amely egyfajta szerethiány is. Már nem tizenhat éves, nem rontanám meg a lelkét azzal, ha elveszem, amit akarok? Magam sem tudom...
- Megfelel. – Megint tőmondatokat használok, amely annak a jele, hogy járnak a fogaskerekek, érnek a dilemmák, amelyek azt húzzák alá, hogy ismét nem tudom, hogy ki is vagyok én. A rosszfiú álcájában élő hallgatag hős, vagy az, aki eleve szarik a világra, és sosem volt pozitív. Attól félek, hogy így a lány fogja eldönteni, hogy kit akar belőlem faragni. Egyszerűbb is lenne átadni az irányítást. Bólintok a válaszára, odalépünk a recepcióra. Kiveszem az egyetlen szobát, és odakérek egy étlapot. Megvárom, amíg a lány választ, magamnak egy hátszínt fogok kérni, mézes-vajas mártásban, hiába na, húsevő vagyok. Amint megkaptam Vickitől a zöld utat már megyünk is fel a szobába, amely egészen tágasnak bizonyul, franciaágyas, tévés változat, falusias, ám tiszta ágyneművel, a falakon tájképekkel. Behúzom magam mögött az ajtót, és lepattanok az ágyra. A kipakolás még várhat, legalábbis ami a tisztálkodáshoz kell, hajnalban úgyis húzunk tovább.
- Csak akkor alszom veled, ha ragaszkodnál hozzá, hogy különben te alszol a földön, ha nemet mondok. - Kissé szánalmas, hogy még egy ilyen dologban is kéretem magam. Nem szándékozom megcsáklyázni nőiességét, ám lenne értelme? Együtt aludni, még ha nem is történik semmi, igen intim dolog.




♫ When I Get You Alone ♫ ♠ Aktuális viselet ♠ @
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Kedvenc dal :
Titanium
Tartózkodási hely :
の all around the world
Hobbi & foglalkozás :
の ex-student
Humor :
の old... a little



A poszt írója Victoria D. Morrison
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 28, 2015 8:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Let's be clear, I trust no one
thadeus && vicki

[You must be registered and logged in to see this image.]
Hercegnő? Érdekes megfogalmazás, habár ezt elnézem neki abból az okból kifolyólag, hogy nem ismer, és nem tudja a múltam bizonyos állomásait. Egyelőre viszont nem akartam mélyebben beleártani magam a témába. - Talán igazad van - motyogtam csak ennyit egy apró mosoly kíséretében. Ha napokig egymásra leszünk utalva - én legalábbis biztosan -, akkor úgyis ki fog derülni egyetsmás, szóval nem részletezem életrajzom rögös pontjait. Az amolyan hercegnős hisztis lenne. De azt el kell ismernem, hogy van bennem egy piciny ebből a vérből, hiszen a szüleim annak idején nemes emberek voltak, vagyis... a felső tízezer tagjai.
- Remek indok. Túlságosan is. De... az érzés kölcsönös - szólaltam meg ismét, bár még mindig próbáltam nem egy könnyen kapható nő szerepében tetszelegni, és szerintem ez eléggé jól megy. Vagy mégsem? Saját magam viselkedését mindig nehezebben ítélem meg, mint másokét, de ez általánosságban így működik, vagy nem? Lényegében attól függ, ki mit ért az ismerkedés alatt.
- Holnap? - kérdeztem vissza, közben továbbra is kezemen éreztem az ő kezének szorítását. Nem nagyon akartam elhúzni onnan a sajátomat, hiszen egyrészt megfagytam, másrészt pedig egyáltalán nem volt szükségem arra, hogy udvariatlan és pofátlan szavak illetve jelzők érjenek, ha belépek egy ismeretlen helyre, ahol ki tudja, milyen alakok járnak. Csak könnyebb így, kéz a kézben... mindennemű.. érzés nélkül? - Ez jó hír... azt hittem, hogy tovább fog tartani - gondolkodtam hangosan, észre sem véve, hogy ezt kimondtam.
Nem is tudom, mi vegyült a hangomba. Nappal szerencsére meleg van, de nem a hegyekben. Szóval én, aki világ életében olyan helyeken élt, ahol meleg van és jóidő, ez most egy kisebb tortúra. Mindenesetre bízom benne, hogy ő nem az a fajta gyilkos, aki úgy gyilkol, hogy megfagynak mellette a nők. Na jó, ideje lenne lezárnom ezt a gyilkos-témát. Már nem is vicces.
- Akkor is így van, nem mindenki olyan, mint te - billent oldalra a fejem. A sajnos szót csak magamban tettem hozzá, majd tovább folytattam a gondolatmenetemet. - Egyesek számára hidd el, még az is külön probléma, hogy elmondja, lelép, szóval... mondhatni, te egy úriember vagy - sóhajtottam fel. Ezt tényleg kimondtam? Túlontúl zabos vagyok, és úgy tűnik, alkohol nélkül is tudok szarkasztikus lenni, de ezúttal ez nem rá irányult. Ezért is próbáltam meg kellemesebb vizekre evezni fejben, hiszen miről is volt szó? Viszlát, Mystic Falls, viszlát, problémák és Gabriel.
Míg egyedül maradtam, körbefordultam a helyiségben, különböző régiségeket figyeltem, amelyek valószínűleg azért jelentősek, mert az itteni történelemhez kapcsolódnak, és Thadeus hangjára figyeltem fel ismét. - Hm, szóval egy szoba? - fogtam meg ismét az előbb letett táskámat. Valamiért zavart a tény, hogy ez az ő útja lett volna, és miattam egy kényelmetlenebb helyzetet kell választania alváshoz. Röhejes, hogy emiatt bűntudatom van. - Nem vagyok már kislány - köszörültem meg a torkom, és belenéztem a szemeibe. - Azt hiszem, el fogunk férni egy ágyon is, elvégre... egy hálózsák... legutóbbi emlékeim szerint kényelmetlen tud lenni - nyeltem egyet. Túl sok a körítés, kevés a lényeg, de ha zavarban vagyok, sokat beszélek. Végül is, most nagyjából azt mondom neki, hogy aludjon velem egy ágyban. Remélem, nem gondolja, hogy ez másra is "felkérés" volt.
A lábaim elindultak előre, közben okosan mérlegelve a lényeges kérdést. Végül is... kaja, én pedig éhes vagyok. - Én eléggé öhm... elfáradtam, szóval a szobában kajálás valamelyest jobban tetszik - küldtem felé egy halvány mosolyt. Nem tudom, hogy ő mihez szokott igazából, de én nem készültem fel soha az éjszakázásra és semmi ehhez hasonlóra.


|| [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Kedvenc dal :
Payphone



A poszt írója Thadeus Neubauer
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 28, 2015 5:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next




Vicky & Thadeus
[You must be registered and logged in to see this image.]
 Tipikus, elkövettem a hibát, amit férfiember elkövethet, kimondtam, hogy valami komoly. A lányok szemében menthetetlen dolog, ha skatulyát húznak rájuk, aminek vagy meg akarnak felelni, vagy dacból direkt az ellenkezőjére hajtanak. Nem vagyok bocsánatkérős típus, ebben az esetben úgy vélem, legalább magyarázatot érdemel.
- Vagy inkább még nem sikerült kinőni az álmodozásból. A rideg valóság nem olyan, mint amilyenre a magadfajta hercegnők rá vannak készülve. – Valahogy mégis mosolyogni sikerül, és akaratomon kívül mégis minősítem mindezzel. Végülis simán lehet, hogy tévedek vele kapcsolatban, hiszen szóba elegyedett velem, az idegennel, eljött velem a város másik végébe, aztán most a vad senki földjére tartunk. A lényege a dolognak az, hogy régen sem értettem a nőkhöz, és most sem. De az észt aztán nagyon jól tudom osztogatni, miközben megy a búskomor önsajnálat. Talán még az merül fel bennem, hogy kárpótolni akar valamiért...? Miért tenné? Nem tartozik nekem semmivel.
- Azért viszlek magammal, mert meg akarlak ismerni. Ez megfelelő indok? – Ezzel nem mondtam semmit, így végképp nem tudok ráhúzni semmilyen halmazt, hogy vajon pusztán ismerősök maradunk, netán többet akarnék tőle. Magam sem tudom. Az egyértelmű, hogy valamiért nem kötődik túlzottan a városhoz, hogy ha kétszer egymás után kész ilyen gyorsan elszakadni, és mindkettőt az én kedvemért. Nem mondom, hogy a másodikat viccből mondtam, ám igenis meglepődtem rajta, hogy ajánlatnak vette, és már mehetünk is. Ez azért tényleg azt jelenti, hogy valamennyire érdeklődik irántam.
- Nem megyünk ma már tovább. Ha mindenképpen arra vágysz, hogy távol legyünk mindentől, holnap érünk fel a kulcsos házba. - Érdekes, hogy amennyire maga alatt van, mégis képes mosolyogni, vidámságot erőltetni magára. Mintha valami megmentési kényszere lenne velem szemben. Ez eleve hamvában holt ötlet, ám akkor miért hoztam magammal? Nem sikerül eldönteni, hogy mit is akarok. Az ideúton logikus volt, hogy oly szorosan simul hozzám, bukósisakot nem kapott, és boszorkányként sem hiányzik, hogy szétnyíljon a feje.  Elindulunk befelé, kéz a kézben, mert bár nem vagyunk egy pár, de ha már velem jött el, kitaposnám a belét bárkinek, aki meg akarja magának szerezni. Feltámadt volna a birtoklási vágyam? Meglehet. Túlságosan csinos és bájos ahhoz, hogy a szemem előtt kezdjen ki valakivel. Inkább ne is tudjak róla. Ha úgy alakul, hogy nincsen értelme, még barátkoznunk sem, úgyis elmegyek majd, miután visszavittem.
- Ezt azért erőlteljesen kétlem. - Ezúttal nem vagyok zord, de nem tudom elképzelni, hogy korábbi kapcsolataiban nem volt senki, aki egy kis kreativitással rendelkezett volna azon a téren, hogy nem szerveztek számára programot. Nem véletlenül illettem a hercegnő megnevezéssel. Az a típus, akiért rajongani szokás. Akiért olyan szinten megtesz mindent az ember, hogy kiszakad tőle a szíve, s lábai előtt hever. Ráadásul amióta ismerem, folyamatosan próbál lelkileg támogatni, holott nem kértem, és hálásnak sem tudok mutatkozni, ezzel viszont azt mondom, amit velem tesz, azzal igenis jobbá tette a napomat. Még ha csupán erre a rövidke kirándulásra szól a dolog. Beljebb lépünk, és amíg nézelődik, addig tárgyalok a recepcióssal, hogy aztán pár perccel később térjek hozzá vissza. – Az egybenyíló szobákról lemondhatunk. Egy szobát tudtam foglalni, majd alszom a hálózsákban. – Hoztam magammal azt is, a Sziklás hegységben többször megtörtént velem már az, hogy akár az erdőben tölötttem az éjszakát. Megszokható. Megkapom a kulcsot, és azon tűnödöm, hogyan érinti a dolog. – Lepakolunk, és itt eszünk lent, vagy kérjük a szobába a vacsorát?




♫ When I Get You Alone ♫ ♠ Aktuális viselet ♠ @
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Kedvenc dal :
Titanium
Tartózkodási hely :
の all around the world
Hobbi & foglalkozás :
の ex-student
Humor :
の old... a little



A poszt írója Victoria D. Morrison
Elküldésének ideje Pént. Márc. 27, 2015 5:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Let's be clear, I trust no one
thadeus && vicki

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Az életemben nincs olyan, ami egyszerűbb lenne... itt minden komoly - sóhajtottam fel. Nos, ebből talán rájön, hogy tényleg nem vagyok komolytalan kislány. Jó ideje már annak, hogy a világra jöttem, egyelőre még nem ismert céllal, de elvileg az ember célja mindig változik, ahogy halad előre az időben. Ez persze nem biztos, hogy igaz mindenkire.
Egyáltalán nem tudom, hogy mire is számíthatok ,de talán pontosan ez a kaland az egészben. Sosem éltem, pontosabban nagyon ritkán éltem a lehetőségeimmel, amelyek megadatottak volna, szóval ezen változtatni kell. Ha egy férfi fogja ezt elérni valami tó mentén, vagy panzióban, vagy tudom is én, hogy hová megyünk, akkor így lesz. Elég a marcangolásból, és ha nekem kell, hát őt is kirángatom belőle, bármennyire is mélyen süllyedt bele abba a bizonyos gödörbe. Na igen, meg vagyok áldva az ilyesmi tervekkel. Szeretem boldognak látni az embereket, még ha ez általában a sajátoméba is kerül. És néha nem az a legjobb megoldás, ha beszélünk a problémáinkról...
Csak suttyomban mértem őt végig, egyáltalán nem volt szükség az, hogy azt higgye, másféle szórakozásra is utazom, ráadásként az efféle terveit már ő is, és én is kiterítettük az asztalra. A szolgáltatásaink eme része szünetel.
- Persze-persze. De remélem olyan helyre fogsz elásni, ahol nem háborgatnak majd - billent oldalra a fejem. Szavai egyre inkább azt a bizonyos új célkitűzést lengetik előttem. Akkor is ki fogom deríteni, hogy ki ő, ha az életembe kerül. Na jó, ismerem én a témát, és nem hiszem egyáltalán, hogy bármi igazság lenne abban, amit mond. Maximum ő gondolja magáról, bár azt hiszem, hogy az egészet erősen eltúlozza. Vagy netán egy másik valaki mondta neki, hogy baj van vele, esetlegesen pár vélemény miatt marcangolja magát? Még nem tudom összerakni a képet. De ott van az, hogy még. Szóval bármi jöhet, ha törik, ha szakad, de meg fogok világosodni.
Egy apró mosolyt villantottam felé, mikor a nyűgjeimről tett megjegyzést, és nem kerülte el a figyelmem, hogy ő is elmosolyodott. Nem beszélhetek róla úgy, mintha ezer éve ismerném, de azt tudom, hogy ezt ma este még nem gyakran láttam tőle. Kifejezetten haladás. Vagy ki tudja, kinél mi az. Ehhez több kell egy óra ismeretségnél.
Magam sem tudom, hogy meddig tartott az út, mármint valószínűleg nem a végállomáshoz érkeztünk, hanem a sötétedés miatt egy kis pihenőhelyre, de most nem bántam. Nem szoktam hozzá, hogy túl sokáig üljek egy helyen, hát még egy motoron... kissé fáztam is, de nem vacogás szintjén, na meg próbáltam nem mutatni, hiszen még csak az hiányzik, hogy azt monda, milyen koloncot vett ő a nyakába.
Leszálltam, méghozzá a segítségével, majd ugyan nem kérte, de átvettem tőle a saját cuccaimat, megragadva a táska fülét. A másik kezem szóba sem jöhetett, hiszen azt meg ő ragadta meg. Eleinte meglepett, főleg azért, mert a jéghideg kezemet egy fokkal melegebb bőr érintette, ami jólesett.
Az épületre néztem, ami előtt megálltunk. Már a látványa is melegséget árasztott, hát még a küszöbét átlépve... egy pillanatra még átfutott rajtam a hideg, de csakis a váratlanul jövő meleg végett, és körülnéztem. Elég barátságos. - Még sosem jártam hasonló helyen - bukott ki belőlem, de nem néztem Thadeusre. Ideje lenne már a nevén szólítanom, de valamiért ez még nem megy reflexből. Amúgy sem beszélek túl sokat. A részletekre azonban kíváncsi vagyok, hiszen gondolom nemcsak egy szobát akar kivenni, hanem vacsora is... és ettől a nyál is összefut a számban, hiszen az illatok körbejárták a helyiséget. Nem voltam éhes az utóbbi időben, nem kívántam az ételt... azt hiszem, most egyszerre több tányérnyi kaját is meg tudnék enni, habár jobb lenne valamelyest a nőiesség minimális szikráját megőrizni.
  


|| [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Kedvenc dal :
Payphone



A poszt írója Thadeus Neubauer
Elküldésének ideje Pént. Márc. 27, 2015 1:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next




Vicky & Thadeus
[You must be registered and logged in to see this image.]
Tényleg nem érzi azt, hogy csúnyán bánnék vele? Lehet, hogy pusztán a modorom karcos, de legbelül gyengéd és figyelmes vagyok, ahogyan azt Neira is mondta annak idején? Bármennyire is keserű akarok lenni, a lány kihozza belőlem azt, amit Neira után több lánnyal sem sikerült egymásba gabalyodni, mindenkinek megvolt a saját élete, belső félelmeik, ám mintha Vicki rám lenne hangolódva, szinte vágyja azt, hogy beszéljek, hogy tárjam fel a titkomat, s miközben méregetem, elképzelésem sincsen, hogy miért teszi ezt? Meg akar talán menteni? Van értelme egyátalán ennek az egésznek?
- Ő volt akivel szakításon estél át...? Akkor nem is csupán szakítás volt, hanem valami komolyabb?  - Lehet, hogy az egészet félreértem, mert valami családi, rokoni, netán baráti kötelék is lehet a szerelmi szálon túl, akire most gondolhatott és elveszített. Én is egyedül vagyok, mégis ha kimondanám ezt, az olyan, mintha nem lenne létjogosultságom megszöktetni őt. Nagyon is van, tovább már úgysem tudom tetézni a bűnlajtsromot, így is halálbüntetés várna rám, ha megtudnák, hogy azonos vagyok azzal, aki innen majd kétszáz éve megszökött. Megérkezem nemsokkal később a főtérre, hogy elkezdjük a bepakolást. Azon tűnödtem a visszaúton, hogy vajon csak a hirtelen támadt ötletnek köszönhetően értékelem fel a külsejét, s a kedvességét. Lehet, hogy a bár, a kifőzde esti fényeinél az ember azt hisz amit akar, s valójában teljesen átlagos, sőt, érdektelen lányról van. Amikor ismét feltűnünk egymás közelében, egyértelműsíti, erről szó sincsen. Tisztán élt bennem az emléke. Pont ez nehezíti meg, hogy továbbra is kimért, szarkasztikus maradjak.
- Remélem akkor felkészültél:  te leszel a következő áldozat. Ha már úgyis minden ilyesmiben felmerültem nálad, elhiheted, nem jártál messze a valóságtól olyan tekintetben, amit rólam tartanak. - Az más kérdés, hogy milyen a hírem, csak az számít, ami valójában történt, ezt azonban nem feltétlenül kell tudnia. Miért is küzdenék a rámaggatott jelzőkkel? Egyértelmű, hogy hibás vagyok Neira halálában, ezen túl pedig már minden mindegy. A lánnyal azonban különös módon  nagyon egy hullámhosszon tudunk lenni, pedig elméletileg a a korát sem ismerem, bármennyi lehet a mágiának köszönhetően. Talán a keserűség miatt nem is nagyon érdekel. Egyenlőre azonban nem szándékozom teljesen feladni a terveimet, ha elmegyünk pár napra, akkor semmi értelme nem lenne még Mystic Falls problémáját is magammal hurcolni. Legyen ez holmi kirándulás, amelyre elviszem magammal a lányt. Nem merül fel bennem, hogy perverz az ötlet, több száz év is lehet köztünk.  Na nem mintha annak közelében lennénk, hogy hirtelen egymásra vetődünk, de akkor miért is jön velem? Puszta szeszélyből...?
- Legalább nem kell egyedül a hegyekben magamat sajnáltatnom, bámulatosan jobbnak igérkezik a te nyűgödet hallgatni.  – Finom mosoly, majd mégsem viszem tovább a gondolatmenetet, elveszem a csomagját, és berakom a poggyásztatóba, aztán már ülök is fel, hogy mögém pattanjon, ha megkapta a zenét. A napszemüveg fel, és már fordulunk is ki a város főtérén át. Rálépek a gázra, és a hegyek felé vezető autóút felé vesszük az irányt. Ahogyan az említve volt, másfél óra múlva már kezd lemenni a nap, lassan ideje lesz megállnunk. Nem terveztem nagyobb túrát, pusztán éppen annyit, hogy a természetben legyünk majd egy kicsit. Ha minden igaz, még valami horgásztó is van a közelben. Ami így első körben eszembe jutott egy hegyi panzió, amelynek aljában élőzene, szalonnasütési lehetőség, meg úgy általánosságban társasági összejöveteleknek megfelelően van kialakítva. A motor lámpája a biztonság kedvéért be van kapcsolva, nehogy elcsapjon minket valami kósza kamion. Befordulunk a panzió parkolójába, és a kirakott láncok egyikével megkötöm a Harleyt. Kiszedem a csomagjainkat, már jó messziről country zene szól. Miután lesegítettem a leányzót, kézen fogom, és megindulok vele befelé. Iparkodva, már elég hűvös van, ne itt fázzon meg nekem. A kézfogás csak egy szükséges óvintézkedés, ki tudja, bent milyen társaságra lelünk, akkor ne legyenek csak úgy bepróbálkozók, ha együtt vagyunk.



♫ When I Get You Alone ♫ ♠ Aktuális viselet ♠ @
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Kedvenc dal :
Titanium
Tartózkodási hely :
の all around the world
Hobbi & foglalkozás :
の ex-student
Humor :
の old... a little



A poszt írója Victoria D. Morrison
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 26, 2015 8:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Let's be clear, I trust no one
thadeus && vicki

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Az egyetlen, akinek hiányozhatnék, már nincs - jegyeztem meg, de hónapok óta először fordult elő az, hogy nem szakadt bele a szívem a mondat kimondásába. Egyáltalán, miért aggódom mindig emiatt? Lényegében ha azt nézzük, már a kötődésemnek is vége. A varázslatnak nagy eséllyel már nincs jelentősége, hiszen ha még továbbra is élne köztem és Gabriel között az a bizonyos láthatatlan kapocs, érezném, hogy hol van és hogy jól van-e. De nem érzek semmit. Talán akkor sikerült ezt ilyen szépen elintéznem, mikor észre sem vettem... hiszen valamit csak éreznem kellene. Vagy sem. Már... azt hiszem, nem is érdekel. Jobb, ha mással foglalkozom. És ez a fickó, nevezzük nevén, Thadeus, most olyan lehetőséget adott a kezembe, amelyen nem gondolkodhatom. Ez számomra már nem igazi otthon, a melegség minden csíráját kiirtották belőlem. Nem várom el tőle, hogy mutassa meg nekem, hol lehetek boldog, és hogy kivel, csak azt tudom, hogy túl sokáig fájt a fejem olyasmi miatt, aminek már vége. Vége.  
Halványan elmosolyodtam, de csak akkor, mikor hátat fordítottam neki, és elindultam a hotel irányába. Éreztem a hátamon a tekintetét, de nem szenteltem neki figyelmet. Most nem. Féltem, hogy ha túlságosan gondolkodni kezdek, talán még meggondolom magam, és ismét ott leszek, ahol voltam. De egyáltalán... az előbb még nem is ismertem! Csak megérte picit kimozdulni, és nem a falak magányában tölteni a napot. Talán azt hiszi, csinos küllememből kiindulva gyakran van férfi társaságom, de ki kellene ábrándítanom. Az utóbbi időben maximum egy-egy italt fogadtam el hímektől, de még azokhoz sem én ragaszkodtam.
A hotelba érve rögtön elővettem egy táskát. Rendelkezem azon ritka erénnyel, amellyel nem sok nő. Képes vagyok anélkül elindulni valahová, hogy tükörbe néznék, vagy hogy előtte órákat tollázkodtam volna a fürdőben. Nem csapkodom a tükör felületét, ha netán nem úgy nézek ki, ahogyan azt megálmodtam.
Felsóhajtottam, és nadrágokat, kényelmes pólókat, egy-két pulcsit és persze az elengedhetetlen fogkefémet is becsomagoltam. Nem akarom, hogy meglepetés érjen, na meg talán abban bizonyosak lehetünk, hogy nő létemre valamelyest jobban szeretem a tiszta körülményeket. Sok férfinak ez nem számít, talán ennek köszönhető, hogy ők tényleg minden túlélnek, mindegy, hogy hol és miért. Mi nők pedig sírva fakadunk, ha két percnél többet kell állni egy koszos helyiségben.
Nem vittem túlzásba a készülődést, csak cipőt cseréltem egy kényelmesebbre, illetve a nadrágomat váltottam le, de ez nem számottevő változás. A fejemre húztam egy kis sapkát, hiszen ez elengedhetetlen kellék, ha valaki motorral utazik. Ezt már Gabriel mögött megtanultam.
Időben érkeztem, hiszen már ott várt a főtéren, én pedig készségesen adtam át neki a csomagomat. Próbáltam nem telepakolni felesleges holmikkal, de ki tudja, hogy holnap mi válhat hasznossá? Csak ki ne rakjon valahol félúton. Vajon lenne hozzá szíve?
- Köszi - bukott ki belőlem, pár pillanatig időzve a gyönyörű kék szemekben, amikor a fülembe dugta a fülest, és megköszörültem a torkom, ahogy egy pillanatra ugyan, de bőre az enyémhez ért. A fene sem tudja, hogy mikor volt hozzám ilyen közel egy férfi utoljára, de nem is problémázom emiatt, nálam sosem merül fel olyan probléma, hogy muszáj bizonyos szükségleteket kielégíteni. Ebből a szempontból mások vagyunk férfiak és nők.
A zsebem túl kicsinyek bizonyult a készülékhez, így az övébe került, és kíváncsian hallgattam, vajn milyen zenei ízléssel találkozom. Hm, nem ábrádulok ki, ez nem olyan rémes, sőt! Úgy tűnik, ő maga is élvezi az ilyen típusú zenéket.
Ugyan nem tudtam, hogy hová megyünk, remélhetőleg olyan helyre, ahol végre felejthetek. És ő is, bár nem akartam magam beleártani az ő ügyeibe. Egy férfinak egy nő a legbonyolultabb gépezet, míg részemről ez fordítva van így. A sebesség egyáltalán nem zavart, igazából a végcél sem. Valami rémlett a kajáldából, hogy mit mondott, de nem érdekelt ez sem. Ez most megint nem arról szól, hogy hol.
A levegő hideg volt, de ő maga melegséget adott, főleg a tenyeremnek, hiszen ahelyett, hogy esetleg találtam volna más kapaszkodót, a derekát találtam meg ilyen célzattal. Nem vagyok nebánts virág, sok mindent túléltem már. És azt hiszem, hogy ő is. Az út közben nem sokat fogunk beszélgetni, a zene teljes mértékben szórakoztat, és most először a gondolataim teljesen új értelmet nyertek. Azon gondolkodtam, vajon hogy tudnám őt jobban megismerni, hogyan fogom kiismerni a múltját, azt, hogy miért ilyen... nem ismerem, talán sosem fogom, talán megbánom, hogy meg akarom ismerni, de nem érdekel... és minden, amit eddig gyötrőnek éreztem a városban, eltűnt. A városban hagytam mindent, ami eddig bántott.   


|| [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 03, 2014 12:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Hey siss
Meli && Tim


Lássuk, mikor megtudtam, hogy a nővéremmel több, mint kétszáz évvel idősebb nála, nem akartam elhinni, aztán mikor már betöltöttem a huszonhármat és feltűnt, hogy nem öregszem, akkor már kezdtem élvezni az életet. Hála a géneknek nem lettem egy elcseszett férfi. Jól nézek ki és ki is használom ennek előnyét. Bár az nem tetszett, hogy a nővérem ennyivel idősebb. Azt se értettem minek vállaltak gyereket, ha már van egy. Na, mindegy, már nem is tudnám megkérdezni. Meg, hát ha meg is kérdezném úgy járnék, mint eddig kikerülnék a válaszomat és mindenről beszélnének csak nem a lényegről. Ehhez nagyon is értettek.
Mióta kiderült, számomra, hogy a test nincs meg, de a lelke még valahol ezen a világon repdes megkönnyebbültem. Mert az azt jelenti, hogy vissza tudom varázsolni. Még ha nem is használom ezt a fantasztikus tulajdonságomat. Régen imádtam varázsolni, mindig lenyűgöztem az embereket, micsoda képességeim vannak. De mióta vámpír is vagyok, nem nagyon van rá szűkségem, de most lesz. Amint a kocsim motorházát felnyitottam a gőz szinte pofán csapott. Halk káromkodásba fogva csaptam le vissza a tetejét. Nem hiszem el, hogy ennyire felelőtlen lenne.
[color=#5e4939]- Nekem ez minden napos, szellemek, vámpírok, vérfarkasok. – vontam meg a vállam. Remélem azért arra rájött, hogy nem vagyok egy szokványos ember, aki most éppen akar szívrohamot kapni, mert hallucinál. így jár aki a tűzzel játszik, ne csodálkozzon, hogy nem maradhat ember. És csak lebeg.
- Azt meghiszem. – vágtam egy fintort, sosem voltunk jó testvérek, ez van, ha a nővéred majdnem háromszáz évvel idősebb nálad. Még néha az öt évet is soknak tartják nem, hogy a háromszázat. Normál esetben nem lehetnénk azok, de i mondta, hogy normálisak vagyunk? Mellesleg, simán azt hiszik, hogy a bátyja vagyok, mert idősebbnek tűnök. De ez csak a látszat, és jól tudjuk a látszat csal.
- Jobbik esetben az férjed lennék. – hajoltam meg előtte, színpadiasan. Először arra gondoltam, hogy beetettem, hogy valóban nem ismer és igazat mond, mert ha csak kamuzik, ezt nem hagyná annyiban. Felcsattanna és közölné, hogy egy bunkó vagyok, aki kihasználná, hogy nem emlékszik semmire. Mivel kárt nem tudok tenni benne, már mint fizikailag nem vagyunk képesek tudtommal érintkezni. Meg, hát bármennyire jó bőr, nem tudnék úgy közeledni hozzá, hogy akkor most hajrá. Hiába nem vagyunk emberek, még is, nem tudnám azt tenni vele, mint a többi nővel. Attól még a testvérem.
Gúnyos mosoly jelent meg a számon, tényleg nem emlékszik, sose volt ilyen szeleburdi.
- Ismerlek, mint a tenyerem, Melisandre . – néztem a szemébe, játék indul! Így jár, aki elcseszi az eleve rohadt reggelemet és százötven éve kutatom. Nem mintha lenne jobb dolgom és néha nem pihentem volna meg, napokra, hetekre. Azért összekötöttem a kellemest a hasznossal. Férfi vagyok, na.
- Én pedig örülök, hogy végre megtaláltalak. – elővettem a kedves arcomat és belül majd meghaltam a röhögéstől. Ezért még elég nagy valószínűséggel kapni fogok, de kit érdekel. Most jól érzem magam és ez a lényeg.
- A motornak lőttek. Meg kell szállnunk ebben a kisvárosban. – néztem a nem messze lévő várostáblát. Üdvözöljük Mystic Fallsban. Felirat fogadott egy hídtól ne messze.


words: 501
note: Wink
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
Hobbi & foglalkozás :
újra élni
Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



A poszt írója Melisandre Faith
Elküldésének ideje Kedd Júl. 29, 2014 10:00 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Timothy & Melisandre
[You must be registered and logged in to see this image.]


Azzal, hogy lényegében kockára tettem egy ember életét, nem tudtam foglalkozni igazán. Önző mód, nem érdekelt, inkább az lelkesített, hogy valaki végre észrevett. A vérző sebe oly sebesen tűnt el, miközben beszéltem hozzá, mintha soha nem is lett volna ott, ami egy dologra hagyott következtetni. Vámpír volt. Mégse féltem tőle, miért is tettem volna, nekem nem árthat. Tárgyakhoz képes vagyok hozzá érni, de az emberek hozzám nem képesek, csupán hűvös fuvallatként érzékelik jelenlétem, ami kissé abszurd, ha már látnak. Nem is értem, miért nem lehet ezt a két dolgot összehangolni. Éreznének és látnának egyszerre. Persze ennyi erővel már élő is lehetnék. Bonyolult így ez a világ, de megvan a maga szépsége is.
Értetlenül nézek, mosolyom eltűnik arcomról, s kisgyermeki kifejezéseim közepedet emésztem, amit mond. Megrázom fejem, és a nyugalmas létem teljes valójában válaszolok neki.
-Kissé furcsán használod a normális szót. A szellemi létben semmi normális nincs. Az, hogy ki lát meg, eléggé leszűkült. Ha nem vagy látó, minimum boszorkánynak kell lenned. Errefelé pedig nem igen vettek még észre.-vonok vállat, mintha csak az időjárásról beszélgetnék vele. Nem reagálom tűl, ahogy ő tette, nekem ez már megszokott volt. Bár a balesetek okozása nem volt első számú célom. És mikor leesett, hogy a nevem is tudja, nem csak ismer, újabb széles mosoly szökött arcomra.
-Minden bizonnyal ha már látsz és ismersz is, az egy jó jel.-vonok vállat széles mosollyal arcomon.-Dereng, hogy ismernem kellene, de fogalmam sincs, hogy honnan. Százötven éve vagyok szellem emlékek nélkül. Láttam a vérbe fagyott hullám, ez az első emlékem ebben a létben.-ismételten vállat vonok, és figyelem, ahogy egy-két autó elhúz még mellettünk, az ablakon pedig kibámulnak az emberek. Biztos érdekes látványt nyújt, egy fára félig felcsavarodott autó, ahogy a sofőrje a levegővel beszélget.
-De minden bizonnyal te tudod ki vagyok.-pillantok újra arcára, mintha eddig ez nem lett volna elég nyilvánvaló számomra. -Szóval örülök, hogy beléd botlottam.-teszek kissé naiv kijelentést. Ártani nem árthat nekem, ennél rosszabb helyre sem igazán tud küldeni, de jó tudni, hogy van, aki még ennyi idő elteltével is tudja, hogy ki vagyok. Vagyis... Kételkedni kezdek. Vajon tényleg tudja, hogy ki vagyok? És, ha igen, akkor vajon az igazságot mondja majd? Honnan is tudhatnám, hisz nincs ráírva. Hiszékeny vagyok, mert azt se tudom, igazából milyen vagyok. És igaza volt, jelen pillanatban olyan gyermetegen viselkedtem, mint egy friss iskolás, aki a tudásra szomjazik. Én a múltamra szomjaztam és arra, hogy újra emberként létezhessek. Bár, ha egyszerű ember lettem volna, kis eséllyel jutottam volna ide. S félek ez az a dolog, amit a legkevésbé sem akarok majd megtudni. Vajon mennyire esetem közel a normális ember kifejezéshez...

• Music:Shatter Me • Note:  :cukorborso:  • Words: 426

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 28, 2014 7:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Hey siss
Meli && Tim


Az az utolsó levél óta semmit nem tudok arról az átkozott nőről. Ami még jobban feldühít. Mert hát még a holteste sincs meg. Amit előbb kéne, megtaláljam, mint sem a lelkét. Mert a halott teste legalább nem bír, kiakaszt az ócska fecsegésével. Ahogy hajtottam közben idegesen lapozgattam a térképet, egy fura nevű kisváros volt bekarikázva, amit nem igazán tudtam elolvasni, teljesen elmosódott. Aztán mikor felpillantottam ott állt. Nem hiszem el, hogy ennyire könnyen meg tudtam volna találni. Hiába tudtam, hogy halott, nem tudtam elütni, elrántva a kormányt neki csapódott a kocsi orral egy fának. Darabjaira hullott a motor, az én fejem is felrepedt. Bár nem izgat, vámpírból vagyok, ami azt jelenti, hogy percek múlva már meg se fog látszani. Erőtlenül egyenesedtem ki, és valami nem stimmel, Meli csak összevissza hadovált, és sötét tekintetem végig futott rajta. Vajon miért beszél úgy, mint egy óvodás, és miért nem úgy, mint egy ötszáz éves boszorkány? Még kótyagos volt a fejem, mikor felültem és kiszállva a kocsiból ordibálni kezdtem.
- Még jó, hogy látlak, de te normális vagy? És ha egy ember lát meg? Akkor az itt halt volna szörnyet. Meli nem vagy gyerek, aki azzal játszik, hogy ijesztgesse a népet! – idegesen csaptam be a kocsim ajtaját, vagy is, ami maradt belőle, fel alá járkáltam. Vajon tényleg nem emlékszik rám? Meg akartam érinteni, hogy még is milyen, óvatosan nyúltam felé, de mielőtt hozzá érhettem volna, elhúztam a kezem.
- Timothy vagyok, nem emlékszel?  - hunyorogva néztem rá. Ez akár még magam malmára is hajthatja a vizet. Mert kimondta, hogy sietnem kéne azzal, hogy visszajutassam a testébe, még dögösebb, így, ártatlanul, ahogy néz, ahogy bánkódik a tettén. Olyan akár egy szűz kislány. Gonosz mosoly jelent meg a számon és neki támaszkodtam a kocsimnak. Még gondolkodnom kéne, mit tegyek, de késő. Ő már itt van és ezzel elindult a láncreakció és ez nem épp a legjobb érzés. Mert nem sikerült semmit kiötlenem. De nem baj, kíváncsi vagyok mit fog ezen túl összefecsegni. Meddig is élhetett úgy, hogy senki nem látta és most talált valakit, aki látja és hallja.


words: 342
note: Wink
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
Hobbi & foglalkozás :
újra élni
Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



A poszt írója Melisandre Faith
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 26, 2014 12:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Timothy & Melisandre
[You must be registered and logged in to see this image.]


A szellemvilág unalmát gondoltam felpezsdítem azzal, hogy sétálok egy kicsit, felmérem tüzetesebben is a helyet. Senki nem vett észre, sehol nem volt egy látó se, aminek kifejezetten örültem. A határhoz értem, amit a várjuk vissza városunkba, vagy valami hasonló szöveget olvashattam, de nem álltam meg. Miért is tettem volna? Senki nem vett észre, az autók között elhaladva, az se különösebben zavart, hogy keresztül jár rajtam néhány, hiába próbálok kitérni előle. A reflexeim kissé belassultak, vagyis valami hasonlóra gyanakodhattam.
Egy autó közeledett felém, amivel eljátszottam, hogy milyen is az, ha tényleg keresztül megy rajtam. De az autó fék csikorgatva próbált megállni, körbe pillantottam, de sehol nem láttam senkit. A kocsi lesodródott az útról, s nem messze egy fától állt csak meg. Sietve indultam el a szerencsétlen felé, aki a jelek szerint nem nézett át rajtam, sőt, még majdhogynem össze is törte magát miattam, egy szellem miatt, akinek nem árthatott volna. A lehúzott ablakhoz lépve bepillantok az ablakon, de különösebb sérüléseket nem veszek észre a benn utazó férfin, akinek ismerős volt az arca. A kocsi pedig egy karcolással se lett csúnyább, leszámítva a bal első, s immár lapos kereket.
-Te látsz engem.-ütöm össze kezeim boldogan, hatalmas mosollyal arcomon, bár kétlem, hogy az öröm kölcsönös lenne. -Nem sokan vesznek észre, nem gondoltam, hogy...-kezdek fecsegni, majd megrázom fejem és összevonom szemöldököm.-Megsérültél?-érdeklődöm, bár annyira örülök, hogy végre valaki észre vett, hogy még ezt is mosolyogva kérdezem tőle, ami kissé abszurd. Napok óta nem találkoztam senkivel, a szellem világ, pedig nem volt éppen a pezsgésről és a sok szellemről híres. Sőt. Egyre kevesebben voltuk, voltak akik eltűntek, mások visszatérhettek az élők sorába. És az igazság az, hogy egyaránt irigyeltem őket. Jó lett volna emberek közé menni, beszélni velük, kiélvezni az élet apró örömeit.
Tekintetem elmélázik az engedő kerekeken, és szinte elfelejtem azt is, hogy hol vagyok, és a körülöttem lévő világ vibrálva vonz vissza a szellem világba. Megrázom fejem, mire újra bekapcsolódok az előbbi közúti balesetembe, ami sikeresen én okoztam. Még örültem is ennek. Még ha a másik fél kevésbé érezhetett így. Arcomon gyermeki mosolyommal ácsorgok és figyelem reakcióit, mintha az se érdekelne, hogy mit mond, szinte meg se hallom, csak örülök, hogy látnak.
 

• Music:Shatter Me • Note: Lesz ez még jobb is • Words: 359

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 29, 2013 7:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



To Nash



Hamar eltűnt a felkavarodott porfelhő mögött és én szinte azonnal fel is álltam és az autóhoz vettem az irányt. Elhatároztam magamban, hogy egy ideig még gondolni sem fogok Dommiel-re. Elég volt a stresszből, még csak most lettem vámpír és máris vérengzek.
Hazamegyek és alaposan lefürdök, majd elmegyek vásárolni és annyi mindent összvásárolok, amennyit csak fizikailag fel tudok emelni.
Bepattantam az autóba és tövig nyomtam a gázt hazáig.

{Köszönöm a játékot! Very Happy }
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 29, 2013 7:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


o Nash Claudia
Nagyon meglepődtem amiket mondott. Az anyja? Mondjuk kissé hasonlítottak. Szóval neki köszönhetem az életem. Én nem így gondoltam. Engem Claudia mentett meg, amikor bátran Dommiel hátába vágta a kést. Viszont ezzel saját magának ártott.
Mindegy, most nem volt időm ilyeneken rágódni. Azonnal el kell intéznem pár dolgot. Elsőként bebiztosítani a házat. Bár nem hiszem, hogy Jin miatt be merné tenni a lábát. Egy démon azért még neki is sok lenne. És akkor már ki is lyukadtunk, hogy miért is hoztam Bayt a házba. Itt volna a válasz. - Most mennem kell... Otthon találkozunk... - egy csókot nyomok a homlokára és már el is tűntem, de még a slusszkulcsot a kezébe ejtettem, aztán eltűntem a szél kavarta porban.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 29, 2013 10:01 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



To

Nash



Megkönnyebbülten felsóhajtottam, amikor Nash kinyitotta a szemét. Meglepetten nézett rám, valószínűleg csodálkozott, hogy életben vagyok. Hát igazság szerint én is. Sosem voltam egy szerencsés típus, de ehhez írtó nagy mázli kellett.
Aztán az arca elsötétült a dühtől és váratlanul felpattant. Ő nem úgy gondolta, hogy óriási mázlisták voltunk, amiért életben vagyunk. Kudarcnak érezte az egészet, amiért nem sikerült megölnünk. A tenyerembe temettem az arcom. Nem tudna örülni a szíve dobogásának és, hogy egyáltalán levegőt tud venni? Miért csak a másik életének kioltása számít?
- Ő az anyám... - motyogtam félrenézve, mert megint könnyek gyűltek a szemembe. Nem akartam bőgőmasinának tűnni, csak nehéz volt az édesanyámról beszélni, főleg azután, amiket most tett. - Tudod... akiről meséltem.
Feltápászkodtama földről és megtöröltem könnyektől nedves arcom.
- Nem védeni akarom, mert tényleg gyűlölöm őt, de ha nem csalta volna el az utolsó pillanatban Dommielt... egyikőnk sem élne már. - motyogtam. Nem volt nehéz kimondanom, hogy utálom, hisz tényleg így van, de csak azért, mert irigy voltam. Irigy voltam Dommiel-re, a sok természetfelettire, a kutatásaira, mert ők megkapták azt a kitüntetett figyelmet, ami nekem nem járt tőle soha.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 29, 2013 7:34 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


o Nash Claudia
Visszatérni a halálból valami mélységesen szar érzés. Fogalmam sincs mennyi ideig feküdhettem a betonon holtan, kitekert nyakkal. Aztán éreztem, hogy eljött az idő.
A testem megrázkódott és egy nagy roppanással visszakerült minden csontom a helyére. A hátamon a bőr is érezhetően javult. Aztán fellélegeztem. Olyan volt mintha már nagyon régóta nem kaptam volna levegőt. Hiszen ez igaz is volt! A szemeimet felnyitottam. Beesetten néztem magam elé. Claudiát láttam. A fejem az ölében volt. Ezek szerint túlélte. Nem hittem a szememnek. Pedig már biztosra vettem, hogy meg fog halni. Olyan naivan használta azt a kést. Csak védekezésre adtam a kezébe elrettentésképpen. Végül is mindegy. A lényeg, hogy megmaradtunk. Egy ideig békésen bámultam Claudia arcát az öléből. Örültem, hogy megúszta. A kis cseles. Aztán az arcom elváltozott. Dühös lettem. Felpattantam és ide oda járkáltam mérgemben. - Hogy rohadna meg! .. Esélyem sem volt ledugni a torkán a mérget... És ki a franc volt az a ribanc ?? Ha nincs vele simán elintéztük volna. - mondom káromkodva, miközben a földhöz vágom a véres felsőmet.


A hozzászólást Nash Cranford összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 29, 2013 10:03 am-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 11:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



To

Nash



Egy könnycsepp folyt végig az arcomon, majd azt követte a többi. Talán a megkönnyebbülés okozta, hogy mind a ketten életben maradtunk, vagy a látvány, hogy édesanyám megint otthagy. Nem gondoltam komolyan, hogy utálom, bár minden okom meg lenne rá, de mégiscsak az anyám. Vannak olyan pillanataim, amikor egyszerűen nem bírom idegekkel, de hiába tagadom magam előtt is. Rettentően szükségem lenne a figyelmére.
Halkan pityeregve a könnyeimet törölgetve, botladoztam oda Nash ernyedt testéhez és leültem mellé. A fejét az ölembe fektettem és vártam, hogy felébredjen. Fogalmam sem volt, hogy ez, mikor fog bekövetkezni, hiszen még egyáltalán nem értek ehhez, de reménykedtem, hogy addigra abba tudom hagyni a pityergést.
Hüppögve simítottam le az újabb felbukkanó könnycseppeket az arcomról és közben végtelen nyugalom szállt meg. Pedig az egyetlen dolog, amire semmi okom sincs az a nyugalom.
Dommiel most még életben hagyott, de nem sok múllott rajta. Valószínűleg legközelebb nem ússzuk meg ilyen könnyen, már ha ez könnyű lett volna. Fogalmam sem volt, hogyan öljük majd meg, vagy fékezzük meg, de képtelen gondolatnak tűnt, hogy életünk végéig, azaz egy örökké valóságig folytatódhat ez a harc. Valaki egyszer meg fog halni. Egy pici remény fűzött, ahhoz, hogy Nash és Dommiel majd kibékülnek és nekem is szépen elfelejti, hogy kétszer is kést mártottam belé, de aztán sóhajtozva elhesegettem ezt a kis gondolatot. Olyan gyerekes, naiv vagyok...
A másik probléma az édesanyám volt. Nem tudom pontosan mi volt a szándéka azzal, hogy elvitte innen Dommielt, lehet, hogy tényleg csak őt akarta megmenteni, de jólesik az a gondolat, hogy az én sorsom érdekelte. Talán sosem fogom kideríteni. Talán sosem fogom újra látni. Erre a gondolatra, csak még több könny gyűlt a szemembe, de nem akartam így érezni. Ő sem foglalkozott velem, nem szeretett, nekem miért számítana a figyelme?! Egy végtelenül szánalmas lánynak érzem magam...
Lenéztem Nash arcára és még hosszú időn át vártam arra, hogy kinyissa a szemét.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 10:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Claudia Dommiel Nash...
Végül is sikerült meggyőznöm a nagy fenevadat. Viszont láttam, hogy örök életre megjegyezte magának Claudiát. Kissé fájt a szívem érte, de a saját hülyesége, hogy ilyenekbe kényszeríti magát. Hát semmiből sem tanul? Egyáltalán hogy lett vámpír? Miért? Mikor? Kérdések ezrei forgolódtak az agyamban, amíg Dommielt a kocsihoz támogattam.
Vágyakozva néztem vissza Claudia után, mielőtt beszálltam volna a kocsiba. Egyszerűen nem tudom, hogy ez hogyan történhetett? Miért kellett pont most találkoznom vele? Az élet olyan igazságtalan.

----->Valahol
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 10:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Shirley Claudia Nash...
Már azon voltam, hogy megölöm a lányt, amikor Shirley megfogta a vállamat. Igaza volt. Teljesen megfeledkeztem Nashről. Ha felkel a földről, akkor esélytelen, hogy itt megnyerjünk bármit is.
Viszont egyenlőre ez is megfelel egy egyszerű bemutatkozásnak. Vágyakozva néztem a lány felé. Úgy kitekerném a nyakát! Nem! Legalább kétszer beledöfném az egész karomat a testébe. Ki akartam tépni a szívét. Aztán mikor sikerült lecsillapodnom, már csak szánakozva néztem rá. Rettegjen ha még egyszer meglátom, mert el nem eresztem! - Igazad van...- - mondom megint közömbösen és rátámaszkodom Shirleyre. Nem voltam teljesen magamnál, most hogy elszállt a harci kedvem. A testemből folyt a vér. Az agyam kezdett elsötétülni. Becsúsztam a kocsi hátsó ülésére és aztán elsötétült minden.

----> Valahol
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 10:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



To

Shirley, Nash, Dommiel



Most végem van, ennyi volt. Nekem lőttek. Kampec. Itt a vég. Kellett nekem galibát okozni... Már az első szúrás is hiba volt. Jézusom, milyen dühös fejjel, habzó szájjal, vérző testtel közeledik felém! Legalább már van látok érzelmet az arcán. Peches, hogy pont irtózatos düht és, hogy ez pont felém irányul.
Azért furcsa, hogy pont egy angyal fog megölni. Az angyalok jók, segítők és a mennyben várnak, miután meghalunk. Na jó... mostmár teljesen egyértelmű, hogy ilyen csak a mesében van. Hátráltam pár lépést és egy újabb terven gondolkodtam. Az ember azt hinné, hogy ha ma már olyan sokat találtam ki és rögtönöztem, hogy teljesen belejöttem, de nem. Most megint lefagyott az agyam és sehol nem találtam az újraindító gombot. Az életem lepergett előttem és a legszánalmasabb dolog jutott eszembe mentőötletként. A futás. Futni szégyen, de igen hasznos. Szoktam hallani sokszor, de esetemben nem igaz. Ha elfutok, akkor Nash-t itt hagyom védtelenül, eszméletlenül, és egyébként sem voltam benne biztos, hogy nem találna meg valahol.
Idegesen harapdáltam az alsó ajkam és próbáltam kiötleni valami tervet, mikor váratlanul az édesanyám jelent meg a dühöngő Dommiel mellett. Nem tudtam, hogy segíteni akar-e rajtam, vagy csak az angyalt védi, de mindenesetre hálás voltam neki, hogy megpróbálta elvinni a közelemből. Egy kis reménysugár jelent meg, ami azt üzente: Nem vagyok halál fia. Viszont nem lehetek biztos benne. Minden Dommiel válaszától függ. Nem láttam rá sok esélyt, hogy életben hagy, de azért mindig reménykedik az ember.
Lélegzetvisszafojtva vártam a döntő választ.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 9:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Claudia Dommiel Nash...
Teljesen elhittem, hogy túlságosan könnyű lesz visszatartani a saját véremet, de nem így történt. Úgy látszik elég furmányos kölköt hoztam a világra. Egy gyors pillanat és már a hátam mögött is volt. Mire megfordultam már lendítette is a fegyverét.
A kés Dommiel hátában landolt. - NEE! - üvöltöttem kissé megkésve. Tudtam, hogy egy angyal vagdosása nem olyan, mint ha egy vámpírt szurogálnál. Egyszerűen egy olyanfajta angyal, mint Dommiel... a teste túl emberi. Lassan gyógyuló sebek és örökre megmaradó hegek. Feledhetetlen emlékek. Nem úgy, mint a vámpíroknál, akiknek pár másodperc és már semmi karc. Már csak azt látta, hogy vészesen közelít Claudiához. Ott teremtem Dommiel mögött és a vállára tettem a kezemet, ezzel megállítva őt. Kissé féltem tőle. - Itt lenne az ideje mennünk... mielőtt Nash pajtásod magához tér. - vágtam rá hirtelen. Talán ez volt, az egyetlen amivel elcsalhattam. Mégse hagyhatom a saját lányom itt meghalni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 9:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Dommiel Nash Claudia&Shirley
Nem tudtam biztosan, hogy még meddig húzom. Nagyon erőszakosan nyomta felém azt a karót és hihetetlenül erős volt. Persze én sem vagyok selyemből.
Ahogy csak tudtam, minden erőmmel próbáltam ellenállni. A kezét az arcomra tette és próbált a betonba lapítani. Nagyon fájt. Azt hittem ott maradok, de akkor Claudiát pillantottam meg. Nem tudom, hogy sikerült áttörnie a vámpír Barbien, de végül is sikerült neki és a kést Dommiel hátába szúrta. Üvöltöttem volna neki, hogy A francba!! Ezzel csak magadra haragítod! Hagyj inkább engem meghalni... De nem jött ki hang a torkomon, mert egy gyors mozdulattal Dommiel kitekerte a nyakamat. A világ elsötétült és a testem elernyedt. Már én sem tudok segíteni Claudián, a húgomon. Én rángattam bele ebbe az egészbe. Én tehetek róla.


A hozzászólást Nash Cranford összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 29, 2013 10:03 am-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 9:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Shirley Claudia Nash...
Már majdnem azon voltam, hogy arconköpöm Nasht, amikor valami erőteljes szúrást éreztem a hátamban. Aztán megszűnt a világ körülöttem. Olyan hirtelen érte a testemet a dolog, hogy ösztönösen felüvöltöttem fájdalmamban, ugyanis egy kés landolt a gerincemben.
A sikoltásom elviselhetetlenül terjedt a kihalt úton. A szemem kitágult. Nem bírtam leplezni az érzelmeimet már. Túl sok volt a testi fájdalom. - Ribanc...- - üvöltöttem, majd kezeimet Nash nyakára fontom és egy egyszerű mozdulattal elfordítottam. Így egy jó darabig nem tér magához. Hátranyúltam és egy egyszerű mozdulattal kihúztam a kést a hátamból. A fogaim csikorogtak. Nagyon fájt. A hátamból patakokban folyt a vér. Felálltam és nagyon mérges fejet vágtam. A kést elhajítottam elég messzire, be a bozótosba. A lány felé mentem nagyon sötét tekintettel. - Kinyírlak...te Istenverte!!!! - üvöltöm, úgy hogy még a nyálam is kiesik a számból. Szó szerint habzott a szám. A mellkason dühösen emelkedett fel és le. Fújtattam. Elszállt az agyam. Viszont már nem sokáig bírtam. Lassan elfog hagyni az energiám és összeesem vérveszteségben. De ha addig élek is, akkor is kinyírom a csajt. Addig nem hagyom el magamat.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Vissza az elejére Go down
 

Hatvanhatos út

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Hatvanhatos út

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: A határokon túl
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 36 felhasználó van itt :: 10 regisztrált, 0 rejtett és 26 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3