Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 27, 2014 2:10 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

scar & ryan & damian
you two are hilarious

Az erdőben bóklásztam. Komolyan olyan idiótán érzem magam, hogy itt akarom most megszerezni magamnak az újdonsült áldozatomat. Egy közhelyen is könnyedén az ujjaim köré csavarhatnék egy leányzót anélkül, hogy túlságosan küzdenem kellene érte. Még csak igézést sem kellene alkalmaznom. Felesleges lenne egy ilyen dologgal fárasztanom magam. Pár agyatlan liba akár utánam is futna az utcán, de én most valami másra vágytam és ezért jöttem az erdőbe. Nevetséges és rettenetesen sablonos. Itt az áldozatot elnyeli majd a vadállatok bendője. Szóval még azzal sem kell szenvednem, hogy lapátot cipeljek a hátamon és elássam jó mélyre aztán utána egy hétig rózsát hordjak a sírjára. Nem. Ezek teljesen felesleges dolgok. Nem, minta máshol bármi ilyet tettem volna. Nem szórakoztam túlságosan sokat a hullákkal. Ahhoz éppen elég időt fordítottam a dolgokra, hogy ne keltsek túlságosan feltűnést.
Zsebre tett kézzel sétálgattam, mikor megláttam egy túrázót. Nem akartam lopakodni mégis valamilyen szinten sikerült, hiszen csak akkor vett észre engem, mikor ráléptem egy faágra, ami olyan gyönyörű hanggal tört ketté a lábam alatt, hogy szerencsétlen lány szó szerint pofára esett. Ehhez természetesen egy igazán nőies sikoly is tartozott. Jól beverte a fejét és hamar észrevettem, hogy nincs magánál. Hát mire itt megtalálná bárki is azt hiszem már annyira mindegy lenne. Talpra rántattam és eltűrtem a kósza hajszálakat, amik összegumizott hajából rakoncátlanul kibújva a hajgumi szorításából a nyakára tapadtak az izzadságtól. Mielőtt a fogaimat mélyesztettem volna nyaki ütőerébe szárazra töröltem a nyakát. Sosem vonom meg magamtól a szükségleteimet így elég hamar tele lettem, de a lányban még sem hagytam pár csepp vérnél többet. Ha ezt túléli, akkor bizonyított magának valamit. Mondjuk nem jósolok neki túlságosan sok időt. Eszméletlen és nem igazán hallok bárkit, hogy a közelben lenne. Aztán kicsit fülelni kezdek és egy veszekedő párost hallok meg a közelben. Most már odafigyelek minden egyes léptemre, hiszen szeretném meglepni ezt a párost. A fák között meghúzódva figyelem őket. Ez az én szerencsenapom. A fiam veszekszik az állítólagos testvérével. Ha tudtam volna, hogy ez lesz a műsor még Katherine-t is kihozom magammal. Ráfért volna a vénasszonyra egy kis szórakozás ez pedig rendkívül szórakoztató volt. Lehet, hogy nem vállaltam fel az apaságot, de azért fél szemem mindig a fiamon volt. Furcsa most látni, hogy mondhatni egyidősek vagyunk. Vagy inkább már idősebbnek is tűnik nálam. Hmm. Aztán mondjam rá, hogy fiam. Furcsa lesz, de majd idővel megszokja. Egy pofon csattant az arcán. Alig bírtam visszatartani a nevetést. Kezemet a számra szorítottam, mert már tényleg olyan eget rengető nevetés készült előtörni belőlem, hogy rögtön abbahagyták volna a kis műsort. Aztán a fiam fojtogatni kezdte a leányzót. Az anyja nem tanította meg, hogyan viselkedjen a nőkkel, hát szép. Vagy egyszerűen csak rám ütött a szerencsétlen. Én is ott hagytam az anyját, amikor kijelentette, hogy terhes és rendkívül nyomorult körülmények között kellett felnevelnie a fiát. A fiúnkat, aki ezért határozottan nem fog a nyakamba ugrani. Mondjuk amúgy sem várnék el ehhez még csak hasonló reakciót sem.
Mikor egy fadarab landolt a fiamban egy pillanatra megrezzentem, de a lány szavait meghallva tisztában voltam azzal, hogy nem fogja megölni. Legalábbis még nem. A műsor már kezdett elfajulni úgyhogy arra gondoltam itt az én tökéletes belépőm. – Hmm. Úgy civakodtok, mint valami házaspár. – Közelebb lépdeltem hozzájuk hatalmas vigyorral a képemen. Mindegyikük arcát figyeltem. Kíváncsi voltam minden egyes rezdülésükre, mikor elmondom az igazat. – Csak, hogy tisztázzuk a képet. Ryan. Az apád nem az a fajankó volt, aki Scarlett-et a királyné méhébe bújtatta és még csak véletlenül sem halott. Az anyád nem hülyeségből mondta, hogy ne bántsd. Mindig is okos nő volt és rendkívül tehetséges. Főleg, ami az ágyban nyújtott teljesítményét illeti.  – Tekintetem kettejük között ingadozott, miközben a reakciójukat vártam arra, amit mondtam. Hagytam, hogy egy kicsit megemésszék, de a biztonság kedvéért tisztáztam a dolgot. – A gyengébbek kedvéért Ryan én vagyok az apád.  – Színpadiasan meghajoltam, majd nekidőltem egy fának továbbra is vigyorogva. –  De nyugodtan folytassátok ezt a kis civakodást. Rendkívül szórakoztató.  – Kicsit bántam már, hogy megzavartam a helyzetet, de azt hiszem pont most adtam hozzá a végső hozzávalót a tökéletes bombához, ami mindkettejük képébe egyenesen belerobbant.

szégyellni valóan kevés  27  • ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 27, 2014 1:14 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

scarlett & ryan
I Can't Believe It's True
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ha a földön lenne egy olyan élőlény, ami a haragból, a dühből és a gyűlöletből táplálkozna akkor határozottan kijelenthetem, hogy belőlem évekig tele tudná zabálni magát. Komolyan el tudnék tartani egy olyan lényt, ami a dühből táplálkozik. Tele vagyok gyűlölettel, ami szépen lassan felemészt. Az ereimben is ez folyik és egyszerűen képtelen vagyok kiirtani magamból. Beleivódott a szervezetembe és tudom innen már nincs visszaút. Évszázadokon keresztül utáltam és gyűlöltem Ryan-t. Még most sem adott rá különösebben okot arra, hogy nagyon megkedveljem. Együtt éreztem vele? Lehetséges, mert tényleg soha nem bírtam elviselni, ha az emberek szenvedtek ő pedig szenvedett. Még, ha tehettem volna érte valamit, de nem voltam rá képes. A létezéséről sem tudtam. Lehetséges, hogy a haragja nem ellenem irányult, de ez cseppet sem enyhít azon, amit tett. Megölte az anyámat! Engem is majdnem megöletett az idióta féltékenysége miatt. A szüleink hibája volt az, hogy ilyen helyzetbe keveredtek, de sosem tudnám őket gyűlölni értük. Apámat nem ismertem és az őszintét megvallva egy kicsit sajnálom is ezt. Meg akartam ismerni az apámat. Miután megtudtam, hogy nem vagyok a király gyereke tudni akartam, hogy ki az apám. De nem mászkálhattam faluról falura, hogy mégis hol van az én apám. Menekülnöm kellett. Egyedül kellett boldogulnom, hiszen rájöttem Matthias-ban sem bízhatok meg. Az a beteg állat. Görcsbe rándul a gyomrom a gondolatra, hogy még most is teljesen nyugodtan élvezi az életet. Ki tudja, hogy hány ártatlan nő, gyermek vagy esetleg férfi eset áldozatául? Bánom, hogy abban a pillanatban nem öltem meg, mikor helyet foglalt mellettem. Ha nem egy nyilvános helyen lettünk volna, hanem egy sikátorban, akkor könnyedén törtem volna ki a nyakát és talán még fel is daraboltam volna aztán felgyújtottam volna a maradványait a biztonság kedvéért. Nem vagyok pszichopata egyszerűen csak meg akarok szabadulni egy olyan embertől, aki ugyanezt megtenné puszta szórakozásból. Bár az is lehet, hogy előbb gyújtaná fel az embert, hogy élve égjen el. A gyomrom liftezni kezd a gondolatra. Mennyire érdekes, hogy vámpír vagyok mégis mennyire emberi reakciói vannak a testemnek néhány gondoltra? Nem panaszkodni akarok, mert ez legalább segít, hogy megőrizzem az emberségemet és ne legyek egy önző szörnyeteg. Mert akivel szemben állok nem más, mint egy ön centrikus beképzelt barom. Féltékeny kis senki. A gyűlölet megfertőzi még a gondolataimat is. Olyan szívesen ölném meg. Annyi minden az ő hibája. Legyek neki hálás, amiért örök élettel ruházott fel engem? Hát köszönöm nélküle is jól megvoltam. Sőt sokkal jobban megvoltam, mielőtt még felbukkant volna az életemben. Egyszerűen nem értem, hogy miért tartja magát annyira nagyra. Nem mondom, hogy szörnyű lenne az öröklét, de ha valaki arra kényszerül, hogy egyedül élje át.. Mert túl gyáva, hogy átváltoztasson valakit, akit barátjaként tart számon. Vagy túlságosan is fél megbízni másokban.. Volt időszak, mikor egyszerűen rosszul voltam az emberektől. Természetesen táplálkoznom kellett belőlük, de ennél több kapcsolatot nem is tartottam velük. Beszélgetni sem beszélgettem. Az nem az én asztalom volt. Csak békét akartam. Így éltem le körülbelül egy évtizedet. Már arra sem emlékeztem, milyen a saját hangom. Nem vágytam a társaságra vagyis inkább úgy voltam vele, hogy nem érdemlem meg senkinek sem a társaságát. Egy szörnyeteg voltam és vagyok, aki soha nem maradt elég ideig egy helyen, hogy ténylegesen letehessen az asztalra valamit, hogy azt mondhassa el magáról, hogy igen is vannak barátaik. Ez helyett én inkább a gyűlöletembe temetkeztem. Nem mondtam el esti imákat, hogyan fogok bosszút állni az átváltoztatómon vagy éppenséggel, hogyan kívánom megölni. A második mostanában határozottan elgondolkodtat. Meg kellene tennem itt és most megérdemelné, hogy meghaljon. De nem olyan egyszerűen és nem is szabad ennyire előrehaladnunk. Hogy mégis miért nem? Mert meg kell lakolnia azért, hogy megfosztott az életemtől. Először, mikor kitálalta az igazat másodszor pedig azért, mikor kitörte a nyakam. Az emlék hatására a fájdalom, amit akkor éreztem újra belehasít a nyakamba és ezért automatikusan odakaptam és oldalra döntögettem a fejemet párszor, hogy ellenőrizzem még nagyon is a helyén van. Utána pedig azért akarom, hogy szenvedjen, mert tönkretette az anyám életét és ki tudja talán még a halálba is taszította. Nem hiszem, hogy egy hűtlen királynét túlságosan sokáig hagynának életben. Hogy én mennyire gyűlölöm ezt a beképzelt fajankót. Mégis úgy érzem, hogy az ízületeim megbénultak. Nem tudok mozdulni bármennyire is szeretném a lábamnál heverő fadarabot a gyomrába döfni aztán jól megforgatni benne. Ez is csak olyasmi lenne, amit amúgy is megérdemel. Szépen, lassan de kiszabadultam a gondolataim tengeréből, amiben eddig fürdőztem és gyűlölettel szikrázó szemekkel fürkésztem tovább az arcát. Minden egyes szavára odafigyeltem. A hanglejtésére, ahogy beszél.. A non-verbális jelek mellett ez is elég sok mindent elárul.
Az apánk egy seggfej volt kezdem ezt érteni. Egy tuskó. Vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy kielégíthetetlen volt? Mondjuk nem értem, hogy miért ítélkezel felette, mikor nem tudod a teljes történetet.. Hogyan tudtad meg, hogy apád az anyámmal kavar? Lehet, hogy tényleg szerették egymást. Boldogok voltak te pedig ezt porrá zúztad, mert nehéz volt az életed. Ki tudja.. Lehet, hogy nem is szerette apánk anyámat. Csak a pénz miatt ment. Az anyám pedig nem akart feltűnést kelteni, hogy hirtelen eltűnik egy bizonyos összeg a királyi kincstárból. Mi van, ha végig abban mesterkedett, hogy neked jobb legyen? Vagy ez a gondolatmenet el sem jutott az agyadig? Bár nem csodálkozom.   – Gyűlölet fertőzte meg minden egyes szavamat. Olyan bátorságot adott nekem, amilyen még soha nem éreztem. Egyszerűen gyűlöltem őt. Magam elé képzelem a féltékeny, kis taknyos senkiházit. Mindig is foglalkoztam az alattvalóink jólétével, de ő határozottan átlépett egy határt. Segítettem volna rajta és a családján, ha azt kéri. Vagy valami tervet eszelhettünk volna ki ketten, együtt a szüleink ellen, de nem. Neki kellett magára aggatnia a terhet egyes egyedül. Ha megosztotta volna velem, ha tudtam volna róla talán minden másképpen alakul. Ha most visszamehetnék az időben biztos megölettem volna. Akkor viszont.. Kiemeltettem volna apámmal a családját a semmiből. Normális fedelet adattam volna a feje fölé és ételt. Segítettem volna neki, mert sosem szerettem, ha az emberek szenvednek. De most már az sem bántam volna, hogyha ő halálra éhezik akkoriban. Megérdemelte volna a kis dög. Miatta lett oda az életem! A saját gondolataim megrémisztenek. A gyűlölet, mint valami méreg veszi át az uralmat a testem minden egyes négyzetméterében. A szívem folyamatosan pumpálja a szervezetembe. Meg akarom ölni. A szívét a kezeim között akarom szorongatni és látni, ahogy kiszökik a szeméből az élet. Nem érdekel, hogy a testvérem legalábbis félig. Az sem érdekel, hogy egy irtózatosan helyes pasival lesz kevesebb a földön. Látni akarom, ahogy kihuny a szemében az életnek a legutolsó szikrája is. Nem bírom elviselni a látványát. Miért kell pont egy ilyen embernek a testvéremnek lennie? Persze mindig is szerettem volna egy testvért. Hiába volt ott Matthias nem volt ugyanaz. Vele amúgy sem találkoztam túlságosan gyakran. Meg amúgy is, mindig egy húgra vágytam, ami nem adatott meg nekem. Még egy vér szerinti testvér sem. Most pedig itt állok szemben a féltestvéremmel és az iránta érzett gyűlöletem olyan erős, hogy azt kívánom bárcsak lenne elég bátorságom és erőm ahhoz, hogy kitépjem azt a nyomorult és valószínűleg rendkívül apró szívét a helyéről. „És, amikor azt parancsolta, hogy ne öljem meg az apám, akkor sem fogadtam szót.” Ez a kijelentése olyan élesen hasít az elmémbe, hogy azt hiszem tényleg megteszem. – Te rohadék mocsok, állat. Nem elég, hogy az anyámat a sírba küldet a szánalmas féltékenységeddel, de még az apánkat.. Az APÁMAT is megölted? Benned komolyan nincs semmilyen érzés sem? Egy ilyen patkány mellett nem is csodálkozom, hogy nem maradt meg.. Én is menekültem volna. Ezek után el tudom képzelni, hogy az anyád milyen lehetett. Ha már annyira nem figyeltél az okokra az is lehet, hogy ő volt az oka, amiért apánk hátat fordított nektek.   – Remegtem az idegtől. Kezem ökölbe szorult és körmöm annyira élesen nyomtam a tenyerembe, hogy előserkent belőle a vér. Már nagyon közel álltam, hogy felkapjam azt a nyamvadt fadarabot és végezzek vele. Meg akarom ölni. Még soha nem akartam senkit sem megölni. Na, jó Matthias. Most már listát fogok vezetni azokról az emberekről, akit szeretnék eltenni láb alól. Ez egy rettenetesen jó ötlet. Matthias és Ryan fej-fej mellett állnak az első helyen. Mind a ketten megérdemelnék azt, hogy szenvedjenek, de becsúszhat egy kisebb hiba is, aminek következtében mégsem sikerülne megölni őket. Ezért kellene a lehető leghamarabb végeznem velük. Mégis.. Olyan vágy öntött el engem, mint még soha életemben. Pusztítani akarok. Életet kiontani. Az igazi természetem most először mutatkozott meg. Talán ez vagyok én valójában. Bár, ha más szemszögből nézzük, akkor egy lány vagyok, aki bármire képes a szeretteiért még akkor is, ha azok már halottak.
Ha annyira tisztában lennél azzal, hogy mi történt a királyságban nem igazán vártam meg míg megmondja, hogy mi lesz a sorsom. Lehet, hogy egyszerűen csak kivetett volna az utcára. Lehet, hogy titokban tartotta volna, hogy még mindig gondoskodik rólam közben pedig kerestetett volna. Tudod egy királyra nem vett jó fényt, ha pátyolgatja azt, akiről kiderült nem is az igazi gyermeke. Engem szánt a trónra. Királynő lehettem volna. Te pedig az én kis kastélyomat porig romboltad. Féltékeny majom.   – Az utolsó két szót halkan suttogtam és egy átlag ember meg sem halhatta volna egyszerűen csak elsodorta volna magával a szél, de tisztában voltam vele, hogy ő hallja. Nem zavartattam magam miatta. Az volt. Egy felfuvalkodott, féltékeny, beképzelt, érzéketlen idióta majom. Senkit nem gyűlöltem még így. Igazából senkit sem gyűlöltem még. Matthias-t is inkább megvetettem, mint gyűlöltem, de Ryan. Akkora dühöt csempészett a lelkembe, hogy csodálkozom elfér még bennem más is. Egészen eddig a pillanatig, míg nem álltunk szemtől szembe nem is vettem észre, hogy mennyire gyűlölöm ezt a férfit. Eddig azt hittem csak azért gyűlölöm, mert átváltoztatott, de minél több szó hagyja el azokat az igen édesnek tűnő ajkakat egyre jobban növekszik bennem a vágy arra, hogy itt helyben megöljem. Már megint egy ostoba megjegyzés tőlem. A testvérem. Még akkor is, ha csak félig. Tökéletes külsőbe ékelt barom. Ez valahogy mindig így van. Mintha törvénybe iktatták volna, hogy vagy a borítója gyönyörű egy könyvnek vagy pedig a belsője. Ha nekem választanom kellene, akkor a másodikat választanám egyértelműen. Ez nem is kérdés. Lehet az illetőnek egy lába. Vagy esetleg egy sem. Inkább választanám őt, mint ezt a szívdöglesztő férfit, aki a bátyám. Nem is igazán hasonlítunk. Nem találtam egyetlen egy olyan dolgot sem. Nem ugyanolyan az orrunk vagy a szemünk formája. A szánk sem hasonló. Bár általában a testvérek nem igazán szokták észrevenni, hogyha hasonlítanak egymásra. Én most elszántan kerestem a hasonlóságokat, de sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy semmi hasonlóság nincsen kettőnk között. – Te nagyon el vagy tévedve. Hogy felsegítsék a cipőmet? Hát te nem vagy normális. Oké, elismerem voltak öltöztetőim, de nem úgy bántam velük, mint a kutyákkal. Tudod a fűzőkkel minden nőnek kell a segítség az nem megy egyedül. Mellesleg örülök, hogy végre búcsút inthetünk annak a korszaknak, mikor ilyesmit kellett viselni.. A bordáim imádkoztak azért a napért, hogy ez bekövetkezzen. Az én életem sem volt fenékig tejfel, de te mint külső szemlélő, hogyan is láthattad volna? Anyám nem volt képes utánam valamiért utódot nemzeni. Vagy a király volt rá képtelen, bár amekkora csődör volt.. Na, de ne térjünk el a tárgytól. Engem szántak a trónra. Kiharcolták, hogy igen is uralkodhasson egy nő is egy ország felett. Sok mindent kellett tanulnom, hogy egyáltalán megfontolják a dolgot, de te úgy gondolod ez is csak egy csettintésre történt. Lehet, hogy neked az éhséggel kellett megküzdened és azzal, hogy az apád félrelépett, de én pedig beleroskadtam abba, hogy folyamatosan bizonyítsak. Mindenki figyelte minden egyes lépésemet. Egyetlen egy hiba és ugrott volna minden. Ami hála neked be is következett. Soha nem tudom meg, hogy képes lettem volna uralkodni-e vagy sem.   – Határozottan sokkal nyugodtabban csengett a hangom, mint ahogyan éreztem magam. Füstölögtem a dühtől és már tényleg ott tartottam, hogy lehúzom az ujjamról a gyűrűt a drámai hatás kedvéért és, akkor kifejezhetem, hogy mennyire fortyogok a gyűlölet levében.
Nem bírtam visszafogni magam, amikor már anyámat is a szájára vette. Ezek után, hogy képzeli? Annyi információt kaptam tőle az elmúlt fél órában vagy tudjam is én mióta beszélgetünk. Elvesztettem az időérzékem. Az egyszer biztos, hogy a fejem sajgott már. Annyi minden világossá vált azzal kapcsolatban, hogy mi miért történt, hogy ő volt az, aki féltékenységből elárulta a titkot, amiről még én magam sem tudtam. Anyám és apám titkát. Nem ismertem igaz az apámat, de akkor is fáj, hogy nincs többé. Nem azért nincs többé, mert hosszú életet élhetett, hanem meggyilkolták. Az a rohadék, aki most az én torkomat szorongatja. Próbáltam kiszabadulni szorításából, de egyszerűen képtelen voltam. Túlságosan erősnek bizonyult. De legalább ebből is tanultam valamit a meglepetés erejét kihasználva kell megölnöm őt, mert így esélyem sincsen. Már alig kaptam levegőt, de ez egyáltalán nem számított. Ha meghalok is visszatérek. Meg nem is akar megölni. A testvére vagyok. Védelmez, mint valami testőr. Nekem egyáltalán nincsenek az övéhez hasonló érzéseim. Nem kívánom életben hagyni. Kivétel, ha ez azt jelenti, hogy örökösen szenvedhetne. Mondjuk valaki folyamatosan kínozná őt és soha, de soha nem tudna elszabadulni. Ez a gondolat boldoggá tesz, de az oxigén hiánytól, már kezdtem kicsit szédelegni. Mikor végre elengedett levegő után kapkodtam és megtámaszkodtam a térdemen. Nem maradtam túlságosan sokáig így, hiszen a meglepetés ereje az egyetlen fegyverem. Felkaptam a földről azt a fadarabot, amivel már egy ideje szemezgettem és mélyen a húsába mártottam. Nem a szívébe. Eszem ágában nem volt itt és most véget vetni a nyomorult kis életének, amiről az előbb kiselőadást tartott nekem. Tényleg ennyire gyűlölöm? Még azt a kisgyereket sem tudom megsajnálni, aki egykoron az éhségtől szenvedett és csak egy apára vágyott, aki félrekacsingatott? Lehet, hogy át kellene élnem az ő szemszögéből is a történteket, de képtelen vagyok, mikor a saját szemszögemből figyelve az egész helyzetet utálat fertőzi a bensőmet. Jelen pillanatban ez az egyetlen érzelem, amit képes vagyok tanúsítani. – Te pedig szépen tanuld meg, hogyha még egyszer fojtogatni mersz, vagy kezet emelsz rám.. Esküszöm, hogy a szívedbe találok egy rohadt fadarabbal. Ne hidd azt, hogy nem fogom megtenni.   – Kihúztam belőle a fadarabot természetesen csak azután, hogy jól megforgattam benne, majd jó messzire elhajítottam, hiszen nem szívesen éreztem volna meg a saját bensőmben. Főleg, mivel olyan szinten éhes vagyok, hogy még belőle is képes lennék táplálkozni. Tényleg.. Ennek egyáltalán van értelme? Vámpír vámpírból? Valaki csak kipróbálta már. Mondjuk biztos vagyok benne, hogy valami iszonyatosan rothadó íze lenne, szóval inkább tartózkodom.
Mindenki a maga módján tanulja meg a dolgait, nem? Úgy, ahogy neki éppenséggel tetszik. Vagy, ahogyan neki. Én testre szabtam a dolgaimat. Az utóbbi napokban megfeledkeztem arról, hogy van egy szörnyeteg oldalam is, amit táplálni kell különben elveszítem a fejemet, mert volt éppen min aggódnom, de honnan is tudhatnál te bármit is erről.. Mindegy. Táplálkozni akartam. Egy áldozatot kerestem, akire lecsaphatok, amikor lás csodát felbukkantál te és tönkretettél mindent. Megint. Komolyan értesz te bármihez is a pusztításon kívül?   – Oldalra döntöttem a fejemet a karomat pedig összefontam a mellkasom előtt. Eddig nem igazán tapasztaltam, hogy bármi másra is képes lenne. Most nem marná a torkomat ennyire az éhség, már rég valaki mézédes vérével csillapítottam volna, de nem könnyíti meg a helyzetemet. Egyrészt azért sem, mert az éhség minden egyes perccel nő bennem másodszor pedig a harag csak még jobban táplálja a szörnyeteg oldalam, ami talán ahhoz is vezethet, hogy megölök valakit. Vagyis inkább pontosítanék. Megölök valakiket, mert biztos vagyok benne, hogy nem fogok egyetlen egy embernél leállni. Nem, ha a mostani állapotomat tekintem. – Ó, maradj már meg magadnak légy szíves. Te tökéletes vagy nem érzel egy kis csábítást sem arra, hogy rávesd magad valakire. De azzal, hogy pazarlód az én időmet nem segítesz. Rég túl lennék az egészen, ha nem lépsz közbe. Talán pont azt a szerencsétlen lányt csapoltam volna le, aki az előbb sikoltott, de ezt is elszalasztottam miattad. Mindig, mindent tönkreteszel.   – Nem féltem a földre tiporni a szavaimmal. Erővel nem ment volna így legalább a szavakkal támadhatom. Néha az jobban fáj, mint egyszerű pofon. Ő úgy sem fog engem bántani. Legalábbis nem úgy, hogy meghaljak. Egy igazi úriember, aki megszállottja a húgának és képtelen elereszteni őket. Hm, talán ő is beteges, mint Matthias. Ha ez igaz, akkor már csak az érdekelne engem, hogy mégis milyen kor terjengett akkoriban, amit ez a két férfi elkapott? Remélem csak férfiakra terjedt ki és nem szunnyad bennem valahol a megszállottság vagy az elmebetegség, bár azok után, hogy gondolatban feldaraboltam és felgyújtottam Matthias-t talán jobb lenne, ha meg sem szólalnék.
Megölted az apánkat, de védelmezed a családtagjaid. Gratulálok a nagy eszednek.   – Megforgatom a szemeimet és hátráltam pár lépést és az egyik fa törzsének dőltem neki, majd ezután újra összefontam a karomat a mellkasom előtt. Egy pillanatra sem vettem le a szemeimet Ryan-ről. Eszem ágában nem volt. Főleg, hogy ő van erő főlényben és nem. – Ó, ha már ennyire belejöttünk azt gondolom, hogy mindent megvitathatnánk,. Mint például azt, hogy nem vagyok a drágaságod. Érthető?   – Legszívesebben püföltem volna megállás nélkül, de azzal csak kacajt csaltam volna elő belőle, mert nem voltam formában. Így hát most inkább meghúzódok és, ha újra látjuk egymást.. Biztos vagyok benne, hogy jobban felkészülök és élete legrosszabb napjában részesítem majd.  

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 26, 2014 9:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
Scar & Ryan
You are my little sister,sweetheart.
Nem kell mások sajnálata. Segítségre, szánakozó tekintetekre és bíztató szavakra sincs szükségem. A múltnak már annyi és felesleges újra felhánytorgatni, de mivel ő elkezdte, én folytattam. Be kell látnia, hogy nem csak neki böki a csőrét valami és megérteni az én gondolkodásom is. Én kezdem kapizsgálni, hogy mit érzett az átváltozásával kapcsolatban és most irántam. Utál, ami jó. Nem a legjobb, ami megtörténhet, de nem a is a legrosszabb. Azt mondják, hogy a gyűlöletet egy hajszál választja el a szeretettől és az egyetlen gyilkos érzelem az a hideg közöny. Emberek lelkét lehet vele legyilkolni, míg az utálkozó ember gyakran haboz, mert érzései összekavarodnak. Na meg gyűlölködni sokkal egyszerűbb, mint közömbösnek lenni. Az emberek alapvetően nem elég érzéketlenek, így csak valami nagyon nyomós indok miatt dobnak el mindent és hagynak fel egy másik embertárssal szemben érezni valamit. Amikor két korban, stílusban és értékrendben is teljesen különböző ember találkozik egymással a parkban, akkor van bennük valami érzelem. A közöny nem a semmiből alakul ki. Ahogy a gyűlölet sem, de utóbbiból még lehet szeretet, míg a közömbösség általában életünk végéig kísér. Borzalmas érzelem.
Talán ez az élet rendje? A testvérek veszekednek, tépik egymást, a szakadék szélére hurcolják, de le nem lökik a másikat. Egymás agyára mennek és addig cincálják a másikat, míg az el nem veszíti az utolsó hajszálát is a nagy idegeskedésben, de a legvégén még sem hagyják sorsukra a másikat. Lehet, hogy a vér miatt van és ez a törvényszerűség azért nem vonatkozik Scarlettre meg rám, mert nem vagyunk édestestvérek. Apám vörös nedűje ott csörgedezik mindegyikőnk ereiben, de mégsem vagyunk teljesen összekötve két szülő által. Bár mindegyikőnknek jutott kettő, az anyáinkat mégis külön-külön kaptuk és ő valahogy jobban jött ki ebből az egészből. Így ez igazából nem is a mi hibánk. Nem kell magamat okolnom, amiért tönkretettem a rózsaszín szalagba bugyolált álmát és neki sem kell mártírkodni, amiért képtelen egy kis megbocsátást tanusítani irányomba.
A sors kegyetlenül gonosz fintora, hogy Scar most ugyanazt érzi irántam, amit én éreztem még kétszáz évvel ezelőtt az ő személye iránt. Bár az én dühöm féltékenységgel is keveredett akkoriban, de a húgom most úgy utál engem, ahogy anno én utáltam őt. Vigaszatalhatatlanul, halálos méreggel,  viszkető tenyérrel. Kétszáz év alatt volt elég időm gondolkodni ezen és tapasztalatokat is gyűjthettem, így már tudom, hogy nem őt kellett volna bűntetnem - bár még mindig úgy érzem azzal a fejjel, azokkal az érzésekkel megtenném megint. Igazából a szüleink tehetnek az egészről. A kis királykisasszony túl jó ahhoz, hogy emiatt utálattal forduljon hűtlen anyja felé, de az én mérgem akkoriban hatalmas méretű volt és nagyon veszélyes. Úgy éreztem, azzal a dühvel, hogy elpusztíthatok mindent, ami még a varázserőmnél is sokkal hatalmasabb. Apám ellen használtam különleges képességeim, de anyám ereje hatalmasabb volt. Az édesanyám még az öreg félrelépése után is megakarta védeni. Azt bizonygatta, hogy csak miattam teszi. Azt állította, hogy nem bírnám elviselni, ha az apám halála az én lelkemen száradna. Elszöktem, de pár nap múlva magamtól visszatértem és újdonsült vámpírképességeim segítségével levadásztam az édesapám. Az öreg nem értett semmihez. Az édesanyámnak nem volt igaza. Ma sem bánom, hogy saját kezemmel vetettem véget az életének.
- Nem érted. - ingattam a fejem jobbra-balra. Hangom halk, megfontolt maradt. - Ezután már nem vágytam segítségre. - Nem azért mondtam el gyermekkori nyomorom történetét, hogy szánakozzon rajtam jó hercegnő módjára. Csak meg akartam állítani abban, hogy magára vegye az egész szenvedő alany szerepét és engem bélyegezzen szörnyeteggé. Való igaz, tettem roszz dolgokat és még fogok is tenni, de Scarlett teljesen úgy viselkedik, mintha ő lenne a legszentebb lény ezen a világon. - Nem kellett már adomány vagy sajnálat, mert otthagyni készültem az egész kócerájt. Gondolod, hogy képes lettem volna egy olyan apával egy házban élni, aki megcsalta az anyám és ellógott a munkahelyéről a szeretőjével, miközben a családja éhezett? - vontam fel a szemöldököm és ajkaim örömtelen, gúnyos mosolyra emeltem. - Én azt hittem, minden döntésemmel az anyámat védem és a legigazságosabb elégtételt végzem, amivel sikerül kielégítenem bosszúszomjam. Te is szeretted az anyád, de másképp, mint én. - mondtam olyan határozottan. - Pimaszkodtam és szemtelenkedtem vele. Nem engedelmeskedtem neki. Sosem. Ha azt mondta vegyek fel cipőt, nem tettem. Hagytam, hogy ő hordja el helyettem. Ha megkért, hogy könyvtárba menjek, nem mentem, mert tudtam, hogy akkor egyedül kell mennie a piacra. És, amikor azt parancsolta, hogy ne öljem meg az apám, akkor sem fogadtam szót. - vontam vállat, mintha valami mindennapi semmiséget közölnék. Az is. Számomra semmit sem ér, hogy ő az apám. Ugyanarra a listára kerül fel a neve, mint azoknak a férgeké, amiket véletlenül összetaposok az erdőben, mikor valami táplálóbb ember után nézek. - Nem akartam, hogy jobb legyen az életem valaki más segítségével. Felfordulást akartam okozni, könnyíteni magamon és eltűnni, mert rájöttem, hogy egészen odáig egy hazug emberrel éltem és azt hittem, sokkal jobb emberismerő vagyok. Még anyám  is otthagytam. Nem volt szükségem semmire és, mivel anyámmal akkor nagyon összevesztem, azt hittem... azzal hitegettem magam, hogy ő sem akar már látni. Soha többé. - mondtam semleges hangon.
Végülis, ha megölöd valakinek az élettársát - mégha az hűtlenségen is lett kapva - nem kapsz kockacukrot és simogatást a feleségtől, akinek miattad özveggyé változott a családi állapota. Ráadásul látta, hogy mivé lettem. Nem mondta ki, de úgy nézett rám, mint most Scar. Mintha egy szörnyeteg lennék. Annak is gondolt, mert tudom, hogy világéletében azokat a kőkori elveket őrizte, hogy boszorkány örökös ellensége lesz egy vámpírnak. Az a cseppet sem elhanyagolható tény pedig, hogy a fiából lett vérszívó, nem változtatott ezen. A szemében már akkor gyilkos szörnyeteg voltam, mielőtt még a szeme láttára kiszívtam volna az összes csepp vért az apámból.
- Annyira szeretett... Hát ez jó. - nevettem fel keserűen, majd megnyaltam alsó ajkam és gúnyos vigyprral néztem a húgomra. - Na és mennyire szeretett? Elég volt ez a fenenagy szeretet arra, hogy ne hajítson ki a palotából azonnal, amikor megtudta, hogy nem a vérszerinti lánya vagy? Továbbra is megingás nélkül, ugyanúgy szeretett, mint a titok kiderülése után? - kérdeztem kegyetlenül, de a választ persze már tudtam.
Figyelemmel kísértem a királyi udvar eseményeit akkoriban, hiszen kíváncsi voltam, mekkora galibát fogok okozni azzal a bejelentéssel. Reméltem, hogy óriási balhé lesz, de a közelben voltam, mert Scarlettet életben akartam tartani. Talán csak azt akartam látni, hogy a titok, ami semmiképpen nem maradhatott titokban, az milyen áldozatokat követel, ha kiderül. Nem Scar volt a bosszúm főáldozata, legalábbis nem ő akart lenni.
- Te teljesen félreértesz engem! - mondtam összehúzott szemöldökkel. - Nem a szegénységgel akadtak problémáim. Talán te nem így vagy vele, mert tizenhat éves korodig semmit sem tudtál a nélkülözésről, de attól még élet az élet, ha valakinek nincsen külön embere arra, hogy felvegye a cipőjét és nem roskadozik a széles, mahagóni ebédlőasztal az ételektől. - mondtam gúnyosan. - Ha a család békességben és boldogságban él, akkor csak másodlagos probléma, hogy nincs tele a kassza. - vágtam hozzá mérgesen.
Az én szememben mindig is az ő anyja volt a családom szétcincálója. Eltte sem rajongtam különösen az apámért. Hiába próbáltam mindent megtenni a figyelméért, ő  nem szerette hallgatni a beszédem. Türelmetlen és nagyképű volt ahhoz, hogy egy gyerek szavára figyeljen. Ez voltam számára, jól tudom. Csak egy gyerek, akit időnként leszidhatott, amiért néhány csóró ellopott egy-két almát a standról. Ennek ellenére féltem és tiszteltem őt. Egészen addig, amíg meg nem tudtam az igazat. Utána már csak a lábam alá valónak tartottam. Az alma végülis nem esett messze a fájától. Ugyanolyan beképzelt és önző lettem, mint ő, de nekem legalább vannak sziklaszilárd értékrendjeim. Neki sosem voltak.
Meglepetten néztem Scarlettre, miután tenyere hatalmasat csattant az arcomon. Nem mondom, van erő a csajban, nem is kicsi. Bal orcám bizsergett az ütés nyomán, de annyira megdöbbentett ez a váratlan fordulat, hogy képtelen voltam letörölni a vigyort az arcomról. Szép, de gonosz húzás volt ez tőle. Nem akarok kárt tenni benne, de azért ezt mégsem hagyhatom annyiban. Még a végén a büszkeségem sínylené meg a dolgot.
- Ez nem volt rossz. - ismertem el vigyorogva, miköben megérintettem az arcom. Villámgyorsan előtte termettem, leküzdve azt a másfél méter távolságot is, ami eddig köztünk volt és a torkánál megragadva a magasba emeltem. Erősen szorítottam, hogy ne tudjon kikecmeregni a kezeim közül, de nem emeltem magamra. Smaragdzöld szemei így pontosan egy magasságban voltak az enyéimmel és arcunk olyan közel került egymáshoz, hogy orrunk csaknem összeért. Maradandó élményt akartam hagyni benne, ami elrettenti a további szemtelen viselkedéstől, de közben nem bántani. - Az anyád belerondított a családom életébe. Nem fogok elmotyogni érte egy imát, ellátogatni a sírjához, de még bocsánatot sem kérek egy szavamért sem. - biztosítottam, majd egy hosszú másodpercig még a szemét csodáltam. Zöld, mint az apámé volt, de nem az a kopott, fű zöld, hanem mint az a csillogó drágakő.
Elengedtem a nyakát és tüntetlőleg hátráltam egy lépést. Semmi kedvem gyerekes hajszákba, harcokba menni vele. A testvérek általában gyerekkorukban veszekednek. Mi már kinőttük azt a kort. - Legközelebb csak szidj és kiabálj. - javasoltam vigyorogva. - Nem áll jól neked ez a harciaskodás.
Persze vannak, akiknek az jön be, ha a nő határozott, független és harcias, de számomra az is bőven elég, ha képes kiállni önmagáért. Azokat a múlt évszázadi elveket vallom, hogy egy nőnek finomnak és érzékenynek kell lennie és a férfi dolga, hogy megvédje őt. Persze, amikor a helyzet úgy hozza nem nagy baj, ha nem várja ölbe tett kézzel a szőke herceget, és bizonyos önállóság szükséges, de egy férfi attól érzi férfinak magát, ha védelmezhet és vezető posztot tölthet be. Bár tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy miért gondolkozom ilyesmikről a húgommal kapcsolatban. Valószínűleg valami elmozdult odabenn a pofon következtében.
- Nem állítottam, hogy nagyképű vagy. Úgy általánosságban az emberekről volt szó. - javítottam ki szemforgatva.
Az apám árulása egyetlen egy dologra jó volt. Rájöttem, hogy mennyire nem ismerem az embereket. Így onnantól kezdve szinte minden mellettem elsétáló embert kielemeztem. Kocsmákba jártam, ahol a részeg emberek oldottabb körülmények között beszéltek magukról és az érzéseikről. Némelyik elkeserítően hasonlított a másikra. Pár év kóborlás alatt több tapasztalatot szereztem az emberekről, mint négy év szemeszter alatt egy pszichológusokat képző főiskolán. Így vettem észre azonnal, amikor Scar arckifejezése megváltozott. Csak egy pillanatra. Aztán, mintha csaak rajtakapták volna valami rossz dolgon, újra visszaöltötte utálkozó arcát.
- Nem mondom, hogy nem tanultál meg mindent, csak azt, hogy rosszul tanultál meg bizonyos dolgokat. - magyaráztam. - És mit gondolsz, ha az állt volna a cetlin, hogy "Ne foglalkozz a halottakkal, ez a természeted része." akkor mit tettél volna? Hallgattál volna rám? - húztam fel szemöldököm kérdőn.
Túl makacs és tiszta lelkű ahhoz, hogy ilyeneket el lehessen várni tőle. A számat rongyosra beszélhetem, de akkor sem fog kevésbé odafigyelni az áldozataira. Ő ilyen és bevallom, hogy még ebben is van valami vonzó.
-  Igen az. - vágtam rá azonnal és rávigyorogtam. - És mekkora erőfeszítés kell hozzá, hogy ne rohanj oda megkóstolni? Mert nekem semennyi. - mondtam őszintén. Rendszeresen táplálkozom. Próbálok nem megölni senkit, de nem esek depresszióba, ha mégis balul sül el a dolog, így el tudok járni normális időközönként vadászatra. - Ha rendszeresen táplálkoznál, neked sem kéne ezt érezned. - próbáltam rámutatni a lényegre, de már nem is hittem benne, hogy megadja magát és bevallja, hogy igazam van.
Kezdtem megunni, hogy folyton azon lovagol, hogy miért őrzöm így az életét. Még magamnbak sem tudtam megmagyarázni, akkor mégis mit vár tőlem? Hazudjak? Az nem az én stílusom. Mondjam meg az igazat? Bolondnak nézne, hisz még én is annak tartom magam. Azt hiszem azért védem így az életét, mert a féltestvérem, de vajon tényleg így van...?
- A féltestvérem vagy. - morogtam idegesen és egy pillanatra a hajamba túrtam. - Lehet, hogy neked teljesen mindegy, hogy élek- e vagy halok, de bármily meglepő, én igyekszem megvédeni a családtagjaim. - Bár komolyan gondoltam, majdnem én is elröhögtem magam rajta. Megöltem a saját apám, miután keresztbetettem a húgomnak és kidobattam a palotából. Végül otthagytam az anyám és vissza se néztem, soha többé. Baromi szarul védelmezem a családtagjaim.
- Olyan sok mindenről vitatkozhatnánk még. - sóhajtottam unottan. - Erről is szeretnél vitát nyitni, Drágaságom? - vontam fel szépen ívelt szemöldököm. Én nem akartam megint egy újabb veszekedést indítani egy választott témában, de ha ő elkezdi, akkor nyílván nem hagyom magam.
zeneszám •  41 • ©



Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 19, 2014 9:31 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

scarlett & ryan
I Can't Believe It's True
[You must be registered and logged in to see this image.]

A mai napig emlékszem, hogy milyen kiváltságos életem volt. Az anyám és az apám is szeretett. Bár a második csak tizenhat éves koromig. Okolnom kellene, amiért kitagadott? Nem, mert akkoriban ez volt a megszokott. Bár soha nem értettem, hogy a férfiak miért rendelkeznek több joggal, mint a nők. Az a fránya diszkrimináció. Az csöppet sem számított, hogy Matthias nem anyám gyereke volt. Bár nem tudom, hogy a király, milyen elmebeteg nő ágyába bújt bele vagy éppenséggel milyen elmebeteg nőnek engedte, hogy az ágyába bújhasson. Matthias elmebeteg. Ezt nem kell megmagyarázni ezzel kapcsolatban nem kell igazából semmit sem mondani. Az és kész. Mégis melyik épelméjű ember tenne olyan dolgokat egy nővel, amiket ő? Egyszerűen undorodom tőle. A látvány, ami ha csak pár másodperc erejéig tárult elém, de örökre az emlékezetembe éget. A vér, a nő, Matthias. Én pedig képes voltam vele egy fedél alatt élni úgymond. Ki tudja, hogy miért tartogatott bujtatott engem. Talán pontosan ugyanez miatt. Velem is ezt akarta megtenni csak még előtte szerette volna tökéletesíteni a képességeit. Ez eléggé értelmes magyarázat lenne. De nem értem, hogyan tudta elrejteni a külvilág elől a tetteit. Mert egyszerűen nem tudom fogni, hogy nem lehet ezt észrevenni. Főleg, hogy én könnyedén rájuk nyitottam még csak el sem torlaszolta az ajtót, hogy ne tudjanak bemenni az emberek, mintha azt akarta volna, hogy meglássak, aminek az értelmét még mindig nem értem. Talán arra várt, hogy belépjen valaki az ajtón és ő lehessen a következő áldozata? Mert velem ez nagyon nem jött be. Életemben nem rohantam még olyan gyorsan. Vámpírokat meghazudtoló gyorsasággal távolodtam tőle és a kastélytól. Magam mögött hagytam édesanyámat, aki mindent megtett értem. Okolom-e amiért eltitkolta előlem az apám kilétét? Nem.. Nem igazán. Miért is tenném, hiszen szeretet és a legjobbat akarta nekem megadni még akkor is, ha ez az egész csak hazugságokkal volt megteremthető. Olyan volt, mint a többi anya. Csak jobb. Mert az enyém volt. Védelmezett engem minden bajtól és nem lehetek neki elég hálás azért a tizenhat évért, amit hercegnőként élhettem. Soha nem használtam ki azt, hogy hatalmam van az emberek felett. Igazi hatalma csak a királynak volt, de azért a nép rám is figyelt, hiszen én voltam a király egyetlen gyermeke akkoriban. Én lettem volna a trónörökös. Nem is értem a király miért akadt ki ezen ennyire. Na, jó elég sokan kiakadtak volna ilyen hír hallatára főleg az uralkodók, de ezzel csak önmagát minősítette, hogy tizenhat szép évig nem volt képes észrevenni, hogy a lány, akit a karjában tartott a lány, akinek a homlokára gyengéd csókot nyomot minden egyes éjszaka mielőtt elaludt volna nem is az ő lánya. Valószínűleg kivégeztette az anyámat. Mikor a faluban rejtőzködtem páran felhozták, hogy mi történik most a kastélyban, de nem akartam tudni és még most sem akarom tudni, hogy mi történt az édesanyámmal vagy bárki mással. Bár azzal határozottan tisztában vagyok, hogy Matthias él és virul, mintha semmi nem történt volna, hiszen láttam őt. Hogy félek-e tőle? Ki ne félne egy pszichopatától? Mondjuk azon, hogy él nem lepődöm meg. Hogy mégis miért nem? Mert én is élek. Nem elég indok? Nekem bőven az. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy még mindig él és lélegzik. Vagy már megint él és lélegzik. Mert csak egyszerű vérfarkas.. Ha azóta életben lenne eléggé megviselte volna a kor, nem? A boszorkányság tényleg nem az én asztalom. Nem is próbálok úgy beszélni az egészről, mintha valami szakértő lennék. Csak egy kislány vagyok, aki egy olyan világba csöppent körülbelül kétszáz évvel ezelőtt, amibe nem szeretett volna. Nem kértem, hogy vámpír legyek, de most mégis azzal a személlyel állok szemben, akinek ezt „köszönhetem” mégis nem hálát érzek irányába egyszerűen csak gyűlöletet. Mert miatta ment tönkre az életem. Ő az, aki tönkre tett mindent. Miatta halt meg az édesanyám, miatta kellett kiszakadnom a megszokott környezetemből.. Csak azért, mert egy féltékeny kis senki volt. Nem vagyok eltelve magamtól még akkor sem, ha ez így jönne most le, de tényleg sokkal jobb körülmények között nevelkedtem, mint ő de a féltékenységnek is megvannak a maga határai.. Keresett volna fel engem.. Én segítettem volna neki és a családjának. Elérhettem volna a királynál mindent, de ehelyett ő úgy döntött, hogy mindkettőnk életét porig rombolja. Hát gratulálok. Ebből is látszik, hogy nem az eszéről híres. Meg hát külsőleg is el van telve magától, na de ez már megint mindegy.
Ha annyira azt állítod, hogy ismertél miért nem kerestél meg engem? Segítettem volna rajtad! Nem egy kegyetlen, elkényeztetett kis dög voltam, aki tiarával a fején mászkál fel s alá. Elmondhattad volna, hogy a testvérem vagy és mindkettőnknek jobb lett volna az élete. Amúgy meg az uralkodó családban olyan terhek vannak, amit te soha nem értenél meg, mert nem tartoztál oda. Igaz, hogy én sem, de abban a világban nevelkedtem így hát tisztában voltam a kötelességeimmel. Segítettem volna rajtad és a családodon. Soha nem vontam meg a segítséget senkitől és apám.. A király annyira szeretett engem, hogy hajlandó lett volna megtenni mindent azért, hogy javuljanak az életkörülmények. Nem voltam uralkodó és szerintem lehetetlen olyan uralkodónak lenni, aki képes minden egyes embernek rendes ellátást biztosítani. Szegény emberek mindig is voltak és mindig is lesznek. Én segítettem volna neked.. És a családodnak! Ha annyira tisztában voltál az igazsággal miért nem jöttél személyesen hozzám, ha?  – Nem voltam soha sem kegyetlen. Néhány ember megérdemelte volna, de azt nevelték belém, hogy soha ne fordíts hátat senkinek. Később még felhasználhatod valamire. Lehet, hogy segítesz rajta és kinövi magát, nagy hadserege lehet, amit később használhatsz. Persze, hogy a király száját hagyták el ezek a szavak. Elég sok mindent tanultam tőle. Lehet, hogy kemény ember volt és az emberség legapróbb szikráját is csak néha-néha láthatta meg benne valaki, de a gondolkodásának köszönhetően mindig is kedvesen bánt az emberekkel és engem is erre biztatott.
Nem hiszem el, hogy csak felém tanúsított egy kis megbánást. Mikor azt mondta, hogy anyám egyszerűen csak önmagának köszönheti a halálát a karom önálló életre kelve landolt az arcán. – Te csak ne merd a szádra venni az anyámat!  – Bukott ki belőlem. Lehet, hogy nem volt a legjobb édesanya vagyis még csak a közelében sem volt, de azért mindennek megvan a határa. Én pedig itt húzom meg a határt. Senki, de senki nem sértegetheti azt a személyt, akit a világon mindennél jobban szerettem, mert így volt. Számomra ő jelentett mindent.
 Szóval azt akarod mondani nekem, hogy nagyképű vagyok.. Meséld már el nekem, hogy én mégis milyen vagyok, mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy te sokkal jobban ismersz engem, mint én saját magamat.  – Nem tudom mire fel képzeli azt, hogy mindent tud rólam, de komolyan.. Már annyira idegesít, hogy mindentudónak képzeli magát meg, hogy ő maga egy görög isten, ami végül is igaz is lenne.. Fúj! Állítsd le magad Scarlett. A féltestvéreddel állsz szemben nem egyszerűen csak az átváltoztatóddal. Nem tudom, hogyan keveredett ide ez a gondolat, de nagyon gyorsan el kell temessem magamban, mert nagyon, de nagyon nem lesz jó vége az ilyesminek. Nem szabad táplálni az így is nagy egóját. Még akkor sem, ha az egész gondolatba zajlik le. Könnyen leolvashatja az arcodról, hogy most hirtelen nem arra gondoltál, hogy mennyire gyűlölöd. Nem lennék meglepve a dolgon. Remélem nem haraptam az ajkamba. A francba, mi van ha megtettem és nem figyeltem oda? Oké. Nyugodj meg, Scarlett. Nagy levegő.  
Úgy gondolod, hogy kétszáz év alatt nem voltam elég okos ahhoz, hogy mindent megtanuljak egyes-egyedül? Mert, ha ebben a hitben élsz, akkor nagyon tévedsz. Tudod hagyhattál volna valami kéziratot ezekkel a tippekkel a gyűrű mellé. Leköteleztél volna, ha nem magamtól kellett volna rájönnöm mindenre.  – Mennyivel egyszerűbb is lett volna minden. Nem kellett volna kísérleteznem, hogy mennyi ideig bírom vér nélkül vagy mennyi az a vérmennyiség, ami már soknak számít. Ha túl messzire mentem megitattam az illetőt a véremmel, majd mikor már kiürült a vámpírvér a szervezetéből megigéztem és az útjára engedtem. Pontosan ezért nincsenek elszórtan kis vámpír fiókáim. Nem vagyok ostoba. Tudom, hogy mit csinálok. Mondjuk mostanában eléggé elhanyagoltam a táplálkozást. Pontosan ezért is érintett meg annyira a levegőben kavargó édes vér illata. Utána akartam menni. Kortyolgatni a vérét. Valakiből táplálkoznom kell.. Muszáj, mert nem fogom sokáig bírni. Főleg, mivel elhagy szépen lassan az erőm is. Nem fogok kiszáradni annyira messzire nem mentem egyszerűen csak érzem, hogy szükségem van a vérre. Ha ő nem lenne itt, már rég túl lennék az egészen és nem éreznem magam úgy, mint akit kifacsartak.  – Igen meg tudom mondani, hogy melyik vér milyen. S legalább abban egyetértünk, hogy ez a vér.. Rettenetesen magával ragadó. – Mély levegőket veszek és próbálom leküzdeni az ingert, hogy fejvesztve rohanjak el valamerre és az első szembejövőnek a torkára vessem magam. Nem tehetem meg. Akkor nem állnék le. Én pedig nem akarok egy negyedik nevet felírni a listámra. Azzal nem tudnék megbirkózni. – Mégis mi hasznod származik abból, hogy engem életben tartasz? Még mindig nem értem.  – Határozottan pillantok fel a szemeibe és nem tudom miért, de olyan mintha kicsit vibrálna köztünk a levegő. Jézusom. A FÉLTESTVÉREM. Na, jó nekem agyamra ment a vérelvonás. Szükségem van itt és most vérre, mert különben nagyon nem lesz jó vége ennek az egésznek. – Azért erről egy kicsit vitatkozhatnánk, hogy honnan örököltem az eszemet.  – Nem a te ágadról az is biztos. Nem akartam hangosan kimondani, hiszen éppen eléggé kiakasztjuk a másikat. Felesleges lenne még erről is vitát nyitni. Bár, ha csak egy rossz szót szól.. Nem állok jót magamért.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 18, 2014 10:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
Scar & Ryan
You are my little sister,sweetheart.
Vajon létezik-e gyarlóbb és ártalmasabb érzés a féltékenységnél?!  Van, ami veszélyesebb annál a haragnál, amit az irigység szült és a rosszindulat táplál? Az önzőség vagy az alapvető gonoszság veszélyesebb? Én nem hiszem. Ezek a személyiségjegyek ott vannak az emberekben, így bizonyos helyzetekben számíthatunk rá. Fel tudunk készülni és mérlegelhetjük életünk döntéseit, amelyekkel megelőzhetjük ezeket. Azonban a féltékenység más. Persze, bárki mondhatja, hogy a potenciális jelölt egy erősen féltékeny típus, de sosem lehet tudni, hogy mi váltja ki azt és mik lesznek a következmények. Az pedig vitatott, hogy kire van a legrosszabb hatással ez az érzelem.
Ha a féltékenykedő személy nem egy bosszúálló típus, akkor minden bizonnyal az szenvedi meg az egészet. Utálhatja az illetőt és kerülheti, de arra nem viszi a lélek, hogy ténylegesen borsot törjön az orra alá. Ennek a személynek önmagában kell elintéznie a dolgot, ami talán nehezebb is.
Én nem ebbe a csoportba tartozom. A bosszúállást és szemétkedést választottam a sima gyűlölködést és csendben hallgatás helyett. Nem tehetek róla, sosem voltam az a nyugodt, megfontolt személy. Számba vettem a másik lehetőséget, de amikor végiggondoltam, akkor már ég késő volt. Esetenként pillanatok alatt el tud borulni az agyam, míg máskor képes vagyok hideg fejjel elgondolkozni a dolgon. Hogy éppen melyik lehetőség üt be, arról nem tudok rendelkezni. Egyszerűen csak megtörténik és ösztönösen cselekszem, mielőtt még elkezdenének érdekelni a következmények vagy az elégtétel hatása az én és mások életére.
Hihető, vagy sem; Az átváltoztatását viszont átgondoltam. Alaposan, napokig másra sem tudtam koncentrálni. Érveket, majd ellenérveket soroltam fel magamban. Vitatkoztam a tükörképemmel és ostoba gyermekdalokkal játszottam kiszámolóst a döntéseim között. Végül természetesen nem az ilyen bugyuta módszerekkel sikerült döntenem. Számításba vettem, hogy a testvérem és úgy tűnt, hogy ez a kártya képes volt kiütni az egész paklit.
Sosem volt testvérem. Legalábbis nem élt együtt velem egy korombeli gyermek sem ugyanabban a házban. Mindig is egykeként kezeltek és attól függetlenül, hogy tudtam, Scarlett él és virul, én is magamat. Nem akartam soha túl sokat kérni a szüleimtől. Tudtam, hogy sok mindenre nem telik, így csendben maradtam, ha korgott a gyomrom, vagy ha teljesen átfagytam. Azonban amikor megtudtam, hogy apám félrelépett és ebből a kapcsolatból létrejött gyereke egy király kölykeként funkcionál. Na, azon a ponton teljesen kiakadtam. Igazságtalannak tartottam, hogy amíg mindkettőnknek ugyanaz az édesapánk, addig ő a királykisasszonyt eljátszva éli boldog életét bőségben, gazdagságban, a palotában.
Szörnyű kérdések ostromolták fiatal, féltékeny elmém. Neki ez miért jár? Miért én vagyok apám szegényebbik gyereke? Miért olyan könnyű neki, amikor nekem olyan rohadt nehéz? Az ezt követő kérdések alkották megtorlásom dominánsabb részét. A féltékenységből született bosszúvágy összeszűrte a levet a bennem dúló haraggal és nélkülözéssel. Így született meg egy terv. Egy elégtétel. Tönkre akartam tenni a kis birodalmát. Eltörni a koronáját, hogy kitessékeljék a palotából és olyan átlagos odúban éljen, mint én.
Igen, megtettem. Elhintettem a hírt, mely szerint Scarlett nem a király édes gyermeke. Az uralkodó nem lehetett túl szerelmes és az asszonyában sem bízhatott túlságosan, mert szinte azonnal képes volt hitet ölni ebbe a hírbe. Ezután pedig hátradőltem és az én kényelmes helyzetemből végignéztem a királyi család összeomlását. Bevallom, volt néhány pont, amikor úgy éreztem, ezzel túllőttem a célon. Gyengébb pillanatomban sértő kérdések rohamoztak meg. Mi jogom volt nekem ehhez? Miért tettem, amikor a lány alapvetően semmit nem ártott nekem? Ezek a lelkiismeretemre hatottak és ezt követően öntudatlanul is, de igyekeztem a közelébe férkőzni. Meg akartam ismerni. Azt szerettem volna, ha megbizonyosodom benne, ő is csak egy elkényeztetett, ripacskodó hercegnő a palotából, akit semmilyen mértékben nem érdekel mások nyomora. Sajnáltam, amikor ebben tévedtem.
- Terhet cipeltél?! Komolyan, azt kell sajnálnom, hogy megtudtad milyen, ha az embernek nem minden teljesen tökéletes az életében? – vontam fel szemöldököm szkeptikusan. - És akkor meséljek róla, hogy én milyen terhet cipeltem? Azzal ki törődött? Senki! Csak egy pillanatra próbálj meg egy tizenhat éves fiú agyával gondolkodni, akinek a szülei nem tudnak ennivalót tenni az asztalra, nem tudnak tüzet gyújtani a legnagyobb hidegben és őmagának mezítláb kell járnia a piacra, ahol egész nap őriznie kell a szomszédasszony standját, csak azért a pár pénzérméért, amiből egy elégett cipót tud venni. Ennek tetejébe az apja minden egyes nap azt hazudja, hogy dolgozni megy, amikor valójában a szeretőjével találkozik, és azt mondja, aznap sajnos nem tudták kifizetni. Te vajon kire lennél mérges? Kin szeretnél bosszút állni, amikor látod, hogy a gazdagabbik gyereknek minden ki jutott, ami neked nem? – fakadtam ki mérgesen. Nyilván nem okolhatom őt mindenért, de ő sem engem. Nem én vagyok élete egyetlen elrontója. Csak én nem vagyok benne annyira a szívében, mint a hűtlen édesanyja. – Oké. Világos, nem te tehetsz róla és sajnálom, hogy végül mégis rajtad csattant az ostor, de már az én számlámra írtál három ember halálát. Nem kell egy negyediket is. Az anyád önmagának köszönheti, hogy meghalt. Semmi közöm sincs hozzá. – Az igazság mindig kiderül. A titkok sosem maradnak örökké titkok. Ez az élet rendje.
Mélyet sóhajtottam és alig láthatóan megráztam a fejem. Úgy döntöttem, ezen a napon már nem veszek többé tudomást idegesítő hangneméről, dühöngő szavairól és a gyűlöletről a szemében. Nem, mostantól teljes mértékben tojok az egész szenvedős maszlagra, amit életében átélt.
Nocsak, a hercegnő azt hiszi, hogy az életben csak őt érték megrázkódtatások? – mondtam gúnyos mosollyal, majd lebiggyesztettem alsó ajkam. – Ugyan, nem csak úgy ismerhetek valakit, ha beszélek vele. Ha hiszed, ha nem, kis előnyhöz jutsz, abban az esetben, ha az uralkodó családra vagy kíváncsi. Az emberek beszélnek ezt-azt, de bevallom kissé unalmas volt folyton a nyáladzást és az imádatot hallgatni tőlük, amikor rákérdeztem. Így egy közelebbi személyhez fordultam segítségért. – A nyavalyás apám alaposan benyalta magát a Királyné szívébe, így az tájékoztatást tudott adni az egész udvar tevékenységéről. Az öregemet meg sem lepte, hogy a fél-testvéremről kérdezgetem. Készségesen válaszolt minden kérdésemre. – Mindenkiben van egy kis nagyképűség. Gondolod, hogy ilyen hevesen tudnál vitázni velem, ha abszolút semmi önteltséggel nem rendelkeznél? – vigyorogtam el cinikusan. – Imádnám, ha megpróbálnád. – néztem rá kihívóan és tettem felé még egy lépést.
Nem hittem el, hogy felmer pofozni, de kíváncsi vagyok, hogy meddig tudom felidegesíteni. A fenyegetőzések szintjéig már eljutottunk, de vajon komolyan is gondolja, amit mond?!
- Hidd el nekem, szükséged van a tanácsaimra. Nem fogom rád erőszakolni, természetesen. Úgy táplálkozol, ahogy te akarsz. Én csupán javaslatokat teszek, amiket ha okos nő vagy be is tartasz. – kacsintottam rá, majd megeresztettem egy halk sóhajt. Mindig húggal ilyen nehéz?
Hallottam a sikítást és azonnal megéreztem a vér illatát is, de én továbbra is Scar arcát néztem és izgatottan vizsgáltam a hatást. El kellett vigyorodnom, amikor feltűntek az erek a szeme alatt. Elégedettem felsóhajtottam. – Bizony. Az állatok vére visszataszító. – bólogattam. – De ez… - mélyet szippantottam a levegőbe tovább ingerelve őt. – íncsiklandozó. Kár, hogy lekéstük. – vontam vállat félszegen.
Nem ennyit jelent számomra egy ember élete. Nem tartom számon a halottaim számát, de attól még nem kívánom a végzetük. Furcsa dolog ez köztem és a vadászat, az emberek között, de mindenesetre jobb, mint Scarletté. Én nem omlok össze, ha látok valakit meghalni, vagy én ölöm meg. Ez az élet rendje és annak az embernek már egyébként sem fáj.
- Eláslak a föld alá vagy keresek egy kriptát vagy egy nagyobb árnyékot adó fát és odaláncollak. Nem tudom, Scar, de megoldom. – Még közelebb léptem és szemem nem vettem le a kezeiről. Testem mellett lógó karjaim készek voltak arra, hogy mozduljanak, ha arra van szükség. – Nem akarsz te meghalni. – ráztam a fejem sóhajtozva, de még mindig nem engedtem fel. – Nem az öngyilkos típus vagy.  
Hogy honnan tudom? Rengeteg esélye lett volna az elmúlt kétszáz év alatt megölni magát. Azután a három ember után csak le kellett volna vennie a gyűrűt a napsütésben és helló bűntudat, viszlát bűntudat! De nem tette.
- Ahogy mondod. – vigyorogtam rá. – Éles az eszed, húgi. Ezt az én felmenőimtől örökölted. – mondtam gonosz mosollyal.




zeneszám •  41 • ©



Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Pént. Aug. 15, 2014 2:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

scarlett & ryan
I Can't Believe It's True
[You must be registered and logged in to see this image.]

Néha elgondolkozom azon, hogy milyen is lett volna ez az egész, ha végig mellettem marad. Talán kialakult volna közöttünk egyfajta barátság? Nem tudom. Annyira nincs jó képzelőerőm, hogy ezt a dühöt semmisnek tudjam tekinteni akár csak egy pillanatra is. Valahogy képtelen vagyok más érzelmet kibocsájtani felé a dühön és félelmen kívül. Mert még mindig tisztán él bennem az a félelem, amit azon az éjszakán éreztem, mikor átváltoztatott. Lehet, hogy először gyűlöltem volna, amiért átváltoztatott és azt kívántam bár ne lenne mellettem, de ki tudja? Az idő mindent helyrehoz. Vagy éppenséggel felerősíti a dolgokat. Jelen esetben nálam a gyűlölet egyre jobban lerakodott. Olyan, mint a tűz, amiért valamilyen oknál fogva folyamatosan hordom a fát még akkor is, ha ezzel már saját magamat égetem meg. Nem értem, ha eddig nem kívánt részese lenni az életemnek miért most döntött úgy, hogy egye fene itt az ideje a hivatalos találkozásnak is. Egész életemben egyedül voltam és nem mertem senkit sem túlságosan közel engedni magamhoz, mert az elvesztésükbe belehaltam volna. Annyira erős pedig nem voltam, hogy átváltoztassam mást is erre a sorsra jutassak, mint én vagyok. Egy olyan gyűrűt, ami az én ujjamon virít nem tudtam volna nekik akadályozni. Én nem voltam félig boszorkány, mint az előttem álló egyed. Mia után, már fel tudom mérni, hogy mégis miben másabb egy vámpír vagy egy vámpírboszorkány. Teljesen más körülötte a levegő és, mikor a számomra láthatatlan aurája súrolja az enyémet, hát az sem olyan természetes. Bár nem értem, hogy ez mégis miért szükséges. Nem vágyom a közelségére. Sőt jobban örülnék, ha az erdő túloldaláról szólna hozzám. Nem akarom látni a képét. Csak elönt tőle a harag és a gyűlölet. Annyi negatív érzelem és szépen, lassan felőröl belülről.
Mennyivel jobb lett volna, ha a király akkor megöl engem? Nem tudom. De azért annyira gyáva sem vagyok, hogy a saját halálomat kívánjam. Túlságosan is ragaszkodom az életemhez, hogy mégis miért? Mert annak ellenére, hogy nem tudok felsorolni jelenleg egy olyan dolgot, amitől boldognak kellene lennem az én életem. Az én elcseszett, kicsi életem. Én döntök a sorsomról és arról is, hogy mit akarok kezdeni az életemről és nem más kezébe adom a döntéseket. Nem vagyok marionett bábú, hogy más irányítson. Kivétel természetesen, mikor megfenyegetnek. Kendra-t emiatt hagytam ott, de teljesen mindegy lett volna azt hiszem, hogy mit csinálok. Én csak rosszat tehetek vele szemben.. Meg mindenkivel szemben. Amennyire próbálok helyesen cselekedni annyira rontok el mindent. Valahogy ez az egész nekem nem akar összejönni. Mintha ellenem szövetkeznének odafenn. Bár hinnék benne, de már jó ideje nem hiszek semmiben csak magamban, mert csak magamra számíthatok ebben a világban.
Az első reakcióm az volt, hogy ez most komoly? Ő akart lenni az élet nagy mentora? Nevetséges. – Szóval ezt az egészet féltékenységből tetted, hát gratulálok. Akkor ezek szerint az is neked köszönhető, hogy kitudódott, hogy nem vagyok a király lánya. Ez is valami idióta lecke akart lenni a részedről vagy szórakoztatónak találtad azt, hogy bujkálnom kellett és, ahová csak betértem az embereket veszélyeztettem? Olyan terhet cipeltem, amit nem kellett volna 16 évesen, de téged természetesen csak az érdekelt, hogy nekem keresztbe tegyél.. Az anyám lehet miattad halt meg te rohadék! – Ezek után honnan máshonnan juthatott a király fülébe az, hogy nem vagyok a lánya? Komolyan mondom nem hiszem el, hogy egy féltékeny kis patkány miatt kellett szenvednem s ugyanakkor ő volt az, aki „megajándékozott” engem az örökkévalóság kulcsával, de ugyanakkor ő volt az, aki miatt kivetettek a paradicsomból. Legalábbis 16 éves koromig ott voltam. Hamar eljött volna az idő, mikor férjhez kellett volna mennem és gyermeket nemzenem. Talán ez az, ami nem tetszett volna. Nem kötelességből akartam ezt az egészet, hanem szerelemből. Ebben az egyben voltam gyerekes talán.. Álmodozni mertem. Most pedig állandóan a múlton rágódok, ami soha nem hagy nyugodni. A jelenben kínoz engem. Matthias és most Ryan. Mikor lesz már ennek az egésznek vége? Pár percig akarok csak úgy békésen lazítani, hogy nem kell gondolnom mennyi minden fordult rosszra a múltamban.
És mégis honnan ismersz te engem annyira jól? Ha én nem ismerlek téged, akkor te honnan ismernél, hm? Nem emlékszem, hogy valaha is beszéltünk volna egymással akár csak egy szót is. Miképpen ismerhetnél? Aki valami ilyesmit tesz az ne várjon kedvesebb bánásmódot. Nem mellesleg most engem akarsz beállítani egocentrikusnak? Remek. Nem vártam erre a fordulatra, de tapsot érdemelsz. Természetesen az arcod két oldalát ütögetném a tenyeremmel legszívesebben.. Bár még az öklömmel is, szóval gondolhatod, hogy mennyire örülök.. – Miért nekem kellett ilyen átváltoztatót kifognom? Nem elég, hogy évekig bujkáltam előtte, de még egy ilyen seggdugasszal is összehoz a sors. Lesz valami az életemben egyáltalán, amikor azt mondom, hogy igen ez az pontosan ezt akartam és örülök, hogy végre sikerült? Kétlem. Legalábbis egyenlőre nagyon reménytelennek tűnik a helyzet.
Hol voltak ezek a fantasztikus tanácsaid, amikor szükségem lett volna rájuk, hm? Úgy gondoltad, hogy most már így kétszáz évvel később épp az ideje, hogy megmondd nekem mit kell tennie egy vámpírnak. Hiszed vagy sem elég sok dolgot megtapasztaltam már nem kell nekem a te hegyi beszéded a tapasztalataidról. – Semmi szükségem nincs arra, hogy kioktasson. Most már én is tisztában vagyok a dolgaimmal és a szükségleteimmel. Egy sikítást hallok a távolban egy puffanással megspékelve. Lágy szellő hozza magával a vér édes illatát a szemeim alatt egy pillanatra megjelenek az erek, de rögtön el is tüntetem őket. Igen, éhes vagyok és az, hogy feltart engem nem sokat segít rajtam. Szükségem van egy kis vérre ezt pedig az ő prédikációja miatt nem kaphatom meg. Már rég tele lenne a pocakom vagy legalábbis annyi vér lenne bennem, amennyivel már sóvárognék minden ember után. De neki mindig akkor felbukkanni, mikor a legkevésbé kedvező a helyzetem. – Az állatokról meg már ne is ejtsünk szót úgy gondolom. - Nem tudom, hogyan képes valaki állatokból táplálkozni.. Hoz egy borotvát előtte szerencsétlen állathoz vagy a szőrén keresztül harapja át a bőrét? Hát mindenesetre ez mindenhogyan undorító és eszem ágában nincsen utánozni. De a szellővel érkezett vér tulajdonosát nagyon szívesen lecsapolnám.. Csak egy icipicit. Nem akarom megölni, de megőrjít vérének az illata főleg, hogy mindig elhalasztottam a táplálkozást. – Őszintén kérdem ezt most tőled. Ha lehúzom a gyűrűt, akkor elégek és meghalok. Mit számít, ha egy ujjal kevesebbnek kell megpörkölődnie? Ezt te sem gondoltad teljesen végig. – Nem ölöm meg magam, bár minden egyes vele töltött perc arra ösztönözz, hogy tedd már meg mert én ezt nem bírom, de nem vagyok depressziós, hogy egy ilyen lépésre szánjam el magam. Bármennyire is tűnök annak. – A.. a.. Te vagy  a bátyám? – Nem akarom elhinni.. Ez csak egy ócska hazugság lehet nem több. Igaz, hogy nem tudok semmit a családomról, de pont ő? Ne.. Ne.. Kérlek könyörgök Isten vagy sors ne büntess engem már ennyire.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 14, 2014 3:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
Scar & Ryan
You are my little sister,sweetheart.
Az emberek már csak ilyenek. Hazugok, csalók, rosszindulatúak, kétszínűek és önzőek. Az alapvetően beléjük kódolt létfentartás által vetemednek olyan cselekedetekre, amelyeket a semmivel sem jobb embertársuk mélységesen elítél. Elég egy rossz mozdulat, szó vagy cselekedet és máris el lesznek könyvelve. Kitörni a rossz szerepéből pedig sokkal nehezebb, mint bekerülni oda. De a skatulyázó emberek is ennek a romlott körforgásnak a részvevői. Hiába próbálnak mások lenni, kibúvókat és kifogásokat találni, senki sem különb a másiknál. Az egyetlen, ami azonban tehet a bennünk bujkáló, rothadó személyiségjegy csúfos előbukkanásáról, az az élet. Egyeseknek más lapokat oszt. Néhányan arany karperecet kapnak, míg másnak a bizsura sem tellik és nem feltétlen igazságos az elosztás. Emiatt lehet bosszankodni, dühöngeni, zokogni, de ellene tenni semmit sem lehet. Csak halálod után mutathatsz be a Mindenhatónak odafent - már ha odafel kerülsz -, ami már értelmetlen időpocsékolás lesz, de minden bizonnyal élvezni fogod. Ezért mondható el a skatulyázó emberekről, hogy átmeneti tudatlanságban szenvednek, mert előbb-utóbb, mindenki fenékre ül. A kérdés csak az, hogy amellett a sok szemét jellemvonás mellett, mit birtokolnak még, illetőleg ezt hogyan fordították hasznukra, mert ezen áll vagy bukik a dolog, ettől függ, hogy lesz e majd valaki, aki segít kikecmeregni az árokból.
Nekem nem volt segítségem. Lehet, hogy ez a sorsom mocskossága miatt van vagy csak egy intő jel arra, hogy ideje változtatnom. Azonban nem is tudom, hogy az e a jobb, ha ott van mellettem valaki, aki felsegít, majd hátba szúr, vagy egyedül vagyok és megküzdök a talpra állásért. Nekem a második lehetőség jutott, mégsem vettem a szívemre. Akkor persze nyomorultul éreztem magam, de előbb-utóbb minden elmúlik. Volt olyan időszak, amikor csak futottam, de nem tudtam hova, kihez, aztán öltem, szenvedtem miatta, majd megint öltem és önmagam büntettem érte. Egy idő után azonban megnyugodtam, ez akkor körülbelül, akkor volt, amikor visszakaptam a varázserőm. Azt hiszem ez az erő az, amit én kétségbeesetten kerestem és őrzök nyughatatlanul még mindig. Az idők során a sorsomnak hála erősebb, tapasztaltabb és elővigyázatosabb lettem. Ha ezt az elmefuttatást levezetném Scarnak is, akkor lehet, hogy őt is sikerülne meggyőznöm, hogy jobb volt neki segítség nélkül. Nem lenne könnyű feladat, de bízom meggyőző képességemben.
- Nem pocsék magyarázat. Az élet tényleg ilyen. Tulajdonképpen, ha más szemszögből néznénk a dolgokat, akkor még hálával is tartoznál nekem. Megmutattam, hogy mi várhat az életben, ugyanis egészen addig a csodás kis palotádban úszkáltál a rózsaszín burkodban. Senki nem mutatta meg a valóságot. Így nekem kellett. - monndtam úgy, mintha valami nagyon fárasztó tettet vittem volna véghez. Természetesen tudom, hogy miután a király megtudta, hogy az anyja félrelépett és Scarlett még sem az ő lánya, egy kicsit rezgett a léc alatta. Akkor úgy gondoltam, megérdemli. Miért csak neki jutott ki a jóból?! Mit tett ő, amiért különb sorsot kaphatott, mint én?! Az eset után kicsit megnyugodtam és bosszúszomjam megcsappant, de Scart ezek után sem hagyhattam megöregedni és meghalni. - Azért mondod ezt, mert még nem éltél hosszú ideig sötétségben. Hidd el nekem, a bűntudat ezerszer jobb érzés, mert ha végre lesz egy csöppnyi eszed, akkor majd felfogod, hogy amit tettél, az a természeted része. - mondtam komolyan. - De a bezártságba, a korlátozottságba bele lehet őrülni.
Nem üres szavakkal vágtam vissza. Fél évig éltem sötétségbe és mivel bennem az átlagnál is sokkal több mennyiségű szabadságvágy munkálkodik, előfordult, hogy megperzselődtem.
- Én ismertelek, nagyon jól. - mondtam lassan, tudomásul sem véve dühös válaszát. Felesleges elmagyaráznom neki, hogy mégis honnan. Az előbb egy nem éppen burkolt célzásban mondtam el neki, hogy mennyire féltékeny voltam az életére és, amint kibököm végre, hogy ő a húgom, akkor mindent meg fog érteni. - Te vagy az, aki nem ismer engem és egyetlen tettem alapján akarja behatárolni az egész személyiségem. A szörnyetegtől egészen az érzelmektől mentem vámpírrobotig eljutottunk már, pusztán egy kétszáz évvel ezelőtti cselekedet miatt. Az okkal és bizonyos háttér információkkal még mindig nem vagy tisztában, mégis előszeretettel dobálózol igen kemény szavakkal, ugyanis semmi nem érdekel a saját nyomorodon és lelkiismereteden kívül. - mondtam halál nyugodtan, ami talán még a dühöngésnél is idegesítőbb volt. - Azért hagytalak ott, mert biztos voltam benne, hogy az utolsó személy, akit a közeledben akarnál tudni, az a szörnyeteg átváltoztatód. - köptem a szavakat mérgesen. - De figyeltelek messziről és ismert információforrásokból mindig értesültem a jelenlegi helyzetedről. Ha komolyabb problémád lett volna, akkor nem habozok visszatérni, de három ember halála nem akkora katasztrófa egy vámpír esetében. - forgattam égnek szemeim.
- Sajnálom, hogy nekem kell felébresztenem téged ebből az álomból, édesem, de még mindig jobb, ha az élet döbbentene rá, nem? Ha nem vagy felkészülve rá, akkor akár rosszul is sülhet el a dolog. Ezerszer jobban jársz, ha beletörődsz abba, hogy vámpír vagy és elfogadod a vele járó kellemetlenségeket is, úgy, mint az előnyöket. - Tévedtem, ő nem képmutató, csakis magát áltatja. Nem sokkal jobb. - Akkor lesznek problémák, ha majd egyszer annyi ideig nem táplálkozol, hogy utána az önkontroll hiánya miatt megölsz egy embert. Tapasztalatból mondom, felesleges ezzel próbálkozni, a végén úgyis te jössz ki belőle rosszul. Jó, ha nem arra mész, hogy meghaljon az illető, de közben tudd, előfordulhat az is. - vontam vállat. Nem csak ennyit jelent számomra egy ember élete, de nem fogok sírógörcsöt kapni és mély depresszióba esni, ha megölök valakit. Vámpír vagyok és ez együtt jár a gyilkolással is. Ostoba az, aki tagadja. És mégis Scarlett látszólag vehemensen és határozott elképzelésekkel küzd egy olyan erő ellen, amit nagy valószínűséggel sosem győzhet le teljesen és ezt ő is tudja. Azonfelül, hogy szánalmas, rendkívül szimpatikus jelenség is. - Tévképzetekben élsz, aranyom. Ez olyan, mintha kivágnál maradból egy darabot. A probléma csupán az, hogy ez mindig vissza fog nőni, hiába harcolsz ellene ennyire. - mosolyodtam el. - Végre valami, amiben egyetértünk. A vértasakok visszataszítóak. - húztam el a szám és már nem is válaszoltam a következő megjegyzésére, csupán egy fáradt sóhajtással igyekeztem kimutatni, hogy mennyire nem értek vele egyet.
Testem mellett lógó karjaimban megfeszültek az izmok és szemeim a gyűrűsujját bámulták. Kész voltam arra, hogy akár erőszakkal is, de visszatuszkoljam a napfénygyűrűt az ujjára, ha esetleg úgy dönt, hogy nem kell neki most se. Ebben a napfénytől fürdő erdőbe pedig határozottan szüksége volt rá. - Tartsd meg a gyűrűt vagy ráolvasok egy varázsigét és csak akkor tudsz megszabadulni tőle, ha az ujjadat is letéped. - fenyegettem meg, de szerencsére úgy tűnt, hogy nem kíván most megszabadulni tőle. Első kérdését figyelmen kívül hagytam, hamarosan úgyis mindenre választ kap.
- Ezzel csakis te vagy így. A nők többsége odavan értem, bár lehet, hogy esetedben ezt nem is kéne kérnem. - vigyorodtam el sokatmondóan. Nagyon szórakoztató ilyen burkolt megjegyzésekkel húzni az agyát.
Szórakozottan beletúrtam a hajamba. Hihetetlen milyen hamar megváltozott az arckifejezése. Az előbb még az egész lénye szikrázott a dühtől, most pedig csak döbbenetet és félelmet látok a szemében.
- Őszinte örömmel. - válaszoltam széles vigyorral. - Mint tudod, az anyád hűtlen volt a Királyhoz. Mellesleg fogalmam sincs, hogy hova tette az asszony az eszét. Félredug, miközben egy ország uralkodója a férje?! - vágtam értetlen arcot. - Nos, mindegy. A lényeg az, hogy szerencsétlenségedre az én apámmal szűrte össze a levet. Drámai fordulat. Ha lenne írói vénám, akkor biztosan írnék magunkról egy könyvet. - nevettem fel kajánul, majd izgatottan vártam a reakcióját.



zeneszám •  41 • ©



Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 13, 2014 1:52 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

scarlett & ryan
I Can't Believe It's True
[You must be registered and logged in to see this image.]

Még soha nem éreztem ennyire intenzív dühöt. Nem gondoltam volna, hogy ennyi egyáltalán elfér bennem. Ebben a kis apró testben. Kezdtem úgy érezni, hogy mindjárt felrobbanok. Nem értem, hogy van képe azok után, amit tett csak úgy felbukkanni, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. A düh szétfeszíti a bensőmet és nem tudok lenyugodni. Olyan gondolatok kavarognak a fejemben, amiktől én magam is megrémülök. Annyira szeretném visszaadni neki azt, amit ő tett velem. A félelmet, amit akkor éreztem, mikor felbukkant. Hogy mennyire rettegtem. Tudtam, hogy nem lesz jó vége mégis nem menekültem, hiszen ha akartam volna se lettem volna képes. Utána pedig a bűntudat, ami minden egyes csepp vérrel csak növekedett s ez a mai napig így van, ha valakinek vérét veszem egyszerűen úgy érzem, hogy a világon a legnagyobb bűnt követem el. Ezért nem is öltem meg senki sem, már nagyon régóta. A gondolatra a torkomban mondhatni lángra lobban az a bizonyos égető érzés, ami elől nincsen menekvés bármennyire is próbálkozik az illető elfutni előle. Ez folyamatosan követ. Nekem pedig táplálkoznom kell. Ez volt az egyik oka annak, hogy az erdőbe jöttem. Tudtam, hogy nem fog sok ember megfordulni erre, de legalább egy felbukkan, akiből egy kicsit táplálkozhatok. Addig pedig kellemesen pihentem volna és kikapcsoltam volna egy kis időre, de nem. Fel kellett bukkannia a múltam legnagyobb démonjának. Ryan. Azt hiszem ez a neve. Már nem igazán rémlik, hogy mit mondott. Mármint emlékszem, hogy bemutatkozott és azt mondta egyszer még megköszönöm, de nem a neve volt az, amire leginkább összpontosítottam. A fenébe is..! Kitörte a nyakam még szép, hogy nem az a legnagyobb bajom, hogy mégis mi a neve.
Ez egy elég pocsék magyarázat. Jobbra nem telik vagy mi van? Ilyen az élet? Hát baszd meg. Nem kellett volna ez a rohadt gyűrű, ha már választanom kell. Inkább egy segítő kéz, aki átsegít a legrosszabb dolgokon. Az éjszakában járás-kelés nem lett volna különösebb büntetés. Amiatt nem éreztem volna olyan bűntudatot, amivel a mai napig nem tudom, hogy sikerült megküzdenem.  - Idővel kezdtem talán megbocsájtani magamnak és elfogadni, hogy azok az emberek nem miattam haltak meg, hanem a bennem lakozó szörnyeteg miatt, kinek éhségét annyira nehéz kioltani.. Igazából már nem is azon vagyok, hogy kioltsam csak kis időre megszüntessem, mert félek, ha túl messzire mennék megölnék valakit. Én pedig nem fogom még egyszer átélni ugyanazt. Három ember. Három életet ontottam ki az első napomon, ami azóta is vészjelző képként villan a fejembe, akárhányszor táplálkozom egy emberen. Hálás vagyok érte, mert így van okom arra, hogy leálljak. Nem pedig fejvesztve harapom át az emberek torkát. Kikapcsolhattam volna az érzéseimet és, akkor nem kellett volna foglalkoznom a bűntudattal, de szerintem az ugyanolyan gyáva tett, mint maga az öngyilkosság. Az életért küzdeni kell. Már a születésedkor, hogy te legyél az első, aki odaér a petesejthez. Ha ott képes voltál megnyerni a harcot szégyen lenne elbukni. Feladni meg még annál is inkább. De legalább vigasztal a tudat, hogy a sok gyökér közül te bírtad a legtovább. Ők már akkor elhullottak, mikor te győzelmet arattál.
Kezemet mellkasomra helyezzem és próbálok bűnbánó tekintet vágni, de soha nem voltam túlságosan jó az érzelmeim elrejtésében maximum valami alá tuszkoltam be, de az is tiszta érzés volt. Most pedig a düh, amit éreztem sokkal erősebb volt, mint bármi más. Amúgy sem kellett sokáig elhinnie, mert egyáltalán nem az volt a célom, hogy elhiggye a dolgokat. Szavaimból már úgy is kiveheti, hogy teszek magasról arra neki mégis milyen volt ez az egész. –  Most azt akarod elérni, hogy sajnáljalak? Vagy szimpatizáljak veled? Mert nem fogok. Tudod miért? Nem.? A parányi agyaddal nem vagy képes felfogni? Ha te, már keresztül mentél ezen miért nem voltál ott mellettem? Hm? Nem is ismertél. Nem mondhatod azt, hogy idegesítő lettem volna. Egyetlen egy dolgot nem tudsz rólam mégis úgy hagytál hátra, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. Nem érdekel, hogy hány ember vére tapad a kezeidhez, mert láthatóan téged sem hat meg különösebben. Vannak egyáltalán érzéseid? Vagy te magad is amolyan kikapcsolt érzelmekkel rendelkező vámpírrobot vagy? Ami pedig a gyűrűt illeti, ha gondolod szíves örömest visszaadom, amint lemegy a nap. Semmi emlékeztető nem kell tőled.  – Lehúznám most is, de nincs kedvem ropogósra sülni. Mikor legelőször idegen tárgyként találtam az ujjamon, akkor az volt az első, hogy meg akartam szabadulni tőle, de rájöttem, hogy jobban járok, ha az ujjamon hagyom. – Az, hogy vámpír vagy nem egyenlő azzal, hogy gyilkos is. Nem mondom, hogy maga vagyok az angyal, de nem fogok ártatlanokat bántani. Elég volt három ember, három nem háromezer, ahogy te hangoztatod. Nekem ennyi is elég volt ahhoz, hogy a kezembe vegyem a sorsomat és ne engedjem, hogy egy rohadék bennem lakozó szörnyeteg irányítson. A saját életemben én vagyok az, aki döntéseket hoz és nem szeretem, ha meghozzák helyettem. Ahogyan te is tetted. Először azzal, hogy átváltoztattál. Aztán azzal, hogy elhagytál. Tudod, igazán kikérhetted volna a véleményem.  – Azért ő a saját életében hozott meg egy döntést azzal, hogy elhagyott, szóval most visszaérvelhet ezzel, de nem érdekel. Akkor is nekem van igazam. Otthagyni egyedül, tudatlanul. Rendkívül kegyetlen tett volt részéről. – Nem vagyok a vértasakok híve. Valahogy nem megy le. Kiráz tőle a hideg. Ha már táplálkozom rendesen emberből, de nagyon ritkán. Most sem tudom megmondani, hogy mikor táplálkoztam utoljára. Nem kínzom magamat csak mindig valami miatt eltolom.. Aztán meg is feledkezem róla csak azt érzem egyre gyengébb vagyok.  – Ahogyan most is, de ez most teljes mértékben részletkérdés. Erre senki nem kíváncsi. –  Miért nem akarod engedni, hogy meghaljak? – Tényleg érdekelt. Talán megszállottammá vált volna. – Ha lehúznám az ujjamról ezt a kis gyűrűt és elhajítanám mit tennél? Sok lehetőséged nincs. – Kérdeztem kíváncsian oldalra döntve a fejemet. Gyűlölet még mindig ott tombolt bennem, de már közel sem zavart annyira a közelsége, mint eredetileg. Bátran felképelném. Főleg ez a kijelentése után. Bár nem szabad elfelejtenem, hogy vannak rosszabb dolgok is a halálnál.
 Csak te hiszed azt, hogy megunhatatlan vagy. Ne legyél már ennyire eltelve magadtól, mert komolyan mondom, hogy hánynom kell tőled. – Már tényleg a rosszullét kerülgetett attól, hogy ennyire nagyra van magával, amikor az én szememben csak egy rohadék, akit teljes szívemből gyűlölök. Rettentően untam a várakozást már. Mégis mi köze lehet hozzám azon kívül, hogy átváltoztatott és meg akart nézni engem. Ha tényleg ezt fogja kinyögni, akkor esküszöm, hogy felképelem. Mert ezzel húzni az agyamat ennyi ideig, hát.. Barátok között is rettentő nagy pofátlanság. Hófehér bőröm még pár árnyalatnyit fehéredett, mikor az utolsó szó eljutott a tudatomig. Tudtommal Matthias még csak a féltestvérem sem volt, mint kiderült, de apám ágáról semmit nem tudok.. Azt sem tudom, hogy ki volt az apám. Szóval lehetséges. De pont ő? Komolyan pont neki kell lennie az egyetlen élő rokonomnak? –  Ezt nagyon szépen kérlek fejtsd ki bővebben.  – Rendkívül udvariasan szólok hozzá talán most először. Nagyot nyelek, hiszen félek a válaszától. Remélem csak viccel és ez már megint egy hülye poén. Nem.. Nem lehet, hogy közöm legyen hozzá. Nem lehet a rokonom!
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 12, 2014 11:26 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
Scar & Ryan
You are my little sister,sweetheart.
Még szerencse, hogy a gyűlölet az egy szenvedélyes érzés. A közönyösségtől sokkal jobban tartok. De amikor valaki gyűlöl, akkor érez valamit irántam. Épp ezért nem félek annyira attól, hogy visszacsinálhatatlanul magam ellen fordítottam Scart. Gyűlöl, ami természetesen nem jó, de nem a legrosszabb, ami történhet. Átváltoztattam, majd egyedül hagytam a vámpírléttel. Igen kegyetlen dolog, így visszagondolva rájöttem, hogy én is gyűlölném az illetőt, aki ezt tette velem és nem lennék kíváncsi az egyéb magyarázatára, az ő helyzetére. Én tudom, hogy hatalmas felelősség egy újdonsült vámpír útját egyengetni, amikor még a magaméban sem vagyok biztos és nem könnyű utána a szemébe nézve vállalni mindent. Most már kérdőre vonhat, a szememre vetheti a rossz döntéseimet, a vállamra pakolhatja a problémákat, mint a liszteszsákokat, de igazán sosem fogom tudni már jóvá tenni és ostoba az, aki ezt állítja.
Akad olyan probléma, amit pár évvel később jóvá lehet tenni, de bizonyos dolgok nem várhatnak sokáig. Akkor volt rám szüksége, akkor nem voltam ott. Már hiába követem bárhova, hiába teszek meg bármit, sosem lesz rám olyan nagy szüksége, mint akkor volt. Ez egy tagadhatatlan tény. Főleg, hogy azóta már bő kétszáz év eltelt. Rengeteg idő, ami a jóvátétel szempontjából nem éppen kedvező, de kicseszés, mert ez idő után is olyan mélyen él az emlékeiben a nap, amikor otthagytam, hogy még számomra is érthető módon képtelen az intelligens emberekhez méltó kommunikációra. De persze, sokan azt mondják, hogy a veszekedések és problémák kovácsolják össze az embereket. Nem tudom, melyik idióta dilidoki mondta ezt, de lenne hozzá egy-két szavam. És szívesen bemutatnám neki a családunk problémáját, kíváncsi lennék, mit javasolna.
- Hát azért, Drágaságom, mert... - haboztam idegesen. Ezzel a kérdéssel telibe talált, de felkészülhettem volna rá, hiszen már nagyon közel jártunk a forró kásához. Utálok hezitálni. Meging a határozottságom, elfogynak a szavaim, a frappáns, flegma feleleteim és ezt beszédpartnerem is látja. Az időhúzása miatt beletúrtam a hajamba és finoman beharaptam az alsó ajkam. - ilyen az élet. Az ember nem kaphat meg egyszerre napfény gyűrűt is meg segítő kezet is. Csak élvezd az életed, amit kaptál és elégedj meg azzal, amid van.
Nagyot nyeltem. Hát ez kegyetlen volt. De miért csinálom? Én nem vagyok ilyen. Vagyis majdnem, de mégsem. A nyavalygást és az irányítani akarást nehezen tűröm, ahogy a mellékelt ábra is mutatja, de a kezdetekben én is nehezen küzdöttem meg az éhséggel. Emlékszem rá, hogy sok embert öltem meg, ölök meg a mai napig és még ma is izzadságban fürödve ébredek, amikor az egyik áldozatom sikoltásai kísértenek álmomban.
- Én pontosan ezerszer több emberrel végeztem abban az időben, ha ez megnyugtat. - mondtam halkan. Muszáj volt elmondanom, nem hagyhattam, hogy egyedüli szenvedő alanyként tetszelegjen előttem és még magát is jól megsajnálja. Nem, ugyanis nem ő az egyetlen, akinek nehéz volt az élete. - Én is egyedül voltam és az akkori seriff még vadászott is rám egy ideig. Napfény gyűrűm sem volt, csak miután visszakaptam a varázserőm. Akkor készítettem magamnak egyet. Körülbelül fél évvel később. - ismertettem vele életem legsötétebb korszakát. Szó szerint a legsötétebb volt, ugyanis hat hónapon keresztül nem tehettem ki a lábam a természetes napfénybe. Igaz, hogy én választottam ezt az életet, én akartam vámpír lenni, de ez már csak részletkérdés. Maga a történet a lényeg, ami talán nem is érdekli. De engem meg az nem érdekel. - Igen, hagytalak volna, de nem azért, mert szörnyeteg vagyok, Scarlett. - mondtam már mérgesebben. - Hanem azért, mert mindketten azok vagyunk. Kár volna tagadni, hisz ez a természetünkben van. Vámpírok vagyunk, a vámpírok pedig embervérrel táplálkoznak. És ezt még te sem tudod megváltoztatni. Ne is ringasd magad tévképzetekbe. - fortyogtam. - De ha azt hiszed, hogy vértasakokat lopni vagy embereket lecsapolni, majd útjukra engedni jobb mulatság akkor hajrá, de örökké nem lehet így élni. Márpedig van itt egy kis probléma; ha rajtam múlik sosem fogsz meghalni. - mondtam neki szájbarágósan. Ez már csak azért is így van, mert én így akarom.
Komolyan nem értem azokat, akik mindenképpen ellent mondanak egy normális vámpír viselkedésének és naponta traktálják az érzékeny kis lelküket ostoba hazugságokkal meg kínlódással. Mennyivel könnyebb lenne a helyzetük, ha elfogadnák, amik ők és nem ostoroznák magukat, amikor egy csepp vér végiggördül a torkukon. Be kellene látniuk, hogy ők ilyenek, el kéne fogadniuk vagy meg kéne halniuk. Nekem pedig el kellene mennem vámpír pszichológusnak. Tényleg, az jól keres?!
- Nem, még mindig nem. - mosolyodtam el. - Jobb, ha tudod, hogy megunhatatlan vagyok, tehát csak veled lehet a baj. - mutattam rá vigyorogva.
Elképzelhető, hogy senki mással nem veszekedtem még ilyen jót, mint vele?! Scarlettel eddig bemutattuk, hogy milyen remekül tudjuk utálni egymást és nincs jobb egy kis családi vitánál, de vajon, hogy fog reagálni, amikor megtudja, ő a húgom?! Esküszöm, levideózom az arcát abban a pillanatban.
- Noha nagyon kíváncsian végignézném, ahogy átszabod az arcom és támogatom, hogy az ötleted, majd a bejelentésem utánra tartogasd, most nem ennek van itt az ideje. - mondtam vigyorogva. Nagyon szórakoztató volt nézni azt a két dühös szemet és a picinyke test mellett tartott karokat, amelyeken megfeszült az izom. Lehet, hogy tényleg nem esne jól, ha behúzna nekem. - Na, ne nézz már így rám, Scar. - vigyorogtam gyűlölettel megvillanó szemeibe. - A családtagok rendszerint szeretik egymást.



zeneszám •  41 • ©



Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 12, 2014 8:28 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

scarlett & ryan
stay away from me, you bastard 
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ha a szemeimmel kínozni tudnék.. Nem véletlenül sem ölni akarok. Az túlságosan is kegyes lenne. Miatta kellett annyi szörnyűségen keresztül mennem.. Ha ő nincs akkor élem az egyszerű kis életemet mindenféle probléma nélkül. Na, jó azért ez egy kicsit túlzás, hogy egyszerű volt az életem, de legalább nem volt ott maga az a tény, hogy vámpír vagyok. Apám vagyis a király – még most sem tudom, hogyan is kellene neveznem – a halálomat kívánta. Anyámat akkor láttam utoljára, mikor azt mondta meneküljek.. Vagyis valami ilyesmit. Ez az emlék már csak homályos képekben él a fejemben. Édesanyám arcképe lassan elfakul az egyetlen dolog, amire emlékszem az sötét haja volt, amit határozottan megörököltem tőle. Igazából édesanyám kiköpött mása vagyok. Azt hiszem. Már nem tudom, de úgy rémlik, hogy nagyon hasonlítottam rá és nem csak a sötét hajam miatt. Hiányzik. Minden áldott nap. Ha tehettem volna magammal hozom, de ő engem védett. Míg én menekültem ő lefoglalta a királyt, ha nem is túlságosan sokáig, de lefoglalta. Fogalmam nincs mi lehetett vele. Könnyű halálra ítélték vagy esetleg megkínozták? Egy biztos, hogy nekem sem volt egyszerű tovább élnem, de rá sem egy leányálom várt.
Nem kellett volna megdicsérnem a külsejét. Nem is volt szándékos.. Csipkelődni akartam, de ez nekem most valahogy nem akart összejönni. Többször át kell gondolnom az ilyen kis beszólásaimat, mert ezekkel is neki kedvezek. Az így is univerzumokat kitöltő egóját táplálom. Ha úgy vesszük ez egy nagyon kedves dolog tőlem. Ha már ennyire rá van akadva arra, hogy mennyire udvariatlan vagyok vele szemben.. Mégis mit várt? De komolyan? Hogy körbeugrálom? Vagy letérdelek előtte, mint valami alávetett kiskutya? Meg a fenéket! Többnyire meghúzódom a háttérben ez igaz, de nem akkor, mikor egy olyan személlyel, kell szembe néznem, mint ő. Erősebb vagyok, mint az gondolná. Erősebb vagyok, mint azt én magam gondolnám. Lehet, hogy a félelem egymagában felemésztene, de gyűlölettel keveredve nem kis löketet ad nekem. – Ezt a kérdést komolyan fel kell most tenned? Hát nem egyértelmű? Ha már voltál olyan kedves, hogy ilyen csodálatos ajándékot nyomtál a kezeim közé, akkor mégis miért hagytál ott egyszerűen ezzel?  – Emelem fel a kezemet, hogy jól szemügyre vehesse a gyűrűmet. Igen. Még mindig az ő rohadt gyűrűjét hordom. Lehet, hogy be kellett volna újítanom már egyet nagyon, de nagyon régen.. Azonban egy boszorkánnyal sem alakult ki amolyan igazi barátság.. Igazából mindegyiküket kerültem, mert veszélyesnek tartottam, ahogy a vérfarkasokat mégis egy vérfarkas génekkel rendelkező kislánnyal töltöttem az időmet. Bár ő különösebb veszélyt nem jelentett a számomra. A mostani állapotról viszont nem tudok nyilatkozni. Talán, ha Mia-t megkérném ő segítene nekem egy új gyűrűvel.. Bár nem akarom kihasználni azt, hogy megadta a számát.. Nem lenne fair. – Mikor felébredtem megöltem három embert. Minden áldott nap bánom.. A bűntudatot hordozom magammal, de ennek inkább téged kellene terhelnie. Bár nem is tudom min változtatott volna az, hogy ott maradsz velem. Valószínűleg engeded, hogy azt csináljam, amit akarok és pontosan ezért vagy te szörnyeteg.  – Egyre jobban viszketett a tenyerem, hogy felpofozzam. Talán így egy kicsit helyrerázódna az agya. Nem szívlelem az erőszakot, de vele kapcsolatban nem is kellene megfontolnom a dolgokat egyszerűen csak jól bemosni abba az idegesítően helyes arcába. Mondjuk inkább a szavaimat kell kétszer meggondolnom. Pontosan ezért gondolom végig a cselekedeteimet legalább háromszor. – Nem unod, már magad? Mert nekem már nagyon kezd elegem lenni belőled. – Nem tudom, hogy férhet bele valakibe ennyi önimádat. Honnan ered egyáltalán? Oké.. Tényleg jól néz ki, de azért nem dobnám le magamról a ruháimat és nem vetném magam rá.. Főleg azok után nem, hogy megszólalt. Teljesen lerombolta az illúziót. Bár én, ha egy szörnyeteget képzelek magam elé az ő arcát viseli. – Aha, de ugorhatnánk arra a részre, hogy végre leszel olyan jó fej és megválaszolod a kérdésemet, amit kétszer is feltettem? Tudod ez is udvariatlanság, ha már itt tartunk. – Nem tetszik, hogy a közelemben van.. Nem akarom, hogy közel legyen hozzám. Legszívesebben egy másik univerzumba tuszkolnám, hogy barátkozzon össze E.T.-vel és engem nagy ívben kerüljön el. –  Megtisztelve érzem magam, de tudod mikor érezném magam még jobban megtisztelve? Ha végre megmondanád, hogy mégis mit keresel itt. Mert, hogy erre még nem adtál egyenes választ az egyszer biztos. Engem. De mégis miért? Meg miért most? Megmondod vagy egy kicsit átszabjam az úgymond tökéletes külsődet? – Tényleg be akarok neki mosni. Nem szeretem, ha húzzák az agyamat. Egyenesen irritál. Talán nincs olyan dolog a földön, amit ennél jobban utálnék.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 12, 2014 3:20 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
Scar & Ryan
You are my little sister,sweetheart.
Mindig is azt akartam, hogy legyen rangja a látványomnak. Hogyha valaki meglát, akkor jusson eszébe rólam valami vagy érezzen valamit a megjelenésemmel kapcsolatban. Mindegy, hogy egy emlék jut eszükbe vagy csak feszélyezve érzik magukat vagy félnek, esetleg örülnek. A lényeg mindig az volt, hogy ne menjenek el mellettem szó nélkül. És ez általában be is jött.
- Köszönöm. - vigyorogtam rá gonoszul és tettem felé néhány lépést. Lépteim némák voltak. Hihetetlen kiváltsága ez egy vámpírnak. Úgy tudok lépkedni a zajos avarban, hogy nem ütök zajt, egy letört fagally se reccsent meg alattam. Ennek igazán csak akkor tudom hasznát venni, amikor az áldozatom még nem vett észre, hiszen az egésznek az a lényege, hogy ne keltsek feltűnést. Most azonban más a helyzet, ugyanis Scarlett nem az áldozatom és egyébként is már észre vett. - Ezt nyugodt szívvel könyvelem el egy bóknak. Bár nem ártana még dolgoznod rajta. - mondtam kárörvendő mosollyal, majd mély, színpadias sóhajt hallattam.
Kíváncsian néztem végig rajta és bevallom, megrendített az a sok érzelem a szemében, de lehinkább az a borzalmas mennyiségű, tömény gyűlölet. Ez aggasztó, de nem akartam rögtön negatívan reagálni vagy afféle sötét gondolatokkal traktálni magam. Félreértés ne essék, egyáltalán nem zavar, ha gyűlölnek. Nem egy szép érzés, de normális esetben magasról tojom le, hogy mit éreznek irántam mások. A lényeg, hogy érezzenek valamit, a többi nem számít. Most azonban más a helyzet. A kárörvendő vigyorom mögött a gyomrom egy nagy csomóba szorult és testem tűzforró vízzel forrázták, amikor rájöttem, hogyha tudna, egy pillantásával is képes lenne végezni velem. Bizonyára idegesítettem is, mert apránként a düh tompa villanását is észrevettem smaragdzöld szemeiben. Ez nem esett jól. Talán ez a furcsa érzésem azért volt, mert kialakult valamiféle kötödés bennem az átváltoztatása során vagy csak a szimpla tény, hogy ő a húgom, lehetetlenné tette a gyülölete viszonzását. Én csak jól szórakoztam rajta, mint egy igazi báty.
- Miért lennék én szörnyeteg, Scar? - fontam össze karjaim a mellkasom előtt és úgy félméterre megálltam előtte. - Örök élettel és egészséggel ajándékoztalak meg. Határtalan erővel és képességekkel. Miért vagyok ezért olyan borzalmas?
Visszagondoltam arra az estére. Az érzelmek, amik bennem dúltak még most is nagyon intenzívek, így komolyabb erőlködés nélkül éreztem át megint a helyzetem. Sikított, könyörgött, én mégsem hagytam békén. Nagyrész méreg vezérelt, de egy furcsa érzés is közrejátszott. Valami azt súgta, hogy nem hagyhatom csak úgy meghalni őt. Nem hagyhatom, hogy az idő nyomot hagyjon rajta és eltávozzon a halottak sorába. Az átváltoztatása után könnyebb volt élni. Nem volt mellettem, alig tudtam róla valamit, mégis megnyugodt a lelkem, hogy már biztosan nem rabolja el az időkori halál. Persze, az első hónapokban ezerszer megfordult a fejemben, hogy vajon hol jár és miként kezeli a vámpírlétet, mégsem kerestem meg.Talán, ha ott lettem volna, akkor most nem villognának rám ilyen gyülölettel ezek a gyönyörű szemek és szavai sem lennének ilyen csípősek.
Szavai hallatán hangosan felnevettem. Őszintén, kivételesen semmi gúny, szarkazmus és kajánság nem volt benne. - Úgy érted ott belül, ugye? - kérdeztem vissza hahotázva. - Mert ezzel itt... - mutattam végig az arcomon. - még neked sem lehet semmi bajod. - vigyorodtam el. Választ nem vártam, de egy kellemetlen fintort vagy prüszkölést biztosan kapok majd válasz gyanánt. Szeretem kifürkészni a cselekedetei és reakció mögött bujkáló tartalmat. De nem csak neki, ez mindenkivel így van. Én próbálok minél nagyobb rejtély lenni, de szeretem, ha másokat úgy olvashatok, mint a kedvenc könyvem. Mindent tudni, érteni akarok. Nem szeretem a kiszámíthatatlanságot.
- Ugye milyen egyszerű volt, édesem?! Megy ez neked. -  mondtam szórakozottan. - A válaszom pedig; De igen, el akarom mondani, mit akarok. - bólogattam. - Azonban ne felejtsd el, hogy nem azért találkoztunk, mert akarok valamit veled kapcsolatban tenni. Vagy ugye nem azt hiszed, hogy az ébedem keresése helyett téged hajkurászlak az erdőben? - kérdeztem és ezúttal tényleg az igazságot is mondtam. - Az első számú célpontom a mai napon néhány túrázó gimislány volt a pom-pom csapatból, akiknek remélhetőleg frissek és B pozitívak. - magyaráztam és összefolyt a nyál a számban. Rég ettem már valami finomat, a mai ebédet el kell halasztanom, de vacsira már tényleg bekapok valamit. -  Nem te, de akkor már azt is bevallom, hogy személyed az egyik, aki miatt Mystic Falls-ba jöttem. Érezd magad megtisztelve. - vigyorodtam el. Szánt szándékkal húztam az agyát a végtelenségig. Most kiderül, hogy meddig bírja és mikor jut el arra a pontra, hogy lekeverjen nekem egy hatalmasat.



zeneszám •  41 • ©



Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 11, 2014 12:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

scarlett & ryan
stay away from me, you bastard 
[You must be registered and logged in to see this image.]

Látványa olyan emlékeket idézett fel bennem, amiket már azt hittem régen magam mögött hagytam. Egy késő éjjelen találkoztam vele, de arca úgy égett emlékezetembe, mintha mostani reflektorokkal lettünk volna megvilágítva. Nem mondhatom, hogy nem emlékszem erre az arca, mely annyi szenvedés okozott nekem. Mert tisztán emlékszem arra, hogy mi történt azon a bizonyos éjszakán, mikor egy örökkévalósággal ajándékozott meg engem anélkül, hogy kértem volna. Választási lehetőségem nem igazán volt. Ahogyan annak a három embernek sem. A haláluk az én lelkemen szárad és a mai napig úgy kísértenek, mintha folyamatosan mellettem állnának. Próbálhatom kizárni őket, de mégis hogyan lennék képes arra, hogy hátat fordítsak a múltamnak? Ez bennem él nem olyasmi, amit csak úgy egyszerűen el tudnék dobni magamtól.
Ránézni is alig bírok anélkül, hogy ne képelném fel. A tenyerem már rettenetesen bizsereg, de nem tudom mennyire lenne tanácsos a közelébe menni. Ironikus, nemde? Nem akartam az örök életet most pedig védelmezem, mert meghalni sem akarok. Ki az, aki megakarna halni? Még az sem, aki azt vallja, hogy már pedig ő szeretne meghalni. Az utolsó pillanatokban mind megbánják tettüket, hiszen rájönnek, ha véget vetnek az életüknek véget vetnek mindennek. Egy életünk van, ha nincs akkora „szerencséd”, hogy valaki késő éjszaka egy elhagyatott úton úgy dönt, hogy megérdemelsz többet is. Az okát még mindig nem tudom, miért változtatott át. Talán itt a lehetőség arra, hogy feltegyem neki a kérdést, mely oly régóta bántja a csőrömet. Ehhez azonban félre kellene tennem a gyűlöletem és a haragom, amit iránta érzek. Nem is igazán azért haragszom, mert átváltoztatott. Az ok ennél sokkal összetettebb. Kicsit persze ez is táplálja a dühöm, de az a tény, hogy egyedül kellett megküzdenem mindennel.. Határozottan kijelenthetem, hogy a haragom s dühöm nagy része ebből az aprónak tűnő dologból származik. Miért nem vállalta a felelősséget azért, amit tett? Most pedig kétszáz év elteltével csak úgy felbukkan, mintha mi sem történt volna. Mégis mit várt tőlem? Ölelést? Vagy örömteli ujjongást? Hát ezt megszívtad öregem, mert erre még ezer év elteltével se számíts.
Hmm, hadd gondolkodjak. – Végigfuttatom a szemem rajta, majd újra tekintetébe fúrom a sajátom. – Igen. A külsőség mit sem számít, ha valaki rohad belülről.  – Idióta! Most ismertem el, hogy jól néz ki. Ez az, Scarlett. Tápláld csak az így is nagy egoját. Legközelebb kétszer is meggondolom, mielőtt kimondom, ami éppen átfut a kusza gondolataim között. – Most ugye, csak viccelsz? Meg akarsz tanítani illedelmesen viselkedni? Tudod képes vagyok rá. Tisztelettudó vagyok az olyan emberekkel, akik megérdemlik. Mondhatnám, hogy sajnálom, amiért te valahogy nem kerültél fel erre a listára, de akkor hazudnék. Az pedig nem szokásom. Nem mellesleg a szörnyeteg hozzád képest egy igen jó jelző, szóval törődj bele. – Hangom nem remeg meg, hiába érzem úgy, hogy mindjárt sírva fakadok közelségétől. Megőrjít. Félek, rettegek s ugyanakkor gyűlölöm. Érzelmeim kavalkádja annyira zavaros, hogy már azt sem tudom mit, miért és voltaképpen hogyan is érzek. Düh vagy félelem rázza a testemet? Nem tudom. De nem mutathatok gyengeséget vele szemben. Nem adom meg neki ezt az örömöt.  
Oké, neked valami nagyon, de nagyon nincs rendben a fejeddel. – Az én véleményem szerint sokkal jobbak voltak a mesék, mikor még a szülők mesélték egy gyerekeknek ezzel is felkeltve ez érdeklődésüket az olvasás iránt. Most pedig egyszerűen beültetik őket a tévé elé, hogy nyálukat csorgatva nézhessenek valami idióta mesét. A meséknek pedig napról, napra csökken a színvonaluk. Sokkal több időt töltenek el azzal, hogy tökéletesítsék a külső dolgokat, míg végül a mese mondanivaló nélkül marad. Tisztelet a kivételnek, de az idő előrehaladtával ez folyamatosan romlik. A lényeget kihagyva ugranak a felesleges részletekre. Nem, mintha éjjel-nappal a tévét nyomkodnám, hátha felbukkan valami mese, hogy a szakértőjük legyek. Szó sincs ilyesmiről. Főleg, mivel nem vagyok nagy rajongója a tévének. Egyszerűen nem tud lekötni. Vagyis elég ritka. Általában csak háttérzajnak kapcsolom be, ha pedig valami érdekeset hallok odakapom a fejem. Ennyi az egész.
Megforgatom a szemeimet kérdésére és már tényleg kezd elegem lenni ebből az egész felsőbbrendűségéből. Miért akar kioktatni egyfolytában? Annyira az agyamra megy, hogy most már tényleg elgondolkozom azon milyen szépen mutatna az öklöm egy jó lendítés után az orrán, vagy az arcán. A becsapódás helyzetét inkább a véletlenre bízom. Csak, hogy legyen meglepetés. Utána valószínűleg visszanyalna a fagyi, de legalább egy pillanatra jól érezhettem magam. – Rendben.. – Egyezem bele, mert tudni akarom, hogy mégis mit akar. – A drágalátos uraság nem kívánja elárulni nekem, hogy mégis mit akar?– A hangom szarkasztikus. Ne gondolja már azt, hogy teljes mértékben behódolok neki.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 10, 2014 7:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
Scar & Ryan
You are my little sister,sweetheart.
Még mindig egy ép ésszel megmagyarázható okot keresek. Dühtől villogó szemeibe mélyedve próbálok rájönni, hogy mégis mi vezérelt akkor, amikor átváltoztattam. Vajon elég ok az, hogy a féltestvérem? És az atyai szeretet teljes hiánya miatt szerettem volna egy kicsit lecsippenteni a jólétéből? Tényleg így érzek vagy csak annyiszor használtam ezt az indokot, hogy már magamnak is sikerült bemesélnem?
Esélye sincs annak, hogy szükségem volt valakire? Hogy az örökléttel járó magányosságomban azért változtattam át a húgomat, mert abban bíztam, hogy többé nem kell egyedül lennem? És ez esetben, mégis mit vártam? Azt biztos nem, hogy őszinte hálája jeléül a nyakamba ugrik. Nem, bár még az is lehet, hogy a magány ilyen idiótává tett.
Persze, szar ötlet volt így keresni megoldást a problémára, hisz ezután alaposan szétválasztott minket az élet. Ezután persze megjelent Doe és akkor megint pár évig eszembe sem jutott a húgom, mert egy ember teljesen elég volt. Nem nagy társaság, de nem is voltam egyedül. Ráadásul Doe ellensúlyozta minden egyéb vágyamat. Az ő társasága elég volt, ahhoz, hogy ne kívánjak többet. Akkor csak ő kellett. Na de mégiscsak egyedül maradtam.
Igen, az egyedüllét egy határozottan jó ok. Sok mindenki használja. Úton-útfélen találkozunk valakivel, aki valamilyen sunyiságát vagy rossztettét az elviselhetetlen űrre fogja és önmagát sajnáltatja. Szuper. Én is közéjük tartozom. Na de most komolyan, valamilyen valóságalapja biztosan van, ha már megfordult a fejemben. Habár megoldásként lehet hogy nem az átváltoztatását kellett volna választanom. De itt egy újabb mentség; Magányos ember nem képes önzetlenül gondolkodni. Jó nem? Elképesztő, hogy minden helyzetre találok egy közhelyes, sznob kifogást. Ezt nem tanítják az egyetemen.
- Au. Szörnyeteg? Ez most komoly? - kérdezem tettetett sértettséggel, de alakításomba erősen belerondított az arcomon elterül széles vigyor. - Úgy nézek én ki, mint egy szörnyeteg? - A kérdés költői volt. Pontosan tudom, hogy nem úgy nézek ki. Ami azt illeti, tisztában vagyok a külsőmmel és teljesen elégedett is vele. Talán egy kicsit nagyképű vagyok, de minek letagadni a nyilvánvalót? Akkor képmutató lennék, ami még rosszabb. - Tudod, nem így szokták viszonozni a kedvességet. Én bókoltam neked, úgy illik, hogy viszonzod vagy meg sem szólalsz. A szörnyeteget nem vehetem dícséretnek. - vonok vállat vigyorogva.
Az arcát figyelem. Szemében azonnal meglátom a rettegést és észreveszem, hogy arcizmait igyekszik ennek ellenére közömbös grimaszba fojtani. Amit látok az arcán, az mégis csak gyűlölet és a düh. Élvezem. Nem tagadom, szeretem ha félnek tőlem. Beteges, nem normális, de mások rettegése tölti fel a magabiztosságom. Eszemben sincs kárt tenni benne. Ugyan, oda lenne a szórakozásom, ráadásul közölni is akarom vele a kapcsolatunk.
- Természetesen. - vágom rá halálosan komoly arckifejezéssel. - Oltár előtt tisztelgek Walt Disney, Andersen meg a többi nagy arc előtt. Tudod, igazságtalannak érzem, hogy amikor én gyerek voltam, akkor még csak a szalmababából készült bábelőadásokat láthattam a főtéren. Te nem buksz ki ettől teljesen? - színlelek idegességet és szemforgatva fordulok hozzá. Várom a válaszát, de inkább döbbent arcát és kiszámítható válaszát; Nem kéne orvoshoz fordulnod.
Nem, nem kéne. Teljesen tudatosan csinálok magamból hülyét. Számat összeszorítom, hogy eltudjam fojtani kitörni vágyó nevetésem. Szórakozni akarok még egy kicsit vele, de biztosan tudom, hogy ő egyből a kényegre akar térni. Nem vágyik ostoba játékokra és vitákra. Le akarja tudni a találkozást, tovább menni és jó gyorsan elfelejteni a létezésem is. Nos, húgi, ez nem lesz olyan egyszerű.
- Nem szeretnéd ezt udvariasabban is megkérdezni? - lépek felé pár lépést, miután elkezd hátrálni. Előlem nem menekül és ezt ő is pontosan tudja.
Egyébként nem vagyok az etikett híve és sosem tartottam még erkölcsi előadásokat, de itt az ideje, hogy jó magaviseletre neveljem a kishúgomat.


zeneszám •  41 • ©



Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 21, 2014 9:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
scar & ryan
stay away from me

Magány. Erről valahogy mindig mindenkinek negatív dolgok jutnak az eszükbe. Pedig ez egyáltalán nem így van. Én szeretek egyedül lenni. Néha, már túlságosan is. Ilyenkor a gondolataim szabadon szárnyalhatnak. Persze van, amikor már egy kicsit unatkozom és nem egyezik a véleményem az eddigiekkel, de ha most annyira társaságot akartam volna magamnak, akkor keresném. De az utóbbi napokban épp eleget élveztem mások társaságát. Mia-val ténylegesen normálisan el tudtam beszélgetni. Nem voltak jelen a múlt démonai, mint kísértő árnyak, hogy tönkretegyék a napomat. Igaz, hogy magammal cipeltem a problémáimat, amikbe olyan könnyedén belelátott, mintha csak egy könyvből olvasta volna. A múltamból alig tudok olyan dolgot felhozni, aminek valami boldog kifejlete lett volna. A születésem.. Hát arról is azt hittem, hogy a legboldogabb dolog lesz a szüleim életében. Ez így is volt egészen tizenhat éves koromig. Azóta pedig, mintha körülöttem minden romba dőlt volna és egyszerűen nem is tudom, hogy miért. Ha édesanyám ennyi ideig titokban tudta tartani, hogy nem a király lánya vagyok, akkor mégis hogyan került ez napvilágra? Ha most állnék neki erre választ keresni nem találnék. Kétlem, hogy könyvbe lenne foglalva az, hogy mégis a király, hogyan jött rá az igazságra. Az életem addig teljes pompában ragyogott. Meg volt minden, amit akartam. Nehézvolt ebből kiszakadnom. Azonban ott volt nekem Matthias, akit ennél jobban nem is ismerhettem volna félre. Olyan az életem, mint az időjárás. Lehet, hogy egyik pillanatban még égetően süt a nap és úgy tűnik, hogy semmi nem zavarhatja meg az esetlegesen strandoló embereket. Aztán a következő pillanatban már szakad az eső vagy esetleg jégeső. Ha jól emlékszem az utóbbi napokban hallottam valami ilyesmiről. Nem a közelben, de történt valami ilyesmi.. Mármint, hogy egyik pillanatban még sütött a nap a következőben pedig már jégzáporral ajándékozta meg a természet a strandon pihenő embereket. Nem tudom miért, de ha ember lennék sem süttetném magam a napon. Hófehér bőrömnek soha nem tudnék búcsút inteni meg amúgy is.. Nem vagyok a híve annak, hogy az emberek többsége ropogósra sül a napon.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Most is rettentően hálás voltam az lombkoronák takarásának. Lehet, hogy nem szokásom fázni, de azért a hőmérsékletváltozást igen is megérzem. Ez a meleg pedig nem tartozik azon dolgok közé, amiért rettentően rajongóm. Bár soha nem volt problémám a meleggel. Valahogy a testem és a szervezetem mindig igazodott ahhoz, amihez éppen kellett. Télen nem fáztam, mint mindenki más.. Nyáron pedig idővel hozzászokott a szervezetem a meleghez és, ha jött egy kisebb lehűlés, már rögtön vacogtam. Nem tehetek róla ez vagyok én. Furcsa vagyok néha-néha már megérthetetlen, de ha akarnék sem tudnék változtatni magamon, mert az már nem én lennék. S ebben a világban legalább annyi luxusom hadd legyen, hogy az vagyok, aki lenni akarok. Zajokra kaptam fel a fejemet és reméltem, hogy csak egy erre tévedt vadat hallottam. Azonban, aki kilépett a fa takarásából.. Azaz ember vagyis inkább szörnyeteg volt, aki mindenféle ok nélkül átváltoztatott. Igaz erre úgy kellene tekintenem, mint egy új lehetőségre, de sajnos a szerencsétlenségem még a mai napig nem pártolt el tőlem. Szóval ezt az új lehetőséget sem tudtam kihasználni. Legalábbis nem megfelelően. Talpra ugrottam, hiszen az ő szándékaival soha nem lehetek tisztában. – Szépségem? S, akkor te mi lennél? A szörnyeteg? – A bensőm remegett, hiszen rettegtem tőle. A felbukkanása felidézett bennem rengeteg emléket főként azt, hogy mégis hogyan is lettem az, ami. Átváltoztatott, majd magamra hagyott, hogy mindenre magamtól jöjjek rá. – Ó, szóval még a gyerekmesékben otthon vagy? Remek. – Nem tudom, hogy honnan is származott ez a szarkazmus. Nem szoktam ennyire ellenséges lenni, de ő most kiváltotta belőlem. – Mi a fenét akarsz tőlem? – Összefontam a karomat a mellkasomon, miközben kicsit távolodtam tőle. Tudom, hogy ez nem ér sokat, ha annyira meg akar közelíteni, de nekem az, hogy a távolság nőtt kettőnk között kisebb nyugalmat sugárzott minden egyes testrészembe megakadályozva őket attól, hogy itt helyben felmondják a szolgálatot.
 
:hug:  ▲ music ▲ xxx ▲ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 21, 2014 9:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
Scar & Ryan
You are my little sister,sweetheart.
Az erdő messzire nyúló, zöldellő ágai sem tudták teljesen eltakarni a sűrű lombkoronák felett elterülő csillogó, kék eget. Habár a fehéren sugárzó napkorong csak részben látszódott az elé kerülő levelektől, így is óriási erővel égetett és változtatta üvegházzá a Föld szféráját.
Szerencsére a gyér avarban lépkedve, a levelek takarásában egészen elviselhető volt az idő. Langyos, gyenge szellő fújt, ami épp elegendő volt ahhoz, hogy ne érezzem magam egy szaunában.
Nem tudom, hogy miért jöttem ide. Isten igazából azt sem tudtam, hol vagyok. A tegnapi másnaposság miatt még mindig enyhén zúgott a fejem, de szerencsére az erdő csöndje mindig elvégzi kúráló feladatát.
Elég csúnyán berúgtam két nappal ezelőtt, így nem is csoda, hogy még most is kavarog a gyomrom, fájdogál a fejem és már akkor is elmegy a kedvem a mulatástól, amikor valami piára nézek.
Furcsa, mert egyébként gyakran csiccsentek be. Nem vagyok alkoholista, de ez-az lecsúszik egy-két(három-négy) alkalommal a héten.
Amikor azonban oka is van az ivásnak, az egész elkezd valami brutális procedúrává átváltozni. Az emberek nem lesznek szebbek, a kedvem nem lesz jobb és az alkohol nem fogja kevésbé marni a torkom. Magamról ugyan megfeledkezem, de a tudatalattim  akkor is tudja, hogy valami nem egészen kóser.
Do. Előszeretettel okolom eme két betű tulajdonosát a fejfájásom, hányingerem és kedvtelenségem miatt. Nem csak, hogy nekem rohant, amikor először találkoztunk újra, hanem miután én aggodalmasan érdeklődtem hogyléte iránt és kedvesen meggyógyítottam egy pillantásommal, gorombáskodott velem.
Én persze nem vagyok olyan természet, aki ezt szó nélkül hagyja. Kapásból, gondolkodás nélkül visszavágtam, mire ő megint és így tovább. Egészen addig tartott vitatkozásunk a parkban, amíg arra nem jött egy Csendőr, hogy pimaszul goromba hanghordozással küldjön el minket szobára, mint a két örökösen veszekedő, koravén házaspárt.
Ekkor Dorothea persze továbbfutott, de nem hagyta ki a csodálatos alkalmat arra, hogy szurkáló, gyilkos tekintettel nézzem rám. Őrület.
Így hát fogtam magam és bevetődtem az első, nyitva álló kocsmába. Hamar barátkozós típus vagyok, az alkohol pedig csak rátett egy lapáttal. Nem sokáig üldögéltem egyedül a pult mellett. Hajnali egykor már az egész kocsma tudta, hogy ki az a Do, miért, hol, mikor vesztem össze vele és még azt is, hogy hol hordja a választékát.
Teljesen váratlanul ért  az avar zörgése, ami határozottan nem az én lépteim nyomán támadt. Ez itt az erdő elég kihalt része, eddig legalábbis úgy tűnt. Mégis miért keresne itt bárki is? Bebújtam egy fa mögé. Nem félelemből. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de boszorkány és vámpír is vagyok egyben. Nem egy rossz kombináció. Gyakorlatilag lehetetlen elpusztítani. Vagyis a nagyon-nagyon-nagyon nehéz kategóriába sorolnám magam.
Csupán azért használom ki a fa nyújtotta búvóhelyet, mert elég elővigyázatos figura vagyok és jobban szeretem előbb én szemügyre venni az ismeretlent, hogy utána a kölcsönösség nélkül szemlélődhessen, én akkor már felkészült legyek.
- Hát ez hihetetlen. - mondtam döbbenten. Őt kéne keresnem most, ahelyett, hogy itt bóklászom, erre megjelenik. Különös véletlen. - Szervusz szépségem. - lépek ki a tölgyfa takarásából. Széles vigyorom rávillantottam és közelebb léptem hozzá. - Mit keres egy ilyen csinos teremtés az erdő közepén? Csak nem a nagyihoz viszed a kaláccsal és borral teli kosárkát? - vontam fel szemöldököm. - Vigyázz, gyönyörűm. Erre láttam a farkast. -  figyelmeztettem vigyorogva.
Figyeltem a húgom minden rezdülését, ahogy egészen kiskora óta, még ha ő nem is tudott róla. El akarom mondani neki, hogy ki vagyok én. Természetesen tudnia kell, de lehet, hogy előtte szórakozok még egy kicsit.
zeneszám •  41 • ©



Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 19, 2014 2:01 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
scar & ryan
stay away from me

Mostanában túlságosan is arra ügyeltem, hogy egy kicsit kimozduljak és ismerkedjek.. Vagyis, ha nem is az ismerkedés volt a célom, de legalább nem vágtam el magam attól, hogy új embereket ismerjek meg. Itt most már meg kell találnom azt, amit ennyi ideje nem volt lehetőségem. Nem lesz egyszerű az életem az egyszer biztos és legszívesebben innen is elmenekülnék, de ha folyamatosan menekülök a múltam démonjai elől soha nem lesz lehetőségem arra, hogy szembenézzek velük, majd ezután pedig porrá zúzzam az egészet. Matthias nem rémíthet meg. Nem fogom hagyni neki, hogy tönkre tegye a lehetőségemet az új életre.
Kicsit most el akartam szabadulni az emberektől ezért is sétáltam az erdő felé pontosabban folyamatosan kifelé a városból. Egyszerűen szükségem volt egy kis magányra. Azért van, ami nem változik. Hiába nem vagyok egyedül még mindig szeretem, ha van egy kis időm magamra. Amikor az égvilágon senki nem piszkál engem. Nem szólnak hozzám. Hirtelen senki nem kíváncsi arra, hogy ennyi az idő vagy éppenséggel merre van észak. Biztos vagyok benne, hogy van egy kiránduló, aki eltéved egy ilyen erdőben. Természetesen egy tapasztalatlan. Azért, ha akarja az ember könnyen kiismeri magát, d elehet nekem ez már azért könnyebb, mert a látásom és a hallásom is sokkal jobb, mint egy átlagos emberé. Gyerekkoromban mindig is az erdőbe és a szabadba vágytam. Néha-néha megengedték, hogy kimenjek, de túlságosan belülre soha nem mehettem. Úgy gondolták az erdő sűrűje rejti az igazi gonoszt. Most pedig én vagyok ez a gonosz. Vagyis nem szó szerint kell érteni, de én vagyok az, aki vadászik. Nem pedig fordítva. Megtudom védeni magam. Tudom, hogy képes vagyok rá. Még akkor is, ha egy vadásszal találnám szembe magam, aki valamilyen lelki sérülés miatt veszi célpontba nap, mint nap a vámpírokat. Elég elkeserítő számomra, hogy van, akinek ezt kell tennie, de vannak olyan sebek, amik soha be nem gyógyulnak és így tudunk enyhíteni rajta.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Kaparta a torkomat az éhség, de nem foglalkoztam vele. Nem akartam bántani most senkit sem. Nem voltam olyan hangulatban. Erőtlen voltam ahhoz képest, amilyen táplálkozás után szoktam lenni, de még így is meg tudtam állni a két lábamon. Valahogy a tasakos vér sosem volt a kedvencem. Csak akkor táplálkoztam abból, ha nagyon muszáj volt. Egyszerűen undorító a friss vérrel szemben..
Jó ideje sétáltam, már mikor letelepedtem az egyik fának a tövében. Élveztem, ahogy a nap sütkérezik az égen. Nem volt az a fullasztó hőség egyszerűen csak kellemesen meleg volt. Nem, mintha valaha is fáznék vagy valami ilyesmi, de azért a meleg nem túl kellemes. Na, meg a napot sem szeretem túlságosan, de ilyenkor egy fa árnyékában szívesen süttetem magam. Behunyom a szemem, de szinte abban a pillanatban zajokat hallok és ki is nyitom a szememet, de nem látok senkit sem. Azt azonban érzem, hogy valaki nagyon is figyel. – Ki van ott? – Kérdem, miközben próbálok egy alakot felfedezni a fák sűrűjében.
 
:hug:  ▲ music ▲ xxx ▲ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
℘ my soul
Kedvenc dal :
℘ kasanie & ℘ Begin Again &
℘ We kissed, I fell
Tartózkodási hely :
℘ Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
℘ Staying alive
Humor :
℘ mood-dependent



Kendra Fields ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 29, 2014 2:36 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

Kendra & L

When everything's wrong ...You make it right

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem tudtam, hogy mennyi ideje már annak, hogy semmit se hallottam L-ről. Talán két hete, vagy esetleg már három? Magam sem tudom pontosan, de azt tudtam jól, hogy nagyon hiányzik, ő és a kutyus is. Alig ismertem, de mégis valamivel sikerült megfognia és olyan dolgokat sikerült neki ébresztenie bennem amit már sok-sok éve senkinek se. Még Seannek se. Azt hittem, hogy szeretem őt, de még se és talán soha nem is szerettem, egyszerűen csak önző voltam és L pedig erre pontosan rávilágított. Vártam, hogy hívjon, vagy keressen de egyik se történt meg. Az is lehet, hogy már réges-régen elfelejtett. Egy darabig a szobám fogságában teltek a napjaim, mondhatni depiztem. Senkinek a társaságára nem vágytam.
Végül egy nyári estén elhatároztam, hogy most már itt az ideje szórakozni kicsit, hiszen ez a magány és szomorúság annyira nem rám vall. Betértem egy kisebb bárba, ahol egy darabig eliszogattam és elütöttem az időt, majd pedig az erdőn át elindultam haza. Kicsit szabadnak akartam érezni magamat, illetve nosztalgiázni szerettem volna, hiszen itt találkoztam vele először. Majd hirtelen megéreztem, hogy valaki, jobban mondva valakik követnek. Egy darabig nem törődtem velük, de amikor gyorsítottam a lépteimen és ők még mindig ott voltak a nyomomban, akkor a szívem torkomban kezdett el dobogni.
Megfordultam és meg akartam védeni magamat, de jóval többen voltak és vámpírok voltak. Éreztem, amint szép lassan farkas lesz belőlem, de most ez se érdekelt. Nem tudtam, hogy mit akarnak tőlem, de egyszerűen csak nekem támadtak. Védekeztem és próbáltam kijutni a karmaik, jobban mondva a fogaik útjából, de se én, se ők nem voltak teljesen szerencsések. Volt olyan aki megízlelte a farkas harapást, majd amikor már teljesen sebesen újra "ember" lettem, akkor elkapott az egyik és valamit L-ről kezdett elbeszélni, majd pedig a közeli fához hajított. Nem tudtam, hogy hogyan nézek ki, de éreztem, amint a vér megtöltötte a számat, levegőt alig kaptam, illetve éreztem, amint a fejemen is valami meleg dolog folyik végig. Próbáltam felülni, de nem ment és kivételesen könnycseppek jelentek meg a szememben és szép lassan a vérrel keveredve végigfolytak az arcomon. Nagy nehezen még sikerült elérnem a telefont és habozás nélkül írtam L-nek, majd pedig teljesen elsötétült miden.
L hangjára lettem figyelmes, majd amikor felnéztem, akkor ott guggolt mellettem. - El.. kell..- próbáltam minden erőmet összeszedni, hogy legalább ezt az egy mondatott be tudjam fejezni, hiszen pontosan tudtam, hogy itt nem vagyunk biztonságban. Talán még mindig itt vannak, de L-en kívül nem tudtam mást hívni és nem is akartam. - mennünk innen.. - éreztem, amint a vér kifolyik a számon, de nem tudtam mit tenni. Úgy éreztem, hogy szinte minden csontomat és mindent apró felületét a testemnek összetörték és még látni szerettem volna őt mielőtt a esetleg meghalok, hiszen biztos voltam, hogy pocsékul nézhetek ki, mivel úgyis éreztem magamat. Megpróbáltam felállni, de alig, hogy megemelkedtem máris összeestem, de szerencsére L elkapott és a karjaiba vett, ezek után pedig minden újra elsötétült.
ઈ Zene: Kasanie
ઈ Note: 40
ઈ Words: -


©Because everyone has a good and dark side

Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 29, 2014 1:50 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

Kendra + L


Az éjszaka közepe van s szokatlan módon egyedül töltöm mindenféle vérengzés nélkül a hotel szobámban. Fekszem az ágyon, szememet elfedve kezemmel s gondolataim Felé terelődnek. Azóta a nap óta nem tudom kiverni egyszerűen a fejemből.. ezért nem akartam én újra szerelmes lenni, ezért próbáltam, s próbálom még mindig tagadni érzéseimet irányában. De egyszerűen képtelen vagyok rá.. mit meg nem adnák már csak azért, ha láthatnám akár egy pillanatig is. Hogy tudnám jól van - e.. kikészít ez a tudatlanság.
Hirtelen melegséget érezve arcomnál elveszem kezem a szemem elől, s a Kendrával összegyűjtött kutyával szemezgetek. Majd hirtelen megnyalja arcomat, aminek hatására elmosolyodom, s megvakargatom a kutya fejét. - Neked is hiányzik ugye? - Teszek fel egy kérdést a kutyának, aminek hatására újabban megnyalja arcomat.. igen. Már idáig fajultam, hogy egy kutyával beszélgetek, s vele próbálom oldani szomorúságomat. Majd hirtelen a zsebemben lévő telefon rezegni kezd. Előkapom, s felnyitva azt szemeim kikerekednek, meglepődöm majd elmosolyodom. Kendra küldött egy helymeghatározót.. valószínűleg, azt akarja hogy menjek oda. Vagyis merem remélni hogy találkozni akar. Felpattanok az ágyból, s magamra véve egy kabátot rohanok a kitűzött cél felé.
Útközben sok minden átfut az agyamon.. tulajdonképpen, sokkal több rossz mint jó. Nem értem miért jutalmazott meg ilyen tartalmas üzenettel..ráadásul, a választott helyszín sem túl bizalom gerjesztő. Kissé ironikus.. mert itt, ebben az erdőben találkoztunk először. Zsebre tett kézzel sétálok igyekezve megtalálni őt.. teljesen rákoncentrálok de az erdő zaja elnyomja ezt a lehetőséget. Hirtelen vérszagot érzek.. nincs jó előérzetem. Hagyhatnám figyelmen kívül, de épp ez az, ki tudja hogy ki szenved éppen most erre.. legalább meg kell bizonyosodnom róla. Vámpírsebességemet kihasználva a közelébe kerülök, s az egyik fa mögé állva mérem be az áldozatot. Kendra az, a saját vérében feküdve. Ruhája teljesen szétszabva rajta.. a fejemet egyszerre önti el düh, de egyszerre félelem is. Fogaimat összeszorítom, ezáltal elharapva számat az idegességtől, a telefonom pedig kiesik kezemből. Odasietek hozzá, s levetem kabátom majd óvatosan ráhelyezem. - Ki tette ezt veled? - Kérdezem remegő hangon az idegességtől, s kezeimben tartva a lányt. Egy biztos, ezt nem fogom szó nélkül hagyni.. s talán egy normális embernek nem ez lenne első szava az én helyemben, de én egyszerűen csak a bosszúra tudok gondolni.


© ZENE: requiem for a dream | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 24, 2014 11:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
Chris & Lexi

Még mindig ölemben ült, de az óra ketyeg. Van körülbelül negyed óránk hogy találjunk egy vértiszta embert, különben Lexi meghal.
A napszemüvegét feltette, de így nem láttam szép, csillogó szemeit.
- Csináltatok majd neked egy napgyűrűt. - Mondom aztán az én lapis lazuli gyűrűmet lehúzom ujjamról.
Tudom, hogy egy napgyűrűt csak egy vámpír használhat, de mivel megöltem a boszorkányt aki készítette nekem, így a varázslat fele megszűnt, így a napgyűrű bármelyik vámpírnak jó. Nekem is kéne egy újat csináltatni, mert nem szeretném, ha valamelyik vámpír megérezné a gyűrű függetlenségét, és elvenné tőlem.
- Tessék.- Nyúlok tenyere alá, és középső ujjára helyezem rá a gyűrűt, mely csak egyszerű volt, csak a közepén volt egy lapis lazuli kő.
- Ezt addig hord el, míg elmész táplálkozni.- Éreztem ekkor a karomon, hogy füstölgök. Felnéztem, de ekkor már az arcom is égni kezdett.
Ekkor eltűntem onnét, és egy sűrű lombkoronás alatt jelentem meg, melyet lidérces hang követett. A leveleken még átszivárgott a napfény, de már nem annyira.
- Az éhségedet addig oltsad, ameddig nem csillapodik. Ne törődj azzal, hogy megállod, vagy sem. Én magam sem tudom figyelmen kívül hagyni mai napig sem az ösztönt.- Mondom neki, a fától. Addig ő hordja a gyűrűt, ameddig nem szerzek neki. Én porrá éghetek, de ő nem!
- Még nem égsz el, mert nem vagy vámpír. Táplálkozáskor lesz szükséged a gyűrűre. Keress egy embert magadnak, vagy amennyi éppen jól esik. Én majd... utánad megyek, valahogy.- Nézek körbe, hiszen a nap hét ágra süt.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 24, 2014 11:08 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
Chris & Lexi

A nap bántotta a szememet ezért felvettem a napszemüvegemet.
Jó volt érezni Chris érintését, visszaöleltem, majd lehunytam a szememet és próbáltam megszokni a sok változást ami ebben a pillanatban rám nehezedett.
- Tudom... - mondom, és még nehéz hozzá szoknom, hogy vért kell innom, de tudom, hogy sikerülni fog hozzászokni. És Chris is itt van nekem, hogy segítsen, nem vagyok magamra maradva. Mindig itt volt mellettem, csak én nem tudtam róla.
azt viszont már nem tudtam, hogy ha elkezdek vért inni, akkor hogyan fogok tudni leállni...?
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 24, 2014 11:01 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
Lexi & Chris


Csak figyelem őt, ahogyan még halott. Szörnyű így látni, és főleg a legrosszabb érzés az, hogy én magam öltem meg. Vissza fogja sírni az emberségét, érzem. Én a mai napig nem tudok belenyugodni, hogy nem ember vagyok, hanem valami gusztustalan, érzéketlen lény. Sajnálom, hogy ez történt. De nem szabad rosszra gondolnom, hiszen az örökkévalóságnak van jó oldala is. Örök élet, bár hatalmas nagy a hiány, hogy ha az életben senki sincs mellettünk. Lexi szerencsés vámpír, hiszen itt leszek mellette mindig, bárki is legyek neki néha, én akkor is itt vagyok neki!
Hirtelen meghallottam a szíve minden egyes heves dobbanását. A vérkeringését, ahogyan lüktet...
Megnyugodtam, hogy az átváltoztatás sikerült. Hirtelen egy hatalmas nagy szikladarab zuhant le a szívem helyéről.
Egyet nyeltem, s aztán Lexi hirtelen ült fel. Élt. 
Átnyúltam karommal a külső vállához, hogy magamhoz ölelhessem.
- Táplálkoznod kell...- mondom óvatosan, halkan, hogy szokjon hozzá a halláshoz. Táplálkoznia kell, mert még nem teljesen vámpír. Még nem. Ha kell, szerzek neki annyi embert, amennyit akar, csak táplálkozzon..
különben meghal.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 24, 2014 10:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
Chris & Lexi

Szívem egyre gyorsabban vert, mert féltem a fájdalomtól, és attól, hogy hogyan fogom viselni a vámpírságot, de hiszem, hogy jól cselekszem, ezt kell tennem.
Jól esett a csókja, lágyan csókoltam miközben lehunytam a szemet, hogy erre a pillanatra örökre emlékezhessek. Aztán egyszer csak minden elmúlt... Nem éreztem semmit...
Egy idő után ébredezni kezdtem, s azt éreztem, hogy valaki velem van. Chris az, érzem. Óvatosan kinyitom a szemem és felülök, de ujjaink még mindig össze vannak kulcsolva. Hirtelen minden olyan más lett, élesebben látok, s jobb a hallásom.
Nem tudtam mit mondani, kell pár perc, hogy feltudjam dolgozni.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 24, 2014 10:33 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
Lexi & Chris

Zaklatottsággal töltött el az a pillanat, amikor Lexi balzsamos ajkait elharapott ütőeremhez érinti, és párat kortyol a véremből. Nem tudtam lélegezni, és egy másodpercben körülbelül hatszor pislogtam, olyannyira rosszul éreztem magamat. Nem kellett volna előbukkannom, azt hiszem. Akkor nem történne ez meg...
de most már ez visszafordíthatatlan.
Amikor elemeli ajkait, még csak engem néz, én pedig őt. Amikor karomat leengedem gyengén magam mellé, vérem cseppenként folyik ki, de aztán azonnal begyógyult.
- Remélem boldog leszel velem.- Mondom végül, aztán egyet közelebb lépek hozzá.
Csak még egy csókot szeretnék tőle lopni, amikor még ember. Csókjait akarom érezni, mert ő kell nekem...
Tudom, hogy mostantól az életünk össze lesz kapcsolva örökkön örökké.
Az egyik tenyeremet derekára helyezem át, a másikat pedig tarkójához, szinte beletúrva azzal selymes, illatos hajába.
Egy csókot leheltem ekkor ajkaira, mert elakartam vonni a figyelmét a fájdalomtól.
Alig egy kis mozdulattal törtem ki ekkor a nyakát.
Egy utolsó lélegzet ekkor kiszökött ajkain, szeme pedig csukva maradt úgy, amikor csóknál lehunyta a szemét. Megtartottam, hogy ne zuhanjon a poros földre. Homlokainkat összeérintettem, s hirtelen zuhantam magam a földre vele együtt.
A térdemre helyeztem fejét, ujjainkat összekulcsoltam, a másikkal pedig selymes haját simogattam, míg feje fölött néztem őt, s könnyeim elcsöpögnek nyaka mellett. Csak várom, hogy felébredjen. Ha pedig felébred, akkor csak is engem fog meglátni elsőre...
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 24, 2014 9:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
Chris & Lexi

Eljöttünk a főtérről, ott túl sok ember volt, úgy hogy úgy döntöttünk, hogy az erdőbe jövünk.
Nem egyszerű dolgot kértem Christől, hisz jól tudom, hogy hogyan történik ez az egész... Innom kell a véréből, neki meg meg kell ölnie engem...
Chris egyszer csak megállt előttem és szinte már könyörögni kezdett. Végig hallgattam minden egyes mondandóját majd arcon pusziltam.
- Jól tudom, hogy mire vállalkozok. Tudom, hogy mikkel fog járni ez az egész, de akarom. Veled akarok lenni. és nem úgy, hogy én öregszem, és mindenki furán néz ránk. És ha nem fogom bírni, te segíteni fogsz, tudom. - mondom majd sóhajtok egyet mikor megharapja a kezét. Kiskoromban meséltek erről a dologról, most jönne az a rész, hogy igyak a véréből... Megfogtam a kezét amit megharapott, és néztem pár pillanatig. Annyi évig gyűlöltem a vámpírokat, most még is azt tervezem, hogy én is az legyek... Lenyelem az undort amit automatikusan érezni kezdek, majd iszok egy adagot a véréből. Legszívesebben kiköpném, de nagy nehezen lenyelem, és Chrisre nézek.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 24, 2014 9:25 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
//városi park//

Lexi & Chris

Elhoztam egy közeli erdőhöz, hogy megtegyem az ő kérését. A szívem egyre inkább hevesebben vert, ugyanis Lexit meg kell ölnöm, hogy átváltoztathassam. Nem tenném meg, de Lexi ezt kérte, ezért meg fogom. Ő érte mindent megteszek, bármi is legyen az!
Ujjaink egymásba voltak kulcsolódva, úgy sétáltunk át az erdős részeken. Kijárt úton mentünk, úgy sokkal könnyebb.
- Még meggondolhatod magadat.- Állok meg előtte hirtelen, és két tenyeremet napsütötte, csupasz, aranybarna vállára helyeztem .
Nem tudom, mit is mondhatnék mást...
összesen két mozdulatot kéne megtennem. Elharapnom az ütőeremet a csuklómban, és utána pedig kitörni Lexi nyakát. Nem...egyszerűen képtelen vagyok őt bántani!
- Nem tudom megtenni...- rebegem, s a szemeimben kristályos könnyek keletkeztek, és egy hirtelen kiszalad szememből, míg bolondul szalad végig arcomon, és mintha öngyilkos lenne, esik le az arcomról a földnek érintkezve.
A hideg kirázott. Őrült módon csapkodott arcon a félelem, s nyelni is alig tudtam; csak aprókat.
Szemeim behomályosodtak a könnyektől.
- Meg fogod bánni, Lexi. Ez nem játék....- próbálom rövidre fogni a következményeket.
- Ha átváltozol, minden meg fog változni. Ember akarsz maradni, és ha beleőrülsz, akkor ki fogod kapcsolni az érzéseidet! Lexi, kérlek...!- könyörögtem neki, és éppen hogy csak nem álltam térdre.
Jéghideg arcára vándoroltak át tenyereim a válláról.
- Én mindent megteszek neked, ezt jól tudod. De... nem tudnám elnézni, hogy ha szenvednél.- Nyelek utoljára egy nagyot, s ekkor beleharaptam a csuklómba.
A vér is bolond módon csöppent ki az ütőeremből a csuklómnál, de visszahúztam szemfogaimat azonban. Úgy csurrant, akárcsak még most is szemeimből a könnycseppek.
- Ha megteszed, már nem lesz visszaút, Lexi...- nyögöm halkan, nem túl tisztán, ugyanis a beszédem is kótyagos lett a következmények miatt.
- Csak tudd, hogy ha nem teszed meg, akkor még mindig melletted fogok maradni. Ha megöregszel, akkor veled fogok elmenni. Megölöm magamat, amikor te meghalsz. Melletted maradnék egész életedben Lexi! - Dadogom el gyorsan, de kissé beszédem sokkos volt. Ha megöregedne, én akkor is mellette maradnék. Segíteném őt, és aztán ha ő meghalna, akkor én is mennék utána.
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
Vissza az elejére Go down
 

Erdős rész

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 11 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

 Similar topics

-
» Erdőségek
» Erdőségek
» Fenyőerdők
» Fumiyuubo erdőség
» Erdőségek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Külváros-