A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 27, 2013 6:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

.............................................................................




†Haiden & Cross†

Még magamat is megleptem a hirtelen határozottságommal és fellépésemmel, hiszen sosem volt szokásom, ennyire nyíltan rákérdezni valamire. Úgy tűnik ezzel a megindulásommal nem csak magamat, hanem Haiden tis megijesztettem, így nem vetette meg lábát olyan határozottan a talajban, mint számítottam rá, hanem hátrálni kezdett lépteim elől. Ezt még meg is érteném, ha tudná, hogy mi vagyok, de ez egyenlőre bennem maradt, így bizonyára fogalma sincs róla, csak nőiességem riasztotta vissza talán. Vagy hirtelen felindulásom és meglepetése késztette a hátrálásra.
Végül egy vastag fatörzs akadályozta meg tovább hátrálásban, majd ő engem. Mellkasom nekiütközött az ő testének, kezeim élettelenül lógtak mellettem.
- Akkor azt mondd meg nekem, mi az az általános reakció ilyenkor, amit illene csinálnia az embernek? te mit szeretnél, hogy reagáljak? Mit vársz el tőlem? - szegeztem neki a kérdések újabb tömkelegét.
Ahogy védekezőleg hátradöntötte a fának a fejét feltárult a nyaka, az én tekintetemet pedig mágnesként vonzotta. A porcelánfehér bőr és az enyhén kidudorodó erek csábítottak magukhoz, ha beleharapni nem is, egy csókot akartam rá nyomni. Már táncoltak is előttem a képek, ahogy kicsordul a vére, vékony csíkban csordogál a csupasz mellkasa felé...
Nehezen szakítottam ki magam a vágyaim képei közül, hogy várakozólag újra a szemeibe nézhessek. Ő is engem figyelt, az arca is vészesen közel volt az enyémhez. Az agyam riadót fújt, s ettől alig hallottam, vagyis inkább nem is fogtam fel az igazi értelmét mondatainak. A légzésemre sem tudtam koncentrálni, hogy egyenletes vagy legalább nyugodt legyen, se arra, hogy megmozduljak vagy bármit csináljak. Tekintetem, ahogy az arca közeledett eleinte a kettő szeme között ugrált, valami választ keresve kimondatlan kérdéseimre, majd végül már csak az ajkait néztem, amikor egyre közelebb húztak magukhoz engem. Kezeim észrevétlenül csúsztak a mellkasára, szemeim egyre lejjebb csukódtak, de hirtelen hideg lég támadt az arcom előtt, az idegen test kicsúszott a tenyereim alól, én pedig teljesen kétségbeestem. Valamit elrontottam volna?
- Senki sem átlagos - motyogtam rekedtes hangon hiszen még nem tértem igazán magamhoz a csalódottságtól. Igazából nem is tudom mire számítottam. Kezeim újra a testem mellé hanyatlottak, arcom a föld felé fordult.
- A világ tele van egyéniségekkel, és senki sem unalmas vagy átlagos. Illetve mindenkinek megvan a maga párja, aki nem találja unalmasnak a másikat, hanem egyedinek, utánozhatatlannak és csodálatosnak látja - mondtam végül, igyekezve lezárni a témát, remélve, hogy meggyőzöm Haident ezzel a rövid beszéddel. Habár nem vagyok benne biztos, hogy, amit mondtam az kellőképp értelmes volt, az agyamban még mindig sok volt a kusza fonál.
Nem tudtam mit csináljak.





.............................................................................
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
℘  O h  n o oh no, no!
† Tartózkodási hely :
℘ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
℘ angol tanár



Haiden C. Lyod ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 27, 2013 1:28 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
▪▪ Gemma C. Rossi
,,A barátság nem egyszerű társulás, ahogy a barát nem merő társ. "
[You must be registered and logged in to see this image.]Egyedi válaszát emésztve, nagyobb pupillát vert bennem a kérdés értelmezhetetlensége. Igazság szerint, tudtam hogy hova tegyem a kérdést, főként a előrejósolhatatlan cselekedete miatt. A kényszer ellenkező irányba, azaz ebben az esetben hátrálni késztetett, valamilyen félelemmel-teli aggodalom folytán. Holott, az általam gerjesztett érzelem jogosan törte ki magát a megszokott formákból. Csaképp nem tudtam volna kellően megbirkózni vele. Lépteim lassan, de végesen elértek egy száraz, kérges tárgyat, minek hatására, ösztöntől vezérelten hátracsuklott a fejem. Talán, hogy a bekövetkező történést hátráltassam? Nem tudom biztosra. Ennek magaslatán, még a levegőket is hanyag módon juttattam a tüdőmbe, olyasfajta figyelemelterelést nyert Rossi cselekedete. Most én voltam pad-helyzetben, ami többségében büszkeségemet sértette. Amikor a helyzet maga, kilátástalanul fitogtatta az ésszerű semmitevésemet, szólaltam meg mentegetőzve.
- Én azt nem tudhatom... - szemem sarkából szorongva tekintettem hátam mögé, de a menekülést elzárta a mögöttem ágaskodó fatörzs, szinte már bosszúsan. A kiszolgáltatott szituáció bennem keltett riadalmat, noha ez fordítva írta bele magát a romantikus könyvekbe. Mint a hivalkodó férfiszerepében, aki meghódítja szíve választottját. Rossi viszont a hiedelmet felrúgva most átvette a vezénylő szerepet. Előbbi kérdésére választ adva pedig, még nagyobb terjedelem szedtem a levegőket, ahogy letekintettem azokba az igéző szemek kérésztüzébe.
- ... Azt mondják, az emberek néha olyat tesznek amit nem szeretnének... - már-már a suttogást alkalmazva kötöttem hozzá mondanivalómat az előzőkhöz. Megköszörülve száraz torkomat folytattam tovább mondókámat, létfontosságúnak érezve, hogy végre pontot rakjak a valódi érzéseimre. - Mégis...az emberi elme annyira primitív az érzelmekhez képest... - beszédem alatt, józanul avagy sem, elsőnek megdöntöttem a fejem, lassan közelítve fejrészemet az övéhez.
- És olyat teszünk amit egy átlagos ember nem tenne... - érhető artikulálásommal próbáltam ellensúlyozni halk suttogásomat, miközben pirosló ajkaira tapadtak a szemeim. Sóvárogva valamiért, amit idestova 10 évvel ezelőtt éreztem át teljesen. Akaratlanul is begörnyesztettem a gerincemet, hogy a legkisebb távolságot is kiküszöböljem közte és köztem. Szemeim a jólléti alvás hiányt szimuláltan lecsukódtak, majd a további közeledést alkalmazva már majdnem hozzáérintettem öreges számat az ő annál szűziesebb ajkához. [You must be registered and logged in to see this image.]De az első minutumban, ez hatalmas váltással felébredni kényszerített a valóságnak hitt álom fogságából. Belülről jajveszékelve, kívülről pedig ijedségemről adtam hiteles képet. Mégis mit művelek? Hatalmas erőfeszítések árán léptem el mellőle, miután szűkszavúan hozzátettem.
- Átlagos vagyok.


Aláfestő: Lana Del Rey - Summertime Sadness Készült:CAUTION 2.0.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 26, 2013 11:09 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

.............................................................................




†Haiden & Cross†

A szituáció, amibe akarva-akaratlan belekeveredtem, teljesen magába szippantott, eltörölve a környezetet és minden egyéb külső behatást. Milyen kellemesen indult ez a nap, ez a cseverészés egy ismerőssel, most meg milyen zavart vagyok és feszült. Nem mellesleg most olyan átlagosnak érzem ezt az egészet. Az átlagost most pozitív értelemben gondoltam, hiszen most legalább nem az a legfőbb problémám, hogy hogyan menekülök meg a vérszívó fogak elől, hanem hogy mit kezdjek ennek a férfinak a közeledésével. Viszonozni szeretném, de még mennyire. De annyira nem tudom, hogy mit is kéne tennem, hogyan kéne viselkednem. Hiszen sosem volt még szerencsém ilyen szituációkba keveredni, a srácok valamiért mindig messzire elkerültek. Én meg nem is kerestem veszetten a társaságuk, inkább rájuk hagytam. Nem mellesleg nem egyszer megfordult már a fejemben, hogy elmegyek apácának, de mindig rájöttem, hogy nem lenne nekem való. Mindig is nagyszabású álmaim között szerepelt egy kertes ház férjjel és gyerekekkel. Ki tudja, hogy van-e lehetőségem még erre. Habár ebben a korban legalább egy komoly kapcsolatomnak kellene már lennie.
Szemeim lehunyva, hogy kellőképp magamba szívhassam a helyzetet. A kérdés határozottan és keményen rántott vissza a talajra, most már kénytelen voltam elvonatkoztatni az általános dolgoktól.
- Vallásosságomból adódóan a gimnáziumban sosem voltam közkedvelt lány, ezután pedig inkább már nem is próbálkoztam, sok mással töltöttem ki a szabad időmet - válaszoltam tömören előredöntve a fejem. Szemeim újra kinyíltak és lefelé fürkésztek, noha nem láttak semmit, csak felvillanó emlékképeket.
Haiden érintése nyomán a ruharétegek alatt a bőröm libabőrös lett, szemtévesztő gyorsasággal fordultam felé. Hatalmas, egyre jobban kerekedő és csillogó szemeket meresztettem rá, amik mintha kérdőre vonták volna, de egyáltalán nem azét, mert rosszat tett. Inkább valami olyanért, mint amikor ajándékokkal halmozzák el az embert, aki nem tudja, miért kapja azt a sok jót.
- Mit kéne most tennem? Hogyan kéne reagálnom? - kezdtem faggatni hirtelen felindulásból, hangom alig volt több suttogásnál. Megindultam felé, ha hátrál, akkor apró léptekkel követem, míg a háta nekiütközik valaminek, ha megáll egyhelyben, akkor csak addig míg apró termetemmel képes vagyok a szemeibe nézni.





.............................................................................
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
℘  O h  n o oh no, no!
† Tartózkodási hely :
℘ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
℘ angol tanár



Haiden C. Lyod ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 26, 2013 9:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
▪▪ Gemma C. Rossi
,,A barátság nem egyszerű társulás, ahogy a barát nem merő társ. "
[You must be registered and logged in to see this image.]Miért vált első pillanattól az egész ennyire kilátástalanná? Miért érzem azt hogy mindenképp tanúbizonyságot kell szolgáljak nem létező sziklaszilárd bátorságomról? Miért, ha azt valójában felvágásból, egy nőért teszem? Nos, semmikétség a választ illetőleg. Valami belülről mozgolódva arra késztet, amit jobb esetben az ember félne megtenni. Kész legyen kiégni...valakiért. Ilyesmit talán ifjú, bolond időszakomba éreztem, mikor sorozatosan csalódások értek, naiv próbálkozásaim ellenére. Mert akkoriban, feltépve elhullott vagy fennmaradt emlékeimet, csak tárgynak tituláltak a szóban forgó női egyedek. Fiatal kapcsolataim zöme, nem is a túltengett szexualitásról szóltak, mint az elvárható egy mai tizenéves suhanctól. Nem. A kapcsolat végét, csakis az én mérhetetlen komolyságom és elhivatottságom jelentette, ami idővel,- mint az érzékelhető,- a egyedüllétem beletörődéséhez vezetett. Lehet bármi is, ami ezeket a fájdalommal teli éveket, csakúgy elfelejteti az emlékezetemben? Vélhetően Rossi lenne a gyógyír keserű érzéseimre? Nem tudhatom...ilyen korán még megalapozatlan lenne erről előretervezni. Akárcsak beleszeretni valakibe...akit néhány órája ismert meg az ember. S nem meglepő mód, én nem is képviseltem ezt a látásra szerelembeesős típust. Sőt...racionális énem szinte mindig győzelmeskedett az érzelmeim felett. Noha voltak kivételes esetek. Talán ez a leghelyénvalóbb példa...ugyanis fogalmam sincs az adott pillanatban hogyan érezzek.
- Úgy értsem...hogy akik magához közeledtek, azok mind rossz-szándékú, gonosz emberek voltak? - megilletett szemöldök húzásommal férkőztem közelebb a hallószervéhez, hogy kérdésem nagyobb sikerrel értelmezhető váljon számára. Csak utána ötölt be a gondolat, milyen aljas-mód intim romboló a cselekedetem. S ahelyett, hogy eltávolodtam volna, inkább marasztalni szándékoztatott különleges marfűmének esszenciája. Elsőre valami ismerős illatot árasztott, ami váratlanul az ismeretlenbe költözött. Finom és egyszerre haláli volt az aura körülötte. Vagy ez lenne a bódító szer egyik mellékhatása? Mindenesetre megpróbáltam józan figurát erőltetni magamra, és inkább visszahúztam fejemet a kellemetlen arcba mászás végett. De ami tiltóan nem szabadott volna, azt felcserélte az apróbb bajok forrása. Mit sem törődve a kialakuló nézeteltérések végett, merészen lesimítottam kezemet gerince mentén, aminek célja nem a vágyaim beteljesülésének első fokozatát fitogtatta. Csupán a helyzet hozta, vagy a gyámoltalan önfejűségem. S magam se tudom miért, de megérintettem, amit oly szükségszerűnek éreztem, mint kiszáradt élőlénynek a víz iránti szükségletét. Szavak nélkül ugyan, tudatnom kellett volna hirtelen-jövő szándékaimat. Mégis a néma hallgatást hangsúlyoztam jelenlétemmel. Nem volt olyan megfelelő szó amivel illessem. [You must be registered and logged in to see this image.]Hiszen szavak nélkül is megtettem amit valójában éreztem. Kilátástalan volt az egész szituáció, amit jobbára, magam javára fordítottam. Puszta cselekvések...mégis mekkora jelentésbeli különbséggekkel rendelkeznek. Az adott helyzetben, szívesen visszaforgattam volna az időt, hogy elkövetett ballépésemet kitöröljem a szemtanúk elől. Mégis, belátóan egyet kell értenem azzal, hogy amit az ember már elkövetett, azt nem írhatja át saját kedvére.


Aláfestő: Lana Del Rey - Summertime Sadness Készült:CAUTION 2.0.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 26, 2013 8:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

.............................................................................




†Haiden & Cross†

Az erdő szépsége mindig is elbűvölt és megnyugtatott, de most még a biztonságot nyújtó fakoronák alatt is érzem, ahogy a mellkasom ki akar szakadni. És ennek ellenére rettentően butának érzem magam, amiatt amit éppen művelek. Mármint amilyen visszahúzódó és tartózkodó vagyok, de nem merem feltárni magam, ki tudja mi lenne a következménye. Sohasem szerettem, hogyha valaki belém lát, habár ez nem olyan nehéz feladat. Vannak olyan sötét titkaim, amikről nem akarom, hogy kiderüljenek. És most lehet, hogy Lyod jól érzi magát velem, e ki tudja mi lenne, ha kiderülne hány élet szárad már a kezemen. Már lehet ezt életnek nevezni, amit az ilyen gusztustalan élősködők művelnek.
- Nagyon kedves - helyesbítek, lesütve a szemeim, a besárgult faleveleket pásztázva. - Csak félek az ilyen jószándékú közeledésektől - szakadnak ki belőlem a szavak, remélve, hogy ezzel mindent megmagyarázok és a magyarázatom megértő fülekre talál. Habár Haiden nem olyan férfinak tűnik, akit nagyon befolyásolni tud mások véleménye, így talán nem is tudhatja, milyen az én helyzetem. De miket is beszélek? Hiszen az én hozzáállásomon sem változtat a többi ember, az én érdekeim és elmém csak a Bibliát követik, csak Istennek akarok megfelelni.
De mégis belül szétfeszít a gondolat, hogy Haiden mit reagálna arra, hogy vámpírokat ölök esténként. Szeretnék neki megfelelni, és nem hiszem, hogy túlzottan jó kezdés lenne, ha kiderülne a titkom.
Szerettem volna tovább szaladni az erdőben, még beljebb a színek kavalkádjába, el Haiden mindentudó szemei elől, de a karja utolérte a csuklómat és nem engedte, hogy messzebb menjek. Igaz gyerekjáték lett volna kitépni magam a karjai közül, szélsebesen otthagyni, de nem tettem. Ez az egész legalább egy kicsit megnyugtatott, hogy nem vagyok annyira jelentéktelen.
Eltűnt a látóteremből, kicsit meg is nyugodtam, de csakhamar újra érezhettem jelenlétét a hátam mögött. Közvetlen közel volt én pedig örültem, hogy nem látja az arcomra kiülő zavart rémületet. Vicces, hogy egy teljesen természetesen közeledő srác sokkal jobban megrémít, mint egy természetfeletti gonosz lény, aki meg akar engem ölni. Mikor borult így fel a világ rendje?
Kérdésére kicsit hátrahajtottam a fejem, lehunytam a szemeim, hátha így tisztábban látok befelé.
- Még ha csak ennyiről lenne szó. Nem akarom, hogy elkedvetlenedj tőlem és nem tudom, hogy mit csináljak és mit ne csináljak. Szeretnék jó benyomást kelteni - igyekeztem lezárni a mondandómat. Nem akartam kikotyogni, hogy van egy titkom, amire nem akarom, hogy fény derüljön. Idővel úgy is meg fogja tudni, hogyha leszünk annyira közeli kapcsolatban. Még korai lenne elárulni, egyáltalán a létét is.
Remegve fújtam ki egy adag levegőt a résnyire nyitott ajkaimon keresztül, vártam a reakciót, a választ.




.............................................................................
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
℘  O h  n o oh no, no!
† Tartózkodási hely :
℘ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
℘ angol tanár



Haiden C. Lyod ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 26, 2013 6:18 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
▪▪ Gemma C. Rossi
,,A barátság nem egyszerű társulás, ahogy a barát nem merő társ. "
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem vált erőfeszítésemre, hogy azt bizonygassam, főként önmagamnak hogy nem velem van a baj. Hiszen, válasza hallatán, valóban nincs miért az eget szidnom, egyedi természetem miatt. Csaképp a zavaró az, amit ellenem tesz, még most is láthatóan. Kerüli a személyes kontaktusokat, ami evidens, egy ilyen gyengéd törékeny jellem láttára, de arra nem, hogy minden jött-mentben a merő kétséget lássa. Én pedig úgy hiszem rászolgáltam a bizalmára, főként hogy ilyen sértő távolságban is képes vagyok méretbeli adottságaimmal biztos háttért adni. De úgy veszem észre, újabb kételyek hagyják el elméjét mellettem. Vagy ez valóban csak közvetett félelem, amit minden ember idegenek előtt bevet? Én véleményem szerint, mindig optimistán és nyíltan közelítettem az emberekhez, ha azok voltképp még számba se vettek. De a szándékot nem rúgta fel, hogy kellő érdeklődéssel közeledjek az ismeretlenhez. Példának okáért Rossihoz, aki ennyire nyilvánvalóan hárítja a közeledésemet. Kritikus szemmel így látnám be, de ha empátiát ruházva magamra belátnám a másik érintett helyzetét, talán kissé túlzásnak érezném.
- Értem. Azaz hogyan is kellene értsem? - kaptam a fejemhez, elmélázva fölötte, mire azért gátlás szakadásképpen pár lépéssel növeltem a távolságot közte és köztem. - Úgy hogy kedves vagyok az ön szemében? Vagy általában mindenki kedves az ön szemében? - nagy jelentőséget nyert, hogy valamelyik felvázolt álláspontom mellett vagy netalán ellen érveljen. Szívem szerint, az elsőként felvetett válasznak jobban örülnék mint az utóbbinak, hiszen mégis csak hat a rokonszenv bátorságomnak. Újult célokból, nem akartam megint önzően bepróbálkozni, ami finoman szólva csak próbálkozás. A magam fajta önmegtartóztatást produkáló személyem, nem is engedheti meg hogy pajzán módon kikezdjek minden nőnemű élőlénnyel. Nem is erényem, hogy megtaláljam a szívemnek kedves oldalát. Ugyan a tervekbe nem vettem számításba a megfelelő nőt, de az érzelmeknek értelmetlen gátat szabnom. Anélkül is tobzódnak bennem, ha akaratom ellenére leplezni próbálom a fürkésző szemekben. Épp ezért, talán végre elfogadható ellene, ha engednék a szoros gyeplő szorításán. Természetesen, a túlzott érzelmeket szükségszerűen száműztem, nehogy kiszolgáltatottságot keltsen bővülő ellenségeimbe.
Kérdőre vonásom másik pillanatában, már feleslegesnek éreztem természetét úgymond molesztálni. Inkább enyhítést remélve, nagyobb léptekkel a háta mögé kerültem. De az inger, hogy bekerüljek sértett közelségbe, széttépte a gátlásokat s csak hamar mellkasomat a hátának érintettem.
- Talán nem nyújtok kellő biztonságot, magára nézve? - újabb kérdésemmel csak lelki-nyugalmamat győzködtem makacsul ragaszkodva a válaszadása mellett. [You must be registered and logged in to see this image.]Mindezt, könnyedén a füle előtt elengedtem, hogy a félelmet idéző jelenetből békés környezetet építsek fel előtte. Esetlegesen felkészültem minden hárító malőrrel, az iméntiek alapján következtetve. Ugyan, tartottam magától a ténytől, hogy ismételten rémületet szülök benne. Akaratlan módon, azért kivártam a helyzetre való reakciót, és egy pillanatra lehunytam a szemem a tartalmas, ugyan akkor megnyugtató közelségben.


Aláfestő: Lana Del Rey - Summertime Sadness Készült:CAUTION 2.0.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 18, 2013 8:29 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

.............................................................................




†Haiden & Cross†

Kellemes társalgásunk robogva haladt az intim témák felé, nem kerülgetve az akadályokat, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan cseréltük le a beszélgetés fonalát. Haiden arckifejezése érdekesen változott a különböző mondataimra, ami egy idő után különösnek tűnt. Mintha emlékeiből próbálná felidézni, milyen kijelentésre vagy kérdésre mi a helyes érzelem, aminek az arcon kell villannia. Lassan már biztosra kezdtem venni, hogyha rajta múlna fapofával nézné végig a világ legizgalmasabb filmjét is, miközben a fejében érzelmek és gondolatok milliói pörögnek le benne.
Érzem én is a társalgásunkban és rajta is látom, hogy a gátlások visszafognak minket. Vagy talán csak engem. Félnék? De mitől is? Hiszen egy általános ember aligha tudna nekem ártani. Vámpír vagyok, az éjszaka hatalmas teremtménye, nem mellesleg rengeteg fegyverrel és harctudással, tapasztalattal felhalmozva. A biztonság kedvéért most is a kistáskámba lapul egy apróbb pisztoly. És én még hiszek Istenben, biztos megvédi földi helytartóját.
Beszélgetésünk közben játszi könnyedséggel ugráltam a fák között, mindegyik törzsét végigsimítva. Csak néha álltam meg, hogy visszatekintsek partnerem arcára. Enyhe zavar környékezett, és a félelem, hogy esetleg fény derül gyalázatos titkomra, ezért képtelen voltam több ideig egy helyben ácsorogni. Ezt úgy tűnik Haiden is észrevette, elkapta a karom,  megakadályozva, hogy tovább meneteljek. Meglepetten kaptam hátra a fejemet, nem értettem a hirtelen kirohanást, hogy egy ilyen egyszerű mozdulattal hágja át a köztünk lévő távolságot és érint meg. Pármásodperc alatt ezernyi gondolat rohant végig a fejemben. Következő kérdésén meglepődtem, hiszen fenemód lényegretörő volt.
- Mio dio! Dehogyis! - heves tiltakozásba kezdtem, hiszen nem akartam, hogy arra hivatkozva, hogy biztos zavar engem, itt hagyjon. Társasága jól esett, attól függetlenül, hogy tartottam egy bizonyos titok kiderülésétől. Mégis felszabadultnak éreztem magam, mégsem tudtam megnyílni. Az ilyenhez idő kell, nem?
Az érintéstől, noha rövid is volt és kissé erőszakos is, mintha a rég halott szívem hirtelen és erős dobogásba kezdett volna. Ez kétségbe ejtett, nem mellesleg meglepett. Váratlan érzés volt.
Kicsit rámijesztett, de amilyen gyorsan ez az egész jött, olyan gyorsan illant el. De Haiden alig lépett, rögtön újra közeledésbe kezdett, nekem egy az egyetlen menekülő utam is elvágta a hátam mögött egy viszonylag vastag törzsű fa. Igazából volt bennem valami halvány öröm, hogy nincs lehetőségem elrohanni, elmenekülni a közeledő test felől. A hangulat is hirtelen változott, közeledésének is teljesen más jellege volt én meg csak örülni tudtam neki. Meg persze rettegni is. Ha már fizikailag nem lehet engem legyőzni, attól még az érzéseim leigázhatóak. Főleg nappal.
Zavaromban nem tudtam mit reagáljak, enyhe mosoly, kicsit fura nevetés jött az ajkaimra, de csak pár másodpercre. Utána újra felvettem a remélhetőleg kifejezéstelen arcomat, de már előre tudtam, hogy a szemeimből süt a bizonytalan remegés. Ez már nem a hívő lány volt, nem is a vámpír, hanem a gyámoltalan kislány, aki felé még senki sem közeledett.
Arca minden apró részletét próbálta magába szívni a tekintetem, próbáltam memorizálni vagy csak kiszűrni belőle valamit. Közben a csuklómat is megérintette, bizsergés futott végig a karomon a fejem búbjáig majd végig a lábaimon. Éreztem, ahogy az imént említett testrészem fel akarják mondani a szolgálatot, de másra koncentrálva próbáltam állva tartani magam. Még pár pillanatig próbáltam tettetni a magabiztost és zavartalant, de amint megszólalt el kellett hajtanom oldalra a fejem.
- Nem -lehelltem tiltakozóan. - A többi férfi teljesen másmilyen... Ők bántanak. Te kedves vagy - motyogtam. - Én meg csak félek.



.............................................................................

//Elnézést a késés miatt, igyekszem aktív lenni, de hát remélem nem kell magyarázkodnom (suli stb.)//
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
℘  O h  n o oh no, no!
† Tartózkodási hely :
℘ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
℘ angol tanár



Haiden C. Lyod ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 28, 2013 11:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
▪▪ Gemma C. Rossi
,,A barátság nem egyszerű társulás, ahogy a barát nem merő társ. "
[You must be registered and logged in to see this image.]Próbáltam minél hitelesebben kivetíteni érdeklődésemet a külvilág számára, jobbnál jobb gesztusokkal az arcomon, mialatt ő egyre csak fokozta a távolságot a témában. Talán jelentéktelen prügynek tűnhet, mégis, valahol sértettként érintett, hiszen olyan volt számomra mintha menekülne. Valami elől. Helyesbítek, inkább valakitől. Holott, teljességgel kizárt, hogy én legyek most a gonosz farkas főszerepében! Azt gondoltam, pár eltelt óra után valahogy többé-kevésbé felszakadnak majd a gátlások. Ehelyett, mégis is a félelem kerül előtérbe? Pedig számításba vehetnék, mekkora lendülettel keveredtünk el az efajta intimebb témákba, amik nem olyan könnyűek mint azt egyesek hiszik. Valamint, az is eléggé rontana a kialakított helyzeten ha ilyen aggodalmasan hárítjuk a tudatos közeledéseket. Én egészen elleneztem a nyomulós párbeszédeket, pont azért, mert eleve erőltettet, főleg egy női szemben. Dacosan hittem, hogy nem adtam elég okot a tapintatlan ellenszegülésre. Hiszen, valójában még hangot sem adtam a voltaképp igazi kezdeményezésnek. Sokáig itt lappangott bennem a tettvágy, hogy valamiféleképpen nagyobb aurát vessek az érdeklődésemnek iránta. Férfias illemtudásom viszont, tiltakozva folyton-folyvást felhozta a racionális ellenérveket. Mert mégis milyen férfi becsvágy az, ha vágyaid beteljesítése folytán a női társadalmat molesztálod? Gyalázatos és alattomos formája annak, ami én nem vagyok! Nem lenne kellően békítő, ha kiegyezően, és félreértelmezhetetlenség nélkül, pusztán lassítanék a tempón? Talán, újra nyugodt természetet csalnék Rossi arcára, mint mikor útnak indultunk. Így, egy határozott mozdulattal, volt bátorságom kissé visszahúzni felkarjától megragadva, még-mielőtt egészen kifut a világból. Igaz, "vállba-veregető" elismerés helyett csak meglepettséget kaptam, eltérő magatartásom végett. S mindezt, kénytelen voltam csillapítani, a biztos kitörést elkerülve.
- Aggaszt a társaságom? - nyers kérdőre-vonásom, nem tartalmazott szolid szavakat mint az kiderült egy csapásra. Vagy tényleg ennyire rosszallóan hatna a téma? Megelőlegeztem számára, béke szándékú hátrálásomat, hogy némiképp éreztessem nincs benne olyasfajta vonás amitől félnie kellene. De, legyen bármilyen szégyenletes, és etikett romboló is, a fél másodpercnyi távolságot felrúgva, próbálkoztam egy másik stratégiával. Szavak nélkül, nagyobb sikerrel hangsúlyoztam testbeszédemet, miként közelebb és közelebb léptem. A hatást nem ellensúlyozva. A közeledés kellően sugározta, elhivatottságomat illetve óvatosságomat. Csak egy pillanatra kerültem köztes szférájában, ahogyan gyengéd mozdulatokkal ujjaimat a csuklójára helyeztem. Megragadni, teljesen más értelmet sugallna. Nem akartam erőszakosan fogva-tartani. Pusztán megérinteni, s ebben reményt ültetve elérni, hogy felhevült félelme alaptalan velem szemben. Ennek láttán, mégsem fért meg bennem a tudat, hogy ennyire rémült lenne miattam. Ebből fakadóan, megszakadt bennem a csend szünet, és habozás nélkül felvetettem a kételyeimet.
- Mi aggaszt? Én is olyan lennék mint a .... - íriszeim összeszűkülten próbálták elemezni minden egyes rezdülését, mimikáját, hátha számomra könnyebben megoldóhatóvá válik a problémája. - többi férfi, igaz? - az alaptalan előítélet csak még jobban fokozta a keserűséget. Mégis hogyan érezhet egy ilyen teremtés, ha nem feszélyeztetve a férfiak szemében? Hiábavaló, vallani a kivételt és a jót, ha az ő szemében én csak egynek tűnök a sok közül.[You must be registered and logged in to see this image.] Hiszen még helytálló bizonyítékkal sem rendelkezem, hogy valamit felmutathassak az érdekemben. Mindenesetre, az elfogadhatatlan malőrjeimmel nem hagytam fel. Keletlenül várni kezdtem, hátha megnyugvást hoznak bekövetkező szavai, miközben egy másodpercre sem hagytam el a helyemet.


Aláfestő: Lana Del Rey - Summertime Sadness Készült:CAUTION 2.0.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 27, 2013 8:29 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

.............................................................................




†Haiden & Cross†

A fák között poroszkálva, egyre többször fordítottam vissza a fejem a fiú felé. Mi tagadás a szimpátia vonzott hozzá, főleg a kis közös titkunk miatt, nem is beszélve a véletlen találkozásunkról a gyorsétteremben. Lehet, hogy Isten küldte hozzám, mint valami jelet vagy akár jutalmat. Elképzelhető lenne?
Érdeklődésem egyre jobban csillogott, a szemeim rá-ráragadtak Haidenre, így az előre való haladásunk is lelassult, végül csak egy fának döntöttem a hátamat, onnan mélyesztettem szemeim az övéibe. Néha ellepett a zavar, a szégyenlősség, ilyenkor kicsit felhúztam a vállaim és lesütöttem a szemeim, vagy elnéztem egy másik irányba, mintha csak valami nagyon érdekeset láttam volna.
A mosoly nem fagyott le az arcomról, igyekeztem, hogy továbbra is kedves maradjak, habár ez nem telt túl sok erőfeszítésbe, hiszen ilyen az alaptermészetem. Majd ha leszáll az éjszaka, akkor változok meg nagyon. Egyre nehezebben tudom ilyenkor kordában tartani magam.
- Ezzel egyet tudok érteni. Megannyi más társadalom létezik a mieinken kívül és mindegyiknek más szokásaik vannak, más történelmük. Én speciel rettentő kíváncsi vagyok az összesre, de ilyeneket nem lehet máshogy megtapasztalni, csak ha ott élünk egy ideig. Minimum talán egy hónapig, de egy év még jobb. Egy emberi élet meg talán ehhez kevés - mosolyogtam rá. Én már ismerem a saját népemet, ismerem az ittenieket, hiszen itt lakom már egy ideje.
- Ha akarod, mesélhetek Olaszországról és az ottani szokásokról - mondom kedvesen. Sokan tudnék mesélni a hazámról, habár nem éreztem magam sohase olyan igazán odavalónak. Az ereimben olasz vér csörgedezik, de sosem ismertem meg magam olyan hevesnek és szenvedélyesnek, mint kéne lennem. Lehet, hogy esély híján ilyen maradtam. Nem volt lehetőségem kibontakozni.
Nem kellett sok, Haiden magától kért, hogy meséljek neki a hazámról. Lesütöttem a szemeim, hiszen nem elég néhány nagy szó arra, hogy az ember leírjon egy egész nemzetet. Persze tudok neki mondani kulcsszavakat, hogy egy külföldi mit is láthat drága országomban, de én úgy gondolom ez nem az igazi leírása Olaszországnak. Van is egy zeneszám, ami méltón leírja Itáliát, legalábbis nagy népszerűségnek örvend mind Olaszországban, mind külföldön. Az a különbség, hogy míg én értem, hogy miről énekelnek benne, egy amerikai aligha fogja.
- Hát... - szólaltam meg végül, habár fogalmam sem volt hol kezdjem. - Nagy családi összejövetelek, szenvedélyes emberek, délutáni szieszta, divat, tészta - foglaltam össze röviden, habár szerintem ez bőven nem volt elég, sőt a felét se írtam le az ottani életnek. Nehéz csak így elkezdeni, hogy meséljek az ottani életről.
- Esetleg, ha feltennél néhány kérdést - nézek fel rá, kissé szégyenlősen, s amint meglátom a szemeit, minden mosoly lefagy az arcomról. Nincs szó arról, hogy esetleg kegyetlenül méregetne, csak... Itt vagyok egy szinte idegen férfival egy erdő kellős közepén. Igaz nincs mitől félnem, hiszen ha jók a megérzéseim, akkor csak egy emberrel állok szemben, meg tudom védeni magam. De mégis...
A világos szemek megrémítettek, hiszen akármennyire szürkék melegséget sugároztak felém, nekem pedig zavartan el kellett kapnom a tekintetem. A kezeim kezdtem babrálni, remélve, hogy nem látszódom nagyon zavartnak.
- És te honnan jössz? - kérdezem hirtelen, hogy ne tűnjön egyoldalúnak a társalgás. Remélem, hogy mesél magáról, esetleg még a gyerekkorába is belemélyed. Újra hátat fordítok neki és az erdő mélye felé kezdek irtó lassan sétálni, miközben figyelek minden szavára, ha válaszol. Így, hogy mögöttem van, nem láthatja a zavart arcomat, ez pedig lényegében megnyugtat. Habár állandó a fenyegetettség érzete, amiért ő rámlát én viszont nem látom őt, de ezt a kockázatot azt hiszem vállalnom kell.




.............................................................................
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
℘  O h  n o oh no, no!
† Tartózkodási hely :
℘ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
℘ angol tanár



Haiden C. Lyod ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 23, 2013 3:20 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
▪▪ Gemma & Haiden ▪▪
Lana Del Rey - Summertime Sadness
Elmélyülten feledkeztem bele, meg-annyiszor azokban a szelíd szemekbe. Egyrészt, mert magasztos természetem nem igen érintett a dologban. Jelentsük ki bátran! Női témában. Másrészt viszont, nem foglaltak el olyan pozíciót a fontossági sorrendemben, hogy kedvem szerint elnézegessem. Reménytelen tagadni, férfihoz kapcsolt viselkedési normámat, ha úgy szebben tetszik ösztöneimet, ha témában még mindig óvakodva tettem meg az első lépéseket. Két dolog, ami magától értetődően szemet szúr egy nő jellemében. Egyik a finom, igényes küllem. A másik pedig az abszolút felszínre szánt belső tulajdonságok. Rossinál, így kisakkozva egy rövid időben, levettem, a mérhetetlenül odaadó segítő készségét, amit nem csak a szentelt vizes bakival törlesztett az adósságomra. Valamint, az is figyelemre méltó, mennyire közvetlen jelenség, még egy olyasvalaki társaságában is, aki valahányszor embert lát, társaság fóbiája támad. Nos, ennél idillikusabb képet még a legnagyobb figyelmet áldozó könyv sem festhet le, karakter jellemzésben. A külső adottságokról nem is beszélve. Mint tudniillik, bennünk férfiakban, meg van az bevetett szokás, hogy jelentéktelen pillanatunkban is elhitetjük magunkról a legnagyobb biztonságot, ami a nők számára szinte elengedhetetlen tulajdonság egy férfiban. Valahogy, megkívánja a helyzet, hogy biztos környezetet alakítsunk ki a törékeny nőknek. Ezt a tényt megerősítve, hangsúlyozva mertem a köztes távolságunkat pár cm-re fogni, ezzel intenzívebb stabil képet kialakítva számára. Valljuk be, egy ilyen kellemes lelket, nem lehet csakúgy a zord, veszéllyel teli erdőbe vetni még ha a negatív egyedüllétet felcseréli a két személyes.
- Valahogy elismerő, számomra, különböző kultúrákkal megismertetni magam. Hiszen az, mégis csak más mint amihez a helybéli ember hozzá van szokva. - való igaz. Nem bírtam kellően hangsúlyozni, mennyire érdekes téma számomra az ismeretlen dolgok felkutatása. Tetszettek, a különös rejtélyekbe és hagyományokba burkolt események, művészetek és a hazai örökségek. Minden, ami látványosság vagy netán történelem. Mintha gyermekded elhívatottsággal fedezném fel az újdonságot. S úgy gondoltam, Olaszország csaknem maradhat ki ezekből a felfedező körökből.
- Ha nem mélyen érintő a téma...el tudnád mondani nagy szavakban, milyen ott élni? - hivalkodó tekinteteket meresztve vettem fel a már erőltetett szemkontaktust, miközben óhatatlanul felháborgattam hajtincseim szokványos nyugalmát a kezemmel. Első jele az idegességemnek, sokadik alkalommal. Dacára, hogy már ténylegesen nem volt okom féltenem a jelenlegi büszkeségem. Egy mély alappal ellátott kérdésben, hol lehet a bukkanó? Csupán, megint kifejtettem érdeklődő személyiségemet. Miért kellene akkor feszengve megélnem mindezt? Noha a magyarázat annyira egyszerű és snassz, hogy igazából a magamnak való beismeréssel van a baj. Egy törékeny, jámbor lélek, ilyen észveszejtő szépséggel? Szemmel-látható. Sosem láttam még hozzá hasonló jelenséget, aki ennyire megtestesítően tükrözte a tökéletességet. Már-már megközelítette a lehetetlent. Mégis, itt áll testközelben előttem. Ez nem puszta képzelet, amit az ember kétségbeesésében hallucinál a rosszabb időkben. Ez annál nyersebb és valóságosabb térben mozgott, amely folytonosan az én szememet ejti illúzióba. De miért ilyen nehéz beismernem a feltörő érzéseket, amik valójában csak vonzalmat szítottak a testemben? Erős vonzalmakat. S erre fel, a testbeszédek akaratlanul is megtörnek, röpke másodpercek alatt. Én, hajam átfésülésével, valamint elernyed szám biggyesztésével jeleztem a gerjesztetett bámulatot, amit rögvest levakartam még a figyelem középpontjában.
     

THANKS TO APRIL FROM CAUTION 2.0 !!
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 22, 2013 8:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

.............................................................................




†Haiden & Cross†

 Az őszi erdő és a kellemes társaság hatására teljesen kitörlődött az elmémből a felgyülekvő problémáim halmaza. Sokkal jobban sikerült ez a nap, mint mertem volna sejteni, hiszen belebotlottam ebbe a hihetetlen úriemberbe, társasága pedig teljesen elbűvölt. Nem is beszélve arról, hogy mennyire megörültem, mikor kiderült, hogy ugyanott fogok tanítani, ahol ő. Nem vagyok túl jó beilleszkedésben, bármilyen társaságba, így legalább az ottani tanári karban nem a nulláról fogok indítani. Ott fogok virítani Haiden oldalán és ha a többieket nem is fogom érdekelni, remélhetőleg ez a férfi ott lesz nekem, hogy útmutatást adjon a nehezen kezelhető diákokhoz. Habár nem akarok olyan visszafogott tanárkisasszony lenni, aki teljesen jellegtelen és senkivel sem beszél. Szeretnék jóban lenni a többi tanárral is, mielőtt még ők is kiközösítenének, mint a gyerekek az iskolában. Habár abban azért reménykedem, hogy rendes, tanító, felnőtt emberek nem olyan gyerekesek.
Miközben a gondolataim vagy Haiden vagy az iskola körül forognak észreveszem, hogy akárcsak futólag is, de a fiú pillantása végigfutott rajtam. Megmerném kockáztatni, hogy csak beképzeltem, de már így is elönti a pír az arcom, és kissé zavarba jövök.
Haiden kérdésére elmosolyodom, megfordulok és nekidőlök az egyik fa törzsének, ahogy mélyen a szemeibe mélyesztem a tekintetem.
- Azt hittem a nevemből ez már egyértelmű. A Rossi a Rossonak a többesszáma, ami pedig pirosat jelent. Eléggé elterjedt vezetéknév ez Olaszországban, ahogy a Bianchi is, ami pedig a fehér többesszáma - világosítottam fel halványan mosolyogva. Habár nem hibáztathatok senkit sem ilyen tévedések miatt, a keresztnevem biztosan angol kultúrákban is elő szokott fordulni. Egy nehezen észrevehető kis akcentustól eltekintve nem is hallható az angolomon semmi furcsaság, hiszen már itt élek egy ideje. Hiába van honvágyam néha, nem igazán gondolkoztam még azon, hogy hazamenjek-e, vagy hazaköltözzek, vagy bármi. Habár most itt kaptam munkát, így ez vélhetőleg ide fog kötni még egy darabig. Majd szünetekben hazalátogatok.
Eközben tovább szögdelek az erdőben, mintha mi se lenne érdekesebb. Haiden mondandóját hallgatom és gondolatban igazat adok neki.
- Ezek a sztereotípiák lényegében igazak, de mint mindenhol, itt is vannak kivételek. Mármint az olasz emberekben élő szenvedélyre és romantikára tekintve, nem a kajákra - próbálok viccelődni, de a humorérzékem továbbra is gyér, így nem várom el, hogy bárki nevessen rajta. Az olasz fiúknál nagyon általános téma flörtölés, amit nem feltétlenül szabad olyan féle közeledésnek venni, hogy akár tetszel neki. Ez amolyan illedelmes érdeklődés és csevej számba megy a szexuális életed, ami nálam nem éppen kellemes téma. Persze olasz vagyok, de ez alapjában véve nem jelent semmit. Bizonyára tudnék szenvedélyes és romantikus lenni, ha nyílna rá alkalmam és nem félnék a lenni. Mondjuk erre még nem volt alkalom, de remélem lesz. Már vagyok annyira "idős", hogy ne utasítsak vissza egy kis romantikát és ne kezdjek bele esetleges férjjelöltek keresésébe. Mondjuk kisebb gondom is nagyobb ennél, úgyhogy ha az élet nem sodor elém egy férfit, akivel akár még bármi kialakulhat közöttünk, akkor esélytelen a téma. De ki tudja... Haiden és merő véletlenségből került elém, lehet van esélyünk. De nem akarok hamis reményeket pátyolgatni, várnom kell még, hogy ennek az esélyei kiderüljenek. De azt viszont még magam előtt sem tudom tagadni, hogy akármennyire is vallásos vagyok és próbálok tökéletes életet élni, nem bírom ki, hogy ne jelenjen meg lelki szemeim előtt a fiú, ahogy lekapja magáról az ingét. Próbálom elzavarni a képet magam elől, hiszen ilyet nem illik, a tekintetem is ehhez hűen válnak rémültté, majd megszeppentté. Hiába, ahogy idősödöm úgy tör elő belőlem a vágy egy partner után, hiszen még sosem volt ilyenhez szerencsém.
- Az olasz ételekben meg jártas vagyok, szinte bármelyik nemzeti különlegességet el tudom készíteni, ha van hozzá alapanyag - mosolygok. Az már persze más kérdés, hogy nekem van-e ilyen ételre szükségem vagy nincs.




.............................................................................
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
℘  O h  n o oh no, no!
† Tartózkodási hely :
℘ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
℘ angol tanár



Haiden C. Lyod ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 22, 2013 6:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
▪▪ Gemma & Haiden ▪▪
Lana Del Rey - Summertime Sadness
Leküzdhetetlen vágyam akkor teljesedett ki igazán, mikor kisfiú paranoiámat félretéve, rejtve átfuttathattam szemeimet rajta. Valahogy, az eltel időszakokban nem volt kedvező udvariatlanul átböngésznem a tekintetemmel, bármennyire is szúrta az oldalamat a kíváncsiság. Ugyan, szintén tartottam az előítéletes monológoktól, hogy én perverz ripacs miért nézek meg egy nőt kelletlenül. Aligha lehet ezt a formalitást csak úgy száműzni a férfi társadalomból. Egy amolyan bevett szokás, hogy mi félkegyelmű mihasznák alaposan megnézzük a nemtől eltérő partnerünk, legyen bármennyire is jelentéktelen a hétköznapokban. Az érdeklődés, leginkább akkor tör elő belőlünk, mikor olyat látunk ami kipótolja a hipotézisünket. Hogy könnyebben kifejtsem, külső elvárásainkat fellelve, még-inkább odafigyelünk az illetőre. Hogy Rossi mekkora érdeklődést keltett bennem? Nos, az nem tűrne meg kézzel vésett könyveket. Valamiért, az eltérő ámde feltűnő hajszín még semmilyen érzést nem keltett, amihez alaposan hozzászoktatott az iskolában zajló fiatal hóbortok. A szem már kételyeket állít fel bennem, hívogató és semleges között, ami erősen a pozitív irányba húzott. És a testalkat? Uram segítsen, még ilyeneken fantáziálnom!
- Ezek szerint olasz származású vagy? - gondolatokat ütköztetve, avagy háttérbe szorítva szólaltam meg, meglepett ábrázatot eresztve. Olasz? Akkor a vénáiban hordozza az örök szenvedélyt? Azt mondják jellemző az országra. Bár, ki tudja mi igaz a híresztelésben. Én már csak a köznépnek hiszek...vagy, ha már itt vagyok, nagy fiúsan végre megkérdezhetném, mit takar a közhiedelem.
- Úgy halottam, tele van romantikával...és... - csak számomra válik kínossá a helyzet? Éreztetni egy szót, ami kissé intimebb témában mozog? Nyilvánvalóan. Mint valami most szabadult viktoriánus. - ...szenvedéllyel. Persze az olasz ételeket ne is említsem. - próbáltam megtagadni a sületlen beszédemet valamiféle figyelemelterelő vigyorral a képemen, nem nagy sikerrel. Nem állt szándékomban, még több értelmetlen hadovával tépni a fülét. A helyzet valódi célja ismételten a külső szemlére terelte a gondolataimat. Kényelmetlen helyzetem akkor érte el tetőpontját, mikor képzelt szituációk tarkították földhöz ragadt eszemet. Valami befolyástalan okból, olyan ábrándok kaptak el, amik ezelőtt csak a tiltott szekciós, testi vonzalmaktól túlfűtött könyveket tartalmazták. Amelyeket éppoly szűzies formában hagytam magam mögött, mint a sosem remélt valóságban. S íme, ízléstelenül, kívülállóként elkönyvelve elborzadok a tényen. Ilyenek gondolkozni, nem pusztán kétségbeesésemre ad bizonyítékot, hanem arra, mennyire beteggé váltam a monogám életmódomban. Akkor nem maradt más, mint véglegesen is lerázni, bármennyire is megerőltető. Igen, talán maga az élet rendjét pusztítom el így jelképesen. De ha egyszer, mindez számomra idegen!
     

THANKS TO APRIL FROM CAUTION 2.0 !!
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 20, 2013 10:38 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

.............................................................................




†Haiden & Cross†

 Vidáman vettem tudomásul, hogy a délutáni program-ajánlatom nem csúszott Haidennel és nem kell egyedül töltenem eme becses napot. Hamarosan úgy se lesz elég szabadidőm, ha tényleg beállok tanárnak.
Mivel én ajánlottam fel, hogy mutatok egy szép helyet Haidennek, így a vezetés az én kezembe került. Őszi fák alatt vezet az utunk a városon keresztül, én pedig csak csodálni tudom azt a megannyi színt és szépséget. Valahogy a belváros is sokkal szebbnek tűnik, noha ugyanolyan mocskos, mint volt annak előtte is. Az enyhén hűvös levegő csípi az arcom, így minél jobba próbálom behúzni a nyakam, hogy elrejtőzhessek a lenge sálam mögött.
Lassan szétoszlik a város moraja, mi pedig kiérünk a természetbe és bevezénylem Haident a fák közé. Szeretem ezt a helyet, az embernek nem gyakran van lehetősége az ennyire háborítatlan természetben kóborolni. Meg egy ilyen erdő általában hasonlít ahhoz, amilyenek otthon vannak, Olaszországban, így néha kicsit olyan, mintha egy kapuba léptem volna be, ami pillanatok alatt egy hazámbeli erdőbe teleportált.
Ahogy elhaladtam a vékonyabb és vastagabb törzsű fák között, mindegyiken végighúztam az ujjbegyem, mintha csak érezni akartam volna az összes törzsét, hogy tényleg ott vannak és nem csak egy realisztikus álomban lépkedek.
Majd Haiden megszólal, én pedig mivel néhány lépéssel előtte járok, egy apró mosollyal, csillogó szemekkel fordulok vissza hozzá, hogy rendesen tudjak válaszolni.
- Ez lesz az első napom, nem csak abban az iskolában, hanem egyáltalán az olyan első napom, amikor hivatás szerűen végzek egy munkát. Nem hiszem, hogy nagyon lehetnének elvárásaim, hiszen nem vagyok különleges, csak egy átlagos mezei tanár leszek. Így nem várhatom el, hogy különleges bánásmódban legyen részem - mosolygok halványan, és én tényleg így gondolom. Nem hisze, hogy lenne jogom elvárásokat feltámasztani a diákokkal vagy az óraszámokkal vagy bármi mással szemben. Egyenlőre örülök, hogy eljutottam ideáig és fel is vettek.
Beharaptam az alsó ajkam, habár tudtam, hogy ez ilyen időben nem tesz jót. Mondjuk már nem vagyok ember, nem kéne ilyen dolgok miatt aggódnom. De azért gyorsan abbahagytam. Szeretném megőrizni a maradék belém szorult emberséget, noha feleslegesen küzdök ezért.  
- Kapcsolatok? - kérdezek vissza, habár nem várok választ, hirtelen nem is tudom mire gondol - Óh, nekem nincs senkim! Csak egy család Olaszországban és egy féltestvér valahol a város környékén, habár ki tudja - válaszolok neki egyszerűen.



.............................................................................
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
℘  O h  n o oh no, no!
† Tartózkodási hely :
℘ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
℘ angol tanár



Haiden C. Lyod ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 20, 2013 2:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
▪▪ Gemma C. Rossi
,,A barátság nem egyszerű társulás, ahogy a barát nem merő társ. "
[You must be registered and logged in to see this image.]Csalogány cselekvés vett rá, hogy ebben a borongós, esőtől megeresztett felhős időben útra kelljek, egy végeláthatatlan útvonalon, egy végtelenül jó partnerrel kiegészülve. A lombok harmonikus színskálája egyértelműen rámutatott, miért is szerethető ez a jelképen elmúlást illusztráló évszak. Tele búskomor szomorúsággal, amit a fák lehullott leveikkel sugároznak a külvilágnak. Csodálatos kompozíciót kialakítva, gyönyör és keserűség között. Mindezt olyan szinten megszépítve, hogy magát az embert is ámultba ejti. Számomra, mindig is első helyet foglalt el a természet változásában ez az évszak. Mintha második tavaszként élnénk meg mi közemberek ezt a pillanatot. Csaképp, itt a virágok levelekbe burkolóznak. A legszemléletesebb módja annak, ha egy másodpercre, kánonszerű levél hullást lát az ember, a közeli öreg erdőben. Akárcsak jelen pillanatban, a fák terebélyesen nyújtózó ágai alatt. Mint kiterjesztett sas tolla, borul ránk a természet változatosságának egyik formája, ami a romlott, elhervadt értékeket sugallja számunkra. Aztán, a tél bekövetkeztével, az emberben is kialakul egy olyasfajta rideg védekező manőver, amit tavasszal fokozatosan megkönnyebbülten levetünk magunkról. Igen. Az ősz. A különös ruhában táncoló ősz. Olykor megviccelve hideget hoz, amit ilyenkor idillikusan egy meleg kandalló vagy egy forró leves mellett képzel el az ember. Néha, viszont tartogat napsütésben gazdag időszakokat, amiket kár lenne nem a szabad levegőn kihasználni. S pontosan ma, diadalmas közös megegyezésre jutva, Rossi mellett merülök bele ismét a természet varázslatába. Könnyed módon kapja kabátomat közre, az enyhén dermesztő szél ámokfutása, miközben elővigyázatosan a sálamba ütöm nyakrészemet. Rossira pillantva pedig, meggyőzöm magam, hogy a lovagiasság hiányában is kellően tükrözi számomra, hogy nem ingerli testét a fagyos szélfútta időjárás. Talán egy kissé legyőzötten láttam be, hogy nincs szükség a szolgálataimra. Holott, már epedtem a vágytól, hogy úri emberhez méltó magatartásomat szabadalmaztassam számára. Ehelyett viszont, inkább beszédtémát indítványoztam.
- Vannak külön elvárásaid a munkáddal kapcsolatban? - fordultam felé, némi eséllyel íriszével találkozva, hogy tényleges figyelmet szánjak a bekövetkező mondanivalójába. - ...mint például, okos diákok, vagy alacsony óra számok? - toldottam meg, hogy érhetőbbé váljon kérdésem, amit érdeklődően személyisége kiderítése folytán fejtegettem. Részletes eligazítást reméltem, hogy megnyílik előttem, hasznosabb információkkal ellátva engem felőle. Persze, személyemhez ragaszkodva nem erőltettem, ha nem muszáj. Talán még a végén túlzott érdeklődést mutatna, valamint, oktalan feltevéseseket sugározna számára. Én, férfi identitásomhoz kötötten, nagyon is érdekes jelenségnek titulálom a másik, ellentétes nemet. Sőt mi több. Némelyik jelenség túlontúl vonzó a kimeríthetetlen kíváncsiságomnak. Gondolom ugyanez, a női társadalomba is felüti a szöget. Mint valamiféle ismeretlen fogalom, amit ki kell fejteni ha adódik rá alkalom. Nem is tudom, melyikünk számára nagyobb ez iránt a vonzalom. Mindenesetre, megkísérlem elsőként intim témákat érintve, kideríteni, hogy a vonzalmam oka mégse legyen sértő, ha valójában már elkelt valaki számára.
- És mond...most hogy állsz a kapcsolataiddal? - nyilvánvalóan nem akartam rögtön letámadni, azzal ha spontán rákérdezek a családi állapotára. Nem. Az épp elég kételyt verne fel, hogy ne kockáztassak az ügyben. Ugyanakkor, ez elég közhelyesnek hangzana első próbálkozásra. Esetleg, fiatalos nyomulós szlogenek, ami koromhoz mérten megint előnytelen.   [You must be registered and logged in to see this image.] Hát, igen. Sokszor hangsúlyozott előítéleteket szülne. Legyen külső személő vagy belső, életrajzom szinte megdönthetetlen soraiba állt annak a kategóriának, amit a "aki ad más véleményeire" szekcióba zárnak az emberek. Hajdan, még irigylően magasról tettem a másik kijelentésére, ámde most! Jól mondják...már tényleg öregszem.     


Aláfestő: Lana Del Rey - Summertime Sadness Készült:CAUTION 2.0.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 20, 2013 4:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Lana E. Anderson
Késői idegen igérte számomra, hogy a megszokott utcákat nélkülözve, most a fák lombkoronái alatt élvezem egyszemélyes szabadidőmet. Nem, kivételesen nem az éhségem erőltette rám, hogy ezen a fogyatkozó helyen terepszemlét tartsak. Pusztán a kietlen semmiség okozott kisebb komplikációt, ellenben a nyüzsgő, bonyodalmakkal teli városban. Bár, a levegő és a kültér sosem volt olyan meghitt számomra, mint az egy naiva haladónak. Egyedül csak az hozott némi izgalmat az életemben, hogy nem egyedül róttam az unalmas köreimet az erdőben. Ami névtelen személyem felkutatása iránt kiált erősen. Azonban, most zabos éhség ingeremet félre kell hogy tegyem, mert a lankasztó tény minél jobban belerágta magát a fejem atkáiba, miszerint a könnyű préda változatlanságot hoz a felhevített kíváncsiságomban. Nincs annál kiszámíthatóbb mint egy sebzett szarvast leteríteni a néma természet lágy ölén. Az autentikus beszéd stílusom is erről árulkodik. De vegyük gonoszra a figurát. Nos, ha a potenciális jelöltem magányosan járja ezt a veszéllyel teli közeget, aminek én voltam a legkiemelkedőbb veszéllyel teli személye, így ideje utána keresgélnem, hogy milyen lénnyel, nemmel, és eszmével van dolgom. Az illat árulkodóan csábítja az ízlelő szervemet, de csak annyira, hogy felkeltse az érdeklődésemet. S miután hosszasan lenyomatot hagytam a fiatal avar alatt, sikerült egy fa tövében rábukkannom a megtestesítően helytálló prédámra. A tárgyilagos kifejezést is hanyagolnom kell, mivel még idő előtt belevetném magamat, hogy egy rossz bútorként elhasználjam. A kialakított vonások és gondosan lecsiszolt formák, a legértékesebb dekoratív eszközt is hazavágták. S bármennyire is cselekvés mentes a dolog, hogy sokáig még elnézhessem, meg kell tennem az első lépéseket. Nem próbáltam kísérteties kisugárzást mutatni azzal ha olyan váratlanul megjelenek mint olyan váratlanul ráleltem. Tehát, maradt az amolyan ürüggyel szolgáló észre sem veszem ki van körülöttem való bandukolásom,  figyelmetlenség nélkül az irányt tartva.
- Nocsak! Nem túl fajsúlyos kép az ha egy ilyen törékeny lelket egy ilyen zord keretben lát az ember? - még az emberiségemet is beleszőttem, csakhogy ne legyen kivetni való a gyakorlatban messze túlszárnyaló valódi énemben. Miközben engem a vérszomjas bevésődések jellemeztek, addig őt a meghökkent meglepettség és ártatlan ruhába öltözött szelídség tetézte. A kialakított képet pedig megerősíti a finoman párhuzamba ragadt napságra hajszíne, és égbe felejtett kék szeme. Mi tagadás, ízléses áldozatomra leltem, mint az hittem. Korai lenne viszont azt titulálni, hogy ma az elfogyasztásom egyik ékköve. Jelenleg, még távolabb álltam attól hogy azonnal megsemmisítsem mint felfedezően betekintést nyerjek a magánjellegű életbe. Mit mondjak, feletté érdekelt a jelleme...úgy lenne  egészséges az étkezéshez kezdem.

» kostoló a fák között
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 12, 2013 9:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
A szempillám gyorsan rebbent párat. Erre most mit feleljek? Annyi okot és cselekvést pörgettem vissza az agyamba. 100 év bizony hosszú idő.
- Én egy vámpír vagyok! Tudtommal, te nem szereted a fajomat, a fajunkat. És bármennyire próbáltam emberi maradni, nem ment. Értsd meg az így nem működik, nem tudtam az lenni aki neked való.- nyeltem egy nagyon és kiszabadítottam a csuklómat kezei közül. Mozdulni, viszont nem tudtam. Nem tudtam csak úgy elmenni, most is itt hagyni, nem ez nem megy.
- És különben is...- remegett meg a hangom. Majd a karjaimat keresztbe fontam.
- És mert... mert terhes voltam!- mondom ki alig halhatóan az utolsó mondatot. - A neve, Amadna Luise Black.- nehéz volt azt füllenteni, hogy Amy a lányom, de nem volt más választásom, ezt éreztem jelen pillanatban helyesnek.
- Gondolom rengeteg a kérdésed... hogy hogy eshettem teherbe és, hogy kitől..- kezdtem bele. - Mindent elmondok, de nem itt!
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Szerinted?
† Humor :
Gyilkos :)



Christopher Thorne ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 08, 2013 1:31 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Utolsó szavai után úgy éreztem magam, mintha ezerszer tépnék ki a szívemet. Ez az a mondat, melyet nem akartam hallani. Nem hagyhatom, hogy csak úgy elmenjen. Megint, talán örökre.
-Miért mentél el?- kérdeztem remegő hangon, bár legszívesebben ordítva tettem volna. Szeretem őt, de az egyik részem most szívesen fejét vette volna. Hogy képes erre azok után amit tett? -Csak mond meg, hogy miért!- mondtam miközben a tekintetét fürkésztem, melyet zavarosnak láttam.
Cselekedtem és hirtelen elé álltam, hogy ne tudjon elmenni. Nem hagyhatom, hogy megint elmenjen. Igaz, annak idején már későn vettem észre, hogy nem fog visszajönni. Valószínűleg akkor már messze járt. Viszont most itt áll előttem és akármit tesz, semmi esélye nincs, hogy megszökjön.
-Nem engedlek el. Többé nem.-jelentettem ki határozottan és megragadtam a csuklóját arra az esetre, ha mégis megpróbálná. Bár ezt kétlem, hiszen tudja, hogy a nyomába erednék és még a város határánál utolérném.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 03, 2013 10:48 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
A lábam földbegyökerezett, nem tudtam és talán nem is akartam mozdulni. A kezeimet összekulcsoltam magam előtt és ismét erőt vettem magamon, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Nem hazudok, tudod, hogy nem szokásom.- vágtam egy kisebb fintort, majd körülnéztem.  Tényleg nincs itt senki, és ez már, már zavaró. Zavaró kettesben lenni vele. Ekkor vettem észre, hogy csökkent köztünk a távolság, ami számomra nagyon egyre zavaróbbá vált. Nem mondhatnám, hogy nem élveztem, de a zaklatottság mélyen elnyomta a jóleső közeledést. A fának szorítva tehetetlennek és mihasznának éreztem magam. Csak a tekintetét álltam, de szólni és levegőt venni már nem tudtam. Érzetem ahogy szőke tincseimet a vállam mögé teszi és ajkai az enyémre tapadnak.
Pár hosszúnak tűnő másodperc után gyengéden eltoltam magamtól, hogy ismét a szemébe tudjak nézni.
- Én is törődtem veled, ezért mentem el!- mondom, majd kilépek a fa mögül. - Talán jobb lenne a most elmennék..- mondom, de nem nézek a szemébe.
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Szerinted?
† Humor :
Gyilkos :)



Christopher Thorne ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 02, 2013 11:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Felidegesített a válaszával, legszívesebben azonnal faképnél hagytam volna, de nem tehettem. Ennyi év után tényleg így áll a dologhoz? Jól ismerem őt, legalábbis valamikor azt hittem, hogy jól ismerem, de akkor sem tenne ilyet. Tisztában vagyok vele, hogy nem szűntek meg az irántam táplált érzései. Nem, ahhoz mi túl közel álltunk egymáshoz. Láttam rajta, hogy ideges, de még vártam arra, hogy esetleg önmagától beismeri majd a dolgot.
-Mindent megadtam neked! Törődtem veled, szerettelek! Ne hazudj magadnak is!- mondtam miközben tettem néhány lépést előre. Már csak néhány méter választott el minket, de igyekeztem óvatosan közeledni. Nem szívesen nézném végig, ahogy megint lelép. Bár ezúttal könnyedén elkapnám, de ő is tudja, hogy esélye sem lenne ellenem. Érdeklődve figyeltem őt és amikor előbújt egy könnycsepp nem lepődtem meg. Hiába próbálja rejtegetni érzéseit, én átlátok rajta.
-Ebből elég volt, Chelsea- szólaltam meg a lehető legnagyobb nyugalommal, majd a következő pillanatban az egyik fához szorítottam. Tekintetem az övét fürkészte, láttam a szemeiben a vágyakozást. Beleláttam a lelkébe, mely saját maga által lett megsebzett. A lelkébe melyet most meg akartam gyógyítani. Hátrasimítottam a haját, lehunytam a szemem és reménykedtem benne, hogy nem fogja visszautasítani ajkaim közeledését.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 02, 2013 4:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Örültem, hogy akár egy szavacskát is kitudtam préselni a számból... Még mindig mozdulatlan voltam és csak álltam ott, jó messze Christophertől, mert féltem. Féltem, hogyha akár egy kicsit is közelebb lépek majd nem bírok az érzéseimmel. De szinte már így is alig ment! A szívem a torkomban dobogott és bár minden szavát jól hallottam mégsem tudtam rá reagálni. Mondjam azt, hogy sajnálom, vagy hogy szívességet tettem azzal, hogy elmentem? Mert így volt... Tudtam, hogyha tovább maradok vele a búcsú még fájdalmasabb lett volna nekem és neki is.
- Te is tudod jól, hogy miért, Christopher.- mondom neki halkan, nehogy hallja a hangomon, hogy engem is a sírás kerülget. Nem akarom, hogy tudja, hogy még mindig szeretem, hogy az érzéseim a 100 év alatt mit sem változtak. Okkal hagytam el, egy nagyon jó okkal.. az ok én vagyok! Nem tehetem meg magamnak, sem neki azt a szívességet, hogy becsapom magamat és azt hazudom, hogy megváltoztam, mert ez nem igaz.Ha úgy lenne akkor most szívesen bevallanám neki az igazat és a bocsánatát kérném. De nincs úgy! Nem változtam semmit ebben a 100 évben...
Majd mikor azt mondja, hogy szeretett már én sem bírok magammal. Felnézek a fák lombjára, amik mögül, csak darabosan látszik ki a nap meleg és fényes sugarai. Hagyom, hogy a könnyem lecsorogjon az arcomon, majd még mindig felfele néző tekintettel szólalok meg ismét. Már nem zavar hogy a hangomon is enyhén remeg.
- Tudod igazán örülök a múltidőnek!- töröltem meg az arcom, majd újra ránéztem. A szemeim erősen álltak szemben az ő tekintetével. Szomorú voltam, de egyben elégedett, hisz ez volt a célom. Most boldognak kéne lennem, de nem vagyok az... Utálok hazudni, de most nincs más választásom.
Az egész életem egy nagy hazugság! Én mindenkinek hazudok.... hazudok a szerelmemnek, hazudok a barátaimnak, hazudok azoknak akiket a családomnak hívok. Egyszóval mindenkinek!
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Szerinted?
† Humor :
Gyilkos :)



Christopher Thorne ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 02, 2013 12:12 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Ezt nem hiszem el! A történtek után még neki van problémája? Hiszen ő hagyott ott annak idején, nem én. Sosem törtem még meg annyira, mint akkor. Hónapokba tellett mire igazán visszatértem a normál kerékvágásba. Nagyon sokáig kerestem őt, de nem akadtam a nyomára. Gondolom azért, mert nem akarta, hogy megtaláljam. Azt viszont nem tudom, hogy miért ment el. Mindent megadtam neki, szerettem, törődtem vele, minden időmet vele töltöttem. Odaadtam neki a szívemet, erre ő eldobta magától.
-Ezt most komolyan kérdezted? - hangom remegett, mert ideges voltam. Nem a félelem miatt, ez most düh volt, harag. Összezavarodtam, mert ártani nem akartam neki, de kezdtem irányíthatatlanná válni. Itt állt előttem a lány, akit annyi éven át szerettem, a lány aki egyszer csak szó nélkül lelépett és többet nem tért vissza. A lány akiről azt hittem, hogy sosem hagy el. Fájdalom járta át a lelkem, egy könnycsepp is legördült az arcomon, de én nem ilyen vagyok. Én nem szoktam kimutatni az érzéseimet, nem szoktam sírni, de most valahogy minden más.
-Miért? Csak mond meg, miért? - néztem rá kérdőn. Rengeteg kérdés volt a fejemben, de talán ez az amire tényleg kíváncsi vagyok. Hogyan is lehetne másként? Hiszen 100 éve arra várok, hogy újra találkozzunk. Az igazság az, hogy sosem hittem el, hogy ez tényleg megtörténhet még. Az is megfordult a fejembe, hogy valakik megölték őt, hisz ahogy telik az idő egyre többen tudnak rólunk. Most viszont itt van, néhány méterre tőlem, minden erőmmel azon vagyok, hogy ez egyenlőre így is maradjon. Legszívesebben odarohannék hozzá és átölelném, megcsókolnám, soha többé nem engedném el, de ki tudja, hogy miért jött vissza vagy mit szeretne. Mi van ha csak azért jött, hogy elbúcsúzzon végleg? Nem az nem lehet, nem tudnám elképzelni. Abba végleg belehalnék, az elmúlt 100 év így is kegyetlen volt. Hiszem, hogy még él benne is a szerelem. Egy biztos én örökké szeretni fogom, de ezt azt hiszem, hogy nagyon is jól tudja...
-Szerettelek Chelsea, mindennél jobban. Te voltál az életem... - mondtam még mindig megtörten. Vártam, hogy mondjon valamit, vagy csak azt, hogy rám nézzen. Azokat a kék szemeket, már egy évszázada nem láttam...
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 27, 2013 7:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Unalom. Talán ez jellemezhetné a mai napomat is. Nem is tudom mit gondoltam mikor idejöttem... Egy nagyvárosi lány, mint én nem bír egy helyben maradni egy ilyen helyen, de hát sok mindent tudtam meg Mystic Falls-ról. A rengeteg természetfeletti lény és a sok misztikum már idevonzott. Talán köztük van egy, ami nagyban befolyásolja az ittlétemet...
A mai napomat a vadászatnak szenteltem. Nem vagyok az a nagy emberölő típus és a szép környezetet is nagyon szeretem. Kimásztam az ágyamból és az gyűrűsujjamon csücsülő napgyűrűmet lazán megsimogattam. Ezt a rituálét már nagyon régóta művelem, pontosan azóta, hogy az egyik hatalomra éhes kis vámpírtanonc len nem kapta rólam. Szerencsémre még idejében sikerült visszaszereznem és a kis újoncot és félkézzel öltem meg. Mikor befejeztem a kis "szokásomat" az ócska hoteliszekrényhez siettem, hogy magamra tudjak kapni valamit. Semmi különlegesre nem gondoltam, hisz csak a közeli kis erdőbe megyek, már ezt lehet annak nevezni. Felkaptam egy almazöld felsőt és egy farmernadrágot, na meg a lehető legkényelmesebb tornacsukát is. Hosszú, szőke, enyhén hullámos hajamat egy gyors lófarokba fogtam és a tükörbe mosolyogtam. A lehető leggyorsabban elhagytam a hotelt, majd kiléptem a szabadba. A nagyot szippantottam a friss levegőből és hagytam, hogy a szél a copfomból kihulló pár szőke tincset megtáncoltassa. Mivel még alig láttam embert a kis utcába, ezért a szokásosnál gyorsabban indultam a fás területre, amit az itteniek "erdőnek" neveznek.
Mire megérkeztem a felkelőnapot a fák nagy lombja takarta el, aminek én külön örültem. Óvatosan és talán egy kicsit bizonytalanul indultam el felderíteni a terepet, amikor hirtelen egy hangra lettem figyelmes. Ösztönösen rohantam a hang felé, mivel már nagyon éhes voltam... de a legnagyobb meglepetésemre nem egy négylábút pillantottam meg.
- Christopher...- mozdultak meg az ajkaim, de hangot nem adtam ki. Jókora távolságból figyeltem, azt, ahogy valami után kutat. Persze már elkönyveltem magamnak, hogy nagy esély van arra, hogy itt találkozunk egymással, de reménykedtem benne, hogy nem ilyen rögtön, a megérkezésem után. Lélegzet visszafojtva figyeltem mindegy egyes lépését. Tudtam, hogyha menekülni akarok, akkor most kell, míg nem vesz észre, de valahogy nem ment. A lábaim gyökeret vertek és egyszerűen nem mozdultak, mígnem ő észre nem vett. Hirtelen nagy levegőt vettem, majd csak vártam egy kis reagálásra, hogy vajon mit szól ahhoz, hogy itt lát. Csak vártam és ott álltam, mígnem ő lépett és hirtelen eltűnt a szemem elől. Tudtam és érzetem, hogy ő nem olyan buta, hogy most rögtön itt hagyna... előbb válaszokat akar... vagy ha nem, akkor csak egy egyszerű magyarázatot. Hisz ismerem, biztos kíváncsi.
Mikor a hátam mögött éreztem a levegő vételét én is irányt váltottam és a vámpírgyorsaságomnak köszönhetően megtartottam köztünk a tisztes távolságot.
- Ezt mégis mire véljem?- szólalok meg végre, bár a torkomból jövő hang nem hasonlítható az enyémhez. Érdes volt és érthetetlen, olyan mint aki nem erre a reakcióra várt volna, hanem másra, de ennyi év után milyenre?
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Szerinted?
† Humor :
Gyilkos :)



Christopher Thorne ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 26, 2013 11:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Chelsea



Amikor hirtelen felriadtam az álmomból még éppen csak hajnalodott. Ránéztem az órára, mely hajnali öt órát mutatott. Nem tudtam visszaaludni. Gyötörtek az álmok, pedig ilyen már nagyon rég volt. Igazából nem is rémálmok ezek. Mindig egy valakiről szólnak. Chelsea, a lány akit legalább 100 éve nem láttam. Az első lány, akit vámpírságom alatt szerettem. Erre nem elhagyott? Tudom, hogy szeretett, azt viszont nem miért hagyott ott. Egy ideig még kerestem, de valószínűleg jó volt abban, hogy ne találják meg. Nem zuhantam össze, nem vagyok én az a fajta, de hiányzik. Úgy érzem, hogy a szerelmem iránta azóta sem múlt el, pedig annak már több mint 100 éve.
Mivel képtelen voltam tovább pihenni úgy döntöttem, hogy lemegyek reggelizni. Szendvicsemmel a kezemben leültem és bekapcsoltam a TV-t, ahol a reggeli hírek mentek. Túrázókat támadtak meg a Mystic Falls-i erdőben. Csak arra emlékeztek, hogy valaki elkábította őket. Valami azonban nem kerülte el a figyelmemet. Mindannyiuk nyaka be volt kötve egy sállal vagy kendővel. Remek, egy vámpír ártatlan túrázókra támad, de életben hagyja őket, sőt még meg sem igézi egyiket sem. Biztos, hogy nem új vámpír, azok nem hagynák életben őket. Inkább egy olyan valaki, aki felakarja magára hívni a figyelmet. Hogy miért, azt nem tudom, de az enyémet sikerült.
Reggeli után azonnal felöltöztem, méghozzá sportosan, hiszen mégiscsak az erdőbe készülök. Talán megőrültem, valószínűleg nem is az én figyelmemet akarta az a valaki felkelteni, de valahogy nem érdekel ez a tény. Utána akarok járni a dolognak, ilyen nem mindennap történik. Gyalog indultam neki az útnak, jobban mondva vámpírsebességgel, annak ellenére, hogy akad egy pár jármű a garázsomban. Úgy döntöttem nem csapok túl nagy zajt, bár ha a vámpír ott van, úgyis észre fog venni. Szerintem ez neki lesz rosszabb.
Az erdőben bóklászva azonnal megéreztem, hogy bizony nem vagyok egyedül. A nyomokat követve elindultam az erdő belseje felé, ahol valószínűleg megtalálhatom a vámpírt. Kisvártatva elértem egy tisztáshoz, ahol megálltam, mert zajt hallottam. Megfordultam és a tisztás másik végében ott állt egy lány. Gyönyörű volt, szőke haj, kék szem, mint egy angyal.
-Te...-kezdtem a mondatot, majd hirtelen a lehető legnagyobb sebességgel eltűntem előle. Na persze csak azért, hogy hátulról csaphassak le rá...

/Bocsi ha rövid lett egy kicsit, de késő van Smile /
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 09, 2013 9:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Máskor felvettem volna gúnyos modorát, de van egy olyan sejtésem, hogy hasonló esetben én is valahogy így viselkednék. Nem tudtam elképzelni, mennyire fájhat. Én valószínűleg rég elájultam volna az érzettől. - Segítek... - csitítottam és tovább vizsgálgattam a sebet. Hogyan tudnám úgy kiszedni ezt a vackot, hogy minél kevesebb kárt okozzak? Az én avatatlan kezeimmel valószínűleg sehogy, de ez most mellékes.. Főleg, mivel elutasította a kórházat. Csak tudnám, miért... Ott legalább szakszerű segítséget kaphatna.
Kiszedni a nyilat. Stimm.. Erre én is rájöttem. De hogy.. - Méregteleníteni? - vetettem rá kérdő pillantást. Mi?! Hogy mérgezett a nyíl? Valaki szánt szándékkal akarta kinyírni, de hogy ilyen kegyetlen módszerrel. Nem voltam perfekt méregtanból, de azt tudom, hogy a legtöbb méreg először bénít, aztán szépen lassan öl meg. Kegyetlen halál... De ez itt most nem fog megtörténni! - Hogy tudom megtenni? Mint.. Kígyómarásnál..? - gondolkoztam, és ez volt az egyetlen épkézláb ötlet, amibe kapaszkodhattam. Más nem jutott eszembe, hiába.. Tényleg nem vagyok orvos. Minden sokkal könnyebb lenne, ha értenék hozzá, legalább egy kicsit.
- De hiszen, az vagyok.. - motyogtam magam elé. Nem értem. Hogy tudna ezen segíteni boszorkány mivoltom?! De.. HA akarnék se tudnék segíteni, hiszen az erőm... Nem tudom használni. Képtelenség, hogy ilyen gyorsan ilyen komoly varázslatot végrehajtsak. Van egyáltalán ilyen varázslat?! Nem tudom, de.. Valahogy segítenem kell.
- A te helyzetedben... - nyomtam vissza a földre. - ... nem igazán kellene mocorogni. - róttam meg, ahogy láttam, még több vér ömlik végig az oldalán. - Csak feküdj nyugodtan, ne ficánkolj. - kértem a tőlem telhető legnyugodtabb hangon és elvettem a kezeimet a válláról, aminél fogva eddig lenyomtam. Vészesen könnyű volt, most erőfölényben voltam, azt hiszem. De ez nem jó. Nagyon nem jó. Csak azt bizonyítja, hogy a méreg terjed...
- Na jó.. - sóhajtottam nagyot. - Háromra kihúzom... - figyelmeztettem, de tudtam jól, hogy meg fogja feszíteni az izmait, és az csak még fájdalmasabb lesz, így hirtelen ötlettől vezérelve fontam ujjaimat a nyílvessző köré és egyetlen nagy rántással szabadítottam meg tőle a testét. - Három... - mormogtam utána. Felüvöltött fájdalmában, de biztos voltam benne, hogy ha vártam volna, még inkább fájt volna neki. - Sajnálom... - nyomtam a sebre azonnal a véres ruhadarabomat és megpróbáltam megnyugtatni.


Partner eltűnőset játszott...


A hozzászólást Megan Wallace összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Máj. 27, 2013 8:20 am-kor.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor



Darren Grenvill ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 09, 2013 6:29 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Felszisszentem a fájdalomtól, de mikor eltolta kezeimet, hagytam, hogy megvizsgálja a sebemet, mert úgy tűnt, segítő szándékkal van mellettem, és nem azért, hogy ártson.
- Nem mondod? Én is érzem. - A kelleténél kicsit gúnyosabban válaszoltam, de ezt csak a fájdalom hozta ki belőlem, nem akartam megbántani a nőt, akinek még mindig nem tudtam a nevét.
- Kérlek, segíts. - Kérlelve pillantottam rá, majd nyugtatóan hatottak rám a szavai, miszerint megteszi, amit tud. Egyelőre mégis úgy tűnt, mintha nem tudná, pontosan hogyan is segítsen rajtam. Ez mondjuk érthető is volt, hisz nem sűrűn lövik meg az embert, akarom mondani farkast mérgezett nyíllal.
- Hallak. - Bólintottam, majd mikor a kórházat említette, rögtön elkaptam a kezét.
- Ne vigyél kórházba, csak segíts. Ki...ki kell szedned a nyilat, és a sebet méregtelenítened.- Rápillantottam, közben arra is ráeszméltem, hogy az erdő szélén vagyunk, nem sok esélyét láttam a dolognak.
- Fenébe, ha boszorkány lennél, sokkal könnyebb lenne. - Sóhajtottam, elég vacakul éreztem magam, ráadásul egyetlen ruhadarab sem volt rajtam.
- Nem tudnál elvinni innen? - Kérdeztem, miközben minden erőmet összeszedve feltámaszkodtam karjaimra, és ülő pozícióba toltam fel magam.
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 9:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Vissza az elejére Go down
 

Erdős rész

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
9 / 10 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

 Similar topics

-
» Erdőségek
» Erdőségek
» Fenyőerdők
» Fumiyuubo erdőség
» Erdőségek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Külváros-