Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 20, 2013 10:38 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next

.............................................................................




†Haiden & Cross†

 Vidáman vettem tudomásul, hogy a délutáni program-ajánlatom nem csúszott Haidennel és nem kell egyedül töltenem eme becses napot. Hamarosan úgy se lesz elég szabadidőm, ha tényleg beállok tanárnak.
Mivel én ajánlottam fel, hogy mutatok egy szép helyet Haidennek, így a vezetés az én kezembe került. Őszi fák alatt vezet az utunk a városon keresztül, én pedig csak csodálni tudom azt a megannyi színt és szépséget. Valahogy a belváros is sokkal szebbnek tűnik, noha ugyanolyan mocskos, mint volt annak előtte is. Az enyhén hűvös levegő csípi az arcom, így minél jobba próbálom behúzni a nyakam, hogy elrejtőzhessek a lenge sálam mögött.
Lassan szétoszlik a város moraja, mi pedig kiérünk a természetbe és bevezénylem Haident a fák közé. Szeretem ezt a helyet, az embernek nem gyakran van lehetősége az ennyire háborítatlan természetben kóborolni. Meg egy ilyen erdő általában hasonlít ahhoz, amilyenek otthon vannak, Olaszországban, így néha kicsit olyan, mintha egy kapuba léptem volna be, ami pillanatok alatt egy hazámbeli erdőbe teleportált.
Ahogy elhaladtam a vékonyabb és vastagabb törzsű fák között, mindegyiken végighúztam az ujjbegyem, mintha csak érezni akartam volna az összes törzsét, hogy tényleg ott vannak és nem csak egy realisztikus álomban lépkedek.
Majd Haiden megszólal, én pedig mivel néhány lépéssel előtte járok, egy apró mosollyal, csillogó szemekkel fordulok vissza hozzá, hogy rendesen tudjak válaszolni.
- Ez lesz az első napom, nem csak abban az iskolában, hanem egyáltalán az olyan első napom, amikor hivatás szerűen végzek egy munkát. Nem hiszem, hogy nagyon lehetnének elvárásaim, hiszen nem vagyok különleges, csak egy átlagos mezei tanár leszek. Így nem várhatom el, hogy különleges bánásmódban legyen részem - mosolygok halványan, és én tényleg így gondolom. Nem hisze, hogy lenne jogom elvárásokat feltámasztani a diákokkal vagy az óraszámokkal vagy bármi mással szemben. Egyenlőre örülök, hogy eljutottam ideáig és fel is vettek.
Beharaptam az alsó ajkam, habár tudtam, hogy ez ilyen időben nem tesz jót. Mondjuk már nem vagyok ember, nem kéne ilyen dolgok miatt aggódnom. De azért gyorsan abbahagytam. Szeretném megőrizni a maradék belém szorult emberséget, noha feleslegesen küzdök ezért.  
- Kapcsolatok? - kérdezek vissza, habár nem várok választ, hirtelen nem is tudom mire gondol - Óh, nekem nincs senkim! Csak egy család Olaszországban és egy féltestvér valahol a város környékén, habár ki tudja - válaszolok neki egyszerűen.



.............................................................................
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 20, 2013 2:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
▪▪ Gemma C. Rossi
,,A barátság nem egyszerű társulás, ahogy a barát nem merő társ. "
Csalogány cselekvés vett rá, hogy ebben a borongós, esőtől megeresztett felhős időben útra kelljek, egy végeláthatatlan útvonalon, egy végtelenül jó partnerrel kiegészülve. A lombok harmonikus színskálája egyértelműen rámutatott, miért is szerethető ez a jelképen elmúlást illusztráló évszak. Tele búskomor szomorúsággal, amit a fák lehullott leveikkel sugároznak a külvilágnak. Csodálatos kompozíciót kialakítva, gyönyör és keserűség között. Mindezt olyan szinten megszépítve, hogy magát az embert is ámultba ejti. Számomra, mindig is első helyet foglalt el a természet változásában ez az évszak. Mintha második tavaszként élnénk meg mi közemberek ezt a pillanatot. Csaképp, itt a virágok levelekbe burkolóznak. A legszemléletesebb módja annak, ha egy másodpercre, kánonszerű levél hullást lát az ember, a közeli öreg erdőben. Akárcsak jelen pillanatban, a fák terebélyesen nyújtózó ágai alatt. Mint kiterjesztett sas tolla, borul ránk a természet változatosságának egyik formája, ami a romlott, elhervadt értékeket sugallja számunkra. Aztán, a tél bekövetkeztével, az emberben is kialakul egy olyasfajta rideg védekező manőver, amit tavasszal fokozatosan megkönnyebbülten levetünk magunkról. Igen. Az ősz. A különös ruhában táncoló ősz. Olykor megviccelve hideget hoz, amit ilyenkor idillikusan egy meleg kandalló vagy egy forró leves mellett képzel el az ember. Néha, viszont tartogat napsütésben gazdag időszakokat, amiket kár lenne nem a szabad levegőn kihasználni. S pontosan ma, diadalmas közös megegyezésre jutva, Rossi mellett merülök bele ismét a természet varázslatába. Könnyed módon kapja kabátomat közre, az enyhén dermesztő szél ámokfutása, miközben elővigyázatosan a sálamba ütöm nyakrészemet. Rossira pillantva pedig, meggyőzöm magam, hogy a lovagiasság hiányában is kellően tükrözi számomra, hogy nem ingerli testét a fagyos szélfútta időjárás. Talán egy kissé legyőzötten láttam be, hogy nincs szükség a szolgálataimra. Holott, már epedtem a vágytól, hogy úri emberhez méltó magatartásomat szabadalmaztassam számára. Ehelyett viszont, inkább beszédtémát indítványoztam.
- Vannak külön elvárásaid a munkáddal kapcsolatban? - fordultam felé, némi eséllyel íriszével találkozva, hogy tényleges figyelmet szánjak a bekövetkező mondanivalójába. - ...mint például, okos diákok, vagy alacsony óra számok? - toldottam meg, hogy érhetőbbé váljon kérdésem, amit érdeklődően személyisége kiderítése folytán fejtegettem. Részletes eligazítást reméltem, hogy megnyílik előttem, hasznosabb információkkal ellátva engem felőle. Persze, személyemhez ragaszkodva nem erőltettem, ha nem muszáj. Talán még a végén túlzott érdeklődést mutatna, valamint, oktalan feltevéseseket sugározna számára. Én, férfi identitásomhoz kötötten, nagyon is érdekes jelenségnek titulálom a másik, ellentétes nemet. Sőt mi több. Némelyik jelenség túlontúl vonzó a kimeríthetetlen kíváncsiságomnak. Gondolom ugyanez, a női társadalomba is felüti a szöget. Mint valamiféle ismeretlen fogalom, amit ki kell fejteni ha adódik rá alkalom. Nem is tudom, melyikünk számára nagyobb ez iránt a vonzalom. Mindenesetre, megkísérlem elsőként intim témákat érintve, kideríteni, hogy a vonzalmam oka mégse legyen sértő, ha valójában már elkelt valaki számára.
- És mond...most hogy állsz a kapcsolataiddal? - nyilvánvalóan nem akartam rögtön letámadni, azzal ha spontán rákérdezek a családi állapotára. Nem. Az épp elég kételyt verne fel, hogy ne kockáztassak az ügyben. Ugyanakkor, ez elég közhelyesnek hangzana első próbálkozásra. Esetleg, fiatalos nyomulós szlogenek, ami koromhoz mérten megint előnytelen.   Hát, igen. Sokszor hangsúlyozott előítéleteket szülne. Legyen külső személő vagy belső, életrajzom szinte megdönthetetlen soraiba állt annak a kategóriának, amit a "aki ad más véleményeire" szekcióba zárnak az emberek. Hajdan, még irigylően magasról tettem a másik kijelentésére, ámde most! Jól mondják...már tényleg öregszem.     


Aláfestő: Lana Del Rey - Summertime Sadness Készült:CAUTION 2.0.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 20, 2013 4:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next

Lana E. Anderson
Késői idegen igérte számomra, hogy a megszokott utcákat nélkülözve, most a fák lombkoronái alatt élvezem egyszemélyes szabadidőmet. Nem, kivételesen nem az éhségem erőltette rám, hogy ezen a fogyatkozó helyen terepszemlét tartsak. Pusztán a kietlen semmiség okozott kisebb komplikációt, ellenben a nyüzsgő, bonyodalmakkal teli városban. Bár, a levegő és a kültér sosem volt olyan meghitt számomra, mint az egy naiva haladónak. Egyedül csak az hozott némi izgalmat az életemben, hogy nem egyedül róttam az unalmas köreimet az erdőben. Ami névtelen személyem felkutatása iránt kiált erősen. Azonban, most zabos éhség ingeremet félre kell hogy tegyem, mert a lankasztó tény minél jobban belerágta magát a fejem atkáiba, miszerint a könnyű préda változatlanságot hoz a felhevített kíváncsiságomban. Nincs annál kiszámíthatóbb mint egy sebzett szarvast leteríteni a néma természet lágy ölén. Az autentikus beszéd stílusom is erről árulkodik. De vegyük gonoszra a figurát. Nos, ha a potenciális jelöltem magányosan járja ezt a veszéllyel teli közeget, aminek én voltam a legkiemelkedőbb veszéllyel teli személye, így ideje utána keresgélnem, hogy milyen lénnyel, nemmel, és eszmével van dolgom. Az illat árulkodóan csábítja az ízlelő szervemet, de csak annyira, hogy felkeltse az érdeklődésemet. S miután hosszasan lenyomatot hagytam a fiatal avar alatt, sikerült egy fa tövében rábukkannom a megtestesítően helytálló prédámra. A tárgyilagos kifejezést is hanyagolnom kell, mivel még idő előtt belevetném magamat, hogy egy rossz bútorként elhasználjam. A kialakított vonások és gondosan lecsiszolt formák, a legértékesebb dekoratív eszközt is hazavágták. S bármennyire is cselekvés mentes a dolog, hogy sokáig még elnézhessem, meg kell tennem az első lépéseket. Nem próbáltam kísérteties kisugárzást mutatni azzal ha olyan váratlanul megjelenek mint olyan váratlanul ráleltem. Tehát, maradt az amolyan ürüggyel szolgáló észre sem veszem ki van körülöttem való bandukolásom,  figyelmetlenség nélkül az irányt tartva.
- Nocsak! Nem túl fajsúlyos kép az ha egy ilyen törékeny lelket egy ilyen zord keretben lát az ember? - még az emberiségemet is beleszőttem, csakhogy ne legyen kivetni való a gyakorlatban messze túlszárnyaló valódi énemben. Miközben engem a vérszomjas bevésődések jellemeztek, addig őt a meghökkent meglepettség és ártatlan ruhába öltözött szelídség tetézte. A kialakított képet pedig megerősíti a finoman párhuzamba ragadt napságra hajszíne, és égbe felejtett kék szeme. Mi tagadás, ízléses áldozatomra leltem, mint az hittem. Korai lenne viszont azt titulálni, hogy ma az elfogyasztásom egyik ékköve. Jelenleg, még távolabb álltam attól hogy azonnal megsemmisítsem mint felfedezően betekintést nyerjek a magánjellegű életbe. Mit mondjak, feletté érdekelt a jelleme...úgy lenne  egészséges az étkezéshez kezdem.

» kostoló a fák között
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 12, 2013 9:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
A szempillám gyorsan rebbent párat. Erre most mit feleljek? Annyi okot és cselekvést pörgettem vissza az agyamba. 100 év bizony hosszú idő.
- Én egy vámpír vagyok! Tudtommal, te nem szereted a fajomat, a fajunkat. És bármennyire próbáltam emberi maradni, nem ment. Értsd meg az így nem működik, nem tudtam az lenni aki neked való.- nyeltem egy nagyon és kiszabadítottam a csuklómat kezei közül. Mozdulni, viszont nem tudtam. Nem tudtam csak úgy elmenni, most is itt hagyni, nem ez nem megy.
- És különben is...- remegett meg a hangom. Majd a karjaimat keresztbe fontam.
- És mert... mert terhes voltam!- mondom ki alig halhatóan az utolsó mondatot. - A neve, Amadna Luise Black.- nehéz volt azt füllenteni, hogy Amy a lányom, de nem volt más választásom, ezt éreztem jelen pillanatban helyesnek.
- Gondolom rengeteg a kérdésed... hogy hogy eshettem teherbe és, hogy kitől..- kezdtem bele. - Mindent elmondok, de nem itt!
Vissza az elejére Go down

avatar

Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Szerinted?
Humor :
Gyilkos :)



Christopher Thorne ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 08, 2013 1:31 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
Utolsó szavai után úgy éreztem magam, mintha ezerszer tépnék ki a szívemet. Ez az a mondat, melyet nem akartam hallani. Nem hagyhatom, hogy csak úgy elmenjen. Megint, talán örökre.
-Miért mentél el?- kérdeztem remegő hangon, bár legszívesebben ordítva tettem volna. Szeretem őt, de az egyik részem most szívesen fejét vette volna. Hogy képes erre azok után amit tett? -Csak mond meg, hogy miért!- mondtam miközben a tekintetét fürkésztem, melyet zavarosnak láttam.
Cselekedtem és hirtelen elé álltam, hogy ne tudjon elmenni. Nem hagyhatom, hogy megint elmenjen. Igaz, annak idején már későn vettem észre, hogy nem fog visszajönni. Valószínűleg akkor már messze járt. Viszont most itt áll előttem és akármit tesz, semmi esélye nincs, hogy megszökjön.
-Nem engedlek el. Többé nem.-jelentettem ki határozottan és megragadtam a csuklóját arra az esetre, ha mégis megpróbálná. Bár ezt kétlem, hiszen tudja, hogy a nyomába erednék és még a város határánál utolérném.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 03, 2013 10:48 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
A lábam földbegyökerezett, nem tudtam és talán nem is akartam mozdulni. A kezeimet összekulcsoltam magam előtt és ismét erőt vettem magamon, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Nem hazudok, tudod, hogy nem szokásom.- vágtam egy kisebb fintort, majd körülnéztem.  Tényleg nincs itt senki, és ez már, már zavaró. Zavaró kettesben lenni vele. Ekkor vettem észre, hogy csökkent köztünk a távolság, ami számomra nagyon egyre zavaróbbá vált. Nem mondhatnám, hogy nem élveztem, de a zaklatottság mélyen elnyomta a jóleső közeledést. A fának szorítva tehetetlennek és mihasznának éreztem magam. Csak a tekintetét álltam, de szólni és levegőt venni már nem tudtam. Érzetem ahogy szőke tincseimet a vállam mögé teszi és ajkai az enyémre tapadnak.
Pár hosszúnak tűnő másodperc után gyengéden eltoltam magamtól, hogy ismét a szemébe tudjak nézni.
- Én is törődtem veled, ezért mentem el!- mondom, majd kilépek a fa mögül. - Talán jobb lenne a most elmennék..- mondom, de nem nézek a szemébe.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Szerinted?
Humor :
Gyilkos :)



Christopher Thorne ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 02, 2013 11:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
Felidegesített a válaszával, legszívesebben azonnal faképnél hagytam volna, de nem tehettem. Ennyi év után tényleg így áll a dologhoz? Jól ismerem őt, legalábbis valamikor azt hittem, hogy jól ismerem, de akkor sem tenne ilyet. Tisztában vagyok vele, hogy nem szűntek meg az irántam táplált érzései. Nem, ahhoz mi túl közel álltunk egymáshoz. Láttam rajta, hogy ideges, de még vártam arra, hogy esetleg önmagától beismeri majd a dolgot.
-Mindent megadtam neked! Törődtem veled, szerettelek! Ne hazudj magadnak is!- mondtam miközben tettem néhány lépést előre. Már csak néhány méter választott el minket, de igyekeztem óvatosan közeledni. Nem szívesen nézném végig, ahogy megint lelép. Bár ezúttal könnyedén elkapnám, de ő is tudja, hogy esélye sem lenne ellenem. Érdeklődve figyeltem őt és amikor előbújt egy könnycsepp nem lepődtem meg. Hiába próbálja rejtegetni érzéseit, én átlátok rajta.
-Ebből elég volt, Chelsea- szólaltam meg a lehető legnagyobb nyugalommal, majd a következő pillanatban az egyik fához szorítottam. Tekintetem az övét fürkészte, láttam a szemeiben a vágyakozást. Beleláttam a lelkébe, mely saját maga által lett megsebzett. A lelkébe melyet most meg akartam gyógyítani. Hátrasimítottam a haját, lehunytam a szemem és reménykedtem benne, hogy nem fogja visszautasítani ajkaim közeledését.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 02, 2013 4:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
Örültem, hogy akár egy szavacskát is kitudtam préselni a számból... Még mindig mozdulatlan voltam és csak álltam ott, jó messze Christophertől, mert féltem. Féltem, hogyha akár egy kicsit is közelebb lépek majd nem bírok az érzéseimmel. De szinte már így is alig ment! A szívem a torkomban dobogott és bár minden szavát jól hallottam mégsem tudtam rá reagálni. Mondjam azt, hogy sajnálom, vagy hogy szívességet tettem azzal, hogy elmentem? Mert így volt... Tudtam, hogyha tovább maradok vele a búcsú még fájdalmasabb lett volna nekem és neki is.
- Te is tudod jól, hogy miért, Christopher.- mondom neki halkan, nehogy hallja a hangomon, hogy engem is a sírás kerülget. Nem akarom, hogy tudja, hogy még mindig szeretem, hogy az érzéseim a 100 év alatt mit sem változtak. Okkal hagytam el, egy nagyon jó okkal.. az ok én vagyok! Nem tehetem meg magamnak, sem neki azt a szívességet, hogy becsapom magamat és azt hazudom, hogy megváltoztam, mert ez nem igaz.Ha úgy lenne akkor most szívesen bevallanám neki az igazat és a bocsánatát kérném. De nincs úgy! Nem változtam semmit ebben a 100 évben...
Majd mikor azt mondja, hogy szeretett már én sem bírok magammal. Felnézek a fák lombjára, amik mögül, csak darabosan látszik ki a nap meleg és fényes sugarai. Hagyom, hogy a könnyem lecsorogjon az arcomon, majd még mindig felfele néző tekintettel szólalok meg ismét. Már nem zavar hogy a hangomon is enyhén remeg.
- Tudod igazán örülök a múltidőnek!- töröltem meg az arcom, majd újra ránéztem. A szemeim erősen álltak szemben az ő tekintetével. Szomorú voltam, de egyben elégedett, hisz ez volt a célom. Most boldognak kéne lennem, de nem vagyok az... Utálok hazudni, de most nincs más választásom.
Az egész életem egy nagy hazugság! Én mindenkinek hazudok.... hazudok a szerelmemnek, hazudok a barátaimnak, hazudok azoknak akiket a családomnak hívok. Egyszóval mindenkinek!
Vissza az elejére Go down

avatar

Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Szerinted?
Humor :
Gyilkos :)



Christopher Thorne ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 02, 2013 12:12 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
Ezt nem hiszem el! A történtek után még neki van problémája? Hiszen ő hagyott ott annak idején, nem én. Sosem törtem még meg annyira, mint akkor. Hónapokba tellett mire igazán visszatértem a normál kerékvágásba. Nagyon sokáig kerestem őt, de nem akadtam a nyomára. Gondolom azért, mert nem akarta, hogy megtaláljam. Azt viszont nem tudom, hogy miért ment el. Mindent megadtam neki, szerettem, törődtem vele, minden időmet vele töltöttem. Odaadtam neki a szívemet, erre ő eldobta magától.
-Ezt most komolyan kérdezted? - hangom remegett, mert ideges voltam. Nem a félelem miatt, ez most düh volt, harag. Összezavarodtam, mert ártani nem akartam neki, de kezdtem irányíthatatlanná válni. Itt állt előttem a lány, akit annyi éven át szerettem, a lány aki egyszer csak szó nélkül lelépett és többet nem tért vissza. A lány akiről azt hittem, hogy sosem hagy el. Fájdalom járta át a lelkem, egy könnycsepp is legördült az arcomon, de én nem ilyen vagyok. Én nem szoktam kimutatni az érzéseimet, nem szoktam sírni, de most valahogy minden más.
-Miért? Csak mond meg, miért? - néztem rá kérdőn. Rengeteg kérdés volt a fejemben, de talán ez az amire tényleg kíváncsi vagyok. Hogyan is lehetne másként? Hiszen 100 éve arra várok, hogy újra találkozzunk. Az igazság az, hogy sosem hittem el, hogy ez tényleg megtörténhet még. Az is megfordult a fejembe, hogy valakik megölték őt, hisz ahogy telik az idő egyre többen tudnak rólunk. Most viszont itt van, néhány méterre tőlem, minden erőmmel azon vagyok, hogy ez egyenlőre így is maradjon. Legszívesebben odarohannék hozzá és átölelném, megcsókolnám, soha többé nem engedném el, de ki tudja, hogy miért jött vissza vagy mit szeretne. Mi van ha csak azért jött, hogy elbúcsúzzon végleg? Nem az nem lehet, nem tudnám elképzelni. Abba végleg belehalnék, az elmúlt 100 év így is kegyetlen volt. Hiszem, hogy még él benne is a szerelem. Egy biztos én örökké szeretni fogom, de ezt azt hiszem, hogy nagyon is jól tudja...
-Szerettelek Chelsea, mindennél jobban. Te voltál az életem... - mondtam még mindig megtörten. Vártam, hogy mondjon valamit, vagy csak azt, hogy rám nézzen. Azokat a kék szemeket, már egy évszázada nem láttam...
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 27, 2013 7:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
Unalom. Talán ez jellemezhetné a mai napomat is. Nem is tudom mit gondoltam mikor idejöttem... Egy nagyvárosi lány, mint én nem bír egy helyben maradni egy ilyen helyen, de hát sok mindent tudtam meg Mystic Falls-ról. A rengeteg természetfeletti lény és a sok misztikum már idevonzott. Talán köztük van egy, ami nagyban befolyásolja az ittlétemet...
A mai napomat a vadászatnak szenteltem. Nem vagyok az a nagy emberölő típus és a szép környezetet is nagyon szeretem. Kimásztam az ágyamból és az gyűrűsujjamon csücsülő napgyűrűmet lazán megsimogattam. Ezt a rituálét már nagyon régóta művelem, pontosan azóta, hogy az egyik hatalomra éhes kis vámpírtanonc len nem kapta rólam. Szerencsémre még idejében sikerült visszaszereznem és a kis újoncot és félkézzel öltem meg. Mikor befejeztem a kis "szokásomat" az ócska hoteliszekrényhez siettem, hogy magamra tudjak kapni valamit. Semmi különlegesre nem gondoltam, hisz csak a közeli kis erdőbe megyek, már ezt lehet annak nevezni. Felkaptam egy almazöld felsőt és egy farmernadrágot, na meg a lehető legkényelmesebb tornacsukát is. Hosszú, szőke, enyhén hullámos hajamat egy gyors lófarokba fogtam és a tükörbe mosolyogtam. A lehető leggyorsabban elhagytam a hotelt, majd kiléptem a szabadba. A nagyot szippantottam a friss levegőből és hagytam, hogy a szél a copfomból kihulló pár szőke tincset megtáncoltassa. Mivel még alig láttam embert a kis utcába, ezért a szokásosnál gyorsabban indultam a fás területre, amit az itteniek "erdőnek" neveznek.
Mire megérkeztem a felkelőnapot a fák nagy lombja takarta el, aminek én külön örültem. Óvatosan és talán egy kicsit bizonytalanul indultam el felderíteni a terepet, amikor hirtelen egy hangra lettem figyelmes. Ösztönösen rohantam a hang felé, mivel már nagyon éhes voltam... de a legnagyobb meglepetésemre nem egy négylábút pillantottam meg.
- Christopher...- mozdultak meg az ajkaim, de hangot nem adtam ki. Jókora távolságból figyeltem, azt, ahogy valami után kutat. Persze már elkönyveltem magamnak, hogy nagy esély van arra, hogy itt találkozunk egymással, de reménykedtem benne, hogy nem ilyen rögtön, a megérkezésem után. Lélegzet visszafojtva figyeltem mindegy egyes lépését. Tudtam, hogyha menekülni akarok, akkor most kell, míg nem vesz észre, de valahogy nem ment. A lábaim gyökeret vertek és egyszerűen nem mozdultak, mígnem ő észre nem vett. Hirtelen nagy levegőt vettem, majd csak vártam egy kis reagálásra, hogy vajon mit szól ahhoz, hogy itt lát. Csak vártam és ott álltam, mígnem ő lépett és hirtelen eltűnt a szemem elől. Tudtam és érzetem, hogy ő nem olyan buta, hogy most rögtön itt hagyna... előbb válaszokat akar... vagy ha nem, akkor csak egy egyszerű magyarázatot. Hisz ismerem, biztos kíváncsi.
Mikor a hátam mögött éreztem a levegő vételét én is irányt váltottam és a vámpírgyorsaságomnak köszönhetően megtartottam köztünk a tisztes távolságot.
- Ezt mégis mire véljem?- szólalok meg végre, bár a torkomból jövő hang nem hasonlítható az enyémhez. Érdes volt és érthetetlen, olyan mint aki nem erre a reakcióra várt volna, hanem másra, de ennyi év után milyenre?
Vissza az elejére Go down

avatar

Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Szerinted?
Humor :
Gyilkos :)



Christopher Thorne ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 26, 2013 11:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
Chelsea



Amikor hirtelen felriadtam az álmomból még éppen csak hajnalodott. Ránéztem az órára, mely hajnali öt órát mutatott. Nem tudtam visszaaludni. Gyötörtek az álmok, pedig ilyen már nagyon rég volt. Igazából nem is rémálmok ezek. Mindig egy valakiről szólnak. Chelsea, a lány akit legalább 100 éve nem láttam. Az első lány, akit vámpírságom alatt szerettem. Erre nem elhagyott? Tudom, hogy szeretett, azt viszont nem miért hagyott ott. Egy ideig még kerestem, de valószínűleg jó volt abban, hogy ne találják meg. Nem zuhantam össze, nem vagyok én az a fajta, de hiányzik. Úgy érzem, hogy a szerelmem iránta azóta sem múlt el, pedig annak már több mint 100 éve.
Mivel képtelen voltam tovább pihenni úgy döntöttem, hogy lemegyek reggelizni. Szendvicsemmel a kezemben leültem és bekapcsoltam a TV-t, ahol a reggeli hírek mentek. Túrázókat támadtak meg a Mystic Falls-i erdőben. Csak arra emlékeztek, hogy valaki elkábította őket. Valami azonban nem kerülte el a figyelmemet. Mindannyiuk nyaka be volt kötve egy sállal vagy kendővel. Remek, egy vámpír ártatlan túrázókra támad, de életben hagyja őket, sőt még meg sem igézi egyiket sem. Biztos, hogy nem új vámpír, azok nem hagynák életben őket. Inkább egy olyan valaki, aki felakarja magára hívni a figyelmet. Hogy miért, azt nem tudom, de az enyémet sikerült.
Reggeli után azonnal felöltöztem, méghozzá sportosan, hiszen mégiscsak az erdőbe készülök. Talán megőrültem, valószínűleg nem is az én figyelmemet akarta az a valaki felkelteni, de valahogy nem érdekel ez a tény. Utána akarok járni a dolognak, ilyen nem mindennap történik. Gyalog indultam neki az útnak, jobban mondva vámpírsebességgel, annak ellenére, hogy akad egy pár jármű a garázsomban. Úgy döntöttem nem csapok túl nagy zajt, bár ha a vámpír ott van, úgyis észre fog venni. Szerintem ez neki lesz rosszabb.
Az erdőben bóklászva azonnal megéreztem, hogy bizony nem vagyok egyedül. A nyomokat követve elindultam az erdő belseje felé, ahol valószínűleg megtalálhatom a vámpírt. Kisvártatva elértem egy tisztáshoz, ahol megálltam, mert zajt hallottam. Megfordultam és a tisztás másik végében ott állt egy lány. Gyönyörű volt, szőke haj, kék szem, mint egy angyal.
-Te...-kezdtem a mondatot, majd hirtelen a lehető legnagyobb sebességgel eltűntem előle. Na persze csak azért, hogy hátulról csaphassak le rá...

/Bocsi ha rövid lett egy kicsit, de késő van Smile /
Vissza az elejére Go down

avatar

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
breathe me & shine
Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 09, 2013 9:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
Máskor felvettem volna gúnyos modorát, de van egy olyan sejtésem, hogy hasonló esetben én is valahogy így viselkednék. Nem tudtam elképzelni, mennyire fájhat. Én valószínűleg rég elájultam volna az érzettől. - Segítek... - csitítottam és tovább vizsgálgattam a sebet. Hogyan tudnám úgy kiszedni ezt a vackot, hogy minél kevesebb kárt okozzak? Az én avatatlan kezeimmel valószínűleg sehogy, de ez most mellékes.. Főleg, mivel elutasította a kórházat. Csak tudnám, miért... Ott legalább szakszerű segítséget kaphatna.
Kiszedni a nyilat. Stimm.. Erre én is rájöttem. De hogy.. - Méregteleníteni? - vetettem rá kérdő pillantást. Mi?! Hogy mérgezett a nyíl? Valaki szánt szándékkal akarta kinyírni, de hogy ilyen kegyetlen módszerrel. Nem voltam perfekt méregtanból, de azt tudom, hogy a legtöbb méreg először bénít, aztán szépen lassan öl meg. Kegyetlen halál... De ez itt most nem fog megtörténni! - Hogy tudom megtenni? Mint.. Kígyómarásnál..? - gondolkoztam, és ez volt az egyetlen épkézláb ötlet, amibe kapaszkodhattam. Más nem jutott eszembe, hiába.. Tényleg nem vagyok orvos. Minden sokkal könnyebb lenne, ha értenék hozzá, legalább egy kicsit.
- De hiszen, az vagyok.. - motyogtam magam elé. Nem értem. Hogy tudna ezen segíteni boszorkány mivoltom?! De.. HA akarnék se tudnék segíteni, hiszen az erőm... Nem tudom használni. Képtelenség, hogy ilyen gyorsan ilyen komoly varázslatot végrehajtsak. Van egyáltalán ilyen varázslat?! Nem tudom, de.. Valahogy segítenem kell.
- A te helyzetedben... - nyomtam vissza a földre. - ... nem igazán kellene mocorogni. - róttam meg, ahogy láttam, még több vér ömlik végig az oldalán. - Csak feküdj nyugodtan, ne ficánkolj. - kértem a tőlem telhető legnyugodtabb hangon és elvettem a kezeimet a válláról, aminél fogva eddig lenyomtam. Vészesen könnyű volt, most erőfölényben voltam, azt hiszem. De ez nem jó. Nagyon nem jó. Csak azt bizonyítja, hogy a méreg terjed...
- Na jó.. - sóhajtottam nagyot. - Háromra kihúzom... - figyelmeztettem, de tudtam jól, hogy meg fogja feszíteni az izmait, és az csak még fájdalmasabb lesz, így hirtelen ötlettől vezérelve fontam ujjaimat a nyílvessző köré és egyetlen nagy rántással szabadítottam meg tőle a testét. - Három... - mormogtam utána. Felüvöltött fájdalmában, de biztos voltam benne, hogy ha vártam volna, még inkább fájt volna neki. - Sajnálom... - nyomtam a sebre azonnal a véres ruhadarabomat és megpróbáltam megnyugtatni.


Partner eltűnőset játszott...


A hozzászólást Megan Wallace összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Máj. 27, 2013 8:20 am-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 09, 2013 6:29 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
Felszisszentem a fájdalomtól, de mikor eltolta kezeimet, hagytam, hogy megvizsgálja a sebemet, mert úgy tűnt, segítő szándékkal van mellettem, és nem azért, hogy ártson.
- Nem mondod? Én is érzem. - A kelleténél kicsit gúnyosabban válaszoltam, de ezt csak a fájdalom hozta ki belőlem, nem akartam megbántani a nőt, akinek még mindig nem tudtam a nevét.
- Kérlek, segíts. - Kérlelve pillantottam rá, majd nyugtatóan hatottak rám a szavai, miszerint megteszi, amit tud. Egyelőre mégis úgy tűnt, mintha nem tudná, pontosan hogyan is segítsen rajtam. Ez mondjuk érthető is volt, hisz nem sűrűn lövik meg az embert, akarom mondani farkast mérgezett nyíllal.
- Hallak. - Bólintottam, majd mikor a kórházat említette, rögtön elkaptam a kezét.
- Ne vigyél kórházba, csak segíts. Ki...ki kell szedned a nyilat, és a sebet méregtelenítened.- Rápillantottam, közben arra is ráeszméltem, hogy az erdő szélén vagyunk, nem sok esélyét láttam a dolognak.
- Fenébe, ha boszorkány lennél, sokkal könnyebb lenne. - Sóhajtottam, elég vacakul éreztem magam, ráadásul egyetlen ruhadarab sem volt rajtam.
- Nem tudnál elvinni innen? - Kérdeztem, miközben minden erőmet összeszedve feltámaszkodtam karjaimra, és ülő pozícióba toltam fel magam.
Vissza az elejére Go down

avatar

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
breathe me & shine
Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 07, 2013 11:10 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
Az volt a legnagyobb szerencsém, hogy magához tért. Sokkal könnyebb valakit úgy ellátni, ha tudatánál van, mint egy eszméletlent, akinek ki tudja még milyen súlyos sérülései lehetnek... - Sajnálom.... - szavatkoztam azonnal, amiért a kelleténél még nagyobb fájdalmat okoztam. Nem állt szándékomban... Letérdeltem mellé és óvatosan lefejtettem a kezét a sajátomról, majd a másikat a sebről, hogy hozzá tudjak férni. - Nem vagyok orvos, de ez nagyon csúnya... - húztam el a számat. Nem mellesleg nagyon vérzik.
Nem hagxnám a sorsára, ahhoz nekem nem lenne szívem, viszont nem tudom mit tehetnék ... - Ne aggódj, itt vagyok... Segítek.. - nyugtatgattam, de magam is rémült voltam. Feljebb másztam, homlokára tettem a kezem és éreztem, hogy forró a láztól. Tehát a teste megkezdte már az öngyógyítàst. Nekem csak asszisztálnom kell hozzá és ügyelnem arra, hogy ne vérezzen el. Levettem magamról a vékony kardigánomat és letöröltem vele a seb környékét. - Hallasz...? Ezt ki kellene szednem innen... Vagy.. Vigyelek a kórházba? Mit csináljak? - kérdeztem aggodalmas hangon. Rossz bőrben van. Nem halhat meg itt a kezeim között! Azt a keresztet nem viselem el...
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 07, 2013 9:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
Nem hittem volna, hogy pechemre egy barom vadásznak sikerül célba vennie, és még el is talál, de megtörtént, ráadásul mérgezett végű nyíl tépte át a húsomat, ami pillanatok alatt legyengített. Ott feküdtem pucéran, nem voltam magamnál, csak néhány perccel később, mikor valaki paskolgatni kezdte az arcomat és beszélt hozzám, akkor tértem csak észhez. Lassan felnyíltak szemhéjaim, laposan pislogtam párat, először homályosan láttam, csak később tisztult ki a kép, de már azt láttam, hogy a nő letöri a nyíl végét. Ez a mozdulat is szörnyen fájt, fájdalmasan felordítottam, automatikusan odakaptam kezemmel a sebhez , és egyik kezemmel elkaptam a nő kezét is. Levert a víz, rosszul éreztem magam, és nem tudhattam, hogy ki van mellettem. Először azt hittem, hogy ellenség, de ahgoy jobban szemügyre vettem a nő arcát, akinek ekkor még a kezét szorítottam, rádöbbentem, hogy vele már találkoztam az utcán.
- Kérlek...segíts. - Erőltettem magamból ki a szavakat és csak reménykedhettem abban, hogy tud rajtam segítnei.
Vissza az elejére Go down

avatar

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
breathe me & shine
Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 07, 2013 9:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next

Darren

Még mindig frusztrált, hogy kívülállónak érzem magam a városban. Itt vagyok már egy ideje, és mégis. Nem fogadnak be, vagy én nem fogadom el, hogy itt vagyok. Pedig én akartam ezt az egészet, én akartam elbújni a sok természetfeletti között, most mégsem érzem azt, hogy helyesen döntöttem. Inkább csak még nagyobb veszélybe sodortam magam. Kezdeti antiszociális magatartásom csak fokozódott. Egyre többször kerestem az olyan helyeket, ahol magam lehetek, esetleg csupán néhány ember lézeng ott rajtam kívül. Az békés és nyugis, ez pedig fontos szempont, tekintve, hogy eszem ágában sincs gyakorolni a mágiát. Amíg nyugodt vagyok, ez a probléma nem is fenyeget.
Lassan sötétedni kezdett, én pedig gyorsítani kezdtem a lépteimet. Egészen addig ütemesen haladtam, míg valahonnan a közelből hangos vonyítást nem hallottam. Megtorpantam. Milyen állat lehet? Olyan fájdalmas volt.. Annyi kín volt a hangjában, hogy a gondolatba is beleborzongtam. Aztán elhallgatott. Nem akartam belegondolni, hogy valószínűleg ez volt az utolsó szusszanata, az viszont élesen villogott az elmémben, hogy bizony van itt valaki, vagy valami, ami elintézte és én is itt vagyok. Tehát veszélyben. Úgyhogy jobb lenne eltűnni...
Ismét elindultam, ezúttal még gyorsabban szedtem a lábamat egészen addig, míg mozgolódásra nem lettem figyelmes. Nem volt messze tőlem... Egy férfi. A földön feküdt. Sebesült! - szembesültem vele már távolról. Azonnal megindultam, hogy segíthessek, azzal nem is foglalkoztam, hogy esetleg csapda vagy bármi más... Segíteni akartam. Ahogy mindenkinek szoktam.
Az oldalán feküdt. Csupa kosz volt, a bőrén fűfoltok és alvadt vér, az oldalából pedig kiállt egy ... nyíl?! Komolyan?! Sosem láttam még ilyen sérülést, nem tudtam mitévő legyek, így először is kitapintottam a pulzusát. A szíve dobogott, lélegzett. És mikor arcára pillantottam felismertem. Az a férfi volt, aki üldözött éppen valakit, mikor összefutottunk. Mi a francba keveredett? Nem.. Inkább nem akarom tudni...
- Hahóó.. - próbáltam magához téríteni. Jobb szövegem nem volt. Elég sokkos állapotba kerültem attól, hogy előttem van egy félholt férfi, aki ráadásul meztelen és dől belőle a vér... - A francba... Térj már magadhoz.... - nyugtalankodtam, és az oldalához nyúlva letörtem a nyíl végét. Kihúzni nem mertem, nehogy nagyobb kárt okozzak, mint hasznot.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 07, 2013 8:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
Megan

Szokásomhoz híven, ha úgy éreztem, hogy futnom kellene egyet farkasként, kisétáltam egy közeli erdőhöz, ahol senki sem zavarhatott, majd átváltoztam, és futottam jó pár kört, vadásztam, kiéltem ösztöneimet. Ma is ezt szerettem volna, ugyanis azon farkasok közé tartoztam, akinek sikerült elsajátítania az átváltozást a Telihold ereje nélkül is. Gyalogosan indultam meg az erdő felé, majd átváltoztam, azonban váratlanul neszezésre figyeltem fel, a közeli bokrok felől. Amint arra pillantottam, észrevettem egy vadászt, számomra ismeretlen volt, de nyílpuskáját már rám is szegezte. Azonnal felé lendültem, vicsorogva próbáltam elriasztani őt, de nem volt szerencsém, rám lőtt a nyíllal. Éreztem, ahogy húsomat tépi a fegyverből kilőtt nyíl, fájdalmas vonyítás tört fel torkomból, de közben igyekeztem elrohanni a közeléből. Sebesülten futottam jó ideig, azonban nem bírtam tovább, az erdő széléhez érve a földre rogytam és minden maradék erőmet összeszedve próbáltam visszaváltozni emberré. Tudtam, hogy csak ez az egyetlen esélyem lehet. Ez sikerült is, átváltozást követően nagy nehezen megkíséreltem kiszedni a nyilat az oldalamból, de ehhez már nem volt erőm, elájultam.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 27, 2013 4:13 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
Egyenként tépni ki a tollait, ha megtehetném. Nem tetszett, hogy beszólt nekem. Na, de mindegy. Egyszer remélem lehetőségem lesz rá. Az sem érdekel, hogy erősebb és idősebb nálam.
- Azért azt ne gondold, hogy keresni is foglak. - tettem el a kártyát a zsebembe. Mivel már nem volt a dolgom..és az angyalka is elment én is távoztam, még vennem kellett egy macskát. Enyhén macskamániás voltam, és az előző most halt meg.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 27, 2013 3:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next

For Nemesis Addams...
Jajj de nagyon sokat jár a szája ennek a kislánynak. Már bántotta a fülemet a rikácsolós hangja. Persze ez nem volt új. Szinte mindenki hangja szúrta a fülemet. Nem voltam hozzászokva.
De ahogy sejtettem már benne is volt a játékban. Viszont mielőtt bárkit is bárhova rángatnék csak úgy vámpírt ölögetni, előtte magam akarok találkozni Nassel. - Nash még soha nem változtatott át senkit... és egy csapásra végezne veled szívecském... - mondom még mindig közömbösen, de most már a hangomban játszott egy kis maró gúny is. Ha ideges leszek, akkor többet beszélek. Nagyon magabiztosnak tűnt a lány. Muszáj volt megszólnom érte. Nash valahol az ezret súrolhatja már. Én sem tudtam jól. Egy ilyen idős vámpírral már nem sok dolog végezhet. Viszont én akartam. A szemem fellángolt a vágytól. - Akkor majd találkozunk! - mondom és a kezébe nyomom a névjegyemet, amin persze nem volt rajta a nevem, csak a telefonszámom. Felálltam és felkaptam a dzsekimet a hátamra, majd hátra se nézve elcammogtam az erdő sűrűjébe.

----->66 út
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 26, 2013 4:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
- De előtte kiszedném belőle, hogy mit tud arról a vámpírról aki átváltoztatott. Nem sok mindent tudok róla, de remélem, hogy éppen eleget. - roppantottam ki az ujjaimat.
- Mégis mit tett ellened ? És az angyalok mióta ilyen bosszúszomjasok ? - kérdeztem halk kuncogással, bosszantani szerettem volna egy kicsit. Amihez nagyon értettem az mások idegesítése.
- Persze annyira azért nem érdekel, nekem teljesen mindegy, hogy kit hogyan és mikor ölök meg. - sóhajtottam fel halkan. Tényleg mindegy volt, mint egy tökéletes ragadozó aki nem nézi, hogy a másiknak éppen milyen gonja van. Miért nézném? Az nem az én dolgom, és ha meg is ölöm megszabadítom a bajaitól.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 26, 2013 3:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next

For Nemesis Addams...
Nagyon érdekes lánynak tűnt. De valamiért kezdett untatni. Mondom én a kuksolós férfi a fa tövében. Viszont nem szoktam hozzá, hogy ilyen unalmas mondatoknak szenteljem a figyelmemet. Viszont úgy éreztem még jól jöhet a lány. Felé fordultam. A legtöbb mocskos vámpír a bájával próbálná megkapni, amit akar, de én nem vagyok olyan.
Igaz nem vagyok ronda. Elég jóképű testem van, de nem így gondolkodom. A lány szemeibe nézek. Láttam rajta, hogy az a fajta, aki szereti a kalandokat. Talán segíthetne megölni az én kis barátomat. Egyedül úgy se menne. - Van kedved vámpírt ölni?... - kérdem közömbösen. Nem mutatok érzelmeket. Az gyengévé tesz és nem illene a személyiségemhez. Ilyen vagyok és kész.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 26, 2013 1:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
- Nem vagyok átlagos vámpír. - Vontam meg a vállaimat. Igaz nem olyan sok vampwitch van a világon, de akad egy-kettő. Hála anyámnak, hogy visszakaptam az erőmet, erre mit csináltam? Megöltem. Megérdemelte, eladta a testvéreimet, hogy neki jó legyen, egy ideig tényleg az volt. Aztán meg nem, naná, hogy miattam nem.
- Boszorkány és vámpír is vagyok egyben, hála a boszi mivoltomnak rájövök, hogy ki milyen fajba tartozik. Ennyire egyszerű. -
Megvontam ismét a vállamat, bár így tény, hogy sokkal könnyebb túlélni, nem egy vámpírvadász akart már karót döfni a szívembe, szerencsére sikerült magam megvédeni. Na meg aztán ott voltak a boszorkányok is, azok sem beszélgettek már velem szívesen, utálták a vámpírokat, de mikor velem találkoztak az maga volt a pokol. Engem még jobban megvetettek, mert szerintük nem szabadna, hogy varázsoljak is. Ismételten elkalandoztam. 300 évvel ezelőttre. Akkoriban Angliában tanyáztam, s megismerkedtem, na jó inkább kis harcba bonyolódtam egy boszorkánnyal akit arra neveltek, hogy megöljön mindent ami nem olyan, mint ők. Persze nem bírt el velem, és még egy kis románc is kialakult köztünk. Aztán..aztán megharaptam Gabrielt, és nem tudok róla semmit, valószínű, hogy meghalt.
- Miattad megint elkezdtem gondolkodni..Eddig olyan jól ment, hogy ne gondoljak a múltamra, erre tessék..- pillantottam fel az égre, hogy visszatartsam a könnyeimet.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 25, 2013 6:29 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next

For Nemesis Addams...
Reméltem, hogy nem fog hozzám szólni, de odajött és leült mellém a fa tövébe. Most valamiért nem idegesített. Pedig a gyengébbik nem tagja volt és még vámpír is. Ez már teljesítmény. Aztán beszélni kezdett. Ez már kiverte a biztosítékot. Honnan tudja, hogy angyal vagyok? Erre azért nem olyan könnyű rájönni. Nem sok angyal mászkál a földön látható alakban. Túl nehéz testet szerezni. Tudtommal rajtam kívül csak egy angyal van jelenleg ezen a bolygón. Ő is itt van a városban. Szerencsére eddig sikerült nem kereszteznünk egymás útját. Biztosan nem lenne jó vége, ha mi találkoznánk.
Nagyon kíváncsivá tett. Honnan tudja hogy angyal vagyok? Csak ez a kérdés keringett a fejemben. Egyszerűen nem tudtam, hogy mihez kezdjek ezzel. Legtöbben nem is hisznek a létezésünkben. Ha a démonokra azt mondják, hogy ritkán jönnek szembe errefelé, akkor az angyalokra szavakat sem találni. Az egész földön csak két angyal tartózkodik látható alakban. Mi nem szálldogálunk csak úgy le kedvünk szerint. - Honnan tudod, hogy angyal vagyok?... - az arcomon nem mutatkozott az a kíváncsiság, ami a szívemben. Egyszerűen megszoktam, hogy közömbös fejet kell vágnom. Érzelemmentes unalmas arcot. Ott fent nincsenek érzelmek. Mindenkinek ez az arckifejezés jut. A festményeken is így ábrázolnak minket. Aztán a hegeimet nézte. Nem jelenítettem nekik nagy dolgot. - Ezek harci sebek... elég sok van belőle... - mondom ugyancsak közömbösen. Az áruló barátom tette ezt velem és azok akiknek nem tetszett a képem. Elég pokoli helyeken jártam, hogy rábukkanjak Nash nyomára. Azt, hogy mi dolgom van az életben nem osztom meg csak úgy. Nem vagyok türelmetlen. Kétezer éve vagyok már létező. Már egyszer meghaltam. Nem félek a haláltól. A poklot már bejártam, az sem rémít meg. Az ok amiért nem beszélek sokat az az, hogy utálom a fölösleges szavakat. Amíg teljes jogú angyalka voltam nem beszéltem. Csak mióta a földre kényszerültem, azóta muszáj használnom a nyelvem. Emlékszem mennyire örültem, mikor először megszólalhattam emberi létem óta. Olyan boldog voltam.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 25, 2013 4:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
- Mindig ilyen sokat beszélsz? - Kérdezem enyhe gúnnyal a hangomban. Jelen helyzetben a nyakába mélyeszteném a fogaim, miatta kezdtem el megint a múltamon gondolkodni. De már teli vagyok, feleslegesen pedig nem pocsékolok vért. Letelepedem a fatövébe, s onnan figyelem, még sosem láttam angyalt, de nem láttam rajta semmi különlegeset, ami azonban szöget ütött a fejembe, vajon minden angyalnak ennyi hege van?
- Ha angyal vagy,miért vagy itt ? - nézek rá megint fürkésző tekintettel, persze biztos voltam benne, hogy fájó pontra tapintok, de tudnom kellett. Emberi tulajdonságaim közül ez maradt meg igazán, hogy mindent tudni akartam, de azonnal, ha nem kaptam meg a választ, akkor kicsit megharaptam az illetőt, vagy egypár órára macskává változtattam, szeretem a macskákat, különlegesek, akár csak én.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 25, 2013 3:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next

For Nemesis Addams...
Az arca kissé eltorzult. Láttam rajta, hogy fájdalmas emlékek gyötrik. Annyiszor láttam már ezt az elnyúzott tekintetet. A bosszúvágy hatalma. Sosem hittem, hogy egyszer majd én is megismerem azt a borzalmas érzést. A világ legrosszabb döntése erre adni a fejedet. Túlságosan átvisz a sötét oldalra. Magával ragad és egészen az ördög pokláig vonszol magával.
Sosem lesz többé nyugtod. Örökre a sötétoldalra fogsz tartozni. Nem tudod megváltani a bűnödet. Azt, hogy bűnösen vágysz olyasmire, ami más kárára fajul. Ez minden élőlennyel született tulajdonság, amit még Ádám és Éva teremtett elődeinktől örököltünk. Ők voltak az első bűnbe esettek és azt már csak kevesen tudják, hogy sosem jutottak a mennybe. Mivel semmit nem tudott a Petrovákról, jobb lett volna otthagynom. Viszont unatkoztam. Annak ellenére, hogy az egész életem egy óriási katyvasz, ennek ellenére minden napom halál unalmas. - Értem... - mondom békésen. Fáradt voltam. Úgy éreztem, mintha az egész életem elrontott kis szörnyetegei a vállamon csücsülnének. Leültem a közeli fa kiálló gyökerére és háttal nekidőltem a törzsének. Ledobtam a bőrdzsekimet, mert elég melegre járt az idő. Fehér selyemkönnyedségű, átlátszó felsőm kiemelte minden domborulatom, izmom. Nem földi eredetű testem, amihez még női kéz sosem ért. A karom tele volt hegekkel, ahogyan az egész testem. Csak ültem ott megfeledkezve a világról és próbáltam magamba szívni a napfényt.
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next
Vissza az elejére Go down
 

Erdős rész

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
10 / 11 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... , 9, 10, 11  Next

 Similar topics

-
» Erdőségek
» Erdőségek
» Fenyőerdők
» Fumiyuubo erdőség
» Erdőségek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Külváros-