Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 24, 2013 6:51 pm
Ugrás egy másik oldalra
Luke Ralph Adams - 12 - Vérfarkas


Luke ugyanannyi idős mint én. Amíg Atlantaban éltem addig osztálytársak is voltunk egy darabig amíg a szülei máig tisztázatlan okok miatt ki nem vették az iskolából, de ne szaladjunk ennyire előre.
Világéletében furcsa gyerek volt. Zárkózott, és alig nyílt meg valakinek, én voltam az aki azon kevesek közé tartozott akiket a barátjának mondhatott. Az apja folyamatosan elnyomásban tartotta, verte és volt, hogy napokig éheztette ami igencsak meg is látszott rajta. Őszintén szólva még én is féltem átmenni hozzájuk, de nem is ez a lényeg.
Rendszeresen kimaradozott az iskolából és úgy tűnt, hogy valamit nagyon titkol a külvilág elől és ez engem eléggé foglalkoztatott. Sokan szekálták is, hogy más volt mint mi, de én mégis többet láttam benne mint mások, ezért is volt a legjobb barátom.
Bármennyire is voltunk jó viszonyban sosem akarta elmondani a titkát, ezért idővel fel is adtam a reményt, hogy valaha is elmondja. Gyakran fordult elő, hogy az éjszaka közepén átszökött hozzám mert az apja meg akarta verni. Sajnáltam mert tehetetlen volt, ha a rendőrséghez fordult nem hittek neki, mert az apjának elég nagy befolyása volt a rendőrségnél, mivel régen ott dolgozott, de hamar kirúgták.
Egyszer viszont se szó, se beszéd, rejtélyesen eltűnt és nem is hallottam róla többet. Senki nem tudott róla többé semmit.

A többit a megalkotó fantáziájára bízom.
AVATARON: Asa Butterfield
Vissza az elejére Go down
 

Luke R. Adams

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Amy Adams
» Luke Mitchell
» Luke szobája
» Luke Meyers
» Luke Meyers

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •