A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
you and me inside that box now
† Tartózkodási hely :
♠ time and space
† Hobbi & foglalkozás :
♠ i love funerals!
† Humor :
♠ british



Delmar Adelsberger ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 04, 2016 7:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Kayla & Delmar
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
you didn't come to my funeral
[You must be registered and logged in to see this image.]

-Gondolod? – árulkodó félmosolyt villantottam. Nem is kell, hogy válaszoljon, ez inkább amolyan költői kérdés volt. Mindig is éltem-haltam a mókáért és a tréfákért. Ignotus soha nem értékelte eléggé ezt, ő a … ”minden sötét és minden megakar ölni” fajta világnézetet vallja. Nem értette meg, hogy néha mennyivel könnyebb, ha a világot egy kicsit mókásabb hellyé tesszük.
-Hinni? Én találkoztam vele! – fogalmam sincsen, hogy miért jött ebbe az országba, és miért pont egy vásár kellős közepén volt, de ott volt. – Kissé csalódott voltam, azt hittem ő teljesíti a kívánságokat, nem pedig biztonsági őröket hív az emberre. – húztam el a számat. Én csak azt kértem tőle, hogy hadd álljak bosszút mindazért, ami történt velem, a magam sajátos kis módján. Erre neki állt feljebb, mikor elmagyaráztam, hogy tulajdonképpen idősebb vagyok, mint ő. Csalódtam kissé benne, azt hittem, ha valaki, akkor a Mikulás meg fog érteni. Nem ez lenne az úgynevezett ünnep lényege?
-Nem félsz, hogy valaki ellopja? – volt szerencsém egy előadáson részt venni, ahol a személyes információk biztonságáról beszéltek. Véletlenül keveredtem ugyan oda, de egész hasznos kis tévedés volt. Megtudtam, hogy manapság a tolvajoknak be se kell törni valahova, ha lopni akarnak. Elég leülniük egy olyan számítógép elé és nyomkodni a gombokat. – Mind történetek vagyunk, a történetek pedig egyszer véget érnek. A nyughatatlan lelkek, amúgy sem halnak meg. Ott lebegnek valahol élet és halál között, nem? Mikor hal meg valaki igazán? – van erre egy szavuk, de mivel nem vagyok boszorkány, fogalmam sincs mi az. De azért tudok néhány dolgot. Visszatudnak jönni a halálból. Tehát, feltételezem, van köztes állapot a két véglet közt.
- Ugyan már, a világnak jót tett volna egy kis felforgatás! A változás nem rossz, a változás törvényszerű. Ha valami nem működik, muszáj közbe lépni. A világ nem működött, de kedvezett nektek. Tudod, a druida is boszorkány, végül is. Annyi a különbség, hogy egy druida nem titkolja, amit egy boszorkány igen. – a mágia hatalom, a hatalom lehetőség. Nem hinném, hogy olyan rosszat tett volna a világnak egy kis felfordulás. Amúgy is, miért dönthetnének pont ők arról, hogy jót tesz-e neki, vagy sem? Ennyi erővel dönthetnék róla én is, vagy akár a Mikulás is.
- Miért én kaptam a legtöbbet? Ignotus előbb szabadult, mint én, ez… kissé fáj. – Ignotus volt a felbujtó, én csak az áruló, miért nekem kellett több időt töltenem abban az átkozott sírban? Nem született valami igazságos ítélet, annyi már bizonyos. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem esik rosszul. – Nyolcszáz éves vagy, személyesen ismertél druidákat… logikus lenne. – vontam meg a vállamat. Gondolom ezért olyan idős, minden politikus. Nem láttam még egyetlen huszonéves elnököt sem, de ötven, hatvan évest már annál inkább. A korról azt mondják, hogy tapasztalattal jár, de ez nem igaz, ez egy nagy félreértés! A kor évekkel jár, nem tapasztalattal.
Nem feleltem egyből a szavaira, helyette felültem én is mellé, és a lábamat lóbálva gondolkodtam. – Elárultad a bizalmamat. Elárultad a barátságunkat. Elárultál engem, cserbenhagytál! – hétszáz év alatt sikerült ezekkel valamelyest megbirkózni, de attól még fájt. – De azt hiszed, olyan kevéssé vagy nekem fontos, hogy számít bármit is az árulásod? – pillantottam rá, de most nem mosolyogtam. – Dehogy engedném, hogy megöljenek! Dehogy állnék rajtad bosszút! – csóváltam meg a fejemet. – De… ez csak te vagy, Kayla. A többieknek veszniük kell. – ha maradtak még társai, akik benne voltak abban, ami történt velem, nos, nekik meg kell halniuk. Ez ugyanúgy igaz az úgynevezett családomra is. Nekik már hétszáz éve halottnak kéne lenniük.

i see fire ••  27 [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
THERE'S NO PLACE I'D RATHER BE
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
i'm teaching the little ones ❞
† Humor :
ancient ❞



Kayla Wraith ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Dec. 01, 2016 8:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Delmar & Kayla
hello, sweetie
[You must be registered and logged in to see this image.]
- És értesz is hozzájuk. Milyen szép párosítás! – Engem már az is meglepetésként ért, hogy amikor kiszabadultak, nem kerestek fel mindenkit, akinek köze volt a bezárásukhoz és álltak rajtuk bosszút azonnal. Sőt, ha nem lettem volna 100 százalékig biztos abban, hogy Delmar túléli a büntetést, akkor azon is csodálkoztam volna, hogy ennyi évszázad után nem fáradt el annyira, hogy teljesen feladja. Ha az kilátástalannak ítéli meg a helyzetét és feladja a reményt, abba könnyedén bele lehet halni, ám úgy tűnik, Delmar ugyanolyan stramm volt, mint régen.
- Hiszel a Mikulásban? – A mi időnkben még annyira nem volt elterjedt ez az ünnep, azóta persze ez is megváltozott. A gyerekek elképesztően lelkesek tudtak lenni, ha szóba jött a piros ruhás, nagydarab, ajándékokat osztogató öregember, de ki hibáztatná őket? Ajándékot kapni mindig jó. A csoda a mai világban is létezett, mindenki igényelte a felbukkanásukat.
- Ne aggódj, frissítgetem a memóriát, csak az elmúlt száz évet tartogatom benne. – Egy külön könyvtár kellett volna, hogyha minden egyes eseményt le szerettem volna írni, ám szerencsére eddig még senki nem támasztotta elém azt az igényt, hogy szeretne bepillantást nyerni az életem lefolyásába. Őszintén, nem is engedtem volna a kíváncsiskodásnak, maximum az előttem állót avattam volna be a titkaimba. Legyen bármi, benne mindig meg fogok bízni és szükségem lesz arra, hogy beszéljek vele. Ezért volt igazán nehéz, hogy be volt zárva. – És a családról tényleg nem kell sok mindent tárolnom. Voltak, akik meghosszabbították az életüket és úgy döntöttek, hogy soha nem akarnak meghalni, aztán valahogy mégis sikerült nekik. Nem tudtak gazdálkodni azzal az ajándékkal, amit saját maguknak adtak. – Ezért nem ütöttem én bele az orromat olyan dolgokba, amelyek miatt elveszíthettem volna a fejemet. Az üzleteléstől, bajkeveréstől fontosabb volt az, hogy továbbra is lélegezhessek: ez nem azt jelentette, hogy ne lettek volna meg a magam keresztjei, csupán tudtam, mikor és mit kell meglépnem annak érdekében, hogy jól járjak és nagyjából egészben kijöjjek a necces helyzetekből is.
- Lehet, hogy elfogult vagyok, de azt se felejtsd el, hogy nem azért kellett bezárni titeket, mert saját magunkat és az erőnket féltettük, hanem azért, mert mindenki tudta, hogy felforgatnátok a világot, ha csak egy kicsivel több hatalmat kapnátok! – A végső megoldás a teljes kiirtásuk lett volna, de azt nem hagyhattam és szerencsére volt még egy-két jobb érzésű társam, aki szintén nem a gyilkolásban látta a gyógymódot. A druidák csapata veszélyes volt és bár Delmar-nak igaza volt, a mi vezetőnk sem volt kutya, mégis… ezt a csatát valakinek muszáj volt elveszítenie.
- Ha csak rajtam múlott volna, nem töltöttél volna hétszáz évet a föld alatt. Kihoztalak volna, nem akartam, hogy ennyi ideig legyél bezárva. – Vallottam be. Egyedül mit tehettem volna? Próbálkoztam, viszont sem a természet, sem semmi és senki más nem segített nekem. – Szerinted az volt a lényeg, hogy kisfőnökké váljak? Ma már szabadúszó vagyok. – Nem voltam az a tipikus vezető alkat. Ha muszáj lett volna, akkor beleegyezek a főnökségbe vagy ha látom, hogy a többieknek kicsúszott az irányítás a kezéből, de mivel régóta nem tartoztam egyetlen kovenhez sem, így főnök sem lehettem.
- Engednéd, hogy megöljenek? Vagy félnem kellene attól, hogy te fogsz bosszút állni rajtam? – Reménykedtem a nemleges válaszban, megsajdult volna a szívem, ha Delmar-nak a halálommal kapcsolatos gondolatok jártak volna a fejében. Ennyire nem fordulhatott ki a sarkából a világ… bár ki tudja, én hogyan viselkedtem volna ilyen hosszú bezártság után.


:hug:
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
you and me inside that box now
† Tartózkodási hely :
♠ time and space
† Hobbi & foglalkozás :
♠ i love funerals!
† Humor :
♠ british



Delmar Adelsberger ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Nov. 21, 2016 6:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Kayla & Delmar
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
you didn't come to my funeral
[You must be registered and logged in to see this image.]

-Imádok meglepetéseket okozni! Nincs is rosszabb, mint egy unalmas, meglepetések nélküli élet. – csóváltam meg a fejemet. Általában én vagyok az, aki ezeket okozza. Nincs nekem bajom az emberekkel, egyszerűen csak sokkal hasznosabbak, ha azt hiszik, hogy azt csinálják, amit akarnak, miközben nekem segítenek. Az önzetlenség régen se volt divat, az önzés viszont igen. Én csak ezt használom ki.
-Finn? A Mikulás is finn. Ezek a finnek elképesztők! – a ma emberek rendkívül sok ünnepet tart meg. Mikor felfedeztem a Mikulást, valósággal megszakadt a szívem, hogy az én időmben nem jött senki sem szánnal, hogy ajándékot adjon nekem. – Neked is van? Biztos jó nagy, ha belefért nyolcszáz év. – még mindig nem tudom felfogni, hogy egy ilyen pici dolog, hogyan tudhat ennyi mindent. Varázslatnak fogom hívni. Már lemondtam arról, hogy megértsem a technikát, sokkal egyszerűbb úgy felfogni, hogy csak van és kész, mint valami csoda. Azokat sem lehet megmagyarázni. Ha meg mégis, olyankor halnak meg a csodák. – Nem? – ezt inkább kérdeztem, mint mondtam. – Az enyémek életben vannak, szóval… kitudja. Ti boszorkányok rafináltak tudtok lenni. – ezt a saját bőrömön is sikerült már megtapasztalnom. Alábecsültem a kis csapatukat, ezért pedig több száz év magány lett a jutalmam. Ha nem élnek, hogy álljak bosszút?
-Úgy mondod, mintha ti olyan mások lennétek. Mi megalománikusabb dolog, mint kiiktatni azokat, akik veszélyt jelentenek a hatalmatokra? – engem nem vezethet meg, magát becsaphatja, de engem soha! Ők épp úgy hatalmat akartak, mint mi. A mi kiesésünkkel pedig az övékké lett mind, igaz? – De igazad van, a többség tényleg nem normális. Még szerencse, hogy én tisztán látok! Te viszont elfogult vagy. – bizony, a saját fajtájával szemben. Azt hiszem, ez végül is akaratlan dolog részéről, de attól még igaz. A boszorkányok nem sokban különböznek tőlünk, ugyanúgy öltek és ölnek, ha épp arra van szükség. Ignotus is azt hitte, hogy jobb náluk. Oh, dehogy! Nem ez az igazán lényeges.
-Nekem úgy tűnik ez nem okozott neked gondot. – vontam meg a vállamat. Elvégre, amíg én a föld alá voltam temetve, ő élte az életét. Igaza van, jobb, mintha meghaltam volna. De csak annál jobb. Hétszáz évig egyedül voltam, nem láttam fényt, nem hallottam semmit, csak magamat. Nem volt olyan jó, amennyire annak hangzik. – Én feláldoztam volna őket érte. – sok minden szerepet játszott az árulásomban. Erősebb akartam lenni, megakartam menekülni, és levetni magamról a sok buta szabályt. Az úgynevezett családom egyenesen utálta a gondolatát is annak, hogy én egy boszorkánnyal találkozom. Elejét vettem volna annak, hogy tegyenek is ez ellen valamit.
-Hogy aztán a nyakamra küldj valakit? – nem hinném, hogy ő küldte a többit. Valószínűleg nem csak ő tud arról, hogy a fajom ismételten él és virul. – Na és… mi vagy te most? A kisfőnök, a nagyfőnök, az… Ősmágus, talán? – nyolcszáz éves, ugyan nem vagyok bennfentes a köreikben, de nem hinném, hogy sok nyolcszáz éves boszorkány rohangálna a világban. – Mi a következő lépés? Elvégre… én és a társaim, legalábbis a többségük biztosan neheztel rátok. Hogy állunk, Kayla? Ugyanott, csak hétszáz évvel később? – elvégre, a helyzet változatlan, nemde? Csak az idő változott. Ha akkor nem árulta el őket, most miért tenné?

i see fire ••  27 [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
THERE'S NO PLACE I'D RATHER BE
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
i'm teaching the little ones ❞
† Humor :
ancient ❞



Kayla Wraith ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Nov. 19, 2016 5:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Delmar & Kayla
hello, sweetie
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, hogy néha még engem is megleptél. – Hajlamos voltam naivan azt hinni, hogy ismerem őt, sőt, még inkább, hogy teljesen kiismertem, aztán szépen lassan rájöttem, hogy vannak emberek, akik működése felfoghatatlan egy átlagos személy számára. Máshogy működött az agyuk, különlegesek voltak, legyen szó rossz vagy jó értelemben vett különlegességről… én a legkiváltságosabb esetben is csak egy töredékét tanulhattam volna meg azoknak a képességeknek, amelyekkel Delmar veleszületetten félrevezette az embereket.
- Finn. A Nokia finn, de teljesen mindegy. És igen, a telefonok általában kódot kérnek, mindenki ezekben a kis készülékekben tárolja az életét. Szerezz be egy sajátot! – Legyintettem egyet, nem ez volt a lényeg, csak minden annyira furcsa volt: visszatér és már nem abban a világban éltünk, ahol elkezdtük, hanem évszázadokkal később társalogtunk viszonylag jelentéktelen dolgokról. Visszatekintve gyorsan elrepültek az évek. Túl gyorsan, anélkül, hogy bármi komoly, maradandó történt volna velem. Mondhatni, Delmar volt az egyetlen, aki anélkül hatással volt rám és akire attól függetlenül is figyeltem, hogy nem volt szorosan mellettem. – Nem mindenki volt olyan szerencsés, mint én. Komolyan azt hiszed, hogy a szüleim vagy a régi társaim még életben vannak? – Bolondság volt a részéről, ha ebben a hitben élt. Egyedül nekem és nekik jutott a kiváltság, hogy találkozzunk ebben a régen még távoli, elérhetetlen jövőnek tűnő valóságban, a többieknek elképzelésük sem volt arról, hogy én egyszer olyan varázslathoz fogok nyúlni, ami biztosítja a hosszú távú túlélést. Mióta a druidák felébredtek biztosan forognak a sírjukban vagy üvöltenek a túlvilágon, amiért keresztülhúztam az örökkévalóságra kalibrált terveiket.
- Anyád nem volt normális. És a druidák nagy többsége sem. Már régen is meg akartam kérdezni, hogy nálatok a megalománia felvételi követelmény volt? – Csúszott ki a számon sóhajtva. Mesélt róla, arról, hogy mit csinált, amikor ő még kicsi volt és semmi sem változtathatta meg a véleményemet, miszerint egy anyának a gyerekét kell előtérbe helyeznie minden körülmények között, nem pedig egy szekrénybe bezárni, mert éppen zavaró tényezővé vált. A többiek pedig… külön történet, megérdemeltek volna egy szép, vaskos könyvet.
- Ismersz, én sem vagyok oda annyira a szabályokért, hogy tűzön-vízen átszaladjak azért, hogy betarthassam őket. – Meglóbáltam a lábaimat, kezdtek zsibbadni attól, hogy csak csüngtek a semmibe. Nem tehettem róla, aprónak születtem, akár tériszonyom is lehetett volna a korlát magasságában. Szerencse, hogy nagyot tudtam ugrani, a felfelé út nem volt bökkenős. – Ha el tudnám képzelni nélküled az életemet, most itt lennék? – Kérdeztem szintén olyan módon, ahogy ő tette fel a saját kérdését. Persze, idejöttem volna, ha nem lenne fontos nekem, miközben tudtam, hogy a küldöncömet feldarabolta és valószínűleg haragszik rám… talán nem látszik, de ennyire nem vagyok ostoba. – Szegényes világ lett volna, ha csak mi ketten maradtunk volna benne. – Én szerettem a társaimat, ezért nem akartam őket elárulni. Ugyanakkor Delmar jelentette nekem a legtöbbet, így őt sem hagyhattam meghalni… két tűz közé kerültem és amennyire nem akartam egyedül maradni, éppen annyira jól sikerült mégis kiharcolnom az egyedüllétet. – De nem bántam volna. Aláírom, elárultalak, viszont azt már nem láthattad, hogy elmentem hozzád. Nem tudtam pontosan, hová zártak be és ha sokáig is tartott, de megtaláltalak. Csak semmit sem tudtam tenni. – Vallottam be és ugyan egy ideig képes voltam tartani a tekintetét, kellett egy másodperc, hogy feltöltsem magam, ezért elfordultam és a sötét víztükröt kezdtem el bámulni. – Nem voltam elég erős és amikor elkezdtem győzködni Ayana-t, hogy segítsen, megfenyegetett, hogy feldob a többieknek. – Elhallgattam, nem voltam büszke arra, hogy megöltem a lányt. Nem szerettem bepiszkítani a kezemet, főleg nem a barátaim, hozzátartozóim, szövetségeseim vérével, mert ahhoz még a bűntudat is kapcsolódik a tényen kívül, hogy gyilkos vagyok. – Nem tehettem mást, mint kivártam.


:hug:
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
you and me inside that box now
† Tartózkodási hely :
♠ time and space
† Hobbi & foglalkozás :
♠ i love funerals!
† Humor :
♠ british



Delmar Adelsberger ÍRTA A POSZTOT
Szer. Nov. 09, 2016 9:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Kayla & Delmar
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
you didn't come to my funeral
[You must be registered and logged in to see this image.]

-Tényleg butaság lenne, igaz? – kérdeztem vissza, igazat adva neki. Elvégre, túl nagy falat lennék neki. Viszont, az is igaz, hogy amíg én koporsóban voltam, ő nekiállhatott gyakorolni. Kitudja, hogy az elmúlt évszázadokban mi minden csinált. A boszorkányokból nagyon sok mindent ki tudok nézni. Veszélyes egy népség, akikért nem különösebben rajongok. – De figyelek rád! Csak semmi próbálkozás, kisasszony! – a mutatóujjammal és a középső ujjammal a szemeimre mutattam, majd az övéire. A figyelmem nem fog lankadni. Ha valamit megtanultam a koporsóban eltöltött időből, az nem más, mint az óvatosság. Az ember nem tudhatja, hogy ki fogja hátba szúrni. Megoldás, ha senkinek nem ad rá lehetőséget.
-Nokiának hívták. Fura egy név, biztos japán. Megnyomtam a gombot rajta, de… kódot kért. – még dolgozom rajta, hogy miként fejtsem meg. Azt írta, csak három próbálkozásom van. Ha tudtam volna, hogy ez ilyen bonyolult, megpróbálom életben tartani azt, akitől elvettem. Lehet keresnem kéne egy új telefont, csak most a tulajdonost is életben tartom, hogy megmondja azt a fránya kódot.  – Na és… csak úgy hívjalak fel? Mi van, ha … valamelyik társad veszi fel? Vagy… a szüleid! Egyáltalán, hogy kell felhívni bárkit is? – próbáltam figyelni az embereket ezeknek az érdekes eszközöknek a használata közben, de én hiába nyomogatom a képernyőt, nem történik semmi érdemleges. Fogalmam sincsen, hogy ők miként nyomogatják, hogy mégis működjön. Láttam az újságban, hogy már mindenféle tanfolyam van, keresnem kell egy telefonkezelő tanfolyamot. Vagy egy idős nénit, az idős nénik ebben a korban meglepően segítőkészek. És könnyű tőlük elvenni a telefont. – Négy évig, anyám mindig azt mondta, mikor jött hozzá valaki, hogy: „halkan, levegőt se vegyél!”. Szerintem ő még soha nem próbálta ezt ki, rájött volna, hogy lehetetlenség nem levegőt venni. – akkoriban tehát sokat gyakoroltam ezt, és egyetlen egyszer sem tűnt fel senkinek az, hogy én a szekrényben voltam elbújtatva, míg anyám és a vendége… játszottak.
-Ez nem is … oké, van benne valami. – vontam meg a vállamat, miután felháborodottan kezdtem bele a mondatba. – Na de Kayla! Ha minden szabályt betartasz, minden jóból kimaradsz! Ha betartottam volna a szabályokat, mi ketten – lóbáltam a mutatóujjamat kettőnk között – soha nem is beszéltünk volna! Eltudnád képzelni nélkülem az életedet? – költői kérdés volt persze, nem vártam rá választ, de azért egy „nem”-ben reménykedem. – A családom pedig… tudod, megkedveltem őket, amíg be voltam zárva. El se tudod hinni, hogy mennyire hiányzott Ignotus hűvös, érzelemmentes ábrázata. Na és Alaska! Oh, a drága Alaska… úgy fest, hogy szegénynek nem jött össze a távkapcsolat. – csóváltam meg lemondóan a fejemet. Jót szórakoztam rajtuk. Régen úgy néztem rájuk, mint… akadályra. Most inkább eszköznek látom őket, akik egyfolytában olyan képet vágnak, mintha vizelési problémáik lennének. – Te pedig… ha én az egyetlen druida lettem volna, te az egyetlen boszorkánnyá válhattál volna. – kilépett volna a lány bandájából és szólkarrierbe kezdhetett volna. Pont úgy, mint az a fiú, aki kilépett a bandájából. Ennyit tudtam felfogni abból a szinte már fülsértő csacsogásból, amit a múltkor mellettem ülő lány csoport adott ki magából.
-Nem. – lógattam az orromat. – Jobb volt bezárva, mint holtan. – mondtam a földet bámulva. A fenébe, ezzel most jól megfogott! A kérdését hallva viszont ráncolni kezdtem a homlokomat. Kissé más kérdésre számítottam.
-Ignotus barátnőjéből felvágottat csináltak, úgyhogy elkezdődött a kis bosszúhadjárata. Nektek ez nem tetszett, nekem se, alkut ajánlottam, és ti elárultatok. – dióhéjban ennyi történt. – Tudod, sokat gondolkodtam azon, hogy miért csináltad. Először azt hittem ez egy trükk. Hogy majd jössz és kiszabadítasz. Aztán, úgy… tíz év után elkezdtem gyanakodni. Mi van, ha mégsem jön? De hát az nem lehet, nem árulna el engem! Nem, nem, esélytelen, nem árulna el, biztosan nem, nem, soha! – sokáig győzködtem magamat. Főleg hangosan, féltem, hogy beleőrülnék a csendbe. – Aztán, úgy száz év után, már nem vártam rád. Kitudja miért tetted. Talán ez volt végig a terv. Talán… féltél, hogy ritka fajjá avanzsáltok. Megjegyzem, ebben az esetben jól érezted. – egészen addig nem volt olyan mélyreható gyűlölet bennem a faja iránt, amíg el nem árultak. Addig csak azt akartam, hogy féljenek tőlem és eszükbe se legyen ellenkezni. – Na de, ha ez mind megtervezett volt, akkor miért élek még? Tudod, hogy utálom a befejezéseket. Ha tudtál róla, miért nem szóltál? – annyi kérdés. Kívülről tudom őket, hétszáz éven át ismételgettem magamban ezeket. Ez a baj a kérdésekkel. Ha egyre nem kapsz választ, újabbak születnek.  

i see fire ••  27 [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
THERE'S NO PLACE I'D RATHER BE
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
i'm teaching the little ones ❞
† Humor :
ancient ❞



Kayla Wraith ÍRTA A POSZTOT
Szer. Nov. 02, 2016 5:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Delmar & Kayla
hello, sweetie
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Én nem vagyok jó a manipulációban, miért pont rajtad, a mesteren kezdenék el gyakorolni? Butaság lenne. – Azt be kellett látni, hogy ő nagyon értett az emberek félrevezetéséhez, igazán sokat tanulhattam volna tőle, ha bennem is meglett volna az erre való hajlam. Az idő folyamán kiderült, hogy bennem is lappang valami hasonló képesség és biztos voltam benne, hogy Delmar azt hiszi, őt is félrevezettem, pedig… nem. Vagyis nem teljesen. Részletkérdés.
- Akkor, ha kántálni támad kedved, csak hívj fel. A telefonhoz már volt szerencséd, ugye? – Egyébként is sokat tudott beszélni, elképzelésem sem volt arról, mit művelhet egy olyan készülékkel a birtokában, ami szinte megszünteti a távolságot két vagy több személy között. De hát erről szól a modern világ, minél közelebb, egyben távolabb kerülünk egymástól. – Sajnos nem vagy benne a tananyagban, úgyhogy nem kivételezhetek veled. Pedig bele sem merek gondolni, mennyi ideig tartott kifejleszteni a levegővisszatartási képességedet. – Szerettem tanítani, átadni a tudásomat és reménykedni abban, hogyha már ilyen hosszú életem van, akkor ha csak egy kis darabját is, de tartalmasan és érdemlegesen tölthetem. Nem terveztem mentorkodni és hasonlók, egyszerűen jött és élveztem, hogy ezt csinálhatom. Talán kompenzáltam, ebbe nem igazán akartam belegondolni.
- A hátsó szándék a második neved, előttem nem kell azon gondolkoznod, hogy tudnál félrevezetni. – Ismertem őt, mint a tenyeremet, vagyis évszázadokkal ezelőtt így volt és abban a hitben éltem, hogy nem tompultak a róla való ismereteim. Mégis mennyi mindenben változhatott volna egy kősírba bezárva? Maximum az agyára mehetett az egyedüllét, más nem igazán jutott eszembe. – Te csak jól jártál volna, ha a többiek meghalnak. Egyedüli druidaként senkire sem kellett volna hallgatnod és valljuk be, neked problémáid vannak a szabálykövetéssel. Meg úgy magukkal az emberekkel is. – Nem szerette a társait és hazudtam volna, ha azt mondom, hogy nem tudom megérteni, mert a druidák nagy része felettébb idegesítő tudott lenni. Sőt, jobban belegondolva én is hasonló cipőben jártam, megpróbáltam eltéríteni a sajátjaimat az eredeti terveiktől, ami sikerült is, aztán elég rosszul érezhettem magam miatta… ám azóta a többiek halottak, egyedül én viseltem a druidák bezárásának terhét, nekem kellett Delmar-al is szembenéznem. De hát ezért maradtam életben.
- Ne legyél velem gonosz és igazságtalan. – Keresztbe fontam a karjaimat a mellkasom előtt. A saját sötétségem nem ellene irányult, sőt, szinte csak az ő érdekeit vettem figyelembe akkor, amikor segítettem bezárni. – Jobb volt bezárva lenni, mint meghalni vagy tévedek? – Kérdeztem őszinte választ várva. Ő sem akart meghalni, én sem szerettem volna holtan látni, itt már csak az önérzet kalimpált a kezeivel, annak a fránya kisördöge nem hagyta őt nyugodni. Viszont a kérdésére nem válaszoltam, megadtam neki a lehetőséget, hogy a következő körben feltegye, erről szólt a játék.
- Arra vagyok kíváncsi, mit gondolsz arról, ami történt és amiért történt. A bezárásodról, hogy miért csináltam és hasonlók. – Fontos volt számomra, milyen kép él a fejében, mindig is szerettem tisztában lenni azzal, mit gondolnak mások. Az pedig csak a hab volt a tortán, hogy ő maga is fontos volt nekem.


:hug:
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
you and me inside that box now
† Tartózkodási hely :
♠ time and space
† Hobbi & foglalkozás :
♠ i love funerals!
† Humor :
♠ british



Delmar Adelsberger ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 23, 2016 8:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Kayla & Delmar
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
you didn't come to my funeral
[You must be registered and logged in to see this image.]

Gyerekként féltem a sötétben. Anyám mindig a szekrénybe zárt, mikor jött hozzá egy vendég. Biztos nem akarta, hogy lássam, mit is csinálnak. Ha kicsit okosabb lett volna, talán eszébe jut, hogy nem süket a gyereke. Ő mondta mindig azt, hogy nem kell félni a sötéttől, mert nélküle fény sem lenne. Okos nő volt, a maga módján. – Nem, a fejemet nem. De a kezemet igen! – ha tévednék, csak a kezem bánná, anélkül tudnék élni, na de a fejem nélkül? Anélkül kissé nehézkes lenne a dolog. – Engem nem manipulálhatsz, én… én manipulálok másokat! Bizony! – bólogattam, hogy jobban megerősítsem a szavaimat. Korábban kell felkelnie, ha engem átakar verni. Annak a dörzsölt öreghölgynek sem sikerült, aki a parkban pénzt kért tőlem. Régen nem volt divat, hogy ilyen nyíltan pénzt kérjünk, nem is értem, hogy miként terjedt el ez a szokás.
Lekántálnálak benneteket. Én vagyok a kántálás királya. – ami azt illeti, nem hazudok, tényleg nagyon jól kántálok. Ha én valamit sokszor elmondok egymás után, ahogy repül az idő, nem lesz érthetetlen, nem változik meg a szó jelentése. Megtanultam, hogy miként kell úgy beszélni, hogy ne nyáladzak közben. Néhány embernek megtanítanám, szörnyű nézni, ahogy egyesek még beszéd közben is köpködnek. – Na és… tanítasz rólam valamit? Mondjuk… hogy milyen megnyerő példánya vagyok a fajomnak? Tudtad, hogy én tudom a legtovább visszatartani a levegőt közülünk? – Ignotus meg sem próbálta, mikor kihívtam őt. Nem is értem, hogy miért volt ennyire karót nyelt. Akkor még talán lehetett arra fogni, hogy friss volt a szerelme halála. Na de most? Volt ideje továbblépni. Mármint, képletesen, felteszem nem egy ugrálóvárba volt bezárva.
Hogy mi? Úgy ismersz engem, mint akinek hátsó szándékai vannak? Hát tudd, hogy tévedsz! Én csak… ne nézz így, mert tévedsz! – próbáltam szigorúan csóválni a fejemet, aztán megadóan felsóhajtottam. – Jó, talán meglehet, hogy a többiek halála hasznos lett volna rám nézve. Ez nem jelenti azt, hogy én ezt akartam volna. – vontam meg a vállamat ártatlanul. – Na jó, talán eljátszottam a gondolattal! Most örülsz? – abba kéne hagynia ezt a nézést. Szörnyen ijesztő, mikor ilyen komoly arcot vág. Az ő kerek arcával és fura orrával ez ijesztő.
Hát… ha nem veszünk róla tudomást, nincs is sötétség, igaz? Elég okos vagy, hogy megtaláld a módját, miként könnyíts a lelkiismereteden. De ne szállj el magadtól, én okosabb vagyok, mint te! – a végén még azt hinné, hogy ő itt a legokosabb. Fenéket, én vagyok az. Talán a múlt nem engem igazol, de… az okosak is néha tévednek. – Igen, de azok a könyvek nagyon vastagok, és sok van belőlük. Használtam azt a bigyót, vagyis… más használta, én pedig néztem. Én is akarok egy olyan bigyót. – ahogy láttam, nagyon sok mindenre lehet használni. Az emberek beszélnek egymással rajta keresztül, meg olvasnak rajta, sőt, ha jól láttam, valami játék is volt rajta. Mindig is bolondultam a játékokért.
Mi baja van mindenkinek a pudinggal és a halrudacskával? – ráztam meg értetlenül a fejemet. Már Alaska-tól is megkaptam azt, hogy fura az ízlésem. Sőt, a pincérnő is úgy nézett rám a múltkor, mintha először látna embert halrudacskát és pudingot enni. Na jó, talán tényleg először látott.
Alsónadrágot is veszek, pedig tudom, hogy egyszer lefogom venni. – vontam meg a vállamat. Bizony, elmagyarázta az a kedves nő, hogy manapság az emberek hordanak alsónadrágot és jobb esetben naponta cserélik azt. – Honnan tudtad, hogy elfogom hagyni? Az a válasz, hogy „tudtam, mert te nagyon okos és kreatív vagy” nem elfogadható, csakhogy tudd! – a hízelgéssel most nem fog semmire se menni. – Na jó, halljam a kérdésed! – tárom szét a karomat. Szabályosan fogok játszani, és most ő jön. Habár szabályokat nem fektettünk le.

i see fire ••  27 [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
THERE'S NO PLACE I'D RATHER BE
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
i'm teaching the little ones ❞
† Humor :
ancient ❞



Kayla Wraith ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 22, 2016 11:47 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Delmar & Kayla
hello, sweetie
[You must be registered and logged in to see this image.]
Elmosolyodtam, amikor sikerült arra a megállapításra jutnom, hogy a bezártság miatt fellépő oxigénhiányt minden bizonnyal nagy hatással volt az agyára. Sebaj, én elviseltem, sőt, a jókedvemet is feljebb tornázták a szavai és a viselkedése. Biztos voltam benne, hogy sok száz év elteltével is ilyen hatással lesz rám, meg sem kellett volna lepődnöm. – Átlátsz rajtam? Tényleg? A fejedet tennéd rá? – Nem voltam titokzatos, érdekes személy, csak próbáltam úgy tenni, mintha lenne bennem valami különleges. Néha sikerült, néha nem és ami azt illeti, eléggé berozsdásodtam, jó ideje lemondtam már a játszmákról.
- Ha szeretnél beülni közénk, miközben kántálunk, akkor várunk szeretettel. – Vicceltem, kettőnk közül az ő fajtája volt a kántálós típus. Ránk tényleg sokkal jobban illett az általa is használt lánybanda kifejezés, vérszerződéssel, testvéri kötelékkel és minden egyébbel. Nem volt mit ferdíteni az igazságon, ők voltak a családom és a család olyan dolgokra veszi rá az embert a nagyobb jó, de legalábbis az ideiglenes egység ígéretével, amelyeket normális esetben nem tenne meg. Ilyen volt számomra az, hogy engedtem Delmart bezárni abba a sírba. Még ha ez a jobbik verzió volt, akkor is.
- Ne hidd azt, hogy ellened irányult az egész. A boszorkányok kollektíve akartak lakat alatt látni titeket, legfőképp azokat, akik telhetetlenek voltak és minden hatalmat maguknak szerettek volna. Ezek között a személyek között te bőven elöl jártál, Delmar. – Nem tagadhattam, mindig is éltette az erő és a hatalom, nem Ignotus volt az egyetlen, akiknek nem voltak tiszták a szándékai. Tökéletesen látszott, merre ment volna a történet, ha valaki nem húzza meg a határokat. Ezzel nem menthettem fel magam a bűnöm alól, mégis, próbáltam a számomra jobb oldalát nézni a mesének. Megtehettem volna, hogy az ő érdekei felé sem nézek, de a szívem nem hagyta meghalni, biztosan belehaltam volna én is a veszteségbe.
- Semmilyen gonoszság nincs bennem, nemhogy hétszáz évnyi. Úgy ismersz, mint aki képes lenne elviselni annyi sötétséget? – A feltételezés is sértő volt… vagy mégis, gonosz lennék? Sosem éreztem magam annak, legfeljebb kissé igazságtalannak, rossz döntéshozónak, buta kislánynak, ám ördöginek? – Talán a könyvekből tettél szert arra a tudásra, amivel megállapítottad, milyen rossz vagyok? – Tetszett, örültem annak, hogy kezdte felfedezni a mai világot, hogy nem őrült bele teljesen a bezártságba és nem tette tönkre az igazi sötétség. Ülhetne egy fotelban és nézhetne maga elé, hogy mit keres ebben a korban és hogy nem tud magával mit kezdeni, de ő feltalálta magát.
- Az ízlésed érdekes irányba alakult. Puding és halrudacska? Végülis te tudod, ami csak jólesik. – Húztam meg a vállamat. Rajtam nem múljon, ebbe aztán nem fogok belekötni. Sokkal jobban érdekelt a kérdése, bár azt már eleve haladásnak és jó kezdésnek könyveltem el, hogy egyáltalán szóba állt velem. Az apró sértéseket megérdemeltem, ezen nem fog múlni az ügyünk.
- Miért kaptál volna saját sírt, amikor tudtam, hogy úgyis el fogod hagyni? – Kérdeztem vissza, aztán egy mélyebb, kissé tovább tartó lélegzetvétel után folytattam. – A többiek bíztak abban, hogy örökké a föld alatt lesztek, de én nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig fog tartani a száműzetésetek. Legalábbis a tiéd nem. – Vallottam be egyszerűen.


:hug:
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
you and me inside that box now
† Tartózkodási hely :
♠ time and space
† Hobbi & foglalkozás :
♠ i love funerals!
† Humor :
♠ british



Delmar Adelsberger ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 11, 2016 7:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Kayla & Delmar
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
you didn't come to my funeral
[You must be registered and logged in to see this image.]

Akarom? Nem, én nem akarom. Mármint… ha akarod, akarhatom, de nem tudom, hogy akarom-e. – vontam meg a vállamat a végén, mikor már én magam sem tudtam, hogy hol is tartok. – Próbálsz belemászni a fejembe, de nem fog menni!  Átlátok rajtad! – ráztam a mutató ujjamat. Volt időm gondolkodni néhány játék között, amit magammal folytattam a koporsóban. – Tanítasz? Van valami… tanulókörötök? Imádom a tanulóköröket, hol lehet belépni? – persze, nem lépnék be. Szeretem a tanulóköröket, de nem a boszorkányokból állót. El sem tudom képzelni, hogy miféléket taníthat. Biztosan a hátbaszúrást, abban nagyon jó! Én több mindent tudnék tanítani. Király lennék a tanításban.
Hát… ami azt illeti… hétszáz évre egy koporsóba zártál a lánybandáddal. Ez elég gonosz. Ki tudja mióta tervezgettétek a dolgot. Félre ne érts, nagyon okos ötlet volt téged felhasználni ellenem, gratulálok, de… nem szeretem a sötétséget. – már pedig abban éltem jó ideig, így kénytelen voltam hozzászokni. Emlékszem mennyire fájt a szemem, mikor kiszabadultam és fényt láttam. – Hétszáz évnyi gonoszság van benned, Kayla! – csóváltam meg a fejemet. Először dühöngtem, próbáltam kiszabadulni, aztán rájöttem, hogy nem fog menni. Majdnem megőrültem, közel álltam hozzá, de sikerült épelmével kihúznom, amíg ki nem szabadultam. Bármi is lesz, én nem fogok oda visszamenni, ezt a kis boszorkány barátai is megtudják majd.
Hát, rosszabbak nem lehetnek, mint régen voltak. – vontam meg a vállamat. Ezzel persze rá és a kis vándorcirkusz kovenjére céloztam. – Voltam könyvtárban, sőt, használtam azt a… kinyithatós kis kézi tudástárat. Elképesztő, hogy milyen sok tudás fér egy ilyen pici dologban el. – Vivienne használta, nem én, de ez már részletkérdés. Meg sem próbálom érteni, hogy miként működhet, már a nevére sem emlékszem annak a kütyünek.
Szóval beismered! – csaptam össze a tenyerem,  majd kissé értetlenül néztem rá. – Miért ne lehetne izgalmas? Nem voltál ott, honnan tudhatnád? – azt hiszi, hogy csak mert bezárt, nem lehetett elütni az időt izgalmasan? Igaza van. De eszeveszettül izgalmas és érdekfeszítő beszélgetéseket folytattam a másik énemmel. Ő volt a társam a sötétben, az egyetlen ember, aki meghallgatott, és mivel ő én vagyok, ezért néha még válaszolt is, már, ha éppen nem sértettem meg valamivel. Fura, hogy mennyire könnyen képes volt megsértődni dolgokon.
A mélytengeri koporsó szürkeféle sötét. – dünnyögtem kissé sértődötten. Csak azért nem akart játszani, mert nem találta volna ki. Tudom én, hogy mire megy ki a játék! – Kérek hozzá halrudacskát is. – a puding nem az igazi anélkül. Nem is értem, hogy Alaska miért nem kóstolta meg. Biztos fél, hogy nem tudna betelni vele. – Meg névtáblát is! – egyrészt, nem kell attól tartanom, hogy elfelejtem a nevem, másrészt pedig megspórolhatok több, mint ötmásodpercet, amit bemutatkozással töltenék el. Már, ha bemutatkozom, felvilágosított erről egy deszkás srác, bizonyos Nagyszerszám. Fogalmam sincsen, hogy miért ez a neve. Én a Galaxis Mindenható Császárát választottam volna a helyében.
Jó, legyen! Legyőzlek az általad választott játékban! – már, ha lehet győzni benne. Ha nem, akkor is találni fogok rá egy módot. – Mivel én voltam koporsóban, engem illet a kezdés joga. Az első kérdésem… miért nem kaptam saját sírt? Egy olyat, amire rá van írva, hogy Delmar, aki örökre a szívünkben él és a többi. – mikor kiszabadultam, kissé fájt, hogy egy katakombában vagyok. Azt hittem, hogy legalább kicsit megerőltették magukat és készítettek nekem egy saját sírt.

i see fire ••  27 [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
THERE'S NO PLACE I'D RATHER BE
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
i'm teaching the little ones ❞
† Humor :
ancient ❞



Kayla Wraith ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 09, 2016 5:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Delmar & Kayla
hello, sweetie
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Miért akarod mindenáron, hogy bármit is tovább örökítsek vagy azt bökjem ki, hogy vannak leszármazottaim? – Összeszűkültek a szemeim, nem mintha túlságosan komolyan vettem volna a témát. Elkezdhettem volna beszélni arról, hogy ne aggódjon, nekem is volt férjem és gyerekem, de mivel az már a régi múlt része volt, inkább hanyagoltam. Mi értelme lett volna beszélni róla? A tagadás sem jó ötlet, nem akartam elbagatellizálni a dolgot, elvégre meghaltak, elveszítettem őket, ám jelenleg nem tartottunk ott a beszélgetésben, hogy ezt közöljem Delmar-al. – Ott még nem tartunk, hogy kipusztuljunk, ne kezdj el máris könnyeket hullajtani értünk. Sőt, képzeld, amikor úgy tartja kedvem, akkor fiatal boszorkányokat tanítgatok. Megnyugodtál? – Bevallom, tanárnak nem voltam a legjobb, legalábbis az első időkben nem, azóta nagyjából belejöttem, mint kiskutya az ugatásba. Igazából jól is esett átadni a tudásom egy részét azoknak, akik keresték az útjukat, nem tudták, mihez kezdjenek magukkal. Nem mintha követendő példával álltam volna elő, leginkább elhallgattam a múltbeli tetteimet és próbáltam a jó irányba terelgetni a keresgélőket. Azért csak próbáltam, mert én maga sem tudtam, mi is a jó irány.
- Mikor volt az csapba, amikor csak mi ketten voltunk? Ennyire te sem hiheted, hogy gonosz vagyok. – Nem voltam az, tényleg nem. Semmi más nem lebegett a szemem előtt akkoriban, minthogy védjem őt: nekem nem volt szükségem a társaim erejére, normális, átlagos életet akartam, amibe nem fért bele az, hogy Delmar meghaljon. A társaim, akit családomnak tekintettem, ölésre készültek, egyetlen druidának sem terveztek kegyelmezni. Ők azóta meghaltak, én pedig akár azt is mondhatjuk, hogy rendesen kivártam az időt, ami az ötletemmel járt kéz a kézben. Volt időm átgondolni néhány dolgot, de a tetteimet nem másítottam volna meg semmi pénzért, létezésért, hatalomért.
- Az emberek is mások lettek, majd meglátod, ha kicsit többet megkaparintasz a világból, mint pár napnyi tudás. – Fel sem vettem a célzását, fel voltam készülve az ehhez hasonló megjegyzésekre. Igaza volt, teljesen jogos volt minden szava és talán a szívének is könnyebb lesz, ha kiadja magából, amit évszázadokig nem tudott. A vélemény megtartása megbetegíti az embert, csoda, hogy nem őrült meg teljesen annyi bezártság után. Az én első utam biztosan a diliházba vezetett volna, nem hiszem, hogy elég erős lettem volna az ép ésszel való túléléshez.
- Mit vártál, mi mást szeretnék tudni? Azt, hogy vagy? Lenne értelme megkérdezni? A múltad nincs olyan izgalmas, mint amilyen a jövőd lehet. – Ismét szívesen feltettem volna a kérdés, mi értelme az elmúlton rágódni, de ebbe inkább nem mentem bele. – Puding? Meghívlak egyre, ha nem használod többé a tutkó szót. Repülőmodellt is kapsz, ha megígéred, hogy nem defektes kamaszok között kezded el a szocializációdat. – Megforgattam a szemeimet. Kihozta belőlem, hogy ezt tegyem. – A kapcsolatunk alapját a kedvenc színed fogja képezni? Miért nem játszunk inkább kérdezz-feleleket? Sokkal érdekesebb lenne. – Elfordultam tőle, a hídhoz sétáltam és egy lendülettel felültem a korlátjára.


:hug:
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
you and me inside that box now
† Tartózkodási hely :
♠ time and space
† Hobbi & foglalkozás :
♠ i love funerals!
† Humor :
♠ british



Delmar Adelsberger ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 25, 2016 9:20 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Kayla & Delmar
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
you didn't come to my funeral
[You must be registered and logged in to see this image.]

Szerencsére? A halottat még megértem, de, hogy ükszőlő se? Nálatok nem pont, hogy tovább kéne örökíteni a géneket? Vigyázz, mert kifogtok halni! Milyen gyönyörű világban élnénk, ha nem lennének boszorkányok… hm, belegondolni is fáj. – persze, csak megjátszott sajnálkozás volt ez részemről. Mióta évszázadokra bezártak abba a koporsóba, igen erősen megváltozott a véleményem. Egészen addig nem utáltam őket annyira, mint Ignotus, vagy épp a többiek. Megöltek közülünk párat, de… na és? Mi is közülük. Leginkább Ignotus miatt. Azonban az, amit tettek velem, annak ellenére, hogy én segítettem nekik… fáj. Még akkor is, ha a helyükben én is ezt teszem. De csak a saját helyemben lehetek.
A csak te és én is lehet csapda! – emelem fel a mutatóujjamat, emlékeztetve, hogy pár évszázaddal ezelőtt is így volt. Mégis, egy koporsóban ébredtem évszázadokon át, míg ő… kitudja mit csinált. – Nem szeretsz állni? Helyes, akkor állj csak! – bólogattam. Ennyit megérdemlek. Mondhatni, ez a minimum. Én sem szeretek feküdni, de egy koporsóban nem igazán volt más lehetőségem.
Igaza volt, felesleges lett volna visszakérdeznie. Szívesen meséltem volna arról, hogy milyenek voltak a sötétben töltött napok. Az elsők, mikor azt hittem, hogy ez csak a terv résez és majd eljönnek értem. Az azutániak, mikor körvonalazódott a fejemben az árulások. És minden azutáni, amit magammal beszélgetve töltöttem, hogy ne örüljek bele a már túlzottan is kínos csendbe. – Szeretem a gyertyákat. – nem kell őket azzal a billegő kapcsolóval szabályozni. Csak meggyújtod és égnek, aztán maguktól el is alszanak egy idő után. Ráadásul a gyertyát lehet fegyvernek is használni. Az a fura körtealakú izé silány fegyver lenne. – A dolgok változnak, nem az emberek. – vontam meg a vállamat. – Az igazságtalanságot eddig sem vették észre. Khm. – köhögtem egyet véletlenül, persze. Eszem ágában sem volt arra célozni, hogy mit tettek velem, teljesen igazságtalanmódon. Nem hát, én nem olyan vagyok! – De az ágyak! Azok a rúgok! Az ágymesterek értik a dolgukat. – van lakatosmester, van kovácsmester, van.. boszorkánymester, biztos van ágymester is. Ez lenne a logikus. Habár van már tapasztalatom azzal, hogy manapság a logika nem annyira mérvadó, mint anno.
Miért ne lennék? – ráncoltam értetlenül a homlokomat. – Ignotus csak Ignotus. Belehalna, ha a barátnője után engem is elvesztene. – amennyit gondolt rám… talán a fele sem volt annak, amit bevallott. Biztos nagyon szeretne holtan látni, csak hát a halálom nem segítené a kissé idejemúlt ügyét. Mindünket bezárták, kétlem, hogy maradt olyan, aki még harcolni akarna. Azaz… remélem fognak, úgy egyszerűbb dolgom lesz.
Nem béna! Te vagy a béna! Fogd be! – az eladó is azt mondta, hogy király. Nem is értem, hogy miért nem vette senki. Sokan voltak abban a boltba, de csak én vettem csokornyakkendőt. Fura, az emberek úgy látszik elfelejtettek öltözködni. Nem baj, annál több marad nekem! – Há! – csaptam össze a tenyeremet, ahogy fordultam egyet a tengelyem körül. – Szóval ezt szeretnéd, mi? A terveimet! – mutogattam mind a két kezemmel felé. – Szeretnék enni pudingot. Venni egy olyan repülő valamit. Láttam egy boltban, ahogy irányítja Mary. Mary volt a kis táblácskájára írva. Okos ötlet, hogy ne felejtsd el a nevedet. Néha tényleg előfordul. – vonom meg a vállamat. Én is egyszer-kétszer, talán többször, de elfelejtettem a nevemet, amíg raboskodtam. Akkor csak úgy hívtam, magam, hogy A Jóképű. Lehet megkellett volna tartani ezt a nevet. – Utána szerzek egy szemüveget. Eltört az olvasó szemüvegem. Valaki rá ült. – én, de nem akarom ezt mondani, ha valaki megkérdezi. – Csupa egyszerű dolog, semmi druidás! Teljesen biztos vagyok benne, hogy semmi druidás! Ha kérdezi valaki, akkor így mondd! Semmi druidás, tutkóra! – felvilágosított egy fiatal úriember, hogy a tutkó szleng szó, amit a tuti biztos helyett mondanak, amit pedig a teljesen biztos helyett. Ez tetszik. – Mit szólnál, ha játszanánk? Találósdit. Kitalálósdit. – helyesbítek, ennek így több értelme van. – Azt szeretnéd, hogy minden olyan legyen, mint régen? Állok elébe! Első kérdés: Mi a kedvenc színem? – még mielőtt válaszolhatott volna közbe szóltam. – Eszedbe se jusson csalni! És csak, hogy tudd, változott a koporsóban eltöltött évek alatt. – sőt, ami azt illeti, kitaláltam néhány teljesen új színt.

i see fire ••  27 [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
THERE'S NO PLACE I'D RATHER BE
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
i'm teaching the little ones ❞
† Humor :
ancient ❞



Kayla Wraith ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 23, 2016 5:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Delmar & Kayla
hello, sweetie
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Túl vagyok a nyolcszázon, de szerencsére nem kellett megélnem, hogy ükszülő vagy éppen halott legyek. Inkább átugrottam ezeket a fokozatokat, nem hibáztathatsz érte, hogy nem élek teljes, évszázados múltúakhoz hasonló életet. – Nem mondom, próbálkoztam én a társadalmilag elfogadott, normális élettel, csak soha nem jött össze. Nem olyan nagy baj ez, soha nem voltam rosszul emiatt és úgy érzem, jelenleg is értékes a létezésem, ha én nem lennék, ki oktatná az elkövetkezendő nemzedék kis lurkóit és boszorkányait? Karitatív munkában jeleskedtem, talán a bűntudatomat igyekeztem palástolni ezekkel a tevékenységekkel.
- Feleslegesen keresgélsz, semmit nem fogsz találni. Csak te és én, nincs csapba, varázslat, még egy asztal sem, amihez le tudnánk ülni. – Nem azért jöttem, hogy visszategyem a koporsójába vagy bármilyen más bűbájt hajtsak végre rajta. Mondhatni vizitelni vagyok itt, megnézi, mi lett vele, hogyan viselte a több évszázados bezártságot és hogy tényleg megsértődött-e rám az árulásom miatt vagy ez is csak a jól kigondolt terveinek egy része. Kettőnk közül ő volt a ravaszabb és neki volt minden eshetőségre egy elgondolása, bár az évek folyamán nekem is sikerült nagyjából felvenne ezt a tulajdonságot úgy, hogy Delmar nem is volt mellettem. Elegendő időt töltöttem vele régebben, azt hiszem, ez elég volt a változások kivitelezéséhez.
- Jól, persze, jól vagyok. – Butaság lett volna visszakérdezni, ő hogyan lehetne? Be volt zárva és az elmúlt percekben amúgy is annyit fecsegett, hogy rájöttem, semmi baja némi sértettségen kívül. Fizikailag ugyanolyannak tűnt, mint régen volt, talán a haja kicsit rövidebb lett, ám nem is ez volt a lényeg. – Majd meglátod, nem olyan jók ezek az új dolgok. Talán hivatalosan nincsenek rabszolgák, de az emberek ugyanolyan kizsákmányolóak, mint voltak és már észre sem lehet venni az igazságtalanságokat. A beszélő tárgyak csak elvonják a figyelmet, ha rám hallgatsz, kerülöd a videójátékokat. – Megforgattam a szemeimet. – De a világítás tényleg jó, nem kell a gyertyával vacakolni. – Vállat vontam. Átélni a dolgok fejlődését lehetséges, hogy könnyebb volt, mint hirtelen belecsöppenni egy teljesen másik világba, viszont én érezhettem, hogy mennyire eljár felettem az idő, Ha nem tudtam volna, hogy egyszer kinyílik Delmar sírja, akkor már én sem lennék az életben, nem húztam volna le a hátam mögött lévő rengeteg évet.
- Találkoztál Ignotus-al? És még életben vagy? A nagyfőnök elpuhult. – Állapítottam meg közelebb lépdelve hozzá. Azt hittem, hogyha a druidák kiszabadulnak háború fog kitörni, olyan, amilyet még keveset látott a világ, elvégre mindegyikőjüknek megvolt a diliflepnije.
- A csokornyakkendő béna, de neked jól áll. – Meghúzogattam a nyakába kötött anyagdarabot, majd megpaskoltam az arcát. – És bókolni sem felejtettél el. Tényleg ennyire nehéz elhinni, hogy mindössze kíváncsi vagyok arra, hogy vagy, mi van veled, mit szeretnél csinálni a jövőben? Vagy hogy  csak ismét a te Kayla-d akarok lenni? – Delmar nélkül teljesen más volt az élet, nem volt olyan nap, hogy ne hiányzott volna. Persze, hogy szerettem volna visszakapni őt. Ehhez feltétlenül szükséges lett volna beavatni a múlt és jelen minden egyes részletébe?


•   :hug:   •
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
you and me inside that box now
† Tartózkodási hely :
♠ time and space
† Hobbi & foglalkozás :
♠ i love funerals!
† Humor :
♠ british



Delmar Adelsberger ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 18, 2016 8:03 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Kayla & Delmar
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
you didn't come to my funeral
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem is értem, miért jöttem el. Azt kellett volna, hogy várok, amíg ő jön el hozzám. Úgy illene. Elvégre, íratlan szabály, hogy miután egy nő évszázados fogságra ítél egy férfit, ő keresi fel, nem pedig fordítva. Igaz, soha nem voltam valami hagyománytisztelő, úgy gondolom, hogy a hagyományok sok esetben csak púpok a hátamon.
Nyolcszáz…sok éves vagy, a te korodban az emberek sokszoros ükszülők és… halottak. – de ő elég élőnek tűnik. Persze, tudom. A mágia. Boszorkány, így bármeddig el tud élni. Nem, ez így nem igaz, de leegyszerűsítve mondtam csupán. A boszorkányok fura egy népség, nem igazán bíztam meg bennük régen sem, azok után pedig, ami történt… nevezhetnek bizalmatlannak egész nyugodtan. A szavait hallva elhúztam a számat. És kinek köszönhetem, hogy nem volt rá lehetőségem? Na igen, itt ugrik a majom…akárhova, ahova ugrik egy majom. Fára, gondolom. – Trükköt, csapdát… tudod, valami boszorkányosat. – vontam meg a vállamat és még egyszer körbe néztem. Kell legyen itt valami furfangosság. Talán rejtőzködnek. A legkevésbé sem éreztem magam jól ebben a helyzetben. Kitudja hány boszorkány volt a környéken. Az, hogy druida vagyok, rendkívül jól hangzott, de az erőm igen csekély így egymagamban. Sajnos rá vagyok kényszerülve a modern világ meglepően okos szúró- és vágóeszközeire.
Oh, bocsánat, a koporsómban hagytam a modorom! Amúgy jól vagy? – kissé cinikus voltam, de ez talán érthető. Jól tápláltnak tűnik, nem büdös, tehát valószínűleg mindennap mosakszik. Él és virul, nem hinném, hogy rosszul menne a sorra. Na persze, tévedhetek. De ott van még az is, hogy boszorkány. Mi gondja lehet egy nyolcszáz éves boszorkánynak? – Ki. De… nem miattad. – böktem a mellkasa felé sértetten. – Biztos berozsdásodott a varázslatotok. – vontam meg a vállamat. – A szabadság pedig tényleg remek! Leszámítva, hogy kihagytam az elmúlt… jó pár száz évet. A tárgyak beszélnek, Kayla! Az emberek naponta mosakodnak! Nincsenek rabszolgák! Mindenhol világít valami fény, de láttam világító embert is! Tudod te milyen nehéz ezt mind bepótolni? – nem, mert még én sem tudom. Elkezdtem ugyan utánanézni, de… túl sok minden történt. Talán jobb, ha nem is tudom őket, elvégre a lényeg, hogy vannak, nem igaz? Csak hozzá kell szokni. – Sors? Olcsón megúszta. És engem tart árulónak! Hallottál te már ilyet? – tudom jól, hogy bizonyos értelemben az áruló jelző tökéletesen illik rám. Azonban én csak magamat védtem, nem akartam meghalni egy nőért, akit még csak nem is ismertem. Ignotus szerelme volt, úgy gondoltam az ő feladata, hogy meghaljon a bosszú miatt. Én beteljesítettem volna. Amint összegyűltünk, szívesen öltem volna meg mindannyiukat. Így nem kerültem volna börtönbe, én pedig erősebb lennék, mint képzelnék.
A csokornyakkendő király! – bólogattam, ahogy megigazítottam. Egyből tudtam, mikor megláttam. Nekem találták ki. Egyszerre vicces és elegáns olyan… én. A szavait hallva nevetni támadt kedvem, de végül csak hangosan hümmögtem, ahogy gondolkodóba estem. – Minden lehetséges. Csillagok születnek és halnak meg. Talán pont most. Talán nem ilyen sorrendben.  bólintottam aztán végül. Én nem hiszek a véletlenekben. – Az univerzum hatalmas, azt mondják. Hatalmas, bonyolult és nevetséges. És néha, nagyon ritkán, történnek dolgok, amiket úgy hívnak, hogy csoda. Ez az elméletem. Egy ezeréves elmélet. Csoda, hogy kiszabadultam. Csoda, hogy itt vagyunk? – felemeltem a mutatóujjamat és mosolyogva mozgattam jobbra-balra. – Nem hinném! Te, Kayla Wraith, akarsz valamit. – és nem csak azért, mert nő. Na jó, kicsit azért is. A beszélő dobozban azt mondták, hogy a nők mindig terveket szőnek. – Az én Kaylám mindig bátor volt, mindig vicces. Mindig olyan jó, amilyennek szükségem volt rá. Tökéletes. – halkan felsóhajtottam. Pont ezért is fájt annyira, hogy elárult engem. – De először elárult, most pedig kettő lett belőle. Mi a terved, Kayla? – pillantottam rá kíváncsi mosollyal. Mert van terve, nem igaz? Kell, hogy legyen.

i see fire ••  27 [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
THERE'S NO PLACE I'D RATHER BE
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
i'm teaching the little ones ❞
† Humor :
ancient ❞



Kayla Wraith ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 16, 2016 7:16 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Delmar & Kayla
hello, sweetie
[You must be registered and logged in to see this image.]
Kíváncsi voltam, vajon eljön-e vagy inkább arra fog játszani, hogy most én rágjam a kefét, míg ő vígan hátradőlve a jó ég se tudja, mit csinál. Az volt a helyzet, hogy mindkét variáció kinéztem volna belőle: Delmar fejében képtelenség volt tökéletesen olvasni, hiába ismertem őt úgy, mint a tenyeremet, mindig képes volt meglepni. Vagyis régebben, ami azt illeti, hosszú évek óta nem volt lehetőségem élvezni a társaságát. Igen, az én hibám, moshatnám is kezeimet, írhatnám a transzparenst, hogy nem én voltam és bocsánatkérő levelek ezreivel, könnyekkel tűzdelt, térdre borulva elszavalt beszédekkel bánhattam volna a bűneimet, mégsem tettem. Ehelyett az édes viszontlátás bennem lézengő érzésének arcomra való kivetülésével vizslattam, hogy később rezzenéstelen tekintetet magamra erőltetve állapíthassam meg, hogy nem sokat változott. Sem külsőleg, sem belsőleg, annak ellenére, hogy minden bizonnyal egy teljesen új oldalát készült reprezentálni előttem. Azt, amelyet eddig az őt elárulóknak és az általa gyűlölteknek mutogatott.
- Vénlány? Kikérem magamnak! – Követtem őt, arra fordultam, amerre ő ment, egy röpke másodpercig nem akartam szem elől téveszteni. – Kettőnk közül neked nem volt lehetőséged kibontakozni ezen a fronton. – Felemeltem a mutatóujjamat és az arcához érintettem. – Persze, hogy valódi vagyok. Mit vártál? – Alkalmazhattam volna most is számos boszorkánytrükköt, de nem rontottam volna el egyikőnk szórakozását sem azzal, hogy ismét mást vagy éppen egy illúziót küldök magam helyett. Szemtől szemben ugyan sokkal torokszorítóbb a találka, mint elképzeltem, mégis valóságos, ezt az ajándékot semmi se pótolhatta volna.
- Ó, szóval rögtön a közepébe is csapsz? – Nem várta túl hosszú előjátékot, fel is készülhettem volna, hogy körülbelül a harmadik percben felhántorgatja a múltat és nem arról fog kérdezősködni, hogy megy sorom, de azért kíméletesebb is lehetett volna. Mintha nekem olyan jólesett volna lakatot zárni egy szinte sírként funkcionáló börtönre, amiben ő feküdt. Mégis, lőjem le a poént, amit ennyi évig őrizgettem magamban? – Tényleg túlreagálod. A lényeg, hogy kiszabadultál, nem? Örülnöd kellene a szabadságodnak, akár meg is halhattál volna. – Vagy aszalódhatott volna több ezer évig a föld alatt, csakhogy a kisvárosban munkálkodó erők úgy döntöttek, hogy ideje megrepeszteni a betont és kiengedni azokat, akik eddig a lazítós hétvégéiket töltötték. Őszintén, hiába próbáltam rájönni, vajon miért most nyílhatott meg a föld, halványlila sejtelmem sem volt. Pedig jó lett volna, ha csak az alapokat közli velünk a természet, ha már akkora nagy barátok vagyunk. – Ignotushoz és a barátnőjéhez tényleg nem volt közöm, az ő sorsukat nem vetheti senki a szememre. – Védekezést szimulálva magam elé emeltem a kezeimet. Az akkori főnöke teljesen más lapra tartozott. Nekem is megvoltak az úgynevezett feletteseim, a felsőbb kör, aki a másik oldal krémjével foglalkozott. A hierarchia már abban az időben is nagy úr volt.
- Tic Tac, csokornyakkendő és bizalmatlanság? Kezdesz beletanulni ebbe a korba, bár a nyakkendő manapság már nem divat. – Sokkal jobban érdekelt az, amit a lányról mondott, mégsem haraphattam rá egyből a dologra. Találkozott vele? Hogy? Miért? Nem is egy városban élnek, az esélyének se kellett volna meglennie, hogy összefussanak. – Talán annyira hiányoztam, hogy valaki másra képzelted az arcomat. Ez nem lehetséges? – Vontam fel érdeklődve, apró mosoly kíséretében a szemöldökeimet. Dehogy képzelődött, a lány létezik és ha elszólom magam sokkal több mindent lesz muszáj megmagyaráznom, mint az évszázados pihenő okait.


:hug:
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
you and me inside that box now
† Tartózkodási hely :
♠ time and space
† Hobbi & foglalkozás :
♠ i love funerals!
† Humor :
♠ british



Delmar Adelsberger ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 11, 2016 8:10 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Kayla & Delmar
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
you didn't come to my funeral
[You must be registered and logged in to see this image.]

Kissé talán elszaladt velem a ló. Fura egy mondás. Régen kevés bajom volt a boszorkányokkal. Ignotus kis bosszúhadjárata miatt természetesen én is ellenük harcoltam, azonban én nem azért, hogy megbosszuljak egy halott nőt. Nem, én csak a többiek erejét akartam. Ha sikerült volna megszereznem, ha nem árulnak el, akkor megszabadítottam volna a társaimat a börtöntől. Tulajdonképpen nézhetjük úgy is, mintha értük tettem volna. Persze, Ignotus nem hisz nekem, sajnos ennyire nem ostoba, de nem is kell, hogy az legyen! Szükségem van rá, valamiért az ő érzéstelen ábrázatában egyesek jobban megbíznak, mint az enyémben. Neki pedig azért kellek, mert, ha megöl a bosszúja késik. Megint. Nem szép dolog a holtakat várakoztatni.
Nem kis meglepetést okozott az, hogy Kayla képes volt maga helyett valaki mást küldeni. Visszaküldtem neki. Azt nem tudom, hogy megkapta-e, de gondoltam ez elég egyértelmű kifejezése annak, hogy… tartsa távol tőlem a kifutó fiúit. Na és a helyszín! Ismertem. Hát persze, hogy ismertem és emlékeztem rá. A híd új volt, de annyi új dolog van a világban, hogy már rég nem foglalkozom velük. Ki hibáztathatna azért, hogy csapdát sejtek? Kicsit megvárakoztattam. Sikerült szereznem egy távcsövet, ezzel pedig alaposan végig mértem a környéket. Nem találtam mást, de… ez nem jeleneti azt, hogy nincs ott más.
Megigazítottam a csokornyakkendőmet, miközben felé haladtam. Lassú, kimért léptekkel, hogy tehessek valamit, ha esetleg ő is tenni akarna. Hirtelen torpantam meg, mikor megfordult, reméltem, hogy halálra ijeszthetem majd. A szavait hallva egy halk, de azért hallható ”ha” hagyta el a számat, miközben végig mértem. – Te is. Ahhoz képest, hogy vénlány vagy már. – vontam meg a vállamat, ahogy elkezdtem körbejárni. Kicsit közelebb hajoltam, mikor a háta mögött voltam, hogy megszagolhassam. Morfondírozva érkeztem meg vissza a kiinduló helyemre, majd mielőtt bármit is mondtam, kétszer lassan megböktem a homlokát. – Hm. Valódinak tűnsz. – húztam el a számat. – Reméltem, hogy legalább elhízol majd. – ez lett volna a minimum, miután a lánybandájával egy koporsóba zártak évszázadokra. Ráadásul még csak el sem intézték, hogy átaludjam ezt az időt. Hétszáz év kicsit sok volt magammal. Habár, megtudtam dolgokat, amikről eddig sejtésem sem volt. Önismereti leckének tökéletes volt, csak hát… én nem kértem önismereti leckét. – Szóval! – csaptam össze a tenyeremet. – Miért hívtál ide? Ha annyira vágytál volna a beszélgetésre, eljöhettél volna a síromhoz. Tudod, ahová bezártatok. Azt hiszem elfelejtettek valami szépálmokat port szórni rám, mert nem úgy tűnt, mintha álmodnék. – ha álmodtam volna, akkor biztosan láttam volna valamit. Így viszont csak a sötétség volt és én. Meg az a kis hely, amiben nyomorognom kellett. Hétszáz évig nem bírtam megvakarni a talpamat rendesen. – De lehet, hogy túlreagálom. – vontam meg a vállamat, most már inkább magammal beszélve. Mostanában szokásommá vált. – Habár… Ignotus kapott abból a porból, nem? Pedig ő miatta volt az egész. Tudom, meghalt a szerelme. A szerelmi sztoriból egy szellem sztori lett! – kissé cinikus vagyok. Soha nem értettem, hogy miért kell ennyire nagyfeneket keríteni annak, hogy meghalt valaki. Az emberek meghalnak, ez a szokásuk. Ez az egy, amit az emberről biztosan ki lehet jelenteni. – De még annak a két szerelmes madárnak is sikerült előbb szabadulnia, mint nekem. Ők annyira aranyosak voltak, hogy már csak ezért ezer évet érdemeltek volna! De én…  morogva ráztam meg a fejemet. Szerintem ő is tudja, hogy mire gondolok. Ha már megbüntettek volna, tehették volna igazságosan is. – Nincs nálad véletlenül egy Tic Tac? – imádtam a Tic Tacot. Apró finom kis bigyók. Imádom az apró finom kis dolgokat. Ami azt illeti az apró szót is. Kitűnő melléknév, de nem olyan jó, mint a szónikus. Annál egyszerűen nincs jobb. – Tudod, nemrég találkoztam valakivel, aki úgy nézett ki, mint te. Kicsi, vicces kerek arca van és fura orra. De te nem lehettél az, igaz? Ha paranoiás lennék és nem bíznék benned, azt hinném, hogy ez is a te műved… oh, várj. – grimaszolva gondolkodtam néhány pillanatig majd mosolyra húztam a számat, mikor ránéztem. – Nem bízok benned. És talán paranoiás is vagyok. – a másodikban nem voltam biztos. Nem paranoia, ha tudom, hogy megakarnak ölni. És naná, hogy megakarnak ölni, ha már egyszer így elbántak velem.

i see fire ••  27 [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
THERE'S NO PLACE I'D RATHER BE
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
i'm teaching the little ones ❞
† Humor :
ancient ❞



Kayla Wraith ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 11, 2016 5:33 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Delmar & Kayla
hello, sweetie
[You must be registered and logged in to see this image.]
Amikor megtudtam, hogy a küldöncöm holtan végezte, rájöttem, nem folyamodhatok állandóan harmadik személy segítségéhez: Delmar úgyis megölte volna, akárkit küldök magam helyett elöljáróban azért, hogy kissé megpuhítsam. Nem érdekelt, hogy Mytic Falls valószínűleg druidáktól hemzseg, akik lehet, hogy már rájöttek, ki vagyok én és mit csináltam, de őszintén szólva, egyáltalán nem érdekeltek. Csakis az számított, hogy Delmar-ral találkozhassak... hosszú, hosszú évszázadok óta nem láttam és fogalmam sem volt arról, mit fogok neki mondani abban a másodpercben, ahogy megpillantom, ám bíztam abban, hogy van olyan jó a beszélőkém, hogy valami majd csak a számra jön. Bár ki tudja, az is előfordulhat, hogy levegőt sem fogok kapni és minden egyes gondolatom lefagy. Elméletben fel voltam készülve a találkozásunkra, vele ellentétben én leéltem az a több tíz életet, aminek a megéléséről együtt beszélgettünk. Ő az én hibámból végigaludta az elmúlt majdnem ezer évet. Hogy bántam-e a döntésemet? Nem. Megvoltak az indokaim, amiket elő is adok majd neki abban az esetben, ha nem tépi ki az én karjaimat is. Reménykedtem abban, hogyha nem is nyugodtan, de megmaradt végtagokkal vihetünk végig egy beszélgetést.
Nem titkoltam, hogy a városba jöttem, szinte ahogy átléptem a határt, üzenetet hagytam arról Delmar-nak, hogy hol fog megtalálni. Nem láttam értelmét annak sem, hogy felesleges, titkos köröket rójak az utcákon, mindent tudtam, amit tudnom kellett, a küldönceim a haláluk előtt még képesek voltak arra, hogy tájékoztassanak. Direkt azt a helyet választottam a találkánkhoz, amit fiatalként is sokszor birtokba vettünk, mondhatni a törzshelyünk volt. Azóta a folyó felé felhúztak egy hidat és természetesen számtalan dolog megváltozott, a körvonalak mégis maradtak a régiben: pontosan ott álltam, ahol nem csak terveket szövögettünk, hanem ahol végül a társaimmal nyélbe ütöttük a varázslatot, aminek köszönhetően a druidák álomba zuhantak. A szívem belesajdult a régi emlékbe, viszont amint meghallottam néhány faág reccsenését, megpróbáltam rendezni az arcvonásaimat.
- Régen láttalak. – Megpördültem a tengelyem körül, szembe találtam magam Delmar-ral és örömmel, kíváncsisággal, bizonytalansággal vegyült mosolyra húzódott a szám. – Jó színben vagy.


:hug:
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Dreaming with a broken heart
Welcome to my life
My dilemma its You
† Tartózkodási hely :
New York/Mytic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
model/headhunter
† Humor :
killer



Aingeal Hearn ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 21, 2016 6:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Silas & Aingeal

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ahogy közeledek felé egyre furcsább érzés fog el, valami megmagyarázhatatlan, mintha a gondolataimmal nem csak egyedül lennék. De lehet, hogy csak beképzelem magamnak, hiszen ez a hely pezseg a természetfeletti energiáktól, biztos csak a halott boszorkányokat érzékelem. Határtalan düh van bennem, amit szívesen rá zúdítanék. Ha engednék a vámíprságomnak egyetlen másodperc alatt nyaki ütőerére támadhatnék és kiszívnám undorító druida vérét. De elget büntettem azzal, hogy oly sok évre elzártam, hagytam meghalni Alaska-val együtt. Valaha családomként tekintettem rájuk Calder valami apa-fivér keveréke volt számomra, míg Alaska a felesége a nővérem. De mindegyikük átvert, becsapott, ami nem maradhatott megtorlás nélkül.
- Ünnepeljük meg a visszatérésed akkor - mosolygok rá, miközben ő a hajába túr. Szavai hidegvizes zuhanyként érnek, hiszen nem úgy gondoltam. Mérges voltam, ahogy most is, de van bennem egy másik érzés, ami nem hagy nyugodni. Talán hiányzott? Nem tudom... Minden egyes hang, ami elhagyta torkát, még nagyobb haragra gerjesztett. Olyan erővel markolom a korlátot, hogy kezeim elfehérednek, a fém már nem bírja sokáig, ezért inkább elveszem róla ujjaimat. A csillagokat bámulom és megbocsájtásért könyörgök feléjük. Miért? Azt még magam sem tudom, talán a múlt hibái miatt, talán a jövőben elkövetett bűneimért. Hszen a napnál is világosabb számomra, meg fogom ölni egykori mesterem, de most véglegesen.
- Láthatod itt vagyok, ahogy te is. Színjáték? - kérdezem nevetve, majd megrázom a fejem, mire fekete tincseim arcomba szöknek. Éppen ez baj, túl sok minden változott az idők során. Megváltoztam, ahogy ő is. Már nem az a fiatal lány vagyok, akit egykor megmentett, ahogy ő sem az a védelmező, tanító, akire annyira felnéztem. Már csak egy férfit látok benne, aki képes volt a boldogságát és a családját félre lökni csak, hogy lehessen neve. Undorodtam tőle, megvetettem és elítéltem. Arcvonásait kémlelem hajzuhatagom alól, zöld szemeit, ráncoktól gyűrt homlokát. Halk sóhaj hagyja el ajkaimat.
- Túl sok minden változott azóta. Mégis miért jöttél vissza? - teszem fel az első kérdést, ami eszembe jut. Próbálok vele értelmesen kommunikálni, miközben a belsőmmel hadakozok, azzal a szörnyeteggel, aki ölésre teremtetett. Arca kőkemény, amitől ideges leszek, hirtelen cselekszem. Gondolkodás nélkül állánál fogva magam felé fordítom az arcát.
- Nézz rám Calder! Tudom, hogy engem láttál utoljára, mielőtt meghaltál - erővel tartom úgy a fejét. Ennyit a nyugalomról és a békés beszélgetésről. Bárhogy is fog alakulni ez a találkozás tudnom kell az igazat. Mit keres itt? Hogyan éledt fel újra? A két méregzöld szemeimmel láttam, ahogy a boszorkányok jó mélyre temették a föld alá, ahova később az idők folymán egy betonépületet húztak fel a modern kor emberei. Nem is értem miért érdekel a válasza, ha úgy is végzek vele kínok között, mert ezt akarom mélyen legbelül. Megölni végleg.  

[You must be registered and logged in to see this link.] music: Beautiful monster | note: rosszul fogsz járni... Rolling Eyes  de szeretés van  :hug:   

Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
my dark side. ℘
† Kedvenc dal :
i'm so sorry. ℘
† Tartózkodási hely :
in the hell. ℘
† Hobbi & foglalkozás :
kill yourself. ℘
† Humor :
killer, sweety. ℘



Silas ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 16, 2016 9:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
To: Aingeal Hearn
[You must be registered and logged in to see this image.]

Érzések, amelyek mit sem érnek, és érzések, melyeket eltemethetsz.. Ha valaha is azt merted volna gondolni önmagadban, hogy egy szép napon majd értelmet nyer mindaz, ami benned él, akkor kérlek nagyot tévedtél. Ugyanis holmi üres reményfoszlány, és némi értelmetlen érzelmi skála, nos kétleném, hogy világ megváltást okozna. Ám, ne aggódj, hisz a pokolt még koránt sem ismered, és az égető érzés, mely elfog tán nem hasznavehetetlen. Esetlegesen van még esélyed arra, hogy elnyerd jogos jutalmadat, de ha velem kerülsz szembe, akkor az egyetlen kiutad, nos az csupán csak maga a végzeted lehet. Oh, mily ironikusan is cseng ama tényező, hogy mindenki könnyed módon kijátszható, s hogy az elméje olyan előttem, mint egy nyitott könyv. Míg mások előtt meglapulhat, és az elméjébe temetheti bele mindazt, amit gondolni vél, addig nálam mindez lehetetlen megvalósításnak minősülő próbálkozás. Ugyanis akárkivel is álljak szembe, nos túl könnyű kiismernem, túl egyszerű lelepleznem, és oly simán átverhetem..
Minél közelebb érkezik a nő, annál könnyebben hálózom be, és minél inkább belőle olvasok, oly annyival egyszerűbbé teszi mindazt számomra, hogy hitelesen adjam vissza eme jelenetet. Gondolatai csak úgy áramlanak belőle, ahogy a puszta méreg egyvelege is. Úgy érzem sokkal érdekesebb lesz Caldert alakítanom, mintsem elsőre vélni mertem. Bár már kezdtem hozzászokni a tükörhasonmásom alakításához, ám ez alkalommal ideje volt élesen pályát váltanom. Az ifjúnak tűnő fiatal srác, nos rossz fát tett a tűzre még évekkel ezelőtt, és éppen ezért is lett elzárva ennek a nőnek köszönhetően.
-Pedig szerintem bőven van mit ünnepelni.-Bal kezemmel megfogom a korlát peremét, míg a másikkal pusztán a hajamba túrok, hogy hátrébb simítsam hajtincseim.-Oh, Aingeal. Komolyan azt hitted, hogy örökre elzárhatsz, s hogy majdan sosem látsz ismét?-Teszem fel kérdésem költői éllel, melyre választ nem várok, ahogy pillantásomat az immáron mellettem ülő vámpírboszorkányra szegezem. Milyen faj már ez is, kérem szépen! Meggyalázzák mindazt, ami kétezer évvel ezelőtt oly tisztának minősült. Mágia egy olyan személy kezébe, aki közben félvér ágon vámpír... a lehető legnagyobb viccet csinálják magukból a természetfelettiek! Ám, nem panaszkodom, hisz a múltkori varázslópartnerem is egy ezen fajból, de mégsem értek egyet azzal, hogy létezik.
-Túl régen ahhoz, hogy igaznak legyen vélve eme találkozó.-Jegyzem meg sejtelmes hangszínen.-Ám, mégis itt vagy mellettem, és lám színjátékot űzöl, mintha mi sem változott volna azon idő óta.-Nézek rá komolyan, majdan pár pillanattal később tekintettemet ismételten az égre emelem. Az arcvonásaim nem árulkodnak érzelmekről, ahogy a szemeimben is merő érzéstelenség, és kíméletlenség tükröződik. Én magam nem érzek, s tán egyszer-kétszer mások kedvéért ugyan eljátszom egy-egy szimpla vonását, de ettől eltekintve, nos bennem semmi ilyesmi sincsen. Ezért is vagyok tökéletes alkat mindahhoz, hogy romba döntsem eme világot, és annak mindenféle értelmű létezését.


† Megjegyzés: Hmm.. :mer:  / Zene: I'm So Sorry   ©
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Dreaming with a broken heart
Welcome to my life
My dilemma its You
† Tartózkodási hely :
New York/Mytic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
model/headhunter
† Humor :
killer



Aingeal Hearn ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 15, 2016 3:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Silas & Aingeal

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ez az első napom itt, ebben a poros kisvárosban. Nem tudom mégis mit gondoltam, mikor egyetlen bőrönddel a kezembe ide rohantam. Minden munkát lemondtam, ami New Yorkhoz kötött. Sűrű bocsánatkérések közepette szereztem másik modellt a fotózásra, az irodába telefonálva jelentettem felettesemnek, hogy hol találja a vállalkozót és persze a kulcsokat. Legnagyobb bánatom, hogy ugrott a pénz, amit érte kaptam volna, pedig mennyit dolgoztam, azért, hogy elcsábítsam azt a férget. Egy látomás miatt képes voltam erre? A francba is! Az érzéseim megint eluralkodtak rajtam, nem figyeltem oda eléggé. Most már nem számít, meg fogom tudni mi hozott ide. Nem véletlen, hogy felizzott csuklómon a jel és megmutatta a várost. Szobát vettem ki egy kellemesnek tűnő panzióban, majd útnak indultam körbe járni a várost, hátha hallok valamit drága mesterem felől. Mindenáron meg akarom találni, megfújt ez az érzés. A bosszú, ami nem teljesedhetett ki. A belvárosban semmit sem találtam, így elindultam az érzékeimet követve a természet felé. Hiszen mindig ott érezte legjobban magát druida lévén. Míg céltalanul sétálgattam beesteledett, csillagok milliója ragyogta be az eget. Síri csend honolt körülöttem, minden olyan békésnek tűnt, mint a vihar előtti némaság. Hallom a víz csobogását, így haladok tovább egyenesen, reményeim szerint találkozok valakivel. Megérzem a lény jelenlétét, mintha mi sem történt volna a hídra lépek, magas sarkúm halkan kopog a fán. Még éppen látom sziluettje vonalain keresztül, ahogy tekintetét az égre emeli, kezében lévő üveget vízbe ejti és megfordulva helyet foglal a korláton. Alakja felsejlik előttem, határtalan méreg fog el, ahogy megismerem. Régen találkoztunk mégis képes érzéseket kiváltani belőlem. Szíves örömest kitépném a torkát, mégsem cselekedhetem így. Megérdemli, hogy kínok között gyötrődjön, a halálért könyörögjön nekem. Fejben már azon gondolkodtam miként fogom darabjaira szedni előbb lelkivilágát, majd testét is. Ezzel szemben nyugalmat tettetek arcomra. Szavai rosszul érintenek, éles kést forgat meg belsőmben.
- Nem hinném, hogy olyan fontos ez az éjszaka. Tudtommal nincs ünnepnapunk - vágom hozzá egyből, miközben arcát fürkészem. Szidalmak sorát tudnám rázúdítani, de még nem teszem. Halk sóhaj hagyja el ajkam, apró mosolyt erőltetek magamra, miközben mellé ülök a korlátra.
- Régen találkoztunk Cal - suttogom, miközben felnézek az égre. A ragyogó fényes pontokból próbálom kiolvasni a jövőt reménytelenül. Mégis mit mondhatnék neki? Sajnálom? Nem! Azt sem értem mit vártam ettől a találkozástól, hiszen tombol bennem a gyilkolás utáni vágy, bosszú és valami megmagyarázhatatlan hiány.

[You must be registered and logged in to see this link.] music: Beautiful monster | note: hello, édes  22  

Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
my dark side. ℘
† Kedvenc dal :
i'm so sorry. ℘
† Tartózkodási hely :
in the hell. ℘
† Hobbi & foglalkozás :
kill yourself. ℘
† Humor :
killer, sweety. ℘



Silas ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 10, 2016 11:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
To: Aingeal Hearn
[You must be registered and logged in to see this image.]

A sötétszürke aszfalt felületén megcsillan a mellettem elhaladó autó lámpájának a fénye. Hangosan, és mégis gyorsan tovább áll, mit sem mutatva fel azonkívül, hogy élénkvörös színben tündököl. Talán egy perccel ezelőtt lehetett azon tény, hogy előzni fog, és most már ismételten elveszetten kóborlók az útszélen, mint valamely vándorlólélek. Egykoron túl sokra tartottam a magányt, s azt, hogy időm egy-egy szegmentumát a természetben tölthettem, de az akkori világ koránt sem hasonlítható a mostanihoz. A természetrendje nagyban felborult, a világban szinte csak nyüzsögnek a különböző lények, s már az sem biztonságos manapság, ha egymagadban sétálsz a sötét éjszakába zártan. S mily ironikus gondolatsor is ez, amikor is pontosan ugyanezen helyzetbe kerültem. Ám, mindenesetre én magam nem aggódom a létem kérdése felől, hisz tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a holnapi napot is megfogom élni. A Hold ékesen ragyogja be az égboltot, és a milliónyi apró kis csillag a társául szolgál. Gyönyörű ilyenkor az égi paletta, hisz egyszerűen lenyűgöző látványt nyújt. A sötétség befedte a tájat, a fák egyenletes mozgással jelzik a lágy szellő jelenlétét, míg a lépteim hangosan verődnek vissza az aszfalt felületén. Az idő már régóta későre jár, ám engem mindezen tényező, nos nem igazán hat meg, sőt eleve annak a tudatában léptem ki az utcára, miszerint hátha belebotlok egy olyasvalakibe, aki szórakozást kínálhat nekem eme éjjelre. Úgy hiszem, miszerint kellő mértékben akadnak majd jelöltjeim, de a legjobb megoldás az lenne a számomra, ha azon személy egyúttal információval is szolgálna. Némi mértékben ugyanis nem ártana tájékozódnom; legyen az akár egy teljesen új faj jelenléte, avagy csak szimplán egy információ arról, hogy Caroline milyen trükkel is fésüli a haját.
Lelkem sötétebb az éjjel leplénél, szívem már régóta elfeketedetté vált, s az, hogy még most is dobban, nos csak szimplán képletes értékűvé teszi. Egy éltetőszervem, melytől nem szabadulhatok, és melyet nem téphettek ki magamból, hisz akkor létezésem is jócskán véget érne. Érzelmeket koránt sem táplálok, sőt tán már azt sem tudom, hogy mik azok. Üressé vált mellkasomban nem szolgál funkcióként, hogy bármit is érezni véljek. A kétezer éves egyedüllét gyökeresen belém ültette, hogy mindent elviseljek, s hogy ezáltal megszüntessem azt, ami számomra felesleges. Tőlem a reményt várni pontosan olyan, mint Istenhez imádkozni a megváltásért, hisz ahogy maga az Úr nem létezik, s nem is vált meg, nos úgy én magam sem vagyok reményértékű, hisz inkább jelentem a végzetet, mintsem az életet. S hidd el nekem, hogy nem szeretnéd azt, ha én okoznám számodra a végzetet, hisz az ördög is ezerszer kegyesebb ajándék eléd, mintsem én magam. A remény mellettem elhanyatló, s az élet kárhozattá váló..
Könnyedén közelítem meg végül a Wickery hidat, ahogy a jobb kezemben szorongatott Jack Daniel's-es üveget az ajkaimhoz emelem. Mélyen kortyolok a whisky-ből, ahogy megállva középtájt, nos lenézzek a patakra. Az égbolton szereplő összes kollekció tükröződik a felszínen, s már éppen távolabbra néznék, amikor is megérzem, hogy valaki közeledik felém. Észlelem az elméjét, látom a gondolatsorait, s ezáltal sikerül is kiszednem egy olyan személyt kinek rögtön felölthettem az alakját. - Calder Sachi. - Nem ápolnak éppen túl fényes kapcsolatot, de kellően megfelelő személy mindahhoz, hogy szórakozzak e éjszakán. Tekintettemet az égre emelem, az üveget a vízbe ejtem, és komoly, ám mégis kíméletlen pillantást veszek elő. A megtévesztés egyetlen tökéletes mestere vagyok, hisz senki se rendelkezik ugyanezen adottsággal. Épp ezért is szenvedhetett anno miattam Niklaus Mikaelson maga, hisz tökéletesen elhitethettem vele mindazt, amit csak akartam.
Megtörlöm ajkaimat, és lassan megfordulok, majdan pedig könnyedén helyet foglalok a korláton. Pillantásom a hívatlan érkező irányába siklik. Nincs éles hallásom, mint a vámpíroknak, de warlock-ként érzékelem az élet jelenlétét, hiszen mégiscsak kétezer éve élek. Teljesen kifinomultak az érzékeim a bezártságom alatt, igék sorait idézhettem fel önmagamban, és sokszerűen terjeszthettem képességeim. Nem mondom magam legyőzhetetlenek, de ismerek bőven trükköket, ahogy sejtéseim szerint, nos elég önmagamat adnom a szokásos stílusban, és máris megkapjuk a kívánt hatást.
-Hát már eme éjszakán se lehet nyugtom?-Kérdezem meg, miközben ironikusan az égre tekintek. S bár még remélhetően folytatnám a sort, de nem akarok túlzásokba esni, így inkább csendben maradok, mintsem újabb szavakkal illessem az érkező hölgyeményt.


† Megjegyzés: Hello :mer:  / Zene: Unstoppable   ©
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
Seattle «
† Hobbi & foglalkozás :
pub owner «



Lucifer Mercury ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 02, 2016 4:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Kedvenc dal :
Botladozva ♌
† Tartózkodási hely :
mystic falls ♌
† Hobbi & foglalkozás :
Nagyszájút játszani ♌
† Humor :
scary ♌



Gillian H. Andrews ÍRTA A POSZTOT
Vas. Feb. 28, 2016 5:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
hedwig & gillian
i remember your face, that's what i never forget

[You must be registered and logged in to see this image.]
Felesleges lett volna tagadnom, hogy jólesett, amit most tőle kaptam. Úgy éreztem, mástól ezt nem kaphatnám meg, pedig ha úgy néztük, még csak vérségi kötelék sem volt közöttünk. Hát ez a nagy különbség anya és anya között. Az egyik képes törődni a másikkal, eleve erre született, erre rendeltetett, míg van a másik kategória, akinek kutyát sem adnánk a kezébe, mert még annak is tönkretenné az életét, és tisztán vérebbé nevelné. Velem is ez történt... bár az én szám nem habzott, és nem szedtem szét a berendezést lázadásom jeleként, de nem egyszer vesztem össze a szüleimmel. És mindig én húztam a rövidebbet, soha nem lehetett nekem igazam, mindig az övéké volt az utolsó szó, és mikor kiderült, hogy megöltem valakit, még ők voltak megsértve, hogy el kellett mondaniuk a családi átokról szóló történeteket. Csak hogy ne lepődjek meg, ha egy telioholdas éjszakán azon kapom magamat, hogy roppannak a csontjaim, és elveszítem a józan ítélőképességem minden apró szikráját. Ezek voltak ők. Kegyetlen, ocsmány fajzatok. - Nem tudom, mivel köszönhetném meg. - suttogtam csendesen. A saját anyám sosem nevezett tündérnek... minden becéző szó eltűnt a süllyesztőben, de most megint úgy éreztem magam, mintha esélyt kaptam volna valakinél. Talán végre valakit érdekelni fog, hogy mi van velem?
Letöröltem a kigördülő könnycseppeket, majd nagyot nyeltem. Már közel jártunk az autóhoz, bár nem igazán fogtam fel azt sem, hogy mikor álltunk fel a járdáról. Ami biztos volt, hogy mindvégig magához ölelt, éreztem teste melegét, és... tudtam, hogy biztonságban vagyok. Még sosem éreztem ehhez hasonlót. - Nem leszek... teher? - kérdeztem. Azt mondta, a saját otthonába visz... ami az én otthonom is. Tényleg így lenne? Ő tényleg ilyen? Miért nem dönhetjük el mi, kinek a családjába akarunk tartozni? És nem tudtam mivel viszonozni... csak azzal, hogy hálásan pislogtam felé, annak ellenére, hogy a könnyáradat nem akart csak úgy alábbhagyni. - Maga olyan kedves. Azt hittem, hogy... utál. Sosem beszélgettünk. - vallottam be csendesen. Készen álltam arra, hogy tényleg vele tartsak, és oda vigyen, ahová kigondolta. Már nem voltam teljesen tisztában azzal, mit is kellene csinálnom. Nem akartam belekeveredni egy újabb gyilkosságba, de a nőnek nem árultam el, hogy három héten belül már ez volt a második esetem.

38


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
Seattle «
† Hobbi & foglalkozás :
pub owner «



Lucifer Mercury ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 31, 2016 5:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
hedwig & gillian
i remember your face, that's what i never forget

[You must be registered and logged in to see this image.]
Sose voltam olyan, aki csak úgy képes a szeretteit magára hagyni. Ezért küzdöttem a lányomért is, amíg volt rá lehetőségem. De olyan áldozatot kellett meghoznom, amit egyik anyának se kívánok és azóta is arra törekszem, hogy többé ne kelljen. Egyszerűen képtelen lennék még egy ártatlan lelket megölni Legyen szó Care-ről, vagy éppen róla, eme aprócska teremtésről a karjaim között. Szorosan öleltem magamhoz az autólámpájának a fényében.  Nem mozdultam meg miután magam is tudtam, hogy a földön fekvő személyt nem menthetem meg. Inkább arra kezdtem el koncentrálni, hogy Gillian-t megmentsem és segítsek neki kicsit kizökkeni abból, amibe belekeveredett. Ismertem már annyira, hogy tudjam, sose akarna senkit se megölni, de amilyen őrült világban élünk balesetek simán történnek… sajnos…
Amikor éreztem, hogy egyre inkább kapaszkodik belém, akkor még inkább magamhoz öleltem, gyengéden simítottam végig a hátán, s közben próbáltam megnyugtatni őt. Varázslattal könnyű lett volna, de úgy éreztem, hogy azzal csak rontanék a helyzeten. – Shhh, nem a te hibád. Balesetek mindig történnek tündérem. S nem keversz bele semmibe se. Tudok vigyázni magamra. – próbálom megnyugtatni őt, majd egy apró puszit is nyomok a fejére, hogy hátha az segít benne. Nem mozdulok meg, csak ott ülök a földön vele, miközben anyai szeretettel ölelem magamhoz. Amikor pedig úgy érzem, hogy esetleg elindulhatunk a kocsihoz, akkor lassan állok fel, de továbbra is magamhoz ölelem és vele együtt indulok el. Végül pedig a szavai állítanak meg. Sietve fordulok vele szembe és a kezem arcára siklik.
- Igen, haza, de az én otthonomba, ami most már a te otthonod is. – mondtam neki szeretetteljesen. Nem akartam megijeszteni, de talán sikerült. Tudtam jól, hogy a szüleivel nem éppen jó a viszonya, így biztosan nem vittem volna oda. – Nem, nem ők küldtek. A lányomtól tartottam hazafelé, amikor rád bukkantam. Nem foglak odavinni, olyan helyre viszlek, ahol biztonságban leszel. – mondtam neki el újra a dolgokat, de egyáltalán nem türelmetlenül. Türelmes voltam és ha rábólintott, akkor folytattuk az utunkat a kocsihoz. – Nem akarok neked ártani Gillian, csak segíteni szeretnék. – súgtam neki eme szavakat, majd egy újabb puszit kapok a feje búbjára.


/ :hug: 38  


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Kedvenc dal :
Botladozva ♌
† Tartózkodási hely :
mystic falls ♌
† Hobbi & foglalkozás :
Nagyszájút játszani ♌
† Humor :
scary ♌



Gillian H. Andrews ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jan. 22, 2016 9:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
hedwig & gillian
i remember your face, that's what i never forget

[You must be registered and logged in to see this image.]
A tudat mindig is ott időzött a fejemben. Nem voltam normális teljes egészében. Ennek millió oka lehetett, sosem fejtegettem igazán... féltem attól, hogy mi történik, ha kiderülne, hogy nem az vagyok, akinek hittem magamat. Nem gondoltam azt, hogy a személyazonosságommal gond lehetne, hiszen ismertem a szüleimet. Olyan hasonlóság volt közöttünk, hogy le sem tagadhatták volna, hogy egy vér csörgedezik az ereinkben. A szemeimet anyától örököltem, míg orrom és szám ívét az apámtól. Kettejük tökéletes keveréke voltam, ennek ellenére kívülállónak éreztem magam közöttük. Olyan voltam, mint egy apró kis folt, legyen szó családi portrékról, kirándulásokról... volt anya és apa. ÉS voltam külön én, mint valami kis különc, aki azt sem tudta, hogy csöppent bele abba a képbe vagy szituációba. Előfordult már, hogy nem emlékeztem bizonyos időszakokra... de sosem gondoltam volna azt, hogy ezek többek lehettek holmi álomnál, elvégre... mindenki normálisnak gondolja magát, vagy nem? Én az akartam lenni. De úgy tűnt, hogy sosem voltam az. CSak hinni akartam valamit, de... de hinni nem itt kell.
Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta. Nem tudtam megnyugodni, de szívem heves zakatolása némileg visszafogottabbá vált, mikor suttogva nyugtatni próbált... és apró csókot lehelt a fejem tetejére. Mindig is ilyen volt. Ugyan sosem kerültem hozzá túlontúl közel, de láttam, hogyan bánt a saját gyermekével, aki... talán ha az ő családjába születtem volna, jobban megbecsülték volna az életemet. Nem úgy, mint a szüleim. - Ez... ez az én bűnöm, nem szabadna belekevernem téged. - leheltem halkan a szavakat, a könnyek szinte a szemeim alá fagytak a mínusz fokokban. Nem kellett volna kimozdulnom otthonról. Hatalmas hibát követtem el. De nem élhettem le az életemet négy fal közé zárva...
- Haza? - Ez az egy szó megmaradt. Minden mást felfogtam, de ez mindig is nagy jelentőséggel bírt... mikor ezt a szót hallottam, kandalló jutott eszembe. Melegség, kanapé, forró csoki, anya és apa. Család. Nekem sosem volt igazán... - Igen... igen... haza - bólintottam, mikor végre képes voltam kinyögni valamit, de hirtelen ugrott be valami, és ismét ledermedtem. - Nem a szüleim küldtek... ugye? Nem miattuk vagy itt? - kérdeztem. Nem, ha miattuk jött vagy ők kérték rá, már nem is akarok vele menni. Semmit nem akarok tudni a szüleimről. Aljas árulók voltak.

38


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
Seattle «
† Hobbi & foglalkozás :
pub owner «



Lucifer Mercury ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Dec. 31, 2015 11:49 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
hedwig & gillian
i remember your face, that's what i never forget

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem értettem, hogy miként lehetséges ez. Elveszítettem a lányomat, de a másik két lány meg állandóan bajba kerültek. Care is nem olyan régen kikapcsolt, de szerencsére őt sikerült észhez térítenem. De Gillian-t már régóta nem láttam. Reménykedtem abban, hogy az élete jobbra fordult és nincs semmi komolyabb baja, erre elég egy kicsit hátborzongatóbb este és egy kicsit nosztalgiába esni és már is pont őt találom az út közepén. Sose lettem volna képes egyszerűen tovább hajtani, vagy úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Mindig is szerettem másoknak segíteni, ha nem így lett volna, akkor nem lennék orvos. De ennek ellenére is életemben egyszer olyan döntést kellett meghoznom, amire sose leszek büszke, amire sose akarok gondolni, hiszen kudarcot vallottam, de talán pont emiatt küzdöttem még inkább Care-rt is, illetve most Gillian-ért is fogok. Ő is a családom része és úgy szeretem őt is, mintha a saját lányom lenne. A család nem mindig a vérszerinti köteléket jelenti, legalábbis számomra. Sokkal inkább azt, amit a szív súg, ami a szívem apró dallamai mondanak.
- Shhh, nincs semmi baj… - suttogtam neki és gyengéden simítottam végig a haján, majd egy apró csókot leheltem a feje búbjára. Bár ez nem volt teljesen igaz, mert nagyon is nagy baj volt. A lány meghalt és nem hozhatom őt már vissza. A kezeire pillantottam és a késre, majd megráztam picit a fejemet. – Minden rendben lesz, ki fogjuk találni, hogy mi történt és nem vagy egyedül… Nem vagy egyedül. – ismételtem el a dolgot, hogy még inkább tudatosítsam benne, mert tényleg nem volt egyedül. Nem fogok elrohanni. Inkább segíteni fogok neki és amint kiderült, hogy a másik lány halott, akkor tényleg elfogadtam azt a tényt, hogy megint elkéstem, de ez még nem a vég, hiszen a mágia itt van még és megpróbálom helyrehozni, illetve kitalálni azt, hogy mi is történt. – Tudom, hogy nem akartad életem. – öleltem magamhoz úgy, ahogyan egy anya tenné a lányával. – Majd együtt kitaláljuk, hogy hogyan is tovább, de először is gyere velem. Hazamegyünk, és ott megbeszéljük a dolgokat, és ha szeretnéd, akkor mágiával megpróbálhatjuk előcsalogatni a történéseket. – sose titkoltam előle, hogy boszorkány vagyok. Miért is tettem volna, hiszen ő meg farkas. Ez a világ tele van a természet fura tréfáival. Lassan felsegítettem őt, majd elindultam vele a kocsi felé, s remélhetőleg nem fog ellenkezni. Amint beültünk az autóba és kellő távolságban leszünk felhívom a rendőrséget, s mire elérnek hozzánk, addigra Gillian-t is képes leszek megfürdetni, hogy ne úgy nézzen ki, mint aki most lépett ki a hentes üzemből…


/ :hug: 38


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 9:10 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Vissza az elejére Go down
 

Wickery híd

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 11 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Külváros-