Share | 

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
there's no place i'd rather be ★ ☆

★ ☆ you're crazy and i'm out of my mind
Tartózkodási hely :
mystic falls, near to delmar ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
full time psychologist ★ ☆
Humor :
ancient ★ ☆



A poszt írója Kayla Wraith
Elküldésének ideje Vas. Szept. 11, 2016 5:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Delmar & Kayla
hello, sweetie
[You must be registered and logged in to see this image.]
Amikor megtudtam, hogy a küldöncöm holtan végezte, rájöttem, nem folyamodhatok állandóan harmadik személy segítségéhez: Delmar úgyis megölte volna, akárkit küldök magam helyett elöljáróban azért, hogy kissé megpuhítsam. Nem érdekelt, hogy Mytic Falls valószínűleg druidáktól hemzseg, akik lehet, hogy már rájöttek, ki vagyok én és mit csináltam, de őszintén szólva, egyáltalán nem érdekeltek. Csakis az számított, hogy Delmar-ral találkozhassak... hosszú, hosszú évszázadok óta nem láttam és fogalmam sem volt arról, mit fogok neki mondani abban a másodpercben, ahogy megpillantom, ám bíztam abban, hogy van olyan jó a beszélőkém, hogy valami majd csak a számra jön. Bár ki tudja, az is előfordulhat, hogy levegőt sem fogok kapni és minden egyes gondolatom lefagy. Elméletben fel voltam készülve a találkozásunkra, vele ellentétben én leéltem az a több tíz életet, aminek a megéléséről együtt beszélgettünk. Ő az én hibámból végigaludta az elmúlt majdnem ezer évet. Hogy bántam-e a döntésemet? Nem. Megvoltak az indokaim, amiket elő is adok majd neki abban az esetben, ha nem tépi ki az én karjaimat is. Reménykedtem abban, hogyha nem is nyugodtan, de megmaradt végtagokkal vihetünk végig egy beszélgetést.
Nem titkoltam, hogy a városba jöttem, szinte ahogy átléptem a határt, üzenetet hagytam arról Delmar-nak, hogy hol fog megtalálni. Nem láttam értelmét annak sem, hogy felesleges, titkos köröket rójak az utcákon, mindent tudtam, amit tudnom kellett, a küldönceim a haláluk előtt még képesek voltak arra, hogy tájékoztassanak. Direkt azt a helyet választottam a találkánkhoz, amit fiatalként is sokszor birtokba vettünk, mondhatni a törzshelyünk volt. Azóta a folyó felé felhúztak egy hidat és természetesen számtalan dolog megváltozott, a körvonalak mégis maradtak a régiben: pontosan ott álltam, ahol nem csak terveket szövögettünk, hanem ahol végül a társaimmal nyélbe ütöttük a varázslatot, aminek köszönhetően a druidák álomba zuhantak. A szívem belesajdult a régi emlékbe, viszont amint meghallottam néhány faág reccsenését, megpróbáltam rendezni az arcvonásaimat.
- Régen láttalak. – Megpördültem a tengelyem körül, szembe találtam magam Delmar-ral és örömmel, kíváncsisággal, bizonytalansággal vegyült mosolyra húzódott a szám. – Jó színben vagy.


:hug:
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Dreaming with a broken heart
Welcome to my life
My dilemma its You
Tartózkodási hely :
New York/Mytic Falls
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Szomb. Május 21, 2016 6:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next


Silas & Aingeal

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ahogy közeledek felé egyre furcsább érzés fog el, valami megmagyarázhatatlan, mintha a gondolataimmal nem csak egyedül lennék. De lehet, hogy csak beképzelem magamnak, hiszen ez a hely pezseg a természetfeletti energiáktól, biztos csak a halott boszorkányokat érzékelem. Határtalan düh van bennem, amit szívesen rá zúdítanék. Ha engednék a vámíprságomnak egyetlen másodperc alatt nyaki ütőerére támadhatnék és kiszívnám undorító druida vérét. De elget büntettem azzal, hogy oly sok évre elzártam, hagytam meghalni Alaska-val együtt. Valaha családomként tekintettem rájuk Calder valami apa-fivér keveréke volt számomra, míg Alaska a felesége a nővérem. De mindegyikük átvert, becsapott, ami nem maradhatott megtorlás nélkül.
- Ünnepeljük meg a visszatérésed akkor - mosolygok rá, miközben ő a hajába túr. Szavai hidegvizes zuhanyként érnek, hiszen nem úgy gondoltam. Mérges voltam, ahogy most is, de van bennem egy másik érzés, ami nem hagy nyugodni. Talán hiányzott? Nem tudom... Minden egyes hang, ami elhagyta torkát, még nagyobb haragra gerjesztett. Olyan erővel markolom a korlátot, hogy kezeim elfehérednek, a fém már nem bírja sokáig, ezért inkább elveszem róla ujjaimat. A csillagokat bámulom és megbocsájtásért könyörgök feléjük. Miért? Azt még magam sem tudom, talán a múlt hibái miatt, talán a jövőben elkövetett bűneimért. Hszen a napnál is világosabb számomra, meg fogom ölni egykori mesterem, de most véglegesen.
- Láthatod itt vagyok, ahogy te is. Színjáték? - kérdezem nevetve, majd megrázom a fejem, mire fekete tincseim arcomba szöknek. Éppen ez baj, túl sok minden változott az idők során. Megváltoztam, ahogy ő is. Már nem az a fiatal lány vagyok, akit egykor megmentett, ahogy ő sem az a védelmező, tanító, akire annyira felnéztem. Már csak egy férfit látok benne, aki képes volt a boldogságát és a családját félre lökni csak, hogy lehessen neve. Undorodtam tőle, megvetettem és elítéltem. Arcvonásait kémlelem hajzuhatagom alól, zöld szemeit, ráncoktól gyűrt homlokát. Halk sóhaj hagyja el ajkaimat.
- Túl sok minden változott azóta. Mégis miért jöttél vissza? - teszem fel az első kérdést, ami eszembe jut. Próbálok vele értelmesen kommunikálni, miközben a belsőmmel hadakozok, azzal a szörnyeteggel, aki ölésre teremtetett. Arca kőkemény, amitől ideges leszek, hirtelen cselekszem. Gondolkodás nélkül állánál fogva magam felé fordítom az arcát.
- Nézz rám Calder! Tudom, hogy engem láttál utoljára, mielőtt meghaltál - erővel tartom úgy a fejét. Ennyit a nyugalomról és a békés beszélgetésről. Bárhogy is fog alakulni ez a találkozás tudnom kell az igazat. Mit keres itt? Hogyan éledt fel újra? A két méregzöld szemeimmel láttam, ahogy a boszorkányok jó mélyre temették a föld alá, ahova később az idők folymán egy betonépületet húztak fel a modern kor emberei. Nem is értem miért érdekel a válasza, ha úgy is végzek vele kínok között, mert ezt akarom mélyen legbelül. Megölni végleg.  

[You must be registered and logged in to see this link.] music: Beautiful monster | note: rosszul fogsz járni... Rolling Eyes  de szeretés van  :hug:   

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Május 16, 2016 9:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

To: Aingeal Hearn

Érzések, amelyek mit sem érnek, és érzések, melyeket eltemethetsz.. Ha valaha is azt merted volna gondolni önmagadban, hogy egy szép napon majd értelmet nyer mindaz, ami benned él, akkor kérlek nagyot tévedtél. Ugyanis holmi üres reményfoszlány, és némi értelmetlen érzelmi skála, nos kétleném, hogy világ megváltást okozna. Ám, ne aggódj, hisz a pokolt még koránt sem ismered, és az égető érzés, mely elfog tán nem hasznavehetetlen. Esetlegesen van még esélyed arra, hogy elnyerd jogos jutalmadat, de ha velem kerülsz szembe, akkor az egyetlen kiutad, nos az csupán csak maga a végzeted lehet. Oh, mily ironikusan is cseng ama tényező, hogy mindenki könnyed módon kijátszható, s hogy az elméje olyan előttem, mint egy nyitott könyv. Míg mások előtt meglapulhat, és az elméjébe temetheti bele mindazt, amit gondolni vél, addig nálam mindez lehetetlen megvalósításnak minősülő próbálkozás. Ugyanis akárkivel is álljak szembe, nos túl könnyű kiismernem, túl egyszerű lelepleznem, és oly simán átverhetem..
Minél közelebb érkezik a nő, annál könnyebben hálózom be, és minél inkább belőle olvasok, oly annyival egyszerűbbé teszi mindazt számomra, hogy hitelesen adjam vissza eme jelenetet. Gondolatai csak úgy áramlanak belőle, ahogy a puszta méreg egyvelege is. Úgy érzem sokkal érdekesebb lesz Caldert alakítanom, mintsem elsőre vélni mertem. Bár már kezdtem hozzászokni a tükörhasonmásom alakításához, ám ez alkalommal ideje volt élesen pályát váltanom. Az ifjúnak tűnő fiatal srác, nos rossz fát tett a tűzre még évekkel ezelőtt, és éppen ezért is lett elzárva ennek a nőnek köszönhetően.
-Pedig szerintem bőven van mit ünnepelni.-Bal kezemmel megfogom a korlát peremét, míg a másikkal pusztán a hajamba túrok, hogy hátrébb simítsam hajtincseim.-Oh, Aingeal. Komolyan azt hitted, hogy örökre elzárhatsz, s hogy majdan sosem látsz ismét?-Teszem fel kérdésem költői éllel, melyre választ nem várok, ahogy pillantásomat az immáron mellettem ülő vámpírboszorkányra szegezem. Milyen faj már ez is, kérem szépen! Meggyalázzák mindazt, ami kétezer évvel ezelőtt oly tisztának minősült. Mágia egy olyan személy kezébe, aki közben félvér ágon vámpír... a lehető legnagyobb viccet csinálják magukból a természetfelettiek! Ám, nem panaszkodom, hisz a múltkori varázslópartnerem is egy ezen fajból, de mégsem értek egyet azzal, hogy létezik.
-Túl régen ahhoz, hogy igaznak legyen vélve eme találkozó.-Jegyzem meg sejtelmes hangszínen.-Ám, mégis itt vagy mellettem, és lám színjátékot űzöl, mintha mi sem változott volna azon idő óta.-Nézek rá komolyan, majdan pár pillanattal később tekintettemet ismételten az égre emelem. Az arcvonásaim nem árulkodnak érzelmekről, ahogy a szemeimben is merő érzéstelenség, és kíméletlenség tükröződik. Én magam nem érzek, s tán egyszer-kétszer mások kedvéért ugyan eljátszom egy-egy szimpla vonását, de ettől eltekintve, nos bennem semmi ilyesmi sincsen. Ezért is vagyok tökéletes alkat mindahhoz, hogy romba döntsem eme világot, és annak mindenféle értelmű létezését.


† Megjegyzés: Hmm.. :mer:  / Zene: I'm So Sorry   ©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Dreaming with a broken heart
Welcome to my life
My dilemma its You
Tartózkodási hely :
New York/Mytic Falls
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Vas. Május 15, 2016 3:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next


Silas & Aingeal

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ez az első napom itt, ebben a poros kisvárosban. Nem tudom mégis mit gondoltam, mikor egyetlen bőrönddel a kezembe ide rohantam. Minden munkát lemondtam, ami New Yorkhoz kötött. Sűrű bocsánatkérések közepette szereztem másik modellt a fotózásra, az irodába telefonálva jelentettem felettesemnek, hogy hol találja a vállalkozót és persze a kulcsokat. Legnagyobb bánatom, hogy ugrott a pénz, amit érte kaptam volna, pedig mennyit dolgoztam, azért, hogy elcsábítsam azt a férget. Egy látomás miatt képes voltam erre? A francba is! Az érzéseim megint eluralkodtak rajtam, nem figyeltem oda eléggé. Most már nem számít, meg fogom tudni mi hozott ide. Nem véletlen, hogy felizzott csuklómon a jel és megmutatta a várost. Szobát vettem ki egy kellemesnek tűnő panzióban, majd útnak indultam körbe járni a várost, hátha hallok valamit drága mesterem felől. Mindenáron meg akarom találni, megfújt ez az érzés. A bosszú, ami nem teljesedhetett ki. A belvárosban semmit sem találtam, így elindultam az érzékeimet követve a természet felé. Hiszen mindig ott érezte legjobban magát druida lévén. Míg céltalanul sétálgattam beesteledett, csillagok milliója ragyogta be az eget. Síri csend honolt körülöttem, minden olyan békésnek tűnt, mint a vihar előtti némaság. Hallom a víz csobogását, így haladok tovább egyenesen, reményeim szerint találkozok valakivel. Megérzem a lény jelenlétét, mintha mi sem történt volna a hídra lépek, magas sarkúm halkan kopog a fán. Még éppen látom sziluettje vonalain keresztül, ahogy tekintetét az égre emeli, kezében lévő üveget vízbe ejti és megfordulva helyet foglal a korláton. Alakja felsejlik előttem, határtalan méreg fog el, ahogy megismerem. Régen találkoztunk mégis képes érzéseket kiváltani belőlem. Szíves örömest kitépném a torkát, mégsem cselekedhetem így. Megérdemli, hogy kínok között gyötrődjön, a halálért könyörögjön nekem. Fejben már azon gondolkodtam miként fogom darabjaira szedni előbb lelkivilágát, majd testét is. Ezzel szemben nyugalmat tettetek arcomra. Szavai rosszul érintenek, éles kést forgat meg belsőmben.
- Nem hinném, hogy olyan fontos ez az éjszaka. Tudtommal nincs ünnepnapunk - vágom hozzá egyből, miközben arcát fürkészem. Szidalmak sorát tudnám rázúdítani, de még nem teszem. Halk sóhaj hagyja el ajkam, apró mosolyt erőltetek magamra, miközben mellé ülök a korlátra.
- Régen találkoztunk Cal - suttogom, miközben felnézek az égre. A ragyogó fényes pontokból próbálom kiolvasni a jövőt reménytelenül. Mégis mit mondhatnék neki? Sajnálom? Nem! Azt sem értem mit vártam ettől a találkozástól, hiszen tombol bennem a gyilkolás utáni vágy, bosszú és valami megmagyarázhatatlan hiány.

[You must be registered and logged in to see this link.] music: Beautiful monster | note: hello, édes  22  

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 10, 2016 11:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

To: Aingeal Hearn

A sötétszürke aszfalt felületén megcsillan a mellettem elhaladó autó lámpájának a fénye. Hangosan, és mégis gyorsan tovább áll, mit sem mutatva fel azonkívül, hogy élénkvörös színben tündököl. Talán egy perccel ezelőtt lehetett azon tény, hogy előzni fog, és most már ismételten elveszetten kóborlók az útszélen, mint valamely vándorlólélek. Egykoron túl sokra tartottam a magányt, s azt, hogy időm egy-egy szegmentumát a természetben tölthettem, de az akkori világ koránt sem hasonlítható a mostanihoz. A természetrendje nagyban felborult, a világban szinte csak nyüzsögnek a különböző lények, s már az sem biztonságos manapság, ha egymagadban sétálsz a sötét éjszakába zártan. S mily ironikus gondolatsor is ez, amikor is pontosan ugyanezen helyzetbe kerültem. Ám, mindenesetre én magam nem aggódom a létem kérdése felől, hisz tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a holnapi napot is megfogom élni. A Hold ékesen ragyogja be az égboltot, és a milliónyi apró kis csillag a társául szolgál. Gyönyörű ilyenkor az égi paletta, hisz egyszerűen lenyűgöző látványt nyújt. A sötétség befedte a tájat, a fák egyenletes mozgással jelzik a lágy szellő jelenlétét, míg a lépteim hangosan verődnek vissza az aszfalt felületén. Az idő már régóta későre jár, ám engem mindezen tényező, nos nem igazán hat meg, sőt eleve annak a tudatában léptem ki az utcára, miszerint hátha belebotlok egy olyasvalakibe, aki szórakozást kínálhat nekem eme éjjelre. Úgy hiszem, miszerint kellő mértékben akadnak majd jelöltjeim, de a legjobb megoldás az lenne a számomra, ha azon személy egyúttal információval is szolgálna. Némi mértékben ugyanis nem ártana tájékozódnom; legyen az akár egy teljesen új faj jelenléte, avagy csak szimplán egy információ arról, hogy Caroline milyen trükkel is fésüli a haját.
Lelkem sötétebb az éjjel leplénél, szívem már régóta elfeketedetté vált, s az, hogy még most is dobban, nos csak szimplán képletes értékűvé teszi. Egy éltetőszervem, melytől nem szabadulhatok, és melyet nem téphettek ki magamból, hisz akkor létezésem is jócskán véget érne. Érzelmeket koránt sem táplálok, sőt tán már azt sem tudom, hogy mik azok. Üressé vált mellkasomban nem szolgál funkcióként, hogy bármit is érezni véljek. A kétezer éves egyedüllét gyökeresen belém ültette, hogy mindent elviseljek, s hogy ezáltal megszüntessem azt, ami számomra felesleges. Tőlem a reményt várni pontosan olyan, mint Istenhez imádkozni a megváltásért, hisz ahogy maga az Úr nem létezik, s nem is vált meg, nos úgy én magam sem vagyok reményértékű, hisz inkább jelentem a végzetet, mintsem az életet. S hidd el nekem, hogy nem szeretnéd azt, ha én okoznám számodra a végzetet, hisz az ördög is ezerszer kegyesebb ajándék eléd, mintsem én magam. A remény mellettem elhanyatló, s az élet kárhozattá váló..
Könnyedén közelítem meg végül a Wickery hidat, ahogy a jobb kezemben szorongatott Jack Daniel's-es üveget az ajkaimhoz emelem. Mélyen kortyolok a whisky-ből, ahogy megállva középtájt, nos lenézzek a patakra. Az égbolton szereplő összes kollekció tükröződik a felszínen, s már éppen távolabbra néznék, amikor is megérzem, hogy valaki közeledik felém. Észlelem az elméjét, látom a gondolatsorait, s ezáltal sikerül is kiszednem egy olyan személyt kinek rögtön felölthettem az alakját. - Calder Sachi. - Nem ápolnak éppen túl fényes kapcsolatot, de kellően megfelelő személy mindahhoz, hogy szórakozzak e éjszakán. Tekintettemet az égre emelem, az üveget a vízbe ejtem, és komoly, ám mégis kíméletlen pillantást veszek elő. A megtévesztés egyetlen tökéletes mestere vagyok, hisz senki se rendelkezik ugyanezen adottsággal. Épp ezért is szenvedhetett anno miattam Niklaus Mikaelson maga, hisz tökéletesen elhitethettem vele mindazt, amit csak akartam.
Megtörlöm ajkaimat, és lassan megfordulok, majdan pedig könnyedén helyet foglalok a korláton. Pillantásom a hívatlan érkező irányába siklik. Nincs éles hallásom, mint a vámpíroknak, de warlock-ként érzékelem az élet jelenlétét, hiszen mégiscsak kétezer éve élek. Teljesen kifinomultak az érzékeim a bezártságom alatt, igék sorait idézhettem fel önmagamban, és sokszerűen terjeszthettem képességeim. Nem mondom magam legyőzhetetlenek, de ismerek bőven trükköket, ahogy sejtéseim szerint, nos elég önmagamat adnom a szokásos stílusban, és máris megkapjuk a kívánt hatást.
-Hát már eme éjszakán se lehet nyugtom?-Kérdezem meg, miközben ironikusan az égre tekintek. S bár még remélhetően folytatnám a sort, de nem akarok túlzásokba esni, így inkább csendben maradok, mintsem újabb szavakkal illessem az érkező hölgyeményt.


† Megjegyzés: Hello :mer:  / Zene: Unstoppable   ©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
♣ All Along the Watch Tower
Tartózkodási hely :
♣ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
♣ pub owner



A poszt írója Lucifer Mercury
Elküldésének ideje Szer. Márc. 02, 2016 4:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Kedvenc dal :
Botladozva ♌️
Tartózkodási hely :
mystic falls ♌
Hobbi & foglalkozás :
Nagyszájút játszani ♌
Humor :
scary ♌



A poszt írója Gillian H. Andrews
Elküldésének ideje Vas. Feb. 28, 2016 5:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

hedwig & gillian
i remember your face, that's what i never forget

[You must be registered and logged in to see this image.]
Felesleges lett volna tagadnom, hogy jólesett, amit most tőle kaptam. Úgy éreztem, mástól ezt nem kaphatnám meg, pedig ha úgy néztük, még csak vérségi kötelék sem volt közöttünk. Hát ez a nagy különbség anya és anya között. Az egyik képes törődni a másikkal, eleve erre született, erre rendeltetett, míg van a másik kategória, akinek kutyát sem adnánk a kezébe, mert még annak is tönkretenné az életét, és tisztán vérebbé nevelné. Velem is ez történt... bár az én szám nem habzott, és nem szedtem szét a berendezést lázadásom jeleként, de nem egyszer vesztem össze a szüleimmel. És mindig én húztam a rövidebbet, soha nem lehetett nekem igazam, mindig az övéké volt az utolsó szó, és mikor kiderült, hogy megöltem valakit, még ők voltak megsértve, hogy el kellett mondaniuk a családi átokról szóló történeteket. Csak hogy ne lepődjek meg, ha egy telioholdas éjszakán azon kapom magamat, hogy roppannak a csontjaim, és elveszítem a józan ítélőképességem minden apró szikráját. Ezek voltak ők. Kegyetlen, ocsmány fajzatok. - Nem tudom, mivel köszönhetném meg. - suttogtam csendesen. A saját anyám sosem nevezett tündérnek... minden becéző szó eltűnt a süllyesztőben, de most megint úgy éreztem magam, mintha esélyt kaptam volna valakinél. Talán végre valakit érdekelni fog, hogy mi van velem?
Letöröltem a kigördülő könnycseppeket, majd nagyot nyeltem. Már közel jártunk az autóhoz, bár nem igazán fogtam fel azt sem, hogy mikor álltunk fel a járdáról. Ami biztos volt, hogy mindvégig magához ölelt, éreztem teste melegét, és... tudtam, hogy biztonságban vagyok. Még sosem éreztem ehhez hasonlót. - Nem leszek... teher? - kérdeztem. Azt mondta, a saját otthonába visz... ami az én otthonom is. Tényleg így lenne? Ő tényleg ilyen? Miért nem dönhetjük el mi, kinek a családjába akarunk tartozni? És nem tudtam mivel viszonozni... csak azzal, hogy hálásan pislogtam felé, annak ellenére, hogy a könnyáradat nem akart csak úgy alábbhagyni. - Maga olyan kedves. Azt hittem, hogy... utál. Sosem beszélgettünk. - vallottam be csendesen. Készen álltam arra, hogy tényleg vele tartsak, és oda vigyen, ahová kigondolta. Már nem voltam teljesen tisztában azzal, mit is kellene csinálnom. Nem akartam belekeveredni egy újabb gyilkosságba, de a nőnek nem árultam el, hogy három héten belül már ez volt a második esetem.

38


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
♣ All Along the Watch Tower
Tartózkodási hely :
♣ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
♣ pub owner



A poszt írója Lucifer Mercury
Elküldésének ideje Vas. Jan. 31, 2016 5:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

hedwig & gillian
i remember your face, that's what i never forget

[You must be registered and logged in to see this image.]
Sose voltam olyan, aki csak úgy képes a szeretteit magára hagyni. Ezért küzdöttem a lányomért is, amíg volt rá lehetőségem. De olyan áldozatot kellett meghoznom, amit egyik anyának se kívánok és azóta is arra törekszem, hogy többé ne kelljen. Egyszerűen képtelen lennék még egy ártatlan lelket megölni Legyen szó Care-ről, vagy éppen róla, eme aprócska teremtésről a karjaim között. Szorosan öleltem magamhoz az autólámpájának a fényében.  Nem mozdultam meg miután magam is tudtam, hogy a földön fekvő személyt nem menthetem meg. Inkább arra kezdtem el koncentrálni, hogy Gillian-t megmentsem és segítsek neki kicsit kizökkeni abból, amibe belekeveredett. Ismertem már annyira, hogy tudjam, sose akarna senkit se megölni, de amilyen őrült világban élünk balesetek simán történnek… sajnos…
Amikor éreztem, hogy egyre inkább kapaszkodik belém, akkor még inkább magamhoz öleltem, gyengéden simítottam végig a hátán, s közben próbáltam megnyugtatni őt. Varázslattal könnyű lett volna, de úgy éreztem, hogy azzal csak rontanék a helyzeten. – Shhh, nem a te hibád. Balesetek mindig történnek tündérem. S nem keversz bele semmibe se. Tudok vigyázni magamra. – próbálom megnyugtatni őt, majd egy apró puszit is nyomok a fejére, hogy hátha az segít benne. Nem mozdulok meg, csak ott ülök a földön vele, miközben anyai szeretettel ölelem magamhoz. Amikor pedig úgy érzem, hogy esetleg elindulhatunk a kocsihoz, akkor lassan állok fel, de továbbra is magamhoz ölelem és vele együtt indulok el. Végül pedig a szavai állítanak meg. Sietve fordulok vele szembe és a kezem arcára siklik.
- Igen, haza, de az én otthonomba, ami most már a te otthonod is. – mondtam neki szeretetteljesen. Nem akartam megijeszteni, de talán sikerült. Tudtam jól, hogy a szüleivel nem éppen jó a viszonya, így biztosan nem vittem volna oda. – Nem, nem ők küldtek. A lányomtól tartottam hazafelé, amikor rád bukkantam. Nem foglak odavinni, olyan helyre viszlek, ahol biztonságban leszel. – mondtam neki el újra a dolgokat, de egyáltalán nem türelmetlenül. Türelmes voltam és ha rábólintott, akkor folytattuk az utunkat a kocsihoz. – Nem akarok neked ártani Gillian, csak segíteni szeretnék. – súgtam neki eme szavakat, majd egy újabb puszit kapok a feje búbjára.


/ :hug: 38  


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Kedvenc dal :
Botladozva ♌️
Tartózkodási hely :
mystic falls ♌
Hobbi & foglalkozás :
Nagyszájút játszani ♌
Humor :
scary ♌



A poszt írója Gillian H. Andrews
Elküldésének ideje Pént. Jan. 22, 2016 9:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

hedwig & gillian
i remember your face, that's what i never forget

[You must be registered and logged in to see this image.]
A tudat mindig is ott időzött a fejemben. Nem voltam normális teljes egészében. Ennek millió oka lehetett, sosem fejtegettem igazán... féltem attól, hogy mi történik, ha kiderülne, hogy nem az vagyok, akinek hittem magamat. Nem gondoltam azt, hogy a személyazonosságommal gond lehetne, hiszen ismertem a szüleimet. Olyan hasonlóság volt közöttünk, hogy le sem tagadhatták volna, hogy egy vér csörgedezik az ereinkben. A szemeimet anyától örököltem, míg orrom és szám ívét az apámtól. Kettejük tökéletes keveréke voltam, ennek ellenére kívülállónak éreztem magam közöttük. Olyan voltam, mint egy apró kis folt, legyen szó családi portrékról, kirándulásokról... volt anya és apa. ÉS voltam külön én, mint valami kis különc, aki azt sem tudta, hogy csöppent bele abba a képbe vagy szituációba. Előfordult már, hogy nem emlékeztem bizonyos időszakokra... de sosem gondoltam volna azt, hogy ezek többek lehettek holmi álomnál, elvégre... mindenki normálisnak gondolja magát, vagy nem? Én az akartam lenni. De úgy tűnt, hogy sosem voltam az. CSak hinni akartam valamit, de... de hinni nem itt kell.
Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta. Nem tudtam megnyugodni, de szívem heves zakatolása némileg visszafogottabbá vált, mikor suttogva nyugtatni próbált... és apró csókot lehelt a fejem tetejére. Mindig is ilyen volt. Ugyan sosem kerültem hozzá túlontúl közel, de láttam, hogyan bánt a saját gyermekével, aki... talán ha az ő családjába születtem volna, jobban megbecsülték volna az életemet. Nem úgy, mint a szüleim. - Ez... ez az én bűnöm, nem szabadna belekevernem téged. - leheltem halkan a szavakat, a könnyek szinte a szemeim alá fagytak a mínusz fokokban. Nem kellett volna kimozdulnom otthonról. Hatalmas hibát követtem el. De nem élhettem le az életemet négy fal közé zárva...
- Haza? - Ez az egy szó megmaradt. Minden mást felfogtam, de ez mindig is nagy jelentőséggel bírt... mikor ezt a szót hallottam, kandalló jutott eszembe. Melegség, kanapé, forró csoki, anya és apa. Család. Nekem sosem volt igazán... - Igen... igen... haza - bólintottam, mikor végre képes voltam kinyögni valamit, de hirtelen ugrott be valami, és ismét ledermedtem. - Nem a szüleim küldtek... ugye? Nem miattuk vagy itt? - kérdeztem. Nem, ha miattuk jött vagy ők kérték rá, már nem is akarok vele menni. Semmit nem akarok tudni a szüleimről. Aljas árulók voltak.

38


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
♣ All Along the Watch Tower
Tartózkodási hely :
♣ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
♣ pub owner



A poszt írója Lucifer Mercury
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 31, 2015 11:49 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

hedwig & gillian
i remember your face, that's what i never forget

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem értettem, hogy miként lehetséges ez. Elveszítettem a lányomat, de a másik két lány meg állandóan bajba kerültek. Care is nem olyan régen kikapcsolt, de szerencsére őt sikerült észhez térítenem. De Gillian-t már régóta nem láttam. Reménykedtem abban, hogy az élete jobbra fordult és nincs semmi komolyabb baja, erre elég egy kicsit hátborzongatóbb este és egy kicsit nosztalgiába esni és már is pont őt találom az út közepén. Sose lettem volna képes egyszerűen tovább hajtani, vagy úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Mindig is szerettem másoknak segíteni, ha nem így lett volna, akkor nem lennék orvos. De ennek ellenére is életemben egyszer olyan döntést kellett meghoznom, amire sose leszek büszke, amire sose akarok gondolni, hiszen kudarcot vallottam, de talán pont emiatt küzdöttem még inkább Care-rt is, illetve most Gillian-ért is fogok. Ő is a családom része és úgy szeretem őt is, mintha a saját lányom lenne. A család nem mindig a vérszerinti köteléket jelenti, legalábbis számomra. Sokkal inkább azt, amit a szív súg, ami a szívem apró dallamai mondanak.
- Shhh, nincs semmi baj… - suttogtam neki és gyengéden simítottam végig a haján, majd egy apró csókot leheltem a feje búbjára. Bár ez nem volt teljesen igaz, mert nagyon is nagy baj volt. A lány meghalt és nem hozhatom őt már vissza. A kezeire pillantottam és a késre, majd megráztam picit a fejemet. – Minden rendben lesz, ki fogjuk találni, hogy mi történt és nem vagy egyedül… Nem vagy egyedül. – ismételtem el a dolgot, hogy még inkább tudatosítsam benne, mert tényleg nem volt egyedül. Nem fogok elrohanni. Inkább segíteni fogok neki és amint kiderült, hogy a másik lány halott, akkor tényleg elfogadtam azt a tényt, hogy megint elkéstem, de ez még nem a vég, hiszen a mágia itt van még és megpróbálom helyrehozni, illetve kitalálni azt, hogy mi is történt. – Tudom, hogy nem akartad életem. – öleltem magamhoz úgy, ahogyan egy anya tenné a lányával. – Majd együtt kitaláljuk, hogy hogyan is tovább, de először is gyere velem. Hazamegyünk, és ott megbeszéljük a dolgokat, és ha szeretnéd, akkor mágiával megpróbálhatjuk előcsalogatni a történéseket. – sose titkoltam előle, hogy boszorkány vagyok. Miért is tettem volna, hiszen ő meg farkas. Ez a világ tele van a természet fura tréfáival. Lassan felsegítettem őt, majd elindultam vele a kocsi felé, s remélhetőleg nem fog ellenkezni. Amint beültünk az autóba és kellő távolságban leszünk felhívom a rendőrséget, s mire elérnek hozzánk, addigra Gillian-t is képes leszek megfürdetni, hogy ne úgy nézzen ki, mint aki most lépett ki a hentes üzemből…


/ :hug: 38


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Kedvenc dal :
Botladozva ♌️
Tartózkodási hely :
mystic falls ♌
Hobbi & foglalkozás :
Nagyszájút játszani ♌
Humor :
scary ♌



A poszt írója Gillian H. Andrews
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 26, 2015 9:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

hedwig & gillian
i remember your face, that's what i never forget

[You must be registered and logged in to see this image.]
Az idegesség a gyomromban csak nőttön nőtt. Nem volt menekvés, az elmém egyetlen perc alatt kebelezte be minden önuralmamat. Ha nem így történik, a lány nem feküdne itt előttem... nem vágtam volna át a torkát, elvégre ... az a kés az én kezemben volt az előbb, mielőtt még el nem dobtam. Megöltem egy embert... záros határidőn belül ő volt a második, bár az első teljes mértékben önvédelem volt. A lány még próbált párszor levegőt venni, de vér buggyant ki a torkán. - Ne haragudj, kérlek, ne... - ráztam meg a fejem, éreztem, hogy a könnyek forró ólomként suhannak át az arcomon. Nem voltam felkészülve arra, hogy ideje korán látogató érkezik, és megpillant bennünket. Engem.
Hedwig jelenléte azért is aggasztott, mert féltem, hogy ha ő itt van, akkor nincsenek messze a szüleim sem. Bár tény, a barátság nem azt jelentette, hogy mindehová görcsös ragaszkodással követik egymást... ő valami nyugtató fényként próbált hatni rám, miután láttam, hogy észrevette a lány élettelen testét. Már csak én próbáltam azt elhitetni magammal, hogy él, hogy még ver a szíve... - Én... én voltam, de... nem emlékszem... - motyogtam, a véres késre böktem, és tudtam, hogy látja a véres kezeimet is. Olyan volt ez, mint a le nem mosható mocsok, az, ami megbélyegez, és tudtam, tisztában voltam vele, hogy itt és most két dolog következhet... vagy rendőrségre visz, vagy nem. Első esetben tisztes polgár, második esetben bűntárs. De nem akartam ölni, én... azt hiszem, segítségre lenne szükségem. Az elmém játéka, hogy pár perc totálisan kiesett, és mire ismét észbe kaptam, már megvolt a baj.
Mikor maga felé intett, nekem sem kellett kétszer mondani. Mikor átöleltem, kicsit olyan volt mintha anyát öleltem volna, de ennek semmi értelme nem volt. Dühös voltam a szüleimre, amiért sosem figyeltek rám igazán. És ezt Hedwignek is észre kellett vennie, látnia kellett, hogy szenvedek... - Én nem akartam... valami... valami nincs rendben, én... - Kicsi választott el attól, hogy ne adjam ki a gyomrom tartalmát. - Mi lesz most? - kérdeztem halkan. Nem tudtam gondolkodni. Egyedül biztosan nem tudom megoldani...

/ 38


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
♣ All Along the Watch Tower
Tartózkodási hely :
♣ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
♣ pub owner



A poszt írója Lucifer Mercury
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 28, 2015 3:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

hedwig & gillian
i remember your face, that's what i never forget

[You must be registered and logged in to see this image.]
Sokszor eszembe jutott a lányom, Care és a többiek, akikre vigyáznom kellett volna, de még se mindig ment. A lányomat már nem menthettem meg, de a féltestvérem gyermekére még mindig vigyázhatok. Nem fogom hagyni, hogy Care-nek valami baja essen. Nem vagyok vénséges boszorkány, de azért sokaknál azért idősebb vagyok és ennyi évtizeddel mögöttem már én is tudok meglepetést okozni egy-két vérszívónak. Nem vagyok olyan, aki csak úgy bánt másokat, de aki megérdemli, annak nem kegyelmezek. Szeretem fenntartani az egyensúlyt, de hiszek abban is, hogy nem minden vérszívó vagy farkas gonosz, ahogyan nem minden boszorkány jóságos vagy önzetlen. Mindenkit más vezérel, de egy dolog közös bennünk, hogy senki se veheti el azt tőlünk, akik valójában vagyunk.
Ma is későig bent kellett maradnom, de ezt egyáltalán nem bánom. Szerettem a kórházban dolgozni és megmenteni mások életét. Legyen szó egyszerű emberről vagy nem. Boszorkány voltam, így sokkal több mindenre voltam képes, mint egy egyszerű gyógyszer, de ritka volt az, amikor a természeterőivel bele avatkoztam az élet menetébe, vagy talán a halál és az élet harcába.
Miután végeztem a kórházba még sietve ugrottam el egy virágboltba is, mert úgy terveztem, hogy elmegyek a temetőbe is, ahol a lányom sírja található. Egyre gyakrabban jöttem ide, beszéltem hozzá és hagytam, hogy a könnyeim újra elárasszanak mindent. Nem gondoltam azt, hogy ez a gyengeség jele lenne, de ugyanakkor minél többször voltam itt, annál jobban hiányzott és egyre gyakrabban kívántam azt, hogy bárcsak a karjaimban tarthatnám őt. De már nem értem el oda, hiszen alig, hogy a híd felé vettem az irányt észrevettem két alakot. Éreztem, hogy nem egyszerű emberekről lehet szó, legalábbis az egyikük nem az volt. Sietve álltam meg, szálltam ki a kocsiból, a világítást felkapcsolva hagytam, hogy legyen valami fény, majd elindultam feléjük. De amikor meghallottam a nevemet, akkor egy pillanatra a vér is megfagyott az ereimben, mert egészen addig azt hittem, hogy csak képzelődöm.
- Gillian? - szólaltam meg sietve, majd odarohantam hozzá, de a látványtól még én is picit leblokkolódtam.
- Te tetted? - kérdeztem sietve, majd a kezét lassan elvettem a sebről, de csak azután, hogy meggyőződtem arról, hogy már elkéstem én is... Nem tehettek már semmit se, mert a halál angyala már magához ölelte a lányt.
- Hééé, gyere ide. Nincs semmi baj.- szólaltam meg kicsit barátságosabban, majd magamhoz húztam őt. Láttam rajta, hogy nem akarta, egyszerűen csak nem tudja uralni azt, ami. Mindenkinek időre van szüksége, de hol van a teremtője?



/ Bocsánat a késés miatt. 27


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Kedvenc dal :
Botladozva ♌️
Tartózkodási hely :
mystic falls ♌
Hobbi & foglalkozás :
Nagyszájút játszani ♌
Humor :
scary ♌



A poszt írója Gillian H. Andrews
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 07, 2015 5:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

hedwig & gillian
i remember your face, that's what i never forget

[You must be registered and logged in to see this image.]
Az út hosszadalmas. Ugyan nem voltam kímélve soha, hiszen már gyerekkorom óta a magam útját járom, de egyhuzamban még sosem vándoroltam ennyit. Vicces ez a szó. Thomas jutott eszembe, és elmosolyodtam, de talán cseppnyi keserűség vegyült ebbe a gesztusba, hiszen ő nem jött velem Párizsból. Pedig mennyire ígéretes lett volna az útja velem... tudhatta viszont, hogy számomra mindez nem egy egyszerű játék. Életekbe kerülhet elérni azt, amit én akarok. Soha nem voltam egyszerű eset. Már a szüleimnek is meggyűlt velem a baja, de nem azért, mert loptam a boltból, éppen ellenkezőleg. Annyira visszahúzódó alkat voltam... majd egyik napról a másikra pontosan így veszítettem el gyermeki ártatlanságomat, és öltem először embert. A düh, mely napok alatt tört utat magának, magyarázatot kapott. Farkas gének munkálkodtak, és ezek tehettek arról, hogy embert öltem.
A híd jöbb része teljesen sötét, én pedig nem tudom, mit tehetnék... félek, és ráz a hideg. Nem akarom, hogy azt higgyék, gyáva vagyok, nem akarom, hogy ha visszatérek egyszer oda, ahonnan elindultam, azt kelljen látnia bárkinek, vagy azt kelljen mondanom, hogy csak féltem... de talán nem az itteni szörnyetegektől. Inkább attól a lehetőségtől, mely bennem rejlik. Nem is lehetőség, ez egy ostoba nagy hazugság. Attól a démontól, amely ott lakozik bennem, a gyomromat zsigereli.
Percek teltek el. Arra kaptam fel a fejem, hogy a kezemet meleg folyadék érinti, és azt sem értettem, hogy honnét került oda. Kiesett pár perc. A fejem úgy sajgott, mintha msot hajtott volna át rajtam egy vonat, és... a szívem is úgy vert, hogy kis híján kiugrott a torkomon. A kezemet áztatta valami... de leginkább a nyöszörgés az, ami felkeltette az érdeklődésem. Ami a térdeim előtt heverő lány száját hagyta el.
- Ó, ne... ne... mit tettem?! - bukott ki belőlem hirtelen, és aggodalom költözött az arcomra. - Ne-ne-ne! - ráztam a fejem, és kezemet újra a sérülésre nyomtam, amelyet a nyakán ejtettem. A kés még mindig ott hevert a lábaim mellett.
Autó zajára lettem figyelmes... azt sem fogtam fel, hogy megállt mellettünk, arcomról eltakarítottam egy tincset, a vér rögtön rátapadt hófehér bőrömre, és próbáltam ráismerni a körvonalzódó alakra. - Hedwig? - bukott ki belőlem. Sokk ér sokk hátán. Anyám egykori barátnője állt előttem. Talán ő az, akire legkevésbé vágytam most, tudván hogy... ő pontosan tudja, milyen hálátlan voltam a szüleimmel.

/ itt vagyok 40


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 26, 2015 4:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Shay & Abel
Time changes everything except something within us

Nem éreztem a késztetést, hogy érezzek, hogy tovább ostorozzam magam, azon már túl voltam. Mivel hoztam volna vissza a fiam? Semmivel. Ő is semmivé lett azon a napon, ahogy én is, engem valami mégis itt tartott a földön. Talán a tény, hogy én vámpír voltam, a fiam pedig akkoriban maximum a génjeim hordozhatta, átkát, melyet a vér tört volna meg, kizárt, hogy megtörte volna. Erre a tulajdon anyja még rajtam is túltett. És szinte undorodtam a gondolattól, hogy épp őt kell megölnöm. Vagyis kellene. Ő már így is olyan volt, mint egy azok közül, akik halottak. Semmi nem kötötte a földre.
-Őszintén? Nyoma sincs annak a nőnek, de nem is keresném, nem is érdekel már.-a szavak jeges őszinteséggel hagyják el szám, az egész pedig elvész, ahogy az éjszaka csendjét megtöri egy mennydörgés hangja, amitől arcomon semleges mosoly szalad át. A természet ma este épp annyira zavaros, mint mi. A vihar előtti csend állapota a kedvencem. A megnyugvás jele, amikor mindennek ellenére érezni azt, készül valami, hogy feszültség van a levegőben.
Érzem, ahogy tekintete végigjár, és hasonló módon mérem én is őt végig. Egy csepp szemérmetlenség nélkül, hisz voltaképp a férje voltam, ismertem minden porcikáját. Ennek az emléke úgy csap meg, mint a fákat a szél, és ha nem edződtem volna vassá, meghajolnék előtte és kegyelemért könyörögnék. Ez viszont nem az az este, nem az a játék, nem az az élet, ahol ez megengedhető lépés.
-Egy egészen picit.-a hangomban merő gúny csendül meg, mert valóban ezt éreztem most felé. Nem gondoltam, hogy ilyenre képes, de néha meghazudtolja magát az ember, akiről azt hisszük, a velejéig láthatunk. Így is volt, mert mindig volt benne egyfajta vonzalom a sötétség felé. De kiben nincs? A kárhozat pedig mind a kettőnk életében előtérbe került a jelek szerint.
Elnevetem magam, az erőteljesen mély hangom egy újabb mennydörgéshez hasonlítható, és vállat vonva meredek a folyó sötétlő vizébe.
-Meglep vagy sem, de nem minden szól szól rólad drágám. De ez biztos rosszul esik. Nem akartalak megbántani, de szándékosan tettem.-arcomon olyan sötét mosoly csillan meg, hogy az már szinte gyilkol.-A fiúnk sem tudna visszakapcsolni drágám. Téged gyanítom már az ördög örök rabságba ejtett.-reagálok szavaira, feltépve a sebeket, amiket hordozunk, és érzem, az összeszoruló szívem. Egy valami hat rám évek óta. A fiunk emléke.
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Szept. 22, 2015 11:31 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next



Shay & Abel
words: - | note: - | music: -


A hangja megöl, érzem, ahogy karóként fúródik már régen nem dobogó szívembe, és minden szavával a fiunkat juttatja eszembe. Az egyetlen dolgot, amit a világon a legjobban szerettem, és ő, ez az alak, rémlény, aki most itt áll előttem, nem hagyta, hogy megmentsem. Megvédhettem volna. Mindhármunkat megmenthettem volna, de nem, ő átváltoztatott, s elvette a lehetőséget, hogy valaha is megajándékozzam magam egy gyermekkel. Többé nem lehetett családom, s ezt tudtam, és tudta ő is, hangja mégis olyan közömbös volt, hogy legszívesebben lekevertem volna neki egy pofont. Már nem éreztem a fájdalmat, ami annyi ideig mardosott, az elvesztésük miatt. Nem éreztem semmit, és csak elmosolyodtam.
- Abel, Abel, nem tudom, miért tetted ezt, de igazából nem is érdekel. Aki most vagyok, milliószor jobb annál a gyenge nőnél, aki akkor voltam, mikor elmentél, és ezt te is tudod – lassan elindulok, és körbesétálom őt. Megnézem, alaposan, testének minden pontját átvizslatom, mert érdekel, hogy hogy fest most. Semmit nem változott. Ugyan olyan, mint régen, amikor meghalt. Amikor még a férjem volt.
- Látlak, bár tudod, igen, biztos tudod, ha tényleg figyeltél. Egészen picit beleőrültem a halálotokba. Tudod, a fiunkéba, és a tiédbe – a hangom ostorozó, próbálom fel szaggatni a szívében lévő sebeket, s csak reménykedem benne, hogy ő egyáltalán úgy érzett utána, mint én. Hogy neki is annyira fájt-e az elvesztésünk, még ha az enyém annyira nem is, a fiáé legalább, aki vér volt a véréből és hús a húsából. Aki a miénk volt.
- Miért jöttél most? Miért mutatkoztál meg végül, ennyi év után? Miért? – kérdezem. Tényleg érdekel, tudni akarom, hogy miért pont most libbent elém, mint égi messiás, megváltó – talán azért jöttél, hogy bekapcsolj? Arra csak egy valaki lenne képes, és az a valaki meghalt – jól megnyomom az utolsó szót. A fiamra gondolok. Nem könnyezem meg, nem sírok már érte, igazából már el is felejtettem az arcát, azt, hogy hogy nézett ki, csak halovány körvonalak maradtak nekem belőle. De hiányzik.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 09, 2015 7:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Shay & Abel
Time changes everything except something within us

Túl sokáig éltem egyedül, túl sokáig voltam távol a valóságtól. Tíz év, sok mindenre jó volt odaát.Többek között arra is, hogy elérjem, ne kapcsoljak ki, amikor visszatérek, de elég volt ahhoz, hogy érzéseim, a lelkemben ülő feketeségbe taszítsam, s úgy elrejtsem, hogy soha ne érezzem őket. Viszont minden nyom hozzá vezetett. A női holtestek, melyek szárazra, de legalább vérszegénységben voltak, várták, hogy a túlvilág jön, vagy a purgatóriumba illő két világ között ragadnak e meg.
Figyelem őt, mégis úgy érzem, ő figyel engem. Nem vagyok többé szellem, vagy az, aki makacsul ragaszkodik a múltjához, de bocsánatot kell kérnem, vagy legalább újra a karjaim közé zárni, még ha az is lesz életem utolsó cselekedete is. Tudnia kell, hogy mit érzek. Tudnia kell, hogy amit tettem miért tettem. Viszont könnyebb arra támaszkodni, hogy undorral nézzek rá. Miért? Mert olyanná vált, amilyenné nem akartam tenni, amivel tudtam, kínok kínján lehet valamit kezdeni.
-Óóó, nem.-ingatom meg fejem kérdése hallatán, látom, hogy remegni kezd, mint a nyárfa levele a nyári szellőben. Közelebb lépek hozzá, ilyennek még nem láttam. Nem emlékszem, hogy valaha félt volna így bármitől, hogy valaha ennyire elveszettnek, mégis erősnek tűnt volna.
-Mikor meghaltam három évszázada, mikor te vámpírrá változtál az én véremnek köszönhetően, én szellem lettem. Nem akartam, hogy láss, hát nem engedtem, hogy érzed, mindig figyellek.-lépek hozzá még egy lépéssel közelebb, végül egészen közel állok meg hozzá, arcom semmit mondóan csillog szemében, mely tükörként mered rám.-Tíz évig voltam szellem, majd valami, valaki visszahozott. Azóta eltelt több évtized, mint amennyit két kezünkön megszámolhatunk. És most itt vagyok. Valaki pedig azért bérelt fel, hogy megkeresselek, de végig tudtam, hogy merre jársz. A hullák szinte kikövezik utad. Én pedig...nos... itt vagyok, láthatod.-vonok vállat, hangom semleges, akárcsak arcom, tekintetem viszont számára ismerős lehet, hisz tudom jól, előle sose tudtam elrejteni a bennem rejlő zabolázhatatlan vágyat, ami hozzá húz.
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 09, 2015 6:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next



Shay & Abel
words: - | note: - | music: -



Lépteim kopognak az utcakövön, véres lábnyomokat hagyva maguk után. Mindig így volt. Mióta elveszítettem a fiamat, az éhségem csillapíthatatlanná vált, s mióta megölték a férjemet, én magam lettem a gyilkos. Vissza akartam adni a világnak azt, amit én éreztem, mikor elvették őket tőlem. Csak nőket gyilkoltam. Senkitől nem akartam elvenni a fiát, vagy a férjét.  Megszabadítottam az asszonyokat attól, hogy később nekik is fájjon.
A híd felé haladok, fejemben csupán egy gondolat villog; öngyilkosság. Nevetséges vagyok. Mintha képes lennék rá. Nem azért, mert nincs elég erőm megtenni, vagy, mert, félek a haláltól, á dehogy. Szó szerint nem vagyok képes rá. Csupán a napfény gyilkol, vagy a karó a szívbe, az veszi el tőlem silány életem, mégis, a híd valahogy jobban vonz magához. Minden nap lefekszem és felkelek, eljátszom, hogy irányítani tudom az életem. Reggelizek, ebédelek, vacsorázok, mintha még mindig ember lennék, pedig nem vagyok, rég nem. A lelkem már nem fáj, de a bússzú hajt, az emlékük, akkor is, ha jelen pillanatban nem érzek irántuk semmit, emlékszem arra, hogy volt idő, mikor ők voltak a mindenem.
Sok-sok éve vagyok már kikapcsolva. Olyan régóta nem éreztem, hogy már arra sem emlékszem milyen érzés szeretni, milyen érzés gyűlölni, vagy éppen izgatottnak lenni. Mindent ugyanolyan arccal olvasok el, semmi nem képes megrendíteni pedig emlékszem, régen érzékeny voltam. Sírós, követelőző és hisztis. Most pedig semmi vagyok.
Mikor meghallom a hangját gyökeret ver a lábam. Tudtam, hogy itt van, valahogy éreztem a jelenlétét, de hát ő nem élhet. Ő meghalt.
- Szellem vagy? – teszem fel a kérdést, bár inkább hangzik kijelentésnek. Mikor meglátom, elgyengülök, remegnek a lábaim. Meg akarom érinteni őt újra, csókolni, szeretni, de nem lehet, ez is csak a tudatalattim gonosz játéka. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy kezdek megőrülni.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 09, 2015 12:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Shay & Abel
Time changes everything except something within us

Követtem őt, vártam a megfelelő percet, órát arra, hogy szembe tudjak vele nézni, míg újra és újra szemrebbenés nélkül hagytam, hogy életek elvesztése tapadjon a kezemhez. Túl sok időt töltöttem el azzal, hogy nem nézek szembe az egyetlen dologgal, ami még a földön képes tartani, emberként, s nem vesztem el az utolsó esélyt is arra, hogy megmaradjak annak, aki régen voltam. De változtak az idők, láttam, ő mivé lett, tudtam, én mivé lettem, és az idő, amikor zökkenőmentesen mentek a dolgaink, távolinak tűnt, a múlt homályába veszve. Már nem volt olyan, hogy mi, nem létezett a mi gyerekünk. Mind-mind miattam halt meg, miattam vált semmivé. Viszont nem tudtam, ki vagy miért hozott vissza azok után, hogy szenvedésem a túlvilágon teljes mértékben és megkérdőjelezhetetlenül jogos volt.
A városban már rég leszállt az est, amikor újabb nyomra bukkantam egy sikátorban. A feladatom az volt, hogy gyilkoljak, a megfelelő embernek, megfelelő juttatások fejében. Vámpírként nem számított, hogy élő vagy holt, bizonyíték kellett arra, hogy az illető már nem árthat senkinek. Erre az évek alatt több módszert is kitaláltam. Mégis hasztalannak tűnt most.
A vércseppek egy idő után eltűnnek a földről, de megmarad az illat a levegőben, és követve azt, egészen a külvárosig jutok. Túl nagy a csend, ez feltűnik. Mikor a cipő kopogása fülembe cseng, az illathoz társulva, tudom, kivételesen nem lesz örömöm benne, hogy jó pénzt fizettek a gyilkolásért. Mert a nyom téves volt, agyam pedig egy nyomot volt hajlandó most követni, tudván, hogy a városban van. Az övét.
-Legalább engedd, hogy elmagyarázzam.-dünnyögöm az orrom alatt, hisz jó eséllyel meghallja amit mondok. Hacsak az őrület fel nem emésztette annyira, hogy már ez se számítson neki. Érzem, ahogy eremben forrni kezd a vér, de nem törődök vele, arra fordulok, ahonnan érzem, az erő felém árad, próbál felemészteni, és összeszorított fogaim között kiszökő levegő segít abban, hogy szemem nyitva tarthassam. Előlép a sötétből, melyben beleolvadt eddig, le se tagadván, hogy teljes valójában vonzódik valamihez, ami már lényének egészét végleg és visszavonhatatlanul uralma alá gyűrhette.
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



A poszt írója Philip Normann
Elküldésének ideje Pént. Júl. 10, 2015 12:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next


Darius & Philip
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Az ilyesmi nem kedv kérdése Darius, mintha nem tudnád. - Ha így volna akkor mindenki maga választhatná meg, hogy mikor haljon meg vagy hogyan. De ez nem így működik, a halél kiszámíthatatlan mindaddig míg önkezűleg nem akarunk véget vetni az életünknek. De Dariust ismerve ilyenről szó sincs. Ő nagyon is élvezi az életét még ha pokolian unalmas is ebben a koszfészekben. És azt hiszem egyelőre nekem sincs kedvem találkozni a kaszással, jó itt nekem, ha megunom majd elválik mi lesz.
-Valóigaz, tehát az életedet is bérbe adtad már? - Egy apró kis élcelődés a részemről mint anno, de csak ennyi, itt abba is marad a nagy nosztalgikus cimbizés. Már régen nem úgy állnak a dolgok, talán haverok lehetünk még, de nem vagyok benne biztos, hogy valaha is úgy, mint régen, mindig köztünk lesz egy karó amit ha valamelyikünk elér a másikba vágja.
-Kösz, erre vártam mikor mondod ki. - Vágok vissza. Nincs igaza, a haláltól nem minden esetben kell félni, én például nem tudok tartani tőle. Nincs benne semmi riasztó, éreztem már a halál közeledtét, de akkor is csupán csak nyugalmat sugárzott, egy olyan ígéretet amit hülye lettem volna visszautasítani, ezért vagyok most itt, mint vámpír, a halál torkában voltam és egy részem magával is vitte. Egy újabb, ám a végleges halál, nem lesz rosszabb.
[color=#674F4B]-Az már pozitív előjel, ha drága barátomnak hívsz, nem: Ne vidd túlzásba, még azt hiszem minden rendben van. - Na jó, azt hiszem az élcelődés mégiscsak tovább kitart, mint gondoltam. Mondhatni talán ez az a bizonyos vihar előtti csend. Kettőnknél sohase lehet tudni mikor vagyunk barátok és mikor ellenségek. Nekünk mindig is így épült fel a barátságunk. De ha azt nézzük, hogy gazember vámpírok vagyunk akkor ez még egész normálisan is hangzik.
[i]-Tudom Darius, ismerlek, ha nem vetted volna eddig észre.
- Legyintek. Lehet, hogy 2 év kiesett az ismeretségünkből, de Darius egy cseppet sem változott azóta. Ő mindig is ilyen volt, nem nehéz ezt észre venni, kiismerni már persze annál inkább, mákom van, hogy nekem ez azért már sikerült.
-Igen, a mai diáklányokkal több a nyűg, mint az élvezet. - Sajna ebben igaza van, bármilyen kis koszfészekbe is megyek mindegyiknek tele van már tömve a feje vámpíros regényekkel, mint az a bizonyos csillámfasz gyerek is, az az Edward Cullan vagy ki, tudja a franc, a kölykök dadája olvasta. A filmekről már ne is beszéljünk. Egy diáklánytól másra már nem lehet számítani, mint őrjöngő dicshimnuszra és könyörögnek, hogy változtassuk át őket és legyünk életük szerelme....basszus, mekkora baromság már ez?
-Benne vagyok. Ha végeztél a fickóval osztozhatnánk a nőn, mint régen. - Bajtársi felajánlás. Hátha elássuk a csatabárdot.


zeneszám || ilovenutella Nem ülhetlek meg, de miééért? Könnyes szemek || szószám || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Seven devils all around you
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Szer. Jún. 24, 2015 7:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]
to Philip

- Majd meglátjuk, Philip. Egyszer már meghaltam, nincs valami nagy kedvem még egyszer. – ráadásul úgy haltam meg, hogy tényleg azt hittem nyakamon a vég, de… végül is minden más lett, az élet átírta a forgatókönyvet, és végül úgy alakult, hogy… életben maradtam. Vagy akárminek is nevezzük a vámpírlétet. Elvégre jobb, mint az emberi lét. – Amúgy meg… ha nincs semmim, nem is veszthetek semmit, nemde? – ellenben vele. Na nem mintha elakarnék tőle venni mindent. Ugyan, úgy nézek ki, mint aki kisgyerekeket ölne? Nem… maximum ha nőnek még egy kicsit. Tartsa csak meg magának az idilli kis életét, ha ennyire akarja. Az ő dolga.
- Akkor hülye vagy. – hagyom rá a dolgot. Mi lehet erősebb, mint a túlélési ösztön,  nem igaz? Semmi, az égadta világon semmi, ezt jól tudom, mert már ezerszer éreztem, és mindig kihúzott a bajból. Ha van miért, hát élni fogsz. Ha nem féli a halált, akkor hülyébb, mint volt.
- Ha úgy reagáltam volna, akkor most nem élnél, drága barátom. – mindig is hirtelen természet voltam, és hallani, hogy csak úgy lerázott és átvert? Téved, ha azt hiszi, hogy csak úgy eltudok menni e mellett. Nem, ez sérti a büszkeségem, és ami sért, azt… tönkreteszem, ilyen vagyok  már, mióta csak az eszemet tudom.
- Legközelebb kicsit gyorsabban dönts. Ha én megakarlak ölni… jó eséllyel meg is öllek. – én nem hezitálok, nem gondolkodom, nem hallgatok az észérvekre, és ne jöjjön nekem senki sem azzal, hogy hallgassak a szívemre. Azt teszem, amihez éppen kedvem van, a  következményeken ráérek később is bosszankodni.
- Hagyd a diáklányokat, egyik sem ijedne meg, többet szívnak, mint egy porszívó. – forgatom a szemeimet. Na igen, így veszít kicsit a humor faktorából az, hogy a frászt hozom rájuk. De ettől függetlenül még finomak, bár soha nem voltam oda az olyan vérért, ami tele van droggal. Elrontja az aromáját. – Azonban van egy fickó… akit megakarok ölni. Ha segítesz, tied lehet a csaja. Egész pofás kis teremtés. – tényleg az, a fickó pedig gyönyörű hulla lesz, amint találkozom vele.

308 szó || Nem ülhetsz meg...bocsi...  19    || Muse - Psycho || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



A poszt írója Philip Normann
Elküldésének ideje Szer. Jún. 24, 2015 9:08 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Darius & Philip
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Darius, ha már ennyire jobban tudod, hogy nekem mim van, akkor had világosítsalak fel arról, hogy neked mid nincs. Életed, hamarosan a saját arroganciád fog a sírba vinni, az lesz az a nap, ami már a nyakadon van, remélem várod. - Nevettem el magam, de valahogy ez igen keserves örömnek sikeredett. Akármennyire egy egoista barom a haverom, attól még barátok vagyunk, vagyis voltunk, a halála számomra sem lenne üdülés, na persze ha én ölném meg az más. Akkor nem éreznék semmit, sem bűntudatot sem semmiféle más érzelmet, hiszen akkor rászolgált volna az általam kiosztott halálra.
-Az elsőt nem különösebben gyászolom, a második meg végleges lenne, nem fájna semmi, mert nem léteznék többé, nem, egyszerűen nem félek. - Ettől nem lehet félni, sőt, talán nincsenek is félelmeim. Ott van a két kölyök, talán őket féltem, de ez sem megy át tyúkanyós stílusba, azt tesznek amit csak szeretnének és nem akarok beleszólni az életükbe.
-Pompásan Darius, és ez a szerelmes pár dolog, nem én reagáltam a másikunk visszatérésére úgy, mint egy hibbant nőszemély. - Nem tudom mikor fejezzük be a szurkálódást. Úgy érzem, hogy ez már csak tárgytalan civakodás, semmi értelme.
-Megülhetlek, az más dolog, hogy eldöntöm akarlak-e megölni vagy sem. - A kettő között van némi különbség úgy vélem. Ahogy közelebb lép már sejtek valamit, a túl hamar arcára fagyott mosoly és a fegyverszünet már magában nem azt jelenti, mint aminek szánta, ennek ellenére elfogadom a felém nyújtott kezét és megrázom..ám hamarosan karót találok a mellkasomban. Vigyorral a képemen húzom ki magamból a karót. Gondoltam, Darius nem az a fajta aki megtorlás nélkül hagy bármit is.
-Kvittek vagyunk Barátom! És innen hova tovább? Mert én a részemről megyek diáklányokat riogatni és kissé felfrissíteni a környéket. - Tőlem ez egy burkolt meghívás volt egy vámpíros kiruccanásra ahol vér is folyni fog.


zeneszám || zombi tehenek támadása.. 08 || --- || [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Seven devils all around you
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 15, 2015 11:13 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]
to Philip

- Ugyan, tudom, hogy vannak, Philip. Egy… vagy kettő gyerek? Talán még egy kis feleséget is beújítottál? Mondd csak, mi a véleményük arról, hogy arra születtél, hogy megöld őket? – jól gondolja, nem tudom hol keressem őket, de a jeleket látom. Más lett, ráadásul a szaga…öltem már gyereket, tudom milyen a szaga.
- Mitől mentenéd meg? Úgy nézek ki, mint aki bajban van? – mert nem hinném, egyáltalán nem, jelen pillanatban csak ő fenyegetőzik, de én nem hívom ezt bajnak. Nem hívok semmit se annak, tudom, hogy amint akadály gördül elém, azt darabokra töröm, és soha többet nem látom aztán viszont. Ilyen vagyok.
- Bolond vagy, ha nem féled. Egyszer már meghaltál. Nem volt egyszer elég rossz? – nekem igen, és miután az a kölyök belém mélyesztette a fogait…nos, az kell, hogy mondjam még kevésbé akarok meghalni, mint eddig. Épp eleget éltem már, hogy még többet éljek, nem halhatok meg, nem lenne… valami szórakoztató.
- Úgy mondod, mintha szerelmesek lettünk volna… kiheverni….na és hogy sikerült? – a családja megnyugtatta  a lelkét? Lélek… ugyan már, először is hatalmas baromságnak tartottam mikor hallottam. Akkor még ember voltam, de a lélek üdvözlése a legkevésbé sem érdekelt. Most még annyira sem. Annyi a különbség a régmúlt és a jelen között, hogy most már megölhetem azt, aki untat.
- Nem ölhetsz meg, Philip. Ezt már megtanulhattad volna az évtizedek során. – mondom egy fájdalmas nyögés kíséretében, ahogy kirántom magamból a karót, majd felállok a földről és közelebb lépek hozzá, nem téve semmi fenyegetőt. – Fegyverszünet? – nyújtom ki felé a kezemet mosolyogva. Ha elfogadja, akkor megszorítom és megrázom, de hirtelen magam felé is húzom őt, hogy azt a karót pont oda szúrhassam belé, mint az előbb ő belém. – Na, az egyik feltétel már meg is van. Most kvittek vagyunk! – mondom, ahogy elengedem és hátrébb lépek. Nem öltem meg, nem is állt szándékomban, de ő sem hiheti, hogy csak úgy megtorlás nélkül hagyom, hogy leszúrt. Nem ilyen vagyok.

308 szó || Bocsi, hogy csak most  27   || Muse - Psycho || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



A poszt írója Philip Normann
Elküldésének ideje Vas. Jún. 07, 2015 7:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Darius & Philip
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Mégis miről beszélsz Darius? Milyen új család? - Nézek rá a leghihetőbben megdöbbenve. Az a baj, hogy Darius mindig a legjobb helyzetfelismerő volt. Ám ettől még fogalma sincs ki vagy kiket keressen és azt sem, hogy hol. Az embereimet meg aztán kifaggathatja, egyik sem mer vallani, inkább meghalnak, mert tudják, hogy a családjuk vagy bármi fontos értékük az én kezemben van, valahogy be kellett biztosítanom magam. Ettől függetlenül a gyáva szót nem szívom vissza, nem változtatok a véleményemen, tudom, ez kiidegeli, de pont ez a célom, felakarom hergelni, hogy nyugodt szívvel rúghassam szét a seggét.
-Darius nem vagyok kíváncsi a napi programjaidra és az életcélodra, mint mondtam, azért vagyok itt, hogy megmentsem a segged, de sanszos, hogy ezen gyorsan változtatok. - Vicsorítom ki a szemfogaimat. Barátság ide vagy oda, most akkor is kitépem a torkát. Azért vannak határok, csak, mert megtettem egy szerintem igen ésszerű dolgot és eltitkoltam azt, hogy életben vagyok, még nem jogosítja fel rá, hogy játsza itt a tökös gyereket.
-Mert szerinted félem a halált Darius? Ha így gondolod nevetséges vagy. Nincs mit veszítenem tehát kész vagyok bármire barátom! - Valóban nincs vesztenivalóm, a kölykök még túl kicsik ahhoz, hogy bármit is észrevegyenek abból, ha eltűnök az életükből, főleg a legkisebb, elintéztem nekik mindent a jövőjükkel kapcsolatban, ha meghalnék akkor sem lesz semmi gondjuk a rövid kis életük során.
-Leléptem, de egy szóval nem mondtam, hogy családosdi miatt, elegem lett belőled haver, ez az igazság, kellett egy apró szünet, hogy kiheverjelek! - Vágom oda minden érzelem nélkül. Nincs kedvem gyerekes módon civakodni, de valahogy mégis ez történik.
-Ohh, nekem aztán minden jól áll, semmivel nem lehet melléfogni. - Villantom ki a szemfogaimat. Majd nem sokkal később már belé szúrom a saját magam által alkotott kis rögtönzött karót. Hát persze, hogy nem ölöm meg, akarnám, ebben a pillanatban semmi nem lenne üdítőbb, mint a halála, de tudom, hogy később keserűen megbánnám. Mégiscsak volt barátságunk valamikor, régen..a franc tudja már mikor.
-Nem öltelek meg te Seggfej, örülj neki most pedig húzz a francba! - Intek még hátra úgy, hogy nem is fordulok felé, biztos vagyok benne, hogy két lehetséges folytatás történhet, egy: túlságosan forr a feje így nekem ront és vagy meghalok vagy hárítom a támadást. kettő: úgy dönt felesleges rám több időt szánnia és elhúz végre a francba, ez az amiben kevésbé hiszek, Darius nem ilyen.
Valahol kész vagyok rá, hogy reflexből hárítsam a támadást, de nem vagyok biztos benne, hogy tényleg ezt akarom-e, ha megakar ölni ennyivel nem úszom meg úgysem. Na lássuk mi lesz!


zeneszám || 15 || --- || [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Seven devils all around you
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Csüt. Május 28, 2015 9:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next




Philip & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Mit mondtál? A helyedben meggondolnám, hogy mit mondok, mielőtt még úgy találnám, hogy megfosztalak attól a ronda pofádtól! Vajon mit szólna az új kis családod, ha beállítanék és… feldíszíteném velük a szobádat? – engem ő csak ne merjen becsmérelni, mert letépem a fejét. Rám a gyáva a legkevésbé elmondható szó, és jobb ha ezt a fejébe vési.
- Nem hinném, hogy neked tartozom beszámolóval arról, hogy miért vagyok itt. Szeretem ezt a helyet, finomak itt az emberek és még nem merítettem ki ezt a vadászhelyet. Tehát, te mégis mi a francért vagy itt? Azon kívül,hogy megakarsz halni. – mert azzal, hogy csak sérteget engem egyfolytában, ezt fogja elérni. Hogy fogom őt és apró kis darabokra tépem, aztán egyenként fogom őt visszaküldeni az újdonsült kis családjához.
- Csak én onnan ki is jövök. Ellentétben veled. – már egy párszor átvertem a halált, mióta az emberséget felcseréltem az öröklétre, és egy pillanatra sem bántam meg a döntésemet, még mindig imádom azt, ami vagyok, és azt, aki vagyok.
- Akkor váltunk barátokból ellenségeké, mikor te úgy döntöttél, hogy lelépsz családosdit játszani. – nem mintha érdekelne, de átvert, és utálom, ha átvernek, mert a halálát megtoroltam, könyörtelen évek voltak azok, vadásztak rám, csakis miatta és most kiderül, hogy felesleges volt?
- Lassan elvéreztem, közben pedig néztem a családomat, ahogy karóba húzzák. Tudod, jól állna neked egy karó… - mondom vigyorogva, de tényleg el is gondolkodva a dolgon néhány pillanatig. Milyen szép látvány is lenne, már csak elképzelni is felemelő, hát még akkor meg is tenni…bár, ha így folytatja….
Meglep. Nem hittem volna, hogy szúrni fog, bár az már nem lep meg, hogy élek. Mosolyogva rogyok térdre, ahogy egy fájdalmas kiáltás kíséretében kihúzom magamból a karót. – Tudtam, hogy nem ölsz meg… Philip, Philip…te aztán nem változol! – nevetek fel, ahogy kissé nehézkésen de felállok a földről, kezemben a karóval.
- Nézz rám, Philip! Azt hiszed, hogy ezek után csak úgy hagylak elsétálni? – most szúrt le, szerinte csak úgy hagyom, hogy elmenjen? Ha ezt hiszi, akkor aztán tényleg megérdemli, hogy ezzel a karóval ne csak a szívét, de a fejét is átdöfjem, ha már úgy sem használja.
♪ Zene♪ ϟ Aktuális viselet ϟ Szétszedlek Very Happy
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



A poszt írója Philip Normann
Elküldésének ideje Vas. Május 24, 2015 9:37 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Darius & Philip
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Gyáva vagy Darius, csak a büszkeséged az, ami nem hagyja, hogy bevalld. És inkább leszek egy báránybőrbe bújt farkas, mint bárány aki farkas bőrben tetszeleg Darius, mert az vagy te, kívülről mutatod a kemény fenegyereket, de belülről gyáva vagy és rohadt magányos. - Nem vagyok olyan kedvemben, hogy lélekdokit játszak, de Ő kezdet és óvodás módszerrel én csak folytattam. Egy percig sem veszítettem el a vámpírságom. New York király vagyok. Szinte minden alvilági, mocskos dolgot én irányítok, fejet hajtanak előttem a kis söpredék vámpírok. Nem tunyultam, puhultam el, egyszerűen csak változtattam, egyedül Darius volt akitől megváltam, na nem mintha ez olyan könnyű lett volna. Napokig gondolkoztam más megoldáson, nem volt. És tessék túlélte, nem?
-Darius, ha csupán a vér kellene neked, akkor nem ebben a kócerájban ragadtál volna meg. És közöm sincs az emberséghez, mióta elmentem és hátra hagytam mindent többen hullottak el, mint azt gondolnád. De nem tartozom én neked magyarázattal, dehogyis. - Egyedül magammal kell elszámolnom ami évekkel ezelőtt megtörtént. Nem várok én megváltásra, a pokolba kívánom az ilyen szarságot. Egyszerűen csak nem folytatok semmit úgy, mint régen. Az én életemről beszélünk, én döntöm el, hogy hol és mikor szúrom el. Darius a barátom (volt) de semmi több, beleszólása ebbe egyenlő a semmivel.
-Ohh, nem hinném, a pokol már rég előkészített nekem egy helyet, de magammal viszlek cimbora. - Veheti ezt ígéretnek. Na persze ez jócskán ellen mondása annak, hogy tulajdonképpen megmenteni jöttem. De ha egyszer felbosszantják a vámpírt, nos akkor megesik, hogy meggondolatlanul a barátjának esik, és ha jobban megnézzük, Darius nagyon megérdemelné, hogy kihúzzák a lába alól a talajt.
-Valóban, ez lehet, hogy az én saram, de akkor ez megmagyarázza miért nem voltunk soha barátok. - Valahogy mintha nem ugyanaz a vámpír állna előttem, mint akit elég nehezen hagytam itt. Megváltozott, tudja a fene mi okból, de olyan hatalmas fordulatot vett, hogy a folyamat visszafordíthatatlan. Bunkóból egy pöcs lett.
-A fogaimat szeretem a helyén tartani, de kösz, hogy figyelmeztetsz, már azt hittem minden jó kiveszett belőled barátom. - Már fogalmam sincs minek húzzuk az időt, legszívesebben a betonba verném már azt a nagy képét. Szinte bizseregnek a végtagjaim, hogy elverhessem, mert megérdemli.
Néhány jobb egyenest követően magamhoz ragadom a karómat és most már a mellkasának szegezem, a szíve alatt egy centivel talán.
-Nem mesélted még Darius, hogyan is haltál meg? - Na nem mintha érdekelne, én sem kötöm az orrára. Még akkor sem tettem mikor a barátomnak neveztem.
-Azt hiszed nem teszem meg? Téged csak úgy lehet kijózanítani, ha péppé vagy zúzva. - Ekkor belenyomom a mellkasába tövig a karót, úgy, hogy átszúrja és a hátán keresztül távozik, de nem a szívét szúrtam át, alatta, de épp, hogy súrolja a ketyegőjét.
-Szerintem befejezhetjük ezt a kisded óvodás verekedést, mert unalmas, nincs nekem időm arra, hogy veled szórakozzak. - Ezzel elengedem akarót és hátrébb lépek, indulni készülök. De azért ez nem jelenti azt, hogy nem figyelek a mozdulataira. Tudom, hogy akár sérülten is halálos. ismerem, mint a tenyerem, hogy ez jó-e vagy rossz-e? Magam sem tudom meghatározni.


zeneszám || :rock: || --- || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Vissza az elejére Go down
 

Wickery híd

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 11 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Külváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 20 felhasználó van itt :: 11 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3