Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 08, 2014 9:00 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next

Caesar Carlon írta:



Laurel & Caesar
-Nagyon remélem hogy nem! Nem az én világom, maradjunk annyiban hogy nem igazán vagyok csapatjátékos. - motyogom el a mondandómat mintha azt csak magamnak szánnám - Közel voltál, 24 vagyok!
Hátrateszem a kezeimet és hátradőlök nekik támaszkodva. Az előbbi félelmemből nem mutatok semmit és nem is úgy tűnik mintha most bántani akarna. Azt már az elején megtehette volna, mikor még semmit nem árult el. Csak mosolygok egyet azon hogy ő nem annyira ijedős és a tekintetem az égre szegezem. Ezen nincs mit ragozni, mondjuk megugrott a kézfogástól szóval csak megijedt alamennyire, hacsak nem megjátszotta.
-Akkor jól sejtem hogy tudod hogy én mi vagyok. Szóval eónem kellene ilyeneket mondanod az egyik felemről. - Egy stabilabb pózt vettem fel a biztonság kedvéért. - Te pedig egy vadász vagy! Nem mondom ügyes kis színdarab volt a szegény síró lány szerep, még be is vettem. - Utálom ha palira vesznek vagy hülyének néznek, mondjuk szereti ezt? Én meg tényleg bedöltem neki. Mindegy mostmár nem fogom úgy kezelni mint ezelőtt. A szinészkedés mindig is benne volt a nők vérében a kezdetek óta. Nekem gyakorolnom kellett hogy jól hazudjak, de ők alapból ezzel a képességgel születnek.
Miért? Mit csinált vele, talán felcsinálta? Lehetséges ez egyáltalán? Még soha nem gondolkoztam el azon sem hogy nekem lehetne-e gyerekem. Most bogarat ültetett a fülembe. Hümmögtem egy sort. Segítsek vagy ne. Hogy segíthetnék neki? Nem akarok mérföldeket utazni azért hogy kockáztassam az életemet csak kedvességből. Vagy esetleg a mérgem kell neki? Azt hogy veszi le? Lefeji mint a kobra mérget, vagy mi....
-Mégis milyen segítség kellene és én mit kapnék cserébe? - felállok és leporolgatom magam. Lehet ha nem teszem meg önként amit kér, akkor erőszakkal akarja majd elvenni. Arra a támadásra pedig nem szívesen várnék ülve. Sokkal könnyebb lenne, ha most rögtön elharapnám a torkát, de várjuk meg mi sül ki belőle. Lehet hogy lesz egy kis játékszerem pár órára.
 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 02, 2014 1:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next

Caesar & Laurel
A cél szentesíti az eszközt.

- Még teljesülhet a vágya nem? Nem vagy elkésve. Mennyi vagy? Huszonöt? - tippelek persze, de nem sokkal nézném idősebbnek. Na persze, ha stimmel az, amit érzek felőle, akkor simán lehet sokkal idősebb is és nem sokat számít, hogy mennyinek néz ki, de ha mondjuk még csak frissen változott át, akkor... na jó, kár e téren tippelgetni. Ha egy laikust játszom most, akkor könnyedén vehetem úgy, hogy csupán csak egy fiatal pasi, akinek még bőven van ideje nagy tetteket véghez vinni, ahogyan azt a neve eredeti gazdája is tette. Az én nevem ehhez képest egészen átlagos, de nem zavar, mert a tetteim számítanak. Nem fogok bekerülni velük a történelem könyvbe az biztos, de hát nem is azért csinálom, nem a hírnév, vagy a dicsőség számított soha sem.
- Annyira igazából nem vagyok ijedős. - rántom meg a vállamat egy halvány mosollyal. Nem viszem azért túlzásba, hiszen még folyamatban van a szemem törölgetése is, de végül is jogos. Azt amúgy nem is értékeltem annyira, hogy a kezemet fogdossa, de a hiteles játék miatt természetesen ezt is gond nélkül muszáj engedni. Látom én, hogy a szavaim rendesen meglepik és hogy látványosan félre is húzódik. Nehezen állom meg, hogy ne mosolyodjam el, de azért sikerül nagy nehezen megoldani. Azért ez vicces dolog. Sokkal erősebbek, mint mi, mégis nem egyszer futottam már bele olyan lénybe, aki tartott tőlem. Lássuk be, van rá oka, de attól még szórakoztató a látvány. Végül csak egy kicsit komolyabbra vált az arcom, de csak egy egészen hangyányit.
- Úgy, ahogy ha jól sejtem, akkor te is érted. Vámpír, vérszívó... természetfeletti lény, aljas gyilkos, perverz vadállat, azt hiszem ezek a legtalálóbb kifejezések rá. - fejtem ki végül, mintha épp csak a tegnapi ebéd menüjét vázoltam volna fel éppen. Még csak a szemem se rebben. Nem zavartatom magamat különösebben, hogy hátrébb húzódott az előbb megtörlöm még egyszer az arcomat és már nem sok nyoma van annak, amit az eddig láthatott rajta. - Arra kérnélek, hogy segíts nekem elintézni, mert amit tett velem, azt nem teheti meg mással. - meglátjuk, hogy pontosan kicsoda is ő. Amíg figyeltem, az elmúlt pár napban... nem tett különösebben rémes tetteket. Persze ez még nem jelenti, hogy nem ugyanolyan közveszélyes, mint a többi hozzá hasonló, de... tudjátok a nagy csatákban is köthet két ellenség rövid tűzszünetet a cél elérésének érdekében.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 02, 2014 5:40 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next




Laurel & Caesar
Érdeklődik utánam és a "bókos" megmozdulásomra is aránylag jól reagált. Hogy miért ezt a nevet kaptam. Hányszor hallottam ennek is a történetét.
-Hát, apám mindig is azt akarta hogy én legyek a fal.... - majdnem kimondtam, annyira belemerültem de rögtön egy köhögéssel takartam el a nemkívánatos szót. - hogy egy vezér legyen belőlem. Egy olyan akire hallgatnak az emberek és tisztelik. Sajnos nem jöttek be a hozzám fűzött reményei. - Ennyi elég is lesz, a többiről pedig nem hiszem hogy egy embernek kellene pont mesélnem a falkáról és arról hogy "mi" vagyok. Nem hiszem hogy bárkinek is szívesen mesélnék a múltamról, inkább elfelejteni próbálom mint hogy felidézni.
Bólintottam egyet, ebbe jobban nem akartam belemenni. Hiába hiszek ebben, mégis most úgy érzem nem tudnám tovább ragozni az előbb elhangzottakat.
-Amelyiket szeretnéd, hiszen belátom hogy egy szinte idegen vagyok a számodra, csoda hogy nem szaladtál el mikor megfogtam a kezedet. - mosolyogtam. Nem szeretném ráerőltetni magamat, sem pedig még jobban megijeszteni a közeledésemmel. Mindent csak szép lassan. A végén úgy is kiderül hogy mi sül ki a beszélgetésünkből.
Figyeltem ahogy elmeséli és az utolsó szó megragadt engem. Elengedtem a kezét óvatosan és egy kicsit félrehúzódtam tőle mint aki meglepődött. Most esett le hogy lehet akár egy vadász is, akinek az utolsó akciója majdnem rosszul sült el. Mi van ha most rám vadászik? Végül is miért pont ide jött volna? Rengeteg kérdés merült fel bennem és egy kis félelem is. Nem akarok meghalni úgy Istenigazából szóval vigyáznom kell, hiába vagyok nála sokkal erősebb. Nem mutathattam ki hogy mit is érzek valójában így a meglepettséggel próbáltam takarni.
- Hogy érted az hogy "lény"? - Meg kell kérdeznem, hiszen ha a családi erőszakos dologban tévedtem akkor akár ebben is tévedhetek. Sokkal jobban örülnék ha most nem jönne be a megérzésem és talán az ösztönöm ezért is figyelmeztetett. Hmm... egyre jobban kezdem kiismerni magamat, pedig már egy jó idő eltelt az átváltozásom óta.
 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 30, 2014 2:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next

Caesar & Laurel
A cél szentesíti az eszközt.

- Végül is veheted annak is. Honnan van? Mármint... gondolom a szüleidtől, de... miért pont ez? - oké, mutassunk érdeklődést, a fülig érő mosoly is egyértelműen arra utal, hogy értékeli azt, hogy itt vagyok és segíthet, no meg még bókszerűséget is kaphat. A legtöbb pasi azért ilyen, kivéve persze a vérengző vadállatokat, de azt hiszem ő nem ide sorolható. Szóval van esély rá, hogy talán ne legyen szükség keményebb erőszakra ahhoz, hogy megszerezzem, amit akarok. Egyelőre legalábbis nagyon úgy fest, hogy nagy adag együtt érzés van benne, ami meglepő lehet egy hibridtől, de attól még így van. Meg van a magam véleménye a természetfeletti lényekről, de hát ez érthető erre neveltek és egyébként is természetemnél fogva nehezen tudom elképzelni, hogy lehet bárki, aki más, mint amit már megszoktam. No meg lássuk be, még ha egy vámpír emberséges is... akkor is vámpír marad, aki bármikor veszélyesség válhat.
- Komolyan így gondolod? Mindent meg lehet csak úgy könnyedén oldani? - oh végül is én is ebben hiszek. Te vagy a saját sorsod kovácsa, tehát igenis csak rajtad múlik, hogy mennyit teszel meg azért, hogy az életed jobban kezdjen el alakulni. Én pedig mindig is az a típus voltam, aki igenis elég sokat tesz azért, hogy az élete remekül alakuljon, vagy legalábbis, ahogy szeretné. Nem hiszem, hogy valaha is olyan átlagos életem lenne, mint másoknak, hiába van egy lányom, sosem leszek tökéletes anya, de nekem nem is hiszem, hogy ezt a szerepet osztotta a sors.
Amikor megfogja a kezemet azért először kissé megrezzenek, mert hát most ez a reális reakció, ha tényleg úgy vesszük, hogy valaki bántott, ami igazából még stimmel is. Szerencsére már több naposak a sebek, tehát komolyabban nem érzem kellemetlennek a ruha felhúzását.
- Az őszinte válaszra vagy kíváncsi, vagy... arra, amit bárki másnak mondanék? - tudom-tudom buta kérdés, mert ki ne az őszinte verzióra lenne kíváncsi, de azt hiszem ezzel arra is utalok neki, hogy megtehetném azt is, hogy nem az igazat mondom neki, de... mégis úgy érzem, hogy talán közelíthetek hozzá. Majd meglátjuk, hogy mennyire. - Néhány napja kissé felöntöttem a garatra és egy fickónál kötöttem ki... csak épp nem azért kötözött ki, hogy úgy izgalmasabb legyen a móka. Enyhén szólva beteg... lény volt. - lény, nem ember, ez fontos információ lehet, de persze egyáltalán nem biztos, hogy egyből leesik neki, hogy mire is akarok itt célozgatni.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 29, 2014 4:02 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next



Laurel & Caesar
-Érdekes? Ezt bóknak veszem. - mosolyogtam szinte fülig érő szájjal jó szokásomhoz híven.
Villámcsapásszerűen, az egész testemet végigjárva egy furcsa érzés fogott el. Nem a mindjárt ölni fogok, hanem a jobb óvatosnak lenni érzés. Mintha csak az ösztönöm azt akarná elérni nálam, hogy nagyon gyorsan vegyem fel a nyúlcipőt mert nagy baj lehet még itt. Szánt szándékból inkább ügyet sem vetek rá. Kikapom az összes zsepit, egyet leveszek belőle és odaadom neki a többit. Tudom milyen az ha valaki sír. Az összes testben lévő folyadék az orron és a szemen próbálkozik kiutat találni. Vagy csak nálam van ez így?
Az érdekes érzetre visszatérve. Mi bajom lehetne egy zokogó nőtől? Talán belefolyt a könnyeibe? Ugyan hagyjuk már!
Leülök én is mellé és kitépek egy pár szál füvet, játszadozni kezdek velük, közben párszor rápillantok. Nem tudom hogy kell felvidítani egy olyan lányt akinek a csuklóin beláthatatlan okokból kötél vagy valami bilincs okozta véraláfutások vannak. Egy darabig gondolkoztam rajta, összeszedtem a gondolataimat és a legbölcsebb énem vettem elő.
-Tudod... semmi sem olyan rossz mint amilyennek látszik, mindig van kiút. Csak erőt kell venned magadon és kitörnöd! Megmutatni milyen erő van benned, hogy mire vagy képes. Mindig van kiút! -próbáltam valami rögtönzött ösztönző beszédet összedobni neki. Nagy valószínűséggel ő is a családi erőszakok egyik áldozata. Manapság ezzel van tele minden... nem alaptalanul.
Hiába vagyok néha én is egy kegyetlen gyilkos, azt csak hobbiból teszem a magam szórakoztatására vagy éhségből. De az emberek  közül, mint amilyen én is voltam, vannak gyomorforgatóan undorítóak. Akik szerelemből vették el a párjukat, képesek fájdalmat okozni annak az egynek aki valaha a világot jelentette nekik. Szörnyű harag töltött el és az arcom egy pillanatra összerándult. Becsuktam a szemem és megpróbáltam lenyugodni, ami elég hamar sikerült is. Feleszméltem és lehet hogy csak félreértettem valamit.
-Remélem nem baj, de megkérdezhetem hogy szerezted ezeket? - megfogtam óvatosan a kezét és felhúztam a ruháját. Reménykedtem hogy nem veszi ezt túlzott nyomulásnak, mert nem az volt a célom, csak jobban meg akartam nézni. Észrevettem hogy ezeket nem most szerezte.
 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 28, 2014 4:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next

Caesar & Laurel
A cél szentesíti az eszközt.

Tudtam én, hogy ez hatásos lesz majd. Elég sírni, elég láttatni, hogy elbántak veled, ha a másik egy kicsit is érző lélek, akkor oda fogy figyelni rá. És most kérdezhetnéd, hogy de ha egyszer látom, hogy nem ő a rossz fiú, akkor miért kell kihasználnom? Őszintén? A cél szentesíti az eszközt, az én célom pedig határozottan fontos és még csak nem is egyedül az én szempontomból. Ezt azért meg lehet érteni nem igaz? Egyébként is még nem tudom, hogyan lesz, arra is van egy cseppnyi esély, hogy teszem azt csak simán megkérem, hogy segítsen nekem, és lehet hogy simán belemegy. Nem minden esetben oldom meg én sem erőszakkal a dolgokat, csak akkor, ha úgy érzem, hogy épp erre van szükség. Meglátjuk... majd meglátjuk, hogy ő hogyan áll ehhez az egészhez. Azt már régen megtanultam, hogy nem kell rohanni és főleg nem kell kapkodni, annak soha sincs jó vége. A jó vadász erénye a türelem akkor is, ha vámpírra vadászik, akkor is, ha csak simán szarvasra. Mindig tudnod kell, hogy mikor kell várni és mikor kell engedni a prédának, hogy ő maga önként sétáljon a csapdába. Az eszeveszett rohanás soha nem éri el a célját, vagy csak rendkívül ritkán.
- Hát... nem is tudom, nem mondanám, hogy tökéletesen. - eresztek meg egy fájdalmas mosolyt, miközben még egy utolsó adag vizet fröcskölök az arcomra, ami persze sokat nem segít a vörös szemeimen, de legalább az elkenődött sminket eltakarítja, végül is már ez is valami nem igaz? Persze aztán átveszem a zsepit, ahogy letöröltem a kezemet a nadrágomba, aztán egyszerűen csak lehuppanok a hátsómra kicsit hátrébb lökve magam oda, ahol már van egy leheletnyi mennyiségű fű is. - Köszi! - kissé megkésve ugyan, de az illő szócska is kicsúszik a számon, aztán törölgetni kezdem az arcomat, hogy legalább ne fessek úgy, mint aki fél órája bőg - ami persze nem is igaz -, mert totálisan kicsinálták. Na ez utóbbi valahol stimmel, csak hát nem vagyok egy sírós típus, hogy e miatt kiakadjak.
- Érdekes neved van. Én Laurel vagyok. - közben úgy igazgatom vissza a ruhámat a csuklómra, mintha legalábbis gyorsan takargatni akarnám a sebeket, hogy még véletlenül se vegye észre. Mintha szégyellném, pedig természetesen tisztában vagyok vele, hogy látta, a szemem sarkából láttam én, hogy így van, felesleges lenne úgy tenni, mintha nem így lenne igaz? - Túlzás lenne még egyet kérni? - lebegtetem meg a zsepit. Azt hiszem jól fog az jönni, legalább tényleg kicsit rendbe teszem az arcomat, de persze amint ad csak a zsebembe gyűröm bele, mint ha attól tartanék, hogy bármikor jöhet egy újabb sírás roham és arra jó, ha tartalékolok.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 27, 2014 7:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next



Laurel & Caesar
Áhh a gyönyörű kilátás, igen. Mondjuk biztos hogy nem a rozsdás híd elemeiben gyönyörködöm. Inkább a vizet nézem és leveszem a kesztyűt majd szórakozok egy kicsit vele miközben az izzadságot hagyom leázni róla. A kocsi hangot és az ajtó csapódását már hallottam, de arra nem számítottam hogy egy miss hisztéria fogja megzavarni idilli pillanataimat a szabadban. Érdeklődve figyelem hogy miért is jött ide. Talán elvesztette a kedvenc bugyiját? Mikor feltűrte a ruháját hogy a vízbe nyúljon megláttam a kötél okozta nyomokat. De ez még nem dönt el semmit, bár a kinézete alapján nem kizárt hogy nem szereti a szadót de a mostani történések egyre inkább azt az érzetet keltik bennem hogy valami gond van itt. Csak úgy nem sírnak a lányok.... na jó ez vicc colt. Mind tudjuk, hogy az ellenkezője az igaz. De azért durva nyomok vannak rajta. A kezdeti apró ellenségeskedés után valami módon mégis akaratlanul megszánom egy kicsit. Nem ismerem, de mégis felelevenedik bennem a "jóféle" férfiösztön hogy megvédjem az elesett nőket.

-Igazán semmi! - mosolyogva felállok és odamegyek a lányhoz - Jól vagy? Kérsz egy zsepit?- ajánlom fel miközben a zsebeimben kutakodok. Biztos van nálam valahol, tisztán emlékszem, hogy reggel valamilyen oknál fogva eltettem egy csomót. Közelebb megyek még egy lépést és már zsebkendővel a kezemben leguggolok mellé.

-Caesar vagyok! - a bemutatkozásomban semmi egyedi és semmi fennhéjázó nem volt, pedig apám szerint egy ilyen névre büszke lehet az ember. Hiszen nem egy senki után kaptam, de ez annyira nem hat meg engem. Nekem ugyanolyan mint a Peter... egyáltalán nem egyedi. Mondjuk még nem találkoztam másik olyan nevet viselő személlyel mint én, de ez még nem zár ki semmit. A másik meg hogy egy időben gyűlöltem a "Te is fiam Brutus" felé megnyilvánulásokat az irányomban. Jah és legalább olyan durva gúnyneveket nem tudtak nekem kitalálni, próbáltam már én is de szinte lehetetlen.
 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 27, 2014 2:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next

Caesar & Laurel
A cél szentesíti az eszközt.

Nem rohanhatsz mindig fejjel a falnak, ezt már régen megtanultam. Van pár... igen maradandó sérülésem, amik emlékeztetnek rá nap mint nap. A taktika fontos, bármennyire is hajt a vágy, hogy végezz valakivel, akkor is okosan kell csinálni, mert ha beledöglesz, akkor aztán már többször nem próbálkozhatsz. Nálunk ez nem úgy megy, mint a természetfeletti világnak. Egy nyaktörés végzetes lehet és egy biztos... ha valaha vámpírként ébrednék fel én magam szúrnék karót a saját szívembe. Ehhez cseppnyi kétség sem fér. De most nem ez a lényeg, most okkal vagyok itt. Már egy ideje figyelem, két napja a tetteit, a stílusát és az is egyértelmű, hogy micsoda. Először csak azt érzékeltem, hogy vámpír, biztos volt, de van valami más is... valami érdekes az illatában, ami máshová köthető és ez nekem jó. Hibrid... akkor pedig rendkívül nagy kincs a számomra. Nolan ellen tökéletes lesz, csak nem szabad ész nélkül neki mennem. Veszélyesebben, mint egy átlag vámpír, sokkal veszélyesebbek. Más taktika kell, közel kell kerülnöm hozzá, nem csak úgy nekiesni, mert mint mondtam holtan már baromi nehéz bosszút állni.
Minden bizonnyal meghallja, amikor a kocsim jóval az után, hogy olvasni kezdett leparkol az út menti fövenyen a hídtól néhány méterre, hogy ne zavarjam a forgalmat. Kiszállok és jó erősen vágom be az ajtót. Pár pillanatnyi koncentrálás elég ahhoz, hogy néhány könnycsepp induljon meg a szememből. Az elején macerás volt, kellett a műkönny, de nem elég hatásos. Nem lesz tőle vörös a szemed. Azért egy kicsit most is megcsipkedem az arcomat. Gondolkodtam rajta, hogy okozzak valami plusz sérülést is, de végül elvetettem a túlzott drámát, nem biztos, hogy szükség van rá, és végeredményében van olyan friss sérülésem, amivel helyettesíthetem, ha mégis kéne.
Szép lassan sétálok le a kis ösvényen a vízhez, mintha csak észre sem venném, hogy más is van lent. Nem olyan látványos helyen ül, én pedig direkt arrébb megyek le, hogy tényleg úgy tűnjön reális, hogy nem szúrtam ki. Leguggolok szépen a vízhez. Amikor belenyúlok feltűröm a ruhám ujját, ekkor már jól látszik mindkét csuklómon a jellegzetes kötél okozta sérülés, amit csak akkor lehet szerezni, ha úgy istenesen megkötöztek. Egészen friss még, pár napos csak. A vízbe nyúlok, hogy lemossam az arcomat, hogy eltüntessem a nem rég kicsiholt álkönnyeket miközben hatalmasat sóhajtok. Csak, amikor felpillantok akkor veszem észre a szemem sarkából a könyvvel ücsörgő másik alakot, aki minden bizonnyal már kiszúrt engem.
- Oh bocsánat... én... nem akartam zavarni. - bököm ki kissé akadozva, elcsukló hangon. Nagyon megy ez, színészkedésből ötös Laurel! Közben újra csak megtörlöm az arcomat, mintha csak nem akarnám, hogy egy ismeretlen lássa, hogy sírtam, vagy hogy még mindig nagyjából ugyanez a helyzet.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 27, 2014 11:31 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next



Laurel & caesar
A híd lábánál ücsörögve bújok egy középkori latin nyelvű naplót. Az ilyeneket nagyon nehéz beszerezni, nekem is csak isteni szerencse hogy kezeim közé kaparinthattam. Óvatosan érek hozzá a foszladozó, megkeményedett bőrkötéses emlék őrhöz. Bár a jobb kezem a kesztyű már eléggé idegesíti és patakokban folyik ki alóla az izzadság, jobbnak látom továbbra is fent hagyni. Nem szeretném megkockáztatni hogy bármilyen DNS-t is hagyjak a lapokon. Mármint nem azért mert elloptam, csak amolyan udvariasságból. Ha már megbíztak annyira bennem hogy felügyelet nélkül "tanulmányozhatom".
Mindig is szerettem a szabadban lenni, mondhatjuk ösztönösen. A természet hangjai ellazítanak. Az időérzékem pedig elvesztem, és szinte már a végén járok a könyvnek mikor észbe kapok hogy fénysebességgel habzsoltam be a lapok mondanivalóját. Szóval gyorsan visszatettem a tartójába és inkább a látványban gyönyörködtem.  


A hozzászólást Caesar Carlon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 27, 2014 9:27 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 14, 2014 2:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next


Oliver & Serah



♪ Love runs out ♪
Lehetőséget adtam neki, megteheti, hogy ő végez velem. Rá nem hatna, rá jó eséllyel egyáltalán nem hatna. Talán rám sem, talán nem is ez a megoldás, de ő persze még csak meg sem akarja próbálni. Nem kellene, hogy meglepjen, nem kellene, hogy rosszul érintsen az, hogy nem segít, hogy esze ágában sincs tenni azért, hogy nekem akár egy kicsit is jobb legyen. Nem is tudom, hogy mit vártam, nem is tudom, hogy miért hittem, hogy ennek az egésznek van értelme. Tudom kellett volna, hogy csak az lesz a vége, hogy kiborít, hogy csak még jobban akarom majd gyűlölni, hogy talán eléri, hogy ne érdekeljen a halála, mert nincs más mód. Képesnek kéne lennem rá, meg kéne tudnom őt ölni... de mégis akkor miért nem egy? Mégis miért nem vagyok rá képes?
- Okosnak hiszed magad igaz? Azt hiszed, hogy bármit megtehetsz, de... tévedsz! Meg fogod látni, hogy egyszer az életben valamibe beletörik a bicskád és... talán ezt még élvezetesebb is lesz végignézni, mint megszűnni létezni. - talán van értelme ennek az egésznek, talán volt értelme ennek a találkozásnak. Talán azért kellett nekem, hogy erősebb legyen az iránta érzett haragom, hogy legyen valami, ami motivál, ne csak a kétségbeesés. Éljek még? Azt akarja? Élek, de az ő élete olyan nehéz és keserve lesz majd, amit eddig még soha nem élt meg. Majd... majd meglátjuk, hogy ki nevet a végén!
Hatni persze nem tud rám, nem jövök el egy vámpírhoz úgy, hogy nem vagyok felkészülve, ennyi eszem van, ennyire kikupálódtam az elmúlt évszázadokban. Lebecsülhet, de ezzel csak neki lesz rossz, nem nekem. - Nem tudhatom, de képtelen vagyok elképzelni rólad, hogy bárkit képes lennél szeretni önmagadon kívül, vagy hogy ez valaha is ment neked. - megrázom a fejem, a tekintetem csak egyre haragosabb, de még sem teszek ellene semmit. Lenne értelme? Itt és most nem, úgy tűnik legalábbis, hogy nem. Képtelen lennék megölni, minden más tett pedig teljességgel felesleges, de ennyiben nem hagyom, az is biztos.
- Pincébe zárni? - nem tehetek róla, de elnevetem magam. Talán van ennek egy cseppnyi hisztérikus felhangja is a történek miatt, de csak alig egy kevés. - Sokat képzelsz magadról... túl sokat! - egyszerűen csak intek egyet a kezemmel előre felé, mintha csak taszítanék a mellkasán. Neki pont olyan érzés lehet ez, de közben nem érek hozzá, ellenben ő jó eséllyel megmoccan és bár a kocsijának nem lesz baja, de azért érezhető erővel csapódik neki. - Szállj csak be... menj el. Próbáld tovább élni a nevetséges kis életedet. Na... gyerünk! - ha kell az ajtót is kinyitom neki, ha kell még be is lököm a kocsiba. Próbálja meg! Ott leszek a sarkában, addig fogom idegesíteni, addig fogom minden tervét és számítását keresztül húzni, amíg végül már ő akarja majd talán a saját halálát is, nem csak az enyémet. El fogom érni, hogy ennek az egésznek vége legyen, el én!


Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Pént. Nov. 14, 2014 10:57 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next





what doesn't kill you makes you stronger


[You must be registered and logged in to see this image.]

Utolsó esély.. utolsó kibúvási lehetőség a bosszúja alól. Ki kell találnom valamit. Ha nem teszem, meg fog ölni... csupán azért, mert ő maga meg akar halni. De én még nem akarok! Ez a világ még nem kapott eleget Oliver Lambrick-ből. Ő pedig főleg nem kapott még eleget belőlem. Már régóta el kellett volna gondolkodnom azon, hogy hogyan és mikor akarok meghalni... mintha nem lett volna elég kísérlet arra, hogy végleg eltegyenek láb alól. De visszatérek.. mindig vissza fogok térni. Előlem nincs menekvés. Nem halhatok csak úgy meg. Nem érhet úgy véget...
- Tény, hogy már nem vagy olyan naiv. Senki sem vitatkozhat vele. - ismertem be. - Azt se tagadja senki, hogy már nem dőlsz be a piti kis csapdáimba olyan egyszerűen.. de hidd el, ha akarok valamit, akkor el fogom érni. Nem kell ehhez külön kérvényt írnom. Ha élni akarok.. akkor élni fogok. És ha ezzel neked okozok plusz éveket, hát.. miért ne akarnék élni? - rántottam meg a vállamat széles mosollyal, majd széttártam karjaimat. - Felesleges a szánalmad.. nem kell szánnod. Túl okos vagyok ahhoz, hogy ne készüljek fel mindenre. Azt nem mondom, hogy vigyázz magadra, hiszen pontosan úgy fogok játszani, hogy minél tovább életben maradhass. - néztem mélyen a szemébe. Gondolom megigézni sem tudom. Felkészült mindenre. Gondolom én.. bárcsak rosszul gondolnám. Máris meg lenne oldva ez a probléma, ami kicsinek jelenleg nem nevezhető.
- Honnan is tudhatod te, hogy én mit éreztem, ha? - vontam fel kérdőn a szemöldököm, és továbbra sem engedtem el a tekintetét. - Az érzelmeim nyilvánvalóan aligha léteznek, legalábbis szerinted. De hát... mégsem tudhatod teljes bizonyossággal, nem? - kérdeztem költőien. Az, hogy mit és mennyire intenzíven élek át és meg.. még néha számomra is rejtély. Pedig én élem meg őket. Tehát hogyan is mondhat bárki bármit az érzelmeimről?
- Ne akard, hogy... egy pincébe zárjalak, és ott tartsalak amíg le nem mondasz erről az ostobaságról. - suttogtam, miközben figyeltem, ahogyan meghátrál. Nem tart vissza semmi. Bármikor nagyon szívesen megteszem. A saját bőröm épségéért mindent.


words: -
tags: oliver & serah-ann
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Okt. 14, 2014 10:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next


Oliver & Serah



♪ Csillagok alatt ♪
Mondani? Nem kell már mondania semmit. Minden értek, nem megy ez olyan könnyen, pedig ha ő nem próbálja meg, akkor más megoldást kell keresnem és simán lehet, hogy ez a más megoldás az életébe kerül majd, főleg ha felbőszít, vagy még újabb évtizedek telnek el és az a maradék jó is kiveszik belőlem, ami még meg volt, mert ez történik. Minden egyes nappal, hónappal és évvel érzem, hogy én magam is lassacskán fogyatkozom. Nem az vagyok, aki voltam. Túl sok mindent láttam már, túl sok minden történt, túl sok minden fáj, és ezeket ő okozta. Miatta történt, miatta vagyok még itt, pedig nem kéne. Már rég nem kéne életben lennem, és akármit is teszek, nem tudok ezen változtatni. Ha már nem bírom talán eljutok addig, hogy durvább eszközökhöz folyamodom, nem tudhatja, hogy nem így lesz-e majd végül. Most még talán azt hiszi, hogy nem, de... majd idővel rájön, hogy talán még sem olyan okos döntés csak gondolkodni azon, hogy hogyan ölne meg, hanem kénytelen lesz megtenni, különben olyan szinten keserítem meg az életét, mint még soha az életben senki sem.
Megkeményítem a tekintetem, amikor közelebb lép, és csak egy egész aprót nyelek, ahogy rá emelem a tekintetemet. Állom a pillantását. - Már rég nem az a naiv kislány vagyok, akinek olyan könnyű elcsavarni a fejét... szánlak téged, ha azt hiszed, hogy így van. - kemény szavak, még ha talán nem is minden pontjukban igazak, de én így akarok érezni, így akarom gondolni, és a dühöm csak erősíti a fájdalmát, nem csökkenti. Igen, hatással volt rám valaha, igen képes volt elcsavarni a fejem, mert erre volt szüksége. Kihasznált engem és a családomat is, de ezt többet nem teheti meg. Már nem! Átlátok rajta, tudom, hogy milyen ember, tudom, hogy mikre képes, és azokat nem teheti meg újra, velem meg aztán főleg nem.
- Sosem imádtál! Ne hazudj nekem Oliver! Csak kihasználtál, ahogy a családomat is, ez... tény. - nem hiszem el neki, maximum csak remek szórakozást nyújtottam neki, amíg menekült és így könnyebb dolga volt. Amíg rejtőzködött, addig legalább nem unatkozott, aztán meg persze csak úgy lelépet köszönés és minden nélkül, mert nem kellett neki másra a családom, csak menedéknek. Az se érdekelte volna, ha miután ő elment minket elmosnak a föld színéről, amiért a védelmünk alá vettük.
Az ellágyuló szavakra csak felszökött a szemöldököm, de valahogy automatikusan jött a reakció, ahogy hátrébb léptem. Épp csak pár centit, de akkor is úgy éreztem, hogy kell. Soha nem vallanám be magamnak, hogy hatással van rám és neki sem, neki meg aztán főleg nem! - Ne játssz velem Oliver! Már nem tudsz átejteni kedves szavakkal. Neked köszönhetem, hogy megváltoztam, neked köszönhetem, hogy annyi mindent láttam és tapasztaltam már... nem ugrom be újra a trükkjeidnek. Már nem az a fiatal lány vagyok! - kemény a hangom, keménynek akarom,hogy hallja, mert nem fogok engedni neki, nem akarok! Újra kezdeni? Egy szörnyeteggel? Aki bármikor újra ugyanazt teheti? Akármikor megint leléphet, csak úgy szó nélkül, csak úgy, amikor épp olyan kedve van... de én erre nem adok neki esélyt. Nem én!


Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Pént. Okt. 10, 2014 6:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next





what doesn't kill you makes you stronger


[You must be registered and logged in to see this image.]

Akarok-e még egyáltalán mondani neki valamit? Azon kívül, hogy szívesen tartanék kiselőadást arról, hogy hogyan és miként tépném ki a szívét, majd nyomnám le a torkán, és mindezek után hogyan hajítanám át a korláton, hogy örökre ellepje őt a víz és többé ne kelljen amiatt fájlalnom a fejem, hogy felbukkan ismét. Nem szeretem a meglepetéseket. Hacsak az a meglepetés nem egy hasonmás képében érkezik. De ezen esetben túlontúl nagyigényű lennék, vagy mi a szösz. Sosem izgatott, ha telhetetlennek tűnök, hiszen miért vagyunk vámpírok, ha nem azért, hogy kisajátítsunk mindent, ami a miénk lehet? Nem vagyok képes megérteni azokat a senkiházi állatvért vedelő félnótásokat, akik a vámpírság szégyenfoltjainak számítanak a szememben. Őket előbb ölném meg, mint néhány embert. Nevetségesek!
Felnevettem. - Elbűvölő vagy, mikor tagadni próbálsz. Én pontosan tudom, hogy mit vagyok képes kiváltani egy nőből. És személy szerint tisztában vagyok vele, hogy a te érzéseid alapjában véve.. mélyebbek voltak irányomban. - léptem hozzá közelebb ismét, miközben már tudomást sem vettem a fájdalomról inkább, mely ezúttal már szinte a torkomat akarta megfojtani. Én mondjuk őt. Szóval addig is előnyben van, amíg nem jut erőm arra, hogy hirtelen felindulásból kitépjem a torkát.
Az már meg sem kottyant, mikor a keze nyoma az arcomra égett. Csak lehunytam a szemeim, s a kifejtett erő törvényének engedve elfordítottam arcom ezáltal a löket által. - Áucs. - bukott ki végül belőlem, majd odanyúltam, hogy végigsimítsak arcomon. - Kis vérmes hercegnő. Ezért imádtalak én annyira. - vigyorodtam el, majd próbáltam továbbra is ilyen maradni. Nm tudom, mit érez valójában, és mit diktált bele valaki más a fejébe. Én szívem szerint rögtön átmostam volna az agyát, de ha már ennyire felkészült, valószínűleg verbénát szed. Hát feltettem mindent egy lapra.. hogy komolyan gondoltam-e azt, ami eszembe jutott, már én sem tudom. Talán volt benne... valami komolyság.
- Fejezd ezt be. Tényleg. Tudod, van még előttünk egy szép élet... újra kezdhetnénk az egészet, Serah. - nyeltem végül egyet. Talán tényleg szükség van arra, hogy kicsit jó legyek. De engem nő nem képes megváltoztatni. Ilyen irányba legalábbis nem. - Újra tudnánk kezdeni.. az egészet. A legeslegelejéről, mikor még minden jó volt. - suttogtam, ekkor már lágyan. Joggal nézhetett bolondnak, vagy rögtön össze is állhatott a fejében a kép, hogy mindez talán egy trükk.


words: -
tags: oliver & serah-ann
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Szept. 16, 2014 8:46 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next


Oliver & Serah



♪ Try ♪
Dacosan emelem meg az állam, és úgy pillantok rá, állva a tekintetét. Lehet, hogy azt hiszi, hogy nem vagyok elég erős, hogy elérjem a végén már ne bírja ki, a végén igenis kénytelen legyen megpróbálni. Lehetséges, hogy nem sikerülne. Csak tippelek, hogy ez lehet az a bizonyos kiskapu. Minden varázslatban van, egy sem lehet tökéletes, az ellenkezne a természet törvényeivel. Nem elég az, hogy ártok neki, nem elég, hogy a szívét szorongatom, de ha egy karóval dekorálnám ki, akkor vajon hagyná, tűrné a végtelenségig, csak azért, hogy neki legyen igaza? Csak hogy bebizonyíthassa, mikor nagyon erős és nem lehet ártani neki? Majd én megmutatom! Nem vagyok képes ezt tovább elviselni, nem akarok tovább szenvedni és... élni. Túlságosan sok volt már és ha nem látja, hogy mennyire céltudatos vagyok, hogy mennyire akarom, akkor már rég veszített, mert alábecsül mint mindig mindenkit. Azt hitte, hogy gond nélkül vághat át minket, tényleg azt hitte, hogy nem lesz semmi következménye, de mindennek van következménye... mindig.
Tőrként hatolnak a szívembe a szavai, főleg az, ahogy mondja őket, és csak magától lendül a kezem. Felesleges és semmi értelme nincs, sőt sokkal gyorsabb, akár már félúton megállíthat, de akkor is ösztönből jön, hogy le akarok keverni neki egy pofont. Túlságosan arrogáns, túlságosan beképzelt és elmondhatatlanul önző. - Soha nem sírtam miattad! - ez persze nem igaz. Az elején, az első pár napban még azt hittem, hogy visszajön, hogy csak el kellett menni, hogy talán minket nem akar bajba sodorni. Ezt mondogattam magamnak, de miért? Természetesen nem jött, nekem pedig rá kellett jönnöm, hogy az egész csak arra ment ki, hogy megússza, semmi másra, az egész csak hazugság volt, amit tett világ életében, hogy neki jó legyen, csak neki. Mégis miért vártam azt, hogy egyszerűen csak megtesz valamit értem, mert nekem jó? - Akkor követlek mindenhová. Azt veszed majd észre, hogy folyton a nyomodban járok és nem lesz nyugtod tőlem Oliver! Nem ehetsz majd nyugodtan, nem vadászhatsz, mert én ott leszek, hogy megakadályozzak mindent, ami érdekessé teszi az életed. Majd meglátjuk, hogy meddig lesz neked ez így jó. - az utolsó szavaira már nem is reagálok. Nem... már így is épp elég ideges vagyok, már így is épp elég mérges vagyok, nem kell mást mondanom, csak az kell, hogy tudja, nem fogom feladni, és hála neki örökkön örökké megkeseríthetem az életét, ha erre vágyok és az örökké tényleg nagyon hosszú idő.


Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 13, 2014 8:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next





what doesn't kill you makes you stronger


[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem tudom, van-e bennem valami más érzelem is a dühön kívül. S azon kívül, hogy ezúttal már nem is a szívét, hanem a nyelvét szeretném kitépni. Kegyetlen lennék?! Ugyan, dehogy. Csak már unom ezt a cirkuszt, amit produkál. Igaz, ha nem lennék részese, valószínűleg már régen nem produkálná, hiszen halott lenne. Vele együtt ezek szerint én is. De nem fogok lemondani az életemről csupán azért, mert ez a nő ennyire meghibbant.
- Nincs benned elég erő ahhoz, hogy elérd! - feleltem neki kimérten, minden hidegvéremet megőrízve, amely szemmel láthatóan még engem magam is meglepett, hogy még képes vagyok ilyesmire ezek után. Bár őszintén szólva, ha valakinek mindig tartania kellett magát, az én voltam. A legkegyetlenebb helyzetekben is képes voltam tartást produkálni, fegyelmezettséget, és mi több, érdektelenséget. Nagyon is érdekelt mellékesen, de ostoba lettem volna kimutatni egy efféle gyenge pontot.
Ezt követte az, hogy megpróbált hergelni olyan szavakkal és jelzőkkel, melyek normális férfit rendesen ingereltek volna, méghozzá nem a jó irányba. Nekem is erővel kellett visszafognom magam, hgy a kezem ne csússzon vissza a torkára, és ne kezdjem el fojtogatni, és valami csoda folytán ez sikerült is. Ha most neki rontok, valószínűleg tényleg megölöm. Csak a tény tartott vissza, hogy ha megteszem, szinte öngyilkosságot követek el. És ha valakinek mindig élnie kell, az én vagyok. Igen, semmi kétség, a világ nem lenne többé világ Oliver nélkül.
- Régen is önző voltam, kedvesem. Ezt tudhatnád rólam már. Vagy az álmatlan éjszakáidon nem ezt az önző alakot sírtad vissza? - kezdtem el ismét húzni az agyát most, hogy meggyőződtem arról, hogy talán nekem nincs is mitől félnem. - Nem adom meg az örömet, hogy megöllek. Élned kell kedvesem. Csak hogy tovább szenvedj. Mit vártál tőlem? Hogy majd eleget teszek neked, kielégítem a kérésed, mert annyira szenvedsz hogy meg akarsz halni? Ha megtenném, nem Oliver Lambrick lennék, és ezt te is tudod. A nagylelkűségemet már tizenéves koromban kinőttem. - beszéltem pislogás nélkül, arcom pedig rideg mosoly helyszínévé vált. - Ugyan, kedves. Tudom én, hogy sok álmatlan éjszakát okoztam neked... és nemcsak azért, mert annyira gyűlölsz. - vigyorodtam el szélesebben.


words: -
tags: oliver & serah-ann
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Aug. 27, 2014 5:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next


Oliver & Serah



♪ Alone ♪
Talán nem is tenném, akkor ha lenne más választásom, de az a baj, hogy nincs. Ő a kulcsa annak, hogy megszabaduljak a létezéstől. Még nem tudom, hogy hogyan, hogy el tudom-e érni valahogy, de azon vagyok, hogy sikerüljön. Ha egy kis esély is van rá, akkor nem fogom olyan könnyen feladni. Tovább akarok lépni, egyszerűen muszáj, mert már nem bírom sokáig. Félek, hogy a lelkem hullik darabokra, ha még éveket, évtizedeket kell leélnem ezen a világon, és végleg elveszítem önmagamat. Akkor pedig már képtelen leszek valaha is visszatérni valami normálishoz, talán már most sincs esélyem, de nem akarok eljutni oda, hogy a saját halálomat se akarjam.
- De én akarom... el fogom érni, hogy megtedd. Valahogy... valahogy elérem! - nincs más ötletem, nem tudom, hogy mi más lenne a megoldás, de ha ő is képtelen lenne megölni, akkor vajon ki tehetné meg? Eddig senkinek sem ment, én is képtelen vagyok rá, de nem akarom már ezt tovább, ő pedig persze most is önző, még arra sem képes, hogy ennyivel segítsen. Csak egy kérés, csak egy... kis kérés lenne pedig, hogy segítsen tovább lépni azért, amiért megmentettük. Bíztam benne, bíztunk benne és a nagyi... fogalmam sincs, hogyan tévedhetett ekkorát! Ő nem szokott, most viszont úgy fest, hogy egy aljat vámpír képes volt kihasználni a jótét lelkét, képes volt bedőlni neki. Én is, de nem nekem kellett volna ezt megszenvednem.
- Azt hogy elég indulatos vagyok hozzá, hogy ha fenyegetlek bedühödj, de... úgy fest, hogy nagyon eltunyultál. - odaszúrok még, mert nem fogom olyan könnyen feladni, akkor sem, ha már ott tart, hogy konkrétan rám rivall. Kiabálhat is, nem fogok tőle megijedni, az lenne a cél, hogy eléggé felbőszítsem ahhoz, hogy el akarjon tenni végre láb alól, hogy véget akarjon vetni ennek az egésznek, de úgy fest, hogy túlságosan nyugodt lett, vagy... inkább sajnos még csak ennyit sem akar másért megtenni, ami neki is jó lenne, hiszen leszállnék róla egy életre.
A szavaira csak megrázom a fejem. Nem hiszem, hogy így van, hiszen akkor elég lenne megölnöm őt és vége lenne, de ez ennél bonyolultabb, attól félek, hogy sokkal bonyolultabb. - Rohadt egy önző alak vagy! Nem, nem hisze, hogy neked bajod esnek, akkor elég lenne csak téged megölnöm és végre vége lenne ennek a rémálomnak. De nem ilyen egyszerű, csak én függök tőled, és ez... nem bírom tovább. Egyszer az életben sem vagy képes jót tenni? Talán lenne egy jó lapod a pokolban, ha végre valaki végez veled. - én nem lennék rá képes, most sem ment. Nem tudom megölni, talán valahol nagyon mélyen még mindig érzek valamit, akármennyire is próbálom elnyomni a dühvel, az iránta érzett gyűlölettel, pedig nagyon akarom, tényleg nagyon igyekszem. Nem vagyok elég erős, nem vagyok eléggé olyan... mint ő, hogy képes legyek rá. - Tudod ugye, hogy nem fogom ezt annyiban hagyni? Ha kell... megkeserítem eléggé az életed, hogy végül már ne bírd és kénytelen legyél lépni. - fenyegetek, hát persze, mert nincs más választásom, egyszerűen nincs, a jó érzésére nem apellálhatok, hiszen olyan neki nincs, nem is volt soha.


Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Keresem :
-
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
mystic falls ⊂
Humor :
really hot ⊂



A poszt írója Tristan Raymond
Elküldésének ideje Szer. Aug. 27, 2014 1:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Katie & Tristan
nothing changed. you are my enemy.
A történetem túlontúl rejtélyes. Még talán magamnak is. Egyrészt mert sosem beszélek róla... az emlékeim halványulnak... és hiába van mellettem egy nő, akit ismét visszakaptam, tudom, hogy hamarosan ismét elveszítem. Hogy miért? Ismerem magam. Mindig azt mondom, hogy hogyan akarna ismerni bárki, ha még én magam sem vagyk képes erre? De talán mégis. Volt bennem egy rendkívül rossz érzés. Samantha-val kapcsolatban. Nem tudott elmúlni. Nem éreztem jól magam, ami az én esetemben aligha szokott előfordulni. Pedig most még Gareth sem okoz problémát... nem értem. Nem tudom felfogni. A bátyám vámpírrá válásunk óta életem legnagyobb sötétfoltja. Nem tudom, hogy mikor mire készül, hogy éppen hol van. Bár ez általában hamar kiderül. Ott, ahol én. Hiszen a boldogságom tönkretétele az, amely őt élteti. Napról napra, évről évre... nem tudom elhinni, hogy ugyanazon vér csordogál ereinkben. Képtelenség.
Amire azonban felfigyeltem, miközben zsebrevágott kézzel sétáltam egy hídon - ami már magában eléggé érdekes tőlem -, hogy valaki hirtelen ott termett előttem. Hátulról nem ismertem fel, mikor még a peremen álldogált, nem is nbagyon érdekelt, hogy mit csinál ott. De az arca egykoron úgy beleégett a retinámba, hogy rögtön bevillant minden. A fogaim akaratlanul koccantak össze.
- Te?! -bukott ki belőlem, miközben szemöldököm a homlokomra szaladt.

• itt vagyok ^.^ • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Kedd Aug. 26, 2014 7:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next





what doesn't kill you makes you stronger


[You must be registered and logged in to see this image.]

Csak kapkodtam a fejem. Inkább ez, mint a beszéd, vagy ami rosszabb, cselekvés. Mert jelenleg egy apró kis hajszál választott el attól, hogy ne akarjam megfojtani. Nem jött a legjobbkor. Van elég gond a nyakamon így is.. de ha ő megpróbál megölni engem a közös múltunkkal kapcsolatban.. nem tudom elhinni, hogy tényleg itt vagy, és így. Annak idején csak rá számíthattam.. de talán jogos amit mond. Kkihasználtam a segítséget. Ő most csak bosszút áll. Ha mondhatjuk így, leveri rajtam, de ez enyhén durva megfogalmazás, s nem illik a szóhasználatomhoz sem.
- Nem foglak felírni arra a listára. Az első helyre főleg nem. Nem akarom, hogy meghalj! - rivalltam már rá én magam is eszemet vesztve, az indulatok kezdték megemészteni az agyam, a varázsereje pedig lassacskán a szívemmel tette ugyanezt. Nem végződhet így ez a történet! Egyszerűen nem. Sosem szerettem, ez a napnál is világosabb. Csak játék volt, mely fűszerezte a menekülésem napjait. Talán túl komoly érzelmeket váltottam ki belőle és a családjából. Bizalmat.. ennél komolyabb érzelem kell? Esküdni mernék arra, hogy ez még a szerelemnél is törékenyebb érzés, és mi több, ritkább is annál.
- Mégis mit vártál, te bolond nőszemély?! - bukott ki belőlem, és rájöttem arra, hogy itt már felesleges szép szavakat keresni. Oda kell vágni, mert másból egyikünk sem tanul. Nem mintha tanulni lennénk itt. - Ha meg akarlak majd ölni, nem egy mocskos hídon fogom azt megtenni, és mi több, nem úgy, hogy letépem a fejedet, pedig hidd el, hogy nagyon nagy kényszert érzek rá jelenleg. - koccantak össze a fogaim.
De aztán lecsitultam, és úgy pislogtam rá, mint valami partra vetett hal. Talán némileg még a számat is éppen úgy tátottam el. - Hogy.. mi? A te életed.. az enyémtől függ? - kérdeztem mint valami lökött. Hallottam már ilyesmiről. Én magam Elenán használtam évekkel ezelőtt. Vagyis, pontosabban egy boszorkányt kértem meg, hogy kösse az életét az enyémhez, s így nem tudtak megölni engem úgy, hogy őt ne öljék meg. - Így már némileg megértem az öngyilkos hajlamaidat. De nem vagyok hajlandó megadni az örömet neked. Mert gondolom... ha én meghalok, akkor meghalsz te is. De ha én megöllek téged.. akkor én is meghalok. Vagy nem? Mintha magamat ölném meg. Nincsenek öngyilkos hajlamaim, édes. - telt meg a hangom dühvel, tekintetem pedig haraggal. Nem tehetek kárt benne..

words: -
tags: oliver & serah-ann
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 15, 2014 10:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next


Oliver & Serah



Hát még nekem milyen rémálom az, hogy még mindig életben vagyok? Rosszabbat el sem tudnék képelni. Már rég nem kéne ezen a világon lennem, már rég tovább kellett volna mennem, megnyugodni, és nem szenvedni tovább, de nem tudok, egyszerűen nem adja meg nekem ezt a lehetőséget egy varázslat, egy mágia, ami hozzá köt, egy bűbáj, amit képtelen vagyok széttépni, pedig minden erőmmel azon vagyok, immár évszázadok óta. Véget akarok vetni ennek, és ha csak az ő halála árán lehet... vajon képes lennék rá? Nem kértem a segítségből sem, az a baj, hogy képtelen vagyok más halálát okozni csak az én jobb létem miatt. Más az, hogy időnként megbüntetek másokat, más az, hogy kiszabom nekik a "jutalmat" azért, amit elkövettek. Oliver meg is érdemelné, de megölni... még mindig túl jól ismer és túlságosan egyértelmű, hogy képtelen lennék rá. Pedig akarom... nagyon akarom, de még sem eléggé.
- Nem érdekel a listád! Írj fel rá! - nem értem miért olyan nagy dolog ez épp neki? Ölt már eleget, ártatlanokat, olyanokat, akik nem érdemeltek halált. Nem érdekeltem soha igaz? Szó nélkül elment, hát akkor mennyire izgattam én egyáltalán valaha is? Kicsit sem, nem voltam fontos, nem szeretett, akkor miért nem teljesen mindegy neki, hogy élek, vagy halok, hogy ő öl meg, vagy más, vagy én magamat, ha képes leszek rá valahogy? Mégis mit számít ez? A szavaira újra dühösen szökik fel a szemöldököm. Nem teszi, mert így nem élvezetes, ha én magam kérem, vagy ha fenyegetem érte? Ennyit nem kéne megtenni, cserébe, amiért segítettünk neki... ennyit!? - Szóval... szóval nincs értelme csak azért, mert én kérem. Már meg sem lepődöm Oliver! - már miért is segítene, ha én kérem? Sosem volt jó ember, sosem volt benne semmi pozitív, csak kihasznált engem és a családomat, hogy segítsünk rajta. Bár ne tettük volt!
- Élek még mindig, ezt tették... miattad! Képtelen vagyok meghalni, képtelen megölni bárki, mert... mert a nagyanyám valami őrült elmélet miatt összekötötte a létemet veled. Hozzád kötött, akkor te oldhatod fel. - kibököm végül, akadozva, de kibököm, és a szívét is elengedem ebben a pillanatban. Sakkban tartani így ebben a formában nem volt elég, de talán más hatásos lehet, felidegesíthetem, felhúzhatom annyira, hogy ne tudjon kontrollt tartani, hogy az a benne lakozó szörnyeteg törjön elő, aki nem fogja vissza magát, csak teszi, amit kell... öl. - Te vagy a hibás mindenért! Segítettünk, bíztam... bíztam benned, aztán csak leléptél. Gyűlöllek Oliver és soha nem lesz nyugtod tőlem! - fenyegetés. Ha kell akkor a nyomában járok, ha kell, akkor megkeserítem az életét, ha ez kell ahhoz, hogy lépéseket tegyen. A nyomatékosítás kedvéért lendül a kezem, hogy a tenyerem az arcán csapódjon, annak ellenére, hogy gyorsabb és erősebb nálam, tisztában vagyok vele, de fel kell idegesítenem, valahogy... Valami módja van, hogy megtegye, hogy megpróbálja.


Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Pént. Aug. 15, 2014 4:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next





what doesn't kill you makes you stronger


[You must be registered and logged in to see this image.]

A szürrealitásnak is vannak határai. Már az egy valóra vált rémálom, hogy pont ő akar engem eltenni láb alól. Jó pár év eltelt azóta, mióta utoljára láthattam őt, sőt... pár évszázad... így talán pontosabb ez a megfogalmazás is. Nem számítottam arra a csapásra, hogy egyszer még megkapom a nyakamba Serah-t. Hogy miért? Mert tudom, hogy kihasználtam. És várható volt, hogy ha egyszer összefutok vele (amit soha nem tartottam valószínűnek, hiszen régen halottnak kellene lennie), akkor nem lesz a történet olyan egyszerű. Sőt... miért nem gondoltam bele abba, hogy talán éppen a halálomat akarja majd?
- Mert te sosem voltál a listámon.. - suttogtam halkan, mikor a miérteket kérdezte. Miért nem akarom megölni? Pont úgy, ahogyan nem öltem meg eddig a Salvatore féleszűt és a Gilbert lányt, mert elveszíteném a szórakozásomat. Bár Serah minden, csak nem szórakozás, ahogy látom... régen még kapható volt rá, most már mintha kissé határozottabb lenne. Én pedig vak. A "kissé" túl kicsi szó ide. - Ha meg foglak ölni, nem így fogom megtenni. Nem úgy, hogy te kéred. Abban semmi élvezetes nincs. - hunytam le még erősebben a szemiemet, miközben tényleg csak azt akartam, hogy eressze már el a szívemet...
- Mit tettek veled? - bukott ki belőlem a kérdés, ahogy arcát pásztáztam, és egyetlen józan gondolat tartott vissza attól, hogy ne törjem ki a nyakát, vagy vigyem el innét valahová, ahol le tudom kötözni és akkor hátha a zsebében hagyja a varázserejét. - Ki tett ilyen... bolonddá? - tettem még hozzá, és arcomon valami furcsa suhant át. Sajnáltam.. hogy miért? Már én se tudom. Bennem mióta vannak érzések?!

words: -
tags: oliver & serah-ann
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Aug. 13, 2014 8:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next

Tristian & Katie
Igazat megvallva, nagyon sok ideje lakom már Mystic Fallsban. De még egyszer sem jártam kimondottan gyalog a Wickery hídon. Most sem ezért jöttem, csupán csak erre vezetett az utam, hátha másvalakit is erre sodor, akinek éppen az erei pumpálják a friss vérét. Mondjuk nemrég ettem, de Emily miatt időben haza kell érjek, és nem mehetek ki vadászni, úgy, mint Emma. Attól, mert az én életem valamelyest megváltozott, nem szükséges, hogy az ő háztartása is felboruljon. A nap lassacskán lemegy, az ég pirosba borul. Én a híd alatti vizet bámulom, semmi kedvem tovább menni, hazamenni meg most főleg. Jó itt. Nyugalom, béke, csönd. Felülök a híd korlátjára. Egyedül a víz suhogását hallom odalentről. Tényleg kihalt ez a környék, nem csodálom, hogy még nem jártam erre. Amióta itt vagyok, egy autó sem ment el a közelben, bár ez lehet, hogy csak a hétvégének tudható be, és holnap már nagyobb lesz erre a forgalom.
Halk zajokat hallok a híd végéből. Valaki szintén sétál, bár én már majdnem a másik végében vagyok, így szinte lehetetlenség kihallani, hogy dobog-e a szíve. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy kivárom. Ha vámpír is, max elmegy mellettem, vagy kitöri a nyakam. Najó, ez viccnek is rossz, Emilynek még (habár kényszerből), de szüksége van rám. Biztos nem hagynám Emmára, inkább anyámnak adnám. Em túlságosan is elkényeztetné Őt. Túlságosan. Anyám, meg hát.. Belőlem kiindulva inkább életben maradok.
Leugrok a híd pereméről, keresztbetett kézzel lesem, hogy ki is fog felbukkanni velem szemben.. Abban reménykedem, hogy gondolataim nem látszanak szertefoszlani azzal, hogy egy farkast vagy egy vámpírt tol elém a sors. Hanem valami finomabb vérűt, aztán pedig elhagyom a tett helyszínét és hazamegyek. Ha ez nem jön össze ma beérem a tasakokkal, vagy elküldöm Emmát, hogy hozzon nekem fel valami friss husit a lakásba, amíg Emily alszik. Morbid, de ha nem jön össze, az lesz...

zene: szám címe | megjegyzés: - | @
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 12, 2014 3:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next

Séta közben, sokszor körbenézek. Van némi tudomásom arról, hogy nem én vagyok az egyetlen ragadozó itt. Akad elég fura teremtmény, rajtam kívül is. Régen itt ugyanúgy erdő állt, most meg autóút megy végig, a belváros felé. Az előnye a kisvárosoknak hogy nincs nagy forgalom, mire megtalálják annak a szerencsétlennek a tetemét, már reggel lesz. A gondolatra megint ördögi mosoly telepedik az arcomra és sokkal fürgébben lépkedem. A terv lassan kezd körvonalazódni: elérni az Aston birtokra, megigézni Tackery-t, elfoglalni a villát, ami az enyém is. Tackery megölése nem szerepel a repertoárban, de csak azért, mert annyira elmebeteg még nem vagyok hogy kiírtsam a saját vérünket, vagy egyszerűen csak nem akarom Gabriel példáját követni, igazából ezt magam sem tudom. De a határ mindenesetre meg van húzva.
Hogy is volt? Jah igaz, Tackery még főiskolára jár, ami azt illeti hozzám képest egy pelenkás, nem tudom mi történt a szüleivel, de nem is érdekel úgy isten igazából. Tulajdonképpen annyira nem ismerem ezt az új képét Mystic Fallsnak, így a további zavarkeltés helyet szinte biztos hogy meghúzom magam. Megpróbálok elvegyülni, és alaposan körbenézni a lakói közt.
A körültekintő jövő tervezés véget ér, én meg újra sprintelek egy kicsit tovább, így senkinek sem fog feltűnni hogy merről érkeztem, azon kívül hamarabb odaérek, ahová menni akarok. Gyorsan magam mögött marad a híd látványa, hamarosan megpillantom a belváros kezdetét.

[ Dan elhagyja a helyszínt ]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 11, 2014 9:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next

Égbe kiáltóan gagyi pop zene ordít a rádióból, miközben oldalra nézek alkalmi vérbankomra, aki vezet. Ebből kifolyólag eszembe sem jutott megölni se annyira leszívni, hogy elfáradjon. Nincs kedvem vezetni, inkább szórakoztatom magam és őt is.
- Taposs bele, öreg!
A férfi nyugodt, mert megigéztem, szemüveget visel, valószínűleg hazafelé tartott a munkájából, hiszen az öltözéke a szokásos, kék ing, fekete nyakkendő, fekete hosszú nadrág és fekete fél cipő. Az összképen parányit rondít, hogy azért szívtam belőle és véres lett a bal vállánál az inge anyaga. Hátul van a táskája, és a telefonja, amit kedvesen összetörtem neki ripityára, így ha úgy döntök hogy elengedem és hazaér, lesz mivel lekötnie magát: legózhat egyet a telefonnal. Vagy jól dühbe jön és levezeti valakin. Még a vasútállomáson kaptam el a fickót, és én is onnan jöttem idáig.
Érdeklődve hajolok előre, rajtam egy sötétkék hosszú farmernadrág, fekete rövidujjú poló és sportcipő. A lábaimat felraktam a kormányfalra és kényelmesen hátradőltem az ülésen, de most persze normálisan ülök, mert szórakozottan tekergetem a rádió gombját. A fazon mintha élvezné, még vigyorog és rázza a fejét. Nagy nehezen találok egy kevésbé zajos Verdi dallamot, itt hagyom. Elégedetten hátradőlök megint. Megszólal a GPS: forduljon balra. Erre kapom fel megint a fejem, körbenézek, de hát itt már majdnem ráhajtottunk a hídra. Ezt hívják extrém útba igazításnak, poénkodok magamban, de most inkább az utat nézem.
- Oké, állj, stop.
Meggondoltam magam. Több emberöltőnyi idő után most hogy megpillantottam a hidat és közben fel is hajtottunk rá, inkább még is gyalog mennék innentől. Félre húzódunk az út közepéről, én kiszállok, az ember meg követ. Kinyitom a hátsó ajtót, kiveszem a csomagom, ő meg ezek szerint késztetést érez hogy segítsen nekem.
- Kopj le.
Leteszem a földre a lábaim elé és megragadom a fazont.
- Nem személyes.
Most mit szépítsem, én annyira szerethető egy teremtmény vagyok a sajátjaim közül is, hogy bizony neki itt reszeltek.
Miután végeztem nemes egyszerűséggel elengedem, hadd hulljon a földre mint a megpakolt krumplis zsák. Felkapom a földről a csomagom, ami egy nagy utazótáska, rántok egyet rajta hogy feljebb húzzam a fogóját, és így megdönthetem. Majd gurul a kerekeken és huzom magam után kaján vigyorral a képemen, ami inkább rémisztő a vér miatt. A zsembemből előhúzok egy zsebkendőt, szépen letörlöm ezt a vért, a zsebkendőt meg íves csukló mozdulattal ledobom a hídról, biztosan a vízben fog kikötni. Mi vámpírok elég gyorsan mozgunk, hamar magam mögöm hagyom ezután a hidat és ezzel a tett helyszínét is, de nem sprintelek végig. Emberi tempóval számolva a birtok egy óra járásra van innen. Ki nem hagynám ezt a lehetőséget. Már jócskán este van, lehet 10 óra is talán, ezért sötét van, csak a lámpák világítanak az út mentén is. Csodával tölt el mennyit változott a város az évszázadok folyamán.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 28, 2014 1:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next


Oliver & Serah



- Nézz tükörbe Oliver... csak nézz tükörbe. - jó talán nem szó szerint miatta lettem ilyen, de lényegében miatta tette ezt a nagymamám, miatta élek még most is, pedig nem kellene, pedig nem akarok. És most is kínoz, pont e miatt próbáltam minden áron más megoldást keresni. Bármit, bármit ami jobb ennél, bármi ami segít, ami kiment ebből a rémes életnek nevezett örökkévalóságból. Képtelen vagyok reagálni a szavaira, képtelen vagyok rá nézni, mert most hogy itt vagyok túl sok a régi emlék. Épp ezért nem vállaltam ezt eddig, épp ezért nem jöttem a közelébe, mert túl sok régi sebet szakít fel.
- De csakis miattad! Ha nem segítünk neked, ha én nem... nem... - összeszorítom a szám. Nem és kész, nem voltam szerelmes! Nem lehettem és nem is akartam az lenni, a nagyanyám egyszerűen rosszul gondolta ezt az egészet, hatalmasat tévedett. A mi családunk egyébként sem alkalmaz erre, mi nem élhetünk úgy, mint mások, de legalább egyszerűen élhettem volna úgy, mint ők, egyedül, de családdal, miért nem volt az úgy jó? Miért kellett mindent tönkretenni, miért kell egyedül senyvednem helyette az örökkévalóságig?
- Miért nem? Miért nem vagy képes rá? Öltél már eleget nem? Plusz egy már annyira nem számít, és én csak ezt kérem tőled, aztán békében mehetsz tovább, tombolhatsz városokon át. - miért nem képes rá?! Hát az kell, hogy még tovább menjek? Nem tudnám megölni, képtelen lennék rá, vagy menne, ha... ha nagyon akarnám, ha már nem látnék semmilyen más utat? Az kicsit sem riaszt el, hogy meg akar ütni, hát tegye, hátha elég erősen teszi ahhoz, hogy legalább érezzem, hogy hatása van, hogy tudjam, hogy tényleg végezhet velem. - De igen, csak így lehet vége. Én nem akarom már ezt... nem akarom! Kérlek... - mégis hogy jutottam ide? Hogy jutottam el addig, hogy már szinte könyörgök neki, hogy öljön meg, hogy végezze be? De ha máshogy nem megy, akkor így kell. - Ha valaha is számítottam neked... ha számított, hogy segítettünk, akkor most viszonozhatod. - igyekszem, tényleg igyekszem meggyőzni, hiába nem tudom, hogy van-e rá bármi esélyem is, de nem látok más megoldást. Nem tudok és nem is akarok már tovább szenvedni, nem akarok még tíz évet, még százat... nem!


Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Vas. Júl. 27, 2014 3:40 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next





what doesn't kill you makes you stronger


[You must be registered and logged in to see this image.]

Eleinte nevetni akartam, de ebben a helyzetben - s ilyen fájdalmak közepette - egyáltalán nem tűnt jó ötletnek. Felesleges a levegőt ilyesmire pazarolni. - Látom, tényleg agyomosottá váltál. Szívesen összefutnék azzal, aki ezt csinálta veled. - suttogtam halkan, mint valami rekedt öregember, de a fájdalom már szinte a torkomig hatolt. - A jóság... talán nincs olyan lény a földön, aki ennek annyira híján lenne mint én.. de az a kicsi is számít.. és azt a kicsit más már képes volt szeretni bennem. - motyogtam, de végül elhalkultam. A szívem szúrt, ki akart szakadni a helyéről, és mondhattam vagy tehettem bármit, ez nem úgy van mint a filmekben. Nem a tekintetével irányít. A tudatával okoz fájdalmat. Tehát ha nem tekerem ki a nyakát - vagy nem sikerül normális belátásra bírnom -, akkor gyászolhatom magam. De talán az a normális belátás, hogy ezt akarja tenni velem. Jó páran akarják a halálomat, Klausszal és Elenával az élen, talán ez a nő egy kész imateljesítő számukra. Bár ahogy ismerem őket, az lesz a problémájuk, hogy nem ők kaparhattak el valahová a föld alá.
- Nem miattam, magad és az ostoba családod miatt vagy ilyen! - rivalltam végül rá teljes torkomból, de rögtön viszsa is akartam szívni, hiszen az indulatok újabb fájdalmas hullámot váltottak ki belőlem. Nem akarom hallani, hogy mit tud rólam, milyennek tart, s hogy mit tettem én vele. Az már nem fér bele a lelkiismeretem szerény zugába.
A szorítás végül enyhül... nem sokkal, de mégis érezhetően, ő pedig as szemembe néz, s én az övébe. Másodpercekig nem történik semmi, majd végül megszólal, és erre nagyot nyeltem.
- Nem fogom megtenni! Ajánlom, térj magadhoz még most, vagy megszegem a szabályt, miszerint sosem ütök meg nőt! - ráztam meg kissé a vállát ismét figyelmeztetésképpen, hogy nem viccelek. Bár ezt a nőt nyilván az élet pofonjai nevelték, nem fog megijedni egy emberi - vagy épp vámpíri - pofontól meghátrálni. - Serah, ennek nemcsak valamelyikünk halálával lehet vége.. - fűztem még aztán hozzá, továbbra sem eresztve vállait.

words: -
tags: oliver & serah-ann
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next

Vissza az elejére Go down
 

Wickery híd

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 11 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Külváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 32 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 26 vendég
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3