A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Mystic Falls - Grill


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 08, 2014 9:15 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next
Penelopé & Kenzy
-Hááháháháháhá! -nevettem fel, miközben megmarkolja a hajamat. Nem tettem semmi mást. Nem fogom bántani. Szenvedni fog ő anélkül is. Talán így még jobban kihozom a sodrából, hogy nem adom meg neki azt, amire számít. - Menj a pokolba, ahova való vagy! Te is tudod, hogy mit tettél a családommal. Elmehetsz a francba! Örökké megfogom keseríteni az életedet. Sosem fog eltelni egy nap anélkül, hogy ne gondolnál rám és az általam véghezvitt kínra. -átkoztam meg. - Ha ember lennél megátkoználak, de így csak maximum megkínozhatnálak. -mértem végig a lányt. - És most eressz el, vagy nagyon megbánod. -parancsoltam türelmetlenül. Nem lenne valami szép, ha a grill kellős közepén vernénk szét egymást. - Bár egy csajbuliban mindig benne vagyok. -kacsintok rá. - Mit gondolsz? Kenzy? Melyikünk a jobb ember?... óó várj te nem is vagy ember, csak egy véééres gyilkos... fúj. -mormogtam. Hányingerem lett tőle. - Én csak téged akarlak megölni senki másnak nem akarok ártani. Bár valljuk be nélküled csak jobb lehet ez a világ.-biccentettem oldalra a fejemet és nagyon húztam az italomon.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
ξ roar
† Tartózkodási hely :
ξ mystic falls && new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
ξ ruin your life
† Humor :
ξ what are you talking about?



Mackenzy V. Hale ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 26, 2014 6:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next
Penelope & Mackenzy

[You must be registered and logged in to see this image.]
Tulajdonképpen nem is tudtam, méltassam-e őt bármire. Válaszra, kérdésre, egy pofonra... netán egy átkozott harapásra... végül mégsem léptem, hiszen ismertem a kis trükkjeit. Boszorkány lévén nem hiszem, hogy túlzottan packázni szeretnék vele, hiszen nem akarom megismerni azt a bizonyos haragot, amit ezek szerint még nem sikerült kiváltanom belőle évtizedekkel ezelőtt abban a sötét pincében. Annyiszor akartam megkérdezni, hogy miért én? Miért pont én? De tiszta választ sosem kaptam. Egyszerűen mintha képtelenség lett volna felfognia, hogy a vámpírok nem ártatlan pillangók. Mi ölünk. Ahogyan ők is képesek rá. És néha éppen olyan kegyetlenül ölnek, mint mi, általuk csak átkozott vérszopóknak nevezve minket. De talán nem is tudja, hogy valójában az egész olyan régre nyúlik vissza... hiszen mikor volt olyan, hogy egy vámpír és egy boszorkány önzetlenül viszonyult egymáshoz? Nem emlékszem rá.
Elvigyorodtam, ahogy fájdalmának hangja eljutott fülemig. Tudtam, hogy most pontosan odatapintottam, ahová kell. A csuklója... hát igen, emberként én is eltörtem, bár én nem emlékszem rá olyan krisztálytisztán, hiszen szokásomhoz híven be voltam nyomva, és miközben az egyik srác éppen a falhoz szorítva vette el testemtől azt, amire vágyott, hát erősebben szorított meg, mint ahogyan azt a csontom bírta. Szép következménye lett.
Azonban a következő pillanatban azon volt a hangsúly, amit ő tett. Valami blablát kezdett hadoválni, miközben ezúttal Ő vette kézbe az én tenyeremet, és mire befejezte, az ördögi vigyora már mindent elárult.
- Hogy öltelek volna meg akkor, mikor még megtehettem volna... átkozott lotyó! - bukott ki belőlem szitkozódva, miután meghallottam, mit mond. Ezek szerint nem jutok ki innen, míg süt a nap... még jó, hogy közel a sötétség.
- Csak egyetlen jó okot mondj arra, miért ne törjem ki a nyakad, átkozott ribanc! - sziszegtem a képébe, ahogy megmarkoltam a haját. Nem szerettem, ha valaki a tudatalattimmal szórakozik, ő pedig elkezdett az álmaimról beszélni. - Úgy elintézlek, hogy senki nem hoz vissza az életbe...! Nem vagyok már naív kislány, aki sírva könyörög az életéér - mutattam ki neki szó szerint a fogam fehérjét. - Tehát vigyázz. Talán ezúttal Te kerülsz abbba a pincébe, és nálam lesz a kulcs - billent oldalra a fejem.




[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Feb. 23, 2014 8:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next
If I have... heart, it'll be a bitch...

Felnevettem. - Köszönöm a szellemes megjegyzést. Veled ellentétben nekem nem kell rejtegetnem a belső énemet.-néztem rá szúrós tekintettel. Tudta mire gondolok. Nem kellett kimondanom, hogy mennyire romlott. Talán rosszabb is, mint én. Mert ő rejtegetni próbálja. Hirtelen ráteszi a kezét a karomra és éles fájdalmat kezdek érezni. Még mielőtt porrá zúzhatta volna a csontomat, összeszorítom a fogaimat a fájdalomtól és lehunyom a szemeimet, hogy összpontosíthassak a varázslatra. Az elmémmel kínzom meg. Az agyába hatolok és fájdalmat keltek benne. Ezzel biztosan elengedi a karomat. Mégis nagyon fáj a szorítás nyoma. - Menj a picsába. Hülye szuka! -visítottam miközben a piros szorításnyomot vizslattam a karomon. - Én nem gyógyulok másodpercek alatt. Ha még egyszer hozzám mersz nyúlni, esküszöm porrá égetlek. -mondtam szinte üvöltve. A hangom elveszett a grill zsivajában. De még így is pár kíváncsi fülre talált. - Azt hiszed azért élsz még mert olyan okos vagy? Hmm??-folytattam felháborodottan. - Csakis azért élsz, mert én még nem öltelek meg. A halál túl kegyes lenne. Azt akarom, hogy szenvedj... azt hogy szenvedj. -kezeimet vigasztalóan a kézfejére fektettem, a napfénygyűrűje fölé. Hangom nyájas lesz. - Tudod, hogy boszorkány vagyok. Könnyen megnehezíthetem az életedet. -mondtam kedvesen és mosolyogva. - Hola etrus amar que... -mondtam hirtelen az ősi szavakat, miközben megmarkoltam a kezét a gyűrűvel. Pár másodperc alatt végeztem és ellöktem magamtól. - Kifele menet vigyázz... Lehet porrá égsz. -kacsintottam rá, majd visszakönyököltem a pultra. Tönkretenni a gyűrűjét nem öli meg, de lelassítja egy ideig. Bár ahogy ismerem a kis ribinek biztosan van pár telefonhívásnyi kapcsolata, hogy helyrehozza. De akkor is élvezem hogy visszavághatok. - Mondd csak még mindig állandó szereplője vagyok a rémálmaidnak? -szinte dalolt a hangomban az édes őrült kegyetlenség
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
imagine dragons - gold ••

† Tartózkodási hely :
mystic falls ••
† Hobbi & foglalkozás :
surviving ••
† Humor :
ironic ••



Katherine..Pierce ÍRTA A POSZTOT
Vas. Feb. 23, 2014 7:20 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next

Katie + Katherine


[You must be registered and logged in to see this image.]

Nagyon nem tetszett Katie pesszimista hozzáállása és hangos, lesajnáló kacaja, mintha máris a temetésem szervezné. Na egy újabb képtelen gondolat. A temetés nem csak azért hihetetlen, ha rólam van szó, mert... alapvetően, ha rólam van szó, a temetés szóba sem jöhet. Egy túlélő ugyanis nem hal meg. Benne van a nevében. Ezért túlélő. Magamban kántáltam a szavakat, mintha csak a saját fejembe lenne nehéz beleverni ezt a tényt. Azonban másik ok, amiért nem lehet temetésem, ennél sokkal kellemetlenebb. Nem szégyenletes, szánnivaló vagy keserves. Az, hogy jóformán senki nem jelenne meg a koporsóm mellett, az inkább kellemetlen lenne. Oké, azért kicsit szánnivaló is.
Egy apró fejrázással kivertem a fejemből a koporsó, a sír és az alkoholtól bűzlő kárörvendők arcát, amint vigadalmat tartanak Katherine Pierce halálának boldog fordultának elfelejthetetlen emlékéül. Száz százalék, hogy lenne ilyen buli. Nem is egy. De vajon Katie is ott lenne? Minden bizonnyal.
Nem válaszoltam semmit idegesítő megjegyzésére, de elengedtem egy bosszús fintort és lelki szemeim elé képzeltem erősebb vámpír énem, amint ebben a pillanatban kiszakítja az asztal lábát, Katie hasába döfi, majd jól megforgatja lányában, hogy annak lekerüljön az a bosszantó, cinikus mosoly az arcáról.
- Nem érdekel, hogy kik és hányan akarnak holtan látni. - mondtam ki, amiről először én is azt hittem, hogy igaz. Majd eszembe jutott Elijah... Stefan... Oké, átvágtam őket, nem is egyszer, de attól még rossz érzés arra gondolni, hogy mikor fülükbe jut Katherine Pierce halálhíre, ők ott folytatják az életüket, ahol abbahagyták, mikor egy másodperc erejéig elengedtek egy halovány fintort a halálomra emlékezve. Talán nem is fintor lesz az, hanem egy boldog mosoly. - Nem túl hízelgő, de a szándékuk és a kívánságuk izgat a legkevésbé addig, amíg nem látom, hogy rettegnem kéne. - vontam vállat. - Azonban attól függetlenül, hogy szeretem, ha nem kell rettegnem, nem létszükséglet, hogy ez megszűnjön. Viszont a gyógyírt nem csak azért kell kiabrakadabrálni az ereimből, hogy ne legyek mások számára az egyetlen esély az emberré változáshoz, hanem, mert szörnyen kényelmetlen ez a nyomorult emberbőr. - mondtam fintorogva, mintha egy elnyűtt régi kabátról lenne szó. - És igen, elvárom, hogy ebben a helyzetemben legalább a saját vérem kíméljen meg a hegyi beszédtől. - húztam el kelletlenül a szám.
- Amíg a világ nem tesz nekem szívességet, addig én sem teszek neki. - vontam vállat az italomba kortyolva, majd vigyort villantottam Katie-re. - Amíg a világ nem az én kezemre játszik, addig én is ilyen kis pokolfajzatokkal fogom benépesíteni. - kacsintottam rá. Feltehetőleg nem veszi sértésnek a "pokolfajzat" megnevezést, de ha mégis, jelenleg... na jó, amúgy egyébként sem igazán izgat. - Nem, tényleg nem kérte senki, hogy összefeküdjek az apáddal, de minden ebből származó probléma ellenére, úgy gondolom, hogy hiba lett volna kihagyni. - a további szentbeszédet a poharamba kortyolva, égnek emelt szemekkel hallgattam. Mintha én tehetnék minden bajáról... Oké, világos, hogy nem éltem apáca életet, de ostobaság a világ minden hibáját az én számlámra írni. - Nyilván roppantul örülsz neki, hogy fizikailag képtelen vagyok befogni a szád és felbátorodva érzed magad, hogy ezúttal te vagy az erősebb. - villantottam felé gúnyos műmosolyt, majd kelletlenül körbetekintettem a Grillben. Az egyik sarki boxban ülve nemigen nyílt senkinek lehetősége arra, hogy jobban szemügyre vehessen vagy esetleg ismerősre, de leginkább ellenségre bukkanhasson bennem. Én azonban mondent szemmel tarthattam.
- Milyen kár. - biggyesztettem le az alsó ajkam szomorúan. - Szívesen hallgattam volna még, ahogy részletezed. Újabban a kedvenc beszédtémám Elena Gilbert kicsinálása lett. - már álmaimban is annak a ribancnak a haját tépem, vágom el a torkát pengével vagy öntök sósavat a torkába.
Nem kerülte el a figyelmem, hogy már egy jó ideje ücsörgünk így egymással szemben és még mindig nem ugrottunk egymásnak. Emberré kellett válnom, hogy válthassunk egymással pár értelmes szót? Vagy a pia teszi. Nem tudom, mindenesetre lehúztam a poharam maradékát, csak a biztonság kedvéért. Ezután magam elé vettem a félig vérrel teli poharat. Fintorogva lötyögtettem egy picit. Furcsa, milyen undorral fordulok hozzá, pedig nem is olyan régen még ez éltetett. Szorosan lehunytam a szemem és villámgyorsan lehajtottam, remélve, hogy így nem érzem a rettenestes, sós, rezes ízét, ami máskor ínycsiklandozó és édes. Amint lenyeltem azt az egy kortyot valami kellemetlen bizserg, majd szúró érzés támadta meg a gyomrom, majd az asztaltól elfordulva, előre görnyedve öklendeztem vissza a vért. Köhögve, fuldokolva szorítottam a hasam, de nem is az onnan érkező fájdalom zavart túlságosan is. Rájöttem, hogy ez az esély elúszott. Persze, felvoltam készülve a legrosszabbakra, de ez akkor is szörnyen érintett. Utolsókat köhécselve törölgettem meg véres arcom, majd szánalmas, reményvesztett arckifejezéssel fordultam vissza Katie felé.
- Hát ez szívás. Egy próbát megért. - vontam vállat, de valószínűleg ő is észrevette, hogy ezt annyira nem vettem félvállról, mint egyébként bármi mást. Milyen egyszerű lett volna, ha újra vámpírt vért iszok és magam is azzá válok. Túl egyszerű.



[You must be registered and logged in to see this link.]


A hozzászólást Katherine N. Pierce összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 05, 2014 12:50 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
FLAWLESS.×
† Tartózkodási hely :
Mystic Fall's ×
† Hobbi & foglalkozás :
te. ×
† Humor :
Nem fogod megemészteni.×



Katie Evelynne Pierce ÍRTA A POSZTOT
Vas. Feb. 16, 2014 5:26 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next
Katherine & Katie


Elbámul valamerre, én pedig nemtörődömül nem zavartatom magam, kissé elbódulva már, töltöm az újabb köröket magamnak, olykor Katherinenek is löttyintek egy keveset a poharába és mondom a magamét, habár kissé burkoltan, finoman, de még így is rám szegezi a vadul csillogó, dühvel és alkohollal áztatott tekintetét, amikor meg merem sérteni. Szavai hallatán jóízűt kacagok. Persze, ha ő nem erőtlen, tulajdonképpen én még ember vagyok. Elkezdi sorolni, villámokat szóró, villódzó tekintettel, hogy miképp menekült meg az ősi Rebekah elől. Rebekah nem nagy falat. Előle még a lányom is megmenekülne. Hiába a fizikai erő, ha egyszerűen kívül-belül szőke, manipulálható. Pedig azt hiszi magáról, hogy ő kontrollálja a 'népet', valójában erről szó sincsen, hiszen aki egy kicsit is furfangos, könnyen átjár az eszén. A Petrovák pedig köztudottan nem csak egy kicsit furfangosak, ravaszak és számítóak.
-Azt hiszem ehhez nincs hozzáfűznivalóm Katherine. -kortyolok bele az italomba. -Azt hiszem minden gondolatom ezzel kapcsolatban kint ül az arcomon. -az anyám jelen helyzetben maga a megtestesült szánalom, folyamatosan veszti az erejét, amivel ő is tisztában van. A nagy túlélő ideje leáldozóban van. De nem kell aggódni. Előbb vagy utóbb mindenkinek lejár az ideje. Még neki is, bármennyire hihetetlen. További megjegyzéseit elengedve a fülem mellett nézek szét a szűk kis helyen, ahová érkezésem óta úgy kb. ötven ember passzírozta be magát. Egyik közülük biztosan nem venné zokon, ha együtt vacsorázhatna velem. Természetesen átvitt értelemben. Ő lenne az én vacsorám. Majd az anyám újra közbevág, én pedig lassan felvonom a szemöldököm, mielőtt válaszolnék neki.
-Miért, Katherine? Azt hiszed, hogy ilyen nyamvadt állapotodban mentesülsz minden bűnöd alól? Hiába mondod, te is tisztában vagy mindennel. Azzal, amiket tettél, és azzal is, hogy mi fog veled történni. Ez nem az a fajta gyógyír. Mindenből csak egy van. Hidd el, eleget foglalkoztam vele fél év alatt, hogy tudjam ezeket. A napjaid meg vannak számlálva. Próbáld meg kihasználni őket, gyógymódot keresni, mert olyan lassan a halálos ágyadon fogsz feküdni, körülötted csupa olyan emberrel, akik utálnak, és keresztbe tett ujjal várják a megváltást. Tegyél ellenük Katherine Pierce, ne add meg nekik ezt az örömöt. -viszem le a hangsúlyt. -A szentbeszédet pedig lezártam. -a maradék piámat is lehúzom. "A sorsom egy szemét, szadista állat." Újra a röhögőgörcs kerülget, de az illem kedvéért az alsó ajkamba harapva tartom vissza azt.
-Azt hiszem az egész világnak tettél volna egy szívességet, ha nem szülsz meg, szóval bizonyos szempontból igen, jobb lett volna, ha nem csináltatod fel magad. Felőlem nem éppen, de te mikor is törődtél utoljára a véleményemmel? -a poharat a tenyereim közt görgetem, az arcát fürkészve. -Amúgy meg senki nem kérte, hogy feküdj össze a híres apámmal, akinek még tulajdonképpen a nevét sem tudom. Ergo, talán az én hibám lenne az, hogy vagyok? Talán, ha én nem lennék, a te életed is másmilyen lett volna, lehet, hogy már nem lennél itt, és teljes életet éltél volna, házasodtál volna, szültél volna törvényes gyereket. Tehát rövidre fogva a saját életed nyomora is kizárólag a te kicsapongó lényednek a hibája. Nem okolhatod teljes mértékben sem Klaust, sem engem, sem senki mást.
Az életem különben nem teljesen elcseszett.
-rántok vállat végül, cinikus vigyorral az arcomon. Nem csodálkozom, hogy nincs meglepődve, ebben a világban már tényleg olyan dolognak kell történnie, ami a legnagyobb képzeletünket is felülmúlja, hogy meg tudjunk lepődni. Különben, lehet annak a tudatában van, hogy én kutattam őt, és az életét, pedig ez teljesen valótlan állítás. Sohasem kerestem, inkább belém tömték azt, hogy nekem szükségem lenne rá, a hiányát kéne érezzem, mert az a normális. Sulykoltak a történetével, mindent elmeséltek róla, hiszen ezeket illik tudjam. Azt akarták, hogy keressem meg, bocsássak meg neki, és a többi. Engem pedig mindez hidegen hagyott. Hozzáteszem, Emma volt a fő cinkos ezekben a dolgokban. Annyira mintaképe a jó családi példa, hogy feltétlen akarta, hogy ismerjem meg.. Az, amiket tudok róla, abból az időből származik, no, meg az alapvető infók, amiket a fél világ tud, hiszen szinte mindenhol ismerik, ami bizonyos szempontokból nem egy nagy előny.
-Felőlem. -vonom meg a vállam. Csak egy ötlet volt, nem teljesen érdekel, hogy mit csinálnak. Na jó, ez azért így nem teljesen igaz. Viszont Emma tényleg hihetetlen erők birtokában áll. Lehet tudna neki segíteni, ami nem volna egy utolsó dolog. Majd miután kifejti az előre látott reggeli algopirinbeviteli adagját, kiveszi a kezemből az üveget, amivel épp után töltöttem a poharamat, és meghúzza. Vigyorogva nézem, ahogy egy percen keresztül folyatja a torkán a maró alkoholt. Kétség sem fér ahhoz, hogy az anyám.
-Jól teszed. -válaszolok. -Megkeserítette az életed. Én a helyedben a gyönyörűséges gyermekei eltüntetésével kezdeném. Mielőtt félreértesz szó sincs bántásról, csak esetleg valami új, szerető otthon kereséséről a piciknek. Érezze csak át a helyzetedet. Aztán üldözném. Lemészárolnám, akiket szeret, végül pedig céltudatosan ő következne. És tudná, hogy ő következik. Napokig, fájdalmasan és hosszan kínoznám, és a többi. Nem részletezem. -kicsit halkabban mondom, nehogy valaki fülelni merészeljen, ám az ördögi vigyor olyan erősen villódzik az arcomon, mint még ma talán egyszer sem.
Végül a véremre terelődik a szó. Látom én az arcán, hogy mennyire kívánja, mennyire akarja, habár egy oldalról mégsem, hiszen kockázatos. Végül a pár perces vívódása után megadja magát és kéri, én pedig felállva a pulthoz sétálok, kérek egy kést. Könnyebb így, mint felharapni. Majd visszaülve a kezébe nyomom, végül pedig megragadva a kezét, állítom bele az éles kést a sajátoméba, végigtépve a bőrömet. Nem nagyon érzem, még csak fel sem szisszenek. A vér kibuggyan belőle, lassan folyni kezd. Összeszorítva az öklömet a pohara felé tartom a kezem, amibe lassan csöpögve folyni kezd a vámpírvérem. Amint már úgy láttam, hogy éppen elég lesz, levettem felőle.
-Egészségedre. -mondtam vigyorogva, majd lenyaltam a véres kezemet.
-Most pedig minden kiderül. Fenékig, anyukám. -kacsintok, majd kíváncsian hátradőlve, keresztbe font kézzel várom a pillanatot.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
imagine dragons - gold ••

† Tartózkodási hely :
mystic falls ••
† Hobbi & foglalkozás :
surviving ••
† Humor :
ironic ••



Katherine..Pierce ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Feb. 13, 2014 6:25 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next

Katie + Katherine


[You must be registered and logged in to see this image.]

-Az italomba kortyolva, szórakozottan tekergettem az egyik göndör, barna tincset, miközben minden létező érdeklődésem próbáltam Katie felé irányítani és nem a kocsmapult mögött álló kék szemű picérfiú felé. Gyengéim a kék szeműek... De azért figyeltem a velem szemben ülő csacsogó lányomra is és egyből rákaptam szigorú tekintetem, amikor kiejtett a száján egy csúnya, meggondolatlan sértést.
- Nem vagyok erőtlen! - szemem fenyegetően villogott a kocsma félhomályában és mutatóujjam oktatóan lebegett köztem és Katie között. - Elmenekültem egy ősi elől. Leszúrtam, miközben a nyakamra tapadva próbálta kiszívni a vérem. Így, emberként is. - közöltem vele keményen egy kis gyerekes sértettséggel a hangomban. Nem vagyok gyenge. Lehet, hogy ember vagyok, csupa felesleges és idegesítő szükséglettel, lassabb reflexekkel, de attól függetlenül a régi vagyok. Ravasz, találékony, rátermett túlélő, összekuszálhatatlan lélekjelenléttel. Semmi köze ennek a nyomoromhoz és, ahhoz, hogy nyilván helyzetemből adódóan még jobban szeretem fényezni magam, kihangsúlyozni a képességeim. Egyszerűen így van. Ha nem így lenne, már nagyon régóta porosodnék egy ócska fakoporsóba.
- Buta liba... - dörmögtem válaszul az orrom alá, majd újfent belekortyoltam az italomba. Az alkohol némileg könnyített rajtam, így közömbösen, szívbaj nélkül sepertem Rebekaht is abba a mély és sötét fiókba, amibe Elena is került. Nem kell, hogy egyáltalán annyi energiát pazaroljak rájuk, hogy gondoljak bármelyikükre.
- Rendes tőlem, hogy szerencsétlen állapotomban is ilyen mosolyogva a fejemhez vágod, hogy én tehetek minden bajodról. - háborodtam fel halkan. - Fogalmam sincs, miért én tehetek róla, hogy Klaus fel akart áldozni. Persze, nem éppen dob fel a gondolat, hogy miattam mészárolta le a családunkat, de semmiképp nem érzem, hogy ez az én hibám lenne. - fogalmam sincs hogy kötöttünk ki ennél a témánál, de ha már elemezzük az előéletem és hibáim, akkor hadd tisztázzam, mit követtem el, amiért lehet hibáztatni és, mit nem. - Az, hogy a sorsom egy szemét, szadista állat, aki nem mellesleg szíve összes gyűlöletével utál, arról nem én tehetek. És arról sem, hogy emiatt a te életed is úgy alakult, hogy késztetést érzel rá, hogy engem okolj. Ha azt a hibát -amiről őszintén megvallom, én tettem-, hogy megszültelek nem teszem meg, akkor való igaz, nem tudtam volna elcseszni az életed. Jobb volna így? - húztam fel szemöldököm cinikusan. Ha már úgy dönt bűnbakot keres, akkor olyat keressen, aki nem tudja, akkor is kimagyarázni magát, ha tényleg ő a bűnös. Egy Petrova. Az én lányom. A vérem... Olyan eszesnek kell lennie, mint nekem. - Engem már semmi nem lep meg. - vágom rá őszintén. Komolyan úgy nézek ki, mint, akit egy ilyen aprósággal meg lehet lepni?! Ha egy olyan tüzes meteorit közeledne a föld felé, amelyen zöld ruhás manók táncolnak egy küklopsz énekes körül, na akkor meglepődnék. Azon, hogy a lányom valószínűleg olyan sokat kutatott utánam, hogy fejből tudja az előéletem... Na azon képtelen vagyok egy csipetnyi meglepettséget érezni.
- Szóval ezzel azt akarod mondani, hogy... - kezdtem kissé zavarodottan. Szemöldökeim összevontam és reménykedtem benne, hogy ezúttal tévedek. Persze mindent a vámpírlétért, de azért... - csináltassam fel magam én is? - na nem mintha ezzel valaha is problémáim adódtak volna. A férfiak kérés nélkül, önként és dalolva bújtak velem ágyba, de isten ments egy újabb nyafogó, síró-rívó hisztizsáktól. Persze, egy élmény lehet és Katie születése előtt még vágytam is rá, de azzal a lendülettel, amikor kiragadták a karjaim közül, ez az érzés megszűnt. Fejem enyhén oldalra billentettem és elgondolkodva néztem bele Katie arcába. Vajon mi lett volna, ha nem hurcolják el, nem szakítják el tőlem, miután megszületett? Lehet, hogy sokkal zökkenőmentesebben alakult volna az életem, ha házas asszonyként hozom világra, de persze ez is csak egy elmélet. Ami volt, elmúlt. Kár azon rágódni, ráadásul a Petrovák ismeretében, szemernyit sem biztos, hogy valóban eléldegéltünk volna, mint egy boldog család. Már az is csoda, hogy ilyen csendben és nyugodtan elüldögélünk egymás mellett.
- A holnapi ébredésem után a második dolgom az lesz, hogy felkutatom a híres Emmát. - biztosítottam róla. - Az első egy algopirin bevétele lesz... vagy kettő. - száz százalék, hogy ma annyira kiütöm magam, hogy holnapra úgy érzem majd, mentem öt felé akar hasadni a fejem.
Szemem bosszúsan összeszűkítettem és mérgesen kikaptam a kezéből az alkoholos üveget, majd felhajtottam. Hosszú ideig csak nyeltem az italt, majd mikor már kezdett kellemetlenné válni az égés a torkomban, letettem az üveget az asztalra. - Igen. - nyögtem végül kissé rekedten, halkan köhécselve pár pillanatig. - A nyavalyás... De megölöm. - bizonygattam még mindig kicsit rekedten, inkább csak magamnak. Azt hiszem Katie tisztában van vele, mekkora mérget érezhetek iránta és tudja, hogy ez nem illan csak el úgy egyik napról a másikra. Tönkre teszem Elenát. Majd, amikor elpusztult mindenki, akit szeretett, akkor fogom megölni. Lassan, hogy minden pillanatban szenvedjen, úgy, ahogy most én.
- Minden vágyam, hidd el. De... attól tartok megárthat. - húztam el a szám kelletlenül. De tehetetlenül beleharaptam az alsó ajkamba. Annyira vágytam a vérére, mint még soha senkiére. Vámpír akartam lenni és az, hogy ezt ilyen készségesen felajánlotta, sokat dobott a kedvemen. De mivan, ha... Nem, nem, mit árthat nekem a vámpírvér? Hisz az embereket is csak gyógyítja! Igen, ez az! Hitegettem magam. Csak egy csepp... Nagy baj nem lehet. - Na jó. - sóhajtottam fel végül. - Megkínálsz egy korttyal a véredből? - nyújtottam felé egyik alkoholos poharam, mely jelenleg üres volt. - Csak egy korttyal. Az nem árthat sokat. - mosolyodtam el, miközben várakozva tartottam előtte továbbra is a poharat. Kérlek Katie... Segíts drága anyádon...




< br>







[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
FLAWLESS.×
† Tartózkodási hely :
Mystic Fall's ×
† Hobbi & foglalkozás :
te. ×
† Humor :
Nem fogod megemészteni.×



Katie Evelynne Pierce ÍRTA A POSZTOT
Vas. Feb. 09, 2014 3:39 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next
Katherine & Katie


-Éles észjárásra utal az is, hogy ilyen állapotban, pont ezen az ellenségeidtől hemzsegő lebujban ütöd az idődet, bár ebben a poros, kiöregedett kisvárosban, amúgy sem tudnál túl sok helyen így, ilyen erőtlen emberként szórakozni. -szavaimat átitatja az irónia, megköszörülöm a torkom, amit épp az imént járt át az alkohol égető érzése, majd elvigyorodom, az egész lényére rámutatva. Igen, Katherine nincs túl jó bőrben, le sem tudná tagadni, habár nagyon úgy tűnik, hogy próbálja leplezni a gyengeségét.
Pár pillanatra mindketten elhallgatunk. Valószínű valamin igencsak elgondolkozik, az arckifejezéséből ítélve.
Néhány percre én is elmerengek azon, hogy mi lett volna, ha nem változok át, maradok ember, és teljes életet élek. Valószínű én lettem volna a legborzasztóbb és legidegesítőbb nő a világon, aki a lelki bajait mások dresszírozásával tölti ki. Most ha gondom van, így cirka ötszáz év után is, nem dresszírozok, hanem lecsapolok másokat. Sokkalta jobban hangzik. Nem mellesleg megöregedtem volna. Belegondolni is rossz. Katerina megereszkedett bőrrel, büdösen, ráncosan, régi ruhákban, bottal, fejkendővel, unokákkal, akiknek csokis süti helyett, biztosan mérgezett fánkot sütöttem volna. Miközben hallgatunk még a hideg is átjár. Kósza, badar gondolataim nevetésre késztetnek, de csak elfojtok egy teljesen felesleges beszélgetést elindító vihogást a hülyeségeimről.

Fantasztikus, hogy emberré válásom óta mennyire szórakozott vagyok. Azt hiszem, hogy a visszaváltozásom előtti vámpír énem szinte megszűnt létezni, de mondhatjuk úgy is, hogy enyhén felerősödött. "Helyette egy durvább kiadású Katie született, aki, ahogyan említettem, szórakozott, megannyira makacs, sokkal manipulatívabb, egyre inkább ölésre, szórakozásra, vérre vágyó, gonosz, teljesen romlott lelkű nő lett, de ezeken felül a törődöttsége felerősödött, főként Emily iránt." - idézném Mindenttudó Emma Prescott szavait.
Mosoly kúszik az arcomra. Azt hiszem igaza van. Emily legutóbbi bébicsősze (akihez Emma ragaszkodott, hogy szükség esetén, ha úgy van, ha ki akarunk mozdulni valahová, legyen egy ember, aki bármikor beugrik, és teljes szívvel vigyáz a lányomra) elég csúnyán végezte. Vérfarkas volt, ezért valamilyen szinten mégjobban kötődött Emmiehez, hiszen benne is benne van az átok. Emma szerint borzasztó jó munkát végzett, nagyon dühös rám az ügy miatt. Hiszen az történt, hogy egyik nap azt hittem, hogy bántani akarja, ezért megöltem. Nem kitörtem a nyakát, előtte szépen megkínoztam és úgy öltem meg. Szegény nő. Bár csipetnyi lelkiismeret furdalásom nincs miatta, ha úgy érzem, hogy Emily veszélyben van bárki mellett is, az az illető meghal. Főleg, hogy sokan vágynak a gyógyító vérére.

Gondolataimból Katherine ugraszt ki. Rebekahról kezd fecsegni valamit. Régen találkoztam vele, azt hiszem lassan ideje feleleveníteni a múltat. Szavain elvigyorodom. Teljesen ráérzett Bekah egész személyiségére. "De jobbára semmi nem sikerül neki. Hiába nagy a fizikai ereje, ha szegényemet nem sok ésszel áldotta meg a sors."
-Teljesen manipulálható, ahhoz képest, hogy eredeti. Bár, kvázi semmire sem kellett rávenni, benne volt ő mindenben magától. -elvigyorodom, miközben nosztalgikus élmények tömkelege önti el az elmémet. Emlékszem egyszer közösen ellátogattunk New Orleansba. Azt mondta, hogy hosszú múlt köti a városhoz, tulajdonképpen mindent elmesélt, de egy részére már nem emlékszem.
-Talán.. Még soha nem láttalak ilyen szerencsétlen helyzetben, pedig szerintem annak idején, körülbelül életévem harmadik szakaszában lett volna rá lehetőségem. Volna. Körülbelül akkor, amikor a hibrid Mikaelson elől menekültél. Aki lemészárolta a nagyszüleimet... -hatásszünetet tartok, minden szót jól kihangsúlyozva. -Pedig még csak gyermek voltál. Ha meg sem érdemelted, mégis magadnak okoztad a sorsodat, és az enyémet is. -zárom le végül, halvány mosoly keretében. Saját meglepődésemre is, de úgy beszéltem a dolgokról, mintha a világ legtermészetesebb ügye lenne. -Meglepő, mennyit tudok rólad, nem igaz? -vonom fel a szemöldököm, újabb adag italt töltve magamnak, amit szépen csendben ismét elfogyasztok. Amint az ő poharának a tartalma is kiürült, öntöttem neki újra.
-Akkor itt az alkalom, hogy újra leidd magad a sárga földig. A lányod jó ember, segít is ebben. -kacsintok, majd a poharamat újra az övéhez koccintom.
Rebekah emberként? Mindig is ember szeretett volna lenni, de elhiheti, nem a legkecsegtetőbb dolog.. Főleg egy 1000 éves vámpírnak nem. El tudom képzelni, ha én cirka 600 év alatt, ennyi kárt tettem, ő mennyit tett egy évezred alatt. Mennyi ellensége van, aki csak a legmegfelelőbb pillanatot várja évszázadok óta, egy kibúvót, amivel véget vethet a kis rózsaszín habos életének.
-Ha Emma minden gondolata igaz, nem csak a te véredből válik egy vámpír emberré. Én is kaptam gyógyírt, viszont az én szervezetemből teljesen kiürült Emily születésével, ezért tudtam zökkenőmentesen visszaváltozni. Ha minden igaz Emily csöpp vérével is ember lehet egy vámpír, ha teljesen kiszívja azt. Ezért nagyobb veszélben van amellett, hogy a te unokád és az én lányom. -felsóhajtok, felnézve a plafonra. Érzem, hogy nem lesz zökkenőmentes az a pár év, miközben felnő.
-Emmát mindenképpen ajánlom, hiszen el tudod képzelni milyen, bármikor bármiben segít, ha arról van szó. -kisebb fintor ül ki az arcomra, ami végül mosolyba megy át. Nem tudom miért foglalkozok vele ennyit, miért érdekel a sorsa, miért érzek jelen pillanatban több kötődést felé, mint eddig.. Mindenesetre zavar, de nem zaklat különösebben.
Óóó! Szóval Elena drágának sikerült nyomoroncot csinálnia az anyámból. Megrökönyödött arccal nézek rá.
-Egy ilyennek sikerült elbánnia veled? -hangom meglepődést, gúnyt és talán némi csalódást tükrözhet. Nem gondoltam volna, hogy a közel 600 éves Nagy Katherine Piercen, aki túlélte az eredetieket is, majd pont egy kb. 20 éves hasonmás fog kifogni. Mondhatnám szégyennek is, de jelen pillanatban a meglepődöttségemmel vagyok elfoglalva, s nem azzal, hogy még egy lapáttal ilyeneket vágjak a fejéhez.
Próbál orvososat jásztani.. Ez vicces. Nekem ilyet nem kellett, játszotta azt helyettem Emma és Kol, na meg az elején Nash is. Körbe voltam véve védelemmel, akik a világért sem engedték volna, hogy valami bajom legyen nekem, vagy akár Emilynek is, még akkor sem, ha ezt én akarom.
-Ha gondolod megpróbálhatjuk. -húzom le az üvegből a maradék piát. Csodálkozom, egyrészt azért, hogy már el is fogyott, másrészt azért, mert felajánlottam ezt a lehetőséget. Hátradöntöm a fejem egy picit, hogy a pia könnyebben csússzon le a torkomon és jobban égesse azt.
-Nincs két egyforma gyógyír. -jegyzem meg. -És valószínű olyan sok sincsen. Úgy tippelve 4-5 lehet. Abból kettőt mi kaptunk meg. Milyen ironikus a sors. Csak nekem már sikerült kiláboljak belőle. -vállat vonok, majd tovább hallgatom őt.
-Ha már anyának pocsék voltál, legalább izgalmas nagymama legyél. Pártolom az ötletet. -elvigyorodom, megnyomva az összes szót.
Szeretném, ha legalább Emilyvel normálisan, emberien viselkedne, hiszen szerintem ő ártott neki a legkevesebbet, maximum azzal, hogy már nyíltan hívhatja nagymamának.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Kedvenc dal :
http://www.youtube.com/watch?v=UuvaFI4qnh4
Remember
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Elena agyának a totális húzása :)



Damon.Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 08, 2014 3:31 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next
Már végeztem a nyolcadik dupla marslakóval is. Aztán... ha már lúd, legyen kövér... kértem még nyolcat. Igaz, a lúd jelen esetben martini volt, de nem vagyok az a fajta, aki ilyen apróságokon fennakad...
Az utolsó ital után viszont már éreztem, hogy a Grill lassan olyanná válik körülöttem, mintha vattába lennék csomagolva. A beszélgetések - vámpírfüllel is - már csak halvány morajjá szelídültek, az üvegek csillogása pedig olyan volt a pultban, mint megannyi gyémánt.
- Ejha... - krákogtam néhányat, és kipróbáltam, bírnak-e még a lábaim. Nos, némileg ingatagon, de azért sikerült megtartanom magam.
- ide mindigörömjönni... - hadartam a csaposnak, és kihalásztam a tárcámat, hogy egy bankjegyet hagyjak a pulton. - Viszlát cimbora... mennemkellhaza.... várazasszony.... - büffentettem egy jókorát, és mint a billiárdgolyó - faltól alig - kibotorkáltam a Grillből.

(Damon és Elena háza)
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Kedvenc dal :
http://www.youtube.com/watch?v=UuvaFI4qnh4
Remember
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Elena agyának a totális húzása :)



Damon.Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 08, 2014 2:38 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next
(pláza)

Benyitottam a Grill ajtaján, és úgy rohant meg a "hazaérés" érzése, mint még soha talán. A pult fájának szaga, amibe beleitta magát a sör kesernyés lehellete, az üvegek tartalmának csillogása a lámpák színes fényében, olyan volt számomra, mint valami felnőtt Disneyland.
- Hello - ültem fel régi helyemre, a bárpult mellé, és óhatatlanul is, egy pillanatra oldalra fordult a tekintetem. Nos igen... az a cimborám helye volt régen. Most persze nincs itt... ápolja a szintén megtört lelkét, a családját, meg a saját életét. Remélhetőleg több sikerrel, mint jómagam. Hopp, egyel több ok az ivásra.
- Na akkor... - támasztottam meg a pultot könyökkel. - Adjon nekem egy-egy marslakót minden hónapért, ameddig nem láttak itt engem. Nyolc hónap... az nyolc marslakó. Martini tisztán - forgattam meg aztán a szemeimet, látva a csapos értetlen arcát. - Sőt, legyenek dupla marslakók. Már csak azért, mert ki tudja, mikor jövök legközelebb. De előtte adjon nekem egy jó nagy adag whiskyt. Amolyan "welcome home, Damon Salvatore" alapon - vigyorogtam el magam, és nem kellett sokat várnom, hogy a whisky elém is kerüljön.
- Hiába... ez már hiányzott - dobtam be húzóra az italt, és szemem lehunyva kissé megborzongtam a csodálatos érzéstől.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
ξ roar
† Tartózkodási hely :
ξ mystic falls && new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
ξ ruin your life
† Humor :
ξ what are you talking about?



Mackenzy V. Hale ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Feb. 06, 2014 6:09 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next

Penelope & Mackenzy

[You must be registered and logged in to see this image.]
► TO MISS BITCH WITCH


Nem mondom, eléggé félelmetesen viselkedett. Vagyis, a viselkedése nem volt az. A tekintete igen. Micsoda egy furmányos boszorkány...! Megállította saját öregedését, így biztosított engem arról, hogy ha újra találkozunk, és ismét belenézek azokba a szemekbe, ránézek erre az arcra... rögtön felmerüljön az, ami egykoron történt egy sötét pincében. Fogvatartóm volt. Féltem tőle, mint a tűztől, mégis volt annyi bátorságom, hogy megszökjek tőle, és nagyot nyelve ültem le mellé a pulthoz.
Tekintetem végigszáguldott rajta. - Fáj elismernem, de még mindig túlzottan jól nézel ki. Túl jól ahhoz képest, hogy belül egy rothadó szemét vagy - jegyeztem meg egyből, ahogy a pultra vágta a poharát. Ahogy észrevettem, meg is repedt kissé az oldala, a felszolgálósrác pedig készült mondani valamit, de aztán visszaszívta, hiszen elég volt ránk néznie, hogy tudja, nem kell többet mondania, inkább arrébb is sétált.
- Ohohóóóh! - bukott ki belőlem aztán valami méltatlankodó hangon, hiszen remek színész voltam. A saját félelmeimet képes voltam úgy elrejteni, hogy sosem találja meg. Már ha nem zár ismét pincébe. - Nem félek én tőled! Sőt... mondok még valamit. Tanultam a leckéből. Jobb lesz, ha most te félsz tőlem. Nem vagyok sebezhető kislány. A legjobbaktól tanultam azóta - vált tekintetem rideggé és fagyossá, kezem pedig a csuklójára fontam, és úgy megszorítottam, hogy biztosítsam őt egy kis csonttörésről. - - Uppsz. Még mindig nem tudom uralni az indulataimat - tettem hozzá ártalmatlanul.

zene: video games | megjegyzés: öööö... ennél már csak jobb lesz. | szószám: passz| [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jan. 30, 2014 5:25 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next

Penelopé & Kenzy
ξ I'M A LITTLE BITDUMB


Nem szoktam ilyen helyeken megjelenni. De biztos forrásból tudtam, hogy Kenzy is itt lesz. Valamiért szeretném megint a markomban tartani és visszafizetni neki újra és újra, addig amíg sírva nem könyörög a saját mocskos kis életéért. Hajamat régies kontyba fogtam és egy fekete csipkés csattal tűztem félre a szemembe logó tincseket. Fülbevalóm sötétlő vörös kövekből állt, egészen a nyakam feléig lelógott. Elég gótikus hatást keltett. Rúzsom feketére húzva, szemeim erősen kifestve füstösen. Szempilláim a szemöldököm alsó részét súrolták, ahogyan végigmértem Kenzyt. - Téged is jó újra látni. - jegyzem meg nyugodt hangulatban és kortyolok egyet a kávémból. Belül majd szét robbanok az idegtől, hogy itt helyben nem ölhetem meg. Nyugalom Penelopé! -suttogja a kis angyalka az egyik vállamról. Elmosolyodom. - Hány éve nem találkoztunk? - vonom fel az egyik szemöldökömet. Majd még mielőtt válaszolhatna ördögien felkacagok, amire sok kíváncsi tekintet fordul felém. - Ó igen! Most már emlékszem. Gyáva módon megszöktél tőlem kislány. Még mindig rettegsz, mi? - hajolok közelebb, hogy az utolsó mondatot a fülébe suttoghassam. - De nyugodj meg! - visszahúzódok. - Nincs mitől félned. - kacagok fel, amiért a pultos tekintete is rám vándorol. - ...egyenlőre. - tettem hozzá sznob módon, majd a pultra vágtam a csészémet.

zene: Bruno Mars ~ Marry | megjegyzés: Szerintem ez volt a legrosszabb reagod Smile|  | ©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
ξ roar
† Tartózkodási hely :
ξ mystic falls && new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
ξ ruin your life
† Humor :
ξ what are you talking about?



Mackenzy V. Hale ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 29, 2014 8:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next

Penelope & Mackenzy

[You must be registered and logged in to see this image.]
► TO MISS BITCH WITCH


Egy nagy sóhajtás, miközben beléptem a Grill terebélyes ajtaján, és körülnéztem. Nem láttam ismerős arcot, de miért lepődtem meg ezen? Most érkeztem, és ugyan jártam már itt talán egyetlen alkalommal, de tudtam, hogy az ördög sosem alszik. És ki kellett használnom az időt arra, hogy mindenre fel tudjak készülni. Akár a legrosszabbra is, ami engem érinthet. És nem tudom, volt bennem egy olyan... hogy meg kell védenem Tatiát is. Nem értem, miért jött ez elő, de... már évtizedek óta így érzem.
Aztán egyszer csak megtorpantam, és egy másodperc múlva terebélyes vigyor jelent meg az arcomon, ahogy azt a régi arcot megpillantottam. Ezzel azonban csak a félelmemet akartam palástolni, hiszen még mindig emlékeztem, mit tett velem ez az átkozott ribanc annak idején. És nem hiszem el, hogy egy évet sem öregedett. Szeretném az arcával feltörölni a pultot.
- Kit látnak szemeim... ribanc - léptem oda mellé a pulthoz, és nem is néztem rá, csak sóhajtottam, majd italért intettem. Minden félelmemet el kell rejtenem.... muszáj.  

zene: amit hallgatsz | megjegyzés: valami | szószám: ide | [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
imagine dragons - gold ••

† Tartózkodási hely :
mystic falls ••
† Hobbi & foglalkozás :
surviving ••
† Humor :
ironic ••



Katherine..Pierce ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 27, 2014 6:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next

Katie + Katherine


[You must be registered and logged in to see this image.]

- Ding, ding, dong! Micsoda helyes okfejtés! Éles észjárásra utal. – vágtam vissza gúnyosan, amiért a kelleténél hangosabban kijelentette, hogy ember lettem. – Napról napra okosabb vagy, drága Katie. – színleltem meglepődést, amit természetesen számára is nyilvánvalóvá tettem. Én megpróbáltam kedves lenni. De tényleg! És nála jobban talán senki nem tudná elképzelni, hogy ez milyen nehéz. Nagy áldozat, hogy legalább próbálkoztam, hisz hiába a lányom, mindkettőnk vérébe tüzes Petrova vér folyik, minek következtében nem tűrjük egymást huzamosabb ideig. Erről pedig egyáltalán nem mi tehetünk.
Hangyányit sem izgatott, hogy Katie, milyen kapcsolatot ápol Rebekah Mikaelsonnal és attól sem féltem, hogy esetleg maga az ősi szöszi küldte rám a lányom, mert agyafúrtan úgy határozott, hogy a lányom könnyebben be tud cserkészni, mint ő. Először is jól ismerem Katie-t, hisz szinte ugyanolyan, mint én. Hiába dicsérnének, magasztalnák az egekig csodálatos képességeimet, akkor sem mozdítanám kisujjamat sem az ügy érdekében senki kedvéért, pláne nem egy eredetiért. Hogyisne! Hogy még felsőbbrendűbbnek érezze magát?! Még csak az kéne! Másodszor pedig, ha mégis ilyenre szánná magát, mert Rebekah valamit ajánlott neki, akkor sem lenne bennem félelem. Tény, hogy erősebb, gyorsabb és magabiztosabb velem szemben, hisz nyomoronc ember létemre, most nem tudom sok mindent tudnék kezdeni vele, de túléltem már nagyobb katasztrófát is, mint a miniatűr másom vámpír alakban karöltve a személyiségzavaros, emberlétre vágyó Rebekah-nál. Jó, nem mondom, hogy szemernyi félelem sincs bennem már csak a gondolat hatására is, de csak egészséges, normális szinten.
- Rebekah sok mindent akar. – vontam vállat és a szöszi neve kimondása után undorodó fintor ült az arcomra. – De jobbára semmi nem sikerül neki. Hiába nagy a fizikai ereje, ha szegényemet nem sok ésszel áldotta meg a sors. – mondtam mosolyogva.
Cseppet sem érdekel, ha ez a szöszi vagy, buta vagy duma egy idő után irritálóvá válik bárki számára. Továbbra is kedvtelve és ugyanolyan sokszor fogom hangoztatni, mint eddig.
- Hízelgő, hogy így szíveden hordozod a sorsomat, kicsikém. Mindjárt elsírom magam.  – válaszoltam mosolyogva, annak ellenére, hogy a hangja közömbösséget sugárzott. – De jól látod a helyzetet. Talán most nem vagyok a legjobb bőrben. – fintorodtam el és jelképesen arcom elé emelt tenyerembe csíptem. Úgy néztem rá, mintha az a végtag nem is az enyém lenne. – Azonban ez nem a világ vége. Nem fogom felsorolni, hányszor szöktem meg már csupán egy kis horzsolással, mert akkor jövőhéten is itt ülnénk. Viszont, ha lábra tudtam állni, mindig ellátogattam a helyi kiskocsmába, hogy egy este erejéig a sárga földig ihassam le magam. – ez olyasfajta rituálé. Mindenkinek kell, hogy kiereszthesse a fáradt gőzt. Ilyenkor normális esetben megigézem a csapost, hogy vendégeljen meg pár üveg alkohollal, majd szép lassan végighaladva a helyiségen belekóstolok a finomabbaknak tűnő egyének vérébe. Morbid szórakozás. – Úgy, bizony. – bólogattam nagyokat. – Klaus elől százszor nehezebb megszökni, de anno sikerült, nem is egyszer. Rebekah a gyengébbik láncszem, bár már mondhatni rögeszmésen pályázik a véremre, hogy ő is emberként tengethesse mindennapjait. – gúnyos vigyor terült szét az arcomon. – Istenem, milyen kis naiv. Tele van a föld, de főleg ez a város, olyan személyekkel, akik az első lendülettel fojtanák meg őt, amint megtudnák, hogy ember. – csóváltam a fejem és megint elképedt az ősi vámpírnő esztelenségén. – Engem nemkülönben, de ez egészen más dolog. – legyintettem monológom végén.
- Nemigen volt még időm egy olyan boszi után kajtatni, aki puszta kedvességből vagy legalább szánalomból segítene a nyomoromon. – fintorodtam el. – A Mystic Falls-i boszorkányok többsége eddig is csak félelemből segített, ha segített. Jelenleg egy kicsit le vagyok törve fizikailag, ahhoz, hogy képes legyek erőszakkal rávenni őket a helyes, segítőkész viselkedésre. – mosolyodtam el, mert még véletlenül sem akarok olyan negatívan gondolkodni, mint, ahogyan ez az egész hangzott a számból. Inkább maradok a realitás talaján és számításba veszem, mi az ami óriási nagy szívás és, merre vannak a legbiztonságosabb vészkijáratok. – Emma nem jutott eszembe, de első dolgom lesz felkeresni Emily-t, hogy szóljon pár szót az érdekemben. – legeslegjobban attól féltem, hogy hiába próbál segíteni az aktuális banya, ha egyszer nincsen számomra gyógymód. Abba a váratlan fordulatba döglenék bele.
- Volt egy kis nézeteltérésem Elenával. Egy hajszál választott el tőle, hogy véget vethessek a nyomorult kis életének, de lenyomta a torkomon a gyógyírt. – suttogva intéztem felé a lerövidítettebb történetet.
- Persze, igyekszem orvososat játszani magammal, de viszonylag kevés türelmem van az adott helyzethez. – vallottam be cinikus mosollyal, égnek emelt szemekkel. Fogalmam sincs, hogyan, honnan és mikor került a felső szekrénybe egy rakás gyógyszer meg kötszer, de mindenesetre jól jött. Megpróbáltam kenegetni valamivel, amire határozottan rá volt írva, hogy nyílt sebekre vagy ehhez hasonló, de felettébb zavart, hogy nem érek el vele gyors változást. – Fogalmam sincs. Még nem próbáltam. – nem, mintha lett volna rá alkalmam. Átváltozásom óta egy vámpírral kerültem össze és az kis híján kinyuvasztott, így nem kérhettem meg rá nagyokat pislogva, hogy ugyan adjon már nekem pár kortyot a véréből, majd legyen olyan kedves, hogy törje ki a nyakam. Bár az utóbbit valószínűleg szívesen megtette volna. – Egy kicsit tartok tőle, hogy a várt hatás ellentétét váltja ki a testemből. Fogalmam sincs, miben különbözik ez a te gyógyíredtől, de ez úgy tűnt, más. – osztottam meg vele fenntartásaimat. Persze, szívesen küzdenék le pár kortyot az ő véréből is, de félek tőle, inkább megöl, mintsem megment az emberléttől.

- Az anyját megunta, ellátogatott a nagymamájához. – a hideg is kirázott a nagymama szótól. Természetesen nem érzem magam annak, de a tény, hogy egy unokám van, majdnem olyan hatással van rá, mint emberré változásom. – Egyébként is mindenki ilyen izgis nagyit akar. Nem értek a sütikhez, meg a varráshoz, de még öreg karosszékem sincs. Viszont sikeresen megmenekültem egy elmebeteg eredeti elől. Csak egy félpár tűsarkút hagytam el, ami a nyakában végezte. Kár érte, szép darab volt. – vigyorodtam el.
Hamar eltüntettem az első pohár italt, majd rögtön kaptam a másodikat, ami után már szerencsére éreztem, hogy a kedvem egyre jobb lesz. Mit nekem Elena? Mit nekem Rebekah meg a többi ellenség? Én vagyok Katherine Pierce. Még nem tudja a világ, milyen borzalmat uszított magára, amikor emberré változtatott engem.

< br>







[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
FLAWLESS.×
† Tartózkodási hely :
Mystic Fall's ×
† Hobbi & foglalkozás :
te. ×
† Humor :
Nem fogod megemészteni.×



Katie Evelynne Pierce ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jan. 25, 2014 5:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next
Katherine & Katie


Nem tervezek sokáig itt bájcsevegni az asztalánál, hiszen hosszútávon két Petrova nem nagyon fér meg egymás mellett. Azt sem tudom, hogy mi lesz, ha Emily felnő. Átváltoztatom és kirakom, mielőtt még aktiválná a vérfarkas-átkot, ami az apja után nagy valószínűséggel benne van. Biztosan nem fogok egy farkaskölyökkel egy házban élni, maxmum 19 évig. Az a részemről csak pár nap, az ő részéről viszont egy hosszú, fájdalmakkal, örömmel, csalódással teli folyamat lesz.
Visszatérve, azzal a hasonlattal is élhetnék, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, vagy ha jobban tetszik, két Pierce nem fér meg ebben az átkozott Grillben. Megköszörülöm a beszédtől kiszáradt torkomat, majd leöblítem egy kis itallal, újra Katherinere nézve féloldalas vigyorral az arcomon. El tudom képzelni, hogy a "Katie meglepetés" mennyire kellemes dolog. Szerencsére, hogy nem gondolta komolyan, mert ha a szavaiba keveredett volna némi érdekeltség, lehet bedugom egy kocsiba és elviszem orvoshoz. Mielőtt újra beszélni kezdenék, megint végigmérem a sápadt arcát, miközben az üveget a tenyereim között csúsztatgatom az asztalon.
-Szóval Ember vagy. -a kelleténél talán hangosabban is mondtam, le sem tagadhatnám, hogy direkt, de ahogyan észrevettem senkinek sem kötötte le a figyelmét ez a kijelentés. Egy furcsa mozdulatot sem tett senki, szóval nincs oka az arcán tükröződő riadalomra. Türelmesen hallgatom, megfigyelve a beszédstílusát. Amikor én ember voltam, az én hangom is ennyire megváltozott? Rekedtebb és halkabb voltam én is? Egyáltalán, hogyan lett ember? Ezek és még ehhez hasonló kérdések terelték el olykor a figyelmem arról, amiről éppen magyaráz. A szöszi eredetiről szóló mondatára hirtelen felkapom a fejem, halkan elnevetem magam.
-Rebekah Mikaelson. -ízlelgetem úja a nevét. -Ezer éve nem láttam. -keresztbe fonom a kezeimet, nagy mosollyal az arcomon. -Szóval meg akart ölni? -felvonom a szemöldököm egy pillanatra, majd a válaszára nem várva újra beszélni kezdek.
-Nem valami okos döntés Rebekahval szórakozni. Egy beteg pszichopata. Ezért is kedvelem. -önelégült sóhaj hagyja el a számat. Régen, még a Kol Mikaelsonos, kissé túlfűtött korszakomban ismertem meg Rebekaht. Borzalmasan sokat öltünk együtt, annak ellenére, hogy nem tudta, hogy kitől származom.
-Sikerült megszöknöd előle? A helyedben az utcára sem mennék ki. Egyre fogy az erőd, egyre gyengébb leszel, és ezt a folyamatot nem tudod visszafordítani. Párszor megszöksz még néhány ellenségedtől és a halálos ágyadon kötsz ki, teljesen élettelenül. -jelentem ki szárazon. Az arcomon semmiféle érzelem nem játszik. -De persze, Katherine Pierce, egy túlélő. Túlélte már egy párszor az ősieket és valószínű ezt is túléli, a legtöbbek sajnálatára. Milyen ismerős ez a mondat, mintha az én nevemmel is hallottam volna már.. -hetykén vállat vonok, miközben újra mondani kezdi a magáét. Természetesen ez most csak egy jelenlegi állapot, ami hamarosan megváltozik, remélhetőleg kockázatok nélkül. Én körülbelül fél évet voltam ember, legyengülten, betegen. Ráadásul terhes is voltam, ami még egy probléma. Nem tudom milyen gyógyír által lett ember, de ha olyasfajtával, mint én, akár most helyben is vissza tudna változni.
-Mi akadályoz meg abban, hogy akár most visszaváltozz? Egy boszorkányt szerzel a következő sarkon, vagy ott van Emma, aki a családi szellem szent megtestesítőjeként lehet bármikor ugrana megmenteni, ha Emily elfütyülné magát.. -ujjaimmal megint kopogtatni kezdek az asztalon, újra és újra nagyobbakat húzva az üvegből, aminek lassan a felénél van a tartalma. Ő lesz a legveszélyesebb Petrova ribanc a földön. Még nagyobb vigyor húzódik az arcomra, keresztbe font kézzel kihúzom magam, majd kifújom a visszatartott, apró, gúnyos nevetésből átalakult levegőt.
Ez az igazi Katherine Pierce, gonosz vágyakkal, amiket teljesíteni is fog. Gyilkolni fog, ráadásul a hasonmását fogja meggyilkolni. A hasonmások sem a szívem csücskei, ha éppen tanúja leszek a történteknek az utcán, biztosan nem fogok közbelépni..
Tehát, Elena változtatta át/vissza. Még sohasem találkoztam vele, de az én előző nyomorult helyzetemből kiindulva, még jobban utálom ezt a nőt, amiért ezt tette mással, mármint, az anyámmal.
-Az utolsó hangjait majd írd ki cd-re, igazán kíváncsi vagyok rá, hogy sikerült ez a zseniális terv, ami számomra is meglepő, hogy a te fejedből pattant ki. Különben, hogy történt ez az egész? -mindenféle kertelés nélkül kérdezek rá, kényelmesen elhelyezkedve a széken.
A sérüléseit mutatja meg. Összeráncolt homlokkal hajolok közelebb megnézve a nyakán lévő sebet. Nem történt semmi komoly.. Csak mindenhol a bőrére száradt vér, koszos sebek, horzsolások borítják. Ismét megköszörülöm a torkom, a tarkómat masszírozva. Hozzám szegezi a kérdést, hogy mennyi idő, mire elmúlik. Megforgatom a szememet, majd nem kerülve a "forró kását", megszólalok.
-Nos, Katherine, nem olyan biztos, hogy gyógyulni fogsz, vagy elég lassan, de ahhoz az kell, hogy rendszeresen "nyalogasd a sebeidet". A szervezeted befogadja a vámpírvért? -macskakörmöket rajzolgatok a levegőbe. Nem vagyok szakértő, de most kecmeregtem ki szinte ugyanebből a helyzetből.
Kérdés nélkül kitöltöm neki a pohár piát, majd az üveget a poharához koccintva, mélyet kortyolok bele.
-Emily meglátogatott? -fancsali képet vághattam abban a pillanatban, amikor ezt kiejtettem a számon. -Nem tudom milyen unalmas lehet a szellembeli élete, hogy a nagyanyját boldogítja. -hangomba keveredik egy kevés gúny is a meglepettség mellé. Csúnyán elintézte Rebekaht.. A sebeiből nem ez látszik. Egy újabb nevetést folytok vissza, teljes sikerrel.
-Rád hasonlít, hát persze. -vigyorodom el. Nem is fogok vele vitatkozni, ezzel tulajdonképpen azt ismerte el, hogy a lánya milyen jó munkát végzett. Oké, ez egy kicsit furán hangzik, de na, így van. A szavába vágnék, de nem teszem meg. Nem hittem volna, hogy kinézi belőlem, hogy a lányomat fotózgatom. Emily tömi tele a fényképezőgépet, a két telefont és minden egyéb elektronikus cuccot az ő drágasága fotóival. Már lassan mindenhol Emily lesz.
Legalább fennmarad némi emlék róla is, majd az utókornak, nem mintha valamikor mi meghalnánk.
-Csodálkozom, hogy nincs rólam képed. -jegyzem meg ironikus vigyorral az arcomon. Egész jól esik neki, hogy miatta tartottam meg Emilyt. Nahát, ez a nő képes még meglepni is. Inkább meg sem mondom, hogy nem teljesen így volt, bár úgy hallom rájött magától is.
-Még egy kört? -kérdezem végül, majd a válasza pillanati hiányában kitöltöm neki újra az üvegemből a maradék piát, épp annyit, hogy körülbelül ugyanannyi lötty maradjon az alján is.
-Fenékig. -jegyzem meg kacsintva, majd lehúzom az egészet.  

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
imagine dragons - gold ••

† Tartózkodási hely :
mystic falls ••
† Hobbi & foglalkozás :
surviving ••
† Humor :
ironic ••



Katherine..Pierce ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jan. 23, 2014 9:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next

Katie + Katherine


[You must be registered and logged in to see this image.]
Néminemű megkönnyebbültséggel konstantáltam, hogy súlyosan mélyebb vizekre evező önsajnálatomat, nem egy vérszomjas ellenségem, hanem tulajdon lányom, Katie zavarta meg. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, de azért újból körbetekintettem gyanús tekintettel a kocsmában. Sosem vallnám be és főleg nem mondanám ki hangosan, mert az egyáltalán nem én volnék, de őszintén örülök neki, hogy épp Katie választotta ülőhelyül az előttem heverő széket. Na nem mintha a múltban nem lett volna közöttünk nézeteltérés – hogyne lett volna, hisz nagyjából ugyanazon személyiségek vagyunk, na meg egyébként is a mindennapi anya-lányakapcsolatban is előfordulnak viták -, de valamiért mégis egyszerű volt bíznom abban, hogy ő nem fog felfalni. Ha mondjuk a Stefan bőrébe bújt Silas lett volna, vagy a buta, szőke eredeti, akkor valamivel nehezebb lett volna a szabadulásom.
- Katie, kellemes meglepetés. – mondtam tompa, érdektelen hangon, bár tény, hangszínembe keveredett egy csipetnyi gúny is. Jelenleg egyszerűen nem volt annyi lelki erőm, hogy olyan dolgoknak örvendjek, minthogy egy vérszomjas ellenségem helyett, a lányom kezdett el vendégeskedni az asztalomnál. – Sajnálatos módon, nagyon is jól látod. – fintorodtam el, miközben megrögzött szemekkel fürkésztem az arcát, hogy elcsíphessem a rajtam való gúnyolódásának apró jelét is. – De nincs okod az aggodalomra. Csak egyszer próbált lecsapolni az a szöszi eredeti. Amióta megszöktem előle, színét sem láttam. – igen, igen, feltétlen muszáj volt ezt elmesélnem, hogy ő is lássa; Az, hogy Katherine Pierce ember, nem azt jelenti, hogy olyan nyomorult és esetlen, mint a többi. Hiszen az éjszaka közepén elmenekültem egy erős és gyors ősivámpír elől, aki abban munkálkodott, hogy minden csepp vérem kiszívása által emberi testet szerezzen magának. Még mindig ugyanaz a ravasz túlélő vagyok, és ez engem megvigasztalt, sőt motivált. Persze, ha megemlítjük, hogy Rebekah nem csak eredeti vámpír, hanem eredeti szőke is, ennek fényében buta és túlérzékeny is, akkor mindjárt lealacsonyodik kissé a sikeres szökésem érdeme. – Ez az állapot… - húztam végig mutatóujjam az asztal felett látszó alakomon. – nem fog sokáig tartani. – büszkén és méltóságteljesen kihúztam magam, de arcomra durcás, eltökélt fintor került. Cseppet sem neki, inkább csak magamnak bizonygattam az előbbieket. – Visszanyerem vámpírtestem valami boszi abrakadabrája segítségével és én leszek a legveszélyesebb Petrova ribanc a földön. – bizonygattam esezlős vigyorral. – Szépen lassan fogom megölni Elenát. És nem dugok le vasfűvet a torkát, mert élvezettel akarom megölni, felveszem egy diktafonra fájdalmas sikolyait és úgy fogom hallgatni a halála után, mint egy klasszikus zene mániás Mozartot. – már már beteges volnék? Nem érdekel, az a kis senki nem érdemel jobbat.
- Nem történt semmi komoly. – csóváltam a fejem, de sebeim szemléltetése képpen levettem barna bőrdzsekim, hogy vékony, spagettipántos felsőm mellett jól látszódjanak a a felkaromon és a vállamon lévő fehér kötésekbe csomagolt sérülések. – Csak átmenetileg mélyponton vagyok. – mosolyogtam cinikusan. Kabátom visszavettem, majd szemem égnek emelve tűrtem egy kicsit oldalra a hajam, hogy jól látszódjon a halántékomon lévő horzsolás. – Téged, mint szakértőt a témában, meg kell kérdezzelek. Mennyire lassan gyógyul egy nyomorult ember test? – vontam fel szépen ívelt szemöldököm.
Míg a választ vártam újból körbetekintettem a Grillben. Az alkohol még nem tompította annyira az érzékeimet, hogy a számomra veszélyes vérszívók iránti félelmem elmúljon, így gyorsan felhajtottam a kezemben lévő italt, majd ráemeltem fáradt tekintetem.
- Nem hagyhatom, hogy kárba vesszem. – bizonygattam nagyokos, majd egy bűbájos mosollyal nyújtottam felé a poharam. – Tölts anyucinak egy pohárral. – szuggeráltam a kezében lévő üveg italt. – Nos, egy anya dolga, hogy tanítsa a lányát. – állapítottam meg nagy komolysággal. – Tehát, első lecke: oszd meg, amid van! Magyarul, segítsd lerészegedni jóanyád.
- Emily. – bólintottam rá. – Meglátogatott pár napja. Pont, miután olyan csúnyán elintéztem Rebekah-t. – mennyivel jobb így emlegetni! – Értelmes és okos lány, még szép, hogy rám hasonlít. – vontam vállat nemes egyszerűséggel.
Ránéztem az elém dugott telefonra és egyből megismertem az unokám. Talán maradi vagyok, de számomra egészen megdöbbentő, hogy a hozzám képest jó pár évszázaddal fiatalabb Elena jobban hasonlít rám külsőleg, mint a tulajdon lányom vagy unokám.
- Habár nem vagyok olyannyira szentimentális típus, mint te, hogy a telefonomban tartom a képem a pici lányomról, de egész jólesik, az a bizonyos állítás, miszerint csak miattam tartottad meg a porontyot. – vallottam be fejemet jobbra-balra ingatva. – Még, ha nem igaz, akkor is. – vigyorodtam el végül. Pontosan tudom, hogy ezt, miért dörgölte az orrom alá. Arra céloz, hogy ő nem hagyta el, úgy a lányát, mint én őt. Hiába próbálkozik, nyilvánvalóan ő is tudja már, hogy emiatt ötszáz évvel később egy percnyi lelkiismeret furdalás sem fog megkörnyékezni. Sőt, ha képtelen helyzetem közepette az ilyesfajta dolgokban pozitívan akarok gondolkozni, akkor úgy is felfoghatom, hogy megdicsért, amiért elhagyásom azt eredményezte, hogy az ő gyermeke nem lett árva.








[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
FLAWLESS.×
† Tartózkodási hely :
Mystic Fall's ×
† Hobbi & foglalkozás :
te. ×
† Humor :
Nem fogod megemészteni.×



Katie Evelynne Pierce ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 20, 2014 7:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next
Katherine & Katie


Az érzés, amikor a lábaid már nem remegnek, mint a nyárfalevél, ha gödörbe lépsz, nem veszted el az egyensúlyodat, amikor megcsap a finom szellő, nem remegsz meg a hidegtől, nincs fájdalom, nem létezik sötét, amikor újra az számít, ami régen, amikor nem attól kell félni, hogy bármikor rád támadhat egy régi ellenséged, mert abból akad bőven, és csak kiélvezed az életed hátralévő évszázadait.., az egyszerűen Felülmúlhatatlan.

Mély lélegzetet veszek, magamba szippantva a cigaretta, az alkohol, a mentolos rágók, és a rohadó fa bútorok megszokott illatát. Itt állok a Grill ajtaja előtt. Mikor voltam itt utoljára? Amikor Katherinenel találkoztam, életemben először. Hát, mit is mondjak.. Első találkozás a szülőanyámmal, majdnem valamelyikünk életébe került. Azóta talán már csillapodtak a kedélyek, leginkább Emily miatt szeretném, ha nem ölnénk egymást. Különben nem is érdekelne. Persze ennek most nincs itt az ideje. Szórakozni jöttem, magamba önteni üvegszámra az erős italokat, elcsábítani a béna pultosokat, majd a raktárban megölni őket. Ezt akarom.

Félresöpörve a bejáratban csacsogó nőket, lököm be az ajtót, a kelleténél is nagyobb érdektelenséggel. Nem ülök le az asztalokhoz, szokásomhoz hívően a bárpultnál foglalok helyet, megköszörülve a torkomat, hogy azonnal rám figyeljenek. A pultos hirtelen megfordul, egy pillanatig hallgat, én pedig tisztán hallom a szívének dobogását, elég ütemtelen az egész. Egyszer kihagy, egyszer gyors, mint akire éppen láthatatlan rohamok törnek rá. Felvonom a szemöldököm, majd megrántom a vállam.
-Egy olyat kérek. -bökök a mögötte lévő állványon egy igen szépen "becsomagolt" piára. -Nem egy pohárral. -szólok rá, mielőtt önteni kezdene. -Az egészet. -biccentek, majd amikor nagy meglepettséggel elém rakja, keresztbe fonom a karjaimat.
-Mivan? Te is akarsz? -érzem, ahogy a hangom megemelkedik, hangosabban beszélek, talán megijed, talán csak megilletődik, de rázni kezdi a fejét. -Akkor meg mehetsz a dolgodra, feltéve, ha nem szeretnéd végignézni, ahogyan megiszom. Hidd el, több kárt tennél magadban, mint jót. -a hangszínem immáron nyugodt, mégis teljesen száraz. Biccent egyet, de mielőtt elmenne, utánaszólok, beleigézve pár dolgot.
-Azt hiszem, a modortalanságod miatt ez az üveg a ház ajándéka. Valamint pontban két óra múlva adsz még nekem valamit hátul a raktárban. Ne aggódj, nagyon élvezni fogod.-kacsintok. Teljesen verbénamentes, csak úgy itta a szavaimat. Létezik még tudatlan ember ezen a helyen! -Most pedig mehetsz. -legyintek a kezemmel, a pincér pedig sürögni forogni kezd előttem. Megforgatom a szemem, majd belehúzva az üvegbe nézek körül. Szememet az első pillanatban kiszúrja egy talán éppen most nemkívánatos személy, mégsem szalaszthatom el, hogy "kiélvezzem a társaságát". Nem is tudom, hogy eddig hogyan nem vehettem észre.

Odasétálok hozzá, majd kérdés nélkül kirántom az előtte álló széket. Lefelé nézett, lehetséges, hogy megijedt. Olyan lestrapáltnak látszik. Megfordul a fejemben, de biztos nem.. Az nem lehet. Katherine ember? Elfolytok magamban egy gúnyos kacajt, de azt már nem tudom megállni, hogy szóvá ne tegyem.
-Fordult a kocka, anyuci? -vonom fel félig a szemöldökömet.
-Mi történt? Jól vagy? Nem úgy nézel ki, mint a többi ribanc Petrova. Jó, hogy a pohárból nem loccsan ki a bourbonod, úgy remeg a kezed. -tanulmányozom át a saját anyámat, majd kiveszem a zsebemből a telefonomat, babrálni kezdek vele, és mielőtt válaszolhatna odatolom elé.
-Emily Stella Petrova, ha úgy tetszik Pierce. -jegyzem meg hidegen. -Az unokád. -már maga a szó is nevetséges. A nagy Katherine Pierce unokája. Nem mintha nem lenne már dédnagymamától kezdve minden...
-Megtartottam. Csak miattad. -konkrétan a képébe hazudtam, de ezt ő is tudhatja. Oké, részben miatta is volt. Ezzel megmutatom, hogy nem teljesen vagyok olyan, mint Ő. Nem áll szándékomban felhergelni, egyáltalán nem, csupán csak a tudtára adni a dolgok álláspontját.
Ő eldobott magától, ugyanezt már én is megtettem egyszer, amikor megszületett a fiam, másodszorra már nem követem el ezt a hibát.
-Jobban hasonlít rád, mint gondolnád. -ebbe a mondatba viszonylag több gúny keveredett, mint kedvesség, de legalább próbálkozok...

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
imagine dragons - gold ••

† Tartózkodási hely :
mystic falls ••
† Hobbi & foglalkozás :
surviving ••
† Humor :
ironic ••



Katherine..Pierce ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 19, 2014 6:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next

Katie + Katherine


[You must be registered and logged in to see this image.]
Hogy érdekel-e, milyen veszélyes a város legforgalmasabb kocsmájában leinnom magam? Nem, egyáltalán nem érdekel. Kockázatokra még egy gyenge, nyomoronc embernek is szüksége van, hisz attól még, hogy nem tudja megvédeni magát a nála ezerszer erősebb vámpírok között – amitől nem mellesleg csak úgy nyüzsög a város -, szüksége van pár üveg whiskey-re, ha már ő otthon nem tart. Bizony, erre a helyzetre nem voltam felkészülve. Kevesebb, mint fél pohár alkohol maradt a lakásomba és kissé depresszív énem azt tanácsolta, csak egy napra rúgjak ki a hámból, igyam le magam, aztán holnaptól folytathatom az életem megmentése projektet.
- Helló szépfiú! – kacsintottam rá kacéran, mint, aki már most be van rúgva. - Kérek két pohár Bourbont, de fürgén. – vigyorogtam rá.
- Vendége lesz? – kérdezett vissza felhúzott szemöldökkel, miközben lejegyezte a rendelésemet.
- Nem, nekem lesz mindkettő. – válaszoltam már türelmetlenül, mintha ez olyan magától értetődő információ lett volna. – És ne sajnáld belőle a jeget. – adtam ki az utolsó utasítást, mire sürgető pillantásommal kísérve indult meg a pult felé.
Alaposan körbehordoztam a tekintetem  a Grillen. Én tudom, hogy ebben a városban, ki vámpír, kitől kell félni, szóval rögtön kapcsoltam volna és elhúztam volna a csíkot, ha veszélyt éreztem volna. De nem éreztem és ezzel kapcsolatban kissé rossz előérzetem volt. Már nem olyan jók a reflexeim, a megfigyelőképességem emberként pedig pláne nem és a hallásom sem a régi. Honnan tudom meg, hogy mikor kell elrohannom, amikor bugyuta ember szerveim nem veszik észre a veszélyt?
A pincérfiú gyorsan megérkezett és szerencséjére mind a kettő italt elém tette. Bizonyára észrevette, hogy nem vagyok a legjobb kedvemben. Még mindig jobb magamat ezzel a magyarázattal hitegetni, mint azzal, hogy vendégeként tisztelettel, kedvességgel kell bánnia velem és - ami neki is egyből leesett – jelenleg elvárom a gyorsaságot. Szeretem, ha félnek tőlem, mert az azt jelenti, hogy tisztelnek. Azonban nyamvadt emberként a kutya sem fog megbecsülni.
- A pokolba is. – szaladt ki a számon az apró kétségbeesés jele, de szinte azonnal vettem is a számhoz az egyik pohár italt és nagyokat kortyoltam belőle.
Rettentően égette a torkomat, ami amúgy is, mintha be lett volna gyulladva, de jóleső érzés fogott el, amint végigcsordogált a nyelőcsövemben. Kiürítettem poharam tartalmát és magam elé húztam a másodikat is. Nem ittam bele. Tenyerembe fogva lötyögtettem egy kicsit és azon gondolkoztam, hogy juthattam idáig?
Szerettem az életem. Az már mellékes, hogy nagyjából senki nem szeretett, de részben még azt is szerettem. Imádtam vámpírnak lenni, hisz mondhatni, annak születtem. Mindig is úgy hittem, nálam jobban senki nem csinálja. Sosem volt szükségem arra, hogy kikapcsoljam az érzéseimet, majd utána megbánjam, hogy brutálisan legyilkoltam fél várost, mert alaptermészetemből fakad a dolgok érzelmesebb oldalának a leküzdése. Persze, voltak mély pontjaim, hisz mindenkinek vannak, de összességében jól megvoltam.
Most meg itt ülök gyenge ember testben a kocsmában már reggel tíz környékén, attól rettegve, hogy megtalál valamelyik vámpír ismerősöm, aki meg akarja torolni a múltban tett sérelmeit, amit tőlem kapott, vagy, ahogy Rebekah az átváltozásom utáni órákban, megpróbálja kiszívni minden csepp vérem, hogy ő is ember lehessen. Mert úgy tűnik, azzal együtt, hogy megkaptam az ember testet, gyógyírré is váltam. Nem elég, hogy kiszolgáltatott lettem, még a vérem is akarják… De sebaj, valahogy visszaszerzem a régi életem. Nem adom fel.
Arcom egy nagy sóhajjal a tenyerembe temettem, majd pár perc múlva apró zajt hallottam az előttem lévő szék irányából. Mintha valaki végighúzta volna a padlón. Ijedten felkaptam a fejem.





[You must be registered and logged in to see this link.]


A hozzászólást Katherine N. Pierce összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jan. 20, 2014 7:17 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Keresem :
Ϟ my old friend
† Kedvenc dal :
Ϟ light 'em up
† Tartózkodási hely :
Ϟ mf & nola
† Hobbi & foglalkozás :
Ϟ fashion, shopping, fun, blood
† Humor :
Ϟ blonde



Rebekah.Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 06, 2014 4:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
To Silas


I hate doppelgangers! [You must be registered and logged in to see this link.]






Egyre jobban kezdett fel idegesíteni és amiket mondott a felát nem értettem ki a franc az az Amara és miért emlegeti, de Stefan állapota jobban érdekelt! Tekintettem el feketedett és elő törtek a szemfogaim. Megragadtam a nyakát és szorítani kezdetem, de erősebb volt nálam, mint ha meg se kottyant volna neki. Nem szeretem, ha valaki erősebb nálam, szeretek az ellenfélen felül kerekedni.
- Mit tettél vele te féreg? - Kérdeztem vicsorogva, nem érdekelt, ha valaki meglát ebben a városban már senki nincs aki ne tudna a vámpírokról és egyéb teremtményekről.
Vizet emlegetett így sorra vettem, minden vizes részt és eszembe jutott a tó és a víz esés. Ellengettem őt, látszólag nem nagyon hatotta meg, hogy mit cselekszem, ajtó fele pillantottam és már el is tűntem.

[folyt valahol]

Reag szám.: ide Jegyzet.: Köszönöm saját magamnak a játékot! xDZene.: Ide
►▼▲
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 05, 2014 5:08 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next

To Rebekah


Ostova szőke liba! ▲▼▲






- Komolyan olyan humoros vagy! A lány, aki vágyik a szeretetre, mindjárt elbőgöm magam. - Tettem sírást. Folytattam volna a színjátékot, de egyszerűen annyira nevetséges Miss Mikaelson akár csak a testvérei. Küzdenek a vámpíri énjükkel Klaus, Elijah és most ő.
- Már másodszorra használom a te testedet és nem utoljára. – Mutattam fel a kettest az ujjammal, majd folytattam.
- Nos, hogyan is fogalmazzak úgy, hogy a szőke agyad is megértese… Nem csak elanának van sok sok hasonmása. – Néztem a lányra, aki ledöbbent arccal bámult vissza.
- Én miattam kezdődött el az egész és Amara miatt. De ez egy hosszú történet a lényeg, hogy a drága Stefan pajtás a halakkal vacsorázik már egy jó ideje, Otthonra lelt, legalább nem feleselnek, és nem veszik el a csajait- Nevettem fel saját poénjaimon, lehet csak számomra voltak viccesek ezek, de én jót mulattam főleg mikor megláttam Rebekah arcát.



Reag szám.: ide Jegyzet.: ideZene.: Ide
►▼▲
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Keresem :
Ϟ my old friend
† Kedvenc dal :
Ϟ light 'em up
† Tartózkodási hely :
Ϟ mf & nola
† Hobbi & foglalkozás :
Ϟ fashion, shopping, fun, blood
† Humor :
Ϟ blonde



Rebekah.Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 05, 2014 4:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
To Silas


I hate doppelgangers! [You must be registered and logged in to see this link.]






Hirtelen értek a szavai mi az, hogy szeret engem? Teljesen letaplóztam és fülem tövéig vörös lettem. Nagyon vágytam érintésére s ekkor meg is kaptam azt. Megragadta a kezemet és én vörösödtem még jobban. Már emeltem volna ajkaimat arra a szóra, hogy én is téged, mikor hirtelen a fejemhez vágta, hogy micsoda idióta is vagyok.
- Hogy mi van? – Kérdeztem tőle, de nem értettem miről beszél, majd hirtelen előtört belőle Silas mosolya.
- Na, ne! Neked nem elég a saját kis bőröd? Takarodj, innen egyszer az enyémet veszed el, most meg Stefanét?- Háborodtam fel és elegem lett ebből, megpróbáltam felállni, de visszatartott engem.
- Mit akarsz tőlem?-



Reag szám.: ide Jegyzet.: ideZene.: Ide
►▼▲
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 05, 2014 4:53 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next

To Rebekah


Ostova szőke liba! ▲▼▲






Mosolyom szélesebbre tágult, majd csak ennyit suttogtam két ajkaim közül.
- Téged. Úgy váltunk el, hogy nem is mondtam neked, hogy mi is érzek irántad. – Komolyodott el a tekintettem és az ő zöld szemeit kerestem enyéimmel. Rebekah megrémült, én pedig folytattam. Vicces, hogy úgy élvezem ezt, hiszen ezt már Stefannel is eljátszottam. Pontosan ezt az érzést váltottam ki belőle. Látom, hogy számára sem közömbös ez a szőke teremtés, akkor miért haboznak? Furcsa dolog a szerelem én már csak tudom, hogy az. Kezeit lette az asztalra én meg egyből elkaptam és enyéimbe helyeztem azokat. Bőre puha volt, de még is hidegen hagyott engem. Nekem csak egy igaz szerelmem van az pedig Amara.
- Szeretlek… - Suttogtam ki ajkaim közül, majd vártam a szőkeség reakcióját. Ekkor már Stefan javában nyitotta a száját, Rebekah sem tett másképpen.
- Hogy te micsoda naiv buta szőke liba vagy! – Jelentettem ki, mikor már elpirult. Nevetésben törtem ki és elvettem az italát, majd megittam.
- Hiányoztam aranyom? – Néztem rá kérdően, reménykedtem tudja, hogy ki is vagyok én.


Reag szám.: ide Jegyzet.: ideZene.: Ide
►▼▲
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Keresem :
Ϟ my old friend
† Kedvenc dal :
Ϟ light 'em up
† Tartózkodási hely :
Ϟ mf & nola
† Hobbi & foglalkozás :
Ϟ fashion, shopping, fun, blood
† Humor :
Ϟ blonde



Rebekah.Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 05, 2014 4:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
To Silas


I hate doppelgangers! [You must be registered and logged in to see this link.]






Vége ennyi volt, egyedül vagyok ezen a földön ennyi nincs más lehetőségem, apám talán megszerzi nekem a gyógyírt, de magam se vagyok benne biztos, hogy akkor valaki szeretne-e. Végre láttam egy reménysugarat arra, hogy Stefan velem legyen, de nem, ő eltűnt és én nagyon mérges vagyok a világra, hogy ezt a vámpír sorsot érdemeltem. Mérges vagyok apámra, amiért ezt tette velem. Meghalni se tudnék, mert vannak, akiket én változtattam át vannak köztük olyanok, akiket nem bánnám, ha meghalnának, de vannak, akiket testvéremként is szerettem, tiszteltem. Nagy magányomban ültem ott és igyekeztem ismét vámpírként elfogadni szánalmas kis életemet, amikor megjelent ő. Hangját egyből felismertem. Bólintottam arra, hogy helyet foglalhat-e, majd leült és faggatott.
- Semmi, semmiség az egész. Csak tudod ez a magány. – Suttogtam. Bele ordítanám a képébe, hogy téged szeretlek te barom, de mit érnék vele? Vágyakozom olyan dolog után, ami tudom, hogy nem lehet az enyém soha.
- Mit keresel itt? – Kérdeztem hátra dőlvén össze kulcsolván két karom. Megköszörültem a torkomat és kényelmesen elhelyezkedtem a mögöttem lévő támlán.


Reag szám.: ide Jegyzet.: ideZene.: Ide
►▼▲
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 05, 2014 4:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next

To Rebekah


Ostova szőke liba! ▲▼▲






Miután lelöktem arról a szikláról az édes kedves Stefan, neki láthattam tervem megvalósításának, hogy eljátsszam őt és megtudjam hova dugtál el a gyógyiremet. Lassú magabiztos lépésekkel haladtam befele a Grill ajtaján reménykedtem, mint mindig itt találom Stefan testvérét. Mielőtt lelöktem volna el vettem az emlékeit és a gyűrűjét is. Tudtam Elenáról, Damonrol és a bájgunárka minden egyes dolgáról. magabiztosan léptem át a küszöböt. Utálok már ebben a megrökönyödött testben élni. Amarát akarom és azt, hogy együtt legyünk. megpillantottam egy szőke hajzuhatagot és egyből tudtam, hogy ő az, akivel már egyszer találkoztam, mikor a bátyát akartam kinyírni hála neki, nem sikerült.
- Rebekah – Mosolyogtam rá, mint, ha tényleg maga Stefan lennék. A lány depreszíósan iszogatott magában és nem értettem, vajon mi bánthatja. Bele másztam hát fejébe és abba azt lehetett olvasni, amire számítottam. Mindenkinek vannak gyengéik, neki pedig az, hogy vágyik, az emberi létre vágyik a szeretetre és arra, hogy valaki örökkön örökké vele legyen. Micsoda szánalom ez a lány. Leültem mellé és előre hajoltam.
- Mi a baj? – Kérdeztem megrázó arckifejezéssel.

Reag szám.: ide Jegyzet.: ideZene.: Ide
►▼▲
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 22, 2013 1:01 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next
Folytatás: --> Itt
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
■ the way for humanity

† Kedvenc dal :
back home
† Tartózkodási hely :
■ the place where nothing bad happens
† Hobbi & foglalkozás :
■ i'll be a little doctor
† Humor :
■ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 21, 2013 3:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next
Moira & Elena
nice to meet you again, dear classmate
[You must be registered and logged in to see this image.]
Az információk olyan gyorsan értek el, hogy hirtelen azt sem tudtam, hová kapjam a fejemet. Nem voltam tisztában azzal, mire képes ez a lány... mire volt képes valaha... mert már az iskolában sem tűnt éppen olyannak, aki teljes egészében... egyenletes talajon áll. És nem tudom, mi vezetett rá akkor, hogy barátja legyek, de a mai napig nem bántam meg, hogy így tettem. Főleg most, hogy... azt mondta, nem akar megölni... talán hihetek neki. Talán.
- Ez szörnyű... - suttogtam elborzadva, ahogyan az egész testemet eltöltötte az a furcsa együttérzés, mellyel nem tudtam leszámolni soha... nem tudtam érzéketlen senkiházi vámpír lenni, nekem együtt kell éreznem, mert így vagyok programozva...
A kezeire néztem, ahol mindkét szemmel láthattam a bilincsek elsötétült nyomát... pedig már mióta meghaltak a szülei, már mióta...! És ez ilyen mély nyomott hagyott a bőrén... az elméjén... az életén....
- Én sajnálom... Moira, ha ezt tudtuk volna... ha bárki tudta volna... talán segíhtettünk volna neked - ráztam meg a fejemet valami elkeseredett fénnyel a szememben, és egy aprót nyelve fogtam meg a kezét, remélve, hogy nem húzódik el tőlem...
- Nem akarom most elrontani ezt azzal, hogy elmondom, én miként váltam ilyen borzalommá... - súgtam csendesen, miközben félredöntött fejjel kutattam tekintetét. - Soha... nem jártál orvoshoz? Pszichológushoz... - motyogtam. Nem akartam őt megbántani, de ki tudja, én ennyi év fogság után rászorultam volna...

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 7:08 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next
Vissza az elejére Go down
 

Mystic Falls - Grill

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 14 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9 ... 14  Next

 Similar topics

-
» Mystic Falls - Grill
» Mystic Falls utcái
» Mystic Falls parkja
» Mystic Falls - Grill
» Mystic Falls sikátorai

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros :: Grill-