Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 08, 2014 5:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next




Chloe & Caesar
I turn my chin,  music up, And I’m  puffing my chest

Valahogy úgy éreztem hogy ez a nap az enyém, és bármit csinálhatok semmi nem ronthatja el a kedvemet. Szóval ezen gondolataim arra sarkaltak hogy ma bulizzak egy jót, a nap zárásaként. Még mindig nem sok embert ismerek a városban, főleg nem olyat akit el is hívnék magammal. A készülődést tíz perc alatt megoldottam, még a hajam is sikerült gyorsan beállítanom, pedig hiába vagyok férfi, bevallom legtöbbször én is a tükör előtt töltök vagy fél órát. Egy külvárosi szórakozó hely felé veszem az irányt, múltkor elhajtottam mellette és felkeltette a figyelmemet, szóval ez most egy jó helyzet hogy feltérképezzem belülről a helyet. Tényleg igaz erről a városról hol rengeteg természetfeletti lény van itt. Szerintem én egyiknek sem jelentek igazából fenyegetést.
Amint bementem, rögtön megállapítottam hogy tetszik amit látok. A lányok szépek, a férfiak... ha nevezhetjük őket annak, hát ők pedig nem ellenfelek számomra. A pulthoz megyek és kérek egy Godfather koktélt. Ezaz! A pultos már hallott erről, nem úgy mint a legtöbb szórakozóhelyen ahol még soha nem hallottak róla. Pár perc múlva már a kezemben is tartottam és elismerően kacsintottam a pultosra, aki lány volt, persze. Férfiakra nem szoktam kacsingatni. Oldalasan fordulok a bárszéken és felmérem a kínálatot hogy melyik lányt kérjem fel egy táncra és hívjam meg egy italra. De amint meglátok egy szőke vámpírlányt valamiért elfog a kötözködhetnék, jó, tudom hogy csúnya dolog a lányok vérét szívni... vagyis képletesen.... de olyan viccesek sokszor amikor próbálnak visszavágni de az istenért sem sikerül.





Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
unstoppable
Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
Humor :
raw ❞



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Pént. Nov. 21, 2014 4:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

cedric & tatia
Just tonight I will see It's all because of me
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem tagadom, az emlékeknek szánt agyamba ültetett képzetei elindították bennem a gondolatmenetet, ami egy normális családi élet lehetőségét sugallta. Emberként nem volt olyan nap, amikor ne kérdeztem volna meg magamtól, hogy "mi lett volna, ha.."? Mi lett volna, ha engedek a közeledésének és megpróbálok nem úgy tekinteni rá, mint aki elvette a szabadságomat? Ha teljességgel mást hibáztatok és belátom, hogy őt is ugyanúgy belekényszerítették a házasságba, mint engem? Ha észreveszem, hogy a birtoklási kényszerén és a manipulálási vágyán kívül egész jó férj és tökéletes apa válhatott volna belőle? Mindezek olyan kérdések voltak, amelyeket emberkorom véget érte óta próbáltam a tudatalattimba száműzni és mindaddig sikerült, míg a lehetőségeim két forrását halottnak hittem. Erin-t és őt is. Aztán felbukkantak és felforgatták az életemet, szinte az orrom alá dörgölték, hogy mit tettem velük azzal, hogy magukra hagytam őket. A legszebb a történetben az, hogy nem kellett volna érdekeljen... de a családomról volt szó, ami miatt az én koromfekete színben játszadozó szívem is összeszorult. Szörnyeteget csináltak belőlem és én is azzá tettem azokat, akiket elméletileg szeretnem kellett volna. És amíg nekem nincsen bajom azzal, hogy mi vagyok... a kislányomnak nem ezt szántam volna.
- Ő... olyan, mint én. Nem akar megváltoztatni. - Suttogtam nagyot nyelve, aztán összehúztam a szemöldökömet. - Szóval nem csak én kémkedek utánad? Jólesik tudni, hogy még mindig ennyire érdekellek. - Motyogtam az újra elővarázsolt magabiztos mosolyom kíséretében. - De ha ugyebár neked is ott van a te kis boszorkányod... túl sok kizáró tényező van egy kis kikapcsolódáshoz... - Tekintetem teljesen másról árulkodott, mint a szavaim. Fogalmam sem volt arról, mit éreztem jelenleg, pedig jó pár érzést megéltem már vele kapcsolatban. Azt hiszem, ez a vonzalomhoz volt a legközelebb... az pedig teljesen el tudja tompítani az agyam, elvégre jó ideje nem kellett semmilyen akadállyal foglalkoznom és most is ezt akartam! Csakis azzal törődni, ami a jelen pillanatban legjobban esne.
Éppen ezen az indíttatásból hajoltam ugyanolyan közel hozzá, mint az előbb, hogy ismét összeérjenek ajkaink. A megfelelő hatás elérése érdekében finoman csókoltam meg, fokozatosan kezdett tűzzel megtelni tevékenységem és azon kaptam magam, hogy túlságosan jólesik átlépni a saját határaimat.

just tonight • - • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Keresem :
♢ wrong issue, love. i'm never looking for someone... they want me

Kedvenc dal :
♢ elastic heart by sia
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ drinking your blood
Humor :
♢ creepy



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 13, 2014 5:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


to tatia; wifey, nice to see you again

[You must be registered and logged in to see this image.]
Sosem állt szándékomban tagadni azt, hogy a vonzerőm még majdnem ezer év elteltével is ugyanolyan, mint annak idjeén. Igaz, miután Tatiát megismertem, s elvettem őt, nem néztem más nőre. Szerettem, s ha őt nem is kaphattam meg, más nőt sem akartam a magaménak tudni, az ágyamban látni pedig főképp nem. Ha viszont szeretett volna, talán elmondhatnánk magunkról, hogy a középkor egy olyan párja voltunk, ahol a társak nem csalták meg egymást.. igaz, róla nem tanúskodom. Sőt. Nem is mondok semmit. Hiszen még éltünk mind a ketten, mikor feleségemként megszökött, s két férfi is osztozott kegyeiben abban a másik világban... szóval az ő hűsége vitathatatlan. Én, míg gyűrű volt az ujjamon, azon voltam, hogy megtaláljam őt.. a halálom után már úgy gondoltam, felesleges ezt az ostoba esküt betartani tovább. S amúgy is.. míg a halál el nem választ ugyebár.
Visszatérve a jelenbe.. egyikünk sem mondjatja azt, hogy nem vagyunk vonzóak még mindig. A teste még mindig olyan tökéletes, olyan formás, mint egykoron... igaz, akkor a fűző még inkább kihangsúlyozta ezt a csinos kis csípőt, amin nemrégiben simítottam végig szemtelenül.. ez a finom száj mindig édes ajakrúzst viselt, melynek csak az íze van itt a számban még arról az éjszakáról.. tökéletes volt minden. Legalábbis abban a pillanatban, azon az estén azt hittem, hogy képes szeretni... hát nem volt.
- Miért vagy olyan biztos abban, hogy nem éppen elcsábítani akarlak? - suttogtam halkan, belenézve szemeibe, miközben gyengéden végigsimítottam egy hajtincsén. Újra meg akartam kóstolni ajkait.. de végül nem tettem. Vártam.. a hangját akartam hallani. - Bár ha az a boszorkány fickó tényleg annyira elvette az eszed, talán feleslegesen próbálkozom...

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
unstoppable
Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
Humor :
raw ❞



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Pént. Szept. 26, 2014 6:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

cedric & tatia
Just tonight I will see It's all because of me
[You must be registered and logged in to see this image.]
Normális esetben én lettem volna a legboldogabb, ha a számomra igazából külön kategóriaként futó volt férjem mindössze annyit tett volna, hogy belép a terembe, helyet foglal mellettem, én pedig órákon keresztül onthattam volna magamból a szót kitérve mindenre, amit gondolok róla, a múltról, a múltunkról, a jelenről és arról, ami eszembe jut. Sokan tudják, hogy szeretem köszörülni a nyelvemet az embereken, de azt kevesen, hogy a szavakkal való dobálózásom és nyomatékosításom nem az idő terméke, hanem eredetileg is ilyen voltam. Akik tudhatnák, már nem élnek. Legalábbis a nagy részük, hiszen éppen az egyik kivételt bámulom. Ám most mondhatni hálát adtam az égnek, hogy nem kell tovább jártatnom a lepénylesőmet... ahogy neki is mondtam annyi, de annyi szó hagyta el mostanában a számat, hogy belegondolni is rossz azoknak jelentésébe, értelmébe és hogy mit indíthattak el magukkal. Utánam a vízözön, ugye? A problémám mindössze az volt, hogy jelen esetben képtelen voltam eldönteni, hogy az a vízözön sodorjon el magával vagy addig fussak előle, míg a lábam bírja? Szerencsére most, Cedric-el szemben ülve nem kellett ezen a problémán agyalnom. És túlmutat a groteszk fogalmán... de életemben először éreztem azt, hogy pont ő az, aki nem támaszt semmilyen elvárást velem szemben.
Ez lehetett az oka annak, hogy hagytam ujjait végigsiklani a vállaimon, rezzenéstelenül tűrtem, hogy megmarkolják a tarkómat és a következő pillanatban szemeimet lehunyva adtam át magam a csókjának, ami elől szabályosan menekültem hónapokkal ezelőtt. Most viszont... jólesett. Kétségtelenül jólesett, tagadni sem tudtam volna, hiszen ajkaim automatikusan válaszoltak szájának mozgására és kezeim az arcára csúszva vonták őt közelebb magamhoz. Életemben, létezésem során először éreztem azt iránta, hogyha csak erre a pár másodpercre is, de szükségem van rá. Talán nem a személyének szólt, talán tényleg csak arra volt szükségem, hogy ne legyek egyedül, miközben pontosan tudom, hogy nem a nagybetűs társ van mellettem, ezért szabadnak is érezhetem magam.
És egészen addig tiszta, teljesen kipucolt maradt a fejem, míg az agytekervényeim közé be nem ékelődött egy gondolat... egy emlék, amelynek egyik főszereplője én voltam, a másik pedig Cedric. Egy emlék, ami az egyetlen nyoma annak, hogy igen, egyszer régen házasok voltunk és egy emlék, aminek megtörténte után kezdett el csak igazán felfordulni a világom a kislányom megszületésével.
Elhúzódtam tőle, de kezeim változatlanul az arcán pihentek, így mélyedtem a tekintetébe. Én is alkalmaztam már ezt a módszert másokon, de még sohasem voltam áldozat. Sokkal élénkebb, élesebb és valósághű volt, ha az én agyamba táplálták bele a megmutatnivalót.
- Ha nem tudnám, hogy nem, azt hinném ismét megpróbálkozol az elcsábításommal. - Suttogtam az ajkaira.

just tonight • - • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Keresem :
♢ wrong issue, love. i'm never looking for someone... they want me

Kedvenc dal :
♢ elastic heart by sia
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ drinking your blood
Humor :
♢ creepy



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Vas. Szept. 21, 2014 1:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


to tatia; wifey, nice to see you again

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Hm, ilyen bókot kapni Tatia Petrovától.. olyan megindító. - suttogtam, bár hangom némi gúnyt és iróniát foglalt magába jelenleg. Mi volt az oka ennek? Talán annyi, hogy tényleg megváltoztam. Nem vagyok az a puha senkiházi, aki akkor voltam, mikor legutóbb találkoztunk. Nem, annak a fickónak vége. Elvégre visszagondolva... soha nem voltam olyan, mint az utóbbi néhány hétben! És ez elborzaszt. Cedric Nikolaj Georgiev, mint papucs? Nem, soha. Ezt még emberként sem voltam hajlandó magamon viselni, nemhogy így... ezer éves vámpírként. Tatia jelenléte pedig nem fog legyengíteni, hiába keltettem ezt a hatást néhány hete. Komolyan, éppenhogy nem vagyok rosszul saját magamtól. Legalábbis, az akkori énemtől. Meglepődnék, ha megtudnám, hogy a hátam mögött még ki is röhögött engem?
Mikor kezeit a térdemre helyezte, majd közelebb csúszott, arcom még mindig nem rezzent meg ettől. Nem hiszem, hogy hű lennék magamhoz, ha ilyen könnyedén bedőlnék neki, a szavainak, a játékának.. hiszen bárhogyan is nézzük, kettőnk közül - annak ellenére, hogy mindketten tudtunk játszani a kártyalapokkal, amelyeket kaptunk az élettől - még midnig ő volt a profi játékos. Korábban kezdte. Túl korán.
Szavai végigsuhantak idegpályáimon, majd megpróbáltam nem elbízni magam azzal, hogy úgy tűnik, nyeregben vagyok. - Igen. Túl sok volt a beszéd, amit az utóbbi időben... megkövetelt tőlem az élet. - ismertem el, de még miondig nem adva meg neki azt az örömet, hogy gyengülést lásson tőlem.
A szavai azonban ezután mély fordulatot vettek. Szinte felhívásnak vettem minden egyes szót egy keringőre, mely elhagyta ajkait, és a pupillám nagyobbra tágult, mint eddig, így faltam fel szememmel ezt a tökéletes alakot, melyen nem volt nyoma kornak. Miért is meglepő ez? Nem öregszik. Mindketten jó formában vagyunk.
Nem állt szándékomban ismét megszólalni. Helyette felemeltem a kezem, és cseppet sem bátortalanul végigihúztam azt karján... felfelé haladtam, végig a karján, a finom bőrön, majd mikor elértem a vállához, egy pillanatra megálltam, csak utána simítottam végig nyaka egyik fő ütőerén, és találtam el a tarkójáig, ahová elérve szinte rögtön megragadtam őt a magam gyengéd módján, és még közelebb rántottam, hogy ajkam megtalálja az övét, és őrült csatát kezdjek vívni a telt szájjal, melyre ezer évig áhítoztam, s most, hogy ismét itt van, csoda hogy nem faltam fel rögtön.
De mindezek mellett továbbra sem engedtem azt, hogy elpunnyadjak. Erősen koncentráltam arra, hogy láttassak vele valamit... egy éjszakát, melyet zongorajátékkal kezdtem... majd mindezt olyan tettek követtek, melyet minden egyes házaspár a nászéjszakán tesz meg. Mi a sajátunkon nem tettük. Azon az estén viszont, amit láttatni akartam vele, ott igen... szenvedélyesen és tüzesen. Mintha tényleg szeretett volna..

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Keresem :
Bojana Dawson Němec (megtalálva)
Kedvenc dal :
Free to change your Mind from Regency Buck
Tartózkodási hely :
Mystic Falls/Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
Tanuló
Humor :
Szarkasztikus



A poszt írója Theodore Ray
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 20, 2014 11:38 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Egész életemben úgy voltam vele, hogy könyvekből megtanulható majdnem minden, ami pedig nem azt is el lehet sajátítani tapasztalati úton. Ilyen az is, amikor az embernek meg kell oldania valami olyan problémát, amire az élettelen lapok nem kínálnak megoldást. Persze lehet, hogy sokszor elég lett volna egyszerűen valaki mástól segítséget kérnem, de nem akartam. Nem akartam, mert úgy éreztem, hogy ha én oldom meg egymagam, akkor erősebb leszek és büszke lehetek majd arra, hogy ezt is sikerült egyedül elintéznem. De most viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy olyan problémával kerültem szembe, ami már túlmutat az én tudásomon és azon, amire egymagam is képes lennék. Pont, mint amikor vérfarkas lettem. Ha nincs Bori és Kendra, akik akkor annyit segítettek nem tudom, hogy hol kötöttem volna ki mostanra. És most ismét valami ilyesmivel állok szemben, de most nem számíthatok Bojana-ra, mert ő ezt így is élvezi, és mindössze biztatást kapok, hogy én se tegyek ellene. Kendra viszont látszólag teljesen össze van törve és úgy tűnik, hogy most inkább neki van szüksége rám és én nagyon szívesen állok a rendelkezésére, ha ezzel segíthetek neki. Nem akarom Őt most az én bajommal terhelni valószínűleg van neki éppen elég.
Az életem során voltak barátaim hisz igyekeztem apám ellenére is minél jobban beilleszkedni a közösségbe és normális életet élni. De egyik se volt olyan, akinek el mertem volna mesélni az otthoni dolgokat, vagy akivel bátran mertem volna beszélni a szokásos és szokatlan kamaszkori gondjaimról. Aztán vérfarkas lettem és hirtelen kettő is lett: Kendra és Bori. Kettejük közül mégis Kendra-hoz kerültem közelebb, mert neki tényleg mindent el mertem mondani míg Bori-val kapcsolatban mindig ott cirkáltak körülöttem a régi rossz emlékek és épp ezért vele nem is nagyon mertem teljesen elengedni magamat. És pont ezért volt az, hogy bár Kendra néha emlékeztetett rá és voltak dolgok, amiktől nehezen lehetett visszatartani, de benne mindig is jobban bíztam. Persze voltak hülyeségek, amikbe bele akart vinni és csábító volt a gondolat, mert Ő régebb óta volt vérfarkas, mert idősebb volt és tapasztaltabb jobban ismerte a határait, de általában végül mégis az volt, hogy én beszéltem le Őt is az aktuális "nagyon tuti" ötletéről. Pont, azért mert láttam benne a jó szikráját még és úgy éreztem, hogy vissza lehet őt rángatni arról a pontról ahonnan már nincs visszaút.
Sokáig Bori-val kapcsolatban is ez volt az érzésem az elmúlt két év során és én mindent megtettem, hogy ez így is legyen. De mióta hibrid lett és úgy tombol, mint a legveszettebb vámpír, azóta már lemondtam róla. És lassacskán magamról is elkezdtem lemondani. És talán épp ezért van az, hogy ennyire megfeledkeztem Kendra-ról aki olyan fontos volt nekem és emiatt most legszívesebben elsüllyednék. Ő mindig ott volt, hogy segítsen nekem és akkor is meg tudott mosolyogtatni, amikor legszívesebben sírni lett volna kedvem én pedig azzal háláltam meg, hogy hónapokra eltűntem a porondról és felé se néztem, mert annyira el voltam foglalva a saját bajommal, hogy eszembe se jutott, hogy talán olyan ember is van, akinek szüksége van rám. Csak remélem, hogy még meg tud bocsátani nekem ezek után, mert nem akarom elveszíteni.
- Persze, hogy melletted maradtam. Kedveltelek és jól éreztem magamat melletted. - feleltem, majd ismét elönt a szégyen érzése az utolsó három szó hallatára. És leginkább azért, mert teljesen igaza van a lánynak. Egyenlőre fogalmam sincs, hogy ezt hogyan tudnám jóvá tenni, de mindent meg fogok tenni, hogy így legyen.
- Mint a fehér holló. - teszem hozzá bár tudom, hogy ezzel semmivel se jutunk előrébb. Még én is visszásan tekintek saját magamra pedig ezt én választottam persze az is igaz, hogy volt pár dolog, amire utólag derült fény például erre az apróságra, hogy Lapis Lazuli köves gyűrűt kell hordanom, ha nem szeretnék egy gigantikus bacon szalonnává válni az első hajnali napsugártól. El se tudom képzelni, hogy milyen lehet, most Kendra-nak aki amúgy is szívből gyűlöli a vámpírokat most, hogy bennem, aki a barátja volt szintén vámpírvér csörgedezik a farkas mellett. De ennek ellenére is próbál majd segíteni az eddigi szavai alapján.
- Nem. - felelem végül határozottan. – Emlékezz, amiket meséltem róla. - folytatom egy keserű mosollyal. - Ő is fontos volt, mert hozzád hasonlóan sokat segített miután vérfarkas lettem, de sose cseréltelek volna le téged őrá! - teszem hozzá, ahogy a lányra pillantok. Sokat meséltem Kendra-nak arról, hogy Bori miket csinált velem és, hogy gyötört gimiben, épp ezért csodálom, hogy felmerült benne a gondolat, hogy miatta nem foglalkoztam vele. - Ő vett rá, hogy Hibrid legyek, csak pár aprócska tényt kifelejtett a kampánybeszédből. Klaus, aki átváltoztatott minket Őt rakta mellém, hogy segítsen, de Bori úgy gondolta, hogy jók leszünk, így ahogy vagyunk, az emberek pedig nem számítanak. Így aztán végül magamon kellet megpróbálni segítenem a végén. Ezért tűntem el. - kezdem újra, mert úgy érzem, ennyi magyarázattal tartozom Kendra-nak azok után, hogy nem foglalkoztam vele hónapokon keresztül. - Sajnálom, hogy magadra hagytalak. - bukik belőlem végül ki ami egész eddig bennem bujkált és feszített belülről már a beszélgetés kezdete óta. - Soha többé nem fogok ilyet tenni! - mondom végül és Kendra ismer már eléggé ahhoz, hogy tudja tényleg így lesz.
- Azért, mert én már láttam igazi szörnyeteget, és még ha nem is voltál egy ártatlan bárányka te nem voltál szörny. - válaszoltam a lánynak egy halovány mosollyal. Ekkor apámra gondoltam, aki tényleg megérdemelte, hogy szörnyetegnek legyen titulálva, mert pontosan úgy viselkedett. Legalábbis velem és nekem ez éppen elég volt. Láttam, ahogy a karmolás nyomokra pillant a nyakamon. Nem akartam, hogy emiatt legyen szomorú, mert ezeknek nemsokára nyoma sem lesz, és úgy begyógyulnak mintha soha nem is léteztek volna. Örültem, hogy végre mosolyog, amikor kicsit megcirógattam. Végre úgy éreztem, hogy talán kezdünk kicsit révbe érni a döcögős kezdettől és reménykedtem, hogy van még rá esély, hogy minden olyan legyen közöttünk, mint régen, amikor megismerkedtünk.
Egy fél-mosoly kíséretében bólintottam és már nyújtottam is a kezemet, hogy segítsek neki felkelni, de ez szerencsére magától is ment a lánynak. Egy pillanatra féltem, hogy megint elesik, de szerencsére meg tudott kapaszkodni és elment be a cuccaiért. Kicsit instabil volt a járása, de hál Isten nem volt annyira vészes a dolog. Amikor kiért segítettem neki lemenni a lépcsőn és bár taxit szerettem volna hívni tekintve, hogy Kendra még részeg, de végül mégiscsak gyalog indultunk a város felé.
- Persze. Jó ötlet. - feleltem egy mosoly kíséretében, majd a kezemet nyújtottam neki jelezve, hogy ha akar, rám támaszkodhat, amennyiben nem érzi elég biztosnak a járását. Régen sokat kószáltunk az erdőben és legalábbis részemről akkor oldódott fel bennem a jég, amit eleinte éreztem az irányába miután találkoztunk. Akkor még az első pár alkalommal elég feszült voltam és sose voltam biztos, hogy jó ötlet-e kimenni vele az erdőbe, de aztán idővel már sokkal inkább vártam ezeket az alkalmakat.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Szept. 19, 2014 8:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


kendra & theo
You're the only one who cares about me


Sokszor az emberek azt hiszik, hogy könyvekből kell mindenre megoldást találni. Pedig nem így van, sokszor csak egy olyan személy kell, aki képes megértetni velünk a dolgokat, akire mindig számíthatunk bármit is tetszünk. Olvashatsz a farkasokról vagy a boszorkányokról és a többi lényről, de ahogyan minden ember másabb, ők is másabbak egymáshoz képest. Egyszerűen senki se ugyanolyan és talán ez a legjobb ebben az egész zűrzavaros világban. Nem hiszem, hogy képes lennék még egy olyan személyt elviselni, mint amilyen én vagyok, meg ha lenne még egy olyan személy, akkor már nem lennék egyedi. Sokszor gondolkoztam azon, hogy milyen is vagyok, vagy hogy mi tett ilyenné, de soha nem tudtam megmondani pontosan és talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ilyen vagyok és ilyennek kellene elfogadni. Vajon, ha sima ember lennék, akkor könnyebben elfogadnának mások, vagy akkor is ennyire nehéz lenne?!
Nem sok barátom volt, talán ez vetekedett volna a nullával, ha nem találkozom Mia-val, majd pedig Theo-val. Mia-val nem sokszor találkoztunk, akkor még szinte gyerek voltam, de azt tudom, hogy sokat köszönhetek neki. Theo-val pedig nem régóta ismerjük egymást. Nem sokkal az után találkoztunk, hogy belőle is farkas lett. Ő nem túlzottan rajongott érte, hiába zengtem ódákat erről az életről olyan volt, mintha meg se hallaná, viszont annak örültem, hogy képes voltam néha mosolyt csalni az arcomra. Ő se ismerte mindig a jó és kedves Kendra-t, mert sokszor okoztam neki is fejfájást, de mind ezek ellenére mindig mellettem maradt, legalábbis egy darabig. Segített amikor szükségem volt valakire, illetve mindig ott támasznak, majd pedig egy szép napon eltűnt. Nem értettem, hogy miért tette. Legfőképpen az fájt, hogy szó nélkül tűnt el az életemből, de most újra itt van és talán ettől félek a legjobban, hogy egyszer csak megint el fog tűnni és újra egyedül maradok. Talán nem is a fájdalom, a csalódás és társai a legrosszabb dolgok a világban ami egy emberrel történhet, hanem az, hogy egyedül marad és a feledés homályában elveszik...
De te ezek ellenére is mindig mellettem maradtál, legalábbis egy darabig. - mondtam neki komolyan és közben figyeltem a bárból kiáradó fényeket. Nem mozdultam meg és kicsit a ruhám ujját kezdtem el gyűrögetni, mert nem szívesen gondoltam vissza arra az időre, amikor minden szó nélkül eltűnt az életemből.
Ritkák.. - ismétlem meg ezt az egy szót, mintha ebben rejlene a kulcs mindenhez, pedig nem. Egyszerűen csak nehéz szembe néznem azzal a ténnyel, hogy mi is lett belőle. Biztos vagyok abban, hogy rosszabb lehet annak lenni, mint sima vámpírnak és szeretnék neki segíteni, szeretném azt, ha legalább kicsit el tudná fogadni magát, de ebben az állapotban hirtelen nem tudom, hogy mit tehetnék ezért. Majd amikor kiejti egy másik lány nevét, akkor úja görcsbe rándul a gyomrom és talán még picit rosszul is esik, hogy egy másik lány miatt törölt ki az életéből. Próbálom összeszedni a bátorságomat, majd pedig óvatosan rápillantok mielőtt megszólaltam. - Miatta tűntél el ennyire? - kérdeztem tőle kíváncsian, de legbelül pedig féltem a választól, hiszen más is már más lány miatt hagyott el. Igaz, hogy Theo és én csak barátok voltunk, de akkor is rossz volt az tudni, hogy az emberek képesek másokért elhagyni engem, mintha pótolható volnék. Legszívesebben ebben a pillanatban elfutottam volna, de nem tettem. Rezzenéstelen arccal vártam a válaszát és nem is mozdultam meg. Erős akartam újra lenni és tudtam jól, hogy menni fog bármi is legyen most a válasz, illetve bármi is történjen később.
Soha nem értettem, hogy te miért látsz másabbnak, hiszen a legtöbben szörnynek gondolnak, de te soha nem tartottál annak, pedig tényleg sokszor olyan voltam,vagyok. - mondtam neki kicsit bánatosan, majd pedig újra a sebeire pillantottam. Bólintottam arra amit mondott és reménykedtem abban, hogy hamarosan már nyoma se, lesz mert nem szerettem volna azt, ha sokáig kell ennek az egésznek a nyomait viselnie. Egyszerűen fájt az, hogy bántottam. Halovány mosoly jelent meg az arcomon, amikor megcirógatta. Pontosan tudtam, hogy ő nem szokott ilyen csinálni, legalábbis soha nem mesélt ilyenről, illetve nem is láttam soha, hogy másnak csinált ilyet, de én se tudhatok mindent. Figyeltem őt és tudtam, hogy igaza van. Nem tudom, hogy annak köszönhetően, hogy itt van, vagy csak az elmúlt percek eseményeinek köszönhetően újra úgy éreztem, hogy képes leszek visszatérni a régi önmagammal és legyőzhetem a démonaimat.
Rendben. - mondtam neki sietve, majd pedig megálltam. Egy másodperc erejéig megszédültem, de szerencsére meg tudtam kapaszkodni. - Bent vannak a cuccaim, mindjárt jövök. - Kiszedtem az arcomból a hajamat, majd pedig elindultam befelé. Felvettem a dzsekimet és táskámat, majd pedig szép lassan visszabotorkáltam. Nem ment még rendesen a járás, de legalább képes voltam menni, ha lassan is, de ment. Végül pedig újra kint voltam Theo mellett.  Segített lemenni a lépcsőn, majd pedig elindultunk vissza a város felé.
Mehetnék az erdőn keresztül? Jól esne még egy kis friss levegő. Meg kicsit olyan nosztalgikus lenne. - mondtam neki kedvesen és reménykedő pillantással néztem rá, miközben próbáltam nem felbukni minden fűszálban. Szerettem volna valamit kitalálni a hibridségére, de minél több időt gondolkodtam ezen, annál inkább kezdtem rájönni, hogy ez talán lehetetlen dolog.
† Pretending †  40 † 833 szó
©



Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Keresem :
Bojana Dawson Němec (megtalálva)
Kedvenc dal :
Free to change your Mind from Regency Buck
Tartózkodási hely :
Mystic Falls/Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
Tanuló
Humor :
Szarkasztikus



A poszt írója Theodore Ray
Elküldésének ideje Pént. Szept. 19, 2014 12:40 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Vajon hol húzódik az a határ, ami alatt az ember ég képes tűrni és tovább küzdeni és talán még győzni, de ami felett már egyszerűen összetörik a rá nehezedő terhek súlyától akár a porcelán. Nem tudom, de rettegek tőle, hogy nemsokára meg fogom tudni. Nehéz eldönteni, hogy abba fáradtam-e bele jobban, hogy küzdjek a dolgok ellen, amik a lelkemet nyomják vagy pedig abba, hogy mindig igyekeztem fenntartani a látszatot miszerint minden a legnagyobb rendben van körülöttem és akármi történik velem, én erős vagyok, és csak lepöckölök magamról. Ha valami baj volt mindig megpróbáltam valami megoldást találni rá, de hiába volt a hosszas megfontolás utána nemegyszer a dolgok csak még rosszabbak lettek, mint előtte. De még sose annyira, mint most. Olyan érzés, mint amikor vérfarkas lettem, de sokkal rosszabb. Ugyanúgy nem érzem azt, hogy uralkodom magam felett és a tetteimen, de ez akkor még csak a teliholdra volt igaz mostanra viszont már szinte a nap minden percére. Amikor érzem, hogy szinte teljesen elveszítem, a kontrollt mikor emberek között vagyok és éhes vagyok, és annyi halandóban érzem, ahogy lüktet a vér az ereimben és közben azt gondolom, hogy elvehetném, úgyse jönne rá senki és mit számít mínusz egy vagy kettő hisz van még belőlük elég. Ilyenkor érzem azt, hogy ez nem én vagyok és ez ijesztő...
És a legrosszabb az volt, hogy most nem segítettek a könyvek. A hibridek számára senki sem írt életvezetési tanácsadót, de még a történetünkről sincs semmi hisz századokon át csak egyetlen hibrid volt mégpedig Klaus, de ő is csak vámpírként tengette az életét. Az álmokkal kapcsolatban csak annyit segítettek, hogy a legtöbb esetben pontosan be tudtam határolni az eseményt és a helyszínt is: Kijev ostroma, csata a Szitty-folyónál, a kínai hadjárat, a muhi csata. Nem akartam elhinni, hogy a saját képzeletem generál ilyen képeket ilyen borzalmas dolgokról akármennyit is bújtam a törikönyveket ezek után az események után kutatva. Az egész annyira hihetetlennek és felfoghatatlannak tűnt.
Csak most, hogy újra láttam jöttem rá, hogy igazából mennyire hiányzott Kendra és mennyire bántott, hogy nincs mellettem. Sokszor emlékeztetett Bori-ra, de hozzá mégis máshogy álltam, mert hiába volt sokszor meglehetősen annyira hasonló a megnyilvánulásuk és a mód, ahogy a dolgaikat intézték, de Kendra-val kapcsolatban nem volt belém ivódva az a bizalmatlanság és ellenszenv, amit Bojana-val kapcsolatban olyan sokszor éreztem akármilyen közel kerültünk is egymáshoz. Talán azért, mert Kendra nem volt ott a gimis szivatások alatt és nem rondított bele az életembe, ahogy azt Bori tette annyi éven keresztül. Őt csak azután ismertem meg, hogy én is vérfarkas lettem, és ha sok olyan cselekedete vagy jellemvonása volt is, amivel én nem értettem egyet, nem tudtam azonosulni, de mégis jól kijöttünk egymással bár az tagadhatatlan, hogy legalább olyan furcsa párost alkottunk, mint amilyen szokatlan és össze nem illő páros volt Bori és én főleg a korábbi ismerőseink előtt, akik pontosan tudták, hogy milyen volt előtte a viszonyunk. De a szükség néha radikális döntésekre kényszeríti az embert és sokszor ki tudja talán még jól is elsülhet a dolog hisz mind Kendra-val, mind Bori-val remekül kijöttem és kijövök mind a mai napig.
- Maradjunk annyiban, hogy nem voltál egyszerű eset és jól értettél ahhoz, hogy fejfájást okozz nekem. - válaszolok egy finom mosollyal kísérve. - De amikor épp a szerethető éned volt a porondon az mindig megérte a korábbi fejfájásokat. - teszem még hozzá az előttem kuporgó lányt figyelve. nagyon sokat ihatott, de legalább vége kezd úgy kinézni, hogy talán nemsokára "szállítható" állapotban lesz és hazavihetem, hogy kipihenje magát. A reggele nem lesz túl kellemes, de a lényeg az, hogy nem lett semmi baja és egyben van. - Tudom. Hálás is vagyok érte. De én mindig csak azt látok magamban, amikor tükörbe nézek. - a hangom ugyanolyan kesernyésen cseng, mint az előbb, de továbbra se veszem le a szemet a sírdogáló Kendra-ról. Úgy néz ki, hogy végre kezdi elhinni, hogy ki vagyok, de még mindig nem mer még rám nézni se mintha csak attól rettegne, hogy tényleg egy vámpír térdel vele szemben és meg is tudom őt érteni teljes értékben. Egyik könny a másik után folyik végig az arcán és hallom, hogy a szíve az előbbi eseményektől és a sírástól még mindig hevesen ver. Furcsa és szomorú, hogy így látom őt, mert Kendra olyasvalaki volt, akiről azt gondoltam, hogy még nálam is sokkal erősebb és nemcsak fizikai értelemben. Azt gondoltam, hogy ha valaki, akkor Ő megtörhetetlen és most mégis itt kuporog előttem, zokogástól rázva, full merev részegen. Nehéz így látnom őt.
- Igen. - bólintok. - Elég ritka madárnak számítunk és nem is létezünk túl régóta. - teszem hozzá. illetve igen, de mindeddig csak egy létezett és ennek talán így is kellett volna maradnia mindörökre. Kendra szavai hallatán érzem, hogy valami melegség önti el a szívemet, de a bűntudatom is hirtelen erősebb lesz. - Ugyan. Ha minden igaz Bori volt ott, hogy segítsen. Inkább te bocsáss meg nekem, hogy ennyire elhanyagoltalak. Ígérem, többet nem teszem. - mondom a lánynak egy finom mosollyal megtoldva a mondatot. Ismerhet már annyira, hogy tudja, ha én ezt mondom, akkor így is gondolom és így is fogok tenni. Bori is rengeteget segített az átváltozásom után, de Kendra is legalább annyit és neki olyan dolgokat is elmondtam amiket Bori-nak sose. Akármit is tettek vagy mondtak sose tudta elfogadni azt ami vagyok, mert én velük ellentétben ezt egyáltalán nem élveztem. Ők szerették azt, amik és Kendra még vágyott is rá, hogy azzá válhasson, de én nem. Még ha tudtam volna a farkasméregről az ereimben, akkor se akartam volna. Főleg nem azon az áron, amibe került és főleg nem úgy, ahogy élnem kellett miatta. - Ezen nincs mit segíteni. - felek egy bánatos mosollyal a lánynak. - Tanulom kell, hogy képes legyek uralni, nincs más lehetőség. - amikor átváltoztam Klaus megmondta, hogy innen már nincs visszaút. A halálom napjáig el kell viselnem azt, ami vagyok és együtt élni vele akárcsak a vérfarkaslét esetében. Ez a keserű igazság.
- Nem vagy az. Nekem nem. - felelek meggyőződéssel a hangomban. - csak egy kicsit megkarmoltál Kendra ennyi az egész. És tudom, hogy eszed ágában sem lett volna bántani engem. - tettem hozzá, és ha engedte finoman megcirókáltam az arcát, bár sose volt szokásom ilyesmit tenni. - Igen ez tagadhatatlan tény. - válaszoltam egy vigyor kíséretében. Nem kedveltem a vámpírokat bár a többi természetfeletti lényt se úgy nagy általában véve. Mégis voltak kivételek, mint például Elena Gilbert. Vámpír volt, de még így is tagadhatatlanul emberibb, mint sok más társunk. Őt kedveltem. Jólesett Kendra ölelése. Fura, mert senkit sem szoktam ölelgetni, de ahogy most őt magamhoz szorítottam valami furcsa melegség áradt szét bennem és jóérzéssel töltött el, hogy van valaki, akihez ragaszkodhatom, és aki ezt viszonozza. Úgy éreztem, hogy talán még van remény a számomra. - Én is, hogy te itt vagy velem. - felek a lánynak nyugodt, kedves hangon és örülök, hogy végre szemlátomást teljesen megnyugodott. - Ugyan. Bármikor. Tudod, hogy számíthatsz rám. - súgtam neki, ahogy közelebb bújt hozzám. - Élnél, csak lett volna valami, ami nagyon-nagyon nem jó emlék lett volna, ha egyáltalán emlékeznél. - mondtam. - Örülök, hogy jól vagy! - tettem még hozzá. Akármennyire is jólesett Kendra meleg testének a közelsége, nem akartam, hogy megfázzon vagy valami hasonló hisz érezhetően lehűlt a levegő. - Ha úgy érzed, hogy kicsit jobban vagy szívesen hazakísérlek.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Szept. 18, 2014 6:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


kendra & theo
Why are you here?


Azt szokták mondani, hogy sokan nem azért sírnak, mert gyengék, hanem azért mert túl sokáig voltak erősek. Azt is mondani szokták, hogy a bajokkal szembe kell nézni és nem pedig el kell menekülni előlük. Sokszor szembenéztem velük,  eltűrtem a dolgokat és magamba fojtottam, de minden egyes ilyen alkalomkor csak egyre mélyebb lett a seb és lassan úgy éreztem, hogy felemészt. Rémálmaim voltak. Hiába voltam rövid ideig boldog, hiába éreztem úgy, hogy minden rendben lesz, hirtelen minden ahhoz kapcsolódó élményen rémálomként jelentkezett. Sok mindent kipróbáltam már, próbáltam futással levezetni a feszültséget, de ha sikerült is elaludnom, akkor is verejtékben úszva ébredtem fel az éjszaka közepén.  Sokszor nehezen bírtam utána már álomba szenderülni. Se zene, se pirulák nem használtak, de nem is nagyon akartam semmit se beszedni. Szerettem volna magam megoldani a gondjaimat, de egyre nehezebben ment. Talán most a karma visszaütött, s azért csaptak össze a hullámok a fejem fölött ennyire.
Lassan telt el mindennap és éjszaka. Egyre nehezebb lett minden. Néha már tényleg olyan voltam, mint egy zombi és egyedül talán a futás volt az, ami ki tudott kapcsolni rövid ideig. Újra elkezdtem edzeni, mert meg akartam védeni magamat, ha már a rémálmaimmal szemben nem tudtam megvédeni magamat, akkor legalább ha újra összetalálkoznék egy vérszívóval, aki rosszabb, mint egy szúnyog, akkor megtudjam védeni magamat. Soha nem szerettem azt, ha gyenge vagyok és bárki legyőzhet, de azzal mindig is tisztában voltam, hogy vannak nálam erősebb lények, de reménykedtem abban, hogy soha nem fogok ilyen helyzetbe kerülni.  Nem voltam soha egy tündéri kislány, de egy dologra nagyon megtanítottak a szüleim, hogy soha ne keveredjek vámpír társaságába, mert annak nem lesz jó vége és nem is lett, mert meghaltam. Egyedül Mia-t tűrte meg a családom, valószínűleg amiatt, mert ő boszorkány is volt, illetve ő soha nem viselkedett olyan örült módon, mint a legtöbb vámpír. Fontos volt számomra, s örültem annak, hogy ő is mindig mellettem állt, ha nem is mindig volt a közelemben, akkor is biztos voltam abban, hogy a távolból figyel engem.  De legjobban egy személy hiányzott az életemből, még pedig Theo. Ő olyan dolgokat képes volt elérni nálam, amire mások nem voltak. Sokszor mentem a saját fejem után, mit sem törődve másokkal, de ha másnak nem is, akkor neki sikerült lebeszélnie a sok hülyeségről. Én könnyen elfogadtam azt, ami vagyok, mert én mindig is ez akartam lenni, de ő nem. Neki talán ebben nyújtottam támaszt, de mindig is úgy gondoltam, hogy nem az tesz minket szörnyé, amikké válunk, hanem az ahogyan utána viselkedünk. A tetteink határoznak meg minket és nem pedig mások véleménye. Én pedig jócskán tettem azért, hogy szörnynek, vagy magának az ördögnek is lehessen titulálni engem, de ezt annyira nem bántam. Legalább féltek tőlem azok, akik nem igazán ismertek.
Tudom. – mondtam egy vállrándítás kíséretében. – De inkább úgy helyes, hogy szinte mindig úgy viselkedtem és néha voltam rendes, szerethető személy. –tettem hozzá alig hallhatóan. Érzem ahogyan egyre inkább tisztul a fejem, de biztos vagyok abban, hogy még mindig nem lennék képes rendesen járni.  Tudom, hogy sokat ittam, de nem gondoltam volna, hogy végül akár ilyen dolog is történhet. – Soha nem tekintettem rád úgy, mintha szörny lennél. – vallottam be neki, de még mindig nem néztem rá. Ismertem a hangját,  túl jól is, de még mindig nagyon féltem attól, hogyha esetleg odapillantok, akkor nem őt fogom látni, hanem talán senkit se. Lehet a képzeletem játszik velem.  A szavai egyre inkább megnyugtatnak engem, majd pedig letörlöm a könnyeimet, de hamar  újak jelentek meg a régiek helyén. Haloványan láttam a mosolyát, de legbelül még mindig rettegtem. Sokszor erősnek mutattam magamat, olyannak, akit semmi se törheti meg, de talán ennek vége. Én is pontosan annyira sebezhető vagyok, mint bárki más. Talán még se vagyok annyira erős, mint azt hittem.  Küzdök a könnyeim ellen, de egyre nehezebben megy. Talán az elmúlt hetek összes dolga most egyszerre jött ki rajtam. Biztos voltam abban, hogy nem lehetek valami szép látvány és soha nem szerettem volna azt, ha így lát engem, de most mégis olyan voltam, mint egy aprócska lány, akinek a világa romokban hever.  Egy darabig csöndben voltunk, végül pedig én törtem meg a csendet, amikor egyre inkább rájöttem arra, hogy tényleg ő ül mellettem a földön. – Hibrid? – néztem rá csodálkozva és éreztem, amint görcsbe rándul a gyomrom. – Sajnálom, hogy nem voltam melletted, hogy segítsek neked. – suttogtam  szinte a szavakat és nem néztem rá. Hallottam már arról, hogy milyen lehet, de soha nem szerettem volna az lenni és biztos vagyok abban, hogy ő se szeretne az lenni. – Majd kitalálunk valamit, hogy jobbá tegyük neked ezt a dolgot. – motyogtam, mert még én is nehezen tudtam elhinni ezt az egészet, de biztosan van valami megoldás. Kell lennie, ha engem vissza lehetett hozni, akkor neki is biztosan lehet valahogyan segíteni. Egy apró nevetés hagyta el az ajkaimat a szavai hallatára, majd egy aprócska mosollyal pillantottam fel rá. – Ebcsont mindig beforr, de akkor se akartalak soha  bántani és mégis megtettem.  Tényleg egy szörnyeteg lehetek…  – mondtam neki egyre szomorúbban, majd a szemeimet is lesütöttem.  – Ebben mindig egyezett a véleményünk. – mondtam neki egy kisebb vállrándítás kíséretében, mert ebben nagyon is hasonlítottunk. Soha  nem szerettük a vámpírokat, de én mégis esélyt adtam az egyiknek, de ennél nagyobbat nem is hibázhattam volna.  Éreztem, amint az arcát a hajamba fúrta, illetve az egyre erősebb ölelését, illetve azt ahogyan egyre közelebb húz magához. Végre úgy éreztem, hogy biztonságban vagyok és sok idő után kicsit olyan volt az egész, mintha hazatértem volna.  – Örülök, hogy újra itt vagy. – mondtam neki egy kicsit boldogabb hangnemben, majd pedig hirtelen rájöttem, hogy mi is történt volna velem, ha ő nincs itt. – Köszönöm, hogy újra megmentettél. – mondtam neki suttogva,  majd pedig még jobban hozzábújtam. – Nélküled talán már lehet nem is élnék, hiszen ki tudja milyenek a mai emberek...- mondtam neki elcsukló hangon, majd  az arcomat a „mellkasába fúrtam.”

† I don't Care † 40 † - szó
©



Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Keresem :
Bojana Dawson Němec (megtalálva)
Kedvenc dal :
Free to change your Mind from Regency Buck
Tartózkodási hely :
Mystic Falls/Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
Tanuló
Humor :
Szarkasztikus



A poszt írója Theodore Ray
Elküldésének ideje Csüt. Szept. 18, 2014 1:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Kahlil Gibran azt mondta, hogy a "Szenvedéstől megerősödik a lélek. A legerősebb jellemeket sebek borítják." És én egyet is értettem velem mostanáig. Sokat kellett tűrnöm az életem során, de ezt mindig magamba zártam és hagytam, hogy a sebek tovább mélyüljenek és a szenvedés, megaláztatás éles tőrként mindig újabb és újabb sebeket ejtsen a lelkemen, az önérzetemen. Gyűlöltem, ha mások sajnálnak ezért nem beszéltem szinte soha senkinek a bajomról, bánatomról függetlenül attól, hogy nem is nagyon volt kinek. Inkább magam tódoztam-foldoztam ezeket össze úgy, ahogy tudtam vagy az időre bíztam, hogy gyógyítsa be a hegeket. Ez a módszer többé-kevésbé működött és idővel képes voltam egy olyan páncélt húzni a szívem köré, amiről azt gondoltam, hogy áttörhetetlen, hogy engem is megtörhetetlenné teszi. A hibriddé válás és az utána következő tetteim ugyan próbára tették a védelmemet, de az kitartott és a gyakorlatiasság mindig rideg eszközével és a dolgok jobbra fordulásába vetett tömény meggyőződésemmel csak még jobban megerősítettem azt. De ezek az álmok mások. Csupa bizonytalanság lengi őket körül. Nem értem, hogy mit akarnak jelenteni, nem értem, hogy miért vannak és nem értem, hogy miért pont én. Nem értem, hogy miért pont nekem kell végigélni ezeket a borzalmakat, úgy mintha én követtem volna el vagy én adtam másoknak parancsba, hogy megtegyék őket. Eddig kitartottam és erősnek tartottam magamat, de érzem, hogy az álmok alatt lassan összeroppanok lelkileg és idegileg is.
Annyira meggyengültem, hogy még a piához is képe voltam hozzányúlni csak azért, hogy egy kis megkönnyebbülést leljek, hogy legalább egy időre megszabadulhassak az álmoktól, amik miatt már nem merem lehunyni a szememet, mert rettegek, hogy ismét szembe kell néznem velük és azzal, ami talán az én véremben is csörgedezik, ami talán az egész családfámban görcsösen kapaszkodik immár 800 éve. A mongol igazság könyörtelen valóságával, ami csak az erőset ismerte el életképesnek és ami semmi mást nem tartott méltónak az életre önnön magán kívül. Hosszú idő óta először érzem úgy, hogy szükségem van valakire, aki meghallgat, aki segít, akire számíthatok, de félek bárkinek is beszélni erről. Félek, hogy őröltnek tartana ha végighallgatná és talán még jobban félek attól, hogy tényleg megőrülök lassan. Mert feldolgoztam azt, hogy apám gyűlölt és még egy férget is többre tartott, mint engem a saját vérét, hogy nap-nap után megaláztak az iskolába, később azt, hogy vérfarkas lettem és immár majdnem minden teliholdkor a vérét ontom valakinek és nem tehetek ellene semmit, majd azt, hogy hibriddé váltam hátha ezzel megoldom a vérfarkas gondot, de csak még rosszabb lett a helyzet és már nem csak teliholdkor vagyok veszélyes és nem tudok uralkodni rajta hiába próbálkozom minden erőmmel, de ez már sok...
Elkeseredetten próbáltam megnyugtatni Kendra-t, aki üvöltött és küzdött mintha nem is az-az ember lennék, akivel nem is olyan régen még együtt járta a várost és az erdőt, akinek bármit elmondhatott, és aki mindenben megpróbált segíteni neki, amiben csak tudott. Harcol mintha csak valami utolsó jött-ment vámpír lennék, aki rárontott, hogy az utolsó vércsepptől is megszabadítsa az ereiben. Fájt, nagyon fájt, mert úgy éreztem mintha millió fényévnyi távolságra lennék attól, akivel kapcsolatba az volt az érzésem, hogy talán közelebb állok hozzá, mint bárki máshoz eddig ezen a világon és nem akartam őt elveszíteni. Végre úgy tűnik, hogy a régi becenév talán megtöri a jeget és az a két szó, amivel régen csak viccből illettem talán most a megoldás a problémához. De nem és egy ideig még folytatódik az elkeseredett küzdelem, mire végül úgy tűnik, hogy a részeg lány maradék tudatában egy apró szikra kezdi emlékeztetni arra, hogy ki vagyok és, hogy csak segíteni szeretnék neki, ahogy máskor is. A harc végül abbamarad, de ekkor elkezd sírni. Érzem a könnyei sós illatát és ebben a percben semmit se szeretnék jobban, mint megölelni és megnyugtatni, de félek, hogy túl gyorsan közeledem hozzá, akkor ugyanoda jutunk vissza ahonnan elindultunk.
- Néha úgy is viselkedtél. - felelek neki egy félmosollyal. - De akármit mondasz is tudom, hogy milyen voltam, milyen vagyok. - teszem hozzá egy másik sokkal kesernyésebb mosollyal. Vajon ki számít igazi szörnyetegnek? A tetteink vagy a szándékaink tesznek igazán azzá minket? Az igazság az, hogy szerintem egy kicsit mindkettő és én ezért vagyok igazi szörnyeteg függetlenül attól, hogy Kendra mit gondol rólam akármennyire is jól esnek a szavai, amiket régen is elmondott többször, de akkor se tudott igazán jobb kedvre deríteni velük.
Nem szóltam egy szót se, egy ujjpercemet se mozdítottam csak csendben figyeltem a síró Kendra-t. Elképzelésem sincs arról, hogy mi juthatta el idáig és csak bűntudatot érzek, ahogy rátekintek a könnyektől áztatott, szomorú, de még így is szép arcra. Bánt, hogy így eltűntem hirtelen az életéből és magára hagytam gyakorlatilag semmi életjelet nem adva magamról az elmúlt hónapokban, de amikor Bori-val hibriddé váltunk és ez az egész új helyzet beállt az életembe egyszerűen nem foglalkoztam semmi mással és önző módon csak magammal törődtem, hogy kilábalhassak belőle, ha már visszacsinálni nem tudom és eközben még azokról is elfeledkeztem, akikre számíthattam és akik talán tényleg számítottak rám. - Tényleg én vagyok. - felelem lassú nyugodt hangon finoman rámosolyogva a lányra bár a könnyektől valószínűleg úgyse látja ezt. Érzem, hogy felismer, hogy tudja, hogy tényleg én vagyok, de mégis kételkedik, mert nem tudja, hogy időközben hibriddé váltam és csak azt érzi, hogy a égi farkasszag, most az annyira gyűlölt vámpírokéval keveredik. Egy ideig még hagyom, majd amikor végre úgy érzem, hogy most már talán nem kell attól tartanom, hogy ismét küzdeni kezd szép lassan közelebb araszolok hozzá. Szeretném azt mondani neki, hogy sírjon nyugodtan, ne tartsa vissza, de az ajkaim görcsösen összezárulnak és egy hangot sem vagyok képes kipréselni magamból, amíg Ő nem kérdez a sírástól elcsukló hangon. - Hibrid lettem. Fél farkas, fél vámpír. Nem akartam vérfarkas lenni és azt hittem, hogy így meg tudom oldani. De minden csak rosszabb lett...-válaszolok lassan, bánatosan, őszintén. Ezerszer is megbántam már, hogy belementem ebbe az egész átváltozósdiba, de annyira talán még sose, mint most amikor Kendra-ból ezt a reakciót váltotta ki a közelségem. A szavai hatására hirtelen megint érezni kezdem a tompa fájdalmat a nyakamon, amivel egészen eddig nem is foglalkoztam. Finoman elmosolyodom, mikor ránézek. - Ugyan. Ebcsont beforr. Tudom, én se rajongok értük. - válaszolok valamivel kedélyesebben, most, hogy végre megtört a jég. Erősen magamhoz ölelem, amikor hozzám bújik és az arcomat a hajába fúrom, belélegzem a régi, kedves illatát. - Te is nekem. El se hinnéd, hogy mennyire. - felelem és ha lehet talán még jobban magamhoz szorítom mintha csak így szavak nélkül ígérném, hogy többet nem hagyom magára...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Szept. 16, 2014 8:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


kendra & theo
Why are you here?

Mindig is az a fajta személy voltam, aki küzdött az életéért. Soha nem adtam volna senki kezébe az életemet, de egy balul sült lépésnek köszönhetően ez megtörtént és végül a halálommal zárult. Nem akarok többé ebbe a hibába esni. Felejteni jöttem és ez ment is az alkohol segítségével. Valószínűleg holnap rettenetesen fogom érezni magamat, de ez se érdekelt. Szerettem volna rövid időre megszabadulni a démonaimtól és per pillanat nem volt más ötletem erre a dologra. Holnap ráérek majd azon töprengeni, hogy a múltbéli hibáim gondolataitól miként tudok megszabadulni. Nem is próbáltam ellenállni a kísértésnek egészen addig, amíg a férfi nem kezdte átlépni a határt. Talán még ott se küzdöttem eléggé, de amikor éreztem a vámpír szagot, akkor minden megváltozott. Hiába voltam bódult állapotban, hiába voltam szinte teljesen ko, az irántuk érzett gyűlöletemet még az alkohol se tudta tompítani, feledtetni. Legszívesebben megöltem volna az összeset, hiszen már tényleg kezdett nagyon elegem lenni belőlük. Gyűlöltem őket, mert a legtöbbjük azt hitte, hogy mindent megtehet és még nálam is durvábban játszottak az emberekkel, pedig azért én se voltam egy ártatlan angyalka. Én is szerettem másokkal játszani, manipulálni, pedig pontosan tudtam, hogy ez mennyire nem jó.
Nem érdekelt semmi és senki se. Nem akartam újra egy vámpír közelében lenni. A dühöm túl erős volt ahhoz, hogy az ittas állapotom mellett képes legyek megérteni azt, amit mond. Egyszerűen nem érdekelt egyik szava se ami elhagyta az ajkát. Undorodtam tőle, pedig éreztem a farkas szagot is. Még pár pillanatra erejére azt hittem, hogy itt járt korábban egy régi ismerősöm és talán az ő illatát érzem még mindig, de sokkal inkább csak nem akartam törődni azzal amit érzek, mert egy illat mindent képes volt elnyomni és megváltoztatni az érzékeimet. Sikítottam, küzdöttem és az se érdekelt, hogy esetleg valaki ránk találhat. Talán az lenne a legjobb, mert akkor megszabadulnék ettől az egész szörnyűségtől. Nem szerettem volna újra összetalálkozni vámpírral, bármilyen meglepő is. Féltem egy újabb ilyen találkozástól. Próbáltam messzire elkerülni őket, mert nem szeretnék újra vacsora lenni valaki számára vagy esetleg olyan személy lenni, akit csak úgy egyszerűen eldobnak.
Nem értem, hogy miért nem bánt az illető, miért nem akarja megízlelni a véremet. Érzem azt hogy ő nyugodt és segíteni szeretne, de még ekkor se kapcsolok. Túlzottan elvakít minden, illetve túl sokat ittam. Félek attól, hogy ez csak egy csapda. Talán így akar lenyugtatni, majd pedig az után esne nekem. Nem adhatom meg neki azt amire vágyik, minél messzebb akarok kerülni tőle. Aztán két szó egy pillanatra észhez térít. Egy ember nevezett Tomb Raider-nek, de még ekkor se akarom elhinni, hogy ő lenne az, pedig válaszol a kérdésemre. A könnyeim egymás után futnak végig az arcomon, majd potyognak lefelé, mintha versenyeznének egymással, hogy melyik éri el hamarabb a földet. Nem látok tisztán, mert hála annak, hogy sírok még inkább homályos a látásom, illetve eléggé kába is vagyok, de legelőször is meg kellene nyugodnom és megtudnom hogy tényleg más van-e itt vagy ő. Nehezen, de sikerül kiszabadulnom. Hallgatom a szavait, de nem mondok semmit se. Végül pedig megtöröm a csöndet. - Ha ő szörny lett volna, akkor én maga voltam az ördög lánya. Soha nem volt szörny. Nála jobb farkassal még soha nem találkoztam! - mondtam sietve. Nem gondoltam azt, hogy tényleg Theo beszél hozzám és emiatt inkább nem is úgy tekintettem a másik félre. Theo soha nem volt szörny. Tudom, hogy nehezen birkózott meg ezzel az egész dologgal, de mindig is jobb volt nálam. Talán nélküle örökre elvesztem volna a süllyesztőben és minden jóság kiveszett volna belőlem.
Figyeltem őt, s egyre tisztábban láttam Theo alakját, ismerős arcvonásait. Egyre inkább befészkelte magát az ismerős illata, de mind ezek ellenére egyre jobban összehúztam magamat. Nem mozdultam meg, csak vártam, hogy mit fog tenni. - Theo? Tényleg te vagy az? - szólaltam meg úgy mint amikor a kisgyerek rájön, hogy az elveszettnek hitt barátja/plüsse meg van. Talán én is ilyen voltam ebben a pillanatban, mert alig akartam elhinni, hogy tényleg őt látom.  Figyeltem őt, végül pedig a tekintetem a szemein állapodott meg, de hamarosan újra a földet kezdtem elbámulni. Túlzottan is ismertem őt, de nem értettem, hogy mi lett vele és miért érzem azt, hogy részben vámpír is. Ajkamba haraptam és próbáltam visszatartani a többi könnycseppet, de újra és újra utat törtek maguknak. Engedtem neki hogy kisimítsa a hajamat az arcomból, majd amikor az államnál óvatosan megfogta a fejemet és felemelte, akkor láttam a szemeit. Egyre inkább kezdtem biztos lenni abban, hogy ez tényleg ő az.  -Mi történt veled? - kérdeztem elcsukló hangon és egyre inkább tisztább kezdett lenni a fejem, a látásom és az érzékeim.  Nem tisztul annyira gyorsan, mint a vámpíroké, de gyorsabban, mint az embereké. Bólintottam ara, amint mondott, hiszen tudtam hogy soha nem lenne képes bántani, de én mégis bántottam őt, pedig soha nem akartam. Végül a tekintetem a nyakára siklott, az általam okozott sebekre. - Sajnálom, én nem akartalak bántani, de tudod nem éppen a legjobb a viszonyom a vámpírokkal. - mondtam neki őszintén, majd mit sem törődve semmivel az ölelésébe fúrtam magamat. - Hiányoztál. - mondtam neki szipogva és reménykedtem abban, hogy nem fog ellökni magától, hiszen most talán nagyobb szükségem volt rá, mint valaha.


† I don't Care †  40 † 855 szó
©



Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Keresem :
Bojana Dawson Němec (megtalálva)
Kedvenc dal :
Free to change your Mind from Regency Buck
Tartózkodási hely :
Mystic Falls/Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
Tanuló
Humor :
Szarkasztikus



A poszt írója Theodore Ray
Elküldésének ideje Kedd Szept. 16, 2014 1:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Mindig is gyűlöltem azokat az embereket, akik isznak és magát az alkoholt is úgy alapjáraton hála apámnak. Ő is mindig ivott és annak mindig verés volt a vége és sokszor még nagyobb, mint amit alapjáraton kaptam, bár az is igaz, hogy gyakorlatilag szinte minden egyes nap részeg volt. Ezért is fura, hogy most itt vagyok és azért jöttem, hogy én is igyak. Régebben és néha még most is amikor ránéztem egy pohár italra akkor egyből apám jutott az eszembe és a résszeg üvöltözés, az ütések, a szitkok amiket a fejemhez vágott és ezért még a pia látványától is undorodtam. Az, hogy most mégis iszok, csakis amiatt van, mert talán így elmenekülhetek a rémálmok elől, amik kínoznak. Nem tudom, hogy miért látom őket, vagy miért pont ezekről álmodok. Tény, hogy mostanában sokat foglalkoztam a tatárokkal mióta anyám nevét megtudtam és felvetődött bennem, hogy talán az én őseim is tatárok lehettek. Lehet, hogy azért álmodok ilyeneket, mert vámpír vér van bennem és ők minden érzelmet erősebben élnek meg. Én nagyon vágyom rá, hogy valamire büszke lehessek a családommal kapcsolatba vagy, hogy egyáltalán a saját gyökereimet köthessem valahová. De ezek az álmok annyira mások voltak, nem álomszerűek. Miközben láttam őket olyan érzésem volt, hogy én ezt egyszer már átéltem. Nem tudom, kihez fordulhatnék...
Mindenesetre az alkohol tényleg oldotta bennem a feszültséget és kezdtem elengedni magamat. Még nem voltam berúgva, de éreztem, hogy a pia egyre inkább a fejembe száll, és a hatalmába kerít. Fura, bódító mégis kellemes érzés volt, amit ritkán tapasztaltam meg eddig. Mintha sok dolog hirtelen nem is lett volna fontos és úgy egyáltalán semmi megoldhatatlant nem láttam magam előtt. Az álmok se számítottak, csak apró kellemetlenségeknek tűntek. A két lány is tök jófej volt, akivel nekiálltam dartsozni és nem is néztek ki rosszul, sőt kifejezetten csinosak voltak. Ők is az egyetemre jártak, mint kiderült csak másik szakra. Nevetgéltünk, poénkodtunk, jól elvoltunk és én is kezdtem egyre inkább magabiztosnak érezni magamat és flörtöltem velük, amit eddig még sose tettem. Azt gondoltam magamban, hogy ezt kéne látnia most Bori-nak aki mindig azzal cinkelt, hogy nem merek beszélni a lányokkal, senkivel se merek kikezdeni még vele se pedig tudom, hogy benne lenne és lehet, hogy nem is a lányokat szeretem. Hát tessék drága Bojana most egyszerre kettővel is kezdtem és egyik szebb mint a másik. Ki tudja talán még jó vége is lehet ennek a meglehetősen pocsékul induló estének.
Az erre irányuló reményeim viszont menten szerte foszlanak, amint meglátom a részeg Kendra-t és a nem túl tetszetős férfit, majd követem őket a teraszra. Biztos vagyok benne, hogy ha Kendra józan lenne és tudatában lenne a dolgoknak, a férfinak már minim három bordatörése és egy szilánkosra tört karja lenne, ha a feje még egyáltalán a helyén ülne. Most viszont látom, hogy a lány teljesen off-on van tudatilag és minden gondolkodás nélkül ugrok, hogy segítsek neki. Kendra személyisége legalább olyan elbűvölő tudott lenni, mint Bori-é, de ennek ellenére nagyon kedveltem a farkaslányt és az utóbbi időben hiányzott, hogy nem tudok vele találkozni, beszélgetni, mint előtte. Sajnos azonban a viszontlátás az Ő részéről nem olyan örömteli, mint azt reméltem volna. Fel se ismer és csak a vámpírszagot érzi rajtam, úgy küzd velem, mintha legalábbis torokra mennék, és ez lenne az utolsó esélye. Üt, rúgkapál és karmol, a nyakamon nemsokára már ott húzódik néhány vörös csík a körmei nyomán én pedig mind kétségbeesettebben próbálom csitítgatni, nyugtatni a lányt aki egyre hangosabban kiáltozik. Félek, hogy előbb-utóbb valaki kijön, és elég csúnyán ráfázunk mindketten a jelenetre hisz vérfarkasokról és vámpírokról hadobál én pedig nem pont úgy nézek ki, mint aki most sietett a segítségére a karmolás nyomokkal a nyakamon.
- Kendra én vagyok az! Nem akarlak bántani! Csak segíteni szeretnék! - vele ellentétben nem kiabálok, hanem próbálom magamhoz húzni és a fülébe súgni hátha megnyugszik. Úgy tűnik, hogy a Tomb Raider a varázsszó, mert egyből feladja a küzdelmet. Talán valahol a piától mámoros agyában még emlékszik arra, hogy talán én voltam az egyetlen ember az életében, aki valaha is így szólította. - Igen én vagyok. - felelek egy megkönnyebbült mosollyal, de mint kiderül az örömöm korai volt. Amilyen hirtelen az előbb abbahagyta, most olyan váratlanul kezdi újra a tombolást és ököllel veri a mellkasomat - Még mindig én vagyok! Hibrid lett belőlem! De ugyanaz vagyok akit ismertél! Had segítsek! - győzködöm kétségbeesetten, amíg végül kiszabadul a karjaim közül. Nem ugrok utána, csak mélabúsan bámulom, ahogy hátrál tőlem, mintha a leghalálosabb ellensége lennék és a legfőbb célom az lenne, hogy ártsak neki. - Már akkor szörnyeteg lettem, amikor vérfarkassá váltam. - mondom keserű hangnemben, miközben az összekuporodott Kendra-ra szegezem a tekintetemet. Nem tudom mi szomorított l jobban az adott pillanatban: az, hogy így kellet látnom őt vagy az, hogy így reagált a közelségemre. Egy darabig csak szótlanul bámultam. Amikor végre felnézett és úgy tűnt, hogy megnyugodott szép, lassan mentem oda hozzá és mellétérdeltem. - Én vagyok az Theo. Akivel együtt lógtál a városban, az erdőben. – kérleltem, és ha engedte kisimítottam a haját az arcából és próbáltam gyengéden felemelni a fejét, hogy a szeme az enyémbe nézzen, hogy láthassa, hogy tényleg én vagyok az. - Te is tudod, hogy sose ártanék Neked! Hadd segítsek! - súgtam neki nyugtató hangnemben. Ha mást nem ezt fel kell ismernie...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 15, 2014 1:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


kendra & theo
Why are you here?

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyet fogok tenni, de valahogy úgy éreztem, hogy most semmi se számít. Felejteni szeretnék, s bármire képes lettem volna azért, hogy ez megtörténjen. Nem értettem, hogy lett belőlem  ilyen, hiszen mindig is talpraesett, vad és kicsit talán kegyetlen leányzó  voltam, de most?!  Most még a nyomába se értem annak a lánynak. Egyszerűen megtört, kifacsart és reménytelen voltam.  Nem tudtam, hogy mit kellene tennem, hiszen szinte senkit se ismertem ebben a városban, s Mia nyakán se lóghatok állandóan. Az elmúlt napokban amióta visszatértem a holtak közül az élők körébe nem találtam a helyemet. Úgy éreztem, hogy már nem tartozom ide és már nem számít az se, hogy mi történik velem. Az a maroknyi ember egy idő után úgyis elfelejtene, mert nem hiszem, hogy túl sok embernek hiányoznék. A szüleim talán meg se tudnák, hogy mi történt velem. Biztosan sikerülne valahogyan eltitkolnom a dolgot, s így úgymond békességben élhetnének, ha már annyi baj volt velem.  Egy dolog volt, ami ebben a pillanatban bántott, illetve ami miatt kicsit rosszul éreztem magamat.  Az pedig a Mia-nak tett ígéretem volt. Akár azt is mondhatnánk, hogy az angyal és az ördög ült a két vállaimon, s talán az ördögi énem győzött.
A vámpírok is képesek kikapcsolni az érzéseiket, akkor én miért ne tehetném? Ők nekik egyszerűbben megy, nekem meg itt van hozzá az alkohol. Éreztem azt ahogyan az emberekből, illetve a kevésbé emberi lényekből árad az alkohol. Figyeltem a mellettem ülő férfit, s még mondhatni vicces is volt.  Jó társaság volt egy bizonyos pontig, hiszen bármennyit is ittam voltak olyan dolgok amiket még én magam sem akartam. Nem voltam az, aki minden jöttmentnek megadja azt amire vágyik. Szerettem elvenni azokat a dolgokat amikre én vágytam, de mások vágyai legkevésbé se érdekeltek, főleg akkor nem, amikor nem is ismertem az illetőt. Részben emiatt is kezdtem kifelé menekülni, mert már túl sok kezdett lenni a férfi. Kezdett zavarni, hogy úgy tekint rám, mintha az övé lennék és mintha azt csinálhatna velem, amit akar. De még kint se szabadultam meg tőle, de amikor megéreztem a vámpír illatot, akkor a harag, düh és még talán kicsit a bosszú vágy is a hatalmába kerített.  Gyűlöltem az őszeset, az se tudott meghatni, hogy esetleg köztük is van jó és kedves egyed. Mindegyik egy kutya és az összesnek vesznie kellene…
Első pillanatban még azt kívántam, hogy inkább estem volna annak az idióta férfinak a csapdájában, mint egy olyan személy kezeiben akiben van vámpírság. Éreztem amint kicsit megcsúszom a korláton, de hirtelen elkapott és közel húzott magához az illető. Minden erőmet összeszedve viszont sikerült kiszabadulnom a karmai közül és a földre estem. Fájt egy-két csontom, de úgyis egész hamar meggyógyulok, így nem törődtem most ezzel. Minél távolabb akartam kerülni ettől a személytől. Az illata taszított, még az se számított, hogy éreztem a farkas vért is az ereiben, illetve még ismerős is volt az illata, de ezekben a percekben  inkább attól tartottam, hogy esetleg csak a képzeletem játszik velem, hogy megnyugodjak és hagyjam azt, amit ez a személy akar tenni. Mondhatni úgy éreztem, hogy csöbörből vödörbe estem. Nem volt menekvés. Nem értem, hogy mit mond és ki a franc ez, ahogyan azt se értettem, hogy miért nem esik nekem. Talán alkohollal fűszerezett vérem már nem is csábító számukra? Ennyire finnyásak lennének? Legalább egyszerre két dolgot is inna, vért és alkoholt.
Neee. Engedj már el. – mondtam szinte üvöltve és próbáltam kiszabadítani magamat a kezei közül. Erősebb volt nálam, de akkor se akartam megint „fogságba” esni. Karmoltam, ütöttem ahol tudtam és közben próbáltam összekapni magamat. Egy kicsit kezdett tisztulni minden, de még mindig sikítottam és próbáltam megszökni a kezei elől, de amikor elhagyta az a két szó a száját, akkor egy pillanatra mindent abba hagytam. Egy ember mondta már ezt rám. Megfordultam és döbbentem pillantottam rá. – Theo? – kérdeztem hitetlenkedve, majd pedig ököllel kezdtem el csapkodni a mellkasára. -   Mi a francot műveltél a barátommal? Add vissza nekem.  Ő farkas volt. – mondtam gyorsan, majd a kezemet a szám elé kaptam, s nagy nehezen hátrálni kezdtem. A földön csúsztam végig, de nem érdekelt. Figyeltem őt, majd pedig megráztam a fejemet és elkezdtem motyogni. – Ez mind csak a képzeled szüleménye. Theo nincs itt, mert ő nem lett szörny… - az arcomat a kezembe temettem és felhúztam a lábaimat. Éreztem, hogy valaki figyel, de nem mertem újra odanézni.  Féltem attól, hogy őt fogom látni újra, pedig talán ő volt az egyetlen olyan személy, aki képes volt mindig arra, hogy lehiggadjak és pontosan mindig akkor tűnt fel, amikor szükségem volt valakire. Óvatosan emeltem fel a fejemet és még mindig ott volt. – Ki vagy te és hol van ő? – kérdeztem reszketve, mert az is lehet, hogy ez mind valami boszorkány műve és csak valaki magára öltötte az ő alakját. Nagyon reménykedtem abban, hogy nem újra Rian csapdájába sétáltam bele és hamarosan nem újabb vámpír ajkak fognak a nyakamra tapadni, s nem a meleg vérem fog végig folyni a testemen miközben tehetetlenül tűröm.

† I don't Care † 40 † nem tudom mennyi szó
©



Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Keresem :
Bojana Dawson Němec (megtalálva)
Kedvenc dal :
Free to change your Mind from Regency Buck
Tartózkodási hely :
Mystic Falls/Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
Tanuló
Humor :
Szarkasztikus



A poszt írója Theodore Ray
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 15, 2014 1:41 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Lassan léptettem végig a párducfoltos lóval a lángoló falun. Jobb kezemmel a kantárt tartottam, míg a bal kezemben még mindig a véres szablyát szorongattam. Körülöttem mindenfelé kiáltások hangzottak különböző nyelveken főleg kipcsákul, de egyéb nyelvek is vegyültek bele pl. arab, kurd, török és elvétve harsány mongol parancsszavak, amelyek kétségbeesett orosz jajveszékeléssel és kiáltásokkal keveredtek. Fekete bőr- és acélpáncélokon és a naptól sötétbarnára cserzett arcokon csillant meg a tűz lobogó lángjainak fénye és lovasok nyargalásztak sebesen ide-oda a táncoló lángok között. A hóban mindenfelé holtak hevertek, sokukból a mi félreismerhetetlen mongol nyílvesszőink álltak ki és nem egy még halálában is görcsösen markolta a fejszét vagy a régi rossz sarlóból, kaszából kialakított kopját, amivel küzdeni próbált. A katonák már sokukról elkezdték leráncigálni a csizmát és a többi ruhát, míg mások a még viszonylag ép házakat forgatták fel túlélők, élelem vagy bármi mozdítható és értékes tárgy után. Az orosz föld eddig nem fialt nekünk annyi kincset, mint amiben reménykedtünk, amikor elindultunk a nagy hadjáratra, de már innen is látszottak Rjazany erődítésének vészjósló falai. Nemsokára mi is ezek alatt állunk és eldől, hogy tényleg léteznek-e a kincsek, amikről már annyit hallottunk...
Kurta mongol parancsszavak hagyják el az ajkaimat a katonák pedig kérdés és ellenkezés nélkül teljesítik őket. Nemsokára már az egész század felkészül az indulásra és ismét szobormerev arccal ülnek a lovak hátán vállhoz szorított lándzsákkal és a hüvelyükbe visszadugott szablyákkal a hátukon az íjukkal és a félig teli puzdrákkal. Többen pányvára fűzött toprongyos sivalkodó orosz parasztokat vonszolnak a lovak után. Végighallgatok néhány rövid jelentést és nemigazán tesz boldoggá, amit hallok. A faluban szinte semmi élelem sincs az a kevés, amit találtak szinte semmire sem elég és most, hogy a szalmatetős házak lángban állnak a lovaknak sincs mit enniük.
- Elégedetlennek tűnsz. - léptet mellém a feleségem a saját lován, aki eddig a közeli dombról figyelte az eseményeket. - Szinte semmi értelme sem volt a falu megtámadásának. Alig találtunk valamit és fogoly sincs sok, ami van az is elég silánynak tűnik. – felelem, merev arckifejezéssel miközben tovább bámulom a lángokat, amik lassacskán már mindent elborítanak és szépen lassan hamuvá ég a falu összes kunyhója és egyéb építménye. - Akkor minek vonszolnád őket magaddal? Csak lelassítanak. - hallom ismét a feleségem hangját és ekkor fordulok felé. Belenézek a sötétbarna szemekbe, végigtekintek a szép arcon, látom, ahogy a hideg szellő bele-belekap a sötét hajba ő pedig kissé összébb húzza a testét fedő prémet ahogy visszanéz rám. Bólintok és egy intéssel jelt adok, hogy tereljék össze a foglyokat. Amint ez megtörténik végigléptetek előttük és megkérdezem ki mesterember közülük, mert csak azokat fogom magammal vinni a többit megöljük. Semmi válasz. Még egyszer utoljára kérdem, de most sincs felelet. Ekkor felemelem a szablyát és lesújtok a hozzám legközelebb álló emberre...
Verítékben borulva riadok fel az íróasztalról leverve az összes könyvemet és a jegyzeteimet, amik a földre hullanak. Döbbenten nézek körbe, de eltűnt az égő falu, a tatár lovasok, a halott emberek: ismét a szobában vagyok. Ekkor realizálom, hogy ismét elaludtam és, hogy megint megtörtént. Megint álmot láttam. Eleinte még érdekesek voltak, de ahogy egyre ijesztőbb és véresebb dolgokat kezdtem el látni úgy vált egyre inkább kínszenvedéssé a megélésük és annál jobban féltem elaludni. Álmok voltak, de mégis olyan valósághűek. Mintha nem is álmok, hanem emlékek lettek volna, valaki más emlékei, de mégis én élném meg őket.
Kimerülten, az előbb átéltektől még mindig kissé remegve tápászkodtam fel az íróasztaltól és lassan kisomfordáltam a szobámból a fürdőszoba felé vigyázva arra, hogy Borit ne ébresszem fel. Neki se mondtam még el, hogy mik történnek velem mostanában, de szerintem már gyanakszik. Viszont most tényleg semmi kedvem erről beszélni vele. A zuhanyzástól kicsit magamhoz térek, és kezdek megnyugodni. Visszamegyek a szobába, de a hideg kiráz a gondolattól, hogy esetleg ismét elalszom és álmodni fogok. Az órára pillantva úgy döntök, hogy nincs még olyan késő, hogy ne mehessek el valahová, valami olyan helyre ahol valószínűleg nem fogok ismerőst találni, aki esetleg felismerhet, miközben iszom. Igen azt hiszem, most kivételesen az alkohol segíthet rajtam. Ha berúgva alszom el, akkor hiába látok álmot talán nem fogok rá emlékezni, amikor felébredek. Taxit hívok és egy megfelelően távoli helyre vitetem magamat, amiről még Bojana mesélt korábban és többször próbált már rávenni, hogy menjünk el ide, de egészen eddig meg se fordult a fejemben, hogy ide betegyem a lábamat. Most viszont mégis itt vagyok.
Egy pillanatig habozok, hogy menjek vagy maradjak, de végül elhatározom magamat és belépek. A tömény cigi-és alkoholszag szinte arcul csak és bele is telik 1-2 percbe mire megszokom. Egyenletes léptekkel a pulthoz sétálok és kikérem az első jó erős italomat. Mivel nem szoktam inni már szinte ez után kezdem érezni, hogy a fejembe száll, de azért kikérem a másodikat is. Van több lehetőség is a szórakozásra, de végül a darts mellett döntök. Tök jól el is vagyok vele ég szóba is elegyedek 2 lánnyal, akiket utána elkezdek dartsozni tanítani. Telik-múlik az idő és kezdem egészen jól érezni magamat velük és lassanként meg-megfeledkezni arról, ami miatt eredetileg idejöttem. Kezdem érezni, hogy a pia lassanként a fejembe száll, de még nem vészes a helyzet. Ekkor pillantom meg egy régi ismerősömet, legalábbis Kendra-ra emlékeztet a lány és úgy tűnik, hogy Ő bizony többet ivott, mint én. Nem ez aggaszt, hanem sokkal inkább a férfi, aki követi. Sehogy se tetszik az ábrázata és nem is tudom, de rossz előérzet fog el hirtelen, ahogy rátekintek. gyors elnézést kérek hát a lányoktól és én is követem őket a teraszra.
Amint kilépek ,a teraszra Kendra-t azonnal felismerem közelebbről és az illatáról is. Már találkoztunk korábban és egészen jóban lettem vele, de egy ideje már nem futottunk össze. Látom, ahogy a férfi tapperolja és csókolgatja, ami rendben is lenne, ha a lány is akarná. De amit emberi fül esetleg nem hallana, meg azt a magamfajta viszont meghallja, és ez egyértelműsíti, hogy Kendra nem nagyon van benne a dologban. - Engedd el! - förmedek rá, ahogy mögé lépve elrántom a lánytól. - Lépj le taknyos, a lány az enyém! – felel, és már ütne is, de kivételesen végre valami előnyét is látom a hibrid létnek és én vagyok a gyorsabb. - Már nem! - vágom a fejéhez miközben hallom és érzem, hogy eltörik az orra az ütés nyomán. Az illető szerencsére ezután, igen bölcsen belátja, hogy nem igazán van még itt keresnivalója és szitkozódva, átkozódva lelécel én pedig Kendra-hoz ugrok és magamhoz ölelem, mielőtt még leesne a korlátról. - Jól vagy Kendra? Megismersz? Én vagyok az Theo! - mondom neki és finoman megrázom a lányt, de látszik, hogy fullon van hisz magától még állni sem tud. Épp ezért lep meg az erős lökés, amit hirtelen érzek, és amivel kiszakítja magát a karjaim közül, hogy aztán a földre zuhanjon.
- Kell a halálnak a véred te lány! - ugrom hozzá és igyekszem lefogni persze nem erőszakosan. ~ Ezek szerint érzi. Tudja. Még ilyen állapotban is! - vonom le magamban a nyilvánvaló következtetést, majd elhúzom, a fejemet a felém lendülő cipő felől miközben igyekszem magamhoz ölelni a lányt, hogy se magában, se bennem ne tehessen kárt. - Jól van most már elég lesz Tomb Raider! - szólok hozzá miközben igyekszem megnyugtatni valahogy. - Theo vagyok! Barátok vagyunk! Nem akarlak bántani! Próbálj kicsit észre térni Kendra! - szólongatom, nyugtatgatom tovább a lányt. Bár nem lenne túl humánus, de most legszívesebben leönteném egy vödör jeges vízzel…
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 15, 2014 12:01 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


kendra & theo
Why are you here?


Sok minden történt az elmúlt hetekben. Meghaltam, majd meg tudtam, hogy semmit nem jelentettem számára. Nem érdekelte őt, hogy életben vagyok-e vagy nem. Nem értettem, hogy lehettem ennyire ostoba, hogy hittem egy vámpírnak. Ezek után pedig nem volt más esélyem, mint megtalálnom Mia-t. Nem ment könnyen, de egyből megtette nekem. Ezért mindig is hálás leszek neki, illetve azért is, mert nem mondja el a szüleimnek, hogy mekkora slamasztikában is voltam. Eleinte tartottam a szavamat, hogy nem fogom magamat veszélybe sodorni. De minél több ideig voltam óvatos, annál inkább úgy éreztem, hogy kezdek megörülni. Az álmaimban őt láttam, a szél simogatásában az ő gyengéd érintését éreztem, majd pedig néha olyan volt, mintha figyelne és a nevemen szólítana, de természetesen soha nem volt ott. Egyszerűen csak a képzeletem szüleménye volt, pedig szerettem volna elfelejteni őt, de minél inkább próbáltam elfelejteni, annál inkább férkőzött az elmémbe. Mindig is szerettem bulizni járni, de soha nem jutottal el arra a pontra, amikor elveszítettem volna az irányítást. Mindig is szerettem irányítani másokat, de most úgy éreztem, hogy egyetlen mentsváram az alkohol lehet, viszont a városban ezt nem tehettem meg, mert amilyen szerencsém lenne összefutnék Mia-val és most nem lennék képes szembe nézni vele, illetve azt se lennék képes meghallgatni, amit mondana abban az esetben. Egyszer élünk, s számomra rövid lehet az élet, ezt már tapasztaltam. Én nem vagyok olyan szerencsés, mint a szemét, érzéketlen vérszipolyozók. A gondolatukra is kirázott a hideg, de ha még egyszer egy ilyen személy a közelembe jön, akkor meg tudja azt, hogy milyen is egy igazi farkas harapás. Nem akartam már egy ilyen lénnyel se barátkozni, egyedül talán Mia az egyetlen kivétel. Ő vele bármikor szívesen találkoznék annak ellenére is, hogy részben ő is vámpír. Nagy nehezen kibújtam az ágyamból, elindultam fürdő felé. Hosszabb ideig tartott az egész készülődés, mint gondoltam, hiszen olyan lány tekintet vissza rám a tükörből, akit nem is ismertem. Borzasztóan néztem ki, pedig megfogadtam, hogy egy pasi miatt se fogok több könnyet hullajtani, de most még is megtettem, illetve teljesen romokban hevertem. Megcsináltam a hajamat, egy kis sminket felraktam az arcomra és végül pedig belebújtam a ruhámba. Taxi már lent várt, így gyorsan lesiettem és bevágódtam a hátsó ülésre. Végül a kívánságomat  teljesítve egy távoli szórakozó helyre hozott. Közel volt az erdőhöz és távol a várostól. Nekem csakis ez volt a fontos. Pár pillanattal később be is mentem a helységbe, ahol a cigarettafüst keverékében éreztem, amint az alkohol és a különböző lények "szaga" keveredik, de most ez se érdekelt. Maradni akartam és jól érezni magamat. Hamarosan lehuppantam az egyik bárszékre és rendeltem. Nem sokat kellett várnom, hogy társaságom akadjon, de szerencsére csak egy sima ember volt. Nem nézett ki rosszul, de most inkább az számított, hogy ő fizetett mindent és nem én.
Alkohol egyre inkább a hatalmába kerített, illetve az itteni hangulat. Volt itt minden. Billiárdtól kezdve, zenegépen keresztül egészen a dartsig. Mindent kipróbáltuk, de közben egy pillanatra se maradt üres a poharam. Mindig figyelt erre, s ennek köszönhetően szép lassan kezdtem elveszteni a kontrollt. "Ügyes vagy Kendra. Még a Mia-nak tett ígéreted se tudod betartani, mert neked mindig veszélyesen és felelőtlenül kell élned!" ostoroztam saját magamat, de ez se tudott leállítani. Egy idő után lassan kibotorkáltam a szórakozóhely mögötti teraszos részre. Közben sokszor meg kellett támaszkodnom, hiszen rendesen felöntöttem a garatra. Neki dőltem a korlátnak, de pár pillanattal később éreztem valakinek a közelségét. Az ismeretlen férfi követett engem. A kezével lassan, s érzékien végig simított a testemen, amibe kicsit bele is borzongtam, majd pedig éreztem a leheletét a nyakamnál és ajkainak érzéki érintését. Biztos vagyok abban, hogy más esetben eltörtem volna mindenét, ha ilyet tesz, de ebben a pillanatban még a lábamon is alig bírtam állni. Amikor a keze egyre lejjebb siklott a testemen, akkor megpróbáltam kicsit eltávolodni tőle, de a kezei között olyan voltam, mint egy rongybaba. Megfordított, felültetett a korlátra és a lábaim közé állt. Egy pillanatra nem szakadt volna el a kezeivel, illetve ajkaival a testemtől, de egyik kezével megtartott, hogy nehogy leesek. - Neee.. - nyöszörögtem, de csak a férfi hamiskás mosolya volt a válasz.
Egyik pillanatban még a férfi "karjaiban" voltam, majd a másikban egy ismeretlen ismerős karjaiban. Éreztem a vámpír illatot, de ott volt az a bizonyos másik illat is. Ne tudtam hirtelen hova tenni, de ismerős volt. Olyan volt ez az egész, mintha már korábban is éreztem volna ezt a farkas illatot. Lassan felemeltem a fejemet, s láttam amint a korábbi férfi az orrát fogja és csupa vér, illetve menekül. Hallottam azt is, hogy valaki beszél hozzám, de nem értettem. Megpróbáltam ellökni magamtól az új jövevényt, aminek következtében a földre estem. Összehúztam magamat és próbáltam kitalálni azt, hogy ki a franc ez és mit is mond nekem, illetve miért van itt.
Takarodj! Az én véremből aztán nem kapsz, rohadt vérszívó! - mondtam mit sem törődve azzal, hogy mit mond, hiszen nem értettem, csak éreztem a vámpír illatot. A cipőmmel felé csaptam, de közben minden erőmmel azon voltam, hogy tisztuljanak az érzékeim és végre felfogjam, hogy mi is zajlik körülöttem.

† I don't Care † Remélem kezdőnek megfelel. 40 † 831 szó
©



Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
unstoppable
Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
Humor :
raw ❞



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 25, 2014 1:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

cedric & tatia
Just tonight I will see It's all because of me
[You must be registered and logged in to see this image.]
Valami megmagyarázhatatlant kezdtem érezni. Olyasmit, amit eddig Cedric sohasem tudott kiváltani belőlem. Talán abban rejlett ennek az egész helyzetnek a varázsa, hogy Cedric iszonyatosan laza lett, mintha nem akarná ráerőltetni magát másokra, ettől függetlenül ugyanúgy ott lapul benne az az eredendő manipulativitás, amivel valószínűleg együtt született. A legfurcsább mégis az volt, hogy egyáltalán nem zavart. Tudtam, ki ül velem szemben, ismertem, együtt éltem vele, utáltam, gyereket szültem neki, megszöktem tőle és akárhányszor megláttam legszívesebben képen töröltem volna, ennek ellenére az elmúlt pár percben egyre és egyre szimpatikusabbá vált. Közelebb éreztem a személyét ahhoz, akivé jómagam is váltam.
- Meg kell mondjam, neked kifejezetten jól áll ez a változás. - Vontam fel a szemöldökömet egy pillanatra és tekintetemet a hajtincsem felé szegeztem, amellyel játszadozni kezdett. Ám úgy döntöttem, nem törődve az apró cselekvéssorral inkább ismét a tekintetét helyezem előtérbe, elvégre drága képességem, miszerint általában sikerül az emberek fejébe látnom, még nem hagyott el. Remélhetőleg.
Kezeimet térdeire helyezve hajoltam kissé közelebb volt férjemhez és úgy vettem egy mély levegőt, mint aki éppen ebben a percben mondott le életének elkövetkezendő ötven évéről. - Nos, tudod, hogy én imádok beszélni. - Főleg akkor, amikor nem tudom, mit akarok. Persze ezt szigorúan magamban tettem hozzá. - De van egy olyan érzésem, hogy te szeretnéd hanyagolni, hogy újra és újra elmondjuk egymásnak, mit gondolunk a másikról. - Elmosolyodva csóváltam meg a fejem. - Túl sokat beszéltél mostanában, ugye? Érzésekről, döntésekről, a jövőről, következményekről... - Suttogtam már-már összepréselt ajkakkal, néha lopva végighordozva arca különböző szegletein a tekintetemet, viszont mindig visszataláltam azokhoz a nem tagadom, csodálatosan kék szemekhez. - Javíts ki, ha tévedek... de ha nem, akkor elárulom, hogy nekem is túl sokat kellett jártatnom a számat mostanában... és belefáradtam. - Apró sóhaj hagyta el a számat, ám igyekeztem nem a nyomorúságomat kifejezni vele, hanem valami egészen mást. Igaza volt, feleslegesek a szavak. Elegem van belőlük és abból, hogy szüntelen ezek legyenek a fegyvereim. Lazítani akartam. Kikapcsolódni, méghozzá régi szokásomhoz híven.

just tonight • - • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Keresem :
♢ wrong issue, love. i'm never looking for someone... they want me

Kedvenc dal :
♢ elastic heart by sia
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ drinking your blood
Humor :
♢ creepy



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 21, 2014 11:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


to tatia; wifey, nice to see you again

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Minek mondjam, ha úgyis tisztában vagy vele? - kérdeztem, hangom pedig eléggé költőien csengett. Szerintem nem kellett neki kétszer mondani azt, hogy mindig is felejthetetlen lesz számomra. Ha nem így lenne, talán hónapokkal ezelőtt nem törétnik az, ami történt. Megpróbáltam visszaszerezni. Bár azt kell hogy mondjam, ritka hülye módon csináltam, nem is hiszem el, hogy az én voltam. De a töketlen Cedricnek annyi. Itt vagyok én, egy vadiúj Cedric. Még megvan rólam a számla is.
- Igen, azt kell, hogy mondjam... tetszik. - bólintottam egyet, mintegy kifejezve egyetértésemet, de tekintetem még mindig ugyanúgy fürkészte őt, mint az imént. Nem tudom, hogy mi változott... talán semmi. Talán az évszám. Talán minden... nem tudom megmondani. Tatia és én is változtunk... és sejtésem sincs, hogy mit akarok elérni nála ezúttal. Talán csak húzom az agyát, mert tudom, hogy fel tud bosszantani az ellentmondásával? Érdekes gondolat. Nem tudom, miért gondoltam azt, hogy csak úgy hagyná magát, ha már emberként sem voltunk képesek kihasználni házasságunk előnyeit. Állítólag a középkorban nagy szokás volt dobálózni azon dolgokkal, hogy férji jogok, feleségi kötelezettségek... de ez a modern század. És már nem vagyunk házasok. Az eskünk addig szólt, míg a halál el nem választ... és lényegében mindketten halottak vagyunk.
Ujjai a mellkasomat érintették, pontosan ott, ahol a szívem dobogott... másik kezével az ujjaimat vette célba, és ahogy úgy suttogott, ahogyan én, ravasz vigyor jelent meg amúgy is ravaszkás arcizmaim körül. - Aznap este nemcsak a játékomat imádtad, kedvesem. Milyen sajnálatos, hogy ami más házaspároknál megszokássá válhat, nálunk egy egyszer megtörtént kis... apróság volt. - beszéltem tovább, miközben a távolság, melyet az imént próbáltam megszüntetni, ismét megjelent kettőnk között, hála a mozdulatainak. - Tudod, hogy mire volt szükségem? Aligha hiszem. Ez viszont nem változtat azon, hogy ki vagyok én ma, és ki vagy te. Megváltoztunk mindketten. - emeltem fel kezemet, hogy egy göndör hajtincsével kezdjek el játszadozni, és fél szememmel ajka kecses mozdulatait figyeltem. - És most is felesleges szavakkal játszunk, miközben minden egyes szavamat tökéletes tettekkel tudnám bizonyítani és demonstrálni... ha kell, zongorajátékkal... ha kell, valami egészen mással... - tettem felhívást keringőre. Nem hiszem, hogy megkaphatom őt. Annak ellenére, hogy vágyom rá. Még mindig. Főleg most... hogy nem tudom, Megan mit akar tőlem. Vagy mit nem akar. Nem igéztem meg... döntenie kell. De nem tudom, mi történik, ha azt mondja, hogy nem akar engem... szükségem van a lazításra. És Tatia Petrovát meghódítani... felér egy aranyéremmel.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
unstoppable
Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
Humor :
raw ❞



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 21, 2014 9:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

cedric & tatia
Just tonight I will see It's all because of me
[You must be registered and logged in to see this image.]
Elmosolyodtam. Nem volt rá különösebb okom, éppen ezért egy kis savanyúság is vegyült a mosolyba, ami által kissé jobban hajazhatott egy grimaszra, mint azt reméltem. Fel voltam készülve a gúnyolódásra, a szapulásra, egyszóval mindarra, ami szokványos volt, ha mi ketten egy légtérbe kerülünk. Ez már emberkorunkban elkezdődött... többnyire miatta. Én voltam az, aki húzta a száját, aki elfordult, aki legszívesebben kiugrott volna az ablakon, akinek miután a gyűrű az ujjára került meg sem fordult a fejében, hogy nem bántani akarják. Hősiesen bevallom, hogy én csesztem el a házasságunkat és én voltam az, aki a legkevésbé sem számított arra, hogy évszázadokkal később egy bárban ücsörgünk egymással szemben. Mégis itt vagyunk és őszintén? Élvezem a helyzetet. Cedric most olyan másnak tűnt. Önállóbbnak, taktikusabbnak, férfiasabbnak. Mintha jót tett volna neki az az idő, amit az emlékem fejéből és szívéből való kiüldözésével töltött.
- Így gondolod? - Vontam fel a szemöldököm, mosolyom pedig egyetlen pillanatra sem tűnt el az ajkaimról. - Szóval felejthetetlen vagyok? Sok mindent mondtál már nekem, de... ezt még nem. - Megcsóváltam a fejemet. Azt hiszem ő teljesen tisztában volt azzal, én mit szeretnék tudni. Akár azt is hihetném, hogy a fejembe lát, hogy olvas a gondolataimban. A volt férjemnek már csak tudnia kell, hogy működöm... hogy igen, minden alkalmat megragadok arra, hogy érezzem, fontos vagyok, hogy még kellek a világnak. Valakinek. Legyen az akárki, barát vagy ellenség, csak számítsak. Mert ha ezt elvesztem... magamat is elvesztem. Onnantól nincs értelme tovább játszani egyik játékomat sem.
- Tetszik neked a helyzet, ugye? Hogy azt hiszed mindent tudsz rólam... hogy azt hiszed a vesémbe látsz. - Nem húzódtam el, amikor közelebb hajolt. Nem fogom ilyen könnyen feladni, főleg nem vele szemben. Az ördög legyen a tanúm, hogy ma este is én fogok győztesként kisétálni innen, ahogy azt tettem ezer éve és pár hónapja is, nem érdekel az sem, hogy kezdtem egyre jobban megkedvelni az újfajta énjét. - Hogy valamilyen érthetetlen módon azt hiszed engedném, hogy csak beállíts hozzám és megkapd, amit akarsz. - Nem mondom, hogy nem voltak hízelgőek a szavai, mert igenis élveztem, hogyha nem is azzal a mérhetetlen csodálattal vegyítve, de szüntelenül hatással vagyok rá. Ettől függetlenül lábaimon végigsimító kezére csúsztattam ujjaimat, másik kezem pedig gyengéden, alig érezhetően a mellkasához nyúlt, oda, ahol a szívét sejtettem. - Én imádtam a játékodat, de te engem imádtál. Melyikünk is volt a nagyobb idióta? - Tettem fel a költői kérdést alig egy centire az arcától. Nem figyeltem a mélyre menő részletekre, elképzelésem sem volt, hogy kerültem ilyen közel hozzá. Csupán annyit éreztem, hogy ő már nem az a férfi, akit hátrahagytam. Hirtelen a manipulativitása sem zavart és szégyelltem bevallani, de hosszú idő után először élveztem a társaságát és örültem annak, hogy közöm volt hozzá.
- Miért nem tudtál ilyen lenni amikor megismerkedtünk? - Sóhajtottam egyet. - Akkor talán abból a kis lánykából is elő tudtad volna csalogatni azt, amire szükséged volt. - Suttogtam diszkréten, miközben ujjaim felkúsztak egészen a nyakáig, majd végigsiklottak a füle mögött, közben lassan, milliméterenként növeltem a kettőnk közötti távolságot. Nem adhatom alá a lovat...

just tonight • - • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Keresem :
♢ wrong issue, love. i'm never looking for someone... they want me

Kedvenc dal :
♢ elastic heart by sia
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ drinking your blood
Humor :
♢ creepy



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 21, 2014 8:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


to tatia; wifey, nice to see you again

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Ha hiszed, ha nem... ki kell ábrándítsalak. Már nem körülötted forog a világom. - sóhajtottam fel, mikor a paranoiáról beszélt. Van jobb dolgom is annál, hogy a megölését tervezgessem, vagy azon fantáziáljak, hogy hogyan lehetne eltenni őt láb alól. Őszintén, ha én vele kapcsolatban fantáziálok, annak egészen más... öhm... töltete van. Hagyjuk a gyerekes nótákat! Ha egyszer valakit szerettél, sosem lesz sem az ellenséged, sem a barátod. Mindig az lesz, akit szerettél. Sosem érezhetsz kevesebbet. Én legalábbis még mindig érzem azt a tüzet, de ő sosem érezte. Ilyen problémája tehát valószínűleg nincs. De jó neki.
- Hm, mióta akarsz te csak a vicc kedvéért is féltékenynek lenni arra, aki a közelembe jön? Kedvesem, emlékeztetlek arra, amit már annyiszor vágtál a képembe: sosem szerettél. - kacsintottam rá, annak ellenére, hogy tudom, csupán viccelt. Sosem lenne féltékeny, de tudja, hogy ha sokáig hajtogatja, talán fel tud húzni vele.
Rögtön bele is kortyoltam az italomba, de lassan, teljesen normális tempóban. Nem szándékoztam félrenyelni, és ami azt illeti, nem is zavartattam magam. Miért sietnék el bármit is? Ha ő siet valahová, akkor mehet, nem tartom fel.
- Kezd megijeszteni, hogy mennyi mindent tudsz rólam és az életemről. - forgattam meg a szemem, és ezúttal rajtam volt a sor, hogy gúnyolódjak. Nem érdekelt, mi mindent tud kiszedni másokból, mi mindent tud meg rólam, vagy mennyi mindent képes mások által megtudni rólam és Meganról.
- Óh, kérlek. Mióta érdekelnek téged a kapcsolataim? Bár sosem volt egy komoly sem. Tudod, köztünk vámpírok között ezt szórakozásnak hívják. De talán most először képes leszek valaki iránt azt érezni, amit egykoron irántad éreztem. Gondolom, csak azért böki a csőrödet, hogy bosszants. - billent oldalra a fejem, majd ismét mekgerestem vele a szemkontaktust, és egy kis sóhajt követően közelebb hajoltam hozzá. - Te nem ezt akarod tudni. Nem arra vagy kíváncsi, hogy mit tud rólam és mit fogad el velem kapcsolatban... te azt akarod tudni, hogy gondolok-e még rád. Fényezi az egódat, ha tudod, hogy valaki számára egyszerűen felejthetetlen vagy. - mormoltam egészen halkan, mindenféle mosoly nélkül, de egy pillanatra sem szakadtam el tekintetétől, éppen ellenkezőleg, talán megvillant a tekintetemben az a régi férfi, aki annyira imádta őt. - Tudod... néha egyszerűen kedvem van téged megkeresni. Nem mondani semmit, csak odamenni, és megkapni valamit, amit emberként aligha kaptam meg tőled. Végigsimítani a tested porcikáin... végig a melleiden, a selymes bőrödön... - suttogtam, és alsó ajkamon végignyalva ugrált a tekintetem a szeme és dekoltázsa között. Talán megadtam magam? Nem, egyáltalán nem. És ő is láthatta, hogy ez nem gyengeség, valami egészen más. Már tudom kezelni azt, ha a közelemben van.
Szembefordultam vele, s méginkább odahajoltam hozzá, olyannyira, hogy egy hajtincse birizgálni kezdte az arcomat. A lélegzetem a füléhez ért, s úgy folytattam tovább. - Talán még zongoráznék is a kedvedért... azt szeretted, nem? - suttogtam egészen halkan, szinte én sem hallottam, hogy mit mondok, de kezem végigsimított csupasz lábán. Igen, nos, régen nem volt divat a miniruha. De nem igazán zavart jelenelg.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
unstoppable
Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
Humor :
raw ❞



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Kedd Aug. 12, 2014 6:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
cedric and tatia
that kind of game never ends
Hátradőltem a széken, de ügyeltem arra, hogy hozzam a tőlem megszokott tartást. Belém lett programozva, hogy akármit is hozzon az élet mindig próbáljak picit kimért lenni akkor is, ha a szavaim már nem hordoznak jeges élt, hanem sokkal lazábbá válik a hanglejtésem is. Erről volt szó most is, túl vagyok már azon az időszakon, amikor karót nyelve forgattam a szavaimat a volt férjem jelenlétében. És ahogy éreztem, ő is... mintha változott volna az utolsó találkozásunk óta. Hogy milyen irányba? Jelenleg ezt még nem az én tisztem eldönteni, ahhoz túl szűkszavúak voltunk még mindketten. De hát egyikőnket sem hibáztathatom ezért... teljesen normális, hogy nincs sok beszélgetnivalónk cirka ezer év kihagyás és egy házasság után.
- Megnyugodtam. Tudod, van ez a kis paranoiám... miért pont téged hagynálak ki belőle? - Nemtörődöm módon vállat mondtam és belekortyoltam az italomba. Nem azért voltam itt, hogy tudatmódosításig öntsem magamba az alkoholt, ezért is hiányzott éppen csak két korty a poharamból. Mióta Cedric belépett a bárba inkább ő kötött le. - De ugye nem kell féltékenynek lennem arra a lányra? - Kérdeztem kissé szarkasztikusan, már-már gúnyolódva. Meg kell mondjam, felettébb feldobott, hogy lehet találtam rajta fogást a lányunkon kívül. Hogy miért? Nem tudom. Egy újabb rossz szokás, mindenkiben a gyenge pontot keresem még akkor is, ha egyáltalán nem áll szándékomban rossz lépéseket tenni az illető irányába. Amolyan kényszerbetegség, de az vesse rám az első követ, aki nem a szokások rabja.
- Láttam már őt. Csinos, fiatal és kedvesnek tűnik, olyannak, aki mindenkihez tud intézni egy jó szót. Gondolom a kicsi szívednek elég volt az az egy mosoly. - Jómagam is halvány mosolyra húztam a számat. Emlékszem évszázadokkal ezelőtt ő maga mondta nekem, hogy mindent megadna azért, ha csupán egyszer őszintén elmosolyodnék, ha hazaér. Sajnos vagy szerencsére, ki melyik oldalról nézi, ez nem sokszor történt meg.
A bárszék háttámlájára könyökölve, hullámos tincseimbe túrva fordultam felé és pillantottam a szemeibe. - Kíváncsi lettem. - Mondtam diszkréten az alsó ajkamba harapva. - Tudja, mi vagy? Vagy ami fontosabb... hogy milyen vagy igazából? - Vontam fel enyhén a szemöldökömet. - Hogy a tökéletes test, a szép pofi és a csillogó szemek mögött mi rejtőzik? Hogy milyen tudsz lenni, ha valami nem tetszik neked? Vagy még nem jártok ott? - Hangomból kérdéseim végére eltűnt az ítélkezés, ami engem lepett meg a legjobban. Szavaim szimpla kérdésekké váltak, gondolataim is váltottak. Vajon miért? Miért érzem úgy, hogy neki sikerülni fog az, ami nekem még mindig nem megy? Egy újfajta élet, néhány új tapasztalat. Ám éppen időben kaptam észbe ahhoz, hogy túlságosan elmélázzak, ezért megpróbáltam ismét életet lehelni a tekintetembe és őt fürkészni.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Keresem :
♢ wrong issue, love. i'm never looking for someone... they want me

Kedvenc dal :
♢ elastic heart by sia
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ drinking your blood
Humor :
♢ creepy



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 04, 2014 1:18 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


to tatia; wifey, nice to see you again

[You must be registered and logged in to see this image.]
Tekintetem kíváncsian fürkészte arcát, s mikor meggyőződtem arról, hogy nem figyel, mást is végigmértem. Emlékeim egyáltalán nem koptak meg. Emlékeztem arra, hogy mi történt ezer éve s mi több, arra is, hogy mi történt néhány hónapja Párizsban. A normális érzésekkel rendelkező lények már régen rájöttek volna, hogy ez az egész mindig túlkomplikált volt. Talán sosem szabadott volna belebonyolódnunk. De szépsége rögtön magával rántott, s a házasságunk után nem tudtam mit tenni, a jelleme is teljesen magába bolondított. Egy ártatlan lány, kinek szívét minden lehetséges módon próbáltam meghódítani, de egyetlen egyszer sikerült valamilyen pozitív hatást tennem rá, s akkor talán életünk egyetlen normális tettét követtük el, hiszen annak az eredménye a lányunk lett. Más kérdés, hgy erről ki hogyan vélekedik ugyebár.
- Egy körüzenetnek legközelebb örülnék. Csak hogy tudjam, ne nagyon akarjak az utcán szaladgálni, mikor az exfeleségem éppen a tűsarkújában tipeg végig az emberek szívén. - kortyoltam bele magam is a kirendelt italba, ezzel zárva le a váratlan találkozás örömét, már ha lehet ezt annak nevezni, s rögtön gondolkodni kezdtem szavain, de mosolyom rögötn felütötte fejét.
- Lám, úgy tűnik, nemcsak én tartom szem előtt kegyed életének történéseit. Te is tisztában vagy azzal, hogy én mit teszek. - Arcomon láthatta, hogy valamilyen értelemben mindez lenyűgöz de távol állt attól, hogy úgy igazán úgy poillantsak rá, mint annak idején. Szerettem ezt a nőt, jobban a saját életemnél és véremnél is, mégis amit adtam neki, az nem volt jó. Hát, akkor legyen boldog azzal amit most ad neki az élet.
- Ha téged akarnálak megölni a boszorkány segítségével, már régen túlestünk volna rajta, drágám. Tudod, hogy nem szeretek szórakozni sem a saját-, sem mások idejével. Bár az tény, hogy egy csokor vörös rózsával megleptelek volna a temetéseden. - sóhajtottam fel. Arra már nem emlékeztem, hogy milyen virágokat szórt szerte széjjel a birtokon annak idején. Talán liliomot, méghozzá fehéret. Az szimbolizálta valóüjában, hogy milyen tiszta ő maga. - De lehet, megelégszel egy csokor kopott liliommal is. - vontam meg a vállam, s felé fordítottam a tekintetem.
- Iszogatom az italom, ha nem tűnt volna fel. Nem követtelek, ha erre akarsz kilyukadni. Ennél jobb dolgom is akad az utóbbi időben, ha már... említetted ezt a barátnő témát. - vetettem oda foghegyről.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
unstoppable
Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
Humor :
raw ❞



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Pént. Aug. 01, 2014 12:11 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Cedric & Tatia

[You must be registered and logged in to see this image.]
► That kind of game never ends


Figyeltem Cedric-et, amint besétált, szemeivel végigpásztázta a területet és végül kiszúrt engem. Volt férj, nem volt férj, utálat, közös múlt ide vagy oda be kellett ismernem magamnak, hogy anyámnak annak idején jó szeme volt a férfiakhoz. Ő volt a házasságom kreatív tervezője, míg apám a gazdasági oldalon tevékenykedett. És igen, jó partit szereztek nekem... kár, hogy nem tudtam értékelni és inkább a magam önállósítása mellett döntöttem, ami miatt felborult az előre megtervezett életem. Szívás, ugye?
És vajon miért is úsztam volna meg anélkül a helyzetet, hogy felém vegye az irányt? Ki más mellé ült volna le? Egyébként is nem mintha tartanék tőle vagy ő lenne az egyetlen személy, akinek láttán görcsbe ugrik a gyomrom, csak... egyszerűen nem jó emlékeket idéz fel bennem. Legutoljára Párizsban találkoztunk és nem hittem volna, hogy visszatér Mystic Falls-ba. Igaz, akkor magamról sem hittem, hogy még egyszer átlépem ennek a szemétdombnak a határát, de hát mint már többször meg kellett állapítanom, az élet csupa meglepetés, a csattanói pedig brutál jók tudnak lenni. Vagy éppen rosszak.
- Felfüggesztettem a turnémat. Bocs, hogy nem szóltam. - Önkéntelenül is elmosolyodtam a pultos felé intézett szavain. Ó, a gyönyörű régi nóta. Szinte melengeti a szívemet, ahogy védeni próbál, de ez a szemtelen hangnem és viselkedés teljesen más megvilágításba helyezte. Mióta tudom, hogy életben van nem sokszor találkoztunk, de akkor sem azzal voltam elfoglalva, hogy mennyit változott, hanem hogy milyen volt. De mivel már minden lehetséges módon ráraktam, hogy mennyire nem szerettem mellette élni, most már figyelhetek arra, milyen lett. Vagyis figyelhetnék, ha lenne valami konkrét közünk egymáshoz azon kívül, hogy évszázadokkal ezelőtt összeházasodtunk.
- Mondd csak ki, amire gondolsz, nem látok a fejedbe. Egy ital után még nem. - A poharam után nyúltam, kortyoltam az italomba, aztán visszatérve a pultra elmosolyodtam. - De az igazat megvallva én is figyellek téged, mióta hirtelen felbukkantál. Fel kellett rakjalak a radaromra, nehogy még egyszer meglepj. - Fordultam felé teljes testtel a széken ülve. - Egy barátnő és egy halottaiból visszahozott boszorkány? Te túl ravasz vagy ahhoz, hogy ne készülj valamire, szóval... aggódnom kel a biztonságom miatt vagy nyugodtan aludhatok? - Ugyan semmi okot nem adtam arra, hogy Cedric akármilyen észjárásába bevonjon, de jobb mindenről tájékozódni. Mint már említettem... nem ismerek nála agyafúrtabb és manipulatív embert, szégyen bevallani, hogy rajtam is túltesz.
- Egyébként mit csinálsz pont itt? - Vontam fel a szemöldökömet.

zene: feeling good | megjegyzés: remélem nem lett nagyon pocsék.  | [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
unstoppable
Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
Humor :
raw ❞



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 07, 2014 7:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Cedric & Tatia

[You must be registered and logged in to see this image.]
► That kind of game never ends


Figyeltem Cedric-et, amint besétált, szemeivel végigpásztázta a területet és végül kiszúrt engem. Volt férj, nem volt férj, utálat, közös múlt ide vagy oda be kellett ismernem magamnak, hogy anyámnak annak idején jó szeme volt a férfiakhoz. Ő volt a házasságom kreatív tervezője, míg apám a gazdasági oldalon tevékenykedett. És igen, jó partit szereztek nekem... kár, hogy nem tudtam értékelni és inkább a magam önállósítása mellett döntöttem, ami miatt felborult az előre megtervezett életem. Szívás, ugye?
És vajon miért is úsztam volna meg anélkül a helyzetet, hogy felém vegye az irányt? Ki más mellé ült volna le? Egyébként is nem mintha tartanék tőle vagy ő lenne az egyetlen személy, akinek láttán görcsbe ugrik a gyomrom, csak... egyszerűen nem jó emlékeket idéz fel bennem. Legutoljára Párizsban találkoztunk és nem hittem volna, hogy visszatér Mystic Falls-ba. Igaz, akkor magamról sem hittem, hogy még egyszer átlépem ennek a szemétdombnak a határát, de hát mint már többször meg kellett állapítanom, az élet csupa meglepetés, a csattanói pedig brutál jók tudnak lenni. Vagy éppen rosszak.
- Felfüggesztettem a turnémat. Bocs, hogy nem szóltam. - Önkéntelenül is elmosolyodtam a pultos felé intézett szavain. Ó, a gyönyörű régi nóta. Szinte melengeti a szívemet, ahogy védeni próbál, de ez a szemtelen hangnem és viselkedés teljesen más megvilágításba helyezte. Mióta tudom, hogy életben van nem sokszor találkoztunk, de akkor sem azzal voltam elfoglalva, hogy mennyit változott, hanem hogy milyen volt. De mivel már minden lehetséges módon ráraktam, hogy mennyire nem szerettem mellette élni, most már figyelhetek arra, milyen lett. Vagyis figyelhetnék, ha lenne valami konkrét közünk egymáshoz azon kívül, hogy évszázadokkal ezelőtt összeházasodtunk.
- Mondd csak ki, amire gondolsz, nem látok a fejedbe. Egy ital után még nem. - A poharam után nyúltam, kortyoltam az italomba, aztán visszatérve a pultra elmosolyodtam. - De az igazat megvallva én is figyellek téged, mióta hirtelen felbukkantál. Fel kellett rakjalak a radaromra, nehogy még egyszer meglepj. - Fordultam felé teljes testtel a széken ülve. - Egy barátnő és egy halottaiból visszahozott boszorkány? Te túl ravasz vagy ahhoz, hogy ne készülj valamire, szóval... aggódnom kel a biztonságom miatt vagy nyugodtan aludhatok? - Ugyan semmi okot nem adtam arra, hogy Cedric akármilyen észjárásába bevonjon, de jobb mindenről tájékozódni. Mint már említettem... nem ismerek nála agyafúrtabb és manipulatív embert, szégyen bevallani, hogy rajtam is túltesz.
- Egyébként mit csinálsz pont itt? - Vontam fel a szemöldökömet.

zene: feeling good | megjegyzés: remélem nem lett nagyon pocsék.  | [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Keresem :
♢ wrong issue, love. i'm never looking for someone... they want me

Kedvenc dal :
♢ elastic heart by sia
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ drinking your blood
Humor :
♢ creepy



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Vas. Júl. 06, 2014 12:31 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


to tatia; wifey, nice to see you again

[You must be registered and logged in to see this image.]
Bármennyire is furcsán hangzik, nem igazán tudtam mit kezdeni magammal a városban. Hogy miért? Többen tudják, hogy ki vagyok... többen annál, mint ahogy én arra számítottam. S ez nehezíti az ittlétemet.Nem mehetek be sehová úgy, hogy ne kövessenek pillantások... afféle "vajon most miben sántikál ez a félnótás"-félék, s ez igencsak... távol áll attól, mint amit megszoktam. Nem szívesen vagyok olyan közegben ahol nem látnak szívesen. Kezdem azt érezni amit Tatia érezhetett anno. Mikor megszökött tőlem... nem volt boldog. Én se vagyok az jelenleg. De nem is azért jöttem ide, hgy boldog legyek. Vannak annál jobb dolgaim is. Főleg most, hogy Anna visszatért az élők sorába.
Beléptem erre a helyre... s ajkaim köré ravasz mosoly húzódott. Hogy miért? Tatia még mindig olyan túlfűtött és szenvedélyes emlékeket keltett bennem, amelyeket szavakkal kifejezni egyszerűen lehetetlen. Szívem szerint nem beszéltem volna, hanem rögtön elcsábítom... egyszer már sikerült, nem? Igaz, azóta már a tudomásomra hozta, hogy nem akarja, hogy köze legyen hozzám.. vagy fordítva. Nem kellene foglalkoznom vele, de az istenit is, utálom, ha elutasítanak! No meg... elég furcsa híreket hallottam róla mostanság.. Egyszerűen nem vagyok képes megérteni azokat, akik egyszer ezen a térfélen játszanak, majd egy rövid idő eltelte után már a másikon. Bár azt hiszem, erre azt mondanák, hogy a játék szempontjából lényegtelen, hiszen így is és úgy is játék...
- Meglep, hogy itt látlak. -sétáltam oda mellé. - Szenttül hittem, hogy ezúttal valahol máshol jársz a világ körüli utadon. - kacsintottam rá szemtelenül, majd ahogy megkapta az italát, és helyet foglalt mellettem - eltúrva onnan egy részeg disznót, aki nyilvánvalóan másra sem vágyott, csak hancúrozni egyet egy ilyen szépséggel, mint az exem -, rögtön feltűnt, hogy a pultosnak is megakadt a figyelme Tatián. - A szemed legyen a poharakon! - szóltam rá figyelmeztetően, ő pedig ebből tudta, hogy jobb, ha velem nem szórakozik. El is fordult.
- Még mindig játszod a... minek is nevezzelek? -gondolkodtam el. - Tudod, van ám fülem... - sóhajtottam fel, miközben a poharat ajkaimhoz emeltem, és beleszürcsöltem a koktélba, amit nemrégiben rendeltem. Elég a tequilából mára, majd otthon.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
unstoppable
Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
Humor :
raw ❞



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Vas. Jún. 15, 2014 11:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Cedric & Tatia

[You must be registered and logged in to see this image.]
► That kind of game never ends


Nem mintha Mystic Falls a nyüzsgésről lett volna a híres, de a külváros még a kelleténél is csendesebb volt. Furcsa módon most pont nem bántam. Találtam egy bárféleséget, ahol csak pér lélek lézengett, halk zene szólt és tipikus kisvárosi hangulatot árasztott. Ez egy ilyen este... a semmittevésé. Azé, hogy egy ital társaságában egyedül ücsörögjek, kiürítsem a fejemet és később megvacsorázzak. Öregednék, hogy ebben lelem az élvezetet? Hiszen semmi érdemre való tennivalóm nem akadt, mégis mit kellene tennem? Ráférne egy igazi vérfrissítés az életemre, de ahhoz fognom kellene magam és a csomagjaimat és meg sem kellene állnom addig a metropoliszig, ami legalább kétezer kilométerre található ettől a porfészektől. Mielőtt ezt tenném, el kell rendeznem néhány dolgot... lezárni az összes szálat, ami ide köt és vissza sem nézni. Eme eszeveszettül kecsegtető ötlet megvalósításához nem itt kellene ücsörögnöm, hanem meg kellene emberelnem magam és minél előbb lépnem. Valahová, ahol ismét felborzolhatom a kedélyeket. Ahol nem ismernek.
Helyet foglaltam a bárpultnál és egy bájos mosoly kíséretében intettem a nem túl elfoglalt csaposnak, hogy legyen olyan édes és töltsön nekem egy italt. Szokásomtól eltérően nem whiskyt kértem. Valami másra vágytam, ezért elégedett sóhajjal kortyoltam bele a kiérkező martini koktélomba, miközben körülnéztem a bár igencsak szegényes kínálatán. A helyiség másik felében álló billiárdasztalnál egy férfi és egy nő vívott ádáznak nem mondható csatát, az egyik boxban egy nő ült, aki szüntelenül az órájára pislogott, valamint egy tinédzser csapat nevetett fel néha hangosan, a pultos pedig a poharakat törölgette. Csupán sóhajtottam egyet és elővettem a zsebemből a telefonomat, hogy megnézzem, mennyi az idő. Este fél 10? Mit fogok én csinálni... nem is tudom... hajnalig? Alig vártam, hogy kiszabaduljak a házamból, erre senki sincs, akivel eltölthetném az időmet. Mila eltűnt, Kenzivel a legutóbbi találkozásom nem sikerült a legfényesebbre, a hasonmásom szívatására pedig nincs új ötletem. Még a végén értéktelennek fogom érezni magam.
A pult fájára könyököltem és a pálcikára szúrt olajbogyókkal szórakoztam. Éppen bekaptam az egyiket és valami kevésbé lassú halált terveztem az estére, amikor a bár ajtajának nyitódására lettem figyelmes. Elég volt egyetlen másodperc, hogy tudjam ki lépett be és hogy magamban megállapíthassam, hogy talán nem a legkellemesebb társaság, de egy érzés azt súgta, az estém lehet mégsem lesz olyan unalmas, mint elképeltem. Hiszen van attól jobb, minthogy az exférjed besétál ugyanoda, ahol te ücsörögsz? Aligha.

zene: feeling good | megjegyzés: remélem nem lett nagyon pocsék  27  | [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Vissza az elejére Go down
 

Útszéli szórakozóhely

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 8 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

 Similar topics

-
» alvilági szórakozóhely
» Városszéli szórakozóhely
» Az öreg kovácsműhely
» Mystic Falls - Grill
» SAO extra fejezetek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Külváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 29 felhasználó van itt :: 13 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3