Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 29, 2014 7:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Kendra & Scarlett
You were my bestfriend but now... I don't know.

Kíváncsi voltam arra, hogy milyen mesével fog előállni, hiszen ilyenkor sokan képesek bármire. Nem tudtam, hogy el fogom e hinni azt amit mond vagy nem, de muszáj volt megpróbálnom, hiszen veszteni valóm nem volt. Maximum hallani fogom az igazságot, vagy a hazugságot. Ráérek utána is agyalni azon, hogy vajon mennyire lehet igaz az amit mond. Soha se engedtem senkit se közel, már gyerekkoromban se, de ő kivétel volt, de jelenleg ezt bánom, hogy megbíztam benne. Bánom azt, hogy barátom lett, olyan lett nekem, mintha a nővérem lenne, de jelenpillanatban olyan volt, mint egy idegen. Úgy éreztem, hogy nem ismerem őt igazán, illetve abban se voltam biztos, hogy valaha képes lennék újra megbízni benne.
- Ohh, ezt most sokkal jobb. Tényleg képes lettél volna elfejtetni velem magadat? -  néztem rá csodálkozva, mert hiába vágtam azt az előbb a fejéhez, akkor se gondoltam komolyan, vagy talán csak kicsit. Néha tényleg jó lenne, ha valaki tudná törölni a memóriánkat. Nem csak azt szeretném elfelejteni, hogy megbántott, de talán lehet az összes dolgot vele kapcsolatban. Hiába volt fontos számomra, most csak fájdalmat és ürességet éreztem. Úgy éreztem, hogy lassan tényleg szét fog  robbanni a fejem mindentől. Túl sok volt egyszerre és túl hirtelen jelent meg újra az életemben.
Nem gondoltam volna, hogy a szüleimet bele fogja ebbe keverni. Első pillanatban nagyon dühös lettem és nem bírtam be fogni a számat.- Ennél jobb mesét is kitalálhattál volna.- közelebb sétáltam hozzá, de még mindig a kellő távolságot fenntartottam. A hajamba túrtam, majd habozás nélkül folytattam.- Ebből hagyd ki a szüleimet. Ők nem tehetnek arról, hogy leléptél, vagy ha van is akkor is lett volna rengeteg lehetőséged arra, hogy újra a közelemben legyél. Ott vannak az iskolás éveim. - mondtam neki még mindig kicsit ingerülten, majd pedig az ajkamba haraptam, hogy végre be tudjam fogni. Egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyt és próbáltam lehiggadni és végig gondolni a dolgokat, hiszen lehet igazat beszél, mert az eltűnése után sokkal többet foglalkozott velem anyukám, majd apukám is, de ettől függetlenül még sok lehetősége lett volna. - Hol voltál akkor, amikor megöltem az első embert? Szükségem lett volna egy barátra, de te neked nyomod se volt. Talán igazat mondasz, mondjuk azt, hogy részben elhiszem amit mondasz, de akkor most miért jöttél vissza? Most már nem félsz tőlük? - néztem rá kíváncsian és közben összefontam a karomat magam előtt.- Rendbe szeretnéd hozni? Talán sikerülhet, talán nem. Nem tudom, hogy tudok-e bízni benned...  - közben lesütöttem a szememet, mert egy részem örült neki, de a másik részem pedig óva intett tőle. Egy darabig nem néztem rá, majd pedig újra felemeltem a fejemet és megszólaltam, de alig hallatóan és a fájdalom is kicsengett minden szó mögül.- Nem tudom, hogy mi lesz Scar, de ha szeretnéd helyre hozni a dolgokat, akkor bizonyítsd, de ne csak mond. - mondtam neki komolyan és közben végig őt néztem.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 22, 2014 8:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Phillip & Delena

A fülem mögé túrtam néhány kósza hajtincsemet. Nem mintha zavarban lettem volna, de tagadhatatlanul jól éreztem magam ebben a kis helyiségben a tulajdonossal. Ahogy ránéztem... nem is tudom, mintha olyasvalami érzés kerített volna hatalmába, mintha már találkoztunk volna valahol holott tudtam, hogy a lehetetlen nem elég szó arra, hogy kifejezze ennek a gondolatnak a valószínűtlenségét. Mégis hol futottunk volna össze? Biztos voltam benne, hogy életemben először akkor pillantottam meg az arcát, amikor átléptem a boltja küszöbét, ennek ellenére eluralkodott rajtam a deja vu. Furcsa, nem hittem volna, hogy ilyesmi lehetséges. Badarság...az én világomban mi nem lehetséges?
- Tudja, egyetemista vagyok. - Az egyetlen ésszerű és logikus magyarázat hagyta el az ajkaimat, amit mondhattam. Az igazságot nem köthettem az orrára, lehet, hogy a telefon után nyúlna és pár perccel később pár férfi kényszerzubbonyt húzna rám. - A hosszabb szünetek kivételével ritkán járok haza... a mostani is egy ilyen hodszabb szünet volt, de nemsokára vége. - A számra és arcomra szinte reflexesen ült ki a csalódottság és egyfajta kétségbeesés, hiszen én sem tudtam, mikor jön el a itt tartózkodásom vége... amikor Esther úgy dönt... vagy amikor teljesen összekuszálódik a jövőm és eltűnök, mert már nem lesz miért visszamennem. - És egyébként is,ha minden igaz, már elrendeztem azt, amiért sürgésem ide kellett jönnöm. Már csak a szüleim tartanak vissza. - Vallottam be. - De ha tud egy frappáns indokot, ami maradásra bírhat, szívesen hallgatom. - Elmosolyodva pillantottam ismét rá, tekintetemben talán még némi gyermeteg csillogás is megbújt. Nem tehetek róla.. egy részem mindig is cserfes lány marad.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 19, 2014 3:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


to kendra; i never meant to hurt you


El akartam mondani az igazságot, de nem tudtam, hogyan lássak neki. Egyszerűen nem akartam bemocskolni a szüleinek emlékét. Nem tudom, hogy milyen viszonyban voltak azután, hogy elmentem. Tudom, mikor ott voltam nagyrészt én játszottam vele. Csak akkor figyeltek fel rá. Mi van, ha egy másik vámpírral kezdett volna játszadozni? Aki tényleg ártani akart neki? Mert én soha nem akartam őt megbántani. Olyan, mintha a húgom lenne vagy nem tudom. Nagyon fontos a számomra. Igazán csak azokat tudjuk bántani, akik fontosak a számunkra és nem tudom, hogy mihez kezdek, ha nem tud megbocsájtani. Hiányzott. Az évek során talán ő volt az, akit úgy igazán közelebb engedtem magamhoz. Hátat kellett fordítanom neki, de ezt az egészet nem azért tettem, mert én így akartam. Megvolt kötve a kezem. Bánom már, hogy akkor nem küzdöttem, hogy nem fogtam Kendra-t és hoztam el magammal, de mégis mi jogon fosztottam volna meg anyától a gyermekét? Nem vagyok egy tökéletes példa. Mindig menekülök. Néha van rá okom néha nincs. Bonyolult. Velem kapcsolatban semmi sem egyszerű erre már rájöttem. De többször nem adom meg magam. Nem leszek gyenge senkinek nem fogom engedni, hogy eltiporjon.
Én elfeledtettem volna magam veled, hogy ne kelljen szenvedned amiatt, hogy megismertél, de a közeledbe sem mehettem! – Beletúrtam a hajamba és éreztem, hogy könnyek marják a szememet és a látásom is elhomályosodik. Ha most elkezdtem nem fejezhetem be. Részben azért, mert megérdemli, hogy egy teljes magyarázatot adjak, amiért elhagytam és nem hazudhatok neki. Talán pont ezért fogom elveszíteni. Most még talán van egy kis remény kettőnk számára. Hogy újra barátok legyünk, hogy megbízzon bennem.
A szüleid rájöttek, hogy összebarátkoztunk. Nem akartak egy vámpírt a vérfarkas lányuk közelében. El akartam búcsúzni tőled, de nem engedtek a közeledbe. Úgy gondolták, hogy rossz útra terellek majd. Úgy döntöttem, hogy megpróbálok később elbúcsúzni tőled.. A játszótéren, ahol mindig játszottunk.. Emlékszel? De úgy őriztek, ahogy akkor kellett volna, mikor kisétáltál az a kocsi elé.. Én próbáltam beszélni veled, de mielőtt még csak a közeledbe férkőzhettem volna ketten lefogtak és pár centiméterre a szívemtől kaptam egy fakarót a mellkasomba. Azt mondták, ha még egyszer a közeledbe próbálok menni megölnek.. Tudom önző dolog volt, hogy elmentem. Harcolnom kellett volna, de.. Ha akkor meghalok talán soha nem látlak újra. Akkor nem tudtam volna helyrehozni a hibáimat és most arra kérlek, hogy add meg nekem ezt a lehetőséget. Kérlek. – Csak rendbe akarom hozni. Tudom, hogy nem lesz egyszerű s a múltamban elkövetett hibát sem tudom eltörölni, de meg akarom próbálni. Főleg, mivel látom, hogy mennyire pocsék állapotban van.. S most, hogy megtudta az igazat a szüleiről talán sokkal inkább szüksége van egy támaszra, mint azt gondolná.






Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
♕ my destiny
Tartózkodási hely :
♕ where my business is
Hobbi & foglalkozás :
♕ buildings
Humor :
♕ sober



A poszt írója Abel F. Milborrow
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 17, 2014 11:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next



to Delena; you are the girl from my dreams

[You must be registered and logged in to see this image.]
Amíg a városban lesz... meg kell hagynom, ez szöget ütött a fülembe, és rögtön egyensúlyt kellett váltanom egyik lábamról a másikra, ezzel azt eredményezvén, hogy a sétabotomat is arrébb kellett helyeznem. Már kezdtem reménykedni, hogy talán létezik az a bizonyos - eddig nevetségesnek tűnő - mendemonda, hogy az álmok egyszer valóra válnak. Bíztam benne, hittem... igaz, az elmúlt pár évben a feleségem halála és a fiam gyűlölete miatt lemondtam mindenről. Mikor elvettem azt a nőt, már tudtam, hogy jöjjön bármi... vele kell leélnem az életem. És miután meghalt - még ha gonosz gondolat is - de megfordult a fejemben, hogy ez a sors keze, és hamarosan ismét jön egy álom, mely majd útbaigazít. De nem álom jött... hanem Ő. Delena.
- Hogy érti, kedves? Talán készül elhagyni Mystic Falls-t? - kérdeztem, közelebb sétálva hozzá, még ha nehézkesen is a járásom akadozása miatt, majd egy féloldalas mosoly jelent meg az enyhén ráncosodó arcomon. Nem vagyok képes felfogni, hogy mit álltatom magam még mindig! Nézz már a tükörbe, Te vénember! Egy ilyen lány még a mesékben hisz, a szőke hercegben, ki megérkezik fehér lovon. Nem egy hozzám hasonló szörnyetegre várt kislányként, aki... járni is csak bottal tud, és aki már megette a kenyere javát. De ezért élünk. Amíg élünk, tervezünk, várunk... és remélünk.
Hallottam ugyan távozási szándékát, de még nem akartam válaszolni. Míg ő nem felel nekem, addig semmiképpen sem. - Sajnálatos lenne. A szülei itt élnek, nem? - vontam fel kérdőn szemöldökeimet.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 30, 2014 1:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Kendra & Scarlett

Nice to see you again.


Nem bíztam benne, talán féltem is tőle és egyben utáltam is őt azért amit tett. Ez nem fog eltűnni azért, mert ő azt akarja. Nem érdekelt a mosolya se és a szavai se. Megtanultam már azt, hogy mindenki csak beszél, de senki se cselekszik. Sok férfinak csak a szája jár, de közben meg képtelenek bármit is tenni, illetve egyre több nő is ilyenné válik, így nem csoda, ha számomra szinte a szavak semmit se jelentenek. Főleg nem egy ilyen helyzetben. Figyeltem őt, de még mindig nem bírtam megmozdulni. Nem akartam a közelében lenni, de ugyan akkor pontosan emlékeztem arra, hogy régen milyen volt az ölelésében lenni és játszani vele. Kezdtem úgy érezni, hogy a sors valami miatt utál engem, hiszen mostanában sorra olyan dolgok történtek, amiket nem akarok.
Ha nem ez volt a szándékod, akkor miért léptél le? Miért tűntél el szó nélkül? Miért nem akartad azt, hogy elfejtselek? - kérdeztem tőle egyre ingerültebben és a hajamba túrtam. Nem értettem semmit se és egyre inkább összezavarodtam. Egy pillanatra még a fejemet is lehajtottam. Kezdtem úgy érezni, hogy a fejem lassan kezd szétrobbanni, de még se tudtam mit tenni. Az életem maga lett a káosz, amit részben magamnak köszönhetek, illetve biztos voltam abban, hogy az élet most éppen kacagva figyel engem és élvezi azt, hogy szenvedni lát. -Az igazat akarom. Mond el, hogy miért tetted! - mondtam neki határozottan és újra őt figyeltem. Biztos voltam abban, ha hazudni próbál, akkor soha többé nem fog látni, ha az igazat mondja, akkor viszont nem tudom, hogy mi lesz még. Majd kiderül akkor, de tudnom kellett az igazságot.
Nem fog minden helyre jönni, egy mosolytól biztosan nem. Mit vársz, hogy a nyakadba ugorjak? Részben neked köszönhetően lettem ilyen, majd a többi hozzád hasonlónak köszönhetően már nem hiszek a szavakban. Sok mindent lehet mondani, de akkor fogom hinni neked, ha tenni is fogsz érte. - mondtam neki komolyan, majd pedig oldalra pillantottam. Biztos voltam abban, hogy sokan néznek már minket, vagy sokan talán dilisnek hisznek minket, de most egyáltalán nem érdekeltek engem. Majd amikor a régi nevemen hívott, akkor újra ránéztem, de nem mondtam semmit se egy darabig, csak néztem őt. - Scar lehet elkéstél, lehet, hogy már nincs esély számunkra. - mondtam neki egyre halkabban, hiszen tényleg hiányzott nekem, de már egyáltalán nem az a személy voltam akit egykor ő ismert. Megváltoztam, mondhatni teljesen az ellentétem lettem. Egykor angyali teremtés voltam, most pedig maga voltam az ördög.

ઈ Note: <3



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 28, 2014 9:39 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Phillip & Delena

Széles mosolyra húzódtak az ajkaim. Ez nem volt tőlem meglepő, de eszembe jutott, hogy a szüleim mennyi más tulajdonsággal rendelkeznek azon kívül, hogy kreatívak! Ha ő tudná, ha ismerné a történetet… persze ez olyasvalami, amit nem kötök a legelső velem szembejövő ember orrára, a legjobb barátaim is csak hosszú idő után tudták meg, hogy az apám nem a biológiai apám. Bár a férfiról, akit apámként szerettem mai napig is mindössze azt hiszik, hogy a gyönyörű, rám megszólalásig hasonlító unokatestvérem elképesztően helyes férje. És ezt nem én találtam ki. Idéztem a szavaikat.
- Én is remélem. - Biccentettem kedvesen. - Ameddig a városban leszek, bármikor beléphetek az ajtón, úgyhogy figyeljen jól. - Mosolyom nem hervadt le az arcomról, hangomban lelkesedés ólálkodott. Magam sem tudom miért, a férfi akarva-akaratlanul is jókedvet táplált belém. Felettébb szimpatikus volt és sajnálni kezdtem, hogy a saját időmben még egyszer sem találkoztam vele. Húsz évvel később, húsz évvel hamarabb… ha összefutottunk volna, arra biztosan emlékeznék. A gond csak annyi volt, hogy már nem tudtam mit mondani. Miért jöttem volna vissza egy régiségboltba? Elég lett volna tíz percet rászánnom, hogy mindent megnézzek, de nem akartam elkapkodni a dolgot… vissza akartam jönni ide attól függetlenül, hogy konkrét dolgot egyáltalán nem kerestem.
- Viszont azt hiszem, most mennem kellene. - Ejtettem ki a számon nagy nehezen ügyelve arra, hogy az apró sóhaj, amit hallatni akartam ne hagyja el a számat. Szívesen lettem volna itt. Akár egész nap.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
♕ my destiny
Tartózkodási hely :
♕ where my business is
Hobbi & foglalkozás :
♕ buildings
Humor :
♕ sober



A poszt írója Abel F. Milborrow
Elküldésének ideje Pént. Jún. 27, 2014 3:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next



to Delena; you are the girl from my dreams

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ahogy átnyújtottam neki azt, amelyet ajándékként szántam, rögtön mosolyra húzódott az arcom. Tudtam, hogy ezzel örömet fogok okozni számára. Hogy miért? Ráéreztem. Talán a férfiaknak is vannak ilyen megérzései, vagy nem tudom. De sosem éreztem még ekkora tanácstalanságot. Mindig a magabiztosságomról vagyok híres és most... megzavar egy nő ebben az egészben. De Ő nem akárki! Ő az a lány, akit egykoron álmaimban láttam... és nem fogom engedni, hogy csak úgy elsétáljon. Azt még ebben a lila ködben sem engedném.
- A szülei kreatívak - mosolyodtam el, majd egy halk sóhajjal hátrébb léptem, ezt követően pedig körülnéztem. Semmi kétség nem fér hozzá, ez az üzlet tökéletesen tükröz engem. Egy vén férfit, aki már nem tudja másban látni a boldogságát, csak a régi ereklyékben, melyeket ókori, vagy középkori időkből szalajtottak. Ízlésesen rendeztem be a helyiséget, de nem akartam sokáig ezzel foglalkozni.
Ismét megkerestem a pillantását. - Remélem, hogy a későbbiekben is betér ide, kedves - mosolyodtam el szélesebben, és tekintetem furcsa, csillogó fénnyel telt meg. Elhívjam? Vagy ne hívjam? Vén vagyok én már egy ilyen fiatal szépséghez... nem tudom, miként fogadná. Bár eddig sem... szaladt még el.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 21, 2014 12:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


to kendra; long time no see


Hiba volt, hogy csak úgy elhagytam. Megigézhettem volna, hogy ne is emlékezzen rám, de önző módon akartam, hogy emlékezzen rám. Jól éreztem magam vele.. Kislány volt és mindennek a jó oldalát látta. Most pedig teljesen az ellentéte. Hibáztatnom kellene érte? Nem hiszem és nem is hibáztatom. Egyáltalán nem. Meg is értem a haragját, mert tényleg nem szabadott volna csak úgy szó nélkül lelépnem. Nem gondolkodtam. Elég sokszor előfordul az ilyen. Anélkül bántok meg másokat, hogy belegondolnék mit is csinálok igazából. Csak megyek a saját fejem után, ami akkor azt diktálta, hogy menjen onnan a francba. Akkori kislánynak mégis, hogyan magyaráztam volna el, hogy míg ő is és mindenki más változik körülötte én még mindig ugyanúgy nézek ki? Nem lehettem biztos, hogy a szülei beavatták a természetfelettibe. Nem sok olyan gyerek van, aki úgy nő fel, hogy tudja vérfarkas génekkel rendelkezik és mivel járhat az, ha véletlenül megöl valakit. Én pedig nem voltam feljogosítva arra, hogy beavassam ebbe a világba. Másrészt pedig a szülei már gyanakodtak egy idő után, hogy egy vámpírral barátkozik. Szóval őt sem szerettem volna bajba sodorni azért, mert szegény velem játszott néha.
– Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagy ostoba. Soha nem voltál. – Mondtam halvány mosollyal az arcomon. Tényleg próbáltam helyrehozni, de olyan erős falat húzott maga köré, hogy a segítsége nélkül nem vagyok képes lerombolni. Szükségem van a beleegyezésére ahhoz, hogy segíthessek rajta. Látszik rajta, hogy nincs éppen jó passzban. Lehet, hogy részben azért is viselkedik így velem, hogy valakin levezesse. Nem tudhatom, hiszen ennyi év után nagyon sokat változhatott. Nem csak külsőleg, de belsőleg is. Én is rátettem egy lapáttal azzal, hogy cserben hagytam tudom. – Elhiheted, hogy nem ez a szándékom.. Veled sem ez volt. – Ha tudná, hogy miért mentem el.. Nem. Jobb ez így, hogy nem tudja. Inkább okoljon csak engem ne pedig a szüleit. Ők csak védeni próbálták és én ezt teljes mértékben megértem.
– Egyáltalán nem magamat akarom sajnáltatni, de most már semmit nem tudok kezdeni azzal, ami a múltban történt. A jelenben megpróbálhatnám helyrehozni.. Ha engednéd. Mert most nem megyek sehova. – Ha valaki még egyszer megfenyeget nem fogok elmenekülni. Harcolni fogok. Nem rohanhatok el mindig, ha valami balul sül el bármennyire is szeretnék eltűnni a föld felszínéről többnyire. – Candy.. – Szólítottam a becenevén. Pontosan úgy, mint amikor még kislány volt. – Nem azért vagyok itt, hogy fájdalmat okozzak neked. Segíteni akarok. Szeretném rendbe hozni a múlt hibáit. Kérlek engedd, hogy segítsek.. – Olyan rosszul érzem magam, ha azok az emberek, akiket szeretek lógatják az orrukat.





Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 21, 2014 11:56 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Kendra & Scarlett

Nice to see you again.


Talán jobb volt, hogy most találkoztunk újra és nem akkor, amikor éppen vérfarkas lett belőlem. A vérfarkosok eleve utálják a vámpírokat, lehet ez kicsit közhelyes és túl nagy általánosítás, de ez van. Biztos vagyok abban, hogy akkor megtámadtam volna pt és lehet valamelyiküknek súlyos baja esett volna. Utáltam őt? Nem, sokkal inkább gyűlöltem azért amit tett, de még se tudtom teljesen őt hibáztatni azért, hogy ilyen lettem. Ez nem csak rajta múlt, de sokban hozzájárult. Mi voltam neki, egy egyszerű báb? Esetleg egy játék baba? Nem tudom és talán már nem is érdekel. Lett volna lehetősége arra, hogy maradjon vagy pedig örökre elfelejtesse magát, de nem tette. Nem tüntetett el minden emléket és ez még jobban fájt. Apró kislány voltam akkor még csak, amikor megmentett, majd nem sokkal később már azt is megtanultam, hogy senkiben se szabad bízni, hiszen mindenki csak magával törődik. Az élet szép? Nem, egyáltalán nem az.
Egy gúnyos nevetés hagyta el a torkomat a szavai hallatán. Igen, a vérszívóknak ez az egy nagy előnyük van, hogy nem változnak.
Pontosan tudom, hogy ez vele jár. - mondtam neki még mindig minden kedvesség nélkül és figyeltem őt. Nem akartam közelebb menni, nem akartam a karjaiba vetni magamat, mint egykoron tettem, kicsikét. Egyszerűen csak próbáltam féken tartani az érzéseimet. Döbbenten néztem rá, mert erre nem számítottam. Nem akartam, hogy ide költözzön. Nem akartam mindennap találkozni vele és látni a tökéletes kis mosolyát, a vöröses haját és a kedves szavait. Megváltoztam és egyáltalán nem olyan vagyok már amilyennek ő ismer. - Remek és most mennyi ártatlan kislánynak fogod megtanítani azt, hogy ne bízzon senkiben se, mert az emberek és a lények is csak saját magukkal törődnek? - kérdeztem tőle egy apró gúnyos mosoly kíséretében. Figyeltem ahogyan közelebb lép, de nem mozdultam meg. Nem mentem se közelebb hozzá, se pedig távolodni nem kezdtem. Ahhoz képest, hogy vámpír és biztosan jóval idősebb, mint én láttam rajta, hogy fél. Vajon tényleg tart attól, hogy esetleg itt a vásár közepén neki ugranék? Vérfarkas vagyok, s eléggé temperamentumos ez tény és való, de ostoba nem vagyok.
Ohhh, ez aztán micsoda bocsánat kérés. Érdekes, hogy még eközben is saját magadat sajnáltatod. - mondtam neki rezzenéstelen arccal és közben összefontam a karomat magam előtt. Figyeltem őt, de még mindig nem mozdultam. Úgy álltam ott a hömpölygő tömegben, mintha valami szobor, vagy esetleg egy oszlop lennék. Nem ijedtem meg tőle, de az tény, hogy váratlanul ért a felbukkanása. Nem tudtam, hogy mit is gondoljak róla, hiszen egyszer már bíztam benne, majd pedig cserben hagyott. - Van, de szerintem semmi közöd hozzá. - mondtam még mindig kicsit ércesen, majd oldalra pillantottam. Jó lett volna valakivel erről beszélni, de nem nagyon volt kivel. Két "barátom" volt, ha őket annak lehet nevezni, de mind a ketten elfoglaltak voltak a saját kis életükkel. Viszont azt se tudtam, hogy Scar mennyire gondolja komolyan azt amit mond. Nem tudtam egyszerűen megbízni benne, nem ment...  Féltem attól, hogy esetleg újra eltűnne, ha közel engedném magamhoz.


ઈ Note: <3



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 20, 2014 11:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


to kendra; long time no see

Nem volt szép dolog tőlem csak úgy búcsú nélkül lelépnem, de a búcsúzkodás soha nem volt az én asztalom. Plusz tudtam, hogyha valaki maradásra tud bírni, akkor az a kislány volt az.. Akiből egy gyönyörű felnőtt nő lett most és itt áll velem szemben. Habár nem túl kedvesen reagált rám.. Mondjuk meg is értem. Belerohantam és most meg fel is tartom. Biztos vagyok benne, hogy van jobb dolga is, mint velem csevegni. Velem. Egy olyan emberrel, aki elhagyta.. Nem szeretek túlságosan kötődni az emberekhez. Amennyire csak lehet el akarom vágni magam tőlük. Hogy miért?  Mert így könnyebb. Most pedig mégis egy otthont keresek.. Egy helyet, ahol megértenek az emberek. Vagy éppen nem az emberek. Mystic Falls pedig hemzseg a természetfelettitől, szóval.. Van egy lehetőségem csak igyekeznem kell nem elrontani az egészet.
Ha valami előnye van ennek az egésznek, akkor ez az. – Mondtam zavart mosollyal az arcomon, miközben lefagyva figyeltem őt. Nem mertem közelíteni.. Nem tudom, hogyan reagálna az egészre ezért inkább fenntartom a távolságot. Így lesz a legjobb. – Pár szükséges kelléket készülök bevásárolni.. Ha már ideköltözöm minden meglegyen.. Hogy meddig maradok? Nem tudom még, de szeretnék addig ameddig csak lehetséges. – Mondtam, majd egy nagyot nyeltem és minden bátorságomat összeszedve tettem felé egy lépést. Nem hiszem, hogy bántana.. Vagy nem tudom. Akkor ismertem, mikor még kislány volt mostanra pedig egyértelműen sokat változott.
Sajnálom, hogy ott hagytalak egy szó nélkül.. Én nem akartalak megbántani.. Egyszerűen csak egy elcseszett lélek vagyok, aki sokszor meggondolatlanul cselekszik. Még egyszer sajnálom. – Nem tudom visszacsinálni a dolgokat és azt sem mondom, ha megtehetném másként tenném, mert én mégis én vagyok. Valószínűleg pontosan ugyanazt a hibát követném el, mint akkor is. – Valami baj van? – Próbáltam közeledni felé, ha fizikailag ennél az egy lépésnél többet nem is mertem megtenni. Egy aprócska lépés is hatalmasnak tűnhet a szemében.. Tudom jól, hogy milyen nehezen engedi közel magához az embereket. Ez talán még most sem változott.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 09, 2014 2:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Kendra & Scar
Nice to see you again.

Nem voltam olyan hangulatban, hogy kedves legyek az emberekkel, illetve soha se voltam olyan hangulatban, de most extrán nem. Legszívesebben leordítottam volna a fejét annak a lánynak aki belém jött, mert rendben van, hogy szűkösek a helyek itt, de se én, se ő nem annyira testes, hogy ne fértünk volna el egymás mellett, illetve ott van az a tény is, hogy vámpír. Utálom a vámpírokat, legszívesebben mindegyiknek átharapnám a torkát, főleg amióta találkoztam Elijah-val és ételnek nézett. Egyszer még ezért meg fog fizetni, még akkor is, ha abba belehalok. Nem érdekelt semmi se, mert mérges voltam L-re is, mert úgy éreztem, hogy valamit eltitkol és nem véletlenül kerül engem. Elegem volt mindenből, mert soha se gondoltam volna, hogy ennyire felfordul majd az életem. Hirtelen minden annyira rossznak tűnt és fogalmam sem volt arról, hogy mit tegyek.
Először nem is figyeltem, hogy kicsoda jött nekem, csak automatikusan válaszoltam neki. Nem értem komolyan az embereket, majd amikor szemügyre vettem akkor már pontosan tudtam, hogy kicsoda ő. Ha akarnám se tudnám elfelejteni ezt az arcot. Reméltem, hogy soha többé nem látom, mert utáltam azért amit tett. Megmentett és a barátom lett, de utána meg cserbenhagyott, amikor szükségem lett volna rá. Talán soha se szeretett és megbánta azt amit tett. Figyeltem őt és nem mozdultam. Tisztán emlékeztem, hogy mennyire kedves volt, majd pedig egyszer csak eltűnt. Talán ő is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen lettem. Soha se voltam egy angyal, de ha így átverik az embert, akkor hamar megtanulja azt, hogy senkiben se bízhat.
Te viszont semmit se változtál. - mondtam neki ridegen, de nem mozdultam meg. Nem akartam közel menni hozzá, nem ment. Túlzottan eleven éltek a múlt emlékei a fejemben. - Mit csinálsz itt és mennyi ideig fogsz maradni? - kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen tudni akartam, hogy mennyi ideig fog maradni, de még mindig nem volt semmi kedvesség a hangomban


ઈ Note: 40
ઈ Words: -


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 07, 2014 1:15 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


to kendra; long time no see

Az első dolog, amit feljegyezhetek magamnak azaz, hogy az emberek nem túlzottan barátságosak. Bár nem hiszem, hogy bárki mosolyogva tűrné, ha belerohannak. Természetesen nem szándékos volt. Nem így akarok ismertségeket szerezni, mert ez annyira béna lenne. Csak annyira béna, mint az, hogy a saját írásomat próbáltam megfejteni, mikor beleütközök valakibe. Nem mindennap csinálok ilyet, de néha már a saját ügyetlenségemen sem lepődök meg. Mondjuk nem mondhatom azt, hogy egész életemben szerencsétlen lettem volna. Na, jó nem túl szerencsés, hogy azok az emberek, akiket a családodnak hittél ellened fordulnak, de akkor is. Képes voltam elszökni előlük. Igaz, hogy a vámpírságnak köszönhetem, hogy véglegesen és úgy élhetem az életemet vagyis az örökkévalóságomat, hogy nem kell állandóan hátrapillantanom a vállam felett. Nincs már aki kövessen. Legalábbis remélem, hogy egyikük sem jutott arra a sorsra, amire én.
Annyiban hagytam volna az egészet és folytattam volna az utamat. Mentem volna amerre látok fülem s farkam behúzva, de most nem voltam képes erre. Valahonnét ismerős volt nekem ez a lány, de nem tudtam megmagyarázni hogy mégis honnét. Az is lehet, hogy valaki a múltamban hasonlított rá és tényleg semmi közünk nincs egymáshoz. Aztán, mikor kimondta a nevem tudtam, hogy ismer.. Én pedig eltemetkeztem pár percre a gondolataim alá és kerestem kutattam, hogy mégis honnan ismerős. Aztán beugrott. Még akkor találkoztam vele, mikor kislány volt. Kirohant a labdája után az autó elé én pedig nem voltam képes végignézni, ahogy egy autó elüt egy kislányt ezért megmentettem. Összebarátkoztam vele, ha mondhatom ezt aztán pedig kiléptem az életéből. Ennek az egésznek pont fordítva kellett volna történnie. Mármint, hogy én emlékszem rá s ő nem rám. Bár nehezen felejtünk el valakit, aki megmentette az életünket, nemde? Akaratlanul is Matthias mászott elő az emlékeim mélyéről. Ő már halott s talán ez jobb is így. Nem tudom, hogy milyen szörnyűségeket művelt.. Azt hittem ismerem, de sajnos tévedtem.. Vagyis nem tudom. Lehet, hogy lett volna az egészre egy épeszű magyarázata.. Ki tudja. Nem adtam neki lehetőséget, hogy elmondja s ha visszamehetnék az időben akkor sem változtatnék meg semmit sem.  
Kendra. Öhm.. Megnőttél.. – Nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Hirtelen úgy éreztem magam, mint egy öreg nénike, aki hosszú évek óta először lát egy lányt. Ezzel pedig nem állok messze az igazságtól. A lelkem, már öreg. Lehet, hogy a külsőmön ebből semmi nem látszik, de az emlékek számomra épp elég bizonyítékok.





Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 06, 2014 4:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Kendra & Scar
Nice to see you again.

Régóta nem láttam már L-t, de ez nem is annyira meglepő, hiszen mit is hittem, hogy hamarosan feltűnik az életemben? Fura nem, hogy egy nap alatt képes valaki teljesen az elmédbe férkőzni és onnét soha többé nem tudod kizárni őt. Nem bírtam elfelejteni őt, illetve azt se ami történt köztünk. Bár nem igazán történt bármi is, vagyis majdnem történt valami, de mindegy is. Nem kellene rágondolnom, hiszen talán pontosan az lenne a legjobb mindenkinek, ha örökké egyedül maradnék. Nem került elő Sean se azóta, de nem is csodálom, hiszen biztosan rájött a kis hazugságomra. Tényleg szörnyű ember lehetek, hiszen képes voltam arra a sok rosszra és még nem is bánom az egészet. Nem érzem azt, hogy bánnom kellene. Azt tettem, amit a legjobbnak hittem, hiszen szerettem őt, vagy legalább is ezt hittem.
Nem bírtam már otthon ülni és elmélkedni az elmúlt napok, hetek történésein, így inkább elindultam a városban. Fogalmam sem volt, hogy mit fogok csinálni, de úgy éreztem, hogy muszáj kicsit kiszabadulnom a négy fal közül, vagy még a végén saját magamban fogok kárt tenni, mert teljesen becsavarodok. Egyszerűen nem bírtam már magammal. Néha legszívesebben törtem volna és zúztam volna, de másik pillanatban meg egy barátra vágytam volna, aki ott velem és meghallgat. Beszélni szerettem volna valakivel mindenről, illetve csak szerettem volna tudni, hogy nem vagyok egyedül. Miközben ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben arra lettem figyelmes, hogy valaki belém jött. Egy pillanatra ránéztem, de nem is érdekelt az amit mond. Nem volt kedvem most még leüvölteni a fejét se. Már indultam volna tovább, amikor csak nem hagyott békén. A tekintetemet újra ráemeltem, s ha ölni tudnék a tekintetemmel, akkor már régen halott lenne.-Szerinted, ha nem lennék jól, akkor tovább mentem volna? - kérdeztem tőle kissé barátságtalanul, majd pedig jobban szemügyre vettem. Emlékeztetett valakire, de az nem lehet, hiszen ő elment minden szó nélkül. Utáltam azért amit tett, majd pedig a barátnőm lett és végül szó nélkül eltűnt jó pár évre. Biztosan csak képzelődöm. Megfordultam és tovább sétáltam, de a következő szavai megállítottak. Egy darabig nem mozdultam, majd végül megfordultam és figyeltem őt. - Szia Scar... - szólaltam megvégül, hiszen tudtam jól, hogy kicsoda ő, mivel nem mindennap menti meg az embert egy vámpír.


ઈ Note: 40
ઈ Words: -


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 05, 2014 11:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


to kendra; long time no see

Ha egy új helyre költözöm olyan, mintha mindent kezdhetnék a legelejéről. S tulajdonképpen így is van ez. Új életet kezdek minden egyes alkalommal, amikor költözöm. Csak remélem, hogy itt legalább megtalálom azt, amit keresek. Mert most már tényleg elegem van a folyamatos vándorlásból. Egykoron azért tettem, mert szükséges volt. Mondhatni vadásztak rám. Talán vérdíj is volt kitűzve a fejemre nem tudom, mert miután átváltoztam olyan messzire menekültem amilyen messzire csak tudtam. Nem volt egyszerű hozzászokni az új életmódomhoz, de ennek köszönhetően van ezer meg ezer lehetőségem arra, hogy újrakezdhessem az életemet. Viszont jó lenne egyszer, már igazán tartozni valahova.
Összeírtam magamnak egy kisebb listát, hogy a közeljövőben mikre lehet szükségem. Bár ez a lista elég ritkán változik.. Mondhatni minden egyes költözésnél ezt használom fel. S mindig kiegészítem azzal, amit elfelejtettem. Ez abból is látszik, hogy párat feketével véstem fel a listára a többit pedig már kékkel vagy éppenséggel pirossal. De még a zöld szín is feltűnik ezen a már rettentően összegyűrt lapon. Nem egy alkalommal használtam már. Van rajta egy kisebb folt, ami az egyik tollal történt balesetem miatt került oda. Hunyorogva tartom az arcom elé és próbálom elolvasni, de eközben figyelmetlen is leszek és belerohanok valakibe. – Uh, bocsánat. – Nyögöm ki gyorsan, majd felpillantok, hogy kibe is sikerült belerohannom. Az arcvonásai valamiért roppant ismerősek voltak nekem, de egyszerűen nem tudtam beazonosítani. Elég sok emberrel találkoztam az életem során még akkor is, ha csak elrohantunk egymás mellett az utcán valamilyen szinten megjegyeztem az arcukat. De sem nevet sem pedig emléket nem tudtam hozzákötni később. – Jól vagy? Figyelmetlen voltam.. – Érdeklődtem, majd a hátsó zsebembe csúsztattam a kis papír fecnit. Ennyi idő után, már fejből kellene tudnom a listát és nem egy tintapacából megpróbálni kigubózni. Azonban nem is én lennék, ha legalább nem próbáltam megfejteni a saját írásomat. – Ne haragudj.. De mi nem ismerjük egymást? – Tettem fel a kérdést, ami nem hagyott nyugodni.. Ismerős volt nekem. Nagyon is. De nem tudtam beazonosítani, hogy mégis honnan.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 04, 2014 10:35 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Phillip & Delena

Mosolyom kiszélesedett és elégedettséggel töltött el, hogy legalább vannak még kedves emberek ebben a városban. A legtöbben már a jóság emlékét sem képesek felidézni, nemhogy éljenek ezzel az egyébként mindenkiben megtalálható tulajdonsággal. Talán még sincs elveszve minden. Mondhatom, én is örültem, hogy betévedtem ebbe az üzletbe, a nyakláncon kívül legalább ezzel a tudattal is gazdagabb lettem.
- Köszönöm. Ez nagyon kedves volt öntől. - Talán még el is pirultam, de ebbe bele sem mertem gondolni, mert akkor a pír biztosan valós lett volna. Inkább a kérdésére koncentráltam, aminek hatására mosolyom nem hervadt le, sőt, még szélesebb lett. Na igen, tipikus kérdés.
- Tudja, nem maga az első, aki ezt kérdezi. Már hozzászoktam, előbb-utóbb mindenki felteszi ezt a kérdést. - Lazán megvontam a vállamat. - A szüleim valószínűleg kreatívak akartak lenni és összevonták az ő neveiket, hogy az az enyém is legyen. Az biztos, hogy még senki nem jött velem szembe, akit így hívnának. - Jelentettek ki a nyakamban lógó nyaklánchoz nyúlva.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
♕ my destiny
Tartózkodási hely :
♕ where my business is
Hobbi & foglalkozás :
♕ buildings
Humor :
♕ sober



A poszt írója Abel F. Milborrow
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 26, 2014 5:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next



to Delena; a girl who i saw in my dreams

[You must be registered and logged in to see this image.]
Elégedettség töltött el, ahogyan észleltem, hogy tetszik neki a medál. Nem egy mai darab, ez tény. De azt hiszem, hogy Delena pontosan olyan nő, aki ezt értékelni tudja. Nem az a fajta, aki mindent és mindenkit eladna, csupán egy márkás cipellőért. Az egy másik mese, semmi kétség.
- Fogadja... ajándékomként - billent oldalra a fejem, miközben egy féloldalas mosoly jelent meg ajkaimon. - Szerény személyen számára elég fizettség az, hogy bejött ebbe az üzletbe, és megszépítette a napomat. - tartottam egy pár pillanatra a tekintetét, de ekkor rajtam volt a sor, hogy végiggondoljam, mit is mondott.
Nem kérdeztem meg végül, hogy milyen időszakról beszél. Talán valami különös esemény zajlik az életében, nem tudhatom. Nem is tartozik rám, hiszen alig tíz perce ismer. Nem állíthatom meg azzal, hogy máris avasson személyes titkokba.
- Mondja csak, szép hölgy... - köszörültem meg aztán a torkomat, majd fél kézzel beletúrtam hajamba, mely kezdett az arcomba lógni. - Honnan származik a neve? Olyan különleges... soha nem hallottam még. Nem is tudom hová tenni - mosolyodtam el. - Ahhoz nem fér kétség azonban, hogy tökéletesen passzol Önhöz.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 03, 2014 11:50 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Phillip & Delena
Bólintással tudatosítottam, hogy jól gondoltam, régóta itt él. A magam nemében én is, bár a helyzetem még mindig annyira bonyolult, hogy jómagam sem szeretek belegondolni. Az ő élete minden bizonnyal kicsit kevésbé kacifántos, ha mégsem, akkor ilyen időutazásos dolog csak nem történt vele... érdekes lenne, sőt, inkább groteszk.
Nem hagytam, hogy a gondolatra sóhaj hagyja el az ajkaimat, inkább rá és a szavaira figyeltem. Nem volt kellemes hallani, hogy míg a felesége halott, addig a lánya sem beszél vele. Egyedül van, én pedig utáltam, ha valakiről tudtam, hogy magányos. Attól nincs rosszabb, ha nem áll melletted senki.
- Sajnálattal hallom. - Nyeltem egyet, de mire bármi mást is mondhattam volna elém tartott egy medált, amitől mondhatni még a lélegzetem is elállt. Odavoltam a szépen megmunkált darabokért, őszinte csodálkozással tudtam bámulni minden egyes műremeket. Akár egy láncot is.
- Nagyon szép. - Néztem a férfira ismét. - Fogalmam sincs, hogy kerülhettem el eddig ezt a helyet, amikor felér egy aranybányával az olyanoknak, mint én vagyok. - Mosolyodtam el kedvesen és az ujjaim közé fogtam az apró, láncon függő medált. - Azt hiszem ez pont jó lesz arra a célra, amire kerestem valamit. Ránézek és ez az időszak fog az eszembe jutni.

© zene: breakeven | megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
♕ my destiny
Tartózkodási hely :
♕ where my business is
Hobbi & foglalkozás :
♕ buildings
Humor :
♕ sober



A poszt írója Abel F. Milborrow
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 01, 2014 5:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Delena & Phillip
you are the girl of my dreams
[You must be registered and logged in to see this image.]
A mosolya számomra is olyan töltet volt, melyet nem tudom, mikor volt szerencsém utoljára érezni. A tekintete csillogott, valószínűleg azért, mert a helyiség közepén égő lámpa fénye visszatükröződött benne. S nem bírtam elszakadni tőle. Akár ezer évig is bámultam volna önfeledten... csak úgy. Ahogy férfi egy nőt néz. De nem akartam őt zavarba hozni. Nem, nem lenne helyes. Inkább váltok egy kis irányt.
Sóhajtás kíséretében tettem arrébb a sétabotomat, és elfordultam tőle, de a szavait meghallva hirtelen nevetés tört fel belőlem.
- Igen, régóta - bólintottam egyetértően. - Láthatja rajtam, hogy nem vagyok egy mai szerzet - vettem kezembe egy apró kis medált, majd a láncot, mely hozzá tartozott. - Itt élek már születésem óta - feleltem aztán tisztán a kérdésére. - Itt éltem, de néha elszólít a kötelesség nagyobb városokba, mikor szebbnél szebb régiségekről szerzek tudomást - sétáltam vissza felé ugyan sántítva, de még így is a helyzetben képest gyorsabban. - Az idő már elszállt fölöttem. A feleségem halott... a lányom pedig ki tudja, hogy hol jár. Nem tartja velem a kapcsolatot - tettem szóvá, majd mielőtt bármire rákérdezett volna, arca elé emeltem a medált. - Azt hiszem, ez pontosan illik önhöz, Delena - mosolyodtam el.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 19, 2014 1:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Phillip & Delena
Kicsin múlott, hogy ne nevessem el magam és így is széles mosoly húzódott arcomra szavai hallatán. Zsémbes öregember? Mindennek tűnt, csak zsémbesnek nem, legalábbis az elmúlt pár percből semmi ilyesmit nem szűrtem le róla, ám amint megfogtam a kezét hirtelen, mint derült égből villámcsapás hatott rám a felismerés, hogy én nem most találkozom vele először... nem bizony.. hiszen láttam már őt a városban. Nem most, nem ebben az évben, nem ebben az időben... hanem a jövőben, amikor még fiatalabb voltam. Milyen bonyolult helyzet, ha valakinek el kellene magyaráznom, akkor biztosan belezavarodnék. De hát eddig szerencsére nem kerültem olyan helyzetbe, amikor magyarázkodnom kellett... viszont Phillip.. biztosan láttam már! Ezer százalék. Talán csak kislány voltam, nem tudom pontosan.. a megérzéseim mégsem csalnak sohasem.
- Szerintem betérek még ide, míg a városban vagyok. - Ahogy a szemeibe néztem volt bennük egyfajta különleges csillogás, amit nem tudtam mire vélni, de nem furcsálltam vagy hasonló. Sőt, kellemes érzés járt át a tekintetébe mélyedve. - És maga mióta lakik itt? Feltételezem régóta... sok mindent tud Mystic Falls-ról. - Jelentettem ki és érdekelni kezdett, hogy vajon mennyire jártas a történetben azon kívül, hogy régen az éjszaka szörnyeitől rettegett mindenki? Vajon ő is... természetfeletti? Vagy csak én látom már azt mindenkiben, hogy nem emberi lény? Lehet, hogy nem kell sok annak a kiderüléséhez, hogy én vagyok a nemnormális, míg a körülöttem lévőknek semmi "baja".
© zene: Use Somebody| megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
♕ my destiny
Tartózkodási hely :
♕ where my business is
Hobbi & foglalkozás :
♕ buildings
Humor :
♕ sober



A poszt írója Abel F. Milborrow
Elküldésének ideje Kedd Feb. 11, 2014 8:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Delena & Phillip
you are the girl of my dreams
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nocsak... nemcsak rendkívül szépséges ez a lány, de az esze is a helyén van! Számomra elképzelhetetlen volt az, hogy... bárki, aki a környezetemben él, ne legyen rendesen felkészülve, s ne legyen meg kellőképpen az intelligenciája. Hiszen magam is tanult ember vagyok. Jó ideje már annak természetesen, hiszen elég rámnézni... ráncos vagyok, a hajam lassan teljesen őszbe borul, és nem tudnék megmozdulni a sétabotom nélkül, hiszen pár évvel ezelőtt egy szörnyű autóbalesetben súlyosan megsérült a bal lábam, és azóta csupán sántítva tudok járni. Persze a rossznyelvűség kihasználja ezt, egyesek szörnyetegnek neveznek... de ha ez így van, én megtaláltam a szépséget, akit a szörnyetegeknek rendelnek... és a szörnyetegek ezáltal válnak jobbá...
Szavai azt keltik bennem, hogy tud arról a bizonyos dologról, amelyről nem hittem, hogy tudhat. Hiszen az ilyen korú lányok általában mindig a tündérmesékben hisznek, nem pedig az éjszaka szörnyetegeiben...
- Szóval Delena - jelent meg ekkor egy újabb mosoly az ajkaimon, és felé nyújtottam tenyeremet. - Phillip. De a környéken csak zsémbes öregnek hívnak. A hátam mögött Eldöntheti, hogy ön minek szeretne szólítani. Már ha... - pillantottam az ajtó irányába. - máskor is számíthatok kegyed látogatására - pillantottam szemeibe, szinte a tekintetébe égetve a sajátomat.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 22, 2014 7:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Phillip & Delena
Pár pillanat erejéig a férfit néztem, miközben a pult mögé sétált és bár megfordult a fejemben, hogy az előbb kissé furcsán viselkedett, elhessegettem a gondolatot. Elvégre ugyan már, mindenkivel előfordulhat, hogy egy személyt összekever valaki mással. Velem is volt már ilyen, nem kell ebből nagy ügyet csinálni. Azt hiszem, hogy mindenben kezdem meglátni a rosszat... eléggé rossz szokásom van kialakulóban.
- Ez kicsit bonyolult. - Válaszoltam a kérdésére apró, zavart mosollyal a szám szélén. Hogy magyarázzam el valakinek, hogy tulajdonképpen ez a város az otthonom, csak a történetem meg van spékelve azzal, hogy egy boszorkány visszarángatott húsz évvel későbbről? Húsz perc múlva a diliházban találnám magam, ha lenne olyan szerencsém, hogy a város egyetlen normális emberét fogtam ki. - A családom itt él és fogjuk rá, hogy én is... egy ideje. És azt hiszem, még egy darabig. - Mondtam végül, hiszen nem tudhattam, Esther mikor akar visszaküldeni saját koromba vagy mikor akar tőlem újra valamit. Mondhatnám, hogy ez még a jövő zenéje, de.. az én számból valljuk be, hogy furcsán hangzana.
A férfi mellém lépett és csodálattal bámultam a tárgyakat, amelyeket felmutatott. Ujjaimat a felmutatott medálra fontam. Tényleg gyönyörű darab volt, kellőképpen megmunkált, olyasmi, ami kiáltott azért, hogy egy nő nyakában díszelegjen. A verbéna szó hallatán minden csodálatom ellenére apró kacaj hagyta el az ajkaimat. - Higgye el, ha valaki, akkor én képes vagyok megkülönböztetni a kettőt. - Próbáltam megmagyarázni kacajom okát, a férfire pillantva egyszerűen megcsóváltam a fejemet. - Nem csodálom, hogy sokan hittek ebben a... mendemondában. Manapság is sokan hisznek. - Nyeltem egyet nyomatékosítva, hogy igen, én is hiszek bennük. Sőt, tisztában vagyok azzal, hogy köztük élek... ám ezt így azért nem kellene kimondanom. Elég, ha erről én tudok, viszont volt egy olyan sejtésem, hogy ő sem teljesen tudatlan. Egyáltalán létezik ember a városban, akinek sejtése sincs, mi folyik körülötte?
- Egyébként a nevem Delena. - Nyújtottam felé a kezem. Valamiért úgy éreztem, be kell mutatkoznom neki...
© zene: Use Somebody| megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
♕ my destiny
Tartózkodási hely :
♕ where my business is
Hobbi & foglalkozás :
♕ buildings
Humor :
♕ sober



A poszt írója Abel F. Milborrow
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 11, 2014 8:22 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Delena & Phillip
you are the girl of my dreams
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem is tudom, mi lett volna, ha tegyük fel, nem hiszi el nekem azt, amit mondtam. Bár azt hiszem, nem tévedtem eddig sem nagyot a személyiségével kapcsolatban... megérzem, ha valaki romlott belülről. És ez a lány nem az. Ő jó... és tiszta. A fene sem tudja, hogy mi folyik körülöttem már.
Beléptem a pult mögé, onnan fürkészve alakját, és elmosolyodtam azon, ahogy láttam, hogy tekintete milyen élettel telik meg, és csillogással, ahogy a régi holmik között kutat. Én magam is ilyen volt egykoron... talán ez adta a löketet, hogy ezzel foglalkozzak. De nem tűnődtem ezen sokáig.
- Tehát Ön nem itt él? - kérdeztem a papírok között kutatva. Ha itt élne, nyilván találkoztunk volna már, de ha minden igaz... ha minden álmom valósággá válik... nem éppen jó pont, ha nem itt él ez a lány.
- Minden századból, kérem - léptem oda mellé egy kis sóhajtással, és megtámaszkodtam a boton, mellyel muszáj volt segítenem a járásomat. - A vikingek korából... - emeltem fel egy fából faragott darabot, mely faragványokkal volt díszítve, majd arrébb pillantva egy kis medált emeltem fel. - Ez pedig ebből a városból származik, huszadik századi. Egy különleges növényt tartalmaz, úgynevezett verbénát. Sokan összekeverik a vasfűvel, de a két növény nem ugyanaz - fürkésztem a medál ezüst díszítését. - A mondák szerint a verbéna megvédi az embert az éjszaka sötét démonaitól. A vámpíroktól, ha így jobban tetszik - nevettem halkab. Én tudtam, hogy létezik. De ő valószínűleg nem. - Mindez csak mendemonda, de sokan hittek benne.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 17, 2013 9:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Delena & Phillip


Elkezdhettem volna kíváncsian tapogatózni, hogy mégis miért viselkedett úgy, mint aki felismert, de úgy döntöttem, inkább annyiban hagyom a dolgot. Biztos hasonlítok egy ismerősére vagy valami... és egyébként sem voltam olyan fajta, aki csak úgy hirtelen rákérdez dolgokra. Az néha amúgy is elég bunkó dolog tud lenni. Én pedig nem szívesen öltök magamra ilyenfajta szerepet. Főleg, hogy pár másodperccel később saját maga mondta, hogy összekevert valakivel. Ki vagyok én, hogy ne higgyem el? Mi okom lenne mást feltételezni, amikor tipikusak az ilyen összekeverős esetek?
- Köszönöm. - Mosolyodtam el kedvesen, amikor kitárta előttem a ajtót és természetesen nem voltam rest beljebb lépni. Mindig is odáig voltam a régiségekért, ez a bolt számomra már biztos, hogy egy kincsesbánya lesz, pedig még csupán futólag hordoztam rajta végig a tekintetemet. Szó mi szó, rögtön elnyerte a tetszésemet. - Igazából magamnak szeretnék vásárolni valamit... valamit, amire ha ránézek azonnal ez a város jut eszembe. Hogy pont most jártam itt, ebben az évben... nem máskor. - Próbáltam kissé finomítani azon, hogy emléket keresek, hogy a jövőmben emlékezzek a múltbeli utazásomra. Azt hiszem, ez elég furcsán hangzott volna.
A férfi felé fordultam és halk sóhaj hagyta el az ajkaimat. - Igaza volt. Itt tényleg rengeteg minden van. - Léptem oda az egyik polchoz, de szinte hozzányúlni sem mertem semmihez. Ez a halom gyönyörűség, törékeny és régi dolog. Eszméletlen.


© ZENE: USE SOMEBODY | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
♕ my destiny
Tartózkodási hely :
♕ where my business is
Hobbi & foglalkozás :
♕ buildings
Humor :
♕ sober



A poszt írója Abel F. Milborrow
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 07, 2013 9:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Delena & Phillip
you are the girl of my dreams
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem tudom, mi jutott eszembe... nem szabadott volna ilyen egyszerűen elszólnom magam, hiszen egyértelmű volt, hogy ezáltal gyanússá válhatok a szemében. Így hát... muszáj tovább adnom a saját szerepemet.
- Sajnálom - köszörültem meg zavartan a torkomat. - Azt hiszem, összekevertem valakivel - jelent meg egy zavart, ámde annál inkább érett mosoly az arcomon, és elfordítottam a kulcsot a zárban, majd belépve megfordítottam a "zárva" táblát. - Kérem, fáradjon be. Rentegeg ingóságot tartok, így talán nem lesz nehéz választania valamit... - mondtam már bátrabb mosollyal.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 25, 2013 6:24 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Delena + Phillip


Vártam, hogy beinvitál vagy hasonló, de ehelyett teljesen más reakciót kaptam. Olyan volt, mintha lefagyott volna, egy pillanatra meg is ijedtem, pedig ha a családom körül állandó jelleggel lejátszódó folyamatokat nézzük, akkor büszkén állíthatom, hogy megedződtem az idők során. Csakhogy olyasmire még sincs felkészülve az ember lánya, hogy valaki hirtelen meg se szólaljon, arra meg főleg nem, hogy utána csak annyit ejtsen ki a száján, hogy: te vagy az.
- Elnézést, de... - Köszörültem meg a torkomat. - Ismerjük egymást? - Érdeklődtem, ám a hangnemem nem változott, ugyanolyan kedves volt, mint amikor először megszólaltam. Annyi változott, hogy érdekelt, honnan ismer. Talán összekever valakivel, hiszen... engem itt nem sokan ismerhetnének.


© ZENE: LET IT GO | MEGJEGYZÉS: ^^
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Vissza az elejére Go down
 

Üzletsor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 12:22 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 12:20 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3