A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Elhagyatott gyárépület


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
■ the way for humanity

† Kedvenc dal :
back home
† Tartózkodási hely :
■ the place where nothing bad happens
† Hobbi & foglalkozás :
■ i'll be a little doctor
† Humor :
■ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 13, 2016 8:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
lezárt játék!
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
the destroyers of my life
† Kedvenc dal :
I'll never be alright, so i'm breaking the habit
† Hobbi & foglalkozás :
↯ ex-prisoner ₪
† Humor :
↯ too serious ₪



Heily Aethyrin Foster ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 22, 2016 11:58 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

heily & bryan
[You must be registered and logged in to see this image.]
Minden egyes tettem előre megfontolt volt, hiszen azt akarom elérni, hogy bízzon bennem. Hogy meg akarjon bízni bennem és azt gondolja, hogy a kettőnk kapcsolata még megmenthető. Még lehetünk azok a testvérek, akik régen voltunk és, akik ma is lennénk, ha nem valami karrierlehetőséget látott volna bennem. Mert elárult engem. Azt sem értem, hogy miért nem tartották etikátlannak azt, hogy valaki a saját testvérét ítéli börtönbüntetésre. Fordított helyzetben soha nem tettem volna. Mert nekem igen is számított a testvérem és bármiről is lett volna szó egészen addig ártatlannak hittem volna, amíg valaki nem áll oda elém és mondja azt, hogy látott minden egyes pillanatot. Persze a szó nem elég. Nekem sokkal erősebb bizonyíték kell, mint valaki vallomása, vagy valami jól összetákolt biztonsági kamera felvétel. Még mindig nehezemre esik elhinni, hogy valaki be tudott mártani engem. Méghozzá ilyen könnyedén. Persze a mostani tudásommal már sokkal nehezebb lenne, hiszen a börtönben épp eleget tanultam ahhoz, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő. De mégis.. A gondolata annak, hogy valaki ennyire ártani akart nekem. Felfoghatatlan. Ártatlan lélek voltam, aki nem tett mást, mint élte az életét. Közvetlenül nem ártottam senkinek. Bár az őrültek mindig be tudják beszélni maguknak, hogy valaki miért érdemel büntetést. Haha. Csak úgy, mint én. Lehet, hogy nem a bátyám indította ellenem ezt az egész hadjáratot, de az egyszer biztos, hogy neki köszönhetem azt, hogy most itt tartok. Hiszen ő volt az, aki befejezte.
- Hát mondhatom, hogy sokáig tartott. - Tizenkét év. Én megerősödtem ezen évek alatt és a terveimet szövögettem annak érdekében, hogy miképpen fogom tönkretenni a körülöttem lévő emberek életét, akiknek csak tudom, hogy keze van a dologban, hogy én a pokol kellős közepére jutottam. Ő pedig mindössze annyit ért el ezen idő alatt, hogy rájött ki kellett volna állnia mellettem. Hát most kövezzenek meg, ha valahogy egyáltalán nem hat meg. Egyenesen nevetséges. Legszívesebben kiröhögném, de félek azzal darabokra törném az álcámat és jelen pillanatban ez jelent számomra mindent. Ez az egyetlen főlényem. Hogy fogalma nincs arról, hogy mégis mit tervezek a számára.
Nem így terveztem. Az egésznek csak egy apró karcolásnak kellett volna lennie, de azt hiszem odabenn is sikerült azért magamra haragítanom azokat is, akikkel a kapcsolataimat építettem ki. Plusz én itt kint vagyok, ők pedig még mindig ugyanúgy benn rohadnak. Talán ez egyfajta emlékeztető. Hogy lehet, hogy kint vagyok már a börtönből, de az ő kezük még idáig is elér.
Rettenetesen égett a vállam, de nem engedhetem meg magamnak, hogy az öntudatlanság mezejére tévedjek a fájdalmam miatt. Még a végén elkotyognék valamit, amit nem kellene. Azonban ennek kihasználása nem is olyan rossz ötlet. A jelenet pedig indul.
Ahogyan felsegít engem, hogy kijussunk innen felnyögök és érzem, hogy könnyek születnek a szemeimben, ami talán csak még hihetőbbé fogja tenni az alakításomat. - Ne.. csak a kisbabámat ne.. - Nyöszörgöm, miközben a súlyom nagy részét a bátyámra támasztom egy adag bűntudattal megspékelve, majd pedig lehunyom a szememet, mint aki eszméletét vesztette és ezzel együtt a súlyom is teljes mértékben a testvéremre nehezedik. De itt vagyok ám. Nem mentem én sehova és nem is fogok. Nem, amíg darabokra nem szaggatlak drága bátyám. Addig, sehova.



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
■ a girl on the fire

† Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
† Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
† Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 23, 2016 6:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Heily && Bryan
our relationship is like a rollelcoaster 

[You must be registered and logged in to see this image.]
Éreztem a hangjában azt a bizonyos szemrehányást, amivel ki tudtak volna üldözni a világból. Pontosan ezért igyekeztem elkerülni az ilyen szituációkat, de vannak olyan helyzetek, amiket akkor sem tudunk elkerülni, ha mindenáron meg is próbáljuk. Volt tizenkét évem felkészülni erre a beszélgetésre, egyelőre még csak a szavak csattantak, a körülöttünk lévő tárgyak egyben, a székláb a helyén, és az üvegkeretek is teljesen épek. Egyelőre. Itt valószínűleg ezen lesz a hangsúly egy ideig; nem mintha nem lenne képes egész estés bosszút előadni verbálisan is. Az efféle támadások amúgy is mindig jobban fájtak, mint az, ha mondjuk az arcomon hagyná az ujjlenyomatát. Ez csak egy test. A fájdalom egyértelmű, hogy bennem van, hisz égne a tenyere nyoma a bőrömön. De a súly, amely ezáltal rám nehezedne, még inkább fájdalmat okozna, és emiatt nem is nevezhetném azt a képzeletbeli pofont annyira fájdalmasnak fizikailag. Képes lett volna nagyobbat adni egy pofonnál. Ez egészen biztos.
Halk sóhaj hagyta el a szám. - Tizenkét év hosszú idő. Azóta én is rájöttem, hogy mit csináltam rosszul... - vallottam be. Habár ha valami, hát pont ez nem fogja vigasztalni. Még kis kezdő voltam én is, az igazságérzet ott időzött a mellkasomban. Jót akartam tenni azzal, hogy egy potenciális gyilkost rács mögé küldök, még akkor is, ha ugyanazon vér folydogál az ereinkben. Csak évekkel később fogtam fel, hogy elcsesztem. Hogy mellette kellett volna állnom, nem pedig a legnagyobb hadjáratot folytatnom ellene. Mikor egyedül voltam, lerombolt a válás és Ebony hiánya, jól jött volna a testvérem... első kézről gondoskodtam arról, hogy  hiányt szenvedjek az egyetlen állandó, alapvető szeretetből. A testvéreméből.
Ahogy Heily válla megsérült, automatikusan kaptam utána, még mielőtt ő maga esett volna vissza a poros, rideg padlóra. A gyomrom megtelt ideggel, olyan félelemmel, amelyet előtte még nem ismertem. Kivert a víz, éreztem a verejtékcseppet a homlokom szélén.
A férfi felé néztem, aki időközben megszólalt, és közölte, miért is az apró közjáték. Kapóra jött nekik a húgom megjelenése, elvégre mi fáj jobban, mint a saját sérülésem? Az övé. - Ki kell jutjunk innen, állj fel - fogtam meg a kezét. A vállát ért sérülést orvosnak kell látnia. Próbáltam elfogadni a tényezőt, hogy miattam sérült meg, én tehettem róla... a testével védett engem, az én épségemet. Azt tette, amit én nem tettem meg érte hosszú évekkel ezelőtt. Semmi szándékom nem volt affelé, hogy bántsam. Nem volt bennem kétely, nem éreztem bűnösnek magam, amiért méltó büntetésre ítélték miattam, egyetlen oka, amiért mart a gyomrom, az azért volt, mert a testvéremmel tettem, amit tettem. Akkoriban nem éreztem nagy jelentőségét, de most, hogy a családomból egyedül ő van életben... hogy ő számomra az egyetlen élő rokon, akit gyerekkorom óta ismerek... igen, azt hiszem, felnőttek a gondolataim is.  

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
the destroyers of my life
† Kedvenc dal :
I'll never be alright, so i'm breaking the habit
† Hobbi & foglalkozás :
↯ ex-prisoner ₪
† Humor :
↯ too serious ₪



Heily Aethyrin Foster ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 04, 2016 10:08 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

heily & bryan
[You must be registered and logged in to see this image.]
Olyan sebet ejtett rajtam a saját bátyám, amit sosem leszek neki képes megbocsájtani. Elvesztettem az életemet és nem is ezt bánom leginkább, hanem azt az életet, ami bennem növekedett régebben. Ha nem juttat rács mögé, hanem tényleg elhiszi nekem azt, hogy ártatlan vagyok és megpróbál kihúzni ebből a helyzetből, bár nem tudom, hogyan lehetett volna, hiszen annyira meg volt alapozva minden. Tökéletesen elrendezte, bárki is akart engem bemártani. Tökéletesen sikerült neki, hiszen minden, amiért addig küzdöttem egyenlővé vált a semmivel és tudtam abban a pillanatban, amikor elítéltek, hogy nekem soha többé nem lesz semmilyen normális életem, mert azt elvették tőlem abban a pillanatban, amikor valaki bemocskolta a nevem. Még mindig nem sikerült kitalálnom, hogy kinek volt jó az, ha én ilyen helyzetbe kerülök. Bár igazából mindenkinek, aki a riválisomnak tekintett engem, de a baj csak az, hogy nem tudok felsorolni egyetlen egy olyan személyt sem, akit különösebben kiemelhetnék a tömegből és, akiről még el is tudnám mindezt képzelni.
- Vicces, hogy pont te nem akarsz előrébb jutni, aki börtönbe juttattál. Én képes vagyok nyitni és tiszta lapot kezdeni veled úgy, hogy te ártatlanul dugtál a rács mögé. Mert bármennyire is ellenem szól minden és, nem számít menyire nem bízol bennem én tényleg ártatlan voltam. - Senkinek nem ártottam. Vagyis inkább azt mondanám, hogy akkoriban senkinek nem tudtam volna ártani. Most pedig pontosan olyan lettem, mit amilyennek akkor tartottak, amikor bebörtönöztek. Egy hidegvérű gyilkosnak. Most már nem kottyanna meg nekem, ha esetlegesen egy gyilkossággal vádolnának. Mert nagy esélye lenne annak, hogy tényleg én tettem.
Attól a perctől kezdve, hogy beléptek az ajtón a felbérelt embereim már tudtam nagyon jól, hogy kezdődik az akció és a függvényt felvonták hoznom kell a szerepemet. Kiállok a drága bátyámért. Abban igazam van, hogy inkább én, mint ő. Nekem nincs semmim. Míg neki azért megvan a maga élete, amit meg kell próbálnom darabokra rombolni anélkül, hogy felfogná mégis mi történik körülötte.
A golyó a húsomba fúródik és érzem, ahogy égeti a bensőmet. Lehet, hogy elszenvedtem már pár sérülést, de ez az első alkalom, hogy meglőttek. Ha már túléltem azt, hogy a gyermekem el kellett veszítenem, akkor ez annál nehezebb nem lehet.
- Egyelőre azt hiszem elég lesz az is, ha itt hagyunk titeket a semmi közepén, ahol végignézheted, ahogy a testvéred elvérzik a karjaidban. - Vigyorral az arcán int a többieknek, hogy az itt az ideje felszívódni. Na, nem szeretnék meghalni. De azt hiszem nem a legjobb embereket béreltem fel. Mert mindig vannak olyanok, akik többet tudnak fizetni. Én pedig nem voltam minden formában a legnépszerűbb a börtönben.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
■ a girl on the fire

† Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
† Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
† Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Feb. 25, 2016 4:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Heily && Bryan
our relationship is like a rollelcoaster 

[You must be registered and logged in to see this image.]
Sejtettem, hogy nem olyan szavakkal indít, amivel kifejezné, hogy a bosszú az elsődleges számára. Ismertem az ilyen eseteket, már a legtöbbjüket... és hiába a hosszú kihagyás, hihetetlenül rossz érzés kezdett el bennem gyűlni, annak ellenére, hogy tizenkét év után most látom őt először. Végül is... mégis csak én juttattam őt oda, ahová került. Az mellékes, hogy minden hozzám hasonló ügyvéd ugyanúgy rács mögé juttatta volna, de ennek az egésznek más oka van. Én a testvére vagyok... és ezerszer suhant már át az agyamon, vajon hogyan voltam képes ilyet tenni, de mindig ott lyukadok ki, hogy... mert muszáj volt, nem tehettem mást. Nem ismertem az indítékokat, nem tudtam, miért tette, amit tett. És nem tudtam, hogy vajon megismétli-e, ha szabadon hagyják. Mikor ez az egész előkerült, a szememben meghalt az a kicsi lány, akit annyira szerettem, és védeni próbáltam. Nagy bukásnak éltem meg, hogy ez lett abból, akinek jó életet akartam én is, és a szüleink is. Ki gondolta volna, hogy idáig jutunk... vagy jut. Miért dobott el mindent, diplomát, esélyt, életet? Sosem fogom igazán megérteni. Az is lehet, hogy már nem is akaronm. Végetért ez a szakasz. Ismét itt van. És... ki tudja, hogy mit hoz a jövő. Akkor legalább tudtam, hogy biztosan börtönbe fog jutni, hacsak nem jön valami megmentő bizonyíték. De most semmi kilátásom a jövőt illetően.
- Mélyebbre talán nem. De azt hiszem, előrébb se nagyon fogunk jutni - jegyeztem meg teljesen őszintén. Ez volt a véleményem, és tudtam, hogy bármi is az indítéka az ittlétének, az nem az újrakezdés. Féltem tőle, abból a szempontból, hogy... nem is engem akar majd bántani. Fizikailag legalábbis. Tudni akartam, mi ütött belé akkor, mikor embert ölt, de ez nem a legjobb helyzet volt erről beszélni.
Már majdnem megfeledkeztem arról, hogy kivel is beszéltem. Vagy próbáltam parancsolgatni azzal, hogy álljon félre, hiszen itt nem ő, hanem én voltam a célpont. És mikor az a golyó a vállába fúródott, már volt bennem annyi józan ész, hogy tudjam, valószínűleg nem ő rendezte meg az egészet, hacsak nem megszállott mazoista, aki azt szereti, ha minél mélyebben vágnak belé valamit.
- Elég! - guggoltam le mellé, arcomra kiült a döbbenet és a seb által ébresztett félelem, bár nem magam miatt féltem, inkább miatta. Talán börtönbe juttattam, de a halálát sosem kívántam. A húgom volt, az egyetlen életben maradt családtagom, akivel együtt nőttem fel... és habár sosem fogom elnyerni a bocsánatát, ebben biztos voltam, de nem akartam úgy élni, hogy ne tegyek meg mindent azért, hogy neki ismét jó legyen. Megkapta a büntetését azért, amit tett. Ennyi volt, nem kell több.
A tenyeremet a férfi felé fordítottam, miközben másik kezemmel a húgom vállához értem. - Most az egyszer fogd már be a szád - mondtam neki alig hallhatóan, talán mert még mindig nem fogtam fel igazán, mibe is keveredtünk. Vagyis, keveredtem én. Úgy tűnt, mindent együtt csinálunk végig, micsoda testvéri hősiesség. - Mit akarnak? Pénzt? Ki küldte magukat? - kérdeztem ekkor már a fickóktól. Bár ahogy rájuk néztem, valózínűleg nem a sütnivalójukért szerették őket.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
the destroyers of my life
† Kedvenc dal :
I'll never be alright, so i'm breaking the habit
† Hobbi & foglalkozás :
↯ ex-prisoner ₪
† Humor :
↯ too serious ₪



Heily Aethyrin Foster ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Feb. 08, 2016 7:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

heily & bryan
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem olyan egyszerű ez az egész, mint látszik. Minden egyes pillanat, amit a bátyám mellett töltök undorral teli. Egyszerűen rosszul vagyok tőle és a közelségétől. Úgy érzem, hogy nem kapok levegőt. De végig kell vigyem ezt a játékot, amit elterveztem, mert a legkevesebb, hogy tönkreteszem mindazért, amit velem tett. Lehet, hogy hónapokig fog tartani, vagy esetleg évekig, de azt hiszem, ha már képes voltam tizenkét évet várni arra, hogy kiterveljem miképpen is teszem őt tönkre szerintem ez a pár hónap esetleg év már meg sem fog kottyanni. Amúgy sem mondhatnám azt, hogy van más elfoglaltságom, mert az egész életemet kidobhatom a kukába. Nem számít, hogy mit csináltam azelőtt, hogy a börtönbe kerültem. Árnyékként vetül az életemre az a tizenkét év, amit a rács mögött töltöttem és soha nem kapom már vissza. Megerősödtem és rengeteg mindent tanultam a börtönben, de ettől függetlenül a világ már egy kalap alá vesz minden mocskos gyilkossal és pszichopatával. A legrosszabb az egészben, hogy ártatlan vagyok, de miközben a bátyám életét próbálom aláásni igyekszem kideríteni, hogy ki volt olyan kedves, hogy a rács mögé jutatott engem. Mert én nem az egyszer biztos. Sosem öltem volna meg a leendő főnököm. Egyáltalán mi értelme lett volna? De azt hiszem egy videó minden egyes logikát képes felülírni. A szavaim olyan jelentéktelenné váltak, mint egy szellentés egy disznóól közepén.
Drága bátyám. Nem nekem az a dolgom, hogy bezárjam az embereket valahova. Plusz meg, mi jó is származna nekem abból, hogy ide bezárlak? Én szeretném rendbe hozni a kapcsolatunkat, tiszta lappal indítani. Nem pedig bemocskolni még jobban. Mert ennél mélyebbre már nem igazán süllyedhetünk. – Lehet, hogy egyszerűbb lenne ha tényleg itt hagynám megrohadni, de akkor nem érezni a veszteséget minden egyes pillanatban. Nekem pedig pontosan erre van szükségem. Hogy lássam a szemében a kétségbeesést, hogy mindent elveszít. Szeretném magam mögött hagyni a dolgokat, de ez nem olyasmi, amit ki tudok verni az emlékezetemből. Ez az egész bosszúért kiállt.
Könnyedén bújok az önfeláldozó szerepébe, hiszen már nem egyszer fognak rám fegyvert. Habár a börtönben legtöbbször késekkel néztem szembe, amit a testemen lévő apróbb vágások is bizonyítanak, de szerencsére az évek múlásával ezeknek a gyakorisága is csökkent. Mert kiépítettem magamnak egyfajta védelmet, tiszteletet követeltem. Igaz apró termetem megmaradt, de már fizikailag is erősebb vagyok, mint mikor bementem. – Arra várhatsz. – Suttogom hátra Bryan-nek, miközben farkasszemet nézek a fegyveressel és egy apró jelet adok neki, hogy úgy a bal vállam tökéletes célpont lehet az egyik golyónak. Érzem, ahogy belefúródik a húsomba, de még akkor sem adom meg magam teljesen egyszerűen csak felszisszenek és a térdemre roskadok. Végül pedig összeszorítom a fogamat és újra a lábra küzdöm magam, miközben a jobb kezemet rászorítottam a sebemre. – Csak ennyire telik?





[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
■ a girl on the fire

† Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
† Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
† Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 03, 2016 6:15 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Heily && Bryan
our relationship is like a rollelcoaster 

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem is tudtam, hogyan kellene reagálnom. Mosollyal? Ez lett volna az ösztönös. Annak ellenére, hogy a döbbenetem elég hatalmas volt és nem lett volna szabad csak úgy engednem, hogy elragadjanak ezek a bizonyos érzések, amiket anno teljes mértékben képes voltam eltűntetni magamból. Vagy inkább... csak magamról. Persze, hogy én is vívódtam. Mégis, hogy a fenébe ne vívódtam volna? Még az utolsó tárgyalás előtt is készen álltam arra, hogy ha kell... ha csak egy apró parázs mutatná, hogy ártatlan, akár előlről kezdeném az egészet is, de nem engedném, hogy bántsák. Ilyen viszont nem volt... nem történt semmi. Nem akart senki mellette beszélni azokon kívül, akik régóta "nem ilyennek ismerték meg". Pontosabban, nem olyannak, aki megöl pár embert? Remek. Én sem. De ez nem a karrierem első és utolsó furcsa ügye volt, engem mindig megtaláltak ezekkel a furcsa "szerzet" esetekkel, bárhonnan is nézem.
A szavai végett végül a mosolygás lehetőségét elvetettem. Sejtettem, hogy előbb-utóbb előkerül a téma, még ha burkolt kivitelezésben is. Miért is hagyná szó nélkül, hogy tizenkét évet csak úgy elloptam az életéből? Fordított esetben én sem tenném. Bár erre rá tudna kontrázni. Fordított helyzetben ő nem csukatott volna le. - Csak nem értem, miért csinálod - tettem aztán hozzá szimplán ennyit, miután nagy nehezen lábra küszködtem magam. - A történtek után már az sem lenne meglepő, ha te zártál volna be ide - néztem körbe vállat vonva. Nem hittem abban, hogy mi ketten valaha ismét normális testvérek tudnánk lenni. Túl kedves volt. Vagyis, a gesztus, miszerint megment engem, és minden szuper. Bennem automatikusan ott volt a gyanakvó ösztönöm. Ritkán találkozom azokkal, akik miattam kerültek hűvösre sok-sok évre, bár a legtöbbjüknek esze ágában sem volt tagadni, hogy tényleg ők a bűnösök. A nagyobb veszélyt azok hordozták, akik mindvégig kitartottak amellett, hogy ártatlanok... mint Heily. Bár csak statisztikákra hagyatkozom általában, a fél életem ezekre ment rá. Heily pedig azt hiszem, semmit nem tud rólam, a jelenlegi életemről. Őt nem úgy képzelem el, mint ahogy a hollywood-i filmek bemutatják a bosszúéhes gyilkosokat; kivágott képek és cikkek rólam, körberagasztva vele a cellát. Ez nem vallana rá. Talán most sem ártana egy pszichológiai vizsgálat.
Még nagyban ezen gondolkodtam, mikor hallottam az ajtó nyitódását, majd pár fickót láttam. Aztán egy fegyvert. Majd Heily-t előttem. Ma mindenkinek elment a maradék esze is? Bár valószínűleg velem az élen. Már elég időm volt felkészülni arra, hogy ennyi év ügyvédlét után valaki nekem jöjjön egy késsel vagy más fegyverrel, úgy tűnik, végre ezt is megéltem. Nem mintha felírnám a naptára, hogy ezt meg kell ünnepelni jövőre. Valójában úgy voltam vele, hogy ha akar, lőjön le, úgyis újdonságra vágytam. Bár lehet, a bárban megivott pár kis húzós ital beszélt belőlem, ami még egyáltalán nem tűnt el a szervezetemből. - Állj félre. - A húgom felé néztem. Valamiért az egész még mindig annyira szürreális volt, az okokat pedig még egy kívülálló is tisztán látná.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
the destroyers of my life
† Kedvenc dal :
I'll never be alright, so i'm breaking the habit
† Hobbi & foglalkozás :
↯ ex-prisoner ₪
† Humor :
↯ too serious ₪



Heily Aethyrin Foster ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 20, 2016 10:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

heily & bryan
[You must be registered and logged in to see this image.]
Elég kellemetlen érzés, amikor a családod tagja az, aki az utolsó szöget is beleüti a koporsódba. Nem is akarom tudni, hogy mit érezhet, vagy mit gondolhat az egészről, mert az igazság az, hogy nem érdekel. Ahogyan őt sem érdekeltem tizenkét éve. Már csak azaz egy dolog számít, hogy szenvedni láthassam. De úgy, ahogyan még szinte soha sem. El akarom érni, hogy darabokra hulljon a világa és mindezt úgy, hogy közben semmit nem sejt arról, hogy valaki a vesztét akarja. Én vagyok az. Jelenleg ez túlságosan is nyilvánvaló, de csak a bizalmába kell férkőznöm. Pontosan tudom, hogyan érjem el. Hiszen megvan a magam kis terve, az apró színjáték, amitől a gyomrom ezerszer újra meg újra bukfencezik. Legszívesebben itt helyben megmarkolnám a szívét olyan erősen, hogy érezhesse a fájdalmamat. Aztán darabokra szaggatnám, hogy tudhassa milyen az, amikor tényleg darabokra törik valakinek a szívét. Nem érdemli meg, hogy normális, jó élete lehessen. Mert lehet, hogy nem volt olyan egyszerű együtt élni a tettével, de míg neki ettől függetlenül megmaradt a saját élete, nekem esélyem sincs arra, hogy kiépítsem a sajátomat, ahogyan nekem tetszik.
Mit gondolsz, mit csinálok? A szabadulásom megünneplésére keresek parti helyet? Ó, arra elég lenne egy nyilvános wc is, mert rajtam kívül nem lenne ott senki és még a hangulatot is megadná. – Nem tudom visszafogni a kicsit gúnyos megjegyzésemet, de végül elengedem és segítek neki lábra állni. – Nem csevegni jöttem, ráérünk erről beszélni máshol is. Aztán meghallom, hogy az ajtó nyikordul és pontosan tudom, hogy kik jönnek be rajta. Még több színjáték. Ha ügyesen csinálom a szerepem nem kell túlságosan sokáig szenvednem ezzel az egésszel. – Lám, lám, lám. Már mennétek is? Hiszen nem is volt lehetőségünk, úgy igazán szórakozni. – Azzal int a fejével a mögötte álló egyik hatalmas monszunnak, aki fegyvert fog Bryan-re. – Ha őt akarod, akkor rajtam keresztül kell menned. – Micsoda önfeláldozó lélek vagyok! Ha nem akarnám, hogy úgy szenvedjen, ahogyan én szenvedtem már rég én magam lőttem volna fejbe, ahogy van. Igyekszem a testemmel úgy helyezkedni, hogy valamennyire takarni tudjam a bátyámat, habár ez csak akkor lenne sikeres, ha én is akkora lennék, mint a férfi, aki a fegyvert fogja ránk. Míg a kopasz főnök csak röhög a kijelentésemen. Én is pontosan így tennék. Nevetségesnek tartom saját magamat. Ez pedig csak azt jelentheti, hogy jól csinálom.



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
■ a girl on the fire

† Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
† Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
† Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jan. 16, 2016 8:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Heily && Bryan
our relationship is like a rollelcoaster 

[You must be registered and logged in to see this image.]
Jó ideig azt hittem, csak a képzeletem szüleménye a lány... vagyis, inkább nő, mert valljuk be, hogy már nem kislányként szaladgált körülöttem. El is felejtettem, pedig napokig voltam álmatlanul miatta... Lényegében már napok óta erre az egyetlen dátumra kelek és fekszem. Tizenkét év sem elég ahhoz, hogy elfeledjük azt, akivel együtt nőttünk fel. Minden férfi rejtett álma, hogy legyen egy nála kisebb húga, akiről gondoskodtat, óvhatja őt. Én mindezek ellenkezőjét tettem vele napra pontosan tizenkét éve. Azt a sok szeretetet, amelyet tőle kaptam, egy ilyen gyilkos ítélettel háláltam meg, s vettem el tőle a csodálatos gyerekkor emlékét. Az, hogy volt-e bennem megbánás... számomra ez csak egy ügy volt. Közömbösnek kellett maradnom, ám nehéz volt. Óriási csalódást okozott mindaz, amit a testvérem tett azokkal az emberekkel, akik egyszerűen csak... rosszkor voltak rossz helyen. Vagy szándékosan ők voltak a célpontok? Sok olyan kérdés merült fel bennem az egésszel kapcsolatban évek óta, amelyekre nem kaptam választ. Látni Heily tekintetét, ahogyan kimondták az ítéletét... én megkönnyebbültem. Hiába a húgom; egy gyilkossal kevesebb az utcákon. Megannyiszor fojtogatta a torkomat valami elképzelhetetlenül nagy önutálat. Mindazért, amit tettem. Elvakított a hivatásom szentsége... akkor is, mikor a húgomról volt szó. Elhagytam őt, amikor a legnagyobb szüksége lett volna a segítségemre, és átálltam a másik oldalra. Valahol mélyen azt éreztem, hogy ez a helyes. Majd azt, hogy ez a helytelen. Megnyugodtam, azt gondolván, hogy megkapta a méltó büntetését. Minden ellene beszélt, minden bizonyíték, mégis hogyan lehetett volna ártatlan? Soha senkinek nem beszéltem arról, hogy mit tettem a testvérem ellen. Én voltam neki az egyetlen, főleg mióta anyáék meghaltak, még ők sem látogatták őt a börtönben. Én pedig... egyszer sem nyitottam rá az ajtót.
Mire felfoghattam volna, hogy tényleg ő az, már a kötelek eltűntek a csuklómról, ő pedig magához ölelt. Érdekes... az egész túl érdekes, vagy inkább ijesztő. Honnan tudta, hogy itt vagyok? - Mit csinálsz te itt? - kérdeztem rekedten. Nem tudtam, mit várjak tőle. Bonyolult lélek voltam, ő pedig valószínűleg még mindig nem nőtte ki szintúgy, szóval... nem is tudom, melyik szülőnktől örököltük. - Bár tudtam, hogy előbb-utóbb eljössz majd... - tettem aztán hozzá. A jelenléte még azt is elfeledtette velem, hogy ideje lenne eltűnni innen, méghozzá időben. Még mindig nem tudtam, mit kellene éreznem iránta. Összezavart ezzel az egésszel.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
the destroyers of my life
† Kedvenc dal :
I'll never be alright, so i'm breaking the habit
† Hobbi & foglalkozás :
↯ ex-prisoner ₪
† Humor :
↯ too serious ₪



Heily Aethyrin Foster ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 11, 2016 8:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

heily & bryan
[You must be registered and logged in to see this image.]
Hogyan érjük el azt, hogy valakit teljesen elpusztíthassunk? Mi a legjobb módja annak, hogy valakinek a lelkét darabokra törhessük? Erről én akár már könyvet is írhatnék, mert pontosan tudom, hogy milyen hatalmas fájdalommal járt, ahogyan egytől-egyig mindenki hátat fordított nekem, mintha nem is számítottam volna. Olyan volt, mintha senki nem ismert volna. Letagadták, hogy nekik jobb lehessen, hogy ne kelljen velem foglalkozniuk. Egy gyilkost láttak bennem, pedig ártatlan voltam. De bárki is volt, aki bemártott engem és gyilkossá avanzsált, nem csak egy embert ölt meg, hanem kettőt. Mert már én sem az vagyok, aki voltam. De másodsorban a bemártásom után a legnagyobb heg, ami a lelkemen keletkezett a testvérem árulása volt. De mivel az ő neve az egyedüli ismert a számomra, először vele kezdem a bosszúhadjáratomat. Neki kell úgy szenvednie, ahogyan én szenvedtem. Az első dolog, amit meg kell tennem, hogy visszaszerezzem a bizalmát. Felépítsem azt, amink egykoron volt, majd pedig az egészet megdönteni és hagyni, hogy rázuhanjon a teher, ami rettenetes fájdalmat szül. Én magam fogom bemutatni neki mindazt a fájdalmat, amit volt szerencsém átélni ezen tizenkét évem alatt.
Első lépésként pedig talán nem olyan rossz ötlet, ha hősként tűnök fel a szemében. Felbéreltem pár gorillát, hogy egy kicsit ijesszenek rá, de ne túlságosan. Azért nem szeretném, ha már azelőtt keserűvé válna az élete, hogy felvállalhatnám az egész az én művem és csak azért történt mindez, hogy láthassam őt szenvedni. Meg kell mondanom, hogy rendkívül sokat kíván meg tőlem a tervem. De a börtönben volt elég időm ahhoz, hogy megkeményítsem magam és bármilyen álarcot képes legyek magamra ölteni. Mintha ez lenne a legtermészetesebb. Most az aggódó kis testvér bőrébe kell belebújnom, akinek majd belehasad a szíve, hogy így látja. A gondolattól is kavarog a gyomrom. A poros, koszos levegő már megártott volna a tüdőmnek, de ezen a téren is sikerült megedződnöm. Azt kell mondanom, hogy mostanra már elég kevés dolog van a világon, ami képes arra, hogy ártson nekem. Mert nincs mit veszítettem. Egyáltalán nincs.
Belépek az ajtón, aminek a kinyitása egy kicsi erőfeszítésbe került, mert be volt ragadva így a számban volt a zseblámpa, mert anélkül valahogy semmit nem láttam. – Bryan! – Kiáltom, miután kiveszem a számból a lámpát és felé sietek. – Úristen, nem esett bajod? Annyira aggódtam. – Könnyes szemekkel figyelem őt, ami nem a remek színészi tehetségemnek köszönhető, hanem a rohanásomban felkavart pornak. Azért az már túlzás lett volna a részemről. A zsebemből előhúzom a kis bicskámat, amivel elvágom a köteleket. – Nagyon megijedtem, hogy valami nagy baj történt. – Óvatosan átölelem, mintha tényleg érdekelne bármi vele kapcsolatban a háta mögött pedig megforgatom a szemeimet. Igazi önkontrollt igényel a dolog, hogy ne dobjam ki a taccsot. Már régen magam mögött hagytam az ilyen nyálas maszlagokat.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
■ a girl on the fire

† Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
† Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
† Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 11, 2016 7:53 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Heily && Bryan
our relationship is like a rollelcoaster 

[You must be registered and logged in to see this image.]
Éles fájdalom nyilallt a koponyámba. Rögtön egy szisszenő hang bukott ki belőlem, habár ezt nem terveztem be előre. Nem értettem a fájdalmam okát, tekintve, hogy a legutóbbi emlékem szerint... mit is csináltam? Jöttem haza a főiskoláról és beléptem a lakásom ajtaján... a fejemben a mozdulat, ahogyan a kulcsot elfordítottam a zárban, majd belépve készültem volna levetni a kabátomat. Ott és akkor képszakadás. Több nem jutott eszembe.
Nem feküdtem, hanem ültem. A hátam nekidőlt valaminek, és ahogy oldalra döntöttem a fejemet, a nyakam ropogott is ráadásként. Fájó érzés volt ez is, akárcsak az, amit az egész fejemre kiterjedően éreztem. A szemeimről nem is beszélve. Mintha két napja nem is nyitottam volna ki őket...
Pislogni kezdtem. Először lassan, majd szépen apránként. Por szállt a levegőben, a helyszín viszont egyáltalán nem volt ismerős. Koszos és büdös, leépült épületben üldögéltem, rajtam a cseppet sem kényelmes ruha, amit az egyetemen hordanom kellett. Az ingen izzadság nyoma, plusz valahonnan olaj is rám kenődött. De kisebb bajom is nagyobb volt annál, hogy azzal foglalkozzak, hogyan fogom kiszedni a foltot a ruhámból.  
- Hahó! - szólaltam meg, és már készültem volna megmasszírozni a tarkómat, mikor észrevettem, hogy a csuklóim megrándulnak. Nem mozdultak. Kötél szorítását érzékeltem, és erre csak hátracsuklott a fejem, a fémlapon alaposat kongatott a mozdulat, de nem hittem volna, hogy bárki is hallotta volna. Nem úgy tűnt, mintha valaki lenne itt rajtam kívül. Csak a kérdés, hogy ki hozott ide... próbáltam visszaemlékezni. A lakásom a helyszín. Belépek... levetettem a kabátomat. Le akartam vetni a zakómat is, de... nem, erre a mozdulatra már nem emlékszem. Csak valami súlyos és erős ütésre. Ezért fájt a fejem. - Hát, ez cseppet sem vicces - bukott ki belőlem, tovább feszítve a kötelet, de nem voltam elég erős ahhoz, hogy szétszakítsam. Meglepő. Már régen kiestem a formából. Pedig egy ideig azért hagytam abba az ügyvédkedést, hogy több időt tudjak magamra fordítani... ez a rész kimaradt.
Egyelőre még nem volt félelem a gyomromban. Tekintve, hogy Hasfelmetsző már rég nem él, a texas-i láncfűrészest pedig pár állammal arrébb kapták el, őket ki is zárhattam. Bár reméltem, hogy nem egy feltörekvő sorozatgyilkos újabb áldozata leszek.
Zajt hallottam. Mintha nyílt volna egy ajtó valahol... de nem szólaltam meg. Nem tudtam, ki érkezett. A homály miatt csak egy foltot vettem ki... egy közeledő, lassan settenkedő... női alakot. Jó ideig azt gondoltam, ez egy álom. Vagy rémálom. - Heily? - Csak úgy jött a felvetés. Abban az esetben mindent értenék... mert valahogy a történtek után nem az jön le, hogy ő a hős megmentő. Efféle bosszúra viszont nem számítottam. Vagy mire kellett volna gondolnom, hogy tényleg ő jött ide mint felmentő hadsereg?

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :

† Kedvenc dal :
the words Δ
† Tartózkodási hely :
in my body Δ
† Hobbi & foglalkozás :
finding myself Δ
† Humor :
not much left Δ



Moonlight Snow ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 11, 2016 6:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Jelen pillanatban úgy érzem, hogy én vagyok az. Mert elhomályosítanak az érzelmeid. Nem tudsz tisztán gondolkozni. – Hogyan is kérhettem meg őt arra, hogy megtegye. Talán, ha felhívom magamra a figyelmet, akkor más megteszi. Könnyedén megoldhatnám. Megkeresetném a kiskaput az egészben, de őt kértem meg. Azt akartam, hogy erősebbé váljon a ténytől, hogy meghaltam nem pedig elgyengüljön és visszavonulót fújjon, mintha nem lehetnék ugyanolyan szörnyeteg, mint bárki más. – Akkor miért nem látod, hogy én a szakadék szélén állok? Könnyedén átbillenhetek és én magam is igazi szörnyeteggé válhatok, aki emberek százait, ezreit fosztja meg az életétől. Akkor képes lennél tükörbe nézni? Azok után, hogy tudod elbuktál, mert megvolt a lehetőséget, hogy megkímélj ezer életét egy áráért? – Olyan lehetőséget adok a kezébe, amivel nem mindennap találkozhat az ember, mégis olyan könnyedén utasít el, mintha arról kellene döntenie, hogy milyen pólót vegyen fel holnap. Túl sok dolgot sodor veszélybe már pusztán azzal, hogy megpróbál megmenteni. Nem érzem azt, hogy lenne esély arra, hogy megmentsen engem bárki is.
De nem akarok küzdeni, Renee. Egyszerűen csak fel akarom adni ezt az egészet. Nem akarok tovább szenvedni, nem akarom az élet keserű oldalát átélni újra meg újra. Egyszerűen csak szabad akarok lenni. Meg akarok szabadulni a gondjaimtól és nem azért küzdeni, hogy egy nap talán majd képes leszek együtt élni velük. – Megfojt engem az egész vámpírlét. Gyűlölöm azt, aki vagyok és azt sem tudom, hogyan kellene hozzákezdenem önmagam elfogadásához. De a helyzet az, hogy nem is nagyon akarom. Hogyan tudnám elfogadni azt, hogy az alapján élek, hogy más meghal. Mert megvan rá az esély, hogy megölök valakit. Hogy nem tudok leállni. Azzal pedig én nem vagyok biztos, hogy együtt tudnék élni.
Rendben. Elmegyek, de egyedül szeretném végigcsinálni. Nekem kel megküzdenem a saját démonaimmal és neked nem kell látnod, ha esetleg balul sülnének el a dolgok. – Egyetlen egy esélyt adok annak, hogy képes leszek uralkodni magamnak. Ha ezen is elbukom, már tényleg meghozom azt a végső döntést, ami majd egyenesen a sötétségbe vezet.


köszönöm a játékot! :hug:
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
§ Friend from past
† Kedvenc dal :
§ Yellow Flicker Beat
† Tartózkodási hely :
§ Monsterland
† Hobbi & foglalkozás :
§ find myself



Renee Winter ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Dec. 31, 2015 12:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
- Moon, ki a vadász, én vagy te? – kérdeztem vissza kicsit már bosszúsan, mert nem értettem, hogy változhatott ilyenné? Mármint miként képes ennyire süketnek lenni és ugyanazt a dallamot fújni. Végül lassan kifújtam a levegőt és újra igyekeztem lehiggadni és a tündéri nővért eljátszani, hiszen szerettem őt és ezen semmi se fog tudni változtatni, de ugyanakkor már legszívesebben megráztam volna őt, hogy térj már észhez, vagy jöjjön vissza az esze, ami vándorútra ment. – Sok vámpírral találkoztam már a röpke életem során is. Volt közte olyan, aki vadállat volt és tényleg semmi se számított, de találkoztam olyannal is, akiről meg se mondanád azt, hogy vámpír, mert annyira emberi, annyira kedves, mintha soha nem is éhezne a vérre. Hidd el, hogy van megoldás, de helyetted nem hozhatom el, helyetted nem tudok harcolni, ahhoz te is kellesz. – tettem hozzá végül sietve, de sokkal kedvesebben, mint előtte a kérdésemet, majd szorosan átölve magamhoz húztam. A kezemmel lassan simítottam végig a haján, majd egy újabb puszit kapott a fejére. Nem volt itt anya, hogy segítsen neki, de nem is kellett. Ők nem lettek volna képesek megérteni őt, itt rám volt szüksége, de nem értettem, ha már idehívott, akkor ezt miért nem képes belátni.
Csendesen hallgattam végig a szavait, majd kicsit megráztam néha közben a fejemet. Miért nem képes látni azt, hogy a húgom még mindig itt ül? Miért nem látja azt, hogy attól még, hogy vámpír lett nem veszett el teljesen? Hogy nem halt meg az, aki volt? Miért képtelen látni azt, aki egykoron volt, amikor a tükörbe pillant? Lehet, hogy gyilkos lett belőle, de ennek ellenére ő még mindig a kicsi Moon.
- Mert nem veszett el a húgom. Itt ül mellettem és látom a szemeidben a fény. Lehet, hogy vér tapad a kezeidhez, ahogyan nekem is. Mindenki változik, de ettől még nem tűnik el az, aki egykoron voltunk. Legfeljebb akkor, ha hagyjuk elveszni, de tudom, hogy te nem akarod elveszíteni. Ezért harcolj, azért, hogy egyszer újra tudj tükörbe nézni. Nem egyszerű, de nem képtelenség. S lehet, hogy találhatna, de okkal tart ki melletted. Szeret téged és hisz abban, hogy képes vagy nem feladni a dolgot. – pillantok rá testvéri szeretettel, majd megszeretgetem kicsit, majd pedig körbe pillantok. A hűvös szellő egyre inkább kezd bekúszni, de még ez se érdekel. A hiányos tetőn keresztül meg lehet látni még az égboltot is.
- Van egy kastély a szomszédos városban. Enged meg, hogy elvigyelek oda. Remek tanárok laknak ott, az egyiket ismerem is, ezért tudom, ha eltévedt gyermeket találok, ki érdemes az életre, akkor őt odavihetem. A társaim előtt titok az a hely, hiszen a vadászok általában nem válogatnak, de én másabb vagyok, ahogyan te is. – s egy puszit nyomtam az arcára és ha belement, akkor lassan felálltam vele, de továbbra se engedtem őt.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :

† Kedvenc dal :
the words Δ
† Tartózkodási hely :
in my body Δ
† Hobbi & foglalkozás :
finding myself Δ
† Humor :
not much left Δ



Moonlight Snow ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 26, 2015 12:31 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Úgy érzem, hogy az egész világ összeesküdött ellenem és nincs megoldás. Számomra nincs menekvés. A vérszomj, amit érzek mindig velem van és nem bírok így élni. Hogyan is élhetnék ilyen kegyetlen kísértéssel a torkomban? Azt is nehezemre esik megállni, hogy ne essek neki. Nem tehetem ki őt veszélynek. Leo-t meg végképp nem, hiszen ő még meg sem tudja védeni magát. Nem akarom, hogy valamilyen oknál fogva baja essen. Csak veszélyt jelentek a számára semmi mást.
Kérlek ne gyere a gyermekkori rémálmaimmal! Míg azok könnyedén véget értek, amikor felébredtem ez ellen nem menekülhetek. Egyszerűen csak rosszabb lesz, ha felébredek. Nem tudod megszüntetni a folyamatos vérszomjat, ami bennem lakozik Renee. Miért nem érted meg, hogy nem tudsz rajtam segíteni? Veszett ügy vagyok és épp itt lenne az ideje, hogy beismerd ezt magadnak is. – Nem lenne olyan nehéz elfogadni. Főleg, mivel már jó pár hónapja halottnak kellene lennem. Ostoba döntés volt. Nem is igazán döntés volt. Egyszerűen már akkor sem volt akaraterőm ellenállni a vér hívásának. Úgy éreztem, hogy szükségem van rá. Mennyire ostoba voltam, hogy hagytam magam engedni a csábításnak.
Küzdeni akarok, de mégis hogyan küzdhetnék, ha állandóan elbukom? Hogyan várhatja el tőlem bárki is, hogy hajlandó legyek tovább haladni? Leo is könnyedén találhatna magának valakit, akivel jól érzi magát és idővel megfeledkezik arról is, hogy létezem. Neked pedig el kell fogadnod, hogy már nem ugyanaz a személy vagyok, aki voltam. A húgod jó pár hónappal ezelőtt meghalt. Mostanra nem maradt már belőle semmi sem. – Az egész vámpírlét tönkretesz engem, de olyan mértékben, hogy úgy érzem megfulladok. Nem nekem való ez az egész. Lehet, hogy más megpróbálná élvezni a helyzetet a helyemben, de én csak az árnyoldalait látom az egésznek. Míg én élni fogok végig kell néznem, hogy Leo meghal és Renee is. Akkor miért ne léphetnék én először erre az útra?
A démonaim már én vagyok. – Nem tudom szétválasztani magam azoktól a dolgoktól, amire vágyom. Mert pontosan ezek a gondolatok, vágyak okoznak nekem rettenetes fájdalmat. Nem érzem sajátomnak az életet. Így pedig, hogyan kellene elviselnem egy örökkévalóságot?
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
§ Friend from past
† Kedvenc dal :
§ Yellow Flicker Beat
† Tartózkodási hely :
§ Monsterland
† Hobbi & foglalkozás :
§ find myself



Renee Winter ÍRTA A POSZTOT
Szer. Nov. 25, 2015 11:43 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Rossz volt ilyennek látnom Moon-t. Szerettem volna neki segíteni, de nem tudtam, hogy miként. Nem tudtam azt, hogy milyen lehet számukra valójában a vériránti szenvedély, a vérillata és a többi dolog, viszont már jó jelnek fogtam fel azt is, hogy nem esett nekem. Pedig szorosan tartottam a karjaimban, mintha képes lennék megvédeni az őt körüllengő démonok ellen. Segítségre szorult, nem is kicsit, de olyan segítségre, amit én nem adhatok meg neki. Sok friss vámpír volt, hiszen sokakat felelőtlenül teremtették, de azt is tudtam, hogy mások pedig örömmel fogadják be a megtévedt lelkeket és segítenek nekik visszatalálni az útra. Megmutatják azt, hogy a sötétségben is van fény és remény, illetve élhetnek úgy, mint egy normális ember. Nem először mentettem meg már egy fiatal vámpírt. Nem voltam képes ok nélkül ölni és úgy éreztem, hogy a megtévedt és magára hagyott ragadozóknak is jár még egy esély, ha a fény még ott van a szemükben és a húgom szemében ott volt, még akkor is, ha ő már nem látta és könnyfátyol borította. Én láttam és ezen semmi, senki és még a szavai se tudnak változtatni.
- Nem is kell, Moon! – szólaltam meg sietve, majd arcába tapadt haját kisimítottam. Nem érdekelt, hogy mennyire szeretett volna kiszabadulni a kezeim közül. Nem számított semmi se. Egyszerűen csak magamhoz öleltem. – Emlékszel azokra az időkre, amikor mindent rossznak láttál? Amikor a démonaidnak köszönhetően rémálmaid voltak? – kérdezem tőle gyengéden és egy apró puszit nyomok újra a feje búbjára. – Akkor is ott voltam és megvédtelek, akkor is azt hitted, hogy többé nem lesz nyugodt álmod, de lett. Csak ne add fel, kérlek. Senki se okoz magának fájdalmat, mindenki csak segítséget kér. S te is megkaphatod. – teszem hozzá sietve. Nem tudom, hogy honnét fogok valakit szerezni, de menni fog. Sok vámpírt hagytam életben, mert olyanok voltak, akik megérdemlik az életet, akiknek érdemes élniük. S a mai napig nem bántam meg azt, hogy így cselekedtem. A húgomat pedig nem fogom megölni, mert nem őrült csak elveszett…
- Shhhhh, Moon kérlek. Kérlek, hallgass meg! – szólalok meg kérlelően és a fejét felemelem az állánál fogva, hogy a szemeimbe tudjon nézni. – Tudod mi a legerősebb kötelék a világon? A szeretet! Annál erősebb nincs. – kezdek bele higgadtan és közben őt fürkészem. – Miért hagyod, hogy a démonaid és a félelmeid a szeretet elvegyék tőled? Ő vagy én nem a gyengeségeid vagyunk, hanem azok, akikből erőt tudsz meríteni. Mi itt vagyunk, nem futottunk el mellőled. Mi egy ok vagyunk arra, hogy küzdeni akarj. – fejezem be könnyedén a gondolatmenetet és reménykedek abban, hogy meg fogja érteni. Hogy van esély arra, hogy megértse mire szeretnék kilyukadni.
- Adj egy esélyt magadnak, ne foszt meg magadat az élettől és ne hagyd, hogy a démonaid győzzenek. Mindig is harcos voltál, akkor most is küzdj. – s gyengéden végig simítok az arcán. Nincs egyedül és sose lesz. Itt vagyunk, hogy segítsünk, csak el kellene fogadnia a felé nyújtott segítő kezet.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :

† Kedvenc dal :
the words Δ
† Tartózkodási hely :
in my body Δ
† Hobbi & foglalkozás :
finding myself Δ
† Humor :
not much left Δ



Moonlight Snow ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 17, 2015 1:14 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhatok. Egyszerűen nem biztonságos senkinek sem a közelemben lennie. Közveszélyes vagyok. Nem tudom, hogyan másképpen nevezhetném magamat. Az érzelmeim túlságosan intenzívek egyszerűen képtelen vagyok kezelni mindazt, ami zajlik bennem. Egyszerre akarok sírni és nevetni a bajomon. Nem bírom. Úgy érzem, mintha túltelítődne a testem és, ha most nem adom fel, akkor fel fogok robbanni és kénytelen leszek ártatlanok vérét ontani, hogy a lelkem megnyugodjon egy apró pillanatra, majd pedig mikor eljut a tudatomig, hogy mit tettem újra önmagamat korbácsolom és az egész kezdődik elölről. Nem engedhetem, hogy ez az egész olyan könnyedén felemésszem, mert ha átadom magam ennek a körforgásnak nem leszek képes soha kilépni belőle és pontosan ezért van szükségem rá, hogy megtegye. Vadász az istenit! Már régen végeznie kellett volna velem nem pedig erre a keserű sorsra kárhoztatni, amit kénytelen vagyok egyszerű hétköznapnak nevezni.
Én nem tudom ezt csinálni tovább Renee. Úgy érzem, hogy megfulladok. Nem bírom. Kérlek, tedd meg. Ha nem én lennék már régen megtetted volna te is tudod jól. Veszélyt jelentek magam számára is, és rád is. Ha te nem teszed meg akkor kénytelen leszek én, de nem akartam, mert féltem.. Félek.. Ki olyan ostoba, hogy önmagának okozzon fájdalmat? De talán ezzel képes leszek megszakítani ezt az egészet. Ezért cserébe megéri.. Meg kell, hogy érje.. Nem fogom ezt csinálni. Nem tudom ezt tovább csinálni. – Közveszélyes szörnyeteg lettem. Soha nem akartam ez lenni most mégis ez történt velem. Úgy érzem, hogy egyáltalán nincs menekvés a számomra. Olyan ez az egész, mint egy átok.
Pont miatta és miattad nem maradhatok! Nem érted? Őt is könnyedén bánthatom és nem bírnám elviselni, ha ez megtörténne! Jobb mindkettőtöknek nélkülem, hát nem látod? Ne vakítson el, hogy egykoron a húgod voltam. Őt már régen felfalta a bennem lakozó szörnyeteg és csak segítenél rajtam, ha megtennéd. Kérlek. Hát nem látod, hogy szenvedek? – A megváltásért esedezem. A halál pontosan ezt jelentené a számomra. Nincs több égő torok nem érezném úgy, hogy bármelyik pillanatban rávethetem magam az egyik szembe jövő emberre csak mert olyan csábítóan hat rám. Ha valaki megvágja az ujját a száz méteres környezetemben.. Nem garantálhatom, hogy megéli a holnapot. Mégis, miért akarnék ilyen keserű életet élni?!
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
§ Friend from past
† Kedvenc dal :
§ Yellow Flicker Beat
† Tartózkodási hely :
§ Monsterland
† Hobbi & foglalkozás :
§ find myself



Renee Winter ÍRTA A POSZTOT
Szer. Okt. 28, 2015 3:10 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

to my little sister

[You must be registered and logged in to see this image.]
Tudtam jól, hogy komolyan kérte és gondolta a dolgot, de még se teljesen. Ha annyira megszeretett volna halni, akkor nem engem hívott volna ide, hanem mást, vagy saját kezűleg tette volna meg. De ő még csak gyerek volt, támaszra volt szüksége és én megadhattam neki ezt. Vigyázhatok rá, segíthetek neki, mert tudom, hogy még nem veszet el. Ez egy segélykiáltás volt tőle, ahogyan az öngyilkos jelöltek is sok esetben csak egy utolsó segítségkérés miatt lépnek, nem pedig amiatt, hogy ténylegesen távozzanak az élők soraiból.
Csendesen hallgatom a kifakadását és sokkal jobban megértem, mint ő azt hinné. Megértem, hogy mi miatt van ez az egész és nem csak őt emészti fel, hanem engem is. Sietve kapom el a könnyekkel áztatott arcát és fordítom magam felé. Letörlöm a könnyeit, a barna haját kisimítom az arcából, majd egy könnycsepp végig gördül az arcomon. Hibáztam azon az estén és többé már nem fordíthatom vissza... Többé már nem…  - Nézz rám! Nem fogom azt mondani, hogy tudom mit érzel, de sejtem, Moon. Tisztában vagyok azzal, hogy nem lehet könnyű, de nem akarsz meghalni. Ha meg akartál volna, akkor te magad tetted volna meg. – mondom neki komolyan és fájdalommal átitatott hanggal. – Nem vagy egyedül. Neked remény kell és én meg adhatom neked. Egyszerűen csak enged azt, hogy segítsek. Ne zárkózz el többé előlem. Lehet, hogy erőfeszítés, de még se esel nekem. S csak ez számít. – mondom neki komolyan és végül a homlokomat az övének döntöm. Egy apró puszit nyomok rá és nem engedem el. Sőt, magamhoz ölelem. Az se érdekel, hogy küzd-e, mert nem szabadulhat az ölelésemből. Szorosan tartom magamhoz, miközben néha egy újabb és újabb apró puszit nyomok a feje búbjára. Nem fogom többé elengedni őt. Nem fogom elszalasztani ezt a lehetőséget. Vissza akarom kapni és tudom, hogy van benne elég erő ahhoz, hogy újra normális élete lehessen. Érzem, a szívemben… - A fény sose fog kialudni addig, amíg nem engeded neki. Nem az számít, hogy mi vezérel, hanem az számít, ami itt, a szívedben lakózik. – dőlök neki a falnak és magamhoz húzom. Gyengéden simítok végig a karján. – Tudod, egyszer valaki mesélte nekem, hogy hiába lesz valaki vámpír, attól még a szívét nem kell elveszítenie. Gondolj arra, hogy minden egyes embernek van valahol egy szerette, ahogyan neked itt vagyok én és ő. Hidd el meg fogod tanulni kezelni, mert nem vagy rossz. Benned több szeretet lakózik, mint bárki másban. Egyedül azt kérem, hogy ne add fel és enged, hogy segítsünk. – mondom szinte könyörögve és továbbra is oltalmazom őt. Nem engedem el, mert nem állok arra készen, hogy újra elveszítsem őt. Egyszerűen nem.




©


Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :

† Kedvenc dal :
the words Δ
† Tartózkodási hely :
in my body Δ
† Hobbi & foglalkozás :
finding myself Δ
† Humor :
not much left Δ



Moonlight Snow ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 27, 2015 12:13 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to renee
[You must be registered and logged in to see this image.]

Azért hívtam őt ide, mert reméltem, hogy megértené. Hiszen vadász és a nővérem is. Tudtam, hogy rá bármikor számíthatok. Azt hittem, hogy még egy ilyen keserű kérést is bármikor teljesítene nekem, de nem is tévedhettem volna nagyobbat. A fadarabot elvette a kezeim közül, majd messzire hajította. Nem kellett kinyitnom a szemem ahhoz, hogy lássam. Hallottam, ahogy elég messze tőlünk a távolban ér földet. Egyetlen egy kérésem volt. Hogy ne kelljen úgy élnem tovább, hogy mindenkiben az áldozatot látom, a finom falatot. Nem többet és nem kevesebbet. A saját döntésem alapján akartam távozni, de túl gyáva voltam ahhoz, hogy egyedül tegyem meg. Nem bírom megtenni.
Nem érted Renee.. Egyáltalán nem érted. – Elszakadom a karjaiból és távolabb kúszom tőle. – Fogalmad nincs, hogy mit érzek. Hogy még melletted is mennyire vissza kell fognom magam, hogy ne ugorjak a torkodnak. Ez minden csak nem élet! Félek, hogy bármelyik pillanatban bekattanhatok és akkor nem állok le. Egy ember koránt sem oltja a szomjamat, csak még inkább megmutatja azt, hogy mi mindenről mondok le, mikor abbahagyom. Én nem akarok ilyen életet élni. Miért nem tudod megérteni? – Tudom jól, hogy nem érti. Mégis próbálom vele megértetni, hogy milyen érzés minden áldott nap az én életem. Nem mondom, hogy bárki sajnáljon, hogy ilyen sorsot szánt nekem az élet, mert nem akarom. Nincs szükségem a sajnálatára senkinek. Egyszerűen csak magam mögött akarom hagyni ezt az egészet. Itt van nekem Renee, Leo. Mindketten fontosak a számomra, de nem engedhetem őket közel magamhoz, mert félek, hogy bántanám őket. Nem tudok uralkodni a vámpír ösztöneimen. Azok uralkodnak rajtam. Nem vagyok több egy szörnyetegnél. – Szerinted meddig lesz elég az a fény, ami bennem van? Mikor jön el az a pont, amikor már teljesen felemészti a sötétség, hah? Mert te is tudod jól, hogy el fog jönni az idő. Már most nem bírom. Mi lesz később? Az egyszerű válasz, hogy nem lesz később. Ha nem teszed meg értem. Akkor tedd meg magadért. – A következő pillanatban már a karó újra a lábai előtt hever én pedig készen állok arra, hogy támadásba lendüljek és a fogaimat a nyakába mélyesszem. Ha másképpen nem lesz hajlandó, akkor kénytelen vagyok piszkos fegyverekhez folyamodni.


[You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
☇ myself

† Kedvenc dal :
☇ titanium
† Tartózkodási hely :
☇ mystic falls



Amara ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 16, 2015 8:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next



To Stefan
[You must be registered and logged in to see this image.]

Felnyögök mikor elengedi a nyakamat ezzel pedig a földre zuhanok, mert semmi sem tart. Egyre gyengébbnek érzem magamat, szinte érzem ahogy a szervezetem küzd valahogy azért, hogy ne ájuljak el, hiszen bőséges vér veszteséget szenvedtem már. Feltápászkodok és kicsit oldalra nézek és látom ahogy az enyhe utcai lámpának a fénye megvilágítja az utat amin a vérem van itt-ott. Megborzongok kissé a gondolattól, hogy mennyi vért veszíthettem eddig és még megérzéseim szerint közel sincs vége az estének. Mikor Stefan szemeibe néztem próbáltam felismerni bármiféle érzelmet, indokot, bármit arra, hogy még is mi a fenéért teszi velem ezt, miért bánt, kínoz. Én lennék az utolsó személy akit bántania kéne, hiszen mindeddig nem is találkoztunk, a létezéséről sem tudtam, így hát nem is ártottam neki. Semmi rosszat nem tettem ellene így hát teljes értetlenség van a fejemben, hogy ezt még is mivel sikerült kiérdemelnem. Nem tudom, hogy itt mi folyik, mik történnek Mystic Fallsban, de egyikhez sincsen semmi közöm, mivel csak nemrég jöttem ide, nincsen semmi rossz amit lehetne mondani, hogy tettem.
Szavai hallatán felpillantok rá. Tanulság? Ez most komoly? Ennyire unatkozik, hogy azt látja a legjobb elfoglaltságnak, hogy engem kínozzon meg aztán azt mondja, hogy mindez csak szimpla tanulság? Ugyan már! Habár rengeteg idő kiesett az életemből, de ezt még én sem fogom bevenni. Valamilyen okból kifolyólag komoly baja van velem, csak az okát nem tudom még mindig, szóval ha ennyire unatkozik akkor igazán elmondhatná.
Mikor közelebb lép felém és a kezét nyújtja, akkor először a kezére nézek majd vissza az arcára. Hol itt a csapda? Mi ez a hirtelen váltás? Előbb még kínzott, most meg segíteni akar? Nem tudok kiigazolódni rajta, ahogy a tekintetén sem, hogy most mi a terve, de aztán végül megfogom a kezét ezáltal pedig felállok a földről.

१ lesz jobb is १ xxx १ Ginuwine - Pony
©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :


† Kedvenc dal :
blackbird song ♢
† Tartózkodási hely :
mystic falls ♢
† Humor :
funny ♢



Shalya Nirvan ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 11, 2015 6:15 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Amara & Stefan
•••••• I DON'T WANNA HURT YOU. THOUGH I DO HAVE KILL YOU ••••••
[You must be registered and logged in to see this image.]
Szeretem látni, ha valaki szenved. Hogy miért? Nos, jogosan teszed fel magadnak a kérdést. Miért szereted látni azt, ha valaki szenved, látni azt, hogy ő is ugyanolyan szerencsétlen, mint te? Azért, mert akkor tudod, hogy nem csak te szenvedsz, hanem más is. S ott ugyan őt nem az élet sújtja, hanem én magam, én határozom meg, hogy szenvedni fog –e, avagy sem. Egykoron az volt a célom, hogy az emberek boldogak legyenek, hogy ne kelljen őket bántanom. De a világ változott, és én is változtam vele együtt. Kikapcsoltam, az érzelmeknek búcsút intettem, elhajítottam, mint egy követ a messziségbe, a végtelen tenger habjaiban.
Jelen esetben is az én örömöm szolgálatára szórakoztam, hiszen itt van előttem egy hasonmás, nos, meg kell hagynom, eléggé csinos. De hiába is ez az ártatlan arc, az ártatlan szemek s beszédek, a szíve mélyén ő maga is ugyanolyan romlott, mint a hasonmásai. Ugyanolyan gyenge, és semmirekellő.
Iróniából elnevetem magamat, s ez a nevetés, mintha maga a gonosz nevetett volna fel ily kegyetlenül. Semmiképpen sem állt szándékomban nevetni, de még mosolyogni sem, de nos... Amara szavai rákényszerítettek. Túl naiv, és fogalmam sincs, hogy Silas miért van oda meg vissza ezért a lányért. Semmirekellő és hasztalan, ráadásul csak terhet jelent.
- Abban nincs semmi mulatság. Látni akarom az arcát, amikor meglátja, hogy az ő kis törött szárnyú madárkája mekkora veszélynek van kitéve. Nem beszélve arról, hogy ember vagy, s az ereidben... ott csörgedezik a vér, amely, nos, lássuk be, sok vámpírnak kedvező. – Megengedek magamnak egy iróniából születő mosolyt, mely fél ajkamra ül ki, s ezt követően felcsillan a sötétségben a szemfogaim. Korántsem szándékozom őt lecsapolni, noha óriási nagy önuralom kell ahhoz, hogy ne csapoljam szárazra. Így is rengeteg sok vért veszített, szerintem a szomszédos városból is érzik a szagát a vámpírok. De sebaj, sebaj...
- Elengedni? – kérdezem tőle teljes meglepettséggel, midőn kicsit hátrálok, de még mindig ott tartom a falnak a nyakánál fogva. – Ahogy akarod. – Újabb mosoly szökken arcomra, és ez által elhúzva onnét tenyeremet. Ezt követően mivel nem tartja ott semmi sem a lányt, a földre esik, egyenesen a saját vérébe.
Két karomat hátam mögé rakom összeakasztva, s egyet hátrébb lépek, hogy jobban tündökölhessek abban, hogy látom szenvedését. Nos, nem túl elegáns tőlem, hogy egy nőt bántok, de engem ez nem érdekel.
- Abszolút nem akarok kárörvendő lenni, és nem is akarom elrontani az estédet. De azt hiszem, hogy ez egy tanulság volt számodra, hogy miért nem járkálj ilyenkor idekinn. – Közlékenyen beszélek hozzá, idill hangnemben, nem törődve azzal, hogy egyre jobban árad a vérszag.
Egyet gondolva azonban magamon, óvatosan lehajolok, s jobb karomat nyújtom neki, azzal a szándékkal, hogy felsegítsem.
- A te helyedben elfogadnám. Ugyanis... – nézek körbe néhány szemforgatás keretében, azután vissza a lányra. – Csak gyűlni fognak a vérszagod végett a magamfajtáim. – S ha netán elfogadná az ajánlatom, akkor kap a véremből. Meggyógyítom, ugyanis nem szeretném, ha a vámpírok megölnék útközben, miközben elengedem. Nem lenne rossz ötlet, de még is Silas örömlányáról van szó.

••• el mismo sol ••• [You must be registered and logged in to see this link.] •••
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
§ Friend from past
† Kedvenc dal :
§ Yellow Flicker Beat
† Tartózkodási hely :
§ Monsterland
† Hobbi & foglalkozás :
§ find myself



Renee Winter ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 26, 2015 5:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

to my little sister

[You must be registered and logged in to see this image.]
Aggódtam Moon miatt. A szüleink nem igazán engedték azt a balesete óta, hogy lássuk egymást. Egy ideig sikerült kijátszani a dolgokat, de aztán már nem. Boszorkányok segítségét kérték. Értettem, hogy miért tették ezt, hiszen vadász voltam, a húgom meg vámpír, de ennek ellenére a szívemmel nem voltam képes megérteni. Mindig is közel álltunk a másikhoz, mindig ott voltunk, ha segíteni kellett a másiknak. Vigyáztam rá, s megóvtam őt, ha szükséges volt. De megfosztottak ettől, mert egyszer hibáztam. De akkor még fogalmam sem volt arról, hogy a könyvek és a filmek szereplői nagyon is léteznek. Akkor még senki se nyitotta fel a szememet.
Egyáltalán nem tetszett az a hely, ahova Moon hívott, de nem aggódtam. Bíztam benne és a köztünk lévő megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan kötelékben. Erősebb volt bármely testvéri szeretetnél. Semmi se volt képes elszakítani ezt. Még a távolság és néha a bukkanok se, amik övezték a felnőtté válásunkat. Rohanva közeledem a húgomhoz, majd habozás nélkül zárom a karjaimba, hogy menedékre leljen ott. Csendesen hallgatom a sírása közepette a történetet, majd érzem, ahogyan a szívem egyre hevesebben kezd el verni. Sietve nyúlok az állához és emelem fel a fejét, hogy a szemembe nézhessen.
Megtámadtad, de nem ölted meg. Lehet, hogy nem igézted meg, de hidd el az még nem a világ vége. – szólalok meg sietve, majd amikor észre veszem a fadarabot, akkor egyszerűen tépem ki a kezei közül és messzire hajítom el. Gyengéden simítok végig az arcán és törlöm le a könnyeit. – Nézz rám, Moon. Vadász vagyok, de még mindig képes vagyok felismerni a jóságot és a jót. S tudom, hogy még benned megvan itt. – s a szívére helyezem az egyik kezemet. – Te döntöd el, hogy szörnyeteggé válsz-e, vagy nem. Nem attól vagy az, mert valaki vámpírrá változtatott, hanem a tetteid tesznek azzá. Az emberek között is vannak gyilkosok, de attól még nem minden ember gyilkos. – mondom neki aggódva, hiszen reménykedek abban, hogy megérti, majd szorosan átölelem és magamhoz vonom, miközben gyengéden cirógatom őt, ahogyan egy nagyobb testvér tenné a kisebbikkel. Egy apró puszit nyomok a feje búbjára, majd újra megszólalok. – Nem öltél és ez számít, mert még ott a fény benned. Hidd el, hogy van remény, van kiút. Minden rendben lesz. Együtt túl jutunk rajta, csak kérlek ne add fel. Nem veszíthetlek el téged is. – szólalok meg szinte már könyörögve. Egyszerűen nem lennék képes még őt is eltemetni. Nem, az már nagyon nem menne.


©


Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :

† Kedvenc dal :
the words Δ
† Tartózkodási hely :
in my body Δ
† Hobbi & foglalkozás :
finding myself Δ
† Humor :
not much left Δ



Moonlight Snow ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 23, 2015 12:11 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to renee
[You must be registered and logged in to see this image.]

Úgy érzem, hogy hatalmas hibát követtem el azzal, hogy idehívtam Renee-t, hiszen csak belehúzom a saját problémáimba, de nem tudtam, hogy kihez fordulhatnék. Nem tudom megszokni ezt a helyzetet és a lehető legjobban vissza akarom kapni az életemet. A saját, egyszerű életemet, ahol nem kellett azon aggódnom, hogy mikor ugrok neki valakinek. Az pedig végképp nem segít, hogy Renee is ember, hiszen talán még őt is bánthatom. Annyira utálom magam. Nem bírom ezt a vérszomjat. Nem tudom vele megküzdeni bármennyire is szeretnék. Túlságosan bonyolult. Amikor pedig meghallom Renee hangját az egész lelkemet megnyugvás tölti el és az előbbi kétségbeesésnek nyoma sincs. Szükségem van rá. Nem számít, hogy mi történt, vagy mi nem. Ő a testvérem és tudom, hogyha tényleg minden kötél szakad, akkor ő ott lesz és elkap.
Szipogni kezdek és megpróbálom összeszedni a gondolataimat, amennyire tőlem telik. – Az a helyzet, hogy megtámadtam valakit és hagytam, hogy elfusson anélkül, hogy megigéztem volna. Életben van, de én nem bírok így élni Renee. Ez nem is igazán élet csak örökké tartó szenvedés.A kezemben szorongatok egy fadarabot, amit azóta élezek, hogy idehívtam őt. Muszáj, hogy megtegye ezt értem, mert én egyedül képtelen lennék végigcsinálni. Az pedig, hogy megigézek valamit az már ténylegesen az utolsó felmerülő lehetőség. – Azt akarom, hogy vess véget ennek. Én ezt nem bírom már. Nem akarok így élni. Ha az életemnek véget kellett érnie, akkor érjen. Ne folytatódjon ilyen keserű módon. – Felé nyújtom a fadarabot és várom, hogy elvegye, majd véget vessen a szenvedésemnek. – Én csak egy szörnyeteg vagyok. – Hagyom, hogy az erek megjelenjenek a szemeim alatt. – Valami, amit el kell pusztítani a világról. Ne úgy tekints rám, mint a testvéredre. Egy szörnyeteg vagyok. Nem több nem kevesebb. – Végül a kezébe nyomom a fadarabot és lehunyom a szemeimet, majd pedig várom a megváltást. Szabad akarok lenni. Azt akarom, hogy ez az egész véget érjen.




Szavak száma || megjegyzés || Valami by valaki || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
☇ myself

† Kedvenc dal :
☇ titanium
† Tartózkodási hely :
☇ mystic falls



Amara ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 20, 2015 7:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next


Stefan & Amara
...
♒ Zene: My songs know what you did in the dark
♒ Megjegyzés: Rolling Eyes
♒ Szószám: xxx
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Habár itt vagyok az élők között - újra - már egy ideje, de még a mai napig nem sikerült megszoknom a számtalan új dolgot. A legnagyobb változás mindenesetre az öltözködési stílus. Emlékszem, még anno az volt az elfogadható amikor hosszú ruha volt rajtad, ami alig mutatott belőled valamit, most meg... Teljesen az ellentétje, a mai lányoknak szinte kint van mindenük. Kérdem én, mi ebben a jó? Sokkal jobb az, ha több minden van a fantáziára bízva, legalábbis saját belátásom szerint, de természetesen nem ragadhatok le annál ami évszázadokkal ezelőtt volt, muszáj felrázódnom a többiekhez. Nem azt mondom, hogy teljesen úgy öltözködök, mint ők, de például rövidebb nadrágot, szoknyát hordok, amit egy idő után már megszoktam és nem zavar annyira. Nem nagyon mozdultam ki még eddig otthonról, nem volt hangulatom hozzá, még nem sikerült rávennem magam. Otthon vagyok és gondolkozok az eddig történt dolgokon, főképp a múlton. Nem vagyok rossz ember, nem akartam ártani senkinek, szimplán csak szerelembe estem, nem tehetek arról, hogy pont Silas lett az a személy akit megszerettem, nem az ember választja ki azt, hogy kibe lesz szerelmes és kibe nem. Először nem is tudtam arról, hogy köze van Quetsijah-hoz, de aztán mikor megtudtam... Túlságosan is szerelmes voltam ahhoz, hogy megszakítsam a kapcsolatot Silassel. Bűnhődtem is érte, de felesleges a múlttal foglalkozni, az már csak a múlt, vége annak az időszaknak, itt az ideje egy új élethez...
Mivel nem nagyon járok el otthonról, ezért úgy döntöttem, hogy ma este kicsit körbe nézek, még is mi rossz történhetne? Nem tervezek órákra elmenni, csak egy kis séta. Aha, gondoltam én ezt. Megpillantok egy ismerős arcot, de tudom, hogy nem az akinek először én hittem, megérzés ami be is vált. Arra jött amerre én, ha én úgy döntöttem, hogy jobbra megyek, akkor ő is jobbra jött, ha én balra akkor ő is. A vége felé már kezdtem kicsit pánikba esni, hiszen védtelen vagyok emberként és Silas nélkül. Lehet, hogy ez az esti kis kiruccanás még sem volt olyan jó ötlet, mint amilyennek én azt először hittem...
Tudom, hogy vannak hasonmások, per pillanat azt nem tudom, hogy ő ki lehet, csak annyit tudok biztosra, hogy nem Silas, ő nem bántana engem, nem úgy mint ez a férfi. Az arcom sebhelyes, vérzik csak úgy, mint a kezem és szinte mindenem. Nem tudom, hogy mit árthattam neki, hogy mit követtem el ellene, de valamiért nagyon utál engem.
- Miért nem mondod te magad meg neki, ha annyira szeretnéd? - teszem fel neki a kérdést, aztán mondanék még valamit neki, de belém fagy a szó mikor a másik pillanatban megérzem a hűvös falat a hátamnál. Próbálok minél több levegőhöz jutni ahogy mozgolódok a keze alatt, próbálok kiszabadulni kisebb-nagyobb sikerrel.
- Nem ártottam neked, nem is ismerlek, akkor meg miért nem engedsz el? - kérdezem tőle halkan, miközben a szemeibe nézek.

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :


† Kedvenc dal :
blackbird song ♢
† Tartózkodási hely :
mystic falls ♢
† Humor :
funny ♢



Shalya Nirvan ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 20, 2015 6:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Amara & Stefan

i don't wanna hurt you. Though i do have kill you

Egy könnyed mozdulattal vágom a földre karjánál fogva a nőt, akit már egy ideje nem hagyom, hogy elmeneküljön. Elmondhatatlanul élvezem a szenvedést, amit ő produkál, élvezem, hogy az én kezemben van az élete, s csak egy kis hajszálnyi mozdulat választ el attól, hogy mindörökre megfosztom őt az ostoba és szánalmas életétől. Hogy kivel is van dolgom? Ó... mindjárt körülírom, kedves olvasóm!
Az arca bájos, szív alakú, a rémültségtől ugyan csak sápadt, de különben meg mindig piros az arca, s hosszú, csokoládébarna hajjal rendelkezik, mely fél göndör. Szempára ártatlannak tűnik, olyan, mint a ma született bárányé, de ne hagyd, hogy ez a látvány becsapjon! Ugyanolyan ostoba és semmirevaló, mint a többi hasonmás! Gyűlölöm őket egytől egyig, mindegyiket a pokolba küldeném, szeretném, ha mindegyik porrá lenne!
Akkora gyűlölet van bennem, hogy szinte már-már ez is ráad arra, hogy az előttem lévő, félholtra vert nőt meg is öljem, holott nekem nem ártott ugyan, de ugyanolyan semmirekellő, mint a többi, nem különb! Hogy kiről is van szó? Nos, mivel Silas visszatért, onnantól fogva tudtam, hogy egy újabb semmirekellő női hasonmás is felbukkan vele együtt. Milyen romantikus, ugye? Mindjárt hányok...
Arcomra fagyott mosollyal üldözöm a lányt, és csak azt akarom, hogy mindent az ő vére mosson, azt akarom, hogy meghaljon... vagy mégsem? Talán nem kéne megölnöm? Elgondolkoztató, elvégre hálásnak kéne lennem Silasnak, nem pedig még megölni az örömnőjét. Ugyan, Stefan, miért vagy te ennyire hálátlan és kegyetlen? Miért nem tudsz egy csepp hálát mutatni? Nos, nem igazán megy. Nem mozgat meg a tudat, hogy Silas ez után fel fog keresni, elvégre ez a célom. Silas is épp oly manipulálható, nem fog az engem bántani. Miért tenné? Annyira nem a szíve csücske az előttem kínlódó hasonmás...
- Rosszkor rossz helyen, ez van! – mondom még mindig az arcomra fagyott mosollyal, s ahogyan hátrapillantok, a lámpák fénye megvilágítja a vért, amit Amara maga után hagyott. Nos, nem szép látvány jelen esetben, elvégre annyira megkínoztam már, hogy ideje lassan abbahagynom. De miért is hagynám? Majd akkor, mikor közel áll a halálhoz. Nem szenvedett még így sem eleget!
- Nos, Silasnak add át kérlek az üzenetemet, hogy jobban odafigyelhetne rád, hiszen ez igen csak kevés. – Ironikus nevetés hagyja el ajkaimat, ahogyan felkapom a földről, és a nyakánál fogva a falnak felnyomom, ahogyan ujjaimat a nyakára tapasztom. Az arca teli van sebbel, nem beszélve hogy végig véres az út. Ennyire azért nem akartam bántani, de sebaj, sebaj!
- Mondd csak, mit kezdjek veled?  - kérdezem meg tőle, hiszen én olyan jólelkű vagyok, hogy figyelembe veszem az ő akaratát. – Nem szenvedtél még eleget, Kedvesem?  - elmondhatatlanul élvezem a helyzetet, ami most zajlik.

Twisted Evil ||  Seven Nation Army || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
§ Friend from past
† Kedvenc dal :
§ Yellow Flicker Beat
† Tartózkodási hely :
§ Monsterland
† Hobbi & foglalkozás :
§ find myself



Renee Winter ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 09, 2015 11:21 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

to my little sister

[You must be registered and logged in to see this image.]
Régóta nem hallottam már a testvéremről és hülye dolog lenne, ha tagadnám, hogy nagyon hiányzik. Régen szinte mindent megbeszéltünk a másikkal, nem voltak titkaink egymás előtt. Ő azt is tudta, hogy babát vártam, de aztán egy napon minden megváltozott. Elrabolták tőlem, én pedig vadász lettem. Megismertem valakit, aki segített talpra állni, majd pedig edzeni kezdett. Végül szerelem lett belőlem, majd pedig úton volt a baba, de közben még mindig Moon-t kerestem. Aztán megleltük, de már nem olyan volt, mint régen. Többé nem volt ember, hanem vámpír lett. A szüleink pedig szép lassan eltiltottak minket egymástól. Eleinte ez se érdekelt, mert éjszakánként ugyanúgy beszöktem, de valószínűleg rájöhettek, mert aztán egyszer csak már nem tudtam többé odamenni. Mintha valami láthatatlan falba ütköztem volna. Ekkor jött a telefon és az internet, de az nem segítség, az nem nyújt biztonságot a vérszomj ellen. Tudtam, hogy varázslatnak köszönhetően nem tudok bejutni a házukhoz, de még az utcába se. Viszont ezt soha nem mondtam el neki, mert nem akartam még inkább megbántani. Aztán édesanyámmal való találkozást követően szinte minden kapcsolat megszakadt. Mintha minden az én hibám lenne és akkor nem is tévedtek. Miattam lett ilyen.
Éreztem, hogy valami nagy baj lehet, hiszen különben nem keresett volna. Nagyon reménykedtem, hogy nem kínozta meg valami őrült vagy nem is a szüleinkkel van a baj. Szerettem volna neki segíteni és mindent meg fogok tenni azért, hogy együtt túljussunk ezen az akadályon is, legyen szó bármiről. Mindig ott leszek neki, többé nem hagyom cserben. Akkor se kellett volna annyira gyengének lennem, de már nem tudom megváltoztatni a történteket. Lassan elindulok a nem éppen bizarr épület felé, hamarosan pedig az ajtó nyikorogva nyílik ki. – Moon? – szólalok meg aggódva, majd amikor meghallom a hangját, akkor nem törődve semmivel se egyszerűen elindulok abba az irányba, vagyis inkább futok. Sietve rogyok le mellé, majd szorosan megölelem és utána szemügyre veszem őt. Amikor meglátom a könnyeit, akkor érzem, hogy már az enyémek is a torkomat mardossák, de nem szabad. Lassan letörlöm az övéit, de továbbra se engedem el őt. – Mi történt? Mi a baj Moon? – kérdezem aggódva és egy gyengéd puszit nyomok a fejére, de az ölelésem továbbra se szűnik meg.


©


Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 12:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Vissza az elejére Go down
 

Elhagyatott gyárépület

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Elhagyatott bánya
» Elhagyatott város
» Elhagyatott edzőterem
» Az elhagyatott Dokk
» Elhagyatott templom

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-