A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Elhagyatott gyárépület


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :

† Kedvenc dal :
the words Δ
† Tartózkodási hely :
in my body Δ
† Hobbi & foglalkozás :
finding myself Δ
† Humor :
not much left Δ



Moonlight Snow ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 21, 2015 1:34 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to renee
[You must be registered and logged in to see this image.]

Úgy érzem, hogy szó szerint a falnak tudnék rohanni. De próbálom visszafogni magam, mert nem akarom, hogy megismétlődjön, ami az előbb is. A felsőmön még mindig ott virít a saját vérem az ajkaimon pedig az áldozatom alvadt vére pihen. Én nem kértem azt, hogy ilyen szörnyeteg legyek. Nem vágytam semmi ehhez hasonlóra. Öröklétre, őrületes fájdalomra, hiszen nekem mindössze ezt jelképezi ez az egész. Én beértem volna egyetlen egy élettel is nem kellett volna nekem ezer. Egy is bőven elég lett volna, hiszen mindent megtettem, amit akartam. Soha nem haboztam és egyetlen tettemet sem bántam még meg. Talán csak azt, ami ide vezetett. Ahhoz az estéhez, amikor a sorsom megpecsételődött, mikor már nem volt visszaút egyszerűen csak felemésztett engem a sötétség és olyan könnyedén fogadott magába, mintha mindig is oda tartoztam volna.
Szinte már hihetetlen ez az egész. Nem tudom, hogy Renee képes lesz-e arra, amire meg akarom kérni. Hogy én képes leszek-e arra, hogy megkérjem. Miért ne lennék? Hiszen nem akarom ezt az életet. Nincs rá szükségem. Úgy érzem ez az egész megfojt és, hogy csak ártani tudok. Semmi jót nem vagyok képes végrehajtani. Egy apró átok vagyok én. Semmi több. Mindenkinek jobb lesz, ha eltűnök a föld színéről és, ha Renee nem foszt meg engem a szenvedéseimtől kénytelen leszek más kiutat találni, ami talán közel sem lesz olyan békés, mint a fejemben kialakult megoldás. Talán képes lennék őt megigézni, hogy öljön meg.. Valahogyan elérhetném, ha napokig fogva tartanám, mert ismerem őt már annyira, hogy vasfű nélkül sehova. De nekem meg kell szabadulnom ettől az egésztől.
Összekuporodva szorongok a hideg sarokban, amikor megnyikordul a bejárat ajtaja én pedig szinte azonnal felkapom a fejemet és az ajtó felé szegezem a tekintetem. – Renee. – A hangom gyenge és erőtlen. Pont, mikor egyszer áttomboltam az éjszakát egy koncerten, ahol ott sem szabadott volna lennem.. Mégis ott voltam. – Itt vagyok. – Szólalok meg most már sokkal erőteljesebben.



Szavak száma || megjegyzés || Valami by valaki || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :
skyscraperhuman
† Tartózkodási hely :
♦ always one step ahead
† Hobbi & foglalkozás :
♦ one goal, survive
† Humor :
♦ died a long time ago



Lana Sanford ÍRTA A POSZTOT
Pént. Máj. 01, 2015 1:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]

Úgy éreztem, hogy a szívem darabokra hullik, ahogyan megpillantottam a holtestét. Egyszerűen képtelen voltam elfogadni, hogy a férfi, akinek kezdtem megszokni a közelségét, vagy éppenséggel megnyílni az egyszerűen nincs többé. Nem vagyok benne biztos, hogy ezek után képes lennék arra, hogy még egyszer megpróbáljak megnyílni valakinek, mert azért ez nyomot hagy az emberen, akár tetszik, akár nem.
De aztán egy mély lélegzetvétel következik és riadt pillantással találkozik az én szomorúsággal teli tekintetem és, akkor tudom, hogy mi történt. Valaki vámpírrá változtatta. Nem elég, hogy látta, ahogyan megölik a saját fiát még azt is el akarták intézni, hogy soha ne felejtse el? Hát az egyszer biztos, hogy nem fogja, de én nem szívesen engedném őt arra a bizonyos mezőre, ahol érzelmek nélkül égett fel mindent maga után és nem tudom, hogyan fogja túlélni ezt az egészet, de az egyszer biztos, hogy én ott leszek mellette és támogatom. Nem fogok neki hátat fordítani. Nem fogok vele ordítozni semmi miatt, hiszen most megértésre van szüksége és nem felesleges támadásra. Jobb volt hozzám talán, mint bárki más egész életemben. Persze Brian örök kivétel marad minden ilyen kijelentésem alól, mert neki köszönhetem, hogy életben vagyok és tudom, hogy mekkora hálát érzek irányába ezért is a legkevesebb az, hogy megpróbálom őt megmenteni. Méghozzá pedig önmagától és az érzéshullámoktól, amik majd végbe mehetnek rajta.
Nézni, ahogy apa búcsút vesz a fiatál és az élettelen testét szorítja magához túlságosan is szívszorító volt egyszerűen nem tudtam mit hozzáfűzni. Szörnyű volt őt így látni és a legszörnyűbb, hogy ez egy olyan háború volt, aminek a leggyengébb láncszemét mészárolták le teljesen könnyedén. Hiszen csak egy kisfiú volt, akinek az élete éppen elkezdődött, de véget is vetettek neki. Ez.. egyszerűen undorító. – Nem hagylak egyedül. – A kezemet a vállára helyezzem, hogy tudja én a végsőkig támogatni fogom és semmit nem tehet, hogy hátat fordítsak neki. Annál azért fontosabb a számomra. Még, ha nem is mutatom ki állandóan, hogy mennyit is jelent nekem.


jeanette & wyatt
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 26, 2015 7:09 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next




Wyatt


Jenny





Egy hirtelen lélegzetvétellel felébredtem a... hát kijelenthetem, a halálból. Minden olyan más volt, habár még nem voltam teljesen vámpír, úgy éreztem nem vagyok önmagam. Mintha egy része annak a sötétségnek, ami halálom után körülvette, bennem maradt volna. Azonban a vér utáni való sóvárgásom már elkezdődött, nem volt túlságosan erőteljes, de éreztem, hogy kívánom.
Eztán megpillantottam Jenny-t, aki éppen könnyeit törölte le, miközben megdöbbenve tekintett rám. Egy szót sem szóltam, egyszerűen csak felültem és megöleltem, miközben újra könnyek hagyták el a szemem. Bár még nem voltak felerősödött érzelmeim, a fájdalom már így is iszonyatos volt. Nem tudtam mi tévő legyek, nem tudtam mi lesz velem ez után, hogy az egyetlen személy, aki miatt éltem nincs többé. Legszívesebben véget vetnék az életemnek azon nyomban, de akkor a könnyű utat választanám, amit nem érdemlek meg. Még, ha fel is emészt a fájdalom, ki fogom bírni, ki kell bírnom, Jake miattam halt meg, szóval ez az, amit érdemlek. Súlyként nyomul rám gyengeségem, hogy képtelen voltam megvédeni a családomat, és hibáim, hogy annyi ártatlan ember vérét kiontottam és ezeknek terhét az örökké valóságig viselnem kell.
- Köszönöm, hogy itt vagy, sokat jelent számomra. - mondtam csak ennyit szomorú hangon, miközben letöröltem a könnyeim. Hálás vagyok neki, hisz azzal, hogy utánam jött, azt az érést keltette benne, hogy legalább még van olyan személy ezen a világon, akire támaszkodhatok. Ezt követően felálltam, majd odasétáltam, fiam testéhez. A látvány, amit az a nő tett vele újra könnyet csalt a szemembe. Leültem mellé, majd utoljára magamhoz szorítottam, hogy ez által elbúcsúzzak tőle. - Szeretlek fiam, sosem felejtelek el. - megőrzöm őket a szívemben az örökké valóságig, még ha ezáltal úgy is érzem, hogy egy űr keletkezett benne.
Ez után, a karomba vettem őt, majd elindultam vele Jenny felé, hogy itt hagyhassuk ezt a szörnyű helyet. - El kell temetnem a fiam, velem tartasz? - sajnos a körülményeket tekintve, nem lehet normális temetése, de semmiképp nem hagyhattam csak ott, ennél ő viszont többet érdemel.  


   


note: - 
ઈ music: -  
ઈ words: 324

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :
skyscraperhuman
† Tartózkodási hely :
♦ always one step ahead
† Hobbi & foglalkozás :
♦ one goal, survive
† Humor :
♦ died a long time ago



Lana Sanford ÍRTA A POSZTOT
Szer. Ápr. 22, 2015 11:53 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]

A nap sugarai simogatták az arcomat, ahogyan nyújtózkodni kezdtem az ágyban és egy részem sajnálata, amiért ismételten száműztem őt a kanapéra. Ha már megkértem, hogy maradjak itt az lett volna a legkevesebb, hogy én alszok a kanapén és egyáltalán nem fordítva, de most már teljesen mindegy. A sok borozástól, ami azt illeti, hogy túlságosan is elkábultam és elég hamar sikerült elaludnom aztán olyan mélyen aludtam, hogy szerintem én még ilyen mélyen nem aludtam soha. Mert mindig volt bennem egy kisebb félelem aziránt, hogy mégis mi lesz, ha túlságosan mélyen alszom, hogy mire ébredek fel. Most a tökéletes csendre. Egy lélek sem volt a házban ezt pedig hamar be tudtam azonosítani, hiszen egyetlen egy hangforrást sem érzékelt a fülem.
Körbejártam az egész lakást, de minden olyan üres volt és egy részem azt sugallta, hogy valami nagyon nincs rendben. A nappali rész teljesen káosz volt és nem tudom, hogyan nem keltem fel erre aztán a káosz kellős közepén megpillantottam Wyatt telefonját, amin egy szőke hajú nőt láttam. Elindítottam a videót és a végén elfordítottam a fejemet aztán a idegesen néztem meg a címet, mert tudtam, hogy ott kell lennem.

A gyárépületbe érve idegesen pillantok körbe és a nevét kiáltom, de mikor nem érkezik válasz idegesen keresni kezdek aztán megérzem a vér illatát és szinte rögtön követni kezdem aztán meglátom őt vérbe fagyva nem olyan messze a saját fiától. Nem.. Nem. Nem lehet, hogy elveszítettem az egyetlen embert, aki fontos volt a számomra. - Nem.. Nem, nem. - Mondom, miközben a kezeim közé fogom az arcát és a könnyeim utat találnak maguknak és úgy érzem, hogy a szívem darabokra hasad, mert nem bírom feldolgozni azt, hogy az egyetlen férfit, akit kezdtem magamhoz közel engedni is elveszítettem. Ez egyáltalán nem érvényes. Még csak meg sem mondhattam neki, hogy mennyi mindent jelent a számomra és ezért bűntudatom van. De talán így jobb lesz neki, hiszen nem kell szembenéznie azzal, hogy elveszítette a fiát és, hogy nem tudta megvédeni, de én meg őt nem tudtam megvédeni. Miért nem keltett fel? Segíthettem volna neki.. Nem vagyok hajlandó ezt elfogadni.

jeanette & wyatt
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Ápr. 22, 2015 4:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next




Wyatt


Debbie




Sosem végeztem volna olyan csapattal, akik nem érdemelték volna azt meg. Gyűlölöm a vadászokat, de tudom, hogy részben szükség van rájuk, hogy megfékezzék az elvadult, saját önkontrollját elvesztett lényeket. Hisz nem csak az emberek között vannak elborult agyú gyilkosok. Ha pedig úgy tenném, ahogy mondta, semmivel nem lennék különb, mint feleségem gyilkosai. Próbáltam nem elhinni, amit mondott, hogy csak azért mondja, hogy fokozza a már így is elviselhetetlen lelkifurdalásom. Bár a tény, hogy ő egy vámpír és mégis vadászok miatt áll bosszút, nagyon őt igazolja. Ez pedig azt jelentette, hogy ártatlan embereket öltem meg és szörnyű hibám miatt a fiamat is elvesztettem. Miután ez tudatosult bennem, végképp lesújtva éreztem magam. Teljes mértékben megérdemlem, amit nekem szán. A fiam halála csakis az én lelkemen szárad, ahogy az a sok ártatlan emberé is.
Rátámadtam a fiam gyilkosára még utoljára, de tudtam, hogy fog végződni. Bármennyire is gyűlölöm, amiért ő ölte meg a fiam, nem ő indította el ezt a lavinát, én voltam. Talán jobb lett volna, ha el sem kezdem a vadászok hajkurászását, talán Jake még mindig élne, de ezt már sosem tudom meg. Minden erőmet beleadtam ebbe a támadásba, de tudtam, hogy semmi esélyem egy vámpír ellen. A következőkben egy penge döfte át a torkom. A földre hullva kapdostam levegőért, de a nyakamból folyó vér, teljesen elzárta a légutamat. A saját véremben fuldokolva fordítottam el a fejem, el a nőről, a másik irányba, ahol megpillantottam fiam holtestét a földön fekve távolban.
Az egyetlen fiacskám, még olyan fiatal volt, többet érdemelt, mint egy ilyen halál az apja meggondolatlansága miatt. Csak most mutatkozott meg anyjától örökölt képességei, habár velem még nem osztotta meg, láttam a csillogást a szemében. Csak szerettem volna felnőni, látni, nagyhatalommal rendelkező mágust faragni belőle, aki könnyedén megvédi magát pár nevetséges vadásztól. Az oxigén hiánytól és a sok vérveszteségtől már egyre homályosabban láttam, testem pedig teljesen elgyengült. Sajnálom Harmony, Jake, elbuktam. Ez volt az utolsó gondolatom, ami előtt minden elsötétült.

   


note: - 
ઈ music: -  
ઈ words: 320

Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
incomplete
† Tartózkodási hely :
☭ near my treasure
† Hobbi & foglalkozás :
☭ finding myself



Jessie Liliom Ward ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 21, 2015 11:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Olyanokra vadásztak, akik nem voltak képesek uralkodni magukon. Nem kellene egy kalap alá venned az összes vadászt. - Nem értem, hogy miért kell rögtön általánosítani. Ez annyira közhelyes. Nem minden vámpír ugyanolyan. Nem minden ember ugyanolyan. Egyik sem jobb a másiknál, de mégsem hasonlítanak egymásra. Ha ő megtehette, hogy bosszút állt betörve egy nyugodt család otthonába, akkor én mégis miért ne tehetném meg ugyanezt? Miért ne ölhetném meg a fiát, aki ártatlan volt ebben a harcban? Mi nem követtünk el ellene személyesen semmit csak a bosszú és a saját vaksága hajtotta felénk. Azért ölte meg a családomat, mert egy példa alapján elítélte és ezek után még azt várja, hogy ne ugyanez a sors várjon rá? Hogy ne bosszulja meg valaki? Megelégeltem, hogy annyi életet kiontott, mert az ő szemében helyes volt.. Megérdemli, hogy szenvedjen. Úgy igazán szenvedjen.
- Nem vagyok teljesen vadász, amint láthatod. Elfogadtak engem, mert tudtam uralkodni magamon. Te pedig egy ilyen családot irtottál ki. Akik előbb utánanéztek és nem csak vaktában gyilkoltak. - Most, hogy már a vámpírvér a szervezetében van könnyedén észhez térhet magához és ezért is szorítottam a kezemben a fegyverem, de egy kicsit meg kell mondanom, hogy váratlanul ért, ahogyan a penge a combomba fúródott. Fel is szisszenek, de ehhez a fájdalomhoz már valamennyire hozzá vagyok szokva. Mondhatni semmiség. Meg úgy is hamarosan begyógyul, úgyhogy attól nem kell félnem, hogy elvérzek.
Érzem, ahogy az erős ujjai a nyakam köré tekerednek és olyan erővel szorítja azt, ahogyan csak bírja, de én még így is a levegő hiányában kipréselek magamból egy nevetést és a ruhám ujjánál kicsúsztatott pengét egyenesen a nyakába szúrom, majd lelököm magamról. - Mit is mondtál? - Kérdezem vigyorogva, miközben oldalra fordítom a fejemet és figyelem, ahogyan a saját vérében fuldoklik. - Ahogy az apja, úgy a fia. Csak most felcserélődött az időrend. - Élvezettel tölt el, ahogyan haldoklik és semmit nem tehet ellene. Egy pillanatra sem nézek félre. Eszem ágában nincsen.
Miután a lelke mondhatni távozott a testéből felpattanok és összeszedem a cuccaimat mit sem törődve az immáron két hullával, akik színesítették a gyárépület szürke, romos belsejét, távozom.

debbie & wyatt
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 21, 2015 3:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next




Wyatt


Debbie





- A családod csak azt kapta, amit megérdemelt. Egytől egyig gyilkosok voltak csak úgy, mint te. De ne aggódj, hamarosan találkozol velük. - vágtam vissza csak ennyivel, hisz kuncogása csak tovább fokozta dühömet. Az nem lepett meg, hogy nem tudtam eltalálni a golyózáporommal, viszont az annál inkább, hogy egyszerűen felszívódott. Szóval ő maga sem ember és mégis fajtársait mészárolja le. Voltaképp én is ezt tettem, de nekem nyomós okom volt rá, ami nem tudom, hogy róla mennyire mondható el.
Ezt követően hirtelen mögöttem éreztem, de még mielőtt bármit is tehettem volna, ütésétől a földre zuhantam, túl gyors volt. Szerencsétlenségemre én nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen gyorsaság és érő ellen kell, küzdjek, szóval hatalmas hátrányban vagyok. Próbáltam a földön is minél távolabb kerülni tőle, rá sem hederítettem arra, amiket mond, tudtam, hogy közel a vég, de nem hagyhattam, hogy megússza. A térdemet is tönkretette, egyetlen rúgásával, amire felüvöltöttem. Hirtelen rám vetette magát és megpróbált egy üvegcséből beleönteni valamit a számba. Bármennyire is próbáltam ellenkezni, mivel vámpír, esélyem sem volt kiszabadulni. Miután lekényszerítette a torkomon, szinte azonnal elmúlt minden testi fájdalmam, amiről tudtam, hogy minden bizonnyal vámpír vér volt az. Először nem értettem, hogy mégis miért gyógyított meg. Aztán eszembe jutott mi is jár a vámpírléttel, felerősödött érzelmek és örök élet. Szóval rájöttem, hogy örök időkig tartó szenvedést szán nekem, de ebbe még nekem is van beleszólásom. Lassan elővettem késem, amit övemnél tartottam, tudtam, hogy gyorsan kell cselekednem ahhoz, hogy bármit is elérjek vele. Megpróbáltam a meglepetés erejére hagyatkozni, hisz önelégültségébe egyáltalán nem figyelt arra, hogy közben teljesen begyógyult az általa okozott sérüléseim. Így, már könnyedén fel tudtam pattanni és hirtelen belevágtam késem a combjába, majd reakciója alatt a földre terítettem és a nyakát megragadva kezdtem elszorítani a torkát. - Megölted a fiamat, és ezért most meghalsz! - üvöltöttem, miközben egyre jobban elszorítottam a torkát, majd próbáltam a combjában lévő késért nyúlni, hogy a szeme közé döfjem.
   



note: - 
ઈ music: -  
ઈ words: 316

Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
incomplete
† Tartózkodási hely :
☭ near my treasure
† Hobbi & foglalkozás :
☭ finding myself



Jessie Liliom Ward ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 20, 2015 10:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]

Jó volt látni, hogy ennyire szétveti az ideg. Legalább dolgozott benne ugyanaz, ami bennem is, amikor magára kellett hagynom a haldokló családomat és úgy kellett hátat fordítanom nekik, mintha semmit nem számítottak volna. Persze tisztában vagyok azzal, ha ott maradok akkor küzdeni elbukom abban a harcban, de most itt vagyok és azért jöttem, hogy győzzek nem érdekel, hogy milyen árat kell megfizetnem a győzelmemért meg fogom kaparintani, mert senki és semmi nem állíthat meg engem abban, hogy elérjem azt, amit szeretnék. Ilyen egyszerű. Nem mindenki támogathatja az öltetem, vagy azt, hogy éppenséggel, hogyan valósítom meg. Megöltem egy gyereket, de ő csak egy paraszt volt a sakktáblámon. Semmi több.
- A gyilkos megnevezést jobban preferálom. Vagy lehetek akár szörnyeteg is, de csak azt kaptad, amit megérdemeltél. Mit gondoltál, hogy megúszhatod, hogy családokat mészárolsz le? Szerinted milyen érzés az, amikor elveszítesz mindent? Ó, hiszen pont most éled át. - Akaratlanul is kuncogni kezdek, majd mint egy eszeveszett úgy kezd lövöldözni a levegőbe, mert abban a pillanatban, hogy először meghúzza a ravaszt én már ott sem vagyok. Mikor végre kiürül a tár és az utolsó töltényhüvely is a padlóra hull mögé lopakodva mérek egy nagyobb ütést a tarkójára. - A kúszás való neked, akár csak egy féregnek. - Aztán egy ütést mérek a lábára, hogy még, ha akarna se legyen képes arra, hogy felálljon. - Ja, de mi is lehet a legjobb módja annak, hogy ez a gyász még inkább eluralkodjon rajtad? Ó, hát meg is van az egyenesen korszakalkotó ötletem. - Előhúzok a melleim közül egy kis fiolát, ami vámpírvért tartalmaz. Lehet, hogy sokban hasonlítok a vámpírokhoz, de az átváltozás nem az én reszortom. Úgy helyezkedek el, hogy bele tudjam önteni a szájába, de ne tudjon lerugdalni magáról vagy lelökni. Hogy biztosan lenyelje befogom az orrát és összeszorítom az állkapcsát, majd mikor végre abbahagyja a rángatózást és elkezdünk haladni valamerre felállok és újra a kezembe veszem a fegyverem. - Na, nem is volt olyan nehéz, ugye? - Ezek után, már egyetlen egy lépés választ el attól, hogy örökre szenvedjen szerencsétlen. Azonban eszem ágában sincs túl hamar végezni. Ki akarom élvezni. Fogadást kellene kötnöm arra, hogy meddig bírja az érzelmeivel. Mert szerintem elég hamar a kapcsoló felé kezd nyúlkálni.

debbie & wyatt
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 20, 2015 8:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next




Wyatt


Debbie





Teljes mértékben az indulataim irányították a cselekedeteimet, csakis a düh és a bosszúvágy vezérelt. Mindennél jobban meg akartam ölni azt a rohadékot, bármibe kerüljék is. Az életem már számomra jelentéktelen volt, csak az lebegett a szemem előtt, hogy megbosszuljam Jake halálát.
A fájdalom, amit fiam elvesztése miatt éreztem, csak úgy mart belülről. Mikor Harmony meghalt, megesküdtem, hogy megvédem az életem árán is. Csakis emiatt ragadtam puskát és kezdtem el vadászokra vadászni. Egyáltalán nem a bosszú hajtott, hisz jól tudtam, hogy egy ember, aki csupán a bosszúból merít erőt, halálra van ítélve. Csupán azt akartam, hogy biztonságban felnőjön a fiam és egy olyan jövőt neki, ahol igen megcsappan ezeknek a bosszúra éhes tudatlan vadászoknak a száma. Rengeteg vadászcsoportban jártam és megannyi történetet hallottam, de mindnek ugyan az volt a lényege. Kiirtani az összes természetfeletti hatalommal rendelkező élőlényt. Nem álltak meg annál, aki végzett szeretteikkel, ők fajirtásra vágytak. Az ilyen gondolkodású emberektől akartam megvédeni a fiamat, én csak jót akartam, de én vezettem el őket hozzá. Elbuktam, mint férj, mint apa... képtelen voltam megvédeni a családomat. Egy senki vagyok.. - Egy senki.. - mondtam ki miután ezek a gondolatok átfutottak az agyamon, a fiam volt, aki miatt minden nap felkeltem, most, hogy nincs többé, minden értelmét vesztette számomra.
Csak a nő hangja volt az, ami felébresztett a pillanatnyi sokkos állapotomból, az üresség, ami szívemben tátong, hirtelen újra a dühvel telt meg. Semmi másra nem hagyatkozhattam, csupán tiszta bosszúvágy gerjesztette dühre. Az egyetlen előnyöm az volt, hogy nekem már tényleg nem volt semmi vesztenivalóm.
- Ártatlan gyerekeket ölsz, és még te nevezel engem gyávának? - kérdeztem dühös, megtört hangon, eszem ágában nem volt kimutatni fájdalmam, hogy ezt is kiélvezhesse, de képtelen voltam elnyomni. - Viszont ne aggódj, ez a bizonyos "gyávák fegyvere", mindjárt léket üt a koponyádba. - élvezze csak, hamarosan úgy is követi a szánalmas családját. Amint kimondtam az utolsó szót, azonnal rászegeztem a puskám és tüzeltem is. Hisz nem bájcsevegni jöttem ide, hanem azért, hogy végezzek vele. Újra és újra elsütöttem, persze nem ez a legjobb stratégia, fejjel rohanni a falnak, de már csöppet sem érdekelt.    



note: - 
ઈ music: -  
ઈ words: 345

Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
incomplete
† Tartózkodási hely :
☭ near my treasure
† Hobbi & foglalkozás :
☭ finding myself



Jessie Liliom Ward ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 19, 2015 11:14 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]

Őszintén meg kell mondanom, hogy a gondolataim akörül jártak, hogy mégis miért nem érzek én bűntudatot. Megöltem egy ártatlan gyereket, akinek valószínűleg az egyetlen hibája az volt, hogy egy olyan apát kapott magának, mint Wyatt. Az a rohadék mindent megérdemel, amit kapni fog. Most már tudja, hogy mégis milyen fájdalom járta át a testemet. A családom lemészárlása és az, hogy elveszítettem a nőt, aki a mindenséget jelentette a számomra. Ő volt a mentorom és nélküle talán soha nem tarthatnék ott, ahol most vagyok. Egy gyenge kis senki lennék. Viszont az ő családjának és neveltetésének köszönhetem azt, hogy erős lettem és képes voltam megtenni egy olyan dolgot, amit már visszacsinálni nem tudok. De mégsem tört össze lelkileg. Szemet szermért. Ezt kell önmagam előtt tartanom. Helyesen cselekedtem. Megérdemelte az a féreg, hogy megtapasztalja milyen érzés elveszíteni a családod. Nem hiszem, hogy Naevia örülni fog, hogy a kezembe vettem az irányítást, de mit számít ez? Elhiszem, hogy támogatott volna a bosszúhadjáratomban, de nekem nem volt szükségem arra, hogy támogassanak. Ez olyasmi, amit egyedül kell végigcsinálom, ha tetszik nekem, ha nem.
Kezdem unni ezt az egész szituációt. Mármint a várakozást. Azt hittem, hogy ennél fontosabb volt neki a fia, vagy most felméri a terepet, hogy hol is van a csapda? De hát ez annyira ostoba. Velem kell szembenéznie és nem vagyok olyan gyáva, hogy csapdákat állítsak fel neki. Bár bevallom ezzel elüthettem volna az időt. Egyetlen egy csapdával várom őt és addig nem fogom feladni, míg be nem teljesítem. A maszkomat és a parókámat is visszaveszem, mert így sokkal inkább érzem az erőt, ami az ereimben csörgedezik. Ahogy a maszkot magamra öltöm egy teljesen más emberré változom. A kezemben fogom a fegyverem és készen állok arra, hogy végre besétáljon az ajtón.
Mikor megérkezik végre csak felkuncogok. – Azért azt hittem, hogy ennél fontosabb számodra a fiad. Siethettél volna. Ennyi idő alatt már meggyalázhattam volna a holtestét, hogy ne legyen kitől elbúcsúznod. – Halovány mosoly kúszik az arcomra, majd megpillantom a kezében a pisztolyt. – Nem szép dolog a gyávák fegyverét hozni.



debbie & wyatt
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 19, 2015 4:09 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next




Wyatt


Debbie




A telefonom csengésére ébredtem fel, ami valahogy a párnám alá keveredett lefekvéskor. Sosem tartom ott, hisz ha felcsörren, a szívbajt hozza rám, ahogy most is tette. De a tegnap este történt dolgok után ez volt az utolsó, amire figyeltem. Hisz Jennyvel való kapcsolatom sok dologban megváltozott. Nem csak, hogy megtudta, hogy van egy fiam, de fátylat borítottunk arra a tévhitére is, miszerint kihasználva az ittas helyzetét hoztam fel a lakásomra. Az ez után lévő borozgatás után pedig, ő maga kérte meg, hogy itt aludhat e, amire elsőre azt hittem, be szeretné pótolni, ami elmaradt a múltkor, de, mint később kiderült, ez egy újabb kanapén töltött éjszakát jelentett. Gondoltam át a tegnap estét, még fetrengve. Hát mit ne mondjak, ez a kemény kanapé eléggé tudja intézni a hátamat. Miután sikerült felkászálódni, benyúltam a párnám alá, hogy megnézzem milyen üzenetem is jött.
Egy videó üzenet volt az, amit eleinte értetlenül néztem. Egy maszkos nő hadovált valamit, aki minden bizonnyal az egyik vadász csapat túlélője, akiket meg kellett öljek. Eztán megpillantottam egy ismerős arcot...
- Ne... Jacob, NEEEEE... - a felvételt látva, ahogy elvágja a fiam torkát, eleinte teljes mértékben sokkos állapotba taszított. Közben megjelentek a könnycseppek a szememben, de képtelen voltam felfogni és elhinni, hogy ez tényleg megtörtént. Nem tudtam elfogadni, hogy az egyetlen fiam, aki számomra az életet jelentette, nincs többé. - Ez nem lehet... - majd mikor a sokk véget ért, az egész testemet elöntötte a temérdeknyi düh. - NEM.. NEM.. NEM! - vágtam le a telefont a kanapéra, majd vertem le az asztalon lévő lámpát, elborult az agyam, közben pedig végig a "nem" szócskát ismételtem. Ezt követően újra a kanapéra hullva engedtem ki az összes fájdalmamat. Amit ekkor éreztem az egyszerűen leírhatatlan. Láttam a fiamat meghalni, fuldokolni a saját vérében... ez a pár másodperc beleégett a retinámba. Újra és újra lepergett előttem, ahogy elvesztettem az egyetlen dolgot, amiért idáig küzdöttem. A fiam élete volt az egyetlen, ami hajtott előre, hogy megóvjam, de végül az én hibámból vették el. Mindössze távol akartam tartani a vadászoktól, de végül én sodortam a karjaikba.
Csak felkaptam a telefonom és megnéztem a címet, amit az a mocsok hagyott. A veszteségem okozta düh és bosszúvágy csak úgy fortyogott bennem. Már nem igazán láttam értelmét az életemnek, de nem hagyhattam, hogy az a rohadék megússza. Jól tudtam, hogy ez egy csapda, de nem érdekelt, az egyetlen dolog, ami szemem előtt lebegett, hogy végezzek a r*banccal.
Miután odaértem, fegyverrel a kezemben indultam el befelé. - Hát itt vagyok, gyere elő te gyáva féreg! - üvöltöttem beérve, még mindig könnyes szemekkel, miközben felhúztam a puskámat és tüzelésre készen vártam.






note: - 
ઈ music: -  
ઈ words: 431

Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
incomplete
† Tartózkodási hely :
☭ near my treasure
† Hobbi & foglalkozás :
☭ finding myself



Jessie Liliom Ward ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Ápr. 16, 2015 10:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy gyermek vére fog a kezeimen száradni. De a szemet szemért elvemből nem voltam hajlandó lejjebb adni. Egyszerűen megérdemelte az a szörnyeteg, hogy örökre az emlékezetébe vésse mi történik, ha keresztbe tesz nekem.
Drága, Wyatt. A kamera ismételten forog és csak a te kedvedért. Megígértem magamnak, hogy meg foglak ölni, vagy ami annál is jobb elveszem tőled azt, ami a legfontosabb a számodra. A családomat lemészároltad, mintha semmit nem jelentettek volna. Azonban itt az ideje, hogy visszafizessem a szívességet. – Hátrálni kezdek, hogy ne takarjam be teljesen a kamerát, majd pedig megállok a fia háta mögött. – Csak miattad hal meg. – Egy pillanatra a bensőm habozik a döntésem miatt, de nincs más választásom. Azonban mindez kívülről pár másodpercnek tűnhet és a pengém egyszerűen vágja el a fiatal kisfiú torkát, aki fulladozni kezd, majd egyszerűen a feje előre dől és többé nem mozdul. Meghalt. Bűntudatot kellene éreznem, mert ő épp olyan ártatlan volt ebben a harcban, mint egykoron én magam. De ő tett engem ilyenné. – Mindez a te hibád. Miattad lettem olyan, amilyen. Ha nem mészárolod le a családom megtarthattad volna a sajátod. De esélyt adok arra, hogy szembenéz velem te nyomorult. – A parókát és a maszkot is a földre dobom, hogy pontosan láthassa kivel is néz szembe. Nem félek tőle. – A címet az e-mailben találod mellékelve. Várlak kedvesem. – Kinyomom a kamera vevőgombját, majd amilyen gyorsan csak tudom elküldöm neki a felvételt és a címet is. Hátrapillantok és rájövök, hogy nincs gyomrom ahhoz, hogy a gyereket ilyen módon hagyjam. Elvágom a köteleket amelyek a székhez szegezték és azokat is, amelyek a kezét kötötték össze és végül békésen elfektetem a földön. Lehet, hogy szörnyeteg vagyok, de azért még vannak érzéseim és, ha nincsen is teljes mértékben bűntudatom azzal kapcsolatban, hogy megöltem őt, de ettől függetlenül még nem érdemli meg azt, hogy egy székhez legyen kötözve a halálában.


debbie & wyatt
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 12, 2014 4:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Eli & Dex


Az egyik pillanatban normális és elviselhető a másikban pedig ismét a szószátjárt ember, vagy is vámpír. Nem tudtam minek örülnék jobban, annak, hogy vele tarthatok, vagy annak, hogy inkább meneküljek a túl irányba. Bele gondolva nekem sem volt jobb, nem bírtam sem normálisan viselkedni, sem pedig csak úgy, mint egy szívtelen gyilkos, aki bármikor a fejét veheti.
A kérdésére nem válaszoltam, jobbnak láttam csendben maradni. Úgy is beszél helyettem eleget. De lehet, hogy a körülöttünk tébláboló emberekből is kibeszéli magát. Mindenre kacifántos választ ad, nem csupaszítja le a dolgokat, ahogy annak lenni kéne. Csak bólintottam, mikor kimondta a nevemet, hát legalább ezen túl vagyok a formalitások kipipálva.
Aztán elképedve néztem, hogy táncosnak tanult, egyik olyan mozdulata sem sugallta nekem, hogy táncos lenne. A táncosok kecsesek és kifinomult mozgásuk van, ő durva és férfias.
Próbáltam felfogni, hogy egy ilyen táncos nőből, hogy lett egy durva perszóna. Mindenkinek neki menne, ha tehetné.
A gondolataim cikáztak, de közben azért figyeltem rá is, mert ő nem tudta, hogy figyelem, pedig nagyon is így volt. Semmi képp nem tudtam kizárni a fejemből. Aztán csodák csodájára, mintha valami baja lenne, elcsöndesedett, alig szólt, rövid tömör válaszokat adott. Már kezdtem éppen aggódni, mikor elkezdte mondani a hülyeségeit. Nem vagyok benne olyan biztos, hogy teljesen átfontoltam ezt a lakjunk nála dolgot.
- Főzni nem kell, nőkön élek azt meg egyelőre tudok szerezni magamnak. Mosást megoldom, nem kell aggódni. És melletted aludni? Nem fogok most elfutni, mert egy csajjal kell osztozkodnom az ágyon. Örömmel alszom veled, ha megígéred, hogy nem bújsz hozzám. – kacsintottam rá és végig mutattam magamon.
- Bár, nehéz nekem ellenállni, főleg ha lekerül az ing.  És boxerben alszom. – na, jó, azért veszek fel mást is, nem akarom, hogy kellemetlen legyen neki. És próbáltam kicsit oldani ezt a komor hangulatot.
Még is megnézném, mit művelne, ha mellettem kéne aludnia, meddig feszengne, vagy egész éjszaka nem aludna, mert félne megmoccanni. De az is megtörténhet, hogy simán aludni és semmi nem történne. Mondjuk, ez lenne számomra a legkellemesebb megoldás.
Mikor elindultunk kifelé, hagytam, hogy mutassa az utat, az ő háza, tudja hova kell menni és legalább átveheti a vezetést. Amit nem szoktam nagyon engedni, de mindent ki kell próbálni.



•• Words: 352 •• Note: Folyt nálad. Wink•• ©



Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 12, 2014 3:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Dex & Eli


K icsi Agresszor válasza elgondolkodtató. Na nem azért mert épp áttérni készülök az unalmas jó kislányokhoz, hanem azért mert dunsztom sincs, hogy miért akar meggyőzni. Kivételesen íriszeim pontosan tükrözik a gondolataimat és az is evidens lehet, hogy valamivel nem értek egyet.*
- Miből gondolod, hogy annyira bánom? *Félreértés ne essék. Soha egy pillanatig sem bántam azt, hogy ilyen lettem. Sőt… mondhatni még örültem is neki. Persze, tudok gyengéd, kedves, gondoskodó is lenni. De mért kéne ezt mindenkinek látnia? Néha egészen jól elvagyok az ártatlan kislány szerepében, kár hogy ehhez a szemem sem áll jól. Az már egészen más kérdés, hogy haragudtam rá, gyűlöltem, azért mert egy szó nélkül elment. Nem azért mert elment, menjen… nem tartottam volna vissza. De szó nélkül? Jajj istenem… ez a férfi miért akar belém látni? Mióta Sean leültetett a seggemre nem gondoltam ennyit Conira ébren. Bah… viszont ahogy meghallom a nevét szélesen elmosolyodtam. Lám-lám, valaki mégis csak ragaszkodik a saját nevéhez. Bár egészen olyan, mint egy becenév, de nem kötekszek. Most nem.*
- Örvendek Dex. * Biccentettem udvariasan, ezzel meg is köszönve azt, hogy megosztotta velem. Valahogy nem akartam elkergetni a folytonos undokságommal. Egyszerűen zavart az, hogy így elsőre cakkon-pakk leírt. Persze azért nem könnyítettem meg a dolgát az újabb körbe írásommal sem. Hisz, a kérdésre válaszoltam… egy nesze semmi, fogd meg jól válasszal. Ehhez értettem. Úgy mondani valamit, hogy mégse mondjak semmit. Rá cáfoltam az esetleges gondolataira, de mégis hagytam, hogy újabbak kéljenek a helyére, hisz egyértelmű választ nem kapott. *
- Képletesen értettem. * feleltem röviden a reakciójára melyben nem csalódtam. Rövid, tömör és szintén egy nesze semmi fogd meg jól válasz a részéről is. Nem zavart, szerettem így játszadozni, annak ellenére, hogy ő nem válaszolt a saját kérdésére, de nem erőszak a disznótor. *
- Hamarabb az egyik táncteremben… táncosnak tanultam. * Osztottam meg vele egy apró információ morzsát magamról. Türelmet vagyok, és viszonylag rövid ideig vagyok képes elviselni, hogy látványosan próbálnak meg figyelmen kívül hagyni. Így nem voltam rest kihasználni azt, hogy egy húsznál magasabbra nőttem és felérem a férfi állát, hogy magam felé fordítsam. Persze nem szorongottam de hát na… Láttam, hogy a válasznál kissé elbizonytalanodik, mintha csak átakarná fogalmazni. Hajm… mikor veszi vajon észre, hogy nem kell megrágni a szavakat mert nem fogok sírva haza rohanni?*
- Én sem tudom… *Azt már nem raktam hozzá, hogy Apámon kívül nem éltem senkivel és Ő sem feltétlen tudta elviselni a velem való életet. Bár tény, hogy neki muszáj volt. De ezúttal bizonygatni sem álltam neki, hogy bizony jó lesz vagy valami. Hagytam, hogy maga döntsön. Egyrészt mert úgy is Ő fog, másrészt… nem akartam elhinni, hogy tényleg meghívok egy idegent a házamba. Hát… lehet, hogy reggelre temetésre kell majd jönni. Egyáltalán a vámpírokat eltemetik? A kezem eddig sem szorította a másikat, s így, hogy meg is fogta sem tettem semmit. Eltudta húzni a kezem, de akár el is lökni, mégis tovább fogta míg beszélt. Felmerült bennem a kérdés, hogy én voltam sokáig egyedül vagy Ő? Nem tudtam eldönteni, hogy melyikünknek van nagyobb szüksége a társaságra… természetesen a felszín alatt. S ahogy belement egy újabb mosoly keretezte az arcom, mintha csak egy kisgyereknek adtak volna nyalókát. Az aprócska fájdalom mely a csuklómban kélt ujjai nyomán még nem volt elegendő ahhoz, hogy törődjek vele. Nem tört, nem ropogott minden máshoz is kevés volt. Ahogy elengedte léptem egyet hátra, csak úgy.*
- Nem is gondoltam tovább. Akkor menjünk… - pukedliztem színpadiasan túljátszva a dolgot és karommal a kijárat felé intettem. S bár mozdulataim túljátszottak voltak, mégis volt bennük egyfajta elegancia. – De előre szólok, hogy nagy kupi van, nem tudok főzni, mosnod magadra kell éééés mellettem aludnod. * Oké, ebben a mondatban egyetlen szavam sem volt igaz. S mivel nem az életem múlott rajta, így nem is próbáltam meg leplezni a dolgot. Ha csak egy pillantást is vetett rám a másik, akkor evidensnek kellett lennie, hogy bizony csak a reakciója érdekel. Úgy az egészre. Nem akartam a korábbi feszült helyzetet. Valamiért mosolyogni akartam látni, hogy egy kicsit elhagyja azt a komor nyerséget mit magára öltött.*
- HA nem menekülsz el félúton… akkor cserébe, mert mutattál valamit, mutatok én is. * Sejtelmes szavak, amire tekintetem csintalan csillogása is rá tett, ahogy Dexre néztem. Volt valami, amire a vámpírok nem akarnak, nem tudnak időt szakítani, mert nagyobbnak hiszik magukat, valami magasztos lényeknek vagy épp túl öregnek. De nem mondtam többet, csak a sikátorból tartottam kifelé.*

zene: Dreaming Wide Awake| megjegyzés: - | szószám: 713 | ©

[/quote]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 12, 2014 10:53 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Eli & Dex


Csodák csodájára, tovább beszélt. Bár már inkább szórakoztatónak találtam, mint sem idegesítőnek. Most már inkább úgy éreztem, hogy az a célja, hogy felfigyeljek rá.
- Szerintem nem minden férfi olyan, aki ilyenné tett. – mutattam végig rajta. Valóban, úgy tűnt mintha minden férfiba azt látná, aki ezt tette vele és bosszúból ki irtaná az egész férfi nemzedéket.  Ami ellen kifogásom nem lenne, de az egyensúlyhoz oda tartozik, hogy férfi és nő is legyen.
Mikor elkezdett körbe –körbe sétálni az oszlop körül elmosolyodtam. Látszik, hogy gyermek énje még meg van oda bent, veszve nincs semmi. Csak nem értem miért kapcsolja ki. Hogy ne légy egy kegyetlen gyilkos, akiből már elég van ebben a világban, nem kell neki is sorba állnia. Az új nevemet hallva felhúztam a szemöldökömet. Bár igaza volt, teljesen illet hozzám.
- Dex. – köhögtem ki a nevem, még is csak illik a nevemen szólítania. Aztán le sem vettem róla a szemem olyan volt akár egy összezavarodott lányka.
Megleptek a szavai, amikben leírta, hogy mi történt, vagy mit hiszek. Fogalma sincs, mit gondolok róla, de nem hagytam, hogy ez miatt kizökkentsem. Hát szépen kijátszotta a gondolataimat, tényleg először a családra gondoltam, hiszen senki nem tökéletes családba születik, kezdve velem. Nekem nem kell bemutatni. Én sem terveztem a vámpír létet, de a háborúban vagy meghalsz és elfelejtődsz, mint egy hős katona, vagy meghalsz és éled tovább az életed, mint egy gyilkos, aki vérre szomjazik. Én a másodikba estem bele. Olyan volt számomra ez az egész, mint egy rossz rémálom, amiből felébredtem és a fél sereget lemészároltam, hogy csillapítsam az éhségemet és a dühömet. Én sem találtam meg azt, aki ezzé tett, de nem érdekelt. Aztán a hegekről beszélt. Hát igen, volt pár seb a hasán, ami nem keltett sok bizalmat. Hm, vajon mennyire játszadoztak el vele? Ez tette ennyire savanyúvá?
- Nem hagytam volna, hogy elvérezz és csak móresre akartalak tanítani. – ingattam meg a fejem és figyeltem a csillogó szemeit, ami csak akkor csillogott, mikor mosolyogtam, illetve közelében voltam. Ha n nem is, férfi az volt, és ez nem a legjobb értelembe gondoltam.
- Majd egyszer megleslek, mikor a nappalidba táncikálsz a kedvenc zenédre. – kacsintottam egyet és figyeltem, ahogy a kezemhez ér. Nem szerettem az ilyes fajta közelséget, de bizalmat próbáltam építeni, hogy nem kaptam el a kezem, hogy nem feszítettem be. Hagytam, hogy ajkaihoz érjen. Ez a lány tudja, mivel izgassa a másik fantáziáját. Nagyot nyeltem, mikor elengedte a kezem.
Nem is figyeltem inkább a többi csacsogását, volt nekem ennél nagyobb bajom is, mint egy lány nyavalygását hallgatni. Első sorban kideríteni, kié és mire akarja használni ezt a helyet. Aztán pedig megszabadulni tőle, nekem kell ez a hely. Idegesen néztem és kerestem mindent, amivel talán rá tudok jönni kié, mié ez. Ám ekkor Eline megfogta az arcomat. Azt hittem elmegy és ennyi volt, megszabadulok tőle és a fecsegésétől. Ám szinte vonzotta a figyelmemet az arca. Szemeibe néztem és hallgattam a szavakat, amik kijönnek a formás ajkaiból.
- Köszönöm a lehetőséget, de … - nem tudtam mit mondjak, hogy itt jobb lenne, mint nála egy locsifecsi nővel? Nem, nem bánthattam meg, de nem értem miért törekszem ennyire, hogy ne legyek bunkó. De, én ilyen vagyok!
- Nem tudom mennyire jó ötlet veled együtt lakni. – néztem rá és megfogtam a csuklóját, hogy vegye le rólam a kezét. Utáltam az ilyen helyzeteket. Kicsit ideges is lettem, mert ennyire akarta, hogy ráfigyeljek. Persze, én is mindent megtettem, hogy kicsit befogja a száját, de mint látható nem sok sikerrel, elüldözni sem tudtam, mert még így is azon volt, hogy vele maradjak és költözzek hozzá.
- Jó, de csak míg nem találok egy normális helyet. - adtam meg magam és néztem és szorításom gyengült, nem akartam még nagyobb fájdalmat okozni neki.





•• Words: 614 •• Note: •• ©



Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 11, 2014 7:10 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Dex & Eli


Nem hiszem, hogy olyankor is beszélnem kellene, mikor nincs mire válaszolnom. Így kivételesen még be is fogtam, a saját hangom azért annyira nem szeretem hallani, mint azt sokat hinnék a beszélhetnékemből. De az újabb megjegyzésére ezúttal kissé dühösen sóhajtottam, nem értettem a másikat. *
- Hiába mondom én neked, hogy rosszabbat érdemelt. Úgy sem hiszel nekem… én sem hinnék. * Vontam meg a vállaim, hisz ezért nem tudtam hibáztatni, de az nem jelenti azt, hogy nem bosszant a dolog. Nem szokásom hazudni és amúgy is, megérezné ha azt tenném. De ezen kár lovagolni, könyvelje el annak aminek akarja. Én meg a nevetését könyveltem el egy piros pontnak. Talán furcsa lehet, ha azt mondom, hogy szerettem, ha nevetnek a közelemben. De nem adtam jelét egy percig sem ennek, hisz a lánnyal a kezeim között még a pillantásomból sem észlelhette, csak a szomjam amit kisvártatva ki is elégítettem. Pillantásom olykor-olykor lopva pillantott a másikra, de csak akkor vontam fel kérdőn a szemöldököm, mikor a torkát köszörülte. Gondolataim mégis elkalandoztak, mikor a lányt vonta magához és mérte fel a munkám. Én vele voltam elfoglalva nem a lánnyal, ám szavaira bólintottam és közelebb lépkedtem, hogy lássam is, hogy mit csinál. A szemét, a mozdulatait mindent követtem a pillantásommal. Egy pillanatra ellentmondásba keveredtem, de nem vagyok szőke így viszonylag gyorsan kitaláltam, hogy a második része a parancsának pont azért volt, hogy elkerülje a lány átváltozását. Hmm… okos. Csak néztem a lány után pár pillanatig, de aztán bemutatkoztam s kezeim visszahullottak magam mellé, ahogy nem kaptam viszonzást. El is lépkedtem tőle és újra csak a helyre figyeltem.*
- Jó a beszélőkém… Elleszek vele, ha csak nincs rajtad két nadrág, amiből az egyiket felajánlod. * Mosolyodtam el, miközben az egyik tartó oszlopra siklott a kezem és tettem körülötte egy kört. Csak úgy, mint gyerekként a villanyoszlop körül tettük Seannel. Sötét pillantásom ismét vidáman kezdett csillogni, tele élettel, boldogsággal és persze ravaszsággal. A már egészen dicséretnek ható szavaira megtorpantam egy pillanatra.*
- Én már annyira nem Kicsi Agresszor… * Kacsintottam rá a vállam fölött, hisz idő közben elléptem a tartópillértől és háttal voltam neki. Nem kell nekem a neve, adok én neki csak akkor viselje el. De mielőtt még egyet léphettem volna, már előttem volt és bár meglepett, ezt csak akkor láthatta ha nagyon figyelt, ahogy azt is, hogy kezem már védekezéshez indult meg. Néztem a szemeit, próbáltam meglátni azt, ami mögötte van. Ez mögött a kemény, elutasító szavak mögött mely állandóan elhagyja a száját. A kérdésre azonban mosolyogni lett volna kedvem.*
- Ezt én is kérdezhetném Tőled. Mire számítasz? Rossz családi környezet, egy még rosszabb Teremtő és mellé az akaratom elleni átváltozás? Mért kell mindennek ok? Nem volt rózsás életem, de van akinek még rosszabb volt. Nem akartam vámpír lenni, de nem is akadtam ki rajta. Egy szükséges döntés volt Teremtőm részéről, amivel csak új távlatokat nyitott meg előttem, kihívásokat, fejlődésre lehetőséget. Boldoggá tett vele. Igen, volt egy srác s talán igaz sem volt, aki megtanította még emberként azt ami most előnyömre válik. Láthattad a hegek végét mikor megvágtál… nem magam csináltam. De ez tett erőssé, ez nélkül elvéreztem volna a kezed alatt. – a teremtőmről nem is beszélve. De nem is tettem, csak ahogy megérzem a kezét a pulcsimnál csuklója után nyúlok, lassan, óvatosan hisz nem bántani akarom. Csak az egyik kezét fogom meg, méghozzá azt, amiből a lányt etette. Sötét íriszeim ott van egy pillanatra ott a kíváncsiság, mely lejjebb kalandozik az ajkai felé. – Durvának meg csak azért tartasz, mert nem láttál táncolni és lássuk be... az sem egy utolsó szempont, hogy nem volt nő a közelemben életem során. * Mosolyodtam el, hisz nem vagyok az a komolykodó fajta. De annak ellenére, hogy járt a szám még figyeltem minden apró rezdülésére. Láttam, hogy nem egészen van itt, hogy kissé elkalandozik. S bár közelsége nem hatott meg, valami más mégis. Korábban megfogott kezét feljebb emeltem és egész finoman, mégis határozottan hajoltam a csuklójához, ahonnan egy apró vércseppet csókoltam le, de íriszeim nem szakítottam el a másikéból, hiába fixírozta a szoknyámat. Korábban láthatta rajtam, hogy bár nő vagyok, de a kinézetem a legkevesebb számomra. Bár nem is értem, hogy mit lehetne várni egy vadász ivadékától. De egy férfitől semmiképp sem azt, hogy ezek után hátralép, és teljesen mással kezd el foglalkozni. Egy pillanat alatt hunyt ki tekintetemből a korábbi nyíltságom. Már ha ezt lehet annak nevezni. Nem kezdtem el feszengeni, vagy megbánni, amit tettem pusztán csak megnyaltam ajkaim és körbe pillantottam, miközben el is léptem Tőle.*
- Úgy vizslatod a helyet, mintha az otthonodnak akarnád. Ha engem kérdezel kissé rideg. De… - s mivel még mindig a gondolataiba volt merülve, így közel léptem hozzá és megemeltem az állát, hogy a szemembe nézzen. – Szóval, ha gondolod, haza jöhetsz velem. S bár állandóan jár a szám, nem szokásom más dolgába ütni az orrom, ha csak nem kérnek meg rá. A külvárosba béreltem egy házat, bár a pince átalakítás alatt van. * Ajánlottam fel minden hátsó szándék nélkül. Ezek után már tudtam, hogy kérdezni is hiába kérdeznék bármit. A válasza úgy is az volna, hogy nem tudja, nem ismeri és ezeknek az ötvözete. Vártam a válaszát, bár ne kérdezze senki, hogy miért nem engedtem el. Persze ha elfordítja a fejét, lazán megtudta volna tenni. Nem vagyok én satu, bár tény, nem szeretem ha ellenkeznek. Najó, csak egy kicsit… de azt hiszem, hogy azt egyikőnk sem akarná.*

zene: [url=LINK]Csend[/url]| megjegyzés: - | szószám: 885 | ©

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 11, 2014 1:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Eli & Dex


Úgy érzem magam, mintha egy kibeszélő show kellős közepére csöppentem volna. A lány mindenre kimerítő választ adott, és sajnos szó szerint kimerített. Nem voltam hozzá szokva, hogy bárki ennyire fecsegjen. Boszorkám sem beszélt ennyit, pedig vele feszegettük a határokat. És lám, még is tudta mikor fogja be a csinos kis ajkait. De Ő? Mintha tesztelni akarná a türelmemet. Ami kezdett elfogyni.
Inkább befogtam a számat, mert semmi kedves nem jött volna ki belőle, mivel nagyon stresszes egy nővel kommunikálni. De legalább értem miért nem akarok magamnak nőt. Csak egy, egy éjszakákra.
Mikor visszatértem láttam, hogy gyenge módon próbálja eltakarni a vérfoltokat, amiket én okoztam. De legalább már meg sem látszik, ahhoz képest, hogy jól kiéhezett lett, egészen gyorsan regenerálódott a bőre. A lányt felsegítette és láttam a harcot, amit magával vív.
Emlékeztet régi önmagamra, mikor én is ezt tettem. Próbáltam nem embert ölni és életben hagyni. Talán még is van remény a virágszálnak.
- Nem, csak nem akarom, hogy úgy vergődjön szerencsétlen, mint az előző falatod. – emlékeztettem a csapatkapitányra, aki épp darabjaira hullott a kukába, mert nem bírta türtőztetni magát. De azért elnevettem magam, hiszen van egy dumája a lánynak. Idegesítő még is, az a fajta, akinek kivágnád a nyelvét, még is keresnéd a társaságát. Ha most nem a bátyám lenne az első célom, akkor talán még időt is kerítenék rá, hogy kicsit kiképezzem. Ha már valaki, sejtésem szerint egy férfi ezt tette vele, egy férfigyűlölő vámpírrá, aki bajt hozhat minden férfira, aki a kezei közé kerül.
Férfi legyen a talpán, mikor a lányhoz hozzá ért, komolyan feltámadt bennem a vágy, hogy közéjük vessem magam. De még is csak uralkodnom kell magamon, ha már én beszélek a fegyelemről, akkor nem szabadna megbotlanom. De az Istenit, férfi vagyok, ő meg egy csinos lányka nyakán csüng.
Megköszörültem a torkom, mikor egy leheletnyi puszit nyomott az ártatlanság nyakára. Lehet nincs tisztában, de minden vámpír oda van a gyengébbik nemért, már ha az erősebbik nemet képviseli. Nagyon kellet uralkodnom magamon és oda vontam a lányt magamhoz. Megnéztem a sebet a nyakán, és persze, hogy mennyire szegényedett az éltető anyag nélkül.
- Meg mutatom, mit tegyél. – pillantottam a vállam fölött a nagyszájú csajra. Az embert leültettem és felharapva a csuklómat tartottam a szájához.
- Igyál, ha végeztél elmész haza és egy napig ki sem dugod az orrod. – igéztem meg és hagytam, hogy erőre kapjon, legalább annyira, hogy haza tudjon menni. Kék szemei csak csillogtak én elmosolyodtam. Széplány és legalább túlélte. Felpattant és eltűnt, így ismét egyedül maradtam, akinek még a nevét is megtudtam. Eline.
- Örvendek Miss Ried. – bólintottam és a szoknyáját vizslattam, kár érte, főleg, hogy nem tudná megmagyarázni, miért is véres.
Nevemet nem akarom nagyon elmondani, így ki is kerülöm a reagálást. Nem vagyok hajlandó elárulni mindenkinek.
- Kéne egy új ruha, nem? – böktem a fejemmel a szoknyára. Ha az alján lenne, akkor csak könnyen letéphető lehetne, de szinte az egész oldala olyan. Erre nem gondoltam, hogy valahogy haza is kell majd mennie.
- És örülök, hogy nem támadtál nekem. – elismerően bólintottam. Valóban okos húzás volt, de az a puszi, amit adott, hát még mindig mosolyt csal az arcomra. Ez az egész lány olyan, hogy csak nevetni lehet a közelébe, a feltételezések, a szövege. Mintha nem is lány lenne, hanem férfi. Bárki tett vele bármit, nagyon is rossz irányba terelte. Egy ilyen lányt, inkább elképzelek egy kifinomult mozgású tánccsoportba, mint itt, és hát a lányt is durván fogta meg, persze nem ölte meg, de nő létére durva és férfias. Megküzd azért, hogy életben maradhasson és a láncoktól sem kapott frászt. Érdekelt mi történhetett vele, ilyen fiatalon már ennyi mindent megélt.
- Miért vagy ennyire elutasító és durva? – suhantam elé és úgy fürkésztem azt a gyönyörű szempárt, amivel rendelkezett, egy törékeny lány, durva lélekkel.
Finoman mozdulattal lehámoztam róla a pulóvert és a szoknyáját néztem, olyan közel voltam hozzá, mint mostanában egyik lányhoz sem. Alacsony volt hozzám képest, még is még belenézhettem a szemeibe. Láthatom, a lelkét, amiket átélt, a vágyat. Mindent, amit egy férfi közelsége okozhat neki. De még azt is amivé tették, hiszen ahogy bánt a lánnyal, sok mindenre engedhet következtetni, férfiúi mivoltom nem hagyott nyugodni, nem bírtam kiverni a fejemből azt, ahogy odahajolt és megpuszilta a nyakát, ahogy a két szépség egymással volt. Igaz csak táplálkozott, de akkor is.
Elkezdett kattogni az agyam, hogy mit tegyek, hagyjam itt, vagy vigyem magammal? Az utolsót hamar kivertem a fejemből, hiszen ki is agyalna a következő két percben. De egyedül hagyni sem akartam, még köz és önveszélyes.
Egy határozott mozdulattal hátra léptem és inkább az épületet kezdtem el vizslatni, úgy tűnik itt valaki berendezkedett, mert nem annyira porosak, a dolgok, mint amennyire annak kéne lenniük. Ha, tegyük fel, a szekrényen az ajtónál, három centiben áll a por, akkor a fal mellettinél miért nincs? Itt valaki bujkál, vagy, bujtat valamit. Teljesen elmerültem a gondolataimba és próbáltam kizárni a lányt, aki előttem áll. Most szükségem van a gondolataimra, mert ha itt van még egy vámpír, akkor kell, keressek egy másik bunkert, amit birtokba vehetek és neki láthatok a tervemnek.



•• Words: 831 •• Note: •• ©



Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Feb. 09, 2014 7:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Dex & Eli


Ha tudta volna, hogy cserfes vagyok pontosan tudta volna azt is, hogy ezzel nem fogja be a szám. Bár hmm… szerintem nem is ezzel próbálkozott volna. Férfi… * Vontam meg a vállam könnyedén. Szavaim félreérthetőek, hisz a legtöbb pasi „betömi” a nő száját ha már unja a beszédet. Ki mivel, hogyan az már csak részletkérdés. Richard kivágta volna a nyelvem, vagy nem tudom… nem feszítettem még túl a határait. Azt hiszem. De az igazság az, hogy Richard előtte semmit sem tudott rólam. Csak azt a pár percet, amit ott voltam az erdőben mikor épp vadászott és megláttam. S puszta kihívás miatt „rátámadtam” az ellenfelére. Hajm, igen, még mindig csacsogtam s miért is ne tettem volna? Valahogy a beszéd a lételemem, ami nekem fel sem tűnt igazán. Szerettem csipkelődni, szerettem beszélgetni, még ha az a másiknak teher is. Bár sajnálatomra mostanában csak begyöpösödött vénekkel találkozom. Talán a vámpír lét oka, talán csak az emberek egy síkúak és nem tudnak nevetni, játszadozni. Éreztem, ahogy a sebem sokkal lassabban regenerálódik de ezen meg sem lepődtem. Ismertem a testem minden egyes pontját, minden egyes helyzetbe próbáltam részt venni vagy próbált Richard belekergetni, hogy azokban is tudjak hatásos lenni. De nem lettem G.I. Jane sajnálatomra. De esélyes, hogy úgy nem is élvezném a dolgokat. Hisz kockázat nélkül nincs győzelem élvezet. Mindenesetre a másik képes meglepetést okozni, hisz elengedett. Ahogy a láncom meglazult már készültem is a földet érésre és a gravitációnak hála, engednem kellett és gugoló helyzetbe érkeztem, így nem megbénítva saját magam. Eleinte mindig talpra próbáltam érkezni, de az ellenállásnak köszönhetően, mindig megbénultam pár pillanatra. De a következő pillanatban már álltam és a másik felé fordultam. A kérdésére ismételten, s ezúttal már sikeresen vontam meg a vállaim.
- Ismered a mondást… egyszer fent, egyszer lent. Az, hogy beteges-e… az pusztán azon múlik, hogy miként játszol az adott játékkal és ki ítélkezik a tetteid felet. Ami másnak beteges, aki csinálja, annak normális. De ha engem kérdezel… semmi baj nincs a beteg emberekkel. Pusztán csak… más hmm… igényeik vannak, amit az emberi agy felfogni nem képes, ahogy érzelmi alapon sem megérteni, így mivel nem tud mit tenni s nincs bátorságuk kipróbálni, ezzel pedig leküzdeni a saját korlátaikat… inkább elítélik mert az könnyebb. * Jó, talán hosszabban válaszoltam, mint azt a kérdés igényelte volna. De legalább benne van az ok, okozat és nem kell visszakérdezni, hogy miért. Na nem mintha a másikból kinéztem volna, hogy annyira rabul ejtik a szavaim, hogy puszta érdeklődést keltsek benne. Arról már álmodni sem mernék, hogy visszakérdezzen. Ugyan már… akkor nem tudna mindenre ilyen lekezelően reagálni.
Fogalmam sem volt, hogy hova megy, de megropogtattam a nyakam és a vállaim is megmozgattam, illetve a pulóverem levéve a derekamra kötöttem féloldalasan. Nem volt esztétikus látvány, de a vért takarta, ami a szoknyámra folyt. Elvégre így mégsem mehetek végig a városon. Épp tettem volna egy lépést, mikor visszatért és őszinte döbbenettel kerekedtek ki a szemeim. Na várjunk… eltöri a nyakam, fellógat és utána vacsorát hoz? Milyen cuki… vajon ez a romantika vámpíréknál? A gondolataimra majdnem elnevettem magam, de csak egy kósza mosoly jelent meg az ajkaimon, ami a parancsra azonnal le is hervadt. Arcom eltorzul, az erek lüktetésére fogaim is kibújnak a vágy, az ösztön ott pulzál bennem, mely csak előre hajtana. De nem… én irányítom a szomjam és nem a szomjam engem. Nem irányíthat! Így csak állok pár percet és lám, még a lánynak is segítek felállni és elcsúszott tincseit visszaigazítom a helyére. Mozdulataim lágyak, de mégis van bennük egyfajta durvaság, ahogy megfordítom a lányt és végig simítok a nyakán, az orrommal.*
- Muszáj neked parancsolgatni? Ez valami belétek kezelt gén, ami száz év fölött mutatja meg magát? Különben is, minek nézel engem? Egy hidegvérű gyilkosnak? Vagy most kellett volna a korom miatt, a környezetemre téve magasról letámadnom a lányt és nem tudni, hogy hol a határ? A friss vámpírok hetven százaléka abba hal bele, hogy a szomjnak engedelmeskedve nem figyelnek a környezetükre. Gyengék, sebezhetőek… S ezaz amit minden vadász ismer. * Szavaim végeztével egy röpke pillanatra lehunytam a szemem. Irritált s csábított a lány vére egyszerre. Szinte a fejemben éreztem a szíve dobbanásait, orromban éreztem az erős parfüm szaga mögül is a vére illatát. Lassan, óvatosan vettem a lány vérét.. sokkal másabban, mint a fiúét. A fiú más miatt volt velem… lányokkal nem igazán szeretek játszadozni. A nők gyengék, törékenyek… a férfiaknak meg a büszkeségüket lehet porig tiporni azzal, hogy egy lány bánik el velük. Csak annyit vettem el tőle, amennyire szükségem volt egy cseppel sem többet. S végezetül egy apró puszit leheltem a nyakára. Már ha nem volt a férfinek valami hátsószándéka a dologgal. Utána elengedtem s tettem oldalra egy lépést.*
- Vagy most kéne neked támadnom, azért amit tettél? Ostoba vagyok, nagyszájú, de nem teljesen hülye. – lépkedtem felé könnyedén s két lépéssel előtte megálltam. Nem akartam a személyes szférájába lépni. – Köszönöm. Ámbár kíváncsi vagyok, hogy miért tetted vagy gondoltad meg magad. Ja, és hogy tudd nem dacolok teljes mértékben az etika könyvel… Eline Reid. * Nyújtottam felé a kezem, minden hátsó szándék nélkül. De ennek ellenére, azért sosem feltételeztem azt, hogy ha nekem nincs, akkor másnak sincs. Számítottam támadásra, csapdára… csak nem tudom, hogy milyen vagy miért. Ha megfogta a kezem, akkor csak megráztam, ám kicsit sem volt a mozdulatban sem nőiesség, sem gyengédség.*

zene: Carnival of Rust| megjegyzés: - | szószám: 874 | ©

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 08, 2014 10:29 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Eli & Dex


Éreztem az egyfajta félelmet, de nem tőlem, vagy a helyzettől, hanem inkább a testében, az emlékek. Amint látható volt, nem először került ilyen helyzetbe. És miért is fogná be a száját? Megráztam a fejem és körbe, körbe sétáltam. Gyönyörű lány, tökéletes alakkal, még is az a fajta, aki az agyadra megy, beférkőzik a fejedbe. Mikor a vére útnak indult csak letöröltem.
- Lehet, abban bízott, ha vámpír leszel, kicsit csendesebb leszel. – forgattam meg a szemeimet. Ki akartam véreztetni és itt hagyni, legalább kiütöm pár órára, napra, míg nem jön valaki, akit megcsapolhat.. Elég sok minden végig futott az agyamon, de nem bírtam megvalósítani.
Eszembe jutottak a katonatársaim a háborúból, ami kicsit megszédített és letettem a kést. Figyeltem, ahogy lassan regenerálódik a bőre, lassan ment, mert kivettem belőle a nyaktöréssel az életet. Aztán csak leültem az abroncsra, amin eddig üldögéltem és gondolkoztam. A lány vakmerő és hát egész jól talpon maradt ebben a másfélévben. Kicsit meglepett, hogy ekkora szájjal még senki nem tanította móresre. Aztán az is eszembe jutott, hogy talán ez egy mechanizmus, hogy így kompenzálja, vagy erre lett nevelve. Ne érezzen, és ne mutassa ki.
Egészen jól csinálja, végül is, a másik agyára megy, miközben lehet, hogy már régen ki szabadult.
- Szóval játékszernek érzed magad? Elég beteges lennék, nem gondolod? – nevettem cinikusan. Bár ha belegondolok, az is vagyok, nem minden vámpír kötözi ki sorstársát és vagdossa meg. Mögé álltam és kioldottam a láncokat, hogy földre érjen, az már rajta múlik, hogy sikerül.
Elléptem mellőle és pár pillanatra eltűntem. Egy megigézet lánnyal tértem vissza, akit elé hajítottam.
- Egyél, de nem ölheted meg! – parancsoltam, hangom nyers és szikrákat szórt. Hogy miért teszem? Mert én is morcos lennék, ha kitörnék a nyakam, fellógatnának, megvagdosnának és éhesen hagynának.
Vártam, vártam, hogy megtámad, hogy nekem esik, vagy ismét egy puszit ad, hogy összezavarjon. Kíváncsi vagyok korgó pocakkal mire fog jutni, hogy mennyire bírja kontrollálni magát. Minden gyengeségre és minden erősségére.





•• Words: 315 •• Note: •• ©



Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Feb. 06, 2014 2:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Dex & Eli


E lső szavaim melyek elhagyják ajkaim, szinte még öntudatlanul teszik azt. S bár válasz nem érkezik, de egy mesébe illő üdvözlés igen. A mese csak értelmezés kérdése volt mindig is, kinek ez, kinek az. Próbálom felmérni a környezetem, az esetleges kiutakat, hisz azok mindig vannak csak meg kell találni, ahogy lehetetlen sincs, csak tehetetlen. A nagy nézelődést a fém hűs érintése szakítja meg, melyre lélegzetem egy pillanatra megakad s pillantásom követi a férfi mozdulatait, s ahogy a kés eltávolodik légzésem úgy lesz hevesebb, de közel sem a szabadulási vágyam jelzik. Nem érintett mélyem, ám az sem mondhatom, hogy hidegen hagyott. Valahol dühített, de legalább annyira élvezettel is töltött el. Kérdésére összevontam a szemöldököm de csak hallgattam. Igen, tudok olyat is, csak viszonylag ritkán esik meg. Nem tudtam eldönteni, hogy miért érdekli ennyire. Az éremnek mindig két oldala van. Lehet, hogy csak kíváncsi de az is megeshet, hogy pontosan tudja és ez csak valami teszt Richard részéről avagy pont az ellenkezője. Nem hiszem, hogy sokat ártottam volna egy Richard korabeli vámpírnak azzal, hogy elárulom.*
- Talán pont azért amiért mások ellenszenvesnek tartanak… de az is megeshet, hogy emberként látott bennem valamit, ami miatt így döntött. Senki nem fedi fel a szándékait… a vámpírok még kevésbé. S sosem kérdeztem, csak azt tudom, hogyha nem teszi meg már csak kísérteni járnék erre a földre. * Konkrét választ én magam sem kaptam a miértre, de nem is erőltettem igazán, hogy tudjam. Talán a vakmerőségem, a kitartásom és határozottságom, talán a romlott lelkem mely nem ismert határokat, nem ismert kegyelmet, talán csak egy kihívás vagyok neki, hogy képes-e betörni. Nem tudom s nem is igazán akartam tudni. Nekem bőven elég azt tudnom, hogy hova tartok. Bár szavaim mégis úgy hathatnak, hogy szánalomból tette. Na mármost kérdem én, melyik vámpír tesz ilyet szánalomból? Nagy volt a kísértés, hogy benyögjem a nagy és mindent elsöprő szerelmet, de ez még az én számból is röhejesen hangozna és a másik így is jól szórakozik, nem akartam még nagyobbat adni neki. Majd talán később.
Ámbár úgy tűnik, hogy válaszom nem épp kielégítő a másiknak. Ajkaim megnyílnak s egy apró nyögés hagyná el ajkaim, ha félúton nem harapok alsó ajkamba. Íriszeimben csak nő a tűz csillogása, láncaim megfeszülnek, ahogy testem is engedelmeskedve nyomódik kissé előre – még véletlen sem hátra -, a penge éléhez. De bár a fájdalom okozta öröm jelei evidensek, még sincs sok köze a szexualitáshoz csak a puszta, nyers élvezethez. De ismét szóra nyitom a szám, s a válasz csak úgy mint eddig is cinikus, lekezelő bár inkább lenéző.*
- Már most is azt teszed… az már nem az én dolgom, hogy miért társítottad a játékszert automatikusan valami máshoz. * Vonnám meg a vállaim ha tudnám, ámbár halovány mosolyom elárulhatta, hogy jó magam közel sem úgy értettem, mint ahogy a férfi szavaiból visszatükröződve hatott. S voilá, megint csendben maradtam. S kicsit sem bántam volna, ha mondjuk, folytatja. A különbség a pár évvel korábbi önmagamhoz és a mostanihoz, hogy már a sebek begyógyulnak, s nem kerülhetek kórházba. Míg emberi életem játékainak hegeit még most is viselem s néhány orvosi karton is árulkodhatna.*
zene: The a team| megjegyzés: - | szószám: 511 | ©

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Feb. 06, 2014 11:56 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Eli & Dex


Nem is érdekelt, hogy hány éves, vagy min ment át. Mindenkinek meg vannak a maga tragédiái. Még sem megyünk és ontunk ki ártatlan emberek életét.
Ja, de még is. Én is pont ezt teszem, csak nem ilyen gyermeteg módon.
Épp csak belekezdtem volna a gondolataimba mikor a lánc zörgése szakított meg.
- Jó reggelt Csipkerózsika. – biccentettem felé egyet és felálltam. Így kikötözve ezerszer jobban nézett ki, elég sok minden átfutott az agyamon, hogy mit is kéne tennem vele. Elfenekelni, vagy kicsit véreztetni. Annyi és annyi ötletem volt, de ez a csinos pofi nem engedte.
Felvettem egy rozsdás kést és elsétáltam mellettem, a felsője alól épp csak kikandikált a hasa, én pedig végig simítottam a hideg kés lapjával. Nem, még nem fogom megvágni, vagy belé mártani. Körbe és körbe sétáltam, figyeltem mennyi élesedtek ki a vámpír ösztönei.
- Ki változtatott át és miért? – kérdeztem rá. Lehet, hogy ismerem, lehet, hogy nem. Évek alatt sok vámpírral találkoztam és voltak felelőtlenek, akik pont ezt tették, átváltoztatták az áldozatot és hagyták sínylődni, na, ők, akik a lehető legkorábban halnak meg. De, hogy vele mi volt a célja végképp nem értem, kinek kellene egy ilyen szabad szájú nőszemély.
Egy darabig mellette sétáltam és végül feladtam a harcot, finoman a medence vonalán húztam végig a kést, ennyit a fehér szoknyáról. Most lesz rajta egy kis dísz, vagy folt.
Nem volt konkrét tervem, hogy mit fogok vele csinálni, csak azt tudtam, hogy most kicsit móresre tanítom.
- Játékszer? Nekem aztán nem kellenél. – nevettem fel, eszem ágába nem volt összeszűrni a levet, valószínű a kellemes perceket is végig dumálná. Nem csípem az ilyeneket, akik be nem fogják a szájukat.





•• Words: 254 •• Note: •• ©



Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 05, 2014 4:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Dex & Eli


A nevetésétől azt hittem, hogy falnak megyek. Na nem azért mert idegesített, hanem mert csak. Furcsa volt, nem meg szokott. Talán a kor teszi ilyen betegessé, mint amilyennek én hallottam.*
- Eszembe sem jutott ilyesmi. * Nem hazudtam… valóban nem jutott eszembe, az, hogy ezzel lekenyerezem vagy bármi ilyesmi. Azt nem így csináltam volna. Pusztán csak ha valaki undok, akkor légy kedves… azzal bosszantod a legjobban.
Ami azt illeti akár akarva vagy akaratlan de a másiknál elpattan valami mikor nem mentem el. Bár sosem fogom megérteni, hogy abban az időben mikor még ez volt a divat a nők, hogyan voltak képesek az ilyeneknek engedelmeskedni. Ámbár lássuk be, néha nekem sem ártana. Ahogy a másik megindul megpróbálok kitérni, de hát nem vagyok elég gyors. Csak nézem a szemeit, miközben Ő beszél. A helyzethez mérten, mégsem vagyok sem ideges, de még csak kétségbeesett sem. Egyetlen dolog van amitől íriszeim sötétvörösbe váltanak; „gyenge vagy”. Okés, hogy nő vagyok, teljes tiszta, hogy még fiatal is. De gyenge… maximum a korom miatt és hozzá képest. Dühöm egyetlen pillanat alatt szökkent magasabbra s csaptam ki a másik arca felé. Egyáltalán nem féltem, s ez nem az én s nem is a másik hibája. Pusztán egy olyan dolog, ami már évekóta nem él a szívemben, a lelkemmel együtt kihalt még akkor mikor ember voltam. Aztán minden elsötétült én pedig otthon voltam a szobámban Seannel…

A jó ég sem tudja, hogy meddig voltam ott. Az tudom, hogy nem voltam ott… legalábbis nem ténylegesen. Mielőtt kinyitottam volna a szemem meghúztam a láncaim, hisz megakartam dörzsölni. De nem ment. Összeszorítottam és csak pillogtam. Na most én magam is azt mondom, hogy gyenge vagyok. A regeneráció sokat ki vett belőlem, ezt még én magam is éreztem. Közben felmértem a helyet, hogy mi van körülöttem és mi nincs a lábam alatt. Pillantásom kisvártatva meglelte a kinti fazont is és egyből beugrott a kis romantikus beszélgetésünk.*
- És még rám mondták azt, hogy beteges vagyok… pech, hogy ez a helyzet nem újdonság. * Richard szadista s kicsit sem kíméletes, bár valami dolga igen korán elszólította mellőlem. Torkom kissé száraz, is a hangom karcos, számomra szinte idegen ám szemeim előtt mégis az lebeg fel, hogy egy karnyújtásnyira az áldozatom volt a legutóbbi ilyen helyzetben. Frissen, vérezve… hogy véletlen se tudjak ellenállni a kísértésnek. De csak megnyaltam az ajkaim, s néztem a körülményeimet, hogy mi az, amivel kiszabadulhatok innen. Bár ez csak egy lánc… de talán később megpróbálom elszakítani jelenleg, más érdekelt.*
- Új játékszer estére vagy várunk valakit? * Kérdeztem úgy beszélve magamról, mintha nem is én lennék. Megtanultam magam tárgyként kezelni. Connor igazán sokat segített ebben, hogy forduljon fel ott ahol van s nagyon remélem, hogy motorozik épp. Tuti ne kelljen fel onnan többet. Kíváncsiságom olykor képes minden mást a háttérbe szorítani. Most sem volt másképp… szabadulás, szabadság, élet… nem számított, csak az, hogy tudjam, mit szeretne. *
zene: Breaking the Habit | megjegyzés: - | szószám: 475 | ©

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 05, 2014 4:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Eli & Dex


Úgy éreztem nem fogok tőle egy könnyen megszabadulni, még is mit hittem? Hiszen még rajta van a tojáshéj, vámpírok esetében nem is tudom, mi illene rá, a fenekén. Kezdte súrolni a határt, a „még türelmes vagyok” és a már „nem vagyok türelmes” között.
Aztán meglepő volt, mikor egy puszi csattant az arcomon.
- Ugye tudod, hogy ezzel nem hatsz meg Csibém? - nevettem fel hangosan és közben a kuka mögül előszedtem a kis haverját, hogy beledobjam. Legalább ne azonnal találják meg szerencsétlent. Ez a csaj úgy viselkedett, akár egy tini lány. Vagy nem találja a helyét, vagy elhagyta az a vámpír, aki azzá tette ami. Az ilyen vámpíroktól tudok kiborulni, oké tegye meg, de utána legalább ne tegye kockára azt, hogy ha ő lebukik, akkor mi is. Ki tudja, hány olyan doktor futkározik még a világba. Persze egyáltalán nem akarok róla tudni, csak én ne kerüljek az asztalukra.
Végezve szegény párával megporoltam a kezem és felé fordultam.
- Miért kell ennyire makacsnak lenned? – szinte azonnal elpattant bennem valami és előtte teremve elkaptam a nyakát, erősen szorítva. Nem érdekelt, hogy nő, meg még gyerek. Ha egyszer azt mondom, hogy tűnjön el, akkor iszkoljon, mert nem vagyok rá kíváncsi.
- Mivel tudnád ezt visszaadni egy százötven éves vámpírnak? Jól hallottad, idősebb vagyok, erősebb és nem utolsó sorban férfi. Te, egy alig egy éves, gyenge, lány. – szorításom egyre erősebb lett és a szemeim is elsötétedtek. Ennyit arról, hogy nőt nem bántok. Hangosan fújtatva emeltem föl, hogy lábai ne is érjék a földet. Szépnek szép, de olyan, mint egy gyerek, akit el kéne fenekelni, mert megbukott vámpírságból.
El azért nem fenekelem el, de egy kis lecke, hogy tiszteld az idősebbet.
- Szép álmokat. – húztam oda az arcomhoz, és egy erőteljes mozdulattal eltörtem a nyakát, és hagytam, hogy a földre hulljon a teste. Körül néztem és megláttam, hogy az egyik épület üresen áll és nyitva van az ajtaja.
A vállamra kaptam és bevittem. Szerencsére valami régi autóbontó volt, így kedvesen kiláncoltam és felhúztam annyira, hogy a lába még véletlenül se érjen le a földre. Leültem vele szembe egy abroncsra és vártam, hogy feléledjen.





•• Words: 348 •• Note: •• ©



Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 05, 2014 3:39 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Dex & Eli


H űha… Apuci vol.2. Csak nem tudom, hogy sértés rá nézve vagy épp bók, hogy apámhoz hasonlítottam, még ha csak gondolatban is. Bár, attól függ melyik… ha az emberit nézzük mindenképp sértés. De nem akartam megfejteni, hogy melyik is. Pláne, mert időm sem volt hisz máris kioktatásban, számon kérésben részesültem amire csak lemondóan fújtattam egyet. *
- Ez csak egy közmondás. Most legalább csak ott. Egyébként meg másfél, ha annyira akarod tudni. Tán nem továbbképzést akarsz tartani? * Az, hogy közelebb lépett nem igazán hatott meg. Ugyan úgy álltam ott, ahogy eddig. Ámbár tény, hogy a figyelmem kiélesedett a másik felé, jobban, mint az alapjaimban ösztönös. Ha valamit láthatott rajtam, az az, hogy nem félek. Nem egóból, nem pökhendiségből… hanem pusztán hiányzott belőlem ezaz érzelem. *
- A jó dolgokat bünteti a törvény… * Kacsintottam rá egészen vidáman, ami azt illeti. De tény, hogy ezzel nem cáfoltam meg a kijelentését, pedig már legálisan is nagykorú vagyok. De pont nem ezt fogom bizonygatni a másiknak, már ha lesz bármi is, amit fogok. De míg Ő kacarászott én próbáltam belőni, hogy mégis mennyi idős lehet. De a csúfos tippelgetéseim mellett annyiban maradtam, hogy idős.
Ha nem ossza meg, hát nem… elvégre nem vagyok szeretet szolgálat bár ha tudok tény s való, hogy képes vagyok minden jött-ment idegennek segíteni. De ez is egy olyan dolog, amit nem tud a másik s szándékom kotnyeleskedésnek vette. Pasik… sosem értem meg, hogy miért kell ilyen ellenségesen viselkedniük, ha egy nő nem mutat egyből valamiféle meghunyászkodást. A büszkeségükről már inkább szót sem ejtek. S voilá… íme az a gunyoros arc, amitől azt hiszik, hogy mindenki sértetten rohan anyucihoz vagy épp mélyen a lelkébe gázolnak. Ahhoz mondjuk lélek is kell vagy egy anya… nekem egyik sincs.Bár jó látni, hogy mindenre van válasza. S ha már úgy is olyan közel jött, én is válaszoltam neki. Egy hirtelen mozdulattal kapot egy puszit az arcára. Semmi kihívó nem volt ebben vagy játszadozó, pusztán egy apró gesztus. Ha az undokságomra hasonlóképp reagál… akkor valószínűleg a kedvességgel nem tud mit kezdeni. Hát tessék, erre varrjon gombot vagy bármilyen reakciót hisz erre tuti nem számított. De aztán már pár lépéssel odébb mentem, s mozdulataim, könnyed lépteim elárulhatták, hogy közel sem megfutamodás vagy félelem miatt tettem.*
- Mindig ilyen agresszív vagy? * Kérdeztem reakció helyett. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy a másik valóban megtenné és a korom sem épp segítene számomra. A tudás meg… na az mit sem ér, ha egyszer neki több ideje volt felszedni ugyan azt. Richard… szükségem van rád. A francba is… gyűlöltem ezt az érzést. Közben néztem, hogy a másik mit csinál és a szavaira halványan elmosolyodtam.*
- Én is mondtam neki, nem hallgatott rám. De persze így is sokkal jobban járt, hogy megjelentél. * Nem, kicsit sem próbáltam menteni a menthetőt. Teljesen más terveim voltak a sráccal, mint csak enni aztán itt hagyni. Pusztán csak azért alakult, így mert megzavart. Ha nem teszi… most esélyesen a srác kiáltásai, fájdalmas nyöszörgései búgnának a fülemben, mint egy szirén hangja. Akár csak a nyaka ropogása… tekintetemben valami életre kélt, de köze sem volt éhséghez… ez nyers, elemi s ösztönös vágy csillogása volt, aminek még csak a szexhez sem volt köze. Arra vágytam a legkevésbé már évek óta.*
- Nem. – feleltem határozottan. – Jövök neked eggyel s azt vallom, hogy sose maradj adós, hisz nem tudod, hogy lesz-e alkalmad megadni. * Természetesen arra gondoltam, hogy sosem biztos, hogy megéled a holnapot. Nem tudtam, hogy csak felhívás-e az, hogy a hátát mutogatja nekem… de azért mindig is voltak elveim; senkit, nem támadunk hátba. Ha megakarsz küzdeni, tedd szemtől-szembe vagy ne tedd sehogy. Esélyes, hogy ezzel Richard nem értene egyet. Vadász lévén… Ó de mire a nyomdokaiba lépek… arra sem fogok emlékezni, hogy valaha milyen voltam emberként, nem még az elveimre. De még vannak, még ha olykor kicsit morbidak is. Szóval nem, csak nézegettem a hátát mint aki jól végezte dolgát de nem mozdultam.

zene: Lálálá | megjegyzés: - | szószám: 643 | ©

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 05, 2014 2:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Eli & Dex


Ami akkor fogadott, amikor, kicsit meglepett. Első ránézésre egy törékeny kis hölgy lépett elém, anyám azt mondta, hogy legyünk tisztelettel feléjük. Bármi történjen. Egyet léptem hátra és hát szerencsétlenségére falas lett.
Amint végig hallgattam a szövegét, azt hiszem, anyám ez esetben kivételt tenne. Nem tudom hova fajult a világ, de, hogy mocskosabb a nők szája, mint a pasiké.
- Aha, mert elhiszi, hogy azért van egy hatalmas nagy seb a torkán, mert berúgva fetreng a gyáraknál, nem? Kicsit hihetőbb sztori kéne. – forgattam meg a szemeimet, én aztán nem szólok bele, de ha felébred, tuti nem az lesz az első gondolata, hogy mennyit ivott előtte. Szerintem korrepetálásra lenne szűksége, ahogyan „igézzünk meg az áldozatinkat” órából.
- Ivásnak és evésnek egyáltalán nem nevezném, hány éves vagy? Kettő? Nézz magadra, a szád szélén még véres vagy. Szex.. vagy te már annyi idős, hogy legálisan is csináld? – nevettem fel szarkasztikusan és közelebb léptem hozzá. Nagy szája van, és ez nem tetszik, azt hiszik az ilyenek, hogy körülöttük forog a világ, pedig hatalmasat tévednek. Jobban megnéztem az ifjú hölgyet, lehet, hogy nagyot tévedek, de egész amatőrnek tűnik.
- Neked semmi közöd hozzá. – kacsintottam egyet felé. Nem tudom, miért érzi úgy minden nő, hogy beleütheti az orrát abba, amit egy férfi művel. A nyakamat megropogtatva sétáltam vészesen közel hozzá és egy gunyoros vigyor jelent meg az arcomon.
- Szeretnéd mi? De van egy rossz hírem, ha csak megpróbálnád, örömmel tépném ki mindkét karod a helyéről. – igen, anyám valószínűleg büszke lenne, hogy ezt mind egy nőnek mondtam. Szegény anyám, teljesen meg vagyok róla győződve, hogy forog a sírjába, de hát Ő nem nő, a szememben nem az. Ő akar kioktatni engem, mikor szemmel láthatólag még vért inni sem tud kulturáltan. Aztán jött a blabla szöveg, hogy el kéne menni, mert ha felébred. Még erre sem alkalmas? Ahogy látom már a lélek is szellemnek jár bele. Szerencsétlen flótás, lehető legnagyobb kínok közt vette életét, vagy hagyta meg. Nem tudom, melyik lenne stílusosabb felé nézve.
Kikerültem a frissen szerzet barátnőt és letérdelve elé emeltem meg a fejét. Fiatal életerős srác, és még is beleesett egy vadszépség csapdájába.
- Öcsém, jobban jártál volna, ha nyugton maradsz. – ingattam meg a fejem, aztán két kezem közé fogtam a fejét és egy hangos roppanás kíséretével megkíméltem a további szenvedéstől.
Igazi kis hárpia a srácot elnézve, én sose elegyítettem a kettőt, vagy szex, vagy ivás. Hátra léptem és háttal maradtam neki.
- Most menj. – parancsoltam rá. Semmi kedvem nem volt az okoskodásához. Elkényeztetett libák tömkelegéből elegem van, örüljön neki, hogy megspóroltam neki egy utat a rendőrségre.





•• Words: 422 •• Note: •• ©



Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 11:44 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Vissza az elejére Go down
 

Elhagyatott gyárépület

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Elhagyatott bánya
» Elhagyatott város
» Elhagyatott edzőterem
» Az elhagyatott Dokk
» Elhagyatott templom

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-