Share | 

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
☇ myself
Kedvenc dal :
☇ careless whisper
Tartózkodási hely :
☇ mystic falls



A poszt írója Amara
Elküldésének ideje Pént. Okt. 16, 2015 8:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




To Stefan
[You must be registered and logged in to see this image.]

Felnyögök mikor elengedi a nyakamat ezzel pedig a földre zuhanok, mert semmi sem tart. Egyre gyengébbnek érzem magamat, szinte érzem ahogy a szervezetem küzd valahogy azért, hogy ne ájuljak el, hiszen bőséges vér veszteséget szenvedtem már. Feltápászkodok és kicsit oldalra nézek és látom ahogy az enyhe utcai lámpának a fénye megvilágítja az utat amin a vérem van itt-ott. Megborzongok kissé a gondolattól, hogy mennyi vért veszíthettem eddig és még megérzéseim szerint közel sincs vége az estének. Mikor Stefan szemeibe néztem próbáltam felismerni bármiféle érzelmet, indokot, bármit arra, hogy még is mi a fenéért teszi velem ezt, miért bánt, kínoz. Én lennék az utolsó személy akit bántania kéne, hiszen mindeddig nem is találkoztunk, a létezéséről sem tudtam, így hát nem is ártottam neki. Semmi rosszat nem tettem ellene így hát teljes értetlenség van a fejemben, hogy ezt még is mivel sikerült kiérdemelnem. Nem tudom, hogy itt mi folyik, mik történnek Mystic Fallsban, de egyikhez sincsen semmi közöm, mivel csak nemrég jöttem ide, nincsen semmi rossz amit lehetne mondani, hogy tettem.
Szavai hallatán felpillantok rá. Tanulság? Ez most komoly? Ennyire unatkozik, hogy azt látja a legjobb elfoglaltságnak, hogy engem kínozzon meg aztán azt mondja, hogy mindez csak szimpla tanulság? Ugyan már! Habár rengeteg idő kiesett az életemből, de ezt még én sem fogom bevenni. Valamilyen okból kifolyólag komoly baja van velem, csak az okát nem tudom még mindig, szóval ha ennyire unatkozik akkor igazán elmondhatná.
Mikor közelebb lép felém és a kezét nyújtja, akkor először a kezére nézek majd vissza az arcára. Hol itt a csapda? Mi ez a hirtelen váltás? Előbb még kínzott, most meg segíteni akar? Nem tudok kiigazolódni rajta, ahogy a tekintetén sem, hogy most mi a terve, de aztán végül megfogom a kezét ezáltal pedig felállok a földről.

१ lesz jobb is १ xxx १ Ginuwine - Pony
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :


Kedvenc dal :

they call you ⊂ CRY BABY ⊃ cry baby.
but you don't fucking care so you laugh through your tears
Tartózkodási hely :
⊂ excuse me, which level of hell is this? ⊃
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'm bored, play with me ⊃
Humor :
⊂ happy ⊃



A poszt írója Orchydea Shalya Nirvan
Elküldésének ideje Vas. Okt. 11, 2015 6:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Amara & Stefan
•••••• I DON'T WANNA HURT YOU. THOUGH I DO HAVE KILL YOU ••••••
[You must be registered and logged in to see this image.]
Szeretem látni, ha valaki szenved. Hogy miért? Nos, jogosan teszed fel magadnak a kérdést. Miért szereted látni azt, ha valaki szenved, látni azt, hogy ő is ugyanolyan szerencsétlen, mint te? Azért, mert akkor tudod, hogy nem csak te szenvedsz, hanem más is. S ott ugyan őt nem az élet sújtja, hanem én magam, én határozom meg, hogy szenvedni fog –e, avagy sem. Egykoron az volt a célom, hogy az emberek boldogak legyenek, hogy ne kelljen őket bántanom. De a világ változott, és én is változtam vele együtt. Kikapcsoltam, az érzelmeknek búcsút intettem, elhajítottam, mint egy követ a messziségbe, a végtelen tenger habjaiban.
Jelen esetben is az én örömöm szolgálatára szórakoztam, hiszen itt van előttem egy hasonmás, nos, meg kell hagynom, eléggé csinos. De hiába is ez az ártatlan arc, az ártatlan szemek s beszédek, a szíve mélyén ő maga is ugyanolyan romlott, mint a hasonmásai. Ugyanolyan gyenge, és semmirekellő.
Iróniából elnevetem magamat, s ez a nevetés, mintha maga a gonosz nevetett volna fel ily kegyetlenül. Semmiképpen sem állt szándékomban nevetni, de még mosolyogni sem, de nos... Amara szavai rákényszerítettek. Túl naiv, és fogalmam sincs, hogy Silas miért van oda meg vissza ezért a lányért. Semmirekellő és hasztalan, ráadásul csak terhet jelent.
- Abban nincs semmi mulatság. Látni akarom az arcát, amikor meglátja, hogy az ő kis törött szárnyú madárkája mekkora veszélynek van kitéve. Nem beszélve arról, hogy ember vagy, s az ereidben... ott csörgedezik a vér, amely, nos, lássuk be, sok vámpírnak kedvező. – Megengedek magamnak egy iróniából születő mosolyt, mely fél ajkamra ül ki, s ezt követően felcsillan a sötétségben a szemfogaim. Korántsem szándékozom őt lecsapolni, noha óriási nagy önuralom kell ahhoz, hogy ne csapoljam szárazra. Így is rengeteg sok vért veszített, szerintem a szomszédos városból is érzik a szagát a vámpírok. De sebaj, sebaj...
- Elengedni? – kérdezem tőle teljes meglepettséggel, midőn kicsit hátrálok, de még mindig ott tartom a falnak a nyakánál fogva. – Ahogy akarod. – Újabb mosoly szökken arcomra, és ez által elhúzva onnét tenyeremet. Ezt követően mivel nem tartja ott semmi sem a lányt, a földre esik, egyenesen a saját vérébe.
Két karomat hátam mögé rakom összeakasztva, s egyet hátrébb lépek, hogy jobban tündökölhessek abban, hogy látom szenvedését. Nos, nem túl elegáns tőlem, hogy egy nőt bántok, de engem ez nem érdekel.
- Abszolút nem akarok kárörvendő lenni, és nem is akarom elrontani az estédet. De azt hiszem, hogy ez egy tanulság volt számodra, hogy miért nem járkálj ilyenkor idekinn. – Közlékenyen beszélek hozzá, idill hangnemben, nem törődve azzal, hogy egyre jobban árad a vérszag.
Egyet gondolva azonban magamon, óvatosan lehajolok, s jobb karomat nyújtom neki, azzal a szándékkal, hogy felsegítsem.
- A te helyedben elfogadnám. Ugyanis... – nézek körbe néhány szemforgatás keretében, azután vissza a lányra. – Csak gyűlni fognak a vérszagod végett a magamfajtáim. – S ha netán elfogadná az ajánlatom, akkor kap a véremből. Meggyógyítom, ugyanis nem szeretném, ha a vámpírok megölnék útközben, miközben elengedem. Nem lenne rossz ötlet, de még is Silas örömlányáról van szó.

•••[You must be registered and logged in to see this link.]••• [You must be registered and logged in to see this link.] •••
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 26, 2015 5:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


to my little sister

Aggódtam Moon miatt. A szüleink nem igazán engedték azt a balesete óta, hogy lássuk egymást. Egy ideig sikerült kijátszani a dolgokat, de aztán már nem. Boszorkányok segítségét kérték. Értettem, hogy miért tették ezt, hiszen vadász voltam, a húgom meg vámpír, de ennek ellenére a szívemmel nem voltam képes megérteni. Mindig is közel álltunk a másikhoz, mindig ott voltunk, ha segíteni kellett a másiknak. Vigyáztam rá, s megóvtam őt, ha szükséges volt. De megfosztottak ettől, mert egyszer hibáztam. De akkor még fogalmam sem volt arról, hogy a könyvek és a filmek szereplői nagyon is léteznek. Akkor még senki se nyitotta fel a szememet.
Egyáltalán nem tetszett az a hely, ahova Moon hívott, de nem aggódtam. Bíztam benne és a köztünk lévő megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan kötelékben. Erősebb volt bármely testvéri szeretetnél. Semmi se volt képes elszakítani ezt. Még a távolság és néha a bukkanok se, amik övezték a felnőtté válásunkat. Rohanva közeledem a húgomhoz, majd habozás nélkül zárom a karjaimba, hogy menedékre leljen ott. Csendesen hallgatom a sírása közepette a történetet, majd érzem, ahogyan a szívem egyre hevesebben kezd el verni. Sietve nyúlok az állához és emelem fel a fejét, hogy a szemembe nézhessen.
Megtámadtad, de nem ölted meg. Lehet, hogy nem igézted meg, de hidd el az még nem a világ vége. – szólalok meg sietve, majd amikor észre veszem a fadarabot, akkor egyszerűen tépem ki a kezei közül és messzire hajítom el. Gyengéden simítok végig az arcán és törlöm le a könnyeit. – Nézz rám, Moon. Vadász vagyok, de még mindig képes vagyok felismerni a jóságot és a jót. S tudom, hogy még benned megvan itt. – s a szívére helyezem az egyik kezemet. – Te döntöd el, hogy szörnyeteggé válsz-e, vagy nem. Nem attól vagy az, mert valaki vámpírrá változtatott, hanem a tetteid tesznek azzá. Az emberek között is vannak gyilkosok, de attól még nem minden ember gyilkos. – mondom neki aggódva, hiszen reménykedek abban, hogy megérti, majd szorosan átölelem és magamhoz vonom, miközben gyengéden cirógatom őt, ahogyan egy nagyobb testvér tenné a kisebbikkel. Egy apró puszit nyomok a feje búbjára, majd újra megszólalok. – Nem öltél és ez számít, mert még ott a fény benned. Hidd el, hogy van remény, van kiút. Minden rendben lesz. Együtt túl jutunk rajta, csak kérlek ne add fel. Nem veszíthetlek el téged is. – szólalok meg szinte már könyörögve. Egyszerűen nem lennék képes még őt is eltemetni. Nem, az már nagyon nem menne.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Szept. 23, 2015 12:11 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



to renee

Úgy érzem, hogy hatalmas hibát követtem el azzal, hogy idehívtam Renee-t, hiszen csak belehúzom a saját problémáimba, de nem tudtam, hogy kihez fordulhatnék. Nem tudom megszokni ezt a helyzetet és a lehető legjobban vissza akarom kapni az életemet. A saját, egyszerű életemet, ahol nem kellett azon aggódnom, hogy mikor ugrok neki valakinek. Az pedig végképp nem segít, hogy Renee is ember, hiszen talán még őt is bánthatom. Annyira utálom magam. Nem bírom ezt a vérszomjat. Nem tudom vele megküzdeni bármennyire is szeretnék. Túlságosan bonyolult. Amikor pedig meghallom Renee hangját az egész lelkemet megnyugvás tölti el és az előbbi kétségbeesésnek nyoma sincs. Szükségem van rá. Nem számít, hogy mi történt, vagy mi nem. Ő a testvérem és tudom, hogyha tényleg minden kötél szakad, akkor ő ott lesz és elkap.
Szipogni kezdek és megpróbálom összeszedni a gondolataimat, amennyire tőlem telik. – Az a helyzet, hogy megtámadtam valakit és hagytam, hogy elfusson anélkül, hogy megigéztem volna. Életben van, de én nem bírok így élni Renee. Ez nem is igazán élet csak örökké tartó szenvedés.A kezemben szorongatok egy fadarabot, amit azóta élezek, hogy idehívtam őt. Muszáj, hogy megtegye ezt értem, mert én egyedül képtelen lennék végigcsinálni. Az pedig, hogy megigézek valamit az már ténylegesen az utolsó felmerülő lehetőség. – Azt akarom, hogy vess véget ennek. Én ezt nem bírom már. Nem akarok így élni. Ha az életemnek véget kellett érnie, akkor érjen. Ne folytatódjon ilyen keserű módon. – Felé nyújtom a fadarabot és várom, hogy elvegye, majd véget vessen a szenvedésemnek. – Én csak egy szörnyeteg vagyok. – Hagyom, hogy az erek megjelenjenek a szemeim alatt. – Valami, amit el kell pusztítani a világról. Ne úgy tekints rám, mint a testvéredre. Egy szörnyeteg vagyok. Nem több nem kevesebb. – Végül a kezébe nyomom a fadarabot és lehunyom a szemeimet, majd pedig várom a megváltást. Szabad akarok lenni. Azt akarom, hogy ez az egész véget érjen.




Szavak száma || megjegyzés || Valami by valaki || ©


Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
☇ myself
Kedvenc dal :
☇ careless whisper
Tartózkodási hely :
☇ mystic falls



A poszt írója Amara
Elküldésének ideje Vas. Szept. 20, 2015 7:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Stefan & Amara
...
♒️ Zene: My songs know what you did in the dark
♒️ Megjegyzés: Rolling Eyes
♒️ Szószám: xxx
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Habár itt vagyok az élők között - újra - már egy ideje, de még a mai napig nem sikerült megszoknom a számtalan új dolgot. A legnagyobb változás mindenesetre az öltözködési stílus. Emlékszem, még anno az volt az elfogadható amikor hosszú ruha volt rajtad, ami alig mutatott belőled valamit, most meg... Teljesen az ellentétje, a mai lányoknak szinte kint van mindenük. Kérdem én, mi ebben a jó? Sokkal jobb az, ha több minden van a fantáziára bízva, legalábbis saját belátásom szerint, de természetesen nem ragadhatok le annál ami évszázadokkal ezelőtt volt, muszáj felrázódnom a többiekhez. Nem azt mondom, hogy teljesen úgy öltözködök, mint ők, de például rövidebb nadrágot, szoknyát hordok, amit egy idő után már megszoktam és nem zavar annyira. Nem nagyon mozdultam ki még eddig otthonról, nem volt hangulatom hozzá, még nem sikerült rávennem magam. Otthon vagyok és gondolkozok az eddig történt dolgokon, főképp a múlton. Nem vagyok rossz ember, nem akartam ártani senkinek, szimplán csak szerelembe estem, nem tehetek arról, hogy pont Silas lett az a személy akit megszerettem, nem az ember választja ki azt, hogy kibe lesz szerelmes és kibe nem. Először nem is tudtam arról, hogy köze van Quetsijah-hoz, de aztán mikor megtudtam... Túlságosan is szerelmes voltam ahhoz, hogy megszakítsam a kapcsolatot Silassel. Bűnhődtem is érte, de felesleges a múlttal foglalkozni, az már csak a múlt, vége annak az időszaknak, itt az ideje egy új élethez...
Mivel nem nagyon járok el otthonról, ezért úgy döntöttem, hogy ma este kicsit körbe nézek, még is mi rossz történhetne? Nem tervezek órákra elmenni, csak egy kis séta. Aha, gondoltam én ezt. Megpillantok egy ismerős arcot, de tudom, hogy nem az akinek először én hittem, megérzés ami be is vált. Arra jött amerre én, ha én úgy döntöttem, hogy jobbra megyek, akkor ő is jobbra jött, ha én balra akkor ő is. A vége felé már kezdtem kicsit pánikba esni, hiszen védtelen vagyok emberként és Silas nélkül. Lehet, hogy ez az esti kis kiruccanás még sem volt olyan jó ötlet, mint amilyennek én azt először hittem...
Tudom, hogy vannak hasonmások, per pillanat azt nem tudom, hogy ő ki lehet, csak annyit tudok biztosra, hogy nem Silas, ő nem bántana engem, nem úgy mint ez a férfi. Az arcom sebhelyes, vérzik csak úgy, mint a kezem és szinte mindenem. Nem tudom, hogy mit árthattam neki, hogy mit követtem el ellene, de valamiért nagyon utál engem.
- Miért nem mondod te magad meg neki, ha annyira szeretnéd? - teszem fel neki a kérdést, aztán mondanék még valamit neki, de belém fagy a szó mikor a másik pillanatban megérzem a hűvös falat a hátamnál. Próbálok minél több levegőhöz jutni ahogy mozgolódok a keze alatt, próbálok kiszabadulni kisebb-nagyobb sikerrel.
- Nem ártottam neked, nem is ismerlek, akkor meg miért nem engedsz el? - kérdezem tőle halkan, miközben a szemeibe nézek.

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :


Kedvenc dal :

they call you ⊂ CRY BABY ⊃ cry baby.
but you don't fucking care so you laugh through your tears
Tartózkodási hely :
⊂ excuse me, which level of hell is this? ⊃
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'm bored, play with me ⊃
Humor :
⊂ happy ⊃



A poszt írója Orchydea Shalya Nirvan
Elküldésének ideje Vas. Szept. 20, 2015 6:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Amara & Stefan

i don't wanna hurt you. Though i do have kill you

Egy könnyed mozdulattal vágom a földre karjánál fogva a nőt, akit már egy ideje nem hagyom, hogy elmeneküljön. Elmondhatatlanul élvezem a szenvedést, amit ő produkál, élvezem, hogy az én kezemben van az élete, s csak egy kis hajszálnyi mozdulat választ el attól, hogy mindörökre megfosztom őt az ostoba és szánalmas életétől. Hogy kivel is van dolgom? Ó... mindjárt körülírom, kedves olvasóm!
Az arca bájos, szív alakú, a rémültségtől ugyan csak sápadt, de különben meg mindig piros az arca, s hosszú, csokoládébarna hajjal rendelkezik, mely fél göndör. Szempára ártatlannak tűnik, olyan, mint a ma született bárányé, de ne hagyd, hogy ez a látvány becsapjon! Ugyanolyan ostoba és semmirevaló, mint a többi hasonmás! Gyűlölöm őket egytől egyig, mindegyiket a pokolba küldeném, szeretném, ha mindegyik porrá lenne!
Akkora gyűlölet van bennem, hogy szinte már-már ez is ráad arra, hogy az előttem lévő, félholtra vert nőt meg is öljem, holott nekem nem ártott ugyan, de ugyanolyan semmirekellő, mint a többi, nem különb! Hogy kiről is van szó? Nos, mivel Silas visszatért, onnantól fogva tudtam, hogy egy újabb semmirekellő női hasonmás is felbukkan vele együtt. Milyen romantikus, ugye? Mindjárt hányok...
Arcomra fagyott mosollyal üldözöm a lányt, és csak azt akarom, hogy mindent az ő vére mosson, azt akarom, hogy meghaljon... vagy mégsem? Talán nem kéne megölnöm? Elgondolkoztató, elvégre hálásnak kéne lennem Silasnak, nem pedig még megölni az örömnőjét. Ugyan, Stefan, miért vagy te ennyire hálátlan és kegyetlen? Miért nem tudsz egy csepp hálát mutatni? Nos, nem igazán megy. Nem mozgat meg a tudat, hogy Silas ez után fel fog keresni, elvégre ez a célom. Silas is épp oly manipulálható, nem fog az engem bántani. Miért tenné? Annyira nem a szíve csücske az előttem kínlódó hasonmás...
- Rosszkor rossz helyen, ez van! – mondom még mindig az arcomra fagyott mosollyal, s ahogyan hátrapillantok, a lámpák fénye megvilágítja a vért, amit Amara maga után hagyott. Nos, nem szép látvány jelen esetben, elvégre annyira megkínoztam már, hogy ideje lassan abbahagynom. De miért is hagynám? Majd akkor, mikor közel áll a halálhoz. Nem szenvedett még így sem eleget!
- Nos, Silasnak add át kérlek az üzenetemet, hogy jobban odafigyelhetne rád, hiszen ez igen csak kevés. – Ironikus nevetés hagyja el ajkaimat, ahogyan felkapom a földről, és a nyakánál fogva a falnak felnyomom, ahogyan ujjaimat a nyakára tapasztom. Az arca teli van sebbel, nem beszélve hogy végig véres az út. Ennyire azért nem akartam bántani, de sebaj, sebaj!
- Mondd csak, mit kezdjek veled?  - kérdezem meg tőle, hiszen én olyan jólelkű vagyok, hogy figyelembe veszem az ő akaratát. – Nem szenvedtél még eleget, Kedvesem?  - elmondhatatlanul élvezem a helyzetet, ami most zajlik.

Twisted Evil || [You must be registered and logged in to see this link.] || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 09, 2015 11:21 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


to my little sister

Régóta nem hallottam már a testvéremről és hülye dolog lenne, ha tagadnám, hogy nagyon hiányzik. Régen szinte mindent megbeszéltünk a másikkal, nem voltak titkaink egymás előtt. Ő azt is tudta, hogy babát vártam, de aztán egy napon minden megváltozott. Elrabolták tőlem, én pedig vadász lettem. Megismertem valakit, aki segített talpra állni, majd pedig edzeni kezdett. Végül szerelem lett belőlem, majd pedig úton volt a baba, de közben még mindig Moon-t kerestem. Aztán megleltük, de már nem olyan volt, mint régen. Többé nem volt ember, hanem vámpír lett. A szüleink pedig szép lassan eltiltottak minket egymástól. Eleinte ez se érdekelt, mert éjszakánként ugyanúgy beszöktem, de valószínűleg rájöhettek, mert aztán egyszer csak már nem tudtam többé odamenni. Mintha valami láthatatlan falba ütköztem volna. Ekkor jött a telefon és az internet, de az nem segítség, az nem nyújt biztonságot a vérszomj ellen. Tudtam, hogy varázslatnak köszönhetően nem tudok bejutni a házukhoz, de még az utcába se. Viszont ezt soha nem mondtam el neki, mert nem akartam még inkább megbántani. Aztán édesanyámmal való találkozást követően szinte minden kapcsolat megszakadt. Mintha minden az én hibám lenne és akkor nem is tévedtek. Miattam lett ilyen.
Éreztem, hogy valami nagy baj lehet, hiszen különben nem keresett volna. Nagyon reménykedtem, hogy nem kínozta meg valami őrült vagy nem is a szüleinkkel van a baj. Szerettem volna neki segíteni és mindent meg fogok tenni azért, hogy együtt túljussunk ezen az akadályon is, legyen szó bármiről. Mindig ott leszek neki, többé nem hagyom cserben. Akkor se kellett volna annyira gyengének lennem, de már nem tudom megváltoztatni a történteket. Lassan elindulok a nem éppen bizarr épület felé, hamarosan pedig az ajtó nyikorogva nyílik ki. – Moon? – szólalok meg aggódva, majd amikor meghallom a hangját, akkor nem törődve semmivel se egyszerűen elindulok abba az irányba, vagyis inkább futok. Sietve rogyok le mellé, majd szorosan megölelem és utána szemügyre veszem őt. Amikor meglátom a könnyeit, akkor érzem, hogy már az enyémek is a torkomat mardossák, de nem szabad. Lassan letörlöm az övéit, de továbbra se engedem el őt. – Mi történt? Mi a baj Moon? – kérdezem aggódva és egy gyengéd puszit nyomok a fejére, de az ölelésem továbbra se szűnik meg.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 21, 2015 1:34 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



to renee

Úgy érzem, hogy szó szerint a falnak tudnék rohanni. De próbálom visszafogni magam, mert nem akarom, hogy megismétlődjön, ami az előbb is. A felsőmön még mindig ott virít a saját vérem az ajkaimon pedig az áldozatom alvadt vére pihen. Én nem kértem azt, hogy ilyen szörnyeteg legyek. Nem vágytam semmi ehhez hasonlóra. Öröklétre, őrületes fájdalomra, hiszen nekem mindössze ezt jelképezi ez az egész. Én beértem volna egyetlen egy élettel is nem kellett volna nekem ezer. Egy is bőven elég lett volna, hiszen mindent megtettem, amit akartam. Soha nem haboztam és egyetlen tettemet sem bántam még meg. Talán csak azt, ami ide vezetett. Ahhoz az estéhez, amikor a sorsom megpecsételődött, mikor már nem volt visszaút egyszerűen csak felemésztett engem a sötétség és olyan könnyedén fogadott magába, mintha mindig is oda tartoztam volna.
Szinte már hihetetlen ez az egész. Nem tudom, hogy Renee képes lesz-e arra, amire meg akarom kérni. Hogy én képes leszek-e arra, hogy megkérjem. Miért ne lennék? Hiszen nem akarom ezt az életet. Nincs rá szükségem. Úgy érzem ez az egész megfojt és, hogy csak ártani tudok. Semmi jót nem vagyok képes végrehajtani. Egy apró átok vagyok én. Semmi több. Mindenkinek jobb lesz, ha eltűnök a föld színéről és, ha Renee nem foszt meg engem a szenvedéseimtől kénytelen leszek más kiutat találni, ami talán közel sem lesz olyan békés, mint a fejemben kialakult megoldás. Talán képes lennék őt megigézni, hogy öljön meg.. Valahogyan elérhetném, ha napokig fogva tartanám, mert ismerem őt már annyira, hogy vasfű nélkül sehova. De nekem meg kell szabadulnom ettől az egésztől.
Összekuporodva szorongok a hideg sarokban, amikor megnyikordul a bejárat ajtaja én pedig szinte azonnal felkapom a fejemet és az ajtó felé szegezem a tekintetem. – Renee. – A hangom gyenge és erőtlen. Pont, mikor egyszer áttomboltam az éjszakát egy koncerten, ahol ott sem szabadott volna lennem.. Mégis ott voltam. – Itt vagyok. – Szólalok meg most már sokkal erőteljesebben.



Szavak száma || megjegyzés || Valami by valaki || ©


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 01, 2015 1:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Úgy éreztem, hogy a szívem darabokra hullik, ahogyan megpillantottam a holtestét. Egyszerűen képtelen voltam elfogadni, hogy a férfi, akinek kezdtem megszokni a közelségét, vagy éppenséggel megnyílni az egyszerűen nincs többé. Nem vagyok benne biztos, hogy ezek után képes lennék arra, hogy még egyszer megpróbáljak megnyílni valakinek, mert azért ez nyomot hagy az emberen, akár tetszik, akár nem.
De aztán egy mély lélegzetvétel következik és riadt pillantással találkozik az én szomorúsággal teli tekintetem és, akkor tudom, hogy mi történt. Valaki vámpírrá változtatta. Nem elég, hogy látta, ahogyan megölik a saját fiát még azt is el akarták intézni, hogy soha ne felejtse el? Hát az egyszer biztos, hogy nem fogja, de én nem szívesen engedném őt arra a bizonyos mezőre, ahol érzelmek nélkül égett fel mindent maga után és nem tudom, hogyan fogja túlélni ezt az egészet, de az egyszer biztos, hogy én ott leszek mellette és támogatom. Nem fogok neki hátat fordítani. Nem fogok vele ordítozni semmi miatt, hiszen most megértésre van szüksége és nem felesleges támadásra. Jobb volt hozzám talán, mint bárki más egész életemben. Persze Brian örök kivétel marad minden ilyen kijelentésem alól, mert neki köszönhetem, hogy életben vagyok és tudom, hogy mekkora hálát érzek irányába ezért is a legkevesebb az, hogy megpróbálom őt megmenteni. Méghozzá pedig önmagától és az érzéshullámoktól, amik majd végbe mehetnek rajta.
Nézni, ahogy apa búcsút vesz a fiatál és az élettelen testét szorítja magához túlságosan is szívszorító volt egyszerűen nem tudtam mit hozzáfűzni. Szörnyű volt őt így látni és a legszörnyűbb, hogy ez egy olyan háború volt, aminek a leggyengébb láncszemét mészárolták le teljesen könnyedén. Hiszen csak egy kisfiú volt, akinek az élete éppen elkezdődött, de véget is vetettek neki. Ez.. egyszerűen undorító. – Nem hagylak egyedül. – A kezemet a vállára helyezzem, hogy tudja én a végsőkig támogatni fogom és semmit nem tehet, hogy hátat fordítsak neki. Annál azért fontosabb a számomra. Még, ha nem is mutatom ki állandóan, hogy mennyit is jelent nekem.


jeanette & wyatt
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 26, 2015 7:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next





Wyatt


Jenny





Egy hirtelen lélegzetvétellel felébredtem a... hát kijelenthetem, a halálból. Minden olyan más volt, habár még nem voltam teljesen vámpír, úgy éreztem nem vagyok önmagam. Mintha egy része annak a sötétségnek, ami halálom után körülvette, bennem maradt volna. Azonban a vér utáni való sóvárgásom már elkezdődött, nem volt túlságosan erőteljes, de éreztem, hogy kívánom.
Eztán megpillantottam Jenny-t, aki éppen könnyeit törölte le, miközben megdöbbenve tekintett rám. Egy szót sem szóltam, egyszerűen csak felültem és megöleltem, miközben újra könnyek hagyták el a szemem. Bár még nem voltak felerősödött érzelmeim, a fájdalom már így is iszonyatos volt. Nem tudtam mi tévő legyek, nem tudtam mi lesz velem ez után, hogy az egyetlen személy, aki miatt éltem nincs többé. Legszívesebben véget vetnék az életemnek azon nyomban, de akkor a könnyű utat választanám, amit nem érdemlek meg. Még, ha fel is emészt a fájdalom, ki fogom bírni, ki kell bírnom, Jake miattam halt meg, szóval ez az, amit érdemlek. Súlyként nyomul rám gyengeségem, hogy képtelen voltam megvédeni a családomat, és hibáim, hogy annyi ártatlan ember vérét kiontottam és ezeknek terhét az örökké valóságig viselnem kell.
- Köszönöm, hogy itt vagy, sokat jelent számomra. - mondtam csak ennyit szomorú hangon, miközben letöröltem a könnyeim. Hálás vagyok neki, hisz azzal, hogy utánam jött, azt az érést keltette benne, hogy legalább még van olyan személy ezen a világon, akire támaszkodhatok. Ezt követően felálltam, majd odasétáltam, fiam testéhez. A látvány, amit az a nő tett vele újra könnyet csalt a szemembe. Leültem mellé, majd utoljára magamhoz szorítottam, hogy ez által elbúcsúzzak tőle. - Szeretlek fiam, sosem felejtelek el. - megőrzöm őket a szívemben az örökké valóságig, még ha ezáltal úgy is érzem, hogy egy űr keletkezett benne.
Ez után, a karomba vettem őt, majd elindultam vele Jenny felé, hogy itt hagyhassuk ezt a szörnyű helyet. - El kell temetnem a fiam, velem tartasz? - sajnos a körülményeket tekintve, nem lehet normális temetése, de semmiképp nem hagyhattam csak ott, ennél ő viszont többet érdemel.  


   


note: - 
ઈ music: -  
ઈ words: 324

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 22, 2015 11:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



A nap sugarai simogatták az arcomat, ahogyan nyújtózkodni kezdtem az ágyban és egy részem sajnálata, amiért ismételten száműztem őt a kanapéra. Ha már megkértem, hogy maradjak itt az lett volna a legkevesebb, hogy én alszok a kanapén és egyáltalán nem fordítva, de most már teljesen mindegy. A sok borozástól, ami azt illeti, hogy túlságosan is elkábultam és elég hamar sikerült elaludnom aztán olyan mélyen aludtam, hogy szerintem én még ilyen mélyen nem aludtam soha. Mert mindig volt bennem egy kisebb félelem aziránt, hogy mégis mi lesz, ha túlságosan mélyen alszom, hogy mire ébredek fel. Most a tökéletes csendre. Egy lélek sem volt a házban ezt pedig hamar be tudtam azonosítani, hiszen egyetlen egy hangforrást sem érzékelt a fülem.
Körbejártam az egész lakást, de minden olyan üres volt és egy részem azt sugallta, hogy valami nagyon nincs rendben. A nappali rész teljesen káosz volt és nem tudom, hogyan nem keltem fel erre aztán a káosz kellős közepén megpillantottam Wyatt telefonját, amin egy szőke hajú nőt láttam. Elindítottam a videót és a végén elfordítottam a fejemet aztán a idegesen néztem meg a címet, mert tudtam, hogy ott kell lennem.

A gyárépületbe érve idegesen pillantok körbe és a nevét kiáltom, de mikor nem érkezik válasz idegesen keresni kezdek aztán megérzem a vér illatát és szinte rögtön követni kezdem aztán meglátom őt vérbe fagyva nem olyan messze a saját fiától. Nem.. Nem. Nem lehet, hogy elveszítettem az egyetlen embert, aki fontos volt a számomra. - Nem.. Nem, nem. - Mondom, miközben a kezeim közé fogom az arcát és a könnyeim utat találnak maguknak és úgy érzem, hogy a szívem darabokra hasad, mert nem bírom feldolgozni azt, hogy az egyetlen férfit, akit kezdtem magamhoz közel engedni is elveszítettem. Ez egyáltalán nem érvényes. Még csak meg sem mondhattam neki, hogy mennyi mindent jelent a számomra és ezért bűntudatom van. De talán így jobb lesz neki, hiszen nem kell szembenéznie azzal, hogy elveszítette a fiát és, hogy nem tudta megvédeni, de én meg őt nem tudtam megvédeni. Miért nem keltett fel? Segíthettem volna neki.. Nem vagyok hajlandó ezt elfogadni.

jeanette & wyatt
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 22, 2015 4:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next





Wyatt


Debbie




Sosem végeztem volna olyan csapattal, akik nem érdemelték volna azt meg. Gyűlölöm a vadászokat, de tudom, hogy részben szükség van rájuk, hogy megfékezzék az elvadult, saját önkontrollját elvesztett lényeket. Hisz nem csak az emberek között vannak elborult agyú gyilkosok. Ha pedig úgy tenném, ahogy mondta, semmivel nem lennék különb, mint feleségem gyilkosai. Próbáltam nem elhinni, amit mondott, hogy csak azért mondja, hogy fokozza a már így is elviselhetetlen lelkifurdalásom. Bár a tény, hogy ő egy vámpír és mégis vadászok miatt áll bosszút, nagyon őt igazolja. Ez pedig azt jelentette, hogy ártatlan embereket öltem meg és szörnyű hibám miatt a fiamat is elvesztettem. Miután ez tudatosult bennem, végképp lesújtva éreztem magam. Teljes mértékben megérdemlem, amit nekem szán. A fiam halála csakis az én lelkemen szárad, ahogy az a sok ártatlan emberé is.
Rátámadtam a fiam gyilkosára még utoljára, de tudtam, hogy fog végződni. Bármennyire is gyűlölöm, amiért ő ölte meg a fiam, nem ő indította el ezt a lavinát, én voltam. Talán jobb lett volna, ha el sem kezdem a vadászok hajkurászását, talán Jake még mindig élne, de ezt már sosem tudom meg. Minden erőmet beleadtam ebbe a támadásba, de tudtam, hogy semmi esélyem egy vámpír ellen. A következőkben egy penge döfte át a torkom. A földre hullva kapdostam levegőért, de a nyakamból folyó vér, teljesen elzárta a légutamat. A saját véremben fuldokolva fordítottam el a fejem, el a nőről, a másik irányba, ahol megpillantottam fiam holtestét a földön fekve távolban.
Az egyetlen fiacskám, még olyan fiatal volt, többet érdemelt, mint egy ilyen halál az apja meggondolatlansága miatt. Csak most mutatkozott meg anyjától örökölt képességei, habár velem még nem osztotta meg, láttam a csillogást a szemében. Csak szerettem volna felnőni, látni, nagyhatalommal rendelkező mágust faragni belőle, aki könnyedén megvédi magát pár nevetséges vadásztól. Az oxigén hiánytól és a sok vérveszteségtől már egyre homályosabban láttam, testem pedig teljesen elgyengült. Sajnálom Harmony, Jake, elbuktam. Ez volt az utolsó gondolatom, ami előtt minden elsötétült.

   


note: - 
ઈ music: -  
ઈ words: 320

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 21, 2015 11:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



- Olyanokra vadásztak, akik nem voltak képesek uralkodni magukon. Nem kellene egy kalap alá venned az összes vadászt. - Nem értem, hogy miért kell rögtön általánosítani. Ez annyira közhelyes. Nem minden vámpír ugyanolyan. Nem minden ember ugyanolyan. Egyik sem jobb a másiknál, de mégsem hasonlítanak egymásra. Ha ő megtehette, hogy bosszút állt betörve egy nyugodt család otthonába, akkor én mégis miért ne tehetném meg ugyanezt? Miért ne ölhetném meg a fiát, aki ártatlan volt ebben a harcban? Mi nem követtünk el ellene személyesen semmit csak a bosszú és a saját vaksága hajtotta felénk. Azért ölte meg a családomat, mert egy példa alapján elítélte és ezek után még azt várja, hogy ne ugyanez a sors várjon rá? Hogy ne bosszulja meg valaki? Megelégeltem, hogy annyi életet kiontott, mert az ő szemében helyes volt.. Megérdemli, hogy szenvedjen. Úgy igazán szenvedjen.
- Nem vagyok teljesen vadász, amint láthatod. Elfogadtak engem, mert tudtam uralkodni magamon. Te pedig egy ilyen családot irtottál ki. Akik előbb utánanéztek és nem csak vaktában gyilkoltak. - Most, hogy már a vámpírvér a szervezetében van könnyedén észhez térhet magához és ezért is szorítottam a kezemben a fegyverem, de egy kicsit meg kell mondanom, hogy váratlanul ért, ahogyan a penge a combomba fúródott. Fel is szisszenek, de ehhez a fájdalomhoz már valamennyire hozzá vagyok szokva. Mondhatni semmiség. Meg úgy is hamarosan begyógyul, úgyhogy attól nem kell félnem, hogy elvérzek.
Érzem, ahogy az erős ujjai a nyakam köré tekerednek és olyan erővel szorítja azt, ahogyan csak bírja, de én még így is a levegő hiányában kipréselek magamból egy nevetést és a ruhám ujjánál kicsúsztatott pengét egyenesen a nyakába szúrom, majd lelököm magamról. - Mit is mondtál? - Kérdezem vigyorogva, miközben oldalra fordítom a fejemet és figyelem, ahogyan a saját vérében fuldoklik. - Ahogy az apja, úgy a fia. Csak most felcserélődött az időrend. - Élvezettel tölt el, ahogyan haldoklik és semmit nem tehet ellene. Egy pillanatra sem nézek félre. Eszem ágában nincsen.
Miután a lelke mondhatni távozott a testéből felpattanok és összeszedem a cuccaimat mit sem törődve az immáron két hullával, akik színesítették a gyárépület szürke, romos belsejét, távozom.

debbie & wyatt
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 21, 2015 3:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next





Wyatt


Debbie





- A családod csak azt kapta, amit megérdemelt. Egytől egyig gyilkosok voltak csak úgy, mint te. De ne aggódj, hamarosan találkozol velük. - vágtam vissza csak ennyivel, hisz kuncogása csak tovább fokozta dühömet. Az nem lepett meg, hogy nem tudtam eltalálni a golyózáporommal, viszont az annál inkább, hogy egyszerűen felszívódott. Szóval ő maga sem ember és mégis fajtársait mészárolja le. Voltaképp én is ezt tettem, de nekem nyomós okom volt rá, ami nem tudom, hogy róla mennyire mondható el.
Ezt követően hirtelen mögöttem éreztem, de még mielőtt bármit is tehettem volna, ütésétől a földre zuhantam, túl gyors volt. Szerencsétlenségemre én nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen gyorsaság és érő ellen kell, küzdjek, szóval hatalmas hátrányban vagyok. Próbáltam a földön is minél távolabb kerülni tőle, rá sem hederítettem arra, amiket mond, tudtam, hogy közel a vég, de nem hagyhattam, hogy megússza. A térdemet is tönkretette, egyetlen rúgásával, amire felüvöltöttem. Hirtelen rám vetette magát és megpróbált egy üvegcséből beleönteni valamit a számba. Bármennyire is próbáltam ellenkezni, mivel vámpír, esélyem sem volt kiszabadulni. Miután lekényszerítette a torkomon, szinte azonnal elmúlt minden testi fájdalmam, amiről tudtam, hogy minden bizonnyal vámpír vér volt az. Először nem értettem, hogy mégis miért gyógyított meg. Aztán eszembe jutott mi is jár a vámpírléttel, felerősödött érzelmek és örök élet. Szóval rájöttem, hogy örök időkig tartó szenvedést szán nekem, de ebbe még nekem is van beleszólásom. Lassan elővettem késem, amit övemnél tartottam, tudtam, hogy gyorsan kell cselekednem ahhoz, hogy bármit is elérjek vele. Megpróbáltam a meglepetés erejére hagyatkozni, hisz önelégültségébe egyáltalán nem figyelt arra, hogy közben teljesen begyógyult az általa okozott sérüléseim. Így, már könnyedén fel tudtam pattanni és hirtelen belevágtam késem a combjába, majd reakciója alatt a földre terítettem és a nyakát megragadva kezdtem elszorítani a torkát. - Megölted a fiamat, és ezért most meghalsz! - üvöltöttem, miközben egyre jobban elszorítottam a torkát, majd próbáltam a combjában lévő késért nyúlni, hogy a szeme közé döfjem.
   



note: - 
ઈ music: -  
ઈ words: 316

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 20, 2015 10:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Jó volt látni, hogy ennyire szétveti az ideg. Legalább dolgozott benne ugyanaz, ami bennem is, amikor magára kellett hagynom a haldokló családomat és úgy kellett hátat fordítanom nekik, mintha semmit nem számítottak volna. Persze tisztában vagyok azzal, ha ott maradok akkor küzdeni elbukom abban a harcban, de most itt vagyok és azért jöttem, hogy győzzek nem érdekel, hogy milyen árat kell megfizetnem a győzelmemért meg fogom kaparintani, mert senki és semmi nem állíthat meg engem abban, hogy elérjem azt, amit szeretnék. Ilyen egyszerű. Nem mindenki támogathatja az öltetem, vagy azt, hogy éppenséggel, hogyan valósítom meg. Megöltem egy gyereket, de ő csak egy paraszt volt a sakktáblámon. Semmi több.
- A gyilkos megnevezést jobban preferálom. Vagy lehetek akár szörnyeteg is, de csak azt kaptad, amit megérdemeltél. Mit gondoltál, hogy megúszhatod, hogy családokat mészárolsz le? Szerinted milyen érzés az, amikor elveszítesz mindent? Ó, hiszen pont most éled át. - Akaratlanul is kuncogni kezdek, majd mint egy eszeveszett úgy kezd lövöldözni a levegőbe, mert abban a pillanatban, hogy először meghúzza a ravaszt én már ott sem vagyok. Mikor végre kiürül a tár és az utolsó töltényhüvely is a padlóra hull mögé lopakodva mérek egy nagyobb ütést a tarkójára. - A kúszás való neked, akár csak egy féregnek. - Aztán egy ütést mérek a lábára, hogy még, ha akarna se legyen képes arra, hogy felálljon. - Ja, de mi is lehet a legjobb módja annak, hogy ez a gyász még inkább eluralkodjon rajtad? Ó, hát meg is van az egyenesen korszakalkotó ötletem. - Előhúzok a melleim közül egy kis fiolát, ami vámpírvért tartalmaz. Lehet, hogy sokban hasonlítok a vámpírokhoz, de az átváltozás nem az én reszortom. Úgy helyezkedek el, hogy bele tudjam önteni a szájába, de ne tudjon lerugdalni magáról vagy lelökni. Hogy biztosan lenyelje befogom az orrát és összeszorítom az állkapcsát, majd mikor végre abbahagyja a rángatózást és elkezdünk haladni valamerre felállok és újra a kezembe veszem a fegyverem. - Na, nem is volt olyan nehéz, ugye? - Ezek után, már egyetlen egy lépés választ el attól, hogy örökre szenvedjen szerencsétlen. Azonban eszem ágában sincs túl hamar végezni. Ki akarom élvezni. Fogadást kellene kötnöm arra, hogy meddig bírja az érzelmeivel. Mert szerintem elég hamar a kapcsoló felé kezd nyúlkálni.

debbie & wyatt
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 20, 2015 8:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next





Wyatt


Debbie





Teljes mértékben az indulataim irányították a cselekedeteimet, csakis a düh és a bosszúvágy vezérelt. Mindennél jobban meg akartam ölni azt a rohadékot, bármibe kerüljék is. Az életem már számomra jelentéktelen volt, csak az lebegett a szemem előtt, hogy megbosszuljam Jake halálát.
A fájdalom, amit fiam elvesztése miatt éreztem, csak úgy mart belülről. Mikor Harmony meghalt, megesküdtem, hogy megvédem az életem árán is. Csakis emiatt ragadtam puskát és kezdtem el vadászokra vadászni. Egyáltalán nem a bosszú hajtott, hisz jól tudtam, hogy egy ember, aki csupán a bosszúból merít erőt, halálra van ítélve. Csupán azt akartam, hogy biztonságban felnőjön a fiam és egy olyan jövőt neki, ahol igen megcsappan ezeknek a bosszúra éhes tudatlan vadászoknak a száma. Rengeteg vadászcsoportban jártam és megannyi történetet hallottam, de mindnek ugyan az volt a lényege. Kiirtani az összes természetfeletti hatalommal rendelkező élőlényt. Nem álltak meg annál, aki végzett szeretteikkel, ők fajirtásra vágytak. Az ilyen gondolkodású emberektől akartam megvédeni a fiamat, én csak jót akartam, de én vezettem el őket hozzá. Elbuktam, mint férj, mint apa... képtelen voltam megvédeni a családomat. Egy senki vagyok.. - Egy senki.. - mondtam ki miután ezek a gondolatok átfutottak az agyamon, a fiam volt, aki miatt minden nap felkeltem, most, hogy nincs többé, minden értelmét vesztette számomra.
Csak a nő hangja volt az, ami felébresztett a pillanatnyi sokkos állapotomból, az üresség, ami szívemben tátong, hirtelen újra a dühvel telt meg. Semmi másra nem hagyatkozhattam, csupán tiszta bosszúvágy gerjesztette dühre. Az egyetlen előnyöm az volt, hogy nekem már tényleg nem volt semmi vesztenivalóm.
- Ártatlan gyerekeket ölsz, és még te nevezel engem gyávának? - kérdeztem dühös, megtört hangon, eszem ágában nem volt kimutatni fájdalmam, hogy ezt is kiélvezhesse, de képtelen voltam elnyomni. - Viszont ne aggódj, ez a bizonyos "gyávák fegyvere", mindjárt léket üt a koponyádba. - élvezze csak, hamarosan úgy is követi a szánalmas családját. Amint kimondtam az utolsó szót, azonnal rászegeztem a puskám és tüzeltem is. Hisz nem bájcsevegni jöttem ide, hanem azért, hogy végezzek vele. Újra és újra elsütöttem, persze nem ez a legjobb stratégia, fejjel rohanni a falnak, de már csöppet sem érdekelt.    



note: - 
ઈ music: -  
ઈ words: 345

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 19, 2015 11:14 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Őszintén meg kell mondanom, hogy a gondolataim akörül jártak, hogy mégis miért nem érzek én bűntudatot. Megöltem egy ártatlan gyereket, akinek valószínűleg az egyetlen hibája az volt, hogy egy olyan apát kapott magának, mint Wyatt. Az a rohadék mindent megérdemel, amit kapni fog. Most már tudja, hogy mégis milyen fájdalom járta át a testemet. A családom lemészárlása és az, hogy elveszítettem a nőt, aki a mindenséget jelentette a számomra. Ő volt a mentorom és nélküle talán soha nem tarthatnék ott, ahol most vagyok. Egy gyenge kis senki lennék. Viszont az ő családjának és neveltetésének köszönhetem azt, hogy erős lettem és képes voltam megtenni egy olyan dolgot, amit már visszacsinálni nem tudok. De mégsem tört össze lelkileg. Szemet szermért. Ezt kell önmagam előtt tartanom. Helyesen cselekedtem. Megérdemelte az a féreg, hogy megtapasztalja milyen érzés elveszíteni a családod. Nem hiszem, hogy Naevia örülni fog, hogy a kezembe vettem az irányítást, de mit számít ez? Elhiszem, hogy támogatott volna a bosszúhadjáratomban, de nekem nem volt szükségem arra, hogy támogassanak. Ez olyasmi, amit egyedül kell végigcsinálom, ha tetszik nekem, ha nem.
Kezdem unni ezt az egész szituációt. Mármint a várakozást. Azt hittem, hogy ennél fontosabb volt neki a fia, vagy most felméri a terepet, hogy hol is van a csapda? De hát ez annyira ostoba. Velem kell szembenéznie és nem vagyok olyan gyáva, hogy csapdákat állítsak fel neki. Bár bevallom ezzel elüthettem volna az időt. Egyetlen egy csapdával várom őt és addig nem fogom feladni, míg be nem teljesítem. A maszkomat és a parókámat is visszaveszem, mert így sokkal inkább érzem az erőt, ami az ereimben csörgedezik. Ahogy a maszkot magamra öltöm egy teljesen más emberré változom. A kezemben fogom a fegyverem és készen állok arra, hogy végre besétáljon az ajtón.
Mikor megérkezik végre csak felkuncogok. – Azért azt hittem, hogy ennél fontosabb számodra a fiad. Siethettél volna. Ennyi idő alatt már meggyalázhattam volna a holtestét, hogy ne legyen kitől elbúcsúznod. – Halovány mosoly kúszik az arcomra, majd megpillantom a kezében a pisztolyt. – Nem szép dolog a gyávák fegyverét hozni.



debbie & wyatt
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 19, 2015 4:09 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next





Wyatt


Debbie




A telefonom csengésére ébredtem fel, ami valahogy a párnám alá keveredett lefekvéskor. Sosem tartom ott, hisz ha felcsörren, a szívbajt hozza rám, ahogy most is tette. De a tegnap este történt dolgok után ez volt az utolsó, amire figyeltem. Hisz Jennyvel való kapcsolatom sok dologban megváltozott. Nem csak, hogy megtudta, hogy van egy fiam, de fátylat borítottunk arra a tévhitére is, miszerint kihasználva az ittas helyzetét hoztam fel a lakásomra. Az ez után lévő borozgatás után pedig, ő maga kérte meg, hogy itt aludhat e, amire elsőre azt hittem, be szeretné pótolni, ami elmaradt a múltkor, de, mint később kiderült, ez egy újabb kanapén töltött éjszakát jelentett. Gondoltam át a tegnap estét, még fetrengve. Hát mit ne mondjak, ez a kemény kanapé eléggé tudja intézni a hátamat. Miután sikerült felkászálódni, benyúltam a párnám alá, hogy megnézzem milyen üzenetem is jött.
Egy videó üzenet volt az, amit eleinte értetlenül néztem. Egy maszkos nő hadovált valamit, aki minden bizonnyal az egyik vadász csapat túlélője, akiket meg kellett öljek. Eztán megpillantottam egy ismerős arcot...
- Ne... Jacob, NEEEEE... - a felvételt látva, ahogy elvágja a fiam torkát, eleinte teljes mértékben sokkos állapotba taszított. Közben megjelentek a könnycseppek a szememben, de képtelen voltam felfogni és elhinni, hogy ez tényleg megtörtént. Nem tudtam elfogadni, hogy az egyetlen fiam, aki számomra az életet jelentette, nincs többé. - Ez nem lehet... - majd mikor a sokk véget ért, az egész testemet elöntötte a temérdeknyi düh. - NEM.. NEM.. NEM! - vágtam le a telefont a kanapéra, majd vertem le az asztalon lévő lámpát, elborult az agyam, közben pedig végig a "nem" szócskát ismételtem. Ezt követően újra a kanapéra hullva engedtem ki az összes fájdalmamat. Amit ekkor éreztem az egyszerűen leírhatatlan. Láttam a fiamat meghalni, fuldokolni a saját vérében... ez a pár másodperc beleégett a retinámba. Újra és újra lepergett előttem, ahogy elvesztettem az egyetlen dolgot, amiért idáig küzdöttem. A fiam élete volt az egyetlen, ami hajtott előre, hogy megóvjam, de végül az én hibámból vették el. Mindössze távol akartam tartani a vadászoktól, de végül én sodortam a karjaikba.
Csak felkaptam a telefonom és megnéztem a címet, amit az a mocsok hagyott. A veszteségem okozta düh és bosszúvágy csak úgy fortyogott bennem. Már nem igazán láttam értelmét az életemnek, de nem hagyhattam, hogy az a rohadék megússza. Jól tudtam, hogy ez egy csapda, de nem érdekelt, az egyetlen dolog, ami szemem előtt lebegett, hogy végezzek a r*banccal.
Miután odaértem, fegyverrel a kezemben indultam el befelé. - Hát itt vagyok, gyere elő te gyáva féreg! - üvöltöttem beérve, még mindig könnyes szemekkel, miközben felhúztam a puskámat és tüzelésre készen vártam.






note: - 
ઈ music: -  
ઈ words: 431

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 16, 2015 10:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy gyermek vére fog a kezeimen száradni. De a szemet szemért elvemből nem voltam hajlandó lejjebb adni. Egyszerűen megérdemelte az a szörnyeteg, hogy örökre az emlékezetébe vésse mi történik, ha keresztbe tesz nekem.
Drága, Wyatt. A kamera ismételten forog és csak a te kedvedért. Megígértem magamnak, hogy meg foglak ölni, vagy ami annál is jobb elveszem tőled azt, ami a legfontosabb a számodra. A családomat lemészároltad, mintha semmit nem jelentettek volna. Azonban itt az ideje, hogy visszafizessem a szívességet. – Hátrálni kezdek, hogy ne takarjam be teljesen a kamerát, majd pedig megállok a fia háta mögött. – Csak miattad hal meg. – Egy pillanatra a bensőm habozik a döntésem miatt, de nincs más választásom. Azonban mindez kívülről pár másodpercnek tűnhet és a pengém egyszerűen vágja el a fiatal kisfiú torkát, aki fulladozni kezd, majd egyszerűen a feje előre dől és többé nem mozdul. Meghalt. Bűntudatot kellene éreznem, mert ő épp olyan ártatlan volt ebben a harcban, mint egykoron én magam. De ő tett engem ilyenné. – Mindez a te hibád. Miattad lettem olyan, amilyen. Ha nem mészárolod le a családom megtarthattad volna a sajátod. De esélyt adok arra, hogy szembenéz velem te nyomorult. – A parókát és a maszkot is a földre dobom, hogy pontosan láthassa kivel is néz szembe. Nem félek tőle. – A címet az e-mailben találod mellékelve. Várlak kedvesem. – Kinyomom a kamera vevőgombját, majd amilyen gyorsan csak tudom elküldöm neki a felvételt és a címet is. Hátrapillantok és rájövök, hogy nincs gyomrom ahhoz, hogy a gyereket ilyen módon hagyjam. Elvágom a köteleket amelyek a székhez szegezték és azokat is, amelyek a kezét kötötték össze és végül békésen elfektetem a földön. Lehet, hogy szörnyeteg vagyok, de azért még vannak érzéseim és, ha nincsen is teljes mértékben bűntudatom azzal kapcsolatban, hogy megöltem őt, de ettől függetlenül még nem érdemli meg azt, hogy egy székhez legyen kötözve a halálában.


debbie & wyatt
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 12, 2014 4:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Eli & Dex


Az egyik pillanatban normális és elviselhető a másikban pedig ismét a szószátjárt ember, vagy is vámpír. Nem tudtam minek örülnék jobban, annak, hogy vele tarthatok, vagy annak, hogy inkább meneküljek a túl irányba. Bele gondolva nekem sem volt jobb, nem bírtam sem normálisan viselkedni, sem pedig csak úgy, mint egy szívtelen gyilkos, aki bármikor a fejét veheti.
A kérdésére nem válaszoltam, jobbnak láttam csendben maradni. Úgy is beszél helyettem eleget. De lehet, hogy a körülöttünk tébláboló emberekből is kibeszéli magát. Mindenre kacifántos választ ad, nem csupaszítja le a dolgokat, ahogy annak lenni kéne. Csak bólintottam, mikor kimondta a nevemet, hát legalább ezen túl vagyok a formalitások kipipálva.
Aztán elképedve néztem, hogy táncosnak tanult, egyik olyan mozdulata sem sugallta nekem, hogy táncos lenne. A táncosok kecsesek és kifinomult mozgásuk van, ő durva és férfias.
Próbáltam felfogni, hogy egy ilyen táncos nőből, hogy lett egy durva perszóna. Mindenkinek neki menne, ha tehetné.
A gondolataim cikáztak, de közben azért figyeltem rá is, mert ő nem tudta, hogy figyelem, pedig nagyon is így volt. Semmi képp nem tudtam kizárni a fejemből. Aztán csodák csodájára, mintha valami baja lenne, elcsöndesedett, alig szólt, rövid tömör válaszokat adott. Már kezdtem éppen aggódni, mikor elkezdte mondani a hülyeségeit. Nem vagyok benne olyan biztos, hogy teljesen átfontoltam ezt a lakjunk nála dolgot.
- Főzni nem kell, nőkön élek azt meg egyelőre tudok szerezni magamnak. Mosást megoldom, nem kell aggódni. És melletted aludni? Nem fogok most elfutni, mert egy csajjal kell osztozkodnom az ágyon. Örömmel alszom veled, ha megígéred, hogy nem bújsz hozzám. – kacsintottam rá és végig mutattam magamon.
- Bár, nehéz nekem ellenállni, főleg ha lekerül az ing.  És boxerben alszom. – na, jó, azért veszek fel mást is, nem akarom, hogy kellemetlen legyen neki. És próbáltam kicsit oldani ezt a komor hangulatot.
Még is megnézném, mit művelne, ha mellettem kéne aludnia, meddig feszengne, vagy egész éjszaka nem aludna, mert félne megmoccanni. De az is megtörténhet, hogy simán aludni és semmi nem történne. Mondjuk, ez lenne számomra a legkellemesebb megoldás.
Mikor elindultunk kifelé, hagytam, hogy mutassa az utat, az ő háza, tudja hova kell menni és legalább átveheti a vezetést. Amit nem szoktam nagyon engedni, de mindent ki kell próbálni.



•• Words: 352 •• Note: Folyt nálad. Wink•• ©️



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 12, 2014 3:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Dex & Eli


K icsi Agresszor válasza elgondolkodtató. Na nem azért mert épp áttérni készülök az unalmas jó kislányokhoz, hanem azért mert dunsztom sincs, hogy miért akar meggyőzni. Kivételesen íriszeim pontosan tükrözik a gondolataimat és az is evidens lehet, hogy valamivel nem értek egyet.*
- Miből gondolod, hogy annyira bánom? *Félreértés ne essék. Soha egy pillanatig sem bántam azt, hogy ilyen lettem. Sőt… mondhatni még örültem is neki. Persze, tudok gyengéd, kedves, gondoskodó is lenni. De mért kéne ezt mindenkinek látnia? Néha egészen jól elvagyok az ártatlan kislány szerepében, kár hogy ehhez a szemem sem áll jól. Az már egészen más kérdés, hogy haragudtam rá, gyűlöltem, azért mert egy szó nélkül elment. Nem azért mert elment, menjen… nem tartottam volna vissza. De szó nélkül? Jajj istenem… ez a férfi miért akar belém látni? Mióta Sean leültetett a seggemre nem gondoltam ennyit Conira ébren. Bah… viszont ahogy meghallom a nevét szélesen elmosolyodtam. Lám-lám, valaki mégis csak ragaszkodik a saját nevéhez. Bár egészen olyan, mint egy becenév, de nem kötekszek. Most nem.*
- Örvendek Dex. * Biccentettem udvariasan, ezzel meg is köszönve azt, hogy megosztotta velem. Valahogy nem akartam elkergetni a folytonos undokságommal. Egyszerűen zavart az, hogy így elsőre cakkon-pakk leírt. Persze azért nem könnyítettem meg a dolgát az újabb körbe írásommal sem. Hisz, a kérdésre válaszoltam… egy nesze semmi, fogd meg jól válasszal. Ehhez értettem. Úgy mondani valamit, hogy mégse mondjak semmit. Rá cáfoltam az esetleges gondolataira, de mégis hagytam, hogy újabbak kéljenek a helyére, hisz egyértelmű választ nem kapott. *
- Képletesen értettem. * feleltem röviden a reakciójára melyben nem csalódtam. Rövid, tömör és szintén egy nesze semmi fogd meg jól válasz a részéről is. Nem zavart, szerettem így játszadozni, annak ellenére, hogy ő nem válaszolt a saját kérdésére, de nem erőszak a disznótor. *
- Hamarabb az egyik táncteremben… táncosnak tanultam. * Osztottam meg vele egy apró információ morzsát magamról. Türelmet vagyok, és viszonylag rövid ideig vagyok képes elviselni, hogy látványosan próbálnak meg figyelmen kívül hagyni. Így nem voltam rest kihasználni azt, hogy egy húsznál magasabbra nőttem és felérem a férfi állát, hogy magam felé fordítsam. Persze nem szorongottam de hát na… Láttam, hogy a válasznál kissé elbizonytalanodik, mintha csak átakarná fogalmazni. Hajm… mikor veszi vajon észre, hogy nem kell megrágni a szavakat mert nem fogok sírva haza rohanni?*
- Én sem tudom… *Azt már nem raktam hozzá, hogy Apámon kívül nem éltem senkivel és Ő sem feltétlen tudta elviselni a velem való életet. Bár tény, hogy neki muszáj volt. De ezúttal bizonygatni sem álltam neki, hogy bizony jó lesz vagy valami. Hagytam, hogy maga döntsön. Egyrészt mert úgy is Ő fog, másrészt… nem akartam elhinni, hogy tényleg meghívok egy idegent a házamba. Hát… lehet, hogy reggelre temetésre kell majd jönni. Egyáltalán a vámpírokat eltemetik? A kezem eddig sem szorította a másikat, s így, hogy meg is fogta sem tettem semmit. Eltudta húzni a kezem, de akár el is lökni, mégis tovább fogta míg beszélt. Felmerült bennem a kérdés, hogy én voltam sokáig egyedül vagy Ő? Nem tudtam eldönteni, hogy melyikünknek van nagyobb szüksége a társaságra… természetesen a felszín alatt. S ahogy belement egy újabb mosoly keretezte az arcom, mintha csak egy kisgyereknek adtak volna nyalókát. Az aprócska fájdalom mely a csuklómban kélt ujjai nyomán még nem volt elegendő ahhoz, hogy törődjek vele. Nem tört, nem ropogott minden máshoz is kevés volt. Ahogy elengedte léptem egyet hátra, csak úgy.*
- Nem is gondoltam tovább. Akkor menjünk… - pukedliztem színpadiasan túljátszva a dolgot és karommal a kijárat felé intettem. S bár mozdulataim túljátszottak voltak, mégis volt bennük egyfajta elegancia. – De előre szólok, hogy nagy kupi van, nem tudok főzni, mosnod magadra kell éééés mellettem aludnod. * Oké, ebben a mondatban egyetlen szavam sem volt igaz. S mivel nem az életem múlott rajta, így nem is próbáltam meg leplezni a dolgot. Ha csak egy pillantást is vetett rám a másik, akkor evidensnek kellett lennie, hogy bizony csak a reakciója érdekel. Úgy az egészre. Nem akartam a korábbi feszült helyzetet. Valamiért mosolyogni akartam látni, hogy egy kicsit elhagyja azt a komor nyerséget mit magára öltött.*
- HA nem menekülsz el félúton… akkor cserébe, mert mutattál valamit, mutatok én is. * Sejtelmes szavak, amire tekintetem csintalan csillogása is rá tett, ahogy Dexre néztem. Volt valami, amire a vámpírok nem akarnak, nem tudnak időt szakítani, mert nagyobbnak hiszik magukat, valami magasztos lényeknek vagy épp túl öregnek. De nem mondtam többet, csak a sikátorból tartottam kifelé.*

zene: Dreaming Wide Awake| megjegyzés: - | szószám: 713 | ©

[/quote]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 12, 2014 10:53 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Eli & Dex


Csodák csodájára, tovább beszélt. Bár már inkább szórakoztatónak találtam, mint sem idegesítőnek. Most már inkább úgy éreztem, hogy az a célja, hogy felfigyeljek rá.
- Szerintem nem minden férfi olyan, aki ilyenné tett. – mutattam végig rajta. Valóban, úgy tűnt mintha minden férfiba azt látná, aki ezt tette vele és bosszúból ki irtaná az egész férfi nemzedéket.  Ami ellen kifogásom nem lenne, de az egyensúlyhoz oda tartozik, hogy férfi és nő is legyen.
Mikor elkezdett körbe –körbe sétálni az oszlop körül elmosolyodtam. Látszik, hogy gyermek énje még meg van oda bent, veszve nincs semmi. Csak nem értem miért kapcsolja ki. Hogy ne légy egy kegyetlen gyilkos, akiből már elég van ebben a világban, nem kell neki is sorba állnia. Az új nevemet hallva felhúztam a szemöldökömet. Bár igaza volt, teljesen illet hozzám.
- Dex. – köhögtem ki a nevem, még is csak illik a nevemen szólítania. Aztán le sem vettem róla a szemem olyan volt akár egy összezavarodott lányka.
Megleptek a szavai, amikben leírta, hogy mi történt, vagy mit hiszek. Fogalma sincs, mit gondolok róla, de nem hagytam, hogy ez miatt kizökkentsem. Hát szépen kijátszotta a gondolataimat, tényleg először a családra gondoltam, hiszen senki nem tökéletes családba születik, kezdve velem. Nekem nem kell bemutatni. Én sem terveztem a vámpír létet, de a háborúban vagy meghalsz és elfelejtődsz, mint egy hős katona, vagy meghalsz és éled tovább az életed, mint egy gyilkos, aki vérre szomjazik. Én a másodikba estem bele. Olyan volt számomra ez az egész, mint egy rossz rémálom, amiből felébredtem és a fél sereget lemészároltam, hogy csillapítsam az éhségemet és a dühömet. Én sem találtam meg azt, aki ezzé tett, de nem érdekelt. Aztán a hegekről beszélt. Hát igen, volt pár seb a hasán, ami nem keltett sok bizalmat. Hm, vajon mennyire játszadoztak el vele? Ez tette ennyire savanyúvá?
- Nem hagytam volna, hogy elvérezz és csak móresre akartalak tanítani. – ingattam meg a fejem és figyeltem a csillogó szemeit, ami csak akkor csillogott, mikor mosolyogtam, illetve közelében voltam. Ha n nem is, férfi az volt, és ez nem a legjobb értelembe gondoltam.
- Majd egyszer megleslek, mikor a nappalidba táncikálsz a kedvenc zenédre. – kacsintottam egyet és figyeltem, ahogy a kezemhez ér. Nem szerettem az ilyes fajta közelséget, de bizalmat próbáltam építeni, hogy nem kaptam el a kezem, hogy nem feszítettem be. Hagytam, hogy ajkaihoz érjen. Ez a lány tudja, mivel izgassa a másik fantáziáját. Nagyot nyeltem, mikor elengedte a kezem.
Nem is figyeltem inkább a többi csacsogását, volt nekem ennél nagyobb bajom is, mint egy lány nyavalygását hallgatni. Első sorban kideríteni, kié és mire akarja használni ezt a helyet. Aztán pedig megszabadulni tőle, nekem kell ez a hely. Idegesen néztem és kerestem mindent, amivel talán rá tudok jönni kié, mié ez. Ám ekkor Eline megfogta az arcomat. Azt hittem elmegy és ennyi volt, megszabadulok tőle és a fecsegésétől. Ám szinte vonzotta a figyelmemet az arca. Szemeibe néztem és hallgattam a szavakat, amik kijönnek a formás ajkaiból.
- Köszönöm a lehetőséget, de … - nem tudtam mit mondjak, hogy itt jobb lenne, mint nála egy locsifecsi nővel? Nem, nem bánthattam meg, de nem értem miért törekszem ennyire, hogy ne legyek bunkó. De, én ilyen vagyok!
- Nem tudom mennyire jó ötlet veled együtt lakni. – néztem rá és megfogtam a csuklóját, hogy vegye le rólam a kezét. Utáltam az ilyen helyzeteket. Kicsit ideges is lettem, mert ennyire akarta, hogy ráfigyeljek. Persze, én is mindent megtettem, hogy kicsit befogja a száját, de mint látható nem sok sikerrel, elüldözni sem tudtam, mert még így is azon volt, hogy vele maradjak és költözzek hozzá.
- Jó, de csak míg nem találok egy normális helyet. - adtam meg magam és néztem és szorításom gyengült, nem akartam még nagyobb fájdalmat okozni neki.





•• Words: 614 •• Note: •• ©



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 11, 2014 7:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Dex & Eli


Nem hiszem, hogy olyankor is beszélnem kellene, mikor nincs mire válaszolnom. Így kivételesen még be is fogtam, a saját hangom azért annyira nem szeretem hallani, mint azt sokat hinnék a beszélhetnékemből. De az újabb megjegyzésére ezúttal kissé dühösen sóhajtottam, nem értettem a másikat. *
- Hiába mondom én neked, hogy rosszabbat érdemelt. Úgy sem hiszel nekem… én sem hinnék. * Vontam meg a vállaim, hisz ezért nem tudtam hibáztatni, de az nem jelenti azt, hogy nem bosszant a dolog. Nem szokásom hazudni és amúgy is, megérezné ha azt tenném. De ezen kár lovagolni, könyvelje el annak aminek akarja. Én meg a nevetését könyveltem el egy piros pontnak. Talán furcsa lehet, ha azt mondom, hogy szerettem, ha nevetnek a közelemben. De nem adtam jelét egy percig sem ennek, hisz a lánnyal a kezeim között még a pillantásomból sem észlelhette, csak a szomjam amit kisvártatva ki is elégítettem. Pillantásom olykor-olykor lopva pillantott a másikra, de csak akkor vontam fel kérdőn a szemöldököm, mikor a torkát köszörülte. Gondolataim mégis elkalandoztak, mikor a lányt vonta magához és mérte fel a munkám. Én vele voltam elfoglalva nem a lánnyal, ám szavaira bólintottam és közelebb lépkedtem, hogy lássam is, hogy mit csinál. A szemét, a mozdulatait mindent követtem a pillantásommal. Egy pillanatra ellentmondásba keveredtem, de nem vagyok szőke így viszonylag gyorsan kitaláltam, hogy a második része a parancsának pont azért volt, hogy elkerülje a lány átváltozását. Hmm… okos. Csak néztem a lány után pár pillanatig, de aztán bemutatkoztam s kezeim visszahullottak magam mellé, ahogy nem kaptam viszonzást. El is lépkedtem tőle és újra csak a helyre figyeltem.*
- Jó a beszélőkém… Elleszek vele, ha csak nincs rajtad két nadrág, amiből az egyiket felajánlod. * Mosolyodtam el, miközben az egyik tartó oszlopra siklott a kezem és tettem körülötte egy kört. Csak úgy, mint gyerekként a villanyoszlop körül tettük Seannel. Sötét pillantásom ismét vidáman kezdett csillogni, tele élettel, boldogsággal és persze ravaszsággal. A már egészen dicséretnek ható szavaira megtorpantam egy pillanatra.*
- Én már annyira nem Kicsi Agresszor… * Kacsintottam rá a vállam fölött, hisz idő közben elléptem a tartópillértől és háttal voltam neki. Nem kell nekem a neve, adok én neki csak akkor viselje el. De mielőtt még egyet léphettem volna, már előttem volt és bár meglepett, ezt csak akkor láthatta ha nagyon figyelt, ahogy azt is, hogy kezem már védekezéshez indult meg. Néztem a szemeit, próbáltam meglátni azt, ami mögötte van. Ez mögött a kemény, elutasító szavak mögött mely állandóan elhagyja a száját. A kérdésre azonban mosolyogni lett volna kedvem.*
- Ezt én is kérdezhetném Tőled. Mire számítasz? Rossz családi környezet, egy még rosszabb Teremtő és mellé az akaratom elleni átváltozás? Mért kell mindennek ok? Nem volt rózsás életem, de van akinek még rosszabb volt. Nem akartam vámpír lenni, de nem is akadtam ki rajta. Egy szükséges döntés volt Teremtőm részéről, amivel csak új távlatokat nyitott meg előttem, kihívásokat, fejlődésre lehetőséget. Boldoggá tett vele. Igen, volt egy srác s talán igaz sem volt, aki megtanította még emberként azt ami most előnyömre válik. Láthattad a hegek végét mikor megvágtál… nem magam csináltam. De ez tett erőssé, ez nélkül elvéreztem volna a kezed alatt. – a teremtőmről nem is beszélve. De nem is tettem, csak ahogy megérzem a kezét a pulcsimnál csuklója után nyúlok, lassan, óvatosan hisz nem bántani akarom. Csak az egyik kezét fogom meg, méghozzá azt, amiből a lányt etette. Sötét íriszeim ott van egy pillanatra ott a kíváncsiság, mely lejjebb kalandozik az ajkai felé. – Durvának meg csak azért tartasz, mert nem láttál táncolni és lássuk be... az sem egy utolsó szempont, hogy nem volt nő a közelemben életem során. * Mosolyodtam el, hisz nem vagyok az a komolykodó fajta. De annak ellenére, hogy járt a szám még figyeltem minden apró rezdülésére. Láttam, hogy nem egészen van itt, hogy kissé elkalandozik. S bár közelsége nem hatott meg, valami más mégis. Korábban megfogott kezét feljebb emeltem és egész finoman, mégis határozottan hajoltam a csuklójához, ahonnan egy apró vércseppet csókoltam le, de íriszeim nem szakítottam el a másikéból, hiába fixírozta a szoknyámat. Korábban láthatta rajtam, hogy bár nő vagyok, de a kinézetem a legkevesebb számomra. Bár nem is értem, hogy mit lehetne várni egy vadász ivadékától. De egy férfitől semmiképp sem azt, hogy ezek után hátralép, és teljesen mással kezd el foglalkozni. Egy pillanat alatt hunyt ki tekintetemből a korábbi nyíltságom. Már ha ezt lehet annak nevezni. Nem kezdtem el feszengeni, vagy megbánni, amit tettem pusztán csak megnyaltam ajkaim és körbe pillantottam, miközben el is léptem Tőle.*
- Úgy vizslatod a helyet, mintha az otthonodnak akarnád. Ha engem kérdezel kissé rideg. De… - s mivel még mindig a gondolataiba volt merülve, így közel léptem hozzá és megemeltem az állát, hogy a szemembe nézzen. – Szóval, ha gondolod, haza jöhetsz velem. S bár állandóan jár a szám, nem szokásom más dolgába ütni az orrom, ha csak nem kérnek meg rá. A külvárosba béreltem egy házat, bár a pince átalakítás alatt van. * Ajánlottam fel minden hátsó szándék nélkül. Ezek után már tudtam, hogy kérdezni is hiába kérdeznék bármit. A válasza úgy is az volna, hogy nem tudja, nem ismeri és ezeknek az ötvözete. Vártam a válaszát, bár ne kérdezze senki, hogy miért nem engedtem el. Persze ha elfordítja a fejét, lazán megtudta volna tenni. Nem vagyok én satu, bár tény, nem szeretem ha ellenkeznek. Najó, csak egy kicsit… de azt hiszem, hogy azt egyikőnk sem akarná.*

zene: [url=LINK]Csend[/url]| megjegyzés: - | szószám: 885 | ©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 11, 2014 1:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Eli & Dex


Úgy érzem magam, mintha egy kibeszélő show kellős közepére csöppentem volna. A lány mindenre kimerítő választ adott, és sajnos szó szerint kimerített. Nem voltam hozzá szokva, hogy bárki ennyire fecsegjen. Boszorkám sem beszélt ennyit, pedig vele feszegettük a határokat. És lám, még is tudta mikor fogja be a csinos kis ajkait. De Ő? Mintha tesztelni akarná a türelmemet. Ami kezdett elfogyni.
Inkább befogtam a számat, mert semmi kedves nem jött volna ki belőle, mivel nagyon stresszes egy nővel kommunikálni. De legalább értem miért nem akarok magamnak nőt. Csak egy, egy éjszakákra.
Mikor visszatértem láttam, hogy gyenge módon próbálja eltakarni a vérfoltokat, amiket én okoztam. De legalább már meg sem látszik, ahhoz képest, hogy jól kiéhezett lett, egészen gyorsan regenerálódott a bőre. A lányt felsegítette és láttam a harcot, amit magával vív.
Emlékeztet régi önmagamra, mikor én is ezt tettem. Próbáltam nem embert ölni és életben hagyni. Talán még is van remény a virágszálnak.
- Nem, csak nem akarom, hogy úgy vergődjön szerencsétlen, mint az előző falatod. – emlékeztettem a csapatkapitányra, aki épp darabjaira hullott a kukába, mert nem bírta türtőztetni magát. De azért elnevettem magam, hiszen van egy dumája a lánynak. Idegesítő még is, az a fajta, akinek kivágnád a nyelvét, még is keresnéd a társaságát. Ha most nem a bátyám lenne az első célom, akkor talán még időt is kerítenék rá, hogy kicsit kiképezzem. Ha már valaki, sejtésem szerint egy férfi ezt tette vele, egy férfigyűlölő vámpírrá, aki bajt hozhat minden férfira, aki a kezei közé kerül.
Férfi legyen a talpán, mikor a lányhoz hozzá ért, komolyan feltámadt bennem a vágy, hogy közéjük vessem magam. De még is csak uralkodnom kell magamon, ha már én beszélek a fegyelemről, akkor nem szabadna megbotlanom. De az Istenit, férfi vagyok, ő meg egy csinos lányka nyakán csüng.
Megköszörültem a torkom, mikor egy leheletnyi puszit nyomott az ártatlanság nyakára. Lehet nincs tisztában, de minden vámpír oda van a gyengébbik nemért, már ha az erősebbik nemet képviseli. Nagyon kellet uralkodnom magamon és oda vontam a lányt magamhoz. Megnéztem a sebet a nyakán, és persze, hogy mennyire szegényedett az éltető anyag nélkül.
- Meg mutatom, mit tegyél. – pillantottam a vállam fölött a nagyszájú csajra. Az embert leültettem és felharapva a csuklómat tartottam a szájához.
- Igyál, ha végeztél elmész haza és egy napig ki sem dugod az orrod. – igéztem meg és hagytam, hogy erőre kapjon, legalább annyira, hogy haza tudjon menni. Kék szemei csak csillogtak én elmosolyodtam. Széplány és legalább túlélte. Felpattant és eltűnt, így ismét egyedül maradtam, akinek még a nevét is megtudtam. Eline.
- Örvendek Miss Ried. – bólintottam és a szoknyáját vizslattam, kár érte, főleg, hogy nem tudná megmagyarázni, miért is véres.
Nevemet nem akarom nagyon elmondani, így ki is kerülöm a reagálást. Nem vagyok hajlandó elárulni mindenkinek.
- Kéne egy új ruha, nem? – böktem a fejemmel a szoknyára. Ha az alján lenne, akkor csak könnyen letéphető lehetne, de szinte az egész oldala olyan. Erre nem gondoltam, hogy valahogy haza is kell majd mennie.
- És örülök, hogy nem támadtál nekem. – elismerően bólintottam. Valóban okos húzás volt, de az a puszi, amit adott, hát még mindig mosolyt csal az arcomra. Ez az egész lány olyan, hogy csak nevetni lehet a közelébe, a feltételezések, a szövege. Mintha nem is lány lenne, hanem férfi. Bárki tett vele bármit, nagyon is rossz irányba terelte. Egy ilyen lányt, inkább elképzelek egy kifinomult mozgású tánccsoportba, mint itt, és hát a lányt is durván fogta meg, persze nem ölte meg, de nő létére durva és férfias. Megküzd azért, hogy életben maradhasson és a láncoktól sem kapott frászt. Érdekelt mi történhetett vele, ilyen fiatalon már ennyi mindent megélt.
- Miért vagy ennyire elutasító és durva? – suhantam elé és úgy fürkésztem azt a gyönyörű szempárt, amivel rendelkezett, egy törékeny lány, durva lélekkel.
Finoman mozdulattal lehámoztam róla a pulóvert és a szoknyáját néztem, olyan közel voltam hozzá, mint mostanában egyik lányhoz sem. Alacsony volt hozzám képest, még is még belenézhettem a szemeibe. Láthatom, a lelkét, amiket átélt, a vágyat. Mindent, amit egy férfi közelsége okozhat neki. De még azt is amivé tették, hiszen ahogy bánt a lánnyal, sok mindenre engedhet következtetni, férfiúi mivoltom nem hagyott nyugodni, nem bírtam kiverni a fejemből azt, ahogy odahajolt és megpuszilta a nyakát, ahogy a két szépség egymással volt. Igaz csak táplálkozott, de akkor is.
Elkezdett kattogni az agyam, hogy mit tegyek, hagyjam itt, vagy vigyem magammal? Az utolsót hamar kivertem a fejemből, hiszen ki is agyalna a következő két percben. De egyedül hagyni sem akartam, még köz és önveszélyes.
Egy határozott mozdulattal hátra léptem és inkább az épületet kezdtem el vizslatni, úgy tűnik itt valaki berendezkedett, mert nem annyira porosak, a dolgok, mint amennyire annak kéne lenniük. Ha, tegyük fel, a szekrényen az ajtónál, három centiben áll a por, akkor a fal mellettinél miért nincs? Itt valaki bujkál, vagy, bujtat valamit. Teljesen elmerültem a gondolataimba és próbáltam kizárni a lányt, aki előttem áll. Most szükségem van a gondolataimra, mert ha itt van még egy vámpír, akkor kell, keressek egy másik bunkert, amit birtokba vehetek és neki láthatok a tervemnek.



•• Words: 831 •• Note: •• ©



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 09, 2014 7:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Dex & Eli


Ha tudta volna, hogy cserfes vagyok pontosan tudta volna azt is, hogy ezzel nem fogja be a szám. Bár hmm… szerintem nem is ezzel próbálkozott volna. Férfi… * Vontam meg a vállam könnyedén. Szavaim félreérthetőek, hisz a legtöbb pasi „betömi” a nő száját ha már unja a beszédet. Ki mivel, hogyan az már csak részletkérdés. Richard kivágta volna a nyelvem, vagy nem tudom… nem feszítettem még túl a határait. Azt hiszem. De az igazság az, hogy Richard előtte semmit sem tudott rólam. Csak azt a pár percet, amit ott voltam az erdőben mikor épp vadászott és megláttam. S puszta kihívás miatt „rátámadtam” az ellenfelére. Hajm, igen, még mindig csacsogtam s miért is ne tettem volna? Valahogy a beszéd a lételemem, ami nekem fel sem tűnt igazán. Szerettem csipkelődni, szerettem beszélgetni, még ha az a másiknak teher is. Bár sajnálatomra mostanában csak begyöpösödött vénekkel találkozom. Talán a vámpír lét oka, talán csak az emberek egy síkúak és nem tudnak nevetni, játszadozni. Éreztem, ahogy a sebem sokkal lassabban regenerálódik de ezen meg sem lepődtem. Ismertem a testem minden egyes pontját, minden egyes helyzetbe próbáltam részt venni vagy próbált Richard belekergetni, hogy azokban is tudjak hatásos lenni. De nem lettem G.I. Jane sajnálatomra. De esélyes, hogy úgy nem is élvezném a dolgokat. Hisz kockázat nélkül nincs győzelem élvezet. Mindenesetre a másik képes meglepetést okozni, hisz elengedett. Ahogy a láncom meglazult már készültem is a földet érésre és a gravitációnak hála, engednem kellett és gugoló helyzetbe érkeztem, így nem megbénítva saját magam. Eleinte mindig talpra próbáltam érkezni, de az ellenállásnak köszönhetően, mindig megbénultam pár pillanatra. De a következő pillanatban már álltam és a másik felé fordultam. A kérdésére ismételten, s ezúttal már sikeresen vontam meg a vállaim.
- Ismered a mondást… egyszer fent, egyszer lent. Az, hogy beteges-e… az pusztán azon múlik, hogy miként játszol az adott játékkal és ki ítélkezik a tetteid felet. Ami másnak beteges, aki csinálja, annak normális. De ha engem kérdezel… semmi baj nincs a beteg emberekkel. Pusztán csak… más hmm… igényeik vannak, amit az emberi agy felfogni nem képes, ahogy érzelmi alapon sem megérteni, így mivel nem tud mit tenni s nincs bátorságuk kipróbálni, ezzel pedig leküzdeni a saját korlátaikat… inkább elítélik mert az könnyebb. * Jó, talán hosszabban válaszoltam, mint azt a kérdés igényelte volna. De legalább benne van az ok, okozat és nem kell visszakérdezni, hogy miért. Na nem mintha a másikból kinéztem volna, hogy annyira rabul ejtik a szavaim, hogy puszta érdeklődést keltsek benne. Arról már álmodni sem mernék, hogy visszakérdezzen. Ugyan már… akkor nem tudna mindenre ilyen lekezelően reagálni.
Fogalmam sem volt, hogy hova megy, de megropogtattam a nyakam és a vállaim is megmozgattam, illetve a pulóverem levéve a derekamra kötöttem féloldalasan. Nem volt esztétikus látvány, de a vért takarta, ami a szoknyámra folyt. Elvégre így mégsem mehetek végig a városon. Épp tettem volna egy lépést, mikor visszatért és őszinte döbbenettel kerekedtek ki a szemeim. Na várjunk… eltöri a nyakam, fellógat és utána vacsorát hoz? Milyen cuki… vajon ez a romantika vámpíréknál? A gondolataimra majdnem elnevettem magam, de csak egy kósza mosoly jelent meg az ajkaimon, ami a parancsra azonnal le is hervadt. Arcom eltorzul, az erek lüktetésére fogaim is kibújnak a vágy, az ösztön ott pulzál bennem, mely csak előre hajtana. De nem… én irányítom a szomjam és nem a szomjam engem. Nem irányíthat! Így csak állok pár percet és lám, még a lánynak is segítek felállni és elcsúszott tincseit visszaigazítom a helyére. Mozdulataim lágyak, de mégis van bennük egyfajta durvaság, ahogy megfordítom a lányt és végig simítok a nyakán, az orrommal.*
- Muszáj neked parancsolgatni? Ez valami belétek kezelt gén, ami száz év fölött mutatja meg magát? Különben is, minek nézel engem? Egy hidegvérű gyilkosnak? Vagy most kellett volna a korom miatt, a környezetemre téve magasról letámadnom a lányt és nem tudni, hogy hol a határ? A friss vámpírok hetven százaléka abba hal bele, hogy a szomjnak engedelmeskedve nem figyelnek a környezetükre. Gyengék, sebezhetőek… S ezaz amit minden vadász ismer. * Szavaim végeztével egy röpke pillanatra lehunytam a szemem. Irritált s csábított a lány vére egyszerre. Szinte a fejemben éreztem a szíve dobbanásait, orromban éreztem az erős parfüm szaga mögül is a vére illatát. Lassan, óvatosan vettem a lány vérét.. sokkal másabban, mint a fiúét. A fiú más miatt volt velem… lányokkal nem igazán szeretek játszadozni. A nők gyengék, törékenyek… a férfiaknak meg a büszkeségüket lehet porig tiporni azzal, hogy egy lány bánik el velük. Csak annyit vettem el tőle, amennyire szükségem volt egy cseppel sem többet. S végezetül egy apró puszit leheltem a nyakára. Már ha nem volt a férfinek valami hátsószándéka a dologgal. Utána elengedtem s tettem oldalra egy lépést.*
- Vagy most kéne neked támadnom, azért amit tettél? Ostoba vagyok, nagyszájú, de nem teljesen hülye. – lépkedtem felé könnyedén s két lépéssel előtte megálltam. Nem akartam a személyes szférájába lépni. – Köszönöm. Ámbár kíváncsi vagyok, hogy miért tetted vagy gondoltad meg magad. Ja, és hogy tudd nem dacolok teljes mértékben az etika könyvel… Eline Reid. * Nyújtottam felé a kezem, minden hátsó szándék nélkül. De ennek ellenére, azért sosem feltételeztem azt, hogy ha nekem nincs, akkor másnak sincs. Számítottam támadásra, csapdára… csak nem tudom, hogy milyen vagy miért. Ha megfogta a kezem, akkor csak megráztam, ám kicsit sem volt a mozdulatban sem nőiesség, sem gyengédség.*

zene: Carnival of Rust| megjegyzés: - | szószám: 874 | ©

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére Go down
 

Elhagyatott gyárépület

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Elhagyatott bánya
» Elhagyatott város
» Elhagyatott edzőterem
» Az elhagyatott Dokk
» Elhagyatott gyárépület

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3