A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
♡ my demons
♡ yellow flicker beat
♡ i hate u, i love u
† Tartózkodási hely :
❥ New Orleans



Gwendolyn Lowell ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 01, 2014 3:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Ha valami, hát az nem változott, hogy még mindig szeretek a középpontban lenni. Annak idején is erről voltam híres, miért pont ez változott volna?! Azt viszont be kell látnom, hogy pont most nem túl okos húzás, ha egy egész bár figyelmét felkeltem, megelégszem hát egy emberrel - egyelőre.
- Nos, nekem ahhoz nem kell megszabadulnom a ruháimtól.. - nevetek fel felszabadultan. Szórakozott vagyok, és az ital is kezdi oldani a gátlásaimat. Nem mintha abból több lenne a kelleténél. Bár azon sem lepődnék meg, ha komolyan gondolta volna szavait. Vigyora viszont arra enged következtetni, hogy épp jó kedvében van. Remek.
- Ezt az ajánlatot vétek lenne visszautasítanom.. Leszek a harmadik pipád. - ülök le a mellette lévő bárszékre kecsesen.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 01, 2014 2:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Nem legeltethetem sokáig a szemem az ingerlő látványon, mert csakhamar elém toppan valaki. Egy ismeretlen, ám szép lány. Kicsit felvonom a szemöldököm, bosszankodva, hogy megzavartak a show látványában, aztán mégis kaján vigyor kúszik a képemre.
- Zavarhatsz, feltéve ha le tudsz nyűgözni úgy, ahogy ő - bökök a színpad irányába, aztán felemelem a kezem, jelzésként, hogy csak tréfálok.
- Ma este piálni akartam, pont egy kis kocsmában. Két pipa. De épp az előbb gondoltam rá, hogy nem ártana némi társaság is. És ha meghívhatlak egy italra, a harmadik pipa is megvan a listán - nézek rá érdeklődve.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
♡ my demons
♡ yellow flicker beat
♡ i hate u, i love u
† Tartózkodási hely :
❥ New Orleans



Gwendolyn Lowell ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 01, 2014 2:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Tény, hogy nem volt előre letisztázva a jövetelem, de elég hiú vagyok ahhoz, hogy némileg kedvesebb fogadtatást várjak el. Lényegében mindenkitől. Legyen ismerős vagy a pultos, aki már a második italomat tette elém. Na, ő kedves.. Még mosolygott is. Chicago vagy New Orleans, a bárok mindenhol egyformák, az ital ugyanúgy fogy, bár itt szabadabbnak éreztem magam. Újraélem azt a kort, mikor még nem tartoztam senkihez és azt csinálhattam, amit jónak láttam. Mindenféle megkötés nélkül. És mégis ki lenne olyan hülye, hogy megállít egy újszülött vámpírt?! Na, ugye.. Tehát enyém a város, ha úgy akarom.
Első nekifutásra nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy elvártam volna, most talán nem mondok csődöt, ha odaballagok egy noname férfihez. Legalább a látszata meglegyen annak, hogy nem változtam.
- Megzavarhatom a műsort? – fordulok az első kiszemelt felé, aki úgy látszik, el van foglalva azzal, hogy mögöttem nézzen valamit.. Vagy valakit. Nem veszem a fáradtságot, hogy hátraforduljak, nem érzek rá késztetést, pedig talán épp most nem ártana odafigyelnem kik vannak mögöttem. De az igazat megvallva az jobban foglalkoztat, hogy felhívjam magamra a férfi figyelmét.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 01, 2014 1:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
(mocsár)

Leállítottam a motort a bejárat előtt, és határozott léptekkel vonultam be a bárba. A bárpultnál azonnal megcsapta orromat a whisky illata, és a nyál is összefutott a számban.
- Duplát, tisztán - dobtam némi pénzt a pultra, majd felültem egy bárszékre, és oldalra fordulva szemlélődtem. Főképp azt a félpucér hölgyikét vizslattam mohó szemekkel, aki épp vetkőzőshowt adott elő az egyik kis színpadon.
Vissza az elejére Go down


Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
† Tartózkodási hely :
Mytic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Farrah



Henry Fitzroy ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 20, 2014 10:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Csak bólintok. Egész egyszerűen elégnek érzem, és újabb mosoly a válasz amikor felemlíti az azt követő kiváltságot. Már el is feledtem milyen felemelő akár egy percet is eltölteni vele, mennyi.. energia tölti ki, mennyi élet van benne és egyetlen.. felszabadult rövid percre talán visszasírom a régi éveket. De nem tart soká. Záporoznak a következő kérdések és én még mindig megborulva önmagammal méltatom válaszra őket, jórészt.. tisztában se azzal miket is beszélek, csak.. ömlik... Nem biztos hogy tudatában vagyok a tényeknek, de egy dolgot biztosan tudok. Nem lehetnék olyan helyen ahol nálánál kellemesebb, ezért engedelmeskedem is a hívó szónak, ugrok talpra, és célzom meg a kijáratot, egyet jobbra, aztán előre.. Legalábbis azt hiszem.
Hogy ő utánam jön e? Csak remélem hisz minden egyes agysejtem lefoglalja a koncentráció, lépések.. egyik láb a másik után.. előre. A kocsi.. igen, az a fekete! - lövöm be, és egy töredelmes sóhajt megeresztve tartom tovább felé az utamat.

- Deh.. remekül vezetek.. - vallom be töredelmesen, mert hát így van na! Csak épp ő az aki a gyorsabb, kihasználja a.. a GYENGESÉGEMET!  és máris előttem terem elzárva a menekülési utat.
Bután nézhetek rá.. Legalábbis valahogy így játszódik le a fejemben, mégis figyelem a szavait. Igyekszem. Valahol a fejem legmélyén tudom és érzem hogy az utóbbi beborított kör.. nnnnnem kellett volna, de már üsse kő a miérteket, csak bambulom és próbálom kihámozni a mondandóból a lényeget.
Nagyot sóhajtok. Egyenesen a szemeibe, de mert én sem igazán vagyok biztos benne hogy vezetni akarok, ezúton megadom magam aaaa... szóval neki!

- Úgyis tudom hogy imádod hogy ha nyersz.. - jön a következő zsigerszerű vallomás és a kulcs.. ami az egyetlen legbecsesebb ami maradt számomra belőle.. az autó.. lassított mozdulattal, de ott landol a kezében. - De úgy vigyázz rá mintha hímestojásban ülnél.. - kötöm a lelkére, egész közel hajolva hozzá, bele a szemeibe, és talán szemeimben láthatja a keserűséget.
De csak egy pillanat amíg engedek az érzésnek, lököm is el magam tőle, újabb kényszerű sóhaj hagyja el a tüdőmet, és őt, magát, kikerülve elindulok az autó felé. Rettentően eláztam.. És most bármit megtennék hogy megszabaduljak tőle... (már az érzéstől)

Folyt. ITT..
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 20, 2014 8:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3



To Prince Henry

Keresztbe pakolom a lábaimat és így ülök vele szemben. Egyik kezem az asztalon, másik a térdemen van, tekintetem pedig Henryn csüng. Figyelem őt és a vonásait és közben egyfolytában az kattog a fejemben, hogy annyira másként ismertem, mint ahogyan most látom. Na nem mintha nem láttam volna már elázva, de valami… nem tudom megmagyarázni, de más. Lehet ez is ilyen női dolog, hogy ugyan logikus magyarázatunk nincs, csak egy zavaró érzés, ami azt súgja, hogy valami nagyon nem oké. És, hogy mi? Fogalmam sincs, de talán egyszer megtudom.
Hosszú idő telt el azóta, hogy elváltak útjaink, szóval nem ringatom magam abba a képzetbe, hogy ugyanott folytathatjuk, ahol abbahagytuk, mintha csak tegnap láttuk volna egymást utoljára.
- Én is így gondoltam. Nem lakom túl messze innen. – jegyzem meg neki a lakás kapcsán. Szóval akkor ez pipa, mehetünk oda.
Mosolyát viszonozom, mint mindig. Egyébként is mosolygós csajszi vagyok, az voltam egész életemben, szóval ez természetes tőlem. Mikor azt mondja nem erre tanított, bájosan nevetek fel.

- Valóban nem, de némileg változott a világ azóta, hogy foglalkoztál velem. – hangomban jókedv és derültség van, tudom, hogy nem vádnak szánta a dolgot. - Bár a reklamáció jogát fenntarthatod. De ezt a kiváltságot csak te élvezheted. – jegyzem még meg neki, aztán áttérek arra, hogy evett-e, mert a vér segít neki regenerálódni. Szóval remélem hamar ki fog józanodni, ha már nem visz be több alkoholt a szervezetébe.
- Rendben, akkor ez is pipa. Azért később még intézek neked egy „reggelit”. – bólintok is mellé. Nos, majd meglátjuk hajnalra milyen állapotban lesz.
Hirtelen felállására én is ugyanezt teszem és automatikusan nyúlok érte, amikor megbillen, bár korrigál, szóval nincs szükség rám. - Hohóóó hercegem, jó lesz kicsit lassabban is! Azokat pedig kérem szépen. – nyúlok a kulcsok felé. Csakhogy megindul a kijárat felé én meg szépen a nyomában osonok. Azonban, amíg nem érünk ki a parkolóba, nincs esélyem elszedni azokat tőle.
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy vezetni akarsz?! – kérdezek rá, immáron mellé lépve, amikor már kint vagyunk a helyiségből. Pontosabban egyetlen hirtelen mozdulattal lendülök elé, kezemet is kirakva, ami így a mellkasával találkozik, hacsak máshogy nem cselekszik időközben.
- Tudod, akármikor levennél a lábamról a sármos mosolyoddal, de most nincs azaz ég, hogy vezetni engedjelek. Kérem a kulcsokat! Főleg, mert azt sem tudod, hová is megyünk, ráadásul ez a ruci új és ha felcsavarodunk egy lámpa oszlopra, egészen biztosan nem lesz többé használható. – darálom le neki gyorsan és közben a slusszkulcsért nyúlkálok. Kisebb vagyok, mint ő, szóval egyelőre igencsak kapálóznom kell, de ha más nem megy, kénytelen leszek nem túl szépen kérni tőle azokat. Reménykedve abban, hogy nem csap majd le, mint valami legyet, mert hát idősebb és erősebb is nálam. Bár az is igaz, hogy erőteljesen illuminált is…

***

szószám: -
zene: -
megjegyzés: remélem tudsz rá majd írni Embarassed


Vissza az elejére Go down


Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
† Tartózkodási hely :
Mytic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Farrah



Henry Fitzroy ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 20, 2014 4:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
"A szoknyám hossza.." - visszhangzik vissza a fejemben, vele az is, hogy most.. normál esetben azonnal utána is néznék a ténynek, de most valahogy nem visz rá a lélek, vagy inkább... De nem. Hánynom nem kell. Azt hiszem, legalábbis egyelőre nem köszön vissza mindaz amit benyeltem, a biztonság kedvéért ahogy leültet mégis nagyot nyelek.

Az újabb szavain csak bólintok, ugyan.. hová mehetnék én... Otthonom nincs.. házam sem, se egy lakás amit bérelek, alig.. olyan néhány órája estem be?? Az idő csak szalad, egyetlen pillanat és máris eltelt már egy fél nap. És különben is kinn vár a kocsim.. - nyelek nagyot az emlékre, de igyekszem nem törődni most vele, sokkal inkább rá figyelek.

- Nem.. nem.. Nálad tökéletes lesz.. - nyökögöm, habár fogalmam sincs róla megbízhatok e benne. Te őrült vagy!?? Hisz ő Nelly!! Nem számítanak a régi emlékek? Az egymás mellett eltöltött évek.. kinn a farmon.. ketten a zöldben, ahogy oktattam és műveltem, ahogyan egykor.. Christina engem. Muszáj volt elmosolyodjak egy percre, de hamar visszavette a képet a jelen.

Aztán a második mosoly. Talán az első amit az utóbbi évben kicsalt belőlem, mégis előhozott ezernyi képet, érzést és nevetést, a múltat, a történelmet, és a bizarr.. valóság előtti időket, amikor még minden annyira.. tökéletesnek ígérkezett.

- Én.. nem erre tanítottalak.. - nyögöm megint, de szemernyi vád sincs benne, az idők változnak.. vele az évek, a régi.. gyönyörűséges operákat felváltotta valami más, habááár.. egy percig se mondanám hogy kevésbé értékes, mégis szinte zongorázni lehet a különbséget.

- Azt hiszem pár fogáson már túl vagyok... - próbálkozom, de a képek ködösek. SŐT! Egyre elmosódottabbak az emlékek, a "mi volt ma".. vagy akár tegnap.. címszavak alatt, ezért nem is kényszerítem a fejem emlékezésre, elég az ha tudom most hol vagyok. De valóban tudom?

- Mehetünk! - vágom rá eltökélten, az asztalon újabb támasztékot véve, és hirtelen lököm talpra magam. Hiba volt.. Egész biztosan, mert érzem ahogy megbillenek, de korrigálom még a lépteket. - Igen.. mehetünk... - bólintok már kevésbé erőteljesen, de hogy nem akarok itt tölteni egyetlen következő percet sem, abban biztos vagyok. Már csak aaa.. - Kulcsok! - túrom fel a farmerzsebemet és húzom ki a kocsikulcsot, rámarkolva teljesen. - Mehetünk... - ismétlem, mármint hogy én vezetek, de azért nem vagyok ennyire biztos benne. Hogy menni fog e? Már hogy a fenébe ne menne! Azzal megcélzom az ajtót és elindulok előre. Nagyjából.. előre...
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 19, 2014 9:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3




To Prince Henry

Na és még egy böfi is befigyel. Hát jól van. Nem abból a fából faragtak, akit az ilyesmi elrettentene. Többek között azért, mert éltem már meg ennél sokkal rosszabbat is, másrészt Henry olyan valaki, akinek ennél durvábbat is elnéznék. Ez amolyan… semmiség.
- Ó, azt tudom, mit sem változtam. Csupán a szoknyám hossza rövidült meg azóta. – húzódnak az ajkaim egy újabb mosolyra. - Rá se ránts! Jobb kint, mint bent, de ha esetleg úgy döntesz, hogy viszont látnád, amit ma betermeltél, akkor arra fordulj, kérlek. – mosolyodom el még szélesebben és mutatom is neki az irányt, magamtól a lehető legtávolabbra. Mondjuk ha mégse úgy sikerülne neki, akkor sem hisztiznék be, vagy szaladnék világgá. Max ketten megyünk a zuhany alá. Bár ahogyan elnézem őt, ennek egyébként is megvan az esélye. Nem merném egyedül hagyni a fürdőben.
Miután visszatértem a vízzel, akkor válaszolok neki.
- Azt elhiszem. Úgy is nézel ki. De szépen mindent sorjában. Ha ezt megittad, hazaviszlek. Hacsak nem ragaszkodsz a magad otthonához. – amit fogalmam sincs, hogy merre találok, szóval reménykedem benne, hogy megteszi neki az én kis szerény hajlékom is.

- Ó, nem fenyegetés volt, tényközlés drágám. Ellenvetésnek helye nincs. – teszem még hozzá jókedvűen, és semmiképpen sem komolyan. Nyilván, ha valamit nem akar, akkor azt majd a tudtomra hozza. Erőszakoskodni nem fogok, bár tény, hogy olyan vagyok, mint valami hurrikán, de ezt ő is tudja nagyon jól.
Kérdésére kicsit oldalt fordulok a széken, amire leültem nagyjából vele szemben, majd a két lábamra mutatok kissé teátrálisan. - Ezeken a csodás kis lábakon. – komolytalankodom el a választ. - Egészen idáig hoztak. Na meg hát… tudod… valami fickó kedvéért éneklésre adtam a fejem és itt lehet énekelni. Nem nagy sztori. – a „valami fickó” az természetesen ő lenne, de ezt is tudja nagyon jól. Amúgy meg… ahogy elnézem nem most fogunk belekezdeni a „veled meg mi történt?” kezdetű beszélgetésbe. Előbb amúgy is lesz még más dolgunk tengernyi vízzel, tusfürdővel, samponnal és egy borotvával is, hacsak nem csapott fel végleg bundásnak. Bár… ha jobban megnézem, egészen szexis ezzel a szakállal, de akkor is illene rendbe hozni kicsit.
- No hercegem, szólj ha mehetünk, bár nem sietünk sehová. Ettél ma már valamit? Akármit? – vagy akárkit? Mondjuk ezt mégsem kérdezhetem meg tőle itt, de szerintem érteni fogja, hogy nem feltétlen emberi táplálékra gondolok. Illetve arra is.

***

szószám: passz
zene: -
megjegyzés: -


Vissza az elejére Go down


Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
† Tartózkodási hely :
Mytic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Farrah



Henry Fitzroy ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 19, 2014 5:52 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Valahol útközben.. nem találkozom a padlóval holott már felkészültem a becsapódásra. Ellenben átölel valami erős és kellemes.. egy kéz, aminek az emlékét már régen elfeledtem és most.. és most...

- Kösz.. te is jól nézel ki... - sikerül egy végső böfögés kíséretében, de tényleg nem akartam. - Bocsánat. - teszem hozzá beleveszve a koncentrálásba hogy tényleg megálljak a lábamon, de ő valamivel előrébb megy és valahogy visszasegít a székre. Na így már jobb lesz...

- Ööö.. sokminden történt amióta nem találkoztunk. - térek a lényegre, de valamivel rövidítettebb formában mint ahogy azt amúgy most képzelem mert egyszerűen ennyire vagyok képes. Érzem. Sosem múltam felül a határaimat, most se próbálkozok vele, habááár.. fénypont az éjjelen, hogy ő az aki most megjelent előttem, mentsvárként a sötét éjszakában.
Hallom én hogy duruzsol.. tovább.. talán fel is fogom valahol mélyen, aztán eltűnik, én utána nézek, de azután megint itt van velem. Nem tudom lehetnék e ennél hálásabb érte.

- Fenyegettek már meg rosszabbal is.. - sóhajtok nagyot, de kénytelen mégis az üveg víz után nyúlok, csak talán mert.. én is érzem hogy ez így nem lesz jó... Vagy talán csak mert tudom, hogy úgy sem lehet ennél rosszabb...

- Hogy kerültél ide? - kérdezem aztán meg a semmiből, talán hosszú percek is eltelhettek amikor még mindig úgy szorítok rá a vizes üvegre mintha attól félnék valaki elveszi előlem. Csak tudnám mibe kapaszkodom.. Hisz örülnöm kéne! Mégis.. a dolgok túúúl ködösek még. És csak remélem hogy ez változik a nap végére...
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 19, 2014 3:29 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3



To Henry

Énekelek. Felszabadultan, jól esően, élvezve a figyelmet, a közönséget, a rivaldát. Játszom, kacérkodok, incselkedek és látom, hogy ezzel milyen reakciókat váltok ki. Nem véletlen, szándékosan. Tetszik, ahogyan játékosan irányítom az érzéseiket, benyomásokat teszek, amelyek így vagy úgy, de hatnak rájuk. És ezt ők is élvezik, hiszen szabad akaratukból vannak benne ebben a kis játékban. Élvezik és élvezem én is, egymás örömére történik minden.
Szórakozni jöttek, hát meg is kapják, nekem pedig a munka nem munka, legalábbis ez nem. Egyszerűen jól esik csinálni, mindig is szerettem énekelni. Legjobban Henrynek és a magam örömére. Ma pedig ebből élek. Sosem bántam meg, hogy ezt választottam, hogy ez lett az életem, élőholt létem ennek szenteltem.
Az asztalon ülök még, incselkedve fejezem be a dalt, kacsintok a helyes pofijú férfira és átvillan a fejemen, hogy milyen élvezetes lenne fogaimat nyakának bőrébe vájnom, ahogyan az ölében ringatózom vadul vagy éppen lágyan, ahogyan jól esik egy szobában, édes kettesben. Azonban a gondolatot egy hang szeli ketté, amelyet még ebben a zajban is meghallok, hiszen bár én már nem énekelek, a zenekar még eljátssza az utolsó akkordokat, majd újabb számba kezd. Nekem pedig folytatnom kellene, de az a hang amely a nevemet ejti ki szinte csak suttogva. Vagy inkább csak ahogyan szólít… Két évszázada már annak, hogy a valódi nevemen hívott valaki. És annak a valakinek az arcára oly élesen emlékszem, mintha csak itt lenne közvetlen előttem. Vonásainak minden egyes apró kis részletét őrzöm magamban, jobban emlékezve rá, mint arcom saját apró részleteire, amelyeket minden áldott nap látok, amikor tükörbe nézek.
Mióta Amerikába jöttem Amelia a nevem. Megváltoztattam, kellett az új élethez egy új név is. Gyakorta költözködtem, ezért nem tartottam fontosnak, hogy újabb és újabb álneveket aggassak magamra. Megmaradtam ennél. Nellynek azonban jó ideje már, hogy nem szólítottak.

Bár nem egy ritka név, lehet, hogy másnak szólt? És mire a kérdés eszembe ötlik, tekintetem már a tömeget kutatja. Énekelnem kellene, hangokat formálnom és kiejtenem a torkomon, különböző rezgésekre sarkallva hangszálaimat, de nem teszem. Egyszerűen nem. Nem, amíg nem tudom ki ejtette ki a nevet, amely számomra oly ismerős, ami az enyém, mióta csak az első lélegzetemet vettem ezen a világon.
És ekkor látom meg őt. Imbolygónak tűnő talpra állása és az, ahogyan zuhanni-borulni kezd. Szívem szerint már ott lennék, kihasználva minden képességemet és erőmet, megtartanám, de nem lehet. Túl sokan vannak, túl sokan látnák… Így nem marad más, mint leugrani az asztalról és kapkodni a lábaimat, gyorsan, de nem olyan gyorsan, mint amire képes vagyok. El akarom érni mert itt van, mert két évszázad választott el tőle, mert fontos nekem, mindig is az volt. Mert neki köszönhetem, hogy azzá lettem, ami vagyok, mert engedett tovább élni, túl élni évszázadokat, és míg mások megszülettek, megöregedtek és meghaltak, addig én fiatal maradtam és tovább éltem. Mert neki volt fontos, hogy képezzem a hangomat, mert miatta is döntöttem úgy, hogy használom a tehetségemet és ebből fogok élni. Mert most itt van és hihetetlen, hogy itt van!
Két karom köré fonódik, érzem a testét, az enyémnek feszül, ahogy megtartom a súlyát, hacsak el nem taszít magától.
- Voltál már ennél szívdöglesztőbb formádban is! – szalad ki a számon a pimasz, de annál melegebb megjegyzés. Úgy tűnik szétcsapta magát és ha az jut eszembe, ahogyan emlékszem rá, a könnyed stílusára és arra amilyen volt, akkor arra kell következtetnem, hogy valami nagyon nincs rendben. Azonban még nem kérdezhetek rá, pedig most, hogy itt van, hogy újra rátaláltam, nem fogja megúszni a faggatásomat. Abban egészen biztos lehet, hogy nem eresztem el jó darabig, legalábbis képletesen nem. Hosszú időt húztunk le egymás mellett, majdnem annyit, amennyit egymás nélkül. Bár utóbbi pár évtizeddel hosszabb volt, de esetünkben néhány évtized ide vagy oda, mit számít? Ha az ember lánya, vagy fia éppenséggel örökéletű…
- Lehet meglepő ez, de tudod ebben az évszázadban már egész csinos kis fürdőszobák is léteznek… – jegyzem meg immáron halkan, hogy csak ő hallja, miközben azon ügyködöm, hogy csüccsenjen csak vissza arra az igencsak formás hátsójára. Ugyan most még nem láttam, hogy tényleg olyan-e még, de emlékeimben úgy él, szóval reményeim olyan is!
Nos azon túl, hogy nyilvánvalóan nem fürdött egy ideje, egy másik „szag” is körbelengi, olyan, amit egy vámpír nem feltétlen kedvel, főleg nem telihold környékén, ami most ugyan nincs, de attól még elég zavaró.
- Azóta nem találkozták egy kád vízzel, mióta elváltunk? És mi ez a bundás buké, ha már itt tartunk? – szimatolok a nyakába, ha sikerült őt visszaültetni a székre.
- No galambom, rád férne valami folyadék azon kívül is. – az ujjára tetovált gyűrű nem kerüli el a figyelmemet, tehát gyűrűs galamb lett, az üveg alkohol helyére pedig szerzek egy üveg vizet, első körben, hogy hígítsa az alkoholt belülről, de hamarosan én magam fogom bedugni a zuhany alá. Akkor is, ha ellenállást tanúsít.
A zenekar közben folytatja a műsort, a főnök meg csúnyán néz rám, és amíg beszerzem a vizet, szóvá is teszi, hogy nekem épp más dolgom lenne. Nos én úgy vélem, hogy éppen azt teszem, ami a dolgom, szóval egy pimasz és frappáns leszerelő szöveggel hagyom faképnél. Ezzel persze az a helyzet, hogy nem valószínű jönnöm kell még ide dolgozni, de érdekli a fenét, jelen helyzetben van fontosabb dolgom is, ilyen munkát meg akármikor találok másikat.
Visszamegyek a jelenleg hajléktalanokat is megszégyenítő külsejű szépfiúhoz és elé teszem az üveg vizet.
- Már most fúrja az oldalam A Történet, de előtte el foglak vinni zuhanyozni. Csak előre szólok. – jegyzem meg neki egy széles mosollyal. - Egyébként pedig… örülök neked. – bököm ki végül és nem bírom ki, hogy ne nyomjak egy hatalmas puszit az arcára.

***

szószám: passz
zene: -
megjegyzés: imádtam a reagod! *-*


Vissza az elejére Go down


Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
† Tartózkodási hely :
Mytic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Farrah



Henry Fitzroy ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 19, 2014 2:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Előzmények: ITT..


Nem tudom hányadik poháron voltam túl… Azt se tudom, hogy kerültem ide vagy mikor, hány torkot csapoltam meg az utóbbi időben, hááány embernek csorgott végig a torkomon az íízes vére, és érdekes mód most még az se érdekelt egyáltalán túlélték e. „Ne hagyj nyomot..” – csengtek fel fejemben Christina tanításai, egy másik életé, egy régmúlté, egy olyané, ami talán csak a fejemben létezett, egy árny.. egy téves eszménykép, és amit most teljesen kitöltött valami más.
Jól tudtam, hogy csak sajnálom magam. Azt is tudtam, hogy valahol egéssszen máshol kéne lennem, a nyomában.. annak a szemétnek, mégis teljesen elhatalmasodott bennem a visszajátszott képek tömkelege.

Még ennyi… Mennyi is? – emeltem fel az üveget hogy felmérjem hány teljes palackkal szívtam szárazra belőle, de még a szám se tudott vigasztalni.. a mennyiség se volt képes elsöpörni mindazt a kétségbeesést ami betöltötte az egész fejemet.
Még ma is látom az akkori képet. Akkor és ott: NENDON..
Ahogy a tábla kiütközik a fehéren sistergő ködben, ahogy az agyam hirtelen őrült vágtába kezd, ahogy kattog, megfejtve minden egyes jelet, és ahogy már menne.. száguldana a képbe, mégis valami megbabonázott.
Még ma sem tudnám megmondani mi volt az a jel.. Még most se.. hónapokkal később se tudom tökéletesen felidézni a történteket, amikor a bűz eltöltötte a fejemet, és ahogy az a.. „valami” .. húzni kezdett, egyenesen le. Jól tudtam, hogy eljött a vesztem. Itt a vége. De azt is tudtam, hogy Farrah-t nem hagyhatom, felrémlett a kép, Damien képe, ahogy a szemeibe nézek üvöltve, és ahogy könyörgöm, hogy mentse meg!
Még emlékszem.. Viktória arcán a kétségbeesésre.. Azt mondják utolsó pillanataidban lepereg előtted az egész életed, hát nekem nem az pörgött le. Egyetlen egy dolog vésődött az eszembe, és az az, hogy Farrah-nak menekülnie kell!

- Damien! MENJ!!! – üvöltöttem, de aztán valami mást is éreztem, újabb szavak.. varázsigék amik szinte szétpattintják a fejemet.. Üvöltenem kell!! - VIIIICK!!! Neeeee! Hagyd! - próbálkoztam erőteljesen, de talán semmit sem értett belőle, mert csak azt éreztem, hogy a lábamba kapaszkodik és nem enged. Ekkor tűnt csak fel hogy már lebegek. A szél megvadultan táncol körülöttem, még mindig mindent befelé söpörve és én.. én már érzem, ahogy a torkomat csiklandozza az undor alantas lehelete, ahogy kiszívja belőlem az életet, ahogy a vérem kell.. feltépi az ereimet és a szemeimen túl, a fülemből is vérzek. Mégsem éreztem semmit. Mintha csak megszűnne a létezés, szépen.. lassan.. elfeledetté válik minden, majd egy hirtelen vetődés és semmissé válik az egész.

Talán órákba is telt, amíg magamhoz tértem, de valószínűsítem nem volt több csak percek kérdése. A szőke.. a szőke ott feküdt a falnál, épp éledezett, azonnal a lábamra néztem, már lenn fekszek.. lenn a padlón, és a lábamon.. Viktória kapaszkodik erősen, teljesen eszméletét vesztve.

- Mi történt.. – kérdezem a szőkét, de nem is biztos, hogy tudni akarom. A pentagrammra nézek, az egész szétsöpörve, a korábbi tátongó lyuk helyén csak síri füst száll fel és minden csendes. – Mi történt.. – ismétlem meg, de már csak magamnak suttogok. Lassú az ébredés.. hogy egyáltalán észre térjek, de az első, ami megjelenik a fejemben, hogy.. túléltem.

- FARRAH! – kiáltok fel, és a lehető leghamarabb tornázom magam kétlábra, még gyenge vagyok, a világ szédelegve játszik körülöttem, de tudom, hogy mennem kell! – Azonnal indulunk! – vetem oda a szőkének, csak tenyérrel megtörölve a vértől ragadó szemeimet és még egyetlen.. odaugró pillantást vetek a még ájultan fekvő Viktóriára. – Köszönöm… - suttogom fölé hajolva halkan, a haját kitörölve az arcából és a szívdobbanásait egy pillanat alatt felmérem. – Rendben lesz! – köpöm oda a szőkének, a dög nem tudom hová lett, de nem is érdekel, és már rohanok is ki a fényre, vágódva be a kocsiba előttem, és taposok a gázba olyan hévvel, hogy az aszottá szikkadt föld fogcsikorogva csapódik fel a hátam mögött…


Akkor még minden annyira más volt.. Akkor még volt.. „remény..” – hallom a fejemben a saját hangomat, és alig egy lélegzet az egész és folytatódik minden.
Nendon egy kihalt város nem is olyan messze, Virginia szívében. Megvolt a város.. megvolt a stratégia. Megvolt a szag, megvolt az érzés.. a tudás, ami húz felé.. és én hirtelen döntöttem. Nem hallgattam a szőkére. Nem figyeltem rá, amikor azt mondta az öccse vadásznak is ígéretes, nem adja magát olyan könnyen. Ostoba voltam.. És szerelmes…

Ma is emlékszem arra a percre, amikor beléptem. Amikor a romlottság bűze egyszerre borította fel a gyomromat, tépte meg a szívem, és valami baljósat sejtetett. Várt rám…  Ebben egészen biztos vagyok, éreztem…  Mégis egymást követte minden egyes léptem, csak a célt láttam a szemeim előtt, a szerelmet, és a nőt, akiért odaadtam volna akár az életet, mégis valami teljesen más volt amit találtam.
Nem tudom hogyan működhetett, de még ma sem vagyok képes megfejteni a miérteket... Talán boszorkányság.. füstszínű ködbe burkolva, iszonytató hanggal kísérve adta vissza a nevetéseket.
„Elkéstéééél.. barátom, hejjj, de elkéstél! Ha tudtad volna milyen jóól szórakoztunk mi itt ketten.. nem igaz galambom? – láttam, ahogy megjelenik Farrah képe és a szívem elpusztít belőlem egy darabot. Vértől csöpögő megfáradt szemek.. az arcon  barázdált ezernyi kín.. és ahogy a hajába mar, szinte kitépve belőle egy egész darabot.. Ugranom kellett, de rájöttem, nem a valóságot látom. A köd megszelídült, de aztán hörgő nevetésbe állt újra össze.
„Ne aggóóóódj.. fürtös barátom, vigyázok én a te angyalkádra! Ugye, galambom?? – látom, ahogy a szája undorító csókért nyúlik le, ahogy Farrah teste megremeg, mikor végignyal az arcán, és a testemben az erek pattanásig feszülnek.

- ENGEDD EL TE ROHADÉK!!!! – üvöltök a semminek, de a sáros mocsoktól bűzlő pince együtt visszhangzik velem. – KINYíRLAK TE MOCSKOS ÁLLAT!!! MEGDÖGLESZ!!! – hallom a saját hangomat vagy ezerszer visszaismételve, de a füstben lebegő undorító képe csak újabb nevetésbe kezd, és én tehetetlenül nézem ahogy végigsimít a lány hátán.

"Tudod fürtös nem kéne annyit idegeskedned… még a végén megárt!" – és nevet – "Még csak az kéne hogy egy idült szívroham elvigyen!" – vesz véletlenszerű aggódást a hangja, de nem tűri sokáig a színészetet, panaszittas sóhaj.. és aztán folytatja a megkezdetteket. – "Nos.. azt hiszem már eddig is több időt pazaroltunk rád, mint azt megérdemled.." – mosolyog – "Most mi.. édeskettesben.. visszatérünk oda, ahol jóól szórakozva fogjuk eltölteni az elkövetkező ezer évet.. MINIMUM!" – érzem, ahogy távolodik.. a hang egyre felszínesebb, és én még emlékszem az időkre amikor Farrah mesélt nekem a féregről.. a bűntetteiről.. az őrültségről, a terveiről, és a múltról. Soha nem lelhet majd könyörületet...

- NEEE!!! NE VIDD EL! VÁRJ!!! – ugrok utána de hasztalan a füst átenged és újra összeáll mögöttem.
- "Cö-cö-cö.. Nagyszerű próbálkozás, de nem adom ilyen könnyen.." – vigyorog – "SŐT! Sehogyse adom, ő most már az enyéééém…"- simít végig a fenekén előttem, és ahogy belemar, érzem ahogy szinte megfulladok.

- Bármit megadok.. Bármit! Csak ne..  Ne vidd el.. – török egy pillanat alatt össze - Vidd az életemet! Nekem már semmit se ér.. VIGYÉL ENGEM! -  érzem ahogy a fejemben feltörekszik a félelem képe, a félelemé hogy elveszítem. Talán örökre.

- "Nos.. semmid sincs amire szükségem lenne." – emel szemöldököt lenézően – "Te meg szemernyit se érsz, vagyis..  Ne keresss, és ne is híííívj.. Úgysem fogsz megtalálni minket. Erről gondoskodom..." – újra az az önelégült vigyor, aztán a meglepődött képe. – "Hoppá.. Valamit elfelejtettem.." – torpan meg, valamit csinál, aztán oldalra mutat, egy.. egy gépre.. – "Hagytam itt neked egy kis ajándékot.." – vigyorog megint, az én szemem meg odatapad arra az.. akármire, ugrom.. kapcsolom is be és várom hogy elinduljon az, amit soha életemben nem akartam látni. - "Jó szórakozást.." - visszhangzik még a fülemben azután meg.. semmi. Megkövültem… Szinte éreztem kicsorogni a testemből az életet, ahogy ledermedve néztem a felvételeket, ahogy.. ahogy…
 

Hirtelen kapaszkodtam bele a következő pohárba, és gurítottam le a torkomon. Éget, de nem eléggé.. Nem tud fájdalmat okozni többé.. Semmi sem képes kitörölni azt az emléket, se drog.. amikor az első sikertelen napokban.. hetekben, őrjöngeni kezdtem, se ital.. se nők.. a teljes eszméletvesztés, megjártam minden egyes helyet, de semmi nem volt képes kitörölni azt az emléket.
Egy vadállat voltam.. Olykor és néha, de az erőszak sohasem szerepelt a repertoár között. Tiszteltem a nőket.. Amennyire csak tisztelni lehet őket, és sohasem feledem azt a pillanatot.

- Még egyet! – emeltem fel a magasba az üveget, és a csapos készséggel szállított. Jó vendég lehettem, mert megigézni.. nem igéztem meg abban biztos vagyok. Már nem leltem élvezetet benne... A játékokban.. ha valakit egymásra uszítok, ha úgy táncolnak mint egy marionett, és ha végelláthatatlanul a kedvemre tesznek. Ezek a hetek már elmúltak.. Vége.. Vagy akár hónapok is lehettek, miután csak kerestem, kerestem.. és nem vitt előrébb semmi sem. Egyetlen.. szemernyi lépés…

Hogy a szőke mikor talált meg, arra már nem emlékszem. Hogy mikor esett be, hogy mikor szólongatott, és én csak megdermedt képpel ültem a fal mellett, belebámulva a semmibe és a szemem sötéten feketéllet. Igen, nem akartam megtámadni. Nem akartam hogy nekiessek, de akkor és ott az mindegy volt.. Csak FIZESSEK!!!! Vér bosszúja a véren… Nem néztem hol marom vagy tépem, hogy hogy teper le.. vagy vágja belém a késeket, hogy hány sebből vérzek, és mikor tepert le végleg. A pince penészittas teteje.. Ez az utolsó amit érzek, és a hideg. Hogy meghalok??  Nem hittem benne, de nem is érdekelt. Semmivé lettem. Egy örökre meghalt szörnyeteg.

Az utána következő hetek zavarosan teltek. Még azt se tudom mikor volt hogy észhez tértem, hogy mikor indultam el.. merre.. a szőke hova lett, meghalt e, vagy hogy egyáltalán merre induljak. Boszorkányt kerestem.. SOKAT! De mivel nem volt vérem.. csak egyetlen könyv a kezemben, ami már elhozta korábban a sátánfajzatot, nem jártam sikerrel. Nem érdekelt.. Az hogy meghalhatok, hogy mit hozok a világra, fényt vagy örök sötétséget, csak jártam Amerikát.. a világot.. és sohasem adtam fel. Az idő telt.. hónapok.. évek.. és a kétségbeesés lassan semmivé tett, egy senkivé… Egy valaha volt árnyék feneklett meg bennem, nem tudom hány.. boszorkát öltem meg,  vagy mert nem segített, vagy mert egyszerűen képtelen volt rá.
És hogy most miért vagyok itt? Nem céllal. Jelenleg nem. Most csak.. feledem a múltat.. siratom a jövőt, és siratok egy képet, egy gyönyörűt.. egy mosolyt.. egy nevetést, ami régen sokat jelentett, és amit nem tudok kitörölni a fejemből most sem és soha. Ami újra feldereng az álmaimban.. amikor ébren vagyok.. ha lenézek a kezemre, és vele az eszembe jut minden amit tett.. és amit tehetett még vele. Összetörtem..  Igen, már néhányszor.. Egyre erősebb a késztetés, hogy egyszerűen csak.. kapcsoljam ki, és tegyem amit tennem kell. Éljek. Lépjek túl! De valami ezt nem hagyja bennem.. Egy emlék.. AZ.. emlék! Az az egyetlen este! És mindaz ami odáig vezetett vele. Soha nem fog nyugodni az egész míg bizonyosságot nem szerzek…

Aztán hirtelen változik meg minden! A korábbi zajok, a háttér.. eddig mind együvé veszve szorították ki a képek, aztán mégis felhangzik valami más. Egy ismerős. A múlt.. A régmúlt. Valahonnan ismerem! - ráncolom a szemem, és habár a fejem ködös, teljesen, mégis erőt veszek magamon hogy a hang irányába fordítsam és lasssú.. féktelen koncentrálás kereszttüzében szememben kiélesítsem a képet. Valahonnan ismerős...
Csak figyelem a képet, és fejemben gőzerővel dolgoznak a fogaskerekek a jóóó néhány üveg whisky áldásos gyűrűjében, de azután hosszú percek kérdése és hallom a saját hangomon.

- Nelly.. - mondom ki a szót, de valószínű csak suttogok, el nem hiszem.. tényleg ő volna? A korábbiak helyét teljesen más képek veszik át, nyöszörögve és töredelmesen, de csak felszínre kerülnek korábbiemlékek.. élmények és történések és talán.. egy csökevényes mosoly árnyéka is bejátszik a szájszélemen.
Eldöntöm. Felállok. Csak a megvalósítás már nem megy ilyen zökkenőmentesen, a világ forog körülöttem, túlhaladva a szokásosságot, mégis a fa asztal lapjába kapaszkodok és csak figyelem azt a vörös tüneményt. Igen, ő az. Neki kell lennie! Nelly? - és szinte már borulok, hacsak az az átellenesen haladó fickó nem fog meg mellettem...
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 12, 2014 2:13 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3




To Henry


Késő délután és én szokás szerint már megint késésben vagyok. Egész egyszerűen azért, mert szeretek jól megjelenni, fontos, hogy minden részlet a helyén legyen, ott ahol lennie kell. Most mit tagadjam, hiú vagyok, mint bármelyik nő, ráadásul ma este megint jó pár szempár fog rám szegeződni, mint minden egyes este, amikor fellépésem van.
Na jó, meg őszintén szólva az is benne a van a pakliban, hogy elflörtöltem az időt a lemezbolt cuki és harapnivalóan édes eladófiújával, szóval csöppet később értem haza, mint azt kellett volna.
Persze egy bárban énekelni sosem olyan, mint nagyközönség előtt színpadon állni és játszani, azonban a mostani munkám is nagyon szeretem, csakúgy, mint az egykorit. Az pedig egy egészen más dolog, hogy jó okom van arra, amiért ez lett végül a „szakmám” és az életem is. Illetve, ha jobban meggondolom, több jó okom is van, aminek egy része egyetlen személyhez vezethető vissza, a másik része pedig természetesen önmagamhoz. Nem is én lennék, ha a képletből magamat kihagynám. No azt nem.
Pár hete – igazság szerint jó pár hete – borzasztóan foglalkoztat, hogy mi lehet Henryvel, de tekintve, hogy egy tűt könnyebb lenne megtalálni egy szénakazal kupacban, mint őt a nagyvilágban – még akkor is, ha úgy sejtem, hogy ő is itt, ebben az országban lehet – nem sok esélyt látok arra, hogy valóban újra lássam. Legalábbis mostanában. Párszor eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha… bár nyilvánvalóan egyik forgatókönyv sem állná meg a helyét, mert még most sem tudom, hogy milyen lesz, ha egyszer újra találkozunk. Mindenesetre gyakran eszembe jut… Mondjuk azt nem tudnám megmondani, hogy mi ez a nosztalgia hangulat, ami mostanában olykor rám tör. Hmm.. fura.

No, de vissza ahhoz, hogy mindjárt elkések, szóval jobban teszem, ha kapkodom azokat a formás kis virgácsaimat. Fekete fényes passzos nacit húztam, hozzá egy csini sötétlila felsőt, a hajamat feltűztem.
Elkésni végül is csak sikerül. Pedig én tényleg igyekeztem, de hát na, előfordul az ilyesmi. Különben is, a jó közönség úgyis megvár és bízom abban, hogy az elmúlt hetekben elég gyakran győződtek meg arról, hogyha megvárnak, egészen biztosan jó műsort kapnak.
Szerencsére a zenekar roppant jól oldotta meg a dolgot, zenélnek ők így is, szóval a kis közönség nem marad előadás nélkül. Hurrikánként vonulok végig a helyiségen – hozzám képest Katrina csak egy lágy és finoman nőies legyezgetés volt – és hátul lepakolom a cuccomat. Váltok pár szót a kicsinyke, de annál tehetségesebb zenekarral, aztán kezembe kapom a mikrofont, bájosan mosolygok a hely tulajára, aki az imént még morcosan pillogott rám, de mostanra csak legyint egyet és megy tovább a dolgára, hamarosan pedig énekelni kezdek, ha már ezért is vagyok itt.
Én pedig nem csak a hangom adom, mert közben játszom is. A mimikámmal, a testbeszédemmel, azzal ahogyan mozgok közben. Kikacsintok egy-egy vendégre, körbe járom a zenészeket, végül pedig szemtelenül, de annál kecsesebben ülök fel az egyik asztalra, szemben egy helyes pasassal. Élvezem, amit csinálok, a zenét, a figyelmet, a közönséget, azt, hogy énekelek.

***

szószám: 480
zene: amit énekel
megjegyzés: lesz még jobb is Embarassed


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Nov. 21, 2013 3:52 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

Elijah & Sophie D.


Biccentettem a fejemmel a neve hallatán. Legalább jó embert szúrtam ki. A temető... Ez elég furcsán hangzik, vajon miért pont ott akar találkozni. ~ Rendben... De ha készülsz valamire, még most szeretném közölni veled, hogy nem olyan vagyok, mint a legtöbb vámpír. ~ közöltem nyugodt hangvételben, majd követtem őt a mi titkos és állítólag biztonságos helyszínünk felé.

»» Listening to: Sorry seems to be the hardest word »» Comment: Helló kedves bűntárs Very Happy~ »»

[TEMETŐ]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Nov. 20, 2013 11:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Elijah& Sophie
Hogy miért azt még nem tudom, de felkeresett a napokban az első vámpírok közül a legmegbízhatóbb. Elijahtól rettegtek, de ugyan akkor tisztában voltak vele, hogy becsületes és betartja az ígéreteit. Pár levélváltás után személyes találkát beszéltünk meg. Oda értem a kocsmához és udvariasan bemutatkozott.
- Sophie Deveraux. -Mondtam szememben reménytelien, hátha azért jött, hogy Marcell uralmát megtörje. Bár nekem most jól is jött ez az uralom, hiszen segítenie kell nekem megtalálnom a szüleim gyilkosát.
-Semmiképpen se! A temető a legbiztonságosabb...-Suttogtam komoran és elindultam közelebb feléje. Igaza volt csendesebb hely kell.

zene: szám címe | megjegyzés: Hellóka nyalókaaaaa!! Mizukaaa? Wink
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Nov. 20, 2013 8:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

Elijah & Sophie D.


Idegesen várakoztam a kocsma előtt Sophie Deveraux-ra várva. Már egy ideje üzengetünk egymásnak... Persze élőben is látnunk kell egymást. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy valójában letárgyaljuk a dolgokat. Későre járt már. A város zaja még idáig is elhallatszott. Hideg volt. Kezeimet a zakóm zsebébe nyomtam. Leheletem tisztán kirajzolódott az arcom előtt. Végül megpillantottam őt. Tipikus boszorkány ábrázat. A bejárat felé halad de én a járdán az útját állom. ~ Elijah Mikaelson. Részemről a szerencse. ~ mutatkozom be a formalitás kedvéért. Idegesen körbepillantok. Ez a város vegyes érzelmeket kelt bennem. Sophie leveleiből megtudtam mi a helyzet errefelé. Nem tudtam volna elképzelni Marcelról, hogy egyszer uralni fog a mi városunkat. Mondjuk azt sem hittem, hogy élve előkerül majd. ~ Lehetne, hogy egy csendesebb helyen beszélgessünk? Mondjuk a lakásodon? ~ vetettem fel.

»» Listening to: Sorry seems to be the hardest word »» Comment: Helló kedves bűntárs Very Happy ~ »»
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
• new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
• seaching something
† Humor :
• wonderful... or maybe not!



Vittor C. Selwyn ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 04, 2013 5:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Szemei néhány pillanatra lecsukódtak, és bármit megadtam volna, hogy a fejébe lássak, mit gondol most, és min jár az agya. De hát boszorkányoknak sem adatik meg ez a képesség, így tehát... örökre tudatlanul fogok meghalni. Ahhoz már hozzá sem szólok, hogy mit mondott a szállodáról. Én megengedem magamnak, dolgos voltam egész letemben, és egy jólmenő állást hagytam ott, hogy felkeressem az apámat.
Felvontam a szemöldökömet, de rögtön utána fel is sóhajtottam, ahogy eszembe jutott, hogy... valószínűleg igen... ő mondja jól... - Bocs... mostanában szétszórt vagyok - ráztam meg a fejemet. - Igen, én... írtam neked - sóhajotttam, és elővettem a mobilomat, majd kíváncsian néztem az arcát.
- Szóval még mindig... nevetségesek ezek az állapotok. Egyszerűen... nem tudom felfogni, hogy ép eszű ember... - De itt bennem is akadt. Itt nincsenek emberek. Sajnálatos módon csak vérszívók vannak. De ők úgy elszaporodtak, hogy kis híján nincs is itt más. A vérfarkasok, az emberek... hová tudtak eltűnni?
- Sajnos... nem. - adtam választ akérdésére, hiszen kudarcot követ kudarc az életemben. - De még nem adtam fel. Viszont kétlem, hogy valaha is sikerrel járhatok, mert... - mosolyodtam el keserűen. - mintha minden nyom el lenne tűntetve. Csak egyet találtam. Van egy... testvérem. Egy féltestvérem valahol a nagyvilágban. Érted? Apámat nem, de a fivéremet megtaláltam. - mondtam némi lelkesedéssel. Ebben semmi varázslat nem volt. Nem mondhatják, hogy varázsolok.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 01, 2013 8:54 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Tracy & Kelly

s rohadtul drága is, ha középosztálybeli vagy. - húzom el számat ahogy kiegészítem a szállodáról hallottakat. Ha nem volna ennyire kiszámíthatatlan az én úgynevezett ügyfélköröm és az időpontok amikor betoppannak hozzám, most felajánlanám Tracynek a vendégszobámat. Szorosan lehunyom a szemeimet, az arcomra meg amolyan keserű kifejezés ül ki, amint akaratlanul is megjelenik előttem a sebhelyes képű vámpír aki tegnap riasztott fel álmomból. Mit riasztott? Rám hozta a frászt a sz*rházi! És ha az ágyam fölé hajoló, felhasított képű vámpír emléke önmagában még nem volna elég, ott van még a tény is, hogy kijátszotta a riasztómat is. Jóllehet, nem egy bonyolult darab, de nem is ez a lényeg. Inkább az, hogy a vámpír nem csak az álmot űzte el tőlem (minimum egy hétig), de még a biztonságom illúzióját is kettéfejelte. Nem, ezek után nem merem Tracy-t meghívni magamhoz egy italnál hosszabb időre. Illetve, ha azzal jött volna ide, hogy nincsen hol megszállnia, akkor biztos felajánlanám, de így most nem.
Szemeimet kinyitva (jesszus! meddig lehettem úgy?!) elkapom azt a képet ahogy Traycy megragadja valaki poharát és meghúzza ami benne van. Nem állom meg röhögés nélkül.
- Troll vagy. - nevetem még ezt is, de aztán hirtelen, amolyan filmes színpadiassággal lohad le a vigyorom mikor azt mondja, hogy "csak úgy jött, és hogy tudta: én itt leszek."
- Te hagytál nekem üzenetet, 'darling, ezért jöttem ide. - homlokomon mély barázdák jelennek meg, ahogy összevonom szemöldökeimet az orrnyergem felett. Ha azt mondja, hogy nem hívott ide, akkor az úgy is van, ebben egy pillanatig se kételkedem. De ha nem ő volt, akkor mégis kicsoda? Vállat vonok végül, és úgy nyugtázom az egészet, hogy immár két érvem is van az egyébként igen törékeny, egy estés józansági fogadalmam mellett. Az egyik érv az, hogy később még melózok, a másik pedig: jobb ha nyitva tartom most a szemem.
Aztán újra megvonom a vállamat, mikor Tracy rákérdez a nagy "helyzetre".
- Gondolom, jah. Nem változott semmi. - avagy éppen most vallottam be, hogy rohadtul le vagyok maradva a vámpír-boszi kakaskodás témakörében. - Amikor idejöttem, azt mondták, hogy vihetem az üzletet szép csendben. Nem akartam magamra vonni a figyelmet azzal, hogy körbeszaglászok. Egyébként meg diszkréten "dolgoznék"- emelem idézőjelre a kezeimet is -én akkor is, ha nincs tilalom. Szóóóóval... Irodalmi nyelven szólva is lesz*rom- megint megvonom a vállaimat. Nem flegmán, csak úgy a keretes szerkezet jegyében.
- Amúgy... Megtaláltad ott amit kerestél? - a pultnak oldalt fordulok, hogy egész testtel Tracy felé álljak, Mystic Falls-t pedig szándékosan nem említem, sem az apját akit ott keresett, mert nem tudhatom, hogy figyelnek-e, szóval igyekszem óvatos lenni. Egyébként csak annyit tudok, hogy az édesapját kutatja fel ott, de hogy sikerrel járt-e...? Hát azt nem. Ez nem telefon téma.
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
• new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
• seaching something
† Humor :
• wonderful... or maybe not!



Vittor C. Selwyn ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Máj. 30, 2013 2:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Tekintetem még mindig a régi fényében tündökölt, ahogy végigmértem őt. Mit sem csalódtam, egy hajszála sem változott meg, pedig ez a hely eléggé hátborzongató és ha jellemeznem kell, egy vámpírokkal tlei várost cseppet sem neveznék kellemes helynek, főleg nem szabadnak. Itt törvények vannak, kemények, és félniük kell azoknak a boszorkányoknak, akik itt vannak. Olyan, mint a közékorban a boszorkányperek. Szinte minden lépésedre vigyáznod kellett, különben bajba kerülhettél, és mi több... az életedet kockáztattad. De szegény nők nagy része azt se tudta, mi az a boszorkányság. Minket már lenne joguk és alapjuk megvádolni.
Megfogta a kezem, minek következtében pár másodperc múlva valami különleges védettséget éreztem, és szokatlan volt ugyan, de tudtam, hogy mit csinált.
- Mindig is gondolsz arra, amire szükség van. - mondtam egy szélesedő mosollyal, majd meg akartam ölelni a viszontlátás miatt, de végül úgy döntöttem, hogy nem, most nem. És amúgy is elindult a pult felé.
- Igen, szálloda. A legjobb, ha ideiglenesen jössz a városba. - sóhajtottam fel, majd odaléptem mellé én is, és megragadtam az első kezembe kerülő poharat. Az se érdekel, ha másé.
- Körülbelül fél órája. Kedvem szottyant betérni ide. Szinte tudtam, hogy itt leszel. És nem csalódtam. - jelent meg egy mosoly az arcomon. - mindenre felkészültél. Ezek szerint, ha már efféle biztonsági praktikák kellenek, akkor... még mindig nincs béke a vámpírok és a boszorkák között?
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 25, 2013 7:48 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3


Tracy & Kelly

Nem telik el sok idő míg leszólít valaki a hátam mögül. Meglepetten perdülök 180°-t a tengelyem körül. Váratlanul ért, hogy hátulról "támadnak", ezért a mozdulataim hirtelenek, a testtartásom pedig afféle gyere-csak-és-próbálkozz helyzetben állapodik meg. Boszorkánynak lenni New Orleansban annyit tesz, hogy légy éber. Pláne, ha olyan boszorkány vagy, aki sok vámpírral kötötte össze magát a városban, ők az én úgynevezett "ügyfeleim". A kötelék miatt figyelnek/vigyáznak rám, próbálnak megóvni a maguk módján (többnyire biztos távolból), miközben a háttérben folyamatosan megy a kavarás, a "farokméregetés" a fajtársaikkal. A vége mindig az, hogy rajtam csattan az ostor. Vagy engem akarnak kinyírni, vagy megölik a vámpírt, de akkor napokra kiüt a fájdalom, mert a kötelék nem csak az én életemet biztosítja, hanem valamilyen szinten a vámpírét is. Egészen jó ötletnek tűnt ez mikor összeraktam a varázslatot. Ma már nem tetszik annyira. Túl sokszor megyek táppénzre... Arra akartam kilyukadni, hogy az idő múltával, és az ügyfélkör bővülésével egyre paranoiásabb lettem. Ezért lep meg, hogy a lány a hátam mögül szólít le.
Szám szélei mosolyra görbülnek, ahogy realizálom Tracy hangját és arcát. Tévedtem, nem volt még itt mikor bejöttem.
- Én is örülök. - szélesedik ki a vigyorom, aztán baráti ölelés, vagy a tipikus, csajos két puszi helyett a kezemet nyújtom felé. Ha elfogadja, úgy nem rázom meg. Nem ezért kellett az érintés. Lehunyom a szememet és hallkan, szinte hang nélkül kezdek kántálni. Tracy úgy érezheti, mintha egy áttetsző burok ereszkedne ránk lassan, mert voltaképpen ez is történik. Immár őt is körülveszi az az ideiglenes "hatás" (túlzásnak tartom mágiának nevezni), amely süketté teszi ránk a vámpírokat, és érzéketlenné a mágiánkra.
Az egész csak pár pillanatig tart, aztán kinyitom a szemem és a kezét is elengedem.
- Már biztonságos. - csak suttogok, mert a torkom kiszáradt a "varázslattól", és ha eztán nincs ellenére, akkor akár meg is indulhatunk a bárpult felé. Ha odaértünk, én első körön kólát kérek. Ma még lesz egy melóm, szóval nem ihatok alkoholt.
- Szállodában laksz? Mikor érkeztél egyáltalán?
Jól tudom, hogy nem bájcsevegni jött, és nekem is van még dolgom bőven, de attól még érdekel, hogy mi van vele, hogy megy a sora a messzi Mistyc Land-en, meg ilyenek. Ez valamiféle bajtársrendszer nálam. Próbálom fenntartani velük a kapcsolatot.

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
• new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
• seaching something
† Humor :
• wonderful... or maybe not!



Vittor C. Selwyn ÍRTA A POSZTOT
Pént. Máj. 24, 2013 10:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Nos, ha már itt vagyunk... jobb lesz rögtön valami frissítővel kezdeni. Mystic Fallsban mondhatni, becsődölt a tudományom. Nem elég jó semmi... és az édesapámat sem találtam meg, pedig... jaj, a szívem összeszorul, ha belegondolok, hogy talán ő is keres engem, és meg akar találni, én pedig cserben hagyom, mert nem tudom, hol kereshetném őt.
Szövetségesre volt szükségem... ennek reményében jöttem New Orleansba... a hely, ahol túl hamar lemegy a nap. És ahol tilos a mágia használata. Marcel diktálja a komoly szabályokat, de talán egy kis szerencsével ki lehet őt játszani. Remélem. Vajon hol a pokolban lehet Kelly?
Beléptem a pubba, és körbenéztem. Az illat... vagy inkább szag, mert ez illatnak túl erős, rögtön megcsapta az arcomat, és elvigyorodva mértem fel a terepet. Mintha haza csöppentem volna, annak ellenére, hogy nagyon kevés időt töltöttem itt a múltkor. De nagyon jó ismerettségre tettem szert.
- Kelly? - szólítottam meg egy nekem háttal álló nőt. A haja... tipikusan ő... ahogy hullámzik... az alakja, ahogy a derekán rásimul a ruha. - Örülök, hogy újra találkoztunk. - mondtam valami ravaszsággal a hangomban, és tekintetemben ugyanez villant meg.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Máj. 23, 2013 3:27 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Tracy & Kelly

Lehetetlen úgy megmozdulni itt este 6tól 10ig, hogy nem kerüljek dugóba valamelyik forgalmasabb kereszteződésnél. Délben sokkal rosszabb, és reggel is. Este legalább a fáradtság mozgatja annyira az embereket, hogy éberebben araszoljanak a közlekedési lámpák közelébe, mert haza akarnak menni. Legalábbis én így volnék ezzel, ha nem rugalmas munkaidőben dolgoznék, hanem mondjuk egy gyárban, vagy rendes irodában.
Ehhez hasonló baromságok körül keringenek gondolataim mígnem végül nekem is zöldre vált a lámpa, és pár sarokkal később leparkolok a kocsma előtt. Ma még mindenképpen be kell fejeznem egy határidős munkát, amihez józannak kell lennem, ezért is jöttem kocsival, és késtem el nagyon csúnyán. Utálok késni, és azt sem szeretem ha mások késnek el. Az idő, pénz... ~Húha kisanyám! Tele vagy ma életbölcsességekkel!~ búgja egy hang a fejemben gúnyosan. Nem vitatkozok vele, mert igaza van.
A kocsma nekem úgy tűnik, hogy már tele van. A boxok foglaltak, a pultnáll áll a sor, a zenegépet körbeállták, a csocsó, a flippergép, a biliárdasztalhoz hasonlóan. A darts tábla környékén hagyták a legnagyobb teret, de ez érthető.
A mi fajtánk megérzi egymás jelenlétét, ebből tudom hogy Tracy már itt van. Ígyhát nyújtózkodok, és kézfeltartással jelzem, hogy én most nagyon keresek valakit, nem pedig stírolásból mérem végig az embereket. Remélem, hogy Tracy is kiszúr engem itt a bejáratnál, és jelez nekem valahogy, mert kezdem nagyon kínosan érezni magam.

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 27, 2013 8:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
.
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 9:06 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Vissza az elejére Go down
 

Bourbon Pub

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros-