A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Café Du Monde


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 29, 2013 5:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

Marcel and Camille

A Café Du Monde-t tartottam a francia negyed egyik legjobb kávézójának. Imádtam azt a rendet, fegyelmezettséget, ami ott volt, de közben mégis élvezetes, harmónikus hangulat lengte be az egész helyiséget.
Az iskolából hazafelé mindig betértem ide egy kávéra és egy kis tanulásra, most sem volt másképp. Elfoglaltam a szokásos helyem, az ablak melletti asztalnál és kikértem a tejeskávémat. Szusszanva hátradőltem és elkezdtem előkaparászni az egyik tankönyvemet a táskámból. Ebben az évben felvettem egy új tantárgyat, ami mosatnában nagyon elkezdett érdekelni és jó ötletnek tartottam ebből írni szakdolgozatot. A művészetpszichológia. Kiterítettem az asztalra a könyvet és valahol a közepénél, ahol az egyik könyvjezőt beletettem, kitártam. A híres Mona Lisa. A megfejthetetlen, titokzatos festmény... Leonardo Davinci jól feladta a munkát ezzel a festményével. Szerettem találgatni és okokkal, bizonyítékokkal alátámasztani az igazam, de ugyanakkor imádtam meg is cáfolni a saját állításom. Kiskorom óta pszihológus akartam lenni, amióta láttam egy olyan televíziós műsort és felhagytam azzal az álommal, hogy tündét vagy hercegnő leszek, ha nagy leszek. Viszonylag hamar szakadtam ki ebből a világból, gyorsan felnőttem, megértem és így könnyebben megtalálom a helyem akárhol. Soha nincs olyan, hogy nem tudom, mit akarok, olyan sincs, hogy nem tudom, mit mondhatnék és társaságban sem vagyok zavarban. A szigorú, francia származású nagymamámtól tanultam meg, hogy a magabiztos, erőteljes kisugárzás nagyon fontos, hogy elfogadjanak és tiszteljenek. Ő persze teljesen más volt, mint én. Benne túl sok volt a francia vér. Nem volt túl barátkozós, inkább goromba és magába forduló, de mindig elérte, amit akart és olyan szintet ért el mindig a társadalmi életben, amilyet szeretett volna. Ebben valamilyen szinten ő a példaképem.
Lassan belekortyoltam a forró tejeskávéba és lapoztam a könyvben. Újabb kép, újabb ötletek, újabb gondolatok és fizikai fájdalmat jelentett magamban tartani azt a sok felfedezést, érdekességet, amit a kép mögött láttam. a festő feltételezhető gondolatait, érzéseit. Az örömeit, szomorúságát vagy akár az öngyilkosságának okát. Mennyi érdekes, izgalmas elmélet.
Az ajtó suhanó hangját hallottam, majd egy pillanatra az utca hangos zaját. Hátrafordultam és láttam, hogy valaki belépett a kávézóba. Ismerős volt. Az illetőnek rövid barna haja és mély barna szeme volt és nem melesleg barna bőre. Sejtettem ki ő. Marcel. A híres srác a városban. Csak ennyit tudtam róla, az okát még nem sikerült megtudnom.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 27, 2013 8:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
.
Vissza az elejére Go down
 

Café Du Monde

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

 Similar topics

-
» Café de Flore

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros-