A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
skulls by bastille.
† Tartózkodási hely :
† come visit me in hell.
† Hobbi & foglalkozás :
† kill everybody!
† Humor :
† my own mind scares me.



Nayareth S. Naidan ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Nov. 12, 2016 12:36 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Sohasem szerettem, amikor valaki megpróbált velem szórakozni, és hülyére venni. Én semmi jónak elrontója nem szoktam lenni, ellenben, hogy már egy ideje követ valaki. Egy ideig tudomást sem vettem róla, de kezd kissé aggasztani, hogy intim szférám sincsen miatta. Kezd érdekelni, hogy kivel is van dolgom, tekintettel arra, hogy biztos, hogy óhajt valamit tőlem.
Végül türelmesen vártam a sikátor közepén egy helyben állva. Egyáltalán nem voltam ideges, hiszen nem tart semeddig, míg letépem a fejét, ha netán megunnám. A hatalom és az előny mindig az én kezemben van, elvégre én mindenki előtt egy lépéssel járok. Már akkor tudtam amikor követ, amikor ő még csak nem is sejtette. De akkor még sajnos nem igazán foglalkoztatott a tudat, hogy érdekeljen ki is lehet ő.
Egyszer csak előbukkan egy kis árnyék a sikátor egyik falán. Míg azt figyeltem rezzenéstelenül, egyszer csak előbukkan az árnyék tulajdonosa is. Ránézésre a sötét végett nem igazán tudtam őt beazonosítani, de amint jobban megfigyeltem őt, rájöhettem, hogy egy fiatal lánnyal van dolgom.
Nem rémlik, hogy az e féle korosztállyal lett volna bármiféle dolgom. Érdekes, viszont szemfüles vagyok most, bármit is óhajt mondani.
Kezeimet összefogtam magam előtt lógatva, és végül mosolyt öltve arcomon figyeltem a következőket. Arcán látszódott, hogy valami nyomasztja őt, míg aztán kiderült, hogy hangneme sem volt túl kecsegtető a számomra. Ezt vegyem sértésnek?
Nem tudtam egyelőre hova tenni őt, bármennyire is próbáltam felbolygatni mindent emlékezeteim aktájában, de nem ismerem őt. Ám ez fordítva úgy néz ki, hogy nem mondható el. Pontosan jól tudja, hogy kit szemelt ki, de nemsokára megtudja, hogy ezzel nem lépett jó mezőre.
- Mondd csak, kedvesem. Nem tudod, hogy merre vannak a szüleid? Esetleg segítsek felhívni az édesanyád? - Eleinte egy aggódó idegen szerepét öltöttem magamra, de hamar lelepleződött hangomból az irónia. A lány túl fiatal volt, és kétlem, hogy bármi köze lehet hozzám. Ha pedig rajtam óhajtja gyakorolni a erejét, nos, ostoba húzás lenne a részéről.
- Nos... - kezdek bele az én mondadómba, míg egyáltalán nem hagyom őt egy szóhoz sem jutni. - Én mérhetetlenül türelmes ember vagyok, de nagyon könnyen ezt el lehet játszani. Felett épp érdekelne, hogy mi okból követsz közel az óta, hogy én kijöttem a kriptából? - Teszem fel a kérdésemet csevegőképen, bár nem vártam rá választ. Nem titkoltam előle semmit sem, még a kriptát sem, elvégre mindent tud rólam, ha már egyszer a kezdetektől követett, mintha az én kis árnyékom lenne.
- De nem is kell rá válaszolnod. Mivel még gyerekkel nem volt dolgom, ezért is megadom neked a lehetőséget, hogy most épségben hazatérj. Szerintem ez egy remek lehetőség, és a te helyedben én élnék vele most rögtön. - Tanácsolom neki, miközben egyet közelebb lépek felé.
A fiatalsága eszembe juttatta a lányomat. Mintha őt látnám most az idegen lány képében, de tudom, hogy nem ő az. Talán ezért is adtam neki némi menekülésnyi időt, ám ha tovább rabolja a drága időmet, akkor az általam adott kegyelmi idő egy idő után csak elfogy, és az is lehet, hogy ez volt az utolsó éjszakája.
©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
▪▫ could i make it more clear? could i give you more time? did i say enough or did i say too much?
† Tartózkodási hely :
▪▫ i am where i am
† Humor :
▪▫ dark



Rhiannon Naidan ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Okt. 24, 2016 9:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Nayareth and Rhiannon
A napok csak teltek, én meg igazából nem csináltam semmi lényegeset. Csak követtem Nayareth-et mindegy egyes délután, és este. Figyeltem merre megy, mit csinál, hogyan viselkedik, lényegében mindent tudni akartam. Általában hova jár, kikkel találkozni, miket tesz, meg legfőképpen, hogy milyen ember. Mondjuk nagyon sokat még nem tudtam meg róla, ami frusztrált. Talán több időt kellett volna töltenem a megfigyelésével, de nem szentelhettem minden pillanatomat egy ilyen emberre. Magammal is törődnöm kellett, a macskámmal is, meg a munka is ott volt. Eleve se volt kedvem mindent eldobni miatta, annyit nem ért meg. De mégis... Valahogy úgy irritált, hogy nem tudtam amit csak lehetett. Azért szerencsére nem éreztem magam úgy, mint aki beleőrül ebbe, bár lassan talán csak idők kérdése volt, hogy az épelméjűségem is elveszik. Nem hagyhatom abba a megfigyelést, hiszen mindent tudnom kell, ezért fog elmenni a maradék eszem is. Bosszút kellett állnom, de azt csak úgy lehet, ha kiismerem, és megtalálom a gyenge pontját. Amit meg nyilván nem fogok megtalálni egyhamar, hacsak nincs szerencsém. Viszont biztos nem lesz, hiszen egy ilyen szívtelen ember nem fogja azt olyan könnyen leleplezni. Így is csodáltam, hogy nem vett még észre. Nem vagyok túl rossz az emberek követésében, de azért túl profi sem. Bár úgy tűnik ez eddig nem okozott gondot. Még szerencse, hiszen nem tudtam volna magyarázkodni neki. Nem, mintha magyarázkodnék én neki valaha is, nem tartozom semmi válasszal Nayareth-nek.
Gondolataimból magam léptem ki, nem fecsérelhettem erre egy másodpercnyi időt sem. Ébernek kellett lennem, ha esetleg mozgásba lendülne. Így is már talán 3 órája vártam arra, hogy kimozduljon, de egyelőre semmi. Lehet ma nem is akar sehova se menni? Lehet jobb lenne közelebb merészkedni? Áh, dehogy, az csak hülyeség lenne. Így is a sötétbe voltam visszahúzódva, a magam csupa fekete ruhájában, hogy beleolvadjak az árnyékokba. Kellő távolságból figyeltem az otthonát, hülye lettem volna közel menni. Ha meglátna az ablakon keresztül, végem. Lebuknék, és ennyi volna a nagy bosszú terv. Nem engedhettem meg magamnak a kudarcot.
Aztán váratlanul, mintha meghallotta volna a gondolataimat, valaki kilépett az ajtón. Nem is valaki, hanem Ő. Egy kicsit vártam, majd osonva, szinte a falhoz simulva kezdtem el követni. Ma kivételesen üres volt minden, így még nagyobb távot hagytam kettőnk között, mint általában. Sokkal jobb, amikor kint vannak az utcákon, könnyebb elvegyülni. Így viszont egy rossz lépés, és lebukás. De nem, arról szó sincs! Menni fog, és kész! Nincs más lehetőség...
Lassan ment, illetve csak sétált. Úgy tűnik nem sietett sehova, de lehet csak rosszul láttam. Csak azért nem hagyhattam abba a követését, mert lehet épp nincsen dolga. Bármelyik pillanatban történhet valami, ami miatt nekem valami fontosat fed fel magáról. Már ment egy kisi ideje, amikor bekanyarodott egy sikátorba, és a léptei hirtelen megálltak. Én is megtorpantam, és a hátamat a falnak vetve füleltem. Nem értettem mi is történt, de még nem mertem benézni, hátha éppen hátra nézne valamiért. Majd hirtelen megszólalt, és kirázott a hideg. Rögtön tudtam, hogy hozzám beszél, más nem volt ott. Ez volt az első alkalom, hogy megszólított. Különös érzés. Bennem volt egy pillanatra az ötlet, hogy elfutok, de miért is tenném? Nem tettem semmi rosszat. Szavaiból nem is úgy tűnik, mintha tudná ki vagyok. Így egy mély levegőt vettem, majd beléptem a sikátorba, tettem pár lépést és megálltam. Tekintetemmel semmi jót nem sugallva néztem egyenesen a szemeibe. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar jön el az első találkozásunk pillanata.
- A harapás inkább hanyagoljuk. - jelentettem ki ridegen, ahogy fejemben pörögtek a kérdések. Vajon felismer egyáltalán? Hiszen mégiscsak a tulajdon lánya vagyok... Vagy ez nem így működik? Végül is még nem látott, nem ismerne fel. Vagy mégis? Próbáltam elnyomni mindezeket, hiszen arra kellett koncentrálnom, hogy valahogy jól jöjjek ki ebből a helyzetből.
- Gondolom megérezted, hogy követlek. - mondtam az előző mondatom után alig fél perccel. Nem volt kedvem időt húzni, és némán várni arra, hogy mondjon valamit. - Gondolom az is érdekelni miért is tettem ezt. Kár, hogy nem fogom elmondani. - mosolyodtam el halványan egy másodperc töredékéért. Szavaimban ott volt a szokásos él, a düh is, minden más negatív érzelmemmel együtt. Ilyen közel még sosem álltam hozzá, nem is beszéltünk, alig bírtam visszafogni magam. Legszívesebben valamit azonnal tettem volna, de még a hülye is rájön arra, hogy az nem túl jó ötlet. A türelem rózsát terem, bármennyire is agyonhasznált ez a mondás. Várnom kellett arra, hogy mit lép, vagy mond. Először látnom kellett, felismer-e valami csoda módján. Hiszen, ha nem, akkor lesz a könnyebb dolgom. Kitalálok valami sztorit, vagy valami kifogást, hogy ellógjak, aztán ennyi. Legalábbis remélem, hogy ilyen könnyű lesz.
words: ××× ▪▫ music: forget it ▪▫ notes: remélem tetszik 40

Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
skulls by bastille.
† Tartózkodási hely :
† come visit me in hell.
† Hobbi & foglalkozás :
† kill everybody!
† Humor :
† my own mind scares me.



Nayareth S. Naidan ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 23, 2016 1:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
rhia & naya

Épp a minap csaptam fel egy megbízható forrást a múltról. Úgy éreztem, hogy túl sok mindenről lemaradtam, és kicsit informálódni szerettem volna itt a körülményekről. Nem az emberek történelme érdekelt, sokkal inkább a természetfelettieké. Az érdeklődésem a múlt iránt elvette a fél délutánomat, abszolút nem volt unatkozásra lehetőségem; nem mintha az én életemben lehetne unatkozni. Rhydiannal is szerettem volna megosztani a múlt rétegeinek történetét, de nem tudhattam társaságomban őt, mint általában. A napjaimat javarészt egyedül töltöm, hiszen ő maga minden napjának minden percében Carment keresi. Hiába is, de meg kell értenie, hogy a nő halott. Nem szerettem volna ezt ennyire nyersen közölni vele sohasem, de egy idő után kénytelen leszek őt felvilágosodni, hogy egyedül maradt. Illetve, annyira mégsem. Teszem azt, én itt vagyok neki valamilyen szinten. Nyilván nem képezhetem a családját számára, tekintve, hogy én végeztem az egész Andre generációval. Gyűlölnie kellene, de mégsem teszi. Pontosan jól tudja, hogy ő tett engem azzá, aki most vagyok, így mindent magának köszönhet. De a többi Andre akkor sem jöhetett volna ki onnét, abból túl nagy baj származott volna. Rhydian megőrült ebbe az ötszáz évben, és ki tudja, hogy a többi Andre miként reagált volna? Mindössze az én saját idegzetemet féltettem tőlük, elvégre szinte lehetetlen lett volna megoldást találni az őrültségre. Nekem a kriptában nem volt lehetőségem arra, hogy elveszítsem az eszemet. Már régen elveszítettem azt.
Mivel a délutánom a pocsékolás áldozata lett, így úgy döntöttem, hogy teszek egy látogatást az éjszakában. Épp azelőtt tértem ki a lakásból, mielőtt Rhydian hazaért volna. Nem szerettem volna most valamilyen oknál fogva vele találkozni, ám bármennyire is próbálnám ezt az érzelmet tagadni előtte, nem tudnám. Érezzük egymást, gondolatait, álmait, érzelmeit, mi nem tudunk egymás előtt titkot tartani. Rhydian az utóbbi időben nem önmaga, ami által gyakran megesik, hogy valamilyen oknál fogva én iszom meg a levét. Jobban szeretem őt olyan pillanataiban elkapni, amikor ismer öntudatot és kontrollt.
Az éjszaka csillagjai tükörként használták fel égkék színű szempáromat, mikor feléjük emeltem fel fejemet. Gyönyörűek voltak, bármennyire is próbáltam kifogást keresni bennünk. Nyugalmat, szépséget, ugyanakkor szabadságot tükröztek magukból. Több milliárd ragyogott ott fent a fejem felett, egy felhő sem takargatta őket irigykedve.
Ezáltal is a levegő szele igen csak hűvös, ezért is finoman fogtam össze magamon a ballonkabátomat. Lépteim még is lassúak, hiszen most ezen az éjszakán semmiféle célom sincsen. Nem rohanok sehova, mindössze csak látogatást teszek a házfalak között.
Kihalt minden. Nem hogy még emberek, de még ragadozók sem járják az utcákat. Nem mintha ez zavarna, hiszen jobb kedvelem a csendet.
De mire erre a megállapodásra jutottam volna, hirtelen gyökeret vernek lábaim, amint a sikátor közepére beértem. Egy ideje tapasztaltam már, hogy bárhová megyek, sosem vagyok egyedül. Valaki igen csak nagy érdeklődéssel van felém, még sem mutatkozott még be előttem. Nem lehet szó Sedrickről, hiszen ő másképpen nyilvánulna meg előtte. Valaki más, de én még is hagytam eddig, hogy kövessen. De egyre jobban kezdi feszíteni a kíváncsiságomat a helyzet, ezért most én fogok lépni.
- Felesleges bujkálnod, kedvesem. Bújj csak elő! Nem harapok. - Fordulok meg lassan tengelyem körül. - Nagyot. - Épp annyira emeltem hangomon, hogy kellően halhassa mindazt amit számára szánok. Érzem a jelenlétét; boszorkányról van szó. Érdekes, bár nem emlékszem arra, hogy bármilyen boszorkánnyal kapcsolatban álltam volna Sedricken és Rhyden kívül. Akikkel igen, azok már régen halottak.
©
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :


† Keresem :
hello my sweet sister
† Kedvenc dal :
Halsey - Castle
Koncz Zsuzsa - Ha én rózsa volnék
† Tartózkodási hely :
•• New Orleans ••



Alessia Mair Daventry ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 02, 2016 1:10 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Raul && Sia


Értékelhettem volna az őszinteségét, de voltam már annyira tapasztalt a magam kilencedik századának végén, hogy megpróbáljam annyira látni a világot, amennyire lehet, így tévhitekben nem hiszem, hogy éltem volna. Tudtam jól, hogy miféle alak, mire képes. Bár azzal is tökéletesen tisztában voltam, hogy az a majdnem száznegyven év különbség, ami köztünk van, nem nevezhető kevésnek, és az én javamra szól, nem az övének. És a koron kívül azt hiszem az értékrendünk és az élethez való hozzáállásunk is bőven más volt. Ami jelen esetben nem arra irányult, hogy eget rengető társalgásba kezdjünk és a világ megváltoztatásáról és annak fontos kérdéseiről egyeztessünk és vessük össze az érveinket az igazunk mellett. Bár meggyőződésem szerint bárkivel el lehet beszélgetni komoly témáról is, ha hagyja magát. Kivéve, ha nem. És ő tipikusan ilyen kivéve ha ember volt. Én pedig meg sem próbáltam volna roncsolni az illúziót, hogy esetleg a kettőnk viszonya változhat.
Szavaim nem sokat érnek, inkább találnak üres fülekre, mint érvekre hallgató ember füleire, de nem is töröm magam és meg sem próbálom meggyőzni másról. Van az a pont, ahol feladom az ilyesmit, s sajnálatos módon nála ez elég hamar beüt. Bennem is voltak hibák, tudtam, hogy nem vagyok makulátlan múltú kisasszony, mint ahogy az életem elkezdtem. A görög papnők között rájöttem, hogy az élet szépsége min múlik, majd a halálom és az újjászületésem napja -ha úgy tetszik-, teljesen átformálta a világom. Olyan dolgokra adott rálátást, amit előtte nem is mertem volna elhinni, s egy lényem éj feketévé és gonosszá változtatta, míg egy teljesen másik részem egyszerűen elhitte, hogy tudok szürke világban élni, nem csak a fekete, alias rossz, és a fehér, alias jó dolgok között.
-Ó, jaj...-hüledezem, kezem homlokomhoz emelve, megjátszva, hogy érdekel, amit mond.-Váó, kilencszáz év után most igazán rátapintottál a lényegre és megsértettél. Majd ha akad időm, elmerengek rajta.-vágok gúnyos fintort szavaira, amik igazából teljes mértékben leperegnek rólam és mérhetetlenül hidegen hagynak. Őszintén szólva még értékelném is a humorát, ha a puszta jelenléte nem kergetne ki a világból és űzne el jó messzire. Sajnos, épp ez történik, csak még a hátraarc nem volt meg tőlem.
-A tied azért előtte még kivágnám.-kacsintok rá, bár ha a fejét vehetném sem lenne elég, még tovább mennék vele. A kínzás nagymestere nem vagyok, de egyesek szerint van hozzá érzékem. Szívesen kipróbálom bármikor, hogy megtudjam, ez mit is takar igazából.
A nagyképűsége mindenre csak rátett egy lapáttal, és még csak meg sem próbált tagadni, hogy egy semmirekellő, érzéketlen barom, akinek szórakozása, s egyben fétise is más életének megkeserítése. ebben sem hasonlítottunk, mint ahogy eddig sem hasonlítottunk semmiben sem.
-Kicsit leszállhatnál a földre, te sem vagy mindenható, hiába hiszed el.-elmélkedem, amolyan orrom alatt elmormogott reakcióként. Haszna úgy sem sok van, mondjak bármit.
-Ha könyörögsz sem leszünk legjobb barátok, el kell, hogy keserítselek.-vonok vállat egyszerűen, igazából hidegen hagy, hogy miféle szánalmas próbálkozásnak gondolja, hogy jó kapcsolatot ápoljunk a másikkal. okok tömkelegét tudtam volna felsorolni, hogy miért nem akarok sem a közelében lenni, sem változtatni a kapcsolatunkon.
A falnak simul hátam, ajkamon ellenállhatatlan, mégis sötét mosoly ül ki, és ahogy próbálnék reagálni, megérzem a gyomromba fúródó karót, mire felnyögök, és fogaim között sziszegő hanggal próbálok levegőhöz jutni. De amilyen gyorsan jön a hirtelen érő fájdalom, szavaira mégis mosolyom kiszélesedik, s ahogy megemel, egyszerűen csak tovább szélesedik ez. A vérveszteség elenyésző, ahogy kihúzom a karót, a vacsorámnak hála nem maradok a földön percekig, és mivel nincs sok időm arra, hogy haditervet ötöljek ki percekre vagy órákra előre, egyszerűen élek a lehetőségeimmel. Kitépem a karót a gyomromból és kihasználva sebességem, mely a koromból fakadó előnyöm is, egyszerűen változtatok a helyzeten, és mire kettőt pislogna az előbbi helyzetemhez hasonlóba kényszerítem, ám, kicsavarva egyik kezét, a hátához szorítom, és a hegyes karót lassan kezdem a hátába fúrni.
-Akkor tisztázzunk valamit. Lehet, hogy nő vagyok és azt hiszed, hogy gyengébb, de emlékeztetnélek rá, hogy kettőnk közül én úgy száz évvel idősebb vagyok, mint te. Ebből fakadóan, bárhogy próbálkozol kicsikém,. nem tudsz eltenni láb alól.-suttogom igéző hangon fülébe, hagyom, hogy fogaim előugorjanak, arcom pedig eltorzuljon.-Kettő. Ha egy hajam szála is meggörbül miattad, hidd el, hogy meg fogod emlegetni a napot, hogy egyáltalán ellenem tettél. És végül három... Ha magadhoz térsz, emlékezz rá, hogy nem tudsz mindenkit legyőzni.-mélyesztem fogaim nyakába, és elengedve kezét, könnyed mozdulattal töröm ki a nyakát.-Szép álmokat aranyom. Tudod, jobban nézel ki, ha nem beszélsz.-engedem el testét, hogy a földre zuhanhasson, de hátából nem húzom ki a karót, épp ellenkezőleg, hagyom, hogy azzal egyetemben dőljön el, hogy az még inkább hátába nyomuljon, centikkel közelebb a szívéhez.

||music:Nutbush City Limits||  köszönöm a játékot, pm-ben egyeztethetünk a továbbiakról 40  
▲▼
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Keresem :
→ myself.
† Kedvenc dal :
courtesy call.
† Tartózkodási hely :
→ in the hell.
† Hobbi & foglalkozás :
→ i'm a leader.
† Humor :
→ killer.



Raul L. Dequan ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 02, 2016 2:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Alessia & Raul
Oh, hello!

Nyolcszáz évnyi élet hosszú idő, s már-már egy magam fajtának szinte fel sem tűnő. Csupán csak egyszerűen elszáll a fejed felett a percek sokasága, hisz nem érzékeled a telését, ahogy nem is veszed észre azt sem, hogy voltaképpen melyik napot, avagy évszázadot is írjuk pontosan. Mindez természetesen a halhatatlansággal járó tényező, hisz az időszakonkénti órák ütemes váltakozása egy vámpír számára már szinte feleslegessé válik. Emberként még talán értékeljük, hisz ama létformában meg vannak számlálva a hátralévő napjaink, ám, ha egy örökkévalósággal nézel farkasszemet, akkor az ez iránt hajlamos megbecsülés elveszett értéké válva, nos búcsút int neked. Az idő nem megszámlálható, a percek ütemes gyorsasággal telnek, s bár a halandók ragaszkodnak a pillanataikhoz, de mi nekünk már csak a haláluk ténye tűnik fel. Egyesek távoznak végleg, míg mások megszületnek, s kik egykoron talán voltak valakik, nos mára már semmivé lesznek. Az emberi élet elenyésző, mit sem érő, szinte egy hamis téveszme létezése. Értelmetlenül jönnek a világra, s ugyanolyan módon távoznak is. Ha annak idején nem válok vámpírrá, akkor talán mostanra rég halott lennék, de előtte élhettem volna még egy boldog sorsot. Lehetett volna vérvonalam, megmaradt volna a lelkem, és éreztem volna legbelül.. Milyen nevetséges illúzió ábránd, és mily feleslegessé vált gondolatsor! Az érzelmek szánalmasak, az emberek vértasakok, az élet pedig egy kegyetlen játszma jellege. Ha őszinte akarsz lenni önmagaddal, akkor szembe kell nézned azzal a ténnyel, hogy érezni teljesen hasznavehetetlen, ugyanis csak gyengeséget okoz, fájdalmat kreál, és ezernyi apró darabra tépi szét újra, s újra a lelked felületét. Kést döf a szívedbe, pengével kínozza a bensőd, és eme folyamat sohasem ér véget. S tudod miért? Azért, mert az embereknek nem jár megváltás, mert az egyedüli mód a kikapcsolás, és mert a halandó élet a szenvedés folytonosságára lett ítéltetve. Tehát lásd be, kérlek, hogy érzelmekkel élni teljesen olyan, mint beugrani emberként egy cápával teli tengerbe.
-Én nem így fogalmaznék. Inkább csak egyszerűen maradnék az, aki vagyok. Mindenféle szánalmasság megléte nélkül.-Jegyzem meg a szavakat komoly hangszínnel, de mégis semlegesen. Úgy hiszem az évek telése nem változtatott meg, és már nem is igen fog. A lelkem sötétségbe borult, a jellemem kellően hűvös, ahogy az érzelmeim... oh, hát azok már régóta nem léteznek! Ezt a játékot ketten játsszuk, de csak az egyikünk lehet a végén az, aki túl is éli. Ha pedig csak rajtam múlik, akkor garantálhatom a számára, hogy a friss levegőt már nem sokáig kellesz belélegeznie. Általában akadnak nagyobb ellenfeleim is, olyanok, akiket még netán számba is veszek, de még mielőtt, hogy az állóport felkavarhatná, nos félre kellesz állítanom a képből. Senki olyan nem tartózkodhat a közelben, akik árthatnak a tervemnek, ugyanis mostan olyasvalamire készülök, amelyre nem mindig nyílik megfelelő alkalom. Az elkövetkezendő reakciójára egyszerűen csak vállat vonok, hisz nem tudom mivel megtetézni az állítását. A világ felfogása szabad, és a gondolkozás pedig csupán csak rajtunk múlik. Mindenki azt gondol a másikról, amit akar, ám valahogyan számomra sosem volt megfelelő, hogy mit is gondolnak rólam, hisz csupán gonosznak akartam tűnni.
-Pedig az önéletrajzodat szerintem nyugodtan beküldhetnéd az egyik állatkertbe.-Jegyzem meg egy sejtelmes mosollyal, ahogy a kék pillantásomat eközben ráemelem.-Úgy gondolom, hogy sikeresen felvételt nyernél az egyik majom eljátszásának a szerepkörére.-Vázolom fel számára a helyzetet, miközben jót mulatok a felvetésemen. Vicces lenne elképzelni, ahogy egész nap egy ketrecben ülve, nos majmot alakítana a nézőközönség számára. Én mondom az a jelenet minden pénzt megérne, sőt ha még éppen banánt is eszegetne ott mellé. Oké, kissé elkalandoztam..
-Az utolsó verzió nagyon is tetszik, miszerint rálépsz a nyelvedre.-Válaszolom egy könnyed mosollyal, ahogy ironizálok is egy sort.-Szóval... akár már most el is kezdhetted a 'nyelvrálépéses' terápiád.-A mosoly szinte levakarhatatlan a képemről, sőt mi több tetszene a gondolata annak, ahogy meghúzza magát, de már ismerem oly annyira, hogy mindezt úgy sem fogja megtenni. Tehát felesleges illúzióba nem ringatom magam. Mindenesetre nem ártana neki, ha megpróbálná önmagát megfékezni, amíg még egyáltalán megteheti.
-Oh, ugyan már! Mégis kit haragíthatnék magamra? Simán elintézek bárkit anélkül, hogy egy ujjamat is meg kellene jelentősebben mozdítanom az ügy érdekében.-Szögezem le a számára színtisztán, ahogy el sem emelem róla a tekintettemet egyetlen egy pillanatra sem.-Hát akkor mindhalálig ellenségek..-Mondom kegyetlen éllel suttogva, ahogy ravasz mosolyt villantok meg az ajkaimon. Nekem ugyan mindegy az, hogy melyik kategóriában is van, hisz így is, úgy is az lesz, amit én akarok.
-Mondjuk, ha nem jár a szád, akkor van előnyös oldalad is.-Mondom, ahogy sejtelmesen mosolygok rá, miközben egyetlen mozdulattal a falhoz suhanok vele.-Bár az sem hátrány benned, amikor néhanapján el lehet veled szórakozni.-Teszem hozzá folytatva az előző gondolatmenetemet, ahogy suttogva mondom a szavakat, s miközben elterelődik a figyelme, nos a kezem hátra kerül. Egyre közelebb hajolok hozzá, mintha csak meg akarnám csókolni, ám az utolsó pár milliméternél jelentős fordulatot vesz a felállás, ugyanis gyomron szúrom egy szépen kihegyezett kis karóval, amit még hátulról horgásztam elő.-Remélem megtanulod a leckét, édes, és felfogod azt a kis fejecskéddel, hogy ne merj nekem keresztbe tenni, ugyanis akkor nagyon megkeserülőd.-Emelem meg nyakától fogva, ahogy a falhoz nyomom ezáltal, majdan pedig elengedve, nos hagyom, hogy a földre hulljon, miközben én magam hátrébb lépek tőle, és mosolyogva figyelem őt.




Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :


† Keresem :
hello my sweet sister
† Kedvenc dal :
Halsey - Castle
Koncz Zsuzsa - Ha én rózsa volnék
† Tartózkodási hely :
•• New Orleans ••



Alessia Mair Daventry ÍRTA A POSZTOT
Pént. Ápr. 29, 2016 5:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Raul && Sia


Sosem mondhatta meg senki, hogy hogy cselekedjek, létezzek, éljek, gyászoljak, vágyjak valamire. A saját fejem követtem, bár annyira nem mentem soha messzire, hogy végérvényesen hátat fordítsak múltamnak, emlékeimnek. A lelkem egy része, igen nagy része megmaradt embernek, s talán ennek hála, nem voltam olyan, mint a velem szemben álló szívtelen gyilkos. Persze bemocskolni nem mondom, hogy nem szerettem a kezem. Nem állítom, hogy szent lennék, hisz nagyot hazudnék ezzel. Csupán annyi volt a különbség köztünk, hogy én apró szándékokkal nem akartam szétrombolni, összezúzni más életét. Ő viszont véleményem szerint mindenkin átsétált volna, ha nem lett volna szüksége arra, hogy emberek legyenek körülötte, akikből táplálkozhat. De azt is meg merném kockáztatni, hogy rettegett a gondolattól is, hogy nem akad olyan, aki gyűlölné, vagy akit gyűlölhet. Mintha a búskomor magány ellenére a gyilkolás, az életek tönkretétele, a modern kifejezéssel élve agybaj a csak "Én"-t nem szerette volna annyira. Magam sem akartam megérteni létezésének okát, de őszintén szólva attól a személytől is távol akartam magam tartani, aki ő maga volt. Nem érdekelt, mennyi vér tapad a kezére, amíg nem az én életemben fontosak vére volt az. Az sem érdekelt volna jobban, ha valaki a szívébe tőrt szúr. Ha ő volt az ördög, amit annyira el akart hitetni mindenkivel, én angyal voltam, annak minden vonásával, a glóriával, a patyolatfehér ruhával és szárnyakkal. Az ő múltja nem érdekelt, a "mikor találkoztunk egészen pontosan" kérdés a mi korunkban igazából lényegtelen, ha a napok úgy folynak össze, ahogy, s mégis szinte mindegyikre emlékszel, hogy pontosan mivel töltötted. Egyszerre áldás és átok. Közelében viszont akaratlan eszembe jut pár dolog, amit szívesen elfelednék, s nem hozzá, sokkal inkább hozzám van ezeknek köze.
-Ja, el is felejtettem. Mr. tökéletes maga szállt le a Földre, s került elém. Bocsáss meg.-mondom iróniával teli hangon, ahogy fennkölt, már-már lenéző, mégis semmitmondó hangon szólal meg. Anyám mikor azt mondta anno, még a középkor századai előtt, hogy az emberek mindig a szituációnak megfelelő maszkot húzzák arcukra, s játsszák el szerepeiket, hát nem sokat tévedt. Bár korántsem hiszem, hogy az ő szerepe a helyzetek különbségével változna. Hisz gondolom, az ehhez hasonló nem várt találkozások többsége nem baráti iszogatásba torkollik. Ha igen, örvendek, hogy én nem ezekkel az emberekkel kell, hogy osztozzak rajta. Igazából akkor örülnék, ha nem is kellene senkin sem osztozni, mert egyszerűen nem létezne.
-Higgy, amit akarsz, ez egy szabad világ.-reagálok szavaira, melyeket eszem ágában sincs magamra venni. Gondoljon, amit akar, felőlem elkönyvelhet -ismét modern kifejezéssel élve- agyatlan libának, akkor sem fogok kezet csókolni előtte, s behódolni Őnagyságának. Jobb szeretem az ellenségemnek megtartani, aki amúgy alapjáraton sok vizet nem zavar nekem.
-A színésznői lét unalmas volt már anno is. Passzolom ezt a szerepkört.-ezzel elismerem múltam egy eddig számára nem tudott részét, bár érzem, kérdése épp annyira volt komoly, mint válaszom. Tulajdonképpen az említett idő tájt inkább voltam az, aki kihasználja a lehetőségeit, mint akit kihasználnak. Mondhatni, voltak idők, mikor nem gondolkodtam sokat, hogy étvágyam mikor, s miként csillapítsam.
Felvont szemöldökkel rázom meg fejem, hogy mennyire hihetetlen, hogy tényleg semmit sem változott. Pontosan tudja, hogy kiről beszélek, a színjáték felesleges, s mikor megszólal mégis el kell nyomnom egy erős hullámban jövő döbbenet kiülését arcomon, s inkább csak érdeklődésem hagyom, hogy arcomon átsuhanjon. A fia? Ez csak egy vicc? Nem is hasonlítanak, szinte ég és föld... Nem titkolom magam elől, hogy ledöbbenek, előle annál inkább, s amilyen szerencsém van, a felvett maszk e játékban jól jön és rejti, amit rejtenie kell.
-És most azt kellene gondolnom, hogy tulajdon fiadnak nem ártanál? Vagy azt gondoltad, ha ezt megtudom, rálépek a nyelvemre?-döntöm kissé oldalra fejem. Mi mást reagálhatnék szavakkal? Azt, hogy teljesen meglepődtem és elfog valamiféle rettegés, hogy megteszi, a mit mond, és megöli őt?
-Ne gondold azt, hogy mindent tudsz rólam. Igazából fogalmad sincs, hogy ha nekem ártasz, kit haragítasz magadra.-nem áll módomban e titkokat most sem felfedni előtte, bár így legalább iménti döbbenetem palástolhatom némileg.-Köszönöm, nekem ez a jelenlegi helyzet megfelel. Nem leszek a következő strigula a "kikkel szórakoztam" listádon, semmilyen csoportba sorolandó sem.-tisztázom, de azonnal magához ránt, mire arcomra kiül az undor, és mégis, ujjaim eljátszanak mellkasán, arcom pedig ragadozóéhoz hasonló módon változik meg, és kétszínű, kirívó mosoly ül ki arcomra. A gyors váltás nem esik nehezemre, ez egy ilyen játék, közelében már megszokhattam volna.
-Fejtsd ki kérlek ezt. Valóban érdekel, hogy honnan nézve nem vagyok hátrány. Talán elmondom, hogy én mit gondolok a te hátrányaidról.-megyek bele a játékba, csábosan ajkamba harapok, majd mosolyodom el sejtelmesen, tekintetét el sem engedve. Éles váltás. Veszélyes élet.

||music:Nutbush City Limits||  :hatodjmeg:  
▲▼
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Keresem :
→ myself.
† Kedvenc dal :
courtesy call.
† Tartózkodási hely :
→ in the hell.
† Hobbi & foglalkozás :
→ i'm a leader.
† Humor :
→ killer.



Raul L. Dequan ÍRTA A POSZTOT
Szer. Ápr. 27, 2016 10:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Alessia & Raul
Oh, hello!

Egyszer csak eljön az a bizonyos pillanat, amikor hirtelen hátra fordulsz, és nem látsz semmit sem a kínzó gondolataidon kívül. A múltad nem rejtegeti majd az ármányok sorát, nem fogja majdan megtagadni tőled a kínok kínját, és nem is űzi el azon emlékeket, amelyek tán a lelked vesztét is előidézhetik. Megtörnek, széttépnek, felemésztenek.. és más sem marad majd belőled, mint egy üres test, amely talán egyszer élt, lélegzet, s hit valamiben, amely már nem következhetett be. Mindenki életében eljön a végzet, amely ellen nem védekezhet, amelytől nem menekülhet, s amellyel képtelen szembenézni. Számomra minden egyes pillanat megtörténtté avanzsálható, hisz megéltem a múltam gyötrelmeinek rémálmát, átvészeltem a lelkem végleges távozását, s majdan meg is haltam nyugalmat remélve. Ám a várva várt béke nem jött el, hisz amint felkeltem élőholtként tündököltem. Fiatal, őrült, mégis gyenge vámpírként. Átkoznom kellett volna mélységesen ekkor magamat, ám a mellettem álló vámpírok nem hagyták. Lelket beszéltek a lelketlen testembe, reményt öntöttek a reménytelen életembe, és megmutatták a fekete lepel mögött rejtőző, ám mégis gyönyörűen tündöklő sötétséget. A lelkem évszázadok óta halott, nem érzek szánalmas érzéseket, és éppen emiatt is lehettek ily kegyetlen. Legbelül betölt a sötét véglet, pillantásom ridegsége szinte fagyasztó hatású, szavaim súlya halálosan csengő, és kívülről teljesen gonosz vagyok..
Egészen mélyen szívom magamba a halandók számára létszükséges, ám a számomra teljesen hasznavehetetlen oxigént. Nyolcszáz év elteltével is még mindig képes vagyok egy-egy emberi motívumhoz ragaszkodni, holott már koránt sem vagyok halandó lény. A sötétség gyermeke, egy mocskos kis szörnyeteg, avagy pedig egyszerűen csak egy vámpír vagyok, akit néha vérszívóként neveznek meg. Rideg, de átható pillantást tükröz a mélykék tekintettem, melyben megcsendül az érzéstelenségem látszata is egyúttal. Arcvonásaim tökéletességgel semlegesek, ahogy néha szavaimban felfedezhető némi lenéző érzelmi szál, míg olykor egy-egy mosollyal tükrözöm az alakítani kívánt szerepem. Az, aki voltam egykoron, nos halottá vált, s az, aki mostan vagyok, a halált magát szimbolizálja.
-Nincs hova fejlődnöm, kérlek.-Közlöm semleges hangszínnel, ahogy egészen mélyen a szemébe nézek. Ha azt várta volna tőlem, hogy ezt most értékeljem is, akkor kissé elszámította magát szerintem, hisz én magam nem értékelem az ilyesfajta megjegyzéseket. Ugyanis nem óhajtom csiszolni a jellememet, míg másrészt van egy olyanféle sejtésem, hogy mindezt némileg erős beszólásnak szánta. De sajnos nem talált célt a kívánt eredménye. Könnyed mosolyra húzom ajkaimat a megjegyzése hallatán, sőt némileg fel is nevetek egy apró, ám tünékeny pillanatra, ahogy végül mélyen felsóhajtok. Lazán megrázom a fejemet, de koránt sem óhajtok szavakat pazarolni eme helyzetben. Voltaképpen felesleges is lenne bármit mondanom, hisz oda-vissza alapon játszhatnánk azt, hogy ki is fullad meg, és esetleg mikor, ám ha kívánja, akkor szíves örömest megadom neki e örömteli érzést, hisz csupán csak egyetlen egy szavába kerül.
-Lehet némi idővel idősebb vagy tőlem, de ettől függetlenül nem biztos az, hogy tudással is rendelkezel, kérlek.-Vágok vissza a szavaira, nos egy játékos mosollyal. Kezdem lassan úgy érezni magamat amúgy a szavai hallatán, mintha a mentorommá akarná magát megtenni, holott nincs szükségem pártfogóra. Ha nem állnék meg a saját magam lábán nyolcszáz év elteltével sem, akkor ott nagyon nagy agyi bajoknak kellene lennie velem kapcsolatosan. Lehet fiatalabb vagyok nála, de kellő tudással rendelkezem, és felépített katonák állnak a hátam mögött, akik szinte lesik minden parancsom.
-Miért netán csatlakozni óhajtasz a társulatba?-Vonom fel bal szemöldökömet kérdőn, miközben elnevetem magamat. Már azon felvetés is őrülten hangzik, és az, hogy mindezt még meg is kérdeztem, nos már kész elmebetegségre utaló jelzésérték nekem. Persze, lehet benne némi igazság, hisz sosem dobtam félre ama lehetőséget, hogy a sárga házban lenne a helyem. Vannak olyan ötleteim, és gondolataim, amik odavezethetnének készségesen, de igazából sok olyan vámpír létezik még rajtam kívül is eme világban, akik nálam is jóval őrültebb kategóriába sorolhatóak be. Úgy hiszem, hogy ezzel nem maradtam egyedül.
-Várj... gondolkoznom kell, hogy egy, és ugyanazon személyről beszélünk-e.-Jegyzem meg egy ironikus hanglejtéssel, ahogy meg is forgatom végül a szemeimet.-Ha netán Lysander-re utalsz, akkor el kell, hogy keserítselek, mert rajtam kívül senki más nem érhet hozzá egyetlen ujjal sem, így bőven lekésted azt a vágányt, kedves.-Mondom erős utalással, ahogy komoly tekintettel illetem.-Másrészről pedig már tudhatnád, hogy a saját, sőt tulajdon fiamról beszélünk.-Fejezem be ezáltal végül a mondandómat.
-Talán azért, mert egyszer-kétszer sikerült beavatkoznod olyan dolgokba, amelyekbe nem kellett volna. Közben lehet, hogy szórakozhatnánk az ellenségeskedés helyett, de mond csak nekem, hogy mégis mi hasznodat vehetném?-Kérdezem meg kihívó hangon, ahogy végül sikerül magamhoz rántanom őt. Bal kezemet finoman az álla alá csúsztatom, ahogy a jobb kezemet egyszerűen csak a derekánál tartom könnyedén. Megemelem a fejét magam felé, és így arra kényszerítem, hogy a kék pillantásommal találkozzon az ő tekintette.-Tudod..-Suttogom halkan, ahogy sejtelmesen elmosolyodok.-..nem minden szemszögből vagy ám hátrány.-Jegyzem meg szinte leheletnyi hangon, ahogy igencsak közel kerülök hozzá.




Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Fuck! Eat! Kill! Now do it again!
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
† Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



Noah Christianson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 18, 2016 7:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Dennise & Noah


Őszintén szólva fogalmam sincs, miért utál Dennise ennyire. Oké, vámpír vagyok meg eltettem láb alól egy-két halandó nőt és boszorkányt, de hát mindenkinek kell egy kis szórakozás, nem? Egyébként nem emlékszem, hogy valaha úgy viselkedtem vele, ami ezt indokolná. Oké, tíz évvel ezelőtt se szó, se beszéd tűntem el az életéből, de ezért inkább hálásnak kéne lennie. Végig rendes voltam vele és ő is élvezte az együtt töltött időt. Ráadásul még életben is hagytam. Ennél többet igazán egy nő sem mondhat el magáról. Gabriellán kívül. De ő más tészta. Ő egy baklövésem eredménye. Ha nem változtatom át véletlenül, valószínűleg ő is úgy végzi, mint a többiek. Nem értem én a nőket. Ellát sem, hogy miért szívódott fel szó nélkül és Dennise-t se.
Mindenesetre határozottan szórakoztat, mennyire igyekszik visszafogni magát, hogy ne vegyem észre, mennyire felingerelem. De engem nem ver át, látom, ahogy jobban rászorít a kezében tartott fegyverre. Nincs kétségem afelől, hogy szívesen szitává lőne, de okos lány, tudja, komoly sérülést úgysem tud okozni nekem vele.
- Valóban? Pedig az már régen is tökéletes volt, minden tekintetben - válaszolom, arcomon provokatív mosollyal, úgy téve, mintha nem érteném, mire céloz. Ennél azért több kell ahhoz, hogy engem kihozzon a sodromból. Különben is, látom a tekintetét, biztos vagyok benne, hogy most sem vagyok számára közömbös. Tudom, hogy kell úgy nézni egy nőre, hogy elaléljon tőle, akár akarja, akár nem. De ezt is most inkább provokatív célzattal teszem. Meg mert szórakoztat, ahogy fegyelmezni próbálja magát.
Úgy fest, neki azonban elég is volt belőlem ennyi, sarkon fordul és távozni látszik. Én nem tartóztatom. Hisztis liba. Persze attól még jó nő, de kutya legyek, ha értem a logikáját. Megtámadni nem fogom, farkasokkal nem kezdek. Nem éri meg. Vele végképp nem. Legyen bármilyen jó az ágyban. Nem mondom, hogy nem eleveníteném fel a dolgot szívesen, de nem kísértem ennyire a sorsot. Hadd menjen.
Hirtelen, minden előjel nélkül azonban visszafordul és ott terem, hozzám egész közel és egy igen furcsa, oda nem illő kérdést tesz fel. Csak felvonom a szemöldököm és úgy egészen közelről nézek bele a szemébe, míg várok egy kicsit a válasszal, mintha gondolkodnék. Persze valójában csak a pillanatot nyújtom, míg ilyen közel van, bízva abban, hogy ez feszélyezni kezdi, amint ráébred a közelségünkre.
- Klaus Mikaelson? Még ha tudnám is, mi okom volna elmondani? - mélyen a szemébe nézek, ahogy lassan kiejtem a szavakat. Kétségtelen, hogy fel fogom bőszíteni valamelyest, de ha már belekezdtünk ebbe a játékba, én módfeletti élvezettel folytatom. Nem ad akkora élvezetet, mint a szex vagy a gyilkosság, de azért elég szórakoztató. Pláne, ha ilyen jó táptalajra talál a provokálásom.


© ZENE: I know you think you hate me | MEGJEGYZÉS: Bocsi, csak most vettem észre, hogy írtál
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :


† Keresem :
hello my sweet sister
† Kedvenc dal :
Halsey - Castle
Koncz Zsuzsa - Ha én rózsa volnék
† Tartózkodási hely :
•• New Orleans ••



Alessia Mair Daventry ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 22, 2016 2:54 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Raul && Sia


Túl sok vasat nem tartottam a tűzben. Éppen csak annyi ellenségemmel foglalkoztam mindig, amennyivel kellett. akikről tudtam, hogy a közelemben vannak vagy kerestetnek, vagy a megfigyelő boszi jelentette, hogy az adott városban van, ahová készülök. Nos, ebből most egyik sem jött össze és olyan személybe botlottam, akibe nem is nagyon akartam sosem. Elég volt egyszer... na jó, párszor. Ez az örökös, véget nem érő keringőzés, mintha egy unalmas bálon lennénk, két évszázaddal korábban. Nem szerettem , ha valaki nem tér a lényegre, ahogy azt sem igazán szerettem, ha a kőfal egyenesen az arcomba csapódik. Bár így gondolom ő sem.
fura mód elnevetem magam. Miért? A hasonlat találó. Minket ellenségeknek teremtett a sors, és olyanok is voltunk, mint két megvénült ember, akiknek a házasságuk megszokáson alapul, hogy el kell viselniük a másikat.
-Ez még tetszett is. Fejlődsz.-jegyzem meg azért, nem az egóját akartam simogatni. Arról tudtam, hogy van neki és nem is kicsi. Inkább arra akartam rámutatni, hogy mennyire értékelem még mindig, hogy nem hazudtolja meg magát és a tökéletes hasonlatával élve, voltaképp hiányzott a házas élet. Csakhogy idősebbként megölhettem volna. Miért nem tettem meg eddig, nos azt én sem tudom, egyszerűen nem ment. Megeshet, hiányzott volna. Bár ez erős túlzás lenne kijelentésnek, de ki tudja, lehet, hogy igaz lenne. Szívesen kipróbálnám valamikor. Először viszont körbenéznék a háza táján. A magunk korabeli nem olyan hülye, hogy védelem nélkül mászkáljon, bízzon benne, hogy idősebb és ősi. Annál korábban kell felkelni, ez ugyanis sosem volt életbiztosítás senkinek. Nekem meg pláne nem.
-Ha valaki meg akar majd fulladni, az te leszel. Nem én.-a gúnyos megjegyzések sorára felveszem a maszkom, és a legkevésbé sem mutatom ki, hogy bármi nemű dolgot éreznék iránta jelenleg a puszta gyűlöleten túl. Azt viszont tisztán, mint az alkoholt.
Ismét elnevetem magam szavain. Ez gúnyos kacaj formájában, mondhatni a nevetséges szavaira egyfajta fennkölt reakció. Még, hogy ördög, na persze. Elismerem, nem volt egy angyal, sosem, de azért tudnék rosszabbat mondani, mint amilyen ő maga volt.
-És ki lenne jobb krampusz, mint én?-vonom fel szemöldököm, aztán csak megforgatom szavaim.-Lehet, hogy idős vagy, de ördög... maximum ördögi. Alakulsz, csak még van hova fejlődni. Tudod, mondás is tartja ezt.-kacsintok rá, aztán padlóra küldöm. Vagy inkább a sikátor hűvös kövére. Ahol nemrég én is voltam. Elég volt neki ennyi magaslati levegő, és szívesen megnézném, ahogy mondjuk betöri az orrát vagy elharapja a saját nyelvét, amit végül kiköp. Gusztustalan, de nem kizárt, hogy régebben ilyesmi megesett. Mondjuk a közelemben. Ehhez persze semmi közöm nem volt már akkor sem, puszta véletlen egybeesés volt az. A körülmények összjátéka. Sajnálatos.
A földre ránt, mire felszisszenek, pláne, mikor hajamba kapaszkodik. Fogaim csikorgatva fojtom vissza mérhetetlen dühöm, ami bőröm alá siklik és fortyogni kezd bennem, várva, hogy kitörhessen, akár egy vulkán.
-Szeretnéd, ha a csapatodban játszanék, igaz?-miért is nem erre ment volna ki a játék? Ellenségből kevesebb jobb, mint a több, ellenkezőleg a barátokkal vagy legalábbis a kapcsolatokkal, amikből akár hasznot is lehet húzni. Mikor elenged, nem mozdulok, úgy is felsegít. Ezt a kört már annyiszor eljátszottuk, újra és újra, csak a helyszíneket változtatva, ám a végén senki nem nevetett, nem volt győztes. Egyszerűen ismét elváltak útjaink, s jöttek a boldog békeidők, míg végül újra rá nem talált valamelyikünk a másikra. Az idő fogaskerekei, mi is úgy forogtunk egymás körül.
-Had találjam ki. Az ajánlat az, hogy öljem meg Őt, igaz? Mit ártott neked? Elvette a barátnőd? A családod? Mert értem én, hogy gyűlölöd, de a miértre sosem adtak még nekem választ. Sem te. Sem ő.-tudhatja, hogy kire célzok, ha nem, szívesen felvilágosítom. A pártfogolós játék nem volt mindennapi tőlem, bár azt sem szerettem kifejezetten, ha felfújt hólyagok tesznek úgy, mintha a föld miattuk forogna a Nap körül.-Hogy őszinte legyek, azt sem értem, hogy én miért vagyok az ellenséged. Pedig szórakozhatnánk mi is ahelyett, hogy egyikünk próbálja rávenni a másikat valamire, amiről mindketten tudjuk, hogy valószínűleg úgy sem jön össze. Egyikünk sem tudja megölni a másikat, mind a ketten rengeteg embert eresztenénk egymásnak, ha meghalnánk.-sosem játszottam takargatott lapokkal, mindig is vállaltam a véleményem, a tetteim következményét. Szerettem élni. Szerettem veszélyesen élni, épp ezért, mikor magához ránt, egyik kezem ujjait mellkasán pihentetem, másikat átvetem vállán, s tarkójára teszem.

||music:XYLØ - Afterlife|| :hatodjmeg:  
▲▼
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Keresem :
→ myself.
† Kedvenc dal :
courtesy call.
† Tartózkodási hely :
→ in the hell.
† Hobbi & foglalkozás :
→ i'm a leader.
† Humor :
→ killer.



Raul L. Dequan ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 17, 2016 10:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Alessia & Raul
Oh, hello!

Mond csak kérlek, találkoztál már valaha az ördöggel? Oh, hogy én azt mennyire is kétlem! A megtestesült alakjaként tündöklöm előtted, a pokol szimbólumaként tartanak számon, és a kegyetlenségem határa mértéktelen. Nem létezik a szótáramban kegyelem, és a világon sincs olyan erő feltalálva, amely megfékezhetne. Elveszek, pusztítok, kegyetlenkedem.. Egy boszorkányvadász csoport ékes fővezetője vagyok, alattam néhány főnökkel, és több száz hű vámpír katonával, amelyet megtetéztem még az évek alatt, nos a begyűjtött piti kis boszikkal. Meg kell hagyni kitartóak voltak, és még manapság is léteznek olyanok, akiknek már régóta nem kellene levegőt szívnia. Többek közt ide vehető az a nyomorult Anubis Andre, akinek legszívesebben a fejét kitűzném a Fehér ház tetejére. De persze ez nem az én feladatom, hanem a drága fiamé; Lysanderé, viszont képtelen teljesíteni a rá osztott szerepekört, így lassacskán nekem kellesz a kezembe venni az ügyet, és ezáltal meglátogatnom mindenkit, akit oly annyira imád az a kis féreg; Anubis. Még is hogyan jön ő ahhoz, hogy éljen, s annyi év elteltével miért nem rothad egy sírban? Ha Lysander megtudja az igazat, ha csak egy kicsit is gyanút fog, hogy a testvéréről beszélünk, s hogy ő nem az én vérem, akkor elpártol tőlem, nos ezt pedig nem hagyhatom. Nem fogom megengedni senkinek sem azt, hogy ártson nekem, és az olyan lágyan dédelgetett kis terveimnek.
-Oh, csak nem elkezdtél becézgetni, édes szívem?-Teszem fel eme könnyed kérdést a kis megjegyzése után, ahogy a hangszínemben fellelhető némi irónia, és a cinizmus keveréke.-Már annyira hiányzott veled a házas élet.-Mondtam egy sejtelmes mosollyal az arcomon, ahogy rezzenéstelen tekintettel néztem rá. Mindig is tudtuk egymásról, hogy ellenségeknek születünk. Hiába volt idősebb, hiába volt erősebb, akkor sem ölt meg.. egyszer sem, bár nem is tudott volna, hisz a boszorkányok védenek mágiával. Kétleném, hogy fogást találna rajtam. Bár azért próbálkozhat nyugodtan.
-Azért levegőt is vegyél néha, kérlek...-Tekintettemben megvillant egy pillanatra a megjátszott aggódás vonulata.-...nem szeretném, ha megfulladnál a vacsoránál, hisz néz csak körbe, miszerint bőven van még tégla a számodra.-Hitelességem jeléül a pillantásomat végig futtattam a sikátorban, amely egyre szűkebbnek tűnt befelé haladva. Végül elröhögtem magamat, ahogy szórakozottan álltam a soron következő megjegyzését, és igen, nos már megint elfelejtett levegőt venni. Viszont mindenesetre még élt, így hát csak megnyugodhattam.. Oh, hogy még gondolatban is önmagamat szórakoztatom, nos ehhez kétségtelenül tehetség kell.
-Hol élsz te, Neverland-ben, drága?-Jegyzem meg gúnyos hangszínnel, ahogy egy pillanatra el is töprengem.-Már régóta tudhatnád azt a tényt, hogy az ördög köztünk jár, és nem is akárki személyében, hanem az enyémben. Tudod, testet öltöttem, miután úgy véltem, hogy meg kell büntetnem az olyanokat, mint... amilyen Te magad is vagy.-Mondom egy ördögi kacajjal megfűszerezve a szavaimat, majdan mélyen szívom magamba a levegőt. Elszórakozom egy 'ölelés' megkísérlésével, de mire észbe kapok, nos addigra már a fejem a téglafalba koccan. Nem, nem voltam figyelmetlen koránt sem. Pusztán, nos rossz pozícióba kerültem, és ennyi. Nevetve nézek fel rá, ahogy a hátamat a kőfalnak vetem, és felhúzom a térdeimet a mellkasomhoz. Talán kissé koppant a fejem, de nem éreztem semmit, mintha csupán egy gyengéd simogatásban részesített volna engem.
-Túl magas vagy, Alessia.-Minden szava után csupán ennyit juttattam a kifejezésére, majdan egyetlen kézmozdulattal megragadtam, és lehúztam a földre magamhoz.-Oh, hello.-Integettem egy sort, majd megköszörülve a torkomat, nos elkomolyodtam, bár az ajkaimon ott játszott egy hamis mosolyféleség.
-Volna számodra egy ajánlatom.-Hajoltam hozzá viszonylag közelebb, ahogy megragadtam végül a hajától fogva.-Törleszthetted az adósságodat, kedvesem, ha valakit elintézel a nevemben.-Suttogtam pontosan megformálva minden egyes szót az ajkai előtt, majd vigyorogva elhajoltam tőle, miközben könnyedén ellöktem őt magamtól a macskaköves útszakaszra, és ezt követően pedig felálltam.-Nos... mit mondasz?-Kérdeztem meg immáron kedvesebb hangszínen, ahogy megfogva a kezétől rántottam fel szorosan magamhoz, és egészen mélyen néztem ezáltal a szemeibe, így várva a drága válaszát.




Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
nyomozó
† Humor :
állítólag szimpla zsaruhumor



Denise Oberlin ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 17, 2016 12:14 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

noah & denise
Ó, könyörgöm, legyen gond a hallásommal, mert nem viselem el, ha Dennie-nek szólít. Igen, ezt most szépen lenyelem. Ha már a sors volt olyan kegyetlen, hogy az utamba sodorja ezt a mocskot, legalább ne lelje abban örömét, hogy az idegeimre megy. Pontosabban titkoljam el előle, hogy legszívesebben üvöltenék. Rohadtul nem akartam vele ebben az életben még egyszer összefutni. Na bumm, ennyit a kívánságokról. Azt nem tagadom, hogy rendkívüli módon élveztem, hogy rálőhettem az imént. Lehet, hogy az elkövetkező 1-2 percben még véletlenül elsül a fegyverem abba az irányba, ahol ő áll? Nem tudom, de ha közelebb merészkedne, van rá esély. Tudom, hogy egyáltalán nem árt neki, de nekem igazán felemelő érzés lyukakat kreálni a testén. Megharapni nem akarom. Minden bizonnyal még munkálkodik bennem a pár évvel ezelőtti szánalmas énem, aki a főiskolás fejével belehabarodott ebbe a tetűbe. Szeretnék visszamenni az időben, hogy felképelhessem azt a lányt, aztán közöljem vele, hogy az életben ne jusson eszébe ágyba bújni, sőt szóba állni azzal, aki a Noah Christianson névre hallgat. Szavaira ökölbe szorulnak a kezeim, érzem a haragot, amit szívem szerint rázúdítanék, de nem adom meg neki azt az örömet, hogy lásson engem kiakadni. Még a bárgyú vigyora sem zökkent ki, pedig kérés nélkül ezer örömmel letörölném neki a képéről. Ahogy azt is szívesen közölném vele, hogy az én hátsómat a szájára ne vegye, de tudom, hogy ez milyen állati furán hangzik, és mennyivel jobb, hogy inkább magamban tartom ezt a figyelmeztetést.
- Régen még volt ízlésed, azóta a fene tudja, mennyire adtál lejjebb. Tudom, téged nem izgat, de azért elárulom, hogy az én ízlésem sokat javult az évek során. - Kaján mosoly jelenik meg a szám szegletében. Nahát, mennyivel jobb érzés ez, mint farkasharapással elintézni a dolgot, sőt még a golyózápornál is kielégítőbb. Igen, kielégítő. Magam sem hiszem el, hogy épp most kellett ennek a szónak eszembe jutnia. Most jön az a rész, hogy azzal nyugtatom magam, hogy attól még, hogy egy szemét vérszívó, igenis dögös pasi. Még mindig. A fenébe, hogy mászott bele a gondolataimba? Szépen kitessékelem onnan. Már attól hányingerem van, ha azon filózom, mennyire jó volt a szex. Oké, végeztem, szépen sarkon fordulok és elsétálok innen. Egy árva szó nélkül fordulok meg, hogy szépen otthagyjam őt, amikor hirtelen beugrik valami, 180 fokos fordulatot véve egész közel sétálok hozzá, aztán csak úgy nekiszegezem a kérdést.
- Mondd csak, te tudod, merre találom Klaus Mikaelsont? Biztos van egy hely, ahol együtt ejtőzik a magadfajtával. - Igen, ez így elég hirtelen váltás volt, de kétségbeesett helyzetek kétségbeesett lépéseket szülnek. Márpedig nekem meg kell őt találnom, és ha kell, ehhez Noah-t faggatom, bármennyire is nem fűlik hozzá a fogam.

©
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :


† Keresem :
hello my sweet sister
† Kedvenc dal :
Halsey - Castle
Koncz Zsuzsa - Ha én rózsa volnék
† Tartózkodási hely :
•• New Orleans ••



Alessia Mair Daventry ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 15, 2016 10:23 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Raul && Sia

Nem voltam a macska-egér játékok híve. Utáltam, ha valaki az idegeimen táncol, húzza azokat. Kezdett betelni a pohár az elmúlt évszázadok alatt az akadékoskodó, meggondolatlan, önfejű és önimádó barmokkal, akik a spanyol viasz feltalálását is a nevükre vették volna. De semmi sem volt ilyen egyszerű. És ahogy az illetékes személy hangját meghallom, gyomromban máris feléled ez a hányingerkeltő, utálatos, gyűlöletes érzés. Idősebb voltam nála, ugyanakkor ellenben vele nem voltam velőmig romlott. Nem állítom, hogy angyal voltam, de bőven túlszárnyaltam azt, amit ő.
Tudom, hogy mögöttem áll, mikor megszólal. Érzem, de mire hátrafordulok, máris eltűnik. Ismét az idegesítő játszma, és ahogy szavai visszhangoznak fejemben, úgy nem sokkal később tesz róla, hogy fejem is visszhangozzon, hisz mielőtt kapcsolhatnék, egyenesen a téglafalba veri azt. Felszisszenek, és megrázva fejem, pillanatnyi kábaságból ocsúdva nézek rá. Letörlöm kézfejemmel a vérem, a seb viszont viszonylag gyorsan be is gyógyul, ellenben bőröm vöröslik, hála annak, hogy semmi pórustisztító kefe nincs az ujjamra kötve.
-Te szemét korcs.-vicsorgom megjegyzésére cseppet sem kedvesen, bár még a visszavágással, a revanssal várok. Mire? Nos, ez egy jó kérdés, de inkább a megfelelő pillanatra, nem arra, hogy figyelmetlen legyen. Arról ugyanis tudom, hogy lehetetlen lenne kivárni.
-Mint én? Ugyan, te miben különbözöl tőlem Raul? Más van a lábad között? Vagy talán diétára fogtad magad?-érdeklődöm szemrebbenés nélkül, nem túl kedvesen, inkább gúnyosan kiejtve a szavakat, jól megnyomva nevét. Emlékeztem rá. Hogyan is felejthetném el? Az ilyen férgek megmaradnak az ember emlékezetében, mondhatni beleássák magukat abba. Sajnos, neki tökéletesen sikerült. Bár reméltem, hogy nekem is sikerült az övébe.
-Nem hiszem, hogy ezer éve lett volna, maximum pár száz, de még az se elég, hogy hiányozz. Inkább keveslem. Azt hittem, hogy mára már a pokolban rohadsz és az ellenségeid szellemei húsod szaggatva kínoznak, míg az ördög a hullád felett nevet.-igen, kicsit színpadias voltam, elismerem. De ennyi belefér, nem? Legalábbis egy olyannak, aki maga is kétszínű és hasonló mód idegesítően önelégült volt. Nem volt kedvem elviselni a játékait túl sokáig, épp elég volt már belőle ez a pár perc is.
Összevont szemöldökkel nézek rá, amikor kitárja karjait, és úgy tesz, mintha az ölelésemre várna. Arra ugyan várhatna.
Előre lendülök és kihasználva, hogy koromnál fogva erősebb is vagyok, mint ő, s valamivel gyorsabb is, akárcsak ő tette velem, én is a fejét a falnak csapom.
-Tudod, nemrég azt hallottam, hogy a tégla egészséges.-mosolyodom el aztán olyan elégedetten, hogy az már szinte engem is idegesíteni kezd.-Most, hogy áthidaltuk a köszönés részt és a másik hiányának kifejezését, akár a lényegre is térhetnénk. Nem?-fonom mellkasom előtt keresztbe karjaim, fejem kicsit oldalra döntve, voltaképp arra várva, hogy visszavágjon. Bár kétlem, hogy ennyire kicsinyes "bosszú" után még próbálkozna valamivel. Igaz, sosem lehet tudni...


||music:XYLØ - Afterlife|| Gyenge, de remélem megteszi  23  
▲▼
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Keresem :
→ myself.
† Kedvenc dal :
courtesy call.
† Tartózkodási hely :
→ in the hell.
† Hobbi & foglalkozás :
→ i'm a leader.
† Humor :
→ killer.



Raul L. Dequan ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 14, 2016 9:26 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Alessia & Raul
Oh, hello!

A napfény ékesen csillan meg a kirakatok üvegfelületén, az utca kellően forgalmas az emberi tömegtől, és a nappali világosság ténye tökéletesen biztosítja a látási lehetőséget. Még a legeldugottabb négyzetsarkokba is betör a napsugár, csak hogy ezáltal is fényt csaljon elő. Lassú, ámde mégis ütemes léptekkel haladok egyre csak előrébb az úti célom irányába. Nem nehéz koránt sem kitalálni az érzéstelen vonásaimból, hogy az adott illető bizony semmi jóra sem számíthat tőlem, ámbár már hosszú ideje húzzuk ezt a szált. Könnyed fejtörést okozzunk egymásnak, játékos trükköket alkalmazzunk, és eközben mindketten épp annyit veszítünk, avagy nyerünk. Részemről vicces időtöltést eredményezz azon cselekedete, ahogy próbálkozik. Csak hát, mint a legtöbb ellenségemnek, nos neki is ugyanaz a gondja. Rajtam nem lehet fogást találni, s még, ha lehetne is, akkor sem éppen szem előtt heverne. Nincs gyenge pontom, nem vagyok sebezhető alak, és a társaságom vesztesége is pótolható. Számomra néhány darab vérszívó halála, nos igazán semmiség. Van még számtalan elveszett, reményvesztett, és naiv vámpírka, aki némi feloldozásért cserébe, s ugyanakkor bosszúért epekedve, nos képes a soraimba állni. Tehát nincs gond azzal, hogy hogyan is pótoljam a hűséges katonáim sorát. Viszont abban sokkal több probléma lapul, hogy a boszorkányok száma igencsak jelentős. Próbálom őket a magam javára bevonni, de valahogy képtelenek fejet hajtani, így pedig kénytelen vagyok halálra ítéltetni őket. Mondanám, hogy sajnálom a fajtájukat, de számomra elenyészőek, avagy csak simán pótolhatóak, mint mindenki más. Míg végül is azt tekintve, nos számtalan olyan boszorkány is a birtokomban van, aki képes volt behódolni nekem, csak hogy kaphasson még levegőt, és élhessen tovább. Félték a halált, s ezért is lettek a szolgáim..
Kegyetlen mosollyal az arcomon szúrom ki végül a keresett nőt, és a távolból kezdem el őt figyelni. Lassan követem, meglapultan, de közben mégis azon céllal, hogy észrevegyen. Szeretem amúgy egyébként a kellemes játszmáimat űzni, amelyekkel olykor-olykor lazán elüthettem az időm. Ugyanakkor vonz a csend, a félelem, a paranoia, és a szórakozás is.. a kegyetlen szórakozás. Egyszerűen hangulatos azon helyzet, hogy teljes mértékben én irányíthatok. Nincs meglepetés, nincs váratlanság, avagy ellenem szóló fordulat.. Minden csupán úgy történik, ahogy én magam azt szeretném. Hirtelen zökkenek ki a gondolatom soraiból, ahogy meghallom az ékesen csengő hangját. Ravasz mosolyt öltök, és elbújok egy tökéletes helyre, ahonnan figyelhetem. Nem mondok semmit sem, csak nézem azt, ahogy egy viszonylag csendesebb, és kihaltabb terepre húzódik be. Körbetekint, nem lát, így pedig kezd az idegeire menni gondolom az adott helyzet. Újabb szavak hangzanak fel részéről, míg én könnyedén suhanok a sikátor részlegébe, ezáltal pontosan a háta mögé. Megállva halk nevetést hallatok, s mire hátra fordulna, nos már ott sem vagyok.
-Pontosan tudom, hogy ki vagy, kedves.-Kötök ki mellette egyetlen mozdulat által, s majdan könnyedén lököm neki teljes erőből az épület falának.-Remélem szereted a téglát.-Mondom nevetve, ahogy lazán a vele szemközti falnak döntöm a hátamat.-Úgy hallottam rengeteg vitamint tartalmaz az olyanok számára, mint te.-Nevetek továbbra is, ahogy széttárom a karjaimat. Ironikusan pillantok rá, és kegyetlen mosoly jelenik meg az arcomon ezzel egy arányban, ahogy lazán végig mérem.
-Már vagy ezer éve nem láttalak, drága. Kezdtél a számomra jelentős mértékben hiányozni.-Mondom tele cinizmussal, ahogy oldalra döntöm a fejemet.-S most, hogy látlak... hát nem megérdemelnék egy baráti ölelést?-Kérdezem egy játékos mosollyal tőle, ahogy még mindig széttárva tartom a karjaimat. Olyan jól esik vele kötekedni, és mégis szórakozni, hogy az valami hihetetlen.




Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :


† Keresem :
hello my sweet sister
† Kedvenc dal :
Halsey - Castle
Koncz Zsuzsa - Ha én rózsa volnék
† Tartózkodási hely :
•• New Orleans ••



Alessia Mair Daventry ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 11, 2016 8:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Raul && Sia

Határozott léptekkel sétálok végig az utcán. Napját sem tudom, hogy mikor jártam erre utoljára. Valamikor pár évszázaddal ezelőtt biztos. Az, hogy mit változott a város... nos, a szagok egyértelműen, de a hangzavar, az örökös karneváli hangulat ugyan az maradt. Bőröm alatt kellemes bizsergés fut végig, ahogy megállok az egyik bolt kirakata előtt. Úgy érzem magam, mint egy tini, aki hazatért. Pedig az otthonom nagyon messze van innen. Valami fura oknak köszönhetően ez a város mégis egy otthon a sok közül, egy város, amit az évszázadok alatt megszerette. Magassarkúban kopogok, egyik kirakat utána  másikat nézve. Régen annyira más volt ez a környék is. Betérek egy boltba, ahol boszorkányok vannak, érzem rajtuk, talán annak köszönhetően, hogy régen én is egy voltam közülük. Megyek egy kört a boltban, beszerzek ezt-azt, nem nekem kell, de másnak is szívességet teszek ezzel.
Túl sok tapasztalatom volt már erről a városról, hogy csak úgy sétálgassak, plusz tudtam jól, vannak olyanok jó páran, akik szívesen vennék a fejem a múltban elkövetett egy apró hiba miatt. Érzem, hogy valaki figyel. Összevont szemöldökkel nézek körbe, de sehol senki.
-Jól van, rajtam ne múljék.-ha van egy kis esze, nem az utcán támad rám, bár így, mivel tettem némi megjegyzést arra, hogy nem vagyok vak, láttam, ahogy valaki előtűnik mögülem, akit láthattam a kirakatban. Pár lassú lépéssel haladok az első sikátorig, óvatosan nézek be, majd lépek az utca délelőtti fényétől mentes, sötétebb utcaszakaszra.
Körbenézek, de sehol senki. Unottan fonom össze mellkasom előtt karjaim és úgy vizsgálom a szűkös helységet, mely két oldalt a boltok szemetétől még keskenyebbnek túnik.
-Játszhatjuk ezt napestig, éppenséggel ráérek. Szóval megmutatod végre az arcod, vagy még leskelődsz egy kicsit, hogy biztosra menj. De segítek. Én vagyok az, Alessia Mair Daventry.-próbálom kideríteni, hogy ki figyel, de egyenlőre nem teszek olyan lépést, amivel bármi nemű bizonyítékot adnék rá, hogy védtelenül nem lépek ki az utcára és élve a paranoia gyanújával, egy kés mindig van a ruhám alá rejtve. Ez így tavasszal még nem is lehet feltűnő, hisz el tudom rejteni a kabátom alá, nyáron még kicsit nehezebb.

||music:XYLØ - Afterlife|| Gyenge, de remélem megteszi  23  
▲▼
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Fuck! Eat! Kill! Now do it again!
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
† Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



Noah Christianson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 11, 2016 2:52 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next



To Denise

Már tudom, hogy rossz helyen járok. New Orleans nem az a hely, amit keresek. Gabriella nincs itt. Mystic Falls. Oda kell mennem. Körbejártam már nagy vonalakban ezt a város és egyszerűen érzem, hogy nem itt lesz. Mit is keresne itt? Nem köti őt ide semmi tudtommal. Nem mintha annyira vájkáltunk volna egymás múltjában, de negyven év azért negyven év, ennyi idő alatt elég sok minden kiderül a másikról, akár akarod, akár nem.
Viszont, mivel így az éjszaka közepén ért a felismerés, ma már nincs értelme elindulnom. Napkeltéig már nem jutnék messzire és inkább kényelmesen, valami hotelszobában kívánok nyugovóra térni, nem az útszélén valami kalyibában. Egy nap ide vagy oda már úgysem számít. Viszont ha már így alakult, a szórakozást nem hiszem, hogy meg kellene tagadnom magamtól. Vér és halálsikolyok. Erre vágyom.
Épp egy elég elhagyatott, kétes környéken vágok át. Nem túl forgalmas, de éppen ezért lehet jó. Hátha erre téved valami ártatlan leányka vagy munkából, esetleg egy titkos légyottról hazafelé siető fiatal nő, aki élete utolsó baklövését követi el azzal, hogy errefelé vágná le az utat. És hirtelen úgyis tűnik, rám mosolyog a szerencse. Fiatal, igencsak csinos alakú nőt pillantok meg. Halkan követni kezdem. A széljárás azonban nem kedvez nekem. Szó szerint. Már túl közel vagyok, mikor rájövök, hogy rossz lóra tettem. Egy nyomorult vérfarkas.
De mire eddig eljutok a gondolataimban, a nő is észrevesz. Ahogy meglátom, ki az, rájövök, duplán pechem van. Mármint ami a vadászatot illeti. Ugyanis korán sem ismeretlen hölgyeményről van szó. Természetesen ő is rám ismer, viszontlátásom örömére pedig rögtön rám is lő kettőt. Gyors vámpírreflexeimnek köszönhetően nem talál telibe, de az egyik golyó azért hozzáér az oldalamhoz, feltépve rajta a bőrt. De szerencsére néhány másodpercen belül az a seb is begyógyul.
- Ejj, Dennie, azért nem kell ilyen hangosan örülnöd nekem-jegyzem meg, arcomon hamiskás mosollyal, a lövések zajára utalva. Denise Oberlin. Különleges nő. Hogy miért? Elsősorban azért, mert életben van. Rajta kívül talán nem is nagyon mondhatja el senki, hogy túlélte azt, hogy a kezeim közé került. Pedig ő bizony ott járt, nem is egyszer. Pedig meg kellett volna ölnöm. Volt rá lehetőségem. Bár éreztem rajta, hogy vérfarkas, de akkor még nem volt túl az átváltozásán. Hogy miért nem tettem meg mégis? Egyszerű. Mert piszok jó volt az ágyban. Kevés, hozzá hasonló tüzes teremtéshez volt szerencsém eddig. Jó tíz évvel ezelőtti történet ez pedig. Épp akkor kezdte a rendőrakadémiát és egy főiskolai bulin szedtem fel. Természetesen meg akartam ölni, végül mégsem tettem. Micsoda egy éjszaka volt! Még egyszer-kétszer vissza is mentem hozzá, meghúztam még néhányszor, mielőtt végleg felszívódtam volna. Legalábbis akkor azt hittem, végleg.
Nagyjából négy éve újra összefutottam vele, mikor heccből elfogattam magam a rendőrséggel az egyik gyilkosságom után. A kihallgató szobába nyitott be a kollégáját keresve, mikor épp ott ültem. Láttam a szemében a felismerést. Minden tekintetben. Akkor már teljes értékű vérfarkas volt, így azt is világosan érezte, én mi vagyok. A helyzet akkor nem engedte, hogy nekem jöjjön, bár éreztem a felém áradó gyilkos haragot, mire pedig lehetősége lett volna, én már régen megléptem onnan, rabot sokáig nem játszok.
Tulajdonképpen nem is értem, miért olyan dühös rám. Hálásnak kellene lennie, hogy életben hagytam. De komolyan. Akkor még könnyűszerrel kicsinálhattam volna. Ma már nem biztos. De nincs is rá különösebb ingerenciám igazából. Tisztában vagyok ezzel az "ősi" vámpír-vérfarkas ellentéttel, de nekem emberi alakban komolyan nincs bajom velük azon kívül, hogy kicsit büdösek. Meg amúgy a vérük sem annyira finom, mint egy halandóé. Nincs értelme vesződni velük. Én boszorkányokat irtok, nem farkasokat. Azt csak akkor, ha nincs más mód a túlélésre. Ami ezeknél az ostoba bundásoknál gyakori, ha összeakad az ember eggyel. Bár ő valószínűleg, a sablonos gondolkodásával azt hiszi, valami nagy farkasvadász vagyok és most minden vágyam az, hogy megöljem. Pedig azon kívül, hogy hisztizik a semmiért, nekem nincs problémám vele. - Nem, mindenkit nem. Ennyire igénytelennek tartasz? Pedig mikor a te formás hátsódat zabáltam, nem panaszkodtál az ízlésemre -kaján, sunyi vigyor terül szét az arcomon. Direkt vagyok provokatív és vulgáris természetesen. Nem akarok feltétlenül harcot, én nem is fogok ilyesmit kezdeményezni, de ha már ő ilyen barátságtalanul és hálátlanul viszonyul hozzám, miért ne törjek egy kis borsot az orra alá? Talán nagyra van azzal, hogy farkas és kicsit meg tud izzasztani, de lássuk be, végső soron az évek és a rutin az én oldalamon állnak. Nincs különösebb félnivalóm, még ha megtámadna is.

१ Bocsi a késésért! १ 723 १ I know you think you hate me
©
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
nyomozó
† Humor :
állítólag szimpla zsaruhumor



Denise Oberlin ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Dec. 24, 2015 1:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

noah & denise
Már napok óta itt vagyok New Orleansban, Klausszal viszont még mindig nem sodort össze a sors, pedig ez a mai már a sokadik várost felfedező utam, amit az elmúlt pár napban beiktattam a napirendembe. Valahogy abban bíztam, mivel Houstonhoz képest nem túl nagy a város, bőven van esélyem beleszaladni egy Eredetibe. Ehhez képest egyet sem láttam. Pedig a létező összes kávézóba, étterembe és szórakozóhelyre beugrottam már, sőt a temetőben is jártam, de semmi. Bár elég erős vagyok, hogy megvédjem magam, de a sikátoroknak még a gondolatától is kiráz a hideg. Nem is félelemből, csupán jobb szeretem a barátságosabb környezetet, na meg a kevésbé szűk utcákat. Sebaj, lassan már csak ezeket nem jártam végig. És ki tudja? Lehet, valamelyikben totál részegen ott fekszik Klaus. Nem tudom, ha így lenne, azt mázlinak vagy pechnek kéne-e tartanom. Lépések hangját hallom. Nem is igazán tudom eldönteni, előttem vagy mögöttem van az illető, de azt tudom, hogy az érzékelőim kiakadtak. Ez tutira egy vámpír. És Scarlett nem lehet, ugyanis ő az egyedüli vérszívó, akinek közelségétől nem érzem, hogy feláll a szőr a hátamon. Körbepillantok a sikátorban, de sehol senki. Márpedig az érzékelőim nem szoktak becsapni. Még a gondolataim végére sem érek, mikor hirtelen tőlem pár méterre ott terem egy régi ismerős, akit reméltem, soha többé nem kell látnom.
- Noah. - Préselem ki a nevét dühösen a fogaim közül. Mit keres ez itt? Mivel a szolgálati fegyverem mindig nálam van, egy hirtelen ötlettől vezérelve előkapom, és kétszer is belelövök. Tudom, hogy nem árt neki, de a fenébe is, rohadt jó érzés. Szégyellem, de még farkassá válásom előtt volt egy kis kalandom vele, sőt azt hiszem, a hülye csitri fejemmel még beleszeretni is képes lettem volna. Fúj. Ma már a gondolattól is hányingerem támad. Mikor kb. négy éve újra találkoztunk, és megéreztem, mi is ő pontosan, elöntött a méreg. Megölni akkor és ott a döbbenettől meg sem próbáltam, de ez nem jelenti azt, hogy most ne tudnám. Itt a remek alkalom. Senki nincs a közelünkben, csak egy harapás az egész. Én mégis itt állok, mint a cövek. Na, Denise...mozdulj már meg, a dühtől izzó tekintettől még nem fog a túlvilágra kerülni. Meg aztán vagy te támadsz előbb vagy pedig ő. Akkor miért nem lép? Valószínűleg azt tervezi éppen, hogyan nyírjon ki. Na, abból nem eszik. - Mégis mit keresel itt? Úgy tervezed, ebben a városban is felzabálsz mindenkit? - Vetem oda neki még mindig méregtől fortyogva. Már szinte idegesít, hogy egyikünk sem támad. Mi lesz már?

©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
Δ Soon or later you will know
† Kedvenc dal :
Δ Love letters
† Tartózkodási hely :
Δ in your freaking mind
† Hobbi & foglalkozás :
Δ found my mom



Poppy Aisling Armanskij ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 04, 2015 4:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next



to Hayley ©
A világ egyre homályosabb lett. Olyan, mint amikor hirtelen esni kezd és szinte alig látsz valamit, csak itt nem esett semmi, hanem mintha valami függöny hullott volna alá a semmiből. Egyre sötétebb lett minden, egyre homályosabb, már nem igazán tudtam kivenni azt, hogy melyik tárgynak hol a kontúrja. Mintha valami groteszk festménybe bekerültem volna, vagy mint valami örült világ, ami minden fajta szabályt  figyelmen kívül hagy. Mintha semmi se számítana. Egyszerűen minden megszűnt és nem értettem, hogy miként lehetséges ez. Ennyire súlyos lett volna a sebem, vagy ennyire elveszítettem volna az időérzékemet, s oly régóta beszélgettem volna ezzel a fura lánnyal, aki tagadta, hogy csak vámpír lenne, de annyira hihetetlenek hangzott a meséje, de miért is ne mondhatna igazat. Nem tudom, ez már annyira nem számít, hiszen lehet hamarosan meghallok, ha csak nem szán meg és segít rajtam annak ellenére, amiket mondtam vagy tettem. Mielőtt pedig még a talaj is kicsúszna a lábam alól valaki elkap, felemel és hamarosan pedig valami fura fémes ízt érzek a szánban. Vér.... Egyből hányingerem támad és annak ellenére, hogy legszívesebben kiköpném és ellökném magamtól még se tetszem. Pontosan tudom, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy életben maradjak, így az ujjaim a kezére fonódnak és pár pillanat erejéig úgy iszom, mintha egyszerű teáról vagy esetleg borról lenne szó. Végül szerencsére megszűnik ez a fura íz és minden normális kerékvágásba kerül. Még mindig érzem az ismeretlen hölgy, vagyis Hayley közelségét, de már legalább a vérét ne érzem a számban, vagy legalábbis újabb adagot nem. Legszívesebben most fogat mosnék, de ahhoz képest, hogy a testem mennyire gyenge az elmém nagyon is él és aktív. Egy darabig még csukva tartom a szemeimet, majd lassan kinyitom és próbálom újra felfogni azt, hogy hol is vagyok. Jó pár percig csendesen állok még és pislogok csak, de egész hamar újra minden normális alakot ölt. Már ha egy ilyen fura esten lehet még bármit is normálisnak nevezni.
Ha nem ismerném ezt a világot, hogy milyen alakok is élnek itt, akkor most biztosan azt hinném, hogy valaki valamit az italomba csempészet, csak az a gond, hogy még sehova se ültem be. Végül egy kisebb sóhaj keretében pillantok a barna hajú lányra, aki megmentette az életemet, de de még mindig kicsit zavart lehet pillantásom, mert ez még számomra is túl sok volt.
- Köszönöm. - nyögöm ki végül, majd picit sietve még hozzá teszem. - Veronica vagyok. - egy félszeg mosoly jelenik meg az arcomon. Amikor már úgy érzem, hogy az egyensúlyomat is visszanyertem, akkor újra felkapom a táskámat, majd  körbe pillantok ,de őszintén szólva hirtelen még azt se tudom, hogy melyik hotelben szálltam meg. Lemondóan nézek a félig vámpírra és megrázom a fejemet. - Valakit keresek, de hogy merre szálltam meg. Nos, azt nem tudom. Esetleg nem mehetnénk hozzád, amíg visszanyerem a többi emlékemet is? - kérdezem meg tőle óvatosan, hiszen megmentette az életemet, így talán tényleg nem akar nekem esni, illetve még ott van az is, hogy valami fura szomorúságot látok a szemében és talán neki pontosan annyira szüksége van valakire, mint nekem.


|| Gyenge 27





Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Kedvenc dal :
only love can hurt like this ☇☇
† Tartózkodási hely :
new orleans ☇☇
† Hobbi & foglalkozás :
fighting for my princess ☇☇
† Humor :
yes, no, maybe so? ☇☇



Hayley.Marshall ÍRTA A POSZTOT
Pént. Ápr. 03, 2015 1:47 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next



to Veronica

Megértettem a lány érzéseit, hiszen a helyében még én sem bíznék magamban. Kiszámíthatatlanok a vámpírok, és lehet bennem van vérfarkas, én is csak egy vérszívó vagyok a sok közül. Fájt ezt beismernem, de a tényt nem tagadhatom le sosem. Mindig is bennem lesz az a szívszorongató tudat, hogy egy hibrid vagyok. Semmivel sem lenne jobb, ha letagadnám, hiszen nagyobb fájdalmaim is vannak. Elvesztettem a kislányom, úgy élek, mintha az angyalok vigyáznának rá ezentúl. Nem tudom mi lehet vele, csak annyit tudok, hogy az én kicsikém a nagynénjével van. Nem ismer engem, nem tudja ki vagyok. Biztos vagyok benne, hogy Rebekah a mézes álmait megvalósította, és valami fehér kerítéses szép házban élnek kettecskén. Nem kívánom azt, hogy hazatérjen, mert még nem biztonságos, de az lenne a legjobb, ha most elmehetnék hozzá. Nem kérnék sokat, csak annyit, hogy tarthassam újra a karijaimban, és halljam a babahangját, ahogy értelmetlen dolgokat kiabál teli torokkal, hogy mindenki hallja, hogy ő van.
- Ő nem a fajtársam. - ráztam meg a fejem kellemetlenül, és mélyen érintett, hogy a vámpírokhoz hasonlított. Bennem maradt az a kis farkas, aki voltam, és ő sosem megy el. Át tudok változni, amikor akarok, a szemem aranyfényben világít még mindig. Ugyanaz vagyok! Mindenki fogja fel, hogy én az vagyok, aki voltam, csak segítségre van szükségem. Nem is.. nekem a lányomra van szükségem.
Láttam rajta, hogy szédül, és kezdi elveszteni az ép eszét, de ahogy ő mondta, nincs szüksége a véremre, és a kérését tiszteletben tartom. Nem mondtam neki éppenséggel kedves dolgokat, ahogy ő sem nekem, de nem akarok rátenni egy lapáttal az állításaira azzal, hogy nem állok arra készen, hogy segítsek. Nem akarok olyan lenni, mint azok a vérszívók. Meg akarom mutatni, hogy én igenis több vagyok! Harcos vagyok. Királynő vagyok. Ami pedig a legfontosabb.. anya vagyok. Hope tőlem fogja eltanulni amit tudni fog, hiszen egy kislány az anyukájától szeretne példát kapni, na meg az apjától. Remélem ha visszakerül, Klaus mutat némi emberséget, bár én ismerem őt, és tudom, hogy képes lesz az apaságra. Most visszavonult, de érzem, hogy lassan összeállunk egy bosszúra, hiszen ez nem Elijah harca, és nem is másé. Ezt a dolgot nekünk kell megoldanunk, mivel mi vagyunk a szülők, és harcolni fogunk a gyermekünkért!
- A lista? - vontam fel a szemöldököm, aztán legyintettem egyet, hogy tök mindegy. Nekem nincs ilyen halálosztó listám, hiszen felesleges lenne. Aki megérdemli, az meghal a kezem által, aki nem, az nem. Előre megfontolt gyilkosságot pedig nem fogok annyiszor elkövetni, mint ahogy azt képzelik.
- Gyere! - hibridsebességemmel odamegyek hozzá, és az egyik karomat a hóna alá helyezve megtartottam a testét, hogy ne neki kelljen ezzel megküzdenie egy fal segítségével. Átharaptam gyorsan a csuklóm, és a szájához emeltem, reménykedve, hogy még nem ájult el, és képes segíteni magán. Pár csepp elég lesz neki, hiszen ez nem akkora seb.
A vérzés elállt, ahogy a harapásnyom is eltűnt, és a lány sokkal jobban mutatott, mint újkorában. Már nem tűnt olyannak, mint aki mindjárt összeesik, és remélem barátságosabban áll majd hozzám.
- Te tudod már a nevem. Megosztod velem a tiéd? - kérdeztem egy barátságos mosolyra húzva ajkaim szélét, és kész voltam arra, hogy talán szóba elegyedjek vele, de az sem lepne meg, ha szó nélkül lelépne. Azon sem, ha leszúrna valamivel, mert azt hiszi, hogy megölni akarom, hogy legyen egy vámpírom, pedig erről egy szó sincs. Én csak próbálok neki segíteni, ha már rajtam senki sem akar. - És ugyanakkor elmondhatnád, hogy mit keresel itt egy sikátorban késő éjjel. - aggódó pillantásokat vetettem a nyakára, mintha régóta ismertem volna. Hűlt helye sem maradt, és ennek örültem, de remélem nem hisz még annak a szörnyetegnek akinek az előbb.

१ bocsi a minőségért és a késésért :hug: १ nem tudom १ elastic heart
©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
Δ Soon or later you will know
† Kedvenc dal :
Δ Love letters
† Tartózkodási hely :
Δ in your freaking mind
† Hobbi & foglalkozás :
Δ found my mom



Poppy Aisling Armanskij ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 24, 2015 9:16 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next



to Hayley ©
Tudtam jól, hogy most kellene lelépnem, hiszen most már a táskám is megvolt és ha tényleg nem akar bántani, akkor el is engedne, vagy tévedek? Őszintén szólva most először voltam ilyen téren bajba. Most először nem tudtam azt, hogy mit is kellene tennem vagy mondanom, vagyis egy dologban azért biztos voltam, hogy azt az aprócska félelmet se fogom kimutatni. Soha nem voltam az, aki mások szoknyája mögé bújik, hanem sokkal inkább az, aki a csatasor legelején áll. Mindig is szerettem a veszélyt és soha nem futamodtam el, így részben ezért maradtam. Illetve volt még valami a lányban. Mintha titkolna valamit, mintha küzdene valamivel. Jól ismertem ezt az érzést, talán emiatt ismertem fel a pillantásában. Segíteni szerettem volna neki, de ez azt hiszem eléggé nehezen fog menni, mert mindent elkövettem szóban azért, hogy ne legyen könnyű dolga, de én már csak ilyen vagyok.
Csendesen hallgatom azt, amit mond és próbálok hinni neki, de eléggé nehezen megy. Minden vámpír remek színész, így soha nem lehet tudni, hogy mikor mondanak igazat és mikor nem. Újra végig mérem őt, majd a tekintetem megállapodik a szemeim és azt fürkészem. Talán ő annyira nem remek, hiszen a szemei már így is sok mindent elárultak nekem, de vajon csak azért, mert hasonlítunk kicsit vagy pedig azért, mert már ő is segítséget akarna kérni, hogy valakivel megossza azt, ami a lelkét nyomja? Nem tudom, de remélem hamarosan fény derül erre a titokra is.
Tudod nehéz kiigazodni rajtatok, mert a legtöbben közületek képes még a finom falatért is bántani a fajtársát. - mondom neki egy kisebb zavart mosoly keretében, majd oldalra pillantok. Összefonom magam előtt a karomat, hiszen kezd csípős lenni az idő, illetve a vérveszteség is egyre jobban megvisel. Érzem, amint nem akad apadni a vöröslő lé, amint szép lassan végig folyik a nyakamon és átitatja végül még a sálamat. Ha így haladunk, akkor tényleg igaza lesz és saját magamnak köszönhetően fogok meghalni.
Pontosan úgy, ahogyan ő az előbb úgy vonom fel én is a szemöldökömet, hiszen nem nagyon szoktak kioktatni. Csendesen hallgatom őt, de kár lenne tagadni, hogy nem kalandoztam el a gondolataimban. Egy bizonyos személyre emlékezett, aki sok esetben fejmosást tartott számomra. De mégis másabb, s nem értem, hogy miért akar segíteni nekem, majd egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat, de még mielőtt bármit is tudnék mondani, egy pillanatra megszédülök és neki esem a mögöttem lévő falnak. Próbálom megtartani magamat, ami szerencsére sikerül is. A szavai kezdenek elmosódni, mintha csak valami fura nyelven beszélne, de nem ez nem lehet igaz. Ennyire erős csak nem lehet a vérzés, nem kaphattam ennyire erős sebet... Próbálok koncentrálni, összeszedni magamat és hamarosan picit sikerül is, de szinte alig értettem abból bármit is, amit mondott.
Mit mondtál? Mármint hogyan? Milyen lista? - kérdezek vissza zavarodottan, de még mindig nem bírom felemelni a fejemet. Olyan érzésem van, mintha minden egyes apró mozdulat hirtelen elvenné az összes energiámat, mintha maratont futottam volna, pedig nem... - Kérek a véredből... Szükségem van rá, hogy életen maradjak- mondom sietve és most először újra ránézek, de érzem, amint a szemeim is kezdenek lecsukódni, de még mielőtt teljesen elvesznék a homályba sikerül kinyögnöm még két szót. - kérlek Hayley... - azt hiszem így hívták, de sok időm nincs már ezen gondolkozni, mert hamarosan elsötétül minden. Szinte hallom a szívem a ritmusát, azt ahogyan egyre lassabban dobog. Tudom, hogy sok ember nem helyeselné azt, amit kértem, de nincs más választásom. Egyedül ő segíthet rajtam és most már teljesen az ő kezében van az életem. Vajon sikerül még a halálom előtt átváltoztatnia? Nem akarok vámpír lenni. Nem akarok meghalni.. Nem most és nem itt!! Próbálok koncentrálni és a maradék erőmmel azon vagyok, hogy életben tartsam magamat, de mozdulni már alig bírok a hideg kövön.





Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Kedvenc dal :
only love can hurt like this ☇☇
† Tartózkodási hely :
new orleans ☇☇
† Hobbi & foglalkozás :
fighting for my princess ☇☇
† Humor :
yes, no, maybe so? ☇☇



Hayley.Marshall ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 23, 2015 4:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next



to Veronica

Lassú, mély levegővétel be, aztán ki. Talán ez lenyugtatja a felébredni készülő bestiát, ami bennem lakozik. Túl sok ideje várakozok a csodára. Azt mondták nekem, hogy a gyászom legyen hiteles, ne legyek feltűnő, mert akkor lebukunk, és az a kislányom életébe kerülhet. Nincs annál fontosabb, minthogy azt megvédjem, így nem szabad ölnöm sem, főleg nem ártatlan embereket. Az arcán látom, hogy nem az a nagy pszichopata gyilkos, de a megmozdulásáról levehető, hogy nem egy anyámasszonykatonája. Olyan ijedten néz, mégis van valami benne ami erőssé teszi, és eltántorít azoktól a rettenetes gondolatoktól, hogy hogyan fogok végezni vele. Túl nagy volt a vágy, túl kevés volt az akaraterőm ahhoz, hogy csak úgy hagyjam. Nagyon nehéz ezt irányítani, és ezt aligha tudja bárki, csak az aki azt éli át, amit én.
Látom rajta az ijedtséget, bár nem okolom érte. Egy vámpír cuppant a nyakára az imént, erre egy másik menti meg, és eléggé rá feni a fogát ő is. A helyében én is félnék magamtól, tekintve, hogy védeni is alig tudnám magam. Sejtem, hogy van valami a táskájában ami megvédi, mivel a tekintete mintha akaratlanul odaszökött volna az ominózus kiegészítőre. Nem vagyok kegyetlen, nem vagyok gyilkos, távol álljon tőlem ez a pár jelző. Tettem dolgokat, de olyanokkal akik megérdemelték. Megadom neki az esélyt, hogy megvédje magát, ha esetleg nem tudnék magamon uralkodni.
- Nem akarlak bántani. - mondtam határozottan, nem is neki, inkább az elmémnek, hogy fogja vissza magát, az ég szerelmére már! Ez a fiatal lány nem különb a sima városi emberektől, nem lehet áldozat, főleg nem egy sötét sikátorban. - Nem általam fogsz meghalni, ezt megígérem. Nem azért mentettem meg a hátsód, hogy végezzek veled. Ha nem érdekelne egy csöppet sem az életed, akkor hagytam volna annak a vámpírnak, hogy az utolsó cseppig igyon belőled. - mutattam arra az irányra, amerre a vámpír menekült, hogy biztosra vegye, hogy rá céloztam, és emlékeztessem arra, hogy mi történt az imént.
A következő mondata miatt a két szemöldököm igencsak magasra emelkedett. Nem válaszoltam semmit, mert amikor a sálát visszaemelte a sebhez, tudtam, hogy még biztos mond valamit. Bevallom, nagyon meglepett a lány lépése, mert sokak a helyébe kérdés nélkül már innának a véremből. Nem kispályás ez a nő, úgy tűnik ő inkább tűri a vérzést és a fájdalmakat, hogy ne legyen nagyobb baja. Csöndben végighallgattam minden egyes szavát, és az arcomra kiült a véleményem a mondatokról. Volt amikor meghökkentem, amikor elmosolyodtam gúnyosan, és amikor teljesen lenézően néztem. Különféle érzelmeim lettek tőle, de tiszteltem is a bátorságáért.
- Először is.. - sóhajtottam, és letöröltem a kibuggyant vérem a csuklómról. - nehogy azt hidd, hogy szívességet tennél vele, ha bíznál bennem, és elfogadnád a vérem. - szögeztem le először, mert nem kevés mondanivalóm akadt számára. - Másodszor pedig, ha elvérzel, nekem nem lesz rossz éjszakám tőle. A paranoiádról nem tehetek, és ha ennyire nem bízol senkiben sem, még a megmentődben sem, akkor ajánlani tudom, hogy kerüld el a sikátorokat. - résnyire húztam a szemem, és a barátságom átalakult kioktatásba, pedig nem ezt akartam. - Harmadszor pedig, lehet rajta vagy a listámon, de kicsit gondolkozz már.. - nevettem fel szórakozottan, mert ez már több volt, mint hülyeség. - ha rajta lennél, akkor már rég halott lennél, de nem vagy, élsz. - mutattam a teljes egészére. - Ha pedig át akarnálak változtatni, akkor nem kérném, hogy igyál, hanem beléd erőltetném. Ha már ennyire akarod tudni, hogy mit akarok csinálni, akkor elmondom. - emeltem fel a kezem védekezően, és kicsit hátráltam. - Hallottam, hogy segítségre volt szükséged, jöttem, segítettem. Csábít-e a véred? - tettem fel a költői kérdést, és mivel elég szűk sikátor volt, hamar a falhoz is értem, majd nekidőltem. - Abszolút. Rád támadtam? Nem. - fejeztem be ezennel a beszédem, és a megjelenésem ismét kedves lett. - Én hajlandó vagyok még adni a véremből, ha szükségesnek érzed. - mosolyodtam el halványan, mert segíteni akartam. Rosszul esett, hogy egy számba sorolt a vámpírokkal. - Egyébként.. Hayley. A nevem Hayley Marshall. - mutatkoztam be, mivel mondta, hogy a nevemet sem tudja. - Nem egy sima vámpír vagyok, hanem egy hibrid. - említettem meg csak pluszként, hogy tisztában legyen vele, hogy nem csak egy vagyok a sok vérszívó közül. Bennem van a farkas énem is, ami nemesebb és tisztább is, és ez számomra egy nagy erény.

१ bocsi a minőségért :hug: १ nem tudom १ elastic heart
©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
Δ Soon or later you will know
† Kedvenc dal :
Δ Love letters
† Tartózkodási hely :
Δ in your freaking mind
† Hobbi & foglalkozás :
Δ found my mom



Poppy Aisling Armanskij ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 23, 2015 8:08 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next



to Hayley ©
Komolyan lassan már be kellene engem zárni, hiszen annyira a rabja lettem ennek a kutatásnak, hogy még az se tűnt fel, hogy valaki bántani fog. Eddig legalább ott volt valaki, hogy megmentsem, ha pedig nem volt mellettem senki se, akkor saját magamra vigyáztam, ami egészen eddig jól is ment. Talán ez a támadás valamiféle égi jel akar lenni, hogy inkább fogjam a cuccaimat és menjek haza, de erről szó se lehet. Nem fogok megfutamodni. Soha se tettem, így nem most fogom elkezdeni. Élek még és még a fejem is a helyén maradt, így nincs mitől tartanom vagyis van, de erre inkább most nem kellene gondolnom. Egyelőre örüljek annak, hogy még mindig életben vagyok és nem ölt meg senki se. Mert lehet ez a lány meg fog ölni, de akkor is van esélyem arra, hogy nem egy ilyen büdös és kószos sikátorban haljak meg, illetve most már felkészült leszek, így annyira könnyű dolga se lesz, mint az előtte lévő vámpírnak. Nem vagyok én vacsorának való, így még szép, hogy lesz egy-két keresetlen szavam hozzá, de előbb a táskámat kell megszereznem, mert akkor még nagyobb biztonságban lennék.
Figyelem a lány zavarodott tetteit és pillantásait. Egyszerre tűnik barátságosnak és egyszerre olyannak, akitől az ember legszívesebben menekülne. Van valami a pillantásában és minden egyes mozzanatában. Mintha ő maga se tudná azt, hogy mit akar tenni és mit gondol. Félek tőle? Igen, de ezt a világért se fogom kimutatni. Nem vagyok én nebáncsvirág, aki mindjárt sírva fog fakadni amiatt,mert egy csúnya és rossz vámpír bántotta őt. Tudom jól, hogy milyen a világ és az én hibám, hogy újra slamasztikába kerültem. Most már majd figyelni fogok és résen leszek.
Valahogy ez nem volt igazán meggyőző. - mondom neki egy kisebb fejrázás keretében, majd egy nagyot sóhajtok, amikor a vérével kezd el kínálni. Ez azért elég bizarr, de ugyanakkor igaza van.
- Ohh, hidd el, ez nem csak neked szenvedés, hanem nekem is, mert szemmel láthatóan éhes vagy. - mondom neki könnyedén, majd visszateszem a sálat a nyakamra, mert nem akarom még inkább kísérteni a sorsot. Elég az, hogy most éppen valami fura dologra és elég undorító dologra akar rávenni az ismeretlen lány. Egy darabig figyelem őt, majd megrázom a fejemet és még a nézése se tud megrémiszteni. - Nem akarok inni a véredből, mert mi van akkor, ha valami őrült vámpír vagy, aki előszeretettel változtat át másokat? Én nem akarok vámpír lenni, így ne is nézz rám így! Nem bízom benned! - vallom be neki, hiszen ez az igazság. Lehet megmentett, de az még nem jelent semmit se. - Még a nevedet se tudom. - teszem hozzá kicsit halkabban, majd a táskát elveszem tőle, amikor felém nyújtja. Legalább már van egy védőeszközöm, ha esetleg rám támadna.
Nem vagyok törékeny és miért mesélnék neked, hiszen te is pontosan olyan vagy, mint az. Véren éltek és számodra én még rajta lehetek a listádon. - mondom neki egy kisebb habozás után, de amíg nem leszünk valami bizalom gerjesztőbb helyen, addig ne is várja azt, hogy bízzak benne. Mert az is lehet, hogy azért akar több dolgot megtudni nekem, hogy legalább a halálom után tudja értesíteni azokat, akik a hozzám tartozóim. Lehet kicsit bizalmatlan vagyok, de megvan rá az okom. Az egyik szeretettemet is azok árulták el, akikben megbízott, a családja árulta, így nem csoda, ha nem akarok egy vadidegenben bízni, aki éppen annyira lehet zavarodott, mint én.







Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Kedvenc dal :
only love can hurt like this ☇☇
† Tartózkodási hely :
new orleans ☇☇
† Hobbi & foglalkozás :
fighting for my princess ☇☇
† Humor :
yes, no, maybe so? ☇☇



Hayley.Marshall ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 21, 2015 10:51 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next



to Veronica

Kezdek megőrülni, mivel mindenről a lányom jut eszembe. Valahova pillantok, mindig eszembe jut, hogy mi lenne ha velem lenne újra. Nagyon nehezemre esik pár percre is csak másra koncentrálni, szinte lehetetlennek tűnt. Ilyen az anyaság, legalábbis én így ismerem. Csak a saját anyai ösztöneimre hagyatkozhatok, előttem nincs semmiféle anyapélda, akivé válhatok. Bár anyám is lemondott rólam, ahogy én is Hope-ról. De én nem örökre, nincs az a pénz, hogy elvegyék tőlem egy életre. Lehet, hogy Rebekah mellett jó helyen van, de nem hiszem, hogy ugyanazt megadja neki, amit én adnék. Nincs az anyai szeretethez fogható, és akármennyire is akarják imitálni, mindig ott lesz az a hiány. Vajon Hope hiányol? Rebekah sokat mesél neki a szüleiről? Fogalmam sincs, de ha nem lehetünk ott mellette, legalább az esti meséiben nekünk kell lennünk a hősöknek. Nem szabad egyikünket sem úgy ismernie, mint szörnyetegeket, mivel mi vagyunk a családja. A családban pedig védik egymást az emberek. A legkisebb farkasért ölne egy anyafarkas, én pedig ugyanezt teszem.
Gondolatok cikáznak a fejemben, mikor hallottam a megmentett lány hangját. Nagyot nyeltem, amikor a vér szaga állandóan ingerelt, legszívesebben én is ízlelnék belőle. Biztos gyenge már a lány, és ahogy sejtem, teljesen ártatlan ember. Nem ölhetem meg, nem tett ellenem semmit.. de annyira finomnak tűnik. Most nem szabad átadnom magam, de majd később lehet én is kicsit megharapdálom. Nem akarom, de alig bírnám ki, hogy ne. Mindenesetre, most egy kicsit a bizalmasommá kell tennem, mivel ha kicsit jobban lesz, sokkal élvezetesebb lesz elkapni. Ez nem én vagyok, de a gyászt is így kezelem. Nem nyugtat a gyilkolás, de kicsit jobb, minthogy a szobámban üljek, és várjak a csodára.
- Nem. - ráztam a fejem, mikor a megevést emlegette. Igaza van, tényleg részben azért mentettem meg, de nem most fogom megtámadni. Velem meg mázlija is van, mert az a vámpír megölte volna, miután jól lakott, én pedig meggyógyítom, és elengedem. Körbepillantottam, és a táskáját láttam a földön, biztos elejtette mikor a támadója a falhoz nyomta. Messzebb volt tőlünk, így pár lépést téve felvettem, majd odaadtam neki. - Mutasd. - tűrtem arrébb a sálját a sebtől, és a látványa nem éppen volt gusztusos. Felszisszentem, és oldalra húztam a számat, elég csúnya volt. Nem haboztam, egyből átharaptam a csuklóm, és a szájához emeltem. - Gondolom nem vagy új a világunkban. Tudod mit kell tenned. Iszol, vagy még vérzel kicsit, te döntésed. - közöltem komor arccal, de a hangomból levehető volt, hogy hogyha nem iszik, akkor én tömöm belé. Fiatal még, nem ilyen halált kellene átélnie. Biztos van egy őrangyala.
- Na de most inkább mesélj.. - sóhajtottam, mintha egy szívességet tennék neki. - egy ilyen törékeny lány mit keres egy sötét sikátorban?! Eltévedtél, vagy kerestél valamit? - vontam fel a szemöldököm kérdőn, és felvettem a barátságos arckifejezésem. Nem akarom a szívemen viselni a sorsát, de gondolom nem öngyilkossági kísérletre jött késő éjjel egy sikátorba. Na de miért? Nem láttam még itt, gondolom új is. Bár fogalmam sincs ki költözött már ide, egy ideig a külvárosban éltem, sokszor átváltoztam. Így tudtam lenyugodni, mivel a hibridélet is felzaklatott. Nem pártoltam a vámpírokat, de most félig az vagyok, és ez.. olyan idegen. Elveszettem a farkasságom tisztaságát és nemességét, de vissza fogom szerezni. Erről gondoskodom! Lehet tudok neki segíteni is. Jól esne most egy olyan társaság aki nem állandóan a lányomat hozza fel. Akármikor találkozok bármilyen ismerőssel, felmerül a nagy kérdés, hogy hol a lányom, nekem pedig el kell mondanom, hazudnom kell, hogy halott. Ő talán nem hallott még a csöppségről, és tudok valakivel beszélgetni talán vidámabb témáról is.

१ bocsi a késésért :hug: १ nem tudom १ old yellow bricks
©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
Δ Soon or later you will know
† Kedvenc dal :
Δ Love letters
† Tartózkodási hely :
Δ in your freaking mind
† Hobbi & foglalkozás :
Δ found my mom



Poppy Aisling Armanskij ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 15, 2015 9:29 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
to Hayley
Friends or foes?


A családom tökéletes volt, legalábbis a külvilág felé. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy ez csak a látszat és sokkal sötétebb titkok lappanganak a sötétségben, mint azt bárki is gondolná. Kezdjük ott, hogy soha nem meséltek arról, hogy volt egy unokatestvérem, ahogyan azt se tudtam, hogy édesapámnak volt egy testvére. Nem értettem és még mindig nem értem, hogy miért kell titkolni, hiszen egy gyermekről van szó, aki mára már valószínűleg idősebb, mint én. Ki tudja, hogy mi történt vele és merre van. Az is lehet, hogy a szüleimnek a segítsége kellett volna számára, de még se voltak ott neki. Nekik csak én számítottam és ez valamilyen szinten fáj, hiszen soha nem kértem tőlük azt, hogy miattam ne törődjenek a család többi tagjával.
Amikor megtudtam ezt a titkok - egy fényképnek köszönhetően-, akkor elhatároztam, hogy meg fogom találni és kiderítem mi történt a másik Lowell lánnyal. Nem tudnám megmondani, hogy miért volt ez annyira fontos számomra, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy meg kell tennem. Hosszú hónapokon keresztül nyomoztam és ennek köszönhetően most itt vagyok egy idegen városban, ami New Orleans névre hallgat. Egyszerre élvezem az itt létet és egyszerre félek kicsit, pedig én nemigen szoktam így érezni. Lassan szelem az utcákat és közben szorosan magamhoz fogom a táskámat, mert nem szeretnék kellemetlen meglepetést. Nem akarok vámpír vacsora lenni, hiszen már jó párszor sikerült túl élnem őket, de mindig csak a szerencsének köszönhettem és egy bizonyos személynek. Tudom, hogy egy nő legyen harcias, de az öldöklés akkor is annyira távol áll tőlem. Nehezen tudom elhinni azt, hogy képes lennék direkt bántani valamit, de mire észbe kapnék valaki elkap, a táskám a földre hull, a túlsó háznak a falához nyom, majd pedig hamarosan az ajkai a nyakamra tapadnak. Érzem, ahogyan a vérem kibuggyan és végig folyik a bőrömön. Próbálom ellökni, karmolni, marni és még segítséget is kérni, de olyan, mintha hirtelen minden élet eltűnt volna az utcákról. Ennyire elmerengtem volna, hogy észre se vettem azt, hogy egy kihalt sikátorba tévedtem? Azt hiszem, de még mielőtt teljesen lemondanék az életemről valaki megjelenik és megment. Letörlöm azt a pár könnycseppet az arcomról, majd sietve kapom fel a sálamat a földről és a sebemre nyomom.
Igen, mondhatni. - mondom óvatosan és közben a lányt fürkészem a tekintetemmel Van benne is valami fura. Egyszerre tűnik barátságosnak és veszélyesnek. - Köszönöm, hogy megmentettél, de ha továbbra is így nézel rám, akkor azt fogom hinni, hogy csak azért tetted, hogy te ehessél meg. - teszem hozzá kicsit rekedtes hangon, majd óvatosan a táskámra pillantok. Valahogyan el kellene addig jutnom, mert ha esetleg ez a nő is rám támad, akkor a benne lévő karóval megvédhetném magamat, vagyis remélem. Teszek még egy-két lépést arra felé, de közben a tekintetemmel nem engedem el őt.



Lesz még jobb is. 27 40 || ©

Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Kedvenc dal :
only love can hurt like this ☇☇
† Tartózkodási hely :
new orleans ☇☇
† Hobbi & foglalkozás :
fighting for my princess ☇☇
† Humor :
yes, no, maybe so? ☇☇



Hayley.Marshall ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 09, 2015 7:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
to Veronica
let's save your ass.. almost.


Az életem gyökerestül megváltozott. Már akkor tudtam, hogy változások következnek majd be, mikor kiderült, hogy terhes vagyok. Kilenc hónapon keresztül vártam a babámat, majd mikor megszültem, elszakították tőlem. Azt a megoldást választottuk, hogy eljátsszuk a halálát, minden családtag gyászba vonul a veszteség miatt. A szívem darabokra van törve, pengeélen táncolok egész álló nap. Ha leesek, csak két lehetőség van. Elkezdek sírni, mert az érzékenyebb pontomra érkeztem, vagy egy szörnyeteg leszek. Nem érzem fairnek, hogy sok anya képtelen lenne nevelni a gyerekét, én pedig igen, mégsem lehetek vele. Pluszban a szívfájdalmamra az is rásegít, hogy mindenkinek azt kell mondanom, hogy életét vesztette. Akárhova nézek, akármit hallok, a lányom jut eszembe. Nem tudom kiverni a fejemből, az arca ott lebeg előttem.
Késő este volt már, nem kellene az utcán lennem ilyenkor. Nem is tudom miért jöttem le.. sétálni akartam, kicsit ki akartam szellőztetni a fejem. Ha sokáig otthon maradok akkor csak rosszabbul leszek. El akarom mondani valakinek az igazi fájdalmam, de nem tehetem. A tudat, hogy más viseli gondját helyettem az egyetlen reményemnek, felemészt. Vissza kell kerülnie hozzám minél előbb.
Kimért léptekkel lépkedtem New Orleans járdáin, a fények gyéren megvilágították az előttem lévő utat. Hangos város este is, de nem bánom, nem érzem magam antiszociálisnak. Magányos vagyok most, mert az akarok lenni. Hiteles gyásznak kell lennie, el kell játszanom, hogy egy halott gyermek anyja vagyok. Belegondolni is rossz, hogy mennyire összezuhannék ha valójában örökre elvesztettem volna.
Gondolatmenetemből egy sikátorból áradó vérszag és hangok zökkentettek ki. Hirtelen kaptam oda a tekintetem, aligha, de ki tudtam venni két alakot a sötétségből. Tudtam mi folyik ott, egy ártatlan embert bántanak. Ráadásul.. isteni illatú vére van.
Vámpírsebességem bevetve kerültem oda, egy gyors mozdulattal kitörve a támadó nyakát. Egy vámpír volt, ez kétségtelen. Egy szőke, ártatlan arcú lányt csapolt éppen, aki még mindig nagy veszélyben van. Közel vagyok hozzá, a vére vadított, éreztem ahogy az erek megjelentek a szemem alatt, egyre lejjebb kúszva. Alsó ajkam súrolta a két éles szemfog, el kellene tűnnöm innét, de nagy a csábítás.
- Jól vagy? - szakadozottan jöttek ki a szavak a számon, egyre közelebb hajolva a nyakához, a sebhez, ami szüntelenül vérzett. Nem bántani szándékozom, de új nekem ez az élet. Meg kell tanulnom uralkodni a szomjamon, és ha most türtőztetem magam, minden menni fog.


flares || kicsit gyengusz, de kezdőnek remélem megfelel. 40 || ©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
♡ my demons
♡ yellow flicker beat
♡ i hate u, i love u
† Tartózkodási hely :
❥ New Orleans



Gwendolyn Lowell ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 26, 2014 9:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Most már igazán kíváncsi lennék rá, mi van még azon a bizonyos listán. Emlékszem, megismerkedésünkkor épp azzal érvelt, hogy ha megiszom vele egy italt, kipipálhat egy pontot rajta. Bár valószínűleg nem sejti, hogy ez jutott eszembe, amin mosolygok, de amint alkalmam nyílik rá, kíváncsi lennék arra a felsorolásra.
- Én is elég sokkal tartozom neked, attól függetlenül, hogy te nem így gondolsz rá.. - szusszanok nagyot, aztán felülök mögé a motorra. Néha még mindig úgy érzem, nem tudom eléggé érzékeltetni, hogy nem használom ki.. Hogy nem azért vagyok vele, mert a segítségét akarom csupán. Egyre többre vágyom, hiába nehéz bevallanom.
- Igen. Nem gondoltam meg magam és nem tudsz lebeszélni sem... - ölelem magamhoz, amint indítja a motort. - Nem hagyom, hogy egyedül csináld. Miattam van, ez az egész az én saram.. - motyogom, fejem a hátának támasztom és menet közben mélyeket lélegzem a friss éjszakai levegőből.

(Temető)
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 1:21 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 

Sikátor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Mystic Falls sikátorai

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros-