A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Dec. 03, 2015 4:39 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
(Leslie lakása)

A séta mellett döntöttem, ahogy Leslie is. Egyhangúlag, és ellenvélemény nélkül, ami nem kis szó, ismerve, hogy imád ellentmondani nekem, már csak azért is, hogy húzza az agyam. Sajnos, túl aranyos volt még olyankor is ahhoz, hogy haragudni tudjak rá, max elnéző mosollyal csóválni voltam képes a fejem minden alkalommal.
Erre most nem volt szükség. Békés egyetértésben csatangoltunk a városban, a pláza felé. És néma csendben. Ő ugyanúgy a gondolataiba merült, ahogyan én is. Hogy én mind gondolkodtam, nem rejtély, és nem is titok. Azon agyaltam, hogyan tekerhetett be az a lány a varázshálójába alig néhány nap alatt. Tudom jól, hogy boszorkány, hogy a veleszületett mágiája működött-e vagy sem, arra nem tudtam választ adni. De ami történt velünk, köztünk, arra tényleg csak ezt a szót tudom mondani: varázslatos. Alig egy hete még egy emberi roncs voltam, aki a földet kaparta kínjában, és úgy hitte kiszakad a szíve a gyötrelemtől, és hitte, hogy erre a fájdalomra csak a halál adhat választ. Most pedig szinte kivirultam. És mindez ennek a lánynak köszönhető, aki itt lépked az oldalamon, és reménykedem benne, hogy nem járnak rosszabb gondolatok a fejében, mint nekem.
Vettem egy nagy levegőt - mivel ilyet még sok nővel nem csináltam - és lágyan megérintettem menet közben a kezét. Egészen addig, mígnem ujjaimat egybefontam az övével, és így, kézenfogva sétáltam vele tovább. Jólesett az érintése, szerettem ha bőre a bőrömhöz ért, és csak egy félénk pillantással ellenőriztem, vajon mit szól ehhez a mozdulatomhoz. Egyelőre nem úgy tűnt, mintha le akarná tépni érte a fejemet.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
tear you a p a r t
† Tartózkodási hely :
here, blink, there ⊃
† Hobbi & foglalkozás :
dealing with rats ⊃
† Humor :
bad ⊃



Mabel Chevalier ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 23, 2015 5:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Kaleb & Davina
is that necessary?

Két lépést tettem meg és hiába kérleltem magamban a lehető összes felsőbb hatalmat, hogy ne tegye, a srác mégis befordult elém. Megtorpantam, szerencsére tartotta a tisztes távolságot annak ellenére, hogy a mosolya feltűnően ravaszkás volt, ekkor jöttem rá, hogy nem ez volt az első találkozásunk. Pár nappal ezelőtt láttam már az üzlet előtt, mindössze egyetlen pillanatra fordítottam félre a tekintetemet, ekkor kúszott elém az arca. Nem hittem volna, hogy megjegyeztem, de most, ahogy itt állt előttem tisztán emlékeztem a tekintetére, amely elkapta az enyémet.
Felvontam a szemöldökömet, hiszen attól függetlenül, hogy én kikerültem volna és folytattam volna az elkezdett utamat a kasszához, ő megszólalt, enyhén kritizálva a választásomat. Belém fagyott a szó, a fejemet oldalra fordítva követem mozgását. A polcokhoz lépett, az egyikről lekapott egy lemezt, aztán sugárzó magabiztossággal jött vissza hozzám és kezdett kiselőadásba a lemezről, amelyet ő ajánlott nekem. Miért is nem vettem észre azt, hogy ez is ott hever a többi között? És honnan tudja, hogy nekem mi tetszene? Ijesztő. Elvégre igen, Bolden zenéje sokkal közelebb állt a stílusomhoz, mint az ujjaim között szorongatott bakelit, amit őt meglátva sietségemben és az újdonságkeresés szándékával akartam magaménak.
- Bevett szokásod köszönés helyett rögtön megpróbálni érvényesíteni az akaratodat vagy csak engem tüntetsz ki ezzel a viselkedéssel? – Kérdeztem halvány mosolyra húzva az ajkaimat, a gesztusban benne volt annak az üzenete, miszerint nem voltam odáig az ilyesfajta kezdésekért, akármilyen lazának is mutatkozott a velem szemben lévő, akinek kivettem a kezéből a lemezt, hogy jobban megnézhessem magamnak. Gondolatolvasó lett volna? Ebben a városban ez sem lett volna meglepő, úgyhogy csak sóhajtottam egyet és az utolsó pillantásaimmal megadományozva a borítót és a hátoldalt tettem az eddig kezemben tartogatott lemezt vissza a polcra, hogy a helyét a később kapott vegye át. Majd legközelebb.
- Köszönöm a tanácsot. – Néztem a fiúra, majd ismét megcéloztam a kasszát a fizetési szándékommal, de volt egy olyan érzésem, hogyha valaki, akkor ő nem fogja ennyiben hagyni a dolgot. Főleg, hogy éppen olyasvalaki lépett elém, aki szemmel láthatóan a fél boltot felvásárolta, így megakadályozott a gyors eltűnésben.


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
• new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
• seaching something
† Humor :
• wonderful... or maybe not!



Vittor C. Selwyn ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 17, 2015 4:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



élise + vittor

i always find you, don't hide yourself

Fogalmazhattam volna úgy is, hogy az élet mit sem ér kalandok nélkül. ÉS az életemben már régóta ő volt az a bizonyos izgalmi forrás, amelyre úgy éreztem, hogy büszke vagyok. Ami extatikus pillanatokat okoz, ami olyasmit vált ki belőlem, melyekre amúgy normális ember nem büszke, és szeretné szőnyeg alá söprögetni. Én viszont minden egyes reakciót úgy őriztem meg a fejemben, minntha valaki kényszerített volna erre. Imádtam azt látni rajta, ahogyan egyszerre fél, dühöng, de mindezt azért, mert érzett valamit irántam... ha nem így lenne, nem lenne képes haragot táplálni, és mi több, teljesen hidegen hagyta volna az, hogy én mit tettem. Az élet már csak ilyen, nehéz kiismerni a szabályokat, főleg egy női száj szerint diktált instrukciósorozatot, talán pontosan ez volt a legnagyobb problémám, én nem akartam meghajolni előtte, még a szerepem szerint sem tudtam volna rákényszeríteni magam. S ez opkozta azt a váratlan kitörést, amely aztán lebuktatott, és mondhatni, a vesztemet okozta. Előfordul az ilyesmi, ahogy mondani szokás, kivéve velem. Én mindig azt kapom, amit megérdemlek. És őt akkor is megérdemlem, ha ő ezt máshogyan gondolja.
- Pedig nem hazudom - jelentettem ki. Még hogy nem képes hinni nekem... nagyon is képes lenne rá, egyszerűen csak... a francba is az egésszel. Tudja nagyon jól, hogy nem ezen múlik az, hogy boldog lesz-e vagy sem. Velem az volt, és csak egyetlen fiaskó állt kettőnk közé... az, hogy egy manipulatív csaló vagyok. Na jó, ez egy eléggé komoly probléma, de isten a tanúm arra, hogy ismét képes lennék olyan jó színész lenni. És akarok olyan jó lenni, hacsak nem jobb. Azt mondják,m hogy nem lennék képes két szerepben leélni az életem? Dehogynem! Ha ez kell ahhoz, hogy egyszerre legyen az enyém Élise, miközben vezetem majd apám üzletét, hát átvedlem Dr. Jerkylbe és Mr. Hyde-ba. Annyi kitétellel, hogy én teljes mértékben tudatában leszek ennek.
Egy pillanatra elgondolkodtam a szavain, de reagálni még egy pislogással sem tudtam volna, mert kitépte karját a szorításomból, és mire felfogtam volna azt, hogy mire készül, már ott is állt a közeledő autó előtt. - A büdös életbe! - bukott ki belőlem váratlanul, a reflex pedig már gondoskodott arról, hogy meginduljak felé, és mikor odaértem, úgy löktem arrébb, méghozzá a járda szélére, mintha egy tollpihe lett volna. NEm tudtam, hogy képes vagyok ilyesmire, főleg egy nő miatt, aki elvileg csak egy tökéletes játékszer, és csak azért akarom, mert nem akarom, hogy másé legyen...
Még időben tudtam én magam is kibújni az autóhoz ütközésből, de a peremre estem, és a bal lábamon éreztem, hogy valami nem stimmel. - Az ég szerelmére, teljesen meghibbantál??! - bukott ki belőlem eléggé hangosan, lihegve, mint aki képes lenne pár másodperc alatt eszét veszíteni. A lábamból időközben vér kezdett folyni, valószínűleg megkarcolhattam, eléggé fájdalmasan is, de az adrenalin miatt még nem éreztzem semmit.


credit by lena


Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
the happy homicidal maniac
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
You?



Kol Mikaelson.. ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Okt. 05, 2015 1:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Davina & Kaleb
You obviously need me.
Elegendőnek bizonyult magamban feltennem a kérdést, ugyanis két harapásnyi idővel később ismerős copf libben és tűnik az oszlop takarásába. Kifordulok a másik oldalra, hogy jobb rálátásom legyen a lányra. Nem sietek egyből a nyomába, türelmesen megvárom, amíg belép a bolt ajtaján. A múltkori futó találkozásunknál tettem róla, hogy az érdeklődése ne lankadjon, ha előbb észrevett volna az utcán, mintsem átlépi a küszöböt, Finn karját adnám rá - a két bal közül a jobb oldalit -, hogy csak zavarában kaptam volna le rólam a tekintetét. Csak egy kis szikracsiholás a járdán, egy másodperc se, de ahhoz elég, hogy ha egyből nem is, de pillanatokkal később beugorjak neki az utcáról és ne teljesen idegen szemmel nézzem rám.
Magabiztosan nyújtom el a léptemet, ahogy átvágok az úttesten egy utolsó falásnyit faragva le az alma terebélyéből, mielőtt a bolt előtti szemetesben kötne ki. Egy oldalbillentésnyi mágiával garantálom a dobás sikerét, nem tehetek róla, szárnyra kapott bennem környezettudatosság érzete, mindazzal a felüdültséggel, ami a visszakapott erőmmel kéz a kézben jár. Talán mi is így fogunk egyszer Kedvesem... Benyomom a súlyos ajtót magam előtt, mire egyből lelkes csengőszó üdvözöl és még mielőtt körbetekintenék az üzlethelyiségben, hogy megleljem a mogyoróbarna üstököt, magamon érzem a bizalmatlan fényű szempárját. A pult mögött álló férfinak nem köszönnék más esetben, de tagadhatatlan, hogy a nők az apró részletekre is odafigyelnek, mielőtt szimpátiát lehetne gyújtani bennük. Biccentést dobok a kalaposnak, de már nem nézek oda, amint észlelem, hogy az Aratásra kiválasztott lány a polc felé fordul a bakelitek közül választani. A szekció felett lógó műfajok alapján nem nehéz eldöntenem mi lesz a következő lépésem... pont elé fog vezetni, hogy útját álljam a bevett száznyolcvan fokja után.
- Én a helyedben nem azt választanám. - torpanok meg, hogy ne lehessen szándékossággal megvádolni, amiért esetleg nekem jönne, de nem rohanom le kapásból egy ilyen húzással. Van ideje megállni, de a távolság meglehetősen egy bizonyos határmezsgyét tapos. Oldalra nézek, a jazz darabokkal teli polcra, ahol meglátom Bolden nevét, melyért egyből el is nyúlok, hogy kézbe vegyem. Rá még emlékszem két szíven szúrás közötti időkből - volt némi sütnivalója a zenéhez.
- Jobb a hangszerelése, nem is beszélve a stílusos és roppant önkifejező trombitaszólókról, amik feldobják az ember hangulatát. Ha már New Orleans-ban vagyunk, menjünk vissza a gyökerekhez. Nem utolsó sorban ez inspirálóbb... - megfordítom a borítót, hogy elolvashassa pontosan kit is ajánlok azért a recsegőért cserébe, ami az ujjai közé ragadt. - Jobban illik hozzád. - szemérmetlenül ejtem el a bókot egy ildomos mosoly kíséretében. Davina Claire, hidd el, kell ez a bakelit neked, jobban, mint azt hinnéd, mert én is hozzá járok ajándékként.

shut up and dance • nice to meet you! Cool©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
tear you a p a r t
† Tartózkodási hely :
here, blink, there ⊃
† Hobbi & foglalkozás :
dealing with rats ⊃
† Humor :
bad ⊃



Mabel Chevalier ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 30, 2015 8:18 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Kaleb & Davina
is that necessary?

Alig vártam, hogy véget érjen a nap, legalábbis a neheze. Újra iskolába járni eleinte furcsa volt, aztán rájöttem, hogy így legalább normálisnak érezhetem magam a továbbiakban: találkozhatok a régi barátaimmal, szerezhetek újakat, ugyanazok a problémák foglalkoztathatnak, mint a többi korombelit, mivel figyelnem kell az órákon és a dolgozatokra is muszáj készülnöm. Kikapcsolódás volt a hétnek az a része, ami egyre többször fordult elő, hogy meglátogattam egy lemezboltot, ahol szinte teljesen megnyugodtam. Se a hétköznapi, se a városi, se boszorkányos dolgokkal nem kellett törődnöm, pedig bőven lett volna mivel, belegondolni is elég volt abba, mi minden történt és történik, amihez közöm volt és valószínűleg lesz is. Néha szívesen kiszaladtam volna, ha a világból nem is, de New Orleans-ból biztosan. Túl sok minden történt az elmúlt időkben, olyasmik, amelyekről nem hittem volna, hogy megtörténhetnek.
Az idő gyönyörű volt, ezért szokásommal ellentétben nem szálltam fel a villamosra, gyalog tettem meg az iskolától a boltig tartó távot, ami egyébként nem is volt hosszú, szükség volt ennyi mozgásra. Jólesett, ahogy a szellő simogatta az arcomat és néha belekapott a copfba kötött hajamba, amit reggel éppen amiatt száműztem a fejem legtetejére, hogy a szeles idő miatt ne kelljen állandóan a tincseim szemeimből való kisöprésével játszadoznom. Megérkezve a lemezbolthoz amint beléptem az ajtón a kósza szálakat hátrasimítottam, elmosolyodtam, intettem a pult mögött álló tulajdonosnak, aki éppen a pénztárgéppel babrált és rögtön elvonultam az újdonságokat kínáló polcokhoz. Visszatérő vendég voltam, mostanság már az sem volt meglepő, ha csak nézelődtem és üres kézzel távoztam, csak feltöltődés gyanánt léptem át a küszöböt. Ennek ellenére minden alkalommal tüzetesen végigböngésztem a kínálatot, ami elég nagy volt ahhoz, hogy akár egy, másfél vagy két órát is az üzletben töltsek böngészve a címek, évek, előadók között.
Nem volt tömeg, ezért is szerettem ezt a helyet, meglepő volt, hogy az ajtó felől jövő csengőszó jelezte, újabb vendég tért be. Önkénytelenül fordultam az ajtó irányába, egy magas, barna hajú fiún akadt meg a tekintetem. Nem annak a típusnak tűnt, aki gyakran jár ilyen boltokba, egyszer sem láttam még itt, de rólam sem feltételezné senki, hogy odavagyok a régi idők zenéjéért. Visszafordultam a polc felé, lekaptam róla azt a darabot, amivel szemeztem és a kasszához sétáltam. Rossz érzésem támadt.


Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
the happy homicidal maniac
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
You?



Kol Mikaelson.. ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 22, 2015 5:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Davina & Kaleb
You obviously need me.
Imádom a véletleneket, az egybeeséseket, ilyenkor úgy érzem Karácsony van és a fa alá helyezték a sosem-kapott ajándékokat, névvel, üdvözlő szöveggel ellátva, hogy a kedvemre tegyenek. Az anyám rendkívül egyszerűen fogalmazott; kövessem a lányt, derítsem ki mit rejt a padlásán - a csipkés hálóruhán kívül? Rábólintáson kívül nem hagyott más választást, de aligha ez lesz a legkényszeredettebb cselekedetem az elmúlt évszázadok alatt és mivel kifejezetten természetem ellen való a rejtőzködés művészete előrébb hozhattam az ünnepeket. Davina Claire, a mi találkozunk nem más, mint merő véletlenek sorozata. Nem miattad látogattam meg az ironikusan Second Life-ra keresztelt lemezboltot; nem szándékosan akadt össze ott a tekintetünk, hogy az ajtó felett lévő csengettyűszóig leplezetlenül a szemeid mélyére nézhessek; nem tehetek róla, hogy épp a közelben járok-kelek és téged kereslek, mikor bukkansz fel a fülsértő s száraz muzsika beszerzése miatt. Vajon, ha tudnád egyet értenél velem mennyire varázslatosak ezek a véletlenek...? Sorszerűek.
Az árkádsorok alól figyelem a túloldali boltot, miközben a hétköznapi éhségemet egy almával csillapítom. Ismerem a bejáratott útvonalat, amin a kiválasztottak csokoládébarna hajú egyike közlekedik. Nem volt nehéz rájönni a napokban eltöltött megfigyelések alapján kikövetkeztetni, így könnyen megtaláltam azt az elhelyezkedési pontot, ahol kiesek a perifériájából és valóban meglepetésszerűvé avanzsálhatom a találkozásunkat. A háttérből irányítani a szálakat... nem, ez nem az én stílusom, túlságosan szeretek porondon lenni és hogyan másként tudnám hatékonyabban nyomon követni a cselekedeteit, ha nem közvetlenül őmellőle? Minden szempontból könnyebb, szórakoztatóbb, érdekesebb, hogy ő maga szolgáltatja az információkat, amikre szükségem van és mindehhez nincs szükségem többre, mint megkedveltetni magam vele. Az ismerkedéssel, pedig sosem voltak problémáim. Igaz, előző életemben - ssz, de rosszul hangzik.. - akadtak nézet eltérések a másik fél és köztem bizonyos tekintetben, de nem tehetek róla, hogy nem ismerte a vámpíretikettet; kézfogás helyett nyaktörés. Jobb esetben kutya baja, a másikban meg... Kellemetlen.
Újabbat harapok a lédús almából, aminek a leve majd` leszalad egészen az államig, miközben hosszában pásztázom át a nyüzsgő utcát; hol maradsz ilyen soká kedvesem? Ilyenkor szoktad meglátogatni az eladó barátodat.

shut up and dance • nice to meet you! Cool©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
She lives in a fairy tale somewhere too far from us to see
† Tartózkodási hely :
Paris -> New Orleans



Élise Charlotte Rose ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 20, 2015 6:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Vittor & Élise
I needed one more touch, another taste of heavenly rush and I believe it so

Ismét eleresztek egy gúnyos nevetést. Még mindig úgy érzem, hogy csak egy színes trófea vagyok, ami elvesztett, nem díszeleg már a polcán és csak azért kellek neki, hogy ne más polcán díszelegjek, mert már úgy hozzászokott ahhoz, hogy ott van a trófea, hogy ott díszeleg a manipulációjának csodás jutalma. Az, hogy talált valakit, aki belesett abba a hibába, ostoba tinédzserként, hogy beleszeret a sötét lovagba a daliás herceg helyett, csak mert az éppen, egy pillanatra fehér lóra ült.
- Nem tudod miért kellett? Látod Vittor, itt a gond… Nem tudom egyszerűen elhinni, hogy ezt az egészet komolyan gondolod. Hogy azért van szükséged rám, amiért nekem rád.
Tudom, hiba volt kiejteni ezeket a szavakat, lebuktattam magam, de hát már így is mindegy. Elvesztem már rég ebben a harcban. Mi esélyem is lenne ellene? Ő tudja, hogy mit akar, küzd érte, én pedig csak szeretnék tudni ellenállni ennek. Szeretném csak azt, hogy ha rám néz és ilyeneket mondd, ne higgyek neki, csak, mert azt akarja.
- Nem tudok hinni neked… egyszerűen nem megy. – De itt van mégis… dühös volt, amikor megpillantott, most pedig eltökélt. Nekem pedig nem kéne hagynom, hogy manipuláljon. Miért tudja, hogy mit kell mondani? Miért tudja, hogy miért dobban meg a szívem úgy, ahogy előtte tette? Vagy talán akkor, amikor megmentett?
- Hiába is menekülnék… most is hiába tettem, igaz? Jó munkát végeztek az embereid… próbáltam pedig a lehető leg lenyomozhatatlanabbul elmenni… Senki nem tud róla, hogy itt vagyok. – Fel se nézek rá, egyszerűen félek.
- Mielőtt nem voltam, előtte is úgy érezted, hogy megfulladsz? Ugyan… csak azért mondod, hogy magadhoz édesgess… mondom, okosabb vagyok, mint előtte voltam. – Legalábbis magammal el akarom ezt hitetni. Felpillantok rá, kezemet is felemelem, s érzem, hogy remegni kezd, de nem vágom pofon, csak mellkasának támasztom azt.
- Hogy tudnál jó lenni Vittor? – Kérdezem lassan, majd veszek egy nagy levegőt, kezem ökölbe szorul és először csak finoman ütöm meg mellkasát, majd konkrétan ütni kezdem öklömmel a vállát, vagy, ahol érem. Istenem, de jó kiadni magamból… kár, hogy ennél többet nem tudok adni neki.
- Fel se tudod fogni, hogy mit okoztál nekem… hogy gondolod, hogy ezt jóvá tudod tenni? – Nézek a szemeibe és nem tudom abbahagyni, amit csinálok, ha ezt nem csinálom, akkor félek, hogy elsírom magam, azt pedig nem érdemli meg.
Ugyan népes az utca még mindig, de azért meghallom, hogy egy autó közeleg az én fejembe pedig valami ostoba ötlet férkőzik be. Megnézem én, hogy mennyire vagyok fontos számára.
Ha esetleg megfogja időközben kezeimet, megakadályozva, hogy tovább üssem, kirántom onnan azokat és hirtelen indulok el az úttest felé, egyenesen az autó elé. Gyerünk Vittor… mutasd meg, hogy ismét hajlandó vagy e kockáztatni értem… hogy érek e neked ennyit.


öltözékzene ©

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
• new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
• seaching something
† Humor :
• wonderful... or maybe not!



Vittor C. Selwyn ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 08, 2015 5:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



élise + vittor

i always find you, don't hide yourself

Csak felsóhajtottam. Igencsak érne már az a bizonyos nyakba borulás, nem is értem, hogy hol késik még mindig. Megjátszani egy szerepet... egyszer már sikerült. És ki tudja, talán ha sikerül ezúttal is, akkor a végére talán már ténylegesen fel tudok mutatni valamit, amiben jobb lettem. Azt nem garantálom, hogy sokat... de kell az idő a változáshoz. És ugyan eddig nem sok hajlandóságot mutattam ezt illetően, de úgy tűnik, ha új esélyt kapok, ezt meg kell majd tennem, csakis miatta. De nyálasan hangzik mindez. A gyomrom közben forog is rendesen, hogy egyáltalán megfordult a fejemben a megjavulás lehetősége, miközben tudom, hogy engem egyetlen dolog éltet, mégpedig az, hogy rossz legyek. Hogy apám nyomdokaiba lépjek, ha végre megadatik az a csodálatos pillanat, hogy elpatkol. De miért is bízom abban, hogy ez megtörténik? Sosem lehet ekkora szerencsém. Én vagyok a szerencsétlen kisfiú, akinek sosincs egy kis szerencséje.
- Tudod, nem lennék képes téged átengedni másnak. Azt sem tudom, miért kellett idáig jönnöm utánad - sóhajtottam fel, bár a lemondás már messze elkerülte a hangomat. Mit tartogatott még számomra, újabb pofont? Akár verbálisan, akár máshogyan... történhet bármi, ami váratlanul érint, s nincs most felkészülve rá egyetlen porcikám sem. - Szükségem van rád. Olyan vagy nekem mint az oxigén - leheltem elfojtottan. - Ha nem vagy, megfulladok. Én... megpróbálhatok jó lenni. Csak... ne menj el ismét, kérlek - tettem oda a mondat végére a jól időzített kis szót, és bíztam benne, hogy a lehető legjobbat mondtam a megfelelő szituációban. - Maradj velem. Kérlek...



credit by lena


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
She lives in a fairy tale somewhere too far from us to see
† Tartózkodási hely :
Paris -> New Orleans



Élise Charlotte Rose ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 21, 2015 10:22 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Vittor & Élise
I needed one more touch, another taste of heavenly rush and I believe it so

Nem, nem, nem… manipulál csak… nem hiheted el egy szavát se. Legalábbis próbálom sulykolni magamnak ezt. Dühös vagyok, feldúlt… és… ezért nem akartam, hogy utánam jöjjön. Valahogy ennyi idő alatt már bőven kitalálta, hogyan hasson rám. Miket mondjon, hogyan mondja és hogyan nézzen rám. Én pedig ezt utálom… amikor ennyire könnyen játszhatnak az érzelmeimmel.
Igen. én tudom, csak ezt csinálja, csak játszik velem, nem is gondolja komolyan, csak… valami mentális gyűjteménybe kellek neki, mint tulajdon.
Ez az! Megint okkal dühítem fel magam. Szemeimben ismét megvillan az a harag, ami akkor, amikor elkezdett hozzám beszélni, s az a pillanatnyi megingásom tovatűnik… bár tudom, hogy csak ideiglenesen.
- Hogy mondod? Sokkal? Szóval így mérsz egy kapcsolatot? Bármit teszel, azért fizetséget kérsz? Én is jogosan kérdezhetném, hogy ennyit jelentett ez az egész? Tudod az én szememben, ha két ember között kapcsolat van, akkor az önzetlen, de lehet, hogy a szó értelmével nem vagy tisztában… - Vetem oda neki és nem akarok rá nézni. Félek rá nézni… nem akarom, hogy elragadjon a tekintete, hogy megbánást lássak arcán, mert leszek olyan ostoba, hogy még el is hiszem neki.
- Ó nem, inkább verjél át… Add ki magad valaki másnak, csak, hogy magad mellett tarts. Ez tényleg jogos… Hazudj a képembe, mert az, hogy valaki szereti a másikat, nem jelenti azt, hogy őszinte is vele. Bár ismét ott tartunk, hogy te engem sose szerettél… csak én voltam olyan buta, hogy beleessek a manipulatív csapdádba. – Csendesen mondom mindezt és még mindig kerülöm a szemkontaktust. Muszáj…
Kezd az is frusztrálni, hogy az utca közepén állunk, hogy mások előtt folytatjuk le ezt a beszélgetést, de félnék vele négy fal közé menni, hiába kezdem azt is elhinni neki én balga, hogy nem bántana. Nem szabadna, igenis bántana.
- Miért van szükséged rám? Miért akarod, hogy a tiéd legyek? – Hirtelen kapom rá tekintetem, mert meglep, amit mondd, innentől viszont elvesztem… kezdem érezni, hogy már nem tudok olyan erős lenni, mint akár 2 perce voltam.
- Miért? Hajlandó lennél megváltozni? – Kész… innentől kezdve már minden vitapontom fölösleges… a csapdájának a szélén állok és csak egy aprócska lökés kell, hogy belezuhanjak ismét. Utánam jött… egészen eddig jött… értem… miattam, mert megszöktem tőle. Ez csak jelent valamit.


öltözékzene ©

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
• new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
• seaching something
† Humor :
• wonderful... or maybe not!



Vittor C. Selwyn ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 20, 2015 9:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



élise + vittor

i always find you, don't hide yourself

 Annyi gondolat kavargott a fejemben. Az egésznek nem erről kellene szólnia. Persze én intéztem így. Túl jó színész voltam, aztán hirtelen váltottam át egyik szerepből a másikba, és ez vezetett a lebukásomhoz. Kegyetlen játékot űztem az érzéseivel, és ezt sosem fogja számomra megbocsájtani. De miért nem hiszi el, hogy meg lehet változni? Oké, nem változtam semmit. Ez tény. Csak játszom egy szerepet... ismét... de őt akarom. Az életembe... vissza! És bármi is jöjjön közbe, akkor is az enyém lesz. Ismét. Nincs apelláta. El fogom érni, hogy ugyanúgy legyünk. És ha ehhez öt Oscar díjas alakítást kell nyújtanom, hát úgy lesz. Utálom, ha kiszakítanak a megszokottból.
Elég gunyorosan beszélt, amivel engem lepett meg a legjobban, de vlaószínűleg remekül álcáztam mindezt, és nem tettem nyilvánvalóvá, hogy lesokkolt ezzel a kifakadással. - Sosem ölnélek meg. Ha meg akarnálak, már régen halott lennél - sóhajtottam fel, és összekoccantak a fogaim. Majdnem hozzácsúsztattam egy szitokszót, de inkább visszafogtam magam, és nem így tettem.
Elvigyorodtam, majd végignyaltam az alsó ajkamat. - Sokkal tartozol nekem. Anélkül, hogy kiröhögtetném magam - nevettem el én magamat, és ismét sóhaj bukott ki a számon. - Tudod, sokat tettem érted. Még ha ezt nem is látod, csak mert a szemedben egy ultragonosz halál ura vagyok - forgattam meg a szememet. - Ez nem igaz, de annyira elvakít az utolsó információ rólam, hogymindazt elfelejted, ami előtte történt. Tényleg ennyi jelentéktelen volt? - bukott ki belőlem hirtelen. Igeeeen, kérem azt az Oscart. - A hazugság néha életeket mentett. Mégis, mit kellett volna tennem? Bevallaom, hogy apám bandájának a tagja vagyok, és pénzért olyan dolgokat teszek, amiért még a tulajdon anyám is undorodott tőlem? Na hagyjuk már! - ráztam meg a fejemet, és úgy néztem rá, mintha éppen vívni készülnék vele. De tényleg... a szavaink voltak a pengék. És félő volt, előbb-utóbb megsebezzük egymást.
- Vissza akarlak kapni. Ennyi az egész. Hibáztam - enyhült meg a hangom, és nagyot nyeltem. - Nem tudok két nap alatt megváltozni. De rád szükségem van. Melletted jobb voltam - súgtam őszintén, és foglyul ejtettem tekintetét.


credit by lena


Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Keresem :
Δ some betrayers at the moment
† Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
† Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



Benedict Lorenzini ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 23, 2015 2:01 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
EMILIA && BENEDICT
folyt. köv. Zen Temple
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
She lives in a fairy tale somewhere too far from us to see
† Tartózkodási hely :
Paris -> New Orleans



Élise Charlotte Rose ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 18, 2015 11:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Vittor & Élise
I needed one more touch, another taste of heavenly rush and I believe it so


Chö… Köpök én arra, hogy nála mit jelent. Plusz egy indok, hogy megüssem. Legszívesebben megállnék vele szemben és ütném, amíg bírom… vagy amíg hagyja. Mert gondolom nem menne ez sokáig így és hát lássuk be, nem is az, hogy ő erős, de én gyenge vagyok fizikailag ahhoz, hogy bármilyen normálisabb kondiban lévő hímneműt bánthassak.
Szóval marad az, hogy magamban dühöngöm ki egy részét, már, amit nem vágok a fejéhez. Komolyan már fárasztó az is, hogy vitatkozzak vele. Még, hogy ő tanított, persze, minden érdememért csókoljam lába nyomát? Mégis mit képzel magáról?
- Biztos tudni akarod, hogy mit gondolok rólad? Ezek után miért higgyem el egy szavadat is? Tessék… ostoba vagyok, ahogy mondtad… azok pedig annak hisznek, amit látnak. Én mit látok? Hogy gyilkolsz… innentől kezdve könnyen gondolhatom, hogy engem is megakarnál. Tudod, én csak aszerint gondolkodok, amit mondtál… - Gúnyosan beszélek, amennyire tőlem ez kitelik, bár alapvetően nem vagyok hozzászokva ehhez a hangnemhez, ő kihozza belőlem. Ami a szívemen, a számon, ezt mindenki tudja rólam, de azt is elő lehet adni szépen és elegánsan. Hát itt a szépet is és az elegánst is réges-rég elhagytam. Egyszerűen nem tudom rávenni magam, hogy máshogy beszéljek.
- MENTSÉG!? Szerinted én mentségeket próbálok keresni? Úgy gondolod tartozok neked bármivel is? Nem… ne válaszolj inkább… Ne röhögtesd már ki magad, könyörgöm…
Tényleg egy pillanatig szóhoz se jutottam. Mindig is tudtam, hogy ilyen, de most valahogy… mintha tetőződne a stílusa… és tudom, hogy direkt csinálja az egészet. Tipikus pasi, ez biztos, csak az övét mondja és nem képes felfogni, hogy nem minden úgy lehet, ahogyan azt ő elképzelte. Márpedig az én álomvilágomhoz képest az övé már egy másik dimenzió…
- Igaz… borzasztóan önző vagyok… Mondd, te mikor törődtél az én érzéseimmel? Hmm? Mert ha valaha is érdekelt volna más azon kívül, hogy megfektess, akkor nem így viselkedtél volna. Aki törődik a másikkal, az nem tesz ilyet, az nem hazudik ennyi időn keresztül és nem álltatja a másikat. – Nem, Élise… nem fogsz sírni. Pedig… a közelében vagyok már. Ami ki akar törni az hisztérikus… kiabálós és kicsit se szép, ezért küzdök mindenemmel, hogy vissza fogjam.
- Tudom, hogy érzelmileg visszamaradott vagy, de nehogy már nekem kelljen elmagyarázni, hogyan működik ez az egész… Azt pedig ne te mondd meg, hogy mihez vagyok elég erős… ahhoz is elég erős voltam, hogy faképnél hagyjalak, lefogadom azt se nézted volna kis belőlem…
Megállok. Nem érdekel, hogy útját állom esetleg azoknak, akik erre akarnak elhaladni, sőt abban is biztos vagyok, hogy esetleges nézőközönséget is kaptunk, de nem érdekelne az se, ha egy stadionnyi ember figyelné a vitánkat. Az emberek már csak ilyenek, valami izgalmasat látnak és rögtön rá is cuppannak, mintha nem lenne elég ilyen a tv-ben… Szánalmasak.
- Mi értelme ennek? Mit akarsz, mit tegyek? Azt várod, hogy a karjaidba omoljak, csak mert közlöd, hogy szükséged van rám? Nem tudok bízni benned… nem tudok a közeledben lenni, nem érted? Ezzel elkéstél… - Az előbbihez képest fényévekkel nyugodtabb a hangom. Azt hiszem belefáradtam a kiabálásba, a vitába, vagy abba, hogy megállás nélkül csak menjek, azt se tudom, hogy merre. Úgyse tudnám lerázni, úgyis jönne utánam… és úgyis én vesztenék.
- Miért!? Miért kellett tönkretenned? Miért üldöztél el?

öltözékzene ©

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
• new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
• seaching something
† Humor :
• wonderful... or maybe not!



Vittor C. Selwyn ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 18, 2015 3:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



élise + vittor

i always find you, don't hide yourself

 - Nálam az ostoba és a nav egyre megy, szépségem. Nevezd, aminek csak szeretnéd, nem voltál elég okos még akkor... bár tény, hogy ha akkor nem foglalkozom annyit ezzel, talán sose jössz rá. Hagynom kellett volna, hogy naív maradj. - hangsúlyoztam ki a szót erősen, majd elvigyorodva méregetten indulattól csillogó pillantását. Képes lett volna itt helyben megfojtani, csak ebben voltam biztos, de nem hiszem, hogy nekem ugrik itt, a nyílt utcán. Ha igen, garantálom, hogy nem én fogok kijönni belőle vesztesen, szóval jobb, ha visszafogja magát. Amúgy sem akarom bántani, amíg nem kényszerít arra, hogy megtegyen.
Csak elvigyorodtam, mint derült égből villámcsapás. - Mégis, mit gondolsz te rólam? Ha meg akarnálak ölni, már az elején megtettem volna. Akiben én egyszer színt látok, sosem válik színtelenné, szóval ez nem mentség a szökésedre - ráztam meg a fejemet. Tényleg attól félt, hogy kinyírom? Ez milyen már. Sosem lennék képes rá, habár lehet, hogy álmodtam már a haláláról, de sosem akartam megölni. Nekem abból semmi jó nem származot volna sem akkor, sem most. Az életem egyetlen fénypontjáról beszéljük, valljuk be. MÍg mellette egy igencsak különleges ember lehettem, addig máshol csak a vér várt, és halál. Apám kényszerített ebbe az életbe, még jó, hogy elferdültem, hiszen kiskamasz korom óta szemtanúja vagyok ezeknek. De őt persze itt megvédik. Valami csoda folytán, nem látok a háta mögött egy tolongó sort, amely arra várna, hogy meg kelljen őt védeni. Szóval mi is védi meg őt itt?
- Nemcsak naív, de önző is. Hogy milyen régóta vágyom már, hogy valami ehhez hasonló hagyja el a szádat - ráztam meg a fejem. - Bár sajnos nem ilyen témában vágytam rá. Kedvesem, nem vagy te ahhoz elég erős, hogy megmondd, mit éreztem én vagy mit hazudtam, vagy ráadásként, hogy mennyi volt hazugság az egészből. Nem vagyok jófiú, na és? A jófiúk unalmasak, nem tudod? - kérdeztem felvont szemöldökkel. - Mellettem legalább izgalmas életed volt. És lenne továbbra is. - Teljesen előtört belőlem a birtoklási vágyam. Igen, akartam őt, méghozzá túl erősen sahhoz, hogy képes legyek elengedni. És nem is fogom.
Megpróbált ellökni magától, én pedig úgy néztem a tekintetébe, mintha egy farkas lennék, és éppen a prédámat tartanám fogva. Bizonyos szempontból az is volt. Mit várt, hogy átengedem valaki másnak? A fenébe is, jó vicc!
- Nem vagyok egy komoly ember. ÉS azt sem tagadom, hogy ez szadista szemét vagyok, aki öl, ha kell... de rád szükségem van! - néztem mélyen a szemeit. Próbáltam élethűen maradni ebben a szerepben, de sejtésem sem volt arról, hogy sikerül-e.


credit by lena


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
She lives in a fairy tale somewhere too far from us to see
† Tartózkodási hely :
Paris -> New Orleans



Élise Charlotte Rose ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 25, 2015 4:53 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Vittor & Élise
I needed one more touch, another taste of heavenly rush and I believe it so

Jelenleg nehéz elhinnem, hogy nem is olyan rég ő volt nekem a tökéletes… és minden mozdulatomat hozzá igazítottam, minden cselekedetemet nagyjából érte tettem. A harag bennem, amit iránta érzek túl nagy, már az a fajta, ami elhomályosít minden normális cselekedettől. Tudom, hogy veszélyes ember, de ennek ellenére kedvem lenne itt rátámadni, ütni, akármi, csak, hogy kiadhassam, ami bennem van.
Ó, ha Marcel meghallgatna végre…ha megkapnám tőle, amit kérek, akkor a kisujjammal vissza tudnám neki adni azt, amit érzelmileg okozott nekem.
- Észt verni? Az, hogy valakit az érzelmeinél fogva manipulálnak, nem azt jelenti, hogy ostoba! Sose voltam az, csak naiv… te pedig kihasználtad a gyenge pontomat, hogy úgy táncoljak, ahogy te szeretnéd. Az pedig, amit tanítottál nem a te érdemed… hanem az enyém, hogy rá tudtam jönni arra, amit oly’ nagyon titkoltál… szóval letörölheted az önelégült vigyorodat a képedről. – Kezem is ökölbe szorul és egyre dühösebb leszek rá. A félelem helyét a méreg veszi át és azt hiszem tekintetemben is látszik ez.
- Ó, igazad van, az okosabb döntés, hogy ott maradok melletted és várom, hogy mikor döntesz úgy, hogy golyót repítesz belém. Itt legalább megvédenek és tisztelnek annyira, hogy nem hazudnak a szemembe.
Persze nagy a szám és könnyen mondom, hogy megvédenek, de fogalmam sincs, hogy kitől tudnék jelenleg segítséget kérni, nem hiszem, hogy Vittor megvárná, amíg felhívom Marcelt, hogy megmentsen… vagy éppen szóljak valamelyik emberének, mikor azt se tudom kik dolgoznak neki. Pedig biztos most is körülvesznek minket páran… de ezt nem fogom nyilván elmondani neki, próbálom inkább magabiztosan mondani a saját igazamat.
- Ami köztünk történt az a te részedről csak hazugság volt… szóval kicsit sem érdekel, hogy mennyire zavar a dolog vagy sem. Nekem így jobb, a te érzéseidre pedig egy pillanatig se fogok gondolni. – Vágom a fejéhez felemelt fejjel, igencsak dacosan. Tudom, hogy nekem van igazam még akkor is ha kegyetlennek hangzanak szavaim. Ha bárki ismerné a mellettem állót… a kegyetlenség mértéke is igencsak alábbcsökkenne az én részemről.
- Van, aki elől tudok futni, ha akarok…
Felnevetek, amint elkezdi mondani, hogy miért is jött utánam. Istenem… miért gondolja azt, hogy ezt akarom hallani?
- Ó Vittor… komolyan úgy gondolod, hogy ezt akarom hallani? Vagy, hogy belegondolok esetleg abban, hogy bármi több lenne emögött? Hogy bármi komolyabban ki tudsz préselni abból a szadisztikus, önimádó énedből? Kérlek…
Ahogy erőm engedte ellöktem magamtól, főleg, mert egyre közelebb húzott magához én pedig nem szeretnék a közelében lenni. Nem bírok a közelében lenni… legbelül talán még mindig félek egy kicsit attól, hogy ha nagyon akarom, akkor elő tudom hozni a régi érzelmeimet és még a dühöm és utálatom ellenére is meg tudom azt látni benne, ami miatt egyszer szerettem.


öltözékzene ©

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
• new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
• seaching something
† Humor :
• wonderful... or maybe not!



Vittor C. Selwyn ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 25, 2015 4:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



élise + vittor

i always find you, don't hide yourself

- Hát igen. Egy igencsak lelkes tanonc voltál, élvezet volt észt verni a fejedbe, és némi... talpraesettséget - forgattam meg a szemem, hiszen így történt az egész. Mielőtt megismertem, valamiben más volt. Igaz, én tehetek arról, hogy most ilyen lett, ilyen kis... harcias macska. Ez pedig olyan, mintha magam alatt vágtam volna a fát. Remek. Ezt is jól elintéztem magamnak, pedig isten bizony, ha elrőe sejtettem volna... na jó, én sose készülök arra hogy lebukok valaki előtt, de előtte sikerült. Nem is  értem, hogy történhetett meg, pedig mindig annyira figyeltem arra, hogy mit hall és mit tud rólam. Pontosabban... mit tudhat és mit hallhat rólam. Nem nehéz elintézni az ilyesmit, ha hatalmad van. Nekem pedig bőven kijutott belőle, a családomról nem is beszélve. Ezt szem előtt tartva pedig nem félek semmitől és senkitől. Egészen addig nem is fogok, míg valaki meg nem próbál ellenem cselekedni. Mondjuk akkor sem félni fogok, hanem ölni.
- Akkor minek nézzelek? Nem éppen okos döntés rögtön nyúlcipőt húzni és elmenekülni, mintha soha nem ismertél volna. Ha azt hitted, hogy csak úgy hagyom az egészet, mintha soha nem történt volna kettőnk között semmi... - halt el a mondat végére a hangom. - Bár kíváncsi lennék arra, milyen izmos vádlijaid vannak. Ekkora távot ilyen tempóban lerohanni... - füttyentettem. - Szóval, térjünk vissza az elejére. Azért jöttem utánad, mert éppen nem akadt jobb dolgom - rántottam egyet a vállamon, mintha tényleg így lenne, majd rögtön hozzá is fűztem. - Tessék, hallhattad, amit amúgy hallani szeretnél, még ha nem is mondanád ki. Ez persze nem a valóság, de a nőknek van egy afféle szokásuk, hogy csak azt hallják meg, amit ők akarnak. Miért nem elég, hogy itt vagyok? - vigyorodtam el, és továbbra sem engedtem, ellenkezőleg. Még közelebb húztam magamhoz. - Esetleg egy szál cigarettát?


credit by lena


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
She lives in a fairy tale somewhere too far from us to see
† Tartózkodási hely :
Paris -> New Orleans



Élise Charlotte Rose ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 19, 2015 8:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Vittor & Élise
I needed one more touch, another taste of heavenly rush and I believe it so

Tudtam, elég hamar tisztában voltam a ténnyel, már miután megláttam, hogy itt bizony veszett a menekülés. Tudom azt is, hogyha akar valamit, azt megkapja… ahogy kiderült, bármi áron. Márpedig, ahogy látom az újabb célja én vagyok, nem véletlenül jött utánam egészen Párizsból. Ha nem is ma, máskor, máshol, de biztosan megtalált volna, attól tartok.
- Örülök, hogy sikerült elnyernie a tetszésedet… - Vetem oda neki kicsit se kedves hangnemben, s bár nem kéne menekülnöm már, valahogy mégse akaródzik, hogy megálljak. Valami azt diktálja bennem, hogy ha megállok, minden veszett, pedig nem. Tudom, hogy Marcel meg tudna és meg is fog, ha bármi olyat tervez, ami az épségemet veszélyezteti. Legalább akkor láthatja, hogy mennyire fontos lenne az, ami miatt idejöttem hozzá…
- Ajánlom, hogy meg se forduljon a fejedben! Megtanítottál rá, hogy ne legyek már olyan szerencsétlen, mint amilyen voltam, amikor megismertelek… - Bár jóformán kiköpöm már a tüdőm és a vádlim is már kifejezetten fáj, sőt, az egész lábam ezektől a nyamvadék cipőktől, nem vagyok hajlandó alább hagyni, még akkor se, amikor erre külön megkér. Megpróbálom lerázni vállamról kezeit, ha tudnék, esküszöm megint elkezdenék futni.
- Ne nézz már ostobának, tudom, hogy mire vagy képes… és miért gondolnám azt, hogy nem akarsz bántani? Miért lennék más, mint bárki a közeledben? – Végül csak lassítok, de nem miatta, magam miatt. Sőt, pár lépés után meg is állok, elé lépve, egy ideig csak bámulva szemeibe, mintha bármit is ki tudnék olvasni belőle. Ó, ugyan… minek is próbálkozok? Azok a szemek ha bármit is elmondanak, csupa hazugság… hányszor véltem gyengédséget felfedezni benne, mintha törődne velem. Csak egy kis ostoba játékszer voltam a számára.
- Mit akarsz tőlem Vittor? Miért jöttél utánam? Semmi értelme hazudnod… mert azt biztosan nem hiszem el, hogy azért, mert bármit is érzel irántam…


öltözékzene ©

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
• new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
• seaching something
† Humor :
• wonderful... or maybe not!



Vittor C. Selwyn ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 19, 2015 8:18 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



élise + vittor

i always find you, don't hide yourself

Nem futhat előlem örökké... vannak olyan pillanatok, mikor elgondolkodom azon, hogy vajon megéri-e futnom utána, mintha valami hősszerelmes lennék, közben csak azt akarom visszakapni, ami szerintem az enyém. És nem engedek belőle, ez ilyen egyszerű. Más nem érintheti, és ugyan én már elvesztettem a bizalmát azzal, hogy lebuktam előtte, de attól tartok, hogy... nos... nem késő még megoldani ezt a témát. Meg fogom oldani, ahogyan eddig midnig átkozott mocskos bizniszt megoldottam az életben. Ez a nő nem különb azoknál sem. Nem is nehezebb... de nem is könnyebb. Igazán nekem való feladat.
- Nem, kedvesem. Nem hagylak - fűztem hozzá az iménti szavaimhoz, miután meghallottam a szavait. Mégis, mit gondolt? Hogy elfuthat előlem? Hogy idejöhet, és elbújhat valami nagyhatalmú úriember mögött? Nem vagyok tisztában azzal, hogy pontosan milyen szálak fűzik ide, vagy ki az, akihez idejött... mert nem felkészületlenül jöttem, pontosanm tudom, hogy valaki fizette neki a repülőjegyet, ahogyan a szállását is. Nem vagyok ostoba. És miután kizártam azt, hogy olyan férfi, aki esetlegesen átvehette a helyemet az életében, hát... már csak szemügyre kell vennem, hogy ki az. És ha kell, méltán elküldeni a francba.
- Még mindig tökéletesen értesz a helyszín megválasztásához. Nyilván azt hiszed, hogy nem tudnálak ennyi ember előtt bántani, nem igaz? - vontam fel a szemöldökömet, ekkor már beérve őt és mellette haladva szedtem a lábaimat, mintha az oldalamon kellene menekülnöm... saját magam elől? Ez nagyon nevetséges. - Csak annyi a probléma, hogy nem akarlak bántani. És örömömre szolgálna, ha végre megállnál, mert mindjárt begörcsöl a lábam az átkozott tempódtól! bukott ki belőlem szinte hörögve, és hirtelen a vállára csúsztattam a kezemet, hogy így próbáljam meg lassításra ösztönözni. Nyilván nem fogok a fényes utcán rátörni. Ennyire marha még én sem vagyok, bár nem tudom, mi alapján hinné, hogy az vagyok. Soha nem rontok el semmit... vagyis, azt elrontottam, ami hozzá kötött. Ezért ne építsünk hazugságra. De már amúgy is kezdett unalmas lenni... ideje volt feldobni valamivel. Ez ahhoz tökéletes.


credit by lena


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
She lives in a fairy tale somewhere too far from us to see
† Tartózkodási hely :
Paris -> New Orleans



Élise Charlotte Rose ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Máj. 14, 2015 9:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Vittor & Élise
I needed one more touch, another taste of heavenly rush and I believe it so

A szívem úgy ver, hogy lassan kezdem azt érezni, hogy elájulok. Azt hiszem nem is nagyon féltem még valakitől ennyire, s azt se igazán tudom, hogy tőle miért félek ennyire.
Na jó… dehogynem tudom. Elvégre láttam, hogy mire képes és valamiért úgy hiszem könnyedén tenné meg velem is azt, amit másokkal. Hiába súgott annyi édes dolgot nekem, egyszerűen tudom, hogy egy pillanat alatt lennék a kése rosszabbik oldalán, ha arról lenne szó.
Ahogy meghallom hangját egy egészen apró pillanatra megtorpanok, mintha egyszerű parancsnak érezném szavait, de aztán tovább indulok. A félelem és az ösztöneim azt súgják, hogy amerre lehet, menekülj, kislány. Ne hagyd, hogy utolérjen, mert abból jó nem sül ki. Mégis, ahogy a nevemet kimondja, valami az ellenkezőjét is súgja. Az isten verje meg a naiv kislányt bennem, aki még mindig hisz a csodákban.
Hátrapillantok és ismét találkozik tekintetünk, s látom, hogy egyre közelebb van, már szinte karnyújtásnyira tőlem. Persze, alapvetően nem arról vagyok híres, hogy túlságosan is fitt és gyors vagyok, pláne nem ilyen cipőkben… Ha tudtam volna előre, hogy menekülnöm kell, minimum futócipőt veszek. De ezen azt hiszem az adrenalin se segít, ami végigszalad bennem.
Kezdek egyre inkább kétségbeesni, sőt, már biztosan tudom, hogy utol fog érni, már csak pillanatok kérdése az egész. Végül csak megállok, mert tudom, hogy fölösleges tovább menekülnöm, s bár minden porcikám remeg, de felé fordulok.
- Miért!? Miért vagy itt? Hagyj elmenni… - Első szavamban még kiabálok, úgy, hogy az utca túloldalán is könnyem meghallhatják, de a végére teljesen elcsendesedek.
Egy kicsit vigasztal a tudat, hogy viszonylag népes helyen vagyunk, ahol igen csak sok szemtanú lenne, ha bármit is akarna velem csinálni. Plusz, ki tudja, hogy Marcel emberei látnak e éppen, vagy sem…


öltözékzene  • ©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
• new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
• seaching something
† Humor :
• wonderful... or maybe not!



Vittor C. Selwyn ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Máj. 14, 2015 8:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



élise + vittor

i always find you, don't hide yourself

Egy koszos utcasarkon állni cseppet sem nagy kunszt. A zsebemből éppenhogy előhalásztam egy szál cigarettát, majd ajkaim közé emeltem, és miután meggyújtottam, mélyen letüdőztem a füstöt. Az egész helyzet annyira szokatlan, hisz Amerika egész hatása... annyira más, mint Európában. Egy nő miatt jöttem ide, méghozzá egy olyan nőért, aki nem fogadott el engem annak, ami voltam. Talán az álarc végett döntött úgy, hogy örökre elhagy, talán azért, mert meglátta, ki is vagyok valójában vagy hogy mi vagyok... egyesek a vámpíroktól és az efféle koszos dögöktől rémülnek meg, de én csak egy egyszerű ember vagyok, aki sáros, méghozzá nyakig. Ha elkapna a rendőrség, valószínűleg a kedvemért visszahoznák a halálbüntetést arra az öt percre, amíg beadják nekem a méreg injekciót. Annyi aljasságot tettem már, és most itt az ideje, hogy új projektbe kezdjek... és isten a tanúm rá, hogy Élise-szel fogom kezdeni.
Több ötlet is összeállt a fejemben, míg ideutaztam. Az egyik, hogy beadom neki, mennyire megváltoztam és mikor elhagytam Párizst, magam mögött hagytam az egész fertőt is. A másik eshetőség némileg véresebb, és nem az én vérem folyna benne, szóval talán jobb, ha maradok az eredeti eshetőségnél.
Előre léptem, mikor megpillantottam a vörös hajtömeget. Olyan volt, mint mikor előszür láttam. Amikor az az autó el akarta őt ütni.
Ravasz vigyor jelent meg szám szegletében, majd kivettem a számból a cigarettát. Vártam, hogy felfogja, mi történik, hiszen mikor rám nézett, félelem kezdett uralkodni pillantásán.
Csak a nyomába eredtem...
Követtem őt, az utolsó sarkig, mikor is belerohant egy nagyobb tömegbe. Ettől is csak nevetnem kellett. - Az ég szerelmére, ennyire naív nem vagyok - ráztam meg a fejem, majd tovább áskálódtam. Lökdöstem az embereket, akik bekavartak. Nem érdekelt, hogy ki jön utánam vagy ki jön velem szemben, mindegyik egyre megy. Ostoba emberek, egytől egyig. Én azt a lányt keresem, és meg is fogom szerezni magamnak.
- Ne menekülj előlem, Élise! - ejtettem ki a nevét, mikor lépéseim végre felvették az ő tempóját, és hiába a ricsaj, alig két méterre álltam a háta mögött, közöttünk pár emberrel csupán.


credit by lena


Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
» No one
† Kedvenc dal :
» Everything burns
† Tartózkodási hely :
» Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
» Gallery owner
† Humor :
» Lovely



Emilia Joan Holm ÍRTA A POSZTOT
Pént. Máj. 01, 2015 3:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
to Benedict Lorenzini

I can’t let myself go. I have to be the good girl.

Halk kuncogás tört fel belőlem szavaira. Lassan felengedtem mellette lépdelve az ezer meg ezer lámpától ragyogó macskaköves utcákon. – Van egy apró kis bolt – ragyog fel a tekintetem – eddig még csak hallottam róla de sosem jártam ott. – lépteim ütemesek, gyorsak, határozottak, mégis mintha légiesen táncolnék járás közben – Isteni finom teafüvekkel van tele! – nem hiába. Mindig is szerettem azokat a helyeket amelyeket nem ismert az egész világ mégis misztikus suttogás csábította oda vendégeit. Hirtelen fékezek le mellette és fordulok vele szembe. Egy pillanattal azelőtt, hogy megszólalnék, finoman ajkamba harapok. – Biztos vagyok benne, hogy minden nő ezt mondja, de én ezek szerint nem vagyok olyan, mint minden nő. – Lesütöm a tekintetem és tovább indulok. Nem tudom mikor éreztem magam utoljára ilyen jól, ilyen könnyednek. Az éhség mi mar belülről, most csupán gyenge zsongás. Ma már ettem, persze de sosem fogom tudni megszokni a vértasakot… egészen más, mint a friss vér. Persze ölni vagy ártani valakinek… nem bírnám elviselni a bűntudatot. Viszont a férfi mellett kissé jobban felengedve… tényleg idejét sem tudom már mikor éreztem magam ennyire biztonságban… ennyire… embernek. – Ami pedig az ékszert illeti. – harapom meg újra saját ajkamat. – Kérem, ne engedje, hogy kihasználják a nagylelkűségét. – mondom mit sem sejtve arról, hogy kivel beszélgetek… ahogy arról sem, hogy a férfi sem ember és hogy ő viszont tökéletesen tudatában van azzal, hogy én mi vagyok. A szégyen helyett azonban most egészen mástól pirul az arcom. – Csak azt nem tudom pontosan, hogy hol is van az a hely. – mosolyodom el. – Egy boltívben bújik meg egy szökőkút alatt. Igazi rejtély! – csapom össze két tenyerem szinte már kislányosan, ahogy izgatottan kutatom végig tekintetemmel a következő utcát… a sikátor szerű átjárót, mit nem világít be fény. S vámpír létemre inkább közel húzódok a férfihez. Sosem rajongtam a sötétségért. Mindenféle szörny bújik meg bennük és tudom, hogy akadnak nálam jóval nagyobb szörnyek is a városban.

credit by lena

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
She lives in a fairy tale somewhere too far from us to see
† Tartózkodási hely :
Paris -> New Orleans



Élise Charlotte Rose ÍRTA A POSZTOT
Szer. Ápr. 29, 2015 10:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Vittor & Élise
I needed one more touch, another taste of heavenly rush and I believe it so
 
Kezd egyre bosszantani a helyzet, hogy már mióta itt vagyok és még mindig sehol nem tartok a tervemben. Még csak kicsit se haladok afelé, hogy meggyőzzem Marcelt, márpedig mindenkinek az lenne a legjobb, hogyha az emberek szemében meghalnék. Nekem legalábbis biztosan, hiszen láttam, hogy mennyi mindenre képes ő is… és bár tudom, hogy bőven van tapasztalata és nem egy pillanat alatt ért el idáig, azért ha csak egy kis részét is megkaphatnám ennek, máris meg tudnám mutatni annak a szemétnek, hogy nem vagyok olyan kislány, mint amilyennek ő gondol.
Bár miért ne gondolna másnak? Hiszen egy pillanat alatt estem bele a csapdájába és követtem, mint valami idióta. De itt azért kicsit biztonságban érzem magam, úgy jöttem ide, hogy senki se tud róla, senki, akit Párizsban ismerek. Mostanra már nyilván egyértelmű, hogy eltűntem, de ki gondolná, hogy pont ide jöttem? A világ óriási… én pedig kicsi pont vagyok, hogy olyan könnyedén megtaláljanak. Vagy túl naiv vagyok? Remélem, hogy nem.
Nem igazán szoktam kimozdulni a motelból, de egy idő után már úgy érzem, hogy kezdek megkattanni itt… muszáj lesz valamerre mennem. De este van, a városban meg túl sok ember mászkál ahhoz, hogy kiszúrjanak pont egy embert.
Azt hiszem túlságosan is hitegetem magam, csak, hogy kedvemre legyenek a dolgok, de amíg nem ütöm meg a bokámat, addig nem is érdekel a dolog.
Megpróbálok minél jobban beleolvadni a tömegbe és csak olyan helyen mászkálni, ahol tényleg sok ember van… de ennek ellenére legalább azzal biztos kitűnök, hogy mennyire elképedve nézem a várost. Még mindig nem tudok betelni vele. Teljesen más a hangulata, mint Franciaországnak, s azt hiszem nem is azért, mert Amerika, hanem azért, mert New Orleans… külön világnak tűnik teljesen.
Belesek egy szórakozóhely ablakán, ahonnan igencsak tetszetős zene hallatszik ki, el is döntöm, hogy bemegyek, amikor egy pillanatra, nem is tudom igazán, hogy miért, de elfordulok az utca másik oldala felé, mintha megérezném, hogy valaki engem néz.
Az érzés pedig nem véletlen, ugyanis egy férfi néz felém, egyértelműen felém, és nem is akárki. Az egyetlen ember, aki elől menekültem…
Egyszerűen, ahogy megpillantom a szempárt, ami meredten az enyémbe néz… földbe gyökerezik a lábam.
-  Vittor… - Leheli ajkam halkan, csak magamnak. Kezem remegni kezd, de nem tudok mozdulni. Pedig futnom kéne… rohanni, elveszni a tömegben, segítségért kiáltani, de nem tudok. Csak bámulok az irányába, s úgy érzem magam, mintha nem is a saját testemben lennék, mintha ez az egész csak illúzió lenne.
Nem akarom elhinni, hogy megtalált és hogy itt van, azt se, hogy minden eddigi tervem dugába dőlt… sőt, jelenleg azt se akarom elhinni, hogy én vagyok ebben a helyzetben. Az agyam makacsul próbál ellenkezni a látottakkal, s makacsul akarja kitörölni az egészet a fejemből.
Hirtelen kapok észbe, s fordítom a fejem a másik irányba, megszakítva a szemkontaktust. Megpillantok egy nagyobb tömeget, ami tökéletes menekülési útvonalnak látszik, éppen ezért meg is indulok afelé, nem merve a férfi felé nézni. Egyre gyorsabbak lesznek lépéseim és a végén már szinte rohanok, egy pillanatra se fordulva vissza, mert tudom, hogy ha megpillantom, hogy a nyomomban van, akkor csak bepánikolok még jobban. Így fókuszálhatok arra, hogy eltűnjek innen… csak tudnám, hogy hova akarok tűnni.

öltözékzene  • ©
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Keresem :
Δ some betrayers at the moment
† Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
† Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



Benedict Lorenzini ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 11, 2015 4:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Emilia + Benedict

my first visit in new orleans... i need somebody

Ha életrajzot kellene írnom, és ki kellene töltenem, hogy mi a legkedvesebb hobbim, hát eléggé furcsa lenne odavésni, hogy a nők szívének elrablása. Ugyan én soha nem este szerelembe senkivel, s csupán erős vonztalmat éreztem egy-egy nő iránt, mely el is múlt, miután testüket megkaptam, már tudtam, hogy ez a nő megérdemli a figyelmem. Magam sem tudom, hogy miért. Ezt így első pillanatra soha nem szoktam tudni, és azt hiszem, nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a lehető legjobban levehessem őt a lábáról.
- Kérem, Emilia - kezdtem volna bele, de ő belevágott a szavamba, s láttam arcára kiülni a zavart, mely arra irányult, hogy meg akartam venni neki ezeket az ékszereket. Most mit reagálhattam volna, miközben ő beszélt? Csupán halkan néztem őt, a lélegzetvételem is megállt, míg ő beszélt, és éreztem tenyeremben finom, hűvös ujjait. Tényleg megpróbál lebeszélni engem. Hm, végre egy nő, aki nem a férfi pénzére éhes. Nem mintha ez egy teszt lett volna, tényleg meg akartam venni neki az ékszert. Hozzászoktam, hogy a nők, akikkel mutatkozom, mindig kinéznek maguknak valamit. S azt rögtön meg kellett vennem. Ez állt abban a bizonyos szerződésben.
- Nos, ha úgy gondolja, hogy... ez túlzás önnek, hát nem erőltetem magára - sóhajtottam fel, és szembefordultam a kiszolgálóval. De amikor intettem neki, hogy tekintse semmisnek az üzletet, a szememmel kacsintottam. Visszajövök még ezért az ékszerért. A nő tudta nélkül is akár.
- Rám bármikor számíthat, kedves. És az imént valami teát emlegetett, így... kénytelen vagyok kielégítteni efféle igényeit - sóhajtottam fel mosolyogva, és kisétáltam az üzletből. - Nem hittem volna, hogy találkozom egy olyan nővel az életemben, aki visszautasítja ezt az ékszert. Tudom, hogy nem ismer, de... eddig minden egyes nő kapva kapott az alkalmon - suttogtam, miközben körbemértem a sétálóutcát, amin éppen jártunk.


credit by lena


Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
» No one
† Kedvenc dal :
» Everything burns
† Tartózkodási hely :
» Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
» Gallery owner
† Humor :
» Lovely



Emilia Joan Holm ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Dec. 30, 2014 4:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
to Benedict Lorenzini

I can’t let myself go. I have to be the good girl.
Egyik pillanatról a másikra hoz zavarba. Elpirulok mikor kezet csókol de nem húzom el az ujjaimat meleg, élettől lüktető érintése elől. Nagyon tetszik nekem. A modora, a szavai, a könnyedség amivel kiejti őket, a stílusa… szinte azonnal leszem a lábamról. – Benedict Lorenzini. – ejtem ki nevét tökéletes dallamos olaszsággal. – Úgy hiszem, ez a bók a szüleim illeti és nem engem de köszönöm. – mosolyodom el – Oh, ön igazán kedves Mr. Lorenzini. – Ajkamba harapva fordulok el egy pillanatra, mert zavarba hoznak azonnali udvarló ám nagyon is jól eső szavai. Lesütött szemekkel vallom csak meg, hogy szemet vetettem a csodálatos nyakláncra. – Tudja, régen a nők semmivel nem rendelkezhettek. Még hajadonok voltak addig az apjuk rendelkezett a vagyonuk felett, aztán a férjük. Nem volt semmi tulajdonuk, kivéve az ékszereiket. - Mikor kijelenti, hogy kövessem, egy pillanatra ledermedek majd azért indulok utána, hogy lebeszéljen őt. Mire beérek, már hozza a nő a nyakláncot. – Ne, kérem, ezt igazán nem kell. – mondom sietve, alig-alig pillantva rá a férfire. – Ez igazán túlzás! – pillantok rá végre. – Kérem! – futtatom ujjaim a tenyerébe. – Hívjon meg egy teára. Úgyis olyan dermesztő hideg van odakint. Az bőven elég lesz. Aztán pedig körbevezethetnénk egymást a városban, mit gondol? – kérdem kedvesen, őszintén remélve, hogy nem fogja megvásárolni nekem az ékszert, hiszen nem is ismer! Hogyan fogadhatnám el a drága nyakláncot egy idegentől?! Én nem olyan nő vagyok, akit ez levenne a lábáról. Én olyan nő vagyok akit ez végtelenül zavarba hozna és nem tudna mit kezdeni vele. – Elvégre is bizonyára mindketten más szeletét fedeztük fel eddig ennek a varázslatos helynek. – indulok el kifelé a boltból és még hátra pillantok. – Akkor számíthatok a társaságára? – kérdem és mosolyogva nyújtom felé a kezemet.

credit by lena
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Keresem :
Δ some betrayers at the moment
† Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
† Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



Benedict Lorenzini ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 27, 2014 8:26 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Emilia + Benedict

my first visit in new orleans... i need somebody

Felém fordult. Hihetetlenek azok a szemek... úgy mélyültem el bennük pár pillanat erejéig, mintha egy végtelen óceán költözött volna pillantásába. Hihetetlen. Sosem találkoztam még ilyen határozott, elegánst pillantással, ami nagy szó. A nők, akik hozzánk jönnek, mindannyian dívának képzelik magukat, próbálják eljátszani, hogy azok is, de hát messze vannak ők attól. Ez a nő viszont... nos, igen. Valószínűleg ezért nem találkoztam még vele a köreinkben. Nem afféle nő. De ez még nem jelenti azt, hogy nem lehet az enyém.
- Hm, szóval csupán nemrég költözött ide - jegyeztem meg és egy széles mosoly rajzolódott ajkaim köré. - Nos, máris ketten vagyunk - szaladt ki belőlem harsány nevetés, majd megfogtam kezét, mikor bemutatkozott. Pillanatnyilag modortalannak éreztem magam, hogy nem én tettem meg ezt a lépést. - Benedict. Benedict Lorenzini. Sajnos a nevem közel sem olyan elegáns, mint az öné, Emilia - hangsúlyoztam ki a nevét némi szemtelenséggel, majd egy kézcsókot is nyomtam kézfejére, csak ezután engedtem el. - Bárhová önnel tartok, ha arról van szó, hogy megismerjem a várost. De ahogy látom, szemezett azzal a nyaklánccal - mutattam a kirakatra. - Szeretné? - kérdeztem, de tekintetemen látta, hogy már döntöttem.
- Kövessen, kérem - tettem végül még az iménti mondatom végére, ezt követően pedig bevonultam az üzletbe, hogy a kiszolgáló nőhöz sétálva rögtön elmondjam minden óhajomat. - Azt a nyakláncot kérem. És a hozzá tartozó fülbevalót is.


credit by lena


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Dec. 15, 2014 8:01 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

DANA

O'Pamacska ~ 800 ~ miau Wink
♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
Kényelmesen feküdtem pihe-puha ágyamban. Mindig is szerettem az elegáns hoteleket. Megtanultam értékelni az eleganciát és a fáradt testünk tökéletes pihenésére, valamint kényeztetésére szolgáló selyem ágyak adta élményt. A függönyön keresztül napfény áradt be a szobába. Egyenesen az arcomat melengette. Elégedetten mosolyogva nyúltam a párnám alá, hogy onnan előre nyújtva a fejem fölé nyújtózhassak. Akaratlanul is morogtam egy kényelmeset hozzá. Miután hangot adtam elégedettségemnek, egy tökéletesen végigaludt, nyugodt éjszaka után frissen ébredve ültem fel az ágyon. Letelefonáltam, hogy küldjenek fel némi reggelit. Könnyedén közöltem tartalmas és ízletes reggelim minden egyes fogásának a részletét, majd letettem a telefont. Szobaszerviz, hogy mennyire szeretlek. Elsétáltam a fürdőszobába, amíg várakoztam. Frissítő zuhany következett az édességek és más finomságok, illetve a kiadós reggeli előtt. Épp végeztem, amikor ránéztem az órára. Hamarosan megérkeznek a pirítósaim. Rá egy kis nutella... hmm... na meg az a csokis eper. Tejszínhab, tej, kalács, és még had ne soroljam... azt a gyönyörűen elképzelt, jól megrakott kocsit. Eszembe jutott mi az amit még ennél is jobban szeretek. A képességem. Kihasználtam a természet adta ruhátlan helyzetemet és egy hatalmas bengáli tigrissé változtam. Olyan előkelően selymes és tiszta bundájúvá, hogy belegondolni is öröm. Felugrottam az ágyra és rá fekve, a bejárati ajtót figyeltem. Nem sokkal később jött egy kopogás. Aztán kettő. Végül az ifjú halandó belépett a szobába. Épp csak betolta a kocsit, amikor észre vett. Hegyezve füleimet jeleztem felé, hogy igenis őt nézem olyan lelkesen. Éreztem tigris ösztöneimben a remegését és a félelmét. Nem számított rá, hogy a lakosztály lakója egy tigrist tart háziállatnak. Kocogó térdekkel hátrálni kezdett, és becsukva az ajtót elszaladt. Nyújtóztam egyet úgy, ahogy a macskák szoktak. Elég volt a szórakozásból. Jöhetnek a finomságok. Visszaváltoztam emberi alakomban - ami minden bizonnyal az eredeti és nem valami elvarázsolt állat vagyok - és miközben felkaptam magamra valami ruhát megreggeliztem. Néha csipegettem a kocsiról, máskor megálltam mellette egy fél perc erejéig amíg kentem egy másik kalácsot. Meg sem tudnám számolni a két kezemen, hogy mennyi bögre teát és tejet, na meg még ki tudja mit ittam ma reggel. A "szendvicsek" és édességek mennyiségét pedig meg sem kísérlem összeszámolni. Mire végeztem a szálloda emberei is megérkeztek. A folyosón egymás mellett mentünk el. Kalapom karimája alá rejtőzve - na, magasságomra azért gondoljunk - elsétáltam az urak mellett. Ezzel meg is volnánk a felelősségre vonással. Engem ugyan nem zárnak ketrecbe. Hát mi vagyok én? Shhh!
A nap hátralévő részében a várost jártam. Jártam, keltem, nézelődtem. Ideális volt a napsütés, és kellemesen hűvös idő a város feltérképezésére. Úgy döntöttem, hogy a mai nap inkább magam keresem fel a különböző rejtekzugokat, és más - számomra fontos - helyeket. Késő délután felé járhatott az idő - azt hiszem négy óra múlhatott - amikor a hasam korgott. Tudtam, hogy kihagytam az ebédet és néhány nassolni valón kívül semmi más nem kényezteti bendőmet a reggeli óta. Hirtelen támadt egy ötletem. Animágus vagyok, nem? Vajon egy egérnek vagy egy macskának lenne több esélye ételhez jutni? Az egereket kevésbé szeretik az éttermek. Kutyaként meg inkább nem próbálkozom. Azok a bolhás jószágok egyébként sem vonzanak túlságosan. Természetesen vannak helyzetek, amikor kimondottan jól jön, ha valaki kutyaként járhat-kelhet, de ez most nem az az alkalom. Hátramentem és ügyelve arra, hogy senki se jöjjön az étterem mögé, levetkőztem. Számat húzva, már előre undorodva tettem ruháimat a szemetesbe. Kis esély van rá, hogy ezek után még felveszem. De, kitudja? Átváltoztam - szokásomhoz és hajamhoz hűen - egy fekete, méltóságos macskává. Most már csak be kell jutnom. Hmm... Nem is volt ez olyan nehéz. Ha csendben van az ember, azaz macska, akkor észre sem veszik amikor épp besurran egy érkező vendég lábai mellett. A pincérek cipőjénél szlalomozva a konyhába is bejutottam. Na, már csak a kamrát kell megtalálni és... *mély szimat a levegőbe* Jól érzem? Ez... ez... szalonna. Ezt el kell csennem! Jutott eszembe macskaösztönösen a gondolat, és már fenn is voltam a pulton. A fogaimat épp csak belemélyeszthettem a finomságba, amikor megragadott a szakács.
~ Neee! Kell nekem az a szalonna! Az az enyém! Sietek vissza hozzád, Kincsem. Visszajövök, Drágám!
Már majdnem repültem egyet, - nocsak macskák repülnek, micsoda világot élünk - amikor egy fiatal nő megszólította a morcos férfit.
~ Na, már csak ez hiányzott. Egy kutyás boszi. Ennek most kutyája van, vagy csak megbolhásodott? - gondoltam magamban és átvett a szakácstól. Valamit mormogott az orra alatt a kis bajszos... kis? Fenét! Annak már mamutja van! Mindegy. Úgyis csak arról makogott, hogy legközelebb olaszos kaját fog készíteni. Vajon tényleg megeszik a macskát? Fúj, ember! Én túl szép vagyok ahhoz, hogy holmi semmirekellők vacsorája legyek! Micsoda méltatlan halál. Ah, úgyis van még néhány életem. Ugye?
Kutyás néni nagyon meglepett. Ha jobban belegondolok megmentett. De akkor is! Boszorkány. Nem, azok rosszak. Csúnya Banya, menj innen!
Minden esetre, egy éhes nyávogás közepette felnéztem a nőre és nagy, kerek szemekkel próbáltam a kutyaimádatából áttéríteni a macskahitre. Nézd milyen cuki vagyok, nézd!
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 12:12 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Vissza az elejére Go down
 

Utca

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 6 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros-