Share | 

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Olvasás, rajzolás
Humor :
Nem igen akad..



A poszt írója Rosaleen Saunders
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 04, 2018 8:41 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



Leen && Virginia

Egy halk kuncogás hagyja el az ajkaimat, elég régen csináltam hasonlót. - Igazából nem igazán érdekel anyám véleménye, már nagy lány vagyok és veled szeretnék aludni. - mondom neki, bár nem éppen vall a nagy lányokra, hogy a nagynénjükkel alszanak, bár kicsit sem érdekel. Hiányzott nekem, nagyon is hiányzott és szívesebben vagyok vele, mint a saját anyámmal. Ő legalább próbál engem megérteni, próbál a kedvemben tenni. Igaz, hogy anyám sosem szerette, ha mellette aludtam, mindig mindentől óvott és féltet engem, talán éppen azért, mert Sallyt kicsit sem szerette, már az elejétől kezdve furcsán bánt vele. És ezt utáltam, nagyon, de nagyon utáltam.
Kérdésére csak megvonom a vállamat és sóhajtottam egy hatalmasat, mert magam sem tudtam a választ. De nem szerettem volna pszichológushoz járni, mert egyáltalán nem éreztem magam... betegnek. Igen, talán kicsit sem volt minden rendben velem lelkileg, de ezeket a sérelmeimet nem idegen emberekkel akartam megbeszélni, hanem egy hozzám közelebb állóval. - Hidd el én is szívesebben élnék veled. - mondom és egy vágyakozó sóhaj hagyja el az ajkaimat. Tényleg talán sokkal jobb lenne, ha hozzá költözhetnék, ha kicsit több időt tölthetnék el vele. Nem kéne arra figyelnem, hogy két naplóm legyen, hogy mindig azt írjam le, amit anyám látni akar.
Majd elindultunk kocsival és végül megálltunk az étterem parkolójában. Szerettem a sajtburgert, ezt ő is nagyon jól tudta, örültem, hogy ő legalább emlékezett erre. Bár nem tudom, hogy miért osztom meg vele, hogy kitaláltam mit szeretnék kezdeni az életemmel, de tetszik, ahogyan reagál rá és mosolygok. - Először tanár szerettem volna lenni, de most már sokkal inkább szeretnék olyan gyerekkel foglalkozni, mint Sally. Sokkal több szeretet tudnak adni és annyira különlegesek. - mondom csillogó szemekkel neki és várom a reakcióját, de mielőtt megszólalhatna folytatom. - Szóval óvodapedagógus szeretnék lenni. - mosolygok rá és végül haladok tovább az étterem felé. Sokkal jobban érzem magam lelkileg és a kedvem is sokkal jobb lett.



||music: - || Nagyon tetszett, köszönöm 40  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↻ where i have a business
Hobbi & foglalkozás :
↻ ceo of my own company
Humor :
↻ sweet and little



A poszt írója Virginia Cook
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 01, 2018 5:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

to my lovely niece
- Anyukád már akkor sem szerette, amikor kislány voltál, képzeld el, milyen képet vágna most, ha megtudná, hogy titkos pizsamapartit szervezel. – Cinkosan az unokahúgomra mosolyogtam. Nem volt rossz kapcsolatom az anyjával, de azt el kellett ismernem, hogy nagyon vaskalapos tudott lenni és sokszor nem értettem vele egyet. A gyerekeinek nem arra lett volna szüksége, hogy a tökéletesség illúziója felé hajszolja őket, hanem néha figyelembe vehette volna, hogy ők mit szeretnének és mit éreznének: talán ezért nem volt odáig, ha váratlanul toppantam be, ugyanis ilyenkor nem tudott felkészülni arra, hogy az elkövetkezendő napokban el fogom kényeztetni a lányokat. Az a fajta rokon voltam, aki jót szeretett adni és nem az észosztásért látogatta a szeretteit, hanem azért, hogy minőségi időt, szép perceket tölthessenek el együtt és ehhez hozzátartozott, hogy a lányok nekem bármit elmondhattak, amit az anyjuknak nem akartak. Én pedig ezt kicsit konszolidáltabb formában megpróbáltam átadni a célszemélynek, remélve, hogy beáll némi változás a rendszerben.
- Miért nem kerestek egy másik szakembert? – Tettem fel a világ legtriviálisabb kérdését. Az anyját tényleg ennyire nem érdekelte volna, hogy Rosa nem kedveli az embert, akinek ki kellene öntenie a lelkét? Ez olyasfajta ellentmondás, ami nem múlik el idővel és nem is a válogatósság kérdéskörébe tartozik: pszichológushoz azért jár az ember, hogy megértsék, úgy érezze, hogy fontos és figyelnek rá. Mégis hogyan kelthetne ilyen érzéseket a lányban az, aki nem szimpatikus neki? – New Orleans tele van pszichológusokkal. Kezdem azt hinni, hogy tényleg jó ötlet lenne, ha egy kis időre hozzám költöznél. – Csak félig vicceltem, hiszen ha Rose igényelte volna, akár már holnap hozzám költözhetne. Ki tudja, talán jót is tenne neki a levegőváltozás, kiszakadni a nyomasztó környezetből mindig jó ötlet. Mikor is járt utoljára nálam? Két vagy három éve? A műtét előtt és után nem igazán utazhatott, ezért mindig én jöttem hozzájuk. És a testvérét sem szerette egyedül hagyni.
- Na, gyere! Egy finom sajtburger a legjobb orvosság. – Leparkoltam a kocsit és az étterem bejárata felé indultunk, bent pedig elfoglalva az asztalunkat én le is adtam a rendelésemet. Az étkezésem általában rendszertelen volt, ezért most, a szabadságomon megfogadtam, hogy kissé megtámogatom a szervezetemet.
- Azt mondtad, kitaláltad, mi szeretnél lenni? Ez nagyszerű! – Bólintottam széles mosollyal. Rosa pályaválasztás előtt álló fiatal volt és ismertem annyira, hogy tudjam, azért, mert különleges volt a helyzete és igazából sokkal nehezebb is, mint a kortársaié, ő nem akart kivételezetté válni, hanem ugyanúgy szerette volna végrehajtani a kötelességeit és szeretett volna az álmai után menni, mint a többiek. Csodáltam ezért, irigylésre méltó erő lakozott benne. – Mondd is el, mielőtt még lyukat fúrna az oldalamba a kíváncsiság. – Ennek a lánynak hatalmas lelke volt, tele jóindulattal, egyáltalán nem lepett volna meg, ha valamilyen segítő szakmával kacérkodott volna.


:szeri: ● ● brave
Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Olvasás, rajzolás
Humor :
Nem igen akad..



A poszt írója Rosaleen Saunders
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 23, 2017 3:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



Leen && Virginia

Néném szavaira csak sóhajtva megrázom a fejemet, nem tudom elhinni hogy anya semminek sem tud örülni, főleg nem Virginia nénikémnek. Ha itt van húgi is sokkal mosolygósabb, mint általában, még én is és ez nagy szó. Újabb sóhaj hagyja el ajkaimat, mielőtt megszólalnék. - Nem mész te sehova, akkor alszol velem, úgyis hatalmas ágyam van és mindig is beszoktam mellég bújni titokban. - mondom neki mosolyogva, majd felidézek egy régi emléket. Emlékszem, hogy anyu megtiltotta, hogy kimenjek a szobámból és a húgommal aludjak, mintha elkaphattam volna tőle valamit.. És hát nagyon rossz volt, de néha vettem a bátorságot és ellenszegültem, aztán mikor ott volt a nénikém, akkor hozzá szoktam bemászni, sosem volt gonosz, sosem küldött vissza, mint a szüleim.. Ők talán sosem szerették, ha velük aludtunk. Néha kezdem úgy érezni magamat, hogy nem is szeretnek minket igazán, csak teher vagyunk a nyakukon. Alig várom, hogy befejezzem az iskolát, szerezzek állást és eltudjam vinni a húgomat tőlük, nem érdemlik meg a szeretetét.
Csak felcsillannak a szemeim, mikor meghallom mit mond. - Komolyan? - kérdezem tőle, majd aztán szétárad bennem a boldogság, akár szervezetben a viperaméreg.. bár lehet ez nem éppen a legjobb hasonlat, de a héten ezt tanultuk. - Olyan jó, mikor itt vagy velünk. - mondom neki. Ő az egyetlen olyan rokonunk a családban, aki nem néz le minket, aki nem néz minket komplett nyomoréknak, hanem éppen úgy kezel minket, mint bárki mást. Ha ő lenne az anyukám, akkor biztosan nem erőltetné a terápiát, nem csináltatna velem olyan dolgokat, amiket nem szeretek és.. nem akarná elolvasni a privát gondolataimat, annyira utálom, hogy elolvassa a kamu naplómat.. Nekem miért nem lehet magánéletem? Miért nem lehetnek olyan gondolataim, amikről nem tud? Jól esett a közelsége és nagyon jól esett  a puszi, amit a homlokomra nyomott, nem véletlen, hogy én is átöleltem az egyik kezemmel és úgy indultunk el a kocsi felé.
- Utálom ezt az egész szarságot.. Kinézik az embert, ha nem azt mondja, amit ők elvárnak és a doktornő is olyan idegesítő.. Nem fogja fel, hogy nem akarok itt lenni, hogy nem érzem jól magam. - talán kérnie sem kellett volna, én elmondtam volna neki mi a bajom, ő legalább megért, bár nem igazán szoktak csúnyán beszélni, most az indulatok mégis ezt hozták ki belőlem. Bár kérdésére még nem válaszoltam, hogy mióta járok ide.. Vajon a csoportterápiára gondol vagy a helyre? - Csoportterápiára évek óta, ide csak pár hónapja. - mondom neki, miközben egy újabb sóhaj szakad ki belőlem. Majd beültünk a kocsiba és már el is indultunk.
- Azt szeretném, ha örökre velünk maradnál. - gondolkodás nélkül csúsznak ki belőlem a szavak, talán ezt nevezhetik tudatalatti őszinteségnek. Tényleg minden sokkal jobb lenne, ha velünk lenne, bárcsak anyu is olyan lenne, mint ő, akkor.. minden más lenne. De anyu nem fog megváltozni, örökre olyan undok és gonosz lesz Sallyvel és velem is, mert nem olyannak születtünk, amilyennek ők szerették volna. Én pedig büszke vagyok rá, hogy a húgom down-kóros, nincs mit benne szégyellni, ő is pont olyan ember, mint amilyenek a többiek. De vannak dolgok, amiken nem lehet változtatni, ilyen anyu személyisége is. - Ennek örülök. - mosolygok a nénikémre, majd nézem az utat. - Végre kitaláltam, hogy mi szeretnék lenne, vagyis kettő között vacillálok. - újságolom el neki, mert őt legalább érdekli a dolog, nem úgy mint anyut.



||music: - || Nagyon tetszett, köszönöm 40  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↻ where i have a business
Hobbi & foglalkozás :
↻ ceo of my own company
Humor :
↻ sweet and little



A poszt írója Virginia Cook
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 30, 2017 7:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

to my lovely niece
- Már azt hittem, mehetek vissza oda, ahonnan jöttem. Az anyád nem volt felhőtlenül boldog, hogy csak úgy betoppantam. - Miért tagadtam volna, hogy kora délután már volt szerencsém beszélgetésbe bonyolódni a sógornőmmel, aki kicsit passzív-agresszívabb hangulatában volt, mint általában? Minden egyes alkalommal, mikor látom mintha kevésbé kedvelne. Vagy csak egyre több probléma és tennivaló szakad megállás nélkül a nyakába és egy váratlan látogató, aki felkavarja az egyébként sem állóvizet, egyszerűen nem jön jól neki? Meglehet. Ám én nem hozzá jöttem és nem szervezkedni akarok ellene, csupán szeretnék egy halvány mosolyt varázsolni az unokahúgom arcára, aki megérdemelné, hogy figyelembe vegyék az igényeit és ne ne nyaggassák állandóan azzal, mit kellene tennie és nem tennie ahhoz, hogy jobban legyen. Meghallgatták egyáltalán, hogy pontosan mi baja van? Próbáltak vele szülő módjára, empatikusan beszélni és nem úgy hozzáállni a kialakult helyzethez, mint egy megoldandó problémához? Nehezen fogtam vissza magam, hogy ne zúdítsam azonnal a testvérem fejére zúdítani a véleményemet, miszerint figyelnie kellene a lánya igényeire és nem azonnal rábólintani a felesége néha eszement ötleteire és sokszor csak a könnyebbség elérésére irányuló javaslataira. Lehet, hogy néha túlságosan is bele akartam folyni az életükbe és mivel nekem nem volt gyerekem, Leen mielőbbi jólléte volt a legfontosabb és nem vettem figyelembe számost másik tényezőt, ami a bátyámnak és a feleségének megnehezítette a szülőséget, de... én hittem abban, hogyha a gyerek pontosan nem is tudja, mit szeretne, engedni kell neki megtapasztalni és hagyni, hogy maga találja meg a helyes utakat, a keresgélés közben pedig nincs másra szükség, mint a környezete feltétlen támogatására.
- Ígérem, legközelebb nem fog eltelni hosszú idő két látogatásom között. - Most is hamarabb jöttem, mint eredetileg tervben volt, ám ez egy ilyen időszak. Sokkal nagyobb volt bennem az igény, hogy lássam a unokahúgom gyógyulását és ne csak telefonon vagy más távolsági platformon beszélgessünk egymással. Aggódtam érte, szerettem volna a két kezem között érezni, hogy fizikailag ép, életben van és mivel tudtam, hogy ő is szeret engem, reméltem, hogy nem fogja elutasítani a közeledésemet. A jelek jelenleg azt mutatták, úgyhogy én is boldog mosollyal adtam egy puszit a homlokára és öleltem át az egyik karommal, miközben a kocsi felé kezdtünk sétálni.
- Nekem kipanaszkodhatod magad, ha már a terápián nem engedik, hogy leszóld őket. Mióta is jársz ide? - Beültem a volán mögé, gyújtást adtam és elindultam. Az arcára volt írva, hogy a háta közepére sem kívánja az egészet: talán még nem volt megérve arra, hogy beszéljen a vele történtekről egy csapat idegen előtt. Elismertem a pszichológia és a terápiák jelentőségét, magam is jártam konzultációkra, de az embereknek motiváltaknak kell lenniük arra, hogy megosszák a történeteiket és a bajaikat. A ráerőltetésből soha nem sül ki semmi jó.
- Mit szeretnél, meddig maradjak? - Fordultam felé mosolyogva. - Pár napig terveztem. Tegnapelőtt sikerült újra megegyeznünk az egyik nagy partnerünkkel, szóval most mindenki kapott egy kis szabadságot. Ezért tudtam én is elszabadulni egy kicsit. - Kijárt a pihenés és a családom meglátogatását a világ összes pénzéért sem hagytam volna ki. Legyen velük bármi, tomboljon köztük feszültség vagy legyünk szomorúak, ők igazi feltöltődést nyújtottak. Ritkán látom őket, nem vesztegethetem el a velük való időtöltésre kínálkozó alkalmakat.


  :szeri:  ● ● brave
Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Olvasás, rajzolás
Humor :
Nem igen akad..



A poszt írója Rosaleen Saunders
Elküldésének ideje Szer. Nov. 22, 2017 8:46 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



Leen && Virginia

Nem számítottam arra, hogy a nénikémmel fogok összefutni, azt hittem majd csak ünnepekkor fog eljönni, hisz tudom én is, hogy nagyon elfoglalt ember. De hiányzott már, nagyon is.. Egyedül róla tudom elhinni, hogy szeret és valójában képes megvárni és kivárni azt, hogy elmeséljek neki mindent, ami engem bánt. Anyukám láthatólag nem tud várni és talán nem is akar, mert ha várni szeretne, akkor nem erőltetné ezeket a terápiákat, amik semmit sem érnek. Egyre frusztráltabb és egyre kellemetlenebb eljönni ezekre az időpontokra. Igaz Dr. Steele kedves és elhiszem róla, hogy valóban segíteni szeretne, de benne is fellelhető a sürgetés és ő sem igazán tud várni. Hát úgy érzem ma sem fogom tudni megvenni a könyvet Sallynek, de nem baj, éppen néztem, hogy jövőhét hétfőn lesz egy dedikálás és könyvfelolvasás. Igaz érdekesen fogok kinézni a sok kis hétéves között, de majd megpróbálok elvegyülni, bár ismerve az embereket nem igazán fogja őket érdekelni, majd sutyorognak párat.
De most a legfontosabb Virginia nénikém, éppen ezért is indulok el felé egy ölelésért és nagyon is jól esik, amikor mindenfajta habozás nélkül visszaölel. Bár elmondhatnám, hogy szeretek ölelkezni, de valójában nem, eddig nem is tudtam senkivel, mert senkit sem kedveltem eléggé ahhoz, hogy megtegyem. Anyu egyre jobban elvágja nálam magát, apu meg mintha nem is akarna neki nemet mondani minden hülyeségére. - Nem, jó hogy jöttél. - mondom már majdnem csillogó szemekkel. Mint nem rég is említettem elég régen láttam őt, már hiányzott is. Anyuval talán már beszéltem arról, hogy szívesen elutaznék pár napra a nénikémhez, de nem igazán akart adni semmilyen választ, nemet mondott. Még csak el sem gondolkodott azon, hogy talán jót tenne nekem és hasznos lenne kis kiruccanás. - Igaza volt és örülök, hogy ezt mondta. Gyakrabban tehetnéd ezt. - mondom neki egy nyelvöltés keretében. Legalább előtte tudok ilyen lenni, ő legalább eltudja érni, hogy kicsit a régi önmagam legyek.. vagyis kicsit vidám. De amikor szóba kerül a terápia lehajtom a fejemet és a mosoly egyre halványabb lesz az arcomon. - Nem szeretem ezt.. nem szívesen jövök el. - mondom neki halkan. Nem egyszer mondtam is ezt már anyának, ész érvekkel is próbáltam már meggyőzni, de nem tudtam. Éppen azért van a második napló, hogy elhitessem vele, hogy minden rendben van, hogy én már teljesen jól vagyok és nincs semmi bajom. Talán már sejti, hogy nem csak kamu? Talán megtalálta az igazit? Nem.. nem találhatta meg, mert néha még én sem találom meg.
Vacsorameghívására megkordul a hasam. A kis áruló.. - Dehogynem, szívesen megyek veled bárhova. - mondom neki, majd elindulok a kocsija felé. Nem is tudom, hogy hova akar vinni, de különösebben nem is érdekel, mint mondtam vele tényleg elmennék bárhova, néha pedig azt kívánom bárcsak ő lenne az anyukám, annyival rendesebb és megértőbb. - És meddig fogsz maradni? Egyszer majd elmehetek hozzád? - egyből már két kérdéssel is bombázom őt, bár tudom, hogy hozzá bármikor mehetek, de illik megkérdezni.



||music: - || Nagyon tetszett, köszönöm 40  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↻ where i have a business
Hobbi & foglalkozás :
↻ ceo of my own company
Humor :
↻ sweet and little



A poszt írója Virginia Cook
Elküldésének ideje Kedd Nov. 21, 2017 7:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

to my lovely niece
Látni a szőke lobonc tulajdonosát, ahogy felgyorsítja a lépteit csak azért, mert észrevette, hogy várok rá, boldogsággal töltött el. Az utóbbi időben keveset láttam felfelé görbülni a száját... ugyan minek is örült volna? Rengeteg időt töltött kórházban, orvosok hada sürgött-forgott körülötte, kivizsgálások sorát kellett átesnie, kiszakadt az iskolai és baráti közösségéből. Egy átlagos tinédzserhez képest milliónyi megpróbáltatáson ment keresztül, emberfeletti erő tombolt benne, egyetlen egyszer sem omlott össze: miért csodálnivaló, hogy nincsen kedve újra átélni lélekben és szavak formájában, hogy a saját szíve cserbenhagyta és egy idegenével kell ezek után élnie? Valószínűleg én is hallgatásba burkolóznék, ha az emberek mindenáron azt akarnák, hogy beszéljek és nyíljak meg. Hittem abban, hogy Leen úgy érzi, itt az ideje a kitárulkozásnak, akkor nem fog hallgatni, hanem mindenkinek elmondja, mi nyomja a lelkét, milyen félelmei vannak, pontosan hogyan érzi magát és miért nem szólt eddig egy szót sem arról, ami lezajlott benne. Addig pedig szerettem volna mellette lenni, mint támogató családtag és reméltem, hogy nem bánja a közeledésemet.
- Miért kell mindig indok ahhoz, hogy meglátogassalak? - Viszonoztam az ölelését, boldog mosolyra húzódott a szám érezve, hogy örül nekem. Igaza volt, sokszor csak akkor jöttem, ha nagy baj van, de ez nem azért volt, mert csak vészhelyzet esetén törődtem volna vele és a másik unokahúgommal, hanem mert szoros volt az időbeosztásom. Kevés alkalommal tudtam elszakadni a munkából és ezek a ritkás látogatások is rövid ideig tartottak, mivel pár napnál tovább nem maradhattam távol New Yorktól. Éppen ezért a családom körében töltött minden percet megbecsültem. - Csak beugrottam. Egy jó barátom azt tanácsolta, hogy eressze kicsit lazábbra a saját gyeplőmet, szóval úgy döntöttem, hogy meglátogatlak titeket. - Kedvesen megsimogattam Leen vállát és a kocsim felé biccentettem a fejemmel. - Jó is, hogy jöttem, különben el sem hinném, hogy egy elméletileg segítő foglalkozásról ilyen búskomoran is ki lehet jönni. - Hittem a pszichológia és a beszélgetés erejében, ahogy abban is, hogy mindenkinek saját magában kell megérnie az elhatározásnak a foglalkozások sikeréhez. Leen-re az anyja szinte rákényszerítette a terápiát, legalábbis a bátyám elmeséléséből és Leen arckifejezéséből erre következtettem. - Mit szólnál, ha nem rögtön hazavinnélek, hanem beülnénk valahová enni egy jót, úgy, mint régen? - Bíztam benne, hogy vevő lesz az ötletemre és nem gubózik be. Mindig is büszke voltam a kettőnk közötti kapcsolatra. Leen olyan volt nekem, mintha a saját lányom lenne, bár nagynéniként könnyebb dolgom volt, nem voltak felé elvárásaim és csupán annyi volt a dolgom, hogy elérjem, jól érezze magát a társaságomban.


  :szeri:  ● ● brave
Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Olvasás, rajzolás
Humor :
Nem igen akad..



A poszt írója Rosaleen Saunders
Elküldésének ideje Vas. Nov. 19, 2017 11:42 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



Leen && Virginia

Megint péntek van, ami azt jelenti, hogy egy órát újra a csoporttal kell töltenem és végre nekem kéne megszólalnom. A minap érzett bátorságom és erőm, mintha semmivé foszlott volna, mintha csak egy múló emlék lenne, pedig komolyan gondoltam, hogy Sallyt mindenáron megvédem.. Egy mély lélegzet után tekintetemet az ormótlan nagy épületre emelem, már első pillantásra taszító látvány. Aki tervezte az épületet, egyáltalán nem rendelkezhetett fantáziával, mintha egy hatalmas téglalap lenne, átlagos és megszokott szürke burkolattal, melyek hatalmas foltokban válnak le a falról. De belülről még rosszabb, arról nem is beszélve, hogy mekkora penészszag terjeng ott bent. Már két hónapja járok ide minden pénteken, még sem érzem, hogy érzelmileg vagy szellemileg megkönnyebbültem volna, inkább még jobban szorongok a sok idegen között, akik úgy mondják sérelmüket, mint egy "Hogy vagy?" kérdésre a választ. Sóhajtok egyet, majd belépek.. tudom, hogy nem vár semmi jó, hogy Dr. Steel csak még jobban akarni fogja, hogy felszólaljak, míg én próbálok csendben megbújni és figyelni a többieket. A feladott idézett pedig még mindig ott kavarog a fejemben: Az elhallgatás éppen olyan bénító, mint az őszinteség.
Tényleg nem kellett volna ma eljönnöm, mintha már korán reggel megéreztem volna a bajt.. Ma engem szólítottak fel, hogy osszam meg nézeteimet az idézettel kapcsolatban. Ilyenkor a felszólított ember mindig büszkén kihúzza magát és feláll, majd részletesen elmeséli gondolatait, beavat mindenkit. Én csak felállok, bal kezemet pedig a jobb könyökömön helyezem el, mindig ezt csinálom, ha zavarban vagyok és most.. eléggé zavarban vagyok. Sóhajtok egyet. Mit kéne mondanom? - Nem minden helyzetben helytálló az idézet, többek között vannak olyan dolgok, melyek egy nemesebb érdekért vannak elhallgatva. - kezdek bele, de mindenki arcára kiüt az értetlenség én pedig tudom, hogy nem azt a választ kapták, amire vágytak és én nem is tudom nekik megadni. Mindenki merő optimizmussal áll neki minden feladatnak, mindenben a kihívást és saját életük minden negatív mozzanatnak a pozitív felét keresik. Én nem ilyen vagyok, nem tudok velük azonosulni, talán éppen ezért is nem tudtam megnyílni előttük és akár tölthetek itt éveket, akkor sem leszek képes. Ők a múltjukat próbálják hátrahagyni, én pedig próbálnék együtt élni vele. - Vegyünk egy egyszerű példát.. Egyetlen szülő sem mondja meg gyermekének, hogy tini korában mit csinált, nem azért mert szégyellnék, hanem mert tudnák, hogy ez egy terhelő bizonyíték lenne ellenük, egy olyan veszekedésben, melyben a gyermek a hormonok miatt rosszat cselekedett. - hát az értetlenség nem tűnik el az arcukról. - Inkább Richard, mond el te a nézeteidet. - passzolom át a feladatot másnak és leülök. Mondanom sem kéne, hogy miközben a fiú beszél, mindenki helyeselve bólogat és miután befejezte taps fogadja. Őt elismerték, engem pedig nem, na nem mintha nem így lett volna eddig is.
Hatvan perccel később már lépek ki az ajtón, nem is foglalkozom a pszichológus szólítgatásával, egyáltalán nem akarok vele semmilyen eszmecserét folytatni semmiről. Tudom, hogy mit akar mondani, hogy mit fog követelni vagy éppen szép kérésbe burkolva parancsolni. Megindulok előre, amikor egy ismerős hangra leszek figyelmes, ez a hang mindig igazi mosolyt tud csalni az arcomra. - Nénikém. - pillantok rá és mint egy négy éves, úgy rohanok felé, hogy megölelhessem. Ő az egyetlen, de valóban az egyetlen normális családtagom Sally mellett, aki képes elfogadni és megérteni engem, még ha nincs is mindennel tisztában, akkor is mindig mellettem volt és tudom, hogy sosem kényszerítene olyan dolgokra, mint az anyukám. Bár.. - Hogy-hogy itt vagy? Nem is mondtad, hogy jössz. - lépek egyet hátra és hangom kíváncsiságról árulkodik.



||music: - || Nagyon tetszett, köszönöm 40  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↻ where i have a business
Hobbi & foglalkozás :
↻ ceo of my own company
Humor :
↻ sweet and little



A poszt írója Virginia Cook
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 18, 2017 10:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

to my lovely niece
A sógornőmből nehezebb volt kihúzni, hogy Rosa délután háromtól terápián van, mint egy konkurens cég képviselőjéből a vállalat üzleti titkait. Semmi értelme nem volt úgy tennie, mintha fogalmam sem lett volna arról, hogy az unokahúgom terápiára jár és leginkább az anyja szorgalmazására: ha ő nem is, de a testvérem beavat a családja dolgaiba. Büszke voltam arra, hogy a bátyámmal jó viszonyt ápoltam, eszem ágában sem volt elfelejteni a létezését csak azért, mert kiszakadt a származási családjából és sajátot alapított, sőt, Rosa és Sally voltak a legkedvesebb rokonaim. Csodálatos lányok, akik előtt tárva-nyitva álltak az élet kapui és én nem leszek rest segíteni őket az útjaikon. Azt sem voltam képes összefont karokkal nézni, hogy Rosa szívre vár és egyre csak ketyegett az a bizonyos óra, aminek minden másodperce hangosan jelezte, hogy kevés ideje van hátra... minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb új szívet kapjon. Emberi gyarlóság egy szerettünket előrébb helyezni más embereknél és én vállalom, hogy engedtem az önzőségnek.
Ám mégis ki vethetné ezt a szememre? Látni, hogy a tizenkilenc éves szőkeség épségben és egészségben sétált ki a terápiás központból, minden pénzt, telefonhívást, könyörgést és perrel fenyegetőzést megért. Ugyan mosolyt nem volt egyszerű a kislány arcára varázsolni, reméltem, hogy a látogatásom felrázza kicsit. Néhány hete találkoztunk utoljára, a munkám nem engedte, hogy a kevés szabadidőmet nagy távok utazására fordítsam, ennek ellenére mindenképp látni szerettem volna Rosa-t. Már csak azért is, mert a bátyám száján kicsúszott, hogy a kedve nem éppen a legjobb mostanában.
- Van egy olyan érzésem, hogy a terápiába járás rosszabbat tesz neked, mintha csak magadban üldögélnél a szobádban. - Jegyeztem meg rosszindulat nélkül, inkább nem direktben rákérdezve, hogy tetszenek neki a csoportos beszélgetések. Az étterem, ahová beültünk egy korai vacsorára hangulatos volt, kicsi, családias és egészen addig nem terveztem felállni az asztalról, míg Rosa legalább félig nem eszi magát degeszre. Az anyja elmondta, hogy Rosa nem igazán szeret eljárni a gyűlésekre és nem is szokott arról mesélni, hogy mi történik rajtuk: eszem ágában sem volt kifaggatni, csak szerettem volna vele beszélgetni egy kicsit némi finom étel és egy csokis shake mellett.


  :szeri:  ● ● brave
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 31, 2017 4:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Szabad játéktér!
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szer. Júl. 05, 2017 6:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

-Az lenne jó, ha sosem tudná meg, hogy milyen érzés úgy leélni az életét, hogy legalább egy ember lelke az ő kezén szárad.-emlékeztetem arra, hogy én is épp így váltottam ki az átkom, és hogy bár boszorkányként éltem jó részt, a génjeim nem sok nyugtot hagytak, aminek meglett a vége. Bár nem tudatom vele, még mellette is előfordul éjszaka, hogy felébredek és elkap a rossz érzés, az emlékek. Ilyenkor a szorosan körém fonódó karok nyugtatnak meg, és a szívverése, ami kellemes dallammal kísér vissza az álmok földjére.
-Nem is...-vágok szúrós tekintetet, bár őszintén szólva azt kívánom, hogy bárcsak az lenne az oka a gyomrom könyörgésének, de ebben nagyon kételkedem. Eleve, a még így is van, ennyire korán ezt nem érezhetném. Elvileg. De a fáma az emberekről, nem a farkasboszorkányokról szól.-De ha kapok egy hamburgert, szívesen teljesítek bármilyen kívánságot.-próbálok alkuba bocsátkozni, hátha sikerrel járok és valóban meglesz a mai vacsora.
-Ki nem hagynám, egyiket sem.-lelkesen kortyolom ki a pezsgőt a poharamból és kíváncsian nézek rá.-Plusz, megöl a kíváncsiság, hogy hova akarsz még elcipelni.-vallom be, majd miután a piszkos anyagiakat elintézzük, lassan felállok, és összefűzve ujjaink, kisétálok vele az étteremből.

*|| folytatás következik
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szer. Júl. 05, 2017 4:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Kissé elszontyolodva kapirgálom villámmal az ételt, és elgondolkodom Les szavain.
- Ami azt illeti, én inkább remélem, hogy rád fog hasonlítani, és nem rám - mondom úgy, hogy ha valaki a környékünkre tévedne se értse, miről beszélek. - Te is tudod, mennyi fájdalommal jár a létezésem. Nem kívánok ilyet senkinek... főképp nem a saját gyerekemnek. Könnyebb lenne az élete, ha a te génjeidet örökölné inkább - sóhajtok, és noha nem mondom ki, igazság szerint Les az elevenemre tapintott. Ha volt valami a gyerekvállalás gondolatának során, amitől féltem, akkor pontosan ez volt. Nem volt persze törvényszerű, hogy a fiamnak vagy lányomnak is az én utamat kéne bejárnia, és el kellene venni egy ember életét, hogy kiváltsa az átkot, de az élet kiszámíthatatlan. Elég egy véletlen baleset, hogy máris elátkozza az apját, mert olyasmit kapott örökül, amit nem akar.
- Hamburger? - vonom aztán fel a szemöldökömet Les szavai hallatán. - Istenem, de nehéz a nőkkel - fordítom a szemem a mennyezet felé. - Itt van New Orleansban, a zene fővárosában. Eheti a város specialistásait... a gumbót, a jambalayát, a po-boy szendvicset, a tenger gyümölcseit... erre hamburgerre áhítozik - csóválom a fejem, önkéntelenül is felnevetve. - De ha a hölgy óhaja parancs, az lesz a mai vacsora. Nem is tudtam, hogy ilyen gyorsan kezdődik a kívánós korszak, pláne ha a nő még csak néhány órája terhes - szúrok oda egyet még pimaszul, aztán a kaja végeztével megtörlöm a számat, és hátradőlök a székben. Jobb is így, már csak azért is, mert megint olyan téma kerül terítékre, ami kissé elveszi a jókedvemet.
- Igen, igazad van - dünnyögöm kissé elszontyolodva. - Nagyon jó lett volna. Tényleg, nagyon szeretnék kikapcsolni egy kicsit, és most jó lett volna az alkalom... de igazad van. Miután egyikünk megélhetése kissé megingott, ostobaság és elhamarkodott dolog lenne ilyesmire kiadni a pénzt. Elhalaszthatjuk... ha sikerül újra munkát találnom, és egyenesbe kerülünk. Nem történik tragédia, ha az Államok kissé nélkülözi még a társaságunkat. Viszont - pislogok az órámra - kora délután általában lapzárta, szóval ha jóllaktál, ballagjunk el a szerkesztőségbe, nehogy azt mondhasd, hogy volt egy jó ürügyem rá, hogy kihúzzam a fejem a hurokból.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Kedd Júl. 04, 2017 7:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

-A remekbe szabott génjeidről és azok továbbadásáról ne beszéljünk.
Reméljük, hogy csak farkas lesz és nem olyan fura szerzet, mint én. Bár nem tudom melyik a jobb. Ha csontja törik vagy ha varázslattant kell tanulnia, mint Harry Potternek.
-fintorodom el, igaz, én utóbbiból jócskán kimaradtam mindig is. Mikor olyan közegbe kerültem, ahol a kilétem, a fajom nem átok volt, hanem erény, egészen máshogy kezdtem el erről a kérdésről is vélekedni. De anyámtól nem kaptam sok leckét, hisz még az előtt meghalt, hogy az eszem tudtam volna.
Megérkezik a vacsora és az illatoknak hála összefut a nyál a számban. Felemelem a villám és lassan falatozni kezdek a tűz forró ételből, miközben lelkesen hallgatom meséjét a vacsoráról.
-Tudod mit ettem igazán rég? Egy jó hamburgert. Én nem itt nőttem fel,
előtted nem is éltem itt, csak max két-három hónapot, ennyi idő alatt pedig inkább a zacskós leves és a változó minőségű házhoz szállított kaja tartott életben.
-osztom meg vele éltem ezen igen rossz szakaszát, amikor egyedül voltam, mint a kisujjam és a bárban dolgoztam, ahol lelkesen töltögettem az italokat, s munka után leültem mellé.-Így tetszik az ajánlat.-hagyom annyiban, de a közeljövő terveit is megtudom, de most már komolyan fogalmam sincs, hogy mit szeretne és hova a fenébe akar vinni.
-Így is elég kíváncsi vagyok, ne tetézd!-kérem, de jobban elfoglal az ebéd, mint a vitatkozás, így mikor a tányéromon már csak pár falat van, ismét felemelem a tekintetem.-Tudod min gondolkodtam?Biztos, hogy most akarunk belevágni ebbe a kirándulásba? Mármint...-kezdek neki bizonytalankodva-Értem, hogy nem rázott meg az, ami reggel történt, de akkor is...-próbálok kibújni a téma alól, de tudom, hogy már jócskán belecsavarodtam így belekortyolok inkább a pezsgőmbe és elkapom arcáról tekintetem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Kedd Júl. 04, 2017 6:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

- Azért nem minden maradt Vegasban - nézek Les-re már csak azért is ellentmondva neki. Elvégre őt magammal hoztam, vissza New Orleansba, nem? Meg is nézném, hány cafatra átkozott volna, hogy fogom magam, és hipp-hopp ott hagyom a kaszinók fővárosában, ettől az abszurd gondolattól meg önkéntelenül is nevetni kezdek.
- Édesem, ritka hogy te ne úgy viselkednél, mint egy boszorkány. Szerencséd, hogy ez általában javunkra válik - jegyzem meg, majd megcsóválom a fejem. - Hát, ha a bundámat akarod, legyen. Lelked rajta, ha özveggyé válsz, és ezzel elásod az esélyét is annak, hogy továbbadhassam a remekbe szabott génjeimet az utódunknak - mormolom, aztán megérkezik a gumbó, én pedig lehunyt szemekkel szívom be a pirított garnéla, rizs, mártás és zöldségek illatát. Ideje is volt, mert már nem csak Les gyomra korgott olyanokat, mint a távoli, de egyre közeledő mennydörgés, hanem az enyém is.
- Nem is értem magam, mindeddig miért nem kóstoltam meg a város specialitásait. Bár a po-boy szendvicset már kipróbáltam otthoni legyártásra, és nem akarom magam dicsérni, de remekbe sikerült. Szóval azt hiszem, a mai vacsoraötlet már meg is van, és az én feladatom lesz - mosolygok Les-re, és belekortyolok a pezsgőmbe.
- Egyébként ahová vinni akarlak, pont amellett van a  városi lap szerkesztősége. Szóval remek alkalom lesz, hogy lerójam az adósságomat feléd.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Kedd Júl. 04, 2017 8:11 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Neki fontos volt, hogy mit gondolnak, engem sosem érdekelt más véleménye. Öntörvényű és makacs voltam, törődtem vele, és meglehet, ha valaki ártani akarna neki, nem gondolkodnék, hogy meddig menjek el, de ez nem ilyen helyzet volt. Nem szorultunk rá a drága ételekre és italokra, az átlagos teljesen megfelelt, megtanultam értékelni rég azt, ami van és nem túlzottan vágyni a nagyobb, elérhetetlennek tűnő dolgokra. Miért? Egyszerűen minden megvolt most, amiről régen azt hittem, hogy sosem lesz az enyém. Ez alapján a jövő is alakulhatott szépen.
-De ami Vegasban történik, ott is marad.-mosolyodom el, leszámítva a tényt, hogy épp ott lettem a felesége, amit nagyon nem akartam volna ott hagyni.
Vállat vonok a kérdésre, aztán hallgatom az indokokat, amiket felsorol és akaratlanul elmosolyodom a nem akarjuk kicsinálni egymást részen.
-És mi van akkor, ha ez csak egy látszat és a gondolataimban épp az ágy mellé terítem a bundád?-cukkolom, aztán lazán bokán rúgom, amikor leitatásról beszél.-Komolyan eléred egyszer, hogy tényleg úgy viselkedjek, mint egy igazi boszorkány.-vetek rá szúrós pillantást, s mivel alig vannak, és körülöttünk szinte senki sem ül, nem törődöm vele, hogy ezt a mondatot más hogy érthette.-De azért tetszik az indokod nagy része.-ismerem el végül és mosolyogva koccintom poharam övének, hogy aztán belekortyoljak a pezsgőbe. A pincér pedig nagyon remélem, hogy siet, mert a gyomrom az illatoknak hála Bachot meghazudtolva kezd el muzsikálni hangos korgások formájában.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 03, 2017 7:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Még akkor is vöröslik kissé a fülem, mikor a pincér távozik. Valahogy cikinek érzem, hogy úgy kell beülni egy étterembe, hogy nem vet fel minket a pénz. Tudom, hogy Les-nek ez nem számít, ahogy nekem sem, de... a fenébe is, eddig nem foglalkoztam vele, mit gondolnak mások. Most mi változott? Alighanem az, hogy most már nem csak a saját híremmel kell törődnöm. Nem akarom, hogy Les-t lesajnáló pillantások vegyék körül azért, mert a férje nem éppen egy Rothschild-származék.
- Kösz - dünnyögöm Les-nek, majd felsóhajtok. - Valahogy Las Vegasban komfortosabban éreztem magam az étteremben, mikor úgy bántak velünk, mint egy hercegi párral - vonok vállat, aztán ahogy Les is egyetért velem a rendelést illetően, lerakom az étlapokat, mire a pincér vissza is tér. Felkaparja egy noteszba amit kértünk, majd némán távozik - csak az üveg pezsgőt hagyja az asztalon.
Kibontom, és öntök mindkettőnk poharába, majd elgondolkodva nézek át szerelmemre, az asztal másik felére.
- Kell, hogy oka, vagy apropója legyen? - kérdezem. - Igazából nincs. Talán csak annyi az ok az ünneplésre, hogy ha észrevetted, egy ideje nincs köztünk vita, veszekedés, és nem akarjuk kicsinálni a másikat. Plusz, megegyeztünk abban, hogy várunk egy kis jövevényt, aki majd a mi családunkba érkezik. Ha ez nem elég ok az ünneplésre, akkor mi? - mosolygok. - Amúgy elárulom az igazi okát: bízom benne, hogy ha leitatlak, akkor ma oda vihetlek, ahová én akarlak - nevetek aztán fel a tekinteten, amit Les-től kapok erre az utolsó mondatra.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 03, 2017 6:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

A gyors öltözködést lassú séta, majd gyors választás követi. Az étterem egyszerű, hangulatos, világos és jó illatoktól illatozó. Mosolyogva foglalok helyet, mikor Chriest kihúzza alattam a széket, táskám az asztalnál lévő felesleges székre teszem, és elveszem az étlapot, amit gyors fordulattal felém nyújtanak.
Fejem lehajtva mosolyodom el, és próbálom visszafogni a nevetést, ahogy Chriest a füle tövéig pirul, mint egy aranyos kisgyerek.
-Szerintem tudta az elejétől fogva, hogy mit hozzon, de ez aranyos volt.-jelentem ki, és elkezdem lapozgatni az étlapot, de ő olyan hévvel csapja be sajátját, hogy szinte a hajam is bele libben a szellőbe, amit kavar vele.-Hát...-fintorgok az éltalpba bámulva-Legyen.-egyezzek bele, letéve az étlapot, s úgy teszek, mintha a megjegyzést nem hallottam volna meg a salátát illetően.-Ha gyomorrontást kapok, behajtom az általad romba megdöntött fogadásunk, az tuti.-figyelmeztetem, ugyanis a tegnapi vacsora is épp annyira volt laktató, hogy kezdtem attól tartani, ha így folytatom, mire a gyerek kérdéshez jutok, jóval több plusz lesz rajtam, mint ami azt segíti, hogy a bordáim ne szurkálják, mikor hozzám bújik. Épp jókor érkezik a pezsgő, és kerül poharunkba, s átadom a lehetőséget szerelmemnek, hogy leadja a rendelésünk..-Pezsgő? Ezt tulajdonképpen azért, mert...?-érdeklődöm valami okot keresve, bár kifejezetten jól éreztem magam komolyabb okok nélkül is. Rég voltunk így kettesben, hisz az elejétől kezdve nem vittük túlzásba az efféle helyek látogatását. Az ismerkedést a közös lakással elkezdtük és azóta is jól elvagyunk mindenféle randik nélkül. De kétség sem fér hozzá, arcomon ücsörgő mosolyom a megmondója, hogy hozzá tudok ehhez is szokni, ha arról van szó.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 03, 2017 5:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

(Les és Chriest lakása)

Kimaradt a reggeli, és mire elkészültünk, közelgett az ebéd ideje, így hát egyetértettem Les-el abban, hogy elsőként jöjjön a fontosabb napirendi program: hogy teletömjük magunkat. Nem sokáig hezitáltam, egy viszonylag lazább, könnyedebb éttermet választottam. Hála az égnek, egyikünk sem volt épp az a típus, aki szeretett estélyiben meg szmokingban a legelitebb helyre beülni, osztrigát szürcsölni, meg homárt zabálni.
Kellemes a légkör, virágos abrosszal vannak letakarva az asztalok, és mivel besüt a napfény, valahogy derűsnek és vidámnak tűnik a hely, szinte hívogató. Nem állunk hát ellen a szavának, és belépvén megkeressük az egyik, üvegfal melletti asztalt.
Udvariasan kihúzom Les-nek a széket, majd a sajátomat igazítom magam alá, és épphogy leülök, máris megjelenik egy pincér, kezében étlapokkal.
- Hagyja csak itt, kérem - mondom, majd kézbe veszem az egyiket. - Először is kérnénk egy üveg pezsgőt. Nem muszáj a legdrágábbat - vörösödöm el kissé zavartan - csak pezsgő legyen.
A pincérnek szeme sem rebben, nyilván megszokta már, hogy megfordulnak itt kispénzű vendégek is. Elsiet, én pedig némileg megkönnyebbülve kinyitom az étlapot, de szinte rögtön be is zárom.
- Igazából már otthon eldöntöttem, hogy gumbót fogok kérni - jelentem ki határozottan. - Jó ideje itt élünk már New Orleansban, és szégyen, hogy még nem próbáltam ki a város specialitását. Ha tanácsolhatom, te se salátázz. Elég sok kalóriát mozogtunk el este - vigyorgok szélesen - muszáj pótolni az elvesztett energiát.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
● ● new orleans
Hobbi & foglalkozás :
● ● veterinarian
Humor :
● ● oh, i have!



A poszt írója Dane Halding
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 26, 2016 6:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

ivana && dane
sis, just be careful

Ha akartam volna se tagadhattam volna le, hogy a féltő nagytestvér szerepébe születtem bele. Nagyon szívesen védtem volna meg a húgomat mindentől, legyen szó arról, hogy nehogy egy rossz levegővétel miatt elkapjon egy apró náthát vagy éppen a munkája miatt elkezd felé száguldani egy golyó… még a gondolatba is beleborzongtam, pedig nem voltam egy ijedős, normál esetben csak úgy spontán aggódós fajta. Viszont emlékeztem arra a pillanatra, amikor Ivana bejelentette, hogy felvételizik az akadémiára, mert szeretne a rendvédelmi szerveknél szolgálni… családi vacsora volt és majdnem lefordultam a székről a hír hallatán. Az volt az első gondolatom, hogy én okos, drága, szépséges húgom miért éppen olyan hivatást szeretne választani magának, ami során állandó veszélynek van kitéve és nagy valószínűséggel senki sem fogja kinézni belőle, hogy jól tudja csinálni a dolgát? Én sem hittem volna, hogy sikeres lesz és szeretni fogja, valamint rájöttem, hogy hiába látnám szívesebben más szerepben, ő az, akinek együtt kell élnie a választásával.
- A kiszabadításodért bármit, lehet, hogy még a kollégáidat is le tudnám rázni magamról. – Eddig csupán egyszer látogattam meg a munkahelyén, én sem szerettem, ha rendelési időben zavartak, ezért nem alkalmatlankodtam nála munkaidőben, csak ha nagyon muszáj volt. Meg is bántam, hogy odamentem, az emberek úgy szaladgáltak, mint a mérgezett egerek atomkatasztrófa idején. Tudomásom szerint az egy átlagos munkanap volt, persze, hogy nem nyugodtam meg most sem, hogy Ivana bejelentette: meló van, bevetésre kell mennie. Ugyanakkor próbáltam rendezni az arcvonásaimat és figyelmeztetni magam arra, hogy nem azzal a kislánnyal ülök szemben, akit rá tudtam venni arra, hogy a borsó az igenis finom.
- Nem is kíváncsiskodom feleslegesen. – Tettem magam elé védekezően a kezeimet. Biztosan kötötte a titoktartás, ha nem így lenne, akkor már többet kifecsegett volna. És még mindig jobb, hogy csak egy másik államba kell mennie, mintha egy dél-amerikai esőerdő szélére küldték volna. – Ilyenkor hogy tudsz felkészülni? És mi lesz veled, ha lebuksz? Nyugtass meg, hogy garantálják a biztonságodat. – Nagyon reméltem, hogy nem olyan küldetése lesz, mint azokban a rossz akciófilmekben, amikben már az elején felhívják a főszereplő figyelmét arra, hogyha lebukik, akkor magára marad. – Bár őszintén, nem hiszem, hogy félned kellene a kudarctól. Értesz a munkádhoz és ugyan nem ismerek sok ügynököt, de van egy olyan érzésem, hogy kevesen csinálják akkora lelkesedéssel még a jelentéseket is, mint te. – Egyébként is próbáltam volna biztatni, de érezhette, hogy egyáltalán nem ferdítettem az igazságon, igenis jó szakembernek tartottam. Azok, akik ügyéért tesz, szerencsésnek érezhetik magukat.
- Szerinted a bűnözőid természetfelettiek? – Ismét itt volt az alkalom, hogy meglepődjek, nem hittem volna, hogy éppen ilyesmi sejtés fog körvonalazódni benne. Arról nem is beszélve, hogyha valaki nem egyszerű, halandó ember, akkor már eleve előkelőbb helyről indul a veszélyességi versenyben. – Ezt miből gondolod?

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 20, 2016 8:53 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Dane && Ivana
don't worry, i will always need my brother
Beletelt egy kis időbe, mire lenyugtattam a légzésemet. Tényleg siettem, és ilyen helyzetekben főleg tudtam örülni annak, hogy nem olyan cipőkben rohangáltam, amiknek legalább tíz centiméteres sarkat gyártottak. Nem, maradtam a kis kényelmes sport cipőmnél, furcsa mód még az irodában is elfogadták, és nem kiabáltak utánam, hogy kiveszett belőlem a nőiesség. Tudtam én csinos is lenni, de... időm nem sok adatott hozzá. És kinek lettem volna ott dögös? Vagy miért? Csak hogy tovább fokozzam a hímsoviniszta világnézeteiket? Isten mentsen meg tőle! Éppen ezért örültem, ha pár percre ki tudtam szakadni onnét. Fél füllel is túl sok nevetséges közhelyet hallottam már, pedig azt gondolná az ember, hogy diplomás, tanult emberek között már nem kell szégyenkezni, ha valaki nőnek születik. Hát, úgy fest, hogy nagyobb barmok tudnak lenni, mint egy-két tanulatlan srác, akikbe nagyobb tisztelet szorult, mint beléjük. De azt hiszem, erre mondják, hogy nem minden a papír, az erkölcsöket sem az iskolában tanítják.
Elmosolyodtam a válaszán. - És belőled ki is nézem, hogy átküzdöd magad a biztonsági rendszeren - vigyorodtam szélesebben. A bátyám nem volt egy kis darab, de sok tunya amerikaival ellentétben rajta nem a hamburgerek nyomát lehetett látni, inkább kemény, átedzett órákét. Büszke is voltam rá emiatt, hisz ehhez is kitartás kellett, nem még a foglalkozásához. Ehhez képest én tényleg gyorskaján éltem, mert csak arra volt időm, hogy ebédidőden benyomjak a számba két darab sültkrumplit. - Szeretem csinálni, csak... néha túl sok egyszerre, tudod - vontam meg a vállamat aztán. Igazából tényleg rabszolga-munka volt az egész, amit az elmúlt napokban műveltem - vagy műveltettek velem. - De ne is beszéljünk róla, tényleg. Alig vártam, hogy ideérjek, és elszakadjak attól a bolondok házától - tettem aztán hozzá. A bátyám mindig megértette a gondjaimat, én is igyekeztem a legjobb tudásom szerint támogatni őt, de az utóbbi időben annyira sok dolgom volt, hogy... nem tudtam rá időt szakítani. Rettenetesen bántott a dolog. Gyerekkorom óta ott állt a hátam mögött, viszonzásképpen csak hasonló támogatást tudtam nyújtani, de abban is pocsék voltam egy ideje.
- Öhm... - igazítottam el a hajamat. Úgy tűnt, tényleg nem szabadulunk a témától, de ez az én hibámból fakadt, mert elfecsegtem, hogy a munkám miatt kiküldetésre megyek. És ezt... ha valakinek, hát neki nem kellett volna szóvá tennem, hisz valószínűleg álmatlan éjszakái lesznek miattam. Nem mintha amúgy olyan sokat tudna pihenni. - Egy másik államba, de azt nem mondhatom meg, hogy hová... - hajtottam le a fejem. - Terepre, úgyhogy... most lelkiekben fel kell készülnöm valamire, amit még sosem csináltam. Legalábbis ilyen éles helyzetben még soha. Tudod, beépülés, lebuktatás, és a többi - köszörültem meg a torkomat, majd lassan felemeltem a kobakomat, és ismét a szemeibe néztem. - Csak pár hét az egész. Nem kell aggódnod miatta. Ez egy hatalmas ugródeszka a karrieremben. Már ha nem vallok kudarcot - húztam el a számat. A bátyám ismert, tudta, hogy a gyerekkereskedelem a szakterületem, és ebben főleg utálnék hibázni... ártatlan életek, gyerekek élete forog kockán, múlik a sikeremtől vagy a bukásomtól. Így is próbáltam nem gondolni arra, hogy vannak olyanok, akiket már sem így, sem úgy nem tudok megmenteni. - De valami elég gyanús az ügyben - bukott ki belőlem aztán. - Nem hiszem, hogy egyszerű emberek... szóval... érted - köszörültem meg ismét a torkomat. Mindketten ismertük egymás titkát. Én sem voltam büszke arra, hogy öltem, de az is baleset volt egy sikertelen bevetés közben.

:033: ●● angel with a shutgun ●●  by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
● ● new orleans
Hobbi & foglalkozás :
● ● veterinarian
Humor :
● ● oh, i have!



A poszt írója Dane Halding
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 13, 2016 11:31 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

ivana && dane
sis, just be careful

Ha akartam sem tudtam volna rá haragudni. A legutolsó veszekedésünk tinédzserkorunkban lehetett, akkoriban összekaptunk ezen-azon, de azóta mintha mindkettőnknek benőtt volna a feje lágya. Na nem annyira, hogy túlzottan komollyá váljunk és annyira se, hogy ne tudjon levenni a lábamról a cserfes megszólalásaival és az angyali mosolyával. A húgom páratlan teremtés volt, aki nekem mindig az a szőke, copfos kislány marad, aki négy évesen volt. Szerettem tudni, hogy van, hol van, merre jár és mit csinál, a rutinszerű heti ebéd hozzájárult a nyugalmamhoz és örültem ennek, hogy ő sem szerette kihagyni ezeket az alkalmakat.
- El van nézve. – Legyintettem, miután lefejtettem róla a karjaimat. Most is rohant, mint akibe több tartós elemet raktak a kelleténél, ám tőle már megszokott volt, hogy nem állt meg. Pörgött, fecsegett, intézkedett, nem is tudom, mi lett volna velem, ha egyszer egy nyugalmas pillanatában kapom el. Meg mertem volna kockáztatni, hogy neki olyan nem volt.
- Ha nem jöttél volna, én megyek be hozzád és az asztalodnál ebédeltünk volna. Miféle rabszolgamunkát végeztetnek veled? – Csóváltam meg a fejem. Én szerencsésnek mondhattam magam tekintve, hogy ha úgy tartotta kedvem nagyjából magam oszthattam be a munkaidőmet. Ettől függetlenül szerettem reggeltől estig a rendelőben lenni. A családunkban átok, hogy munkaalkoholisták voltunk, tökéletesen megértettük a másikat azért, ha a munka miatt halasztott el valamit. Egy alkalommal. Vagy kettővel, de ha többször került lemondásra a közös program vagy a lazításra szánt időt, akkor közbeavatkozások léptek érvénybe. – Tényleg megtisztelve érzem magam, hogy időt szakított rám a kisasszony. – Vigyorodtam el szélesen. Ő leült, én is így tettem és egészen addig nem is kerekedtek el a szemeim, míg újra meg nem szólalt. Inkább belekortyoltam a pohár vizembe, mielőtt megszólaltam volna.
- Kiküldetés? Milyen kiküldetés? – Engem érdekelt már, hogy mit fogok enni, amikor meghallottam ezt a szót a szájából, mindig felállt az utolsó hajszálam is. Ha ezt mondta, az nem jelentett jót, legalábbis a családja számára nem. Akárhányszor komolyabb munkát kapott mindig az jutott eszembe, mi baja eshet… pedig pontosan tudtam, hogy jó a szakmájában, nem kellene féltenem, elvégre nem a két szép szeméért alkalmazzák, de könyörgöm… a mai napig nem értettem, miért ezt a hivatást választotta magának. – Ez olyan külföldi, beépített stílusú vagy inkább egy másik városban az irodában ülős fajta? – Reménykedtem abban, hogy a második, de a tekintetében ülő vágyakozás és tartás egyvelege inkább az elsőre engedett következtetni, ettől pedig a hideg kezdett rázni. Ám mit tehetnék?

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 14, 2016 7:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Dane && Ivana
don't worry, i will always need my brother
Siettem, mert mint mostanság mindig, ezúttal is késésben voltam. Bár azzal legalább tisztában voltam, hogy Dane elnézi nekem azt a pár percet, míg a feletteseim egy-egy megbeszélés során már kicsit sem ilyen toleráns. De én választottam ezt az életet. Dolgozom az ebéd helyett, általában akkor jutok először ételhez, amikor hazaesek este nyolc vagy kilenc körül, mert előtte rohanásban vagyok. Általában pont az ilyen egyeztetésekre. Talán az a célja annak a fránya embernek, hogy fogást találjon rajtam, ki akart kezdeni, csak azért, hogy azt mondja, kívül tágasabb. De a szakterületem legjobbja voltam a környéken, nemrég terepen is bizonyíthattam, és hamarosan ismét nagy bevetésen vehetek részt. Pontosabban holnap indulok, hogy belevessem magam abba a bizonyos kartell-ügybe Daniels ügynökkel. Most sem ebédelnem kellett volna, hanem tovább tanulmányoznom ezt a bonyolult ügyet, de már nem mondhattam nemet a bátyámnak. Ha neki nem is volt szüksége rám, de nekem igen. Főleg most. Ki tudja, hogy mikor láthatom majd legközelebb... féltem, hogy sokáig kell majd távol lennem. Elvégre a dossziék alapján a másik ügynök is hónapokat áldozott már az életéből erre az ügyre. Ki tudja, nekem mennyit kell majd.
- Sajnálom-sajnálom-sajnálom! - mondtam hadarva, mikor odaértem. Nem vehettem komolyan a szavait, hisz tudom, hogy nem bántásképpen kezdte így. Sosem akart bántani, nem is most fogja elkezdeni. Ismert, tudta rólam, hogy nem azért kések, mert letörik egy körmöm. Csak néha... nem tudok elszabadulni. De tényleg nem.
Visszaöleltem, pár másodpercig nem is votlam hajlandó megmozdulni. Régen is volt utoljára, de valamiért sosem tudtam kinőni a bátyám karjai közül. Talán ezért is volt a bátyám. Nagyobb, idősebb... mindig elférek a karjai között kicsiny, sokak által törékeny testemmel. - Nagyjából fél órája még úgy tűnt, hogy búcsút mondhatok a napom egyetlen szabad időpontjától - sóhajtottam fel szinte dühösen, de közben lemondóan. Nehéz napok voltak az irodában, főleg most, hogy ez az egész gyerekkereskedelem is beleszövődött a drogügyletbe. És én sem aludtam túl sokat, talán látszódott is rajtam, hogy nyúzott vagyok. Eddig úgy tűnt, nem küldenek ki, elég lesz a háttérről tudosítanom, de aztán ők is rájöttek, hogy jobb, ha a két szememmel látom a dolgokat. Egy ilyet pedig nem utasíthattam el.
Leültem, majd amint a pincér letette az étlapokat, és felvette az italrendelést, úgy ugrottam rá a kínálatra, mintha ezer éve nem ettem volna. - Nincs időm... semmire. De ezt tényleg úgy értsd, hogy... semmire - vigyorodtam el pimaszkodva. Tudta ő is, milyen elfoglaltnak lenni. Nyilván nem véletlenül, ha a hivatását néztük. - És... ezt nem is akartam most kihagyni, mert nem tudom, mikor lesz alkalmam megint beszélni veled - mondtam ezt már mosoly nélkül, gyorsan váltva a hangulatok között. - Kiküldetésre megyek. És... esélyes, hogy elhúzódik - tettem aztán hozzá, de nem szerettem a búskomor hangulatot, úgyhogy rögtön tovább is gondoltam a dolgot. - És te mit eszel?


:033: ●● angel with a shutgun ●●  by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
● ● new orleans
Hobbi & foglalkozás :
● ● veterinarian
Humor :
● ● oh, i have!



A poszt írója Dane Halding
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 30, 2016 9:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

ivana && dane
sis, just be careful

A húgommal időpontot egyeztetni nehezebb volt, mint bekerülni a kormányzói székbe. Én sem voltam az állandó elérhetőség mintapéldánya, de Ivana az utóbbi időben mindenkin túltett és az, hogy már én sem tudtam megmagyarázni a szüleinknek, hogy a lányuk miért nem jelenik meg a havonta esedékes, szent és sérthetetlen családi vacsorán, azt jelezte, hogy tényleg baj van. Főleg, mert fogalmam sem volt arról, mi történhetett. Elhittem, hogy összetornyosult a feje felett a munka, hiszen nem mindenki dicsekedhetett olyan munkakörrel, mint ő és attól függetlenül, hogy felettébb büszke voltam rá, aggódtam is érte. Soha nem lehetett tudni, mikor és hol éri baj, ezért is szerettem tudni, hogy hol van, mi van vele, legalább lejelentkezés szintjén. Nem akartam annyira belefolyni az életébe, hogy elege legyen belőlem, de szerettem, hogy a mi kapcsolatunk elég szoros volt ahhoz, hogy mindent tudjunk egymásról és hiába Ivana volt az egyetlen személy, akitől néha világgá tudtam volna szaladni, nem örültem volna annak, ha a szüleink huszonnyolc évvel ezelőtt egy másik kisbabát hoztak volna haza. Akkor sem, ha akkoriban nem rajongta az ötletért, hogy lett egy húgom.
- Nézzenek csak oda, ki tisztelt meg a jelenlétével. – Szólaltam meg, amikor az asztalhoz lépett. Rögtön felpattantam és magamhoz öleltem a kishúgomat. Mikor is láttam utoljára? Talán két hete, de a hangomban egyáltalán nem tükröződött a rosszallás, sokkal inkább viccelődtem. Tudtam, hogy nem azért mondta le sorozatosan a megbeszélt találkáinkat, mert még véletlenül sem akart a közelében látni. – Már azt hittem a mai ebédet is le fogod mondani. Akkor menekülhettél volna előlem. – Engedtem el. Kissé gondterheltnek tűnt az arca vagy lehet, hogy már csak én látok rémeket mindenhol, ha valami nem a megszokott mederben folyik. Ebben a városban az emberi világ sem kellően biztonságos.
- A telefonban mostanában túlzottan titokzatos vagy és nem nagyon akarod elmondani, hogy mi van veled. – Ültem vissza a székre és kissé komolyabb tekintettel vizslattam a testvéremet. Rá nézve volt egy olyan érzésem, hogy most sem azért ment bele a találkába, hogy túlontúl megnyugtassa a lelkem, sokkal inkább volt egy olyan érzésem, hogy bejelentésre készül. Legalábbis tegnap felettébb ilyen stílusban csengett a hangja.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 30, 2014 3:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




To Marcus


- Igen, ez ismerős. Innen már nincs messze az a lépés, hogy valaki megszállottá váljon valamiben. – mint én abban, hogy megtaláljam azt, aki a szüleim haláláért felelős. Már régen túl tehettem volna rajta magam, vagy feldolgozhattam/elfogadhattam volna, de nem egyszerűen nem akarom. Nem azért van meg az erőm és képességem, hogy ne tegyek arról, az a szemétláda holtan végezze. Úgy értem végleg holtan. Nem akarom, hogy másokkal is megtegye azt, amit velem és a családommal. Nem, ez nem megy nekem. Képtelen vagyok elengedni ezt a gondolatot és egy ismeretlen, arctalan valaki lett az én keresztem. Az, hogy megtaláljam és megtegyem azt, ami képes minden egyes nappal előre lendíteni és tenni arról, hogy nyughatatlan legyek.
- Igen, úgy tűnik. Nem mindig sikerül azonnal ráhangolódni a másikra. Néha idő kell hozzá. – amiből mindkettőnknek lehetne akár elég is, mégsem tudom, hogy feltétlen szeretném-e pont Marcusra szánni ezt a bizonyos időt. És arról sem vagyok meggyőződve, hogy ő hajlandó lenne-e erre. Nem tudom, de sejtéseim vannak, amelyek vagy helyesek, vagy nem.

- Sokakkal találkozom, olyanokkal is, mint amilyen… te vagy. Már leszoktam arról, hogy minden… hozzád hasonlót megjegyezzek. És ezt kérlek ne vedd magadra. Mint azt már tapasztalhattad, kissé bizalmatlan vagyok, aminek meg van a maga oka. – vonok vállat. Nem kifejezetten Ő tehet arról, hogy egyszerűen nem vagyok képes félretenni a rossz érzéseimet. Minden vérszívóval így vagyok. Soph az egyetlen, aki kivételként erősíti a szabályt.
Hátradőlve várom, hogy kibökje mit is akar. Az előétel nem foglalkoztat, nem szándékozom hozzányúlni, előbb tudni szeretném miféle szög bújik ki a zsákból, ezért érdeklődve hallgatom a mondandóját.
Felvont szemöldökkel hallgatom, hogy utánajárt a képességemnek. Érdekes, mert nem reklámozom mire is vagyok képes, nem véletlen lakom pont ebben a városban, ahol Marcel keményen bünteti a boszorkányokat. Semmit sem teszek nyilvánosan.
- A pénz nálam nem olyan lényeges attitűd, amire azonnal „harapnék”, de ezt tudnod kellene, ha valóban utánam jártál. Ennél jobb ajánlat kell, ha azt akarod, hogy bármiben is segítsek. – hogy a szavaim nyersek-e? Azok, de azt hiszem, ha akar tőlem valamit, ha nyomozgatott utánam, ha játszott velem, mint macska az egérrel, akkor megengedhetem magamnak ezt.
- De készségesen tovább hallgatlak, érdekel, hogy hová is akarsz kilyukadni. – dőlök előre a széken és összefonom az ujjaimat magam előtt, államat arra helyezve, ahogy kezeimet az asztalra teszem fel.

***

szószám: -; zene: -; megjegyzés: Smile

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 30, 2014 3:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next





To Aliena


A kérdése megmosolyogtat. Ha tudná, mennyire nem vonultam vissza a munkától annak ellenére, hogy a vállalat már nem az én nevem alatt, nem az én kezeim között fut… Persze ez egészen más jellegű munka. Nem feltétlenül díjazná Aliena sem, azt hiszem.
- Néha egy kicsit hiányzik. Nehéz szabadulni attól, amit megszoktunk.
Ez mindenre igaz, és éppenséggel a munkára is, ha valakinek abból állt az élete, hogy éjt nappallá téve dolgozott. Egyelőre azonban jólesik a lazább napirend, élvezem a kikapcsolódás adta lehetőségeket.
A következő téma valóban kényes, vékony jég, veszélyes terep. Nem szívesen beszélek róla, de szerencsére nem faggat. Valószínűleg ha megtenné, megismerhetné a kevésbé kellemes oldalamat. Nem, nem bántanám, csupán… olykor határtalan a bunkóságom.

- Úgy tűnik, mindkettőnknek tehetsége van érzékeny pontokba tenyerelni.
Ütöm el a bocsánatkérése élét udvariasan.
A folytatás azonban már elememben talál. Figyelem a vonásaira kiülő meglepetést, orromban érzem a pillanatra fellobbanó izgatottságot, felkeltettem a érdeklődését. A sok sallang után minimum ez volt a célom.
- Egy udvarias kézfogás a kiállítás tehetősebb támogatóival… nem kell semmi rosszra gondolni.
Pedig ez esetben lehetne, de mellékes.
- Talán a nagy izgalomban neked fel sem tűnt.
Hiszen nem emlékezett rám, pedig ha ott megjegyzett volna a vámpír létem miatt… Nem mintha néhány alkalomál többször találkoztunk volna. Ahogy védekezőleg összefonja maga előtt a karját, s mégis kifejezi szavakkal az ellenkezőjét… Nem baj, ha nem tud kiigazodni rajtam, az nekem csak előnyt jelent.
Ezt nem kell magára vennie. Kevés nő érdekel nőként, és ők sem sokáig. Számomra a nők nem gyenge pontok, mint sok férfinek, nem akarok mindent megtenni, hogy elnyerjem a kegyeiket. Tudom, hogy amire szükségem van, úgyis megkapom tőlük, ezen kívül pedig nem érdekelnek, bár ez bárkire igaz. Sosem kerestem bennük a társat, az odaadó másik felet, hiszen nélkülük is egésznek érzem magam.
Ekkor érkezik meg a pincér az előétellel, aminek jóízűen neki is látok. Két falat között kezdem csak el kifejteni, mire is gondoltam.
- Azóta utánanéztem egy kicsit a képességeidnek…
Óh, igen, valóban nyomoztattam utána, de ha hisztizni kezd emiatt, az sem nagyon hat meg.
- ...és arra jutottam, hogy kölcsönösen jövedelmező megállapodást köthetnénk.
Újabb falat. Nem sietem el a dolgot.
- Szükségem lenne egy különleges napfényékszerre és egy szokatlan bűbájra. Mindezt természetesen méltányos áron kérném tőled.
Legalábbis első körben. Bár ritkán válogatok az eszközökben, első körben feltűnésmentesebb és kevesebb bosszusággal jár, ha a pénz beszél a többi lehetőség előtt.
Tudom jól, hogy ez így most még nagyon homályos, de a részleteket nem egy étterem közepén kívánom megtárgyalni.


***

zene: Olvasáshoz
megjegyzés: Örülök, ha így van.Smile



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 24, 2014 6:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




To Marcus


Megingatom a fejem és belátom, hogy igaza van. - Igen, így is lehet mondani. Nincs okom panaszra, mert a munkám a hobbim, szóval szerencsésnek mondhatom magam. És neked nem hiányzik az aktív munka? Vagy azért kijut még így is belőle? – mert hát ő fogalmazott valahogy úgy, hogy nyugdíjazta magát. Vagy valami ilyesmi. Már nem emlékszem pontosan minden egyes elhangzott szóra közöttünk.
Aztán átevezek egy személyesebb dologra és érzem, hogy olyasmire tapintottam, amihez semmi közöm. Vagyis, tudtam én, hogy nincs, csak érdekelt.
- Nem akartam tolakodó lenni. – szólalok meg kissé bocsánatkérően, és nem faggatom tovább, könnyedén értek ebből. Viszont azt hiszem kezdünk kifogyni a beszédtémákból, mert vagy én nem akarok egyesekről vagy némely témáról társalogni, vagy ő. Szóval azt hiszem ideje visszasüppedni abba, hogy szépen nézek és csendesen hallgatok, abból még nem történt soha semmi baj.

Aztán beszélni kezd és meglep. Nem is kicsit. Olyannyira, hogy hátradőlök a székemen és hagyom, hogy vonásaimon megjelenjen, amit érzek ebben a pillanatban.
- Honnan? Honnan tudtad? – kérdezek rá döbbenten, hiszen nincs ránk írva, hogy mik is vagyunk mi boszorkányok. Még nekem is kellett az, hogy megérintsem és tudjam, hogy micsoda is, hiszen őt sem bélyegezték homlokon azzal, hogy mi is a valódi lénye.
Ezerrel zakatolnak a fogaskerekek a fejemben, mert végül csak kibújik a szög a zsákból. És most, hogy megtörténik, még nem tudom, hogy valóban tudni akarom-e ebben a percben, hogy mi is ez az egész.
- Valahogy sejtettem, hogy más is lesz ebben az egészben. – pillantok körbe, és a vacsorára utalok. Kezeimet összefonom magam előtt és így mérem végig Marcust. - Nos… csupa fül vagyok. – a hangom halk és érdeklődő. Ha hasznom lesz ebből, akkor még az is lehet, hogy belemegyek.
És ekkor, ebben a pillanatban érzem végre megint magam önmagamnak, vele szemben. Valamiért kiváltott belőlem egy olyan óvatos, visszahúzódó viselkedést, amilyen már nagyon régen nem voltam senkivel sem szemben. Azt hiszem azért, mert fogalmam sem volt, hogy mire is számítsak tőle, mit várhatok és mit kellene tennem, vagy ne tennem. Csak egy zavaró megérzésem volt, most pedig tudom, hogy akar valamit és remélem hamarosan azt is megtudom, hogy mit. Valahogy sejtettem, hogy nem úgy érdeklem, mint nő.

***

szószám: -; zene: -; megjegyzés: a reagjaidra mindig megéri várni *-*

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére Go down
 

Cochon Butcher Restaurant

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Szer. Aug. 15, 2018 8:21 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3