Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 09, 2013 9:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Nem emlékszem, hogy mikor aludtam utoljára ilyen jól, de most valahogy roppantul jól esett. Nem is észleltem semmit abból, ami körülöttem zajlott. Teljes mértékben kikapcsoltam. Bár ezen egyáltalán nem kell csodálkozni, főleg azok után, ami az éjszaka folyamán történt. Nem szívesen ébrednék fel semmi hasonlóra.. Valamivel el kell terelnem Daryl figyelmét, mert ha nem akkor jó pár álmatlan éjszakának nézünk elébe.
Mikor felébredtem, valamit megéreztem a számon ezért gyorsan megnyaltam, majd el is fintorodtam. Fúj. Felpattantam a kanapéról és rögtön a fürdőszobába rohantam ott is a tükörhöz. Az arcom tele volt rajzolva a hajamba pedig valószínűleg liszt volt. Legelső kihívásomnak az alkoholos filcet tekintetem. Valószínű, hogy az volt, mert nagyon nem akart lejönni.
Körülbelül fél órán keresztül sikáltam az arcomat, hogy jussak valamerre mindenféle kenceficével, mire sikerült lemosnom magamról.. Ó, ezért még kapni fog. De még mennyire. Ha harc, hát legyen harc. Lehet, hogy gyerekes vagyok, de ez már háborút kíván.
Ezután pedig beálltam a zuhany alá, hogy a hajamból kimossam a lisztet. Miután végeztem gyorsan megtörölköztem és felöltöztem, majd gyorsan összepakoltam a tegnapi popcorn incidens után. Nem sok kedvem volt itthon ücsörögni és várni míg Daryl hazaér ezért felkaptam a táskámat, majd elindultam a városba. Hogy merre azt még én magam sem tudom.

--> Moonlight bar

// én is köszönöm. 40
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 09, 2013 9:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Bailey Thea Buzolic & Daryl Bowman


Figyelem Baileyt, miközben azon gondolkozom, hogy mi lehetne a következő tett, amit elkövethetnék ellene. Az agyamon sok minden átfut, de egy sem igazán nyerő ötlet, ezért csak töröm a buksim, hogy a lehető legjobb tervet eszelhessem ki ellene. A gondolkozásom közepette észre sem veszem, hogy Bailey elalszik, pedig figyelem őt - legalább is úgy vélem.
Néhány perccel később szinte csapás szerűen leesik, hogy Bailey lefeküdt a kanapéra, ezért óvatosan megindulok felé, odaérve pedig tesztelem őt azzal, hogy enyhén megrázom, de mivel nem reagál ezért nyilvánvalóvá válik, hogy alszik. Rögtön el kezdek keresgélni a házban kellékeket: lisztet, alkoholos filctollat, és gulyáskrémet. A meg lévő kellékekkel, és élelmiszerekkel Bailey mellé megyek, aztán elkezdem elkövetni a csínyt, ami lehet, hogy neki nem fog tetszeni, ha fel kell. Az alkoholos filccel, - ami nem mellesleg fekete színű - befestem az arcát. A szemei köré karikát rajzolok, a szája fölé bajuszt, a homlokára pedig ráírom, hogy: "Így jó a felkelés." Egy maréknyi lisztet a hajára szórok, ami lehet, hogy túlzás, de most jelen esetben nem érdekel, eközben pedig szinte alig bírom ki, hogy ne röhögjek. A gulyáskrémet pedig végig nyomom a száján, ezzel pedig be is fejezem a művet!
Gyorsan összepakolok ezek után, és aztán már ott sem vagyok. Fogom magamat, és elhagyom a szállodai szobát, hogy elmehessek valamerre, még nem tudom, hogy hova megyek, csak annyi biztos, hogy el innen, mert kell egy kis friss levegő nekem.

(Főtér)
// Köszöntem a játékot Wink
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Okt. 18, 2013 11:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Gyerekes csínye nem vált be, bár gondolom nem erre számított. Ami legalábbis a reakciómat illeti. De azért van már bőven tapasztalatom az ilyesmiben. Bár akkor én voltam az, aki megleckéztette az idősebb testvért. Furcsa, hogy mennyivel jobban a saját testvéremnek érzem, mint az igazi bátyámat.. De mindegy is. Most nem ez számít. Oda kell figyelnem rá. Hiszen elég nehéz dolgokon ment keresztül az utóbbi időben. Nem tudom, hogy én hoztam rá a bajt vagy egyszerűen saját maga, de ezen nem is akarok inkább gondolkozni.
Lehunytam a szememet, amint ledobtam magam a kanapéra szinte rögtön elragadott az álom. Fel voltam készülve, hogy alkoholos filccel készített rajzzal az arcomon ébredek, majd..


// Semmi gond. :szivi:
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 13, 2013 5:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Bailey Thea Buzolic & Daryl Bowman


Ez a palacsinta trükk nem jött be, ezért másfajta módszerhez kell folyamodnom, de mielőbb. De vajon mihez? Mit lenne érdemes véghez vinnem úgy, hogy közben tudom, hogy az tényleg garantált siker lesz, és nem pedig ama féle kudarc, ami nem régibben is megtörtént? Gondolataim folyton folyvást ezen járnak, miközben alaposan számításba veszek mindent, hisz valami ütős terv kell, és nem valami kis féle próbálkozás, hanem olyasfajta dolog amivel tényleg váratlanul meglepem, és nem tudja azt kicselezni..
-Rendben, tegyél így legközelebb.-Mosolyodok el, miközben tovább gondolkozok, és próbálok összpontosítani valami nagyszerű tervre, ami én szerintem lehetőleg nem fog majd megbukni...

// Bocsáss meg a rövidségéért, de nem volt több ihlettem ehhez!
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 06, 2013 11:00 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Talán azért vettem ilyen könnyedén a dolgot, mert volt már egy testvérem és vele sem volt túlzottan könnyű az élet. Mármint mindig piszkálódtunk egymással vagy éppenséggel kiszúrtam vele valamilyen okból kifolyólag. De nem is ez a lényeg. Tudom jól, hogy nem ezt a reakciót várta és addig nem fogja feladni, amíg el nem éri a célját. Ami pedig valószínűleg az, hogy én kiboruljak. Nagyon jól tudom, hiszen én voltam a kisebb testvér. Talán egy kisebb testvér még rosszabb, mint egy nagyobb. Mert általában mindenért a nagyobb a hibás a szülők szemében, hiszen neki lehetett volna egy kis esze. Mondjuk itt a szülők kizárva, szóval szabályok sincsenek a mi kis háborúnkban azt hiszem ennek leginkább Daryl örül, mert rám hárul a felelősség és, ha én kibukok, akkor már el is érte a célját, ami amúgy is a játék végét jelentené.
– Abban biztos vagyok. Többet alszom előtte és akkor nem lesz belőle probléma. – Válaszoltam kuncogva és ásítottam egyet, majd inkább elcsoszogtam a kanapéig, ahova ledobtam magam, hogy pihenhessek egy picit.. Nekem azért pár óránál több időre van szükségem ahhoz, hogy kipihent legyek.

// Ezért is bocsi. :hatodjmeg: 
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 30, 2013 7:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Bailey Thea Buzolic & Daryl Bowman


Egyszerűen nem értem, hogy ezt miért fogadta ilyen jól, amikor szerintem tökéletesen tudja most már, hogy mi van benne! Egyszerűen nem hiszem el, hogy ízlett neki... mert akkor nem dobta volna ki a kukába, de ha ennyire játékos kedvében van, akkor még kap ma annyi meglepetést, hogy öröm lesz néznie. Ezt a játszmát nem adom fel egy könnyen, ezért számolhat azzal, ha az egyik nem jön be, akkor jön egy újabb, aztán pedig előről! Akárhányszor bukik el a tervem annyiszor állok fel egy újabbal, és szerintem már a nap végére ő fogja unni eztet.
Gondolkozásba esem, és eléggé alaposan számításba veszem azokat az ötleteket, amelyek megfordulnak a fejemben, hisz bármelyik lehet alkalmas, vagy egyszerűen tökéletes. Szépen sorjában gondolom végig mindet, miközben figyelem eközben Baileyt is, hisz azért annyira nem akarok elkalandozni.
-A legközelebbi jobb lesz!-Mondom egy halvány félmosollyal biztatás képen, bár ez csak egy amolyan álca rajtam, mert őszintén szólva tisztábban vagyok vele, hogy a töltelékkel volt a gond, és nem pedig a tésztával, de ha így akarja akkor legyen a tészta a hibás..
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Szept. 27, 2013 10:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Azt hiszem ez a palacsinta után egy hétig fogom mosni a fogaimat, mert ez valami undorító volt. Próbáltam jó képet vágni a dolgokhoz, hogy ne ülhessen ki az a boldog vigyor az arcára. Tudom ezt az örömöt meg kellene adni neki, de még én is voltaképpen gyerek vagyok.. Vagyis hát nem olyan régen váltam felnőtté. Voltaképpen úgy igazán akkor, amikor magamhoz fogadtam Daryl-t. Ez volt a kezdete egy hatalmas lavinának, de még ez a hatalmas lavina sem képes maga alá dönteni a gyerekkoromat és azt sem, hogy néha előtörjön belőlem a gyerekes viselkedés, mint például most is. A kávét megfőzve szeretem, viszont palacsintába sóval, már nem olyan jó párosítás. Legalábbis ezt a kettőt éreztem úgy igazán. Aztán még ki tudja mi volt benne, de nem is akarom tudni, mert a végén még visszajön azaz aprócska falat is, amit lenyeltem.
– Látod? Hiába tudom megsütni a palacsintát.. A tésztáját még mindig nem tudom jól megcsinálni. – Folytattam a mi kis játékunkat, miszerint „egyikünk” sem tud arról, hogy az ő keze volt benne a dologban.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Szept. 27, 2013 6:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Bailey Thea Buzolic & Daryl Bowman


Nos nem tudom, hogy mit fog szólni e remek alkotásomhoz, de az biztos, hogy nem fog neki ízleni! Sót tettem bele, meg.. kávét. A lényeg voltaképpen az, hogy megvicceljem őt, ami szerintem össze is fog jönni. Várom a reakcióját, miközben figyelem őt. A szavain csak mosolygok, aztán azt nézem, ahogy megízleli. Egy pillanatra megjelenik egy grimasz az arcán, de utána olyan történik, amire nem számítottam.. Még hogy ő sózta el a tésztáját, és finom? Na jó, ezt te akartad Bailey! Lerakom a tányért oldalra valahová, aztán rápillantok.
-Lehet, hogy tényleg elsóztad kissé..-Jegyzem meg kedvtelenül egy pillanatra, aztán elsétálok oldalra, hogy tovább tudja csinálni a dolgát, és miközben így teszek újra gondolkozásba kezdek, hogy mégis mit tehetnék újabban, hisz ezt nem hagyom annyiban. Ha harc, akkor hát legyen harc bármi áron, hisz én nem adom magamat egy könnyedén! Sokkal több kell nekem ahhoz, hogy leálljak, és úgy hiszem, hogy bőven akad még "megleckéztetési" lehetőségem Baileyel szemben.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Szept. 25, 2013 2:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Miért is ne engedhetném neki, hogy megcsinálja a tölteléket? Azt már végképp nem lehet elrontani legalábbis azt hiszem. Aztán, majd kiderül, hogy mégis valamilyen módon lehetséges. Sebaj! Legalább annyival okosabbak leszünk ma és teljes mértékben megérte ilyen korán kelni. Aminek szerintem a vége az lesz, hogy én délután folyamán ki fogok dőlni vagy valami.. Mert egyszerűen muszáj lesz nekem pihenni. Nem bírom ki alvás nélkül. Egyszerűen a szervezetem könyörög érte. Méghozzá nagyon sok alvásért. A stresszt nem szeretném belevonni az életembe. Anélkül is van épp elég bajom. Nem akarok idegroncs „felnőtt” lenni, mert egyszerűen nem tudok aludni és annyi felé áll a fejem, hogy na. Pedig voltaképpen azt maguknak csinálják, no de mindegy.
Nem figyeltem oda, hogy mit csinál lefoglalt a palacsinta sütés leginkább az, hogy a lehető leghamarabb végezzek vele és lepihenhessek a reggeli után. Mert a kávé sem tart ébren örökké. Maximum, ha liter számra innám, de azt meg most valahogy kihagyom.
Mikor végeztem az utolsó palacsintával, már hozta is oda, hogy kóstoljam meg a tölteléket. – Biztos vagyok benne, hogy nagyon finom. – Vettem át tőle mosolyogva, majd mikor megízleltem rájöttem, hogy egy hatalmasat tévedtem. Ebben volt legalább egy raklapnyi só. Na, jó azért ez túlzás.. De nem fogom megadni neki ezt az örömöt. Egy pillanatra talán bevágtam valami grimaszt, de utána vigyorogva nyeltem le. – Azt hiszem egy kicsit elsóztam a tésztáját, de amúgy szerintem finom. – Mondtam, miközben kidobtam a kukába a palacsintát. Van azaz érzésem, hogy nem ezt a reakciót várta. De még én sem vagyok teljes mértékben felnőtt, szóval a gyerekes oldalam „vágott vissza”.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Szept. 24, 2013 6:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Bailey Thea Buzolic & Daryl Bowman


Nos előálltam egy tervvel, vagyis egy kis csínnyel, amit remélem, hogy nem vesz majd rossz néven tőlem, de hát ennyivel jövők neki, nem de bár? Nos miután feltettem a kérdésemet várok arra, hogy válaszoljon, és végre megtudjam, hogy eme terv megvalósítható lesz-e, avagy sem, mert ha nem, akkor mást kell kitalálnom, és az megint egy kis időbe telne.. de mindegy is! Nem sokára meghallom a válaszát, miszerint "persze", nos akkor jöhet a bosszúm, amely nem lesz kellemes, de most jobb jelenleg nem jutott az eszembe.
-Haladnunk kell.-Válaszolom mosolyogva, miközben előveszek egy másik tányért, és ráhelyezem a két palacsintát a másik tányérról, aztán az egyiket megtöltöm rendesen, amit végül egy újabb tányérba helyezek, míg a másikba teszek némi kávét, és sót, de persze csak úgy, hogy Bailey ne lássa. Szerencsémre nem bukom le előtte, ezért elé sétálok egy mosollyal az arcomon, na meg persze a tányérral a kezemben, amin pont az van, amibe beletettem neki a különlegességeket.-Tessék, kóstold meg kérlek, és véleményezd, hogy ez jó lesz-e így, hisz nem szeretném, ha túl sok lenne benne a 'töltelék'.-Mondom a szemeibe nézve komolyan.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 22, 2013 8:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Nem gondoltam volna, hogy ekkora sikerélmény lesz számomra az, hogy sikerül megcsinálnom egy palacsintát. Lehet, hogy azért is volt ekkora a megkönnyebbülés, mert úgymond nyomás alatt kellett véghez vinnem ezt az egészet. Meg kellett mutatnom Daryl-nak, hogy nekem ez már megy és tényleg meg tudom csinálni. Vagyis az ember bele tud tanulni ebbe. Viszont, ha elrontottam volna, akkor azzal azt bizonyítom, hogy aki béna az is marad. Ez pedig egyáltalán nem igaz, hiszen a legelső palacsintámhoz képest elég sokat fejlődtem. Mondhatni büszke lehetek magamra, amiért megtanultam rendesen megfordítani a palacsintát.
– Persze. – Válaszoltam halvány mosollyal az arcomon, miközben már javában a második palacsintát csináltam. Haladnunk kell, mert elég sok időt elpazaroltunk már. Napfelkelte előtt kezdtük.. Azért jó lenne még naplemente előtt végezni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 22, 2013 5:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Bailey Thea Buzolic & Daryl Bowman


Egyszerűen mostanáig képtelen vagyok megérteni, hogy hogyan lehettem ilyen bamba... Na jó hagyom a témát, mert nem akarok arra a rémségre gondolni, hogy egy palacsinta landolt a gyönyörű hajamon! Gondolataimat elterelem valami olyasfajta dologra, amellyel megviccelhetném Baileyt, de semmi... semmi, és.. semmi! Veszek egy mély levegőt, miközben Baileyt figyelem, és egyben gondolkozom... talán, de csak talán megviccelhetném valamivel.. Áhá! Jut eszembe hirtelen egy ötlet, és majd nem hangosan el is szólom magamat, de inkább mégsem, hisz legyen meglepetés.
-Na igen...-Húzom el a számat, aztán legyintek egyet, és ezzel lezárom ezt a dolgot.-Mégis segíthetnék a palacsinta megtöltésében?-Kérdezem tőle egyszerűen.-Jobb lesz szerintem, ha segítek neked, mert nem akarom, hogy minden rád maradjon egyszerre.-Jegyzem meg ama játékos hangszínen, miközben Baileyre pillantok olyan gyermekies ártatlansággal..
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Szept. 20, 2013 11:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
A remény hal meg utoljára, ahogy mondani szokás. Mondjuk attól még, hogy reménykedek valamiben az egyáltalán nem biztos, hogy sikerülni fog. Mert azért még mindig nem vagyok egy mesterszakács. Sőt azt sem nagyon állítanám, hogy tudok főzni. Csak, azt amit nagyon muszáj. Vagy amit szeretek.. Mert hát, amit szeretek azt már megtanultam és megy. Meg, amit nem tudok az sem olyan nehéz. Vagyis hát csak ésszerűen végig kell gondolni a dolgot. Meg hát, ha ott van a recept és követi az ember nem lehet elrontani. Kivéve, ha egy kicsit már átcsúszik a saját ízlése szerinti adagolásba. Na, akkor az már egyáltalán nem a recept hibája.
– Hidd el. A palacsintasütés mindig okozhat meglepetéseket. Ezt te nagyon jól bemutattad az előbb. – Vigyorogva néztem rá. Jó, nem akarom szegényt megbántani, de tényleg annyira vicces volt az egész helyzet, hogy egyszerűen ezt soha nem fogom elfelejteni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Szept. 19, 2013 10:24 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Bailey Thea Buzolic & Daryl Bowman


Egy igazán egyedi trükköt hajtottam végre, amit senki sem tud leutánozni, hisz egy ilyen mutatványhoz olyan balszerencsésnek kell lenni, mint amilyen én vagyok.. A fejemre landoltatni a palacsintát is csak én tudtam egyedül megcsinálni, hisz Bailey tutira veszem, hogy nem fog ilyet elkövetni.. Ő még is csak régebb óta gyakorolja eztet, és neki tökéletesen mehet, míg nekem nem, mivel.. ez volt az első alkalom.
-Neked úgy is sikerülni fog..-Mosolyodok el, hisz nem hittem volna, hogy egy ilyen mutatványom után ennyire megfog 'rémülni' attól, hogy netalán ő is a fejére ejthet egy palacsintát, de ő úgy sem fog.. neki tökéletes lesz!
Felnevettek, amikor látom, hogy Bailey nagyon örül annak, hogy sikerült neki minden probléma nélkül elkészíteni a palacsintáját.-Nem hittem volna, hogy számodra ez ilyen izgalmas menet lesz, hisz te már évek óta csinálhatod.Vettem oda neki egy mosollyal a mondandóm, miközben tovább figyelem őt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Szept. 18, 2013 6:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Reménykedtem benne, hogy a kezem most nem fog cserben hagyni. Már arra is fel voltam készülve, hogy megremeg a kezem a forgatásnál és a palacsinta a lábamon köt ki. Az mondjuk még egy fokkal jobb, hiszen azért fej vagy láb.. Nem mindegy a dolog. Szemem sarkából természetesen azt figyeltem, hogy Daryl mit csinál. Figyel-e vagy mélyen gondolkozik. Inkább a másodikat állapítottam meg az arcáról.. Valamin nagyon gondolkozik már reggel óta, de jobbnak látom, ha nem teszem szóvá. Egyszerűen nem és kész.
– Hát reménykedem benne, hogy még csak hozzá hasonló bűvész trükköt sem fogok végrehajtani. – Következett a nagy pillanat, amikor meg kell fordítanom a palacsintát. Nagy levegő és sikeresen megfordítottam. Hihetetlen, hogy mennyire megkönnyebbültem.. Legalább nekem nem landolt semmimen..
- Ez az! - Ujjongtam örömömben. Legalább nem kellett eljátszanunk a dolgokat fordítva is. Mármint, hogy most ő az, aki kinevet engem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 15, 2013 3:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Bailey Thea Buzolic & Daryl Bowman


Ez a palacsinta készítésem a lehető legrosszabbra sikeredet, mármint a végén, hisz az elején teljesen jól indult... de aztán kész szörnyelem lett. Veszek egy mély levegőt, miközben elfelejtem ezt az esetet, és arra koncentrálok, hogy kitaláljak minél előbb valami jó kis ötletet, hisz meg kéne tréfálnom Baileyt, de persze nincsen semmilyen kedvező lehetőség, amit alkalmazhatnék jelen esetben, pedig igazán jól jönne, ha valami az eszembe jutna, de nem... Na nem baj!
-Te tutira veszem, hogy nem hibázod el eztet, de én...-Kezdek bele a mondandómba.-..szépen megcsináltam azt a művészi remekelést, amelyet te magad is láthattál.-Húzom el a szám. Belegondolni abba, hogy a fejemre esett a palacsinta, nos nem kellemes, de ez van. Megtörtént, és nem tudom visszafordítani az időt, hogy ne legyen ez. Ami megtörtént, az megtörtént, és erről persze ennyit. Csendben figyelem Baileyt, aki a palacsintát készíti..
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Szept. 12, 2013 3:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Nagyon muris volt a szituáció, de most arra kell koncentrálnom, hogy ne kerüljek hasonló helyzetbe. Hiszen mégis csak én vagyok a példamutató. Mondjuk talán már csak azért is meg kellene ismételnem ez a mutatványt, hogy ne érezze nagyon ügyetlennek magát. Bár kétlem, hogy képes lennék rá. Egyszerűen annyira művészi volt az egész, hogy az utánozni lehetetlen. Bármennyire is próbálkoznék vele. Mondjuk lehet, hogy úgy ezredszerre sikerülne valami hasonlót produkálnom, de szerintem még akkor is kimaradna a plafon a műveletből.. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ezért az alakításáért én megszavazom neki a Nobel-díjat.
– Remélem én baleset mentesen fogom végrehajtani a dolgot. – Mondtam mosolyogva, majd neki is láttam az első palacsintának. Így első ránézésre egész jól néz ki, de természetesen bármikor jöhet egy váratlan fordulat.. Például, hogy újból fellépnek bakik a megfordításnál. Elég régen csináltam ahhoz, hogy megtörténjen..
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 08, 2013 6:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Bailey Thea Buzolic & Daryl Bowman


Egyszerűen nem hiszem el, hogy az a palacsinta rámert esni a fejemre.. Miért pont rám? Miért nem a földre? Ennyire balszerencsés lennék talán? Sóhajtok, és inkább nem is gondolok már erre az egészre, mert valami fontosabbat is át kellene még gondolnom, és még hozzá azt, hogy hogyan 'leckéztessem' meg Baileyt. De jelenleg semmi kézzel foghatót sem tudok kitalálni, pedig erősen gondolkozom rajta... Na mindegy, hisz majd csak lesz valami. Még előttem az egész nap, és bármikor adódhat rá esély, hogy véghez vigyem a csínyt.
-Rendben, ahogy mondod.-Jegyzem meg, miközben a tányérra helyezem a palacsintát.-Kihagynám azt, hogy megcsináljam bármilyenre is.. Hidd el épp elég volt ebből az egészből ennyiMosolygok halványan, miközben Baileyre pillantok, aztán pedig hátrébb állok, amikor leraktam a serpenyőt vissza a helyére.
-Tiéd a terep.-Mutatok az adott irányba, aztán pedig csak csendben figyelem, hogy mit csinál Bailey.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Szept. 06, 2013 9:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Azt hiszem ez az egész eseménysorozat örökre beégett az emlékeim közé. Kétlem, hogy valaha is lesz még alkalmam akár ehhez hasonlót is látni. Szerintem ezért még valaki fizetett is volna. Mármint ki ne élvezte volna, hogy láthatja, ahogy szegény Daryl fejére esik a palacsinta. De végül is, ha úgy nézzük magának csinálta, mert ő volt az, aki miatt a palacsinta a plafonon kötött ki. Mondjuk ebben én is nagyon ügyes voltam. De neki sikerült engem is felülmúlnia. Azért az én fejemre még egy sem esett rá.. Szóval nem is vagyok olyan ügyes az ügyetlenkedésben, mint az én gondoltam. De minden egyes nap valami újat tanulunk. Hát most ez volt az.
– Juhé. – Emeletem a kezem magasba örvendezve, majd végül szinte egy huzamban megittam a kávémat. Végre egy kicsit kezdek felébredni. Erre volt szükségem most. Azért remélem, hogy a mai éjszaka legalább egy fokkal jobb lesz, mint a mai.. Későn is feküdtünk és korán is keltünk.. Remélem ezek az álmok békén hagyják ma este. Bár az is kérdéses, hogy egyáltalán hajlandó lesz aludni.. A helyében én nem mernék, de kemény egy kis srác, szóval szembe kell néznie a félelmeivel és az álmok nem válhatnak valóra..
– Csak tedd rá arra a tányérra. – Mutattok a már odakészített tányérra. – Aztán, ha akarod megcsinálhatod olyanra amilyenre akarod. – Nem hiszem, hogy nagyon sok kedve lenne a további palacsintasütéshez. Egy sikerélmény meg volt. Bőven elég ez mára. Lehet, hogy a következő megint a plafonon landolna vagy már rögtön a fején.. Bár szerintem, ha a plafonon landolna rögtön rohanna el innen, hogy még véletlenül se az ő fejére essen.
– Rendben, akkor innentől átveszem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 30, 2013 8:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Bailey Thea Buzolic & Daryl Bowman


Muszáj lesz kitalálnom valamit minél előbb, hisz mégis csak meg kéne leckéztetnem Baileyt egy kisebb csínnyel, de persze nincsen semmilyen kézzel fogható ötletem, amit bevethetnék ennek az érdekében. Most tényleg örülnék annak, ha lenne egy tervem, egy ötletem, vagy bármi.. de nincs, és ez szinte kétségbe ejtő dolog. Persze e mellé sok dolog társul, hisz a tegnap esti természeti film, aztán a hajam, most meg a röhögés, de persze ezekre meg lesz a büntetése. Csak kell valami mellékes dolog, amit bevethettek ellene, de egyenlőre nincs ésszerű ötletem.. Ha lenne már rég cselekedtem volna, de nincs.. na mindegy is, majd csak lesz, nem de?
A második palacsinta szerencsémre jobban sikerül az előzőnél, és emiatt elmosolyodok, sőt mi több örülök is ennek, hisz nem hiányzott számomra az, hogy elrontsam ezt is, hisz nem lenne jó, ha kárba menne az étel, míg másrészről nincs kedvem még egy palacsintához, amely a fejemen landol.. Ezzel szerintem körbe írtam a dolgot, nem de?
-Végre legalább sikerült.-Mondom Baileyre pillantva.-Azt hittem eleinte, hogy ez is a plafonon köt ki, de nem, és ez szinte csoda..-Nevettem el magam, miközben arra gondolok, hogy mi lett volna, ha ez is a plafonon landol, aztán meg a fejemen.. Na az kellett volna még.. Bailey biztosan halálra röhögte volna magát rajta.
-Kell még ezzel valamit egyáltalán csinálni?-Kérdezem meg Baileyt, hisz azért nem ártana megtudni, hogy ezzel a palacsintával kell-e még valamit tenni, avagy sem. Jobb szerintem előre érdeklődni, minthogy a végén érjen a meglepetés, miszerint ez meg ez hiányzik..
-Illetve nekem ennyi palacsinta sütés éppenséggel elég volt mára.-Vallom be neki őszintén, miközben a szemeibe nézek.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 27, 2013 3:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Azért elég jól halad a reggelünk ahhoz képest, ahogy indult. Most már legalább a nap is csatlakozott hozzánk. Már teljesen megfeledkeztem a kávéról pedig még mindig éreztem, hogy iszonyatosan kimerült vagyok. Legalább ma este lesz esélyünk az alvásra, bár szerintem a rémálom után nem hiszem, hogy úgy egyáltalán lesz kedve valaha is aludni. Én pedig nem ígérhetem meg neki azt, hogy fenn maradok vele egész éjszaka, mert ahhoz már literszámra kellene benyelnem a kávét. Ha napokig szeretnék fenn maradni, akkor az előtt mindenképpen meg kellene ejtenem egy hosszú kiadós alvást. Már pedig van azaz érzésem, hogy én most az elkövetkezendő napokban nem igazán fogok aludni. De ezt is bevállaltam akkor, mikor elvállaltam, hogy vigyázni fogok Daryl-re. Szóval.. Nem panaszkodhatok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon kell, majd felelősségteljes „szülőnek” vagyis inkább nővérnek lennem, de bele fogok jönni.. Muszáj lesz.
– Szép is lenne, ha még most sem tudnám meg csinálni.. Azt hiszem ki is nevetném magam. De, ha gyakorolja az ember hidd el még profivá is válhat. Nekem akkora sikerélmény volt ez az egész, hogy palacsintasütő akartam lenni.. Ami így visszagondolva elég nevetséges. – A fantáziámat a mai napig nem veszítettem el. Vagyis inkább a gyerekes viselkedésemet. Talán soha nem fogok felnőni. De én erre nem is úgy tekintek, mint egy problémára. Egyszerűen ez az élet velejárója. Vannak olyan emberek, akik soha nem nőnek fel. Hát én is közéjük tartozom.
Alig bírtam visszatartani a nevetést sőt azért volt egy rövid pillanat, amikor hangosan felnevettem, mert Daryl fejére landolt a palacsinta, ami az előbb a plafonon volt. Ha ez fordítva történt volna valószínűleg ő már rég a földön feküdt volna és röhögött volna.. De én azért próbáltam visszafogni magam, mert azért már így is pikkel rám picit. Ha nem is ténylegesen, de azt hiszem ezeknek köszönhetően számítanom kell valamiféle csínyre tőle. Mondjuk kicsit rossz, hogy még nem estem túl rajta, mert így nem tudom melyik pillanatban fog „lecsapni”.
Míg ő nekilátott a következő palacsintának én a kávémat kezdtem el szürcsölgetni. Már szükségem volt az ilyesfajta feltöltődésre. – Nagyon jó. – Vigyorogtam rá biztatásképpen. Tapsolni is tapsoltam volna, de a kezemben egy teli bögrével inkább nem kísérlem meg.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 23, 2013 7:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Bailey Thea Buzolic & Daryl Bowman


A tegnap egyáltalán sem gondoltam arra, hogy a mai reggel, majd palacsintát csinálunk.. amelyben persze én is részt veszek. Ez egy nagy dolog, hisz őszintén szólva a főzés, és a sütés, vagy pedig az ehhez hasonló dolgok nem az erősségeim, sőt egyáltalán nem lenne kedvem hozzájuk, de persze, mint akit kicseréltek egy éjszaka alatt úgy állok itt, és veszek részt a feladatban. A serpenyőbe való palacsinta tésztaöntés megy, ugyanakkor a forgatással sem akad probléma, amire igazán büszke vagyok, bár az igazat megvallva kicsit tartottam ettől, hisz nem gondoltam volna, hogy ez majd menni fog, persze lehetett volna egy nyomi kis tésztát is készítenem, de ehelyett ez az egy sikerült szerencsémre.
-De mostanra már megtudod csinálni, nem?-Teszem fel számára a kérdést felvont szemöldökkel.-És ez a lényeg szerintem.-Mondom neki teljesen őszintén. Aztán persze következik az átfordítás, aminek a következtében a plafonra ragad a palacsinta.. Remek! Most hogyan fog az onnan lejönni, vagy egyáltalán hogyan szedjem.. szedjük le? Mert az úgy oda ragadt, hogy nem fog lejönni egy jó darabig az biztos. Na, de persze nem sokára balszerencsémre le is jön a palacsinta még hozzá a fejemre.. azon belül is a hajamra.
Miután leszedtem magamról kissé idegesen pillantok Baileyre, aki egy rövid ideig még persze röhögött is ezen. Persze megértem, mert vicces, de akkor is.. ez számomra égő, sőt mi több csak felidegesített mára az is biztos. Veszek egy mély levegőt, aztán újra kezdem csinálni az egészet. A serpenyőt megfogom, majd beleöntöm a tésztát, aztán pedig úgy forgatom, hogy minden hová jusson, amikor ez meg van, akkor leteszem a serpenyőt, és várok egy kis időt. Mikor elég jónak tűnik a tészta, akkor a kezembe veszem a serpenyőt, amit lazán meglendítek, és csodák csodájára a palacsinta átfordul. Egy mosoly jelenik meg az arcomon, miközben Baileyre pillantok.-Végre sikerült.-Mondom örömömre, aztán persze a serpenyőt újból a helyére teszem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 20, 2013 10:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Oké, hogy eléggé nevetséges az egész, de az már egy igen jó kérdés, hogy hogyan is fogom leszedni a plafonról. Csak remélni tudom, hogy idővel megunja a ragaszkodását és magától leesik, de azt hiszem még ezzel sem leszek túlságosan kisegítve. Hiszen valami nyoma ott fog maradni. Szóval be kell szereznem egy létrát vagy valami, hogy megtisztíthassam. Bár talán egyszerűbb lenne megbízni valakit ezzel a feladattal.
– Egyáltalán nem túlzás, hiszen én még a serpenyőbe se tudtam rendesen beleönteni. – Beleönteni beleöntöttem odáig minden rendben volt. Csak a forgatás része már valahogy kimaradt. Na, mindegy fogjuk arra, hogy elég fiatal voltam na, meg persze még az is rátesz az egészre, hogy az első volt.. De most Daryl bebizonyította, hogy az elsőt is profi módon lehet megcsinálni. Mondjuk, ha így fogja folytatni akkor kénytelen leszek a kezembe venni az irányítást és nekem megcsinálni a palacsintákat, mert akkor egyszerűen ki is önthettük volna az ablakon a palacsintatésztát. Azért meg hát kár lenne, hiszen már kezd korogni a hasam.
– Ha a következőt így csinálod, akkor most már a végkifejlet is jól fog menni. – Remélhetőleg nem lesz tele a plafon palacsintákkal. Bár nekem még soha nem sikerült a plafonra ragasztanom. Ez valahogy kimaradt az életemből.
Aztán végül is megtörtént az a bizonyos pillanat, mikor leesett a palacsinta egyenesen Daryl fejére. Nem tudtam, hogy nevessek-e vagy sem. Ezért a kezemmel rögtön a számhoz kaptam, hogy magamba próbálják fojtani minden ehhez hasonló hangot. De amikor megkért rá, hogy ne nevessem ki egyszerűen már nem bírtam magammal. Hangos kacagásban törtem ki, mert ez roppantul vicces volt. Lehet, hogy számára nem annyira, de számomra nagyon is.
– Persze, miért is ne.. – Mondtam mosolyogva. Még mindig nehezemre esett visszatartani a nevetést, de muszáj volt.. Nem akartam megbántani azzal, hogy kinevetem.. Mondjuk megtettem, de legalább nem olyan hosszú ideig.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 20, 2013 6:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Bailey Thea Buzolic & Daryl Bowman


Ez a palacsinta sütés egész jó - legalább is eddig, hisz sikerült a palacsinta tésztát szépen beleraknom a serpenyőbe, viszont az átfordítással már némi probléma biztosra veszem, hogy lesz, hisz mégis mi sikerülne elsőre tökéletesen? Max. az alap, hisz az egyszerű, de az átfordítással azért már van némi gond.
-Szerintem túlzás a részedről ez a.. "tökéletes" kifejezés, hisz nem lett ez másabb, mint amit te csinálnál.-Mondom ránézve egy mosollyal az arcomon. Ezzel eddig nem volt gond, de hogy mi lesz ezek után az már más kérdés, sőt mi több félő, hisz nem akarom elrontani a dolgot. Lehet, hogy a palacsinta Bailey fején landol, vagy a sajátomon, vagy az is megeshet, hogy a plafonon, aztán ugye ott van azaz opció is, hogy a földre esik. Na ezzel nem fogunk unatkozni, hisz biztos jó móka lesz, de azért mégsem szeretném elrontani a dolgot, hisz kéne maradni is belőle..
-Rendben, megfogadom a tanácsodat.-Pillantok felé, miközben ezen az egészen még mindig nevettek. Nem hiszem el, hogy egy palacsinta kárba ment a plafonon. Biztos éhes volt már fent a plafon, de az onnan mégis hogy fog lejönni? Miközben ezt a kérdést felteszem magamnak, és nem figyelek felfelé addig a palacsinta balszerencsémre lejön a plafonról, és a fejemen landol. Szuper! Kellett nekem megszólalni.. legközelebb még gondolni sem fogok ilyesmire az tuti.. Nagy nehezen levakarom a hajamról, aztán kidobom az egészet a kukába.-Ne hogy röhögni merj.-Meredek rá Baileyre komoly tekintettel, hisz ez azért most számomra égő volt, de nagyon, hisz az én fejemen, vagyis hajamon kötött ki a palacsinta... Úgy látszik, hogy még ez is összefogott ellenem, de aztán rendesen.
Gondolkozásba esek végül, hogy mégis mivel kellene Baileynek visszavágnom kétszeresen, hisz azért a hajamat is meg kell védenem ahhoz nem lehet csak úgy hozzányúlni, és annak a vacak palacsintának is büntetés jár ezért.. ezt biztosra veheti!-Megpróbálhatok még egyet csinálni?-Pillantok rá kérdő tekintettel, miközben egy terven gondolkozom.

// Ezt eddig is tudtam Rolling Eyes De legalább jót lehetett rajta röhögni x'D Ne félj tőle.. nem tesz ilyet, csak én túloztam ezzel Very Happy
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 19, 2013 8:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Annyira nevetséges, hogy én forgatni se tudtam úgy, hogy mindenhova jusson aztán pedig még jól el is égettem. De emlékszem, hogy apa azt mondta lesz ez még jobb is.. És nem adtam fel.. Idővel megtanultam és most már profinak mondhatom a palacsintasütésben. Mondjuk azért is szeretek palacsintát sütni mert elég gyakran kóstolom meg a nyers tésztát. Nem tudom miért, de imádom. Igaz, hogy nem ehetek sokat, mert a végén bajom lesz tőle.. De ha sütünk valamit én a maradék nyers tésztát megeszem. Véleményem szerint néha finomabb így, mint már kész állapotban. Bár valószínűleg, ha ezt megosztanám valakivel tenne egy jó nagy lépést hátra és utána lehülyézne. Ízlések és pofonok.. Nekem ízlik és kész.
Mivel gyerek nagyon jól tudom, hogy majd vissza akarja adni a dolgokat. Mármint szeretne rajtam bosszút állni a tegnapi film miatt meg a reggeli nézéséből kikövetkeztetve valószínűleg azért is, mert összeborzoltam a haját. Most úgy csinál, mintha ezzel megvertem volna.. Vagy éppenséggel elvettem volna a kedvenc játékát. Bár nem ismerem annyira, hogy tudjam mennyire van oda a hajáért. Mondjuk nem hiszem, hogy annyira megsértődött volna, mert akkor nem lenne itt, hanem benn duzzogna. Én meg, mint egy jó testvér bocsánatot kérnék tőle.. Vagy éppenséggel nem..
– Igen, ez tökéletes. – Válaszoltam mosolyogva. Eddig legalábbis teljesen az. Hogy ezek után mi lesz és hogyan lesz az már csak rajta áll. Bár nem fogom leszidni vagy valami ilyesmi. Mi értelme annak? Amúgy sem értem az olyan szülőket, akik egyfolytában csak szidják a gyereküket. Támogatni kell és nem leszidni mindenért őket, hogy még véletlenül se akarják megpróbálni még egyszer. Anyum ilyen.. Mindig csak a rosszat látta meg bennem. Ha valami jót csináltam akkor is elsuhant mellette még véletlenül sem dicsért meg. Néha már kezdtem azt hinni, hogy abban leli örömét, hogy elpusztítsa azt a kevéske kis önbizalmam is. Ezért is jöttem ki apával olyan jól. Ő vagy támogatott vagy inkább nem szólt semmit. Néha jobb, ha hallgat az ember, mint inkább olyat mond amivel megbánthat valakit.
Egész jól indult neki Daryl a palacsinta megfordításának, de valahogy még sem sikeredett olyan jól. Felnéztem a plafonra, majd nevetni kezdtem. – Legközelebb kevesebb erővel, de jó lesz ez.. – Magyaráztam neki kuncogva.

// Nem vagy normális. lol! Hivatalosan is félek a hajadtól. Very Happy
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next
Vissza az elejére Go down
 

Bailey lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 12 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 10, 11, 12  Next

 Similar topics

-
» 9. Kollégiumi szoba // Bailey szobája
» Dahlia lakása
» Dex lakása
» Leo lakása
» Ricky lakása

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Hotel-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •