Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Kedd Aug. 01, 2017 8:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]-Nem, valóban nem vagyunk olyanok, mint mások.-rázom meg fejem, de voltunk mi valaha olyanok, mint mások? Sosem akartam olyan lenni, mint a nők, akiket alig tizenhat évesen férjhez adnak ki tudja kihez és miért. De valahogy az sem zavart sosem, hogy ezért mások rossz szemmel néznek rám. Akinek nem tetszett igaz, pont ennek köszönhetően könnyedén végezhette fej nélkül akár...
-De miért nem? Nem lenne egyszerűbb? Elkerülhető...?-az utolsó szót nem is igazán neki és a jelennek szánom, inkább hangosan kimondott gondolat csupán, költői kérdés, amire ne is nagyon várok választ. Ezt a háborút elvesztettem. Előtte álltam, könnyeim épp felszáradtak arcomról, és olyan védtelen voltam, mint még talán sosem, senki előtt. Mégsem bántam annyira, mint amennyire el szerettem volna magammal hitetni, hogy ennek nem lesz jó vége. Senkiben, s sosem bíztam meg, ő volt a kivétel, ezért volt még itt. Nem csak életben, de mellettem is.
Keresni a boldog befejezést nem az én reszortom volt. A jelennek éltem a jelennel változtam, így a múlt elől menekülve az ismeretlen jövő felé nézve. De ha egyszer megérzed a tarkódon a vég leheletét, könnyen rájössz, hogy minden feleslegessé válhat egy perc alatt. Hogy néhány elvesztegetett perc többet árthat, mint megannyi megtervezett óra. Hogy egyszerre semmivé lesz minden. Ezt a szelet mellette éreztem meg először. Mikor a ketrecben jártam, megálltam előtte és a nyúzott arcnál sokkal többet láttam. Egy vámpírt, aki halhatatlan, mégis az életéért küzd. Ha valami, hát ez felnyitotta a szemem.
-Sose mond, hogy soha. Kérlek, ne ígérj olyat, aminek nem tudod, mi lesz a vége. Inkább csak hagyd a jelenben zajlani a dolgokat.-kérem, ugyanis a hiú remények, melyek a jövőbe tekintettek, inkább megrémítettek, mint elősegítették azt, hogy hinni kezdjek a változás jóságában. Nem akartam a múltat ismét átélni, azt nem éltem volna túl jó eséllyel. Ha valaki egyszer összetörik úgy igazán, tudja milyen munka felállni a padlóról.
-Pedig tőle ezt vártam volna. Elhatározni, hogy mihez kezdesz most, hogy elviszed kitisztíttatni az öltönyöd, hogy mindig legyen egy, ami tökéletesen passzol rád, és amiben valahogy még mindig rettentő jóképű vagy.-simítok végig az öltöny bársonyos anyagán, s így vállán is. Magába kerített az érzés, hogy én se akarjak tervezni. Legalábbis ne nagyon előre. Abban viszont egy véleményen voltunk, hogy az életünk nem állhat meg. Én sem, ő sem adott volna fel mindent. Túl sokat vesztettünk volna, ha hagyunk mindent az enyészetévé válni.-Átfogalmazom akkor. Mi a terved most? Főzöl egy kellemes vacsorát, esetleg elviszel valami étterembe,
vagy meghívsz egy fagylaltra? Az apró dolgok nem mindig sablonosak ám. De amíg te főzni tudsz, én isteni pitét tudok sütni. Ha mást nem is, ezt anyámtól örököltem.
-a maga egyszerűségével rá valamiért mindig felnéztem. Finom, dolgos nő volt, szép, igéző tekintetű, olyan, aki nem született előkelőnek, vagyonos család gyermekének, mégis övé volt a világ, és ezt el is hitte. Egyre több mindent árulok el magamról, álarc nélkül, meglepően könnyedén. De a felszín alatti sötét dolgokat még mindig zömében magamban tartom, elrejtem és nem akarok rájuk emlékezni sem.-Bármikor elbizonytalanodhatsz. A legapróbb dolognak hála is. Nem vagyunk Istenek, mindenhatók, hogy mindent befolyásolni tudjunk.-elhúzom kezem, és vele szemben ácsorgok, de kis távolságot ékelve közénk. Túl jól esett a közelsége, túl jól hatott rám és túl sok mindenre kezdtem vágyni egyszerre, így könnyebb volt.-De javaslom állj elő valami jó tervvel, mert bár szép a naplemente, utálom a kliséket.-mosolyodom el a horizont felé pillantva, majd ismét rá. Őszinte mosoly volt ez, olyan, ami valóban ritkán ült ki az arcomra, de mellette mindig is könnyen előjött az árnyak közül, ezzel puhítva kemény vonásaimon.


|| folytatás: [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Kedd Aug. 01, 2017 8:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Végül is, nekem Lzzy volt a múltam. Az előtte lévő időt … nos, azt hiszem felesleges beszámítani. Mondjuk úgy, hogy megismertem akkoriban, hogy milyen a világ. Nem tudom, hogy Lzzy pontosan mennyit tud az akkori életemről, de nem vagyok rá túlzottan büszke. Akkoriban persze ez másként volt. Kevés sikerem volt, melyek nem is voltak igazán jelentősek, de akkoriban úgy éreztem, hogy a lábam előtt hever a világ. Gyerekkoromtól kezdve dolgoztattak, megszöktem és elhatároztam, hogy új életet kezdek, hogy … naggyá válok és nem végzem úgy, mint a szüleim. A legnagyobb sikerem a szmoking volt, amelyben meghaltam, mikor találkoztam Lzzy-vel. Nem hinném, hogy emberként olyan fényes jövő várt volna rám, mint így.
-Tudom, hogy nem lesz egyszerű. Nem úgy, mint … általában másoknak. De nem vagyunk olyanok, mint mások, Lzzy. – enyhén ráztam meg a fejem. Nem vagyunk emberek, nem vagyunk halandónk, az idő számunkra mást jelent, az erő és a hatalom úgyszintén, önmagunk, az érzések … míg az ember rövid ideig él és tervez, sokkal nagyobb varázst tulajdonítva a pillanatnak, addig nálunk ez máshogy működik. Az idő sok mindent befolyásol, minket is. Tudom jól, hogy nem ez nem lesz egyszerű, nem lesz átlagos, de nem is akarom annak. Nem lenne az igazi, nem lenne valóságos úgy. – Én éreztem, hogy jönni fog. Az ilyenre nem lehet felkészülni, Lzzy. – őszintén szólva, úgy gondoltam, hogy én túl okos vagyok ahhoz, hogy egy ilyen … csapdába essek. Túl okos vagyok ahhoz, hogy elkövessem azt a hibát, amit előttem már annyian. Amilyen okos voltam, nem elkerültem mindezt, sokkal inkább sürgettem, akartam, pedig sejtettem, hogy mivé válik mindez. Hogy a vonzalom nem marad meg szimplán vonzalomnak, hogy nem fog eltűnni a gondolat, ami az elmémbe itta magát.
-Van, aminél ez nem számít. – itt nem számított, nála nem. Az üzlettársaim sokszor felrótták nekem, hogy másként bánok vele, hogy kivételezek Lzzy-vel és, hogy ez … nem helyénvaló. Igazuk volt, üzleti szempontból nézve nem volt az, de soha nem így néztem Lzzy-re, soha nem tudtam úgy kezelni, mint egyszerű üzlettársat. Több volt annál, majd még több lett, a társam, a jelenség, amit nem tudtam elengedni. Nem a saját érdekeimet néztem, a mi érdekeinket és a felismerése ennek … egy lavinát indított el, egy beismerést, ami érett már, de én nem voltam elég érett hozzá, elég bátor, hogy be is ismerjem magamnak. Egyszerű volt gondolkodni rajta, de kimondani … a szemébe nézni és egyetlen jelentéssel meztelenre vetkőzni, védtelenné válni … ez nem tűnt olyan egyszerűnek. – Nem befejezésekben gondolkodom. – mosoly futott át az arcomon, látva az övét. Tudom jól, hogy amit mond, igaz. De megtanultam mostanra, hogy ami tökéletes, az bűzlik. Semmi sem tökéletes, főleg az, ami annak akar látszani. De csak mert valami nem tökéletes, nem jelenti azt, hogy … kevésbé jó, hogy hiba lenne. – Olyat soha nem tennék. – halvány mosolyra húztam a szám, ahogy hirtelen rájöttem, hogy az a Lzzy, aki mindig is erősnek, határozottnak, ridegnek mutatkozott, most egy teljesen másik énjét mutatja. Egy énjét, akit nem takar el maszkkal, aki képes szeretni, aki beismeri és meg is próbálja. Olyan érzéssel töltött el ez, amihez foghatót még nem tapasztaltam. Volt abban valami furcsán vonzó, ahogy Lzzy rideg közönnyel viszonyult az érzésekhez, de … nem azt szerettem, amit láttam a felszínen. Hanem azt, akit alatta. Tudtam, hogy Lzzy páncélok mögé bújt, és akaratlanul vert tanyát a szívemben. – Nem kell feladnod. Az életem pedig … eddig is fontos része voltál. – nem vártam volna el tőle azt, hogy adjon fel értem bármit is. Megdolgozott érte, igazságtalan lett volna azt kérnem tőle, hogy váljon meg tőle. Igazságtalan és értelmetlen. – Ez nekem is új, Lzzy. Nem tudok mindenre … kész tervet mondani. Nem akarom megtervezni. – nem akarom, hogy mesterkélt legyen, hogy … más legyen, mint amit most érzek. Mindent megterveztem eddig az életem során, ezt most nem akarom, mert tudom, hogy kockára tenném vele mindezt, őt. – Tudom, hogy nem leszel mindig mellettem. Néha távol kell lenned, hogy tudjam, miért akarom, hogy mellettem legyél. Én csak … veled akarok lenni. Kimondani, amit érzek, kimutatni. Úgy szeretni, hogy tudsz is róla. És egyébként … tudok főzni. – mosolyra görbült a szám, ahogy rápillantottam. – Átmentünk már együtt néhány nehéz dolgon, kockázatos dolgokon. Valahogy ezt is megoldjuk. Nem azért jutottunk el idáig, hogy most elbizonytalanodjunk. – hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek bennem kételyek, mert voltak, de … ahogy ránéztem Lzzy-re, tudtam mit akarok, és hittem abban, hogy megoldjuk, ahogy eddig minden mást is.  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Kedd Aug. 01, 2017 8:12 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]Kettőnk között két egészen apró dolog állt. Az egyik a lelkiismeretem volt, a másik a múltam és abból is inkább a múlt eseményeitől, azok megismétlődéseitől való félelem. Úgy éreztem, hogy vele a világ lehetne az enyém, de nélküle mindent elvesztenék. Egy olyan szó, gondolat, ami megbánt, megsért, nem csak, hogy közénk állna, de félre tudnám tenni a hiúságom? Meg tudnám állni, hogy ne öljem meg? Többet ért az önzőségem és a saját magma védelme mint a boldogságom? Nem én voltam az a nő, aki kezdetektől fogva tervekkel áll elő. Aki tudja, hogy kihez akar férjhez menni, mikor akar gyereket szülni, mit akar kezdeni az életével. Mindig sodródtam, így jutottam el egészen idáig. Kérdés, hogy innen merre fog tovább vinni az utam?
Furcsa, ahogy vélekedik, de valahol osztozom ezen az elméleten. Nem éltem, mégis több mindent megkaptam már az életemtől, mint amit megkaphattam volna több mint kétszáz éve. akkor minden bizonnyal kihasználtak volna, mint egy kutyát, tehettem volna bármit, a vége ugyan az lett volna. De szükséges volt akkor mindazt megtennem, amit tettem? Azóta nem érdekel a kezemhez tapadó vér…akkor valami eltört bennem, a félelemnek hála, hogy épp Ő, de nem élheti túl. S mégis… most mégis előttem áll és nem ereszt, a múltam kivetüléseként szorosan tart.
-Talán…-suttogom, de valahogy el is kellene hinnem mindezt, nem csak kimondani. Elhinni, hogy ez megtörténik, hogy ez jó less. Hogy amit szemében látok, igaz, hogy amit érzek, éreztem évek óta legbelül, viszonzásra lelt, nem kellene ellene többet harcolnom. De képes lennék nem harcolni? Túl sok kérdés és a válaszokat nekem kellene elsősorban megtalálni. De ahhoz is idő kell. Az ő idejét pedig nincs jogom befolyásolni. Megnehezítettem a dolgát, szándékosan vagy sem, magam sem tudom. Ha nem így tettem volna, talán nem kezdek el hinni abban, hogy igazak szavai. Így viszont őt kínoztam a tehetetlenséggel, mert ez a harc az enyém volt, nem az övé, még ha mellettem/mögöttem is állt volna benne.-Minden csatát meg kell vívni, mielőtt elkezdődne. De ez hirtelen jött háború.-nem éltem meg háborúnak, legalábbis nem ellene, inkább magam ellen. Egy örök küzdelem, ami talán a végéhez közeledhetett most, ha engedtem volna.
Magam okolom, ennek hangot is adok, kételyeim kimondva mégis mintha könnyebben emészthetőek lennének, mint amilyennek érzem őket.
-De milyen áron…-sosem voltam előtte gyenge. Sosem mutattam ki, amit érzek. Az örömöm, a bánatom, a labilis viselkedésem és a maszkjaim jól leplezték. De ennek most vége szakadt. Hirtelen úgy álltam előtte, hogy már tudtam, nincs visszaút, ismeri az igazi démonjaim, amik a felszín alatt gyengévé tesznek. Csókja sok dologra emlékeztet, ugyanakkor sok dologról el is tereli a gondolataim. Ölelése megnyugtat, testem forróság járja át. Mellkasához nyomom fejem, mélyen beszívom a frissen tisztított öltöny illatát, ami kavarodik a megszokott illatával. -Pedig nincs olyan, hogy happy end. Tökéletes befejezés. Boldogan éltek… pláne, hogy már nem is élünk igazán.]-húzódom el tőle, alsó ajkamba harapva elengedek egy mosolyt, ami könnyedén siklik át arcomon. -[b]Taníts meg élni. Szeretni, emberi lenni, de ne merészelj összetörni.-komolyan nézek szemébe, mély levegőt véve kihúzom magam, vonásaim megpróbálom rendezni.- Hogy képzeled ezt? Meghívsz vacsorára, kiderül, hogy tudsz főzni? Nem leszünk ott a másik mellett minden percben. Én nem adom fel a bárt, te pedig a saját életed. De akkor mi less ennek a vége?-kíváncsi vagyok, hogy ő hogy látja. Arcomról immár semmi sem olvasható le, mintha előbbi könnyeim sosem léteztek volna. de mintha a szívem melegebb lenne, mintha átjárna valami bizsergés, ahogy rám néz. Rádöbbenek, hogy ez hiányzott eddigi életemből, még úgy is, hogy mindig előttem volt a lehetőség. Mindig mellettem volt. Ő volt az egyetlen, aki sosem fordított nekem hátat. Ellenben az én számlámon túl sok van, amit törlesztenem Kellene valahogy… Mert a lelkiismeretem továbbra sem nyugszik.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 31, 2017 9:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Ne azt lásd bennem, akit megöltél! Hanem azt, akit teremtettél. – többszörösét éltem mostanra le annak, amennyi idő emberként megadadhatott volna. Abban az időben, onnan feltörni, ahonnét én származtam, lehetetlen volt. Talán száz év sem lett volna rá elég, főleg úgy nem, ha közben öregszik is az ember. Minden ellenem volt akkoriban. – Nem elvetted a lehetőséget, hanem megadtad! – ritkán gondoltam csak bele abba, hogy milyen lenne emberként. Szinte biztos vagyok benne, hogy nyomorban haltam volna meg, vagy az idő, vagy azok végeznek velem, akiket megpróbáltam átverni. Emberként nem volt jövőm, felismertem, Lzzy-nek is fel kell. Az történt, aminek kellett, hogy most itt legyünk.
Nem akarom, hogy eltűnjön, nem akarom ismét napokat várni, tétlenül ülni, figyelve, ahogy telik az idő az órán. Ha elengedném … talán elmenne. Talán, nem tudom. De azt tudom, hogy nem akarom elengedni, nem akarom, hogy elmenjen, és szeretném, ha ez benne is tudatosulna.
-Az biztos, hogy a romantikus hajóutakat majd kihagyjuk. – eresztettem meg egy halovány mosolyt. – Miért baj az, ha valami egyszerű? Ha te nem akarsz hozzám, majd megyek én hozzád. Talán mégis ennyire egyszerű … -  talán. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen biztos vagyok abban, hogy … tényleg csak ennyi lenne. Azt tudom, hogy ezt akarom, és … ez most elég.
-Ha ezt akarod, ha … ez kell, rendben. – bólintottam mélyen. Tudtam, hogy nem lesz könnyű. Nem lesz könnyű kimondani, meggyőzni őt. Azonban az, hogy nehéz lesz, nem jelentette, hogy kevésbé akarom. – Megteszek érte mindent, Lzzy. Látni fogod, amit én. – és érezni is fogja. Tudom, hogy eddig nem engedett teret az érzéseinek, hogy inkább háttérbe szorította őket, nem kockáztatott. Megtudtam őt érteni, az ő helyzetében ez logikus volt, és az enyémben is … az lett volna. Én azonban nem voltam ebben olyan jó, mint ő. Nem tudtam elzárni egyszerűen, mint egy csapot. Nem tudtam megállni, hogy ne nézzem, hogy ne akarjam. Nem így működik. Ez nem akarat kérdése. Nem én döntöttem erről. Csak megtörtént, én pedig hagytam, megéltem, nem zárkóztam el előle.
Csak némán figyelem, ahogy hátrébb húzódik. Mennék utána, de érzem, látom rajta, hogy mondani akar valamit, valamit, amivel talán távolabb lökne. Pedig tudom, hogy nem akar, de … fél. Ahogy én is. Nem számoltam ezzel, vele, hogy ilyen hatással lesz rám, hogy így elburjánzik bennem, gyökeret eresztve a szívemben.
Nagyot nyelek, miközben hallgatom őt. Ahogy önmaga ellen beszél, ahogy … ostorozza magát. Dolgok miatt, amikre gondolt, amiket megakart tenni, és végül mégsem tett. A lelkiismerete, a bűntudata volt ez, vádolta magát, próbálva elítélni mindazért, ami végül nem történt meg. Megvédeni azonban nem tudom, ahogy pedig ajkai az enyémet érik, el is felejtek mindent, amit mondanék. Csak szorosan ölelem magamhoz, viszonozva a csókjait, elengedve mindent magam körül, csak a pillanatnak élve, az érzésnek, ami megtölti a testemet, minden érintése, minden csókja után. – Itt vagy. Csak ez számít. – suttogtam a füléhez hajolva. – Nem hagyhatsz itt. Mennék utánad. – de bele se merek gondolni abba, hogy így tesz. – Nem tetted meg. Látod, Lzzy? Tudsz szeretni … megálltad, itt vagy, nem máshol. Választottál … ahogy én is. – őt választottam, minden szépségével és minden gondjával együtt. – Egy pillanatra sem bántam meg, hogy kimondtam. Azt akartam, hogy tudd, hogy esélyt adj … magadnak, nekünk. Már nem foglak elengedni. – alig láthatóan csóváltam meg a fejem, egy pillanatra sem húzódva távolabb tőle. Akartam a közelségét, vágytam az érintésére, a tekintetére, ami lyukat éget belém. Talán igaza van, felemészt, de most … semmit sem akartam ennél jobban.  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Vas. Júl. 30, 2017 8:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]Az nem lep meg, hogy bóknak könyveli el megjegyzésem, ami nem is igazán neki szánt dolog volt, csak egy éterbe elengedett gondolat. De a nem akarok megöregedni rész már túl sok. Egyszerűen úgy érzem minden kapaszkodó elhagy, ami még ellenkezésben segíthet, ujjaim pedig a levegőt markolva keresnek még egy utolsó fogódzkodót, mindhiába.
-Képzelgés... a múlt árnyai így is kísértenek, ha téged nem is, engem igen. Minden percben, amikor rád nézek.-próbálok kemény arccal nézni rá, elrejteni az arcomon átsuhanó heves undort, de képtelen vagyok rá. Ez az egy dolog túl erősen állt előttem, hogy le tudjam dönteni, mint egy falat. A múlt és az árnyak... mindent megkeserítettek.
Próbálok távolodni tőle, de nem tudok. Úgy szorítja kezem, mintha attól félne eltűnök, ha nem így tesz. S talán megtenném. Talán eltűnnék. Megfordult-e a fejemben pár napja, hogy egyszerűen kikapcsolok? HA azt mondom igen, beismerem? Be kellene ezt neki is ismernem? Lehet, hogy nem lenne a legjobb lépés, de őszintén szólnék hozzá, semmit sem rejtenék el, egy tényt sem, ami én vagyok. A csapongó, vehemens, független, zavaros életű nő, aki életben hagyta ugyan, de most elgondolkodott rajta, hogyan tudná a legkönnyebben maga mögött hagyni... ismét. Azt, hogy ezek után megbocsájtana-e nekem, már kétlem. Kétszer nem lehet ennyire vak. Már elsőre is túl merész volt, hogy keresni kezdett és nem hagyta annyiban.
-És ezt hogy akarod megvalósítani? Költözzek hozzád, éljek veled? Nem lehet ennyire egyszerű...-ellenkezek, legalábbis próbálok, ahogy a könnyeimmel is, ami vesztes játszmának bizonyul. Ujjai eltüntetik a sós, hideg érzést bőrömről, közelebb lép, mikor én távolabb, míg szinte össze nem simul testünk. Centiméterek választanak el tőle, ujjaim pedig reflex szerűen siklanak vállára, míg másik kezem nem próbálom kiszabadítani.
-Én nem akarok több üres ígéretet a jövőre nézve. Érezni akarom, tudni, biztosra menni. Azt, hogy megmutasd, tényleg képes vagy erre, hogy elhitesd, hogy képes vagyok szeretni.-összetörtem előtte minden maszkom nélkül, mint egy görög váza a földrengésben.
Megrázom fejem, ismét távolabb húzódom tőle, amennyire tudok. Ideje színt vallani. Túl biztos a dolgában, én pedig túl bizonytalan abban, hogy mit akarok. Mindig is tudtam mi hiányzott az életemből, de most mégis kínnak élem meg, mintha a szabadságom adnám, pedig szerettem. Az első perctől kezdve figyeltem rá, éreztem, hogy több ez pár éjszakánál, de vak voltam beismerni.
-Megérdemlem? Én?-hitetlenkedem.-Mikor pár napot kértem, egyre azon gondolkodtam, ha beismerem magamnak, hogy én is szeretlek, ha ezt hangosan kimondom, mi marad belőlem. akarom én ezt igazán? Megfordult a fejemben, hogy kikapcsolok. Hogy eltűnök, minden nyomot felégetve magam mögött, téged hátra hagyva.-de itt voltam. Nem várom meg a reakcióját, szabad kezem tarkójára siklik és belefeledkezve a pillanatba, immár nem arcát, vonásait figyelem, nem a bőröm simogató leheletét, ahogy a szavakat suttogja, hanem hagyom, hogy minden elrejtett érzésem egyszerre öntse el testem. Sorosan simulok mellkasához, mohón, hevesen csókolva, attól tartva, hogy ez lesz az utolsó, amit ezen a világon átélhetek.-Sajnálom... sajnálok mindent.-suttogom erőtlenül karjai között.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Vas. Júl. 30, 2017 8:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Senki voltam aznap, mikor találkoztam Lzzy-vel. Egy szegény férfi, aki minden vagyonát egy jobb szmokingra költötte, hogy minél kevésbé lógjon ki a díszes vendégsere tagjai közül. Úgy gondoltam megkörnyékezek néhány tehetősebb öreget, akiket kiforgathatok a vagyonukból. Helyettük azonban Lzzy tette ki az estém, már amíg tartott az. Furcsállottam már önmagában azt is, hogy egy ilyen nő, mint ő, egyedül jött el a bálra. Egyedül jött, és egyedül távozott.
-Tudom. Talán így is volt jó. Talán soha nem találok rád, ha emlékszel rám. – aznap nem értettem, idő kellett míg rájöttem, hogy mi is történt valójában aznap. Ahogy jobban megismertem azt, amivé váltam, úgy jöttem rá, hogy … mi bújt meg aznap a sok vér alatt. Akármi is volt az oka, hogy annyi embert megölt aznap, tudtam, hogy nem ő volt. Nem teljesen önmaga. Ismerem már őt egy ideje, tudom, hogy képes kegyetlennek lenni, ha arra van szükség, de az más volt. Tudom, ha nem is mondom ki.
-Mindig is imádtam a sajátos bókjaid! – a mosolyom ugyan halvány volt, de őszinte. Rengeteg jelzővel illetett már az évek során, és én mindig inkább … bóknak vettem őket. Könnyebben emészthető így. – Ilyen vagyok, ha ez kell hozzád. – feleltem egyszerűen. Ilyen leszek, ha ez kell. Sok mindent adtam fel érte, sok mindent tettem meg érte. Soha nem vártam köszönetet érte, ellenértéket … csak tettem, amit akartam. Tudtam, hogy nem mindig helyes, amit teszek, de … nem érdekelt. A részletek nem, csak ő.
-Nem akartam megöregedni, Lzzy! Nem akartam szegényen élni, miközben mások kihasználnak! – mert ez lett volna a sorsom. Leéltem volna egy életet, aminek minden percében csak vágytam egy jobb életre, amit soha nem kaphattam volna meg. – Ha nem teszed meg, nem érhettem volna mindezt el, nem láttalak volna soha többet, nem állhatnék most itt! Bármire képes voltál, mégis … életben hagytál. – aznap megölhetett volna, mint mindenki mást, ehelyett egy új lehetőséget adott. Bármit megtehetett volna, és ő mégis ezt tette. – Emberként csak képzelgés lettél volna, Lzzy. Egy vágyálom, az enyém. – így azonban valóság. Vágytam a társra, a megfelelőre, nem találtam, és ennek egyszerű oka van: nem volt halandó. Azonban már én sem vagyok az.
-Az enyémben van. Nem órákra akarlak, Lzzy, nem néhány éjszakára. Az összesre. Az összes reggelt akarom. Már nem csak a világom része vagy. Mindig is több voltál. – de csak mostanra értettem meg igazán, hogy mi is ő nekem. Nem egy trófea, amit mutogatni akarok, amivel henceghetek … mindig is gyűlöltem, ha láttam, hogy valaki úgy nézz rá. Eleinte talán csak részese volt annak, amiben élek, mostanra kisajátított bennem mindent.
Óvatosan nyúlok az arca felé, ujjammal útját állva az arcán legördülő könnycseppnek. Nem gyakran láttam őt így, maszkok nélkül, egyszerűen csak engedve annak, ami benne van. – Nem ártanék neked, Lzzy! – lassan ráztam meg a fejemet, a szemeibe nézve. Azt akartam, hogy lássa is rajtam, hogy ne csak hallja. – Változok veled, és te velem! Változhatsz, ahogy akarsz, de nem azért vágytam utánad, hogy ez visszatartson. Lehetsz akárki, pont úgy szükségem lesz rád, mint mindig is. – nem engedtem el a kezét, nem engedtem, hogy elszakadjon tőlem. Ha ő hátrált is, én úgy közeledtem hozzá, egészen amíg elfogyott köztünk a hely. – Egyszer mindennek vége lesz. Neked, nekem … de ígérem, hogy nem bánod meg! Boldoggá akarlak tenni, Lzzy. Ha engeded …-   lassan vettem a levegőt, habár dübörgött volna a szívem, ha képes lenne rá. Hallaná, úgy zakatolna Lzzy mellett. – Nem akarom azt, mint eddig. Többet akarok, többet belőled, belőlünk. Elmehettél volna te is mielőtt … ez történik, de nem tetted! – sejthette, legalábbis azt hiszem. Sejthette, hogy mindig is valami többet jelentett nekem annál, mint aminek éppen neveztem. – Lzzy … megérdemled ezt. – suttogtam egész halkan. Mióta élek, megtanultam, hogy semmi sem azért szép, mert örök. Hanem mert kiváltság ismerni, megélni. Nem az örökké a kulcsszó most.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Vas. Júl. 30, 2017 9:04 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]Amikor anyám elvesztettem, nem hatott meg. Megöregedtek, az akkori korhoz képest legalábbis szép kort megértek. Aztán apám is távozott. Mindet rám hagytak, én mindentől megváltam. Már nem lebegett a fejem felett az esetleges esküvő, egy férfihez hozzámenni, akit nem is ismertem igazán, azon felül, hogy tudtam miként is néz ki. Majd jött a nagy rózsaszín felhő, az első, az igazi, ami sok mindent elvett tőlem, amit sosem kaphatok már vissza. Az ártatlanságom is, ezen szó minden jelentésével együtt. Aztán jött Ő, Luke, aki fogalmam sincs miért, de felkeltette a figyelmem, ahogy a szmokingba csomagolt, nevetséges nép között különcként mozgott, akin látszott, hogy nem nélkülöző, de egy jó öltönyön kívül nem sok mindene lehetett, amit ezen estére felvehetett. Nem sajnáltam meg, láttam benne az ambíciót és az akarást, hogy változtatni szeretne, de nem harcol olyan erősen, hogy mindent feláldozzon azért, hogy egy lépést tehessen előre. A mély benyomás akkor este hatott, majd agyam kikapcsolt. Megrémített az a rengeteg, elfeledett emberi érzés, amit akkor este enyémnek tudhattam be ismét.
-Én nem is emlékeztem rád sokáig.-ez nem volt titok, mikor először találkoztunk, évtizedekkel később, tökéletesen tisztában voltam vele, hogy ismerem, de mintha blokkolta volna valami az emlékeim. Azután az éjszaka után, mikor az egyesség köztünk megszületett, ahogy kiléptem az ajtón, minden eszembe jutott. És a bennem élő démonok kicsit hatottak csak rám... mikor rá néztem mindig arra emlékeztem, ahogy a karjaim között fekszik, nyakából bugyogó vérében fürödve, amely sebet nekem köszönhetett.
-Csak egy vakmerő, bolond ember beszél így.-nem sértésnek szánom véleményem, amely egyszerűen hagyja el szám, de tudom, ha rám nézne, arcomon ugyan azt a makacs ellenállást láthatná, mint amit szavaimban érzékelhet.
Ellépnék tőle, amikor elhúzom kezem, de már késő. Elkapja kezem, ujjai gyengéden, de határozottan fognak, és húznak közelebb hozzá. Jól esnek szavai, tekintete túl őszinte és érzem a gyomromban repkedő pillangókat. Vékony a határ... csapongó gondolataim hangosan zakatolnak keresztül fejemen. Menekülnék, de hová mehetnék? Képes lennék rá?
-Ilyenné? Vámpír lettél és megöltelek, hát tényleg nem érted? Megöltelek... ezen nem léphetsz... ezt nem bocsájthatod meg, és mondhatod azt, hogy erősebbé tettelek.-talán érzékeli, hogy itt a probléma, a lelkiismeretemben, amiről valószínűleg mindig is azt hihette, hogy makulátlan, és mindig el tudtam vele számolni. Esetében nem tudtam.-Megöregedhettél volna, élhettél volna. E helyett ott hagytalak egy kastély kellős közepén egy halom ember mellett, akiket szintén megöltem. Bármire képes voltam. Életben hagytalak, de milyen áron?-valamiért sosem kívántam volna másnak ezt az életet, amíg volt más lehetősége az életre. Kétszáz év távlatából hosszú idő a múlt, hát még ha úgy érzed minden percét, hogy ott áll mögötted és arra vár, hogy hátba szúrjon kérdés nélkül.
-De hisz megkaptál. Nem egyszer... hogy akarhatsz egy olyan nőt, aki megölt, mielőtt élhettél volna? Aki meghalt létezni, aki képtelen uralkodni magán, aki úgy érzi mindene megvan, még sincs helye a világban?-évszázadok múltak el könnyek nélkül, most mégsem tudom megállni, hogy szememben ne csillanjanak meg az apró cseppek, amiket képes vagyok még bent tartani.-Tudom mit éreztem, amikor abban a cellában láttalak. Azt, hogy ha meghalsz, nem maradt semmim, mindent elvesztek. Hogy akkor képes lettem volna kitépni a saját szívem, csak ne kelljen érezni a hiányod. Erősebbé tennél? Féltem, mint egy gyerek, jobban, mint bármikor. Ha ez tesz erősebbé, mi tesz gyengévé? Mi van, ha idővel megváltozom, és te is? Ha ez egyszer csak a múlt lesz? Akkor mi lesz? Megöljük a másikat, mert úgy könnyebb, úgy senkinek sem kell szenvednie?-a szavak csak úgy dőlnek belőlem, és a könnycsepp lassan legördül arcomon.-Mert az az érzést lassan felemészt, hogy próbálom elrejteni amit a szívem súg, hogy mit érzek, de közben tudom, ha engedek neki vége lehet egy nappal mindennek.-egyszerűen megtörök, és végső elkeseredésemben menekülni próbálnék, de túl szorosan fogja kezem és valamiért nem akarok harcolni és valójában elmenekülni sem. De képes lennék én változni? Érezni, engedni, hogy érezzek? Szép volt a tündérmese, ahol éltem, de az nem élet volt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 29, 2017 7:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
A romoknak van szépsége. Ezért tartja fontosnak az ember a múltat. A romok beszélnek, az idő pedig megmásítja az emlékeket, szebbé teszi őket, vagy még fájdalmasabbá. Életem legtöbb napjára emlékszem, hiába élek már több, mint két évszázada. Arra az estére pedig mindennél jobban, mikor a véremben fekve arra eszméltem, hogy nem haltam meg. A felismerés először rémálomszerűnek hatott, de később megértettem, hogy ez inkább pozitív. Megtanultam együtt élni azzal, ami lettem. Nem voltam jó ember, sem szörnyeteg, csak mindig az, aminek éppen lennem kellett. Nem vonzott a felesleges vérrontás, de nem hátráltam, ha sor került rá. Igyekeztem a határvonal közelében maradni.
-Ezt jólesik hallani. Mindig is reméltem, hogy nem egy véletlen miatt hagytál életben. – miután megismertem, kiderült, hogy nem, addig azonban nem tudtam, hogy … oka van-e annak, hogy aznap nem haltam meg? Nem mondanám magamnak babonásnak, de érdekelt a dolog, a teremtőm. – Miután átváltoztam, sokat jártál a fejemben. Sejtettem, hogy csak idő kérdése, hogy megakarjalak találni. – eleinte én magam sem tudtam pontosan, hogy miért akarom megtalálni. Bosszú? Hála? Frusztrált a dolog. Ismertem magam, mégis, ahogy szóba került Lzzy, nem ismertem magamra, változtam, majd alkalmazkodtam. Addig azt akartam, hogy minden rólam szóljon, majd pedig lassan már nem rólam szólt minden.
-Nem szükséges. – halvány mosoly rajzolódott ki az arcomon, ahogy lassan csóváltam meg a fejem. Ritkán volt szükség arra, hogy túlozzak vele kapcsolatban bármivel is. Halandóként is megfogott, halhatatlanként pedig még inkább a rabjává váltam. Beleborzongtam, ahogy hozzám ért, majd megszédültem, és egyre többet akartam. Akár a függő, az ára egyre kevésbé érdekelt.
-Nem is kell kérned, Lzzy. – ráztam meg a fejemet a szavait hallva. – Sok mindent bánok, sok rossz döntést hoztam. De te soha nem tartoztál közéjük. – nem volt mindig könnyű vele, sőt, de nem éreztem soha úgy igazán, hogy … hibát követtem el azzal, hogy rátaláltam. – Ha igaz, amit mondasz, veszélybe kerülök miattad. Tudom. De tévedsz, ha azt hiszed, hogy ez elrettent. – sok dolgot tettem már érte, nem fordítottam neki hátat akkor sem, miért pont most tenném? – Örömmel vállalom, ha ott leszel te is. – mindig is voltak prioritások az életemben, amikről úgy gondoltam, hogy semmi nem írhatja őket át. Sokáig így is volt, Lzzy azonban átrendezte őket.
Halk sóhaj nagyja el a szám, enyhén oldalra döntve a fejem, ahogy hallgatom a szavait. Szóra nyitnám a szám, de nem jön ki hang a torkomon, ahogy megérint. A tekintetem a kezéről az arcára siklik, és ahogy elkapja a kezét, nem tudom hirtelen, hogy ez fáj-e jobban, vagy a szavai.
-Tudnál. – a keze után nyúlok, ahogy közelebb lépek hozzá. – Lehet, hogy a gyengém vagy, de nem érzem magam most gyengébbnek. Erősebbé teszel, Lzzy! Mióta ismerlek, csak erősebbé tettél. – halhatatlanná tett, megadta az esélyt, hogy elérjek mindent, amit csak akartam. Azt hittem, hogy tudom mit akarok, de tévedtem. – Rosszul hiszed. Sokkal több van benned, Lzzy! Ha nem hiszed, az én szememmel nézz magadra! – egész közel húztam magamhoz, ahogy a kezét a mellkasomhoz nyomta, a szívem felé. – Te tettél ilyenné. Aznap nem megöltél, hanem esélyt adtál! Esélyt, hogy meglegyen mindenem. Most úgy érzem megvan! – nem volt egyszerű a beismerés. Létezésem alatt mindig egyre többre és többre vágytam, csillapítani akartam valamit, amit nem ismertem. Most már tudom miért volt. – Akartalak, Lzzy. Már aznap este, ez nem változott. Mikor újra láttalak, azt hittem elmúlik. Hogy nem akarlak majd egyre jobban, hogy nem függök majd tőled. Ostoba voltam. Láttalak, mégsem csuktam be a szemem, nem tarottam a távolságot … nem akartam. – láthattam volna előre, érezhettem volna, hogy így megigézett. Tudtam róla, de kontrollálni nem voltam képes. – Nem leszel kevésbé erős, ha érzel. Tudom, hogy erős vagy, Lzzy, többek közt ezért … ezért érzek így. Sokkal többet tudsz, mint hinnéd. – néztem mélyen a szemébe. Mióta ismerjük egymást, sejtettem. Csak az rejt el valamit, akinek alapos oka van rá. Ott van benne, csak … hinnie kell benne.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Pént. Júl. 28, 2017 9:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]Úgy éreztem egy emeleten állok, nézek a mélybe, és a víz lassan, lépcsőnként emelkedik magasabbra, s mikor mellém ér, megáll. Nem hagy menekvést, nem erőszakos, nem fenyeget, de figyelmeztet, nem menekülhetek tovább. Az emeletről már csak a vízbe vethettem magam, vagy ki az ablakon. De akartam én futni vagy elmerültem volna egyszerűen a habok között? A múltam és a benne elkövetett hibák voltak erősebbek vagy a jelen és Luke. A férfi, aki akkor este az egyetlen túlélője volt egy vakmerő, vérszomjas nő támadásának az arisztokrata, hazug népség ellen. Akit a sértettség és a vágy épp annyira vezérelt, mint a félelem, hogy egyszer tükörbe kell majd néznie. Nem érthette... azt mondtam neki pár napja, hogy megölném, ha nyomós okot ad rá. De egyszer megtettem már és akkor, ott és először fordult meg a fejemben, hogy a sötétség a szívemben él, s tegyek innentől kezdve bármit, nem lesz visszaút. Bárkit megöltem. Bemocskoltam meg annyiszor a kezem és azóta meg sem rezzentem. De egy olyan ember, akiben megláttam valamit, túlélte és elérte, hogy ne vessek egyszerűen véget az életének.
-Ne hidd, hogy nem tettél mély benyomást rám.-talán túl könnyen hagyja el ez a mondat a szám, de jelenleg a gondolataim a megszokottnál is hevesebben kavarognak fejemben.-Te voltál az egyetlen, aki képes volt rám akkor bármilyen benyomást tenni a múlt árnyai után.-kerülöm a témát, konkrétumot nem mondok. De a gondolataim a hajókra és a múltra terelődnek, hogy ne kelljen szemébe néznem, csak a horizontra. Csendes a víz, nyugodt, még ha fúj is a szél, csak a felszínét fodrozza. Ismét elvesztettem valakit. Semmit nem jelentett nekem, barát volt, egy idegesítő, de annál okosabb üzletember, aki túl korán hitte azt, hogy mindent megtehet. De akik őt megölték, engem is eltehettek volna láb alól. És nem akartam, hogy Luke is célkeresztbe kerüljön azon túl, amiben eleve, nélkülem is benne volt.
Halovány mosoly terül el ajkaimon.-Ne túlozz.-kérem, gyengéd és halk hangon, ha el akarnék, elpirulhatnék, de nem vagyok már nebáncsvirág, mégis jólesik, melegséggel tölt el a nekem szánt bókja. De a csapongás ismét előtérbe kerül, szavaira megfeszülnek izmaim és ajkam vékony ívbe zárul össze, a mosoly puszta létezését is elfeledtetve.-Nincs szükségem se testőrökre, se védelemre. Sem arra, hogy még egy emberért aggódjak.-fogaim között szűröm a szavakat. A békés külső után most egy hevesebb kirohanás következik.-Most azt hiszed, hogy nem sodrom az életed veszélybe, hogy sosem sodortam abba, hogy nem törtem ketté mindent. De majd ha arra gondolsz, hogy milyen lenne emberként, hogy épp valaki a szíved akarja kitépni és érzed, ahogy az ujjai bilincsbe zárnak, majd erre kell emlékezned. Sosem kértem, hogy szeress és most sem kérem. Fogalmam sincs, mi hozott akkor mellém. A kíváncsiságod vagy a vakmerőséged, de rossz döntés volt.-emlékeztetem a múltra tekintetem ismét a horizontra vezetve.
Lehunyom szemeim, mosolyogva hajtom le fejem, miután apró mozdulattal megrázom hajam.-Nehéz? Úgy gondolod? Nehéz, valóban. Elrejteni azt, amit érzek, megérteni, hogy miért vagy itt és elhinni, hogy képes vagyok valóban szeretni. Hogy a szót kimondani nem könnyű és a tartalom ott van mögötte. Látom, amikor rád nézek.-nyitom ki szemeim, s nézek rá megint.-És mi a terved? Vacsorázni viszel és vörös rózsát hozol? Nem vagyunk olyanok, mint mások. És tudjuk, hogy a másiknak ki a gyenge pont, ezt más is fogja tudni.-fordulok vele szembe, ujjaim végighúzom karján, majd mellkasára vezetem ujjaim. Érzem ahogy a halott szív mégis dobog.-Jó lenne, ha itt lennél. Szeretném, ha itt lennél, de...-nézek szemébe, de a mondatot nem tudom befejezni. Elkapom kezem mellkasáról, ahogy a tekintetében felfedezem azt, amit a múltamban is láttam már. Ahogy az övében is. Kíváncsiság és a jövő kihívásaival szembe való fellépés, a vakmerőség és a szeretet... a szerelem.-Szeretnélek szeretni, de nem tudom, hogy jobban tudnálak-e ennél.-voltaképp mindig is éreztem valamit. Valamit, amit nem tudtam megmagyarázni, ami vonzott hozzá.
/div>
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Pént. Júl. 28, 2017 8:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem fáradtam azzal, hogy elrejtsem az embereimet előle. Egyrészt, aligha sikerült volna, másrészt pedig sokkal nyugtalanítóbbak a figyelő szemek, ha leplezni akarják a szándékaikat. Úgy gondoltam, hogy amennyiben Lzzy látja, hogy nem bújnak meg, csak tisztes távolból figyelnek, rájön, hogy az én művem a dolog. Nem akartam őt teljesen szem elől veszteni, főleg nem most. Megtettem, amire kért, távol voltam tőle néhány napig, de nem szerettem volna, ha … ez teljes mértékben így történik.
Éppen ezért volt megkönnyebbülés, hogy nem ölt és rázott le egyet sem az embereim közül. Így mikor megtudtam, hogy hol van, elvetettem annak az ötletét, hogy tovább várjak. Nem akartam, nem tudtam.
-Ezt most örömmel hallom. – rándult mosolyra a szám széle. Tartottam attól, hogy eltűnik? Nem mondom, hogy nem motoszkált a gondolat a fejemben. Éppen ezért is figyelték az embereim. Aggódtam miatta, ahogy eddig is, csak … nem mindig adtam egyértelmű jelét a dolognak.
Ahogy beszélni kezd, kissé megkönnyebbülök, hogy nem akar ismét elmenni, és, bár nem arról beszél, amiről én akarnék, magáról mond valamit, beavat, amire eddig nem volt sok példa. Életének történetét mindig is szerette jótékony homályban tartani előttem.
-Mentségedre szóljon, hogy nem tettem mély benyomást rád. – elvégre, ugyanúgy csak ember voltam aznap, ugyanúgy végzett velem, mint mindenki mással, igaz … valamit mégiscsak látott benne, ha az életemet nem épp a szokványos módon, de megkímélte. – Ellenben veled. – azután az éjszaka után sok minden megváltozott, többek között én is. Igyekeztem elfelejteni azt a napot, a nőt, aki megölt, de mégis megteremtett, azonban nem ment, keresni kezdtem, és egyszer csak ráakadtam.
Elhúzom a szám, ahogy megemlíti, hogy talán egyesek vadásznak rá. Nem ismertem a vámpírt, akiről beszélt, vagyis ez így nem igaz. Személyesen nem ismertem, azonban tudomásom volt róla, de nem érdekelt a személye. Kettőjük közül engem Lzzy érdekelt, így ráfigyeltem, nem az üzlettársára.
-Gondoltam így … mélyebb benyomást tehetek majd rád. – vontam meg a vállamat mosolyogva a bókját hallva. – Legutóbb a megszokottnál is túlragyogtál. – soha nem rejtettem véka alá azon véleményemet, miszerint egy gyönyörű nő. Ennél azonban sokkal több, időről időre nyűgözött le, egyre közelebb és közelebb csalva magához, míg végül már én akartam tenni még egy lépést felé.
-Megoldjuk. Ha tényleg vadásznak rád … nem fognak eljutni hozzád. – mondtam, közelebb lépve hozzá. Teszek róla, hogy Lzzy-nek ne essen bántódása. Tisztában vagyok vele, hogy tud vigyázni magára, de a barátja is tudott, mégis meghalt. Nem akarok kockáztatni. – Az enyémet nem tetted tönkre. Épp ellenkezőleg. – miután feltámadtam, zavarodott voltam, nem tudtam hova tenni a dolgokat, de … soha nem úgy gondoltam a történtekre, mint tragédiára, sokkal inkább, mint egy esélyre, esélyre, hogy túlnőjek magamon, azon, ami halandóként lehettem volna. Ez pedig sikerült, ennél sokkal több mindenem van most. – Mindig melletted álltam, Lzzy. Ez most sincs máshogy, nem is lesz máshogy. – az elejétől fogva máshogy kezeltem, mint egy átlagos üzlettársam. Fokozatosan lett egyre több és több, akár tudtam erről, akár nem, nem akartam semmit sem tenni ellene, csak … sodródni vele.
-Komolyan beszéltem a múltkor. Szeretlek. – ismételtem meg, amit múltkor mondtam. Azóta vagy százszor elmondtam, és mostanra legalább ennyiszer tudatosult is bennem. – Nemcsak a szép dolgok miatt akarok melletted lenni. Bármi történjék, itt vagyok. Tudom, hogy … nehéz ez neked. Nem akarom rád kényszeríteni. Sem ezt, sem magamat. – nem akarom, de valahol mégis. Azonban sokkal inkább akarom, hogy ő érezze ezt, hogy magától akarja ezt. Engem. – Csak szeretném, ha tudnád, hogy … én itt vagyok. Itt leszek, ha kellek. – ismertem már annyira, hogy tudjam, nem lehet rákényszeríteni semmit, hogy hagyni kell, hogy a maga módján birkózzon meg a dolgokkal.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 27, 2017 8:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Az elmúlt napok unalmasan teltek. Már, ha emberként nézzük a dolgokat, bizonyára annak ítélnék meg. Miután Luke távozott, visszatértem a bárba, magamra zártam az ajtót, felbontottam egy üveggel az alig pár tíz éve tartogatott borom, ami már inkább sűrű volt, mint híg, de annál finomabb. Elmerengve emeltem a poharat ajkamhoz, és kortyolgattam a nedűt, behunyt szemmel a múlt képeit sorra véve.
A Hotelig és vissza tudtam, hogy követnek. Éreztem, hogy figyelnek, de tudtam pontosan, hogy ez kinek a műve. Valahol a félelem és az öröm határán billegtem és mindig volt valami, ami miatt mindig az első tűnt erősebbnek és kezdtem érezni a mély vonzását. A kikötőbe sétálva egyszer eltűnnek a figyelő szemek. A móló szélére sétálok, egy kívülállónak minden bizonnyal nevetségesen hat a jelenlétem. Magassarkút, és a mindennapokban megszokott elegáns felhozatalban ácsorgok, a horizontot kémlelem, kezeim összefűzve, a gyűrűm pörgetve ujjam körül. A szél hajamba kap néha, amit kivételesen hagytam a maga hullámos mivoltával vállamra omlani és nem fáradoztam a tökéletesre egyenesítéssel.
Hallom a közeledő lépteket, de nem mozdulok.
-Mindig is utáltam a hajókat...-inkább magam elé suttogom a szavakat, mint neki, mert így könnyebb. Fogalmam sincs ugyanis mit akarok tenni, mondani, érezni... arról sincs, hogy itt akarok-e lenni. Vele. Eltelt pár nap, ahogy kértem, nem keresett. De a figyelő szemek minden lépésemről tájékoztatták, ami két dolgot jelentett, vagyis jelenthetett. Nem akart szem elől téveszteni és féltett, ahogy mindig is tette. Emlékeztem a múltam jó néhány pillanatára, még akkor is, ha jó néhány másikat mintha kitörölt volna az agyam.
-Pár évtizede lehettem vámpír, amikor találkoztam egy Christian Coulson nevű férfival. Igazi viking típus volt, skandináv. Szőke haj, igéző kék szemek.-nem nézek rá, és kérésének csak részben teszek eleget. Beszélek, nem hallgatok, de nem arról beszélek, amiről minden bizonnyal ő akarna.-Ő üzlettársat keresett én valakit, aki szórakoztat. Friss hús volt a piacon, friss vámpír, tele ambíciókkal. Téged akkor nem kerestelek.
Megkockáztatom a létezésed sem merült fel bennem újra. Elfelejtettelek, de ez nem újdonság.
-hangomban némi keserűség vagy inkább önpusztítás jelenik meg.-Ő üzemeltette a kocsmát, én beszereztem a szükséges forrásokat. Mindent. Ügyfeleket, áldozatokat, vámpírokat, akik szórakozni akarnak. Évekig ez ment. Majd évekre eltűntem, és neki köszönhetően lettem ismét egy bár tulajdonosa, miután ő ismét eltűnt. Pár hónapja kiderült, hogy nem eltűnt, hanem meghalt. Megölték. Nem lepődnék meg, ha rám is vadásznának azok, akik rá. Rengeteg életet tettem tönkre, még egyet nem áll módomban magammal rántani.-nézek végül rá, megborzongva az emléktől, a széltől, ami ahhoz képest is bőröm alá férkőzhetett, hogy vámpír voltam.-Jól nézel ki.-mosolyodom el, csapongva két gondolat között, ahogy végignézek rajta. Az öltöny, a fésült haj, a rendezett vonások, a kipihentség jelei. De a tekintete ismét fürkésző, kíváncsi és olyasfajta várakozással teli, amiről tudom, ha a kérdés elhangzik, nehezen fogok tudni kitérni előle. De ezért nem sürgetek semmit.
Gondolataim, heves szívverésem a víz egyenletes morajlására való fókuszálással akarom kizárni annyira, hogy képes legyek a két lábamon megállni még egy kicsit.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 27, 2017 7:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Úgy tettem, ahogy kért. Vártam pár napot, de szívem szerint nem tettem volna így. Nem hibáztattam, amiért úgy döntött, hogy időre van szüksége, mindössze csak … aggódtam. Mindig is sejtettem, hogy Lzzy azért igyekezett elzárkózni az érzések elől, hogy ezzel védje magát. Én is sokáig így tettem, akinek kijutott belőle, az pontosan tudja, hogy amilyen jól tud esni, pont annyira fáj is időnként. Néha pedig ez nem megengedhető. Talán nekem sem kéne, ugyanakkor ennél sokkal többről van szó. Ez nagyobb nálam, nem akarok felé nőni, nem akarom irányítani. Egyszerűen csak megélni szeretném, ahogy eddig is, csak most … sokkal inkább, mint valaha.
Az elmúlt napok jót tettek nekem, a normális étel, az alvás, a kényelem … sokkal jobban éreztem magam, mint a szabadulásom után, és a tükörbe nézve ennek már bizonyítéka is volt. Hagytam Lzzy-nek pár napot, de az embereimnek meghagytam, hogy figyeljenek oda rá, és ha felbukkanna valahol, szóljanak nekem. Ennél tovább már nem akartam várni. Nem sokkal később pedig el is jutott hozzám a hír, hogy hol látták. Az egyik kedvenc öltönyöm vettem fel, tudatosan nem ebben mentem Benedict-hez, sejtettem volna, hogy ellenben velem, nem élte volna túl őt. Az embereimnek pedig megmondtam, hogy ne figyeljék tovább Lzzy-t, hagyjanak vele kettesben, nem akarok felesleges közönséget.
-Tudod, hogy nem fulladhatsz bele. – szólaltam meg, kissé komolytalanul, ahogy a móló végéhez érve megszólítottam őt. – És remélem, hogy nem is egy hajóra vársz. – folytattam, de ezúttal komolyan. A legkevésbé sem szeretném, hogy elmenjen, remélem, hogy nem kell semmiféle ilyen tervéről lebeszélnem őt. – Lzzy … -  halkan beszéltem, majd tettem felé egy lépést. – Beszéljünk! Kérlek …   nem akarom kergetni őt, üldözni, ha úgy érezné. Ez a néhány nap nem arról szólt, hogy kipihenjen magam, hanem arról, hogy ezt vártam, hogy idejöhessek hozzá és …  itt lehessek vele. Tudom, hogy nem könnyű neki ez, de tovább már nem akartam várni ezzel.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 09, 2016 10:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

| Lezárt játék! |
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 15, 2016 8:26 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Chloe & Apocalypse
Amikor megszólal, hogy megnyugodjak, akkor a szemöldököm feljebb szalad és úgy pillantok rá a félhomályban, hogy elmentek totálisan otthonról? Mégis miként kellene megnyugodnom? Nem akarok bunkó lenni, de két vérszívóval kerültem össze, s abból az egyik az, aki lemészárolta a szemem láttára a családomat, majd már éppen én következtem volna, ha nincs az a vadász és nem ment meg. Nem is értem, hogy miként maradhatott életben. Az meg végképpen nem érdekel, hogy éppen érzelemmentes időszakot élt át. Gyenge, így talán most is képes lenne rá, ha túl sok érzelem érné őt. Ki tudja, talán lehet másodperceken belül összeroppan, s ő fogja rám a veszélyt jelenteni, nem pedig a másik.
- Mégis miért nyugodnék le? Tudomásom szerint nem éppen vagy megbízható, se angyali teremtés. – szólaltam meg egy grimasz keretében és a hangom csöppet se volt barátságos, ahogyan kedvesnek se nevezhető. De ez van. Nem akarok én vele barátkozni. – Te meg a segítőkészség? – s ekkor egy gúnyos nevetés társult ama pár szó mellé. – Ez lehetne az év vicce, nem rémlik, hogy annyira az lennél. Sokkal inkább az, hogy egy gyerek előtt élvezettel kínzód meg a szüleit. – pillantottam rá komolyan, mire a másik fél kicsit mocorogni kezdett. – Ott a túl végen meg igazán nyugton maradhatnál, mert most nem rólad szó. – lehet, hogy ezzel csak felhúzom az illetőt, de pont nem érdekelt. Ebbe ne szóljon bele. Ez az én dolgom és Chloé dolga. Ennyire egyszerű. – Mondj egy okot, hogy miért hinnék neked. – pillantottam rá kíváncsian, hiszen ha azt szeretné, hogy higgyek neki, akkor itt lenne az alkalom annak, hogy bizonyítson is, hogy nem csak levegőbe beszél. – Öld meg őt?! – pillantottam rá úgy, mint aki komolyan gondolja, majd a másik vérszívóra mutattam. Nem, egyáltalán nem gondoltam komolyan, de ha habozás nélkül megölné a hasonszőrűt, akkor tuti, hogy még mindig kattant maradt és olyan, aki örömét leli az ölésben… Kíváncsian fürkésztem őket, hogy vajon mi fog most történni. Lehet, hogy gonosz próbatétel, de ha már ilyenbe keveredtem, akkor legalább kibukhat a dolog…





Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
• myself
Kedvenc dal :
• hypnotic
Tartózkodási hely :
• mindig máshol
Hobbi & foglalkozás :
• rendbe hozni az életemet?
Humor :
• gyilkos



A poszt írója Chloe Winslet
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 07, 2016 4:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Apocalypse & Chloe
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
[You must be registered and logged in to see this image.]
Tudom, hogy Apocalypse-nek nehéz bíznia bennem, hiszen sosem mutattam meg neki a jó énemet, nem tettem olyat amivel kiérdemeltem volna a bizalmát, csak reménykedni tudok abban, hogy egyszer ő is meg fog nekem bocsájtani, mint például Hannah. Vagy legalábbis nem fogja azt feltételezni rólam amikor meglát engem, hogy bántani akarom őt, pont mint ahogy most is ezt hiszi. Példának okáért ott van még Gregory is. Jó pár éjszakát tudhatunk magunk mögött és nem dühös rám amiért úgy viselkedtem vele, ahogyan. Nem voltak érzelmek a "kapcsolatunkban", még az egésznek a legelején megbeszéltük azt, hogy egyikünk sem akar a másiktól többet, csak szexet, aztán elfelejthetjük egymást. Nos, én így is tettem. Mikor meguntuk egymás társaságát én tovább álltam, nem néztem hátra, hogy mi történik a férfival csak elmentem. Új városba indultam el, egy röpke új életet kezdeni, új áldozatokat keresni, tovább élvezni a vámpírság adta lehetőségeket, az érzelemmentes életet. Így történt az is, hogy a velem szemben lévő lánnyal és annak a családjával össze találkoztam az egyik éjszaka. Ők végezték a legrosszabbul az áldozataim közül, megöltem Apo szüleit, a családját a lány szeme láttára. Az apját többször is bántottam, az anyjának pedig "szimplán" kitéptem a szívét. Igen, nem vagyok büszke ezekre cselekedeteimre, az életem egyik legsötétebb időszaka volt akkor mikor ezeket elkövettem, de most itt vagyok és mindent megteszek azért, hogy jóvá tegyem azt amit közel 300 évem alatt elkövettem. Sokan meghaltak, de például itt van Hannah is, aki megbocsájtott nekem, sőt, addig beszéltem amíg végül nagy nehezen belement abba, hogy beszálljak a harcukba. Csak Marcel fülébe ne jusson, hogy egy vámpír elárulta őt, mert akkor nekem végem, az egyszer biztos.
- Hé, nyugodj meg! - mondom mikor ránézek, de közben figyelek a másik vérszívóra is. Szerencsére még nem csinált semmit, szerintem nem is tudja, hogy erre a helyzetre hogyan kellene reagálni, ő is pont ugyan úgy meglepődött mint a társaságunkban lévő egyetlen ember. - Nincs itt szó semmilyen csapdáról, meghallottam a hatalmas zajt és segíteni jöttem. - mondom mikor teljesen felé fordulok, de minden idegszálammal az ellenfelünkre koncentrálok, hogy még időben tudjak lépni, ha támadásba lendülne. - Hinned kell nekem... - nézek a lány szemeibe.

[You must be registered and logged in to see this link.] •• <3 [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Júl. 06, 2016 10:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Chloe & Apocalypse
Nem gondoltam volna azt, hogy ilyen helyzetbe fogok keveredni. Nem is értem, hogy miként futhatott be ide az a kutya, akire vigyázok. Egyszerűen tényleg nem értem, mintha mostanában vonzanám a bajt, de ha nem lenne elég, hogy egy romos házban keveredtünk, a poén kedvéért megint egy vámpírt sodort az utamba, s hogy halmozzam a kedvesebb dolgait az életnek, vagy a sorsnak, mindegy minek nevezzük még a talpunk alatt beszakad a padló is. Már csak tényleg ez hiányzott ahhoz, hogy feldobja a napomat a sors. A kutya sietve evickél hozzám, hiszen roppant mód nem tetszik neki a másik fél. Morogni kezd, majd a karomba veszem őt. Annyira nem nagy, meg nem is nehéz. El fogom bírni. Az már más kérdés, hogy arról fogalmam sem volt, hogy miként fogom túlélni, vagy kijutni innen, de azért tanultam is jó pár dolgot a „lakótársamtól”, így annyira béna se vagyok a vadászatban, csak jelenleg nem készültem úgy, hogy kelhetne bármi hasonló. De mielőtt még túl sokáig gondolkodhatnék, vagy a másik fél nekem jöhetne valaki világítani kezd, majd köztünk landol. Még egy éhes vámpír? Mi a manó ez a hely? Talán vámpírtanya? Ez még viccnek is rossz, de aztán az ismerős arcot felismerem.
- Chloe?! – ejtem ki a nevét meglepetten és kicsit még a szemöldököm is feljebb szalad. – Csak ez nem valami fajta csapda a részedről és a másik részéről. Igazán szánalmad. – s még hinni akartam múltkor neki, hogy megváltozott. Még mit nem. Egyszerűen tényleg nem értem, hogy minek is próbáltam elhinni, hogy egy szörnyeteg is képes megváltozni, mert szemmel láthatóan nem.
- Mi leszek? Uzsonna vagy vacsora? – kérdeztem meg kissé talán szemtelenül, miközben hol egyiküket, hol a másikjukat figyeltem, miközben óvatosan kicsit hátrálni kezdtem a törmelékek között.




Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
my lovely sister ♢

Tartózkodási hely :
♢ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :

Humor :
are you kidding me? ♢



A poszt írója Eva May Fischer
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 18, 2016 12:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Dimytri & Eva


[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem tudtam, hogy igaza van-e. Talán azért, mert már régóta nem ismertem azt a szót, hogy remény. Elveszítettem mindent, az idő pedig rádöbbentett arra, hogy minden sorscsapást magamnak köszönhettem. Én idéztem elő az összeset. Míg Dimytri esetében én magam döntöttem arról, hogy egy időre pihentetem, addig Zooey az én hadjáratom áldozata lett. Hibásnak éreztem magam mindkettejükért. Már kicsi esély sem volt arra, hogy újra megtalálom a reményt. Már... nem akartam, mert csak becsapott. Vagy én nem tettem le eleget arra a bizonyos asztalra, hogy kiérdemeljem. - A remény hagyott el engem. Talán nem érdemeltem meg a sok gonoszság után, amit tettem. Igazad van, régóta aludtál. Éppen emiatt nem láttad, hogy mi lett belőlem - nyeltem határozottan, és tekintetem egy ideig a vízen időzött. Mit kellett volna tennem? Hazudni, hogy semmi sem változott? A szerelmem nem kopott. De minden más igen. Más időt éltünk, mások voltak a szabályok, és más voltam én. Talán olyanná váltam, akit nem lesz képes szeretni.
Kezdett felrémleni az egész, ami akkoriban történt. Az, ahogyan megismertem. Mindig képes volt megnyugtatni, mikor dühös voltam. Mindig okosabb volt, mint én, tudott gondolkodni, míg én hevességből, rögtönzésből cselekedtem. Főleg ha Victorról volt szó. - Nem, egymás keze által tényleg nem halunk meg - bólintottam, ekkor már a szemébe nézve. Ostobának éreztem magam, tekintve, hogy csak egyetlen dologgal tudtam bebiztosítani a saját életemet. Victor nem tud megölni anélkül, hogy ő ne halna velem. De ennek az volt az ára, hogy én sem ölhetem meg őt, vagy én is meghalok. Azóta már többször is nagy vágyat éreztem arra, hogy ne törődjek a saját végzetemmel, de őt eltűntessem a föld színéről. Főleg Zooey halála után. Időbe tellett összeszednem magam, de soha nem emésztettem meg igazán.
Bólintottam, miután ellépett előlem. Nem akadályozhattam meg abban, hogy megkeresse Victort, és végighallgassa. Neki is megvan a maga része ebből a történetből, a sajátos nézőpontjával együtt. Gondolataimból az rángatott ki, hogy ismét megfogta a kezemet. A szavain mosolyognom kellett. - Szóval álmodtál is ezidő alatt? - kérdeztem. Furcsa és érdekes gondolat volt anyának elképzelni magam. Pedig lett volna rá lehetőségem, de eljátszottam. Nem nekem való ez a szerep, amíg ilyen nyughatatlan vagyok. És amíg ilyen sok az ellenségem. - Tényleg azt hiszed, képes lennék jó anya lenni? - kérdeztem, de a folytatástól már nevetnem kellett. Hiányzott. Jobban, mint egy falat kenyér. Akár az életem fő célját is beáldoztam volna azért, hogy őt ne veszítsem el ismét.
A lábaim elindultak a mólón, fogva a kezét. Haza akartam menni vele. Sok idő után végre először... egésznek éreztem magam. A teljességben pedig... már csak a húgom hiányzott.

köszönöm a játékot! <3
- szólj, ha jöhet a következő kör -

[You must be registered and logged in to see this link.] ZENE: [You must be registered and logged in to see this link.] |
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
• myself
Kedvenc dal :
• hypnotic
Tartózkodási hely :
• mindig máshol
Hobbi & foglalkozás :
• rendbe hozni az életemet?
Humor :
• gyilkos



A poszt írója Chloe Winslet
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 11, 2016 1:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Apocalypse & Chloe
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
[You must be registered and logged in to see this image.]
Csak ülök ott a kikötő szélénél, a lábamat a víz felett lógatom és hallgatom az eső halk, megnyugtató hangját. Ezért is jó, hogy vámpír vagyok, mert nem kell aggódnom amiatt, hogy megfázok, az esőt pedig mindig is szerettem. Szerettem esőben sétálni, esőben csókolózni. Az esős pillanatoknak meg van a maguk kis hangulata, habár az is igaz, hogy az elmúlt közel 300 évben nem tapasztaltam semmi jót, csak gyilkoltam; esőben, hóban, nem érdekelt, hogy mi van. Rippah voltam és sajnos folyamatosan kísért a múltam, nem tudok túl lépni rajta. Hannah-val szerencsére kibékültem az igaz, de az is milyen áron volt? Hannah sérüléseire volt szükség ahhoz, hogy ismételten bízni tudjon bennem, hogy elhiggye nekem azt, hogy most már megváltoztam és semmi rossz szándék nem vezérel engem. Sok minden történt vele is az évek során. Lesokkolt amikor megtudtam, hogy valami háború féleséget akarnak a testvérével indítani, de nem is volt kérdés számomra az, hogy be akarok szállni, segíteni akarok nekik. Az ellenség nem számít vámpírra, a farkasölő-méregbe itatott golyó nekem nem árthat, és egy fokkal gyorsabban is mozgok náluk, szóval csak az előnyükre válna az, ha Faye is belemenne abba, hogy hadd segítsek nekik.
Hirtelen állok fel amikor egy hangos zajt hallok meg, reccsenést, zuhanást, és gyors szívveréseket. A kikötő közelében van egy eléggé elhagyatottnak tűnő ház, onnan jött a zaj. Vámpír sebességgel termek ott, majd sikeresen átlépem a küszöböt, mennék is tovább amikor meglátom a hatalmas lyukat a padlóban. A házban bent nagyon sötét van, hűvös is, bár az betudható az esőnek is.
Előveszem a telefonomat és úgy próbálok levilágítani, de nem sokat látok, ezért leugrom. A telefonom segítségével körbe nézek és akkor pillantok meg két személyt. Az egyiket ismerem, Apocalypse...

[You must be registered and logged in to see this link.] •• <3 [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 17, 2016 12:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Chloe & Apocalypse
Lehet, hogy szólnom kellett volna Mia-nak, hogy eljövök otthonról és az erdőbe megyek kicsit körül nézni, de nem volt otthon, emiatt meg nem akartam felhívni őt. Csak lesz ott is térerő, meg boszorkány részben, így nem hiszem, hogy annyira nehéz lenne számára megtalálnia, ha annyira aggódna értem, de ismer már, hogy eléggé talpra esett teremtés vagyok, ugyanakkor örökmozgó is. Amióta az eszemet tudom vagy éppen a lábaimat tudom használni, azóta szinte állandóan megyek, előtte meg kúsztam. Mindig is szerettem inkább sétálni menni, vagy túrázni menni, de annyira nem voltam otthonülős típus. Azt a véneknek találták ki és még annyira nem is vagyok vén. Bár ez teljesen nézőpont kérdése, hiszen közelebb vagyok már a 300 évhez, mint a 200-hoz, de ennek ellenére még mindig, ha 17 évesnek néznek. Nem többnek, az tuti. Na jó, nagyon maximum 18 évesnek, de az eléggé ritka. Örök gyerek vagyok, aki talán tényleg Sohaországban ragadt. Pedig szeretnék felnőni, de legalább még mindig egyszerű ember vagyok, s nem valami vérszívó, bár van egy olyan érzésem, hogy annyira egyszerű még se, hiszen az álmaim is mást súgnak, ahogyan a megérzéseim is. De most mindegy is ez.
A nap szép lassan kezd el tűnni a fekete felhők mögött. ~Remek, már csak ez hiányzott.~ szólalok meg egy bosszankodó sóhaj keretében, miközben körbepillantok, végül pedig a térképet előhalászom, mert mintha írtak volna erre felé valami házat, vagy rosszul láttam volna? Sok időm nem volt gondolkodni, mert hamarosan hatalmas cseppekben kezdett rá az eső, majd az égi dallam is felcsendült, mire sietve indultam el a megérzéseim után. Egyszer—kétszer én is megbotlottam, aminek köszönhetően kissé sáros lettem, de elég hamar le is mosta rólam az eső, amikor megpillantottam egy vityillót, ami szerintem hamarosan össze is fog omlani, de nem érdekelt. Sietve léptem be, hiszen nem számítottam arra, hogy esetleg már valakik vannak itt, de alig, hogy beljebb léptem meg is láttam a vérszívót. – Ezt most komoly? Nem mehettél volna máshova vacsorázni? – kérdeztem meg kicsit bosszankodva, majd a karjai között szenvedőre pillantottam. – Nem lehetne esetleg élet…- de már befejezni nem tudtam, mert szemmel láthatóan meghalt, miközben a padló egyre inkább nyekeregni kezdett alattunk, majd mielőtt még hátra arcot csinálhattam  volna, hangos reccsenés és sikoly töltötte be a teret, miközben egyre lejjebb zuhantunk, hiszen ő is jött velem, mert a padló szinte ketté nyílt. Végül pedig egy puffanás kíséretében földet is értünk. – Remek, roppant remek! – majd megdörzsöltem az arcomat és a csöppet se barátságosnak tűnő vámpírt kerestem meg a pillantásommal, miközben a legtöbb porcikám fájt a zuhanásnak köszönhetően. A felszín pedig alig volt látható… Ez egyre jobb, milyen mélyen lehetünk?



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



A poszt írója Noah Christianson
Elküldésének ideje Hétf. Május 16, 2016 2:48 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Braylin & Noah


[You must be registered and logged in to see this image.]
Azt mondják, mindenkinek kell egy hobbi. Van, aki bélyegeket gyűjt, van, aki kirándulni jár, én speciel nőket erőszakolok és boszorkányokat gyilkolok. Néha kombinálva a kettőt, mert jó dolog halmozni az élvezeteket. Egyesek már-már rögeszmésnek mondanák a boszorkányok elleni utálatomat, de én úgy vélem, ha már ekkora gyakorlatra tettem szert a gyilkolásukban, kár lenne ezt a tudást pamlagon hagyni. Persze szép gondolat, hogy kiirtsam a fajukat, de tartok tőle, ehhez azért kevés vagyok. Mondjuk ha továbbra is ügyes vagyok, akár elég hosszú ideig is élhetek ehhez. Addig viszont beérem azzal, hogy minden utamba kerülő példányt igyekszek a túlvilágra küldeni. Ma ezt a kis tűzről pattant, fiatal boszorkát.
Élvezem, hogy azt hiszi, még ő tesz nekem szívességet, hogy nem öl meg. Persze nem tudhatja, mekkora gyakorlatom van az ilyesmiben. Elég sok boszorkánnyal volt dolgom ahhoz, hogy tudjam, melyiket tudom könnyűszerrel elintézni és melyikkel jobb inkább nem packáznom. Aki kezdő és képzetlen, az egyértelműen az előbbi kategóriába tartozik. Lehet, hogy halandókat és hozzá hasonlóan járatlan mágiahasználókat vagy kezdő vámpírokat még véletlenül is meg tud ölni, de nem engem. De maradjon csak nyugodtan ebben a hitében, az úgy sokkal viccesebb.
Főleg így, hogy még a provokálásomat is ennyire magára veszi. A szexuális utalásokon gyanítom, azért is kapja fel ennyire a vizet, mert zavarba hozza. Tipikus tinilány taktika. Ha tippelnem kéne, azt mondanám, nem sok tapasztalta lehet ezen a téren. Még az is lehet, hogy szűz. Ez a gondolat ha lehet, még jobban felcsigáz. Azt hiszem, nemcsak megölni kellene, hanem előtte még, így vagy úgy, de eljátszadoznom vele kicsit. Vétek lenne egy ilyen bájos lánykát szüzen a másvilágra küldeni. Az, hogy leül és úgy tűnik, társalgást próbál kezdeményezni, számomra ebből a szempontból még jó is. Rendben, akkor játsszunk.
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Te minden idegennel szemben ilyen gyanakvó vagy? Miből gondolod, hogy meg akarlak ölni? - érdeklődve vonom fel a szemöldököm, ahogy ránézek. Az előbbi iróniát nemes egyszerűséggel elengedem a fülem mellett.
- Egyébként meg, mi ez a megbocsátok duma? Apácaképzőbe jársz, vagy mi, hogy így osztogatnád a bűnbocsánatot? - teszem még utána hozzá szórakozottan. Határozottan szórakoztatóbb ez a kis boszorkány a tinédzseres hangulatingadozásaival, mint gondoltam. Kár lett volna egy gyors támadással kihagyni ezt az "eszmecserét" az életemből. Lazán az oszlopnak dőlve, kíváncsian szemlélem, várva, mit is ránt elő legközelebb a tarsolyából. Csupa meglepetés ez a lány, ami plusz fűszert ad az egész kis játszadozásomnak. Tetszik, nagyon tetszik.


[You must be registered and logged in to see this link.] ZENE: [You must be registered and logged in to see this link.] | MEGJEGYZÉS: Bocsi a késésért!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
• myself
Kedvenc dal :
• hypnotic
Tartózkodási hely :
• mindig máshol
Hobbi & foglalkozás :
• rendbe hozni az életemet?
Humor :
• gyilkos



A poszt írója Chloe Winslet
Elküldésének ideje Szomb. Május 14, 2016 5:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Apocalypse & Chloe
[You must be registered and logged in to see this image.]
Csupán csak pár nap telt el azóta, hogy ismét össez futottam azzal a lánnyal akinek a szüleit a szeme láttára öltem meg, de még mindig ő jár a fejemben és azok a dolgok amiket mondott, de akkor és ott, abban a pillanatban nem tudtam felfogni. Sok mindent vágott a fejemhez és mindegyikben teljesen igaza volt, egytől-egyig jól mondott mindent. Egy szörnyeteg voltam és ez attól még nem változott meg azzal, hogy az érzéseimet vissza kapcsoltam és immáron képes vagyok emberi érzéseket érezni. Attól még mindig ott van a hosszú-hosszú lista az áldozataim nevével. Amikor vámpírrá váltam akkor megfogadtam, hogy nem leszek szörnyeteg, nem fogok gyilkolni, és lám, azzá váltam amivé sosem akartam. Egy szörnyeteggé aki ártatlan emberek életét oltotta ki. Ez lettem én, és ezzel a tudattal kell leélnem az életemet amit nos valljunk be, eléggé hosszú lesz, tekintve, hogy örökké élek, hacsak nem szúrják át a szívemet egy karóval, vagy valami más külső hatásnak köszönhetően meg nem halok. Jelen pillanatban azt sem tudom, hogy melyik lenne jobb: élni vagy meghalni. Apocalypse a tudtomra adta a múltkori találkozásunkkor, hogy a pokol legmélyebb bugyrába kíván engem, viszont ott van például Belle. Neki is rengeteget ártottam, én változtattam át, nekem hála lett vámpírboszorkány, ő még sem kívánja a halálomat. Most már nem, hogy újra képes vagyok érezni.
Ma nem volt hangulatom emberek közelébe menni, egyedül akartam lenni, pont ezért döntöttem úgy, hogy kisétálok a kikötőhöz. Eléggé esős idő van, az égboltot sötét felhők tarkítják és bármelyik pillanatban eleredhet az eső, de ez engem nem zavar, sőt! Így nagyobb az esélye, hogy egyetlen emberbe sem botlok bele. Nem hiszem, hogy most az idegrendszerem eltudna viselni még egy beszélgetést egy olyan személlyel akinek megöltem valamilyen szerettét, vagy ő magának ártottam.
Oda sétálok a kikötő végéhez, leülök a szélére, lelógatom a lábamat és nézem a gyengéden hullámzó vizet, hallgatom a szél fújását és próbálok minden rossz dolgot kizárni a tudatomból.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 10, 2016 11:38 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Eva & Dimytri
I choose you. I will always choose you.

Tudom, mit akar hallani. Tudom, mit kellene felelnem. Emlékszem, amikor még csak fiúk voltunk. A kis uraság, meg én. Barátok. Az apja megvett és szolgálóként éltem de mindig is hű bizalmasa voltam a férfinek akivé a fiúcska érett. Az a fiúcska és az a férfi aki nem csak, hogy megőrizte apám meggyilkolásának a titkát de az is, akivel elsőként osztottam meg a szörnyű terhet amit akkor, tizenöt évesen váltottam ki. Az átok amit apám megölésének köszönhetek. Még a halálban is tudta az öreg, miképp keserítse meg az életem. Felsóhajtok. Érintésére ellazulnak ujjaim. Feltekintek a nőre, akit egész életemben szerettem, mióta csak az első pillantást vetette rám. – Túl sokáig hagytál aludni Eva. – csóválom meg a fejem gondterhesen. – Elvesztetted a reményt. – emelkedem meg és vonom magamhoz gyöngéden, óvva. Ismerem őt. Biztos vagyok benne, hogy egyedül cipelte létének és tudásának terhét, hogy nem menekült senki ölelésébe. Ismét tincseibe futnak ujjaim. – Semmi nincs megírva Eva. Semmi nincs kőbe vésve. Nincs olyan felső hatalom ami megmondja, mit és hogyan kell tennünk. Ha így lenne, te sosem vetettél volna szemet egy egyszerű szolgáló fiúba aki az ura mellett szolgál, ahogy én sem álmodhattam arról, hogy az a hölgy a lovon elfogadja az udvarlásom. – kicsit elhúzom fejem, hogy lenézhessek a nőre. – Egyikőtök sem fog meghalni, pláne nem a másik keze által. – tűrök el egy tincset füle mögé. - Rendbe fogom hozni a dolgokat. – lépek egyet hátrébb és végignézek rajta. A nőn akit szeretek. Mintha az egyik kezemtől kellene megválnom. Victor vagy ő. A legjobb barátom vagy a szerelmem. – Látnom kell. Beszélnem kell vele. Hallanom kell amit mondani fog. Mindent. Az ő történetét. Ennyit megérdemel. – összeráncolom homlokom. Túl sok minden történt, amíg távol voltam. Túl sokat vesztettem. Túl sokat vesztettek ők is ketten. Beszélnem kell Victorral, ez egyértelmű. A legjobb barátom volt, olyan, mint egy fivér. Vajon most is az? Ujjaim mégis összekulcsolom a nő ujjaival. – Senki nem képes arra, hogy elvegyen tőled és a közöd jövőnktől. Hiszen mindig is veled álmodtam a családot. S még aludtam, el kell mondjam Eva, nem semmi kölykeink voltak. – kacsintok játékosan majd irányt mutatok a nőnek. – Jobb lesz látnom, merre telepedtél le. Van pár tervem még a délutánra ami igényel némi… akrobatikát.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 29, 2016 10:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Noah & Braylin 
lol. i hate everyone.


Az itt előttem álló férfit egyáltalán nem hibáztatom, hiszen, mindennek meg van a maga oka. Oka van arra, hogy itt van, és hogy engem megölni szándékozzon, habár, a kérdés akkor is felmerül, hogy miért pont engem? Az égvilágon nem ártottam senkinek sem, a huszonöt diákon kívül, s most még is én lettem az, akire jelenleg vadászni próbálnak. Olyan érzést keltett fel bennem a helyzet, mintha ő kimondottan a boszorkányokra menne. Tudok egyest, s mást, mint például az, hogy sok természetfeletti körében nem kedveltek a boszorkányok, de én vagyok az, aki voltaképpen a legkevésbé sem árt csak úgy bárkinek. Ráadásul... az erőmet elég gyakran próbáltatom, de be kell valljam, olykor nem megyek vele semmire sem. Nincs, aki tanítson, és ahhoz túl bátortalan vagyok, hogy önmagamtól próbáljak ki mindent. Huszonöt ember halálát okoztam, nem akarom, hogy az ostobaságom miatt haljon meg egy egész város, velük együtt én magam is.
Kijelentésére kellően elundorodom, ami látványosan kiül arcom vonulataira. Még is hogy nyúl ahhoz, hogy egy lányt ilyen kellemetlen helyzetbe hozzon? Pláne nem engem, aki még a gondolatát sem tudja annak a bizonyos dolgoknak, hiszen, nem volt benne része. A férfi pedig ezer örömmel táncol az idegrendszeremen, holott ő maga is tudja a szíve mélyén talán, ha van olyanja neki egyáltalán, hogy számomra csak egy mozdulat, és halott. Ezt persze ő is elmondhatja a maga helyében. Velem is könnyedén végezhetne, amit látszólag meg is akar tenni, de még húzza az időt. Sokszor vágyom a halálra. Nincs senkim, se családom, egyedül vagyok. És el kell ismernem, hogy még az e féle társaságnak is valahol a szívem kamrája mögött örülök neki, hiszen, valaki hozzám szólt.
- Nos, Noah Christianson. Részemről a szerencse. – némi irónia vélhető felfedezni hangnememben, amikor is szúró pillantást vetek rá, mikor ő kicsit sem látványosan tekint rajtam végig buja tekintetekkel. Még van türelmem, de ha ilyen lekezelően bánik velem, akkor azt nem fogja zsebre tenni!
- Egyet árulj el nekem, mielőtt még megtalálnál megölni. – Tovább nézem őt éles tekintettel, noha valójából egy fontos kérdésem lenne felé. – Miért akarsz engem megölni? Azon kívül, hogy vámpír vagy. Ha elmondod, akkor megbocsájtok neked. – Barátságosabb mosoly húzódik mostanra arcomra, miközben még mindig a padon foglalok helyet kényelmesen, míg végül aztán törökülésbe nem teszem lábaimat azon. Igazán felkeltette az érdeklődésemet, hogy még is miért teszi ezt. Érdekesnek, s nem utolsósorban titokzatosnak tűnik a férfi. Igazán felkeltette az érdeklődésemet.

390 • credit
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



A poszt írója Noah Christianson
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 14, 2016 7:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]

To Braylin
[You must be registered and logged in to see this image.]

Sokszor, sokan hitték már rólam azt, hogy nem állhatom a nőket, végtére is tény, általában nőket szoktam ölni. Férfiakat tényleg csak akkor, ha feltétlenül muszáj. Tehát mondjuk ha rám támadnak. Bár ha warlockhoz van szerencsém, azt nem biztos, hogy elengedem élve. A boszorkányokat gyűlölöm, nem a nőket. Gyűlölöm őket, gyűlölöm az egész fajt, mert egy boszorkány tette tönkre az én életemet is. Az apám. Ami a halandókat illeti, igazából csak azért létesítem előnyben a nőket, mert számomra élvezetesebb a gyilkolás. A vérük ízét is jobban szeretem. A szexuális játszadozás, a sikítozásuk pedig egyenesen hab a tortán számomra.
Ennek a kis boszorkának a dühe, a fensőbbséges viselkedése az, ami plusz ízt ad a dolognak. Meg nyilván boszorkány. Boszorkányok életét elvenni mindig nagyfokú elégedettséggel tölt el. 140 éve gyilkolok boszorkányokat, de mivel a korom nem látszik rajtam, sok kezdő boszorkány hitte már azt, hogy ő van fölényben. Én pedig nyilván nem győzködöm az ellenkezőjéről. Annál szórakoztatóbb lesz a csattanó, mikor rájön, hogyan is áll valójában a helyzet. Addig azonban még szívesen játszom egy kicsit.
- Pofon? Szóval keményen szereted? Lehet róla szó végül is – közben jól láthatóan végigmérem, elidőzve a melle vonalában, amire a karmozdulatával egyébként is szinte felhívja a figyelmemet. Nagyon fiatalnak néz ki, inkább egy tinilány hamvas bája jellemző rá, mint egy érett nő szexuális vonzereje. De pont ez, ami felkelti az érdeklődésem. A nyers, kevéssé kontrol alatt tartott erő és érzelmek. Különösen tetszik. Élvezettel fogom elvenni az életét, ehhez kétségem sem fér már. Az, hogy egyre igyekszem fokozni a dühét is a játék része számomra. Kicsit meglep, mikor leül a közeli padra és bemutatkozik. Nocsak? Most már barátkozni akarunk? Végül is nekem így is jó. Így is lehet épp annyira szórakoztató a dolog számomra.
- Braylin. Ritka és szép név. Noah Christianson – annak ellenére, hogy szeretek gyilkolni, boszorkányokat különösen, nem vagyok modortalan. A tizenkilencedik század végén születtem, kaptam megfelelő nevelést. És bármilyen hihetetlen, még kedves, gáláns is tudok lenni a nőkkel, ha éppen olyan a kedvem. Az más kérdés, hogy utána átharapom a torkukat, de ha úgy álnak hozzá, életük utolsó órái akár kellemesek is lehetnek. Rajtam igazán nem múlik. !

१ Bocsi a késésért! १ 351 १ [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 29, 2016 8:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Noah & Braylin 
lol. i hate everyone.


Sokszor azt kívánom, hogy bárcsak belelássak az emberek gondolataiba. Hogy bárcsak hallanám azokat, de most ennél a vámpírnál nem különösebben vágyom rá, ami igazából meg is lep. Elég csak az arcára néznem, és már is láthatóvá válnak a gondolatai számomra. Látszik rajt, hogy egy igazi nőgyűlölő, s valami szánalmas alak, aki a magányát és a gyötrelmét öldöklésbe taszítja. Azt gondolja magáról, hogy mindenki egy kis játékszer, de a tény az, hogy ebben nagyon is téved. Senki sem játékszer, de ezt pont én mondom, aki huszonöt diáknak vetett véget az életüknek? Persze, nem szórakozásból tettem azt, amit. Meg van a magam jelleme, tekintve, hogy nem szeretek senkit sem, még magamat sem, de azért nem sajnáltatom magamat olyan dologgal, amivel másoknak ártok. Mondjuk itt jelen pillanatban nem is akarok ujjal mutogatni...
Ettől eltekintve róbálom magamat megnyugtatni néhány naiv gondolattal, elvégre nem akarom az illetőnek letépni a fejét egy könnyed varázslattal. A bátorságából azt szűröm le,  hogy úgy gondolja, hogy egy magatehetelen, fiatal boszorkány képtelen önmagát megvédeni, illetve nem tudja az erejét kontrol alatt tartani. Ez való igaz, de nem mindegy, hogy az az erő voltaképpen mit is vált ki önmagából, főleg, hogy ha az a fiatal boszorkány még dühös is. Nem szeretném őt bántan, bármennyire is jól esne a fejét valahol a testétől távol tudni. Persze, még ki tudja, hogy mit hoz ki még ez a szituáció magából, nemde? Én igyekszem a legbarátságosabb lenni, s ha arra kényszerít, hogy ez mind meghiúsuljon bennem, nos, akkor állok elébe.
- A legkisebb dolog, amit most megérdemelnél, az egy bazinagy pofon lenne, tudsz róla? – kérdezem tőle kissé feszülten, amikor melleim elé fonom mindkét karomat. Hogy van egyeseknek mersze ahhoz, hogy ilyen módban s hangnemben beszéljen egy nővel?!
Végül homlokomhoz emelem egyik tenyeremet, ezáltal lehunyva szempáromat, s valami óriási erőt veszek magamra azzal szemben, hogy lenyugodjak. Tényleg nem szeretném őt bántani.
Végül aztán leülök a mellettem lévő padra, de persze azelőtt még odanéztem, hogy ha lenne ott egy rágó vagy valami, nos, akkor nehogy beleüljek. De mivel nem volt ott semmi kosz, ezért nyugodt szívvel foglaltam a pad szélén helyet. Végül a férfira nézek aztán, próbálva valami kedvességet is kisugározni magamból, úgyhogy felkötöm a gatyát...
- A nevem Braylin Hill. Na és a tiéd? – kérdezem tőle, ahogyan követem arcát tekintetemmel.

374 • credit
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Vissza az elejére Go down
 

Kikötő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

 Similar topics

-
» Kereskedelmi kikötő
» Kiképzőterepek
» Kikötőváros
» Kiképző terep
» Kiképzőterep

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 20 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3