A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 29, 2014 2:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Eyal & Colette


Azt megértem, hogy visszajött a testvére miatt. De azt is tudom, hogy miattam is, csak nem szerette volna kimondani. Leszűröm a reakcióiból ezt. Hiába próbálja elfojtani, még mindig érzem, hogy oda van értem. Na, de segíteni teliholdkor egy barátján?
- Várjunk... csak nem egy vérfarkas a barátod? - néztem rá csodálkozóan. Megint keresi a veszélyt? Nem igaz, hogy ennyi évszázad alatt nem tanult az esetekből.
Hirtelen elharapta a szó végét, amikor arról beszélt, hogy ő mennyire nem akart velem találkozni és, hogy ez is csak a véletlen műve.
- Miért nem akartál velem találkozni? - kérdeztem kíváncsian.
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Hobbi & foglalkozás :
Ripperkedés, Kettyingetés :D,
† Humor :
Van há :D



Eyal Lestwick ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 28, 2014 10:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Colette, és Eyal

Letti semmit sem változott velem szemben. A kedves kis lányka, csak velem ilyen amilyen...A kérdésére válaszolni akartam, de előtte egyet sóhajtottam.-Sarahoz jöttem vissza, és azért mert egy barátomon segítek teliholdkor..-néztem a reakcióját, bár Letti is benne volt abban,hogy visszajöttem, de ezt nem akartam neki mondani, mert tudtam volna,hogy mi a válasza, és ebből megint csak az alakult volna ki , hogy veszekedünk, amit nem akartam.-Nem settenkedem semmiben. Most is csak a véletlennek köszönhetem hogy találkoztam veled. Nem akartam veled találkozni, mert....-inkább nem folytattam.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 28, 2014 10:20 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Eyal & Colette


Most sajnálnom kéne? Nem hiszem. Szerintem neki is jó volt egy kicsit elvonulnia, nekem is. Őszintén... nem hiányzik még most sem a veszekedés. Pedig nekünk szinte az összes találkozásunk ordibálással lett vége.
- És miért jöttél vissza? Vagy inkább mi hozott vissza? - érdeklődtem tőle, mert olyan sokáig azért nem volt távol. Vajon mi csalogatta vissza? Csak nem megint terve van? Na, abból én kiszeretnék maradni. Nincs energiám a bolondozásaira.
- Miben settenkedsz? - álltam meg tőle messzebb a korlátnál. Én sosem bíztam a vámpírokban és nem is fogok. Még a legszerényebb embernek is vannak tervei, akkor miért pont ő neki ne lenne?
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Hobbi & foglalkozás :
Ripperkedés, Kettyingetés :D,
† Humor :
Van há :D



Eyal Lestwick ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 28, 2014 10:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Colette, és Eyal


Nem vártam tőle szivéjesebb fogadtatás, mint amit kaptam. Bár ezt nagyjából meg is tudom érteni.-Igen ebben igazad van.-mondtam, halkan bár biztos,hogy hallotta.
Közben megfordult, és elindult előre. -Egy kicsit itt hagytam Mystic Falls-ot, és kiszellőztettem a fejemet. De úgy látom,hogy még maradnom kellett volna.-néztem őt, ahogy lassan de sétál előre.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 28, 2014 9:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Eyal & Colette


Láttam a szemében, amikor közelebb lépett hozzám, hogy pontosan ő sem tudja mit akar. Tudja, hogy mennyit szenvedtem amiatt, hogy ő vámpír és nem tudja megtartóztatnia magát, kis híján majdnem miatta őrültem meg. Igaz, ő még nem is tudja, hogy mi volt köztem és Oliver között. De amiről nem tud, az nem fáj... és ez biztos!
- Nos, még egy ilyen hülye szőke nő is észreveszi, mint én, ha valaki bámulja. - húztam el a szám szélét.
- Azt hittem már nem is élsz, olyan régen nem hallottam felőled. - fordítottam neki hátat és minél távolabb kezdtem tőle lépkedni, miközben ezt a mondatot mondtam neki.
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Hobbi & foglalkozás :
Ripperkedés, Kettyingetés :D,
† Humor :
Van há :D



Eyal Lestwick ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 28, 2014 9:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Colette és Eyal

Láttam hogy körbe, körbe néz,nem a nézi őt valaki. Halványan elmosolyodtam, de csak néztem őt. Mikor elindult felém, vámpír sebességgel elsuhanhattam volna,hogy ne lásson meg, de nem ment. Néztem,ahogy jön felém lassan, közben suttogva mondta ki a nevemet. Nem tudtam,hogy most mit tegyek..Halkan sóhajtottam, és lassan elindultam felé, mikor már nem sok volt közöttünk, a szemébe néztem. -Nem gondoltam volna,hogy meglátsz...Colette..-suttogtam, de többet nem tudtam volna, hirtelen mondani.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 28, 2014 9:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Eyal & Colette
Teljesen belemerültem a nézelődésbe. Viszont hirtelen furcsa érzés fogott el. Az ember általában megérzi, ha nézik. Hát éppen velem is ez történt. Kizökkentett ez az érzés a nyugalmamból. Zavarodottan kaptam fel a fejem és néztem körbe-körbe. De egy lelket sem láttam, aki közel lenne hozzám. Ha látott volna most valaki, biztos azt hitte volna, hogy nem vagyok normális, úgy kapkodtam a fejem. Hosszas figyelés után, tőlem nem messze megpillantottam egy férfit. Ismerős volt, nagyon ismerős...
Lassú léptekkel egyre közelebb mentem hozzá. Majd megdöbbenve mondtam ki a nevét...
- Eyal... - suttogtam szinte csak magamnak, hiszen nem is voltam hozzá közel. De vámpírhallásával biztosan meghallotta.
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Hobbi & foglalkozás :
Ripperkedés, Kettyingetés :D,
† Humor :
Van há :D



Eyal Lestwick ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 28, 2014 9:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Colette, és Eyal


Kis friss levegőre volt szükségem, ezért lejöttem a kikötőbe, egyet sétálni. Gondolkoztam,hogy megkeressem e Lettit, vagy egyáltalán akarom e, hogy találkozzak vele. Néhány hónapja is, nagyon csúnyán váltunk el egymástól. Ahogy ezen gondolkozok, meglátom őt, a korlátnak támaszkodva. Nem mentem oda, nem akartam zavarni, csak megálltam tőle, egy kicsit messzebb, és figyeltem őt.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 28, 2014 9:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Eyal & Colette

Imádtam ide eljönni. Innen mindig felfrissülten indultam tovább, bárhová is mentem. Most is jól esett a friss levegő. Neki támaszkodtam a korlátnak és úgy néztem a hullámokat. Csodaszép volt! Teljesen kikapcsoltam... nem gondoltam semmire. Nem érdekelt mik történtek velem nem is olyan régen. Most mindent elfelejtettem. Csak ne zavarjon meg senki... Nem szeretem az ilyen pillanatokat félbeszakítani. Kivételesen egyedül szerettem volna lenni. Ez ritka, de most erre volt szükségem.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Shinedown - Through the ghost
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Motorok, nők, gitár, hajók... és a hajómakettek.
† Humor :
Néha fekete, máskor lehengerlő... Melyiket szeretnéd?;)



Nathan Adrian Doyle ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Ápr. 03, 2014 4:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
To: Eline
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem hiszem, hogy akadt már nő, aki kételkedett volna abban, hogy valóban férfi vagyok-e, de mindig van egy első, nem igaz? Nem mintha túlzottan érdekelne, mit gondol rólam egy szinte teljesen idegen. A hozzám jóval közelebb álló néhány személy véleménye is hidegen hagy, szeretek a saját hibámból tanulni, ami persze nem feltétlenül jó, de mindenképpen a leghasznosabb. Elvégre a gyereknek is hiába mondod, hogy ne nyúljon a kályhához, mert forró, csak akkor fogja elhinni, ha megégeti magát vele. Az viszont biztos, hogy szeretem, ha az enyém az utolsó szó, és erre az egy szavas válaszok a legjobbak, amikre általában nem lehet mit mondani.
Még jó, hogy semmit nem akarok elérni nála. Bőven megértem, ha neki sincs szüksége az én véleményemre, sem semmi másra, de ez így tökéletes. Amíg ez így van, addig nekem sem kell félnem, hogy esetleg akarna tőlem valamit.
A nevetését rezignált nyugalommal szemlélem az első morcos fintor után. Aztán már csak a megemelkedő szemöldököm kérdezi némán: “Befejezted?” S mikor végül elhal a nevetés, a következő téma elvonja a figyelmem. Persze ettől még nem bámulok farokcsóváló, pitiző kiskutyaként a gyönyörű szemeibe. Csak a pillantásom jelzi, hogy figyelek, hallgatom. Ha nem szoktam volna meg már a legextrémebb helyzeteket is, akkor lehet, hogy egy pillanatig köpni-nyelni nem tudnék. Persze van már bennem annyi év tapasztalat, hogy tudjam, az önjelölt pszichológusok mind valami hasonló általános szarságot hoznak ki két perc alatt a jellemvonásaimból. Pedig kurvára nem ismernek, és így van ezzel Eli is. Nem ismerjük egymást.
- Talán igazad van.
Adom meg magam végül egy vállvonással. Talán nem ezt várta, hanem a tagadást, ami oly sok mindenkinek sajátja, lételeme, de végülis mi értelme lenne tagadni? Ennyi év alatt már volt időm, hogy legalább magamnak beismerjem néhány gyenge pontomat, és van igazság abban, amit az imént összehordott a lány.
- De abban a leginkább, hogy kevés ilyen kivételes személy létezik a Földön.
Konkrétan… kettő? De ebből is az egyik elég bizonytalan. Nekem azonban tökéletesen megfelel így, hiszen senkit nem sodrok veszélybe önmagamon kívül, bármi történjék is. Néha szar dolog egyedül lenni, de azt hiszem, már megszoktam. Még a saját anyám sem tartott igényt rám, és bár apámmal jó volt a kapcsolatom, általában ő is messze volt tőlem. Mindig csak magamra számíthattam, nem olyan nagy csoda, hogy ilyen lettem.
- Azért ennyi maszlagot én is össze tudnék hozni rólad, Eli. Még szerencse, hogy gondolom nem érdekel.
Futó félmosoly. Van már annyi emberismeretem, hogy én is kielemezhessem a többieket, de ezt általában csak magamban teszem, vagy még úgy sem. Csak az alapvető jellemvonások ismeretére van szükség, mert olykor életet menthet.
A tojáshéjas poénra csak egy unott pillantást kap. Nem, ebben nem vagyok vevő a poénokra. A hajóim halálosan komoly dolgok számomra. Szentek és sérthetetlenek. Mit tegyen a vámpír, ha egy lélekvesztő hűségesebb hozzá, mint bárki vagy bármi más? Még egy nyomorult kutyám sem volt sosem.
A vízben bár nem kellemes, azért elvagyok, mozgok, és így nem vészes. Eli kacsintását nem viszonzom, csak elhúzom a számat. Most mi van? Ez az igazság. Soha semmit nem kaptam ingyen - csak amit elvettem. Egyesek talán lopásnak titulálnák a dolgot, de ez nem ilyen egyszerű, semmi nem csak fekete és fehér. Meg amúgyis, azért a legtöbb dologért keményen megdolgoztam.
Elnézem a szájhúzást, és a pukedlin azért elcsodálkozom. A legtöbb mai nőnek fogalma sincs arról, milyen az eredeti mozdulatsor, az övé pedig egészen jó. Persze nem tökéletes, de ezt csak a hozzám hasonló vén rókák látják. Miután megbizonyosodom arról, hogy nem áll szándékában lelépni a kabátommal, és utánam jön, már kényelmesebben tempózok a Satine felé. Számomra ez jelenti az otthont. Jó, nem konkrétan ez a hajó, hiszen ő még fiatal, de az életem nagy részét töltöttem hajókon, és most is inkább itt vagyok, mint a szárazföldön.
Miután felsegítem Elit a fedélzetre, szinte nyomban vetkőzni kezdek. Csak egy pillanatra lesek fel a lányra közben.
- Te sem gondoltál rá, hogy esetleg kérni kellene?
Gunyoros félmosoly, és valami szórakozott él a hangomban. Valóban nem érdekel, hogy ki lát, sőt, még talán teszem is magam egy kicsit Eli előtt.
- Örülök, hogy sikerült megállapítanod a nyilvánvalót…
Utalok itt a tojáshéj nemlétére.
- Ami meg az udvariasságot illeti… rég mondták már rám, de kösz.
Nincs egyszerű dolga, ha tényleg elő akar rukkolni olyasmivel, amit nem hallottam még ötszáz év alatt. Minden esetre elég kitartó.
- Akkor természetesen nem kell levenned.
Húzódik pimasz félmosolyba a szám, miközben ugyanolyan pofátlan alapossággal nézem végig a vetkőzését, ahogy ő tette az imént az én esetemben.
- Majd megvédelek tőlük.
Talán dukálna egy kiadós nyelvöltés a megjegyzés mellé, de ahhoz túlságosan fapofám van, és már amúgyis rég kinőttem az ilyesfajta gesztusokból. Egy elismerő füttyentés viszont majdnem elhagyja a torkom a dobótőröket látva. Kész kis arzenál. Ameddig nem rajtam óhajtja használni őket, addig különösebben nem zavar. Bár én jobban kedvelem a hosszabb pengéket, de hát a kard nem túl nagy divat már manapság. Nem teszek megjegyzést a tőrökre, inkább betessékelem vendégemet a hajó belsejébe. Ez az a hely, ahol tényleg nem alkalmazok takarítónőt, hanem minden egyes szegletet én magam tartok rendben. Ha nem is vagyok mindenben pedáns, ebben mégis.
- Gyere ide, és nagyon szívesen.
Vágok vissza lazán a “be is kaphatod” megjegyzésre. Mint már mondtam, ebben nem vagyok túl szívbajos.
- Igen, azt látom.
Mérem végig, ahogy levetkőzik, majd belebújva a száraz ruháimba, bebújik mellém. Bizony nem két éves, és nem is tizenkettő… határozottan jó nő, azt meg kell hagyni… és tudja is magáról, ugyebár. Hagyom, hogy hozzám bújjon, és szórakozottan átölelem, tenyeremmel símogatva a hátát, miközben alattunk a matrac fűtése azért rásegít a kellemes 36 fokra. Élvezem a közelségét, de ki ne élvezné, ha éppen egy gyönyörű nő símul hozzá?
A megjegyzésén most először mosolyodok el teljesen és őszintén. Kedvelem a pimaszságát, azt hiszem.
- Ha így elalszol, akkor tényleg eláshatom magam.
Elvégre egy idegen nővel egy ágyban… a végén kiállítom magamról a tapintatossági és jófejségi bizonyítványt. A kávés dologra nem válaszolok, de azért megjegyzem, hátha még jól jön.
Őszintén szólva egyáltalán nem vártam, hogy szégyellősen elpirul, annál azért többet jelzett előre a fedélzeti jelenet is. Ő sem az a szívbajos fajta, és ez a szüntelen, félvállról vett vidámság ha csak felvett is, akkor is ragadós. Kíváncsivá tesz, és ha jobban belegondolok, ez nem tölt el felhőtlen örömmel, sőt… az a nő, aki képes elérni, hogy kíváncsi legyek rá, az a legveszélyesebb. Még akkor is, ha eltekintünk tőle, hogy dobótőröket visel magára szíjazva. A kézzel fogható fegyverektől nem félek… mással már égettem meg magam jobban.
- Akadnak. Ritkán hódítok a bunkóságommal, de úgy tűnik, nálad bejött.
Vonom meg a szabad vállam flegmán. Hogy miért utazom ennyit?
- Nem nagyon gondoltam még bele.
Felemelem a bal kezem, és megmutatom neki a csuklómat körülölelő sirálytetoválást.
- Azt hiszem, ilyen vagyok, ezt szoktam meg. Húszéves koromban szálltam először hajóra, és azóta legfeljebb pár évet töltöttem egy helyen. Persze a kedvenc helyeimen többször pár évet, mert időnként visszatérek.
Ebből talán ki lehet hámozni, hogy nem nagyon akad olyan hely, amit az otthonomnak tekintek, és ez így is van.
Az oldalamat cirógató ujjak érintése kifejezetten jólesik, de egyelőre nem érzek mindent elsöprő késztetést, hogy leteperjem Elit. Talán ha így folytatja, lehetséges, hogy felmerül bennem a gondolat, de egyelőre inkább kiélvezem, hogy a vízben vészesen lehűlt testem visszanyeri az eredeti hőmérsékletét.
- Figyelmes lennék?
Pillantok le rá, miközben egy nyirkos tincset elsimítok az arcából. Talán tényleg az vagyok, elvégre ha reflexből adtam is neki a törölközőt meg a ruhákat, attól még figyelmességnek számít.
- Lehet.
Húzom el a számat egy pillanatra. Ezt is régen hallottam már őszintén.
- És mi a helyzet veled, Tapasztalt Kisasszony? Itt laksz? Mivel foglalkozol? Persze azon kívül, hogy másokra vadászol… legalábbis gondolom, nem véletlenül vannak azok a pengék.
Bökök állammal a dobótőrök felé.
- Megjegyzem csinos darabok, még ha az én szívemhez a méretesebb pengék állnak is közel.
music: Olvasáshoz | note: Éééés vissza.Very Happy  
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Ápr. 03, 2014 10:42 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Nathan & Eli


Röpke szavára felhorkantam és csak a fejem ingattam meg már megint. Azt hiszem, hogy lassan már rám lehet ragasztani a hitetlenkedő becenevet.*
- Miért mertem volna megesküdni, arra, hogy lesz valami hasonló válaszod… * Költői kérdés, ami már inkább nem is kérdés, hanem kijelentés. De attól még ha, bújtatva is de ott volt. Hím. Mindenre van egyszavas magyarázat. Bár az, hogy valóban hím-e, arról nekem fogalmam sincs, de eléggé annak látszik.
A gunyorossága nem fogott ki rajtam, ahogy az élcelődése sem, inkább csak ültőmbe hajoltam meg színpadiasan, hogy bocsánat kérése elfogadva. De több szót nem pazaroltam erre a témára. Tudtam én, hogy idősebb és pont nem neki akarok bizonyítani. Sok embernek, vámpírnak igen, de neki… neki pont nem. Bár tény, hogy elég gyorsan ellehet érni nálam ennek az ellenkezőjét, de ezt Ő nem tudja. Kinevetem, ki én… semmi nem akadályoz meg benne és a mogorva arcára csak még jobban röhögök. Nem tudom elhinni, hogy egy magamfajta nyilvánvalóan kislánytól ennyire zokon veszi a dolgot. De hát uram bocsássa már meg, sírjak? Ezen a képen nem lehet.
Aztán meg a jelzőmet veszi túlságosan is komolyan, pedig nem gondoltam úgy. De persze a kihívásra megcsillannak az íriszeim, és csak a vak nem veszi észre, hogy ezen bizony kapni fogok. Oldalra billentett fejjel pásztázom kicsit a másikat, de végül a fejem már megint ingatni kezdem és a víz felszínét pásztázom.*
- Nem vagy sótlan és unalmas - kezdjük ezzel. Az, hogy arrogáns seggfej vagy… nos, egy páran vannak ezzel így. – vontam meg a vállaim. – De… ne felejtsük el Nathan, hogy ez csak kifelé van. Sokat nem tennék rá, de… érzel. Sok vámpír megkeseredik az évek alatt, Te nem tetted. Bár leginkább egyedül vagy, ami a stílusodból kiérződik… de nem veted meg a társaságot, ha az jó. Nem lét elemed, de szükséged van rá és bár a magad módján, de kedves vagy. S ha valakit közel engedsz magadhoz, akkor azt óvod, véded bármi áron – bár, elég nehéz elérni, ahogy látom. * S alsó ajkamba harapva, pillantottam ismét rá. Na nem azért mert izgultam a válasza miatt, úgy is tagadni fog. Minden egyes lény tagad, én is azt teszem, pedig aztán én még fiatal vagyok ahhoz, hogy ezeket tagadnom kelljen. Élnem kéne. Ehelyett mit csinálok, egymagamban ücsörgök, ha épp nem jön Nathan. Iskola helyett, edzek és vadászok. Munka helyett, szórakozás helyett csak a keserű valóság van. Néha hiányzik az a rózsaszín felleg, ami gyerekként körül vett. Sajnálom? Hogy ne tenném. De ettől még, egyáltalán nem bántam meg azt ami lett belőlem. De hogy honnan szedtem azt, amit mondtam? Igazából, csak magamból indultam ki és azokból az emberekből, akikkel összehozott a sors. Kevés olyan van, aki olyan, mint akinek mutatja magát. A többségünk szereti másnak mutatni magát, mint ami… pont az ellentétjét, mert azt hiszik így sebezhetetlenek. Az érzelmek kimutatását, csak az igazán erős emberek engedhetik meg maguknak.*
- Ó, muti csak… lehet, hogy tényleg ott van. * Vigyorodtam el. Láttam rajta, hogy dühíti a dolog, így próbáltam elütni valamivel a dolgot és nem tovább faggatni a hajót ért szándékos balesetről. *
- Tudod mit mondanak… ha azt akarod, hogy valami úgy menjen ahogy szeretnéd, csináld magad. * Vontam meg a vállaim. Soha nem bíztam másokra a magam dolgait, amiről szerettem volna, hogy minden rendben legyen. Azt én magam csináltam, ennyire egyszerű a dolog. Mások nem láthatnak a fejünkbe, az emberek meg esendőek. Semmi garancia nincs arra, hogy valaki nem fizetet egy másik vagyont azért, hogy pingálhasson pláne, ha tudják, hogy Nathannak a hajója a gyengéje, amire nem nehéz rájönni. Ah, már megint összeesküvés elméleteket gyártok. Sosem javulok már meg.
Újabb nevetések közepette, immáron tetőtől talpig vizesen dobok fel egy újabb labdát, aminek a válaszára egy pillanatra megállok az úszásban és hátra pillantva mosolygok a srácra.*
- Helyes válasz. * Kacsintottam is egyet, mielőtt tovább folytattam volna az utam. De nem forszíroztam tovább, vagy próbáltam megmagyarázni a dolgot, van egy olyan érzésem, hogy nem hülye a másik. Pontosan érteni fogja, hogy miért ezt mondtam. Míg mások a kérem és köszönöm szavakat szajkózzák és hiányolják az udvariasságot, nekem ez pont nem kell. Nekem elég ha érzem azt, amit kell. De jelenleg csak a vidámság van, ami még a látványos visszahuppanására is megmarad. Arra már csak egy szájhúzás van, hogy nem próbálkozik meg újra csak a kabátját nyújtja felém. Szemöldököm egy pillanatra felszalad kérdőn a homlokomra, de elegánsan – koromat meghazudtolva – pukedlizek egyet, ahogy a nagy könyvben meg van írva.*
- Igenis Ő felsége. * Az irónia azért nem hagyott cserben, de egye-fene, követem mint egy jól idomított kiskutyus, de talán csak azért, mert pusztán határozott volt és nem parancsoló. Na azaz, amit nem tudok elviselni és olyankor már csak azért se alapon nem teszek én semmit. De most csak a partról követem, hogy mégis hova evickél ilyen lelkesen, persze a nem épp nehéz tempót felvéve vele. Ami csoda számba megy, hogy most a gondolataim sem kalandoztak el és egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy Dex vajon aggódik-e vagy sem, evette meg ehhez hasonlók. Csak nézem, hogy hova kell mennem és mint a jó kislányok megvárom a hajója előtt és nem lépek rá addig míg nem nyújtja a kezét. Na nem az udvariasságra vártam, hanem csak tiszteletben tartom azt, hogy fontos neki ez a szerkezet és, hogy az övé. Én sem venném jó néven ha bárki neki állna játszani anyám zongoráján. A kabátot a karjára terítem és én magam pedig a kezem csúsztatom az övébe míg belépek, de aztán el is engedem. Épp körbe néznék, mikor valami egészen más vonja a figyelmem magára. Pofátlanul végig nézem, ahogy vetkőzik, mit sem törődve azzal, hogy ezt ki látja, vagy épp nem.*
- Ha ezt tudom, önként ugrok a vízbe… - Célzok itt a Chippendale showra és kissé oldalra billentett fejjel nézem meg a hátsóját is. – viszont evidens, hogy nincs tojáshéjad és még egy apróság; udvarias vagy. * Mosolyodtam el, még ott leragadva, hogy mondjak valami újdonságot. Najó, nem ragadtam le, csak pusztán egy újabb momentum. Viszont a nagy szám megint, hamar a tudomásomra hozza, hogy nem csak Ő vetközik, hanem nekem is kéne. Hajjaj, a vizes gönceimben meg fagyok vagy a benti meleg.. milyen nehéz döntés…*
- És ha nincs rajtam? * Kérdeztem somolyogva, miközben már kibujtam a cipömből és elkezdtem levenni a nadrágom. Azzal még nem volt semmi baj, nem ment olyan könnyen a pászos darab levétele mint azt én reméltem, de csak-csak levakartam magamról. Nincs utálatosabb dolog a vizes farmernél. Viszont ahogy a vékonyka kabátomhoz nyúltam eszembe jutott valami, ami miatt körbe pillantottam és csak reméltem, hogy nem sokan akarnak bámészkodni rajtam.*
- Ha most áll kint rendőr én lenyakazlak… - sóhajtottam lemondóan, az orrom alatt motyogva, miközben kigombolkoztam és a kabátom is a nadrágomon landolt. Na nem a szemérem sértéstől „féltem”, hanem egyetlen egy dolog miatt. Sárga topom élesen virított a bőrömön, rásimulva a testemre és megmutatva mindent, hisz utálom a melltartókat. Nem vagyok én vén csorosznya, hogy ilyen miatt kelljen aggódnom. A fehér, francia bugyim sem zavart, majdnem olyan, mint egy rövid nadrág – kis túlzással. Jobban idegesített az, hogy az alkarjaimra egy-egy dobótőr volt felszíjazva és ami a lábamon szokott lenni az a táskámban van. Nem szeretnék egy ellenőrzést azt fix, hisz engedélyem egyenlőre az ablakba. Vagyis van, de szigorúan az erdő területén. S ha Nathan hagyta, akkor gyorsan be is léptem a kabinba, még mielőtt valakinek szemet szúrnának a szépen megmunkált darabok, amik kimondottan nekem készültek. Lent a törölközött készséggel fogadom és bizony magam köré is tekerem, miközben elkezdem magam dörzsölni vele. Fázom, de nem kicsit és idebent sem jobb a helyzet annak ellenére, hogy nem idegen számomra fázni. Épp a felsőmet próbálom levakarni magamról, minden szégyenlőséget mellőzve, mikor meghallom a szavait és fel pillantok rá. S a kifejezése többet elmond mind a szavai.*
- Ha gondolod be is kaphatod… de ezt ne… nem vagyok már 2 éves. * Jegyeztem meg és mikor magamra varázsoltam immáron szárazon a ruháit minden gondolkodás nélkül megfogom magam és bevackolódom mellé. Pusztán egy fél percig távolságot tartva, hisz mint tudni illik, két ember úgy tud a legjobban felmelegedni, ha összebújnak. Micsoda jó kifogás arra, hogy leplezzem, hogy milyen kis bújós vagyok, ha úgy van. Karom a derekán landol, fejem a vállán és ha csak nem helyezkedett magától jól, akkor megfogtam a kezét és magamra húztam, hogy átöleljen. *
- Ha sokáig nem mocorogsz akkor aludni fogok… két cukorral és tejjel iszom a kávét. * Jegyeztem meg csak úgy, mint házi gazdának, persze az alattomos mosoly ott bujkált az arcomon, de ezt most nem láthatta, maximum érezhette. Én meg csak ott szuszogtam a mellkasára. S légzésem úgy csillapodott, ahogy elkezdtem melegedni. Viszont ezen kívül is feltűnhetett a másiknak, hisz a lábam ráhúztam az övére, hogy kényelmes is legyen. Még mindig nem akartam elhinni, hogy azt hitte, hogy ennyitől megijedek, vagy szégyenlősen elpirulok. Nincs rajta boxszer. Hupsz… most mi lesz? Kár, hogy nem tudok anyukámhoz rohanni, hogy itt a mutogatós bácsi… ja, azzal már elkéset, a fene. *
- De mond, hogy ettől azért jobb módszereid vannak arra, hogy valakit ágyba vigyél! Amúgy, miért utazol annyit? * Kérdeztem, mert ha csendben maradunk, akkor tényleg szunya lesz. Ja és az első mondatommal és azt is megpróbáltam elkerülni, hogy próbálkozzon valamivel. Aztán, hogy mennyire jött össze… azt nem tudom, de azt igen, hogy többet nézek ki ettől belőle még ha nem is sokkal. De ennek ellenére – vagy épp pont ezért? -, ujjaim határozottan, de finoman cirógatták az oldalát. Természetesen csak és kizárólag a gyorsabb melegedése érdekében.*
- Figyelmes. - újabb tulajdonság.


zene: OAH Razz | megjegyzés: Nesze neked vissza Razz Remélem tetszik. Wink | szószám: 1563 O.o | ©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Shinedown - Through the ghost
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Motorok, nők, gitár, hajók... és a hajómakettek.
† Humor :
Néha fekete, máskor lehengerlő... Melyiket szeretnéd?;)



Nathan Adrian Doyle ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 01, 2014 12:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
To: Eline
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem csak, hogy vámpír vagyok, hanem egy több, mint ötszáz éves példány. Ennyi idő után már kevés dolog van, ami kizökkent a nyugalmamból, és ez sokszor vált már az előnyömre, bár tény, sosem voltam az az idegbajos típus.
- Megoldható.
Válaszolok hűvös mosollyal a fekvés kérdésére. Azért egy kicsit felpiszkálta a fantáziámat ez a nő… de egyelőre nem áll szándékomban letesztelni.
- Szintén.
Bár nem igazán látszik rajtam bármi jelen annak a bizonyos örvendésnek, de jól rejtegetem, na. Megtudtam egy kis részletet az életéből, de ez valahogy látszik is rajta, szavak sem kellettek volna hozzá. Úgy a félvérsége, mint a kitartása. Egyszerűen… olyan temperamentumnak tűnik.
- Bocsásson meg, ó bölcs és hosszúéletű Kisasszony… nem gondoltam, hogy ez már a sokadik reinkarnációja.
Gunyoros, pofátlan félmosollyal ütöm el a komoly, talán érzékeny témát. Ha egy emberöltőnyi életet éltem volna csak le, sok mindenről lemaradtam volna, ami hatással volt rám, és ez alatt nem a motorok megjelenését értem, vagy egy-egy újabb divatot. Vámpírként olykor nem egyszerű az élet, és aki megjárja a poklot, az utána a földet is tudja értékelni. Persze ez messze nem jelenti azt, hogy én lennék a legszerencsétlenebb és legszörnyűbb sorsú élőlény a földön, sőt… nem is akarnék az lenni. Az viszont belém ivódott az évek alatt, hogy szinte bármi túlélhető, amit túl akarunk élni.
Kinevet. Komolyan képes, és a képembe röhög? Reflex-szerűen rándul mogorva fintorba az orrom. Vannak olyanok, akikkel szemben az ilyen magatartás nem megbocsátható. Mázlija van. Talán tényleg szereti a sors, hogy ma csak én kerültem az útjába.
- Annál jobb.
Én csak örülni fogok neki, ha nem tér vissza sem az alkalom, sem az ajánlat. Annak pedig még inkább, ha soha az életben nem kell tényleg szobalány-jelmezt öltenem. Ettől eddig megkímélt az élet, de sosem lehet tudni.
- Unalmas, arrogáns, undok, sótlan seggfej.
Egészítem ki a repertoárt még néhány jelzővel, amolyan “igen, persze, ezt már milliószor hallottam” hangsúllyal.
- Ha olyat mondasz, amit még nem hallottam, akkor te kérhetsz tőlem valamit.
Vonom fel kihívón az egyik szemöldökömet. Nekem sem volt túl nagy a kísértés, hogy bármit is kérjek, hiszen mindenem megvan, amire vágyok. Most, hogy végre az igazi anyámmal is találkozhattam… őszintén szólva egy pennyt sem adnék utólag azokért a percekért. Na jó, de, annyit talán, de az egyetlen oka a húgom, Emily. Egy tünemény az a kislány, bármilyen nemtörődömséggel kezelem is a legtöbb élő, lélegző lényt a világon, legyen az ember, vámpír vagy egy rühes macska. Nem akarom, hogy ugyanarra a sorsra jusson anyám egy gyengébb pillanatában, mint én, úgyhogy rajtuk tartom a szemem. Persze nem közvetlenül, de megvannak a magam eszközei.
- Nem tudom, ki tette, de biztosan egy érett és bátor férfi műve, aki üres fenyegetéseket firkál a hajóm pallójára ahelyett, hogy elém állna. Egyesek azt hiszik, hogy még ott a tojáshéj a seggemen, és szaladok anyuci szoknyája mögé, ha valaki rájön arra, mi vagyok.
Komolyan, unottan felelek én is, két könyökömet a térdeimen támasztom, úgy túrok fél kézzel a rövid hajamba, mielőtt újra felpillantanék.
- Szerinted miért vet szét az ideg? Egy kisebb vagyont fizetek ezeknek a szerencsétleneknek, és nem képesek vigyázni a tulajdonomra.
Dohogom leheletnyit ingerültebben, ahogy ismét visszatér a téma.
- Azért nincs garázsban, mert az évnek körülbelül öt százalékát töltöm itt. Felesleges lenne mindenhol fenntartanom egy ingatlant csak azért, hogy két hetet ott töltsek.
A tenger az életem, és ritkán tudok megülni a hátsómon. Talán ezért is nincs senkim. Akik az idők során lehettek volna, azok legtöbbjének idegen volt az életmódom vagy ebben, vagy abban az értelemben, arra pedig senki nem volt képes, hogy rávegyen, eresszek gyökeret valahol.
Miután felajánlom neki, hogy megmutatom a hajót, azért nem tudom megállni, hogy ne próbáljam meg megúsztatni. Készségesen keresztbe is teszem előtte a lábam, hogy könnyebb legyen a landolása, de egészen ügyes - hozzám képest csitri nő létére, minden sértés nélkül - így sikerül kibillentenie az egyensúlyomból, és némi kapálózás után én is a vízben landolok utána. Néhány karcsapás, és már a felszínen vagyok, lételemem a víz - még ha nem is ilyen hőfokon, de ezt is megszoktam már. Figyelem, ahogy a mólóhoz úszik, és csak azért is késve követem. Meg kell hagyni, hátulról sem utolsó látvány, ahogy a vizes ruha ráfeszül a testére.
- Abban mi a szórakozás, ha kérem és megkapom? Jobban szeretem elvenni, ami kell nekem.
Sok értelemben igaz ez. Az viszont becsülendő, hogy legalább annyira zen, mint én. Őt sem egyszerű kihozni a béketűrésből, kizökkenteni a vidor nyugalmából. Más nő már sipítva hisztizne egy ilyen helyzetben.
- Akad.
Jegyzem meg a ruha kérdésére, miközben én is felkapaszkodnék a stégre, de megelőz. Meg tudnám tartani magam, ha akarnám, de legyen neki karácsony… visszacsobbanok a vízbe, de aztán úgy döntök, ha már itt vagyok, miért ne lehetne egy kis edzés is a mai programban. Persze a felszerelés nem ideális hozzá, de ez van. Lehúzom magamról a bőrkabátot, és felnyújtom Elinek.
- Hozd utánam.
Bököm még ki mellé. Nem parancs, de nem is kérés. Ha hozza, kap száraz holmit. Ha lelép vele, akkor megtalálom, az fix. A kedvenc bőrkabátom.
Aztán elindulok kényelmesen tempózva a Satine felé úgy, hogy Eline tudjon követni. Végül nem a stégre, hanem egyből a hajóra kapaszkodom fel, ahonnan már lelépett a takarítónő. Jól tette. Én sem vártam volna meg magam, amíg visszaérek. Sikerült szinte nyomtalanul eltüntetnie a piros festéket. Ez egy kicsit oldja az eddigi borús hangulatomat.
A korláthoz lépek, és szó nélkül nyújtom a kezemet Eli felé. Hajóskapitányként ragadt rám anno némi illem, amit a tengeren ösztönösen betartok… legalábbis ilyen apró dolgokat.
A bőrkabátot a vezetőülés támlájára terítem, azután az első dolgom, hogy ledobálom magamról a ruháimat, amikből facsarni lehet a vizet. Nem fogok összevizezni odabent mindent. Csak a boxer marad, az is csak az illendőség kedvéért… persze nem Eline felé. Inkább a biztonsági kamerák és a kikötői bámészkodók miatt. Még szerencse, hogy ma nem volt kedvem olaszosan kezdeni a napot.
- A fehérneműt és a pólót engedélyezem, a többit viszont le kell venned, ha be akarsz jönni.
Állok meg a beltérbe vezető ajtó előtt, mielőtt kinyitnám. Lássa, milyen jófej vagyok... Karba fonom a kezeim magam előtt, és nekidőlök a hajófalnak, úgy figyelem, ha vetkőzni kezd. Azért még nincs meleg. Sőt… _ilyen_ hideg van - kis távolság a képzeletbeli ujjaim között. Hiába süt a nap, azért erősen kell koncentráljak, hogy ne vacogjak.
Ha mindketten megvagyunk, lemehetünk, és be is csukom magunk után az ajtót. Bekapcsolom a generátort, és a fűtést is. Persze ez eltart egy darabig, így a leghamarabb felmelegedő helyet választom, miután egy tiszta törölközővel megtöröltem magam. és megajándékoztam eggyel Elit is: az ágyat. A fűthető matrac és a takaró tökéletes hely ilyenkor bevackolódni - mindattól függetlenül is, hogy mennyi minden mást lehet ott csinálni. előkotrok egy tiszta pólót és boxert, amit szintén odaadok a lánynak, aztán megszabadulok az utolsó vizes ruhadarabomtól is, és meztelenül bújok be a takaró alá.
- Ha gondolod, csatlakozhatsz, vagy fagyoskodhatsz bárhol, amíg felmelegszik a levegő.
Kényelmesen elhelyezkedek, két karomat összefonom a fejem alatt, és hozom a szokásos, magabiztos, gunyoros félmosolyomat. Kíváncsi vagyok a reakciójára és a döntéseire. Nagyon is.
music: Hangulatzene Very Happy | note: Remélem, hoztam az eddigi színvonalat! Wink
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 28, 2014 9:37 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Nathan & Eli


Láttam, hogy nem különösen hatotta meg a piszkálódásom, még akkor sem ha van benne némi igazság. De hogy ez engem miért nem lep meg? Már nem is tudom… ja, de, mégis. Vámpír. Azt hiszem ezt mindent elmond. Pillantásom kíváncsi, érdeklődő és vidám. Ez ellen sosem tudtam tenni és nem is akartam. Sokan mondogatták, hogy egy örök vidám, hiperaktív egyén vagyok de sajnos vagy sem, ez csak a felszín. Szerettem, ha ilyennek látnak, legalább senki nem akart a magán életemben turkálni, a lelkembe látni amit Coni kiszakított belőlem és Richard megedzet. Jobban, mint azt önerőből tehettem volna valaha is.*
- Általában fekszem, nem kényelmes hosszú távon állni. * Vontam meg a vállam a közszeméremsértésre. Na de ez volt az a pont, amikor csak a szám járt. Jó, nem vagyok romantikus, a fájdalom a gyengém. Azt élvezem, amitől mások sírva rohannak haza, ha túlélik és édes mindegy, hogy konyha, szoba, fürdő, pince… csak zárt legyen. Nem szeretem a nézőközönséget. Bár erre megint csak Dex ugrott be és kezeim egy pillanatra ökölbe szorultak és mélyet sóhajtottam. Ó nem, nem vagyok szerelmes csak nem szeretem ha olyat mutatnak ami új és rájövök, hogy az sem rossz épp. Ez olyan, mintha rájönnék, hogy az állat vér is elegendő. *
- Örvendek Nathan… * S ez nem csak egy amolyan udvarias megnyilvánulás. Bár talán kissé bunkó, kissé flegma és nem kicsit egoista de tényleg örültem neki. Bár annak még inkább, hogy nem esik nekem a Dulifuli miatt. A feltételezésére csak elnevetem magam és lágyan, lemondóan ingatom meg a fejem.*
- Ó dehogy nem Nathan… de ha valamit kihagyott belőlem az Apám, akkor az a lemondás. Ő könnyen megtette bármiről, bárkiről… de úgy látszik anyám vére dominál. * Nem kell sok ész hozzá, süt belőlem, hogy félvér kisasszony vagyok. Szemmel látni, a spanyol vonásokat és persze a temperamentumomat is anyutól örököltem. De eddig vagy a sors volt hozzám kegyes, vagy a kitartásom, vakmerőségem volt megnyerő és tetszetős, de még nem hagytam ott a fogam. Dex is végezhetett volna velem, könnyű szerrel, szinte játszva.
De az arca… az a döbbent kifejezés megért egy misét. Sőt, többet is. Szívből és vidáman kacagtam fel rajta, mintha egy szellemet látott volna épp a másik. *
- Kár, pedig aztán… vissza nem térő alkalom. * Biggyesztettem le a számat. De csak egy röpke pillanat volt az egész, hisz ha nem, hát nem. Ki tudja mikro ajánlok fel még egyszer ilyet, hogy bármit kérhet és még csak kikötéseket sem teszek. Szóval mindegy is, viszont volt valami ami már közel sem volt ennyire mindegy. Jó, néha utáltam, hogy feltudták kelteni a kíváncsiságom.*
- Hogy te milyen unalmas vagy. – forgattam meg a szemeim vidáman, de persze nem gondoltam komolyan. – De azt hiszem még te sem ajánlottál olyat, amit viszonoznom kéne. * Kacsintottam rá és csak ebbe kötöttem bele. Az már mellékes, hogy nem ismerem a másikat, így nyilván nem is tudnék mit ajánlani cserébe. Nos, lássuk be ez így pat helyzet mert Ő sem. S azt hiszem én magam sem tudnék olyat mondani, amire vágyom. Ja, de, az édesanyámat de azt senki nem adhatja vissza.*
- És még életben van? Milyen kedves üzenetet volt és mért nincs garázsban? * Kérdeztem őszinte komolysággal. Nekem egyetlen féltet tárgyam van, amiért bárkit, bármikor képes lennék megölni ha baja esik. Édesanyám zongorája. De az mindig a házamban van és mind tudni illik, oda senki nem mehet be ha csak be nem hívom. Az emberek meg nem látnak benne értéket. Ma már a hangszereknek az értéke nulla, mivel mindent a technika fleügyel. Nincs ezzel semmi bajom, én is abban nőttem fel. De van amit tudok tisztelni és becsülni, még akkor is, ha nem kimondottan az én életemet kísérte végig. De azért mozgásra ösztökélem a másikat, és bár nem a hajója volt a célom, de ha már felajánlotta, akkor mosolyogva bólintottam rá, hogy megnézném. Viszont kissé érdekesen alakult a helyzet, hisz másképp fogta meg a kezem. A szabad kezem már kapott is a kezéért, amivel megfogott, de már későn és így repültem is, mint aki jól végezte dolgát. Viszont ahogy mellette „elhaladtam”, a lábam-beleakasztottam az övébe. Ostobaság volt, mert ha nem jól mérte fel a távolságot fájdalmas lesz az érkezés, de azonban így jött Ő is velem és a kezét sem engedtem el, hisz közben a csuklóm vissza fordítottam és ott is rá fogtam. HA minden igaz, akkor ha más nem is a lábam váratlanul érintette és nem egyedül zuhantam a hideg vízbe. Viszont, mivel nem hagyta magát – gondolom -, és befeszült a lába, a lendületből is visszább vett egy kicsit és lábam a móló szélét érte. Ami fájdalmas csattanással adta tudtomra a keserves találkozást. A vízben azonban elengedtem – már ha tényleg jött – és a víz felszínre evickélve céloztam be a mólót, hajam hátra túrva a szememből.*
- A vizes pólónak van egy kevésbé fájdalmasabb verziója is Nathan… csak kérned kellett volna, ha látni szeretnél valamit. * Húztam fel magam nevetve, valahogy nem bírtam zokon venni. Vizes lettem. NA és? Majd megszárad. Bevertem a lábam, meghúzódott, ha jól érzem. DE annyi baj legyen fél perc és nyoma sem lesz.*
- De mond csak, a hajódon van száraz ruha is? * Rázott ki a hideg egy pillanatra és ha épp mellettem akart kiszállni, akkor ahogy felkapaszkodott már löktem is vissza a vízbe. Nehogy azt higgye már, hogy olyan könnyű menet lesz. Persze, ha egyáltalán hagyta, hogy kijöjjek. Ha nem, hát akkor így jártam, nem evickéltem én sehova. Maximum megpróbáltam nem megfulladni. NA mintha az olyan könnyű lenne, de a vízben lévő csatával sincs semmi bajom. Úgy is rég voltam már gyerek, így az arcomról a mosoly nem múlt egy percig sem.*


zene: One More Night | megjegyzés: - | szószám: 929 | ©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Shinedown - Through the ghost
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Motorok, nők, gitár, hajók... és a hajómakettek.
† Humor :
Néha fekete, máskor lehengerlő... Melyiket szeretnéd?;)



Nathan Adrian Doyle ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 09, 2014 10:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
To: Eline
[You must be registered and logged in to see this image.]

Őszintén szólva kicsit meglep, hogy visszacsókol, de ez nem akadályoz meg semmiben. Mikor elszakadnak az ajkaink, és finoman beleharap az enyémbe, egy pillanatra elmosolyodom, de mire leülök a cölöpre, nem látszik semmi az arcomon. Szóval valóban nem csak a szája jár? Felhívás lett volna keringőre az utolsó kis mozzanat? Majd kiderül. Minden esetre a tekintete… kedvem támad nekem is megharapni őt itt-ott, ha már így néz rám.
Az irónia pedig… tetszik. Kifejezetten ügyesen passzolgatja vissza a labdákat, és őszintén szólva, élvezem, hogy ilyen pimasz és rakoncátlan. Ami a csókolásra vonatkozó megjegyzését illeti… elvigyorodom. Hűvösen, magabiztosan. Arra vonatkozóan, hogy hogyan csókolok, már évszázadokra visszamenőleg senkinek nem volt panasza, de ügyes szurkálódás. Mint mondtam, tisztában vagyok a képességeimmel, hogy miben vagyok jó. Persze, nem vagyok tökéletes, ahogy senki az ég világon, de olyan közel állok hozzá, amennyire lehetséges. Egészséges egoval rendelkezem, na.
- Ha jobban csókoltam volna, itt a mólón letepertél volna. Nem tudtam, hogy állsz a nyilvános szexszel…
Pillantok körbe lassan, mintha felmérném a terepet. Nem ez lenne az első eset, hogy közszeméremsértésért az őrsön töltenék egy éjszakát.
A felém nyújtott kacsóra pillantok, és némi gondolkodás után határozottan, de nem erősen megszorítom.
- Nathan… Doyle…
Kissé talán kelletlen, vagy foghegyről vett a bemutatkozásom, de ezen nem szándékozom javítani. Talán illene megdicsérnem, hogy milyen szép neve van, meg milyen csinosak a meztelen lábujjai, vagy hasonló hülyeségek, de sosem voltam az ilyesfajta széptevés híve. Általában nem ilyesmivel hódítok… persze legtöbbször nem is a bunkóságommal, de úgy tűnik, vannak kivételek.
A megjegyzésére elgondolkodok. Fiatal… pofátlanul fiatal hozzám képest, de nem szokásom senkit lebecsülni. Bármikor tanulhat újat a vámpír, még akkor is, ha túl régóta tapossa már a földet.
- Ez csak azt mutatja, hogy nem voltál még olyan helyzetben, amikor feladhattad volna.
Válaszolok én is komolyan, tekintetemmel az övét kutatva. Egy bizonyos pont után mindenki feladja. Mindenkinek lehet olyan helyzet az életében, amikor eljut addig a pontig. Az csak a szerencsén múlik, ha még nem jött el, és mindenki csak remélheti, hogy nem is fog eljönni az a pillanat. Onnantól azonban már nem rajtunk múlik a túlélés.
A szobalányjelmez említésére valódi megrökönyödéssel pillantok rá, mintha az utóbbi két percben meghibbant volna.
- Felejtsd el…
Nyögöm ki végül megemelve az egyik szemöldökömet, tökéletes határozottsággal. Nincs az a pénz és nincs az az isten, amiért bevállalnám. Kinőttem már az efféle marhaságokból. Csak nézem a vigyorát, és egy pillanatra erős késztetést érzek én is elvigyorodni az agyamba tolakodó képtől, de inkább valami félig undorodó fintorba rándul az arcom egy pillanatra. Nem. Egészen biztos, hogy sosem vállalnám be.
Vicces dolog ez. Néhány vámpír olyan, mint a fekete özvegy, legyen akár női, akár férfi kiadás. Egy kiadós légyott és egy hulla… nem mondom, hogy egy időben nem élveztem én is ezt az életmódot, de ez általában mindenhol túl feltűnő, és ha a vámpír hosszabb távon túl akar élni, akkor le kell mondania néhány dologról. Legalábbis ritkábbra venni ezeket az alkalmakat.
- Hogy milyen munkára?
Jellegzetes, alattomos félmosoly kúszik az ajkaimra, apró gödröcskét vájva az arcomba.
- Ahhoz, hogy valakinek a kedvére tegyek, először az illetőnek kell az én kedvemre tennie… tudod, csak a szokásos unalmas “valamit valamiért”...
Pénzzel nem lehet megvenni, de ha valaki jól játssza ki a lapjait, le lehet kötelezni vagy kenyerezni, attól függ.
- Egy kis kétszemélyes yacht…
Igen, a szemem fénye, és imádok dicsekedni vele, de általában nem viszem túlzásba a dolgot. Különben is, most extra érzékenyen érint ez a téma.
- Valami suttyó feliratozta nekem a fedélzetet vörös festéksprével. Tudnám, minek fizet az ember egy vagyont a kikötőnek, ha nem képesek vigyázni a dolgaira.
Dohogok azért egy kicsit, rosszkedvűen ráncolva a homlokomat, de aztán ismét nyugalmat kényszerítek magamra, különben valakinek tényleg kitekerem a nyakát.
- Ha gondolod, megmutatom.
Pillantok rá, majd felém nyújtott kéz felé kinyúlok én is, de nem a kezébe teszem a sajátomat, hanem a kézfejére fogok rá, hogy ne tudja megfogni a kezem. Mire azonban észrevehetné a turpisságot, rántok egyet a karján, így valószínűleg a vízben végzi… és remélhetőleg egyedül…
music: Hangulatzene | note: Remélem, most is megérte ennyit várni rá! Wink
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 03, 2014 2:33 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Nathan & Eli


V icsorgása sem veszi kedvem. Talán nem volna életösztönöm? Najó, ez egy halott egyéntől nagyon hülyén hangozna, de attól még van benne némi igazság. Életösztön nullához közelít, de az is alulról. Valahogy sosem volt könnyű elijeszteni, sőt… pont ezért vagyok itt, így. Mert vakmerő vagyok és egyszer túl nagy fába vágtam azt a bizonyos fejszét, no meg a fejem is. Mikor letérdel, kissé kiélesednek az érzékeim és várom, hogy mire készül. Annak ellenére, hogy a szám már szóra nyílik, hogy beszóljak. Hideg ujjait a tarkómon érzem, a következő pillanatban meg az ajkait az enyémen. Ellenkezést nem észlelhet, nem csak a szám járt. Viszonzásom heves, kissé vad melyet egy apró harapással zárok le az alsó ajkán. De nem sértettem fel sem a bőrét, s túlzott fájdalmat sem állt szándékomban okozni. Ha ne adj isten puhány, az már nem az én bajom. Ahogy visszavonulót fújt, én magam csak visszaegyenesedtem és egy újabb falat csokit kaptam be. Íriszeimben azonban ott pislákolt a korábbi szenvedély, amit a férfi is érezhetett belőlem. Hát most na… ha már valamit csinálok, azt csináljam rendesen. *
- Hűűű… tényleg? Ezt nem is tudtam eddig. * Kerekedtek ki a szemeim megjátszott meglepődéssel szavaira. Soha nem gondoltam volna tényleg, hogy akad olyan egyén, aki számon kéri rajtam a szavaim. Á, dehogy. Végülis egy burokban éltem. Na jó, hagyjuk a szarkazmust, nem is bírtam sokáig fent tartani és vidáman elnevettem magam, ahogy Nathanra néztem. Ha valamit, hát azt érezhette, hogy nem volt ellenemre a dolog. Az, hogy számomra mennyi fér bele vagy sem, már más kérdés. Nem a középkorba élünk, hogy egy csók miatt boszorkányságot kiáltsanak. Ha nem tudnám, hogy a lelkem sivár érzelmekkel bír, akkor azt mondanám, hogy lelkiismeret furdalásom lett egy röpke pillanatra. De mivel tudom, hogy ez képtelenség meg sem próbáltam megfejteni, hogy miért van ez.*
- Taníts Mester. – irónia és némi gúny – Mellesleg, csókolhatnál jobban is. * Szúrtam be csak úgy, minden hezitálás nélkül egy vállvonással kisérve. Mondjuk nem tudom, hogy miben hazudtam de ebben biztosan nem. Viszont ettől még igaza van, tuti, hogy szarul hazudok. Nem szoktam meg, a féligazságokat jobban szeretem. A lelkiismeretére nem reagáltam, felesleges lett volna. Azonban további szavai egy újabb mosolyt váltottak ki és féloldalasan felé fordultam ezzel az egyik lábam kiemelve a vízből és magam alá húzva.*
- Akkor talán előzd meg… Eline Reid. * Nyújtottam felé a mancsom, ámbár azt hiszem, hogy az a csók belefér egy üdvözlésnek is jobb helyeken. De azért na, adjam már meg a módját pláne, ha már a kedvéért a villát is elengedtem. Aztán, hogy viszonozza-e vagy sem, rajta múlik. DE ha nem mond egy nevet, akkor marad Dulifuli és kész. Ez pedig evidens lehet a számára.
A fürdetésemre egy pillanatra a vizet méregettem. Érzem én, hogy hideg… nem is erről van szó, de lássuk be, ha egy vadász ivadék fent akad a hideg vízen, akkor életképtelen arra, amire hivatott és ebben az esetben saját kezűleg végeznék magammal. Réveteg pillantásom ismét a férfit találta meg, miközben megingattam a fejem.*
- Nem életképtelennek tartalak. Érzem, hogy idősebb vagy és nem is egy két évvel. Még ha a korod nem is tudom pontosan belőni. De bízom a reflexeimben és a képzésemben, plusz sosem adom fel. Ez pedig azért előny. * Nagyon bíztam benne, hogy nem kezd nekem kiselőadást tartani arról, hogy olykor ez hátrány is, mert tudtam. Tisztában voltam vele. De beszélgetésünk alatt ez volt az első komoly megszólalásom, amiben nem volt sem élcelődés, sem vidámság, sem csipkelődés. Bizonyára megakarnám torolni, de elsősorban magammal rántani. Fiatal vagyok, de nem gyenge még ha hozzá képest mégis. Valahol mélyen sajnáltam, hogy ilyen fiatal vagyok és az idősebbek lenéznek. De Richard megtanította, hogy ez az előnyömre is válhat, mert nem látnak bennem veszélyt, hisz elvannak telve magukkal az idősebbek. Így ezt az előnyömre tudom fordítani hisz sokszor nem a kor dönt, hanem az, hogy ki mit tud. De nyílván nem rontok neki fejjel a falnak, sajnálnám, ha betörne a fejem.
A szobalányra látványosan végig mértem és ajkaim szegletében, ahogy az íriszeimben is újra ott volt a mosoly.*
- Nem. De örömmel megnéznélek olyan ruhában, biztosan jól állna. Sőőőt… ha belemész, kérhetsz valamit cserébe. * Mosolyom immáron vigyorra szélesedett. Szerintem nem tudna olyat mondani, kérni amit ne adnék meg egy ilyen látványért. Sőt, nem ismer így még a gyenge pontom sem tudja kihasználni. Mindenesetre kíváncsian vártam, és némi reménnyel, hogy ha más nem a vicc kedvéért kap az alkalmon és megteszi. Jajj istenem, hiú ábránd, de a kép, ahogy ez a testes alak egy szobalány ruhában feszít… tényleg minden pénzt megér. Az ajánlatra azonban felhorkantam.*
- Még a végén megsértődöm, hogy olyan fiatalnak nézel, hogy képtelen lennék rá egyedül. * Ismételtem majd nem az ő korábbi mondatát, de nem igazán vettem zokon a dolgot. Lehet, hogy az igézést még gyakorolnom kell, de lássuk be, nem csak igézéssel kaphatom meg, amit akarok. Ez volt az a dolog, amivel nem igazán kellett törődnöm. Mert a vacsoráimnak más céljuk is volt, mintsem az, hogy táplálékok adjanak s onnan aztán élve senki nem mászott el.*
- De kíváncsi lennék, hogy mégis hmm… milyen munkára gondoltál. * Oké, sejtem, hogy nem szó szerint gondolta. De attól még a kíváncsiságom felkelltette, amit lássunk be nem olyan nehéz. De az már igen, hogy nem volt olyan ellenszenves a másik, mint amilyennek beakarta állítani magát. S ha eddig nem repültem a vízbe, akkor csak kihúztam a lábam, egy tiszta szalvétával megtöröltem róla a vizet és visszavettem a cipőim. *
- Milyen hajó és mi történt vele? * A kérdésemből egyértelmű lehet, hogy nem értek a hajókhoz, sőt… de azt speciel tudtam, hogy a férfiak a kedvenceikről szeretnek beszélni, én meg hallgatni tudok és tanulni sosincs késő. S felállva a kezem nyújtottam felé.*
- Na gyere… járjunk egyet, még mielőtt tényleg túl nagy lesz a kísértés és megúsztatsz. Egyedül az sem poén… * Mosolyodtam el haloványan és ha jött, akkor csak úgy megindultam valamerre. Persze ha mást tartogatott, hát… az majd kiderül.



zene: Shot in the dark | megjegyzés: - | szószám: 982 | ©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Shinedown - Through the ghost
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Motorok, nők, gitár, hajók... és a hajómakettek.
† Humor :
Néha fekete, máskor lehengerlő... Melyiket szeretnéd?;)



Nathan Adrian Doyle ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 03, 2014 11:44 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
To: Eline
[You must be registered and logged in to see this image.]

Igen, az ellenségeskedéssel általában sokra megyek: békén hagynak. Most azonban úgy tűnik, ez sem működik. Kissé kelletlenül veszem tudomásul, hogy a csaj nem veszi a lapot. Vagy talán nagyon is veszi, és szórakozásból szivat tovább a csacsogásával. A megjegyzésére apró ráncok szöknek az orromra, ahogy elfintorodom, de mindez csupán egy pillanat, és szinte vicsorgásnak tűnik. Az elhízás veszélye talán nem fenyeget. Elég sokat mozgok, és a vér nem hízlal. Legalábbis eddig nem tapasztaltam.
Elnézem a táncoló tincseket, majd nyíltan viszonzom a pillantását. A becenév nagyon nincs ínyemre, de egyelőre nem áll szándékomban megtorolni. Pedig… akár jól is eshetne levezetni a feszültséget. És még én vagyok a bunkó… Egyetlen pillanat, amíg döntök, és féltérdre ereszkedek mellette - no nem a kezét akarom megkérni, csak ez stabilabb, mint a guggolás, mégis könnyen talpra lehet állni belőle -, hogy a tarkójára fogva húzzam csókra az ajkait, ellentmondást nem tűrőn. Mikor elengedem, nem állok fel újra, hanem a közeli tartócölöp tetejére telepszek, mintha mi sem történt volna.
- Vigyázz, miket hadoválsz, Nyuszi, mert a végén számonkérik rajtad…
Gunyoros félmosoly az arcomon, finoman megrándul a szemöldököm. A végén kiderül, hogy mégiscsak szórakoztat.
- Elég rosszul hazudsz… ezt még gyakorolnod kellene.
Két könyökem a térdeimen támasztom, úgy dőlök előre, miközben pillantásomat leplezetlen pimaszsággal pihentetem rajta. Hol a szemein, az arcán, hol lejjebb… szeretem a szép dolgokat, hát fel lehet róni nekem?
- Hidd el, a lelkiismeretem sokkal idősebb lenne nálad, ha még élne.
Jegyzem meg félvállról, majd az újabb Dulifulizásra csúnyán nézek rá. Fogalmam sincs, honnan szedte ezt a nevet, sosem néztem mesefilmeket. Mikor egyáltalán feltalálták őket, már rég kinőttem a mesékből.
- A segítő szándék nem bűn, de ha továbbra is becézgetsz, akkor tényleg megúsztatlak. Ilyenkor még baromi hideg a víz. Csak mondom, ha nem éreznék a lábujjaid.
Igen, most pont ő van kéznél, én pedig szertem másokon levezetni a feszültséget. Úgy tűnik, az anyuka-témával jó helyre tapintottam - vagy éppen rosszra, attól függ, honnan nézzük -, de elég jól rejti, hogy kényelmetlen lenne számára a beszélgetés ebben az irányban. Elvigyorodok azért azon, hogy nem lenne olyan könnyű belelöknöm… ebben én messze nem vagyok ilyen biztos. Ha nem is lökni, dobni egészen biztosan sikerülne, és… élvezném. Pontosan, ahogy azt is, ha valóban a torkomnak esne, miután a hidegtől remegve kimászna a vízből.
- A végén még megsértődök, hogy olyan életképtelennek tartasz, hogy egy _kislányt_ sem tudok belelökni a vízbe.
Szándékosan nyomom meg azt a szót, ha ő piszkálódik, hát én is ezt teszem. Noha a vámpíroknál elég bizonytalan a kor kérdése, de ez a csaj még tuti nincs száz. Akkor sokkal… savanyúbb lenne. Komolyan, üdítő a sok csitri az öntömjénező, beképzelt “matrónák” között. Rühellem őket. Nem csoda, hogy egyet sem tűrtem meg sokáig magam mellett. Emberként könnyű rózsaszín ködben úszva az örökkévalóságról, az örök szerelemről, meg a halálig tartó együttlétről fantáziálni, de mikor az örökké valóban örökkévé válik… valószínűleg nem létezik olyan nő, akit képes lennék addig elviselni.
- Meleg teát? Mi vagyok én, szobalány?
Megrökönyödve pillantok rá, majd hűvösen elmosolyodom.
- Max egy forró artériát kapsz… de azért is még nagyon meg kellene dolgoznod.
Lepillantok mellé a pallóra, egy pillanatig mintha mérlegelnék, de a végén még valami megveszekedett romantikusnak hinnének, hogy a nőmmel együtt ücsörgök a stégen a tengert bámulva.
- Kösz, jó itt. Úgyis csak addig maradok, amíg feltakarítják a hajóm fedélzetét.
Mintha valami négyárbócosról lenne szó, de hiába, a szakszavak az idő múlásával sem sokat változtak. Persze Satine már árboc helyett motort “örökölt”.
music: Olvasáshoz | note: -
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 25, 2014 4:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Nathan & Eli


A tekintetétől egy óvodás már sírva rohanna anyucihoz. De most komolyan azt hiszi, hogy az ellenségeskedéssel sokra megy? Pasi… mégis mit vártam Tőle? Hogy majd idejön, aztán csacsogni kezd az új divatról meg a legújabb körömlakk előnyeiről? Vicces elképzelni és már vigyorogva nézem a másikat, annak ellenére, hogy ha ilyenről beszélne, csak pillognék, mint borjú az új kapura, mert nem értek ezekhez. De ha nem, hát nem és inkább bekaptam egy újabb falatot miközben megvontam a vállaim. *
- Vigyázz… nehogy elhízz. * Kacsintottam a másikra. De ettől függetlenül nem vettem a szívemre a dolgot, sőt… egyáltalán nem hatott meg. Ám a következő szavaira csak felvontam a szemöldököm és tincseim vidáman cikáztak ide – oda, ahogy megingattam a fejem.*
- Hmm… ami azt illeti Dulifuli, én nem gondoltam semmire. De ha még gondoltam volna is, miért mernéd ilyen hmm… nyíltan és magabiztosan kijelenteni, hogy nem épp arra gondoltam amire Te? * Dobtam vissza a kérdést és oldalra billentett fejjel mértem végig Apraja falva lakójává avanzsált idegent. Értem én, hogy lány vagyok. De nekem nem lehet az első gondolatom a testiség? Jó, tény első helyen pengék és a harc van és csak a másodikon a testiség de attól még, nem a beszélgetés. De mindegyis, hisz tényleg nem gondoltam semmire.*
- Ha nem érdekelne, akkor nem kérdeztem volna. De nem vagyok pszicho-mókus és jótékonysági intézmény sem. Csak a lelkiismereted. – kacsintottam rá. - Pusztán kevésbé bezárkózott és magának való mint Te. S olykor még szeretek is segíteni. De azt hiszem, hogy ez még nem bűn. Vagy másképp látod Dulifuli? * Kérdeztem leplezetlen kíváncsisággal. Értem én, hogy mérges és valakin le kell vezetnie a feszültséget és én vagyok épp kéznél, mivel megszólítottam, de attól még nem kell partnernek lennem benne és nekem is dobálóznom kapásból.
Viszont mikor Anyukámat említi az arcom megmerevedik és el is fordítom róla, a pillantásom. Annyi mindent mondhatnék erre, de legszívesebben a torkának esnék neki. De nem szabad… így csak a gondolataimban véreztettem ki módszeresen. Ám ennek ellenére mégis mosolyogva fordultam vissza, ahogy a vízben landolt a kavics.*
- Csak nem bele akarsz lökni Dulifuli? Azért az nem olyan könnyű… egyébként meg; mondta. Ahogy úszni is megtanított. Ha meg mégis megfáznék… nos, majd hozhatsz nekem meleg teát. * Kacsintottam rá bár tudnám miért. Semmi értelme nem volt, ahogy annak a feltételezésnek sem, hogy megfázom. De azért csak felfelé pillogtam rá.*
- Na de csüccs… ülve mégis csak kényelmesebb kötekedned. * Csúsztam odébb jelzésértékűen, na nem mintha nem fért volna el mellettem. De talán veszi a lapot, még ha a szavak meg is haladják a képességeit. *



zene: Shot in the dark | megjegyzés: - | szószám: 425 | ©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Shinedown - Through the ghost
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Motorok, nők, gitár, hajók... és a hajómakettek.
† Humor :
Néha fekete, máskor lehengerlő... Melyiket szeretnéd?;)



Nathan Adrian Doyle ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 25, 2014 2:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
To: Eline
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem kerüli el a figyelmem a mogyoró, a karamell és a csokoládé édes illata, de jelen pillanatban van más, ami jobban foglalkoztat, meg amúgyis… már vagy két évszázada alig eszem valamit a véren kívül. Nincs rá szükségem, így nem fárasztom magam azzal, hogy ilyen kaja után is kajtassak. Persze tény, olykor becsúszik valami ínycsiklandó illatú kaja, vagy alkohol, kávé… az édesség viszont nem tud különösebben izgatni. Amúgyis, mit tehetnék, ha netán mégis megkívánnám? Menjek oda, és tépjem ki a csaj kezéből a dobozt, mintha valami gonosz óvodás lennék? Azt hiszem, abból már kinőttem.
Miután leosztottam a biztonságist, elindulok, hogy tegyek egy kört a kikötőben, de csak visszafordulok a Satine felé. Nehezen veszem rá magam, hogy felügyelet nélkül bízzam arra a nőre a takarítást. Ha tönkreteszi a lakkozást, vörösre festem vele a padlót, az fix! Magabiztos léptekkel sétálok a célom felé, mikor az ismét felbukkanó édes illatok mellé már szavakat is kapok. Az ismeretlen nő felé fordulok felvont szemöldökkel, zöldesbarna tekintetem metszőn pihen meg rajta.
- Kösz, nem. Utálom az édeset.
Jegyzem meg szinte félvállról, ami a társaságot illeti… alattomosan elvigyorodok.
- Talán a társaságod tényleg segíthetne, de nem biztos, hogy ugyanarra gondolunk.
A pillantásom egyértelmű, ahogy pimaszul végigmérem a lábujja hegyétől a feje búbjáig.
- Ami a kiakadást illeti, nem sok közöd van hozzá, és amúgysem hiszem, hogy érdekel. Mi vagy te, ingyenpszichológus, vagy jótékonysági intézmény?
Tudom, néha bunkó vagyok, de szerintem már így születtem, és nem nagyon áll szándékomban változtatni ezen senki kedvéért.
- Anyukád nem mondta, hogy tél közepén nem egészséges mezítláb mászkálni? Bár ha beleesel a vízbe, legalább a cipőd száraz marad.
Arrogáns félmosolyba rándulnak az ajkaim, miközben a cipőm orrával jelzésértékűleg belerúgok a vízbe egy eltévedt kavicsot. Talán tovább is mehetnék, de unottan róni a köröket sem nyugtatóbb, mint másokat csesztetni, és így talán hamarabb elmegy az idő, amíg rendesen feltakarítják a fedélzetet.
music: Hangulatzene
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Feb. 20, 2014 1:16 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Nathan & Eli


Tisztelem anyámat. Mindig is azt tettem, az Ő szava szent volt számomra és aki ezt megsértette magam szedtem ízekre. De most… most valahogy más megvilágításba került a dolog. Nem bírom megérteni, hogy miként tudta elviselni Apámat – egy férfit – maga mellett a nap minden egyes percében, éveken, évtizedeken keresztül. Felnevelt, dolgozott és mind ez mellett még Apám igényeit is kielégítette, a háztartásról nem is beszélve. Mindig volt ideje mindenre. Hiányzik. Tudatosul bennem egy röpke pillanat alatt a tény, hogy képes vagyok hiányolni valamit, amiről tudom, hogy már sosem lesz élő és így, sosem fog elmúlni. Félreértés ne essék, semmi bajom Dexxel. Sőőőt… mióta megérkeztem Ő az egyetlen jó dolog ami történt velem. Bár tény, hogy a jó fogalma nálam kicsit hmm… mást jelent mint a többieknek. De furcsa az, hogy haza megyek és valaki van otthon, vagy nem rég ment el és még ott az illata. Sok bajjal nem jár, mert hát nem kér enni, nagyfiú… ellátja magát de ettől függetlenül mégha vad, undok is vagyok, plusz sokat csipogok, azért mindig be van vásárolva, főzök vagy sütök valamit. Persze tökéletes tudatában annak, hogy a vén róka nem fogja beleütni az orrát semmibe. „Nekem nincs szükségem ilyenekre. Csak Te ragaszkodsz ilyen földi dolgokhoz kislány.” Hát kabbe Dex. Fújtam egyet dühösen, miközben a villámmal a kis ételhordóban lévő házi snickerst bökdöstem, mintha le akarnám szúrni. Pedig aztán nem tehet semmiről és ahhoz képest, hogy először csináltam még jó is lett. Bár a karamellel várnom kellett volna egy kicsit, még jobban meghűl és akkor talán nem folyt volna meg. De annyi baj legyen, elvégre finom. Egy félreeső kis stégnél ücsörögtem, aminek a két oldalán csónakok voltak kikötve s lábaim a vizet rugdosták. Nincs meleg, de ennek ellenére a cipőm mellettem pihent, a másik oldalamon egy termoszban forró csoki. Derékig érő hajam, kiengedve omlik a hátamra, míg a kabátom takarja a csuklómra erősített pengéket – megszokás.
Halk, dúdolásom közepette mellyel szándékomban állt elűzni a gondolataimat, Richard hiányát, Sean nevetését, Dex idegesítő hallgatását vitatkozás üti meg a fülem és orromba a félelem szaga tódul. Ajkaim egy féloldalas grimaszra húzódnak, de most nem engedek a kíváncsiságomnak. Nem rám tartozik, így csak a szemem dörgölöm meg, hisz nem kell attól félnem, hogy elkenődik a nem létező sminkem. Düh, harag és elégedetlenség közeledik felém. Legalábbis ennyi az, ami így háttal mindennek eljut hozzám, no meg az illat és a hangok. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy csak hallgatok és hagyom, hogy tovább menjen – ha csak Ő nem akar kíváncsiskodni -, de azt hiszem, hogy ahogy a sok érzelmi maszlag sem nekem való, úgy legalább annyira a magány sem.
- Kérsz? Tudom, hogy nem segít és sok haszna nincs a dolognak de néha megnyugtató… * Kezdtem el locsogni halkan. Nem kiabáltam, tudtam, hogy hallja. Ahogy azt is, hogy érzi a mogyoró, karamell és csokoládé illatának az egyvelegét. Éreztem, hogy éhes… azt meg tudtam, hogy ezzel nem old meg semmit. De talán eltereli a figyelmét, még ha táplálékként nincs is haszna a dolognak. Hangom kedves, ahogy a pillantásom is, mikor hátranézek. Sötét íriszeimben ott van a vidámság apró csillogásai, hiába öleli körbe a sötét üresség. Ajkam egy halovány mosolyra húzódik, hátha barátságosabb kinézetem lesz Tőle. Bár meg kell hagyni, hogy amúgy sem vagyok egy ijesztő személy. Legalábbis a magam fajtának semmiképp sem, már csak a korom miatt sem, amit igyekszek sosem bevallani.*
- … s ha más nem, egy kis társaság segíthet. Miért akadtál ki? *Kíváncsiskodtam. Most mi történhet? Nekem esik? Na és? Történt már rosszabb is.*



zene: Shot in the dark | megjegyzés: - | szószám: 563 | ©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
•• my one and only true love ••
† Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
† Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
† Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
† Humor :
••annoying



Enzo ÍRTA A POSZTOT
Vas. Feb. 16, 2014 7:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Maggie & Enzo
It feels like I am just too close
[You must be registered and logged in to see this image.]
to love you [You must be registered and logged in to see this link.]

Megkapni azt, amire epekedve vágysz oly sok ideje, egyszerre tartogat örömöt és bánatot, mert az első alkalom csak egyszer jön el. Mégis a második és a sokadik alkalom is tartogathat a meglepetések mellett, sok kedves percet is. Itt feküdt a karomba az, akinek egykor megfogadtam, hogy túlélek, még ha erről ő nem is tudott. Itt feküdt ő, a megtestesült szépség, a nő akire mindig is vágytam, s pihegve simít végig mellkasomon újra és újra, míg én élvezve s egyre felidézve magamban az elmúlt perceket, karját és derekát cirógatom, próbálom beérni közelségével.
-Fele annyira vagyok tökéletes, mint hiszed, ellenben veled. De erről nem tervezek vitát nyitni.-nyomok egy csókot homlokára, elhúzva onnan az odacsúszó hajtincset. Tudtam a tökéletes pillanatot ki kell élvezni, s mikor újra megszólal, megtörve a csendet elmosolyodom, és felvonom szemöldököm.
-Csak jól? Később megmutathatom még menyivel meggyőzőbb tudok lenni.-csókolom meg lehajolva hozzá, s igyekezve komolyra fordítva a szót letörlöm képemről elégedettségem vonásait.-Ez esetben körbenézhetnénk a lehetséges lakóalkalmasságok között. Ahogy sétálgattam a külváros elég meggyőző volt számomra.-vetem fel az ötletet, kifújva egyenletesen a levegőt.-Most, hogy megkaptam a lehetőséget egy normális életre, nem veszteném el. Persze ha neked gyors a tempó, lelassíthatunk, időnk mint a tenger.-hazudok magamnak is, mivel sem lelassítani nem akartam, sem az időt tovább húzni, hisz jól tudtam az orvosok még mindig ott lehetnek az egyetemen, ki tudja kit cibálnak le magukhoz, vagy kit küldenek a nyakamra, hogy eltegyenek láb alól. Nem akartam bajba sodorni Maggie-t, mégis sikerült, mert most az egyszer, először az életemben nem engedtem volna el magam mellől semmi pénzért.
A telefon a gondolataim és a kellemes csöndet is megzavarták, s hogy a lármát mielőbb megszüntessem, könnyed mozdulattal álltam fel és kerestem elő a készüléket. Felolvasva az üzenetet két opciót láttam magam előtt, amit Maggie is tökéletesen szavakba öntött. Bíztam benne, már-már vakon, de bíztam magamban is, és Damon-ban is.
-Próbáljuk meg. Ha úgy érzed, nem tudsz tovább egy légtérben lenni vele, felállunk és távozunk. Nem kértelek sokra eddig, de kérlek most értsd meg, nem mondhatok nemet.-sétálok mellé, karaim dereka köré fonva, és apró csókot lehelek ajkaira.-Melletted leszek, ígérem.-engedem el, s én is magamra veszem szanaszét heverő ruháim, közben viszont figyelem minden mozdulatát, újra és újra végigmérve formás testét, amit végül elrejtenek előlem ruhái, aminek hatására halkan felmordulva összevonom a szemöldököm.-Félre értés ne essék, a ruháidban is  gyönyörű vagy, de azok nélkül... Hát nem is tudom...-kapom el kezét, magamhoz vonva újra megcsókolom, végigsimítva hátán. Végül mégis elengedem, mert ha nem így tennék, újra és újra lejátszanám az elmúlt perceket.
Felsétálva a hajó kabinjából a fedélzetre elfordítom a kulcsot és véve egy mély levegőt a gázkart meghúzva a hajót a part felé irányítom. Az elmúlt órák békességét megtörő sms egyszerre bosszantott fel és feszítette meg bennem a rossz előérzettel agyamba kapcsolódó idegeim. Ahogy megérkeztünk a partra ujjait ujjaim közé fűzve indultam el vele Damon-ék háza felé, s ahogy közeledtünk úgy kezdett el a furcsa érzésem egyre erősebben kiütni hangulatomra, s szótlanul ballagtam célunk irányába.

// Daily Street : Damon és Elena háza : Konyha //
|| Words: 488|| Hammock of Stars ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
myself
† Kedvenc dal :
recovery, fast & furious, shadow of death
† Tartózkodási hely :
behind you
† Hobbi & foglalkozás :
businessman and assassin
† Humor :
dark



Wyatt Nolan Reyner ÍRTA A POSZTOT
Vas. Feb. 16, 2014 6:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
to Enzo


Elveszünk egymásban, és minden mozdulat, csók, sóhaj, mind-mind egyre magasabbra visz bennünket a beteljesülés útján. Enzo éles fogai után ismét puha ajkai érintik teljesen érzékennyé vált bőrömet, csókokkal becézget, mintha így akarná elvenni az előbbi kis támadása élét. Ujjaim a hátán és a karjain kalandoznak, hol simogatom, hol követelőzve szorítom magamhoz. A mozgásunk tovább gyorsul, a közelítő gyönyör hullámainak intenzitását növelve, míg végül zihálva adjuk át magunkat az érzésnek, majd pihegve fekszünk egymás mellett, összegabalyodva. Lassan, lustán elmosolyodom a bókjára, de egyelőre nincs kedvem, erőm szavakkal vagy bármi mással megtörni ezt a kellemes utólebegést. Végül mégis megmozdulok, mutatóujjam végighúzom a mellkasán, tekintetemmel követem az útján, majd felnézek Enzo szemeibe.
- Te pedig csodálatos vagy - motyogom kissé még kábán, de lenyűgözve. És komolyan gondolom. Nem tudom nem csodálni ezt a férfit, aki évekig képes volt ép ésszel kibírni azt a szörnyű kínzatást. Sosem remélhettem, hogy egyszer így fogok itt feküdni a karjaiban, mégis megtörtént, és ezért neki lehetek hálás, a kitartásáért, az élni akarásáért. Feltámaszkodok, de csak annyira, hogy egy csókot lehelhessek az ajkaira, aztán visszabújok hozzá.
- Ha már ilyen jól meggyőztél, hogy maradjak veled a városban... - muszáj ezen halványan elmosolyodnom közben - arra gondoltam, ellátogatok a helyi kórházba, hátha szükségük van még egy dokira - jegyzem meg eltűnődve. Szeretem a munkámat, leköt, és jó érzéssel tölt el, hogy segíthetek. Folyton úgy érzem, hogy valahol kompenzálnom kell a rossz dolgokat, amelyeket tettem, vagy melyekben részem volt akár csak közvetve, és orvosként dolgozni jó módja ennek. Plusz az sem hátrány, hogy közel lehetek a kórház vérkészletéhez, ami szükség esetén jól tud jönni.
Mielőtt túlságosan élvezhetném ezt a csendes, nyugodt összebújást, egy telefon hangja riaszt szét bennünket. Enzo úgy pattan ki az ágyból, mint akit megcsíptek. Nem tudtam, hogy vár valakire. Sőt, azt sem, hogy máris beszerzett magának egy mobilt. Pár pillanatig összezavarodva pislogok rá, végül megvonom a vállamat. Ha ez a Damon az, akire gondolok... tekintetem megkeményedik az elfojtott dühtől. És most még kiderül, hogy családos ember... vámpír? Nem tudok mit kezdeni ezzel az egész helyzettel, de igen, azt hiszem, szeretném megismerni.
- Ha nem bánod, hogy elkísérlek... De nem tudok felelősséget vállalni magamért - teszem hozzá óvatosan. - Nem tudom, hogyan fogok reagálni... - jegyzem meg még halkan, aztán öltözködni kezdek. Enzo pedig döntse el maga, hogy így is magával akar-e vinni a barátjához, vagy sem. Damon az sms-ével mindenesetre így is sikeresen elrontott egy kellemes estét, szóval újabb dolog került a számlájára.


▽▽▽
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Shinedown - Through the ghost
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Motorok, nők, gitár, hajók... és a hajómakettek.
† Humor :
Néha fekete, máskor lehengerlő... Melyiket szeretnéd?;)



Nathan Adrian Doyle ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 15, 2014 1:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Eline Nathan


[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem is vagyok túl régóta a városban, mégis érzem, hogy hiányzik valami. Az utóbbi években a kontinens belső részein éltem, és csak nagyon ritkán volt lehetőségem kiélvezni azt a fajta szabadságot, amit a tenger adott. Hosszabb távon már jó ideje nem szerettem hajózni, kivéve, ha akadt társaságom. Nem mintha a magány zavart volna, inkább a friss vér hiánya, ami először csak apró tüskének tűnik a köröm alatt, de aztán egyre inkább kiteljesedik, és az a maró éhség… gyűlölöm azt az érzést. Nem is értem, hogy bírnak egyesek meglenni a friss, meleg vér nélkül, aminek minden egyes kortya után mintha újjászületnék. Persze, biztos meg lehet szokni mást is, de én élvezem azt az erőt, azt a hatalmat, amit ez a fajta táplálkozás ad, még ha egyesek barbárnak és szörnyetegnek tartanak is miatta.
A Hondát a kikötő őrzött parkolójában állítom le, bukósisak az ülésre, kulcs a bélelt, fekete bőrdzseki zsebébe, és már keresem is a másik kulcscsomót és az igazolványt a belső zsebben. Alig várom, hogy végre ne lássak mást magam körül, mint a nyílt tengert! Először azonban egy rövid ellenőrzés a részemről. Itt kötött ki a vállalat egyik yachtja is, amit kikölcsönöztek, de csak holnaptól, én pedig szeretem ellenőrzésem alatt tartani a dolgokat. A Sapphire fedélzetén csak a kapitány, egy matróz és egy takarítónő tartózkodik, hogy minden a legnagyobb rendben legyen a holnapi kihajózáskor. Bő húsz perc telik el a részletek megtárgyalásával, a helyzetjelentéssel, és közben bejárom a tízszemélyes yachtot, amit úgy ismerek, mint a saját tenyeremet. Nem is zavarok tovább, egy határozott kézfogással búcsúzom, és kicsit odébb sétálok, ahol az egyetlen szeretőm vár, akihez mindig hűséges voltam, Satine. A kislány egy kétszemélyes luxusmotorcsónak, egy Princess V39-es. Hideg szél csap az arcomba, amikor fellépek a fedélzetre, de szerencse, hogy menet közben ezt már nem fogom érezni, hála az elhúzható féletőnek, amit a motorcsónakok történelmében az egyik legzseniálisabb újításként tartok számon. Nem sok minden van, amiben kenyerem a luxus vagy a pénzköltés, de mindenkinek kell legyen gyenge pontja, az enyém pedig mindig a hajók iránti szenvedélyes lelkesedésem volt. Mondhatnám, hogy a nők is ilyenek, de kevés nő van már, akit becsülök valamire. Konkrétan egy sem. Mind azt hiszik, egyediek, azt hiszik, vad femme fatale-ként tündöklenek, de ez mind csak szegényes kifejezése annak, hogy sosem volt, aki igazán tisztelje bennük a nőt, és így akarják kiharcolni figyelmet. Kevés olyan nő akad, aki még valóban tudja, milyen NŐnek lenni, és ezt nem kilónyi sminkkel vagy olyan ruhatárral akarja elérni, amit az én időmben a kurvák is szégyelltek volna. Ennek a kornak az egyetlen előnye, hogy sem hideg ágy, sem korgó gyomor nem vár, ha nem akarom.
Először  megoldom a takaróponyva egyik madzagját, majd a többit is, hogy megszabadítsam tőle a csónakot, és egyből megakad valamin a szemem.  Festéksprével írt felirat a lakkozott fa padlón. “Itt az ideje az elszámolásnak.” Düh önt el. Nem, nem a fenyegetést veszem komolyan, csupán a felirat ténye idegesít,  az, hogy odakerült. Összehajtom a ponyvát, majd leugrok a stégre, és elindulok megkeresni a biztonsági őrt. Mégis mi a fenének fizetek egy kisebb vagyont, ha nem képesek vigyázni a tulajdonomra? Idegesítő, kellemetlen érzet ez, amit a fegyveres biztonságis rögtön meg is kap az arcába… és örülhet, hogy nem végzi szárazra szívva a  hajók között a hideg vízben. Nem ordítok, szinte sosem teszem, de érdekes módon általában anélkül is komolyan vesznek.
Hamar kerül egy középkorú nő, akit takarítani küldenek a hajómra.
- Ha tönkreteszi a lakkozást, magával törlöm fel a padlót.
Morranok rá, mire még gyorsabban szedi a lábait, kezében a takarítószeres  vödörrel. Egy utolsó pillantás a feszengő biztonságis felé, aki váltig bizonygatja, hogy többé nem fordul elő, majd sétára indulok a kikötőben, amíg rendbehozzák a kárt. Tessék, megint éhes lettem. Ha dühös vagyok, jobban kívánom a vért, és a pasas egyetlen szerencséje, hogy tegnap vacsoráztam, és hogy tengernyi önuralmam van.


◯ Megjegyzés: Satine

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
•• my one and only true love ••
† Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
† Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
† Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
† Humor :
••annoying



Enzo ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 15, 2014 9:40 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next



Maggie & Enzo
It feels like I am just too close
[You must be registered and logged in to see this image.]
to love you [You must be registered and logged in to see this link.]

Húzom az időt, mind az enyémet, mind az övét, s kezdem úgy érezni, ezzel saját magam kínzom a legjobban. Hagyom, hogy ő is lehetőséget kapjon felfedezni testem, érintése nyomán pedig úgy érzem, mintha bőröm ezer meg egy kis lángcsóva égetné, mintha éles és hideg pengével karcolnának. Hiába ez a kellemes érintés, agyamban a türelem húrját elszakítva teperem magam alá, és merülök el benne. Nyakát csókolva fogaim belemélyednek selymes bőrébe és az az alól kibuggyanó édes vérét kezdem szívni. Egy percre érzem, ahogy megáll lélegzete, majd átadja magát az új élménynek, s csípőjével még gyorsabb mozgásra késztet.
Elszakadva a sebtől apró csókokat lehelek mellkasára, mígnem újra szájához nem érek, és birtokba nem veszem újra és újra. Felnyögök, ahogy sürget, még mélyebbre furakodom, elszakadva ajkaitól mélyen szemébe nézek, s a gyorsuló tempóm hatására érzem, ahogy megfeszül körülöttem és velem együtt átadja magát vágyaink beteljesülésének. Kezemmel megtámasztva magam, még egy utolsó csókot adok szájára, majd legördülve róla magamhoz húzom, s vele együtt a vékony takarót is, mellyel betakargatom.
-Gyönyörű vagy.-simítok végig vállától derekáig, ahogy kezem megállapodik, s tovább cirógatja puha bőrét. Akarok, de nem bírok betelni a látvánnyal, ahogy szeméből a sugárzó csillogás még a félhomályban is játszik.
Pár perccel később telefonom rövid pittyegések kíséretében jelezte, hogy valaki sms-t küldött. Magamra kapva alsóm felálltam, és a földön heverő nadrágom zsebéből elővéve a készüléket a kijelzőre pillantottam.
-"Üdv cimbora. Elena már tud rólunk, és a Whitmore-ról. Gondoltam, nem ártana személyesen is ismernetek egymást. A gyerekek nincsenek itthon... ha el tudsz most jönni, várunk. Damon"-olvasom fel a látottakat, majd Maggie-re pillantok.
-Van kedved vendégségbe menni vagy most menjek csak én egyedül?-érdeklődöm hisz a szóban forgó személyt épp látni kívánta.

|| Words: 272|| Hammock of Stars ||
[You must be registered and logged in to see this link.]


A hozzászólást Enzo összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 16, 2014 4:58 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
myself
† Kedvenc dal :
recovery, fast & furious, shadow of death
† Tartózkodási hely :
behind you
† Hobbi & foglalkozás :
businessman and assassin
† Humor :
dark



Wyatt Nolan Reyner ÍRTA A POSZTOT
Pént. Feb. 14, 2014 8:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
to Enzo


Figyelemre méltóak Enzo hangulati változásai, hogy egyik pillanatban vad, követelező, heves, aztán türelmet erőltet magára, óvatos, finom, édes, becézgető lesz, vagy épp átadja magát nekem... majd újra ragadozóvá válik, és így fedezi fel a testem minden pontját. Sosem tudhatom, mit várhatok tőle legközelebb, próbálom tartani vele a lépést a változások között, de ebbe kicsit belekábulok, és ettől csak még izgatóbb lesz mindaz, amit tesz velem.
Végre hagy nekem egy kis időt, hogy én is körüljárhassam, megismerhessem a testét, ajkaim és ujjaim lassan, finoman haladnak körbe, és eljön az ideje, hogy a férfiasságát is felfedezhessem magamnak. Látom a tekintetén, hogy leküzdi a vágyát, hogy leteperjen, nekem is hagy némi teret. Ki is használom a lehetőséget, ingerlő kézmozgással vadítom őt tovább, amíg meg nem elégeli a dolgot, és a csípőmet megragadva újra maga alá nem gyűr. És a következő pillanatban már belém is temetkezik, kellemesen eltelít, muszáj felnyögnöm az érzéstől. Lehunyom a szemeimet, és elveszek az intenzív érzéshullámban. Arcát a nyakamba fúrja, amitől automatikusan hajtom hátra a fejem. Arra azonban nem számítok, ami ez után következik. Hegyes fogak vájnak a bőrömbe, és halkan felsikoltok a meglepetéstől. De amint úrrá leszek a megdöbbenésen, máris ismét ellazulok, és egyenesen élvezem, amit tesz, akarom, hogy folytassa. Ujjaimmal a hajába túrok, így biztatom, hogy tegye, amíg jól esik, csípőmet pedig újra és újra felé lököm, hogy gyorsabb tempóra ösztökéljem, mert a harapásától újult erővel vágyom a vadságára.


▽▽▽


A hozzászólást Maggie Ross összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 15, 2014 12:01 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
•• my one and only true love ••
† Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
† Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
† Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
† Humor :
••annoying



Enzo ÍRTA A POSZTOT
Pént. Feb. 14, 2014 11:52 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next



Maggie & Enzo
It feels like I am just too close
[You must be registered and logged in to see this image.]
to love you [You must be registered and logged in to see this link.]

Húzom az időt, mind az enyémet, mind az övét, s kezdem úgy érezni, ezzel saját magam kínzom a legjobban. Hagyom, hogy ő is lehetőséget kapjon felfedezni testem, érintése nyomán pedig úgy érzem, mintha bőröm ezer meg egy kis lángcsóva égetné, mintha éles és hideg pengével karcolnának. Hiába ez a kellemes érintés, agyamban a türelem húrját elszakítva teperem magam alá, és merülök el benne. Nyakát csókolva fogaim belemélyednek selymes bőrébe és az az alól kibuggyanó édes vérét kezdem szívni. Egy percre érzem, ahogy megáll lélegzete, majd átadja magát az új élménynek, s csípőjével még gyorsabb mozgásra késztet.
Elszakadva a sebtől apró csókokat lehelek mellkasára, mígnem újra szájához nem érek, és birtokba nem veszem újra és újra. Felnyögök, ahogy sürget, még mélyebbre furakodom, elszakadva ajkaitól mélyen szemébe nézek, s a gyorsuló tempóm hatására érzem, ahogy megfeszül körülöttem és velem együtt átadja magát vágyaink beteljesülésének. Kezemmel megtámasztva magam, még egy utolsó csókot adok szájára, majd legördülve róla magamhoz húzom, s vele együtt a vékony takarót is, mellyel betakargatom.
-Gyönyörű vagy.-simítok végig vállától derekáig, ahogy kezem megállapodik, s tovább cirógatja puha bőrét. Akarok, de nem bírok betelni a látvánnyal, ahogy szeméből a sugárzó csillogás még a félhomályban is játszik.

|| Words: 195|| Say Something ||
[You must be registered and logged in to see this link.]


A hozzászólást Enzo összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 15, 2014 9:40 am-kor.
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 11:15 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Vissza az elejére Go down
 

Kikötő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 9 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

 Similar topics

-
» Kereskedelmi kikötő
» Kiképzőterepek
» Kikötőváros
» Kiképző terep
» Kiképzőterep

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-