Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 09, 2014 10:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

To: Eline

Őszintén szólva kicsit meglep, hogy visszacsókol, de ez nem akadályoz meg semmiben. Mikor elszakadnak az ajkaink, és finoman beleharap az enyémbe, egy pillanatra elmosolyodom, de mire leülök a cölöpre, nem látszik semmi az arcomon. Szóval valóban nem csak a szája jár? Felhívás lett volna keringőre az utolsó kis mozzanat? Majd kiderül. Minden esetre a tekintete… kedvem támad nekem is megharapni őt itt-ott, ha már így néz rám.
Az irónia pedig… tetszik. Kifejezetten ügyesen passzolgatja vissza a labdákat, és őszintén szólva, élvezem, hogy ilyen pimasz és rakoncátlan. Ami a csókolásra vonatkozó megjegyzését illeti… elvigyorodom. Hűvösen, magabiztosan. Arra vonatkozóan, hogy hogyan csókolok, már évszázadokra visszamenőleg senkinek nem volt panasza, de ügyes szurkálódás. Mint mondtam, tisztában vagyok a képességeimmel, hogy miben vagyok jó. Persze, nem vagyok tökéletes, ahogy senki az ég világon, de olyan közel állok hozzá, amennyire lehetséges. Egészséges egoval rendelkezem, na.
- Ha jobban csókoltam volna, itt a mólón letepertél volna. Nem tudtam, hogy állsz a nyilvános szexszel…
Pillantok körbe lassan, mintha felmérném a terepet. Nem ez lenne az első eset, hogy közszeméremsértésért az őrsön töltenék egy éjszakát.
A felém nyújtott kacsóra pillantok, és némi gondolkodás után határozottan, de nem erősen megszorítom.
- Nathan… Doyle…
Kissé talán kelletlen, vagy foghegyről vett a bemutatkozásom, de ezen nem szándékozom javítani. Talán illene megdicsérnem, hogy milyen szép neve van, meg milyen csinosak a meztelen lábujjai, vagy hasonló hülyeségek, de sosem voltam az ilyesfajta széptevés híve. Általában nem ilyesmivel hódítok… persze legtöbbször nem is a bunkóságommal, de úgy tűnik, vannak kivételek.
A megjegyzésére elgondolkodok. Fiatal… pofátlanul fiatal hozzám képest, de nem szokásom senkit lebecsülni. Bármikor tanulhat újat a vámpír, még akkor is, ha túl régóta tapossa már a földet.
- Ez csak azt mutatja, hogy nem voltál még olyan helyzetben, amikor feladhattad volna.
Válaszolok én is komolyan, tekintetemmel az övét kutatva. Egy bizonyos pont után mindenki feladja. Mindenkinek lehet olyan helyzet az életében, amikor eljut addig a pontig. Az csak a szerencsén múlik, ha még nem jött el, és mindenki csak remélheti, hogy nem is fog eljönni az a pillanat. Onnantól azonban már nem rajtunk múlik a túlélés.
A szobalányjelmez említésére valódi megrökönyödéssel pillantok rá, mintha az utóbbi két percben meghibbant volna.
- Felejtsd el…
Nyögöm ki végül megemelve az egyik szemöldökömet, tökéletes határozottsággal. Nincs az a pénz és nincs az az isten, amiért bevállalnám. Kinőttem már az efféle marhaságokból. Csak nézem a vigyorát, és egy pillanatra erős késztetést érzek én is elvigyorodni az agyamba tolakodó képtől, de inkább valami félig undorodó fintorba rándul az arcom egy pillanatra. Nem. Egészen biztos, hogy sosem vállalnám be.
Vicces dolog ez. Néhány vámpír olyan, mint a fekete özvegy, legyen akár női, akár férfi kiadás. Egy kiadós légyott és egy hulla… nem mondom, hogy egy időben nem élveztem én is ezt az életmódot, de ez általában mindenhol túl feltűnő, és ha a vámpír hosszabb távon túl akar élni, akkor le kell mondania néhány dologról. Legalábbis ritkábbra venni ezeket az alkalmakat.
- Hogy milyen munkára?
Jellegzetes, alattomos félmosoly kúszik az ajkaimra, apró gödröcskét vájva az arcomba.
- Ahhoz, hogy valakinek a kedvére tegyek, először az illetőnek kell az én kedvemre tennie… tudod, csak a szokásos unalmas “valamit valamiért”...
Pénzzel nem lehet megvenni, de ha valaki jól játssza ki a lapjait, le lehet kötelezni vagy kenyerezni, attól függ.
- Egy kis kétszemélyes yacht…
Igen, a szemem fénye, és imádok dicsekedni vele, de általában nem viszem túlzásba a dolgot. Különben is, most extra érzékenyen érint ez a téma.
- Valami suttyó feliratozta nekem a fedélzetet vörös festéksprével. Tudnám, minek fizet az ember egy vagyont a kikötőnek, ha nem képesek vigyázni a dolgaira.
Dohogok azért egy kicsit, rosszkedvűen ráncolva a homlokomat, de aztán ismét nyugalmat kényszerítek magamra, különben valakinek tényleg kitekerem a nyakát.
- Ha gondolod, megmutatom.
Pillantok rá, majd felém nyújtott kéz felé kinyúlok én is, de nem a kezébe teszem a sajátomat, hanem a kézfejére fogok rá, hogy ne tudja megfogni a kezem. Mire azonban észrevehetné a turpisságot, rántok egyet a karján, így valószínűleg a vízben végzi… és remélhetőleg egyedül…
music: Hangulatzene | note: Remélem, most is megérte ennyit várni rá! Wink
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 03, 2014 2:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Nathan & Eli


V icsorgása sem veszi kedvem. Talán nem volna életösztönöm? Najó, ez egy halott egyéntől nagyon hülyén hangozna, de attól még van benne némi igazság. Életösztön nullához közelít, de az is alulról. Valahogy sosem volt könnyű elijeszteni, sőt… pont ezért vagyok itt, így. Mert vakmerő vagyok és egyszer túl nagy fába vágtam azt a bizonyos fejszét, no meg a fejem is. Mikor letérdel, kissé kiélesednek az érzékeim és várom, hogy mire készül. Annak ellenére, hogy a szám már szóra nyílik, hogy beszóljak. Hideg ujjait a tarkómon érzem, a következő pillanatban meg az ajkait az enyémen. Ellenkezést nem észlelhet, nem csak a szám járt. Viszonzásom heves, kissé vad melyet egy apró harapással zárok le az alsó ajkán. De nem sértettem fel sem a bőrét, s túlzott fájdalmat sem állt szándékomban okozni. Ha ne adj isten puhány, az már nem az én bajom. Ahogy visszavonulót fújt, én magam csak visszaegyenesedtem és egy újabb falat csokit kaptam be. Íriszeimben azonban ott pislákolt a korábbi szenvedély, amit a férfi is érezhetett belőlem. Hát most na… ha már valamit csinálok, azt csináljam rendesen. *
- Hűűű… tényleg? Ezt nem is tudtam eddig. * Kerekedtek ki a szemeim megjátszott meglepődéssel szavaira. Soha nem gondoltam volna tényleg, hogy akad olyan egyén, aki számon kéri rajtam a szavaim. Á, dehogy. Végülis egy burokban éltem. Na jó, hagyjuk a szarkazmust, nem is bírtam sokáig fent tartani és vidáman elnevettem magam, ahogy Nathanra néztem. Ha valamit, hát azt érezhette, hogy nem volt ellenemre a dolog. Az, hogy számomra mennyi fér bele vagy sem, már más kérdés. Nem a középkorba élünk, hogy egy csók miatt boszorkányságot kiáltsanak. Ha nem tudnám, hogy a lelkem sivár érzelmekkel bír, akkor azt mondanám, hogy lelkiismeret furdalásom lett egy röpke pillanatra. De mivel tudom, hogy ez képtelenség meg sem próbáltam megfejteni, hogy miért van ez.*
- Taníts Mester. – irónia és némi gúny – Mellesleg, csókolhatnál jobban is. * Szúrtam be csak úgy, minden hezitálás nélkül egy vállvonással kisérve. Mondjuk nem tudom, hogy miben hazudtam de ebben biztosan nem. Viszont ettől még igaza van, tuti, hogy szarul hazudok. Nem szoktam meg, a féligazságokat jobban szeretem. A lelkiismeretére nem reagáltam, felesleges lett volna. Azonban további szavai egy újabb mosolyt váltottak ki és féloldalasan felé fordultam ezzel az egyik lábam kiemelve a vízből és magam alá húzva.*
- Akkor talán előzd meg… Eline Reid. * Nyújtottam felé a mancsom, ámbár azt hiszem, hogy az a csók belefér egy üdvözlésnek is jobb helyeken. De azért na, adjam már meg a módját pláne, ha már a kedvéért a villát is elengedtem. Aztán, hogy viszonozza-e vagy sem, rajta múlik. DE ha nem mond egy nevet, akkor marad Dulifuli és kész. Ez pedig evidens lehet a számára.
A fürdetésemre egy pillanatra a vizet méregettem. Érzem én, hogy hideg… nem is erről van szó, de lássuk be, ha egy vadász ivadék fent akad a hideg vízen, akkor életképtelen arra, amire hivatott és ebben az esetben saját kezűleg végeznék magammal. Réveteg pillantásom ismét a férfit találta meg, miközben megingattam a fejem.*
- Nem életképtelennek tartalak. Érzem, hogy idősebb vagy és nem is egy két évvel. Még ha a korod nem is tudom pontosan belőni. De bízom a reflexeimben és a képzésemben, plusz sosem adom fel. Ez pedig azért előny. * Nagyon bíztam benne, hogy nem kezd nekem kiselőadást tartani arról, hogy olykor ez hátrány is, mert tudtam. Tisztában voltam vele. De beszélgetésünk alatt ez volt az első komoly megszólalásom, amiben nem volt sem élcelődés, sem vidámság, sem csipkelődés. Bizonyára megakarnám torolni, de elsősorban magammal rántani. Fiatal vagyok, de nem gyenge még ha hozzá képest mégis. Valahol mélyen sajnáltam, hogy ilyen fiatal vagyok és az idősebbek lenéznek. De Richard megtanította, hogy ez az előnyömre is válhat, mert nem látnak bennem veszélyt, hisz elvannak telve magukkal az idősebbek. Így ezt az előnyömre tudom fordítani hisz sokszor nem a kor dönt, hanem az, hogy ki mit tud. De nyílván nem rontok neki fejjel a falnak, sajnálnám, ha betörne a fejem.
A szobalányra látványosan végig mértem és ajkaim szegletében, ahogy az íriszeimben is újra ott volt a mosoly.*
- Nem. De örömmel megnéznélek olyan ruhában, biztosan jól állna. Sőőőt… ha belemész, kérhetsz valamit cserébe. * Mosolyom immáron vigyorra szélesedett. Szerintem nem tudna olyat mondani, kérni amit ne adnék meg egy ilyen látványért. Sőt, nem ismer így még a gyenge pontom sem tudja kihasználni. Mindenesetre kíváncsian vártam, és némi reménnyel, hogy ha más nem a vicc kedvéért kap az alkalmon és megteszi. Jajj istenem, hiú ábránd, de a kép, ahogy ez a testes alak egy szobalány ruhában feszít… tényleg minden pénzt megér. Az ajánlatra azonban felhorkantam.*
- Még a végén megsértődöm, hogy olyan fiatalnak nézel, hogy képtelen lennék rá egyedül. * Ismételtem majd nem az ő korábbi mondatát, de nem igazán vettem zokon a dolgot. Lehet, hogy az igézést még gyakorolnom kell, de lássuk be, nem csak igézéssel kaphatom meg, amit akarok. Ez volt az a dolog, amivel nem igazán kellett törődnöm. Mert a vacsoráimnak más céljuk is volt, mintsem az, hogy táplálékok adjanak s onnan aztán élve senki nem mászott el.*
- De kíváncsi lennék, hogy mégis hmm… milyen munkára gondoltál. * Oké, sejtem, hogy nem szó szerint gondolta. De attól még a kíváncsiságom felkelltette, amit lássunk be nem olyan nehéz. De az már igen, hogy nem volt olyan ellenszenves a másik, mint amilyennek beakarta állítani magát. S ha eddig nem repültem a vízbe, akkor csak kihúztam a lábam, egy tiszta szalvétával megtöröltem róla a vizet és visszavettem a cipőim. *
- Milyen hajó és mi történt vele? * A kérdésemből egyértelmű lehet, hogy nem értek a hajókhoz, sőt… de azt speciel tudtam, hogy a férfiak a kedvenceikről szeretnek beszélni, én meg hallgatni tudok és tanulni sosincs késő. S felállva a kezem nyújtottam felé.*
- Na gyere… járjunk egyet, még mielőtt tényleg túl nagy lesz a kísértés és megúsztatsz. Egyedül az sem poén… * Mosolyodtam el haloványan és ha jött, akkor csak úgy megindultam valamerre. Persze ha mást tartogatott, hát… az majd kiderül.



zene: Shot in the dark | megjegyzés: - | szószám: 982 | ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 03, 2014 11:44 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

To: Eline

Igen, az ellenségeskedéssel általában sokra megyek: békén hagynak. Most azonban úgy tűnik, ez sem működik. Kissé kelletlenül veszem tudomásul, hogy a csaj nem veszi a lapot. Vagy talán nagyon is veszi, és szórakozásból szivat tovább a csacsogásával. A megjegyzésére apró ráncok szöknek az orromra, ahogy elfintorodom, de mindez csupán egy pillanat, és szinte vicsorgásnak tűnik. Az elhízás veszélye talán nem fenyeget. Elég sokat mozgok, és a vér nem hízlal. Legalábbis eddig nem tapasztaltam.
Elnézem a táncoló tincseket, majd nyíltan viszonzom a pillantását. A becenév nagyon nincs ínyemre, de egyelőre nem áll szándékomban megtorolni. Pedig… akár jól is eshetne levezetni a feszültséget. És még én vagyok a bunkó… Egyetlen pillanat, amíg döntök, és féltérdre ereszkedek mellette - no nem a kezét akarom megkérni, csak ez stabilabb, mint a guggolás, mégis könnyen talpra lehet állni belőle -, hogy a tarkójára fogva húzzam csókra az ajkait, ellentmondást nem tűrőn. Mikor elengedem, nem állok fel újra, hanem a közeli tartócölöp tetejére telepszek, mintha mi sem történt volna.
- Vigyázz, miket hadoválsz, Nyuszi, mert a végén számonkérik rajtad…
Gunyoros félmosoly az arcomon, finoman megrándul a szemöldököm. A végén kiderül, hogy mégiscsak szórakoztat.
- Elég rosszul hazudsz… ezt még gyakorolnod kellene.
Két könyökem a térdeimen támasztom, úgy dőlök előre, miközben pillantásomat leplezetlen pimaszsággal pihentetem rajta. Hol a szemein, az arcán, hol lejjebb… szeretem a szép dolgokat, hát fel lehet róni nekem?
- Hidd el, a lelkiismeretem sokkal idősebb lenne nálad, ha még élne.
Jegyzem meg félvállról, majd az újabb Dulifulizásra csúnyán nézek rá. Fogalmam sincs, honnan szedte ezt a nevet, sosem néztem mesefilmeket. Mikor egyáltalán feltalálták őket, már rég kinőttem a mesékből.
- A segítő szándék nem bűn, de ha továbbra is becézgetsz, akkor tényleg megúsztatlak. Ilyenkor még baromi hideg a víz. Csak mondom, ha nem éreznék a lábujjaid.
Igen, most pont ő van kéznél, én pedig szertem másokon levezetni a feszültséget. Úgy tűnik, az anyuka-témával jó helyre tapintottam - vagy éppen rosszra, attól függ, honnan nézzük -, de elég jól rejti, hogy kényelmetlen lenne számára a beszélgetés ebben az irányban. Elvigyorodok azért azon, hogy nem lenne olyan könnyű belelöknöm… ebben én messze nem vagyok ilyen biztos. Ha nem is lökni, dobni egészen biztosan sikerülne, és… élvezném. Pontosan, ahogy azt is, ha valóban a torkomnak esne, miután a hidegtől remegve kimászna a vízből.
- A végén még megsértődök, hogy olyan életképtelennek tartasz, hogy egy _kislányt_ sem tudok belelökni a vízbe.
Szándékosan nyomom meg azt a szót, ha ő piszkálódik, hát én is ezt teszem. Noha a vámpíroknál elég bizonytalan a kor kérdése, de ez a csaj még tuti nincs száz. Akkor sokkal… savanyúbb lenne. Komolyan, üdítő a sok csitri az öntömjénező, beképzelt “matrónák” között. Rühellem őket. Nem csoda, hogy egyet sem tűrtem meg sokáig magam mellett. Emberként könnyű rózsaszín ködben úszva az örökkévalóságról, az örök szerelemről, meg a halálig tartó együttlétről fantáziálni, de mikor az örökké valóban örökkévé válik… valószínűleg nem létezik olyan nő, akit képes lennék addig elviselni.
- Meleg teát? Mi vagyok én, szobalány?
Megrökönyödve pillantok rá, majd hűvösen elmosolyodom.
- Max egy forró artériát kapsz… de azért is még nagyon meg kellene dolgoznod.
Lepillantok mellé a pallóra, egy pillanatig mintha mérlegelnék, de a végén még valami megveszekedett romantikusnak hinnének, hogy a nőmmel együtt ücsörgök a stégen a tengert bámulva.
- Kösz, jó itt. Úgyis csak addig maradok, amíg feltakarítják a hajóm fedélzetét.
Mintha valami négyárbócosról lenne szó, de hiába, a szakszavak az idő múlásával sem sokat változtak. Persze Satine már árboc helyett motort “örökölt”.
music: Olvasáshoz | note: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 25, 2014 4:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Nathan & Eli


A tekintetétől egy óvodás már sírva rohanna anyucihoz. De most komolyan azt hiszi, hogy az ellenségeskedéssel sokra megy? Pasi… mégis mit vártam Tőle? Hogy majd idejön, aztán csacsogni kezd az új divatról meg a legújabb körömlakk előnyeiről? Vicces elképzelni és már vigyorogva nézem a másikat, annak ellenére, hogy ha ilyenről beszélne, csak pillognék, mint borjú az új kapura, mert nem értek ezekhez. De ha nem, hát nem és inkább bekaptam egy újabb falatot miközben megvontam a vállaim. *
- Vigyázz… nehogy elhízz. * Kacsintottam a másikra. De ettől függetlenül nem vettem a szívemre a dolgot, sőt… egyáltalán nem hatott meg. Ám a következő szavaira csak felvontam a szemöldököm és tincseim vidáman cikáztak ide – oda, ahogy megingattam a fejem.*
- Hmm… ami azt illeti Dulifuli, én nem gondoltam semmire. De ha még gondoltam volna is, miért mernéd ilyen hmm… nyíltan és magabiztosan kijelenteni, hogy nem épp arra gondoltam amire Te? * Dobtam vissza a kérdést és oldalra billentett fejjel mértem végig Apraja falva lakójává avanzsált idegent. Értem én, hogy lány vagyok. De nekem nem lehet az első gondolatom a testiség? Jó, tény első helyen pengék és a harc van és csak a másodikon a testiség de attól még, nem a beszélgetés. De mindegyis, hisz tényleg nem gondoltam semmire.*
- Ha nem érdekelne, akkor nem kérdeztem volna. De nem vagyok pszicho-mókus és jótékonysági intézmény sem. Csak a lelkiismereted. – kacsintottam rá. - Pusztán kevésbé bezárkózott és magának való mint Te. S olykor még szeretek is segíteni. De azt hiszem, hogy ez még nem bűn. Vagy másképp látod Dulifuli? * Kérdeztem leplezetlen kíváncsisággal. Értem én, hogy mérges és valakin le kell vezetnie a feszültséget és én vagyok épp kéznél, mivel megszólítottam, de attól még nem kell partnernek lennem benne és nekem is dobálóznom kapásból.
Viszont mikor Anyukámat említi az arcom megmerevedik és el is fordítom róla, a pillantásom. Annyi mindent mondhatnék erre, de legszívesebben a torkának esnék neki. De nem szabad… így csak a gondolataimban véreztettem ki módszeresen. Ám ennek ellenére mégis mosolyogva fordultam vissza, ahogy a vízben landolt a kavics.*
- Csak nem bele akarsz lökni Dulifuli? Azért az nem olyan könnyű… egyébként meg; mondta. Ahogy úszni is megtanított. Ha meg mégis megfáznék… nos, majd hozhatsz nekem meleg teát. * Kacsintottam rá bár tudnám miért. Semmi értelme nem volt, ahogy annak a feltételezésnek sem, hogy megfázom. De azért csak felfelé pillogtam rá.*
- Na de csüccs… ülve mégis csak kényelmesebb kötekedned. * Csúsztam odébb jelzésértékűen, na nem mintha nem fért volna el mellettem. De talán veszi a lapot, még ha a szavak meg is haladják a képességeit. *



zene: Shot in the dark | megjegyzés: - | szószám: 425 | ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 25, 2014 2:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

To: Eline

Nem kerüli el a figyelmem a mogyoró, a karamell és a csokoládé édes illata, de jelen pillanatban van más, ami jobban foglalkoztat, meg amúgyis… már vagy két évszázada alig eszem valamit a véren kívül. Nincs rá szükségem, így nem fárasztom magam azzal, hogy ilyen kaja után is kajtassak. Persze tény, olykor becsúszik valami ínycsiklandó illatú kaja, vagy alkohol, kávé… az édesség viszont nem tud különösebben izgatni. Amúgyis, mit tehetnék, ha netán mégis megkívánnám? Menjek oda, és tépjem ki a csaj kezéből a dobozt, mintha valami gonosz óvodás lennék? Azt hiszem, abból már kinőttem.
Miután leosztottam a biztonságist, elindulok, hogy tegyek egy kört a kikötőben, de csak visszafordulok a Satine felé. Nehezen veszem rá magam, hogy felügyelet nélkül bízzam arra a nőre a takarítást. Ha tönkreteszi a lakkozást, vörösre festem vele a padlót, az fix! Magabiztos léptekkel sétálok a célom felé, mikor az ismét felbukkanó édes illatok mellé már szavakat is kapok. Az ismeretlen nő felé fordulok felvont szemöldökkel, zöldesbarna tekintetem metszőn pihen meg rajta.
- Kösz, nem. Utálom az édeset.
Jegyzem meg szinte félvállról, ami a társaságot illeti… alattomosan elvigyorodok.
- Talán a társaságod tényleg segíthetne, de nem biztos, hogy ugyanarra gondolunk.
A pillantásom egyértelmű, ahogy pimaszul végigmérem a lábujja hegyétől a feje búbjáig.
- Ami a kiakadást illeti, nem sok közöd van hozzá, és amúgysem hiszem, hogy érdekel. Mi vagy te, ingyenpszichológus, vagy jótékonysági intézmény?
Tudom, néha bunkó vagyok, de szerintem már így születtem, és nem nagyon áll szándékomban változtatni ezen senki kedvéért.
- Anyukád nem mondta, hogy tél közepén nem egészséges mezítláb mászkálni? Bár ha beleesel a vízbe, legalább a cipőd száraz marad.
Arrogáns félmosolyba rándulnak az ajkaim, miközben a cipőm orrával jelzésértékűleg belerúgok a vízbe egy eltévedt kavicsot. Talán tovább is mehetnék, de unottan róni a köröket sem nyugtatóbb, mint másokat csesztetni, és így talán hamarabb elmegy az idő, amíg rendesen feltakarítják a fedélzetet.
music: Hangulatzene
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 20, 2014 1:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Nathan & Eli


Tisztelem anyámat. Mindig is azt tettem, az Ő szava szent volt számomra és aki ezt megsértette magam szedtem ízekre. De most… most valahogy más megvilágításba került a dolog. Nem bírom megérteni, hogy miként tudta elviselni Apámat – egy férfit – maga mellett a nap minden egyes percében, éveken, évtizedeken keresztül. Felnevelt, dolgozott és mind ez mellett még Apám igényeit is kielégítette, a háztartásról nem is beszélve. Mindig volt ideje mindenre. Hiányzik. Tudatosul bennem egy röpke pillanat alatt a tény, hogy képes vagyok hiányolni valamit, amiről tudom, hogy már sosem lesz élő és így, sosem fog elmúlni. Félreértés ne essék, semmi bajom Dexxel. Sőőőt… mióta megérkeztem Ő az egyetlen jó dolog ami történt velem. Bár tény, hogy a jó fogalma nálam kicsit hmm… mást jelent mint a többieknek. De furcsa az, hogy haza megyek és valaki van otthon, vagy nem rég ment el és még ott az illata. Sok bajjal nem jár, mert hát nem kér enni, nagyfiú… ellátja magát de ettől függetlenül mégha vad, undok is vagyok, plusz sokat csipogok, azért mindig be van vásárolva, főzök vagy sütök valamit. Persze tökéletes tudatában annak, hogy a vén róka nem fogja beleütni az orrát semmibe. „Nekem nincs szükségem ilyenekre. Csak Te ragaszkodsz ilyen földi dolgokhoz kislány.” Hát kabbe Dex. Fújtam egyet dühösen, miközben a villámmal a kis ételhordóban lévő házi snickerst bökdöstem, mintha le akarnám szúrni. Pedig aztán nem tehet semmiről és ahhoz képest, hogy először csináltam még jó is lett. Bár a karamellel várnom kellett volna egy kicsit, még jobban meghűl és akkor talán nem folyt volna meg. De annyi baj legyen, elvégre finom. Egy félreeső kis stégnél ücsörögtem, aminek a két oldalán csónakok voltak kikötve s lábaim a vizet rugdosták. Nincs meleg, de ennek ellenére a cipőm mellettem pihent, a másik oldalamon egy termoszban forró csoki. Derékig érő hajam, kiengedve omlik a hátamra, míg a kabátom takarja a csuklómra erősített pengéket – megszokás.
Halk, dúdolásom közepette mellyel szándékomban állt elűzni a gondolataimat, Richard hiányát, Sean nevetését, Dex idegesítő hallgatását vitatkozás üti meg a fülem és orromba a félelem szaga tódul. Ajkaim egy féloldalas grimaszra húzódnak, de most nem engedek a kíváncsiságomnak. Nem rám tartozik, így csak a szemem dörgölöm meg, hisz nem kell attól félnem, hogy elkenődik a nem létező sminkem. Düh, harag és elégedetlenség közeledik felém. Legalábbis ennyi az, ami így háttal mindennek eljut hozzám, no meg az illat és a hangok. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy csak hallgatok és hagyom, hogy tovább menjen – ha csak Ő nem akar kíváncsiskodni -, de azt hiszem, hogy ahogy a sok érzelmi maszlag sem nekem való, úgy legalább annyira a magány sem.
- Kérsz? Tudom, hogy nem segít és sok haszna nincs a dolognak de néha megnyugtató… * Kezdtem el locsogni halkan. Nem kiabáltam, tudtam, hogy hallja. Ahogy azt is, hogy érzi a mogyoró, karamell és csokoládé illatának az egyvelegét. Éreztem, hogy éhes… azt meg tudtam, hogy ezzel nem old meg semmit. De talán eltereli a figyelmét, még ha táplálékként nincs is haszna a dolognak. Hangom kedves, ahogy a pillantásom is, mikor hátranézek. Sötét íriszeimben ott van a vidámság apró csillogásai, hiába öleli körbe a sötét üresség. Ajkam egy halovány mosolyra húzódik, hátha barátságosabb kinézetem lesz Tőle. Bár meg kell hagyni, hogy amúgy sem vagyok egy ijesztő személy. Legalábbis a magam fajtának semmiképp sem, már csak a korom miatt sem, amit igyekszek sosem bevallani.*
- … s ha más nem, egy kis társaság segíthet. Miért akadtál ki? *Kíváncsiskodtam. Most mi történhet? Nekem esik? Na és? Történt már rosszabb is.*



zene: Shot in the dark | megjegyzés: - | szószám: 563 | ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Vas. Feb. 16, 2014 7:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next



Maggie & Enzo
It feels like I am just too close
[You must be registered and logged in to see this image.]
to love you [You must be registered and logged in to see this link.]

Megkapni azt, amire epekedve vágysz oly sok ideje, egyszerre tartogat örömöt és bánatot, mert az első alkalom csak egyszer jön el. Mégis a második és a sokadik alkalom is tartogathat a meglepetések mellett, sok kedves percet is. Itt feküdt a karomba az, akinek egykor megfogadtam, hogy túlélek, még ha erről ő nem is tudott. Itt feküdt ő, a megtestesült szépség, a nő akire mindig is vágytam, s pihegve simít végig mellkasomon újra és újra, míg én élvezve s egyre felidézve magamban az elmúlt perceket, karját és derekát cirógatom, próbálom beérni közelségével.
-Fele annyira vagyok tökéletes, mint hiszed, ellenben veled. De erről nem tervezek vitát nyitni.-nyomok egy csókot homlokára, elhúzva onnan az odacsúszó hajtincset. Tudtam a tökéletes pillanatot ki kell élvezni, s mikor újra megszólal, megtörve a csendet elmosolyodom, és felvonom szemöldököm.
-Csak jól? Később megmutathatom még menyivel meggyőzőbb tudok lenni.-csókolom meg lehajolva hozzá, s igyekezve komolyra fordítva a szót letörlöm képemről elégedettségem vonásait.-Ez esetben körbenézhetnénk a lehetséges lakóalkalmasságok között. Ahogy sétálgattam a külváros elég meggyőző volt számomra.-vetem fel az ötletet, kifújva egyenletesen a levegőt.-Most, hogy megkaptam a lehetőséget egy normális életre, nem veszteném el. Persze ha neked gyors a tempó, lelassíthatunk, időnk mint a tenger.-hazudok magamnak is, mivel sem lelassítani nem akartam, sem az időt tovább húzni, hisz jól tudtam az orvosok még mindig ott lehetnek az egyetemen, ki tudja kit cibálnak le magukhoz, vagy kit küldenek a nyakamra, hogy eltegyenek láb alól. Nem akartam bajba sodorni Maggie-t, mégis sikerült, mert most az egyszer, először az életemben nem engedtem volna el magam mellől semmi pénzért.
A telefon a gondolataim és a kellemes csöndet is megzavarták, s hogy a lármát mielőbb megszüntessem, könnyed mozdulattal álltam fel és kerestem elő a készüléket. Felolvasva az üzenetet két opciót láttam magam előtt, amit Maggie is tökéletesen szavakba öntött. Bíztam benne, már-már vakon, de bíztam magamban is, és Damon-ban is.
-Próbáljuk meg. Ha úgy érzed, nem tudsz tovább egy légtérben lenni vele, felállunk és távozunk. Nem kértelek sokra eddig, de kérlek most értsd meg, nem mondhatok nemet.-sétálok mellé, karaim dereka köré fonva, és apró csókot lehelek ajkaira.-Melletted leszek, ígérem.-engedem el, s én is magamra veszem szanaszét heverő ruháim, közben viszont figyelem minden mozdulatát, újra és újra végigmérve formás testét, amit végül elrejtenek előlem ruhái, aminek hatására halkan felmordulva összevonom a szemöldököm.-Félre értés ne essék, a ruháidban is  gyönyörű vagy, de azok nélkül... Hát nem is tudom...-kapom el kezét, magamhoz vonva újra megcsókolom, végigsimítva hátán. Végül mégis elengedem, mert ha nem így tennék, újra és újra lejátszanám az elmúlt perceket.
Felsétálva a hajó kabinjából a fedélzetre elfordítom a kulcsot és véve egy mély levegőt a gázkart meghúzva a hajót a part felé irányítom. Az elmúlt órák békességét megtörő sms egyszerre bosszantott fel és feszítette meg bennem a rossz előérzettel agyamba kapcsolódó idegeim. Ahogy megérkeztünk a partra ujjait ujjaim közé fűzve indultam el vele Damon-ék háza felé, s ahogy közeledtünk úgy kezdett el a furcsa érzésem egyre erősebben kiütni hangulatomra, s szótlanul ballagtam célunk irányába.

// Daily Street : Damon és Elena háza : Konyha //
|| Words: 488|| Hammock of Stars ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 16, 2014 6:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


to Enzo


Elveszünk egymásban, és minden mozdulat, csók, sóhaj, mind-mind egyre magasabbra visz bennünket a beteljesülés útján. Enzo éles fogai után ismét puha ajkai érintik teljesen érzékennyé vált bőrömet, csókokkal becézget, mintha így akarná elvenni az előbbi kis támadása élét. Ujjaim a hátán és a karjain kalandoznak, hol simogatom, hol követelőzve szorítom magamhoz. A mozgásunk tovább gyorsul, a közelítő gyönyör hullámainak intenzitását növelve, míg végül zihálva adjuk át magunkat az érzésnek, majd pihegve fekszünk egymás mellett, összegabalyodva. Lassan, lustán elmosolyodom a bókjára, de egyelőre nincs kedvem, erőm szavakkal vagy bármi mással megtörni ezt a kellemes utólebegést. Végül mégis megmozdulok, mutatóujjam végighúzom a mellkasán, tekintetemmel követem az útján, majd felnézek Enzo szemeibe.
- Te pedig csodálatos vagy - motyogom kissé még kábán, de lenyűgözve. És komolyan gondolom. Nem tudom nem csodálni ezt a férfit, aki évekig képes volt ép ésszel kibírni azt a szörnyű kínzatást. Sosem remélhettem, hogy egyszer így fogok itt feküdni a karjaiban, mégis megtörtént, és ezért neki lehetek hálás, a kitartásáért, az élni akarásáért. Feltámaszkodok, de csak annyira, hogy egy csókot lehelhessek az ajkaira, aztán visszabújok hozzá.
- Ha már ilyen jól meggyőztél, hogy maradjak veled a városban... - muszáj ezen halványan elmosolyodnom közben - arra gondoltam, ellátogatok a helyi kórházba, hátha szükségük van még egy dokira - jegyzem meg eltűnődve. Szeretem a munkámat, leköt, és jó érzéssel tölt el, hogy segíthetek. Folyton úgy érzem, hogy valahol kompenzálnom kell a rossz dolgokat, amelyeket tettem, vagy melyekben részem volt akár csak közvetve, és orvosként dolgozni jó módja ennek. Plusz az sem hátrány, hogy közel lehetek a kórház vérkészletéhez, ami szükség esetén jól tud jönni.
Mielőtt túlságosan élvezhetném ezt a csendes, nyugodt összebújást, egy telefon hangja riaszt szét bennünket. Enzo úgy pattan ki az ágyból, mint akit megcsíptek. Nem tudtam, hogy vár valakire. Sőt, azt sem, hogy máris beszerzett magának egy mobilt. Pár pillanatig összezavarodva pislogok rá, végül megvonom a vállamat. Ha ez a Damon az, akire gondolok... tekintetem megkeményedik az elfojtott dühtől. És most még kiderül, hogy családos ember... vámpír? Nem tudok mit kezdeni ezzel az egész helyzettel, de igen, azt hiszem, szeretném megismerni.
- Ha nem bánod, hogy elkísérlek... De nem tudok felelősséget vállalni magamért - teszem hozzá óvatosan. - Nem tudom, hogyan fogok reagálni... - jegyzem meg még halkan, aztán öltözködni kezdek. Enzo pedig döntse el maga, hogy így is magával akar-e vinni a barátjához, vagy sem. Damon az sms-ével mindenesetre így is sikeresen elrontott egy kellemes estét, szóval újabb dolog került a számlájára.


▽▽▽
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 15, 2014 1:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Eline Nathan



Nem is vagyok túl régóta a városban, mégis érzem, hogy hiányzik valami. Az utóbbi években a kontinens belső részein éltem, és csak nagyon ritkán volt lehetőségem kiélvezni azt a fajta szabadságot, amit a tenger adott. Hosszabb távon már jó ideje nem szerettem hajózni, kivéve, ha akadt társaságom. Nem mintha a magány zavart volna, inkább a friss vér hiánya, ami először csak apró tüskének tűnik a köröm alatt, de aztán egyre inkább kiteljesedik, és az a maró éhség… gyűlölöm azt az érzést. Nem is értem, hogy bírnak egyesek meglenni a friss, meleg vér nélkül, aminek minden egyes kortya után mintha újjászületnék. Persze, biztos meg lehet szokni mást is, de én élvezem azt az erőt, azt a hatalmat, amit ez a fajta táplálkozás ad, még ha egyesek barbárnak és szörnyetegnek tartanak is miatta.
A Hondát a kikötő őrzött parkolójában állítom le, bukósisak az ülésre, kulcs a bélelt, fekete bőrdzseki zsebébe, és már keresem is a másik kulcscsomót és az igazolványt a belső zsebben. Alig várom, hogy végre ne lássak mást magam körül, mint a nyílt tengert! Először azonban egy rövid ellenőrzés a részemről. Itt kötött ki a vállalat egyik yachtja is, amit kikölcsönöztek, de csak holnaptól, én pedig szeretem ellenőrzésem alatt tartani a dolgokat. A Sapphire fedélzetén csak a kapitány, egy matróz és egy takarítónő tartózkodik, hogy minden a legnagyobb rendben legyen a holnapi kihajózáskor. Bő húsz perc telik el a részletek megtárgyalásával, a helyzetjelentéssel, és közben bejárom a tízszemélyes yachtot, amit úgy ismerek, mint a saját tenyeremet. Nem is zavarok tovább, egy határozott kézfogással búcsúzom, és kicsit odébb sétálok, ahol az egyetlen szeretőm vár, akihez mindig hűséges voltam, Satine. A kislány egy kétszemélyes luxusmotorcsónak, egy Princess V39-es. Hideg szél csap az arcomba, amikor fellépek a fedélzetre, de szerencse, hogy menet közben ezt már nem fogom érezni, hála az elhúzható féletőnek, amit a motorcsónakok történelmében az egyik legzseniálisabb újításként tartok számon. Nem sok minden van, amiben kenyerem a luxus vagy a pénzköltés, de mindenkinek kell legyen gyenge pontja, az enyém pedig mindig a hajók iránti szenvedélyes lelkesedésem volt. Mondhatnám, hogy a nők is ilyenek, de kevés nő van már, akit becsülök valamire. Konkrétan egy sem. Mind azt hiszik, egyediek, azt hiszik, vad femme fatale-ként tündöklenek, de ez mind csak szegényes kifejezése annak, hogy sosem volt, aki igazán tisztelje bennük a nőt, és így akarják kiharcolni figyelmet. Kevés olyan nő akad, aki még valóban tudja, milyen NŐnek lenni, és ezt nem kilónyi sminkkel vagy olyan ruhatárral akarja elérni, amit az én időmben a kurvák is szégyelltek volna. Ennek a kornak az egyetlen előnye, hogy sem hideg ágy, sem korgó gyomor nem vár, ha nem akarom.
Először  megoldom a takaróponyva egyik madzagját, majd a többit is, hogy megszabadítsam tőle a csónakot, és egyből megakad valamin a szemem.  Festéksprével írt felirat a lakkozott fa padlón. “Itt az ideje az elszámolásnak.” Düh önt el. Nem, nem a fenyegetést veszem komolyan, csupán a felirat ténye idegesít,  az, hogy odakerült. Összehajtom a ponyvát, majd leugrok a stégre, és elindulok megkeresni a biztonsági őrt. Mégis mi a fenének fizetek egy kisebb vagyont, ha nem képesek vigyázni a tulajdonomra? Idegesítő, kellemetlen érzet ez, amit a fegyveres biztonságis rögtön meg is kap az arcába… és örülhet, hogy nem végzi szárazra szívva a  hajók között a hideg vízben. Nem ordítok, szinte sosem teszem, de érdekes módon általában anélkül is komolyan vesznek.
Hamar kerül egy középkorú nő, akit takarítani küldenek a hajómra.
- Ha tönkreteszi a lakkozást, magával törlöm fel a padlót.
Morranok rá, mire még gyorsabban szedi a lábait, kezében a takarítószeres  vödörrel. Egy utolsó pillantás a feszengő biztonságis felé, aki váltig bizonygatja, hogy többé nem fordul elő, majd sétára indulok a kikötőben, amíg rendbehozzák a kárt. Tessék, megint éhes lettem. Ha dühös vagyok, jobban kívánom a vért, és a pasas egyetlen szerencséje, hogy tegnap vacsoráztam, és hogy tengernyi önuralmam van.


◯ Megjegyzés: Satine

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 15, 2014 9:40 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next




Maggie & Enzo
It feels like I am just too close
[You must be registered and logged in to see this image.]
to love you [You must be registered and logged in to see this link.]

Húzom az időt, mind az enyémet, mind az övét, s kezdem úgy érezni, ezzel saját magam kínzom a legjobban. Hagyom, hogy ő is lehetőséget kapjon felfedezni testem, érintése nyomán pedig úgy érzem, mintha bőröm ezer meg egy kis lángcsóva égetné, mintha éles és hideg pengével karcolnának. Hiába ez a kellemes érintés, agyamban a türelem húrját elszakítva teperem magam alá, és merülök el benne. Nyakát csókolva fogaim belemélyednek selymes bőrébe és az az alól kibuggyanó édes vérét kezdem szívni. Egy percre érzem, ahogy megáll lélegzete, majd átadja magát az új élménynek, s csípőjével még gyorsabb mozgásra késztet.
Elszakadva a sebtől apró csókokat lehelek mellkasára, mígnem újra szájához nem érek, és birtokba nem veszem újra és újra. Felnyögök, ahogy sürget, még mélyebbre furakodom, elszakadva ajkaitól mélyen szemébe nézek, s a gyorsuló tempóm hatására érzem, ahogy megfeszül körülöttem és velem együtt átadja magát vágyaink beteljesülésének. Kezemmel megtámasztva magam, még egy utolsó csókot adok szájára, majd legördülve róla magamhoz húzom, s vele együtt a vékony takarót is, mellyel betakargatom.
-Gyönyörű vagy.-simítok végig vállától derekáig, ahogy kezem megállapodik, s tovább cirógatja puha bőrét. Akarok, de nem bírok betelni a látvánnyal, ahogy szeméből a sugárzó csillogás még a félhomályban is játszik.
Pár perccel később telefonom rövid pittyegések kíséretében jelezte, hogy valaki sms-t küldött. Magamra kapva alsóm felálltam, és a földön heverő nadrágom zsebéből elővéve a készüléket a kijelzőre pillantottam.
-"Üdv cimbora. Elena már tud rólunk, és a Whitmore-ról. Gondoltam, nem ártana személyesen is ismernetek egymást. A gyerekek nincsenek itthon... ha el tudsz most jönni, várunk. Damon"-olvasom fel a látottakat, majd Maggie-re pillantok.
-Van kedved vendégségbe menni vagy most menjek csak én egyedül?-érdeklődöm hisz a szóban forgó személyt épp látni kívánta.

|| Words: 272|| Hammock of Stars ||
[You must be registered and logged in to see this link.]


A hozzászólást Enzo összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 16, 2014 4:58 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 14, 2014 8:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


to Enzo


Figyelemre méltóak Enzo hangulati változásai, hogy egyik pillanatban vad, követelező, heves, aztán türelmet erőltet magára, óvatos, finom, édes, becézgető lesz, vagy épp átadja magát nekem... majd újra ragadozóvá válik, és így fedezi fel a testem minden pontját. Sosem tudhatom, mit várhatok tőle legközelebb, próbálom tartani vele a lépést a változások között, de ebbe kicsit belekábulok, és ettől csak még izgatóbb lesz mindaz, amit tesz velem.
Végre hagy nekem egy kis időt, hogy én is körüljárhassam, megismerhessem a testét, ajkaim és ujjaim lassan, finoman haladnak körbe, és eljön az ideje, hogy a férfiasságát is felfedezhessem magamnak. Látom a tekintetén, hogy leküzdi a vágyát, hogy leteperjen, nekem is hagy némi teret. Ki is használom a lehetőséget, ingerlő kézmozgással vadítom őt tovább, amíg meg nem elégeli a dolgot, és a csípőmet megragadva újra maga alá nem gyűr. És a következő pillanatban már belém is temetkezik, kellemesen eltelít, muszáj felnyögnöm az érzéstől. Lehunyom a szemeimet, és elveszek az intenzív érzéshullámban. Arcát a nyakamba fúrja, amitől automatikusan hajtom hátra a fejem. Arra azonban nem számítok, ami ez után következik. Hegyes fogak vájnak a bőrömbe, és halkan felsikoltok a meglepetéstől. De amint úrrá leszek a megdöbbenésen, máris ismét ellazulok, és egyenesen élvezem, amit tesz, akarom, hogy folytassa. Ujjaimmal a hajába túrok, így biztatom, hogy tegye, amíg jól esik, csípőmet pedig újra és újra felé lököm, hogy gyorsabb tempóra ösztökéljem, mert a harapásától újult erővel vágyom a vadságára.


▽▽▽


A hozzászólást Maggie Ross összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 15, 2014 12:01 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Pént. Feb. 14, 2014 11:52 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next




Maggie & Enzo
It feels like I am just too close
[You must be registered and logged in to see this image.]
to love you [You must be registered and logged in to see this link.]

Húzom az időt, mind az enyémet, mind az övét, s kezdem úgy érezni, ezzel saját magam kínzom a legjobban. Hagyom, hogy ő is lehetőséget kapjon felfedezni testem, érintése nyomán pedig úgy érzem, mintha bőröm ezer meg egy kis lángcsóva égetné, mintha éles és hideg pengével karcolnának. Hiába ez a kellemes érintés, agyamban a türelem húrját elszakítva teperem magam alá, és merülök el benne. Nyakát csókolva fogaim belemélyednek selymes bőrébe és az az alól kibuggyanó édes vérét kezdem szívni. Egy percre érzem, ahogy megáll lélegzete, majd átadja magát az új élménynek, s csípőjével még gyorsabb mozgásra késztet.
Elszakadva a sebtől apró csókokat lehelek mellkasára, mígnem újra szájához nem érek, és birtokba nem veszem újra és újra. Felnyögök, ahogy sürget, még mélyebbre furakodom, elszakadva ajkaitól mélyen szemébe nézek, s a gyorsuló tempóm hatására érzem, ahogy megfeszül körülöttem és velem együtt átadja magát vágyaink beteljesülésének. Kezemmel megtámasztva magam, még egy utolsó csókot adok szájára, majd legördülve róla magamhoz húzom, s vele együtt a vékony takarót is, mellyel betakargatom.
-Gyönyörű vagy.-simítok végig vállától derekáig, ahogy kezem megállapodik, s tovább cirógatja puha bőrét. Akarok, de nem bírok betelni a látvánnyal, ahogy szeméből a sugárzó csillogás még a félhomályban is játszik.

|| Words: 195|| Say Something ||
[You must be registered and logged in to see this link.]


A hozzászólást Enzo összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 15, 2014 9:40 am-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 14, 2014 12:55 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


to Enzo


Annyira más most, mint korábban. Visszafogottnak tűnt eddig, ahhoz képest, hogy mi zajlik benne nagy valószínűség szerint az elmúlt évtizedek után. Azt hiszem, kicsit meg is lepett az önkontrolljával, a töretlen nyugalmával és életkedvével, ami sugárzik belőle mindazok után, amit vele tettek hosszú-hosszú ideig. Ugyanakkor arra emlékeztetett, milyen volt a rácsok mögött, akkor sem hunyt ki belőle egy másodpercre sem az élni akarás. Ezt akkor is becsültem, sőt csodáltam benne, és most is. Ám mintha ezekben a pillanatokban kicsit jobban elengedné magát, szabadjára engedné minden felgyülemlett, visszafojtott vadságát, és rajtam töltené ki. Magamat is meglepem vele, de egyáltalán nem bánom, hogy így van. Akarom ezt a forró szenvedélyt, szükségem van rá, mintha magam is erre szomjaznék már rég óta... túl rég óta. Azt mondják, az ember akkor fogja csak fel igazán, hogy milyen értékes kincs volt a birtokában, amikor már elveszítette azt, akkor értékelünk csak igazán valakit, amikor már nincs velünk. Én azonban eddig, az elmúlt évek alatt, amíg halottnak hittem őt, nem voltam tudatában annak, hogy Enzo iránt még mindig vannak érzéseim és vágyaim, de ez most, úgy érzem, sokszorosan megmutatkozik. Valahol mélyen bennem kis aggodalmat, félelmet szül a felismerés, hisz jó ideje nem volt már senkim, aki számított volna. De ezeket a buta gondolatokat mélyen elnyomja, elsodorja a lángoló szenvedélyünk, ahogyan jelenleg egymásba gabalyodunk. Már éppen sikerül megküzdenem a nadrágja gombjaival, és készen állok rá, sőt, ujjaim minden idegszálával akarom azt, hogy végre megérinthessem, de hirtelen elkapja a kezeimet, és leszorít az ágyra. Csalódottan sóhajtok fel, de a csalódásom csak átmeneti, mert gondoskodik róla, hogy kellően elterelje a figyelmemet. Vágyakozva emelem felé a csípőmet, miközben lefelé halad a hasamon. Aztán az utolsó, szemtelenül akadályozó ruhadarab is lekerül rólam. Enzo figyelemre méltó gonddal hámozza le a fehérneműt, majd halad ezúttal felfelé a lábamon. Levegő után kapkodok, és lehunyt szemmel markolom a lepedőt magam mellett kétoldalt, amikor végre elér a végcéljához. A nevét suttogom, és nagyon élvezem, amit tesz velem, annak ellenére, hogy a végtelenségig fokozza a sóvárgásom iránta. Végül ajkaink újra találkoznak, és pillanatok alatt, találom magam ismét rajta. Kihasználom az adódó lehetőséget, hogy most ilyen kiszolgáltatottá vált előttem. Lehajolok hozzá, hogy végigcsókolhassam a nyakát, a mellkasát, lefelé haladva, és közben magam is kúszok lejjebb, csak hogy ne legyek a saját utamban. Így végre valahára szabaddá válik a terep, hogy lehúzzam róla a nadrágját az alsóval együtt. Már nagyon ideje volt. Alsó ajkamba harapva, vágyakozva mérem végig, ujjaim felsimítanak az egyik combján, amíg meg nem érintem az izgalmát...


▽▽▽
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Szer. Feb. 12, 2014 11:41 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next




Maggie & Enzo
[You must be registered and logged in to see this image.]

Éreztem, hogy vágyik rám és tudtam én is rá. Elrejtettem előle ki is vagyok, most viszont bárhogy akartam rejtegetni, vadul birtokoltam testét, érintettem és csókoltam, ahol értem. Sóhajai visszhangozva fülembe még jobban elködösítették agyam, amit nem bántam, sőt.
Érintésének nyomán sebeim ellenére is éreztem, s ahogy keze lejjebb siklik behunyom a szemem, és egyenletesen kifújom a levegőt, hátha lehiggadok, de csak még inkább hergelt vele. Elkaptam kezét miután a cipzárral és a gombokkal megszenvedett, ujjaim ujjai közé fontam és a matracnak feszítettem, míg elszakadva ajkaitól újabb felfedezőútra indultam, ám most már lassítva a tempón, így kínozva, s ahogy a csipkéhez értem elengedtem kezeit, lefejtettem róla a kérdéses ruhadarabot is, így már csak rajtam volt olyan ruhadarab, ami akadályozott abban, hogy végleg elmerülhessünk a gyönyörben.
Lassan csókoltam végig formás lábait, egészen addig, míg el nem értem leggyengébb pontját és ott el nem időztem egy darabig. Kezem oldalára siklott, halk sóhajainak zaja elnyomta a víz morajlását is, de nem sürgettem, lassú tempómmal inkább tovább kínoztam, örömöt akartam neki szerezni. Utam tovább folytattam felfelé hasán, majd nyakán, mígnem újra ajkait nem csókoltam, s közben kezemmel kényeztettem tovább. A rám is ható vágytól nem szabadulhattam, megragadva testét magam fölé emeltem, hátam így a matracnak préselődött.

|| Words: 202|| Touch ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 11, 2014 11:05 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


to Enzo


Nagyon tetszik az a hevesség, követelőzés, csipetnyi erőszakosság, amivel Enzo birtokba készül venni a testem, és másra sem vágyom jelenleg, csak hogy teljesen és maradéktalanul neki adhassam magam, hogy elvegye tőlem, ami neki kell. Minden mozdulatából, érintéséből süt a hetven éve visszatartott vágy, a szükséglet, és én akarok az lenni, aki ezt csillapítja. Akárhol is ér hozzám, a bőröm szinte lángra lobban, és még több vad érintés és csók után sóvárog. Ügyes és gyors mozdulatokkal fejti le rólam a melltartóm, és így már csak egyetlen apró ruhadarab választhat el tőle. Melleim kényesztetése azonnali látható reakciót vált ki, miközben egyre több sóhajt csal elő belőlem. Lassan, várakozásteljesen beszívom a levegőt, ahogy csókjaival lefelé halad a hasamon. A forróság végigáramlik a gerincemen, lent sűrűsödik, és egy kisebbet robban bennem, amikor ujjaival megérinti a csipkét, közben ajkai közé nyögök. Hamar kihasználom a lehetőséget, hogy újra felhajolt hozzám, végigcsókolom a nyakát, majd a fülét veszem célba óvatosan fogaimmal, kezem többször lesimít a mellkasán, a hasfalán, majd lejjebb siklik, és megvizsgálom a korábban említett, kézzel fogható bizonyítékot is.
- Erre utaltál az előbb? - kérdezem kissé incselkedve, aztán a nadrágja gombjaival babrálva igyekszem azt lefejteni róla.


▽▽▽
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Vas. Feb. 02, 2014 5:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next




Maggie & Enzo
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ragadozóként vettem birtokba testét, mintha most először és utoljára érinthetném, követelőzve mégis ügyelve, hogy élvezze szabadítottam meg ruháitól és csókoltam testét. Előtörő sóhajai mosolyt csalnak számra, ahogy bőrét szántom. Jó érzéssel töltött el, és egyre inkább beindította a fantáziám, hogy ő is akart, hogy ő is akarta s teste még inkább bátorított.
-Hidd el, kézzel fogható bizonyítékom van rá, hogy ugyanezt érzem.-kapom el, felülve vele az ágyon, megtámasztva csípőjénél, s érintésétől még inkább elkap a hév. Ajkait csókolom, nyelvünk forró táncba kezd, míg szorítva testét egyre zavaróbb lesz a karcsúságát rejtő fehérneműje.
Hátát támasztva kikapcsolom melltartóját, de nem veszem le róla, csak mikor ledöntöm az ágyra, és ajkaitól elszakadva egyiket kezeim között masszírozom, míg másikat számmal fedezem fel. Túl sokat akartam egyszerre, és minél hamarabb meg akartam kapni. Csókjaim végigszántották hasát, s a csipke előtt megállva elidőztem hasfalán, de kínozva és elérve, hogy vágya még erősebb legyen, újra ajkait csókoltam, kezeim pedig a csipkére vándoroltak és azon keresztül kezdtem el kényeztetni legérzékenyebb pontját.

|| Words: 163|| Santigold - My Superman ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 02, 2014 2:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


to Enzo


Élevezem, nagyon is élvezem, ahogy a testével szorosan a falnak présel, nekem nyomódik, és a ruháinkon keresztül is érzem az izgalmát, mely kéjes sóhajokat csal elő belőlem. A helyzetünk azonban újra változik, szinte észre sem veszem, olyan sebesen mozog, és mire felocsúdok, már az ágyon fekszem. Kezeimet a fejem fölé emeli, majd leszorítja, és ezzel megakadályozza, hogy újra érintsem, amitől csak még erősebb bennem a vágy, hogy végigsimítsak rajta, a hátán, a mellkasán. Ezzel együtt is élvezem ezt a kissé kiszolgáltatott állapotot, hisz tényleg azt teszi, amire kértem. Birtokba vesz. Fészkelődök, és mivel ebben a helyzetben máshogy nem tudom máshogy tovább fokozni a vágyát, csípőmet megemelve dörgölöm magam hozzá, és halkan felnyögök. Előbb engem vetkőztet, majd saját magát, a karjaim pedig felszabadulnak közben, és habozás nélül simogatom, ingerelem újra. Ujjaim végigszántanak a karjain, a mellkasán, puhán érintve a régi kínok emlékeztetőit. Aztán előrehajolok, és már csókokkal kísérem kezem útját a bőrén, egyszerre vagyok óvatos, érzéki, mégis mohón szenvedélyes. Ám ezt az egyensúlyt nem tudom sokáig fenntartani, simogató ujjaim egyre többször marnak bele a bőrébe hátán, a derekán, egyértelműen sugallva, hogy egyre jobban vágyom rá. Olyan rég óta... Nem is értem, hogyan tudunk ilyen türelmesek lenni mégis.
- Érezni akarlak... mindenhol - suttogom a fülébe, majd hátra engedem a fejem, hogy a szemeimből is kiolvashassa ezt a követelést.


▽▽▽
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Vas. Feb. 02, 2014 11:06 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next




Maggie & Enzo
[You must be registered and logged in to see this image.]

Pontosan tudtam mit akarok, s tudtam ő is sóvárog erre valahol legbelül, hisz ott csillog a szemében, s ahogy közelebb nép tudatja is velem, hogy nem csak beképzelem. Felkapom a pultra teszem, és mint egy ragadozó letámadom, s kiéhezve érintésére kezdem el felfedezni testét.
Nem ellenkezik, sőt, úgy érzem felrobbant a biztatásával. A falhoz préselem, csókolva ott, ahol érem, hol nyakát, hol száját, de ahogy megérzem tenyerének érintését, s derekam köré font lábát, megtámasztva őt, felsőjét lehámozom és az ágyra fektetem egy könnyed mozdulattal.
Kezem oldaláról hátára siklik, majd kezeit feje fölé szorítva újra birtokba veszem ajkait. Gyorsan, már-már követelőzve fedezem fel már fedetlen testrészeit, végigcsókolva nyakától hasáig egy könnyed mozdulattal megszabadítom cipőjétől és nadrágjától. Szemeibe pillantva ugyan azt az éhező tekintetet látom, mint amire mindig is vágytam. Lekapom magamról a felsőm, s így előkerülnek újra az emlékek, a hegek, amik nem forrtak be teljesen, s nyomot hagytak bőrömön, emlékeztetve rá, hogy mit éltem már túl.

|| Words: 157|| Santigold - My Superman ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 01, 2014 10:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


to Enzo


Igen, nagyjából azt a választ kapom, amiben reménykedtem. A pulton találom magam pillanatokon belül, ami nagyon is egyértelművé teszi a szándékait. A csókja pedig megmutatja, mennyire nagyon akarja. Birtokolni akar, ahogy ő mondja. Valami, amit nem igazán engednék másnak, más körülmények között. A lehetőségét sem adnám meg, azután, hogy a saját nagybátyám kihasználta a naivságom, megölt egyszer, majd menekülésre késztetett. Teljes mértékben a saját kezeimbe vettem a sorsomat. De ez most mást. És be kell vallanom, szemernyi ellenkezést sem érzek magamban. Sőt... akarom, hogy Enzo birtokoljon, olyan módon, ahogyan csak szeretne. Azt hiszem, titkon legbelül mindig is erre vágytam, mióta ismerem, vagy talán mióta megtudtam, hogy mi is ő. Egy ragadozó. Ez esetben, azt hiszem, én lennék a vad. Különös, de még a gondolata is szinte felperzsel belül.
- Akkor tedd azt. Tegyél magadévá. - Elfojtott vágytól elhaló hangon válaszolok. A kabát lekerül a vállamra, a helyére pedig csókok kerülnek, melyek apró sóhajokat váltanak ki belőlem. Ujjaim Enzo hajába túrnak, így biztatva őt, másik kezem utat talál a pólója alá, és előbb a hátán, majd a mellkasán és a hasán simítok végig nagyjából épp olyan hevességgel és mohón, ahogy ő igyekszik felfedezni az én testem. A pozíciónk ismét sebesen megváltozik. A fal és Enzo közé préselődök, a szoros közelsége pedig újabb kisebb nyögést eredményez nálam. Karjaim átkarolják a nyakát, lábaim pedig a csípőjét, és újra csókolom őt szenvedélyesen.


▽▽▽
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 01, 2014 2:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next




Maggie & Enzo
[You must be registered and logged in to see this image.]

Elveszi az eszem, semmi kétség, s bármennyire harcolok ellene, ahogy szemeibe nézek, kiüt az arcomra. Ahogy megszólalok, még biztosabb leszek abban, hogy a testem automatikus cselekedete, ahogy követelőzve kimutatja érzelmeim még gyengébbé tesz, s egyre inkább előhozza belőlem azt az embert, akit nem akartam megmutatni neki.
Közelebb lép, érintése és kérdése még jobban gondolkodásom ellen játszik, hangom pedig kissé rekedtes lesz.
-Szerintem te pontosan tudod mit is akartam mindig is.-érintem meg arcom simító kezét, és eltolva azt előlem, elkapom a derekát, és a pultra ültetem, miközben hajába túrva közelebb vonom magamhoz, és letámadom ajkait. Vadul, akaratosan csókolom, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy érinthetem, míg kezeim végigsimítanak oldalán és kabátja gombjait kigombolva lesegítik válláról a ruhadarabot.-Önző mód megkapni azt, ami megillet, birtokolni téged.-szakadok el kissé tőle, épp annyira, hogy ajkaink ne érhessenek össze, s csillogó szemeibe nézhessek. Nem tétovázom tovább, közelebb vonom magamhoz, ha ez még lehetséges, és ajkaitól elszakadva nyakára lehelek csókokat, s egyre követelőzőbben érintem testét. Magamnak akarom tudni egész testét érintve, gondolkodás és további tétovázás nélkül. Felkapva könnyed testét, a hajó egyik falához suhanok, s beszorítva testem és a fal közé.

|| Words: 184|| Santigold - My Superman ||
[You must be registered and logged in to see this link.]


A hozzászólást Enzo összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 02, 2014 10:52 am-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 01, 2014 2:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


to Enzo


Töltök egy-egy pohár rumot. Ez az az ital, amit tényleg ritkán iszok, és nem is kimondottan szeretem, de most jól esik, és valahogy illik a hangulathoz.
- Igazából nagyon remélem, hogy lesz zűrmentesebb napunk is - bólintok egyetértően az elképzelésére. Elég mozgalmas volt az elmúlt pár óránk. De anyira nem bánom, mert ha csak egy kicsit is másképp történtek volna az események, nem lennénk most így itt kettecskén. És ahogy rám pillant... Atyaég! A vérem szinte azonnal felforr az ereimben tőle, és enyhén melegem lesz, ami vámpíroknál nem kis dolog. Aztán belegondolok, hogy ha minden igaz, már legalább hetven éve nem volt nővel. Ettől a gondolattól viszont elfog egy féle izgatottság, ami fokozza a vágyamat, és hamarosan az én szemeim is hasonlóan izzanak, ahogy végigpillantok rajta.
- Pontosan mi is az, "amit mindig is akartál"? - lépkedek közelebb. A poharamat közben elhagyom a pulton, és elé érve egyik kezem az arcát simítja óvatosan, a másikat pedig a mellkasára helyezem. Alsó ajkamat harapdálva nézek fel a szemeibe. Szeretném újra megcsókolni, de előbb a válaszát is meghallgatnám.


▽▽▽
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 01, 2014 12:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next




Maggie & Enzo
[You must be registered and logged in to see this image.]

Csak a mai este öt holtestet tüntettem el, ami meg kell vallanom magamhoz képest sok. Persze csak az elmúlt évekből vagy évtizedekből indulok ki. Mégis ez a dolog vajmi kevésbé érdekelt, inkább elérte, hogy megfogadjam a jelennek fogok élni, kihasználva a megadatott lehetőségeket.
A kabin kissé megviselt, de még mindig az vigasztal, hogy a föld fölött van, és feleannyira nyomasztó, mint az elhagyott cellám. Ez pozitívum. Ahogy Maggie otthonosan rendezkedni kezd, és a megmaradt italkínálatot vizsgálgatva két lehetséges opciót sorol fel, mint választható bódító.
-A hajón rumot illik, de nem vagyunk kalózok, így igazából mindegy.-vonok vállat féloldalas mosollyal arcomon, és mellé sétálva figyelem, ahogy kitölti az italt. A poharam megemelem, és koccintásra nyújtom.
-Esetleg látsz rá lehetőséget, hogy legközelebb kevésbé zűrös nap után tölthessük együtt az estét? -érdeklődök, és nekidőlök a pultnak, miközben a poharat a számhoz emelem, és egy húzásra megiszom a rumot. Ha ez lehetséges persze, éreztem, ahogy évekig éheztetett testem visszaszerzi régi erejét, de még közel sem kapott meg minden, amire vágyott. Ez kiült szememre, mely most mélybarnán csillogott, de vártam, mert az eddig történtek után semmiképp nem akartam letámadni még inkább, így is túlságosan elvette az eszem a épeszű gondolkodástól.
-Tudod azon gondolkodtam egy ideig a cellában, hogy miért nem menekültél el egyből, ahogy megtudtad mi is folyik ott. Akkor hiú álomnak tűnt csupán a gondolat, hogy megkaphatom e tőled azt, amit mindig is akartam. Most viszont olyan közel vagyok ehhez, mint még soha, mégis kételkedem, mert elveszed az eszem a puszta jelenléteddel.-nem mozdulok, de arcomra kiülő gondolataim újra sebezhetővé tesznek. Mellette egy barátságos emberként, akár egy földi halandó létezem, de tisztában vagyok vele, hogy velőmig romlott énem elrejtése nem épp válik majd előnyömre a jövőben. Vámpír vagyok nem pedig jó tündér, bosszúszomjas és arrogáns. Könnyen elérem, hogy bárki félreismerjen, de Maggie nem azok közé tartozott, akit megvezetni akartam. Viszont az őszinteségem is taszítaná.

|| Words: 307|| Santigold - My Superman ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 01, 2014 12:31 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


to Enzo


Halkan felnevetek a megnevezésre. Igazából soha nem neveztek még csak hasonlóan sem. De nem rossz a csengése, sőt, Enzo szájából egyenesen tetszik.
- Úgy néz ki, ezt váltod ki belőlem - vonom meg a vállam az igen szenvedélyesre sikeredett csók után, és elmosolyodom, szemeimben ravasz csillanással. Megindulunk, de csak egy-két lépést tehetek, és máris eltűnik a lábam alól a talaj, így a karjaiban hagyom el a szárazföldet. Elfoglaljuk a hajót, majd el is hagyjuk vele a partot. Élvezem, ahogy a szél a hajamba kap, a látványt, ahogy a város zsugorodik a szemeim előtt. De hamarosan megállunk, és amíg Enzo megszabadul a testektől, és körüljárok, felfedezem magamnak a jachtot. Hát a kabin nincs túl jó állapotban, törött üvegek, és vér. Azért annyira nem vészes, mégis megpróbálok kicsit rendet rakni, csak hogy ne tapossunk a szilánkok között. Az a tipusú személy vagyok, aki azt vallja, hogy rend a lelke mindennek.
- Mit szólnál egy kis konyakhoz? - pillantok Enzo felé jókedvűen, miután felmértem a választékot. - Vagy inkább rum? Egy hajón az illik, nem? - kuncogok. Élvezem az estét, a társaságát, és hogy csak mi vagyunk így ketten a semmi hullámzó közepén. Egy-két szekrényt kinyitok, és találok is hamar poharakat, melyeket a pultra teszek.


▽▽▽
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Szer. Jan. 29, 2014 3:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next




Maggie & Enzo
[You must be registered and logged in to see this image.]

Éhségem, de még inkább mohóságom lett úrrá rajtam, és gondolkodás nélkül mélyesztettem fogaim a fiatalabb srác nyakába. Vérének édes bukéja agyamba szállt, elhomályosítva a gondolataim, és szabadságot nyújtva a tudatomnak, hogy mindez, ami körülöttem megtörténik igaz.
Jelen pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy végre oly sok idő után először jóllakhattam, anélkül, hogy bűntudatom lenne, vagy azon kellene rágódnom, vajon mikor ehetek legközelebb.
Miután kimondom a mondatot, és meglátom, ahogy állatias vadsággal szakítja fel ő is az áldozatom, vagy inkább az elkövető nyakát, akarva akaratlan féloldalas mosoly húzódik számra. Sokkal inkább szexinek tartom a viselkedését, mintsem elborzasztónak, sőt. Ahogy közelebb lép, még válaszra se hagy időt, annál inkább beindítja a fantáziám, mint ahogy eddig tette.
-Ördögi egy nő vagy.-jelentem ki, férfiúi sértettséggel hangomban, majd forró csókban részesítem én is, de sokáig nem jutalmazom ebben, ellépek tőle, és az üresre szívott hullát a hajóra dobom, egy igen könnyed mozdulattal.
-Csak a hölgy után.-lejelentem ki, s kezet nyújtok neki, majd egy gyors mozdulattal a számára kényelmesebb módot választom, és felkapva a fedélzeten leteszem. A másik férfi kihűlt testéből kifolyó vér a tat egy részét vörösre festi, s mellette heverő gyilkosával kissé ironikus képet ad. A kormányhoz lépek, a kulcs a helyén van, így nehéz dolgom nincs. Elfordítva hát az apró fémdarabot, a motor felbőg, és a kis jacht egyenesen elindul, amint a megfelelő intézkedéseket is megteszem az induláshoz.
Eltelnek percek, a hűvös esti szél arcomba csap, s ahogy a nyílt vízre érünk, leállítom a motort, és a két férfit egymás után a vízbe dobom. Egy percig némán állok, nézve ahogy a testek a mély felé süllyednek.
-Van egy jachtunk. És ahogy elnézem egy ilyen alsó kabinjában van némi pezsgő vagy valami erősebb. És minden bizonnyal melegebb is van.-nyújtok kezet, de most nem kapom fel, inkább megvárom, hogy csatlakozzon, és a rövid, de meredek lépcsőn lesétálva gy viszonylag felszerelt kabinba jutunk. Egy helységhez képest nagy ágy és egy feltöltött bárpult, noha annak tartalma kissé megfogyatkozott, és az alkohol szaga a levegőt is belengi, ahogy a törött üvegek szilánkjai között a padlón csordogál. Lehetne rosszabb is, nekem már ez is a pompának felel meg.

|| Words: 347|| Santigold - My Superman ||

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 28, 2014 10:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


to Enzo


Elképedve hallgatom ezt a férfit, aki az elmúlt évtizedeket kínok között élte egy föld alatti cellában, és mégis árad belőle a ragadós élni akarás. A bölcsességét hallva nem nehéz ezt összerakni, mégis csak ámulok. Annyira igaza van. Azokban az éveimben, amikor voltak terveim, az életemet mindig többre értékeltem, mint céltalanul telt időkben. De túl sokáig hajtott a bosszú, ami valahol úgy érzem, besötétíti a lelkemet, amit viszont nem szeretnék.
- Most, hogy újra rád akadtam, azt hiszem, tudnék ismét pár jó célt találni az életemben - jegyzem meg egy kissé szégyenlősre sikerült mosollyal.
Még beszélgetve elhaladunk egy kisebb hajó mellett, dulakodás zajai szűrődnek ki, ami egyikünk figyelmét sem kerüli el, mégsem veszünk róla tudomást egészen addig, amíg egy fickó elénk nem rohan. Nem nehéz felmérni a helyzetet, valami nagy balhé történhetett benn, és Enzo már le is csap a férfire. Kissé talán perverz élvezetnek számít, mégis ámulatba ejt a látvány, ahogy jóízűen nyeli az édes, tápláló vért. Csak pár pillanatig habozok, mielőtt követném a példáját, és amilyen éhes vagyok, már érzem, hogy nem fogom tudni megállni, hogy ne szívjam szárazra. Nem ölök, ha nem muszáj, de könnyebb a lelkemnek, ha olyannal teszem ezt meg, akiről tudom, hogy szintén nem ártatlan.
- A folyó? - pillantok a elgondolkodva víz felé, miközben megtörlöm a számat. - Mi lenne, ha elkötnénk erre a célra a hajót? - kérdezem apró mosollyal. Ha távolabb megyünk a várostól, a sodrásba tudjuk lökni a testeket, és úgy biztos nem akadnak rájuk egyhamar. Plusz lenne kedvem egy kiránduláshoz, ez a hajó pedig most úgy sem kellhet senkinek. Izgatott várakozással nézek Enzora, hogy vajon mit válaszol, de közben már közelebb is megyek, egy kis játékosság csillog a szemeimben, ahogy puhán megcsókolom, majd nyelvemmel óvatosan letisztítom ajkairól a maradék vért.


▽▽▽
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Vissza az elejére Go down
 

Kikötő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

 Similar topics

-
» Kereskedelmi kikötő
» Kiképzőterepek
» Kikötőváros
» Kiképző terep
» Kiképzőterep

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3