Share | 

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
watch your back and I'll show you
Humor :
ördögi



A poszt írója Bethany Nichols
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 13, 2015 5:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next



to my crazy bitch, Clary
[You must be registered and logged in to see this image.]
Az örökkévaló a magunk fajtának nem mindig tartogatott szép dolgokat, de meg kellett próbálnunk kihozni belőle a legjobbat. Épp ezért a társasága élvezése első számú dolognak tűnt, ha túl akartam élni én is. Hiányzott a dilis képe, a a furcsa jelleme, amivel megáldotta a sors, még ha néha nem is értettem meg, vagy nem is próbálkoztam ilyesmivel.
Fogalmam sem volt, mi történt vele az elmúlt években, de annyira ismertem, hogy tudjam, a bulizás fogalma kettőnk számára kicsit más, mégsem ellenkeztem. Majd meglátjuk, mit tudunk kihozni belőle, vagy mit sem.
Elrohanok mellette, mielőtt egy szava lehetne, s belevetem magam az éjszakába, várva, fülelve, hogy vajon követ e vagy sem, hogy mennyire van lemaradva mögöttem, s mikor eszmél fel.
Majd valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag koppanok a földön, és a fölém magasodó lányra nézek, fintorral arcomon.
-Tartsa meg magának a remek kis ötleteit. Te boszorkány vagy, én meg egy hibrid. Ő a szerencsétlen harmadik, aki nem a keresztezett fajok közé tartozik. Kösz, hát kihagyom az oktatást.-nem volt bajom a vámpírokkal, de sajna, a farkas énem dominánsabb volt bennem, mint a vérszívóé, így egyenlőre a megszokás volt a kérdés, meg mások elviselése, akik nem farkasok. Így kicsit azért vele szemben is voltak fenntartásaim, Clary viszont valamiért más volt.
-Biztos kilapult az aszfalton.-kászálódok fel a földről, és túrók kócos hajamba, s simítok végig szakadt felsőmön, ami haszontalannak tűnik, és koszosnak, így az egyik közeli kukába dobom, és a levegőbe szagolok. embereknek nyoma sincs. Kár. Kezdtem éhes lenni.
-Egyéb remek ötlet esetleg? Ha nincs, akkor megejtenék egy zuhanyt, és lefeküdnék aludni, kicsit sok volt a mai kalandokból. -nézek rá, és ismét hajamba túrok, mert a partoldali szél nagyon ellenem akar játszani.

▲music:[You must be registered and logged in to see this link.]▲Words:274▲Note::hug:[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 13, 2015 9:04 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Dimytri & Eva


Egyszer már el kellett engednem... abban a pillanatban azt hittem, hogy az életem végetér, és soha semmi nem hozhat vissza abba a katyvaszba, amelyet egyesek életnek neveznek. Én magam tettem vele, az én döntésem volt, hogy évszázadokra elveszítsem. És ennyi idő alatt sem sikerült eldöntenem, hogy miként is kell kezelnem, ha ismét úgy döntök, szükségem lesz rá egy harcban... Victor bármire képes, ám fogalmam sincs, miként fogja fogadni azt, hogy egykori csatlósa ismét az élők között van. És talán a legnagyobb balgaság Dimytrit eszközként használni, de nem tehettem mást... azt tudom, hogy ha miattam esik baja most, hogy ismét az élők között van, olyat teszek, amit senki nem fog megbocsájtani, de még én sem magamnak.
Most ismét szükségem van rá... jobban, mint valaha, és az, hogy megtaláljam az utat... azt a bizonyos utat, amely kivezet ebből, egyedül nem fog menni. Egyszerre két ellenséget kell legyőznöm... Victort... és a halált. De a halál sem azért zaklat, mert félek tőle... hanem mert elragadta a húgomat. Zooey halála megrázott, de már annyira közel vagyok hozzá... és msot még közelebb. Ő lesz a következő lépcsőfok Dimytri után. Szükségem van a testvéremre... ebben a harcban egyedül nem győzhetek. És ha Victor azt hiszi, hogy megismerte már a valódi bűnhődést, hát... lesz számára meglepetésem. Zooey sosem árulna el... de a többi csatlósom kapcsán nem tudom, mit érezhetnék.
Vártam. Még soha nem éreztem ennyire lassúnak pár másodpercet, óráknak tűnt néhány momentum, ahogyan néztem őt... furcsa mágia lengte körül őt, a mellkasom hatalmasra emelkedett, majd kifújtam a levegőt. Emlékezni fog rám, Victorra, Katerina-ra, mindenkire, aki egykoron segítette, majd elárulta, és próbáltam a lehető legjobban felkészülni arra, hogyan fog reagálni rám. A szívem már évek óta nem dobbant meg senki iránt, olyan voltam ,mint egy jeges tömb, amelyre már nem jöhet tavasz, nem jöhet nyár... csak ősz van, és tél... a legkeményebb mindkettőből. A tekintetem sosem telt meg többé élettel, a szavaimból kiveszett a szín... a szerelem ölt meg, s az, ahogyan döntöttem vele kapcsolatban. Megöltem azt, ami a kettőnké volt és lehetett volna, vele együtt feláldoztam mindent, amelyet ezzel a lángoló érzéssel megmozdított bennem. Eltemettem vele együtt... de nem hittem volna, hogy kiáshatom mindezt. Én sosem leszek és voltam jó. De ha mellettem van, az élet elviselhetőbb nyomás...
Járkáéni kezdett. Fel és le. Kérlelni akartam, hogy szóljon valamit. Arcom eltorzult, soha ennyi érzés még nem kavargott bennem egyszerre. Gyűlölet magammal szemben, harag a körülményekkel kapcsolatban, remény, amelyet Dimytri iránt éreztem... érezni. Ismét érezni valamit, ami végre nem bosszúvágy, amely nem méreg...
- Dimytri - leheltem halkan a nevét, ahogyan belém karolt, ujjai elvesztek a hajam alatt, majd olyan tűzzel pecsételte meg visszatérését, amelyet már majdnem elfelejtettem... tényleg ő az. Furcsa ismét fiatal lánynak éreznem magam, holott már nem vagyok egy mai teremtmény. A szerelem pedig azoknak való, akik még tiszta, őszinte szívvel képesek szeretni. Dimytri volt az első a listán, akinek elveszítése elindított a lavinán... majd Zooey halála, Katerina választása... mind segített aybban, hogy mára egy szörnyeteg legyen. - Élsz... ismét itt vagy... kérlek, bocsáss meg - leheltem halkan, elszakítva magam az ajkaitól, és lehunytam a szemeimet. - Nem volt más választásom, én... tudtam, hogy egy élet nem elég, hogy tovább fogok élni... és tudtam, hogy rád is szükségem lesz majd - nyeltem gyámoltalanul.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 11, 2015 9:46 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next


Eva & Dimytri

i remember now...

- Ó, na látja ebben biztos vagyok! - Igen. Tudom, hogy a nő tett rosszabbat is ennél. Honnan? Különben nem szerepelne Victor ellenségei között. Már csak azt lenne jó megtudnom, hogy mégis mi a frász történt és miért volt olyan fontos megerőszakolni az elmémet majd évszázadokon keresztül tudattalanul életben tartani. Legnagyobb meglepetésemre azonban a további játszmák, hezitálások és beárnyékolt rébuszok helyett a nő felém nyújtja emlékeim. Az esélyt a választásra. Hatszáz évet kellett várnom ahhoz, hogy mihaszna parasztfiúból, hű szolgálóból egy olyan férfi legyek aki választhat a megélt korok és emlékek alapján. Igen, Victor a barátom. Hűséges szolgája vagyok. Jobb keze. Bajtársa... de szolga létem életünk végéig behálózza majd történetünket. Hezitálok egy pillanatig aztán a nő tekintetébe fúrom sajátomat. Itt az ideje annak, hogy a múltam ismét a sajátom lehessen... az ideje annak, miért voltam évszázados álomba taszítva... és miért ébredtem egy új korban a megélt életem nélkül.
Az apró kavics eltűnik a nő kezéből. A kikötőből kikopnak a hajók. Eltűnnek a járókelők. Az autók. Csend van. Csend és hó és halál. Kardom a kezemben, hegyét vér mocskolja. A hó vörös és hallottak hideg tekintete fagyasztja meg csontjaim. Megemelem a kezem. Vércseppek hullanak a tiszta hóba, olvadt vértől ittas vízzé varázsolva azt. Felkiáltok.
Kiáltásomból egy nő érintése ébreszt évekkel később. A nő aki az előbb még mellettem ült. Szerető ujjai végigbecézik mellkasom, arcom. Megcsókol. Megcsókolom. - Sajnálom szerelmem. - rebegem halkan, reszkető testemben még dúl a háború. A nő ajkai egybeforrnak az enyémekkel.
- Katerina! Mit műveltél? - ragadom meg a nőt és arra fordítom tekintetem akit szeretek. Victor az oldalamon. Dühös. Eva a másik oldalon... s mikor választanom kellene, elsötétül a világ. Victor kiáltása, Eva tekintete és Katerina kacaja. Ezekkel szállok a sírba. Ezek ringatnak álomba. Úgy hiszem vége. Úgy hiszem az én időm lejárt.

Hajókürt hoz vissza a jelenbe. Felemelkedem. Föl s alá kezdek járkálni. Hosszú percek után állok csak ismét a nő elé. Durván ragadom meg csuklóit és rántom magamhoz. Ujjaim tarkójára futnak. - A franca is te nő! - mordulok fel majd hirtelen hévvel, elégedetlen, türelmetlen szenvedéllyel csókolom meg őt. Tudom ki ő. Tudom mi ő. Tudok mindent. Élek. Élek és emlékszem.

megjegyzés || zeneszám || ©redit

 


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Júl. 05, 2015 7:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next




Épp a cipőorromnak szenteltem a figyelmem, amikor egy baljós hang ütötte fel fejét gondolataimban, majd lehorgonyozott. Kísértésbe fogsz esni. Talán elhamarkodtam ezt a mondvacsinált tervet, talán le kellett volna nyelnem, ahogy megszületett. Már attól kiver a víz, hogy emberek között kell meginnom egy forró italt, egy hangos, piszkos, zsúfolt szórakozóhely önmagában is kiverné a biztosítékot, de úgy, hogy egy komplett kész átverés show-t szándékozok felfesteni a műsortervre, felülbírálja a tűrőképességem. Le kellene fújnom. Felkacagni, hogy csak poén volt, ne vegye komolyan egy szavam sem. De úgy érzem, hogy ezzel már elkéstem.
Vékony fátyol suhant el látókörömben, fel is szegte fejem a finom impulzus. Beth vágtatott el előttem. Elkerekedtek szemeim. Versenyezni akar? Az előbb köptem ki a tüdőmet, törtem szét a csontozatom. Mert elütöttek. Ő ütött el. Hogyan..?
Bizonytalanul előrébb battyogtam, de ő már sehol. Dühösen fújtattam, mint egy felbőszült kopó, s csak kapkodtam a fejem a visszapillantó tükrökre. Az egyikben megláttam őnagysága csípőjét, de csak egy pillanatképet, a nyom mobil volt - a gazdájával tartott. Fejet ingatva szökkentem a kocsik közé, de azok már el is felejtkeztek a játékos barnaságról, nyugodtan tűrték a verdeső sugarakat. Max hangja pislákolt fel a zárlatos elmémben. Ne erővel, ésszel. Hát lefutni nem tudom, ha kétrét görnyedek is, de egy kis csellel meg tudom akasztani a nagy lótifutijában. Néhány elmormolt szó, és lábbelijének sarka olyan cseppfolyóssá vált, mint az izzadtság a halántékomon. De istentelenül meleg van! Egy hangos koccanás jelezte, hogy a kisasszony eltaknyolt a betonon. Remek! Hozzákocogtam, arcomon vigyor játszott. - Ez jó móka volt, nem? - Pimaszkodom immáron bátran, hogy az erőviszonyok felborultak. - Rád is férne néhány lecke - csapom kezem csípőmre, a másikkal meg átfogom derekamat. - Max biztos elvállalna - vonok vállat, és elnézem az esetlen testet. Csúnya találkozó lehetett ez az imént. - Hol a mosoly az arcodról?




I swear to god I am going to kill you

Bitch & Bitch

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 27, 2015 2:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Sajnálom, Bonnie.
Mindössze csak ennyi járt a fejemben. Még így kikapcsolva is csak ezt tudom mondani. Ez a mondat ugyan nem mond nekem semmit sem, mert nem érzek, akármennyire is szeretném a szívem mélyén. Tudom, hogy én is nem egyszer magára hagytam őt, de ugyanúgy ő is magamra hagyott, mikor szükségem lett volna rá. Inkább Elenát babusgatta, mint mindenki más, és csak én maradtam egyedül a porban.
Nyugodj bele Stefan a nyomorodba…
Mély sóhajt veszek, amikor azt mondta, hogy Klaus engem bármikor megölhet. Ez valóban így van, de Klaus ahhoz túl ostoba, hogy engem meg tudjon ölni. Ő sem halhatatlan. És én sem. Csak ahhoz kicsivel több ész kéne, hogy engem megöljön ő. Engem csak akkor öl meg valaki, ha én hagyni fogom. Klaus most már nem is tudja kikapcsolni az érzelmeimet, mert azt megtettem már helyette is. Innentől fogva mi félni valóm van tőle? Soha nem féltem tőle, mert csak egy szánalmas, gusztustalan, undorító hibrid, aki nem tud semmi mást tenni, csak minden másnap más nőt dönget az ágyában.
Komolyan… egy ilyen elkorcsosult ember le tudna győzni? Na ne nevettess, Bonnie…
Lehet, hogy csak 167. évemet élem, de attól függetlenül Klaus egy ujjal sem fog hozzám érni. ó… azt nagyon megkeserülné.
- Engem nem fog megölni senki sem, ameddig én nem hagyom. – ejtem ki a szavaimat mint határozottan, s szinte már dühtől is beleremegtem.
Dobban a szívem, de csak az ürességtől. Most csak egy dologra hallgatok; és az pedig az eszem. A szívnek mi haszna van… semmi sem azon kívül, hogy életben tart.
- Nem olyan veszélyes, mint ahogyan gondolod. Kitől félsz? Az őshibridtől? – nevetek fel halványan jólesően. – Amelyik kutya ugat, az nem harap, tudod… - Kacsintok rá, azután izmos mellkasom elé fonom karjaimat. Bonnie olyan ünneprontó néha. De nem baj… én így szeretem őt, mert szeretem, és ezt nem fogom letagadni. Nem bántott soha sem. Miért gyűlölném? Bonnie nem érdemel rosszat. Nem akarom bántani sem, mert azzal nem jutnék előrébb. Szeretem, és nem véletlenül akarom, hogy velem jöjjön New Orleansba. Talán majd ott rátalál a nagy ’ő’, s akkor ő is meglenne.
- Reggel 9? – kérdezek rá zavartan. – Megpróbálok felkelni addig…- Mosolygok, mintha hirtelen újra lennének érzéseim. De az élet csak színjáték. Minden tettem, mozdulatom, szavam, érzésem, minden csupán csak színjáték. Maga az élet is az.
Az arcaimon forró ajkai érzelődnek, s ekkor lehunyom szemeimet, mintha minden maradék érzelmet vissza akarnék fogni. Így is értelmezhetjük, de a vicc csak az, hogy semmilyen érzelem sem maradt már bennem.
Sarkon fordul, s elindul, én pedig csak ugyanott állok, miközben őt figyelem. Azután én is köddé válok.


To Bonnie
•• én köszönöm a játékot :hug: •• died in your arms •• 426 ••

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 26, 2015 11:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next



Stefan & Bonnie
Soha nem gondoltam volna azt, hogy ez fog velünk történni. De már nem fordítható vissza semmi se, mindenki a maga útját járja. Egyszerűen alig tudom elhinni, hogy két barátom is inkább érzelmek nélkül él, mint megpróbálna szembe nézni a fájdalommal. Nem lehetetlen, hiszen nekem nem volt választásom. Vagy megtanulok együtt élni velük, túl jutni rajtuk, vagy örökké a pokolban ragadok. Lehet, hogy ők úgy érzik, hogy így nekik jobb, pedig nem. Tudom jól, ha visszakapcsolnak, akkor sokkal rosszabb lesz minden. Gyűlölni fogják magukat azért, amit tettek és amit mondtak. Lehet, hogy őszintébbek így, de ez szerintem nem igaz. Egyszerűen nincsenek érzelmeik és szerintem az őszinteséghez szükség van rá. Figyelem őt, hallgatom amiket mond és minden egyes szava szinte talál magának egy helyet, hogy befészkelhesse a fejembe. Nem értem, hogy miként képes erre. Korábban soha nem gondoltam arra, hogy esetleg itt hagyom ezt a várost, de most még is fontolóra veszem. Igaza van, hiszen nincs itt már semmi se. A barátaim továbbra is számíthatnak majd rám, de jelenleg nekik azt hiszem nincs szükségük rám, illetve egy kis levegő változás talán még jót is tenne.
Lehet, hogy nem érdekel, de könnyedén eltörheti a nyakadat vagy megölhet. Az se érdekel? Meg akarsz halni? - kérdezem tőle kíváncsian, majd megrázom a fejemet, hiszen erre nem fogok őszinte választ kapni. Legalábbis nem olyat, amit egy érzelmekkel rendelkező személy tenne. Számukra semmi se számít, így kár is ilyen téren vesztegetni az időmet. Ő nem fog visszakapcsolni bármit is teszek. Régebben tudtam rájuk hatni, de talán már ennek a varázsa is tovaszállt. Figyelem a vízet, miközben hallgatom a morajlását.
Elhiszem, hogy érdekesebb, mert már hallottam arról a helyről, de veszélyesebb is. - a hangom megfontoltam cseng és komolyan. Nem annyira a saját életemet féltem, hanem sokkal inkább az övét. Aggódom érte, hogy vajon meg fogja-e még élni a holnapot, vagy a következő hetet. Egy kikapcsolt vámpírt, akár egy másik vámpír is simán megöl. Nem fogok tudni ott lenni mindig, hogy megvédjem őt. Nem vagyok rá képes, hiszen már most is félig-meddig kudarcot vallottam.
Rendben, akkor reggel találkozunk, addig meg ne ölesd meg magad. Várlak 9-re nálam és akkor mehetünk együtt. - mondom neki komoly egy kisebb gondolkodás után. Végül pedig közelebb lépek hozzá és  egy apró puszit nyomok az arcára. Ezek után szép lassan a gondolataimba merülve indulok haza, hiszen holnaptól kezdve már egy másik város lesz az otthonom, ha nem is örökre, de ideiglenesen biztosan.


Köszönöm a játékot! :hug: || Valami by valaki || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
watch your back and I'll show you
Humor :
ördögi



A poszt írója Bethany Nichols
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 11, 2015 7:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next



to my crazy bitch, Clary
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem tudtam, hogy elütöttem e vagy sokkterápiát kapott inkább, de a jojó hozzá képest hulla volt. Mintha mi sem történt volna. leszámítva a kissé szakadt ruhát, és a nyúzott külsőt, na meg a nemrég még törött csontjait. Viccesen egyszerűnek tűnt, hogy máris ilyen...élettel teli, még a vámpír is.
Mégis olyanok voltunk, mint a tűz és a víz. Ő olyan típus, akinek kell az a fény, hogy világítson ott az alagút végén, én meg ha kell, jég hátán is megélek, amíg muszáj. Az élet pofonjaiból kijutott már jó pár, a vőlegényem, hogy faképnél hagyott, a próbálkozásom, hogy új életet kezdhessek, a próbálkozásom, hogy az átkommal meglegyek. Mind oda vezetett, hogy erősebb lettem, álltam a pofonokat, tűrtem és páncélt növesztettem. Most ezért nem volt senkim. Semmilyen értelemben. Egyedül volta, mint a kisujjam. De ő is olyannak tűnt, aki most így érzi magát. Viszont gyanúm szerint én fogom őt rángatni, nem pedig ő engem.
Elnevetem magam. Egy részével egyet értek, bizonyos részéből viszont elegem van, de elmondhatatlanul.
-Tőlem ki is, meg be is rúghatunk, de a pasikat húzzuk ki a listáról. Vagy max, ha riszál nekem, mást viszont nem kér. -tisztázom a hirtelen jövő "elveim", felvetve egy új lehetőségét a szórakozásnak, bár kétlem, hogy ez a város olyan modern lenne, hogy rendelkezne ilyesmivel. Bár soha nem lehet tudni, ugyebár. S bár hiányzott a bulis énem, nem voltam már tini, és nem vágytam rá, hogy egy zsúfolt szórakozóhelyen nyomorogjak, szagolva más izzadtságszagát és a többi levegőben terjengő szagról akkor nem is ejtenék külön szót.
Látom rajta, hogy valójában fogalma sincs arról, mit kezdhetne a helyzettel, hogy valójában mennyire nincs kész erre, mégis bólintok, mint egy jól nevelt kisasszony, nem firtatva tovább a kényes témát.
-Helyes.-bólintok halovány mosollyal arcomon, de süt rólam, hogy kicsit más véleményen vagyok, s cseppet sem hiszek annak, amit mondott imént.
Nem tudott meggyőzni, és sejtettem, hogy ezt tudja is. Ennyire ismerhetett. Makacs voltam, mint egy öszvér, de nem hülye, láttam, amit láttam és más örült volna valakinek, aki olyan, mint állítása szerint a "bátyja".
-Úgy is legyőzlek, ugye tudod?-vonom fel szemöldököm, csapom be a kocsi ajtaját, és tűnök el a kocsik között, kihasználva a sebesség előnyöm, na meg mire ő összeszedi a popóját, addigra lemegy a nap.
-Vénségedre nem bírod az iramot?-érdeklődöm, hisz tudom, hogy meghallja, amit mondok neki, nem süket, sőt.

▲music:[You must be registered and logged in to see this link.]▲Words:passz▲Note::hug:[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 08, 2015 10:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Azt hittem, hogy ennél sokkalta nehezebb dolgom lesz. Azt hittem, hogy Bonniet majd úgy kell elcibálnom New Orleansba. Már pedig megtettem volna. Csak az neki lett volna kényelmetlen, ugyanis a csomagtartó nem hiszem, hogy a legkényelmesebb hely. De nem is érdekel. Nem érzek semmit sem, miért érdekeljen az ő jó léte?
Hangosan felnevetek, mikor Klaus jön szóba. Meghajolok, és a hasamat fogom a nevetéstől pár pillanatig, s azután kiegyenesedem, szemem sarkából pedig letörlök egy erőltetett könnycseppet a mutatóujjammal.
- Látod… - Nevetek továbbra is, s már-már görcsbe is rándult a gyomrom. – Klaus bizony ott él, de kit érdekel? – Tárom ki két kezemet, de most már valami kegyetlen arcot mutatok Bonnie felé. Nem voltam már vicces kedvemben, s éreztem is némi düht, mint aki menten szét tudna tépni bármit. – Engem nem érdekel az a szánalom. Felőlem még a híd alatt is élhet, sem fog érdekelni. Ki ő? – Vetek egy szánalommal telt röhögést felé, majd legyintek egyet, és tekintetemet elfordítom tőle. Bonnie hihetetlen, és naiv. Miért foglalkozik az őshibrid ő nagyságával? Miért is beszélünk mi egy gyenge alakról? Nevetséges, és szánalmas!
- New Orleans sokkalta érdekesebb, mint ez a város. De ha akarsz, akkor maradhatsz azokkal a szánalmakkal, akik csak kihasználnak téged. – Mutatok el a város felé, miközben Bonnien tartom a tekintetemet, és a figyelmemet. Karomat aztán magam mellé engedem kényelmesen, cseppet sem megfeszülve. Érdekel New Orleans. Ha nem tetszik meg, akkor nyilván ott hagyom. Mindenesetre nincs az a pénz, hogy visszajöjjek ide Mystic Fallsba. Majd ha Damon, és a házi kedvence halott. Maximum akkor.
Következő kérdésén elgondolkoztam, majd izmos mellkasom elé fonom mindkét karomat, és őt szemlélem, néha elpillantva a víz felé, figyelve azt, hogy miként tűnnek el a holttestek.
- Nem tudom. – Felelem, miközben egyet rántok a vállamon. – Én már holnap indulnék. Engem ide nem tart vissza semmi sem. Nem köt ide semmi sem. Mi kötne ide? – Kérdezem tőle, miközben a város felé nézek, hátat fordítva.
Gyűlölettel nézek erre a porfészekre. Mennyi szánalmas, és semmit érő ember él itt... elgondolkoztató.
- Ha akarsz, itt maradhatsz a többiekkel. – Mondom könnyen kiejtve minden egyes szavamat, majd lassú mozdulattal fordulok visszafelé.
Közelebb lépek hozzá párat, míg nem előtte állok, és szinte a ruhánk is egybenő hirtelen.
Arcán végigsimítok óvatosan. Tekintetem érzéstelen, semmi sem olvasható le róla. De én így érzem jól magam.
- Te nem bántottál. Ezért nem bántalak most téged. Attól, hogy ilyen lettem, még nem mentek el otthonról, és pontosan emlékszem mindenre. – Magyarázom, hogy miért nem téptem le még le a fejét. Igen, azt hiszem, pontosan ez az oka annak, amiért nem tettem meg. Pedig késztetést érzek rá, és hogyan is mondjam… jót nevetnék. De nem. Nem teszem meg. Az csak számára megváltás lenne, én pedig nem hozok örömöt neki.
Mosolygok rá. Pedig ha tudná, hogy mik járnak a fejemben… vicces belegondolni, hogy mennyire be tudom őt hálózni, és manipulálni. Noha nem szándékozom bántani. Egyelőre, ha csak ő nem lép ellenem.
Oldalra tekintek, majd látom, hogy nem kell sok, hogy Bonnie beleessen a vízbe. Kissé depressziós a hangulat, és ez zavar. Mit szólna egy kis vízhez?
Bármennyire is mulatságos lenne, de inkább hátrálok, és megállok előtte, miként abbahagyom arcának cirógatását.



To Bonnie
•• <3•• died in your arms •• nem tudom••

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 07, 2015 3:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next



to Stefan

Pontosan tudtam, hogy nem a legjobb ötlet az, hogy idejöttem, de még se tudtam félni. Stefan nem bántana, hiszen lehet nem érez semmit se, de ezt nem hiszem el. Inkább csak azt mondanám, hogy küzd az érzések ellen, hiszen ha tényleg nem lenne semmi se fontos neki, semmi se számítana, akkor biztos vagyok abban, hogy már megtámadott volna. Az ég tiszta volt, mintha a csillagok a remény sugaraként akartak volna tündökölni ott fent, pedig a remény most annyira távol volt, annyira nem létezett. Soha nem éreztem még ilyet, de pontosan tudtam azt, hogy bármit teszek vagy mondok nem fogok javítani a helyzeten.
Nem kapcsolhatok ki olyan könnyen, mint a vámpírok, de én se vagyok tehetetlen. Van erőm, ami a természetből fakad. Ezt lehet jóra vagy rosszra is hasznosítani. Én mindig próbáltam jó célokra használni, segíteni másoknak. Szerintem nem is tudnék olyan dolgot mondani, amit mostanában azért tettem meg, mert én akartam, legalábbis az erőm használásánál. Sok mindenen keresztül kellett mennem, ami elsőre megtört, de ugyanakkor idővel megerősített. Elveszett voltam, egyedül ragadtam egy börtönben, de végül nem adtam fel a harcot. Küzdöttem és végül sikeresen nyertem, hiszen itt vagyok és szerencsére még az erőmet is megkaptam. Nem volt könnyű küzdelem, de megérte, hiszen mondhatni mind lelkileg, mind boszorkányként erősebb lettem és talán kicsit határozottabb is. Igen, részben talán a régi Bonnie Bennett meghalt és egy újabb költözött a helyére. Most meg itt vagyok és úgy beszélgetek a kikapcsolt barátommal, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb módja, de talán az is. A világ teljesen kifordult önmagából néhány éve, mindig történt valami, aminek köszönhetően akadályokba ütköztünk, de eddig felülkerekedtünk, de mi lesz, ha legközelebb már nem fog menni? Hiszen a csapat széthullott…. nincs többé.
Ismerősen cseng a neve. – szólalok meg halkan és közben a gondolataim között kutatok, hogy vajon kitől hallhattam már erről a helyről, de aztán bevillan, s kicsit aggódva nézek Stefan-ra. – Klaus…Klaus ott él, igaz? – kérdezem meg tőle, hiszen tudnom kell, hogy esetleg tényleg a halálba akar-e sétálni vagy másról van-e szó. Miért pont az a hely? Miért pont oda akar menni?
Ha könnyű lenne, akkor unatkoznánk, nem lenne benne izgalom és bonyodalom. – a hangom még mindig higgadtan és barátságosan cseng. Nem ellenségként jöttem ide, egyszerűen csak aggódom érte, miközben Stefan ötletén gondolkozom. Talán nem is akkor hülyeség. – Mikor indulnánk? – nézek rá kíváncsian, miközben tudom, hogy most mondtam egy olyan dologra igent, amire talán nem kellett volna. De Care és Elena meglesz nélkülem, Stefanra meg vigyázni kell.


Borzalmas lett.  Sírok || <3 || Valami by valaki || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jún. 03, 2015 3:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next




Nagyot nyeltem mondatára. Legalább...Legalább annyi életerő pezsgett benne, mint bennem hajdanán. Fel sem merült volna a gondolat, hogy az a forró és játékos láng - ami benne égett - kialudhat, ha alatta füstölög a világ. Olyan erős és derűs nő volt - amilyen én csak szerettem volna lenni, hogy egy pillanatig sem ingtam meg a boldogságát illetően. Őszinte legyek, még csak nem is aggódtam érte. Ő egy azon emberek közül, akikért nem kell aggódni. Nem más támogatja az ő kezét, hanem ő másét. Neki ez a természet jutott. Talán rosszul ítéltem meg. Talán a legvarázslatosabb embernek is csak rúzzsal van felfestve a mosolya. És ez kiborít. Nem így kellene lennie.
- Tudom, mit szeretnél mondani! - csattantam fel, szememben a küldetéstudat szikrájával, és olyan elvetemült elszántsággal, hogy a tükörképem engem is leterítene. - Menjünk szórakozni! Szerezzünk...alkoholt.. sokat. Meg pasikat. Rúgjunk ki a hámból! - Tárom szét a kezem kíváncsian. Be akarok rúgni? Igen. Pasikat? Nem. De ezt neki nem feltétlen kell tudnia. Egy művi kiruccanás rajtam nem is, de rajta sokat segíthet. - Hiányzik az a dög, amit egy parti hoz ki belőlünk - kacsintok rá cserfesen, és csípőre teszem a kezem. Szó szerint. Az anyag kiszakadt.
- Meg. Totálisan. Kitéptem a mellkasából azt a dobogó masinát. Ki én! Vége. Szabad vagyok! - Kitörölni az egészből Johnt? Könnyebb lenne, ha nem úgy hazudnék, mint egy kislány. Merem fogadni, hogy a szemem is tikkel. De minél kevesebb szó jut rá, annál tovább bírom szárazon.
- Ugyan! Olyan, mintha a bátyám lenne! - bizonygattam igazamat, de talán még mindig süket fülekre találok. Javíthatatlan, ha valamit a fejébe vesz.
Most viszont én akartam tőle valamit. Egy környi kocogást, nem is többet, nem is kevesebbet. - Csak egy kört - mutattam végig az érintetlen aszfalton - ne legyél tunya...!




I swear to god I am going to kill you

Bitch & Bitch

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Május 30, 2015 10:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Bonnie még mindig fontos nekem, de ezt nem fogom neki bevallani. Nem érzek, csupán csak annyit tudok, hogy ő régen a barátom volt, és soha nem hagyott magamra. De azóta sok minden változott. Voltaképpen velem kezdődött minden rossz. Bejöttem Mystic Fallsba, hogy lássam azt a ribancot, aki miatt ide kerültem. Oh, istenem, hogy lehettem olyan szánalmas, érzelmes pöcs? Tudhattam volna, hogy ahhoz egy senki voltam, hogy Gilbert ő nagysága, Damon bátyám házikedvence valaha is belém szeressen. De most mit gondolok? Csak örülök, hogy így alakult minden, hogy szétesett minden. Boldoggá tesz, hogy Elena el fog veszíteni mindenkit maga körül, és végül egyedül meg rohad a saját nyomorában a bátyámmal együtt. Ezt kívánom neki!
De Bonnienak nem, még kikapcsolt állapotban sem, mert a lelkem mélyén még így is tudom, hogy ő engem soha nem bántott. Annyira még nem mentek el otthonról, hogy ezt ne tudjam...
Nem akartam ilyen érzengős körbe belepottyanni. Bonnie hiába mondja nekem a fájdalmait, nem én vagyok az, aki megtudja nyugtatni, mert nem érzek, akármennyire is szeretném. Mindössze csak annyit tudok tenni, hogy csöndben maradok, és hallgatom azt, hogy őt mennyi fájdalom érte, de még is erős maradt. Bonnie nem vámpír, aki csak úgy kikapcsolhat. Ő könnyen beszél. Boszorkány, és kénytelen elviselni azt, hogy szenved, mert más választása nincs. De nekem volt, és én megragadtam ezt a lehetőséget. Gyenge vagyok, mindig is tudtam, és ezt így sem tagadom, és nem is fogom, mert a magam igazát így sem fogom meghazudtolni. Nem mentek el otthonról. Tisztában vagyok mindennel, csak nem érzem azt, hogy ez fájna. Nem érzem a múlt súlyát, és nem érzek másokkal együtt. Nem tudok szenvedni.
Gyűlöletet érzek, amely sírva tudna fakasztani. De nem érzek, és nem tudok sírni. Belülről megesz valami, belemélyeszti mélyen a szívembe tejfogait, és csak rág, s rág... nem tudom elviselni. Nem akarok érezni, de még is jobban szenvedek mint valaha. Nem tudom magamat irányítani úgy, ahogyan szeretném.
- New Orleans. - ejtem ki e város nevét. Talán még Mystic Fallsnál is szánalmasabb város, de nem baj, annál jobb! Mindenkit megakarok ölni, még azt is, akit nem tudok. Úgy érzem, hogy egy tankkal is eltudnék bánni, de valahogy szellemileg összezuhantam. Fáradt vagyok, de még is erőltetem magamat.
- Nehéz az élet, Bonnie. - Sóhajtok egyet, és próbálok látszólagos érzelmeket mutatni. Pedig nem érzek. - De ki mondta, hogy könnyű lesz? - kérdeztem tőle aztán, majd elfordítom a tekintetemet az autója felé, hogy ideje lenne menni. Késő van, ráadásul vándorol a dögszag a víz felet...


To Bonnie
•• sok szeretettel •• died in your arms •• nem tudom••

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 29, 2015 12:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Dimytri & Eva


A tudása némileg megijesztett, hiszen ezek szerint rengeteg dologra emlékszik még az előző életéből... abból az életből, amelyet miattam veszített el. Meghalhatott volna egy másik nő karjaiban, egy család lágy ölén, gyermekekkel az ágya szélén, de én önző módon más jövőt szántam neki. Nem akartam azt, hogy más tegye boldoggá, én akartam... cak a megfelelő időt vártam, hogy eljöjjön. És most úgy tűnik, Victor ellen felhasználhatom még őt is... de félek... tőle félek. Hogy miatta az leszek, aki sosem akartam. Egy gyenge, erőtlen nő. Hiszen egykoron is ezt tette velem az a szerelem, amit iránta éreztem... majdnem megölt. Ezért tettem ezt vele... de mégis hogyan állhatnék elé és mondhatnám, hogy az érzések felemésztettek? Az az igaz, őszinte szerelem, amelyhez foghatót érezni nem érez bárki...
- Rosszabb dolgokat is tettem már pár emlék elrablásánál - jegyeztem meg végül, mikor ismét megjött a hangom, majd felkutattam a pillantását. Bele akartam nézni ezekbe a szemekbe, melyek most is úgy fonódrak rám, mintha el sem váltam volna tőlük soha... de ő nem emlékszik. Nem érezhet úgy, ahogyan én. Ez egy kegyetlen világ, és ha megtudja, mi történt, míg ő aludt egy kriptában, hát... valószínűleg a halálommal fogok meglakolni. Meg akarom ölni a hű barátját. És elvárnám, hogy segítsen. Talán mégsem gondoltam át ezt a lépést teljes mértékben.
- Erkölcsi háború. Tönkretettük egymás életét, és te... belekeveredtél, ahogyan sokan mások is. Köztük Katerina is - ráztam meg a fejem. Egykoron Katherine legnagyobb bizalmasa voltam, ám mikor rájött, hogy Victor életére akarok törni, ez megszakadt.
Lehunytam a szemem, majd a zsebembe nyúltam, és egy kis követ tartottam felé. - Itt az összes emléked - suttogtam halkan, rekedt hangon, majd lehajoltam, megfújtam az apró kis holmit... rögtön szikrázni kezdett közöttünk a levegő, majd hirtelen elcsitult minden. A kő eltűnt. Emlékeznie kell.

Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
watch your back and I'll show you
Humor :
ördögi



A poszt írója Bethany Nichols
Elküldésének ideje Szer. Május 20, 2015 3:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next



to my crazy bitch, Clary
[You must be registered and logged in to see this image.]
A saját életem olyan volt, mint egy örvény, amibe belekerülni könnyű, kimászni belőle nehezebb. Elsőre úgy láttam, hogy minden megoldódik, másodjára viszont folyton jött a pofon, és a földről felkelni egyre nehezebb volt.az új hobbim erre is utalhat. Féltem, hogy letépem valaki fejét, vagy akkor alakulok át, amikor nem kellene. egyszerűen elvesztem a világban, és kellett valaki, aki emlékeztet rá, hogy ki és mi vagyok. Persze ebből a belső csatározásból semmit nem mutattam kifelé. Kisimult vonások jellemezték arcom, gondtalanság, szemem mégis fakult csillogásából, és mutatta, hogy a leányálom nem az én világomban keresendő.
-Én kiengedem a gőz és beszívom a füstöt. Mostanában ez jellemző rám.-mosolyodom el, de ez most nem sikerül túl őszintére, de annál bánatosabbra.
Jól esett, ahogy magához ölel, fogalmam sincs, hogy más megölelt e mostanság, de hirtelen nyugodtság és biztonságérzet fogott el. Mégis olyan szorosan tartott, hogy levegőért kezdtem kiáltani, és testem szó szerint akaratomon kívül szakadt ki öleléséből. Kétlem, hogy ezt egy ember képes lett volna megcsinálni, egyáltalán kibírni eddig két vasmarok között, aki szeretetből szorít magához.
-Azt éreztem. Majd szétnyomtál, mint egy bogarat.-a mosolyom őszintébb lesz, hangom derűs és süt rólam, hogy én is örülök neki, még ha a találkozás nem is épp úgy sikerült, ahogy annak sikerülnie kellett volna eredetileg. Senki sem akarja elütni a másikat, kivéve az, akinek ott benn valami nincs rendben.
Átadom magam a mesélésnek, igyekszem rövidre fogni, és a lényeget kiemelni, összefoglalni a kimaradt időt.Pontosan tudhatta, mennyi minden történhet egy szempillantásnyi idő alatt is akár. Először meglep, hogy sajnálja a dolgot, mert én magam sem sajnálom, hát akkor ő miért tenné?
-Igen, de van, hogy ez nem ilyen egyszerű.-hangom ismét kissé letört, komor irányba forduló lesz, mert arról még csak nem is számoltam be neki, hogy a következő kiszemeltem is keresztülgyalogolt rajtam. Elegem volt a pofára esések hadából. Pedig ebből most építkeznem kellett volna, nem pedig hagyni, hogy gúzsba kössön egész életemre egy elrontott időszak.
Nem érzetem szükségét, hogy órákig beszéljek magamról, nem szerettem, ha sajnálni kezdtek, együttérzésre sosem vártam senkitől. Túl naiv lettem volna, ha ezekben bíztam volna most is, úgy, mint régen tettem. Akkor képes voltam ilyesmire, de az idő változtatott, formált engem is.
-Megölted?-kerekednek el szemeim, majd összevonom szemöldököm és kétkedve figyelem arcvonásait, érezvén, hogy azért ez így nem teljesen kerek. Aztán a következő információ is pofon vág, amitől szintén elkerekednek a szemeim.-Persze, hogy munkakapcsolat. Mi más lenne? Végül is, ha vak lennél és süket, akkor talán... Nő vagy, nézz már rá!-dorgálom le, nem értem, hogy mit ellenkezik, és mentegetőzik előttem, hogy tudja mit gondolok, mégis biztosít, hogy munkakapcsolat. Ez akkor már rég rossz, ha mást akar győzködni, hogy a legkézenfekvőbb dologról szó sincs. Szerintem.
Elnevetem magam, vagyis inkább felkuncogok, halkan, de hangom boldog lesz, viszont még mindig a megdöbbentség utolsó darabjai befolyásolják a hangszínem leginkább.
-Komolyan futni akarsz?-nézek végig rajta, majd magamon, mert én aztán a futásra alkalmas ruhától merőben eltérő viseletben voltam. Oké, váltásruha van nálam, de nem a tréningezés miatt jöttem ide.

▲music:[You must be registered and logged in to see this link.]▲Words:483▲Note::hug:[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 19, 2015 5:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next





- Hát abból a dobozból már hiányzott vagy nyolc szál, mielőtt én belepiszkáltam. Csak nem új hobbiba fogtál? - billentem oldalra a fejem, majd megnyújtóztattam végtagjaimat. - Tehetséged van hozzá - Alapos, azt elismerem. Ha nem lötyögne vámpírvér az ereimben,
többre panaszkodhatnék, mint néhány kellemetlen zúzódás, amiknek pillanatok múlva búcsút is mondhatok. Úgy kikotort ez a fekete csoda, hogy a fogsoromat is otthagytam volna az aszfalton, mind a harminckettőt.
Az ölelésből ő bontotta ki magát előbb, én csak elvesztem benne, mint egy kis szeretetéhes öleb, aki egy magányos nap után viszontlátja gazdáját. - Bocsi...bocsi! - emelem mellmagasságba kezeimet, és lépek egyet hátra. - Csak örülök neked - Összefonom magam előtt a karomat, majd egy tincset tűrök fülem mögé. A hajam úgy megbokrosodott az ütközetben, hogy öt hétig is kereshetem benne a hajgumit, amivel összefogtam.
Történetét elhűlve, némán hallgattam, és egy kicsit át is értékeltem sajátomat közben. Hát neki sem volt könnyű. - Beth, sajnálom... - ingatom fejem letaglózva, elhúzott ajkakkal. - Vagyis... - húzom össze szemöldököm - nem sajnálom. Többet kaptál ebből a kapcsolatból, mint amit veszítettél. Nézz magadra! Azzá váltál, aminek lenned kell. Független, gyönyörű nő vagy, aki bárkit megkaphat. Bárkit! - emelem meg hangom egy oktávval, hogy hangsúlyozhassam a lényeget. Szebb, mint amire emlékeztem. És így, szakadt edzőruhában, bozontos hajjal, felütötte magát az összes valaha létező komplexusom a fejemben.
Szava gyorsan elállt, és rám terelte a témát, amitől felállt a szőr a hátamon. - Legalább annyira szeretsz magadról beszélni, mint én - fanyalgok kuncogva, majd megköszörülöm a torkom. - Nos. Felálltam egy botrányos szakításból. Megöltem Dariust -itt ferdítettem kicsit az igazságon, mindenki érdekében -, tudod, a srác, aki felfogadott arra, hogy öljek meg neki valakit... Aztán... Max itt van, Mystic Fallsban - teszem hozzá félve, elharapva, mintha titkot közölnék vele. - Újra edzeni fog engem... Ezért... összeköltöztünk. És ne! Ne nézz így rám! Tudom, hogy mit gondolsz..., csak munkakapcsolat - vágom oda határozottan a múlt emlékére. Hányszor megkaptam tőle, hogy Max kedvel engem... Hogy többet akar..És én hányszor magyaráztam el neki, hogy miért is nem így van... feleslegesen.
A cipőmre sandítottam. Bírta a strapát, kicsit felkarcolta a beton, de a ragasztás még fog. Hátrasimítottam a hajam.
- Nincs kedved kicsit kocogni egy kicsit? Úgy hallottam, veszélyes környék. Sok autóbalesettel - bökök finoman hasfalába, és lábam már veri is fel a port alattam.

I swear to god I am going to kill you

Bitch & Bitch

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
watch your back and I'll show you
Humor :
ördögi



A poszt írója Bethany Nichols
Elküldésének ideje Vas. Május 17, 2015 8:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next



to my crazy bitch, Clary
[You must be registered and logged in to see this image.]
Többé kevésbé, de inkább nagyon örültem ennek a találkozásnak. Az egész eddigi kísérletem arra, hogy megtartsam magam a földön, most ért igazán célba.
-Nem szoktam ezzel ölni magam, csak ha elütök valakit.-mosolyodom el, és szívok egy slukkot. Pontosan tudom, hogy ez is mikor kezdődött, mikor hobbi szinten rászoktam erre, de nem erőltetném ezt a kérdést sem. Ahogy kiesik a sajátja a kezéből, emlékeztetem magam, hogy valamikor nekem is szét akart robbanni ettől a tüdőm. De ennek most már nincs különösebb lényege.
Feláll, és a ruhája szakadáságából ítélve, ő jobban van már, mint az őt takaró rongydarabok. Valahogy nem így terveztem belefutni egy régi ismerősbe. Egy kávé vagy valami jobb lett volna, hisz olyan régen láttam, hogy már-már elfelejtettem azt, milyen is volt vele eltölteni egy kis időt. A barátnőm volt, függetlenül attól, hogy farkas voltam, míg ő már javában vámpír életét élte.
Az újdonsült énem viszont még nem ismerte, így amikor meglobogtatom az ujjaim, tudomására adom, hogy igenis megváltoztam, és még cikibb, hogy elütöttem, hisz a reakcióidőm gyorsabb volt elve, így pedig nem volt kifogás a lefagyott érzékelési képesség.
Válaszra lehetőséget sem ad, magához húz, megölel, vagyis inkább kilapít, mint egy úthenger.
-Héé, én is szeretlek, de levegőt azért hagyj nekem. Az kell az élethez.-tolom kicsit távolabb magamtól, mikor az utolsó szusz is eltűnik tüdőmből, és fuldoklásban törhetnék ki.-Megkérték a kezem, aztán elhagytak, mert gyengének hittek. Elegem lett abból, hogy a farkas átkom úgy váltottam ki, hogy nem is akartam farkas lenni. Gondoltam, akkor kihozok belőle valami jobbat, hasznosabbat.-vonok vállat, mintha csak az időjárás lenne a téma, holott arról beszélünk, hogy meghaltam lényegében azért, hogy újjászülethessek egy félig vámpír, s egy félig vérfarkas testében.-Úgy egy éve vagyok hibrid, ha nem több ideje. -adom tudtára a mikor kérdésre is a választ.-Legalább már senkinek nem lehet az a kifogása, hogy gyenge kislány vagyok. Pláne, hogy a törékeny láncszem már nem én vagyok.-dobom el a cigit és taposok rá, mintha azt a szóban forgó naiv kislányt taposnám el végleg, aki voltam egykor.
-Egyéb kérdés rólam, vagy beszélhetünk végre rólad is?-érdeklődöm, mosollyal arcomon, és végigmérem arcát. Egy napot sem öregedett, mióta utoljára láttam.

▲music:[You must be registered and logged in to see this link.]▲Words:349▲Note::hug:[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 17, 2015 8:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next





- Ez borzalmas - Rázza a nevetés a vállam, rázza egész testem, így nem csoda, hogy egy óvatlan pillanatban kipotyog kezemből az égő szál. - Upsz! - Adok hangot ügyetlenségemnek, és eloltom cipőm talpával a cigarettát. - Miért ölöd magad ezzel? - nézek fel rá barázdált homlokkal, és felhúzom magam a motorháztetőn, majd végignézek magamon. Hát, a ruha nem gyógyul. A szövetet igencsak megroncsolta a támadás, ennek már se eleje, se vége. Miközben magamat nézegettem, gondolatban azt a Clarissát kerestem, akit ő ismer. Független, vadóc, szabadszájú, aki már nem panaszkodik az apjáról, és aki még nem panaszkodik a férfiakról. Hol van bennem az a lány? Mert... ha ennek az esetnek egy jó oldala van, akkor az az, hogy ez a nő nem ismeri a történetemet. Nem tudja, ki volt az apám. Nem tudja, ki volt John. És őszintén, szükségem van valakire, aki pont azt a Clarissát ismeri, akit újra be akarok vonzanni. Akivé válni szeretnék.
Elém ért, és kezét feltartotta. Napfénygyűrű. Ajkam résnyire vált, szemem kikerekedett. Mélyet szívtam a levegőbe, és már meg is csapott a jól ismert vibrálás. - Mi? Te is? - nézek rá zavarodottan, de arcom rögtön derűre váltott. Fellelkesültem, toporogtam örömömben, majd olyan szorosan öleltem magamhoz, amennyire csak tudtam. - De hogy? És mikor? - fürkészem tekintetét ezúttal már izgatottan.



I swear to god I am going to kill you

Bitch & Bitch

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
watch your back and I'll show you
Humor :
ördögi



A poszt írója Bethany Nichols
Elküldésének ideje Szomb. Május 16, 2015 4:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next



to my crazy bitch, Clary
[You must be registered and logged in to see this image.]
A semmiből tűnt elő, a szó nem túl szoros értelmében, hisz minden bizonnyal én voltam a figyelmetlen. Nem szoktam magamat hibáztatni, de mérges voltam, szinte fortyogtam a dühtől, amit mostanság érezhettem. Egyszerűen összenyomtak a kiszakadásvágy gondolatai, hogy megváltozzak, hogy mindenki megváltozzon körülöttem, hogy végre levegőhöz és szabadsághoz jussak.
A lány arca meglepően ismerős volt, majd a belém csapó felismerésnek köszönhetően a bűntudatom a tetőfokára hágott. Egyszerre kellett volna mosolyognom, hisz valahol ironikus ez az egész, és sírnom, mert mégis csak a szívemhez egy közelebb álló emberről volt szó, még ha nem is ember, hanem vámpír volt. Vagyis vámpír és boszorkány. Én meg vámpír és farkas. Ollé. Ez a rész mondjuk nála kimaradhatott, de érezhette már. Vagy ha nem, akkor is tudni fog róla hamarosan.
-De itt vagyok...Megint. Törődj bele.-mosolyodom el, napok óta először, bár tény, ami tény, nem ez volt a legjobb mód arra, hogy tudtára adjam, élek még.
Nem így akartam viszont látni, de ezen már kicsit késő volt siránkozni. Megtörtént, hát hozzuk ki a helyzetből a legjobbat, amit ki lehet.
A kocsiból előhalászott táskámból kiveszek egy szál cigit, amit felé nyújtok, majd figyelni kezdem mozdulatait.
-Kisebbel már be se érném.-mondom mosollyal arcomon, és elnevetem magam, ahogy prüszkölni kezd a nikotintól, ami tüdejébe szökik rövid idő alatt. Borzalmas, hogy mikre nem képes, és hogy bizonyítson magának, nem hagyja abba, újabb slukkot szív.
-A tüdőd kis híján összeomlott, de te egy adag drogot adsz neki. Gratulálok. Ez ismerd el olyan, mint amit én tettem.-emelem fel kezem, amelyiken a napgyűrűm van, és billegtetem meg ujjaim, mintha csak a jegygyűrűm mutogatnám a legjobb barátnőmnek. Bár csak ott tartanék végre... vagy mégsem. -Többé már nem lehet az a kifogásod, hogy semmi közös nincs bennünk.-mondom, és rágyújtok én is egy szálra, de vele ellentétben az én tüdőm nem löki ki a nikotint, sőt. A kellemes bizsergés végigfut gerincemen, és a fejemmel az ég felé biccentek.-Most már senki és semmi nem befolyásol sehol és semmikor.-teszek célzást az ex vőlegényemre, majd a Holdra is. Tetszett, hogy szabad lehetek, kötelékek és kötelezettségek nélkül, és ez legalább segített elhatározni, hogy távol tartsam magam a bonyodalmaktól, de a kalandoktól soha.

▲music:[You must be registered and logged in to see this link.]▲Words:350▲Note::hug:[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Május 09, 2015 11:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next



to Stefan

Veled menni? - kérdezek vissza csodálkozva, hiszen ez elég furán hangzik. Stefan és én együt menni valahova? Legtöbbször akkor voltunk együtt, ha kellett valamihez az erőm és semmi több. Barátok vagyunk, de még se olyanok, mint ő és Care. Valahogy a mi barátságunk fura módon kisiklott, de ennek ellenére midnig jól kijöttünk. Nem a kezdetektől, de egy idő után igen.
Mindenki éli a boldog életét? Hol élsz te Stefan? Talán egyedül Elena boldog. Neki megvan mindene, amire vágyott. - mondom egyre halkabban, hiszen senki se boldog. Se Care, se Stef és még én se. Lehet, hogy próbálunk úgy élni, mintha minden rendben lenne, de nem egyszer hajtom álomra úgy a fejemet, hogy könnyek áztatják az arcomat. Nincs semmi szinte, ami ide kötne, ami miatt érdemes lenne harcolni. Főleg akkor ne, ha Stefan-t és Care-t elveszítem. Ők maradtak már csak számomra, de ennél távolabb nem is lehetnének tőlem. Mindegy mit tesznek vagy mondanak, hiszen az se számít, hogy mennyire fáj az egész, mert örökké a szívemben lesznek és egyedül csak ez a fontos.
Még értem se? Ha esetleg bajba kerülnék, akkor se mentenél meg? - kérdezem tőle kíváncsian. Már annyira nem is az érzéseire szeretnék hatni, hanem egyszerűen csak tudni szeretném, hogy ennyire nem érez semmit se? Nehéz elhinni, de talán csak azért, mert én soha nem tapasztaltam meg azt, hogy milyen is érzések nélkül élni. Vajon egy boszorkány képes lenne rá? Nem, azt nem hiszem....
Miért érdekel téged az, hogy vele foglalkozzak inkább? Hozzád jöttem és talán nem véletlenül. Ezen még nem gondolkoztál? Mehetettem volna hozzá is, de én itt vagyok Stefan és nem ott. - mondom neki határozottan miközben egyre közelebb sétálok a korláthoz. Lassan neki dőlök és figyelem a csillagokat, illetve a holdat, amint megcsillan a vízen. Egyszerűen gyönyörű látvány lenne, ha nem ép most kellene látnom. Pontosan tudom, hogy mi vana vízben, ahogyan azt is tudom, hogy egy kikapcsolt vámpírnak fordítottam hátat. Lassan megfordulok és úgy mérem végig őt.
Nem pazarolom, mert mindig is fontos voltál nekem. Még ha az elején minden döcögősen ment is. - mondom neki egy kisebb sóhaj keretében, majd megrázom a fejemet a következő tanácsára. Ezt ő se gondolhatja komolya. Mégis hova menekülhetnék, hiszen nem vagyok se gazdag, se vámpír. Az erőmet meg soha nem használnám erre.
Mégis hova menekülhetnék? Nincs olyan hely, ahova mehetnénk és se olyan személy akinél legalább kis időre eltüntetnék... - mondom egyre halkabban és egy apró könnycseppet letörölök az arcomról, mondhatni még a szemem sarkából.





Borzalmas lett.  Sírok || <3 || Valami by valaki || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 07, 2015 10:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next




Azt mondják, a csonttörés csúfos mulatság, de nem ismerik mire képes néhány elmozdult csont, amikor helyüket követelik. Az az igazi fájdalom. Érezni, hogy a teste megnyúlik, és sértve azt, kikotorja maga elől a húst, hogy aztán visszabillenjen eredeti fekvésébe. A vérző hús körbeöleli azt, de míg hozzászokik a helyzethez, gyűrődik és nyomorog, ahogy a gazdateste is. A csontok nemcsak a szövetet sértik, a szerveket is nyakon csapják, hogy a hordozó azt sem tudja, hogy az epéjét vagy a nyálát nyeli. Az egész egy gúzsba kötött nyekkenés. Fájlaltam a nyakam, a hátam, a gyomrom, kiváltképp a gyomrom. A tartalma megugrott, és éreztem, hogy az inger kilöki, ha akarom, ha nem, de mivel a testem nemet intett bármiféle mozgásra, visszanyeltem a vacsorám. Ettől megint csak elfogott a hányinger, ami ellen esélyem sem volt. Legalább annyira felborzolta a fájdalomingeremet, mint a koponyám, ami csúnyán találkozott az aszfalttal. Talán ettől hallom azt az oly ismerős hangot, ami épp ebben a pillanatban ütötte meg a fülem. Merthogy lehetetlenség. A tegnapi után... nem. Clarissa, ez nem a valóság.
Vagy mégis. Lassan kirajzolódott az alak. Lassan elérték a füleim szavai. - Nem...te ...nem lehetsz itt! - csattanok fel, de az erőlködés ismét maga alá gyűr, és hangom megreked, ahogy a csontjaim visszarendeződnek.
- Bethany! - sóhajtok fel, és lám, már nem is próbálok a meglepetésemmel küzdeni. Ebben a városban bármi utolérhet. Bármi.
- Kellett neked ez a nagy belépő? - torkollom le, miközben ülésbe küzdöm magam. Bár szerkezetileg partiképes vagyok, azért még sajog egy-két ideg odabent. - Egy képeslap is megtette volna - gyűröm meg tarkóm, és megrázom csuklóimat, szemrevételezve a kárt. A véraláfutások felszívódtak, a sebekről már csak én tudok. Kivettem a cigarettát a kezéből, majd az öngyújtót. Meggyújtottam és beleszívtam a szálba. A meghánytorgatott tüdőm vészesen kiáltott, és kiprüszköltette velem a nikotint. Nem, ez még mindig nem az én műfajom. Mégis magamhoz vettem még egy slukkot, majd még egyet. El sem hiszem, hogy itt van. És hogy elütött. A ribanc!



I swear to god I am going to kill you

Bitch & Bitch

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 06, 2015 8:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Akármennyire is szeretném sajnálni Bonniet, de valahogy nem megy. Próbálom végighallgatni türelmesen, nem szólva bele abba, amit mond. Bonnie nem érti azt, hogy milyen az, amikor az ember magára marad, egyedül. Az érzelmek feleslegesek, csak arra valóak, hogy az ember kicsinálja magát mindenen. De ha nincsenek érzelmek, akkor nincsenek szenvedések sem.
Látom Bonnie arcán, hogy ugyanúgy szenved, ahogyan én.
- Velem jöhetnél. Még a végén megtalálnánk a közös hangot. – nézek pajkos tekintettel rá, noha inkább csak nem szeretném, hogy ilyen unott hangulatban legyünk. Annyira nem is érdekel, hiszen számomra ez a beszélgetés is jelentéktelen.  
- Én nem vagyok ellened, senki ellen sem. Mindenki éli a boldog életét, de engem hagyjatok békén. – Mutatom felé mindkét tenyeremet, majd legyintek mindkettővel. Abszolút nincs kedvem mások gondjaival foglalkozni, ha az én gondomat is alig tudom megoldani. Illetve már semmi bajra sem keresek megoldást. Minek?
Amikor felsegítettem, valami különös érzés fogott el. Nem csoda semmi sem, hiszen amióta ki vagyok kapcsolva, az érzelmeim is csak harcolnak bennem, és úgy érzem, ez fog engem a sírba kergetni. Nem érzem jól magamat, de még mindig jobb ezt elviselnem, mint azt, hogy szánalommal éljek továbbra is itt.
- Én nem fogok senkiért sem megtenni semmit sem. – Felelem határozottan. Hogy miért nem? voltaképpen velem is ezt tette mindenki. Senki sem tett értem meg semmit sem, és én is kölcsönösen fogok cselekedni.
- Az élet minden egyes pofont visszafizet mindenkinek, minden egyes bűnért megfizet mindenki. Előbb vagy utóbb. – Mintha csak bosszút forralnék. De nem így van. A bosszú még így sem az én stílusom. Minek pazaroljam másokra a drága időmet? Ugyan már! Én csak egy olyan életet szeretnék, ahol csak én vagyok, én egyedül, és senki más sincs benne.
- Én a te helyedben tudod mit csinálnék? – teszem fel neki a kérdést, mintha csak egy újabb bolond ötletet eszeltem volna ki. – Szépen hazamennék most, lefeküdnék aludni. Aztán elballagnék a Whitmorera, és Carolinet beszélném rá, hogy kapcsoljon vissza, nem itt magammal kínlódni, mert én ugyan soha nem fogok visszakapcsolni. – Emeltem ki legfőbbképpen a soha szavamat, szinte már kiabálva.
- Én csupán csak nem akarom feleslegesen elpazarolni a szabadidődet. Vajból van a szívem! – teszem nevetve a szívem helyére a tenyeremet, majd megrázom a fejemet.
Bonnie túl naiv, és olyan, mint egy jólfizetett nyugdíjas, aki ragaszkodik a tolószékéhez. Miért maradna itt? Az ő szájából hallottam tisztán, hogy nem törődik vele senki sem. Akkor? Miért nem hagyja itt ezt a várost? Ezen a helyen átok van, én pedig nem vagyok hajlandó olyan emberek között élni, akik csak körberöhögnek, mert ők boldogak, én pedig nem.
- Menekülj a süllyedő hajóról, Bonnie. Szívből jövő jó tanács. – Teszem újra a tenyeremet a mellkasomra, amit mostanában sokszor megcsináltam, de nem értem miért, ha nincs is szívem, és valójában mind, amit mondok az csupán csak rosszakarat, és irónia?


To Bonnie
•• sok szeretettel •• died in your arms •• 459 ••

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 05, 2015 3:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next



to Stefan

Mindenki veszít el számára fontos személyeket, mindenki került már a padlóra, de szerintem csak az a fontos, hogy fel tudtunk-e onnét állni. Viszont egyre inkább látom, hogy a barátaim megtörtek az évek alatt és nem képesek rá.Az egyszerűbbet választják a harc helyett. Vajon én hol hibáztam? Miért nem tudtam megakadályozni azt, ami éppen kitörni készült? Miért nem állíthattam meg Stefant és Care-t? Miért nem tudtak tovább erősek maradni, vagy miért nem kértek segítséget? Nem érem... Először Elena, most meg ők. Egyszerűen annyira fura az egész helyzet és barátság, mintha soha nem lett volna semmi kapocs egy közöttünk. A barátság elszállt, ahogyan felszáll reggel a köd. Nyoma se maradt, helyette fájdalom és veszteség maradt, ami szép lassan felemészti az embereket, minket. Pedig ott van a megoldás egy karnyújtásnyira. Egymásra van szükségünk, de ez már régen veszett ügy...
Soha nem mondtam azt, hogy minden szép és jó. - mondom neki komolyan és megrázom a fejemet kicsit reménytelenül.- Stefan, nézz rám. Elveszítettem mindent, amim volt. Nincs családom és utána még titeket is elveszítettelek. Szerinted nekem minden könnyű és minden csodálatos? Nem, egyszerűen csak megpróbálom megtalálni a jót és ragaszkodni hozzá. Hozzád és Care-hez. Ti vagytok az én családom, de most úgy csusszantatok ki a kezeim közül, ahogyan a szél felkapja a faleveleket. Gyorsan és tehetetlenül állok itt. - mondom neki kicsit sietve, majd egy apró könnycsepp végig gurul az arcomon, de még mielőtt bármit is mondhatna megszólalok újra.  - Meghaltam, végig néztem édesapám halálát, átjáró lettem, majd bezártak egy helyre, mert újra meghaltak, de visszatértem és miért küzdöttem? Értetek, hogy újra láthassalak titeket, de azt hiszem elkéstem. Túl későn sikerült kijutnom onnét. - mondom lesütött szemekkel, majd egy kisebb sóhaj is elhagyja az ajkaimat. Nem szerettem volna erről beszélni, de a szavak csak úgy jöttek belőlem és nem volt megállás. Tudtam, hogy kinevet vagy csak levegőnek tekinti azt, amit mondok, de már nem volt megállás.
Lehet szenvedek, de legalább vannak érzéseim. Tudom azt, hogy erős vagyok és nem teszek olyat, amit esetleg később megbánnék. Miért jobb érzelmek nélkül élni? Mert nem érezheted a fájdalmat? - kérdezem tőle kíváncsian, majd csendre intem, ha esetleg megpróbálna valamit mondani, hiszen még nem fejeztem be. - Ha nem érzel fájdalmat, akkor nem érezheted a jó dolgokat se. Eső nélkül szivárvány nincs Stefan. Kérlek harcolj. Ha nem magadért, akkor értem. - mondom neki kicsit könyörögve, majd újra lesütöm a szemeimet, majd a fejemet a térdemre hajtom. Aprónak érzem magamat, olyanak, aki egy reménytelen harcba kezdett, de még se futhatok el, nem adhatom fel és nem vághatom magamat a földhöz, hogy én ezt nem akarom. A lelkem meg van tépázva, a szívem meg minden egyes alkalommal még inkább darabokra hullik, ha rá vagy Care-re gondolok.
Ha nem érdekel semmi se, akkor miért köszöntél volna el tőlem? - kérdezem tőle kíváncsian, majd elfogadva a kezét felállok és mellé sétálok. -Mégis hova futhatnék? Ideköt minden, a múltam, a fájdalmam és a barátaim is. - mondom neki szomorú tekintettel, miközben lassan összefonom magam előtt a karomat. Figyelme őt és próbálok rájönni, hogy vajon most ebben a pillanatban mi járhat a fejében, illetve hogy tényleg nem érez semmit se?



Szavak száma || <3 || Valami by valaki || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 05, 2015 1:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

to bonnie
i came here for sanctuary


Nem tudtam eldönteni, hogy nevessek, vagy csak maradjak csöndben. De inkább jobbnak tartottam, ha maradok csöndben, és hallgatok, mint a sír. Tiszteletet nyújtva Bonnienak, végighallgatom szavait, nem kötve bele, pedig volna mibe belekötnöm.
Semmi akadálya sincs, hogy maradjon. Engem ugyan nem zavar, én el vagyok mellette, mint a kuka. Annak ellenére is szívesen látom, hogy ki vagyok kapcsolva, hiszen akkor még is csak van kibe belekötnöm.
Kiskorom óta álmom-vágyam volt, hogy belelássak mások fejébe. Most azonban roppant kíváncsi lennék Bonnie gondolataira. Próbál engem bíztatni, de közben észreveszek rajta pár dolgot, amivel meg tudom cáfolni az elképzeléseit.
Van egy olyan érzésem, hogy Bonniet most fogom utoljára látni. A búcsúzás nem nehezíti meg a szívemet, eleve nem érzem azt, hogy hiányozni fog. Ki vagyok kapcsolva, és így a búcsúzás is sokkalta könnyebb lesz. Még utoljára meglátogatom a jó öreg bátyámat, hogy a képébe döngöljem, mennyire gyűlölöm, és hogy valójában csak azért tűröm el a képét, mivel tekintettel vagyok arra, hogy a bátyám. Ha nem a bátyám volna, már felgyújtottam volna valahol az árokpartján, és még az sem érdekelt volna, hogy Elena utána ment volna a halálba is. Isten vele!
Míg dühöngtem, Bonnie ajkait éreztem arcomon. Szívem egy óriásit dobbant, és pár pillanatig azt hittem, hogy megszakad a szívem. De összeszedtem magam, és rezzenéstelenül bámultam magam elé, mintha meg sem éreztem volna.
- Tudod…- állok fel nagy nehezen, s felé nézek, és karjaimat izmos mellkasom elé fonom. – Te magad is tudod, hogy amit mondtál, csupán csak arra jók, hogy elhiggyem minden szép és jó. -  Hangsúlyozom a mondatom utolsó néhány szavát. – De én ennél sokkalta okosabb vagyok, hiszen én magam is látom, a helyzet teljesen más. – Nézem továbbra is őt, szavaimat azonban nagyon megválogatom, s csengően, tisztán ejtem, még a hátam mögötti zajos óceántól is tisztán hallani.
- Miért kapcsoljak vissza? – kérdezem tőle, midőn pár oktávval emelkedik hangom, de csupán azért, hogy a kérdésemet nyomatékosítsam a lelkében. – Belőled csak úgy áradnak az érzelmek. – Legyintek egy jó nagyot az egyik karommal a szívem előtt, mintha közben jelbeszédet is tartanék, majd újra visszahelyezem mindkét karomat feszes mellkasom elé.
- És még is szenvedsz. Talán jobban, mint én. Én csak csupán realistán próbálok gondolkozni, egyáltalán nincs kedvem az érzengős énemet szavalni. – Közöltem vele. Én csupán csak kíváncsi vagyok Bonniera, és szeretném megfejteni hogy valójában miért is ragaszkodik ahhoz, hogy az ember érezzen.
- Én a te helyedben elmennék jó messzire, akárcsak én, hiszen én is csak ezt fogom tenni. Nem vagyok idekötve, ugyanis engem nem érdekel senki sem. Vagyis…- mutatok a levegőbe, mintha egy újabb frappáns ötlet jutott volna eszembe.  – Itt hagyom ezt a várost. – Mondom ki nemes egyszerűen, koránt sem érezve azt, hogy ez mekkora súllyal bír. – Nem köt ide semmi, és senki sem. – Mondom ki mindezt a dühtől felfordulva. Tekintetem szikrákat szór.
- És valószínű most fogsz utoljára látni. Meg akartalak látogatni, hogy elköszönjek. Így azonban sokkal jobb, mivel az a búcsúzkodás eléggé tiszteletlen lett volna. Így azonban sokkal jobban örülök, hogy te kerestél fel. Őszintén. – teszem mosolyogva a szívem helyére a tenyeremet, majd azzal a kezemet nyújtom neki, hogy felsegítsem a hideg földről.


devil inside || <3 ||510 || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 05, 2015 11:33 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next



to Stefan

Ha az emberek azt mondanák, hogy több baj már nem érhet minket, akkor itt az élő példa arra, hogy de! Először Caroline, most meg Stefan kapcsolt ki és pontosan tudom, hogy bármit tehetek akkor se fognak egy csettintésre visszakapcsolni, de talán nem is ez fáj a legjobban, hanem az, hogy egyedül maradtam ebben a harcban. A csapat széthullott, nincs többé. S szemmel láthatóan Elena is el van a családjával és fel se tűnt neki az, ami a barátaival történt. Mi történt vele is? Hova lett az a lány, aki minden pillanatban aggódott Stefanért és a szőkeség miatt, akit úgy szeret, mintha a testvére lenne? Mit vétettünk? Miért történik ez velünk? Nem tudom, de bármennyire is nehéz ez a harc végig fogom vinni, vissza fogom őket hozni a valóságba. Szükségünk van rájuk, még ha ők ezt nem is így gondolják.
Hamarabb fog felkelni a nap, mint én innét elmenni Stefan. - mondom neki komolyan és rezzenéstelen arccal. Szeretek a szabadban lenni, de azért ebben a helyben van valami hátborzongató. Eleve Stefan viselkedése se tetszik, s akkor még tudomáson van a hullákról is, amik valószínűleg itt lettek elsüllyesztve. Nem értem, hogy mire jó ez. Miért könnyebb érzelmek nélkül élni, mint szembeszállni a problémákkal és a fájdalommal? Nem lehetetlen, hiszen jól tudom milyen valakit elveszíteni, vagy milyen érzés az, amikor mindenki elfeledkezik rólad, de ennek ellenére itt vagyok és élek. S mit csinálok? Pont az egyik olyan személyt próbálom észhez téríteni, aki jó darabig szinte tudomást se vett rólam. De ő a barátom és fontos számomra, ezen semmi és senki se tud változtatni. Csendesen figyelem őt, majd amikor megszólal, akkor én is felülök, majd egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat. - Nem fenyegettelek Stefan. Ha azt tettem volna, akkor nem így mondom neked. Nem akarlak bántani, mert a barátom vagy és fontos vagy számomra, még ha te ezt képtelen vagy elhinni is. - mondom neki barátságosan, majd kicsit közelebb csúszom hozzá a földön és a kezeimet a lábamra teszem, miközben azokat felhúzom magam elé. - Tudod elég sok mindenen mentünk már keresztül és rossz ilyennek látni. Nem kényszeríthetlek arra, hogy kapcsolj vissza, de azt szeretném, ha tudnád, hogy nem vagy egyedül. - vallom be neki őszintén, hiszen ez az igazság. Nincs egyedül és soha nem is volt. Lehet nem voltam mindig a legjobb barát, de igyekeztem. Próbáltam mindenki érdekeit szemelőt tartva, de valahogy mindig elbuktam vagy valami ilyesmi. Ennyire rossz személy lennék? Nem, az nem lehet, hiszen eddig is mindenkit életben tartottam vagy visszahoztam az élők közé. Egyedül a családomat nem tudtam megvédeni, mintha minden egyes tettemért ők fizettek volna meg. A barátaim helyett őket veszítettem el, s ezen már sajnos nem tudok változtatni.
Képes lennél elfogadni azt, ha nekem vagy Care-nek esne baja? - kérdezem tőle kíváncsian, hiszen ennyire nem érdekelné őt semmi se? Ennyire nem lennénk már fontosak? Miért ennyire könnyű neki elengedni valakit? Lehet, hogy Elenával nem alakultak a legjobban a dolgai, de attól még nincs minden veszve.
Ha idegen lennék, akkor ezt most nem mondtad volna. - mondom neki komolyan, majd egy apró puszit nyomok az arcára. - Emlékszel, hogy eleinte mennyire nem kedveltelek, aztán meg szinte a legjobb barátok lettünk. Most meg itt ülünk a kikötőben és próbáljuk kitalálni azt, hogy miként is jutottunk ide és mit kellene tenni. Mind a ketten volt, hogy menekülni akartunk, de eddig mindig maradtunk. Most mégis miért akarsz elfutni Stefan? - kérdően nézek végül fel rá. Nem akarok elmenni, mert félek, hogy akkor talán többé nem látnám őt. Arra pedig nem állok még készen.




Szavak száma || <3 || Valami by valaki || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 05, 2015 10:50 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

to bonnie
i came here for sanctuary


Nem tetszett Bonnie gúnyolódása.
- Ha ezért jöttél, akkor már fordulhatsz is vissza. – Dobom oda neki ezt a mondatomat csökönyösen.
Hihetetlen, hogy képes idejönni akkor, amikor már régen elsüllyedt a hajó. Minden odaveszett. Semmi értelme sincs az egésznek, főleg, hogy mindenkinek van szerepe, csupán csak nekem nincs. Kikapcsoltam, mert Caroline ráébresztett, hogy egy senki vagyok, akinek fölösleges éreznie. És igaza van. Az érzelmek szánalmas, és ostoba szerencsétleneknek való, és nem nekem. Nekem már nincs miért éreznem, hiszen miért tenném, ha céljaim sincsenek?  Csak bolyongok a nagyvilágban, mint egy eltévedt szellem, aki mást nem tesz, mint a nap 24 órájában embereket, és természetfelettieket kaszabol.
Figyelmesen nézem, ahogyan Bonnie letelepszik mellém. Nagyon szívesen látom őt, csak akkor nem, amikor azt papolja nekem majd órákon keresztül, hogy kapcsoljak vissza. El kell, hogy keserítsem, de soha nem fogok! Majd ha meghalok!
Hátradőlök ugyanúgy, ahogyan ő, és nézem a csillagok minden színét. Nem látok benne semmi gyönyörűt, vagy szépet, hanem inkább valami undorító nyálas dolgot. Ezért inkább fel is ülök, és a vad, lázadó óceánt nézem, ami sokkalta inkább tetszik. Valahogy tökéletes szimbóluma most a víz vadsága a dühömnek, és az érzéseimnek. Dühös, és képes lenne bárkit eltüntetni.
- Elhiszed, hogy nem érdekel? – nézek rá arrogáns tekintettel, amikor két könyökömre támaszkodom. – Hidegen hagy, hogy azzal fenyegetsz, hogy milyen erős lettél. De most őszintén…- nevetek fel szánalommal telve. – Nekem már úgy is mindegy, akármit is tennél. És akármennyire is oly hatalmas az erőd, elhiszed, hogy nem hat meg a fenyegetésed? – döntöm hátra a fejemet, mintha már unnám ezt a folytonos monoton szöveget. Abszolút nem érdekel, hogy hogyan akar engem fenyegetni. Tudom, hogy nem fog megölni, hiszen Bonnie nem arról híres, hogy kinyírja a barátait.
Tudom, hogy legszívesebben leszedné a fejemet, hiszen általában ez a nők reagálása, amikor a férfi valami rosszat tesz. Mostanában sejtem, hogy mennyire nehéz elviselni, de ki mondta, hogy harcoljon azért, hogy visszatérjek? Az a Stefan régen meghalt, aki érzett, és szeretett. Azt a szánalmat soha senki sem fogja látni többé.
- Mert nincsenek céljaim. Régebben is sokkal jobban éreztem magamat így, de aztán jött Elena, és ez elmúlt. De most már őt is elengedtem. Mindenkit, aki egykor fontosnak bizonyult nekem. – Közöltem vele nyersen, hogy már nem érdekel a régi életem, és újat szeretnék kezdeni valahol máshol, így kikapcsolva is. Itt szeretném hagyni ezt a várost, a testvéremmel együtt, akivel hiába csorog a közös vérünk,  de én már nem tekintem őt senkinek sem; csak egy idegennek, és mindenki mást is.
- Téged nem szeretnélek bántani, Bonnie. De tudnod kell, hogy számomra mindenki egy idegen. – Fejezem ki magamat őszintén, hiszen még is csak ilyenkor a legőszintébb egy vámpír. Ami a szívemen, az a számon is.



devil inside || <3 ||441 || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Május 04, 2015 7:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next



to Stefan

Soha nem mondtam azt, hogy én mindig jól döntök, de igyekszem. Próbálok mindenkinek ott lenni és a lehető legjobbat tenni, de egyre nehezebben megy. Régebben mindannyian összetartottunk, közös célokért harcoltunk, de ez úgy illant el, mintha soha nem is létezett volna. Tudom, hogy Elenának családja van, Care-nek az egyetem a fontos, de Stefannak mi? Vagy esetleg nekem, amikor meghaltam, majd szép lassan a maradék rokonomat is elveszítettem, de tehetetlenül néztem végig. Senki nem volt ott velem, de erős maradtam. Nem fogom feladni soha, küzdeni fogok a végsőkig, de egyre inkább kezdem úgy látni, hogy itt a vég. Lehet kissé dramatikusan hangzik, de ez az igazság. Caroline kikapcsolt, majd Stefan is. Értem én, hogy miért tették, de miért adatik meg mindenkinek az elfutási opció csak nekem nem?  Segítenem kell nekik és legalább ezt a két jómadarat össze kell kaparnom. Szükségem van rájuk, ahogyan nekik is rájuk.
Nem éppen bizalom gerjesztő a hely, de talán Stefan miatt érzem így. Az ember nem szívesen tartózkodik egy kikapcsolt vámpír közelében, de sok választásom nincs. Na, meg hamarabb tudnék olyan fájdalmat neki okozni, amitől akár visszakapcsolhat,mint ő tudna engem igazán bántani. Nagyon remélem, hogy erre nem fog sor kerülni, de ha muszáj, akkor állok elébe. Nem szeretek a barátaimmal csatázni, de néha nem mi döntünk, hanem az élet.
Milyen szellemes kedvében van valaki. - mondom neki egy kisebb szemforgatás közepette, majd közelebb sétálok hozzá. Egy darabig habozok, de végül leülök mellé és hátra dőlök a földön. Figyelem a csillagokat és egy pillanatra még én magam is meglepődök azon, hogy ma mennyire gyönyörű az égbolt. Képes lenék órákig is elnézni és úgy cseverészni, de ez most nem lehetséges. Feladatom van és nem szabad, hogy bármi elvonja a figyelmemet róla.
Nem félek tőled Stefan. Legbelül még mindig barátként tekintesz rám és nem vértasakként, így ne is próbálj meg megijeszteni. Illetve elfelejted azt a tényt, hogy újra boszorkány vagyok. - mondom neki könnyedén, pedig a lelkem csak úgy tombol. Szeretnék bemosni neki, leszedni a fejét a helyéről és a képébe vágni, hogy miért kell még jobban megnehezíteni az amúgy se könnyű életünket, de most nincs ennek itt a helye. Azt kell bebizonyítanom, hogy érzésekkel is lehet élni.
Mert aggódtam érted! Tudni szeretném, hogy miért tetted azt, amit tettél. -mondom neki komolyan, majd picit feljebb tornázom magamat, miközben őt fürkészem a tekintetemmel.


Szavak száma || <3 || Valami by valaki || ©
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Vissza az elejére Go down
 

Kikötő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 10 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

 Similar topics

-
» Utcák és terek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Szomb. Dec. 15, 2018 5:27 pm
Hétf. Dec. 10, 2018 12:09 pm
Pént. Nov. 30, 2018 1:01 pm
Pént. Nov. 30, 2018 12:45 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3