Share | 

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Keresem :

i'd give anything to hear it one more time that the universe was made just to be seen by my eyes
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆
Humor :
◆ honey, i'm raw and have fangs ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Kedd Nov. 21, 2017 6:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Elijah & Tatia

[You must be registered and logged in to see this image.]Jelenetet rendezni, rá borítani az asztalt, aztán égő gyufát dobni a whiskyvel lelocsolt testére túlságosan drámai lett volna a Grill egyszerűségéhez: csendben maradni viszont éppen annyira nehéz volt, mint megpróbálkozni Elijah Mikaelson meggyilkolásával. A legszebb a történetben az volt, hogy nem is akartam megölni. Mosollyal az arcomon néztem volna végig, ha valaki karót mélyesztene a mellkasába, sőt, lehet, hogy kézen fogtam volna a bátyát, ha ismét a szívébe szerette volna a fehér tölgyfa karót, ám belenyugodtam, hogy a létezésem nem fog addig terjedni, hogy lássam a haláltusáját. Akárhányszor arra gondoltam, hogy megérdemelné a föld alatti bomlást, rájöttem, hogy én is pontosan azt érdemelném, amit ő. A természet túl kegyes hozzánk, plusz mi magunk is jó játékosok vagyunk, teszünk arról, hogy a nevünk ne vesszen a feledés homályába, hanem akkor ülhessünk le egy asztalhoz iszogatni, amikor úgy tartja kedvünk. Ugyan nekem jelenleg semmi kedvem nem volt a társaságához, mégis, a kíváncsiság éppen olyan erővel dolgozott bennem, mint miután meghallottam, hogy valaki találkozót kért tőlem.
- Persze, átgondoltam a történteket. - Biccentettem egyet, majd aprót rándítottam a vállamon. Miért akar erről beszélni? Nem lenne egyszerűbb hagyni a múltat és elengedni egymást? Elfelejteni, hogy egyáltalán létezik a másik? Én ezen voltam, ki akartam irtani őt és a családját az életemből és az emlékeimből. Túl sok bonyodalmat okoztak ahhoz, hogy elviseljem őket. - És tudod, mire jutottam? Azok, akiknek szerencséje volt hozzám csak és kizárólag neked köszönhetik, hogy életben vagyok... ha te nem néztél volna ebédnek, akkor nem lennék itt, szóval minden áldozatom, szerelmem, barátom és ellenségem nevében fogadd a gratulációmat. - Negédes mosoly húzódott a számra, aztán egy mély sóhajtás után megkeresve a tekintetét hallgattam az arra vonatkozó indokokat, hogy miért kell itt ülnöm és ő miért lépte át a városhatárt, amikor semmikeresnivalója nem volt itt. Rajtam kívül, ahogy a mellékelt ábra mutatja. Eddig észre sem vettem, mennyire idegesítő az általa maszkként viselt elegancia és visszafogottság: hosszú évszázadokig azért rimánkodtam, bárcsak hozzá hasonló lehetnék, bár ne környékezett volna meg a romlás szele és ne váltam volna azzá, aki ma vagyok. Ám most, belemélyedve az íriszeibe és hallva gondosan megválogatott, bűnbánó szavait, egyre erősödött bennem a tudat, hogy szerepet játszik. Az élete folyamán a bőrével eggyé vált színjáték-kelléket talán csak azért kezdem észrevenni, mert csalódtam benne... vagy azért, mert benőtt a fejem lágya és tisztábban látok vele kapcsolatban, mint eddig bármikor.
- New Orleans-ról? Semmit. Nem tudom feltűnt-e, hogy nem igazán érdekel, mi történik a kis sasfészketekben. - Direkt nem reagáltam a megbocsájtásomra vonatkozó igényeire. Szó sem lehetett ilyesmiről, némi szép köntösbe bujtatott vágy még sohasem hatott meg és nem most fogom elkezdeni a meglágyulást.



Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Vas. Nov. 12, 2017 3:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next


Tatia and Elijah

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Sejtettem, hogy nem lesz könnyű dolgom ha találkozni szeretnék veled Tatia, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire megnehezíted - sóhajtok fel. - Úgy hittem, reménykedtem benne, hogy talán a külön eltöltött hónapok alatt átgondoltad a történteket, és rájöttél, hogy a vétket, amit elkövettem, megbocsátani nem lehet. Én sem tudom saját magamnak. De talán vannak olyan tények, amik úgymond felmentő körülményeket jelentenek számomra - nézek a nőre, akit valaha szerettem. Természetesen nem várom el, hogy legyintsen egyet, és jelentse ki, hogy mi sem történt ezer évvel ezelőtt. De voltak pillanatok, mikor elöntött a hit, hogy talán ő maga is belátja, hogy nem akarattal vettem el az életét, és a gyermeke életét. Fiatal, mondhatni újszülött vámpír voltam, aki nem volt ura sem az éhségének, sem az akaraterejének, sem az új természetének. Ha tudtam volna, hogy a két lábon járó borzalomnak, ami én magam voltam, az ő létezése lesz az ára, akkor inkább levágtam volna a saját fejemet, vagy kiszakítottam volna szívemet, mintsem ártsak neki.
- Ötszáz hosszú éven át menekültél Niklaus elől, és gyűlölted úgy, ahogy még talán senkit az életedben. Mégis megbocsátottál neki, és ha rövid ideig is, mégis együtt voltatok újra. Én barátod voltam, hosszú századokon át. Az én számomra tényleg nem lakik megbocsátás a szívedben? - kérdezem csendesen. Sajnos az emberi nyelv túlságosan szegényes ahhoz, hogy szavakkal fejezzem ki, mennyire sajnálom azt az ezer évvel ezelőtti napot. És átkozom, ezerszer is átkozom anyám őrült gonoszságát, aki úgy döntött, hogy nem hagyja, hogy ezzel a hamis emlékkel a fejemben éljek tovább, és megosztotta velem az igazságot. A helyzet az, hogy vannak titkok, amik jók, ha eltemetve maradnak. Nos, ez is egy efféle titoknak számított.
- Tudtam, hogy ha megtudod, hogy én várlak a Grillben, eszed ágában sem lesz átlépni ezt a küszöböt. Vagy ha igen, akkor azt egy molotov-koktéllal a kezedben tennéd - mondom higgadtan, teljes őszinteséggel. - Nem kérek olyan dolgot tőled, amelyre nem vagy képes. Nem kérem, hogy felejtsd el amit megtudtál, és azt a sajnálatos tettet, ami összeköti a múltunkat. Csak arra kérlek, hogy próbáld magad előtt azt az Elijah-t látni, akit ismertél három hónappal ezelőttig is. Aki a barátod volt, egy régi szerelmed, és akit te magad is kedveltél. Úgy hiszem, ez a legtöbb, amit elvárhatok tőled, hát nem is óhajtok ennél többet - emelem fel a kezem, egy újabb italt kérve. Noha általában mélyen megvetem a káros szenvedélyek iránti oly mértékű rajongást, amelynek fajom és családom többi tagja lázasan hódol, mégis vannak olyan élethelyzetek, mikor az alkohol megkönnyíti a szituációt. Ebből a szempontból nem bánnám, ha Tatia is csatlakozna hozzám. Talán a whisky némileg engedékenyebb és szentimentálisabb hangulatba hozná.
- Mit hallottál mostanában New Orleans-ról, és az ott kialakult helyzetről? - kérdezem, mintha csak épp azért jöttem volna, hogy arról beszéljek, miféle különbségek vannak időjárás szempontjából a két város között. Azzal ő is tisztában van, hogy a város egy szál kötélen egyensúlyoz béke és háború között, de azzal alighanem nem - hacsak nincs tökéletes titkosszolgálata - hogy mióta kitette a lábát Louisianaból, a körülmények csak romlottak. Az emberek azt mondják, a pokol nem létezik, én viszont meg vagyok bizonyosodva ennek ellenkezőjéről. Mi más lenne a gyehenna, mint az a hely, amit eltölt a harag, gyűlölet, méreg és bosszú? Nos, ha ez csakugyan így van, akkor az inferno a földre szállt megnyilvánulása ennek a tavaktól és folyóktól határolt területnek.

[You must be registered and logged in to see this link.] music: [You must be registered and logged in to see this link.] | note: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Keresem :

i'd give anything to hear it one more time that the universe was made just to be seen by my eyes
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆
Humor :
◆ honey, i'm raw and have fangs ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Pént. Nov. 10, 2017 4:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Elijah & Tatia

[You must be registered and logged in to see this image.]Farkasszemet néztem a férfival, akivel nem akartam találkozni, akit nem akartam látni a hátralévő évszázadaim során, sőt, akiről ha hallottam is valamit legszívesebben a fülemre tapasztottam volna a tenyereimet és futni kezdtem volna, nehogy a nevének említése emlékeket csalogasson elő belőlem. Mit tagadjam, elegem van a Mikaelson-okból. Nem vagyok köteles, mi több, hajlandó elfogadni őket a közelemben: éppen ezért nem jártam New Orleans városában már egy ideje. A Mississippi völgye az ő területük, Mystic Falls pedig az enyém. Elijah-ra nézve érdekes módon nem a düh borított el, sokkal inkább a megvetés és az évszázadok alatt megunt kapálózás, ami az ő és családja által rám aggatott béklyók lerázására irányult. Kezdtem azt hinni, hogy soha nem fogok megszabadulni tőlük, akármennyire keményen próbálkozok. Lehet valami az ősi mondásban, miszerint bármilyen gyorsan futunk is, a múltunk úgyis utolér. Egészen addig, amíg a múltamnak nem az a darabkája ért utol, ami arról szólt, hogy a Mikaelson-ok bűvkörébe keveredve fenekestül felfordult az életem, teljesen mindegy volt, melyik részlet kopogtatja meg a vállam.
- Túl sokat beszélsz és mindezt feleslegesen, Elijah. – Felvontam a szemöldökeimet és megvontam a vállaimat. – Két és fél perced maradt, úgyhogy javaslom, siess, ha tényleg el akarod mondani, mi nyomja a lelkedet. – Így is felettébb nagylelkű voltam vele, mert jogom lett volna ahhoz, hogy megfogadjam a tanácsait és arcon köpjem vagy megpróbáljam szíven szúrni egy karószerű fadarabbal, csakis a miheztartás végett. A legutóbbi találkozásunk során nagy küszködve közölte, hogy ő volt az, aki meggyilkolt, ezek után pedig nem érzem úgy, hogy kötelességem lenne esélyt adni neki a beszélgetésre. Mégis itt vagyok, viszonylag nyugodtan ülök előtte és nem is tervezem, hogy nekiugrok, szóval sokkal többet fektettem bele ebbe a találkába, mint az tőlem elvárható lett volna. Mit várt tőlem? Hogy italt rendelek, rámosolygok és megkérdezem, hogyan töltötte az elmúlt hónapjait, mi történt vele, míg nem találkoztunk? Őszintén? Nem érdekelt. Mindössze azért voltam itt, mert a fránya kíváncsiságomat képtelen vagyok levetkőzni, ha tudom, hogy ő fog várni ezen a külvilág felé mutatott álcájához egyáltalán nem illő helyen.



Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 06, 2017 3:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next


Tatia and Elijah

[You must be registered and logged in to see this image.]

 A Grill ajtaja a szokásos menetrendet követi, aminek magam is szemtanúja voltam Mystic Falls-i időzésem folyamán: sűrűn nyílik és csukódik, ahogy cserélődik a bár közönsége. Estére jár, az eddigi fiatalabb korosztály már elhagyja a helyet, hogy átadja a terepet a munkában megfáradt, barázdált arcokhoz tartozó lelkeknek, akik sós mogyorót magukba tömve isszák a sörüket, és osztják meg bánatukat az amúgy is látható letargiában vergődő csapossal.
Néha vetek egy pillantást az órámra, ettől függetlenül nem foglalkozom túlzottan az engem körülvevő világgal, a gondolataim jobban lekötnek a céltalan bámészkodásnál. Ennek ellenére fel sem kell emelnem a pillantásomat a poharamról, hogy megérezzem, a mostani ajtónyitással egyetemben olyas valaki érkezett, aki nem tartozik az unott, álmos, és taposómalomba beletespedt emberek sokaságába. A levegőt arrogancia és gőg bukéja tölti meg, és magamban elkönyvelem, hogy Tatia - bármennyire is mondhatja századok sokaságát háta mögött - egy valamiben nem különbözik másoktól, ez pedig az ősi, asszonyi kíváncsiság. Persze, hogy egy névtelen üzenet felkeltette a figyelmét, és természetesen az üzenet átadójának személye sem volt véletlen választás részemről. Egy fiatal férfi vagy nő talán esélyt sem kapott volna, hogy végére érjen a mondanivalójának: szerencsés esetben csak az ajtót csapta volna rájuk, tökéletesen ignorálva a közlendőjüket és magukat is, de ismerve Tatia heves vérmérsékletét, azt sem tartottam volna kizárnak, hogy ma a hullaház egyik tepsije lakót kapott volna egy rejtélyes körülmények között eltávozott polgár személyében. Egy kutya, és egy idős nő párosítása azonban meglágyítja még a legkeményebb és legzordabb szíveket is: ékes példájaként Tatia Petrova megjelent a Grill meglehetősen sokat látott falai között.
Látom, ahogy tekintetével végigpásztázza a sokaságot, aztán, mintha csak valamiféle belső radar vezérelné a szemeit, pillantása megállapodik rajtam, és azonnal látható a rajta végbemenő változás. Szemei összeszűkülnek a gyűlölettől, és a váratlan meglepetéstől, ajkait olyan vékony vonallá préseli, hogy szinte eltűnnek arcában, majd lendületesen sarkon fordul, és alig néhány másodperc múlva már csak lebbenő barna haját látom, ahogy előbb elindul a Grill ajtaja felé, majd némi hezitálás után változtat az útirányon, és kitüntet társaságával - még akkor is, ha talán számomra ebben nem lesz túl sok köszönet. Hogy meglepett volna-e a lehetőség, hogy faképnél hagy? A legutolsó találkozásunk tényét figyelembe véve a legkevésbé sem. Mindössze elszomorított volna a lehetőség, hogy ha a sors, vagy ellenségeink szeszélye úgy hozná, hogy bevégzem ezer éves pályafutásomat, alighanem diadaltáncot járt volna a sírom tetején.
Leül a boxba, velem szembe, és noha megosztja velem a társaságát, alighanem eltökélte magában, hogy szigorúan tőmondatokban hajlandó velem kommunikálni. Nem hibáztatom érte. Az ő helyében én talán személyesen mártanék karót annak a szívébe, aki tönkretette az életemet.
- A lehengerlő egyéniséged mit sem változott, Tatia - rakom le a poharamat, majd felé tolom az üveget, hogy szolgálja ki magát - a megjelenésének eshetőségében bízva már odakészítettem egy üres poharat az asztal felé eső részére. Talán némi alkohol könnyebbé teszi neki elviselni a tényt, hogy egy légtéren kell osztoznia velem. - Ugyanakkor kétlem, hogy három perc elég lenne ahhoz, hogy végére érjek a mondandómnak, ami miatt látni szerettelek volna, és ami miatt ide csaltalak. Tudom, hogy gyűlölsz, idáig áramlik felőled az irányomba érzett megvetés és harag. Nem esem az önteltség azon hibájába, hogy ostoba módon firtassam, vagy épp ne fogadjam el az okát. Ugyanakkor kérlek, adj nekem rá lehetőséget, és legfőképpen időt, hogy elmondjam, miért jöttem Mystic Fallsba, és miért kockáztatom meg, hogy az arcomba köpj, vagy egy széklábat szúrj keresztül a mellkasomon.



[You must be registered and logged in to see this link.] music: [You must be registered and logged in to see this link.] | note: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Keresem :

i'd give anything to hear it one more time that the universe was made just to be seen by my eyes
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆
Humor :
◆ honey, i'm raw and have fangs ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Vas. Nov. 05, 2017 2:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Elijah & Tatia

[You must be registered and logged in to see this image.]Jó ideje nem jártam már a Grill-ben, ami természetesen semmit sem változott az utolsó alkalom óta, amikor betettem a lábam az ajtón. A levegőt az alkohol és cigarettafüst épp csak nem fojtogató keveréke töltötte be, a helyiség egyik végében a közép korosztály, míg a másikban a fiatalok gyűltek össze, a boxokban pedig elvétve ültek párok vagy éppen azok a magányosan iszogatók, akiknek nem volt kedvük az unottan poharakat törölgető pultos arcát bámulni. Várjunk csak! Tévedtem! Az alkalmazottam eddig nem láttam itt, fiatal kölyök volt, aki éppen csak betölthette a tizennyolcat, de a szája annyira lefelé biggyedt, hogy egy pillanatra megsajnáltam. Édesem, mi lenne veled, ha egy komolyabb helyen kellene leemelned a polcról az üveget? Vagy ha azon mennél keresztül, amin én ennyi idősen már túl voltam? Végül is, az üzletpolitikája nem volt rossz: a szomorú tekintete azoknak is aláássa a hangulatát, akik mindössze a robotból térek be egy sörre és kényszeríti őket, hogy a ragadósnak tűnő letargia ellen valami mást is legurítsanak a torkukon.
A hátammal megtámasztottam a pultot és pár hosszú másodperc erejéig körbehordoztam a tekintetemet, hogy jobban belássak a beugrókba, az asztalokhoz és végignézhessek a pultnál ücsörgőkön. Meghívást kaptam, névtelent, sejtelmeset, amit egy vámpír küldőhöz méltóan egy pincsikutyát sétáltató, megigézett nő adott át, miután tíz percig kopogtatott az ajtómon. A meglepődéstől még az orrára sem tudtam csapni az ajtót, megelőzve az összezavarodottságát komplett történetet a fejébe idézve küldtem el a háztól. Nem tehetek róla, az idős nénik és a tacskók a gyenge pontom.
Ám arról, hogy ki küldhette az üzenetet egészen addig fogalmam sem volt, míg észre nem vettem azt a férfit az egyik asztalnál ücsörögni, akit a hátam közepére sem kívántam. Ösztönösen indultam a kijárat felé, magassarkúm kopogása talán még a zenét is elnyomta és csak akkor torpantam meg, amikor a kezemet a kilincsre tettem… miért nem nézek szembe vele? Megérdemelné, hogy tudomást se vegyek róla, de van egy olyan sejtésem, hogy pontosan erre a reakcióra számít annak ellenére, hogy akar valamit. Elijah Mikaelson nem szokott átutazni a fél országon azért, hogy puszta baráti csevejekbe bonyolódjon.
- Három perced van, mielőtt meggondolom magam és ismét elindulok kifelé. – Jelentettem ki az asztalához lépve, becsusszanva a boxba. Kényelmesen hátradőltem a széken és a tekintetemet a rég látott férfira szegeztem. – Ajánlom, hogy megérje rád vesztegetni az időmet.



Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 28, 2017 3:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next


Tatia and Elijah

[You must be registered and logged in to see this image.]

"Találkozás egy régi szerelemmel" - ez a dal lehetne minden olyan alkalom kísérőzenéje, mikor valami módon egymás közelébe férkőzünk Tatiával. Lehet, hogy egész stílusos lenne most is, ha egy egész fesztiválzenekar lopózna a nyomomban, majd foglalna helyet a Grill színpadán, hogy az adott pillanatban játszani kezdjék ezt a keserédes melódiát - persze előre látom magam előtt a végeredményt, ahogy életem első, és plátói szerelme nemes egyszerűséggel szétverné a hegedűt a vonósnégyes fején, majd mészárlásba fogna köztük. Művészeket ölni pedig az én szememben szinte szentségtörésnek számít, a tehetséges emberek ritkák, mint a fehér holló, ennél fogva tiszteletre méltóak, és valamiféle morbid morál alapján sérthetetlenek.
Ha már morbiditás: úgy tűnik, nem csak a létezésünk számít szégyenfoltnak a természet palettáján, hanem azon körök is, amelyeket egymás körül futunk újra meg újra, mint egy ismételt felvétel. Egészen a múltban, ezer évvel ezelőtt is olyan kapcsolat fűzött össze bennünket Tatiával, amely a bűnök poklának legmélyebb bugyrában fogant, mégis, képtelenek voltunk teljesen elszakadni egymástól annak ellenére sem, hogy az öcsém jegyese volt. Valójában úgy hiszem, a szíve már akkor magában foglalt engem is - akkor minden fájdalomnál borzalmasabb volt a tudat, hogy soha nem lesz az enyém. Századokon át dédelgettem ennek a szerelemnek az emlékét a lelkemben, hozzá hasonlóan, hogy most, néhány hónappal ezelőtt tőlem kapja élete pofonját: a felismerést, hogy elvettem tőle valamit, valami pótolhatatlant. Nem csak egy emberi életet, reményeket, jövőt, hanem egy meg nem született gyermeket is - akiről egészen addig az iszonyú pillanatig nem is tudtam. Nem tudom azóta sem eldönteni, kit gyűlöljek jobban: magamat, aki elkövettem ezt a jóvá nem tehető bűnt, vagy anyámat, aki felszabadította agyamban a hamis emléket, amit ő maga ültetett oda. Vannak dolgok, amiket talán jobb nem piszkálni - és ez is közéjük tartozott.
Önkéntelen mozdulattal nyúlok arcomhoz, mintha még mindig érezném rajta annak a pofonnak a fájó csattanását, amellyel Tatia reagálta le - roppant jogosan - az immár kendőzetlen igazságot. Azóta sem láttam őt, és volt egy olyan érzésem, hogy ha tudná, hogy a mai névtelen meghívás hátterében én állok, nem hogy a Grill környékét elkerülné, hanem repülőjegyet váltana a világ másik végébe. Igaz, ismervén az ő habitusát, nincs kizárva hogy mégis megjelenne: de csupán azért, hogy rám gyújtsa a bárt, és hogy diadalittas örömtáncot járjon a parázsló hamu körül, ami engem is magában foglalna.
Felemelem ujjamat, és némán egy újabb italt rendelek, a sokadikat a sorban, immár három üres pohár áll előttem az asztal idő ette, és alkohol áztatta fáján. Bízom benne, hogy egy névtelen invitáció kibontja Tatia lelkében a kíváncsiságot olyannyira, hogy látni akarja, ki a kéretlen látogató, és bízom abban is, hogy nem fogja az első pillanatban mikor meglát, rám vágni a Grill ajtaját, és sarkon fordulva elrohanni innen. Tisztában vagyok vele, hogy hiába is kérnék, vagy várnék bocsánatot, feledést - egyszerűen nem kérhetem. Most sem azért vagyok itt, hanem azért, hogy lássam, talán még utoljára. Ismerve a New Orleansban fennálló helyzetet, amely bármelyik utcasarkon halállal fenyeget még talán egy Ősit is, egyszerűen úgy érzem, hogy muszáj a szemébe néznem még egyszer - ha kell esdeklem is azért, hogy megadja nekem a feloldozást, hogy a lehetőségekhez mérten tisztán léphessek a túlvilágra, ha a végzet ezt a sorsot szánná nekem.  

[You must be registered and logged in to see this link.] music: [You must be registered and logged in to see this link.] | note: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Vas. Május 14, 2017 8:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Szabad játéktér!

Folyt. [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♡ Mystic Falls & Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
♡ future broadcast journalist
Humor :
♡ sugar coated



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Szomb. Május 06, 2017 12:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next


Stefan & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
You should smile more... You're hot
[You must be registered and logged in to see this image.]
A kérdése szíven mart, ahogy pedig rám pillantott, az csak még jobban égetett. Utáltam, hogy rosszban voltunk, hogy ki akartam zárni az életemből, hogy haragudtam rá... Sohasem fajultak még idáig a dolgok kettőnk között, ez pedig teljességgel megrémisztett. Nem akartam Őt még egyszer elveszíteni, s már előre féltem attól a perctől, mikor újra búcsút kell majd mondanom neki. Mosolyát látva az én ajkaim is mosolyra görbültek, mialatt aprón megráztam a fejem. - Itt, mert valaki, nem tudott elszakadni a telefontól és egész este zaklatott. - Tettetett méreggel a hangomban, cseppet sem komoly hangsúllyal ejtettem ki a szavakat a számon. Valójában örültem neki és a lelkem tombolt a boldogsától, amiért annyiszor üzent és hívott korábban. Ez azt bizonyította, hogy igen nehezére esett távol tartania magát tőlem és ez olyan örömmel töltött el, amit talán még csak éreznem se lett volna szabad.
Összevont szemöldökkel, kérdőn tekintettem rá, de inkább nem kommentáltam a mondandóját. Aligha hiszem, hogy ittas állapotban ennyire jó társaság lennék, de jelen pillanatban egy másodpercig se hárítottam a hízelgését. Valójában igen is jól estek a szavai, kellemesen simogatták a lelkemet és a pár nappal ezelőtti dühöm, oly mértékben eltűnni látszott, hogy már alig emlékeztem rá. Vagy ezt az alkohol hatásának köszönhettem?
Megmerevedve, lefagytam álltam előtte, miután kiejtette a szavakat. Menjünk el együtt, Párizsba? A szerelmesek városába? Mély levegőt vettem, próbáltam nem tulajdonítani semmi más jelentést a szavainak, de valahogy mégsem ment. Ez volt az a pont, mikor mindkettőnknek szüksége volt még egy kis alkoholra. Habár a cselekedeteim arról árulkodtak, hogy csak az alkohollal foglalkozom, a gondolataimat nem bírtam szabadítani az előző szavaitól. Vagy inkább azoktól az érzésektől, amiket a felvetése kiváltott belőlem. Annyira összezavart ezzel az egésszel, hogy még válaszolni is elfelejtettem rá, de már az sem érdekelt. A fejemben csak az járt, milyen lenne Stefannal az oldalamon bejárni Párizs varázslatos kis utcácskáit, milyen lenne, ha tényleg együtt jutnánk el oda... A következő álomképeket a fejemben azonban jobbnak láttam végképp elhessegetni, hisz azok már messze túlszárnyalták a barátság kategóriát.
A zene volt az egyetlen mentsváram, amibe jelenleg menekülni tudtam, Stefan mozgásán pedig különösen jót mulattam. Ha nem félne ennyire ettől a tánctól, még könnyedén remekelhetne is benne... - Én mondtam! De sose hallgatsz rám, pedig általában igazam van. - Mondtam mosolyogva, majd érdeklődve figyeltem milyen táncmozdulatban szeretne részesíteni, amikor a kezemet fogva közelebb húzott magához. Boldogan nevettem el magam, ahogy megforgatott a saját tengelyem körül, de aztán hirtelen el is komolyodtam, amint megszólalt. Aggódva fürkésztem a tekintetét, ám amikor rám nézett, némiképp megnyugodtam. Bólogattam válaszul, jelezve, hogy tényleg nem engedem, hogy bármi baj történjen. Jól tudtam, mennyire nehéz helyzetben lehet most, éppen ezért ajánlottam fel a gardedám szerepét.
- Jó, menjünk. - Bólogattam beleegyezően, s abban a pillanatban el is engedtem a kezét, hogy visszaléphessek az asztalunkhoz. Kidobtam némi készpénzt az asztalra, ha pedig nem fedezi a költségeket, akkor könnyedén be tudják hajtani rajtunk a későbbiekben. Úgyis ismertek már minket, tudták, hol találnak és valószínűleg úgysem ma fordultunk meg itt utoljára. A lakáskulcsomat zsebre vágtam, a telefonomat a farzsebembe tuszkoltam és megfogtam a whiskey-s üveget, amiben már csak néhány apró deci árválkodott. Felkaptam az asztalról Stefan mobilját is, amit felé fordulva odanyújtottam neki, majd kérdőn rápillantva megálltam előtte.
- Felőlem mehetünk is. - Halványan rámosolyogtam, fejben pedig már készítettem is a tervet arra vonatkozóan, miként fogunk észrevétlenül bejutni a kórház vérraktárába. Hiába nem éppen tiszta fejjel közlekedünk majd, vámpírságunknak köszönhetően nem hiszem, hogy bárki is megállíthatna minket. - Minden megvan? - Kíváncsiskodva próbáltam elkapni a pillantását, majd gyorsan, lopva visszanéztem az asztalra, hogy megbizonyosodjak róla, mindent elpakoltunk és még véletlenül sem hagyunk itt semmit sem. - Ezt azért magunkkal visszük. - Mosolyogtam rá, ahogy meglebegtettem kettőnk között a félig már üres üveget.
Ahogy jobban belegondoltam, én is kezdtem éhes lenni, ezért gyorsan hálát is adtam a vérraktár ötletéért. Bár magának az útnak kissé félve vágtam neki. Tudtam, hogy tudok majd vigyázni Stefan-ra, nem efelől adódtak kétségeim, sokkal inkább amiatt izgultam, nehogy az alkohol és a vér olyan szintű hatalmába kerítsen, hogy valami őrültséget mondjak. Vagy tegyek. Utóbbitól jobban féltem, tekintve, hogy még mindig azon járt az eszem, vajon mit gondolt Stefan, mikor Párizs látogatását közös programként képzelte el. Vagy talán rossz szokásomhoz híven ebbe is sokkal többet látok bele, mint kellene. Most meg másik szokásomnak hódolva olyannyira túlgondolom a dolgokat, hogy lassan megőrülök saját magamtól.
Igen, azt hiszem most már több, mint szükségem van a friss, esti levegőre, úgyhogy reméltem, hogy indulhatunk végre.

[You must be registered and logged in to see this link.] •• sajnálom, hogy ennyit késtem  38   [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 27, 2017 7:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

it's like wishing for rain as i stand in the desert
••• Caroline + Stefan •••

[You must be registered and logged in to see this image.]- Nagyon haragudtál rám, ugye? - Pillantottam rá. Próbáltam az összes bennem tomboló érzést beleszorítani a tekintetembe, de az alkohol egészen szépen dolgozott bennem, ezért nem csodálkoztam volna, ha saját magam karikatúrájává válnék.
- Vagyis... nem feltételezem, hogy már nem haragszol, de... itt vagy. - Jelentettem ki, majd apró, halvány mosolyra húzódott a szám. Csodálatos megállapítás volt, ám hiába teltek el hosszú percek az érkezése óta, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy elértem: a közelemben akarjon lenni. Bár Caroline-t ismerve, lehet, hogy csak túlzottan a lelkére vette, hogy kirúgtam a hámból és magát hibáztatja. Számít ez? Törődött velem és ez olyasfajta melegséggel töltötte el a mellkasomat, amelyet régen nem éreztem. Egy pillanatra meg is ijedtem a jóleső érzéstől, aztán a lány szavai kirángattak a gondolatmenetemből és a bennem kavargó érzésekre való figyelésből.
- Sokkal inkább veled, ittasan a Grillben. - Nem az volt a legjobb az estében, hogy üvegével öntöttem magamba a whiskyt, hanem hogy vele lehettem. Jól megvoltam egyedül is, de jólesett hozzá beszélni, látni őt, a mosolyát és azt hinni, ráléptünk a kapcsolatunk megjavításának rögös és hosszú útjára. - Egyszer elmehetnénk együtt. Párizsba. - Böktem ki hirtelen, magam sem gondoltam meg kétszer, mit beszélek. Aztán nagy nehezen realizáltam magamban, mint mondtam. Lehet, hogy pár héttel ezelőtt eszembe sem jutott volna más jelentést tulajdonítani a szavaimnak, viszont most nem hagyott nyugodni egy mögöttes szándék, úgyhogy inkább felhajtottam az italom maradékát, mielőtt ismét valami hülyeséget mondtam volna. Megjelent előttem egy kép, ahogy Caroline-t kalauzolom a Champs-Élysées-n vagy egyszerűen csak ücsörgünk a Mars-mező füvén, miután lejöttünk az Eiffel-torony tetejéből. Tökéletes késő délutáni program lenne.
A gyorsabb ritmusú zene azt követelte tőlem, hogy próbáljak valamiféle táncmozdulatokat tenni, de tényleg nem voltam nagy táncos, legalábbis a nagyon szabados műfajban nem remekeltem. Legutoljára azt hiszem '70valahányban engedtem el magam, a pia és Bon Jovi zenéje megtette a hatását, na és persze Lexi noszogatása. Caroline nagyon hasonlított az egykori legjobb barátomra: ugyanolyan pozitív kisugárzású, vidám, pörgős, angyali teremtés volt és hasonlóképpen tudott szúrósan nézni. Néha kicsit ijesztőek is voltak mind a ketten, ugyanakkor a legerősebb nők, akiket valaha ismertem.
- Oké, hát... legyen. - Sóhajtottam egyet. Megígérte, hogy mellettem lesz, nem lesz semmi baj. Nem lesz semmi baj. Egyre csak ezt mantráztam magamban, mígnem arra kaptam fel a fejem, hogy elkezdtem mozogni a zenére. Caroline vigyora előrébb segített, én is elmosolyodtam. - Tudod, nem is olyan rossz ez... kezdem élvezni. - Megfogtam Caroline kezét és hirtelen felindulásból húztam magamhoz kicsit közelebb, majd pörgettem meg a saját tengelye körül. - Csak kezdek megéhezni. - Ez volt a legnagyobb baj. Ha túl sok alkoholt öntöttem magamba, kellett valami, ami felszívja, úgyhogy mindig megéheztem... általában vérre, ilyenkor az emberi kajától a fűrészpor is jobban esett volna. - Azt mondtad, elengedhetem magam, nem lesz semmi baj. - Néztem ismét rá. - Mi szólnál, ha beugranánk a kórházba? - Vetettem fel a semmiből az ötletet. A gyomromat mardosta az éhség és a vérraktár jobb ötletnek tűnt, mint nekiindulva az éjszakának és vadászni.

[You must be registered and logged in to see this link.] •••  :hug:  ••• [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♡ Mystic Falls & Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
♡ future broadcast journalist
Humor :
♡ sugar coated



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 14, 2017 8:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next


Stefan & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
You should smile more... You're hot
[You must be registered and logged in to see this image.]
Kifejezetten rosszul éreztem magam, habár azt már nem tudtam eldönteni, hogy ezt a bizonyos rosszullétet a sok alkoholnak vagy épp a szívfájdalmaimnak köszönhettem. Ám nem is kellett ezzel különösebben foglalkoznom, hisz a lényegen úgysem tudtam változtatni. Nem hittem, hogy a táncolás jó ötlet volna, mégsem ellenkeztem, hanem talpra álltam és vártam, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Megmosolyogtatott a tudat, miszerint alig pár évvel ezelőtt olyan kínkeservesen kellett könyörögnöm azért, hogy Stefan Salvatore méltóztasson táncolni velem egyet, most azonban, ahogy az évek során számtalanszor, Ő kezdeményezte ezt a cselekvést. A sors fintora, hogy mikor először táncoltunk, nekem akkor is körülötte forogtak a gondolataim, s azóta talán sok minden történt, az én érzéseim újra feléledni látszódtak.
Pislogva párat, boldogan, mosolyova bólintottam egy aprót, mikor azt mondta, soha nem hagyna elesni. Ő volt az egyetlen, akinek ezt valóban el is hittem, még akkor is, ha az utóbbi hónapokban eléggé elsodródtunk egymástól. Most azonban mégis itt voltunk, talán ezúttal némileg túlságosan közel is. Mély levegőt vettem, ahogy keze a derekamra csúszott, még nyeltem is egyet, leplezve ezzel a kialakult zavartságomat. Nem sokan tudtak ilyen szinten feszélyezni a jelenlétükkel, de Stefan-nak ezt is sikerült elérnie. Bizonyára ez összefüggésben van azzal is, hogy titkon gyengéd érzelmeket táplálok iránta, de ezt még mindig próbáltam elnyomni a tudatom legeslegtávolabb eső kis részébe. Senkinek se hiányzott volna egy részeg vallomás, így őszintén bíztam abban, hogy az este folyamán sikerül majd tartanom a számat.
- Hát, ezzel nem vagy egyedül... Pár órája még én is azt hittem, hogy egy darabig nem látlak majd. - És próbáltam is ehhez tartani magam. Ignoráltam a szöveges üzeneteket, a hangüzenetet, mindent. Legalábbis egy darabig. A kíváncsiságom túlnőtt rajtam és mindenáron tudni akartam, miket írt, miket mondott, így hát megnyitottam minden egyes üzenetét, most pedig itt vagyok. Vele.
Az utolsó napos kérdésemre meglepő választ adott, tekintete őszinteségtől sugárzott - és persze némi alkoholmámoros homályosságtól -, s ezzel megint arra kényszerített, hogy egy pillanatra elfelejtsek még levegőt is venni. De mentésképp, elnevettem magam. - Ez, mint utolsó nap? Ittas állapotban a Grillben? - Természetesn hízelgő volt ez a számomra, nagyon is és elég különös érzelmi reakciókat váltott ki belőlem, de nem hagyhattam, hogy ez a tudomására jusson. - Nem akarnál mondjuk, nem tudom... autóversenyezni vagy kilövetni magad az űrbe? Vagy elmenni Rómába, Párizsba? Ah, Párizs... - Vágyakozva ejtettem ki Párizs nevét ajkaimon. Vajon egy nap eljutok majd oda? Olyan régóta szeretnék világot látni, körbeutazni Európát, de még csak a keleti partot se sikerült elhagynom. Sikerül egyáltalán majd egyszer? Vagy örökre itt maradok, hátralévő akárhány száz vagy ezer évemben?
A túlzott közelsége, ahogy végigsimítottam a kézfején, Ő pedig a derekamon, hirtelen elárasztottak olyan érzelmekkel, amelyekkel nem akartam ebben a pillanatban foglalkozni, így hátrálni kezdtem és jóformán menekülőre fogtam. Már nem a Grillből, hanem inkább Stefan elől.
Vállat vontam a bulis kérdésére és a mimikámmal is azt a látszatot próbáltam kelteni, hogy mégis miféle kérdésnek gondolta ezt az imént. De inkább nem reagáltam rá semmit. Talán, amíg le nem nyugszanak a kedélyek, na meg Elena és Damon nem vergődnek zöld ágra, addig nem kellene piszkálnom az alvó oroszlánt.
Amint az új, pörgősebb dal felcsendült és Stefan próbált táncolni rá, elkapott a nevetés. - Tudom, azért választottam! - Nyelvet nyújtottam rá és elkezdtem a zene ütemére ugrálni és dobálni a hajamat is mellé. Erre a dalra és az ehhez hasonlóakra egyáltalán nem lehetett normálisan táncolni. De nem is ez volt a lényeg. A hangsúly sokkal inkább azon volt, hogy vidám hangulatot verjen belénk és ne menjünk át szentimentális, letargikus hangulatba, mert azzal viszont senki sem járna jól.
Hirtelen megtorpantam, mikor észrevettem, hogy Stefan szinte nem csinál semmit. Két kezemmel megfogtam a vállait és minden erőmet bevetve próbáltam úgy megrángatni, hogy érezzen is belőle valamit. Nem biztos, hogy sikerült. - Engedd már el magad egy kicsit! Stefan, itt vagyok, nem lesz semmi baj. - Bátorítóan bólintottam egyet, hisz tudtam, mitől fél. - Egy kis szórakozásba nem fogsz belehalni... - Ez a mondat hitelesebb lett volna úgy, hogy senki sem fog belehalni, de nem kockáztattam meg, hogy mások meghalljanak minket. - Nem fognak elfajulni a dolgok, ígérem. - Szemöldökeimet felemelve érdeklődve pillantottam rá, miután elengedtem Őt. Némán, mozdulatlanul álltam előtte és vártam, hogy megmozduljon. Vagy csináljon valamit, bármit. Csak ne álljon egy helyben és nézze, ahogy én komplett idiótát csinálok magamból.
- Vagy mit szeretnél? - Kezdtem azt hinni, ennyi elég is volt a táncolásból, de akkor valami olyat kell ajánlania, ami kenterbe veri ezt a remek programot.

[You must be registered and logged in to see this link.] •• sajnálom, hogy ennyit késtem  38   [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 04, 2017 10:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

it's like wishing for rain as i stand in the desert
••• Caroline + Stefan •••

[You must be registered and logged in to see this image.]Belegondolva – már amennyire gondolkodásnak lehetett nevezni azt, hogy megpróbáltam összpontosítani valamire az egyébként ötvenfelé álló elmémben -, jólesett a lerészegedés. Nem sokszor ténylegesen és teljesen italba a bánatom és a ki nem mondott érzéseimet, de most éppen itt volt az ideje, hogyha csendesen is, de kirúgjak a hámból. Nehezemre esett felfogni, hogy Caroline is itt van, míg az egyik pillanatban rácsodálkoztam, hogy velem szemben ül, addig a másikban ismét azt hittem, hogy egyedül vagyok. Ha megkértek volna, hogy válasszak a két lehetőség közül, fogalmam sem volt, melyikre böktem volna, mivel hiába szerettem volna csak tompán magam elé meredni, örültem, hogy Caroline az üzeneteim hatására úgy döntött, ideje törődnie velem. Pedig esküszöm, nem az a szándék vezérelt, hogy ráerőltessem magam… vagy talán mégis. Mindenesetre itt volt és a világért sem zavartam volna el, mert már a jelenléte is elég volt ahhoz, hogy jobban érezzem magam. Caroline ilyen hatással van az emberre: beragyogja a teret, ahol tartózkodik és ezzel örömet csempész a legnyomorultabb szívbe is. Valószínűleg ez vett rá arra, hogy felkérjem táncolni, amikor még azt se nagyon tudtam, hol vagyok.
- Soha nem hagynálak elesni. – Care is egészen instabil állapotba került, de engem egyáltalán nem érdekelt, hogy senki sem táncolt – vagy próbált úgy tenni – rajtunk kívül. A hely kezdett kiürülni, a gimiseknek nagy valószínűséggel eljött a takarodó ideje, a pultnál szobrozó törzsvendégeket pedig nem érdekeltük. Próbáltam a kevésbé ciki tánctudásomat elővarázsolni, ám mivel az akaratlagos mozgások és gondolatok most távol álltak tőlem, be kellett érnem az automatikusan jövő lépésekkel.
- Még most sem hiszem el. – A kezemet Caroline derekára csúsztattam, ismét megbizonyosodhattam arról, hogy élő, létező személyként van itt, nem hallucináció formájában. – Azt sem tudom felfogni, hogy itt vagy. Azt hittem, jó ideig nem fogjuk látni egymást. – Nyeltem egyet. A whiskys üvegbe kapaszkodva kicsit magabiztosabbnak éreztem magam, mint most, de igyekeztem összekapni magam, főleg, hogy ismertem magam annyira, hogy tudjam: részegen megered a nyelvem és ha ez az este így folytatódik, Caroline minden kérdésére válaszolni fogok és talán olyan dolgokat is mondok majd, amik nem fognak tetszeni neki. – De ha már itt tartunk, ha ez lenne az utolsó napom, nekem az is megfelelne. – Megkerestem a tekintetét. Őszinte voltam, nem csak azért mondtam, hogy meglágyítsam a szívét. Egy jó naphoz nem volt szükségem sokkal többre, mint az ő társasága. Észrevétlenül lett az életem szerves része és minden egyes nappal egyre fontosabbá vált. Ki z, aki ne akarná Caroline Forbest-t az életébe? Kérdez ezt az a szerencsétlen, aki pár héttel ezelőtt maga taszította el… ettől jobban nem is lehetnék az ellentmondások embere. És úgy tűnik, ismét elbambultam, mert míg fél perce amiatt húzódott mosolyra az arcom, hogy Caroline a kezemet markolászta, most nem értettem, miért kezdett hirtelen hátrálni.
- Bulit akarsz rendezni? Miért? – Felesleges kérdés volt, Caroline-nak nem volt szüksége indokra ahhoz, hogy városra szól partit csapjon. A panzió elég nagy volt ahhoz, hogy mindenki elférjen benne, bár mostanában inkább halotti torok helyszínének használtuk, nem táncos mulatságok megrendezésének volt a helyszíne. De hát, nem lehetünk örökké szomorúak, akkor sem, ha ez a filozófiám maximum addig fog tartani, míg ki nem ürül a véremből az alkohol. – Felőlem bármikor jöhetsz és elkezdhetsz rendezni. – Nyögtem ki ahelyett, hogy a kérdésére válaszoltam volna. Mi hiányzott? Nem tudom. Valami, amit nem lehetett szavakba önteni… minden bizonnyal a régi kapcsolatunk, mert akárhogy is, azzal, amit csináltam, hatalmas törést okoztam kettőnk között. Talán ez volt, amit Caroline érzett és most, hogy felhívta rá a figyelmemet, már én is. Úgyhogy jobb is volt, hogy öntött egy italt mindkettőnknek, lehúzva a whiskyt mozogni kezdtem az új zeneszámra. – Ez a fajta tánc nem az erősségem. – Csak akkor, ha totál részeg vagyok és teljesen elengedem magam. Az első megvolt, a másodikat inkább nem akartam megkockáztatni… ha nem figyelek magamra, akkor éhes leszek és abból lesz csak igazán nemulass.

[You must be registered and logged in to see this link.] •••  :hug:  ••• [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♡ Mystic Falls & Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
♡ future broadcast journalist
Humor :
♡ sugar coated



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Szer. Márc. 29, 2017 1:02 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next


Stefan & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
You should smile more... You're hot
[You must be registered and logged in to see this image.]
Az a ház néha rosszabb, mint a temető. Nos igen, ezt át tudtam érezni. Alig pár napja tértem haza, de anya nélkül az otthonom se volt már az igazi, pláne a bútorok nélkül. Örültem volna, ha átmehettem volna Stefan-hoz és a kandalló mellett ülve némi megnyugvást találhattam, de annyira elvakított az iránta érzett haragom, hogy nem voltam képes sutba vágni a büszkeségemet. Egészen eddig a pillanatig. Bár azt inkább már nem részletezném, hogy pontosan miért is jelentem meg a Grill-ben.
Meglepett, hogy emlékezett a hívásra, de amit ezután mondott az némiképp szíven szúrt. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy nem épp úgy használta azt a bizonyos "sz" betűs szót, amilyen kontextusban örültem volna neki. Habár így is sikeresen elvette a lélegzetemet néhány másodpercig. Ugyanmár... ha Elena-nak és Bonnie-nak képes vagyok kimondani, akkor neki is menni fog, mindenféle kínos érzés nélkül. Legalábbis ebben reménykedtem. - Én is téged, Stefan... én is téged. - Mégsem jött a számra, pedig Isten a tanúm rá - már, ha létezik -, hogy próbáltam. De nem ment. Talán egy évvel ezelőtt mindenféle gond nélkül ki tudtam volna mondani, de anya elvesztése ráébresztett arra, hogy kik is igazán fontosak a számomra. Stefan pedig akaratlanul is átkerült egy másik kategóriába, de erről nem szívesen beszéltem senkinek. Sőt, valójában gondolni se szerettem volna erre. Akárhányszor eszembe jutott, mennyi minden megváltozott, rögtön elkapott ez a furcsa remegő, idegeskedő érzés és ezt mindenképp ki akartam zárni az életemből. Nem álltam készen arra, hogy egy hirtelen megváltozott érzés miatt mindent felrúgjak és nyilvánvalóan elrontsak. Ezen gondolatok megjelenésére pedig innom kellett. Méghozzá sokat.
- Hé, ne kísértsd a sorsot! Fogadd el az új kezdetet! - Nyelvet nyújtottam rá, majd mosolyogva, viccelődve szóltam vissza neki. Mondhattam volna még, hogy őrültség lenne egy hiba miatt sutba vágni a barátságunkat, vagy azt, hogy életem két legfontosabb szereplője közül egynek volt csak lehetősége visszatérni az életembe és ő ezt meg is tette, így nem panaszkodhatom; ám mindezen gondolatokat inkább megtartottam magamnak. Ami így utólag nézve nem is volt rossz ötlet, hisz Stefan végre megnyílt nekem és elmondta, miért is döntött amellett, hogy literszámra dönti magába az alkoholt az este folyamán.
Katherine említésére különös érzések kerítettek hatalmukba. Egyik oldalról alig vártam, hogy láthassam, miként küzd meg a nagy Katherine Pierce a halandóságával, másik oldalról némileg zavart, hogy a Salvatore házban tengette unalmas perceit. Kicsit talán még reménykedtem is abban, hogy összefut Damonnel, aki kicsit megkínozza vagy legalábbis okoz neki néhány kellemetlen pillanatot. Mert ha valaki, akkor Katherine bizony megérdemelte volna.
Morfondíroztam volna még ezen, ha nem terelődött volna rám a szó, amit viszont lélegzetvisszafojtva, elképedve hallgattam. Még ennyi pohár alkohol után is tisztán láttam rajta, hogy szenvedett. Miattam. Na ezt neveztem én igazi fájdalomnak. A szemkontaktust kerülte, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy szégyelli magát, s mindez eléggé józanító hatással volt rám. Mielőtt azonban bármit mondhattam volna, már fel is állt az asztaltól és egyszerűen elsétált. Egy röpke pillanatig azt hittem, hogy még a Grillből is kiment, míg fel nem csendült a zene a háttérben. A hang irányába fordítottam a fejem, de végül a mellettem megálló Stefanra tévedt a pillantásom. Apró bólintással jeleztem, hogy értettem, amit mondott. De már tényleg nem akartam a múlton rágódni. Talán holnap újra visszakapcsol az agyam és ezerszer átgondolom még az egészet, de a whiskey-nek köszönhetően némileg tompultak ezen késztetéseim az estére vonatkozóan.
Megdöntöttem a fejemet és kérdőn tekintettem fel rá, mikor azonban a kezét nyújtotta, mosoly húzódott az ajkaimra. Ügyes figyelemelterelés volt a részéről, hiszen amilyen remek állapotban voltam, a tánc könnyedén elfeledtetni majd velem a korábbi kérdésemet. - Senki sem táncol. - Suttogtam kettőnk közé, de végül is veszett ügy volt harcolni ellene. Így óvatosan tenyeremet a tenyerébe simítottam és kizártam mindennemű olyan érzést, amit az alkohol ugyan feloldott a gátlásosság alól, ám ennek ellenére nem lett volna szabad kimutatnom. - Ne hagyj elesni! - Fenyegető hangon szólaltam meg, persze viccelődve csupán, miután felálltam az asztaltól és megálltam vele szemben. Ugyan kevés esélyt láttam arra, hogy annyira összegabalyodjanak a lábaim, hogy a földön landoljak, ám azért nem ártott bebiztosítani magamat. Már ha Stefan stabilabb lábakon állt, mint én...
Lassan lépdeltem arrébb, igyekeztem a legjobb tudásomnak megfelelően felvenni a zene lágy ritmusát, ám ez kissé nehezebb volt, mint általában szokott lenni, de ezt ismételten az alkohol számlájára írtam. Így a következő pillanattól kezdve hagytam, hogy Stefan vezessen, vele együtt pedig sokkal könnyebb volt követni az ütemet is. - Tegnapelőtt a temetőben gondoltad volna, hogy ma este itt fogunk táncolni? - Mondatom elején mosolyra húzódtak az ajkaim, a végére pedig el is nevettem magam. Be kellett vallanom, hogy mennyire jól éreztem magam és mennyire jó ötlet volt kimerészkedni a négy fal közül, s egy kis alkoholra bízni, hogy elmossa a kettőnk közé ékelődött távolságot. A tánc önmagában olyan elfoglaltság volt, ami alapvetően boldogságot szabadított fel belőlem, így már nem is értettem, miért nem próbálkoztam vele korábban. A lábaim azonban nem teljesen úgy mozogtak, ahogy én szerettem volna, s idővel azon kaptam magam, hogy szorítom Stefan kezét, mivel ő volt az egyetlen biztos pontom. Amint ezt észrevettem kissé megtorpantam és lazítottam kezének szorításán is. Eléggé magával ragadott a kialakult szituáció és őszintén féltem attól, hogy a fejem megkérdőjelezhető tisztasága vajon nem fog-e tévútra csábítani. Így amikor már-már veszélyesen közel kerültem a legjobb barátomhoz, nemes egyszerűséggel eleresztettem a kezét és egy lépéssel hátrébb léptem, hogy némi távolságot önszántamból visszaiktassak kettőnk közé. Mert erre most szükség volt. Neki talán nem, de nekem mindenképpen.
- Egyébként még nem adtam fel! A közeljövőben nálatok szervezünk egy partit! - Tereltem a témát, a figyelmemet a Salvatore rezidencián tartandó privát bulira. Aztán, mint aki éppen megvilágosodott, úgy kaptam fel a fejem, s néztem fel Stefanra csillogó szemekkel. - Valami még úgy hiányzik... csak nem tudom, mi. Te nem érzed? - Erre is lehetett volna kétértelműen válaszolni, legalábbis a fejemben rögtön többféle verzió is lejátszódott, akadt köztük olyan is, aminek még csak eszembe se lett volna szabad jutnia erre mégis. Megráztam a fejem, nem mintha ez segített volna abban, hogy a kétes érzelmeim elengedjék egymást és kicsit kitisztuljon a fejem, de mindent meg kellett próbálnom. - Inkább válasszunk másik számot. - S azzal a lendülettel el is indultam a zenegéphez, aminél azonban már megállt a tudományom. A lassú dalok kódjai valósággal villogni kezdtek a szemeim előtt, pedig mindenképp pörgősebb dalra lett volna szükségem. Olyanra, amire lehet ugrálni, tombolni, pörögni... és semmiképp se egymást támogatva, összeborulva táncolni.
Nem tudom mennyi ideig állhattam a zenegépnél, de hirtelen annyi érzelem, régi emlék tört felszínre, amelyek hosszú pillanatokra lebénítottak. Nem akartam most velük foglalkozni, így amilyen gyorsan csak tudtam visszasétáltam az asztalunkhoz és töltöttem egy-egy pohárkával magunknak. Majd gyorsan le is döntöttem az én adagomat. A zavartságom már a vakok számára is láthatóvá vált, ez pedig jobban zavart mindennél, ezért odaléptem Stefan elé, s próbáltam a lehető legnormálisabban és leglazábban sodródni az árral. - Akkor táncolunk, vagy mi lesz? - Remek tettetés volt, pláne, hogy az előbb pont én szakítottam meg a közös táncunkat, aztán elmentem új számot választani, amiből persze nem lett semmi. Őszintén nem csodálnám, ha Stefan fogná magát és lelépne, mondván nem ér rá az én ostoba játékaimra. Bár reméltem, hogy nem fog így tenni. Ezért hát álltam ott előtte és bíztam abban, hogy mindenféle fura érzés nélkül újra megpróbálkozhatunk azzal a tánccal. Habár benne aligha keveredtek fura érzések, ez sajnos csupán rám volt igaz, ám mindennél jobban próbáltam ezeket ténylegesen magamban tartani és reméltem, hogy sikerülni is fog az este hátralévő részében is ehhez tartanom magam.

[You must be registered and logged in to see this link.] •• sajnálom, ez most ilyen bénácska lett  38   [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 27, 2017 7:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

it's like wishing for rain as i stand in the desert
••• Caroline + Stefan •••

[You must be registered and logged in to see this image.]- Az a ház néha rosszabb, mint a temető. - Megvontam a vállam. Régebben volt benne élet, bár az is igaz, hogy legtöbbször azért gyűltünk ott össze, mert a nappaliban meg tudtuk beszélni, mi legyen a következő lépés a nagy világvégék közepette. De talán túloztam... sokszor jó volt, hogy a birtok hatalmas és csendes, mindig lehetett találni egy helyet, ahol egyedül lehettem, ha nyugalomra vágytam. Most, két üveg whisky után mindenre vágytam, csak csendre nem. Sőt, hangzavart akartam, nagyot, olyat, ami betölti az egész teret, viszont a balhét inkább elkerültem volna. Megint az ellentmondások... miért nem lehet valami egyszerű és tiszta a fejemben?
- Tényleg... fel is hívtalak. - A mutatóujjammal megkocogtattam a halántékomat, hogy jelezzem, emlékszem ám! Nem felejtek én ennyire könnyen, de még mennyire nem! - Jó is, hogy jöttél, mert így legalább személyesen is el tudom mondani, mennyire szeretlek! - Legszívesebben felpattantam volna, hogy a karomba kapjam és megöleljem, annyira hiányzott, ám mivel az asztal szélét is nehezen találtam a kapaszkodáshoz, lemondtam erről a tervemről. Viszont, az üzenetem célba ért és előcsalogatta Caroline-t, aki már nem is tűnt annyira mérgesnek és csalódottnak, mint két napja a temetőben... vagy csak a homályos látás miatt véltem észrevenni rajta a megbocsátás apró jeleit? Könnyen meglehet.  El is toltam magam elől az üveget, hátha egy pár percig tartó piaszünet segít kitisztítani a fejemet, aztán ha nem fog tetszeni a fennálló állapot, ismét belefojtom magam az aranyló folyadékba. Csodás védekező mechanizmust találtam, nem is tudom, eddig miért nem próbáltam.
- Ez egy... felettébb helytálló megállapítás volt. - Vigyorodtam el. Igen, részeg voltam és fogalmam sem volt, mikor vágtam magam utoljára ennyire taccsra. Most sem így terveztem, de hogy is mondják azt a dolgot Istenről meg az emberről? Mindegy, nem ez volt a lényeg. - Új kezdet? Ki vagy te és mit csináltál Caroline Forbes-szal? - Felvontam a szemöldökeimet, persze azért az övéhez koccintottam a poharamat. Ha már ennyire ragaszkodik hozzá, akkor igyunk... pedig én le akartam állni, csak hát látva, hogy ő is jóízűen vedelni kezdte az alkoholt, inkább újra csatlakoztam hozzá. Az eddigitől nagyobb bajom úgysem lesz tőle, akkor nem teljesen mindegy?
- Hát, dióhéjban... - Hátradőltem a széken és a plafon felé szegeztem a tekintetemet. - Egész nap a városban járkáltam, aztán amikor hazaértem, megláttam Katherine-t a nappaliban. Nem hagyott békén, de miután megszabadultam tőle, elkezdtem azon gondolkozni, hogy milyen jó, hogy kikerültem a kutyuskái köréből, hogy a bátyám is belátta, semmi értelme ragaszkodni hozzá és hogy olyan emberek vették át a helyét az életeben, mint... te. - Sóhajtottam egyet, de még mindig nem néztem Caroline-ra. - És megint eszembe jutott, hogy mekkora barom voltam és hiába gondolkoztam, semmi nem jutott eszembe, amivel kiengesztelhetlek. Az csak mellékes, hogy Damon kedvenc whiskyje elfogyott és eredetileg ezért jöttem ide. - A kezeimmel gesztikuláltam, mintha színdarabként is elő akartam volna adni a történteket, pedig csak arról volt szó, hogy kissé zavarba jöttem ezért megpróbálkoztam a felállással és a zenegép megtalálásával, mielőtt Caroline bármit mondhatott volna. Nem mondom, hogy könnyebb út volt, mint az El Camino, de végül megtettem és az egyébként használhatatlannak tűnő gépet is beüzemeltem. A pultos kissé ferde szemmel nézett rám, csakhogy ő volt az utolsó személy, akivel jelenleg foglalkoztam.
Amikor visszaértem az asztalhoz, bólintottam egyet. Nem ültem le, Caroline mellé állva vettem egy mély levegőt. - Tudom, hogy örülsz, de még egyszer ne merészeld magadat kihozni hibásnak. - Megkomolyodott a tekintetem. Kettőnk közül én voltam a rosszfiú, eszébe sem juthatna, hogy magát hibáztassa, akkor sem, ha engem akart vigasztalni. A kérdését még annyira sem tudtam hová tenni, mint az előbbi megnyilatkozását, ezért inkább fogtam magam és felé nyújtottam a kezem. - Válaszolok, ha táncolsz velem. - Kicsit már stabilabban álltam a lábaimon, meg mertem kockáztatni, hogy nem fogok összeesni a kövön, úgyhogy magától adódó volt, hogy felkérjem Caroline-t.

[You must be registered and logged in to see this link.] •••  :hug:  ••• [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♡ Mystic Falls & Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
♡ future broadcast journalist
Humor :
♡ sugar coated



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Vas. Márc. 26, 2017 5:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next


Stefan & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
You should smile more... You're hot
[You must be registered and logged in to see this image.]
Konkrét tervvel érkeztem a Grillbe, rezzenéstelen arccal, lehiggadva, ám minden erőfeszítésem a közömbösségem fenntartására - vagyis megjátszására - kudarcba fulladt, s még csak hosszú perceknek sem kellett eltelniük. Elég volt egy, apró pillantás Stefan ábrázatára és máris visszakapcsoltam aggódó, legjobb barát üzemmódra. Rögvest elkapott a bűntudat, amit miatta éreztem, hisz a szívem legmélyén tudtam, hogy az én viselkedésem is hozzájárult ahhoz, hogy a pohár fenekére nézzen. Ezt pedig egyre nehezebbé vált elviselni. Ám közben pont hogy Stefan részegsége, bágyadtsága segített abban, hogy könnyíteni tudjak a lelki terheimen.
- Héé! Ne szóld le, imádom azt a házat... főleg a kandallót. - A Salvatore ház védelmére keltem, s már-már úgy beszéltem Stefan-hoz, mint régen. Ez a könnyedség, ítéletmentes, megbízható légkör hiányzott a leginkább, amit úgy tűnt ideig-óráig sikerült visszakapnom. Csak kár, hogy ehhez alkoholra volt szükség, bár őszintén el is ismerhetem, hogy kicsit sem könnyítettem meg kettőnk helyzetét. De mi mást tehettem volna? Egyszerűen el kellene fogadnom, hogy mindenki, aki fontos a számomra, az egyszer csak, mikor épp úgy tartja kedve, hátat fordít nekem és elhagy? Nem, ezt nem engedhettem. Épp ezért nem bocsáthattam meg egy csettintésre sem, bár azt sem tudtam, mennyi ideig leszek képes megjátszani magam. Haragudtam rá, igen, ez igaz. De szükségem is volt rá és talán elérkezett az idő ahhoz, hogy sutba dobjam a büszkeségemet. Mert még mindig jobb, hogy barátként visszakaptam őt, mintha egyáltalán nem kaptam volna vissza. És végül is csak ez számít, nem?
Az üveggel sajnálatos módon nem sikerült úgy zsonglőrködnöm, hogy az is hozzám kerüljön, így vesztesként végig kellett néznem, ahogy ivott belőle. De bíztam abban, hogy amint elfogy az üveg tartalma, úgy megunja az ittlétet és végre megengedi nekem, hogy hazavigyem. Addig azonban kutya kötelességemnek éreztem, hogy mellette maradjak és vigyázzak rá. - Ó, nem csak azokat küldted ám. - Lazítottam még a gyeplőn, s a barátságtalan, haraggal fűtött Caroline el is tűnt valahol az alkoholgőzben.
Túl sokszor tisztáztuk már, hogy legjobb barátok vagyunk, emiatt pedig kezdtem akaratlanul is kényelmetlenül érezni magam. Régen talán illett ránk ez a jelző, s bármennyire is szerettem volna, ha a dolgok visszakerülnek a régi kerékvágásba, mégis igen kevés esélyt láttam erre, tekintettel arra, hogy az én érzéseim némiképp megváltoztak. Ám ezen téma feszegetéséhez túlságosan józan voltam.
Viszont mire észbe kaptam, addigra már egy újabb üveg bourbon és egy plusz pohár is közöttünk díszelgett, így hát nem maradt más választásom, mint sodródni az árral. Vagy haza is mehettem volna, hogy aztán egyedül fetrengjek az ágyamon, az üres házban és azon merengjek, mikor és hogyan rontottam el az életemet. Mivel nem voltam felkészülve még egy melankolikus és magányos estére, jobbnak láttam, ha maradok.
- Te részeg vagy, én pedig nem. Ez az újság. - Azzal a lendülettel töltöttem mindkét pohárba egy kis alkoholt, majd az üveget félretéve, kettőnk közé emeltem a poharamat. Ideje félretennem a sérelmeimet is, mert ha nem teszem, félő, hogy újra azzá a szörnyeteggé változom, aki egy hónappal ezelőtt voltam. Ideje, hogy a jó dolgokra koncentráljak és megbecsüljem mindazt, amim van. - Koccintsunk az új kezdetre! És a barátságunkra... és arra, hogy sose hagyjuk hátra a másikat. - Kérdőn felvontam a szemöldökeimet és felé nyújtottam a pohárkámat, hogy mintegy elfogadva a csodálatos és rövid monológomat, koccinthassunk egyet.
Aztán lecsúszott még egy pohárnyi alkohol, majd még egy, s talán egy harmadik is, ami után kissé kezdtem elveszíteni a fonalat, hogy vajon hányadik kört is iszom éppen. Nem terveztem túl sokat inni, lerészegedni sem akartam, de így minden annyival könnyebb volt. És Stefannal is jól éreztük magunkat. Nem volt felesleges dráma, veszekedés, keserű pillantások. Mindezek helyett nevettünk, viccelődtünk és anya halála óta most először éreztem jól magamat, méghozzá úgy, hogy az érzelmeimet sem kellett kikapcsolnom.
Mintha egy egészen rövid időre visszakaphattam volna a régi önmagamat.
- Na de Stefan... nem válaszoltál korábban... Miért is ittad le magad? - Kérdeztem tőle kíváncsian, mialatt megszabadítottam magam a farmer dzsekimtől, ami valósággal égette már a bőrömet, aztán az asztalra könyököltem, hogy úgy hallgassam a válaszát.
- Nincs itt valahol egy zenegép? - Hirtelen jött az ötlet, de mivel a Grill egyre csak kiürülni látszódott, jól jött volna némi háttérzaj, méghozzá a kellemesebb fajtából. Hiába kapkodtam a fejem, zenegépet nem láttam, csak azt, hogy a hátsó boxoknál rajtunk kívül senki sincs. Lentebb az asztaloknál még iszogatott pár kósza lélek, de a Grill ezen részén csak ketten voltunk. - Tudod, Stefan... örülök, hogy hazajöttél, tényleg! És azt is tudom, hogy néha elviselhetetlen tudok lenni, úgyhogy ne haragudj a múltkori miatt. - Valójában nem kellett volna semmi miatt sem bocsánatot kérnem, de az alkohol hatására kissé megeredt a nyelvem. - Na jó, én többet nem iszom... - Eltoltam magam elől a poharat, amint tudatosult bennem, hogy nem kellene lerészegednem. Így is ittam már eleget ahhoz, hogy jó hangulatban töltsem az estémet, többre azonban nem volt szükségem. Még a végén olyat tennék, amit megbánnék, a bűntudatos listámon szereplő tételek számát pedig jó lenne nem gyarapítani tovább.
- Te mit tennél, ha tudnád, hogy már csak egy napod van hátra? Mivel töltenéd azt a napot? - Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért engem is ez a kérdés. Fogalmam sem volt honnan jött, miért jött, mit akartam kihozni belőle, de ha már így alakult igazán kíváncsi lettem a válaszára. Sose filozofálgattunk bele a nagyvilágba, hisz nem lett volna elképzelnünk olyan dolgokat, eseményeket, melyeket sohasem kaphatunk meg vagy élhetünk át. Annak idején az Elena és Damon közötti furcsa kötöttség miatt beszélgettünk a vámpírlét mélyebb bugyrairól. De mi lenne, ha emberek lennénk? Mi lenne, ha tényleg csak egy napunk lenne hátra? Vajon mit tenne Stefan? Vajon én mit tennék?

[You must be registered and logged in to see this link.] ••  38   [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Vas. Márc. 26, 2017 10:30 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

it's like wishing for rain as i stand in the desert
••• Caroline + Stefan •••

[You must be registered and logged in to see this image.]Néztem Caroline-t, de abban nem voltam biztos, hogy láttam is. Legalábbis egy kis ideig csak egy szőke folt és valami fehér csillogás lebegett előttem, pislognom kellett párat, hogy kitisztuljon a kép. Aztán jött a neheze: valahogy elhinni, hogy Caroline tényleg előttem állt és nem csak hallucinálok, ami könnyen lehetséges lett volna ennyi… mennyit is ittam? A pincér egyszer már elvitt előlem egy üveget, aztán hozott egy másikat. Vagy azt is megittam és a mostani a harmadik? Ki tudja, annyira nem is érdekelt, jobban lekötött, hogy a szőke vámpírra figyeljek.
Megszólalt és emiatt én is elmosolyodtam. Ő az! A látomások nem beszélnek… vagyis, a fenébe, dehogynem, amikor ledobtak a bányató aljára, akkor is beszéltek azok, akiket láttam. Szerettem volna hinni abban, hogy Caroline rávette magát, hogy hozzám szóljon, de ez esélytelennek tűnt amiatt, hogy jelenleg nagyon haragudott rám, amit szintén meg tudok érteni. Csupa ellentmondás kavargott a fejemben, mert egy részről a helyében én sem akartam volna látni magam, de néha szerettem volna addig kopogni az ajtaján, amíg meg nem unja a zajt és ki nem nyitja. És mindezt csak azért, hogy láthassam, hozzám sem kellett volna szólnia.
- Nálunk? – A szemeim kétszeresére tágultak a kérdésétől. – Láttad te már azt a házat? Nagy és sötét és dohos, nincs benne semmi buli. Ja és hideg is van, elfelejtettem begyújtani a kandallóba. – Eredetileg ez a hely volt az, ahol nem akartam sokáig időzni, de mostanra meggondoltam magam. Egy dolog volt biztos, mégpedig az, hogy én innen nem állok fel és nem megyek haza egyhamar. Egyedül rosszabb. Itt legalább vannak emberek, akik ugyan többé-kevésbé elmosódottak és nem is igazán tudtam, mit csinálnak, de fontos, hogy nem volt csend. A csend megőrjítene.
- Finom, ugye? – Kivette a poharat a kezemből és az ujjai hozzáértek az enyéimhez: ezer százalék, hogy valódi és nem csak hallucinálom. Ettől először nyugodtabb lettem (mert hát hogy is nézne az ki, ha egy vámpírt a hallucinációi miatt alkoholmérgezéssel szállítanának kórházba), aztán kissé elszégyelltem magam és megmagyarázhatatlan feszültség lett úrrá rajtam. Szerencse, hogy az üveget nem vette el, így azt meg tudtam húzni. Sokkal könnyebb, mint pohárból kortyolgatni, eddig miért nem jutott eszembe?
Előkaptam a telefonomat és a kelleténél kicsit lassabban, de végül megnyitottam a kimenő üzenetek listáját. Ó, hogy úgy… most már értem, miért van itt. Konkrétan zaklattam, bár nem is írtam semmi olyat, amit amúgy ne mondtam volna el neki, csak az időzítésem volt a problémás. Békén kellett volna hagynom. Nem igazán jött össze.
- Bocs, hogy zaklattalak. – Sóhajtottam egyet és rá emeltem a tekintetemet. – Tudod, mit? Meghívlak! Mint a legjobb barátod, kötelességem meghívni téged egy italra. Vagy kettőre. Vagy ahányra akarod. - Legyintetem egyet. - Ha már leültél, nehogy felállj! - Intettem a pincérnek, hogy hozzon még egy üveggel, de nem voltam biztos benne, hogy még kiszolgálnak. Pedig nem is balhéztam, normális részeg voltam, senkinek sem okoztam bajt.
- Szóval... - Könyököltem az asztalra. - Miújság?

[You must be registered and logged in to see this link.] •••  :hug:  ••• [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♡ Mystic Falls & Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
♡ future broadcast journalist
Humor :
♡ sugar coated



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Pént. Márc. 24, 2017 2:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next


Stefan & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
You should smile more... You're hot
[You must be registered and logged in to see this image.]
Azért vagy itt, hogy segíts egy barátodon. A legjobb barátodon. Ezt és ehhez hasonló mantrákat hajtogattam magamban, a Grill bejárata előtt állva. Stefan szöveges üzenetei is zavarosak voltak, nem beszélve arról a hangüzenetről, amit utoljára küldött. Próbáltam magam elfüggetleníteni valójában mindentől, s arra koncentrálni, hogy a részegek bizony sok őrültséget hadoválnak össze, így nem feltétlenül kell igazságot sem keresni abban, amiket Stefan mondott. Sőt, egyáltalán nem kellett hozzá még csak jelentést sem társítani. Rosszul érezte magát a korábbi találkozásunk miatt, leitta magát és egyszerűen szeretné visszakapni a legjobb barátját. Erről volt szó és nem többről. De mennyivel könnyebb lenne elhinnem ezt, ha nem lennének ezek a különös, pislákoló érzések... Na nem! Ebbe nem most kell belemennem. Szépen besétálok, hazaimádkozom és már megyek is vissza a saját ágyamba, ennyi. Még beszélgetnünk sem kell túl sokat.
Saját magam meggyőzése sem sikerült olyan fenomenálisan, hogy mindenféle rossz, kellemetlen, kétes érzés nélkül tudjak besétálni a Grillbe. Ebből kiindulva pedig igen kevés esélyt láttam arra, hogy Stefan-t majd könnyűszerrel haza fogom tudni csalogatni. De egy próbát megért. És egészen addig, míg meg nem pillantottam a kissé szétcsúszott ábrázatát, addig tudtam is tartani magam ahhoz a szerephez, amit korábban kiosztottam. Viszont amint megláttam, a képzeletbeli maszk és védőpajzs könnyű szerrel lepattant rólam. Sose láttam még ilyennek, a helyzet pedig egyszerre volt túlságosan abszurd és vicces is.
- Azt látom, hogy nagyon jól érzed magad! De miért ne folytathatnánk ezt a remek bulit nálatok, hm? - Lassan beszéltem, jól artikuláltan, hogy biztosan eljussanak hozzá a szavaim. Habár semmi kedvem sem volt leülni és tovább itt maradni, mégis így tettem, ám nem úgy, ahogy azt ő az előbb kérte. Ahelyett, hogy mellé ültem volna, inkább vele szemben foglaltam helyet, mert jobbnak láttam, ha húzódik közénk egy kis távolság. - Ú, hadd kóstoljam meg! - Éppen csak belekortyolt az italába, mikor kivettem a kezéből a poharat és lehúztam annak a tartalmát. Hirtelen ugyanis ez tűnt a legjobb ötletnek, hogy megszabadítsam a plusz deciktől, tekinttel arra, hogy már így is elég magasra emelkedett az alkoholszintje. Az üres poharat leraktam pontosan kettőnk közé, az üveget viszont magam mellé tettem, az ülésre, hogy ne érhesse el olyan könnyedén.
- Igen, Stefan, minden egyes üzenetedet megkaptam. - Talán kiérződött némi él a hangomból, amit már meg is bántam. Most tényleg nem állt szándékomban veszekedni vele és megbántani sem akartam. Vettem egy mély lélegzetet és próbáltam a lehető legbarátságosabb tekintetemet és hangnememet elővenni, hogy normálisabban szólhassak hozzá. - Mond csak, miért ütötted ki magad ennyire? - Lehet ezt sem most kellett volna megbeszélni, de igazán kíváncsi voltam a válaszára. Egy részem örült volna, ha azt feleli miattam, mert akkor tudnám, hogy tényleg fontos vagyok a számára, ám ugyanezen ok miatt a másik részem szomorú lett volna. Nem akartam én ilyen állapotba kényszeríteni őt, még akkor sem ha haragudtam rá. Vagy a fene se tudta már, mit éreztem iránta... Talán még soha életemben nem voltam ennyire összezavarodva.
Sokkal jobban kedvellek, mint régen. Valójában e miatt az egyetlen mondata miatt nem tudtam figyelmen kívül hagyni az összes többi üzenetét sem. És amióta csak kimondta, azóta ez járt a fejemben. Persze könnyen lehet, hogy mindez semmit sem jelentett, hisz részeg... Olyan állapotban van már, hogy annak is örülhettem, hogy egyáltalán felismert vagy hogy némiképp emlékszik arra, mit csinált az elmúlt egy órában.
Igen, ez a mondat semmit sem jelentett, pusztán megijedt attól, hogy esetlegesen örökre elveszít. Éppen ezért, függetlenül attól, milyen illuminált állapotban volt éppen, biztosítanom kellett arról, hogy ilyen nem lesz. - Figyelj... akármi is történt vagy fog történni, mi mindig ott leszünk egymásnak. Ezért vagyunk legjobb barátok. - Bíztatóan mondtam, s reméltem, legalább kis mértékben eljutnak a tudatáig a szavaim. De talán tényleg az lenne a legjobb, ha hazavinném. - Most, hogy ezt tisztáztuk... Haza mehetünk?

[You must be registered and logged in to see this link.] ••  38   [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 23, 2017 9:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

it's like wishing for rain as i stand in the desert
••• Caroline + Stefan •••

[You must be registered and logged in to see this image.]Csak azért jöttem le a Grill-be, mert otthon elfogyott az a whisky, amit Damon annyira szeret... és amit én is. Pár percet terveztem a szórakozóhely és kultúrközpont keverékének mondható helyen tölteni, mert már addig is felrémlettek bennem emlékek, míg arra vártam, hogy a pultos elém rakja az üveget. Régebben sokkal többször fordultam meg itt, mint mostanában: pár éve szinte munkaköri leírásom volt a péntek esték itt töltése, a középiskolás álcám megkövetelte. Itt veszítettem el Lexi-t, majd próbáltam rávenni arra Damon-t, hogy térjen észhez, aztán ezen a helyen ráztam le magamról Rebekah-t és ki tudja még, mi minden történt itt, ami hirtelen nem jutott eszembe. Már nem is éreztem annyira sürgősnek a távozást, sőt… fogtam a megérkező üveget és elvonultam vele az egyik boxba, ahol nem volt akkor a tömeg, hogy bárkit is zavarhassak, de kellőképpen beláttam a teret.
Csendes nézelődőbe vedlettem át, de a harmadik pohár ital után nem éreztem elégnek a fejem támasztását. Elővettem a telefonomat, fel akartam hívni Damon-t, hogy jöjjön le, ne egyedül kelljen itt ücsörögnöm… ám a hívólistámon hamarabb szerepelt annak a lánynak a neve, akinek két napja azt az ígéretet tettem, hogy békén hagyom. Elmondhatatlan mértékű késztetést éreztem arra, hogy rányomjak a hívás gombra, de egyre csak azt hajtogattam magamban, hogy „nem szabad, nem szabad, megígértem Caroline-nak és tartozom neki annyival, hogy betartsam az ígéretemet”. Tényleg nem akartam zaklatni és két nap alatt háromszázadjára jutott eszembe, mennyire bolond voltam… megkockáztattam, hogy elveszítem a barátságát. Hogy fogom elérni, hogy még egyszer rám mosolyogjon? Mi lesz velem, ha nem hallom többet, ahogy elefántot csinál a bolhából? Kit fogok meghívni sütizni, ha rám tör az elviselhetetlen étvágy, amit csak kilónyi cukorral és szénhidráttal lehet elnyomni? Muszáj ismét bocsánatot kérnem tőle... mi van, ha nem hitte el, hogy komolyan sajnálom?
Rögtön írtam neki egy sms-t. Aztán eszembe jutott, hogy az előző végéről lehagytam a tényleges bocsánatkérést, ezért küldtem egy másikat. A harmadikban a megértésemről biztosítottam - mintha szüksége lett volna rá - és azt írtam, nem zavarom többet, viszont azért még biztosítékképpen felhívtam és meghagytam a hangpostájának, hogy itt a Grill-ben ücsörögve eszembe jutott, mennyivel jobban kedveltem most, mint régebben. Aztán az üzenet végére megláttam, hogy már alig volt valami az üveg alján... intettem is a pincérnek, hogy hozzon egy kis utánpótlást. Damon-nek tényleg pokoli jó ízlése van pia terén.
A fejemet támasztottam és a pohárban csillogó folyadékot néztem. Hogy került bele a pohárba? Meg merem volna rá esküdni, hogy én nem töltöttem ki... de mire bármi eszembe juthatott volna, ismerős hang ütötte meg a fülemet. Beletelt egy kis időbe, talán percekbe is, mire rájöttem, hogy Caroline itt van! Meghallgatta az üzeneteimet?
- Care! Szia! - Széles mosolyra húztam a számat és rögtön arrább húzódtam, megpaskoltam magam mellett a bőr ülést, jelezve, hogy csüccsenjen le. - Mi? Haza? Minek? - Összevontam a szemöldökömet. - Nekem jó itt! Azt hittem, nem lesz az, de látod, nagyon is jól érzem magam. - Belekortyoltam az italba. Létezne, hogy valahogy elmúlt az íze? - Azt hiszem, hogy.... lehet, hogy küldtem neked néhány sms-t. Igen... azok miatt jöttél, ugye? Vagy nem? - Csak annyit tudtam levenni az arcáról, hogy mosolyog, mást nem nagyon... amúgy is homályosan láttam, nem is igazán erőlködtem megfejteni az arcára kiülő többi érzelmet. De hát egy mosoly? Azt nem tagadhatja le!

[You must be registered and logged in to see this link.] •••  :hug:  ••• [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♡ Mystic Falls & Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
♡ future broadcast journalist
Humor :
♡ sugar coated



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 23, 2017 12:03 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next


Stefan & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
You should smile more... You're hot
[You must be registered and logged in to see this image.]
A telefonom megállás nélkül pittyegett, s az utóbbi egy óra megemelkedett keresésének köszönhetően lassan már magam is képtelen voltam elviselni a hangját. Hiába halkítottam le, sokra nem mentem vele, hisz így őrületes rezgésbe kezdett, akárhányszor új szöveges üzenet érkezett Stefan-tól. Alig egy perccel később újabb rezgés hallatszódott, ám ezúttal hangüzenet érkezett, viszont a küldő ezúttal is Stefan volt. Azt hittem türelmes lesz... Mintha tegnapelőtt azt említette volna, nem erőlteti rám magát, erre tessék. Elérkezett a ma este és a telefonom egy rövidke pillanatra sem hallgatott el. Az üzenetek csak úgy röpködtek felém, még a tempót is alig tudtam tartani. Megfordult a fejemben, hogy valami komoly baj lehet, de miután Elena megnyugtatott, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, már nem is erőlködtem az miatt, hogy behozzam az üzenetek olvasása közben felmerült hátrányomat.
Bármennyire is nehezemre esett, kénytelen voltam ignorálni őt. Igaza volt a múltkori találkozásunkkor. Nekem sok mindent át kellett gondolnom, s mivel még én magam sem tudtam, hányadán is állok ezzel az egésszel, így nem óhajtottam felvenni vele a kapcsolatot. Egészen addig, míg félre nem nyomtam a telefonomat és ahelyett, hogy kiléptem volna a beérkezett üzenetekből, a lejátszásra kattintottam. A hangja viszont az első pillanattól kezdve furcsának hatott. Felfedezni véltem benne némi kétségbeesést, szomorúságot és feszengést. Az alkohol gátlásoldó és bátorító hatásáról nem is beszélve. Aztán az üzenetnek hirtelen végeszakadt, én pedig tovább feküdtem a matracon, csendben kémlelve a plafont.
De mivel még a gondolatát se tudtam elviselni annak, hogy bajba kerüljön vagy bántódása essen - még akkor is, ha erre igazán kevés esély volt -, eleget tettem a kérésének és elindultam hozzá. Egyedül abban reménykedtem, hogy már olyan illuminált állapotban van, hogy még véletlenül se jusson eszébe komoly beszélgetésbe bonyolódnia. Mert őszintén nem tudtam, mit mondanék neki. Bár talán pont most lenne a megfelelő alkalom, hogy kipróbáljam milyen reakciót tudok kiváltani belőle, hisz jó eséllyel holnap semmire sem fog emlékezni. Vagy ez nálunk, vámpíroknál máshogy van? Nem tudhattam, hisz sosem ütöttem még ki magam ennyire...
A Grillbe érve jobban körbe kellett néznem, hogy megtaláljam melyik hátsó boxban is rejtőzött az én szívemnek kedvesebb Salvatore fivér. Odaérve az asztalához egyszerűen nem tudtam parancsolni magamnak, s elmosolyodtam. Még az sem számított, hogy épp haragudnom kellene rá, jelen pillanatban ugyanis még ez sem ment, hisz ezt a fokú szétcsúszását képtelenség komoly arccal lereagálni.
- Szia, idegen. - Csendben szólaltam meg, továbbra is egy mosollyal az arcomon. Közelebb léptem hozzá, hogy jobban szemügyre vehessem, vajon mekkora mértékben homályosította el elméjét az alkohol, de sajnálatos módon nehezemre esett megállapítani. Talán jobb lenne, ha nem is tartózkodnánk itt sokáig. Stefannak most egy ágyra van szüksége meg egy kiadós alvásra, úgyhogy mielőbb haza kell juttatnom. - Gyere, hazaviszlek. - Megfogtam a kezét és próbáltam felállítani őt az asztaltól, bár első nekifutásra mintha ellenerőbe ütköztem volna. - Stefan, gyere... menjünk! Mára ennyi bőven elég volt. - Kérleltem, de volt egy olyan érzésem, hogy nem igazán hatottam meg vele. Csak tudnám, akkor mi a fenének hívott ide...

[You must be registered and logged in to see this link.] ••  38   [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 03, 2016 4:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next


Damon and Enzo

[You must be registered and logged in to see this image.]

Az ivással és a nyavalygással kezdtünk átmenni egy huszadrangú film tipikus jelenetébe, csak most nők helyett pasik sírják el egymásnak az élet nehéz kérdéseit, ergo valahol a nőinkről és az életünkről nyavalygunk a másiknak. Eme roppant férfias tevékenység mellé pár kör pia kifejezetten elkélt, de abban egyet értettünk, hogy még nem ittunk eleget, hogy mindezt tökéletesen kivitelezzük.
-Igaz, de az ott, tuti élvezné a jelenetet.-bökök a szőkés pultos fiú mellé, aki fél szemmel minket néz, másik szemmel pedig próbál arra koncentrálni, hogy a kezében lévő poharakat törölgetve nehogy elejtsen egyet is. Az engem nem érdekelt különösebben, hogy neki milyen céljai vannak az életben, vagy merre indult el, az sem különösebben érdekelt volna, ha nem osztozott volna a gyerek örömében. Egyszerűen mintha felnőttünk volna annyira, hogy rájöjjünk, nem elég a magány, és talán igen, két szánalmas, megkeseredett vámpírhoz hasonlíthattunk, akikről azt hihették, hogy kihalt belőlük a vérszomj és a gyilkolási vágy. Hát, pedig ez egy igazán nagy és badar tévedés volt.
-Jó feleséget választottam, ha ilyeneket feltételezel róla.-nevetem el magam kissé már a piától kótyagosan, ahogy előttem is lejátszódik a jelenet, Maggie jóízű pofonnal súlyt le, amiért a férjét részegen cipelte haza egy másik részeg, akinek szintén van valakije, akiért jól kellene viselkednie. A jelenet felettébb abszurd, de nem lehetetlen. Minden esetre jobban jártunk volna, ha a ma este ennek a bárnak a falai között marad, és semmi nem kerül ki innen, amiért bármit is kaphatnánk. Van motel a közelben, elalszok ott reggelig, aztán majd akkor szembenézek a fejmosással, de még akkor sem kell nagy dobra verni némi frissítőt, aki jelenleg két lábon távozott köreinkből.
-Akkor nincs is miről beszélni.-egyik se jó móka, de inkább előbbi, mint utóbbi. A börtönévek szép emlékei ugyanis nem tartoznak közelről se a kedvenceim közé.
Figyelem a hirtelen mozdulatot, ahogy először a piát okolja, majd meghúzza az üveget, mire megrázom fejem, és az üres poharamra nézek.
-Kösz, most én leszek az a szerencsés, aki hazacipelhet, vagy itt hagyhatlak reggelig a pulton? Vagy rendeljek még egyet hogy tuti mindketten a pulton végezzük?-intek az eddig poharakat sikáló srác felé, hogy hozzon még egy üveggel.


▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 25, 2016 10:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Enzo & Damon
Congrats, buddy!

A szagos megjegyzését inkább nem firtattam tovább, hanem csupán egy széles vigyorral nyugtáztam. Igaza van, de nem csak én fogok bűzleni, ha így haladunk, hanem ő is. De ez mindket különben sem igazán fog zavarni szerintem, más véleményére meg nem adunk. Oké, Maggie-nek lehet lesz majd egy-két szava Enzo-hoz, sőt lehet hozzám is, ha meglátja, milyen állapotba juttattam szegény férjecskéjét, de azzal ráérek akkor foglalkozni, mikor sor kerül a találkára.
A lényeg most inkább a semmittevésen van és az önfeledt ivászaton. Régóta nem tudtunk sort keríteni egy ehhez hasonlóan, igazán ránk fért már a dolog.
- Szép volt, elég volt - vágtam vissza az elküldésére egy kaján vigyorral, majd egy újabb üveg meghúzással is kiegészítettem a mondatomat, afféle befejezésként.
- Hát igen, ha így folytassuk még pár üveg és a végén egymás vállán fogunk sírni az öregedés és az elpuhulás miatt. Még jó, hogy nincs itt senki, aki felveheti a jelenetet, majd másnap megmutathatná a nőinknek. - Bukik ki belőlem egy jóízű nevetés, miközben akaratlanul is belegondoltam abba, amit mondott. És tényleg, a régi énem most jól képen törölne, ha látná, miken agyalok ebben a pillanatban is. Megváltoztam, de ezt nem bánom. Pont. Kész. Téma lezárva. Máskülönben nyugodtan indíthatunk egy szappanoperát Enzóval a "Két szánalmas vámpírcsóka" címmel.
- Ott a pont. Ah dehogy.. na jó, tény és való, valóban jót mulatnék a jeleneten, bár lehet akkor én is kapnék pár maflást Maggie-től. - Ha valóban sor kerülne arra a jelenetre, kétlem, hogy Maggie azt szó nélkül hagyná, hogy én önfeledten szórakozak Enzo leszidásán. Sőt, lehet kiosztana Elena helyett is egy adagot "csak nekem, csak most" alapon.
Már csak abból kifolyólag is, hogy mostanában ritkán engedek meg magamnak egy az iméntihez hasonló "luxust", különösen jól esett a friss, meleg nedű íze. Sőt, annyira jól, hogy még néhány üveg után talán többet is megengedek majd magamnak.. vagy magunknak. Én megadom az engedélyt neki is, ha kell, a felelősség úgysem rám fog hárulni.
Elena meg amúgyis meg fogja érteni - vagy nem - azt, amit itt művelünk Enzoval. Már ha tudomást fog szerezni erről.. mert ha rajtam múlik, nem fogja megtudni, vagyis nem valami részletekbe menően,  de rövid említést azt szerintem tenni fogok neki a mai napról.
- Hát igen. Nem a legkellemesebb emlékeim kapcsolódnak ehhez, az is biztos.. - sóhajtok megjátszottan a szaros pelenkák felelevenítésére. Bár, az azokból  fakadó gondok igazából el is törpülnek a többi szép emlék mellett. Soha nem hittem volna, hogy egy kislány ilyen hatással is tud lenni majd az én "kőszívemre", mint amire Delena képes volt. A vele eltöltött perceimnek minden egyes pillanatát élvezem. Olyankor, azt is könnyen el tudom felejteni, hogy vámpír vagyok, ami szintén nem a régi énemre vall.
- Igazad van, túl sokat nyavajgok. Kezdek átmenni egy szappanopera főszereplőjébe - horkantok fel szárazon. - Nem tesz jót nekem ez a sok piálás - mutatok az üvegre, mintha csak az lenne a hibás az össze-vissza beszélésemért, majd egyefene alapon egy legyintést követően még azért is újból a kezeim közé veszem a kettőnk közé letett üveget és ezuttal teljesen kiürítem annak tartalmát. Mára már úgysincs dolgom, s különbenis.. eleve úgy jöttem ide, hogy egy határok nélküli ivászatra fogunk sort keríteni.
©️

27
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Pént. Jún. 03, 2016 5:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next


Damon and Enzo

[You must be registered and logged in to see this image.]

-Még. De ha így folytatjuk, fogsz.-nem a szagtéma volt az elsődleges, amit folytonos tárgyalásra szántam volna, de a régi idők emlékeit nézve voltaképpen még igaza is volt. A társasága határozottan jobb olt, a szagokkal nem foglalkozom tovább, nem fétisem.
Ahogy arcomhoz ér, elrántva fejem hajtom el kezét, és felmordulok. Ráncokról szó se lehetett, sem ősz hajszálakról, de a téma kezdett átmenni egy délutáni lányos teapartiba, ami nem féltétlenül volt célom.
-Elmehetsz a francba.-mormogom az orrom alatt, ezzel lezárva ezt a témát, bár sértettség helyett inkább a pohár fölött elnyomott rosszalló, de elégedett mosolyt -mely jelzi, hogy nem igazán változott, amit értékelek- engedek meg magamnak.-A jelek szerint te se akarsz, én se. Igaz, öregszünk, és változunk. Bár ilyen drámázáshoz még keveset ittunk öregem.-emelem meg ismét a poharam, ahogy a téma zuhanórepülésben ível lefelé a béka segge alá, na nem mintha bármelyikünk sajnálatra szorult volna. Épp ellenkezőleg. Arra jobban rászorultunk, hogy visszarázzuk magunkat a normális, egymástól elfogadott és elvárt stílusunkba.
-a te csajod várossokkal odébb van, az enyém utcákra. Annak az esélye, hogy te megúszd nagyobb, bár gondolom azért a kárörömöt nem hagynád ki, ha velem máshogy esne.-a cellévek alatt aligha beszéltünk arról, hogy vár ránk valaki, valahol, és láss csodát, évtizedekkel később ez a nap is eljött. Plusz a tény, hogy nekem feleségem van, még abszurdabb, legalábbis számomra. Bár azt meg kell hagyni, hogy egyikünk sem hiszem, hogy a másiknak beismerte volna, hogy tulajdonképpen jót tett nekünk a két gyengébbik nem képviselője.
Valahogy éreztem, hogy nem hagyhatja ki, hogy megmutassa, ki a Jani, amire csak a szemem forgattam, és a piának hála éhségem el tudtam nyomni, hogy a lány karját ne kapjam el, és adjam be a derekam én is pár korty erejéig. Elpuhultam, ehhez kétség sem fér hozzá.
Aztán csak, hogy tisztázzuk a képletet, amit rólam alkotott, én is előhalászom onnan mélyről a rossz fiút és harapom meg a nő nyakát, hasonlóan, pár korty után elengedem, és elfeledtetek vele mindent. Egy-egy.
Kikapom a kezéből az üveget, és meghúzom azt, majd visszateszem az asztalra, kettőnk közé.
-Mintha neked nem kellett volna a szaros pelenkáktól tartani...-emlékeztetem, hogy nem csak én vagyok apuka, ami kimondva még abszurdabb lenne, mint gondolva.-De inkább a szaros pelenkák, mint a túlélési kényszer, hogy a lépen nélkül is meglegyek.-emlékeztetem az átélt dolgokra, és arcomon átsuhan egy fintor ennek hatására.
Homlokom megmasszírozom szavaira, és szívem szerint bemosnék neki egyet, de inkább intek, hogy legyen még egy üveg az asztalon, ami nekem lesz ezennel.
-Na igen, ha így vesszük jogos. De, mintha régen nem érdekelt volna az ilyesmi. Ha adott volt a helyzet, egyszerűen átléptél az illetőn...-emelem végül fel mutatóujjam, hogy helyesbítsek.-Miután megölted persze, de a lényegen nem változtat.-vonok vállat, az elém érkező üveget kibontva és meghúzva annak tartalmát. Nem lesz így ennek jó vége, de már amikor ide beléptem, feladtam, hogy ezen aggódjak.

 
▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]
 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 02, 2016 5:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Enzo & Damon
Congrats, buddy!

Nem igazán érdekelt az, amit a férfi meghallhatott a beszélgetésünkből, még úgy sem, hogy voltaképpen gyilkolásról folyt a szó. Bár, arra azért kíváncsi lennék, hogy mit gondolhat rólunk, kik vagyunk. Egyszerű pszihopaták, vagy katonák akik már úgymond megjárták a poklot? Egyikkel sem lőne nagyon mellé.
- Na látod. Én még mindig jobb vagyok, mint a csúszómászók, ha másban nem is, legalább nem bűzlök. - Jelenik meg egy kaján vigyor az arcomon, mikor beismeri, hogy másodszor is elkövetné azt a hibát, hogy hozzám szóljon. Fura, hogy ilyenekről beszélünk. Lehet, az alkohol kezdi átvenni az irányítást a beszélőkéink felett, mindenesetre engem nem zavarna még az sem. Bár, az asszonyainkat annál inkább. Pff, én most tényleg leasszonyoztam Elenát és Maggie-t?
- Nem is olyan nevetséges. Mintha lenne is ott valami.. nem is akármi, az ott határozottan egy ránc - mutatok egy pontra az arcán, mintha valóban lennének észrevehető jelei az öregedésnek a mi esetünkben. Természetesen végig fülig ért a szám, míg erre a "mutatványra" sor került.
- Viszont az is lehet, hogy már én sem vagyok teljesen a régi, bármennyire is utálom beismerni. Mindegy, időnk az akad bőven, szóval vissza tudnánk rázódni, ha annyira akarnánk. - Vonok vállat, hiszen bármennyire is hiányzik nekünk a régi életünk és az a sok vérfürdőzés, a mostani sorsunkkal is tökéletesen meg vagyunk elégedve. A hirhedt Damon Salvatore végre lehiggadt.. milyen irónikusan hangzik, pedig igaz.
Aztán a Maggie-től kapott leckéjének felemlegetéséről nekem is eszembe jutott egy-két jelenet. Persze nem Maggie-vel, hanem Elenával.
- Na igen, ezen valahogy nem is lepődök meg. Ők már csak ilyenek, azaz javíthatatlanok. Vajon ma is sor fog kerülni egy hasonló jelenetre? - Juttatom eszébe, hogy most is pontosan azt műveljük, amiről az imént mesélt. Az én esetemben szerencsére nem fog bekövetkezni egy hasonló incidens, mert Elena jelenleg a campuszon van. Azt se hittem volna, hogy valaha örülni fogok ennek..
Majd a provokálása révén hirtelenjében úgy döntök, elkapom az egyik útban levő hölgyike nyakát egy harapásra. Hm, egész jó.. de nem csapoltam le teljesen, hanem jó pár korty után inkább elengedtem, majd egy ígézés keretein belül hagytam, hogy élje tovább a nyomorúságos emberi életét.
Természetesen nem tetszett amit ezek után mondott, sértette is az önbecsülésemet, de végül inkább csak egy legyintéssel hagytam annyiban a dolgot. Mondhatott bármit, mert mindattól függetlenül ő sem tudott ellenállni a friss, meleg nedű csábításának. Aztán az én arcomra került át az a bizonyos levakarhatatlanul idegesítő vigyor, amivel az imént még ő hencegett. Jó volt látni őt újra "akcióban", méghogyha nem is tartott pár másodpercnél huzamosabb ideig.
- Igen, néha muszáj kirúgni a hánból - bólintok egyet, majd kérek Donovan-től még egy üveggel, amit rögtön azután, hogy letett előmbe, már meg is húzok.
- Látod, ezt én is így gondoltam. No, de szerintem minden rendben lesz veletek. A kicsi is egészséges lesz és aztán parázhatsz, majd más miatt. Például, a szaros pelenkáktól.. - húzom az agyát, egy jó baráthoz méltóan. Közben eszembe jutott Delena is, aki bár nem az enyém, de egy idő után a sajátomként kezdtem el tekinteni rá. Az a csöppség teljesen megváltoztatta a gondolkodásomat néhány dologgal kapcsolatban. Egy igazi kis angyalka. Egy újabb mondat, amit nem mondanék ki hangosan.
- Jól van, igazad van. Tessék, kimondtam. Én élek a lehetőségekkel, szó sincs arról, hogy nem úgy lenne, ugyanakkor annyira utálom, mikor valaki mindenféle ok nélkül hirtelen beront az életünkbe és gondoskodik róla, hogy minden elromoljon.. - mondtam ki mindezt, ami után muszáj volt ismét az italhoz nyúljak. Utálok lelkizni, de igazából nem is értem, most miért kezdtem bele.
©️

27
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 05, 2015 11:33 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next


Damon and Enzo

[You must be registered and logged in to see this image.]

Elnyomok egy nevetés szerű akármit, ahogy odébbáll a férfi, aki szinte szívrohamot kapott. Na igen, embereknek gyilkolásról beszélni furcsa lehet. De éppen lehetünk katonák is... náluk ez normális. És a röhej, hogy voltunk is, mind a ketten.
Igaza volt, én voltam az, aki érkezésekor hozzá szólt. De maximum a patkányokkal beszélhetett volna, ha ezt a lépést nem teszem meg. Plusz mivel addig mindenki szó szerint kihalt mellőlem, talán nem volt meglepő, hogy az egész hosszú idő, amit eltöltöttünk egymás társaságában a kellemes emlékek közé sorolandó, a maga morbid, kellemetlen módján.
-Lehet, hogy még így is kétszer elkövetném azt a hibát.-hangom kicsit sem barátságos vagy gúnyos, semleges, mégis őszintén hat, meglepő módon.-Plusz a patkányok már előtte megvoltak. Társaságnak is olyanok, mint szagra.-vetem azért oda, mert időközben őket is megszoktam már addigra. Komolyan patkányokon gondolkodom? Ezt tenné a pia jelenleg az agyammal?
-Azt hiszem erre olyasmit szoktak mondani, hogy öregszem. Ami esetünkben nevetséges, de igen. Ha hallani akarod, elpuhultam. A jelek szerint túl sokáig mellőztem az idegesítő társaságod.-talán igaza volt. Amióta mellettem volt Maggie, mintha kicsit elvesztettem volna azt a gonoszabbik részem, aki gondolkodás nélkül ölt. Viszont hirtelen megtetszett a gondolat, ami fel is villan szememben, mintegy jelként, hogy nagyon is hiányoznak a véres idők.-Én már kaptam leckét belőle, milyen, ha az egyik lány megtudja. A puszta piálás gondolatától is a falnak megy és faragott karóval vár. Csupán a törődése jeléül.-világosítom fel, egy furcsa grimasszerű mosollyal arcomon. Mert a nő, akit szerettem, ár csak ilyen volt.
-Én...olyat soha nem tennék tesó!-emelem fel kezeim, pedig minden szavamból süt, hogy pont azt teszem és tettem is vele.
aztán elkap egy csajt, és megvillantja a nagy vámpírságot, amit a lénye része. Megforgatva szemem nézem a kis műsort, inkább visszafordulok a pohárhoz, amíg végez. A vér szagát természetesen én is érzem, és éhségem felerősödik, de meg se rezzenek tőle, már megszoktam.
-Ez csak egy nő volt, és életben hagytad. Régen ez sem volt jellemző rád. Szóval igen, mondtam, és igen, provokálásnak szántam.-ismerem el, arcomon egy fennkölt, levakarhatatlanul idegesítő vigyorral, ebből is látszik, hogy most nem gondoltam komolyan egy szavam se, voltaképp meggyőzött.
Biccentek a szőkének, ahogy mellém ér, elkapom nyakát, és további kérdések nélkül mélyesztem fogaim nyakába. A vére egész jó ízű volt, ahhoz képest, hogy kicsit már sok volt benne az alkohol. Pár korty után elengedem, és odébb lököm a mellékhelységek felé, hogy szedje magát rendbe, míg számról letörlöm ujjammal a vért, amit végül lenyalok.-Nincsenek problémáim a mértékletességgel. Csak, hogy emlékeztesselek, régen sem voltak, de ha buli, akkor buli, vagy mi.-elemzem a helyzetet, aztán a piáért nyúlok, hogy a vér ízét és a maradék éhségem elnyomjam.
-Azt inkább ne, felettébb furcsa lenne és még keveset ittunk hozzá, hogy ennyire elmélyítsük a kapcsolatunk.-csapom le a lehetőséget.
-Komolyan, ennyi negatívságot egy ember sem képes érezni, mint te. A francért agyalsz, élj a lehetőséggel, aztán élvezd. Ha egyfolytában a jövőtől rettegsz...először is kislányos, másodszor semmi jóra nem fog vezetni.-kezdek atyáskodásba, akárcsak a régi szép időkben, öntve a fejébe némi józan észt és realitást, ami remélem nem talál süket fülekre. Mindig elrontotta valahol út közben a dolgait, remélem most megbecsüli végre, amije van és nem agyalja túl a feleslegesen és veszti el egyből.
 
▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲ ▲Words: 519 ▲ ▲Note: - [You must be registered and logged in to see this link.]
 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 04, 2015 7:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Enzo & Damon
Congrats, buddy!

- Még arra is sor kerülhet - bukik ki belőlem, majd elkapva a mellettünk levő férfi tekintetét, lazán intek neki, közben gunyorosan vigyorogva.
- Ha jól emlékszem, te szóltál hozzám először- Juttatom eszébe, hogy nem én voltam az, aki rá tukmáltam a dumáimat. - Szóval, ha nem nyitod ki a szád, nem kellett volna szenvedned. Nyugodtan dumálhattál volna a patkányokkal is. - vonok vállat. Az ő döntése volt, és egyben az ő "hibája" is. Az más kérdés, hogy ha nem szól hozzám, egy idő után, lehet én teszem meg, de azt már sosem tudjuk meg pontosan, mi is lett volna ha..
- Dehogyis - legyintek lazán. - Most mi a baj, elpuhultál? Nyugi, a csajok nem fognak megtudni semmit belőle - kacsintok rá egy cinkos vigyorral, mondjuk ebben az állításomban nem teljesen vagyok biztos. Nem hiszem, hogy el lehetne titkolni egy vérfürdőt.. még akkor sem, ha az áldozatok túlélik, csak épp mély kómába esnek.
- Csak egy test? Te most provokálsz..? - vonom fel hirtelen a szemöldökömet. - A szavaim ellenére még simán lecsapolhatok akárkit.. nem akadályozhat meg senki benne. - Mondom, majd a mellettem éppen ebban a pillanatban helyet foglalt hölgyike fele fordultam. - Ne sikíts! - Nézek mélyen az íriszeibe, majd megvillantva az igazi énemet, a nyakába mélyesztem szemfogaimat. Mert ki kell használni, hogy Matt a pultos és kevesen vannak az épületben.. Jó néhány korty után, elhajolok a csajszitól, megígézem, hogy felejtsen el mindent, majd ajkaimat lenyalva fordulok vissza Enzobenzohoz. - Mondtál valamit az előbb?
- Egyébként tudom, hogy igazam van. Na kérsz kóstolót..? - kérdezem, közben a szöszi fele bökve. - Csak tudd abbahagyni - vigyorgok.
- Most mit kellett volna csinálnom? Boruljak sírva a válladra? - Nézek rá csodálkozva. Most komolyan.
- Jelenleg minden oké. Túlságosan is. Kicsit már várom is a következő katasztófát. - Felelek a kérdésére, mondjuk a második felét azért nem gondoltam teljesen komolyan. De viccet félretéve, valóban fura, hogy még nem tört senki sem az életünkre.
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Pént. Okt. 30, 2015 2:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next


Damon and Enzo

[You must be registered and logged in to see this image.]

-Igaz, inkább ez, mint a hulla hegyek. Még a végén miattad hal ki a város.-jegyzem meg gúnyos hangnemben, és a mellettünk lévő férfi elkerekedő szemei láttán megforgatom a szemeim. Emberek...
-Tudod, amíg nem volt más társaság, csak a patkányok és közted választhattam, még értékeltem is a nagy dumád. De visszagondolva fogalmam sincs, hogy a francba bírtam ki veled.-már akkor is önelégült, önző és a szó szoros értelmében nézve nagypofájú volt. Akkor kellett a társasága, mert becsavarodtam volna. Most pedig egyszerűen szórakoztat, hogy ő aztán semmiben sem képes és hajlandó megváltoztatni. Kivéve talán, ha Elena értelmet tud verni a fejébe, amit kötve hiszek, mert épp az ellenkezőjére gyanakszom. Csak még jobban elvenné azt.
-Ha még többet kapnál, még jobban a fejedbe szökne, és rosszabb lenne az, mint a pia hatása.-ingatom meg fejem egy nevetés hullámot elnyomva.-Feltételes mód. Ez még gyanúsabbá tesz.-jegyzem meg, és egyre inkább azon a véleményen vagyok, hogy a terveit nem akarom a közeljövőben megismerni. Viszont a problémamentes este épp annyira gyanús, mint ez. Vagy már csak szimplán a paranoiám él bennem túl jól táplálva.
Elnevetem magam. Ironikus, hogy többes számban beszél, az meg még inkább, hogy Elenától tart. Hát hova süllyed ez a világ?
-A barátnőd szoknyája mögé bújsz kifogást keresni? Na, ezzel is megleptél. Már kezdem azt hinni, hogy te csak valami test vagy, külsőre úgy nézel ki, mint Damon, de kicseréltek ott belül.-állapítom meg hangosan is, hogy mennyire nem erre számítottam tőle, aztán a poharamból kiiszom a rövidet és hagyom, hogy a karcos íz végighaladjon a torkomon. -Mégis sajnálatos beismerni, de igazad van.-Maggie a puszta gondolattól, hogy a piás üveget emelgetni tűntem el otthonról, már attól hatszázas pulzussal vár majd, hideg vizes zuhannyal, köszöntés képen pedig minimum egy nyaklevessel. De a kockázatot megéri, hullákról viszont nem eshetne szó. Akkor a szívemmel együtt távoznék a házból, ismét szellem testébe bújva. Na, ez nem vonz már egyáltalán.
-Kösz, ennél több együttérzést kérve se kaphattam volna tőled. Még a végén megjegyezném, hogy életedben egyszer képes voltál valami jóra.-rázom meg fejem egy félmosollyal az arcomon, aztán ahogy a poharak találkoznak, a tartalmuk úgy távozik bennünk új otthonra lelve. De reméltem, hogy problémákra, komplikációkra gondolnom sem kell majd, s minden sima ügy lesz. Életemben először lenne ilyenre példa, de bevallom bőven felülmúlna mindent, s a jövőben képes lennék még több bajt hárítani, ha ez az ára ennek az egynek.
-Hát persze, a mester titka soha nem derülhet ki. Egyébként Elenával hogy mennek a dolgok? Hogy képes még elviselni?-érdeklődöm, miközben töltök még egy kört.
 
▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲ ▲Words: 407 ▲ ▲Note: - [You must be registered and logged in to see this link.]
 
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Vissza az elejére Go down
 

Hátsó boxok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 16 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

 Similar topics

-
» Hátsó boxok az orfeumban

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros :: Grill
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3