Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
recovery, rack city, 170 years ♪♪
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



Stefan Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 14, 2017 8:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next
Szabad játéktér!

Folyt. [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
✽ Hold on
✽ Am I a horrible person?
Tartózkodási hely :
✽ Mystic Falls & Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
✽ future broadcast journalist
Humor :
✽ sweet



Caroline Forbes ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 06, 2017 12:16 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Stefan & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
You should smile more... You're hot
[You must be registered and logged in to see this image.]
A kérdése szíven mart, ahogy pedig rám pillantott, az csak még jobban égetett. Utáltam, hogy rosszban voltunk, hogy ki akartam zárni az életemből, hogy haragudtam rá... Sohasem fajultak még idáig a dolgok kettőnk között, ez pedig teljességgel megrémisztett. Nem akartam Őt még egyszer elveszíteni, s már előre féltem attól a perctől, mikor újra búcsút kell majd mondanom neki. Mosolyát látva az én ajkaim is mosolyra görbültek, mialatt aprón megráztam a fejem. - Itt, mert valaki, nem tudott elszakadni a telefontól és egész este zaklatott. - Tettetett méreggel a hangomban, cseppet sem komoly hangsúllyal ejtettem ki a szavakat a számon. Valójában örültem neki és a lelkem tombolt a boldogsától, amiért annyiszor üzent és hívott korábban. Ez azt bizonyította, hogy igen nehezére esett távol tartania magát tőlem és ez olyan örömmel töltött el, amit talán még csak éreznem se lett volna szabad.
Összevont szemöldökkel, kérdőn tekintettem rá, de inkább nem kommentáltam a mondandóját. Aligha hiszem, hogy ittas állapotban ennyire jó társaság lennék, de jelen pillanatban egy másodpercig se hárítottam a hízelgését. Valójában igen is jól estek a szavai, kellemesen simogatták a lelkemet és a pár nappal ezelőtti dühöm, oly mértékben eltűnni látszott, hogy már alig emlékeztem rá. Vagy ezt az alkohol hatásának köszönhettem?
Megmerevedve, lefagytam álltam előtte, miután kiejtette a szavakat. Menjünk el együtt, Párizsba? A szerelmesek városába? Mély levegőt vettem, próbáltam nem tulajdonítani semmi más jelentést a szavainak, de valahogy mégsem ment. Ez volt az a pont, mikor mindkettőnknek szüksége volt még egy kis alkoholra. Habár a cselekedeteim arról árulkodtak, hogy csak az alkohollal foglalkozom, a gondolataimat nem bírtam szabadítani az előző szavaitól. Vagy inkább azoktól az érzésektől, amiket a felvetése kiváltott belőlem. Annyira összezavart ezzel az egésszel, hogy még válaszolni is elfelejtettem rá, de már az sem érdekelt. A fejemben csak az járt, milyen lenne Stefannal az oldalamon bejárni Párizs varázslatos kis utcácskáit, milyen lenne, ha tényleg együtt jutnánk el oda... A következő álomképeket a fejemben azonban jobbnak láttam végképp elhessegetni, hisz azok már messze túlszárnyalták a barátság kategóriát.
A zene volt az egyetlen mentsváram, amibe jelenleg menekülni tudtam, Stefan mozgásán pedig különösen jót mulattam. Ha nem félne ennyire ettől a tánctól, még könnyedén remekelhetne is benne... - Én mondtam! De sose hallgatsz rám, pedig általában igazam van. - Mondtam mosolyogva, majd érdeklődve figyeltem milyen táncmozdulatban szeretne részesíteni, amikor a kezemet fogva közelebb húzott magához. Boldogan nevettem el magam, ahogy megforgatott a saját tengelyem körül, de aztán hirtelen el is komolyodtam, amint megszólalt. Aggódva fürkésztem a tekintetét, ám amikor rám nézett, némiképp megnyugodtam. Bólogattam válaszul, jelezve, hogy tényleg nem engedem, hogy bármi baj történjen. Jól tudtam, mennyire nehéz helyzetben lehet most, éppen ezért ajánlottam fel a gardedám szerepét.
- Jó, menjünk. - Bólogattam beleegyezően, s abban a pillanatban el is engedtem a kezét, hogy visszaléphessek az asztalunkhoz. Kidobtam némi készpénzt az asztalra, ha pedig nem fedezi a költségeket, akkor könnyedén be tudják hajtani rajtunk a későbbiekben. Úgyis ismertek már minket, tudták, hol találnak és valószínűleg úgysem ma fordultunk meg itt utoljára. A lakáskulcsomat zsebre vágtam, a telefonomat a farzsebembe tuszkoltam és megfogtam a whiskey-s üveget, amiben már csak néhány apró deci árválkodott. Felkaptam az asztalról Stefan mobilját is, amit felé fordulva odanyújtottam neki, majd kérdőn rápillantva megálltam előtte.
- Felőlem mehetünk is. - Halványan rámosolyogtam, fejben pedig már készítettem is a tervet arra vonatkozóan, miként fogunk észrevétlenül bejutni a kórház vérraktárába. Hiába nem éppen tiszta fejjel közlekedünk majd, vámpírságunknak köszönhetően nem hiszem, hogy bárki is megállíthatna minket. - Minden megvan? - Kíváncsiskodva próbáltam elkapni a pillantását, majd gyorsan, lopva visszanéztem az asztalra, hogy megbizonyosodjak róla, mindent elpakoltunk és még véletlenül sem hagyunk itt semmit sem. - Ezt azért magunkkal visszük. - Mosolyogtam rá, ahogy meglebegtettem kettőnk között a félig már üres üveget.
Ahogy jobban belegondoltam, én is kezdtem éhes lenni, ezért gyorsan hálát is adtam a vérraktár ötletéért. Bár magának az útnak kissé félve vágtam neki. Tudtam, hogy tudok majd vigyázni Stefan-ra, nem efelől adódtak kétségeim, sokkal inkább amiatt izgultam, nehogy az alkohol és a vér olyan szintű hatalmába kerítsen, hogy valami őrültséget mondjak. Vagy tegyek. Utóbbitól jobban féltem, tekintve, hogy még mindig azon járt az eszem, vajon mit gondolt Stefan, mikor Párizs látogatását közös programként képzelte el. Vagy talán rossz szokásomhoz híven ebbe is sokkal többet látok bele, mint kellene. Most meg másik szokásomnak hódolva olyannyira túlgondolom a dolgokat, hogy lassan megőrülök saját magamtól.
Igen, azt hiszem most már több, mint szükségem van a friss, esti levegőre, úgyhogy reméltem, hogy indulhatunk végre.

Count on me •• sajnálom, hogy ennyit késtem  38   [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
recovery, rack city, 170 years ♪♪
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



Stefan Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Ápr. 27, 2017 7:16 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next
it's like wishing for rain as i stand in the desert
••• Caroline + Stefan •••

[You must be registered and logged in to see this image.]- Nagyon haragudtál rám, ugye? - Pillantottam rá. Próbáltam az összes bennem tomboló érzést beleszorítani a tekintetembe, de az alkohol egészen szépen dolgozott bennem, ezért nem csodálkoztam volna, ha saját magam karikatúrájává válnék.
- Vagyis... nem feltételezem, hogy már nem haragszol, de... itt vagy. - Jelentettem ki, majd apró, halvány mosolyra húzódott a szám. Csodálatos megállapítás volt, ám hiába teltek el hosszú percek az érkezése óta, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy elértem: a közelemben akarjon lenni. Bár Caroline-t ismerve, lehet, hogy csak túlzottan a lelkére vette, hogy kirúgtam a hámból és magát hibáztatja. Számít ez? Törődött velem és ez olyasfajta melegséggel töltötte el a mellkasomat, amelyet régen nem éreztem. Egy pillanatra meg is ijedtem a jóleső érzéstől, aztán a lány szavai kirángattak a gondolatmenetemből és a bennem kavargó érzésekre való figyelésből.
- Sokkal inkább veled, ittasan a Grillben. - Nem az volt a legjobb az estében, hogy üvegével öntöttem magamba a whiskyt, hanem hogy vele lehettem. Jól megvoltam egyedül is, de jólesett hozzá beszélni, látni őt, a mosolyát és azt hinni, ráléptünk a kapcsolatunk megjavításának rögös és hosszú útjára. - Egyszer elmehetnénk együtt. Párizsba. - Böktem ki hirtelen, magam sem gondoltam meg kétszer, mit beszélek. Aztán nagy nehezen realizáltam magamban, mint mondtam. Lehet, hogy pár héttel ezelőtt eszembe sem jutott volna más jelentést tulajdonítani a szavaimnak, viszont most nem hagyott nyugodni egy mögöttes szándék, úgyhogy inkább felhajtottam az italom maradékát, mielőtt ismét valami hülyeséget mondtam volna. Megjelent előttem egy kép, ahogy Caroline-t kalauzolom a Champs-Élysées-n vagy egyszerűen csak ücsörgünk a Mars-mező füvén, miután lejöttünk az Eiffel-torony tetejéből. Tökéletes késő délutáni program lenne.
A gyorsabb ritmusú zene azt követelte tőlem, hogy próbáljak valamiféle táncmozdulatokat tenni, de tényleg nem voltam nagy táncos, legalábbis a nagyon szabados műfajban nem remekeltem. Legutoljára azt hiszem '70valahányban engedtem el magam, a pia és Bon Jovi zenéje megtette a hatását, na és persze Lexi noszogatása. Caroline nagyon hasonlított az egykori legjobb barátomra: ugyanolyan pozitív kisugárzású, vidám, pörgős, angyali teremtés volt és hasonlóképpen tudott szúrósan nézni. Néha kicsit ijesztőek is voltak mind a ketten, ugyanakkor a legerősebb nők, akiket valaha ismertem.
- Oké, hát... legyen. - Sóhajtottam egyet. Megígérte, hogy mellettem lesz, nem lesz semmi baj. Nem lesz semmi baj. Egyre csak ezt mantráztam magamban, mígnem arra kaptam fel a fejem, hogy elkezdtem mozogni a zenére. Caroline vigyora előrébb segített, én is elmosolyodtam. - Tudod, nem is olyan rossz ez... kezdem élvezni. - Megfogtam Caroline kezét és hirtelen felindulásból húztam magamhoz kicsit közelebb, majd pörgettem meg a saját tengelye körül. - Csak kezdek megéhezni. - Ez volt a legnagyobb baj. Ha túl sok alkoholt öntöttem magamba, kellett valami, ami felszívja, úgyhogy mindig megéheztem... általában vérre, ilyenkor az emberi kajától a fűrészpor is jobban esett volna. - Azt mondtad, elengedhetem magam, nem lesz semmi baj. - Néztem ismét rá. - Mi szólnál, ha beugranánk a kórházba? - Vetettem fel a semmiből az ötletet. A gyomromat mardosta az éhség és a vérraktár jobb ötletnek tűnt, mint nekiindulva az éjszakának és vadászni.

just say you won't let go •••  :hug:  ••• [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
✽ Hold on
✽ Am I a horrible person?
Tartózkodási hely :
✽ Mystic Falls & Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
✽ future broadcast journalist
Humor :
✽ sweet



Caroline Forbes ÍRTA A POSZTOT
Pént. Ápr. 14, 2017 8:16 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Stefan & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
You should smile more... You're hot
[You must be registered and logged in to see this image.]
Kifejezetten rosszul éreztem magam, habár azt már nem tudtam eldönteni, hogy ezt a bizonyos rosszullétet a sok alkoholnak vagy épp a szívfájdalmaimnak köszönhettem. Ám nem is kellett ezzel különösebben foglalkoznom, hisz a lényegen úgysem tudtam változtatni. Nem hittem, hogy a táncolás jó ötlet volna, mégsem ellenkeztem, hanem talpra álltam és vártam, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Megmosolyogtatott a tudat, miszerint alig pár évvel ezelőtt olyan kínkeservesen kellett könyörögnöm azért, hogy Stefan Salvatore méltóztasson táncolni velem egyet, most azonban, ahogy az évek során számtalanszor, Ő kezdeményezte ezt a cselekvést. A sors fintora, hogy mikor először táncoltunk, nekem akkor is körülötte forogtak a gondolataim, s azóta talán sok minden történt, az én érzéseim újra feléledni látszódtak.
Pislogva párat, boldogan, mosolyova bólintottam egy aprót, mikor azt mondta, soha nem hagyna elesni. Ő volt az egyetlen, akinek ezt valóban el is hittem, még akkor is, ha az utóbbi hónapokban eléggé elsodródtunk egymástól. Most azonban mégis itt voltunk, talán ezúttal némileg túlságosan közel is. Mély levegőt vettem, ahogy keze a derekamra csúszott, még nyeltem is egyet, leplezve ezzel a kialakult zavartságomat. Nem sokan tudtak ilyen szinten feszélyezni a jelenlétükkel, de Stefan-nak ezt is sikerült elérnie. Bizonyára ez összefüggésben van azzal is, hogy titkon gyengéd érzelmeket táplálok iránta, de ezt még mindig próbáltam elnyomni a tudatom legeslegtávolabb eső kis részébe. Senkinek se hiányzott volna egy részeg vallomás, így őszintén bíztam abban, hogy az este folyamán sikerül majd tartanom a számat.
- Hát, ezzel nem vagy egyedül... Pár órája még én is azt hittem, hogy egy darabig nem látlak majd. - És próbáltam is ehhez tartani magam. Ignoráltam a szöveges üzeneteket, a hangüzenetet, mindent. Legalábbis egy darabig. A kíváncsiságom túlnőtt rajtam és mindenáron tudni akartam, miket írt, miket mondott, így hát megnyitottam minden egyes üzenetét, most pedig itt vagyok. Vele.
Az utolsó napos kérdésemre meglepő választ adott, tekintete őszinteségtől sugárzott - és persze némi alkoholmámoros homályosságtól -, s ezzel megint arra kényszerített, hogy egy pillanatra elfelejtsek még levegőt is venni. De mentésképp, elnevettem magam. - Ez, mint utolsó nap? Ittas állapotban a Grillben? - Természetesn hízelgő volt ez a számomra, nagyon is és elég különös érzelmi reakciókat váltott ki belőlem, de nem hagyhattam, hogy ez a tudomására jusson. - Nem akarnál mondjuk, nem tudom... autóversenyezni vagy kilövetni magad az űrbe? Vagy elmenni Rómába, Párizsba? Ah, Párizs... - Vágyakozva ejtettem ki Párizs nevét ajkaimon. Vajon egy nap eljutok majd oda? Olyan régóta szeretnék világot látni, körbeutazni Európát, de még csak a keleti partot se sikerült elhagynom. Sikerül egyáltalán majd egyszer? Vagy örökre itt maradok, hátralévő akárhány száz vagy ezer évemben?
A túlzott közelsége, ahogy végigsimítottam a kézfején, Ő pedig a derekamon, hirtelen elárasztottak olyan érzelmekkel, amelyekkel nem akartam ebben a pillanatban foglalkozni, így hátrálni kezdtem és jóformán menekülőre fogtam. Már nem a Grillből, hanem inkább Stefan elől.
Vállat vontam a bulis kérdésére és a mimikámmal is azt a látszatot próbáltam kelteni, hogy mégis miféle kérdésnek gondolta ezt az imént. De inkább nem reagáltam rá semmit. Talán, amíg le nem nyugszanak a kedélyek, na meg Elena és Damon nem vergődnek zöld ágra, addig nem kellene piszkálnom az alvó oroszlánt.
Amint az új, pörgősebb dal felcsendült és Stefan próbált táncolni rá, elkapott a nevetés. - Tudom, azért választottam! - Nyelvet nyújtottam rá és elkezdtem a zene ütemére ugrálni és dobálni a hajamat is mellé. Erre a dalra és az ehhez hasonlóakra egyáltalán nem lehetett normálisan táncolni. De nem is ez volt a lényeg. A hangsúly sokkal inkább azon volt, hogy vidám hangulatot verjen belénk és ne menjünk át szentimentális, letargikus hangulatba, mert azzal viszont senki sem járna jól.
Hirtelen megtorpantam, mikor észrevettem, hogy Stefan szinte nem csinál semmit. Két kezemmel megfogtam a vállait és minden erőmet bevetve próbáltam úgy megrángatni, hogy érezzen is belőle valamit. Nem biztos, hogy sikerült. - Engedd már el magad egy kicsit! Stefan, itt vagyok, nem lesz semmi baj. - Bátorítóan bólintottam egyet, hisz tudtam, mitől fél. - Egy kis szórakozásba nem fogsz belehalni... - Ez a mondat hitelesebb lett volna úgy, hogy senki sem fog belehalni, de nem kockáztattam meg, hogy mások meghalljanak minket. - Nem fognak elfajulni a dolgok, ígérem. - Szemöldökeimet felemelve érdeklődve pillantottam rá, miután elengedtem Őt. Némán, mozdulatlanul álltam előtte és vártam, hogy megmozduljon. Vagy csináljon valamit, bármit. Csak ne álljon egy helyben és nézze, ahogy én komplett idiótát csinálok magamból.
- Vagy mit szeretnél? - Kezdtem azt hinni, ennyi elég is volt a táncolásból, de akkor valami olyat kell ajánlania, ami kenterbe veri ezt a remek programot.

Count on me •• sajnálom, hogy ennyit késtem  38   [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
recovery, rack city, 170 years ♪♪
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



Stefan Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 04, 2017 10:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next
it's like wishing for rain as i stand in the desert
••• Caroline + Stefan •••

[You must be registered and logged in to see this image.]Belegondolva – már amennyire gondolkodásnak lehetett nevezni azt, hogy megpróbáltam összpontosítani valamire az egyébként ötvenfelé álló elmémben -, jólesett a lerészegedés. Nem sokszor ténylegesen és teljesen italba a bánatom és a ki nem mondott érzéseimet, de most éppen itt volt az ideje, hogyha csendesen is, de kirúgjak a hámból. Nehezemre esett felfogni, hogy Caroline is itt van, míg az egyik pillanatban rácsodálkoztam, hogy velem szemben ül, addig a másikban ismét azt hittem, hogy egyedül vagyok. Ha megkértek volna, hogy válasszak a két lehetőség közül, fogalmam sem volt, melyikre böktem volna, mivel hiába szerettem volna csak tompán magam elé meredni, örültem, hogy Caroline az üzeneteim hatására úgy döntött, ideje törődnie velem. Pedig esküszöm, nem az a szándék vezérelt, hogy ráerőltessem magam… vagy talán mégis. Mindenesetre itt volt és a világért sem zavartam volna el, mert már a jelenléte is elég volt ahhoz, hogy jobban érezzem magam. Caroline ilyen hatással van az emberre: beragyogja a teret, ahol tartózkodik és ezzel örömet csempész a legnyomorultabb szívbe is. Valószínűleg ez vett rá arra, hogy felkérjem táncolni, amikor még azt se nagyon tudtam, hol vagyok.
- Soha nem hagynálak elesni. – Care is egészen instabil állapotba került, de engem egyáltalán nem érdekelt, hogy senki sem táncolt – vagy próbált úgy tenni – rajtunk kívül. A hely kezdett kiürülni, a gimiseknek nagy valószínűséggel eljött a takarodó ideje, a pultnál szobrozó törzsvendégeket pedig nem érdekeltük. Próbáltam a kevésbé ciki tánctudásomat elővarázsolni, ám mivel az akaratlagos mozgások és gondolatok most távol álltak tőlem, be kellett érnem az automatikusan jövő lépésekkel.
- Még most sem hiszem el. – A kezemet Caroline derekára csúsztattam, ismét megbizonyosodhattam arról, hogy élő, létező személyként van itt, nem hallucináció formájában. – Azt sem tudom felfogni, hogy itt vagy. Azt hittem, jó ideig nem fogjuk látni egymást. – Nyeltem egyet. A whiskys üvegbe kapaszkodva kicsit magabiztosabbnak éreztem magam, mint most, de igyekeztem összekapni magam, főleg, hogy ismertem magam annyira, hogy tudjam: részegen megered a nyelvem és ha ez az este így folytatódik, Caroline minden kérdésére válaszolni fogok és talán olyan dolgokat is mondok majd, amik nem fognak tetszeni neki. – De ha már itt tartunk, ha ez lenne az utolsó napom, nekem az is megfelelne. – Megkerestem a tekintetét. Őszinte voltam, nem csak azért mondtam, hogy meglágyítsam a szívét. Egy jó naphoz nem volt szükségem sokkal többre, mint az ő társasága. Észrevétlenül lett az életem szerves része és minden egyes nappal egyre fontosabbá vált. Ki z, aki ne akarná Caroline Forbest-t az életébe? Kérdez ezt az a szerencsétlen, aki pár héttel ezelőtt maga taszította el… ettől jobban nem is lehetnék az ellentmondások embere. És úgy tűnik, ismét elbambultam, mert míg fél perce amiatt húzódott mosolyra az arcom, hogy Caroline a kezemet markolászta, most nem értettem, miért kezdett hirtelen hátrálni.
- Bulit akarsz rendezni? Miért? – Felesleges kérdés volt, Caroline-nak nem volt szüksége indokra ahhoz, hogy városra szól partit csapjon. A panzió elég nagy volt ahhoz, hogy mindenki elférjen benne, bár mostanában inkább halotti torok helyszínének használtuk, nem táncos mulatságok megrendezésének volt a helyszíne. De hát, nem lehetünk örökké szomorúak, akkor sem, ha ez a filozófiám maximum addig fog tartani, míg ki nem ürül a véremből az alkohol. – Felőlem bármikor jöhetsz és elkezdhetsz rendezni. – Nyögtem ki ahelyett, hogy a kérdésére válaszoltam volna. Mi hiányzott? Nem tudom. Valami, amit nem lehetett szavakba önteni… minden bizonnyal a régi kapcsolatunk, mert akárhogy is, azzal, amit csináltam, hatalmas törést okoztam kettőnk között. Talán ez volt, amit Caroline érzett és most, hogy felhívta rá a figyelmemet, már én is. Úgyhogy jobb is volt, hogy öntött egy italt mindkettőnknek, lehúzva a whiskyt mozogni kezdtem az új zeneszámra. – Ez a fajta tánc nem az erősségem. – Csak akkor, ha totál részeg vagyok és teljesen elengedem magam. Az első megvolt, a másodikat inkább nem akartam megkockáztatni… ha nem figyelek magamra, akkor éhes leszek és abból lesz csak igazán nemulass.

just say you won't let go •••  :hug:  ••• [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
✽ Hold on
✽ Am I a horrible person?
Tartózkodási hely :
✽ Mystic Falls & Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
✽ future broadcast journalist
Humor :
✽ sweet



Caroline Forbes ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 29, 2017 1:02 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Stefan & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
You should smile more... You're hot
[You must be registered and logged in to see this image.]
Az a ház néha rosszabb, mint a temető. Nos igen, ezt át tudtam érezni. Alig pár napja tértem haza, de anya nélkül az otthonom se volt már az igazi, pláne a bútorok nélkül. Örültem volna, ha átmehettem volna Stefan-hoz és a kandalló mellett ülve némi megnyugvást találhattam, de annyira elvakított az iránta érzett haragom, hogy nem voltam képes sutba vágni a büszkeségemet. Egészen eddig a pillanatig. Bár azt inkább már nem részletezném, hogy pontosan miért is jelentem meg a Grill-ben.
Meglepett, hogy emlékezett a hívásra, de amit ezután mondott az némiképp szíven szúrt. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy nem épp úgy használta azt a bizonyos "sz" betűs szót, amilyen kontextusban örültem volna neki. Habár így is sikeresen elvette a lélegzetemet néhány másodpercig. Ugyanmár... ha Elena-nak és Bonnie-nak képes vagyok kimondani, akkor neki is menni fog, mindenféle kínos érzés nélkül. Legalábbis ebben reménykedtem. - Én is téged, Stefan... én is téged. - Mégsem jött a számra, pedig Isten a tanúm rá - már, ha létezik -, hogy próbáltam. De nem ment. Talán egy évvel ezelőtt mindenféle gond nélkül ki tudtam volna mondani, de anya elvesztése ráébresztett arra, hogy kik is igazán fontosak a számomra. Stefan pedig akaratlanul is átkerült egy másik kategóriába, de erről nem szívesen beszéltem senkinek. Sőt, valójában gondolni se szerettem volna erre. Akárhányszor eszembe jutott, mennyi minden megváltozott, rögtön elkapott ez a furcsa remegő, idegeskedő érzés és ezt mindenképp ki akartam zárni az életemből. Nem álltam készen arra, hogy egy hirtelen megváltozott érzés miatt mindent felrúgjak és nyilvánvalóan elrontsak. Ezen gondolatok megjelenésére pedig innom kellett. Méghozzá sokat.
- Hé, ne kísértsd a sorsot! Fogadd el az új kezdetet! - Nyelvet nyújtottam rá, majd mosolyogva, viccelődve szóltam vissza neki. Mondhattam volna még, hogy őrültség lenne egy hiba miatt sutba vágni a barátságunkat, vagy azt, hogy életem két legfontosabb szereplője közül egynek volt csak lehetősége visszatérni az életembe és ő ezt meg is tette, így nem panaszkodhatom; ám mindezen gondolatokat inkább megtartottam magamnak. Ami így utólag nézve nem is volt rossz ötlet, hisz Stefan végre megnyílt nekem és elmondta, miért is döntött amellett, hogy literszámra dönti magába az alkoholt az este folyamán.
Katherine említésére különös érzések kerítettek hatalmukba. Egyik oldalról alig vártam, hogy láthassam, miként küzd meg a nagy Katherine Pierce a halandóságával, másik oldalról némileg zavart, hogy a Salvatore házban tengette unalmas perceit. Kicsit talán még reménykedtem is abban, hogy összefut Damonnel, aki kicsit megkínozza vagy legalábbis okoz neki néhány kellemetlen pillanatot. Mert ha valaki, akkor Katherine bizony megérdemelte volna.
Morfondíroztam volna még ezen, ha nem terelődött volna rám a szó, amit viszont lélegzetvisszafojtva, elképedve hallgattam. Még ennyi pohár alkohol után is tisztán láttam rajta, hogy szenvedett. Miattam. Na ezt neveztem én igazi fájdalomnak. A szemkontaktust kerülte, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy szégyelli magát, s mindez eléggé józanító hatással volt rám. Mielőtt azonban bármit mondhattam volna, már fel is állt az asztaltól és egyszerűen elsétált. Egy röpke pillanatig azt hittem, hogy még a Grillből is kiment, míg fel nem csendült a zene a háttérben. A hang irányába fordítottam a fejem, de végül a mellettem megálló Stefanra tévedt a pillantásom. Apró bólintással jeleztem, hogy értettem, amit mondott. De már tényleg nem akartam a múlton rágódni. Talán holnap újra visszakapcsol az agyam és ezerszer átgondolom még az egészet, de a whiskey-nek köszönhetően némileg tompultak ezen késztetéseim az estére vonatkozóan.
Megdöntöttem a fejemet és kérdőn tekintettem fel rá, mikor azonban a kezét nyújtotta, mosoly húzódott az ajkaimra. Ügyes figyelemelterelés volt a részéről, hiszen amilyen remek állapotban voltam, a tánc könnyedén elfeledtetni majd velem a korábbi kérdésemet. - Senki sem táncol. - Suttogtam kettőnk közé, de végül is veszett ügy volt harcolni ellene. Így óvatosan tenyeremet a tenyerébe simítottam és kizártam mindennemű olyan érzést, amit az alkohol ugyan feloldott a gátlásosság alól, ám ennek ellenére nem lett volna szabad kimutatnom. - Ne hagyj elesni! - Fenyegető hangon szólaltam meg, persze viccelődve csupán, miután felálltam az asztaltól és megálltam vele szemben. Ugyan kevés esélyt láttam arra, hogy annyira összegabalyodjanak a lábaim, hogy a földön landoljak, ám azért nem ártott bebiztosítani magamat. Már ha Stefan stabilabb lábakon állt, mint én...
Lassan lépdeltem arrébb, igyekeztem a legjobb tudásomnak megfelelően felvenni a zene lágy ritmusát, ám ez kissé nehezebb volt, mint általában szokott lenni, de ezt ismételten az alkohol számlájára írtam. Így a következő pillanattól kezdve hagytam, hogy Stefan vezessen, vele együtt pedig sokkal könnyebb volt követni az ütemet is. - Tegnapelőtt a temetőben gondoltad volna, hogy ma este itt fogunk táncolni? - Mondatom elején mosolyra húzódtak az ajkaim, a végére pedig el is nevettem magam. Be kellett vallanom, hogy mennyire jól éreztem magam és mennyire jó ötlet volt kimerészkedni a négy fal közül, s egy kis alkoholra bízni, hogy elmossa a kettőnk közé ékelődött távolságot. A tánc önmagában olyan elfoglaltság volt, ami alapvetően boldogságot szabadított fel belőlem, így már nem is értettem, miért nem próbálkoztam vele korábban. A lábaim azonban nem teljesen úgy mozogtak, ahogy én szerettem volna, s idővel azon kaptam magam, hogy szorítom Stefan kezét, mivel ő volt az egyetlen biztos pontom. Amint ezt észrevettem kissé megtorpantam és lazítottam kezének szorításán is. Eléggé magával ragadott a kialakult szituáció és őszintén féltem attól, hogy a fejem megkérdőjelezhető tisztasága vajon nem fog-e tévútra csábítani. Így amikor már-már veszélyesen közel kerültem a legjobb barátomhoz, nemes egyszerűséggel eleresztettem a kezét és egy lépéssel hátrébb léptem, hogy némi távolságot önszántamból visszaiktassak kettőnk közé. Mert erre most szükség volt. Neki talán nem, de nekem mindenképpen.
- Egyébként még nem adtam fel! A közeljövőben nálatok szervezünk egy partit! - Tereltem a témát, a figyelmemet a Salvatore rezidencián tartandó privát bulira. Aztán, mint aki éppen megvilágosodott, úgy kaptam fel a fejem, s néztem fel Stefanra csillogó szemekkel. - Valami még úgy hiányzik... csak nem tudom, mi. Te nem érzed? - Erre is lehetett volna kétértelműen válaszolni, legalábbis a fejemben rögtön többféle verzió is lejátszódott, akadt köztük olyan is, aminek még csak eszembe se lett volna szabad jutnia erre mégis. Megráztam a fejem, nem mintha ez segített volna abban, hogy a kétes érzelmeim elengedjék egymást és kicsit kitisztuljon a fejem, de mindent meg kellett próbálnom. - Inkább válasszunk másik számot. - S azzal a lendülettel el is indultam a zenegéphez, aminél azonban már megállt a tudományom. A lassú dalok kódjai valósággal villogni kezdtek a szemeim előtt, pedig mindenképp pörgősebb dalra lett volna szükségem. Olyanra, amire lehet ugrálni, tombolni, pörögni... és semmiképp se egymást támogatva, összeborulva táncolni.
Nem tudom mennyi ideig állhattam a zenegépnél, de hirtelen annyi érzelem, régi emlék tört felszínre, amelyek hosszú pillanatokra lebénítottak. Nem akartam most velük foglalkozni, így amilyen gyorsan csak tudtam visszasétáltam az asztalunkhoz és töltöttem egy-egy pohárkával magunknak. Majd gyorsan le is döntöttem az én adagomat. A zavartságom már a vakok számára is láthatóvá vált, ez pedig jobban zavart mindennél, ezért odaléptem Stefan elé, s próbáltam a lehető legnormálisabban és leglazábban sodródni az árral. - Akkor táncolunk, vagy mi lesz? - Remek tettetés volt, pláne, hogy az előbb pont én szakítottam meg a közös táncunkat, aztán elmentem új számot választani, amiből persze nem lett semmi. Őszintén nem csodálnám, ha Stefan fogná magát és lelépne, mondván nem ér rá az én ostoba játékaimra. Bár reméltem, hogy nem fog így tenni. Ezért hát álltam ott előtte és bíztam abban, hogy mindenféle fura érzés nélkül újra megpróbálkozhatunk azzal a tánccal. Habár benne aligha keveredtek fura érzések, ez sajnos csupán rám volt igaz, ám mindennél jobban próbáltam ezeket ténylegesen magamban tartani és reméltem, hogy sikerülni is fog az este hátralévő részében is ehhez tartanom magam.

Count on me •• sajnálom, ez most ilyen bénácska lett  38   [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
recovery, rack city, 170 years ♪♪
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



Stefan Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 27, 2017 7:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next
it's like wishing for rain as i stand in the desert
••• Caroline + Stefan •••

[You must be registered and logged in to see this image.]- Az a ház néha rosszabb, mint a temető. - Megvontam a vállam. Régebben volt benne élet, bár az is igaz, hogy legtöbbször azért gyűltünk ott össze, mert a nappaliban meg tudtuk beszélni, mi legyen a következő lépés a nagy világvégék közepette. De talán túloztam... sokszor jó volt, hogy a birtok hatalmas és csendes, mindig lehetett találni egy helyet, ahol egyedül lehettem, ha nyugalomra vágytam. Most, két üveg whisky után mindenre vágytam, csak csendre nem. Sőt, hangzavart akartam, nagyot, olyat, ami betölti az egész teret, viszont a balhét inkább elkerültem volna. Megint az ellentmondások... miért nem lehet valami egyszerű és tiszta a fejemben?
- Tényleg... fel is hívtalak. - A mutatóujjammal megkocogtattam a halántékomat, hogy jelezzem, emlékszem ám! Nem felejtek én ennyire könnyen, de még mennyire nem! - Jó is, hogy jöttél, mert így legalább személyesen is el tudom mondani, mennyire szeretlek! - Legszívesebben felpattantam volna, hogy a karomba kapjam és megöleljem, annyira hiányzott, ám mivel az asztal szélét is nehezen találtam a kapaszkodáshoz, lemondtam erről a tervemről. Viszont, az üzenetem célba ért és előcsalogatta Caroline-t, aki már nem is tűnt annyira mérgesnek és csalódottnak, mint két napja a temetőben... vagy csak a homályos látás miatt véltem észrevenni rajta a megbocsátás apró jeleit? Könnyen meglehet.  El is toltam magam elől az üveget, hátha egy pár percig tartó piaszünet segít kitisztítani a fejemet, aztán ha nem fog tetszeni a fennálló állapot, ismét belefojtom magam az aranyló folyadékba. Csodás védekező mechanizmust találtam, nem is tudom, eddig miért nem próbáltam.
- Ez egy... felettébb helytálló megállapítás volt. - Vigyorodtam el. Igen, részeg voltam és fogalmam sem volt, mikor vágtam magam utoljára ennyire taccsra. Most sem így terveztem, de hogy is mondják azt a dolgot Istenről meg az emberről? Mindegy, nem ez volt a lényeg. - Új kezdet? Ki vagy te és mit csináltál Caroline Forbes-szal? - Felvontam a szemöldökeimet, persze azért az övéhez koccintottam a poharamat. Ha már ennyire ragaszkodik hozzá, akkor igyunk... pedig én le akartam állni, csak hát látva, hogy ő is jóízűen vedelni kezdte az alkoholt, inkább újra csatlakoztam hozzá. Az eddigitől nagyobb bajom úgysem lesz tőle, akkor nem teljesen mindegy?
- Hát, dióhéjban... - Hátradőltem a széken és a plafon felé szegeztem a tekintetemet. - Egész nap a városban járkáltam, aztán amikor hazaértem, megláttam Katherine-t a nappaliban. Nem hagyott békén, de miután megszabadultam tőle, elkezdtem azon gondolkozni, hogy milyen jó, hogy kikerültem a kutyuskái köréből, hogy a bátyám is belátta, semmi értelme ragaszkodni hozzá és hogy olyan emberek vették át a helyét az életeben, mint... te. - Sóhajtottam egyet, de még mindig nem néztem Caroline-ra. - És megint eszembe jutott, hogy mekkora barom voltam és hiába gondolkoztam, semmi nem jutott eszembe, amivel kiengesztelhetlek. Az csak mellékes, hogy Damon kedvenc whiskyje elfogyott és eredetileg ezért jöttem ide. - A kezeimmel gesztikuláltam, mintha színdarabként is elő akartam volna adni a történteket, pedig csak arról volt szó, hogy kissé zavarba jöttem ezért megpróbálkoztam a felállással és a zenegép megtalálásával, mielőtt Caroline bármit mondhatott volna. Nem mondom, hogy könnyebb út volt, mint az El Camino, de végül megtettem és az egyébként használhatatlannak tűnő gépet is beüzemeltem. A pultos kissé ferde szemmel nézett rám, csakhogy ő volt az utolsó személy, akivel jelenleg foglalkoztam.
Amikor visszaértem az asztalhoz, bólintottam egyet. Nem ültem le, Caroline mellé állva vettem egy mély levegőt. - Tudom, hogy örülsz, de még egyszer ne merészeld magadat kihozni hibásnak. - Megkomolyodott a tekintetem. Kettőnk közül én voltam a rosszfiú, eszébe sem juthatna, hogy magát hibáztassa, akkor sem, ha engem akart vigasztalni. A kérdését még annyira sem tudtam hová tenni, mint az előbbi megnyilatkozását, ezért inkább fogtam magam és felé nyújtottam a kezem. - Válaszolok, ha táncolsz velem. - Kicsit már stabilabban álltam a lábaimon, meg mertem kockáztatni, hogy nem fogok összeesni a kövön, úgyhogy magától adódó volt, hogy felkérjem Caroline-t.

just say you won't let go •••  :hug:  ••• [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
✽ Hold on
✽ Am I a horrible person?
Tartózkodási hely :
✽ Mystic Falls & Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
✽ future broadcast journalist
Humor :
✽ sweet



Caroline Forbes ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 26, 2017 5:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Stefan & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
You should smile more... You're hot
[You must be registered and logged in to see this image.]
Konkrét tervvel érkeztem a Grillbe, rezzenéstelen arccal, lehiggadva, ám minden erőfeszítésem a közömbösségem fenntartására - vagyis megjátszására - kudarcba fulladt, s még csak hosszú perceknek sem kellett eltelniük. Elég volt egy, apró pillantás Stefan ábrázatára és máris visszakapcsoltam aggódó, legjobb barát üzemmódra. Rögvest elkapott a bűntudat, amit miatta éreztem, hisz a szívem legmélyén tudtam, hogy az én viselkedésem is hozzájárult ahhoz, hogy a pohár fenekére nézzen. Ezt pedig egyre nehezebbé vált elviselni. Ám közben pont hogy Stefan részegsége, bágyadtsága segített abban, hogy könnyíteni tudjak a lelki terheimen.
- Héé! Ne szóld le, imádom azt a házat... főleg a kandallót. - A Salvatore ház védelmére keltem, s már-már úgy beszéltem Stefan-hoz, mint régen. Ez a könnyedség, ítéletmentes, megbízható légkör hiányzott a leginkább, amit úgy tűnt ideig-óráig sikerült visszakapnom. Csak kár, hogy ehhez alkoholra volt szükség, bár őszintén el is ismerhetem, hogy kicsit sem könnyítettem meg kettőnk helyzetét. De mi mást tehettem volna? Egyszerűen el kellene fogadnom, hogy mindenki, aki fontos a számomra, az egyszer csak, mikor épp úgy tartja kedve, hátat fordít nekem és elhagy? Nem, ezt nem engedhettem. Épp ezért nem bocsáthattam meg egy csettintésre sem, bár azt sem tudtam, mennyi ideig leszek képes megjátszani magam. Haragudtam rá, igen, ez igaz. De szükségem is volt rá és talán elérkezett az idő ahhoz, hogy sutba dobjam a büszkeségemet. Mert még mindig jobb, hogy barátként visszakaptam őt, mintha egyáltalán nem kaptam volna vissza. És végül is csak ez számít, nem?
Az üveggel sajnálatos módon nem sikerült úgy zsonglőrködnöm, hogy az is hozzám kerüljön, így vesztesként végig kellett néznem, ahogy ivott belőle. De bíztam abban, hogy amint elfogy az üveg tartalma, úgy megunja az ittlétet és végre megengedi nekem, hogy hazavigyem. Addig azonban kutya kötelességemnek éreztem, hogy mellette maradjak és vigyázzak rá. - Ó, nem csak azokat küldted ám. - Lazítottam még a gyeplőn, s a barátságtalan, haraggal fűtött Caroline el is tűnt valahol az alkoholgőzben.
Túl sokszor tisztáztuk már, hogy legjobb barátok vagyunk, emiatt pedig kezdtem akaratlanul is kényelmetlenül érezni magam. Régen talán illett ránk ez a jelző, s bármennyire is szerettem volna, ha a dolgok visszakerülnek a régi kerékvágásba, mégis igen kevés esélyt láttam erre, tekintettel arra, hogy az én érzéseim némiképp megváltoztak. Ám ezen téma feszegetéséhez túlságosan józan voltam.
Viszont mire észbe kaptam, addigra már egy újabb üveg bourbon és egy plusz pohár is közöttünk díszelgett, így hát nem maradt más választásom, mint sodródni az árral. Vagy haza is mehettem volna, hogy aztán egyedül fetrengjek az ágyamon, az üres házban és azon merengjek, mikor és hogyan rontottam el az életemet. Mivel nem voltam felkészülve még egy melankolikus és magányos estére, jobbnak láttam, ha maradok.
- Te részeg vagy, én pedig nem. Ez az újság. - Azzal a lendülettel töltöttem mindkét pohárba egy kis alkoholt, majd az üveget félretéve, kettőnk közé emeltem a poharamat. Ideje félretennem a sérelmeimet is, mert ha nem teszem, félő, hogy újra azzá a szörnyeteggé változom, aki egy hónappal ezelőtt voltam. Ideje, hogy a jó dolgokra koncentráljak és megbecsüljem mindazt, amim van. - Koccintsunk az új kezdetre! És a barátságunkra... és arra, hogy sose hagyjuk hátra a másikat. - Kérdőn felvontam a szemöldökeimet és felé nyújtottam a pohárkámat, hogy mintegy elfogadva a csodálatos és rövid monológomat, koccinthassunk egyet.
Aztán lecsúszott még egy pohárnyi alkohol, majd még egy, s talán egy harmadik is, ami után kissé kezdtem elveszíteni a fonalat, hogy vajon hányadik kört is iszom éppen. Nem terveztem túl sokat inni, lerészegedni sem akartam, de így minden annyival könnyebb volt. És Stefannal is jól éreztük magunkat. Nem volt felesleges dráma, veszekedés, keserű pillantások. Mindezek helyett nevettünk, viccelődtünk és anya halála óta most először éreztem jól magamat, méghozzá úgy, hogy az érzelmeimet sem kellett kikapcsolnom.
Mintha egy egészen rövid időre visszakaphattam volna a régi önmagamat.
- Na de Stefan... nem válaszoltál korábban... Miért is ittad le magad? - Kérdeztem tőle kíváncsian, mialatt megszabadítottam magam a farmer dzsekimtől, ami valósággal égette már a bőrömet, aztán az asztalra könyököltem, hogy úgy hallgassam a válaszát.
- Nincs itt valahol egy zenegép? - Hirtelen jött az ötlet, de mivel a Grill egyre csak kiürülni látszódott, jól jött volna némi háttérzaj, méghozzá a kellemesebb fajtából. Hiába kapkodtam a fejem, zenegépet nem láttam, csak azt, hogy a hátsó boxoknál rajtunk kívül senki sincs. Lentebb az asztaloknál még iszogatott pár kósza lélek, de a Grill ezen részén csak ketten voltunk. - Tudod, Stefan... örülök, hogy hazajöttél, tényleg! És azt is tudom, hogy néha elviselhetetlen tudok lenni, úgyhogy ne haragudj a múltkori miatt. - Valójában nem kellett volna semmi miatt sem bocsánatot kérnem, de az alkohol hatására kissé megeredt a nyelvem. - Na jó, én többet nem iszom... - Eltoltam magam elől a poharat, amint tudatosult bennem, hogy nem kellene lerészegednem. Így is ittam már eleget ahhoz, hogy jó hangulatban töltsem az estémet, többre azonban nem volt szükségem. Még a végén olyat tennék, amit megbánnék, a bűntudatos listámon szereplő tételek számát pedig jó lenne nem gyarapítani tovább.
- Te mit tennél, ha tudnád, hogy már csak egy napod van hátra? Mivel töltenéd azt a napot? - Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért engem is ez a kérdés. Fogalmam sem volt honnan jött, miért jött, mit akartam kihozni belőle, de ha már így alakult igazán kíváncsi lettem a válaszára. Sose filozofálgattunk bele a nagyvilágba, hisz nem lett volna elképzelnünk olyan dolgokat, eseményeket, melyeket sohasem kaphatunk meg vagy élhetünk át. Annak idején az Elena és Damon közötti furcsa kötöttség miatt beszélgettünk a vámpírlét mélyebb bugyrairól. De mi lenne, ha emberek lennénk? Mi lenne, ha tényleg csak egy napunk lenne hátra? Vajon mit tenne Stefan? Vajon én mit tennék?

Count on me ••  38   [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
recovery, rack city, 170 years ♪♪
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



Stefan Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 26, 2017 10:30 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next
it's like wishing for rain as i stand in the desert
••• Caroline + Stefan •••

[You must be registered and logged in to see this image.]Néztem Caroline-t, de abban nem voltam biztos, hogy láttam is. Legalábbis egy kis ideig csak egy szőke folt és valami fehér csillogás lebegett előttem, pislognom kellett párat, hogy kitisztuljon a kép. Aztán jött a neheze: valahogy elhinni, hogy Caroline tényleg előttem állt és nem csak hallucinálok, ami könnyen lehetséges lett volna ennyi… mennyit is ittam? A pincér egyszer már elvitt előlem egy üveget, aztán hozott egy másikat. Vagy azt is megittam és a mostani a harmadik? Ki tudja, annyira nem is érdekelt, jobban lekötött, hogy a szőke vámpírra figyeljek.
Megszólalt és emiatt én is elmosolyodtam. Ő az! A látomások nem beszélnek… vagyis, a fenébe, dehogynem, amikor ledobtak a bányató aljára, akkor is beszéltek azok, akiket láttam. Szerettem volna hinni abban, hogy Caroline rávette magát, hogy hozzám szóljon, de ez esélytelennek tűnt amiatt, hogy jelenleg nagyon haragudott rám, amit szintén meg tudok érteni. Csupa ellentmondás kavargott a fejemben, mert egy részről a helyében én sem akartam volna látni magam, de néha szerettem volna addig kopogni az ajtaján, amíg meg nem unja a zajt és ki nem nyitja. És mindezt csak azért, hogy láthassam, hozzám sem kellett volna szólnia.
- Nálunk? – A szemeim kétszeresére tágultak a kérdésétől. – Láttad te már azt a házat? Nagy és sötét és dohos, nincs benne semmi buli. Ja és hideg is van, elfelejtettem begyújtani a kandallóba. – Eredetileg ez a hely volt az, ahol nem akartam sokáig időzni, de mostanra meggondoltam magam. Egy dolog volt biztos, mégpedig az, hogy én innen nem állok fel és nem megyek haza egyhamar. Egyedül rosszabb. Itt legalább vannak emberek, akik ugyan többé-kevésbé elmosódottak és nem is igazán tudtam, mit csinálnak, de fontos, hogy nem volt csend. A csend megőrjítene.
- Finom, ugye? – Kivette a poharat a kezemből és az ujjai hozzáértek az enyéimhez: ezer százalék, hogy valódi és nem csak hallucinálom. Ettől először nyugodtabb lettem (mert hát hogy is nézne az ki, ha egy vámpírt a hallucinációi miatt alkoholmérgezéssel szállítanának kórházba), aztán kissé elszégyelltem magam és megmagyarázhatatlan feszültség lett úrrá rajtam. Szerencse, hogy az üveget nem vette el, így azt meg tudtam húzni. Sokkal könnyebb, mint pohárból kortyolgatni, eddig miért nem jutott eszembe?
Előkaptam a telefonomat és a kelleténél kicsit lassabban, de végül megnyitottam a kimenő üzenetek listáját. Ó, hogy úgy… most már értem, miért van itt. Konkrétan zaklattam, bár nem is írtam semmi olyat, amit amúgy ne mondtam volna el neki, csak az időzítésem volt a problémás. Békén kellett volna hagynom. Nem igazán jött össze.
- Bocs, hogy zaklattalak. – Sóhajtottam egyet és rá emeltem a tekintetemet. – Tudod, mit? Meghívlak! Mint a legjobb barátod, kötelességem meghívni téged egy italra. Vagy kettőre. Vagy ahányra akarod. - Legyintetem egyet. - Ha már leültél, nehogy felállj! - Intettem a pincérnek, hogy hozzon még egy üveggel, de nem voltam biztos benne, hogy még kiszolgálnak. Pedig nem is balhéztam, normális részeg voltam, senkinek sem okoztam bajt.
- Szóval... - Könyököltem az asztalra. - Miújság?

just say you won't let go •••  :hug:  ••• [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
✽ Hold on
✽ Am I a horrible person?
Tartózkodási hely :
✽ Mystic Falls & Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
✽ future broadcast journalist
Humor :
✽ sweet



Caroline Forbes ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 24, 2017 2:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Stefan & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
You should smile more... You're hot
[You must be registered and logged in to see this image.]
Azért vagy itt, hogy segíts egy barátodon. A legjobb barátodon. Ezt és ehhez hasonló mantrákat hajtogattam magamban, a Grill bejárata előtt állva. Stefan szöveges üzenetei is zavarosak voltak, nem beszélve arról a hangüzenetről, amit utoljára küldött. Próbáltam magam elfüggetleníteni valójában mindentől, s arra koncentrálni, hogy a részegek bizony sok őrültséget hadoválnak össze, így nem feltétlenül kell igazságot sem keresni abban, amiket Stefan mondott. Sőt, egyáltalán nem kellett hozzá még csak jelentést sem társítani. Rosszul érezte magát a korábbi találkozásunk miatt, leitta magát és egyszerűen szeretné visszakapni a legjobb barátját. Erről volt szó és nem többről. De mennyivel könnyebb lenne elhinnem ezt, ha nem lennének ezek a különös, pislákoló érzések... Na nem! Ebbe nem most kell belemennem. Szépen besétálok, hazaimádkozom és már megyek is vissza a saját ágyamba, ennyi. Még beszélgetnünk sem kell túl sokat.
Saját magam meggyőzése sem sikerült olyan fenomenálisan, hogy mindenféle rossz, kellemetlen, kétes érzés nélkül tudjak besétálni a Grillbe. Ebből kiindulva pedig igen kevés esélyt láttam arra, hogy Stefan-t majd könnyűszerrel haza fogom tudni csalogatni. De egy próbát megért. És egészen addig, míg meg nem pillantottam a kissé szétcsúszott ábrázatát, addig tudtam is tartani magam ahhoz a szerephez, amit korábban kiosztottam. Viszont amint megláttam, a képzeletbeli maszk és védőpajzs könnyű szerrel lepattant rólam. Sose láttam még ilyennek, a helyzet pedig egyszerre volt túlságosan abszurd és vicces is.
- Azt látom, hogy nagyon jól érzed magad! De miért ne folytathatnánk ezt a remek bulit nálatok, hm? - Lassan beszéltem, jól artikuláltan, hogy biztosan eljussanak hozzá a szavaim. Habár semmi kedvem sem volt leülni és tovább itt maradni, mégis így tettem, ám nem úgy, ahogy azt ő az előbb kérte. Ahelyett, hogy mellé ültem volna, inkább vele szemben foglaltam helyet, mert jobbnak láttam, ha húzódik közénk egy kis távolság. - Ú, hadd kóstoljam meg! - Éppen csak belekortyolt az italába, mikor kivettem a kezéből a poharat és lehúztam annak a tartalmát. Hirtelen ugyanis ez tűnt a legjobb ötletnek, hogy megszabadítsam a plusz deciktől, tekinttel arra, hogy már így is elég magasra emelkedett az alkoholszintje. Az üres poharat leraktam pontosan kettőnk közé, az üveget viszont magam mellé tettem, az ülésre, hogy ne érhesse el olyan könnyedén.
- Igen, Stefan, minden egyes üzenetedet megkaptam. - Talán kiérződött némi él a hangomból, amit már meg is bántam. Most tényleg nem állt szándékomban veszekedni vele és megbántani sem akartam. Vettem egy mély lélegzetet és próbáltam a lehető legbarátságosabb tekintetemet és hangnememet elővenni, hogy normálisabban szólhassak hozzá. - Mond csak, miért ütötted ki magad ennyire? - Lehet ezt sem most kellett volna megbeszélni, de igazán kíváncsi voltam a válaszára. Egy részem örült volna, ha azt feleli miattam, mert akkor tudnám, hogy tényleg fontos vagyok a számára, ám ugyanezen ok miatt a másik részem szomorú lett volna. Nem akartam én ilyen állapotba kényszeríteni őt, még akkor sem ha haragudtam rá. Vagy a fene se tudta már, mit éreztem iránta... Talán még soha életemben nem voltam ennyire összezavarodva.
Sokkal jobban kedvellek, mint régen. Valójában e miatt az egyetlen mondata miatt nem tudtam figyelmen kívül hagyni az összes többi üzenetét sem. És amióta csak kimondta, azóta ez járt a fejemben. Persze könnyen lehet, hogy mindez semmit sem jelentett, hisz részeg... Olyan állapotban van már, hogy annak is örülhettem, hogy egyáltalán felismert vagy hogy némiképp emlékszik arra, mit csinált az elmúlt egy órában.
Igen, ez a mondat semmit sem jelentett, pusztán megijedt attól, hogy esetlegesen örökre elveszít. Éppen ezért, függetlenül attól, milyen illuminált állapotban volt éppen, biztosítanom kellett arról, hogy ilyen nem lesz. - Figyelj... akármi is történt vagy fog történni, mi mindig ott leszünk egymásnak. Ezért vagyunk legjobb barátok. - Bíztatóan mondtam, s reméltem, legalább kis mértékben eljutnak a tudatáig a szavaim. De talán tényleg az lenne a legjobb, ha hazavinném. - Most, hogy ezt tisztáztuk... Haza mehetünk?

Count on me ••  38   [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
recovery, rack city, 170 years ♪♪
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



Stefan Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 23, 2017 9:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next
it's like wishing for rain as i stand in the desert
••• Caroline + Stefan •••

[You must be registered and logged in to see this image.]Csak azért jöttem le a Grill-be, mert otthon elfogyott az a whisky, amit Damon annyira szeret... és amit én is. Pár percet terveztem a szórakozóhely és kultúrközpont keverékének mondható helyen tölteni, mert már addig is felrémlettek bennem emlékek, míg arra vártam, hogy a pultos elém rakja az üveget. Régebben sokkal többször fordultam meg itt, mint mostanában: pár éve szinte munkaköri leírásom volt a péntek esték itt töltése, a középiskolás álcám megkövetelte. Itt veszítettem el Lexi-t, majd próbáltam rávenni arra Damon-t, hogy térjen észhez, aztán ezen a helyen ráztam le magamról Rebekah-t és ki tudja még, mi minden történt itt, ami hirtelen nem jutott eszembe. Már nem is éreztem annyira sürgősnek a távozást, sőt… fogtam a megérkező üveget és elvonultam vele az egyik boxba, ahol nem volt akkor a tömeg, hogy bárkit is zavarhassak, de kellőképpen beláttam a teret.
Csendes nézelődőbe vedlettem át, de a harmadik pohár ital után nem éreztem elégnek a fejem támasztását. Elővettem a telefonomat, fel akartam hívni Damon-t, hogy jöjjön le, ne egyedül kelljen itt ücsörögnöm… ám a hívólistámon hamarabb szerepelt annak a lánynak a neve, akinek két napja azt az ígéretet tettem, hogy békén hagyom. Elmondhatatlan mértékű késztetést éreztem arra, hogy rányomjak a hívás gombra, de egyre csak azt hajtogattam magamban, hogy „nem szabad, nem szabad, megígértem Caroline-nak és tartozom neki annyival, hogy betartsam az ígéretemet”. Tényleg nem akartam zaklatni és két nap alatt háromszázadjára jutott eszembe, mennyire bolond voltam… megkockáztattam, hogy elveszítem a barátságát. Hogy fogom elérni, hogy még egyszer rám mosolyogjon? Mi lesz velem, ha nem hallom többet, ahogy elefántot csinál a bolhából? Kit fogok meghívni sütizni, ha rám tör az elviselhetetlen étvágy, amit csak kilónyi cukorral és szénhidráttal lehet elnyomni? Muszáj ismét bocsánatot kérnem tőle... mi van, ha nem hitte el, hogy komolyan sajnálom?
Rögtön írtam neki egy sms-t. Aztán eszembe jutott, hogy az előző végéről lehagytam a tényleges bocsánatkérést, ezért küldtem egy másikat. A harmadikban a megértésemről biztosítottam - mintha szüksége lett volna rá - és azt írtam, nem zavarom többet, viszont azért még biztosítékképpen felhívtam és meghagytam a hangpostájának, hogy itt a Grill-ben ücsörögve eszembe jutott, mennyivel jobban kedveltem most, mint régebben. Aztán az üzenet végére megláttam, hogy már alig volt valami az üveg alján... intettem is a pincérnek, hogy hozzon egy kis utánpótlást. Damon-nek tényleg pokoli jó ízlése van pia terén.
A fejemet támasztottam és a pohárban csillogó folyadékot néztem. Hogy került bele a pohárba? Meg merem volna rá esküdni, hogy én nem töltöttem ki... de mire bármi eszembe juthatott volna, ismerős hang ütötte meg a fülemet. Beletelt egy kis időbe, talán percekbe is, mire rájöttem, hogy Caroline itt van! Meghallgatta az üzeneteimet?
- Care! Szia! - Széles mosolyra húztam a számat és rögtön arrább húzódtam, megpaskoltam magam mellett a bőr ülést, jelezve, hogy csüccsenjen le. - Mi? Haza? Minek? - Összevontam a szemöldökömet. - Nekem jó itt! Azt hittem, nem lesz az, de látod, nagyon is jól érzem magam. - Belekortyoltam az italba. Létezne, hogy valahogy elmúlt az íze? - Azt hiszem, hogy.... lehet, hogy küldtem neked néhány sms-t. Igen... azok miatt jöttél, ugye? Vagy nem? - Csak annyit tudtam levenni az arcáról, hogy mosolyog, mást nem nagyon... amúgy is homályosan láttam, nem is igazán erőlködtem megfejteni az arcára kiülő többi érzelmet. De hát egy mosoly? Azt nem tagadhatja le!

just say you won't let go •••  :hug:  ••• [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
✽ Hold on
✽ Am I a horrible person?
Tartózkodási hely :
✽ Mystic Falls & Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
✽ future broadcast journalist
Humor :
✽ sweet



Caroline Forbes ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 23, 2017 12:03 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Stefan & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
You should smile more... You're hot
[You must be registered and logged in to see this image.]
A telefonom megállás nélkül pittyegett, s az utóbbi egy óra megemelkedett keresésének köszönhetően lassan már magam is képtelen voltam elviselni a hangját. Hiába halkítottam le, sokra nem mentem vele, hisz így őrületes rezgésbe kezdett, akárhányszor új szöveges üzenet érkezett Stefan-tól. Alig egy perccel később újabb rezgés hallatszódott, ám ezúttal hangüzenet érkezett, viszont a küldő ezúttal is Stefan volt. Azt hittem türelmes lesz... Mintha tegnapelőtt azt említette volna, nem erőlteti rám magát, erre tessék. Elérkezett a ma este és a telefonom egy rövidke pillanatra sem hallgatott el. Az üzenetek csak úgy röpködtek felém, még a tempót is alig tudtam tartani. Megfordult a fejemben, hogy valami komoly baj lehet, de miután Elena megnyugtatott, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, már nem is erőlködtem az miatt, hogy behozzam az üzenetek olvasása közben felmerült hátrányomat.
Bármennyire is nehezemre esett, kénytelen voltam ignorálni őt. Igaza volt a múltkori találkozásunkkor. Nekem sok mindent át kellett gondolnom, s mivel még én magam sem tudtam, hányadán is állok ezzel az egésszel, így nem óhajtottam felvenni vele a kapcsolatot. Egészen addig, míg félre nem nyomtam a telefonomat és ahelyett, hogy kiléptem volna a beérkezett üzenetekből, a lejátszásra kattintottam. A hangja viszont az első pillanattól kezdve furcsának hatott. Felfedezni véltem benne némi kétségbeesést, szomorúságot és feszengést. Az alkohol gátlásoldó és bátorító hatásáról nem is beszélve. Aztán az üzenetnek hirtelen végeszakadt, én pedig tovább feküdtem a matracon, csendben kémlelve a plafont.
De mivel még a gondolatát se tudtam elviselni annak, hogy bajba kerüljön vagy bántódása essen - még akkor is, ha erre igazán kevés esély volt -, eleget tettem a kérésének és elindultam hozzá. Egyedül abban reménykedtem, hogy már olyan illuminált állapotban van, hogy még véletlenül se jusson eszébe komoly beszélgetésbe bonyolódnia. Mert őszintén nem tudtam, mit mondanék neki. Bár talán pont most lenne a megfelelő alkalom, hogy kipróbáljam milyen reakciót tudok kiváltani belőle, hisz jó eséllyel holnap semmire sem fog emlékezni. Vagy ez nálunk, vámpíroknál máshogy van? Nem tudhattam, hisz sosem ütöttem még ki magam ennyire...
A Grillbe érve jobban körbe kellett néznem, hogy megtaláljam melyik hátsó boxban is rejtőzött az én szívemnek kedvesebb Salvatore fivér. Odaérve az asztalához egyszerűen nem tudtam parancsolni magamnak, s elmosolyodtam. Még az sem számított, hogy épp haragudnom kellene rá, jelen pillanatban ugyanis még ez sem ment, hisz ezt a fokú szétcsúszását képtelenség komoly arccal lereagálni.
- Szia, idegen. - Csendben szólaltam meg, továbbra is egy mosollyal az arcomon. Közelebb léptem hozzá, hogy jobban szemügyre vehessem, vajon mekkora mértékben homályosította el elméjét az alkohol, de sajnálatos módon nehezemre esett megállapítani. Talán jobb lenne, ha nem is tartózkodnánk itt sokáig. Stefannak most egy ágyra van szüksége meg egy kiadós alvásra, úgyhogy mielőbb haza kell juttatnom. - Gyere, hazaviszlek. - Megfogtam a kezét és próbáltam felállítani őt az asztaltól, bár első nekifutásra mintha ellenerőbe ütköztem volna. - Stefan, gyere... menjünk! Mára ennyi bőven elég volt. - Kérleltem, de volt egy olyan érzésem, hogy nem igazán hatottam meg vele. Csak tudnám, akkor mi a fenének hívott ide...

Count on me ••  38   [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



Enzo ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 03, 2016 4:38 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Damon and Enzo

[You must be registered and logged in to see this image.]

Az ivással és a nyavalygással kezdtünk átmenni egy huszadrangú film tipikus jelenetébe, csak most nők helyett pasik sírják el egymásnak az élet nehéz kérdéseit, ergo valahol a nőinkről és az életünkről nyavalygunk a másiknak. Eme roppant férfias tevékenység mellé pár kör pia kifejezetten elkélt, de abban egyet értettünk, hogy még nem ittunk eleget, hogy mindezt tökéletesen kivitelezzük.
-Igaz, de az ott, tuti élvezné a jelenetet.-bökök a szőkés pultos fiú mellé, aki fél szemmel minket néz, másik szemmel pedig próbál arra koncentrálni, hogy a kezében lévő poharakat törölgetve nehogy elejtsen egyet is. Az engem nem érdekelt különösebben, hogy neki milyen céljai vannak az életben, vagy merre indult el, az sem különösebben érdekelt volna, ha nem osztozott volna a gyerek örömében. Egyszerűen mintha felnőttünk volna annyira, hogy rájöjjünk, nem elég a magány, és talán igen, két szánalmas, megkeseredett vámpírhoz hasonlíthattunk, akikről azt hihették, hogy kihalt belőlük a vérszomj és a gyilkolási vágy. Hát, pedig ez egy igazán nagy és badar tévedés volt.
-Jó feleséget választottam, ha ilyeneket feltételezel róla.-nevetem el magam kissé már a piától kótyagosan, ahogy előttem is lejátszódik a jelenet, Maggie jóízű pofonnal súlyt le, amiért a férjét részegen cipelte haza egy másik részeg, akinek szintén van valakije, akiért jól kellene viselkednie. A jelenet felettébb abszurd, de nem lehetetlen. Minden esetre jobban jártunk volna, ha a ma este ennek a bárnak a falai között marad, és semmi nem kerül ki innen, amiért bármit is kaphatnánk. Van motel a közelben, elalszok ott reggelig, aztán majd akkor szembenézek a fejmosással, de még akkor sem kell nagy dobra verni némi frissítőt, aki jelenleg két lábon távozott köreinkből.
-Akkor nincs is miről beszélni.-egyik se jó móka, de inkább előbbi, mint utóbbi. A börtönévek szép emlékei ugyanis nem tartoznak közelről se a kedvenceim közé.
Figyelem a hirtelen mozdulatot, ahogy először a piát okolja, majd meghúzza az üveget, mire megrázom fejem, és az üres poharamra nézek.
-Kösz, most én leszek az a szerencsés, aki hazacipelhet, vagy itt hagyhatlak reggelig a pulton? Vagy rendeljek még egyet hogy tuti mindketten a pulton végezzük?-intek az eddig poharakat sikáló srác felé, hogy hozzon még egy üveggel.


▲ music: I'm a Man▲[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
human bloodbags
Kedvenc dal :
fifty shades of delena x cold hearted snake by BonBon x the devil within
Tartózkodási hely :
Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
being near Elena
Humor :
come, and try me



Damon...Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 25, 2016 10:29 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next
Enzo & Damon
Congrats, buddy!

[You must be registered and logged in to see this image.]
A szagos megjegyzését inkább nem firtattam tovább, hanem csupán egy széles vigyorral nyugtáztam. Igaza van, de nem csak én fogok bűzleni, ha így haladunk, hanem ő is. De ez mindket különben sem igazán fog zavarni szerintem, más véleményére meg nem adunk. Oké, Maggie-nek lehet lesz majd egy-két szava Enzo-hoz, sőt lehet hozzám is, ha meglátja, milyen állapotba juttattam szegény férjecskéjét, de azzal ráérek akkor foglalkozni, mikor sor kerül a találkára.
A lényeg most inkább a semmittevésen van és az önfeledt ivászaton. Régóta nem tudtunk sort keríteni egy ehhez hasonlóan, igazán ránk fért már a dolog.
- Szép volt, elég volt - vágtam vissza az elküldésére egy kaján vigyorral, majd egy újabb üveg meghúzással is kiegészítettem a mondatomat, afféle befejezésként.
- Hát igen, ha így folytassuk még pár üveg és a végén egymás vállán fogunk sírni az öregedés és az elpuhulás miatt. Még jó, hogy nincs itt senki, aki felveheti a jelenetet, majd másnap megmutathatná a nőinknek. - Bukik ki belőlem egy jóízű nevetés, miközben akaratlanul is belegondoltam abba, amit mondott. És tényleg, a régi énem most jól képen törölne, ha látná, miken agyalok ebben a pillanatban is. Megváltoztam, de ezt nem bánom. Pont. Kész. Téma lezárva. Máskülönben nyugodtan indíthatunk egy szappanoperát Enzóval a "Két szánalmas vámpírcsóka" címmel.
- Ott a pont. Ah dehogy.. na jó, tény és való, valóban jót mulatnék a jeleneten, bár lehet akkor én is kapnék pár maflást Maggie-től. - Ha valóban sor kerülne arra a jelenetre, kétlem, hogy Maggie azt szó nélkül hagyná, hogy én önfeledten szórakozak Enzo leszidásán. Sőt, lehet kiosztana Elena helyett is egy adagot "csak nekem, csak most" alapon.
Már csak abból kifolyólag is, hogy mostanában ritkán engedek meg magamnak egy az iméntihez hasonló "luxust", különösen jól esett a friss, meleg nedű íze. Sőt, annyira jól, hogy még néhány üveg után talán többet is megengedek majd magamnak.. vagy magunknak. Én megadom az engedélyt neki is, ha kell, a felelősség úgysem rám fog hárulni.
Elena meg amúgyis meg fogja érteni - vagy nem - azt, amit itt művelünk Enzoval. Már ha tudomást fog szerezni erről.. mert ha rajtam múlik, nem fogja megtudni, vagyis nem valami részletekbe menően,  de rövid említést azt szerintem tenni fogok neki a mai napról.
- Hát igen. Nem a legkellemesebb emlékeim kapcsolódnak ehhez, az is biztos.. - sóhajtok megjátszottan a szaros pelenkák felelevenítésére. Bár, az azokból  fakadó gondok igazából el is törpülnek a többi szép emlék mellett. Soha nem hittem volna, hogy egy kislány ilyen hatással is tud lenni majd az én "kőszívemre", mint amire Delena képes volt. A vele eltöltött perceimnek minden egyes pillanatát élvezem. Olyankor, azt is könnyen el tudom felejteni, hogy vámpír vagyok, ami szintén nem a régi énemre vall.
- Igazad van, túl sokat nyavajgok. Kezdek átmenni egy szappanopera főszereplőjébe - horkantok fel szárazon. - Nem tesz jót nekem ez a sok piálás - mutatok az üvegre, mintha csak az lenne a hibás az össze-vissza beszélésemért, majd egyefene alapon egy legyintést követően még azért is újból a kezeim közé veszem a kettőnk közé letett üveget és ezuttal teljesen kiürítem annak tartalmát. Mára már úgysincs dolgom, s különbenis.. eleve úgy jöttem ide, hogy egy határok nélküli ivászatra fogunk sort keríteni.
[You must be registered and logged in to see this link.]

27
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



Enzo ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jún. 03, 2016 5:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Damon and Enzo

[You must be registered and logged in to see this image.]

-Még. De ha így folytatjuk, fogsz.-nem a szagtéma volt az elsődleges, amit folytonos tárgyalásra szántam volna, de a régi idők emlékeit nézve voltaképpen még igaza is volt. A társasága határozottan jobb olt, a szagokkal nem foglalkozom tovább, nem fétisem.
Ahogy arcomhoz ér, elrántva fejem hajtom el kezét, és felmordulok. Ráncokról szó se lehetett, sem ősz hajszálakról, de a téma kezdett átmenni egy délutáni lányos teapartiba, ami nem féltétlenül volt célom.
-Elmehetsz a francba.-mormogom az orrom alatt, ezzel lezárva ezt a témát, bár sértettség helyett inkább a pohár fölött elnyomott rosszalló, de elégedett mosolyt -mely jelzi, hogy nem igazán változott, amit értékelek- engedek meg magamnak.-A jelek szerint te se akarsz, én se. Igaz, öregszünk, és változunk. Bár ilyen drámázáshoz még keveset ittunk öregem.-emelem meg ismét a poharam, ahogy a téma zuhanórepülésben ível lefelé a béka segge alá, na nem mintha bármelyikünk sajnálatra szorult volna. Épp ellenkezőleg. Arra jobban rászorultunk, hogy visszarázzuk magunkat a normális, egymástól elfogadott és elvárt stílusunkba.
-a te csajod várossokkal odébb van, az enyém utcákra. Annak az esélye, hogy te megúszd nagyobb, bár gondolom azért a kárörömöt nem hagynád ki, ha velem máshogy esne.-a cellévek alatt aligha beszéltünk arról, hogy vár ránk valaki, valahol, és láss csodát, évtizedekkel később ez a nap is eljött. Plusz a tény, hogy nekem feleségem van, még abszurdabb, legalábbis számomra. Bár azt meg kell hagyni, hogy egyikünk sem hiszem, hogy a másiknak beismerte volna, hogy tulajdonképpen jót tett nekünk a két gyengébbik nem képviselője.
Valahogy éreztem, hogy nem hagyhatja ki, hogy megmutassa, ki a Jani, amire csak a szemem forgattam, és a piának hála éhségem el tudtam nyomni, hogy a lány karját ne kapjam el, és adjam be a derekam én is pár korty erejéig. Elpuhultam, ehhez kétség sem fér hozzá.
Aztán csak, hogy tisztázzuk a képletet, amit rólam alkotott, én is előhalászom onnan mélyről a rossz fiút és harapom meg a nő nyakát, hasonlóan, pár korty után elengedem, és elfeledtetek vele mindent. Egy-egy.
Kikapom a kezéből az üveget, és meghúzom azt, majd visszateszem az asztalra, kettőnk közé.
-Mintha neked nem kellett volna a szaros pelenkáktól tartani...-emlékeztetem, hogy nem csak én vagyok apuka, ami kimondva még abszurdabb lenne, mint gondolva.-De inkább a szaros pelenkák, mint a túlélési kényszer, hogy a lépen nélkül is meglegyek.-emlékeztetem az átélt dolgokra, és arcomon átsuhan egy fintor ennek hatására.
Homlokom megmasszírozom szavaira, és szívem szerint bemosnék neki egyet, de inkább intek, hogy legyen még egy üveg az asztalon, ami nekem lesz ezennel.
-Na igen, ha így vesszük jogos. De, mintha régen nem érdekelt volna az ilyesmi. Ha adott volt a helyzet, egyszerűen átléptél az illetőn...-emelem végül fel mutatóujjam, hogy helyesbítsek.-Miután megölted persze, de a lényegen nem változtat.-vonok vállat, az elém érkező üveget kibontva és meghúzva annak tartalmát. Nem lesz így ennek jó vége, de már amikor ide beléptem, feladtam, hogy ezen aggódjak.

 
▲ music: I'm a Man▲[You must be registered and logged in to see this link.]
 
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
human bloodbags
Kedvenc dal :
fifty shades of delena x cold hearted snake by BonBon x the devil within
Tartózkodási hely :
Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
being near Elena
Humor :
come, and try me



Damon...Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 02, 2016 5:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next
Enzo & Damon
Congrats, buddy!

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem igazán érdekelt az, amit a férfi meghallhatott a beszélgetésünkből, még úgy sem, hogy voltaképpen gyilkolásról folyt a szó. Bár, arra azért kíváncsi lennék, hogy mit gondolhat rólunk, kik vagyunk. Egyszerű pszihopaták, vagy katonák akik már úgymond megjárták a poklot? Egyikkel sem lőne nagyon mellé.
- Na látod. Én még mindig jobb vagyok, mint a csúszómászók, ha másban nem is, legalább nem bűzlök. - Jelenik meg egy kaján vigyor az arcomon, mikor beismeri, hogy másodszor is elkövetné azt a hibát, hogy hozzám szóljon. Fura, hogy ilyenekről beszélünk. Lehet, az alkohol kezdi átvenni az irányítást a beszélőkéink felett, mindenesetre engem nem zavarna még az sem. Bár, az asszonyainkat annál inkább. Pff, én most tényleg leasszonyoztam Elenát és Maggie-t?
- Nem is olyan nevetséges. Mintha lenne is ott valami.. nem is akármi, az ott határozottan egy ránc - mutatok egy pontra az arcán, mintha valóban lennének észrevehető jelei az öregedésnek a mi esetünkben. Természetesen végig fülig ért a szám, míg erre a "mutatványra" sor került.
- Viszont az is lehet, hogy már én sem vagyok teljesen a régi, bármennyire is utálom beismerni. Mindegy, időnk az akad bőven, szóval vissza tudnánk rázódni, ha annyira akarnánk. - Vonok vállat, hiszen bármennyire is hiányzik nekünk a régi életünk és az a sok vérfürdőzés, a mostani sorsunkkal is tökéletesen meg vagyunk elégedve. A hirhedt Damon Salvatore végre lehiggadt.. milyen irónikusan hangzik, pedig igaz.
Aztán a Maggie-től kapott leckéjének felemlegetéséről nekem is eszembe jutott egy-két jelenet. Persze nem Maggie-vel, hanem Elenával.
- Na igen, ezen valahogy nem is lepődök meg. Ők már csak ilyenek, azaz javíthatatlanok. Vajon ma is sor fog kerülni egy hasonló jelenetre? - Juttatom eszébe, hogy most is pontosan azt műveljük, amiről az imént mesélt. Az én esetemben szerencsére nem fog bekövetkezni egy hasonló incidens, mert Elena jelenleg a campuszon van. Azt se hittem volna, hogy valaha örülni fogok ennek..
Majd a provokálása révén hirtelenjében úgy döntök, elkapom az egyik útban levő hölgyike nyakát egy harapásra. Hm, egész jó.. de nem csapoltam le teljesen, hanem jó pár korty után inkább elengedtem, majd egy ígézés keretein belül hagytam, hogy élje tovább a nyomorúságos emberi életét.
Természetesen nem tetszett amit ezek után mondott, sértette is az önbecsülésemet, de végül inkább csak egy legyintéssel hagytam annyiban a dolgot. Mondhatott bármit, mert mindattól függetlenül ő sem tudott ellenállni a friss, meleg nedű csábításának. Aztán az én arcomra került át az a bizonyos levakarhatatlanul idegesítő vigyor, amivel az imént még ő hencegett. Jó volt látni őt újra "akcióban", méghogyha nem is tartott pár másodpercnél huzamosabb ideig.
- Igen, néha muszáj kirúgni a hánból - bólintok egyet, majd kérek Donovan-től még egy üveggel, amit rögtön azután, hogy letett előmbe, már meg is húzok.
- Látod, ezt én is így gondoltam. No, de szerintem minden rendben lesz veletek. A kicsi is egészséges lesz és aztán parázhatsz, majd más miatt. Például, a szaros pelenkáktól.. - húzom az agyát, egy jó baráthoz méltóan. Közben eszembe jutott Delena is, aki bár nem az enyém, de egy idő után a sajátomként kezdtem el tekinteni rá. Az a csöppség teljesen megváltoztatta a gondolkodásomat néhány dologgal kapcsolatban. Egy igazi kis angyalka. Egy újabb mondat, amit nem mondanék ki hangosan.
- Jól van, igazad van. Tessék, kimondtam. Én élek a lehetőségekkel, szó sincs arról, hogy nem úgy lenne, ugyanakkor annyira utálom, mikor valaki mindenféle ok nélkül hirtelen beront az életünkbe és gondoskodik róla, hogy minden elromoljon.. - mondtam ki mindezt, ami után muszáj volt ismét az italhoz nyúljak. Utálok lelkizni, de igazából nem is értem, most miért kezdtem bele.
[You must be registered and logged in to see this link.]

27
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



Enzo ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 05, 2015 11:33 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Damon and Enzo

[You must be registered and logged in to see this image.]

Elnyomok egy nevetés szerű akármit, ahogy odébbáll a férfi, aki szinte szívrohamot kapott. Na igen, embereknek gyilkolásról beszélni furcsa lehet. De éppen lehetünk katonák is... náluk ez normális. És a röhej, hogy voltunk is, mind a ketten.
Igaza volt, én voltam az, aki érkezésekor hozzá szólt. De maximum a patkányokkal beszélhetett volna, ha ezt a lépést nem teszem meg. Plusz mivel addig mindenki szó szerint kihalt mellőlem, talán nem volt meglepő, hogy az egész hosszú idő, amit eltöltöttünk egymás társaságában a kellemes emlékek közé sorolandó, a maga morbid, kellemetlen módján.
-Lehet, hogy még így is kétszer elkövetném azt a hibát.-hangom kicsit sem barátságos vagy gúnyos, semleges, mégis őszintén hat, meglepő módon.-Plusz a patkányok már előtte megvoltak. Társaságnak is olyanok, mint szagra.-vetem azért oda, mert időközben őket is megszoktam már addigra. Komolyan patkányokon gondolkodom? Ezt tenné a pia jelenleg az agyammal?
-Azt hiszem erre olyasmit szoktak mondani, hogy öregszem. Ami esetünkben nevetséges, de igen. Ha hallani akarod, elpuhultam. A jelek szerint túl sokáig mellőztem az idegesítő társaságod.-talán igaza volt. Amióta mellettem volt Maggie, mintha kicsit elvesztettem volna azt a gonoszabbik részem, aki gondolkodás nélkül ölt. Viszont hirtelen megtetszett a gondolat, ami fel is villan szememben, mintegy jelként, hogy nagyon is hiányoznak a véres idők.-Én már kaptam leckét belőle, milyen, ha az egyik lány megtudja. A puszta piálás gondolatától is a falnak megy és faragott karóval vár. Csupán a törődése jeléül.-világosítom fel, egy furcsa grimasszerű mosollyal arcomon. Mert a nő, akit szerettem, ár csak ilyen volt.
-Én...olyat soha nem tennék tesó!-emelem fel kezeim, pedig minden szavamból süt, hogy pont azt teszem és tettem is vele.
aztán elkap egy csajt, és megvillantja a nagy vámpírságot, amit a lénye része. Megforgatva szemem nézem a kis műsort, inkább visszafordulok a pohárhoz, amíg végez. A vér szagát természetesen én is érzem, és éhségem felerősödik, de meg se rezzenek tőle, már megszoktam.
-Ez csak egy nő volt, és életben hagytad. Régen ez sem volt jellemző rád. Szóval igen, mondtam, és igen, provokálásnak szántam.-ismerem el, arcomon egy fennkölt, levakarhatatlanul idegesítő vigyorral, ebből is látszik, hogy most nem gondoltam komolyan egy szavam se, voltaképp meggyőzött.
Biccentek a szőkének, ahogy mellém ér, elkapom nyakát, és további kérdések nélkül mélyesztem fogaim nyakába. A vére egész jó ízű volt, ahhoz képest, hogy kicsit már sok volt benne az alkohol. Pár korty után elengedem, és odébb lököm a mellékhelységek felé, hogy szedje magát rendbe, míg számról letörlöm ujjammal a vért, amit végül lenyalok.-Nincsenek problémáim a mértékletességgel. Csak, hogy emlékeztesselek, régen sem voltak, de ha buli, akkor buli, vagy mi.-elemzem a helyzetet, aztán a piáért nyúlok, hogy a vér ízét és a maradék éhségem elnyomjam.
-Azt inkább ne, felettébb furcsa lenne és még keveset ittunk hozzá, hogy ennyire elmélyítsük a kapcsolatunk.-csapom le a lehetőséget.
-Komolyan, ennyi negatívságot egy ember sem képes érezni, mint te. A francért agyalsz, élj a lehetőséggel, aztán élvezd. Ha egyfolytában a jövőtől rettegsz...először is kislányos, másodszor semmi jóra nem fog vezetni.-kezdek atyáskodásba, akárcsak a régi szép időkben, öntve a fejébe némi józan észt és realitást, ami remélem nem talál süket fülekre. Mindig elrontotta valahol út közben a dolgait, remélem most megbecsüli végre, amije van és nem agyalja túl a feleslegesen és veszti el egyből.
 
▲ music: I'm a Man▲ ▲Words: 519 ▲ ▲Note: - [You must be registered and logged in to see this link.]
 
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
human bloodbags
Kedvenc dal :
fifty shades of delena x cold hearted snake by BonBon x the devil within
Tartózkodási hely :
Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
being near Elena
Humor :
come, and try me



Damon...Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 04, 2015 7:15 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next
Enzo & Damon
Congrats, buddy!

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Még arra is sor kerülhet - bukik ki belőlem, majd elkapva a mellettünk levő férfi tekintetét, lazán intek neki, közben gunyorosan vigyorogva.
- Ha jól emlékszem, te szóltál hozzám először- Juttatom eszébe, hogy nem én voltam az, aki rá tukmáltam a dumáimat. - Szóval, ha nem nyitod ki a szád, nem kellett volna szenvedned. Nyugodtan dumálhattál volna a patkányokkal is. - vonok vállat. Az ő döntése volt, és egyben az ő "hibája" is. Az más kérdés, hogy ha nem szól hozzám, egy idő után, lehet én teszem meg, de azt már sosem tudjuk meg pontosan, mi is lett volna ha..
- Dehogyis - legyintek lazán. - Most mi a baj, elpuhultál? Nyugi, a csajok nem fognak megtudni semmit belőle - kacsintok rá egy cinkos vigyorral, mondjuk ebben az állításomban nem teljesen vagyok biztos. Nem hiszem, hogy el lehetne titkolni egy vérfürdőt.. még akkor sem, ha az áldozatok túlélik, csak épp mély kómába esnek.
- Csak egy test? Te most provokálsz..? - vonom fel hirtelen a szemöldökömet. - A szavaim ellenére még simán lecsapolhatok akárkit.. nem akadályozhat meg senki benne. - Mondom, majd a mellettem éppen ebban a pillanatban helyet foglalt hölgyike fele fordultam. - Ne sikíts! - Nézek mélyen az íriszeibe, majd megvillantva az igazi énemet, a nyakába mélyesztem szemfogaimat. Mert ki kell használni, hogy Matt a pultos és kevesen vannak az épületben.. Jó néhány korty után, elhajolok a csajszitól, megígézem, hogy felejtsen el mindent, majd ajkaimat lenyalva fordulok vissza Enzobenzohoz. - Mondtál valamit az előbb?
- Egyébként tudom, hogy igazam van. Na kérsz kóstolót..? - kérdezem, közben a szöszi fele bökve. - Csak tudd abbahagyni - vigyorgok.
- Most mit kellett volna csinálnom? Boruljak sírva a válladra? - Nézek rá csodálkozva. Most komolyan.
- Jelenleg minden oké. Túlságosan is. Kicsit már várom is a következő katasztófát. - Felelek a kérdésére, mondjuk a második felét azért nem gondoltam teljesen komolyan. De viccet félretéve, valóban fura, hogy még nem tört senki sem az életünkre.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



Enzo ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 30, 2015 2:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Damon and Enzo

[You must be registered and logged in to see this image.]

-Igaz, inkább ez, mint a hulla hegyek. Még a végén miattad hal ki a város.-jegyzem meg gúnyos hangnemben, és a mellettünk lévő férfi elkerekedő szemei láttán megforgatom a szemeim. Emberek...
-Tudod, amíg nem volt más társaság, csak a patkányok és közted választhattam, még értékeltem is a nagy dumád. De visszagondolva fogalmam sincs, hogy a francba bírtam ki veled.-már akkor is önelégült, önző és a szó szoros értelmében nézve nagypofájú volt. Akkor kellett a társasága, mert becsavarodtam volna. Most pedig egyszerűen szórakoztat, hogy ő aztán semmiben sem képes és hajlandó megváltoztatni. Kivéve talán, ha Elena értelmet tud verni a fejébe, amit kötve hiszek, mert épp az ellenkezőjére gyanakszom. Csak még jobban elvenné azt.
-Ha még többet kapnál, még jobban a fejedbe szökne, és rosszabb lenne az, mint a pia hatása.-ingatom meg fejem egy nevetés hullámot elnyomva.-Feltételes mód. Ez még gyanúsabbá tesz.-jegyzem meg, és egyre inkább azon a véleményen vagyok, hogy a terveit nem akarom a közeljövőben megismerni. Viszont a problémamentes este épp annyira gyanús, mint ez. Vagy már csak szimplán a paranoiám él bennem túl jól táplálva.
Elnevetem magam. Ironikus, hogy többes számban beszél, az meg még inkább, hogy Elenától tart. Hát hova süllyed ez a világ?
-A barátnőd szoknyája mögé bújsz kifogást keresni? Na, ezzel is megleptél. Már kezdem azt hinni, hogy te csak valami test vagy, külsőre úgy nézel ki, mint Damon, de kicseréltek ott belül.-állapítom meg hangosan is, hogy mennyire nem erre számítottam tőle, aztán a poharamból kiiszom a rövidet és hagyom, hogy a karcos íz végighaladjon a torkomon. -Mégis sajnálatos beismerni, de igazad van.-Maggie a puszta gondolattól, hogy a piás üveget emelgetni tűntem el otthonról, már attól hatszázas pulzussal vár majd, hideg vizes zuhannyal, köszöntés képen pedig minimum egy nyaklevessel. De a kockázatot megéri, hullákról viszont nem eshetne szó. Akkor a szívemmel együtt távoznék a házból, ismét szellem testébe bújva. Na, ez nem vonz már egyáltalán.
-Kösz, ennél több együttérzést kérve se kaphattam volna tőled. Még a végén megjegyezném, hogy életedben egyszer képes voltál valami jóra.-rázom meg fejem egy félmosollyal az arcomon, aztán ahogy a poharak találkoznak, a tartalmuk úgy távozik bennünk új otthonra lelve. De reméltem, hogy problémákra, komplikációkra gondolnom sem kell majd, s minden sima ügy lesz. Életemben először lenne ilyenre példa, de bevallom bőven felülmúlna mindent, s a jövőben képes lennék még több bajt hárítani, ha ez az ára ennek az egynek.
-Hát persze, a mester titka soha nem derülhet ki. Egyébként Elenával hogy mennek a dolgok? Hogy képes még elviselni?-érdeklődöm, miközben töltök még egy kört.
 
▲ music: I'm a Man▲ ▲Words: 407 ▲ ▲Note: - [You must be registered and logged in to see this link.]
 
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
human bloodbags
Kedvenc dal :
fifty shades of delena x cold hearted snake by BonBon x the devil within
Tartózkodási hely :
Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
being near Elena
Humor :
come, and try me



Damon...Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 29, 2015 11:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next
Enzo & Damon
Congrats, buddy!

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Tudsz jobb módszert? Nem hiszem, legalábbis nálam biztosan ez válik be a legjobban. - Ismerem be, egy egyszerű vállvonás keretén belül. Nemhiába vagyunk vámpírok, abban a percben, hogy átváltoztunk a gyilkolás is a részünkké vált.
- Hát, talán nem, de ígyis úgyis elmondom, szóval mindegy mit akarsz - vígasztaltam meg önelégülten, hogy ha akarja, ha nem, meg fogja ám tudni a dolgot. A dolgot, amit egyelőre még én sem tudok, de hát.. a random ötletek a legjobbak, nem?
- Hé, több bizalmat! - Szólok rá. - Mondjuk te tudod, lehet, hogy ha nem kérsz a tanácsaimban, valóban  sor kerülhet még arra, amit felsoroltál.. - folytatom gunyorosan beszélve.
- Meg, hát. És hogy őszinte legyek, van. De minek csináljak mást, ha kedvem szerint ihatok, majd csapolhatok le embereket? Különbenis, nem kell megölni az áldozatot, elég ha kómába juttatod őket, majd csak valamikor felkelnek..  - Állok elő a világ legpocsékabb győzködésével. - A nőink nem igazán értékelnék a hullahegyeket.. úgyhogy fő az elővigyázatosság - kacsintok rá, majd ismét a poharamért nyúlok.
Az hogy nem értékelnék, enyhe kifejezés. Engem legalábbis Elena elevenen nyúzna meg, ha megtudná, hogy tettem valami ahhoz hasonlót.
- Oh, akkor az úgy egy kicsikét megnehezíti a dolgokat.. - húzom el a számat hirtelen. - Mindegy, reméljük a legjobbakat! - koccintom poharam az övéhez, hiszen ráérünk később is parázni, ha már bekövetkezett a baj, egyelőre minden - ahhoz képest, hogy nézzük - jól alakult. Hátha, nem lesznek komplikációk, Enzo és Maggie a legjobbat érdemlik. Ezt persze, ha halállal fenyegetnek, sem mondom ki hangosan.
- Milyen részletek? Ne is reménykedj, el nem árulom a titkomat! - Kötöm ki, felnevetve.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



Enzo ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Okt. 19, 2015 7:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

Damon and Enzo

[You must be registered and logged in to see this image.]

-Az a baj, hogy még ki is nézem belőled, hogy piába fojtod a bánatod.-hisz most is mit csinálunk? Emelgetjük az üveget...pontosabban a poharakat, de ennek is ugyanaz lesz a vége, ezen nincs mit gondolkodni.-Akarom én tudni, hogy mit forgatsz a fejedben?-mert ismertem már annyira, hogy kijelenthessem, nála a szórakozás összeforrt olyasmivel is, ami nem ért véget holmi italozgatásnál, bár jelen helyzetben egyikünk sem volt az a férfi, akinek feltétlen más felé kellett volna kacsingatnia. Na, hát ezt is megértük. De mi árán...
Megrázom a fejem, és inkább a pohár tartalmára kezdek el koncentrálni. Ő meg a tanácsai. Mintha azok olyan sok jóval kecsegtettek volna bármikor.
-Majd ha megvakulok, megsüketülök és lebénulok... Na talán akkor akarom majd kikérni a tanácsod. Addig viszont maradjunk abban, hogy a másik vállán sírjuk ki a bajaink.-tanácsolom, hisz a múltunkból kiindulva is határozottan kijelenthető, hogy semmi szükség olyasmire, mint a tanácsosztás, a dolgok úgy sem úgy alakulnak, ahogy mi elsőre eltervezzük. Bár érdekelt volna, miféle tanáccsal akarna bizonyos helyzetekben előrukkolni. Csak, hogy később a képébe vághassam, hogy mennyire haszontalan agy kurkász akar lenni.
Töltök egy újabb adagot, és mikor megemeli a poharat, én is követe példáját. És most is mi jut eszembe? Az, hogy Maggie kitesz a teraszra aludni, ha megérzi a keserű pia és a füstös bár elegyének keverékét. Régebben ez nem érdekelt volna.
-És gyanítom ehhez már a megfelelő helyszínt is megtaláltad. Komolyan nincs jobb dolgod, mint a poharakat emelgetni, meg meggyilkolni mindenkit?-nézek rá kíváncsian, mert komolyan végignéztem volna ismét, ahogy egy nap karja megmenteni a világot és a végén dugába dől a terve, hogy aztán mérgelődve hulla hegyeket hagyjon maga után.
Amihez nem voltam még elég részeg, az a nejem terhességének megvitatása. Ugyanis a vámpíroknál az iskolában tanított biológiai folyamatok megdőlni látszottak és szembementek ezekkel az elméletekkel és gyakorlatokkal. Csak találgatni lehetett, hogy rajtam kívül milyen Isteni csoda kellett még. Mint egy rossz egyenlet, az ismeretlent pedig idegesítően fel akartam kutatni.
-Az illetékes, akiről szó van a feleségem. Tudod, miután eltávoztam, ő kikapcsolt. Az emlékei pedig nem igen akarnak előtörni, tekintve, hogy azt az időt inkább kikapcsolva töltötte. De igen, ha azt vesszük, majdnem sikerült megölnöm, hogy kiderítsek ezt, azt.-ismerem be vállat vonva, és ha eddig nem lett volna elég érdekes ez az egész, most előkerült az a rész, mikor a feleségem egy hosszú éjszakára a pincébe zártam, és kis híján megöltem. Erre innom kell, de poharat jobban megtöltöm, mint ameddig általában röviddel töltik a poharat.-A boszi meg. Ha egészséges lesz és ember, akkor áldást adott. Ha valami mégsem stimmel, kibelezem és azzal lógatom fel.-mondom valamivel ingerültebben, és a mellettünk elhaladó egyik vendége a bárnak nagy szemekkel mered ránk, a szíve is kihagy, ha jól hallottam.
-Belőled egy is sok, nem, hogy egy nemzet.A szaftos részletektől viszont kímélj meg, ahhoz még túl józan vagyok.-kérem, a pohárban lévő maradék italt is elfogyasztva.
 
 
▲ music: I'm a Man▲ ▲Words: 465 ▲ ▲Note: - [You must be registered and logged in to see this link.]
 
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
human bloodbags
Kedvenc dal :
fifty shades of delena x cold hearted snake by BonBon x the devil within
Tartózkodási hely :
Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
being near Elena
Humor :
come, and try me



Damon...Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 09, 2015 7:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next
Enzo & Damon
Congrats, buddy!

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Valószínüleg igen, olyan száz üveg bourbon elfogyasztása és ugyanennyi halandó kinyírása után. - Saccolom meg, hogy körülbelül mekkora kárt tettem volna az emberiségben, illetve a Grill italkészletében, abban az esetben, ha végleg eltávozott volna az élők közül. - De ne is gondoljunk ilyenekre, inkább ünnepeljük meg, hogy élsz és virulsz! Ne csak iszogatással, hanem valami mással is.   - Terelem el gyorsan a témát, egy cinkos vigyorral az arcomon, bár egyelőre nem sok jó ötlet jutott az eszembe a szokásos véres akciókon kívül. Azt azonban szerintem el kell vetnem, tekintve, hogy Enzoból hamarosan apa lesz. Mi lett belőlünk? Ő apa lesz, én szerelmes vagyok, szent ég,  hová tart a világ!? Talán nem is olyan jó az, ha az ember halhatatlan és golyóálló..
- Te tudod - vonok vállat egyszerüen, mikor kijelentette, hogy köszöni szépen nem kér a tanácsaimból. - De akkor ne az én vállamon akard kisírni magam! - Figyelmeztetem szórakozottan.
A következő mondatomra érkezett válaszára, újratöltöttem a poharamat, majd felé emeltem és csak utána csusztattam le a torkomon a keserű nedűt.
- Akkor már tudom is, mit fogunk csinálni, miután seggrészegre ittuk magunkat! - Mondom határozottan azután, hogy közölte, túl régóta nem ízlelt már valami igazán finomat. Bár, nem hiszem, hogy Maggie nagyra fogja értékelni a közbeavatkozásomat, de valahogy csak megérti, a "pasis esték" már csak ilyenek alapon. Különbenis, Enzonak addig kell lazítania, míg a baba meg nem érkezik, utána már aligha fog tudni kirúgni a hánból. Gondolom én, persze lehet, hogy tévedek.
Tény, hogy mi vámpírok képtelenek vagyunk szaporodni. Az a boszi azonban valahogy mégis elérte valami hókuszpókusszal, hogy Maggie teherbe eshessen. Akárki is legyen az illető, nem semmi gondolkodása van. Pláne, ha nem jó szándék vezérelte.
- Kicsoda az illetékes? - Kérdezem, egyből felkapva a fejem az említésére. Kezd egyre érdekesebb lenni a dolog. - Csak nem kinyírtad őt örömödben?  - húzom az agyát, bár kicsit sem lepődnék meg azon, ha a fején találtam volna a szöget. A meglepetés ereje mindenkire másképp hat. Én, személy szerint nem tudom, miként reagálnék egy ehhez hasonló hírre, abban azonban elég biztos vagyok, hogy nem mondanék köszönetet a boszinak.
- Hát, igen. Ha minden nőneműnek, akivel valaha együtt voltam gyereke születne, akkor nem csak hadseregem lenne, hanem saját népem is - helyesbítek, ugyanis annál nehezebb feladatot nem is adhatnának nekem, mint azt, hogy megszámoljam hány nővel feküdtem le igen hosszas életem során. Dehát, ellenállhatatlan vagyok, igazán nem tehetek róla, ha mindenki engem akar.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



Enzo ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 16, 2015 7:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
 
to Damon

 
-Szerintem túltetted volna nagy veszteségen.-hangomban semmi gúnyosság nincs, ez amolyan spontán reakció volt, egy frappáns válasz arra, amit mondott. Minden viccet félretéve valóban voltam inkább itt, mint halottan a másvilágon. Ez jobb mókának tűnt... Maga az élet jobb opciónak tűnt, mint a halál.
-Inkább kímélj meg tőle, mielőtt kiújulna a csúzon tőle.-rázom le egyszerűen, megrázva fejem, és az italba kortyolva elnyomok egy mosolyszerűséget, hisz lássuk be, nem minden tanácsa volt hülyeség, némelyiket egészen elfogadhatónak és használhatónak gondoltam, másokat viszont nem fogadtam volna meg akkor sem, ha fél lábam és fél kezem lett volna, s így csapott volna el egy vonat. Akkor már inkább a szellemvilág, vagy az egyszerű vég.
-Megtisztelsz barátom, megtisztelsz.-vonom meg egyik szemöldököm, rám jellemző fintort vágva, majd azért hozzáteszem.-Úgy látszik ez a ferde hajlam nem változik, ha az orvos vámpír. Biztos finom falatokra akadtál, mostanában nem sok közelébe kerülhettem.-húzom el szám, mert azért messze nem azzal töltöttem a napjaim, hogy az utcákat róttam. Mellékesen pedig Maggie így is labilis volt, a hulláit feltakarítva kicsit meguntam magam után is felpucolni, és most nem hiányzott a nyakamba egy okoskodó vadász a "hű, majd n megmutatom" dumájával.
Aztán beavattam a furcsa, abszurd, és a vámpírok biológiájában lehetetlen dologba. Hogy történhetett, magam sem tudom, és ahogy látom, az a fajta megdöbbenés, amit én éreztem a hír hallatán, vagy legalábbis hasonlót, gyengébb kiadásban, most őt is hatalma alá kerítette.
-Rossz szokásom,  tudhatnád.-így volt, s tudtam, hogy Maggie, bár nem ismerte olyan jól, mint én, amolyan kapocs a múlthoz, és ez a közös múlt azért nem épp kellemes emlékeket hordoz. Magam sem értettem, mi és hogyan lehetséges, de egyre jobban hittem benne, hogy a gyermekem anyja szépen elnyomva magában, valószínű örökké meg fogja tartani a "Hogyan lehetséges mindez?" kérdés válaszát. Én nem erőltettem, a történtek fényében, ő pedig még annyira sem beszélt róla. Voltak dolgok, amiket nem tárgyaltunk meg. Vagyis még nem. És ha eljön az idő, hogy kitálalunk, a tányérok ismét a levegőben fognak röpködni ahelyett, hogy a vacsoránk ennénk belőle.
-Fogalmam sincs. De szeretném kideríteni. Csupán az illetékes nincs olyan jó lelki állapotban, hogy faggatni kezdjem. Viszont kétlem, hogy kedvességből tette volna valaki. Túl szép lenne. Büntetésnek hülyeség, hisz eleve valószínű, hogy ilyen hírnek örülnek, nem pedig zokognak rajta.-elmélkedem az italomba eredve, mintha abban lenne a megoldás, onnan ki tudnám olvasni, de semmi épeszű válaszra nem jutok tőle, így megiszom, és az üvegért nyúlok, hogy ismét töltsek.-De ez nem lehet a természet műve. Tudjuk, hogy nekünk nem lehet gyerekünk. Szép is lenne, ha lehetne. Gyanítom neked már hadsereged lenne.-megjegyzésem csípősre sikeredik, de teszek rá, hogy bóknak veszi e vagy sem, nem hiszem, hogy fejem venné érte. Akkor már rég halott lehetnék, ha valóban kihúztam volna nála valamivel a gyufát. De mivel egyikünk sem az a lelki beteg típus egy jól irányzott megjegyzés hallatán, így nincs félnivalója senkinek sem.
 
 
▲ music: I'm a Man▲ ▲Words: 464 ▲ ▲Note: - [You must be registered and logged in to see this link.]
 
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
human bloodbags
Kedvenc dal :
fifty shades of delena x cold hearted snake by BonBon x the devil within
Tartózkodási hely :
Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
being near Elena
Humor :
come, and try me



Damon...Salvatore ÍRTA A POSZTOT
Pént. Aug. 21, 2015 5:03 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next


to Enzo
Hey, my friend
♒ Zene
♒ annyi+1
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

- A lényeg viszont, hogy sikerült kijutnod onnan. Mi lett volna velem ivócimbi nélkül? - mutatok rá, megjátszottan hozva az értésére, hogy örülök neki. Hiszen nem mindenkinek adatik meg a visszatérés lehetősége, egy második esély. Bár, nem igazán mutattam ki, de igenis sokat jelent a társasága, a barátsága.. az idióta beszólásaival együtt. Még akkor is, ha egyáltalán nem úgy viselkedem.
- Most, miért? Pedig Dr Salvatore tanácsai sokat segítenének az emberiségen - mondom vigyorogva. Naná, hogy segítenének, ellátnám őket jobbnál jobb ötletekkel azt illetően, hogy miként tarthatnák minél tisztábban a vérüket. Táplálkozz egészségesen, hogy veled együtt a véredre törők is elkerülhessék a rosszullétet! - A nap mottója, à la Dr Salvatore.
- Az enyémek nem innának, csak én. Neked csak azért hagyom, mert nem akarlak lecsapolni utána - közlöm, mintha csak az időjárásról beszélnék.
Aztán eljött az igazság pillanata.. és a képzeletbeli dobpergés után, Enzo végre kitálalt. Én meg úgy ültem ott, mint aki szellemet látott. Uh, nem volt a legjobb poén. Nem mintha nem örülnék, de az lehetetlen. A vámpírok nem tudnak szaporodni.. amit én ki is használok.
Kellett néhány másodperc és egy pohár tömény ahhoz, hogy vissza tudjak térni a kedélyállapotomhoz, a hír után. Enzo mint apuka? Hm.. ezzel a gondolattal még barátkoznom kell egy ideig.
-Ugyanmár, túldramatizálod - legyintek egyet, mert természetesen nem volt igaza és ezt ő is jól tudja. Újabb pohárka ital csúszik le a torkomon, miközben elgondolkodom a válaszán. Egy boszorkány vagy warlock keze lenne a dologban? Mégis miféle előnye származhatna a boszinak abból, ha megtermékenyít egy vámpírt? Na jó, nem szó szerint, de nagyjából erről volt szó.
- Érdekes történet, de hogy jön a boszi a képbe? - vonom össze furcsállóan a szemöldökömet. - Maggie-nek vannak boszi-jó tündér keresztanyjai vagy valaki azt hitte, ezzel büntet? - Bár, az utóbbit illetően nem vagyok biztos abban, hogy Maggie teherbe esését Enzo áldásként vagy átokként is ítélheti meg, vagy egy kicsit mindkettőként.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



Enzo ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 13, 2015 12:15 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
 
to Damon

 
-Nem egy modern szanatórium.-dünnyögöm az orrom alatt, bár ahhoz azért kevés időt töltöttem ott, hogy mindent és mindenkit megismerjek. Ahhoz viszont éppen eleget, hogy ne akarjak visszamenni oda egy darabig. Mondjuk úgy pár tíz évig minimum.
A pohárból egyik utal után a másik csúszik le a torkunkon, és mindez úgy, hogy további tósztokra nem kerül sor. Tudom, hogy úgy is lesz még ilyen, a lényeget még ki sem veséztük, ahhoz pedig gratuláció szokott párosulni, amihez az ital koccintáshoz kell. Hát, nekem inkább ahhoz kellett, hogy ne agyaljak egész nap ezen, teljesen feleslegesen, mikor minden rendben van. Már ha ez lehetséges és elképzelhető.
-Hozzád se küldenék senkit, hogy beszélje ki magából a bajait.-rázom meg a fejem, a poharat ujjaim között pörgetve az asztalon, miután vállon bokszol, arcomon átsuhanó félmosollyal. -Ha mindenki alkoholizálna a páciensével, akkor több lenne az alkoholista, amiből lássuk be, így is épp elég van.-bár nem különösebben érdekelt, hogy hányan és hogyan rontják el az életüket a piával, de azért örültem volna, ha a vérbankon kívül az utcán is rohangál olyan, akinek a véréből először nem a skót tömény ízét veszem ki, hanem a vércsoportját. Az első üveg elfogy, bár korántsem volt tele, az utánpótlás üveg már annál inkább.
A rövid verzióval álltam elő, de annak ellenére, hogy először sürgetett, most csendbe burkolózott őfelsége.
-És még engem sürgetsz, mikor a hírtől kukává változol.-rázom meg a fejem, míg a pohár tartalma ismét lecsúszik torkomon, de a karcos ízt már meg sem érzem.
Aztán amikor végre életet lehel az élettelen testbe, és megszólal, a kedves hátbeveregetéstől kis híján felköhögöm azt is, amit eddig lenyeltem, ezért egy szúrós nézéssel karöltve fogadom a gratulációt.
-Jobban örülsz annak, hogy a leendő feleségem gyereket vár, mint annak, hogy engem életben látsz. Kedves.-emelem meg a poharam és a maradékot is kiiszom belőle, majd hangos koppanás keretében teszem vissza az asztalra.
-A pontos biológiai folyamatot ha nem bánod, nem fejteném ki. De az a gyanúm, hogy valami boszorkánynak van köze ehhez, vagy egy warlocknak.-válaszolok kérdésére vállat vonva, hisz fogalmam sincs, hogy hogy lehetséges ez, épp úgy, ahogy ő sem érti.-Maggie kikapcsolt, amikor megtudta, hogy meghaltam. Aztán miközben segítettem, hogy visszakapcsoljon, meghallottam a gyerek szívverését.-avatom be a "hogy derült ki, hogy apa vagy" dologba, amit személy szerint jobban díjaztam volna, ha máshogy megy végbe, és nem ilyen abszurd módon.
 
 
▲ music: I'm a Man▲ ▲Words: 376 ▲ ▲Note: - [You must be registered and logged in to see this link.]
 
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next
Vissza az elejére Go down
 

Hátsó boxok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 16 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 8 ... 16  Next

 Similar topics

-
» Hátsó boxok az orfeumban

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros :: Grill-