Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Irina Roxanne Cristal

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Május 25, 2013 4:38 pm
Ugrás egy másik oldalra



Irina R. Cristal


Kor: kb. 1000
Faj: Boszorkány
PlayBy: Michelle Trachtenberg


Irina az én elfeledett kishugom, aki apám anyámtól való félrelépésének következménye. Anyai ágon örökölte varázserejét, és kb. 16 éves lehetett (én akkoriban már vámpírként jártam a világot.) amikor elvégzett magán egy olyan varázslatot, aminek a következtében azóta nem öregedett.
Tulajdonságok: A belső tulajdonságai teljesen ütköznek az enyémekkel. Velem ellentétben ő mindenkivel kedves, és jószívű (a vámpírokat viszont nagyon nem bírja). Mindig próbálja a könnyebb, egyszerűbb megoldást választani. Utálja a konfliktus-helyzeteket, de ha kell, akkor elég keményen megvédi magát. Bárkin nagyon könnyen megesik a szíve, ami valljuk, be ebben a városban nem túl jó.
Kapcsolatom vele: Kezdetben utáltam a tudatot, hogy van egy testvérem, aki ráadásul nem is anyámtól született. Hozzá kell tenni, ez azért volt, mert én már idősebb voltam, kb. 12 éves, és nem volt ínyemre, hogy folyton vele foglalkoznak. Ez idővel megváltozott, és elválaszthatatlanok lettünk. A legjobb barátnőmként tekintettem rá, de sajnos nem tölthettem vele sok időt, mert megjelent a Mikaelson család. Innentől kezdve már nem igen foglalkoztam Irinával, mert sokkal jobban lefoglalt az Elijah iránt érzett szerelmem. Hogy Irina miként élte meg ezt az időszakot, azt az alkotóra bízom. Smile

Az előtörténetet szintén rábízom az alkotóra bízom, de amit még tuni kell: Irina nem tudja,hogy vámpír vagyok, vagy hogy egyáltalán élek, így ez még komoly bonyodalmakat okozhat.
Vissza az elejére Go down
 

Irina Roxanne Cristal

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Roxanne Lightwood - készül
» Selena Cristal-ELKELT :D
» Irina ---
» Irina ---
» Irina Belay

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •