Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
●● bonbon and ric ●●
Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Kedd Okt. 10, 2017 1:09 am
Ugrás egy másik oldalra



Hello, Brother

turn it off

Tisztában voltam vele, hogy Stefan az itt léte alatt folyamatosan megpróbál majd visszakapcsoltatni, emlékeztetni önmagamra, a szánalmas, érzelemtől átitatott Damonre, de semmiképpen nem akartam ezt engedni. Nem akartam újra érezni, mert érezni pocsék dolog. És ezt pontosan tudtam. Annak idején még talán reménykedtem, azaz reménykedni kezdtem valami jobban, amit Elenában láttam meg, vagy amivé ő tett engem, de ennek vége volt, így nekem is végem volt – bizonyos értelemben. Kellett a nyugi, a kikapcsolás és a tombolás. Vissza akartam szerezni a régi, régi önmagamat… azt az énemet, aki az előtt voltam, mielőtt beléptem volna Mystic Fallsba, hogy felforgassam a kisöcsém és Elena Gilbert életét. Bár ezt kívánnom még a magam részéről is naivság volt, de jobban nem is gondoltam bele. Valahogy túl nagy törés volt az életemben az, hogy Elena elfelejtett – és jobb volt így, hogy már nem éreztem emiatt semmit.
A kérdéseire akaratlanul is elmosolyodtam. Ó, naiv kisöcsém.
- Ha ő lenne itt és ugyan olyan gyűlölettel, megvetéssel nézne rám, mint egy hete? Igen, ugyan ezt mondanám. - Szabadon engedném. Mondhatni. Vállat vontam hanyagul. – Hiába akarsz kiutat keresni nekem ebből az egészből, Stef. A helyzet az, hogy nem kérek a segítségből. Sem tőled, sem pedig mástól. – Tettem hozzá, majd rápillantottam a szemem sarkából. Nem tudtam, mikor adja fel, de volt egy olyan érzésem, hogy még hosszú ideig élvezni fogjuk egymás társaságát.
- Az már igaz. – Jegyeztem meg a Katherine-s megszólalására. Eszembe jutott, hogy legutóbb majdnem megöltem. Jó volt látni, hogy ezúttal ő szenved és nem pedig… más. Stefan felkeltette az érdeklődésem és rögtön azon kezdtem gondolkodni, mivel üssük el az időt, egészen addig, amíg fel nem vetem a „Caroline meglátogatása” című programot. Az öcsém felé fordultam az üveggel a kezemben.
- Úgy hallottam, a közelben egy nagyobb szabású buli van. Nézzük el oda… és élvezzük ki a lehető legjobban. – Húztam szinte véres mosolyra az ajkaimat, miközben a szemeimben is megcsillant valami különös fény. Ha Stefan követett, akkor elindultam kifelé. Odakint ittam meg a maradék whisky-t, majd dobtam ki az üveget hanyagul… a földre esett és összetört.
- Mindenki a saját kocsijával. – Kötöttem ki az egyik legfontosabbat, mert nem akartam újra magára hagyni az én kicsikémet… avagy rábízni Stefan bácsira, aki ha nem elég óvatos, nekimegy egy fának.
- Közben kifejtheted, mennyire vagy biztos a saját győzelmedben. – Magyaráztam magabiztos mosollyal, mint akit nem lehet megtörni. Bár tényleg ezt gondoltam, valahol mélyen, egy kis részem mégis tartott attól, hogy elveszíthetem ezt a játszmát. A kocsi kulcsot kezdtem pörgetni az ujjam körül, miközben haladtunk. Reméltem, elmondja, merre találom a kicsikémet.


417 szó ❖ game on 31   ❖ kredit

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Vas. Okt. 01, 2017 1:50 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my brother

Míg ő szerette volna elhitetni velem, hogy az ittlétem csupán eszköz volt arra, hogy visszakapja a kocsiját vagy éppen megmutassa nekem, mennyire jól érzi magát és milyen gondtalanul csodajó lett az élete attól, hogy kikapcsolt, addig én naivan reménykedtem abban, hogy a kikapcsolás nem vágta el teljesen az igazi személyiségétől és a felhívásai keringőre az én próbálkozásaim alapjait szolgálták. Nagy álmok, de hát… ha már reménykedni sem lenne szabad, akkor mi marad? Várjam meg, míg véglegesen felszedi maga alól a padlót, megássa a saját sírját és belefekszik? Ha sokáig folytatja a körútját, úgyis ez lesz, magától nem fog rájönni, mennyi minden kockáztat és milyen rossz irányba tart. Engem úgysem bántana, el vannak zárva az érzelmei vagy nem, maximum addig megy, mint a múltkor… kitöri a nyakamat, na és? Majd magamhoz térek, felállok és újra a keresésre indulok addig, amíg jobb belátásra nem térítem. Ő is ezt szokta tenni, testvéri kötelességem, hogy ne hagyjam elkallódni és az egyáltalán nem akadályozhatott meg ennek a küldetésnek a teljesítésében, hogy ő ne akarta, hogy mellette legyek.
- Akkor is ezt mondanád, ha magadnál lennél? Vagy ha ő ülne veled szemben? – Kétlem. Damon olyan szerelemmel szerette Elenát, ami megmagyarázhatatlan volt, egy külső szemlélő számára talán érthetetlen is. Az ő kapcsolatuk teljesen más volt, mint annak idején az enyém és a lányé, éppen ebben rejlett a különlegességük. Ketten alkottak egy egészet, Elena kihozta a bátyámból a lehető legjobbat, még én magam is meglepődtem, milyen tulajdonságokat és viselkedéseket csalogatott elő belőle, pedig hosszú évek óta ismertem a bátyámat. Szerettem volna, ha visszakapja az életébe a számára legfontosabb személyt.
- Katherine tudta, mitől döglik a légy. – Ezt be kellett vallani, hiába egy önző, számító nőszemély, pontosan tudta, hogyan tegye érdekessé a dolgokat. Bár, kettőnknek leginkább fájóak voltak a játszmái, de legalább elértem, hogy Damon figyeljen rám. – Megadom neked a kezdő lépés jogát. Kíváncsi vagyok, tényleg őszinte ez a rosszfiú-szerepe vagy csak el akarod hitetni magaddal és másokkal, hogy nem érdekel semmi? – Felvontam a szemöldököm és az italomba kortyoltam. Azt nem mondanám, hogy túlzottan magabiztos voltam és feltétlenül hittem a rendíthetetlenségemben, de bíztam abban, hogy Damon-nek kevés esélye van átrángatni a másik oldalra. Nemrégiben jártam ott és most sokkal fontosabb volt, hogy őt visszahozzam, arról nem is beszélve, hogy… Caroline-nak sem akartam csalódást okozni, megígértem neki, hogy nem csinálok hülyeséget csak azért, hogy visszarángassam Damon-t a szakadék széléről.

:mer:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
●● bonbon and ric ●●
Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 18, 2017 10:15 am
Ugrás egy másik oldalra



Hello, Brother

turn it off

- Életcélom bebizonyítani, hogy tévedsz, ha azt hiszed, maradt bennem bármi jóság. – Néztem rá határozottan. Akár kikapcsolt érzelmekkel, akár attól túlfűtve… én nem voltam jó. Hibákat hibákra halmoztam, folyamatosan rossz döntéseket hoztam, önző módon viselkedtem. Ebben semmi jóság nem volt. Nem véletlenül jutottam el a kikapcsolásig sem. És igen, visszakanyarodhattam volna Elenához a gondolataimban, de mielőtt ez megtörtént volna, leállítottam magam, mintegy elvágva a gondolat fonalát.
- Mint mondtam, az azért volt, hogy… a kocsimat lepasszold. A terv része volt. De többé nincs szükségem rád. – Vontam vállat. A továbbiakra kissé a szemeimet forgattam, de végül is abban igaza volt, hogyha nem tud visszahozni, miért kellene menekülnöm.
- Pont azért kell távol maradnunk egymástól, mert az öcsém vagy. – Ha nem az lenne, már rég megöltem volna. De őt soha, semmiféle körülmények között nem tudtam volna megölni. Emlékeztem arra az időre, amikor visszatértem Mystic Fallsba. Azért jöttem, hogy elpusztítsam, a földdel egyenlővé tegyem… még Elenát is meg akartam ölni, legalábbis fenyegetőztem vele. Aztán egy késő este összebalhéztunk Stefannal. Akkor és ott közölte, hogy öljem meg, ha annyira meg akarom tenni. Nem tettem. És akkor kimondta az igazságot, azt, hogy számtalan lehetőségem lett volna már rá, mégis mindig kihátráltam.
A halálát sosem kívántam hát, most sem, csak arra vágytam, hogy távol legyen tőlem. Akarva-akaratlanul az emberségemhez csatolt és ez nagyon nem volt jó. Tagadhattam, hogy semmit nem vált ki belőlem a jelenléte, de nem így volt. A szerepemet viszont igyekeztem jól játszani.
- Ó és visszakanyarodtunk oda, miért is vagy itt valójában. – A szemeimet forgattam. Persze, hogy haza akar rángatni. – Nem érdekel Elena. Gyűlöl, hát gyűlöljön az idők végezetéig. Ami az ő esetében is már elég hosszú idő, de ha neki így megfelel, hát rajta. – Vontam hanyagul vállat, még egy mosolyt is megejtettem. – Tudod, Stef, ideje lenne elfogadnod, hogy vége. Eljöttem, kikapcsoltam és ha újrakezdhetném, ugyan így cselekednék. Van az a pont, amikor el kell engedni azt, ami nem a tiéd. – Magyaráztam okoskodva.
- Sértő vagy sem, néha baromira kiborító tudsz lenni. Egyszer lennél a helyemben, akkor megértenéd, miről beszélek. – Szusszantam egy nagyobbat. Aztán reagált a játékos kérdésemre. Érdeklődve hallgattam a kérdést, amit feltett. Felvontam az egyik szemöldököm és egyszerre szólaltam meg Stefannal.
- Nincsenek szabályok. – Ez egyből mosolyt csalt az arcomra. A lelki szemeim előtt igazság szerint beugrott a legjobb mód, amivel megtörhettem Stefant. Ki az, akihez őt most a legtöbb érzelem fűzi? Ki az, aki ha veszélybe kerülne, bármire képes lenne, csak azért, hogy megmentse?
- Egyáltalán nem unalmas, sőt. Készülj fel a vereségre, kisöcsém. – A kezemet nyújtottam, mintegy beleegyezve a játékba. Belegondolva tényleg jó szórakozásnak indult a dolog, de azért a figyelmem nem lankadt és készen álltam bármire. Nem hagyhattam, hogy Stefan megtörjön… erősíteni akartam a magamban épített falakat, hogy ne tudja ledönteni.
Azon kezdtem végül gondolkodni, hogy Caroline-t merre találhatnánk meg. Csak egy gyors látogatásra lett volna szükségem ahhoz, hogy elérjem, amit akarok. Viszont előtte Stefannak is el kellett játszanom, hogy szórakozunk és mennyire szuper az együtt töltött idő. Visszahúztam a kezem, majd kérdőn rápillantottam.
- Mivel kezdjük a szórakozásunkat, Stef? – Megbiccentettem felé a fejem, majd magamhoz vettem a whiskys üveget, hogy abból kortyolhassak.


515 szó ❖ game on 31   ❖ kredit

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 09, 2017 10:39 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my brother

- Nem ismersz eléggé ahhoz, hogy tudd, soha nem fogom elhinni, hogy ennyire rossz vagy? – Ha kikapcsolunk, rosszak leszünk, ezen nincs mit mellébeszélni. Nem érdekelnek mások, csak saját magunkkal vagyunk elfoglalva és az a lényeg, hogy kiadjuk magunkból az összes felgyülemlett feszültséget. Elvégre, a kikapcsolás épp arról szól, hogy ne törődjünk senkivel vagy semmivel, az ehhez a pincérlányokhoz hasonló személyek egy bogárnál is jelentéktelenebbnek tűnnek.
- Ha annyira jól szórakoznál egyedül, nem hagytál volna hátra nekem kenyérmorzsákat. – Oka volt annak, hogy engedte a megtalálását, engem pedig az sem érdekelt, ha egy csapdába sétálok bele, amiben Damon hülyét csinálhat belőlem. Megérte a kockázatot, mivel a közelébe kerülhettem, láthattam őt és megvolt a lehetőségem arra, hogyha jobb belátásra nem is térítem, próbálkozhatok. És ez már haladás.
- Miért sietsz ennyire? Ha teljesen biztos vagy abban, hogy nem tudok a lelkedre beszélni, nem mindegy, ha itt ülsz és megiszod az italodat? Az öcséd vagyok, nem valaki, aki elől menekülnöd kellene. – Az érzelmeink kikapcsolásának általában hatalmas érzelmi trauma volt az oka és annak a megkockáztatása, hogy valaki vissza akarjon rángatni minket a való világba, ahol meg kell küzdenünk a minket ért fájdalommal, egyszerűen nem volt opció. Én is faképnél hagynám, ha ő ülne azon a széken, amin most én. – Ne arról beszélgessünk, hogy kinek milyen gyilkolási szokásai vannak, hanem arról, hogy mikor gondolod meg magad és jössz haza? Egy hét alatt kitombolhattad magad és igazából így csak magad alatt vágod a fát. Azzal, hogy embereket ölsz szerte az országban csak erősíted Elenában azokat a rossz emlékeket, amiket felerősített benne az igézés. Higgy nekem, eljön az idő, amikor visszakapcsolsz és legszívesebben megütnéd magad, mert aláástad az esélyeidet. – Ismét a jó öreg tapasztalat beszélt belőlem. Nem engedhettem, hogy a bátyám teljesen elveszítse azt a személyt, aki jobb emberré teszi és aki mindennél fontosabb számára, még saját magánál is attól függetlenül, hogy most éppen nem így tűnhet egy külső szemlélő számára.
- A társaságomban nem tudod kiélni magad? Sértő, hogy ennyire meg akarsz szabadulni tőlem. – Az ujjaimmal doboltam a poharamon, a gyűrűm kocogott a kristályon, miközben belekortyoltam az alkoholba. – Mondd csak, mit tanultunk Katherine-től? – Tettem fel a költői kérdést, amire mindketten pontosan tudtuk a választ. – Nincsenek szabályok. Te is és én is bevethetünk bármilyen eszközt és aki előbb megtöri a másikat, az a nyertes. Vagy így is túl unalmas neked? – Kezdett egyre rosszabb érzésem lenni a rögtönzött ötletem miatt, de Damon-el csak veszélyesen lehetett játszani. Új szintre emelte a saját tevékenységét, nekem is mással kellett próbálkoznom.

:mer:  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
●● bonbon and ric ●●
Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 02, 2017 8:17 pm
Ugrás egy másik oldalra



Hello, Brother

turn it off

- Mondjuk azért, hogy lásd, mennyire rossz vagyok és feladd, amit a fejedben forgatsz? Ó, nem. Pusztán szórakozásból tenném. Mert élvezem, hogy bánthatok másokat. – Ejtettem meg egy szórakozott mosolyt felé.
- Nem csak, hogy akartam, de úgy látom, sikerült is. És tudod, mit? Egész jól teljesítettél. Azt hittem, csak jövőhéten akadsz a nyomomra. Bár én jobban örültem volna annak, ha később... – Merengtem, majd vállat vontam. – De hát nem teljesülhet minden vágyunk, nem igaz?
A kulcsra pillantottam, amit lerakott az asztalra. Előszedtem én is, majd odacsúsztattam az asztalon felé, jobban mondva odalöktem. A saját kulcsomat meg elvettem.
- Remek. Mondd meg, hol állsz és már itt sem vagyok. Tudod, valójában csak a kocsim érdekelt, meg az, hogy elhozd nekem. – Biccentettem meg a fejemet felé, de tovább kérdezősködött. – Na igen, a te olvasatodban az önkontroll az, hogy fejeket tépkedsz és hagysz magad után, ugye? Lehet, tanulnom kéne tőled. – Elgondolkozó fejet vágtam, de nem gondoltam komolyan. Amikor Stefan ki volt kapcsolva, a lebukás veszélyének mértéke az egekbe szökött. Nem rejtette el a nyomokat, nem érdekelte semmi és senki. Én legalább, még kikapcsolt üzemmódban is igyekeztem nem ott hagyni a fogam. Bár az, hogy azt a nyálas párocskát az úton hagytam, szív nélkül… meggondolatlanság volt és nem volt belekalkulálva a terveimbe, de ezt neki nem kellett tudnia.
- Stefan, még ennyi év után is alábecsülsz? Miért nem hagyod, hogy kiéljem magam? Addig, amíg nem a leendő barátnőd körül legyeskedek, meg nem Mystic Fallsban vagyok, igazán lehiggadhatnál és békén hagyhatnál. – A kulcsot forgattam az ujjaim közt, majd a zsebembe csúsztattam. A kezem beleakadt valamibe… a bársonytasakba, amit Carolinetól kaptam. Morrantam egyet, majd kihúztam vissza a kezem. Nem tudtam, mit adott nekem, még mindig nem néztem meg. Ezután tettem fel a nagy kérdést, vagy inkább kérést Stefannak. Kapcsoljon ki. Örültem volna, ha megteszi, de az túlontúl egyszerű lett volna. Ok nélkül nem dobta el az érzéseit, csak akkor, ha komoly tétje volt a dolognak. Vajon mit tenne, ha meg akarnám ölni a szöszit? Ezen eltöprengtem néhány pillanatra, majd a válaszára csalódott arcot vágtam.
- Milyen kár. Nos, Damon Salavtore így nem akar közös kirándulást az öcsikéjével. Sajnálom. – Intettem neki, majd lemásztam a székről. – És kösz, hogy eljöttél. Na meg a kocsit. – Biccentettem neki és elindultam, habár tudtam, hogy rossz ötlet hátat fordítanom neki. Azonban nem egy belém döfött injekciós tű, hanem a szavai állítottak meg. Egyből visszafordultam és rajtam volt az a magabiztos mosoly is.
- Egy játék, amiben ha veszítesz, kikapcsolsz? Mi sem egyszerűbb. Mit találtál ki kettőnknek, öcskös? – Visszaléptem a pulthoz, de nem ültem le, csak odatámaszkodtam. Közben érdeklődéstől csillogó szemekkel figyeltem Stefant. Eldöntöttem, hogy bármit is eszelt ki, nem hagyom, hogy ő győzzön. Amúgy meg, ha mégis ő nyerne… nem mennék vele vissza. Hol érdekeltek engem a szabályok így, kikapcsolt állapotban? Nos, sehol.


460 szó ❖ már kíváncsi vagyok arra a játékra 31   ❖ kredit

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 02, 2017 3:07 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my brother

- Ugyan már, miért ölnéd meg a lányt? Szegénykém odáig lenne attól, ha rá mosolyognál, te pedig ki akarod tépni a szívét? – A bátyám alapvetően rendelkezett egyfajta sármmal, aminek a nők nem tudtak ellenállni, de ha rosszfiú üzemmódba kapcsolt és gátlástalanul járta a vidéket, bárkit megkaphatott szórakozásra és ölésre egyaránt. Ezért volt nagyon veszélyes: bárkit az ujja köré csavart, aki az útjába került, hogy aztán a szerencsétlen holta zuhanjon össze a kis találka után.
- Milyen bulikban vagy benne pontosan? Most mintha egy kicsit módosítottál volna a szokásaidon… vagy csak az öcséd agyát akartad húzni és azzal kísérleteztél, mennyi időbe fog telni, míg megtalállak? – Nem szerette volna, hogy a nyomára bukkanjak, ez tiszta sor volt, mégis sikerült és ez elgondolkodtatott: Damon-re nem jellemző a hanyagság, ha agyja, hogy megtalálják, annak oka van. Ha nagyon naiv lennék, rögtön azt gondolnám, hogy mélyen, legbelül, a kikapcsoló gomb által okozott robbanás alá temetett érzelmei pislákolni kezdtek és a tudatalattija szerette volna, ha visszahozzuk a normális kerékvágásba, de már megtanultam, hogy vele soha nem ennyire egyszerű. Vagy túl paranoiás lettem? Melyik verzió a helytállóbb? Inkább ittam egy kortyot, minthogy erre a kérdésre választ adjak.
- Itt a kulcsod. – Felé csúsztattam a csörgő csomót. – Aztán arról is mesélhetnél, hogy melyik tetteidnek vagy az ura? Arra gondolsz, hogy kitépett szívű nőket hagysz hátra az út mentén? Más a véleményünk az önkontrollról. – Én fejeket és különböző testrészeket téptem le, bárki felismerte a munkámat. Damon módszereit azok tudták beazonosítani, akik jól ismerték, a hátrahagyott nyomai néha egyszerű állattámadásnak is beillettek, úgyhogy igen, lehet, hogy ebben a tekintetben okosabb, mint én voltam, ha elzártam az érzelmeimet. – Ha képes lennél uralni a cselekedeteidet, akkor nem kapcsoltál volna ki. De nem azért vagyok itt, hogy ezt felemlegessem. – Megcsóváltam a fejem, majd összevontam a szemöldökeimet az ötlete hallatán. Kapcsoljak ki? Majdnem elnevettem magam. Most kezdtem összekaparni magam, eszem ágában sem volt visszatérni a lelkem legmélyebb bugyrainak fertőjébe. A bátyámért sem.
- Múltkor túl sokáig voltam kikapcsolva ahhoz, hogy máris érezzem a késztetést az újabb menetre. – Kissé gyötrődő mosoly suhant át az arcomon. – Ettől még csaphatunk egy közös kirándulást. – Láttam rajta, hogy két percen belül ismét hátat fordít nekem, így kinyögtem az első dolgot, ami eszembe jutott. – Mit szólnál egy játékhoz, amiben ha nyerek, hazajössz velem, de ha te nyersz, kikapcsolok és megyek veled, amerre szeretnéd? - Hajlamos voltam arra, hogyha a bátyámról volt szó, akkor előbb cselekedtem, aztán gondolkodtam. Ennek ékes példája volt az a néhány szó, amit kiejtettem: szívesen belenyomtam volna a fejem a poharamba, mert biztos voltam benne, hogy egy ilyen lehetőségre a démon Damon szeme fel fog csillanni.

:mer:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
●● bonbon and ric ●●
Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 31, 2017 2:25 am
Ugrás egy másik oldalra



Hello, Brother

turn it off

Aggasztott, ugyanis túlzott nagy nyugodtság áradt belőle. Két dologra tudtam gondolni. Vagy van valami baromi biztos terve, hogyan kap el és tuszkol be a kocsiba, hogy hazavigyen, vagy szimplán elment az esze.
- Néhány pillanatig még örülhetsz, mielőtt kitépem a pultos szívét. – Biccentettem a lányka felé, aki kihozta nekem az imént az üveg whiskymet. Stefan arcát vizslattam és próbáltam rájönni, mi a terve, miért is van itt egészen pontosan. Ha azért, hogy hazavigyen, nagyon rossz úton járt. Tényleg kész voltam mindenkit megölni ebben a bárban, ha próbálkozott volna valamivel. Azonban a szavak, amiket kiejtett a száján… nem igazán erre számítottam, valljuk be. Elgondolkodva emeltem meg a poharam, majd szabad kezemmel a pultra könyököltem. Elfélmosolyodtam, kortyoltam, majd ránéztem.
- Most olyan bulikban vagyok benne, ami neked nem igazán jönne be. Tudod, ha egyszer beindulok, ott nincs megállás. Bár… én és te… egészen más kategória vagyunk. Én ura vagyok a tetteimnek, szóval nyomatékosan megkérlek, ne zargassuk egymást. A kocsidat visszakapod, amennyiben én is a sajátomat. Elvégre elvetted a kulcsomat… - Bár tény, én meg elfelejtettem visszalopni tőle akkor, amikor még volt rá lehetőségem. De hát megoldottam. Ugyan Stefan kocsija az enyém közelébe sem ért, de eldöcögött szépen az országúton és elvitt oda, ahová akartam. Tehát a célnak tökéletesen megfelelt.
- Nem tudom, miféle új trükk ez, Stefan. De ha komolyan bulizni akarsz… akkor azt csak egy módon teheted meg. – Néztem rá komolyan, miközben leraktam a poharat. Teljesen felé fordultam és habár a figyelmem nem lankadt (így észrevettem volna, ha próbálkozik valamivel), a tekintetemet az övé fúrtam. Már ha rám nézett.
- Kapcsold ki az érzéseidet. – Komolyan gondoltam a kérésemet, bár inkább parancsnak hangzott a hangsúlyomból. Sóhajtottam, majd folytattam. - Akkor szórakozhatunk együtt és járhatjuk a világot, bulizhatunk. Tudod, szerintem ez lenne az igazán testvéries program. – Röviden felnevettem és így figyeltem őt. Volt egy olyan megérzésem, miszerint esze ágában sem lesz kikapcsolni, főleg nem az én kedvemért, így hát a kezembe vettem az üveget.
Mivel biztos voltam abban, hogy nekiáll tiltakozni, így mielőtt megszólalhatott volna, én tettem meg.
- Nos, szerintem mindent megbeszéltünk, amit kellett. Most menj haza Mystic Fallsba és… - Vállat vontam. - …csinálj, amit akarsz. – Csak rólam szállj le. Tettem hozzá magamban. Egyelőre nem indultam semerre, de szándékomban állt faképnél hagyni Stefant. Bár, ha mégis a kikapcsolásnál döntött, akkor azt hiszem, remekül fogunk mi ketten szórakozni…


386 szó ❖ hát üdv, kisöcsém 22  ❖ kredit

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Szer. Aug. 30, 2017 8:19 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my brother

Hiába ismertem a bátyámat eléggé ahhoz, hogy tudjam, ilyenkor a szemeibe nézve üresség vagy a gonoszság csírája fog megjelenni, még mindig reménykedtem benne, hogy egyszerű dolgom lesz és némi beszélgetés után úgy dönt, ismét a kapcsolójához nyúl, felgyújtja magában a villanyt és hazajön velem, hogy erőt véve magán elrendezze a dolgokat Elenával. Mennyi volt erre a valós esély? Nulla. Vagy mínusz 10, attól függ, mennyire akarok pozitív maradni. A vigyora veszedelmes volt, semmi jót nem ígért, éppen emiatt volt nehéz fenntartanom az enyémet az arcomon és nem azonnal elkezdenem kutakodni a kabátzsebemben, hogy minél hamarabb elővehessem a verbénával töltött injekciós tűt, amit belé döfök, betuszkolom a csomagtartóba és meg sem állunk Mystic Falls-ig. Nagyon összegben mertem volna rá fogadni, hogy ezt a forgatókönyvet nézte ki belőlem, mivel mint ő, én is ragaszkodom a régi és eddig bevált szokásokhoz, ám most észben akartam tartani azt is, hogyha Damon kikapcsol, akkor vadász válik belőle, aki nem bízik senkiben, viszont figyel és nagyon gyorsan reagál. Más módon kellett közelebb férkőznöm hozzá, akkor is, ha ilyenkor nem álltam a türelmem magaslatán: egyszerűen csak vissza akartam kapni a bátyámat.
- Mégis, ha megengeded, akkor én örülnék egy kicsit. – Képes lenne lángokba borítani ezt a helyet, miután kitépte az össze vendég szívét csak egy rossz szavam miatt, ezzel tisztában voltam. Nem lett volna szabad kockáztatnom, Damon-re hatni, sőt, egyáltalán beszélni vele jelenleg orosz rulett volt és volt egy olyan rossz érzésem, hogy valakit ma este biztosan el fog találni az a képletes golyó. Legjobb esetben engem, legrosszabban egy kívülállót, aki azért fog elesni, hogy Damon bebizonyítsa nekem, mennyire nem érdeklik mások. Vállaltam a kockázatot és bíztam benne, hogy járulékos veszteségek nélkül fogjuk lefolytatni ezt a beszélgetést.
- Nem kell tenned semmit, nem fogok próbálkozni semmivel. Csak meg akarok inni egy italt a bátyámmal és ha már eddig eljöttem, akkor megkérdezném tőle, hogy mit szólna, ha megejtenénk a testvéri összekovácsolós programot, amit azelőtt említettem, hogy eltörte a nyakamat, otthagyott a szobája padlóján és ellopta a kocsimat? – Belekortyoltam az italba, miután negédes mosolyt villantottam felé. Igyekeztem felvenni az ő ritmusát, máshogy megközelíteni, mint ahogy szoktam, amikor ebben az állapotban van, meglátjuk, mennyire fog működni az új taktikám. – Egy hete azt mondtad, nincs kedved hozzá, de most már úgy látszik, sokkal jobban elemedben vagy, mint akkor.

:mer:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
●● bonbon and ric ●●
Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Pént. Aug. 25, 2017 12:59 am
Ugrás egy másik oldalra



Hello, Brother

turn it off

Még csak egy hete tartott a nyaralásom, de roppant mód jól szórakoztam. Mint a régi, régi szép időkben, amikor az életem tényleg másról sem szólt, csak a szórakozásról, gyilkolásról, bulikról, csajokról. Ó, igen, csajok... nem vetettem meg az elmúlt egy hétben sem ezt a dolgot. A szép lányok mindig is a gyengéim voltak. Volt egy bevett szokásom, miszerint mozdulatlanná igéztem őket és kiöntöttem nekik a szívem. Belegondolva, ez egy nagyon nagy őrültség volt. Nem is értem, miért folyamodtam néha ehhez. Talán azért, mert másoknak nem akartam beszélni arról, ami bennem, a lelkemben zajlik? Nos, erre való a kikapcsoló gomb. Most nem volt miről beszélnem, nem volt mit elmondanom másoknak. Egyszerűen csak jól éreztem magam. Szórakozásból leöltem nem egy embert az elmúlt héten és nem éreztem egy csepp bűntudatot sem. Voltak lazább napjaim, amikor csak… nos, a régi szokásaimhoz híven kifeküdtem a főútra, késő éjjel és a csillagokat bámultam. Aztán persze jött egy-két barom, aki belerondított a pihenésembe. Hallottam az autó fékcsikorgását, ahogy tőlem néhány méterre megállt. Hallottam, ahogy nyílik az ajtó és egy lány ijedten szalad oda hozzám.
- Jézusom, jól vagy?! – Visította idegesítő hangon, mire felpillantottam rá. Aztán vámpírsebességgel mögötte termettem és egyenesen átnyúltam a hátán át a szívéig. Kitéptem, kegyetlenül és gondolkodás nélkül.
- Még szép, hogy jól vagyok. És te megzavarsz a nyugalmamban… - Vágtam egy grimaszt, miközben beszéltem, majd szabad kezemmel átkaroltam a lányt. Aztán hagytam a földre zuhanni, ugyanis újból lépéseket hallottam magam mögött.
- Jane, minden re-- - És a srác elhallgatott. Nyilván meglátta a barátnője hulláját. Megfordultam. A kezem véres volt és benne volt a lány szíve.
- Jobban tennéd, ha… á, tudod, mit? – A szív kiesett a kezemből, egyenesen a földre. Közben elindultam a srác felé, akinek a szíve olyan hevesen vert, hogy szinte ki akart szakadni a helyéről. Nos, ezen könnyen segíthetünk, nem de?
- Mi vagy te?! Ne gyere közelebb! – Hátrált, de túlzottan nem érdekelt. Ott termettem előtte és mélyen a szemébe néztem.
- Nem mozdulsz meg. És nem sikítasz. – Ledermedt és eleget tett az utasításaimnak. Azonban a száját képtelen volt befogni. Az életéért könyörgött, de… nem hatott meg. Még egy hangyányit sem. Megmozgattam az ujjaimat, a vér végigfolyt a kezemen. Aztán másképp döntöttem. Az erek megjelentek a szemem körül, majd a vámpírfogaim is megnagyobbodtak. A nyakára tapadva a vérét vettem. Nyöszörgött, de nem sokáig, ugyanis hamar kiszívtam belőle a vért, az életet. Ezután az élettelen testét a lány mellé löktem. Egymás mellett feküdtek, holtan. Megtöröltem a számat, hogy ne legyen véres.
- Milyen aranyos. Együtt, jóban-rosszban, amíg a halál el nem választ, mi? Chh. – A szemeimet forgattam, aztán körülnéztem, végül távoztam a helyszínről. Időközben lemostam magamról valahol a vért. Ezután ültem be az egyik bárba, hogy erre a nagy izgalomra ihassak egy pohár Bourbont. Vagy kettőt. Esetleg… sokat.
Épp az italomat élveztem, már a harmadik pohárnál tartottam, mikor megjelent mellettem a kisöcsém. A szemem sarkából néztem el felé, a poharamat hanyagul magam előtt fogva. Komolyan? Megtalált? Nem is tudom, gratulálnom kéne-e neki vagy a nyakát kitörve itt hagynom. Szusszantam egy aprót, majd legurítottam az utolsó kortyokat a pohárból.
- Stefan. – Felé fordítottam a fejem végre és végigmértem. A mosolyát nem igazán tudtam viszonozni, tulajdonképpen nem is akartam.
- Nincs okod az ünneplésre, ugyanis, amilyen szépen idejöttél, most olyan szépen kell eltűnnöd, mielőtt olyat teszek, amit mindketten megbánunk… ó, én nem. Tudod, a kapcsoló. – Emlékeztettem egy vigyorral, majd körülnéztem. Elég sok ember volt a bárban és én készen álltam rá, hogy vérfürdőt rendezzek, amennyiben a bolond kisöcsém nem hagy békén. Újból ránéztem, majd a pultosra és kértem magamnak egy üveg whiskyt, hogy magamnak tudjam ezek után újratölteni a poharat. Meg is tettem, majd újból megszólaltam.
- Ha bármivel próbálkozol, itt mindenki halott lesz. – Közöltem, majd a poharamat koccintásra emeltem, legalábbis olyan mozdulatot tettem vele, de végül nem koccintottam össze az övével. Ittam, majd a pohár koppanva ért végül a pulthoz.


640 szó ❖ hát üdv, kisöcsém 22  ❖ kredit

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 24, 2017 9:37 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my brother

Ígéretéhez híven Damon teljes szabadságot vett ki és amikor egy héttel ezelőtt eltörte a nyakam, otthagyott a szobájában és elvitte az én kocsimat, megfogadtam, hogy nem megyek utána. Egy teljes napig bírtam, hogy megüljek nyugodtan a kanapén és a saját dolgaimmal foglalkozzak, másnap már telefonálgattam, újságokat, internetes híreket böngésztem, kerestem a furcsa állattámadásokat, gyilkosságokat, baleseteket, mindent, amit Damon-höz tudtam kötni a védjegyei alapján. A nyomok alapján nyugat felé indult, de nem sok rendszer volt az utazgatásában: egyszer kicsit északabbra, máskor kicsit délebbre, aztán még messzebbre jutott a nyugati part felé. Tényleg megunhatta, hogy mindig utána megyek, eddig soha nem volt ennyire okos, mégis szétszórtnak tűnő a vándorlása. Az egyik felem azonnal pattant volna, hogy a Chevi-be ülve meg se álljak és a nyomába kerülhessek, a másik viszont maradni akart és bízott abban, hogy majd magától is visszajön… leginkább azért, mert nem volt kedve menni. Aztán megráztam magam és úgy döntöttem, minél hamarabb megtalálom és értelmet verek a fejébe, annál hamarabb visszajöhetek Mystic Falls-ba, Damon-t normálissá varázsolom, Caroline-al megbeszéljük a dolgainkat és megoldjuk Elena emlékezetvesztési problémáját is.
Két napig vezettem és tettem egy kitérőt is, mert az egyik árulkodó hír Damon új szokásához híven kívül esett egy esetlegesen egyenes, logikusnak tűnő útvonalon. Egy pár meghalt, az autójukat az út közepén találták meg, semmit sem loptak el tőlük, de őket az úttesten fekve találták meg… ha valamitől, a régi szokásoktól nem lehetett szabadulni. A hullák még csak pár órásak voltak, mire odaértem, mivel padlógázzal hajtottam az úton. Éreztem, hogy Damon közelében vagyok és nem akartam elszalasztani annak a lehetőségét, hogy megragadjam a pólója nyakánál fogva és betuszkoljam a csomagtartóba.
Beléptem a város egyik ismerős bárjába azon a gondolatmeneten elindulva, hogy mint a bátyám, iszogatás közben talán adózik az öcsikéje emlékének. Péntek este volt, ezért lehetett a viszonylag nagy tömeg. Pár lépést tettem a pult felé és rögtön kiszúrtam a fekete bőrdzsekit, amit a testvérem csak akkor viselt, ha a rosszfiús oldalát akarta mutogatni. Mély levegőt vettem, mellé léptem és kihúztam a szomszédos széket. A pincérlány felém fordult, az ujjammal intettem neki, hogy két italt kérek.
- Whiskyt! Bár lehet, pezsgőt kellene kérnem, ünnepi hangulatba kerültem, amiért megtaláltam a bátyámat. – Damon felé fordultam és mosolyra húztam a számat. – Majdnem sikerült eltűnnöd, elismerem, nagyon nehéz utam volt. – A kiérkező italt a testvérem felé emeltem, majd meghúztam.

:mer:  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 07, 2013 10:29 pm
Ugrás egy másik oldalra

|| Odette & Rebekah ||



Egy hirtelen mozdulattal megszakadt az ordibálása és csak úgy tett, mintha mi sem zavarta meg volna a partyzásunkat. Nem értettem ezt az egészet egyszerűen csak megráztam a fejem és mikor kiszállt karjaimból szét tártam a karom és meg se tudtam szólalni. Tipukus Rebekah mikaelson nézés. Felhúzott szemöldök tátva maradt száj és értettlen arc. Soha nem ismeribe, ha fáj neki valami vagy valamilyen helyzetben nem ura magának. Ő ilyen. Végig néztem a lányon és vissza gondoltam még azokra az időkre amikor még ember volt. Boldogtalan évei voltak azok és én egy ajándékkal leptem csak meg azzal, hogy örökre szép, fiatal maradhat. Régen is makacs volt, de most, hogy így erősödött benne minden csak rosszabb...
-Szóval mondasz is valamit vagy egyből témát váltasz?- Néztem rá, de ő csak nem válaszolt és már elindult kifele.
-Most meg hova akarsz menni -
Loholtam utána. Nem volt kedvem vámpír tempómhoz sőt ettől az egész helytől kirázott a hideg. Furcsáltam, hogy Odette a könyvel a kezében távozott ami éppenséggel majdnem kinyiffantotta.
-Állj már meg héé.-Mondtam neki, de nem hallgatott rám.
Édes chichago mindgi okozol nekem valami meglepetést itt termett bennem a tör és itt támadtam fel újból. ez a hely mindig tud nekem valamit mutatni.
Odette eltűnt én meg gondoltam vissza repülök a városomba. Ott hagytam egy cetlit.

"Várlak Mystic Fallsban!"


|| Folytatás.: Mystic Falls; Üzletek ||
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 06, 2013 7:34 pm
Ugrás egy másik oldalra


- rebekah and odette

Olyan mintha a fejem minden erejével szét akarna szakadni. Nem látom, nem hallok, Bekah érintését is csak tompán érzékelem - rohadj meg a pokolban Gloria, rohadj meg ott ahol vagy! Mi a fene ez? Valami ostoba védővarázslat lehet, de nem értem miért nem tudom kizárni. A majd egy évezred alatt volt elég időm megtanulni, hogy kerüljem ki a boszorkányok kedvenc kis trükkjét, viszont most egyszerűen képtelen vagyok leküzdeni ezt az eszméletlen fájdalmat. Egy másodpercre elhittem, hogy itt a vég. Szinte hallottam ahogy a sejtjeim szétszakadnak, az agyam pedig véglegesen megadja magát és elkap a sötétség. De csak szinte - mert akármennyire is vártam, hogy végre valahogy vége legyen semmi nem történt.
Az időérzékem is odalett. Vajon mennyi ideje szenvedhetek itt a padlón? Percek, órák, vagy netalán napok óta? Lehet csak pár másodperc, mégis én úgy éreztem mintha már egy emberöltőnyit töltenék már ebben a boszorkánycsapdában.
És akkor hirtelen vége lett. Újra visszatértem a bárba, ami még mindig olyan koszos, és dohos volt mint mikor megérkeztünk. Kissé kábán pillantottam a barátnőmre, és egy másodpercig engedtem, hogy viaskodjon bennem a düh, de aztán hagytam a fenébe. Az a banya már halott. Majd ha egyszer találkozunk a túloldalon garantáltan megkapja a magáét.
- A Mystic Falls-os dologhoz szólva - szólaltam meg kissé kimerülten. - még alszok rá egyet. - fejeztem be, egy halvány mosolyt villantva a végére. Lehet mégse olyan rossz ötlet kiruccanni egy kicsit a nagyvárosból. Talán az előbbi védővarázslat valamiféle jel volt. Legalábbis erre gondolnék, ha még hinnék a sorsszerű dolgokban.
- Mi lenne ha továbbállnánk? Őszintén szólva nekem már bőven elég volt ennyi ebből a helyből. - nem bírom ki, hogy a végére ne fintorogjak miközben felállok, és összeszedem a földre esett könyvet jól figyelve rá, hogy még véletlenül se mozduljon el a borítója. Kitudja mennyi kell hozzá, hogy megint a földön vergődjek a fájdalomtól. Viszont nincs azaz isten, hogy itt hagyjam az ereklyéket, így egy nagy mozdulattal bevágom mindet a legközelebbi kartondobozba, hogy még véletlenül se keljem hozzáérnem a lapokhoz. Miután végeztem, felnézve szembetaláltam magam Bekah kérdő tekintetével. - Mi van? Még jól jöhet. - vonom meg a vállam, majd elkapva a pulton hagyott whiskyt a kijárat felé indulok.
- Jössz már, szivi? - hiszen az estének még nincs vége!

|| Odette tetőlakása ||
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 01, 2013 11:54 pm
Ugrás egy másik oldalra

|| Odette & Rebekah ||

nagyot mosolyogtam kijelentésén, felőlem neki eshet az első embernek akit lát nem hat meg. Csak vissza akarom kapni a nővéremként szeretett lányt aki oly régóta nem láttam. Soha sem érdekeltek ezek a marhaságok, mint a boszorkányság..viszont a kultúra az amit ha valaki szid nekem annak kitöröm a nyakát. A történelemben az a jó, hogy én is át éltem. Jártam London utcáit miközben hasfelmetsző Jack lecsapott én vagyok az egyetlen tanú aki láttam, Hallottam a Titanic áldozatairól és még sok egyéb másról is.
Mágiával úgy voltam, hogy nem érdekelt igazán, de réges régen még találkoztam egy boszorkány lánnyal akit én tettem azzá aki, vámpírrá. A neve Maya volt, rég nem láttam őt és nem is nagyon akarom mostanság, de ha ő nem akkor más nem tudna segíteni ebben a könyvben.
-Mystic Falls hemzseg az ilyenektől-Jelentettem ki már már az asztalon kortyolgatva az italom, de vissza tértem a lányhoz felapoztam a könyvet.
Mennyire szeretnék visszatérni a városomba..azt se tudom merre van a bátyám, hogy kivel van és abban reménykedem, hogy az állítólago anyám nem ölte meg. Szeretem az anyámat, de ha újra látom én leszek az első aki egy nagy bárdal mennék neki. Megteremtett minket, de milyen áron milyen célból? Szörnyeteg vagyok ezzel én is tisztában vagyok nagyon is.. rengetegszer ültem már a bárban és gondoltam arra, hogy miért nem vagyok olyan, mint a többi. Mindig is ember akartam lenni világ életemben, hogy ne kínozzon az éhség és a fájdalom. Néha csak ültem és néztem Matt Donovan ahogy serénykedik.
-Nem, de ha nem tartasz velem egedül kell mennem, de nem akarnék mert nekem te jelented a családot...te legalább nem szúrsz le- Mosolyogtam.
Mihelyst kinyitottam a könyvet Odette rettentő sikitásba kezdett, és a földre rogyott. Rémülettől megfagyott arcom azt nevét ordibálta, miközben a könyv a földre hullt.
-Odette- Kiáltottam, majd a lányra meredtem és magamhoz szorítottam. Biztosan valami védő varázslat védte a könyvet.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 01, 2013 2:13 pm
Ugrás egy másik oldalra


- rebekah and odette

Talán azért nem tudom megérteni Bekah kötődését ahhoz a helyhez, mert nekem sose sikerült úgy a szívembe zárnom egy helyet, hogy otthonomként gondolhassak rá? Még fiatalon kiszakítottak a megszokott környezetemből, és egy rideg vár falai közé rejtettek, míg Will úgy élvezhette a királyi létet az én kastélyomban mintha csak odaszületett volna. Ezt nézve olyan hihetetlen, hogy szkeptikusan állok az ilyesfajta kötődéshez?
Lebiggyesztem a szám, és szomorú szemekkel pislogok rá. - Miért kell elvenned minden örömöm? - színpadiasom egy kicsit, mikor megvonja tőlem a mészárlás gyönyörét. Jó mondjuk éltem már annyit, hogy tudjam mennyi kell odafigyelni a vadászat során, szóval ha netán megéheznék biztos nem a főtéren csapnék le az első áldozatomra, mindenki szeme láttára.
A figyelmem visszairányul öreg jegyzetekre, az agyam pedig folyamatosan pörög; vajon ezek között most lesz valami érdekes is? Már egy jó ideje gyűjtöm a varázsigéket és különféle főzetek receptjeit, hátha egyszer hasznát veszem ha szükség esetén egy boszorkánnyal kell majd üzletelnem. Csak remélni tudom, hogy egyszer majd valami olyat találok, ami elég értékes ahhoz egy boszi feladja elveit, és egy régi barátom segítségére siessen.
De erről még nem akarok beszélni Bekahnak. Nem azért, mert nem bízok benne... Csak mert a dolog még eléggé kilátástalan, és nem akarom hiábavaló reményekbe ölni az energiámat.
- Talán nekünk nem ér sokat, de pár Gloriához hasonló banya biztos ölne ezekért a feljegyzésekért. - válaszoltam, miközben a tekintetemet végighordoztam a különféle ábrákon, ami mellett latin igék szerepeltek. Bekah vicces megjegyzésére csak mosolyogva megforgattam a szemem, majd tovább folytattam a szerzeményünk tanulmányozását. Nem lepődtem meg. Mindig is én voltam, akit jobban lekötöttek az ilyen dolgok, és aki képes volt időt áldozni az átnézésükre is.
- Nem fogsz letenni a dologról, igazam van? - sóhajtottam, és becsaptam a bőrkötetes könyvet, majd a többi tetejére raktam. Épp a következőhöz értem, amikor azt kinyitva hirtelen éles, kibírhatatlan szúrást éreztem a fejembe. Ismertem ezt az érzést, mintha ezernyi tűvel szurkálták volna az agyamat. Nem bírom. Istenem ez iszonyú!
- Csukd be! - ordítottam oda Rebekahnak, miközben a térdem feladta a viaskodást és padlóra estem. Hogy mennyire gyűlölöm a mágiát!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 01, 2013 12:44 am
Ugrás egy másik oldalra

|| Odette & Rebekah ||

Láttam ahogy Odette arca le fagyott mihelyst ki ejtettem a számon az "otthon" szót. Tényleg úgy véltem, hogy Mystic falls az otthonom és igyekeztem ott maradni. Nick amilyen idióta biztos vagyok benne, hogy elindult nélkülem már a városba, mindenképpen utána kell, hogy menjek. Édes Nick még azt is képes voltam megbocsájtani neki, hogy tört döfött a szívembe, nagyon szeretem őt ahhoz képest mindig ki állt mellettem, ha baj volt. Nickkel egy a baj, a nők amennyi nő megfordult már az életében kezdve Tatiával egész Erin-ig ami a legviccesebb, hogy a lánya az. Reméltem Odette nem mond nekem nemet, mert ő is a családom. DE kíváncsi lennék, hogy Wyett, hogyan fog engem fogadni. Az a férfi mindig is megőrjített és mikor elmondta nekem azt, hogy Lucy él én azt hittem dobok egy hátast.
-Nem nevetséges, őszinte- Mondtam Felvont szemöldökkel.
-Hát, ha nem kezdesz vérengzésbe!-Nevettem fel ironikusan, hiszen sejtettem, hogy ez lett volna az első dolga mikor odaérünk. Ügyetlenségemnek köszönhetően le esete a poros könyve pedig bele kukkantott a lány. Kék íriszeim elkerekedtek és sebességemmel oda mentem a lány mellé a könyvet lapozva.
-Csodálatos!-Mondtam félre húzott szájjal.
-Mit kezdjek egy régi varázs igés kis izéval?-Kezdtem el flegmázni. Majd pont én fogok belőle felolvasni aki nem konyít a varászlatokhoz.
-Mihez kezdesz vele?-Kérdeztem, majd bele lapoztam és megpillantottam egy receptet. Ujjammal oda böktem és viccesen meg jegyeztem.
-Nézd tudsz belőle főzni.- Nevettem fel magamon. Odette jobban ujjongott az ötletért, mint én, de még is titkon megtetszett nekem is ez a kis könyvike. Mit sem törődtem most vele témát váltottam.
-Ez még több indok arra, hogy el gyere velem Mystic falls-ba-Mondtam neki, majd oda sétáltam a pulthoz, cipőm kopogása csak úgy visszhangzott az üres, porosodó teremben. Úgy lépkedtem vissza akár egy díva, majd az üvegért nyúltam amit meg is húztam bőszen
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 31, 2013 6:22 pm
Ugrás egy másik oldalra


- rebekah and odette

Mystic Falls... még a hely neve is tele van kétséggel. Mennem kéne? Érdekel ez engem egyáltalán? Szeretem Chicagot és a nagyvárost, de amennyire próbálom összeszedni az ellenérveket arra a maradásomra, annál jobban felébred a kíváncsiságom mégis miért olyan felkapott az a virginiai kisváros. Talán csodákat termesztenek ott?
De mindezek ellenére, ahogy Bekah kiejti a száján, hogy "otthonom", már tudtam, hogy nem lesz erőm nemet mondani neki. Elvégre olyan régen láttuk egymást - ami vámpíroknál mondjuk megesik, de most nincs nagy kedvem megint egy évszázadot várni míg újra összesodor vele a sors.
Kicsit már olyan, mintha ő lenne a sosem volt nővérem, aki azoknak a szűk csoportját népesíti akik tudják milyen is vagyok igazából. Ez a sok csillogás és vér csak álcaként szolgál annak a lánynak, akit félek kiengedni a napfényre. Attól még, hogy nem panaszkodom a halhatatlanságomra, az még nem jelenti egyből azt, hogy szeretek is ilyen lenni. A lehetőségeit persze kiélvezem, de az élet... Az életem nem halad sehova.
- Ne légy nevetséges. Szívesen megismerném az otthonodat. - pillantottam rá egy másodpercre, majd visszafordultam, hogy a polc legmélyebb részét is végigfésüljem, hátha van ott valami titkos rész ami mögött megüthetjük a főnyereményt is. - Csak tudod... Nem hiszem, hogy a város meg akar ismerni engem. - tettem hozzá kissé viccesen, majd kihúztam a fejem a résből, és tanácstalanul néztem végig a lepukkadt helyen. Nem hiszem el, hogy Glorianak nem volt szíve egy kis örökséget hagyni maga után.
Lehet, hogy a nyanya valami mágiával előre láthatta, hogy milyen állapotban keveredünk ide, mert a következő pillanatban - nagy valószínűséggel a tömérdek pia hatására - Rebekah hangos robajjal lezúgott a pultról, ezzel felkavarva a maradék mocskot is. Engem viszont sokkal jobban lekötött a régi pergamenek és bőrkötésű könyvek kupaca, ami a semmiből termett a lábam előtt.
Soha többet nem panaszkodom Gloria szívélyességéről, ha ezek azok amikre gondolok.
- Azt hiszem ezek... - elhal a hangom, ahogy leguggolok és kezembe veszem az egyik feljegyzést amin különféle növények, és hozzávalók szerepelnek irgalmatlan csúnya helyesírást használva. - ... valami boszorkány cuccok? - fejezem be a mondatot, és kérdően pillantok fel a barátnőmre, miközben a többi - legalább egy tucat - régi könyvet nagy nehezen felnyalábolom a padlóról.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 29, 2013 11:44 pm
Ugrás egy másik oldalra



|| Odette & Rebekah ||

Vadul rázni keztük egész testünket. Régóta végre megint jól éreztem magam. Mostanában túl sok volt nekem ez az egész, anyám apám...a saját gyerekükkel végeztek Nick-et aki nekem a legfontosabb volt a világon ő maradt nekem a családból elvették tőlem. Igaz volt annyi ereje és bátorsága, hogy visszatérjen hozzám, így is Kol eltűnt, meghalt. És mi lett Elijah-val hol lehet most vagy Finn?Édes családom melyet úgy szerettem a porba húlt. És ekkor jutott eszembe, hogy ott hagytam Klaust kivel mással, mint a drága Milenával.. pfff.. azt hiszem megérdemli, hogy eltörtem a nyakát, talán még teszek a világnak egy szívességet és megteszem még egyszer. Addig is csöndben van. Gondolat menetemen elmosolyodtam és Odette arcát néztem ahogy felhőtlen szórakozásal mosolyog és nevetgél. Nincs is annál jobb, mint boldognak látni azt akit szeretsz. Hirtelen megállt, leugrott és kérdően pislogott rám nagy szempillái alól.
-Az az én otthonom.-Magyaráztam meg egy nem túl frappáns kis szösszenettel. Mit jelent nekem Mystic Falls? Hát már nem a biztonságot, de valahogy visszahúz a szívem. Mindig is érdekelt az iskola és persze a focista fiú Matt Donovan is. Soha egy árva szót sem beszéltem vele talán, ha Nick úgy dönt visszatérhetnénk mystic fallsba. Sok éven át menekültem, belefáradtam már kissé.
-Miért nem akarnál velem jönni?-Pislogtam rá nagy kék szemeimmel.
-Ha megismernéd lehet másképpen vélekednél a dolgokról-Mondtam kérlelően, hiszen ő volt az egyetlen lelki támaszom Nick már nem állt annyira közel hozzám, mint régen. Leültem a pultra és keresztbe fontam a lábaim, hirtelen rosszul mozdulhattam vagy már az alkohol hatása, de hátra estem, persze milyen ősi lennék, ha hagynám villám gyors vámpír sebességgel áltam talpra, de a pult mögül kipottyan valami ami akkora port kavart, hogy köhögni kezdtem. Pont Odette lábához esett, de nem értettem mi lehet az.
-Mi az?-érdeklődtem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 29, 2013 9:01 pm
Ugrás egy másik oldalra


- rebekah and odette

Azt se tudom mikor volt már ilyen jó kedvem. Ha az ember már majdnem egy egész évezredet lehúzott, elég nehéz már újat mutatni neki - de most érzem, hogy ez az öröm ami kitölti a belsőmet igazi. Nem akarom, hogy vége legyen ennek az estének. Egyszerűen nem vágyok többre, mint folytatni ezt az idők végezetéig.
- Szegény kicsi Gloria... Úgy nézz ki csődbe ment. - húztam el a szám, de nem bírtam megtartani a komolyságom, ahogy végigsétáltam a poros asztalok között. Pedig mekkora hangja volt annak a nőnek!
Fellépek a színpadra, és egy percre látom magam előtt a zsúfolt, élettel teli helyet, ahol végre elengedhettük magunkat. Az emberek ide menekültek a szesztilalom elől, nem is tudva, hogy a gyönyörű lányok, és udvarias férfiak csak a torkukra szomjaznak.
Rávigyorgok Bekahra, ahogy meglátom a kezében a piát, és a következő pillanatban pedig felcsendül a zene. Még mielőtt csatlakoztam volna hozzá, hogy végre táncolhassak egyet a pulton - istenem, hogy mennyit könyörögtem én anno ezért! - felkapcsolom az összes fényt, hogy emeljem a hangulatot.
A testem szinte átérezte a zenét. Nosztalgikus típus vagyok, így még ennyi is elég volt, hogy újra a régi pompájában lássam magam előtt ezt a helyet. Hiányzik. Ó, de még mennyire!
- Mystic Falls? - vonom fel a szemöldököm, ahogy véget ér a szám és lehúzom a maradék whiskyt is. - Mintha említetted volna már... Mi olyan nagy szám benne? - húztam össze a szemöldököm, miközben leugrottam az ideiglenes táncparkettünkről és az alsó rekeszeket áttúrva további kedvjavító után kutatva. Nem is tudom. Kedvező ajánlatnak tűnik kicsit kiszakadni a megszokott hétköznapokból. És őszintén szólva nem ez az első alkalom, hogy valaki említi már ezt a helyet. Akkor biztosan van benne valami különleges nem?


A hozzászólást Odette Breeland összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Május 31, 2013 7:49 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 29, 2013 8:16 pm
Ugrás egy másik oldalra

Nagy nehezen, de Odette rá vett, hogy belevágjunk az éjszakai életnek. Miért is ne olyan rég nem láttam már. Mindig is szerettem ezt a várost a zsongás, az éjszakai élet. Főképpen 20-as években volt nagy kedvencem. Be vetettük magunkat a taxiba és nyomás. Odette üvölteni kezdett nem ismertem ezt a számot, de összevissza kezdtem dúdolni. Ahogy megérkeztünk válaszomat megse várva futott előre az én drága barátnőm. Szinte berugtuk az ajtót, de nagyon üres halk kis hely volt ez.
-De rég is jártam itt!-Jelentettem ki miközben végig pásztáztam a szemeimmel a poros képeket és már szinte hallottam ahogy Gloria újra énekel a színpadon. Behunytam a szemem és éreztem a régi cigaretta és a fiatalok zseléjének illatát. Vámpír gyorsasággal huppantam fel a bárpultra és keresztbe fontam a lábaim. Hátra dőltem és elkaptam egy nagyon régi Wiskyt.
-Hmm.. Nem rossz.-Suttogtam, miközben ajkamat bigyeztettem előre. Ahogy vissza fordultam megpillantottam egy poros rádiót.
-Hátha működik még a kis drága.-Mondtam, majd bekapcsoltam persze működött és végre olyan zene szólt amit én is jól ismertem. Felálltam a pultra és integettem odette-nek, hogy jöjjön ő is, miközben éppen az italomat húztam meg. Eszeveszett táncba kezdtünk én dobáltam a szépen megcsinált kivasalt hajam, de persze ez most mit sem érdekelt, hiszem buli van. Reméltem Odette-nek van napfény gyűrűje, mert nem engedem el már velem kell tartania Mystic Fallsba.
-Ha a bátyámmal úgy döntenénk, vissza térsz velünk Mystic Falls-ba-Néztem rá kérdően.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 29, 2013 6:20 pm
Ugrás egy másik oldalra


- rebekah and odette

|| Belvárosi Ruhaszalon ||

Bár nem azonnal, de végül sikerült rávennem Bekaht, hogy mégis csak nézzünk a bárba. Már jócskán benne voltunk az éjszakában, és nem egy üveg whisky csúszott le torkunkon, de még hál' istennek jó messze volt a reggel , és annak ünneprontósága. Réf nem éreztem már ilyen jól magam a városi szórakozóhelyeken, mivel többségüket unalmasnak és túlságosnak is zsúfoltnak találtam eddig. Egyedül vadászni jártam ilyen helyekre, mivel itt nem feltűnő, ha ennyi ember között eltűnik egy-egy pár percre. Vagy talán örökre.

Még a szalonból elindulva megigéztem magunknak a taxisofőrt, hogy a későbbiekben is legyen fuvarunk. Az ósdi rádióból szóló zene betölti a kocsit, nekem pedig az alkohol mámorától táncolni támad kedvem. De mivel a hely nem alkalmazkodik a vágyamhoz, így vigyorogva kezdem el énekelni a refrént.
- Remélem a öreglány hagyott azért nekünk valami erősebbet. - jegyzem jókedvűen, miközben a taxi lefékez az út mentén. Nem lepődök meg a hely elhagyottságától; ha jól tudom Gloria nem igazán volt az a barátkozó típus, mióta Mikael olyan szépen tönkretette anno a forgalmát.
- Jössz? - pillantottam hátra Bekah felé, de meg se várva a válaszát előre siettem. A hátsó ajtót használtam, ami egy kis extra erővel igen könnyű volt kinyitni. Mennyi emlék köt ehhez a helyhez... A legjobb chicagoi estéimet itt töltöttem el hajnalig táncolva, és reggelig iszogatva.


A hozzászólást Odette Breeland összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Május 31, 2013 7:49 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 29, 2013 5:27 pm
Ugrás egy másik oldalra

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Gloria bárja

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: A határokon túl :: Chicago
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Kedd Szept. 18, 2018 7:15 pm
Vas. Szept. 16, 2018 3:54 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3