Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jún. 10, 2014 3:51 pm
Ugrás egy másik oldalra

Katherine & Brianna

Nagyon is jól ismerem a nővéremet. A jellemét... ezért sem értem miért is akadtam ki ezen a kis "kilátogatásán". Talán féltem és aggódok érte. Talán. Hisz miért is ne tehetném ezt?! Ő a testvérem, a családtagom, a lány akivel együtt nőttem fel. Úgy szeretném visszakapni az életem, hogy utána még ő is életben legyen. Bár igazából fogalmam sincs, hogy Katie mi árán teszi meg nekem ezt a szívességet.
- Sajnálom, hogy féltelek! - vetettem oda neki a mondatot, hisz ő is olyan lekezelő volt velem...
- Tudom, hogy nagy lány vagy és tudsz magadra vigyázni. - mondtam sokkal inkább magamnak biztatás gyanánt, mintsem neki. Hisz nem azért jöttem, hogy kétségek közt hánykódva távozzak. Nem! Nekem biztos és fontos információkra van szükségem. Na meg bizalomra, amit -valljuk be- Katherine Pierce-nél "kierőszakolni" nem egy könnyű feladat, még az édestestvére számára sem.
Majd gyorsan az órára néztem. Már az előbb is hallottam azt a kis csilingelő hangot, na meg a lágy szellőt ami üzent, de eddig túlságosan komoly témákba vágtuk nővéremmel azt a bizonyos képzeletbeli fejszét, ami meggátolt abban, hogy gyorsan lelépjek.
- Akkor te a Grillbe, én meg... - haboztam egy kicsit. Vajon van értelem annak, ha elmondom neki, hogy épp a lányához sietek azért, hogy visszahozzon az életbe?! Vagyis inkább csak megpróbálja... hisz semmi sem biztos. Vagyis az, az egy talán igen, hogy most itt "lebegek".
De hát minek kéne hazudni?! Hisz ha beválik.. már ha beválik, akkor legközelebb már valós - emberi alakomban találkozok a testvéremmel.
- meglátogatom az unokahúgomat! - mondtam végül is el a valósságot, majd egy intéssel távoztam Katarina elől.
- Csak próbáld magad nem kinyírni, tesó! - kacsintottam rá sokatmondóan.

szószám: - | megjegyzés: sajnálom, hogy ilyensokat kellett várnod erre a reagra! :roll:de az ok végülis pm-ben kiderült. ha Bri újra ember lesz, mindenképpen találkozna még veled! 40<3
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 22, 2014 7:55 am
Ugrás egy másik oldalra




Brianna + Katherine



- Akkor leszek olyan jófej és ezt most bóknak veszem. - emeltem égnek szemeim. Ismer, oké, de nem engem kéne okolnia, amiért az egész ábécét végig kell járnia tervügyileg, hisz mégiscsak a testvérem. Ha egy hajam szála sem görbül az akciója következtében, én nem fogom megakadályozni, hogy visszatérjen az életbe. - Helyes. Egy lépéssel mindig mások előtt kell lenni. Ha valaki elcseszi neked a c tervet kell lennie d-nek is. - bólogattam. És e-nek is, mert biztos, hogy lesz valaki, aki megpróbálja szabotálni a d-t is. Tudsz követni? - villantottam rá egy széles vigyort.
Az én esetemben is jó ha kigondolok több variációt is, hisz valószínűleg ötször annyi ellenségem van, mint egy normális embernek. Ötször annyi az esélyem, hogy valaki bekavar. Ő ebből a szempontból előnyösebb helyzetben van, de mégiscsak Petrova. Ha valaki meghallja ezt a nevet, vagy megtudja, hogy Katherine Pierce édestestvéréről van szó, már más szemmel néz rá.
- Hé, Brianna, higgadj le. - vigyorogtam rá félszegen. - Meg tudom védeni magam. Van rajtam egy-két horzsolás, de nem vesztettem el semmimet a tűsarkú cipőmön kívül. - lebegtettem meg két mellső végtagom, melyek ugyan tele vannak sebekkel, horzsolásokkal, de a helyükön látni őket. - De nem is tervezem, hogy kimozdulok... - mondtam, majd eszembe jutott, hogy a konyhám üres és a hasam is, így jó lenne valamit beszerezni. - Csak a Grillbe ugrok be pár órácskára. - tettem hozzá és már vártam az ellenkezést, a heves tiltakozást. Ugyan, már! Eddig sem mondhatta meg senki, hogy mit tegyek, hova menjek. Csak azért, mert váratlanul feltűnt a halott húgocskám, nem parancsol nekem. Főleg, hogy a húgom. A húgok nem mondják meg a nővérüknek, hogy mit tehetnek. Ez pont fordítva van.






▲ ▲ ▲

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 14, 2014 5:13 pm
Ugrás egy másik oldalra

Katherine & Brianna

Na jól van... azt azért be kell vallanom, hogy egy pillanatra ismét sikerült a mosolyomat lefagyasztania az arcomról.
Hisz amint a lehetséges "B- tervre", vagyis a kis Katiere gondoltam, a nővérem már szóvá is tetette ezt a témát. Érdekes módon... tényleg, roppant meglepő, hogy Katherine ilyen rövid idő alatt - amit együtt tölthettünk még az életben - ilyen jól kiismert.
Hisz azokban az időkben sem élveztük oly' sokszor egymás társaságát...  
- Igen... nos azért én sem vagyok már ennyire naiv, szende lány. Ismerlek. Pont ezért készültem még "z." tervvel is.- valahogy semmi kedvem nem volt hazudni. Belefáradtam... igen, belefáradtam ebbe az ördögi körbe. Hogy úgy kell beszélnem a nővéremmel, mintha épp egy tárgyaláson volnék. Hisz most az ő kis extrém életéről van szó... na meg ugye az enyémről. El sem hiszem, hogy megint az övét részesítettem előbbre. Még csak így gondolatban is!
Majd a szőke ősivámpírral való találkozásának története hallatán éreztem, ahogy a vérnyomásom az egekbe szökik. - már ha nekem egyáltalán van olyanom... -
Hisz pont ilyesfajta tettekre/figyelem felkeltésekre gondoltam, mikor arra kértem, hogy maradjon nyugton. Életben.
- Mond, te teljesen megvagy húzatva? Pontosan ezért nem győzöm hangsúlyozni, hogy vigyázz magadra. Maradj inkognitóba. Legalább míg újra halhatatlan nem leszel... - magam sem gondoltam volna, hogy ez a mondata ennyire megfog viselni. De Katerina az egyetlen élőrokonom. Az én édestestvérem. És bár most jelenleg a legszívesebben megkopasztanám, de akkor is szükségem van rá. Csak rá, és kész!



szószám: - | megjegyzés: bocsi a késésért Rolling Eyes
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 23, 2014 10:56 am
Ugrás egy másik oldalra


Brianna + Katherine



Halovány műmosolyomba próbáltam egy kis barátságosságot vinni. Nyilván elvárja, hogy önmagam elé helyezzem az ő sorsát és lélekszakadva keressem a gyógymódot az ő nyavalyájára. Hiába a húgom, a vérem, akit több, mint öt évszázada nem láttam. Számomra akkor is mindig én leszek az első. Először biztonságban tudom magam, a saját kedvemben járok és nem vagyok hajlandó kockáztatni. Aztán jöhet ő. Már ha akkor is szüksége lesz utána a segítségemre. És valami azt súgta, hogy nem egyedül én vagyok a tervei között.
- Ismersz. - vontam vállat közömbösen. - De gondolom ezért is nem csak hozzám fordultál segítségért? Figyeltél egész életemben és arra jutottál, hogy a gonosz nővérkéd biztosan nem hozná vissza haszon nélkül a húgicáját. Így van, ugye? - kérdeztem nyájasan, majd meg sem várva válaszát folytattam tovább. - Ezért felkerestél valaki mást, esetleg akad b, c, de még d terved is. Igazi Petrova felfogás. - vigyorodtam el. - Nincs ebben semmi szégyen. Én is így gondolkozok. - na persze, mindig is ő volt a visszafogottabb, a jólneveltebb és tisztelettudóbb testvér kettőnk közül, de csak ragadt rá is valami az én tulajdonságaim közül. Ha más nem egy kis talpraesettség, életben maradó ösztön.
- Ezzel nem lesz probléma. - vigyorodtam el, mikor megemlítette az egyetlen kérését, ami visszaváltozásomhoz szükséges. - Az életben maradás az én specialitásom. Apropó, említettem már, hogy leszereltem egy szöszi ősvámpírt? Teljesen egyedül, emberként, egy tűsarkú cipő segítségével? - húztam fel szépen ívelt szemöldököm és mohó tekintettel figyeltem. Képtelen voltam nem elmondani mindenkinek a nyomorult ember és a még nyomorultabb vámpír történetét. Na persze eleve ostobaság volt tőle, hogy velem kezdett ki, de szerencsétlenem valószínűleg sosem tanul a hibáiból. - Na nem mintha ezzel azt akarnám mondani, hogy jól meg vagyok így emberként, csak azt, hogy így sem kell félteni... - tettem hozzá a biztonság kedvéért. Azért az a tűsarkú még mindig a szekrényemben pihenne teljesen épen, ha vámpírként szálltam volna szembe Rebekah-val. Nem vagyok valami szentimentális és kényszeres gyüjtögető sem. Nem fakadok sírva és ítélem magam csokikúrára a veszteség miatt, na de az a cipő, akkor is egy kincs volt.




▲ ▲ ▲

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 22, 2014 2:47 pm
Ugrás egy másik oldalra

Katherine & Brianna

A tőlem jól megszokott módon forgattam meg a szemeimet mondatai hallatán. Ennél jobban ki sem tudtam volna fejezni azt, hogy a szavaival most egyáltalán nem lepett meg.
Mindig is tudtam, hogy a testvérem egy érdekember - jelenleg a szó legszorosabb értelmében -, de nem gondoltam volna, hogy komolyan az lesz a feltétele, hogy előbb én segítsek rajta, mintsem ő a több mint 400 éve szellemként létező húgán. Mert hát az Istenszerelméért... én vagyok jelenleg a halott és nem Ő! De mindegy is, én várhatok hisz van b tervem is. Az arcomon egy torz fintor jelenik meg, mikor a kávéra tereli át a szót.
Azt hiszem egyre oldottabb vagyok a jelenlétébe, aminek titkon roppant módon örülök is.
- Milyen kedves... bár gondolom ez elvárható még tőled is ha a testvéredről van szó.- sütöttem el csípős kis poénomat, miközben követve tekintetét enyém is a padlón kifolyt kávén pihent meg egy kis ideig. Ha jól sejtem csak idő kérdése és ez oda fog száradni, mivel ez egyszer biztos, hogy az én drága nővérem nem ragad majd kesztyűt és rongyot az ügy érdekében.
- Még csak az hiányozna... mert én sosem voltam és leszek olyan mint te, Katerina. Más vagyok, ugyan Petrova, de teljesen más!- bár a hangom remegett, az arcommal próbáltam kellőképpen megtéveszteni. El akartam hitetni, hogy ennyi év után végre képes voltam továbblépni, elfelejteni a dolgokat, a halottnak hitt családomat és a lázadó, gonosz vámpírnővéremet, de igazából nem ment. Fájt mikor elküldték a testvéremet, az unokahúgom születése miatt, valamint az is, hogy ilyen korán meghaltam, hogy a szüleim úgy haltak meg ahogy és még sok más is. Nagyon fájt, mert igaz volt. Nem vagyok olyan mint Katerina, egyáltalán nem vagyok olyan. Én csak az ő átlátszó, háttérbe szorult húga vagyok, aki nem is meri az életet. De meg akarom ismerni, ezért képes vagyok bármire...
- Rendben van. Ígérem megteszem a tőlem telhető legtöbbet, te addig csak... próbálj nem meghalni. Ha megkérhetlek rá.- feleltem egy kis mosoly keretében. Egészen hátborzongató érzés fogott el, olyan belsőséges mégis olyan fekete és rossz amitől emberlétemben biztos kivert volna a víz. Ravasz lettem, enyhén hatalom éhes és roppant elszánt.


szószám: - | megjegyzés: bocsi a késésért Rolling Eyes
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 16, 2014 3:00 pm
Ugrás egy másik oldalra


Brianna + Katherine



- Oh... - bólogattam, miközben hevesen magyarázott. Nem, mintha nem tudtam volna, hogy ő egy szellem, de amilyen beleéléssel elmesélte milyen kapcsolatai vannak itt is és a halálon túl is, nekem is megjött a kedvem. - Ez esetben örülök, hogy látlak, Brianna. - varázsoltam bűbájos mosolyt az arcomra. - Ezer éve nem láttalak. Hogy vagy? Megkínálnálak egy itallal, ha lenne itthon bármi más azon a kávén kívül. - mutattam a konyha közepén lévő fekete tócsára. Én bizony nem takarítom fel. - De azt hiszem nem kell emiatt strapálnom magam. - vontam vállat. Úgy éreztem eléggé zokon vette, hogy az előbb halottnak neveztem, ami önmagában nem igazán izgatna, de hát most rólam van szó. Kedvesnek kell lennem, hogy azokat a bizonyos szellem és nem szellem kapcsolatait beizzítsa értem.
- Ezt úgy mondod, mintha nem is akarnál olyan lenni, mint én. - tetettem sértődöttséget, amit széles vigyorom némiképp megcáfolt. - Ugyan, testvérek vagyunk. Petrovák. Ha akarnál sem tudnál mindenben különbözni, mint én. - Sokan hiszik azt, hogy azzal, ha utálnak és mondogatják, hogy semmiben nem hasonlítanak rám, azzal ők jobbak lesznek. Milyen képmutatók és ostobák!
- A kapcsolataim akkor működnek, ha erős és gyors vámpír vagyok. - világosítottam fel fintorogva. - Most valahogy nem tűnök olyan félelmetesnek. - billentettem oldalra a fejem. - De megegyeztünk. Ha visszaszerzed a régi életem, ha segítesz vámpírrá változnom, akkor visszahozlak az életbe húgica. - kacsintottam rá.




▲ ▲ ▲

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 15, 2014 11:42 am
Ugrás egy másik oldalra

Katherine & Brianna

Kár lett volna tagadni... hisz a nővérem agya még most is pont úgy járt, mint régebben, azokban a bizonyos 'jobb időkben'.  Pontosan értette mindegyik szavam mázsás súlyát, pont úgy ahogy kellett, ahogy érettem. Persze én is vettem a lapot amint átváltott egy cinikusabb, szőrszálhasogatóbb önmagába. Tudtam, hogy mostanra már azon is elgondolkodhatott, hogy vajon tényleg én lennék-e itt a szobába. És bevallom ezt rossz volt így végignézni...
mert bár nem éppen Katerina volt a legjobb testvér ezen a nagy világon, de azért én szerettem, és talán ez az érzés, ami most elfogott mikor megláttam, azt próbálja közölni velem, hogy a szívem egy kis darabja még mindig szereti a nővérét. Amolyan tiszta, testvéri szeretettel. Ahogyan még régen álltunk egymáshoz.  
- Halott vagyok?! Igen, sőt egy szellem, aki ide oda lebeg a valóság és a túlvilág között. Egy fogoly vagyok, aki ebben a két 'világban' mozog. Igen ez vagyok, le sem tagadom, de azért van pár kapcsolatom ebben a világban és a túlvilágban is. Van pár ember, vagy is nem éppenséggel ember aki segíthet rajtad.  - mondtam neki a hangomban pedig a teljes elszántság volt érezhető.
Ha ember volnék most biztos mindegyik végtagom remegésbe kezdene, hisz jelen pillanatban mérhetetlenül nagy stressz fogott el. Sosem voltam az a nagy tűrőképességű lány... talán ezért is haltam meg ilyen gyorsan... de az már egy másik, unalmasabb story.
Majd mikor a téma visszaterelődött a szüleinkre a szememet egy pillanatra lesütöttem a földre. Ahol a törött csésze és a nagy kávéfolt folyt szét, beterítve a fél konyhát. Nem szerettem erről a témáról beszélni senkivel. Mondjuk kivel is tehettem volna meg? Ezen hosszú időszakon  keresztül csak is a kis Katie volt az én egyetlen beszélgető társam. Persze már vele is jó régen volt lehetőségem kommunikálni... talán ezért is voltam olyan ideges mikor arra az elhatározásra jutottam, hogy meglátogatom a nővéremet.
- Olyan mint te?! Ez azért egy nagy túlzás. Csupán annyi lenne a feltételem...  - hallgattam el egy percre, ezzel megteremtve a drámai pillantok egyik legjobbját. Komolyan... még a műsorvezetők is megirigyelték volna tőlem ezt a lépést.
- pusztán annyi lenne az egyesség, hogyha - esetleg - addigra még nem az ember bőrömben élném az életem, akkor a kapcsolataidat kihasználva segíthetnél az aranyos kis húgocskádon. De ha neked az jobb akkor találkozhatunk így a másvilágon is. - húztam kis mosolyra a számat.


szószám: - | megjegyzés: bocsi a késésért Rolling Eyes
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 08, 2014 12:19 pm
Ugrás egy másik oldalra


Brianna + Katherine



- A lelkiismeretem mindig is makulátlan volt. - vágtam rá egy kicsit élesebben, mint kellett volna. - Ha nem vetted volna észre minden okom megvan rá, hogy egy kicsit ijedősebb legyek a normálisnál. - mutattam végig magamon. Vajon a tudatalattim valami erős késztetést érez rá, hogy mindenkinek valami rejtett kommunikációs eszközzel elpanaszkodjon, milyen nyomorék testem lett?
Mégis mit várok? Hogy megsajnálnak? Hogy megértenek? Hogy segítenek rajtam? Ugyan már! Jelenleg nem tudok olyan személyt mondani ezen az elcseszett bolygón, aki mindenfajta zsarolás vagy fenyegetés nélkül teljesítené Katherine Pierce kérését.
Fenyegetéssel és zsarolással pedig elég rosszul állok manapság. Nem hiszem, hogy  bárki megijedne tőlem. Inkább szánalmat és örömet éreznének velem kapcsolatban, azok is, akik eddig rettegtek még a nevemtől is.
Na meg a halott, szellem testvérem mit is tudna tenni a dologért? Nem hiszem, hogy bármi beleszólása lenne az életembe ilyen alakban. Persze nem bánnám, ha idecsődítene pár halott banyát, hogy varázsoljanak vissza vámpírrá, de elég csekély esélyt érzek rá, hogy ez teljesül. Nem azért, mert egyáltalán nem segítene, ha tudna, hanem, mert ez gyakorlatilag lehetetlen.
Lehetetlen... Baromság. Ha egy héttel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy ember leszek, simán a képébe röhögök. És megtörtént. Ez sem lehetetlen.
- Hát... - mormogtam, miközben kihúztam magamnak egy széket távol a kiömlött kávétól, ami egyre jobban terjedt, nagy fekete tócsát képezve a konyhám közepén. - egyikőnk sem azt az életet kapta, amit a szüleink nekünk szántak. - mondtam végül csak ennyit. Sajnálom, ami történt vele, sajnálom, ami történt velem és azt is, ami a családunkkal, de ez helyzetünkben tulajdonképpen normális. A Petrova ágon sosem történt semmi rózsás, ami a családi helyzetet illeti és a mai napig majdnem minden egyes személy, aki valamilyen szinten benne van a vérvonalban gyakorlatilag el van átkozva.
A múlt átkozta el őket, anélkül, hogy bármit is elkövettek volna. Mert a múlt megismétli önmagát, újra és újra. Csak, hogy emlékeztessen; nem egy rózsaszín tündérvilágban élünk.
- Azért vagy itt, hogy segíts? - húztam fel most már nagyobb érdeklődéssel szépen ívelt szemöldököm. - Már ne is haragudj... de mégis, hogyan tervezed a segítséget, amikor... - igyekeztem a hozzám képest legkedvesebben fogalmazni. Azonban az a helyzet, hogy mostanában a szokottnál is türelmetlenebb vagyok és a tapintatosság sem hozzám illő tulajdonság. - tudod, halott vagy. - húztam el a szám.
Fejem félrebillentettem és az első meglepődésem után, ami akkor ért, amikor végre felfogtam, hogy halott húgom kísértete a házamban van, most arról igyekeztem meggyőződni, hogy biztosan bízhatok-e a segítségében. Alaposan megrágtam magamban a dolgot és bizalmatlanságom jeleként ezer meg ezer kérdés merült fel bennem. Többek között olyanok, amelyek a  testvérem szellemének valódiságát firtatta. Mi van, ha egy vámpír ellenségem láttatja ezt velem?
Összeszűkült szemekkel csíptem bele egy jókorát az alkaromba. - Áu! - szisszentem fel, majd pislogtam néhányat, de nem változott semmi. Földön kávé, pulton nagykés, hulla húgom a házamban.
- Oh, hát persze. Még, hogy nem vagy olyan, mint én... - húztam örömtelen, keserű vigyorra a számat. Mégis, mit képzeltem? Hogy csakúgy ide-oda párolog, hogy csupa jó dolgokat tegyen az emberekkel puszta önzetlenségből... Ugyan már, hiszen ő is Petrova. - És mégis miben kéne a segítségem? Előre szólok, hogy a kapacitásom jelenleg véges, de megteszem a tőlem telhetőt, miután újra vámpírbőrben tudhatom magam.

// Ezer bocsi a késért!  40  38  //
▲ ▲ ▲

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 30, 2014 7:38 pm
Ugrás egy másik oldalra

Katherine & Brianna

Mostanra biztosra vettem, hogy a megjelenésem hatásosra, nem is... a lehető legjobbra sikeredett! Katerina kezéből olyan gyorsan hullott ki a kés, mint más hajából egy kis kósza virágocska. Valahogy fogadni mertem volna rá, hogy nem pont az én személyemre gondolt elsőre, mikor hangot halott a füle mellett elsuhanni.
A mosolyom amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt az arcomról. Én nem olyan vagyok, mint a nővérem… Óóóh de még mennyire! Még csak az hiányozna, ha én is egy ilyen vérbeli szuka lennék, aki minden érzelem nélkül élné lassan már 600-hoz közelítő életévét. Én nem tudok annak örülni, hogy a nővérem darabokra hullik. És ezt nem tudom szó nélkül, vagy fülig érő mosollyal végignézni… nem, komolyan nem… Keresztbe kulcsot karom hirtelen a testem mellé hullik, és most ott pihen meg egy kis időre.  Majd alaposan végigmértem ismét a testvérem ’darabjait’.
A hajában már megmutatkozott egy, két ősz tincs – ami, sajnos be kell, hogy valljam igazán jól áll neki – és valahogy az egész tartása, a jelenléte csak a rettentően nagy stresszt sugározta felém. Apró kis fintor jelent meg az arcomon, mikor mindezt végig megállapítottam és még a „köszöntőjét” is türelmesen végig hallgattam. - Tudod, mit mondanak, nővérem. Csak az ijedezik ennyit, akinek rossz a lelkiismerete… feleltem habozás nélkül, de már nem azzal a nagy hévvel, mint amivel megjelentem az előbb. Láttam és éreztem, hogy a fáraszt hoztam rá jelen pillanatban, amit nem valami jól viselt. Isten ments, hogy itt is most harapjon fűbe. Még nem…
A szellemes dolgon csak a szememet forgattam… nem hiszem el, hogy így gondolkodik rólunk. A – jelenlegi – fajtámról… De mindegy is. Hisz én sem állok hadilábon ezzel a „szellemléttel”, ezért vagyok itt.
- Igen szellem vagyok. Meghaltam nem sokkal azután, hogy te elmentél.  Mikor elküldtek. - a mondatom végén igazán nagyot kellett, hogy nyeljek. Mivel ez a téma mindig azt eredményezte, hogy gombócok kezdtek nőni a torkomba.
Mindig próbáltam a szüleimmel egyetérteni, de ebben az egyben sosem álltam az oldalukon. Katerina tényleg hibát követett el, de akkor sem szabadott volna hagyni, hogy elmenjen. Nem kellett volna elvenni tőle a gyermekét. Nem kellett volna ennyi szenvedés elé állítani olyan fiatalon…
- Engem te sose hasonlíts magadhoz, nővérem! Én nem azért jöttem, hogy megnézzem mégis meddig húzod itt a világban. Azért jöttem, hogy segítsek! De cserébe nekem is szükségem van a te segítségedre…  - egy szuszra hadartam el mindent, ami az eszembe jutott. Hisz ezért jöttem. Pusztán ez az egy cél lebegett előttem, mikor felfedtem magamat Katerina előtt. De mostanra azt hiszem meg is sajnáltam az én haldokló testvéremet. Azt hiszem a családunknak ismét össze kellene tartani…


szószám: - | megjegyzés: bocsi a késésért Rolling Eyes
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 27, 2014 7:49 pm
Ugrás egy másik oldalra


Brianna + Katherine


A kés fület sértő, csörömpölő hanggal találkozott a konyha talajára rakott, egyszínű csempével, amikor döbbenetemben az is kiesett a kezemből. Ez sem az én napom.
- Mi az isten? Brianna? – kérdeztem kitágult szemekkel.
Nem véletlenül esett ki a kezemből a kés. Ha felismertem volna, hogy valóban veszély leselkedik rám, akkor valószínűleg óvatosabb lettem volna és jobban koncentráltam volna a fegyver megtartásában. Azonban teljesen biztos voltam benne, hogy halott testvérem hangját hallottam. Ugyan, több évszázada nem láttam, nem hallottam, de még csak nem is gondoltam rá, mégis egyből felismertem ez a hangot. Ha nem lennék olyan jártas a természetfelettiben, most rohannék egy orvoshoz, hogy tegyen valamit a fejemmel, hogy ne halljam az ötszáz éve halott testvérem hangját, de tudtam, hogy ami most történik az nagyon is lehetséges.
Tessék, már is jelentkezik a következő tünet. Csinos alakját ugyan homály fedte, de döbbent szemeim határozottan egy mosolyt láttak, füleim pedig hangokat. Mostmár nem összefüggéstelen és érthetetlen duruzsolást, hanem szépen érthető, számomra is felfogható mondatokat hallottam.
- Te viszont a frászt hoztad rám! – mérgelődtem, ami nyilván nem volt túl szép üdvözlés a részemről egy ötszáz éves kihagyás után. – Szellem vagy, nem? Az az képes vagy ide-oda röpködni. – imitáltam a jelenséget, idiótán kapkodva a kezem össze-vissza. – Ennek okán, tudnod kell, hogy mostanság baj van az idegeimmel. – vallottam be cinikusan elmosolyodva. – Mondhatni, kiújult az üldözési mániám.
Minden kanyar mögül várom az ellenséget. Minden árnyékban meglátom a számomra ártalmasat. A bejárati ajtót pedig tripla zárral, plussz egy nagy és nehéz garnitúrával biztosítottam. Persze mennyivel egyszerűbb lenne, ha élő testőröm lenne, aki lehetőleg ereje teljében van, nem úgy, mint én. De semmi vész. Katherine Pierce nem szorul feltétlen kisebb testőrcsapatra, meg tudja ő védeni magát.
- Brianna, mond miért? – kérdeztem váratlanul nagy komolysággal. – Miért pont most jelentél meg? Gondoltad , jó szórakozás lenne végig nézni a nyomorom? Hát akkor tessék. Elsősorból nézheted. – tártam ki a karom, majd duzzogva hajoltam le a konyhakésért.

▲ ▲ ▲

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 24, 2014 8:49 pm
Ugrás egy másik oldalra

Katherine & Brianna

Mosollyal a számon néztem, ahogy valami ételt megpróbál összekovácsolni a hűtőből kiszedett alapanyagokból. Sosem volt az a szakács típus, de a szüleim mindkettőnket jó asszonynak neveltek. Vagyis legalább próbáltak. Engem sikerült, de Kath-et, nos ő már akkor is egy szabad szellem volt. Vajon mikor készített utoljára magának egy kis embercsemegét? Úgy 450- 500 évvel ezelőtt? Biztosra veszem, hogy már jó régen, hisz a testvérem nem az a fajta "ember" aki minden apró kis halandói létszükségletet megtart magának pusztán élvezetből.  Figyelmesen néztem minden egyes kis mozdulatát.
Majd mikor a hangomra lett figyelmes és beleborzongott a túlvilági jelenlétbe, kis mosolyra húztam az arcomat.  Ez egy annyira tipikus Katerina lépés volt! Pár lépést hátráltam, de még így sem tértem ki teljesen a személyes köréből, – s feltételezem, ezt még talán ő is érezte -  ami mint látom, az évek múlása alatt  rendesen megnyúlt… Csípőre tettem a kezem és az apró kis mosolyom egy nagyobb kacajjá vált. - Ugyan, Kath… ezzel már régebben sem tudtál megijeszteni. - feleltem teljesen semleges hangnemen, majd csak nagyon remélni tudtam, hogy már észrevesz. Én készen voltam rá, és remélem ő is. Azt pedig kétlem, hogy ennyi év feledtetni tudott volna engem az emlékezetében.


szószám: - | megjegyzés: bocsi a késésért Rolling Eyes
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 18, 2014 2:06 pm
Ugrás egy másik oldalra


Brianna + Katherine


Ételkészítés előtt felnyitom a gyógyszeres dobozt és az első bogyót beveszem, ami a kezem közé akad. A torkom úgy fáj, mintha valami drótkefével sikálnák, a fejem meg majd szét hasad. Szánalmas, emberi gyengeség az egész. Biztosan elkapott valami betegség, de sebaj. Emiatt nem húzom fel magam, hisz ez csak ideiglenes állapot. Egy kicsit összekapom magam, kiötlök egy rafkós tervet és behálózom az egyik boszit a városban. Nem lesz nehéz, hisz úgy nyüzsögnek, mint méhek a kaptárban.
Mennyivel egyszerűbb lenne magamra kapni valami dögösebb ruhát, tűsarkút az itthoni papucs helyett és elmenni egy közeli szórakozóhelyre levadászni néhány gyanútlan, verbéna mentes emberkét. Ezzel szemben itt állok a hűtő előtt valami ehető után kutatva, de idejét sem tudom, mikor voltam már egy kis élelmiszervásárláson, így szegény fridszider eléggé le van amortizálva. Csak néhány tasak vér van benne, amit a biztonság kedvéért mindig tartok itthon, de persze a friss vénából érkező, meleg vért jobban szeretem.
A fincsi, vörös folyadékot egy undorodó fintorral arrébb tolom és még nagyobb grimasszal veszem észre a kis darab kenhető sajtot, ami amögött volt. Vámpírkoromban alig táplálkoztam mással, mint a vér. Az emeberi ételek, italok közül inkább csak alkoholt vagy valami sós csipszet fogyasztottam. Nem szeretem a sajtot. Büdös.
Korgó hasam nyomására igyekeztem gyorsabban vágni egy szelet kenyeret, de úgy döntöttem, inkább csak magában majszolom el, egy bögre forró kávé mellett, mert a sajt szagától is majdnem kidobtam a taccsot. Hogy lehet ilyen gusztustalan ételt rátukmálni az emberekre?
- Mi a pokol? – ugrok meg hirtelen, amikor érzek valami lágy fuvallatot és összefüggéstelen suttogást a hátam mögött. Annyira megijedtem, hogy a bögre kávé kiesett a kezemből, így most darabokban hever a padlón, beterítve fekete lével a cipőm, a nadrágom és az egész konyhát. – Francba! Ki a franc szórakozik velem? – kiabálom bele a konyha csendjébe, talán túl nagy hévvel. Lehet, hogy megőrültem? Kezd kiújulni az üldözési mániám? Nem, nem és nem. Valaki, bárki, hisz olyan sokan vannak, akik kedvükre játszadoznának el vele, idejött, hogy elégtételt tegyen a gyenge emberi énemen. – Figyelmeztetlek! Nem ajánlom, hogy próbálkozz bármivel is, mert mint látod a reggelim előtt zavartál meg. – mondom a semminek, mert látszólag senki nincs a konyhámban, azonban túl régóta élek. Tudom, hogy ez valami trükk, valami természetfeletti. – Kicsit durcás tudok lenni a reggeli kávám előtt. – pillantok a földön folyó italra, majd lassan a konyhakésért nyúlok, amivel az imént szeltem a kenyeret.
Nem is bajlódok a padló feltörlésével, azonnal a hang irányába fordulok.






Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 18, 2014 10:37 am
Ugrás egy másik oldalra

Katherine & Brianna

Be kell valljam, elég sok időbe telt, míg rávettem magam erre a lépésre. Hisz a tervem már megvolt, a szövetségem már fent állt. Biztonságban érezhettem magam, de én még is keresem a bajt. Persze a hír már hozzám is eljutott, miszerint 'szeretett' testvérem a halandók sokaságát erősíti. Úgy mint én, nemsokára... vagyis csak nagyon remélem, mivel el kell ismernem, hogy az unokahúgomnak megvan a magához való esze. Lehet, hogy anno, mi 400 évvel ezelőtt szövetséget kötöttünk, de az lehet, hogy számára mára már semmit nem ér. Nem! Be kell magamat biztosítani, muszáj. Ezért is kell ellátogatnom a nővéremhez... Mert bár Katarina ember, el kell ismernünk, hogy még mindig igencsak nagy tekintélye van ebben a világban. Ebben a nyavalyás világban, amibe én úgy szeretnék visszatérni.
Az nem lehet kérdés, hogy én mikor láttam utoljára a nővéremet. Hisz egész életében, vagyis az én halálomban folyton folyvást őt és a kis Katie lányát felügyeltem lelki szemeimmel. Viszont az már egy sokkalta jobb quize kérdés lenne, hogy vajon ő mikor látott engem utoljára. Hisz mindig tökéletesen elfedtem magam, szemei elől. Ugyan úgy viselkedtem, mint az életembe, én lettem és voltam Katarina árnyéka, egy az egyben. De nem bántam meg. Mármint ez a lopakodás rengeteg mindenre megtanított, inkognitóban maradni igazán nagy kincs ha a családnevem Petrova. Vagyis én ezt szűrtem le ezen hosszú évtizedek alatt. De vajon ezt csak én látom így? Mármint nézzük, csak mi is történik az én rokonaimmal jelen pillanatban. Katie unokahúgomat úgy ismertem meg, hogy sosem titkolta a származását. Sőt még azt a nevet is felvette, amit az anyja álmodott még meg, mikor távozott az otthonunkból. Pierce. Sokszor hallottam már ezt a nevet, sokak szájból csengve. Mindtől kirázott a hideg, ahogy kimondták… nem is a név rémisztett meg, hanem sokkal inkább a tudat, hogy miben keveredett a nővérem. Mert láttam, már - már meg is éltem vele együtt…  
Ezen gondolatok közepette közelítem meg a Petrova házat, Katarina lakát. Tudom és érzem, hogy mennyire nehéz lesz ezt most megélnem, de nem szabad egy csepp való érzelmet sem kimutatnom manipulatív nővéremnek. Csendben lépek át az egyik falon, majd felmérem a terepet. Szép, szép… nem is olyan rossz.  A megérzéseim egyenesen a konyháig vezetnek ahol meg is találom a nővéremet. Vagy mondjam inkább azt, hogy a darabjait? Teljesen szét van hullva, vagyis én most ilyennek látom. Mint mindig még most is gyönyörű, de nagyon más. Megviselt, azt hiszem. Talán most nem lenne a legjobb, ha a régebbi kis kísérgetős „trükkjeimmel” köszönteném őt. Igen, istenments, hogy itt és most elájuljon nekem. Egészen közel lopakodok hozzá, majd a legmegfelelőbb pillanatban szóra nyitom a számat. Csak adjak is ki valami hangot… - Katarina..? - kezdetnek nem is olyan rossz tőlem. A kis szürke folttól.


szószám: 448 | megjegyzés: remélem azért tűrhetől Rolling Eyes
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 17, 2014 10:04 pm
Ugrás egy másik oldalra


Brianna + Katherine



Vettem egy nagyon hosszú ideig tartó forró fürdőt, amibe beleborítottam az összes habfürdőállagú flakon tartalmát, amit csak a fürdőszobában találtam. Ezután lerogytam az ágyra és úgy beájultam, hogy csaknem átaludtam egy egész napot. Az arcomat is össze-vissza kentem mindenféle kenőccsel, hogy a lehető leghamarabb tűnjenek el a sebek és ugyanezt tettem a lábamon keletkezett vízhólyagokkal is. Szörnyen nehéz hozzászokni, hogy a gyógyulásom ideje jóval több, mint pár másodperc és a sérülések is sokkal jobban fájnak. Meglehet ezt egyáltalán szokni? Persze, egy szerencsétlen ember, aki élete minden napját halandóként éli, az könnyen alkalmazkodik, de én, aki ötszáz éve le sem vette a tűsarkút, még sem fájt benne a lába… Na én nem viselem jól.
Legszívesebben hisztiznék, toporzékolnék, duzzognék, vagy legalábbis a hajánál fogva tépném le Elena fejét a helyéről, a probléma pusztán csak annyi, hogy momentán egy árnyalatnyival erősebb nálam. De nem okosabb. Ugyanaz a kis szánalomra méltó, nyavalygó senki maradt, azelőtt is, hogy olyan csúnyán elbánt velem. A világon nincs olyan ember, aki most ezért egy kicist is tisztelné, vagy jobban szeretné, mint eddig. Jó érzés erre gondolni, de mindig emlékeztetnem kell magam arra, hogy az is csupán energia és időpazarlás, hogy gondolati szinten megemlítem magamban. Nem érdekel Elena. Élje csak tovább a nyomorult életét, mert ha visszakapom az erőm, akkor már nem élheti olyan boldogan. Megkeresem és minden habozás vagy felesleges körítés nélkül karót döfök a pici szívébe. Már rég meg kellett volna tennem. Túl régóta halogattam, pedig kismilliószor lett volna rá alkalmam, de nem éltem vele. Az elmúlt napokban azonban már jópárszor eljátszottam a gondolattal, hogy miként fogok kegyetlenül véget vetni az életének.
Hiába láttam el minden emberi szükségletem, amit csak kellett, még mindig nem vagyok teljesen önmagam. Kapar a torkom, minden végtagomban izomláz van és úgy alapból a fejem búbjától a lábujj hegyemig minden porcikám sajog. Ez normális egy embernél?
Nem nagyon ismerem ki magam a konyhában, mint háziasszony nem boldogulok valami jól, de egy sonkás szendvics és egy citromos tea főzése még számomra sem okoz nagy problémát. Nyűgösen a konyhába vonszoltam magam, de közben minden idegszálam ki volt éleződve a lehetséges támadásra. Valamiért a napokban eluralkodott rajtam az üldözési mánia.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 17, 2012 4:51 pm
Ugrás egy másik oldalra

.....
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Konyha, étkező

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Étkező és konyha [régi]
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Katherine búvóhelye-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3