Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 10, 2013 3:52 pm
Ugrás egy másik oldalra


Thayer McAdams



Kor: 25
Faj: Vérfarkas
PlayBy: Daniel Sharman
Nos, akkor azzal kezdeném, hogy Thayer elég sok mindenben hasonlít hozzám. A kedvesség az nem az ő műfaja. De nekem sem, szóval már ez is egy közös pont. Az élet számára sem volt fenékig tejfel. Mindenért meg kellett küzdenie. Gyermekkorában többször bántalmazta az édesapja. Anyja születésekor meghalt. Hogy ezt mennyire volt kihatással az életére az alakítójára bízom. Az egyetlen ember, aki "törődött" vele az az apja volt. Az iskola egy idő után a kedvenc helyévé vált, hiszen ott legalább nem találkozhatott az apjával. De természetesen a maximumot kellett kihozni magából, mert ha nem.. Hát az apja megtanította neki, hogy mindennek van következménye.

És, hogy akkor mi köze is van hozzám? Többször összefutottunk és állandóan csak martuk egymást. Mindig azon voltunk, hogy a másiknak keresztbe tegyünk. Olyan "már csak azért is" módon. Mindig az enyém volt az utolsó szó, amivel le is tudtam a győzelmet. Bár minden egyes újabb kis "harcot" nehezebben könyvelhettem el győzelemmel.
Szóval a mi kapcsolatunk inkább a marakodásról szólt. Nem voltunk igazából ellenségek, sem pedig barátok. Csak imádjuk piszkálni a másikat. Twisted Evil
Vissza az elejére Go down
 

Thayer McAdams

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Thayer McAdams
» Rachel Mcadams

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •