A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Vasútállomás


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 13, 2015 8:28 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Renn & Anna


   

Az a szép az egészben, hogy fogalmam sincsen, hogy kerültem ide. Ezt mondjuk senkinek nem kell tudnia, még bajba kerülnék, jobb esetben csak a pszichiátriára vinnék be. Áh, kiigézem magam bárhonnan, ám amióta visszajöttem, azt kell tapasztalnom, hogy senki nem az akinek látszik itt Mystic Falls-ban. Az elmúlt években, amíg halott voltam, nagyon úgy tűnik, hogy a természetfeletti igencsak komoly teret nyert magának. Ma már egy átlag fogorvosról sem lehet tudni, hogy nem vámpír, akárcsak én. Csak éppen az a nem kicsit szánalmas, hogy mennyire hagytam magamat irányítani anyám által. Több mint ötszáz éves vagyok, mégis meghagyott ebben a tini állapotban, akinek meg van a helye ebben az egész földi létben, és ez a hely egy jó magaviseletű gyermeki posztot jelenthet csak. Alig volt köztünk harminc év, bölcsességben be kellett volna, hogy érjem őt, tudatosan fogott vissza. Ám most, hogy halott, és soha többé nem jön vissza, nem kárhoztathatom, szeretett, így látta jónak, hogy ne keseredjek bele az öröklétbe. Amióta visszatértem, már a magam ura vagyok, meg kell szoknom, hogy önálló döntéseket hozok. Hoznék, ugyanis nem tudom, hogy mi történt. Még most is csak ocsúdok, s a kint beszélgető rendőrök hangját hallom a fejemben, miszerint meghalt valaki. Próbálom erőltetni a tudatomat, hogy mi is történhetett az elmúlt pár órában, de minden oly ködös. Valami szórakozóhelyen lehettem, de nem a grillben. Mintha a lány mosdóra tévedt volna a tekintetem, miután még vámpírként is iszom, van anyagcserém. Bementem az egyik fülkébe, és onnantól minden kiesik. Semmi válasz az elmémtől. Megigéztek volna? Kétlem, másik vámpír nem lehet erre képes, még a hírhedt eredetiek talán, akikről anyámtól hallottam, hogy ők még nálunk is öregebbek, de sosem láttam egyet sem. Boszorkánynak kell lennie. Utána fogok járnia, amint a bájos biztos urakat rádumálom, hogy engedjenek utamra. Láglógázok a váróteremben, kint kordonokat húznak fel, sárga szalag meg minden, nagyon úgy fent, hogy rám akarják verni a balhét. Végül vagy négyen lépnek hozzám, az egyik még meg is szólít.
- Öhm... hát persze, segítek, amiben tudok. – Cincogom a legbűjásabb tini pofimmal, bólintok, és a táskámért nyúlok. Nincsen benne semmi kompromittáló, az igazolványom is mestermunka. Felállok, és követem a rendőröket, ahogy sejtem ebből őrszoba lesz, holott nem akarnék sok tanut hagyni. Bár tudnám legalább, hogy valóban én löktem a vonat alá a szerencsétlent. De semmi, tényleg semmi... Csak a fehér zaj a fejemben.


♫ You had it all ♫ ϟ clother ϟ to Renn  ϟ ©
Vissza az elejére Go down


Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
† Tartózkodási hely :
melófüggő, de átlag Seattle
† Hobbi & foglalkozás :
rendőrnyomozó



Renn Kramer ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 11, 2015 7:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Annabelle Johnson

Órák óta várakoztunk az állomáson. Egészen besötétedett. Már egy tucat vonat elhaladt előttünk, de egyik sem volt az, amire mi vártunk. A főnök küldött ki minket, hogy fogadjuk az egyik nagy fejest. Már csak az volt a kérdés, melyik vonattal jön. Ezt persze nem tudta megmondani. A partnerem egyre türelmetlenebbül viselte a várakozást. A combjait szorongatta, mert már hivta volna a szükség, de a mellékhelység olyan állapotban volt, hogy inkább maga alá vizelt volna, minthogy ráüljön a vécére. Unalmamban már a nyolcadik szál cigimet szívtam, pedig úgy volt, hogy leszokom. Ahogy elnéztem a magam mellett púposodó hamukupacot, tudtam, hogy nem ma kezdem el. Ekkor egy újabb gyorsvonat haladt át előttünk.
-Még nem a miénk. - szóltam oda a partneremnek, aki csalódottan ült vissza a helyére. Az állomáson csak páran lézengtek, nyoma sem volt annak a tömegnek, amit megszoktunk. A vonat egyszer csak dobhártyaszaggató hangon lefékezett, pedig meg sem kellett volna állnia. Érdeklődve néztem a mozdony irányába. Beleszívtam a bagómba és már álltam volna fel a padról, amikor valami kerek zuhant le a peronra és gurult végig Frau Berger lábai elé. A nő lehajolt, hogy közelebbről megnézze, mi az, de abból a szögből nem igazán látszott. Bármi is volt, meglehetősen bűzlött. Ez nem jelentett semmi jót. Lassan kifújtam a füstöt, majd kicsit meglöktem a cipőm orrával, na akkor jöttünk rá, hogy ez egy fej.
-Herr Kramer, éz égy hullá féjé. - állapította meg a nyilvánvalót. Már csak az volt a kérdés, hol van a tag többi része. Ekkor hangos sikoly hallatszott a túlvégről. Újra beleszívtam a cigimbe és a hang irányába pillantottam. Egy nő fetrengett a peron szélén önkívületi állapotban és a sínek felé mutatott. Egy másik pedig elfehéredve az egyik kuka felé hajolt.
-Azt hiszem ott a válasz. - feleltem a partneremnek, majd elnyomtam a bagót és az álló mozdony elejéig sétáltam. Nagyjából az a látvány fogadott, amit vártam. Az első gondolatom az volt, hogy jól szétesett az áldozat, lesz mit a kollégáknak összekaparniuk. A kolléganőm időközben felhívta az őrsöt, és vázolta a helyzetet. A legközelebb hozzánk Coleman és a társa, Richard voltak. Egy italbolti rablás ügyében nyomoztak három utcányira, ezért gyorsan ideértek.
-Mi történt a pasassal? - kérdezte Coleman a tetemet szemlélve.
-Lökték, ugrott, esett. - vontam meg a vállamat. Ahonnan mi álltunk, nem sokat láttunk. Richard közben kikérdezett pár embert, hátha ők többet tudnak. Egy idős asszony elmondta, hogy az áldozatot Tom Smith-nek hívták, és hogy a balesett előtt azzal a hosszú, barnahajú lánnyal látta, aki az egyik padon üldögélt, majd rá is mutatott a nőre, aki az első számú gyanúsított lett.
-Kisasszony, kérem, fáradjon velünk. Lenne pár kérdésünk. - lépett Richard a nő elé és a váróterem felé invitálta.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
◌ Human ◌ Radioactive
† Tartózkodási hely :
◌ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
◌ Find a way to revenge
† Humor :
◌ Lovely



Anna Cromwell ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jan. 10, 2015 3:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Haiden & Anna
i am a hopeless wonderer
[You must be registered and logged in to see this image.]
Halk kuncogás tör fel belőlem, ahogy hallgatom aztán mint akit valami csínytevésen fogtak emelem kezem a szám elé. – Sajnálom. – mondom mosolyogva. – A város történetére gondoltam. – magyarázom meg kuncogásom megszelídült mosollyal arcomon. – De persze az ön története is épp olyan érdekes számomra. – lépek mellette könnyedén, nem túl sietősen, hiszen minden lépéssel csökken bennem a félelem, az elveszettség érzése. Figyelem, ahogy kihúzza magát, hátrafeszíti kezét és a megnyúló léptekben ülő bizonyosságot. – Nem a könyvekben, nem, de megtanultam megírni a magam történetét. – kacsintok rá miközben eltűrök egy szél miatt előlendülő tincset a fülem mögé. Újabb kérdésére azonban kellemetlen görcs rántja össze gyomromat. Nem önként vagyok itt. Azt azonban mégsem vallhatom meg a macskaköves utcán keringő szellőben, hogy több, mint száz évet töltöttem egy koporsóban, mielőtt felébredtem volna itt, ebben az apró de annál veszélyesebb kisvárosban, ahol semmi és senki nem az aminek látszik. A bárányok igazából báránybőrt lenyúzó farkasok, a farkasok pedig kastélyba zárt szörnyetegek akik könyvtár helyett halált nyújtanak az elrabolt királylányoknak. – Mondjuk úgy, hogy nem minden történetet az én tollam vésett bele a könyvembe. – felelem kicsit zavartabban és a mosolyom is megfakul, érzem, hogy hamisabb lesz. Nagyot nyelve legyintek. – De mindegy is. – zavaromban félre lépek… és persze, hogy el is esek. Nem is én lennék. A fájdalom azonnal végigvág a testemen és érzem, hogy bokámban lüktet kegyetlenül. – Jajj. – nyögök fel, hogy megpróbálok megemelkedni. Nem törött el, az úgy hiszem, sokkal jobban fájna. – Olyan ügyetlen vagyok ma! – sóhajtok némileg kissé tehetetlenül csapva az egyik szatyorra. – Nem hiszem, hogy eltört de nagyon fáj. – nyögöm csendesen mielőtt újra megpróbálnék felemelkedni.

i see fire • imádlak • [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
℘  O h  n o oh no, no!
† Tartózkodási hely :
℘ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
℘ angol tanár



Haiden C. Lyod ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Dec. 25, 2014 4:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
&©
[You must be registered and logged in to see this image.]
Anna & Haiden
nice to meet you, miss...I'm mr.
▷ Mégegyszer, Boldog Karácsonyt! (: ▷ [You must be registered and logged in to see this link.] ▷ 387
Különös gerjesztett érdeklődés fog el, miközben sejtelmes őszintétlenséggel feltárja előttem nem megszokott történetét. A bemutatkozó dialektust várva ejti ki szavait, mire megrögzötten hátam mögé vetem kezeimet, ujjaimat összekulcsolva.
- Haiden Lyod. - eresztem ki ujjaim fogságából egyik kezemet, amit hűvös bőr kesztyű fed. A kölcsönös illemet elvárva bólintok felé, némi önbizalmat csempészve benne, hogy nincs oka félelemre velem tekintetben. Nem használom föl, hasznos életének lapjait. Szándékomat nem vezérli rosszindulat, csakis érdeklődés egy hasonló gondolkozású egyén iránt, mint az enyém. Noha a különcsége még nem mutatkozott nyilvánosan, de szavaiból ítélve, a környékbeli ismeretsége biztos nem becsmérelte jó szemmel ártatlan tevékenységeit. Pedig igazán mindenki hordozhat magával valami egyéni titulust. Nincs kőtábla vésve a törvényszerű hasonlóság. - Az én történetem nem egy híres vadregényes példányba szánt iromány. Egyszerű angol tanár vagyok, egy helyi gimnáziumban. - mosolyodok el, pár lépést követendő cselekvésnek adva. Eltévedt szelleme talán jobban felfrissül, ha elviszem őt a rendőrösre. Biztosan állítom, ott kezeskednek majd enyhe problémájáról, én pedig büszkén vehetem le majd magamról a probléma megoldó szerepet. A távolság azonban nem gyalog képes. Jobb lenne ha a tömegközlekedést választanánk a távolság megtevéséhez.
- Remélem a könyvek sajátos világában megtalálta a maga boldogságát, mi gyermekkorában sajnálatosan nem adatott meg. - kezemet ismét hátra csapom, mellkasomat kihúzom. Szemlátomást úgy festettem mint a '20 évekből kikerült lordok egyike, akik előkelőségüket frakkjuk szöges egyenességében és egyenes testtartásukban hordozták. - És mondja... - sandítottam rá tekintettemet, a szemérem sértő bámulást ellenezve. - Milyen könyvi életrajz hozta ide Mystic Fallsba? - kérdem a keresett kört leszűkítve, hogy könnyebben bemérjem mi is igazából a végállomása.




Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
◌ Human ◌ Radioactive
† Tartózkodási hely :
◌ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
◌ Find a way to revenge
† Humor :
◌ Lovely



Anna Cromwell ÍRTA A POSZTOT
Szer. Dec. 17, 2014 4:03 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Haiden & Anna
Let the water lead us home
[You must be registered and logged in to see this image.]
Megragadnak szavai. Nem kell hozzá bókolnia, nem kell hozzá a tekintetemet kutatnia. Kifejező szép szavai visszaidéznek számomra egy olyan kort amelyben én éltem virágkorom, amelyiket úgy ismerem, mint a tenyerem… amelyik nem rémít meg úgy, mint ez. – Nem utasíthatom vissza ezt a nagylelkű felajánlást. - továbbra is lesütöm tekintetem. Úgy kerülöm az övét, mintha az égetne. Zavarban vagyok. Rám szánja az idejét és nem tudom, miképp hálálhatnám meg. Elindulok az oldalán. – Szóval mindig itt élt, Mr...? – kérdem ahogy körbefut tekintetem a vasútállomáson, ahogy magunk mögött hagyjuk. – Ismeri a történetét? – mohón csillan meg a tekintetem ha bólint. – Mesélhetne róla, ha nem bánja. Imádom a történelmet! – sóhajtok fel és végre rá emelem a tekintetem. – Tudja, gyermekként nem volt lehetőségem olvasni… - kezdek bele de aztán rádöbbenek, hogy több száz év választ el ettől az évtől és a gyermekkoromtól, elég valószínűtlen, hogy a mai világ gyermekei ne olvasnának. – Szegény családban nőttem fel. Aztán később, egy könyvtárban kaptam munkát és mit mondhatnék. Megnyílt előttem a világ. A történelem! – szenvedélyesen szeretek olvasni. Nem véletlen ragadtam le az apró könyvesboltban. Több kötet is nyugszik a papír szatyrok mélyén, amikkel igyekszem felzárkózni, hisz több, mint száz évet kell bepótolnom. Ezt azonban jobb ha nem kötöm az idegen orrára; hiszen valószínűleg őrültnek titulálna, ha elmondanám, hogy egy ötszáz éves boszorkány vagyok, aki több, mint száz évig egy koporsóba zárva álmodott. Mégis megmentésre váró Csipkerózsikaként csöppentem életébe.

home • <3 • [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
℘  O h  n o oh no, no!
† Tartózkodási hely :
℘ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
℘ angol tanár



Haiden C. Lyod ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Dec. 15, 2014 4:10 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
&©
[You must be registered and logged in to see this image.]
Anna & Haiden
nice to meet you, miss...I'm mr.
▷ visszahoztam (: ▷ [You must be registered and logged in to see this link.] ▷ 356
Szégyenkezve közölte, hogy problémája nem szorul segítségre. Noha az alázat szembetűnőbb volt mint az eddigiekben bármikor, mégis nemlegest választ adva ráztam meg a fejemet. Hamár úri-mód felajánlottam segítségemet a hölgynek, hát tartsam magamat az ígéretemhez.
- Én miattam ne aggódjon, ráérek még elintézni a dolgomat. - gondolatban persze mellé tettem, hogy "maga bajba szorultabb mint én, aki egy agglegény lakástól is nehezen szabadul meg!" Megelőlegezve, és nyomatékot adva segítségem felajánlására, rámosolyogtam. De talán azért is, mert nem bírtam érzelem nélkül palástolni, hogy személye sokkal elragadóbb mint a fogva ejtett király lányától is. A segélykérése, hanem is hangosan, de elragadta a férfi büszkeségem, hogy mielőbb kisegítsem. Hiszen férfi mivoltom ezt követeli. Nem is követeli, inkább arra teremtetett, hogy a gyengébbik nemet óvja féltő figyelemmel. Aki pedig másként tesz, nos azbizonyára nem szerepel a férfiak körében.
- A hallottakból ítélve, mégis eltévedt. Szerencsére, én magammal koptatom a járdákat már kis kölyök korom óta.  - fejeztem ki, újabb mosolyt rántva, amit erényesen próbáltam nem hosszú ideig fennhagyni. -Szóval ha akarja, elnavigálhatom úti-céljához. - tértem rá egyértelműen üzenve, hogy a szavakat nem csak úgy eregetem a számmal. Felkészültem, az 50%-ra becsült nemre...de akkor, bizonyára savanyú képet is festenék az arcomra. Hiszen kitudná elvetni segítségét egy ilyen eltévedt léleknek?



Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
◌ Human ◌ Radioactive
† Tartózkodási hely :
◌ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
◌ Find a way to revenge
† Humor :
◌ Lovely



Anna Cromwell ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 23, 2014 2:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Haiden & Anna
Let the water lead us home
[You must be registered and logged in to see this image.]
Kifordulnék, helyet keresnék, ismét a férfinek ütközöm. Ezúttal már nevetve kérek elnézést ügyetlenségemért és tekintetem lesütve hajolok le szatryaim után, miből kipotyogtak a könyvek és az egyikből kitűnik a csipkés francia, mi bíborszínben pompázik. Elpirulok, ahogy a fehérnemű után nyúlok, remélve, hogy megelőzhetem őt, miközben a könyveimet is igyekszem összeszedni. Lesütöm a tekintetem, kínomban megköszörülve torkomat próbálok valami értelmes választ adni kérdésére de csak akkor nyugszom meg teljesen, mikor minden visszakerül a helyére. – Ideengednének végre? – kérdi egy dühödt, idősebb úr, aki még csak nem is sejti, hogy száz évvel vagyok idősebb nála. – Bocsánat! – mondom gyorsan és húzódom is odébb majd végre nagy levegőt véve pillantok Haiden tekintetébe. – Azt nagyon megköszönném. Új vagyok még itt és nagyon elvesztem. – vallom be az igazat és csomagjaimmal együt egy szék felé indulok, hogy lepakoljak. – Nem tudom. – foglalok helyet kicsit kétségbeesetten, tenyereimbe hajtom arcomat de a menedék egy mosolyt rejt, nem könnyeket. – Úgy értem, hogy a hotelt keresem. Fogalmam sincs, hogyan keveredtem ide. Elidőztem egy apró könyvesboltban még be nem zárt és aztán teljesen eltévedtem. Azt a bonyolult mobilt meg nem tudom kezelni, hiába van és még le is merült. – még mindig szelíd mosoly pihen arcomon. Nem vagyok szomorú csak elveszett, ez azonban soha nem volt ok számomra a könnyekre. Mosolygok mert eltévedtem de nem vagyok egyedül. S csak ekkor döbbenek rá, hogy ez a férfi előttem, tartott valahova. – Oh, bocsásson meg! Eszembe sem jutott, hogy feltartom, milyen modortalan vagyok! S még csak a nevem sem tudja. – tincseimbe túrok és felemelkedem. – A nevem Anna. S bocsásson meg, igazán nem akarom, hogy miattam lekésse a vonatát vagy elkéssen valahonnan. – tekintetem megakad a zakó vállán pihenő szöszről de nem nyúlok még oda. – Megengedi? – kérdem és fejemmel a szösz felé intek. Ha bólint, lesöpröm válláról.

home • <3 • [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
℘  O h  n o oh no, no!
† Tartózkodási hely :
℘ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
℘ angol tanár



Haiden C. Lyod ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 20, 2014 4:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Anna & Haiden
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem akartam kontárkodós énemet fény előterébe hozni, de a kinyilatkoztatása túlontúl is szándéktól vezért és bajba jutott volt ahhoz, hogy a tétlenségemet válaszadásra változtassam.
- Elnézést! - kezdtem bele, felé-fordulva, miután a telefonja lekerült az akadály tényezők listájáról. Amilyen gyors röptű kezdéssel indultam feléje, olyan ütemben szakadtak meg a szavak bennem. - Én... - némi idősegítséget húzva-halasztva, azért csak sikerült kinyögnöm önkényes segítségemet. - ... úgy halottam eltévedt...és..netalán én segíthetek ebben? - nos, az ajánlat felettébb volt közhelyesebb mint amit eddigiekben produkáltam. Bevallom, kényszerből szorítottam háttérbe a régies beszédstílusomat, félően a reakciótól, hogy oktogon, idős foszernek néz. Bár amennyire kihalt ez a hely ilyen tájban, talán jó meggondolás volt beszédbe elegyednem vele. Rejtélyes jelképe csakugyan az, hogy egy ilyen törékeny lélek, miért vánszorog egy ilyen becstelen helyen. Talán külföldi...vagy aggódó keresett személy? Szemlátomást az érdeklődésem legalább 20 ponttal ugrott meg azáltal, hogy egy ismeretlen, bájos hölgyeménybe ütköztem. Nos, nem csupán azért! Így tehát mélyen indokolt, ha segítséget akarok nyújtani hogy mielőbb hazajuthassam. Furdal a gondolat továbbra is...de jelenléteben csakis a határozott kiegyensúlyozottságomat mutatom.
- Nos mondja, mi az úti-célja? - kérdeztem rá, lényegre-törően az idő sürgető perceiben. A vonatom reméltem befut majd kijelölt időpontjában. De ha ez a eset elsőbbségi fontosságot érez, akkor csakhamar fel kell hogy áldozzam szegényes agglegény lakásom kiadó jövedelmét. De ez legyen a legkisebb ok amiért fontosabb kötelességemet kamatoztatom egy utat-vesztett személy iránt.



elnézést ismét a késéért...[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 10, 2014 9:50 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next





Driscoll & Connie



♫ Who am I ♫
Ahogy lassan tisztul a tudatom az kezd már a fejemben körvonalazódni, hogy az, aki ott van fent ismerős és lassan azt is felfogom, hogy kicsoda. A fickó az állomásról... a fura pasas, aki először nem foglalkozott velem, aztán pedig mégis. Felfelé figyelek, amíg nem kapok választ. Már épp szóra nyitnám a számat, hogy felkiabáljak neki, hogy végre mondjon valamit, mondja meg, hogy ő van itt, hogy miért van itt, hogy egyáltalán mit akar tőlem, mert nem értem az egészet... semmit sem értek belőle egyszerűen. Végre feltűnik odafent, én pedig finoman szólva is haragosan nézek rá.
- Engedjen ki! - első reakció, hát persze. Nem fogok itt csendben várni, amikor amúgy is kellően ki vagyok már akadva, ő pedig csak néz és szórakozik azzal a rohadt ráccsal, a helyett, hogy szépen kiengedne innen, mert... ki kell engednie! Nem csináltam semmit, nem értem, hogy mégis mi a fene ez az egész. Mi közöm van hozzá, vagy bárkihez. Lehet, hogy valami őrült pszichopata, aki csak szórakozik velem egy kicsit, mert épp unja magát. Hát ha kijutok innen, majd... majd jól megkapja azt, ami neki jár és az nem lesz gyenge, abban biztos lehet! Na igen, mintha bármit is tehetnék ellene, miután megbuzerálta nehézségek nélkül a fejemet.
- Hogy-hogy a saját érdemeben? Ki a fene vagy mégis? Milyen jogon döntesz a sorsomról? - dühös vagyok, érthető, ha eljutok szinte már a kiabálásig. Úgy beszél, mintha olyan nagyon értene mindent, én pedig azt se tudom, hogy ki a fene. Nem értem, hogy miért vagyok itt, nem értem, hogy mit tud rólam és végképp nem, hogy mi a jó életről beszél. A sorsom... meg újjászületés, sírbolt? Ki vagyok bukva, de nem akarok meghalni az istenit! Nem, el akartam inkább menni a városból, kezdeni valami normális életet egyszer végre, de e helyett valahogy ez az akárki bezárt ide és még csak tippem sincs, hogy mégis mi a jó francot akar tőlem.
- Mássz ki a fejemből, hallod? Hagyd abba! - érzem, hogy megint csinálja, mintha ott bent zongorázna a gondolataim között, de nincs joga hozzá. Azok csak az enyémek, nem turkálhat csak úgy kéretlenül a fejemben, egyszerűen ezt... ezt nem lehet! - Nem tudom, hogy ki vagy, honnan kéne... - és nagyjából itt esik le a dolog. Talán... az lehetséges? - Te csináltad? Te tetted ezt velem? Ki kért meg rá? Ki... ki volt az? - ő lehetett, ő lehetett az a vámpír. Tudom, mélyen tudom, csak épp elmondhatatlanul nehéz elfogadnom, feldolgoznom a tényt és egyszerűen nem akarom elfogadni, mert nem és kész.


©
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 07, 2014 1:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Connie & Driscoll



 Szétvetett lábakkal állok a kút mellett. Ő nem lát engem, a szagomat biztosan érzi. Hallom ahogyan zihál. Több száz éves szépség, kihasználatlan erővel, amelynek én vagyok az egyik legfőbb oka. Nemet is mondhattam volna, akkor talán már rég halott lennék. Belementem ebbe az ördögi alkuba, amelynek most többen isszuk a levét, lassan itt az ideje rátenni azt a bizonyos zárópecsétet, és továbblépni. A várost nem véletlenül hagytam el, a természet egyensúlya itt oly mértékben kezdett felbomlani, élőholtak és farkasok hordája lepte már el, míg mi, a megfékező erő, kevesen maradtunk. Van értelme küzdeni, biztosítani a mérleg nyelvét, ha minket is csupán alantas szolgaként kezelnek? Az elmúlt időben sokkal inkább foglalkoztam a titkos társaság mozgatásával, manipulálásával, mintsem egykori ígéretemre figyeljek, mégis, örömteli volt, hogy végre kizökkent az megszokott kerékvágásból azzal, hogy a lány ölt. Nem tagadhatja meg magát, remélem a vámpír is ráébred lassan arra, hogy bosszúja nem tarthat örökké. Eljött az idő a válaszokra, bármit is jelentsen ez nézve a jövőben.
Közelebb lépek, hogy lássa azt az arcot, amely talán az utolsó lesz, vagy egy pozitívabb gondolatmenet mentén haladva akár a felszabadítója. Legugolok a rácshoz, és ráemelem az ujjaimat, ám csupán hozzáérek a hideg fémhez, nem nyitom fel, nem küldöm a nyakába. Szótlanul méregetem a sötéten tátongó mélység alján kuporgó fenevadat, aki ezúttal a lánytestet viseli. Annak látom, ami, fenséges bestiának, aki egy átokverte egyezmény kapcsán évszázadokig volt bezárva a saját testébe, hogy alig pár éve téphesse csak le a láncait, és mutassa meg a világnak,h ogy ki is valójában. Mindaz mellékes tény, hogy emberi alakja is tüneményes teremtés, ám mint tudjuk, az csupán egy felvett illúzió, egy kígyóbőr, amelyet a bestia úgy húz magára, mint mások az usankát.
- A sorsod csakis tőled függ farkaslány. Meglehet, hogy ez lesz a sírboltod. Akár újjászületésed helyszíne is. Minden tőled függ. A saját érdekedben vagy ott. – Hallgatok el, nem manipulálom egyik irányban sem, neki kell meghoznia a súlyos döntést. Ha meg tudja az igazságot, talán képes lehet véget vetni hosszú útjának, és ráébredni, nincsen helye ezen a nagy világon. A bosszú rossz tanácsadó, ha mégis neki akarna rontani az évezredes vámpírnak, az sem jelenthet megoldást, a saját hátamat is védenem kell. Érdeklődő tekintettel mérem végig, mint kisgyermek a játékszerét. Kedvem támad ismét végighatolni az elméje idegpályáin, egyenlőre még csak finoman tapogató ujjakat érezhet legbelül, ám azt is, hogy amióta végigszántottam legbelül, tisztábban gondolkozik, fizikálisan is érzi a lüktetést, mintha elszakítottam volna egy erős láncát, amelytől eddig béklyókban érezhette magát.
- Azt hiszem pontosan tudod, hogy ki vagyok. Már csak az a kérdés kicsi, hogy megérted-e, hogy miért... – A várost úgy akarta elhagyni, lerítt róla, tudja, hogy az ősi mint tett vele, menekülni vágyott, ám a vámpít utoléri, ha úgy akarja, és talán sorsa rosszabb lesz, mint a halál...


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 03, 2014 9:55 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next





Driscoll & Connie



♫ Where I am ♫
Hát mégis honnan tudhatnám, hogy ismer? Én nem vagyok se boszorkány, se valami rohadt látnok. Ha bármelyik lennék, akkor nem történt volna ez az egész, akkor most nem lennék ennyire kétségbeesve, hogy mégis mit tegyek, miután az egyetlen ember, akiben képes voltam bízni láthatóan egyszerűen elárult, mert elárult, ez a baromi nagy helyzet, legalábbis nagyon úgy néz ki. És a legrosszabb az, hogy ha nem is így van, akkor is bőven meg van az esély rá, hogy nem tudom elhinni neki, ha az ellenkezőjét állítja. Mi van, akkor ha újra csak a képembe hazudik, sőt mi van akkor, ha egyszerűen csak törli az emlékeimet megint, vagy törölteti... fene a se tudja, hogyan csinálta. Egy boszorkánnyal, de nem tudhatom, hogy ki az, nem akartam többet tudni Jackietől, mert már így is sok volt. Ő tudja... tudja a válaszokat, ha Chris hazudnak nekem meg tudom kérdezni tőle, látta az arcát, talán még a nevét is tudja, talán azzal is tisztában van, hogy ki a boszorkány, fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy... fogalmam sincs, hogy mit tegyek és ezek után sok, hogy még ez a három hülye is bejött a képbe, no meg ez a fura pasas, aki eddig semmit nem tett, most meg mint valami hős megmentő tetszeleg. Utólag persze marha könnyű!
- Meg se történt volna mindez, ha nem csak a telefonodat nyomogatod, amíg belém kötnek. - vágok vissza szinte azonnal. Hála... na persze! Eleve nem vagyok a toppon, erre még ki is oktat, hogy ő tudja, hogy mennyire vagyok jól. Úgyis rendbe jönne, ez csak vér a francba is, csak egy seb! Volt már rosszabb, a fájdalom pedig szinte semmi ahhoz képest, amit át kell élnem minden egyes teliholdkor. Azt szokták mondani, hogy a fájdalom olyasmi, amihez hozzá edzheted a testedet... hülyeség! Persze az enyhébb már annyira nem lesz durva, mint másnak, de attól még a legbrutálisabb kínokat képtelenség megszokni, egyszerűen lehetetlen. Minden hónapban már napokkal az átváltozás előtt görcsben van a gyomrom, mert pontosan tudom, hogy mi vár rám és meg ha dönthettem volna valaha az életemmel kapcsolatban soha nem vállaltam volna ezt önként, de sajnos a döntés soha sem a mi kezünkben van, ezt már rég el kellett volna fogadnom.
Elindulok végül, egyszerűen nem kell a segítsége, nem kértem rá, és főleg nincs szükségem arra, hogy valaki még ki is oktasson, mert egy... egy ilyen alak aztán ne mondja meg nekem, hogy mit kell tennem és miért. Semmi köze hozzá, az én életem, úgy szúrom el, ahogy jól esik! A lépteim viszont nem visznek túlságosan sokáig. Nem kell hozzá sok, hogy térdre zuhanjak, ahogy a fájdalom átjárja a elmémet. Említettem igaz, hogy ehhez nem lehet hozzászokni? Hát tényleg nem. A kezeim ösztönösen tapadnak a fejem két oldalára, mintha ez segítene, hogy a hasogató fejfájás ne robbantsa szét az agyamat, bár nem tudom, hogy ez egyáltalán lehetséges-e, de ebben a pillanatban nem lepne meg. És persze mindezek mellett éles kiáltás is elhagyja a torkomat, ami valamelyest sikítással vegyül, majd minden elsötétül, ahogy elvágódok a vizes talajon.
A fejem még fáj, amikor magamhoz térek és furcsa módon már a hajam is majdnem száraz. Sejtelmem sincs, hogy kb. mióta lehetek itt, de ezek alapján nem két perce. Felpillantva látom, hogy ott vannak a rácsok és halvány fény is beszűrődik, de nem tudom pontosan eldönteni ebből sem, hogy mennyi az idő, vagy hogy hol vagyok. Komolyan... alakulhat még ennél is rosszabbul ez a nap?
- Hol vagyok? Mi ez az egész? - nem tudom, hogy itt van-e az a fickó, hogy egyáltalán ő hozott-e ide, de az tuti, hogy cseppet ideges vagyok, no meg kétségbeesett és... nem is tudom, hogy mi a jó szó arra, ami zúg a fejemben. - Engedjen ki! - nem ugrom fel, valahogy sejtem hogy nem lenne értelme, kicsik a hézagok úgyse látnék, a legjobb esetben is maximum fákat, ha ez valami kút az erdőben.


©
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 31, 2014 10:57 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Connie & Driscoll



Ha tudná a lány, hogy évszázadokon át mellette álltam, talán nem kezelne le ennyire. Én hagytam számára a kiskaput, óvtam meg a vámpír dölyös haragjától. Sugalmaim már az elején is segítettek, hogy Christopher puszta szeszélyből ne tépje ki a farkaslány szívét, úgy véltem, hogy utólag bánná. Ha annyira vágyott rá, hogy képes volt udvarolni, beférkőzni akart az ágyába, akkor kár lett volna veszendőbe hagyni egy olyan potenciált, amely a vékonyka, ám karizmatikus aurájú lányban rejlett. Most figyelem őt, ahogyan táncszerűen lép előre, számomra lelassul, szinte megáll az idő, ahogyan minden kameraállásból megfigyelhetem a csapást, amellyel az ordas egy előrevitt taszítással belép a fickó belsőbb szegmensébe, hogy aztán az idő ismét normális folyására állva úgy mutassa, az illető enyhe ívben emelkedik meg, és társai legnagyobb döbbenetésre dícstelenen landolásban csúcsosodjon ki, a síneken. Miután nem szándékoztam túlzott párbajt előidézni, jobb létre szenvedítettem a dinamikus duót, a harmadikat pedig elvonszoltam a sínről, ekkor fordulok csak az izzó szemű lány felé, akiről a külső tulajdonságai alapján meg nem mondanád, hogy micsoda.
 - Azt majd én eldöntöm, hogy mikor vagy jól. – Felelem arrogancia nélkül, pusztán tényközlésként. Satuba fogom a derekát, a meglepetés ereje itt győz, ő nem volt felkészülve az eseményre, amely az állomás vízáztatta talaján vár majd rá, míg én fél évezrede űzöm a meglepetés oly nemes adományára épülő szórakoztató játékaimat. Azt, hogy ő milyen szerepet tölt majd benne be, majd az idő eldönti. Az igézet gyorsan kicsap az ujjamból, s felgyorsítja a farkas telihold nélkül is halálosan erős regenerációját. A ripakodását tekintetve most felegyenesedem, és hűvös nyugalommal szólok vissza.
- Látom a hála fogalmát nem sikerült elsajátítani. – Nem sértődöm meg, pedig még a tenyerem is viszket, hogy lekeverjek neki egy pofont, ám attól félek, szétszaggatna, ha nagyon beindul. A mágiámmal meg tudom magam védeni, ám mindig nem élhetek vele vissza. A természet nem tűri azt, ha elszáll az egyensúly, és a boszorkány öncélú terveket szövöget. Nem, ezúttal legyen tudatában annak, hogy mire is képes fizikálisan, mert hát lássuk be, a bestia, amely a szép arc mögött rejlik, páratlan erővel bír. Néha magam is csodálkozom ezen, hogy vajon Constance vagy a farkas nyűgöz le jobban. A kettő egy és ugyanaz, a farkas csupán a lány állatiosodott, butábbb, ám ösztönösebb lénye, nem pedig egy skiozoid újabb szülemény. Felsóhajtok, nem fogom győzködni. Amit a többiek csupán altatásnak éltek meg, azt nála nem tudom elérni, túl erős az elméje. A természetfeletti ellen teljesen máshogyan kell fellépni. Az elméjükbe be kell törni, áthágni azt a komoly falat, amely a halálon túli edzettséget, vagy éppen az átok adta védelmet jelenti, és valljuk be, az alany számára pokoli kínnal járó fájdalom. Felé suhintok sokkal látványosabban, mint támadóimnál tettem, így a farkas azt érezheti, mintha a szemén keresztül kiolvadna az agya. Belső tűz lepi el az elméjét, mintha egyszerre élné túl négyszáz év összes fájdalmát. Majd az egész megszűnik, és jótékony bódulatba csöppen. Ha így, hát így. Amikor ocsúdik, akkor kútban ül, amely teljesen száraz, nem szó szerint vízlelőhelyről van szó. Egy téglákból épített mesterséges furat, amelynek az alján fekszik. Nem olyan mély, hogy ne tudna felugrani, ám tetejét mágiával megerősített acélrácsok védik. Rá tud kapaszkodni, mást azonban nem. Megérzem a mocorgást, ám még nem lépek a látóterébe.


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 26, 2014 6:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next





Driscoll & Connie



♫ Vársz egy vonatra... ♫
Nem csoda, hogy nem vagyok kifejezetten barátságos, hiszen az elmúlt perceket a fickó gond nélkül nézte végig, mintha semmiség lenne, pedig hárman támadtak meg, zaklattak alapvetően és ő még csak nem is reagált semmit. Ezek után meg előrukkol a marha nagy mellényével, hogy ő itt a valaki és majd mindent megold és simán kiüti a hármast, és akkor most essen le az állam és csodálkozzak nagyokat, hogy milyen hű de nagy valaki áll itt előtte? A francokat! Meg tudom oldani, mindent megoldok, mert úgy néz ki, hogy nekem ez jutott a fene nagy önállóság és kész, mert badarság megbízni csak úgy valakiben, aztán a végén úgyis elárul a fejébe, akkor meg mégis miért csináljam, butaság. Nem fogok egy vadidegen karjába zuhanni csak azért, mert utólag segített, az elején meg hidegen hagyta, hogy mégis mi történik.
- Mondtam, hogy jól vagyok! - határozottan morcosan tekintek rá, ahogy visszahúzom a kezem, amikor már gond nélkül megállok a lábamon. Nem kérek ebből, nem kérek belőle, nem kell, hogy segítsen, senki sem kell, hogy segítsen! Legszívesebben még rá is szólnék, amikor meg is nézi a sebemet. Ahogy gondolja azonnal mozdulok is, hogy a dolgomra induljak, amikor aztán elkapja a derekam. Csak a meglepetés miatt nem rántom arrébb magam, vagy lököm el őt is hasonló vehemenciával, mint az előző fickót. Nem vagyok éppenséggel a legjobb kedvemben, de gondolom egy nyilvánvaló, a düh pedig esetemben többnyire sokszor erővel hajlamos tombolni. De végül ő győz, csak akkor húzódom el, amikor már készen van.
- Nem kértem, hogy segítsen! - ripakodok rá, mert ez valahol már erőszakosságnak tűnik. Nem akartam, hogy fitogtassa az erejét. Ha az elején eleve megmozdul és segít, akkor nem lenne most ez az egész helyzet, szóval ne gondolja magát olyan nagy legénynek és ne villogtassa nekem itt az erejét, mert komolyan még jobban dühbe jövök. Már épp faképnél hagynám, hogy lendületes léptekkel induljak el az esőben. Nem tudom hova, el akartam menni a vonattal, de a fickó itt zargat és az istennek se hagy láthatóan nyugtot nekem. A szavai hatására karba font kézzel állok meg. A hajam már csurom víz, a ruhám is, az arcomon folyamatosan folyik végig az eső, de nem foglalkozom vele, csak értetlenül nézek rá.
- Minek? Mégis? Ha akart volna bármit tenni, akkor nem utólag kell beavatkozni, nem gondolja? - megrázom a fejem. Igazán nem értem, hogy mi a frászt akar ezek után. Amúgy sem vagyok a toppon, nincs szükségem rá, hogy még zargasson is. Nem fogok hozzá jó képet vágni, mert... mert egyszerűen nem és kész, nincs rá okom és nincs hozzá kedvem sem. - Szóval békén hagyhatna végre. - nem vagyok egy könnyen meggyőzheti, ez eléggé látszik.


©
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 24, 2014 12:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Connie & Driscoll



Az eső szakad rendelületlenül, mintha dézsából öntenék. Így volt megtervezve, engem nem zavar, éltető ereje behatol a pórusaim alá. A víz, ez az oly éltető erő, amely elől oly sokan menedék alá kényszerülnek, számomra a megelevendett áldás. Drámaibb a helyzet, amely segítségével fel tudom állítani ezt a kis színjátékot. Mondhatnám, hogy sajnálom a lányt, az elmúlt évszázadok során minimális kötödés kialakult bennem irányába, ahogyan a teremtményét védi a mester. Annyit jelent csupán, hogy kár lenne veszendőbe hagyni,  hogy miután oly sokáig óvtuk, védtük, mindent hátrahagyva távozik az ismeretlenbe. A kiskapu, amelynek lehetőségét fenntartottam, bekövetkezett, igazán kár lett volna kikapcsolni az érzékeit egy örökkévalóságig. Ha megkapta a vérvonalat, a természet egyensúlya ellen való lett volna, hogy ameddig csak él, egy fiatal lány testében kell raboskodnia a fenevadnak, elszigetelve a világtól, belső ketrecében. Ha Christopher bármikor is felelősségre vonna ezért, törékeny szövetségünk végét jelentené mindez, és ha azzal vádolna meg, hogy érzelgősségből álltam ki madárkája mellett, hát egyenesen felgyújtanám a közel ezer éves vámpírt. Sosem derült ki,  hogy mik az esélyink egymás ellen, félek az ő javára billene a mérleg nyelve, nagyon aprólékosan kéne megterveznem az élőholt halálát ahhoz, hogy ne fogjon gyanut. Bizonyos, hogy mások is megpróbálták már láb alól eltenni, és még mindig virul, ami nagyban nekem is köszönhető. Na de vissza a játékhoz. A lány tombolva kitör, szórakozottan nézem, mint ahogyan macskaanya tanítja kiskölykék az egérvadászatra. Szinte hallom, hogy törnek a csontok, szakadnak az inak, pedig csupán megtaszította emberünket. A másik kettő puhán omlik össze, mint a félresikerült piskóta, s felemelkedem. Zsebrevágom az elektronikát, s miután arébb húztam a delikvenst, utána elegyedünk csak szóba egymással. Felajánlom a szolgálataimat, igen elutasító. Várható volt. Nem csodálom. Érthetetlen, ami most történt.
- Rendbejön... hát persze. – Lépek közelebb, és a kezemet nyújtom, ám a mozdulat megváltozik közben, mert megtántorodik. Elkapom az ujjait, érintésem szokatlanul zsibongató, átjárja a mágia, és az öröklét eszenciája. Meg hát ember is vagyok, nem holt. Ha rátalált az egyensúlyra, megszakítom a kontaktust, és lejebb hajolok, az oldalához. Továbbra sem úgy nézem, mintha tisztességtelen szándékaim lennének, pedig vannak, csupán nem olyan, amelyet feltételezne. Körülnézek, sehol senki, csak a három ájult. Savanykásan fintorodom el, bár tudom, hogy a farkaslány úgyis regenerálódik gyorsan, meg kell mutatnom a hatalmamat. Ujjaim végén fehér láng jelenik meg, ha ellépne, akkor a másik kezemel a csípőjére markolok, megálljt parancsolok. Fizikailag bizonyosan erősebb nálam, és meg is lepődik ahogy gondolom, de talán látja, hogy ezúttal nem ártani akarok.
- Nyugalom. – Sugallom halkan, és a lángok körülölik a sebet. Különös módon nem égetőek, sokkal inkább csiklandós érzetet tapasztalhat a farkas, pár pillanat, és minden nyom nélkül felszívódik. Nem tudhatja, hogy mindössze az erejét használtam ki, gyorsítottam fel. A boszorkány igézetek korántsem ilyen gyorsak, az embereknek idő kell. Meglovagolni egy hullámot, felhasználni a természetfelettit, már jóval egyszerűbb.
- Legalább egy szíverősítőre hadd hívjam meg a hölgyet. Elutaztam volna, de úgy vélem, ebben a cefet időben minden vonat késni fog. – Rántom meg a vállamat, és a vasútállomás végébe biccentek, ahol éjsötét limuzin várakozik. Éppen ránk.

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 14, 2014 3:38 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next





Driscoll & Connie



♫ Vársz egy vonatra... ♫
Nem is figyelek annyira a fickóra, bár jó eséllyel azért erősen furcsállnám, hogy ennyire figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy hárman kötnek belém, miközben első ránézésre felettébb törékeny alkatom van. Valahol talán pont e miatt nincs olyan nagy önbizalmam, hiszen nem vagyok kifejezetten az a telt nő, sőt mondhatnánk hogy kissé gebe vagyok, de nem izgat, amúgy sem számítottam soha arra, hogy az életem valami szikrázó tündérmese lesz, akkor meg miért lenne szükségem arra, hogy olyan külsőm legyen, mint egy barbie babának.
A három alak ennek ellenére úgy fest, hogy az első felszólítás ellenére sem tűnik el, hanem továbbra is közelítenek. Nem akarok semmi rosszat, igazán nem, de egyébként is finoman szólva is ki vagyok bukva, így talán nem meglepő, ha egyszerűen egy idő után elszakad a cérna. Túl sok volt az utóbbi pár nap, túlságosan sok bennem a kétely és a kérdés, amikkel képtelen vagyok mit kezdeni, amiket képtelen vagyok rendezni magamban. Nem vágyom most semmi másra csak egy nyugodt kis zugra és ebbe most ez a három alak rendkívüli módon belerondít. Ezért történhet meg, hogy az egyiket úgy hátra lököm, hogy még talán én is megijedek egy kicsit tőle. Nem akarok... nem akarok ártani senkinek, főleg nem akarok valami véletlen balesetet. Remélem, hogy lelépnek, de nem úgy fest, sőt az egyik még nekem is támad, ami elől csak éppen hogy és csak részben tudok elugrani. Felszisszenek, amikor eltalál. Na ezért nem fair, hogy a vámpírok jóval erősebbek nálunk, regenerálódnak gond nélkül, mi pedig... ebben a formában rendkívül sebezhetőek vagyunk, ha nem is annyira, mint egy szimpla ember. Csak akkor kapok észbe újra, amikor a két fickó egyszerűen összeesik és a hátam mögött álló pasas végül feláll, hogy a harmadikat elhúzza a sínről. Szóval nem süket és vak, csak... csak mi? Igazán nem tudom, hogy mégis mire várt eddig. Kérdőn tekintek rá, főleg amikor meg is szólal és az én tekintetem is automatikusan lejjebb siklik a sérülésre.
- Majd... rendbe jön. - vágom rá szinte azonnal, hiába vagyok vele tisztában, hogy ez nem ennyire egyszerű. Egy pillanatra még sikerül az egyensúlyomat is elveszíteni, de épp csak annyira, hogy arrébb lépjek kicsit és újra megtaláljam. Nem is a sérülés az, ami gondot okoz, vagyis nem főként az, hanem maga a helyzet, az egyébként is feszült idegállapot. Aztán csak megrázom a fejem, aminek hála ide-oda csapódik csapzott hajam. Utálom ezt a napot, az utóbbi néhányat is ugyanúgy, de ez a mai talán a tetőpont. - Megoldom, köszönöm! - biccentek végül és megpróbálom összeszedni magam, hogy lelépjek. Persze kocsim nincs, esőben leinteni egy taxit... de az a fene nagy büszkeségem, ami már nem egyszer bajt okozott most is munkálkodik, és amúgy is eddig úgy festett hidegen hagyja az egész jelenet most pedig közli, hogy kórházba kéne mennem? Na igen, akkor elmegyek a hülye kórházba, összevarratom magam, aztán elhúzok...


©
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 12, 2014 10:19 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Connie & Driscoll



A természet gyermeke vagyok, az eső éltet, semmint ártson nekem. A méregdrága bársonyöltöny mágiával védett, megázik, mint minden más, de nem fog tönkremenni, a Blackberry előlapján vízhatlan fólia van felhúzva. Közelebb akarok lenni, szinte az első sorból nézni azt, ami történni fog. Látni akarom a vérszomjat, az arcomon érezni a küzdelem savát, borsát, az izzadtságot. Ha kiteljesedett már az átok, nem árt vele tökéletesen tisztában lenni. Finomlelkű lánynak tűnt az elmúlt közel fél ezer évben, sajnálnám, ha a megváltozott körülmények miatt kéne Christophernek megválnia tőle. A viszonyukról nem sokat tudok, nem ártottam bele magam, gazdám játszadozása nem tartozik rám, ő sem szokta fürkészni a titkaimat. A gyűlések mibenlétéről sem tud, valahol megmaradtunk szövetségeseknek, akik egymás hátát védik. Nem vagyok olyan gyors, és erős, mint ő, még annyira sem, mint Natasha, de mindketten tudják, hogy ha akarom, elpusztíthatom őket, másféle tudással. A szívkitépés nekem is megvan a repertoárban, nem kell ahhoz vámpírnak lenni, engem még csak a vérszomj sem motivál. Vannak ugyan bizonyos igézetek, amelyhez elengedhetetlen a vér, nem vetemedem arra, hogy én is kortyoljak belőle. Az örök élethez amíg hű vagyok a természethez, megvan az esszencia. Járatom ujjaimat a telefonon, mintha igen fontos ügyben vagyok, belső szemem pedig fölénk száll, madártávlatból figyeli a megrendezett jelenetet, hogy átlássam. Érzem az illatok, a világ be van lassulva, hallom a szívdobogásokat, a lányé sokkal erősebb, dominánsabb, míg a másik három a vesztébe rohan. Egy körülménytől eltekintve.
Megkezdődik a konfrontáció, hőseink a kezdeti borgőzös csábítgatásból átmennek a durvább élcelődésbe, a fizikai kontaktusba, míg én bepattintom a telefont, érdeklődve meredek oldalra. Megfogják a karját, mire ő azt teszi, amit vártam. Kitör. Nem lehet kárhoztatni érte, a forgatókönyvem szerint mást nem is tehetett. Fiatal farkas még, legalábbis az átok szempontjából. Ha embert akart volna játszani, akkor sikolt, kiabál, vagy más módon védekezik; már ösztönösen az erejére épít, így könnyen felfedheti magát, hiszen nem rendelkezik a vérszívók emlékmódosításával. Lassan nem árt közbelépnem, de csak az utolsó pillanatban. A két talpon marad fickó egyike kést ránt, és amíg a lány dühösen zihál, odakap a bökővel, ami Connie bordáiról csúszik le, fájdalmas, de csak felületi sebet ejtve. Megemelkedem, éppen egy aprót intek csak a mutató és a középső ujjammal, mire a két talpon lévő, és a sínen feltápászkodó azonnal összerogy, eszméletét veszti. Semleges pillantást ejtek a lányra, és mielőtt odalépnék hozzá, a sínen heverőt a bokájánál húzva arébb vonszolom az állomás elé, amelynek várójából egyenlőre még nem jött ki senki.
- Csúnyának tűnik a seb. – Sugallom csendesen, most már felé pillantva. – El kéne mennie legalábbb a kórházba. – Nem sok érzelem van a hangomban, hiányzik tekintetemből az a mustrálás, amelyet vélhetően azért tapasztalni szokott, ahogyan egy férfi megnéz egy nőt. Hűvös vagyok, és tartózkodó, viszont nem ellenséges.

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 09, 2014 8:28 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next





Driscoll & Connie



♫ Vársz egy vonatra... ♫
Finoman szólva is meglep az, hogy csak úgy leül mellém a fickó, még hozzá ebben az amúgy is fene nagy esőben, amikor a többség bent van a váróban, hogy ne ázzon teljesen el, mint ahogy az jelenleg velünk történik, de úgy fest, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit most nem zavar az eső, vagy neki is akad valami fene nagy gondja, vagy egyszerűen csak épp ilyen kedve van és nem akad odabent nyomorogni a többiekkel, gondolom lehetnek bent már néhányan. Mondjuk akad itt is a fejünk felett egy hevenyészett tető, de a szél miatt be-, beszökik az eső, arról nem is beszélve, hogy az egész épület kissé régi és néhány helyen be is ázik a túl nagy nyomás és a rossz ereszrendszer miatt. Engem mondjuk nem zavar, már rendesen bőrig áztam addig is, amíg elértem a célt, ennél jobban már szinte lehetetlen. Szóval csak biccentek a fickónak, hogy ha annyira akar, akkor nyugodtan leülhet mellém, aztán csak meredten nézek el továbbra is a távolba, próbálom kitalálni mit tegyek, szuggerálni valami vonatot, hogy mielőbb megérkezzen, szóval nagyjából azt teszem, amit eddig is, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem jelennek az ismeretlen alakok. Nem is nézek feléjük, hátha a megfelelő megoldás lesz most is, hogy szimplán csak nem veszem figyelembe a közeledésüket, és még azt sem, hogy végül megállnak a padnál, sőt még az első néhány szót is elengedem a fülem mellett, amivel az átázott ruhámat illetik, no meg persze azt, hogy milyen szépen mutatják az alakomat. A... mimet? Sosem voltam kifejezetten jó bőr, ahogy az ilyen kölykök mondanák, nem vagyok valami telt, hogy egyszerűen fogalmazzak. Nagy levegőt veszek, de úgy fest hiába próbálok másfelé nézni, nem sokat ér a dolog és amikor már ott tart a beszéd fonala, hogy milyen szívesen vennék le rólam azt a vizes ruhát, hogy száraz törölközővel áttörölgessenek és megmelengessenek... hát az már azért kicsit sok.
- Oké, akkor most szépen el lehet tűnni, mert baromira nem vagyok olyan kedvemben, hogy számotokra hasznos legyen, hogy cseszegessetek! - nem szoktam ilyet mondani, sosem, komolyan, érezni, hogy mintha csak nehezen jönne ki az az utolsó szó, de mérges vagyok, ki vagyok akadva és ez soha sem jó kombináció. Persze jön az enyelgő válasz, és amikor az egyik már addig megy el, hogy megfogja a karomat, miután az arcomon simított végig, akkor egyszerűen felpattanok és teljes erőből taszítom mellbe. Repül vagy két métert és csak aztán terül ki a földön, éppen hogy megúszva, hogy lezuhanjon a sínekre. Összeszorítom a szám és oldalra pillantok a padon ülő fickóra, aki mintha csak az egész eddigivel sem foglalkozott volna. - Ez... ez... én mondtam, hogy elég! Tűnjetek el végre! - nagyon remélem, hogy összekapják magukat, felszedik a harmadik srácot a földről és elviszik, mert nagyon nem akarok még további összetűzést, inkább eltűnök, jön még vonat máskor is nem?


©
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 07, 2014 10:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Connie & Driscoll



A farkaslány, akit a befolyásom alatt tartok már évszázadok óta, határozottan megváltozott, amióta ölt. Az átok utólérte, öregszik, amivel nagy probléma nem is lenne, kihasználhatjuk az erejét, az ellenállhatatlan brutalitását. Christopher arra nem gondolt, hogy ha ez bekövetkezik, akkor nem egy kamasz lánykát kell majd pátyolgatnunk, hanem egy idő után felnő, saját elképzelései lesznek, korántsem lesz olyan egyszerű kordában tartani. Ezt még bőven egyeztetnünk kell, hiszen alig telt el pár év, már a sorsán tűnődik, el is akarja hagyni a várost. Ezt nem engedhetjük. A vámpír a főnök, de tudja, hogy sok tekintetben tőlem függ, így bizonyos esetekben szabad kezet kapok, mint amilyen Constance esete is. Igézeteim egyikének elvette az élét, az emlékei még a múlt homályába vesznek, nem örülnék neki, ha hirtelen ismerkedni kezdene, hozzám hasonlóakkal, akik megérezhetik a varázslat hatását, s pusztán kiváncsiságból fellibbentenék az elméjét borító fátylat. Így vagy úgy, lassan nem árt nekem is megismernem Constance-t. Most jöttem vissza a városba, a vámpír kérésére, pont a lánnyal kapcsolatban. Ideje lenne berendezkednem, ez mégsem várhat. Varázslatom segítségével nagyjából tudom, hogy mikor merre jár. Ne úgy képzeljük ezt, mint valami jósgömböt, melyben ködös vizsgálódás után fel tudom fedezni, mely ösvényt is tapodják a lábai. Behunyom a szemem, és azt látom, amit ő. Kissé bonyult, hiszen ha elhagyná a várost, akkor hosszadalmas lenne rálelnem, de amíg Mystic Falls-ban marad, addig következetesen járhatok a nyomában. A pályaudvar felé tart, így gyorsan bedobálok némi élelmet a kopott utazótáskába, s egy megtévesztő üzleti papírt, amellyel el tudom terelni a gyanut, megmaradhatok a csendes, ám kiszámítható temetkezési válalkozó szerepében. Natasha kérdőn mered rám, hidegen rázom meg a fejem.
- Te most itt maradsz. Ez legyen csak az én dolgom. – Felsóhajt, nem igazán tetszik neki, hogy bejárónőt csináltam belőle. Még mindig nagyon gondolozom azon, hogy feloldjam e a kötést, amely vámpír létéből fakadóan elnyomja a mágikus eszenciáját. Úgy is függne tőlem, de valljuk be őszintén, nem jobb így? Nem sokkal később már a padon ülök Constance mellett, nem kérdeztem meg, hogy megtehetem-e, foglalt-e a hely, csak rápillantottam, kérdőn, amíg nem jelzett, hogy szabad a pálya. Hullámos hajamon végigsimítva leteszem magam mellé a táskát, nem közénk, a másik oldalra. Előkapom a blackberrym, zongorázok rajta párat, mintha valami fontos témában kommunikálnék, a nőre ügyet sem vetek. Aztán feltűnnek ők, akiket Natasha igézett meg. Ha meglátják Constance-t, provokálniuk kell. A végsőkig. Meg is jelennek, mind a hárman, korra úgy egyetemisták, alkoholtól bűzlenek, fennhangon kezdik el cukkolni a lányt, első körben még viszonylag barátságosan. Oda sem pillantok, pontosan tudom, hogy mi fog történni.

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 06, 2014 9:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next





Driscoll & Connie



♫ Vársz egy vonatra... ♫
Nem tudom, hogy mit tegyek, immár napok óta fogalmam sincs, hogy mi lenne a jó megoldás. Talán elmenni, talán egyszerűen itt hagyni mindent, talán jobb, ha nem tudom a válaszokat, ha nem kérdezem meg őt, csak egyszerűen eltűnök az életéből és kész. Ha tényleg Chris tette ezt velem, ha tényleg így volt, akkor azért kell eltűnnöm, hiszen nem vagyok neki fontos, csak... kihasznált, vagy ki tudja, hogy miért csinálta ezt az egészet. Ha viszont nem ő tette, akkor túl sokat kételkedem benne, akkor jobb lenne átgondolnom az életemet, akkor jobb lenne eldöntenem, hogy mit is akarok, talán elszakadni kicsit tőle, hogy átgondoljam az életem. Tisztázni lenne jó, de közben nem, mert félek a választól, attól is, ha igen és attól is ha nem, mindkét esetben rémesen érezném magam. Túl sok ez, a tetejében itt van Gregory, aki... segítenék én neki ebben a kezdjünk új életet dologban, de elég ügyes, boldogulni fog egyedül is. Majd szépen ügyesen megoldja az életét, nem hiszem, hogy nem így lesz, nem miattam jött feltétlenül a városba, csak azért, mert én itt megtaláltam a számításomat, hát akkor majd ő is meg fogja, ha más nem, hát majd nélkülem. Nem kellek hozzá, nem kellek én folyton mindenhez, ennyi.
Bágyadtan lépkedek a vasútállomás felé. Nyári eső csepereg, de nem igazán érdekel most, hogy a hajam már teljesen és a ruhám is már részben átázott. Még jót is tesz az eső, egyszerűen jól esik, lehűt kicsit, lenyugtat. Már kellően kitomboltam magam, a düh elszállt, mostanra inkább csak valami üres kétségbeesett fájdalom maradt a helyén egy jó nagy adag bizonytalansággal megfűszerezve. Igazából még csak azt sem tudom, hogy mi is a cél, azt sem tudom, hogy hová kéne mennem, hogy kezdek új életet egyedül, hogy oldom meg a gondokat, a vérfarkasságot. Nem költözhetek be csak úgy valahova, olyan hely kell, ahol erős pince van, ahol biztos, hogy nem teszek kárt senkiben. Nem teszek hát mást, egyszerűen csak leülök a peron mellett az első üres padra. A többség bent van a váróban, hiszen idekint eláznának, mint én is igaz? Nekem viszont még ki kellene találnom, hogy mit is akarok, hogy mi legyen a végcél, és még csak holmim sincs, minden ott van nála, mert képtelen voltam betenni a lábam a lakásába, kérdőre vont volna és én képtelen lettem volna válaszolni.


©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
◌ Human ◌ Radioactive
† Tartózkodási hely :
◌ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
◌ Find a way to revenge
† Humor :
◌ Lovely



Anna Cromwell ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 04, 2014 2:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Haiden & Anna
Let the water lead us home
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem szeretem ezt a várost. Az emberek nyomorgó sorokba nyomakodnak egymásnak, fullasztó karmaikat pedig a gyengékbe vájva haladnak előre. Én pedig teljesen elvesztem ezek között a karmok között. Cedric arra kért, adjak egy esélyt ennek a világnak, ennek az időnek, ahol fullasztó nyögések és zihálások váltják egymást, a nő végtelen kacér szoknyákban kacsingatnak és a férfiak... a férfiak elfeledték az udvariasságot. Már órák óta bolyognok ebben a durva és nyers világban. Túl sok a zaj, az ember, a gépek. A kirakatokban rövidebbnél rövidebb ruhák díszitik a nőket és két órán keresztül kerestem azt a darabot amit most viselek. A barackszínű blúz hasonlít talán a legjobban ahhoz, melyet akkor viseltem, mikor még az én időm volt... mielőtt átaludtam volna több száz évet. Persze, van ami tetszik ebben az új világban. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb fehérneműket találni és nem voltam rest venni három párat - bár a pénztárnál akadt némi gondom a kártyával, szerencsére az eladőnő Katie, rettentő kedves volt és segített. Persze, a rajtam levő farmernadrágot is imádom. Sokkal kényelmesebb így, hogy nincs alattam még ki tudja hány réteg alsónemű és nem köt gúsba a fűző. Ettől függetlenül azonban riadt kismadárként rezzentem össze minden alkalommal, amikor valakinek megszólalt mellettem a mobiltelefonja és csak akkor nyugodtam meg, mikor feltárult előttem az órisái könyvesbolt. Ugyan Cedric ruhákra adott pénzt, nem bírtam megállni, hogy ne vegyem meg az első három vaskos kötete mi az orrom elé került. Egy bizonyos Charles Dickens írta őket és annyira magával ragadott a stílusa a könyveknek, hogy azonnal el is merültem az elsőben és csak záráskor voltam hajlandó távozni. Fogalmam sincs hogyan kerültem ide. A vasútállomás zajos tömkelegében legalább a telefonhoz sikerült eljutnom és már ragadnám is meg a kagylót, hogy felhívjam Cedricet, hogy eltévedtem, mikor majdnem nekiütközöm a férfinek. Megrezzenek, tekintetem lesütöm és azonnal szabadkozni kezdenék de megelőz. - Sajnálom, nem akartam.  - mondom majd bizonytalan lépést teszek hátra, hogy végigmérjem a férfit. Boszorkány vagyok, egy elveszett boszorkány, egy új időben és mégis a velem szemben álló férfi, az egyetlen aki valami ismerős bizalmat ébreszt bennem. Elmosolyodva sóhajtok fel. - Ígérem, egy pillanat.  - mondom halkan és egy marék aprót húzok elő a zsebemből. Ezt a készüléket már tudom kezelni, gyorsan tárcsázom hát a számot de nem Cedric válaszol, csak egy hang, ami azt mondja, hagyjak üzenetet. - Anna vagyok... eltévedtem.  - mondom halkan és még hozzáteszem, hogy a vasútállomáson vagyok, ha tud, jöjjön, majd leteszem a kagylót és ellépek. - Köszönöm.  - mondom gyorsan és már fordulok is el, hogy egy kényelmes helyet keressek magamnak.

home • öröm újra veled játszani <3 • [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
℘  O h  n o oh no, no!
† Tartózkodási hely :
℘ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
℘ angol tanár



Haiden C. Lyod ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 03, 2014 12:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Anna & Haiden
[You must be registered and logged in to see this image.]

Késői órákba húzódó munkaköri foglalkoztatottságomban, idéződött fel bennem, az elkéset jegyzet mi a hűtőm kikerülhetetlen ajtaján díszelgett ezzel az utasítással: "Mrs. Foster. 21.00!" Igen, most rémlik valami a könyvelőmmel kapcsolatban. A bronx-i agglegény-lakásom továbbra is ott porosodna, ha nem lenni ilyen készséges és nem utolsó sorban házias ügyvezetőm. Néhány héttel korábban már érdeklődőket is fogadott, ha jól tudom egy fiatal kismama és egy eladósodott fószer nézett utána. A mostani értesítést a kaució egyeztetés és a pontos időpont kiválasztásának alkalmából kaptam tőle, és kérte hogy mielőbb vonatra szálljak ha még érdekel az újabb anyagi forrás.
Így hát, most itt a helyiek által jól ismert vasútállomáson tengődök. Szeretném a legkorábbi Bronx-ba vezető járatot elcsípni, hiszen az ügy sürgető és az idő is felértékelődött. Nem akartam túlságos percekkel megváratni. Nekidőlve a támasztó oszlopnak nézegettem üzeneteimet lejárt évjáratú mobilomon, míg nem a perc közepében felcsörrent a telefonom a túlsóférre.
- Mrs. Foster...mondja, mennyi időm van meg a beérkezésre? - türelmetlenül faggatóztam, néha-néha az órámra pillantva. Mikor hirtelenjében megszakadt a vonal-túlsófele. A felvillámló riadalmat egy közeli telefon fülke csitította le. Rögtöni ijedségemet próbáltam volna levezetni egy gyors telefonálással, mivel újrahívásra már nem volt elegendő pénzem. Azonban, mikor már a kagyló közelébe kerültem volna, egy hölgy állt elémbe.
- Kérem! - szólaltam fel a botrányos-hangsúlyt elnyomva, miután a nő felém fordult. - ...én...folytassa csak... - illetődtem meg hirtelen a kapott látványra, majd elmosolyodtam és szégyenteljes pillantással leemeltem a tekintetemet az aszfaltra.



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 15, 2014 1:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Mariano & Cassie



I'm so sorry.



Furcsa volt, hogy ennyire aggódik, persze mindig ő volt a meggondolt és az előre látó, én pedig a kapkodó gyors. Na persze nem azért untam, csak hát szerettem mindig mindennel hamar végezni.
Felsóhajtva néztem rá, mikor megforgatta a szemeit. Igen, igaza van és belátom, de istenem, én vagyok. Mindig is én voltam az a bolondos Cassandra.
Talán tényleg kicsit elment az eszem, de túl sokáig éltem úgy, mint egy rabszolga ember koromba, túl sokszor emeltek rám kezet. Ezért talán én teszem meg elsőként, mint sem engem bántsanak. Kevés ember tud bántani, de ha ők teszik meg akkor az rohadtul tud fájni.
Válaszként csak megrántottam a vállam, mert miért is válaszolnék rá? Nem mellesleg a férfi játszott az életével, a nő pedig.. Mariano étke volt, és nem bírnám elviselni, ha egy pótkerék ékelődne közénk. Mikor azt mondta tűnjünk el, azonnal sietősre fogtam. Tartva mellette a tempót elvigyorodtam, szerettem volna, ha kicsit kimozdulnánk. Valószínű, hogy most ő is egy italra vágyik, meg hangzavarra.
- Nem messze van egy bár, oda mehetünk. – csillantak fel a szemeim és a kezét fogva húztam magamhoz, majd a felsője nyakába kapaszkodva húztam magamhoz.
Bűnbánó szemekkel pislogtam rá és már nem is zavartak a szirénák, csak, hogy ajkai az ajkaimon érezhessem.
- Csókolj meg! – követeltem, persze megtehettem volna, hogy én csókolom meg, de nem. Azt akarom, hogy ő tegye meg, hogy ismét érezhessem, mennyire is kellek neki, és, hogy a tűz egyáltalán nem aludt ki mert megkapott.




Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 15, 2014 10:06 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next





To Cassie


Nem a hullák jelenléte zavar, hanem a macera, amikor lesz, ha megtalálják őket, esetleg velünk együtt. Ráadásul létezésünk tényére sem kellene felhívni az átlag emberek figyelmét. Az ésszerű dolgokat kedvelem, még akkor is, ha általában a viselkedésem könnyed és felelőtlen. Van, amiben nem tudok és nem is akarok felelőtlen lenni.
- Várj! – szólalok meg, mielőtt még tábortüzet gyújtana és ezzel egyetlen hatalmas villogó táblát tenne ki a holtestekre. Hamarosan tűzoltók fogják ellepni a környéket, rendőrökkel együtt. Pont ezt akartam elkerülni.
Megforgatom a szemeimet, amikor visszalépked hozzám.
- Aha, azt látom. Na akkor most tűnjünk el innen, mert körülbelül öt perc múlva fog kiderülni, hogy két holttest is itt ég. – megfogom a kezét és némán indulok el vele, egyre távolabbra érve a hatalmas lángoktól. A távolban már hallani a szirénák semmivel sem összetéveszthető hangját.
- Gondolom kevésbé feltűnő megoldás szóba sem jöhetett volna nálad? – jegyzem meg és közben közelebb húzom magamhoz Cassiet. Annak ellenére, hogy körülötte mindig történik valami zavaros, még vonz magához. Gyönyörű és szórakoztató. Ráadásul némi adrenalin mindenkinek csak jól jön olykor.
- Menjünk el szórakozni! Inni, bulizni. Ehhez mit szólsz Tündérem? – pillantok le rá oldalra, ahogy együtt sétálunk. Megnézném ahogy táncol, főleg ahogy a testemnek simulva teszi mindezt.


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Ápr. 11, 2014 10:57 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Mariano & Cassie



I'm so sorry.



Mikor megjelent tudta jól, hogy nem fogom csak úgy egy szó nélkül is hagyni a dolgokat. Jól eset a vér, ami a számba ömlött és egészen izgatónak találtam, ahogy Mariano ott guggolt mellettem. Mindig is oda voltam érte, az erős férfi, aki még is imádta a nőket és nem utolsó sorban, imádott engem.
Nem is olyan régen feladtam minden energiámat és egymási lettünk. A gyönyör még mindig átjár, ahogy rá gondolok.
Mikor a keze a derekamra siklott, automatikusan haraptam meg az állát finoman. Szerettem, hogy nem volt olyan csupasz az arca. Olyan kisfiús, és hát minden mondható rá, de az, hogy kisfiú nem.
Mikor megtörte ezt a szép idillt, kicsit felmorogtam, mert egyáltalán nem hagyja, hogy kicsit is jól érezzem magam. Eddig sosem zavarta a hulla jelenléte, most még is csak őket nézi. Felpattanva, erőtől dagadva húztam egymásra a két testet, aztán megkerestem a fickó szívét, amitől megszabadítottam és a kupac tetejére hajítottam.
- Elégetem őket. – vontam meg a vállam, amolyan semmit érő hangnembe. Ez van, ha nem kapom, meg amit akarok. A testeket a fickó vodkás üvege tartalmával locsolom le, hogy valami segítséget adjak a lángoknak. Előmatattam a zsebembe tartott öngyújtott és egy laza mozdulattal dobtam a kupacra. Ami a vodkának hála azonnal be is lobbantak, az éget emberi szag csak úgy körülölelt és magába kebelezett. Megingattam a fejem, hogy ennyit ér egy ócska élet, a sínek közt hamuvá porladsz.
Lassan lépdeltem vissza Mariano-hoz.
- Készen vagyok. – mondtam határozott hangon és oldalra billentett fejjel. Imádtam, őt is, és a helyzetet, amibe keveredtünk. Finoman haraptam be alsó ajkam, hogy ismét közelebb libeghessek hozzá és a hajamba túrva néztem rá.
- És most? Jól laktam a hullák égnek. Mit szeretnél csinálni? – sosem unatkoztam mellette, talán egyszer, ha volt egy amolyan romantikusnak nevezhető esténk, mikor a kanapén, egymáson fekve néztünk valami unalmas filmet. Mondjuk, sosem cserélném azt el, egy véres gyilkolásért, mert kellenek az ilyenek is. Imádtam, ahogy Mariano illata rajtam maradt és a film végén lefeküdhettem aludni, az alvós pólóm megtelt vele és olyan volt, mintha ott lett volna mellettem. Aztán visszazökkentem a valóságba, a rideg valóságba, ahol nem rég megfulladtam volna a verbéna maró hatásától, és a testek bűzös füstjétől, ami felfelé tört utat a felhők között. Mariano kószatincsei szinte hívogattak, hogy túrjak beléjük, de megzaboláztam magam és nem tettem. Helyette csak ajkaira siklott a tekintetem, majd a szemére. Azok a forró ajkak.




Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Ápr. 11, 2014 9:56 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next





To Cassie
my little fairy


Aprót biccentek, hogy sietni fogok vissza. Vámpír vagyok, képes arra, hogy jóval gyorsabb legyek, mint egy ember. Cassienek ennie kell és nem emberi ételt, szóval elmegyek a lányért, akiből inni akartam, hogy ő jobban legyen.
Mikor visszaérek a lánnyal, nem tetszik a Tündérem megjegyzése. Melléguggolok, szemfogaim megnyúlnak és apró erek keretezik a szemeim környékét. Én nem éhezem, mint Cassie, de ettől még a lány és vérének szaga is betölti az orromat, ami felébreszti bennem a ragadozót.
- Ha neked nem kell, iszom belőle én. – hangom morgásszerű, de a végén Cassie mégiscsak ráfanyalodik a szőkémre. Hamarosan pedig a lány teste elernyed, ahogy elhagyja az élet.
Szemöldökeim megemelem és a képembe lógó hajam mögül nézek Cassiere. Ekkorra már rendezem a vonásaimat és nem látszanak a vámpírsággal együtt járó jegyek az arcomon. Jobbommal megdörzsölöm az államat, borostám serceg a tenyerem alatt és a holtesten nézem pár pillanatig, mielőtt még Cassiere emelném a tekintetem.
Halkan fújtatok egyet, majd karom a derekára fonódik, ahogy közelebb húzódik hozzám és az államra ad leheletnyi csókokat.
- Hogyan szándékozod eltűntetni a vacsora maradékot? – halkan szólalok meg. Elhiszem, hogy éhes volt és dühös a verbéna miatt és talán féltékeny is, ami a férfi egómat simogatja is rendesen, de a hullákkal az a gond, hogy azokat utána el kell takarítani. Macerás és sokáig tart, ráadásul voltak kellemesebb terveim is az éjszaka hátralevő részére Cassievel, mint az, hogy két testtől is megszabaduljunk.


Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 2:03 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Vissza az elejére Go down
 

Vasútállomás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Vasútállomás
» Vasúti lerakat
» Mira&Timur - Avagy egy jól sikerült tanvadászat végállomása
» Metróállomás

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Külváros-