Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 21, 2015 8:30 pm
Ugrás egy másik oldalra
to Max
Let me fix this.



Csakhogy a lestrapált szobán nem volt mit nézni, kibújni Max pillantása alól pedig már nem bizonyult akkora feladatnak, mint a perc előző hányadában. Felnőtt nő vagyok! Egy kis zavar nem gyűr le. Mégis megremegett a gyomrom, ha csak egy leheletnyit is, éreztem ahogy felköszönt torkomban a reggeli véradagom, hát tüstént vissza is nyeltem. Karba fontam kezem, és a padlóra szegezett fejjel, a pillák alól lestem rá.
- Vevő vagyok rá! - csaptam oldalra a kezem, hogy szemléltessem azt, hogy mennyire vevő is vagyok rá - hevesen és határozottan, de ahelyett, hogy a ramazúri felé vontam volna tenyerem, egyenesen ágyékon vágtam. - Óh...Úristen, Max, ne haragudj... - markolásztam csuklóm, és ajkat harapva, ijedt, hatalmas pupillával méregettem a kárt. - Én csak.. - torkomra forrt a szó. Hát nem így terveztem jó reggeltet kívánni neki. - Annyira ügyetlen vagyok..
Hasonlóképpen fúrtam ki magam a helyzetből, ahogy mindig is szoktam.  Kínos váltással.
- Vaaagy leülhetnél a konyhában, ameddig ezt én gyorsan rendbe rakom - szóltam eltökélten, eszelős éllel hangomban, majd hónom alá csaptam egy deszkát. - Sietni fogok! - esküdtem, és hessegető mozdulatokat tettem irányába. - Gyors leszek! - bólintottam, majd mielőtt elfordultam volna, gyors hozzátűztem. - Várunk! Már vendéget! Bármelyik pillanatban megérkezhet - És ahogy az lenni szokott, a végszóra a csengő éles hangja trillázott fel. - Kinyitnád? - kérleltem negédes somolygással, szemet rebegtetve, miközben egy újabb deszkáért nyúltam. Beth imádni fogja. Ha akarja, ha nem.

zeneszám || megjegyzés || szószám || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 13, 2015 8:15 pm
Ugrás egy másik oldalra
Clarissa & Max

Ha nem ismertem volna, nem hittem volna el, hogy képes volt ekkora felfordulást csinálni a puszta kezével. Hülyeségnek tartotta az ötletemet az este, felhúzta magát rajta, azt hittem, hogy minimum lekever nekem egy pofont, amiért olyat mertem kiejteni a számon, hogy megkönnyítve a saját lelkét verje szét a legfájdalmasabb emlékeket, pusztítsa el őket, mert alán könnyebb lesz, mégsem tette. Úgy látszik hiába kakaskodott és ellenkezett, győzött a józan esze, aminek megnyilvánulása ugyan szó szoros értelmében nem volt ráhúzható arra a cselekedetre, hogy miszlikekbe aprított egy szobát, ami teli volt bútorokkal, képekkel, kiegészítőkkel arra várva, hogy egy nap két kisgyerek legyen a lakója. Az empátiámat próbáltam fejleszteni, ebben a pillanatban nagyon át szerettem volna érezni, ami Clarissa-ban játszódhatott le, de képtelen voltam rá. A gyász számomra mindig elfojtandó dolognak számított, átéltem, ám nem annyira, hogy padlót fogjak miatta és kispadra küldjön. Nem engedhettem meg magamnak soha ilyesfajta luxust, Clarissa viszont nőből volt, nem kőből, két életet vesztett el, méghozzá a szíve alól. Nem kellene vele foglalkozni. Könnyű mondani, de egyszerű lenne, ha megpróbálná az eseményeket tanulóleckének elkönyvelni… nem engedheti, hogy bura kislány módjára az első jöttment elcsavarja a fejét, szép életet ígérjen neki, rámosolyogjon, hemperegjen vele egy kicsit, aztán faképnél hagyja és akkor se pislogjon felé, amikor meghaltak a gyerekeik. Legszívesebben behúztam volna egyet az illetőnek, egyetlen ember sem érdemli ezt. Clarissa pedig végképp nem. Mióta ismertem láttam benne a potenciált, azt az erőt, ami a tényleg életre való egyénekből sugárzott. Erős volt, magabiztosság faragtam, képes voltam elhitetni vele, hogy bármire képes, de a munkám odaveszett egy szerencsétlen jószág miatt.
- Nekem aztán tényleg nem kell magyarázkodnod. – Pillantottam rá ismét végighordozva a tekintetemet a szobán. Büszke is lehetnék rá, végül is szép munkát végzett. – Azt csinálsz, amit akarsz, csak ha már ide hívtál gondoltam vevő vagy az ötleteimre. – Állapítottam meg felé fordulva, de mire akármi mást mondhatnék egy kusza mozdulat után, ami láthatóan zavarba hozta máris a szoba közepén járt, hogy takarításba kezdjen. Apró mosoly kúszott az arcomra, vettem egy mélyebb levegőt, utána léptem és a vállára csúsztattam a tenyeremet.
- Hagyd itt. Ha benézel, legalább látod, mit tudsz kihozni magadból. – Mondtam. Erős nő, képes alapokat építeni azokból a téglákból, amiket hozzá vágtak, a törmelékek pedig lehetnének az ő építőanyagai. Vagy bármi más, amire ő így tudna tekintetni.
– Később pedig nekiállunk annak, amiért itt vagyunk. Vagy esetleg meggondoltad magad? – Vontam fel a szemöldökömet érdeklődve, a mosolyom kissé cinkosabbá válásával.  
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 03, 2015 1:25 am
Ugrás egy másik oldalra
to Max
Let me fix this.



Az ágytámla megállt a kezemben, ahogy megéreztem őt a szobában. Gyorsan vittem végig tekintetem a káron, az öntudatlan vandálkodást megérezte a berendezés, no meg, amibe be volt rendezve. Nemcsak a vakolat engedett a kötésnek, és hámlott marokszámra a padlóra, hanem a téglafalból kivert csonkok is intő jelként szolgáltak: talán túlzásba vittem a szoba szétbarmolását. Ezt nem fogja egy kis festék kitölteni, attól félek. Szájat rágva fordultam Max felé, a bűncselekmény eszközét kiejtve kezemből. Nem tudom, hogy az ő szemével hogy néz ki a reggelem terméke, de részemről igen pocsékul mutatott.
- Max... - Hápci. Olyat prüszköltem arcába, hogy engem is meglepett. - Oh... Ne haragudj! - szabadkoztam, rémülettől terhes arcom elé kapva tenyerem. - Most... most én tüsszentettem? - A kérdés nem is igazán neki szólt, inkább magamnak. A szobában állt a por, kaparta torkom, és ingerelte a létező összes üregemet, de mióta előjött ez a vérszívós cucc, soha... egy alkalommal sem fordult ilyesmi elő. Jószerével felugrott a szívem a torkomba. - Nagy itt a felfordulás... - motyogom, majd óvatosan lekotrom ívre vasalt gallérjáról a nyálpacnit. Áucs.
- Meglep, hogy még itt talállak... - vetem magam a téma közepébe, hogy az előbbi incidenst kimoshassam agyamból. Sok mondanivalóm volt. - Azt hittem, hogy a tegnapi után rám csapod az ajtót, és a viszontlátásra... Mármint... rengeteg badarságot hordtam össze, Max. Remélem, nem vetted magadra - egyiket sem. Én csak... Jöttél ezzel az ötleteddel, és elpattant a húr. Nem is tudom, hogy mit mondjak... Pedig... - Felhorkantottam. - Egész este ezen kattogtam. Egész áldott este. Figyelj, Max, igyekszem. Komolyan igyekszem. Csak... nem megy egyről a kettőre. Hónapokig gyászoltam, mai napig is és még ki tudja, meddig fogok... Nem tudom semmissé tenni a történteket, de nem is akarok így maradni. De látnod kell, hogy igyekszem... Mármint.. tönkretettem ezt a szobát, és annak ellenére, hogy borzalmas szakács vagyok, reggelire főztem neked egy komplett ebédet... - mosolyodom el, majd nem hagyom lezáratlanul a monológom, folytatom. - Mindössze egy kis időre van szükségem... - teszem még hozzá, és lábammal arrébb kotrok egy kevés törmelékkupacot előlem. - Mi lenne, ha most helyet foglalnál a konyhában, ameddig én ezt az egészet gyorsan felnyalom, aztán csatlakozom, és megízleljük a sótlan és kicsit odakozmált sültemet, hm? - döntöm oldalra a fejem, és kezem ösztönösen paskolja meg Max mellét. Hoppá, amolyan "ezt miért csináltam" ábrázattal fordulok el tőle, vissza a foltozandó falamhoz és a hányatott bútordarabokhoz.

zeneszám || megjegyzés || szószám || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jún. 24, 2015 11:04 am
Ugrás egy másik oldalra
Clarissa & Max

Az éjszaka villámgyorsan eltelt, úgy aludtam, mint akit fejbe vertek, de ettől függetlenül a legkisebb neszre is fel tudtam volna ébredni. Az életstílusom velejárója volt, hogy soha nem aludjak túl mélyen, hiszen nem lehet tudni, honnan jön egy-egy támadás vagy éppen kolompolás a fejem mellől, ami egy katonai iskolában lássuk be sokkal megszokottabb, mint a finom reggelinél. Életemben első hat évében volt időm kibontakozni alvás terén, azóta olyan vagyok, mint a vadászkutyák. A szüleim ezt akarták, ez lett belőlem.
Így természetesen rögtön kipattantak a szemeim, amikor szöszmötölést hallottam a konyhából. Clarissa léptei visszhangoztak a fülemben és fejemben, a vámpírlét által felerősödött hallásom eleve elég lett volna ahhoz, hogy magamhoz térjek, ám mivel az emberi oldalam sem bírta a hirtelen jövő zajokat, borítékolható volt az ébredés. A fejemre nyomtam egy párnát, nem akartam kimenni hozzá. Tegnap este nem volt éppen a helyzet magaslatán, ismét láthattam, mennyire megviselte az a szerencsétlen fickó, valamint a meg nem született gyermekei halála, de elképesztő volt, hogy mennyire megváltozott. Ha nem is kellene leráznia magáról a történteket, meg kellene már emésztenie. Az élet megy tovább, az övé pedig még elég sokáig fog tartani, biztosan fog találni magam mellé valakit, aki megajándékozhatja egy családdal,gyerekekkel és életet lehet ebbe a fehér kerítéses házba, nem engedi majd meg azt, hogy mint egy szellem járkáljon a folyosókon. Akárhányszor rá pillantottam egy kísértetet láttam, nem egy erős, vagány, életre való nőt, aki egyetlen szavával le tud rendezni másokat és becsapja maga mögött az ajtót, ha valaminek vége szakadt.
Ám amikor hirtelen nagy csend lett, úgy döntöttem, ideje kilépni a szoba jótékony homályából és ismét beszélő viszonyba kerülni a ház úrnőjével. Lehet, hogy az én tegnap esti ötletem sem volt a legjobb, amit eddig adtam, de nem láttam más esélyt arra, hogy megpróbáljam ösztökélni a másik irányba való mozdulásba. Nem hagyhatja így ezt a szobát, hogy ha akárhányszor elmegy mellette rá törjön a sírógörcs és ne tudjon magával mit kezdeni.
- Nem azért vagyok itt, hogy a kezedet fogjam, Clarissa. – Szólaltam meg mellé lépve, majd felé fordítottam a tekintetemet is, hogy legalább ne ketten bámuljuk a falakat. – Tudom, milyen az, ha gyászol az ember. A gyerekeimet még nem veszítettem el, de mindenki mást igen. – Mondtam komoly hangon. –Tovább kell lépned. – Állapítottam meg, mintha csak a konyhában gőzölgő rántott húsról beszélnék.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 07, 2015 8:55 pm
Ugrás egy másik oldalra
to Max
Thank you for coming.



Nem aludtam egész éjszaka egy szemhunyásnyit sem, csak töprengtem a magamra húzott takaró alatt. Hajnalra járt már, amikor kievickéltem az ágyneműk alól. Nem volt nyúzott arcom, nem volt dagadt szemem, mégcsak a sminkem sem kenődött el - a barlangtó vize levitte a tegnapi nap folyamán felmázoltat.
Volt időm agyalni. Így került egy nagy tálca sütemény a sütőbe, egy fazék krumpli a tűzre, zöldség a deszkára, és rántott hús egy tálcára, ami már javában illatozott. A babaszobában álltam, a fele már romokban állt - deszka és por mindenütt, a többi arra várt, hogy szétverjem...igazán. Dühből. Akaratból.
 


zeneszám || megjegyzés || szószám || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 20, 2013 9:43 pm
Ugrás egy másik oldalra
baby room :3  Designer-Twin-Nursery-1
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

baby room :3

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» sitting room
» kitchen + dining room

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Morgan lakás-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •