A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Kedvenc dal :
Olly Murs - Dance with me tonight
† Tartózkodási hely :
Whitmore College
† Hobbi & foglalkozás :
vámpírölés, tanár
† Humor :
Van ám, csak győzzed hallgatni :D



David Winchester ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 06, 2013 11:22 pm


Alyssa + Margaret + Jones




Kor: 21
Faj: boszorkány
PlayBy: Alyssa Bernal(nincs alku, őt akarom!!)

Kedves, aranyos, jószívű, barátságos, egy áldott jó teremtés. Pont az ellentéte azoknak a lányoknak, akikkel én általában "haverkodni" szoktam. Az első és egyben egyetlen találkozásunk alkalmával mindketten egy buliban tartózkodtunk. Ő a barátnőival, én a haverjaimmal.. Majd mindannyian a táncparketten kötöttünk ki. Valahogy a közelébe férkőzhettem, nem túlzottan figyeltem, merre tartok, mindenesetre azt az arcot, amikor rám nézett, sosem leszek képes elfelejteni. Az az angyalian gyönyörű tekintet.. Természetesen fel is kértem táncolni, de valamiért ő inkább elutasított. Ez mérhetetlenül sértette az egómat, de mégsem tettem semmit. Helyette azon morfondíroztam, hogy vajon miért is utasított el az imént. Hiszen egészen mostanáig még soha nem fordult elő velem hasonló! Végül mégis úgy döntöttem, hogy utána megyek. Túlságosan is felkeltette az érdeklődésemet ez a lány, ahhoz hogy csak úgy futni engedjem. Odakint találtam rá. Mikor észrevettem, hogy Ő az, hirtelen alig hittem a szememnek: sírt! Próbálta elrejteni a terhelő bizonyítékokat, de ez nem jött össze neki. Leültem melléje, úgy egy karnyújtásnyira tőle. Megkérdeztem tőle, mi történt, mire ő csak vállat vont. Újra rákérdeztem, mire ő rám förmedt és annyit mondott, hogy kopjak már le. Persze én ezt meg sem hallottam, addig erősködtem, míg ki nem nyögte, hogy nemrég szakított vele a barátja. Ekkor nem tudom, mi üthetett belém, de hirtelen átöleltem a lányt. Egyrészt amiatt, hogy a későbbiekben beadja nekem a derekát, másrészt.. mert ezt akartam tenni. És ez az idegen érzés bátortalanná tett. Végül inkább megfutamodtam. És azon az estén nem történt köztünk több egy őszinte beszélgetésnél. Azóta se láttam többet ezt a lányt, ezért is ér váratlanul, mikor megtudom, hogy ő is a városban tartózkodik.
/Ennyit szeretnék kikötni, a többit az alkotóra bízom! Nagyon fontos karakter lenne a számomra, ő lenne az a lány, aki eléri, hogy lehiggadjak és örökre magához láncol a szerelmével! I love you /      
Vissza az elejére Go down
 

Alyssa Margaret Jones

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Johanne Jones Tao / Madame Hydra

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Karakterek birodalma :: Veszedelmes viszonyok :: Keresem... :: Elkelt karakterek-