A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 06, 2012 8:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
/Erdő/
Csendesen lépkedtünk egymás mellett amíg a városba nem értünk, sőt, ami engem illet, csak a hotel előtt szóltam hozzá, mintegy jelezve, hogy megérkeztünk, és az ösztöneim nem csaltak.
- Hát... itt lennénk. Gondolom ide akartál jönni, mert úgysem vár senki - jegyeztem meg gúnyosan, persze én sem voltam sokkal különb. Engem sem várt senki, hiszen Hayden már rég halott, a szüleimet meg ki tudja, mióta nem kerestem fel. - Javaslom, vegyél ki egy szobát, aztán váljon el az utunk... jó sokáig.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 05, 2012 8:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
[ New York ]

Hátrahagyva a hotelek és bankok világát, eszement sebességgel hajtottam a 106-oson. Más sem járt az eszemben, mint az a nő. Most sikerülni fog! Most elkapom azt a kis k*rvát, nem fog kicsúszni a karmaim közül, eljött az én időm, hogy végre mindenért megfizessek. Lehet valami őrült vigyor is kiült a képemen ahogy süvítettem a Roadsterrel, de nem volt szokásom bámulni magam a tükörben. Egészen furcsa volt az amit most éreztem. Valahol a győzelmi mámor feszült keveréke és... izgalom? Össze se hasonlítható azzal az izgalommal mikor egy nő ott áll előtted, kifeszítve, vérzik, szinte minden porcikájából a testében és te végignyalva azt az édes, émelyítő nedvet, úgy érzed a testedben a sejtek szinte örvendeznek. Nem ez teljesen más volt. Ez máshol izgatott. Ott benn! Mélyen! Az agyam legmélyebb részében, ott amit hosszú ideig elzárva tartottam, évtizedeken, most mégis beengedtem valami halvány reményt. Most nem fog ki rajtam. Bármi áron, de megfizetek! - csikorogtak számban az őrlőfogak és a kormány hirtelen megtépésével az utolsó pillanatban hajtottam le a város fele.

Koszos kis város volt. Volt már ilyenben részem, már nagyon régen, még azelőtt, hogy... hm. Úgy rohan az idő... Most mégis megvolt a kész tervem. Becserkészés. Minél gyanútlanabb a vad annál élvezetesebb és akkor üt nagyot ha... ha úgy igazán megüt. Jól tudom mi a fájdalom, volt benne részem. Hát most ez a kis ringyó is megismeri mi az amit én eddig átéltem! - fordultam rá egy újabb útra, ami azt írta "Hotel" és biztos voltam benne, hogy amit itt hotelnek neveznek, nem más mit mocskos lepratelep, de a cél érdekében mindent. Hát akkor kaparjuk elő a régi életet.

[Christian szobája]
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
The Golden Age
† Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
† Humor :
❅ Sweet



Bonnie Bennett ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 04, 2012 4:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Villámgyorsan a hotelba értünk és mikor kaptam is az utasítást, hogy jöhet az én módszerem. Szó nélkül a recepcióra sétáltam és megtudakoltam, hogy melyik szobában lakik Victoria. Amint választ kaptam Violet felé fordultam. -Akkor menjünk és szerezzük vissza a könyvet.-mondtam teljes elszántsággal a hangomban és megindultam vele a lépcső felé.

[folyt. Victoria szobája)
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
he's everything
† Kedvenc dal :
flightless bird
† Tartózkodási hely :
whitmore ℘
† Hobbi & foglalkozás :
assistant lecturer ℘
† Humor :
deadly ℘



Violet Rosalie Caine ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 30, 2012 7:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
(Bennett- ház)

Ő a kocsija felé indult, de én inkább intettem neki, hogy szálljon az enyémbe, mert én nem félek padlógázzal hajtani az utcákon. Mikor megérkeztünk ide szinte beviharoztunk a hotelba, majd ránéztem. - Akkor kezdjük a te módszereddel. Hogyan tovább?
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Játék az élettel...
† Humor :
Végtelen



Nevil Turner ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 18, 2012 7:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
- Úúúúú, hát nem hiszem, hogy bárki is zaklatásnak venné, ha meglátná ezeket a csinos kis virgácsokat. - futott rajta végig újra mosolyogva a szemem, de nem felfalón, csak úgy könnyedén. - De menj csak... - tértem vissza a szemeibe - És ki nem hagynám! - kacsintottam rá újra mosolyogva, és nekidőlve a kocsinak kikotortam a zsebemből egy szálat, hogy még egy utolsót füstölöghessek. Nem volt kedvem fenn kimászni az erkélyre a füstriasztó miatt.

Jó ideig néztem még utána, akkor is amikor eltűnt a zárt ajtók mögött.csak ekkor szusszantam fel. Cseszett egy nap volt! Vagy inkább éjszaka. De végre vége. Ha minden igaz, mindennek.

(Gabe lakása)
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 18, 2012 5:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
- Oké. Akkor Shrektől meg a Sárkánytól legalább nem kell félnem - vigyorogtam. - Oké, akkor az kipipálva. Viszont a dühödt emberektől félhetek, akik szatírnak néznek ebben a ruhában. Úgyhogy... ideje megkeresnem az unokatestvérem lakosztályát - mondtam. Pontosan tudtam, merre kell menni, és csak remélni tudtam, hogy nem fogad látogatókat. Bár.. van rá esély, tekintve, hogy eszem ágában sem volt bejelenteni a jöttömet. Úgy izgalmasabb, és tudja, milyen kiszámíthatatlan tudok lenni. - Viszlát, Nevil. Majd... úgy tűnik, még látjuk egymást - kacsintottam rá, majd elindultam a liftek felé.
/Sean lakása/
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Játék az élettel...
† Humor :
Végtelen



Nevil Turner ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 18, 2012 5:09 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Vicces.. Bár valahol tényleg az volt. A következő kérdésén viszont teljesen meglepődtem.

- Hogy miféle.. lények!? - csúszott a szemöldököm a homlokomra - Kettőt és könnyebbet szívi! Tudod, hogy a városban vámpírok vannak az száz. - khm, és volt is már szerencsém párhoz - Mint már azt is tudjuk, boszorkányok szintén - meresztettem szemet utalva az alig pár perce történt kis utunkra - mi vagyunk... mire számítasz még? - nevettem el kis híján széttárva a kezeimet. - Én se Shrekket, se a tűzokádó sárkányt nem láttam. - kezdtem el szín komolyan rázni a fejemet. - Pedig azt hiszem biztosan feltűnt volna. - kacsintottam rá cinkosan.


A hozzászólást Nevil Turner összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Szept. 18, 2012 6:33 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 17, 2012 9:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
- Milyen szerencse, hogy nagyjából egyformának kéne lennie az orrunknak. Így én is kiszagolhatlak, ha esetleg zargatni támadna kedved - vigyorogtam rá. Nem volt túl őszinte, de azért... oké, már annyira ideges sem voltam, hogy kőbunkó legyek. Valahol a kettő között lévő erőltetett, de általam megszokott vigyor volt a dolog. - Esetleg mesélhetnél, körülbelül milyen lényekre számítsak... Mondjuk a hotelen belül is. Tudod, fontos a tájékozódás, és el kell kezdeni valahol - mondtam. A sok kérdés... utálom feltenni őket, de nélkülük nehéz választ kapnom.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Játék az élettel...
† Humor :
Végtelen



Nevil Turner ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 17, 2012 7:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Széles mosoly csúszott végig az arcomon. Nem hiába szúrom én ki mindig a jó pipiket! Nem csak gyönyörű, esze is van. Ha már az illata nem lenne elég csábító.

- Oooké. - köszörültem meg a torkomat, és lassan emeltem fel a kezem a csuklójáról. - Ha akarom simán kiszagollak... - csuktam le a szemem és szippantottam magamba jó mélyen a szagát. - És eszemben sincs nem akarni! - kotortam vissza a szemeibe, mélyen, egy féloldalas mosoly csúszva az arcomra. Szeretem a kihívásokat! Íme egy tökéletes.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 17, 2012 7:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
- Hát, gondolom mindkettőnknek szüksége lenne italra, úgyhogy... - kezdtem bele, és visszatartottam a szavaimat a hatás kedvéért. Oké, imádom húzni az emberek agyát. Bírom a várakozó reakcióikat. - Menj le a boltba, vegyél magadnak egy üveg sört, és szórakozz el magaddal - vigyorogtam. - De jó. Egyszer talán elmegyek veled. Feltéve, ha megtalálsz - kacsintottam rá. A legutolsót viszont már komolyan gondoltam. Nem vagyok én olyan ünneprontó.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Játék az élettel...
† Humor :
Végtelen



Nevil Turner ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 17, 2012 7:09 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
- Pedig egy percig sem lenne ellenemre... - mosolyogtam már a hátának, miután nem kicsit aprólékosan mászott ki a kocsiból. Hogy kukkolni? Deeehogy! Nem szoktam én olyat, nincs benne izgalom. Vagy az egész vacsora, vagy semmi sem, de nem jó húzgálni az illatos csirkét az orrod előtt.

- És akkor hogy is állunk azzal az itallal? Angie... - fogtam meg a csuklóját óvatosan ahogy azonnal indulni akart. Eszemben sem volt végleg elengedni. Vagy legalábbis... csak egy időre.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 17, 2012 5:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
És végre megérkeztünk. Még megálltunk a másik boszi házánál, de ő már nem látott el minket a tanácsaival, és ebből arra következtettem, hogy ő a fiatalabb. Fogalmam sincs, hogy megy a bosziknál, de volt egy olyan sejtésem, hogy az idő teszi erőssé őket.
- Kösz a fuvart - feleltem, és máris kimásztam a kocsiból. Igyekeztem minél előbb, de akkor meg gyanítottam, hogy kivillanna egy-két nemkívánt testrészem... Szóval óvatosan léptem ki a kocsiból. - Majd máskor igyekszem nem veled hazacipeltetni a potrohom - jegyeztem meg.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Játék az élettel...
† Humor :
Végtelen



Nevil Turner ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 17, 2012 2:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
(Miller lakás)

Már csukott szemmel is megtaláltam volna a hotelt, de igyekeztem azért nem bealudni közben. Nem lenne jó ómen, na meg Gabe-et is elő kéne kerítenem, megvárnom, bármi, csak tudjam, hogy nincs baja. Most valami mégis sokkal jobban érdekelt. Hogy miért? Fogalmam sincs. Talán a szaga... Vagy csak az érzés, hogy tüzes kis szuka, mert az utóbbi napokra tényleg nem mondhatnám, hogy böjtöltem. Mégis, egyszerűen oda voltam érte!

Amint leállítottam a motort, megtartva a jómodort - mintha nekem valaha lett volna olyan - kiszálltam a kocsiból és megnyitottam a hátsó ajtót.

- Megérkeztünk... - mondtam ki a nyilvánvalót, és egy percig sem törődve azzal, hogy a közeli hajnalban csurom véresen itt ácsorgunk a parkolóban, egyenesen a szemeibe mosolyogtam.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Kedvenc dal :
Heaven sent
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Harley Davidson; fegyverek; jelenleg Vicki... ;)



Gabriel Sadik ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 03, 2012 3:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
- Rendben. Menj csak. – bólintottam szelíden, és egy újabb mosoly utána a szemeimbe megfordult és lépkedi kezdett. Sokáig néztem még utána. Megfordult a fejemben, hogy talán nem e kellett volna inkább vele… - állt meg itt félúton a gondolat. Akkor talán minden könnyebb lenne. – suhant még át a dolog, de aztán annyiban hagytam. Vicket sem kívántam, és ez lett belőle. Mármint… - akadtam el a gondolatban és inkább rávettem a lábaimat, hogy lépkedjenek.

Előtte mentem el. Az ő ajtaja előtt. Emlékszem rá, hogy megálltam és hallgattam. De semmi zaj nem volt. Vagy nem volt itthon, vagy aludt éppen, de nem éreztem jó ötletnek, hogy most bekopogjak. Idő... ezt beszéltük meg, vagyis akkor idő… - húztam végig az ajtó lapján a kezemet, azzal visszafojtva egy nagy sóhajt összehúztam a szemeimet és megindultam a lakás felé.

(Gabe lakása)
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Lost in Paradise
"Nem maradt semmim
Már csak ezt a kegyetlen akarást érzem
Végig lefelé estünk
És most elvesztem az édenben"
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Túlélni a vámpírságot
† Humor :
Há' az van :D



Jenna Sommers ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 02, 2012 6:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
ÚGy döntöttem végül, hogy a hotelben szállok meg, amíg fel nem készülök arra, hogy találkozzam Elenával. Elvégre... Damont nem csaphatom be, de talán Elenánál sikerülne elérnem, hogy beengedjen, anélkül, hogy megtudja a dolgot. Már így is épp eléggé ki voltam borulva, mert csak éjszaka voltam képes kijárni az utcára, napközben meg a hotelszobámban gubbasztottam, várva, hogy leteljen végre a nap. Úgy éreztem, most már értem, hogy miért terjesztik azt, hogy a vámpírok koporsóban élnek. A helyükben én is azt tenném, legalább ijesztgethetném egy sort az embereket.
Pár nap elteltével úgy döntöttem, hogy meglátogatom Chelseát, de előtte egy kicsit inni támadt kedvem. Elvégre... nem támadhatom meg a saját lányomat, még ha kételkedtem is abban, hogy tényleg ő az.
/MF utcái/
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Kedvenc dal :
Alex Hepburn- Under
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
William Cortez Lestwick *.*
† Humor :
Agyleszívó



Sarah Lestwick ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 02, 2012 11:48 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Valahogy... Megnyugtatott a válasza. Olyan volt, mint egy biztos pont az egyébként bizonytalan dolgaim között. De a búcsú ideje is eljött, ha csak ideiglenesen is, emlékeztetve arra, hogy semmi nem tart örökké. Csak én, ha elég ügyes vagyok, de az sem teljesen biztos.
- Azt hiszem, ideje mennem, Gabe - néztem végül a szemeibe. Néha elgondolkodom azon, mi lett volna, ha vele is csak elszórakozom. Az öccsével lényegében ezt csináltam. - Fáradt vagyok, és neked is biztosan dolgod van, szóval... Jó volt ez a mai nap - mosolyodtam el végül, majd elindultam a hotelszobánk felé. Ideje lenne végre egy normális lakást néznem, mert ha Eyalon múlik... Hát, az soha nem lesz.
/Eyal és Sarah lakása/
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Kedvenc dal :
Heaven sent
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Harley Davidson; fegyverek; jelenleg Vicki... ;)



Gabriel Sadik ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 02, 2012 1:12 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Hogy járt a fejem? Nem. Mellette valahogy sosem. Sose kellett annak a megfontolt, visszafogott embernek lennem, mint aminek egyébkét. Vele szabad lehettem. Teljesen…

Túl rövid volt az út, vagy csak nekem tűnt egy pillanatnak. Még mindig szívattuk egymást, talán a régi idők emlékére, talán csak azért, mert valahogy mindketten kimondatlanul éreztük, hogy itt valahol vége. A múltunknak vége. Vagy talán az együtt töltött felszabadult időknek.
A bejárat felé tartva még mindig vigyorogva valami feldobott sületlenségen, hirtelen váltott és én megtorpanva mellette fordultam a szemeibe

- Nem gondolhattad, hogy egy ilyen kis… - köszörültem meg a torkomat. Oké, azért ne túlozzunk – Szóval hogy akármi is történt, téged ne látnálak bármikor szívesen. – toldottam meg valami apróbb bólintással, de csak valahogy automatikusan, biztosítva a jóhiszeműségemről. – És azt hiszem ezt a dolgot tartom is egészen addig, amig nem esel hosszú fogakkal a torkomnak. – tartottam még mindig a szemeit, majd egy cinkos kacsintással vicceltem el. – Vagy amíg Nev megússza ép bőrrel, ha rendreutasítod. – vigyorodtam el, még mindig viccesen gondolva a dologra, mit is művelhetett az öcsém. És főleg, hogy mit kaphatott cserébe!
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Kedvenc dal :
Alex Hepburn- Under
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
William Cortez Lestwick *.*
† Humor :
Agyleszívó



Sarah Lestwick ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 01, 2012 4:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Viszonylag hamar a hotel elé értünk, és kivételesen nem is volt kedvem annyira leelőzni őt. Persze... mint kiderült, az előbb hagyott is nyerni, de azért... azt hiszem, sokkal inkább az együtt lógás kedvéért volt a visszaút. Mehettünk volna másfelé, vagy később, de nem. Ilyenek a barátok, nem igaz?
A hotel előtt leparkoltunk, majd elindultunk a bejárat felé. Azt hiszem, lassan majd ideje lesz elbúcsúznunk egymástól, elvégre neki is biztos dolga van. Persze foglalkoztat a kérdés, hogy vajon... milyen érzés lehet vérfarkasnak lenni, de az istennek sem lennék az. vámpírnak lenni legalább kevésbé fájdalmas dolog.
- Ez egy jó délután volt - jegyeztem meg. - Sajnálom, hogy eddig nem hívtalak. Nem tudtam, kíváncsi lennél-e rám-
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
i'm gonna N E E D some people ••
† Kedvenc dal :
sucker for P A I N ••




Caroline Forbes ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 26, 2012 10:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
- Na az mégis jobb, mint egy hotel. Egy saját kis lakás ahol kiélheted a vágyaidat. Akár még vad partikat is szervezhetsz, de csak óvatosan. - Mosolyogtam rá, majd megérkeztük a kiválasztott emeletre. Rögtön keresni kezdtem a kilences számú szobát amit szinte rögtön meg is találtam. - Akkor itt van A kilences szoba. - Raktam le az ajtó mellé a bőröndöt várva arra, hogy kinyissa az ajtót.

(Alexia lakása)
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 26, 2012 8:13 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Beszálltunk a liftbe,majd elindultunk.-annyira izgulok,hogy milyen lesz a szobám!-mondtam lekesen-A konyhát és a nappalit én rendezhetem be,de nem fogok olyan sokáig itt lakni,csak addig amíg anyu és apu nem néznek nekem házat itt .-mondtam el az igazat-Addig meg laknom kellett valahol,és a hotel mellett döntöttem.bízom benne,hogy jó döntés volt.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
i'm gonna N E E D some people ••
† Kedvenc dal :
sucker for P A I N ••




Caroline Forbes ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 26, 2012 8:08 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Félreálltam és megvártam amíg bejelentkezik. Nem tartott olyan sokáig, majd oda is jött hozzám. - 9-es. - Ismételtem el, majd a lifthez sétáltunk és megnyomtam rajta a gombot. Nem igazán voltam forgalmas errefelé. Talán most lesz az első alakalom, hogy valakinek a szobájába megyek. Mindig is kíváncsi voltam, hogy milyen lehet egy ilyen helyen megszállni. Ki is nyílott a lift ajtaja majd beléptünk rajta.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 26, 2012 7:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Miután beértünk,körbe néztem az aulában.Meseszép volt.A bőrfotelek,kanapék üvegasztalokkal és rajtuk egy-egy kristályvázában a vágott virágok. Amikor kinézelődtem magam,odaléptem a recepcióshoz,bemutatkoztam neki,közöltem,hogy nem tudom előre meddig maradok itt,majd odaadta a kulcsomat.A 9-es szobát kaptam meg,ezt is jó jelnek vettem,mivel az volt a szerencse számom is.Visszamentem a dolgom végeztével Care-hez. -A 9-es szoba az enyém,menjünk fel lifttel,és nézzük meg!
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
i'm gonna N E E D some people ••
† Kedvenc dal :
sucker for P A I N ••




Caroline Forbes ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 26, 2012 6:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
(Park)

Elég hamar megérkeztünk, de ekkor már erősen esett az eső. Kifizettem a taxit, majd mondtam, hogy a csomagot inkább bízza rám. Már nem azért de én a kis ujjammal felemelem neki meg még a végén sérve lesz. - Akkor itt is vagyunk. - Közöltem Alexiával, majd kiszállva a kocsiból a csomagtartóhoz sétáltam és kivettem belőle a bőröndjét. Majd, hogy ne ázzunk el annyira végül berohantunk a hotelba.
Vissza az elejére Go down





Warren Thomas Worthington ÍRTA A POSZTOT
Pént. Aug. 17, 2012 10:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Elolvadtam... Asszem. Legalábbis tuti hogy nem éreztem a lábaim, és bizsergett az arcom. Ég és pokol, mi van velem? Beindulok az ex-menyasszonyomra?? Nem vagyok magamnál! Tuti hogy agyrázkódást kaptam tegnap, mert ez nem lehet normális...! Minden pont olyan mint volt, Ő ember, én kutya, Ő gyönyörű és összeszedett, én meg... pfff... darált hús kinézetű, lecsúszott idióta... esélyem nincs. Örülhetek ha a barátom lesz, NAGYON örülhetek. És fogok is, nagyon is..!
Bárgyú vigyorral néztem utána, ahogy bement, én meg kezemmel a képem azon felén ahova a puszit kaptam. Úgy álltam ott mint valami hülye akibe épp villám csapott, de... észre se vette.
Nagy vigyorral a képemen fordultam meg, majd indultam el hazafelé. S még ha nem is lehetek több mint Katie barátja, miatta és magam miatt, de... lényegesen jobban éreztem magam, mert ez a csodás nő, ha más nem, legalább a barátom legyen! Inkább, mint hogy ne is lássam. Vicces, reggel még azt hittem, ma megint megpróbálom majd megölni magam, de... a sors mást rendelt... ezért a nőért megéri élni.

(folyt. köv. Warren háza)
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Keresem :
my son
† Kedvenc dal :
Vas A Querer Volver Adicta
† Tartózkodási hely :
Seattle is my new home
† Hobbi & foglalkozás :
mother, child doctor, singer
† Humor :
well, not much..



Katie West ÍRTA A POSZTOT
Pént. Aug. 17, 2012 10:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Annyira felderült, mikor beleegyeztem az ötletbe, hogy a lelkesedését kb egy iskolás gyerekéhez lehetne hasonlitani vakáció idején. Tényleg ennyire élvezné a társaságomat? Nem értem. Te idióta, szidtam magam, hiszen te szakitottál vele annak idején, nem forditva! Oké, de az tényleg egy jó indoknak számitott akkoriban. De most is.. akkor meg miért csinálom? Mert lökött vagyok.
- Akkor holnap 11-kor - mosolyogtam vissza rá beleegyezően. - Addig is viszlát! - köszöntem el, de mielőtt még hátat forditanák neki, gyorsan egy puszit leheltem az arcára.
Ezzel mit akartál elérni? - orditozott velem a belső énem, de nem törődtem vele.
Majd megfordultam és mintha mi sem történt volna indultam el a hotel felé, hogy minél előbb a szobámban lehessek.

(Katie szobája)
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 7:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Vissza az elejére Go down
 

Hotel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 6 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros :: Hotel-