A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
■ the way for humanity

† Kedvenc dal :
back home
† Tartózkodási hely :
■ the place where nothing bad happens
† Hobbi & foglalkozás :
■ i'll be a little doctor
† Humor :
■ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 09, 2016 7:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
- lezárt játék -
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
Ϟ Mr. Unknown
† Tartózkodási hely :
Ϟ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Ϟ trying not to kill people



Destiny Maryetta ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 15, 2016 9:06 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Destiny && Clayton
we all need a friend who understand our problems

[You must be registered and logged in to see this image.]
Fura volt, hogy egy idegen állt a jelenlegi életemben legközelebb hozzám, vagyis már régóta nem volt idegen. Ismerte a történetemet, s vélhetően mindenkinél jobban ismert, de ezt nem bántam, hiszen benne megbíztam és részben ugyanabban a cipőben sétáltunk. Kicsit ugyanabból az okból kifolyólag, kicsit másabb okból. Nem értettem, hogy miként hagyhat egy teremtő magára egy kölyköt, hiszen én az voltam a vámpírok között. Nem volt ott, hogy tanítson. Nem volt az életem részese, s a kérdezésem nélkül tett olyan szörnyeteggé, aki könnyedén oltja ki mások életét, hogy közben egy része minden egyes alkalommal meghaljon. Én nem akartam senkinek se ártani, de nem mindig bírtam megálljt parancsolni, nem mindig volt ott az a vészcsengő a fejemben, aminek ott kellett volna lennie.
- Igyekszem, de nem mindig annyira könnyű emberinek maradni. Mi lesz akkor, ha egyszer elhagyom az emberi énemet? Ígérd meg, ha az bekövetkezne és őrültté válnék, akkor megölsz. Nem fogsz habozni, hanem cselekszel. – pillantottam rá komolyan. Nem vicceltem ilyen téren. Tényleg azt akartam, hogy megígérje, hogy megteszi, ha úgy hozza a helyzet. Nem akarom vadászok kezére jutni, de élni se akkor már, ha nem bírom megbecsülni az emberi életeket. S benne bíztam, hogy megtenné, ha már nincs más választás, ha már nincs menekülés és vélhetően gyors halált hozná el számomra.
Figyeltem a járókelőt, miközben éppen arról beszélgettünk, hogy lakmározzunk belőle. Remélhetőleg nem olyan személy, aki verbénát iszik, vagy fürdik, hiszen mostanában sok olyannal is lehet találkozni, mintha csak így akarnák megvédeni a tudatlan embereket. Nem szeretem azt, amikor mar. Nekünk a vér olyan, mint az emberek számára a kávé, s ez ellen semmit se lehet tenni. El kell fogadnom, bármennyire is nem tudom még. Ebben igaza van, hogy el kell fogadnunk és meglátni a jót.
- Remélem… - suttogtam alig hallhatóan, ahogyan találkozott a pillantásunk, majd a következő pillanatban már a vér zamatos illatát sodorta felém a szellő, ahogyan ő már lakmározni is kezdett. A kezem ökölbe szorult, küzdöttem, de végül elbuktam, de remélhetőleg nem nagyot. Könnyedén tapadtam az ismeretlen nyakára, miközben a vér meleg és zamatos nedűként folyt végig a torkomon. Nem voltam abban biztos, hogy képes leszek leállni, hiszen minél több idő telt el, annál inkább a hatása alá kerültem. A csengő megszólalt, de valahogy még se érdekelt. Csak tovább lakmároztam, mintha nem fenyegetne ismét az a veszély, hogy megölök megint valakit. Én már nem akartam több hullát hagyni magam után, de a kontroll ismét kicsúszott az ujjaim közül…


|| 38 :hug:||


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
☽ my savior but not now
† Tartózkodási hely :
☽ a pshyhologist institute
† Hobbi & foglalkozás :
☽ student
† Humor :
☽ wait, i'll tell you a joke...



Clayton W. Young ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 19, 2016 5:15 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Destiny && Clayton
we all need a friend who understand our problems

[You must be registered and logged in to see this image.]
Megvontam a vállam. Érdekes kérdés volt. Talán mert még én se jöttem rá, van-e értelme örökké élni. Én még nem találtam olyan okot, vagy olyan részt az életemben, amit hosszútávon élvezni tudnék. A pénz jó, ha van, de nem az elsőszámú a fontossági listámon. Az, hogy egy napot sem tudok öregedni, a külsőm pedig ezt tökéletesen tükrözi, csak erősíti bennem a hitet, hogy a nőkkel sem lesz gondom soha. De... hol van az a bizonyos töltet? Hol van az, ami segít megtalálni az élet értelmét? Nem tudtam, nem kerestem eléggé, vagy... nem is létezik. Mindig meg kellene újulni, de egy idő után voltaképpen... kifogyunk. Egyetlen állandó lesz az életünkben, és az az, hogy vér nélkül nem fogunk tudni élni. Én pedig még nem készültem élve mumifikálódni, csak mert nincs kedvem enni. - Az lenne az élet rendje, igen. De sokan szeretik kijátszani az életet - vigyorodtam el. Naná, hogy szerették. Én is szerettem volna, ha már nem adatik meg az örökkévalóság. De így, vá,mpírként semmi örömet nem láttam abban, hogy kutassam az örök élet vízét. Az emberek hóbortja az, hogy örökké fiatalok maradjanak, mindig szépek legyenek és ragyogjanak... de a természet rendje, hogy mindannyian meghalunk. Ha nem vigyázunk magunkra, előbb-utóbb mi is.
Keserű mosolyra váltottam. Ismertem Destiny történetét. Egyikünk sem volt szerencsés abban, amit eddig életnek hívtunk. Tele voltunk rossz tapasztalattal, és... egy ilyen emberi élet után nehéz volt megtalálni a jót valamiben, ami elvileg esélyeket ad. - Soha ne akard, hogy más legyél belül. Légy emberi! - mondtam neki némi buzdítással. Engem ő ismert a legjobban az utóbbi időben. Kevesekkel beszélgettem, mindenki előtt a szemét pöcsöt játszottam, de nekem tetszett. Legalább senkinek nem kellett magyarázkodnom, hogy miért cselekszem. Egyszerűen nem érdekelte őket.
- Talán ez olyan... kicsit ez, kicsit az lesz - mondtam aztán. - Ha megtaláljuk benne az értelmet, talán rögtön értékelni fogjuk, hogy egy örök élet előtt állunk - tettem még hozzá. Az, hogy nem kerestem még indokokat, eléggé hervasztó volt. Kivéve nekem. Még nem voltam biztos abban, hogy akarok ilyen célt. Mert ha belefáradok ebbe, könnyebb úgy eldobni az egészet, ha nincs semmi fontos. - Nem megölni akarom. És te sem - néztem rá határozottan, majd elléptem melőle, hogy a hangok irányába induljak. Rövidesen meg is láttam, egy nő a kutyáját sétáltatta. Ott termettem előtte, majd rögtön a szemébe nézve igéztem meg, hogy maradjon csendben. - Nem megölni akarjuk... csak vacsorázni - néztem Destiny-re, ekkor már eltorztult arccal, majd a nő nyakába harapva enni kezdtem. Itt voltam, hogy megakadályozzam Destinyt az ostobaságban.

|| halihóóó. 38 ||


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
Ϟ Mr. Unknown
† Tartózkodási hely :
Ϟ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Ϟ trying not to kill people



Destiny Maryetta ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 21, 2016 6:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Destiny && Clayton
we all need a friend who understand our problems

[You must be registered and logged in to see this image.]
Kérdésére csak bólintok, majd kíváncsian pillantok rá, hogy miért kérdezte és picit el is nevetem magam azon, amit mond. – Érdekes hasonlat volt, de értem. De egyik módja se könnyű. Azt se értem, hogy miért akarna valaki örökké élni, hiszen az élet rendje az, hogy előbb vagy utóbb mindenki porrá lesz, vagy tévednék? – kérdeztem meg költőien a dolgot, hiszen én tényleg nem vágytam erre az életre, s már a halál is magához ölelt korábban, de még se nyert, mert egy hozzánk hasonló egyed köbe lépett, majd elkésett és ennek köszönhetően pedig halállal fizetett az a szerencsétlen srác, aki a hullaházban volt, én pedig örök életre kárhozattam. Jelenleg ez szerintem rosszabb jelenleg, mint esetleg valamelyik agyament szappanopera 20milliómadik része.
- Nem könnyű annak lenni, ha más dönt úgy, hogy ezzé tesz, majd pedig kihajít úgy, mint ahogyan a kutyákat szokták magukra hagyni. Egyedül mindent megtanulni borzasztó, miközben egyre inkább gyilkossá válsz, de lehet ez csak engem zavar még mindig és túl emberi vagyok legbelül. – rántom meg a vállaimat, mert lehet idővel jobb lesz, de addigra lehet, hogy egy városnyi embert ölök meg, azt meg roppant mód nem akarom. Egyszerűen rossznak látom jelenleg a helyzetet és azt se tudom, hogy milyen úton kellene elindulnom, vagy éppen minek tanuljak, vagy milyen munkát keressek, mert ha esetleg valaki jobban beszól és a nyakának ugrom? Na, az eléggé durva lenne…
- Talán igen, de szerintem ez annyira nem baj, ha csak nem viszik túlzásba. Tudni kell erősnek is lenni, aki az akaratát érvényesíti, de ugyanakkor tudni kell elfogadni mások szavát is. Legalábbis véleményem szerint mind a kettőre szükség van az életben maradáshoz. Főleg így, hogy egy szörny lakozik bennünk. Illetve sokkal békésebb tud olyankor lenni a lelkünk is véleményem szerint. – én úgy látom, hogy szükséges megtalálnunk ilyen téren is a helyes középutat, mert ha nem így lenne, akkor elég nagy szarban lehetnénk. Az állandó irányításmániásokat előbb vagy utóbb megölik az idősebbek, ha nem tudják hol a helyük, míg a gyengéket az ölheti meg, hogy nem tudnak kiállni saját magukért. Mind a kettőnek van szépsége és buktatója is, talán ezért kell az aranyközépút.
- Szólj, ha te kitaláltad. - jegyzem meg, mint egy zárásképpen, mert én még sokáig nem fogom tudni eldönteni. Egyszerre áldás és ugyanakkor átok is ez az egész új élet, a kérdését hallva pedig habozok. – Biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdeztem meg óvatosan, majd ha azt mondta, hogy igen, akkor belementem a vadászatba, de most kivételesen átadtam az elsőbbséget neki.


|| 38 :hug:||


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
☽ my savior but not now
† Tartózkodási hely :
☽ a pshyhologist institute
† Hobbi & foglalkozás :
☽ student
† Humor :
☽ wait, i'll tell you a joke...



Clayton W. Young ÍRTA A POSZTOT
Pént. Máj. 20, 2016 8:20 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Destiny && Clayton
we all need a friend who understand our problems

[You must be registered and logged in to see this image.]
Csak egy grimasszal jutalmaztam, mikor belekócolt a hajamba. Bár tény, ahhoz is kellett a magabiztosság, hogy valaki teljes komolysággal tudjon hülyeséget beszélni. Ő nem volt hülye, és tudtam hogy csak az agyamat húzza pár érdekes mondattal, nem is rá vonatkozott elsőképpen ez a jellemvonás.
A grimaszt végül egy keserű mosoly váltotta fel. - Az is egy megoldás... de inkább csak éhesebb leszel tőle. Ettél emberként szóját? - kérdeztem aztán, majd elvigyorodtam. - Nagyjából olyan az állati vér is. Ha sokáig élsz emberi véren, nehéz rászoknod például egy mókus vérére. De nem is kell, csak kontroll az emberből való táplálkozáshoz - tettem aztán hozzá. Bár jó lett volna tapasztalatból beszélni. Haladtam egy bizonyos úton, de néha meginogtam. Elveszítettem azt a hitet, amit beleöltem valamibe. Csak az emberi tulajdonságaim erősödtek fel az átváltozással, de azért hálás voltam, hogy a depressziót nagyjából kikezelték belőlem abban az intézetben, miután felvágtam az ereimet. Valójában reléggé ostoba lépés volt, ezt én is be tudtam látni, inkább az apámat kellett volna felnégyelnem azzal a pengével. Igaz, akkor nem egy moslékzöld színű szobában feküdtem volna kényelmesen, hanem egy állami börtönben. De sokszor elgondolkodtam azon, hogy talán még akkor sem bántam volna meg, ha ezért cserébe évtizedeket kapok emberölésért. - Nyugi - mosolyodtam el aztán. Elkezdett duzzogni, de végül is... nem állt jól neki. - Majd mindent sorjában. Erre mindenki képes lehet, már ha akarja - vontam egyet a vállamon. Tudtam, hogy nem így akarja leélni a hosszú életet, ami előtte állt még. A vámpírságban ez volt a legfurcsább. Örökké élni. Ki tudja, mikor fáradunk bele, és nem adódik meg a természetes halál élménye.
- Az irányításmániának ehhez semmi köze. De sok évet húztam le úgy, hogy hagytam magam elnyomni... talán azokból lesz a legnagyobb kontrollmániás, akinek soha nem szabadott önállóan gondolkodnia? - kérdeztem inkább magamtól, hangosan gondolkodva. Nem tudtam a személyiségemet olyan könnyen megítélni, hiszen olyan voltam, mint a szivárvány. Megannyi árnyalata volt, valamelyik világosabb, valamelyik pár fokkal sötétebb... és bennem is megvolt a sötétség. Éreztem.
Felsóhajtottam, majd pár másodpercre lehunytam a szemeim. - Azt hiszem, nekünk még el kell döntenünk, áldás-e az örökkévalóság, vagy sem - szólaltam meg végül, lehajtva a fejemet. - Akarsz gyakorolni? Mert... lépéseket hallok - böktem a fejemmel balra. Emberi lépések voltak, az illat pedig friss vérről árulkodott. Hallottam a szívverését. De nem ölni akartam, és talán itt az ideje, hogy megtanuljuk a leckét.

|| halihóóó. 38 ||


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
Ϟ Mr. Unknown
† Tartózkodási hely :
Ϟ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Ϟ trying not to kill people



Destiny Maryetta ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 17, 2016 7:29 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Destiny && Clayton
we all need a friend who understand our problems

[You must be registered and logged in to see this image.]
A szavaira megforgatom a szememet, majd megpróbálom összekócolni a haját, hiszen megérdemli, de már nem mondok rá semmit se. Lehet, hogy néha hülyeségeket beszélek, de szerintem jó pár ember így tesz, és ha elég magabiztosan adod elő a dolgokat, akkor még a többség el is fogja hinni. Még akkor is, ha esetleg valaki gyanakszik arra, hogy itt sántít valami. Jó érzés volt most kicsit itt lenni és nem ügyelni arra, hogy mit is mondok, hiszen előtte nem kellett titkolóznom, de akkor is pocsék érzés volt az, hogy szinte magamra voltam utalva és enne következtében emberek hulltak a porba, mert a teremtőm úgy gondolta, hogy egyszer csak kisétál az életemből. Tiszta szívás. De akkor meg minek változtatott át Anastasia, ha utána meg simán hátat fordított nekem. Tényleg nem értem, s talán sose fogom, mert nem én kértem meg rá. Ő tette meg anélkül, hogy megkérdezte volna tőlem.
- S mi van az állati vérrel? – kérdeztem kíváncsian, mert sose próbáltam és tudnom kellett, hogy az milyen lehet. Megéri kísérletezni, vagy el kell fogadnom azt, hogy örökké emberi véren kell élnem? Kíváncsian fürkésztem őt, miközben beszélt, majd egy apró bosszankodó sóhaj hagyta el az ajkaimat. Könnyű ezt mondani, de annál nehezebb ezt az egészet betartani, de tényleg. Önuralom sose volt egyszerű. Még az embereknek se könnyű az önuralmat elsajátítani, akkor nekünk miért lenne az? – Persze, neked lehet, hogy jól megy, de nekem nem! – jelentettem ki kissé duzzogva, hiszen tényleg nem ment. Nagyon ritka volt az a pillanat, amikor képes voltam megállni azt, hogy ne szívjam ki valakinek az utolsó csepp vérét. Főleg akkor, ha igazán zamatos volt a vére.
- Szóval irányításmániás vagy kedves barátom? Kezdjek félni?– kérdeztem tőle kuncogva, hiszen mindannyian azok voltunk. Olyankor olyan, mintha teljesen megváltoznánk. Legalábbis nálam olyan. Oké, amúgy se vagyok egyszerű eset, meg szeretek irányítani is, de attól még tudom, hogy hol a határ és mikor megyek túl messzire, de olyankor nincs megállás. Olyankor tényleg mások vesztét akarom, s azt hogy én irányítsak.
- Nem én választottam, meg se kérdeztek róla, azt se tudtam, hogy mi történik velem. – szólalok meg alig hallhatóan, s gyengéden végig simítok az arcán, ahogyan egy barát tenné. Majd kíváncsian hallgattam őt. – Sajnálom, nem tudom, hogy min kellett keresztül menned, de egyszer talán sikerül túl jutnod rajta. – pillantottam rá biztatóan, majd kicsit ellöktem magam a fától és tettem egy-két lépést a messzeség felé. – Tudod, a családom elől menekültem, a veszekedés elől és akkor ütött el egy autó. Egy nő jelent meg, majd a kezét a számba nyomta… Megakadályozni nem tudtam, pedig ha tudom, hogy ez lesz, akkor biztosan az utolsó leheletemmel is küzdök ellene. Végül a hullaházban megöltem azt a fiút és a sorsom is megpecsételődött… - nem gyakran mesélem el a történetemet, de most mégis úgy éreztem, hogy muszáj valakinek elmesélnem. S benne megbíztam. Talán pont emiatt is volt nehéz számomra ez az egész, mert más döntött ismét a fejem fölött, aki aztán egyszerűen cserbenhagyott…


|| 38 :hug:||


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
☽ my savior but not now
† Tartózkodási hely :
☽ a pshyhologist institute
† Hobbi & foglalkozás :
☽ student
† Humor :
☽ wait, i'll tell you a joke...



Clayton W. Young ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Ápr. 14, 2016 7:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Destiny && Clayton
we all need a friend who understand our problems

[You must be registered and logged in to see this image.]
Vontam egyet a vállamon. Alapvetően nem volt problémám a nőneműekkel, éppen ellenkezőleg. Elég nagy figyelemben részesítettem őket, ha arra terelődött a szó, viszont még egyik se mondott ilyet. Talán azért, mert a legtöbbjük már a cipőfűzőjét se tudná bekötni. Szerencse, hogy a divat már lehetővé teszi a belebújós cipők használatát, rengeteg szőke nőszemély lenne bajban. Nem szerettem előítéletes lenni, nem vetettem meg a szőke nőket, de nem tehettem arról, hogy mindig egy ilyen nőszemély szerencsétlenkedésének lehettem szemtanúja. Attól nem tartottam, hogy megváltják a világot. De valószínűleg más se. - Szerencsére nagy magabiztossággal tudsz hülyeségeket beszélni. Ha nem figyelnék, még el is hinném - vigyorodtam el szélesebben. Nem bántásnak szántam, ez volt a megfigyelésem. A férfiak nem azt hallgatják, mit mond a lány, hanem hogy miként mozog a szája. Egészen másra asszociálnak egy nő szájának bámulásánál, velünk amúgy is felesleges arról diskurálni, hogy mi a helyzet a fejlődő országok vízkészletével. Kevesen szerettük, ha egy nő okosabb, mint mi magunk.
- Éppen ezért. Szerintem borzalmas. Utánzat - ráztam meg a fejem, ahogy eszembe jutott, hogy mégis milyen utóíz kíséri a tasakos vért. Kirázott a hideg az érzésektől, ahogy az a folyadék végigfolyt a torkomon. Magam sem tudtam, miért taszított ennyire. Talán mert előtte már ízleltem az igazi emberi vért, és azok után az egész annyiora nagy csalódást okozott. Ez olyan volt, mint valami konzerv. A friss hal is sokkal jobb, mint a konzerves tonhal. - Nem szeretek ölni, és nem is muszáj. Csak kontrol kérdése - tettem aztán hozzá apró sóhajtással. De ahhoz még nekem is sokat kellett tanulnom. Ha feszült voltam, nem mindig jött össze, hogy életben hagyjam a másik félt. Mindannyiukban magamat láttam. Egy kiszolgáltatott kisfiút, aki bábu volt az anyja ruhásszekrényében.
Lassú mosoly jelent meg a szám szélében. - Szükségem van arra az érzésre. A kihívásra. Arra, hogy egy helyzetben kizárólag az enyém legyen az irányítás... - hunytam le a szememet egy pillanatra. Ismét átjárt az érzés. És ahogy beszélt róla, hát nyilván neki sem volt idegen az egész. Talán csak a gyerekkori sértelmeimet akartam levezetni ebben az életformában. Bár mindig megvetettem azokat, akik másokon vezetik le a régi panaszokat, csak mert már megtehetik. Próbáltam változni, csak... kevés sikerrel.
Közelebb léptem hozzá, majd nagyot sóhajtottam. - Nincs más választás. Vagy ez, vagy a halál. Egyszer már döntöttél. Ezt az életed választottad. Bár nyilván úgy voltál vele, mint én. Nem sejtetted, hogy ilyen nehéz lesz - hajtottam le a fejem. Nem úgy akartam örökifjú lenni, hogy közben mások halálát okozom. De végül... hozzászokik az ember. Nehezen fejeztem ki a támogatásomat, örökös rabként mindig azon volt a hangsúly, hogy anyám ne lássa rajtam, mit művel velem valójában. Nem engedhettem egyetlen felesleges arcrángást sem. - Nincs ember, akit jobban utálnék, mint az anyám - mondtam ki aztán, ezt már szemrebbenés nélkül. - De nem miatta lettem ilyen - mosolyodtam el aztán kissé keserűen. - Csak véletlen volt - vontam meg aztán a vállamat.

|| halihóóó. 38 ||


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
Ϟ Mr. Unknown
† Tartózkodási hely :
Ϟ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Ϟ trying not to kill people



Destiny Maryetta ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 23, 2016 11:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Destiny && Clayton
we all need a friend who understand our problems

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mosolyát látva ajkaim automatikusan húzódtak apró mosolyra. Figyeltem őt, majd újra az embereket figyeltem. Biztos voltam abban, hogy a legtöbb mindenféle címkét aggat ránk, de nem zavart a dolog már. Azok után, hogy egy hullaházban ébredtem szerintem nem sok olyan dolog lehetne, ami igazán zavar. Persze, abban is biztos voltam, hogy sok meglepetést tartogat még a város, a világ vagy akár ő, de ennek ellenére amennyire néha utáltam felkelni, pontosan annyira is imádtam minden egyes napit megélni. – Ezt úgy mondod, mintha komolyan is vennéd a szavaimat. – kuncogtam el a dolgot és játékosan még a vállába is bokszoltam, hogy megrázzam a fejemet. – Mindig is különc voltam, s téged meg ez nem zavar, így ne csodálkozz, ha dől belőlem a hülyeség melletted. – pillantok rá mosolyogva, miközben a szavaim játékosan csendülnek. Csöppet se gondoltam azt, hogy mindenben többet tudok nála, de akkor se bírtam megállni a dolgot, hogy ne mondjam ezt. Vannak olyan dolgok, amikben én vagyok jobb, míg másokban ő. Ennyire egyszerű ez a képlet és ennek köszönhetően pedig még egy folttal színesebb a világ. Talán barátok voltunk, vagy valami olyasmik. Esetleg sorstársak, magam sem tudom, de abban reménykedtem, hogy nem most fogom őt utoljára látni. Fontos volt számomra, ahogyan egy barát is az lehet, de vámpírként még ezek a dolgok is sokkal nehezebbek, mint emberként.
- Miért? Sokak szerint jó, míg mások szerint borzasztó… - gondolkoztam hangosan, majd a fejemet picit hátradöntöttem és figyeltem a csillagokat az égen, ahogyan a holddal karöltve megvilágították a teret, majd egy pillanatra lehunytam a szememet és a bátyám jutott eszembe. Régóta nem láttam már, ahogyan a szüleimet se. Ők úgy tudják, hogy meghaltam. Vajon ki fekszik a síromban? Egyszer megtudom, vagy talán sose? Esetleg egy ismeretlen, akinek családja se volt? – Szereted azt az érzést, ami a vadászattal jár? A kihívást? – valami fura adrenalin olyankor mindig átjárja a testemet, egy ösztön, ami arra sarkal, hogy még jobb legyek. Néha pedig mint valami vadállat, hagynom kell, hogy meneküljön, hogy végül rémületében előtte teremjek és újra megízleljem. Eme gondolatokra még a hideg is kirázott. Talán rossz fajt kaptam az élettől, talán nem erre születtem, vagy csak azért gondolom így, mert túl fiatal vagyok? - És ha én nem akarok többé ölni? Ha nem akarom ezt az egészet? Az átváltoztatómat se láttam régóta. Azt hittem, hogy segíteni fog, de nem. Mintha csak egy kitaszított árva kutya lennék. – szólaltam meg szinte suttogva, majd ujjaim rövid időre eltűntek a hajamban, ahogyan beletúrtam, majd pedig egy tincset kezdtem el babrálni, miközben figyeltem őt. A szavai megleptek és egy pillanatra le is fagytam. Nem tudtam, hogy mit kellene mondanom vagy tennem. Végül oldalra fordultam és kisebb habozás után szólaltam meg. – Haragszol rá? Azt képzeled el, hogy őt téped szét? Miatta lettél vámpír? – kérdezem meg tőle óvatosan. Fogalmam nincs, hogy mi történhetett a múltjában, de azt érzem, hogy nem kedves emlékeket idéz az édesanyja…


|| 38 :hug:||


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
☽ my savior but not now
† Tartózkodási hely :
☽ a pshyhologist institute
† Hobbi & foglalkozás :
☽ student
† Humor :
☽ wait, i'll tell you a joke...



Clayton W. Young ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 23, 2016 9:26 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Destiny && Clayton
we all need a friend who understand our problems

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ösztönösen jelent meg egy kicsinyes grimasz az arcomon. Minden efféle megjegyzésével fel tudta húzni az agyam, habár nem tettem különbséget a nők és férfiak között. Ő már megtapasztalhatta velem kapcsolatban, hogy éppen annyira van tiszteletem a nők irányában, mint a saját nemem felé, nem voltam hímsoviniszta, nem mintha a feministákat annyira támogattam volna. - Többet tudsz, mint én... - nevettem el magam, a járda köveit fürkészve, majd lassan ismét felnéztem rá, és megforgattam a szemem, de még mindig ott időzött a mosoly a szám sarkaiban. - Ha tudták volna, hogy csak ennyi kell a nők önbizalmához, hatszáz évvel korábban jött volna el a feminizmus - kerestem meg ismét tekintetét, hogy belefurakodjak. Tagadhatatlanul őszinték voltunk egymással, de húzni a másik agyát úgyszintén remek elfogaltságnak találtam. Ahogyan ő is, és nem tudott olyat mondani, amin megsértődhettem volna. Habár nem kerültem még olyan közel hozzá, hogy elmondjam neki, mi hajtott a vámpírságba, de ezek még rejtett kártyalapként lapultak meg a zsebemben, felfedni őket a játszma ezen szakaszában még felelőtlenség lett volna. Nem olyannak ismertem őt, mint a többi embert, aki megfordult az életemben, majd ugyanabban az ívben távozott is; éppen ezért féltem a valódi énemet adni előtte. A barátság összetettebb a szerelemnél is. Az előbbit ritkán éreztem, az utóbbit még egyszer sem, de nem tudtam ennél bonyolultabbnak elképzelni. Szerelemből bármennyi lehet, igaz barátból, aki mindig ott van a bajban, nem sok. Nem hittem abban, hogy a szerelem egyben a legjobb barátság is.
Megráztam a fejem, miközben lassan de határozottan elnyomtam a cigaretta csikket. Egészen lenyugodott a szívverésem, már nem volt rajtam falási ösztön. - Nem, még sosem akartam mirelitet enni - válaszoltam meg szavakkal a kérdését. Sokan azt mondták, az állati vér csak ahhoz elég, hogy valaki elvegetáljon két állapot között. Nem lett volna rossz választás, de azt hiszem, ha egyszer ráfanyalodtam volna az állati vagy tasakos vérre, előbb-utóbb jött volna a téboly. A kielégíthetetlen, mardosó éhség. Csak rosszabb lett volna a végeredmény. Több vér folyt volna.
Miközben őt hallgattam, el is indultam, majd a közelben elhelyezett pad háttámlájának dőltem, de nem ültem le. A fű zöldjét figyeltem, miközben a szavaim megfogalmazásán gondolkodtam. - Mindig éhes leszel. Ahogyan én is. Szépíthetném, de nem tudom. Ez a mi ítéletünk. Elterelhetjük a gondolatainkat nappal... de éjszaka, mikor álomra hajtjuk a fejünket, ott lesz az az űr, benn, a gyomrodban - sóhajtottam fel. Halkan beszéltem, valójában én magam is alig hallottam a saját hangomat. - Amikor én ölök, mindig az anyámat képzelem az áldozataim helyére. Pedig nem akarok gyilkos lenni, de ha megjelenik a lelki szemeim előtt... - Nem folytattam tovább. Az anyám elég volt ahhoz, hogy feldühödjek. Hogy egy kisebb falut egyedül kiírtsak.

|| halihóóó. 38 ||


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
Ϟ Mr. Unknown
† Tartózkodási hely :
Ϟ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Ϟ trying not to kill people



Destiny Maryetta ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 27, 2016 5:03 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Destiny && Clayton
we all need a friend who understand our problems

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mindenki másképpen dolgozza fel a dolgokat, s ezért se nagyon szóltam amiatt, hogy cigizik. Nekünk már nem igazán tud ártani ez a dolog, de akkor se rajongtam érte, pedig néha én se voltam rest rágyújtani, hogy ezzel űzzem távol magamtól a vér zamatos gondolatát. Néha csak vágytam rá, de még se voltam képes engedni ennek a vágyaimnak, mert féltem akkor, hogy még több embernek ártanék és azt nem akarok. A szavaira pedig csak elmosolyodtam, majd oldalra fordultam és úgy figyeltem őt. – Ezt úgy mondod, mintha újdonság lenne. Nőből vagyok még mindig, így persze, hogy több mindent tudok, mint te. – húztam tovább az agyát, de pontosan ezeknek az apró húzásoknak köszönhetően volt még erősebb a köztünk lévő kötelék, hiszen egy barátság ilyeneket simán elvisel. Sőt, talán meg is követel, hogy a barátodnak az idegein táncolj néha, húzd picit az agyát, hogy utána jobban tudja értékelni az élet apró-csetlő dolgait. Vagy valami ilyesmi, hiszen én se vagyok szpichomókus, így én se mondhatom biztosra az ilyen dolgokat, csak azt tudom mondani, hogy valami ilyesmi vélemény szerint. Kíváncsian vártam a válaszára, hogy mit fog mondani, hiszen a lelkesítő beszédek mindig is érdekesen mentek, de annyira csak nem lehetett rossz.
- Igen, ez valóban több, mint a semmi. – jegyzem meg egy kisebb habozás után, majd újra inkább hátat fordítok a fának és úgy dőlök neki, miközben figyelem az utcán elhaladókat. – Sose gondolkoztál még azon, hogy áttérj az állati vérre, vagy éppen a tasakos vérre? – ez se volt több, mint kíváncsiság, mert nekem már megfordult a fejemben, de még se ment olyan könnyedén, mint szerettem volna és érdekelt az ő véleménye is.
- Pontosan, kár lenne finomkodni. Na, meg te sose finomkodnál. – s arcomra egy grimasz telepszik, hiszen kimondta azt, amit én próbáltam szépíteni. Majd végül egy sóhaj hagyja el az ajkaimat. – Tényleg számít az, hogy finomak voltak-e a kempingezők? – kérdezem kicsit bosszankodva, majd egy tincset a fülem mögé tűrök. – Nem akarok ölni, de még se tudok megálljt parancsolni. Ez valaha változni fog? – tudnom kell, hogy van-e remény, vagy örökké megmarad és mindig a vérszomj fog-e győzni, mert akkor inkább égessen már el a pokol, hiszen nem én akartam ezt az életet. Én csak megpróbálom elfogadni.


|| 38 :hug:||


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
☽ my savior but not now
† Tartózkodási hely :
☽ a pshyhologist institute
† Hobbi & foglalkozás :
☽ student
† Humor :
☽ wait, i'll tell you a joke...



Clayton W. Young ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 23, 2016 6:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Destiny && Clayton
we all need a friend who understand our problems

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Akkor máris okosabb vagy, mint én - sóhajtottam fel, kifújva a cigifüstöt, azon még jót mosolyogva, ahogyan ő is így tett, aztán figyelte elszállíngózni a fehérséget. Valójában nem szerettem a cigarettát, emberként egyenesen hányni tudtam volna tőle, de mióta vámpírrá lettem, minden egyes szempontból megbecsültem áldott hatását a szervezetemre. Inkább ebből szívtam el napi egy dobozzal, minthogy egy tucat embert véreztessek ki a járdaszegélyen, miközben az életükért könyörögnek. Én aztán tudtam, milyen könyörögni... főleg amilyen élénken élt bennem az, mikor hat évesen anyám bezárt a szobámba, és még kiengedni sem volt hajlandó. Akkor sírtam és könyörögtem utoljára a némber előtt. Akkor döntöttem el egy életre, hogy sosem fogom becsülni azt a nőt, aki életet adott két emberi lénynek, de még egy egyszerű virágot sem tudott volna életben tartani vagy szeretettel gondozni, nem még bennünket. Akinek az első, legapróbb csínytevésre az volt a reakciója, hogy bezárt, lekapcsolta a villanyt és hagyott sírdogálni... nem is érdemelt többet. Több könnyet, több dühöt. Bár utóbbiból azért kapott, ez  nem olyan volt, aminek olyan könnyű parancsolni. Én pedig csak az ő kedvéért nem jártam volna indulatkezelésre. Neki inkább kellett volna.
- Hát - kezdtem aztán bele a gondolkodásba. - Próbálkozom. Ez már több mint haladás, az elmúlt évek tükrében - sóhajtottam egyet ismét. Próbálkoztam ellenállni... emberként könnyebb volt. A felerősödött érzések kínozták minden zsigeremet, ahogyan többet és többet akartak, én pedig... nem akartam nekik megadni. A szívem több részre oszlott, és az egyik állandóan sajgott, kiáltott a megváltásért, hogy adjam meg neki, amire vágyik... de nem ölhettem. Még egyszer nem tapadhat vér a kezemhez. Csak a sajátom.
Felvontam a szemöldököm. - Szóval ismét megtetted. Gyilkoltál - ismételtem a nyers valóságot. Tőle nem is várhattam el, hogy erősebb legyen, mint én. Valamiért... elfogadtam úgy, ahogy volt. Hogy ő az érem másik oldala volt. - Legalább finom volt vagy felesleges időpazarlás? - kérdeztem kíváncsian. Mindig is tudni akartam, mások milyen szempontok szerint választanak áldozatot. Mert az egész... "csinos a nyaka" dolog meredeknek tűnt.

|| halihóóó. 38 ||


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
Ϟ Mr. Unknown
† Tartózkodási hely :
Ϟ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Ϟ trying not to kill people



Destiny Maryetta ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 31, 2016 3:33 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Destiny && Clayton
we all need a friend who understand our problems

[You must be registered and logged in to see this image.]
Minden éremnek két oldala van, ahogyan az új életemnek is. Egyszerre szeretem és egyszerre gyűlölöm, de talán amiatt még inkább utálom, amiért megkérdezésem nélkül döntött valaki az életem felett. Még mindig nem könnyű megállnom azt, hogy öljek. De ez annyira talán nem is meglepő, hiszen talán féléve vagyok csak vámpír? Már magam sem tudom pontosan, de nem is érdekel. A vér illata, a legédesebb illat lett számomra, miközben a szív dobbanása, vagy éppen az erekben folydogáló vér pedig a legédesebb dallam. Utálom ezt, egyszerűen csak szeretnék úgy végig sétálni egyszer az utcán, hogy nem kell attól tartanom, hogy valakinek a vérét megízlelem.
Ritka volt az, amikor kimutattam az emiatti vívódásomat, de nem is bánom, hogy remek színész lett belőlem. Legalább így könnyebben mutatom magamat erősnek, könnyebben verek át másokat, akik nem igazán ismernek és nem kell attól tartanom, hogy egyszerűen csak játékszer leszek. Minden nő ravasz, de ez így van jól. Szeretünk játszani, kockáztatni, de életben maradni még inkább, ahogyan győzni is. A lépteim pedig egyre közelebb vittek egy régi ismerőshöz. Nem bántam, hogy este felé találkoztunk, hiszen így legalább kevesebb volt a csábítás, nem járkált annyi vértasak az utcákon.
Cigit elveszem és hamarosan meg is gyújtom, majd pedig lassan fújom ki a füstöt. Figyelem, ahogyan az éjszakai hidegben kezd eltűnni, ahogyan kezd kavarogni, majd egy apró mosoly kúszik az arcomra, hiszen emlékszem arra, hogy a nagypapám miként játszadozott a füsttel, miként varázsolt el gyerekként.
Amikor pedig megszólal, akkor felé fordulok és kíváncsian fürkészem őt, majd egy apró sóhaj hagyja el az ajkaimat. – Pontosan tudom, hogy mire gondolsz, de azt is tudom, hogy képes vagy rá. – kezdek bele, majd oldalra fordulok és úgy támasztom meg magamat a fatörzsén. – Clayton, elég régóta ismerlek. Tudom, hogy nem volt mindig könnyű, de azt is tudom, hogy nem akarsz senkinek se ártani. Hidd el, hogy kibírod. Biztos van olyan dolog, amivel el tudod terelni a figyelmedet a két lábon járó vérbankokról. – mosolyodom el biztatóan, hiszen tényleg hiszek abban, hogy képes rá. – Ha meg felhúznak, akkor sétálj el, vagy mos be nekik egyet, de megenni nem kell őket, mert nem mindegyikük finom falat. – kacsintok rá, majd egy újabb slukk, újabb füst gomolyag hagyja el ajkaimat. Lassan körbepillantok, s a kérdését hallva egy apró sóhaj hagyja el ajkaimat. – Nincs, nem olyan régen megöltem újra valakiket. Nem tudok megálljt parancsolni még mindig. Néha túl nagy a hév… egyszerűen csak gyilkos vagyok, akár akarok, akár nem… - s közben kicsit megremeg még a hangom is.



|| 38 :hug:||


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
☽ my savior but not now
† Tartózkodási hely :
☽ a pshyhologist institute
† Hobbi & foglalkozás :
☽ student
† Humor :
☽ wait, i'll tell you a joke...



Clayton W. Young ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jan. 22, 2016 8:54 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Destiny && Clayton
we all need a friend who understand our problems

[You must be registered and logged in to see this image.]
Minden egyes alkalom elgondolkodtatott. Talán mindig is ez hiányzott úgy igazán az életemből. Egy jó tanár, egy mentor, aki egyengeti az utamat, ha arra lenne szükség. Sosem szerettem teljes egészében elhárítani a felelősséget, de voltak olyan dolgok az életben, amiket jobb lett volna kihagyni... például ez az egész késes mizéria, amikor megpróbáltam megölni a szüleimet, de csak addig jutottam, hogy inkább saját magam ereit vágtam fel. Nem volt bátor lépés, azóta is elfog az undor, mióta visszaemlékszem a pillanatra. Mekkora elmebaj kellett ahhoz, hogy ilyen ostobaságot kövessek el... és tényleg, undorodva tudtam csak magamra gondolni, röhejes voltam és... nem hű magamhoz. Sok ember próübáltam már elmarni magamtól, javarészt sikeresen, hát valamiért egyáltalán nem tűnt logikusnak az, hogy egyedül a szüleimet nem tudtam úgy magamra haragítani, hogy valahová kivágjanak. Ott volt a kiszabadulás lehetősége. Egy katonai iskola formájában, de ettől csak újonnan hányingerem támadt. Az egész katalógus arról szólt, hogy hogyan kell úgy fogadni a füttyszót, mintha kutyák lennénk, én pedig... hát, nem vagyok kutya. És nekem senki nem parancsolgat. Valószínűleg ha ismét megpróbálnának ilyesmivel hatást gyakorolni rám, már megkóstoltatnám velük a talpamat.
Felsóhajtottam, de egy apró mosoly már arcomra rajzolódott, mikor elfogadta a cigarettát. Én beleszippantottam a sajátomba, ekkor már felé fordítva arcomat, felmérve a terepet, ma vajon milyen hangulatban fogtam ki őt. Derűsnek tűnt, arcán nem volt fájdalom nyoma, bár tudtam, hogy a nők remek színészek tudnak lenni, ha erre pályáznak. - Kezdem elveszíteni a kontrollt. - bukott ki belőlem, újabbat szippantva a csikkből, majd lehunytam a szemem, és miközben kifújtam, megráztam a fejem. - Annyi zamatos nyak mászkál nap mint nap mellettem... és ha még fel is bosszantanak! - ráztam meg a fejem. Nem voltam ilyen elesett az esetek többségében. Férfi voltam, tűrtem az élet pofonjait, de mióta vámpír lettem, fokozódtak az érzéseim. Destiny pedig tudta rólam, hogy szenvedélyes, temperamentumos vagyok. Semmi jóhoz nem vezet, ha elszabadulnak az indulataim. - Neked sincsenek jó... napjaid, ugye? - kérdeztem aztán, mikor felfedeztem arcán valamit, aminek nem tudtam nevet adni. De nem voltam pszichológus, nem az én tisztem volt ezeket megnevezni. Egymás hallgatósága voltunk. Ennél több már aligha kellett.

|| halihóóó. 38 ||


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
Ϟ Mr. Unknown
† Tartózkodási hely :
Ϟ Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Ϟ trying not to kill people



Destiny Maryetta ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Dec. 31, 2015 11:18 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Destiny && Clayton
we all need a friend who understand our problems

[You must be registered and logged in to see this image.]
Hónap teltek már el azóta, hogy vámpír lettem, de még mindig nem tudtam mindig teljesen uralni az új énemet. Néha átkoztam, néha meg igazán szerettem az új életet, azt hogy, esélyt kaptam arra, hogy újra élhessek és akár másokon is segíthessek, csak hát ez nem mindig sikerült úgy, ahogyan kellett volna, de igyekeztem. Közben pedig figyeltem arra, hogy másnak is tudja segíteni, ha arról van szó. Sose voltam egy Teréz anya, de pontosan tudtam azt, hogy milyen érzés az, amikor minden rajtad csattan, amikor azt érzed, hogy semmire se vagy jó és legszívesebben meghalnál.
Hasonló este volt akkor is, amikor meghaltam… Esett az eső és a családi veszekedés elől menekültem, hiszen nem bírtam tovább hallgatni azt, amit a szüleim műveltek. Ők eltemettek, de közben én nagyon is éltem… Vajon ki fekszik a síromban? Vagy kinek a hamvait temették el? Ezek mind olyan kérdések, amire sose fogok választ kapni, hiszen a temetésemet is csak távolról néztem. Egy eléggé forgalmas úttesten át akartam szaladni, de egy autó már nem tudott megállni, ekkor jelent meg Anastasia és mentette meg az életemet, de elkésett a hullaházban, hiszen a fiú egyszerűen csak meghalt, mert kiszívtam az utolsócsepp vérét is. Féltem, talán túlzottan is, de ő segített, illetve elvitt valamilyen kastélyba is, ahol segítenek nekem, de még se bírtam ott maradni. Hiányzik a testvérem, de bármennyiszer is megjelentem az ajtója előtt, annyiszor fordítottam neki hátat, mert nem tudtam bekopogni rajta. Sietve húztam össze magamon a kabátot, majd mielőtt leléptem volna az úttestre, hogy átmenjek rajta körbe pillantottam – pedig most már nem eshet bajom -, de jobb óvatosnak lenni. Emberi tempóban siettem a megbeszélt hely felé, s hamarosan meg is éreztem az illatát, így átvágva az emberek között egyenesen felé siettem. Amikor megpillantottam, akkor egy kisebb mosoly kúszott az arcomra. – Elfogadom. – szólaltam meg jókedvűen, mintha hirtelen minden gondom szertefoszlott volna. Ő megértett és még a kételyeibe is néha beavattam őt. Egy barátra mindenkinek szüksége van, még egy szörnyetegnek is kell olyan, aki megérti. Lassan neki dőltem a fának, miután meg kaptam a cigarettámat. – Minden rendben van? – pillantottam rá kicsit aggódva, mert nem hiszem, hogy véletlenül szeretett volna találkozni velem.


|| szióóó. 38 :hug:||


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
☽ my savior but not now
† Tartózkodási hely :
☽ a pshyhologist institute
† Hobbi & foglalkozás :
☽ student
† Humor :
☽ wait, i'll tell you a joke...



Clayton W. Young ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Dec. 28, 2015 10:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Destiny && Clayton
we all need a friend who understand our problems

[You must be registered and logged in to see this image.]
Már besötétedett. Hozzászoktam az évek alatt, hogy az éjszaka gyakran a szabad ég alatt érkezik meg hozzám... gyakran bámultam a csillagokat, próbáltam közhelyesen megállapítani hogy melyik formál csillagképet, de mindez közel nem volt olyan szórakoztató tevékenység, mint amilyen gyerekként tűnt a tévében. Nem ilyen családban nőttem fel amúgy sem.
Korán jött el az éjszaka. Csak felsóhajtottam, és megtámaszkodtam az egyik fatörzsben. Figyeltem az érkező, majd távozó autókat. Egyesek a halál várát látogatták meg.. turisták. Nem tűnik fel nekik, hogy itt a legnagyobb a halálozási ráta? Nevetséges. A távozók pedig.. róluk nem volt véleményem. Közöttük akartam lenni én is. Elmenni innen. Néha jó ötletnek tűnt, tekintve, hogy annak idején önként és dalolva sétáltam be ebbe a fellegvárba, hogy minél távolabb kerüljek a családomtól. Nem tudták, hogy hol vagyok, és ez jobb is, ha továbbra is így marad. Nincs szükségem anyám nevetséges hisztijére és apám közömbösségére. Az egyedüli, amit hiányolok, az a drága kis húgom... aki mindennél többet jelentett nekem.
Nem figyeltem fel a neszekre, melyek egyre közelebb értek hozzám. Gondolkodtam, belemélyültem azokba az ostoba gondolatokba, amelyekről azt sem tudtam, hogy egyáltalán nyomnak-e valamit a latba, vagy csupán ezzel ütöm el az időt. A nyomok nem túl messzire, a főiskolára vezettek... de van egy olyan halvány érzésem, hogy nem fogom megtalálni csak úgy azt, akit... vagy amit keresek. Mindig a legbonyolultabb célokat tűztem ki magam elé. És pontosan ezért döntöttem úgy, hogy felveszem a kapcsolatot azzal, akivel néhány hónapja egyszer már összeakadtam. Azzal, aki segített, mikor vámpírrá változtam. Az első táplálkozásom annak volt köszönhető, hogy ő elmagyarázta, mit és hogyan kell tennem. Ez pedig... mindennél szükségesebb volt akkor. Mára már tökéletesen kezelem ezeket, de rá még néha most is szükségem van. Megértett. Mint egy barát. Annál nem több... de barátra mindenkinek szüksége van.
- Cigarettát? - kérdeztem, belefújva a ködös levegőbe a füstöt, miközben megéreztem a drága parfümöt.

|| halihóóó. 38 ||


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :

the Lord of Hel
† Kedvenc dal :
Black Velvet
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
be a ... weel a savior



Mazikeen Decker ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 23, 2015 4:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Sam & Abbie
Nice to see you again
[You must be registered and logged in to see this image.]

Bár egy percig sem hittem, hogy úgy ismerném, mint a tenyerem, tudtam, hogy élvezi a helyzetet. Nem azt, hogy olyan pofont keverek le neki, aminek nyoma égető pirossággal emlékeztet kezem megrendülésére, hanem a puszta tényt, hogy végre a bőröm alá láthatott. Nem most láttam először, pontosan tudtam, ismertem a hatást, amit rám fog gyakorolni egy jól irányzott mozdulatával is akár. De egy jól irányzott megjegyzéssel most sikerült kifordítani a józan gondolkodásomból.
Csendben maradt, ami meglepett, de arcán vigyor terült szét, amitől a tenyerem ismét viszketni kezdett. Élvezte a helyzetet, már ez nyilvánvalóbb lett, mint a napsütés. Nem tagadhattam, hogy a hatást, amit lehengerlő mosolya gyakorolt az emberek többségére, rám is hatott, de próbáltam az eddigi ellenállásom szavak mögé rejtve nyomatékosítani számára. Szemem, így tekintetem és arcom is meglepően ellenem játszott, minden kiül rám, amit gondoltam, és az tökéletes ellentettje volt annak, amit mondtam. És tudtam, hogy ezzel beleestem a gödörbe, ahonnan nem mászok ki, ő pedig felturbózva ácsorog a gödör szélén, várva, hogy elismerjem a hibáim, hogy elismerjem, nekem is gyenge pontom, akár másnak, akinek nő létére van szeme és ízlése.
Bőrének érintése forró löketben szaladt végig rajtam, gerincemen, amitől kirázott a hideg és akaratlan megremegtek lábaim.
-Helyes...-sziszegem fogaim között, de ekkor még csak nem is sejtem, hogy a lényeg még csak most jön, ami hideg vízként forráz le, és szemeim ismét elkerekednek.
Nagyot nyelek, elkerülendő, hogy ha legközelebb megszólalok, ne elcsukló hangon tegyem, mint holmi tizenéves kislány a kedvenc színésze közelében.
-Segítek neked, de nincs szükségem bébiszitterre. -tépem ki határozott mozdulattal kezei közül kezem, és hátrébb lépek, hátam pedig a filagória egyik vízszintes fa deszkájának csapódik, ami éppen derékmagasság felett van egy kicsivel, hogy senki ne boruljon ki belőle. Én viszont most a világból is kiborulnék, sőt kivonulnék, amíg ő itt rontja a levegőt.
-Tehát mi hozott ide? Minek kellek hozzá én? És egyáltalán miért nem tudod te egyedül elintézni?-érdeklődöm, keresztbe fonva mellkasom előtt kezeim, fejem kissé oldalra billentve, már határozottabb hangon, de ahogy most állok előtte, tökéletes jele annak, hogy azért vannak kezeim összefonva magam előtt, mert így próbálok valamiféle menedék mögé húzódni előle.
△ Music: I Know You △ Note:  :033:   △ Words: 343[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Máj. 22, 2015 10:57 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

 
Abbie & Sam

 



Magam sem hittem volna, hogy ilyen hamar elszabadulnak az indulatok, de megtörtént, így csak sodródtam az árral. Fejem a pofon hevében fordult el, miközben megfeszítettem állkapcsom, hogy erősségét valamelyest tompítsam. Ezzel egy újabb adag emlékfoszlány tört fel emlékeim sűrű és sötét tárházából, s önkéntelenül felfelé ívelődött szám sarka. Kezemet a képemhez emeltem és megdörzsölgettem tenyerének helyét, ami pár pillanatig még égette a bőröm. Természetesen tökéletesen félre értette mondandóm, hiszen nincs tudatában annak, aminek én, és ez így is marad, addig, amíg be nem bizonyosodnak elképzeléseim, vagy tévhitekké nem válnak.
Nem szakítottam félbe. Felvont szemöldökkel és folyamatos vigyorral arcomon néztem, ahogy dühöng. Be kell vallanom tetszett ez az egész helyzet.. hogy némi feszélyezést éreztem rajta, hogy vonzalmát indulatokban fejezi ki. Volt benne valami megragadó, és figyelemreméltó, részben ezért figyeltem szótlanul.
Ajkai olyan szavakat formálnak, amiket nem gondolhatott komolyan. Hogy menjek el?! Ugyan.. eszem ágában sincs elmenni, hisz még csak most jöttem. Arca apróbb rándulásai, testének kisebb gesztusai, valamint hangjának elcsuklása, tökéletesen érthetővé tette számomra, hogy valójában a legkevésbé sem akarja, hogy lelépjek. Önbizalmam nagyban doppingolta ezekkel a reakciókkal.
- Nézed.. - kezdtem bele visszafogottan, letisztult arckifejezéssel, mellőzve minden csipkelődő jelleget, mialatt jobb kezét két tenyerem közé fogtam és közelebb húzódtam. - .. van egy kis elintézni valóm itt. DE! Amint végzek, már itt sem vagyok, nem kell aggódnod. - meredtem még mindig csillogó szemeibe. Amilyen őszintének indult a vallomás, olyannyira ért véget hazugságként. Mystic Falls-ról sok pletyka kering, amiket be is gyűjtöttem, miközben a környéken jártam.. érdekes hely, az már egyszer biztos.
- Szóóóval.. ha segítesz, előbb szabadulsz! Mit szólsz? - ha annyira akarja, hogy eltűnjek, bele fog egyezni. - Cserébe kihúzlak minden csávából, amibe belekeveredsz. - kacsintottam rá, felidézve még egyszer találkozásunk napját, és megpaskoltam a kézfejét, majd elengedtem, mielőtt kirántotta volna markomból. Akarva-akaratlanul ült meg a megszokott vigyor szám sarkán, és csak vártam reakcióját.

▲ music: It is what it is▲ ▲Words: 304▲ ▲Note: Wink

 
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :

the Lord of Hel
† Kedvenc dal :
Black Velvet
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
be a ... weel a savior



Mazikeen Decker ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Máj. 21, 2015 7:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Sam & Abbie
Nice to see you again
[You must be registered and logged in to see this image.]

Azt tudtam róla, hogy van bőr a képén, nem is kevés, és a megjegyzései sem változtak, ahogy láttam és hallottam. Megforgatva szemeim végigmérem, ahogy ő tette, de csak egy gúnyos mosollyal díjazom a látottakat.
Meglehet, hogy tudott róla, mi történt velem, meglehet, hogy nem. Nem vártam, hogy pártfogoljon, és nem akartam volna azt se, hogy más módon beleüsse az orrát az én dolgomba, az én életembe. Így se tudtam eldönteni, hogy hányadán állok vele, vagy ő velem, a kapcsolatunk zavaros vizeken sodródó csónakhoz hasonlított, amiben mi benn ültünk, csak evezőink nem voltak.
A megjegyzésemre adott reakciójától az állam, majdhogynem a földig zuhan, visszapattan, és összekoccant fogsorokkal tér vissza helyére. Felvonom a szemöldököm, és nagyot nyelek, hogy ne mondjak olyat, amivel a kelleténél erősebb hatást váltok ki. Csak hallgatom, amit mond, de nem hiszek a fülemnek.
-Démon, mi?-lépek hozzá közelebb, tekintetemben fellobbanó tűzzel, és azon kapom magam, hogy kezem meglendül, és ezzel a lendülettel pofon is csapom. Tenyerem nyoma izzó vörös foltot hagy arcán. -Lehet, hogy idősebb vagy, de nem lehetsz ennyire hülye.-szorul össze újra állkapcsom, fogaim ismét összekoccannak, és fülemben hallom, ahogy csikorogva próbálják visszatartani a bennem maradt indulatot. Valahogy nem gondoltam volna, hogy meg fogom ütni, kételkedtem abban is, hogy képes lesz ennyire kifordítani magamból, mikor mindig stabil véleményem volt róla, és soha nem is képzeltem el olyasmit, hogy nyíltan tudtára adom, túlmegy egy határon.
-Eszedbe se jusson ez, se most, se máskor. Fogalmam sincs, hogy miért vagy itt, de jobb, ha eltűnsz.-állom tekintetét, de érzem a testemen végigfutó bizsergést, amit közelében már megannyi alkalommal volt szerencsém érezni. Nem értettem, mit keres ebben a városban, és arcomra kiül a gondolat, hogy talán épp én vagyok az. Megrándul a szám sarka, de nem a boldogságtól, hanem egy visszafojtott megjegyzéstől, és egyszerűen ledermedek, csak tekintetébe meredek. A tekintetbe, ami nyilvánvaló minden nő fejét elcsavarta volna, és kétlem, hogy ez akár a szó szoros értelmében ne történt volna meg. -Tűnj el Sam.-mondom, de hangom megremeg, és érzem, hogy lábaim továbbra sem hagyják, hogy megmozduljak.
△ Music: I Know You △ Note: :033: △ Words: 332[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 19, 2015 3:26 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Abbie & Sam


- Hogy is felejthetném el ezt a... - körvonalaztam formás alakját kezemmel a levegőben, miközben széles mosoly kúszott képemre. Már csak azért sem fejeztem be a mondatot, mert az egyértelmű, ám kimondatlan szavak még nagyobb pimasz jelleget adtak neki. Viccet félre téve, sem tudtam volna elfelejteni. Testének minden porcikája, ami szemem elé tárult, egyelőre talpig felöltözve olyan ismerős volt, s már az első alkalommal emlékezetembe égett. Most is a hideg futkos a hátamon, mintha csak Daphné-t látnám magam előtt, ami persze magával rántotta azt a rengeteg emléket, az elsőtől az utolsóig sok száz évvel ezelőtt.
Pontosan tudom, mi történt vele, hiszen rövidke életének végső tragédiája a fülembe jutott, és ha alkalmam van rá meg is bosszulom. Úgy gondolom ennyivel tartozom neki.
Imádom a családi viszályokat, valahogy olyan szórakoztatóak. Ahogy a szeretet hirtelen 180 fokos fordulatot vesz, és beteges késztetéssé válik , a másik fél "megbüntetésére". Pazar! S mivel nem akarják egymás halálát, azzal játszanak, amiből a vámpíroknak a legtöbb van: idővel.
- Nem terveztem a múltnak élni, de elég nehéz magunk mögött hagyni azt, ha a múlt démonai két lábon járnak a jelenben. - komorult el hangom egy pillanatra, s tekintetem mélyen az övébe vájtam. Igen, róla beszéltem, de eszem ágában nem volt felhánytorgatni a rég múlt történeteit, s észbe kapva ismét magamra kaptam maszkom, hogy megtévesszem őt, és kicsit önmagam is, majd gyorsan folytattam monológom.
- Ömm.. igen, minden bizonnyal meg fogom még említeni azt az incidenst. De ha nekem kéne értékelnem, inkább amatőr, mintsem szerencsétlen. Mintha csak egy kislánytól vették volna el a nyalókáját. És nekem elhiheted, az elég egyszerű. - tettem rá még egy lapáttal zárásként.
Ugyan az a vérmérséklet és kacérság. Egy percre lesütöttem a szemem, hogy ismét letisztuljanak gondolataim, majd újra ráemeltem tekintetem, és visszafojtva  nevetést folytattam.
- Persze, hogy nem! - helyeseltem szarkasztikusan, heves bólogatással kísérve azt, ami még teátrálisabbá és ellentmondásosabbá tette a válaszom. - Viszont, ha mégis hálálkodni akarsz, kereshetünk egy motelt vagy akár nálad is megteheted. - kacsintottam rá, és egy lépéssel közelebb léptem hozzá, hogy nyomatékot adjak szavaimnak, még ha nem is érek el vele semmit. Nem vártam, hogy megadja magát, de épp ettől oly szórakoztató a kapcsolatunk, már ha lehet annak hívni.
music:I see fire|words: 363
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :

the Lord of Hel
† Kedvenc dal :
Black Velvet
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
be a ... weel a savior



Mazikeen Decker ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 18, 2015 3:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Sam & Abbie
Nice to see you again
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem éreztem szükségét semmi nemű magánynak, abból már elég volt nekem kis időre, és tudtam, hogy idők kérdése csupán, hogy megint hoppon maradjak a gondolataim közé zárva.
Az ismerős arc láttán felrémlik bennem ez-az, kevésbé kellemes élmények is, de teszek rá, amíg a magányomtól megszabadulok, ráadásul jól tudtam, hogy azért egy részem más miatt is szeretne kicsit férfi nemű egyed közelében is lenni. Az ördögi körből csak akkor léphettem ki, ha tettem érte, hogy bizonyos dolgok változzanak.
A kis megjegyzés hallatán mosoly szökik arcomra, ami halk kuncogásban ér véget, és meglep a rajtam hirtelen végigsöprő boldogsághullám.
-Meglep, hogy emlékszel rám.-jegyzem meg egyik szemöldököm felvonva, féloldalas mosollyal arcomon, miközben a tetős építmény egyik tartógerendájának lazán nekidőlök.
Továbbra is mosolyogva, fogadom a bókot, lesütöm tekintetem, majd ismét rá emelem, és vállam elé bukom hajam a szél arcomba csapja, így kénytelen vagyok gubancos tincseim közé túrva igazságot és rendet tenni, feleslegesen. Hiába vagyok vámpír, a természet adta adottságaimon nem tudok változtatni, így hullámos fürtjeimen sem valószínű, maximum a színén. Azzal viszont meg vagyok most elégedve.
-Legutóbb? Kérlek... az életem felét egy koporsóba zárva töltöttem, nem azért, mert a szőke herceg nem jött, hanem a húgom miatt. A kapcsolatom vele megjavult, ellentétben veled, én nem tervezem, hogy a múltamnak éljek. Szóval az elkövetkező kétszáz évben, ha addig nem dobnád fel a pacskert, amikor összefutok veled, emlegetni fogod ama szerencsétlen esetet?-vonom fel szemöldököm pimaszul, ahogy szavaim is hasonló hangnemben hagyják el ajkaim, és mellkasom előtt összefonva fejem, kicsit oldalra billentem fejem, mintha kíváncsi lennék.
-Vagy esetleg arra vártál, hogy mosolyogva megadom neked azt az örömöt, hogy jűl megölelgetlek, esetleg kezet csókolok a lovagias viselkedésedért. Sam... én továbbra sem vagyok olyan, mint a többiek.-adom tudtára arcomon kacér mosollyal, hogy a történtek ellenére, hálám őszinte, de ne kérje tőlem, hogy dőljek be a két szép szemének, vagy a nyilvánvalóan helyes arcának és lélegzetelállító mosolyának.
△ Music: Hunger Of The Pine △ Note: :033: △ Words: 307[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Ápr. 15, 2015 8:38 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Abbie & Sam

Énekszóra lettem figyelmes, miközben a járda peremén egyensúlyoztam koncentrálva, mégis elegánsan zsebre dugott kezekkel. Akarva akaratlanul arrafelé vezetett utam, hogy megnézzem őket közelebbről. Elvégre nincs jobb dolgom, mint barátkozni a helyiekkel, avagy keressük a legjelentéktelenebb embereket, akiket a kutya sem hiányolna, ha esetleg eltűnnének. Mostanában elég ingerült vagyok, ami nem sok jót ígér az egyszerű emberek számára. Pár napja összefutottam egy fiatal vadásszal, aki minél zöldfülűbb, annál fürgébb volt. Sikerült karót döfnie a lapockámba, minek kis darabja balszerencsés módon bennem maradt. Azóta sem volt alkalmam kivetetni senkivel, egymagam pedig nem boldogultam. Ennek ellenére boldog befejezést kapott találkozásunk története -már ha az én szemszögemből nézzük a dolgot-, ugyan is gesztusát viszonozva átsegítettem a túlvilágra. Ennek gondolatára belesajgott az egész vállam.
Visszatérve a zenére, nem volt rossz, sőt kifejezetten szórakoztatónak találtam, bár nem teljesen az én ízlésem volt. A jobb oldali fickó elmerült a maga kis világában, ahogy ujjai a gitár húrjain táncoltak, kolléganője pedig visszafogottabban, inkább halkabb hangon énekelt. Mintha ő kísérné a gitárjátékot. Vitathatatlanul áldozat alkatok, s ezt nyugtázva tovább álltam, nem végleges búcsút véve a párostól.
Nevem lágy dallamára felkaptam a fejem, de ez még nem volt ok arra, hogy megálljak. Nagy valószínűséggel nem csak jómagam büszkélkedhetek ezzel a névvel. Az ezt követő megjegyzésre viszont megtorpantam, s látatlanban próbáltam belekapaszkodni hangjába, minek csengése másodjára ismerősebb volt.
- Gyakorlatilag már halott vagyok. - fordultam meg aztán, hogy egy pillantást vessek az illetőre. Sosem unom meg ezt  szójátékot, minden alkalommal lehangol ugyan akkor szórakoztat is. - Abbie.. Abbie Cannavaro. - nyúlok vissza emlékeimben, ahonnan egyszerűen csak kiragadok egy nevet, amit bájos arcához párosíthatok. - Én is örülök, hogy látlak, te is jól nézel ki, és köszönöm kérdésed; remekül vagyok. - ha magától nem, hát rásegítek egy kicsit a jó modorra, természetesen csak képmutatásképpen. - A meglepő inkább az, hogy te még mindig életben vagy. Ha jól emlékszem legutóbb is én húztalak ki a csávából. - ha elmérgesedni látszik a helyzet, elég egy jó tettet feleleveníteni és máris tiszta lappal indulhatunk. Némi sértettséget hallottam ki szavainak éléből, ami talán a hirtelen távozásom miatt lehet jogos, másért nem.
music:I see fire|words: 345
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :

the Lord of Hel
† Kedvenc dal :
Black Velvet
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
be a ... weel a savior



Mazikeen Decker ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 14, 2015 5:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Sam & Abbie
Nice to see you again
[You must be registered and logged in to see this image.]

Egy rakás érvem volt kimozdulni. A nővéremmel rendeződött a kapcsolatom, ami előnyömre szolgált, és több kedvem volt emberek közé menni. Így ahogy felöltöztem, megfésültem hosszú barna hajam, és lehelet sminket kentem magamra, elindultam a városba. Kezdetben úgy voltam vele, hogy nem veszek semmit, végül mégis kiadtam erre-arra némi pénz, többek között új ruhákra, és feleslegesnek tűnő huszadik pár cipőre meg fülbevalóra. Napját sem tudtam, hogy mikor éreztem magam utoljára jól, vagy felszabadultan, de jól esett a jellegzetes városi benzinszag, az üzletekben sorakozó ruhák festékének szaga. Egy idő után mégis megunom a zsivajt és hátat fordítok a boltok tömegének, helyette a zöld terület uralta parkos rész felé veszem az irányt és megállok a filagória alatt, kezemben egy lattéval. A megszokás, hogy kell valami, ami a vér után való sóvárgásom enyhíti, és emlékeztet, hogy valahol legbelül azért még ember vagyok.
Annyi ideje vagyok itt, hogy annyira azért kiismerjem magam, hogy tudjam, nyugalomra hol számíthatok, és bár elhatároztam, hogy kitépem magam a búskomor, merengő létezésemből, mégis tudtam, hogy a gondolataim sosem lesznek üresek vagy változnak meg. Rian-nel örültem, hogy elkezdtem visszaépíteni a testvéri kapcsolatot, ugyanakkor tisztában voltam vele, hogy semmi sem fog az ölembe pottyanni. Ez a hely viszont elég idegen volt ahhoz, hogy csak némi mosolygás és kedves pillantás után szóljon valaki hozzám. Én viszont kevésbé voltam az a fajta, aki ide-oda csapong, és keresi a megfelelő társaságot.
Egy ismerős halad el előttem, de azt hiszem, hogy képzelődöm, viszont kétlem, hogy így lenne, a véletlenekben egyre kevésbé hiszek.
-Sam?-szólok utána, nem túl hangosan, hisz ha ő az, vámpír létére nem kell, hogy utánaordítsak, mint ellenkező esetben egy egyszerű ember tenné. -Meglep, hogy még élsz.-teszek megjegyzés arra, hogy jó látni, és szívével a helyén, ahogy a feje sem szakadt el testétől. Nem számítottam rá, hogy egy ilyen helyen, városban és ilyen időben futok vele össze, de különösebben nem bánkódtam, sőt. Elkezdtem örülni, hogy annyira mégsem vagyok én itt egyedül, mint gondoltam elsőre.
△ Music: Hunger Of The Pine △ Note:  :033:   △ Words: 320[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :
Titanium
† Tartózkodási hely :
の all around the world
† Hobbi & foglalkozás :
の ex-student
† Humor :
の old... a little



Victoria D. Morrison ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 26, 2015 6:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
|| szabad játéktér ||
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 23, 2015 7:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Tyler & Vicki


I Know You Just No See Long Time

Félszegen vigyorodtam el Vicki kérdését hallva.
- Történt pár dolog, de talán a nehezén túl vagyok, és ne aggódj nem foglak megenni. - nyugtattam Vickit, látva, hogy fenntartásokkal viseltetik ellenem.
- Lehet, hogy hibrid vagyok, de Klaus egy… - halk fenyegető morgás hagyta el a torkomat, még a szemeim is felvillantak egy pillanatra, majd megköszörültem a torkomat, időnként előfordult, hogy ha Klausról volt szó, akkor kicsit elöntöttek az érzelmek. Nem tehettem róla, túl sok szart kaptam tőle, egyedül talán a teliholdkori fájdalmas átváltozások maradtak el, de… végülis én is ,vérszívó féleség lettem. Valamit, valamiért, így legalább erősebb voltam, néhány ismerősömnél és a hasznukra lehettem.
- Szóval, nem tud parancsolni már jó ideje. Hála néhány jó barátomn segítségének és persze némi kihasználással… - fújtam fel az arcom megadón. Nem én voltam aki kihasznált mást, engem használtak ki. De, legalább ennek megvolt a jó oldala, nem egy báb voltam , aki csettintésre működik, nem egy méhkas darabja. Értem, én valamilyen szinten Klaust, egyedül van a fajtájában, jó adag istenség komplekszussal, de attól még nem kellene köcsögnek is lennie, mindegy,ez a vérében van.
- Meglehetősen csinos, és túlkoros boszorkány vagy, meg kell hagyni. Én egyet ismerek, de ő igen fiatal, és vérmes. - mosolyodtam el szelíden, ha a barátairól volt szó, Bonnie mindent megtett értünk. - Mellesleg, igen, sikerült kiszabadulnom , minden értelemben. Klassz hely volt Los Angeles, szörföztem, csajoztam, szörföztem, és van egy bár… ahol harapás függőőőhmm… - köhécseltem el a mondat végén. Szóval, jó volt Los Angelesben, mert éltek ott, hála az Alkonyatnak és más egyéb ,de hasonló vámpíros filmekben amiket felkaptak mostanság, élt egy, két na jó, több száz hülye, akik csak úgy oda kínálták a nyakukat a harapásomért. Fincsi…
- Szóval, nem vagyok éhes, és … nem vágyom boszi vérre sem. Fájdalmasak tudtok lenni és, én inkább jóba szeretnék veled maradni, minthogy magamra haragítsalak. - kacsintottam.
Fura volt a helyzet, mert nem tudtam, hogy hova fogunk kilyukadni, a kacér kérdésre pedig szélesen elvigyorodtam.
- Hm, most hogy mondod, eddig azon gondolkodtam, hogy szépen vissza szivárgok, de be kellene járatni a birtokot, hatalmas buli, nálam. De, legyen -e alkalom, Tyler visszatért buli, vagy egyszerűen Tavasz Avató? A dress code pedig: minél rövidebb annál szexibb, és minél feszülősebb annááál… - hát ennél a résznél elakadtam, de tényleg, nem az én stílusom volt a pasik fényezése, az egómé igen, de a pasiké nem. - keményebb! - csaptam össze a tenyerem és nevettem fel, életemben nem mondtam még ilyen béna poént, de ettől függetlenül kezdtem feloldódni Vicki közelében.
- Szóval, buli a bírtokon…? - túrtam a hajamba ábrándosan és végig pillantottam Vickin. - Mit szólsz?- ismertem valakit, aki ezt öt perc alatt lerendezné, de két hétig a díszítéssel rágódna, Caroline. Megráztam a fejemet, majd továbbra is Vickit stíröltem, kíváncsian.




Words: VickiMusic: She WolfNote:   ✔ ©
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :
Titanium
† Tartózkodási hely :
の all around the world
† Hobbi & foglalkozás :
の ex-student
† Humor :
の old... a little



Victoria D. Morrison ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 21, 2015 8:16 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
i know you just no see long time
tyler && vicki

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Igazából... nem véletlenül nem érezted. Akkor még nem voltam farkas is... - jegyeztem meg mintha mellékes információ lenne. Ez az egész nagyjából egy hónapja történt, méghozzá elég nagy dühömben, de azóta már nemcsak egy mezei boszorkány, hanem ezzel együtt egy vérfarkas is vagyok. Fogalmam sem volt róla, hogy valaki lehet egyszerre mindkettő. De ezek szerint igen. Örököltem ezt a képességet, és úgy tűnik, tökéletesen megy az, hogy bánjak a képességeimmel. - Néhány hete történt, és ami azt illeti, nem terveztem. De azóta te is alaposan megváltoztál... már nemcsak vérfarkas vagy, igaz? - kérdeztem halkan, apró nyeléssel, ahogy végigmértem őt. Volt benne valami más, valami keveredett a vérében. És van egy olyan érzésem, hogy nem nagyon akarom megtapasztalni a nyakamon, hogy mi lehet az. A hibridek eleve olyan... mások, mint azok, akiket eddig ismertem. Egy sajátos faj, méghozzá Klaus Mikaelson által, és nem tudni, hogy vajon meddig lesznek képesek még létezni. Vajon ők meghalnak, ha Klaus is? Mert ha igen, akkor ez jó nagy szívás Tylerre nézve.
Nagyot nyeltem. - Eléggé idős vagyok, igen. Furcsa. Nem most találkozunk először, mégis most beszélgetünk igazán - vigyorodtam el zavaromban. Nos, igen. Akkor eléggé máson volt a hangsúly. Khm... nagyon máson. Nem tudnám azt mondani, hogy megbántam. Mert nem. Mindenkinek jár lazítás. Neki pedig főleg, hiszen pont akkor volt az a problémája, hogy két csaj... szóval lényegtelen ez, mai szemmel nézve.
- Sikeresen kiszabadultál? - kérdeztem apró mosollyal, és megálltam előtte. Nem akartam tolakodó lenni, és nem is akarok vele ismét belegabalyodni valamibe, hiszen... hogy is mondjam? Távol áll tőlem momentán, hogy egy férfival bármit is csináljak. Beszélgetésen kívül. - Ott találkoztál Klausszal, nem? - kérdeztem. - Ne is próbáld letagadni... ezer mérföldes körzetből is megérzem a hibrideket - nyeltem egyet. Nem szimatoltam körbe, de tökéletesen tudtam, mivel állok szemben.
Felnevettem. - Ugyan, úgy ismered az ittenieket, mint akik visszavesznek az arcukból az ilyesmi alkalmakon? - billent oldalra a fejem széles mosolygással. Áh, ez az este még alakulhat jól. - Főleg most, hogy visszatért a főkolompos... vagy esetleg kinőttél a bajkeverésből is? - vontam fel a szemöldököm.  


|| [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 11:47 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Vissza az elejére Go down
 

Filagória

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 7 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-