A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 21, 2015 6:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Tyler & Vicki


I Know You Just No See Long Time

Kicsit felengedtem, hiszen mosolygott és próbált jó fej lenni velem, éreztem.  Igazság szerint nem beszélgettünk akkor sokat, de majd most változtatunk akkor ezen. Volt, hogy egy -két futó ismertség a következő találkozón, még akkor is ha véletlen volt, szeretett pofonokat osztogatni, de nem éreztem, hogy Vicki efféle dologra akarna vetemedni, legalább olyan kényelmetlenül érezte magát, mint én, talán.
- Akkor…- hunytam le a szemem és szimatoltam egy kicsit a levegőbe. - nagyon titokzatos voltál akkor is… - én is tettem hozzá egy lépést közelebb. - Farkas vagy. - suttogtam olyan halkan, hogy csak ketten halljuk. Hitetlenkedve pillantottam rá, hiszen annyi mindenen estem keresztül, tudnom kellett volna, de hát… ki dicsekedne egy ilyesféle átokkal?
- Mióta, úgy értem mikor? Már akkor is az lehettél…- megráztam a fejemet és elvigyorodtam. - Akkor, bizonyára, oda még idősebb lehetsz. - pillantottam végig Vickin.
- Én pedig ott panaszkodtam neked , hogy épp két szék közé estem… azután nem sokkal történt egy kis balesetem nekem is… - dünnyögtem halkan. Végig pillantottam Vickin. Csinos volt, ahogyan akkor is annak láttam, amikor összegabalyodtunk, még az alkohol mámoron túl is.
- El kellett utaznom egy kicsit… - tártam szét a karomat. - Ki kellett szabaduljak innen, Mystic Fallsból egy időre.
Nem, arról a sok szarságról nem hiszem hogy mesélnem kellene, hogy hibrid vagyok, és elég egy óvatlan harapás és máris meghalhat, persze… a véremmel meg is menthetem őt. Szóval… ezen a részén már tudok uralkodni, de azért… egy tündér vigyázzon, azok még eléggé labilissá tesznek.
- Továbbra is megszokott, hogy az alapítók bálján vagy halloweenkor valaki elpatkol, vagy már kicsi visszább vettek az arcukból a többiek? - kíváncsiskodtam nyugodtan, hát… ha már itt él egy ideje tudnia kell erről arról… Esetleg, még megpróbálom meghívni hozzám, esetleg. De minden attól függ, hogy hogyan alakul a mostani beszélgetés, nem ronthatok ajtóstól a házba nem? Egy egész picit változtam én is. Tulajdonképpen azt sem tudom, hogy hogyan állok a régi barátaimmal… Akkor inkább próbáljunk meg még újakat is szerezni, ismerkedni, menni fog ez, haver.
Words: VickiMusic: She WolfNote:   ✔ ©
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :
Titanium
† Tartózkodási hely :
の all around the world
† Hobbi & foglalkozás :
の ex-student
† Humor :
の old... a little



Victoria D. Morrison ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 18, 2015 7:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
i know you just no see long time
tyler && vicki

[You must be registered and logged in to see this image.]
Felsóhajtottam. Nem tudom, ebből kisülhet-e bármi jó. A nevére tisztán emlékszem, de túl sok alkoholt ittam aznap este... nem is véletlenül. Az volt az első éjszakám a városban. Társaságra volt szükségem, és kikötöttem azon a partin... soha nem volt szokásom ilyen ügyletekbe kerülni vagy keveredni, de vele kapcsolatban mégis csak sikerült. Egyéjszakás kaland? Hát, ez bárkivel megeshet. De tényleg... még velem is, aki elvben elveti az ilyesmit. Na nem mintha... Gabe és az én kapcsolatom nem így indult volna. Pár ital a Grillben majd felkenődve a hotelszoba falára. Arra még az alkohol ködfátyol ellenére is emlékszem. Ahogyan arra is, hogy miként cipelt haza a Grillből, mikor tényleg teljesen leittam magam... arra már nem emlékszem, hogy mi volt a bajom, de azt igen, hogy Gabriel akkor először tisztábban gondolkodott, mint én. És ez nagy szó, és... már megint rajta gondolkodom. Tényleg ideje lenne vennem egy naplót, vagy bejelenteni, hogy életem egy új szakaszába lépett. Nem mintha nem így kezdeném el minden reggelemet.
- Rég láttalak - jegyeztem meg, mintha mellékes információ lenne. Talán ezért szerencsés kerülni a kalandokat. Rohadtul nem tudsz mit mondani a másiknak, ha aztán megint újra összefuttok. - Elég... rég - fokoztam végül, majd nyeltem egyet. Semmi szükség zavarra, és nem is ezt érzem. Inkább azt, hogy valószínűleg egy olcsó szajha vagyok a szemében. És ezt nehezen veszi be a gyomrom.
- Nem járok iskolába, Tyler. Kinőttem az ilyesmiből - forgattam meg a szemem, de azért a mosoly még mindig ott időzött az ajkaim környékén, mintha csak arra készült volna, hogy oldja a feszült csendet. - A gimihez túl öreg vagyok... a főiskolához pedig túlontúl... öhm... - kezdtem el gondolkodni. - Nem is tudom. Nem nekem való - vontam meg végül a vállam, és közelebb léptem hozzá. - Hol jártál eddig? Netán kirándultál?


|| [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 14, 2015 5:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Tyler & Vicki


I Know You Just No See Long Time

Mostanában elég sokat csavarogtam, többnyire egyedül, talán fel kéne keresnem Jeremyt vagy Elenát, esetleg Caroline-t… Elég rég találkoztam vele, nem ártana tudnom,hogy mi lehet vele. Los Angelesben utaztam egy kis időre, megismerkedtem ott néhány vérfarkassal, hibridekkel persze, egyáltalán nem, hiszen kevesen voltunk.  Kellet a kis levegőváltozás, mert úgy éreztem, megfulladok itt Mystic Fallsban, még a telefonomat is kikapcsoltam, bár… elvesztettem út közben, és időbe telt mire beszereztem magamnak egy újat, ezt persze az itteni barátaim nem tudhatták, hogy van új mobilom, és én meg nem tudtam, az övékét fejből. Talán még Carolinét tudtam, de őt nem akartam zavarni. Nemrég tértem vissza a birtokunkra, körbe jártam a házat, kívül és belül is. Érintetlen volt, minden úgy volt, ahogy hagytam. Leporoltam a szobámat is és a konyhát és a fürdőt is. Üres volt a ház, a családom nélkül, és a haverok nélkül, de senkinek nem akartam szólni, hogy visszajöttem. Majd… két hét múlva ismét látnak az iskolában. Lesz miről társalogniuk. Felöltöztem, melegítő nadrágba és futó cipőbe, de nem edzeni indultam, csak simán sétálni, bedugtam a füleimbe a fülhallgatómat, és elindultam a városba, gyalog. A farmer kabátom zsebébe dugtam a kezeimet és ráérősen haladtam, mindent megfigyeltem, még a Salvatore ház, Elenáék és Carolinék előtt is elhaladtam. Kerestem a jeleket, kerestem a válaszokat, tudni akartam, hogy mi változott, persze… legbelül tudtam, hogy ezt csak úgy tudnám kideríteni, hogyha bemennék a suliba és leülnék órát hallgatni, de ahhoz még nem éreztem késznek magamat.
Egyelőre…csak távolról figyelem az egykori ismerősöket és az utcákat. Elhaladok egy elsötétített ablakos butik mellett, már csak akkor eszmélek fel, amikor a parkban ácsorgok, és nézem azt a helyet, ahol először csókolóztam a barátnőmmel. Az igazi kapcsolatom is, először Carolineal volt. Csak tudnám, hogy most hol lehet…? Biztos nem kíváncsi rám, azután a levél után, amelyet a szobámba hagyott. Ezért is döntöttem úgy, hogy inkább kimaradok egy kicsit Mystic Falls életéből.
Már, amennyire ez lehetséges itt… a baj meg úgy is megtalál előbb utóbb… Ha akarom ha nem, de akkor miért jöttem vissza? Mert, ez az otthonom, itt születtem, és itt nőttem fel, és itt lett belőlem az ami, ezeket a dolgokat pedig nem lehet kiirtani olyan könnyedén, még száz átváltozással sem.
A nevem hallatán felkaptam a fejemet, nem hallgattam annyira hangosan a zenét, hogy ne halljam meg ,ha hozzám szólnak. Nem vettem fel a kapucnimat a fejemre, ez lehetett a gond, a hinta himbálózott a lágy szélben előttem, majd megfordultam. Ismerős volt a közelemben álló lány.
Viki….Vicki… Viktoria…
Nem akart beugrani, így elővarázsoltam magamra egy magabiztos udvarias mosolyt és úgy pillantottam végig a kicsi barnán. Beleszimatoltam a levegőbe, így éreztem, hogy vérfarkassal van dolgom. De, honnan ismerős. Nem…egyáltalán nem ilyen ruhában futottunk össze.
- Személyesen, és te…Vicki? - valljuk be, csak Vicki Donovan miatt sikerült megjegyeznem szerintem a nevét. De semmi gond, erről ő úgy sem tud.
- Mit keresel itt, nem az iskolában lenne a helyed? - egyébként nekem is, de semmi pánik, én félhivatalosan lógok a suliból. Ugyanis, lusta voltam vissza jelentkezni. Nagyon rég láttam őt, és kicsit törnöm kellett volna a fejemet, hogy mi merre hány méter, tényleg nem akartam bunkó sem lenni, és azért jöttem vissza, miután fejben helyre raktam mindent, hogy tiszta lappal kezdjek mindenkinél. Emlékeznem kellene, hogy milyen báli ruhában volt és akkor talán beugrik a többi is. Talán ő volt az a lány, akinek az erkélyen kiöntöttem a lelkem? Még nem voltam vérfarkas, se hibrid, akkor még csak egy egyszerű srác voltam, és épp pipa voltam,mert telihold előtt voltam, nemrég jöttem rá, hogy érzékenyen reagáltam azelőtt is, egyszerű emberként ha a telihold közeledett. Ő pedig próbált megnyugtatni, mintha… tudná, hogy min megyek keresztül? Ahogy pedig agyalok… a francba is, nagyon ismerős nekem ez a lány…Lehet, hogy vele vigasztalódtam, a bulin, két csaj között? Akkor… azt hiszem, az egy kicsi húzós dolog lesz, hogy újra találkoztunk.


Words: VickiMusic: She WolfNote: olvastam az előtörid nyuszifűűl és csak annyit, hogy:  15  ✔ ©
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :
Titanium
† Tartózkodási hely :
の all around the world
† Hobbi & foglalkozás :
の ex-student
† Humor :
の old... a little



Victoria D. Morrison ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 12, 2015 3:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
i know you just no see long time
tyler && vicki

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mostanában nem voltam annak a híve egyáltalán, hogy kimozduljak a lakásomból. A hűtő már majdnem teljesen üres, a bevásárlóközpont viszont egyáltalán nem vonzó számomra. Néha kiruccanok egy-egy bárba, hogy megigyam az adagom... de nem akarok tömeget magam körül. Az ok egyszerű. Soha nem voltam az a típus, aki csak úgy rohangált a városban, levegőzött. Majdnem hatvan évet töltöttem egy koporsóban. Azóta pedig nem szoktam hozzá ahhoz, hogy ide-oda császkáljak. Ez az utóbbi időben csak fokozódott. Nem tudtam emlékezni, hogy mi történt... bár talán nem is akartam. Elég volt azt megemészteni, hogy majdnem mindenki szó nélkül eltűnt, én pedig egyedül itt maradtam, mint egy selejt. És kezdtem azt érezni, hogy mindenért én vagyok a felelős és a családom. Amiért a testvérem elvégezte azt a varázslatot köztem és Gabriel között... és persze Nevil is részesült benne. Nem értettem... nem tudtam elfogadni. Nem, és... és nem!
Az utóbbi időben valamelyest változtak a dolgok, hogy Elodie visszatért. Mintha az elveszített életemből nyertem volna vissza egy részt. Pont azt kaptam vissza, akinek én magam okoztam a halálát. Nem tudom, hogy ezt csak úgy meg lehet-e bocsájtani, de eddig nem mutatta, hogy haragudna... és remélem, hogy ez nem fog változni. 
Apróságokat akartam tudni. Néhány dolgot, vajon hová tűntek el... sokan valószínűleg paranoiásnak tartanának, amiért ennyire rögeszmésen tudni akarom, hová tűntek el.
Egy halk sóhajjal túrtam bele a hajamba, miközben megálltam az egyik pad mellett. Nem volt szokásom ide járni, de most kivételt tettem. Talán Elodie adott magából egy kis vidámságot, de mintha az utóbbi időben egy-két mosollyal többet engednék meg magamnak, ami nagyon nagy szó. De még így is túl sokat gondolkodtam a múlton. Azon, ami történt. Miért pont nekem kellett egyedül maradnom...
- Tyler? - bukott ki belőlem, mikor egy, a közelben lézengő srácot pillantottam meg. A neve úgy ugrott elő, mintha egyfolytában a nyelvemen lenne, majd nagyot nyeltem. Egy bálon futottam össze vele a Lockwood birtokon. Ő volt a házigazda. Vagyis... a polgármester beképzelt fia. Nem is tudom, miért maradt meg ennyire. Talán az a pár mondat sokat segített. Sokan úgy tartják, ő egy felfújt hólyag, de talán az én ítélőképességem a rossz, nem úgy láttam akkoriban, hogy az lenne.
- Tényleg te vagy? - mosolyodtam el halványan, és közelebb léptem felé. Nem lenne meglepő, ha képzelődnék.


|| [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


† Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
† Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
† Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 14, 2014 8:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Scarlett & Caesar

well.. it's nice to meet you, i guess

[You must be registered and logged in to see this image.]
Hogy miért is harcoltam jelen pillanatban? A saját életemért? Nem.. Nem igazán. Azt csak azzal sodortam bajba, hogy egy olyan személyért küzdöttem, akit még csak nem is ismertem. Egyszerűen csak annyi történt, hogy pont őt szemeltem ki Caesar számára nassolnivalónak. Ő pedig nem lett volna hajlandó leállni. Ha én nem teszek érte. Nekem pedig eszem ágában nem volt még nagyobb bűntudatot növeszteni a mellkasomban. Eszem ágában sincs még jobban táplálni. A mai napra bőven elég volt az a lány.. Akit én öltem meg. Ember volt, mikor utoljára láttam most pedig úgy állt előttem, mint egy vámpír készen arra, hogy megöljön. Én pedig a saját életemet védve ontottam ki a sajátját, amire egyáltalán nem volt jogom. De ez az egész nem jog kérdése, ha hagytam volna neki lehetőséget, akkor bátran megtette volna még egyszer. Addig, míg sikerrel nem jár. Megértem a dühét és a haragját, amiért a halálomat kívánta. Ezért sem kellene magamat emiatt emészteni.
Nem vagyok annyira depressziós, hogy mosollyal az arcomon fogadjam a halált. Azért még szerencsémre van, miért élnem. – Végre valahára megtaláltam az életem értelmét. Eddig soha nem találtam a helyemet és nem igazán tudtam, hogy mi a sorsom. Vagy egyáltalán ki miatt kellene élnem. De most végre otthon érzem magam és nem azért mert ebből a helyből annyira sugároz a boldogság és a könnyedség, hanem mert itt van velem Ryan. Aztán a kis csapatunk egyre inkább bővül.
Azt tettem az előbb is, nem? – Halovány mosoly jelent meg az arcomon. Harcolok önmagamért és azért, amiben hiszek. Az emberek törékenyek és nem arra születtek, hogy megvédjék magukat a természetfeletti erők ellen. Még a vadászok sem születnek annak. Egyszerűen csak beléjük kódolják, de akkor sem lesznek teljes mértékben fölényben velünk szemben. Azonban őket nem védelmezném ilyen boldogan, hiszen bármikor hátba támadhatnának.
A lány mellett térdelek és figyelem a szívverését. Odakapom a fejem, mikor Caesar füttyent egyet. Aztán elkapom a tábla csokoládét. – Köszi. - Nem tudom, hogy miért, de valahogy elfogott azaz érzés, hogy kedvelem. Valahogy kifogom az érdekes személyiségeket. Még ha nem is megy túlságosan zökkenőmentesen a találkozás a végére valahogy mindig egy jó érzéssel együtt távozom az adott helyszínről.

 


[You must be registered and logged in to see this link.]




|| köszi a játékot :hug:  ||
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 14, 2014 5:20 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
A vámpírok a maguk módján mind őrültek. Ezt már régen elkönyveltem magamnak és ne mondja nekem senki hogy ez nem igaz, mert mindegyiknek van valami problémája. Hiába ért már véget az a korszak, szerintem ők még mindig az EMO stílusban maradtak... lelkileg. Az öltözködés változik de eddig a 90-es évek bőrszerkóinál biztos nem volt cikibb semelyik ha már ezeket a dolgokat taglaljuk. De ha így belegondolok, rengeteget fog változni a divat ameddigre meghalok, de még az sem biztos hogy megfogom találni egyszer az örök nyugalmat addig pedig tuti hogy még lesznek ciki öltözékek amik kiverik majd a biztosítékot.
-Semmi, ez tényleg jó ötlet ha tényleg védeni próbálod magad. - Még egyszer megmarkoltam ruhán keresztül, majd megigazítottam a nadrágomat. Erről nem szeretnék többet beszélni, sajnos rosszul ítéltem meg, vagyis félősebbnek gondoltam és ennyi.
"Vannak sokkal rosszabb dolgok is a halálnál." Talán a kínzásra gondol? MErt én már egyáltalán nem értem ezt a lányt. A kérdések csak úgy kavarognak és gabalyodnak a fejemben mint a fülhallgató szokott a zsebemben, amíg egy kigubancolhatatlan gömbé nem válik. Szóval nem is akarom megpróbálni... jobb nekem a boldog tudatlanság.
-Tiszta személyiség vagy. De vigyázz magadra -bólintottam elismerően. Scarlett maga a megtestesült vámpír jóság... már ha van ilyen. Eléggé különleges, és talán hatalmas akaraterőt is igényel hogy néha néha ne szürcsölgesse ki az áldozatából az utolsó kortyokat is, szerintem. Azt pedig már meg sem kérdezem, hogy ha valaki meg akarná ölni őt akkor mit tenne? Inkább kezét lábát kitépné az illetőnek mintsem-hogy megölné? De mindegy is, mint előbb mondtam... boldog tudatlanság.
A földön fekvő lányra nézek. A szívverését hallgatom miközben a zsebeimben kezdek kutatni a tegnapi Milka csokim után. Tegnap megvettem de aztán végül nem kívántam, de ha ő ezt megeszi talán kibírja mire ideérnek a mentők. Füttyentek egyet Scarlettnek és odadobom neki a az egészet.
-Ha annyira érdekel a sorsa akkor etesd meg ezt vele, utána tűnj el mellőle. Ne hozz magadra bajt - mondom majd elindulok de eszembe jut valami - Jah! Remélem találkozunk még! Viszlát! - kacsintok vissza Scarlettre.
 

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


† Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
† Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
† Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Szer. Dec. 10, 2014 11:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Scarlett & Caesar

well.. it's nice to meet you, i guess

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem tudtam mit művelek egyszerűen csak ki akartam kerülni ebből a rendkívül kellemetlen helyzetből. Nem szeretem, ha úgymond börtönbe fognak. Azt pedig végképp nem, hogy az akaratát akarta felettem érvényesíteni. Ha egy emberért kiállok a legkevesebb, hogy meg tudom védeni őt is és még önmagamat is. Elég hülyén jött volna ki ez a helyzet, ha hagyom, hogy könnyedén azt tegyen velem, amit akar. Nem állt szándékomban azt a bizonyos pontját eltalálni, de végül is sikerült én pedig ezt rögtön ki is használtam, hogy egy kicsi előnyhöz jussak. Immáron én voltam, aki felette tornyosult és azt hiszem most páran, akik esetleg sikeresen erre sandítottak félreérthették a helyzetet, de legalább zavarba jöttek és senkinek sem akadt meg a tekintete a tőlünk nem olyan messze földön fetrengő lányon.
Nem állt szándékomban ilyen érzékeny ponton érinteni téged, de nem hagytál nekem más lehetőséget. Nem szeretem, ha valaki az életemmel fenyeget. Még akkor sem, ha nem gondolja teljesen komolyan. – Őszintén nem tudom megmondani miért védelmezem ennyire ezt a lányt. Talán, mert megszállottan rajongom az emberi ártatlanságukért, de ez sem igaz, hiszen sokszor az emberek a legnagyobb szörnyetegek. Olyan dolgokra képesek, amire talán egy lelkiismeretesebb vámpír soha nem vetemedne. Szóval ez sem teljesen igaz. Nem tudok normális okot találni erre. Maximum annyit, hogy úgy éreztem volna, hogy az én lelkemen szárad a lány halála.
Szerintem felesleges feltenned egy olyan kérdést, amire amúgy is tudod a választ. Megvédek egy embert, de könnyedén ölnélek meg téged? Az egész nem fér össze. Azonban azt soha nem szabad elfelejteni, hogy vannak sokkal rosszabb dolgok is a halálnál. Hidd el én megtapasztaltam. – Elég sok keserű emlékképpel gazdagítottak engem az évek. Amiket nem tudok kitörölni bármennyire is szeretnék. – Egyszerűen csak érzékeny pontom az, hogy valaki élete véget ér valamilyen okból kifolyólag.. Ez az egyetlen dolog, amiért képes vagyok küzdeni. Szóval talán jobb lesz, ha itt elválnak az útjaink. – Én itt maradok, míg a mentő meg nem érkezik. Akkor, majd megnyugodhatok, hogy a lány életben marad és nem túl későn szedtem le róla Caesar-t.




 


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Dec. 10, 2014 10:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Bár erősebb vagyok mint ő, mégis talán egy kicsit meggondolatlan voltam azzal hogy letámadtam. Ha úgy vesszük akármennyire is báránylelkű, azért mégis vámpír, aki ha egy rossz mozdulatot teszek vagy éppen nem figyelek, simán kitéphetné a szívemet.
Legnagyobb meglepetésemre eléggé alantas módszert vet be és amikor rúg egyet a férfiasságomat is eltalálja. Hiába vagyok hibrid még akkor sem rendelkezem acél golyókkal. Fájdalmasan nyögések között kapok oda, ezzel esélyt adva neki amit a következő pillanatban ki is használ.
-Ez azért aljas volt tőled! Tudtommal én nem a melleidet rugdostam... - morgom, miközben megpróbálok nem az altájamon érzett fájdalomra koncentrálni.
Hoppá, hirtelen mennyire magas lovon érezzük magunkat kedves Scarlett. Simán át tudnám magamat fordítani de inkább csak lelököm magamról és felállok, arcom visszavált megszokott jóképű formájára és így nézek vele immáron szemtől szemben. Látom rajta a határozottságot, de ez még mindig rossz. Egy emberért miért tesz ilyet? Még mindig szinte lehetetlen számomra hogy felfogjam ezt a dolgot. De talán nem az én dolgom a jólelkű vámpírok rosszra szoktatása, bármennyire is csak segíteni akarok neki.
-Ha azt mondtam volna hogy nem, akkor engem megöltél volna? Az nem mardosná szegény kis lelkedet? Miért lenne értékesebb ennek a nőnek az élete mint az enyém? - Kíváncsian figyelem hogy erre mit fog válaszolni. Ha azt hogy igen velem végzett volna akkor a pici szívem megszakadna a fájdalomtól.... na jó nem. Előveszem a mobilomat és hívom a mentőket. A belvárosban vagyunk, szerintem még kiérnek mielőtt meghalna a lány.
Sajnálom Scarlettet, ha így folytatja akkor két évszázadnál nem hiszem hogy többet meg fog élni, bár ki tudja mennyi idős lehet, és egy ilyen szép lányért azért kár lenne. Gondolom tudja hogy nem akartam bántani egyáltalán, hiszen elég lett volna egy karcolás hogy lassú és kínokkal teli halált sózzak rá. Ha pedig egy szinttel feljebb akartam volna tenni a lécet, akkor még könyörgésre is rábírhattam volna a véremért.
 

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


† Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
† Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
† Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Szer. Dec. 10, 2014 8:54 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Scarlett & Caesar

well.. it's nice to meet you, i guess

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem is én lennék, ha nem venném a szívemre egy idegen ember életét. Lehetséges, hogy minden más vámpírnak természetes az, hogy megöljük az áldozatunkat, mert megtehetjük. Én vagyok talán az egyetlen, aki folyamatos bűntudatot érez. Három ember és immáron egy vámpír életét ontottam ki és nem érezhetném magam nyomorultabbul emiatt. Talán nekem is félvállról kellene vennem a dolgokat és úgy kellene csinálnom, mintha semmit nem számítana egyetlen egy élet sem csak a sajátom. Mert az emberek előbb vagy utóbb meghalnak. Nekik lejár az idejük. De a vámpíroknak is ugyanúgy. Egészen addig élvezhetik a helyzetüket, amíg a szívük bele nem szeret a fakaróba és kezdenek egy lehetetlen kapcsolatba, ami olyan gyorsan véget is ér, mint amilyen gyorsan elkezdődött.
Figyelmesen hallgatom a lány lassuló szívverését. Nem engedem, hogy átlépje a határt, amiből már nincs visszaút. Minden további gondolkodás nélkül lerántom róla. Lehetséges, hogy ezzel nagyobb kárt is okozhattam volna, de nem volt lehetőségem arra, hogy túlságosan is végiggondoljam a helyzetet és kigondoljak egy második lehetőséget. Ha ezt megteszem, akkor nagy valószínűséggel már egy halott lány felett kuporognék és próbálnám kitalálni, hogy mi mindent tehetem volna annak érdekében, hogy ezt a végkifejletet megakadályozzam. Alig volt benne élet, de én mégis a megmentésére siettem. Azt hiszem még bő kétszáz év elteltével is önmagamat keresem. Hogy mik is azok a helyzetek, ahol megváltozom és, mik azok a tényezők, amik erre késztetnek. Többnyire az érzéseimre hagyatkozom, és nem gondolkozom. Sodródom az árral. Néha olyan döntést hozok meg, amit később rettenetesen megbánok, de ez most nem tartozik közéjük.
Bármire képes vagyok, hogy élve kijutassam innen szerencsétlen lányt. Ha kell én magam viszem el a kórházba, mert még egyszer nem követek el egy olyan hibát, ami a vérem másnak adásából fakad.
Nem mondhatnám, hogy túlságosan gyakran kerültem ilyen helyzetbe. Mondhatni soha. Talán éppen ezért is nem nyerte el a tetszésemet a dolog. Utálom, ha valaki parancsolgatni akar felettem. Annak pedig végképp nem örülök, hogy annyira gyengének lát, hogy úgy gondolja könnyedén kionthatná az én életemet. Lehetséges, hogy megmutattam neki a gyenge és törékeny oldalamat, de itt az ideje megmutatnom neki azt is, hogy tudok küzdeni, ha van előttem egy cél, amit el akarok élni. Az pedig most az, hogy ezt a lányt élve kijutassam innen a lehető leghamarabb, hiszen minden egyes perccel csökken az ideje és a lehetősége arra, hogy túlélhesse ezt az egészet.
Ebből az egyenletből kifelejtetted magad. – Fogalmam sincs, hogy hol sikerül megrúgnom egyszerűen csak sikerélménynek tudom be, hogy sikerült és immáron én vagyok az, aki a földbe passzírozza. – Élve marad a lány. Ez nem alku tárgya. – Olyan határozottsággal mondom ki ezeket a szavakat, hogy még önmagamat is sikerül meglepnem. Ki gondolta volna, hogy több is lehetek egy törékeny lelkű lánynál? Méghozzá egy határozott nagy eséllyel meggondolatlan nő.



 


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Dec. 10, 2014 7:49 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Ahogy közeledtek, egyre hangosabban hallottam a lány ereinek lüktetését. Szinte éreztem ahogy a puppillám teljesen kitágul mintha csak egy bélyeget nyaltam volna meg, persze a jobb fajtából. Minden lelassul körülöttem, akárcsak olyankor ha vadászom, mert ha úgy vesszük valamenyire ez is az, velem szemben van az áldozatom aki csak arra vár hogy a fogaimat a nyakába mélyesztve kiszívjam az ereiben csörgedező, vérvörös nedűt. Scarlett nem szólt semmit, így igazán én sem kezdtem bele semmi monológba. Nagyon közel léptem a nőhöz és a bal kezemmel óvatosan a hajába túrva eldöntöttem a fejét hogy nagyobb helyem legyen és kényelmesen hozzáférjek. Egy halk de fájdalomteljes nyögés hagyta el a nő ajkait amint a fogaim átszakították a bőrét és mélyen a húsba vájtak. A vérének az ízében nem volt semmi különleges, pusztán a táplálkozás élvezete miatt nem hagytam abba. Mint a dagi szomorú nők a MC Donald's-ban.
Éreztem ahogy a szíve még kűzd hogy valamennyi vért tudjon még juttatni nekem, de már egyre lassabban és gyengébben. Már már elgondoltam magamban hogy utolsó sóhajtását el fogom kapni ami az emberek szerint a lélek, amikor távozik a tesből. De akkor az történt amire számítottam, na meg olyan is amire egyáltalán nem. Megvédte, de nem gondoltam hogy ki fogja mutatni a "foga fehérjét" is, bár... ha már így alakult. Rezzenéstelen arcal megvárom hogy elmondja amit szeretne. Hogy tudna már elmenni? Annyi élni akarás nincs benne hogy lábra álljon vagy sikoltson egyet, pedig már nincs igzés alatt, a szuszogogásából pedig arra következtetek hogy el is ájult a vérveszteség miatt. De bennem volt annyi lélekjelenlét hogy amikor lerángatott visszahúzzam hófehér agyaraimat hogy ne szakítsam fel az ütőerét így még lehet egy csöppnyi esélye a túlélésre.
Nem tudom hogy Scarlett meg akar hallni vagy csak olyan erősnek képzeli magát hogy el tudna bánni velem. Megmutatom neki, hogy én vámpírként milyen is egy csodálatos arcszerkezettel rendelkezem és elvigyorodok. Nem sokáig hagyom hogy gyönyörködjön bennem hiszen a  következő pillanatban már a földre is teperem. Mindkét kezét lefogva teljes testtel nyomom bele a talajba miközben fogaimat alig pár centire tartom a nyakától.
-Te vagy ő? - leheltem halkan a nyakába. Persze egyáltalán nem komolyan gondoltam, nem lenne okom bántani, csak kíváncsi vagyok meddig megy el, hogy megvédje a kis báránykáját. Nem hinném hogy csak az vezérli, hogy ő hozta a kaját és az ő felelőssége. Mi van ha ezt mondjuk egy másik vámpírral teszi meg aki éppen egy hosszas éhezés után szürcsölget egy sikátorban. Akkor nem lesz majd olyan szerencsés mint velem. Nem tudom mennyi idős, de ezt meg kellene még tanulnia.
 

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


† Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
† Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
† Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Dec. 09, 2014 11:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Scarlett & Caesar

well.. it's nice to meet you, i guess

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ma is sikeresen tanultam valamit. Hogyan válasszak valaki másnak áldozatot. Nem mondom, hogy már alig várom az egész megismétlését, mert nem tudom ebben mi lenne olyan szórakoztató, amiért várnom kellene a második alkalmat. Bár kérhetett volna többet is tőlem azt hiszem. Főleg azok után, hogy segített eltüntetni nekem egy hullát, aminek rothadó szaga megcsapja az orromat. Visszataszító. Ezt szerintem már az emberek is érzik. Vagy csak mi vagyunk megáldva ezzel az illatbombával.
Mikor odaértünk Caesar-hoz egyszerűen átengedtem neki a lányt, majd hátat fordítottam és figyelni kezdtem, hogy nem-e jön ide valaki. Eldugottabb, mint ahol én táplálkoztam, de nem tudom, hogy az ő szokásai milyenek ezért a legjobb lesz, ha még egy kicsit őrködöm is. Miközben figyelem az embereket a távolban hallgatózom és folyamatosan a lány lassuló szívverését hallgatom. Van egy pont, ahol elszakad bennem a cérna. Már nagyon kevés élet van abban a szerencsétlen lányban és nem engedhetem, hogy a saját választásom miatt életét veszítse. Minden további nélkül rángatom le róla, majd állok a kettejük közé. A lány összeesik és elterül a földön, de még él. Ez is valami. – Elég volt, rendben? Nem fogod megölni. Nem engedem. – Hogy lássa mennyire komolyan gondolom hagyom, hogy az erek megjelenjenek a szemeim alatt. Elég védelmező tudok lenni, ha arról van szó. – Szereztem neked kaját, de azt nem engedtem meg, hogy meg is öld. Ha most szépen hagyod elmenni, akkor még talán barátok is lehetünk. De mindent szépen, lassan. – Testemmel teljesen takarásba veszem a lány alakját. Nem lehetek túl félelmetes kislányos külsőmmel és örök fiatal arcommal, de remélem azért sikerült elérnem egy hatást nála. Legalábbis annyit, hogy életben hagyja. Ha pedig az kell.. Hát a testemmel fogom megvédeni ezt a lányt. Az én hibámból van itt. Az én kötelességem, hogy megvédjem.



 


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Dec. 08, 2014 10:50 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
-Én is nagyon örülök! - mosolygok vissza rá. Ohh de még mennyire hogy örülök, erőfeszítések nélkül kapok egy kis nasit. Nem mintha olyan megerőltető lenne, de ez az igazi élet, a nő a helyedbe hozza az ennivalót, kiszolgál. Talán egy kicsit szexista gondolkodásom van, de ez az idők kezdete óta így van. Na meg gondoljunk csak az oroszlánokra, na ugye?
Érdeklődve figyelem karba tett kezekkel hogy Scarlett kit választ nekem. Fellélegeztem amikor megláttam, hogy nőt választott, mert nem szívesen mélyeszteném a fogaimat egy szőrős férfi nyakba. Azt is észrevettem, hogy egy eldugottabb hely felé vezérel. Szerintem gondolja, hogy én nem leszek olyan visszafogott mint ő volt. Kíváncsi vagyok hogy mit csinálna ha... na mindegy. Lassan sétálok a hely felé remélve, hogy addigra beérnek ők is engem.
Addig fogok lakmározni a lányból, amíg a bőre ki nem fehéredik. Nem tudom miért gondolja hogy ezt nem fogom megölni. Lehet hogy a másikban már kevesebb szufla volt, de lehet hogy ő szimpatikusabb volt neki mint akit most hoz nekem. Nem szeretek befejezetlen munkát hagyni magam után, ha elkezdem be is fogom fejezni. Minden bizonnyal....
 

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


† Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
† Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
† Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Szer. Dec. 03, 2014 1:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Scarlett & Caesar

well.. it's nice to meet you, i guess

[You must be registered and logged in to see this image.]
Soha nem voltam jó abban, hogy másokkal kapcsolatot létesítsek. Vagy, ha azt is hittem, hogy minden jól megy egyik pillanatról a másikra romba dőlt az egész én pedig rohantam el, mint valami kis nyuszi, aki attól fél, hogy a zuhanó törmelékek eltalálják és soha többé nem lesz képes küzdeni. Nem tudom, hogy én voltam-e a hibás a kapcsolataim megromlásáért vagy mind a másik felek is segédkeztek benne, de az, hogy szinte az összes kapcsolatom tönkrement azt sugallja, hogy velem van a baj. Erre pedig még nem jöttem rá, hogy mégis mi lehet. Nem, mintha túlságosan sok időm lenne az önelemzésekre. Csak most, hogy meg kell próbálnom nem úgy viselkedni, mint egy totális idióta. Őszintén így érzem magam. Sírok egy tetem felett a másik életéért könyörgök, mikor az előbb ontottam ki egyet. Csodálom, hogy nem nevetett még ki. Pedig megérdemeltem volna. Egy törékeny kislány vagyok, akinek már tényleg meg kellene tanulnia felnőni.
Nem volt még ilyenben részem, de amit megígértem aztán be is tartom. – Fogalmam sincs, hogyan kellene találnom neki megfelelőt. Mármint igen azt tudom, hogy emberből szeretne táplálkozni és mondjuk nőből. A férfi férfiból még mindig kicsit furcsa a számomra. Bár ez attól is függ, hogy mégis milyen szándékkal történik. Hétköznapokon nem szoktak csak úgy a saját nemükre vadászni. Kivétel, ha érdeklődnek iránta. Azt hiszem. Nem vagyok a szakértője a vámpírok étkezési szokásának, hiszen a magamét sem igazán értem. Vagyis ez is egy olyan dolog, amit nem elemzek túl. Viszont honnan kellene tudnom egy idegen vámpír ízlését? A válasz nem is lehetne egyszerűbb. Sehonnan! Csakhogy meg kell oldanom ez a helyzetet valahogy. Muszáj lesz.
Örülök, hogy megismerhetlek Caesar. – Mondom őszinte mosollyal az arcomon, miközben pásztázni kezdem a tömeget. Azt reméltem, hogy tesz valamilyen megjegyzést valakire, amivel közelebb kerülhetek az ízlésének a kitalálásához. De semmi ilyen nem történt. – Rendben. – Újra körbefuttatom a tekintetem a tömegen és kiszúrok egy egész jó erőben lévő hölgyeményt. Biztos, hogy valamilyen sportoló. Lassú léptekkel közelítem meg, majd megigézem, hogy tartson velem. Miközben a tömeget kutattam áldozat után észrevettem egy kissé eldugottabb helyet nem olyan messze attól a helytől, ahol én táplálkoztam. A fejemmel arrafelé böktem, miközben ránézem Caesar-ra és el is indultam oda oldalamon a hölgyeménnyel.


 


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Dec. 03, 2014 1:17 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Fellélegezve tapasztaltam hogy még mindig ott van. Nem árt egy kicsit ismerkednem másokkal, ha valami baj jönne közbe még jól jöhetnek. De ne higgye senki hogy az elsődleges célom mások kihasználása. Inkább azért hogy jól érezzem magam és kimozduljak otthonról. Nincs bajom a barátkozással, mindig is könnyen ismerkedtem emberekkel, népszerű voltam és mindenki kedvelt. De amint az egyetemnek vége lett megváltoztak a dolgok. Igaz, hogy egy nagyon jó munkahelyem van, ahhoz képest hogy kb. hétből csak négy napot dolgozom, mégsem érzem magaménak ezt a pályát. Mármint az autószerelést. Imádom a kocsikat meg minden és nem sok dologra költök, szóval az a pénz bőven elég, de mégis én mást képzeltem magamnak.
-Így van - viszonoztam a mosolyát - remélem nem tartalak fel, mármint, igen, persze. Ki akarna egy idegennek kaját szerezni csak úgy? De hát, te ajánlottad fel. - beadtam neki a féloldalas szívtiprós mosolyomat is. Ami azt tükrözi hogy jó vagy nálam édes még ma megkaplak, pedig egyáltalán nem ilyen vagyok. De van amikor adni kell magadat hogy a másik észrevegyen. Nem igaz az hogy aki igazán szeret az csak önmagadért szeret. Pffff.... mekkora kamu. Én önmagamat adtam mégis mindig hoppon maradtam. Sőt már több mint egy éve nem volt senkim és úgy érzem nem is hiányzik nekem senki. Jó lenne valakihez hozzábújni néha és megnézni egy filmet de arra ott vannak a plüssök és a háziállatok is. Annyira belefeledkeztem a gondolataimba hogy elfelejtettem bemutatkozni.
-Öhhm... bocsi! Én Caesar vagyok, fúú de udvariatlan voltam. - A bal kezemmel megvakartam a jobb vállamat. Ha zavarban vagyok valamiért mindig ezt csinálom.  Feltűrtem a pulcsim ujjait és elkezdtem pásztázni a területet valami finom falat után. Túl sokan voltak, de egyikük vénájának lüktetése sem fogott meg igazán. Csak egy helyben álltam és nézelődtem. Már már 5 perc is eltelhetett mikorra észrevettem magamat. Inkább a lányra fogom bízni.
-Választasz nekem valakit? - Nem is tudom melyik filmben volt a minden ízű drazsé, de ez is talán olyan lehet. Megkértem hogy vegyen ki belőle egyet és csak reménykedhetek hogy finom lesz.
 

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


† Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
† Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
† Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Dec. 02, 2014 4:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Scarlett & Caesar

well.. it's nice to meet you, i guess

[You must be registered and logged in to see this image.]
Teljes mértékben olyan vagyok, mint egy újszülött vámpír. Az érzelmeim megemelkedet és arra késztettek, hogy sírjak egy olyan lány felett, aki meg akart engem ölni. Végül is megvolt rá a maga oka, hiszen nem sokkal ezelőtt én voltam az, aki majdnem megölte és láthatóan valaki be is fejezte ezt a munkát máskülönben nem lett volna most vámpír. Az én hibámból veszítette el az életét mindkétszer. Először azért, mert vámpír lett most pedig mindenféle gondolkodás nélkül a saját életemet védtem s ezzel véget vetettem az övének. Sajnálom ezt az egészet, de nem tudom visszaforgatni. Tudom, hogy lehetne esélye még az életben, de nem könyöröghetek mindenkinek az életéért egy boszorkánynál, hogy segítsen rajta. Már azért is hálás vagyok, hogy Ryan-t sikerült visszahozni mindenféle gond nélkül.. Nem vagyok telhetetlen ilyen téren..
Azt hiszem teljesen hülyének nézett, mikor azt mondtam neki, hogy hagyja békén ezt a lányt. Nem sok szusz maradt már benne és jobb lesz, ha a lehető leghamarabb eljut egy kórházhoz. Nem fogom megitatni a véremből, mert még a végén pontosan ugyanúgy végződne, mint most. Bár az is lehet, hogy ő viszont sikerrel járna és az a fakaró az én mellkasomban landolna. Azt pedig valahogy szeretném elkerülni, mert nem szívesen nézném ezúttal én Ryan kétségbeesett tekintetét.. Pontosan tudom milyen érzés elveszíteni a másikat.
Letörlöm a könnyeimet és próbálom összeszedni magam. Nem lehetek mindig ilyen törékeny kis porcelánbaba. Néha meg kell erősítenem a felszínemet és nem kibukni mindenen, ami körülöttem történik. Habár az, hogy valaki miattam halt meg megvisel. De most nem mutatkozhatok ennyire gyengének főleg nem egy idegen előtt. Nem ismerem. Megigéztem a lányt, hogy felejtsen el mindent, ami történt és menjen, amilyen gyorsan csak tud a kórházba. Remélhetőleg túléli addig, vagy valaki segít rajta útközben, mert észreveszi a nyakán tátongó sebet. Mikor visszaér kicsit megkönnyebbülök, hogy most már legalább a hullával nem kell foglalkoznom.. Nem, mintha arról lennék híres, hogy kihasználom az embereket. – Öhm.. Köszi, hogy segítettél.. A nevem Scarlett.. Azt hiszem megígértem, hogy segítek neked egy kis ebédet keresni.. – Mondtam zavart mosollyal az arcomon, hiszen nem vagyok hozzászokva az ilyen helyzetekhez.

 


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Dec. 02, 2014 4:47 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Egyrészről élveztem ezt a kis előadást, de ha úgy vesszük elég veszélyes ilyeneket művelni. Nem azért mert ölni bűn, hanem mert világos van. Nem is emlékszem mikor mertem utoljára fényes nappal ölni. De arra igen hogy olyankor az adrenalinom az egekbe szökik. Szerintem olyan lehet mint a nyilvános szex, egyszer mondjuk azt is kipróbálnám.
Megfordult, és hűha beszél is. Díjat ide nekem! Rábírtam hogy felém forduljon és beszélgessen velem, egy olyan vámpír aki a szívén viseli társai sorsát még ha az meg is akarta volna ölni. Pazar... Közelebbről szemből is megvizsgálva a lányt, be kell vallanom hogy nagyon különleges arca van. Káprázatos, ritkaság ilyen lányt látni manapság.
-MII? - kimutattam neki a legnagyobb összezavarodásomat. Az egyik oldalán egy aszalt vámpír van a másikon már miért lenne baj egy lecsapolt hulla? Leesett az állam de végül megadtam magam és a számat becsukva felemeltem a kezeimet jelezve hogy még csak hozzá sem nyúlok. -Jól van nem fogom bántani. Ne segítsek véletlenül? - kérdeztem udvariasan, de már rögtön a karjaimba vettem a hullát és elindultam egy kiszemelt nagy, terebélyes bokor felé.
-Addig te intézd el őt! - mosolyogtam vissza. Mikor odaértem körbenéztem hogy meggyőződjek róla senki nem néz ,majd egy utolsó pillantást vetettem a lányra aztán betettem a bokor közepébe. Kihúztam a mellkasából a karót és a gyűrűjét és izomból elhajítottam  őket egy véletlenszerű irányba majd a bokor ágait szépen elegyengettem rajta hogy véletlen se látszódjon ki. Na ezt gyorsan lerendeztem a többit meg elintézi az idő és a nap. Nem akarom tovább kínozni magamat, megkívántam a vért és még ki kell szemelnem kiből fogok jóllakni, ha már a kislány nem engedi a könnyebb utat választani.
Visszaindulok hozzá, remélem nem szívódott fel csak úgy, nem esne jól.
 

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


† Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
† Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
† Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Pént. Nov. 28, 2014 8:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Scarlett & Caesar

well.. it's nice to meet you, i guess

[You must be registered and logged in to see this image.]
Az egész bensőm remegett. Nem tudom felfogni, hogy mi történt.. Egy lány, akiből nem olyan régen táplálkoztam most vámpírként tűnt fel az életemben, de most már meg is halt.. Az én kezeim által. Gyilkos vagyok.. Utoljára több, mint kétszáz évvel ezelőtt öltem azóta semmi érdemlegeset nem tettem. Mindig óvatos voltam, hogy senkinek se essen bántódása most pedig ez történt! Egyszerűen nem bírom felfogni épp ésszel. Fel akarom hívni Ryan-t, hogy segítsen, de nem támaszkodhatok mindig rá, mint valami kisgyerek. Fel kellene nőnöm végre és itt a tökéletes pillanat, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy nem egy friss vámpír vagyok, aki megerősödött érzésekkel él és létezik. Mert nem csak ennyiből áll ez az egész. Néha vannak dolgok, amiket meg kell tennünk, de nem vagyok benne biztos, hogy képes leszek egyhamar elfelejteni ezt az esetet. Még egy személy, aki miatt felelősnek kell éreznem magam, hiszen én voltam az, aki kiontotta az életét nem pedig más. Egyszerűen kiverhettem volna a kezéből a fakarót, hiszen erősebb vagyok nála.. Idősebb. DE én mégis a végzetes halált választottam a számára. Nem állt szándékomban. Vagy ez lennék én? Egy szörnyeteg, aki akkor mutatkozik meg, mikor legkevésbé van magánál? Mert, mikor táplálkozom egyértelműen nem vagyok teljesen önmagam. Akkor sokkal inkább vagyok egy vámpír a sok közül. Nincsen emberi oldalam azokban a pillanatokban. Egyszerűen csak én vagyok és a vérszomjam, amit soha nem leszek képes teljes mértékben magam alá gyűrni, hogy túlléphessek rajta. Van egyáltalán olyan vámpír, aki nem érzi néha-néha legalább ezt az égető érzést a torkában? Mert, hogy én nem tudtam ehhez hozzászokni az elmúlt kétszáz évben az egyszer biztos. Talán egyszer összesodor a sors egy olyan személlyel, aki már jóval régebb óta van ezen a világon vámpírként, mint én. Soha nem lehet tudni. Bár nem tudom, hogy erre mekkora az esélye, hiszen az én koromban a valószínűség számítás nem volt mindenki számára kötelező. Azonban változnak az idők, de ez még nem azt jelenti, hogy teljesen tisztában vagyok az ilyen dolgokkal. Szerintem még azok sem, akik állítólag ezt tanulják vagy éppenséggel tanítják.

Hallom a hátam mögül a szavait, de valahogy nem jutnak el hozzám. Nem fogom fel, hogy mit mondd egyszerűen csak azt akarom, hogy elmenjen. Könnyeim végiggördülnek az arcomon, majd gyorsan le is törlöm őket és szipogva megfordulok. Igen, én vagyok az a vámpír, aki sír, ha megöl valakit. Én vagyok az, akinek bűntudata van, amiatt, hogy táplálkozik valakiből. Én vagyok csak ennyire szerencsétlen és elcseszett. – Nem, de… Kérlek ne öld meg.. – Gyermeteg kérés ez tőlem, hiszen már nem maradt benne annyi vér, hogy ő is kellemesen tudjon belőle táplálkozni, anélkül, hogy megölné. – Inkább szerzek neked valaki mást, csak őt hagyd elmenni.. De előtte még ezt el kell tüntetnem. – Böktem a fejemmel a hulla felé és reméltem, hogy segíteni fog, mivel nem vagyok nagyon otthon ebben a, hogyan tüntessük el a hullákat dologban.

 


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Nov. 27, 2014 7:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Az egész napom egy merő unalom volt. Tervek híján arra jutottam hogy tartok egy mozimaratont. Hallottam is egy jó filmről, szinte mindenki dicséri és aranyos történetet dolgoz fel. A szépség és a szörnyeteg... valami francia film. Remélem megéri.
Rákötöttem a laptopot a tv-re és miután kikerestem elkezdtem nézni. Szinte az egész film alatt az volt bennem hogy "mi a @&#đ ez?" de mégis néztem és hagytam magamnak 2 órát elpazarolni a drága időmből. Még ha értelme lett volna, na de kutymutyok? Szerintem túl magas ehhez az IQ szintem hogy élvezni tudjam.
Rájöttem hogy ez egyáltalán nem volt jó ötlet és feltápászkodom a kanapéról ami eléggé nagy erőmegfeszítést vesz igénybe a szinte a párnákkal egybeolvadt alsó fartájam miatt. Ecpeccel kiszámolom hogy hova is menjek. A parkra esett a választásom és már el is kezdtem készülődni. Utálom ezt a semmit tevést, az unalomba fogok belehalni úgy érzem. Semmi nem történik, jó talán csak azért mert nem ismerek itt nagyon senkit, remélem ez idővel változni fog és díszes kis "rajongótáborra" teszek majd szert.
A park megint csendes volt nem történt semmi és egy kicsit kezdtem éhes is lenni. Már már azon gondolkoztam hogy becsábítok egy kedves ismeretlent a bozótosba amikor megéreztem a vér illatát tőlem nem is olyan távol.Szép lassan elindultam az eldugott rész felé és mikor közelebb értem láttam az eseményeket. Már már felcsigázott az a tudat hogy a lány megöli a kajáját de nem tudja hogy ez lesz az utolsó vacsorája majd mikor végzett a másik egy karót döf a mellkasába én pedig betoppanok és letépem a fejét a drága kis vámpírnak. Mosolyogva lépkedtem közelebb de a következő pillanatban elszomorított a látvány. Az utolsó vacsorás lány megölte a másikat aki őt akarta megölni. Jó hogy nem 5-en voltak, most hogy belekeverednék. Közel érek hozzá, a háta mögött állok.

-Szia! - köszönök kedvesen és látom hogy szinte veri az ideg szerencsétlent. Ez lehetett az első megtámadása? Gondolkozom egy picit hogy mit is mondhatnék. - Figyeltem a kis műsort és.... azt még megeszed? - kérdezem az áldozat felé biccentve a fejem. Bár ez nem sokat ér mivel nem igazán lát. A maradék megevése pedig nem az én stílusom, de jobban szeretek társaságban enni mint egyedül.

-Hahóó.... én nem akarlak bántani, de azért idenézhetnél ha már ilyen jót csevegünk. - próbáltam elviccelni a dolgot, nem tudom mennyire volt hatásos majd megérintettem egy pillanatra a lány vállát hogy kizökkentsem a pillanatnyi poszttraumás sokkjából.
 



A hozzászólást Caesar Carlon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 01, 2014 10:07 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


† Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
† Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
† Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Nov. 27, 2014 12:09 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Scarlett & Caesar

well.. it's nice to meet you, i guess

[You must be registered and logged in to see this image.]
Volt részem jóban és rosszban is az utóbbi időszakban. Talán a másodikból egy kicsit több is kijárt nekem. Nem mondom, hogy nagyon örültem neki, mert ép eszű ember nem örül az ilyesminek. De legalább van egy örök horgonyom, aki mindig mellettem van.. Ryan. Miatta kitartok és próbálok erősebb lenni nem pedig egy törékeny, kis nádszál virág, akit bárki könnyedén eltiporhat, ha úgy tartja a kedve. A múltam maga is megerősített, de még mindig nem eléggé. Remegek, ha táplálkozom valakiből, hiszen bennem van a félelem, hogy nem fogok tudni leállni. Ennek elkerülése érdekében egyre gyakrabban táplálkozom és nem hagyok ki akkora időszakot, mint mikor Ryan-nel voltam.. Akkor még alkohollal enyhítettem a dolgokat, de most pusztán a vérre szomjazom. Nem szeretek fájdalmat okozni senkinek vagy bármi, de néha ez elkerülhetetlen.
Megigéztem az egyik szembe jövő lányt és a park eldugottabb részén a vérét vettem, de nem túlságosan sokat. Valahogy nehezen mentek le a kortyok a torkomon, mintha egyáltalán nem is lettem volna éhes fél órával ezelőtt. A hátam mögül hangokat hallok és mielőtt felfognám, hogy mi is történik egy lánnyal nézek szembe, akinek a mellkasába egy fakaró fúródik. Pontosabban az a karó landolt a mellkasában, amit az enyémbe kívánt szúrni. Erek jelennek meg az arcán, ami annyira ismerős nekem. A lány arról az estéről.. Megitattam a véremmel most pedig.. Nem akartam megölni.. Remegnek a kezeim és elengedem ő pedig egyszerűen elterül a lábaim előtt holtan. Nem tudom, hogy mihez kezdjek a jelenlegi helyzettel. Soha nem állt szándékomban senkit sem bántani. Felírhatom a negyedik nevet is a listámra. Megöltem.. Könnyek mardossák a szemeimet és a kezeim ökölbe szorulnak. Nem engedhetem meg magamnak, hogy gyenge legyek bármennyire is fáj az, amit tettem. Hangokat hallok a hátam mögül ismételten, de nem fordulok meg. Nem tudok megfordulni, mert egyszerűen lefagytam. Nagyot nyelek és remélem, hogy csak egy ember, aki éppen rohan valahová és ide sem fog fordulni.. Akkor pedig eltűnhetünk mind a ketten.
 


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Δ My soul
† Kedvenc dal :
Δ Hater
† Tartózkodási hely :
Δ Everywhere and nowhere
† Hobbi & foglalkozás :
Δ Actress
† Humor :
Δ died a few years ago



Azure Anne Nystaia ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 20, 2014 12:07 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Folyt. [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 14, 2014 3:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Sibyl & Gannicus
You once told me the gods had sent me to save you

Azzal, hogy megváltoztam, már tükörképe sem voltam annak, aki régen megmentette a halálból, megmentette őt önön magától és a gondolataitól, amik őrültségre késztették volna. Egyszerűen, ahogy telt az idő, rájöttem, semmi sem fekete vagy fehér. A szürke minden árnyalata megtalálható az életben és sokszor a feketébe hajló dolgok lesznek azok, ami igazi megoldást tartalmaznak. Persze ezekben önző gondolatokból nem volt hiány. Soha nem mondtam, hogy nem vagyok az. Rengetegszer elhagytam és reménykedtem, hogy nem lép túl rajtam.
-Mert te te vagy, az pedig csak egy boszorkány volt a sok közül.-teszek megjegyzés olyan könnyedséggel hangot adva e feketébe hajló gondolatoknak, mintha nem életekről beszélnék, csak tárgyakról, amiknek sorsáról könnyedén dönthetek. Soha senki nem volt, aki gondom viselje, szeressen, vagy pusztán a családtagom legyen, az életben pedig egy örömöm lelhettem vámpírként, ami folyós volt, mégis sűrű és meleg. A vér volt az, ami talán még nála is jobban hajtott előre, ami miatt bármire képes lettem volna.
-Nem tudom, hogy mire vágysz, csak azt tudom, hogy mit érdemelsz. És az nem én vagyok, ezt valahol mindig is tudhattad.-próbálom megértetni vele, hogy miért lenne jobb az észérveimre hallgatnia, mint arra, ami nem dobog a mellkasomban igazán, és ami igazán csak akkor ad kilátásokat az életemre, ha mellette állok. De jobb lett volna, ha soha nem így kellene léteznem. Megmentettem ezer meg egy alkalommal, vámpírként mégis jobban vonzott vére zamata, még ha boszorkány is volt, mint a gondolat, hogy magaménak tudhatom. Többre vágytam, mint amit megadhatott és többre vágyhatott ő is, mint amiről azt gondolta, hogy én adhatom meg neki.
-Ezzel nem vitatkozom.-gondolom, hogy igaza van, az idő sok mindent és mindenkit változtat, senki nem lehet kivétel ez alól. Bár az érzés a mellkasomban ugyan az a szerelem, ami már első pillantása után tisztán dobogott bennem, de az ember, aki ennek tulajdonában van, több olyan dolgot tett az életében, amire nem lehet büszke és nem is fog dicsekedni vele. Ha megtenném, egy életre elüldözném, s egyre erősebben érzem, hogy így lenne a legjobb neki is. Mert pontosan tudtam, hogy ki ártana neki úgy, hogy azzal engem kínozna meg igazán, hiába fiatalabb és gyengébb, mint én.
A kérésének leget teszek, nem hazudnék neki és másnak sem, okom sem lenne rá. Az igazat akarja hallani, és bár elhiszem, hogy megváltozott, egy próbát tennék rá, hogy mennyire. Vajon ha nem mondanám, el az igazságot sem döntene másképp, és akkor is velem akarna maradni? Kétlem…
-Rendben.-egyezek bele, nem ellenkezve vele. Még nincs itt az ideje, hogy haragra gerjedjen, adok neki és magamnak is annyi időt, hogy a helyzetet kiélvezhessük egy kicsit. Elindult én pedig egy szó nélkül, csendesen követtem, magamban egyszerre áldva és átkozva a szerencsét, ami utamba sodorta. Ha ennyi időt várt rám, csalódni fog bennem és rá fog hamar jönni, hogy a férfi megszűnt létezni, amikor a világháború szörnyűségei elől az élvezetekbe menekült, mit sem törődve azzal, hogy a szeretett nőjének bármi baja eshet. Szívtelen és önző gondolataim soha nem hagytak el, élni pedig úgy éltem, ahogy makacs és kalandvágyó énem hagyott. Féktelenül és határokat nem ismerve…

music:My Demons |words: 500 |
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Δ My soul
† Kedvenc dal :
Δ Hater
† Tartózkodási hely :
Δ Everywhere and nowhere
† Hobbi & foglalkozás :
Δ Actress
† Humor :
Δ died a few years ago



Azure Anne Nystaia ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 12, 2014 10:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Sibyl & Gannicus
Start of Something Good

[You must be registered and logged in to see this image.]

Még mindig alig tudtam elhinni azt, hogy itt van és nem csak a képzeletem szüleménye. Örültem annak, hogy nem adtam fel a keresését, illetve hogy küzdöttem azért, hogy újra vele lehessek. Nem egyszer vittem válságra a bőrömet érte, s még mindig biztos vagyok abban, hogy bármelyik percben meghalhatok, ha rám találnak. Talán emiatt is szerettem volna minden egyes percet kiélvezni vele. Valószínűleg emiatt volt számomra ennek a találkozásnak is nagyobb jelentősége, mint más emberek, lények tették volna a helyemben. Szerettem őt, s számomra mindig csak ő létezett. Soha nem szerettem még úgy férfit, mint őt. Sokat köszönhetek neki, s jobban ismerem, mint az ő hinné. Biztos vagyok abban, hogy változott is ennyi idő alatt, de reménykedem abban, hogy ő se volt képes teljes mértékben megváltozni és még felfedezhetek a személyiségében olyan vonásokat, amiket én is ismerek régről.
Miben lennék én másabb? - kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen tisztán emlékszem arra az időre is, amikor szinte levegőnek nézett engem. Soha nem éreztem még annyira magányosnak magamat, mint azokban az időkben. Nem volt már senkim se, hiszen addigra már édesanyám is halott volt, illetve abban a faluban se ismertem senkit. Nehéz volt oda beilleszkednem, de végül egy szép napon minden megváltozott. Soha nem értettem, hogy miért kell ennyi ideje élnem, de talán ő volt az ok mindenre. Rá kellett "vigyáznom", vagyis mellette kellett volna maradnom mindig, de az élet sokszor közbe szólt, de biztos vagyok abban, hogy nem véletlenül keresztezte az életünk egymásét ennyiszer. Valamit súgni akar a sors, de talán mind a ketten túl "süketek" vagyunk ahhoz, hogy meghalljuk a szavait.
Honnét tudod, hogy mire vágyom? Honnét veszed azt, hogy nem lennél képes rá? - kérdezem tőle egyre halkabban ejtve a szavakat. Érzem ahogyan a torkomon akadnak a szavak és újra gyengének, s talán még kicsit tehetetlennek is érzem magamat. Mindig erős maradtam bármivel is kellett szembenéznem, de azzal soha nem lettem volna képes megbirkózni, hogy örökre el kell veszítenem őt. Szerettem, szeretem és fontos számomra. Ő volt a családom, hiszen rajta kívül már szinte semmim és senkim nem maradt.
Talán nem csak te változtál ennyi idő alatt. - mondtam neki határozottan és közben az arcát fürkésztem. Próbáltam megfejteni, hogy a szemeimben vajon mi lapul. Fájdalom? Kétely? Remény vagy esetleg mind egyszerre? Egyikünknek se volt könnyű élete és talán ez a viszont látás is sokkal nehezebb lesz, mint korábban. Sok időt töltöttünk távol egymástól, de vajon még mindig olyanok vagyunk, mint régen? Vagy esetleg mind a ketten teljesen megváltoztunk? - Hidd el erősebb vagyok, mint gondolnád. Szóval nyugodtan elmesélheted, mert tudni szeretném, hogy mi történt veled és mik voltak azok a dolgok, esetleg kik voltak azok ... - kicsit halkabban tettem hozzá az utolsó szavakat. Rossz volt még belegondolni abba is, hogy esetleg mással osztotta meg az ágyát, illetve az ajkai más nőnek érintették a bőrét, de erőt vettem magamon és folytattam tovább a mondatot. -, akik távol tartottak tőlem.
Óvatosan a kezéért nyúltam, mert talán kicsit féltem attól, hogy el fogja húzni, de végül megfogtam és elindultam. - Jelenleg a hotelben lakok, hiszen nem régen érkeztem meg a városba, így nem volt még időm házat keresni. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon. - Erre van. - mondtam neki sietve és lassan elindultam, közben figyeltem az embereket, s éreztem a szél gyengéd simogatását. Éreztem, amint szép lassan visszarepülök a múltba, amikor úgyanígy kézen fogva sétáltunk és boldogok voltunk. Vajon lehetünk-e még olyan boldogok, mint régen vagy már nem...?


† Note: <3 † Words: 570
©



Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 09, 2014 4:03 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Sibyl & Gannicus
You once told me the gods had sent me to save you

Bármennyire próbáltam volna úgy tenni, hogy érdekelt a boszorkány élete, akivel végeztem, nem ez volt az igazság. A legkevésbé sem érdekelt, hogy egy emberrel több van e a listámon, akiknek joga volt, bár már lehetőségük kevesebb megkeseríteni az életem. Így is épp elég volt az, hogy azt hihette, még mindig ugyan az az ember vagyok, aki egykoron, akit ismert. Az idő múlt, s bár egyikünkön sem fogott, mégsem maradtam az a személyiség. Fejlődtem vagy sem, az csak nézőpont kérdése, de több akartam lenni. Olyan valaki, akit nem kötnek a szabályok továbbra sem, de nem is küzd az ellen, hogy megpróbálja átlépni a határokat, a normákat, amiket egy vámpír felállíthat sivár életében.
-Te egészen más vagy. –fogom meg kezét óvatosan, és húzom el kezét mellkasomról. Akárhogy is próbál megbizonyosodni arról, hogy nem változtam, nem hagyhatom, hogy saját magát is azzal áltassa, minden a legnagyobb rendben van, semmi sem változott. Bár azt soha nem mondtam, és gondoltam, egy másodpercre sem, hogy talán nem ő az, aki megváltoztathatna. Sőt. Minden alkalommal, mikor elhagytam, erre gondoltam, de nem kérhettem tőle, hogy várjon rám. Nem vártam el, hogy így tegyen, s csak remélni tudtam, hogy az elmúlt közel egy évszázadot nem úgy élte le, hogy engem hajkurászott, még akkor is, mikor az a boszorkány tett róla, hogy láthatatlan maradjak előtte. A szabadság az életem része volt, ez tudhatta volna, s bár nem ő volt az, aki megakadályozta, hogy így érezhessem a létezésem, valami mindig ott volt köztünk, ami más normális halandók életében nem volt, még csak távoli kapaszkodó sem. Azok a rövid idők, amit a másik nélkül töltöttünk, mintha apró jelek lettek volna arra, hogy hogyan is alakulhat ki olyasfajta kötelék, ami mindig összehozza az embereket, ha huzamosabb ideig nem látják egymást. Nálunk ez a kötelék egyszerre volt átok és áldás.
-Nem akarod eléggé, de te is tudod, hogy nem vagyok olyan… Nem úgy élek, hogy neked megadhassam azt, ami jár neked.-noha nem a pénzre gondoltam, mert az utóbbi évtizedeim elég sikeresek voltak, inkább arra értettem, aki emberileg maradtam. Semmi más nem tapadt a kezemhez, csak vér, a múltam pedig olyan volt, mint egy történelembe illő személy élete a szolgasorból az uralkodóvá emelkedéséig. Bár előbb lettem volna a pokol királya, mintsem az angyalok kegyeltje.
Édes csókja, viszont semmit nem változott, ugyan azokat az elrejtett gondolatokat hozta elő belőlem, hogy talán még van remény arra, hogy megváltozzam. De egyik felem ez ellen úgy ellenkezett, mint ahogy kisgyermek ragaszkodik a kedvenc játékához.
Az összegyűlő kisebb nézőközönség viszont határozottan veszélyezett és idegesített, mert mintha valami szappanoperába csöppentem volna, úgy éreztem magam.
-Nem hiszem, hogy neked való történet lenne az.-jegyzem meg a hirtelen tett kijelentésére, s sokkal inkább az érdekel, hogy minek köszönhetően kockáztatta az életét miattam. Soha nem kértem, hogy tegye azt, amit én tettem érte, soha nem értettem, hogy benne miért lobbant fel az az elvárás féle megmagyarázhatatlan gondolat, hogy tartozik nekem annyival, hogy amit megtettem érte, azt ő is megtegye értem. Nem ez volt a feladata, egy eltévelyedett lelket pedig nehezebb megmenteni, mint egy szenvedő és magányos emberét. –Bár azt hiszem, érdekelne az a nyugodtabb hely, amit otthonodnak nevezel.-ejtek meg felé egy ravasz vigyort.
music:My Demons |words: 519 |
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Δ My soul
† Kedvenc dal :
Δ Hater
† Tartózkodási hely :
Δ Everywhere and nowhere
† Hobbi & foglalkozás :
Δ Actress
† Humor :
Δ died a few years ago



Azure Anne Nystaia ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 08, 2014 9:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Sibyl & Gannicus
Start of Something Good

[You must be registered and logged in to see this image.]


Egy pillanatra elszörnyedtem azon amit mondott, hiszen pontosan tudom, hogy mire gondolt. Ismerem már a vámpírokat annyira, hogy tudjam milyenek is. Általában csak addig kell nekik egy boszorkány, amíg meg nem szerzik azt amit akarnak. A kezdő boszorkányok sokszor csapdába esnek és egy-egy ilyen szívesség a végzetük lehet. Nem gondoltam volna azt, hogy ő is képes ennyire könnyen elvenni valakinek az élet. Figyelem őt továbbra is rezzenéstelen arccal, pedig legbelül egy kicsit kétségbe esek, hogy tényleg ismerem-e még mindig őt, hogy vajon nem-e változott meg teljesen az elmúlt évek alatt, hiszen annyira régen láttuk már egymást, hogy csak ne. Két világháború is eltelt közte és még sok minden más, de a szívem az eszem fölé kerekedik és minden egyes dobbanással azt súgja, hogy még mindig olyan, mint akit régen ismertem. Ő még mindig az, akit mindennél jobban szerettem és szeretek, s talán mindig is szeretni fogom...
Igen, mindig is a saját fejed után mentél, de .. - s hirtelen a kezemet a mellkasára csúsztattam, ahol a szíve található, majd pedig mélyen a szemébe néztem és úgy folytattam. - mindig hallgattál a szívedre is. Mindig is visszataláltál oda, ahol az otthonod van. Meg tudom magamat védeni, de nélküled nem volt soha teljes az életem. - mondtam neki egyre halkabban és a végére pedig lesütöttem a szememet. Ez volt az igazság, hiszen nélküle egy bizonyos üresség mindig ott lappangott az életemben. Nem is akartam, hogy más töltse beaz űrt, de pontosan tudtam azt is, hogy soha senkit nem tudnék annyira szeretni, mint őt. Soha nem volt könnyű az életünk, de talán pontosan ezt tette annyira érdekesség a dolgot. Sok nehézség ellenére is mindig kitartottunk egymás mellett és bármennyire is kerültünk távol egymástól, végül mindig újra megtaláltuk a másikat és boldogok voltunk. Minden egyes percet kiélveztünk, mert tudtunk azt, hogy lehet a következő percben újra távol sodor az élet egymástól.
Ez lenne a helyes? Szerintem egyáltalán nem lenne helyes, hiszen szeretlek és nélküled sivár lenne az egész életem. Sok minden történt már velünk és azt hittem ennyi év és ennyi dolog után rájöttél, ha akarnék se tudnék már nélküled élni. - mondtam neki komolyan és közben végig őt néztem. Egy pillanatra nem vettem volna le róla a tekintetemet. Olyan volt, mint az utolsó emlékeimben, de mintha valami mégis csak megváltozott volna. Annyira fura volt hallani ezeket a szavakat tőle, illetve talán kicsit ijesztő is, hiszen féltem attól, hogy egyszer talán tényleg el fog tűnni végleg.
A karomat a nyaka köré fontam és abban a pillanatban, amikor megéreztem rabul ejtő csókjait, akkor megszűnt a világ. Csak ő és én voltunk, s semmi más nem számított. Jó érzés volt újra érezni ajkainak az érintését, illetve kezeinek erős, de ugyanakkor érzéki érintését, majd amikor meghallottam a tapsot, akkor egy pillanatra még zavarba is jöttem, hiszem nem kis közönségünk volt már akkora. Biztosan sokan azt hiszik, hogy valami forgatásra tévedtek ezekben a pillanatokban, pedig nem így van. Csak egy szerelmes pár életébe nyertek bepillantást.
Először elmesélhetnéd, hogy mi történt veled ennyi idő alatt, mivel kis híján majdnem meghaltam miattad, s tudni szeretném, hogy merre "kószáltál". - mondtam neki egy apró féloldalas mosoly kíséretében, de még legbelül kicsit tomboltam. Egyszerre voltam boldog és dühös is. - Mi lenne, ha elmennénk a hozzám, vagy valami csendesebb helyre? -kíváncsi tekintettel néztem rá.


† Note: <3 † Words: 543
©


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 01, 2014 3:28 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Sibyl & Gannicus
You once told me the gods had sent me to save you

A helyzet és az érzések ellentétes dolgok hadára épültek. Itt akartam lenni, mellette és vele, de mégsem éreztem ezt minden porcikámban. Azon részem, ami már egyszer és még megannyi alkalommal elhagyta és el akarta hagyni, most sem hagyott megnyugvást egy percre sem. Épp ezért volt az a benyomásom, hogy itt vagyok előtte, érzem pofonjának csattanását arcomon, de mégsem. Karját mégis gyengéden fogom meg és húzom magam felé, mert közelsége jótékony hatást gyakorolt jég szívemre. A szívverése ismerős hangja, heves természete és pulzusa szaporasága mind-mind olyan dolog volt, amiért szerettem őt, amiért legbelül még most is ezt éreztem.
Állkapcsom megfeszül, ahogy agyamig eljut mondanivalója, de nem sokat segít az sem, hogy ezzel egy időben szemébe meredve próbáltam okokat keresni az egyszerű távozási, menekülési módra.
-Nem sokat tudott beszélni, miután megtette, amit kértem. Bár az sem éppen ez volt.-mondom nyugodtan, bár az ő hangja épp annyira olt nyugodt, mint amennyire az enyém heves. A boszorkány nyakát eltörtem, hisz a gyűrű, amit szintén neki köszönhettem, nem csak, hogy ócska külsejű volt, de a kezdetek kezdetén nem is működött igazán. A kérésem pedig arra irányult, hogy engem tegyen láthatatlanná Sibyl előtt, nem pedig azt kértem, hogy őt küldje a halálba. A megnyugvást mégis az adta számomra, hogy már azelőtt végeztem vele, hogy megtudtam volna az igazat arról, ahogy cselekedett. Így kedvesebb volt neki is a végső lélegzetvétel.
-Amiért mindig is eltűntem a közeledből. A saját fejem után megyek, nem gondolkodom, naivan azt hittem, hogy megszökhetek egy nálam idősebb boszitól. Nem vagyok neked való, ezt te is tudod.-jegyzem meg végül ama tényt, ami igazán fontos indok ebben a témában. Mert ez volt az igazság. Gyenge pontja volt egy olyan embernek, akinek több ellensége van, mint barátja. Még ha boszorkány is volt, akkor sem gondoltam, hogy azzal megóvhatnám bármitől, ha mellette maradok. Jobbnak tűnt skorpióként eltűnni, miután megadtam az utolsó szúrást az áldozatomnak. De most itt állt, és mintha ez nem is számított volna többé. –Épp ettől féltem. Tudtam, hogy vagy olyan makacs és a nyomomba szegülsz, bármibe kerül is ez neked. Soha nem kértelek, hogy így tégy. Ahogy arra sem tudlak, hogy felejts el, pedig ez lenne a helyes. –simítok végig könnyáztatta arcán, de mintha a kettősség nem csak bennem, hanem benne is ott mozogna. A pofon után mézédes ajkainak zamata, most pedig a könnyei, de ahogy íriszében elmerülök, rá kell jönnöm, hogy boldogságának jelei is fel-fel csillannak a könnyek alatt.
A lopott pillantások, amikkel az emberek elhaladtak mellettünk, és azoké, akik úgy bámultak, mintha tévét néztek volna, mintha nem zavartak volna olyannyira, mint számíthattam volna rá. Csak az érdekelt, hogy ő itt van, hogy szemébe nézhetek, magamhoz ölelhetem, csókolhatom negédes ajkait, és bódulhatok el azokban az érzelmekben, amiket csak ő volt képes igazán a felszíne hozni bennem.
A népség, akinek ölelő szemeiből nem tudtunk kitörni, egyszer tapsban tört ki, ugyan csupán pár emberről beszélhettünk, de helyzet abszurditása nem lehetett eléggé érezhető, egészen eddig a pillanatig. Élvezni akartam csókját, ujjaim gyengéden szántottak hajába, míg másik kezemmel derekánál fogva húztam őt közelebb magamhoz. A percek elmúltak létezni, inkább hosszú óráknak tűnhettek, ahogy ajkai enyémekbe forrtak, nyelvünk pedig heves táncot lejtett másikéval.
-Köszönjük, köszönjük. Most már mindenki mehet a dolgára. –jegyzem meg elhúzódva tőle, a kíváncsi pillantások felé nézve. –Csupán ma érkeztem, fogalmam sincs, hogy mihez kezdhetnék. Esetleg van valami ötleted?-pillantok újra szemeibe, de még mielőtt válaszolhatna, még egy édes csókot lopok tőle. Csak, hogy biztosra menjek a dolgomban.
music:My Demons |words: 564 |
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 12:11 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Vissza az elejére Go down
 

Filagória

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 7 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-