Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Hobbi & foglalkozás :
Fotós és mikor mi



A poszt írója Jade J. Barlow
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 13, 2018 9:57 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Darius & Jamie
If I am an angel, paint me with black wings


- Hogy kemény nő volt? Bár... régen talán nem szerették ha egy nőnek van saját véleménye, nem? - kérdezem kíváncsian hiszen én annyira fiatal vagyok hozzá képest és elképzelni sem tudom miféle korból származhat ahol még az írástudás is luxus volt, manapság meg már alapkövetelmény. Mondjuk neki nyilván furcsább lehet hiszen míg én csak nyolcvan éve járom a földet, ő ki tudja... Elmondás alapján nyolcszáz is lehet, nem tudom. Bizonyára mondta is de valahol talán elvesztettem az információt erről.
- Mert ez standard mélysége a síroknak. Szkták is mondani főleg az anyósokra hogy hogy a legjobb az anyós? Hat lábbal a föld alatt. Meg aztán, nem is nekünk kell elásni őket hanem a sírásóknak - vonom meg a vállam, mert nekem aztán édesmindegy hogy hány lábbal van valaki a föld alatt, vagy el van-e temetve avagy sem. Bár töbnyire igen, és jártam már jópár temetésen, főleg ahol fotózni is kellett. Hálátlan egy feladat ez.
- Ezen nem lepődöm meg - nevetem el magam hiszen tipikus férfi, mire gondolna. Még jó hogy nekem nincsenek kiemelkedően nagy melleim, éppen csak nőiesen formás vagyok. Bár így is a kelleténél több pasi fordul meg utánam, már csak a stílusom miatt is. Mindenesetre nem botránkozom meg, valahol még tetszik is az egyszerű, őszinte stílusa.
- Ki tudja, lehet hogy sportot űztél belőle - nevetek fel, ahogy rám kacsint. Emberi gesztus, emberi gesztus! Nahát, a végén még jutunk valahová és mégse öl meg senkit. Fél siker.
- Ugye? Ahhoz képest remekül is nézek ki - teszem hozzá kicsit egósan mert tudom hogy ha megerőltetem magam akkor még szép is lehetek. Így inkább csak... nem tudom. Nem is érdekel igazán, mert nem foglalkoztat hogy mindig felszedjek valakit. Persze, néha nem utasítom el a lehetőséget.
- Jah értem. Azt hittem nagyobb volt már - szomorú sors ez, de már múlt. Nem is igazán tűnik úgy, mintha nagyon bánná a dolgot. Talán nem szerette a lányát igazán? Furcsa mindenesetre.
- Igen tudom. Mert valaki, berohant a pályára... - teszem hozzá hogy az a valaki ő volt, és lejjebb húzódom, ahogy ő is. Nem akarok útban lenni és ideje korán felborulni. A kérdésére széles mosoly jelenik meg az arcomon.
- Nem, már teljes állásban dolgozom, és fotós vagyok. Amolyan fotoriporter de nem pornóztam sosem, pedig biztos sikerem lett volna - kuncogok mert hát az embernek azért tisztában kell lennie az értékeivel.
- Te mivel foglalkozol mostanában már ha van ilyen emberi... foglalkozásod - kérdezek vissza, mert nem vagyok benne biztos hogy él ilyesmivel.
♫ Victorius × remélem tetszik × ©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Szer. Szept. 12, 2018 7:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Jade & Darius

- Az. Emiatt is halt meg. – vontam meg a vállam. Az anyámnak nem volt egyszerű élete, és egyszerű halála sem. Hatalmas szája volt, folyton visszapofázott mindenkinek, és emiatt végül szó szerint a fejét vették. Akkoriban kicsit máshogy működött a problémamegoldás, mint manapság. Ez kicsit hiányzik, pár száz éve egyszerűbb volt még embert is ölni. Ma meg … mintha olyan rossz dolog lenne, holott annyi van belőlük, mint a katolikus nyulakból.
-Hat? Minek olyan mély sírt ásni? – pillantottam rá kíváncsian. Alapból … minek sírt ásni? Épp elég megölni őket, az kéne még, hogy el is földeljem a rohadékokat. Valamit az állatoknak is enni kel,, igaz? Ne mondja senki, hogy nem vagyok állatbarát. Az összes állatvédő mazochista megcsókolhatja a seggemet, végeredményképpen.
-Általában női mellekre. – vonom meg a vállam. Mi férfiak igazán egyszerűek vagyunk. Nincs hova túlbonyolítani minket. Ha épp másra gondolok, az általában a farkam. Ez is közös bennünk, hímekben. Bárki bármit mond, végeredményben azt tesszük, ami az öcskösnek jó. És ez jól is van így. Miért kasztrálnánk magunkat kémiailag olyan baromságokkal, mint … közös lakáshitel. Minden férfi, a szerelem pillanatában, impotens lesz. Az a halál.
-Szivatlak. Szerinted milyen gyakran estem egy csatornába a második világháborúban? – pillantottam rá, megvonva a vállam. A válasz az, hogy többször mint szerettem volna. – Kész csoda, hogy élsz. Akkoriban nem tűntél túl … tudod, jól funkcionálónak, az életben maradást illetően. – engem remekül életben tartott, de a cél végül is ez volt.
Nézőpont kérdése. Nincs rossz életem. – vonom meg a vállam. A történteken pedig már rég túltettem magam. Egy jó évszázadig nagyjából kikapcsoltam, utána pedig … nos, azt hiszem annyira hozzászoktam, hogy nehéz már levetkőzni magamról ezt.
-Éhen halt volna. Csak gyerek volt, egyedül azok nem húzzák sokáig. – a falum lemészárlása után pedig … nem maradt senki sem. Leszámítva engem, de én épp haldokoltam, nem is sejtve, hogy ez lesz végül az úgynevezett… megváltás.
-Egyébként … a pályán állunk. – jegyeztem meg, ahogy az egyik gyökér elfutott mellettem, én pedig léptem egyet kifelé. – Mi ez a fényképezősdi? Így fizeted a tandíjat? Normális emberek inkább pornóznak. – jegyzem meg vigyorogva, ahogy összefonom magam előtt a kezem. Bár, a normális emberek nem töltik azt a kevés idejüket is tanulással, igaz?
  :hug: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Hobbi & foglalkozás :
Fotós és mikor mi



A poszt írója Jade J. Barlow
Elküldésének ideje Kedd Aug. 28, 2018 12:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Darius & Jamie
If I am an angel, paint me with black wings


- Kemény nő lehetett akkor - tippelem meg, mert azért egy sok sok éve halott nőről nem mernék kijelenteni semmit biztosra. Bizonyára így is mély nyomokat hagyott benne ha ennyi idő után is előjön, csak sajnos nem mindegy milyenek is ezek az emlékek. Nekem is vannak amik időről időre előjönnek, többek között ilyen az ő képe is, bár sosem sírtam éjszakákat át hogy hol lehet az a szőke félistennek látszó seggfej.
Elnevetem magam a kijelentésére, hiszen ez így van, nem tudok vitatkozni vele.
- Az biztos. Mintha érne bármit is a nemes eszme ha az ember már halott és hat lábbal a föld alatt van - sóhajtok fel ahogy hátrasimítom a hajam az arcomból és vizslatom az övét. Nem változott szinte semmit, de hát egy vámpírtól ne is várjak ilyesmit. Maximum az öltözéke más mint akkoriban.
- Mire gondolsz? - kérdezem hiszen látom hogy kicsit elgondolkozott valamin és a kérdés önkéntelenül is kibukik belőlem.
- Már ez is több mint amit reméltem, legalább hellyel közzel megvan mikor hol voltál - sóhajtok fel, de elengedem, nem stresszel hogy nem emlékszik egészen pontosan. Kevés dolog szokott ennyire bosszantani és idegesíteni. Dariusnak is megvan a maga élete de ettől függetlenül, néha eszembe jutott hogy mi lett volna ha velem marad és ő tanít meg nekem kell a saját határaimat próbálgatnom. Néha jó lett volna. Mintha csak magammal vitáznék, megvonom a vállam, hát ezt osztotta az élet, nincs mit tenni.
- Szokásuk, méghozzá rossz szokásuk mert sosincsenek ott ahol épp szükség lenne rájuk - legyintek hiszen lássuk be ez így van. Mindig kihalnak és nehéz az újabb és újabb generációkat felfedezni.
- Azért az... Te rosszabbul jártál - foglalom végül össze, de nem tudom mire vélni a megszólalást.
- Miért halt volna meg úgyis? - kérdezek rá, hiszen kihasználom hogy legalább részlegesen kommunikatív.


♫ Victorius × remélem tetszik × ©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Kedd Júl. 31, 2018 8:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Jade & Darius

-Belém verte. Szó szerint. – húzom el a szám. Az anyám kemény asszony volt, én pedig elég rossz gyerek voltam, megszámolni sem bírom, hogy hányszor vert el emiatt. Egyrészt, nem emlékszem már rá, hányszor, másrészt alighanem magas szám lenne ez. Apám pedig nem sokat segített ebben, általában utána ő is megvert. Akkoriban nem volt ilyen picsogás, mint manapság. Engem az apám volt, hogy egy fejszével üldözött, manapság ezért őrültnek hívnának. Pedig egyértelműen nem vagyok az. Nyilvánvaló, hogyha valakit egy fejszével üldözök, akkor megakarom ölni. Ez színtiszta logika, emiatt őrültnek bélyegezni valakit kissé … őrült dolog.
-A szép gondolatokért halnak meg a legtöbben. – vonom meg a vállam. Tipikus emberi dolog. Szépeket mondunk valami romlott, undorító dologról, ami miatt emberek halnak meg. Ott a háború. Szép gondolat a haza és a gyengék védelme, de kicsit sokan döglenek bele. Na és aztán ott van a Twilight. Én elégek a napon, ott meg a csávó jegygyűrűként csillog. Szép gondolat, a valóságban viszont instant halált okoz. Nehezen fogom feldolgozni a film okozta traumát, pedig van már egy ideje. Az a hülye picsa azt mondta, hogy jó. Nos, utána se nekem, se másnak nem ajánlott már filmet. És aligha fog, hacsak ki nem ássák és össze nem illesztik a darabjait.
-Csak dereng. – javítom ki. – Ne bízd el magad! ¬– csóválom meg a fejem. Nem sok mindenkire emlékszem, egy idő után az ember nem foglalkozik az arcokkal és nevekkel, főleg akkor nem, ha tudja, hogy ő akkor is vígan fog tivornyát tartani, mikor ezek az illetők egy jelöletlen sírban feküdnek, ahol rovarok zabálják fel a csontjaikat.
-Ezek emberek. Szokásuk csak úgy … meghalni. – vonom meg a vállam. Az emberek egyik leggyakoribb szokása az, hogy meghalnak. Ha már úgy is megdöglenek, legalább valami hasznuk legyen, igaz? Én legalábbis így állok hozzá a dolgokhoz. Haltam meg én is, nem nagyon hat meg a halál gondolata.
-A lányomat. – felelem könnyedén. A bűntudaton már rég túl vagyok. Nem vagyok rá büszke, de … az éhség már csak ilyen. – Valószínűleg amúgy is meghalt volna … rosszkor volt rossz helyen. – vonom meg a vállam. Nem ez volt a terv, nem is volt terv. Nincs rosszabb, mint az éhség, rögtön az átalakulás után. Annak… nem lehet ellenállni, túl hirtelen jön, nincs idő gondolkodni, csak cselekszünk.
  :hug: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Hobbi & foglalkozás :
Fotós és mikor mi



A poszt írója Jade J. Barlow
Elküldésének ideje Pént. Jún. 29, 2018 2:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Darius & Jamie
If I am an angel, paint me with black wings

- Legalább ötszáz év távlatában is emlékszel anyádra, ami azért teljesítmény ezek után lássuk be - mosolyodom el kicsit talán pofátlanabbul is mint szeretném, de ez a megjegyzés kicsúszott az ajkaim közül, nem bírtam visszafogni. Pasik, meg az ő fennhéjazó egójuk, mintha hélásnak kellene lennem hogy itt van és hajlandó szóba állni velem.
Sosem ismertem igazán Darius, ez igaz de valahogy nem tudom. Nem ilyennek képzeltem el, vagy nem is tudom élt-e bennem valamiféle álomkép őt illetően. Leginkább nem. Ritkán jutott csak eszembe hogy mi lehet vele, hiszen mikor ránk találtak ő megölt és elment. Én pedig azt hittem hogy meghalok, de hát... mégsem.
- Sokan ergetnek valamiféle téveszmét. Azért mennek rendőrnek hogy kiirtsák a bűnözést, a korrupciót meg ilyesmit. Nagyon szép gondolatok, amiért rondán meghalnak - vonom meg a vállam, engem nem érdekel, és magam is szoktam csalni és kihasználom a vámpírság adta tehetségem, hogy elérjem a céljaim. Az vesse az első követ... aki nem.
- Oh, csodás. Akkor ez a szerencsenap hogy ennyi év távlatából is felismertél - nevetek, mert különösebben már nem okoz bennem törést. Az első két hónap... az kegyetlen szar volt és ott sokszor emlegettem őt is meg a felmenőjét is.  
- Na jah, van előnye is meg htránya is ez tény és való - értek vele egyet és kíváncsi vagyok meddig hagyja még hogy feltartsam és ne itt rendezzen mészárszéket. Mert ahogy elnézem ez az lenne.  Már csak a kedvéből kiindulva is.
- Nem tudom ki volt, valami járókelő aki véletlen észrevett és odajött segíteni aztán... csak meghalt... - válaszolok, mert nem szívesen ölök ha nem muszáj, de ha az életem múlik rajta nem riadok vissza.
- Te kit öltél meg először?  - kérdezek rá.

♫ Victorius × remélem tetszik × ©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 21, 2018 10:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Jade & Darius

-Tudod, úgy beszélsz, mint az anyám. Ő pedig több, mint ötszáz éve meghalt, szóval …   ez azért gáz. Habár, nőből van ő is, ötszáz éve is abból voltak a nők, szóval … ki a franc érti őket? – Ezért is jobb volt régen. Ha bajom volt egy faluval, csak fogtam és … kinyírtam mindenkit, nem cseszegetek érte. Küldtek pár zsoldost, de ennyi. – most pedig … küldenék rám az egész sereget, meg kitudja még miket. Nem, mintha sok esélyük lenne ellenem, de próbálkozni szabad, én pedig nem vagyok olyan kegyetlen, hogy megfosszam magam ennek a szórakozásfaktorjától.
-Aha … szerintem csak hülyék, de ahogy érzed. – rántom meg a vállam. Nem tudom, hogy milyen eszmére gondol, a legtöbb rendőr, akit megöltem dagadt volt és cukorbeteg, ők nem egy eszmét testesítettek meg, hanem… Amerikát. Ami valahol azért szomorú, de hát ez van. Kocsi se kell nekik, odagurulnak ők maguktól a helyszínre. Szegény ördögök, kínozzák magukat az akadémián, edzenek mindennap, hogy aztán mikor egyenruhát kapnak, egyből cseréljék egy XXL-esre.
-Ötszáz éves vagyok, már rég nem bajlódom azzal, hogy megjegyezzem az embereket. De dereng valami … érezd magad kitüntetettnek! – mondom ezt mindenféle cinizmus nélkül. Az, hogy nem minden emberre emlékszem nem túlzás, néha arra se emlékszem, hogy mit reggeliztem. Az örökéletnek is vannak bizonyos hátrányai, előbb-utóbb az ember memóriáját kikezdi a dolog, az nem annyira örök, mint minden más.
-Így is lehet fogalmazni. – meg úgy is, hogy … szívás. Régen könnyebb volt, ihattam egész nap, ölhettem egész nap, azt csináltam, amit akarok, most meg … valamelyik hülye felveszi és felrakja a youtube-ra. Régen az emberek csak úgy… meghaltak, nem foglalkoztak mással, ezek manapság már kiposztolják a dolgot.
-Ja, és éhes voltál. Ismerős, én is haltam már meg. Kit öltél meg először? Remélem nem valami csövest. – az nem lenne túl elegáns első vacsora. Habár, az enyém se volt, én a saját lányomat öltem meg …nem is igazán hirdetem az újságban.
  :hug: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Hobbi & foglalkozás :
Fotós és mikor mi



A poszt írója Jade J. Barlow
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 24, 2018 1:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Darius & Jamie
If I am an angel, paint me with black wings

- Lehet hogy most izgalmas lenne, de ennyire kell neked a rossz reklám, vagy ennyire leszarsz mindent, hogy a focipálya közepén képes lennél balhézni? - meredek rá, mint aki nem hisz a fülének. Nem ismerem túlságosan jól ezt a férfit, és nem tudom hogy mit miért is tesz de előbb utóbb meg fogom fejteni. Most inkább az foglalkoztat hogy visszatartsam hogy valami őrültséget csináljon, és felhívja mindenki figyelmét arra, hogy mennyire nem ember, és mennyire egy szörnyeteg. Nyolcvan éve is az volt, csak akkor még nem tudtam, csak miután meggyógyított és aztán ott hagyott meghalni, abban a bizts tudatban hogy élni fogok. Hiszen a vére keringett bennem.
- Persze, hogy nem. Rendőrnek lenni nem igazán kifizetődő, és nem is valami buli egy eszme kedvéért meghalni aminek semmi értelme nincs - válaszolok, hiszen én sem vagyok egy szent, és nem mondom hogy a pénzem egy részét nem tisztességtelen úton szereztem meg. Amúgy nem mozgat nagyon hogy gazdag legyek, de jó ha van az embernek tartaléka.
- Technikailag most is halott vagyok, ha már itt tartunk de mindegy. Végül is, nem is tudom mit vártam. Hogy így öregebben olyan az emlékezeted mint az aranyhalé azt biztos nem - mosolyodom el kissé talán gonoszkásan is, de valahol azért zavar egy kicsit - na jó nagyon - hogy nem emlékszik rám, pedig az azért háború volt, és elég emlékezetes az emberi történelem szerint is.
- Hála az égnek hogy nem. Sokkal jobban nézek ki mint akkor, és szeretem ezt a korszakot, olyan modern - kuncogok fel, ahogy a tetovált karomra pillantok. Régen még elképzelhetetlennek tűnt hogy ilyesmit viseljek, de manapság már... Bármi megoldható.
- Nos, jobb. De akkoriban semmit nem tudtam a vámpírságról, és amikor kitörted a nyakam, az a vég kellett volna legyen, erre.... felébredtem... -vonom meg a vállam, és beletelt némi időbe meg egy bosziba hogy megtanuljam kordában tartani magam.
Oldalra pillantok, és a foci válogatott, vagy mi fenék már lassan eltűnnek a pályáról, így talán nem fog vérfürdőt rendezni itt nekem. Fél siker.
 
♫ Victorius × remélem tetszik × ©️
 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Szer. Jan. 10, 2018 4:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Jade & Darius

-Legalább látnának valami izgalmasat. – vontam meg a vállamat, ahogy a közönség felé pillantottam. Úgy tesznek, mint akik rohadt jól érzik magukat, de lemerem fogadni, hogy mindenki valami másra gondol. Talán mindenki valaki … másra. Az ilyen kisvárosokban mindenki előszeretettel tart szeretőt és dug félre. Felrovom-e ezt nekik? Nem, engem aztán nem érdekelnek az ilyen kis … szomszédos ügyek. Ez is csak egy szükséglet, ahogy a pénz is, amivel megkárosítottak. Pótolhatnám, elég könnyen, de akkor nem lenne semmiféle példastatuáló hatása a dolognak. Anélkül pedig én is kevésbé élvezném a dolgot.
-Senki nem akar az lenni … kérdezd őt! – mutattam mosolyogva a biztonsági őr felé, akit nem is olyan régen kedvesen félrepakoltam. Lerí róla, hogy egykor ő is az igazság jelvényes védelmezője volt, amíg … szívrohamot nem kapott a túlzott fánkzabálástól. Vagy csak megunta, hogy nem csinál  mást, mint forgalmat irányít és részeg kölyköket szondáztat. Megtudnám érteni.
-Persze, hogy nem, nem vagy fekete. – vontam meg a vállam. Manapság már ez sem akkora akadály, láttam én fehér embert, akit négerré varázsoltak és fordítva is. Őszintén megmondom, hogy kezd kissé ftrusztrálni az, amerre tart a világ. Régen, ha fekete voltál, így jártál. De legalább volt külön mosdó. Ma pedig mindenkinek van valami baja. A haja, az orra, a szája, a segge, ez néha még a fejükkel is összefüggésben van.
Kissé értetlenül néztem rá a kijelentését hallva. Megöltem? Nem … akkor biztosan nem beszélgetnénk. – Elég sokakat megöltem, de egyik se jött még vissza cseszegetni, szóval… remélem, hogy ez nem valami új divat. – nagyon nem. Pont azért öltem meg őket, mert fárasztottak, az kéne  már csak nekem, hogy minden ember visszajöjjön kísérteni, akit eltettem láb alól. Hirtelen megduplázódna az ország népessége.
Hangosan hümmögök, ahogy erőltettem az agyamat. Négyszáz éves vagyok, nem emlékezhetek mindenre kristálytisztán, hát még azokra nem, akiket megöltem. – Nos … mentségemre szóljon, nem úgy nézel ki. – őszintén megvallva, annyira nem is emlékszem már arra, hogy akkor hogy nézett ki. Azt tudom, hogy én jól. – Na és mi ez? Bosszú a … szüleiden? – mutattam a piercingjei felé. Én aztán nem ítélem el, de nem értem, hogy az emberek miért lyukasztják ki magukat. Nem elég, ha én kiakarom őket? – De pontosítsunk. Nem megöltelek, ez azért … sokkal jobb, mint meghalni, nem? – mármint maga a vámpírlét. Persze, ha szigorúan a technikai oldalát néztük, akkor megöltem, de én hajlamos vagyok úgy tekinteni erre, hogy … kapott tőlem egy második esélyt, egy ajándékot, ha úgy tetszik.
  :hug: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Hobbi & foglalkozás :
Fotós és mikor mi



A poszt írója Jade J. Barlow
Elküldésének ideje Szer. Dec. 27, 2017 8:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Darius & Jamie
If I am an angel, paint me with black wings

Nem sok kedvem volt ehhez a mai meccshez, de kölcsönösségi szívesség alapon végül is bejöttem, és így egy kis önreklámot is csinálok magamnak, ha már egyszer éppen fényképész lettem. Kell is hogy aztán később vissza hívjanak, de nem szerződtem arra hogy egy réges régi ismerősbe botlok, akire a legkevésbé sem számítottam. Pláne nem itt, és nem most.  Mégis, mint valami rossz álomban, egy tini regény hogy besétál a képbe az, akinek ezt a fajta életet köszönhetem, és most hogy látom, eszembe jut hogy sosem tudtam igazán eldönteni hogy utálom-e vagy sem. Miután vámpír lettem, mindenre emlékeztem de nem... módosított semmit, soha előtte nem találkoztunk és végül nem tudom miért döntött úgy hogy megöl, hiszen tudta, tudnia kellett hogy vissza fogok jönni. Miért akarta? Elfojtom az érzéseim, abban úgyis jó vagyok már.
- És az jobb ha itt rendezel balhét, az egész közönség szeme láttáta, több tucat szemtanúval, és több tucat munkával magadnak? - vágok vissza kissé talán csípősebben mint kellene, de nem akarom hogy vérfürdőt csináljon. Ártana a fűnek. Hm. Khm. Vagyis az embereknek.
- Még szerencse hogy sose akartam rendőr lenni - csóválom a fejem kis mosollyal és halványan meg is tartom a kijelentésére. Na igen, akad pár piercingem és tetoválásom, amikhez ragaszkodom, és amiktől én vagyok én. Ha neki ez már sok... pedig igazából kevés.
- Nem vagyok karácsonyfa! - kérem ki magamnak a kérdést.
- Viszont nyolcvan tényleg elmúltam. Miattad, ha már itt tartunk, mert olyan jófej voltál hogy megöltél - teszem hozzá, de nem kezdek el vádaskodni vagy szemrehányást tenni ahogyan azt talán (?) várná, egyszerűen elfogadtam ezt a tényt, egyszerűen csak nem reméltem hogy találkozom még vele. Őszintén szólva csak néha jutott eszembe, ha láttam valaki hozzá hasonló, magas szőke kék szemű férfit. Mert hát szemrevaló az igaz.
- Nem. Háború volt, és menekültünk a bűvóhely felé, amikor beszakadt a talaj egy ágyúlövedék miatt. Heteket töltöttünk együtt, erre azért csak emlékszel. Képzelj el hosszú hajjal, és kevesebb piercinggel. Megvan? - noszogatom, ahogy igyekszem lefoglalni, hogy mégse azt a szerencsétlent üldözze már itt nekem, és rendezzen nagyjelenetet. Bár nem lennék annak a helyébe aki keresztbe tett egy ilyen vadállatias jellemmel bíró pasinak mint Darius. Már ha ez az igazi neve.
 
♫ Victorius × remélem tetszik × ©️
 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Jade & Darius

Nem rajongtam azért, hogy ennek a sok pöcsnek én legyek a … cukrosbácsija, de rendkívül szórakoztató látvány az, ahogy maguk alá csinálnak. Tipikus kölykök. Azt hiszik, csak mert rajtuk van valami szánalmas sulis focicsapat logója, már érnek is valamit. Kinyílik a szájuk, és próbálnak felvágni a csajuk előtt. Az egyik szarházi egyszer felült a motoromra és … lőtt pár képet a haverja róla. Azok voltak az ”előtte” fotók, az ”utána” című albumban a srácnak néhány foggal kevesebbje volt és úgy nézett ki, mint akin elefántok hajtottak át. Láttam már olyat, csúnya dolog. Nincs bajom azzal, ha keménykednek … csak ne velem.
Pont úgy, ahogy a biztonsági őr is. Nem vagyunk egy súlycsoport, ha szeretne hazamenni a feleségéhez és tovább hízlalni a seggét a tévé előtt, jobb, ha … utamra enged, ahogy azt oly nagyon következetesen  meg is teszi. A nevemet hallva torpanok csak meg és fordítom értetlenül a fejemet a hang forrása felé. Nem emlékszem, hogy a hátamra lenne írva a nevem, szóval … a nevemet sem kéne hallanom, igaz? A felém igyekvő alakot megpillantva csak értetlenül grimaszoltam. Nem ismerős a csaj … csávó, manapság már az is lehet csaj, aki valójában csávó.
-A sikátorban? – kérdeztem vissza, mintha nem hallanám jól, amit mond. Enyhén rázom meg a fejem, ahogy körbe nézek, hogy más is látja-e a csajt, és nem csak én hallucinálom ide. Ezek a barmok nem sikátorba mennek, hanem törülközővel csapkodni egymást a zuhany alá. – Nem megerőszakolni akarom őket, biztos úr. Hölgy. – javítom ki magam, ha már felcsapott önkéntes rendőrnek. Nem tökmindegy, hogy hol lesz nyomorék a kölyökből? Az eredmény mindenhogy mínusz egy kar.
Felnevetek a szavait hallva. – Kétlem, emlékeznék, ha emberi karácsonyfát készítettem volna. – böktem a piercingjei felé. Egyébként se szoktam fát díszíteni. – Ráadásul nyolcvannak se nézel ki. – vontam meg a vállam. Habár, ezzel vagyunk így egy páran. Az én személyimen se az állna, hogy  négyszáz akárhány éves vagyok, ha lenne egyáltalán olyanom. – Angolnak meg végképp nem. – az angolok ilyen … kis apró, idegesítő, teázgatós, nyelvtan nácik. Nem bírom az angolokat, még megölni se okoz örömet, azzal csak … nekik okoznék boldogságot. – Nyolcvan év az nem tegnap volt, szóval … nem emlékezhetek mindenkire, akit majdnem megöltem. – azokra se, akiket igen, de amennyibe nem hallucinálom ide, ő … él. Nyolcban éve, az elmondása alapján, szóval gondolom egy fajtámbeli. Szagra az. – Hol van az a kis köcsög …   húztam el a szám, ahogy összedörzsöltem a kezemet a pályán futkározókat nézve. Ugyanúgy néz ki az összes, nem könnyítik meg a dolgom.
  :hug: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Hobbi & foglalkozás :
Fotós és mikor mi



A poszt írója Jade J. Barlow
Elküldésének ideje Vas. Dec. 03, 2017 1:29 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Darius & Jamie
If I am an angel, paint me with black wings

Nem vagyok oda a sportokért. Nagyon nem. Még a tévében el-el nézem ha nagyon muszáj, de élőben? Valahogy annyira nem az én világom hogy öröm nézni, mit össze tudok szenvedni egy-egy meccsen amin részt kell vennem a fotózás miatt. Az egyik ügynökség akikhez bedolgozok szabadúszóként foglalkozik az iskolák közötti bajnoksággal, és így... ma nekem kell kattogtatnom a gépem. Eleve nem szeretem ezt a milliónyi embert akik jönnek mennek, amíg én a pálya szélén keringek, mint valami dögkeselyű. Ismerhetnek, nem először vagyok itt, és éppen megállok hogy vissza ellenőrizzek valamit, amikor furcsa érzés kerít hatalmába. Mintha nem lennék egyedül halhatatlan. Körülpillantok futólag, de nem szúrom ki, csak a saját tükörképem látom visszatükröződni egy fényesebb felületről. Szűk, fekete farmer, tornacipő, fekete zenekaros póló és a dzsekim. Semmi extra. Hajam fiúsan rövid, elől hullik az arcomba inkább és nem beszélve a számtalan fülbevalóról, és kiegészítőről. A jobb fülemben viselem a napfényékszerem, és sosem veszem ki. Mindenki gyűrűt hord, én nem. Mármint szeretem a gyűrűket, csak hogy nem ilyen célra.
Visszafordulok a pálya felé, mikor mozgolódást észlelek magam mögül, és egy mély karcosabb hangot, ami ismerősen cseng. Elhalad előttem a férfi akihez tartozik, és egy pillanatra megfagy a világ körülöttem. Én ismerem ezt a férfit!
- Darius! - szólalok meg, de eszemben sincs megvárni a kidobót, így inkább haladok vele a pályára. Ez nem lehet igaz! Annyi év után, csak úgy egyszerűen besétál a pályára, ahol fotóznom kell.
- Mi lenne ha nem itt rendeznél nagyjelenetet, hanem a meccs után mondjuk a sikátorban? - kérdezem tőle távolságtartó hangon, mert hirtelen nem tudom hogyan kellene viselkednem vele szemben. Éveken át gondoltam rá néha, hogy mennyit változott, de nem számítottam ilyen hétköznapi találkozásra. Rápillantok, határozott arcára, most is szakállat visel, mint akkor rég. Ugyanolyan, csak a ruha más. Hihetetlen. Ezzel szemben én változtam, levágattam a hajam, és tetováltattam, és kiegészültem piercingekkel is. Mondhatni vadabb lett a megjelenésem, de belül... nem tudom. Magam sem tudom milyen vagyok.
- Még szép hogy ismerős a képem. Te tettél azzá, ami vagyok, még Londonban durván 80 éve - morgok rá, hogy ennyire lyukas nem lehet az emlékezete. Ezek szerint néha csak úgy vámpírokat hagy maga után, aztán meg nem foglalkozik velük? Micsoda egy önző dög. Remélem gondolatot olvasni nem tud!


♫ Victorius × remélem tetszik × ©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 30, 2017 10:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Jade & Darius

Soha az életben nem hittem volna, hogy befogom tenni a lábamat egy iskolába. Egyrészt, úgy érzem magam itt, mintha három évesek vennének körül, másrészt pedig … azon szerencsések között vagyok, akik a 16. században éltek és haltak meg, szóval az iskola kimaradt az életemből, és ezt nem is bántam túlzottan. Fogalmam sincsen, hogy ez a sok babaarcú kretén miként képes létezni itt. Azt pedig végképp nem értettem, hogy felnőtt emberek miként képesek őket elviselni … viszont, mindez mindegy most, hogy én is átléptem a küszöböt. Képletesen, ugyanis az épületbe nem tettem be a lábam, csak … a pályára. Vagyis gondolom. Ez valamiféle társadalmi esemény lehet, mert vannak páran még rajtam kívül, akik azt nézik, hogy a futball csapatnak csúfolt hülyék miként kergetik a labdát.
- Melyik az öné? – kérdezte az egyik mellettem ülő úgy … negyvenes nő. Nem válaszoltam egyből, először csak végig mértem. Egy a fiáért rajongó anyuka, aki képes volt még az arcára is felfesteni a … fia számát? Vagy talán az a kora … franc se tudja.
- Remélem, hogy egyik se. – ráztam meg a fejemet elhúzva a szám. Az kéne még, hogy az egyik kretén odalent az én kölyköm legyen. Az biztos, hogy nem bénázna ennyit. Ezeket egy pálmafa taníthatta focizni. – Dolgom van az egyikkel. Tartozik nekem. Valami … Jason. – azt hiszem. Nem várhatja el senki sem tőlem, hogy kölykök nevét jegyezzem meg. Néha még a sajátomat is nehezemre esik felidézni, nemhogy egy béna gimisét, aki nem tud egyenes dobni.
- Ő a … fiam. – dadogta kissé értetlenül a nőre, mire felszaladtak a szemöldökeim és csak bólogattam magam elé bámulva.
- Csak volt a fia, ha nem fizet. – javítom ki aztán a nőt, ismét a meccsre figyelve. Ilyenek ezek a mai fiatalok. Odajönnek hozzád egy kis fűért és egyéb nem túl legális szerekért, hogy aztán elfelejtsenek eljönni a fizetséggel. Nem mintha olyan fontos lenne, bármikor szerezhetek pénzt, de … itt elvekről van szó. Ha már voltam olyan jó fej, hogy annak az impotens baromnak és a csajának szereztem egy jó estét, a minimum az, hogy kifizessenek. – Ne aggódjon, megpróbálom egy darabban visszaadni. – veregettem meg a nő vállát, mielőtt felálltam volna a székről és lefelé sétáltam volna a pálya széléhez.
-Húzz innen! – löktem arrébb a biztonsági őr kinézetű bajszos fickót, mikor megpróbálta az utamat állni. Nem voltam olyan kemény, hátraesett néhány métert, én pedig nem zavartatva magam léptem be a pályára.
- Hé, ha akarsz valami jót fotózni gyere és … -  megakadtam, ahogy a fotós megfordult, akit megszólítottam. – Ismerjük egymást? Olyan … ismerős a képed. – vontam össze a szemöldököm, ahogy kissé jobban végig mértem. Több, mint négyszáz éves vagyok, vannak gondok az arcmemóriámmal, arról nem is beszélve, hogy … magamon kívül igazából mindenkire teszek magasból. – A csapatkapitányt vedd! Mindjárt egy karral kevesebbje lesz. – még gondolkodom rajta, hogy a dobó karját szedjem-e ki a helyéről, vagy sem. Amilyen béna azzal is, talán túlzottan is kegyetlen dolog lenne. Mégiscsak illene fairplay-nek lenni, ugye?

  :hug: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 27, 2015 9:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Csak állok ott, mint egy szobor és azon gondolkodom, mi tévő legyek. Nem szeretnék a nyakába borulni és rögtön megbocsájtani, de viszont nem tudom, meddig tudom még türtőztetni magam. Nagyon nehéz ez a helyzet. Mert végül is visszajött és én végül is sokkal jobban kedvelem őt, mint hogy megérje haragudni. Egyelőre még csak végighallgatom és egyik lábamról a másikra helyezem súlyomat. Apró mosolyt én is eleresztek, de csak mert nem bírom ki. Egy pillanatra lehajtom a fejem, hogy eltakarjam az apró jelet. Picit talán bele is pirulok a helyzetbe.
-Ó, értem. - Vágtam rá rögtön, amikor elmondta, hogy hol volt. - És előtte azért mondhattad volna, hogy ne keresselek otthon egész nyáron, mert elmész... - Nem akarok hisztis kis fruska lenni, aki mindent számon kér, szóval elhallgatok és egyelőre befejezem a vita elindulását. Mert azt teszem. Vitát kezdeményezek. De ő okos, és nem megy bele. Mindenre olyan nyugodt a válasza. Úgy döntök, leülök mellé, mert kellemetlenül érzem magam jelenleg állva. Oldalra fordulok, magam mellé teszem a táskám. A kérdésére habozok, mit mondjak, hogy nagyon rossz volt nélküle? Nem vallhatom ezt csak így be.  
-Egész végig nem volt térerőd? Egyszer sem? Mindegy is... - Vonok vállat és a pólóm alját kezdem el birizgálni. - Nekem unalmasan. Kicsit dolgozgattam egy kávézóban, meg az otthoni helyzettel küszködtem. - Még nem akarom elmondani. Egy kicsit még nekem is emésztenem kell a dolgot az iskoláról. Azért felpillantok, szemeimet az övéibe fúrom. Láthatóan nincs túl jó kedvem, és szerintem nem is lesz egy ideig. Annyira utálom már most ezt a jelenleg kialakulóban lévő helyzetet. Nem kettőnk között, hanem úgy mindenben. A család, az iskola, Kai... nem lett könnyű az életem és nem tudom, hogyan fogom majd mindezt kibírni. - Tudod... azért jól esett volna, ha valahogy tudsz jelentkezni... hiányoztál. - Bököm ki végül, de a mondatom végére annyira elhalkulok, hogy szinte alig lehet kivenni a szót a számból. De igaz. Hiányzott a támogatása, az ölelése. Mert valahogy vele biztonságban érzem magam és talán egy kicsit el is felejtem, ami az életemben történik, mikor ő ott van.

öltözék: itt || zene: itt || ©️ || megjegyzés: remélem tetszem  38  
Nick & Serena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 27, 2015 8:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Szívesen mondanám, hogy az ember az egyedül töltött időben átértékeli, hol áll a világban, de ez baromira nem igaz. A lelátón egyedül töltött idő nagy részét azzal töltöttem, hogy semmire nem gondoltam. Vagy legalábbis nagyon igyekeztem semmire sem gondolni, de közben be-ebcsúszott néhány nem kívánatos agymenés, amiket nem részleteznék itt. Magányában mindenki filozófussá avanzsál, de én nem vagyok eléggé elkötelezett a leírásokhoz. Azokkal küzdjenek meg olyanok, akik értenek is dolgokhoz.
Amikor Serena megérkezik, fölnézek rá és elmosolyodok. Hihetetlenül jó érzés újra látni, most érzem ténylegesen úgy, hogy hazaértem. Ennyi kellett a bizonyossághoz. Arról, hogy most mi fog történni, nagyon nehéz lőre dönteni, sőt, valószínűleg lehetetlen. Főleg azért, mert a következő beszélgetésünk egy katasztrófa felé száguldó autónak tűnik, amit maximum kis mértékben tudok fékezni. Ha jól osztom be, talán nem zuhanunk bele a szakadékba.
– Rena – felelem, hasonló hangnemben, mint ő maga. Nem vártam hatalmas, könnyes egymás karjába borulást. Fenébe is, ha az történik, el kellene gondolkodnom azon, ki szórakozott az agyával. A kérdésére nem felelek azonnal, és kerülöm a szemkontaktust. Már kitaláltam valamit, de átlátszónak, gyengének érzem a fedősztorimat. A probléma azonban az, hogy csak ez áll a rendelkezésemre, semmi más. – Washington államban. Egy távoli családtagnál melóztam – felelem, és ezzel nem is hazudok. Kihagyom mondjuk, hogy milyen munkát végeztem, de talán jobb is, ha arról nem beszélünk. Valószínűleg fogunk. Legnagyobb balszerencsémre ugyanis Serena nem ostoba lány.
És ezért valószínűleg a következő, majdhogynem kétségbeesett kísérlet sem fog működni, de köteles vagyok megpróbálni.
– És a te nyarad hogy telt? Sajnálom, hogy nem hívtalak, az erdőben voltunk, hegyek között… – A jobb kezemmel felszálló füstöt mimikálok, ezzel mutatva, hogy a térerő elszállt, mint halk fing a szélben.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 27, 2015 4:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


A folyosón haladva végig az embereket kémlelem. Igazából nem is tudom miért... hiányzott nekem egész nyáron, de dühös és csalódott is voltam, hogy egy szóval nem jelezte, miért is ment el és hová. Azért örültem volna, ha küld egy sms-t, hogy jól van. De nem tette. Én pedig annyira dühös voltam rá, hogy megpróbáltam tudomást sem venni erről az egészről. Elvégre, nem járunk... csak volt közöttünk valami és miért is kellene nekem őt felelősségre vonnom?
-Föld Serenának! Hahó! Őt keresed, igaz? Kint van, azt pletykálták az előtt az elsősök. - Riaszt fel gondolataimból Mia. Barátnőm persze mindig mindenre odafigyel és minden pletykát tud. Nem is értem, hogyan képes erre. Ehhez valami tehetség is kell, azt hiszem. Felsóhajtok, majd szomorú tekintetemmel az udvarra vezető ajtót kezdem el szemlélni. Menjek, ne menjek. Ez itt a kérdés. Elvégre... előbb vagy utóbb el kell jönnie ennek a beszélgetésnek, ennek a találkozásnak. Szóval jobb most, mint később. Valahogy olyan érzésem van, nem lesz könnyű ez a reggeli. Intek Miának, majd miután a kezemben lévő könyveket a szekrényembe zártam, kimentem. Hosszasan nézelődtem, mire megláttam őt a lelátón, egyedül ücsörögve. Persze, hogyan máshogy is lenne? Hiszen nem sok embert tűr meg maga mellett. Szívem hevesebben és hevesebben dobog, ahogy közeledem hozzá.
-Nick. - Hirtelen csak ennyi csúszik ki a számon. Az is halkan, alig hallhatóan. Megállok előtte, összefonom a karjaim. Nem mosolygom, pedig mennyire szeretnék! - Örülök, hogy jól vagy... hol a francba voltál egész nyáron? - Bukik ki belőlem végül. Nem szeretném ha vitába torkollna a dolog, de jelenleg nem látok más kiutat. Pedig milyen jó lenne átölelni! Hiányzott.

öltözék: itt || zene: itt || ©️ || megjegyzés: remélem tetszem  38  
Nick & Serena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 27, 2015 3:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Serena

Ha az ember egy egész nyarat felölelő kiruccanás után kapásból az iskolába tér vissza… Nos, mondjuk úgy, hogy adódhatnak problémák. Az első ezek közül, hogy mivel tegnap éjjel érkeztünk meg, hullafáradtan, kábé halovány segédfogalmam sincsen arról, kivel mi történt. A legtöbbjük nem is érdekel, de az már jobban zavar, hogy Serena is ide tartozik – róla sincs sok tudomásom. Ami furcsa. Telefonon és a neten keresztül is tarthattuk volna a kapcsolatot, és ebben valószínűleg ugyanannyira vétkes vagyok, mint bárki más.
Az első óra előtt a lelátón ücsörgöm. Korai vagyok, mint mindig, de nem tehetek róla, hacsak nincs, ami (vagy aki) marasztaljon, hajnal négykor kivet az ágy, körülbelül egyenesen a hideg zuhanyba bele. Egy élethossznyi megszokást nem lehet elhessegetni. Vannak még páran, akik idekint töltik az idejüket, én pedig – miután barátságtalanul elhessegettem egy rakás zöldfülű kis elsőst – a fejeket kémlelem. Be nem vallanám hangosan, de egy szőke hajzuhatagot keresek, és a hozzá tartozó, valószínűleg dühös szempárt. Mert tuti, ezt nem úszom meg valamiféle vita nélkül. De mégis hogy a francba kellett volna elmagyaráznom, hogy hova megyek?
– Üdv, Serena, figyelj csak, a nyáron nem leszek elérhető, mert el kell mennem Washington államba. Emberszerű dolgokat készülök kilyukasztani, tudod, semmi para.
Jah, mert ezek után csak úgy elhajtok a naplementébe, ő meg könnyes zsebkendővel és pogácsákkal vár odahaza, mint valami Polgárháborús filmben? Könyörgöm, legyünk realisták. Ez így… humánus volt. Igen, talán ez a legjobb kifejezés rá. Mégis, valamennyire bűntudatot érzek, amiért csak úgy leléptem, és rühellem ezt az egészet. Egyszerűbb lenne csak bevallani neki, hogy vadász vagyok, aztán élni tovább az életemet nyugodalmasan. Csak akkor fölmerülne a kérdés, hogy mennyi volt egy ilyen találkozás esélye, és rühellném azt hazudni, hogy igazán apró, de hát szerencse játszott közbe.
Mondtam már, mennyire rühellem az olyan szitukat, amiknek nincsen jó megoldása?
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Szept. 12, 2014 7:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Dorothy & Sophie

Talán nincs is kifejezés arra, hogy mennyire nem vágytam társaságra ebben a szent percben. Hiszen hiába nincs többé kötődésem a teliholdhoz, ugyanúgy feszültnek érzem magam, mikor beköszönt... ebben talán maradtam normális vérfarkas, nem tudom. Nem változom át, ennyi a biztos. Ja, és a halál. De talán már az sem. Ebben a városban?! Ugyan, kérlek, ne viccelj már velem!
- Legalább valaki naprakész az információkkal. - jegyeztem meg, bár eléggé foghegyről. Ha már csak a nevét hallottam annak az arrogáns dögnek, képes lettem volna bárkit falhoz vágni, vagy ehhez hasonlót művelni, és abban bizonyára megint nem jöttem volna ki jól. Itt általánosságban még a fogorvos is erősebb a fúrójával, mint én a pár fogammal, tekintve hogy mióta lemondtam a drogokról, és a hátam mögött hagytam Detroit utcáit, közel sincs hangulatom ezekhez. Emberek bántalmazásához főleg nem.
- Nem akartam a szolgája lenni. Mert igen, minden hibrid egy alattvaló szintjén ragad. - forgattam meg a szemem. - De nem tehettem ellene... átvert. Becsapott. De te... - akadtam aztán meg. - Honnan ismered őt? Csak hírből? - vontam fel kérdőn a szemöldököm.  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❖❖ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
❖❖ full-time traveller
Humor :
❖❖ cute like a little dog



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 17, 2014 7:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Dorothy & Sophie

Tipikus. Nem nagyon ismertem olyan személyt, aki egy "minden rendben?" kérdésre azt válaszolja, hogy nem, valami hibádzik az életemben. Általános reakció volt, hogy nem zúdítottuk egy olyan valakire a gondjainkat, akit nem is ismerünk, sőt az is nagy szó, ha egy ismerősünktől, barátunktól próbálunk egy kis életerőt kölcsön kérni a folytatáshoz. Nem is vártam el, hogy a lány a nyakamba rakja élete történetét, csupán annyira gondterheltnek tűnt, hogy muszáj volt rákérdeznem. Főleg, ha már úgy alakult, hogy mindketten itt fogunk ücsörögni.
Aztán ismét megszólalt és információkat szórt el. Klaus Mikaelson? Ismerős név, de annyira nem voltam benne abban a körben, aki ezzel a férfival foglalkozik. Persze, hallottam róla, mégsem érintett a létezése, ahogy enyém sem az övét.
- A hibrid, akit nagyjából mindenki utál és minden második ember meg akar ölni? - Kérdeztem érdeklődve, felvont szemöldökkel. A köztünk lévő távolság ellenére felé fordultam és felkészültem arra, hogy érdeklődve hallgassak akármit, amit mondd. Régen beszélgettem már olyanokkal, akiket nem ismertem, mostanában eléggé lecsökkent az ismeretségkötéseim száma. - Pedig nem olyan típusúnak tűnsz, aki egy hozzá hasonló... bocsánat, de szolgájává válik. - Nem akartam ítélkezőnek tűnni, hiszen a hibridek jelentős hányada először nem akart keverék lénnyé válni. Ezt a pletykát hallottam.

// eszméletlenül sajnálom az óriási késést, elfelejtettem írni  27 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 04, 2014 1:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Dorothy & Sophie

Nemigen tudtam eleinte mit felelni. A tény, miszerint nem zavarja őt a jelenlétem, megkönnyebbülést jelentett nekem, hisz nem kell új helyet keresnem. Nem lenne türelmem ahhoz, hogy ismét egy kietlen hely keresésére induljak. Jobb szeretnék inkább... itt ücsörögni, és az sem érdekel, ha van itt más. A fejemben kell rendet tennem, nem pedig magam körül. Kár, hogy ezt nem tisztáztam magammal előbb.
- Igen, miért is ne lenne? - kényszerítettem magamra egy mosolyt, majd leültem egy picivel távolabb tőle. Sóhajtás szaladt fel torkomon, majd elégedetten vizslattam magam elé. Azt nem mondanám, hogy annyira nyugodt vagyok, de... bármi megtörténhet.
- Mire a városba értem, eltűnt az, aki miatt idejöttem. Mit kellene tennem? Már belefáradtam a kutatásába... - suttogtam rekedten, és most már érezhette, hogy tényleg semmi nincs rendben. - Klaus Mikaelson akaratom ellenére tett hibriddé. Meg akarom őt találni. És megfizetni neki mindenért. - jött ki belőlem az információ. Nem tudtam magamban tartani. Miért is kellett volna? Éreztem rajta, hogy nem ellenség.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❖❖ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
❖❖ full-time traveller
Humor :
❖❖ cute like a little dog



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 04, 2014 11:10 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Dorothy & Sophie

Felkaptam a fejem. Csoszogást hallottam. Oldalra sem kellett volna pillantanom ahhoz, hogy megállapítsam, a közeledő személy minden bizonnyal egy lány és nincs jó formában. Léptei bizonytalanak voltak, az én fülem pedig túl jó ahhoz, hogy n szúrjak ki ilyesmit. A lányra pillantva viszont meg kellett állapítanom, hogy nem ismerem. Vagyis... az arca egy pillanatra mintha felrémlett volna előttem valami kapcsán, de képtelen voltam tovább fűzni a gondolataimat annak érdekében, hogy élesebb kép rajzolódjon ki előttem. És még becsípve sem voltam.
- Ugyan... - Legyintettem egyet és egy sóhajjal megspékelve közöltem, hogy nem, nem zavart meg. Ücsörgésem színtere nyilvános hely volt és hiába hittem abban, hogy a kutya sem fog erre járni, tévedtem.
Mély levegőt vettem, a szőke lányra nézve már azt is tudtam, hogy nem egyszerű emberrel van dolgom. Vérfarkas. Nem... inkább hibrid, hiszen a vámpírérzékelőim is működésbe léptek. Manapság már egyáltalán nem furcsa, ha ilyen kevert vérűekkel fut össze az ember lánya az utcán... nem mintha bajom lenne azzal, hogy vannak, akik egyszerre vámpírok és vérfarkasok, hiszen a farkasokkal is megbékéltem.
- Már megbocsáss, de zavartnak tűnsz. Minden rendben? - Kérdeztem rá hirtelen.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 02, 2014 6:33 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Dorothy & Sophie

Elesett voltam... védtelen. Magam se tudom, hogy hogyan jutottam el idáig... hibridként buzogni kellett volna bennem a tettvágynak, a bátorságnak! Hiszen vérfarkasként makacs voltam, és nem tudtam uralni az érzéseimet, ennek köszönhettem az első átváltozásomat is... mára már mintha mindez kihalt volna belőlem. Saját fajtám kicsúfolt példánya lettem, mert nem tudom, mi sikerült félre... én csak hibrid akartam lenni, megszakítani a köteléket, mely KLaushoz kötött, majd továbbmenni. De Klaus előbb ment el. Nem is tudtam vele találkozni. Nem tudtam bosszút állni... nem ment. Pedig akartam... óh, de mennyire akartam!
- Hát te? - bukott ki belőlem, ahogy felfelé sétálgatva egyszer csak meg kellett állnom, mert megpillantottam ezt a lányt itt üldögélni. - Megzavartalak magányodban? - bukott ki belőlem a kérdés, miközben lélegzetem kissé felgyorsult, és többször kezdtem pislogni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❖❖ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
❖❖ full-time traveller
Humor :
❖❖ cute like a little dog



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Szer. Feb. 12, 2014 11:26 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Dorothy & Sophie

Soha nem voltam magamba forduló típus, de mint mindenkinek, nekem is vannak rosszabb napjaim, amikor inkább az egyedüllétre és csendre szavazok, mint a társaságra és pörgésre. A mai is egy ilyen nap volt, a teljesen kihalt iskolai tornapálya lelátóján üldögélve viszont hiába próbáltam meg akármiről is gondolkodni, egyszerűen nem ment. Felrémlettek előttem emlékek, amelyek túlságosan régieknek tűntek: amikor visszatértem Mystic Fallsba és Stefan unszolására ismét magamra aggattam a középsulis lány szerepét. Megjegyzem diáki pályafutásom nem volt túl hosszú életű, hiszen mintha két másodperc alatt jöttek volna csőstül a bajok és problémák.. a barátaimat veszély fenyegette, kibékíthetetlen ellentétek és megoldhatatlannak látszó viták generálódtak, az érzelmek sem éppen nekem kedveztek és mégis, végül minden jóra fordult. Egy darabig. Utána kezdődött előröl a már 140 éve tartó ördögi kör, amelynek papírforma szerint nem láthatom a végét. Nem is akartam. Nem arról volt szó, hogy nem szerettem az életemet, néha csupán úgy éreztem, hogy túl sokat éltem már ahhoz, hogy megemészthető legyen.
Az órámra pillantottam. Negyvenhárom perce üldögéltem itt tétlenül, de nem éreztem késztetést arra, hogy felálljak és elinduljak valamerre. Inkább lehunytam a szemeimet és élveztem, ahogy a lágy, kellemesen meleg szellő végigsimít az arcomon, a következő pillanatban mégis éreztem, hogy már nem vagyok egyedül. Vajon ki lehetett rajtam kívül az az elvetemült, aki egy tornapályán szeretne ücsörögni?
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Júl. 31, 2013 2:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

As if I've buried it deeply somewhere in my heart
(KBK - Suddenly)
- Akkor rendben. Nem szeretném, ha úgy éreznéd, hogy nem törődnek veled. - mondtam bólogatva és a vállára tettem a kezemet. Szóval azért esett annyira össze. Azért zuhant így magába, mikor rátaláltam, mert Klaus jól elbánt vele. Az öcsém sosem volt normális. Ilyenkor annyira gyűlölöm. Annyira nem szeretem, ha kibukik milyen szemét a nőkkel. Hogy bír így bánni velük? Az a kísérője Hayley... mintha csak a kutyája lett volna a tornateremben. Meg is érdemelte, hogy jól bevágtam a pezsgőspoharak közé. Mostanában nagyon az idegeimre megy. Ha Tatia megtudná, hogy beleegyeztem a halálába, vajon mit szólna? Rossz testvér vagyok. Hagytam meghalni Henriket, hagytam eltűnni Finnt és hagytam, hogy Klaus ilyenné váljon. Rebekah még mindig egy magányos csökönyös nyávogós liba. Kol pedig... ő meg Kol. Hagytam, hogy a kisöcsém is eltávolodjon tőlem. Most meg engedélyt adtam apánknak Klaus megölésére. Bár lenne értelme harcolni? Hogy még Mikaelt is elveszítsem? Nem. Őt már nem bírnám elviselni. Apánkra bármikor számíthatok és nem állhat a kapcsolatunk közé még Nik sem. Most nem. Lehet harcolnom kellene érte, de nem megy. Különben is mit érek én Silassal szemben? A fél fogára sem vagyok elég. De ez most nem is fontos. Nik az öcsém és ha nem is védelmezve, de törődnöm kell vele. Utána kell mennem New Orleansba és lebeszélni erről a hatalomvágyáról. Régen is elviselhetetlen volt, amikor már annyira beleképzelte magát a szerepbe. Teljesen el van vakulva a hatalmától és attól, hogy ő olyan nagy ember. Pedig semmit nem tett le az asztalra. Az égvilágon semmit. Tatia kérlelni kezd. Nagyon harapok az alsó ajkamba idegesen és felfelé nézek. Ez nem menne. Az első dolog amiért be akartam verni a képét az Tatia lett volna megint. Az az egy pofon nem igazán használt. Ha már úgyis kőből van a képe, legalább hagy élvezzem egy kicsit ki. Ismerem magam. Nem bírnám megállni, hogy ne jöjjön szóba. - Rendben. Esküszöm, hogy nem említelek meg, ha csak ő nem hoz szóba. - nyögtem ki. Hát ez is nehéz menet volt. Elmosolyodtam azon, hogy ezt ennyire nehéz volt kinyögni, majd mutatóujjammal az orrára böktem. - Légy jó Tatia!   - mondtam komolyan, majd távozni készültem. Valamiért ez az egész beszélgetés annyira rossz volt. Amint elhagytam a 20 méteres körzetét újra rosszul lettem. A világ megint forgott körülöttem. Alig vártam, hogy hazaérjek. Az úton megálltam a közeli tó partján és kavicsokat dobáltam bele a sötétben. Vajon van értelme annak amit csinálok? Vajon lesz eredménye? Miért vagyok ennyire reménytelenül romantikus? Miért futok egy olyan lány után, aki sosem lesz az enyém? Miért törődöm ennyit a családommal, még ha nem is akarok? Miért nem  vagyok erősebb? Mit vétettem, tettem, hogy ezt érdemlem? Talán tényleg be kellene vennem azt a gyógyírt? Miért félek ettől? Miért félek a haláltól? Miért nem tudnék belenyugodni az öregedjünk meg együtt happy endbe? Mikor lesz vége? Lesz e olyan pillanat az életemben, amikor azt mondom igen sikerült!? Mi értelme az életnek?


//köszi a játékot 40 Mégha Tatia nagyon nagyon ellenséges is volt tetszett Very Happy //
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆
Humor :
◆ honey, i'm raw and have fangs ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szer. Júl. 31, 2013 12:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

- Nem fogok megbánni semmit. Elhiheted... tényleg jól leszek. - Bólintottam mintegy megerősítve a saját szavaimat. Semmi jó nem sülne ki abból, ha Elijah belefolyna ebbe az ügybe, főleg, hogy még mindig szeret. Az előbb ezt mondta, ahogy most is... de a tudatom nem fogta fel, hogy szerethet még mindig, szüntelenül... azt hiszem, ez azért jó nekem, mert így legalább lesz valaki, akihez fordulhatok, ha akarok.
- Ha utána mész... - Köszörültem meg a torkomat. - Engem ne említs meg, jó? Nem akarom, hogy szó legyen rólam... azt sem akarom, hogy az elkövetkezendőkben bármi közöm legyen hozzá. Ígérd meg nekem, hogy nem hozol szóba. - Kérleltem őt kissé már lágyabb tekintettel, mint amit az előbbiekben használtam vele szemben. Az lett volna az utolsó csepp a pohárban, ha Elijah rólam beszél neki. Erre sem volt szükségem... akkor mégis mire van?
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Júl. 31, 2013 12:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Tatia & Elijah

Nevetni kezdett, amolyan csúfondárosan. - Látom jót mulatsz rajtam.  - húztam félre a szám szélét. Ez most komolyan kinevet? Elmosolyodom lágyan a kacagásán. - Tetszik, ahogy nevetsz. - sütöttem le a tekintetemet. - Királyságát?  - vontam fel az egyik szemöldökömet. - Na ne! - esett le. Megint a kiskirály akarja játszani az ő kis birodalmában. Nem teheti ezt. - Biztosan rendben leszel? Nem akarom, hogy megbánj bármit is a jövőben ez ügyben. Azt akarom, hogy meglegyen mindened.  - vágtam zsebre a kezeimet. - Persze, hogy azt szeretném.  - kaptam fel a fejemet. Kezem az övére simult és úgy szedtem le az arcomról az ujjait. Magunk elé emeltem kicsi kezét és úgy fogtam. - Ha most úgy érzed, hogy egyedül vagy... nincs kiút vagy bármi ilyesmi, akkor tudd, hogy én nagyon szeretlek.  - mosolyogtam rá, miközben a kezeivel játszottam a tenyeremben. - Elkel mennem Klaus után. - kerestem a tekintetét. - Nem hiszem, hogy ennek az uralkodási mániájának jó vége lehet. Az öcsém. Róla is gondoskodnom kell, bár nem szívesen hagylak itt a városban így...  - folytattam. - Hívni foglak!  - jegyeztem meg. - Ó és Tati!  - jutott eszembe. - Ne lógasd az orrodat, nem áll jól neked.  - kacsintottam rá.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Vissza az elejére Go down
 

Lelátó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros :: Középiskola
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Szomb. Okt. 20, 2018 3:19 pm
Szomb. Okt. 20, 2018 2:39 pm
Szomb. Okt. 20, 2018 2:35 pm
Szomb. Okt. 20, 2018 2:07 pm
Szomb. Okt. 20, 2018 1:57 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3