Ezt teljes mértékben megértem. - mondom neki sietve. - Nem akarok senkit se kitúrni az életedből és azt is megértem, ha inkább őt választod ehelyett. - mondom neki, s próbálom nem kimutatni, hogy most sikerült megbántani. Na ezért nem engedek senkit se igazán közel magamhoz, mert vagy meghalnak vagy megbántanak. Nem is tudom melyik a rosszabb. - Én mi lennék? A vámpír aki infókat add neked? Fontos lennék miért?- kérdezem tőle kicsit ingerülten, pedig nem is rá vagyok mérges, hanem saját magamra minden miatt. - Sajnálom. Tényleg sajnálom . - mondom neki őszintén. - Persze. - mondom neki, de nincs tovább maradásom itt. -
Nagy levegőt vettem. Örülök neki, hogy minden rendben. - Rendben! Bocsáss meg, de ezt tudnod kell... nekem Katie az egyik legfontosabb ember az életembe. Olyan mintha a testvérem lenne, az ikertestvérem, az egyetlen, aki már olyan régóta velem van... De... nos először még magamnak is nehéz volt bevallani, mert meglepett a dolog, de te is fontos vagy számomra. Viszont Katie, ő más...- hirtelen nem tudom, hogy mi ütött belém, de muszáj volt ezt elmondanom neki, meg talán magamnak is. Tisztáznom kellett magammal is a dolgokat, mivel úgy éreztem, hogy lassan kicsúszik a lábam ahol a föld. - Minden rendben?- meredek rá, mikor hirtelen feláll és elszalad. Utána kell rohannom!
Héé, nyugi. - mondom neki mosolyogva.- Megértem én, szóval no para kérlek. - teszem hozzá kedvesen, hiszen nem akartam felhúzni és azt se szeretném, ha itt átváltozna nekem farkassá. - Mert ismerlek . - mondom neki kedvesen és rákacsintok. - Mert olyan vagy, mint én régen. - mondom neki nemesi egyszerűséggel, hiszen miért is titkoljam. A régi énemre hasonlít és mert ő Pati. Én se tudom miért került ennyire közel hozzám, miért gondolom azt, hogy Pati olyan, mintha a testvérem lenne, de ez így volt és kivételesen most nem érdekelt a miértje. Elfogadtam ezt az érzést. bűnösen finom recept? - kérdezek vissza játékosan, majd szép lassan a villámmal veszem és bekapom. Tényleg nagyon ínycsiklandó, de akkor is érzem, hogy ez nekem nem fog menni. Túl régen ettem már ilyesmi kajákat és az emlékek is rám törnek. - Finooomm. - mondom, majd a villa kiesik a kezemből, s vámpírsebességgel eltűnők onnét.
-Héé... nekem ez még új, bocsi ha a reakcióm is elég furcsa.- viccelődtem a reakcióm kapcsán, miközben ismét egy adag ételt púpoztam a villámra, a tányéromból. - Miét vagy ebben olyan biztos? Miért hiszel bennem ennyire?- tettem fel sejtelmesen a kérdést, mert én bizony ezt sem értem. Miért bízik meg bennem feltétel nélkül ennyi idő után? Hisz még alig ismerjük egymást... - Ariel nem fogok hazudni neked. Azért volt szükségem az információdra, hogy továbbadjam Katienek. Neki szüksége van erre az tudásra, mert nem akarjuk, hogy rosszul süljön el a tervünk. Ki kell nyírnom /nyírnunk azt a szemetet, aki kiváltotta a barátnőm átkát!- vallok színt rendíthetetlenül. Nem érdekel a reakciója, mivel most nem az, az első számomra, hanem a tervünk Katievel. - No, ez már félsiker.- örömködtem, mikor megdicsérte az étel illatát. - Nos, egy bűnösen finom recepttel, de csak remélem.- feleltem viccel a humoros kérdésére.
Az mi farkaska. - kérdeztem tőle nevetve, hiszen a reakciója elég vicces volt. - Nincs mit szégyellned. - mondom neki nyugodtam. - Előttem legalább is nincs olyan. - mondom neki kedvesen. - De nem bánom azt, ami vagyok. Csak néha az emberi butaság miatt utálom, hiszen látom, amint elpusztítja magát. - teszem hozzá gyorsan, de még mindig mosolygok. - Nincs mit és rendben. - figyelem őt és látom, hogy ízlik neki az amit adok. - Finom mi ? - kérdezem tőle és leülök az asztalhoz és várom őt. - Jó az illata. - mondom sietve, amikor az asztalra teszi. - Szóval mivel fogsz ma megmérgezni? - kérdezem tőle játékosan és mosolyogva.-
- Ez nagyon durva!- kapom a kezem a szám elé, mikor rájövök arra mit is mondtam az előbb. Bár nincs mit szégyenlem, hisz ami a szívemen, az a számon is... de most megbántam a mondandómat. Ariel nem tehet arról amivé lett, nem tehet arról, hogy neki más szükségletei vannak, mint nekem, ezt el kell fogadnom és kész. - Mindjárt kész!- szóltam neki, mikor megláttam, hogy terít, majd átvettem tőle az italt. - Köszönöm.- köszöntem meg és bele is kortyoltam az italomba. A narancs és a vodka remek párosítás volt, hisz a narancsnak köszönhetően a vodka nem szállt olyan gyorsan a fejembe. Ha már italnál tartok... felbontottam a szár bort, amit találtam és nyakon öntöttem vele a gombás szószt, majd ízesítettem egy kis borssal és sóval, hogy gyorsan kész legyek. Ezután meg már csak arra vártam, hogy a bor kicsit besűrűsödjön. Mikor kész lettem, a gőzölgő ételt az asztalra tettem és helyet foglaltam én is. Poharamat a magasba emeltem, hogy tósztot mondjak. - Az első közös vacsoránkra!- tartottam fel a poharat, míg nem koccintottunk, majd neki kezdtem az ételnek, ami egyszerűen isteni lett.
Igen részben. -mondom nyugodtan.- De nagyobb rész mi hullák, hallottak vagyunk. - mondom neki, hiszen ez az igazság. - Ehetünk és az is jó, de a vér nagyobb lételemünk és én 1950 óta egész jól megvagyok emberi kaja nélkül. - mondom neki, s közben a pohárral babrálok, mert nem bírok ránézni. - De nem foglak untatni a múltammal. - mondom neki kedvesen és sóhajtok egyet. - Inni? - nyújtom felé a vodkás-narancsot. - Ledolgozzuk, amit megettünk? - kacsintok rá játékosan és megterítek bár igaz a kaja messze nincsen készen, de muszáj valamivel elterelnem a gondolataimat. -
Nagyon meglepődtem azon amit mondott. Ez azt jelenti, hogy nem is eszik emberi ételt? És azt meg hogy? - Várj, várj. Én ezt nem értem... szóval nektek nem szükséges emberi táplálékot fogyasztanotok? Elég csak a vér? De hát ti egy részben még emberek vagyok, nem?- ismét egy kérdés, ami abból adódik, hogy én értetlen vagyok. - Rendben, akkor zenélünk.- mosolyodtam el, miközben ismét a tepsi közelébe léptem, hogy keverjek egyet az ételen.
Figyeltem, annyira másabb volt mint a többiek. Talán kicsit hasonlított és emlékeztetett a régi önmagamra. Gyorsan csinált mindent. Ha valaki nem mondott el neki valamit, akkor nem igen foglalkozott azzal a dologgal, viszont rettentő kíváncsi volt és sokszor ment a saját feje után is. Nem akarlak elkeseríteni -kezdtem bele a mondani valómba, de nem akartam, hogy fölöslegesen beleélje magát bármibe is.- De én nem nagyon eszek emberi kaját. - mondom neki gyorsan és figyelem őt. - De természetesen megkóstolom, de nem biztos, hogy sokat fogok belőle enni. - teszem még hozzá gyorsan. Volt olyan időszak, amikor ettem még emberi kaját, de az meg is szakadt ott és akkor 1950-ben. Azóta csak kb. évi háromszor, ha rendes kaja után nézek. Nem nagyon szoktam és nem is akarok visszagondolni akkorra. - Szívesen hallgatlak. - mondom sietve, hiszen százszor jobb énekes mint én. Szóval esélyem nincs, de őt szívesen meghallgatom. -
Örültem neki, hogy még egy kielégítő választ is adott nekem. Azt hiszem a mi barátságunk azért lesz ilyen erős, mert megosztjuk egymással a "titkainkat", hogy mi miért történik velünk, ezért sikeresen el is kerüljük a konfliktushelyzetet. - Értem!- bólintottam is egyet mohón, majd visszafordultam az ételhez, ami már csak lábosba kellett raknom. De hol a lábas? Pár percig még kerestem, majd mikor sikeresen megtaláltam felraktam a gáztűzhelyre melegedni. - Már mindjárt kész. Remélem ízleni fog.- reménykedtem, miközben a forrótepsibe öntöttem a hideg gombát, ami egy nagy sistergést váltott ki találkozásukkor. Ekkor kicsit hátrébb szökkentem, hogy nehogy engem érjen a forró olaj. - Vacsi után énekelhetnénk, nem?- az életem a zene, szóval természetesen meg is említettem a kis öteletemet Ariel-nek. Remélem elnyeri a tetszését, mert én imádok énekelni. És egy kis zenei boldogságra szükségem is van.
Miért tettem volna? - vonom fel a szemöldökömet és érdeklődve nézek rád. - Ez csak vér volt, ami a lételemen, de jól vagyok, ezért még nem bántottalak volna. - mondom neki higgadtan és nagyon remélem, hogy el is hiszi, hiszen nem akarom, hogy féljem tőled. - Csak azért jobban vigyázz. - teszem hozzá gyorsan. - Nincs mit köszönni. - mondom neki mosolyogva és visszaölelem. Közben egy másodpercig átfut az agyamon, hogy lehet csak tesztelt, de ezt egyből ki is verem, mert baromság. - Persze, hogy ne. - mondom neki gyorsan és a hajamat a fülem mögé igazítom. - Hogy áll a kaja? - kérdezem tőle és remélem sikerül témát váltanom. -
Meglepődtem azon, hogy Ariel milyen erős. Mármint nem fizikailag, hanem belsőleg, hogy visszabírta tartani a vámpírszomját azért, hogy ne bántson. Most már tényleg azt láttam, hogy minden rendben. - Ariel ez lenyűgöző volt. Mármint az, ahogy megemberelted magad, és nem csaptál le rám.- mondom hálával tele a hangomban, majd mivel az érzelmek ennyire elkaptak meg is kellett ölelnem. - Köszönöm!- öleltem szorosan még egy ideig, majd elengedtem. - Oké a véres ügyön kívül is még áll a kérdésem. Minden rendbe? Csak mert az előbb úgy merengtél, mint még soha!- meséltem neki.
Nem tudom miért kalandoztam el olyan dolgon, ami több mint ötven éve történt. Halott és ezen nem fogok tudni változtatni soha se. Mondtam magamban. A mosogató fölé görnyedtem és próbáltam visszaszerezni emberi mivoltomat, ami nem volt annyira egyszerű, hiszen még mindig tisztán éreztem a vér illatát. Ha korábban, más mellett sikerült, akkor most is fog Pati mellett, gondoltam magamban. Becsuktam a szememet, s vettem egy mély levegőt és éreztem, amint kizárom a vérszagot és visszanyerem emberi mivoltomat. Nem történt semmi se. - mosolyogtam rá Patira biztatóan, hiszen ekkor már semmi se utalt arra, hogy ne lennék ember. A hajamat a fülem mögé gyömöszöltem és néztem őt. - Jól vagy? Persze, igen. - mondtam sietve, de láttam, hogy még mindig engem nézz. - Tényleg minden rendben van. - mondtam neki. Nem akartam beszélni neki a múltamról. -
A beszélgetés közben totálisan megfeledkeztem a munkáról. Hát nem is annyira meglepő, miért nem vagyok olyan jó szakács. A véres ujjamat a számhoz emeltem és próbáltam a kis vágásból kiszívni a vért, hogy Ariel megszabaduljon az illatától, mihamarabb, de ahogy láttam sikertelenül. Még épp elkaptam a tekintetét, ami... borzalmas volt! A szemei kieresedtek és fehéren csillogó agyarit próbálta elrejteni előlem. - Sajnálom, annyira béna vagyok!- kértem bocsánatot sokadjára is, majd elvettem tőle a vizes rongyot. - Ugye minden rendben van?- nézek rá. Nem lepne meg ha most felküldene a szobámba, vagy elküldene a fenébe is, megérteném...
Azt hittem régebb óta vagy az. - mondom neki kedvesen.- Mármint farkas. - teszem hozzá gyorsan, mert nem akarom megbántani őt. De nekem a farkasok mindig is az egyik legfurább és a legbrutálisabb faj marad, hiába van, hogy mi emberek vérét isszuk. Köszi. - mondom nevetve. - Akkor lehet mindenhol szememnek kell lennie, ha nem akarom koporsóban végezni. - mondom neki kedvesen. - Miért is? - teszem fel a kérdést, s közben az italt kortyolgatom. Most ez jól esik, mert hirtelen eszembe jutott Chris, amint meg akart ölni, majd elenged, mert nem képes rá, hiszen szeret és utána meg a halott testét látom magam előtt. Azóta se tudtam meg, hogy kiölte meg, de egyszer még megfogom bosszulni az biztos. Ezen gondolkoztam, amikor Pati hangjára felnéztem. - Mi történt? - kérdeztem hirtelen, de egyből meg is éreztem a vér illatát. Nem, nem szabad és próbáltam uralni magamat. Ott teremtem a mosogatónál, s felé nyújtottam egy vizes rongyot, de nem néztem rá. Nem akartam, hogy ilyen eltorzult arccal lásson .
- Miért olyan furcsa ez?- kérdezem. Hisz szerintem látszik rajtam, hogy még elég kezdő vagyok a misztikus dolgok és a farkaslét terén. Bár imádom azt ami lettem, de még nem vagyok a szakértője. - Persze, de azt se felejtsük el, hogy az ember egész életében tanul.- mondtam neki, miközben már majdnem végeztem a gombafelaprításával. - Kötve hiszem.- reagáltam arra a mondatára, hogy bármely ember a sarkon egy karót vágna belé. Nem hinném, hogy az összes ember ilyen lenne... - Semmit... tényleg semmit!- nem akartam neki elmondani, hogy a következő teliholdkor megakarjuk ölni a vámpírt aki kiváltatta Katie átkát. - A fenébe!- sziszegek fel, mikor érzem, hogy az ujjamból kibuggyan a vér. De béna vagyok... csak én tudom elvágni az ujjam gombaszeletelés közben. - Ariel, ugye nincs semmi baj?- teszem fel a kérdést, miközben próbálom elállítani a vérzést.
Még csak 4 hónapja vagy farkas? -vonom fel a szemöldökömet. - Akkor lehet még tanulnod kellene a dolgot. - nem tudok másképpen fogalmazni. Mert így is gondolom, hogy akkor szinte semmit se tud magáról. - Miért ne?! - kérdezek vissza. - Ha éppen karót akarna belém döfni. - mondom nyugodtan, bár az az ember tuti halott lenne, mielőtt esélye lenne. - Akkor tud meg, hogy a ősi család itt van-e, bár 99% mondom, hogy per pill itt vannak. - mondom neki nyugodtan, s újra töltöm a poharamat, de most vodkát is öntök a narancsléhez. - De mit akarsz te tenni? - kérdezem tőle érdeklődve.-
- Körülbelül 4 hónapja váltottam még csak ki az átkom.- vallom be az igazat, ha már így kérlelt rá. - Önvédelem, egy ember ellen, pont neked?- érzem, hogy a szemöldököm a mondata hallatán felcsúszik a homlokomra. Nem hinném, hogy valaha is egy ember miatt kellene magát féltenie. - Épp ez az! Nem akarok tőle semmit, nem akarom, hogy itt mászkáljon a gyógyítós vérével Mystic Falls-ban.- magyaráztam, miközben a gombát kezdtem el szeletelni.
Annyira nem is. - mondom nevetve, s rákacsintok. - Kezdő szinten? - vonom fel a szemöldökömet.- Mire gondolsz. Mond el részletesen, hiszen te is sok mindent megtudtál rólunk. - Mondom neki mosolyogva, s közben a hajammal kezdek babrálni. - Tudom tudom, de ez bármikor megtörténhet. - mondom neki egyhangúan, hiszen bármikor bármi megtörténhet. - Mit gondolsz az önvédelemről? - vonom fel a szemöldökömet. - Milyen terv Pati? - kérdezem tőle idegesen. - Kerüld el őt messzire, ha kedves az életed. - mondom neki habozás nélkül.-
- Hééé, először is, ez övön aluli volt.- nekem is nevetnem kellett a mondandóján. - Másodszor pedig: nos, én még eléggé kezdőszinten vagyok, vagyis, nekem még nincs akkora erőm, de ha van is, akkor kamatoztatni még nem tudom.- elég nehéz volt a farkas énemről mesélni egy vámpírnak. Amolyan kényelmetlen, de nem tehettem mást, hisz ha már ő is beavat dolgokba, akkor én miért ne tenném ugyan ezt? - Nem ezt mondtam. De míg nem esik bántódása a kezed által egy embernek sem, akkor mi jóba leszünk.- kacsintottam rá, majd visszatértem az ételhez. - Csakúgy... mert nem akarom, hogy váratlanul felbukkanjon és pár tervemet romba döntse.- vonom meg a vállam, mintha csak a mindennapi dolgokról lenne szó.
Akkor miért velem cipeltetted a kajádat? - néztem rá mosolyogva, mert nem értettem semmit se. Vagy ő nem is olyan erős farkas lenne még. Még csak kezdő? - Mióta is vagy te farkas? - kérdeztem tőle érdeklődve, s közben bele kortyoltam az inni valóba. - Szóval ihatok élő emberekből, de ha ölök, akkor el ítélsz ? -vontam fel a szemöldökömet, mert ez egy picit érdekes felfogás volt egy farkastól ezt hallani. Pedig öltem már embert és ez bármikor megtörténhet. - Mi van az önvédelemmel? - kérdeztem tőle kíváncsian. Elrontani? Oda ne égesd nekem- mondom nevetve.- Majd kíváncsi leszek rá - teszem hozzá mosolyogva.- Miért érdekel? - kérdeztem vissza, s közben figyeltem a reakcióját, hiszen nem akarom, hogy holtan végezze Pati. -
Figyelmesen hallgattam a válaszai áradatát, majd megpróbáltam felmérni a helyzet súlyát. Mikor már nem bírtam ülve, felálltam és elkezdetem a kajákat pakolni. - Nem! Teliholdkor változunk át, de az erőnk ugyanúgy megvan. Nem érted... ugyan olyan erős vagyok, mint te.- magyaráztam neki, miközben a szatyorból való kipakolással végeztem. - Az, hogy nem ölsz embereket.- értettem meg vele a jó és a rossz fogalmát, már kicsit feszengősebb hangvételbe, mivel nagyon kíváncsi lettem a "vámpírgyógyító" vérre. - Csak egy kis semmiség, gombás nokedli. Ez egy olyan kaja amit még én sem tudok elrontani.- nevettem el magamat. - És ez a Klaus itt van, mármint Mystic Falls-ban?- teszem fel kíváncsian a kérdésemet.
Nincs mit. - mondtam neki kedvesen. -Szóval ti csak teliholdkor vagytok erősek? - kérdeztem tőle, mert már találkoztam olyan farkassal is aki nem csak akkor, de Patiról még nem sokat tudtam. Jobb meg tudni mihamarabb, nehogy a végén valami bajom essen, bár ettől nem félek. Vér és kutya kaja. - rántottam a vállamon egyet, s úgy mondtam neki, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. - Mi számít bántásnak? -kérdezem tőle, hiszen szoktam emberekből is lakmározni, de nem ölöm meg őket. Arra nagyon is figyelek. Számomra csak az ölés számít annak. - Mit fogsz főzni? - kérdeztem tőle, s közben töltöttem magamnak narancslevet és figyeltem őt. Remek, akkor ez is hosszú lesz.- Csak hallottál már a Mikaelson családról. - nézek felé, mert nem akarom elhinni neki azt, hogy nem.- Tisztelt polgárok itt, nagy birtokkal és sok testvér. Köztük van Klaus is és az ő vére meg tud gyógyítani a harapásotok után . - mondom neki röviden, de ahogyan látom ezt majd hosszabban el kell neki magyaráznom. -
/ Szueprmarket/ Végre beszereztünk mindent és most gőzerővel robogunk a ház felé. Még jó, hogy az autóúton kevesen voltak, mert én már nagyon megéheztem. Csak figyeltem, ahogy Ariel leparkol és kiszállunk a kocsiból. Gyorsan a konyha felé vettem az irányt, ahol elkezdtem lábast keresni. Szemem sarkából láttam, hogy Ariel is beért a cuccokkal együtt. - Köszönöm szépen a segítséget!- mosolyogtam rá kedvesen, miközben a hűtő felé vettem az irányt. - Miért, mi van benne?- fel sem kellett volna tennem a kérdést, hisz úgy is tudom a választ... - Semmi baj! Míg nem bántasz embereket, addig nincs semmi baj.- feleltem nyugtató hangnemben, miközben helyet foglaltam szembe vele. - Nem hallottam róluk... szinte még semmiről sem.- mondom szerényen.
Szerencsére nem volt dugó a városban, így gyorsan visszaértünk ide. Leraktam a dolgokat a pultra, s hagytam hagy pakolja ki őket, de amikor a hűtőhöz ment, akkor elálltam az útját.- Azt szerintem még ne csináld. - néztem rá kedvesen, hiszen tele volt vérrel a hűtő és nem gondoltam, hogy örülne neki, ha meglátnál.- Ott előbb rendet rakok és utána tudod használni. - nézek rá még mindig kedvesen és remélem érti mire gondolok. Szóval vissza térve az előző dologra. - nézek rá, s le ülők az egyik székre. - Biztos hallottál már az ősi családról. -nézek rá és várom a válaszát, hiszen ki tudja, honnét kell mesélnem a történetet. -
Kezdőlap
