Drago az én féltestvérem, a kis öcsikém, noha úgy szeretjük egymást, mintha csak igaziak lennénk. Kiskorunkban, amikor már én is elég idős voltam ahhoz, és  szüleink túl elfoglaltak voltak, én olvastam neki esténként a Bibliából, én játszottam vele és én tanítottam, meg meg nem érett az iskolához. Én merőben vallásos lettem, hiszen a családunk is az. Az alkotóra bízom Drago személyiségének néhány pontját, azt is hogy mennyire veszi komolyan a kereszténységet. Viszonyunk még most is jó, hogy vámpírrá változtam, ő pedig követ engem szinte mindenhová. S mivel vadászom is a fajtám, nem engedhetem meg magamnak a lassúságot és ügyetlenséget, ezért mindig kapok adagokat a véréből. Persze pont annyit, amennyi nekem kell és amennyi neki még nem árt meg. Ezt persze mind önszántából és irántam érzett szeretete miatt teszi.