Share | 

avatar
Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
Chatkép :

Keresem :

So make peace with all your demons when you just don't have the strength to cast 'em out.
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls / New York
Hobbi & foglalkozás :
being your worst nightmare



A poszt írója Calder Sachi
Elküldésének ideje Csüt. Május 26, 2016 7:59 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Even Angels die in the arms of demons.

Szavaira elnevethetném magam, hisz nevetségesen ironikusnak érzem ezt az érzést. Egyszer tett róla, hogy a túloldalra kerüljek, illetve, hogy újra és újra átélve, hogy milyen az, mikor teljes valódban nem tudsz meghalni, s csak az emlékeid, a gondolataid gyötörnek. Évszázadokig.
Most pedig itt áll előttem, pont olyan megvető, gyűlölködő arccal, ahogy utoljára is láttam. Semmi érzés, semmi jele annak, hogy valaha én voltam a második apja, aki segítette őt. Nem bánom, mára már tudom, hogy senkiben sem lehet úgy megbízni, még magamban sem.
-Hitegesd magad ezzel édesem...-biztatom, bár ez közelről sem fedi azt, amit az aljas viselkedéséről gondoltam akkor és most. Szó sincs világrengető bosszúvágyról, hiszek benne, ha kell, úgy is bevégeztetem, akár most, akár később. Mit veszítenék rajta? Azon a napon már felesleges lamentálni, mégis, most, ahogy a kislány arcát elfelejtem, csak egy olyan kétszínű és érzéketlen nőt látok magam előtt, mint amilyen férfi én voltam. A tükörképemmé vált szinte, nem hibáztatom érte. Amit tettem, megtettem, bár azt sem kívántam soha, hogy a múlt dolgai változzanak meg.
-Ó, annak semmi értelme.-mutatok ökölbe szoruló kezeire és hajamba túrók.-Ne fogd vissza magad, pláne ne miattam. Itt vagyok, úgy is tudod, hogy már csak azért is produkálni fogom magam.-mosolyom továbbra is ott ül szám sarkában, semmi jót nem sejtet, és semmi jó szándék nincs is bennem.
Tulajdonképpen, ha teljesen őszinte akarnék lenni... nem is értettem, mire fel volt olyan dühös. Pláne most. Hisz megkapta, amit akart, nem? Meghaltam. Az, hogy most nem rohadok a koporsóba, amibe többek között ő is juttatott, nem az én hibám. Biztos az anyatermészettel lévő kapcsolatomnak köszönhetően élek ismét. Mert az már csak olyan jó volt, hogy világhíres volt a saját fajom körében. hát persze.
-Kár, ez valóban elkeserít.-sóhajtok fel gyermetegen, mintha tényleg annyira bánatos lennék e miatt, de szám sarkába múlni nem akaró féloldalas mosolyom továbbra is ott csücsül. Majd ahogy folytatja mondandóját, egyszerűen ismételten elnevetem magam. Harsányan, a kora esti órában a temetőt ölelő fák és az itt lévő sírokról visszaverődő hang pedig olyan, mintha maga az ördög nevetne. Végül is, nem áll messze az igazságtól.-Akkor most mondjam azt, hogy kölcsön kenyér? Kétlem, hogy bármi hatása lenne, hisz véleményem szerint te elkönyveltél már így is úgy is egy érzéketlen, önző, léhűtő embernek. Én pedig a világért sem rombolnám le ezt az illúziót.-vonok egyszerűen választ. Hidegen hagy, hogy mit érez vagy gondol, az is, hogy mire készül. Nyilvánvaló, míg én egyedül, kissé vérszegényen -hála drága Alaskának- aligha lennék olyan erős, hogy megvédjem magam bármitől. Ennek a druida létnek tulajdonképpen eddig nem sok hasznát látom. Ellenben ő, ahogy érzem, nem csupán boszorkány már. Meglepne, ha a hataloméhség nem lenne jelen az életében. Talán pont azért lett az, ami. De ki vagyok én, hogy bárki keresztjét megkérdőjelezzem?
-Ezt már azelőtt is tudtam, hogy mondtad volna drága Aingeal.-szándékosan mondom a szavakat azzal a hangsúllyal, ahogy régen is szóltam hozzá.-Viszont mélységesen megtisztelnél, ha a múltunk fejében a mézesmadzag helyett tényeket közölnél. Mert lássuk be, a béke még azok között is törékeny dolog, akik valóban barátságot ápolnak évezredek óta. Mi is lehetnénk ilyenek, de ez a vonat már kisiklott régen. Tehát hagyjuk a felesleges köröket. Kérlek, öreg vagyok én már ezekhez.-lépek közelebb hozzá, hiába erősebb, így is fölé magasodom, ahogy elé érek és még mindig nem eresztem az ismerős szempárt. Kíváncsi vagyok, hogy mi hozta ide. S előbb vagy utóbb kiderítem. De annak lehet, hogy ő még sem fog örülni.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/Mytic Falls
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Szomb. Május 21, 2016 6:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Calder & Aingeal
"Néztem őt, csak néztem. Fájdalmas nagy örömöm lelt, abban, hogy nézhetem. Úgy voltam vele, mint a szomjanhaló ember, ki vizet talál. S bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle."
☄ see you again ☄ [You must be registered and logged in to see this link.] ☄ 440
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
 Még mindig alig hiszem el, hogy ő áll velem szemben, szívem megszámlálhatalan ütemre ver. Gyűlöletet mutatok kifelé, hiszen megbántott, sértett vagyok. De emelett van valami, ami nem hagyja nyugodni elmémet, ahogy érzéseimet sem. Még nem tudom megmondani mi az, ami körül ölel a harag felhői alatt. Ahogy tekintetünk egybe fúródik rá döbbenek mi az, az érzés. Megvető mosolyán már meg sem lepődök, ugyan olyan angyalian mosolygok. Szavai hallatán még nagyobb feszültség tör ki belőlem. Ajkaimat beszívom, egyetlen vonallá préslem vérvörös számat, ahogy visszafojtom a kitörni készülő agressziót.
- Fiatal voltam és egy kicsit impulzív is - vonom meg a vállam, ahogy felelevenedik bennem az a bizonyos nap. Egy tucat boszorkány vetette rá magát egyszerre az erejét használva, míg én csak álltam ledermedve, néztem hogyan ejtik csapdába a testét. Elvágtak mindenféle kommunikációt közte és a többi druida között. Elvonszolták egy előre megásott lyukhoz, amibe belökték. Óvatosan oda lopóztam és vetettem rá egy pillantást a harag ködfátyolán kersztül, majd magára hagytam a fajtámmal, akik betemették.
- Elég rosszul hitted - sziszegem a szavakat, kezeim ökölbe szorulnak. Érzékelem, ahogy körmeim a húsomba vágnak és kiserken a vérem, de ez még mindig jobb érzés, mint egyből kitépni a torkát. Zabolázatlan energia vesz körül, ami egyre csak azt suttogja: Öld meg! Végezz vele, míg gyenge! Még semmit se teszek, csak bámulom, ahogy elteszi tokjába fegyverét. Tudtam, hogy megérzi a pajzsom, de azzal nincs tisztában miért húztam fel. Nagyot téved, ha azt hiszi a saját védelem érdekében tettem. Így elrejthetem a bennem rejtőző szörnyeteget, aki egyfolytában ki akar törni, amióta megpillantottam. Elégedetlen, lenéző és megvető arcát látva széles vigyorra húzódik szám. Belül megfojt az elkeseredettség, csalódottság, bánat, de kifelé nem mutatom ezt. Nem fogom megadni neki ezt az örömöt, hogy gyengének lásson újra.
- El kell, hogy keserítselek drága mesterem. Nem azért jöttem, hogy megöljelek - kést próbál bennem forgatni, de mind hiába. Mindketten tudjuk, hogy volt rá okom, ahogy most is meglenne. De az nem tenne boldoggá, mint az kiderült az elmúlt évek alatt.
- Még nem! De, ami késik az nem múlik. Viszont ez egy kicsit fájt - szívemhez teszem a kezem teátrálisan, miközben szomorú arcot vágok. Leguggolok, hogy egy vonalba kerüljünk, közben eleresztem a védőfalamat. Most már érezheti rajtam a változást, azt a temérdek haragot, bosszút, amit ő váltott ki belőlem, ahogy az erőt is, ami körbe vesz.
- Békével jöttem beszélgetni. De ha nem viselkedsz, hamar rossz vége lehet. Egyet tudnod kell, most már én vagyok az erősebb - ördögi mosolyra húzódik ajkam. Egy másodpercre megmutatom neki, mivé váltam, szemem alatt kitágulnak, kidudorodnak a fekete erek, miközben tovább vigyorgok megnőtt szemfogaimmal. Ezt követően oldalra döntöm a fejem, angyali arccal várom a reakcióit.


Vissza az elejére Go down

avatar
Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
Chatkép :

Keresem :

So make peace with all your demons when you just don't have the strength to cast 'em out.
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls / New York
Hobbi & foglalkozás :
being your worst nightmare



A poszt írója Calder Sachi
Elküldésének ideje Hétf. Május 16, 2016 7:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Even Angels die in the arms of demons.

Tudtam, hogy nem vagyok egyedül, mégis jobban örültem volna, ha így van. Csupán azért, mert így ismételten életem egy fekete foltja emlékeztetni kezd, és abból elég volt az elmúlt napokban. Kívánságműsornak még sincs helye itt, és megeshet, hogy a halom boszorkány és mágus valószínűsíthetően a halálomra pályázik. Ahogy körülbelül minden druidáéra. Mert majd pont ebben a városban marad minden rejtve... régen sem sikerült az ilyesmi, hát még egy városban, ami ilyen energiákat rejt. Egyenlőre viszont további druidákat Alaskán kívül nem láttam, és reméltem volna, hogy további őskövületekkel nem találkozom, akik marha okosnak hiszik magukat és hisznek még ebben az egészben...évszázadokról beszélünk, nem napokról, hát létezésünk értelme ha ennyi idő alatt nem nyert megfejtést, kétlem, hogy a közeljövő napok változást hoznának. Bár a szóbeszéd szerint többen visszatértünk... Jó tudni, nem mintha ez rajtam segítene bármit is.
A csendes semmitmondás helyett a válasz mellé agyamban azonnal kapcsolódik az arc is, s bár nem emelem rá tekintetem, gondolom, s valósággal tudom, hogy nem változott meg a lány. Ő is az volt, ami. Tett róla, hogy az idő még csak meg se változtasson rajta semmit. A kellemes emlékek viszont esélytelenek nyugalmával halnak el, ahogy a szavak súlyát megérezni a levegőben. a mérhetetlen gyűlöletének értem én okát, de örömöt nem adnék senkinek sem, hogy az ilyesmit, mint ütőkártyát megadjam bárkinek.
-Téged biztos nem.-reagálok szavaira, ahogy rá emelem tekintetem, a nemrég földre dobott csikkről, és ajkam szélén egy idegesítően megvető mosoly siklik. Kedveskedésnek mi oka lenne? Meg akart ölni, és ha úgy vesszük, neki még sikerült is ezt kivitelezni, sokakkal ellentétben. Tapsot érdemelne, de nem fog kapni. Megadóan sóhajtva adom fel a próbálkozást, és akárcsak ő, úgy én is végigmérem őt. Vonásai, a barna hajzuhatag, a tündöklő tekintet, a finom vonások, a csinos alkat... semmit sem változott. De szeme elárulja, hogy a kislány, kin egyszer segítettem, valami furcsa fétisem miatt, már rég kihalt belőle. Belőlem is az, aki megmentette. Bár halálát nem kívánom, voltaképp megértem, hogy miért akart az életemre törni.
-Képzeld, az utolsó emlékem legutóbbi halálomból a te arcod volt. reméltem azért, hogy legközelebb már csak odaát találkozunk.-érzem, ahogy körülöleli az energia, és a pengét a helyére, a derekam ölelő övön csüngő tokba süllyesztem.-Ez komoly? Feltétlenül szükséges ez a közjáték, azzal az energiaburokkal, amiről azt hiszed, mindentől megvéd? Hát, látszik, hogy nem sokat használt a taníttatás.-rázom meg fejem elégedetlenül, arcomon mégis inkább gúnyos, lenéző megvetést láthat, mintsem elégedetlenséget.-Ha azért jöttél, hogy megölj, hajrá. Hidd el, nem fogok ellenkezni. De kételkedni sem tudok, hogy még egyszer ok nélkül megölsz.-kétirányú célzásom egyszerre támadó, mert tudom, hogy kést kell forgatni valakiben, hogy színt valljon, s ebből következően érdeklődés is van a dologban. Annak viszont nyilvánvaló jele arcomon vagy hangomban nincs.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/Mytic Falls
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Vas. Május 15, 2016 3:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Calder & Aingeal
"Néztem őt, csak néztem. Fájdalmas nagy örömöm lelt, abban, hogy nézhetem. Úgy voltam vele, mint a szomjanhaló ember, ki vizet talál. S bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle."
☄ see you again ☄ [You must be registered and logged in to see this link.] ☄ 291
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
 Agyamban folyamatosan kattog egy vészkapcsoló miszerint most rögtön fognom kellene a bőröndöm és elhagyni ezt a helyet a lehető leggyorsabban. Mégsem teszem, valami vonzz ide, ebbe a városba, reményeim szerint találkozhatok vele. Boldogan sétálok az erdőben, a kripták irányába. Még be sem érek a kapun, már is érzem, ahogy pezseg a vérem a halott boszorkányok erejétől, akik segíteni akarnak nekem. Hallom ahogy suttognak, egyre jobb és jobb tervekkel állnak elő, miként teljesíthetném be bosszúmat. Egyesek közülük engem is eltennének láb alól, hiszen kettős lény vagyok, ami az ősök számára bűnnek számít. Vámíprságom révén nem tetszésüket nyilvánítják ki, de érzem mellettem állnak, hiszen amióta itt vagyok az erőm kétszeresére nőtt. Elgondolkodva lépkedek lassan a sírok között. Furcsa érzés fog el, ahogy egyre mélyebbre halaok az erdőben a sírok mellett. Nézz fel! Suttogják a fülembe, mire engedve a kíváncsiságnak és kísértésnek megteszem. Egy pillanat erejéig megtorpanok, ereimben megfagy a vér. Tényleg ő az? Kislányos öröm lesz úrrá rajtam, ami hirtelen mérhetetlen haragba csap át, amiből csak gyűlölet marad. Kellemes baritonját hallva mosolyra húzódik ajkam. Tényleg ő az! Ismerős pengéjét marokra szorítja, cigarettáját elpaossa és szoborrá dermedve vár. Gondolom abban reménykedik, hogy kérdése üres hallgatásra talál. De ez nem ma fog megtörténni, nem most.
- Attól függ mit akarsz gyászolni?- kérdezek vissza, hangom csilingelő boldogságban úszik. Közben sétálok felé, majd előtte nem sokkal megállok. Végigmérem alakját, nem sokat változott az idők alatt. Ahogy én sem, ugyan olyan fiatal vagyok, angyal arcom alabástrom fehér, egyedül fekete sminkem jelzi a változást.
- Régen találkoztunk utoljára Cal. Azért remélem még megismersz - teszem hozzá, miközben a reakcióit várom. Van egy olyan sejtésem nem örül nekem, hiszen a bűcsű elég csúnyán végződött. Elmémben már a védekező, védelmező varázslatok jelentek meg, hátha rossz véget érne ez a beszélgetés.


Vissza az elejére Go down

avatar
Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
Chatkép :

Keresem :

So make peace with all your demons when you just don't have the strength to cast 'em out.
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls / New York
Hobbi & foglalkozás :
being your worst nightmare



A poszt írója Calder Sachi
Elküldésének ideje Hétf. Május 09, 2016 8:33 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Even Angels die in the arms of demons.

Mérhetetlen undorral és megvetéssel sétálok az erdőben, a kripták irányába, majd belépve a boszorkánytemetőt jelölő rozsdás, igazából felesleges kapun, mintha vérem máris égni kezdene. Tudomást erről nem igen veszek, hisz ez csak amolyan zsigeri érzés, melyet pusztán a boszorkányok puszta gondolata okozhat. Nevetséges, mennyire nagyra tartják magukat, de a természetről mit sem tudnak. A hely abszurditása, hogy odaát, ahová ép elmém sodort, míg testem élettelen volt, pontosan ehhez a helyhez hasonlított. Mintha mindig itt jártam volna, valami érthetetlen oknál fogva. Miért? Magam sem tudom még...
Elgondolkodva, elmerengve ülök le az egyik sírkőre, a halottak megsértésével mit sem törődve, hisz az itt nyugvók ugyanúgy akarhatták halálom, mint bármelyik másik boszorkány a világon. A több, mint százéves visszatérésem fényében pedig azt hiszem kijelenthetem, hogy a boszorkányok teóriája a természetnek hála dől meg, és hoznak minket vissza sorra a túlvilágról az ide vonzó erők. Hisz lássuk be, Alaska visszatérte sem lehetett véletlen, annak ellenére, hogy a találkozásunk fényében kijelenthettem, a múltam még mindig részem, és gyűlölöm is magam miatta. Én tudtam felejteni. Ki tudtam mindent ölni magamból, amit a szerelem egyszer nekem adott, amivel egyszer kínzott. De a vele való találkozás bizonyos emlékeket ismét eszembe juttatott. Például a népemét, akik minden bizonnyal századok óta eltűntek, a szokásaink, hitünk, életünk, mindennapjaink rendszerét pedig már csak a történelem említi, vagy talán még az sem. Mi értelme lett volna így harcolni bármiért? Megannyi elveszett lélek, elhagyott barát, elhagyott számomra kedves lélek. A tőrt előhúzva övemből, a nap lenyugvó sugaraiban vizsgálom meg, számban füstölő cigarettámmal, a másik kezemben lévő üveget a kőre téve magam mellé. Végigsiklik ujjam a vértől vöröslő pengén, mely hű társam volt gyerekkorom óta, mely nem most először akart életet kiontani. Az ujjamon csillogó vércseppet számhoz emelem, megízlelem azt, s Alaska vérének hála ismét jó pár nem éppen ide illő emlék villan fel agyamban.
-Semmi sem állandó, csak a változás maga.-idézek egy ókori bölcstől, ahogy elgondolkodva meredek a pengére, amit időközben egy ronggyal dörzsölni kezdek, hogy ismételten fényes pengét kapjak. Trish ismert most talán a legjobban, mégis a legkevésbé, de jelenleg egyetlen mentoráltamon túl nem akartam senkit sem abba a hitbe ringatni, hogy létezésem most is áldás. Nem tagadtam, hogy lelkem sötét, elmém szintén, s semmi sem érdekel. A népem elvárása más volt persze, de mit számít ez? A furcsa érzés viszont, ami ideérkeztem óta kísért, nem múlik, sőt. Mintha most még erősebben érezném a boszorkányok gyűlöletét magamon.
-Az ember már gyászolni sem gyászolhat maga?-hagyja el szám a kérdés, melyet ha a jelenlévők közül valaki meg akar válaszolni, aki itt rajtam kívül él, hát várom szeretettel. A pengét marokra fogom, ismerős érzéssel simul ujjaim közé, és a cigarettát a földre dobva taposom el, majd egyszerűen szoborrá dermedve hallgatok, várok. A furcsa érzés elmúlására, arra, hogy ne történjen semmi.

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
whitmore college ♦
Hobbi & foglalkozás :
bartender & student in one ♦



A poszt írója Olivia Parker
Elküldésének ideje Vas. Nov. 29, 2015 9:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

|| én is köszönöm a játékot, remélem, hogy minél előbb újra találkozunk, és lesz egy jó tesó-játékunk! 40 ||
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
my sanity – just kidding, i'm so much better without it
Tartózkodási hely :
in the darkness
Hobbi & foglalkozás :
you're so better off not knowing that, man
Humor :
twisted



A poszt írója Kai Parker.
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 09, 2015 11:37 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to Jo and Liv
I'll be your leader and there's no turning back
[You must be registered and logged in to see this image.]

Elnézve őket sorra, a halott öcsémet az égbe meredő üveges tekintettel, a húgomat, aki kisdedként ringatja Lucast, és a fájdalom rémisztően élesen tükröződik a tekintetéből, az ikremet, akin viszont a bűntudat egyértelmű jelei mutatkoznak meg... furcsa... nagyon furcsa, leírhatatlan, ismeretlen érzések árasztanak el. Legalább húsz éve nem éreztem semmi hasonlót. Még gyerekként talán, amikor képes voltam rá, amikor még érdekelt mások véleménye, amikor még tudtam, mi az az empátia... Próbálok a győzelmemre koncentrálni, görcsösen kapaszkodni a diadalba, amelyet mostanra bőven kiérdemeltem a végtelen hosszú elszigeteltség és magány után. Olyan sokszor feladtam az elmúlt években, készen álltam búcsút venni a saját életemtől, saját kezűleg vetni véget neki, leugrani egy hídról vagy felvágni az ereimet. Természetesen egyik sem működött, és csak tovább szenvedtem. És most mégis itt vagyok, szabadon, elérve a céljaimat, legyőzve a családomat, átvéve felettük az irányítást, és a magam ura lehetek végre. A legkevésbé sem hiányzik, hogy bármiféle szánalmat érezzek irántuk. Hülyeség lenne. Nevetséges, hatalmas nagy hülyeség.
- Én ezt nem hallgatom tovább - rázom meg a fejem, és igyekszem a lehető legtöbb megvetést és közömbösséget sűríteni a hangomba. Az ember egyszer fent, egyszer lent. Éppen itt volt az ideje, hogy én győzedelmeskedjek, és ők kerüljenek alulra. Ez van. Hátrálni kezdek azzal a céllal, hogy magukra hagyjam őket, de mielőtt teljesen hátat fordítanék nekik, még megtorpanok.
- Luke tudta, hogy mire vállalkozik. Megtette ezt a lépést, miattatok, hogy megvédjen benneteket a megmérkőzéstől. Az ő döntése volt. Tiszteletben kellene tartanotok - jegyzem meg búcsúzásképpen teljes komolysággal. Nem olyan szavak, amelyek tőlem megszokottak lennének. Inkább mintha Lucas beszélne belőlem. Lehetséges ez? Jobb, ha bele sem gondolok. Bár előbb-utóbb biztosan megmutatkoznak majd a összemérettetés egyéb következményei is. Most azonban az lesz a legjobb mindhármunknak, ha nem boldogítjuk tovább itt egymást. Vetek rájuk egy utolsó pillantást, majd köddé válok a szemük előtt.


१ - १ xxx szó १ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
ﺴ my husband
Tartózkodási hely :
ﺴ Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
ﺴ just.. look at me



A poszt írója Dr. Josette Laughlin
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 09, 2015 10:47 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to Liv & Kai
Family is above all... Or not?

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mindent elterveztem. Gyakoroltam, feszegettem a saját határaimat, megszerveztem és úgy intéztem a dolgaimat, hogy később ne legyen rá gondja senkinek. A francba is, elbúcsúztam azoktól, akikről azt hittem, hogy nem fogom viszont látni. minden készen állt ahhoz, hogy immár én magam álljak elé és ne a család árnyékában bújjak meg, mint régen. Tudtam, hogy nem menekülhetek tovább és nem kerülhetem el újra a tényeket, miszerint nekünk meg kell mérkőznünk és az egyikünknek meg kell halnia. Már az a gondolat sem rémisztett meg annyira, hogy minden kétséget kizáróan - hiába próbálok meg nyerni - vajmi kevés esélyem lesz Kai ellen. A letargia pedig most átjárta minden porcikámat. Minden hiábavaló volt, hiszen akarva-akaratlanul is elkéstem, ami olyan következményeket vont maga után, amire sosem lehet felkészülni. Úgy éreztem, hogy újra átélem a közel húsz évvel ezelőtti eseményeket. Mozdulatlan öcsém látványán pedig csak Liv tett túl. Tudnia kellene, hogy nem így akartam, hisz az ő segítségével készültem és láthatta rajtam a sziklaszilárd elhatározást.
[You must be registered and logged in to see this image.]

- De nem Luke-nak kellett volna ma meghalnia! - emelem fel a hangom, hátha ezzel Kai tudatáig is eljut végül, hogy hatalmas hibát követett el. A bűntudat mardossa a lelkemet, ahogy ránézek, hisz kettőnk között kellett volna eldőlnie ennek, s ha megtörténik, akkor vagy így, vagy úgy, mi többé nem néztünk volna egymás szemébe. Ezzel szemben most itt állunk, és látom rajta azt a diadalittas pillantást, amit akkor is megfigyelhettem, mikor a többi testvérünkkel végzett. - Csak várnod kellett volna, de persze te nem vagy rá képes.. A hatalom gondolata elvette az eszedet is, Kai. Mit gondolsz, a koven majd követni fog téged? - teszem fel a nagy kérdést. Kétlem, hogy bárki is bizalmat szavazna neki, hiába került ki ő győztesen a párbajból. Eddig sem fogadták el, mindig fekete bárányként tekintettek rá, de erre rá is szolgált. Most sem lesz ez másképp.
- Liv.. - fordulok felé megilletődötten. Kemény szavai hallatán tisztában vagyok vele, hogy azt kívánja bár én feküdnék Luke helyén. - Liv.. Sajnálom, én őszintén. Annyira.. - próbálom csitítani, de kétlem hogy a gyászán bármi enyhítene. nem tudom még csak elképzelni sem, hogy milyen volt köztük a testvéri kapocs, hisze mi Kai-al sosem voltunk jó testvéri viszonyban. De abban biztos vagyok, hogy lélekben ez Livnek is végzetes volt. Ezzel pedig Kai elvett tőlem mindent. Mindent amim valaha volt, vagy a jövőben lehetett volna. Én pedig nem tudtam ellene tenni, ismét.


bocsánat a csúszásért || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
whitmore college ♦
Hobbi & foglalkozás :
bartender & student in one ♦



A poszt írója Olivia Parker
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 19, 2015 4:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to kai & josette
i don't wanna live without my twin

[You must be registered and logged in to see this image.]
A gyomrom belül cigánykerekezni kezdett, és a düh, amelyet a keserűség és gyász szült, egyre inkább elhatalmasodott rajtam. A remény, miszerint Luke még kinyithatja a szemét, teljesen köddé vált, és nem maradt más, mint a bátyánk, aki magába szippantott minden mágiát, amellyel a természet megáldotta Luke-ot. Öngyilkossági kísérletnek minősült a gondolat, hogy itt és most a fejét akarom a lábaim előtt, de nem maradt semmim. Az ikertestvérem volt az egyedüli, aki életemben mindenhová elkísért, a másik felem, amely rengeteg ember életében csupán egy szerető tölthet be. Ha Luke velem volt, nem volt szükségem szerelemre, románcra... és a legjobb barátom most holtan feküdt.
Könnyek gyűltek a szemembe. Kai jelenléte mindent felforgatott, hisz eredetileg nekem és Luke-nak kellett volna megküzdenünk egymással; de kijátszhattuk volna, ha kell, ezer éjszakát töltök álmatlanul, hogy megtaláljam azt az apró kis utat, amely kivezet bennünket az örvényből, és lehetőséget nyújt ahhoz, hogy mindketten életben maradjunk a megmérkőzésünk után. Erő nélkül vagy erővel... annyira jelentéktelen a mágia, most sem tehetek semmit, hogy visszaszerezzem őt.
Egy pillanatra lehunytam a szemem, ennek köszönhetően egy nedves könnycsepp végigsiklott arcomon, de a kezeim közben ökölbe szorultak. Nem érdekelt semmilyen egyezség, az, hogy kik ők, és hogy egy vér csörgedezik mindannyiunk erejében. Csak két árulót láttam magam előtt, de csak egyikük mentségéül szolgált az, hogy pszichopata, és nincs hajlandósága emberi érzéseket táplálni senki iránt. Ez viszont csak még dühösebbé tett. - Elég! - bukott ki belőlem haragtól fulladozva, és úgy parázslott a szemem, mintha itt rögtön képes lennék egy pillanat alatt felrobbanni. - A testvérem halála nem marad bosszú nélkül. Nem érdekel, milyen köveket kell megmozgatnom hozzá, de meg fogod bánni, amit tettél. Nektek kellett volna ezt egymással lejátszanotok, és nem... nem neki. - pillantottam Luke irányába elszoruló torokkal. Jelen helyzetben gyűlöltem mindkettejüket. A nővéremet, amiért inkább a meghunyázkodást választotta. Kait pedig... neki az életében egyetlen olyan cselekedet nem adatott meg, amelyre normális ember büszkén tudna tekinteni.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
my sanity – just kidding, i'm so much better without it
Tartózkodási hely :
in the darkness
Hobbi & foglalkozás :
you're so better off not knowing that, man
Humor :
twisted



A poszt írója Kai Parker.
Elküldésének ideje Pént. Szept. 04, 2015 9:26 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to Jo and Liv
I'll be your leader and there's no turning back
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nézem, ahogy Olivia az öcsénk élettelen testét tartja a karjaiban, és arra számítok, hogy elégedettségen kívül ne is érezzek semmit a látványtól, de valami szikraféle pattan a mellkasomban, a szívem táján, és ennek nyomán sötét, sűrű fájdalom költözik belém. Csak halványan érzékelem, de egy pillanatra felöltik bennem, hogy Luke erejével együtt esetleg az empátiáját is átvettem, de aztán megrázom a fejem, és kisöpröm belőle ezeket a gondolatokat. Badarság. Még ha igaz is lenne, nem foglalkozom vele, ez az én testem, az én lelkem, a kölyöknek nem lesz uralma felettem. Az egyetlen, ami igazán számít, az hatalom, ami végre az én kezembe került. A kovenünk ereje bizserget belül, és mintha újjászületnék tőle. Elképesztő érzés. Szinte megérte a sok elkeserítő, magányos év odaát.
- Huhúú, Livvie baba – gúnyolódok. - Te aztán vérszomjas lettél. Majdnem büszke vagyok, rád, hugica. - Leszámítva azt a tényt, hogy nem igazán vannak érzéseim, ugyebár, főleg nem ilyen szánalmas félék. És remélem, ez így is marad. De ezt csak magamban teszem hozzá, miközben fennhangon felnevetek. - Képes lennél a bosszúd miatt kinyírni az egész családodat? - Rosszallóan csettintek a nyelvemmel, de valójában egész jól szórakozom a kijelentésén. - Ejnye, te még rajtam is túlteszel – teszem hozzá gonoszkás mosollyal.
- Hogy én nem tartottam magam az egyezséghez? - fordulok maró gúnnyal Jo felé. - Te voltál az, aki már sokadszorra futamodott meg a kihívás elől – vágom hozzá a szavakat komor arccal. Először közel húsz évvel ezelőtt lépett vissza gyáván, és riadóztatva az egész családot, átküldtek a másik világba. Ha akkor kiáll ellenem, Livnek és Lukenak sosem kellett volna felnőnie az összemérettetéshez. És amióta visszatértem, Jo továbbra is csak az időt húzta, pedig ő is ugyanúgy tudhatta, hogy nincs menekvés: vagy ők, vagy mi. - Négyünk közül egyikünknek így is, úgy is meg kellett volna halnia. Luke legalább elég tökös volt ahhoz, hogy ki merjen állni velem, ezzel felmentve mindkettőtöket – vonok vállat. Persze nyilván azt remélték, és azt kívánják, hogy bárcsak én lettem volna a gyengébb, de hát ez van. Jobb, ha hozzászoknak a gondolathoz, hogy én vagyok az új vezetőjük.


१ Ezeregy bocsánat, hogy eddig tartott :/ १ xxx szó १ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
ﺴ my husband
Tartózkodási hely :
ﺴ Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
ﺴ just.. look at me



A poszt írója Dr. Josette Laughlin
Elküldésének ideje Szer. Júl. 15, 2015 9:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to Liv & Kai
Family is above all... Or not?

[You must be registered and logged in to see this image.]
A pillanat törtrésze alatt felfogtam ugyan, hogy mi a frászkarika folyik itt, de a tehetetlenség szinte megbénított. Tenni amúgy sem nagyon tudtam volna semmit, ha pedig mégis, arról Liv nem tanított olyasmit, amit most hasznosíthatnék. Nincs is rá szükség. Felismerem, hogy itt és most elbuktam. Küzdelem nélkül, az életem feláldozása nélkül, és az öcsém élete árán vesztettem el a lehetőséget, hogy tehessek valamit értük. Benne volt a pakliban, hogy utoljára látom őket és az én vesztemmel ítélem őket arra a sorsra, amit valószínűleg most kapunk. Mert hiába minden jó szándék, mélyen belül már pontosan tudtam, hogy ebből a megmérettetésből nem Luke kerül ki győztesen. Nevezzük megérzésnek, vagy az ikrek közötti kapocsnak, ami köztünk sosem működött oda-vissza, de éreztem.
[You must be registered and logged in to see this image.]

A reményt viszont nem táplálhattam sokáig, hisz magamat nem csaphatom be. Csődöt mondtam. Ismét csúfos kudarcot vallottam, mint testvér, mint nővér.. Mint a nagy, akinek semmi más dolga nincs, minthogy a kicsikre vigyázzon. Bekövetkezett az, amit sikerült elhárítanom majd' két évtizeddel ezelőtt. És nem tudom nem magamat hibáztatni érte. Csak egy kicsivel kellett volna hamarabb érkeznem. Nem foglalkozni azzal, hogy ha megyek, mit hagyok itt magam mögött. Nem törődni Alarickel, vagy mással, és akkor Luke még mindig élne. Valószínűleg. A látszólagos higgadtságot a gyász öltötte rám, mikor bebizonyosodott, hogy a megérzésem nem csal és ismét elvesztettem egy Parkert. Az, hogy Kai nyitotta ki a szemeit és nem a kisöcsém, sok mindent eldöntött. Többek között azt is, hogy egy szociopata veszi át a koven vezetését, amibe valószínűleg egyikünk sem nyugszik bele.
- Várnod kellett volna, annak rendje és módja szerint. Velem kellett volna megmérkőznöd. Persze miért is gondoltam, hogy tartod magad az egyezséghez?! - vágom oda neki a szavakat, hisz a szívemet tépkedi azzal a roppant elégedett arckifejezéssel, amitől hányingerem támad. Hideg vérrel ölte meg a testvéreinket és most sem különösebben érdekli, hogy a vére a földön hever és többé nem mozdul. De végül is, kit érdekelnek az eszközök, mikor neki csak a cél számít? Megkaparintotta, amit akart... Nem is sejtettem, hogy lehet olyan opció, hogy valaki átveszi a helyem, erre tessék. A váratlan fordulat alapjaiban rengeti meg a frissen kovácsolódott testvéri köteléket hármunk között.
- Nem. Nem fogod. - fordulok a húgomhoz, mielőtt még ostobaságot művelne. Az én fejemhez is elég sok dolgot vágott, pedig én csak új életet kezdtem, nem öltem meg az ikertestvérét, aki egész életében mellette volt. De nem fogom elveszíteni őt is. Mert félreértés ne essék, én nem Kai-t védem, vagy a saját irhámat mentem.. Nekem már csak Liv maradt.


megjegyzés || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 21, 2015 10:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


this is just can't be true

A karjaimban tartani a testvéremet és reménykedni abban, hogy ő lesz az, aki kinyitja a szemét és talpra küzdi magát.. Nem akarom elképzelni, hogy milyen az élet nélküle. Mégis nemes egyszerűséggel pörög le a szemeim előtt, mintha kértem volna. Ezer meg ezer tőr szúródik a mellkasomba és a könnyeim olyan könnyedén találnak maguknak utat, mintha mindig is a szabadba vágytak volna, mintha oda tartoznának. Vagy, mint ahogyan az ember tolakodik a buszra.. Csak itt most nem az a lényeg, hogy feljusson, hanem minél hamarabb kiszabadulhasson. Ez az egész helyzet szinte fojtogat. Nem tudom, hogy mit tehetnék. Az egész köztük zajlik. Nem tudjuk kívülről befolyásolni. Bárki nyitja ki a szemét az lesz a koven vezetője.
Nem sokkal később megérkezik Jo is, aki nem tudom, hogyan talált ránk.. Ja, hát persze. Valószínűleg őt hívta ide Kai.. Miért csináltad ezt Luke? Én üldöztem bele őt ebbe az egészbe azzal, hogy féltem megmérkőzni vele és meghalni azért, amiben a felmenőink őszintén hittek. Ha megteszem talán ő még mindig életben lenne. Megérdemelte volna. Az én életem olyan értelmetlennek tűnik nélküle. Szeretném Jo-t hibáztatni újra és újra azért, hogy nem mérkőzött meg Kai-al annak idején és látta jól el a baját, hogy most nem vállalta ezt a szerepet magára, de én voltam az, aki Luke-t ebbe az egészbe szinte belelökte nem Ő. Bármennyire is szeretném másra hárítani nem tudom. Az egész az én hibám. Csak az én hibám.
A fülemet megcsapja Kai önelégült hangja és ez csak még inkább megtör bennem valamit. Luke nincs többé.. Most már tényleg nincs. Ordítani tudnék a fájdalomtól. A szellő belekap a hajamba és egy pillanatra úgy érzem, hogy képtelen vagyok megmozdulni. Luke tényleg meghalt.. Én pedig nem is lehetnék tehetetlenebb. - Meg foglak ölni. - Pillantok fel Kai-ra és a düh szinte csak úgy szikrázik mind a szavaimból, mind a tekintetemből. Nem érdekel, hogy vele együtt halok meg. Egyáltalán nem számít az egész.

the parkers


Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
my sanity – just kidding, i'm so much better without it
Tartózkodási hely :
in the darkness
Hobbi & foglalkozás :
you're so better off not knowing that, man
Humor :
twisted



A poszt írója Kai Parker.
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 15, 2015 11:40 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to Jo and Liv
I'll be your leader and there's no turning back
[You must be registered and logged in to see this image.]

"Kérlek, Luke, tarts ki!" Még mindig képtelen vagyok megmozdulni, vagy akár csak kinyitni a szemeimet, de mindent tisztán hallok. Azt hiszem, csak még egy kis időre lenne szükségem, amíg a testem kezd hozzáállni ehhez az egészhez. Az összeolvadáshoz. Hogy magába zárja azt, amit az öcsémből elvett. A erejét. Igen, az erejét, mert már biztos vagyok benne, hogy az az enyém lett. Sikerült. Legyőztem. Remélem, semmi nem kívánt tulajdonsága nem ragad rám a folyamat során. Bár nyilván bármi megérné azt a hatalmat, amire fél életemen át vágytam. Hogy végre ne én legyek a családom bábja, hanem fordítva. Mind az én kezemben lesznek. "Csinálnunk kell valamit..." Csendül a másik kétségbeesett hang is. Nevetni támad kedvem, de csak rekedtes nyekergésre telik tőlem. Ekkor jövök rá, hogy kezdem visszaszerezni a testem felett az irányítást. Mély levegőt veszek, és lendületből már fel is kelek, hogy a következő pillanatban már ott állhassak a testvérkéim mellett.
- Elkéstetek. Már vége van. Semmit sem tehetsz, Sissy - jelentem ki felettébb elégedetten. - Gondolom tisztában vagy vele, hogy a te hibád. Csakis magadat okolhatod. Ha időben ideérsz, nem kellett volna kiállnom Luke-kal - hajolok közelebb Johoz, hogy az arcába mondhassam a szavakat. Ha nem lenne olyan gyáva, amilyen, akkor Liv hőn imádott ikre még ma is köztünk lenne. De hát ezek az összemérkőzések már csak így mennek. Valaki mindig a rövidebbet húzza. - De ne aggódjatok, az ereje jó helyen lesz nálam. Hmm... - az öntelt vigyor kiszélesedik az arcomon, a levegő pedig bizsergetően vibrálni kezd körülöttünk, ahogy az újonnan szerzett varázserőm határait próbálom elérni. Kisebb szél támad, a környező világítások villódzni kezdenek, a föld is mintha enyhén megremegne. Úúh, imádom. Még az utazók temérdek méretű, felszippantott mágiája sem töltött el így, ilyen kellemes és izgalmas energiákkal. Alig várom, hogy igazán próbára tegyem, mi mindenre is lehet képes a Gemini koven vezetője.


१ ilysm :3 १ xxx szó १ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
ﺴ my husband
Tartózkodási hely :
ﺴ Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
ﺴ just.. look at me



A poszt írója Dr. Josette Laughlin
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 08, 2015 2:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to Liv & Kai
Family is above all... Or not?

[You must be registered and logged in to see this image.]
A képlet egyszerű. Vagy legalábbis az ember azt hiszi, hogy az. Nem tart soká.. Nem is fog fájni.. Olyan, mintha egy óvodást akarnának nyugtatni a hangok a fejemben, egy szuri előtt. De azért itt ennél jóval többről van szó. Tudom, hogy helyesen cselekszem, akkor is, ha nem vagyok rá készen. Naiv voltam, mikor azt hittem, hogy nem talál módot arra, hogy akkor és úgy mérkőzzünk meg, amikor nekem is jó. Most sem az időpont, sem az én idegállapotom nem igazán alkalmas rá, de.. Mégiscsak Annabell élete függ tőle. Legalábbis Kai azt hitte, hogy ez az, ami engem leginkább motivál.. A saját testvéreinket nem is vette számításba? Remek. Addig jó, míg nem tudja igazán a gyenge pontjaimat és hogy miért is vágok neki ennek az egésznek igazából.
Hogy Liv tud-e az üzenetről, amit kaptam, vagy sem, fogalmam sincs. Talán a viselkedésemből vont le némi következtetést, de mindent ráhagytam. Csak felesleges időpocsékolás lett volna az, ha még többet és többet akar velem gyakoroltatni, hiszen a világot megváltani néhány óra alatt én sem vagyok képes. Helyette úgy gondoltam kiszellőztetem kicsit a fejemet és rendbe teszem életem azon kusza darabjait, amikre eddig nem került sor. Azt hiszem tudat alatt azon ügyködtem, hogy ne maradjanak befejezetlen ügyeim, hogyha...
Újra a telefonom után nyúlok, hátha most nem az üzenetrögzítő válaszol. Szinte már kétségbeesetten beszélni akarok valakivel, mielőtt az úti célomhoz érnék, de ez most sem jön össze. Tulajdonképpen nem tudom, mit is mondanék Ricknek, és mért őt próbálom hívni. Próbálkozhatnék azzal is, hogy Liv-et hívom, de attól nem nyugodnék meg. Beszélgetnék Elenával, bár azt hiszem ő most épp hazautazott a férjéhez. Nem zavarom. Ott vannak a kollégák, meg az apám is.. De nem érzem úgy, hogy bármelyikükkel is beszélnem kellene. Akivel pedig szeretnék, nem érem el. Harmadszorra sem. Már így is késésben vagyok, kénytelen-kelletlen szaporázom meg hát a lépéseimet, nehogy Kai tényleg beváltsa az ígéretét. Tőle kitelne.
[You must be registered and logged in to see this image.]

Amit viszont a megbeszélt helyhez közeledve látok, megfagyasztja a véremet is az ereimben. Azt a szőke göndör hajkoronát ezer közül is felismerném, szinte világít a sötét éjszakában.
- Liv! - kiáltok rá. Neki nem kellene itt lennie. Nem is kellene tudnia az egészről. Csak akkor látom meg, hogy tart valamit az ölében, amint közelebb érek. Vagy inkább valakit.. Az öcsém..
Ostoba kölyök, mégis mi a francot képzelt magáról? Nem messze tőle az ikrem fekszik ugyanúgy a földön, eszméletlenül. A szeme se rebben. Az első pillanatban tudtam, hogy mi folyik itt, de a miértjét nem értem.
- Csinálnunk kell valamit... - próbálom felrázni a húgomat, hogy nem várhatjuk ölbe tett kézzel, melyikük ébred fel. Soha nem akartam ilyen tehetetlen lenni, és nézni ahogy a testvérem küzd. Valahogy.. Meg kell szakítanunk a kapcsolatot közöttük.. - Luke.. - térdelek én is az öcsém mellé, de úgy, hogy közben rálássak Kai-ra is. Ez egyáltalán nem volt a terv része.  


megjegyzés || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 07, 2015 11:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


this is just can't be true

Az utolsó perc, amikor láttam Luke-t elég nyomasztó volt. Tudja jól, hogy mennyire rettegem ettől az egésztől, hogy mennyire félek meghalni. Mert most már ő is tisztában van azzal, hogy rettegek. Olyan vagyok, mint egy kocsonya már napok óta, ahogy közeledett a telihold, hogy kijátsszuk Kai-t meg kell mérkőznünk, de ő elrohant azt mondván, hogy van más megoldás erre, de egy részem nem akarta elhinni, hogy igaz, amire készül, vagy egyáltalán lehetséges. Reménykedtem, hogy Kai nem megy bele a játékba, hogy mindenképpen azzal akar megküzdeni, akivel meg kellene küzdenie. Hiszen Jo-val szemben a győzelme még most is azt hiszem egyértelmű, de az, hogy Luke-t legyőzze.. Nem tudom. Nem mondhatom azt, hogy olyan sokat tudok Kai-ról meg a képességéről.
Bezárták, mert őrült volt. De a hatalom ment az agyára és mi van, ha ténylegesen a kezébe kerül? Nem akarom megtudni. Csak remélni tudom, hogy Luke ma éjjel nem talál rá. Ez az egész egy hatalmas őrültség. Komolyan mondom, hogy gyűlölöm a családomat és ezt az egész macerát, amivel jár. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha emberek lennénk. Nem is értem, hogy honnan jött nekik ez az egész mérkőzzenek csak meg az ikrek, úgy. Ez teljesen normális. Kapásból vegyük felére a gyerekeket így olcsóbb lesz a számla és egy gyereket eltartani, támogatni könnyebb, mint kettőt. Volt valaki, aki egykoron kitalálta ezt az egészet.. Azok után már felháborító Kai-t őrültnek nevezni. Mert azaz igazi őrült, aki ezt kitalálta.
Az ajtót még mindig nem tudtam kinyitni. Utálom, hogy erősebb nálam. Egyre erősebben koncentráltam,  de csak fejfájást okoztam magamnak. Végül pedig sikerült felülkerekednem a varázslatán. Őszintén remélem, hogy ez történt és nem megszűnt, mert az nem jelentene semmi jót..
Követtem a megérzéseimet és rohantam, mint még soha, sehova. Azt hiszem életembe nem aggódtam ennyire és úgy éreztem a szívem kiugrik a helyéről levegőt alig kaptam, de nem álltam meg egy pillanatra pontosan arra rohantam, amerre a lelkem  hívogatott.. A másik részem.
A látvány azonban, ami elém tárult darabokra törte a szívemet. A földön hevert Kai és Luke is. Én pedig pontosan tudtam, hogy ez minek a jele. Úgy éreztem, hogy egy részemet szakítja ki belőlem ez a látvány és Luke mellé rohantam, hogy magamhoz húzzam és nem tudtam uralkodni a könnyeimen könnyedén pottyantak az arcára. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy ezt csinálta.. Mégis mit gondolt? Hogy így könnyebb lesz majd tovább élnem? Hát ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Most még csak azt sem mondhatom el magamról, hogy egy része velem lesz, vagy én vele.. De nem adhatom fel a reményt.. Még felébredhet.. - Kérlek Luke.. Tarts ki. - Szipogok, miközben az arcát simogatom.. Még nem állok készen arra, hogy elveszítsem. A fenébe! Erre soha nem állnék készen.
the parkers


Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
my sanity – just kidding, i'm so much better without it
Tartózkodási hely :
in the darkness
Hobbi & foglalkozás :
you're so better off not knowing that, man
Humor :
twisted



A poszt írója Kai Parker.
Elküldésének ideje Szer. Május 27, 2015 1:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to Jo and Liv
I'll be your leader and there's no turning back
[You must be registered and logged in to see this image.]

Jo megkapta a szeretetteljes, egyértelmű, határozott ultimátumomat egy üzenet formájában, hogy hol és mikor akarok találkozni vele. Azért nem próbálkoztam hívással, mert nem akartam teret hagyni a vitatkozásnak és egyéb unalmas, bosszantó próbálkozásnak, amit produkálhatna. Plusz így hatásosabb volt, mert mellékeltem hozzá egy kis videót Annabelle-ről, aki ma már ismét a szülei féltő szeretetében lubickolhat odahaza, de ez nem jelenti azt, hogy lekerült volna a radaromról. Még mindig bármikor végigvihetem azt a varázslatot, ami majdnem megfojtotta a kislányt. Vagy kitalálhatok valami mást is, izgalmasabbat, mondjuk, hogy a szülei végignézik. Sőt, akár velük is csináltathatom. Na de inkább nem akarom végigvenni a lehetőségeimet, mert még legyőzhetetlen vágyat éreznék, hogy ki is próbáljam az egyiket. A lényeg, hogy a videó, amit a telefonommal készítettem, mert ezek a modern csodakütyük erre is jók, eleget mond helyettem is. A felvétel valójában tisztes távolságból készült, nem tettem semmi rosszat. Még. De remélem, Joban is tudatosul a lehetőségek csodás tárháza, és felfogja, hogy a bátorságán múlhat Annabelle, és sok más ártatlan élete. Ha nem áll ki velem a ma éjjeli teliholdkor, elég bosszús leszek, és annak néhányan megisszák majd a levét. Az üzenet kézbesítve, én pedig, mint aki jól végezte a dolgát, lazán, zsebre dugott kézzel érkezem a megadott helyszínre. Legnagyobb meglepettségemre azonban nem az ikrem vár ott, hanem az öcsém.
- Te mit keresel itt? Hol van Jo? - förmedek rá. Csak tőle tudhatja, hogy hol találhat. Nem szeretem a váratlan fordulatokat. Kezemet előre lendítve egy varázslattal támadok Luke-ra, melytől a tüdejéből fokozatosan szorul ki a levegő. A láthatatlan kezeket kaparássza a nyakán, miközben fuldokolva próbál kommunikálni velem. Azért jött, hogy ő küzdjön meg velem. Elfog a röhögés, de olyan erővel, hogy a kínzásról el is feledkezem.
- Neked elment az eszed! - Vagy talán annyira mégsem? Az indokai elég meggyőzőek. Talán még működhet is a dolog. Végül is, ha nincs Jo, megteszi ő is. Mit veszíthetek? Való igaz, az öcsém nagyobb kihívás, de elég biztos vagyok magamban. És szerencsére annak a kockázata nem állhat fenn, hogy legyőzve őt átveszem a töpörödött magasságát, vagy a béna frizuráját. Belemegyek a dologba. Csináljuk! A varázslatot már betéve tudom. Amint az első szavak elhangzanak, kizáródik a külvilág, csak mi ketten maradunk, és az erőnk, ami összekapcsolódik, és egyikünk magába fogja szippantani a másikét. Sosem volt saját, használható varázserőm, mégis mindig éreztem magamban a lehetőségeket. Mindazt, amire képes lennék vezetőként. A családom épp ettől félt, amikor megtagadták tőlem a jogot, de most már nincs visszaút. Nem tudják megakadályozni. Az energia még egy ideig hullámzik körülöttünk, aztán minden elsötétedik, és elgyengülve csuklom össze. Érzem magam alatt a hűvös talajt, hallom a közeledő lépteket, de egyelőre képtelen vagyok megmozdulni, vagy akár csak kinyitni a szemeimet.


१ ilysm :3 १ xxx szó १ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 15, 2014 4:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next





Kendra & Mia
I CAN BRING YOU BACK
[You must be registered and logged in to see this image.]
Értettem én, hogy hiába az a fránya faji ellentét a vámpírok és a vérfarkasok között, a szívre hallgatni nehezebb, mint az ész érvekre. De nem tetszett, hogy épp ő volt az, aki ebbe belebonyolódott. Persze nem hibáztattam, nem volt hozzá jogom, az én fejemen is épp elég vaj volt. Másfelől egyáltalán nem az én keresztem, hogy ő maga mikor gondolkodik és mikor nem, mert volt egy olyan gyanúm, hogy hasonló helyzetben én sem gondolkodtam volna. Talán különbözünk, de mégsem annyira. Nőből vagyunk, és szeretünk makacskodva olyasmit tenni, aminek később megihatjuk a levét.
-Én inkább azt mondanám, hogy erőfitogtató kedvemben vagyok.-jelentem ki könnyedén, s noha az egyik ok talán tényleg ez volt, azt hiszem egy részem csak anyáskodó akart lenni felette, amit nem is igen tudtam hová tenni, hisz lényegében csak egy ismerőse voltam, semmi több. A barátság erős túlzás lenne erre a kapcsolatra, hisz a korkülönbség mellé a puszta tény is elég volt, hogy farkas. Nem tartottam tőle, de jobb szerettem kimaradni e fajok életéből, mert valahogy mindig csak a lenézést kaptam, ha segítettem egynek közülük. -Az általában mindig pedig nem elég. Mellékesen a cseles és veszélyes rám is igaz, pláne, ha okom akad rá. Elég erőteljesen tudok érvelni a saját nézőpontom mellett és a magam testi épségéért.-vonok vállat könnyedén. Szinte sértésnek hatott, hogy ennyire nem hitt benne, hogy mire lennék én még képes, bár nem hibáztattam érte. Nem szívesen avatkoztam bele más életébe, de szívem szerint kitekertem volna annak a banyának a nyakát. Nem elég, hogy meghalasztja szegény lányt, még az engem kér meg, hogy hozzam vissza, s bár az erőm meg volt mellé, ez nem olyan volt, mintha szomjúság ellen töltenék magamnak egy pohár vizet. A természete egyensúlyába beleszólni még boszorkányként is kihívás és veszélyekkel jár, noha erről egyik boszorkány sem beszél, pláne, ha busás kárpótlás éri a kockázatért. Ezért viszont nem vártam jutalmat, mégis viszketett a tenyerem, és motoszkált bennem a gondolat, hogy mi lesz, ha… Holott igyekszem a nem „ha” dolgokra hallgatni, hanem a realitásomra és a bizakodásra támaszkodni.
-Hidd el, ezen egy két korty nem segít, csak egy kiadós vérátömlesztés.-mosolyodom rá biztatóan, noha a mondat jelen pillanatban kicsit furcsán hat, és nem is szeretek különösebben az étkezési szokásaimról beszélni. Nem vagyok az a fej letépős típus, kifejezetten örülök a vértasak létezésének. –Annak viszont örülök, hogy ezt mondtad. Jó tudni, hogy legalább te nem akarsz megölni.-forgatom meg szemeim, hisz az elmúlt években jó néhány ellenséget gyűjtöttem be magam mellé azzal, hogy nem vagy csak szimplán nem úgy teljesítettem a kérésüket, ahogy ők akarták.
-A vérfarkasok is élhetnek hosszú és kiegyensúlyozott életet. Hidd el, hogy az örök fiatalság átokkal is jár, pláne azoknak, akik soha nem akartak igazán vámpírok lenni.-mosolyodom el szerényen, de megint eszembe jut anyám, aki kísérleti nyúlnak használt. Megnyugtató, hogy ő máshogy látja a dolgokat, de nem szívesen tenném ki annak, hogy elmeséljem milyen „jó” néha a vámpír lét. –Örülj neki, hogy te nem lehetsz az. Vagy ha lehetsz is, kissé bonyolultabban kivitelezhető formában.-említem meg a lehetséges, ámbár komplikált módot, amivel olyan lehetne, mint én. Illetve csak hasonló, hisz a farkasokból is lehet vámpír, bár fordítva ez még nem megoldható.
-Te sem vagy egyedül. Egy ilyen lány, mint te, nem panaszkodhatsz.-próbálom meg biztatni, majd kifújom a levegőt, és féloldalas grimaszt húzok számra.-Hiszed vagy sem, még annyi idő alatt, amióta élek sem szereztem annyi barátot, mint ellenséget.-az igazság az, hogy ismeretség sok volt, barátnak nevezhető kevés, akárcsak családtag, viszont ellenségből temérdek akadt. Persze utóbbiak egy része már alulról szagolja az ibolyát vagy csak szimplán elfelejtett, aminek örülök, és amiért rendkívül hálás vagyok. Van elég bajom mitugrász vámpírok, boszik és egyéb lények nélkül is.
Figyelmesen hallgatom, amit mond, s rájövök, hogy nem csak én változtam, ahogy ő sem csak egyszerűen felnőtt. Az életébe viszont sem jogom nem volt bele szólni, s nem is igazán akartam befolyásolni semmiben, hisz én is utáltam mindenkit, aki serdülő koromban így tett vele. A szabadság és a vágy, hogy szabad lehess igazán két elkülönülő dolog. Szabályok kötötte életet él mindenki, maximum a korlátokat tudja feszegetni annyira, hogy élvezhesse az életét.
-Ismerős érzés. De az élet te tele van lehetőséggel, csak keresni kell és nem megállni, vegetálni. Nem mondom, hogy ússz az árral vagy legyél szürke kisegér, egy a tömegből. Ne hagyd veszni azt, amihez tehetséged van, harcolj, azért amit el akarsz érni és azért, akiket szeretsz.-adok kissé sablonos tanácsot, bár szinte kizártnak tartom, hogy ő nem gondolná ezt közhelynek. Jobb és biztatóbb viszont nekem sem igazán jutott eszembe. Ez pedig lényegében bosszantani kezdett. –A változás lehet jó is.-jelentem ki végül, hisz senki nem várja el a másiktól, hogy világ életében ugyan azt szeresse, ugyan úgy viselkedjen. A fejlődés formája az is, ha valaki zülleni kezd, de van egy határ, amit ebben nem szabad átlépni. S félek, ő vészesen közelít e felé, de ebben én nem segíthetek neki, hogy ne essen végzetes hibába.
-Azt hiszem, jót tenne nekem egy kis alvás. Ha segíthetek bármiben, ezen a számon elérsz. De nem hiszem, hogy nem találnál rá módot, hogy megtudd, hol is vagyok.-mosolyodom el, gyorsan megölelem, miután a kis kártyát, amire a számom firkáltam átnyújtom neki. A táskám a vállamra kapom, és mielőtt bármi más történhetne, eltűnök a fák között. Az igazság az, hogy elfáradtam, talán túlzottan is. Az átka, ha boszorkány vagy és az áldása, ha segíthetsz valakin. A kettő viszont sokszor annyi energiát vesz el belőlem, hogy kezdem érezni, bár gyakorlott vagyok, én is öregszem. S bár ez nem látszik, ebből a beszélgetésből rá kellett jönnöm, hogy ahogy az idő halad, úgy leszek megfontoltabb, és körültekintőbb, mint amilyen soha nem voltam.  


|[You must be registered and logged in to see this link.]| 921 | Köszönöm a játékot :hug: 40  |
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Szept. 12, 2014 10:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to my bestie, mia
I want to live again.


Soha nem értettem, hogy miért próbálják a vámpírok az erejüket fitogtatni, de nem csak más fajokkal szemben, hanem még saját fajon belül is. Lehet ők sokka tovább élnek, erősek és gyorsan gyógyulnak, de attól még ők is képesek meghalni. Én farkas vagyok és nekem ez a versengéses dolog automatikusan jön. Azt is mondhatnánk, hogy ez a génjeinkben rejlik, mint az igazi farkaséban. Ott is nagy jelentősége van ezeknek a dolgoknak. Főleg akkor, amikor vezetőt kell választaniuk. Oké, nálunk nincsenek annyira vezetők, de ha több farkas egy helyen él, akkor mindig valakiből vezető lesz. Még akkor is, ha ezt senki se mondja ki, ha nem vetik papírra. Mindig mindenki tudja, hogy kitől kell tartani és kinek a szavait kell betartani. Soha nem értettem ezt a dolgot, de mondjuk nem csoda, hiszen örök lázadó voltam világéletemben. S talán soha nem fogok változni. Mindig is ilyen maradok, amilyen most vagyok.
Csak nem kalandra és veszélyre vágysz? - kérdezem tőle kíváncsian, majd egy sóhajtás kíséretében hozzá teszem.- Veszélyes, okos és cseles nőszemély. S általában mindig vannak segítői. - mondom neki kicsit lehangolóan, mert már ezt is volt szerencsém megtapasztalni. Nem egyszer futottam már össze azzal a vámpírral, de csak másodjára sikerült jól megnéznem és ez az alkalom pontosan jó volt arra, hogy megöljön. Soha nem gondolkoztam azon, hogy miként fog érni a vég, de életemben nem gondoltam volna, hogy ilyen módon halok meg. Ez annyira szerencsétlen vég lett volna, de szerencsére Mia segített nekem és ezért örökké hálás leszek neki.
Figyelem őt és egy pillanatra még le is sütöm a szemeimet, hiszen biztos vagyok abban, hogy nem lehetett számára könnyű dolog ezt megtenni.  Figyelem a földet, bele rúgok egy kósza kavicsba, majd pedig újra rápillantok, hiszen érzem a tekintetét magamon. Nincs túl jó bőrben, olyan mint aki éhes vagy valami ilyesmi. Nem tudom, hogy náluk hogyan működik ez az egész, hiszen eddigi életem során csak rövid ismeretségem volt a vámpírokkal. Egy pillanatra még Scarlett is eszembe jut, de most nem akarok rágondolni. Túl sok minden történt velünk mostanában. Sok mindent megtudtam a múltról, s nem tudom, hogy mihez kezdjek vele. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer talán tényleg elveszíthetem őt, de talán el fogom, vagy már el is veszítettem. Ő is egyszer megmentette az életemet, de talán hiba volt... Már magam sem tudom. Újra Mia-ra pillantok és halkan szólalok meg, mintha minden erő kiment volna belőlem.
Szívesen adnék a véremből, de nem tudom, hogy milyen hatással lenne a vérem rád, hiszen a harapásom halálos és nem szeretnélek megölni. - mondom neki komolyan és közben a tekintetét fürkészem. Próbálom megfejteni azt, hogy most mire is gondol. A tekintetem a szemeire téved, mintha onnét választ kaphatnék a kérdésekre, s még talán kicsit rosszul is érzem magamat, hogy nem tudok neki segíteni. Végül újra a földet fürkészem. Egészen addig meg se szólalok, míg végül ő meg nem töri a csendet.
Örülj neki, mert te legalább nem öregszel. Te mindig szép és fiatal leszel, míg én szép lassan megöregszem és a hajam őszbe borul, majd pedig végül csak egy járókerettel fogok csoszogni. - mondom neki kicsit nevetve. Nem tudnám elképzelni magamat járókerettel, de talán ez lesz az én sorsom. Lehet, hogy egyedül fogok megöregedni egy idősek otthonában, s ha szerencsés leszek, akkor lesz még arra erőm, hogy akár még ott is bajt keverjek, végül pedig esetleg álomba szenderülők az egyik este, s onnét már soha nem térek vissza. Nem szeretném még egyszer érezni azt ahogyan a saját véremben megfulladok, mert egy hibbant liba elvágja a torkomat, illetve felvágja az ereimet máshol. Elég volt egyszer is.
- Legalább nem vagy egyedül, hiszen vannak itt barátaid. - mondom neki sietve, majd mosolyogva egy tincset a fülem mögé igazítok. - Köszönöm a bókot, de én inkább azt mondanám, hogy vakmerő és kicsikét örült nő lett belőlem. - mondom neki mosolyogva, hiszen egy farkas soha nem állna össze egy vámpírral, de én megtettem és ez is lett a vesztem. Figyelem őt és a tekintetemben ott bujkál a kíváncsiság, illetve az is, hogy mennyire szeretem őt. Amikor találkoztam vele először, akkor nem voltam éppen kedves vele, de minél többször találkoztunk, annál inkább megbékéltem a vámpírlétével és végül pedig a legjobb barátnőm lett. Sok titkot tud róla, de azt is tudom, hogy nála ezek biztonságban vannak, hiszen a sírba is magával vinné...
Történt valami nem sokkal az után, hogy elmentél. Utána engem is mondhatni kicseréltek. Lázadni kezdtem, s végül eljöttem otthonról. Megpróbáltam a legjobbat kihozni az egészből, de nehéz, ha egyszer egy "jó barát" megöli azt a személyt, akit szeretsz. Majd akivel utána boldog vagy, az lelép egy másik lány miatt, majd pedig ezek után megismersz egy vámpírt. Van valami megfoghatatlan a levegőben, amikor azzal a személlyel vagy ... - mondom neki kicsit sietve és közben néha-néha rápillantok. - de hirtelen olyan helyzetben találod magadat, amire egyáltalán nem számítottál és meghalsz. Azt is mondhatnánk, hogy túlzottan kalandvágyó vagyok és szeretek az árral úszni. - teszem hozzá egy kisebb vállrándítás kíséretében.- Azt hiszem már soha nem leszek az a lány, akit régebben ismertél, s akit a szüleim ismertek. - mondom egy kisebb sóhaj kíséretében. Talán a szüleim is csalódtak bennem. Nem tudom, hogy mi lenne akkor, ha egyszer csak hazaállítanék. Vajon felismernének még?




† Note: <3 † Words: 860
©



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Kedd Szept. 09, 2014 3:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next





Kendra & Mia
I CAN BRING YOU BACK
[You must be registered and logged in to see this image.]
A leírás, amit adott az ördögi nőszemély néven illetett ex exbarátnőjértől, kissé lenéző volt velem szemben, noha az egóm a helyén volt, most kifejezetten azt éreztem, hogy szükséges feljebb emelni.
-Nem idősebb nálam… Hmm, ez elgondolkodtató, de azt hiszem, egy alapos kísérletezést tehetne arra, hogy milyen egy öregebb és kissé boszorkányosabb nő, akinek lényegében megölte a barátnőjét.-Jelentem ki nemtetszésem, majd igyekszem nem arra gondolni, hogy hogyan is beszélget itt velem. Inkább arra próbálom gondolataim fordítani, hogy felkészüljek arra, amit csinálok, mert bár anyám könyvében a legnehezebbnek jelzett varázsige szerű latin szövegekhez képest ez azért kissé rizikósabb volt. Rám nézve is, de igyekeztem erről nem tudomást venni. A lényeg az, hogy ő élhessen újra, hisz fiatal, és vad, ahogy egy vérfarkashoz illik.
Ahogy az erőm átjárt, úgy hallottam anyám figyelmeztető szavait is, amit szinte minden alkalommal suttogott, amit az agyam próbált nem úgy felfogni, mintha intelem lenne, inkább jó tanács, hogy óvatos legyek néha. Szokásommá vált elfeledni, hogy amit kaptam erő, nem egyszerűen egy ajándék, de átok is, amivel ha nem vigyázom, könnyen az életembe kerülhet. Viszont így, hogy hallom és újra érezhetem jelenlétét, hogy itt van velem, a kellemetlen emlékeket is felidézi benne. Bár ezekre igyekszem nem gondolni és a kellemes emlékeimre támaszkodni.
A kéz, ami egyszerűen, pár másodperc alatt lett a semmiből valami, egyszerre jelenti azt is, hogy sikerült és azt is, hogy a hirtelen rajtam végigsöprő érzés miatt gyenge leszek. Nem percekig, de akár órákig is, és ez nem éppen nyugtat meg. Sőt.
-Neked lehet…-jegyzem meg kissé gúnyosan, ami nem felé irányul, inkább magamnak, hogy ideje lenne először tényleg gondolkodni és megfontolni, mint igent mondani. A szerencsém, hogy a padhoz vezet és leültet. Bár a testemen végigfutó gyengeség egyszerre váltja ki belőlem az éhséget is, igyekszem gondolataim már felé terelni és kérdésemre adott válaszára figyelni. Éhesen és tudattal, hogy ő mégis csak vérfarkas egyszerre leszek feszélyezett és ellenséges magammal, hisz nem tartozom azok közé, akik fűtől-fától félnek, neki pedig semmi oka arra, hogy esetleg az életemre törjön.
-Igen, ez a happy end dolog tökéletesen ismerős.-egyet kell, hogy értsek vele, ahogy azzal is muszáj szembesülnöm, hogy a dolgok nem fekete fehérek. Valaki szerencsés lesz, más kevésbé, és sokszor úgy éreztem, hogy egyikbe se sorolnám magam. Inkább vagyok az a típus, aki érzi és élvezi, hogy a világ, ami körül veszi, változik és a barátságok, amikre szert tehet, fontosak számára, mégis hiányzik valami az életéből.
-Nem sok minden változott körülöttem. De nézz csak rám…Még egy szarkalábam sincs.-mutatok mosolyt erőltetve arcomra, ahogy a fáradtság enyhülésre kényszerül az erőfeszítéseim által. –Komolyra fordítva a szót sem tudnék mást mondani. Csupán nemrég érkeztem ide, és már sok ismerős archoz juttatott a sors, aminek örülök, de azért a többség nem sok mindent változott, ahogy te sem. Ugyan az az üde tekintet, csillogó és rácsodálkozó, de kalandvágyó lány, aki már igazi nővé cseperedett, mióta láttam.-nézek szemébe és mélázok el rajta, hogy milyen is volt az az idő, amikor még kisebb lányként a szüleit meglátogattam, amikor segítséget kértek tőlem. Hát tény, hogy az sem ma volt, de még így is éles volt az emlék.
-Furcsa és elcsépelt kérdés lehet, de amikor utoljára láttalak, még a padot koptattad a középiskolában. Hogy sikerült egyszerű vérfarkasból olyanná lenned, aki nála jóval idősebb és gonoszabb vámpírokat és azoknak az exeit magára haragítja?-érdeklődöm, bár kétlem, hogy a teljesen őszinte válasz lenne az, amit mondani fog, de ezért nem tudok rá haragudni. Nyilván nem ismerem én sem őt és ő sem engem annyira, hogy mindenféle titkot vagy egyéb magánügyet csak úgy megosszunk a másikkal, de még ennek ellenére sem értettem, hogy hogyan is juthatott el idáig.

|[You must be registered and logged in to see this link.]| 594 |  40  |
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 08, 2014 9:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to my bestie, mia
I want to live again.


Biztos voltam abban, hogy nem lehet egyszerű dolog az amit kérek, de pontosan ezért leszek örökké hálás neki, mert olyat tesz, amit más boszorkányok biztosan nem tennének meg könnyen. Figyeltem és hallgattam őt, de nem szólaltam meg. Igaza volt ebben, de én ritkán szoktam bárkit is megharapni. Ennyire még én se vagyok heves természetű, meg nem szeretnék hullákat hagyni magam mögött. Semmi kedvem még egy vadásszal is viaskodni.
Tudom, hogy ebben igazad van, de még soha nem öltem meg ilyen módon senkit se. - mondtam neki komolyan, majd pedig elnevettem magamat a következő kijelentésén. - Igen, ő is vámpír. Ő változtatta át azt a pasit, illetve nem vénebb nálad, de sokkal ördögibb. Eléggé veszélyes egy nőszemély. Kerüld el messzire őt, ha egy módod van rá. - tettem hozzá egy kisebb szemforgatás közben. Egyre furábban kezdtem érezni magamat ebben a helyzetben. Láttuk egymást, hallottuk egymást, de még se éreztük. Semmit se éreztem, olyan volt mintha egyé váltam volna a széllel, mintha magam is valami szellő lennék, akin az emberek csak úgy át tudnak sétálni és ez roppant bosszantó volt.
Figyeltem azt ahogyan sorra meggyulladtak a gyertyák, s egy apró mosoly jelent meg az arcomon. Mindig is irigyeltem ezt, hogy ő képes mozgatni a tárgyakat, illetve képes varázsolni, hiszen bármire képes lehet. Reménykedtem abban, hogy minden rendben lesz. Mia erős volt, de ettől függetlenül még mindig féltettem őt. Nem szerettem volna, ha miattam valami baja esik.
Köszönöm. - mondtam neki őszintén. Nem szoktam gyakran mondani ezt a szót, de most tényleg nagyon hálás voltam, majd pedig bólintottam. Nem tudnám magamat elképzelni földihalandóként, mert már annyira megszoktam a farkas életet, hogy csak na. Szerettem azt, hogy nem vagyok átlagos és amennyi baj volt vele, annyira volt jó is. Egyszerűen már nem tudnék enélkül élni, de most nem ez volt a fontos, hanem az, hogy újra élni tudjak. Most ez az egy dolog a lényeg és ezért bármit meg fogok tenni. Felálltam, majd pedig viszonoztam a kézfogását. Becsuktam a szememet és átadtam magamat a természet erőinek, illetve az életemet Mia kezébe raktam. Nem fogom hibáztatni akkor se, ha nem sikerülne, mert az a lényeg, hogy megpróbálta és képes lett volna megtenni értem. Türelmesen vártam és éreztem, amint valami fura bizsergető érzés hatalmába kerített. Talán még egy kisebb fájdalom hullám is átjárta a testemet, majd hirtelen éreztem az érintését. Nyugodtan álltam ott, majd pedig mosolyogva pillantotta rá. Fura hirtelen érezni mindent, a szellő játékát az érintését, de ennél boldogabb nem is lehettem volna.
Sokkal jobb. - mondtam neki széles mosollyal az arcomon, majd pedig szorosan megöleltem őt. Nem volt túl sok barátom, de neki nagyon hálás voltam azért, hogy mellettem volt és képes volt kockáztatni is. - Köszönöm. - suttogtam neki, majd pedig magammal húzta ma padhoz és leültem rá. Reménykedtem abban, hogy csatlakozni fog hozzám, mert biztos voltam abban,hogy kicsit legyengülhetett.
Szerettem őt. - mondtam neki habozás nélkül, de egyből folytattam is. - A múlt idő a pontos, mert talán ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, illetve csalódtam benne. - mondom neki őszintén, majd pedig a hajamba túrtam. - Tudod nem mindig mindennek lehet "happy end" a vége, illetve nem mindig mindenki lehet szerencsés a szerelemben. - egy kisebb féloldalas, de szomorú mosoly jelenik meg az arcomon és újra lehunyom a szememet és élvezem a szél játékát és simogatását.
Veled mi van? Rég találkoztunk már. - kíváncsian pillantok a lányra.





† Note: <3 † Words
©



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 01, 2014 4:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next





Kendra & Mia
I CAN BRING YOU BACK
[You must be registered and logged in to see this image.]

A boszorkánytemetőnek megvolt a maga hangulata, de most valahogy nem éreztem volna magamtól azt az valami pluszt, ami ide hozott volna. Ezer meg egy más helyen lettem volna szívesebben, mint itt, de ahogy rájöttem, hogy miért is vagyok itt, ez az érzés csak tovább erősödött bennem. Pláne, mikor kiderült, hogy Kendra kikkel kezdett. Ha az anyja lettem volna, ami szerencséjére nem voltam, biztos, hogy egy adag fejmosással nem álltam volna meg. Így sem tettem.
-Most tartsak kiselőadást arról, hogy bár te harapsz, és mi meghalunk tőle, de fordítva is igaz ám. Erős vagy, heves természetű, de mindent te se bírsz ki.-figyelmeztetem, anyai intelemként, hogy jobb lenne, ha ezzel nem szórakozna. –Az a szadista őrült vénasszony még nálam is vénebb? Ha jól értem, csak egy vámpír.-mosolyodom el gonoszan, hangom pedig mintha átitatódna némi vággyal az említett személlyel történő elcsevegés adta, édes gondolattól. Bár az a csevej neki jobban fájna, mint nekem azt hiszem. Ahogy az „akiben bíztam” jelző alatt futó személy is kivehette volna a részét.
Egyszerűen vállat vontam. Ismertem e vagy sem, nem ez számított igazán és nem is ez volt segítségemre, de ezt persze ő nem tudhatta. Nem sűrűn beszéltem az emberek körül repkedő színfoltokról másoknak, pláne, ha azzal a saját magam kiismerhetőségét és gyenge pontom is felfedem. Igaza volt abban is, hogy az az állapot, amibe került nem volt épp a normális fogalom alá vonhatók közé sorolható. Semmi normális nem volt benne, sőt. Inkább ijesztő volt, még nekem is, pedig láttam már életem során jó pár furcsaságot.
A gyertya, ami adott volt egy temetőben meggyulladt a puszta nézésemtől, noha ez egy jóval összetettebb dolog volt. Azon dolgok, amik ilyen könnyen működtek, kevés energiát igénylő, alap dolgok voltak, nem szükségeltetett kántálás és latin halandzsa. De ha már például egy szellem visszahozásáról volt szó a túlvilágról, akkor az már egy bonyolultabb feladat volt. A Nap lenyugvó sugaraitól narancssárgás ég tökéletes összhangot keltett a gyertyák lángjával, megadva ennek a kissé absztrakt helynek és szituációnak a szépségét.
-Soha nem mondanék el olyasmit, amiről tudom, hogy hátrányodra válna.-jelentem ki határozottan, majd táskám egy padra teszem, és veszek egy mély levegőt. –Meg, de előre szólok, hogy kissé furcsa lehet majd a dolog. Mondhatnám mellékhatás is lehetne, ha nem lennél újra farkas, mikor már itt vagy, de erre nem sok esélyt látok, hogy ma bekövetkezne.-mondom a kevésbé biztató, majd a megnyugtató szavakat, miközben közelebb sétálok hozzá, megfogom kezét és a kissé furcsa érzés ellenére ráveszem, hogy álljon meg a két lábán újra, és ne ücsörögjön. Lehunyom a szemem, a gyertyák lángja az előbbihez képest magasabbra szökik, majd gyenge szél kap a hajamba, amikor elkezdem mormogni ama pár szót, ami segítségével visszahozhatom őt. A halott és ősi boszorkányok szavai fülemben visszhangozva szelik ketté a világukat és törnek elő a jelenben. Mellkasom egy pillanatra előrelendül, szemöldököm összevonom, és érzem, az energiám a tetőfokára duzzad bennem, s a két hűvös kéz, amit eddig érintettem, immár puhább és barátságosabb.
-Jobb így?-érdeklődöm mosolyogva, mikor elengedem őt, és végigpillantok rajta. Jó látni teljes és önön valójában, és az auráját is, ami nem tartozik rám, hogy milyen érzéseket rejt. Mégis a becsapottság színei úgy vágnak szinte szemen, hogy kénytelen kelletlen elhagyja szám egy meggondolatlan kérdés.
-Szeretted őt?-szememmel tekintetét keresem, noha a kérdés kiejtése után egyszerűen visszaforgatnám az időt. Nem tartozik rám, és még ennyi idősen sem vagyok képes egyszerűen túllépni a bennem kavargó kérdéseken.

|[You must be registered and logged in to see this link.]| 556 |  40  |
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 31, 2014 2:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to my bestie, mia
I want to live again.


Ahhoz képest, hogy mennyi ideje voltam már szellem még mindig egészen jól tartottam magamat. Nem állt szándékomban megadni senkinek azt az örömöt, hogy engem megtörni lásson. Nem érdekelt semmi se és senki se. Mindig is eléggé magamnak való voltam, de talán csak ezzel akartam azt a látszatot kelteni, hogy erős és magabiztos vagyok. Nem szerettem volna azt se, ha az emberek kihasználnak engem, vagy éppenséggel nekem támadnak. Mindig is büszke voltam arra, hogy erős, magabiztos és független nő lett belőlem. Örültem annak, hogy senkinek a védelmére nincs szükségem.
Egy apró mosoly kúszott az arcomra a szavai hallatán, de hamar le is hervadt, mert szomorú voltam amiatt, hogy ilyen rutul elbántak velem.
- Vámpír volt mind a kettő. Akiben bíztam nem tett semmit se, hogy megmentsen. Az exe meg egy szadista, örült vénasszony. - mondtam neki egy gúnyos mosollyal az arcomon, majd pedig egy kisebb sóhaj keretében leültem az egyik padra. Még szerencse, hogy ilyen helyeken van legalább pad.
Ebben teljesnértékig igazad van. Túl jól ismersz már. - mondtam neki kedvesen. Hazudhattam volna, de semmi értelme nem lett volna, mert pontosan tudja, hogy milyen vagyok és miről mit gondolok.  - De szerintem hamarabb diliznék be szellemként, mint hogy a fene enne meg. - teszem hozzá egy fanyar mosoly kíséretében, mert már most is néha azt gondoltam, hogy már nem vagyok épelméjű. Figyelem a levelek mozgását, a gyertyák lángjának a játékát. Végül pedig Mia-ra pillantottam.  Csendesen figyelem őt és nem szólalok meg. Igaza van, mert nem szeretném, ha erről a szüleim tudnának, mert annak nem lenne jó vége. Megint félteni kezdenének és talán még haza is kellene akkor mennem.
Azt megköszönném, ha senkinek se szólnál erről, illetve ne aggódj, nem tervezem azt, hogy a meghalás lesz az új hobbim. - mondom neki kicsit viccelődve. Egyre kényelmetlenebbül érzem magamat, így fészkelődni kezdek és körbe pillantok.  - Ahogy látom csak magunk vagyunk.- mondom neki lassan és óvatosan, majd pedig felálltam és odasétáltam hozzá.  - Akkor megteszed? - kérdezem tőle a lehető legbarátságosabb hangomon.


† Note: <3 † Words
©



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 30, 2014 4:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next





Kendra & Mia
I CAN BRING YOU BACK
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem annyira a hellyel, inkább a szituációval voltak kisebb-nagyobb problémáim. Hogy kerültem ide és mit kerestem itt? Eme két kérdés bár megválaszolódni látszott, ahogy megpillantottam Kendrát, mégsem volt teljesen tisztázott. Szellem volt, még hozzá nem is akármilyen energiával. A közelébe kerülve is pontosan éreztem, hogy ő az lenne, akin személy szerint én nem akarnék átsétálni csak úgy. Persze ez voltam én. Valahogy taszított, hogy ha már egyszer látom, hogy valaki előttem van, még ha nem is teljesen, egyszerűen csak keresztülsétáljak rajta, és úgy tegyek, mintha mi sem történt volna.
Amikor elmesélte, hogy miként lett olyan személytelen, és lényegében halott, egy pillanatra összeszaladtak szemöldökeim.
-Nem akarok az életedben turkálni, de az ex milyen fajt erősített? Vagy én lennék olyan naiv, hogy azt hihessem, Kendra Fields nem az a lány, aki olyan könnyen hagyja magát meghalni?-érdeklődöm, megvizslatva arcát, bár tekintete úgy kerüli enyémet, hogy ha láthatnám az őt körülvevő aurafelhőt, szinte biztosra mehetnék, és kijelenthetném, hogy vagy szégyenkezik a történtek miatt, vagy magát okolja. Vagy mindkettő. Nem tartozott rám, hogy minek köszönhette, de a természet egyensúlya lényegében az én kezemnek köszönhetően is megborulhatott, és jobb szerettem tudni, hogy miért és mibe kell belevágnom, mielőtt megtenném. Tudtam, hogy mit fog kérni, valahogy éreztem, hisz mi másért hívott volna ide, bárhogy is tette. Biztos, hogy nem csevegni szeretett volna a számára nem túl régi szép időkről, vagy a szüleiről.
-Az ő szívük szakadna meg vagy téged enne meg a fene, ha még így maradnál ki tudja meddig.-dőlök nyugodtan az egyik fának, és a avart tekintet, ami rám néz, valamiért most más, mint rég. Nem csinálok semmit sem puszta szeretetből, ezt tudhatja jól, noha egy percig sem gondoltam arra, hogy nem teszem meg, amit kér. Csupán az igazság egy részletére voltam kíváncsi. –Tegyük fel, hogy segítek.-kezdek neki, majd elmosolyodva megrázom fejem és a szemembe hulló hullámot a fülem mögé tűröm.-Oké, ez hülyeség, hisz tudod, hogy úgy is segítenék. Gondolom az egyik kérés még ezen kívül az lenne, hogy erről ne árulkodjak. A másikat viszont nekem kell megígérned. Most visszahozlak, de nem csinálsz ebből rendszert.-nézek szemébe komolyan gondolva azt, amit mondok, arcomon a boldogság vagy bármi más érzelem, ami most nem oda való, nem sejlik fel. Amennyiben ezt megígéri, szívesen segítek, mintha nem így tennék nélküle. De nem akartam, hogy bajba sodorja magát. Mondjuk ez sem épp kézenfekvő akarat, mert nem tartozik nekem számadással, és pont ő nem tűnik annak az otthonülős típusnak, aki a baj puszta fogalmától szélütést kap és ágyba zuhan. Csupán jobb szerettem az élők sorában tudni, mint az élettelenek sorát erősítők között, még ha egy részemnek idegen volt, hogy farkasok között üssem el az időm. A szimbiózis viszont nekem nem esett nehezemre, ha másnak sem. Végül is, amíg nem akar a túlvilágra küldeni holmi harapdálással, addig semmi gond, ha egy légtérben van velem.

|[You must be registered and logged in to see this link.]| 462 |  40  |
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 29, 2014 9:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to my bestie, mia
I want to live again.


Azt mondják, hogy az élet szívás, de akkor ezek az emberek mit mondanának a halálra? Mert ez már tényleg az. Mármint baromi rossz érzés az, amikor az embereken keresztül néznek, de ha mind ez nem lenne elég, akkor még át is sétálnak rajtam. Ilyenkor persze látszik rajtuk, hogy valami nem stimmel, mintha éreznék azt, hogy valami különleges dolog történik velük, de mind ezek ellenére pedig olyan nyugodtan sétálnak tovább. Komolyan nem értem a mai embereket, hogy miért ilyenek, illetve azt se, hogy a boszorkányok is miért néznek rajtunk keresztül. Pontosan tudom, hogy a főtéren az a boszi is látott engem, de ennek ellenére semmi változott. Úgy tett mintha nem is látna, pedig az első pillanatban igazán meglepődött.
Tényleg nem tudom, hogy meddig fogom kibírni így. Soha nem voltam az a személy, aki könnyen el tudna fogadni ilyen dolgokat. Egyszerűen csak nem megy. Élni szeretnék és talán újra kalamajkát keverni egyes emberek életében. Már magam sem tudom. De azt tudom, hogy nem akarok szellem maradni. Szeretném érezni a szél simogatását, a napsugarainak simogató érzését. Nagyon reménykedtem abban, hogy megtalálom Mia-t, mert kezdtem attól félni, hogy talán becsavarodom. Szellemként nem egyszerű az élet, mert saját fajtádon kívül senkivel se tudsz beszélni, s én pedig nem akartam szellemekkel barátkozni, mert nem terveztem sokáig az maradni. A napok csak úgy teltek és egyre reménytelenebb lett minden. Szerettem volna bízni, de egyre kevésbé ment, amikor is hirtelen csodatörtén. Megpillantottam őt és próbáltam abban hinni, hogy nem csak a képzeletem játszik velem.
Türelmesen vártam és nem mozdultam meg. Figyeltem ahogy egyre közelebb jön. Szerettem volna megállítani őt, de biztos voltam abban, hogy már az első pillanattól kezdve sejti, hogy nincs valami rendben és a szavai is ezt támasztották alá. Egy aprót az ajkamba haraptam és egy picit odébb sétáltam. - Megöltek. Egy volt ismerősöm hagytam, hogy az exe megöljön. - mondtam kicsit sietve, de nem néztem rá, hiszen magamnak köszönhetem a bajt. Hittem egy vámpírnak, aki valószínűleg csak játszott az érzéseimmel. - Segítened kell nekem. Nem maradhatok szellem. A szüleim és a testvérem szíve is megszakadna, ha erre rájönnének. - mondtam neki sietve és közben végig őt néztem. Részben igaz volt, hogy miattuk szeretnék újra élni, de legfőképpen magam miatt. Nem szerettem volna megbolondulni, illetve olyan lenni, mint a szellő. Láthatatlan maradni.


† Note: ide, ide † Words
©



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Kedd Aug. 26, 2014 1:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next




[You must be registered and logged in to see this image.]
Kendra & Mia
I can bring you back


A puszta véletlenekben soha nem hittem, abban sem, hogy a sors véletlenül hozott ide. Bár nem tudtam, mit keresek én itt, hamar rá kellett jönnöm, hogy a kelleténél több ismerősre bukkanhattam egy helyen, amiből az elmúlt évek során nem bővelkedtem. A problémák elől viszont itt nem, hogy menekülni nem tudtam, minden a nyakamba szakadt, ami az elmúlt években békén hagyott. Itt volt a nagynéném, meg anyám idegesítően bonyolult varázslata, amire semmi megoldást nem láttam. Ami még jobban zavart, hogy egyre többször éreztem, hogy a szelleme a mai napig mellettem van, csak nem jövök rá, hogy minek köszönhetően és miért nem láthatom. Bár előbbi kérdésre erősen húz a gondolat, hogy épp a megoldhatatlan félig üres lap és a zagyva latin szöveg miatt, amit mellékelt nekem, mint egyfajta megoldhatatlan és örök élete át kísértő varázslat feltörést. Már ha ez létezett.
A nap már alacsonyan járt, mikor valami furcsa érzés lett úrrá mellkasomon, ahogy próbáltam a kávézóban még egy utolsó csésze feketét magamba tölteni, hogy folytathassam a kutakodást. A baj csak a hosszú sor volt, így meguntam, és előbbre furakodva némi ráhatással kértem egy tejeskávét, majd fizetés nélkül távoztam. Túl idős vagyok már ahhoz, hogy egy kávéért órákat ácsorogjak. Meg különben is... A furcsa érzés a mellkasomban, mintha lábaim, majd a kocsim is irányítása alá vonta volna, a nemrég meglátogatott boszorkánytemetően tértem igazán vissza az eszemhez. Vagy a gondolataim kalandoztak el ennyire, vagy valakinek köszönhetően ide kellett jönnöm.
A fülemmel ugyan semmi zajt nem hallottam, és nem láttam mozgolódó ágakat, amit betudtam annak, hogy nem vagyok teljesen ezen a világon. Mármint ez mégiscsak egy temető, és a furcsa érzés, ami ide hozott, egyfajta köztes, szellemekkel teli világot akart velem láttatni. Ezt mindig is utáltam.
-Kendra?-indulok el a hang felé, ami most mintha más lenne. Rég nem láttam, és bár a családja nemvolt éppen közömbös, pláne az ősei őseinek az ősei, de valahogy nem gondoltam, hogy pont itt fogok vele összefutni. Ahogy megérkezem mellé, egyszerre borzadok el és örülök meg neki. Az öröm annak köszönhető, hogy rég nem láttam, az elborzadás pedig inkább annak, hogy nem érzem őt itt. Nem teljesen. Nincs meg az az érzés, amit vámpírként egy farkas iránt kiválthat belőlem az az inger, sőt. Kifejezetten üresnek érzem a lányt, az auráját vizslatva pedig nem találok semmit. Ez egy valamire enged következtetni, amire bár a miért és a hogyan lenne az első kérdésem, inkább a meglepettség tör elő belőlem.
-Oké, ez duplán fura. Valahogy itt kötök ki, aztán itt vagy te, de mégse te. Megmagyaráznád kérlek, hogy mégis minek köszönhetem a megtiszteltetést, hogy szellemként üdvözölsz a városban?-érdeklődöm, végül kibökve a lényeges információt. Szellem. Hát persze, más nem lehetett. De ez roppant mód zavart. Inkább tűröm el magam mellett farkasként, mint ilyen szó szerint érinthetetlen levegőfoszlányként.
music:[You must be registered and logged in to see this link.]|words: 455 |  27 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére Go down
 

Boszorkánytemető

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

 Similar topics

-
» Wanda Maximoff / Skarlát Boszorkány
» Boszorkányfény
» Draconius Boszorkány- és Varázslóképző
» [Játékos küldetés] - A földalatti boszorkány
» Shizu Boszorkánykonyhája [T2]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Külváros :: Erdõ és kripták
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3