Share | 

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Tartózkodási hely :
⊃ i always find the best place
Hobbi & foglalkozás :
⊃ i'm a Corinthian
Humor :
⊃ please, just shut up



A poszt írója Norman Raynor
Elküldésének ideje Vas. Júl. 24, 2016 7:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

damien & norman
blood is the only thing what i care
[You must be registered and logged in to see this image.]
Éreztem, ahogyan végigfolyik a bőrömön. Le, az ujjaimra. Mintha hallottam volna, ahogyan a cseppek egyre gyorsabb iramban a poros fűbe csapódnak. Vér volt. Az illata édes, de nem rendelkeztem két kiálló foggal, így ez a része egyáltalán nem izgatott. Már hozzászoktam. Más az alkoholisták vérének tapintása, mint egy drogosé. Az egészséges ember vére vöröslő, szép, bársonyos... míg a szenvedélyfüggőeké ragadós, mocskos, undorító. Még a színe is más. Megannyiszor fordult már meg a fejemben, miközben a kihűlt tetemeket vizslattam, hogy vajon egy vámpírnak mennyire taszító, ha a vér szinte bűzölög a marihuánától? Sosem kóstoltam. Nem vágytam rá. Sőt, mi több, leggyakrabban azt szerettem, ha egy átkozott vámpír az áldozatom. Nem egyszer esett már meg. Valószínűleg nem is utoljára, mikor legutóbb történt. Szerettem húzogatni ezeket a kis strigulákat a listámon. Ha minden gyilkosságot feljegyeznék, már egy egész könyvtárnyi anyagom lenne. De nem érné meg, tekintve, hogy sosem érdekelt a nevük. Nem néztem, hogy van-e gyerekük, nem voltam tapintatos. Nem azért éltem le több évtizedet, hogy utána érdekeljenek az ilyen formalitások. Egyszerűbb volt felgyújtani az igazolványokat, majd a holttesteket. De előfordult, hogy csak hagytam. Nem törődtem a tetemmel.
Most is csak egy kevés levelet szórtam rá. Az arc szürkévé változott, az erek megduzzadtak a bőr alatt. Tipikus vérszívó reakció, miután kitépik a szívet. Összezúztam az ujjaim között. Nem számított rá, még a szemem előtt volt a meglepődött arc. Már menekült valami elől, mikor belém botlott. Középkorú férfi, de ki tudja, mikor és milyen körülmények között lett vérszívó. Máskor jobban figyelhetett volna, ha olyannal hozza össze a sors, aki képes lett volna segíteni. De én nem egy angyal vagyok.
Hallottam a fű ropogását. Tegnap esett az eső, majd beköszöntött a fagy, és a fű még mindig deres volt. Egy fiatal fiút pillantottam meg. Szinte még gyerek volt, mit keres ilyenkor a környéken? Bár őszintén nem érdekelt. Csak meglepett, és ezúttal én voltam az, aki óvatlanná vált pár másodpercig, míg fel nem fogta, hogy mi történik körülötte. Megláttam a kezében egy fegyvert, de nem tudtam kivenni, mi is az pontosan. Összeállt a kép.
- Á. Egy tapasztalt vámpír menekül. Egy kölyökképű elől. Ez mókás - léptem közelebb hozzá, de nem álltam meg szemben vele. Helyette csak kikerültem, véres kezemmel megveregettem a vállát. - Elintéztem helyetted, remélem nem bánod - tettem még hozzá. Nem akartam megállni, hisz semmi közöm nem volt a kölyökhöz. Csak le akartam mosni magamról a rám csapódott vért. Nem tudtam, mióta üldözheti, talán csak egy pillanaton múlt, hogy nem ő, hanem én kaptam el. Vagy fordítva. Mindenesetre elismerően kellett volna tekintenem rá.
Arra viszont nem készültem fel, hogy egy másodpercen belül két másik vámpír terem a már kivájt mellkasú tetem mellett. Nem egyedül volt. A fiatal kölyök szemmel láthatóan tudta. Ezúttal pedig jogos volt a döbbenetem. Leginkább akkor fogtam fel igazán, mikor az egyik nekem rontva az egyik fa törzséhez döngölt.  

:mer:[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Keresem :
♦️ love?
Kedvenc dal :
♦️ waiting for love
Tartózkodási hely :
♦ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
♦ túlélés



A poszt írója Lyla Hathaway
Elküldésének ideje Kedd Feb. 09, 2016 10:03 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Louis & Lyla
•••••• ••••••
[You must be registered and logged in to see this image.]
Már az első pillanatban megéreztem azt, hogy Louis vámpír. Habár igaz, én csak félig vagyok az, de attól még a vámpírképességeket én is tudom használni, csak nem vagyok olyan gyors és erős, mintha rendes vámpír lennék. A hallámos viszont ugyan úgy olyan kifinomult, mint a többi vérszívóé. Vérszívó... Brr, a gondolattól is kiráz a hideg, hogy valamilyen szinten én is vérrel táplálkozok. Utálok vámpír lenni, mert mindig attól félek, hogy egyszer kicsivel több vért fogok magamhoz venni, és akkor átesek a ló túloldalára. Nem akarok teljes vámpír lenni, nem kellenek a vámpírképességek, én csak egy egyszerű ember szeretnék lenni, egyszerű élettel, normális gondokkal. Normális gond az, ha szerelmi bánatod van, normális gond az, ha rossz jegyet kaptál, szenvedsz a tananyagok miatt. Ezek mind normális, emberi gondok. Ilyen életet szeretnék én élni, és nem olyat amiben egy részem természetfeletti.
Louis vámpír, ezt már megéreztem az első pillanatban, pont ezért nem értem, hogy eddig még semmi jelét nem adta annak, hogy érdekelné a vérem. Pedig eddig minden vámpírt csábított a különleges vérem illata, akikkel eddig találkoztam, ő viszont jelét sem adja, olyan, mintha nem érezné. Nem mintha bánnám, most először legalább nem kell attól félnem, hogy a kis spontán össze találkozás vége az lesz, hogy én holtan, avagy megcsapolva végzem.
Figyelem, ahogyan közelebb lép felém, majd leguggol és megfogja a lábamat, és megmutatja, hogy hogyan kéne csinálnom a helyes nyújtást. Mikor végez, én csak bólintok egyet, hogy oké, megjegyeztem.
Felvonom a szemöldökömet amikor a vámpírgénekről kezd el beszélni. - Nem olyan vámpír vagyok, mint amilyennek te hiszel engem. - mondom halkan, majd arrébb állok a fa törzsétől és a tájat kezdem el szemlélni, mintha olyan érdekes lenne. Érdekes is a maga módján, csak mondjuk most nem köti le a figyelmemet. - Félig ember vagyok. - mondom még mindig háttal állva neki.

••• [You must be registered and logged in to see this link.] •••  


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 12, 2016 9:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

lyla & louis
i never give up what i want

Még mindig nem tudtam, honnan fújta ide a szél. Vagy lehet, lényegretörőbb lett volna az a kérdés, hogy engem honnan fújt ide az a bizonyos, mert még sosem választottam ezt az útvonalat egy reggeli futás során sem. Isteni jel, hogy új embereket tudjak megismerni? Érdekes fordulat lenne, tekintve, hogy antiszociális jellemű voltam, mióta megölték a nőt, akit kedvesemnek tekintettem. Azóta kerültem minden feltűnést, és próbáltam úrrá lenni a sajátos kis... kitöréseimen. Ami abból állt össze, hogy mások nyakát törtem ki, csak hogy stílusos maradjak, de ez már régen leáldozóban volt. Mint egy csillag, az én fényem is kezdett elkopni, kiszáradni, és komolytalan mezei zsurlóvá váltam. Többet akartam ennél az életnél... vissza akartam követelni azt, ami kijárt nekem egykoron. Dicsőség, tisztelet. Féltek tőlem az idősebbek, csak mert az apám rendes köztisztviselő volt, és azoknak a gyerekei mindenki szemében szentnek és sérthetetlennek számítottak. Egészen addig, míg meg nem öltem egy ugyanilyen család sarját, és magamra nem haragítottam a közösséget. Ennek már kétszáz éve. Borítsunk rá fátylat.
- Ajánlhatok valamit? - kérdeztem kíváncsian, majd odasétáltam mellé. - Ne így csináld. Így csak... izomlázad lesz. - néztem a lábára, felidézve magamban azt, hogy mit csinált, mikor éppen felbukkantam az egyik fa mögül, mint valami rossz pedofil vámpír.
Leguggoltam, kezembe fogtam a lábát, bár gyengéd volt az érintésem, mégis határozott és követelő. De tudatni akartam vele, hogy hogyan csinálhatja helyesen ezt a nyújtást anélkül, hogy csak szenvedne a végeredménytől. - Látod? Így nem lesz bajod utána. - küldtem felé egy mosolyt. Nem viselkedtem így általában, már csak azért sem, mert... nem vagyok bárgyú hősszerelmes. Ez a maszk nekem nem állt jól, inkább téptem ki emberek szívét, minthogy verseket olvasgassak. - Kitalálom, kezdő vagy még ezen a téren. Bár ahhoz képest elég jó formában tartod magad. Dolgoznak benned a vámpírgének. - Ezzel lényegében közöltem vele, hogy pontosan tudom, miféle. - A kérdés csak az, mikor léptél be eme népes tábor tagjai közé.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Keresem :
♦️ love?
Kedvenc dal :
♦️ waiting for love
Tartózkodási hely :
♦ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
♦ túlélés



A poszt írója Lyla Hathaway
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 21, 2015 7:28 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




to Louis
...
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem mondanám azt, hogy túl sok barátom lenne, és ezt pont a 'fajomnak' köszönhetem. Mióta megtudtam, hogy a vérem milyen hatással van a vámpírokra - ha jól tudom, akkor csak őket vonzza nagyon, de ki tudja, hogy még milyen természetfeletti akarna inni a véremből - azóta nem nagyon barátkozok senkivel sem. Talán csak Ebony-t mondhatom valami barát féleségnek, főleg, hogy vele töltöm viszonylag a legtöbb időmet, mivel egy kolesz szobánk van. Annak pedig kimondottan örülök, hogy sikerült megtalálnunk egymással a közös hangot, és végre találtam egy olyan személyst akivel bármit megbeszélhetek. Az egyik barátnője is dhámpír így hát erről a problémáról is tudok vele beszélni, és nagyon jó érzés az, hogy végre van egy olyan személy az életemben aki meghallgat. Nem vagyunk puszi-pajtások, de tudom, hogy számíthatok rá és ez nekem sokat jelent, még ha ő ezt nem is tudja.
Louis pedig... Furcsa módon nem mutatja jelét annak, hogy nagyon akarna inni a véremből, pedig tudom, hogy ő is vámpír, a vámpírokat pedig különösképpen vonzza a vérem, de lehet, hogy ő szimplán csak idősebb, mint Sarah akivel a vasútállomáson találkoztam. Azon a nőn látszott, hogy csak egy hajszál választja el attól, hogy a szemfogait belemélyessze a nyakamba. Nem nagyon tud uralkodni magán, az egyszer biztos.
Halvány mosoly kúszik az arcomra, amikor meghallom Louis bókját. Nem akar megcsapolni - ennek jelét legalábbis nem mutatja - és még udvarias is. Ritkán találkozok ilyen emberrel.
- Nem, dehogy is. Nem zavarsz. - mondom neki kedves hangnemben, halványan mosolyogva.

१ bocsi, hogy ilyen gyenge lett १ XXX १ The Phoenix
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 19, 2015 4:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

lyla & louis
i never give up what i want

Sokak szerint úgy viselkedtem, mint egy ókori uralkodó. Igaz, eléggé idős voltam már, de nem vélekedtem úgy magamról, hogy különb lennék más idősebb vámpíroknál. Már csak azért sem, mert... megadtam a tiszteletet annak, aminek régen is. NEm dőltem be az ostobaságoknak, nem érdekeltek a mezei trendek, vagy minek nevezik ezeket az utóbbi időben. Udvarias voltam a nőkkel, mert ezt követelte az illem. Így neveltek, és habár a szüleim jó pár tettem miatt foroghatnak a sírjukban, de ez nem tartozott közéjük. Engedtem magamról elhitetni, hogy nem vagyo más, mint egy férfi, aki múltszázadi nyelvet beszél, és aki megveszik az öltönyökért, még ha nem is volt olyan munkám, amely végett szükség lett volna ezekre a ruhaneműkre. Mindent szépen őriztem, a beszédemen és a szókincsemen nem fogok mások agymenései miatt változtatni, és már csak azért sem gondolkodtam változáson, mert tudtam, hogy milyen hatást váltottam ki a nőkből ezzel a modorral és viselkedéssel. A mai férfiaktól nem kaptak olyan bánásmódot, mint amilyet tőlem tudtak kapni, és ugyan a szívem évtizedek óta egyetlen nőért dobogott, de nem vetettem meg a szórakozást. Talán ez volt az egyetlen, amit a hibáim közé tudtam volna sorolni, néhány kegyetlen gyilkoláson kívül, de ugyan, melyik úriember szereti, ha tiszták a fogai, és mardossa a gyomrát az éhség? Én nem. És nem féltem kimutatni a fogam fehérjét. Szó szerint.  
Már annyiban is furcsa volt ez a mostani helyzet, hogy kiestem a megszokottból. Nem öltöny volt rajtam, hanem egy egyszerű tréning szett, és ahogy végigmértem a lányt, esélyem sem volt, hogy azt a benyomást keltsem nála, mint másoknál. Elvégre a finom anyagú nyakkendőt a fiókomban hagytam. - Üdvözletem. Lyla. Micsoda különös, egyedi neve van. - bókoltam neki, bár elég gyengén sikerült, de reméltem, hogy emiatt nem kezd el komoly tempót diktálva futni. Nem volt szándékom az elijesztése, éppen ellenkezőleg. A legjobbkor akadtam egy társra, mert valljuk be, soha nem jó magányos farkasnak lenni. Én pedig egyáltalán me szerettem az egyedül töltött időt, mióta Ragnar és a drágaláttos szent barátnője eltávozott, jobbnak láttam inkább... új társaságba keveredni. Csak nem találtam hozzám méltót. - Lehet, hogy zavarlak. El is mehetek, ha gondolod. - néztem végig rajta ismét. A nők elég furcsák tudnak lenni. Inkább kérdeztem, mintsem aztán azt hallgassam, hogy modortalanul ráerőszakoltam magamat.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Keresem :
♦️ love?
Kedvenc dal :
♦️ waiting for love
Tartózkodási hely :
♦ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
♦ túlélés



A poszt írója Lyla Hathaway
Elküldésének ideje Vas. Nov. 22, 2015 5:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




to Louis
...
[You must be registered and logged in to see this image.]

Akaratlanul is elnevetem magamat amikor meghallom a mondatát, hogy semmit sem jó egyedül csinálni. Akaratlanul is félre lehet érteni ezt a mondatot, de jelen esetben nem igazán zavar. Régen nevettem már őszintén, mert folyton csak a szüleim halála jár a fejemben, szóval inkább sírok, mint mosolygok, vagy csak magamba fordulok. Szinte nem is lehet rám ismerni, régen nem ilyen voltam. Anno mindig buliztam, bírtam az alkoholt, egy éjszakás kalandjaim voltak és alig voltam otthon, rendszerint csak délelőtt, de akkor is aludtam. Most meg... Általában a koli szobában vagyok és vagy tanulok, vagy csak nézem a plafont és gondolkodok az életemen és a jövőn. Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek, hogy hogyan fogom elviselni azt, hogy senki hozzám tartozó nincs aki foglalkozna velem. Barátaim sem nagyon vannak.
- Jól mondod, semmit sem jó egyedül csinálni. - mondom Louisnak mosolyogva és nézem ahogy közelebb lép hozzám. Nem számít, hogy vámpír, van egy olyan érzésem, hogy bízhatok benne és nem fog bántani. Lehet, hogy csúnyán pofára fogok esni és Louis csak kihasznál, mert a véremet akarja, de akkor megérdemlem azt, hogy fájdalmat okozzanak nekem. Viszont bízok benne, most legalábbis, és csak reménykedni tudok abban, hogy nem fogok csalódni.
- Lyla vagyok. - mutatkozok be neki kedves hangnemmel, egy mosoly kíséretében.

१ bocsi, hogy ilyen gyenge lett १ XXX १ The Phoenix
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 19, 2015 8:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

lyla & louis
i never give up what i want

Ismét ragyogott a bőröm, mint mindig, amikor a napfényre ólálkodtam, és... tudtam, hogy most is két szemmel kell figyelnem, még mielőtt valaki nemes egyszerűséggel nekiugrik a torkomnak. Nehéz volt, nem mondom... vámpírként járni a vidéket, még ha ez csöppet idétlenül is hangzik. Tudom, hogy szeretnék átharapni a torkomat pár múltbéli incidens végett, de mindennek nem fogok engedelmeskedni. Nem omlok össze senki lábai előtt, az nem az én reszortom. Mi a többi vámpír ellen a legjobb módszer? Csak a verbénával tudok gazdálkodni, ékszert viselek, verbénát szedek... talán ez hatékony. És megvéd azoktól a dögöktől. Sosem voltam büszke arra, hogy a lefgnagyobb ellenségem egy másik vámpír. És nehezen szoktam hozzá ahhoz, hogy verbénát szedjek, de erre volt szükség ahhoz, hogy a szervezetem már szinte ne is reagáljon rá.
- Semmit nem jó egyedül csinálni. - húztam pimasz vigyorra a számat, mikor meghallottam gondolatát, majd közelebb ólálkodtam hozzá, hogy így veygem őt még inkább szemügyre.
Szélesedett a vigyor az arcomon, ahogy észrevettem arcán némi zavart, de lehet, hogy ez nem is zavar volt, inkább az, hogy valaki vállalkozott arra, hogy társul hozzá. Egyedül tényleg nem jó edzeni, ezt már megtapasztaltam. Rájöttem arra, hogy Nitával is nekem kellett volna foglalkoznom, és nem hagynom azt, hogy mások lebeszéljenek ilyesmiről. Elvégre... ha a döntő pillanatban hagyatkozhatott volna a képességeire... arra, hogy erős, talán még mindig élne. De ezen már feleslegesen emésztettem magam. Nem tehettem ellene semmit. - A nevel Louis. Benned kit tisztelhetek?  

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Keresem :
♦️ love?
Kedvenc dal :
♦️ waiting for love
Tartózkodási hely :
♦ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
♦ túlélés



A poszt írója Lyla Hathaway
Elküldésének ideje Szer. Okt. 28, 2015 9:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




to Louis
...
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem várhatok mindig arra, hogy valaki megszán engem és segíteni fog. Ugyan már, ez nem egy amerikai romantikus film ahol minden sarkon férfiakkal találom szemben magamat akik egyből a segítségemre sietnek. Ez a valóság ahol küzdeni kell az életért, főleg mivel rengeteg vámpír éhezik a véremre mivel eléggé különleges, hiszen ember és vámpír vér keveredik az ereimben egyszerre. Állítólag különleges a dhámpírok vére, sokkal ízletesebb a vámpírok számára, mint az összes vér. Milyen jó kis génnel vagyok megáldva, nem igaz? Szüleim pontosan tudták, hogy a gyerekük veszélynek lesz kitéve a dhámpír-dolog miatt, még is akartak gyereket. Nem értem őket... Nem arról van szó, hogy haragudnék bármelyikükre is, nem az ő hibájuk, ők csak szerettek volna egy gyereket, nem okolom őket, csak nehéz úgy élni a mindennapjaidat, hogy kb. minden harmadik-negyedik gondolatod az, hogy nah vajon mikor fognak megtámadni a véredre szomjazva?! Nem mutattam senkinek sem - akik tudnak arról, hogy nem vagyok teljes mértékben embere - hogy kicsit nehezen viselem ezt az egész természetfeletti dolgot, nem mutathatom, hiszen kialakítottam magamról egy olyan képet a külvilág számára, hogy én igen is erős vagyok, beválalós. Hogyan nézne már ki az, hogy mindenki számára össze török és magamba fordulók? Ugyan már, túl leszek rajta, ahogyan a szüleim halála után is felálltam a földről.
A nap besüt az egész szobába, lágyan kezdi el simogatni az arcomat. Megnézem a telefonomon az időt; reggel fél 7 van. Pár percig még fekszem az ágyban, majd mikor elkezdtem magamhoz térni kikelek, lesétálok a konyhába és készítek magamnak egy kávét. Pontosan, nem vérrel kezdem a napot, hanem kávéval. Mivel félig ember vagyok ezért nincs olyan nagy szükségem vérre, mint például egy rendes vámpírnak.
Megittam a kávémat, majd felmentem a szobámba és felvettem egy melegitő nadrágot, fekete pólót, edző cipőt és elindultam futni. A külváros felé veszem az irányt, ahol bemegyek az egyik erdőbe.
Egy idő után megérzem azt, hogy figyelnek. Pár pillanatig nem fordulok meg, mintha nem is vennék tudomást az illetőről, de mikor megérzem azt, hogy vámpírral van dolgom akkor szembe fordulok vele.
- Úgy látszik ma nem indítom egyedül a napot.

40 १ XXX १ The Phoenix
©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Okt. 28, 2015 6:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

lyla & louis
i never give up what i want

"- Angárd! - tört fel Nita szájából a parancsoló, birtokló szó, majd nekem támadt a vékony vívókarddal, mellyel tanítottam őt vívni. Nem kellett ennél több számomra sem: védekező állásban védtem ki a mozdulatot, mintha bármi kárt tudtunk volna tenni egymásban. Ez volt a korunk kedvelt sportja, így talán nem tehettünk arról, hogy szerelmesek lettünk ebbe a tevékenységbe. Majd szép lassan egymásba. Azt sem tudtam felfogni, hogyan hódolhatunk mindketten ennek. Magamon talán nem lepődtem meg, hiszen már a születésem óta imádtam vívni. De egy nő kezébe ritkán adtam volna kardot.  
Szúrni próbált, én védtem. Majd ismét. És ismét. Tekintete játékosságot, győzni akarást tükrözött... mindaddig, míg ajkaink tüzes csókba nem fonódtak össze...."


Az álom végetért, szemeim kipattantak, és miután megmasszíroztam arcomat, felkeltem az ágyamból. Nem volt mára programom, de nem okozott gondot az, hogy kitaláljak magamnak valamit. Nem tudtam unatkozni. Számomra mindig volt valami új, valami, ami kihívást jelentett. S ezt most is meg fogom találni. Azt viszont nem gondoltam, hogy ilyen hamar.
Elég hosszadalmas út vezetett idáig. Pedig csak futni indultam korán reggel. Nem egyszer ért gunyolódás, amiért vámpíként még mindig hódoltam ennek a tevékenységnek, de megtanultam hétköznapi embernek tűnni. Annyi kivételle, hogy én vámpír voltam, és utáltam a boszorkányokat és mindenkit, aki egyszer is boszorkánnyal cimborált. Nem feledtem el Nita halálát, és valószínűleg sosem fogom megbocsájtani a boszorkánynak, hogy ezt tette. Ezzel nemcsak őt, de engem is büntetett.
A szimatom egy női parfüm illatára lett érzékeny. Megálltam a futással, és rögtön a szemem elé tárult egy nő, aki edzőruhában valószínűleg szintúgy a reggeli testedzését végezte. De ennél jobb helyet nem találna rá? Mindig is imádtam a nők bátorságát, de magamból kiiindulva pont az ilyenek voltak a kedvenc reggeli édességeim.
Nem szólaltam meg, csak megtámasztottam az egyik fát, vettem pár mély levegőt, hogy a tüdőm egyhangúan működjön ismét, miközben le se vettem a lányról a szemem. Elég gyorsan rájöttem, hogy nem ember, de nem is boszorkány. Talán még nekem is lehet néha egy jó napom.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Kedvenc dal :
bottom of the river ₪
Tartózkodási hely :
mystic falls ₪
Hobbi & foglalkozás :
szabadúszó ₪
Humor :
sexist ₪



A poszt írója Vinnie Hibbert
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 07, 2015 7:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Anna & Nicholas

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Te is pontosan jól tudod, hogy az ilyen nem múlik el nyomtalanul. Ott marad bennünk, nyomott hagy a szívünkbe, és bár helyett adunk benne másnak, a szív ugyanúgy sebzett marad. – egyfajta szeretet sem hal ki örökre az emberből, és hiába telnek el évszázadok, megmarad a seb, amit a szívünkön ejtenek, és soha nem gyógyul ez be, és folyton eszünkbe fog jutni, hogyan is szereztük. Nem engedi meg, hogy megkaphassuk a felejtés ajándékát, az emlékeink megmaradnak, tovább kell velük élnünk, akár rossza, akár nem, ez a mi büntetésünk ilyenkor. Elveszik tőlünk az egyetlen dolgot, ami megmenthet. A továbblépést. Elveszítjük…és nehéz visszanyerni.
- Csak tedd lehetővé, hogy akkor változzak át, amikor akarok. Tedd lehetővé, hogy megöljem őt. – ennyi kell, elhiszem, ha megöltem azt a vámpírt. Nem csak azért, mert tudom, hogy semmi nem tűnik el csak úgy nyomtalanul, hanem azért is, mert kötelességemnek érzem bosszút állni rajta. Nem csak Anna-t vette el, hanem a falkámat, mindent elvett tőlem, én pedig megesküdtem, hogy megtalálom és tönkreteszem, hogy végzek vele, és bár vannak pillanatok, mikor legszívesebben csak elmennék, valami végül mindig eszembe juttatja, hogy ez nem megoldás, hogy csakis a bosszú menthet meg és szabhat gátat a haragnak és a gyűlöletnek, amit érzek Cedric irányába.
- Elfutsz? Ez lenne a megoldás? – kiáltok utána, miközben megindulok én is, és sikerül is beérnem őt. Én egyszer sem futottam el, mióta elválasztottak tőle, vissza-visszatértem, de soha nem futotta el, kiálltam mindent, legyen az emberek szeszélye, vámpíroké, vérfarkasoké… kibírtam, mert tudtam, hogy megéri, és ő most elfut? Egyszerűen csak elfutna mert megemeltem a hangom? Több, mint egy évszázadnyi kétely és szenvedés áll mögöttem, nem érdemlem meg, hogy megpróbáljon megérteni? Szenvedtem miatta, megaláztak, de újra és újra felkeltem a földről, miatta, de ő most… egyszerűen csak elmenne? Elmenekülne előlem?

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 24, 2015 12:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

to my love, Nicholas

you are everything to me. you have to belive me!
Kezd megint rossz fordulatot venni a beszélgetés. Érzem a kételyeit, a bizonytalanságát, a félelmét. Nem hisz nekem többé és ezzel egyre mélyebbre taszítja bennem a tüskét mit az első szavaival okozott. Megemeli hangját és én automatikusan eresztem el és lépek hátrébb. Megrémiszt. Megijeszt, hogy mennyire nem akarja látni, hogy őt szeretem. – Azt kérdezted, szerettem-e. Igen, szerettem. – ismétlem meg magam mert nem hallja meg amit mondok. Azt hallja, amit hallani akar, semmi mást. – Ma viszont téged szeretlek, sőt… amióta ismerlek csak téged szeretlek! Ez miért nem elég?! Mit tegyek még, hogy el hidd? Rajta, nyúzd le a bőrömet, zúzd szét a bordáimat és tépd ki a szívemet, hogy lásd, nem érte, hanem érted dobok! - érzem, ahogy forró könnyek marják fel arcomat. Elvesztem minden hitem benne. El kell mennem innen. – Az elég lenne végre? – kérdem élesen és hátat fordítva neki kezdek el futni előle… előle, a farkas elől, a félelmek és kételyek elől amik folyamatosan kínozzák őt és ezzel büntet engem amiért nem voltam elég erős, amiért nem szöktem meg vele, kockáztatva Cedric haragját… amiért nem tudtam megölni azt, aki mellett évszázadokig éltem. S most? Most, mikor itt van az orra előtt minden, még mindig kételkedik bennem, abban, hogy szeretem őt és abban, hogy vele akarok lenni. Bánt engem, fájdalmas köteleket teker a nyakamba és nekem nincs más dolgom mellette, mint várni, mikor elégeli meg saját kételyeit és rúgja ki alattam a széket.
Már szúr az oldalam, zihálok, karjaimat felhorzsolták az ágak, arcomon a könnyek megszínezték a vért mik az apró sebekből fakadtak. Fogalmam sincs itt van-e mögöttem és az ő forró lehelete borzolja fel a szőrt a tarkómon vagy valami egészen más, valami sötét erő, valami amire nem készültem fel. Egy biztos. Nicholas így el fog űzni magától, bele az egyetlen férfi karjaiba akit annyira gyűlöl.

credit by lena

Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Kedvenc dal :
bottom of the river ₪
Tartózkodási hely :
mystic falls ₪
Hobbi & foglalkozás :
szabadúszó ₪
Humor :
sexist ₪



A poszt írója Vinnie Hibbert
Elküldésének ideje Pént. Jan. 23, 2015 9:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Anna & Nicholas

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Ezt nem tudhatod, nem ígérhetsz ilyet. – hallottam már ezt a szájából, és  mégis elvesztettem, nemde bár? Nem arról van szó, hogy nem hiszek abban, amit mond, egyszerűen csak tanultam a történtekből és most már tudom, hogy nem tehetek nagy ígéreteket és hiába tesznek mások nekem, nem tudják mindig betartani. Azt mondja nem vesztem el újra, most mégis visszamenne ahhoz a nyomorult vámpírhoz én pedig így újra elvesztem. Nincsen ebben a helyzetben olyan, hogy jó megoldás. Sok megoldás van, egyik fájdalmasabb, mint a másik, és azt kell kiválasztani, ami a legnagyobb sikerrel kecsegtet, akármennyire is kellemetlen és fájdalmas ezen választás. – Akkor… szerezd meg azt a kőt, tedd szabad választássá az átváltozásom, én pedig megölöm. – megölöm,  mintha soha nem is létezett volna. Túl sok fájdalmat és szenvedést okozott már nekem és Anna-nak, kettőnknek, pont itt van már az ideje annak, hogy végre szabadok legyünk és úgy élhessünk, ahogy mindig is kellett volna. – Rendben, így lesz! Csak előbb ezt le kell rendezni. – elmegyünk, elmegyünk innen messze, amint végeztem azzal a vámpírral, amint a múltúnk utolsó fájó, kínzó darabját is megszüntettem és végre megszabadulunk így önön árnyékunktól mi már évszázadok óta kísért minket. Engem legalábbis mindenképpen. A múlt fojtogató kezeit  érzem nyakamon minden pillanatban. – Hogy boldog? Hogy lennék boldog?! – kicsit felemelem a hangomat, a vonásaim pedig még a szokottnál is keményebbek most. Mégis, hogy mondhat ilyet? Hogy lennék ezt hallván boldog? Muszáj volt végre hallanom az igazságot, mert a hazugság semmivel sem jobb, mint a kínzó tudat, a fájó beismerés, hogy jól sejtettem ezt. – Ha én szeretnék egy másik nőt, neked elég lenne? – pillantok rá kérdőn. Kötve hiszem, és a szavaira csak a fejemet rázom meg. – Szereted őt, és mégis a halálát kívánod általam? – ha szereti, akkor nem akarja a halálát, igaz? De pont ezt ajánlotta nekem… nem értem már őt, nem tudom megérteni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 21, 2015 1:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

to my love, Nicholas

you are everything to me. you have to belive me!
Megcsóválom a fejem. – Nem fogsz elveszíteni. Soha többet nem fogsz. – hallgatom őt. Figyelem. Érzem érintését bőrömön. Csókjai még mindig égeti az ajkaimat… s ahogy beszél, ahogy feláldozza önmagát értem, egyre nagyobb elhatározás születik bennem. Nem szerethetem mindkettőt. – Igen. A kő segítségével végre véget érhet ez a rémálom és együtt lehetünk. Csak te és én. Utazzunk el messzire. Hagyjuk magunk mögött Amerikát. – felcsillan tekintetem. – Menjünk el Európába! Kezdjük újra… csak te és én Nicholas. – megcsókolom, hosszan és szinte el sem akarom ereszteni többé. Persze aztán egy újabb kérdés bukik ki belőle… egy olyan amire ő is tudja a választ és mégis hallani akarja. Pedig én nem akarom összetörni őt. Nem akarom kimondani. – Igen, szerettem. – elhúzódom tőle. Karjaim magam köré fonom. Nem tudom miért akarja kimondatni velem ezeket a dolgokat. – Most boldog vagy? – kérdem keményen, megfeszülve a gondolattól, hogy újra bele kell merülnünk ebbe a témába. Igen, szerettem. – Évszázadokat éltem vele együtt Nicholas. Te voltál az első férfi aki elrabolta tőle a szívemet. Senki másnak nem adnám oda rajtad kívül. Ez nem elég? – kérem kicsit sértődötten, mert úgy érzem, hogy azt akarja, felejtsem el a múltat és azt, hogy szerettem Cedricet… de hogyan tehetném? Tudom, hogy nem szerethetem mindkettőt. Tudom, hogy le kell mondanom Cedricről. Ő megmérgez engem. Összetör. Nicholas… Nicholas szeret engem és én is őt. Mindent megadnék, hogy boldoggá tegyem őt. Mindent. Beleértve Cedricet is. Bármilyen nehéz is lemondanom arról a férfiről akikkel évszázadokig utaztam. Cedric mentett meg a máglyahaláltól. Cedric vigyázott rám. Ezt nem tudom csak úgy elfelejteni. Képtelen vagyok. Elveszettnek érzem magam. Itt van előttem mégis úgy érzem, hogy nagyon messze van… hogy nem akar már teljesen… hogy a lány akire várt talán nem én vagyok.

credit by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Kedvenc dal :
bottom of the river ₪
Tartózkodási hely :
mystic falls ₪
Hobbi & foglalkozás :
szabadúszó ₪
Humor :
sexist ₪



A poszt írója Vinnie Hibbert
Elküldésének ideje Vas. Jan. 11, 2015 1:13 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Anna & Nicholas

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Ez… túl szép ahhoz ,hogy igaz legyen. – bár azt akarom, hogy szavaim magabiztosan csengjenek, korántsem sikerül, elbizonytalanodom. Mi van, ha mégis igaz? Ha leszámolhatnék egyszer, s mindenkorra azzal a vámpírral, aki elvette tőlem Anna-val együtt az egész életemet. Bosszúra vágyom, de úgy, hogy ne veszítsek többet, mint eddig. Nem akarok több vesztességet. – Már most boldoggá tettél azzal, hogy itt vagy. De ez… nem akarlak újra elveszteni. – azt nem bírnám ki,vagyis… de, kibírnám, csakhogy nem akarom. Egyszer már elvesztettem, kibírom még egyszer, de nem vagyok ebben biztos. Tudni, hogy ott van valahol, de nem velem, hogy azzal van, aki tönkretette az életünket, az… a gondolat is már közel elviselhetetlen.
- Sok mindent akarok. Sokkal tovább vágyakoztam utánad, mintsem szerettelek. – ez azért elég szomorú, nem? Olyan rövid ideig lehettem csak vele, olyan kevés jutott nekem belőle, hogy néha már szinte el is felejtettem milyen volt. Szinte, de véglegesen soha nem. Az idővel együtt a fájdalmam nem enyhült, nem éreztem úgy, hogy eltűnik az űr, amit maga után  hagyott bennem. Nem, ez egy folyamatosan jelenlévő, tátongó üresség volt bennem, ami nem szűnt soha egyetlen pillanatra sem meg, és most, hogy itt van Anna, most érzem nagyon régóta először azt, hogy nem akar ez az üresség felemészteni engem. – De aztán meghal, igaz? Amint megvan a kő, megölöm és végeztünk. Elmegyünk innen és elfelejtünk mindent, amit történt, rendben? – ennek így kell lennie. Túl sokáig volt távol, és én nem akarom megint elveszteni őt. Most mégis ebbe egyeztem bele valahol. Azonban a lehetőség, a remény, hogy megölhetem azt, aki elvette tőlem… bízok Anna-ban, hogy képes megszerezni a követ. – Szeretted őt… valaha is? – ezen már sokszor elgondolkodtam. Én hívtam, kérleltem , hogy jöjjön el velem, hogy ne maradjunk tovább, mert akkor abból csak baj lesz, de nem jött, elbukott és… nem volt képes megölni őt akkor.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 30, 2014 4:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

to my love, Nicholas

you are everything to me. you have to belive me!
Képes vagyok rá. Tudom. Neki is tudnia kell. Bólintok. – Igen. Érted képes vagyok rá. – nem eresztem. Érezni akarom érintését. Leheletét a bőrömön, ajkait az ajkaimon. Forró csókjait testemen. Tekintete megtalálja az enyémet. Látom benne a fájdalmat, a kételyt és nem bírom tovább elviselni. – Legyen Nicholas. Legyen ahogy akarod. Szeretlek. Veled akarok lenni. Ha azt akarod szökjünk el még ma vagy pedig azután, hogy megtörtem az átkot ami fájdalomba taszít. A te választásod. Boldoggá akarlak tenni Nich. – csókolom meg gyöngéden és tekintetem nem engedi az övét. – Komolyan mondom. Nem bírom elviselni, hogy ilyen fájdalmat okozok neked. Képtelen vagyok rá. Ha el akarsz szökni, menjünk. – Ez nem hirtelen jött szeszély. Nem fellángolás. Ha választanom kell köztük, most kiderült, melyiket választanám. Képtelen lennék elengedni a férfit, akit szeretek, aki ennyi éve évet várt rám és keresett, aki szeret és aki mellett önmagam lehetek… Nicholas a férfi, akitől soha nem kell tartanom, az aki örök szerelmet ígért nekem és nem feledte az ígéretét, nem szegte meg azt. – Cedric csupán eszköz hozzá. Ő meg tudja szerezni a követ. Van elég ereje és vannak kapcsolatai. El tudom hitetni vele, hogy érte teszem mindezt. –mindenre felelni akarok amit kérdez… mindent meg akarok adni neki. Vele akarok lenni. Szeretem. S ha ez kell hozzá, hogy boldog legyen, elszököm vele. Most már csak rajta áll.

credit by lena

Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Kedvenc dal :
bottom of the river ₪
Tartózkodási hely :
mystic falls ₪
Hobbi & foglalkozás :
szabadúszó ₪
Humor :
sexist ₪



A poszt írója Vinnie Hibbert
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 20, 2014 12:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Anna & Nicholas

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Inkább menekülök, mintsem hogy idő előtt veszítselek el! – nem értem miért nem képes ezt megérteni. Mégis mi baj van a menekülésben? Bizonyos értelemben egész életünkben menekülünk valami, vagy éppen valaki elől. Mégis mi jobb abban, ha mi vagyunk a vadászok? Előbb-utóbb fordul a  szerencse kereke, és ugyanott kötünk ki, mint ahonnét indultunk. – És ennek így is kell maradnia. – nem, miattam nem szenvedhet, remélem ezt ő is tudja. Okoztam már fájdalmat, okoztak már nekem is fájdalmat, de azt nem akarom, hogy miattam kelljen sérülnie. Éppen ezért nem támogatom azt, amire készül, éppen ezért. Többre vágyom. Nem harcolni, élni akarok érte. – Vannak olyan helyek a világon, ahol nem kéne félned, ahol nem találhat meg. – annyi eldugott hely van ezen a világon, könnyűszerrel találhatunk olyat, ahol nem találnak ránk, ahol nem kell azon gondolkodunk mikor ér minket utol a múltunk. Érdemes lenne harcolni? Érdemes lenne kockáztatni pont most? Pont most, hogy végre itt vagyunk? – Ez…. tényleg igaz? – hogy megszabadíthat az átváltozás kínjától, a telihold rabláncaitól? Mindig is utáltam azt, hogy időhöz van kötve az átváltozás, de a fájdalomhoz ami vele jár, ahhoz már hozzászoktam. Azonban, ha igaz, amit mond, akkor… akkor így minden megváltozhat. Egyetlen harapás, egyetlen egy elég, hogy örökre a pokol tűzében égjen el az az aljas tetű. – Képes lennél rá? Megtudod csinálni? – én bízok benne, hiszek abban, amit mond, de… ez túl szépnek hangzik ahhoz, hogy igaz legyen. Mintha valamit nem mondana el, mintha…. több lenne itt, mint amit elárul nekem, ez a gondolat pedig a legkevésbé sem tetszik. – Miért kell ehhez Cedric? – tán nála lenne a kő, vagy éppen ő is igyekszik megszerezni? Ésszerű lenne, nem akarna az ellensége kezébe fegyvert adni, én viszont… nem igazán van ínyemre az, hogy vissza engedjem ahhoz a szörnyeteghez Anna-t. Csak most találtam meg, nem akarom ismét elengedni a bizonytalanba. És mégis…úgy tűnik rákényszerülök.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 14, 2014 8:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

to my love, Nicholas

you are everything to me. you have to belive me!
Ő ölni akar, én harcolni, miközben mindezt egymásért mégis egymás ellen. – S utána? Mond meg nekem Nicholas, utána mi lesz? A végtelenségig menekülünk majd? – kérdem hirtelen dühvel és szinte azonnal megbánom a kérdést. – Gyere velem! – mondom határozottan és megragadva ujjait indulok meg vele a völgy belseje felé, a fák közé, fölfele. Aztán hirtelen megállok. A férfi felé fordulok. – Hunyd le a szemed. Kérlek. – lépek közel és két tenyerem közé fogom arcát. Finom csókot lehelek ajkaira. – Várj. – megcsókolom újra, hosszan, szinte már fájón, mintha búcsúznék tőle. – Sosem szenvedtem miattad. Soha, egyetlen percet sem. – nem engedem el. Nem érdekel, hogy haragos a tekintete, nem érdekel az ellenkezése. – Harcolni akarok azért, hogy soha többé ne kelljen menekülnünk. Azt akarom, hogy minden veled töltött percemben félelem nélkül szerethesselek. S ezért ha tetszik, ha nem, érdemes harcolni és fogok is. – Rövid tincseibe túrom ujjaimat, aztán egy pillanatra ellépek. Lehunyom tekintetem és halk szavakat mormolva vonok láthatatlan erőt magunk köré. – Így nem hallhat minket senki. Emlékszel, régen meséltem, hogy a legendák szerint létezik egy kő, melynek segítségével képesek a vámpírok fényben járni. – kezdem halkan – Kiderült, hogy nem csak számukra létezik ilyesmi, hanem számotokra is. Meg tudom tenni Nicholas. Meg tudlak szabadítani attól a kíntól, ami minden teliholdkor kísért. Ennek a varázslatnak a segítségével bármikor alakot válthatsz. A vámpíroknak pedig… - megragadom tenyerét – Cedricnek pedig, esélye sem lesz ellened. De meg kell kaparintanom ezt a követ és ehhez Cedric kell. – mély levegőt veszek. – Tudom, hogy veszélyes, ezért nem mondtam el… de kezdek félni, hogy azt gondolod, nem szeretlek. S ezzel a tudattal nem lennék képes együtt élni. – lesütöm a tekintetem. Kerülöm az övét mert félek attól, amit láthatok benne. Félek attól, hogy nemmel felel. Félek, hogy soha többé nem hajlandó várni. Rettegek, hogy elhagy engem. Rettegek, hogy összetöri a szívemet, hogy összetöröm a szívét, miközben másra sem vágyom, mint, hogy a kezébe adhassam az enyémet.

credit by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Kedvenc dal :
bottom of the river ₪
Tartózkodási hely :
mystic falls ₪
Hobbi & foglalkozás :
szabadúszó ₪
Humor :
sexist ₪



A poszt írója Vinnie Hibbert
Elküldésének ideje Pént. Dec. 12, 2014 10:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Anna & Nicholas

[You must be registered and logged in to see this image.]


Nem volt felesleges? Most mégis ezt érzem, mintha ezt akarná, mintha… nem is tudom, csak egy átlagos ember lennék, de nem vagyok az, én vagyok a férfi aki szereti, akár már száz éve keresi őt, és most képes azt mondani, hogy várjak? Nem, nem fogok várni többet nem, elég volt. – Amíg él veszélyben vagy. Nem érdekel, hogy mi a büntetés számára, megakarom ölni, véget akarok ennek vetni egyszer, s mindenkorra! – nem érdekel, hogy mennyire akarja, hogy szenvedjen. Én is akarom, látni, ahogyan kihuny a szeméből a fény, ahogyan minden, ami volt elpusztul vele együtt, de… veszélyes ez, és én nem akarok több felesleges veszélyt. – Nem miattam kerültél oda Anna. Megkellett volna tenned, nem foglalkozni azzal, hogy velem mi lett volna! – inkább sínylődjek száz évig egy koporsóban, vagy haljak meg, de neki nem kell, hogy baja essen, és ezt már akkor sem értette meg. Nem akartam, hogy ez legyen, arra vágytam hogy vége legyen, most is erre vágyok, csak… legyen az enyém, Cedric pedig haljon meg. – Szeretlek téged, de elegem volt abból, hogy csak az emléked szerethetem! Elegem volt a várakozásból, veled akarok lenni, nem pedig az emlékeddel egy életen át. – egy gyötrelmesen hosszú életen át. Eddig ez volt a célom, ő volt a célom, de most már… nem is tudom, miért mondja ezt nekem, és miért így? – Hát nem érted? Nem akarom, hogy harcolj, eleget harcoltál és szenvedtél már emiatt, miért kockáztatod most mindezt? Elszökhetnénk valahova messze, akárhova, te mégis harcolni akarsz. – miért nem vagyok elég én, miért kell a bosszú és a felesleges boszorkányüldözés? Mi lesz jobb? Megakarom ölni Cedric-et, de nem akarom újra elveszteni Anna-t, pedig ezt kockáztatnám meg, ha vissza engedném őt ahhoz a szörnyeteghez, és ezt nem fogom meglépni, elegem volt már ebből. Érzek valami… megmagyarázhatatlant, mintha nem lenne teljesen az enyém, mintha más is befészkelte volna a szívébe magát. Szeretem őt, ez nem lehet kérdés, éppen ezért vele akarok lenni, nem pedig harcolni érte. Élni akarok érte.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 06, 2014 1:45 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

to my love, Nicholas

you are everything for me. you have to belive me!
Egyre hidegebb, egyre távolibb. Annyira fáj amit mond, hogy elhúzódom. Rettentően fáj, hogy ennyire bántom őt. – Nem! Nem volt felesleges! Szeretlek Nicholas. – mondom kétségbeesetten, bizonytalanul, keserűen. – Próbáld meg logikusan nézni a dolgokat. Ha azért hozott vissza, mert kellek neki, bármit tehet velem, hát nem látod? Ha ez valami mágia, akármikor elvehet tőled újra. A halála nem változtat ezen mert ő vampír, nem boszorkány. Nem vágyom kevésbé arra, hogy végre megfizessen azért amit veled… amit velünk tett! Igen, bűnhődnie kell. – szögezem le és ismét közelebb kerülök hozzá. – Te csak a halálban gondolkozol Nicholas. Ennyi idő után viszont a halál, nem büntetés. Meg fog fizetni, megtalálom a módját. - tudom mi bántja. Lehunyom a tekintetem. – Megvolt a tervem Nicholas. Meg akartam őt ölni aznap éjjel. A kezemben volt a tőr. Meg akartam tenni. De hezitáltam, egyetlen másodperc erejéig meginogtam, féltem, hogy ha megsejti mire készülök, rajtad very le. Az a pillanat elég volt hozzá, hogy egy koporsóba tehessen. – felpillantok. Hezitálok. Fáj, ahogy rám néz most. Bánt, hogy nem engedi, hogy ismét az övé legyek. – Megértem ha nem akarsz velem lenni többet. Megérdemlem. De azt nem, hogy azzal vádolj, hogy nem vagy olyan fontos számomra, mint én a te számodra. Az a száz év nekem sem volt könnyű. Két világ közé rekedtem azzal a tudattal, hogy te is halott leszel pillanatokon belül és nem tehettem mást, mint vártam, vártam rád, a túlvilágon. – Most már megszakítom az érintést kettőnk között. Ellépek. – Ne merj azzal vádolni, hogy nem szeretlek, Nicholas! – A fájdalom lassan dühbe fordul. Miért nem látja, hogy szeretem, miért nem érti, hogy kettőnkért teszem amit teszek? Miért fél ennyire attól, hogy Cedriccel legyek? – Ha most azt mondod, hogy elhagysz, megértem. De csak ha azért teszed mert nem szeretsz már úgy, ahogy én téged. Azt viszont nem fogadom el, hogy azért tedd, mert  konok vagy és mert nem érted meg, hogy senkié nem leszek soha úgy, mint a tied. Főleg nem azé aki megfosztott bennünket egy élettől. – suttogom halkan és haragtól kipirult arccal, dacosan és makacsul pillantok a tekinetébe. - Harcolni fogok kettőnkért. Akár akarod, akár nem.

credit by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Kedvenc dal :
bottom of the river ₪
Tartózkodási hely :
mystic falls ₪
Hobbi & foglalkozás :
szabadúszó ₪
Humor :
sexist ₪



A poszt írója Vinnie Hibbert
Elküldésének ideje Pént. Dec. 05, 2014 10:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Anna & Nicholas

[You must be registered and logged in to see this image.]


– Ilyet nem ígérhetsz, és én… még nem győztem. Még nem.– addig nem, amíg az a mocsok él, amíg nem szenvedett úgy, ahogy én szenvedtem Anna nélkül. Szeretem őt, és túl sokat éltem nélküle, sokkal többet, mint vele. Szenvedtem, és nem így terveztem az életem, revansot akarok, bosszút. Ezt teszi egy férfi, ha elvesznek tőle valami, vagy valaki fontosat. – Na és te tőle? – emellett nem mehetek el. Nem én, hiszen lehet, hogy az elmúlt időt egy koporsóban töltötte, de előtte… előtte nem, akkor nem, mikor kértem, hogy menjünk el, de ő maradni akart és végül mire jutottunk? Sehova, csak megkeserítette az a döntés az életünket. – Képes vagy… ezt kérni tőlem? Időt? Hogy azzal a szörnyeteggel legyél? Csak egy telihold kell, csak egy harapás, és vége, meghal! – nem kell sok, megölöm, erre vágyok, és neki is erre kéne vágynia, mert az a vámpír szétválasztott minket, száz év kárhozatra ítélt engem, sőt, több, mint száz évre. Én pedig nem fogom hagyni csak úgy, hogy aztán majd elsétáljon, és Anna sem kérhet ilye tőlem. Időt… nem, túl sokat vártam már, túl sok időt öltem bele ebbe, hogy ne hozzon végül semmi eredményt. Nem ezért harcolok és élek, nem ezért a pillanatért. Nem így képzeltem ezt el.
Hiába esik jól az érintése, a csókja, mint éhezőnek az utolsó falat maradék, nem tudok elmenni amellett, amit mondott nekem az előbb. – Most itt vagy, de mi lesz később? Több, mint száz  évet vártam rád Anna! Száz évet, te pedig időt kérsz tőlem. Tudod mennyi mindent áldoztam fel ezért? Érted, csakis érted. Te pedig azt mondod nekem, hogy mindez felesleges volt. – hiába mondja, hogy nem vagyok egyedül, mégis úgy érzem, hogy magamra maradtam, mert… miért nem vágyik arra, amire én? Szabadságra, amit csak akkor kaphat meg, ha Cedric már meghalt, ha végre szenvedett. Én ezt akarom, de ő… mintha ellenem lenne.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 30, 2014 12:10 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

† You are everything to me!
nicholas & anna

Érzem zaklatottságát, jobban, mint gondolja, hisz bennem is ez a feszültség gyűl, engem is ez emészt. – Tudom szerelmem. S nyertél. Itt vagyok. Soha többé nem vehet el senki. Ígérem. - Alakom megremeg. Megcsókolom hosszan, gyöngéden. Ujjaim keretezik arcát, miközben ajkaim arcát és homlokát érintik. Szeretem őt. Teljes szívemből szeretem. Ugyanakkor rettegek, hisz a szívem egy apró része, egy elrejtett sötét titokként szereti Cedricet is. Mindazok ellenére amit tett. – Nem tudom. – csóválom meg a fejem lemondóan. – Nem tudom mit akar tőlem Nicholas. – elhúzom ujjaim. Szomorú kifejezés költözik tekintetembe. – Van egy tervem. – összetöröm a saját szívemet. Átverem önmagamat. Átverem Nicholast. – Szörnyű dolgot kell kérnem tőled. Azt, amit eddig egyedül töltöttél. Időt. – suttogom magam elé – kell egy kis idő még rájövök, mit akar, miért hozott vissza. Nem tudhatja meg, hogy találkoztunk. Nem tudhatja meg, hogy mi történik, különben félek kedvesem, ha újra álomba ringat, többé nem kelek fel. – a tekintetét keresem. Átverem őt. Átverem Cedricet. Átverem önmagam. Megcsalom érzéseim mert tudom, Nicholas soha nem értené, hogy Cedricet is szeretem. Nem is kellene értenie, hiszen több, mint száz évet várt rám. S én szeretem őt, az övé vagyok, egyedül az övé de nem tagadhatom le azt, hogy érzek valamit a vámpír iránt… hiszen nem mindig voltam a bűvkörében, nem mindig voltam azért mellette mert megbűvölt. – Nicholas. – szólok halkan és megragadom ujjait. – Nem vagy többé egyedül. Itt vagyok. Már itt vagyok. – ismétlem meg magam, miközben szigorúan a tekintetébe fúrom sajátom. Azt akarom, hogy tudja, hogy szeretem. Azt akarom, hogy tudja, az övé vagyok. A szívem, a testem. Kezét derekamra vezetem. Megcsókolom. Mellkasom az övének nyomom. Felsóhajtva húzom el egy pillanatra a fejem. Nem tudom, ő vágyik-e rám.

† music: skinny love † note: - † words: xxx

Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Kedvenc dal :
bottom of the river ₪
Tartózkodási hely :
mystic falls ₪
Hobbi & foglalkozás :
szabadúszó ₪
Humor :
sexist ₪



A poszt írója Vinnie Hibbert
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 15, 2014 4:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Anna & Nicholas

[You must be registered and logged in to see this image.]


– Elhiszem. – bólintok egészen aprót, ahogyan elveszem a pillantásában. Nem hazudott nekem… hiszek neki, de neki is meg kell értenie, hogy az elmúlt száz év több annál, mintsem hogy fellélegezhessek. Ez idő alatt óvatos lette és számító, most már tudom azt, hogy nem minden az, aminek látszik. Én csak azt akarom tudni, hogy valóban ő az, és nem valami újabb beteges játéka annak a férfinak, kinek megölésére esküdtem fel. Gyilkos az ki öl, és rossz az, ki gyilkol, de úgy érzem, hogy ebben az esetben jogos az, amit érzek. Megakarom ölni azt a vámpírt. – Túl sokáig tengődtem egyedül az életben kedvesem. Míg te abban a koporsóban raboskodtál, én ébren töltöttem minden egyes percet, keresve téged, harcolva érted, értünk. – hiszek neki, és jobban hiányzott nekem, mint bármi eddigi életem során, de meg kell értenie, hogy néha nehezebb rátalálni arra, amit keresünk, mint elveszteni. Az elmúlt évek kínzóak voltak, minden éjszaka vele álmodtam, minden reggel arra ébredtem fel, hogy nincs ott mellettem. Minden éjszaka reménykedtem, és minden reggel csalódtam. Nem tudtam mikor láthatom majd őt újra, és reménykedtem benne, hogy nem végzett vele ellenségem. Most itt van, és mégis… úgy érzem nem visszakaptam egy részem, hanem inkább elvesztettem. Nem akarom hogy az idő álljon közénk.
-Mit tett veled? Miért… tartott fogva ilyen sokáig, hogy aztán csak úgy elengedjen? – nem értem, és éppen emiatt nem bízok most magamban sem. Nem akarom hogy az érzéseim vigyenek tévútra, ahogyan azt sem, hogy esetleg valami hibába fussak bele ebből kifolyólag. – Nem büntetlek, csak… meg kell, hogy értsd: túl sok kérdésem van, amire nem tudom a választ.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 12, 2014 2:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

† You are everything to me!
nicholas & anna

Érzem, hogy valami visszafogja, hogy fél, hogy megégeti magát velem, hogy mélyen eltemetett harag vagy talán rosszabb gyökerezik benne. Elhúzódok. Fáj, ahogy rám pillant. Fájnak a kérdései, fáj, hogy azt gondolja, hazudnék neki. Összetöri a szívemet, amit a tenyerébe helyeztem már az első pillanatban amikor megismertem őt. Eleresztem a tenyerét. Tekintetemben megfagynak a könnyek. Nagyot kell nyelnem, testem még mindig reszket, a karjaiba akarom vetni magam de bizalmatlansága visszatart és hideg kígyóként tekeredik bőröm köré. Cedric mellett kellett volna maradnom. Bolond voltam, hogy azt gondoltam, még szeret. Bolond voltam, hogy azt gondoltam újra együtt lehetünk. A szívem megszakad. Mellkasomban fájdalmasan lüktet egy seb, melyről nem gondoltam volna, hogy valaha helyet kap. – Sosem hazudtam neked. – tekintetét keresem. Annak a férfinak a tekintetét aki állítja, hogy szeret, hogy elfeledte a múltat, hogy megbocsátotta, hogy nem szöktem meg vele azon az éjjelen. – Cedric fogságában. Végzett velem. Egy koporsóban aludtam, nagyon hosszú ideig, álmok és remények nélkül. Nélküled. – mondom szinte már vádlón, mert úgy érzem meg kell védenem önmagamat, azt az előtte feltárt lelket aki akkor voltam, amikor megismert. Meg kell óvnom a szívemet de sosem gondoltam volna, hogy az ő vádló szavai miatt kell ezt megtennem. – Három hónappal ezelőtt ébredtem egy száz éves álomtalan alvásból. S az első kérdésem az volt, élsz-e még. Elmondta az igazat, hogy élsz. Azóta kereslek. Szüntelenül. – hangom elcsuklik, fejemet lehajtom, tincseim oltalmazóan hullnak előre és rejtik el előle könnyeimet, a mardosó fájdalmat, amit érzek. – Sosem szűnt meg a szerelem, amit irántad érzek. Most mégis úgy érzem, büntetsz valamiért. – buknak elő szavaim kétségbeesetten.

† music: skinny love † note: - † words: 265

Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Kedvenc dal :
bottom of the river ₪
Tartózkodási hely :
mystic falls ₪
Hobbi & foglalkozás :
szabadúszó ₪
Humor :
sexist ₪



A poszt írója Vinnie Hibbert
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 13, 2014 8:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Anna & Nicholas

[You must be registered and logged in to see this image.]


Már több, mint száz éve hallottam utoljára ezt a néhány szót, de még most is a világot jelentik nekem. Már akkor is szerettem őt, de úgy tűnik, el kellett veszítsem, hogy megértsem: a visszaszerzett kincs íze sokkal édesebb,  mint bármi más. Nem tudom, hogy y miért, de meg kellett ennek történnie. Nem hiszek az életben, vagy a sorsban. Szerintem mi teszünk arról, hogy mit hoz a holnap, csakis rajtunk múlik, de vannak dolgok, amiket nem tudok így megmagyarázni, mert… mert nem lehet. Miért kellett őt elvesztenem, ha egyszer minden porcikámmal tudtam, hogy szerettem? Boldog voltam, boldogabb, mint bármelyik ember ezen a világon, és mégis pillanatok alatt lett ennek vége, szinte előbb, mint elkezdődött volna.
Hallom a szavait, de válaszolni nem válaszolok rájuk, csak egy nagyon aprót bólintok. Mégis mit mondhatnék? Én szeretnék hinni neki, és azt hiszem hiszek is, de… de mégiscsak vannak bennem kételyek, és nem számítottam volna arra, hogy ez mind felfog bennem törni, mikor találkozunk. Nem így képzeltem el, de mégis mi történik úgy az életben, ahogy az ember elképzeli? Valamiért mindig másként lesz minden, mintha az élet azt akarná ezzel üzenni, hogy ez nem egy könyv, ahol előre kitalálod mi tölti ki majd a lapokat. Nem, bár te írod meg, de nem csak te döntöd el, hogy mit fogsz találni a sorok között.
-Csak az igazat. – suttogom neki. Pontosan tudom mit akarok, őt akarom,de mégis… valami visszatart, mintha béklyókba lennék zárva. – Mit csináltál eddig, hol voltál? – szeretnék hinni neki, de nem tudok. A szívem azt súgja, hogy ne kínozzam magamat ezekkel a kérdésekkel, de megtanultam már, hogy néha nem szabad engedni annak, amit a szív akar, mert néha amit akarsz, egyáltalán nem jó neked.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Szept. 05, 2014 1:12 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

† You are everything to me!
nicholas & anna

Csókol, csókolom, nem akarom elereszteni és ő sem ereszt. Érintése megnyugvást ad, tekintete melegséggel tölt el. - Szeretlek! Mindig is szerettelek és mindig foglak! - suttogom csendesen, zihálva, megszakítva egy újabb csókot, miközben tincseibe marok és szelíden simítok végig rajtuk. Ujjaim gerince mentén zongoráznak fel tarkójáig. Elmerülök ölélésében. Arcát ismét tenyereimbe fogom. Nem akarom elhinni, nem tudom elhinni, hogy itt van, hogy megtaláltuk egymást, hogy több, mint száz év után végre ismét megcsókolhatom. Mázsás súlyok zuhannak le a szívemről miközben ölelésébe menekülök a világ elől mi összetör mert túl mocskossá, kegyetlenné vált. Még mindig forró könnyek folynak le arcomon. Minden porcikám sajog, bizsereg, izmaim feszes tartása tova tűnik, elernyedek karjaiban. Nem akarok mást, mint ajkait az ajkaimon, értintését, szerelmét. Minden más megszűnik de mégis érzem, hogy van valami érintésében, valami csókjaiban. Két tenyerembe zárom arcát és úgy pillantok fel. - Már vége. - mosolyodom el - Már nem tart fogságban. Már nem manipulál. - Próbálok megemelkedni de olyan gyengék a lábaim, hogy nem tudok. Maradok hát karjaiban, mellkasához simulva. - A tied vagyok. - pillantok lélektükreibe egy zavart pillanatig, aztán lesütöm tekintetem. Mit mondhatnék még? Érzem, hogy feszesen tart. Félek, hogy megvet, hogy nem szeret már, hogy nem fogja megbocsátani, hogy annak idején nem szöktem el vele azonnal. Érzek valamit, hideget, valamit, ami bizonytalanság, kétség és nem tudok vele mit kezdeni. Én épp úgy szeretem őt, mint annak idején. El sem merem hinni, hogy mindez igaz. El sem merem hinni, hogy valóban ő érint, hogy ajaki az enyémen pihennek, hogy homlokom, homlokának dönthetem. - Mitévő legyek, mit mondhatnék? - kérdem elcsendesedve, épp csak elhúzódva.

† music: skinny love † note: - † words: 265

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Vissza az elejére Go down
 

l'Archer valley

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Külváros :: Erdõ és kripták
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 21 felhasználó van itt :: 12 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3