Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Katona
Humor :
Nincs olyanom



A poszt írója Nicholas Beckett
Elküldésének ideje Szer. Május 03, 2017 7:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Davina Clair




Friend or Enemy?



Szavaimra nem jött válasz, nem tudtam akkor most valóban képzelődtem, és ez a példa egy olyan különleges eset lenne ami nem szokott elő fordulni? Vagy éppen valami állatnak köszönhetően jött ez a hang? Nem tudom, viszont egyelőre nem látok semmi olyasmit, ami azt bizonyítaná van itt valaki, ha van is itt akkor nem találtam rá. Ha van itt valaki akkor az boszorkány lehet csak is, mert hallanám szívének dobogását, ha az nem rejti el előlem, más élő lény ezt nem képes megtenni. Megtanultam már a természet feletti lényekkel kapcsolatban, amikor róluk van szó akkor az óvatosságból sosem elég. Na meg ez a város. Hát nem éppen arról híres mennyire nyugodt is itt az élet, bár nem is azért jöttem ide, hogy nyugodalmat keressek akkor már kerestem volna valami nyugdíjas otthont magamnak. Mikor hirtelen valaki az ajtó háta mögül elő lépett, nem mondanám rám ijesztett ahhoz legalább olyan százötven évvel korábban kellett volna felkelnie, de azonban a meglepetést le sem tudtam volna tagadni az arcomról. Nem tudom ki hogy van egymással, mármint a városban uralkodó helyzetekről, én még új vagyok itt de a vámpírok mindig is csak a bajt keresnék, szóval tudom mindig a lehető legrosszabbra kell számítanom. Egy fiatal lány lépett elő az ajtó mögül, a feltételezett boszorka. Nem próbáltam ellenségesen viselkedni, a meglepődésemen semmi reakció nem volt a jelenlétére. Egy fadarab volt a kezében, no ezzel meg mit szeretne? Szép dolog most jövök a városba és már le is akarnak szúrni gratulálok Nich ez aztán már igazán rád vall. Meghallottam a nő hangját aki elő lépett az ajtó mögül, figyelmesen hallgattam végig, nem tudtam most igazából mit kezdjek vele, bár azért annak örültem nem az a típus aki előbb lő és aztán kérdez. Na meg ki az a Marcell? Most hallom először ezt a nevet… valami ismerőse lenne? Vagy talán egy ellensége? Azt hiszem jobb lesz őszintének lennem vele szemben, sose tudhatom ha választok a kettő közül akkor melyik lesz a jó válasz. Bár ötven-ötven az esély.
-Szép napot- köszöntem neki arcomon egy vigyorral majd folytattam, fontos ám az udvariasság főleg ha már berontottam az otthonába- Először is nem Marcell küldött. Nem ismerem az illető személyt, még a nevét sem hallottam sohasem- mondtam neki, majd egy kis levegő lélegzetet hagyván ismét folytattam- miért nem szabad itt lennem? Valamit tiltott hely ez vagy mi?- kérdetem tőle, próbáltam minél kevesebbet elárulni saját magamból, nem ismerem, miért bíznék benne? Nem tudom talán ellenség, vagy csak egy dühös kis boszi aki most sértődötten áll előttem amiért betörtem az otthonába, mármint ha ő az a személy aki itt lakik. Viszont feltételezhetően igen. Újra megszólalt, hallgattam szavait majd szinte rögtön válaszoltam is rá. Mellkasa köré fonta a kezét, majd a fadarabot a földre dobta. Nos ez azt hiszem egy jó előjel lehet, arra nem akar rám támadni, talán valaki másra számított. Viszont ha tudja egy vámpírral áll szemben, és az egyetlen fegyvert eldobja magától amivel megvédhetné magát ez sok mindenre utal, nagy hatalma lehet ha ennyire bízik benne. Gyakran csak figyelnünk kell és oly sok mindent meg tudhatunk a cselekedetekből, az arcnak a játékaiból, a hangok lejtéséből… mivel nem vagyok tajga semmilyen csoportban mindig is húgommal voltunk együtt, az élet megtanított egy két dologra amivel könnyebben túl élhettem a napot ami előtt álltam.
-Szabad országban élünk nemde?- kérdeztem tőle mosolyogva, persze tudtam mire gondol ez alatt, bár nem tudtam miért ne szabadna? Nekem nincsen gondom sem a vérfarkasokkal sem pedig a boszorkányokkal, nekem csak azzal van aki nekem próbál ártani vagy éppen a húgomnak, na meg a legújabb barátomnak akit nem régen ismertem meg.
Harmadszor már sokkal inkább érdeklődő volt velem kapcsolatban, nem tudom mit mondjak hazudni sosem szerettem, ehhez mindig is tartom magam. Számomra az adott szó és ígéret szent dolog ami azonnal kőbe vésődik.
-Nos most költöztem a városba szóval még oly keveset tudok az itteni eseményekről történetekről, hatalmi harcokról, viszont olvasgattam kicsit és hát láttam a templomnak a történetét, szóval gondoltam megnézem magamnak ezt a helyet- mondtam neki, ezzel nem mondtam el semmi feleslegeset amit nem szerettem volna, viszont teljesen az igazat is mondtam. Amíg nem tudom mit szeretne tőlem vagy éppen ellenségként gondol rám, addig nem bízok meg benne, bár adta némi jelét annak, hogy nem szeretne gondot, hiszen el dobta magától az a fa darabot.
-Itt laksz?- kérdeztem tőle, mert azért nem tudtam el rejteni meglepődésemet azon, hogy most valaki egy templomnak a padlásán lakik, vagy hogyan is nevezik erre fele ezt a helyet. Biztos meg van az oka amiért itt lakik ám azonban nagyon kétlem egy idegen előtt ezt mind el mondaná. Szerintem meg is elégednék egy bólintással vagy egy igennel. Nekem nem áll szándékomban bántani őt, viszont ha rám támad vagy valami hasonló akkor nem fogom magam hagyni, viszont mindig is próbáltam a dolgokat erőszak nélkül megoldani, remélem itt sem fogok kudarcba fulladni ezzel.
-Na és mond, mire gondoltál az alatt tudják a természet felettiek nem szabad ide jönniük?- kérdeztem tőle, ha bár még nem tudok semmit sem róla, mint ahogyan a városról sem sok mindent. Viszont rajta láttam, úgy ismeri a várost mintha csak itt nőtt volna fel, és ki tudna jobban mesélni nekem, a helyről ahol el kezdem újdonsült életem, mint egy itteni lakos? Szerintem ez a találkozás még a hasznomra is válhat. A tudás hatalom, ahogyan tartja a mondás. Jó volna elkerülni az olyan helyeket ahová úgy mond nem kellene ott lennem, viszont ha nem tudom és oda megyek akkor könnyedén bajba is keveredhetek. Vámpírral még érdekes módon nem futottam össze, meg más természet feletti lénnyel csak két boszorkánnyal a mostani lányt is bele értve aki előttem áll. Nem akartam megbámulni őt, de azért meg kellet néznek kivel is van dolgom, persze ezt mind titokban tettem, anélkül bárkinek ez kínos pillanatokat okozott volna. Egyelőre nem mozdultam egy tapodtat sem, bár igen csak meglepődnék ha behívna magához. Annál sokkal inkább ha most el küld engem innen takarodjak a , mit tudom én hova.  Figyelem, hogyan fog reagálni a szavaimra, barátsággal vagy esetleg ellenségesen fogja fogadni őket.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 02, 2017 7:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


You are a stranger here
Davina & Nicholas

Az utcákat szelve, megszaporázom lépteim. Nem féltem, menekültem, de jobb szerettem volna, ha a vámpírok és a boszorkányok, no meg a farkasok, nem a potenciált látják bennem, ami jelenleg csak úgy ment, ha árnyként szeltem át a sikátorokat. Elég nehezen megy az ilyesmi, ha célkereszt volt a hátam közepén. Mióta nem volt ilyen... mindig is ott lebegett felettem a halál árnya. Így születtem. A Francia Negyed boszorkányaira ez a sors várt. Csakhogy Marcellnek hála, én valahogy kiestem a sorból. De amióta próbáltam pártatlan lenni egy sosem pártatlan városban, azóta inkább kerültem őt is. A templomhoz viszont ragaszkodtam, s néhány emberen, boszorkányon kívül ritka volt erre a tömeg. Pláne a nap ezen részében. Tudtam jól, hogy a sok rejtély, ami ezt a helyet övezte, volt akit éppen vonzhatott is. Sajnos a bűbájt nem tudtam egész nap és éjjel itt tartani, bizonyos okoknak hála, az erőmre és az Ősök támogatására más miatt is szükségem volt. Nem akartam, hogy olyan fényben tűnjek fel, ami a boszorkányoknak vagy nekem nem lenne jó. Próbáltam vezetőként felelősségteljesen viselkedni. Sokszor, talán túl sokszor is, de úgy éreztem el fogok bukni.
Az ajtóból egyenesen régi szobám felé veszem az irányt, de ekkor meghallok egy idegen hangot. Mivel így is hangtalanul közelítettem meg a helységet, lépteim egy igézetnek hála, akárcsak jelenlétem, teljesen hangtalanná változtatom. A lépcsőn felfelé haladva felkapok a földről egy fadarabot, nem mintha szükségem lenne ilyesmire, de ki tudja, még akár jól is jöhet.
Az ajtóban megállok, ide nem jönnek be idegenek csak úgy. Túl sok furcsa dolog történt, a vámpírok többsége pedig tudja, hogy hol a helye. Kivéve őt. Nagy levegőt veszek, hagyom, hogy az igézet megszűnjön és úgy lépek elő az árnyékos ajtó mögül, a fénybe lépve.
-A vámpírok többsége tudja, hogy nincs itt keresnivalója. A boszorkányok és a farkasok is hasonlóak. Te mégis itt vagy. Ha Marcell küldött, hogy...-kezdek neki nagy elánnal, majd nagyot sóhajtva mérem végig. Idegen volt. Mostanában túl sok volt az idegen alak ebben a városban, akikről senki sem tudta, hogy ki fia borja, egyszerűen felbukkantak, majd eltűntek.
-Remélem tudod, hogy ez nem az a város, ahol csak úgy el-alá téblábolhatsz.-fonom mellkasom előtt keresztbe karjaim, a földre dobva a fadarabot. -Mit keresel a városban? És ami még jobban érdekel, mit keresel épp itt?-a templom érdekes hely lehetett egy vámpír számára, ha a régi mendemondákat vesszük alapul, ahol a vámpírok a foghagymától, a kereszttől, a szenteltvíztől, s még ki tudja mitől sikítófrászt kapva haláloztak el. Sajnos, manapság több kell ellenük ennél. De jelenleg a komoly és számomra gyanús alak kiléténél a célja érdekel. Talán a paranoia...vagy inkább csak a megérzés. Túl jól ismertem már a fajtáját, hogy holmi egyszerű feltételezéseket tegyek, alábecsüljem, vagy épp ellenkezőleg, valóban a csúcsragadozót lássam benne, amire sajnálatos módon igen sokan hajlamosak elhinni, hogy valóban azok.

41 || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Katona
Humor :
Nincs olyanom



A poszt írója Nicholas Beckett
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 25, 2017 9:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Davina Clair






Egy kicsit jobban utána olvastam a városnak, ahová költöztem. Persze tudom minden nincsen benne az újságokban, leginkább a legérdekesebb részek maradnak ki az igaz történetekből. De hát nem árt ha egy kicsit többet tudok a városról, mint a sok szóbeszéd amit hallani lehetett. Különös város ezt meg kell hagyni, legérdekesebb történet ami a közel múltban történt az volt, hogy egy templomban megöltek pár papnövendéket. Ez igazán felkeltette az érdeklődésem, persze nem volt amiért meglátogassam ezt a templomot, mert ilyen dolgok minden nap történnek a világban. Nem egyedül álló dolog, pár gyerek halála, ha bár sajnálatos de hát igen kegyetlen tud lenni a világ a gyermekeihez. Délután lehetett amikor útra keltem a városban csatangolni egyet, igazából semmi célom nem volt, merre menjek csak úgy elindultam sétálni. Ha bár nem keresem a bajt magamnak, de azért jó volna elkerülni. Frissen érkeztem a városba még ellenségeim nincsenek, de azt hiszem ebben a bonyolult világba ahová közel kétszáz éve csöppentem, nem furcsa ha hamar az életemre törnek. Egy kis kaja is jó volna, legalábbis valami friss vér kezdem már unni a sok tasakos vért. Nem vagyok gyilkos alkat, viszont meg sem vetem a vadászatot egy olyan célpont iránt akiből táplálkozhatok, viszont kevés alkalom van az amikor meg is ölöm őt. Leginkább csak használom a képességeim rajta és mindent elfeledtetek vele, az a legegyszerűbb.  
Ahogyan a városban csatangoltam, hirtelen az a templom előtt mentem el ahol olvasni lehetett azokról a fura gyilkosságokról. Érdemes ebbe nekem bele másznom? Miért is ne? Nem hiszem túlságosan sok ártalmas dologra találhatnék Isten házába. A képen ugyan olyan állapotban van, mint amilyenben volt régebben, szóval nem hiszem sok dolog változhatott. Eléggé elhanyagoltnak tűnt, meg üresnek is. Talán a kíváncsiság vagy éppen a kaland vágy ami végül arra vett rá engem, hogy belépjek oda. Ahogyan az ajtóhoz érek, alaposan szemügyre veszem nagy vaskos fa ajtó volt az, a kilincs bizonyára kovácsolt vasból készült. Tetszenek az ehhez hasonló épületek, nem szennyezte be még a modern alapanyagok, főleg gondolok ez alatt a műanyagokra. Ahogyan belépek, nem látok senkit sem a templomban. Eléggé lepusztulnak mondhatnám, bár nem is csodálkozom ki szeretne olyan templomba menni ahol ilyen dolgok történnek. Az emberek mindig is óvakodnak az ilyen helyektől, ahol régebben szörnyűségek történtek. Pedig igazán nem értem miért, hiszen nem a hely tehet arról, ami történt itt, legalábbis engem csöppet sem zavarnak az ilyen dolgok, kivéve ha nem köt valami rossz emlékem hozzá. Alaposan körül nézve még mindig nincsen egy lélek sem a helyen de azért a biztonság kedvért megszólalok.
-Van itt valaki?- kérdeztem egy kissé hangosan, de szinte hulla csend lepte be a területet, nem szerettem volna szembe futni egy pappal, esetleg valaki mással aki kérdőre vonja miért tartózkodom itt. Bár ellene lenne egy igen csak frappáns válaszom, hiszen Isten házának kapuja mindenki előtt nyitva állnak nemde? Mosolyogtam el a gondolaton, majd közelítettem az oltár fele ha minden igaz akkor itt történt a dolog. Nem tudom megérteni mi vehette rá azt a kölyköt végezzen a társaival, de gyanítom nem volt valami rendbe a fejével, bár ki tudja az is lehet a vámpírok vagy éppen más természet feletti lények keze van a dologban. Soha nem tudni, közel kétszáz éve vagyok vámpír de néha még én is el tudok csodálkozni azon, menyire kegyetlenek tudunk lenni. Persze ez alól magamat se húznám, ki az én kezem is ázott már vérben, halandóként meg vámpírként is. Gondolataim közepette hirtelen valami zajra leszek figyelmes, mintha csak egy padló reccsenése lett volna az vagy valami más. Először arra gondoltam, hagyom is az egészet semmi dolgom itt, jobb lenne el menni innen, de aztán később viszont arra döntöttem utána járok a dolognak. A fene azt a kíváncsi természetem, mindig az sodor bajba, de nem tudok neki ellenállni. Ha jól hallom akkor a második emeltről érkezett a zaj, vagy valami ahhoz hasonló helyhez. Sok emléket ébreszt bennem a templom, apám lelkész volt bár nem éppen a legkellemesebb emlékeket azt meg kell hagyni. Sikerült elérni gyűlöljem őt mindennél jobban és nem csak azt, hanem az egész templomot az által, hogy arra akart kényszeríteni engem, hogy akaratom ellenére lelkész legyek. Utólag vissza gondolva milyen nevetségesen is hangzik a dolog. Lépteim halkak, nem csaptam nagy zajt akár csak egy szellem úgy suhantam fel a lépcsőn, emberi tempóban mert nem tudhatom ki figyel engem, nem szeretnék azért vért ontani, hogy önnön létem titokban tartsam. Amikor felérek a kis szűk lépcsőn nem látok senkit sem, talán csak képzelődtem volna? Nem hiszem, olyan nem szokott elő fordulni velem. Az is lehet valami egér csapta a zajt, vagy valami más állat ami be osont ide, na de ha már itt vagyok akkor azt hiszem körül nézek kicsit. Egy ajtóra találtam rá, amely be volt csukva. Persze nem kopogtam rajta, miért is tettem volna egy elhagyatott templomban. Amikor kinyitom egy szoba tárul elém, mintha lakna itt valaki. Nocsak miféle hely lehet ez? Az itt található dolgok alapján biztosan nem egy csöves otthona, hiszen az ágy szépen rendezett, a stílusa alapján arra tippelnék egy nő lakik itt. Milyen furcsa, ki szeretne ilyen helyen lakni? Nem léptem még be a szobába csak kívülről néztem szét. Biztosan lakik itt valaki és nem is lehet messze az illető személy, hiszen a szobán kívül szinte mindent vastag por borít, de ott nem ott nincsen por, szóval valakinek itt kell laknia.
-Van itt valaki?- teszem fel a kérdést, nem azért mert félnék vagy ehhez hasonló csak nem szerettem volna senkire se rá hozni a frászt. Ha nem válaszol senki akkor belépek a szobába persze eszemben sem áll elvinni innen semmit, nem vagyok én tolvaj. De kinek ne keltené fel az érdeklődését ha ilyenre bukkan? Jó lenn azelőtt távozni innen, mielőtt vissza térne az illető személy mert biztos lenne egy két kéretlen szava felém amiért csak úgy betörtem ide. Mert ezt annak lehet nevezni, még a templom elmenne, de a szobába való belépést, nem hiszem elnézné nekem. Azért kíváncsi lennék ki lakhat itt, és milyen célból elmenne az egész kész rejtek helynek is. Hiszen ki jönne ide egy ilyen „elátkozott hírnevű” templomba, ha jól sejtem akkor mindenki elkerüli még a környéket is messziről.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 05, 2016 7:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


davina & klaus
Kettőnk közötti hasonlóság az, ami ezt az állandó ellenségeskedést szüli és ez ellen igazából egyikünk sem tehet. Mert, ami ott van a vérünkben, ami mindig is ott rejtőzött bennünk azt igazán soha nem leszünk képesek igazából letagadni. Ezért ő sem képes letagadni azt, hogy nagyon sok dologban ugyanolyan, mint én. Nem mondanám, hogy én vagyok olyan, mint ő, mert azért mégis körülbelül ezer évvel előtte jelentem meg a világon. Ő az, aki rám hasonlít. Ha meghaltam volna, akkor talán pont így képzeltem el a reinkarnációmat. Egy erős boszorkányként, aki ugyanolyan makacs és forrófejű, mint én. De az, hogy személyesen találkozhatom vele és játszadozhatok, mint valami kisgyerek az bevallom igen csak szórakoztató. Még akkor is, ha kettőnk közötti játszmák nem mindig kedveznek nekem. De valahogy felállok a földről és folytatom tovább ez pedig ugyanúgy érvényes rá is. Túlélők vagyunk. Erre pedig mindig is büszkének kell majd lennünk, történjék bármi.
- Igyekszek egy kis félelemet kelteni a társadalomban a puszta jelenlétemmel. Most mondd azt, ha megfélemlítem az itt élőket nem veszem el attól a kedvüket, hogy különösebben egymással szemben álljanak. Nem! Ehelyett ellenem próbálnak összeállni, de valahogy mindig elbuknak. Tanulhatnál ebből és még össze is foghatnánk. Remek csapat lehetnénk. - Nem akarom meggyőzni arról, hogy álljon mellettem, mert szó nincs ilyesmiről. Egyszerűen csak a túléléshez nyújtok neki egy segítő jobbot, szerintem ezért egyáltalán nem kellene elítélni, de már előre érzem az elítélő szavait, hogy mégis én miért gondolom azt, hogy mindenki megvásárolható. Mikor csak annyit tennék, hogy garantálnám a biztonságát és a barátaiét. Mert önmagát képes megvédeni azonban már a barátairól nem képes állandó jelleggel gondoskodni. Ők megállás nélkül keresik a bajt és ezt ő is nagyon jól tudja.
- Téged csak az érdekel, hogy valaki legyen még ezen a földön, aki ki nem állhat és, akinek esetleg van lehetősége megölnie engem, de tudod előbb kellett volna arra gondolnod, hogy a barátaidat mentsd, mintsem engem eltegyél láb alól. Egyfajta fontossági sorrendet kellett volna kialakítanod. - Úgy gondolom, hogy ez nem is akkora őrültség. De nem hiszem, hogy abban a pillanatban túlságosan sokat rágódott volna, amikor visszarángatta az apámat a halál széléről. Nem is értem, hogy miért tette meg. Holtan akar látni, de ezt előbb vagy utóbb ő maga is elérné és, akkor felkészülhetne a kis bökkenőre, ami a barátai halálát okozzák. Miért volt olyan fontos azt a vénséget már megint az élők sorjába visszahozni. Ember méretű aszalt gyümölcs, aki még mindig azt hiszi, hogy van esélye ellenem.
- Éppen ellenkezőleg szerintem valami rád utaló jellel végeznék velük. Amiről érezheted életed végéig, hogy talán a te hibád volt. Igaz, ha mindegyik barátod megölném, akkor sajnálatos módon nem lenne semmi okod életben tartani engem ezért azért okos leszek, ígérem. - Nem ölnék meg mindenkit, mert akkor tényleg egyszerűen holtan akarhat engem. Nem, mintha olyan könnyű lenne engem megölni, de az igazság az, hogy nem olyan egyszerű engem megölni, mert ha olyan könnyű lett volna ezt már elintézni, akkor azt hiszem nem éltem volna meg az ezer évet. De mégis itt vagyok és még mindig lélegzem.
- Hát pedig most nem jöttem semmilyen hátsó szándékkal, mindössze érdeklődöm irántad, amibe az apám is beletartozik. Hozzád kötődik, nemde? Akkor pedig ne ród fel nekem, hogy nem törődöm veled. - Nem igazán azon vagyok jelen pillanatban, hogy valamit kikönyörögjek tőle. Egyszerűen csak meg kellett győződnöm arról, hogy a drágalátos apámat neki köszönhetem. Pedig még szülinapom sincs, hogy egy ilyen kedves, kis ajándékkal lásson el engem. Mintha egyáltalán lehetőség lenne az, hogy engem az apám jelenléte valamilyen pozitív érzéssel töltene el.

// bocsi a késésért. 27 38


©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 09, 2016 3:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 Klaus & Davina

It must really suck to have to be you all the time.

Kettőnk között két dolog volt biztos. Ebből az egyik a jelenlegi "gyűlöllek" viszony, és a tény, hogy a másik épp annyira az ellenségünk, mint saját magunk. Hisz hasonlóan működtünk, már-már rémisztően hasonlóan. Alkuk, a saját szeretteink védelme... A borítás volt csak más. A rideg valóság, hogy ezt én is kérdés nélkül beismerem, mondhatjuk úgy, hogy roppant taszító volt. Fogalmam sincs, hogy mire játszhatott, de a saját céljaim jelenleg erőteljesen az ő kicsinyes játékai elé helyeztem. ássuk be, ez a magam részéről is kicsinyes volt. Hát, ez az, amitől hasonlóak leszünk. Addig játszunk, míg vérünk nem serken és még ezek után is tovább küzdünk, a túlélési ösztön bennünk él. Én boszorkányként teszem ezt, ő hibridként. A bonyolult család is adott, és amennyit az övéről tudtam alátámasztotta ezt az állításom. A sajátom miben különbözött ettől? Nem voltak sosem igazi szüleim, nehezen bízok meg magamon kívül másokban. Hajtom az elérhetetlent, hiszem, hogy egyszer igazi béke lehet... De mind a ketten tudjuk, az ő ezeréves vitái a városra mindig hatni fognak, amíg itt van, s hogyan is lenne az lehetséges, hogy pont én maradok ebből ki? Sehogy. Épp ezért vagyunk itt. Megint.
-Volt itt élet az előtt is, hogy idejöttél. Vagyis, hogy visszajöttél.-magamnak is hazudok ezzel, hisz most legalább nem vagyok akaratom ellenére ide bezárva. És lássuk be, bármennyire is hittem abban, hogy Marcel mindent képes az irányítása alatt tartani, a jelenből visszatekintve csak a káosz néz velem szembe. És ez a jelenlegi káosz egészen más volt ahhoz képest. Most mondhatni béke van ahhoz képest. És igen. Nehezemre esik beismerni, de a jelenléte valóban segített a városon, ezt viszont maximum csak úgy mutatom ki felé, hogy összeszorítom fogaim, véleményem magamban tartva. Egyenlőre nem adom meg neki azt a kellemes érzést, hogy élvezhesse, valamiben egyet értek vele. Azt hiszem annyira ismer már, hogy vele sosem fogok egyet érteni úgy, hogy arról az egész világ tudjon. Ellenben ha arcomról olvas -és miért ne tenné-, süt rólam, hogy titkon nagyon is neki adtam igazat a kérdésben. Még akkor is, ha az évszázados bűnei itt csapódnak le és öltenek fenyegető problémát.
-Remek. Akkor akár úgy is veheted, hogy ez egy emlékezet frissítés, nehogy elfelejtsd, hogyan kell kezelni. Mellesleg nem az én apám, hogy érdekeljen, él-e vagy hal.-őszintén szólva letettem róla, hogy megállítsam. Voltak jelenleg fontosabb dolgaim is, mint a hozzá hasonlóan indulatos, önfejű és önző apjának a pesztrálása. Az jobban érdekelt, hogy a kapcsolatot Klaus és a vérvonala között hogyan szakíthatom meg. Nem csak az apja volt a veszélyforrás, de sokan mások is lehettek. Persze a fehér tölgyfakaró ellenében lehetett megölni. Viszont a boszorkányok kifogyhatatlan tárházzal rendelkeznek, erről az anyja könyve is eléggé meggyőzött. S a jövőben még ki tudja, hogy mi fogja tovább erősíteni ezt az érzetet bennem.
-Biztos találnál inspirációt, ha keresnél. De remek, legalább ezzel nem kell foglalkoznom.-őszintén örültem, hogy nem akart velük végezni, igaz szavaiban akkor sem bíztam volna meg teljesen, ha az életére esküszik. Megannyi példát láttam már rá, hogy próbál meggyőzni róla, úgy tesz, ahogy mondja. És mégsem sikerült neki mindig.
Felvont szemöldökkel fűzöm mellkasom előtt keresztbe kezeim, s már-már elgondolkodom rajta, hogy talán érzek a hangjában némi aggódást. De nem...semmi jele ilyesminek.
-Nem, nem hiszem. Kizárt, hogy nincs jobb dolgod, mint arról érdeklődni, hogy jól vagyok-e, pusztán aggodalomból. Igen, én hoztam vissza az apád. Igen, én teszek neked keresztbe, hogy megtaláljam az alternatív módját a megölésednek. Mégis milyen érdekes, hogy más boszorkány ismeretség nélkül mindennek ellenére mindig nálam kötsz ki. Vagy ezt még nem vetted észre? Szóval ha így nézném, még el is hinném, hogy aggódsz. De nem értem az aggodalom más kiváltó okának puszta lehetőségét sem.-merengek el, arcát fürkészve, hogy hátha meg tudom mondani, mégis mi a fenét gondol, érez vagy egyáltalán... mit akar hallani, amit még eme rövid idő alatt nem tudtam kifejteni elég érthetően. Ha meg akarna ölni, már megtette volna. akkor viszont Marcelt egy örökkévaló életre elvesztette volna, mint a nevelt fiát.

● ● ●  34 ● ● ● A melody of tears ● ● ●

®️

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 20, 2016 11:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


davina & klaus
Bevallom őszintén, hogy ez a kis boszorkány rendkívül szórakoztat engem. Van benne valami, ami miatt egy kicsit olyan, mintha tükörbe néznék. Nem vagyunk annyira különbözőek és azt hiszem ezt mindketten észrevettük már ő mégis annyira igyekszik küzdeni az ellen, hogy jobb legyen, vagy éppenséggel ne váljon olyanná, mint én magam, de az igazság az, hogy a düh, ami benne van a boszorkányok iránt, amit tettek vele, vagy amit miattuk el kellett veszítenie az pontosan az a düh, amit én az apám iránt éreztem. De ő nem csak a boszorkányok irányába táplál ígéretes dühöt, hanem az irányomba is. Ami rendkívül hízelgő a számomra. Habár bevallom, hogy teljes mértékben rászolgáltam a dologra. Nem mondhatnám azt, hogy igyekeztem volna elnyerni a szeretetét, mert az amúgy sem az én asztalom lett volna. De valahogy az ellenkezőjét, mintha sokkal szívesebben próbáltam volna meg elérni.
- Ne mondd már azt, hogy ennyire örülnél, ha nem lennék itt. Elhiheted, hogy még nagyobb őrültek háza lenne itt, ha pont most úgy döntenék, hogy meguntam az itt létemet. A boszorkányok a vérfarkasok, mindenki hatalmat akarna. Ami egy nagy vérengzéshez is vezethetne akár. Talán még láthatnád is, ahogyan szépen lassan felemésztik a lángok az egész várost. De itt vagyok, hogy ezt megakadályozzam, mert hiszed vagy sem, a jelenlétemnek igen is van befolyása a történtekre. - Persze tudom jól, hogy az esetek többségében csak veszélyt hozok a városba, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudom azt uralni. Akárhányszor nézünk szembe valami problémával előbb vagy utóbb képes leszek arra is, hogy megoldjam azt. Nem mindenkinek tetszik a módszerem természetesen, de nem is azért csinálom, hogy bárkitől is elismerést kapják. Bár bevallom, azért néha jól esik, ha figyelmet szentelnek a kemény, elismerésre méltó igyekezetemnek.
- Drága Davina. Egyszer már megöltem az apámat. Pontosan tudom, hogyan kell kezelnem a helyzetet ez alkalommal is. - Nem fogok ostoba módon a vesztembe rohanni. Habár legelső alkalommal azt hittem, hogy az lesz az utolsó, amikor látom az arcát, erre a kis kotnyeles boszorkány úgy gondolta, hogy nagyon jó ötlet lehet feltámasztani a holtakat. Akkor már végül is miért ne azt a személyt támassza fel, aki mindennél jobban gyűlöl engem, de nem utolsó sorban az összes vámpír pusztulását örömmel nézné végig. Ami pedig a barátait is érinti. Kíváncsi lennék, ha képes lenne elválasztani engem a vérvonalamtól, akkor mégis, hogyan állítaná meg Mikael-t. Mert kétlem, hogy leállna. Mi oka lenne rá? Nem végezte el, amit akart. Amíg van még rajta kívül vámpír a világon addig ő nem végzett.
- Nem éreztem különösebb inspirációt arra, hogy miképpen kellene végeznem velük. - Persze nem szándékozom megölni őket. Nem így. Az egész teljesen felesleges lenne. Ha lesz rá okom, akkor természetesen nem fogok gondolkodni egy percig sem azon, hogy mégis hogyan tegyem meg, amit meg kell tennem.
- Hiszed vagy sem Davina, de egy kicsit talán aggódtam érted. - Na, jó ez nem teljesen igaz, de jobb, ha az ellenségeinket közelebb tartjuk magunkhoz, nemde? Plusz szükségem volt a megerősítésre, hogy ő volt az, aki szórakozott apám vissza hozatalával és nem másnak köszönhetem ezt a kellemes ajándékot.


©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 15, 2016 4:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 Klaus & Davina

It must really suck to have to be you all the time.

Magabiztos voltam, talán még jobban is, mint kellett volna. Hittem benne, hogy ezúttal meg tudom őt állítani, de tudtam, hogy ez naiv gondolat. Most én nyerhetek, de egyedül ez sem biztos, hogy kivitelezhető lesz. És őszintén szólva hajlani kezdtem arra, hogy valami egyezséggel végre kicsit rendeződhetnek a viszonyok. Elismerem, talán még túl naiv is voltam ehhez a gondolathoz. Csak sajnos a makacsságom és az akaratosságom leküzdhetetlennek tűnő dolog volt.
Igaza volt, sajnos az anyja és az igéi inkább fekete mágiák voltak, dolgok, amiknek megvolt a maguk ára. Persze igyekeztem a kiskapukat megtalálni, néha ez nehezen ment, például az apjával is. Azt akartam, hogy ölje meg, kínozza meg a fattyú fiát, de ezzel olyan apokalipszist indítottam volna el, amit nem biztos, hogy mindenki élt volna túl, s lényegében a saját barátaimnak ártottam volna ezzel. De nekik végérvényesen. És én, ellenben Klausszal, nem akartam, hogy a barátaim az én kezem által haljanak meg. Csak egy fintorral reagálok hát a figyelmeztetésnek nem éppen nevezhető ténymegállapítására.
-Erre had ne adjak őszinte választ Klaus. Mind a ketten tudjuk, hogy mi csalna mosolyt az arcomra, de az azt hiszem az egész városnak örömet okozna, nem csak nekem.-nem, ez már nem sértegetés, azon mi már rég túlléptünk. Az igazságot pusztán a másik szemébe vágjuk, hisz mind a ketten tisztában vagyunk vele, hogy a másikat a hátunk közepére kívánjuk. Épp ezért az egyezség, vagy bármilyen alku, amit köthetnénk ingoványos talajon és elég bizonytalan lábakon állna. ez pedig egyenesen vezetett ahhoz, hogy a legkevésbé sem tudtunk volna megbízni a másikban, hogy bármi is működhessen köztünk zökkenőmentesen. Plusz, amit tett nagyon is szándékosan tette anno, semmi jó szándék vagy meglepni akarás nem volt benne. Egyszerűen szerette irányítani és sakkban tartani az embereket, mindezt úgy elérve, hogy fenyegetőzött és gyilkolt. Ez is egy módszer volt, ha úgy vesszük.
-Valóban nem tudod, segítséget pedig valószínű senki sem fog nyújtani neked. De valóban képes vagy te bármiben is változni? Nem azt csinálni, amire számít? Hisz akkor lényegében magad hazudtolnád meg, vagy tévedek?-szalad szemöldököm magasra. Hisz ha úgy vesszük, akkor ezt tette, mert mégis hogy lehet Klaus úgy, hogy nem tesz úgy, ahogy Klaustól elvárják. A látogatás célja is csak puszta véletlen lenne, egy kedves gesztus? Kizárt. A gondolattól mégis egy halvány mosoly szalad át arcomon.
Megrázom a fejem, mikor feltápászkodik a földről, és nekem szegez egy szerinte leleményes és felettébb találékony gondolatot, de ettől csak azt az érzést kelti bennem, hogy legközelebb csomót kössek a nyelvére.
-Miért, neked hova kellene menned? Jaj, várj, azt hiszem neked egy ilyen terápiái vagy foglalkozás nem lenne elég, egyenesen a pszichiátriára küldenének. Igaz, oda őrült hibrideket nem vesznek fel valószínű, csak a zárt osztályra.-vágok vissza stílusban, ahogy ő szólt hozzám, de ismét előkerül a fenyegetőzés, ahogy azt próbálja elérni, hogy a barátaim miatt húzzam meg magam. A határait feszegetem, ami őszintén még jól is esik. -Tehetnél már fel új lemezt is, kezd kicsit unalmas lenni, hogy mindig ezzel jössz. Miért nem ölted meg eddig? Mégis mi tartott vissza? Mert kétlem, hogy az, hogy az én arcomon mosoly van. És egyébként is, mit keresel itt? Ezt a kérdést valahogy jól kikerülted már az elején.-nézek rá dühösen, fortyogva az érzésben, hogy meg akarom ölni, de nem tehetem. Pedig viszket a tenyerem és jó lenne ezen enyhíteni valahára.
● ● ●  34 ● ● ● A melody of tears ● ● ●

®️

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 11, 2016 5:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


davina & klaus
Épp elégszer tapasztaltam meg már Davina erejét ahhoz, hogy alábecsüljem, de azért nem fogom túlbecsülni sem és megalázkodni előtte elismerve a hatalmi fölényét. Nem is mondanám ezt. Sokkal inkább azt mondanám, hogy lehet most megvan a maga lépéselőnye, de csak egy apró akadályt gördített elém, amit előbb vagy utóbb, de könnyű szerrel átlépek és, akkor újra egymással szemtől-szembe leszünk. De akkor majd én mondhatom el magamról, hogy lépés előnyben leszek. Talán visszatérek annak a Josh fiúnak a szívével az apám hamvaiban megforgatva. Csak, hogy tisztában legyen azzal velem nem olyan könnyű játszadozni. Lehetne akár a szövetségesem is, amit meg kell mondanom őszintén nem a legjobb alapokra építenénk, mert hát azért nem mondhatnám, hogy a legjobb barátok lehetnénk. Vagy nem lenne meg már a kettőnk múltja, de azért ketten többre mehetnénk, mint egyedül, de ha ő nem látja be ezt egyedül, akkor én sem fogok a barátomként tekinteni rá. Bár nem mondhatnám, hogy olyan kiváltságos pozíció lenne ez. Előfordul, hogy a barátaim az én kezem által hullnak el, ahogyan a családtagjaim sem mindig örvendeznek, ha mellettem lehetnek. De nem is szolgáltam rá, hogy mindenki a kegyébe fogadjon. Mert nem is tudnék. Ilyen vagyok már, mert ilyenné formáltak. Nem nálam kell reklamálni.
- De mindegyiknek megvan a maga ára. - A halál elvesz egy darabot az élőből, míg az újjászületés a halottból vesz el egy darabot, de sosem lesz már olyan igazán kerek, mint ahogyan régen volt. A világ változik. A környezet változik. Minél tovább halott valaki annál rosszabb ez az egész. Habár én nem beszélhetek ilyesmiről. A leghosszabb időszak, mikor halottnak mondhattam magam az átváltozásom során volt. De még az sem mondható igazi halálnak, mert a küszöbön ácsorogtam.
- Tudod, be kell vallanom, hogy borzalmas vagyok az ajándékozás területén, szóval legközelebb talán mondd meg, mit szeretnél, hátha sikerül valami olyannal előállnom, ami mosolyt csal az arcodra. - Persze tisztában vagyok vele, hogy az egész őrültség. Szándékosan tettem, amit tettem. Valahogy meg akartam őt törni, hogy végre megláthassa azt bennem nagy kárt nem tehet, de addig én annyiszor okozok neki fájdalmat, amikor csak szeretnék. Mert túlságosan sok mindennel törődik egyszerre. Avagy inkább mindenkivel.
- Nem mondhatnám, hogy ez mindössze a szerencsének lenne köszönhető, vagy azért, mert apám nem akarna megtalálni és megölni. Egyszerűen csak tudom jól, hogy mire számít és ezért igyekszem nem azt csinálni. Amíg nem tudom megölni, felesleges kerülgetnünk egymást. - Nekem nincs semmi mondanivalóm a számára. Egy igazi rohadék volt, aki tönkretette a gyermeket, akit voltam. Elfuserált lettem és ezért mindenki úgy néz rám, mint valami szörnyetegre, amikor nem én formáltam ilyenre önmagam. Az apám rám nyomta a saját bélyegét ezzel örökre valami olyat kreálva, ami nélküle sosem létezhetett volna. Kedves voltam, törődtem másokkal. De mostanra már ezeket az érzéseket is bemocskolták a csalódásaim és az apám kemény keze, amit leginkább rajtam szeretett bemutatni.
- Pedig már kezdtem azt hinni, hogy normális emberek módjára fogunk beszélgetni.. - Mondom, miután feltápászkodom a földről. Nem volt éppen kellemes, hogy a falhoz vágott, de azért van vér a pucájában ezt meg kell hagyni. - Nem mondták még neked, hogy el kellene járnod dühkezelésre? Mert, ha elfojtasz mindent és rajtam töltöd ki nem lesz jobb, kislány. Egyszer még a végén felrobbansz. - Nem is lenne olyan rossz. Bár talán az lenne az igazi, ha egy apró kis gránátot tennék a barátja Josh szájába. Annak szerintem kifejezetten örülne. - Tudod én a helyedben nem húznám fel magam.. Még a végén kedvem támadna játszadozni Josh haveroddal..

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 08, 2016 8:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 Klaus & Davina

It must really suck to have to be you all the time.

Meg akartam ölni, mindig is, azóta legalábbis biztos, hogy betette ebbe a városba a lábát. Az érzés nem változott és azzal, hogy ismét itt vagyunk, felidéz bennem egy emléket. A nővérét egyszer az ablakon keresztül vágtam ki innen. Az erkölcscsősz bátyját itt tartottam egy tőrrel a mellkasában. Utóbbinak legalább volt haszna, hisz az anyja könyve a kezemben volt, és rengeteg dolgot tanultam belőle. A baj az volt, hogy ezt a tudást a többi negyed béli boszi annyira nem akarta magának. Nem tudom miért voltak olyan makacsok, hogy azt hitték egyezségekkel -amit úgy is meg fog szegni előbb vagy utóbb a másik fél-, biztonságot lehet teremteni. Nem lehetett, ezt mindenki tudta. Akkor sem volt az, mikor Marcel uralta a várost, de legalábbis a negyedet. Amióta az Ősök itt vannak még inkább irányíthatatlan minden, s mindenki. Felborult a rendszer, és hiába a boszorkányok szent helyei, a sírkert, ahová vámpír nem teheti be lábát, ha sorra hívják be őket...
Elnevetem magam, ugyan nem volt tőlem megszokott gesztus, de épp annyira gúnyos lett ez tőlem, mint ahogy az ő szájából szokott hatni ez a fajta emberi megnyilvánulás.
-A mágia kétirányú. Ép úgy ölhetsz vele, mint ahogy fel is támaszthatsz vele.Az anyád igen részletes leírásokkal segíti a munkám.-említem meg neki ama apró tényt, hogy ez egyfajta lépéselőny számomra, nem csak ellene, de ha úgy tetszik az egész családja ellen.
Hajamba túrok, majd mellkasom előtt keresztbe font kezekkel mérem végig. Nem akartam emlékeztetni, és mégis megteszem...
-Tudod én mit kaptam tőled a születésnapomra? Egy halott barátot és egy nyakmetszést. Ezek után a szüleid visszaadásának nézhetnéd a jó oldalát is. Nem, mintha anyádhoz a könyvéhez kívül más viszony is fűzne. Igaz, apáddal sem vagyunk éppen beszélgetőpajtások.-mosolyodom el fanyaran, nem mintha bármi közöm lenne az anyához tényleg, de az lepne már csak meg igazán, ha visszatérne ő is. Még nem nagy elég a káosz, csináljunk belőle nagyobbat. Akkor aztán jön az apokalipszis és minden megoldódik.
-Komolyan most jön az a rész, hogy fenyegetőzéssel próbálsz meggyőzni? Akkor itt az ideje, hogy közöljek valamit, amit talán eddig még csak nem is sejtettél. Az apád a saját útját járja, ha meg akart volna ölni igazán, már megtette volna. De élsz, és virulsz a jelek szerint.-nehezemre esik uralkodni magamon, de nem mutatom jelét annak, hogy belül nem csak fortyogok, de lassanként a dühöm egy vulkánkitöréshez hasonló formát fog önteni, aminek a célpontja ő lesz. Idegesítő, arrogáns, nagyképű, önző és kismillió más jegyzővel illethetném, de inkább veszek egy mély levegőt, elszámolok tízig és lehiggadok. -Valóban, ahogy mondtad, bármi megeshet.-emelem meg tenyerem és csapom az egyik falhoz testét. Meg nem ölhetem, de ez nem azt jelenti, hogy a fékezhetetlen és elmúlni képtelen dühöm ne csillapítsam egy kicsit.-A nővéred pontosan ugyan ilyen hangot adott ki, mikor őt csaptam ugyan ahhoz a falhoz, és az ablakon keresztül távozott. Azt hiszem jó sok időbe telt, mire magához tért. Lehet, hogy nem ölhetlek meg Klaus, de ne becsüld alá az erőm.-nézek le rá a földre. Ha nekem esne akkor nem haboznék a nyakát eltörni, de legalább nézni egy kicsit, ahogy a saját vérében fuldoklik. Épp, mint Tim mielőtt meghalt, neki hála...
● ● ●  34 ● ● ● A melody of tears ● ● ●

®️

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 07, 2016 1:18 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


davina & klaus
Davina épp eleget bizonyított a számomra ahhoz, hogy olyan könnyedén alábecsüljem. Megmutatta már, hogy keményfából faragták én pedig pontosan ezért is tekintek rá úgymond egyenlő partnerként. Habár ez most jelen esetben mit sem számít. Mert olyan veszélyt hozott a fejünkre, amit talán végig sem gondolt. Persze azt hitte, majd okosabb lesz nálam, de bármennyire is szeretne az lenni a boszorkányok támogatása nélkül neki sincsen akkora ereje. Azt nem mondanám, hogy nem ravasz és nem fog módot találni arra, hogy elérje a célját, de ettől függetlenül szerintem komolyabb veszélyt jelen pillanatban nem jelenthet. Nem akarom alábecsülni, de a veszélyességi listámon bőven az apám után sorakozik. Míg az aratási boszorkányok erejét birtokolta, akkor volt félni valóm. Most is van, de koránt sem annyi, mint a kezdetekben. Már nem az a boszorkány, aki volt. Ravasz és van esze is, csak akkor felejtette el használni, amikor az apámat visszahozta az élők sorába. Habár szíves örömest ölöm meg őt még egyszer. Bár örülnék, ha ezúttal most már örökre szólhatna, mert annyira nem szórakoztató, mint elsőre tűnhet.  
- Nem mondom, hogy hamis lenne, amit állítasz, de néha azért nem árt felmérni, hogy mégis milyen barátra teszel szert. Mert ne hidd azt egy pillanatig, hogy olyan könnyedén irányíthatod. Mert, ha még meg is öl engem, neked pedig sikerül kijátszanod a kis bökkenőt, akkor megy szépen tovább a testvéreimen, míg végül ő lesz az utolsó vámpír a földön és büszkén fogadja a halálát. - Megveti azt, amivé váltunk. Még akkor is, ha ő is részese volt a teremtetésünknek. Ő maga is ezt akarta. Szinte ránk erőszakolta. Meg sem kérdezve minket arról, hogy tényleg örökké akarunk élni. A családfő meghozta a döntést és nem volt más választásunk. Csak együtt haladni vele előre.
- Most kedveskedni akarsz nekem, hogy visszahozod a szüleimet, akik a saját kezem által hullottak el? Mert, tudtommal még nem jött el a szülinapom, hogy ennyi ajándékkal láss el. - Az anyám különösebben nem érdekel. Annyiszor végeztem már vele, hogy már számolni sem igazán tudom. Meg nem is akarom. De az, hogy még egyszer a szemébe nézhetek, mielőtt végzek vele.. Bevallom minden pénzt megér.
- Szóval gondoltál erre a kis bökkenőre. Remek! - Összecsapom a tenyereimet egy hatalmas vigyorral a képemen. - De ez nem azt jelenti, hogyha most kisétálok és véletlenül a következő pillanatban már halott is vagyok, akkor minden egyes kis barátod is halott lesz. Ha úgy gondolod, hogy most esélyem nincs az apámmal szemben miért nem sétálok bele a halál kapujába én magam? Hogy tudjam utána neked azzal a tudattal kell együtt élned, hogy a saját hibádból veszítetted el a barátaidat, mert olyan veszélyes vizekre eveztél, amelyre nem kellett volna. De persze ott van a másik eset is. Megölöm Mikael-t hozzáteszem újra, akkor pedig én megint itt leszek az ajtódon kopogtatva és nem lépéselőnyöket fogjuk számolni, hanem azt, hogy hány másodpercig bírod levegő nélkül. - Marcel az egyedüli, aki megunhatatlanul óvja Davina-t és meg kell mondanom, hogy még én magam is közel érzem őt magamhoz, mert egy kicsit tényleg hasonlít rám. Időt kell adnom neki és hamarosan ő maga is vérben fogja áztatni a saját kezeit, ártatlanok vérében. De persze majd helyesnek hiszi, amit tesz, de ettől függetlenül egy fokkal sem lesz jobb nálam. Ahogyan most sem. - Bátor lépés volt tőled, hogy veszélybe sodortad a barátaid életét. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy mit szólnának, ha megtudnák, hogy annyira elvakít az irányomba érzett düh, hogy még őket is képes lennél feláldozni. Mert tényleg bármi megeshet. - Elismerem, hogy ravasz lépés volt Mikael visszahozása. De még nincs benne meg az, ami ahhoz kell, hogy könnyedén szemet hunyjon a járulékos veszteség felett.



©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 03, 2016 10:36 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 Klaus & Davina

It must really suck to have to be you all the time.

Épp annyira volt az ellentettje annak, aki én voltam, mint a hasonlója annak, aki én vagyok. Ő a vámpírokat akarta megszelídíteni, nekem a boszorkányokkal kellett hasonlóan tenni, pedig a múltban mindkettőnknek megvolt az a kiváltsága, hogy a saját faja tiszteletét birtokolja. Viszont én boszorkány voltam, ő vámpír, vagyis egy uralkodómániás hibrid, aki mellékesen ott ártott és úgy fenyegetett, ahogy tudott. Arra minden bizonnyal rájöhetett már, hogy tőlem is van félnivalója, én sem beszéltem a levegőbe és én is tudtam jól keverni a lapokat. A boszorkányok viszont elfordultak tőlem. Nem mintha én tehettem volna arról, hogy az Ősi család ismét ezt a várost szemelte ki magának, sőt, arról sem tehettem, hogy az Aratási szertartás után a másik három lány és az a vörös boszorka meg akarta, s meg is tudta ölni Hayley lányát. Abból én kimaradtam, ahhoz nem volt közöm. Már akkor képes voltam arra, amire az imént említett boszorkányok nem. Szembemenni a másvilágról suttogó hangokkal, hisz egy gyermek halála függetlenül az apjától, számomra nem jelentett semmire megoldást. Elég vér folyt már ebben a városban így is. Erre megjelenik Klaus, és fura mód ő von engem kérdőre, nem fordítva. Ez meglepő fordulat.
-Lenyűgöző, hogy hiába vagy ezer éves, az agyad még mindig úgy forog, ahogy régen. Túlzás lenne azt mondanom, hogy tanultam a mestertől, de lássuk be... Az ellenség ellensége a barátom, és azt hiszem illik ezt a barátot pont olyan módszerrel megszerezni, ahogy te is tennéd.-ezzel nem ismerem el, hogy a jelen esetben rébuszokban emlegetett baráthoz bármi közöm lenne, de nem is cáfolom. Mind a ketten tudjuk az igazat, ehhez nem kellenek szavak.
-Valóban...nincs jelentősége. De elgondolkodtál már azon, hogy az anyád épp úgy visszatérhet, mint a testvéreid apja?-vetek fel egy érdekes kérdést, ami abban a pillanatban villan az eszembe, magam sem tudom, hogy miért. Abból kiindulva, hogy az apja megtalált engem...nos, az anyja sem lehet olyan naiv a túlvilágon, hogy mosolyogva nézi, amint a szeretett fia és a szeretett vagy gyűlölt férje egymásra találnak, legyen szó ennek bármely módjáról.
Rávilágít valamire, amivel tisztában voltam, és amit próbáltam kiküszöbölni, s csak remélhettem, hogy az apja ez idő alatt nem tesz semmi olyat, amivel árthatna azoknak is, akit szeretek. Igaz, egy családban, ahol mindenki az erőszak híve, nem hiszem, hogy pont a gyökerek ne lennének vérre szomjazóak, vagy olyanok, akik szívesen bemocskolják a kezüket.
-Nem vagyok ostoba. Pontosan tudom, hogy a te halálod mit jelentene, épp ezért... minden lehetőséget megragadok arra, hogy megtaláljam a kiskaput, és hiszed vagy sem, egész jól haladok. Az anyád könyve igencsak a segítségemre van, köszönhetően a bátyád kedvességének, aki mielőtt megszegte volna az egyességét anno, odaadta nekem azt a könyvet, én pedig szorgosan jegyzeteltem belőle, pár lapot megtartva. Add fel Klaus, jelen helyzetben én vagyok lépéselőnyben, nem te. Persze ha alkudozni szeretnél, hallgatlak. Mert kétlem, hogy a művészet iránti rajongás vagy az én kérdőre vonásom hozott volna csak ide.-állok meg előtte, nem mutatok félelmet, mert nem érzek ilyesmit. Egyszerűen belefáradtam abba, hogy úgy ugráljak, ahogy ő és a testvére fütyülnek, s csak az tartott vissza attól, hogy elérjem az apja leszúrja kérdés nélkül, hogy így elveszíthettem volna Marcelt, Josh-t, s még ki tudja, hogy kit. Túl korán volt ahhoz, hogy a vérét vegyem, de túl késő ahhoz, hogy kihátráljak vagy meghúzzam magam, ahogy régen. Hisz amióta itt vannak a városban, azóta változtam velük együtt, s váltam én is egyre kiszámíthatatlanabbá, sötétebbé.

● ● ●  34 ● ● ● A melody of tears ● ● ●

®️

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 02, 2016 11:16 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


davina & klaus
Rettentően furcsa látni valakit, aki nem sokkal korábban képes volt arra, hogy vasököllel irányítsa a boszorkányokat. A hatalma tagadhatatlan volt a boszorkányok felett. Valamilyen szinten hasonló cipőben járunk, hiszen egykoron még enyém volt egész New Orleans, úgy irányítottam, ahogyan csak akartam, de mostanra már a benne élő vámpírok jobb híján egyszerűen Marcel alattvalói. De nekem csak Marcel-t kell szépen magam alá vezényelnem és irányítanom. Idővel pedig talán képes leszek elnyerni a vámpírok tiszteletét is. Azért mégis csak egyszerűbb irányítani őket, mintha megvetnének, amit jelen pillanatban aktívan tesznek. Azt hiszik, hogy csak berobogok ide ellopni valamit, amit felépített a drága Marcellus, de az igazság az, hogy én tettem le az alapköveit. Ő pedig csak felhasználta mindezt, miután kegyetlen módon hátba támadott minket és menekülőre kellett fognunk. Azt hittem meghalt, de ehelyett elárult és megfosztott mindentől, ami egykoron az enyém volt. Bármennyire is gyermeteg lélekkel rendelkezik Davina ő maga is tudja, hogy ez azért hiányzik neki. A boszorkányok feletti hatalom. Addig legalább nem gyűlölték. Szívesebben látták volna az oldalukon, de a vámpíroknak való segédkezés miatt talán örökre elásta magát a szemükben. Mert ez nem olyasmi, amit bárki könnyedén elfelejtene. Nem ebben a városban.
Lehetséges, hogy nem szűkölködöm az ellenségek számában, de ez engem koránt sem hervaszt le, másodszor pedig jómagam is a magányba burkolózom, ahogyan jelen pillanatban te is, de hidd el attól, hogy sok mindent képes vagy egyedül megoldani, még szükséged van más bábukra. De, ha jól sejtem ezt is nagyon jól tudod. – Lehet, hogy képes lenne egyedül is kárt okozni bennem, pedig elég fiatal, de ez még koránt sem azt jelenti, hogy ne használna szívesebben egy bábut, aki jelen esetben most Mikael.
Ez az egész mindössze részletkérdés. – Tisztában vagyok vele, hogy nem az apám. A felvilágosításnak most nincs itt helye, de ha nem is az apám, vagy ha az apám lenne, akkor is ugyanolyan veszélyt jelentene a számunkra. Az öreg már hosszú évekkel ezelőtt megőrült. Igyekezett megvédeni a családját, aztán amikor nem tetszett neki, ahogyan a dolgok alakultak, amikké teremtettek minket az anyánkkal úgy döntött jobb lesz, ha lemészárol minket. Ezer év óta nem járt sikerrel nem szeretném, ha most kezdené el, Davina segítségének köszönhetően. – Drágám.. Nem tudom, hogy felfogtad-e. Ha az apám megöl engem a drágalátos Marcel barátod sem marad itt veled. Nem is említve a kis Josh-t, vagy hogy hívják. Tényleg ennyire ostoba voltál, hogy ilyen mélyre ástad bele magad valamibe, amit nem gondoltál végig rendesen? – Biztos vagyok benne, hogy gondolkozott azon, hogy elválassza tőlem őket, de ez nem olyan egyszerű. Apám felől pedig mostanra már halott is lehetnék. Szóval képes lenne könnyedén feláldozni a barátait. Tényleg kezd olyan lenni, mint jómagam.



©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 31, 2015 8:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 Klaus & Davina

It must really suck to have to be you all the time.

A helyzet szépségét hiába kerestem, nem volt. Ez olyan valami volt, amit Klaus mellett akkor sem találtam volna meg, ha süket, vak és néma vagyok egyszerre. Amerre járt, vér folyt, de minimum, hogy ellenségeket szerzett, és ehhez a száját sem kellett kinyitnia. Sok volt a számláján, amit én vezettem vele szemben. Kezdésnek a barátom halála. Tim azért halt meg, mert nem tettem úgy, mintha én is egy lennék a csőcselék közül. Sajnálatos módon idővel én is szövetségeseket kerestem, és ki lenne erre a legjobb, ha nem az őspapa. Igaz, ő sem volt tökéletes választás, de elég határozott fellépést jelentett az irányba, hogy bármire képes vagyok. Mintha az eddig nem bizonyítottam volna...
Most pedig egyszerűen betoppan, mintha otthon lenne. Az önelégült arcot pedig a nélkül látom magam előtt, hogy igazán megérkezne a szobába. Lerakom az ecsetet, mikor végül megtisztel azzal, hogy belép, és mellkasom előtt keresztbe font kezekkel nézek rá, mintha fogalmam sem lenne semmiről. Megrázom a fejem, miközben ajkaim egy hüledező nevetés hagyja el. Szavai szinte nevetségesen hangzanak számomra, függetlenül attól, hogy a gyanú igaz, viszont miért is lőjem le a viccet, még mielőtt oda érhetnénk.
-Először is, gondolkozz el azon, hogy kettőnk közül kinek van több ellensége a negyedben? A teljes városa kivetítve már nem is próbálkozz, megszámolni is lehetetlen lenne.-vázolom fel a lehetőségét annak, hogy esetleg, ha megpróbálna az orránál nagyobb körben gondolkodni -még ha felesleges is, hisz épp az orra előtt áll a kulcs a titokhoz-, esetleg feltűnne neki, hogy a királyság, amiben él, nem valami, ahol az alattvalók csendben és békében élnek.-Aztán itt a tény...az apád? Igaz, szörnyeteg, épp, mint te, de ha jól emlékszem a történetetekre, ő nem az apád.-emlékeztetem még valamire, ami számára természetes nyelvbotlás lehetett, nekem szinte sértette a fülem. Annyi idő épp elég volt abból az alakból, amennyit vele kellett töltenem.-Ja, és nem értem, miért baj az, ha sétálgat? Talán zavar, hogy ő sem hajol meg előtted?-érdeklődöm, noha még arra a része nem tért ki..ha ő meghal, mindenki, akit szeretek még ezen a földön, vele hal. Nos, ez volt egy kiküszöböletlenül maradt kötelék, ami visszatartott attól, hogy ha kell, erővel vegyem rá az apját arra, hogy ölje meg. Nem mellékesen azt a pillanatot igyekeztem volna megölni, s végignézni, ahogy ő is végignézte, mikor az én torkom metszette el egy penge, s küldött a túlvilágra. Az undor kiül arcomra és olyan átható lenézéssel tekintek rá, mintha ezzel meg tudnám ölni. És minden zsigeremben érzem: meg akarom ölni.

● ● ●  34 ● ● ● A melody of tears ● ● ●

®️

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 31, 2015 4:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


davina & klaus
Nem gondoltam volna, hogy az elkövetkezendő jövőben szeretnék bármiféle kapcsolatot létesíteni a kis, cserfes boszorkánnyal, de szokásához híven keresztezte a terveimet és elintézte, hogy látni akarjam. Azt kell mondanom, hogy nem számítottam arra, hogy valaha is újra életben látom az apámat, de amikor mégis találkoztam vele meg kell mondanom, hogy a találkozásunk nem volt olyan kellemes, hogy kedvem támadjon pezsgőt bontani. Sokkal jobb volt, míg a vénember alulról szagolta az ibolyát. De ki másnak is lehetettek vele céljai? Ki az, akinek szinte megszállottan kutatja a módot arra, hogy engem elpusztítson, avagy belém marjon. Egy név jut jelen pillanatban az eszembe, aki meg akarta ezt tenni és képes is volt rá. Davina Claire. Furcsa módon észre sem veszi, hogy kettőnkben azért megvannak a hasonlóságok. Bár egy darabig én magam sem láttam ezt tisztán, de apám visszahozása az életbe, hogy ezzel megkeserítse az enyémet határozottan olyan dolog volt, amit én magam is megtettem volna. Felkérni valakit arra a bűvös táncra, ahol a tudta nélkül, vagy ebben az esetben éppenséggel a tudata alatt elvégzi valaki helyett a piszkos munkát. Kétlem, hogy az apám nagyon ellenkezett volna, mikor egy gyermek esélyt nyújtott neki arra, hogy megölhessen engem. Bár az, hogy tényleg képes volt az megtenni azt jelenti, hogy volt vér a pucájában. Bár azt szerintem nem gondolta végig, hogy milyen következményekkel járhat, ha én meghalok. A drágalátos barátai egytől-egyig meghalnak és végül maradnak a boszorkányok, akik közé megpróbálhat beilleszkedni, de az igazság az, hogy soha nem fognak őszintén rajongani érte. Ellenségként fognak rá tekinteni. Az meg nem az én bajom. Mert akkor már nagy valószínűséggel nem leszek az élők sorában, neki pedig akkor is szenvednie kell. Akkor viszont már késő lesz rádöbbennie, hogy milyen hatalmas hibát követett el. Bár az apámnak ezer éve volt arra, hogy megöljön engem és folyamatosan elbukott. Nem hiszem, hogy pont most lesz másképp.
Nem tudom, love. Talán annak a szele, hogy az apám mégis mit kereshet az élők sorában. Esetleg nem tudsz erről valamit, hogyan lehetséges, hogy a férfi akinek halottnak kellene lennie, most olyan könnyedén sétálgat az élők sorai között, mintha ez lenne a legtermészetesebb? – Azt hiszem valaki elfelejtett adni neki egy kis leckét a Mikaelson történelemről. Mert azért nem volt olyan egyszerű az életünk, mint azt mások gondolnák. Meg nem is igazán mi jelentjük az igazi veszélyt a világra. Sokkal inkább az apánk. Bárki próbálja megállítani az már másodpercekkel később halott lesz.


©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 31, 2015 12:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 Klaus & Davina

It must really suck to have to be you all the time.

Néha még feljártam ide. Hiába, az életemből nyolc hónap elég volt ahhoz, hogy ez a szoba legyen az otthonom, ahol legalábbis egy darabig, de elbújhatok a világ elől. Még ha a vámpírok és a boszorkányok így is bármikor megtalálhattak. Gyanítom összefutott már az apjával, ugyanis én végképp levettem a kezem a családról és elegem lett az örökös Mikaelson drámából.
Előveszek egy vásznat, kikészítem a festékeim és a bakelitlejátszóra az egyik klasszikus kedvencem lemezét teszem. A klasszikus témájának megfelelően lehunyom szemem, átadom magam az érzéseimnek, akaratlan gondolok olyan dolgokra, emberekre is, akik már nincsenek itt velem. Furcsa mód az utca csendes, mindenki készül az esti felvonulásra, hisz itt az ideje a városhoz méltón zárni az évet. Fogalmam sincs, hogy én mit fogok ma csinálni, de egy biztos, az embertömeget elkerülöm az esetlegesen kirobbanó drámák miatt. Marcel-lel jó lett volna ugyan összefutni, de részemről a távolságtartás most fontosabbnak tűnt. Csak egy kis nyugalomra vágytam, semmi másra.
A dallamok ritmusára emelem fel az ecsetet, és lágy, világoskék vonalakkal kezdem. Egymást követik a színek, időközben mégis kizökkent valami a nyugalomból, ami furcsa mód, hosszú idő óta először percekig magába bugyolálva tartott.
-Akkora kérés az embertől, hogy legalább egy napra hagyja mindenki békén?-nézek az ajtó felé, gyanítom az illető, aki belépni készül, még akkor is meghallja, amit mondok, ha nem kiabálok.-Igaz, nem szabad elfelejtenem, hogy te te vagy, és teszel mások kérésére. Mi szél hozott ide Klaus?-érzem a hibrid közelségét, ahogy mindig is. ha nem látom is a hátam borsódzni kezd, de ennyi idő után a gyomrom valahogy már nem rándul görcsbe annyira. Nincs is mitől tartanom igazán. Az erőm a helyén, ha az életem veszélyben forog, megvan a terv, hogy hogyan éljek túl. Igaz, nem szívesen csöppennék ebbe a helyzetbe. Megint. Az viszont tőle amolyan kizárt dolog, hogy holmi kedves látogatás miatt jöjjön, és keres fel engem. És valahogy azt sem tudtam elképzelni, hogy a művészetem vagy épp a klasszikus zene ritmusa hozta volna ide. Ennyire nem vagyok már rég óta naiv vele kapcsolatban. Pedig ha lenne ennyi eszem, mielőtt beléptem volna ide, igazán tehettem volna róla, hogy más ne tudjon csak úgy követni.

● ● ●  34 ● ● ● A melody of tears ● ● ●

®️

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 19, 2015 9:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Zárt játék!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 26, 2015 10:29 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mikael & Davina



Nem vártam, hogy ugrálni fog örömében azért, mert megkötöttem a kezeit és tartottam is attól, hogy a fia vérmérsékletéből kiindulva ő milyen lehet, ha feldühítik, de próbáltam megnyugtatni magam, miközben a karperecemet simogattam. Konkrétan erőt adott, megállíthattam vele a világ leghatalmasabb vadászát, akit én hoztam vissza az életbe. Büszke is lehetnék magamra, de voltak ettől fontosabb dolgok is, amelyekre gondolnom kellett, például annak megakadályozása, hogy Klausnak a kelleténél előbb fúródjon a szívbe a tölgyfakaró. Marcel-nek és Josh-nak nem eshetett bántódása főleg nem úgy, hogy már kézben tudok tartani a dolgokat és a két lábon járó pokolgép is az én szavaimra kell, hogy hallgasson.
- Hozok majd neked vért, amiből ehetsz. - Ezzel a táplálkozási problémát meg is oldottam, nem akartam rá több szót fecsérelni. - De már mondtam, addig nem mehetsz Klaus közelébe, amíg meg nem találom a varázsigét, amivel megvédhetem a barátaimat. Ha megölöd a fiad, akkor ők is vele halnak a leszármazás miatt. Azt pedig nem engedem. - Mondtam határozottam, kezeimet keresztbe fontam a mellkason előtt és reméltem, hogy nem robban nála a bomba. Meg tudom akadályozni, hogy rám ugorjon, de nem szívesen látnám őt, amikor elveszíti az eszét annak ellenére, hogy erre fizettem be.
- Én is ott akarok lenni, amikor Klaus meghal. - Megölte a fiút, aki fontos volt nekem, az első sorból akartam végignézni a halálát. Néhány héttel ezelőtt még biztosan megrémítettek volna azok a gondolatok, hogy akárkit lássak szenvedni, viszont miután át kellett élnem a saját halálomat... nem sok minden van, ami ténylegesen megrémítene. - Járkálhatsz a városban, mehetsz akármerre, de nem bánthatod őt addig, míg azt nem mondom. - Ezzel megpecsételtem az elkövetkező időszakot, aminek hatására mélyet sóhajtottam.


©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 11, 2015 7:59 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Hetek teltek el azóta, hogy végre ismét élő lehessek. Legalábbis látható alakban. Furcsa volt ezt megtapasztalnom, és a mardosó éhséget is. Mintha apró kis üvegszilánkok vagdosták volna belülről az ereimet. Mégis egy hang nélkül tűrtem, elviseltem eme kínt is, ahogy minden mást is. Azt viszont már nem, hogy az a fattyú saját maga mellé állította Eijah-t. Nem gondoltam, hogy pont Elijah lesz az, aki elveszi majd az életemet de megtették, ráadásul élvezték is. A saját vérem valami korcs kutya tetemét ásott el valami útszéli gödörbe. Így már annak sem kegyelmezek, aki a mellé a fattyú mellé állt.
Ezért is indultam el. Kellett a fehér tölgy karó, szükségem volt rá, hogy sebezhetetlenné váljak általa. De hiába az igyekezet az ajtónál tovább nem tudtam menni, és dühösen fordultam a lány felé.
- Mit tettél? - préseltem ki fogaim közül a szavakat nehezen. Még próbálkoztam a távozással, de erős volt, túl erős. Nem tudtam kikerülni, sem megtörni. Észrevettem, ahogy a karperec felé nyúlt, tudtam, hogy köze van hozzá.
- Táplálkoznom kell és megszereznem attól a fattyútól a fehér tölgy karót. Mégis mit képzelsz, nem ebben egyeztünk meg! - néha átértékelődnek bennem az alkuk, úgy értelmezem, ahogy én akarom. De itt arról volt szó, hogy feltámaszt én pedig segítek neki megölni Klaus-t. - Honnan veszed, hogy ez lehetséges? -kérdeztem, mert én úgy gondoltam erre nincs lehetőség, ha pedig van, ahhoz Davina nem elég erős. Ahhoz több boszorkány kellett, vagy nagyobb erő...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 06, 2015 4:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mikael & Davina



Sikerült. Egy részem megkönnyebbült, hiszen bebizonyosodott, hogy nem vagyok szerencsétlen, tehát képes vagyok egy feltámasztási varázslat elvégzésére, ami nem kezdők szintjére vall. Ám tudtam, hogy ezzel egy időben pont a tetteim miatt szakadt hatalmas felelősség a nyakamba, ami miatt már nem voltam annyira boldog, mint azt eleinte reméltem. Mégis hittem abban, hogy a jövendőbeli pozitív események felülmúlják majd az esetleges negatív következményeket. Már tényleg csak egy kis időre volt szükségem, semmi többre és elvileg ezt is nyertem magamnak attól függetlenül, hogy egy két lábon járó atombombát szabadítottam rá New Orleans városára az elmúlt percben.
Figyeltem Mikael minden rezdülését, nehogy egy óvatlan pillanatban én bánjam a hirtelen visszatérés torokkaparó érzését. Nem akartam ebéddé változni, de Mikael is tudta, hogy nem lenne ésszerű kikezdenie velem. Figyelt engem, míg halott volt és láthatta, hogy bármikor meg tudom védeni magam, nem kell segítséget kérnem senkitől, csupán ahhoz, hogy hogyan intézzem el a világ legerősebb teremtményét. Ez meghaladta a képességeimet.
A férfi elindult, határozottsága belengte a szobát és majdnem betörte az ablakokat is, olyan elemi erőből sugározott belőle az eltökéltség, de nem hagyhattam, hogy kilépjem az ajtón. Még nem. Nincs itt az ideje annak, hogy mindenki megtudja: életben van és Klaus-ra vadászik.
- Nem mehetsz ki innen. – Szólítottam meg, miközben ujjaimat a csuklómon fityegő karkötőmre simítottam. Meg kell állítania, a varázslatnak, amivel rendelkezik nem szabad kiengednie a szobából. – Még nem állok készen arra, hogy megöld Klaust. Csak akkor teheted meg, amikor megtaláltam a megoldást arra, hogy leválasszam róla a barátaimat és nekik így nem eshet bajuk. – Folytattam magabiztosan. Ha valamiből, akkor ebből a dologból nem fogok engedni.


©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 04, 2015 8:27 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Egy részem tartott tőle, hogy a boszorkány képtelen lesz megbirkózni egy ilyen erős varázslattal, amire most készült. Láttam én a szimbólumokat, és a tárgyakat is, de nem fordítottam nekik nagyobb jelentőséget. Tudtam, hogy utána el kell hoznom az egyetlen fehér tölgy karót, amit Niklaus olyan féltve őriz. Szellemként már tudtam, hogy hol van, de ekként nem tudtam elhozni. Most viszont ha emberi alakot öltök végre, elmehettem, és végre végezhettem vele. Egész életemben csak arra vártam, hogy véget vessek az életének. Számtalanszor csúszott ki a kezeim közül, és volt már, hogy elvettem tőle az életét. Képes voltam megtenni, hiszen erősebb voltam mindannyiuknál. Ez a kis boszorkány csak besegít nekem, hogy végre véghez vihessem a feladatomat, ami oly rég óta kísértett.
Türelmesen vártam hát, hogy kántálni kezdjen, én pedig először semmit sem éreztem, majd fájdalom rántotta le a földre a testem. Tudtam kezelni, mégis olyan hirtelen ért, mintha most először érezném. Tény, hogy ebben a világban semmit sem érezhet az ember, és most ismét igen, de pillanatok alatt elhalkultam. Egyetlen nyögés szakadt csak fel a torkomból, hiszen képes voltam uralni a fájdalmat. Apám tanított rá, s ezt még ezer év után sem felejti el az ember.
Szerencsére hamar véget ért a varázs, és én lassan érezni kezdtem a szagokat, ahogy éles hallásom is visszatért. Végigsimítottam az asztalon, majd megéreztem még valamit a fa durva érintésén kívül is. A torkom kiszáradt, és ismeretlen ismerősként fogadtam magamba az éhség érzetét is.
- Éhesen, és élőnek. Meg kell szerezni a fehér tölgy karót - jelentettem ki határozottan, és indultam el ugyanilyen módon a kijárat felé...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 01, 2015 2:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mikael & Davina



Nem teketóriázott, rögtön megjelent előttem, még levegőt sem vehettem nyugodtan. Akárhányszor megláttam eszembe jutott, hogy mennyire veszélyes és hogy talán nem kellene egy újabb ősi vámpírt szabadítanom a világra, ám az, hogy ő volt az egyedüli, aki meg tudta ölni Klaust nagyot nyomott a latba. Mindent megér, hogy halottnak lássam azt, aki elvette tőlem a szerelmemet, szenvedni hagyta a barátaimat és betolakodott a város rendjébe. Ha ehhez az kell, hogy a halott apját egyengessem, akkor ezt fogom tenni. Nem érdekelnek a másodlagos következmények.
Vagyis érdekelnek, de minden, amire szükségem volt itt volt a szobában. Nem hagyhattam, hogy őrizetlenül bóklásszon majd és azt csináljon, amit akarjon, főleg, hogy Klaus megölésével beleütöm a  szöget a barátaim koporsójába is. Marcel, Josh és a többi vámpír nem halhat meg, ki kellett találnom valamit, amellyel megakadályozhattam az azonnali vérengzést. Rájönni még nem jöttem rá, hogyan választhatom le őket Klaus-ról, viszont időt nyerhetek magamnak ahhoz, hogy kitaláljak valamit.
- Meg tudom tenni. - Mióta Esther varázskönyvének néhány lapja a birtokomban volt úgy éreztem, bármire képes vagyok. Alap varázsigéket kaptam, amelyek tökéletesek voltak ahhoz, hogy bonyolultabbakat állítsak össze belőlük. Erre valószínűleg Klaus sem gondolt, amikor nekem adta a lapokat, hiszen neki semmit sem jelentettek. Nekem ezzel ellentétben a világot.
Kitártam a kezeimet, mormolni kezdtem és egyetlen ellenségem sem volt, csupán az idő, ám néhány perc már egyikőnknek sem jelentett sokat. Az én kezemben ott lesz egy veszélyes fegyver, Mikael pedig idővel megkapja, amit akar. Mindketten nyerünk.
A szobában feltámadt a szél, próbáltam kizárni mindenféle zajt, így alig hallottam valamit attól függetlenül, hogy nem lehet éppen kellemes ismét élő testet ölteni. Csak motyogtam és motyogtam, a szavak szépen sorjukban hagyták el a számat és amikor éreztem, hogy nincs tovább, abbahagytam. Nem is bírtam volna ítéletnapig folytatni, kimerítő a varázslat. A levegőt így is mélyebben kellett a tüdőmbe szívnom, de megérte az erőfeszítést, mert Mikaelt színtisztán láttam magam előtt.
Gyorsan leguggoltam, elfújtam a gyertyákat és felkaptam a biztosítékomat a földről. Egy karperec, amit rögtön a csuklómra rögzítettem, amíg Mikael nem figyelt. Ez az apró tárgy a kulcs mindenki jelenlegi biztonságához.
- Hogy érzed magad? - Kérdeztem rá.


©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 23, 2015 8:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Meghaltam. Hetekkel ezelőtt, és maga az az átkozott fattyú tette ezt velem akkor. De nem nyugodhattam, hiszen elterelte a figyelmem, elterelte, hogy megölte Esthert, és én sosem engedhettem meg magamnak ezt a figyelmetlenséget. Én, akitől ezer éven át menekült, már másodjára került ebbe az átkozott árnyékvilágba, ahonnan akkor könnyebben kiszabadultam most viszont... Boszorkányt kerestem, egy átkozott személyt, akinek meg volt az ereje ahhoz, hogy kiszabadítson, hogy életre keltsen, és én pedig ismét Klaus nyomába szegődhessek, hogy végre elpusztíthassam őt.
Nem adtam fel, hiszen az nem én lennék. Tudtam, hogy találok majd valakit. Hallottam pletykákat a halálom előtt, és most ideje volt megbizonyosodnom. Nem is olyan rég sikerült megláttatnom magam egy fiatal lánnyal, Davina... Ez volt a név. Az első személy, aki látott engem, akiben láttam azt a heves gyűlöletet Klaus említésére, amelyet minden reggel a tükörbe nézve láttam. Tudtam, hogy segíteni fog, és nem hagyhattam annyiban. Vissza kellett térnem, és alkut ajánlottam, hogy segítek elkapni Klaus-t, és reméltem, hogy végre megölhetem majd.
Így a megbeszélt időben érkeztem meg a helyre, amit Davina adott meg, és végül felfedtem magam előtte. Tudtam, hogy ismeri a varázslatot, és tudtam azt is, hogy meg fogja tenni azokért, akik a fattyú Niklaus miatt veszélyben voltak.
- Biztos vagy benne, hogy képes vagy rá? - kérdeztem a saját rideg hangomon. Figyeltem minden mozdulatát, mégis azt éreztem, hogy valamit elmulasztottam. Tudom, hogy közel volt a cél, és tudtam, hogy szükségem lesz a fehér tölgy karóra is. Legalább annyi előnye volt a szellem létnek, hogy immár tudtam, hogy Niklaus hová rejtette azt. Csak el kell jutnom a lakhelyére és el kell vennem, ha végre ismét "élő" leszek. Keresztbe fontam két karomat mellkasom előtt, és úgy vártam, hogy végre elkezdje a varázslatot.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 16, 2015 7:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mikael & Davina



Megérintettem a nyakamat. A seb emléke még mindig kísértett, hiába teltek már el hosszú hetek azóta, hogy az a vörös hajú boszorkány nemes egyszerűséggel elvágta a torkomat és hagyott elvérezni a templom oltáránál. Mire Marcel rám talált már késő volt, de nem is lett volna lehetősége megmenteni, mert a halálom meg volt írva, el lett rendelve, hogy egyszer így is úgy is, fiatalon meg kell látogatnom a túlvilágot. Az aratás beteljesedett, felébredtem, a többi lány is magához tért... mindennek tökéletesnek kellett volna lennie. Nem féltek többé tőlem, nem kellett bujkálnom, ennek ellenére még mindig a régi szobámban éreztem a legjobban magamat, hiszen... akárhogy is, az a koven nem az otthonom. Látom, ahogy rám néznek, a süt a tekintetükből a megvetés, a gúny, a káröröm és a lenézés. Ha valamit nem jól csinálok, akkor szó szerint kinevetnek és felém dobálják azokat a szavakat, amelyek szerint nekem mindent tudnom kellene, hiszen az ő erejüket is sokáig birtokoltam. Minden megváltozott és minden rosszabb lett. A város romokban, ahogy hallottam Marcel trónfosztott lett, Klaus az uralkodó... az a nyavalyás hibrid, aki megölte Tim-et, ártott az egyetlen családtagomnak és kihasználta az erőmet.
Mérges voltam akárhányszor csak arra gondoltam, hogy segítettem neki. Nem érdemli meg, még mindig nem értem, miért kellett betolakodnia ebbe a városba. A boszorkányok talán nem ijedtek volna meg tőle, a vámpírok nem háborogtak volna, ahogy a vérfarkasok sem. Minden maradt volna a régiben, de így... ő egy szörnyeteg, aki mindig mindenkinek csak árt. Nem érdekeltek az okai, a története, de amikor egyik nap a botanikus kertben enyhe szellő csapta meg az arcomat nem gondoltam volna, hogy egy komplett eredettörténet fog szembekerülni velem az apja személyében. A semmiből bukkant elő, szellemként jelent meg és mire levegőt vehettem volna, elmondta mit akar: tönkretenni Klaus. Ehhez pedig én kellettem neki. Én és az erőm, amit hiába pocskondiáztak, már képes voltam uralni és visszahozni vele őt ide. Az életbe.
Persze én sem estem a fejemre. Lehet, hogy Klaus egy fattyú, de valakire hasonlítania kell és ez a valaki az lesz, aki felnevelte. Mikael-nek a szeme sem áll jól, ugyanolyan, min a fia. De én is kihasználhatom őt, ha okosan játszok... ezért is tettem óvintézkedéseket és nem csak a gyertyákkal vettem körbe a szobát. Szerencsére betekintés nyerhettem az elhunyt Kieran atya titkos gardróbjára, ahol különféle varázsszerek kaptak otthont, amelyekre senki másnak nincs szüksége, hiszen nem tudják használni. A kis karperec, amit elhoztam viszont annál többet jelent nekem.
Lehunytam a szemeimet, mély levegőt vettem. Éreztem Mikael jelenlétét és biztos voltam benne, hogy pillanatokon belül felbukkan előttem. Ha ő készen áll visszatérni, akkor én is.


©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 29, 2014 3:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Davina & Marcel


Megmköszörültem a torkomat, ezzel próbálván elrejteni a sóhajtásomat. Mit kellett volna erre felelnem? Engem minden éjjel ezek a rémálmok gyötörnek, hogy egyszer eljönnek érte, s nem fogom tudni megvédeni, hiszen mi vagyok én a boszorkányok ellen? Egyszer már megtettem, de az váratlan rajtaütés volt. Nem tudom, hogy terveznek-e valamit Davina ellen vagy ellenem. Őket ismerve, egészen biztosan. Véghez akarják majd vinni az Aratást. Der ezt nem engedhetem meg nekik. Előbb halok meg, minthogy Davina-t megfosszák erejétől.. s életétől. Az egész legenda olyan idegen tőlem. Azt gondolná az ember, hogy ebben már senki nem hisz. De néhány őrült boszorkány minden évszázadban megteszi ezt. S fogalmam sincs, hogy.. vajon Davina feléled-e, ha megteszik... nem fogok kockáztatni.
- Nem fogom engedni nekik. Tudod jól. - emeltem fel a kezem, hogy gyengéden végigsimítsak arcán, majd nyeltem egy aprót ismét. - Érezd jól magad a karneválon ma este. Ne feledd, hogy vigyáznod kell magadra. Az embereim figyelni fognak mindent. - tettem még hozzá, majd haloványan elmosolyodtam. - Ne okozz nekem csalódást, ha már.. megengedem, hogy éld az életed. - fűztem aztán még hozzá, majd elengedtem, és hátrálni kezdtem, majd végül elhagytam a szobát.

|| Köszönöm a játékot, remélem előbb vagy utóbb ismét játszunk 40 ||

©️  | MEGJEGYZÉS:  bocsánat a késésért :szeri:
[/quote]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Szept. 25, 2014 5:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Marcel & Davina

Csupán elhúztam a számat, hiszen én sem tudtam hová tenni a történteket. Nem akartam azokat a képeket látni, néha még a szemeimet is féltem lehunyni, mert tudtam, hogy így is, úgy is fel fogok riadni az álmaim miatt. Hónapok óta tartanak, egészen pontosan azóta... mióta meg kellett volna halnom. És már eldönteni sem tudom, mitől rettegek jobban: a be nem következett vagy a valószínűleg bekövetkezendő halálomtól? Mégis milyen élet az, amelynek minden percében félelem uralkodik? 16 évesen ilyen gondolatoknak kell eluralniuk az elmémet... ha tehetném, ha nem akarnék erős maradni és valamilyen kiutat találni, amellyel Marcel-nek is segíthetek, akkor ezt tenném, de így... tartanom kell magam.
- Nem tudom, mit tehetnék saját magamért. - Vallottam be keseredetten. - Megpróbálom uralni és irányítani az erőmet, megpróbálok bemagolni néhány varázsigét, azok hátha segítenek, de... félek, hogyha a boszorkányok eljönnek értem, akkor tehetetlen leszek. Mert te is tudod, hogy eljönnek értem. - Pillantottam rá. Nem várhatom el tőle, hogy nap mint nap mellettem legyen és óvóbácsiként figyelje minden lépésemet, hiszen magam is ez ellen harcolok. Szeretnék kimozdulni, élni az életemet, új barátokat szerezni, meglátogatni a régieket annak ellenére, hogy mindenkinél jobban kellene vigyáznom az életemre.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vissza az elejére Go down
 

Davina szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Davina Claire - készül
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Belváros :: St. Anne templom
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Pént. Okt. 20, 2017 8:11 pm
Pént. Okt. 20, 2017 8:09 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3