A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Bourbon Street


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
▲ my sister
† Tartózkodási hely :
▲ mystic falls, new orleans...
† Hobbi & foglalkozás :
▲ if you'd know that...
† Humor :
▲ ageless



Curtis Alcwyn Straug ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Nov. 14, 2016 7:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Lezárt játék!
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
▲ my sister
† Tartózkodási hely :
▲ mystic falls, new orleans...
† Hobbi & foglalkozás :
▲ if you'd know that...
† Humor :
▲ ageless



Curtis Alcwyn Straug ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 19, 2016 5:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Vivienne & Curtis


- Nem vagy magányos, hé - mosolyogtam rá biztatóan. Ismertem ezt az érzést. Amikor állnak melletted emberek, mégis keresztül néznek rajtad. Mintha nem is hallanának, csak dísznek vannak ott az életedben. Én ezt azóta éreztem, hogy a világra születtem. Mindig is vékony, magas srác voltam, betegnek hittek az emberek, ha meglátták a sötét karikákat a szemem alatt, és a sápatag bőrszínemet.
Az utóbbi időben egyre inkább azt éreztem Vivienne-nel kapcsolatban, hogy ő a tükörképem, csak nőben. Hasonlóak voltak a szokásaink, mindkettőnknek megvolt a saját deffektje. Éppen ezért értettem meg őt annyira... és most bevallja, hogy egy szörnyeteget szeret. Egy vámpírt. Azt szereti, amit én is. A legnagyobb ellenségemet. - Értem - bukott ki belőlem őszintén, miközben már magam is a cipőmet bűvöltem. Gyűlöltem saját magam, és gyűlölni akartam Tatiát, nem szeretni. Nehéz lett volna megmondani, mikor kezdődött, és még nehezebb lett volna megállapítani, hogy mikor lesz vége. Talán... soha nem is akartam igazán, hogy vége legyen, különben már régen véget vetettem volna neki. - Hát.. ha boldoggá tesz, nem kell kiszolgáltatnod nekem. Ebben az esetben eltekintek a barátságunk eme furcsa záradékától - mondtam úgy, mintha komolyan beszélnék. Elvégre így működött ez kettőnk között. Így találkoztunk. Megmentettem az életét, mikor az egyik vámpír túl messzire ment, és elbántam a féreggel. Azután kötöttünk egyezséget... ő kiéleti a furcsa hajlamait azáltal, hogy azok a mocskok szipolyozhatják a vérét, de utána az enyémek. És úgy játszadozhattam velük, ahogyan gyereken kívül más már nem nagyon tud. Őrültnek neveztek, betegesnek, amiért élvezetet találtam abban, hogy láttam őket szenvedni. De apám mániája végül az én betegségem is lett. Annyit láttam a terrorizmusa által, hogy... végül belőlem is egy szörny lett.
Egy keserű mosoly szaladt át az arcomon. Nem, nem tudtuk, hogy kit kell szeretni. Bár én magát az érzést tartottam kizártnak, hogy valaha is átélem. Nem akartam, mert... gyengévé tesz. Tatia a nap bármely pillanatában veszélybe kerülhet amiatt, mert ő Tatia, és ez akkor volt a legnehezebb, mikor távol voltam tőle. Kimondani azt, hogy szeretek valakit, aki éppen annyira próbálta távol tartani magát ettől az érzéstől... azt hinné az ember, hogy így könnyebb. Két majdnem egyforma lélek került egymás mellé. De ez közel sem fedte le a valóságot.
- A pizza jöhet. Viszont ma este vissza kell mennem Mystic Fallsba - mondtam aztán egy apró sóhaj kíséretében. Tényleg sürgetett az idő, és néha nem várhattam túl sokat. - Egyszer igazán eljöhetnél. A vámpírok kedvence lennél - vigyorodtam el.

© ZENE: Stay by Rihanna |
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
my grandfather
† Kedvenc dal :
fire meet gasoline
† Tartózkodási hely :
new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
artist
† Humor :
funny little girl



Vivienne Watson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 05, 2016 4:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
curtis & vivienne
because of your eyes
Örülök, hogy utánam jött, hogy nem hagyott egyedül vagy elmenekülni. Jó érzés ha az embernek akard egy barátja aki tudja, miket titkolok, ismeri a vágyaim és legyenek azok bármilyen betegesek is a legtöbb ember szemében Curtis nem ítélkezik felettem, nem ró meg értük és nem érezteti azt velem, hogy bármivel is kevesebb lennék bárkinél. Nem. Ő tudja és elfogadja őket. Engem. Így ahogy vagyok. Nem akar megváltoztatni vagy elérni, hogy megszabaduljak a vágyaimtól. S mikor utánam jön és közli, hogy esze ágában sincs visszaengedni a bárba, megkönnyebbülten sóhajtok fel. Én sem igazán vágyom vissza. Jobb mellette. Jobb lesz otthon. Kérdésére egyszerűen megrázom a fejemet. - Nem tudom. - na jó, ez hazugság. Én is tudom és azt gondolom ő is tudja. Megrántom a vállam de továbbra is kapaszkodom belé. - Azt hiszem néha kicsit magányos vagyok. - Vallom be magamnak is és a földet kezdem fixírozni miközben lépünk. Áldom érte Curtist, hogy nem lép nagyokat. Amilyen magas, két lépését, hogy tartani tudjam nekem legalább négyet kell megtennem ami jelen helyzetben nem segítene sokat. Cserébe lassan lépdelül, ráérősen és nem is igazán sietünk sehova. Én pedig egyik pillanatról a másikra kezdek beszélni, anélkül, hogy átgondolnám mit is akarok igazán mondani. - Van ez a férfi... - sóhajtok nagyot. - Vámpír. A neve Charles Willington. Több, mint négyszáz éves. - nagyot nyelek. - Boldoggá tesz Curtis. Annyira, mint senki más. - tudom, hogy nem fog örülni neki, hogy egy vámpír lett az akibe beleszerelmesedtem de nem tudok mit tenni és nem is akarok ellene lépni bármit is. - Tud mindenről és nem ítélkezik felettem Curtis. Ismeri minden szégyellni való titkom épp úgy, mint te és mégsem hisz bennem semmit rossznak vagy megvetni valónak. - ajkamba harapok. Tekintetem lesütöm, megállok. Tudom, hogy Curtisnek ezt el kell fogadnia. Ő is egy vámpírba szerelmes. - Nem tudjuk kit kell szeretni igaz, barátom? - pillantok fel rá és csóválom meg a fejemet. A sors fintora, hogy mindketten vámpírokba, szörnyekbe lettünk szerelmesek. Charles viszont az én szörnyetegem és neki hála már nem látom sötétnek a lelkem, nem érzem magam bűnösnek azért, amit szeretek. Jobb is, hogy megálltam. Kell egy kis állandóság. Nyugalom. Mély lélegzetvételek. - Pokoli éhes lettem hirtelen. - lelkem rajta, próbálom elterelni a szót. Remélem engedi. - Ölni tudnék egy pizzáért. Mit szólnál ha ma nálam aludnál és pizza bulit tartanánk? - régóta ő az egyetlen olyan barátom aki megért engem s azt hiszem, azt is tudja, hogy azért kérem, hogy töltse nálam az éjszakát mert nem akarok ismét egyedül lenni. Nem, ha nem muszáj. Jó lenne a társasága.

zeneszám • bocsánat a késés miatt :$ • ©
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
▲ my sister
† Tartózkodási hely :
▲ mystic falls, new orleans...
† Hobbi & foglalkozás :
▲ if you'd know that...
† Humor :
▲ ageless



Curtis Alcwyn Straug ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 27, 2016 1:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Vivienne & Curtis


Nem tudtam megmondani, hogy mi ütött belé. Mindig annyira kis naivnak tűnő, szenvedélyes lány volt... annak ellenére, hogy helyén volt az esze, és sokkal több rejtőzött a szívében, mint a többi embernek. Irigyelnie kellett volna mindenkinek, amiért ennyi minden elfért benne... de tudtam, hogy szomorú. Erre leginkább akkor jöttem rá, mikor a gyors zenét átváltotta a lassú, és ahelyett, hogy engedte volna a leülésemet, tovább tartott maga mellett. Sosem érdekeltek mások érzései, hiszen nem voltam rájuk tekintettel. Önző férfiként magamra voltam tekintettel, nem pedig másokra. De Vivienne különleges helyet töltött be az életemben, a barátom volt... majdnem az egyetlen. Másra nem számíthattam, és eleve furdalta a gyomromat a lelkiismeret, hogy ilyen régen nem látogattam meg őt. És most csak azt látom, hogy egyetlen lágy ritmus ilyen törékennyé, szomorúvá varázsolta... nem tudtam csak úgy elfogadni. Máshogy programoztak be. A szívem ugyan lassabban dobogott, kevesebbet, mint egy normális emberé. Többet gondolkodtam, mint amennyit egy hétköznapi ember, de ezzel egyenes arányosságban kevesebbet éreztem mások iránt.
- Viv! - szóltam utána, mikor kiviharzott a helyről. Megálltam ott egy helyben. Mintha csodára vártam volna. Ehhez hasonló kirohanást még sosem produkált, én pedig lehajtottam a fejem, és nagyot sóhajtottam. Már... nagyjából sejtettem, hogy mi ütött belé. Talán a barátok kiszagolják az ilyesmit? Ez a lány szerelmes. És nincs mellette az, aki egy ilyen lágy dallam ideje alatt megtáncoltatná. Próbáltam azonosulni vele... nehezen ment. Annak ellenére, hogy én is állandóan Tatia körül forogtam. Vagyis, a gondolataim nagy része. Furcsa vágyaim voltak vele kapcsolatban, magamat hazudtoltam meg azzal, hogy néha csak szerettem volna spontán megcsókolni, esetleg megölelni. Nem volt rám jellemző, ahogyan rá sem. Ezért akartam távol tartani magam tőle, amennyire szükségszerű volt. Vivienne nem volt elég erős ahhoz, hogy álarc alá rejtse az érzéseit. Nem mindenki olyan erős.
Elindultam utána, majd ahogy kiértem, rövid nézelődés után megpillantottam őt. - Jól vagy? - léptem oda mellé, és a vállára tettem a kezem, utána az álla alá nyúltam. - Nézz rám! - bukott ki belőlem, mire beszélt kezdett.. arról, hogy jobban lesz. - Hazaviszlek. Nem megyünk vissza oda - böktem a fejemmel a bár irányába. - Mi ütött beléd? - kérdeztem aztán. Nem tudtam magamban tartani, kíváncsi voltam. Mindig is az voltam. Bár legröbbször arra, milyen egy vámpír belülről. Ez némileg... más helyzet.

© ZENE: Stay by Rihanna |
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Keresem :

no matter what happens, you are my everything ◎

† Tartózkodási hely :
mystic falls ◎
† Hobbi & foglalkozás :
walking on my way... ◎



Christopher M. Britanov ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 01, 2016 8:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Maya && Chris
i never forget, love

- Milyen kedves. - foglaltam helyet, miután megengedte, hogy leüljek vele szemben. A kávézáshoz nem nagy türelmem volt most, hogy tudtam, kivel is kell elfogyasztanom. Arról már nem is beszélve, hogy tétlenkedve tettem mindezt. Egyáltalán nem tudtam, hogy mit is tegyek. Nem akartam pofátlan vendég képében tetszelegni, bár van egy olyan érzésem, hogy őt aztán egyáltalán nem az érdekli jelenleg, hogy miként ülök a széken. Arcát nézve volt egyéb problémája is, nem éppen az, hogy milyen pózban ülök vagy egyáltalán vendégként viselkedek-e. Igazából a legnagyobb gondja az lehetett, hogy a várt nagy segítség helyett engem kapott. A tény, hogy hónapok óta nem láttam... nyomot hagyott bennem. Szokatlan volt, ami kettőnk között kiépült, az elválásunk rendhagyó és... szomorú. Dühös. De már eleve szokatlan volt abból a szempontból, hogy nem egy csapatban játszottunk. Én vámpír vagyok, ő pedig vérfarkas. Ez a viszony már amúgy is ritkaságnak számít. Nem vagyok biztos abban, hogy még mindig barátságnak nevezhetjük-e a kapcsolatunkat. Annak idején kicsivel több volt... most pedig ahogy rám nézett, nem tudtam eldönteni, hogy milyen érzéseket is táplál irányomba. Nem mintha az én arcomra lett volna írva az, amit gondoltam.
- Elég könnyedén beszélsz. - szólaltam meg, mikor befejezte. Rizikómentesre tervezte ezt a kis procedúrát, de nem ígérhettem semmit. Nem voltam az a fajta, aki könnyedén túlteszi magát a dolgokon, bár ezen a részen nem is nekem lehetett problémám, inkább neki. Neki kellett volna túltennie magát a dolgokon, főleg mivel a bátyja halála után már rám sem számíthatott. - Tényleg ennyire túl vagy már ezen a fejezeten? - kérdeztem félrebillentett fejjel, eltűnődve mértem végig, majd ravasz mosolyra rándult arcom. - Vagy csak remek színész tehetséggel vagy megáldva? - gondolkodtam tovább. ezzel együtt az agyát is húztam. Kíváncsi voltam, meddig marad a szög a zsákban, hiszen ő már egyértleművé tette szándékait; gyorsan túl akart esni a formaságokon, aztán eltűnni innét, a közelemből. Ezt nem mondta ki, de tudtam, hogy így érzett. Kezdtem félni attól, hogy titokban az ellenségeim listájára írta fel a saját nevét. Maya pedig nem az a féle, akit az ellenségeim oldalán szívesen láttam, tekintve, hogy tudott meglepetéseket okozni.
- Mikor akarod megnézni? Most rögtön? - kérdeztem, bár személy szerint nem is vártam meg, mit mondott, leintettem a felszolgálót, hogy hordja ide magát, és vegye fel a rendelést. - Óh, Maya. Még mindig alig ocsudtam fel a sokkból. Fogadni mertem volna arra, hogy a temperamentumod miatt valaki már átharapta a torkod. - ejtettem meg egy kisebb megjegyzést. Lehetett volna bók is, én személy szerint rajongtam azért, ami benne lakozott, amíg nem engem vett célkeresztbe.
 
 

©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
my grandfather
† Kedvenc dal :
fire meet gasoline
† Tartózkodási hely :
new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
artist
† Humor :
funny little girl



Vivienne Watson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jan. 30, 2016 2:10 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
curtis & vivienne
because of your eyes
Kikerekednek szemeim. - Csak nem képzelted, hogy téged valami ósdi meghívóval akarlak elcsalni? Nem, nem barátom te annál többet érdemelsz. - kacsintok rá mosolyogva mielőtt valóban berángatnám a táncolok közé és aztán hangosan felnevetve ragadom meg az egyik karját. - Ó, nehogy ösztönből csináld, még maradni akarok. - öltöm ki rá nyelvemet játékosan és ahogy beindul a zene és az emberek ide oda kezdik rángatni magukat én könnyedén irányítom Curtis mozdulatait miközben többször is megpörgettetem magam általa. Vele boldog vagyok. Mosolygok. Játszok. Olykor elfelejtem milyen egyszerű halandónak lenni és olykor elfelejtem, hogy a szubmisszivitás csak egy részem és nem én magam vagyok... olykor elfeledem, hogy azért mert az ágyban mást szeretek mint a legtöbben, még semmivel sem vagyok furcsább mint mások és én is épp úgy élvezem az ír zenét, a sört, a hamburgert meg a gumicukrot, mint bárki más. Most, hogy szabadon táncolok és nem kötnek békolyók, Curtis mellett, önmagamként, ismét az a kicsit dilis de meleg szívű lány lehetek akinek ugyan kevés barátja adatott meg de azokat sosem hagyná cserben. Aztán ahogy végetér a szám, egy lassú dal következik és én nekem eszem ágában sincs hagyni Curtist elmenekülni de nem ám! Kézfejét oldalamra simítom és közelebb lépve mosolyodok el. - Hiányoztál. - mondom neki és fejemet mellkasára hajtva élvezem a lassú számot amire csak jobbra meg balra kell lépni. Aztán egyik pillanatról a másikra törnek rám a könnyek és én nem tudok szóhoz jutni. Eleresztem Curtist és bár próbálok mosolyt erőltetni az arcomra, a könnyek nem hagynak alább és én pedig bocsánatot kérve indulok kifelé a bárból, hogy mikor kiérjek, hátamat a falnak vetve vegyek mély levegőt. Tudom, hogy csak az alkohol teszi... illetve az is, hogy mérhetetlenül hiányzik Charles, hogy a karjaiban lehessek, hogy szeressen... mert ha nem is úgy, mint ahogy a halandók teszik, tudom, hogy a szíve egy részének fontos vagyok. Ahogy ujjai elvesznek tincseim között, ahogy kedvesen becéz, mikor megcsókolja homlokom... hiányzik. S közben meg hiányzik ez, hogy a testem feszültség nélkül, elengedve önmagát táncoljon és nevessen. Elvesztettem a határt és elveszettnek érzem magam Charles nélkül. Curtist olyan ritkán látom az utóbbi időben, Theresaról nem is beszélve. Ajkaim elnyílnak és mély levegőt veszek mielőtt még rosszul lennék de már késő, rám tört a hányinger. Könnyek ugyan már nincsenek de végtelenül fáradtnak érzem magam. Ha Curtis utánam jött, bocsánat kérően pillantok fel rá. - Ne haragudj. Keveset ettem ma és kicsit fejbe vágott az alkohol. - mosolyodom el és ujjaim övéibe fonva próbálom megtalálni egyensúlyomat. Nem, nem vagyok részeg és valószínűleg hányni sem fogok de éppen ott tartok amikor egy picit szédül a világ és kell a friss levegő, hogy összeszedjem magamat. - Mindjárt jobban leszek becsszó.

zeneszám • megjegyzés • ©
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Tartózkodási hely :
BlackMoon Pub - N.Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Tulajdonos,mindenes



Maya Lombardine ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jan. 29, 2016 11:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Az illata az orromba kúszott. Megült érzékeimen. Ki se kellett nyitnom a szemem a nyugiparádém közben, de tudtam, hogy bejött a kávézóba. Miért is nem vagyok én most éppen akárhol máshol? Jaj...
Mondjuk egyfelől nem értem magamat. Nincs rá miért haragudnom. Annyira az ellentétem, hogy arra szavak nincsenek. A világ összes érve amellett áll, hogy miért ne haverkodjunk. És mire ő lelécelt és élhetném nyugodtan bundás kis világomat, újra megjelenik.
Lassan nyitom ki szemeimet s mint aki a hóhérjára tekint, felnézek rá. Ilyen nincs. Az egész városban...környéken...csak neki van kiadó épülete? Kérlek kérlek öregfiú az égben, most vigyél el!! Háromszor próbálok meg megszólalni, de mindig érzem, hogy csúnyát akarok mondani. Nyugalom Maya...ő is csak egy agyaros hím. Semmivel sem másabb mint a többi. Szépen megkötöd vele az üzletet és kész. Semmilyen kapcsolatban nem fogtok állni ezen kívül. Nem fog tudni az ügyeidről sem. Most sem tud semmit. Mosta kezeit miután lelépett. Ne feledd..te falkavezér vagy, viselkedj is úgy, ne mint egy hisztis gyerek.
Kifújom a levegőt és egy nagyon angyali mosolyt veszek elő. Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy megint az érzelmeim irányítsanak. Sokat tanultam mióta nem találkoztunk. Nem vagyok már egy csitri.
- Viszont mivel az összes kozmikus erő ellenem dolgozik, nem tehetek mást, mint hogy elfogadom. Ülj csak le nyugodtan. - mondom mosolyogva.
Kávé helyett inkább valami erősebbet innék, de ez nem olyan hely. Az idő pedig nem alkalmas. Maradok tehát a kávénál. El akarom kerülni a kínos percek terhelő sorjázását, így jobbnak látom ha inkább rögtön a tárgyra térek. Egyébként is mit kérdezne, hogy hogy vagyok? Ugyan ugyan...
- Nos..akkor tehát nem kell külön elmondanom mit is szeretnék, mert már tudod. Amennyiben nincs kifogásod személyem és az enyéim ellen, szeretném ha az üzlet gyors lenne és rizikómentes. Rendben?
A végére már képes vagyok teljesen higgadtan az arcára is nézni. Uralom saját magamat, harmóniában állok a mindenséggel. Holmi vámpírok nem fognak ebből kizökkenteni.
Sokkal pozitívabb medrekbe terelem a gondolataimat. Az új panzió jelenik meg előttem. A frissen lakkozott fa illata, a nyüzsgés ahogy valami újat hozunk létre. Igen, azért hogy a falkának a lehető legjobb legyen, magával az ördöggel is képes lennék lepaktálni. Ha érne még valamit a lelkem, azt is eladnám.
- Azonban, mielőtt bármit veszek. Szeretném látni, hogy megfelel-e. Remélem megérted. Van az úgy, hogy egy helyen ott kell lenned. Érezni ha valami a tiéd akar lenni.
Már megint sokat beszélek és megint furcsaságokat. Ez egy buta szokásom, de nem baj. A legtöbben már megszokták. Christopher pedig nem hallgat engem naponta órákig, valószínűleg fel sem tűnik neki. Közben megérkezik a kávém a pohár vízzel is. A csésze köré fonom az ujjaimat. Jólesően meleg. Kibámulok az ablakon. Fenébe is...erre nem igazán voltam felkészülve. De ahogy elnézem a velem szemben ülőt, neki se jobb ez a helyzet mint nekem. Az élet apró örömei..vagy mi.

A zűr bajjal jár...

Maya & Christian

©
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Keresem :

no matter what happens, you are my everything ◎

† Tartózkodási hely :
mystic falls ◎
† Hobbi & foglalkozás :
walking on my way... ◎



Christopher M. Britanov ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 13, 2016 7:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Maya && Chris
i never forget, love

Nagyon kényes voltam az időre. Főleg ha engem várakoztattak meg, elvégre jómagam már tanultam abból, hogy az idő mindennél értékesebb. Így vámpírként ezért a mondásért gyakorta körberöhögtek volna, de valójában nem is a vámpírlétem alatt tanultam meg megbecsülni minden másodpercet. Valójában amíg tehettem volna, nem is becsültem. Úgy gondoltam, lesz még elég halandó év, veszekedésre elég óra, majd szerelmes pillanatok, őrjítő percek... úgy szakadt vége mindezeknek, mintha valaki elvágott volna egy zsinórt a fejünk felett. Nem tudtam azóta sem eldönteni, hogy megérdemeltük-e a sors eme tréfáját. Joggal változtunk efféle szörnyetegekké, vagy nem voltunk mások, mint egyszerű szereplők egy darabban, akik rosszkor voltunk rossz helyen? Erin belekeverte magát, magával együtt engem is. Sosem tudtam neki megbocsájtani, pedig ezer évem adatott arra, hogy könnyű szerrel túltegyem magam a feleségem hűtlenségén. Ami utólagosan kiderült, hogy igézés miatt történt, de ettől eltekintve is sértett maradtam. Nekem ennyi nem volt elég, többet akartam, és a bosszúm pillanata még sosem volt ennyire közel.
Figyeltem a zajokra. Az évek óta nem érzett illatra, amit a levegő sodort felém, mintha valami szellő szándékosan akarta volna az utamba sodorni a tulajdonosát. Csak éppen nem úgy érkezett, mint Dorothy, nem esett le egy ház a hurrikán tölcséréből, ez a nő ennél bonyolultabb volt. - Ezt én is kérdezhetném tőled. - válaszoltam könnyűszerrel, még fel sem fogva, hogy kit láttam és ki beszélt hozzám. Maya egy olyan pontja volt az életemnek, amit még nem tudtam hová besorolni. Amikor velük tartottam, békésnek ismertem meg, de dolgoztak benne a vérfarkas tulajdonságok is. Talán túl sok félreérthető jelet küldtem irányába, habár az letagadhatatlan volt, hogy a szikrát a mai napig éreztem közöttünk. A nagy különbség viszont adott volt. Én vámpír vagyok és leszek. Ő pedig vérfarkas. Nem álltam le időt fecsérelni rá, csak egy örökös háborúba indultunk volna - egymással.
Nem figyeltem rá túl sokáig, egészen addig, míg meg nem csörrent a telefonom, és mikor beléptem a kávézóba, készülve felvenni a készüléket láttam meg, hogy Maya is éppen telefonál. A készüléket már a fülemhez tartottam, de megszólalni elég nehézkesen akaródzott. Ő lenne a titokzatos... ügyfél? Már ha nevezhetjük így. - A világ tényleg nagyon kicsiny. - beszéltem a telefonba, de ekkor már az asztala mellett álltam, arcomról pedig semmi emberit nem lehetett leolvasni. - Gondolom én állom a kávédat. - fűztem hozzá, rossz szájízzel köszörülve meg a torkomat.
 
 

©
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Tartózkodási hely :
BlackMoon Pub - N.Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Tulajdonos,mindenes



Maya Lombardine ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 06, 2015 8:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Falkát vezetni, nem könnyű. Nagyon nem könnyű. Még ha egyszer nem is akarnék kemény kézzel irányítani mindenkit, akkor muszájjá válik. Soha nem voltam igazából kegyetlen alkat, de azzá neveltek. Nyilván erre egy pszichológus azt mondaná, hogy utálom az apámat ezért, de ez nem igaz. Nem ő tehet erről. Sőt, miatta tudtam egyedül talpon maradni.
Vérfarkasként nem használhatunk egymás ellen fegyvert, ha kihívásról van szó. Az törvénytelen lenne és halállal lakolna érte bárki. Ezért őrzöm súlyos titokként, hogy én hogy kerültem a hierarchia csúcsára. Szokták mondani, hogy nem megszerezni nehéz valamit, hanem megtartani. Nos, ez így igaz. Ezért kell jó taktikussá válni. Engem sokan lenéztek azért mert nő vagyok, mert fiatal vagyok. Folyamatosan abból áll az életem, hogy ennek az ellenkezőjét igyekszem bebizonyítani. Még mindig. Újra és újra. A falka nagy része mellém állt és támogat. Ez persze köszönhető annak a tervnek is, amiből jelenleg a pénzünk nagy része származik. Magam köré gyűjtöttem akit csak lehetett és akarta és munkát adtam nekik. Fizetést. Közösséget. És bevált. Panziót és pubot üzemeltetünk, ami igen szépen hoz a konyhára. Oké, nem állítom, hogy porsche-t veszek az árából, de legalább nem szárazkifli a menü poshadt vízzel.
Egy szépen fejlődő vállalkozás pedig területi növekedéssel is jár. A panziót szeretném egy másik helyre áttelepíteni, hogy a pub bővülhessen. Erre már pár hónapja megfelelő területet vadászok. Persze jobb szerettem volna, ha csak átalakítani és felújítgatni kell, de hát a saját placc az saját placc. Legfeljebb kicsit összébb húzzuk a nadrágszíjat.
Alexa találta meg ezt a helyet igazság szerint és ő is telefonálta le, de úgy a korrekt ha én intézem el.
- Kívánj szerencsét Lex, remélem a fickó akivel beszéltél nem fog sokat baszakodni. - mondom mosolyogva.
Belebújok a bőrkabátomba, a hajamat laza kontyba fogom a tarkómon. Nem mondhatnám, hogy rossz a kondim, vagy lassan futnék. De motorral mégis kényelmesebb. Bár egyesek szerint életveszélyes (nem mintha olyan könnyen meg tudnék halni), de legalább szabadabb mint a kocsi. Zsebrevágom a címet tartalmazó cetlit. A hátsó parkolóban motorra pattanok és már-már földöntúli izgalom hullámzik át rajtam, ahogy elsuhanok, a lábam között a lóerőkkel.
Némi időbe telik odaérnem, pontosabban inkább megfelelő parkolóhelyet találnom a kicsikémnek. Nagy örömmel és tele tervekkel veszem le a bukósisakot és bontom ki a hajam. Legalább egy táblát írhatnék ki arról, hogy kit keresek. Egyáltalán honnan fogom megismerni?
Egy balsejtelem - mivel a balillat kifejezés nem létezik - viszont végigkúszik a gerincemen. Farkasként, ha valakinek vagy valaminek megjegyzem az illatát, azt többé nem felejtem el. Főleg ha olyan valakiről van szó, aki átvágott és még le is lépett! Ó bizony, maga Christian van a közelemben, méghozzá majdnem a közvetlen közelemben. És ha érzem az illatát, azt jelenti, hogy szélirányban. Mégis mit keres itt? Mikor jött vissza a városba? A motoromat nyilván meghallotta, mert vámpír létére sajnos jó a hallása is.
Furán kezd verni a szívem. Tehát ráterelem a gondolataimat arra, hogy jobb oldalról törjem el az orrát, vagy balról. Talán választhat is. Szóval egy expressvonat elszántságával megyek ki a félreeső kis utcából, amerre őt sejtem. Nem akarom, hogy itt legyen amikor éppen az álmaimat próbálnám megvalósítani. Ami egyébként ha rajta múlik sehol sem tarthatna, mert már régen meghaltam volna.
Szerencsémre háttal áll nekem...bár tisztában van vele szerintem, hogy valaki közeledik. Talán azt is tudja, hogy pont én. Bár mindegy.
- Lám-lám, az egész földgolyón nem volt alkalmasabb hely az ácsorgásra ennél az utcánál? - kérdezem végül.
Fölösleges itt futnom a köröket vele, amikor...pfú. Na, nem az a kis ostoba lány vagyok akit három éve itt hagyott, maradjunk ennyiben. Azóta benőtt..pontosabban beleverték a fejembe, hogy miért nem érdemes annak lenni. De az örök igazság amit tanítottak nekem ugyanúgy érvényben van: Soha ne bízz meg egy vámpírban.
Mielőtt még odamegyek hozzá és a roppantul nem nőies erőmmel laposra verem, azért körbe nézek. Tényleg lehet véletlen. Szóval most szépen tudomást sem veszek róla és besétálok a legközelebbi kávézóba, hogy tompítsam ennek a furcsa találkozásnak az élét. Egyébként is ide kellett volna jönnöm, tehát a fickó akivel találkoznom kell, valószínűleg itt van. Előveszem a telefonom és gyorsan tárcsázom Lexit, hogy hívhatja az illetőt, ideértem. Ablak melletti asztal, igen egyedül vagyok.
Közben próbálok nem megfordulni és nem Christianra nézni. Ő döntött úgy, hogy kilép az életemből. Harapjam le a nyelvem ha bármit is megkérdezek tőle! Falkavezér vagyok, nem egy szerelmes tini!! Közben azért rendelek egy kávét is: igen 3 cukorral, hideg tejjel, hosszú kávé. Mint mindig. Leveszem a kabátomat és inkább kifelé bámulok a forgalomra. És még mindig győzködöm magam, hogy ne rendezzek jelenetet....
-

A zűr bajjal jár...

Maya & Christian

©
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Keresem :

no matter what happens, you are my everything ◎

† Tartózkodási hely :
mystic falls ◎
† Hobbi & foglalkozás :
walking on my way... ◎



Christopher M. Britanov ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 06, 2015 2:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Maya && Chris
i never forget, love

Idő. Egy egyszerű fogalom a nagy szavak szennyesében. Az idő mindenre gyógyír. Hah, ezt mondja mindenki, aki kicsit is próbál együttérezni egy másik idiótával. Az már nem kérdés, hogy nem hiszek ebben. Ostobaság. Az idő nem old meg semmit. Eltelik húsz év, száz év, ötszáz év... kevésbé fog fájni? Talán igen... mert nem érezted valójában azt, amit fájdalomnak, boldogságnak, örömnek hittél. Csupán mindezek illúzióját.
Elveszítettem a lányomat... miután Erin átváltozott, kétség sem fért ahhoz, hogy Gretel nem maradhat majd velünk... hiszen életem szerelmének első áldozata én magam voltam... nem tudtam kiheverni soha, hogy nem láthattam felnőni azt a gyönyörű kislányt. Mintha megöltek volna odabenn... és mikor már teljesen meghaltam, minden szerencsétlenséget a fejemre hoztam. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem, megannyi haragost magam ellen állítva, és úgya láttam, hogy itt már késő a megbánás. Nem lett volna értelme úgy szemlélni a világot, ahogyan akkor, emberként. Filozófiát váltottam. És ennek az áldozata lett az, akit később legjobb barátomként kezdtem el tisztelni. És tulajdonképpen szeretni. Még mindig kérdéses volt, hogya kezeljem ezt az egész Constance ügyet. Ha öt év múlva visszatérek az életébe, talán kevésbé fog utálni engem vagy mi? Bár erősen hittem, hogy ami benne tombolt jelenleg, az nem harag, nem is düh. Inkább csalódás. Olyan, amitn senki nem akart eddig érezni, és ez olyan, amit én éreztem répgen Erina iránt. Ebből is tudtam, hogy nem kell harag ahhoz, hogy valamit el tudjunk pusztítani.  
Tehát mondja bárki... nem igaz. Az idő nem old meg minden szívügyet.
Nem tudtam, hogy ki akar meglátogatni az egyik ingatlanom miatt. Bár olyan nagyon ingatlannak nem is neveztem volna, elvégre aki akarja, annak elég sok időt kell fordítania arra, hogy ingatlannak lehessen nevezni azt a placcot. A szám ismeretlen volt számomra, csak pár mondatot váltottunk, hogy hol fogunk találkozni. Semmi összeesküvés nem volt az egészben, habár az én bizalmam mások irányába egyáltalán nem szokványos, elutasítóan viseltettem eme tulajdonság iránt.
Felsóhajtottam, és a kabátom zsebébe bújtak ujjaim, úgy vártam az utcán. Nem akartam benn leülni, inkább itt várakoztam. Tökéletesen fel tudtam mérni a terepet, ha esetleg szükség lenne rá. Ebben a városban már sosem lehet tudni.    
 

©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Miss Jackson, Miss Jackson, Miss Jackson are you nasty?
† Tartózkodási hely :
Logikusan mindig máshol, nem?
† Hobbi & foglalkozás :
hobbisírásó



Quinn R. Walsh ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Nov. 21, 2015 9:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Eira & Quinn
Oh, the horror of our love...
Makacs. Nehéz belátásra bírni. Veszélyesen szeszélyes.
A fajtánk életében mindig kétszer jelentkezik a tinédzserkor és a második alkalom minden esetben hosszabb intervallumot foglal magában. Kiélvezni a képességeinket, megismerni a határainkat, néha megfeledkezni a szabályokról, tán az illemről is. Ez a normális, nem a könyvek lapjairól materializálódtunk, a tündérkeresztanya nem suhintotta meg a pálcáját, hogy tökéletesek legyünk. Több, mint kétszáz év hosszú idő. Rohadt hosszú, ha az eseményei újra s újra megismétlődnek. 'B' kaotikus, mégis kiszámítható viselkedése mellé Eira ide-odatáncolása nemes egyszerűséggel megkétszerezte a valóban telő éveket, évtizedeket, évszázadokat. Régesrég kiöregedtem a gyermekded szokásaikból.. A világoskékek éle újfent erre emlékeztet. Talán Imogen módszerét kellene alkalmaznom. Talán nem. Az én türelmem végesebb az övénél. Finoman, egy egészen kósza, egyben bő szekundum erejéig nekitámaszkodom, jobban ráhelyezem az oszlophoz szegezett testre a súlyomat, majd vissza. Gondolkodón hintázok, mit egy lemondó fejcsóválás zárok le, megfeszült állkapoccsal. Megint kezdi..
Az ujjaim erősebben feszülnek neki az oldalán.
- Amint kiérdemled hivatalosan is a díjat megünnepelheted. - állammal a kis barátja felé bökök. - Mondjuk vele. Megérdemled. - a díjat vagy..? Ráhagyom az utolsó megjegyzésem értelmezését, amit így is, úgy is a saját szája ízére fog formálni. A széles ruhatárából nem hinném, hogy akár egyetlen inget is magára aggatna miatta, érte. Szemeim a nyakára siklanak, a kulcscsont ívét követve egészen a derekáig, honnan feljebb csúszik a tenyerem. Hagytam, hadd tegyen kénye s kedve szerint és a kapott eredmény magáért beszél. Eddig a pillanatig sincs tisztában azzal, hogy a megtűrt viselkedése kifejezetten hervasztó. Gyermekre emlékeztető, aki nem tudja kivel, mit és hogyan.
A gyönge csontot tapintva, szándékosan sanyargatva megfordul a fejemben a gondolat, el kéne törni.. Magától nem tanult és nem fog, sose kértem rá. Kétszázhat csont van az emberi testben. Ha egy létfontosságú szervet összezúznak, leáll a működése, nagy valószínűséggel bele hal az illető, nem mindegyik pótolható - esetünkben egyedül a szívünk nem az.. A csontok más asztalra tartoznak. A csonttörésből fel lehet épülni, nem halálos. A test szimmetrikus, ha mindkét oldalról elveszünk egyet, egyet, akkor százhárom marad. Én épp egyet tartok a kezemben. Egyetlen egyet, de.. Százhárom ilyen ok elegendő lenne neki, ha arról az egy magától értetődőről akaratosan tudomást sem vesz?
Elengedem, érje be kabátjának melegével. Nincs affinitásom gyerekcsőszt játszani, hogy megneveljem a szüleinek köszönhetően elcseszetté vált gyermeket. Az egyetlen ciki, hogy az enyém a felelősség. Valahol az enyém. Is.
A vállam felett hátrasandítok, hogy ne veszítsem szem elől a vöröst, de a perifériám szélén táncoló a szőke alakját sem eresztem szélnek ezzel egy időben. Pár szavam akad még hozzá, a választás lehetőségével és döntésével nem meglepő módon nem ajánl újdonságot. Megszokott szerep. Kacér mosollyal. Javára megfogalmazott mondattal. Ha én úgy érezném.. Nem mozdulok, amíg tart a bravúros előadás. Nem nyúlok a papírcetliért, nem különösebben érdekel milyen cím szerepel rajta. Melyik hotel, mennyi időbe telik odáig menni.
- Ott találkozunk. - nincs szükség barokk körmondatokra. Arra sem, hogy kifejtsem a véleményem a bérezés értelmezését illetően. Egy cédának nem kell, hogy feleslegesen járjon a szája. Eszem ágában sincs okot adni erre, többet, mint kellene. A gyomrom fájdalmas szűkölése térít vissza az elsődleges indokra miért vagyok itt, nem is fordítok figyelmet a távozására ezáltal. Elsomfordál, ahogy általában szokott. Elegánsan, köszönés nélkül.

folyt. köv.

about today ©


Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :
Black Horse and a Cherry Tree
† Tartózkodási hely :
Változó, ahogy úrnői kedvem tartja
† Hobbi & foglalkozás :
Modellkedés; mindenféle szálak összegubancolása; tenni, amiben a legjobb vagyok: Játszani



Eira Aslaug Haugen ÍRTA A POSZTOT
Szer. Nov. 18, 2015 5:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Quinn & Eira

Különös dolgok a találkozások. Előre tervezzük oly sokszor, mit fogunk majd tenni, mondani, ha találkozunk majd valakivel, s magunkban ugyan számolunk az illető reakciójával, de annyi minden szerepet játszik egy-egy helyzet alakulásában! Persze, számítottam sértett büszkeségre, és megértem. Nem vagyok a legkegyesebb azon kevesekkel, akik fontosak, ha búcsúzásról van szó. Egyszerűen kispórolom az életből ezeket a mozzanatokat. De mit is várhatnék ezek után ennél többet? Hideg gyanút, felületes érdeklődést. Be kellene érnem ezzel, de soha nem voltam az, aki beérte kevéssel, ha többet is kaphat. Becsvágyó lennék? Ha ez a becs az Ő figyelme, hát igen, az vagyok, nem tagadom! Igaz, hangosan sem mondanám ki soha. Mi értelme lenne? Hamvába holt ötlet zabolát kötni a lelkemre. Képes lenne rá? Képes lennék rá? Fogalmam sincs. De sosem kérte, sosem akarta, hogy megpróbáljam. Marad hát az édes játszadozás, még ha kesernyés felhanggal is.
Nem értem, miért ne lehetne most is minden úgy, ahogy eddig? Ha ráunt, ha rámunt, hát mondja a szemembe, neki - velem ellentétben - sosem volt kenyere a mellébeszélés. Különben is, hiába mondja, amit mond, ha közben a tettei, a teste egészen mást mesél. A mozdulat, ahogy az oszlopnak dönt, a teste melege, ami a hűvös éjszakai levegőben még jobban éget, a keze a derekamon… én pedig megadom magam a soha ki nem mondott vágyának. Hozzá símulok, ahogy macska bújik a becéző kézhez.
- Hát nem érdemli meg a pillanat az ünneplést? Nem érdemeljük meg?
Mert én örülök a találkozásnak, még ha ő nem is… vagy nem annyira… vagy… a fene tud kiigazodni rajta! Pedig mindig azt hiszem, hogy ismerem, de rá kell jönnöm, hogy mindig azelőtt tűntem el, hogy bármi is igazán komolyra tudott volna fordulni. Talán pont ezért léptem le minden egyes alkalommal. Mindenkinek megvan a gyenge pontja, nem igaz? Az enyém a félelem a fájdalomtól. Nem attól, amit a test kaphat, hanem amit a lélek. Abból többet soha nem kérek! Nem olyan egyedi eset ez, oly sok sorstárssal osztozom benne!
A hangja legalább annyira ellentétes a szavaival, mint a mozdulatai. El is mosolyodom elégedetten, holott a kétélű bók valószínűleg nem is annak lett szánva. De hát mindig is híres voltam arról, hogy jól fogadom a kritikát, még ha meghatározhatatlan is, hogy pozitív, vagy negatív kritikáról van szó.
- Köszönöm!
Az ő ribanca. Így lenne? Annyi, de annyi mindenki van, aki ezt állítaná magáról, annyi pénz és hatalom, aki azt hiszi, minden az övé, amire csak ránéz! De igaza csupán egynek lenne… neki itt, aki éppen sértődött lovagot mímel, vagy netán komolyan gondolja? Érzem a bőrömön, a fájdalomküszöbömet tesztelő, már-már agresszív símogatást, és eszemben sincs tagadni, hogy veszettül élvezem! Nem hazudtam, valóban vártam. Hiányzott, de sosem egyszerű meghoznom a döntést, hogy újra lássam. Reménykedem talán benne, hogy valamikor utánam jön? Hogy megkeres? Hogy lép? Igen. Hiszen nem véletlen, hogy az utóbbi időben nem rejtőztem, sőt… ha úgy akarom, a fél világ tudja, merre járok éppen. Addig nem jutunk dűlőre a saját kis libikóka-játékunkban, míg valamelyikünk túlzott büszkesége nem enged. Időnként megkísért a gondolat, hogy talán nekem kellene színt vallanom, de… annyi a de, annyi az ismeretlen tényező, hogy megőrjít!
Kínzó hiányt hagy maga után, mikor ellép tőlem, otthagy a hideg oszlopnak dőlve, parlagon… nem kellemes. Meredeken zuhan tőle a kedvem, ami sosem jelent jót. Mégsem engedem szabadjára az indulataimat. Ez most nem az a pillanat, érzem. Mégis… megalázkodni… soha nem volt az én műfajom. Nem így, nem itt, nem most.
Már-már túl kecses mozdulattal egyenesedek ki, arcomról nem hervad lejjebb a mosoly. Ha valami bánt, mindig túljátszom a dolgokat. Észreveszi vajon ezt az apró változást?
Apró kézitáskámból egy darab színes papír kerül elő, a Palace Royal Hotel kártyája, rajta a szignom, ami egyenes utat jelent Rúbennek a lakosztályomba. Felé lépek, tenyerem mintha megpihenni akarna a mellkasán, de csak a zsebébe csúsztatom a kártyát.
- Ha valóban úgy érzed, megérném, amit elkérnék tőled, itt megtalálsz.
Megtalál. Olyan közhelyes kifejezés arra, hogy várni fogom! Mert csak akkor találhat meg, ha várom. Vérembe ivódott ösztön már, hogy nem beszélek egyenesen, pedig talán könnyebb lenne. De nem, ez nem a megfelelő hely és idő. Talán egy óra múlva, vagy kettő… vagy mindegy. Amikor Rúben kellőképpen jóllakott, és talán eléggé kiszórakozta magát, ha arra vágyik. Nem tagadom, amit mondott, nem sértődöm meg rajta, de térdre sem borulok előtte. Megtenném talán? Talán...
Visszatérek alkalmi kísérőmhöz, és belé karolok. Kísérjen el a hotelig, mert mégicsak veszélyes ilyenkor egy nőnek, nem igaz? Meg hát unalmas is, én pedig élvezem a társaságát, és a vére ízét. Egészen a díszes forgóajtóig. Ott elválnak útjaink. A ma éjjeli tarifám csak Rúbennek megfizethető.



Just give me a reason  

Aktuális viselet
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Miss Jackson, Miss Jackson, Miss Jackson are you nasty?
† Tartózkodási hely :
Logikusan mindig máshol, nem?
† Hobbi & foglalkozás :
hobbisírásó



Quinn R. Walsh ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Nov. 12, 2015 10:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Eira & Quinn
Oh, the horror of our love...
Disszonancia.
...abból is a kétlábon járó. Tökéletes kifejezés a közeledő nőre, aki olyan magabiztossággal játssza meg újfent a gondatlant, hogy az színtiszta arcátlanságnak könyvelhető el. Tőle cseppet sem szokatlanul, nem alakítja át a nemlétező meglepődés az ábrázatomat, ideig, megfelelő szekundáig éppúgy tekintek rá, mint bármely járókelőre az utcán. Az intermezzo, amit okoz... a disszonancia a béketűrésembe rondítóan... az változtatja meg helyette. Passzív agresszió. Ez egy másik kifejezés. A bánásmódra értendő, a gondoskodást egy hajszállal választja el a kedvesebbik értelmezésétől.
- Gyermeki a megjátszott naivitásod. - javítok, pontosítok a kedvéért. Engedékenyen korrigálok, tudatosan szúrok a konfliktus célzótáblával ellátott pontjára. Naiv, amiért azt hiszi most is ugyanúgy fogadom, mint megannyi más alkalommal ezelőtt és amennyiben ehhez több kell pár szép - vagy épp kevésbé.. - szónál; ssz, a kabát rejteke tökéletesebb nem is lehetne mindehhez.
Kezem odasiklik a helyére, hogy gyanútlanságot elfedve szerezzek biztosítékot a pozícionálás alatt. Most érzem csak igazán mennyire töménnyé is vált az utóbbi évtizedek alatt az illata. Már-már fullasztó... tudatosan émelyítő, hogy idomuljon a Játékához, melyet nem szakítok félbe egyetlen egyszer sem beszédének idején. Sokat mondó hallgatással várom ki a végét, azt a... cseppnyi kipréselt megadást. Akár elég is lehetne, ha nem törtek volna le egy darabot a higgadtságomból a találkozásunkat megelőzőn.
Hosszan fújom ki a levegőt és egy fél fejcsóválás idejére elfordítom róla a tekintetem.
- Nem tudom miért kellene ünnepelni... noha nem tagadom, a ribancot még mindig Oscar-díjasan alakítod. - vetem oda félfogról, de hogy nem ilyen kis jelentőséget tulajdonítok neki az kivehető a hangtónusomból és a nézésemből is. A ribancom vagy.
Alátámasztása játékának, nem erre vágyik? Megkapni, mit megérdemel, ami jár neki...? Hogy higgye el a világ és annak mindegyik koponyája? Falatozzon a jussból, minek kapcsán nyomatékként dörzsölődnek ujjaim a ruha anyagának, a lengőborda közelében. Elhúzom a számat végül, abbamarad a fájdalomküszöböt egzecírozó masszírozás és hátralépek feltett kezekkel, amik nem a megadást jelképezik. Feladás? Annál inkább.
- Egy baj van az ígéreteddel, a betartásához kérdések kellenek. Én, pedig híján vagyok nekik. - leeresztem a kezeimet és a kabátzsebembe suvasztom őket. - Te jöttél ide, nem én hozzád. Légy elég nagylány ahhoz, hogy beismerd üres kézzel álltam elém a szokásos programtervvel vagy ugorjunk fejezetet, a lakásomon megvan a tarifádra való. Nekem oly` mindegy. - ...s valóban. Mégis hogy a viharba ne unnám? A túloldalt még mindig helyet foglaló vacsorám nagyobb lelkesedést vált ki belőlem, de minden esetre: kevesebb ellenérzést jelen pillanatban, mint Eira. A nők legnagyobb baja a szeszélyes természetük és én hol festek úgy, mint egy időjárás előre jelző vagy villanyhárító..?

black, black heart ©


Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :
Black Horse and a Cherry Tree
† Tartózkodási hely :
Változó, ahogy úrnői kedvem tartja
† Hobbi & foglalkozás :
Modellkedés; mindenféle szálak összegubancolása; tenni, amiben a legjobb vagyok: Játszani



Eira Aslaug Haugen ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 03, 2015 10:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Quinn & Eira

Azért sokat elárulhat magában a tény, hogy elég egyetlen illatminta, amely Rúben jelenlétére utal, és képes vagyok otthagyni csapot-papot, fiúkát és vacsorát… Jó, igaz, hogy már kielégítettem a szomjamat, de vannak időnként egyéb szükségleteim is. Nem létfontosságúak, de kell valami, ami megfesti az életünk szürke vásznát. Persze, ha netán mást sikerülne kifognom ma éjszakára… Uram, Teremtőm! S valóban…
Egyetlen pillanat, amíg végigmérem, majd elindulok felé. Nem moccan. Ennek azért örülök. Megtehetné, hogy egyszerűen hátat fordít nekem, és itt hagy, ahogy oly sokszor megtettem már vele. Nem, nem keresek mentséget a tetteimre, tudom, mit miért tettem. Mégsem szolgálok soha magyarázattal. Fogalmam sincs, Rúben igényt tartana-e rá valójában. Azt teszem hát, amiben a legjobb vagyok, és eljátszom a szerepemet, ahogy mindig. Milyen klisés alakítás is a végzet asszonya, mégis, van, amikor szükség van rá. Mert olyan vagyok, amilyennek lennem kell. Mert ha az alakítás tökéletes, hát én is az vagyok. Magabiztos, erős, bátor, megtörhetetlen. Sehol semmi híre a félelemnek, a kétségeknek. Akkor tanultál meg tökéletesen hazudni, ha magadat is képes vagy átverni.
Alig észrevehető rezzenések az arcán, jelek, amikből ha tudok is olvasni, nem bízom már ebben a tudásomban. Túl sok mindent játszottam már el. Bizonytalanságnak azonban nyoma sincs a mozdulataimban. Könnyed magabiztossággal emelkedik a kezem és simít végig az arcán, de csúnyán belerondít az eszményi képbe a hirtelen mozdulatával. Egyenesen idegesít az ilyesfajta disszonancia, és ezt tudja jól. Szükségem van a lecsengésre, a törékeny összhang látszatára, hiszen csak így szépen a dolgok, így vannak a helyükön. Mégis, minden egyes alkalommal belerondít a szimfóniámba… és én hagyom. Tudja vajon, mennyire kivételes?
Nem olvad le a mosolyom, még a szavaitól sem. Ó nem, nem lehet ilyen könnyen legyőzni…
- Gyermek…
Ejtem szórakozottan a szót.
- ...te tudod a legjobban, hogy régóta nem vagyok az.
Tömény erotika csendül a hangomban, de csupán eddig és nem tovább. Nem szeretem, mikor túlzásba viszik a hatásvadászatot. Csak egy kis emlékeztető volt, porlepte emlékeket visszaédesgető mézesmadzag.
Figyelem a megemelkedő szemöldököt, s már várom is a kérdést, de egyelőre csak szurkálódást kapok kérdőjelek nélkül. Persze, persze, az én hibám, minden az én hibám, bevallom… büntess meg! Na nem, semmi helye most itt a perverz fantáziáknak. Ez most élet és halál kérdése. Egy éhes férfivel nem szabad leállni vitázni, mert meg talál harapni. Egy éhes és sértett férfire ez fokozottan igaz. Hagy legyen néha övék az utolsó szó. Hagy higgyék, hogy úgy van.
Pedig szívesen ellenkeznék, nyelvem hegyén a riposzt, de ezt most elharapom. Sosem törekszik rá, de miért is kellene neki olyan mazochista alkatnak lennie, mint amilyen én vagyok? Nem kísérti mindenki önszántából a sorsot.
Mosolygok csupán, már-már bűnbánón, ahogy lopott csókot gyón meg a szűzlány, aki idő közben már nem is szűz, s nem érti a világ értékrendjét.
Nem ellenkezek a mozdulat ellen, ahogy az oszlop és saját teste közé fordít teljes magabiztossággal. Hátradöntöm a fejem az oszlop hűvös fémjének, feltűzött hajamból kilógó tincsekkel díszített nyakam vonalát kínálom fel a tekintetének, míg szemeim résnyire eresztett pillák alól lesnek fel rá.
- Ünneprontó vagy, Rúben.
Jegyzem meg leheletnyi helytelenítéssel, miközben egészen belesímulok határozott ölelésébe. Egészen elfeledtem már az ifjú lovagot, aki zavartan ácsorogva bámul minket az utca túloldaláról. Mondanám, hogy csatlakozzon hozzánk, de Rúben nem díjazná. Nem is értem, miért nem izgatja az édeshármas ebben a felállásban. Bezzeg ha a vöröskét invitálnánk…
- Te is tudod, hogy innen már csak az ördög visz… vagy magamtól megyek.
Odázom még a megkövetelt választ, dacolok a vérmes paranccsal.
- Látom, nem találtalak jó kedvedben. Visszajöjjek reggeli után?
A sánta vérfarkas rúgja meg, nem olyan könnyű lemondani a megszokásról, még az Ő kedvéért sem!
- Ha elmondod, mit akarsz tudni, válaszolok… ígérem.
Emelem fel a fejem ismét, hogy ezúttal egyenesen a szemébe nézhessek. Az én válaszaim megkövetelik az ő kérdéseit. Így fair a játszma, és senki ne mondja, hogy nem tétre játsszuk!



Young and beautiful  

Aktuális viselet
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Miss Jackson, Miss Jackson, Miss Jackson are you nasty?
† Tartózkodási hely :
Logikusan mindig máshol, nem?
† Hobbi & foglalkozás :
hobbisírásó



Quinn R. Walsh ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 03, 2015 1:24 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Eira & Quinn
Oh, the horror of our love...
Olcsó húsnak híg a leve - örök igazságnak számít, de manapság különösen felértékelődött a mondanivalója a siralmas állapotokra való tekintettel. Nem véletlenül ragaszkodom a vöröshöz. Füleltem. A szívverése a helyzethez mérten egyenletes, nem voltak kórságra vagy tudatmódosító szerre utaló kilengései, amik rontanának vérének minőségén; az egészségemen. Az alkohollal történő, minimális dúsítás belefér, igazság szerint kedvemre való fűszerzésnek számít, így várok. Zsebre tett kézzel, próbálván nem siettetni az események lassú hömpölygését. Egyelőre jól tartom magam, mégha akaratosan is igyekszem feleljteni a telefonos malőrt, nem feszült ököllel tölteni a vacsorát megelőző időmet.  Vacsora, reggeli, jó, ki minek hívja...
Tekintetemmel dédelgetem a hármas kacarászását, iszogatását egészen addig, amíg másra, a pontosság kedvéért valaki másra nem terelődik a figyelmem. Az ismerős szőke lobonc gazdájára. Egyetlen apró, morfondírozó ránc fogja jelét mutatni a gondterhelt gondolatnak, ami visszább repít az időben a legutóbbi összefutásunk alkalmáig. A nyitott kalitkájából előbb-utóbb kireppent a madárka, újra és újra... amivel nem is lenne baj, elfogadtam, ha a vére másfelé hajtotta. Máskülönben Imogen a fejem szegte volna, nagyobb kedvvel, mint előtte kívánta a kölyök miatt. Függetlenül az ejtett csorba kijavításától. Közeledésének ellenére nem mozdulok a helyemről. Nem távozok, nem is megyek elé. Egészséges kíváncsiság vegyül némi, megfakult sértettséggel, de hogy mindezek mögött mi lapul, ha még akad bármi is, az nem egyből fog megmutatkozni. Más kérdés - helyt sem adnék neki. Követem alakját, rajta tartom a szemem és leplezetlenül mérem végig tetőtől talpig. Nem tudnám megmondani mi az oka annak, hogy egyfajta változást érzek rajta... járása éppoly magabiztos, mint egykoron volt. Talán csak a modern idők szabadabb stílusa szokatlan a rajta feszülő ruha képében, mellyel már-már önmagában kéreti magát. Előbb, mint hangjával.
Az emelkedő kéznek nem állom azonnal útját, amint moccanni látom. Hagyom. Egy ideig, egészen a záró akkord elhangoztáig, amikor is a csuklójára fonódnak az ujjaim, megálljt parancsolóan. Nem durva a mozdulat, közel sem, csupán határozottabb az övénél, ha úgy tetszik... férfiasabb egy női kéz hiányolt érintésénél.
- Hm, egy tékozló gyermek. - mutató- s középsőujjammal terelem finoman a kézfejet, végül engedem szabadjára, ahogy derékvonala mellé vezetem karját. Csak ekkor veszek némi lendületet, hogy ellökjem magam az oszloptól. Mondjuk úgy... a tiszteletére.
- Nevezzük szerencsének, hogy a várakozásod most véget ért... hiába nem törekedtem rá jelenleg. - enyhén megemelkedik a szemöldököm vonala, amiből már sejtheti, hogy kérdés fog következni. Kedves, nem kedves; lehet vegyesen. A vissza-visszatérő séma fényében nehezen értelmezhető számomra a közvetlen üdvözléshez gyűjtött bátorság, mikor olyan siralmasra sikeredtek a meg nem történt búcsú. Neheztelnék? Előfordulhat, normális reakció, de nem adnék ennek komoly jelentősséget.
Az imént elengedtem, de a következő másodpercben mégis visszatérek a közvetlen kontaktushoz... balommal húzom, hogy fordítsak az álláson és ő legyen közelebb az oszlophoz, ami alig tesz ki távolságban egy fél lépést. Tenyerem a kabát résén át szökik a ruha oldalához melegedni, ahelyett, hogy a hűvös vason pihentetném meg a könnyed pozícióváltást követően.
- Nem vagyok most játékos kedvemben, Eira. Vagy egyenes leszel és meghallgatlak, vagy, mint bizonyára ismered... Isten hozott, mikor visz? - fair ajánlattal öntök tiszta vizet a pohárba, mielőtt gejl szörppé avanzsálná a nő. Nem tegnap váltunk el egymástól ahhoz, hogy ezt a stílust megtűrjem, netán értékeljem is. Sokat nyom a latba ettől függetlenül B is, de ez nem tartozik rá. Ő az én problémám.
Vele ellentétben én nem a gordiuszi csomóhoz hasonlítok... nem vagyok egykönnyen lekenyerezhető az ilyesféle próbálkozással, csak nagyon ritka alkalmakkor. Megfelelő időzítéssel, mit már bizonyára tud; nem most van.

black, black heart ©


Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :
Black Horse and a Cherry Tree
† Tartózkodási hely :
Változó, ahogy úrnői kedvem tartja
† Hobbi & foglalkozás :
Modellkedés; mindenféle szálak összegubancolása; tenni, amiben a legjobb vagyok: Játszani



Eira Aslaug Haugen ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 01, 2015 7:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Quinn & Eira

Nemrég értem csak vissza a jazz őshazájába. Rég nem jártam erre, legutóbb is valami fotózás kapcsán, ha jól emlékszem. Most egészen más okom volt ide látogatni. Szerencse, ha az embernek sokfelé vannak csiripelő kismadarai. Nem is volt olyan nehéz megtalálnom Rúbent. Persze mindig olyan ügyesen lapulnak meg, de ha valaki tudja a módját, hogyan oldjon meg nyelveket… Különben is, nem ártani akarok az ikreknek. Pedig időnként még mindig úgy vágyom rá, hogy megnyúzva lássam az idiótábbikat, de az egyetlen szerencséje, hogy nem mocskolom be a kezem. No meg tudom, milyen fontos Rúbennek. Igaz, ezt sosem vallaná be a drága, de nem is kell gondolatolvasónak lenni ahhoz, hogy tudjam, törődik vele. Ha más nem is, a saját példám is ezt mutatja.
Nem szokásom mások után koslatni, és hiszek annyira a sorsban, hogy ha már egy városban vagyunk, össze fogunk futni. Ha mégsem, hát még mindig lesz időm megkeresni, nem igaz? Egyelőre csak élvezem a városi éjszakák lüktetését, mely mintha egy ideig pótolná a saját szívem dobbanásait. Egy idő után azonban muszáj felráznom, mikor már semmi más ne segít, és itt jön a képbe az én imádott jótevőm. Néha cukkolom ezzel, holott ha a tényeket nézzük, valóban kijár neki ez a titulus, bármennyire tiltakoztam ellene az elején.
A koktélbár egyik félreeső boxában időzök éppen egy jóképű kisfiúval. Valóban az az én szemszögemből. Hány éves lehet? Huszonöt maximum. De hát tehetek én róla, hogy odáig vagyok a fiús sármért? Persze csak bizonyos keretek között. De annyira ízletes a vérük! Még tiszta és friss… Ráadásul nem is kell különösebb erőfeszítéseket tennem, hogy a nyakukat nyújtsák nekem… és bármi mást is, amit csak megkívánok.
Sok előnye van a mai szabad világnak, egyesek még a vérivást is betudják furcsa úri szeszélynek. Szolíd nyelvmozdulattal tisztítom meg az ajkaimat a fiú vérétől, mielőtt feljebb emelném a fejem, hogy a fülébe suttoghassak.
- Hazakísérnél?
Nincs kétségem az igenlő válasz felől, és valóban, a következő pillanatban már a ruhatárból hozza el a kabátomat, hogy aztán felsegítse rám.
- Micsoda úriember!
Villantom rá legcsábosabb mosolyomat. Azért örülök, hogy az illem még nem veszett ki teljesen a világból. Kár lenne érte. Szeretem a nagy feminizmust, de csak addig, amíg nő maradhatok. Nem kellenek nekem a férfi szerepek! Imádok nő lenni!
Belekarolok Bradenbe - igazi nosztalgia a brit akcentusa -, és elindulunk kifele a szórakozóhelyről. Nem jutunk azonban sokáig, mikor megcsapja az orromat valami ismerős. Na nem az oszlop alsó részeiről felszálló csípős aroma, hanem valami egészen más. Az a jellegzetes, férfias illat, ami egy valaki védjegye az érzékeimben. Zafírkék tekintetem rögtön az oszlop mellett ácsorgóra téved, és zavartalanul időzik rajta jópár szívdobbanásnyi ideig. Tudom számolni a fiú szívén, aki rám pillant, majd Quinnre, és szinte hallom a fejében a fogaskerekek zakatolását, ahogy próbálja összerakni a képet.
- Várj meg itt, mindjárt jövök.
Súgom Braden fülébe, holott a mondat második fele korántsem biztos. De ezt ő nem tudja, amit nem tud, az pedig nem fáj. Egyelőre.
Szürke szövetkabátom elöl láttatni engedi a hozzám képest már szinte szolid, fekete-fehér ruhát. Semmi mély dekoltázs, semmi slicc, csupán a hátamat hagyja szabadon, de az most nem látszik. Egyenesen odalépek a férfi elé.
- Rúben...
Szinte már élvezettel ejtem ki a nevét, miközben ujjaim puha mozdulattal simítanak végig az arcélén.
- Vártalak.
És valóban. Nem ma este, nem itt… mindig.



Chandelier  

Aktuális viselet
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Miss Jackson, Miss Jackson, Miss Jackson are you nasty?
† Tartózkodási hely :
Logikusan mindig máshol, nem?
† Hobbi & foglalkozás :
hobbisírásó



Quinn R. Walsh ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 01, 2015 5:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Eira & Quinn
Oh, the horror of our love...
Első fázis. Hagytam, hadd lelje kedvét a másik városban. Vulgárisabban megfogalmazva; lesz*rtam mit csinál.
Második fázis. Három hónap távollét után telefont ragadtam, nem-e haragított magára egy fejest, aki legszívesebben a vérszegény szívével lakatná jól a házikedvenceit... meglepő hasonlóságunk végett, akár az enyémet is az övé helyett.
Harmadik fázis. Harmadik hónapja nem ad semmilyen életjelet magáról. A huszonegyedik század porát tapossuk, megtanulhatta volna már hogyan kell felvenni azt a k**va telefont és megnyomni a hívásgombot. Ő érte aggódnék...? Nos, ez nem ilyen egyszerű. Nem vagyok a bébiszittere. Ehhez a kiváltsághoz kissé idősnek vélem, más kérdés; nem fejben. Egy idióta, de meg tudja védeni magát az esetek többségében. A hangsúly könnyen kitalálható a mondat melyik részén foglal helyet. Agresszív, kezelhetetlen, durva, hangos. Nem fér egyeztethető össze a jelenlegi nyugalommal, csenddel és ez piszkálja a csőrömet. A megérdemelt parasztlengőt sem hajtottam be rajta a legutóbbi húzásáért.

Szívedhölgyét kib*sztam a szemétdombra. Nem akarsz búcsút venni tőle? Kedden bezúzzák. Utolsó lehetőség.
p.s.: told végre haza a hálátlan segged.

Az üzenet elküldésének időpontja 20:49:11. Kézbesítve.

A farzsebembe csúsztatom a készüléket és megfeszült állkapoccsal tekintek le a nyüzsgő utcai tömegre, ahogy előre dőlök az erkélyen. Alkarjaimmal a kovácsoltvas korlátra támaszkodom. Nem vagyok ideges, az nem az én stílusom. Dühös? Hm, igen, ennek már sokkal nagyobb a valószínűsége. Az ujjaimat ropogtatom, az izmaim feszültek, az étvágyam megnőtt... igen, határozottan elkapott a vörös köd előszele. Mély levegőt veszek, mielőtt ellökném magam támasztékomtól, hogy belevessem magam az éjszakai élet berkeibe és becserkésszem a vacsorámat. Egy vörhenyes loboncon akad meg a tekintetem. Enyhe hullámok törik meg a szálak egyenességét, a bőre hóka, a bővebb szabású felső lecsúszó anyaga, pedig láttatni engedi a vállat tarkító szemérmes szeplőket - kedvemre való. Nem habozok, a gyorsaságomat kihasználva termek a kihalt mellékutcában, hogy feltűnésmentesen kövessem a kiszemelt üstököt az andalgó tömegben, mellyel nem túlzottan törődök. Fél szemmel figyelem mindössze, a prédám jobban érdekel. Ráfókuszálok. Hangjából idegen akcentus cseng ki, kellemesen töri, tördeli a szavakat. Megjelenése rendszeretetre utal, összeszedettségre, nem egy magát szombatonként belövő ledér nőre. Grátisz ponttal gazdagodott az értékelői lista.
Lecsökkentem a köztünk lévő távolságot, három-négy lépésnyire maradok le mögötte és a vele tartó kompániájának három tagjától. Nem kapkodok, türelmesen tartom az irányt, melyet választottak s nem is visz olyannyira messzire. Koktélozni mennek az egyik közeli bár kültéri részébe, pont az árkádsorral szemben, ami kifejezetten kedvező nekem. Az utca jobb oldalára húzódok, az úticéljukat immár ismerem, szükségtelen a sarkukban lennem ugyanis nem áll szándékomban az első adandó alkalommal leválasztani a nőt a libasorból. A megfelelő pillanat idővel eljön, nem fognak egész este egymásba karolva lépdelni, mint a járni alig tudó tipegők.
A fűszerbolt gazdája nemrég zárta be boltját. Közvetlen a kirakat előtti oszlopot választom zavartalan várakozásom helyéül. Kellően árnyékolt az emberi szem számára, kellően negédes-csípős pikantériájú terület a kutyáknak... Príma.

black, black heart ©


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 19, 2015 6:31 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Charlotte & Noah


Tudom, kapni fog a fejem, mégse bírok megmaradni egy helyen. Olyan ritka, mikor Roman hagyja, hogy eljöjjek vele, ki egy kicsit, magam mögött tudva a négy falat...
Persze, megértem, nem kis áldozatot hoz ezzel, elvégre kicsit se könnyítem meg a napjait, és hálásnak kéne lennem, nem nyafogni, hogy ugyan már... én is had "lássak" világot.
Most valamiért mégis engedett a kérlelésemnek, innen merem feltételezni, hogy nem olyan eget rengetően fontos a dolga.
Boldogan karolok belé, míg a forgalmas utca egyik padjára vezet, majd vigyorogva veszem el tőle a botomat. Már-már kiegészítőmmé vált, már ha szabad hinnem az egyetlen barátnőmnek, aki mindig segít felöltözni. Ő elmondása szerint nagyon ügyel rá, hogy mindig kifogástalanul nézzek ki, s mikor nevelőapám elégedett hümmögését hallom, még el is hiszem.
- Maradj itt, csak pár perc az egész - ad még egy puszit a homlokomra, majd már csak távolodó léptei zaját hallom. Egyedül maradtam.
Persze botorság lenne azt állítanom, hogy az egész utcában egyedül vagyok, hallom a zajokat, hallom azt is, nagy a nyüzsgés, sőt pár pillantást is megérzek, amivel engem vizslatnak, de csupán mosolyogva konstatálom, ismét nem lesz társaságom. Az emberek mindig olyan furcsák a közelemben, na nem mintha én nem lennék ugyanolyan, néha viszont mulattató, hogy egyszerűen nem tudnak mit kezdeni az eléjük táruló látvánnyal, mert bizony az a fehér bot, az üveges tekintet, ami hiába néz egy adott pontra, jelét se adja annak, hogy látna is valamit... mindent elárul rólam. Szörnyű, ezzel tisztában vagyok, régen még fájt is, de még az orvosok is megmondták, felesleges abban reménykednem, hogy valaha is látni fogok. Akkora csoda nem létezik.


©
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
my only son
Blake
† Kedvenc dal :
Bubblegum Bitch
DNA
† Tartózkodási hely :
wherever i wanna be ❥
† Hobbi & foglalkozás :
practising magic and trying to be good at this witchy thing ❥
† Humor :
im a hilarious person ❥



Lucy A. Montgomery ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 01, 2015 7:28 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next

My favourite hunter...
Duncan & Lucy

A
hhoz képest, hogy miként ért véget a korábbi találkozásunk, most nagyon is nyugodtnak tűnik. Biztosan csak jól álcázza. Plusz, fényes nappal van, furán is jönne ki, ha minden ok nélkül hirtelen nekem  támadna  egy karóval az újjai között.
- Hangulatfüggő, igazából. Pontosan, olykor mi is változunk, mégha külsőleg ez nem is észrevehető.  - Bár, jelen esetben, én külsőleg is megváltoztam valamilyen mértékben, hiszen barna fürtjeimet szőkére cseréltem.
Elég fura volt hétköznapi módon társalogni vele. Olyan idegen.. minden bizonnyal nem vagyok egyedül az érzéssel. Azonban amíg ő nem támad, valószínüleg én sem fogok. Nincsenek mazochista hajlamaim, ha lennének, már rég kinyirattam volna magam valakivel. A korábbi találkozásunk óta én is változtam, nem is kicsit. A család megváltoztatja az embert. Pláne a gyermek.
-  Oh, ez már-már hízelgő - kuncogtam válaszként a szavaira. - Azonban van egy rossz hírem. Még mindig nem adom könnyen az életemet - engedek meg magamnak egy kacsintást.
- Haha. Ha ez bók akart lenni, próbálkozz újra, mert nem estem le a lábamról tőle. Bár, legalább elismerted, hogy szépnek tartasz, ez is valami - vontam vállat pimaszul mosolyogva.
- Ahha.. meguntam a barnát - kezdtem el csavargatni szőke fürtjeimet, kissé unottan, de amint meghallottam, hogy információra van szüksége.. tőlem, meglepettségemben abba is hagytam. Kíváncsian kezdtem el fürkészni az arcát.
- Mire gondolsz? Felkeltetted az érdeklődésemet, hallgatlak.

//Bocsi, hogy eddig nem írtam..
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
Your drew a question mark
But you know what I want

I wanna turn the card, yeah
Right back to where it was

So let's built a bridge, yeah
From your side to mine

† Tartózkodási hely :
Δ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
Δ szórakozom... vagy szórakoztatok másokat
† Humor :
Δ életveszélyes



Duncan T. Godwin ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jún. 19, 2015 6:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Az egész helyzetre voltaképpen felkészülhettem volna, hiszen vadász vagyok. Nem most kezdtem ezt a szakmát, ráadásképpen pedig.. mindig van nálam egy fegyver, melynek segítségével akkor és úgy intézek el bárkit, ahogyan csak szeretnék. Már ha sikerrel járok. Ez nem feltétlenül történik mindig így, sérültem már meg néha komolyabban is, ez az apró sántítás a lábamban pontosan ennek köszönhető. A vámprok nem tudnak kegyesek lenni, de mondjuk azt is hozzá kell tennem, hogy én sem akarok hozzájuk kegyes lenni. El akarom őket törölni a föld színéről. Emlékeztem arra,ahogyan az a nő kiszívott minden életet a húgomból... mintha csak egy újévi csirke lett volna, lakmározott a véréből... és a szívem ott, abban a pillanatban összetört. Megölték az egyetlen olyan embert, akire igazán számítottam. A húgomat, a véremet... egyértelmű volt, hogy nem fogom tétlenül hagyni az egészet. Meg fogom ölni azt a nőt, aki megölte, és ha a halálommal is fizetek, de megtalálom.
- Tudom, hogy te nem vagy a játszadozás híve. Vagy mégis? Az emberek és vámpírok is változnak. Igaz, nektek több évszázadotok is van rá. - jegyeztem meg, mintha annyira nem lenne fontos információ, majd felsóhajtottam, és a hátsó zsebembe mélyesztettem az ujjaimat. Nem hiszem, hogy a fejében megfordult, hogy felkészületlenül jövök bárhová is. Vadászként mindenhol ott a veszély, amely rám veselkedik, szóval mindig gondoskodnom kell a saját, és más emberek biztonságáról.
- Ez is igaz. Szeretnélek már a föld alatt látni. - sziszegtem a szavakat lassan de egyértelműen. Túlontúl könnyű volt kitalálni, hogy vágyom a halálát, de a hely most neki jött kapóra. Nem tudok rá támadni a fényes utcán, hiszen ő itt csak egy ártatlan nő. Én pedig egy férfi vagyok. Én jönnék ki belőle rosszul.
- A humorérzéked nem olyan fényes, mint te magad. A nőknél nagy előny, ha szépek... de ehhez gyakran párosul az is, hogy a szép nők inkább maradjanak csendben. - vigyorodtam el. - Hajszínt is váltottál? - méregettem őt végig ismét. - Tudod, szükségem lenne néháyn információra tőled. - vontam meg végül a vállamat.
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
my only son
Blake
† Kedvenc dal :
Bubblegum Bitch
DNA
† Tartózkodási hely :
wherever i wanna be ❥
† Hobbi & foglalkozás :
practising magic and trying to be good at this witchy thing ❥
† Humor :
im a hilarious person ❥



Lucy A. Montgomery ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Ápr. 30, 2015 10:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next

My favourite hunter...
Duncan & Lucy

H
ogy őszinte legyek magamhoz, egyáltalán nem lepődtem meg a jelenlétén, sőt.. már igazán megszokhattam volna, hogy ő pont olyankor szokott felbukkanni az életemben, mikor a hátam közepére sem kívánom a vadászokat. Mondjuk, eddig még nem adódott olyan alkalom, mikor kevésbé utáltam őket. Most komolyan, minek terhelik magukat miattunk, mikor annyival könnyebb lehetne az életük, ha békén hagynának bennünket! Inkább húznák meg magukat egy biztonságos helyen, minthogy fölöslegesen próbálják kiírtani a fajtánkat a földről. Úgysem jöhet össze a tervük, mi jóval erősebbek vagyunk náluk. Ezt neki én be is bizonyítottam. Hiába próbált elkapni, mert én minden alkalommal szépen kicseleztem őt. Ilyen a természetem, igazán nem tehetek róla. Most azonban semmi kedvem menekülni. Az az igazság, hogy már belefáradtam a folytonos költözködésbe, újrakezdésbe. Amióta kiderült, hogy a családom tagjai ugyanúgy örök életet élnek, mint én, egyre kevésbé látom értelmét az ilyesminek. S mi van akkor, ha lebukok? Ha meglátnak egy nőt, aki 18 helyett 30-nak kellene kinézzen? Na jó, picit azért többnek, de pár évente azért még mindig cserélgetem a személyimet.
- Most komolyan, mi értelme lenne a játszadozásnak?  - Emelem meg szépen ívelt szemöldökeimet, mint aki már kinőtt a gyerekes mókázásból. No, az igazság messze áll ettől, de ezt neki nem feltétlenül kell tudnia. Én ugyanis sosem fogok felnőni. Mindig ugyanaz a bohókás, jókedvű lány maradok, aki él hal a szórakozásért.
- Úgysem bírod ki, hogy ne támadj rám - kacsintok rá, közben önelégülten mosolyogva. - Túlságosan is sérti az önérzetedet az, hogy eddig nem sikerült elkapnod - folytattam, direkt az orra alá dörgölve a nyilvánvalót. Hogy provokálni próbálom e? Naná! Kíváncsi vagyok, mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a karójának éles felét a mellkasomba akarja mélyeszteni.
- Oh.. pedig én a helyedben éltem volna az ajánlattal, dehát te tudod.. a te életed - vonok vállat egyszerüen, azt akarván kifejezni ezzel, hogy pontosan ennyit is jelent a számomra a nyomorúságos kis vadász élete.
- Csak szólok, hogy ha annyira neked akartam volna esni, már nem élnél - jegyzem meg csak úgy mellékesen, közben tekintetemmel továbbra is fogva tartva az övét.
A következő kérdésével meglepett. Miből gondolja, hogy menekülnék valami elől? Max annyira, amennyire minden más vámpír. Amúgy, ezt elvétetted, cuki pofi! Persze, az érzéseimet ezuttal sem fedtem fel előtte.
- Oh, honnan tudtad, hogy előled menekülök? - Nézek rá meglepettséget színlelve, de nem bírom sokáig, egy percen belül el is nevetem magam. - Remek vicc volt, ugye?
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
Your drew a question mark
But you know what I want

I wanna turn the card, yeah
Right back to where it was

So let's built a bridge, yeah
From your side to mine

† Tartózkodási hely :
Δ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
Δ szórakozom... vagy szórakoztatok másokat
† Humor :
Δ életveszélyes



Duncan T. Godwin ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 18, 2015 8:48 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next


A vámpírok rendkívüli pontossággal képesek maguknak helyszínt választani, leginkább olyan tereket, utcákat, ahol nemcsak egyedül vannak. Teszik ezt azért, hogy elvegyüljenek, kiválaszthassák a vacsorájukat, netán tényleg képesek legyenek elbújni, s ha egy vadász - mint én - a nyomukra bukkan, ne tehessünk ellenük szinte semmit. Jó taktika. De ez az utolsó pont visszafelé is működik. Nyílt terepen nekünk sem kell attól tartanunk, hogy nekünk esnek, hisz kinek tennének jól egy nyilvános lebukással? Sokan nem kockáztatják meg, nem is véletlenül. Ez a nő pedig már régóta a bögyömben van, annak idején úgy siklott ki kezeim közül, mintha ő maga lenne a vámpírok királynője. Szép és okos. Talán túlontúl is. De nálam okosabb nem lehet. Ha igen, megeszem a karómat.
- Jogos, kíméljük meg egymást a... felesleges bókoktól, és a még feleslegesebb üdvözlő formuláktól. - biccentettem feléje, majd végigmértem, próbáltam megállapítani, hogy mi mindenben tudott változni így, ennyi idő elteltével, de ez már azért sem jó lépés, mert vámpír. Aligha képes változtatni magán, netán a hajszínén, meg a ruházatán. Úgy tűnik, ő alapjáraton véve felforgatta a saját életét, de nem úgy, hogy ne ismerjem fel.
- Rém kedves gesztus tőled, hogy figyelmeztetsz, de azt kell mondanom, hogy... nem. - vontam egyet a vállamon elégedett pofával, majd elvigyorodtam, és megköszörültem a torkom. - Tudnod kell, hogy hiába fenyegetsz, nos.. kétlem, hogy a bátorságod kiterjedne odáig, hogy egy egész város szeme láttára, a város legforgalmasabb negyedében fogsz nekem esni. Vagy kivárod, míg egyedül leszek? Ugyan! Tudod, hogy nem adom olcsón a bőröm. Annak idején sem adtam, puszta szerencse, hogy megléptél. - vontam egyet a vállamon, majd közelebb léptem hozzá. - Van egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül váltogatod a városokat. Talán szöksz valami elől?
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
my only son
Blake
† Kedvenc dal :
Bubblegum Bitch
DNA
† Tartózkodási hely :
wherever i wanna be ❥
† Hobbi & foglalkozás :
practising magic and trying to be good at this witchy thing ❥
† Humor :
im a hilarious person ❥



Lucy A. Montgomery ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 01, 2015 7:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next

My favourite hunter...
Duncan & Lucy

N
ew Orleans már az első ide látogatásom óta benne van a kedvenc helyeim top hármas listájában. Aki ismer, az azt is tudja, hogy két évtizedenként minimum egyszer biztosan megfordulok a környéken. Az okát nem tudnám megmagyarázni, egyszerüen csak szeretem a helybéli levegőt. És az itteni harapnivalót.. Ha egy fajtámbeli ripperkedni szeretne, akkor a legjobb, ha itt ugrik neki a finomságok nyakának, ahol sötétedés után a lebukás esélye is jóval kisebb, mint máshol.
Jelen pillanatban azonban a vadászat érdekelt engem a legkevésbé. Soha nem tartoztam a legbarátságosabb személyek közé, de azért akadtak gyenge pillanataim is.. egy ilyen alkalommal ismertem meg Wendyt, akit azóta sem láttam. Vajon mi lett vele azóta? Az élete biztosan ezerszer jobban alakult, mint az enyém, bár az is lehet, hogy nem. Remélem, hogy jól van és nem tört borsót senkinek sem az orra alá, kár lenne érte.  Azt hiszem, fel fogom őt keresni. Meg kell tudnom, hogy a városban maradt-e, vagy sem. Látnom kell őt. Nem szívesen ismerem be magamnak, de azt hiszem, hiányzik. Jobban, mint kellene.
Ilyen, s ehhez hasonló gondolatok jártok fel s alá a fejemben, mikor egy ismerős hang kizökkentett, ezzel térítve vissza a valóságba.
Beletellett egy kis időbe, mire eljutott a tudatomig, hogy voltaképpen ki is szólt hozzám. Egy széles, magabiztos mosoly jelent meg az arcomon, miközben felnéztem Duncanra.
- Micsoda meglepetés! - Persze, nem örültem annyira a személyének, mint mutattam, de erről neki nem kell tudnia. Amilyen peches vagyok, én gyakorta botlom bele vadászokba.. Wendy is vadászott a vámpírokra, de bennem nem a prédáját látta. Ő nem akart bántani engem, ahogyan én sem éreztem késztetést arra, hogy átharapjam a torkát. Azonban Duncannal egészen más volt a helyzet..
- Hazudnék, ha azt mondanám, örülök, hogy látlak. - Döntöm oldalra a fejemet, közben tekintetemmel fogva tartva az övét.
- Ám, mivel most jó kedvemben kaptál el, kapsz öt percet, hogy elhúzd a csíkot és megkímélem az életedet - folytatom, bár jelen pillanatban ha nekem ugrana, arra is lusta lennék, hogy védekezzek.

Bocsi, vadászokkal nem vagyok a legkedvesebb  Wink
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
Your drew a question mark
But you know what I want

I wanna turn the card, yeah
Right back to where it was

So let's built a bridge, yeah
From your side to mine

† Tartózkodási hely :
Δ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
Δ szórakozom... vagy szórakoztatok másokat
† Humor :
Δ életveszélyes



Duncan T. Godwin ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 01, 2015 4:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Nem gyakran tartózkodtam otthon az utóbbi időben. Inkább elkerültem a konfliktusokat. Mióta kiderült, hogy... ez Laurel is a városba érkezett, jobbnak láttam, ha hagyoma Mystic Falls-i vadászatot. Tudtam, hogy ha még egyszer összefutunk, vér fog folyni. Nem volt szép az elválásunk annak idején.
Emiatt vettem ki egy kis szobát itt, New Orleansban. Átmenetileg kénytelen voltam ide száműzni magam, hiszen az ügyeim ide szólítottak. Egy vámpír. És később is ráérek foglalkozni azzal a Mystic Falls-i selejtes vámpírral. Utána pedig mennem kell tovább, hogy lefolytassam a többi ügyet is. Nem szeretek jólmenő vadász lenni... vagyis de, bizonyos szintig igen. Csak mikor már azt sem tudom, hol az otthonom, kissé neccessé válik a történet.
Egyfolytában a lakásban unatkoztam. Az élet pedig nem itt zajlik, hanem a város szívében. Erdejében. Határában. Mindenhol, csak nem az én unalmas vityillómban, ahol már lassan tényleg megfagy a levegő. Nem ártana felvennem egy takarítónőt, mert lassan már elásni lehetne egy embert azzal a sok szennyes gönccel, amit felhalmoztam a mosókonyhában. Egyáltalán minek nekem ekkora lakás, hacsak ideiglenesen vagyok itt? De bármikor jó lehet még a jövőben... mert ez a hely tökéletes lehet kiruccanás céljából, még ha nem is vagyok itt ismerős.
A telefonomra néztem, ideje lenne indulnom. Lizbeth már biztosan szintúgy útnak indult. Szerettem vele dolgozni. Igaz, csak New Orleansban tettem eddig, de már több ügyem is húzott ide... mert a bizonyítékok mind ebben a városban "bújkálnak". Liznél jobb nyomozóval még sosem találkoztam, így nem kellett rámnéznie senkinek, hogy lássák, milyen nagy örömet okozott a tény, mikor kiderült, hogy ő a másik érdekelt ebben az ügyben.
Az utcán vártam őt. Itt bárhol be tudunk ülni egy kávéra, vagy akármi, ha úgy adódna. De biztosan úgy fog adódni, hiszen a papírokat nem fogom állva átnézni, és azokat sem, amiket ő fog hozni nekem. Jobb is ez a kis kitérő... nem minden figyelmem azon a vámpíron van. Talán többet kellett volna távol tartózkodnom az elmúlt hetekben. Hónapokban... de én, voltam olyan hülye fakír, hogy kitettem magam annak a kínzásnak, amit a bűntudatom okoz nekem...!
Felemeltem a fejem, hátha meglátom Liz-t, de ahelyett valami egészen mást pillantottam meg. Szintén egy ismerős arc volt. De nem a barátok-oldalon láttam az évkönyvemben legutóbb. Felsóhajtottam. Úgy tűnik, itt sem lesz nyugtom. Lucy... azt hiszerm, hogy így hívják. Talán Montgomery. Neki is emlékeznie kell még rám.
- Kit fújt ide a jeges téli sugallat? - vontam fel a szemöldököm, miután odaértem mellé, és ravasz vigyor jelentkezett arcomon. De csak azért nem támadtam rá, mert közönségünk van. Az utca népe.
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
▲ my sister
† Tartózkodási hely :
▲ mystic falls, new orleans...
† Hobbi & foglalkozás :
▲ if you'd know that...
† Humor :
▲ ageless



Curtis Alcwyn Straug ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 25, 2015 5:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Vivienne & Curtis


Nem tudom, volt-e más ember Vivienne életében, aki tisztában volt azzal, hogy miféle beteges hobbit űz ez a bolondos nőszemély. Az tény, hogy az én szívemet már elrabolta, legalábbis... mondhatjuk úgy, hogy a barátjává váltam, miután rájöttem, hogy milyen hasznos is lehet nekem, amit csinál... de teljesen megemészteni sosem tudtam. És nyilván azért nem, mert nem én csinálom ezt. Ő talán éppen olyan érdekesen méregeti az én hobbimat, mint én az övét. Én is bármikor rajtaveszthetek azon, amit csinálok... de mégis teljesen más a kettő. Legalábbis így gondolom... csak nem fogom itt fejtegetni neki, míg... nekem is jót tesz az, amit csinál.
- És elérted, kedvesem. Remek segítség vagy nekem a mai napig, amíg idejövök, és feszült vagyok... segítesz levezetni a felesleges ideget belőlem amikor újabb prédát hozol nekem - sóhajtottam fel elégedetten, majd belekortyoltam a poharamba, és elfordítottam a pillantásom. - De nem akarom, hogy kárt tegyenek benned, Vivienne. A varázslatom megvéd... egyelőre. De sosem tudhatod, hogy mikor akadsz össze valakivel, aki egyszerre boszorkány és vámpír is - nyeltem egyet. Ez a védő varázs igencsak egyszerű feladat. És megtörni sem nehéz. Erre nincs olyan szabály, hogy csak az fordíthatja vissza, aki elvégezte...
- Az én meghívóm hol veszett el? - kérdeztem végül, ténylegesen témát váltva. Kíváncsi voltam, miket tükrözhet egy-egy festmény, amely általa jött létre. HIszen egy festmény mindig... tökéletesen tükrözi, mi van belül. - Ennek a kérésnek nem is tudnék csak úgy ellenállni - ráztam meg végül a fejem mosolyogva, majd a többi táncolóra néztem. - Jó ötletnek tartod ezt? Tudod, hogy nem tudok táncolni - jegyeztem meg, és eszembe jutott, hogy miért nem. Sosem érdekelt a sok buli. Én mindig elvesztem egy-egy kísérletemben. Olyan vagyok mint a mai kockák. Ők se buliznak.
De ahogy belém karolt, hát, nem sokat tehettem ellene. - Hé! - bukott ki belőlem hirtelen, de ahogy megállt, megálltam én is. - Azt ne mondd, hogy ösztönből csináljam, mert... - köszörültem meg a torkom. Tényleg olyan voltam, mint egy nyámnyila 16 éves.

© ZENE: Stay by Rihanna |
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 2:52 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Vissza az elejére Go down
 

Bourbon Street

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros-