Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 04, 2014 10:14 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next

Lasciate mi cantare

Nem hallottam még semmilyen Eredetiekről. Talán az elrablásom utáni időkben hozták létre őket. Persze, hogy nem ismerem őket akkor.
- Nem hallottam még róluk. Tudod ahogy átváltoztam elraboltak az utazók és .... uhh -kiráz a hideg, nem is akarok rágondolni, hogy mennyi ideig voltam a boszorkányok fogja. Mennyiszer vették a véremet és bántak úgy velem, mint valami orvosi próbababával.

Elmosolyodom, ahogy próbálja örömtelibbé varázsolni a hangulatot... több kevesebb sikerrel. -  Ez a metafora béna volt. -mondtam bohémen. - Imádom a horrortörténeteket.  -kacsintok felé. - Megértem. Én az utazók kis próbababája voltam kétezer évig... Bár rajtam inkább a varázslataikat gyakorolgatták.  -húztam félre a számat. - Habár az utolsó ötszáz év nem volt olyan vészes ha belegondolok. Ki akarták próbálni meddig bírja egy vámpír vér nélkül...  -nyaltam körbe a szám. Így egy hónappal a visszatérésem után is szomjas vagyok még. Kitudja mikor fogok végre jóllakni. - Damon...  -próbáltam keresni bármiféle emléket, amihez köthetném ezt a nevet, de semmi. - Gonoszul hangzik... Manapság érdekes a szülői névválasztás.  -mondtam kissé elbambulva. - Tudod nincs sok barátom... Csak nemrégiben sikerült kiszabadulnom az utazók fogságából. Ahogy látod még nem teljesen illeszkedtem be.  -mutattam derékig érő egyenes, szálkás lóboncomra, ami már messziről kitűnt a tömegből. Nem a mai divat volt. - És fogalmam sincs, hogy manapság hogyan táplálkoznak a vámpírok... Mindig változik a divat... Gondolom ma már nem szokás az emberek szeme előtt csinálni.  -kuncogtam. Régen legalább mindenki tudott a természetfeletti létezéséről. Most miért rejtegetik? - Gondolom kíváncsi vagy honnan tudom, hogy vámpír vagy.  -haraptam az alsó ajkamba. - Ismertem a barátnőd... Maggiet...  -tudtam, hogy ismerem valahonnan Enzot. Amikor a barátnője Maggie átsétált rajtam láttam az emlékeit...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 03, 2014 3:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next


Amara & Enzo

Egyik percről a másikra változott meg. Paranoiás kis csitriből lett komoly nő, aki bár kissé hasonlított egy fiatal lánykához, mégis különbözött attól a merészségével. Túl közel került hozzám, amire szemeim kissé összeszűkültek, de mozdulatlanul tűrtem. hogy élvezze a helyzetet. Elmosolyodva bólintok, hisz tényleg az lenne a legjobb, ha az elejéről kezdene neki. Ahogy láttam érzékenyen érinti a téma, s a kis meséje végén meg is értettem, miért. Idő közben összeállt a kép az édes hármasról, s áldottam az eszem, hogy nem köptem boszorkányok levesébe, még akkor sem, mikor lehetőségem adódott rá. Bár az élet így is csúfosan visszavágott.
-Tehát lényegében te, illetve ti vagytok az első vámpírok vagy ez csak amolyan boszi hókusz pókusz? Kicsit tájékozatlan vagyok ezekben a körökben. Bár hallottam hírét valami nagy családnak is, akiket ősiknek hívnak...-gondolkodom egy pillanatra, megrázva végül fejem, úgy döntök ebbe most nem akarok belekezdeni.-[color7#663333]Tudod mi? Hagyjuk, mára ez is épp elég volt.[/color]-gyomrom volt sok mindenhez, de soha nem éreztem szükségét belefolyni az ilyen nagyon vámpíri dolgokba. Valaki átváltoztatott, túlléptem rajta és nem is igen akarok azzal törődni, hogy miből is lett ez a bizonyos cserebogár.
-Tehát hasonmások, átkok.. De jó tudni, hogy a végzet angyala ilyen csinos külsőben él, a kínjai ellenére is.-próbálok némi hangulatot vinni ebbe a fagyos témába, kevesebb, mint több sikerrel. Bár a másik hasonmáshoz még nem volt szerencsém, úgy döntöttem, nem is keresném fel társaságát. Pláne, ha kétezer éves. Egy kőkorszaki muki, ez még viccnek is rossz. Összevont szemöldökeim után, újra kisimul arcom, bár ahogy az én történetem felől érdeklődik egy pillanatra fintor szökik arcomra, az undortól és a dühtől.
-Hát gondolom neked nem lesz belőle bajod, és ki tudja talán néhány cellatárs kihasználta a szolgálataid.-vonok vállat, hisz még az orvostudományuk ellenére sem hiszem, hogy egy mondhatni több ezer éves nőre veszélyt jelentenének. -Szegényes gyerekkorom után jöttek a polgárháborúk, rosszkor voltam rossz helyen, így változtam át. Aztán elkapott pár kísérletezni vágyó orvos, akik nem igazán vadászok és nem is azok a kifejezett gyilkos típusok, inkább olyan modern kínzóknak mondanám őket.-kimondva még viccesebben is hangzott, mint ahogy valójában megtörtént. -Hetven hosszú évet töltöttem egy pincében rohadva, mint egy kísérleti nyúl. Itt ismertem meg Elena férjét, Damont. De azt hiszem, nem fülnek való történet lenne kivesézni a részleteket, bár ha gondolod, és nem rémiszt el holmi valódi horrorfilm.-vonok vállat meglepően egykedvűen, hisz ha már nyílt lapokkal játszunk, tegyük úgy, hogy fair legyen. Ha kíváncsi, nem fogom azt mondani, hogy nem beszélek róla szívesen. Érdekel, hogy vajon találkozott e közülünk Augustine vámpírok közül valakivel.
•• Words: 413 •• Music:Battle Cry ••Note:
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 03, 2014 2:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next

Lasciate mi cantare

Míg beszélt felálltam és sétálgattam. A lábammal gallyakat rugdostam el az utamból.
Felsóhajtok mikor a végére ér egy hirtelen pár centire termek tőle. Előtte guggoltam a fűben és az arcom csak pár centire volt az övétől. Valamiért kezdem visszanyerni a régi személyiségemet. Talán csak az elzártság és az örökös fájdalom volt, ami a halálba akart nyomni és az őrületbe kergetni. Most sokkal erősebbnek és szabadabbnak érzem magamat. - Elkezdem az elejéről, hogy te is megértsd. -néztem komolyan pár másodpercig mozdulatlanul a két szép szemébe, majd elmosolyodtam és kicsit hátrább húzódtam. - Egyszer volt, hol nem volt.... volt egyszer egy szolgálólány, akit az anyja adott el egy hatalmas asszony udvarába aprópénzért. -felsóhajtottam és tekintetemet az égnek emeltem. Nem kellemes emlékek és soha nem is lesznek azok. Kényelmetlenül kezdek mozgolódni tőle. - Az úrnőt Tessának hívták... Persze mióta visszatért az a némber csak azóta hívja így magát. -annyira dühös lettem a sztori ezen részétől, hogy a fűcsomó amivel eddig játszottam gyökerestül a kezemben maradt. - A szolgálólány nem bírta elviselni sanyarú sorsát, amit Quetsiyah, az úrnő észre is vett és felemelte magához. Barátnők lettek. De a lány tudta, hogy ez nem igaz barátság a részéről. Ugyanis beleszeretett egy nemes fiatalemberbe... Silasba.... -ábrándozva haraptam bele az alsó ajkamba, ahogy a férfira gondoltam. Aztán szomorúság ült ki az arcomra, ahogy tovább gondoltam a történetet. - Sosem volt szerencsém a férfiakkal. -nevettem fel keserűen és mosolyogva letöröltem a szemem sarkából egy könnycseppet.

Megráztam a fejemet, hogy tovább folytassam a történetet. - De Silas Quetsiyahé volt. Nem lehetett egy olyan lánnyal, aki rabszolgasorsra volt ítélve. De együtt akartunk lenni... örökkön örökké. -mosolyogtam Enzo felé. - Akkor még létezett az ilyesmi. Ezért Silas rávette Tessát, hogy készítsen számukra egy bájitalt, ami halhatatlanná teszi őket... Természetesen Silas Tessa adagját nekem szánta. Quetsiyah el is készítette őket a gyógyírrel együtt, de rájött a ármányra és elhitette Silassal, hogy megölt engem. Majd megátkozott, hogy én legyek az átjáró az alvilág és a valóvilág között. Minden lélek, ami tovább lép rajtam keresztül jut át. Érzem a fájdalmukat, látom az emlékeiket... Borzalmas... -kirázott a hideg, ahogy belegondoltam, hogy mennyi érzés, mennyi emlék, ami nem is a sajátom. Még csodálkoznak és kinevetnek, hogy beleőrültem. - A hasonmások a bájital miatt vannak. Nekem és Silasnak is, minden 500. évben születnek... -húztam oldalra a számat. - Egyébként kétezer éves vagyok... több... De ki számolja? -vontam vállat. - De szeretném hallani a te történetedet is. Ha megtisztelsz vele. -csikorgattam a fogaimat kíváncsian.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 03, 2014 1:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next


Amara & Enzo

Ha le akart volna szúrni, vagy megölni, már megtette volna, így nem igen erőltetem ezt a kést rejtegessük előle témát. Kényelmesen helyet foglalok, ízlelgetve a szituációt, és kicsit viccesnek érzem, hogy olyannal beszélek, aki igazából úgy ismeretlen, hogy másvalakiként ismerem. Ha az őrület eddig nem ért el, most úgy érzem a sarkamban van, túlzottan is. De igyekszem meglógni előle, mint mindig.
Kérdésére válaszolok, bár ahogy látom nem pont őrá gondolt, mintha még nem is hallotta volna ezt a nevet. -Meglepő mód úgy néz ki, mint te.-mosolyodom el egy pillanatra, de amilyen gyorsan jött úgy is megy ez az izommozgatás.-Van egy férje, meg gyerekei, nem mellesleg egy elég kezdő vámpírkisasszony. És kicsit meredek dolgokra képes.-adok neki rövid leírást arról, akit én ismerek, bár kissé furcsa úgy bárkiről beszélni, hogy csak egyszer láttad életedben. Aztán kaptam egy rövid leírást én arról, hogy is néz ki ez a dolog. Valami boszorkány, meg hasonmás.
-Akkor összegezve... Te vagy az eredeti, a többiek csak úgy néznek ki, mint te. Akkor már ha nem veszed tolakodásnak, de hány éves is vagy pontosan?-teszek fel újabb kérdést, mely lehet, hogy udvariatlan, de egy kissé nehéz összerakni a képet ilyen részletek nélkül. Ha ő az első ilyen hasonmás vagy mi, akkor biztos nem húsz éves. -Biztosíthatlak, az Elena névre hallgató egyed nem olyan vészes....közületek.-említem meg mellékesen, hogy bár engem hidegen hagyna igazából, hogy megöli e vagy sem, de mindenképp hasznomra lett volna, ha életben marad.
-Ez a te Tessád... Neki benne van ebbe a dologban a keze?-érdeklődöm végül, hisz valamiért biztos fontos ez a nő, ha ennyire érdekelte, hogy ő küldött e, bár arról sem volt fogalmam, hogy néz ki. Bár ezek után már semmiben nem leszek biztos.
Aztán amit mond, még inkább összezavart. Holtakról, illetve lelkekről vagy mikről beszélünk, akik átmennek rajta? Hogy, mint egy úthenger? Tuti megőrültem, semmi kétség, vagy csak ő, mint hasonmás őrült. Kérdésére hirtelen válaszolni sem tudtam.
-Na akkor most lassítsunk. Értem én, hogy van ez a hasonmás dolog, erre feldobod ezt az "átmennek rajtam" dolgot, amit bár szeretnék felfogni, túl sok időt voltam emberek nélküli helyen félholtan, hogy felfoghassam. Szóval kellene egy kis útbaigazítás.-vonom fel szemöldököm, aztán még gyorsan hozzáteszem a kérdésére adandó válaszomat is, aminek az "Elena a szerelme?" kérdés részére még a hideg is kiráz. Belegondolva én nem örülnék, ha a feleségem tükörképe jönne velem szemben, aki teljesen más személyiség lenne, mint ő. -Nem, ő lenne az utolsó dolog amit kívánnék. Őket nem, maximum az apját, bár erős túlzás lenne, azt mondani, hogy bármi sajnálatot érzek felé. Ő is csak egy volt a pszichopata orvosok közül, bár ő legalább használta is a tudományát.-egyszerűsítem le, és illantok a sír felé, amin a név mellé gondolataimban társul a jól ismert arc is, aki bár nem szabdalt fel soha, a tűket előszeretettel használta.


•• Words: 458 •• Music:Battle Cry ••Note:
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 03, 2014 1:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next

Lasciate mi cantare

Leül a fa törzsére, én pedig kapok az alkalmon, hogy felszedjem a késem a földről.
A kezemben forgatva játszadoztam vele. - Elena Gilbert. -ízlelgettem a nevét. Eddig csak egyetlen egy hasonmást ismertem, Tatia Petrovát. Ő volt az akit a hátam közepére sem kívántam. A legnagyobb vetélytárs. Nem adja könnyen magát a kicsike. - Egy idióta boszorkány bosszúja... Mondhatjuk így is. -mondtam vigyorogva és leültem vele szemben a fűbe. - Magamra haragítottam egy hatalmas boszorkányt.... Persze ki gondolta volna, hogy a természet ilyen kibúvót talál... Hasonmások... Kiráz tőlük a hideg, ha meglátom őket. -mondtam, majd tényleg megrázkódtam, mintha a hátamon futkosna a hideg. -Ne higgy nekik... én vagyok az igazi, ők a másolatok. Persze mindegyik azt hiszi magáról, hogy valami különleges... Legalábbis a hírekből, amiket hallok... vagy meséltek. -forgattam a szememet. Nem tudom miért mondom el mindezt egy idegennek, de mentségemre szóljon, hogy sosem voltam az a magamba fordulós fajta. - Bárcsak eltehetném őket láb alól... bár valószínűleg felesleges lenne, hiszen úgy is 500 évente születik egy új. Örökké tartó munka lenne. -sóhajtottam fel és felfújtam a szemembe lógó hajszálaimat. - Mit is mondtál mi a neved? -szorítottam össze a szemhéjaimat, hogy koncentrálhassak. - ENZO! -ugrott végül ki belőlem. - Kit gyászolsz itt a temetőben? Őket? -böktem a sír felé... Gilbert felirat ékeskedett rajta. - Talán Elena a szerelmed? -húztam oldalra a szám szélét. Csak találgattam. - Emlékszem rájuk... mikor átmentek rajtam. Kedves népség... Nem szenvedtek sokat... autóbaleset talán? Nem emlékszem pontosan hogyan történt, csak a fájdalmukra. A gyerekeik szeretete sokat segített nekik túllépni... -próbáltam visszaemlékezni, nem volt olyan régen. 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 03, 2014 10:45 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next


Amara & Enzo

Eltekintve a ténytől, hogy utóbb kiderült ő nem az, aki, a szituációban mégis volt számomra egy érthetetlen dolog. Hogy nézhet ki úgy, mint Elena? A férje pedig a hallottak alapján nem egy Damon nevű egyed volt. Szemöldököm továbbra is összevonva tartom a zavarodottságon, melyet még nem igen sikerült legyőznöm, pedig igencsak igyekeztem ellene tenni.
-Amara...-ízlelgetem a nevet, és a mellé tett paranoiás jelzőt. Hát utóbbi bebizonyosodott az tény. Majd fény derül arra a dologra, ami igazán bökte már az oldalam. egyik szemöldököm homlokom közepére siklik, és végre nem ugyanazzal a gyanakvó arcommal nézek rá, most inkább a kíváncsi és zavart arcom használom "ellene".
-Három nőszemély még rajtad kívül ezzel az arccal?-rázom meg végül fejem, hátha ez segít felfogni a szituációt, de nem éppen érek el vele sikert, sőt. -[color7#663333]Na ez aztán a furcsa.[/color]-elmélkedek, míg végül sikerül kipréselnem a választ, ami érdekelte.-Azt hiszem én az Elena Gilbert névre hallgató nőszemélyt ismerem, és az ő férjére gondoltam, nem erre a Silas nevű valakire.-na ez már tényleg túltesz azon a képzelőerőn, amit a doktoroknak köszönhetően kaptam. Vérfarkasok létezéséről továbbra sem kaptam bizonyságot, de ezek szerint a boszorkányokon kívül még ez a négy egy azon arccal rendelkező nő is valamilyen külön csoportot alkot.
-Nem mennék bele a részletekbe, hogy miért, de amíg nem igen voltam emberek között majdnem elvesztettem a józan eszem. És most azt mondod, hogy négyen vagytok egy külsővel? Ez valami átok vagy csak ilyen jók a családi gének?-érdeklődöm leülve egy kidőlt fa törzsére, mintha valami teadélután kezdődne. Minden esetre örülnék, ha ezt most megmagyarázná az elejétől a végéig, csak a biztonság kedvéért, hogy nehogy azt higgyem másik két még ismeretlen, de ismerős külsejű nőre, hogy azokat én ismerem.

•• Words: 279 •• Music:Battle Cry ••Note:
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 03, 2014 10:27 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next

Lasciate mi cantare

Hirtelen ijedtség fut végig a tekintetemen, amikor kilöki a kezemből a kést.
Duzzogva hátrálok egy lépést tőle. - Igazad van. Silas nagyon dühös lenne, ha hazacipelnél... persze ha képes lennél rá. -nevetem el magam zavartan. Nem mintha férjnél lennék. De kitudja az évek során hogyan terjedtek el rólunk a pletykák. - Amara vagyok.  -viszonozom kedvtelenül a köszöntést. - ...és kissé paranoiás. -mosolyodom el. -...és néha elfelejtem a másik három nőszemélyt, akik az én arcommal rohangásznak. Melyiküket ismered?  -kérdeztem újra gyanakvóan.  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 03, 2014 8:49 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next


Amara & Enzo

A helyzet kissé groteszk volt. Talán nem csalt a megérzésem, hogy ez a lány nem az az Elena, akit ismertem. Mikor végre megszólalt, összevontam szemöldököm, és ahogy előttem termett még el is mosolyodtam. De valami nem hagyott nyugodni. Ha ő nem ő, akkor én bolondultam meg, vagy tudathasadásos, és erről nem tud a férje? Vagy az eddigi legkézenfekvőbb válasz, hogy a mi kis doktorunk neki is beadott valamit, amitől ilyen... érdekesen viselkedett.
-Ne hadonássz, még a végén megvágod magad.-kapom el csuklóját, s bár ő egy bizonyos Tessáról kérdezgetett, halvány fogalmam nem volt róla, hogy kire gondol. A "Talán ismerjük egymást?" kérdés viszont olyan volt, mintha valami kandi kamera lenne. Hogy ismerem e? Elena Gilbert gondolom én, akinek a férjeura az én cellatársam volt. Aki kissé meredek húzásokkal próbálkozik megmenteni a világot, és akinek részben azt is köszönhetem, hogy még egyel több ember életét, illetve egy komplett családét sodorhatom bajba. Na persze az apja ebben ugyan olyan sáros volt. Elképzelni sem merem mit tenne az ő kicsi lányával, most, hogy ilyen csodálatos kis vámpír lett belőle, mint az összes kísérleti példánya volt.
-Egyszer ismertem egy Tessát. Úgy hetven éve még a polgárháborúból. Bár gondolom nem az elsősegélyt nyújtó ápolónőre gondolsz.-verem ki kezéből a pengét, ami így földre hullik és egy határozott mozdulattal rálépve már a cipőm talpa alatt van.
-A drága férjed nem örülne, ha hazacipelnélek, mint egy zsákot, de valami azt súgja te nem az vagy, akinek hiszlek. Bár épp úgy nézel ki, mint ő.-mérem végig nem foglalkozva az illemmel meg az efféle dolgokkal.-De mivel olybá tűnik nem ismersz, hát bemutatkoznék. Enzo vagyok. És nem, nem ismerem a te Tessád, és nem, nem vagyok senki küldönce.-válaszolok végül kérdésére, és tolom el magamtól, mert bevallom így, hogy fogalma nem volt rólam, és nekem sem igazán volt sejtésem arról, hogy ő ki, kicsit kínos lett a szituáció. Nem mellékesen még szépsége ellenére sem nyúlnék hozzá, bár kétség kívül csábító lenne ez az ajánlat.

•• Words: 323 •• Music:Battle Cry ••Note: Gyenge kezdő
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 03, 2014 8:34 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next

Lasciate mi cantare

Szabaság, szerelem, felüdülés...
Minden, ami valaha megvolt, de mára elvesztettem. Fogalmam sincs, hogy valaha vissza fogom e kapni még. A temetőben egy fának dőlve ácsorogtam és figyeltem a járókelőket. Ha valaki át akar lépni rajtam sokkal gyorsabban túleshetek rajta itt a temetőben. A városban még hülyének is néznek, ha elüvöltöm magam az ezzel járó fájdalom miatt. Annyi év szenvedés, keserűség, fájdalom... És még csodálkoznak egyesek, hogy beleőszültem?

A tekintetem ide oda vándorol a gyászoló népen, ahogy elhaladnak előttem. Ügyet se vetve rám. A temető elhalkul és már csak egyetlen egy férfi maradt a zöld pázsiton. Aki pontosan.... engem néz?! Meglepődöm, majd vámpírsebességgel elé termek. - Mit bámulsz? -kérdezem kissé bátortalanul, de erősnek mutatva magamat. Az egyik szemem rángatózik. - Talán ismerjük egymást? -kérdeztem felvont szemöldökkel, majd a csizmaszáramból előkaptam egy kést és a torkához szorítottam. - Tessa küldött? -vinnyogtam türelmetlenül.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 03, 2014 8:17 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next


Amara & Enzo

Fogalmam sem volt, miért épp egy temetőt vettem célba, de ahogy átléptem a kapun, már nem is számított. Kellett egy kis nyugalom, és valami kényszert éreztem, hogy megnézzem a kis Gilbert papa tényleg itt nyugszik e. Mondjuk az más kérdés, hogy mindenki tudja jól, egy darab kő, egy bele faragott névvel még semmire nem biztosíték. És épp ez, ami kissé aggasztott. Na meg a kérdés, hogy az őrült dr. Wess mit művelhet nem messze innen. Az is más lapra tartozott, hogy bő hetven év bezártság után a természetben való sétálás maga a felüdülés.
A sírok között kutatva az az érzésem támadt, hogy errefelé a kelleténél is kevesebben járnak. Sok ósdi sír, volt amelyik még a polgárháborúból maradt itt. Hozzájuk aligha jár valaki. Végül mégis megtaláltam azt akit kerestem, pontosabban a komplett családot. Apa és anya nyugodt egymás mellett, nevükkel, két dátummal és egy-egy idézettel a sírjukon.
-Meglepő, hogy te előbb végezted itt, mint én. Bár egy autóbaleset... Csodálom, hogy a fejed a helyén maradt annyi év alatt, bár az utódod gondoskodott róla, hogy az övé is ott maradjon. Szép munka volt.-tartok rövid megemlékezést a közös kis múltunkra visszatekintve, majd hátat fordítok, de léptek zaja csapja meg fülem, és automatikusan fordulok felé.
-Nem szép dolog a másik háta mögött hallgatózni.-támaszkodom neki egy fa törzsének, mellkasom előtt összefont kezekkel. Kifejezetten utáltam, ha a hátam mögött sétálgatnak, ácsorognak, és közben szemfülesen figyelnek. A barna hajzuhatagot látván megforgatom szemeim, hát persze, hogy egy nő. De a hozzá társuló arc immár egy ismerős nőé volt. Mégis mintha valami más lett volna. A mozgása, a tekintete. Nem az a harcias Elena, aki előállt a meredek ötletével dr. Frankestein ellen. Ez a lány, valahogy szöges ellentéte volt annak, akivel már egyszer volt szerencsém összetalálkozni.

•• Words: 288 •• Music:Battle Cry ••Note: Gyenge kezdő
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 01, 2014 6:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next

Meghatni? Egy ilyen elborult elmét? Ugyan kérem, nem volt célom. Nem is igazán mentségnek akarom használni az öcsémet, csupán az igazat kötöttem az orrára, hogy kezdjen vele, amit csak akar. Bár ha jól sejtem, csupán elengedi a füle mellett. Nekem még ez a kimenetel is előnyös, addig is van időm azon agyalni, hogy mi van, ha mégsem tetszik az ajánlata... Ha olyat akar, amit nem tudok vagy nem fogok megcsinálni?!
- Nem vagyunk egyformák.. - pillantottam az ég felé. Nem fűztem hozzá mást. Igazából nagyon is tisztában voltam azzal, hogy ott tud bántani, ahol a legjobban fáj, de ha egy kicsit is ismer, biztos lehet abban, hogy bosszúálló vagyok. Aki árt nekem, annak egyszer visszaadom. Nem maradok adósa senkinek sem.
Nem fáj? Még hogy nem fáj.. Mondhatja, ordíthatja, toporzékolhat is hozzá, a fájdalmat senki sem tudja leküzdeni magával, esetleg eggyé válik vele, és már nem érzi meg. Ha viszont ez történt Curtis-szel, akkor jó nagy szarban vagyok. Egy kicsit sem fogok tudni hatni rá.
- Ennyi? - tárom szét a karomat és fel is nevetek közben. Ez egy nagyon rossz poén. - Azt akarod, hogy pesztráljam a gyerekedet? Állj.. van egy gyereked? - értetlenkedem. Ez az információ kimaradt az életemből, most viszont egyszerre sokkoló és nevetséges. Egy pillanatig sem tudom elképzelni, hogy Curtis milyen apa lenne, ez az egész annyira abszurd.

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Keresem :
• light of the night sky
Tartózkodási hely :
• mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
• a riddle: why they call me frankenstein's monster?
Humor :
• ageless



A poszt írója Curtis Alcwyn Straug
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 07, 2014 3:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next

Megköszörültem a torkomat, mikor az öccséről kezdett nekem beszélni, majd egy pillanatra lehajtottam a fejem, mintha annyira megérintett volna, amit mondott nekem...
De mikor visszanéztem rá, a tekintetemben kigyúlt az az ördögi fény, és a vigyorom ezt csak fokozta. - Engem az ilyesmivel nem hatsz meg. Mikor legutóbb a saját véremről volt szó, elföldeltem az apámat. És tudod mit? Élveztem, mikor megöltem. Nekem ez semmit nem jelent. Légy büszke arra, hogy téged olyan családban neveltek fel, ahol figyeltek arra, hogy tiszteljétek egymást... míg én... szerinted mit kaptam, ha mára ilyen lettem? - kérdeztem költőien, majd legyintettem. Nem érzékenyültem el, ellenkezőleg. Ekkora falat még sosem éreztem magam körül. De egyelőre nem fogom megölni. Azt majd kicsit később. Tartom a szavam. Előtte mást fogunk csinálni. Én legalábbis biztosan.
- Nekem nem fáj semmi! Ezt jegyezd meg jól! - vágtam felé sziszegve, majd hátráltam ismét egy lépést, és karjaimat keresztbe fontam a mellkasomon. - A feladatod igencsak egyszerű. Tartsd szemmel a lányom - sóhajtottam fel, és ismét félrebillentettem a fejem. Nekem ebből mi a hasznom? NEkem nincs kedvem Abigail háta mögött állni egyfolytában. Zara viszont ilyen célra tökéletes.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 29, 2014 3:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next

Nem zavartattam magam. Legalábbis nem amiatt, hogy meg fog ölni. Ha valamit akar, kitart mellette, szinte lehetetlen befolyásolni. Ez a hasonlóság még mindig fennáll közöttünk. Nem változott, vagy nem abban az irányban, ahogy én azt gondoltam. Talán kegyetlenebb lett, talán rájött, hogy egyedül van, nincs mellette senki, aki egy kicsit is megértené a törekvéseit. Mert én azt tettem, barátként álltam mellette, vagy valami olyasmi, nem volt félnivalóm. Most van.
- Az öcsém! Ne csinálj úgy, mintha te nem ezt választottad volna, ha a te véredről van szó. - rázom meg a fejemet hitetlenkedve. Ennek a beszélgetésnek még nem futottunk neki, hisz nem lehet őt meggyőzni az igazamról, ha csak nem áll szándékában nyitni afelé, hogy elnézzen állítólagos bűnöm felett. Mindig szálka leszek a szemében.. Én, mint egy újabb elvarratlan szál, míg csak élek.
Nem vall rá, hogy félbehagyja, amit egyszer elkezdett. Mégis úgy tűnik, egyelőre visszavonulót fúj. Na de az, hogy új, tiszta lappal kecsegtet, már igazán gyanússá teszi. Főleg az a vigyor a képén.
- Mit akarsz? - préselem össze ajkaimat. Kapok a lehetőségen, ha úgy ítélem meg, hogy elfogadható számomra. Nem akarom őt ellenségnek, tudom, hogy rosszul járok azzal a verzióval. Nem tudom, mi jár a fejében, mire akar rávenni, hogy lojalitásom bizonyítsam.
- És neked fájna a legjobban... - forgatom meg szemeimet. Ha tagadja, hazudik. Olyan lehetőség nincs, hogy csak én kötődöm hozzá, hisz barátomnak tekintettem, segítettem őt. Az viszont igaz, hogy egy elborult elménél nem igazán van veszélyesebb, mégsem hátrálok meg.


Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Keresem :
• light of the night sky
Tartózkodási hely :
• mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
• a riddle: why they call me frankenstein's monster?
Humor :
• ageless



A poszt írója Curtis Alcwyn Straug
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 21, 2014 2:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next

Még mindig őrizte azt a nemes szokást, miszerint nem adta meg magát könnyen. Helyes. Én sem tenném, hiszen bárhogyan is nézzük, sokkalta célravezetőbb határozottnak lenni és nem behódolni valakinek. Mert... ha behódolunk, elvágunk magunkat egy lehetőségtől: a lehetőségtől, hogy önmagunk lehessünk. És ezt... én egyszer már majdnem elkövettem. Az apámnak köszönhetően. De többé nem fordulhat elő. Nem fogom megtenni, és kész.
- Mikor tartoztál a bizalmasaim közé? Mikor éppen ki kellett szabadítanod onnan azt a férget? - kérdeztem, de lassan ténylegesen eleresztettem a torkát, és kezdtem megenyhülni. Nem akartam feltűnést kelteni, de mi több, egyelőre nem akartam, hogy vér tapadjon az ujjaimhoz. Pedig ha most... ezt megtenném, bizonyára vér tapadna hozzám. És ezt most nem... lehet.
- De tudod mit? Kezdjük elölről. Megadom számodra a lehetőséget, hogy bizonyíts. Ha kiállod a leckét, akkor talán lehet szó együttműködésről. Ha nem... ha csak megpróbálsz ellenem szegülni vagy hátba támadni. Neked véged - vigyorodtam el negédesen.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 27, 2014 10:27 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next

Nem bíztam abban, hogy elenged. Nem így ismerem. Nem szereti hosszú pórázra engedni a dolgait. Legalábbis egykor nem szerette. Legfőbb bizalmasa voltam, de most hol van az a férfi, aki sosem akarta a halálomat? Annál azért több büszkeség szorult belém, hogy csak úgy szó nélkül hagyjam, hogy holmi játékszerként kezeljen.. Hogy megfélemlítsen minden egyes árnyékkal.. Én nem a haláltól félek, hisz teljes életet élek.. De nem akarok az ő kezei által meghalni.
- Kár.. - nyelek nagyot, amint elengedi a nyakamat én ujjai helyét kezdem masszírozni. - Tudod, lehet hogy nem ártana bővíteni a szótáradat.. Megbocsátás.. Hasonló szavak. Talán még érdekelne is.. - krákogom rekedt hangon. Nem fogok meghunyászkodni előtte, akkor sem, ha jelenleg tényleg érzek némi félelmet a tagjaimban, amit ő generál.
- Ha ilyen könnyen a bizalmasaid ellen fordulsz, ne várj el mást te sem... - nézek rá keményen. Persze ez ugyanúgy érvényes rám is. De azzal, hogy megmentettem az öcsémet, még nem követtem el halálos bűnt. Életem első és.. azt hiszem példa nélküli, egyetlen jó cselekedete volt. Nem róhatja fel nekem árulásként. Mégis megtette.
- Nem. Fogod. Megkeseríteni. A. Napjaimat. - ejtem ki határozottan, szavanként, hogy felfogja. Elég instabil elme, ezt már akkor tudtam, mikor először találkoztunk, ahogy azt is, hogy ha egyszer eljátszom a bizalmát, éktelen haragra gerjed majd. Jobb lenne ismét a magam oldalán tudni, de nem fogja meggondolni magát egykönnyen..


Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Keresem :
• light of the night sky
Tartózkodási hely :
• mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
• a riddle: why they call me frankenstein's monster?
Humor :
• ageless



A poszt írója Curtis Alcwyn Straug
Elküldésének ideje Pént. Márc. 21, 2014 7:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next

A kérdés, mely elhagyta ajkait, úgy ismétlődött fejemben, mintha megannyi visszhangot verő hegység lenne körülöttünk. Tényleg meg akarom-e ölni? Eddig szerinte miről beszéltem? Húsvéti nyuszikról és arról, hogy idén karácsonykor nem kaptam zoknit a télapótól? Nem hiszem, hogy ennyire nem ismert meg. Pedig mintha többször is bebizonyítottam volna, hogy ha én egyszer mondok valamit, akkor az úgy lesz. Nem szegek ígéretet. Nem szegem meg a magamnak tett ígéreteimet. És Zara gyötrése ezek közé tartozott. Akár ezer évig is képes lettem volna a fülébe susmutolva a halállal gyötörni őt. Megismertetni vele a kínzás sugallatát.
- Nem is simogatni akarlak - ejtettem ki a szavakat jól artikuláltan, miközben egy halk sóhajjal hátráltam egy lépést. - De nem most. Még nem jött el az ideje. Valami igazán frappánsat kell számodra kitalálnom - vigyorodtam el szélesen, és ebbe már belevegyült valamennyi az elmebetegségemből. - Szóval mostantól vigyázz, hová mész. Mindig légy résen. Nem engedem ki a kezeim közül a prédáimat - súgtam gunyorosan szavaimat.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 21, 2014 3:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next


Cassie & Aaron




- Nekem nincsenek barátaim. - Tettem hozzá, kijavítva a mondatát. Soha nem volt rá alkalmam, hogy valakivel is összebarátkozzak, kivétel most Roryval aki maga a megtestesült kedvesség. De Cassandra... nem akarok semmit sem mondani, mert talán az is lehet, hogy ilyen, mert vámpír. Fura volt az egész, de most következett be az, amit nem akartam. Elakarja velem felejtetni azt, mit hallottam. Tudom, hogy ez fog következtetni. De nem baj... nemsoká úgy is rá fogok jönni!
Cassandra közelebb hajolt hozzám, s nem mocorogva, direkt néztem bele a szemébe. Nem baj... előbb, vagy utóbb, de még vissza fogom hozni a gondolataimba e múltat. Nem tudom, hogy hogyan, de meg fogom oldani!
Végül, megigézett.
- A temetőbe jöttem, hogy meglátogassam a halott családomat, s megismertem egy lányt, akinek odaadtam a felsőmet... - ismételtem elnyelve a szavait, mit mondott, s minden kitörlődött, mire emlékeztem volna.
Nem tudom, hogy mik történtek. Fura volt ez az egész.
Majd hirtelen vér öntötte el a számat, mikor a lány csuklóját tartotta ajkaimhoz. nem értettem;miért teszi ezt, s hogyan került a nyakamra a harapások?
Majd, mikor karját elemelte tőlem, megfordulva láttam, hogy nem volt a nyakamon a szúró, égető érzés. nem tudom, mi folyik itt. Akkor még jobban bekavarodtam, amikor a lányra néztem, s valahogy megtetszett. Nem tudom, mi folyik itt, főleg, amikor hozzátette, ne próbáljak meghalni.
- Nem.. én..- nyeltem el rebegve a szót, s a kapu felé néztem, hogy eltudjak menni, avagy haza, és Roryt megnézni, hogy jól van -e.
- Mennem kell.- Válaszoltam, s a kapu felé vettem az irányt, hogy távozzak.
Nem tudom, hogy mi történt ennyi ideig. Csak annyira emlékszem, hogy körülbelül tizenkét órakor, éjjel érkeztem ide, s most ránézve az órámra, azonnal;kapásból két óra. Beszélgettem a lánnyal, de nem tudok róla semmit, valamint nem tudom, miről beszélgettünk. Teljesen bekavarodtam. Talán az is lehet, hogy annyira fáradt vagyok, hogy nem emlékszem semmire.






₪ words: - ₪ music: - ₪ note:  -

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 21, 2014 8:56 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next




Aaron & Cassandra



Mindenféle érzelemmel találkoztam. Meghallgattam a kínból fakadó sikolyokat és a hahotákat. Minden, ami emberi, nyitva volt számomra.



Mikor elfordította a fejem, szélesen elmosolyodtam. Szóval még is csak rossz helyre tettem a fenekemet. Hoppá! Nem érdekel. Én is körbe néztem és szavak nem kellenek, ahhoz, hogy lássam meg van rémülve és elszaladna. Senki nem tartja vissza, de megakadályozni viszont meg fogom. És akkor, ha felidegesít, sajnos nem lesz menekvés. Megölöm.
- Nekem is? Még vannak ilyen pszichopata barátaid, akiket örömmel tölt el a szenvedésed? Egészen cinkes barátaid vannak akkor. – emeltem fel a szemöldökömet és felállva a sírról néztem meg a nyakát. Megragadva az állát fordítottam el a fejét, hogy megnézzem. Egészen ügyes voltam, még fel sem téptem a sebet. Pedig néha bele esem ebbe a gondba, hogy hipp-hopp elmarcangolom az áldozatomat. Bár az is közre játszik, hogy eszembe sincs tönkre tenni a helyes pofiját.
- Egy vámpír sosem lehet egészen pontos. A fejébe is kerülhet. – döntöm oldalra a fejem. Valami azt súgja, hogy ha nem is volt tisztába a dolgokkal, de tudja, hogy ez a világ, amibe élt csak egy hatalmas színfal, ami eltakarja a pusztítást és az öldöklést.
Ez pedig kicsit aggasztani kezdett, mert nem úgy tűnt, hogy igazat mondana. Lemerem fogadni, hogy ha nem törlöm ki a kis emlékeit, nagyon rá fogok fázni és a nyakamon marad. De, ha kitörlöm és kreálok valami meseszépet, akkor még meg maradhat egy kis vérbanknak. Ami nekem nagyon, agyon jól jönne eme kis poros városkába.
Magragadtam ismét az arcát és elővettem a titkos kis fegyveremet. Mélyen a szemébe néztem és artikuláltan ejtettem ki a szavakat.
- Eljöttél meglátogatni a családodat, megismertél egy széplányt, akinek segítettél vizet keresni, majd elbeszélgettetek, a felsődet oda adtad neki, mert vacogott. Tetszik neked a lány, de nem fogod zaklatni, ha kellesz, megjelensz. Nem emlegeted a nevét, és ha kérdeznek, semmit nem tudsz róla. – és, mint aki jól végezte dolgát leszedtem a felsőt róla és meggyújtva eldobtam. Nem kellenek a véres dolog neki. Majd ismét megharapva magam itattam meg, ellenkezést nem tűrően, hogy a nyaka begyógyuljon.
- Próbálj ne meghalni! – forgattam meg a szemeimet. Nem azért küszködtem ennyit, hogy a vérbankom, most vámpír legyen. Én magam ölöm meg, ha azzá válik ebben a pici városba, míg haza ér.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 20, 2014 6:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next


Cassie & Aaron








A lány ráült a Whitmore sírkő szélére. Elfordítottam a fejemet, s csak a  sötétséget néztem, és azokat a lámpásokat, mik oszlopon voltak felakasztva, hogy megvilágítsák a teret. Csak az a baj, hogy a temetőbe nem keringett világosság, sem ember, aki segítene. Elakartam innen menni anélkül, hogy megsérüljek, vagy meghaljak. Ha kikerülök innét, mindent felkutatok azzal kapcsolatban, hogy kik ők, és mit akarnak. De a lány nagyon kiteregette azokat a lényeket, akik gondolom az ellenségük a vámpíroknak. Hibridek, vámpírok, vérfarkasok, és stb. Érzem, hogy ezek a lények felelősek a Whitmore család haláláért.
Nem tudom hogyan, de valahogy megfogom bosszulni! Ha még az életem árába is kerül, de megteszem!
A lány szavaira csendesen bólogattam.
- Inkább megtartanám magamnak a kínzó gondolatokat. Neked is örömet okoz, mint ahogy említetted is. Na meg ha elfelejtetnéd velem akármilyen módon, előbb vagy utóbb mindig rájönnék, hogy nem csak mi vagyunk emberek.- Válaszoltam vissza harciasan, s minden erőmet összeszedtem ahhoz, hogy elmehessek innét.
Ősök? Gondolom a vámpírokhoz tartozó ősi... vámpírok?
Ahhoz képest, hogy még csak most kezd derengeni az egész, lassan kezdem megérteni, hogy mik is folynak itt valójában.
- Ölsz, vagy megölnek? Vagy; inkább csak kínoznak. - Mint ahogy most engem Cassandra is. Játszadozik azzal, hogy egy ember, aki azt hitte, hogy nyugodt életben él, s mind ezt most elvette tőle. De nem baj. Tisztán látom az utat ahhoz, hogy miként tudnék bosszút állni.
Említette, hogy ezeket a dolgokat könnyedén eltudja velem felejtetni. Ha most elfelejteti velem, akkor erről az egészről nem fogok tudni semmit. Nem szabad engednem, hogy ezeket az információkat elvegye tőlem. De ha el is veszi;nem baj. Előbb vagy utóbb el fogom érni azt, hogy ez többé ne forduljon elő.
- Ha innen elmegyek, én nem fogok senkinek sem magyarázkodni. Csak arra vágyok, hogy végre levehessem magamról ezt a véres ruhát, valamint hogy hazaérjek...- akadt el a szavam.- Épségben. Leszámítva a nyakam.- Néztem le a nyakamra. Még a vérem még megcsillant, de már nem bő mennyiségű öntött el. Elállt a vérzésem.







₪ words: - ₪ music: - ₪ note:  -

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 19, 2014 10:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next




Aaron & Cassandra



Mindenféle érzelemmel találkoztam. Meghallgattam a kínból fakadó sikolyokat és a hahotákat. Minden, ami emberi, nyitva volt számomra.



Megtörölgetve a számat, váltott vissza az arcom olyanra amilyenre kell. Bűbájos mosollyal figyeltem, ahogy a nyakát tapogatja és visszautasítja a vérem.  Letörlöm a csuklómat és megingatom a fejem.
- Pedig egyszerűbb lenne, nem kéne magyarázkodnod, és nem keltenél feltűnést. – vontam meg a vállam és elhelyezkedtem az egyik síron, keresztbe vetve a lábaimat. Ők már úgy sem bánják, nem mellesleg, nem a srác rokonai, vagy is bízom benne.
- Még jó, hiszen aki tudják vagy ők maguk is vámpírok lettek, vagy épp már meghaltak, cafatokba hevernek az erdőbe, vagy a szerencsésebbek elletek ásva. Vagy felgyújtva. Attól függ, kinek a kezébe kerülsz. – szinte játszi könnyedséggel vonom meg a vállam. Sosem zavart erről beszélnem. Hiszen tudnia kell mibe csöppent. És mi fog rá várni.
- Köszönöm. – egy bókot azért kaptam, ha már kicsit megcsapoltam szerencsétlenemet. Ez kedves volt tőle.
- Ölsz, vagy megölnek. Szükség törvényt bont, nem mellesleg még élsz, és itt beszélsz hozzám, szóval ne panaszkodj, a legtöbb ember, aki a kezem közé akad, már nem él. Vámpír vagyok, de vannak itt vérfarkasok, a rühes dögök, meg hibridek, ősök. Soroljam? – mosolyogva álltam fel és léptem közelebb hozzá. Teljesen vére lett a ruhája és a nyaka.
- Nem teszek szívességet senkinek, és igen. ebből élek, hogy mások fájdalmában élvezkedem. De, ha megkérsz, elfelejtheted az egész dolgot és meg sem fog látszani a helye, csak a ruháidat nem fogod találni. – sétáltam körbe és az ujjamat a vállán és a nyakán húztam végig, lenyalva az ujjaimról a vért megálltam előtte.
- A döntés a kezedbe van szépfiú.  – meredtem rá kemény hangnembe.  




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 19, 2014 9:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next


Cassie & Aaron






Mire észhez kaptam a sokktól, hirtelen a csuklóimon hatalmas nagy erőt, avagy szorítást éreztem. A lány édes parfümillata áradt végig rajtam, s a nyakamban pedig, egy hatalmas nagy fájdalmat éreztem. Négy olyan szúrós érzést éreztem, ami egyre erősebb érzéseket váltott ki. Éreztem, hogy a felbuggyanó vérem átáramlik a lányba, s a maradék pedig vállamon folyik le, majd a ruhám is csupa véres lesz.
Hallottam egy-két mende-mondát a vámpírokról, de soha nem gondoltam volna, hogy léteznek is. nem lepődtem meg, hisz valami ilyesmire gondoltam, akik megölték az egész whitmore családfát. Már csak én maradtam egyedül.
A lány, mire jóllakott velem, elemelte nyakamtól véres ajkait. Nem menekültem, hogy kihíreszteljem a világnak, hogy léteznek. Nem...
A nyakamhoz érintettem két ujjamat, s az ujjaimat is ellepte a vér.
A lány a csuklóját nyújtotta, hogy igyak belőle, akárcsak ő.
" Gyorsan, mielőtt begyógyul". - Gondolom a vérük hatásos a gyógyulásra.
Égő érzést éreztem a nyakamon. Teljesen elborzongtam az egésztől.
- Túlélem.- Sajnos. A válaszom csak annyi volt, hogy nem vagyok hajlandó vámpírok véréből enni, még ha el is fogok vérezni.
A tenyeremet odaszorítottam a nyakamhoz, s miközben a földet néztem elábrándulva,lassan a lányra helyeztem tekintetemet. A szemfogak, a vér... minden felkavart.
- Soha nem hallottam rólatok.- Válaszoltam a végét sziszegve, hisz eszméletlen módon égett a nyakamnál a seb. De szerencsére nem sokáig fog tartani a fájdalom.
Körbenéztem, azután újból a lányra meredt a tekintetem.
- Cassandra... szép név. Csak azt nem gondoltam volna, hogy egy ilyen ártatlannak tűnő lány erre képes. Mondjuk, talán; mert vámpír vagy. - Vettem el a véres tenyeremet nyakamtól, s már lassan elállt a vérzésem. Nem volt túl nagy seb, de nem is volt annyira kicsi.
Nem tudom, hogy a vér láttán jobban felbőszül a éhínsége. vagy ha jól lakott, akkor talán nem. Nem tudom.
- Érdekes, hogy miért nem öltél meg. Pedig, most is megtehetnéd. Addig sem érezném ezeket a fájdalmakat. De, gondolom, neked jobban tetszik az, hogy ha a másik szenved.- Hajtottam le a fejemet, s a földet nézve gondolkoztam el azon, hogy akkor nem kellett volna ezt megélnem.
Gondolom, most a lány rabja leszek mostantól. Ha egy vámpírról beszélünk ; akkor annak csak lehet egyfajta ; " vérbankja?" .
Tudok egyet, s mást ezekről a lényekről. De ők, eddig csak az én szememben végig csak legendákban éltek. De ebben az órában kiderült;a valóságban is.







₪ words: - ₪ music: - ₪ note:  -

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 19, 2014 9:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next




Aaron & Cassandra



Mindenféle érzelemmel találkoztam. Meghallgattam a kínból fakadó sikolyokat és a hahotákat. Minden, ami emberi, nyitva volt számomra.



Olyan furcsa lett a helyzet, a legtöbb ember sikítva rohanna el, vagy nekem jönne. De ő csak motyogott valamit és bátorként állt előttem.
Miért lakik itt mindenki, aki megunta az életét? Semmi móka nincs ebben az egészben. Ki élvezné azt, ha minden öngyilkos becsöngetne hozzád, hogy nyugodtan nyírd ki, mert értelmetlen a élet.
- Ha ezt szeretnéd. – vontam meg lazán a vállam és oda suhantam hozzá.
- Üdv a vámpírok világába. – súgtam a fülébe és erősen fogva a csuklóit, hogy ne akarjon mocorogni, a nyakába haraptam. Ő akart meghalni, hát én nem fogok könyörögni neki, hogy ne tegye.
A vére hamar ömlött a számba és erősen fogtam, hogy ne meneküljön el. Aztán eufóriába estem. A vére elragadott és erősen szívtam és ragadtam közelebb magamhoz. De, ha most megölöm, akkor szívességet teszem, és én nem teszek senkinek sem szívességet.
Elengedtem őt, és felsértve a csuklómat nyújtottam át neki.
- Gyorsan mielőtt begyógyul. – parancsoltam rá. Miközben azon agyaltam, hogy vajon megigézzem és legyen a kis két lábon járó vérbankom, vagy hagyjam emlékezni és szenvedni a gondolattól.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 19, 2014 5:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next


Cassie & Aaron






A lányt magára akartam hagyni, hisz mindenkinek szüksége van arra, hogy halott rokonjaival magára hagyjuk. De, mire elmentem mellette, még a hátam mögött az ő hangját hallottam. Megfordultam, de addigra már az ujját mutatta, hogy mit nem szabadott volna elkövetnem
- Elnézést, de nem értelek téged..- válaszoltam zaklatottan, s mire elköszöntem volna, s a lány, ki bemutatkozott, hirtelen az arca megváltozott.
- Úristen. - Suttogtam halkan, alig hallhatóan.
A lány  hófehér arcán szürke erek duzzadtak meg vastagon, s a szeme sem volt a  megszokott. Valami itt nagyon nincs rendben.
Éreztem, hogy azt várja; meneküljek. Hát, azt hiszem... nincs túl sok választásom, ha még élni szeretnék.
" Remélem, jól tűröd a fájdalmakat."  - Ez a mondata fogott meg a legjobban.
Nem, nem fogok elmenekülni.
ha még azt mondta volna, hogy megöl, akkor még oda is sétáltam volna hozzá, hogy minél előbb túl legyek rajta. Nem szeretem az életet.
A gondolataimban olyan emlékek csaptak össze, azok a pillanatok, amikor megláttam a rokonaimat holtan. Harapásnyomok, s súlyos vérveszteség. Talán, ehhez köze van az én mostani pillanatomhoz.
Ha megélem, akkor mindent ki fogok deríteni, hogy mik ezek. Vagy ki ő... vagy ember -e tán? Soha nem láttam még ehhez foghatót. De, azt hiszem, hogy most mindenre választ kaptam.
- Ölj meg, ha úgy tetszik! Látom, hogy csak azt várod; meneküljek. De nem fogok. Ölj meg! - Kértem még egyszer, s olyan élesen néztem a szemébe, mint aki mindenre felkészült volna. Igen, valóban mindenre.







₪ words: - ₪ music: - ₪ note:  -

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 19, 2014 3:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next




Aaron & Cassandra



Mindenféle érzelemmel találkoztam. Meghallgattam a kínból fakadó sikolyokat és a hahotákat. Minden, ami emberi, nyitva volt számomra.



Ahogy motoszkált a sírnál már is el is pártoltam attól, hegy kedves és gyengéd leszek. A cuki pofa mögött egy bunkó lélek lakozik.
Na, persze nem az első alkalom, hogy visszautasítanak, de az már felettébb dühítő, hogy nem is próbál segíteni egy elveszett lelken. Mikor megindul utána lépek elhajítva a kannát jó messzire.
- Cassie vagyok. – valami féle bemutatkozás azért nem árt, hogy tudja ki is ölte meg. Na, de tanítsuk jó modorra, vámpír sebességemnek hála előtte teremtem, csípőmet kitolva, kezemet a medencémen pihentetve álltam előtte.
- Első hiba. – mutattam fel az ujjamat.
- Egy eltévedt, vigasztalásra váró lányt, nem hagyunk magára, főleg nem úgy, hogy egy „nesze neked, fogd meg jól” választ adva elsétálunk. – oktatás Cassandrától. Az a baj, hogy a tanári pálya nem nekem való. Mert azt hiszem, hozzám leginkább az erőszak van legközelebb. Ami büntetéssel jár.
- Kettő. – ismét felmutattam a kezemen a számokat, hátha a szép fiú nem tudna számolni.
- Sose mászkálj sötétben, mert nem tudhatod ki a gyilkos, és ki a szűz kislány. – bájos mosollyal az arcomon, jelentek meg az erek a szemem alatt, jelezve, hogy nem pont az vagyok, akinek látszom. Ennyit a színészkedésről és a gyengéd bánásmódról.
- Remélem, jól bírod a fájdalmat.. – sóhajtottam színpadiasan és csak álltam. Lássuk mit fog tenni.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 19, 2014 2:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next


Cassie & Aaron




Amikor már majdnem indultam volna, egy gyengéd, szomorú női hang suhant el a hátam mögött. A lámpafény megvilágította az arcomat, amikor megfordultam, hogy megszemlélhessem, ki van még itt ilyen későn a temetőben. Csak egy lány.
Kérdezte, hogy a vizet hol találja. Most tényleg úgy éreztem magamat, mint egy vénembert.
- A bejáratnál. - Válaszoltam közömbösen.
Nagyszüleim sírjánál megigazítottam a rózsát, s felültem, éppen készülve arra, hogy magukra hagyom most.
De a lány is családtagjait jötte megnézni. Nyeltem egyet, s körbenéztem, hogy merre tudnék elmenni, ahol közelebb van a hazaút. Avagy Rory szobája.
Mire léptem volna egyet a kapu irányába, addigra a lány megszólalt, hogy mily "helyes" fiú vagyok.
Hűha... nem tudom, hogy temetőbe mennyire illik ez.
Őszintén szólva, most nem akartam senkivel sem társalogni, főleg nem az ilyen rámenős lányokkal. Legalábbis, nem vagy az a fajta fiú.
- Ez nem annyira temetőhöz illő. -  válaszoltam erkölcsös hangnemben, de egy mosoly keringett arcomon, hogy ne tűnjek bunkónak.
Érdekes volt ez az egész pillanat. A lány eleinte könnyezett, de hirtelen szemei rám irányultak, s megjegyzést is mellékelt hozzá. Lassú lépteket tettem a kapu felé, hogy elmenjek innét. Sietnem is kell haza, na meg Rorytól holnap bocsánatot kérek. Hagyom éjjelre aludni.






₪ words: - ₪ music: - ₪ note:  -

©


A hozzászólást Aaron Whitmore összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 19, 2014 5:02 pm-kor.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next

Vissza az elejére Go down
 

Temető

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 20 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 12 ... 20  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Külváros :: Temetö
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Hétf. Dec. 10, 2018 12:09 pm
Pént. Nov. 30, 2018 1:01 pm
Pént. Nov. 30, 2018 12:45 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3