Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Whitmore melletti park

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
Whitmore melletti park Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Szer. Nov. 06, 2013 4:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
***
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 07, 2014 7:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Daisy & Nate


Hideg van. Nappal ugyan nem volt fagy, de így este már kifejezetten hűvös szél furakszik át a barna kabát vastag szövetén. Állát a kötött sálba fúrja nyakát behúzva, bélelt csuklyáját felhúzza a fejére, csak néhány kósza, hullámos tincs bukkan ki alóla, incselkedőn meg-meglebbenve a szélben. Jó lett volna tavasszal látni a parkot. Így most olyan komor, ahogy a levelüket vesztett fák az ég felé nyújtóztatják karjaikat. De legalább hó van. Attól minden békésebbnek tűnik, ahogy ropog a vámpír lába alatt, ahogy puha lepelbe burkolja a tájat. Eshetne még, de nem úgy tűnik, hogy ma havazni fog még.
Örül a kiállításnak. Noha adott már el régebben is képeket, sosem gondolta úgy, hogy kiállításon lenne a helyük, pláne, hogy nem a mostani divatot követik a festményei, nem absztraktak, nem elvontak, nem ultramodernek. Jobban kedveli a régebbi stílusokat, és szeret “közelit” alkotni. Elnézi a kollégium világító ablakait, hátát veti puhán az egyik fa törzsének. Nem volt gondja az egyetemmel, de azért örül, hogy már nem diákként kell itt laknia. A vendégszobákból kapta meg az egyiket a kiállításmegnyitó idejére, de ki tudja, talán tovább is marad. Szívesen tanítana művészettörténetet vagy rajzot, ahhoz még kedve is lenne, bár eddig csak korrepetálással, iskolán kívüli tanítással foglalkozott.
Felpillant az égre, csillagokat keres a felhők között. Innen egészen szépen látszanak, nem nyomja el őket a nagyváros fénye, ahogy szinte mindenhol, ahol mostanában élt. Néha visszavágyik Angliába, hiányzik neki a vidéki élet, de már túlságosan megszokta a várost, azt a fajta kényelmet és mozgalmasságot, ami jellemzi őket.
Nem sokan járnak a parkban ilyenkor, eddig egyetlen párral találkozott, akik az egyik padon kuporogtak egymásba gabalyodva. Megmosolyogta őket. Aranyosnak találja ezeket a nagy érzelmeket, amikről azt hiszik néhányan, semmi nem állhat az útjukba… irigyli őket. Mélyet szippant a tiszta levegőből, halk dallamot dúdol. Éles fülek kellenek hozzá, hogy valaki pár méternél messzebbről is meghallja.
Talán nem kellene ilyenkor már egyedül mászkálnia, de az idők folyamán megtanulta megvédeni magát, legalábbis alap szinten. Nem mintha nem utálta volna az önvédelemórákat. Számára csak szükséges rossz volt, még ha tudta is, hogy lehet hasznuk, és volt is már jónéhányszor. Veszélyes hely a világ egy olyan nő számára, aki nem tartozik sehova igazán.
Nem messze tőle a park kis tavának fagyott felszíne veri vissza a hold sápadt fényét. Rég korcsolyázott már. Talán majd felkeres egy jégpályát. Elgondolkodva rebben át a pillantása a saját lábnyomaira, melyeket tucatnyi másik között hagyott a havon idefelé.


© ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 08, 2014 5:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Nathaniel & Daisy

► TO MY SWEET LITTLE SISTER


Valószínűleg nem voltam teljesen önmagam, mikor arra vállalkoztam, hogy újra beiratkozom a főiskolára. Elég sok vámpír teszi ugyanezt, de én nem csak akármilyen főiskolára iratkoztam be. Azért választottam ezt, mert megvan a maga hírneve. Vámpírokon kísérleteznek.. Nem vagyok mazochista, hogy ez legyen az álmom, mármint, hogy én is felkerüljek erre a listára.. Csak egyszerűen érdekesnek találom, hogy mégis mit akarnak ezzel elérni. Kicsit körbeszaglászom, de csak óvatosan. Nem szeretnék bajba kerülni a kíváncsiságom miatt. Így is elég nagy bajba sodortam magam már. Az a lány.. Eleanor… Túlságosan is szemrevaló. Meg szeretném ismerni közelebbről, de képtelen lennék arra, hogy normálisan álljak hozzá. Bunkó vagyok az emberekkel, hogy megvédjem őket magamtól. Mert én tisztában vagyok azzal, hogy mekkora szörnyeteg vagyok, hogy milyen tetteket követtem el, mikor engedtem a vér édes csábításának. Az érzelmekről nem is beszélve. Dühös voltam és gyűlöltem az öcsémet az árulásáért. Tőle sokkal jobban fájt ez az egész, mint magától a feleségemtől. Nem tudok megbízni az emberekben. Nem is értem, miért akarom megismerni ezt a lányt. Látszólag nincs benne semmi különleges, ami változást hozhatna. Nem tudok szeretni. Ezt elvették tőlem még, mikor ember voltam.
Lehajtott fejjel sétálok céltalanul.. Nem tudom, hogy hova mehetnék. Magányosnak mondanám magam, mert teljes mértékben az vagyok. Nincs az égvilágon senkim. Egykoron Rebekah volt a társam.. Jól megvoltunk, de az sem volt szerelem. A részemről legalábbis egyáltalán nem. Arról, hogy ő pontosan mit érzett irántam nem nyilatkozhatok. Aztán ott van még a gyönyörű Aylee. Vele, már kezdtem azt hinni, hogy végre visszaszerzem a régi önmagam, de csalódnom kellett. Valami megakadályoz abban, hogy szeressek. Nem velük volt a baj, hanem valami velem. Tegyem ki ugyanennek a megpróbáltatásoknak Eleanor-t is csak, mert úgy érzem most, hogy ő az, aki kell nekem?
Mélyen beleszippantottam a levegőbe és ekkor egy nagyon ismerős illatot véltem felfedezni. Az nem lehet.. A húgom, már rég halott. Egyszer megmentettem az életét, de arra nem voltam képes, hogy ő is szörnyetegként élje a mindennapjait. Azonban nem bírtam elhessegetni a gondolatot, hogy ez tényleg a húgom lehet ezért a nyomába eredtem az illatnak, majd meg is találtam egy lányt, akit szinte rögtön le is szólítottam. Nem voltam biztos a dologban. Sőt, inkább azt mondanám, hogy kezdek megőrülni, de mégis boldogsággal töltött el a remény, hogy a húgom életben lehet.
Szép estét.   – Szólítottam meg, halvány mosollyal az arcomon. Próbáltam a lehető legkedvesebb oldalamat mutatni, amit képes vagyok abban a pillanatban tönkrezúzni, amint kiderül, hogy ez a személy nem is a húgom csak képzelődtem.


zene: - | megjegyzés: - | szószám: 407 | ©

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 08, 2014 9:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Daisy & Nathaniel


Nézi a felhőket, ahogy az esti széllel úsznak egyre távolabb, és mindig más szeletet mutatnak a csillagpettyes égboltból. Minden olyan nyugodt és csendes. Az sem zavarja, hogy kezd átfázni a több réteg ruha ellenére is. Két karját összefonja maga előtt, fejét moccantja, s kicsit jobban az arcába húzza így a csuklyát. Pillantása végül a számlálhatalan lábnyomon pihen meg, sajátján, másén, main, tegnapin… nem csoda, hogy gyakran látogatott hely a park még ilyenkor is. Egészen más, mint egy kollégiumi szobában kuksolni, vagy egy nagyváros utcáin bóklászni.
Elmerül egészen a gondolataiban, talán még el is mosolyodik néhány képtelen emlékfoszlányra. Nem veszi észre a közeledőt, csak amikor megszólal. Reflex-szerűen mozdul, s bújik a fa mögé, holott ha meg akarták volna támadni, már rég megtették volna. Mindig olyan figyelmetlen. Ezért sem volt jó tanítványa az edzőnek, aki önvédelemre oktatta. Késve fogja csak fel, milyen ismerős volt a hang, ami megszólította. Vékony, kesztyűs ujjai megszorulnak a fa durva kérgén, mély levegőt vesz, mielőtt kiles a fatörzs mögül, felkészülve arra, hogy megint csak a képzelete játszik vele, mint annyiszor. Az első időkben sokszor rezzent össze az utcán járva, vagy forgalmasabb helyeken, mert Warrickot vélte látni egy-egy járókelőben, és nem egyszer ébredt rémálomból a saját sikolyára. Ugyanennyiszer képzelte azt is, hogy idősebb bátyja visszajött érte, hogy mégsem hagyta magára, de róla már olyan rég nem hallott semmit, hogy a remény is alig pislákolt benne, hogy valaha újra láthatja, és most…
Riadt, zöld szempár bukkan elő a fa mögül, és úgy méri végig a férfit, mintha azon gondolkodna, vajon valóban ott van-e, vagy kezd bedilizni.
- Bastian?
Dallamos hangja majdnem megremeg ebben az egyetlen szóban is, de sikerül legyőznie a késztetést. Nagyon ritkán hívta bátyját Nate-nek, vagy Nathanielnek, sőt, Bashnek sem, ahogy mindenki más tette. Számára mindig Bastian volt… azóta azonban több, mint egy évszázad telt el, messze nem nyomtalanul, bár másban bizonyára más nyomokat hagytak, mint benne.
Pislog néhányat, majd mikor meggyőződött róla, hogy nem képzelődik, óvatosan előlép. Külsőleg nem sokat változott, és bár a ruhatára rég lecserélődött, megmaradt az a szolid elegancia, ami mindig jellemezte. Térd fölé érő, bélelt szövetkabátja alatt alig hosszabb, fekete ruha lapul, lábain magassarkú csizma, kezein fekete kesztyű. Talán annyi mégis változott, hogy vámpírként már nem gyötrik a betegségek, és bár a bőre ugyanolyan világos, mégis egészségesebbnek tűnik. Pláne így, hogy a téli szél pirosra csípte az orcáit.
Két keze maga mellett, kabátujjának szélét gyűrögeti alig észrevehetően. Zavarban van. Nem igazán tudja, hogy köszöntse a fivérét, nem tudja, jelent-e még egyáltalán valamit a hőn szeretett bátynak, vagy egyáltalán emlékszik-e még rá. Talán pont ezért lesi apró rezdülésekre, halvány felismerésre szomjazva a másik arcát. Fél. Sok mindentől fél, de leginkább attól, hogy Bastian elfelejtette.


© ZENE: Thousand years | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 09, 2014 3:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Nathaniel & Daisy

► TO MY SWEET LITTLE SISTER



Nem tudom, hogy mit tartogat számomra a sors. Azt meg végképp nem tudom, hogy tartogat-e bármit is. Az is lehet, hogy örök kárhozatra vagyok ítélve. Talán ez volt a sorsom, hogy vámpírrá változzak és megtanuljam mit is jelent az örökös magány. Borzalmas érzés egyedül lenni ebben a világban. De még sem tudok tenni ez ellen semmit. Akárhányszor esélyt kapok egy jobb, boldogabb jövőre. Azon nyomban elhessegetem, mintha ott sem lett volna. Talán mélyen legbelül én magam vágyom erre a magányra. Ez ellen semmit nem tehetek. Megbántottak. Férfiként kell viselkednem ezért úgy teszek, mintha ez mit sem jelentene a számomra. A saját testvérem árult el és szúrt egy tőrt a szívembe. Még, ha képletesen is, de olyan sebet ejtett a szívemen a feleségem közreműködésével, hogy azt nincs mi begyógyítsa. Legalábbis én még nem találtam meg. Ha úgy vesszük talán ez az én célom ezen a világon. Megtalálni azt a dolgot, ami megmenthet. Azt a valakit, aki képes megmenteni önmagamtól. De hogyan tehetné meg ezt bárki is, mikor nem teszek mást, csak ellököm magamtól az embereket? Ha valaki nem tudja kezelni a szörnyeteg oldalam, akkor miért adjam meg neki azt kiváltságot, hogy láthassa bennem a jót? Ezt csak az igazán különleges emberek tehetik meg. Ehhez is, mint minden máshoz idő kell. Nem történik egyik pillanatról a másikra.
Megőrültem talán, hogy egy szellemet kergetek, de ugyanakkor, ha van lehetőség arra, hogy újra találkozzak a húgommal.. Bolond lennék elszalasztani. Az is előfordulhat, hogy a magány keltette bennem ezt az ábrándot. Olyan egyedül vagyok, hogy talán csak a húgom érthetne meg. De a tudomásom szerint ő halott. Azonban mégis végére járok a nyomnak, ami felidézte bennem az emlékét. Ennek köszönhetően kis híján halálra rémítettem egy lányt és, már kezdtem azt hinni, hogy az egész nem volt több egy képzelgésnél, mikor meghallottam édes fülbemászó hangját, ahogyan a nevemen szólít. Nem sok ember van tisztában azzal, hogy Sebastian a második nevem. Emellett ő volt az egyetlen, aki Bastian-nek szólított. A többség vagy Nate-nek vagy Bash-nek, ha nagyon becézni akartak.
Eleinte nem akartam elhinni, hogy a húgom áll velem szemben. Ledöbbentem.. Mégis mikor és hogyan vált azzá, amivé én? Csak remélni tudom, hogy az ő útja könnyebb volt az enyémnél. – Daisy. – Suttogtam magam elé, majd több sem kellett ahhoz, hogy karjaim közé zárjam törékeny testét. Az én kishúgom életben van. Újabb reményt kaptam azzal kapcsolatban, hogy van értelme az életemnek és nem veszett el minden teljesen. Önző dolog azt mondani, hogy hálás vagyok, amiért életben van.. Még akkor is, ha ilyen áron maradt életben. De most hálát adok az égnek, hogy nem vette el tőlem, ahogyan eddig azt hittem.
– Te mégis, hogyan..? Ki tette ezt veled? Hol voltál? -  Szegeztem felé pár kérdést, amit ő is ugyanúgy feltehetett volna nekem. Én abban a tudatban voltam, hogy halott ezért nem is kerestem, de fogalmam nincs, hogy ő mit hihetett rólam. Kíváncsi vagyok milyen pletykák jártak a testvérem és a családjának haláláról. Nagy valószínűséggel volt, aki hozzám kötötte, mert miért ne tették volna? A testvérem elvett tőlem mindent, amiért az egész emberi életemben dolgoztam. Felépítettem egy életet magamnak ő pedig pillanatok alatt porrá zúzta. A bizalom, a szeretet. Abban a pillanatban égett ki belőlem. Ez alól azonban a húgom kivételt jelent. De még mekkora kivételt.


zene: - | megjegyzés: - | szószám: 538 | ©

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 09, 2014 4:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Daisy & Nathaniel


Nagyon rosszul viselte az apjuk halálát, aztán minden mást, ami utána jött. A szépen felépített világa néhány év alatt darabokra hullott, és egyedül maradt. Egyedül, mint a kisujja. Időnként voltak, akikkel szívesen megosztotta volna, ami a szívét nyomja, de mit mondhatott volna? Ki nem nézett volna rá szörnyetegként az emberek között, ha elmondta volna, hogy mások vérére van szüksége a túléléshez? Gyűlölte az érzést, azt a szomjúságot, ami eleinte az őrületbe kergette. Undorodott magától, attól, amivé vált, de az évek alatt megtanult együtt élni vele. Megtanulta, hogy nem kell embereket ölnie azért, hogy életben maradjon, hogy képes visszafogni az ösztönöket, amiket a vérrel kapott. Egy másik vámpír segített neki. Richard. Ő tanította meg arra, hogyan élhet újra teljes életet, hogy kezelje a változást, amin keresztülment, és bár a férfi többször próbált közeledni hozzá az együtt töltött évek alatt, ő inkább csak testvérként, barátként tekintett rá mindig, Richard pedig egy idő után elfogadta. Legalábbis úgy tűnt. Jó ideje már, hogy elváltak az útjaik, de még mindig… szeretettel? Igen, szeretettel gondol rá. Szerette a maga módján, még ha nem is úgy, ahogy a férfi akarta.
Az előtte álló azonban egészen más. Más szelete az életének, a szívének, az egyetlen, akit annak ellenére sem képes gyűlölni, hogy elhagyta, hogy elárulta, az egyetlen, akiről nem akarja elhinni azt a rosszat, amit hallott róla. Most is azzal a naiv, ostoba reménnyel ácsorog előtte, hogy nem változott semmi, hiába telt el egy évszázad, hogy elváltak az útjaik. Nem mer mozdulni, de bátyja megteszi helyette, ő pedig meglepetten hagyja, hogy az erős karok közé zárják. Feszültsége néhány pillanat alatt enged, mély sóhajjal szívja be azt a jellegzetes illatot, melyet utoljára emberi érzékekkel érzett, s most szinte bódítónak tűnik. Karjaival ő is átöleli Bastiant, fejét a mellkasára hajtja, és a kérdésekre sem akar kibontakozni ebből az ölelésből. Hosszú, szótlan pillanatok után egyenesedik csak ki, hogy felpillanthasson a szeretett arcra.
- Alig változtál…
Emeli jobbját, hogy puhán a férfi arcára simítsa a tenyerét. Szándékosan kerüli a válaszokat egyelőre.
- Azt hiszem, ez egy elég… hosszú történet.
Mosolyodik el, de a zöld szemek nem mosolyognak. Hát tényleg nem tudja? Semmit sem tud róla? Érdekelte egyáltalán? Azóta az éjszaka óta semmit nem hallott Bastian felől. Warrick, mielőtt otthagyta a padlón a saját vérében, azt mondta, ez lesz a tökéletes bosszúja Nate felé, és bátyja még csak nem is tud róla? Mi történhetett? Lesz miről beszélgetniük, ez egészen biztos.
- Az én képeim is ott lesznek a kiállításon, amit holnap nyitnak meg a díszteremben.
Kezdi egy semlegesebb témával, és erre valóban büszke, hiszen az egyik álma ez volt, hogy másoknak is festhessen, hogy másoknak is megmutathassa, ő hogyan látja a világot.
- Te hogy kerülsz ide? Azt hittem, kinőttél már az iskolapadból.
Mosolyog, ezúttal őszintébben, és ha Bastian hagyja, ellép tőle, és elindul.
- Velem tartasz?
Pillant bátyjára, és ha a másik rábólint, akkor finoman belekarol, pont ahogy régen, mikor még az illem így kívánta.



© ZENE: All of me | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 10, 2014 12:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Rory & Dorinda

Az utóbbi hetek nagyon forgalmasan teltek el a számomra, úgyanis pár hónappal ezelőtt véglegesen is eldöntöttem, hogy egyetemre megyek. Hogy miért éppen most és nem két évvel ezelőtt? Talán azért, mert két éve még nem igazán voltak elképzeléseim a jövőmet illetően.. csak úgy lézengtem a nagyvilágban, felszolgálóként.  Csak most tudatosult bennem úgy igazán, hogy mivel akarok foglalkozni pár év múlva. Színésztő, esetleg előadóművész, netalántánt énekesnő szeretnék lenni. Tudom, ez egy hatalmas lépés, ráadásul rengeteg kitartást is ígényel és ha nem vagyok elég szorgalmas, könnyen le is csúszhatok az ingyenes helyet birtoklók  listájáról. De én ezt akarom! Én segíteni akarok.. mindig is imádtam különböző előadásokban szerepelni és ez az évek során sem változott. Illetve a Vince-el való találkozásom is felkavart belülről.. muszáj volt hát cselekednem és eldöntenem, mit szeretnék kihozni az életemből. Hisz csak nem dolgozhatok felszolgálóként életem végéig. Így hát elhatároztam, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy felvételt nyerhessek a Whitmore Egyetem dráma tagozatára. A beiratkozás után következett a felvételi.., ami bár kissé nehéznek bizonyult, de szerintem sikerült meg is bírkóznom vele. Mostmár csak az eredményt várom. Remélem jó lesz. Pár nap és máris tudni fogom, hogy mi lesz velem a következő pár évben.
Feltehetőleg annyira beleéltem magam a jövőmmel kapcsolatos ábrándozásaimba, hogy észre se vettem, mikor véletlenül neki mentem egy ártatlan járókelőnek.
- Bocsánat - kértem gyorsan elnézést tőle, de az alatt az egy tized másodpercnyi idő alatt megéreztem valamit a lányban.. Nem ember.  


A hozzászólást Lorelai S. Gilmore összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 07, 2014 7:21 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 16, 2014 4:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Nathaniel & Daisy

► TO MY SWEET LITTLE SISTER



Ha volt valami, amire tényleg nem számítottam, hogy a húgommal fogok pont itt találkozni. Annyi ideig halottnak hittem most pedig pont itt áll előttem.. Életben van. Az én törékeny húgocskám, akiért mindent eldobtam volna itt áll előttem.. Hihetetlen a számomra. Nem tudom, hogy ki változtatta át, de hálás vagyok érte. Azonban sajnálom, hogy szörnyeteg lett, mint én. Mondjuk ezt nem tudhatom. Lehet, hogy ő jobban kezelte a felerősödött érzelmeket és a vérszomjat, mint én. Én ezt a kettőt sikeresen összekevertem, aminek köszönhetően lemészároltam az öcsémet és a családját. Bánom, már hiszen nem ezt érdemelték. Mégis csak a testvérem volt. Elárult az igaz, viszont most már nem tekintek úgy rá.. Mármint, ha visszaemlékezek rá nem a gyűlölet az első érzés, ami elfog. Az egész dologban két emberre volt szükség és láthatóan a feleségem is vehető volt a dologra vagy leginkább ő csavarta el az öcsém fejét nem tudhatom. Mindkettőjüket ugyanúgy kellene gyűlölnöm viszont a feleségemet valahogy sokkal jobban gyűlölöm.. Mégis csak ő volt az, akiben vakon megbíztam. Kit tiszta szívemből szerettem. Mégis megalázott. Nem elég, hogy megcsalt, de még a saját testvéremmel.. Undorodom tőlük. Ugyanakkor hiányzik is az öcsém. Vigyáztam rá a szüleink halála után bármennyire is volt semmirekellő.. Hátba támadt, de a vér nem válik vízzé. Még mindig a testvérem.
Sajnálom, hogy nem lehettem a húgommal akkor, mikor átváltozott. Soha nem jutott eszembe keresni, hiszen azt hittem halott. A sírjához nem tudtam kimenni, mert egyszerűen nem vitt rá a lélek. Fájdalmas dolog az, ha valaki örökké él, de közben a szerettei sorra hullnak el mellőle. Az pedig még nagyobb fájdalom, ha a saját keze által hullik el az egyik családtagja s erre csak később eszmél rá. Hibát követtem el. Sajnos visszafordíthatatlan, ha megtehetném, hogy visszacsinálok mindent biztos megtenném. Nem kellett volna visszatérnem. De beszélek itt zöldségeket. Nem volt ki megfékezzen.. Még a húgom sem tudott volna megállítani.. Annyira felemésztett a düh és a gyűlölet.
Bőven van időnk arra, hogy beavass mi történt veled, húgocskám.. – Az életének minden egyes részletére kíváncsi vagyok.. Ő az a személy, akinek a gyengédebb, szabadabb és emberibb oldalamat tudom mutatni mindenféle nehézség nélkül. Vele nem is tudnék olyan kegyetlen lenni, mint másokkal. Mégis csak a húgom. Aki mindenkinél fontosabb a számomra. – Gratulálok! – Mindig is tisztában voltam azzal, hogy mennyire szeretett festeni.. Hiába nem volt túl sok időm, hogy foglalkozzam vele a sok munka mellett.. Azért valamennyire tisztában voltam a húgom hobbijaival.. Legalábbis azt hiszem.
Mikor megkérdezte, hogy vele tartok-e fel sem merült bennem a nem válasz lehetősége. Vele minden egyes perc ajándék. Főleg most, hogy azt hittem meghalt.. Él és virul. Remélhetőleg boldog is.. De ezt a témát ráérek később feszegetni.


zene: - | megjegyzés: gyenge lett. Neutral| szószám: 435 | ©


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 16, 2014 6:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Nathaniel & Daisy



Ezt ő is elmondhatja magáról. A legutolsó, amire számított, hogy bátyjával fut össze a főiskola területén. Nem is igazán érti, mi hozta ide, de biztosan megvan rá a maga oka. Talán később ő is elárulja. Persze lehet, hogy valóban csak az iskolapad vonzotta vissza, még ha ez mosolyogtató gondolat is számára.
Nem igazán érti a régmúltban történteket, még ha azóta fel is fogta valamelyest, hogy miért történt minden úgy, ahogy. Mégsem képes gyűlölni miatta Bastiant, holott Warrick helyében talán ő is ezt tenné. Fiatalabb bátyját is megértette már azóta, de az ő tetteit nehezebben fogadja el. Nem elég kifogás számára az átváltozás utáni vérszomj semmire, amit tettek. A bosszúvágy benne sosem lángolt úgy, hogy érthesse igazán, mit jelent. Még azután sem, hogy Warrick otthagyta a saját vérében fekve. Hiszen mindkettő vér szerint kötődik hozzá, és ezt a köteléket ő képtelen úgy elszakítani, ahogy a másik kettő tette.
Ő is igazán sajnálja, hogy senki nem volt ott akkor vele. Abban a pillanatban, amikor az éhség minden mást elnyomott, amikor nem létezett más, csak a vér kínzón édes-fémes illata, amikor olyasmiket tett, amik után undorodott magától, amitől szörnyetegnek látta magát, de nem tudott szabadulni a létezéstől. Józanabb pillanataiban elrejtőzött a világ elől, a legtöbb cselekedete ösztönös volt, de akadtak olyan döntések is, amit maga hozott meg. Ez is ilyen volt, mégsem rejtőzhetett a végtelenségig. Az éhség újra és újra kicibálta az éjszakába, ami elnyelte volna, ha nincs Aaron. Aaron boszorkány volt. Ő volt az, aki megfékezte, aki elkészítette a gyűrűjét, ami a túlélést jelentette számára, aki megtanította, hogy tartsa kordában a vérszomát, és akit nem sokkal azután, hogy találkoztak, megölt egy vámpír. Ez alatt a rövid idő alatt is kötődött a férfihez, hiszen a legnagyobb támasza volt a legnehezebb időkben. Mikor évekkel később Richarddal találkozott, akkor érzett csak hasonló békét és biztonságot, mint Aaron vagy éppen Bastian mellett.
- Remélem is, hogy nem lépsz le egyik napról a másikra, mint legutóbb…
Mosolyog, de képtelen a hangjába is olyan vidámságot csempészni, mint amilyen ahhoz illene, hogy vicelődésnek tűnjön, amit mondott. Valóban reméli, hogy ezúttal több időt tölthetnek együtt ennyi idő után.
- Ne haragudj, én nem akartam…
Nagy sóhaj hagyja el az ajkait, mielőtt továbbterelné a témát a kiállításra.
- Köszönöm.
Valójában nagyon is büszke erre a kiállításra, még ha nem is csak az ő képei lesznek kitéve. Bátyja nem mond nemet az invitálásra, így hát félszegen belékarol, és úgy indulnak tovább a havas-lábnyomos ösvényen. Percekig nem szólal meg, csak kiélvezi a pillanatokat, fivére közelségét, és egy idő után azt veszi észre, hogy mosolyog. Őszintén. Hiába érzi úgy, hogy mindkét bátyja elárulta a maga módján, mégsem képes haragudni rájuk. Bastianra pedig végképp nem. Sokkal nagyobb az öröme, hogy újra láthatja.
- Rég volt már, hogy utoljára láttalak. Emlékszel? Meglátogattál és beteg voltam, te pedig adtál nekem a véredből. Akkor nem értettem, te pedig nem magyarázkodtál. Tudtad, hogy ezzel mentetted meg az életem?
Óvatosan emeli tekintetét bátyja arcára, figyelmesen lesve a szeretett vonásokat.
- Néha azt kívántam, bárcsak meghaltam volna akkor, de most örülök, hogy nem úgy alakult.
Nyugodt hangon mesél, már nem bántja annyira, ami akkor történt, még ha teljesen sosem lesz képes megbékélni vele.
- Néhány nappal később Warrick jelent meg a szobámban. Gondolhatod, hogy megijedtem. Azt mondták, megőrült, lemészárolta a családját, aztán elmenekült. Mindenki ezt hitte, de ő egyre csak azt hajtogatta, hogy senki nem tudja az igazat, hogy minden a te hibád volt, hogy a te féltékenységed végzett velük… nem akartam hinni neki, de annyira dühös volt, annyira furcsán összeszedett még abban az állapotban is…
Talán nem kellett volna egyből ezzel a témával indítania, talán  el kellett volna csevegniük a régi szép időkről, a madarakról, a hóról, vagy az ég tudja, miről, de Bastian kérdezte, ő pedig válaszol. Még akkor is, ha kérdések égnek benne inkább, olyan miértek, amikre talán soha nem kaphat választ, olyan vágyak, amiket soha nem mutathat vagy mondhat ki nyíltan.
Lopva pillant bátyjára, és egy kicsivel erősebben kapaszkodik a karjába, mintha csak kérlelné, hogy állítsa le, hogy mondja, az egész csak őrültség, Warrick kitalációja. Mégis folytatja, kicsit bizonytalanabbul.
- Azt mondta, az én halálom lesz a legtökéletesebb bosszú azért, amit a családjával tettél, hogy az én vérem hozza majd el számára a megváltást.
Olyan tisztán emlékszik ezekre a pillanatokra, mintha csak tegnap történt volna. Pedig hogy szerette volna elfelejteni!
- Otthagyott a saját vérembe fagyva, de nem haltam meg.
Várakozón emeli tekintetét bátyjára. Magyarázatot vár talán, cáfolatot, bármit, ami enyhíthet a szavak súlyán. A zöld szemekben ott a kérés: “Mondd, hogy nem igaz! Csak mondd, hogy nem igaz…!”

©️ ZENE: Reaglvasáshoz | MEGJEGYZÉS: Dehogy lett az! Smile
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 23, 2014 4:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Nathaniel & Daisy

► TO MY SWEET LITTLE SISTER



Meglepődtem azon, hogy a húgom életben van.. Nagy valószínűséggel ő is halottnak hitt, de az is lehet, hogy tisztában volt azzal, hogy élek. Mindegy is. A lényeg, hogy azt hiszem ez a találkozás mindkettőnk számára meglepő volt. Belefutni valakibe.. Az teljesen átlagos, de hogy egy olyan személybe fussak bele, akit már körülbelül 100 éve halottnak hittem.. Hát.. Megéri azt, hogy ünnepeljünk. Legalábbis én kedvet kaptam az ünnepléshez. Nem érdekel, hogy ő is ugyan olyan, mint én. Na, jó ez nem teljesen igaz. Én egy tényleges szörnyeteg vagyok, míg ő még mindig ugyanolyan angyali, mint volt. Nem tudom, hogy milyen nehézségeken mehetett keresztül, amit a vámpírlét kísér, de mostantól kezdve nincs egyedül. Támogatni fogom mindenben.. Hiszen ő az én kistestvérem.
Sajnáltam, hogy ott kellett őt hagynom. Mindennél jobban szerettem volna magammal vinni.. Átváltoztatni. De rettegtem, hogy ő is olyan nehézségekkel küszködne, mint amikkel én. Azonban ő nem követhetett volna el akkora hibát, mint amit én tettem. Hiszen nem volt több családtagunk, akit megölhetett volna. Nem mellesleg, ha a férjét akkor megöli, mert nem tud uralkodni a vérszomján az sem érne a közelébe sem annak, amit én tettem. Kiontottam egy ártatlan gyermek életét csak azért, mert a haragom képviselőjeként tekintettem rá. Irigy voltam a testvéremre, hogy megkapta azt, amit én mindig is akartam és a legrosszabb az egészben, hogy semmit nem kellett tennie annak érdekében, hogy ez megtörténjen. Csak lopta a napot mégis sikeresebb volt, mint én valaha is leszek..
Soha többé nem hagylak el. Megígérem. – Mondtam neki teljesen komolyan. Így gondoltam.. Ezen senki és semmi nem változtathat. A húgom mellől nem tágítok. Nekem, már csak ő maradt. Benne nem kellett csalódnom. Nem adott rá okot. Nem is szeretnék okot keresni, mert felesleges. Hiába lett vámpír az én szememben ő még mindig az én törékeny kishúgom. Védelmezni fogom minden bajtól és segítem abban, hogy újra elérhesse a boldogságot, amit már annyira megérdemel. Nem akarom azt hinni, hogy az elmúlt időszakot egyedül töltötte, mert ő pont nem ezt érdemelné meg. Én magam sem voltam egyedül pedig egyáltalán nem érdemeltem meg az olyan emberek társaságát, mint Rebekah vagy Aylee. Két gyönyörű nő. De egyikük sem volt képes arra, hogy felolvasszák a szívemet. Erre talán senki nem lesz képes. Már nem is egyszerűen megfagyott.. Egyenest kővé változott. Egyszóval.. Menthetetlen.
Annyi mindent kérdezhetnék tőle azzal kapcsolatban, hogy mégis mi szél sodorta pont ide. Talán őt is a veszély iránti vágy hajtotta? Nem ilyennek ismertem a húgomat, szóval ezt nem merném feltételezni. Azonban nem ez az a kérdés, ami annyira foglalkoztatott. Hanem az, hogy mégis hogyan lett belőle vámpír.. Valaki más változtatta át vagy valami baleset érte nem sokkal azután, hogy ott jártam? Nem hagyhattam, hogy elragadja egy csúnya betegség ezért a véremből adtam neki, hogy túlélje.. Mert megérdemelt egy hosszú és tökéletes életet, de ezek szerint több is megadatott neki, mint egy élet. Az már egy teljesen más kérdés, hogy mi volt ennek az ára. Mert semmi nem jön ingyen.
Végighallgattam, amit mondott és egy kicsit megfeszültem.. Először is.. Warrick él. Másodszor pedig tényleg megőrülhetett, ha képes volt a saját húgunknak ártani.. Velem volt baja mégis ő volt az, akit bántott. De szent meggyőződésem volt az, hogy Warrick halott.. Akkor talán mind életben lehetnek? Nem.. Akkor nem támadta volna meg Daisy-t. Ennek az egésznek semmi értelme.. Tudom, hogy eléggé szétszórt voltam és nem gondolkoztam tisztán, de határozottan észrevettem volna, ha valaki még életben lett volna abban a kis házikóban.. Ezek szerint viszont tévedhetek.
Annyi gondolat kavargott a fejemben, de ami legtöbbször felvetődött azaz volt, hogy most hazudjak a húgomnak arról, hogy mi történt avagy sem. Úgy gondoltam, ha valaki akkor ő rá fog jönni arra, ha nem mondom el az igazat.. Jobban átgondolva nincsen választási lehetőségem el kell mondanom, hogy mi is történt akkor.. Az én szemszögemből.. Bár azt hiszem az érzéseimet ő talán megértheti.. Az árulás fájdalmas dolog. Én is ezt tettem vele, mikor hátat fordítottam és magam mögött hagytam. Vigyáznom kellett volna rá mégis csak a húgom, de ehelyett magára hagytam.. Elintéztem az életét, ami nem is biztos, hogy olyan volt, mint amilyenre vágyott, de én csak a legjobbat szerettem volna neki.. Ez volt az egyetlen dolog, amire vágytam.
Igazat mondott. Én voltam az, aki megölte őket egytől-egyig. Legalábbis azt hittem, mert ezek szerint Warrick nagyon is életben van. Mielőtt meggyógyítottalak téged.. Azelőtt voltam náluk. Le akartam zárni magamban és újra kezdeni, de a düh eluralkodott rajtam és azt hiszem te is tudod milyen nehéz uralkodni a vér iránti sóvárgáson.. Képtelen voltam visszafogni magam.. Ezért mindegyikőjükből kiszívtam az életet.. Még a gyermeküket sem kíméltem. Tudom most azt gondolod, hogy szörnyeteg vagyok.. És teljesen jogosan gondolod. De neked soha nem tudnék ártani, Daisy. Remélem hiszel nekem. – Vártam a reakcióját, hogy mégis mit fog szólni a vallomásomhoz. Nem szoktam ezzel dicsekedni, de megérdemelte, hogy megtudja az igazságot.
zene: - | megjegyzés: bocsi, hogy késtem.| szószám: 791 | ©


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 28, 2014 2:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Nathaniel & Daisy



Fogalma sem volt róla, mi lett Bastiannal, miután otthagyta őt, de hamar megtudta, mivé vált, hiszen ő is neki köszönhette az életét, de tudta azt is, hogy a vámpírok sem örökéletűek, és csak remélni merte, hogy fivére életben van még valahol a nagyvilágban. Akkor is, ha egy ideje belenyugodott, hogy soha többé nem láthatja újra, és most itt van. Itt van előtte, mellette, és legszívesebben napokig le sem szállna a nyakából, de nem hiszi, hogy bátyja díjazná a tervet. Különben is, nem az a kislány már, aki anno ott maradt tanácstalanul a nyakába szakadt élettel.  Beéri most azzal is, ha a karjába “csimpaszkodhat”,  ahogy régen, és úgy indul el mellette.
Az ígéret hallatán felpillant a férfire, és elmosolyodik.
- Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani.
A hangja azonban nem feddő, inkább valami rezignált nyugalom járja át, ahogy kesztyűs ujjai finoman megszorulnak bátyja kezén, jelezve, hogy nem áll szándékában kétségbe vonni a szavait, csak tudja, milyen kegyetlen olykor az élet. Sokszor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elterveztük.
Bizony, semmi sincs ingyen, a hosszabbra nyúlt élet sem volt, de úgy érzi, megfizette már az árát, legalábbis szeretne ebben hinni. Ahogy abban is, amit bátyja mondott az előbb, de ez nem ilyen egyszerű már. Noha olykor még mindig naiv léleknek tűnik, mert akar hinni a jóban, érte már annyi rossz is, hogy tanuljon a leckéből. Nehezebben bízik már, mint régen, még akkor is, ha Bastianról van szó. Benne is csalódott már, és bármennyire szeretné fenntartások és bizonytalanság nélkül fogadni, nem megy ilyen könnyen.
Valahol talán megérti Warrickot, még ha megbocsátani nem is lesz képes neki sohasem. Bátyjuk nem volt “kéznél”, mikor kellett volna, nem volt kin bosszút álljon az ifjabb fivér, csak rajta, és rajta keresztül Bastianon. Nem kellett volna egyiküknek sem ezt az utat választaniuk, de az első dominó eldőlt, és magával rántotta az összes többit. Mindez azonban régen volt már.Olyan régen, hogy igaznak is alig tűnik. Homályos képek már csupán, eltemetett érzések, amik ott élnek benne valahol mélyen, de nem szívesen cibálja elő őket, mert még most is fájnak. Mégis megteszi, Bastianért, azért, hogy bátyja tudja, hogy megértse.
Tekintete kérdőn pihen meg fivére arcán, s egy pillanatra lehunynak a sötét pillák, mikor meghallja a választ. Számított rá, s most mégis felkészületlenül éri a vallomás. Ujjai finoman megszorulnak az alkaron, amibe most mintha kapaszkodna. Nem látta a holttesteket. Christian nem engedte, de tudta, hogy szörnyű látvány lehetett. Akkor még nem értette, hogyan történhetett, hogyan válhatott valósággá az a rémálom, de azóta sokat tanult már az élettől és az életről. Mikor újra kinyitja a szemeit, tucatnyi észés kavarog a tekintetében, de nem, az undor sem képes elnyomni egészen azt az odaadó szeretetet, amit Bastian iránt érzett mindig.
- Örülök, hogy őszinte voltál velem, még ha ez volt is az utolsó dolog, amit hallani akartam.
Szinte csak súgja a szavakat, a hó puha ropogása a talpuk alatt kis híján elnyeli a hangját, végül azonban megtorpan, és ha bátjya engedi, elrántja a karját, és szembe fordul vele.
- Hogy voltál képes megölni őket, és hogy tudtál utána meglátogatni? Hogy tudtad önző módon kockára tenni az életem?
Persze, megérti az árulást, átérzi, hiszen átélte ő is, de ez nem mentség arra, amit a férfi tett.
- Utána megint elhagytál, ahogy néhány évvel előtte. Soha azóta felém sem néztél, eszedbe sem jutott megkeresni…!
Az évszázadig érlelt dühödt keserűség tör most elő a kezdeti örömteli megkönnyebbülés után a törékeny teremtésből, ujjai tehetetlenül szorulnak ökölbe.
- Még hogy soha nem tudnál ártani… eszedbe jutott egyáltalán, hányszor ártottál úgy, hogy fogalmad sem volt róla? Mert soha nem figyeltél rám igazán! Azt akartad, hogy a legjobb legyen nekem, mégsem kérdezted soha, hogy mit szeretnék igazán, én pedig úgy meg akartam felelni neked, hogy soha nem jutott eszembe mást tenni, mint amit te szerettél volna!
Azóta azonban sok idő telt el, és ő is változott. Meg kellett tanulnia megállni a saját lábán, saját véleményt és akaratot formálnia, és most ez az, ami szembeszáll Bastiannal annak ellenére is, hogy lelkének elrejtett zugában még mindig arra a törődő testvérre vágyik, aki most itt áll előtte. Arra, aki megvallotta neki a bűneit, s akinek végre ő is képes fájdalmat okozni, nem csak eltűrni a jószándékú önkényét.
Dacos mozdulattal morzsol el kézfejével egy kicsorduló könnycseppet, és felszegett állal néz fel bátyjára. Akarja látni az arcát, a reakcióját, valamit, ami őszinte, mint az előző szavak, amit nem rejt közönyös maszk mögé, ami azt jelenti, hogy maradt még benne abból az _emberből_, akit ő valamikor mindennél jobban szeretett.
©️ ZENE: Frozen | MEGJEGYZÉS: Remélem, tetszik!  :hatodjmeg: 
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 08, 2014 2:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Kendra & Crystal

Jó ötlet volt Crystal eljönni erre a bulira, hiszen erre volt a legnagyobb szükségem most. Itt kikapcsolhatok kicsi, mert abszurd volt az, hogy én szerelmes lennék. Én azt se tudom, hogy mi az. Hogy lehetnék szerelmes, ha nincs is olyan férfi akiért meghalnék, de tényleg nincs ilyen?! Ott van L, aki valami miatt mindennél fontosabb lett számomra, s ehhez egy nap elegendő volt. Talán veszélyes lenne rám nézve, de mindig is szerettem a veszélyt ez éltetett. Ott volt még a barátnőm szomorúsága is, szóval mindkettőknek ez lesz a legjobb. Kicsit kikapcsolódunk, jól érezzük magunkat és éljük tovább a tökéletesnek látszó életünket.
Alig, hogy megérkeztem láttam, hogy hatalmas buli lesz itt és még a tömegből se tűnök ki, hiszen bárki azt hiheti, hogy ide járok, talán nem is lenne rossz ötlet. Mindennap szórakozás lehet itt. Lassú léptekkel sétáltam át a parkon, s közben végig Crystalt kerestem. Én itt voltam, de őt sehol se láttam. Vajon merre járkál, csak nem talált már valami helyes pasit és inkább az ő társaságát választotta. L biztosan nem lesz itt, szóval tényleg lesz egy kis időm gondolkozni a dolgokon. Előkotortam a telefonomat és hívni kezdtem őt. Vajon merre van ez a szőke leányzó.
•• ฝusic: - •• ฝords: bocsi nem lett a legjobb. Neutral ••Note: -
©️
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 08, 2014 3:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Úgy beszéltük meg Kendrával, hogy egy óra múlva találkozunk a Whitmore-on, míg magunkra kapunk valami elegánsabb ruházatot. Bár, nem volt valami sok kedvem a bulizáshoz, de ha már ÉN  hoztam fel az ötletet, akkor csak nem gondolhatom meg magam pár perccel később! Az egész szobát feltúrtam, míg ráakadtam egy megfelelőnek tűnő fekete, mélyebb dekoltázsú ruhára. A színe lényegtelen, inkább az a fontos, hogy remekül kiemeli a testalkatomat. Gyorsan kisminkeltem magam, felkaptam  egy a ruhához színben harmonizáló magassarkút és már el is indultam az egyetem területére.
Hm, kíváncsi vagyok, hogy a leendő diákjaim miképpen is fognak vélekedni a jövendőbeli tanárnőjükről, ha majd meglátnak. Hisz nem valami sok fiatal tanár taníthat az egyetemen.. és  erről hiretlen eszembe jutott valaki, Wes Maxfield, a srác, akivel Whitmore-ban való rövid találkozásom során találkoztam.. és khm, elég jól meg is értettük egymást. Vajon ő is itt lesz.. ? Kíváncsi lennék a reakciójára, amikor meglát..
Kendrára a Whitmore melletti parkban találtam rá. Hátulról akartam őt meglepni, de pechemre, pont rám csörrent, mikor alkalmam lett volna rá, s így emiatt elég viccesen sült el a kis tervem.
- Hé, meg akartalak lepni - mondtam megjátszott sértettséggel, de ez is csak ennyit tartott, mivel rögtön ezek után tetőtöl talpig végignéztem a barátnőmön, hogy értékelni tudjam az outfittjét. - Oké, jól nézünk ki, akkor mostmár mehetünk is - állapítottam meg vidáman, majd barátnpmbe karolva indultam el, közben pillantásommal a parkot kémlelve. - Rég voltam itt utoljára.. - bukott ki belőlem kicsivel később a gondolat, s ennek köszönhetően ismét felszínre kerültek bennem a Wessel kapcsolatos emlékeim.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 08, 2014 10:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Kendra & Crystal

Elmosolyodtam amikor meghallottam az ismerős hangot. Megfordultam és boldogan pillantottam rá. Úgy éreztem, hogy tényleg semmi se történhet, de persze végül nem így lett. Végig mértem a barátnőmet, s elismerően bólintottam. Nagyon kicsípte magát, biztos vagyok abban, hogy van itt valaki aki miatt ennyire kiöltözött. - Ki miatt is vagy ennyire kicsípve? - néztem rá érdeklődve, majd egy ördögi mosoly jelent meg az arcomon.- Remélem nem fogsz magamra hagyni, hogy magányosan töltsem el az időt itt. - mondtam neki még mindig mosolyogva, majd belé karoltam.- Szóval merre is megyünk és mi is pontosan a terv? - kérdeztem tőle, hiszen tudni akartam minden egyes részletet. Bulizni jöttem ide, de volt egy olyan érzésem, hogy nem lesz minden rendben. Valami történni fog, pedig csak egy kis mulatságra vágytam. Ki akartam kapcsolni az agyamat, hiszen annyi minden történt velem mostanában.
Te már jártál itt? - néztem rá döbbenten. Nagyon is meglepett, fogalmam sem volt erről. Mindig tud valami meglepetéssel szolgálni, de ezt szeretem benne, hogy soha se unalmas az életem mellette.- Mi lenne, ha szereznénk valami alkoholtartalmú italt és utána elmesélnél nekem minden egyes kis részletet?! - mondtam neki mosolyogva és elindultam az egyetem felé.
•• ฝusic: - •• ฝords: folyt. valahol 40 ••Note: -
©️
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Whitmore melletti park Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Vas. Márc. 09, 2014 1:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Amara &  Tatia

► MY ETERNITY IS HORRIBLE , AND YOURS?


Nyugodt és kimért léptekkel sétáltam az épületet körülölelő park felé. Nem tervezgettem egész este fákat és nyiladozó virágokat nézegetni, a természet csodái jelenleg nem nagyon kötöttek le, pár szál tulipánra pillantva mégis mosolyra húzódtak az ajkaim. Imádtam őket. Létezik, hogy egy vámpírnak van kedvenc virága? Hiszen ezek annyira emberi dolgok, hogy teljesen értéküket vesztik akkor, ha valaki több évtizeden, évezreden keresztül tevékenykedik a világban és leginkább csak a rosszat, a kegyetlen dolgokat gyűjti maga köré? Ennek a viselkedésnek a mintapéldánya voltam én és mégis... néha jólesett rácsodálkozni egy-két dologra. Ez jelképezné, hogy a lelkem nem is olyan sötét, mint amilyennek mások gondolják? Mint amilyennek én gondolom? Badarság... elvégre mindenki tudja, hogy milyen romlott vagyok. De legalább a szavatosságom sohasem fog lejárni teljesen.
Lépteket hallottam, a zajból ítélve egy nő közeledett felém. Nem fordultam hátra, de még így is kivettem, hogy bizonytalan. A léptei mellett furcsa, kissé szaggatott légzése árulta el, hogy nem éppen az elmúlt percekben élte át az este és élete fénypontját. Tekintetét nem láttam, de a nyakamat tettem volna rá, hogy az is zavart lett volna. Volt egy olyan érzésem, hogy nem a testet öltött harmónia járkál körülöttem.
Mély levegőt vettem és megfordultam, hogy elinduljak visszafelé. Egyetlen millimétert sem tettem, álló helyemben lefagytam. Olyan volt, mintha a lábaimat a padlóhoz szegezte volna a döbbenet és a biztonság kedvéért még ólomsúlyokat is kötött volna a bokáimra, nehogy véletlenül megmozdulhassak. Szemben álltam... magammal. Mármint egy nővel, aki teljes mértékben úgy nézett ki, mint én, de tudtam, hogy sem Elena, sem Katherine nem jöhet szóba... őket mérföldekről képes vagyok kiszúrni, mivel mindkettejüknek vannak különleges ismertetőjegyeik, mint például a  bociszemek vagy éppen a bőrkabát. Ez a lány viszont... még a szeme sem állt jól. A kétségbeesést, a különcséget bármikor észreveszem és róla valahogy ordított, szinte neonfényekkel világított a felirat a feje fölött, hogy nem érzi magát idevalónak. Emberek közé valónak.
Nem kellett sokat törnöm a fejem, hogy rájöjjek, ki ő. Hallottam már róla... meséltek arról, hogy nem én vagyok az első hasonmás, ahogy az eddig mindenki tudatába beékelődött. Volt előttem még egy szerencsétlen, aki szintén eléggé megszívta ezt az egész "éljünk örökké, mert jó móka" szituációt. Alana.. nem, nem... Amara! Tiszta sor.
- Micsoda nem várt meglepetés. - Valószínűsítettem, hogy neki maximum halvány fogalma lehet arról, hogy ki lehetek. De hogy kerülő egyáltalán ide? Nem volt valahová bezárva? Nekem ezek voltak a legutóbbi infóim, amelyek persze elavulhatnak pár nap alatt, mégis.. mennyire utálom én ezt a hasonmásosdit! - Sok mindenkire fel voltam készülve, de hogy pont veled fussak ma össze... álmaimban sem gondoltam volna. - Néztem végig rajta. Látszik, hogy nem az ő pályája ez a világ. A tartása, az egész lénye... mintha lelkiekben a saját idejében ragadt volna.

zene: Runaway | megjegyzés: remélem megfelel :$ | ©

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 09, 2014 1:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Miután Klaus faképnél hagyott elindultam megkeresni Silast. Persze sehol sem találtam. Nem is csoda. Sosem voltam a szerencsések közé sorolható. Kifejezhetetlen, hogy mennyire le akartam lépni erről a helyről. Nem az én világom, vagy legalábbis egy nap alatt még nem sikerült beilleszkednem. A ruha túl szűk volt rám. Nem tudom hogy képesek elviselni ezt a mai fiatalok. A hajamat begöndörítették, leért egészen a csípőmig. Elől le is vágtak belőle egy picit, ami eléggé zavart, hiszen sosem vágattam le belőle egy centit sem. A színe is természetes volt így kissé fakó. Végigvágtattam az egyetemen, majd a parkolón át egy erdős részen találtam magamat, lekövezett szűk utakkal és padokkal. Érdekes. Ahogy sétáltam hirtelen szembetaláltam magamat.... magammal. Na álljunk csak meg egy pillanatra! A szemeim kitágultak, megrémültem. Szóval igaz. Nem én vagyok az egyetlen. Legszívesebben sikoltottam volna, de még ahhoz is nyuszi voltam. - -te...te vagy...Katherine?... vagy Elena...? -mutattam rá zavarodottan. Nem emlékeztem pontosan a nevekre, amit a férfi említett. - Ez hogy lehetséges? -kérdeztem értetlenül. Annyi mindent nem tudtam még. Csak egy ember voltam mikor átváltoztam... még a boszorkányokról is alig tudtam valamit. - Ez valami vicc?... Talán az ikertesóm lennél? -találgattam kissé rekedt hangon. Újra végigmértem az előttem álló lányt. A haja csak fele addig ért, mint nekem, ebből tudtam, hogy nem egykorból valók vagyunk. A világért sem vágatnék bele a hajamba. Az arca kissé idősebbnek tűnik, mint az enyém. Talán én hamarabb változtam át. Az ajkamba haraptam idegesen, várva hogy végre mondjon valamit.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Whitmore melletti park Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Vas. Márc. 09, 2014 1:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Amara &  Tatia

► MY ETERNITY IS HORRIBLE , AND YOURS?


Hogy látszódhat valakin ennyire, hogy nem teljesen komplett? Mert ezen a lányom látszott, hogy nincsen minden rendben a fejében. Az arcára kiült a rémület, zavarodottságának szintje az én antennáimat is birizgálta. Ujjai görcsben, életerő nulla. Szegény szerencsétlen... így indult el valahová, ahol nem éppen a legbarátságosabb társaság gyűlt össze? Hát senki nem adott neki semmiféle gyorstalpalót abból, hogyan ne mutassa ki félelmét és kerülje a... igazából mindenkit? Elég szemét partnere lehet, ha csak úgy bedobta a mély vízbe, elrángatta ide, aztán egyedül hagyta. Konkrétan az oroszlánok elé vetette az... ősömet? Azt hiszem. Beleborzongok a gondolatba, főleg, hogy olyan neveket ejt ki a száján, amelyeket szintén utáltam. Rühelltem, amikor azt hitték, hogy a hasonmásaim vagyok. Persze néha jól jött, álcának tökéletes, ha rajtad kívül még 2 -jelen esetben már 3- ugyanolyan kinézetű nő járkál a nagyvilágban, maga a tudat mégis eléggé bizarr és idegesítő.
- Ikertesó? - Felvontam a szemöldökömet és akarva-akaratlanul is kacajra fakadtam. Eszméletlen ez a lány. Összesen öt szót beszélt és mégis jókedvre derített a tudatlanságával és elveszettségével. Jó buli lesz ez a beszélgetés, érzem előre. - Akár azt is mondhatnánk, ha nem lennének közöttünk évszázadok. - Megvontam a vállam. - Téged tényleg senki sem világosított fel arról, hogy mi folyik körülötted? - Kérdeztem teljesen megrökönyödve, a látszat kedvéért cseppnyi együttérzést és sajnálatot tanúsítva. Ha nem ismer, akkor nem tudja, milyen vagyok... nem következtethet arra, hogyan fogok viselkedni. Idegen vagyok számára, ahogy ő is nekem, de róla süt, hogy milyen. Hallottam a történetét és tudtam, nem élt még eleget ahhoz, hogy a vére igazi Petrova-stílusba forduljon át.
Közelebb léptem hozzá és végigmértem. Eredetileg egyformáknak kellene lennünk, mégsem különbözhettünk volna jobban. A szemében tükröződő fénytelenség, az arcizmai feszülése, a szájat való harapdálás egytől-egyig azok a dolgok voltak, amelyek rám nem voltak jellemzőek. Vagy ha igen, akkor elrejtettem őket.
- A nevem Tatia. - Mutatkoztam be. - Te pedig Amara vagy, ha a szimatom nem csal. Azt pedig nem szokott. - Tettem hozzá apró, negédes mosollyal.

zene: Runaway | megjegyzés: remélem megfelel :$ | ©

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 09, 2014 2:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Vizsgálódó szempárral figyeltem minden egyes mozdulatát. Az ösztöneim azt súgták ne bízzak meg benne. - Évszázadok?... Melyik korból vagy? -érdeklődtem figyelmesen. Tehát fiatalabb nálam. Simán elintézhetem, ha úgy hozza a sors. Bár mindenki tudja, hogy nem mernék ártani neki, csak végszükség esetén, de akkor sem ölnék. Nem vagyok rá képes. Már az is borzalmas, hogy ilyesmi egyáltalán eszembe jutott. - Tatia... Szóval te vagy az a némber, aki mindenféle Marcell nevű fickóval hál... -gondolkoztam kicsit hangosabban a kelleténél. - Elnézést! Nem úgy értettem. -kaptam észbe, mikor rájöttem, hogy azokat a szavakat tényleg kimondtam. -...a szimatod nem csal. Amara vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek. -mondtam egy kedves mosoly kíséretében. - Bár ahogy elnézem te nem örülsz nekem annyira. -kezdtem sétálni körülötte és úgy méregettem. Olyan volt, mintha kívülről látnám magamat. Még nem szoktam hozzá. - Mi az oka, hogy nem örülsz nekem? -találgattam hangosan és próbáltam leutánozni a stílusát és a beállását. Eddig mindenki megjegyezte, hogy mennyire nem illek be a mostani világba. Talán ha kicsit figyelek és tanulok menni fog.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Whitmore melletti park Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Vas. Márc. 09, 2014 2:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Amara &  Tatia

► MY ETERNITY IS HORRIBLE , AND YOURS?


- 1012-ben születtem. Egy kicsivel fiatalabb vagyok, mint te, de... - Csak legyintettem egyet, nem fejeztem be. Nem akartam rögtön nyílt hadüzenetet küldeni felé, elvégre nem tűnt veszélyesnek még akkor sem, ha már csak a hasonmás mivoltából kiindulva sem volt szimpatikus. Egyik hasonmásommal sem ápoltam jó viszont, miért ő lenne a kivétel? Még akkor is, ha idősebb... nem úgy nézett ki, mint akinek akárkivel is baja lenne vagy valakinek neki tudna ugrani. Sőt, inkább olyan "egy legyet sem bántok szívesen"-fajtának tűnt. De azt hiszem, hogy az ilyesfajta elemzéseket hanyagolhatom még pár percig.
A szemeim viszont elkerekedtek savait hallva. Némber? Hallatlan, és ezek után rám szokták mondani, hogy pofátlan vagyok. - Már megbocsáss, mégis...  - Aztán elnevettem magam. Hát persze! Kellett pár másodperc, de ahogy kiejtett Marcel nevét egyből leesett és nem tudtam visszafogni a kacajomat. Lehuppantam a mellettünk lévő padra, keresztbe fontam lábaimat és könyökömmel megtámaszkodtam a karfán. Eszméletlen, hogy az a barom mindenhol ott van és anélkül idegesít fel, hogy váltott volna velem egy szót is. - Lefogadom, hogy összefutottál Klaus-szal. Csak ő képes arra, hogy elhordjon a hasonmásomnak, amiért megsértették az önérzetét. - Megforgattam a szemeimet. Abba inkább bele sem mentem, hogy a csuda hál Marcel-el, nem én, mivel ehhez aztán tényleg semmi köze nem volt Aranyhaj 2.0-nak, de azért belül nagyon is doppingolt a tudat, hogy a hibrid nem tudta szó nélkül hagyni régi tanítványával való megjelenésemet. A nyakamat tettem volna rá, hogy idő kérdése és szemtől szemben is meghallgathatom a  véleményét.
- Ne szabadkozz. Voltam már rosszabb is, mint némber. - Vontam meg a vállaimat lemondóan. Igazából leperegtek rólam az ilyen megjegyzések, a ribanc és a pokolfajzat simán lehetne a középső nevem, ha a használatuk gyakoriságát nézem. - Te viszont egyáltalán nem tűnsz egy némber típusnak. Már csak abból kifolyólag sem, hogy megpróbálsz utánozni. - Felvont szemöldökkel pillantottam rá és figyeltem, ahogy megpróbálja arckifejezésemet a saját pofácskájára varázsolni és ahogy a szavakat kellő hangsúlyozással akarja ejteni. Meg kell mondjam, elég kétségbeejtő próbálkozás. Ha tényleg így néznék ki, kérek egy golyót az agyamba.
- Nem kell magadra venned a viselkedésemet, mindenkivel ilyen vagyok. A hasonmásokkal meg főképp. - Mondtam komolyan. - Pár héttel ezelőttig abban a tudatban éltem, hogy én voltam a legelső közülünk, hogy én voltam az a szerencsétlen, aki miatt elindult ez a mizéria. És most kiderült, hogy nem. - Ismét végignéztem rajta. - Mondd csak, milyen volt kétezer évig betonba zárva élni? Nagyon kíváncsi vagyok, miért vagy itt. Vagy miért hoztak ide... kinek lehet rád szüksége ennyi év után? - Kérdeztem rá kendőzetlenül.

zene: Runaway | megjegyzés: remélem megfelel :$ | ©

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 09, 2014 3:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
A fejemben kezdett kirajzolódni valamilyen jellemtérkép a hasonmásaimról. Hihetetlen, hogy vannak hasonmásaim. Ezért is Tessa felelős. Az a szipirtyó. Gyűlölöm. - 1012... Elena pedig ennek a kornak a rabja és gondolom Katherine van kettőtök között. -raktam össze azokból a képekből, amit Klaus mutatott nekem a múltjából. - Ezek 500 évnyi eltérések... és ki a negyedik?-érdeklődtem kíváncsi tekintettel. Bár belülről nagyon reméltem, hogy nincs belőlem több. Egykeként nőttem fel. Nem vagyok jó az osztozkodásban és ahogy a külsőn való osztozkodásban sem.- Igen, Klaus Mikaelsonnal... Elég érdekes fiatalember. Az első pillanatban leszedi a fejed. -kacagtam fel. - Visszaemlékezve a jelenetre, amit rendezett inkább egy nagy bohócra hasonlít. -mondtam bohém módon. - Úgy látszik én vagyok az a szerencsés, aki megnyerte ezt a címet. Sajnálom hogyha miattam szenvedned kellett. Nem szép, hogy te... vagyis ti isszátok meg az én bűneimnek a levét. Bár meg kell vallanom én sem kedvellek. Valamiért úgy érzem elloptad a külsőmet és ettől rossz érzés tölt el. -elemezgettem a bennem kavargó érzelmeket. - Nem voltam betonba zárva. Mindig is kalitkákban tartogattak, többnyire fából, amit az utazók bűvölgettek. Kétezer évig nem kaptam egy csepp vért sem... Olyan mintha több tonna jég magasodott volna rám. Borzalmas volt. -a visszaemlékezéstől még a hideg is kirázott. - Silas szabadított ki. Bár be kell valljam elég sokáig tartott. -gondoltam már ismeri a nevét, ha az enyémet is. Itt valamiért mindenki ismer valahonnan és ez idegesített. - Viszont nem hiszem, hogy bárkinek is szüksége lenne rám. Még azt sem tudom ki vagyok... -mondtam kissé kiakadva és széttárt karokkal huppantam le mellé a padra. - A múltamban sok embert kihasználtam, hogy előrébb jussak és nem tudom hova menekülhetnék ez elől. -fakadt ki belőlem. Szomorú voltam és féltem, hogy megint szembe jön egy szellem, akinek a fájdalmába megint beleroskadok és megőrülök. - Nem tudom milyen vagyok. Elárultam valakit a múltban és már nagyon bánom. Igazából én vagyok az a némber és nem te. -eresztettem egy enyhe vigasztaló mosolyt Tatia felé. - De nem szeretnélek untatni a múltammal. -zártam le a témát. Ez amúgy sem rátartozik. - Remélem neked szebb életed volt. -kérdeztem óvatosan.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Whitmore melletti park Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Vas. Márc. 09, 2014 3:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Amara &  Tatia

► MY ETERNITY IS HORRIBLE , AND YOURS?


A tapintat sohasem volt jó barátom, most mégis megpróbáltam kevésbé észrevehetően megcsóválni a fejem és szánakozni. Nem sajnáltam a lányt... engem sem sajnált soha senki, mindenki szerint megérdemeltem azt az életet, amit kaptam, elvégre én követtem el a bűneimet és senki sem kényszerített semmire. Nem tegnap fogadtam el, hogy én vagyok a felelős a sorsom alakulásáért, de mártírt játszani utáltam. Amara nagyon úgy tűnt, hogy inkább Elenára hajazott ezzel a viselkedésével. Minden az ő bűne? Talán. De ha nem ő született volna egy férfi szívszerelmének, ha nem őt pillantotta volna meg a szerelembe esés pillanatában, akkor nem ő lenne az ok, hanem másvalaki. Ezt hívják végzetnek vagy ki hogy szereti nevezni, éppen ezért nem visz semmire önmagunk hibáztatása és annak a játéknak a játszása, hogy egyes tetteink miatt borul össze a világ. Aki nem akarja, hogy cselekedeteink hatással legyenek rá, az tegyen ellene. Ennyi.
- Egyet tanulj meg: ha kiszabadítottak és híre megy annak, hogy kétezer évesen itt járkálsz, úgyis akad valaki, akinek kelleni fogsz. Saját tapasztalat, sőt akárkit megkérdezhetsz. - Tártam szét a karjaimat. - Nem akartam a hasonmásod lenni, ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy én választottam ezt a külsőt. Ezt kaptam és ugyanúgy érzek, mint te. Utálom, hogy más is ilyen kinézettel él, utálom, ha összekevernek bennünket vagy a másikból kiindulva azt hiszik, hasonlítok egy hasonmásomra. Nincs ettől rosszabb érzés, majd megtapasztalod. - Az elmúlt időkben éltem inkább át ilyen élményeket, amíg Katerina fel nem cseperedett és meg nem ismerte őt mindenki, addig semmi gondom nem volt. Milyen szerencse, hogy hobbim volt a költözködés, így csak néhanapján kellett szembesülnöm egy-két összetévesztéssel.
- Mi baj van abban, ha sok embert kihasználtál? Anélkül nem lehet előrébb jutni, ebben a világban meg főképp nem. - Pillantottam rá jelentőségteljesen. - Az én életem sem volt jobb, mint a tiéd, de ez van. A lényeg viszont az, hogy szerintem sokkal jobban járnál, ha valahol máshol kezdenél új életet. Egy másik földrészen, például. Kímélj meg mindannyiunkat attól, hogy bemutatkozol, magadra vállalod létezésünk minden keserűségét és beállsz az önsajnáltatók sorába. - Felálltam a padról és közelebb léptem hozzá, így csak egy lépés választott el minket egymástól. - Idegesítő szokás és hiába te vagy a legidősebb, inkább tűnsz egy labilis, zakkant nőszemélynek, mint magabiztos hasonmásanyucinak. Tényleg... miért is viselkedsz úgy, mint akit üldöznek? - Néztem szét én is. Nem kicsit lehet paranoiás.

zene: Runaway | megjegyzés: - | ©

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 09, 2014 4:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
- Velem már nem tudna senki annál rosszabbat tenni, mint amilyen helyzetben most vagyok. Bölcs tanácsok a tieid Tatia, de te nem ismered az igazi kínt. Nem tudod mi az igazi fájdalom. Amíg te a saját életeddel szenvedtél én kétezer év alatt több milliárd ember fájdalmát tapasztalhattam meg az első sorból. Hidd el, csoda, hogy még épp elmével tudok beszélgetni veled. -tettem karba a kezemet és álltam a tekintetét. - Nem vagyok nyuszi, csak még nem volt időm kiismerni mit is szeretnék. Nem tőled félek, hanem a fájdalomtól, ami minden sarkon ott ólálkodik rám. A tekintetemben nem azt a félelmet és riadtságot látod, amire gondolsz, hanem azt amikor eszembe jut mi történne ha hozzám érnél és te is egy...-szellem lennél. Fejeztem be magamban a dolgot. - Nem tudsz megölni. Halhatatlan vagyok és erős. Nincs okom félni senkitől. Sőt hidd el! Én lennék a legboldogabb, ha itt helyben megölne valaki. Én vagyok a túlvilág átjárója és piszkosul őrjítő egy feladat. -olvastam egyenesen a képébe a szavakat. - Sosem menekülnék el a gondok elől. -hátradobtam a hajamat. Egészen belejöttem a mozdulataiba. - Úgy látszik rövidebbre kell vágatnom a hajamat, ha véletlen a bőrödbe szeretnék bújni. -mértem végig az egyik hajtincsemet. - Viszont látom, hogy te sok mindent tudsz, amit én nem. Mit szólnál ha kötnénk egy alkut? -mosolyogtam rá kedvesen és visszatért az az ártatlan lány, aki pár perce voltam mielőtt felbosszantott volna a saját vérem. Általában kedves természet vagyok de elég lobbanékony és kiismerhetetlen. Néha pedig elég zizi. Kiállok magamért, de a végén mégis rám talál az őzike énem. Persze ott volt Tessa. A legjobb barátnőm, akivel csak azért jó pofiztam, hogy ne kelljen többé szolgaként élnem. Aztán pedig Silas, akinek a szerelmét arra használtam, hogy megint csak feljebb jussak. Nem mintha nem szeretném őt teljes szívemből, de akkor is csak kihasználtam, aminek persze meg is szívtam a levét később. Még új ez a világ nekem, még ismerkedem. Próbálgatom, hogy hol vannak a határok, hogy kik tudnak előrébb jutni itt.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Whitmore melletti park Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Vas. Márc. 09, 2014 4:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Amara & Tatia

► MY ETERNITY IS HORRIBLE , AND YOURS?


Megmosolyogtatott ez a lány, legfőképp az, hogy megpróbált kioktatni. Nem kötöttem az orrára az én életem részleteit, de ő már magától elcsiripelt nekem jó néhány részletet az ő örökkévalóságából. Ebben valahogy mindig jó voltam... elég volt egy nézés, néhány nem éppen szép szó és az emberek csicseregni kezdtek, hogy felülírják a mondandómat és megcáfolják a véleményemet. El sem tudták képzelni, hogy ezzel mekkora hatalmat kaptam minden egyes alkalommal a kezembe és ezért nem is próbáltam utána saját erőmet és igazamat fitogtatni. Sokak szerint a nyílt uralom a legjobb fegyver és hozzáállás, szerintem viszont sokkal kifizetődőbb, ha a háttérből lehet irányítani. Higgye csak azt mindenki, hogy sokkal okosabb, mint az átlag vagy az, akivel beszél. Később mindig rájönnek, hogy tévedtek.
Megköszörültem a torkomat. Soha, de soha nem dobáltam a hajam, a lehető legidegesítőbb szokásnak tartom, de ha szerinte így viselkedek... ismét csak azt tudom mondani: legyen. Katherine tudta utánozni Elenát, Elena jól tudta adni Katherine-t, de nekem több időm volt mindkettejüket tanulmányozni, mint ők gondolnák. És mint Amara gondolná. A bőrömbe bújni? Sok szerencsét. Kilométerekről lerí valakiről, ha engem próbál eljátszani.
- Milyen alkut? - Csupán ennyit kérdeztem, nem többet.

zene: Runaway | megjegyzés: - | ©

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 09, 2014 4:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Kicsit talán többet fecsegtem a kelleténél és ezért megint ki fogok kapni Silastól. Talán nem a legokosabb, de ez engem most egyáltalán nem érdekel. - Bosszantó lehet. -jegyeztem meg mielőtt a tárgyra tértem. -Bosszantó lehet, hogy engem még nem ismertél ki és talán nem is fogsz soha. -mondtam sajnálkozva és újra körbepillantottam, hogy tényleg nincs e a közelben egy halott lélek. - Úgy látom neked jutott a féltékeny hasonmás szerep.-mondtam elkeseredve. Tulajdonképpen nem érdekelt, hogy mit csinálnak a képmásaim, de már ennyiből is ki tudtam venni, hogy Tatia féltékeny a többiekre. - Mondd csak... Elena vagy Katherine taszít jobban? -vontam fel az egyik szemöldökömet. Láttam a szemében valamit. - Elena az, igaz? -öntelt mosolyt villogtattam. Éreztem, hogy ebbe beletaláltam. Majd felsóhajtottam. Nem akarok szemétkedni vele, igazán nem tett még semmit. Csak nem tudja hol a helye. - De térjünk a tárgyra... -folytattam. - Tudod igazán unom már ezt a rám osztott szerepet. Ha ráveszed Quetsiyaht az ősi boszorkányt, hogy szedje le rólam ezt az átkot... akkor hajlandó vagyok neked cserébe valami ellenszolgáltatást nyújtani. -mondtam nagylelkűen. - Bármiben benne vagyok. -mondtam szépen lassan. Fogalmam sincs mi az amire vágyik, de én megadhatom neki. - De azt is észrevettem, hogy nem vagy valami kedves, ami gondolom természetből fakad. -mondtam egy kedves mosoly kíséretében. - Nem szeretnék rosszban lenni veled, mert látom, hogy te vagy az, aki még nagyon sokat segíthet és egészen megkedveltelek. Tetszik ez az ellenálló énem. -mondtam nevetve. Nem igazán tudtam felfogni, hogy ő most egy egészen más ember, mintha az ikertestvérem lenne vagy egy darab belőlem. Akárhogyan is nem akartam elveszteni egy ilyen lehetőséget.

Hirtelen egy férfit pillantok meg a járda másik végén. - Remek! -mondtam mikor közelebb ér. Barna rövid haja volt és kissé borostás arca. Ruhája nem tűnt ismerősnek. Valami csillogós szövetet viselt bőrrel. Egészen nevetséges volt. Míg közeledett az agyam már találgatta, hogy vajon hogyan hallhatott meg. Halálra csillám porozta magát? Megette az én kicsi pónim. Agyonnyomta egy szivárvány? Akárhogy is fájni fog. Visszafordult a hasonmásom felé és sürgető pillantást vetettem rá. Oda az eddig kiharcolt bátor arckifejezésem amit nagy nehezen erőltettem magamra, ha most ez a kirakati bábú megérint és itt helyben összeesek a fájdalomtól. A görög istenekre esküszöm bele fogok őrülni ebbe az egészbe. Bár kétségkívül sokkal jobb most hogy kiszabadultam.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Whitmore melletti park Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Vas. Márc. 09, 2014 5:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Amara &  Tatia

► MY ETERNITY IS HORRIBLE , AND YOURS?


Ahhoz képest, hogy két perce még majdnem összeesett a virágszál, eléggé kinyílt a csipája. Nem én vagyok az, akit bezárva tartottak és az őrület szélére hajszoltak, hanem ő. És hiába voltam híres a heves vérmérsékletemről, megtanultam, hogy nálam ostobábbakkal nem kezdek, az üres szavak pedig nem sok fenyegetést jelentettek.
- Kettőnk közül te vagy az, aki semmit sem tud a hasonmásokról.. ikertesó. - Mosolyodtam el gunyorosan. - A helyedben nem jártatnám feleslegesen a számat, mert senki nem szokott még meghatódni sem a hozzád hasonlóktól. Veheted újabb tanácsnak. - Nem tudtam tovább visszafogni magam, egyenesen a képébe nevettem. Komolyan azt hiszi, hogy bármit adhat nekem? Ő? Egy pár napja újjáélesztett szobor, aki azt hiszi, hogy hirtelen főnökké vált, amiért valaki úgy döntött, hogy engedélyezi neki a normális létezést? El van tévedve, de erre úgyis rá fog jönni magától. Vele biztosan nem fogok jótündér keresztanyaként viselkedni és felvilágosítani arról, hogyan működik a rendszer, amibe belecsöppent. Mer ő igenis eredeti hasonmás duma ide vagy oda, a hierarchia legalján helyezkedik el.
Szólásra nyitottam a számat, de ekkor olyasmi történt, amire nem számítottam. A nagyképű arckifejezést levarázsolta az arcáról, a félelem ismét a tekintetébe költözött. Na, csak nem egy szellem?
- A természet nem győz kicseszni veled, ugye? - - Léptem elé és finoman az ujjaim közé fogtam állát, hogy tekintetét az enyémbe kényszerítsem. - Azt mondtad örülnél annak, ha valaki megölne. Ha így folytatod, nagy eséllyel pályázol az áldozati bárány címre. És csak hogy tisztázzuk: imádom megleckéztetni azokat, akik két lépés után azt hiszik, hogy megnyerték a játszmát és nem tudják, hol a helyük. - Rákacsintottam és mielőtt akármit mondhatott volna úgy döntöttem, hogy magára hagyom legújabb pajtásával. Biztos nem lehet kellene túlvilági csillagkapunak lenni és egyáltalán nem furcsamód jóleső káröröm töltött el. Most legyen nagy szád, babám.
- Ó és ha nem jöttél volna rá... nem üzletelek őrültekkel. Mentálisan őrültekkel.  - Fordultam még vissza felé. - Jobb, ha visszabújsz a kalitkádba, madárka és csak akkor jössz elő, ha magadtól is tudsz kaját szerezni. - Lassú, nyugodt léptekkel indultam vissza a házba. Még egy öntelt hasonmással több. Nem mintha én jobb lennék.

| FOLYT. VALAHOL |
zene: Royals | megjegyzés: köszi a játékot (: | ©

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Vissza az elejére Go down
 

Whitmore melletti park

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Georgiana Whitmore
» Jason Whitmore
» Abigail L. Whitmore
» Georgiana Whitmore
» bár melletti sikátor

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Whitmore főiskola-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •