Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Mystic Falls autóútjai

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 03, 2015 5:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10

Mr. selfish & Mrs. sensiteve
Ewan Matthews & Merinda evans

Figyelmen kívül hagytam az irtózatos félelem érzetét, ami kiváltotta a becstelen, kocsishoz hasonlítható stílus-beszédét. Betudtam a rémültségnek...pedig mentségemre szóljon, nem születtem mártír jelöltnek, hogy a nemes célért önfeláldozóan egy fehér porsével szenvedjek balesetet, vele. Nincs az a világ-megváltó cél, hogy vele közös járműben végezzem.
Cirillen megfogalmazott szavainak eleget téve, végül a szembelévő szakasz sávjában lefékeztem, amit jogos úton egy förmedt duda hadsereg követett. Győztes mosollyal néztem mélyen a szemébe, gondolatban pedig hatszor vállba veregetnem magam, a sikeres ámokfutó alakításért. Vérmérsékletemmel együtt váltottam az ülésből kiugrasztó sebességet a megadott sebességre. Miután a helyes útszakaszra navigáltam a luxus autót.
A percek múlását, csak a jellegzetes mégis alig halható burogás töltötte be. Gyanúsan felíveltem a szemöldökömet, egy gondolatbeli kérdéssel: "mi ez a hirtelen bevezetett csend-király játék?" Ennyire megviselte volna, hogy az autóval hátraarcba repesztettük az utat? De egy nő nem örül az ilyesminek? Mármint nem az öngyilkos malőrre értve. Hanem ennek a luxus autó élménynek. Hiszen, mégis csak az idő tájt, amíg a finom bőr ülésben ülhet, igazi királynőnek érezheti magát. Ért is ő egyáltalán a királynői kötelességhez? Még az illemet sem ismeri a hétköznapi parasztok között...áhhh! Hangosan chigetve figyeltem a lassan elhaladó autókat mellettem. Úgy látszik csak a külcsínben tud a világ a fejére állni. Az első benyomás egy jó pénzes bankárt és lojális szeretőjét adja. Milyen jó, hogy ez az elsők között szerepel. A normális látszat, egy nincstelen dillert és az azt bosszantó régi kuncsaftját takarja. Illő lenne már elfelejtenem...azt a groteszk kimenetelű estét.
- Ne izgulj...vacsorára már az anyu által elkészített kedvencedet eszed majd. - jelentettem ki, nagy nyugalomban ráhelyezve a tekintetemet. A szembejövő sávtól nem kellett többé tartanom. Ezt az autót bekötött szemmel is vígan elvezetném, ha megadja majd az alkalom. Az úti cél megnevezését szándékosan hagytam le a mondanivalómból, ezzel is egyfajta ijedtséget gerjesztve benne. Az ilyesfajta nyomós cselekmény-sorozatok után, megértem, ha közveszélyesnek könyvel el. Igen, legyen is meg benne a félelem, hogy én nagyobb élet-erővel rendelkezem. Egyedül azt nem értem, ha ilyen szélsőségben megriad tőlem, akkor miért elegyed továbbra is velem szócsatába? Pedig igenis tudhatná, én vagyok itt a legfőbb biztonság számára. Bármilyen gyilkos-éhes ember tűnjön fel a színen, én képes vagyok tőle megvédeni....védelmezni? Ez most hogy jutott eszembe? Ezekután még én védjem meg? Még mit nem!
Komótosan vezettem, várva mikor gördülnek el a puskaporosan csattanó sértő szavai. Most így kiismerve, valamennyire, az ilyen stílusú beszédét már csak egy arrogáns vigyorral válaszolnám meg. S ameddig nem érünk el a kigondolt vég-állomásra, örülnék is, ha értelmetlen csacsogásával mulattatna engem. Ezzel is megspórolva magamnak némi gondolkozási időt. Abban állapodtam meg, hogy megadom neki a futására szánt esélyt. De nem olyan könnyed formában, mint ahogy azt ő elképzeli. Ésszerű ötletnek tűnt, elvinnem egy olyan helyre, ahol minden a cukormázat ordítja. Lévén, hogy a mi kapcsolatunk inkább volt egy íztelen, ragacsos rágógumiéhoz hasonlítható. Pont ezért jött ez az ötlet. Zseniális terv született.
- Remélem, hogy valamelyik szülőd elvitt téged kiskorodban vidámparkba! - reménykedve jelentettem ki, egy szolid formát eltörlő bájvigyorban a számon. Az elkövetkező időben, amennyit a hasznomra sikerül fordítani, azzal fogom tölteni, hogy kedvességgel és figyelmességgel fogok az idegeire menni. Miért is olyan briliáns ez a terv? Mert ez a feszélyezett utállak-utállak viszonyt csak mégjobban fokozná köztünk. S a nap végére, beteljesítem a számára valaha élt legrosszabb együtt töltött délutánját.


529 He's a dream Twisted Evil ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Május 04, 2015 8:32 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10


 

EWAN & MERINDA
Akárhonnan nézem ez egy szimpla emberrablás, na nem mintha olyan vehemensen tiltakoztam volna. Illetve  tiltakoztam én a magam módján, de valahol talán tudtam, hogy tök fölösleges. Erősebb nálam, magasabb és ami még fő szempont sokkal elhivatottabb ami azt illeti, miszerint ő engem most ezzel a bűnronda fehér sport járgánnyal a jóég tudja hova akar elvinni. Első nekifutásra úgy tűnik, hogy haza. Második nekifutásra már nem lennék olyan biztos ebben. Hogy nem százas az fix, főleg, ami a kocsival való rükvertz-es mutatványát illeti, amivel kiújul a halálfélelmem és másodpercek alatt már csak nyomokban fellelhető az ateizmusom....hiánya. Az anyagban hiszek...az anyagban hiszek...édesistenem az anyagban hiszek. Csuknám le a szemem, de a düh még mindig ott munkál bennem úgyhogy válogatott szitkokat szórok a fejére, és úgy fújtatok mint egy defektes gőz gép. És mit csinál mellettem? Na mit csinál? Bűbájosan vigyorog és úgy cseverészik, mintha most invitáltam volna meg egy délutáni teára. Okés Meri le kell nyugodnod, úgy látszik nála ezzel nem érsz célt. Nem mintha korábban működött volna a dühöngésem, mert akkor sem úgy sült el a dolog ahogyan kellett volna. Szóval hozzám megyünk, ez remek. Miért nem vásárolunk be egyből pezsgőt meg mindenféle vackot és csapunk egy jó bulit? Az okés, hogy nála töltöttem egy éjszakát, de ez nem vonzza maga után automatikusan, hogy ő is nálam tölthet egyet. Az egy kényszer helyzet volt ez pedig is...hááááát végülis szegről végről ez is az, mert betuszkolt a kocsijába. De most már legalább normálisan megyünk Amikor a vacsit emlegeti, és oldalról rásandítok a viharos kék szemeimmel, azt hiszem gondolatban ezerféleképpen nyírom ki, a legváltozatosabb módon. A harag az ember szadista énjén nagyon fel tudja ébreszteni, főleg ha közben még tehetetlen is.
- Menj a jó büdös francba!- sziszegem mérgesen és némiképp már visszafogottabban, mert arra elég hamar rájövök, hogy a szitkozódásom és a káromkodásom csak olaj a tűzre. Azt hiszem úgy kezdett velem viselkedni, ahogyan annak idején anyukám, amikor vásárolni indult velem még karácsony előtt. Merinda nem szabad ahhoz nyúlni...Merinda nem szabad ehhez nyúlni...Merinda tedd vissza szépen a csoki mikulást a polcra...úriiisten neeee...mit csinálsz? És hopp, mire anyu nem figyelt már a harmadik helyes kis miklóst végeztem ki, nemes egyszerűséggel leharapva a fejét papírostól mindenestől. Szóval minél inkább tiltanak valamit annál jobban az ellenkezőjét csinálja az ember, merthogy ez sajnos már csak így működik, így vagyunk kódolva.
- Te meg remélem belefulladsz idő előtt a vacsorádba! Ugye tudod, hogy amit most csinálsz az emberrablás?- jesszus ennél nagyobb baromságot nem is nagyon mondhattam volna. Perszehogy tudja, ahogyan azt is tudja, hogy még ha el is engedne nem mennék a rendőrségre. Túl sok vaj volt az én fejemen is, meg aztán nem bíztam bennük. Fatökű mind egytől egyig, meg aztán mire mennék vele? Mit mondanék ha kiderülne, hogy én őt tulajdonképpen ismerem? Na és honnan? Hááááttt tetszik tudni az úgy volt, hogy elmentem hozzá a stuffért....na szóval azt hiszem ez a része felejtős. Most már csak arra kellene rájönnöm, hogy mit akarhat tőlem. Azt látom, hogy ezzel a nyálas kedvességgel akar a sírba kergetni...jó úton halad, mert ahogyan a bájgúnárokat megszégyenítő vigyorgását nézem, másodpercek alatt a plafonon vagyok.
- Hagyd már abba ezt az idétlen vigyorgást! Ha nem figyelsz oda a szád kétszer körbeszalad a fejeden! Most komolyan beültetsz ebben a hófehér borzalomba és mellette egy tengernyi cukros takonyvigyort zúdítasz a fejemre? Fejezd be! És cseszd meg megint nem fordultál be! Te most szórakozol velem?- homlokráncolva néztem rá, és legszívesebben letöröltem volna azt a szolíd mosolyt a képéről. Ez a halálom! velem ne legyen kedves olyan akit gyűlölök, mert én sem leszek vele az, inkább belepusztulok! Ez az elrablósdi egy dologra volt nagyon jó: tovább növelte bennem azt az utálatot amit sikeresen kivívott magának a legutolsó találkozás óta. Ahogyan tudom, hogy ő is ezt gondolta, különben nem viselkedett volna így velem. És az egészben ez volt a legbosszantóbb: hogy én itt majd felrobbanok, és jó lenne a fejemre valami elzárható csap, ahol kiengedem a gőzt, Ewan meg egyszerűen csak bűbájosan vigyorog mint a tejbetök. Tökéletes kontraszt, és én meg itt ülök mellette lekötözve mint egy húsvéti sonka, és közben nem értem hova kavirnyázik, amikor a lakásomhoz akarunk menni, de közben egyik irányt sem tartja be, ahova mondom, hogy menjen. Az igazság az, hogy le kellene nyugodnom és taktikát változtatnom, mert ezzel csak még jobban adom alá a lovat. De egyszerűen képtelen voltam lenyugodni, képtelen voltam akár egy pillanatra is normálisan viselkedni, főleg mert úgy tűnt ezt élvezi, hogy bosszant engem. Nem mondom fordított szituban én is élvezném, ha azt látnám, hogy felidegesítettem. De úgy tűnt megtartja ezt a halálosan nyugodt külsőt, legalábbis ami azt illette csak ezt láttam rajta. Azóta, hogy bepasszírozott ide, azóta csak így viselkedik, mintha azért jött volna, hogy egy kis délutáni kocsikázásra vigyen. El nem tudtam képzelni hová tartunk, és csak remélni mertem, hogy nem az ő lakásához...nem. Az irány teljesen más volt, de persze nem is az én kis vityillóm volt a végcél, erre is hamar rájöttem, de hogy hova. Egy ideig kussban maradtam, mert a gondolataimba temetkeztem, aminek úgy adtam tanújelét, hogy karba fontam a kezem a mellkasom előtt és látványosan elfordítva a fejem kifelé bámultam. Bámultam volna, ha nem lett volna ennek a vacaknak sötétített üvege amin keresztül a világ úgy nézett ki, mint valami poszt-apokaliptikus festmény egy részlete. Szóval már a látványtól is meg lettem fosztva, tehát maradt ő meg a részemről némiképp visszavett tempó. Már nem szuszogtam olyan vehemensen, egyenletesen vettem a levegőt kezdtem megnyugodni is talán kicsit, de neeeeeeem tőlem fecsegést ugyan nem kapott. Még! Mert amikor felteszi azt a bizonyos kérdést a vidámparkról köpni nyelni nem tudok. A szemeim kigúvadnak a szám elkerekedve szétnyílik, a nyelvem kidugva érintem meg a felső ajkamat, és nagyjából úgy nézhetek rá, mint aki most látta meg életében először a fogtündért, a télapót összegabalyodva a szőnyegen. Mikor végül meg tudtam szólalni kényszeredett viháncolásba kezdtem, cöccörögve, meg a fejemet rázva, mert hihetetlen volt számomra, hogy honnan a francból cibálgatta elő ezt a témát. Most komolyan ez a legfontosabb?
- Te szivatsz engem!- állapítottam meg, majd a fejem elfordítva röhögni kezdtem, így dolgoztam fel azt amit mondott....vagy hát nem dolgoztam fel.Pont ez volt a baj. Rohadtul beletrafált! És ez bosszantott....nagyon bosszantott.
- Betuszkolsz a kocsidba, megkérdezed hol lakom, majd a következő egy éles váltással az, hogy jártam e gyerek koromban vidámparkban? A szüleimmel! Ehhh....ááááhhhh- értetlenül ráztam még mindig a fejem a végére odacsempészve azt az artikulátlan, jelentése semmi nyekergést. Talán fogalma sem volt róla, perszehogy nem volt, de sikeresen beletenyerelt egy elég érzékeny témába. Történetesen a családomat illetően.Elfordítottam a fejem és inkább néztem a kinti seszínű világot, ahogyan elhalad mellettünk a táj. Anya akkor vitt el vidámparkba amikor születésnapom volt, talán öt éves lehettem, és úgy volt, hogy ott találkozunk majd apával. De apa nem jött sem akkor sem azóta soha. Lehet ezek után szeretni a vidámparkot? Sanszosan nem. Hogy ezért lettem volna mindig vadóc? Talán!
- Képzeld, elvitt vidámparkba, az anyukám!- fordultam vissza felé, de láthatóan se nem dühös nem voltam se nem jó kedvű...semleges volt az ábrázatom.Látszólag!
- De még egy ilyen...vagy bármilyen megjegyzés a családomra...kivált az anyukámra, Tündérmorzsa....- lassú, de annál élesebb vigyor rajzolódott ki az arcomra. Kicsit ficeregtem, kinéztem a szélvédőn, majd nemes egyszerűséggel átnyúltam a vezető ülés felőli oldalra, és megrántottam magam felé a kormányt.Épp csak egy kicsit, amennyire úgy éreztem innen még korrigálható a mozdulatom. Majdnem kisasszéztunk az út széli fák közé, de Ewan visszanavigálta az autót a sávba
- Itt döglünk meg mind a ketten! Nem viccelek, érted?- paskoltam meg a felém eső részét a pofijának nagyon finoman, majd megrázkódtam, és néhány perc múlva hozzá hasonlóan felvettem azt a tenyérbemászóan kedves bazsajgást, amikor visszafordultam felé.
- Mondd csak Édesem, hova is tartunk pontosan?- gúnytól csepegett minden egyes kimondott szavam, tökéletes ellentéteként a kedves kis arcocskának amit mellé vágtam. No igen, engem sem ejtettek a fejem lágyára.


Note:  21    || Muzzak:Uprising|| Ruha:Ebben vagyok  || ©️
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Május 04, 2015 12:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10

Folytatás ➝ helyi vidámpark
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 11, 2015 11:43 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10


to Abrienne

Kellenek ezek a késő esti séták. Ha nem jönnék ki, úgy érezném magam, mint valami ketrecbe zárt vadállat. Azt szokás mondani, hogy az embernek szüksége van egy bizonyos mértékű szabadságra, nos, nekem ennél még nagyobbra van szükségem. Másoknak talán a falka egy család benyomását kelti, hogy ott biztosan csakis a biztonság létezik egy magamfajta számára, azonban én inkább látom azt börtönnek. Utálom, hogy parancsokat osztogatnak nekem. Ezzel nem csak én vagyok így, de én vagyok az egyetlen, aki tesz is valamit ez ellen. Igaz, azon kívül, hogy aláásom az így sem túlzottan szép helyemet, nem sokat értem el még ezzel. De nem is ott tervezem a jövőmet.
Egyáltalán nem is tervezek semmit se, ha már itt tartunk. Valahogy idáig soha nem jutottam még el. Soha nem én voltam az, aki tervezgetett. Azt a nővérem csinálta, csak ő már nincsen itt. Most a bátyámmal maradtam, aki azonban magasból tesz az én dolgaimra. Ellenben velem, ő előnyös pozícióban van, számít, amit mond, tisztelik, bár szerintem ez csak a félelemből fakad. Egy olyan óriást, mint ő, nehéz nem félni. Valamennyire kezeskedik értem, de… már megkaptam, hogy csak addig áll ki mellettem, amíg nem keverem őt is bajba. Szarügy a vérrokonság, ez számomra sem újdonság.
A sors fintora, hogy pont ilyenkor kell a kelleténél is jobban elmerülnöm a gondolataimban. Nem figyelek oda, hogy mikor lépek le az útra, a következő  pillanatban pedig méterekkel odébb repülök. Először fel se fogom, hogy mi történik, csak a lábamba nyilalló fájdalom az, amit érzek, az autó fényszóróit pedig csak utána látom meg. – Picsába! – mordulok fel hangosan, ahogy megpróbálom felküzdeni magamat, de visszaesek a földre. – Nem látsz a szemedtől? – rivallok rá ingerülten az autóból kiszálló alakra, akit nem látok jól, mert éppen a kocsi fényei próbálnak megvakítani. Kezemet a szemem elé emelve próbálom kissé jobban szemügyre venni, egyelőre sikertelenül.


300 körül || remélem megfelel 40  || Ben Howard - The Wolves || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 19, 2015 7:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
rasmus & abrienne
it was an accident

"- Miss D'Alembe, a hármas ágy felszabadult, szóljon Mr. Dorian-nek, hogy takarítsa el a tetemet! - jött a parancs. 1955-ben jártunk. A járvány több áldozatot szedett a városban, mint az egész első világháború. A szanatórium zsúfolttá vált, nem volt egy szabad négyzetcentimétere sem. A holtestek száma napról napra gyarapodott. Micsoda őrültek háza! - gondoltam én saját magamtól, miközben nagyot nyeltem, és körbefordulva őriztem tovább a nyugalmat, mellyel az Isten is megáldott engem. Két éve az az átkozott háború szedte kegyetlenül áldozatait, de hozzánk az nem ért el ilyen mértékben... s most itt van a legújabb. De mi csak emberek vagyunk... hol van most az Isten?
Mint egy lidércnyomás, bukkan fel a szőke hajú nő, mosolya jót ígér, mintha maga lenne a megváltó. Az, akinek aztán az életemet köszönhettem... "


Csupán öt éve kerültem bele ebbe a forgatagba. Mindent meg kellett tanulnom, el kellett sajátítanom, miután visszakaptam az életemet, és kiváltságnak kellett tekintetem arra, hogy még mindig boszorkányként élhettem napjaimat tovább. Jöhetett volna egy sanyarú fordulat, mely szerint elveszítettem a képességeimet, de szerencsére erről szó sem volt. A nő, aki segített ismét életre kapni, gondoskodott arról, hogy ne legyen probléma a varázserőmmel.
Elég gyorsan belejöttem a kórházi munkába is. Segítettek meghamimsítani egy orvosi diplomát, és örömmel vettem észre, hogy a mai társadalom sem kevésbé átverhetőbb, mint annak idején. Pedig akkor a vad kapitalizmus ütközött a kommunista eszmékkel, mindenki gyanús volt, mindenhol ott voltak, és mégis annyira könnyű volt kijátszani a rendszert. Hátborzongató, ahogyan itt már csak a bürokrácia az, ami ural mindent, de nincs jelentősége néhány aláírásnak. Annak pedig végképp nincsen, hogy vajon ezek az aláírások érvényesek-e.  
A sötétben vezetni még ennyi idő elteltével sem volt kedvenc tevékenység. De behívtak a kórházba, hogy súlyos baleset történt az egyik útszakaszon, és sok a sérült, minden kézre szükség volt. Egy tizenhat órás műszak után alig érkeztem haza, máris indulattam vissza, és ez meglehetősen fárasztóan hatott a képességeimre. Talán ezélrt nem vettem észre az alakot az úton. Megesküdtem volna rá, hogy egy pillanattal azelőttig nem volt még ott, mégis.. mikor a motorháztető reccsenését, a hatalmas robajt meghallottam, úgy tapostam a fékre, mintha mágia hatott volna rám.
A torkomból valami sikoly tört elő, és másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy mégis mit tettem? Nem hajtottam gyorsan, még bátortalan voltam vezetés terén, és mikor észbekaptam, rögtön kicsatoltam a biztonsági övet. A légzésem felgyorsult, úgy ugrottam ki az autóból, mint egy őzgida, és sebes léptekkel indultam a férfi felé.
- Istenem-istenem-istenem! - sorjáztam a szavakat rémülten, némileg ingerülten, annak ellenérte, hogy már el is jutott a fülemig a férfi káromkodása. - Uram... nem... nem láttam. Kérem, ne erőltessen semmit. - térdeltem le mellé, és már láttam, hogy a lábát érte nagy sérülés. - Be... be kell vinnem a kórházba, de a lába... - nyeltem nagyot. Azt is elfelejtettem, hogy orvos volnék.

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Okt. 21, 2015 3:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10


to Abrienne

Rohadt városiak. Miért nem képesek az utat nézni? Nem készítették őket fel arra, hogy bármikor leléphet valaki az úttestre? Akkor pedig nem a legjobb megoldás elütni őket. Persze, ennyire azért nem vészes a helyzet, de… az ember általában zabos, ha elütik, én meg amúgy sem arról vagyok híres, hogy nyugodtan kezelem az ilyen helyzeteket.  Próbálok is valahogy megint talpra állni, de nem sikerül, sőt, csak rosszabb lesz mikor visszaesek és belenyilall a lábamba a fájdalom ismét, de már sokkal intenzívebben. Hangosan felmordulok, ahogy odakapok. Meggyógyul, ez biztos, de azért … basszus! Kicsit dühösen pillantok fel a nőre, de talán érthető ez. Egy biztos, isten nem fog majd segíteni. A szüleim hívő emberek, elhiszik, hogy a világot isten teremtette, sőt, még magukat is tőle eredeztetik. Ennél nagyobb baromságot pedig az ember ritkán hall. Egy ilyen világban ki az, aki képes hinni bármiben is? Istent én egyszerűen csak szerencsének hívom. Azt az istent már elismerem.
Nem láttál? – ingerülten kérdezek vissza,  de közben össze kell szorítanom a fogaimat, hogy ne kiabáljak. Rohadt módon fáj a lábam, és nem vigasztal az, hogy meg fog gyógyulni. A most számít, most pedig… kurvára fáj. – Feltudok állni, nincsen semmi… - a mondatot befejezni már nem tudom, mert újabb próbálkozást teszek a felállásra, és sikerül megint visszaesnem a földre. – Kissé szarul fest? Azt elhiszem. – nem néztem még oda. Elég érezni,az alapján pedig inkább nem akarok ránézni a lábamra. Majd ő megmondja mennyire rossz, remélem nincsen rosszul a vértől, az lenne most az igazán nagy balszerencse. – Segíts felállni! – ha egyedül nem megy, akkor majd segítséggel. A lényeg, hogy nem akarok tovább ülni a földön, szar érzés, leginkább az önbecsülésemnek. – Nem kell a kórház. Rendbe jövök. – mondom egyszerűen, ahogy rádőlök a kocsijának a motorháztetejére. Ez a legkevesebb azok után, hogy elütött.


300 körül || remélem megfelel 40  || Ben Howard - The Wolves || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 08, 2015 6:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
rasmus & abrienne
it was an accident

Jószerével itt helyben képes lettem volna összeesni, ha nem sokkolódom le. A férfi dühösnek tűnt, de ezt betudtam annak, hogy a fájdalma beszélt belőle, és momentán egyetlen gondolatom sem azzal foglalkozott, hogy milyen hangnemet üt meg velem szemben, hanem az, hogy valamilyen módon ellássam a sérülését, ha már ilyen szépet alkottam az imént. Még sosem volt balesetem vezetés közben, pedig már majdnem azt mondtam volna magamról, hogy egészen jól belejöttem ebbe a műfajba... - Maga olyan, mint egy árnyék, a semmiből bukkant elő! - reagáltam pár másodperccel később, a szétágazó hajtincseimet a füleim kögé tuszakolva. Talán ideje megtanulnom a leckét? Annak idején, mikor a járvány tombolt városunkban, eluralkodott rajtam valami, amely mai szemmel már annyira negédes, s annyira hidegrázó. Az, amely embert jószívűvé tesz. S végül ez okozta a vesztemet. Bizalmamba engedtem olyanokat, kik végül kihasználták. Kihasználtak engem, majd egyszerűen eltettek láb alól, eltűntettek az útból. Nem hittem, hogy kapok egy második esélyt, de ha már így eljött... nem féltem volna kihasználni. Csak az ilyen történések... elvették minden bizalmam, és tudtam, hogy ha ennek a fickónak itt valami baja esik, vissza fogom sírni azokat az éveket, amiket nem kellett az élők között töltenem. Nem bírtam elviselni a halál gondolatát.
Mikor visszaesett a földre, megráztam a fejem, és rájöttem, hogy elragadtak a gondolatok. - Seg... segítek. - motyogtam, majd kihúztam magam, majd a karommal az ő karja alá nyúltam, hogy segítsek neki felállni, mire rögtön az autó motorháztetejére nehezedett, de ez most kicsit sem zaklatta fel a lelki világomat. Zaklatott volt az már enélkül is. - Maga teljesen megőrült! Még hogy rendbejön? Látja maga azt a sérülést, ez komoly dolog! - Képes lettem volna egy egész hisztit lerendezni itt, de ez inkább önmagam megnyugtatása akart lenni. Ahogy az is, hogy engedi magát kórházba vitetni, de úgy éreztem, itt már el is fogok veszíteni egy vitát. - Nincs betegbiztosítása? - kérdeztem aztán, és nagyot nyelve guggoltam le elé, hogy a szakadt nadrág alatti kilátszó részt vegyem szemgügyre, de mintha már nem tűnt volna olyan vészesnek mint az előbb. - Ez... nagyon furcsa. Mintha... - A férfi szemeibe néztem. Biztosan nem lehet vérszívó, azt már kezdő boszorkányként is kiszimatoltam. A sebe nem is gyógyult olyan ütemben, ahogyan egy vérszívóé tenné. De mi a magyarázat?

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 18, 2015 3:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10


to Abrienne

A fájdalom nem egy könnyen megszokható dolog. Nem burokban neveltek és nem is akartam ott élni, így már gyerekként is sérülések tömkelegét szenvedtem el, szinte minden bajom volt már. Autóval nem ütöttek még el, de most ez a nő tesz róla, hogy ezt is elmondhassam magamról a későbbiekben. Kissé értetlenül pillantok rá a szavait hallva. Egyszerűen csak nézhetett volna maga elé is. Nem tanítják, hogy bármikor kiléphet valaki az erdőből? Ha nem, akkor el kéne kezdeni, mert hiába tudom, hogy a seb be fog gyógyulni, attól még rohadtul fáj. A fájdalmat pedig nem szoktam meg annyira, hogy ne zavarjon. – Legközelebb majd kitáblázom, hogy jövök. – mordulok fel. Igaz, én léptem ki csak úgy minden további nélkül az útra, de egy ilyen helyzetben szerintem senki se magát hibáztatná. Jelen pillanatban amúgy is túl dühös vagyok ahhoz, hogy tisztán, érthetően gondoljam végig az egészet. Csak a fájdalmat érzem és az ez miatti dühöt.
Egy kisebb örökkévalóságnak tűnik mire segít, de nem förmedek rá, mert végül csak észbe kap és a motorháztető felé segít. Mikor embert öltem, kiváltva ezzel az átkomat, nem hittem volna, hogy annak majd hasznát is veszem. Aztán a későbbiekben csak hasznát vettem annak, ami vagyok. Nem csinálnám vissza akkor sem, ha módom lenne rá. – Nincs semmi baja, egybe vagyok! – amíg nem szakad le, addig nem érdekel. Arra nincsen semmi garancia, hogy vissza is nőne valamelyik végtagom. Nem akarom megkockáztatni, hogy kipróbáljam. – Már rég lejárt. – én pedig feleslegesnek tartottam megújítani, vagy akármit is kell ilyenkor csinálni. Elvégre meggyógyulok magamtól, akkor meg minek? – Szerencsés fickó vagyok. – rántom meg a vállamat. Észrevette, hogy elkezdett gyógyulni, én pedig éreztem. Nem haladt a dolog valami gyorsan, de legalább elkezdődött, ez pedig már önmagában megnyugtatta a most éppen feldúlt lelkivilágomat. – Mondtam, hogy nem kell kórház. – valószínűleg betudja majd valami keresztény csodának, vagy csak elintézi azzal, hogy szerencsém van és mégsem volt olyan komoly a dolog, mint első ránézésre tűnt. Az átlag ember nem foglalkozik azzal, amit nem tud bizonyítani.


300 körül || remélem megfelel 40  || Ben Howard - The Wolves || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 19, 2015 4:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
rasmus & abrienne
it was an accident

Egy pillanat erejéig tényleg átsuhant a fejemen a kép, amely szerint egy óriási, villogó táblát cipel, és azon az áll nagy betűkkel, hogy "ne üss el". De volt bennem annyi, hogy egy gyors fejrázással ezt elintézzem, és ne kezdjek el itt úgy röhögni, mint valami ötéves, aki most kapta meg a karácsonyi ajándékát, mert tény, hogy ez a szituáció minden volt, csak vicces nem. Ráadásul a férfi egy modortalan, arrogáns szerzet, így még a maradék életkedvemet is elvette, pedig valljuk be, abból nem maradt túl sok, mikor őt elütve beletapostam a fékbe. Féltem attól, hogy megölök valakit, pedig isyten a tanúm rá, hogy még előtte sem fordult elő velem ehhez hasonló. Ez a modern kor tele van veszélyes dolgokkal, főleg egy ilyen járművel... nem egyszerűbb volt, amíg egy autó csak egy tízzel tudott menni a poros úton? És íme, eddig még soha nem történt velem ilyen, de majdnem megöltem valakit és erre... erre nem létezett mentség! Azt gondolná valaki, hogy egy boszorkány ezt csak úgy lerázza magáról... hát nem. Egy percre sem. A bűntudat ugyanúgy dolgozott bennem, mint egy normális, egyszerű emberben.
- Maga egy utálatos, felfújt hólyag! - bukott ki belőlem teljesen őszintén, cseppet sem próbálva elrejteni azt, hogy mennyire felháborít az ellenszenves viselkedése. - Maga... grrrr! - vált hangossá a hangom, és azt hittem, két perc kell ahhoz, hogy felmondja a szolgálatot az agyam. Majdnem felrobbantam a méregtől, amit a férfi nemtörődömsége okozott. Akkor már az sem érdekelt, hogy a sérülésének nagy része szinte teljesen meggyógyult, csak valami vér jelezte, hogy volt ott valami, de úgy voltam vele, hogy ennyi, nem érdekel, ez a férfi annyit se érdemel, hogy kórházba vigyem. - Ha annyira jól van, akkor álljon fel és menjen isten hírével. Beképzelt fráter. - duzzogtam a motorháztetőnek dőlve, a karjaimat pedig a mellkasom elé fontam, és összeszűkült szemekkel figyeltem, hogy tényleg lelép-e. Személy szerint tényleg képes lettem volna felrobbanni, még ha értetlenül is álltam az eset előtt. Nyilván nem én gyógyítottam meg, arról lenne tudomásom, de akkor miféle szerzet ez a férfi, miért gyógyult gyorsabban, és... áwh, mit érdekel? Csak egy nagyszájú szájkaratés.

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 01, 2016 8:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10


to Abrienne

A bűntudatról tudnék mesélni. Bár, bennem egyáltalán nem dolgozik úgy, mint másokban. Tettem dolgokat, amire nem vagyok büszke, de meg tudok birkózni az összessel, nem érzem olyan súlyosnak, mint mások. Az oka elég egyszerű. Az ember előbb-utóbb hozzászokik minden teherhez, főleg, ha már születése óta folyton a nyakába varrnak mindent. Beleuntam a bocsánat kérésekbe és, hogy rosszul érezzem magam mások bajai miatt.
Nem te vagy az első, aki ezt mondja. – nevettem fel halkan. Elég sokszor megkaptam már ezt. Nem vettem magamra, tudtam, hogy milyen vagyok. Nehéz velem, leginkább akkor, ha kettesben marad velem az ember. Akkor pedig még nehezebb, ha éppen elütnek. – Miért vagy ennyire ideges? Engem ütöttek el, nem téged! – a gondját persze éreztem, de ugyanakkor képtelen voltam nem tovább táncolni az idegein. Késztetést éreztem rá. Elvégre elütött, a minimum az, hogy valamilyen ostoba és gyerekes módon bosszút álljak ezért, nem? Még szerencse, hogy magamtól is rendbe jövök, különben nem tudom, hogy mi lenne velem. – Nyugodtan tegezz, most, hogy elütöttél, a formalitásokon azt hiszem túl vagyunk. – morogtam, miközben felálltam. Az autónak támaszkodva küzdöttem fel magamat, de nem támaszkodtam rá a sérült lábamra. Annyira még nem volt jól, de legalább már nem ordítottam a fájdalomtól. Kis lépésekben kell haladni, igaz? Nagyot sóhajtva dobtam le magamat mellé a motorháztetőre, pillanatok múlva pedig kinyújtottam felé a kezemet. – Rasmus. – ha inkább tartózkodna a kézfogástól, akkor persze visszahúzom a kezemet, nem tartom az örökkévalóságig. – Kösz, hogy meggyógyítottad a lábamat. Az aggódásod úgy látszik varázslatos dolgokra képes. – még mindig úgy néztem ki, mint akit elütöttek, de a lábamból már nem állt ki csont, kezdett egész barátságos látványt nyújtani ahhoz képest, amilyen nem rég volt. – Azért kissé fáj, hogy csak így itt hagytál volna. Akár agyrázkódásom is lehet, nem? – nem vagyok orvos, úgyhogy nem tudom. Az biztos, hogy fáj a fejem, de a lábam mellett fel sem tűnik ez a fájdalom. Nem minta olyan mértékű lenne, amit ne tudnék elviselni.



300 körül || remélem megfelel 40  || Ben Howard - The Wolves || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 11, 2016 2:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
to CIARÁN AHEARNE
Like greeting, on arrival, like answer.
Ugyan minek strapálom magam? Ezen a helyen nagyobb a konkurencia mint egy tülkölő hímbivaly csordában. Amerre mész, csupán az oszladozó vámpír testét találod. A belvárosban gyakorta ez a helyzet. Nem mintha nem örülnék kellően, hogy ennyi vérszopót halál sorba küldenek. Csak tudod, a férfi büszkeségem, azt ordítja bennem: "miért nem én végeztem vele?" Pedig már nagyon szükséges lenne, a zsigeri gyilkos ösztöneimnek egy vámpír szívét karóra tűzni. Épp ezért, jobb stratégiát módosítani. Kénytelen vagyok elhagyni a latyakban és minden egyéb redvában hányavettett Msytic Falls-t. Mennék én messzebbre is, hogy növelhessem esélyeimet. De apám a felnőttek egyik legostobább módszerét alkalmazva, meghúzta a határt. 18 évemet sz*r-ba se véve, kitűzte az elválasztó sorompót a város határára. Én természetesen akkor is hőbörögni fogok, mégha a terület hektárra egyenlő a csomolumával. Igenis felnőttnek tekinthető korba léptem! Miért kell mégmindig taknyosként kezelnie? Ettől szoktam hosszútávon kikészülni. S ilyen ékes pillanatokban érzem leginkább a szökésemet. Mert...mert, tudod, kamasz vagyok. A tilosban-járás ott van a legkedveltebbek időtöltések listámon.
Hogy itt milyen sok zöld van! Eddig nem is tudtam róla. Javarészt azért, mert a városokban irtandó a faj. Vagy gondos kezekre van bízva. A külváros pont ezért alkalmas egy spontán vagy akár kigondolt kimozdulásra. Az út mellett araszoltam mint egy kiskacsa, de nem! Nem vagyok dedós! Kérdem én, egy ovis mióta tart a színes nyalókája helyett, egy M3 géppisztolyt a zsebében? Hát biztos valamilyen fajzott kölök lehet, aki így tesz a nap minden szakában. Azzal szerintem semmi baj, ha az illetékes felnőtt gyereket imitál az autó sztrádán. Főként, hogy jó formán egyszer halad el egy gépkocsi minden harmincadik percben. Nincs itt semmi para!
Kalapomat felpöccintve, adok még több látóteret a szememnek. Milyen jó, hogy megtettem! Akkor biztosan figyelem kívül hagytam volna, azt szép szarvas bikát, ami az út kellős közepén gondolt lazítani. Mozdulataim másodperce rá váltottak lassított felvételbe. Finoman kihúztam az övtartómba passzírozott pisztolyt, s a célkeresztet egyenesen a bika fejére emeltem. Jó hamar fejembe szállt a dicsőség. Elképzelve a szituációt, ahogy szarvas aganccsal a kezemben hencegek az ősömnek. De úgy látszik ma mégsem lesz bemutató belőle. Mivelhogy, egy honda terepjáró telibe kapta az állatot.
- MI A SZ*R!!!! - hangzott föl belőlem felső hangerőn, a mélységes felháborodás és a csalódás. Annak jobban örültem volna, ha a terepjáróban esik több kár, könnyeben elkapva a már megsérült bikát. De bármilyen szögből is nézzük, az a bika már kiokádta a belét.
- Te hülye s*ggarc!! - indulok meg a kocsi felé, jogos jussomért valami kiengesztelést kierőszakolva, az idióta gépkocsi vezetőtől. Aki volt olyan féleszű barom, hogy elütötte a szarvasomat! - Szállj ki a szutykos furgonodból!! - hadonászok erősen kezemben a fegyveremmel, mint egy idegbeteg bajom. Bár kicsit sem érdekelt, csak az, hogy jó fenékbe rúgjam amiért kinyírta a vacsorámat!


Zene: Sexí Hogwarts Viselet: ilyen Megjegyzés: a vén trottynak






Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 12, 2016 8:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
damien & ciarán
BAD PARENTING RESULTS IN ASSHOLES
Félig-meddig eredményes nevezném ezt a kis kitérőt az eredeti utamról. Mondjuk, ha telihold lenne, akkor maradnék még egy kicsit. Már csak a városban fertőként terjengő, undorító vámpírpopuláció miatt is. Szerencsémre nem kell a holdra bíznom magam ahhoz, hogy felvegyem ezekkel a szutykokkal a versenyt... nos évszázadok óta. Azóta szeretem ezt játszani, amióta az új világban élünk. Bár kit akarok ámítani... Nem a szívem csücske a hely. De békére leltünk itt, megúsztuk a boszorkányüldözéseket is azzal, hogy településen kívülre költöztünk. Mairéad egy intelligens nő és ő is partnerem... volt mindenben.
Most viszont egyedül kell a családomra vigyázni és nem tudom, hogy meddig bírom majd cérnával. De hatszáztíz évesen, azt hiszem megoldom valahogy, egy ideig. Most egy kicsit pihenek vagy legalábbis elgurulok a legközelebbi értelmes lényekkel megáldott településig. Mert Mystic Falls nem túl titokzatos, inkább visszataszító. Persze bennem a szörnyeteg kérlel, hogy maradjak még egy kicsit, de a prioritásaim a helyén vannak.
Még három gyereknek kell az életét otthon egyengetni. Az egyik túl kicsi még, a másik kettőnél meg most döntött úgy az én tőlem örökölt genetika, hogy bekapcsol. Persze, hogy telekvitába keveredtek. Közösen, úgyhogy a következő telihold biztos baszott jó lesz otthon.
Egyenes út és unalmas is. Megkeresem inkább a térképet, ami annyit jelent, hogy fél percre leveszem a tekintetem az aszfaltról, hogy a kesztyűtartóban kotorásszak, mikor egy "DÜMM" hang kíséretében valami utamat állja. Nem ember, az kisebb zajjal jár. Ne kérdezd, hogy honnan tudom. Lecsapom az ülésre a térképem és mire felsóhajtanék, addigra észreveszem a visszapillantóban, hogy egy liluló fejű mitugrász rongyol a járművem felé. Nem a fiam kocsiját kellett volna elhoznom, mert amúgy is töri a seggem az ülés. Felröhögök, ahogy elkezd ordítozni a kis szociopata. Kivágom a kocsi ajtaját és ha szerencséje van, nem kapom vele pofán. Még mindig kuncogva kapom fel a kissrácot a grabancánál fogva, hogy egy erős mozdulattal megragadjam a pisztolyos karját a másik kezemmel.
- Idegbeteg is vagy és a fegyverek terén is szar az ízlésed. Nem tanította meg neked senki, hogy tankok elé nem csúzlival állunk, takonypolc? - ahogy megszólalok, úgy kapcsol vissza önkényesen az ír akcentusom. Nem angolul gondolkodom, nem tudom elveszíteni a beszédmodoromat. - Mi kéne ha volna? A szarvas? M3-al akartál szarvast vadászni? Otthon hagytad az agyad is?

bottom of the river • büdös kölke • ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 13, 2016 2:50 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
to CIARÁN AHEARNE
Like greeting, on arrival, like answer.
Néha olyan hév kap el, mint egy gím szarvas bikát, a nagy bőgés szezon alatt. Csak azt hajtogatva: "ha elestél a saját lábadban, te mész." vagy "ha az ellenségeid egy fokpiszkáló legyintéssel kinyírnak, te mész!" Vagy a legkedveltebb variációm: "ha az ellenségeid ötszörösen meghaladják a méretarányokat mint a te fejedben elképzelt, te mész!" Mondjuk nem teljesen így sikerült ez az egész. Ugyan menni mentem, de félúton beütött a krakk, mint mikor egy felbőszült tesztoszterontól túladagolt bölénnyel ütközne a tekinteted. S azon perc felkiáltasz magadba: "b*zd mekkora barom állat!" Nah pontosan ez történt nálam. A becsült, iszákos és kis cingár gyerek helyett, kaptam, egy izomköteg vénnek tűnő pankrátort. Aki pihe könnyedséggel éreztette meg velem a friss és javasolt hegyvidéki levegőt. Úgy éreztem magam, "odafönt" mint egy repülésre erőszakolt kis csóka. Még ebből a távlatból is, új megfogalmazásokat alkottam. Ez a harci pitbull még a most kibelezett bikánál is nagyobb!
Khhh... - nem volt valami értelmes indítás. De nézzék el nekem, hiszen ez az őskrapek úgy emelt a magasba mint egy dobásra kész szigonyt. - Neked pedig még nem mondták, hogy a vízipisztoly jobban eláztat mint az igazi, deltás csokoflender? - reppen át íziben egy sértően rosszindulatú mosoly a számon, mikor lendületbe hozom a levegőbe lógatott csodás végtagom. Pont olyan iránnyal és lendülettel, hogy gyomorszájon ajándékozzam vele. Szó szerint beletapostam a belébe!
Nagyon reméltem, hogy díjnyertes lesz a találat. Hogy lenegednek a vaskos, bivalyállat kezek a hegyi magaslatból. S végre mégszűnik a szédülés a magasság különbségtől.
- Tikk-Takk, a búrádnak most nyikk-nyak! - de amíg lehetőségem adta tovább pofáztam. Odaföntről. Gyerekmondókámba foglalom szavaimat, de hogy semmiképp se vesszen el az elmebeteg beütésem, mellétoldok egy fülig érő vigyort. Mi ez, valami kirakat? Hogy kifejezze sznob véleményét a fegyverek imádata alatt? Mi az talán, pechemre sikerült a városban ki fognom az egyetlen vaslövetű-kritikust? Vén trotty létére vastag krokodil bőrt is növesztett a képére. S még azt várja tőlem, hogy tele sz*rjam a gatyámat? Pfff...micsoda egy évszázados, metál tökű kiborg!
- Mi bajod van az ízlésemmel, öreg?! Nem lehet mindenki olyan aberált ízlés-ficamú, a te kőkorszak mániáddal! Mond má' meg, miért nem mumifikálódtál meg? - húzom a cérnát, ameddig kitart a provokációhoz nyújtott előnyöm. Mert ahogy látom, nála nincsen semmiféle fegyver, hogy jól kupán vágjon. Apa azt mondta, ne lőjek, csak ha értékesnek érzem, hogy elpocsékoljak egy töltetet. Miért ne érezném ezt értékesnek? A vacsorámat a furgonja elé fektette, a grabancomat elkapta. Komolyan mit vár, hogy arcon cuppogjam és vadnyugatiasan azt mondjam "ez osztán az, nagyon az volt pajtás!" Ez a mohikán majd tesz róla, hogy az ülepe egy hónapig vas-szöget gyátson!


Zene: Sexí Hogwarts Viselet: ilyen Megjegyzés: a vén trottynak






Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 13, 2016 11:41 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
rasmus & abrienne
it was an accident

- Akkor talán nem ártana elgondolkodnia azon, hogy tényleg így van. - néztem rá, tekintetem olyanná vált, mintha egy egész rózsakert nőtt volna ki benne, és furakodtak volna elő belőle a tüskék. Felesleges volt megjegyzést tennem a modorára, és arra is, hogy tanuljon mások észrevételéből, tekintve, hogy ha akarná, képes lenne megtenni. Csak itt az akarat hiányával vannak gondok, már ha lenne benne hajlandóság. De attól tartottam, így végigmérve őt, még az sincs meg benne.
Hirtelen nagyot fújtattam. Nem szállt le az idegeimről, tovább táncikolt rajta, méghozzá ha jól sejtettem, a nevetés hiányzott csak a képletből. Meg tudtam volna fojtani egyetlen szívószállal, ha a kezembe adták volna, csupán azért, mert így járt az, aki bosszantani akart. - Hát ez az. Nem elég, hogy elütöttem valakit, még gúnyt is űz belőlem és maga modortalan.... - Úgy zagyváltam össze-vissza, mintha sose tanítottak volna meg beszélni. Az, hogy letegezzem, valamiért még nem jött a számra, pedig próbáltam igyekezni, megtenni azt, amit ennek érdekében megtehettem. Ebben nőttem fel, a nők a férfiakat így szólították, és volt egy elég alapos kihagyásom, ami ebben a mai világban tényleg túl jelentős volt. Az értékek és normák nagyban változtak meg az elmúlt évszázadban.
Nem mozdultam, akkor sem, mikor leült mellém, csak nagy levegővételek közepette igyekeztem megnyugtatni dobogó szívemet. - Abrienne. - mutatkoztam be én is, miután felfogtam, hogy a mondanivalója lényegében szintúgy bemutatozás volt. De még nem készültem fel az új információkra, csak pár másodperc eltelte után fogtam fel, hogy a kezét is nekem nyújtotta ki. Ez tényleg vicces, én nem tudtam felocsudni, miközben ő volt a sérült fél... lehet, hogy sokkot kaptam.
Lábára néztem, amelyen már csak néhány csepp vér és a szakadt ruha jelezte, hogy történt valami. - Nem én voltam, és ezt te is tudod. - jegyeztem meg. Nem köntörfalaztam, kezdtem feléledni, a szívem normális ütembe állt vissza, és az oxigén, amit beszívtam, nem égette végig a torkomat.
- Agyrázkódás? - kérdeztem vissza, majd felsóhajtva nyúltam az arcához, közelebb húzva magamhoz, szemügyre véve a szemeit. Nem volt nálam a kis lámpácskám. - Szédülsz? Hányingered van? Mert kétlem. A rejtélyes lábgyógyulásod után főleg. - Nem tudtam elmenni a tény mellett, hogy ez mégis hogyan volt lehetséges. - Orvos vagyok, de ilyet még nem gyakorta láttam. Sőt, soha.

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 19, 2016 7:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10


to Abrienne

Te aztán nem finomkodsz. – nevettem fel a szavai hallatán. Ez tetszett. Utáltam azokat, akik meglapulnak a fű alatt és nem képesek kimondani a véleményüket. Egyenes ember vagyok, ha valami nem tetszik, akkor azt megmondom, aki nem így tesz, azt… elkönyvelem gyávának. Vagy pöcsnek. Igazából csak attól függ, hogy mennyire rühellem már csak első ránézésre is. – De jogos. Seggfej vagyok. – a bocsánatkérést biztos hiányolja. Azt nem fogja megkapni, ha esetleg így lenne. Ilyen vagyok, nem tehetek róla, hogy nem igazán találkozott még hasonlóval. Vagy, ha találkozott, akkor nem tanulta meg őket kezelni.
Hé,nyugodj meg! Vegyél egy nagy levegőt, tartsd bent és engedd ki szép lassan! Nem értem, hogy mit mondasz, ha így folytatatod. – ami azt illeti, tényleg nem értem. Siker valamit megértenem abból, amit mond, de ha úgy beszél, mint egy őrült, akkor nehéz lesz őt megértenem. Vagy komolyan vennem. Nem tudom melyik a rosszabb, de talán jobb, ha nem is derül ki soha. – Ott tartottál, hogy modortalan vagyok. – segítem, ha esetleg tovább akarja folytatni a felsorolást. Nem hiszem, hogy tud olyat mondani, amit még nem hallottam, de azért megadom neki a lehetőséget, hogy meglepjen. Elég régóta élek már, sok mindent mondtak rám, a nagy részét meg is érdemeltem, nem tagadom.
Szörnyen franciának hangzik. – jegyzem meg, de nem rosszindulatúan. Bár ki tudja, talán annak veszi. Sokszor előfordul, hogy magukra vesznek az emberek olyat is, amit nem sértésnek szánok. Igaz, nem sokszor fordul elő, hogy nem sértegetek másokat, de azért megesik. Az ember még ott is rosszat lát, ahol nincs is.
Talán csak alábecsülöd magadat. – vontam meg a vállamat .Mondhatnám, hogy csodák márpedig léteznek, de nem hinném, hogy elhinné. Csak a hülyék hiszik azt, hogy ez tényleg igaz is. Az a csoda, hogy néhányan még mindig képesek ezekben hinni. Mesék… ezeken nőnek fel, mégsem ismerik őket fel, mikor újból hallják.
Váratlanul ér az, hogy közelebb húz magához, de nem ellenkezem. – Ha lenne, nem kéne kérdezned. – már rég lehánytam volna, aminek azt hiszem annyira nem örült volna azért. ¬ Nem te vagy az egyetlen, aki szerint kivételes vagyok. [/i] [/color] – mosolyodtam el. Képzelem, hogy mit gondolhat most. Vagyis… nem, gőzöm sincsen mi a tökömre gondolhat. – Kíváncsi vagy a titkomra? Persze, ára van. Dohányzol? – mert én igen, és szükségem lenne egy szálra. Könnyű megvenni, mi?


300 körül || remélem megfelel 40  || Ben Howard - The Wolves || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 13, 2016 8:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
rasmus & abrienne
it was an accident

Megvontam a vállamat. Minek kellett volna finomkodnom? Ő sem az ellenállhatatlan, kedveskedő modoráról volt híres, erről tanúbizonyosságot tett pár perc alatt is. Nem voltam hajlandó csak úgy jópofizni azok után, hogy a frászt hozta rám, ráadásul még egy kedves szó sem hangzott el. Talán ostobaság volt ilyesmit elvárni egy idegentől, elvégre én ütöttem el, de megtehettem volna azt is, hogy egyszerűen csak továbbhajtok, és nem foglalkoztam volna azzal, hogy ki hogyan kanalazza fel az aszfaltról. A mellékelt ábra szerint talán saját magát szedte volna össze a darabjaiból, de ezt akkor még nem tudtam. Nem is lett volna annyira rossz ötlet továbbállni, és hagyni, hogy megfőjön a saját levében, nyugodtabb lett volna az estém, és nem ment volna fel a vérnyomásom legalább kétszázra. Csak ezt váltotta ki belőlem. Bár férfi régen váltott ki belőlem bármit is, nem volt időm foglalkozni velük, szóval be kellene tudnom jó jelnek azt, hogy még képes volt egy ellenkező nemű kiváltani belőlem valamit. Még ha ez jelenleg morgolódás is volt.
Úgy tettem, ahogy mondta, nagy levegőt vettem, majd két másodperc múlva kifújtam. - Az nem zavar, ha te nem érted. Én attól még tökéletesen értem, és nem akadályoz abban, hogy ne küldjelek el a... - Inkább lenyeltem a mondatom második felét. Semmi szükségem nem volt felesleges konfrontációra, hiszen az azoknak volt való, akik ráértek ilyesmivel foglalkozni. Még hozzá kellett szoknom az új életemhez, és eltelt pár egy jó idő azóta, hogy visszakerültem az életbe, ennek ellenére úgy gondoltam, még mindig nem ismertem meg mindent. Vezetésből például lehetnék még jobb is.
- Mert az is. Francia. - tettem hozzá, hogy értse, mire gondoltam. A vélemények megoszlottak a franciákról, egyesek szerint viccesek voltunk, mások szerint furcsa hagyományaink voltak, de igazából nem tudtam. Itt születtem, itt nőttem fel, sosem jártam Franciaországban. És nem tudtam meg, hogy hányszor fürdenek a nők hetente.
Megforgattam a szememet. Előfordult, hogy alábecsültem magam, de most nem én tettem a gyógyulásáért. A boszorkányságnak vannak előnyei, de még mindig nem tudtam csak úgy, tudat alatt irányítani a képességeimet. Vagy azt sem tudtam egészen pontosan, hogy mire gondolt. Nem voltak jók a szocializálódó képességeim.
Nagy levegőt vettem, majd elindultam a kocsiajtó felé. Kinyitva előhúztam a táskámat, belőle a doboz cigarettát, majd felé tartottam. - Érdeklődve hallgatom, mi a titkod. - mondtam láthatóan közömbösen, de amúgy már szörnyen fúrta a kíváncsiság az oldalamt.

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 26, 2016 4:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10


to Abrienne
Soha nem volt rám jellemző az, hogy finomkodnék. Minek? Az élet kemény, az emberek pedig szintúgy. Még a fejüket is nehéz betörni. Nem indulunk egyforma lehetőségekkel, valaki jobb helyre születik, valaki nem. Van, aki törpe lesz, más meg óriásira nő. Hol itt az igazság? Sehol. Mert minden a szerencsén múlik. A szerencse pedig nem csak jön magától, meg kell érte dolgozni, olyan, mint egy vendég. Meg kell neki teríteni, csak akkor fog betérni hozzád, ha látja, hogy megéri. Én ezt is teszem, meg csinálom a saját szerencsémet, nem csak úgy várok rá. Az emberek pedig ezen tettem miatt nem igazán kedvelnek. Még szerencse, hogy nem függök tőlük.
Oldalra billentettem a fejemet és vártam, hogy befejezze, amit elkezdett, de aztán a néhány pillanatra beállt csend alatt rájöttem, hogy aligha várhatom a folytatást. – Valamiért úgy érzem, hogy az utolsó szavad a picsába lett volna. Ha elkezdtél valamit, akkor már fejezd is be, igaz? – nekem nem voltak gondjaim a káromkodással, én mindig is úgy tartottam, hogy annak az embernek nincsenek titkai, aki nem is takargat semmit. Márpedig, aki odafigyel arra, amit mond, az arra is figyel, hogy mások mit gondolnak róla, milyennek látják őt. Ha pedig erre figyel, az azt jelenti, hogy van mit dugdosnia előlük.
A helyedben lecserélném valami egyszerűbben kiejthetőre. És valami kevésbé franciára. – nekem személy szerint semmi bajom nincsen a csigazabálókkal, amíg nem kötnek belém, jól megvagyok velük. Ez a szép Amerikában. Nincs olyan, hogy amerikai nép. Legalábbis biztosan nem egységes. Van itt minden. Arab, ír, francia, német, orosz, szudáni… mint valami nemzetiségi gyűjtőhely.
A dohányzás öl. Le kéne szoknod. – mondom, ahogy elveszem tőle a dobozt, majd rágyújtok belőle egy szálra. Megkínálom őt is, ha már szemmel láthatólag ő is dohányzik. – Azért, ha lehet tartsd titokban. A végén még hülyének néznek, amiért… hülyeségeket is beszélsz. – mert lássuk be, ha ember volnék, én sem nagyon tudnék hinni annak, aki vérfarkast kiált. – Teliholdanként más leszek. Vadállat. Azt hiszem vérfarkasnak hívják az emberek. Ehhez jár az is, hogy erősebb, gyorsabb és… szerencsésebb vagyok sérülések terén, mint mások. – én még az átváltozást sem tartom valami nagy átoknak. Havonta egyszer elmegy, meglehet szokni, ha pedig nem láncolod ki magad, mint valami elmebeteg, még jobb.

300 körül || remélem megfelel 40  || Ben Howard - The Wolves || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 19, 2016 6:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
rasmus & abrienne
it was an accident

Felvontam a szemöldököm. Egyáltalán nem voltam oda az ilyen helyzetekért, és kezdtem elfelejteni azt, hogy kis híján megöltem. Már ha egyáltalán képes lettem volna rá, mert a gyorsabban gyógyuló sérülések azt sugallták, hogy talán még az életét sem tudtam volna kioltani. Túl bonyolult volt ez az egész, és még midnig csak ötleteim voltak arra, hogy miért történt mindez. - Ha mindent befejeznék, amit félbehagytam, te még mindig az asztalton feküdnél, de nem túl sok esélyed lenne arra, hogy fel is kelj. - mormogtam az orrom alatt, arra utalva, hogy csak a szerencsének köszönheti, hogy volt elég időm valamelyest fékezni. Ha nem hagytam volna "félbe", nemes egyszerűséggel szétfolyt volna a betonon. De talán nem volt tisztában azzal, hogy egy nőnek nem jó ilyen tanácsokat adni. Arról már nem is beszélve, hogy nem a szókincsünkön fog múlni a dolog. Örültem, hogy le tudtam nyelni a mondandóm végét, nem még fokozni valami káromkodással, netalán azt a benyomást keltve, hogy vulgáris idegen volnék.
- Talán nehezedre esik kiejteni a nevem? - kérdeztem, majd egy nagy sóhaj után leeresztettem a karjaimat. - Remélem, megbocsátod, de nem szaladok rögtön a hivatalba, csak hogy eleget tegyek a nem túl pörgős nyelved problémáinak. - vetettem oda. Valószínűleg nem azért mondta azt, amit, mert baja lenne velem és a népemmel. Bár furcsa volt egy egész nemzetről úgy beszélni, mintha a saját népem lenne, hisz csak egy volt a sok közül. Nem igazán éreztem magamnak sem akkor, sem most, nem is ott éltem.
Nem tudtam visszafogni egy halvány mosolyt. - Te aztán nem semmi. - sóhajtottam ismét. Ő oktat a dohányzás hatásairól, miközben alig tudja eldönteni, melyi szálat húzza ki a dobozból. Tényleg megvolt a maga stílusa. Nem kérettem magam túl sokáig, én is odanyúltam, hogy kihúzzak egyet, majd elkezdtem kutatni a zsebeimben gyújtó után. Végig mosolyogtam, tekintve, hogy jól tippeltem. Bár nem találkoztam még ehhez hasonlóval. - A vámpírok után már bármit megemésztek. - tettem hozzá, mielőtt megjegyezte volna, hogy nem reagálok a kimondott szavaira. - Még sosem volt szerencsém vérfarkashoz. - nyújtottam felé a gyújtót.

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 28, 2016 8:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10

Abrienne & Rasmus

Meglepetten néztem rá, ahogy kiejtette a szavakat a száján és felszaladt a szemöldököm. Nem számítottam ilyen válaszra, ezt azt hiszem tökéletesen mutatja az a jó néhány másodpercnyi döbbenet, amit ez kivált belőlem. Végül csak megráztam a fejemet és morogva fújtam ki a levegőt. Talán egy-két bordám is bánta az ütközést az autójával, nem megy olyan zökkenőmentesen a levegővétel. – Jogos. – bólintottam elismerően és gondolkodva húztam el a számat, hogy visszavágjak valami hasonlóan kegyetlent, de semmi nem jutott az eszembe. – Nem is tudok erre mit mondani. Ez kegyetlen volt, remélem tudod. – csóváltam meg a fejemet bosszúsan, de inkább csak megjátszottam a dolgot, ennyire nem idegesített a dolog.
Nem túl pörgős nyelv? Ez elég sértő volt, sok mindenre használom a nyelvem, eddig még senki nem szólta le. – ha érti, mire gondolok. Ha nem, hát majd később felcsap egy modernkori szótárat, hogy kitalálja mire is gondoltam. Addig meg gyötörheti majd őt a kíváncsiság. – A neved pedig csak francia. Nem szeretem a franciákat, kényesek és csigát esznek, a kettő… valahogy nem igazán illik össze, érted? – ha valaki kényes, nem értem miként képes megenni a világ egyik legundorítóbb és leghaszontalanabb állatát. Undorító. Mintha elásnám a szaromat és megenném. Nem hangzik étvágy gerjesztően, éppen ez a helyzet a csigával is.
Megint meglepetten néztem rá, azonban most csalódottan mordultam fel, mikor megráztam a fejemet. – Az emberek általában ezt nehezebben fogadják. – húztam el a számat. Hol a meglepetés ereje, hogy néz egy nagyot, majd hülyének nevez és elviharzik. Áltálában így szokott lenni, nem? Vagy így kéne inkább lennie, én sem járok a homlokomra írva, hogy vérfarkas vagyok. – Szóval vámpírok…akkor…hadd tippeljek, boszorkány vagy? Nem úgy nézel ki, mint egy vadász, sehol… egy fegyver. – elfelejtettem először, úgyhogy most kicsit alaposabban végig mérem, de nem látok nála semmi ártalmasat. Ez persze nem jelenti, hogy így is lenne, ezt én is tudom. – Nos, tessék, most láthatsz egy élő példányt! – tártam szét a kezem mosolyogva,  miután meggyújtottam a cigarettám és szívtam egy slukkot. – Egyszer találkoztam egy boszorkánnyal, ő… több száz éves volt. Érdekelne, hogy mit használtok. – mosolyogtam rá. Nem gondoltam valami komolyan amit mondtam. Én is elmúltam már száz, de nem halhatatlan vagyok, csak lelassítottam az öregedésem. Pontosan, más lassította le, de én győztem meg, hogy tegyen így.


One|  lesz ez jobb is  Very Happy     |
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 29, 2016 9:04 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
rasmus & abrienne
it was an accident

- Persze, tudom. - vontam egyet a vállamon. Nem volt szokásom a kegyetlenkedés, mert nem nagyon találkoztam még olyannal, aki megérdemelte volna. Neki viszont volt egy bizonyos stílusa, ami kihozta belőlem ezt a mondatot. Amúgy sem szerettem, ha arról okítanak, hogy mit tegyek és mit ne. Hát, most már talán tudja, hogy velem nem szerencsés ujjat húzni, mert a végén még komolyan veszem a "ne hagyj félbe semmit" elvét. Abban pedig ő húzná a rövidebbet. - Örömömre szolgál, hogy beléd fojtottam a szót. - villant meg aztán egy nagyon halvány vigyor az arcomon, de csak vendégként, alig pár másodperc múlva ismét nem volt nyoma.
Egészen a homlokomig szaladt a szemöldököm. Értettem a megjegyzését, annyira öreg még nem voltam, de miért is lepődöm meg... minden lehetőséget megadtam neki arra, hogy a megjegyzésemből ezt az értelmezést hozza ki. Még szerencse, hogy nem voltam a pirulós fajta, mintha belőlem ez az egész hiányzott volna. Akkor sem voltam képes pirongva nézelődni a világba, amikor tényleg csak obszcén és hímsoviniszta megjegyzéseket hallgattam. Valószínűleg a foglalkozásomnak volt köszönhető, elég sokat láttam már, vértől kezdve egyéb testnedvekig a műtőasztalon, főleg a háború évei alatt. - Akkor vigyázz rá. Nehogy valaki kivágja. Bizonyára sokan sírnának elkeseredettségükben. - válaszoltam végül. Először nem ezt akartam mondani, de rájöttem, hogy a csevegésünk ellenére még mindig nem ismertem őt, csak egy férfi volt, aki az éjszaka közepén az úton sétálgatott, és nem egy ősrégi cimbora, akivel poénokat kell elsütnöm. - És megnyugtatlak, Amerikában születtem. A szüleim is. A nagyszüleim voltak franciák, akik végül itt telepedtek le. Soha nem ettem csigát. És nem vagyok kényes sem. - Azt hiszem, ezt már azzal bizonyítom, hogy orvosként másokban matatok. Egy kényes nő még a szivacsot sem fogná meg, nemhogy a szikét. - De mivel te gyorsan gyógyulsz, kevés az esély arra, hogy valaha is megfordulsz a műtőasztalomon. - vigyorodtam el aztán, majd alsó ajkamba harapva néztem, hogy rágyújt arra a cigarettára.
- Sajnálom, ha csalódást okoztam. Az én világomban egy-két vámpír, megspékelve némi vérfarkas falkával már nem annyira ütős. - rántottam meg a vállamat ártatlan pislogással. Talán tényleg azt gondolta, hogy elszaladok, ha meghallom. - Vadásznak nem vagyok elég rátermett. Alacsony vagyok és lassan futok. - sóhajtottam fel lemondóan, majd nagy levegőt vettem, magam is beleszippantva a cigarettába. - Csak nem a boszorkány trükkök érdekelnek?

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 13, 2016 8:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10

Abrienne & Rasmus

Általában többet kell tennem, hogy örömet okozzak, de…ha neked ennyi is elég. – vigyorodtam el. Nem mintha az elvárásait lovagolnám meg, nem lehet mindenki lepedő akrobata, egyeseknek elég, ha keveset kapnak, másoknak szükség van arra, hogy… ott is a maximumot nyújtsák, és kapják. Ide tartozom én is. Az életben mindent azért csinálok, mert élvezem, éppen ezért a legjobbat akarom magamból és az adott helyzetből is kihozni, erre pedig az ágyban a másikra is szükség van. Éppen ezért kell jól megválasztani azt, hogy kivel töltöd az éjszakáid, egy-egy unalmas este tönkretesz mindent, ilyenkor senki sem akar belealudni a dologba, nem igaz?
A szavait hallva először meglepetten elmosolyodtam, majd elnevettem magam. – Ne aggódj, az egyik legkedvesebb részem, én sem szívesen válnék meg tőle. De azért kedves, hogy így aggódsz érte, csak nem megtetszett? – a kérdésem egyáltalán nem komoly, hogy is lehetne az? A nevét is éppen csak tudom, nemhogy ismerném őt. Csak néhány dolgot tudok róla: kimondja, amit gondol, ez jó tulajdonság, utálom azokat, akik összeszarják magukat, mikor ki kell mondani valamit. Aztán ott van az, amit egyébként is látok, a külső. Végre nem egy bányarém. Na meg az, hogy nem tud vezetni, ezt mutatja az is, hogy képes volt elütni. Túl könnyelműen osztogatnak jogosítványt.  – Az amerikai álom, mi? Bejött nekik? – emlékszem mikor még mindenki ide akart jönni, mert azt remélték, hogy olyan életük lesz majd, mint a királyoknak, aztán… a többség végül sehova nem jutott, ugyanúgy szar pénzért szart lapátolták, ahogy tették azt ott is, ahonnét jöttek. Az amerikai álom tényleg csak álom, nincs ebben hazugság. – A végén még felkelted az érdeklődésemet. – húztam mosolyra a számít. Fura, hogy mennyire vonzó tud lenni az, mikor valaki nem evett még soha csigát, mi? Persze, tudja a rák, hogy hazudik-e vagy sem, de szerintem bárki is lenne itt a helyében, szégyellené azt, ha evett is volna belőle. – Soha ne mondd, hogy soha. Mi van, ha… bennem marad valami mondjuk? Akkor kelleni fogsz, hogy kiszed. – volt már rá példa, elég szar érzés volt, főleg az a része, mikor kivették belőlem, mert nem igazán volt még akkoriban… toppon az orvostudomány, mindent úgy oldottak meg, mint a székrekedéses ember: erőből.
Azért igazán eljátszhattad volna, hogy meglepődsz, arra készültem, hogy majd felvághatok. – volt egy kis csalódottság ugyan a hangomban, de azért rá is játszottam a dologra. Találkoztam már olyanokkal, mint ő, és nem voltak a kedvenceim, a boszorkányok túlzottan… hosszú pórázon vannak tartva. Valahogy korlátozni kéne őket, mert túl sok mindent tehetnek meg. – És ez elszomorít? – nem hinném, hogy vadásznak lenni különösebben jó  lenne. Semmiféle előnyük nincsen, olyan lényeket üldöznek, akikről gyerekként álmodoztak, és mert nekik nem adatott meg, hogy ilyenek legyenek, úgy döntöttek, hogy akkor kiirtják őket. Nem valami nagy sikerrel, jegyzem meg, mert elég sokan vagyunk mostanra. – Mit ne mondjak, egész jól nézel ki ahhoz képest, hogy… mondjuk száz éves vagy? Vagy ezek akkora titok lennének nálatok? – ez meg a másik baj velük. Egyfolytában csak titkolóznak, amivel az ember agyára mennek elég hamar.


One|  lesz ez jobb is  Very Happy     |
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 13, 2016 12:02 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
rasmus & abrienne
it was an accident

Engem sem kellett félteni. Tudtam vigyázni magamra, bár az ilyen eseteket sosem terveztem előre. Merész gondolat lett volna előre kitervelni, hogy elütök valakit puszta mókából. A boszorkányok trükkös lények voltak, akik hol szerették a játékokat, hol nem, de ez már cseppet sem tűnt mókázásnak. Nekem pedig még tanulnom kellett, hogy tényleg úgy és arra használhassam a képességeimet, amire azok valóak. Nem akartam önző lenni, de ha baja esett volna, minden kétséget kizáróan az erőmmel gyógyítottam volna meg, mielőtt belehalt volna sérüléseibe. Ezért kaptuk a természettől ezt az erőt. Nemcsak azért, hogy pihenjen egy talomban. Legalább valamire hasznosíthattam volna. De úgy tűnt, ilyen szempontból nem volt szerencsém. A mágiám egy ideig még pihenni fog.
- Mmm. Nem, nem igazán. - ráztam meg a fejem évődve, mikor a nyelve kivágásáról esett szó. Engem nem tudott elbűvölni holmi pimasz megjegyzésekkel, ennél jóval több sütnivalóval rendelkeztem. Habár nem szerettem külső alapján levonni azt a következtetést, hogy vajon milyen női közönség veszi körbe őt, ha nem éppen elütteti magát. - De jövök neked eggyel, így ha valaki mégis kivágná, esetleg egy csettintéssel visszanövesztem. - mosolyodtam el. Nem vicceltem. Mivel életben maradt, mondhatni karcolás nélkül megúszta, jöttem neki eggyel, amiért nem vérzett el az aszfalton. Szívességet tett vele.
- Az amerikai álom ostobaság. - vontam vállaimon, majd felsóhajtottam. Nyilvánvalóan azoknak is voltak álmaik, akiket megöltek, megkínoztak, mikor erre a földre először idegen ember lépett. Óriási pusztítások közepette pedig éppen volt ideje elhinteni azt, hogy az ígéret földje ez a földrész. - Nem mellesleg, az amerikaiak is tudnak gusztustalan csúszómászókat felszolgálni vacsora címszó alatt. - tettem hozzá egy negédes kis vigyorral. Ma már hátborzongatóan sok luxuscikket lehetett kapni, legalábbis úgy vettem ki, hogy akadt közöttük olyan, ami kisember asztalára is maximum ünnepek alatt került. Nekem pedig sok időt kellett bepótolnom ily hosszú álom után.
Felvont szemöldökkel figyeltem a megjátszott mimikát az arcán. - Óh, azt ne mondd, hogy emiatt összedőlt benned egy kisebb világ. - nevettem el magamat. Mindenki rá tudott játszani némi színészkedéssel a saját tulajdonságaira, és nem kételkedtem abban, hogy ezúttal ő is így tett. Még hogy fel akart vágni... - Hát szomorú éppen nem vagyok, amiért nem lett belőlem vadász. Bár ma már úgy hiszem, nem egy véres szakma. A vérfarkasok is több vért ontanak, mint néhány vadász. - szúrtam oda egyet, bár pimasz hangsúllyal, hogy véletlenül se hihesse, hogy komolyan gondoltam. Mármint azt tudtam, hogy ölnek, főleg ha farkas alakjában szabadulnak rá az emberekre. De még közel sem biztos, hogy rosszabbak egy csapat vadásznál. Elmosolyodva nyaltam végig alsó ajkamon. - Én inkább azt mondanám, hogy végignéztem már egy pár háborút a huszadik században. - rántottam meg a vállam. - De az erőmet csakis arra használom, hogy életeket mentsek. Neked pedig nincs szükséged megmentésre, már ha nem vérzel sehol a ruhád alatt.

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 17, 2016 7:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10

Abrienne & Rasmus


A szavait hallva csak nevetve rázom meg a fejemet. Nem vártam ezektől a megjegyzésektől különösebben nagy sikert. Sőt, igazából csak arra vannak, hogy szórakoztassanak. Ennek a célnap pedig több, mint tökéletes megfelelnek most is. Ehhez persze kell ő is. Nem szokott ezzel gondom lenni, a gyengébbik nemmel mindig is könnyen megtaláltam a közös hangot. – Megjegyzem a dolgot. Kitudja, mikor kelhet még ez az ajánlat. – azért nagy ostobaság lenne azt mondani, hogy nincsenek haragosaim, vagy kevesen vannak, de odáig aligha menne el egyikük is, hogy a nyelvemet vágja ki. – Mire nem jó egy boszorkány. – nem igazán tudtam kedvelni a fajtájukat. Kevés olyannal találkoztam, akinek ne lett volna istenkomplexusa, csak mert képes a nézésével kávét forralni.
Nem, csak álom. Ostobaság hinni benne. – pillantok rá mosolyogva. Soha nem érettem azokat, akik ezzel a tévhittel érkeztek ide. Csak mert ez itt Amerika, már minden álmuk valóra válik? Ugyan már, ez nem valami elcseszett tündérmese, ez a valóság. Itt egy esélyed van, nem több. – Üdv Amerikában! – vontam meg a vállamat vigyorogva. Amerika minden, csak nem a rohadt álmok országa. A legtöbb dolog itt rohad, a felszínen minden csillog és villog, de az alatt… minden más. Nem kergetek ábrándokat, Amerika pont olyan szar hely, mint az összes többi, csak jól álcázzuk ezt.
Egy kisebb? A világom alapjai! – nevetek fel. Ami azt illeti, tényleg arra készültem, hogy kiselőadást tartok és majd a frászt hozom rá, mikor elmondom mi vagyok. Ennek ellenére ebből rohadtul nem lett semmi, ami tényleg eltölt némi csalódottsággal. Az embertől még ezt a kevés szórakozást is elveszik. – Most burkoltan gyilkosnak neveztél? – pillantottam rá mosolyogva. Nem igazán veszem magamra az ilyet, főleg, ha tudom, hogy komolyan sem gondolta. Igaz, ami igaz, öltem már embert, nem csak farkasként, de úgy a leggyakrabban. Nem vagyok híve annak, hogy ki kéne magam kötnöm. Vállalom azt, ami vagyok, nem tehetek róla. – Kész történelemkönyv lehetsz. – ez akár rám is igaz lehetne. Én is része vagyok a történelemnek egy ideje, de… én kihúztam magam mindenféle kötelezettség alól. Harcoltam, majd meguntam és leléptem. Minek öljek és haljak olyanokért, akik szarba sem vesznek egyébként? – Szóval kifogtam egy becsületes, jó boszorkányt. Már-már mesébe illő. – mégis mennyi esély van az ilyenre? Több, mint kevés. Mint mondtam már, a legtöbbjük egocentrikus, amivel nem lenne baj, de mindezt roppant idegesítő módon teszik. – Nos… ezt könnyen kideríthetjük. – mosolyodtam el, ahogy ellöktem magam az autótól, és közelebb lépve hozzá,megálltam vele szemben. – Vagy… elüthetsz még egyszer. Van, amiért megéri elütetni magam.

One|  lesz ez jobb is  Very Happy     |
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Ebony Tate-Smith
Mystic Falls autóútjai - Page 10 Tumblr_ol8bpmGda01sasfc6o1_250
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 18, 2017 9:35 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
Szabad játéktér!
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Aug. 30, 2017 5:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10

Tyler & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
I just wanted you to stay. And you left.
Szükségem volt egy kis egyedüllétre. Az elmúlt napok, hetek szélsebesen rohantak el mellettem, s ha ez nem lett volna elég, minden napra bőségesen kijutott az aggódásból is. És akkor még nem is említettem a küzdelmet a saját érzéseimmel vagy éppen, hogy miként próbáltam meg összekaparni magam Anya halála után. Hirtelen visszacsöppentem a természetfeletti világba, szinte haza se értem, már azzal találtam szembe magamat, hogy Tatia megigézte Elena-t, aki ennek következtében minden Damonnel kapcsolatos érzését elveszítette. Csak annyi maradt meg neki, hogy Damon Stefan testvére, akit ráadásul gyűlöl, hisz megannyi ártatlan ember bántalmazása mellett egyszer még Jeremy-t is megölte. Újra elkapott Elena és Damon szerelmének kálváriája és nem tudtam, miként segíthetnék nekik. Főleg azok után, hogy az idősebb Salvatore fivér mindezek hatására kikapcsolta az érzéseit és jól bevált szokáshoz híven felszívódott.
Talán önzőség volt azt kérnem, hogy egy fél napig had mentesüljek mindenféle új hírtől, mindenkinek a bajától, de éreztem, hogy szükségem volt erre a kis rövid kimenőre. Elkocsikáztam a hétvégi házunkba, ott is rendet raktam, bedobozoltam néhány dolgot, amire már nem volt szükségem. De pár óra leforgása után már mehetnékem is támadt. Hiszen pont el tudtam jutni arra a pontra, hogy ne sírjam el magam, akárhányszor csak átlépem otthon a küszöböt. Itt viszont nem volt ebben gyakorlatom. A ház minden apró szeglete anyára emlékeztetett és habár szerettem viszontlátni őt az emlékeimben, nem engedhettem meg magamnak, hogy szétessek. A barátaimnak most talán jobban szüksége volt rám, mint azelőtt bármikor, így szinte menekülve az emlékeim elől, kifutottam a házból, s miután bezártam a bejárati ajtót, már kocsiba is ültem, hogy újra Mystic Falls felé vegyem az irányt.
A hazafelé vezető utat hangos zenehallgatással és énekléssel töltöttem, hogy ezzel is minél jobban elnyomjam a már szinte üvöltő gondolataimat. Habár amint átléptem a városhatárt, úgy halkítottam is lejjebb a rádiót, az ablakokat pedig leengedtem, hogy a kellemesen hűvös szellő ösztökéljen ezúttal nyugalomra. Az utakon rajtam kívül senki se volt, holott annyira későre azért még nem járt. Már-már aggódni kezdtem, nem történt-e valami baj, de mivel senki sem üzent, így arra következtettem, hogy ez csak a szokásos kisvárosi nyugalom lehetett. Amiről a természetfeletti létezése miatt szinte már el is feledkeztem. Tőlem nem messze azonban egyszer csak felbukkant egy autó, ami az út szélén állt, az elakadásjelzői egyenletesen villogtak. Ahogy közelebb értem és megláttam az autót, különös érzések kerítettek hatalmukba, a megérzéseim pedig azt súgták, hogy nem egy ismeretlent kerített utamba a sors.
Szinte lépésben haladtam el a kocsi mellett, s mikor annak elejével egy vonalba kerültem, oldalra fordítottam a fejem, hogy megnézhessem ki hajolt bele a motorháztetőbe. Egy pillanatra azt hittem, délibábot láttam, de ahogy pár métert még megtettem és az ismerős alak nem kívánt eltűnni a visszapillantó tükrömből, lehúzódtam én is és leállítottam a motort. Hosszú percekig némán ültem a kocsiban, a visszapillantóba meredve, majd erőt vettem magamon és kiszálltam, miközben a telefonomat és a slusszkulcsot elsüllyesztettem a zsebemben. Nem tartott sokáig míg visszasétáltam a lerobbant autóhoz, de valahogy mégis egy örökkévalóságnak tűnt.
- Tyler? - halkan kérdeztem, miközben még közelebb sétáltam hozzá. - Te vagy az? - mellé léptem, hogy láthassam végre az arcát, mintha a sziluettjét nem ismertem volna fel és szükségem lett volna valami pontosabb megerősítésre. - Hogy kerülsz ide? - hangomból inkább aggodalom érződött, mintsem örömteli érdeklődés, hisz szokásom volt rögtön a legrosszabbat feltételezni, főleg, ha valaki minden bejelentés nélkül visszatért a városba. Féltem, hogy éppen menekült valaki elől, hogy valami történt vele, valami bajba keveredett és azért jött vissza, mert itt el tudna bújni feltűnés nélkül egy ideig.
Nem épp a legjobb körülmények között váltunk el egymástól legutóbb, így talán látni sem akart engem. Bár őszintén, nem emlékeztem, vajon legutóbb miért is ment el. Klaus miatt vagy valami más, farkasos ügylet miatt. De igazából nem is akartam ezen rágódni, hisz a lényegen, miszerint itt hagyott engem, semmit sem változtatott. 

Far away •• remélem kezdőnek elmegy  40 ©️

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
Vissza az elejére Go down
 

Mystic Falls autóútjai

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
10 / 10 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10

 Similar topics

-
» Mystic Falls sikátorai
» Mystic Falls parkja
» Mystic Falls - Grill
» Mystic Falls Jégpálya
» Mystic Falls - Mosoda

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Mystic Falls-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •