Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 04, 2014 3:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Még mindig nem hagyott nyugodni azaz érzés, hogy valami nem stimmel vele. De próbáltam figyelmen kívül hagyni. Lehet, hogy meg fogom bánni, de most egyáltalán nem számít. Legalábbis nem nekem. Azért vannak a leckék, hogy tanuljunk belőlünk, nem? Én pedig igyekszem a lehető legtöbbet megtanulni rövid kis életem során. Ezt persze csak úgy tehetem meg, ha elkövetek ezer meg ezer hibát és legalább százszor ugyanazt, hogy biztosan tanuljak belőle.

Szóval úgy véled, hogy az a te társaságod a legmegfelelőbb számomra? Mondd csak, mivel is vagy különb a szép szemeidtől eltekintve a többi idiótától? Valószínűleg semmivel, hiszen hozzájuk hasonlítottad magad. Mondd meg nekem. Mégis miért pont a te társaságod kellene választanom? – Érdekelt a válasza, tényleg. S még semmi olyat sem mondtam, amivel bajba keverhetném magam.
Még.

|| bocsi, hogy késtem nem vettem észre.  27 ||

 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Keresem :

Kedvenc dal :
epiphany
Tartózkodási hely :
◯ it's a great question
Hobbi & foglalkozás :
◯ i love playing in the sand
Humor :
◯ grotesque



A poszt írója Matthias St. James
Elküldésének ideje Vas. Május 04, 2014 1:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Elvigyorodtam a feleletétől. Nos, ha eddig hidegen hagytam, ezek után biztos vagyok abban, hogy kellőképpen magamra haragítottam, és azt hiszem, hogy pontosan erre volt szükség. A figyelme az enyém, innentől kezdve bármi az enyém lehet, nemde?

- Hát nem is tudom. Mondjuk a két szép szememért esetleg törődhetnél velem. - pislogtam rá kiskutya szemekkel, miközben majdnem leestem a székről a röhögéstől, hiszen nem volt ez hétköznapi tőlem. - Vagy talán azért, mert nem hagyom, hogy unatkozz. Nézz körül, egy csomó kretén. Köztük én is. - vontam egyet a vállamon. - De legalább nem vagy egyedül. S nem unatkozol. - kacsintottam rá.-  Ez nem elég?   
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 06, 2014 9:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Andrew& Elodie
ξ Love lasts FOREVER


Minél több időt töltök Lark csodálatos társaságában annál jobban kezd feltörni belőlem a deja vu érzés, amit már rég éreztem de mégis megremegteti a gyomromat. Túl sok a hasonlóság közte és Andrew között, s bár képtelenségnek tartom azt, hogy ő legyen az minden dolog arra utal. De lehet csak beképzelem magamnak, pár évtized után bolyongani össze vissza az éterben, szellemekkel suttogni és nem varázsolni elvette az eszemet, s félő minden férfiban Őt látnám. Nem is tudom mikor volt az, hogy egy férfival beszélgetek. Biztos csak beképzelem magamnak a dolgokat. Egy mellékhatása a feltámasztásnak.
- Nem szükséges, nem szeretnélek fárasztani a rajongássommal a régi autók iránt. De azért rendes tőled, hogy felajánlottad.
Rámosolygok, és kedves gesztusnak tartom amiért hajlandó lett volna megmutatni a régi autóját.
De még nincs olyan nagy bizalmam, hogy egyből belemenjek egy ilyenbe. Talán pár év múlva már máshogy állok hozzá ezekhez a meghívásokhoz, de legyen annyi elég eddig, hogy szóba elegyedtem vele és italt fogadtam el tőle.
- Igaz, nem mindenki szereti ezt a nomád életmódot. Keresned kell egy megfelelő személyt rá, biztos találsz valakit csak türelem kell hozzá. Én speciel imádok utazni, és feltett szándékom, hogy körbejárom egyszer a világot. – árulom el csak úgy halkan.
Ezzel most nem akartam mondani semmit, csupán elmondtam a vágyamat az utazással kapcsolatban.
A zene hiába hangos tisztán hallom, amit mond. Kérdőn pillantok rá, nem tudom hová tenni a mondatát. Nem kérdezek rá, inkább úgy teszek mintha nem hallottam azt, amit az előbb mondott. Pedig kristály tisztán hallottam, és fel is írtam a képzeletbeli noteszemre. Különös. Talán vámpír lenne?
- Nem is vagyok idős. Csak sokat megéltem már, el se hinnéd…
Meg nem is mondanám el, hiszen őrültnek nézne, ha azt kezdeném el ecsetelni milyen volt a szellemvilágban. Talán az vagyok és csak beképzelem magamnak, az is lehet, hogy nem. Senki sem tudja igazából mi a normális.
Az például igaz, hogy az én életem sose volt normális, de nem is szeretném, ha az lenne. A varázslat, a misztikus dolgok csak éltetnek. Lassan a varázslat fogalmával is újból meg kéne barátkozni. De félek használ, miért van ez?
- Nagyon vicces vagy Lark. Szerintem, ha jobban kinyitnád a szemeidet találnál nálam szebb hölgyeket is.
Na, és igen. Ez az igazi Elodie, akit ismerek és aki igazából vagyok… Mindig is gondom volt az önbizalmammal és nem is tudom miként vettem rá magam, hogy közelebbi kapcsolatot létesítsek Andrewal. Milyen rég volt minden, távoli emlék ez már csupán.
Vickinek pedig tényleg jövök eggyel. Meg kell háláljam neki amiért nem jött el, pofára ejtett mert így legalább jól sült el az egész.
Kérdőn pillantok fel rá. Most komolyan velem szeretne táncolni? Na ne! Ezt szerintem még ő se gondolta komolyan. Két bal lábam van, amit nem tudok használni, legalábbis rég volt az mikor tudtam rendesen táncolni. Nagyon régen, és azóta megváltozott egy-két dolog.
- Könnyű azt mondani, de még a ritmust sem érzem.
Lehajtott fejjel követem a táncparkettig és próbálok nem rágörcsölni az egész tánc helyzetre. Legfeljebb nevetek egy jót saját bénaságomon, már tettem ilyet, nem nagy cucc.
Sikerült ellazulj tánc közben és egy idő után már kifejezetten élveztem a forgásokat, már magamtól is ment valamennyire.
- Még a végén elbízom magam. Te jobban táncolsz, ez legalábbis így van.
Kirázott a hideg mikor lágy csókot nyomott a vállamra, rég éreztem már ilyet… talán a pillangók a hasamba újra életre keltek?
Karjaimat nyaka köré fonom közelebb lépve hozzá engedem, hogy vezessen a lassú szám ütemére. Még mindig furcsállom a hasonlóságot, és ez a lassúzás egy bizonyos pillanatra emlékeztet, amit Andrewval töltöttem el…
Sóhajtok majd halkan suttogom magam elé a szeretett férfi nevét. Alig hallható, de ha jó a füle talán megérti mit mondtam.
zene: keep on keeping | megjegyzés: még mindig nem tudok táncolni :'D | szószám: ### | ©

[/quote]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 04, 2014 2:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Elodie & Andrew
To my sweet beauty


Ha egy nőnek az kell ahhoz, hogy levegyen egy férfit a lábáról, hogy kivillanjon a feneke a szoknyából, az már régen rossz… ettől függetlenül én is élvezem a ledér kor újdonságait, melyek a mostani fiatalok számára teljesen természetesek. Én csak örülök annak, hogy a mai nők könnyűvérűbbek a régieknél, bár tény… nem is becsülöm őket annyira. Olcsó húsnak híg a leve ugyebár… Milyen cinikus lettem az elmúlt évtizedekben, szörnyű.
Tökéletes… azért jót kacagnék azon, ha ezt hallanám. Baromira nem vagyok tökéletes több szempontból sem, bár tény, a külsőmre eléggé odafigyelek, és ez az, amit mások elsőre látnak. De hát mi mást tehetne valaki, aki félig abból él, hogy hogyan mutat a színpadon, vagy éppen a pult mögött?
- Mondhatjuk hobbinak, és akkor jó kifejezés, mert a hobbim a munkám.
Tényleg sok minden van, amibe határtalan lelkesedéssel tudom belevetni magam, és semmit nem csinálok annyi ideig, hogy alkalmam lenne megunni.
- Ha gondolod, szívesen megmutatom majd.
Persze mindenfajta hátsó szándék nélkül… vagy talán nem is annyira. Minden esetre tényleg szívesen büszkélkedek a jóöreg Chevivel, ami a korához képest kitűnő állapotban van.
- Egészen más dolog megnézni, milyen máshol az élet, mint ebben élni. Olyan… magányos életforma. Nehezen találni olyat, aki elviseli, hogy ha olyan kedved van, a válladra kapod őt is meg a világot is, és továbbálltok.
Volt néhány különleges nő az évtizedek alatt, akit magammal vittem volna, de egyik sem bírta sokáig, nekem pedig egyik sem volt olyan fontos, hogy miatta eresszek gyökeret bárhol.
- De, meg is kerestem őket… csak hát… hetven éve volt már, hogy utoljára láttam bármelyiküket is, már akik még életben voltak akkor.
Bár ezt halkabban mondom, mégis érthető a zene mellett is, és egy bizonyíték: valóban nem az vagyok, aminek látszom, legalábbis nem egy huszonéves suhanc, és nem is ember. Fél szemmel lesem a lány reakcióját. Vajon tud a vámpírokról és a többiekről? Vagy csak hülyének fog nézni? Akkor még mindig elüthetem a dolgot egy poénnal, az általában bejön.
- Egy másik életben? Pedig nem tűnsz túl idősnek.
Mosolygok, hogy viccelődésnek tűnjön. Nem szeretem a komoly témákat, és ha nem tartanám hülyeségnek, azt mondanám, hogy Elodie reinkarnációjával ülök szemben. Annyira olyan, mint ő volt!
A kérdése után figyelem az arcán feltűnő pírt, mely alig látszik a lámpák tompított fényében.
- Itt ül velem szemben.
Kacsintok rá ismét.
- Add át neki az én köszönetemet is!
Hiszen az elkallódott barátnővel nem sikerült volna ez a találkozás, bár ki tudja…
Amikor felé nyújtom a kezem és táncolni invitálom, némi habozás után elfogadja, és ezt megkönnyebbülve veszem tudomásul. Felállok, és felsegítem őt is, majd a táncparkettre vezetem. Érzem, hogy bizonytalan, talán nem ismeri ezt a stílust, ami egy mai fiataltól sem lenne furcsa, hiszen ők már nem éltek a jazz-korszakban.
- Ne görcsölj, majd én vezetlek. Csak engedd el magad.
Súgom a fülébe, elvégre ha egy férfi jól vezet, akkor egy nőnek nem sok dolga van a táncparketten azon kívül, hogy hagyja magát vezetni, és minimálisan odafigyeljen. Azért közben a zenekar két tagjának a szokott kézjelekkel jelzem, hogy fizetek nekik egy-egy italt, ha a következő számot lassúbbra fogják. Egyelőre azonban egy ritmusosabb dallam adja alánk a lovat, én pedig rutinosan pörgetem és forgatom a lányt, együtt létezve az ütemmmel. Mindig is pokoli jó táncos voltam, ami nem csoda, hiszen a zene a véremben van minden formában.
A következő számnál valóban egy lassabb dallam hangzik fel, én pedig magamhoz húzom őt, és bár félig megmarad a tánctartás, a lapockája helyett a derekát ölelem át a jobb kezemmel. Egészen közel hajolok hozzá, és puhán a vállára csókolok, az orromban érzem az illatát, ami egészen megrészegít, majd ki is egyenesedem, és a szokásos vigyorommal nézek a szemébe.
- Egészen ügyesen táncolsz.
Jegyzem meg csak úgy mellékesen, miközben együtt fordulunk a parketten a lassú ütemre.


Just for you 22 ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Keresem :

Kedvenc dal :
epiphany
Tartózkodási hely :
◯ it's a great question
Hobbi & foglalkozás :
◯ i love playing in the sand
Humor :
◯ grotesque



A poszt írója Matthias St. James
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 03, 2014 8:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Elvigyorodtam a feleletétől. Nos, ha eddig hidegen hagytam, ezek után biztos vagyok abban, hogy kellőképpen magamra haragítottam, és azt hiszem, hogy pontosan erre volt szükség. A figyelme az enyém, innentől kezdve bármi az enyém lehet, nemde?

- Hát nem is tudom. Mondjuk a két szép szememért esetleg törődhetnél velem. - pislogtam rá kiskutya szemekkel, miközben majdnem leestem a székről a röhögéstől, hiszen nem volt ez hétköznapi tőlem. - Vagy talán azért, mert nem hagyom, hogy unatkozz. Nézz körül, egy csomó kretén. Köztük én is. - vontam egyet a vállamon. - De legalább nem vagy egyedül. S nem unatkozol. - kacsintottam rá.- Ez nem elég?  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 31, 2014 6:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Andrew& Elodie
ξ Love lasts FOREVER


Egy valamire jó a mai divat mégpedig a magamutogatásra, a flancolásra és arra, hogy a férfiakat levegyék a nők a lábukról. Igazat kell adnom azon egyedeknek kik úgy gondolják a mostani világ ruházatilag sokkal érdekesebb, mint régen. Utáltam a többszoknyás alsókat hordani, a földet súroló szoknyát. Mindegyiket nagyon utáltam, de most jó szabadjára engedni a lábaimat. Persze nem csak a mi ruházatunk ennyire érdekes, a férfiaké is pompás, elegáns és sikkes egyszerre. Azok is nagyon megtetszettek nekem.
Kezdem egyre jobban érezni magam a fiatalember társaságában, bár még nem jutottam el a teljes felszabadultság szintjére. Még feszéjez pár dolog, de idővel az is elmúlik.
- Részemről a megtiszteltetés, hogy egy ilyen tehetséges embert hallhattam énekelni.
Vigyora megmosolyogtat, nagyon tetszik és jól áll neki, ahogy ajkai felfelé görbülnek tökéletesnek tűnő arcán. Miről beszélek? Hiszen tökéletes maga a férfi is, csak még nem merem igazán bevallani magamnak.
-Minden területen kipróbálod magad? Ez valami hobbi?
Veheti tolakodásnak is a kérdéseimet, de nem tudom türtőztetni magam muszáj minél többet megtudnom a mai világból, a lehetséges munkákból, mindenről igazából.
Érdeklődve hallgatom a kis meséjét melyben elmondja merre is utazgat a régi autójával, és mivel foglalkozik ilyenkor.
- Imádom a régi autókat… - mosolyodom el és egyből apa régi autója ugrik be.
Olyan régen volt már, hogy ilyes féle vágyat éreztem valami iránt is. Eddig élni szerettem volna, visszakapni minden emberi tulajdonságot és lássunk csodát megtörtént! Már csak a tátongó űrt kell valahogy eltűntetni szívemből.
- Biztos remek lehet nagyutazót játszani, mindig is megakartam nézni milyen máshol az élet.
Majd ha kitanultam a mostani korszakot akkor szépen fogom magam és mielőtt meghalnék körbeutazom a világot, megnézem miket hagytam ki és meglátogatom a síromat. Ez egyszer biztos.
- Annyira nem elcsépelt, én támogatom ezt az észjárást. Annyi mindent szeretnék megtenni, és oly kevés időm van rá.
Mondom én ezt, aki több száz évig csak szellemeset játszott a túlvilágon. Érdekes volt, de soha többé nem akarom érezni azt a semmilyenséget, ami akkor volt. Inkább haljak meg, forduljak fel és temessenek végre el.
- Soha nem jutott eszedbe megkeresni őket? És azt, hogy meghaltak csak mende-mondákból tudod? – kérdőn pillantok fel rá, majd a poharamat felemelve belekortyolok a finom italba és folytatom. - Nekem sincs családom, de én hiányolom őket.
Ízlések és pofonok. Nem kényszer hiányozni valakinek, vagy megkeresni a családot de én mégis szeretnék hallani róluk. Bár képtelenségnek tartom még nem adom fel, a túlvilágon minden megtörténhet csak még pár évet kell várnom a találkozásig.
Minél többet hallgatom az előttem ülő személyt annál jobban kezd hasonlítani arra a férfira, akiért képes lettem volna meghalni. Annyi mindent testesített meg nekem Andrew, hogy elveszíteni szörnyű csapás volt. Bár ezt is magamnak és Vickinek köszönhetem…
- Egy nagyon kedves ismerősömre, mondhatjuk egy másik életben ismertem meg. – elmosolyodom, ujjaimmal a pohár szélén körözök.
Árulom el a beszélgetőtársamnak, ha már egymás nyakába borulunk akkor én is meséljek már valamit, viszont nem szeretném a hülyeségeimmel terhelni ezért inkább hanyagolnám a témát.
- Hol látsz te itt gyönyörű lányt?
Kuncogok kérdésemen, majd felnézek az arcára és kicsit elpirulok. Megint az a mosoly!
- Ez nem biztos, hogy összejött volna, de örülök, hogy így alakult. Meg is köszönöm majd a barátnőmnek.
Meglepetten nézek rá mikor felém nyújtja a kezét és egy érdekes kérdést is társit hozzá. Még hogy én táncolni? Nem tudok, vagy elfelejtettem jobban mondva…
- Táncolhatunk.
Végül csak beleegyezek, elfogadom a kezét és követem egészen a táncparkettig. Számomra ez egy ismeretlen terep, évek óta nem roptam és az én időmben nem ilyesfajta zenére ropták a fiatalok.


zene: dark horse | megjegyzés: bocsi a késésért, szülihét volt Embarassed  | szószám: ### | ©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 24, 2014 2:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Elodie & Andrew
To my sweet beauty


Azt még nekem sem sikerült megértenem, hogy miért jó a nőknek, ha úgy öltözködnek, ahogy régen az utcalányok, de őszintén szólva férfiként valahogy nem tudok őszintén ellene lenni. Pláne hiányos erkölcsű férfiként.
A kuncogását elégedetten figyelem. Ha mer felszabadultabb lenni a közelemben, akkor nyert ügyem van. Egyelőre úgy tűnik, egész jól alakul az este.
- Tessék, ezt már jobb hallani. Örülök, hogy örömet okozhattam.
Vigyorgok magabiztosan, hiszen végülis valóban így van. Egyrészt a magam szórakoztatására játszok, és mert ezt szeretem csinálni, másrészt pedig azért, hogy másokat szórakoztassak a dalaimmal, ami általában sikerül is. Van már egy kis gyakorlatom.
- Remélem is!
Kacsintok rá, mielőtt eltűnnék a pult felé menet. Miután visszatérek, és leteszem a rendelést az asztalra, ismét lehuppanok a székre.
- Igen, mondták. De van is gyakorlatom benne. Néha pincérkedek is.
Magyarázom meg az ügyességemet, aminek az egyik része adottság, a másik pedig tanult dolog. Ebbe is ugyanúgy belejöttem, mint a mixerkedésbe, vagy anno a lovászinaskodásba.
- Így is fogalmazhatunk.
Jegyzem meg két korty víz között, majd továbbfejtem a gondolatot.
- Van egy régi Chevim, amire gyerekkoromtól spóroltam a pénzem, és azzal járom a világot. Hogy éppen miből… ami akad. Éneklés, pincérkedés, de voltam már lovász, pékinas, matróz és sztriptíztáncos is.
Az biztos, hogy nem vagyok az a szívbajos alkat, de miért is lennék? Minden okom megvan a magabiztosságra, még ha ez nem is jelent nálam önteltséget.
- Mindig éppen amihez kedvem van. Elcsépelt frázisnak hangzik, de úgy szeretnék élni, hogy ha meghalok, ne érezzem úgy, hogy bármit kihagytam, amit szívesen megtettem volna.
Ez az alapvető pillére az életemnek, és egy ideje tökéletesen működik. Kiélvezem azt a pillanatot is, amikor felnéz rám, és elpirul. Annyira… üde és finom. Szinte már bűn lenne eltüntetni belőle ezt a fajta kislányos bájt. Szinte.
Kicsit meglep, hogy nincs senkije, de végülis mit csodálkozom ezen a mai világban? Bárkivel előfordulhat. Vicces, hogy én magamtól adtam fel azt, amit ő elvesztett. Mert elvesztette, ezt kiérezni a hangjában bujkáló keserűségtől.
- A családom? Hát… nem nagyon tudtak rólam semmit. Leléptem még egészen fiatalon, aztán úgy tudom, meghaltak már azóta.
Könnyed a hangom, és valójában már nem olyan fájó pont nekem a hiányuk. Korán kénytelen voltam hozzászokni, elvégre még az ő kedvükért sem vállaltam volna be a diliházat. A víz utolsó kortyai után áttérek a gintonicra. Az első korty jólesőn karcolja a torkomat, de utána le is teszem a poharat, és az asztalon forgatom jobbra-balra az ujjaimmal.
Nem zavarnak a kérdései, kevés olyan része van az életemnek, amit titkolok, vagy amiről nem beszélek szívesen, mert senkinek semmi köze hozzá. Kíváncsian vonom fel a szemöldököm az ismerősség említésére.
- Csakugyan? Kire, ha szabad megkérdeznem?
Nem fejtem ki, hogy ő is kísértetiesen hasonlít valakire, akit régen ismertem, hiszen csak a saját fájó sebeimet tépkedném fel vele. Elég, ha itt van, és ha néhány óra múlva még közelebb lesz hozzám… egészen közel.
Viszonzom a pillantását, figyelem a zavart mozdulatot, ahogy az ujjai végigszántanak a haján. Kedvem támad megismételni…
- Pedig azt hinné az ember, hogy egy ilyen gyönyörű lánynak minden ujjára minimum két udvarló jut.
Sármos vigyorommal támogatom meg a szavaimat.
- Őszintén szólva nem tudom sajnálni, hogy közbejött neki valami, mert akkor kénytelen lennék távolról csodálni, és reménykedni benne, hogy valamikor visszanézel még, amíg itt vagyok a városban.
Újabb korty az italomból, miközben már szól a ma esti jazz az utánam következő szaxofonos-szintis párostól.
- Van kedved táncolni egyet?
Mosolygok rá, és a kezemet nyújtom felé az asztal felett.


Just for you Én is kíváncsi vagyok. Wink ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 20, 2014 7:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Andrew& Elodie
ξ Love lastsFOREVER


Néha kezdem azt hinni, hogy én már rég nem vagyok ebbe a világba való. Nem értek egy csomó dolgot, még az sem igazán sikerül felfognom miért öltöznek így a nők, de mivel hiszek Vickyben és az elsajátított tudásában elfogadtam a tanácsait és megpróbáltam kicsit beújítani. Sikerült ez a dolog, mert elég szépen megtöltöttem üresen álló szekrényemet. Visszagondolva ez jó döntésnek bizonyult hiszen első körben magamhoz vonzottam egy pasit, aki igazán felkeltette a figyelmemet.
Olyan rég éreztem ehhez hasonló érzéseket melyek most úrrá lettek rajtam. Fogalmam sincs miért jöttek elő ezek, miért vannak itt s miért nem lépnek le egyszerűen…
Utoljára akkor éreztem ilyet mikor Andrewal voltam a halálom előtti estén. Akkor még minden olyan jó volt, különösen csendes lett körülöttünk minden, de nem érdekelt. Nem hallgattam a természet suttogására, ez lett a vége.
Elkuncogom magam mikor elégedett vigyor ül ki az arcára, és megjegyzést tesz a dicséret szerű mondatomra.
- Helyesbítek, tetszett és jó volt újra élő zenét hallani. Isten tudja mikor hallottam utoljára valakit énekelni…
Aki nem saját magam voltam, és nem azért csináltam, hogy ne bolonduljak meg. Annyiszor nyugtattam meg magam azzal az énekkel, amit még édesanyám tanított a szolgaság előtt. Annyira örültem neki, hogy sikerült magam úgymond ébren tartani a szörnyű feketeségben. Jól esett hallgatni, a hangja pedig teljesen átmelegítette megkövesedett szívemet.
- Itt foglak várni, nem rohanok el nem kell aggódnod. – biztosítottam maradásomról a kedves partneremet míg kényelembe helyeztem magam a székben.
Keresztbe tettem a lábamat és lejjebb húztam a szoknyám szegélyét próbálva elkerülni a dolgok felszínre hozását. Nem szeretnék mindent megmutatni magamból így is vétettem az elveim ellen, egy ilyen ruhát soha nem tudtak volna rám tukmálni. Most mégis megtörtént, hála Vicki meggyőző képességének.
Tekintetem végig Larkon tartottam, követtem útját a pultig és figyeltem miként ügyeskedik vissza, mint egy igazi pincér. Mosolyogva néztem egyensúlyozását, majd azt miként helyezi el a dolgokat az asztalunkon. Talán még meg is kedvelem ezt a különös idegent.
- Milyen kedves és gyors. Mondták már, hogy jól állna a pincérkedés? Legalábbis én elnézném miként szökdelsz egyik helyről a másikra.
Említem meg neki mikor visszaér a pulttól. Egyszerűen lenyűgöző ez az ember, soha nem hittem azt fogok még ilyet érezni valaki iránt, de ez mégis jól esik. Ilyenkor érzem azt, hogy újból élek, nem egy dobozban vagyok eltemetve a föld alá vagy több kilónyi cement alatt. Most mintha a Hold is szebben ragyogna, de az is lehet ez a hirtelen jött ital okozza ezeket a képzelgéseket.
- Gitározással keresed meg az utazgatásra a pénzed?
Érdekel miként is hozza össze ezeket az utakat, én mindig is arra vágytam, hogy körbeutazzam a világot és úgy látszik lassan ez is össze fog jönni. Nem sietek mindent kiszeretnék élvezni főleg miután újból élhetek.
Ujjaimmal a pohár peremén játszadozom, és ahogy felpillantok az asztal másik oldalán ülő személyre mintha vággyal megtelt tekintettel találnám magam szembe. Enyhe pír kúszik az arcomra, majd nagyot nyelve hagyom abba. Vajon mire gondolhatott?
- Nekem nincs otthon… nem vár otthon senki, jóformán senkim sincs.
Lehajtom a fejem, és elhúzom a számat. Nem tetszik a mostani felállás, de nem tehetek mást. A családom már rég békésen fekszik a föld alatt, míg én évekig sínylődtem a feketeségben és most újból itt kínlódom a halálig magam.
- Az még a jobbik eset. És a családod mit szól hozzá? Nem mondanak semmit vagy egyszerűen nem érdekel a dolog…?
Lehet illetlenség ilyet kérdezni, de ha már belementünk ebbe az ismerkedjünk meg jobban dologba akkor teljes mértékben belevetem magam. Ne csak ő kérdezzen s tudjon meg dolgokat, én is szeretnék hallani érdekességeket róla.
- Nem bírsz megmaradni egyhelyben? Nagyon emlékeztetsz egy férfira, akit régen ismertem…
Andrew is ilyen izgága volt, s be kell vallanom túl sok a hasonlóság kettőjük között de a megegyezés képtelenség lenne.
- Udvarló? Nincs nekem olyan szerencsém… - sóhajtok, majd hajamba túrok és szemébe nézve folytatom. – A barátnőmmel találkoztam volna itt, de úgy látszik közbejött neki valami.


zene: dark horse | megjegyzés: kíváncsi vagyok mi lesz  40  | szószám: ### | ©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 18, 2014 10:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Elodie & Andrew
To my sweet beauty


Elképzelni a találkozást… nem, már hosszú évtizedek óta nem is álmodtam ilyesmiről. Egy idő után rájön az ember, hogy feleslegesen kínozza magát azzal, ha olyanra vágyik, amit örökre elveszített, amire nincs reménye, ami bizonytalanabb, mint hogy megéljük az adott nap végét. Az önpusztítás első évei után erőszakkal irtottam ki magamból a vágyakat, a reményeket, amik abba a szánalmas állapotba taszítottak. Nem akartam feleslegesen elpazarolni az életemet egy olyan vágyódás oltárán, aminek semmi értelme és valóságalapja nincs és nem is lehet. Meghalt, elment, elhagyott, még ha nem is önszántából. Ez a fájdalom pedig kis híján az életembe került, és megfogadtam, hogy soha többé nem hagyom, hogy bárki ilyen sebezhetővé tegyen.
Egy idő után talán bele lehet fáradni ebbe az életformába is, az állandó vándorlásba, a folyton más ágyban töltött éjszakákba, de engem nem zavar. Ebben találtam meg újra önmagam, és nem is áll szándékomban változtatni rajta.
Most is itt van ez a lány, aki annyi eltemetett emléket képes felidézni egyetlen pillantásával, egyetlen mosolyával, a hangja dallamával, s mégsem engedem, hogy bármi mást megmozdítson bennem, mint a puszta vágyat, amit valljuk be, nem olyan nehéz elérni nálam.
- Érdekfeszítő?
Vigyorgok elégedetten.
- Nem biztos, hogy erre a jelzőre vágyom egy-egy fellépés után, de azért köszönöm, igazán kedves tőled.
Köszönöm meg kissé bővebb szavúan a dicséretet, mielőtt az ujjam az ajkain landolna. Nem hat meg, hogy jobban szereti, ha a nevén nevezik,  én keveseket nevezek a saját nevükön. Volt egy-két kivételes nő, akinek nem csak egyetlen éjszakáig - sokszor még addig sem - tudtam a nevét, hanem talán még most is eszembe jutna, ha összeakadnék valamelyikkel.
A bár lanyha fényeinél is tökéletesen látom a halvány pírt szétterülni az arcán az érintésem nyomán, és szívesen játszadoznék tovább, simítanám máshol, hogy ha egy ilyen egyszerű érintés ennyire zavarba hozza, mit szólna bármi többhöz… igen, határozottan fellobbantja bennem a kihívás lángjait, s talán ha akarnám, megigézhetném, de nem. Azzal az ártatlan visszafogottságával akarom, amit messze nem tükröz az öltözete, ami csak az arcát elfutó pírban, a felgyorsuló szívverésében mutatkozik meg.
- Egy Margarita, rendben. Azonnal itt vagyok.
Felállok az asztaltól, majd a pulthoz lépek, ahol elsőbbségi kiszolgálásban részesülök, és alig telik el két perc, már vissza is térek Elodie-hoz a koktéllal, valamint a saját kis vizemmel és a gin tonicommal, mindezt egy kisebb tálcán egyensúlyozva, és nem az az első dolgom, hogy leüljek. Nem, bizony. Egy ideig felszolgáló is voltam néhány helyen. Először a kecses koktélos poharat teszem az asztalra a lány jobb oldaláról, egészen közel, de még nem kínosan közel hajolva hozzá. Az orromban érzem a haja, a bőre illatát, fülemben hallom a szíve dobbanásait, és nem mondom, hogy nincs meg a kísértés arra, hogy megkóstoljam a vérét… csak egy egészen kicsit, azzal senkinek sem ártok.
- Hölgyem, az itala.
Mondom még mindig kedélyes mosollyal az arcomon, leheletem puhán simítja a nyaka érzékeny bőrét, de már hajolok is el, mielőtt kellemetlenné válhatna a közelségem.
Ezután rakom le a saját cuccaimat, és visszasasszézok a pulthoz a tálcával, és csak utána ülök le ismét.
- Nincs beosztva. Általában csak úgy elneveznek, ami nekik jól esik. Peruban Timo vagy Alondra vagyok, attól függ, kit kérdezel, Franciaországban Aguichant, és még sorolhatnám. Sokfelé jártam már.
Nem mondom, hogy mindenhol ismernek, hiszen ez soha nem lenne lehetséges, de megvannak a kedvenc helyeim úgymond, ahova időnként visszajárok. Ilyen ez az unalmas kisváros is.
Figyelem néhány pillanatig, ahogy az ujja a pohár peremén köröz, és bizony több ötletem is lenne, hogy hol lennének még jobb helyen azok a csinos, kecses ujjacskák, de hát… az én fantáziám már csak ilyen piszkos és szemérmetlen.
- Hosszú útról? Arról a legjobb hazatérni, nem valami távoli helyre.
Nem mintha neki lenne még otthona. Nem érzi sajátjának már azt a vidéket sem, ahol született, noha időnként visszajár “kísérteni”.
- Nem. Én leginkább… mindenhol élek. Mondhatni mindenhol otthon vagyok a világon.
Mosolygok rá kedélyesen.
- Alig egy hónapja tértem vissza jópár év után, de már mennék. Azt hiszem, én ilyen vagyok.
Jegyzem meg egy vállvonással, majd eltüntetem az ásványvizem felét. Tényleg kiszáradtam ettől az énekléstől, és egyelőre nincs itt a vörös vacsora ideje, szóval kell valami más. Hiánypótlásnak. Pont mint a nők, nem igaz?
- Meg sem kérdeztem, hogy esetleg vársz-e valakit. Ha igen, nem áll szándékomban elriasztani semmiféle barátot vagy udvarlót…
Óh, pedig bizony, hogy de. Ma este őt akarom, és innen ki nem teszem a lábam nélküle, ez biztos.


Just for you Hát jó, legyen. 42 ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 18, 2014 6:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Andrew& Elodie
ξ Love lastsFOREVER


A férfi, aki az előbb még odafent énekelt a színpadon megszólalásig hasonlít arra az embere, akit évekig kedveltem. El se tudom mondani mennyire hiányzott a társasága míg a két világ között éldegéltem. Számtalanszor képzeltem el a találkozásunkat s bevallom nem ilyen helyen számítottam a viszontlátásra.
Azt viszont be kell ismernem a hasonlóság a két férfi között kísérteties, ha nem lennék biztos benne, hogy bizony meghalt az a férfi, akit én ismertem azt hinném vámpírként ül előttem.
Hihetetlen lenne, ha az utóbbi bugyuta gondolat, álom teljesülne. Hiszen akkor nem tudnám mit is kéne tennem. Sose bírtam a vérszívó kis alakokat, valahogy mindig kirázott tőlük a hideg s ez most sem lehet másként. Ennyi év után sem kezdem hirtelen megkedvelni őket, bár ha ezzel visszakaphatnák bizonyos személyeket megbékélnék a dologgal.
- Attól függ kinek mi a korán. Az időérzékünk különbözik kedves, apropó gratulálok a fellépéshez igazán érdekfeszítő volt.
Hangomban nincs semmi gúny, tényleg tetszett az előadás, és a hasonlóság nagyon meglepett. Lehetséges már megint túlképzelem a dolgokat és semmi különlegesség vagy hasonlóság nincs a két férfi között, csak elbódult agyam játszadozik velem.
Kíváncsi vagyok a nevére viszont nem engedni elárulni a sajátomat. Átnyúl az asztal felett és az ajkaimra teszi ujját. Pillangók százai repülnek fel a gyomromba, enyhe pír kúszik az arcomra. Bizsergek az érintésétől.
- Jobban szeretem, ha a nevemen szólítanak.
Jegyzem meg egy féloldalas mosollyal és megiszom az előbb kikért italomat. Ennél többet nem hiszem, hogy szeretnék bevinni a szervezetembe. Még csak pár hete kerültem vissza az élők sorába és nem szeretnék egyből önkívületi állapotba kerülni. De valami miatt nem tudok nemet mondani az előttem ülő sármőr férfiúnak.
- Egy Margarita jó lesz.
Adom be a derekam, és magamban már kezdem szidni magam a dolog miatt. Nem fog jól elsülni ezt már tudom előre, bár remélem nem lesz erőkirobbanás a vége. Rég volt az mikor utoljára használtam a varázserőmet, már igazán hiányzik is.
- Miért máshol másként neveznek? Be van osztva, hogy merre miként nevezzenek? – vigyorodom el, majd ujjammal a pohár szélén kezdek el körözni. Nincs is jobb elfoglaltság egy ilyen helyen.
- Nem is igen jártam még erre, nem rég érkeztem meg a városba. Egy igen hosszú, sokáig tartó útról. De most már örülök, hogy itt lehetek. Te mindig itt éltél?
Végig a szemébe nézek, nem veszem le pillantásomat egy percre sem róla. Félek, ha elpillantok eltűnik innen Andrew hasonmása.



zene: hey brother | megjegyzés: tuti biztos  24 | szószám: ### | ©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 16, 2014 4:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Elodie & Andrew
To my sweet beauty


Szerencsére egy jó ideje olyan a divat, hogy bármit hordhat az ember, nem nézik le érte. Legalábbis nem nagyon. Vagyis attól függ. Nyilván egy hippit nem engednek be egy fogadásra, de nekem pont elég az, hogy úgy öltözhetek, ahogy akarok. Most is tökéletesen jól érzem magam ebben az egyszerű szerelésben, és amúgyis egészen jól áll rajtam.
Élvezem, ha a nők zavarba jönnek a közelemben, vagy ha nincsenek is a közvetlen közelemben, mint most is, azért a zavaruk egyértelmű. Mintha csak annak a lánynak énekelnék, és egy kicsit talán igaz is, bár a dal nem konkrétan neki szól. Inkább egy emléknek, holott messze nem vagyok olyan szentimentalista, mint amilyennek ebből tűnök.
Mikor lelépek a színpadról, mintha leolvadna rólam az a fajta felszabadultság, ami annyira jellemző rám, mikor éneklek.
Nem vacillálok sokat, általában nem szoktam a pulthoz telepedni egy-egy fellépés után. Mindig van valaki, akit eléggé magával ragad az előadásom ahhoz, hogy ne kelljen egyedül töltenem az éjszakát.
- Korán? Lehet, hogy elvesztettem az időérzékemet, de ha már végeztem a mai fellépéssel, nem lehet olyan korán.
Ha olyan nagy alkesz lennék, azt mondanám, hogy az iváshoz sosincs késő, de amúgyis… az első, amit rendelek, egy nagy pohár víz lesz, jéggel. Igazán ki tud száradni a torkom a végére.
Mikor a nevekre terelődik a téma, egyszerűen átnyúlok az asztal felett, és kezét az arcára simítva szinte tolakodó mozdulattal teszem a hüvelykujjam az ajkaira.
- Nem érdekelnek a nevek, Cica.
Valójában nem akarom, hogy megtörje a kellemesen szívfájdító illúziómat azzal, hogy más nevet hallok a szájából, mint amit várnék. Csak ki akarom élvezni ezt az estét. Annyira, de annyira hasonlít rá… hosszan fürkészem a tekintetét, majd legyűröm a fájón kellemes borzongást, amit a bőre érintése okoz, és elhúzom a kezem.
- Szóval mit iszol?
Térek vissza a pillanatnyi melankóliából a sármos vigyoromhoz. Ez természetesebb, könnyebb már, mint bármi.
- Mármint azon kívül…
Bökök az itala felé, miközben félig felé fordulva hátradőlök a széken, és a tekintetem akaratlanul is eltéved az arcáról. Szemtelen nyíltsággal követem végig a lábai vonalát a bokájától a szoknya széléig, majd feljebb is, és még úriemberes is tőlem, hogy nem időzök külön a dekoltázsánál. Úgy hiszem, aki ilyen ruhákban jár, az azért veszi fel, hogy meg is nézzék benne, nem igaz?
- Amúgy ha akarsz, hívj nyugodtan Larknak. Errefelé ez a nevem.
Kellőképpen találó művésznév a csapongó, énekes lelkemnek.
- Nem láttalak még errefelé…
Jegyzem meg félvállról, szürke tekintetem mégis várakozón, érdeklődve pihen meg az arcán. Kísérteties.


Just for you Biztosan ezt szeretnéd?  :mer:  ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
It's strange the things you remember
Kedvenc dal :
Tourner Dans Le Vide



A poszt írója Holly Zalejska
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 15, 2014 3:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Layla & Maxi
[You must be registered and logged in to see this image.]

Persze, nem baj, hiszen ez nem valami vallatás. - mondtam neki nevetve és mosolyogva. Nem akartam faggatni őt, egyszerűen csak kíváncsi lettem volna, hogy pontosan mi történt. Persze nem mindig kedvesek a kiszolgálok, de a Grill-ben egyszer se találkoztam olyan személlyel aki udvariatlan lett volna vagy hasonló.
Elmosolyodtam azon amit mondott, majd megráztam a fejemet nemlegesen. - Nem, egyáltalán nem, persze néha kicsit fárasztó, de örülök, hogy tudok másoknak segíteni. - mondtam neki kedvesen, hiszen ez volt az igazság. Szerettem másoknak segíteni, főleg azoknak akik megérdemlik ezt, de persze vannak kivételek is. Ők ellenük meg ott van a varázserőm, szóval meg tudom már magamat védeni is. Így nincs mitől tartanom. - De miért kérdezted? - néztem rá kíváncsian, mert úgy éreztem, hogy konkrét oka van annak, hogy erről érdeklődik.
Mondjuk legyen Vodka? - néztem rá érdeklődve, hiszen elve nem sokat szoktam bulizni járni, de ha már egyszer egy ilyen helyre jöttünk, akkor egy kicsit szeretnék szórakozni és jól érezni magamat. - Te? - kérdeztem meg újra, majd figyeltem őt, mert úgy éreztem, hogy valami nincs rendben. Mintha valamit érezne amit én nem. Reménykedtem abban, hogy nem éhes és éppen valakit mindjárt meg fog ölni. Feszültem figyeltem és felkészültem a legrosszabbra is. - Mit kellene éreznem? - kérdeztem vissza érthetetlenül. Tényleg nem tudtam, hogy mire gondolhat és mi az amit zavarja őt. Én tömeget láttam, füst szagot és ehhez hasonló szagokat, de semmi extrém dolgot. - Valakit megöltek? - néztem rá érthetetlenül, mert tényleg fogalmam sem volt arról, hogy miről beszél. - Pontosan mire is gondolsz, Maxi? - néztem rá kíváncsian és közben körbenéztem a helységben.
•• ฝusic: A zenéd *-* •• ฝords: - ••Note: 40
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 15, 2014 3:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Elodie Winter Delaporte írta:

Andrew& Elodie
ξ Love lastsFOREVER


Annyi minden megváltozott az elmúlt időben. Sikerült végre felvennem a tempót a gyorsan haladó korral, amelybe belecsöppentem. Nagyjából megtanultam öltözködni bár még mindig nem értem miért nem hordhatok hosszú szoknyát. Vicki szerint az túl öreganyós, én pedig hiszen neki hiszen több ideje került vissza az élők közé.
A ruha, amit most választottam igen szép darab, szív alakú dekoltázzsal és alig ér combközépig így tökéletesen közszemlére vannak téve a hosszú lábaim, amit magassarkúval emeltem ki. Gyors talpalót kaptam az esti viseletből, Vicki fajtát, aki nem hagyott ki semmiből.
A kis késő kása miatt megint várnom kell, de nem esik nehezemre kivárni azt a kevésnek tűnő időt barátnőm megjelenéséig. Nem tétovázok, hamar bemegyek a kiszemelt bárba és leülök az egyik asztalhoz.
Úgy viselkedem, mint egy rendes ember. Próbálom élvezni a zenét, de ha valaki jobban ismerne meglátná mennyire szorongok. A ruha sem épp a legkényelmesebb, és ettől a helytől borsódzik a hátam. Nem igazán tetszik, bár az élő zene az nagyon levesz a lábamról.
Régi emlékeket ébreszt fel bennem mikor meghallom azt az ismerősnek tűnő bariton hangot, de csak képzelgésnek tartom. Ez egy mellékhatása lehet a feltámadásomnak. Gondolom magamban, de ahogy egyre többet nézem az előttem éneklő férfit annál ismerősebb vonások kezdenek kirajzolódni rajta. Egyre biztosabb vagyok, a mosolyától pedig egyszerűen olvadásnak indulnék.
A szívem erősebben kezd el dobogni, de csak lesütöm a szemem és ritmusra dobogtatok az ujjaimmal. A szám végére felkapom a fejem, megtapsolom majd tekintetemmel követem viszont hamar eltűnik a látóhatáromból. Elhúzom a szám, de pár másodperc múlva már az Andrewra hasonlító férfival találom magam szembe.
- Korán van még az iváshoz, nem gondolod? – pillantok fel rá kérdőn mégis mosolyogva rá.
Nincs nekem kedvem senkit sem elijeszteni magam mellől. Főleg nem Őt. Kíváncsi vagyok s nem csak kíváncsi, hanem gyanakvó is. Valami természetfelettit érzek körülötte… Nagyot nyelek.
- Még a nevemet sem tudod, mégis szeretnél kikezdeni velem, legalább engedd meg, hogy bemutatkozzam. – ha már velem szeretne italt fogyasztani elengedhetetlennek tartom a bemutatkozást. Italozás közben történnek a legjobb dolgok. – Elodie vagyok, személyedben kit tisztelhetek?

zene: hey brother | megjegyzés: gabalyodjunk össze *-* | szószám: ### | ©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 14, 2014 5:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Elodie & Andrew
To my sweet beauty


Vidáman ücsörgök a kis színpadra kirakott bárszéken, előttem a mikrofon, amibe kisebb megszakításokkal már egy órája éneklek. Néha pár perc szünet kijár egy korty víznek. A szokásosat húztam magamra ma is, fehér pólóm fölé piros kockás ing, világos farmer, barna bakancs. Csak semmi extra, fő a kényelem. Térdemen ott pihen az akusztikus gitár, amiről éppen a Good Riddance utolsó dallamai szálltak fel. A közönségből nem sokat látok a reflektor miatt, de nem is nagyon szokott érdekelni, kik néznek. Persze, nekik játszom, nekik éneklek, mégis valahol magamat is szórakoztatom vele. Szeretem ezt csinálni, még ha nem is keresem hülyére magam belőle. A fejemben már ott volt a következő dal, de ahogy felnézek, az első asztalok valamelyikénél megakad a szemem valakin. Olyan ismerős az arca, hogy ha nem tudnám, hogy lehetetlen, azt hinném, Elodie ül velem szemben. De ez marhaság. Elodie rég meghalt. Ráadásul egészen biztosan nem húzott volna ilyen ruhát. Nem mintha bármit szégyellnie kellett volna az alakján, csak hát… régen volt, nagyon más időkben. Mégis rámosolygok a lányra, azzal a szokásos, csibészes vigyorral, és még egy kacsintást is mellékelek hozzá. A következő dal neki fog szólni.
Ujjaim kényelmesen fogják le az akkordokat,  majd a bevezető után a kellemesen rekedtes baritonom is csatlakozik a gitárhoz. You and me… képes vagyok bármikor, bármelyik dalt érzéssel eljátszani a színpadon, a kíváncsi tekintetek és a reflektorok fényében fürödve, most is úgy tűnhet hát, hogy őszintén neki játszom.
Mikor véget ér a dal, letámasztom a gitárt a földre, és közelebb hajolok a mikrofonhoz. Néhány helyről csalódott hangokat hallok, de megelőzöm a továbbiakat.
- Köszönöm a ma esti figyelmet, öröm volt ismét nektek játszani.
Hamar felhangzik a taps, én pedig talpra állok, és a gitárral a kezemben lelépek a színpadról. Fogadom a gratulációkat, majd a gitár a tokjába kerül, én pedig hirtelen elhatározással a furcsa lány asztala felé indulok. Kérdés nélkül huppanok le a székre, és félig oldalt ülve neki támaszkodok lazán az asztalra.
- Meghívhatlak egy italra?
Nem, fel sem merül bennem, hogy valóban Elodie lehet, de akkor is jólesik néznem, hiszen kísértetiesen hasonlít rá. Ha szerencsém van - vagy ha inkább neki szerencséje van -, a ma éjszakát az ágyamban tölti.


Just for you 22 ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 13, 2014 10:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Andrew& Elodie
ξ Love lastsFOREVER


Furcsa érzésekkel tölt el az, hogy újra élhetek, újra érezhetem a dolgokat és beszélgethetek az emberekkel. A szellemek világba nem volt épp leányálom, bár annyiban jó volt, hogy oda mehettem ahová csak szerettem volna.
Ez a mostani világ sokkal bonyolultabb, mint amiben én éltem, sok mindent még nem is értek mit, miért és hogyan kell tenni. Szépen lassan biztos bele fogok rázódni, ebben senki sem kételkedik s Vicki jelenléte is sokat könnyít a helyzetemen.
Tartottam én a lépést a világgal tudok pár dologról, de ténylegesen érezni ezeket nem ugyanolyan, mint csak nézni. Mindent ki akarok próbálni, minden olyan dolgot, amit az én időmben biztos nem tettem volna meg.
Az is biztos, hogy a szüleim nem engedték volna az ilyen rövid szoknyát felvennem, vagy ezt a nagyon dekoltált felsőt hordanom. Nem, biztos nem engedték volna ezért nem is próbálkoztam ezek megtételével, amolyan jó kislány voltam, csak ameddig lehetett.
Azt sosem tiltották meg, hogy használjam a természetfeletti képességeimet, bárcsak tették volna… akkor nem ez lett volna a sorsom. Elég ebből…
Vickinek ma dolga volt délelőtt, ezért azt javasolta később találkozzunk az egyik szórakozóhelyen. Belementem, miért ne tettem volna? Nagyon érdekelt milyen helyet akar nekem bemutatni, hiszen tudja nem épp mostanában voltam szórakozni, és szerintem jót is tenne.
Miután útbaigazítást kaptam az egyik férfitól, megindultam a kiszemelt hely felé. Pontosságomat ennyi idő alatt sem veszítettem el, de ahogy észrevettem Vicki még sehol sem volt, ezért bementem és szétnéztem a bárban.
Élő zene ment, egy nagyon ismerős hang ütötte meg a fülemet, de nem néztem a színpad fele, képtelenségnek találtam. Leültem az egyik asztalhoz, kértem magamnak egy alkoholmentes italt – ezt még nem vetettem le – majd arra a döntésre jutottam mégis meglesem ki énekel.
Nem hittem a szememnek… Andrewt láttam, legalábbis úgy nézett ki, mint ő.
- Nem lehet igaz… - suttogtam magam elé, remélve azt, hogy senki nem fogja meghallani. Próbáltam kicsit összehúzni magam mivel a terem egyik legjobban látható asztalához ültem le.

zene: sail | megjegyzés: megszűnik a tér, ha rád nézek| szószám: ### | ©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 11, 2014 6:24 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Layla & Maxi


-Inkább nem részletezném, ha lehet olyan opciót választani -úgy sem hinné el. Legalábbis nekem nem az jött le, hogy elfogadná a tényt, hogy ebben az esetben tényleg én voltam az áldozat és nem pedig a támadó fél. Persze én sem biztos, hogy elsőre elhinném fordított esetben, hogy a felszolgálók ellenségesek. Elvileg olyan embereket választanak erre a szakmára, akik nyugodtak, türelmesek, barátságosak, de mindenkinek lehet rossz napja, amikor egy apró ügytől is elpattan a cérna. Van akinél könnyen, másnál nehezebben következik be.
-Nem unod már, hogy állandóan szeretetszolgálatot kell játszanod? Gondolom sokan mennem még hozzád kérésekkel, hogy csinálj meg ezt-azt -mondjuk hozzá lehet ehhez a szerephez is szokni, csak az lehet felemelő érzés, amikor pont az „szúr hátba”, akinek segítettél. Jó, a múltkor nekem is muszáj volt boszorkányhoz fordulnom egy apró gond miatt. Mégpedig azért, mert tőből letörték a vámpírfogam. Persze anélkül is lehet élni, de zavaró vadászat közben. Ha meg van lehetőségem arra, hogy visszavarázsoltassam, akkor miért ne tenném?
Időközben odaértünk a bárhoz, én meg készségesen követtem Laylát az egyik szabad hely felé. Mire odaértünk már valamennyire hozzászoktam ehhez a fülledt levegőhöz, na meg a sötéthez, ugyanis kevés fényt eresztettek be a sötétített ablakok. Letettem magam az egyik székre, majd felsóhajtottam. A laptop táskát magam mellé támasztottam a székre.
-Nem tudom. Te mit szeretnél? -kérdeztem vissza tőle, aztán ahogy az asztalra néztem kiszúrtam az ital lapot. Elvettem a kettő közül az egyiket és az elejétől elkezdtem lapozgatni. Valami olyant akartam választani, amit amúgy még nem ittam vagy csak nagyon régen. Kinéztem magamnak a Bloody Brain koktélt. Már a neve is érdekesnek tűnt, ezért úgy döntöttem kipróbálom. Megvártam, míg Layla is választ, majd idehívtam a felszolgálót, és leadtam a rendeléseket. Őszintén szólva nagyon kíváncsi voltam, mit fogok kapni. Miközben az italra vártunk, megcsapta az orromat a friss hullaszag, a halál szaga. Összeráncoltam a homlokom és a lányra emeltem a tekintetem. -Te is érzed? -kérdeztem tőle, de rögtön miután kimondtam leesett, hogy neki nincs annyira erős szaglása, mint nekem. -Valakit kinyírtak -jelentettem ki egészen halkan, közelebb hajolva hozzá. Bloody Brain. Ismételtem magamban a koktél nevét. Enyhén durva lenne, ha igazi agyat kapnék benne. Persze gondoltam, hogy valójában semmi köze ehhez az egészhez az italomnak, csak egy véletlen összefüggés. Viszont egyre jobban izgatott, mégis miért van ilyen bűz.




₪ words: 372 ₪ music: link ₪ note:  Próbálok belehúzni (:

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 05, 2014 6:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Visszafogtam magam, mert mostanában meggyűlt a bajom a férfiakkal.. Viszont az ő esetében ez most teljesen más? Hogy miért? Mert még nem történt meg és nincs okom arra, hogy megálljt parancsoljak. A sok pofára esés nem volt elég a számomra szükségem van még egyre.. Valamiért vonzódom hozzá, de nem tudom megmagyarázni, hogy miért..

Felnevettem szavaira, hiszen szeretnék én az lenni.. Csak az utóbbi időben sokkal inkább az ellenkezője jött össze nekem. – Ó, nagyon kedves vagy, de komolyan.. Mondj egyetlen egy okot arra, hogy miért „dobjam el” tőled az agyamat.. – Nem vagyok reménytelen, de könnyű eset sem..
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Keresem :

Kedvenc dal :
epiphany
Tartózkodási hely :
◯ it's a great question
Hobbi & foglalkozás :
◯ i love playing in the sand
Humor :
◯ grotesque



A poszt írója Matthias St. James
Elküldésének ideje Szer. Márc. 05, 2014 4:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Csak sóhajtottam egyet. Nem volt hangulatom, kedvem hegyeket mászni, hogy megkapjak egy nőt. S ugyan nem szoktam könyörögni, megalázkodni, feladni végképp nem, de ez a nő menthetetlennek tűnt, legalábbis az én szememben.

Csak sóhajtottam. - A prűd nőktől nem is értem, mit várok. - legyintettem mintegy ezzel próbálván megsérteni őt, vagy ezzel próbálván kiváltani belőle, hogy csak legyen ebből valami. Ha erre sincs semmi reakció, akkor... távozom. Nincs kedvem most a lepattintáshoz, inkább önként sétálok el.  
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
It's strange the things you remember
Kedvenc dal :
Tourner Dans Le Vide



A poszt írója Holly Zalejska
Elküldésének ideje Vas. Márc. 02, 2014 1:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Layla & Maxi
[You must be registered and logged in to see this image.]

Mosolyogva hallgattam őt és fura volt egy régi ismerőssel újra találkozni, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy mit kellene mondanom vagy éppen kérdeznem. Kicsit zavarban is voltam, hiszen éppen el akartam szakadni kicsit a természetfeletti dolgoktól erre pont egy vámpírba botlok bele, jobban mondva Maxiba.  - Gondolom ok nélkül tették. - mondtam kicsit halkabban, mert nehéz volt elhinni ezt. - Amúgy meg szívesen meghallgatom, hogy mi volt ott. - mondtam neki egy kisebb vállrándítás keretében, hiszen mindig is szerettem mások dolgait hallgatni, legalább addig se kell magamról beszélni.
Követtem őt, mert fogalmam sem volt arról, hogy merre kell menni.- Visszaadtam egy vámpírnak a látását, majd egy Petrova szellem akart rávenni, hogy segítsek neki, de amúgy semmi érdekes dolog nem történt. - mondtam neki úgy, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk. Boszorkány létemre ezek a dolgok engem már nem igen leptek meg, hiszen léptem-nyomon szellemekbe botlok vagy vámpírokban. Amikor beléptünk a bárba, akkor megcsapott a fülledt levegő és a dohányfüsttel áztatott levegő. A kinti világossághoz képest itt sokkal sötétebb volt, amihez szép lassan alkalmazkodott a látásom, majd elindultam az egyik szabad hely felé.- Szerintem itt jó lesz. - mondtam neki mosolyogva, majd körbenéztem a bárba. Fura volt, hogy már ennyien vannak itt. Közben megszólalt a következő szám, mire elmosolyodtam hiszen szerettem azt a számot.- Mit iszunk először? - néztem rá kíváncsian, ha már ilyen helyre jöttünk akkor inni is kell, legalább kicsit. Meg amúgy is olyan régen nem szórakoztam már. Figyeltem az embereket a táncparketten. Érdekes egy hely volt, hiszen az emberek kisebb csoportja a zenére táncolt, míg mások a bokszokban ültek és beszélgettek.
•• ฝusic: A zenéd *-* •• ฝords: - ••Note: 40
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 28, 2014 7:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Layla & Maxi



A leányzó szokatlan kérdésre felé fordítottam a fejem menet közben. Ilyent még nem kérdeztek tőlem, hogy szereztem-e barátokat. Illetve valamikor réges-régen a szüleim zaklattak ezzel. -Pár vámpírt a napokban -vontam vállat. A részletekbe egyelőre nem kívántam beavatni, hogy hol találkoztam azokkal a lényekkel. Persze válaszoltam volna rá, ha kérdezi. -Meg ellenségeket. A múltkor az egyik grillben dolgozó pincér kötött belém. Aztán jött a főnöke is... ne tudd meg mi volt ott -vigyorodtam el a végére, mert igaziból én ezt az esetet poénosan fogtam fel. Túlreagálták a dolgokat, hiszen nem kellett volna azért kiakadni, hogy megjegyeztem; a pizza, amit rendeltem olcsóbbnak van kiírva, mint amit tőlem követeltek. Az ilyen eseteken valahogy sosem húztam fel magam.
Folytattam az utat a bár felé, a főutca végén lekanyarodtam, ahol kellett, közben próbáltam nem túlságosan sietni, nehogy lehagyjam Laylát. -Veled történt valami új? -lestem rá félszemmel. Reménykedtem benne, hogy fel tud dobni valami új témát. Sosem szerettem a túl nagy csendet köztem és a beszélgetőpartnerem közt.
Körülbelül még néhány lépésre lehetett tőlünk a bár ajtaja, ott előreengedtem a lányt, aztán beléptem utána. Rettenet fülledt volt a levegő, ami miatt ráncoltam is a homlokom. Szinte meg lehetett fulladni odabent. Persze akik az asztaloknál ültek, azok ezt már gondolom megszokták. Csak így a friss levegőről bejönni egy ilyen helyiségbe... eléggé lehetett érezni a különbséget. -Hova üljünk? -néztem Laylára, majd ülőhelyek után kutattam a szememmel. A pulthoz nem tudtunk volna ülni, mert körülötte mindegyik szék foglalt volt. Szabad asztalból is maximum kettő lehetett, így ráhagytam a boszira a választást.
zene: The Biebers - Sorry | megjegyzés: Sorry a késésért ):


◊◊◊
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 07, 2014 1:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Helyes srác ezt felesleges lenne letagadnom. De ez még nem jelenti azt, hogy ezzel, már le is vett a lábamról. Tanultam a hibáimból. Idegenekben semmiképpen ne bízz meg. Még akkor sem, ha külsőleg annyira tökéletesek, hogy kedvet kapok ahhoz, hogy egész nap csak nézzem őket.. Ez a srác is valami ilyesmi volt. Volt benne valami különleges. Pont ezért kell fenntartanom a látszatot.

- Szóval pattintottak már le? Micsoda tragédia. - Nem hiszem, hogy gyakran kerülne olyan helyzetbe, hogy visszautasítják, de nem tudhatom.. Nem ismerem.. Csak egy idegen semmi több. - Miért nem úgy tűnik? - Félek, hogy észrevenné, hogy hazudok ezért inkább kitérek a válasz elől. Nem vagyok a hazudozás mestere, szóval másképpen kell játszanom.
 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Keresem :

Kedvenc dal :
epiphany
Tartózkodási hely :
◯ it's a great question
Hobbi & foglalkozás :
◯ i love playing in the sand
Humor :
◯ grotesque



A poszt írója Matthias St. James
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 03, 2014 9:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Meglep, amit kapok, de próbálom ezt palástolni, hisz hogyan is venné ki magát, ha hirtelen elkezdenék érzelmeket mutogatni? Nem vagyok én olyan ostoba, hogy bárki előtt nyílt kártyákkal játsszak..! Nem akarok játékok elrontója lenni, de ez a lány egyáltalán nem akarja, hogy játsszunk, pedig.. tudnék egy-két apró trükköt mutatni neki.

- Még sosem pattintottak le így. - jegyzem meg felvont szemöldökkel, de még ez sem árulkodott az érzéseimről úgy igazán. - Tényleg ennyire hidegen hagylak? - biggyesztem le ajkaimat, miközben újabb ital után intettem, s kérdőn pislogtam. Tekintetem még mindig jámbor volt. Áh, egyszer próbálok így levenni valakit a lábáról, és nem sikerül.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 10, 2014 10:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Valami vonzott hozzá, de nem tudnám megmondani, hogy pontosan mi is volt ez. De nem akartam vele foglalkozni, mert az ilyen vonzalmakból elég rosszul jöttem ki. Valahogy mindig sikerül kifognom a rossz fiúkat.. Vagy valami olyasmit. Dean, aki majdnem megölt mégis sikerült elcsavarnia a fejemet.. Scott, aki feltámadt a halálból. Nem tudom, hogy ez a város tehet róla vagy egyszerűen a homlokomra van tetoválva, hogy veszélyre vágyom kérlek gyere és kapj el.

- Miért mit vártál? Hogy most a nyakadba ugrok? Tedd félre a kiskutya szemeidet rám ez hatástalan. - Bárcsak az lenne.. Minden erőmmel küzdöttem az ellen, hogy még egy férfi csapdájába beleessek. Észnél kell lennem. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha valaki ilyenkor visszarángatna a való világba, hogy nem minden az, aminek látszik. Mert nem tudhatom, hogy mi lakozik benne.. Egy ártatlan srác, aminek az esélye egyenlő a nullával vagy egy újabb szörnyeteg tökéletes külsőben.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Keresem :

Kedvenc dal :
epiphany
Tartózkodási hely :
◯ it's a great question
Hobbi & foglalkozás :
◯ i love playing in the sand
Humor :
◯ grotesque



A poszt írója Matthias St. James
Elküldésének ideje Pént. Jan. 10, 2014 8:26 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Nem szokásom áldozatokért küzdeni. Hiszen mindenhol akadnak könnyűvérű lotyók, akiket senki nem vesz figyelmebe, és akik senkinek nem hiányoznak. Nem is tudom, mit mondjak... úgy igazándiból már most láttam, hogy kedvemre való kis nőcske lenne, annak ellenére, hogy nem is tudok róla semmit. De ugyebár azoknak sem kell a másik nevét tudnia, akik egy éjszakás kalandba akarnak bonyolódni. Szóval hol is itt a probléma valójában?

- Szóval most lerázol? - biggyesztettem le az ajkaimat szomorúságot tettetve, de elővettem azokat a kiskutya szemeket, amiket egyrészt én annak tartottam, másrészt amit tényleg csak végső esetekben szoktam használni. Nem igazán volt kedvem egy ilyen kellemesnek ígérkező programot veszni hagyni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 09, 2014 6:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next




Maggie & Enzo
[You must be registered and logged in to see this image.]

A mestere vagyok a pillanatok elrontásának, mégis éreztem, hogy nem puszta véletlen egybeesés ez a találkozás. Hiába agyam nem blokkolt le, s a már-már filmbe illő pillanatot megzavarva megfogalmazott bennem egy olyan kérdést, ami felett nem tudtam csak úgy elsiklani. A kérdés inkább egy adag megjegyzésként tört elő belőlem, rázúdítva a gondolataim.
A kezét elhúzta, összevont szemöldökkel hallgattam amit mond, arcom újra ingerült lett, szemem a pár perccel előbbihez hasonlóan feketén kezdett el csillogni, és minden bizonnyal nem úgy néztem ki, mint aki marha beszámítható és normális.
-Nem mondtad, de egyenlőre nem mosták ki az agyam. Túl sok időt töltöttem ott lent ahhoz, hogy könnyen felismerjem az apró célzásokból, hogy egy-egy ember mire készül. -emelem el kezeim az asztalról, és vonom meg vállaim egykedvűen. Bár nem vagyok annyira idős, nem is én vagyok a legtapasztalatlanabb az emberek érzelmeinek vagy gondolatainak megfejtésében. Mert az Ott töltött idő alatt épp elég félmondatot vágtak a fejemhez ahhoz, hogy következtetni tudjak dolgokra.
-Igen tudom ki tette, jól ismerem.-közlöm egyszerűen, mindenféle kertelés nélkül.
Hallgatom, amit mond, majd újra összevonom szemöldököm, és elgondolkodom, de vádaskodó hanghordozását nem hagyom eluralkodni a tudatomon, hogy bármi bűntudatot kiváltson belőlem.
-Azt tudom, hogy azon az este, amikor azok a mocskok...vagyis egy részük benn égett és elvérzett...azok csak felnőttek voltak. Legalább harminc évesek, a nagy részük férfiakból állt. Abban biztosíthatlak, hogy az unokaöcséid és a nagynénéd nem volt ott.-próbálok szépíteni a helyzeten, nem mintha ez bármire orvosság vagy megoldás lenne. Sőt mi több. Inkább elszomorító tény, hogy a családját kiirtották. Mégis... a nagybátyja halála inkább simogatja lelkem, mintsem elszomorítson.
-Csak olyanok voltak ott, akik tudják mit műveltek ott a férjeik. Tudtak a létezésünkről. Ha a nagynénéd tisztában volt vele, mivel foglalatoskodik szeretett férje, akkor már csak az a kérdés, hogy a szörnyű ünnepségekre el is kísérte e. De a halálukat nekem ne ródd fel, mert egy ketrecbe zárva vártam a halálom, mígnem egy a doktorok közül a saját életének megmentése miatt segített kijönni abból a szobában felállított cellából.-adom tudtára a tényeket, amik akkor az olyan estékre érkezőket meghatározták. A doktorok hozzátartozói ugyanis ha nem is mindenről, de tudtak egy s mást a fajtánkról, s mint egy bosszúszomjas vadász úgy védelmezték egymást és gyilkolták meg azokat, akikről tudták, hogy a napon járnak és vért isznak. Én katona voltam, könnyen feldolgoztam a sorstársak elvesztését, a kínzások hangja viszont, épp úgy, mint a körülöttem ropogó és perzselő tűz hangja is megmaradt, beleégett tudatomba.
-Segíthetek megkeresni az igazi gyilkosokat, de ne kérj, hogy eláruljam ki hagyott ott azon az éjszakán a tűzben.-kérem, de hangom inkább követelőző, tekintetem pedig még mindig ijesztően fekete és nem akar változni. Körbepillantok, ahogy a tömeg egyszerre mozdul meg, a rendőrök szirénájának hangja pedig egyenesen az épület előttről szűrődik be, és még a hangzavar se mossa el.
-Ideje eltűnni innen.-kapom el karját szorosan, s mit sem törődve vele, hogy hogyan viselkedek, mi az illem, még mielőtt bárki beléphetne az ajtón, kilépek rajta oldalamon Maggie-vel, majd sebességem kihasználva a hűvös, szeles és csendesebb közeg felé terelem, egyenesen a kikötőbe.

//folyt. köv. Kikötő//

|| Words: 493|| Radioactive || ||Egy kis helyszínváltás, ha nem baj : )||

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére Go down
 

Moonlight bar

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3