Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 1:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
A percek múltak, a fejemben pedig megfordult a gondolat, hogy a szomj, a kimerültség és a fájdalom velejárója, hogy valamiféle zajt hallok és igazából nem is jár erre senki. Csak még elkeseredettebb lettem, ha létezik ez a véglet. A legkisebb problémámmá vált, a fájdalom. A szomj rosszabb, sokkal. Jöjjön már valaki. Bárki. A fejem szédelegni kezdett, a végén már azt hittem, hogy el fogok ájulni, de nem.. Helyette a szél felém sodort egy illatot, amit ismertem és amitől összefutott a nyál a számban. A hangját is hallottam, ahogy szólítgat, a szívem feldübörög, de nem a felismeréstől, sokkal inkább a vágytól, hogy felszakíthassam a torkát. A vére olyan hívogató, annyira csábító, hogy már most érzem az ízét a számban...
Éreztem, ahogy egyik pillanatról a másikra megszűnik a kötél szorítása, majd lehámozza a fejemről a farkasét és automatikusan nagyot szippantok a levegőből, mivel már nem a rothadó hús bűzét érzem. Ez viszont a lehető legrosszabb, amit tehettem. Tudom, ki áll velem szemben, ismerem ezeket a szívdobbanásokat, a hangszínt, az illatot.. Az érintést. Az életem adnám azért, hogy most minél távolabb kerüljön tőlem, de a számat nem nyitom ki. Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, hogy én vagyok, mert ha megszólalnék, ha csak megmoccannék, az életének vége szakadna. Nem bírnék megállni.. Legszívesebben elbőgném magam az örömtől, hogy rám talált, és keservemben azért, mert ilyen állapotban egyáltalán lát engem. De a bennem lakozó vámpírt csak a szomja oltása érdekli, háttérbe szorítja az érzelmeimet, alig bírok uralkodni magam felett. Ujjaimat az avarba vájom, minden tagom megfeszül a fájdalom és a vérontás iránti vágy elegyétől. A fejem felemelem, és érzem, hogy változik az arcom, ahogy megjelennek rajta az erek, a szemfogaim pedig megnyúlnak, mintha máris harapni akarnék. Akarok is.. Csak egy pillantás jut, amivel jelezhetem neki, hogy bármit forgat is a fejében, a legjobb, ha most eltűnik innen, mert a kínok kínját élem meg, miközben talán feleslegesen próbálom visszatartani magam az elkerülhetetlentől. Hogy bántsam őt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 2:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Irgalmas isten, még mindig nem hiszem el, hogy nem egy rémálomban vagyok éppen. Gwent látom... de mégsem őt. Egy megalázott, megkínzott lényt látok, akivel talán elképzelni sem tudom, miféle eszement borzalmakat tettek... és talán per pillanat belegondolni sem akarok. Mindenesetre a fürdést már úgy ahogy van, el is felejtettem... helyette gyorsan lehámoztam magamról a kabátomat, és finoman a testére terítettem.
- Nincs semmi baj... - csitítom, mert látom, hogy megrándul. Kezem végigsimít a haján, amibe húscafatok és vér ragadtak. - Most már itt vagyok... megtaláltalak - suttogom a szánalomtól elszoruló torokkal.
Felemeli a fejét, és meglátom tenger kínja közepette is átváltozni az arcát. Ez volt, amire eddig nem gondoltam... bármit is tettek vele, bárki is tette, nyilván tudja, mi is ő. Mert a kiszáradás szélére sodorta.
Felfogom a pillantását, hogy jobb, ha futok, de csak megcsóválom a fejem.
- Nem azért tettem tűvé két várost, hogy most elmeneküljek - motyogom, aztán odatartom a kezem a szája elé. Hagyni fogom, hogy igyon pár kortyot. Jelenleg olyan gyenge, hogy játékszerrel leállítom. Még akkor is én leszek erőfölényben, ha kevés erőre kap a vértől.
- Igyál, kedves.. - biztatom. - Igyál, és utána... elviszlek. Hazaviszlek.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 3:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Bármennyire nem vagyok önmagam, lelkemet simogatja a hangja, s bár érintésére összerándulok, hagyom, hogy végigsimítson hajamon. Testem betakarja, eddig észre sem vettem, mennyire szükségem volt arra, hogy valami melegítsen. Most érzem csak meg, hogy nagyon is fáztam. Ahogy melegedni kezdek, úgy kezd fájni ismét mindenem, a törött csontjaim, az egész kézfejem, a bordáim, az összes csigolyám, a hegek, amik még gyógyulásnak sem indultak..
Hát nem érti? Nem bírom tartani magam, hiába próbál csitítani, engem teljesen megrémiszt a gondolat, hogy a vérét vegyem. Azt a várt, ami a legkedvesebb a számomra és ezzel együtt a legfinomabb is. Hatalmasat nyelek, sóvárgok utána, de nem adom meg magam még, csak egyre jobban szenvedek, számat szorosan préselem össze, de mindhiába. Abban a pillanatban, hogy zöld utat kapok, mindkét kezemmel az ő keze után kapok és fogaimat húsába mártom. Nem érdekel. Semmi nem érdekel tovább, amit mond vagy amit tesz. Az első korty többet ér, mint a világ összes kincse.. Többet, mint a levegő, a víz, vagy bármi létfontosságú. A fájdalom néhány korty után enyhülni kezd, hiszen vére az egyik legerősebb, amit valaha kóstoltam, és.. Nem is akarom elengedni, fogaimat még mélyebbre tolom, hogy még több vére árassza el a torkomat. Ezzel együtt azonban az elmém is tisztulni kezd, a szomj már nem az egyetlen, ami kitölti a gondolataimat. Tudatomba beférkőzik, hogy milyen körülmények között ittam utoljára, amitől gyomrom legszívesebben visszaküldené friss tartalmát, de egész addig nem engedem el a forrást, míg el nem akar húzódni. Sőt, még utána is kapaszkodom belé, és újra harapásra nyitom állkapcsomat.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 3:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Csak megrándul az arcom, ahogy fogait a csuklómba mélyeszti, de nem törődöm a fájdalommal. Azt hiszem, ez egy gyengéd simogatás ahhoz képest, amiket neki kellett kiállnia.
Úgy kortyolja a véremet, mint sivatagi vándor a szomjhalál kapujában, de néhány perc múlva elhúzom a kezem. Szerencsére még mindig tényleg gyenge, így hiába kapálózik, könnyen vissza tudom tartani.
- Gwen... figyelj rám - igyekszem tagoltan beszélni, mint egy kisgyerekhez, mert nem tudom, jelenleg mi ér el a tudatáig, és mi nem. - Itt van a lakókocsim nem messze. Hazaviszlek... - nyúlok a teste alá. - Sajnálom... - motyogom, ahogy fájdalmasan felnyöszörög, de nemsokára már a karomban tartom. Remélem a sebei - legalábbis a láthatóak - kissé gyorsabban fognak gyógyulni, most, hogy vért ivott.
- Kapsz még vért a lakókocsiban... vagy elejtek valami kis állatot - mondom neki visszafelé menetben. Az éjszakai szél elég hűvös, remélem a kis kabát elég, ami rajta van.
Nemsokára belököm lábammal az ajtót, fellépdelek a lépcsőkön, és finoman az ágyamba fektetem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 4:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Kétségbeesetten kapkodok csuklója után, de esélyem sincs, hogy sikerrel járjak, még mindig kóválygok kissé, talán a hirtelen mozdulatoktól. Olyan ez, mint mikor a látás beszűkül és nem tudok semmi másról sem tudomást venni, csak arról, hogy ott van előttem az, amit akarok és meg kell szereznem. Könnyedén fog le, mintha nem is jelentene senki megterhelést, hogy visszatartson, pedig én próbálkozom. Ahogyan próbálkoztam.. Igen, az ellen a mocsok ellen is próbálkoztam, de azzal sem értem el túl sok mindent.. A torkom elszorul, a kezeim lehanyatlanak és csak bámulok magam elé a semmibe. Nem nézek Chriestre, se a véres kezemre, amin ott ragad már az ő vére is. Nem nézek én sehova, nem teszek semmit, meg sem moccanok, csak vagyok, és lélegzem, de még ez is megterhelő.
Haza? Az utóbbi napok emléke mindent elhomályosít, nem érzek otthonomnak semmit, de nem tiltakozom, mikor karjába emel. A távolságot, viszont megtartom, nem bújok hozzá, és alig várom, hogy elengedjen végre. Minden porcikám fáj, újra és újra fájdalmas hangot hallatok, de csak ennyi jön ki belőlem, még ez is csak önkéntelenül. Az, hogy bármit szóljak.. Nem.. Egyetlen hang nem sok, annyi nem jön ki a torkomon, nem is nagyon próbálkozom. Csak.. Hagyom hogy vigyen és várom, hogy eleresszen, hisz minden lépténél úgy rándulok össze, mintha izzó vassal kínoznának.
Fellélegzem, mikor megérzem magam alatt a puha takarót, és most először kiverekedem magam a kábulatból és körbenézek. Ismerem a helyet, mégis idegennek érzem magam itt. Nem az vagyok már, mint akkor, mikor legutóbb itt jártam. Elhúzódom tőle, az ágy legtávolabbi sarkába, majd mikor a világosság megvilágítja testemet és elég tárul a látvány, amit jobb lett volna, ha nem látok, legszívesebben sikítanék, de csak egy fojtott kis nyikkanásra futja. A kabát leesik a testemről, ahogy felülök, látszik, hogy újra vérezni kezdtek a sebeim, de ez semmi ahhoz képest, amit legbelül érzek. Mocskos vagyok.. Hozzám ért.. Megjelölt. És mire észbe kapnék, eszelős zokogás közepette már kaparom is a bőrömet, mintha a csontomról akarnám lefejteni a húsomat.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 4:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
- Gwen... - mormolom, ahogy elhúzódik tőlem. Mintha alig ismerne meg... vagy félne tőlem, mintha csak én is bántanám. - Én vagyok az, Chriest. Nem kell félned tőlem... - simogatom a haját, és szinte égnek áll a hajam, ahogy tépni kezdi saját magát. Egyetlen hang sem hagyja el a száját, meg sem nyekken, egy szó, semmit nem hallok tőle. A reakciói meglepnek. Nem, ez nem jó szó. Megborzongatnak.
- Mit művelsz? - fogom le a kezét elhűlve. - Gwen, nem szabad... ne csináld ezt - csóválom a fejem. - Hallod? Nyugalom... nincs már semmi baj. Itt vagyok veled... - emelem számhoz sebes kezét, és lágyan megcsókolom. - Eget-földet tűvé tettem érted... és megtaláltalak. Rád találtam. Most már vigyázok rád. Bár eddig tehettem volna - szorul el a torkom a keserűségtől.
- Figyelj rám... nyugton tudsz maradni, amíg hozok egy kis vizet? - kérdezem. - És vért is. Van néhány tasak abból, amit még te hoztál ide. Hallasz engem, Gwen? Érted, amit mondok? - kérdezgetem lágyan és kedvesen.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 4:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Sovány vigasz, hogy már nem vagyok egyedül és kiszolgáltatva az erdőben. Még itt és most sem érzem magam biztonságban, hogy tehetném, mikor ott ragad rajtam az a másik.. Élesen szívom be a levegőt, amint megérzem, hogy próbál lefogni és nem engedi szabadulni karjaimat. Nem engedi, hogy levakarjam magamról a szennyet, pedig még annak árán is megtenném, hogy újra fájdalmat okozok magamnak. El tudom viselni, az már kiderült. Ellenségesen méregetem, az érintése most rosszul esik, hisz szorosan tart, és nem enged szabadulni. Mikor esélyem nyílik rá, rögtön el is húzom kezem, és lábaimat felhúzva összegömbölyödöm. Meg sem próbálkozom azzal, hogy lenyugtassam magam, úgysem menne.
Rá sem bírok nézni, tanulmányozom inkább a térdeimet, miközben igyekszem úrrá lenni a hányingeremen. Eszembe jut ugyanis minden pillanat, egyre élénkebben, egyre valóságosabban. A zokogásomat már inkább lehetne bőgésnek hívni, de nem tudok neki gátat szabni, túl sok erőfeszítésbe kerülne, így inkább kiadom. Mást úgysem tehetek. Nincs értelme. Nincs értelme semminek. Annak sincs, hogy én itt vagyok, annak sincs, hogy ő is itt van. Egyetlen szava sem igaz. Már most baj van, és még csak meg sem próbált megvédeni. Nem volt ott.
Annak ellenére, hogy felfogom minden egyes szavát, nem reagálok semmit, csak felé pillantok. Bármennyire nem akarom, hogy hozzám érjen, szükségem van a segítségére, hogy helyre tegye a csuklómat és az ujjamat, amit akkor törtem el, mikor kihúztam a kezem a bilincsből, így mielőtt még a vérért indulna, felé nyújtom a kezem. Nem ártana ugyanis, ha normálisan forr össze, ahhoz pedig az kell, hogy olyasvalaki tegye helyre, akinek van ereje hozzá.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 5:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Lágyan simogatom a kezét, miközben görcsösen zokog. Mást nem merek tenni... szívesen magamhoz ölelném, de félek, hogy eltol, mert úgy fekszik, mintha nem akarna hozzám érni. És azért sem teszem meg, mert félek, hogy újabb fájdalmakat okozok neki. Ezt pedig nem akarom. Ez a legutolsó dolog jelenleg a világon, amit megtennék.
- Várj egy kicsit... - csitítom, aztán kinyitom a hűtő ajtaját, és kezébe nyomok egy véres zacskót. - Idd ezt meg... meg fog gyógyítani. Legalábbis felgyorsítja - noszogatom kedvesen. Látom az ujjait, amik nem úgy állnak, ahogy kellene, de nem akarom a helyére húzni. Rábízom a vámpírok gyógyulási lehetőségére. Vér híján nyilván nem volt képes az öngyógyításra, de most, hogy kap némi utánpótlást, már könnyebben megy a dolog.
Egy nagyobb edénybe meleg vizet engedek, aztán visszaülve mellé egy szivaccsal finoman elkezdtem lemosni a testét.
- Tudom.. - suttogom, ahogy néha megrándul a fájdalomtól. - De muszáj, szerelmem... vigyázok, ahogy lehet. Ígérem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 5:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Hiába utasítom el minden lehetséges módon, vagy nem érti, miért húzódtam a lehető legtávolabb tőle, vagy csak egyszerűen nem hajlandó odafigyelni. Nem akarom, hogy megérintsen, hogy simogasson, azt se hogy egyáltalán rám nézzem. Ne tegye! Ne.. Amit nem akarok, azt csinálja, amit kérek, azt nem teszi.. nem segít nekem, pedig szükségem lenne rá, hogy valaki visszaigazítsa a csontjaimat a helyére, ha már magamnak nem tudom megcsinálni. Minden mozdulat fáj, amit vele teszek. Minden. Fáj.
Meggyógyítani? Miért hazudik? Aligha hiszem, hogy képes lenne meggyógyítani, de amint a kezembe nyomja, nem telik bele egy pillanat és már a fogaimat mélyesztem bele. Nagy kortyokban iszom, bár ez közel sem olyan ízletes, mint amit néhány perce Chriest vénájából szívhattam, de megteszi. Csillapítja a szomjamat és sebeim is gyógyulásnak indulnak, bár túl sok sérülésem van, így keserves lassúsággal. Míg ő a lábaimat tisztítgatni a szivaccsal, addig én iszok, de csakhamar elfogy a zacskó tartalma és csak ennyi kell ahhoz, hogy az önvédelem ismét a hatalmába kerítsen. Zaklatottan veszem el tőle a szivacsot és magam törlöm tovább testemet. Igyekszem úgy fordulni, hogy minél kevesebb látszódjon közben a frissen mosott bőrömből. Már nem takarja a vastag, száradt vérréteg és a beleivódott kosz. De én nem elégszem meg annyival, hogy a véres sarat lemosom magamról szép lassan. Mikor már alig van rajtam belőle, akkor sem vagyok elég tiszta, tovább sikálom magam. Minden áron le akarom vakarni magamról, még az emlékét is annak a mocsoknak..
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 5:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Lemosom a lábait, és haladnék feljebb, de ekkor ledobja az immár üressé vált tasakot, és kiveszi a kezemből a szivacsot. Úgy sikálja magát, mint egy eszelős. Mikor már tiszta, szinte a saját bőrét vakarja le magáról, míg ki nem veszem a kezéből a szivacsot.
- Elég ebből - mondom neki finoman, de ellentmondást nem tűrően, aztán egy kényelmes nadrágot, és egy pólót veszek elő a sajátjaim közül. - Remélem ez jó lesz, mert momentán nincs más, amit adhatnék - mondom. - Fel tudsz öltözni? Vagy segítsek? - kérdezem. Már csak azért is, mert úgy viselkedik, hogy látom, a legkevésbé sem vágyik az érintésemre. Legszívesebben megkérdezném, mi történt vele. Már nyelvem hegyén van a mondat, de lenyelem, mert kimondatlanul is látom a zaklatottságát. Zaklatott? Nem, ez nem jó kifejezés. Úgy viselkedik, mint akinek elmentek otthonról.
- Gwen... ki tette ezt veled? - nézek aztán végig rajta. - Mit csináljak, hogy könnyebb legyen neked? Hol fáj a legjobban?
Kétlem, hogy fogok választ kapni. Mióta rátaláltam, még egyetlen szó sem hagyta el a száját, és ez jobban aggaszt a testi sebeinél.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 6:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Nem hagy, nem segít, sőt még hátráltat. Nem engedi, hogy lemossam magamról a piszkot, amit az a mocsok kent rám. Ami ő és ami rajtam van.. Ami bennem van. Túl hamar elveszi tőlem a szivacsot, lehetőséget sem ad, hogy tisztára sikáljam magam, utána meg még le is teremt, amiért kap egy szúrós pillantást, de többre nem méltatom. Visszagubózom abba a pózba, amit leginkább el tudok viselni, és igyekszem úgy tenni, mintha ott sem lenne. Mintha nem kéne belenéznem abba a szánakozó szempárba, minden alkalommal, mikor ránézek. Mintha nem akarna mindenáron tenni értem, amivel csak ront a helyzeten. Óvatos mozdulatokkal elveszem a kikészített ruhát, pontosabban a pólót és úgy öltöm magamra, mintha valami lassított felvétel lennék, és ezzel így meg is elégszem. Az államat felhúzott térdeimen nyugtatom és továbbra sem szándékozom mást tenni, csak nézni magam elé, és feldolgozni mindazt, amit képtelenség lenne minden normál körülmény ellenére is.
Nem arról van szó, hogy nem hallom, nem értem, nem fogom fel, hogy mit kérdez tőlem, egyszerűen csak nem akarom szóra nyitni a számat. Sokkal könnyebb így, elmenekülni a világ elől, nem foglalkozni mással, igazából nem foglalkozni semmivel, ami számítana. Belenyugodhatna ebbe ő is, sokkal jobb lenne, ha nem próbálna meg mindenáron kicsikarni belőlem bármiféle reakciót, vagy választ. előbb vagy utóbb békén fog hagyni, ha rájön, hogy teljesen használhatatlan vagyok. Egy roncs.. És minden ami körülöttem van, minden amit nem én irányítok, az káoszt hoz maga után. Az is, ha faggatni próbál.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 30, 2015 8:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Még mindig nem beszél, csak néz maga elé, mint aki megőrült. Mintha fel sem fogná hol van, vagy mi történik vele. Mintha fel sem fogná, hogy biztonságban van...
Nagy sóhajjal felállok, matatok keveset a szekrényben, aztán két gyógyszerrel ülök mellé vissza. Vámpír, nem vámpír, ártani nem fog semmiképpen.
- Gwen... - nyújtom felé a nyugtatókat. - Vedd ezt be, jó? - teszek le az ágy mellé egy pohár vizet is. - Aztán... nem is tudom... pihenhetsz. Itt leszek, hogy vigyázzak rád. Csak kérlek szépen, mondj már valamit, mert belebolondulok ebbe a szótlanságba.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 30, 2015 10:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Nem akarok felé nézni és látni, hogy mennyire kiborítottam, de igazából a közelében lenni elegendő ahhoz, hogy megérezzem, minden mozdulatából csak úgy süt az aggodalom. Mentené a helyzetet, de nem tudja, nincs semmiféle támpontja, hogy merre induljon, mit mondjon, mit tegyen vagy éppen mit ne. Ez nem állapot, de az én kis világomban lebegni és nem birkózni meg a rosszal és a még rosszabb emlékekkel, sokkal jobb nekem. Elszeparálódni az elmém egy olyan zugában, ahová a hangja is csak alig ér el, késve csal ki reakciót belőlem és ami a legfontosabb, hogy menedéket nyújt a gondolkodás ellen. Vagy csak egyszerűen megzuhantam és rájöttem, hogy sokkal könnyebb így léteznem, mint próbálnám megértetni magam, és folyamatosan konfliktusokat hagynék hátra.
Bármit is tesz, végigkövetem a mozdulatait, rémesen lassan nyújtom ki a kezemet, hogy tenyerembe ejthessen két kis tablettát. Vizsgálgatom percekig, és próbálom meggyőzni magam, hogy vegyem be és attól jobb lesz, de én magam sem hiszem. Nem hiszem, hogy lenne bármi, amitől most jobban érezném magam. Egyszerűen nemet intek a fejemmel, de a vizet megiszom, a pohár helyére pedig a gyógyszer kerül. Annyit azért sejtek, hogy nem fájdalomcsillapítóval próbált szolgálni.
- Nem megoldás.. - suttogom magam elé, és magamban keresem, hogy mi az. Nem érzem még, hogy képes lennék normálisan kommunikálni a világ felé bármit, amiben tanúsíthatom, hogy nem tébolyodtam meg teljesen, de kénytelen vagyok valami értelmes hangot is kipréselni magamból a bőgésen kívül. Mert az folyamatosan megy, de remek indokom is van rá. Tulajdonképpen minden másra is az az indokom. - Nem fogok tudni pihenni.. - erőltetem magam szóra. - Rossz nekem, ha beszélek.. - motyogom vontatottan. Nem sikerült még teljesen kiszakadnom abból a világból, ami megszünteti a külső ingerek hatását, és már menekülnék is vissza.. Nem jó itt nekem, ha hagyom, hogy minden emlék visszajöjjön.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 03, 2015 4:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Nézem tanácstalanul, ahogy leteszi a gyógyszereket, de legalább a pohár vizet elfogadja. Na igen, erre gondolhattam volna, hogy nem csak éhes, de szomjas is lehet. Bár nem vagyok ápolónő...
- Értem... - motyogom, aztán két kézzel túrok a hajamba a tehetetlenségtől. Most mégis, mit csináljak? A jelek szerint napok óta lehetett az erdőben. Bárki is tette ezt vele, kétlem, hogy még itt lenne. Semmi értelme nem lenne, ha rohanni kezdenék ordítozva, hogy jöjjön elő. De a várost néhány nap múlva körülkérdezhetem, azzal nem vesztek. Most amúgy sem hagyom magára Gwent, amilyen állapotban van. Legokosabb, ha itt maradok vele, bár tényleg nem tudom, mit tehetnék. Nem akarom faggatni, mert félek, még nagyobb bajt csinálnék vele. Egy vámpír testi sebei viszonylag gyorsan gyógyulnak. De a lelkiek? Talpra lehet egyáltalán állni ebből az állapotból egyáltalán?
- Jól van - simítom újra végig a haját, aztán gyengéden betakarom, majd feljebb mászom az ágyon, és a falnak döntöm a hátam. - Itt vagyok veled. Ne félj, már nem eshet bajod. Próbálj pihenni... aludni egyet. Oké?
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 03, 2015 8:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Még itt vagyok. Érzem. Minden apró neszre felkapom a fejem, hallom, ahogy a levegő a tüdőmbe áramlik, azt is, ahogy az övébe. Másképp lélegzünk. Ő gyötrődve, néha kap a levegő után, míg én csak felszínesen, mintha már ez sem nyújtana kellően nagy biztonságot. Jó lenne, ha vissza tudnám építgetni magam köré a falat, és nem szólalnék meg többször, legalábbis egy ideig. Az biztonságos lenne, mert nem háborgatna senki sem. Csak én lennék tökéletesen egyedül a magányommal. Persze nyilvánvaló, hogy az csak nekem lenne jó, Chriest valószínűleg beleőrülne abba, hogy ismét mindent magamba fojtok és csak kitalálósdival tud velem kommunikálni.. Már ha tud.. Egyik sem megoldás. Nincs megoldás.
Végül elcsendesedem és rá figyelek. Hiába próbálnám megnyugtatni, ha egyszer én magam sem tudok lenyugodni és .. Képtelen vagyok arra, hogy ellazuljak és bárhol biztonságban érezzem magam. Még itt sem, holott tudom, hogy ő az utolsó ember, akitől félnem kellene.
- Nem akarok aludni. Nem akarok álmodni.. - helyesbítek aztán magamhoz képest egészen csendesen. Igazából semmit sem akarok. Menni se, és maradni se, beszélni se, csendben ülni se.. Nem akarom, hogy sajnálkozva nézzen rám, és azt se, hogy rám nézzen, de az, hogy végigsimított a hajamon, nem hozta rám a frászt...
Lejjebb csúszok az ágyon, és a párna egyik részét a fejem alá gyűröm, a másikat próbálom magamhoz ölelni, de néhány mozdulat még fáj, úgyhogy fel is hagyok a próbálkozással.
- Simogatod a hajam.. ? - kérdezem cérnavékony hangon. Azt el tudom viselni és talán ő is megnyugszik kissé, hogy nem bolondultam meg teljesen. Legalábbis addig, míg nem firtatjuk azt, ami történt, és ahogy történt. Nem is akarok erről beszélni, szóval ha már nagy nehezen döntés nélkül arra jutottam, hogy jobb ha nem gubózom vissza és megszólalok, akkor legyen értelme is. Mondjuk az, hogy ő beszél, én meg néha hümmögök. Az is valami, nem?
- Hogy találtál meg? - próbálom végül megvalósítani a jól kieszelt tervet. Addig jó nekem, míg ő válaszol és nem kérdez.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 04, 2015 2:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
- Hát persze, hogy simogatom a hajad - mondom lágyan, gyengéden, és cirógatni kezdem. Némileg megkönnyebbülten is, hogy legalább a hangja megjött. Már féltem, hogy mi van, ha végleg megnémult... ki tudja, milyen sokk hatására. Annak mindenesetre örülök, hogy már nem húzódik el az érintésem elől.
- Hogy találtam rád? - kérdezem aztán. - Kerestelek. Sokáig... nagyon sokáig. Az erdőben is... de mintha a föld nyelt volna el téged. Már az is megfordult a fejemben, hogy mi van... ha el akartál hagyni engem, és így hajtottad végre. De aztán rájöttem, hogy nem vagy ilyen nő... és már sejtettem, hogy baj lehet veled. Aztán összefutottam egy boszorkánnyal, és ő segített, hogy rád találjak. Bár azt nem mondta el, hogy az erdőben leszel. Vagy a vak szerencse hozott ide, vagy a szívem - simogattam továbbra is Gwen haját, és hátát. Azt valahogy jobbnak tartottam egyelőre nem említeni, hogy a csekk és a pénz volt a boszorkány segítségének az ára.
- Te... el tudod mondani, mi történt veled? - kérdeztem aztán halkan.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 04, 2015 11:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Sikerül elcsendesednem, ahogy hajamat kezdi simogatni és a szemeim is elnehezülnek kissé, de arra még nem vagyok kész, hogy önszántamból hunyjam le a szemeimet. Félek a képektől, amiket láthatok, félek a tudatalattimtól, hogy miket vetíthet elém álmomban, így addig akarok ébren maradni, amíg csak lehetséges. Azzal persze tisztában vagyok, hogy a fizikai regenerálódáshoz elengedhetetlenül szükségem lesz az alvásra is. De még nem most. Halkan szuszogva hallgatom, ahogy hangja kitölti a teret és csak arra figyelek, amit és ahogy mond. Egyszerűen túl tompa vagyok még ahhoz is, hogy mindent felfogjak abból, amit hallok. Elkeserít a gondolat, hogy egyáltalán megfordult a fejében, hogy se szó se beszéd elhagynám, de igyekszem nem mutatni. Bár fogalmam sincs arról, mi mindent tud leolvasni az arcomról, és mit nem.
- Értem... Örülök, hogy te találtál meg és nem más... - nyugtázom csendesen, aztán élesen szívom be a levegőt, amit megérzem, hogy a takarón keresztül simogatja a hátamat. Más esetben, ha a meztelen bőrömön simítana végig, ellökném a kezét, most viszont csak elhúzódom és fészkelődök egy keveset. Nem viselem jól, ha bárhol hozzám ér, azt hiszem.. Ez alól csak az a kivétel, ha a hajamat simogatja. Az valamiért megnyugtat.
- El tudnám.. - válaszolok ugyanolyan halkan, mint ahogy megkérdezte és nem nézek felé. Egyáltalán nem is akarom, hogy bármilyen módon kiprovokálja, hogy beszéljek. Gyűlölném. - De nem fogom.. - folytatom szaggatottan. Nem kétlem, hogy egyszer majd beszélni fogok róla, azt sem, hogy neki fogom elmondani, ha ez bekövetkezik, de a sebeim frissek, még csak most kezdtek gyógyulni, nem is beszélve azokról, amik ezután végigkísérik majd az életemet. Nem akarom, hogy ez az egész bármit is befolyásoljon kettőnk között.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 05, 2015 10:33 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
- Azt hiszem, részben a szerencsének is köszönhető, hogy rád találtam. És neked. Ha nem kezdesz el nyöszörögni, elmentem volna melletted - térek vissza a haja simogatásához, mikor észreveszem, hogy a testéhez nyúlva elhúzódik tőlem. Szívem szerint átkarolnám, de gyanítom, hogy többet rontanék a helyzeten, mint javítanék.
- Nem akarlak faggatni... amíg úgy nem érzed, hogy tudsz beszélni erről az egészről... csak azt akarom tudni, ki tette ezt. Mert akkor addig járok a nyomában, amíg el nem kapom, és szét nem szedem! - emelem meg a hangomat, és ökölbe szorítom a kezemet. - Farkasként fogom ízeire tépni! - csikorog a hangom, de aztán rájövök, hogy talán ezzel is megijesztem Gwent, így hát finoman megszorítom a kezét. Bár tudnám, mitévő legyek. Ahhoz, hogy kellőképp álljak hozzá, tudnom kéne, mi minden történt vele, de ha erőszakkal akarnám kifaggatni, mélyebbre lökhetem a jelenlegi állapotába. Tanácstalan vagyok.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 05, 2015 1:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Nem vagyok önmagam.. Annyira nem vagyok, hogy nem tudom mit kellene tennem, vagy mondanom. Nem tudom, mi várható el magamtól egy ilyen helyzetben, mikor legszívesebben még mindig a könnyebb utat választanám és magamra zárkóznék a világ elől. Ki róhatná fel nekem?!
- Jobban jártál volna, ha nem találsz meg.. - suttogom halkan magam elé, miközben folyamatosan egy pontot bámulok magam előtt, a pólóján. Akkor sem lennék elég tiszta, ha leforráznám magam.. Ő is be fogja látni, hogy én már sosem leszek a régi. Ha beszélek arról, mi volt, ha nem..
Ki tette? Hogy ki művelte ezt? Az egyetlen olyan kérdést tette fel, amire akkor sem tudnék válaszolni, ha akarnék. Persze ez más ugye az én problémám, ahogy az is, hogy féken kell őt tartanom, mert ha még egy ilyen véletlen történik, akkor még ő is összefut vele.
- Nem tudom.. - rázom meg a fejem magam elé meredve. - Nem tudom.. Nem tudom... - emelem meg a hangom és újra hisztérikus sírógörcs jön rám, mert elég volt csak belegondolnom, hogy ki volt az, a gyomrom máris felfordult, újra érzem égni a félig gyógyult sebeimet, úgyhogy inkább jobban magamra húzom a takarót és sziszegve átfordulok a másik oldalamra, hogy ne lásson így. Romokban, összetörve. Árnyéka vagyok csak annak, akit ő megismert pár hónapja, és akivel eltervezte a jövőjét. Ki tudja, meddig tart ki, miután megtudja, hogy... - Megerőszakolt... - gondolatban nem tudom kimondani, halkan viszont felszáll a szó az ajkaimról, és ezzel mintha eldöntené a sorsomat is.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 05, 2015 6:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
- Ne mondd ezt - suttogom halkan. - Beleőrültem volna, ha nem talállak meg... bármit megtettem volna, hogy a nyomodra akadjak. Ha tudtam volna, hogy ekkora a baj, akkor talán sokkal többet is... nem vártam volna ennyit, hogy előkerülj - simogatom a haját továbbra is, aztán nyelek egyet, ahogy újra elkapja a sírógörcs. Nem könnyíti meg a dolgomat... úgy érzem magam, mintha sötétben tapogatóznék, hiszen ha tudnám, mi nyomja a lelkét, és mi minden történt vele, talán többet is tehetnék annál, hogy megpróbálom megnyugtatni.
Mintha csak megérezné a gondolataimat, kibök egy szót. Egyetlen szót, amitől azonnal úgy érzem magam, mintha jeges vízbe nyomnának. Szinte jégkásává válik a vér az ereimben, és a kezem is megtorpan, amivel a haját azóta is simogatom.
- Micsoda? - dadogom döbbenten, bár elsőre is jól értettem. El sem tudom most választani mindazt, amit most érzek. Hitetlenkedés, sajnálat, szörnyülködés, és iszonyú, emésztő düh. Nem érdekel, hogyan próbálja titkolni, meg fogom tudni, ki tette ezt vele, és amit akkor kapni fog... könyörögni fog érte, hogy eljöjjön majd a megváltó halál.
- Gwen... kicsikém... - motyogom elszoruló torokkal. - Annyira sajnálom... uramisten... - próbálom csitítani. Egy biztos: abban, amit érzek iránta, ez mit sem változtat. Legyen akármilyen meggyalázott, kiszenvedett, szeretem ezt a nőt. És bármit megteszek azért, hogy segítsem a talpra állásban.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 05, 2015 10:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Rosszul vagyok magamtól, attól, amin keresztülmentem, de már attól is, amit mond. Egészen bizonyos, hogy nem így gondolná, ha tudná azt, amit én próbálok kiszorítani az elmémből, de akárhogy igyekszem csak nem sikerül teljesen. A szemeimet nem csukom be, mégis magam előtt látom az alakot, mint valami látomást, ami kísért. Nem tudom elhessegetni és fogalmam sincs, valaha sikerülni fog-e egyáltalán úgy belegondolnom ebbe, hogy nem érzem magam abban a pillanatban egy használt szakadt rongynak.
Amennyire nem sikerült kimondanom gondolatban, pont olyan sikerrel adhattam neki hangot, bár ezt még koránt sem most, pláne nem így akartam közölni Chriesttel. Nem mintha lenne legjobb időpont, amikor ezt közölhettem volna. Csak azt ne kérje, hogy ismételjem meg.. Ne akarja még egyszer a számból hallani.. Így is jóval többet árultam el, mint amit el tudok viselni. Rosszabb a tudat, hogy tudja. Ez az én gyalázatom, nem kellene osztoznia rajta és több mint valószínű, hogy nem is fog.
- Sajnálom.. - török meg egy kicsit ismét, pedig ez már aligha lehetséges.. Eddig sem tudtam az a nő lenni az életében, akit megérdemelne, ezután meg pláne nem. Csodálom, hogy nem pattant fel mellőlem azonnal... Velem csak a baj van. Előbb egy Benedict-féle áll az utunkba, most meg ez a... Ez.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 06, 2015 11:56 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
- Sajnálod? - hüledezem. - Gwen, ezt nem mondod komolyan. Neked nincs mit sajnálnod... - rázom a fejem, aztán lejjebb csúszom, hogy a fejem a párnára kerüljön, bár kissé távolabb tőle. Fogalmam sincs, hogyan reagálna most a közvetlen közelségemre. Mindenesetre megfogom sebes kezét, és a számhoz emelem.
- Egyszer mondtam neked valamit. Hogy szeretlek, és jóban-rosszban kitartok melletted. És ez most sem lesz másképp. Itt leszek melletted. Segítek, hogy... hogy átjuss ezen az egészen. Bármi is történt, nem változtat azon, amit érzek. Annyira sajnálom, hogy nem találtam rád hamarabb... hogy nem törtem be annak a f*sznak a fejét, aki ezt tette veled - csuklik meg a hangom. Felelősnek érzem magam a történtekért, és feltámad bennem a lelkifurdalás.
- Akarsz... kicsit közelebb jönni? - teszem fel a kérdést halkan. A karjaim között talán jobban megnyugodna.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 12, 2015 2:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Van, amit már nem lehet elviselni.. Nem a történtek az, hanem az a fajta megértés és jóság, ami Chriestből árad. Én próbálok túljutni rajta, igyekszem túlélni, de csak még inkább belecsavarom magam a takaró puha anyagába. Igyekszem nem visszamenekülni abba a világba, ahol nem érzem ki a hangjából a sajnálatot, és  nem kell foglalkoznom semmivel. Nem lennének zajok, apró neszek, nem kellene beszélnem és gondolkodnom sem azon, hogy mit mondjak. Ehelyett viszont továbbra is felszínesen szedem a levegőt és igyekszem úgy tenni, mintha meg sem hallanék semmit abból, amit mond.
- Nem kellene.. Úgy értem, tényleg nem. Mármint szeretned... - szólok közbe halk, zaklatott hangon. Normális esetben nem mondanék ilyet, de most talán egyszerűbben elfogadnám, hogyha nem lenne rajtam keresztül rá is hatással. De hatással van. Eszembe jutnak a terveink, egy pillanatra el is mosolyodhatok, mintha megfeledkeznék magamról, de aztán hamar visszarázódom a valóságba. A fehér kerítéses ház, a kis konyhakert.. A kisfiú, aki bearanyozza a napjainkat és az udvaron rohangál.. A várva várt életünk, az összes napunk, amit közösen töltünk majd el.. Hülyeség volt abba a hitbe ringatni magam, hogy ez lehetséges. Hogy mindez elérhető a számomra. De szembe kell néznem azzal, hogy semmi sem úgy alakul az életemben, ahogy azt én elterveztem és semmi sem állandó.
De még mindig kitartok és küzdök a némaságom ellen. Viszont arra ügyelnem kell, hogy továbbra se tudjon kérdezni.. Nem akarok válaszolni.
Elég hajlandóságot mutattam én azzal, hogy nem húztam el a kezem, de arra még nem vagyok kész, hogy közelebb feküdjek hozzá, így válasz gyanánt csak lassan megrázom a fejem.
- Hol vagyunk? - sóhajtok nagyot. A zúzódások még fájnak, de közel sem annyira, mint néhány perce. Tényleg elkezdtem gyógyulni.. Az pedig csak jó.. Fizikailag hamar jobban leszek.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 12, 2015 5:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Egy pillanatra olyan képet vágok, mint aki citromba harapott, mikor azt mondja, ne szeressem. Aztán nagy sóhajjal magamba gyűröm a zsörtölődést, hiszen nyilván az hiányzik most neki a legkevésbé. Mindenesetre a szavait betudom a zaklatott lelki- és idegállapotának, így legalább szó nélkül hagyhatom.
Szinte kézzel tapintható a fájdalma, már nem a szó fizikai értelmében, hiszen gyógyul. Lelkileg viszont nem tudom, mikor lesz képes talpra állni... ha képes lesz valaha is. Az öklöm pedig újra összeszorul, és gyilkolni tudnék... mert jön valaki, egy mocskos rohadt szemétláda, hogy belegázoljon az életünkbe, a szerelmünkbe, a legszebb álmainkba.
Tudomásul veszem azt is, hogy nem képes hozzám közeledni, pedig felajánlottam, hogy megölelem, így hát visszatérek a haja simogatásához. Az legalább szemmel láthatóan kissé megnyugtatta.
- Még mindig Mystic Fallsban vagyunk. Az erdőben - válaszolom halkan, aztán közelebb csúszom, és egy apró csókot nyomot a homlokára.
- Szerelmem... - suttogom, és hangom megtelik gyötrelemmel. - Kérlek, mondd meg, hogyan segítsek... Mondd meg, mit tegyek, hogy jobb legyen neked...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 13, 2015 4:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Elég magamnak való lettem a folytonos szipogással, meg azzal a tehetetlenséggel, ami most rettentően nyomaszt. Olyannak kellene lennem, mint régen. Nem szabadott volna szerelembe esnem. Már Lucas-szal is megjártam, pedig a kettőnk kapcsolata - mint kiderült - nem is volt olyan szoros, mint azt akkor hittem. De itt van ez, ami képes igazi sebeket okozni. Az is lehet, hogy most én okozom őket, és nem a helyzet. De egyelőre ez a maximum, amit nyújtani tudok. Csak vagyok, lélegzem és hagyom, hogy leterítsen a keserűség. Úgy is mondhatnám, hogy gyászolom a méltóságomat, de az feltételezné, hogy volt olyanom egyszer. Én már ebben sem vagyok teljesen biztos.
- Nem tudom, hogy kerültem ide.. - ismerem be fojtott hangon. Sosem jártam itt azelőtt, nem is ismerem a várost, még csak a nevét sem. Biztos az a mocsok hozott ide. Úgyhogy jobb lenne eltűnni innen minél hamarabb. Keserű mosolyra húzom ajkaimat, mikor elér a felismerés. Menekülésben egész jó vagyok.
- Nem tudom.. - sóhajtok nagyot. Tényleg semmit nem tudok, főleg nem azt, hogy mivel tudna hozzájárulni ahhoz, hogy jobban érezzem magam. Vagy legalább ne legyek ennyire elkínzott. - Kezdetnek mondjuk pihenj egy kicsit. Fáradt lehetsz. Utána meg vigyél haza.. - suttogok, és meglepően jól esik a tudat, hogy itt van közvetlenül mellettem. A következő pillanatban pedig már szorosan mellette fekszem, kicsit sziszegek, mikor a mozdulat közben belém nyilall a fájdalom, de semmi olyan, amit ne bírnék ki. A takarót ugyan közénk ékeltem azzal, hogy bebugyoláltam magam és nem is ölelem át, de remélhetőleg így én is tudok aludni egy keveset.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next
Vissza az elejére Go down
 

Az erdő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
18 / 21 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 10 ... 17, 18, 19, 20, 21  Next

 Similar topics

-
» Erdő
» Erdő
» Az erdő
» Erdő
» Erdő

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Mystic Falls-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •