Share | 

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 3:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

Csak megrándul az arcom, ahogy fogait a csuklómba mélyeszti, de nem törődöm a fájdalommal. Azt hiszem, ez egy gyengéd simogatás ahhoz képest, amiket neki kellett kiállnia.
Úgy kortyolja a véremet, mint sivatagi vándor a szomjhalál kapujában, de néhány perc múlva elhúzom a kezem. Szerencsére még mindig tényleg gyenge, így hiába kapálózik, könnyen vissza tudom tartani.
- Gwen... figyelj rám - igyekszem tagoltan beszélni, mint egy kisgyerekhez, mert nem tudom, jelenleg mi ér el a tudatáig, és mi nem. - Itt van a lakókocsim nem messze. Hazaviszlek... - nyúlok a teste alá. - Sajnálom... - motyogom, ahogy fájdalmasan felnyöszörög, de nemsokára már a karomban tartom. Remélem a sebei - legalábbis a láthatóak - kissé gyorsabban fognak gyógyulni, most, hogy vért ivott.
- Kapsz még vért a lakókocsiban... vagy elejtek valami kis állatot - mondom neki visszafelé menetben. Az éjszakai szél elég hűvös, remélem a kis kabát elég, ami rajta van.
Nemsokára belököm lábammal az ajtót, fellépdelek a lépcsőkön, és finoman az ágyamba fektetem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❥ New Orleans



A poszt írója Gwendolyn Lowell
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 3:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

Bármennyire nem vagyok önmagam, lelkemet simogatja a hangja, s bár érintésére összerándulok, hagyom, hogy végigsimítson hajamon. Testem betakarja, eddig észre sem vettem, mennyire szükségem volt arra, hogy valami melegítsen. Most érzem csak meg, hogy nagyon is fáztam. Ahogy melegedni kezdek, úgy kezd fájni ismét mindenem, a törött csontjaim, az egész kézfejem, a bordáim, az összes csigolyám, a hegek, amik még gyógyulásnak sem indultak..
Hát nem érti? Nem bírom tartani magam, hiába próbál csitítani, engem teljesen megrémiszt a gondolat, hogy a vérét vegyem. Azt a várt, ami a legkedvesebb a számomra és ezzel együtt a legfinomabb is. Hatalmasat nyelek, sóvárgok utána, de nem adom meg magam még, csak egyre jobban szenvedek, számat szorosan préselem össze, de mindhiába. Abban a pillanatban, hogy zöld utat kapok, mindkét kezemmel az ő keze után kapok és fogaimat húsába mártom. Nem érdekel. Semmi nem érdekel tovább, amit mond vagy amit tesz. Az első korty többet ér, mint a világ összes kincse.. Többet, mint a levegő, a víz, vagy bármi létfontosságú. A fájdalom néhány korty után enyhülni kezd, hiszen vére az egyik legerősebb, amit valaha kóstoltam, és.. Nem is akarom elengedni, fogaimat még mélyebbre tolom, hogy még több vére árassza el a torkomat. Ezzel együtt azonban az elmém is tisztulni kezd, a szomj már nem az egyetlen, ami kitölti a gondolataimat. Tudatomba beférkőzik, hogy milyen körülmények között ittam utoljára, amitől gyomrom legszívesebben visszaküldené friss tartalmát, de egész addig nem engedem el a forrást, míg el nem akar húzódni. Sőt, még utána is kapaszkodom belé, és újra harapásra nyitom állkapcsomat.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 2:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

Irgalmas isten, még mindig nem hiszem el, hogy nem egy rémálomban vagyok éppen. Gwent látom... de mégsem őt. Egy megalázott, megkínzott lényt látok, akivel talán elképzelni sem tudom, miféle eszement borzalmakat tettek... és talán per pillanat belegondolni sem akarok. Mindenesetre a fürdést már úgy ahogy van, el is felejtettem... helyette gyorsan lehámoztam magamról a kabátomat, és finoman a testére terítettem.
- Nincs semmi baj... - csitítom, mert látom, hogy megrándul. Kezem végigsimít a haján, amibe húscafatok és vér ragadtak. - Most már itt vagyok... megtaláltalak - suttogom a szánalomtól elszoruló torokkal.
Felemeli a fejét, és meglátom tenger kínja közepette is átváltozni az arcát. Ez volt, amire eddig nem gondoltam... bármit is tettek vele, bárki is tette, nyilván tudja, mi is ő. Mert a kiszáradás szélére sodorta.
Felfogom a pillantását, hogy jobb, ha futok, de csak megcsóválom a fejem.
- Nem azért tettem tűvé két várost, hogy most elmeneküljek - motyogom, aztán odatartom a kezem a szája elé. Hagyni fogom, hogy igyon pár kortyot. Jelenleg olyan gyenge, hogy játékszerrel leállítom. Még akkor is én leszek erőfölényben, ha kevés erőre kap a vértől.
- Igyál, kedves.. - biztatom. - Igyál, és utána... elviszlek. Hazaviszlek.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❥ New Orleans



A poszt írója Gwendolyn Lowell
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 1:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

A percek múltak, a fejemben pedig megfordult a gondolat, hogy a szomj, a kimerültség és a fájdalom velejárója, hogy valamiféle zajt hallok és igazából nem is jár erre senki. Csak még elkeseredettebb lettem, ha létezik ez a véglet. A legkisebb problémámmá vált, a fájdalom. A szomj rosszabb, sokkal. Jöjjön már valaki. Bárki. A fejem szédelegni kezdett, a végén már azt hittem, hogy el fogok ájulni, de nem.. Helyette a szél felém sodort egy illatot, amit ismertem és amitől összefutott a nyál a számban. A hangját is hallottam, ahogy szólítgat, a szívem feldübörög, de nem a felismeréstől, sokkal inkább a vágytól, hogy felszakíthassam a torkát. A vére olyan hívogató, annyira csábító, hogy már most érzem az ízét a számban...
Éreztem, ahogy egyik pillanatról a másikra megszűnik a kötél szorítása, majd lehámozza a fejemről a farkasét és automatikusan nagyot szippantok a levegőből, mivel már nem a rothadó hús bűzét érzem. Ez viszont a lehető legrosszabb, amit tehettem. Tudom, ki áll velem szemben, ismerem ezeket a szívdobbanásokat, a hangszínt, az illatot.. Az érintést. Az életem adnám azért, hogy most minél távolabb kerüljön tőlem, de a számat nem nyitom ki. Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, hogy én vagyok, mert ha megszólalnék, ha csak megmoccannék, az életének vége szakadna. Nem bírnék megállni.. Legszívesebben elbőgném magam az örömtől, hogy rám talált, és keservemben azért, mert ilyen állapotban egyáltalán lát engem. De a bennem lakozó vámpírt csak a szomja oltása érdekli, háttérbe szorítja az érzelmeimet, alig bírok uralkodni magam felett. Ujjaimat az avarba vájom, minden tagom megfeszül a fájdalom és a vérontás iránti vágy elegyétől. A fejem felemelem, és érzem, hogy változik az arcom, ahogy megjelennek rajta az erek, a szemfogaim pedig megnyúlnak, mintha máris harapni akarnék. Akarok is.. Csak egy pillantás jut, amivel jelezhetem neki, hogy bármit forgat is a fejében, a legjobb, ha most eltűnik innen, mert a kínok kínját élem meg, miközben talán feleslegesen próbálom visszatartani magam az elkerülhetetlentől. Hogy bántsam őt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Vas. Márc. 29, 2015 11:33 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

Valahogy nem voltam tekintettel az óvatosságra, csörtettem keresztül-árkon bokron. Szomjas is voltam, piszkos és izzadt is. Alig vártam, hogy meglássam a vizet...
Ahogy átvágtam egy adag jókora bokron, valami halvány zaj ütötte meg a fülemet. Nem is igazából zaj, szinte csak nyöszörgés. Egy ideig hajtogattam az ágakat ide-oda, míg megláttam a nesz forrását, akkor viszont ugrottam olyan, mint egy szöcske. Nem hittem a szememnek, és először fogalmam sem volt róla, mit is látok. Mintha valamiféle morbid, farkasba öltött embert láttam volna. A test emberi volt... a fej viszont egy farkasé.
- Mi az isten...? - halt el a hangomon a mondat további része, és odasietve letérdeltem a női test mellé. Atyaisten... szinte mindenhol rászáradt vér borította, sebek sokasága, alig volt rajta ép bőrfelület. És már megláttam, mi is az a farkas... egy megnyúzott farkas fejét húzta a fejére valaki. És ahogy láttam a kötelet, sejtettem, hogy erőszakkal. Mert ilyet magától senki épeszű emberfia nem tenne magával.
- Mi van magával? - téptem el első körben a kötelet, és elborzadva néztem nemcsak a sebeit, hanem a meztelenségét is, aztán lerántottam a véres, vicsorgó, nyúzott bőrt a fejéről, és ebben a pillanatban úgy dermedtem le, mint akibe a villám vágott.
- Gwen... - suttogtam alig hallhatóan, és azt hittem, hogy itt helyben megáll a szívem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❥ New Orleans



A poszt írója Gwendolyn Lowell
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 28, 2015 6:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

Az időérzékem percek alatt elveszett, csak a sötétedés eljövetele, majd elmúlása volt tájékoztató jellegű, de még így is a sejtéseimre voltam utalva. A sebeim csak rosszabbodtak, a vérem nem alvadt meg, de most annak kell örülnöm, hogy nem vagyok képes arra, hogy bármilyen fertőzést elkapjak. Legalább ennyi.. Más örülni valóm ugyanis nincs, hiszen ennyi idő alatt még senki sem járt erre, aki rám találhatott volna, és akinek a vére ott düböröghetne a testemben táplálva a gyógyulásomat. Minden tagom elgémberedett, a nyakam sajgott a többszöri eltörés miatt, a fejemen pedig még mindig ott bűzölgött a farkasfej, amit egymagam ha akarnék se tudnék levenni. Az egyik kezem teljesen használhatatlan, még mindig. De egy idő után hozzá lehet szokni a fájdalomhoz, főleg ha konkrétan az egész testem egy nagy, lüktető fájdalompont lesz. A halk nyöszörgést azonban felváltja az egy fokkal nagyon motoszkálás, majd mikor megüti a fülem, hogy valaki járhat erre, akkor nyelek egyet és keserves hangon próbálkozom magamhoz csalogatni.
- Kérem, segítsen.. - próbálkozom újra és újra, hátha meghallja végre valaki, mielőtt végleg feladnám. Itt az ideje a vacsorának...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 28, 2015 12:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

(New Orleans, mocsár)

Korán reggel érkeztem meg Mystic Fallsba. A város különös volt. Szinte minden sarkán vibrált a természetfeletti valamiféle jelenléte. Ebben nem sokban különbözött New Orleanstól.
Végigjártam a főbb utcákat, elüldögéltem a főtéren is, aztán körbelátogattam néhány bárt. Mindenhová odadugtam Gwen arcképét, érdeklődtem, mindhiába. Senki nem látta, senki nem ismerte, vagy legalábbis nem akart felvilágosítást adni. Sem a hotelban nem volt szobája, sem a város széli lepukkant, többnyire gazdátlan házakban. Néhányszor megfordult a fejemben, hogy a boszorkány tévedett, de a lelkem mélyén éreztem, hogy igaza volt. Csak türelmesnek kell lennem... vagy éppen okosnak.
Mivel az első nap végére sem jártam sikerrel, úgy döntöttem, itt az ideje leparkolnom, szokás szerint itt is az erdőben. A magamfajtának jobb nem felhívni a jelenlétére a figyelmet...
Az erdő hívogatott. Mintha a lelkemben érintette volna meg. Ez volt a vér szava, a falka hívogató ereje. Itt éltem világéletemben, szabadon, függetlenül. Most sem volt ez másképpen. Az erdő volt a lakásom, a házam. Az otthonom. Bárhol is volt a világban.
Leparkoltam egy tisztáson, és néztem a lassan sűrűsödő sötétséget. A csillagok felragyogtak az égbolton, és nagy sóhajt küldtem a fogyó hold sarlója felé. Gwen, merre vagy, hol keresselek?
Nem messze vízcsobogás hangzott fel. Talán egy apró tó lehetett, egy kis vízmosás. A mosdás nem ártott volna, arrafelé vettem hát az irányt...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
❥ New Orleans



A poszt írója Gwendolyn Lowell
Elküldésének ideje Vas. Márc. 22, 2015 8:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

Émelyítő fájdalom, ropogó csontok, kusza gondolatok és mindezek fejében még az a gyengeség, ami uralja a testem. Az eszméletem folyamatosan tér vissza, a gondolataim viszont sokkal hamarabb, mint azt vártam volna. Ráadásul tökéletes kivitelben játsszák vissza az utolsó néhány percet, amire emlékszem. Minden tagom görcsbe rándul, ölelném magam a kezeimmel, de nem tudom, mert meg van kötözve mindkét csuklóm. A gyomrom forog, és ezzel nem is tudok semmit kezdeni, mígnem ingerelni nem kezdi torkomat a tartalma. Addig küzdök, míg az az irdatlanul büdös álarc arrébb nem mozdul, s bár felsértem vele ismét az arcomat, így legalább nyugodtan hagyhatom, hogy utat törjön magának, ami kikívánkozik. A folytonos zötykölődés sem tesz jót, de egészen éber leszek, mire megérzem, hogy szép lassan abbamarad a ringatózás. Mármint éber, magamhoz képest. Érzem, hogy valaki megragad, majd nyekkenve zuhanok a földre, és miközben a szemeimet nyitogatom, régi ismerősként üdvözlöm a béklyót, ami ezúttal is rabláncon tart majd. hallom annak a mocsoknak a hangját.. Hallom én, de semmit sem fogok fel belőle. Nem vagyok már annyira sem önmagam, hogy istenesen leköpjem őt. Túl sok erőmet emésztené fel, abból meg így sincs túl sok. De már nem is nagyon akarok ellenkezni. Valami eltört bennem, és legszívesebben utat engednék mardosó könnyeimnek, de ha addig élek is, nem fogja látni rajtam, mennyire tönkretett. Mármint lelkileg. Hogy a testemmel mit művelt, azzal nagyon is tisztában van. Na meg én is.. Épp eléggé érzem ahhoz a lüktető, sajgó porcikáimat, amik nagy részéből a vér még mindig szivárog. A pokolba kívánom ezt a figurát, és ha már én nem küldhettem oda, nagyon remélem, hogy valaki, bárki.. Megteszi majd helyettem. Én nem tudtam, pedig próbáltam kitépni a torkát a helyéről. Ezzel a két kezemmel, amire vetek néhány pillantást. Véres, a körmöm beszakadt a próbálkozástól, az egyik csuklóm csontjai úgy reagálnak, mintha ripityára törtek volna, az ujjam pedig természetellenes pózban van kifordulva. De nincs merszem ahhoz, hogy visszarándítsam... Elment.. itt hagyott, és most egyedül vagyok, ki tudja hol. Nem tudok tájékozódni sem, érezni is csak a bűzt érzem magam körül.. Meg hallom, ahogy nem is olyan messze egy farkas vonyít fel az éjszaka csendjébe. Ép mutatóujjammal az egyetlen mentőövet simogatom, ami óv attól, hogy ténylegesen megtébolyodjak. A napfénygyűrűm, amit immár könnyűszerrel forgathatok ujjamon..
A könnyeim lassan peregnek végig arcomon, mintegy reményvesztett néma segítségért való fohászként, miközben már a legvégső megoldást fontolgatom a fejemben. Vagy épp azt, hogy akárki is jár erre, első alkalommal bárki is legyen az, az utolsó alkalommal látta a Napot, mert a vére bizony szükségeltetik ahhoz, hogy életben maradjak.. Vagy legalább a gyógyulási folyamat beinduljon a testemben, mert ez így keserves.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 22, 2015 7:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

A fék keservesen felnyögött, az autó megtorpant. Kivágtam az alacsony állású, mellső ajtót, majd ki a hátsót is. Kikaptam a pihekönnyű, éledező testet az üléshuzatról a maga mezítelen, álarcos valójában, és elsétáltam vele, elsétáltam egészen egy vaskos törzsű, magasra nőtt egyed törzséig, majd mindenféle finomságtól ódzkodva engedtem a lányt az avarba. Előhalásztam zsebemből egy jókora kötelet, amivel egykönnyen a fához biztosítottam, majd újra szembe találva magam vele, úgy sóhajtottam fel. Felfogtam a farmernadrágom szárát, majd leguggoltam a lányhoz. - Kincsem, tudom, hogy nem indult jól a kapcsolatunk, de azért nem volt rossz mulatság... idővel meglátod - teszem hozzá zavarosan, miközben kezemmel megsimogatom kebleit. - Mikor úgy igazán magadhoz térsz, azt fogod kérdezni, hogy miért. Miért engedtelek el? Mi történt a másik lánnyal? - tárom szét kezem teátrálisan. Arcomon elgyűröm a nyúzottságot. - Mi lesz, ha újra találkozunk? És Kincsem, akkor már nem lesz itt senki, hogy megválaszolja a kérdéseidet. Neked ezzel együtt kell élned. Bizony - mosolyodom el finoman, erős részvéttel, majd feltápászkodom. - A maszkot megtarthatod! - vetem oda szárazon, tárgyilagosan, mintha már nem hozzá, hanem egy idegenhez szólnék, és könnyű léptekkel, kitisztult fejjel hagyom el a helyszínt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 27, 2015 11:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next


dorian & hazel



Kicsit könnyebb volt ezt az egészet feldolgozni, hogy nem csak nekem kell egyik pillanatról a másikra hozzászoknom a modern technológia csodáihoz. Legalább nem vagyok egyedül ebben. Mert Ryan látta, ahogyan fejlődik a világ. Nora-nak pedig szerintem esze ágában nincsen kiselőadást tartani arról, hogy mégis mit, mire, hogyan használnak. Mind a ketten tisztában vannak a mai technológiával, míg mi ketten csak most cseppentünk bele és számunkra még a modern szekér és újdonság, amit autónak neveznek, de ez mások számára, mert természetessé nőtte ki magát. Annyi minden megváltozott. A ruhák is furcsábbak. Nehezebben találom meg azt, amiben kényelmesen tudok mozogni. Igaz a ruhatáram Nora-nak köszönhető, hiszen abban a lakásban találtam, ahová vezetett. Úgyhogy nem tudhatom, hogy mégis milyen ruhákhoz lehetne még szerencsém, ha egyszer venném a fáradtságot és elmennék vásárolni. Plázák vagy mik. Olyanok lehetnek, mint régen a piacok, ahol mindent megtalálhat az ember.
Nem tudunk mást csinálni. Időutazók nem vagyunk. Csak valahogyan túléltük az évszázadokat anélkül, hogy öregedtünk volna, vagy bármilyen hatással lettek volna az évek a külsőnkre. Azt hiszem, hogy ezért hálásak lehetünk. Új lehetőséget kaptunk az életre. Ott amúgy is megvoltak számlálva a napjaink. Legalábbis az enyém határozottan. Így legalább szabadnak mondhatjuk magunkat. Legalábbis bizonyos mértékben. – Én amíg Nora életben van talán soha nem lehetek szabad. Eddig a királytól féltem ő volt az, aki sakkban tartott most pedig egy őrült boszorkány kezébe került az életem és fogalmam nincs, hogyan menekülhetnék meg előle. Meg kellene ölnöm vagy segítséget kellene kérnem, hogy elpusztíthassam. De még csak a nevét sem tudom kimondani. Fogalmam nincs mit tett az elmémmel, de az egyszer biztos, hogy valamit határozottan tönkretett bennem. Az pedig, hogy most itt van Dorian semmi jót nem jelenthet a számomra, hiszen nem csak egyetlen egy gyenge pontom van, hanem kettő. Talán fegyverként fogja felhasználni ellenem, hogy azt tegyem, amit mond, de már így sem tudok ellenállni akaratának, de valami célja kell, hogy legyen annak, hogy ő is itt van velem. – Te sem emlékszel semmire, hogy mégis mi történt, miután elváltak útjaink azon az éjszakán? Mikor befejeztük az edzést és mindketten elvonultunk a szobánkba.. Mert nekem ez az utolsó emlékem. de az sem biztos, hogy emlék. Az is lehet, hogy csak képzelődöm. – Megrázom a fejemet és próbálom összeszedni, hogy mégis milyen lehetőségeink vannak. Valaminek kell lennie a fejemben, ami megoldást szolgáltathatna, hogy mégis mi a fene történt azon estén és, hogyan kerültünk mi ketten most ide. Muszáj megtudnom valahogy és a válaszok az elmémbe vannak rejtve. Valahogy, valakinek be kell jutni a fejembe. A fejünkbe.




©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 27, 2015 6:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

Hazel & Dorian
Soha se tudja az ember mi lesz, azt csak a végzete.


Elkezdtem ütni az arcom, megcsiptem magam, de nem ez nem álom volt. Családom, barátaim minden oda.
Hazel könnyei megérintettek, erős lányként imertem, de ez most mást.

-nem tudom, hogy mi történt én teljesen elvesztettem az idő érzékemet.- Leültem a földre és beletúrtam a föld lágy porjába.

- És most mi lesz? - néztem rá kerek szempárral.

- Úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi se? - vártam a választ, de lassan jött, ezért még mondtam a magamét.
- Be illeszkedünk, együtt élünk ezzel az új világgal? - kérdeztem.

zeneszám • megjegyzés • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 27, 2015 1:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next


dorian & hazel



Őszintén egy kicsit megnyugtat, hogy ő is itt van velem és nem vagyok egyedül ebben a teljesen új világban. Természetesen ott van Ryan is, de jobb, ha most nem megyek a közelébe főleg azok után, ami tettem. Lehet, hogy megbocsájtott, mert nem a saját vétkem volt legalábbis nem a saját akaratomból öltem őt meg, de ettől még ugyanúgy bennem van a bűntudat és nincs az a pénz, amiért kockáztatnám az életét azzal, hogy a közelébe megyek. Biztonságban kell lennie.
Nem, nem álmodsz. – Megrázom a fejemet, majd hátrálok egy lépést tőle és letörlöm a könnyeimet. Soha nem voltam túlságosan érzelgős most mégis megnyugtatott, hogy még ő is életben van a múltamból. Nem mindennap alszik át az ember évszázadokat. A tudat, hogy mindenkit elveszített, akit egykoron ismert iszonyatosan fájdalmas. De nekem alig volt ember, akire támaszkodhattam. A veszteség nem nagy mégis annál fájdalmasabb. – Én sem tudom mi történt csak annyit, hogy ezek szerint valahogyan te is velem együtt belekerültél egy teljesen új világba. Egy kriptában ébredtem körülbelül egy hete. Te mikor? – Ha már mind a ketten itt vagyunk elég kevés esélyt látok arra, hogy ez az egész véletlen lenne és pont ugyanakkor térünk vissza ugyanazon időből. De ez akkor sem vezet rá engem arra, hogy mégis mi történt az utolsó estémen, mert egyáltalán nem emlékszem rá.




©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 27, 2015 12:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

Hazel & Dorian
Soha se tudja az ember mi lesz, azt csak a végzete.


Ördögi dolog, hogy kerülhetek 2015-be? Hogy lehetséges ez?
A fejem kavarok a testem mereven áll ás mozdulni nem bírok. Örülök, hogy látom Hazelt, de nem tudom mi van most.

- Álmodok? - Teszem fel a fura kérdésemet.
Hazel arcán látom, hogy ez nem állom és semmi olyan. Testileg egy tankkal elbírnék most, de lelkileg kimerültem.
- Felébredtem egy helyen és ott bolondnak tituláltak, nem értek semmit mi történt? - kérdezem zaklatottan, de megőrizve hideg vérem, hiszen ez a mindenem, ami most maradt nekem.

zeneszám • megjegyzés • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 23, 2014 3:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next


dorian & hazel



Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy vele állok szemben. Mégis, hogyan lehetséges? Bár ezt a kérdést nem nekem kellene feltennem, hiszen nekem is ugyanolyan halottnak kellene lennem, mint amilyenek őt képzeltem. Ő is ugyanúgy belecsöppent ebbe az új világba, ahogyan én is. Nem tudom, hogyan viseli el, hiszen mindig megvolt a saját rendszere most pedig.. Megszólalni nem bírok egyszerűen csak mozgatom a számat, mint valami hal, de hang az nem bukkan elő a torkomból. Nem tudom mit mondhatnék vagy egyáltalán, mivel kellene kezdenem, hiszen nem gondoltam volna, hogy élve látom újra. Ahogyan Ryan-ről sem hittem, hogy életben marad, de mégis él és ezért nem is lehetnék hálásabb. Tiszta szívemből szeretem, mint a testvéremet. De az, hogy Dorian is itt van és az életem részese.. Egyszerűen nem tudom felfogni épp ésszel, hogy ez miképpen lehetséges. A halálom vagy a nem éppen halálom körülményei igazán zavarosak. Vajon vele is ugyanaz történt, mint velem? De mégis hogyan? Nem hiszem, hogy Nora őt is irányítani próbálná.. Bár ki tudja. Remek katona volt a maga idejében.
Végül, mikor a lábaim újra követik az utasításaimat olyan gyorsan szelem át a kettőnk közötti távolságot, hogy még magamat is megrémítem vele, de végül szorosan átölelem és örömkönnyek hagyják el a szemeimet. Ez az egész túl tökéletes ahhoz, hogy igaz legyen. – Nem hiszem el, hogy itt vagy.. Mégis, hogyan? Mi történt veled? Mindent el kell mondanod. – Hadarom el gyorsan és karjaim egyre szorosabban fonódnak a nyaka köré. Istenem.. Most jövök rá, hogy mennyire hiányzott.




©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 23, 2014 12:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

Hazel & Dorian
Soha se tudja az ember mi lesz, azt csak a végzete.
Annyit mentem, hogy már kezdtem azt érezni, hogy le fogok esni a földről, hogy nekem végem van. Éheztem, fáztam a lábam sajgott és pár csipke bokor megtépázta azt. Nem értem miért ilyen barátságtalanok az emberek, és miért kell bolondnak tituálni engem.

Ahogy haladtam egy még sűrübb erdőbe értem, ahol megpihentem egy kicsit. Csak nem falnak fel az állatok 5 percre.
Feláltam és tovább haladtam. Hol vagyok? Azt tudom, hogy benn rohadtam a kritában, de most mihez kedzek é hol találok megfelő elátást még azt nem sejtem.

Ahogy tovább vonszoltam, emelgettem merev lábam egy szőke lány ütötte meg szempáromat és elakadt a levegő.
- Hazel?- megráztam a fejem, hátha már az éhség játszik velem.
- Én én vagyok. - mondtam nyugodtan.
- Vagy is azt hiszem.- ráztam meg ismét a fejemet.

zeneszám • megjegyzés • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 15, 2014 1:09 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next


dorian & hazel



Tüdőmet átjárja az erdő nyújtotta friss levegő. Eltelhetett kétszáz év, mióta én normális emberi életemet éltem, de az erdő még mindig olyan megnyugvást sugároz, amit nem hasonlíthatok semmihez. A talpam alatt ropognak a falevelek. Egyáltalán nem akarok lopakodni és energiát pazarolni arra, hogy elrejtsem a jövetelemet. Teljesen feleslegesnek tartom, ki úgy kívánja, hogy észrevesz az úgy is megteszi, ha lopakodom, ha nem. Most pedig egyszerűen csak a békének akarom átadni magam. Megöltem egy férfit, ami túlságosan is egyszerű volt, úgyhogy nem mondhatnám, hogy boldogsággal töltött el. Egyáltalán nem éreztem semmi hatalmat a kezemben, mert önszántából sétált a halálba. Én csak a végső mozdulatot tettem meg, amivel kiontottam az életét, de tudom ez itt nem ért véget. Nagyon bosszút sugallt a hangja. Erre azt hiszem készen állok. Főleg, hogy az oldalamon áll két személy is. Ryan és Nora. Bár ők maguk ellenségek. Ryan nem akar elveszíteni és én sem szeretném elveszíteni őt még egyszer. Nora pedig nem akarja elveszíteni a gyilkoló gépét. Ez legalább egy kicsit összeköti őket. A közös cél lebeg a szemük előtt. Legalább remélhetőleg, akkor ez fog, mikor a halál fog megkörnyékezni és az életemet követelni.
A levelek zörgése egyre hangosabb és hangosabb. Ez azonban nem miattam van. Nem csak én járok itt, de nem akarok különösebben törődni a hangforrással. Mégis felemelem a fejem, mert valami arra késztet, hogy felnézzek. Mikor meglátom, hogy ki is az, aki még rajtam kívül itt járkál.. A lábam a földbe gyökerezik és nem tudom, hogy most a képzeletem játszik velem vagy ténylegesen itt van ő ezért remegő hanggal, de megszólalok. – Dorian? Te .. Tényleg te vagy az? – Nem tudom mi magyarázat lehetne arra, hogy ő is itt van. Talán miután nagy feketeség töltötte be az emlékezetemet vámpírrá vált volna? De a megérzéseim azt súgják, hogy ugyanolyan emberi, mint akkor volt. A ruházata pedig a mi korszakunknak megfelelő nem pedig ennek a modern szekerekkel ellátott, sebesen elhaladó világnak.



©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Okt. 15, 2014 2:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

Theo & Ser

Ideges vagyok és egyre feszültebb. Nem egyszer gondolkodtam már azon, hogy milyen jó lenne hibridként tovább élni, hisz ha Klaus hibriddé tenne akkor nem kéne minden egyes hónapban szenvedések közepette átváltoznom. Nah igen ám, de nem bírnám elviselni a vámpír létet.
Felpillantok az égboltra és érzem a zsigereimben, hogy hamarosan bekövetkezik az amitől rettegek... Előveszem a táskámból a farkasölővel kevert vizet majd iszok belőle annyit amennyit csak bírok. Egyből lerogyok a földre és elkezdek köhögni mivel piszkosul elkezdte marni a torkomat.
- Az a sejtésem, hogy nem sokára.... - felelem halkan mikor abba hagytam a köhögést.
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Keresem :
Bojana Dawson Němec (megtalálva)
Tartózkodási hely :
Mystic Falls/Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
Tanuló
Humor :
Szarkasztikus



A poszt írója Theodore Ray
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 13, 2014 12:43 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

Utáltam az átváltozást. Mindig is. Végigszenvedni minden hónapban újra és újra. Lesújtó érzés és tudat volt nehéz volt még belegondolni is és az ember önkéntelenül is számolta ilyenkor a napokat, amik még vissza vannak az átváltozásig. Csodálom, hogy sose őrültem vele a dologba és talán még jobban csodálom, hogy például Kendra és Bori képesek voltak még élvezni is a farkaslétet ennek ellenére. Nem mintha a Hibrid lét jobb lenne. Állandóan azon ügyködni, hogy miként tartsad kordában mind a vérfarkas, mind a vámpír oldaladat egyáltalán nem egyszerű...sőt. Sokszor sokkal inkább lehetetlen feladatnak tűnik a dolog, de muszáj. Nem szeretnék egy habzó szájú fenevaddá válni és mindent megteszek, hogy ez ne történjen meg, de sokszor táplálkozás közben egyszerűen elveszítem a fonalat, teljesen begőzölök és olyankor nincsen visszaút. Nem nagyon érzem eddig, hogy bármit nyertem volna a hibriddé válással, sokkal inkább veszítettem.
- Helyes. - felelek egy biztató mosollyal. - Ez sajnos olyasmi, amin vérfarkasként keresztül kell menni akár tetszik akár nem. - még mindig mosolygok, de Serena érezheti a hangomban a keserűséget, ahogy bevillannak a saját átváltozásaim emlékei. Igaz, hogy Bori ott volt velem ilyenkor, és emiatt kicsit jobb volt, de mégis gyakorlatilag csak rossz emlékeim vannak ezekkel az éjszakákkal kapcsolatban. - Mennyi időnk van még? - fordulok a lányhoz, de ahogy az égre tekintek, lassan teljesen besötétedik, szóval nem lehet vissza túl sok. Nem szerettem a saját átváltozásaimat se, de az még kevesebb örömmel tölt el, hogy most nézhetem végig valaki másét. Mindegy megígértem Serena-nak, hogy igyekszem segíteni és ez ugyanúgy benne van a pakliban. Tudtam, hogy mit vállalok, amikor igent mondtam.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Szept. 30, 2014 2:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

Theo & Ser

Nagyon félek. Egyszerűen utálok átváltozni, a több órás szenvedés ahogy a csontjaid eltörnek... Borzalmas érzés, legszívesebben megkeresném Klaust, hogy változtasson át hibriddé, de a vámpír létet egyszerűen nem bírnám elfogadni. A vérfarkasos dolgot sem tudom feldolgozni. Nem megy, idegileg már teljesen ki vagyok készülve.
Össze pakoltam egy sport táskába a cuccokat amik kellenek. Főleg a farkasölős vizet. Utálom, de muszáj innom belőle, hogy legyengítsem annyira magamat amennyire az csak lehetséges. Mondjuk Theo sokkal erősebb nálam, mivel ő hibrid.
Nemsokkal később oda is érek a megbeszélt helyszínre. Akaratlanul is elnevetem magamat Theo kérdésén.
[color:fd99=993333]- Hát... Feszülten, de még jól vagyok. - mondom nemes egyszerűséggel, de az izmaim teljesen megvannak feszülve.
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Keresem :
Bojana Dawson Němec (megtalálva)
Tartózkodási hely :
Mystic Falls/Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
Tanuló
Humor :
Szarkasztikus



A poszt írója Theodore Ray
Elküldésének ideje Vas. Aug. 24, 2014 3:19 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
Serena & Teo






Mióta nem kell átváltoznom teliholdkor, igyekszem minél kevesebbet gondolni azokra az éjszakákra, amikor ez még nem volt opció. Arra, hogy milyen rettenetes szorongás fogott el mindig előtte és milyen iszonyatos hasgörcs járt vele kéz a kézben és, hogy ez egészen addig kitartott, amíg nem akadt a kezembe egy újság vagy nem láttam egy híradót, hogy tudjam vagy legalább sejtsem, hogy tettem-e bármi szörnyűséget is az éjszaka leforgása alatt. Ha igen...akkor a dolog csak még rosszabb volt és nagyon sokáig nem múlott el utána. Bori? Nos Ő vállat vont és nagyon könnyedén lerázta magáról a felelősséget a tetteiért. Nem egyszer mondta, hogy miért legyen bűntudata olyasmi miatt, amiről nem tehet, meg aztán...szenvedek én kettőnk helyett is bár tök feleslegesen, mert ugyanúgy nem tehetek semmiről, ahogy Ő sem. Az más tészta, hogy rajtam ez nem segített...
Ahogy a tisztáson a hátamat a fának vetve állok, eszembe ötlik néhány emlék a hellyel kapcsolatban. Emlékszem, hogy amikor ideértünk Borival sokszor már jóval sötétedés előtt én soha egy szót se tudtam kinyögni, semmi kedvem sem volt beszélgetni, míg a társam eléggé rapszodikus volt-e tekintetben. Néha be sem állt a szája, máskor viszont amikor rossz kedve volt éppolyan szótlanul baktatott mellettem, mint amilyen én magam is voltam. Az igazat megvallva hálás voltam az ilyen alkalmakért...Másfelől itt mindig voltak fák ahova el tudtam bújni, amíg levetkőztem, amikor már közeledett az idő vagy a következő nap reggelén, amikor visszaöltöztem. Bori ebből sosem csinált problémát. A tisztás közepén vagy ahol éppen volt ledobta a ruháit, meg se próbálta eltakarni magát se este, se másnap reggel. Rajtam vagy nevetett, vagy mérgelődött az "Úgyis láttam már mindent" szöveggel megtoldva, amiért nem követtem a példáját ebben a tekintetben.
- Hello - viszonozom Serena köszöntését, amikor a lány megérkezik. - Légy üdvözölve a régi átváltozós tisztáson. - szólok a lányhoz egy finom mosoly kíséretében. - Hogy érzed magadat? - teszem fel neki a kérdést rövid szünet után.







Tag: Serena Benward Words: 312 Music: [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 22, 2014 7:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

Theo & Ser

Ma teli hold van. Eléggé rossz passzban vagyok, főleg, hogy ez lesz az első telihold amikor Eyal nélkül változok át. Persze tudom, hogy én akartam egy kis szünetet, de... Hiányzik. Nagyon, de muszáj kicsit vámpírmentesíteni az életemet. Bár persze ezt most sem sikerült túl jól mivel Theot kértem meg, hogy segítsen nekem. Ő hibrid, szóval eleve erősebb nálam így hát ha hülyeséget akarnék tenni akkor ő megtudná akadályozni.
Mikor lement a nap elkezdtem összepakolni, csináltam egy adag farkasölős vizet, hogy amennyire lehet legyengítsem magamat. Mikor elindulok az erdőbe már most kiráz a hideg, egyszerűen utálom az átváltozást és a fájdalmat ami vele jár. Legszívesebben megszabadulnék ettől az átoktól. Simán felkereshetném Klaust azzal, hogy tegyen hibriddé, de akkor vámpír is lennék... Azt pedig nem tudnám elviselni.
Oda megyek ahova Theo hívott. Nemsokára meg is látom őt.
- Szia. - megyek oda hozzá egy barátságos mosollyal, majd ledobom a táskát a fa tövébe.
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Keresem :
Bojana Dawson Němec (megtalálva)
Tartózkodási hely :
Mystic Falls/Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
Tanuló
Humor :
Szarkasztikus



A poszt írója Theodore Ray
Elküldésének ideje Pént. Aug. 22, 2014 10:13 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
Serena & Teo







Ha Mystic Falls-t utálom a rossz emlékek miatt amelyek a településhez kötődnek, akkor a városka mellett fekvő erdőt egyenesen gyűlölöm pontosan az emlékek hiánya vagy pedig a még rosszabb emlékek miatt. A Hibriddé válásban az egyetlen jó dolog talán az volt, hogy soha többé nem kell végigcsinálnom a teliholdat. És minden hónapban, amikor eljön a telihold, de nem kell ismételten szednem a cuccaimat és Bori-val az erdőbe menni az átváltozás idejére, néha hajlamos vagyok aszt gondolni, hogy talán megérte eldobni még a nappalok felhőtlen élvezetét is. Viszont az emberi mivoltom maradékának a sutba dobása is a vérivás elfogadásával, ami az érem másik oldala már talán nem érte meg. Igaz, hogy így ha nem veszítem el az eszemet, akkor nem feltétlenül ölöm meg az áldozatomat, de ez sajnos egyáltalán nem olyan egyszerű, mint az ember gondolná és éppen emiatt nem is járok mindig sikerrel. igyekszem, minden alkalommal koncentrálni vagy csak szimplán önmagam maradni, de nem volt soha senki, aki megtanította volna ezeket a dolgokat hisz Klaus szinte rögtön az átváltozásunk után lelépett. Bojana-t pedig nem érdeklik az emberek, ahogy már vérfarkasként se érdekelte őt a sorsuk, és szívfájdalom nélkül végez velük. Néha még engem is megijeszt, mert esküszöm nemegyszer olyan volt már szinte, mint aki még élvezi is...
De most nem a rossz emlékek felidézése, vagy Bori vagy a szokványos egyedüllét utáni vágy űzött ki erre a helyre. Egy ismerősöm kért meg, hogy segítsek én pedig még mindig őrzöm a jó szokásomat, hogy segítsek azon, aki a segítségemet kéri. Akármennyire is mogorvának, magamnak valónak, nyersnek vagy túlságosan szarkasztikusnak tartanak, azt tudják, hogy ha segítségért jönnek, nem fogom tőlük megtagadni legyen az akárki. Serena sem kivétel. Pár hónapja találkoztam vele még a Whitmore-on. Újabb példa arra, hogy szemlátomást hova-tovább a Whitmore és Mystic Falls a természetfeletti lények valóságos gyűjtőhelye és hova-tovább már lassan több nem emberi lényt ismerek, mint szimpla embert. Hogy hogyan se, de valahogy összebarátkoztam vele, majd kiderült, hogy ő vérfarkas én pedig hibrid. Hoztam szokott formámat és felajánlottam a segítségemet, Ő pedig élt vele így hát ezért kötöttem ki most ismételten az erdőbe. Bori-nak inkább nem szóltam, mert féltem, hogy a vége az lenne, hogy Ő is úgy dönt, hogy "segíteni" szeretne márpedig ennek a lánynak egészen biztosan nem Bojana hathatós közreműködésére van szüksége...
Egyhangú csendben, gondolataim magányába merülve lépkedek az évszázados fák között. Az egész erdő kihaltnak tűnne egy ember számára, de én hallom az állatok neszezését, és ha szerencsém van még látom is őket eltűnni a fák között a bozótban, vagy a lombok sűrűjében. Kicsivel teszi szívderítőbbé a látványt és derűsebbé a hangulatomat. A sötét őzbarna kabát elég vastag ahhoz, hogy az ágak ne szaggathassák el, a fekete ujjatlan kesztyű pedig a kezeimet védi a hasonló sérülésektől. Ahogy érezhetően lehűl a levegő a kapucnimat szinte sál módjára rendezem el a nyakam körül bár azt hiszem nekem nem kell félnem attól, hogy megfázok. Nem tudom, mióta sétálgatok, miközben számtalan kisebb-nagyobb fás-bokros csoportot elhagyok, de végül megtalálom a helyet, amit kerestem. Egy a fák védelmében álló kisebbfajta tisztásra érek. Régen megvolt a maga szerepe: ide jártunk Bori-val átváltozni a teliholdak idején, most pedig ha Serena-nak is megfelel, akkor nála veszi át ugyanezt a szerepet. Ez volt az a tisztás volt a hely ahol az első telihold után magamhoz tértem és ahol Bojana-val örökre összefonódott a sorsunk. Rosszallóan gondolok vissza erre a helyre, amikor a tekintetem néhány fatuskóra és törzsre téved, amelyek még mindig viselik a karmaink nyomait, amelyeket farkasalakban ejtettünk. Szerencsére az eső és az időjárás egyéb viszontagságai mostanra kimosták a jól látható karomnyomokból az anno beleszáradt vért...
Miután végre sikerül elhessegetnem magamtól a múlt nyomasztó árnyait és úgy döntök, hogy megfelelő a hely végül lábamat egy fatörzsnek vetve pihenek meg és várok a vérfarkas lányra. Serena-nak pontosan leírtam, hogy hova kell jönnie vagy inkább, hogy merre menjen így remélem nem lesz gond azzal, hogy idejusson...






Tag: Serena Benward Words: 634 Music: [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 11, 2014 2:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next


aylee & timothy
walk walk fashion baby 
Mocorgást hallok a fák sűrűjéből kiszűrődni. Fülelek, de úgy, hogy ez ne tűnjön fel. Hamar meggyőződtem arról, hogy nem egy állat rohangál, hiszen a nesz, ami megcsapta a fülemet teljesen másról árulkodott. Méghozzá arról, hogy valaki két lábon sétálgat. Talán még egy áldozat? Hmm. Nem mondom, hogy nem esne jól egy plusz desszert, de őt már biztosan nem csapolnám le teljesen. Még a végén kidurranna a pocakom a sok-sok vértől. Úgy tettem, mintha a figyelmem csak az kötné le, hogy megtisztítsam a cipőmet a vércseppektől, mikor pedig mögém lépett meg sem rezzentem. Ha akartam volna könnyedén leszerelem, de amíg ő nem támad én miért tegyem? Kicsit elkeserített, hogy nem egy emberbe botlottam be, de nem mintha lenne bármi bajom a természetfeletti népséggel. Azon kívül, hogy jól kicsesztek velem ezzel az átokkal nekem senkivel semmi bajom. Legalábbis konkrétan nem. Meg amúgy sem tartok a hátsó zsebemben egy listát arról, hogy kit utálok és kit nem. Ha találkozom vele úgy is eszembe jut, ha meg nem akkor úgy is emlékeztet, hogy mi nem éppen vagyunk ám jóban. Teljesen felesleges az ilyesmit számon tartanom. –  Tán te lennél a hulla eltüntetésért felelős rendőr? Vagy micsoda? Amúgy is.. Hadd maradjon valami már az állatoknak. Így legalább határozottan állattámadásnak fogják betudni. – Még az kellene, hogy nekiálljak cipekedni vagy éppenséggel eltemessem. Nem vagyok én érzékeny lélek, aki megsajnálja az embereket. Minek volt itt teljesen egyedül? Az ő hibája nem az enyém. Amúgy is Mystic Falls-ban szerintem mindenki tisztában van a vámpírokkal. Az, hogy egy újabb holtestet találnak, amiből teljes mértékben kiszívták a vért, már nem oszt nem szoroz.
 Könnyeket ejtesz érte? Esetleg valami imádságot is mondasz? Mert akkor magadra hagylak, komolyan. – Mondom, miközben őt figyelem. Csak egy ember volt. Nem tudom miért kell ennyire foglalkozni vele. Halott. Most már oly mindegy mit csinálok vele. A föld alatt a kukacok eszik meg szépen, lassan. Itt pedig remélhetőleg egy vadállat finoman elnyammogja sokkal rövidebb idő alatt.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 10, 2014 10:29 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next



Aylee && Tim


Mivel a vámpír bennem ezerszer erősebb, mint az ember, így nincs mit tenni, táplálkozni kell. Bár néha legyűrök egy pizzát, vagy mondjuk egy hamburgert, de a vámpír énemet ez egyáltalán nem elégíti ki. Kell, hogy néha harapjak egy kis embert, hogy a forrón zubogó vére megtelítse a számat, hogy érezzem, erőre kapok. Persze a gyilkolás sem áll messze tőlem, de azért nem szeretném az első napomat hulla eltüntetéssel kezdeni. Meg most egyáltalán nincs kedvem összemocskolni magam, jó ez nekem, így ahogy van. Majd keresek egy kedves túrázót, akit kicsit megharapok és mehetek is visszahallgatni a nővérem csacsogását.
Olyan nyugodt volt minden, a sötét magába burkolt mindent, az állatok mélyen szundítottak, nem is gondolva arra, hogy micsoda veszedelem mászkál mellettük, míg ők édesdeden alszanak. Kicsit megráztam magam és végre megpillantottam egy embert, még hozzá nőt. Legalább elszórakozhatok vele egy kicsit, ahogy közeledte láttam, hogy valami nem stimmel, egy halott fickó feküdt a lábainál. Magamba szitkozódtam, hogy miért egy vámpírba kellet, belefussak. De most már mindegy.
- Ugye nem akarod itt hagyni. - léptem mögé, nem is baj, hogy nem elé, egy a bökkenő a vámpírokkal, sosem tudod ki mennyi idős. Lehet, hogy tegnap lett vámpír, vagy akár ma. De lehet, hogy már ezer éve űzi a mesterséget.  Lassan megkerültem és a fickót pásztáztam a szemeimmel. Fantasztikus micsoda kárt tud tenni egy vámpír, két harapás, és vége az életednek, elég rossz időben lenned rossz helyen.
Leguggoltam és jobban szemügyre vettem, most vagy nagyon éhes volt, vagy nagyon fiatal, vagy csak nagyon veszedelmes nőszeméllyel van dolgom. Bár igen csak vonzó, szem szájnak ingere. Még is jobb az óvatosság.


words: 266
note: bocsi a késésért.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 05, 2014 10:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next


aylee & timothy
walk walk fashion baby 
Nate, Nate, Nate. Az utóbbi időben csak ő jár az eszemben. Szerelmes vagyok belé.. Az is voltam talán mindig is csak egyszerűen képtelen voltam bevallani magamnak. Meg mi értelme van annak, hogy bevallom? Láthatóan őt sokkal jobban érdekli más lányok. Ott van az egyetemen is az a lány.. Valami E betűs. Biztos, hogy vele is sokkal hamarabb állna össze, mint velem. Pedig nekünk, már múltunk van. Talán pont ezért kellene azt gondolnom, hogy kettőnknek nincs jövője, mert mindig van valaki az életében. Most is éppen csak belépett Mystic Falls-ba, de összetalálkozott azzal a lánnyal, akit teljesen egyszerűen az ujjai köré csavart. Ha tudná, hogy engem is megszerzett magának, már nagyon, de nagyon régen.. De nem. Tudom, hogy mennyire szereti azt, ha küzdeni kell valakiért. Nem fogok folyamatosan a karjaiba rohanni. Eszem ágában nincs szerelmet vallani neki. Ennyire még nem vagyok kétségbeesett. Bár azt meg kell jegyeznem, hogy inkább miatta jöttem Mystic Falls-ba, mint az anyám miatt, aki ha jól tudom akkor itt tartózkodik és megtalálta Katherine-t azaz a nagymamámat. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha őt ölném meg egyszerűen. Akkor véget vethetnék az átkomnak. Ami nem éppen kellemes, de még Nate-nek sem beszéltem róla. Ezzel nem dicsekednék. Teliholdkor inkább elvonulok magamnak, mint valami vérfarkas.. Kell találnom egy Petrova leszármazottat, akit egyszerűen megölhetek. S, akkor felszabadulhatok.
Az erdő mélyén sétálok s nem sokkal később meg is látom a tökéletes ebédet. Előtte termek s riadt pillantása találkozik az enyémmel. – Szia, édes. Viszlát, édes. – Mondom vigyorral a képemen, majd a következő pillanatban már nyaki ütőerébe mélyesztem a szemfogaimat és szépen lassan kiszívom az utolsó cseppig a vérét. Sikolya kellemes muzsika a fülemnek nem érdekel, ha valakit idevonz. Vagy könnyedén leszerelem vagy pedig egyszerűen eltűnök mielőtt hozzám szólhatna. Eldöntöm, ha felbukkan. De eddig nyugisnak tűnik mindent. Megtörlöm a számat, majd pedig előttem elterülő hullára pillantok. – Összevérezted a cipőmet! – Morgom, majd pedig egyik lábamon egyensúlyozva beletörlöm a cipőmet megszabadítva a vércseppektől.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

Vissza az elejére Go down
 

Az erdő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 21 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 12 ... 21  Next

 Similar topics

-
» Erdőségek
» Erdőségek
» Fenyőerdők
» Fumiyuubo erdőség
» Erdőségek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Külváros :: Erdõ és kripták
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3